Petrıcz Katalin, Szlazsánszky Ferenc
Homoszexuális voltam
Saját maga választotta tudatosan a homoszexuális életformát. A miértre két fı okot említ: az egyik az apai szeretet hiánya, a másik a lányoktól elszenvedett kamaszkori elutasítások. A mélyreható változás akkor kezdıdött, amikor a munkahelyére újjászületett keresztényeket vettek föl. Az új beosztottak többször is beszéltek neki az evangéliumról, és azt is elmondták, hogy Isten a homoszexualitásból is képes megszabadítani az embereket. Fél év elteltével tört meg a jég. Szereplıink nevét és arcát nem közöljük, de valamennyi elbeszélés valóságos. Sorsuk közös pontjai, hogy életükben a megtérés hozott gyökeres változást, és a mai napig alárendelik magukat Isten Igéjének. D.-t több éve ismerem a gyülekezetbıl. A jól öltözött, határozott, negyvenes férfi – feleségével az oldalán – mindig is a rendezett családi háttérbıl indult, konszolidált polgár benyomását tette rám. Így hát nem kis meglepetést okozott, amikor azzal hívott fel, hogy szívesen beszélne életérıl a volt homoszexuálisokat is bemutató írásunkban. „Ha te nem árulod el, én soha rá nem jöttem volna, hogy korábban homoszexuális voltál…” – kezdtük a beszélgetést. „Pedig az voltam, tizenkét éven keresztül” – válaszolt. D. azt állítja, hogy ı nem született homoszexuálisnak. Saját maga választotta tudatosan ezt az életformát. A miértre két fı okot említ: az egyik az apai szeretet hiánya, a másik a lányoktól elszenvedett kamaszkori elutasítások. „Szüleim ugyan együtt éltek, de kapcsolatunkra rányomta a bélyegét, hogy én nem kívánt gyerek voltam. Édesanyám bosszúból szült meg, hogy ez által tartsa maga mellett az apámat.” Az apa gyakran éreztette fiával, hogy egyáltalán nem örült világra jöttének. Ráadásul sokat dolgozott, így D. anyás lett: az apai nevelés és szeretet teljesen kimaradt az életébıl. Édesanyja ugyanakkor nagyon szorosan próbálta fogni. „Azt akarta, hogy rendes ember legyek, ezért szinte magához láncolt. Én viszont menekülni próbáltam ebbıl a miliıbıl, egy olyan világot kerestem, ahol elfelejthetem a viharos családi veszekedéseket és az elutasítást.” Elutasítás azonban nemcsak otthon érte, hanem a középiskolában is. „Fiúk-lányok együtt jártunk az osztályba, és én ugyanúgy megnéztem a lányokat, mint a többi fiú, de tovább nem jutottam. Valószínőleg egyiknek sem tetszettem, talán az alakom miatt, mindenesetre állandóan visszautasították a közeledésemet” – fejti ki bıvebben a második okát D. annak, hogy miért választotta a homoszexualitást. „Tizennyolc éves koromban egy férfi leszólított az utcán. Pontosan tudtam, hogy mit akar tılem. Úgy döntöttem, elmegyek vele. Így jött össze az elsı homoszexuális kapcsolat.” – Miért engedelmeskedtél annak a férfinak? – Azért, mert normálisan nézett ki, szimpatikus volt számomra, sokkal szimpatikusabb, mint az apám. Ahogy megfogta a kezemet, abból nyilvánvaló volt, hogy mit akar, de hagytam, hogy a gyöngédséget, a szeretetet úgymond kifejezze irányomba. Ezeket az érzelmeket a családomban nem kaptam meg, még anyám sem tudta kifejezni ezeket, ezért nagyon hiányoztak. – Ha jól értem, egyszerően eleged lett az állandó visszautasításból, és amikor végre valaki közeledett hozzád, már az sem érdekelt, hogy az illetı szintén férfi? – Igen, errıl volt szó. Nem úgy indult a kapcsolat, hogy homoszexuálisként akarnék élni, nem volt bennem ilyen vágy, csak ki akartam próbálni. Aztán ott maradtam közöttük. – Hogyan élted meg az elsı kapcsolatot? Nem érezted visszataszítónak? – Az elsı kapcsolat akkor érdekesnek tőnt, nem visszataszítónak. Bár tudtam, hogy ez az életmód nem jó, folytattam, mert mind szexuálisan, mind lelkileg jólesett. Azt mondtam, hogy ha ezen az úton találom meg a boldogságot, akkor ezt az utat választom a visszautasítás helyett. Az elsı kapcsolat futó kaland volt, s miután vége szakadt, már D. kereste a homoszexuálisok társaságát. Elkezdett kijárni Budapest ismert meleg találkozóhelyeire, különbözı bárokba, az Egyetem presszóba, a Duna-korzóra, és ott szerzett partnereket. Az ismerkedés könnyen ment, de mivel otthon állandóan hazudnia kellett a programjaival kapcsolatban, ezek a lopott órák nem tudtak felhıtlen örömet okozni. „A szüleim elıtti állandó színészkedés nagyon sok energiámat emésztette
fel” – emlékszik vissza. Apja és anyja soha nem szereztek tudomást fiuk homoszexualitásáról, nıvére azonban igen. D. ugyanis naplót vezetett életérıl, s a napló egyszer nıvére kezébe akadt. „Onnantól kezdve nagyon megromlott a kapcsolatunk, mert a nıvérem teljesen elutasított. Szinte megutált.” D. homoszexuális korszaka tizenkét éven át tartott. Ez alatt több mint 100 férfival volt szexuális kapcsolata. Elsı partnere a nıi szerepet jelölte ki számára. D. elfogadta, majd megszokta, hogy ı a „nı”, így ezen a téren a partnerváltások után sem történt változás. „Akkor nem éreztem ezt megalázónak, mert szexuálisan én is örömöt éltem át.” D. késıbb olyan munkahelyen dolgozott középvezetıként, ahonnan rögtön kirúgták volna, ha kiderül, hogy meleg, ezért „eléggé igyekeznem kellett, hogy napközben férfiasnak látsszak”. A mozgás, a gesztikuláció és a hanghordozás nagyon árulkodó lehet, ezért munka után teljesen át kellett alakulnia. Napközben férfiként viselkedett, munka utántól másnap reggelig nıként, leszámítva az öltözködést. – Lelkileg vagy agyilag hogyan lehet naponta kétszer nemet váltani? Egyáltalán, melyik volt az igazi éned? – Eleinte könnyen ment az átalakulás, mert szerepjátéknak fogtam fel a dolgot. Aztán egyre nehezebbé vált, egyre több energiámat vonta el, és egyre stresszesebb állapotba hozott. Az utolsó években már nem tudtam, hogy valójában ki is vagyok. – Mostanában egyre többet hangoztatják, hogy a melegek, illetve a leszbikusok ugyanolyan hosszan tartó párkapcsolatok kialakítására törekszenek, mint az átlag heteroszexuálisok. Te milyen tapasztalatokat szereztél ezen a téren? – A homoszexuálisokra nagyon jellemzı a promiszkuitás – az érzelmeket figyelmen kívül hagyó, gyakori partnerváltás –, a hőség szinte ismeretlen fogalom. Nagyon kevés homoszexuális él hosszú párkapcsolatban. – Mivel magyarázod a melegek átlag feletti szexuális aktivitását? – Talán a múló idıt akarják megragadni, mert egy melegnek a fiatal évei a „szép” évek. Miután kiöregszik, általában nem kell senkinek, legfeljebb pénzért talál partnert. Egy homoszexuális harmincéves kora körül már öregnek számít, ezért próbálja kihasználni a fiatal éveit. – Miért számít valaki öregnek harminc körül? – Ebben az életformában hamar meg lehet öregedni, harmincéves korára egy férfi olyan kiélt lesz, hogy 10-15 évvel idısebbnek is látszhat. Az „elhasználódásnak” két fı oka van: egyrészt a gyakori éjszakázások, másrészt a lebukástól való félelem, és az állandó izgalom. – Visszatérve a te életedre, meleg korszakodban hogyan értékelted magadat, a sorsodat? – A tizenkét év során nehezen tudtam szembenézni magammal, gyakran legszívesebben szembeköptem volna magamat a tükörben. Óriási ellentmondást éreztem, mert szerettem volna megnısülni, gyermekeket nemzeni, de a homoszexualitás miatt nem jutottam ötrıl a hatra. A sok partner ellenére lényegében egyedül éltem. – Próbáltál valamilyen kiutat keresni? – Mivel sok meleghez hasonlóan én is éreztem, sejtettem, hogy nem jó az, amit csinálok, úgy próbáltam feloldani a lelkiismeret-furdalásomat, hogy eljártam a templomba. Sajnos ez nem segített, mert miután végigültem a negyvenöt perces misét, ott folytattam, ahol abbahagytam. Az is megtörtént, hogy egyedül mentem be a templomba, de kifelé már egy új partnerral jöttem. Szóval, a templomba járás igazából nem jelentett gyógyírt a bajomra. D. huszonnyolc éves volt, amikor a kilencvenes évek elején elıször hallott az AIDS-rıl. Nagyon megijedt, mert a média tele volt a betegségrıl szóló hírekkel. Úgy döntött, felhagy homoszexuális életvitelével. Többet nem létesített viszonyt férfival, bár belül égette, emésztette a vágy. „Nehéz idıszak volt, megnısülni nem tudtam, férfiakkal kapcsolatba kerülni már nem mertem. Tudtam, hogy valaminek történnie kell, mert ez így nem folytatódhat.” Elıször akaraterejére támaszkodva próbált megváltozni: az utolsó években ugyanis már nemcsak éjszakánként volt nıies, a figyelmes szemlélı nappal is hamar észrevehette szexuális irányultságát. Az elsı lépés tehát az lett volna, hogy eltünteti az árulkodó nyomokat. Megpróbálta, s bár az utolsó partnerral történt szakítás után sokáig gyakorolta a férfias mozgást és mimikát a tükör elıtt, egy idı után rádöbbent, hogy tizenkét évet nem lehet néhány hét vagy hónap alatt nyomtalanul kitörölni az életébıl. A mélyreható változás akkor kezdıdött, amikor D. munkahelyére újjászületett keresztényeket vettek föl. ı lett a fınökük. Az új beosztottak többször is beszéltek neki az evangéliumról, és azt is elmondták, hogy Isten a homoszexualitásból is képes megszabadítani az embereket. D. elıször durva szavakkal visszautasította a hallottakat, de amikor látta beosztottjai
kitartását, új módszerhez folyamodott: „Amikor megint elı akarták hozni a megtérést, dupla munkával halmoztam el ıket, hogy egyszerően ne legyen idejük beszélni.” Fél év elteltével mégis megtört a jég: D. munkatársai invitálására ellátogatott egy keresztény istentiszteletre, és megtért. „Nagyon szégyelltem magam, lángolt az arcom, azt hittem, mindenki engem figyel. Mégis elırementem megtérni, és akkor úgy éreztem, hogy hatalmas kövek gördültek le a szívemrıl.” D. következı pozitív benyomása az volt, hogy akkor sem utasították el, amikor a lelkészeknek beszámolt elıéletérıl. „Megtérésem után még éveken át tartott a szabadulásom, sokszor imádkoztak értem a gyülekezet lelkészei. Az imák során nemegyszer olyan erı járt át, hogy összetörtem a széket, vagy a kezem sérült meg a széktıl” – emlékszik vissza hívı életének korai szakaszára D. Bár a teljes szabadulás több évbe telt, fontos megállapítani, hogy megtérése napjától D. egyetlenegyszer sem létesített többé homoszexuális kapcsolatot. Az idı a múlt elfelejtéséhez, és a férfias jellem helyreállásához kellett. Az Olvasóban persze joggal merülhet fel, hogy D. már a megtérése elıtt felhagyott a meleg életvitellel. „Valóban, kezdetben az AIDS miatti félelem motivált, tehát nem hit által hagytam abba. Viszont ha nem térek meg, biztos vagyok benne, hogy a vágy néhány hónap alatt elnyomta volna a félelmet, és visszatérek a melegek közé. Az pedig, hogy a homoszexuális vágyaim egyik napról a másikra elmúltak, egyértelmően a megtérésem eredménye” – szögezi le D., aki Isten kegyelmének tartja a sorsában beállt gyökeres fordulatot. „Természetesen én magam is nagyon igyekeztem, hogy megerısödjön a hitem, és meggyökerezzem a gyülekezetben” – teszi hozzá szerényen. D. kilenc évvel megtérése után ismerkedett meg azzal a hölggyel, aki ma már a felesége. Miután a néhány hetes ismerkedés után mindkettıjük számára egyértelmővé vált, hogy az eljegyzés következik, a férfi a hölgynek is beszámolt elıéletérıl. „Úgy éreztem, ez így korrekt, nem akartam ıt az esküvı után kész tények elé állítani. ı maximálisan mellém állt, és összeházasodtunk.” D. életében felesége az elsı nı, s mint ahogy egybehangzóan állítják, nagyon boldog házasságban élnek. Szexuális értelemben is. „Egészen más, amikor az ember a feleségével él házaséletet” – zárja le a beszélgetést D. F., a feleség mindezt így élte meg: „Konzervatív vallásos családból származom, ahol mindig is elítélıen gondolkoztunk mindenféle erkölcstelenségrıl, így eléggé sokkoló volt, amikor D. elmondta, hogy milyen életet élt megtérése elıtt. Ez azt követıen történt, hogy eljöttünk édesapjától, akinek bemutatott mint jövendıbeli feleségét. Tehát sokkoló volt a bejelentés, de hazamentem és imádkoztam, és az a bibliai rész jutott eszembe, amikor a Szent Szellem azt mondja Péternek: »Te ne mondd tisztátalannak azt, amit az Isten megtisztított.« Úgy éreztem, ebben a konkrét helyzetben is el kell fogadnom ezt az igét, ami itt azt jelenti, hogy ha Isten egy embert megszabadított és megtisztított egy bőnbıl, akkor arra nekem is úgy kell néznem, mint egy szent és feddhetetlen emberre. D.-nek karakán fellépése van, nem egy akaratgyenge, döntésképtelen ember. Ha nem mondja el, hogy milyen életet élt, én soha rá nem jöttem volna. Ez is azt bizonyítja, hogy teljesen megváltozott, minden külsı jegy eltőnt. Hálás vagyok az egyenességéért, mert ha utólag tudom meg, hogy honnan jött, biztos, hogy egész életemre becsapottnak éreztem volna magam.”
Élmény volt tisztán felébredni Z. az a ritka eset, akivel nem történt tragédia. Pedig történhetett volna, ha az idızítés csak egy percet is csúszik. Az egész úgy kezdıdött, emlékszik vissza Z., hogy a filmekben nem a hıs férfiakon akadt meg a szeme, hanem inkább a hısnıt bámulta. Tizenkét-tizenhárom éves lehetett, amikor a barátaival a nagymamánál nyaralt. Ott is aludtak, és éjjel az egyik kislány – talán egy évvel lehetett idısebb Z.-nél – meglehetısen szorosan bújt oda hozzá. Z. belement, és bár a másnap kínos volt, a lányt azonban nem látta többé, így Z. a tudata legmélyére rejtette az esetet. „Talán ezért érdekelt a pszichológia” – mereng Z. a szabadság távlatából. Tizenhat évesen került elı a tudata mélyébıl a különös vonzódás, akkor egy buszon, a tájat szemlélve döntött úgy, hogy ı ilyen, és így fog ezután élni. Nem volt feltétlenül negatív a gondolat – de a külvilág és a család azért mégsem tudhatott róla. Érdekes módon az, hogy egyetlen nıvel élje le az életét, nem tőnt reálisnak Z. számára, és vonzónak sem – egy öregedı nıi test mellett ébredni nap mint nap… Z. fıiskolára került, anélkül, hogy egyszer is „materializálódott” volna leszbikus vonzalma. Olyannyira, hogy egyetlen kapcsolata relatíve „normális” mederben zajlott: több mint fél évig járt egy fiúval. A szakítás is normális: „banális dolgokon múlt” – kommentálja Z. A fıiskola azonban átlendítette a holtponton: körülötte nyíltan vagy legalábbis egymás számára felismerhetıen mozogtak homoszexuális fiatalok, ez némileg felbátorította. Összeismerkedett egy fiatal nıvel. Az illetı amúgy kizárólag Z. miatt érdeklıdött saját neme iránt, és amikor Z. kikerült a képbıl, férjhez is ment, gyermeket szült, és ma is boldogan élnek – tudjuk meg Z.-tıl. Akkor azonban még egymás iránt gerjedtek vágyra, és Z. megérezte, fordulóponthoz érkezett az élete. Most dıl el, hogy elkötelezi-e magát a homoszexualitás mellett – vagy elmenekül elıle. Z. úgy döntött, itt az ideje, hogy beavassa édesanyját a történtekbe. Különlegessége ekkorra terhessé vált. Édesanyját az segítette át a „szembesítésen”, hogy akkor már hívı keresztény volt. Ráadásul a vallomás nem volt öncélú: Z. változtatni szeretett volna. Kívánsága teljesült. „Élmény volt tisztán felébredni” – számol be a megtérése utáni reggel elsı érzésérıl. Ez az érzés azóta is tart. „Úgy tettem le a homoszexualitást, mint egy nehéz csomagot. Egy pillanatig sem hiányzott utána.”
Mindig bőnnek tartottam, ahogyan éltem B. születése pillanatától hátrányos helyzetben élt: szülei nem vállalták a nevelését, ezért állami gondozásba került. Apja néhányszor meglátogatta az óvodában, édesanyjával azonban csak nyolcéves korában találkozott elıször. A hazalátogatás nem úgy sikerült, ahogy a kisfiú elképzelte: lefekvés után az ágyból hallgatta végig, amint anyja leszidja nıvérét, aki megszervezte a találkozót. „Minek hoztad ide ezt a gyereket? Nincs itt semmi keresnivalója” – hasítottak szívébe a kegyetlen mondatok. A találkozók elmaradtak, a gyerek másik nevelıotthonba került. Itt kezdıdtek a bajok: „Ez egy zárt közösség volt, felsı tagozatos fiúk laktak együtt, és a nyolcadikosok terror alatt tartották a kisebbeket – emlékszik vissza. – Mindenkit megvertek, és sokakat szexuálisan is zaklattak, megerıszakoltak.” Az elsı kérdés, ami itt felmerül, hogy mit csináltak a tanárok. Sajnos semmit. Eleve kevesen voltak, a legtöbb esetrıl nem tudtak, mert a kisebbek féltek, és szégyellték elmondani a történteket. Ráadásul a tanárok között is volt homoszexuális, aki az intézeti gyerekek közül válogatta partnereit. Az ötödikes B. alighogy bekerült új „otthonába”, rárontottak a nyolcadikosok. Az intézet parkjában kapták el, és csak a fiú heves ellenállásának volt köszönhetı, hogy nem sikerült megerıszakolniuk. A boszszú azonban nem maradt el: pár héttel késıbb megkötözték, és fél napra berakták egy magas fa odvába. „Állandó rettegésben teltek ezek az évek, lelkileg megtörtem, teljesen bezárkóztam” – meséli. Az elsı szexuális zaklatás mély nyomokat hagyott benne. „Igaz, hogy nem sikerült nekik, de mégis olyan mocskosnak éreztem magamat, hogy amikor évekkel késıbb nıkkel akartam kapcsolatot létesíteni, egyszerően leblokkoltam. Úgy éreztem, hogy a velem történtek miatt méltatlan, szennyes vagyok, és nincs jogom ahhoz, hogy másokat is bemocskoljak.” Mindebben az a döbbenetes, hogy B. – akkor még – nem volt homoszexuális, sıt vonzódott a nıi nem iránt: feleségre, gyermekekre vágyott. Tizenhét évesen végezte el a szakmunkásképzıt, és az intézetekre jellemzı homoszexuális légkör, a rendszeres verbális és többszöri fizikai zaklatás ellenére érintetlen volt. Végzete ugyanabban az évben teljesedett be: egy harmincöt év körüli férfi megerıszakolta. „Egy nyári este a körúton sétáltam, amikor észrevettem, hogy követ. A Nyugatitól a Blaha Lujza térig jött utánam, és nem bírtam lerázni. A végén már annyira féltem, hogy berohantam egy lépcsıházba.” Felszaladt a legfelsı emeletre, és a rémülettıl megnémulva várt. A férfi lépései lassan kopogva közeledtek. „A körülmények is összejátszottak ellenem, mert senki nem vett észre semmit. Valószínő, hogy a felsı lakók nem voltak otthon.”
"Egy ember miatt nem tartották nyitva a kollégiumot, így kerültem az utcára"Pár hónappal késıbb megismerkedett egy „egyetemi emberrel”, aki bizalmába – és otthonába fogadta. Annak megértéséhez, hogy ennyi negatív szexuális élmény után B. miért engedte közel magához a férfit, tudni kell, hogy a szakmunkásképzı elvégzése óta hétvégéinek nagy részét az utcán töltötte: bár a törvény szerint az állami gondozottakról 18. életévükig az állam köteles gondoskodni, B.-rıl „elfelejtkeztek”. Hétfıtıl péntekig ugyan volt szállása egy kollégiumban, de mivel társai nem „intézetisek”, hanem vidékiek voltak, hétvégenként hazautaztak. „Egy ember miatt nem tartották nyitva a kollégiumot, így kerültem az utcára.” Az „egyetemi ember” megértı volt vele, és amikor néhány ott alvás után közeledni kezdett, B. nem tiltakozott. „Nem kívántam azt a fajta szexet, de féltem, és hagytam magamat.” Nem a férfitól félt, hanem attól, hogy elveszíti azt a megértést, azt a szeretetet, amire gyerekkora óta vágyott, s amit az „egyetemi embertıl” most megkapott – még ha nem is ellenszolgáltatás nélkül. Ma úgy látja, a férfi egyszerően kihasználta a szeretetéhségét. B. az elkövetkezendı idıben megszokta a homoszexuális nemi életet, és fizikai örömöt is talált benne, de mint hangsúlyozza, „agyilag” egyetlen percig sem volt képes értelmezni és feldolgozni ezt az életformát. Hogy ne is maradjon ideje az elmélkedésre, mind sőrőbben váltogatta partnereit. A következı hét évben több száz férfival létesített viszonyt: „A katonaságnál elıfordult, hogy egy nap alatt héttel.” Különbözı társaságokba kerülve B. meglepetten látta, milyen sokan élnek hozzá hasonló életet. „Ez bátorított: belül ugyanis folyamatosan éreztem, hogy rossz az, amit csinálok, de amikor láttam, hogy mennyi hozzám hasonló ember van, azt gondoltam, mégsem olyan nagy a probléma.” Utólag elemezve a történteket, B. biztos benne, hogy nem született homoszexuálisnak. Hogy mégis azzá vált, egy ördögi
folyamatnak tartja: „A gyerekkoromban ért fizikai és lelki terror hatására elvesztettem a képességemet normális kapcsolatok kialakítására. Önhibámon kívül kiszorultam errıl a pályáról, ugyanakkor voltak nemi vágyaim.” Az ehhez társuló nehéz anyagi körülmények, a család és a nevelés, valamint a szeretet hiánya összegzıdve egy olyan kényszerpályára állította, melyet elızıleg sosem kívánt. Mindemellett saját felelısségét sem tagadja. „Mindig is bőnnek tartottam azt, ahogy akkoriban éltem, és emiatt komoly lelki válságokon mentem át” – mondja B., aki a homoszexuálisok azon csoportjába tartozott, akik soha nem tudtak megbékülni életformájukkal. „Egy idı után azt vettem észre, hogy ha errıl gondolkodom – mivel nem találom a magyarázatot a miértre – , lassan beleırülök. Ráadásul a borzasztó szégyenérzet miatt segítséget kérni sem mertem.” Külseje és viselkedése alapján B.-rıl nem lehetett megállapítani, hogy a saját neméhez vonzódik. Átlagosan öltözködött, egy étteremben dolgozott, és hétvégenként focizni járt a parkba. Ez utóbbinak az ad jelentıséget, hogy egy ilyen focimeccs során találkozott azzal az emberrel, aki révén megtalálta a homoszexualitásból kivezetı utat. „Az egyik srác annyira jól játszott az ellenfélnél, hogy a meccs után szóltam neki, jöjjön el a mi csapatunkba, mert éppen egy kupában indulunk, és kell az erısítés. Azt mondta, egy feltétellel: ha meghallgatom. Nem értettem, mit akarhat, de leültem vele beszélgetni.” Kiderült, hogy a focista hívı keresztény: Jézus Krisztusról tett bizonyságot B.-nek. „Mindig vágytam arra, hogy bárcsak lenne Isten, de egy idı után ezzel kapcsolatban már csak cinikus kérdéseim maradtak: ha van, miért engedi, hogy ilyen nyomorban, ilyen mocsokban éljek?” A fiatalember bizonyságtevése megérintette B.-t. Elfogadta a meghívást a Hit Gyülekezetébe. Az elsı alkalommal megtért, átadta az életét Jézus Krisztusnak. A bőnvallás után – melynek során B. homoszexuális életvitelét is megbánta – a lelkész imádkozott érte. B. érezte, hogy forróság önti el, és az ima után már hitte, hogy megszabadult. Több mint nyolc év telt el azóta, és B. nem rabja többé a homoszexualitásnak. Forrás: Új Exodus
