FEHÉR KATALIN. Kerekes Ferenc. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, p

FEHÉR KATALIN Kerekes Ferenc Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2001. 159 p.

A reformkori magyar nevelésügy egyik sokoldalú és jelentõs alakja Kerekes Ferenc, a debreceni református kollégium utolsó nagy polihisztor tanára. A hazai matematikatörténet matematikusként, a kémiatörténet kémikusként, a neveléstörténet pedig kiváló és nagyhatású tanáregyéniségként

tartja

számon,

aki

a

pedagógiaelmélet

terén

is

sokat

tett.

Irodalomtörténetünk kiadói, fordítói tevékenységét értékeli nagyra, a debreceniek pedig máig is úgy ismerik, mint a Füvészkert alapítóját. Életérõl és munkásságáról nem készült összefoglaló mû. A néhány tanulmány, melyek mûködésének egészét nem, csak egyes részleteit tárják fel, töredékes képet nyújtanak1. Ki volt Kerekes Ferenc, és mit köszönhet neki a magyar tudomány és a magyar oktatásügy?

Jegyzetek 1

Szûcs István: Kerekes Ferenc életrajza. Csokonai Lapok. 1850. 16. sz. 121-129.; Gálos Rezsõ: Kerekes Ferenc és a Ludas Matyi. Gyõri Szemle. 1937. 7-8. sz. 93.; Szénássy Barna: Kerekes Ferenc matematikai tevékenysége. Acta Universitatis Debreceniensis. Tom. III/2. 1956. Bp. 1957. 3-12.; Bajkó Mátyás: Kerekes Ferenc felsõoktatási systémája. 1817. Pedagógiai Szemle. 1957. 5. sz. 18-32.; Sós Júlia: Kerekes Ferenc. Köznevelés. 1959. 225. Bajkó Mátyás: Kerekes Ferenc pedagógiai levele a “tanítók nevelésérõl”. Pedagógiai Szemle. 1964. 924-931. Kériné Sós Júlia: Egy régi magyar professzor, Kerekes Ferenc. Magyar Pedagógia. 1964. 229-247.; Tóth Béla: Egy külföldön tanuló magyar diák, Kerekes Ferenc könyvei. Magyar Könyvszemle. 1984. 359-363. Tamás Éva: Kerekes Ferenc matematikai és pedagógiai munkássága. In. Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Fõiskola. Tanulmányok. Debrecen. 1996. 80-95.

Kerekes Ferenc Erdõhegyen született 1784-ben, szegényparaszti családból. Mint ingyenes "szolgadiák" végezte el a debreceni kollégiumot. A szolgadiákok nehéz sorsáról – bizonyára saját keserves tanulóéveire emlékezve ezt írta: “Az osztályokban külön padsorban ülnek... jó, hogy hozzászoknak az élet igazságtanságaihoz, hogy nem a gyengéké a futás. Még saját vagyonuk sincsen, az osztálytermekben alszanak a padokon, vagy annak a nagyobb diáknak, akit szolgálnak, a szobájában a földön. Ez a nagyobb diák korlátlanul hatalmaskodhatik fölöttük, a Kollégium pedig tandíj fejében kirendeli õket gazdákhoz mezei munkákra. Sorsuk alábbvaló sok tekintetben a barmok sorsánál. Szidja, veri egyfelõl uruk, folytatja a nyilvános praeceptor, az inspector, az excitator, kinek kezében ott van a nagy dorong, mellyel szolgatársait üti. Könnyek gyûlnek szemeimbõl édes barátom, mikor ezeket írom.”2 A társai közül aritmetikai "éleselméjûségével", természettani képzettségével, irodalmi tájékozottságával és gazdag nyelvi készségével kiemelkedõ diák hamar magára vonta tanárai figyelmét. A szolgadiák Kerekesbõl 1809-ben köztanító lett a rhetorok osztályában. A kor szokása szerint 1811-tõl 1813-ig Kisújszálláson, a debreceni Kollégium partikulájában mûködött segédrektorként, hogy külföldi tanulmányainak költségét – legalább részben – fedezni tudja. Ezt követõen a Festetics György által alapított keszthelyi Georgikonban folytatott mezõgazdasági tanulmányokat, majd 1815-ben Bécsbe ment. Itt mértan tanításával kereste kenyerét, a bécsi egyetemen pedig kémiai, mezõgazdasági és természettudományi tanulmányokat folytatott. A bécsi évek tehát a tanulás jegyében teltek, de ekkor születtek elsõ jelentõs alkotásai is. Itt került kapcsolatba egy volt debreceni diákkal, Pethe Ferenccel, aki 1814 és 1818 között adta ki a Nemzeti Gazda címû mezõgazdasági szaklapot. Kerekes segített a lap szerkesztésében, és ekkor fordította magyarra Rohlwes "Baromorvoskönyv'' címû munkáját, amely az állatorvosi tudományok népszerû, de egyben tudományosságra törekvõ összefoglalása. Az irodalomtörténet is tisztelettel emlegeti Kerekes Ferenc nevét, hiszen õ adta ki elõször3, 1815-ben, Bécsben, Fazekas Mihály “Ludas Matyi”-ját. Ekkortájt kezdte el Vergilius Gergikonjának fordítását. Az elsõ rész meg is jelent a Magyar Kurír-ban, és jelentõs sikere volt. Fordítását Kazinczy is megdicsérte, jobbnak tartotta, mint Rájnis Józsefét.

2

Idézi: Nagy Sándor: A Debreceni Kollégium története. Debrecen. 1940. 89. A Kerekes által 1815-ben, Bécsben kiadott Lúdas Matyi ma már könyvészeti ritkaság. A kutatóknak mindössze négy példányt sikerült fellelnie. Egy-egy példány található Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában, a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Szûry-gyûjteményében, Debrecenben, a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárában és a KLTE Magyar Intézetének könyvtárában. 3

A fiatal Kerekes tehát bécsi évei alatt költõi mûvet adott ki, klasszikus költeményt és természettudományi munkát fordított. Talán meg is maradt volna az irodalom mellett, ha az 1815/16-os év fordulóján nem kap meghívást egykori iskolájától, hogy - a Cseh-Szombathy József orvosdoktor alapítványából felállított ásvány-növény-vegytani-technológiai tanszékre, melyen e tárgyakat magyar nyelven kell elõadni - meghívják tanárnak. A meghívást örömmel elfogadta, de, hogy leendõ hivatásának eleget tehessen, szükségesnek tartotta, hogy további tanulmányokat folytasson. A tanszék betöltésével vártak rá, sõt tanulmányait anyagilag is támogatták. Érdekes adalékkal szolgál Kerekes külföldi tanulmányainak anyagi hátteréhez Fazekas Mihály 1816. augusztus 18.-án íródott levele 4. Fazekas Mihály, aki ekkor a Kollégium pénztárnoka volt, pénzt küldött Kerekes további külföldi tanulmányainak támogatására: “Kedves Komám Uram! A Venerabilis Superintendentia azt rendelte, hogy Komám Uramnak fél esztendei tanulására 500 pengõ forintot küldjön. Mennyi az a pengõ pénz mi azt könyv nélkül nem tudhatjuk, de én nyilvánsággal tudván, hogy sem több sem kevesebb nincs kezem alatt 1400 Wft az az Egyezer Négyszáz váltó forintnál, íme azt kedves Komám Uramnak küldöm, ha abból ki nem telik, írjon Komám Uram és valahogy majd ki pótolja a Consistorium.” Bécsbõl való távozásakor készítette el könyveinek jegyzékét.5 A jegyzék 113 címet tartalmaz. Feltételezhetõ, hogy a könyvek egy részét otthonról hozta magával, a másik részét Bécsben vásárolta. A könyvek legtöbbje tudományos mû, a kémia, az ásványtan, a botanika, a bányászat, az erdészet, a történelem és a pedagógia körébõl, de találunk köztük szépirodalmi munkákat is. Birtokában volt Széchényi Ferenc könyvtárának katakógusa, a debreceni rézmetszõ diákok által 1804-ben kiadott Oskolai Magyar Új Átlás, néhány magyar természettudós, Földi János, Benkõ Ferenc és Szentgyörgyi József munkái, valamint szótárak, folyóiratok. A legtöbb mû német nyelvû, de van köztük olasz, angol, francia és latin nyelvû könyv is.

“A könyvjegyzék elõre vetíti Kerekes késõbb kibontakozó polihisztori

tevékenységét, és sokoldalú tanári, tudósi munkásságát, és egyben remek dokumentuma annak, hogy a peregrináló magyar diákok a fejlett nyugati tudomány eredményeit igyekeztek a maguk és hazájuk számára begyûjteni.”6 4

Fazekas Mihály levele Kerekes Ferenchez. [1816. aug. 14.] Közli Kiss Sándor. Irodalomtörténeti Közlemények. 1954. 337-338. 5 Közli: Tóth Béla: Egy külföldön tanuló magyar diák, Kerekes Ferenc könyvei. Magyar Könyvszemle. 1984. 359-363 6 Tóth Béla: Im. 360.

Kerekes 1816 második felétõl Berlinben folytatta tanulmányait, ahol fõleg botanikával, ásványtannal és kémiával foglakozott. 1819-1820-ban megfordult Göttingenben és Wiesbadenben is, 1820 októberében pedig nyugat-európai útra indult, melynek során beutazta Németországot, Hollandiát, Belgiumot, és eljutott Párizsig. Sorra látogatta a híres egyetemi városokat. Utazása közben naplót vezetett.7 E naplót éppen közvetlensége, õszintesége teszi érdekessé. Beszámolt a postakocsin tett utazás részleteirõl, a szép tájakról ugyanúgy, mint a külföldi ház- és hajóépítés módjairól, a zsilipek szerkezetérõl, a csatornákkal átszelt holland rétek termékenységérõl. A naplóból megtudhatjuk, mit ebédelt, hogyan utazott, milyen emberekkel kötött ismeretséget. Igen érdekes annak a vitának a leírása, melyet Utrechtben folyatott Moll professzorral a háború és béke kérdéseirõl. Naplójában a következõket jegyezte fel errõl: "Beszélgetésünkben sokban ellenkeztünk egymással. Kivált, ha morális tárgyra ment beszédünk. Õ neki nagyon kicsiny hite van. Azon állításomat, hogy azt lehetségesnek tartom, hogy a háború megszûnjön, utópiai gondolatnak nevezte, azt mondván, hogy az, hogy háború legyen, természettel szükségképpen való, úgymond, a kutyák is marakodnak s a vademberek is ölik egymást. Amelyre röviden csak azt feleltem, hogy azok kutyák és vadak, mi pedig emberek és keresztények vagyunk.”8 Utazásának alapvetõ célja a modern természettudományokban, különösen a kémiai tudományokban való elmélyedés volt, de õ mindenütt, ahol csak tehette, iskolákat is látogatott. A legkülönbözõbb városokban újra és újra feltette a kérdést: “hol találhatnám a legjobb oskolákat, amelyekben az itt szokásban levõ nevelés módját a legjobban láthatnám?” Érdeklõdött a gimnáziumok állapota iránt, és azt is megkérdezte, hogy vannak-e Hollandiában a Pestalozzi-módszer szerint vezetett nevelõintézetek. Szelíd gúnnyal emlékezik meg azokról a professzorokról, akik nem érdeklõdnek a pedagógia kérdései, és a nagy svájci pedagógus eredményei iránt. Ebbõl az idõbõl botanikai,9 ásványtani,10 kémiai-technológiai11 jegyzetei maradtak ránk és egy kémiai tárgyú tudományos könyv, amelyet német nyelven írt, "Betrachtungen über die Chemischen Elemente" címmel, és 1819-ben Pesten jelentetett meg. A korabeli német kritika, 7

Kerekes Ferenc: Uti jegyzetek Göttingától Párisig. 1820. Autogr. 52 ff. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 1204. 8 Idézi: Kériné Sós Júlia. I.m. 231. 9 Allgemeine Botanik beym prof. Link in Berlin. Leírta Kerekes Ferenc. Dictatum. Berlin 1818. 106 ff. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 27. 10 Kerekes Ferenc: Mineralogia. 1820 körül. 109 ff. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 30. 11 Kerekes Ferenc kémiai, technológiai nyelvészeti, valamint utazásaival kapcsolatos feljegyzései. 18141819. 184ff. +174pp. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 35.

új elveket felvonultató munkaként értékelte a könyvet. Ez a mû európai hírnevet szerzett az ifjú tudósnak. A szentpétervári egyetem kémiai munkássága alapján hívta meg tanárnak. Levelei, útinaplói és tudományos feljegyzései azt igazolják, hogy több jeles kémikussal állott személyes összeköttetésben. Egyenes út vezethetett volna számára tehát külföldön az egyetemi professzori székhez,

de

nem felejtette el,

hogy azért

tanult

modern

természettudományokat európai egyetemeken, hogy a hazai oktatást fejlessze, és magasabb színvonalra emelje. 1823-ban hazajött Magyarországra, ahol már várta a debreceni Kollégium katedrája. 1823. november 5-én foglalta el tanári székét az ásvány-növény-vegytani- technológia tanszéken. Székfoglaló beszédét latin nyelven tartotta, “Mathesis ad Chemicam applicata” címmel. Óriási lelkesedéssel és igényességgel látott munkához. Kéziratos jegyzetei arról tanúskodnak, hogy magas tudományos színvonalon igyekezett tantárgyait oktatni, és híres volt humánus, demokratikus pedagógiai elveirõl. Tanítványai szerették és tisztelték, kollégái becsülték. Sárvári Pál nyugalomba vonulása után, 1839-ben a matematikai tanszékre került át, ahol haláláig mûködött. Érdekes adalékokkal szolgál Kerekes debreceni életérõl, mindennapjairól egy levele, melyet Kölcseyhez írt 1836. decemberében12. Arról panaszkodik, hogy a nyelvészkedésre azért jut oly kevés ideje, mert napjait “a lecketétel és az arra készülés; professzori és gazdasági gyûlésekbe járás” tölti ki. Tankönyvírással is foglakoznia kell - tudjuk meg a levélbõl: Most a napokban fogtam kötelességbõl egy már régóta sürgetett kis magyar botanika írásához az alsóbb nemzeti oskolák számára, s már most darabideig mi üres óráim maradnak egyéb foglalatosságaimtól, ez fogja azokat elfoglalni. Ez is jó és szükséges, és nékem valóban ennek dolgozásához is van kedvem, s mégninkább vólna, ha folytában dolgozhatnám, nem pedig csak kapkodva. De tagadhatatlan, hogy mégis csak jobb szeretnék olyan tanulmányokban dolgozni, ahol nékem tulajdon gondolataim vagynak, ahol homályt oszlathatnék, és világosságot terjeszthetnék, mint olyan oskolai könyvecskéken (mert három van ilyen rám vetve), melyekben mindössze is csak a tárgyak megválasztása és az elõadás az enyim.” Emellett nem csekély feladatot jelentett számára a kollégium gazdasági ügyeinek rendbetétele, hiszen “a jobb rendbe hozás és jobb adminisztráció terhének legnagyobb része énreám nehezedett” írja, majd így folytatja: “Most ezen karácsoni szünnapokban is nekem 12

Kerekes Ferenc-Kölcsey Ferencnek. Debrecen, 1836. december 20. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyûjteménye. Kézirattár. Szemere Tár. XV. köt. 46.sz.

semmi pihenésem nincsen. Mert egyéb dolgokat nem említvén, csak számadást hármat kell ezalatt megvizsgálnom, s vizsgáltatnom, melyeknek kivált ketteje nagy volumen. Ezek közzûl az igaz, mindegygyiknek megvizsgálására más-más küldöttség van kinevezve, de mind a háromban ott vagyok, s mindeniknek összegyûlésérõl, s tejendõ tudósításáról nekem kell gondoskodnom. Így van ez egyebekben is. Ritka olyan küldöttség, kivált nagyobb fontosságú s szövevényesebb dolgokban, melybe én bele ne rendelõdjek, sõt, ahol nekem ne kelljen vinni a dolog sujját...” Mindezekbõl jól látható, hogy a tanítás mellett mennyi más feladata is volt Kerekesnek. Arról is ír, hogy a legfontosabbra, az olvasásra, a külföldi tudományos eredmények nyomon követésére - “sokágú tudományimra, hogy azokban nagyon el ne maradjak” - alig marad ideje. Nem is beszélve arról, hogy “a hazai és külföldi tudományos és politikai folyóírások közûl némelyeknek - mert mindnyáját ki is gyõzné! olvasgatása” sokszor csak álom marad számára az idõhiány miatt. Hangsúlyozza: “örömest teszek is mindent, amivel ezen kis közönségnek, oskolánknak, mely engem hajdan felnevelt, most pedig kebelében szép kis hatáskört és tisztességes kenyeret ád, használhatok” de mégis keserûen jegyzi meg, hogy a tudományos munkára már kevés az ereje. “...nehezen esik, tagadhatatlan, hogy némely gondolatimat melyek azt hiszem a tudományoknak elõmenetelére lennének, kifejteni idõm nincsen.” A levél jól illusztrálja, hogy a hosszú évekig tartó mindennapi kemény iskolai munka mellett rendkívül nehéz volt tudományos munkát végeznie. Nagy akaraterõvel és kitartással mégis dolgozott. 1837-ben a Magyar Tudós Társaság levelezõ tagjává választotta egy évvel korábban megjelent nagyjelentõségû, összefoglaló nyelvészeti munkája alapján. (Értekezés és Kitérések) Tagja volt a Magyar Természettudományi Társulatnak. (1844-tõl.) Írt egy számtankönyvet, (Szorszámtan) mely 1845-ben jelent meg. A Tudományos Gyûjteményben egy nyelvészeti és egy matematikai tárgyú tanulmányt publikált. Nyomtatott mûvei mellett hatalmas kéziratos hagyatéka jelzi, milyen komoly tudományos, és milyen magas szintû oktatási tevékenységet fejtett ki. Fennmaradtak matematikai13, természettani, (vagyis fizikai)14 kémiai15, és

13

Kerekes Ferenc: A fellengzõs mathesis alapvonalainak fragmentuma. Debrecen. 1840 körül. autogr. 72pp. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 43. 14 Kerekes Ferenc: Rövid természettan. Debrecen. 1840. körül. Autogr. 490.pp. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 39. 15 Kerekes Ferenc: Chemia, vagy a testek bontásának és vegyítésének tudománya. Debrecen. 1830 körül. Autogr. 166 ff. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 36.

technológiai16 munkái, melyeket több változatban leírtak, és tankönyvként használtak tanítványai. Sokoldalúság és újítási törekvések jellemzik a nevelés gyakorlata terén kifejtett munkásságát. A fennmaradt professzori gyûlések jegyzõkönyvei megörökítették egy-egy reformjavaslatát a kollégiumi oktatás-nevelés megújításával kapcsolatban. Kezdeményezései nem olyanok, melyek az intézmény hagyományainak megszüntetésére irányulnak, hanem a kollégium megmerevedett, a reformkor idõszakára már korszerûtlenné vált oktatási rendszerének korszerûbbé tételét célozták. Az 1836. április 11-én tartott professzori gyûlésen például javaslatot tett arra, hogy a tanulók ülésrendjét igazságosan úgy kell megállapítani, hogy "azon calculusokat, melyeket mindegyik tudományból az illetõ professzortól nyertek, thematice összevettessék".17 Azért volt szükség erre, mert az osztályokban a tanulók ülésrendjét a kollégiumi évszázados hagyományok határozták meg. Az elsõ padokban a fõúri, és középnemesi származású gyerekek ültek, az iparos és. a paraszt származásúak a hátsó sorokba szorultak. Felfogásának pedagógiai humanizmusára vall, hogy a tanulmányi eredmények átlagát vette alapul a diákok ülésrendjének megállapításában. A tanári kar a javaslatot elfogadta, és õt bízta meg a szabályok részletes kidolgozásával. Egyik kéziratában arról írt, hogy õ, a közös határozatot jóval megelõzve már e szerint az elv szerint intézte a diákok ülésrendjét. “mert én ugyan a szolgát is ott nagyom az elsõ székben; ha azt a helyet meg tudja tartani, s az úrfit is ott az utolsóban, ha maga feljebb nem iparkodik.”18 Figyelme a diákok szociális körülményeire, életmódjára is kiterjedt. Rektorsága idején az õ kezdeményezésére rendezték a Kollégium épületében lakó tanulók "élelme módját" vagyis étkeztetését. De nemcsak a tanulók körülményeit igyekezett javítani. Érdekes, de visszhangtalanul maradt javaslatot tett az iskolamesterek özvegyei és árvái szervezett ellátásának biztosítására.19

16

Kerekes Ferenc: Kézi mesterségek tudománya, vagy technológia. 1830 körül. Autogr. 109 ff. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 32. 17 Idézi: Bajkó Mátyás: Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkorban.Bp. 1976. 104. 18 Kerekes Ferenc tanügyi írásai. 1817. Autogr. és egybemásolt kéziratok. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 53. 52. 19 Javasló értekezés az oskolamesterek özvegyeik s árváik állapotjának biztosítása iránt. In. Kerekes Ferenc iratai, jegyzettöredékei. 2. 1791-1842. 133ff. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 21.

Köztudott, hogy Értekezés és Kitérések címû mûve kiadásának jövedelmét, (241 Ft-ot) a debreceni Füvészkert felállítására adományozta. Gyûjtést szervezett, és 1842-ben az õ fáradhatatlan munkájának köszönhetõen sikerült az üvegház felépíttetése. Javaslatára nevezték ki a képzett mûkertészt, Vas Pált, aki a professzorok botanikai elõadásait gyakorlati bemutatókkal segítette. 1831-tõl a Kollégium levértárnokaként sokat tett az iskola múlt- és korabeli anyagi viszonyainak, az alapítványok pénzügyeinek pontos leírásáért. “Õ volt a nagy számtudós, a Kollegium szeme, általa láttak be a múltba és ez által építették a jövõt” -írta Balogh Ferenc, a kollégium történetének krónikása.20 Kerekes, amikor németországi útjáról hazatért, megnõsült. Felesége és gyermekei körében élte le életét, és dolgozott fáradhatatlanul a Kollégiumban. 1848 márciusában agyvérzés érte. József fia az elsõk között vonult be katonának, mint honvédszázados harcolta végig a szabadságharcot. A súlyos beteg professzor a szabadságharc védelmében, 1849-ben Lunkai Andor néven egy röpiratot írt, utolsó mûvét, melynek címe: “Kiáltó szó Európa keresztyén népeihez és fejedelmeihez.” A bukás után fiát elfogták, közkatonaként besorozták az osztrák hadseregbe, majd Olaszországba vitték. Kerekes Ferenc 1850. július 29.-én, reményvesztetten halt meg Balatonfüreden. Haláláról csak egy rövid és semmitmondó híradás jelent meg a konzervatív Magyar Hírlapban.21

Az irodalmár

Kerekes Ferenc pályája elején irodalmárként mûködött. Külföldi tanulmányai idején, 1815ben Bécsben, egy kéziratos másolatból, a szerzõ tudta nélkül kiadta Fazekas Mihály Lúdas Matyi címû mûvének 1804-ben íródott elsõ változatát. Fazekas Mihály életírója és mûvei kritikai kiadásának szerkesztõje, az irodalomtörténész Julow Viktor, a következõképpen írja le a kiadás történetét: “Hogy, hogy nem, a Lúdas Matyi kiszökött a záros fiókból, s kéziratos másolatokban kezdte bejárni az országot.... másolták és olvasták nemcsak Debrecenben és környékén, hanem messze vidékeken is. Hiszen még Bécsbe is eljutott, Kerekes Ferenchez, a debreceni 20 21

Balogh Ferenc: A Debreceni Református Kollégium története adattári rendszerben. Debrecen. 1904, 45. Magyar Hírlap. 1849. augusztus 4. 4.

Kollégium késõbbi kiváló professzorához, aki akkor még egyetemi hallgatóként élt az osztrák fõvárosban. Ez a rendkívül nyílt eszû fiatalember és igazi népbarát ismerte fel elsõnek a kiseposz rendkívüli eszmei és mûvészi értékeit – bizonyíték rá a szemléletében és stílusában olyan remekül illeszkedõ verses elõszó, amit a mûhöz írt, s amelyet minden Lúdas Matyi kiadás élén olvashatunk.”22 “ JÁMBOR OLVASÓ ! E munkácskának ki legyen szerzõje, ha kérded, Nem tudom: a' bizonyos, hogy az én kezeimbe csak így jött Név nélkül; nekem egy szomszédom hozta az Erdõhátról, vagy honnan, hogy jó lesz rajta nevetni Majd borozás közbenn. Igaz is: mert rajta nem egy-két Vídám estvéket tölténk; még Marci kanász is, Aki nagy Á-t se tanúlt soha, sokszor majd megütötte A guta, úgy röhögött: No ilyet soha gazduram, úgymond, Még a hetvenedik nagyapámnak lelke se hallott. Be' furcsán perdül; pedig a sor vége nem úgy megy Mint a nótában szokták. Osztán meg akárki Írta uram! de gonosz csontnak kell lenni, ugyancsak Tudja mikép szokták. Így ítélt Marci tudatlan Fõvel; mások még több szépet láttak ezen kis Munkában, de kivált a többek közt, nekem a sok Körmönfont magyaros szóllás formája, meg a nagy Könnyûség, elmés lelemény, természeti festés, Mellyek ezen kisded munkát kedveltetik, egybe Úgy megtetszettek, s egyszersmind Döbrögi úrnak Példátlan példás megjobbúlása is egybe Úgy szívemre hatott, hogy azonnal, mint Matyi, én is Háromszor tettem fogadást, hogy közrebocsátom A fúrfangos eszû I,údas Matyi tetteit, és már

22

Julow Viktor: Fazekas Mihály. Budapest, 1982. 303.

Szükség, hogy szavamat telyesítsem, mint magyar ember. Ebbõl áll az egész dolog, amit mondani szükség Vólt, legalább annak véltem. Most útra bocsátom A Matyit, országot hadd menjen látni; ne féljen Döbrögi úr, mert õ már többször nem veri ám meg. Írtam - - - JOBBOTTHON Egy kancsó jankai mellett. A Kiadó.” Kerekes levelezésébõl tudjuk, hogy a Lúdas Matyi 1815 kora telén, október végén, november elején jelent meg Bécsben. A kiadó több ismerõsének is eljuttatta a valóban szép, kék illetve piros kötésben napvilágot látott, 16 oldalas, 8° alakú kis könyvet. Természetesen a szerzõ, Fazekas Mihály kezébe is eljutott, akinek Kerekes Ferenchez 1815. november 24.-én írott levele fennmaradt, értékes adalékokkal szolgálva számunkra a mû születésére és további sorsára vonatkozóan: “Matyi az én szülöttem. Született 1804ben , betsülletet tanúlni ment Kazintzi Ferentz Urhoz... onnan jó tanátsokkal és intésekkel jött vissza 1805ben de amellynek Matyira nézve még akkor semmi sikerek nem lehetett, mivel már akkor minden figyelmemet a fák füvek és virágok vonták magokra. Egy különös környülállás 1814ben eszembe jutatta, hogy még eggy neveletlen fijam van, a Matyi. Õtet tehát akkor, tsak azért, hogy ha életben talál maradni, holtom után betstelenségemre ne legyen, amint tudtam, körül nyalogattam. Már most képzelheti az Úr, mint hûlhettem el belé, midõn õtet Bécsbõl, a hová tudja a kurvannya hogy barangolt, egy néhány bába kéz szennyével hozzám, mint nyeletlen furkot bevetõdni látnom kellett, még pedig azon lutskoson, mint 1804ben a világra ki pottyant.... Ha tudta az Úr, hogy õ az én Szülöttem, meg botsáthatatlanúl bántott meg, ha szándékát velem nem közlötte, de ha nem tudta, még úgy jó Komáji lehetünk egymásnak e feltételek alatt: 1-ör fel küldöm õtet a mint újjá Szûltem a ránk jövõ Vízkereszti Vásárkor, ha addig válaszát nyerhetem az Úrnak, és botsássa ki õtet másodszor, s ha hasznát látja, többször is, de nagyobb betûkkel. 2-or A nevemrõl semmi emlékezetet benne ne tegyen, mivel nemzetünknek erántunk való érzéketlensége engem is azzá tett minden betsüllet eránt, melly a nyomtatás útján

nyerhetõdne. De az Úr engemet azért ne szánjon, mert Hypocondriacus nem vagyok, hanem tsak Magyar.”23 A levélbõl jól érzékelhetõ, hogy Fazekas Mihály nem magáért a kiadásért neheztelt Kerekesre, hanem azért, mert az elsõ, 1804-ben készült elsõ, eredeti formájában még nyersnek és publikálhatatlannak ítélt változatot adta ki. Kerekes, amint azt Fazekas levelének hátlapjára feljegyezte, 1815. december 7.-én írta meg válaszát, de a levél sajnos nem maradt fenn. (A Fazekas által barátságuk feltételként megjelölt második, javított kiadás 1817-ben megjelent Bécsben, de nem Kerekes Ferencnek, hanem szintén egy volt debreceni diáknak, Földi János, Csokonai és Fazekas barátjának, a bécsi egyetemen magyar nyelvet oktató Márton Józsefnek a kiadásában.) Az elsõ kiadás két példányát Keszthelyre is elküldte Kerekes Rumy Károly Györgynek, aki ekkor a Georgikon tanáraként tevékenykedett, és akit jól ismert keszthelyi tanulmányai idejébõl, a következõ humoros sorok kíséretében: “Hát ez a bohó Lúdas Matyi esmeretes-é már Keszthelyen? Ha még nem esmeretes, hadd esmerkedjen ott is meg. Ime ide teszek egy párt. A kék fedelût tartsa meg K. Professor Úr magának, a verset pedig ne sajnálja alázatos tiszteletem mellett Õ Exellentiájának általadni.”24 Kerekes Festetics Györgyhöz írott verse is fennmaradt, és arról a mély tiszteletrõl árulkodik, mellyel a szegény jobbágyfiú viseltetett a Georgikont alapító, a szegény diákoknak ösztöndíjakat felajánló, sok jó célra önzetlenül áldozó gróf iránt, aki “nem Döbrögi.”: “Nagyméltóságú tólnai gróf Festetics György õexellentiájának alázatos tisztelettel ajánlja a kiadó. Menj Matyi a Balaton bóldog partjára, hol a bõlcs Fabricius Rómát idehagyván abba találja Fõgyönyörûségét, hogy bõ termésre tanítja A sivatag földet. Gyakrann a nyári havakban A vén Istenség, Balaton szigonyára bocsátván Teste nehéz terhét, partját bámulva csudálja Keszthely környékén, hogy ahol csupa tiszta kopár volt Hajdan, vagy pedig a fák s füvek csak csenevésztek, 23

Lugossy József: Fazekas Mihály fõhadnagy, a “Ludas Matyi” szerzõje, annak kiadójának, Kerekes Ferencnek Bécsbe. [1815. nov. 24.] = Delejtû. 1859. 286.

Most búza nehéz fejét görbedve lehajtja, Mint a borvesszõ és mindenféle gyümölcság Nyög gazdag termése alatt, s a lóhere reng a Görbe kaszák élén. Hát még mikor a maga duzzadt Habjainak tetején a gállyát látja repülni Vászonszárnyakkal, örömében tapsol, üvöltöz. S a fstett deszkát játszodván verdesi nyájas Hullámmal, hogy már õ tengeri Isten ezentúl, Mert hátán gályákat emel. S ki csinálja ezen sok Példás jobbítást? Keszthelynek bölcs ura, aki Ott a legnemesebb mesterségekre tanítja A Magyarok fiait. Õ hozzá menj Matyi mondom, Õ nem Döbrögi úr; igazán kedves atyja azoknak Akik alatta valók; jó szívvel lát bizonyossan. Ért õ tégedet, s tréfádat fogja szeretni. Bécs, 28. dec. 1815. Kerekes Ferenc mk.s.”25 Kerekes Ferenc természetesen Debrecenbe is eljutatta a Lúdas Matyi elsõ kiadását, nyilván többeknek is. Dorka Illyés, a Kollégium egyik köztanítója, például 1816. január 16.-án írott levelében mondott köszönetet érte. A levél kézirata fennmaradt26: “Kedves Tiszteletes Uram! Nem tudom eléggé megköszönni azon erántam és tanítványim eránt való jóindulatját, mellyet azáltal méltóztatott kimutatni, hogy Lúdas Matyit kinyomtatván, számunkra megküldeni nem terheltetett. Ezen ajándék igen betses elõttem, és tanítványim elõtt, mind azért, mivel nagyobb része tanítványimnak még ezen regét nem ismerte, aki közülök hírét hallotta is. Ludas Mátyást mostani gálájában örömmel látta; mind kivált azért, mivel ezáltal Tiszteletes Uram eránt való háládatosságra köteleztettünk le, mind én, mind tanítványim. Ez indított most arra, hogy hogy tanítványim közül egynehánnyal, kiket vásári alkalmatossággal elõkaphattam, versekben is megköszöntessem Tiszteletes Uramnak rólunk való megemlékezését, kikérvén alázatosan mind a magam, mind az õ nevekben hogy 24

Kerekes Ferenc-Rumy Károly Györgynek. MTAK. Lev. 4023. Idézi: Julow Viktor: In.: Fazekas Mihály összes mûvei. I. 289. 25 Közli Gálos Rezsõ: Gyõri Szemle. 1937. 93. 26 Dorka Illyés levele Kerekes Ferenchez. Kerekes Ferenc levelezése 1804-1823. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 50.

úgy méltóztasson õket megítélni, T. Uram, mint még új és gyenge poetákat, és méltóztasson ezen csekély, de háládatos szívbõl származott tiszteletjeket jó neven venni.” A Magyar Kurír címû lap 1816. január 12.-i száma a következõképpen számolt be a mû megjelenésérõl: “A múlt 1815. esztendõ vége felé jött ki itt Bécsbe egy furcsa kis magyar versezet hexameterekben, illyen titulus alatt: Lúdas Matyi, Egy Eredeti magyar rege Négy Levonásban. Az ára csinos borítékba kötve 17 kr. Találtatik Bécsben a Dominicanus Piaczon Gerold, Pesten Eggenberger és Kilián könyváros uraknál, Debrecenben a Reformatum, és Kolozsváron az Unitárium Collegiomban.” A hírbõl kitûnik, hogy 1816 elején már kapható volt a mû Bécsen kívül Pesten, Debrecenben és Kolozsvárott is. Kerekes még ugyanebben az évben elkezdte Vergilius Gergikonjának fordítását. Egy mutatvány meg is jelent a Magyar Kurír melléklapjában, és számos olvasó küldött elõfiztést a készülõ mûre. Az elõfizetõk névsora fennmaradt Kerekes kéziratai között.27 Bevezetõjében írt a Georgikon ,,felséges voltáról", de írt annak haszonnal párosított “gyönyörûségérõl” is. Mûvét a "tudományokban járatlanok” számára is hasznos olvasmánynak tartotta, ezért magyarázatokkal látta el a szöveget.28 E jegyzetekben nemcsak a mezõgazdasági munkát, de a római mitológiát és az ókori Róma életét is magyarázta. Legfõbb célja azonban az volt, hogy a fordítás segítségével a tanulóifjúság a mulatság és gyönyörködés közben –“a gazdaság okos principiumát" is megértse. Sajnos a Vergilius fordítást nem folytathatta, hiszen miután 1815-ben megkapta a debreceni Kollégium meghívását, új hivatására, a kémia tanulmányozására és mûvelésre kellett minden erejét és idejét szentelnie, ezért németországi egyetemekre ment. A pedagógus

Kerekes németországi tartózkodása alatt is a legnagyobb érdeklõdéssel kísérte a hazai eseményeket, különösen a Kollégium ügyeit. 1817 nyarán a Kollégium vezetõsége tantervi és módszertani reformok bevezetésére készült, ezért nevelésügyi deputációt állított fel. A 27

Kerekes Ferenc iratai, jegyzettöredékei. (1791-1842). Közte a “Georgicon lefordítására jelentkezõk lajstroma” A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 21. 28 Hasonló racionális mitológiai értelmezést találunk Háló Kovács Józsefnek, (aki a debreceni kollégiumban Csokonai tanára volt) Aeneis fordításában (Magyar Éneis. Komárom, 1799-1804) is. De míg

szültetõ határozatokra kívánt hatást gyakorolni Kerekes, Feryburgból írott “pedagógiai leveleivel.” A levelek a felvilágosodás pedagógiai eszméinek, Rousseau és Pestalozzi munkáinak beható ismeretérõl tanúskodnak.29 A négy levél, melyeket volt diáktársának, a leendõ püspöknek, Szoboszlai Pap Istvánnak címzett, fennmaradtak kéziratai között. Nem bizonyos, hogy ezekkel a leveleket valóban elküldte. Lehet, hogy az abban kifejtett elveket csak önmaga számára tisztázta, és a levélforma csupán irodalmi keretet nyújtott gondolatainak. A levelek jelzik Kerekes szenvedélyes pedagógiai érdeklõdését. A négy levél oktatás egészére kiterjed, az alsófokú iskolákra, a latin iskolákra, vagyis a gimnáziumra, a fõiskolára, és a tanárképzésre. Kerekes javaslatot tett az egyes évfolyamok tantervére, és a tanítás módszerére vonatkozóan. Az egész rendszeren Pestalozzi hatása érezhetõ. Az alsófokú népoktatás kérdéseirõl szólva kifejti, hogy jóval több anyanyelvi iskolára van szükség Magyarországon, és ezeket az iskolákat külön kell választani a “deák iskoláktól”, vagyis a gimnáziumoktól. Pedagógiájának alapelve az "sohasem szabad elfelejtenünk, hogy a gyermek gyermek" – és, hogy úgy kell tanítani, hogy az mind a tanítónak, mind a diáknak "gyönyörûségére" szolgáljon. Kerekes elsõ levelében öt éves, ingyenes magyar nyelvû oktatást követelt, melyet “nemzeti iskolá”-nak nevezett. Módszertani útmutatásai között meg kell említeni, hogy az olvasás tanításánál a hangoztató módszert javasolta, mert az nem terheli meg a gyermeket. ”Nem elég az, hogy a gyermek az olvasást megtanulja, s olvasni tudjon, hanem szükséges, hogy azt könnyen s gyönyörködve tanulja, hogy a könyvtõl ne irtózzon, sõt azt örömmel vegye kezébe." – írta. Testgyakorlás legjobb módjának a kerti munkát tartotta. Felvetette, hogy mindegyik gyermeknek egy kis veteményeskertet kell biztosítani, melyet maga mûvel. Egy új tantárgy bevezetését is javasolja a nemzeti iskolákba, ez a “haza állapotjának ismerete". A korabeli tankönyvekkel foglalkozva rámutat arra, hogy azok nem alkalmazkodnak eléggé a gyermeki lélekfejlõdési sajátosságaihoz. “Ami a gyermekek tanulókönyveit illeti: erre nézve úgy ítélek, hogy a gyermekeknek mind addig nem kell olyan könyvet adni kezébe, melyet szóról szóra memorizáljon meg, míg csak arra rá nem szoktattuk, hogy figyelemmel és értelemmel olvasson. Az oka látni való. Az ilyen, gyermekek számára kidolgozott compendiumok által nem csinálunk egyebet, hanem a tanítóknak adunk lábat a korhelységre, hogy a Háló Kovács jegyzetei humorosak és naivak, Kerekes magyarázatai tudományos tájékozottságról tanúskodnak.

gyermek tanítása ne álljon egyébbõl, hanem abból hogy a tanító a leckét kiadja, kikéri, s aki nem tudja, megveri.” A megjegyzésbõl jól érzékelhetõ, hogy Kerekes elítéli az értelem nélküli, öncélú memorizáltatást, és azt követeli, hogy a gyermekeket már kezdettõl fogva az értelmes olvasásra, a gondolkodásra szoktassák rá a tanítók. A tanterv ismertetése után arról írt, milyennek kell lennie a jó tanítónak: “Tudjon tekintélyt tartani keménység nélkül, leereszkedni gyermekség nélkül." – vallja. Hosszasan fejtegeti a levelekben a tanítók korszerû képzésének kérdéseit. Pestalozzi nyomán felismeri azt a – nevelési rendszerünk elmaradottságából fakadó – súlyos hátrányt, hogy hazánkban nincs szervezett tanítóképzés. A kollégiumokból a partikuláris iskolák katedráira kerülõ rektorok és segédrektorok teljesen tájékozatlanok a pedagógia elméleti és gyakorlati kérdéseiben, nem ismerik a korszerû oktatási módszereket. Hangsúlyozza, hogy a tanárok kiválasztásánál ne az legyen a legfõbb szempont, hogy “kik a nagy tudósok valamely tudományban, hanem... kik a jó nevelõk. Nem minden az, ki nagy tudós, jó nevelõ is egyszersmind; nem is minden az, ki ért valamely tudományt, tudja egyszersmind azt is, hogyan kell azt a gyermekeknek könnyûvé és gyönyörködtetõvé tenni.” Kerekes hosszasan fejtegeti, hogy míg a mesterségeket csak az gyakorolhatja, aki bizonyítottan megtanulta azt, addig tanító bárkibõl lehet Magyarországon. “A legnagyobb és legnemesebb mesterséget pedig, a tanítást megengedi a társaság ollyanoknak is ûzni, akik azt soha nem tanulták, s nem is tudják.” Mivel nincs hazánkban szervezett tanítóképzés, az ifjak nem is tudhatják, hogyan kell tanítani. Éppen ezért erõteljesen sürgeti, hogy a Kollégium gondoskodjon a tanítók megfelelõ és korszerû elméleti és gyakorlati képzésérõl. Szükség van tehát “egy jó pedagogicus professor”-ra. Részletesen leírja azt is, milyen legyen ez a professzor. Elsõ és legfontosabb tulajdonsága, hogy “a gyermeki lelket és szívet” ismerje, vagyis legyen jártas a pszichológiában éppúgy, mint a nevelés elméleti kérdéseiben. Emellett ismerje jól a tanítandó tárgyakat, és óráit úgy “lehessen nézni, mint practika példákat a pedagógiában.” Kerekes a pedagógia professzor kötelességévé tenné az elméleti pedagógia naponkénti oktatását, emellett “rendes foglalatossága volna az is, hogy minden nap egynek a publicus preceptorok közül a classisába betanuljon és ott legalább fél órát vagy legalább egy fertály órát mulasson, de ne a gyermekeket zaklassa, hanem azt hallgassa, hogy hogyan tanít a tanító.” Tehát a professzor hatáskörébe tartozna a gyakorlati oktatás felügyelete és irányítása

29

Kerekes Ferenc tanügyi írásai. 1817. Autogr. és egybemásolt kéziratok. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 53.

is. Az óra után a professzor és a fiatal tanító közösen elemeznék az óra menetét, közösen keresnének jobb és célravezetõbb módszereket és megoldásokat. A pedagógiai tanszék felállítása mellett azt is javasolja, hogy a tanító minden egyes tantárgy tanításához kapjon a kezébe módszertani útmutatást.“Adjunk a tanítók kezébe okos pedagógika útmutatást mindegyik tudományban. Ekkor csak az lesz rossz tanító, aki rosszlelkû és korhely, most pedig

az is rossz, aki jólélekkel s szorgalmasan igyekszik

eljárni kötelességében, mert nem tudja mit és mimódon kellene tselekedni és sokszor hasztalanul gyötri mind magát, mind tanítványait sok fáradsággal és unalommal ott, ahol mind õ, mind azok egész gyönyörûséget találtak volna a munkában.” A levelekben Kerekes a “deák iskola" vagyis a gimnázium problémáira is kitér. Öt éves lenne, és az a célja, hogy "tanítson deákul és tanítson gondolkozni". A latin nyelv oktatásánál arra törekszik, hogy a céltalan grammatizálás helyett ezek a tanulmányok a klasszikus világ ismeretét adják. Növendékeit Erasmus mûveinek olvastatásával akarja bevezetni a latin nyelvbe. A diákok önállóan fordítsanak latinból magyarra “ minél velõsebb és hatalmasabb magyarsággal, nem szolgai ragaszkodással, hanem úgy, mint rétorokhoz illik". A poétika osztályánál célul tûzi ki a magyar költészet megismertetését is. "Nem árt, az igaz, ha valának Janus Pannoniusok és Némethi Pálok, de csakugyan ezerszerte többet használnak a Csokonaiak, a Kisfaludyak, a Berzsenyiek." Kerekes pedagógiai javaslatainak gyakorlati hatása több tekintetben megmutatkozott. A legfontosabb az, hogy - igaz csak nyolc évvel a javaslatok megszületése után, 1825-ben – de végül mégis felállították a kollégiumban az elsõ pedagógiai tanszéket, amelyre Zákány Józsefet választották meg30. Szintén 1817-bõl származik Kerekes egy másik fontos pedagógiai írása, mely a Kollégiumban folyó felsõbbszintû képzés reformjával foglakozik.31 Hasonlóképpen a felvilágosodás európai pedagógiai gondolkodóihoz, Kerekes is úgy véli, hogy egy modern nyelv okatására elegedhetetlenül szükség van, és ez a nyelv a német legyen. Részletesen meg is indokolja, miért : « Minden studiumok között melyeket nékünk a pihlosophicus cursusban tanítanunk kell az elsõ helyen említem a német nyelvet, és azt óhajtom, annyira legalább menjünk, hogy a deákok a pihlosophicus cursus alatt a német nyelvet ollyan perfectiora 30

A levélben Kerekes minden bizonnyal Péczelyre Józsefre gondolt, aki vele egy idõben folytatta külföldi tanulmányait. Péczely a kollégium vezetõségétõl külön megbízatást kapott Pestalozzi tanításainak tanulmányozására. 31 Kerekes Ferenc: Tanügyi írásai. Egy új Tudományos Systemának fundamentoma. 1817.Autogr. és egybemásolt kéziratok. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Debrecen. 608.53.

vigyék, hogy a német könyveket olvashassák, és azoknak már ezen cursus alatt is hasznokat vehessék. Ami pedig a nyelveket tudományos tekintetben illeti, tudományos nyelvnek a német nyelv a régi tudós nyelveknél sokkal elébb való, mert a tudományok már ma véghetetlenül elébb mentek és más lábon állnak, mint állottak vagy állhattak hajdan a rómaiaknál vagy görögöknél. Sok tudományoknak, melyek ma már óriási nagyságúak, még akkor alig volt embryójok, vagy némelyiknek az sem volt. Az új tudós nemzeteknél is, a deák nyelv már nagyrészt megszûnt a könyvírók nyelve lenni és azóta is a tudományok sokat tökéletesedtek, és ezeket deák nyelven olvasni nem lehet, annyival kevésbé görög nyelven. De lehet németül. Sõt nem tsak a régi nyelveknél elébb való a német nyelv tudományos tekintetben, hanem még az újak közt is legelsõ; mert ez a cosmopolita német más tudós nyelvekbõl is a legjobb könyveket minden szakban mindjárt lefordítja a maga nyelvére, úgy, hogy ha Amerikában kiadtak valamely jó könyvet anglus nyelven, azt kevés idõ, egy-két esztendõ alatt már németül olvasni lehet.” Természetesen nem hanyagolná el a klasszikus nyelvek tanítását sem a felsõbb osztályokban. Ugyanígy alapvetõen fontosnak tartja a pedagógia és pszichológia, a matematika és a fizika, a filozófia, a történelem, a latin és a görög irodalom, a vallástan, a jog oktatását, sõt a rajzolásról sem feledkezik meg. 1837-ben Kerekes tervet készített a kollégiumi felsõoktatás részére: "Felsõbb tudományok új terve a mostani idõk kívánatához alkalmaztatva." Több évfolyamos Seminarium Pedagogicumot javasol a nemzeti iskolák tanítói, Seminárium Philologicumot a deák iskolák jövendõ tanárai részére. Tehát szétválasztaná a tanító és a tanárképzést. A terv ugyan azokon a pedagógia elveken alapul, amelyet húsz évvel ezelõtt már hangoztatott. A módszertani elvei sem változtak meg, hiszen ebben a tervezetben is azt hangsúlyozza, hogy "Nem mechanice kell tanítani, hanem értelemmel.” Miközben tudományos munkát végzett s a tudomány átadásának helyes módját, a természettudomány didaktikájának eredményes módszereit kereste, benne élt a Kollégium mindennapi életében. Hosszú évek tanári munkája csak megerõsítette benne Rousseau és Pestalozzi pedagógiai elveinek helyességérõl alkotott nézeteit. 1845-ben, huszonkét évi pedagógiai mûködés után írta meg - sajnos kéziratban maradt átfogó, igényes pedagógiai mûvét, melynek címe: "Atyáskodás, erköltsi tekintetben, a tanuló

ifjak körül az iskola részérõl." Ebben a munkájában foglalta össze elméleti és gyakorlati pedagógiai nézeteinek alapelveit, fõként az erkölcsi nevelésre vonatkozóan. Könyvének bevezetésében utal arra, hogy javaslatait a kollégiumban folyó nevelõmunka javítása céljából rendszerezte, hiszen számos olyan régi elv még érvényesül, amelyek gátolják a korszerû pedagógia munka kibontakozását. A mû fõ gondolata az, hogy erkölcsi szempontból képes-e az iskola hatni növendékeire? A kollégiumi nevelési rendszer alkalmas-e arra, hogy a megromlott erkölcsû tanulót megjavítsa, a helyes útra terelje? Miért panaszkodnak a tanárok arról, hogy egy-két rossz erkölcsû fiú megront negyven-ötven növendéket, miért nem az “egy-két rossz javul meg" a negyven, ötven jó között? Kerekes nézete szerint a kollégiumok tehetetlensége abból ered, hogy azok csak "oktató és nem nevelõ intézetek". Erkölcsöket fejleszteni és formálni pedig csak neveléssel lehet. Kerekes Pestalozzit és követõit állítja példaképül kollégiuma elé: "...nevelõintézete egy magános vállalkozónak, kit a természet is nevelõnek szült és aki három-négy általa szinte az extázisig lelkesített fiatal tanítókkal és nevelõkkel együtt benn az intézetben laktak és a növendékekkel együtt, mintegy családi életet éltek, a többi tanítók csak leckéket adni járván be, olyan intézet továbbá, hol minden a nevelésre, mint fõcélra volt számítva, a tanítás pedig alárendelt szerepet játszott, nem mintha az elhanyagolt volna, mert a tudományokban is többre mentek, mint más hasonló iskolában – hanem, mivel a tanítás is mind nevelési elvek szerint nevelési elvek szerint történt és azoktól volt áthatva. A mi iskoláink ellenben mind csak tanító, nem nevelõ intézetek. Itt a tanítók és oktatók nem élnek együtt, családi életet tanítványaikkal, itt nem négy-öt oktatónak van ügye 40-50 tanítvánnyal, hanem például fõiskoláinkban egynekegynek hetvennel, nyolcvannal, sõt százzal, százhússzal is, kiket azonban minden 24 órában csak 2 órán láthat, s akkor is csak a tanító-székrõl, mint hallgatókat, s annálfogva erkölcsileg mindegyiket fel sem ismerhetvén, erkölcsileg reájuk keveset is hathat. Itt a fõcél a tanítás, a nevelés csak mellékes s erre nézve itt igen kevés történik, s az is nagyobb részént csak tiltakozólag (negatíve).“ Kerekes tiltakozik az ellen, hogy az iskolai törvényszéket, a kollégiumi ifjúság önkormányzatának és demokratizmusának ezt a szervezetét megsemmisítsék, “Ugyanazon kihágásért egyik tanulóifjat egyképp, másikat másként büntessék, mindenikre annak egyéniségéhez képest szabván ki a büntetést, honnan aztán feljebbvitel ne legyen.” Rámutat, hogy a szubjektív ítélkezés rendszerint igazságtalansággá fajul. “Bûnbeesett tanulók közül az atyáskodás, mint rendszerint igen természetesen történni szokott, a tekintélyesebb és

hatályosabb szülék gyermekei mellett, a szigorúság pedig a kevésbé vagy éppen nem is jelentékeny atyák fiai ellen gyakoroltatik: ez amazoknak lábat ád a vétkezésre, ezeket pedig keserûséggel tölti el.” Követeli a tanár és tanítvány közötti emberi, szeretetteljes hangot, a személyes kapcsolatok kialakítását. Az egyes esetek feletti ítélkezést nem kívánta egyetlen ember bölcsességére bízni, hanem szilárd elveket, demokratikus törvényeket akart bevezetni. Helytelenítette az iskolai ítélkezés gyakorlatát, amikor egy-egy tanulót, aki elkövetett hibáiért nem is teljesen önmaga felelõs, erkölcsileg megbélyegzik, pályáját, jövendõ életét tönkreteszik. “Ha az iskola törvények igen szigorúak és oly büntetést szabnak a vétkezõ tanulóra, mi szerint az nemcsak azon iskolából, melyben a bûnt elkövette, hanem minden más iskolából kitiltatik, elõtte a továbbtanulásra, a maga további kimûvelésre az út elzáródik, iskolai bizonyítványában erkölcsileg megbélyegzik s annál fogva minden hivatalokrai képességtõl egész életére megfosztatik, és így mintegy erkölcsi halálra ítéltetik: úgy nem csuda, ha valamint az angol esküdtszék látván, hogy a vádlott szerfelett szigorú törvények miatt néhány schillinget érõ jószág ellopásáért halálra fogna ítéltetni, inkább ártatlannak nyilvánítja azt, mint ily szörnyû büntetésnek tegye ki. Éppen így az iskolai törvényszék bírái is a törvényszerû erkölcsi halálra kárhoztató tanulóifjakat megszánván, azt õk maguk igyekszenek a törvény szigorúsága alól kibújtatni, atyai indulatot öltözvén fel a bírói szigorúság helyett.” Ugyanakkor megmutatja, hogy a túlzott engedékenység, akárcsak a kemény szigorúság, tönkreteszi az iskolát. Az erkölcsi intelmek és dorgálások üres szavak maradnak, ha meg nem hallgatásuk következmények nélkül marad. “Mit tegyen a rakoncátlanokkal az iskolai igazgatóság? Csak pirongassa azt és másodszor, harmadszor is pirongassa? Ez lehetetlen. Pirongatni csak azt lehet, aki még el tud pirulni. Az ilyenek ezen már túl vannak.” Kerekes szerint, ha a növendék tanítója szavának nem érzi súlyát, a bezárás csak kaland a számára, amelynek élményeivel henceg a többiek elõtt. Ugyanakkor barbár az az iskola, amelyik még mindig a vesszõt használja. A pénzbüntetés nem a tanulót sújtja, hanem a szüleit, a gazdag meg sem érzi, a szegény képtelen megfizetni, így tehát igazságtalansága miatt a pénzbüntetés bevezetése annyi “mint felhatalmazni a vétkezésre.” Egyetlen javító módszert ismer el hatásosnak. A többire nézve ártalmas tanulót el kell távolítani, ha azt az iskola már megjavítani nem tudja. Ugyanakkor olyan intézményt javasol, amelyet akkoriban Magyarországon még nem ismertek: a javítóintézetet. Ott a fiataloknak,

akiket valamely más iskolából eltávolítottak, otthont és javulásra való alkalmat kell adni. Ezt az intézetet lelkes, pályájukat szeretõ, határozott fellépésû pedagógusok vezetnék, az összegyûjtött fiúkat valamilyen szakmára tanítanák és éreztetnék velük, hogy ennek az intézetnek az a feladata, hogy nekik alkalmat nyújtson arra, hogy tisztességes emberként lépjenek ki az életbe. Ha az intézet falai között becsületesen viselkednek, senki meg nem bélyegezheti õket, a társadalom semmiféle megvetést velük szemben nem éreztethet. Nevelési tanácsait hat pontban foglalja össze. Mind a hat gyakorlati tanács a kollégiumi élet tapasztalataiból született. A legalapvetõbb tanácsa az, hogy a

növendékeket szoros

közösségbe kell fûzni. A hat követelmény a következõ: 1. A legsúlyosabb büntetés a bomlasztó magatartásúak eltávolítása legyen. De, hogy az eltávolítás ne jelentsen egész életükre szóló megbélyegzést, javítóintézetben kell e fiúknak módot adni a javulásra. 2. Fontosnak tartja, hogy “a tanuló ifjúságtól a vétkezésre való alkalmasság minél elõbb elvetessék.” - Ez azt jelenti, hogy nem kell alkalmat teremteni a vétkezésre. Kerekes szerint ellenõrizni kell a szállásadókat, szigorú rendelkezésekkel kell büntetni a kocsmázást, a diákoknak való hitelezést meg kell tiltani, a felügyelet ki kell terjeszteni. 3. Azt javasolja, hogy a diákoknak csak szigorúan meghatározott összegû, csekély saját pénzük legyen. Ha sok pénz áll rendelkezésükre, az alkalmat ad jellemük megromlására. “Hogy aki keresni nem tud, költeni okosan tudjon – igen vékony reménység.” – jegyzi meg. 4. A kollégium jelölje meg, hogy a városban melyek azok a családok, melyek érdemesek arra, hogy diákoknak szállást nyújtsanak, ahol a diák a jó példát látja maga elõtt. 5. Kerekes szerint a szépmûvészetek és a gimnasztika bevezetése, “… milyenek a rajzolás, a festés, muzsika, éneklés és testgyakorlás” az erkölcsök javulását eredményezi. 6. “A hatodik és utolsó atyáskodás a tanulóifjúság körül végezetre abban áll, hogy ne csak a vétkezésre való alkalmatosságot igyekezzünk tõlük elhárítani, hanem azon is legyünk, hogy az õ gondolkozásuk módját és elveiket változtassák meg úgy, hogy ha alkalmatosságuk volna a vétkezésre, se vétkezzenek: egyszóval, hogy õket pozitive is neveljük erkölcsileg. ” Ezt a pozitív nevelést olyan tanár, aki 60-50 növendéket tanít, nem képes megvalósítani. Kerekes ezért azt javasolja, hogy minden tanár vegyen maga mellé az ifjúság soraiból négy-öt “segédet”, akikre rábíz tizenkét növendéket. A kiválasztottak, a legérettebb és jellemesebb növendékek, ismerjék jól a rábízottak egész életét és legyenek mindenben a tanár segítségére. A tanár “tapasztalásait a segédfelügyelõk tapasztalásával egybevetvén hathasson kire-kire, amiképp szükséges, dicséréssel vagy nógatással, dorgálással vagy fenyegetéssel”. Kerekes az

ifjúság soraiból kiválasztott vezetõk tevékenységével kapcsolatban megjegyzi, hogy az nem “alattomban leselkedõ, hanem egész nyilvánossággal hivataloskodó, nem büntetésre, hanem javításra célzó felügyelet”. Végül azt javasolja, hogy a kollégiumi könyvtárban, ahol a falakat “nagy földabroszok fedik, s az egész terem kedvet támaszt az olvasásra, tanulásra” , gondolatokban való elmélyedésre, dolgozzon együtt a tanár és a tanítvány. Kerekes reformjavaslatai, bár közülük csak néhány, és csak részlegesen valósult meg, mégis elõrevitték a kollégiumi nevelést a reformkorban. A kémikus

1815-ben a fõiskola egykori tanítványa, Cseh-Szombathy József, a természettudományok alaposabb tanítása érdekében alapítványt tett, hogy külön ásvány-növény-vegytani-technológiai tanszéket állítsanak fel, és e tárgyakat magyar nyelven adják elõ. A tanszékre Kerekes Ferencet hívták meg. Kerekes, mint kémikus32, nem új kísérletekkel, hanem a már közölt kísérleti eredmények általánosításával szerette volna megtalálni a helyes választ a kémia nagy kérdéseire. Az elméletnek igen nagy jelentõséget tulajdonított. Azokkal szemben, akik azt hirdették, hogy mindent a tapasztalatnak kell eldöntenie, az elmélet fontos szerepét hangsúlyozva kijelentette, hogy a kémiában "mindent az észnek kell egyedül eldöntenie"33 Inkább a kényszer vitte erre a kijelentésre, mint a valódi meggyõzõdés, hiszen Kerekesnek sohasem nyílt alkalma arra, hogy "kísérletezés mûvészetében" kellõ jártasságot szerezzen. A szükség vitte tehát elsõsorban arra, hogy mások kísérleti eredményeibõl levonható tanulságokat összegezze. A másik körülmény, ami az elméleti munka felé fordította figyelmét az. volt, hogy azok a kísérleti eredmények, amelyekrõl a korabeli tudományos folyóiratok számot adtak, nagyon eltérõek voltak, nem volt olyan elmélet, amivel az eltéréseket meg lehetett volna. magyarázni. Olyan elmélet megalkotására törekedett tehát, amellyel minden kísérleti. eredmény ellentmondások nélkül magyarázható lenne. A kor kémikusai között túltengõ prakticizmussal szemben az elmélet, az ész szerepét hangoztatta, talán túlzott mértékben is. 32

Kerekes Ferenc kémikusi tevékenységét értékeli: Szabadváry Ferenc-Szõkefalvy Nagy Zoltán: A kémia története Magyarországon. Bp. 1972. 120-124.

A kémia feladatát ennek a nézetnek megfelelõen fogalmazta meg: "Az elsõ tudományos cél, amire nekünk a kémiában törekednünk kell, a kémiai jelenségek tisztán racionális, amennyire csak lehet egyszerû és harmonikus elméletét kialakítani." 34 Kerekes kémikusi munkásságának középpontjában a kémiai elemek vizsgálata állt. Úgy hitte, hogy ezen keresztül a kémia egészének teóriáját megalkothatja. A kémiai elemek száma a 19. század elején az újabb és újabb felfedezések eredményeképpen ugrásszerûen nõtt. Míg Lavoisier idejében 32 elemet tartottak nyilván, 20 évvel késõbb már 50-nél is több elemrõl tudtak. Az elemek számának növekedése általánossá tette azt az állandó törekvést, hogy a természetben található sokféleségbe valamilyen összefüggést vigyenek bele. Kerekes is ezek közé a tudósok közé tartozott. Ki is mondta, hogy "Értelmünk számára szükségszerûség, hogy a sokféleségben egységet keressen."35 Az elemek kérdésének alaposabb megvizsgálását az elemek egyre nagyobb száma mellett az is indokolttá tette, hogy abban az idõben sok olyan kísérletrõl számoltak be elismert kémikusok, amelyek szerint az elemeknek tartott anyagok nem átalakíthatatlanok, egyeseket sikerült állítólag másik elemmé átalakítani. Különösen Schradernek 1800-ban ismertetett eredménye lepte meg Kerekest. A német kutató rozs- és árpaszemeket nevelt vízkultúrában. A felnõtt növények hamuját elemezve, állítása szerint kb. négyszer annyi "földfélét és fémoxidot" kapott, mint amennyit a magok általában tartalmazni szoktak. Ezt, és az ehhez hasonló eredményéket csak kétféleképpen lehetett értelmezni: vagy úgy; hogy a víz, a levegõ, az edény elemei átalakulnak földdé és fém-oxiddá, vagy pedig úgy, miként Kerekes is gondolta, hogy azt tételezzük fel, hogy az anyagok nem azokból az elemekbõl épülnek fel, amelyeket eddig ismertek, hanem az elemeknek tartott anyagok is tovább bonthatók, s a bontás ez idõ szerint ismeretlen termékei építik fel a különbözõ elemeket. Kerekes szerint "Minden testet csak kevés számú elem épít fel, de különbözõ arányokban, ezeket az elemeket azonban nem ismerjük"36 Ez a felfogás nem volt abban az idõben különös. Davy és Fourcroy is hasonló nézeteket vallott. Ma, éppen az atomszerkezeti vizsgálatok eredményei alapján mesteri elõrelátásnak kell Kerekes elgondolását minõsítenünk, amikor azt mondja, hogy "Remélhetõ, hogy a kémiai anyagok a szó ma szokásos értelmében 33

Kerekes, Franz: Betrachtung über die chemischen Elemente. Pesth. 1818. 135. Idézi: SzabadvárySzõkefalvy: Im.: 121. 34 Uo. 121. 35 Uo. 122. 36 Uo. 123.

is . . . szétbonthatók és egymásba átalakíthatók, mert ha ez eddig nem történt meg, ezért csak a mi kémiai bontómódszereink voltak a hibásak."37 Hogy mennyire helyesen gondolkodott, azt mindennél tömörebben foglalja össze az 1833ban írt, késõbb több diák által lemásolt kémiakönyve38: " lehet reményleni, hogy azoknak a sokféle eddig egymástól mintegy korlátolva, isolálva állott természeti tüneményeknek, millyenek a' chemiai eggyesüléseknek és elbontásoknak, a' melegségnek, a világosságnak, elektricitásnak és Magnetismusnak tüneményei, egymással való egybeköttetéseknek, és egymásba való béfolyásaiknak vizsgálása lessz az az út, mely a' természetvizsgálókat elébb vagy utóbb oda juttatja, hogy azonn különb különbféle erõk és imponderabiliák hellyett, mellyekbõl eddig ezenn tüneményeket magyarázták, eggy közönséges princípiumot találjanak, mellybõl mind ezeket ki lehessen magyarázni.” Az elemekrõl vallott felfogás kihatott Kerekes egész kémiai elméletére. Úgy vélte, hogy a testeket felépítõ közös, még ismeretlen elemek között történik meg a vegyülés, a régi viszonyok felbomlanak és az elemek új viszonya keletkezik. A német nyelven Pesten megjelent kémiai mûve alapján Kerekes Európa-szerte elismert tudóssá vált. Miután 1823-ban hazatért Debrecenbe, tizenhat éven át kémiát is tanított. Külföldi tanulmányai során alaposan felkészült az elõadandó tudományokra. Tisztában volt kémia akkori legújabb eredményeivel, sõt önálló gondolatokkal gyarapította ezt a tudományt. A Kollégium azonban nem volt felkészülve a modern kémiai tudományok oktatására, sem laboratórium, sem kísérleti eszközök nem álltak az új professzor rendelkezésére. Kerekes kémiatanításának nemcsak az elméleti ismeretek átadása volt a célja. A fennmaradt kéziratok azt jelzik, hogy olyan gyakorlati dolgokhoz nyújtott hasznos tanácsokat, melyekhez szükséges volt a kémia tudományának ismeretére, például a cukorrépa helyes termesztése, a répacukor elõállítása, a selyemkészítés, a serfõzés, kenyérsütés, valamint a bor, pálinka, ecet, szappan stb. készítése. A nyelvész

37

Uo. 123. Kerekes Ferenc: Chemia vagy a testek bontásának és vegyítésének tudománya. Debrecen. 1830. Autogr. 166ff. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 36. 38

A 19. század elsõ felében, mint tanár, és mint tudós, Kerekes Ferenc is szembe találta magát a magyar nyelv akkori hiányosságaival. Ekkor kezdett nyelvészeti kérdésekkel foglalkozni: “… olyan tudományokat kellett... nem latin, hanem ami még akkor nálunk, sõt többnyire hazánk minden más Oskoláiban szokatlan volt, magyar nyelven tanítanom, melyeknek magyar mûszavaik részint még nem vóltak, részint nem úgy vóltak kidolgozva, hogy azokon mindenütt megnyughattam vólna, s ezen az okon sokszor új magyar szók formálásáról s származtatásáról kellett gondolkoznom és ilyenkor gyakran a szók eredete jelentésének nyomozására is kiereszkedtem.”39 1836-ban jelent meg nyelvészeti eredményeit tartalmazó "Értekezés és kitérések'' címû nagy mûve. (Jövedelmét a debreceni Füvészkert megalapítására szánta.) A Magyar Tudós Társaság 1837-ben e munkája alapján választotta levelezõ tagjai közé. A mû keletkezéstörténetével kapcsolatban Kerekes elmondja, hogy legfõbb indíttatást munkájához az adta, hogy a Magyar Tudós Társaság 1832-ben kiadta az elsõ magyar helyesírási szabályzatot a “Magyar helyesírás és szóragasztás fõbb szabályai”40 címmel. E mû nyomán kezdett el õ a nyelvészet kérdéseivel ismét foglalkozni, és korábbi nézeteit rendszerezni: “a’ magyar tudós Társaság felállíttatott; a’ magyar helyesírás és szóragasztás fõbb szabályai kiadattak; ’s e’ munkátskából láttam, hogy a’ magyar tudós Társaság szándékozik kétkét betûbõl álló hangjegyeink helyett egygyes jegyeket hozni bé írásunkba. A mi hogy igen jó vólna, azt én rég általláttam ugyan, de tudván, mily siker nélkül maradtak az újabb idõkben több tudós nyelvvi’sgálóinknak ebbeli ajánlataik, megvallom, magyar helyesírásunknak ezen tökélyetesítését mind eddig tsak kegyes óhajtásnak néztem, ’s annálfogva róla vóltaképpen nem is gondolkoztam soha. De most látván, hogy ezen javítást már nem tsak ez vagy amaz egygyes Tudósunk, hanem az egész magyar tudós Társaság akarja; tudván egyszersmind azt is, hogy mikor valamit, a’ minem lehetetlen, azomban jó, és helyes, egygy egész nagy hatáskörû társaság szívesen akar, annak elébb-utóbb véghez kell menni; végezetre megértvén a’ magyar tudós Társaságnak azon bõlts határozatát is, hogy õ a’ helyesírásban, szintúgy mint egyebekben, önkényû vezér lenni nem akar, hanem a’ dolgot közítélet alá botsájtja, ’s olyanoknak is, kik nem tagjai, vélekedésöket meghallgatni kész: kezdttem én is a’ mondott tárgyról mélyebben elmélkedni.” A mû nyelvünk hangjait fonetikai szempontok szerint rendszerezi, ötletes, bár vitatható elméletet állít fel nyelvünk keletkezésérõl, a szófajok kérdésérõl. A könyv két részbõl áll. Az 39 40

Kerekes Ferenc: Értekezés és Kitérések. Debrecen. 1836. Elõbeszéd. V-VI. Magyar Helyesírás és szóragasztás fõbb szabályai. A magyar Tudós Társaság használatára. Pest. 1832.

elsõ rész címe: “Értekezés a' kettõs betûjû hangokról; és azoknak jegyeirõl a' magyar nyelvben sok nevezetes szószármaztatási és észrevételekkel egybe szõve”, a másodiké: “Kitérések a' kettõs betûjû hangokról való értekezéshez, az ott érintett szószármaztatási észrevételek bõvebb kifejtésére.” A mû tartalmáról és fõbb tárgyköreirõl, a szerzõ a következõket írja a Tudományos Gyûjteményben: “...az én ezen tárgyat illetõ értekezésemnek menetele, és rövid tartalma ím ez: Elõször is a' mássalhangzókat felosztom - az egy r hangon kívül, melly egyedül áll, és a' mellyet rezgõ hangnak nevezek - háromféle hangokra; úgymint pattanókra, fúvókra és elegyültekre, melly utolsók ama két elsõbbeknek összeolvadásából származnak. Ezen három rendbeli hangokról értekezem összeséggel is, egyenként is, de legbõvebben az elegyült hangokról, mint értekezésem legfõbb tárgyairól; mivel ezek fõkép' azok, mellyeket eddig két két betûvel írtunk, most pedig kifejezésökre egyes hangjegyeiket akarunk behozni írásunkba Az elegyült hangok közzül pedig felveszem renddel elõször is azokat, mellyek a' magyar nyelvben feltaláltatnak, 's megmondom mindegyiknek származását nyelvünkben, és elõadom mitsoda más tudós nyelvekben fordúl elõ tudtomra mindegyik a' magyar nyelven kivûl, és hogy származik,

's mitsoda betûvel; vagy betûkkel íratik ott is mindegyik , hogy így

megtessék, mitsoda fokán áll a' tökéletességnek nyelvünk' orthographiája ezen hangok leírására nézve más tudós nyelvekéhez képest. Mind ezeket pedig példákkal világosítom; melly alkalommal sok nevezetes szószármaztatások jõnek elõ külömbözõ nyelvekbõl. Továbbá szólok azon elegyült hangokról, mellyek a' magyar nyelvben ugyan nem, de más élõ vagy hólt nyelvekben feltaláltatnak, nevezetesen a' régi görög nyelvbeli elegyült hangokról is. Azután 'beszélek az elegyült mássalhangzók' megkettõztetésérõl

's ezeknek helyes leírásáról a'

magyar nyelvben; olly tárgy, melly fõ oka volt, hogy magyar orthographusaink két egymással ellenkezõ felekezetre szakadtak, úgymint Etymologistákra, és Euphonistákra. Az én értelmem mind a' két felekezetétõl különbözik, úgy közölvén a' vágást, hogy ha lehet; az orthographia' fõ elve is sértetlen maradjon, 's még is mind a' két fél kielégíttessék. Végezetre a' hangoknak általam kifejtett theoriájára építek egy egészen új ajánlatot az eddig nyelvünkben két két betûvel írt hangoknak egyes jegyeirõl, melly jegyek betû rendünkbe illõk, elég tsínosok, és könnyen megszokhatók, azomban a' kifejtett theoriából szoros logyikai következetességgel folynak, és mind az apró, mind a' nagy, mind a' nyomtatás, mind az írásbeli betûkben ugyanazon elvek szerint vagynak alkotva. Utoljára mi módon esne ezen

jegyekkel, 's az én elveim szerént magyar helyesírásunk mind nyomtatásban mind kézírásban, ezt példákkal világosítom, az utolsót nevezetesen egy tsínos réztáblanyomaton.”41 A második rész, a “Kitérések”, a szerzõ etimológiai fejtegetéseit tartalmazza. A mû élénk visszhangot váltott ki a kortársak körében. Kerekes a Kollégium volt neveltjének, iskolatársának, az akkor már országos hírû Kölcseynek is elküldte a frissen megjelent munkát egy kedves levél kíséretében 1836 augusztus 25.-én.42 “Tekintetes Fõnotarius úr! Mikor mi hajdan itt Debrecenben, bárha különbözõ osztályokban is, de csakugyan egy oskolában tanúltunk, nékem vólt szerencsém esmerni, ha mind távolról is tekintetes Fõnotarius urat, s azóta sem vesztettem el szemem elõl, sem literaria, sem politica pályáját, és érdemeit. Hogy tekintetes Fõnotarius úr esmert-e engemet hajdan, oskolás korunkban, csak távolról is, nem tudom; de ha szinte esmert is, azóta rólam bizonyosan elfelejtkezett, s méltán is, mivel én semmi olyat nem tettem, ami emlékezetemet a tekintetes úrnál fenntarthatta vólna. - Most, ha esmert valaha engemet a tekintetes úr, magamat emlékezetében felébreszteni, ha nem esmert, esmeretségébe ajánlani kívánván, sajtó alól éppen kijött munkámból egy nyomtatvánnyal kívánok a tekintetes úrnak szólgálni, kedveskedni mondanám, ha az, hogy kedves légyen, csak én tõlem függene. - Olyan kritikusnak mint a tekintetes úr nem szükség mondanom, hogy munkámban inkább az elveket méltóztassék nézni, mint minden egyes példákat; mivel ezek közzûl némelyik hibás lehet, anélkül, hogy amazok hibások vólnának. Most magamat jóindúlatiba ajánlván vagyok teljes tisztelettel tekintetes Fõnotarius urnak alázatos szolgája Kerekes Ferenc professzor “ Kölcsey azonnal válaszolt, tiszteletteljes és egyben baráti hangú levélben43, mely bizonyára nagy örömet okozott Kerekesnek.

41

Kerekes Ferenc: Értekezés, Mellyben az Értekezés és Kitérések írója fele bírálójának, s egyszer smind figyelmeztet a maga munkájára. Tudományos Gyûjtemény. 1838. XII. 65-67. 42 Kerekes Ferenc – Kölcsey Ferencnek. Debrecen, 1836. augusztus 25. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyûjteménye. Kézirattár. Szemere Tár. XV. köt. 28.sz.

“Nagykároly, 1836. augusztus 27. Nagytekintetû Professzor úr! Emlékezõtehetségem, hála istennek, sohasem volt igen gyenge. Kevésbé nevezetes férfiakra is vissza tudok emlékezni, annyival inkább oly jelesre, mint Professzor úr, kit még iskolai pályáján társai sorából kitetszõnek becsülve ismertem. Késõbben, midõn hajlandóságom engem is a magyar literatura körébe vonzott, lehetetlen vala részvéttel nem szemlélnek a Professzor úr által Virgil Georgikonjából kiadott fordítási mutatványt; de lehetetlen vala egyszersmind nem sajnálnom, hogy ily kezdet után szûk körünkbõl magát ismét kivonni látszaték. A tegnap vett becses munka bizonyítja: miképp Professzor úr nem vetette el nyelvünk gondját. Mert bizony hosszú s állandó vizsgálat teheté azt, hogy publikumunk elõtt ily valamivel felléphessen. Gyûlésünk van, s idõm nincs, hogy az elõttem nagyérdekû könyvet egyezerré elolvashassam; lehetetlen vala mégis megállanom, hogy imitt-amott bele ne nézzek, így a kitérések közül némelyeket, elõlegesen keresztülfutottam. Akadtak szemembe, miket én másképpen hiszek; de a legnagyobb véleményi különbség; sem tehetné, hogy tiszteletemet megtagadjam azon filozófi mély és józan tekintettõl, melyet Professzor úr a nyelvtudományra vetett. Különösen nagy becsben áll elõttem a bérekesztés; s alig várom, hogy gyûléseink végével idõm legyen a könyvnek studiummal leendõ olvasására adnom magamat. Az akadémia ezidén a nyelv gyökszavainak elõszámlálását tevé jutalomkérdéssé. Azt hiszem: igen korán! Mert, mint Professzor úr is megjegyzi, a gyökszó kitalálás nem oly könnyû; mint pl. azt Kresznerics gondolta. Gyökereinket csak azután lesz lehetséges összeszedni, ha sok oly elõdolgozások lesznek, mint ez a könyv, miért köszönetemet ezennel bemutatom. Az említett kérdésre öt vagy hat versenyfelelet jött be; s közölök csak egy érdemlé figyelmemet, s ez filozófi elvekre igyekszik állítani épületét; s bár elveiben sok helyt különbözöm; de a lélek, mellyel bevezetését írta, minden esetre tiszteletemet kívánta. Mert ohajtom: bár Professzor úr is fellépett volna e versenyre; vagy, ha azt nem tette: bár szakadatlan futná e pályát, melyet munkájával megkezdett, nyelvünkben tudománnyal és

43

Kölcsey Ferenc – Kerekes Ferencnek. Nagykároly. 1836. augusztus 27. Kölcsey Ferenc levelezése. Válogatás. Sajtó alá rend. Szabó G. Zoltán. Gondolat Kiadó. Bp. 1990. 219..

filozófi lélekkel készült nyomozásokra nagy szükség van. Úgynevezett filológjaink a paradigmák megtanulásán túl nemigen lépnek. E kapkodó olvasgatás mellett is, melyre eddig érhettem, könnyen szemembe tûnt, miképp az ódom végzet mint szenvedõ forma, s az ikes igék iketlen formára hajtogatása sok helytt találkozik. Okát, miért történt így, az elõbeszéd XI-dik lapja megmondja. Ez egész könyv bizonyság, hogy Professzor úr a maga elveit mily vizsgálatra építette; s ily férfit perfunctories megcáfolni akarni, nevetséges igyekezet lenne. azt nyerhetném, hogy Professzor úr az ikes igékrõl vizsgálódásait leírná, mert bizony grammatikánk ezen caputja még fejletlen; s én azt hiszem felfejtése nagyon fontos következményekre vezetne. Szegény Verseghy e részben tökéletesen legyõzöttnek tartatik.Õ nem tudná magát jól kimagyarázni; talán nem is volt maga magával teljes tisztaságban: de hogy rajta igazságtalanság történt: aligha nem való. Ohajtom: ne ez legyen utolsó találkozásunk levelekben. Azért becses válaszáért most és ezután könyörögvén, nagybecsû barátságába ajánlott tisztelettel maradok alázatos szolgája Kölcsey Ferenc” Hogy Kölcsey valóban értékesnek tartotta Kerekes munkáját, bizonyítja Toldy Ferenchez írott levelének egy részlete: “Debreceni prof. Kerekes filologi munkája a Társaságnak megküldetett: azt tudom a Jelenkorból. Olvasták-e azt már pesti barátaink? Ha még nem olvasták, figyelmeztetem reá barátomat. Sok van abban, mi nézeteinkkel ellenkezik, de sok és mély filozóf pillanatokat vet az univerzális grammatikára. Bérekesztése egyike a legszebb jelenéseknek filologiánk mezején.”44 Kölcseyhez hasonlóan mások is alapvetõen elismerték Kerekes nyelvészeti mûvének értékeit, de többen, köztük például Szilágyi János, református lelkész nyomtatásban is kifejezte kételyeit Kerekes egy-egy kijelentésével kapcsolatban. A Tudományos Gyûjtemény hasábjain 1837-ben megjelent hosszú és részletes tanulmányra45 Kerekes válaszolt46, pontról pontra cáfolva Szilágyi állításait és védve a maga igazát.

44

Kölcsey Ferenc – Schedel Ferencnek. Cseke, 1836. szeptember 20. Kölcsey Ferenc levelezése. Válogatás. Sajtó alá rend. Szabó G. Zoltán. Gondolat Kiadó. Bp. 1990. 224. 45 Szilágyi János: Az öszvetett mássalhangzók természeti eredetérõl. Tudományos Gyûjtemény. 1837. VI. 3-60.

A matematikus

Kerekes Ferenc 1836-tól haláláig töltötte be a kollégium matematika professzorának tisztét. Matematikai tevékenységének méltatója, Szénássy Barna szerint “azokban az idõkben olyan matematikusok éltek, mint Bolyai Farkas és Bolyai János; de a kisebbeknek, Bitnicz Lajosnak, Vállas Antalnak, Gyõry Sándornak és másoknak is többet köszön a magyar matematika, mint neki.”47 Ennek ellenére a magyar tudomány a matematikus Kerekest tartja leginkább számon, bizonyos szempontból indokoltan. Sokat foglalkoztatta õt a matematikai oktatás kérdése, és néhány, abban az idõben népszerû matematikai probléma. Több helyen is foglakozott a közép- és a felsõoktatás matematika anyagának átformálásával, elgondolásaiban a gyakorlati alkalmazhatóság volt a legfõbb szempont. Egyik kéziratában azt fejtegeti, hogy miért kell egy éven át a római számjegyekkel foglakozni a matematika órákon mikor azoknak már semmi gyakorlati jelentõségük nincsen, és miért kell ilyenek miatt más, hasznos matematikai kérdések tárgyalásáról lemondanunk? Õ volt az elsõ magyar pedagógus, aki - látva a matematika tanításának nehézségeit - azt kívánta, hogy módszertani útmutatásokkal is segítsék a tanárokat. “Nosza hát bíznák rá Kentek valami ahoz értõ Tudákos Magyarra, hogy írjon egy oktatást a Tanítókhoz, hogy kell gyerekeknek algebrát okosan tanítani”48 Kerekes Ferenc foglalkozott a magyar matematikai mûnyelv gyarapításával. Számos új mûszóra tett javaslatot, érdekes, azonban a mai olvasó számára különös okfejtéssel. A 0 számjegynek értelmes elnevezést kívánt adni, hiszen véleménye szerint a semmi nem szám. Nézete szerint helyesebb volna az egysem kifejezést használni, de mivel ez nem alkalmas tudományos mûszónak, a debreceni professzor javaslata a következõ: használjuk a jövõben a 0 számjegy jelölésére az enyegy szót. (enyegy = elenyészett egy) A pozitív és negatív számok magyar megfelelõjeként javasolt igenleges-nemleges elnevezést sem tartja jónak, mivel a “mathesisben a negetívum nem a pozitívumnak puszta tagadása, mint a logikában, hanem az ellenkezõknek állítása.” Nézete szerint tehát helyesebb a célirányos és célellenes szavak használata.49

46

Kerekes Ferenc: Értekezés, Mellyben az Értekezés és Kitérések írója fele bírálójának, s egyszer smind figyelmeztet a maga munkájára. Tudományos Gyûjtemény. 1838. XII. 4-70. 47 Szénássy Barna: Im.: 3. 48 Kerekes Ferenc tanügyi írásai. 1817. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R 608. 53. 42 49 Vö.: Nyelvünk a reformkorban. szerk. Pais Dezsõ. Bp. 1955. 301.

Érdekes még az a kiadatlan, csaknem 700 oldalas kézirat, mely kérdés-felelet formájában dolgozza fel a kollégium matematika anyagát.50 A tanár és a tanítványok közötti csaknem színdarabszerû beszélgetéseket finom módszerbeli észrevételek, és helyenként a humor szálai szövik át. A matematika történetében Kerekes Ferenc nevét egy matematikai pályázaton való részvétele tette ismertté. A komplex számokkal kapcsolatos még tisztázatlan kérdésekre tûzött ki 1834-ben pályadíjat a lipcsei Jablonowski Társaság.51 A pályázatnak az a különös érdekessége, hogy a határidõ lejártáig - 1838-ig - három dolgozat érkezett a Társasághoz, mindhárom magyar szerzõtõl: Bolyai Farkas, Bolyai János és Kerekes Ferenc küldték el válaszaikat.52 Az “Allgemeine Literaturzeitung” 1838. április 21.-i számában megjelent bírálat53 közli, hogy a bizottság egyik dolgozatot sem minõsíti méltónak az egész díjra, a jutalomdíj felét azonban odaítéli az “Auf dem Gebiete der Mathematik” címû. értekezésnek, melyet Kerekes Ferenc küldött Debrecenbõl.

50

Trigonometrische Skitzen. 1830. körül. autogr. 712. l. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. R 608/45. 51 A geometriai tárgyú pályatétel arra várt választ: “Vajon a képzetes mennyiségek tana megalapozható és kiépíthetõ-e úgy, hogy ezáltal a szerkesztéseket ama biztos szabályok szerint végezhessük, melyek bizonyára mindenütt ott rejtõznek burkolt formában, ahol a geométerek a képzetes mennyiségekét alkalmazzák; vagy pedig, ha ez lehetetlen, legalább az említett mennyiségek megszerkeszthetoségének feltételei derüljenek ki.” A 19. század elején a matematika népszerû, és még sok vonatkozásban feltáratlan problémái közé tartozott a komplex számok elmélete. Az elmélet szisztematikus kidolgozása a 18. század végén kezdõdött. Értelmezésük és algebrájuk megteremtése során két fo irány alakult ki. Ezek közül elso a geometriai irányzat (Wessel 1797, Argand 1806, Hamilton 1837, és mások), mely egyes matematikusoknál más és más alakot öltött. Abban az alapelvben azonban egységes, hogy a komplex szám hossz és irány által meghatározott szakasz. A szemléltetés alkalmas geometriai eszközének bizonyult az Argand-Gauss-féle számsík. A komplex számok nagy jelentõségre tettek szert Gauss vizsgálataiban. Elobb a számelméletben sikerült igazolnia használhatóságukat, éspedig a kvadratikus maradékok reciprocitási tételével kapcsolatban; majd 1831-ben egy még reálisabb alkalmazásukat mutatta meg a konformis leképezés elméletének megalapozása során. Követelményként lépett fel, hogy a komplex számokkal végezhetõ mûveleteket nem szabad üres, szimbólumokkal történo játékra lefokoznunk: vagyis a komplex számok algebráját úgy kell felépítenünk (esetleg axiómákból kiindulva), hogy az a geometriai interrelációtól független legyen, és megfeleljen a teljesség és ellentmondástalanság követelményének. Így vette kezdetét a komplex algebra aritmetikai felépítése. 52 A pályázatra vonatkozó elõzmények jól ismertek a Bolyaiakról szóló irodalomból. Tudjuk, hogy a két Bolyai a pályázatot megelõzõleg is foglalkozott már a komplex számok kérdésével, sõt egymással rendszeresen ki is cserélték gondolataikat. Kerekes valószínûleg csak a pályázat kiírása után kezdett elmélyedni a témában. A két Bolyai azonban csak 1837-ben értesült a lipcsei felhívásról, így csak kevés idõ állt rendelkezésükre, hogy nézeteiket jól átgondolva vessék papírra. 53 A bírálat felkérte Kerekest, hogy a hibák és hiányosságok kijavítása után ugyanaz év november végéig küldje vissza dolgozatát Lipcsébe. 1838. november 23.-án Kerekes levélben közölte, hogy a javítást a jelzett határidõre nem tudja elvégezni, mert a felszólítás csak nyolc nappal elobb került a kezébe. Azonban tudományos szempontoktól vezérelve vállalkozott arra, hogy a javításokat elvégzi, ha a Társaság részletesen közli kifogásait. Erre a levélre azonban sohasem kapott választ.

Több mint másfél évszázad távlatából értékelve a három dolgozatot, legértékesebbnek Bolyai János értekezését tartja a matematikatörténet. Kár, hogy fejtegetése vázlatszerû, nehezen követhetõ. A. megértést csak bonyolítja, hogy a dolgozat egyes részei feltételezik a nem-euklideszi geometria ismeretét, ezt pedig nagy érthetetlenséggel fogadta akkoriban a matematikusok legtöbbje. “Bolyai János ugyanúgy, mint vele egyidejûleg az angol Hamilton, a komplex számokat négy egység bevezetésével értelmezi, és célzott arra, hogy négynél több egységbõl hasonló elmélet nem vezethetõ le. Ezzel kétségkívül a komplex számok úgynevezett kvaterniókon alapuló elméletének egyik felfedezõjévé vált. De még ennél is több van nyolc oldalas kis munkájában, mert helyesen, függvénytani alapon értelmezte a komplex számok hatványainak és a logaritmusának a fogalmát, s ezzel messze túlhaladta a maga korát”54 Bolyai Farkas értekezése tartalmaz ugyan új gondolatokat, lényegében mégis inkább a mások által elért eredményeket rendszerezi. Az elemzõk szerint kevésbé érthetõ, mint Kerekes könnyed, olykor szórakoztató okfejtése. 55 Kerekes matematikai gondolatait nyelvészeti, sõt filozófiai szempontok figyelembevételével szerkesztette összefüggõ elméletté. Valószínûleg éppen a lipcsei pályázat hívta fel a Magyar Tudós Társaság figyelmét, hogy foglalkozzék a komplex számok kérdésével, és ezért tûzte ki 1844-ben a következõ pályatételt: “Mik a képzetes mennyiségek tulajdonságai, s mind analitikai, mind mértani értelmök?”56 A felhívásra öt pályamunka érkezett. Ezek közül Árenstein József ipartanodai tanár értekezését ítélték a legjobbnak.57 Dolgozata semmi alapvetõen újat nem tartalmazott, mindössze az addigi eredményeket, és fõként Gauss vizsgálatait ismertette magyar nyelven.

54

Alexits György: Bolyai János. Bp. 1952. 62. A helytelen döntés ellenére sem vádolhatók a lipcsei bírálók a szakértelem hiányával, mert a bizottság tagja volt Moritz Wilhelm Drobisch (1802-1896) ottani professzor, ismert filozófus és matematikus, aki lényeges eredményeket ért el az egyenletek numerikus megoldása terén, és egyik kezdeményezõje volt az egy ideig igen népszerû matematikai-pszichológiának. Tõle származik a komplex számok egy geometriai bevezetése is, ez azonban helytelen. Azonban, felületességgel már elmarasztalhatja a matematika története a bírálókat, bár Bolyai János nehéz gondolatai ilyen vázlatos kidolgozásban aligha találtak volna bárhol is kedvezõ fogadtatásra. Annál sajnálatosabb, hogy az eredménytelenség Bolyai János kedvét szegte, és a meg nem értett ember tehetetlenségével támadta a lipcsei bírálókat. Dolgozatának (Responsio) Lipcsébõ1 visszaküldött példányára néhány észrevételt jegyzett fel, ezek közül az elsõ így szól: “Kár, hogy a nagy kincs méltatlan kezekbe került. A társaság tõle telhetõleg teljesítette kötelességét; most rajtam a sor, hogy én bíráskodjam a társaság felett.” 56 Vö.: Fekete Gézáné: Az Akadémia 1831-1858 között alapított juatlomtételei és elõzményei. Bp. 1988. 86. 57 Árenstein József: A képzetes mennyiségek tulajdonságai s mind analiticai mind mértani értelmök. Pest, 1847. 62. és Mathematikai Pályamunkák. 2. köt. Pest. 1847. 55

Kerekes erre a pályázatra is elküldte lipcsei dolgozatát, apróbb változtatásokkal, azonban a munka semmi elismerést sem aratott. A jeles matematikus, Vállas Antal a Társalkodó címû folyóiratban bírálatot írt az értekezésrõl, mire Kerekes ugyanitt válaszolt, éles hangon védve a maga álláspontját. Szorszámtan címû, 1845-ben megjelent munkája58 a logaritmus elméletét fejtegeti. Az elõszóban kifejti mûve tudományos és gyakorlati jelentõségét. A logaritmikus számoknak, azaz a sorszámoknak használata elõször is rendkívüli mértékben elõsegíti és megkönnyíti a pénzügyi munkálatokat. A. sorszámok és a háromszögmérés tudományát felhasználják a földmérõk. De a háromszögek, a mértan tudományára támaszkodik a fénytan, a csillagászat, a mozgás tudománya is. "Aki a természettanban alapos ismereteket akar magának szerezni, annak a szorszámok és háromszög mérés tudományát nélkülöznie nem lehet, és ezeket úgy kell néznünk, mint a természettanra elõkészítõ tudományokat." Kerekes a Szorszámtan elõszavában arról is beszél, hogy könyve a tanulók magánszorgalmát kívánja felébreszteni, másrészt azoknak akar segítséget nyújtani, akik tanári támogatás nélkül, egyedül vágtak neki a természettudományok tanulmányozásának. “ …szemem elõtt tartottam munkám ezen részének kidolgozásában fõképp azokat a magyar tanuló ifjaink közül. . .akik vagy csupa hajlamhól, vagy egyszersmind azon meggyõzõdésbõl is, hogy elméletileg és gyakorlatilag tökéletese kiképzett mathematikusokra és physikusokra azután mindig több szüleség lesz hazánkban, magukat különösen a Mathesisre és Physikára adják és ezen tudományoknak a mélyére kívánnak bocsájtkozni." Érdekes a könyvvel kapcsolatos kritikai visszhang is. A Magyar Tudós Társaság pályázatot hirdetett az 1840-1845 között megjelent matematikai könyvek jutalmazására. Kerekes e pályázatra küldte el Szorszámtan címû könyvét. A korszak két másik jeles matematikusa Gyõry Sándor: “A felsõbb analysis elemei” kétkötetes könyvével, és Vállas Antal “Felsõbb egyenletek egy ismeretlennel” címû munkájával pályázott. Kerekes könyvérõl a megjelenést követõ hetekben több bírálat is megjelent. Voltak, akik erõsen támadták, de hangzottak el dicsérõ szavak is. A Pesti Hírlap 1846. december 18.-i számában névtelen szerzõ tollából kemény bírálat jelent meg, melyben gúnyos hangon sorolja fel a könyv néhány hibáját. A cikk megjelenésének idõpontja azért feltûnõ, mert ugyanaz nap kellett az Akadémia Matematikai Osztályának a díj odaítélésérõl döntenie. Az osztály három rendes tagja közül kettõ, Gyõry

58

Kerekes Ferenc: Szorszámtan s egyszersmind elõkészület a fellengõs mértanra. Debrecen, 1845.

Sándor és Vállas Antal megosztva kapta a díjat, Kerekes Ferenc munkája pedig csak dicséretben részesült. Kerekes terjedelmes írást adott ki, melyben védte a saját munkáját, és támadta a másik kettõét. Kimutatta, hogy a Pesti Hírlap cikkének szerzõje csakis valamelyik pályázó lehetett, tehát a bírálat önzõ egyéni érdekbõl íródott. Ezután õ mondott bírálatot a pályázat másik két résztvevõjének, munkájáról. Gyõry Sándor “valóban szertelenül csapong algebrai számelméleti problémák között. Vállas Antal pedig csaknem 600 oldalon olyan algebrai kérdéseket fejteget, melyeket a modern tankönyvek 10-12 oldalon alaposabban elintéznek.”59 1848-ban fejezte be a Képzetes mennyiségekrõl címû munkáját, amelyet azonban a Magyar Tudományos Akadémia újabb pályázatán tudomásul sem vettek. E mellõzést Kerekes sérelmesnek és igazságtalannak érezte. A tudományos életben érvényesülõ személyes érdekeket támadta "Négyes kis tükör” címû mûvében. Ezt a könyvét a Kollégium ifjúsága adta ki legációból eredõ jövedelembõl. Ez jelzi, hogy Kerekes az ifjúság körében igen népszerû volt. De a tények egyben azt is mutatják, hogy a tudományos életben itthon nem tudott igazi sikert elérni. Bár a Magyar Tudós Társaság levelezõ tagjává választotta, a külföldön szerzett megbecsülésnek idehaza még a töredékét sem kapta meg. De tudományos munkássága mégsem maradt. visszhang nélkül. Halála után egy évtizeddel Csányi Dániel mérnök és természettudós, ugyancsak a debreceni Kollégium tanára, felismerte mûködése értékét, önálló eredményeit, tanulmányt írt Kerekesrõl, és kiadta a "Felsõbb mértan valódi alapelvei" címû könyvét. Álma a jövõrõl A “Kiáltó szó Európa keresztény népeihez és fejedelmeihez” címû röpiratának elõszavát 1849. április 18.-án írta, és álnéven (Lunkai Andor) adta ki. Talán jelképes jelentõsége van a dátumnak, hiszen a debreceni Nagytemplomban négy nappal korábban, április 14.-én az országgyûlés népgyûléssé bõvült ülése egyhangúlag kimondta Magyarország függetlenségét, és a Habsburg-Lotharingiai ház trónfosztását. Az irat a szabad sajtó dicséretével kezdõdik. “Mily nagy boldogság, hogy az ember már ma gondolatait akár milliószorozva repítheti széjjel a világba a sajtó sebes szárnyain. De még nagyobb boldogság, ha a sajtó

59

Szénássy Barna: Im: 11.

egyszersmind szabad is, mert a zsarnoki cenzúra bizonyosan nem fogná megengedni, hogy eszméim ily épen és csorbítatlan jussanak a világ eleibe.”60 Kerekes szerint az emberiség a 19. század közepén elérkezett történelme mélypontjára. Innét a szerzõ szerint csakis egy módon lehet ismét felemelkedni. Európa összes államférfiai alkossanak szövetséget, egy felsõbb bíróságot, az új Areopagost, mely a szeretet nevében mûködne. Javasolja, hogy támadják meg valamennyien közös erõvel és egyesített hatalmukkal azt az államot, amely idegen országokat akar meghódítani, vagy azt a kormányt, amely saját népét elnyomja. A közömbösség és passzivitás nem egyeztethetõ össze az emberi méltósággalvallja a debreceni professzor. Egy olyan korszakban, mikor “… a fejedelmek tulajdon alattvalóik városait halomra lövöldöztetik, faluikat felgyújtatják, népeiket egymás ellen lázítják, azokat egymás ellen gyilkoltatják, és hogy õket leigázhassák, nincs bûn, melyet elkövetni irtóznának…”, Európa népeinek össze kell fogni. Mint a béke és szabadság egyik feltételét követeli, hogy az orosz cár adja vissza Lengyelország függetlenségét. Sorra veszi és elítéli a világ urait, akik a népek elnyomásában részt vesznek. Nagy felháborodással beszél IX. Pius pápáról, aki az olasz nép ellen szövetkezett a Habsburg uralkodóval. “Te vagy IX. Pius, akit a kereszténység egy nagy része fõpapi hivatalodnál fogva eddig úgy tisztelt, mint Jézus helytartóját itt e földön. De ha igaz az, amit hírlapokban olvastunk, hogy te az alkotmányt, melyet elébb alattvalóidnak adtál, késõbb visszavontad, szavadat megszegted, és egy megadat az egész kereszténység elõtt gyalázatos hazugsággal és hitszegéssel bélyegezted meg és tulajdon alattvalóid ellen segítségért egy, a maga népeit bérencgyilkosok által kegyetlenül mészároltató szomszéd zsarnokhoz folyamodtál,... úgy nem vagy méltó hogy téged többé kereszténységnek oly nagy és tiszteletre méltó része, mint

a római catholica egyház,

fõpapjának ismerjen...”61 Egyesülésre szólítja fel az európai államokat, és felveti, hogy az államok vezetõinek és választott képviselõinek évente gyûléseket kellene tartaniuk Párizsban. Az üléseken hozott döntések minden államra nézve kötelezõek lesznek, mivel a döntések az abszolut igazságon alapulnak. “Én hiszem, hogy lesznek keresztyén bírák... kiket semmi tekintély, semmi hatalom, semmi fenyegetés, semmi ígéret, és semmi adomány az igazság' ösvényérõl eltántorítani épp' úgy nem bírna, mint az égi testeket kiszabott útjokból semmi erõ elmozdítani nem képes. Egyébiránt én nem is hiszem, hogy találkozhassék valaki, a' ki a' keresztyén szövetség' nagy

60

Lunkai Andor [Kerekes Ferenc]: Kiáltó szó Európa keresztyén népeihez és fejedelmeihez. Pest, 1849.

61

Uo. 31.

IV.

tanácsában az igazság' elforgatására alávaló és erkölcstelen eszközökhöz nyúlni elég szemtelen, és elvetemült legyen, vagy pedig annak egyszer kimondott itéletének ellene szegülni merjen.”62 Érdekes és megfontolandó nézetei vannak Kerekesnek a katonaság kérdésérõl: “Ez a' mostani rendszer, mely szerint minden álladalmak erejõk felett sok, a' nagyobbak több százezerekre menõ rendes katonaságot tartván talpon, több millió erõs és ügyes munkás kezeket a' béke foglalatosságaitól, az erkölcsöknek is nem kis rontásával elvonnak, 's a' katonák' tartására a' népet roppant adóval terhelik csak azért hogy a' békét félelem által tartsák fön , a' Keresztyének között tovább fenn nem állhat. Itt nem a' félelemnek, hanem az igazágnak, és a' szeretetnek kell a' békét fenntartani.” vallja. Az európai államoknak közös katonaságot kellene szervezni, “ne hogy valamely ázsiai hódoltatónak, talán egy új Dsingischánnak, vagy Tamerlánnak, vagy Batukhánnak eszébe jusson, a' gazdag és virágzó, de fegyvertelen és elpuhult Európát vad csordáival elborítani, és felprédálni.” Az “egy millió vagy több fõbõl álló, fegyverben gyakorlott sereget... folyókon, csatornákon, és vasútokon, melyekkel Europa még jobban is be lesz hálózva, mint jelenleg van, egy pár hét alatt Europának egyik végérõl a másikra lehet szállítani így nem lesz soha hódoltaltó, ki Európát megtámadni merészelje”63 Kerekes szorgalmazza a kereskedelem fejlesztését, mely a népek kapcsolatait és boldogulását nagyban elõsegítheti. A röpirat végén megfogalmazza véleményét a társadalmi egyenlõség kérdésérõl. Az egyenlõség lényege az, hogy “a' társaság minden tagjai egy törvények alatt legyenek, melyek egyenlõen óltalmazzák személyét és vagyonát a' szegénynek szintúgy mint a' gazdagnak; a' vétkezõt egyenlõen sújtsák, a' gazdagot szintúgy mint a' szegényt; az erényt egyenlõen jutalmazzák, a' szegényben szintúgy mint a' gazdagban; az út minden polgári megtiszteltetésre; minden elõmehetésre és boldogulhatásra egyenlõen nyitva legyen, szegények és gazdagok elõtt, csak tehetségök legyen hozzá.” 64

***

62

Uo. 45. Uo.49. 64 Uo. 76. 63

Miután áttekintettük Kerekes Ferenc pályafutását, tanári és tudományos mûködését, összefoglalásként elmondhatjuk, hogy nagyhatású és köztiszteletnek örvendõ tanáregyéniség volt, aki értékes eredményeket ért el mind a matematika, mind a kémia, mind a nyelvészet, mind pedig az irodalom területén. A szegény szolgadiákból lett jeles professzor örökké hálás volt a debreceni Kollégiumnak, mely lehetõvé tette számára a tanulást, a tanítást és késõbb a tudományos munkát. Tanár volt és tudós, tevékenységével egyaránt szolgálta a magyar nevelés és a magyar tudomány ügyét.

SZEMELVÉNYEK KEREKES FERENC MÛVEIBÕL Kerekes Ferenc: Tanügyi írásai. Autogr. és egybemásolt kéziratok. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Debrecen. 608.53. A tanítók nevelésérõl

Ami a tanítók számára készítendõ útmutatásokat illeti: kikre, bízódjon azoknak készítése, látni való, hogy ebben nemcsak arra kelt vigyázni, kik a nagy tudósok valamely tudományban, hanem arra is, kik a jó nevelõk. Nem minden az, ki nagy tudós, jó nevelõ is egyszersmind; nem is minden az, ki ért valamely tudományt, tudja egyszersmind azt is, hogyan

kell

azt

a

gyermekeknek

könnyûvé

és

gyönyörködtetõvé

tenni.

S

következtetésképpen arra másakat sem tud megtanítani. Ami a gyermekek tanulókönyveit illeti: erre nézve úgy ítélek, hogy a gyermekeknek mind addig nem kell olyan könyvet adni kezébe, melyet szóról szóra memorizáljon meg,

míg csak arra rá nem szoktattuk, hogy figyelemmel és értelemmel olvasson. Az oka látni való. Az ilyen, gyermekek számára kidolgozott compendiumok által nem csinálunk egyebet, hanem a tanítóknak adunk lábat a korhelységre, hogy a gyermek tanítása ne álljon egyébbõl, hanem abból hogy a tanító a leckét kiadja, kikéri, s aki nem tudja, megveri. Ha ebbõl áll a tanítás, úgy a gyermeket nem szükséges tovább oskolába járatni, hanem legfeljebb is addig, míg az olvasásba bele kap; a többit azután maguk a szülõk is véghez vihetik. Mi könnyebb mint reggel kiszabni a gyermekeknek mennyit tanuljanak meg délig s akkor ha nem tudja, jó sort verni rajta. Ezért kár másnak fizetni. Igen, de úgy majd nem lesz a gyermeknek otthon mit tanulni, úgy majd csak az oskolában tanulhat. Felelhet. Míg olvasni jól értelmesen nem tud, addig van otthon mit tanulni. Gyakorolhatja magát az olvasásában. Ebbõl hagyjunk neki leckét, melyet midõn ki kerül, azt nézzük, érti-e amit olvas. Ott lesz az írás, gyakorolhatja magát ebben is minek utánna t. i. ebben a tanító vigyázása alatt belé kapott. Azonban arra is vigyáznunk kell, hogy az ilyen 5-10 esztendõs gyermekeknek sok idõ kell a jót tevõ álomra és commotióra, és ha körülményeink nem engedik, hogy mesterséges testi gyakorlást adjunk a gyermekeknek, amit ha lehetne igen helyes volna tselekednünk, legalább az áldott természetet engedjük e részben munkálkodni. Nem elég az, ha a gyermek 6 órát tanúl napjában az oskolában, és még ezen felül otthon talán egy órát vagy mit fordít a tanulásbeli gyakorlásra? Azt akarnók, hogy reggeltõl fogva estig szüntelen könyv legyen a kezében? Hej, sokra lehet menni egy esztendõ alatt, bár öt esztendõ alatt a gyermekekkel csak 6-7 óra tanítódjon jól napjában. Nem azon kell hát lennünk, hogy a gyermekek számára készítsünk minél jobb compendiumokat, hanem ezen: a tanítók kezébe adjunk minél jobb útmutatásokat. Általában a nemzeti oskolákban még igen kevés könyv kell a gyermekeknek az olvasókönyvön kívül. Ezt a szülék is szeretni fogják; ha nem pedagógiai, legalább oeconomiai okból. Ha pedig csakugyan a többi idõt a napnak 6-7 óráján kívül sajnáljuk a gyermekeknek csupa haszontalan játékra engedni, legyen a bölcsességünk, hogy a gyermekeknek játékát és mulatságát is tanulássá és tudománnyá vá1toztassuk. Ez az igaz bölcsesség, nem pedig a tanulásból ûzni játékot. Mi könnyebb p. o. mint egy okos tanítónak okos elõterjesztések által arra bírni a szülõket, hogy a gyermeknek a kertben szakasszanak külön egy veteményes ágyat, és azt adják által neki, mint tulajdonát, hogy az munkálván az abból bejövõ haszon az övé legyen. Nem örömest cselekedné ezt a gyermek, kivált okos vezérlés alatt? És nem kell gondolnunk, hogy addig míg ezt csinálja,

jobb volna ha megülvén valahol, egy kihagyott könyörgést memorizálna. Mert azon kívül, hogy így teste a legfrisebb kerti levegõn gyakorlódna, annyi haszna lenne ennek a csekélységnek látszó munkának, hogy alig lehet a jó következéseknek végit hosszát ellátni, úgy hogy ha azoknak elõszámlálásához fognék, ma sem érnék véget benne s éppen ezért hozzá sem is fogok, annyival inkább, mivel ezeket csak kevés gondolkozás után is akárkinek által látni nem nehéz. Nem gondolná az ember elsõ tekintettel, hogy annak a gyermek a maga veteményes földjét mûveli, a valláson is nagy befolyása van. Pedig igen nagy van, mégpedig nem csak egy tekintetben, csak hogy ezt okos vezérlés mellett cselekedje. A fõ bölcsesség valamint minden dologban, úgy a nevelésben is és a tanításában is ez: minél kevesebb munkával minél nagyobb célokat érni el. Csak egy nemzedéket tudnánk okosan felnevelni, már igen sokat megnyertünk volna; mert akkor a szülék, kik okosan neveltettek maguk is, jobban értvén a neveléshez a tanítókkal inkább egy kézre dolgoznának. Most magukat a szüléket is nevelni éstanítani

kell,

hogy

neveljenek. Kinek van pedig ebben a legfõbb módja, mint magoknak a gyermekek tanítóinak? Úgy de ha azok magok sem értenek a dolgokhoz, hogy tudnak a szüléknek okos tanácsokat adni? Látni való hát, hogy akár hol kezdjük az okoskodást, mindenkor ide megyünk ki utoljára, hogy a fõ dolog ez: tanítókat neveljünk. Azért én is szólok:

A tanítók nevelésérõl,

melyet ámbár én itt második helyre teszek, jobbnak látnám, hogy a Plánumban mint legfõbb és legsarkalatosabb dolog legelöl tevõdjön. Csudálkozni lehet rajta, hogy a társaságban vannak rendelések téve arról, hogy a csekélyebb mesterségeket senki ne gyakorolhassa, ha csak azokat nem tanulta, és azokból nem remekelt. A legnagyobb és legnemesebb mesterséget pedig, a tanítást megengedi a társaság ollyanoknak is ûzni, akik azt soha nem tanulták, s nem is tudják. Vagy nagyobb kár az, ha kontár szabó egy rõf posztónkat, mint ha a kontár tanító gyermekeinket rontja el? Vagy a polgári társaság boldogságára nagyobb befolyása van annak, ha a polgároknak csizmájok, mint ha azoknak okosságok is és erkölcsük is jó állapotú? Esmértem olyan tanítót, akit tengeri csõszbõl fogtak be oskola mesternek, olyat is, aki csizmadiának rossz lévén tanítóvá lett és annak jó volt. Így van! mert mi abból ítéljük meg a tanító jóságát, ha a gyermek az

egzámenben sokat és sebesen tud hadarni, és a felelet végét szépen felkanyarítja. De azt mondja erre valaki: hiszen nem úgy van nálunk. Itt nem csõszök és csizmadiák, hanem értelmes deák ifjak tanítják a gyermekeket. Úgy van, de hát azért, hogy valaki értelmes deák ifjú, tud csak csizmát varrni, ha azt nem is tanulta? Hát gyermeket okosan tanítani, hogy tudna, mely amannál sokkal nagyobb és nehezebb mesterség. Azért, hogy valamely csizmadia szép állású csizmákat csinál, nem következik, hogy nadrágot is szép állásút tudjon szabni és varrni; azért hogy valamely ifjú jó verseket tud írni, nem következik, hogy gyermeket is okosan tudjon tanítani. Esmértem én nem egy deákot, aki maga jó tanuló lévén a tanításban a legnagyobb képtelenségeket követte el. De ha nagyobb példát kell felhoznunk, ki volt tudósabb a.b.c. Sinainál? s mégis tudjuk hogyan intette meg a fiát. Sokszor a tanító nem azért rossz mintha nem akarna, hanem azért mivel nem tud jó lenni. Gyötri magát, gyötri tanítványait is oly munkával, melyben mind õ maga, mind azok gyönyörûségüket találták volna, ha tudta volna a módját, hogy kell azt kezdeni és végezni. Ideje volna valahára, hogy mi is észre vennõk magunkat és követnõk más bölcs rendelésû társaságoknak példáját, kik a nevelésnek és a tanításnak fontos voltát által látván különösen gondoskodtak arról, hogy a gyermekek tanítására okos és alkalmatos tanítókat neveljenek. Azt mondjuk, hogy ebben nekünk nincs módunk. Szegények vagyunk: Igen, de tudunk nemzetes oskolát építtetni. Mit ér ez a szép oskola, ha a gyermekek benne rosszul taníttatnak. Nem az az ok, hogy szegények vagyunk, hanem az, hogy nem vesszük szívünkre a dolog fontosságát. Nem rá mehetne arra Debreczen és a superintendentia, hol minden fiúi és leányi oskolák debreceni deákokból lett tanítókkal vannak s lesznek ezután is megrakva, avagy nincs elég interesséjek arra törekedni, hogy a debreceni kollégiumban, ahonnan jõ ki és terjed el minden apróbb iskolákra vagy a jó vagy a gonosz, vagy az áldás vagy az. átok, hogy a debreczeni kollégiumban intézet tevõdjön arról, hogy a tanuló ifjak, kik egyszersmind tanítók is, mint már ott Debreczenben, mind pedig idõvel más oskolában ki több ki kevesebb ideig, kik egész életükben. tanítók fognák lenni, a tanítás és jó nevelés okos princípiumaival megismerkedjenek és annak helyes módjában gyakoroltassanak? Kétségkívül rá mehetnének, csak volna aki nekik a dolog fontosságát szívökre kösse. De lesz! Ugye, élõs Öcsém, István, lesz? – Lesz, aki a hatalmas beszédeket olyanoknak szájába és pennájába fogja adni, kiknek tekintete ezeknek, me3yek ugyan magokban is elég fontosak, még nagyobb fontosságot fog adni.

Nagy dicsõség lenne ez a mi superintendentiánknak, ha látnák, hogy ily nagy gond van ' a mi Collegiumunkban az okos nevelõk és tanítók formálására, kilenc superintendentiából is oda hoznák az úrfiakat és onnan kívánnának azok mellé nevelõket. A Deputatió egyik kötelessége amint írja Kend ez: hogy a tanítás rendjét a septimától fogva egész végig meghatározza. Ez jó és szükséges de nem elég. Ott lehet a legjobb rajz valamely épülethez, de ha a mesterember, kire az építést bízzuk, nem érti a maga mesterségét, csakugyan rossz lesz az épület. Szükséges hát, hogy a Deputatió arról is gondoskodjon, hogy a septimától fogva egész végig mindenüvé okos tanítók és nevelõk készíttessenek, szükséges, hogy a Deputatió nem csak Ratio Institutionist, hanem Instituens Ratiot is igyekezzen készíteni az oskola számára. Ez résszerint az útmutatások által érõdik el, rész szerért pedig egy jó pedagogicus professor által, aki egyszer s mind örökös classium inspector is lessz, akit én milyennek képzelek ímé ide írom, úgy képzelvén, mintha ez bizonyosan meg lenne. Ez a professor hát olyan lesz, akit a természet maga tanítani szült, aki különösen a gyermeki lelket és szívet nagyon esmeri, és az azzal való

bánásmódjához ért, elei továbbá mindazokban a humanistica

tudományokban amelyek az alsó magyar és deák oskolában taníttatni fognak jártas és a maga alkalmaztatásában oly szerencsés, hogy az ifjúság elõtt tekintélyt tud tartani keménység nélkül és le tud ereszkedni gyermekeskedés nélkül. Egyszóval olyan, kinek magaviselete és tanítása azokkal a principiumokkal melyeket hallgatóinak a nevelése és tanítás dolgában ajánl, tökéletesen megegyezzen és akinek leckéit, noha õ nem gyermekeket, hanem ifjakat fog tanítani mégis úgy lehessen nézni mint practika példákat a pedagógiában. Ne mondja Kend azt nekem, hogy ez csak ideál, hogy ilyet nem lehet találni. Ritka madár az ilyen, az igaz, de csak ugyan mégis találtatik hellyel hellyel, csak keresni kell. Én magam is tudnék egyet mondani, ha attól nem félnék, hogy hízelkedni láttatom, de minthogy néki különben is más foglalatosságai vannak, hallgatok. Mindazonáltal ha rá tudnák Kendtek beszélni, hogy õ ennek a professornak, míg alkalmatos embert találnának Kendtek valahol, vagy készíttetnének, kötelességét csak rész szerént is teljesítené, igen szerencséseknek tarthatnák Kentek magokat. Ért kend engem, ugye István Öcsém? De hogy a dologra térjek, a pedagogicus professornak hát ezek lennének a kötelességei. Elõször minden nap adna egy óra leckét a pedagogicából, melyre elsõ esztendõben az egész deákság, azután pedig csak a novitius deákok járnának. A novitius és a biennis deáknak valamint most nincs, úgy akkor sem lenne tanítványa, ha nem a novitiusok és biennisek elosztódnának a privátos preceptorok

mellé adjunktusképpen, hogy azoktól esztendõ alatt az okos tanítás módját praxisból tanulják. Ez nem csak ezeknek az ifjaknak lenne igen jó, hanem magukra a privatus preceptorokra nézve is nagyon ösztönzõ lenne, mikor mindegyik tudná, hagy egy ifjú csak azért van ott mellette, hogy õ tõle azt tanulja, hogyan kell jól és okosan nevelni és tanítani. Továbbá a második esztendõ végével adnának áment a deákok publice paedagogicus professor ügyelése alatt a pedagógiából oly feltétel alatt, hogy aki a jó nevelés és tanítás tudományaiban járatlannak fog tapasztaltatni, annak kezére tanítvány nem fog bizattatni. Továbbá, amilyen rendes kötelessége a paedagogicus professornak minden nap egy óra leckét adni, szint olyan rendes foglalatossága volna az is, hogy minden nap egynek a publicus preceptorok közül a classisába betanuljon és ott legalább fél órát vagy legalább egy fertály órát mulasson, de ne a gyermekeket zaklassa, hanem azt hallgassa, hogy hogyan tanít a tanító. Nem azt akarom mondani, hogy az alatt mindig a tanító beszéljen, mert ha a gyermekeket kérdezi, abból szintúgy megtetszik: tud-e okosan tanítani. Ha a gyermek hibázik, vagy nem jól mond valamit azt a professor megjegyzi ugyan magának, de a gyermeket soha meg nem igazítja, hanem ezt a preceptorra bízza mert meg lehet, hogy azt a preceptor hibásan találta tanítani. S a hibának felfedezésével annak becsülése tanítványai elõtt veszne. Ha pedig õ arra figyelmessé tevõdik azt másutt jó móddal megigazíthatja, mintha maga vette volna észre. Továbbá vigyáz a professor reá hogy hogy viselik a gyermekek magokat, félénkek és lenézõk-e vagy bátrak és vidámak s. a. t. De miért számlálgatom én ezt. Aki erre alkalmatos lessz, fogja az tudni az okosságnak minden reguláit. Csak azért említek némelyeket, hogy némiképpen értésére adjam Kendnek mit értek én a classium inspectoron. A publicus proeceptor már fogja tudni, hogy ha a pedagogicus professor bent volt a classisában neki ahhoz akkor nap ezen vagy ezen az órán le kell menni. Le megy hát, de nem reszketve, mintha a pokolba kellene menni, hanem egész bátorsággal, sõt örömmel, mivel tudja hogy hibái ha talán voltak, egész emberséggel fogják felfedezni, és épülni fog. Hasonlóképpen minden privát óra alatt fel megy a paedagogus professor a collégiumba egy bizonyos arra rendeltetett szobába és oda hol egyik, hol másik privátos preceptort beinvitál adjunktusával s tanítványaival együtt, s ott rész szerint hallgatja hogy tanít a tanító vagy az adjunktus, rész szerént maga is oktatja egyik vagy másik gyermeket, hogy a tanítóknak példát adjon. Mint hogy pedig e szerént a paedagogicus professor fogja a deákokat, a tanítókat quasi legjobban esmérni, kétségkívül hogy a publicus

praeceptorokat minden classisban õ fogja candidálni, a saedes pedig csak confirmálja. Még pedig ha a localitás megengedné jó volna egyik classist két felé szakítani, s mindenik szakasznak külön publicus praeceptort tenni. Mikor mi poeták voltunk, a classisok rendjének változása által történt, hogy egyszerre két poética classis volt. S ugyan . . . mulattunk egymáson, mind a gyermekek, mind pedig a tanítók. De hosszas volna mindent leírni, és az óra is közeleg melyben levelemet a postára kell tennem, csak azt mondom hát. Látni való, hogy ezeket a kötelességeket egyik mostani professornak sem lehet oeconomizálásból a nyakába csapni, mert ha szinte alkalmatos volna is rá, de mindezekre egyik sem ér rá a maga dolgától. Külön mester kell hát erre. De az is látni való, hogy ennek nem valami lógós supernumerárius mesternek kell lenni, mint talán némelyek egy paedagogicus professorról szeretnék gondolni, hanem egy rangúnak a többivel, sõt mindenképpen nagyobb rangúnak; mert egyre sem lesz ott több bízva, mint erre. Qualitás sem fog egyben is több megkívántatni, mint ebben. Oeconomizálni nem kell hát valahogy és az olyan urakat nem kell követni, akik mikor hófmeistert akarnak fogadni az úrfi mellé azt nézik, hogy tud-e jól táncolni, jó muzsikus-é s.a.t. Azzal pedig ami a fõ dolga volna kevéssé gondolnak. Hát még ha németül is, franciául is fog tudni a pedagogicus professzor. Jó, ha abban publice órákat adni kötelességétõl rá ér, s kedve is van, nem rossz, de a fõ dolog nem ez. Ugyan meg kell választani a mestert, minden tekintetet félre tévén. De ha válogatni akarunk a pergõben, pénzzel menjünk a vásárra. Úgy van! Fundus kell, még pedig jó! melynek interessébõl mind a pedagogicus professor fizettessen, mind pedig ha telik, a jó nevelést tárgyazó más hasznos intézetek tétessenek. De hol vesszük ezt a fundust? Én mondhatnék egyet is, mást is, de mindent elhallgatván csak azt mondom, amit én legjobb, legrövidebb és legegyenesebb útnak látok, t. i. Ha a Deputatió a jó nevélés és okos tanítás ügyének fontosságot, annak a társaságra, nevezetesen Debrecenre magára és a két superintendentiára, sõt respektive az egész hazára való befolyását s annak a mi oskolánkban amiatt, hogy reá semmi fundus nem volt, addig volt meghígulását keservesen leírja és ezt így rekeszti be: mi azért ez deputatiónak alább írt tagjai szívünkre vévén ezen dolog fontosságát és semmi jó módot nem látván arra, hogy ezen fontos célra fundust szerezzünk: ímé elindítunk egy subscriptiót, megkérvén szeretettel a superintendentiában oskolánknak minden patrónusát, minden eklésiákat és különösen a debreczeni eklésiát, hogy jó igyekeztünket elõmozdítani méltóztassanak.

Mi tehát részünkrõl e jó és fontos célra konferáltunk e szerént. Péchy Imre fõcurator ennyi s ennyi, . . . Szoboszlay Papp István debreceni predicátor ennyi és ennyi . . . Fogadom, hogy ha jól kezdik Kentek, esztendõre olyan fundus lesz - a jó Nevelés Fundusa - hogy maguk sem gondolnák. A Kend okosságától függ az urakat rábeszélleni, hogy magokért jól kitegyenek. A haszon nagy lesz, de a dicsõség sem kicsi és el lesz kezdve az új epocha.

Jól intézett Pedagógia, s jól organizált nemzeti oskolák.

Ez az a két fontos dolog, melyre kívántam szánni ezen egész hosszú levelemet, melyet sok dolgaim közt, sok álmatlankodással, s egészségemnek érezhetõ kárával írtam. Ha valahol valakit meg találtam sérteni, róla nem tehetek. Isten látja a lelkem, célom nem az hogy sértsek, hanem hogy, ha lehet használjak. Sokszor nagyon el voltam ragadtatva. Kend is megengedjen öcsém, ha néha buzgóságomban imperativusban találtam beszélni. Azt csak az teszi, hogy én úgy vélekedem, úgy ítélek, úgy hiszem és vallom, ahogy szeretem. A jövõ postán a deák oskolákról, azután a többirõl írok ha Isten éltet s a lábomról le nem esem. Kérem írjon Kend nekem minét elõbb miben vagynak a dolgok, mert nem kevéssé nyughatatlan vagyok. Most kérem és kényszerítem Kendet a maga becsületére, hogy a dolgot amennyibe rajta áll, úgy igyekezzen vinni és annak olyan direktiót adni, hogy az egész dolog az urak és papok, vagy más pártosok közt civódássá ne váljon vallásunk gyalázatjára, és Kend is az úton, mely a dicsõségre nyílt meg elõtte, gyalázatot ne arasson. Mert idõvel is ki fog az sülni, hogy Kend volt a primus motor, és hogy mi lesz a dolgok vége, gyalázat vagy dicsõség, annak nem kis része fog Kendre hárulni. Le kell tenni minden személyességet, minden emberi gyarlóságot. De errõl máskor többet. Most még arra is kérem Kendet, hogy mivel annak a szép és fontos deputatiónak tagja, hogy annak igen érdemes tagja legyen, esmerkedjen meg a legjobb pedagógiai írókkal, ha talán még az elõtt nem cselekedte. Sok okból hasznos lesz, ez, amint Kend ezt könnyen által láthatja. Éljen Kend ebben a N. Sz. Györgyi új tanácsával, kinek és egész hazának ajánljon engem is. Vagyok Kendnek szeretõ barátja Kerekes Ferenc

Közli Bajkó Mátyás: Kerekes Ferenc pedagógiai levele “a tanítók nevelésérõl.” Pedagógiai Szemle. 1954. 924-931.

Kerekes Ferenc: Tanügyi írásai. Autogr. és egybemásolt kéziratok. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Debrecen. 608.53. Egy új Tudományos Systemának fundamentoma 1817.

Minekutána a mostani tudományos systemát lerontottuk, természettel az a kérdés adja elõ magát, szükséges -é újat tsinálnunk, vagy tsak azt kell vissza hoznunk, mely a mostani elõtt volt, és amelyet a mi systema tsinálónk tellyességgel le nem rontott, holott az lett volna legelsõ kötelessége, ha újat akart építeni. Nékünk már ez most kevésbé volna kötelességünk, mint neki lett volna. Mindazáltal úgy ítélek, nem lesz felesleg való; sem célunktól idegen, ha az ezelõtt való tudományos systemára is egy megítélõ tekintetet vetünk; mert ha azt jónak és helyesnek fognók találni kár volna azon törni a fejünket, hogy helyette újat építsünk. Ha az úgynevezett ecyklopaedicus cursus valami olyan akart lenni, amit a nagy iskolákban philosophicus cursusnak neveznek, és ha az volt a cél, hogy ott az ifjú a minden szakon egyformán szükséges tudományokat megtanulván, azután tetszése szerént adhassa magát ennek vagy annak a szaknak tanulására: ez igen helyes és ezt én is tökéletesen helyben hagyom; hanem ami az elintézését illeti ennek a mi volt philosophicus cursusunkmak, azt helyben nem hagyhatom. De ezen dologinak megítélésébe itt hosszasan bele botsátkozni nem akarok mivel úgy még itt elõkerülne nagy részint mindaz, amit majd alább az új systema alkalmatosságával mondani sokkal helyesebb lesz. Tsak azt mondom hát, hogy az encyclopaedicus cursust helyben nem hagyhatom, elõször is azért, mivel ha szinte nem emlékezem is reá tökéletesen, mitsoda compendiumok tanítódtak abban a cursusban, de annyit bizonyosan tudok, hogy voltak abban olyan cikkelyek, mellyeket én a mi oskolánkban és a mi környül állásainkhoz képest nem oda valóknak ítélek. Azt is tudom, hogy némely tudományok, melyeket nekünk az encyclopaedicus cursusban tanítanunk elmúlhatatlanul szükséges, abban meg nem voltak. Enne

az a felelet: hánnyuk ki amazokat, rakjuk helyükbe ezeket, s az encyclopaedicus cursus meg is megmaradhat a maga valóságában. Ez igaz; de ugyancsak van még egy okom nékem a miért a régi encyclopaedicus cursust helyben nem hagyhatom: mivel én azoknak a tudományoknak, mellyeket ezen cursusba valóknak látok, sikeres elvégzésére két esztendõt kevesellek. Erre ez a felelet: szabjunk hát azoknak tanítására három esztendõt, és tegyünk még egy praesest. Így az encyclopaedicus cursus tsak hosszabbodni fog, de azért tsankugyan meg fog maradni a maga valóságában. Mert azok a tulajdonságok, mellyek azt különösen characterizálják, el nem vesznek, hogy t. i. ott ugyan annyi legyen a tanítók száma, ahány az esztendõ, és a tanítók nem professzorok, hanem deákok legyenek. Éppen ez a két charactere az encyclopaedicus cursusnak az, amit legkevésbé hagyhatok helyben. Két, három professzor szakjának a compendiumait a nyakába vetették egy szegény deáknak, hogy azokat tanítsa. Aki valamely tudománynak a compendiumát okosan akarja tanítani, annak jártasnak kell lenni abban a tudományban. Sokszor megesett, példákat is lehetne rá mondani, hogy a praeses némelyikben a .tudományok közül, melyeket neki tanítani kellett, jártasabb volt, azt inkább studirozta deák korában és azt sikeresebben is tanította, de némelyiket maga is akkor gyötrötte elõször, amikor azt leckérõl leckére tanítani kellett. Az ilyen tanításnak asztán kevés sikere van. Sokszor majd megölte magát a praeses, még sem volt képes, hogy kötelességének eleget tegyen úgy, amint illett volna. A két esztendõs encyclopaedicus cursusba is beleillett volna, hát legalább 4 praeses. Aszerint válogatnám meg õket, ki mellyik tudományban jártasabb, és kinek mellyikhez van inkább kedve. Más az alsóbb classisokban. Ott nem kell ollyan mély tudományokat vagy legalább nem kell ollyan méllyen tanítani, mint itt. De még ott is sokkal jobb volna, ollyan esetben, mikor a praeceptor annak tanításához, ami a fõ dolog, p. o. a poeticában a poezishez jól ért, de más valamely tudományt mellyet ugyanott tanítani kell p. o. methesist nem szeret tanítani, az ilyennek tanítására más valamely deákot kell rendelni mellé segítségül. Nem szégyen azt megvallani, ha valamihez az embernek nints kedve vagy hajlandósága, szégyenebb azután azt rosszul tsinálni. Ebbe a nagy hibába a mostani systema tsinálója is újra bele esett. A biennis togatusokat három tanító tanítja, a novitiusokat pedig ugyanannyi féle tudományokra ugyanannyi órán, tsupán tsak egy és ez deák, amazok pedig professorok. De továbbá nem tsak az nem szükség, hogy a philosophicus cursusban ugyanannyi tanító legyen, ahány esztendõ, hanem az sem szükség, hogy itt a tanítók mind ifjak, deákok legyenek. És így, ha három esztendõre szabjuk is a philosophicus cursust, sem nem az lessz a következés, hogy tegyünk három, sem nem azt, hogy tegyünk hat praesest, hanem az, hogy amely professoroknak a tudományai bele esnek ebbe a cursusba tanítsák azok

itt magok a magok tudományait. Minden professornak jobban kell érteni a maga szakját, mint ugyanazt egy deáknak, annyival inkább, mint egy deáknak 2-3 professor szakját. De különben is, ha a praesesek mindent eltanítanának, hát asztán az olyan professorok, kiknek tudománya a philosophicus cursusba való, mit és kinek tanítanának. Praesest tenni tsak arra kell, valami alkalmatos ifjat, amire professor nem jut, egyet vagy többet, amint a körülmény megkívánja. Lesznek hát a philophikus cursusban a tanítók vegyesen: professorok és praefesek, és ugyan azon deákok ugyan azon esztendõben egyik tudományt professortól, másikat praesestõl hallgatják, amint legjobbnak fog ítéltetni. Meg lehet, hogy a professor a praesesek után áll fel a cathedrába, amint a körülmény fogja kívánni. Túl kell tennünk magunkat az ilyen haszontalan praejudiciumokon. Továbbá az encyclopaedicus, vagy philosophicus cursusban a tanítók száma nem lesz az esztendõk számához köttetve, sem annyiban, hogy ugyan annyi lenne a tanító, ahány az esztendõ a bécsi universitasban, ez a cursus 3 esztendõ, a tanítók száma benne 7. Meg lehet, hogy a mienkben is lesz 6, 7 vagy 8 is, amint majd legjobban el lehet osztani. Nem annyiban, hogy ugyan azon professor tsak ugyan azon egy esztendõbelieket tanítana, hanem tanítja egyik tudományát egyik, másikat másik, harmadik talán 3, esztendõbelieket is, sõt tanít talán valamit még kívül ezen a cursuson oda feljebb is, tsak amint a körülmény kívánni fogja. Ímé eddig volna az ez elõtt volt encclopaedicus cursusnak rövid summája. De hiába igyekeztem azon, hogy itt az új philosophicus cursusnak princimiumit el ne áruljam, akaratom ellen is már majd mindent kimondtam, de nagyon egymásba vág a két materia; nekem pedig arra, hogy az elõadáson studirozzak, most idõm nincs. Amit itt el mondtam, már azt majd alább mondani nem lesz szükség. Elég az, hogy e szerint a régibb systema vagy az encyclopaedicus cursus sem állhat meg, sõt még tsak igazításokat sem lehet rajta tenni úgy, hogy annak lelke megmaradjon; már pedig azt, hogy még tovább menjünk, és mindegyik volt systemát lerontsuk, nem látom szükségesnek. Azért is ahhoz fogok, hogy egy újnak fundamentomát letegyem, vagyis inkább mivel annak némely köveit már letettem, hogy azt tovább rakosgassam. Lesz tehát ezután a mi iskolánkban Philosophicus cursus, mely 3 esztendõbõl fog állani. 2. Ebben fognak taníttatni olyan tudományok, melyek togatusnak, nem togatusnak, akármilyen szakra készüljön is azután egyformán szükségesek és így amelyeket mind a két fél együtt fog hallgatni. 3. A tanítók lesznek résszerént professorok résszerért praesesek, többen is, mint az esztendõk száma, és ezek esztendõkhöz köttetve telyességgel nem lesznek. 4. A leckék száma és a tudományok compendiumai úgy fognak elintézõdni, hogy s tanulónak egy

héten 16 leckénél ne legyen több, inkább kevesebb ide nem értvén mindazáltal a repetitiókat. Ez a négy alaptétel. Ezek közül az utolsót már

oda feljebb valahol megerõsítettem; a

harmadikat tsak most erõsítõm meg; a második elég erõs magában is, mert természetes, hogy minden ifjúnak azokat a tudományokat, kell elõször is tanulnia, melyek vagy elõkészítenek mindegyik szakra vagy legalább minden szakbeli tudósokban kisebb

vagy

nagyobb

érték-ben feltétetnek; ami pedig az elsõt illeti, hogy t. i. a philosophicus cursus se több se kevesebb, hanem éppen 3 esztendõbõl álljon, annak elég erõsségére fog szolgálni az, ha az ide tartozó tudományok számából meg fog tetszeni mind az, hogy ezeket illendõ kiterjedésében, és úgy kell tanítani, hogy a tanulásnak valami sikere legyen. Háromnál kevesebb esztendõ alatt elvégezni lehetetlen, mind pedig az, hogy ezeket három esztendõ alatt illendõen el lehet végezni, és a Cursust több esztendõkre prolongálni nem szükséges; ez pedig reménylem, hogy alább majd ki fog tetszeni. Most hát, nints egyéb hátra, hanem hogy a tudományokat számláljam elõ, melyeket ide illõnek ítélek. 1. Minden studiumok között melyeket nékünk a pihlosophicus cursusban tanítanunk kell az elsõ helyen említem a német nyelvet, és azt óhajtom, annyira legalább menjünk,'hogy a deákok a pihlosophicus cursus alatt a német nyelvet ollyan perfectiora vigyék, hogy a német könyveket olvashassák, és azoknak már ezen cursus alatt is hasznokat vehessék. Elõadásbeli ízlést formálni legjobbak a régi tudós nyelvek a görög és deák nyelvek; nekünk pedig, kiknek a deák nyelvre különben is szükségünk van, ha talán egyébaránt a görög még jobb volna is, a legjobb deák nyelv, azért is ezt tanulnunk kell szorgalmatosan. De nem is akarom én, hogy elmulasszunk semmit az ifjaknak ezen nyelvben való gyakorlásból. Az én planumom szerint az alsóbb classisokban, ahol a német nyelvet közönségesen taníttatnunk nem is lehet, de ha lehetne is, nem akarnám, hogy egész-esztendõ van szánva a deák nyelvben a legjobb móddal való gyakorlásra, és még azon kívül a pihlosophicus cursusban is egynek teszem a deák literaturát a deák könyvek privatim való olvasását. Ami pedig a nyelveket tudományos tekintetben illeti, tudományos nyelvnek a német nyelv a régi tudós nyelveknél sokkal elébb való, mert a tudományok már ma véghetetlenül elébb mentek és más lábon állnak, mint állottak vagy állhattak hajdan a rómaiaknál vagy görögöknél. Sok tudományoknak, melyek ma már óriási nagyságúak, még akkor alig volt embryójok, vagy némelyiknek az sem volt. Az új tudós nemzeteknél is, a deák nyelv már nagyrészt megszûnt a könyvírók nyelve lenni, és azóta is a tudományok sokat tökéletesedtek, és ezeket deák nyelven olvasni nem lehet, annyival kevésbé görög nyelven. De lehet németül. Sõt nem tsak a régi nyelveknél elébb való a német nyelv tudományos tekintetben, hanem még az újak közt is

legelsõ; mert ez a cosmopolita német más tudós nyelvekbõl is a legjobb könyveket minden szakban mindjárt lefordítja a maga nyelvére, úgy, hogy ha Amerikában kiadtak valamely jó könyvet anglus nyelven, azt kevés idõ, egy-két esztendõ alatt már németül olvasni lehet. Ebben egy nemzet szint olyan szorgalmatos, mint a német. A frantziák p. o. nem esmeretesek a. munkáikkal, néha ollyanokat adnak ki új találmány gyanánt, amikrõl a németek már régen egész könyvtárra valót írtak. Az anglus még kevésbé gondol mind a némettel, mind a frantziával . . . Most a görög nyelvet tanítjuk nagy szorgalmatossággal az ifjaknak. Akármitsoda életre szándékozzanak, egyformán. Mi ebben a cél? Mert cél nélkül tsak nem tsinálni semmit. Azt akarjuk, hogy az ifjak jövendõben a jó görög könyvek olvasása által ízléseket formálják, és azokból tudományt merítsenek? Ha ezt akarjuk, ez igen helyes és jó cél, mert tagadhatatlan, hogy a görög könyvek a jó ízlés formálására igen alkalmatosak, és azokból tudományt is lehet meríteni sokat, ha szinte annyit nem is, mint a német könyvekbõl, mivel ezekbõl alkalmasint azt is mind kimeríthetjük, ami amazokban van, de megcsonkítva; hanem az a kérdés, hogy érjük el ezt a célt? Felelet: tsak úgy, ha a görög nyelvben annyira megyünk, hogy a görög könyveket félre nem értjük és olvashatjuk, s valósággal olvassuk is. De nevezzen nekem valaki az egész Superintendentiából 12 olyan tudóst, akinek kedves foglalatossága volna a görög könyvek olvasása, és ízlését és tudományát azoknak olvasása által formálná és öregbítené. S ha valaki nékem fog ilyet nevezni 12-t, összefogok én akkor, ha tizenkét ezret nem is, de legalább tizenkét százat, akik azt fogják mondani, hogy soha egy görög könyvet sem olvastak életükben azon kívül, amit nekik hajdan deák korokban exponáltak, és hogy õk ezt a studiumot soha azóta elõ sem vették. Mit használ már ezeknek az, hogy görögül tanultak? Mi volt ezekre nézve a cél a görög nyelv tanításában? Tsak az, hogy declinalni, conjugalni tudjanak görögül? Ez nem lehet cél, ezt okos ember céllá nem teheti. Azt mondja nekem erre valaki: az volt a cél ezekre nézve is, ami arra az egynehányra nézve. hogy t. i. itt az oskolában tsak belekapjanak a görög nyelvbe, azután vigyék tökéletességre magok. Igen helyesen . . . Tudom én, hogy azoknak az ifjaknak, akik papokká akarnak lenni, ha ugyan azt akarják, hogy a magok tudományában fundamentumosok legyenek, a görög nyelv tudása elmúlhatatlanul szükséges . . . A papokon kívül úgy tartom, a doktoroknak talán még, ha nem is múlhatatlanul szükséges, de igen hasznos a görög nyelv. De ezeknek is hasznos és szükséges a német nyelv is semmivel sem kevésbé, s ezek még jobban ráérnek a görög nyelvet az encyclopaedicus cursus után is tanulni, mert nem fognak majd cél nélkül a theologiai studiumok sok esztendõkig való hallgatásával gyötrettetni, hanem olyan tudományoknak tanulására fog nekik út mutattatni, mely az õ céljuknak megfelel, és ezek közt

lesz a görög nyelv is. Egyéb féle classisai az emberi nemzetnek, mellyek a mi collegiumunkból kikerülhetnek tudósok vagy tudatlanok, mint törvénytudók, insenõrök, oeconomusok, örökös oskola mesterek, praeceptorok, leányok tanítói, kántorok s. a. t. Úgy tartom, vagy tökéletesen el lehetnek a görög nyelv nélkül, vagy akik talán gondolnák az elsõbbek közül, hogy az a nyelv nekik hasznos lesz, s azt is látnák, hogy ennek tanulására ráérnek, és mást addig hasznosabbat és szükségesebbet nem tanulhatnának, hallgathatják ezt majd kívül a philosophicus cursuson . . .Nem kell attól félni, ahogy a debreczeni deák azáltal, hogy a német nyelvet megtanulja annyira, hogy azon könyveket ért, magyar characterét elveszítse és elnémetesedjen, osztán ha németesedne egy kicsit, az az hogy nem szívére és nemzete eránt való szeretetére nézve értem, hanem hogy durvaságát egy kicsit vesztené, ha ugyan erre a német nyelv tanulása tehetne va1amait, nem ártana. Nem ott van a fundamentona az elnémetesedésnek és elkortsosodásnak, ha a német nyelvet studiummá tesszük a philosophicus cursusban, hanem egy kitsinnyel feljebb. Nem alólról megyen ez a nyavalya felfelé, hanem feljülrõl jõ lefelé. Jobb szeretném én, hogy a legközelebbi diétán végzõdjön el, hogy amely magyar mágnás 3 esztendõ alatt magyarul beszélni nem tud, és gyermekeit is nem úgy nevelteti, hogy azok magyarul beszéljenek, és nemzetük és nemzeti nyelvük mellett buzogjanak, a magyar mágnások közül infamiter töröltessenek, és sem õ, sem gyermekei, ha tsak tökéletesen nem beszélnek magyarul, soha semmiféle hivatalra e hazában fel ne vétessenek. Továbbá, hogy a magyar mágnások, akiket tsak a hivatalbeli kötelesség nem kényszerit, ne Bétsbe, hanem Pesten lakjanak, és ne a német, hanem a magyar theatrumba járjanak. És a magyar mágnás ne abban keressen dicsõséget, hogy Bétsben a német theatrumnak, hanem hogy Pesten a magyar theatrumnak legyen a directora. Továbbá, hogy a magyar uraságok és asszonyságok között a társalkodás nyelve ne a német és frantzia nyelvek legyenek, hanem a magyar nyelv, és mind a két nem magyar ruhában járjon, idegen ruhában közönséges helyen megjelenni gyalázatosnak tartasson; hogy a pesti bálokban az ördöngõs német tánc helyett a magyar tánc legyen az elsõ és módi tánc. Sõt, hogy továbbá a magyar nóták jöjjenek módiba, Pesten magyar concertek adódjanak. Ezek igazán tennének sokat a magyar characterek fenntartására. Az, hogy valaki németül tudott, soha senkit el nem németesített, hanem az igen, ha magyarul nem tudott. Én azon igyekezem, hogy az ifjak a magyar nyelvnek szépségét mind a prózában, mind a poezisben már a humanio classisokban megesmerjék, és ezáltal bennek a nemzet és a nemzeti nyelv eránt való buzgóság hevüljön… 2. Másik, tudomány, amit a philosophicus cursusnak mindjárt az elején tanítani kellene: a pedagogia. Miért kívánom ezt ennek a cursusnak mindjárt az elejére tenni? Azokból, amiket feljebbi leveleimben már több helyen ezen tudományról és ennek tanítójáról mondottam,

látnivaló - azok közül is, kik a collegiumból leányok tanítóinak, örökös oskola mestereknek, conrectoroknak és praeceptoroknak mennek ki - , hogy ezeknek is, ha valamire, bizonyosan a pedagogiára lenne nagyobb szükségük. Sõt, ha idõközben kimennének is némelyek, ha tsak félig hallanák is a pedagogiát, már az is sokat tenne; mert legalább felserkentené figyelmüket, hogy az okos nevelés és tanítás módjáról gondolkozzanak. Egyedülvaló mód tehát még arra is, hogy a falusi oskolákban apródonként okosabb nevelés és tanítás módját vigyük be, hogy Debrecenben mindjárt a philosophicus cursus elején tanítsuk a pedagógiát. Jól tudom, hogy praeceptoroknak némely oskolákba szolgákat is szoktak kivinni a nagyobb classisokból, sokszor olyanokat, akikre a kutyám nevelését és tanítását sem bíznám. De hihetõen ezek is okosabbak és emberségesebbek lesznek ezután, ha õ velek is okosabban és emberségesebben fognak bánni. Azt mondhatná itt valaki, hogy az egész pedagogia psychologiai alapokon épülvén, hogy kívánhatom, hogy a novitius deák mindjárt pedagógiát tanuljon, holott még azelõtt semmi philosophiát, nevezetesen semmi psychologiát nem tanult. Hogy a pedagógia psychologiai alapokra épül, az igaz, de azért nem szükséges, hogy valaki a psychologiát sistematice tanulta légyen avégre, hogy a pedagogiát megérthesse. Érzi ott az ember - még a legegyügyûbb ember is - külön-külön mindegyik igazságnak az erejét, tsak figyelmetessé kell rá tenni. Ennek itt egy szép példáját tudnám elõhozni, ha beszédem fonalát kissé megszakítom. Hogy gyõztem én meg egyszer többek közt Kisújszálláson egy olyan társaságot, kik közt nem hiszem, lett volnia három, aki valaha a psychologiának hírét is hallotta volna, egy, az együgyûek elõtt visszatetszõ, de nagy pedagogiai igazságról? Úgy, hogy az az ember, aki engemet nevelésbeli hibámnak publice való szememre vetésével akart megszégyeníteni, kénytelen volt utoljára maga is a többivel együtt vivatot inni az egészségemért, és egy tisztes öreg a kis társaságból így sóhajtott fel: Én Istenem! Tsak igaz, hogy okosabb ma már a világ s. a. t. Nints olyan pedagógiai igazság, amirõl kapacitálni ne lehetne a legegyügyûbb embert is, nem hogy egy novitius deákot, azért hogy még psychologiát nem tanult. Nem állítom én mindazáltal, hogy természetibb rend ne volna elébb tanítani a philosaphiát, mint a pedagógiát, ha semmi más célunk nem volna az elrendezésben; hanem minthogy a fõ cél azt kívánja, hogy ezt elõl tegyük, s minthogy így is jó, és meg lehet tökéletesen érteni: tehát elõbb teszem. - Ha azt mondaná nekem valaki, hogy tehetem a pedagogiát azok közé a tudományok közé, melyeket minden ifjaknak egyformán tanulni kell, holott ez a nem-togatusokra semmit sem tartozik, azok ennek semmi hasznát nem vehetik; én erre sokat mondhatnék. Mondhatnám p. o., ha tréfálni akarnék, hogy az úrfiak közül is juthat még valamelyik a Dionysius sorsára és akkor hasznát veheti;

mondhatnám azt is, hogy

legalább veheti azt a hasznát, hogy azután majd jobban meg

tudja ítélni, melyik tanítója bánik vele okosabban: mondhatnám azt is, hogy sok ifjú, aki az elsõbb esztendõkbe nem togatus, késõbb togatussá lesz, és tanítványokat vár, azt pedig ezután nem fog kapni, hacsak a pedagogiából jó exament nem kapott. De mindezeket elhallgatván, most tsak azt mondom, hogy ha nekem valaha nem togatus novitius deák fiam lenne, még pedig olyan, akit nem is szándékoznék togatussá tenni, és annak valami könyörülõ professzor, hogy a cursusát rövidítse, a pedagogiát, mint neki szükségtelen tudományt el akarná engedni, szívességét megköszönném, de a fiamnak azt mondanám: ha abból jó exament nem kap, nem fog elõttem megállni. Mert szeretném, ha unokáim is okosan nevelõdnének... Ha a szülõk jobban értenének a neveléshez, a tanítók munkájának is több sikere lenne; de sokszor, amit a jó tanító az oskolában épít, azt a szülõk otthon akaratjok ellenére is lerontják. Hol vigyázatlansággal, hol kedvezéssel, hol pedig keménységgel. Sokszor a szülõk nem értvén, mégis jobban akarván érteni a dologhoz, még okos tanítóktól is képtelenségeket tanulnak a nevelésben, és ez legtöbbször az úri szüléken történik meg. Mindezek nem történnének, ha a szülék, vagy legalább az apák, kik azután az anyákat is oktatnák, jobban értenének a neveléshez. Ha mindazáltal valamelyik szülõ erõvel el akarná tiltani a fiát, hogy pedagógiát ne tanuljon, attól tartván, hogy az majd okosabban találja nevelni a maga fiát, mint õ azt nevelte: arról az elöljáróság nem tehetne; vagy talán igen? 3. Ide számlálom a philosophicus cursusba a közönséges studiumok közé a rajzolást is. Nem említem én most ennek a szép mesterségnek, melyet a mi oskolánkban annyira nem tudnak rnegbecsü1ni, aestheticai oldalát; csak azt mondom, hogy ez az ifjaknak, akár papok, akár világi emberek legyenek, egyformán hasznos és méltán számítódik a pallérozott nevelésnek articulusai közé. Mi lehet szebb és hasznosabb, mint mikor az ifjú jártában keltében a világon, a hazában, vagy külföldön akármilyen nevezetes objectumot meglát, azt le tudja rajzolni. De továbbá az olyan könyveket, melyek mellett rajzolatok vannak, amilyenek fõkképpen a physicának, az applicata mathesisnek minden részeirõl, a természethistoriáról és chemiáról, különb-különbféle orvosi tudományokról, mindenféle mesterségekrõl, még magáról a földmívelésrõl írt könyvek is, amilyenek továbbá a római, görög, zsidó és más régiségekrõl írattak . . . Csudá1kozni lehet egyszóval, hogy a mi oskolánkban ezzel a szép tudománnyal és mesterséggel olyan keveset gondolnak. A pataki collegium vetélkedni akar velünk ebben a dologban, de aligha elénkbe nem hág. Onnan tavaly nyáron küldtek fel egy jeles ifjat a bécsi sajzakademiába, és 3 esztendeig fogják ott drága költségen taníttatni és qualificaltatni jövendõbeli rajzprofessornak, aki nem a város, sem a kamara, hanem egyedül a collegium

professora lesz. Lehet gondolni, hogy ha ez az ifjú haza megy, ott majd másforma rendeléseket fognak tenni a rajzolás tanulásáról, mint nálunk eddig voltak; ha ugyan ott is valami új systema csináló nem talál még addig támadni . . . Nosza, járjunk elõl hát, ha lehet; hozzunk mi elébb rajzprofessort, mint a patakiak; hozzunk, mondom, mert még eddig nem volt. Volt a városban, de a collegiumban nem. Kis Sámuel urat, ha csak lehet, a több professorokkal egy rangba és egy fizetésre kell tétetni, a rajzolásnak ordinarium studiumnak, a rajzprofessornak ordinarius professornak kell lenni. A rajzolásnak mind theoriáját, mind praxisát egy esztendõben, hetenként egy-két órán, még pedig extraordinaria órán, extraordinarius professor által tanittatni... Én azt is szeretném, ha mód találódna benne, hogy már a felsõbb classisokból is legalább az olyan gyermekek, kiknek a rajzolásra nagy hajlandóságok van, de szüleiknek nincs módjuk benne, hogy nekik privat órákat adassanak ebben a szép tudományban és mesterségben (mert hiszen, akiknek ebben módjuk van, az olyanokról nem szükség az elöljáróságnak gondoskodni), magokat a rajzolásban gyakoroltassák . . . Ez a négy dolog volt a philosophicus cursus rajzolgatásában, t. i. a német, deák és görög nyelvek, a pedagogia és a rajzolás, amelyekrõl bõvebben kívántam értekezni, mivel úgy tartottam, hogy ezen tudományokra nézve való kívánságaim némelyek elõtt talán paradoxonoknak tetszhetnének, ha csak gondolatimat egy kevéssé világosabban ki nem fejteném. A többi ide tartozó tudományokról már csak röviden fogok szólani és némelyikrõl talán egy-két jegyzést tenni, nem is tartok benne semmi szoros rendet, inkább csak a tudományok atyafiságaira nézvén, mint az esztendõkre, amelyekben az egyiket elébb vagy utóbb kellene tanítani, mint a másikat. Említem hát elõször is, ami már ezen cursusban számszerént 4. tudomány lesz - a pura mathesist. Az én feljebbi ideáim szerint az ifjak a felsõbb classisokban ennek már nagy részét elvégezték volna... itt újonnan tanulnák. Ennek tanítását egy jó praesesre lehetne bízni. Kétségtelenül ezt az elsõ esztendõben kell tanítani, különben is annyival inkább az én planumom szerint, hogy a fonal meg ne szakadjon. 5-iknek teszem itt az applicata mathesist. Ennek sok részei vannak, amelyeket nehezen, de mind elvégez T. Sárvári uram egy esztendõ alatt. Miket végez, vagy nem végez, én nem tudom . . . A tudományokban, melyeket oly sok esztendõkig kell tanulni és repetalni, valamit olyat tanítani, aminek haszna az életre is kiterjed, én nem említem azt, hogy ha csakugyan ez a jó ember olyan szorgalmatosan gondoskodott arról, hogy az ifjak fõképpen olyan dolgokat tanuljanak az oskolában, melyeknek haszna az életre is kiterjed, igen okosan cselekedett

volnia, ha valahol az én tudományaimnak is helyet adott volna. Hanem csak azt mondom, hogy ha egyéb tudományokat most nem említek is, az applicata mathesisnek, melyrõl itt szó van, minden integralis részeit jól elvégezni annyi idõ alatt, amennyi erre a tudományra jut, lehetetlen, és aki tudja, mit tesz applicata mathesis, az ezt nem is kívánhatja. Hanem már az igazán bölcs és helyes kívánság minden tudományra nézve, hogy fõképpen azok tanítódjanak belõle, melyek az egésznek felvételére szükségesek. Ezeket kell hát fõképpen tanítani a mathesisbõl is. Az a része pedig a mathesisnek, melyen minden tudományok fundálódnak, és amely az egésznek felvételére szükséges, a pura mathesis. Ezt kell hát jól megtanítani. Ennek könnyebb részeit a praeceptorok és a praeses elvégzik, a nehezebb és fellengõsebb részeit pedig tanítsa a mathesis professor. Inkább az applicata mathesisbõl tanítson kevesebbet; mert ha annak minden integralis részeit eltanítaná is, ha a fundamentumot nem értik a hallgatói, az keveset ér, vagy semmit se. Sem akkor nem értik a tudományt, sem azután, benne többre neon mehetnek. De, ha az ifjú a pura mathesisnek fellengõsebb tudományait és a rajzolás mesterségét érti: nem lesz olyan könyv a világon az applicata mathesis akármely részében, sem az egész physikában, amelyet meg ne értsen, amelyben a subtilis calculusokat és a rajzolatokat, s annál fogva az egész tudományt fel ne tudja fogni . . . 6. A physica. Ez sokkal jobban tanítódik minálunk, mint a mathesis, csak az a kár, hogy ezt sem igen lehet mathesis nélkül megérteni, legalább nagyon popularis lesz, és nem lehet a mélyére bocsátkozni; pedig már itt oda kellene, nem úgy, mint a nemzeti oskolákban. Erre nézve is fõ dolog hát az, hogy a mathesis álljon jobb lábra, azután meg a rajzolás. Az utolsóra annál nagyobb szükségünk van mind itt, mind az applicata mathesisben, mind a technologiában,

minél kevesebb

módunk

van

abban,

hogy mindent

modellekben

csináltassunk... 7. A philosophia. Theoretica és practiva vagy szorosabban meghatározva, a philosophia historiája, logica és metaphysica; moral és jus natura. Ezekrõl nem szólók semmit, mert nem szükség. Olyan professor kellene sok, mint aki most ezeket Debrecenben tanítja. Az õ auditoriumában mindenkor gyönyörködve voltam, és belõle mindenkor megelégedve jöttem ki. Csupán csak azt az egyet nem hagyom helyben, hogy a moralt satyrába foglalta. De ilyen kis hibáért, ha ugyan hiba, mert meglehet, hogy ezt csak én látom hibának, egy olyan derék és jó professort megszólítani és megszomorítani vétek volna. Akkor neki nagyon fickándi volt az esze, meglehet, hogy õ azt idestova majd magától önként is másképpen csinálja...

8. Universalis Historia. Erre a tudományra nézve a mostani ifjak úgy tartom, szerencsésebbek, mint mi voltunk, mert mi a historiában egészet vagy universalis historiát nem tanultunk, hanem csak hol egyik ország historiáját, hol a másikét, hol meg egyiket egészen, a másiknak meg felét és mikor az egészet kellett volna által nézetni velünk, azzal töltötötük a drága idõt, hogy Tomori Pál hogy állította rendbe a katonáit, mintha ugyan az lett volna a cél, hogy tactikát tanuljunk. Az én Pétzeli collegám tudom, hogy universalis historiát tanít, és azt is hiszem, hogy jól tanítja; csak attól félek, hogy az a tanácsadó eltalálja vinni õtet is a jó útról, a maga nyomdokára. 9. Deák Literatura. Ezzel együtt szokott járni a Görög Literatura; de látni való, hogy ha én görög nyelvet sem akarok itt taníttatni, Görög Literaturát még kevésbé. Mindazáltal errõl is majd fogok szólani alább, mikor a görög nyelvrõl. Most ami a Deák Literaturát illeti, azt én ezen 3 esztendõ alatt nemcsak annyiban kívánom studiumává tenni az ifjaknak, amennyiben egyik, valamelyik esztendõben egy az õ óráik közül a Deák Literatura lesz: hanem a deák nyelvben s literaturában való gyakorlásokhoz számlálom még ezeket is. 1. Hogy a kis Liviusnak, mely még nem is existal, de mint egy a szükséges dolgok közül, bizonyosan el fog készítõdni, a hátra maradt harmadik darabját aszerint a methodus szerint, mint a classisokban a többit, valami jó praeses alatt elvégezzék. 2. Ugyan ezen praeses alatt végezhetik el a Régi tudós világ historiájából is a Bevezetést és különösen a deák írók életét, ezeket magyarból deákra fordítván. Kétség kívül, hogy itt is a praeses a könyveket, amelyekrõl szó van, megmutogatja; az is bizonyos és természetes dolog, hogy ezt utóbb fogják csinálni, mint amazt; t. i. a kis Liviust. 3. Illõ, hogy ezalatt a három esztendõ alatt privatim is olvassanak valamit deákul. A java külömben is olvas, olvasott is mindig; de szükséges, hogy mindnyájan olvassanak, azért is nem árt kiszabni nekik bizonyos könyveket erre a három esztendõre; de nem sokat, hogy jól elvégezhessék. Itt van elég, miben válogassunk, én nem határozok meg semmit, csak azt mondom, hogy ha Horatius: De arte poetica kimaradna innen, azt sajnállanám . . . 10. Végezetre szeretném azt is, hogy ezeknek az ifjaknak mind a 3 esztendõben vasárnaponként egy-egy órán valami vallásra tartozó gyakorlások lenne egy szelíd természetû praeses alatt. Ide egy könyvnek igen jónak gondolnám az Útmutatás 3. darabját, vagy a keresztyén moralt, vagy ha talán helyesebbnek ítélõdne, meg lehetne fordítani, és ezt tenni a classisokba, a második részt pedig ide. Ha ez az egy könyv elég nem lenne 3 esztendõre egy-egy órán, lehetne még mellé valami hasznost kigondolni: nekem most nem jut

eszembe semmi. Tanítani itt is, tudósabban ugyan valamivel, de csak olyan formán kellene ezeket a vallásos könyveket, mint mondottam a humaniorum classisokban, csak úgy, hogy magyarul, és nem szóról szóra könyv nélkül tanulják, kivévén a szentírásbeli helyeket. Ezek azok a tudományok, amelyeket én a philosophicus cursusba valóknak ítélek a mi oskolánkban. Most már az a munka következne, hogy én ezeket esztendõkre és az esztendõkben órákra felosszam; de úgy ítélek, hogy ez sokkal nagyobb megfontolást, több combinatiot kíván, mintsem én ezt itt futtában . . . imitt-amott szórtam el némely ideákat errõl az elrendelésrõl, a többit határozzák meg kendtek, vagy határozza meg a deputatio, ha ugyan ez a plánum egyebaránt helyesnek fog ítéltetni. Most én egy tekintettel csak azt akarom itt megmutatni, hogy ezeknek a tudományoknak tisztességesen való elvégzésére 3 esztendõ nem sok, nem kevés, hanem igaz elég. Három esztendõre kiszabott tudományok a pihlosophicus cursusban: Kerekes terve

A régi terv

1. Német nyelv

1. Theologia Dogmatika és Polemika

2. Pedagógia

2. Pedagógia

3. Rajzolás

3. Görög Grammatika

4. Pura Mathesis

4. Horat. Deák írók élete. De oratore 3-dik. Leber és Horatius de Art Poetica

5. Applicata Mathesis

5. Deák és Görög Literatura .

6. Physica

6. Universalis Historia

7. Philosophia Logica és Methaphisica.

7. Applicata Mathesis

Moral és Jus Natura 8. Deák Literatura. Kis Livius és Deák írók élete

8. Physica

9. Universalis Historia.

9. Philosophia nevezet, kivévén a moralt, de itt a helyett statistica

10. Keresztény moral

10. Magyarországi Jus Publicum 11. Hazai Törvények 12. Frantzia nyelv 13. Német nyelv 14. Rajzolás

Már most, ha a kettõt összekötjük, úgy találjuk, hogy a pihlosophicus Cursusba felvetõdtek új tudományok, melyek a mostani Systemáben nintsenek. Kimaradtak a phil. Cursusból olyanok, amik a a mostani systemában ott vannak... Ha ezeket combináljuk, és meggondoljuk még azt is, hogy az én planumom szerint az ifjúnak már itt a pura mathesis legnagyobb részét tudni kell, és azt csak repetálni tartozik, de ha mindjárt talán egészen tanulná is, ha továbbá meggondoljuk azt is, hogy a mostani systema szerint az ifjúnak ebben a 3 esztendõben három új nyelvet kell tanulni rosszul, az enyém szerint pedig csak egyet, de jól: bizonyosan úgy fogjuk találni, hogy én sokkal kevesebbet szabtam az ifjakra 3 esztendõre, mint a mostani systemának csinálója. És így ha azt elvégezhették, amit õ kiszabott, ezt, amit én kiszabtam, mégjobban elvégezhetik; de úgy is akarnám, hogy jobban végezhessék és jobban is végezzék. De az is igaz, hogy ezeket a tudományokat kevesebb idõre kell szorítani… Eddig van, amit a pihlosophicus cursusról mondani akartam, vagyis inkább mondani tudtam. A többit ajánlom az én jó barátaimnak bölcs tetszések és megfontolások alá.

Kerekes Ferenc

Közli: Bajkó Mátyás: Kerekes Ferenc felsõoktatási systemája – 1817. Pedagógiai Szemle. 1957. 5. sz. 18-62.

Kerekes Ferenc: Chemia, vagy a testek bontásának és vegyítésének tudománya. Debrecen. 1830. autogr. 166 ff. Kézirat. A Tiszántúli Református Rgyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. R. 608. 36. Részlet

Bévezetés

§. 1. A Chemia definitiója

A Chemia tanít a Testi Világnak azon Tüneményeirõl, mellyekben, a testek úgylátszik egésszen elváltoznak és más testekké által formálódnak, mint p.o. mikor a kénesõt és

büdöskövet összve olvasztjuk és szinobriom lesz beklõlle, azután ezt ismét szélyel bontjuk, kénesõre és büdöskõre. Nevezetesen pedig a Chemia igyekszik a Testek illyetén elváltozásainak okait és Törvényeit kitapogatni mind a Természetben önként elõ jövö Tüneményeknek figyelmetes szemlélése [: observátió :] és azokból való okoskodás [:speculatio:], mint pedig mesterségesen avégre vett próba tételek által [: experimenta:], mellyek által a testeket az õ alkotó részeikre szélyel bontja, és azokból ismét öszve rakja. – Ebbõl látni való, hogy az a világosság, mellyet a Chemia elterjeszt, mind a Természet visgálására, mind a világi életben számtalan mesterségekre, mellyek külömbözõ testeknek a társasági élet hasznára, s könnyebbségeire tzélozó elváltozásaival foglalatoskodnak szélessen kihat és ki terjed.

§. 2. A Chemia felosztása

A Chemiát szinte ugy mint a Mathesist és más Tudományokat lehet s szokás is felosztani Theoretica és Practica Chemiára. Theoretica vagy Magyarul szemlélõdõ vagy elmélkedõ a Chemia akkor, ha annak czélja tsupán az emberi elme tudi vágyásának kielégításáben határozódik. Practicának vagy haszonkeresõnek neveztetik akkor, mikor az életre szükséges vagy hasznos Chemiai mûvek készítésének módját magyarázza. Hogy a Practica Chemiának igen sok ágai lehetnek, magából a dolog természetébõl foly. Illyenek p.o. 1

ször

az orvosi

Chemia [: medianische Chemie:] melly tanít az orvosságok készítésérõl; másodszor a földmívelséi Chemia [: Agricultur Cemie: ] melly azokat a Chemiai gazságokat adja elõ, mellyek a Fõldmívelés körül használhatók; 3szor a kézi mesterségek Chemiája {Technische Chemie :] melly a kézi mesterségekben elõforduló sokféle Chemiai munkák meg világosításával és regulázásával foglalatoskodik. Ennek az utólsónak ismét sok ágai lehetnek, látni való, mellyek közzül nevezetesebbek: a:) a Metallurgia vagy az a Chemia, melly tanít az értzeknek a kövekbõl való kiválasztásáról és megtisztításáról, b:) Lithurgai vagy a mesterséges kövek készítésérõl tanító Chemia. c:) Kyalurgia vagy az üveg tsinálásnak Chenmiai Tudománya, d:) a Kallurgia vagy a Chemiának az a része, melly tanít a külömbözõ sók készítésérõl. e:) Limotechnia a posgásról. [:fermentatio:] tanító Chemia s.a.t. § 3. us A Chemiai Atyafiságról.

A Testek Chemiai változását szokták tulajdonítani egy bizonyos erõnek, mellyet Chemiai vonszódásnak, vagy Chemiai atyafiságnak neveznek a testek között. [:attractió seu affinitas Chemica Corporum :] , és ebbõl magyarázzák ki rendszerént a Testeknek mind eggyesülését, mind elbomlását. P.o. Mikor a kénesõ és a büdöskõ elegyülnek egymással Szinobriummá, ez azért történik azt mondják, mivel a két testeknek Chemiai vonszódása vagy atyafisága van egymáshoz, és ez az a mi õket egymással eggyesíti. Ha továbbá az Izinobriomot vassal eggyütt kemény tûzbe tesszük és ott az Izinobriumnak büdösköve a vassal eggyesülvén vaskizt alkot, a kénesõje pedig külön válik, ezt a különválást is hasonlóképpen a Chemiai atyafiságnak tulajdonítják, azt mondván, hogy a büdöskõnek van ugyan Chemiai atyafisága a kénesõhöz is, de nagyobb van a vashoz, a honnan mikor választhat a kettõ közzül, inkább a vasat választja mint a kénesõt, s következésképpen, ha szinte már az elõtt eggyesülve volt is a kénesõvel, de ha vas járul hozzá ehhez vonszódik inkább és a kénesõt elhagyja. Jegyzés. A Chemiai vonszódástól melly által kölömbözõ testek eggyesülnek eggymással meg kell külömböztetni 1ször Azt a vonszódást melly által külömbözõ testek tsak egymáshoz regadnak, de nem egyesülnek [:vis adhaesionis :] mint p.o. mikor egy darab deszkát a víz szinére teszünk és az ehez ugy hozzá ragad, hogy a kettõnek egymástól való elválasztására bizonyos erõ kívántatik. 2

szor

Azt a vonszódást melly által valamely testnek magával eggy nemû apró részeskéi eggy

tagggá öszve állanak vagy öszve szerkeztetnek. [: vis cohaesionis:] De ezen két erõk, mivel eggyik is közzülök a testeknek Chemiai tulajdonságait meg nem változtatja, nem a Chemiába tartoznak tulajdonképpen, hanem a Physicába. Annyit mind az által szükség itt megjegyeznünk, elõsször hogy az egybe szerkeztetõ erõnek [: vis cohaesionis:] ellenébe van téve a testekben a szélyel taszító erõ. [:vis repusiva:], melly a testeknek, magokkal eggy természetû apró részetskéiket eggymástól szélyel taszítani igyekezik; és ezen két erõnek egymáshoz való eránnyától [:ratio:] függ a testeknek három külömbözõ szerkezet formájok. [:Agregations Zustand:] melly szerént azok vagy merõk [:solida:] mint a kõ, vagy tsepegõk, [:fluida guttantia:] mint a víz, vagy terjeszkedõk [: fluida elastica: ] mint a Levegõ. Az elsõben az öszvevonó, az utolsóban a szélyeltaszító erõ nyomta el a másikat, a közbülsõben pedaig a kettõ egyenlõ hatalommal bír. Másodszor: hogy a szerkeztetõ erõ mindég ellene dolgozik a Chemiai Atyafiságnak , mivel ez az utolsó, a külömbözõ testeket mindég eggyesíteni, amaz elsõ pedig mindeggyik testet, a többitõl isolalni és a maga nemében meg tartani igyekezik. Ahonnan Chemiai eggyesülés több testek között tsak ollyankor történhetik, mikor az eggymással öszve jövõ testek között

erõssebb a Chemiai Atyafiság a szerkeztetõ erõnek summájánál. Ez az oka p.o. hogy a merõ testek, mint ollyanok nem eggyesülnek egymással, ezekben a szerkeztetõ erõk summája felyül múlván a Chemiai atyafiságot. De gyakran nem kell egyébb ha nem hogy két merõ test közzül eggyikben vagy másikban a szerkeztetõ erõt meg-gyengítsük, folyóvá tévén a merõ testet, tûz által s mindjárt megtörténik a Chemiai eggyesülés. P.o. a merõ Büdöskövet és a merõ ónat hilyába tesszük eggymás mellé, mert így soha nem eggyesülnek egymással, de a tûz által folyóvá tett büdöskõhöz járulván az ón, a kettõ eggyesül és lessz belõllök ónfény.

§ 4. A Chemiai Atyafiság külömbözõ nemeirõl

A Chemiai atyafiság tulajdonképen ugyantsak egyféle s nem is lehet több; de annak külömbözõ esetekben külömbözõ neveket adnak a Chemicusok, még pedig sokszor szükségtelenül, sõtt helytelenül is. Ahonnan azon sokféle Chemiai atyafiságok közzül mellyeket emlegetnek, elég e kettõt megjegyeznünk, t.i. az eggyesítõ és a Választó Chemiai atyafiságot. Eggyesítõnek v. Elegyítõnek [:affinitas mutationis:] nevezik a Chemiai atyafiságot akkot, mikor az által tsupán elegyülés történi elbomlás nélkül, mint mikor az ón és a büdöskõ ónfénnyé öszve olvadnak. Választónak [:affinitas electiva:] pedig hívják ollyankor , mikor általa nem tsak elegyülés, ha nem egyszersmind elbomlás is származik. Ez pedig kétféleképen szokott meg esni t.i.: Elõször úgy, hogy egy ollyan testhez, melyben két külömbözõ testek vagynak egymással egyesülve és egybealkotva a millyen p.o. a Izinóbrium egy másik test járulván p.o. a vas, amannak eggyik alkotó része, a büdöskõ inkább választja [:eligit:] az ujjonnan hozzá járult testet, a vasat, mint azt, amellyel az elõtt eggyesülve volt. t.i. a kénesõt; ahonnan ezt elbotsátja és amavval eggyesül s illen esetben nevezik a Chemiai atyafiságot eggyes választó atyafiságnak. [: affinitas electiva simplex:] mivel itt a választást tsak egyrészrõl képzejjük történni. Másodszór az is gyakran megesik, hogy két ollyan test járulván egymáshoz, mellyek közzül mindenik két két alkotórészbõl áll, mindeniknek eggyik alkotórésze ahellyett amellyel most van eggyesülve, választja a másiknak eggyik alkotórészét, úgy, hogy ha elõször az eggyik test volt AB a másik CD minek utánna, egymással összve éréebe jõnek s egymást költsönösen elbontják lesz belõllök AC és BD. Po. ha eggyik pohárban burkos-savanyos kálit, a másikban kén-savanyos vas oxydot [: galitzkövet:] olvasztunk fel vízben, és a két olvadékot öszvetöltjük a kénsavany, melly eddig a vas oxyddal vólt eggyesülve, inkább választja a kálit, és azzal eggyesülvén alkot kénsavanyos kálit. [: Tartalus

vitriolatust], melly a vízben fel olvadva marad: a burkos savany pedig eddig a kálival volt eggyesülve, inkább választja a vas oxydot, és azzal eggyseülvén alkot burkos savanyos vas oxydot melly kék színû és Berlini kéknek [:Berlinerblau:] neveztetik és a vízben felolvadván, tsak úgy lebeg abban, mint zavarékrész, és idõ engedõdvén neki, fenékre leszáll. Illyen esetben nevezik a Chemiai atyafiságot kettõs választó atyafiságnak [:affinitas electiv duplex:] mivel itt úgy képzejjük, hogy a választás mind a két részrõl történik. Jegyzés: A Chemiai atyafiságokról való Tudományt, mellynek veleje a múlt század végéig a vólt amit itt rövideden elõ adtunk, e jelenvaló század kezdetétõl fogva többféleképpen próbálták változtatni. De mivel az ujjabb Theóriák máig sintsenek tökélletesen megállítva, és közönségessen bé véve, sõtt magok azoknak óltalmazóik is a Chemiai Tünemények magyarázásában rendszerént a régi Theóriát követik: tehát úgy látszik, hogy a zavarodás eltávoztatása végett tanátsosabb kivált kezdõkkel eleinte tsak a régi eggyügyû Theória mellett maradni, az ujjabbakat most egésszen elmellõzvén, és azoknak megesmertetését késõbbre halasztván.

§. 5. Az Atomistica és Dynamica Theoriáról

Akár mi legyen is az az erõ melly a külömbözõ testeket egymással eggyesíti vagy elegyíti [: eleggyíti, el-eggyyé teszi:] mindenkor fen marad még itt az a kérdés, hogy minekutánna azok egymással elegyültek, meg vagynak é még az elegyben is, mint ollyanok, a magok valóságában és természetében, vagy nintsenek? és ha megvagynak, mi módon vagynak ott? A mi az elsõ kérdést illeti: arra nézve mindnyájan megeggyeznek a Chemicusok, vagy nyilván vagy leg alább halgatva abban, hogy az egymással elegyült testek köözül az elegyben is meg tartja mindenik a maga valóságát és természetét; mert aki ezt tagadná, arra nézve látni való semmi választó Chemiai atyafiság többé nem lenne. P.o. ha azt állítaná valaki, hogy az Izinobriomban a kénesõ és a büdöskõ nintsenek jelen a magok valóságában, úgy nek abban a Chemicus processusban

ahol a vas és az Izinobriumot elbontja, az elbomlást nem lehetne úgy

magyarázni ki, amint mi oda fellyebb magyaráztuk; mert annak a büdöskõnek, mellyet õ mint ollyat ott jelen lenni nem hiszen, a vashoz nagyobb vonszódást tulajdonítani, mint a kénesõhöz, tsupa képtelenség vólna. De ami a második kérdést illeti, hogy mi módon vagynak jelen az elegyban az alkotó részek, erre nézve nintsenek eggyezõ értelemeben sõtt két egymással egésszen ellenkezõ felekezetre oszlenek a Chemicusok ti. Atomistákra és Dynamistákra.

Az Atomisták azt hiszik, hogy a Chemiai Elementumok ollyan magokhoz hasonló és magokkal egy természetû apró részetskékbõl állanak, mellyek már kissebbekké nem lehetnek, és a mellyeket éppen ezért oszthatatlan részetskéknek, görög szóval Atomusoknak neveznek. továbbá, hogy mikor több elementumok eggymással eggyesülvén valamelly elegyet alkotnak, ez úgy esik meg, hogy mindenik elementum széllyel oszlik egészen a maga Atomusaira, és az elegyben a külömbözõ elementumok atomussai bizonyos Symmetricus és mindenütt egyenlõ renddel vannak elrendelkezve egymás mellett.

Kerekes Ferenc: Értekezés és Kitérések. Debrecen, 1836. Részlet

II. SZAKASZ. A rezgõ mássahangzóról

Széles értelemben vévén a' szót, minden hang rezgõ; mert minden hang, a' hangzó test apró részetekéinek, továbbá ezek által a' levegõnek, ' s végezetre a' levegõ által a füldobnak hallásidegeinek (nervi acustici) rezgése által származik. De én itt különösen (catexochen) tsak azt a' hangot nevezem rezgõnek, mely hangmûszereink közzûl valamelyiknek érezhetõ és szembetûnõ rezgése által formáltatik. Ilyen hang pedig tsak egy van mássalhangzóink között t. i. az r, melynek formálásában a' rezgés, nevezetesen pedig nyelvünk rezgése, nem tsak érezhetõ, hanem szemmel látható is. Az r tehát rezgõ származására nézve semmi más hanggal atyafiságban nem lévén egyedül magában, és minden más hangoktól mintegygy elszigetelve áll. Ha azomban azt kérdi valaki, hogy ámbár az r-nek tulajdonképpen való származásbeli atyafisága nintsen is a' többi mássalhangzókkal, melyik jár mindazáltal ezek közzûl az r-hez legközelebb: ezt legjobban megtudhatjuk, ha arra figyelmezünk, hogy a' kik az r-et kimondani nem tudják, mitsoda hangot mondanak helyette? Mert igen természeti dolog, hogy mikor hangmûszereink valamely hangot kimondani erõlködnek, ha azt vagy hibájok, vagy gyakorlatlanságuk miatt kimondani nem tudják is, mindég valamely olyan hangot mondanak helyette, mely ahoz legközelebb jár. Tudjuk pedig, hogy a' gyermekek - sõt a' felnevelkedett emberek között is a' kik r-et nem tudnak mondani - a' hová számlálhatuk Chinának sok milliomokra menõ-népességét is - a' helyett l-et mondanak. Úgy van, mert az l a' nyelvnek ha nem

rezgése is, legalább szinte úgy felgörbítése által formáltatik mint az r. Az olyan hangokat, melyek között ily távolyról való szármarásbeli atyafiság van, mint az r és l között, lehetne talám külömbség kedvéért sógoros hangoknak nevezni.

III. SZAKASZ A' pattanó mássalhangzókról Pattanóknak nevezzük az olyan mássalhangzókat, melyek a' tüdõbõl kitoluló levegõnek a' gégefõ, szájpadlás, nyelv, fogak, és ajakak mûszereivel különbözõ képpen történõ elpattantásai által származnak. Ilyen mássalhangzó van nyelvünkben kilentz, melyek is ábécze rendben elõszámlálva ím ezek : b, d, g, k, l, m, n, p, t, melyek közzûl három úgymint az l, m, n, páratlanok, a' többi hat közzül pedig kettõ-kettõ, nevezetesen a' k és g;. t és d; p és b egymással párosok, azaz a' hangmûszereknek szinte ugyanazon állásai és mozdúlásai által formáltatnak; úgy mindazáltal, hogy tsakugyan még is van közöttök bizonyos érezhetõ külömbség, melyet, ha az õ formáltatásaiknak magyarázásába mélyen botsátkozni nem akarunk, tsak ilyen formán fejezhetünk ki, hogy ezen három pár hangok közzûl mindegygyikben az elsõ hang, úgymint a' k, t, p keményebb, és mintegy feszûltebb, az utólsó pedig, úgymint a g,d, b lágyabb, és kevésbbé feszûlt hangokat adnak, s ezért is nevezzük amazokat kemény, ezeket pedig lágy pattanó hangoknak. A' páratlan pattanó hangok, t. i: az l, m, n abban is, különböznek a' párosoktól, hogy ezen utóbbiak egész vagy tökéletes pattanók, amazok pedig tsak mintegy félpattanók. Mert ha p. o. az l-et akarjuk kimondani, mihelyt nyelvünket szájunk padlásához értetvén, mellette két felõl elkezdjük kifújni a' levegõt: mindjárt el kezd hallani az l-nek valami homályos hangja, de a' mely osztán akkor leszsz tökélletessé, mikor nyelvünket szájunk padlásáról lepattantjuk. Hasonlóképpen ha nyelvünk hegyit fogunknak vetjük , vagypedig ajakainkat öszvefogjuk, és mind két esetben orrunkon fújjuk ki a' levegõt: elsõ esetben az n, másodikban az m betû hangja kezd mindjárt hallani homályosan, de a' mely tsak akkor leszsz tökéletessé, az elsõ ugyan mikor a' levegõt nyelvünk és fogaink, a' második pedig mikor ugyan azt ajakaink kötött elpattantjuk. Ellenben a' k, g, t, d, p, b páros pattanó hangok közzûl egygyik sem hallik legkissebbé is míg el nem pattantjuk, elpattantani pedig nem lehet egygyiket is', ha tsak utána valamely önhangzót bár mely homályosan, és 'sidó scheva formán is nem hangoztatunk, 's éppen azért nevezték ezeket a' Grammaticusok néma hangoknak (mutae), az l, m, n, betûk hangjait ellenben némely más hangokkal egygyütt, melyekrõl alább lészen szó, fél önhangzóknak, (semi vocales). Én az l, m, n, k, g, t, d, p, b,

hangokat mind öszve foglalom ezen nevezet alatt: pattanó hangok, és ezeket felosztom páratlan vagy más tekintetben fél pattanókra: l, m, n, és páros, vagy más tekintetben egész pattanókra: k, g; t, d; p, b mely utóbbiak közzûl ismét kemények; a' k, t., p, lágyak a' g, d. b, a' mint már fellyebb is megjegyzettük. A pattanó hangoknak ezen külömbözõ osztállyairól már e' következõket jegyezzük meg: Elõször, a' kemény pattanó hang a' lágy elõtt a' maga lágy párjává, mint szintén a' lágy is a' kemény elõtt a' maga kemény párjává változik által a' kimondásban minden nyelvekben, mivel a' kemény hangot a' lágy- és megfordítva a' lágyat a' kemény elõtt nehéz vólna folytában kimondani. Ezt a' szót p. o. tudtam a' kimondásban akaratunk nélkül is így ejtjük: tuttam, ezt: padka (azaz kis pad), így: patka., ezt: lélekben, így: lélegben. A' latin nyelvben észrevette ezen hangváltozást már Quintiliánus is, noha ennek okáról világos képzete nem vólt, a' midõn de Inst. orat. Libr. I. cap. 7, így szóll: cum dico: obtinuit, secundam titteram ratio poscit b, aures magis audiunt p. Éppen így van a' dolog ezen szóra nézve is obpono, de a' melyben már, (mellesleg legyen mondva), ámbár eadem ratio poscit b. tamen quia aures magis sudiunt p, p betût írtak a' Rómaiak, így: oppono, mint szintén nubo-nak a' supinumát is nem nubrumnak, hanem nuptum-nak írták, és így egygyik szónak leírásában a' szószármazást, másikéban a' kimondást követvén, magokkal ellenkeztek... A' magyarban is ezt a' szót: lapta, melyben kemény pattanók következnek egymás után, lágy pattanókkal is mondják némely helyeken így: labda, és híjában is írná az ember vagy amazt laptának, vagy ezt lapdának, mert így is tsak ugyan mindennek, a' ki magyarúl olvasni tud, önként rá menne a' szája, hogy az elsõt laptának, az utólsót labdának olvassa, hogy így amabban a' kemény pattanó hang elibe kemény, ebben pedig a' lágy elibe lágy essék..... De néha megesik, kivált némely' kényelmesebb nyelvekben az is, hogy ha két külömbözõ kemény vagy lány pattanó hangok jõnek is öszve, melyek már külömben is elég könnyû kimondásúak egymásután : még is, hogy a' kimondás még annál könnyebb, 's kényelmesebb légyen, az elsõ pattanó hang helyett is a' második tétetik ; mint p. o. mikor az Olaszok ezek helyett : octo, lucta, mactare, captivo, abdomen 's a't.. ezeket mondják 's írják is: otto, lutta, mattare, cattivo, addomen, 's a't.. 's hasonlóképpen a' régi' Rómaiak is p. o. adgero, abgero, subgero helyett ezeket mondják 's írták is: aggero, oggero, suggeró, 'sa't; hanem ez éppen nem közönséges régula a' nyelvekben, mint ama fellyebbi. Másodszor, a' páratlan pattanó hangok úgymint az l, m, n, mintegy közép természetûek a' kemények, és a' lágyak között, a' mennyiben t. i ezek mind a' kemény mind a' lágy pattanókat

megszenvedik magok elõtt, mint például a' magyar nyelvben e' következõ szókban: öklel, döglik; pótlás, hidlás; tapló, zabtó; szakmány, szegmény' (szegemény latinúl segmen, a secandó szegni), Szatmár, Ludmilla, tsukni, vágni, látni, tudni, kapni, dobni, 's a' t. Némely nyelvek mindazáltal az m-et inkább szeretik lágynak venni mint keménynek, a' mit azzal mutatnak meg, hogy az m elõtt a' kemény pattanót általváltoztatják annak lágy párjává, mint p. o. mikor ' a' latin nyelv ezen gyökértõl: sec, (a' honnan secco, secare), secmen helyett segment tsinál. Harmadszor. A' páros pattanók közzûl nem mindenik szenvedi meg mindegygyik páratlant maga elõtt, nevezetesen: α) Az ajakon pattanó p, és b elõtt, a' szájban pattanó n elváltozik ajakon pattanó m-mé... mint szintén a' német és magyar nyelvekben ezeket: unpäszlich, unbescheiden, kan-pulyka, kan-borz, ha az írásban nem is, de a' kimondásban így ejtjük: umpäszlich, umbescheiden, kampulyka , kamborz, 's ugyanez történik más nyelvekben is, tsak hogy itt némely nyelvek az n-et nem tsak a' kimondásban, hanem az írásban is m-mé változtoztatják , mint a' görög és deák nyelv; mások pedig; mint a' magyar és német tsak a' kimondásban változtatják azt el, az írásban pedig meghagyják; amazok a' kimondást, ezek a' szoszármazását követvén az efféle szók leírásában. β) A' többi négy páros pattanók- úgymint a' k, g, és t, d elõtt pedig, melyek nem az ajakon pattannak el mint a' p és b, hanem bent a' szájban, éppen megfordítva az ajakon pattanó m változik bent a' szálban elpattanó n-né. P. o. a' magyarban ebbõl imeg, ( ümeg ) öszszébb rántva lenne img, de leszsz ing; ebbõl rom (a' honnan romol, romlás 's a't.), lenne t végzettel romt, de leszsz ront, mint szintén ezektõl is: bom, hám, 's a' t. bomt, hámt helyett leszsz: bont, hánt , 's ugyan tsak a' rom tól romda helyett ronda 's a' t. Ebbõl a' latin szóból computare, melyben már az m, n-bõl változott által, ha az u-t belõle kiszorítjuk, leszsz compiare, 's ebbõl a' francz. nyelvben oomter, számlálni, számolni, számotvetni ha pedig; még öszszébb rántjuk, a' p-t is kiszorítván belõle, lenne : comtare , de az m a' t elõtt n-né változván, leszsz contare, mely olaszúl = számolni, 's innen az esmeretes contó. 's a't. Egyéb aránt különös figyelmet érdemel itt a' k, g, és t, d két pár pattanó hangok közt való atyafiság, vagyis inkább sógorság is. Mert külömböznek ugyan ezek egymástól abban, hogy a' két elsõ a' nyelv tövén a' két utolsó a' nyelv hegyén pattannak el; de abban megegygyeznek, hogy mind a' két pár belût a' szájban pattanak el; nem kívûl az ajakakon mint a' p, b, és m, mint szintén abban is, hogy mind a' két pár tökéletes pattanó, vagyis néma, nem úgy mint az l, és n,

melyek belûl a' szájban pattannak ugyan , de nem tökéletes , hanem tsak fél pattanók. A' k, g; és t, d, hangoknak ezen sógorságából lehet megmagyarázni nem tsak azt, hogy az m mind a' két pár elõtt egyformán n-né változik, hanem azt is, hogy a' kik hibás hang mûszereik miatt az elsõ párt ezen hangok közzûl kimondani nem tudják , a' helyett a' másodikat mondják, nevezetesen a' k helyett t, a' g helyett d hangot, ezeket p. o. kutya, galamb így, ejtvén: tutya, dalamb. Ezenkívül a' k, g, és t, d, páros pattanók sógorságának még más igen nevezetes következését is fogjuk látni majd oda alább. Negyedszer. A' páratlan pattanók mind megállhatnak ugyan egymás elõtt p; o. alma, álnok, omlik, nyomni, lenmag, sinlõdik. Tagadhatatlan mindazáltal, hogy a két utólsó , t. i. a'hol az n van elöl , 's utána m , vagy l következik, a' többinél nehezebb kimondású; a' honnan a' kényelmesebb nyelvekben ilyenkor az n helyett is az utánra következõ m vagy l mondatik sõt íratik is... Sõt az n hangnak ilyen elváltoztatására az m és l hangok elõtt annyira hajlandók minden nyelvek, hogy ez, ha az írói és szónokszéki tsinos beszédben nem is, legalább a' mindennapi közbeszédben minden nyelvekben megtörténik. Bár lessük rá magunkat is, és tapasztalni fogjuk, hogy a' közbeszédben ezek helyett: lenmagolaj, fennmaradt, sinlõdik , kínlódik 's a' t, emezeket mondjuk : lemmagolaj , femmuradt, sillõdik , killódik 's a' t. De minekutánna láttuk, mitsoda változások szoktak történni a' pattanó hangokon , elõször mikor egész pattanó után egész pattanó, másodszor mikor egész pattanó után fél , harmadszor, mikor félpattanó után egész, és negyedszer mikor fél pattanó után fél pattanó következik; megemlítjük itt egy szóval azt is, hogy a' rezgõ r, minden pattanó hangokat megszenved maga elõtt, mint szintén õtet is minden pattanók megszenvedik, p. o. a' magyarban: apró, árpa, abrak, árbotz, ikra, hurka, egres, varga, ketretz, kurta, vedres, verdes, Imre, gyermek, színrõl, színre, párna , várna ; balra (kanyarodj), õrleni 's a' t. Itt is szükség azomban megjegyezni hogy a' rezgõ r-nek öszvejövetele az t és n fél pattanókkal nehezebbetske kimondású lévén mint a' többiekkel, némely kényelmesebb nyelvekben az efféle öszszejövetelek alkalmával sokszor a' két öszszejövõ hang közzûl az elsõ helyett is az utólsó tétetik, mint p. o. mikor a' latin nyelvben ezek helyett: inrigo, conrado; irrigo és corrado, 's viszont ezekhelyett: perlicio és perlucidus, pellicio és pellucidus mondatik, és íratik; ámbár ilyenkor gyakran a' latin nyelvben is ki írják, 's mondják is tisztán mind a' két hangot p. o. perlustro, perluo, conreus, 's a' t. A' magyarban ezek közzûl leginkább tsak az ret szoktuk az l elõtt a' gond nélkül való közönséges beszédben l-lé változtatni, ezek helyett p. o. porlik, márlik, tarló, sarló, surló, korlát, parlag, barlang, gerltze, õrleni, tõrleni 's a' t. ezeket mondván; pollik, mállik, talló, salló, 's a' t. de a' tsínosabb ' t' beszédben szinte úgy

kimondjuk az effélékben mind a' két hangot mi is, mint a' Németek ezekben; Erle , Erlau, Erlauben, Verlegenheit , Urlaub, Zerlumpt, 's a't. és a' Franczok ezekben : Arlequin, Charles, horloge, hurler, merle, parler, 's a't. Jó leszsz itt még azt is megjegyeznünk, hogy a' páros pattanó hangok : t, d; k, g; p, b; nem tsak egymás elõtt változnak által könnyebb kimondhatás kedvéért egygyik a' másikká, mint már fellyebb mondottuk, hanem külömben is fel szoktak egymással tseréltetni, úgy hogy sokszor ugyanazon egy szó külömbözõ nyelvekben, vagy egy nyelvnek külömbözõ vidéki szóejtéseiben is majd kemény majd lágy pattanókkal mondatik ki. P. o. ím e' magyar szókat :túrni, terepély, kunyhó, lapta , melyek itt a mi vidékünkön így a' mint írám, kemény pattanókkal mondatnak, némelymás tályékokon lágy pattanókkal ejtik e'képpen : dúrni, terebély, gunyhó, labda, 's a't. Hasonléképpen a' hochdeutsch: Tag·, Thier, Tod, Blut, Birn, Rübe, Brücke, 's a't. niederdeutsch vany hollandus nyelven következõ módon íratnak, 's mondatnak ki : dag , dier (olv. dír), dood (olv. dód), bloed (olv. blúd), peer (olv. pér), raap (olv. ráp ; latinúl rapa, magyarúl répa), brug (olv. brüg). Éppen így a' magyar tár, arabsúl dár; a' török tolmán magyarúl dolmán; a' 'sidó baith magyarúl pajta; a' német Band magyarúl pánt; ...a' franczia courrbe (olv. kurb) magyarúl görbe, 's a't. De nem tsak így tseréltetnek fel a' pattanók egymással a' nyelvekben, hogy a' kemény helyett annak lágy párja tétetik, vagy megfordítva: hanem megtörténik néha az is, ámbár ez már igen ritka eset, e két pár sógoros pattanók közzûl: k, g; és t, d; a' kemény a' keménynyel, a' lágy a' lágygyal tseréltetik fel. Így mondják p. o. a' Magyarok egy helyt gümõnek, a' mit más helyt dümõnek neveznek... Végre a' páratlan pattanók közzûl a' két orrbeli (nazalis), t. i. az m és n is felcseréltetnek egymással. P. o, ezt a' magyar szót nevet, régi könyvekben, sok helyt találjuk, vagy talám még ma is mondják valahol? - így: mevet. Ha tehát látjuk, hogy ... a' latin nyelvben is az ilyenekben mint mei, mihi, me, meus, sum, sim, amabam, amaveram, amarem, amaverim, amavissem, 's a' t. mint szintén a' magyarban is az ilyenekben mint lábom, kezem, látom, nézem, látám, nézém, láttam, néztem, látnám, nézném, 's a' t. nem tsak hanem még az olasz, francz, és német nyelvekben is ezekben: mio, mia, ma, mon, mein, melyek mind ezt teszik: meus, a' um, mindenült az m jelenti az elsõ személyt. Végezetre különös megjegyzést érdemel itt az, hogy minden mássalhangzók között az eddig elõszámlált rezgõ és pattanó hangok azok, melyek legközönségesebbek, úgy hogy ezek tudniillik az r, l, m, n, k, t, p, g, d, b, szinte minden. nyelvekben, a' melyeket ugyan. én esmerek, meg vagynak, nem tsak, hanem kevés kivétellel, melyek kivált a' lágy pattanó g, d, b hangokat illetik, oly egy formán is mondatnak. ki minden nyelvekben, hogy ezeknek kimondásáról egygyik nemzetbelit a' másiktól megkülönböztetni

nem lehet; midõn ellenben a' többi mássalhangzók, a' mint alább meg fogjuk látni, vagy nintsenek is meg minden elõttünk esmeretes nyelvekben, hanem tsak egygyik egy, másik más, egygyik több, másik kevesebb nyelvekben találtatik, vagy ha meg vagynak is, de többnyire nem tökéletesen egyformán hangzanak mind egygyikben, hanem egygyikben egy, másikban más árnyékolatjok (nuance-ok) fordúl elõ. Mely külömbségnek úgy látszik onnan kell származnia, hogy azok a' mássalhangzók, melyekrõl eddig szóllottunk, kivált pedig a' rezgõ hang, és a' közép 's kemény pattanók , vagy is az r, l, m, n, k, t, p, természetibb hangok az emberi nyelvben mint a' többiek, azaz, hogy ezek az emberi hangmûszereknek mind könnyebb, mind pedig bizonyosabb, vagy is határozottabb és állandóbb mozdúlásai által formáltatnak, mint a' többi mássalhangzók. A' honnan úgy látszik, hogy ezek az emberi nyelv származásának mindjárt kezdetében feltaláltattak; a' mint hogy a' kis gyermekek még ma is ezeket tanúlják meg a' mássalhangzók közzûl legelébb és legkönnyebben, a' mámá, tátá, pápá, 's más effé1e szavakban; a' többi mássalhangzók pedig kevés kivétellel késõbbi származásuak. Innen van az is, hogy a' többi mássalhangzóknak betûi egy nyelvben egy, másban más hangot jelentenek, p. o. a' j betû más hangot jelent a magyar, mást a' francz, mást ismét az angoly nyelvben; a' z betûnek más hang, felel meg a' magyar nyelvben, más a' németben, 's ismét más gyakran az olaszban ; az s és v betûk is a' Németnek 's Hollandusnak más hangot jelentenek mint nekünk, és az Olaszoknak 's Franczoknak, és így tovább; de az r, l, m, n, k, t, p betûké sõt nagyobb részint még a' három utóbbiaknak lágy párjaik a' g, d, b, ís, minden nyelvekben, melyek a' latín betûkkel élnek ugyanazon hangokat jelentik, és megfordítva az ezen betûknek nyelvünkben megfelelõ hangok, minden más latin betûkkel élõ nemzetek nyelveikben is ugyanezen betûkkel tétetnek ki, igen kevés kivétellel, mely kivételek fõképp' a' k, g, és t, d, páros betûket, és ezeknek hangjait illetik; az elsõ párt t. i. annyiban a' mennyiben sem a' mi k hangunkat nem minden latin betûkkel élõ nemzetek k betûvel írják, hanem sokan c-vel, sem pedig a' c és g betûket nem mindenkor a' mi k és g hangjainkkal teszik ki, hanem sokszor sok más féle hangokkal is; a' mint alább megfogjuk látni: a' második párt pedig tsak annyiban, a' mennyiben a' t és d betûk nem minden ilyen nyelvekben mindenütt a' mi t és d hangjainkat jelentik; mert megfordítva ugyan, a' mi t és d hangjaink mind egygyikben, és mindenütt t és d betûkkel íratnak. Mi az oka hogy a' t és d kivált pedig a' c és g betük, a' latin betûkkel élõ európai nemzetek nyelveiben oly sokféle és kütömbözõ hangok jelensésére fordíttattak oda alább' meg fog tetszeni. Itt még tsak annyit mondhatok, hogy ezen betûknek eredeti hangjai a' latin nyelvben mind pattanó hangok vóltak, nevezetesen pedig a' t, d, g betûk jelentették õ nálok is ugyan

azon hangokat, mellyeket ma a' magyar nyelvben jelentenek, a' c pedig tette nékik mindenütt, és minden kifogás nélkûl, nevezetesen az e és i elõtt szinte úgy mint egyébütt azt a' hangot, melyet mi k betûvel írunk. Mely állítás, mivel talám sokak elõtt viszszásnak fog tetszeni, azomban a' c betûnek a' magyar helyes írásra külömben is nem kis befolyása vólt, 's van mind e' mai napig is : valóban ez a' betû, és ennek a' régi Rómaiak nyelvében vólt hangja megérdemli a hogy itt a' pattanó hangokról való értekezés vesén róla, mintegy jegyzésképpen egy két szót különösen szóljunk.

Kerekes Ferenc: A mathesis tanítása módjairól Tudományos Gyûjtemény 1840. I. 3-67. Részlet

A' kitaláltató tanításmódról a' mathesisben (de methodo heuristica). A' híres Enter, egy a' mult század' legnagyobb Mathematicusai közzûl és õ véle együtt a' Mathematicusok szinte közönségesen azt hitték, 's hiszik sokan. úgy látszik, máig is, hogy a' Mathesisi igazságokat, a' milyen példáúl a' Pythagorás theoremája is, megmutathatni csak némelly szerencsés elméknek adatott, másoknak pedig elég ezeket csak bámúlni, s a' melly igazságokat ezek feltaláltak; azokat, mint valamelly traditiókat tõlök elfogadni, és megtanúlni; halott pedig a' mathesis igazságai fõkép azok, mellyeket, mint az emberi elme' tiszta eredményeit, okos vezérlés mellett magokkal a' tanuló gyermekekkel és ifjakkal mind fel lehet találtatni. Elõttem van p. o. most is a' Pythagoras theoremájának 17 egymástól külömbözõ Geometriai megmutatása, mellyeket mind egy Német Orzsági jeles nevelõ intézetben, t.i. a' Delaspée úr Wiesbadeni intézetében 1823-ban tanult gyermekek és ifjak készítettek, kik között a' legidõsebb 20, a' legifjabb pedig - Moritz Gusztáv 10 esztendõs vólt. Csudálkoznak, nem kétlem, sokan Olvasóim közzül, mimódon tudja 10 esztendõs gyermek feltalálni azt a' híres igazságot, mellynek maga Pythagoras is, midõn azt feltalálta, annyira megörült, hogy örömében, a' mint mondjak, száz ökröt áldozott as Isteneknek; pedig itt valóban nincs min csudálkozni, 's az egész titok abban áll, hogy a' gyermek a' geometria ábézéjének kezdetétõl

fogva midenütt úgy vezetik, hogy minden igazságot maga találjon ki. Így osztán mikor a' Pythagorás theoremájára kerül a' sor, azt is könnyen kitalálja. A' mód pedig, mi szerint a' gyermekek 's Ifjak úgy vezéreltetnek a' mathesisben, nevezetesen a' Geometriában, hogy annak minden igazságait magok találják ki, abban áll, hogy kikeresvén a' tudomány kezdõ végét, olly móddal rakjuk fel az ifjúnak vagy gyermeknek a' kérdéseket, hogy az mindenikre meg tudjon felelni, az elsõbbekre ugyan a' csupa józan okosságból a' késõbbiekre pedig mindenkor azokból, a' miket már az elõtt kitalált. Itt azomban arra kell vigyázni, hogy a' kérdéseket ne aprózzuk annyira el, hogy azokra megfelelni a' felelõnek semmi gondolkodásába ne kerûljön, és többnyire csak ezt kelljen felelnie: igen vagy nem; a' mint cselekszik p. o. Socrates Platonak Meno nevû dialogusában, hol egy soha Geometriai igazságnak általlátására, hogy valamelly kotzkalap' szegellõje a' kétakkora kotzkalapnak oldala leszsz. Az illyen kikérdezés socratesi tanításmód. Valóban szép nézni az illyen kis Geometrákat, hogy törik fejöket egyik sétálva, másik magat egy szeglebe vonva, kiki a' neki faladott kérdés megfejtésén, és hogy örûlnek, mikor azt megfejtették. Semmi kétséget nem szenved, hogy Mathesis tanításának ez a' legjobb módja, 's így a' Mathesis tanításának ez a' legjobb módja, 's így a' Mathesis igazán elmét élesitõ, 's gondolkozásra szoktató tudomány, és két Ifja, kik közzûl egyik így, másik a' közönséges mód szerént tanulta a' Geometriát, ha szinte mindketten ugyanannyi, 's ugyanazon Geometriai igazságokat tudják is, éppen úgy nem tarthatunk egyformán tudósoknak a' mathesisben, mint két ifjú embert, kik közzûl mindeniknek egyformán tíz ezer forintja van, nem mondhatunk egyenlõ gazdagoknak, ha az egyik a' tíz ezer forintot mind egy krajtzárig maga kereste, a' másik pedig az egész summát ajándékba kapta valakitõl. Úgy van! mert valamint ezen utóbbiak közzül az ki nem maga kereste a' tíz ezer forintot, annak szaporitásához sem fog érteni, hanem inkább csak kõlti azt, 's így annak könnyen ki megy a' hátán; midõn ellenben a' ki maga kereste azt, ez által olly ügyességre, okosságra, és tapasztalásokra tett szert, mellyek magánál a' tíz forintnál sokkal becsesebbek, mivel általok vagyonát ezután még száz ezerekre is szaporíthatja… éppen így, a' melly ifjúnak minden mathesisi igazságokat, hogy úgy szóllja, más ajándékozott, más kereste, más találta, más mutogatta meg néki azokat, annál ez az idegen keresmény nem igen fog gyümõlcsözni, sõt mivel azok az igazságok nem az õ tulajdon elméjének kihajtásai, hanem erre csak mesterséggel vagynak mintegy reá raggatva, az idõ nem sokára letörli azokat, kivált gyakori megújítás nélkûl, 's az ifjú szokat úgy elfelejti Eulerként, hogy minden igyekezete mellett is soha többé eszébe nem jutnak, ha csak más ujra eleibe nem rajzolja a' figurát, 's arról újra el nem mondja elõtte a' megmutatást: midõn ellenben, a' melly Ifjú maga kereste, és találta fel a' mathesis

igazságait, annak, úgy szólván, egészitõ részét teszik, 's ennél fogva ezeket onnan soha semmi feledékenység ki nem törõlheti; a' mi több, az illyen ifjú, még az elemi Mathesis igazságait kereste, és feltalálta, nem csak ezeket tette magáéivá elfelejthetetlenûl, hanem, a' mi még sokkal becsesebb, megtanulta azt is, hogy kell kereskedni, és mintegy nyerekedni a' Mathesisi igazságokkal, vagy is, hogy kell a' már megtalálttak' segedelmével többeket keresni, és a' százakat ezerekre szaporitani, De mivel az illyen kitaláltató tanításban a' Tanítónak mindegyik tanítványa fogékonyságához egyenként kell magát alkalmaztatni: látni való, hogy a' mathesisnek illyen tanitása módja ollyan Oskolákban, hol 50, 60, sõt 100, 's több Ifjat is kell egy Tanítónak bizonyos meghatározott számú órákon a' mathesis igazságaira vezérelni, nem alkalmaztatható: nem jutván idõ arra, hoy a' tanító mindegyik tanítványával külön bibelõdjék. Itt hát legfeljebb is csak annyit tehet a' Tanitó, hogy kérdések által serkenti, és szüntelen ébren tartani igyekezik tanitványai figyelmét, és ha nem mindent 's mindenekkel is, legalább a' jobbakkal sokat magokkal találtat ki. Az igazi kitaláltató mód a' mathesis tanitásában különösen ajánlható házi Tanitóknak, 's magános intézeteknek, hol egy tanitónak kevés számú tanitványokkal van dolga; kivált ha a' szülék is az illyen tanitás természetébe illõ bélátással birván, gondolóra tudják venni, hogy ez szerint eleinte csak lassan lehet haladni, de ez késõbb kipótolódik az által, hogy a' haladás mindég sebessebbé sebessebbé leszsz, az elmének ereje naponként nevelkedvén a' gyakorlás által, és az idõrõl idõre feltalált több több igazságok mindég több több újaknak feltalálására szolgálván segédül, éppen úgy mint az élõfák nevelkedése esztendõrõl esztendõre mindég nagyobb nagyobb, az életerõ a' fával együtt nevelkedvén, és a' többre többre szaporodott ágak mindég több több újakat hajtván, ha, mondom, a' szülék azt gondolóra tudják venni, 's annálfogva nem botránkoznak meg benne, ha az illyen methodust követõ tanitó eleinte lassan halad a' mathesisben, 's nem tesz mindjárt csudát a' gyermekkel, és ha abban sem ütköznek meg, hogy néha talám ollyan igazságoknak kitalálásával is hallják bibelõdni a' gyermeket, mellyekrek az életben semmi hasznuk sincsen, 's nem aggódnak azon, hogy az effélektõl majd az úgy nevezett reálék tanúlására nem jut elég idõ. Valóban ez az aggódás az illyen tanitás körûl igen helytelen. Mert egy az, hogy okos tanitó bizonyosan úgy fogja intézni kitalálgatató tanitását a' mathesisben, miszerint ezen tudománynak az életben leginkább használható igazságai el ne mellõztessenek; más az, hogy ha szinte ezek, 's ezeknek alkalmaztatásai mind elõ nem fordúlnak is, hát az éles, és találós elme, mellyet a' gyermek vagy ifjú a' Mathesisnek illyetén tanulása által nyer, nem reále quid? Nékem mikor Szûléket, 's Oskolai Elõljárókat a' reálék miatt aggódni halok, mindég eszembe

jutnak egy Kölni Fabrikásnak szavai, ki midõn a' fentebb említett Wiesbadeni intézetben tanuló fiját az én ott létem alatt meglátogotná, 's én tõle beszélgetés közben azt kérdezném, hogy ha fiját, mint mondja, Fabrikásnak akarja nevelni, miért nem ollyan Oskolába vitte azt inkább, hol az úgy nevezett realákat teszik fõ czélúl a' tanitásban: arra, úgymond, hogy fijamat ide hozzam, nekem egy különös észvevétel adott alkalmatosságot. Azt tapasztaltam t. i. hogy a' melly Ifjak ezen Oskolából kerûltek bürómba azok eleinte igen tudatlanoknak látszottak más, reáloskolákból kerülttekhez képest; de három négy hónap alatt a' többieket mind elhagyták, mert mindennek okát tudakozták, mindenre figyelmeztek, 's mindent könnyen felvettek. Ez az észrevétel engemet figyelmetessé tett a' Wiesbadeni Oskolára, 's végére járván a' dolognak, úgy találtam, hogy az innen került ifjak azért tetszenek eleinte olly tudatlanoknak, mivel itt nem az tétetik czélúl, hogy a' gyermekekbe, 's Ifjakba némelly az életben hasznos igazságokat, 's ezeknek alkalmaztatását akármimódon beléjek diktálják, hanem inkább az, hogy azoknak elméjét úgy kifejtsék, és kiélesítsék, hogy mindent könnyen tudjanak felvenni, és általhatni, 's magok erejétõl is merjenek, 's tudjanak is okoskodni. Én ezt megértvén, mindjárt arra határoztam magamat, hogy fijamat ide hozom tanúlni; mert jobb szeretem éles elmét kevesebb, mint butát több tudománynyal hozzon ki az Oskolából. Illyen formán beszélt a' Kölni Gyárnok, 's valóban tapasztalása, és szavai figyelemre méltók. Mint szintén az is igaz, hogy ámbár minden tudományt, még a' betûk esmertetését is, lehet úgy tanitani, hogy az által a' gyermekek 's ifjak gondolkodásra szoktatódjanak: de csakugyan e' végre nincs alkalmatosabb tudomány mint a' mathesis, melly az emberi elmének tiszta eredménye, és a' physica, melly maga is nem egyéb alkalmaztatott Mathesisnél. Attól sem lehet pedig tartani, hogy ha a' gyenge idejû Ifjak és gyermekek a' mathesisi igazságok feszegetésére, 's azokkal való tépelõdésre szoktatódnak, ez által agyvelejök megerõltetõdik; vérök megromlik, 's magokba vonúlt komor elmélkedõkké; 's idõ elõtt öregekké lesznek, ettõl sem lehet mondom tartani, csak erejéhez szabva, 's az erõ' nevelkedésével együtt apródonként nagyobbitva adassék a' megfejteni való mindegyiknek; azomban a' mathesisi elmegyakorlások ne legyenek egyóldaliak, hanem azokkal párhúzamosan menjenek a' test és lélek minden más tehetségeinek gyakorlásai is, és a' mathesisi komoly órák ollyan foglalatósságokkal váltassanak fel mellyekben az itélõ tehetség kevés részt veszen, p. o. muzsikával, testi gyakorlásokkal 's a' T. A' tapasztalás bizonyitja, hogy a' gyermekek illy móddal a' leg elvontabb mathesisi speculatiók mellett is megtartják természeti vidámságukat, 's gyermekességöket, és magokba vonult komor elmélkedõkké nem lesznek. - Egyébiránt a' mathesist, azok közzûl leghamarább válnának, kik arra másokat is tudnának illy móddal okosan vezérleni. De ki kezd el hazánkban illyen mathematicusokat formálni?

Lunkai Andor: [Kerekes Ferenc]: Kiáltó szó Európa keresztyén népeihez és fejedelmeihez Pest, 1849. Részletek

33. §. Csupán ti hozzátok van még egy két szóm derék Német és Olasz Nemzet! Ti eddig több kisebb nagyobb fejedelmek alatt élvén, most úgy látom azon igyekeztek, hogy mindenik egy-egy kormány alatt egyesülvén, egy egy nagy, erõs, és tekintélyes nemzetet formáljatok. Ez, magában gondoltatván, ártatlan kívánság; de az egy kormány alatti egyesülése a' nemzetnek eddig sokkal érdekesebb lett volna, mint ezután; a' mennyiben egyesülve kül ellenség ellen, mely a' nemzetet eltiprással fenyegette, könnyebb lett vólna nagy , és tekintetet parancsoló hadsereget állítani ki, mire ezután szüleség nem leend. A' kormányegység maga egy nemzetet sem tesz boldoggá. Hogy errõl meggyõzõdjetek, nem kell egyéb, csal: tekintsetek nyúgotra, ama' szép, de már régóta szerencsétlen fél szigetre túl a' pyrenaeushegyeken. Ennek egy-egy kormányu boldogtalan nemzeteit is majd csak az Isten-országának eljövetele fogja boldogságra vezérelhetni, és vezérelni. Hiddjétek el, hogy egy nemzet egy kormány, egy nemzet több kormány, és több nemzet egy kormány alatt egyformán lehetnek boldogok, mint szintén boldogtalanok is. Egyébiránt ha szép móddal meg tudtok egyezni abban, hogy vagy egy-egy kormány alatt egészen egyesüljetek, vagy legalább egy-egy nemzeti szövetséget alkossatok a' végre, hogy így aztán az európai keresztyén szövetség gyûlésében úgy jelenhessetek meg képviselõitek állal, mint egy-egy nagy nemzet: ezt jól teszitek. Hanem ebben az esetben , arra kérlek és intlek benneteket, hogy a' fejedelemnek vagy szövetség' fõnökének választásában ne azt nézzétek, ki a' ti fejedelmeitek között anyagi erõre leghatalmasabb, hanem azt, ki igazgatta eddig is alattvalóit legnagyobb igazsággal, szeretettel , és bölcseséggel. Hadd legyen ezen tény is az egész Keresztyénség elõtt bizonysága annak, hogy elközelített a' mennyeknek országa, melyben egy nagy nemzet apróbb fejedelmei közül egynek az egész nemzet közbizodalmávali megtiszteltetése is nem szuronyainak sokaságától, hanem attól függ, milyen igazsággal, szeretettel és bölcseséggel kormányozta s kormányozza eddig alattvalóit.

34. § De ezen egyenkénti felszóllitások után szükséges viszszatérnünk az európai nagy keresztyén szövetség gyûlésére, és arról még bõvebben szóllanunk. Európai, mondom; mert a' föld többi részeiben lakó keresztyén testvéreinknek helyheztetésök nem olyan, hogy nékünk õ velök legalább még most, szövetséget kötni szükséges, vagy részint csak lehetséges is volna. Hanem majd, ha a' mi szövetségünk létre jõ, akkor illõ lesz õket is meghívni, hogy, nem mint tagok, hanem csak mint igen szívesen látandó kedves vendégek jelenjenek meg gyûléseinken; mit õk hiszem szívesen is fognak tenni. Sõt hiszem, hogy még nem keresztyén fejedelmek 's kormány-férfiak közül fognak idõrõl idõre találkozni, kik, mint hajdan a napkeleti bölcsek a' Jézus

születésének

üdvözlésére

Bethlehembe

útaznak,

ugy

fognak

az

európai

Keresztyénségnek a' világ' historiájában párja nélküli nagyszerû és dicsõ gyûlésére utazni; 's midõn látandják hogy nálunk ily sok különbözõ nemzetek, ily szép békeségben és szeretetben élnek egymással, ezt fogják mondani: bizony, Isten van e' Népekkel és dicsõítik a' mennyei Atyát. A' mi pedig az európai keresztyén szövetségnek mostani elsõ gyûlését illeti, minthogy a' szövetség még megalapítva nincsen, 's hogy megalapítassék, alapitókra van szükség: tehát evégre 35. §. A' már fentebb egyenként felszóllított három fõhatalmasságot hívom ismét föl, itt már öszvesen, és a' Jézus nevében, hogy õk legyenek, mint hozzájok illik, az európai keresztyénségnek példa-adói 's vezérei e' dicsõ munkában, és elõször is õk hárman egyenlõ számú, de nem sok, például három-három, vagy öt-öt, vagy legfeljebb hét-hét részrehajthatlan, igazságszeretetökrõl és bölcseségökrõl ismeretes küldötteik által Parisban öszvegyülvén köz akarattal határozzák el igazságosan, a' nép számának alapján, melyik álladalom hány képviselõt küldjön a' szövetségi gyûlésre, hogy azok se igen kevés, se a' tanácskozásra alkalmatlan nagy számmal ne legyenek. Mert az európai keresztyén szövetség' nagy tanács gyûlésének nem tagjai számával, hanem igazsággal és bölcseséggel kell felülhaladni minden más tanács gyûléseket a' világon; úgy hogy ennek, a' szó teljes értelmében , keresztyén bölcsek' gyûlésének kell lennie, 's épen ezért, mivel a' bölcseség nem csupán az észtõl és tudománytól, hanem az érettségtõl és tapasztalástál is függ; ez pedig rendszerint az évek' számával nevekedik: tehát tétessék törvénnyé, hogy mivel még maga Jézus sem fogott 30-dik éve elõtt nagy fontosságú hivatalához, a' szövetségi gyülésre választandó képviselõkben egyéb kellékek mellett az is megkívántassék, mikép legalább 30 évet már bétöltötték légyen. 36. §. Miután a' három fõhatalmasság küldöttei igazságosan kidolgozták , melyik keresztyén álladalom, hány képviselõt küldjön a' szövetségi gyûlésre, és ezt minden álladalmakkal - azokat, hol most a' nép és fejedelem között kétes kimenetelû háború foly, vagy

szakasztatott félbe, kivévén - közölték, és mindegyiket felszóllították, hogy bizonyos kitûzendõ határidõre - ugy intézvén azt, miszerint e' fontos dolog elhamarkodva ne történjék -a' maga' képviselöit válaszsza meg, és küldje Parisba: mindem álladalmak válaszszák meg késedelem nélkül, és küldjék el Képviselõiket, olyan férfiakat, kik küldõiknek az egész Keresztyénség elõtt becsületére váljanak, kikrõl keresztyéni gondolkodás-módjoknál - erkölcsi jellemöknél- és bölcsességöknél fogva elõre is fel lehet tenni, hogy minden úgy nevezett politikát , ravaszságot, dugaszban tartott utógondolatokat félre tévén mindenekben részrehajlás nélkül igazán fognak ítélni, és a' kiknek már csak neveik is elõre jó reménységgel és bizodalommal töltsék el az egész Keresztyénséget. 37.§ . Öszvegyülvén pedig az európai keresztyén álladalmak' küldöttei Parisban, miután bizonyos ideig, a' mint ezt a' három fõhatalmasságok képviselõi szükségesnek látandják, egymással ismerkedtek: legelõször is a' gyûlést fogják, a' három fõhatalmasság' küldötteinek vezérlete alatt, de köz akarattal organizálni. Ez meglévén mielõtt valamihez fognának, az esküt teszik le... Ugyan azon idõben, midõn ezek a' szövetségi gyûlés helyén történnek, hasonló isteni tisztelet tartassék a' keresztyén Europának minden álladalmaiban ezeknek minden városaiban és faluiban, minden keresztyén felekezetek' templomaiban. Ugyanazon idõben, mondom, nem pedig ugyanazon órában, mert ugyanazon idõben nem mindenütt a' földkerekségén ugyan annyi az órák száma; ugy hogy például mikor Budán déli 12 óra, akkor Párisban még csak délelõtti 10 óra és 53 minutum, Moszkauban pedig már délutánni 1 óra és 14 minutum van. Úgy kell hát intézni a' dolgot, hogy az európai keresztyén szövetség' nagy ünnepén az egész európai Keresztyénség sok milliónyi népei egyszerre boruljanak le az örök mindenható Isten' zsámolyszéke elõtt. Ha az isteni tisztelet kezdete a' gyûlés helyen, Európa közepe tályán, bizonyos órára, például déli 12 óra határoztatik, a' csillagászok meg fogják tudni mondani, hogy minden országnak nevezetesebb városai közül melyikben hány órakor kell annak kezdõdnie; a' faluk pedig alkalmazhatják magokat mindenütt a' legközelebbi városhoz. Végezetre, minthogy azt meghatározni nem lehet, mikor meddig fognak a' szövetségi gyûlésnek ülései tartani, hogy így azoknak bevégzését ismét egy közönséges európai isteni tisztelettel lehetne meginnepelni: tehát az ülések' végzõdésével csak a' gyûlés helyen fog bérekesztõ isteni tisztelet tartatni. Ezen általános megjegyzések után menjünk által az elsõ gyûlés' tárgyaira. 38. §. Most az európai keresztyén szövetség' elsõ gyûlésének legelsõ ülésében a' tanácskozás a' felett fog mindeneknek elõtte folyni, hol legyen az a' hely, hol az európai háladalos Keresztyénség elébb szent vallása' szerzõjének a' Jézusnak tiszteletére a' békeség

nagyszerû oszlopát, késõbb pedig az Istennek dicsõ templomát fogja építeni. Ha, mikor errõl tanácskoztok , valakinek a' jutna eszébe, hogy arra a' helyre, 's abba az országba, hol e' roppant szent emlékek építetni fognak, 's hova a' Keresztyének minden hetedik év elteltével egész Európából , sõt hihetõen némileg a' világ' többi részeibõl is nagy számmal gyülekezni fognak, igen sok pénz fog öszvefolyni, és ebbõl annak a' helynek nagy haszna lesz. Nosza tehát nékem azon kellene igyekeznem, hogy ezen hasznot ez 's ez országnak szerezném meg, ha mondom valakinek ez jutna eszébe: tudja meg hogy ezen ötlet nem Istentõl vagyon, és hogy õ már kísértetbe jutott esküszegõvé lenni, és nem mindenek felett az Istennek-országát, és annak igazságát keresni, hanem ennek a' Mammont elibe tenni. Azok a' mikre itt tekinteni kell, e' következendõk: hol lesz ezen Szent emlékeknek legbiztosabb helyök, hol az elemek' pusztításának legkevésbé legyenek kitéve; azonban egésséges, kies, és tágas térséggel szomszédos helyen; ha lehet termékeny, mindennel bövölködõ olcsó országban. Európának, a' menyire egyéb körülmények engedik, közepe tályán; 's olyan helyen, hova jó vízi és szárazi útakat, a' menyiben még nem volnának is, minden felõl könnyû legyen vezetni. Ezek a' fökellékek, melyekre a' hely-választásban figyelmezni kell; mivel ezekben nem csak ez vagy amaz országra, hanem az egész európai Keresztyénségre egyformán van tekintet, 's ez itt az Isten-országának igazsága, melyet mindeneknek elõtte keresnünk kell. Ha a' hely' megválasztása, mely igen fontos dolog, hamarjába meg nem eshetnék, mivel talán az erre alkalmatosnak gondoltatható helyek' topográphiai, más környülmeit a' szövetségi gyûlés' tagjai még vóltaképp' nem ismernék bízza a' gyûlés annak kiválasztását egy a' maga kebelébõl kiküldendõ dologhoz értõ férjfiakból álló bizottmányra; míg ezek a' dologban eljárnak, addig tartsa üléseit Párisban. Ha pedig talán rövidebb úton is végire tud járni a' szövetségi gyûlés, melyik hely lesz Európában a' mondott végre legalkalmatosb: mindjárt menjen oda seregestõl, és a' keresztyénség' béke-zászlóját azon hely' szomszédságában , hol a' Jézus' roppant békeoszlopa áltani fog, magasan felütvén, a' legközelebbi alkalmatos helyen tartsa üléseit. De akárhol tartassanak is az ülések, azoknak további tárgyai e' következendõk lesznek 39. §. Mindeneknek elõtte azon álladalmak' ügyei fognak megvizsgáltatni, és elítéltetni, hol a' fejedelmek népeikkel nyílt háborúba keveredtek, de a' keresztyén népek, és fejedelmek tiltakozásának következésében a' háború folytatását félbeszakasztották, anyival inkább pedig, ha a' gyilkos háborút még azután is folytatták vólna. Az ilyen

álladalmakat

illetõleg,

írásban terjeszti elõ a' maga ügyét mind a' nép, mind a' fejedelem, még pedig egyszerûen, minden szónoki czifraságok nélkül; 's ha lesznek pontok, melyekre nézve a' bírák a' két

elõterjesztésbõl még nem

tudják megítélni , melyik félnek van igazsága : az ilyenekre

nézve igyekezik magokat a' felek által egyszerûen felvilágosítatni, minden módon azon lévén, hogy ide semmi rabulisticai fogások be ne csuszszanak; 's miután a' dolgot tökéletesen megértették, ítéletet hoznak minden részrehajlás, minden személyrevaló tekintet nélkül, szemeik elõtt tartván mindig az Isten-országát, és annak igazságát, hogy így

az

ártatlan,

bárha talán gyengén fél is, soha ne szenvedjen, a' bûnös, bármily hatalmas legyen is, nem csak ne

jutalmaztassék, hanem méltó büntetését is elvegye. Az itéletnek, melyet a' keresztyén

szövetség' nagy tanácsa hoz, nép és fejedelem, vagy ha két különbözõ ország közt vólna az egyenetlenség, mind a' két ország állani tartozik. Én hiszem, hogy ha az álladalmak mind olyan Képviselõket választanak, a' milyeneket kell - pedig hogy olyanokat válasszanak, mindnyájoknak érdekökben áll - az európai keresztyén szövetség' nagy tanácsának ítéletei oly igazságosok, oly méltányosok fognak lenni, hogy azokkal csak az önzés nem fog megelégedni. Én hiszem, hogy lesznek keresztyén bírák nem csak a' jövõ bóldogabb idõben, hanem már most is, kiket semmi tekintély, semmi hatalom, semmi fenyegetés, semmi ígéret, és semmi adomány az igazság' ösvényérõl eltántorítani épp' úgy nem bírna, mint az égi testeket kiszabott útjokból semmi erõ elmozdítani nem képes. Egyébiránt én nem is hiszem, hogy találkozhassék valaki, a' ki a' keresztyén szövetség' nagy tanácsában az igazság' elforgatására alávaló és erkölcstelen eszközökhöz nyúlni elég szemtelen, és elvetemült legyen, vagy pedig annak egyszer kimondott ítéletének ellene szegülni merjen: Mit ha csak úgyan tenne valaki, azt az egész európai keresztyénség úgy fogná tekinteni, mint az Isten-országinak ellenségét, és fogna módot találni benne, hogy azt más ártatlanok' megkímélésével engedelmességre kénszerítse; de ily vakmerõ tényt képzelni sem tudok. 40.§. Harmadik nagy teendõje lesz az európai keresztyén szövetség' elsõ gyülésének az, hogy a' fennálló katonaság dolgát minden európai keresztyén álladalmakban elintézze. Ez a' mostani rendszer, mely szerint minden álladalmak erejõk felett sok, a' nagyobbak több százezerekre menõ rendes katonaságot tartván talpon, több millió erõs és ügyes munkás kezeket a' béke foglalatosságaitól, az erkölcsöknek is nem kis rontásával elvonnak, 's a' katonák' tartására a' népet roppant adóval terhelik csak azért hogy a' békét félelem által tartsák fön , a' Keresztyének között tovább fenn nem állhat. Itt nem a' félelemnek, hanem az igazágnak, és a' szeretetnek kell a' békét fenntartani. Azonban elbocsátani egyszerre minden fennálló katonaságot, vagy legalább ennek nagyobb részét, a' legnagyobb igazságtalanság lenne. Mert a' kik magukat arra szánván, hogy hazájokat, ha szükség, vérökkel, és életökkel óltalmazzák, a' fegyver forgatáson kívül más kenyérkeresés módhoz nem szoktak,

szétbocsátván, 's élelmökrõl többé nem gondoskodván, vagy éhelhalásnak, vagy azon kísértetnek tenni ki, hogy élelmöket tilalmas útakon módokon szerezzék meg, valamint õ reájok nézve nagy hálátlanság, ugy a' népre nézve, kik közé szétbocsáttatnának, veszedelmes, és így minden tekintetben igazságtalan lenne. Tegyük hozzá mind ezekhez még azt is, hogy azokat kik úgy voltak nevelve, és szoktatva, hogy õket a' rosztól egyedül a' félelem tartóztatta, minden félelemtõl egyszerre felmenteni nem is lenne tanácsos. A' keresztyén nagy tanács a' maga bölcsesége szerint elfogja határozni, hány év alatt, és micsoda szerben 's mikép' kevesítessék a' fennálló katonaság' száma mindaddig, míg az az ezután állandóan megmaradó normális számra leszámíttatik. Addig pedig míg az lenne, minden álladalom gondoskodni fog arról, hogy a' maga fennálló katonaságát a' háború' kártékony munkái helyett, melyekre már, Istennek hála érette! ezután szükség nem leszen, a' békeség jóltévõ munkáival foglalatoskodtassa; nem csak azért, mivel a' henyélés minden gonosznak szülõannya, hanem azért is, mivel azok a' nemes gondolkodású vitéz hazafiak, kik hazájoknak megvédésére véröket 's életöket is feláldozni készek, miután már e' végre szükség reájok nem lesz, szégyenlenék hogy a' haza õket mint betegeket vagy tehetetleneket ingyen tartsa, 's méltán megkívánhatják a' hazától, hogy adjon néktek olyan tisztességes foglalatosságot, melynek megtanulására semmi az õ életidejökhöz már nem illõ új fõtörést feltételezõ rnunka nem kívántatik, melyek mégis az ellenségtõl eddig általok mególtalmazott kedves hazájok' virágzását hathatósan elõmozdíthassák, milyenek például a' folyók szabályozása, vasutak készítése, hajókázó, és rétöntözõ csatornák ásása 'stb. De talán azt mondja valaki, hogy lám itt én is az anyagi jóllétre vezérlõ munkákat ajánlom. Úgy van. De hát hol kárhoztattam én az anyagi jóllétet? Felelet: sehol! Azonban a' kinek szeme van a' látásra, látja, hogy nékem itt is vezércsillagom az Istennek-országa az erkölcsiség, az anyagi jóllét pedig csak következés, csak ráadás. Egyébiránt a' fennálló katonaság tartásban normális számmal: lehetne talán venni, hogy minden ezer lélek közül állitassék két katona. Így a' nép a' katona tartás' terhét meg sem érezné, mégis lenne az európai Keresztyénségnek Európában, ha jó1 vagyok értesülve, körülbelõl 400000, azaz négyszáz ezer fõnyi katonasága. 41. §. De talán azt kérdi valaki, hogy ha ezután sem a' különbözõ európai keresztyén álladalmak, sem ugyanazon egy álladalomban a' nép és a' fejedelem, vagy különbözõ pártok egymás ellen fegyvert nem fognak, és háborút nem viselnek: ez a' mintegy négyszázezer fegyveres nép is a' keresztyén Európában mire való? Ez bizony, barátim! ha szabad úgy szóllanom, csalt magnak való. Ez arra való, hogy fenntartsa közöttünk és soha ki ne hagyja aludni a' vitézséget, és a' hadakozás' mesterségét; ne hogy valamely ázsiai hódoltatónak, talán

egy új Dsingischánnak, vagy Tamerlánnak, vagy Batukhánnak eszébe jusson, a' gazdag és virágzó, de fegyvertelen és elpuhult Európát vad csordáival elborítani, és felprédálni. És hogy ezen czél annyival inkább eléressék, minden Európai keresztyén álladalom tartozik minden hetedik esztendõben a' szövetségi nagy gyûlésre a' maga fegyvereseinek minden nemébõl vinni fel bizonyos számú egyéneket, kik ott minden haditudományokbani jártasságukat, mindennemû fegyverekkeli bánásokban, és minden hadifogásokbani gyakorlottságukat, és ügyességöket az egész Európa színe elõtt felmutassák; hogy így a' vitézségnek, és a' haditudományoknak közöttünk folytonos gyakorlatban léte és fennmaradása mindig nyilvánvaló legyen az egész keresztyénség elõlt. És ezen katonai mulatványok kedvéért mondám fentebb, hogy a' gyûléshely' közelében tágas térségnek is kell lenni. 42. §. De azt feleli talán valaki, mit ér négyszázezer fõbõl álló fegyveres sereg egy új Dsingischán ellen, ki talám egy millió vagy több fegyveres néppel fog törni a' keresztyén Europára ? úgy van ! De ezen túl a' testi nevelésre is nagyobb gond fog fordíttatni az egész keresztyén Europában mint eddig, még pedig ez is legfõbbkép' erkölcsi tekintetbõl, 's úgy fog az intéztetni, hogy minden épkézláb férfiu gyermek erõs, izmos, hajlékony testûvé formáltassék, 's ifjú korában a' fegyverforgatásba is begyakoroltassék; az álladalmak pedig fognak gondoskodni fegyverkészletekrõl, úgy hogy a' nép százezer rendes katonaság mellé, mihelyt a' szükség kivánja, akár egy millió vagy több fõbõl álló, fegyverben gyakorlott sereget egy toppantásra ki lehessen állítani, 's ha kell, azokat folyókon, csatornákon, és vasútokon, melyekkel Europa még jobban is be lesz hálózva, mint jelenleg van, egy' pár hét alatt Europának egyik végérõl a másikra szállítani így nem lesz soha hódoltaltó, ki Európát megtámadni merészelje, vagy ha találkoznék oly` vakmerõ megkeserülné, mert` hogy' magunkat és hozzánk tartozóinkat az igazságtalanul megtámadó rablók ellen védelmezzük, az nemcsak 'nem ellenkezik a' keresztyén vallással, de sõt inkább ez által kötelességünkké tétetik. 43.§. Negyedik nagy fontosságú dolog, mirõl az európai keresztyén bölcsek az elsõ követségi nagy gyûlésen némi általános elveket fognak megállapítani, a kereskedés. Ne csudálkozzatok rajta, hogy én még a kereskedés ügyét is némi részben a keresztyén szövetségi gyûlés elébe tartozó dolognak vélem; mert a kereskedés az európai külömbözõ álladalmakat egymással, sõt más világrészekkel is kölcsönös érintkezésbe hozván midõn egyiknek feleslegébõl a másiknak szükségeit pótolja, mindenikre jóltevõleg hat, az eszmék terjedését gyorsítván az emberi nem mûvelõdésének hatalmas tényezõje. De más részrõl az is igaz, hogy a csalásra, mások megkárosításávali gazdagodásra, és arra, hogy egy ravasz ember ezereknek

elszegényítésével sok milliónyi kincseket halmozzon rakásra, sehol oly széles mezõ nem nyílik, mint a kereskedésben. Mind ezekért a kereskedés azon tárgyak közé tartozik, melyek az európai keresztyén szövetség figyelmét nagyon megérdemlik. Itt is mindenek felett Isten országát kell reformjainkban keresnünk, azaz az erkölcsiséget kell fõ szemponttá tennünk, és azon kell igyekeznünk, hogy a csalásra való alkalom a kereskedésbõl minél inkább kiirtassék, és a különbözõ keresztyén álladalmak a kereskedés által is minél szorosabban öszvefûzessenek, és úgy szólván, egy nagy családdá alalkíttassanak. Erre nagy hatással fog lenni a pénz. 64. §. Atyámfiai az Úrban! hirdetõi az igének a' keresztyénség' különbözõ nyelvû és felekezetû népei között! ... Hirdessétek, hogy a' háborúnak a' keresztyének közül örökre el kell töröltetnie, mert a' népeknek egymás gyilkolása a' szeretetnek vallásával meg nem állhat. Hirdessétek, hogy a' zsarnokságnak a' keresztyén álladalmakban örökre meg kell szûnnie; mert Isten, ki mindnyájunknak szeretõ atyánk, nem akarja, nem akarhatja, hogy az õ fiai közül egy akárki is , sok ezer sõt sok millió testvéreivel, mint lelketlen dolgokkal kénye szerint bánjon, és azokat tetszése szerint nyomorgassa. Hirdessétek, hogy a' Jézus szentséges vallása, mely az emberi nem ' üdvözítésére való, sohasem fog többé a' keresztyének között a' zsarnokság' szolgálójává lealacsonyítatni, hanem inkább arra fog szolgálni, hogy a' fejedelmeket, törvényhozókat, kormányzókat, bírákat kötelességeik iránt felvilágosítsa, és arra bírja, hogy mindeneket a' népek boldogítására irányozzanak. Hirdessétek a' keresztyén szabadságot és egyenlõséget; de magyarázzátok jól meg a' népnek, mit kell e' nagy szavakon érteni, nehogy a' szabadságon az azzali visszaélést értse, és akkor képzelje magát szabadnak, mikor a' bûnnek, a' gonosz indulatoknak és kívánságoknak rabja, 's nehogy az egyenlõséget oda magyarázza, hogy minden embereknek egyenlõ rangúaknak, és egyenlõ gazdagoknak kell lenniök. Ez nem lehet Isten akaratja. Isten az embert társasági életre, 's egyszersmind boldogságra teremtette; a' társaság pedig csak úgy lehet virágzó és boldog, ha annak különbözõ rendû és foglalatosságú tagjai vagynak, de a' kik mind egy czélra, a' társaság' fenntartására és boldogítására dolgoznak. Példáúl vagynak szülék és gyermekek; gazdák és cselédek; parancsolók és engedelmeskedõk; tanítók és tanulók ; mester emberek, földmívelõk 's kereskedõk; 'stb. vagynak kik lelki tehetségeikkel, vagynak kik testi erejökkel tesznek a' társaságnak hasznos szolgálatot. Ezek pedig ép' úgy nem lehetnek egy rangnak, mint az emberi testben a' fõ, kéz, láb, szem, fül, száj, fogalt, gyomor, szív stb. melyek az egész test fennállására mind szükségesek, nem egyenlõk.

'S ép' azért adott Isten az emberelvnek oly különbözõ testi és lelki tehetségeket, és különbözõ hajlamokat, hogy minden foglalatosságokra, mely elv a' társaságban szükségesek és hasznosok, váljanak alkalmatos egyének. Mibõl ismét szükségesképpen következik, hogy nem lehet minden ember a' társaságban egyenlõ gazdag...Magyarázzátok meg tehát a' népnek, hogy a' keresztyén egyenlõség nem a' világi javak' egyenlõségében áll; mert ha lehetséges vólna is hogy valaki azokat a' társaság' minden tagjai között egy pillanat alatt egyenlõvé tegye: ez az egyenlõség csak harmadnapig sem tartana, éppen a' tehetségek és hajlamak egyenetlensége miatt. Hanem abban áll a' keresztyén egyenlõség, hogy a' társaság minden tagjai egy törvények alatt legyenek, melyek egyenlõen óltalmazzák személyét és vagyonát a' szegénynek szintúgy mint a' gazdagnak; a' vétkezõt egyenlõen sújtsák, a' gazdagot szintúgy mint a' szegényt; az erényt egyenlõen jutalmazzák, a' szegényben szintúgy mint a' gazdagban; az út minden. polgári megtiszteltetésre; minden elõmehetésre és boldogulhatásra egyenlõen nyitva legyen, szegények és gazdagok elõtt, csak tehetségök legyen hozzá.