Kakucs Község Önkormányzata Képviselo - testülete 2366, Kakucs, Fo utca 20. sz. Tel.: (29) 576-035 / fax: (29) 376-051 E- mail:
[email protected]
JEGYZOKÖNYV amely készült a Kakucs Község Önkormányzata Képviselo -testületének 2009. május 25-én (hétfon) 17 órai kezdettel – a Kakucs községi Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében – megtartott nyilvános testületi ülésérol. Jelenlévo képviselok:
Szalay István Prohászka Csaba Csernák Zoltán Hegyiné Kovács Margit Marton Ilona Dr. Kendéné Toma Margit
polgármester alpolgármester képviselo képviselo képviselo képviselo
Szalay István polgármester: Tisztelettel köszöntötte az ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy az ülésen négy képviselo nem jelent meg, azonban a testület éppen határozatképes. Megjegyezte, hogy két képviselo – Maczák János és Jasper Lóránt – jelezte, hogy késobb fog érkezni. Napirendi pontok: 1./ Az önkormányzat intézményei alapító okiratának felülvizsgálata. Eloadó: Dr. Fekete Borbála jegyzo 2./ A 2008. évrol szóló gyermekvédelmi beszámoló megtárgyalása, elfogadása. Eloadók: Dr. Fekete Borbála jegyzo Halmi Pálné igazgatási foeloadó 3./ Az óvodavezetonek az óvodai csoportok bovítésérol szóló kérelmének elbírálása. Eloadó: Hegyiné Kovács Margit óvodavezeto 4./ E g y e b e k …..
Szalay István polgármester: Elmondta, hogy Komondi Levente Gizella utcai lakos írásban bejelentést tett, hogy a 2009. május 19-én esett nagymennyiségu eso komoly problémát okozott az utca laposabb részén lakóinak. Ezúton üdvözölte körükben Ot és édesanyját, s kérte a testületet, hogy 1. napirendi pontként tárgyalják meg kérelmüket.
2 Második napirendi pontként kérte megtárgyalni a Grand Plus Kft. által benyújtandó pályázatokról való döntést, majd ezt követoen javasolta megvitatni a mai napra kituzött napirendi pontokat. A testület 6 szavazattal 0 ellenében egyetértett a napirendi pontok tárgyalási sorrendjének módosításával az alábbiak szerint: Napirendi pontok: 1./ Komondi Levente kakucsi lakos bejelentése. Eloadó: Szalay István polgármester 2./ Döntés a Grand Plus Kft. által benyújtandó pályázatokról. Eloadó: Szalay István polgármester 3./ Az önkormányzat intézményei alapító okiratának felülvizsgálata. Eloadó: Dr. Fekete Borbála jegyzo 4./ A 2008. évrol szóló gyermekvédelmi beszámoló megtárgyalása, elfogadása. Eloadók: Dr. Fekete Borbála jegyzo Halmi Pálné igazgatási foeloadó 5./ Az óvodavezetonek az óvodai csoportok bovítésérol szóló kérelmének elbírálása. Eloadó: Hegyiné Kovács Margit óvodavezeto 6./ E g y e b e k …..
Szalay István polgármester: A jegyzokönyv vezetésére javasolta Halmi Pálné igazgatási foeloadót, hitelesítésére pedig Marton Ilona és Hegyiné Kovács Margit képviselo asszonyokat. A jegyzokönyvvezeto és a hitelesítok személyével a testület tagjai 6 igen szavazattal 0 ellenében egyhangúan egyetértettek.
1./ Napirendi pont: Komondi Levente kakucsi lakos bejelentése. Szalay István polgármester: Kérte a személyesen megjelent ügyfelet, hogy mondja el problémáját. Komondi Levente kakucsi lakos: Bemutatkozását követoen elmondta, hogy Gizella utcai lakosként a 2009. május 19-én esett nagymennyiségu eso komoly problémát jelentett a feléjük lakó embereknek, neki is az udvarát teljesen elöntötte a víz, a ház oldala felázott, és a csatornából kifolyt a szennyvíz. Véleménye szerint az utcai esovíz-elvezeto árkok elhanyagolt állapota, vagy annak teljes hiánya miatt történt ez meg, már nem is eloször. Konkrét kérése az Önkormányzat felé a vízelvezeto árok kijelölése, kiépítése.
3 Szalay István polgármester: Nem ismeretlen ez a probléma. Prohászka Csaba alpolgármester: Megkérdezte, hogy amióta itt laknak, ilyen eset hányszor fordult elo? Komondi Levente kakucsi lakos: Pár évvel ezelott, augusztus 20-án. Prohászka Csaba alpolgármester: Normál idoben nincs ilyen probléma, ez egy extrém eset. Véleménye szerint ezt a nagy mennyiségu csapadékot az árok sem tudta volna elszívni. Hegyiné Kovács Margit képviselo: Jogosnak tartja a lakos panaszát, de az egy lapos terület, lehetetlen lett volna árokkal elvezetni ilyen mennyiségu vizet. Komondi Levente kakucsi lakos: Elozo lakóhelyén rendben volt az árkosítás, az önkormányzat részérol idoszakosan ellenorizték az árkokat. Csernák Zoltán képviselo: Az árokrendszer kialakítása nagyon költséges lenne, s nem biztos, hogy megoldaná az ilyen mennyiségu vizet. Komondi Levente kakucsi lakos: A kiérkezett tuzoltók szerint ezt a mennyiséget el tudná egy árokrendszer vezetni. Az autó konkrétan mérte a felszívott víz mennyiségét. Nagy baj még az is, hogy a biztosító nem fizet. Azt mondták, hogy az önkormányzat kötelessége megoldani, pereljék be. Szalay István polgármester: O meg fordítva gondolja, hogy ezt a mennyiséget egy árokrendszer sem tudta volna elvezetni, s a lakos helyében pedig a biztosítót perelné be. Marton Ilona képviselo : Véleménye szerint ez egy tragédia a falu életében. O „vízmániás”, s sajnos ilyen katasztrófára nincsenek felkészülve, nem tudnak ellene védekezni, s szerinte sem tudta volna ezt a hirtelen
4 lezúduló esot elvezetni egy árokrendszer. Bár nagy szárazság volt, a talaj elszívó képessége sem akkora. Nem érti, hogy a biztosító miért nem fizet. Komondi Levente kakucsi lakos: Elmondta, hogy nem muködött a csatornarendszer, s annak egész tartalma az utcára, majd onnan be a házakhoz zúdult. Megérti az itt elhangzott véleményeket. Lehet, hogy egy árokrendszer sem vezette volna el ezt a vízmennyiséget, de akkor is, legalább valamennyivel kevesebb káruk keletkezett volna. Az o számára természetes, hogy a háza elott van árok. Amikor ideköltöztek, az volt az elso számára, hogy árkot ásott a háza elé. Prohászka Csaba alpolgármester: Biztos, hogy a lakosok összefogása sokat segíthetne ezen a helyzeten, ha mindenki úgy gondolná, hogy szükséges a háza elott árok. Az egymás iránti tisztelet kellene hozzá. Maczák János képviselo úr megérkezett az ülésre. Szalay István polgármester: Nem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy hárítana, de az átemelok muködtek. Sajnos elkerülhetetlen, hogy a csapadékvíz belefolyjon, így azt a mennyiséget már tényleg nem bírta el a rendszer. Többen jelezték, hogy a csatornából visszaáramlott a szennyvíz a lakásukba. Ez tervezoi hiba, mert egy úgynevezett visszacsapó szeleppel ki lehet ezt védeni. Véleménye szerint helyi védekezéssel mindenkinek olcsóbb lenne, de a lakosok nem kötelezhetok árokásásra. Szomorú tapasztalat, hogy 10-bol 10 esetben a lakosok próbálják megmondani az önkormányzatnak, hogy mit kellene tennie. Azt, hogy maga hogyan védekezzen, az eszébe sem jut senkinek. Az önkormányzatnak pedig nincs erre pénze. Ahol nagyon fontos volt, ott megépítették a szikkasztóárkot. Pld. a Malomkert - Rónay utca sarkán, mert sajnos kisebb eso esetén is probléma volt az ott lakóknak az, hogy oda folyt össze a csapadék. Szeretne ezzel kapcsolatosan falugyulést tartani, ahová muszaki szakembereket hívna meg. Javasolná a képviselo-testületnek, hogy ahol nagyon nagy problémát okoz a csapadékvíz, ott próbáljanak megoldást keresni, segítséget nyújtani a lakosoknak. A házakat meg kell védeni. Maczák János képviselo: Megkérdezte jelenlévo lakosoktól, hogy milyen elképzelésük van? Mindenképpen foglalkoznia kell az önkormányzatnak ezekkel a jelzésekkel. Fel kell térképezni azokat a cégeket, akik szippantással foglalkoznak, s esetleg szerzodést kötni velük az ilyen rendkívüli esetekre. Komondi Levente kakucsi lakos: Véleménye szerint ez lesz a jellemzo. Elkeseredett, mert kb. 40 cm-en állt a vízben a háza 3-4 órán keresztül. Mindenképpen nagy megterhelés volt, félo, hogy meg fog süllyedni. A személyesen megjelent lakosok megköszönték a képviseloknek, hogy a lehetoségeikhez mérten próbálnak segítséget nyújtani.
5 Ezt követoen Szalay István polgármester úr szünetet rendelt el.
2. Napirendi pont: Döntés a GRAND PLUS Kft. által benyújtandó pályázatokról.
Jasper Lóránt képviselo úr megérkezett az ülésre. Szalay István polgármester: Tájékoztatta a képviselo -testületet, hogy a mai napon megtörtént az óvoda felújítására benyújtott pályázatok bontása. A pályázatok elbírálásáig nem áll módjában információt adni az ajánlatokról. Göndör Gábor közbeszerzési referens 2009. június 2-án fog az eredményrol tájékoztatást adni a Közbeszerzési Bizottságnak, s erre a napra testületi ülést is tervez, melyen a képviselo-testületnek döntenie kell arról, hogy kit bíz meg a kivitelezési munkákkal. A képviselo-testület elozo testületi ülésén felhatalmazta ot, hogy több pályázati lehetoség, köztük az utak felújítására benyújtandó pályázat elokészítésével kapcsolatosan felvegye a kapcsolatot a GRAND PLUS Kft- vel. Azóta tisztázódott, hogy a Zöldfa utcai volt nyomortelep helyének parkosítására a pályázatírók nem javasolnak pályázatot benyújtani, mert az ott lévo hulladék elszállítása, ártalmatlanítása nem lehet része a pályázatnak. Az ún. KMRFT-TEUT-2009, valamint a KMRFT-TEKI-2009 pályázati kiírásokra, vagyis belterületi közutak felújítására, továbbá információs és utcanév-táblák elhelyezésére azonban javasolta a testületnek, hogy pályázzanak. Jasper Lóránt képviselo: Szerinte lehetne még árajánlatokat kérni az információs- és utcanév-táblák elhelyezésére. Szalay István polgármester: Az, hogy benyújtják a pályázatokat, még nem határozza meg, hogy kitol rendeljük meg a kivitelezést. Elmondta, hogy elkészítette a Grand Plus Kft. a múlt ülésen meghatározott pályázati kiírásokra a pályázatot, azonban javasolják, hogy azok közül a közpark felújítására – feltételek hiányában most ne nyújtson be a testület pályázatot. Ezt követoen ismertette a pályázatokkal kapcsolatos tudnivalókat, s felkérte a képviseloket, hogy döntsenek. A képviselo-testület 8 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozta: 64./2009. (05. 25.) Kt. Határozat: Kakucs Község Önkormányzat Képviselo-testülete úgy határozott, hogy nem nyújtja be közpark létesítését célzó pályázatát a KMRFT-CÉDE-2009 pályázati kiírásra, egyúttal visszavonja a
6 pályázat elkészítésére vonatkozó 2009. május 18- i 54. sz. képviselo -testületi határozatnak az arra vonatkozó 3. pontját. Határido : azonnal Felelos: Szalay István polgármester
A képviselo-testület 8 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozta: 65./2009. (05. 25.) Kt. Határozat: Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete úgy határozott, hogy a KMRFT-TEUT2009. pályázati felhívás alapján pályázatot nyújt be. A pályázat célja: belterületi szilárd burkolatú közutak felújítása, korszerusítése. A fejlesztés megvalósulási helye: Kakucs, Fo u. HRSZ 63/8 A fejlesztés forrásösszetétele: Megnevezés
2009. év
Saját forrás
5.864.427,-Ft
Támogatásból igényelt összeg
5.864.426-,Ft
Egyéb támogatás (nevesítve)
-
Egyéb forrás
-
Összesen
11.728.853,-Ft
A képviselo-testület a 2009. évi saját forrás összegét, azaz 5.864.427,- Ft-ot és 146.611,- Ft pályázati díjat a 2009. évi költségvetésérol szóló 2./2009. (II.17.) sz. önkormányzati rendeletében biztosítja a felújítási célú kiadások között, és egyidejuleg a saját forrás és a pályázati díj összegével megemeli az önkormányzati lakótelkek bevételeinek eloirányzatát. Határido : 2009. június 30. Felelos: Szalay István polgármester
A képviselo-testület 8 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozta: 66./2009. (05. 25.) Kt. Határozat: Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete úgy határozott, hogy a KMRFT-TEUT2009. pályázati felhívás alapján pályázatot nyújt be.
7 A pályázat célja: belterületi szilárd burkolatú közutak felújítása, korszerusítése. A fejlesztés megvalósulási helye:
Kakucs, Malomkert u. HRSZ 64/31
A fejlesztés forrásösszetétele: Megnevezés
2009. év
Saját forrás
10.071.228,-Ft
Támogatásból igényelt összeg
10.071.228-,Ft
Egyéb támogatás (nevesítve)
-
Egyéb forrás
-
Összesen
20.142.456,-Ft
A képviselo-testület a 2009. évi saját forrás összegét, azaz 10.071.228,- Ft-ot és 251.781,- Ft pályázati díjat a 2009. évi költségvetésérol szóló 2./2009. (II.17.) sz. önkormányzati rendeletében biztosítja a felújítási célú kiadások között, és egyidejuleg a saját forrás és a pályázati díj összegével megemeli az önkormányzati lakótelkek bevételeinek eloirányzatát. Határido : 2009. június 30. Felelos: Szalay István polgármester
A képviselo-testület 8 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozta: 67./2009. (05. 25.) Kt. Határozat: Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete úgy határozott, hogy a KMRFT-TEUT2009. pályázati felhívás alapján pályázatot nyújt be. A pályázat célja: belterületi szilárd burkolatú közutak felújítása, korszerusítése. A fejlesztés megvalósulási helye:
Kakucs, Dózsa Gy. u. és Ibolya u. HRSZ 628 és HRSZ 619
A fejlesztés forrásösszetétele: Megnevezés
2009. év
Saját forrás
13.594.449,-Ft
Támogatásból igényelt összeg
13.594.449-,Ft
Egyéb támogatás (nevesítve)
-
Egyéb forrás
-
Összesen
27.188.898,-Ft
8 A képviselo-testület a 2009. évi saját forrás összegét, azaz 13.594.449,- Ft-ot és 339.862,- Ft pályázati díjat a 2009. évi költségvetésérol szóló 2./2009. (II.17.) sz. önkormányzati rendeletében biztosítja a felújítási célú kiadások között, és egyidejuleg a saját forrás és a pályázati díj összegével megemeli az önkormányzati lakótelkek bevételeinek eloirányzatát. Határido : 2009. június 30. Felelos: Szalay István polgármester
A képviselo-testület 8 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozta: 68./2009. (05. 25.) Kt. Határozat: Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete úgy határozott, hogy a KMRFT-TEKI2009. pályázati felhívás alapján pályázatot nyújt be. A pályázat célja: Kakucs község belterületén információs-és utcanév-táblák elhelyezése. A fejlesztés megvalósulási helye:
Kakucs község belterülete.
A fejlesztés forrásösszetétele: Megnevezés Saját forrás Támogatásból igényelt összeg
2009. év 624.109,-Ft 1.872.325-,Ft
Egyéb támogatás (nevesítve)
-
Egyéb forrás
-
Összesen
2.496.434,-Ft
A képviselo-testület a 2009. évi saját forrás összegét, azaz 624.109,- Ft-ot és 46.809,- Ft pályázati díjat a 2009. évi költségvetésérol szóló 2./2009. (II.17.) sz. önkormányzati rendeletében biztosítja a dologi kiadások között, és egyidejuleg a saját forrás és a pályázati díj összegével megemeli az önkormányzati lakótelkek bevételeinek eloirányzatát. Határido : 2009. június 30. Felelos: Szalay István polgármester Szalay István polgármester: Kérte a képviselo-testületet, hogy a Székesi utcai új lakókertben építtesse ki az önkormányzat a szilárd burkolatú utakat, mert eso után a lakók nem tudnak közlekedni, és még a mentok és a tuzoltók se tudtak bemenni a területre, amikor szükséges lett volna. Emlékeztette a képviseloket, hogy az útépítésre vonatkozó engedélyes tervek elkészültek, és építési engedély is van.
9 A tervek készítojével, és útépítésben jártas szakemberekkel folytatott elozetes tárgyalások alapján véleménye szerint egy szilárd burkolatú útnak is megfelelo ún. útalap elkészítése megfelelo megoldást jelentene. A burkolat szerkezete 20 cm vastag mészko-, vagy betonzúzalék alapból, és 8 cm vastag, egy rétegu felületi zárással ellátott martaszfalt-burkolatból állna. Az alapot 6 m-es szélességben javasolta megépíteni, kétoldalt 50-50 cm-es tömörített, esetlegesen kaviccsal, kozúzalékkal, vagy bányameddovel megerosített padkával. Ennek finanszírozására rendelkezésre áll – 2009. szeptember hónap közepéig – az ERSTE Bank Hungary Rt. által, az MFB Rt. refinanszírozása mellett folyósítandó beruházási hitel, melyet a „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúra Fejlesztési Hitelprogram keretében igényeltünk 2006-ban. Kérte a képviselo-testület döntését az útépítés szándékáról, hogy - amennyiben megfelelo muszaki tartalommal idoben kivitelezheto, és a rendelkezésre álló hitelkeret erre elegendo fedezetet nyújt - ezzel kapcsolatosan megtehesse az elokészületeket a munkák idoben történo elvégzése érdekében. A képviselo-testület 8 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozta: 69./2009. (05. 25.) Kt. Határozat: Kakucs Község Önkormányzata Képviselo -testülete úgy határozott, hogy még az idei évben a rendelkezésre álló tervek és építési engedély alapján a Székesi utcai új lakókertben a közlekedést lehetové tevo szilárd burkolatú utakat építtet, amennyiben az megfelelo muszaki tartalommal idoben kivitelezheto, és a rendelkezésre álló hitelkeret erre elegendo fedezetet nyújt. A konkrét muszaki tartalomról, valamint a beruházás pénzügyi kereteirol egy késobbi határozattal rendelkezik a képviselo-testület, azonban ezen határozattal megbízza Szalay István polgármestert, hogy az útépítés elokészítését haladéktalanul kezdje meg, valamint a muszaki tartalom és a bekerülési összeg pontosítása érdekében vegye fel a kapcsolatot mind a tervezovel, mind a lehetséges kivitelezokkel, és a megalapozott döntéshez szükséges, konkrét muszaki tartalomhoz tartozó árajánlatot szerezze be. Határido : 2009. június 30. Felelos: Szalay István polgármester
Jasper Lóránt képviselo elhagyta az ülést.
3. Napirendi pont: Az önkormányzat intézményei alapító okiratának felülvizsgálata.
Dr. Fekete Borbála jegyzo: Tájékoztatta a képviseloket, hogy az évek óta zajló államháztartási, ezen belül költségvetési reformfolyamat része, hogy létrejöjjön egy olyan információs bázis feladatalapon, amely lehetové teszi, illetve támogatja a megalapozott, hatékony költségvetési tervezést, finanszírozást, elszámoltatást az államháztartás összes alrendszerére kiterjedoen.
10 Ennek egyik legfontosabb eleme a szervezeti szintu eroforrás-juttatás és felhasználás nyilvántartásán alapuló információkhoz képest más szemléletu, és az eddigitol is eltéro, átfogó szakfeladat-struktúra és tartalom. Ez megmutatja az államháztartásból finanszírozott feladatok, tevékenységek teljes körét, amelyekhez hozzáre ndelhetok a költségek és bevételek, továbbá azok a különféle mutatószámok, amelyek a közforrásból történo feladatellátás szempontjából közvetlenül mérhetové teszik a feladatokat, a teljesítményeket, valamint azok ráfordításait, forrásait. A szakfeladatrend – ebben a tágabb értelmében – egy új, a vállalkozásokkal versenyképes, sajátos eszközöket is alkalmazó költségvetési gazdálkodási kultúra nélkülözhetetlen része. Ezért több éves fejlesztomunka eredményeként elkészült az új „államháztartási szakfeladatok rendje”, mely a fenti szempontokat lehetoség szerint már teljességében figyelembe veszi, azaz – kiterjed az államháztartásban megjeleno valamennyi tevékenységre és támogatási célra, – kiterjed az államháztartás minden alrendszerére: a költségvetési szervek mellett a fejezeti kezelésu eloirányzatokra, a helyi önkormányzatokra, az elkülönített állami pénzalapokra, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaira is (kivéve: központi eloirányzatok és nemzetgazdasági elszámolások), – jogszabályi megalapozottsággal bír. Az új struktúra és a hozzá kapcsolódó tervezési és beszámolási rendszer egy „üzemgazdasági” szemléletu rendszer alapjait teremti meg, ezzel módot ad a makro- és mikroszemléletu információigény összekapcsolására. Bevezetése, pontos használata, informatikai felépítése – tekintettel a bovítésekre, a sokkal nagyobb részletezettségre, az adat-eloállítási, adatszolgáltatási fegyelemre – komoly, de megtérülo terhet ró az azt használó költségvetési fejezetekre, szervekre, intézményekre. Ugyanakkor részben éppen részletezettségébol fakadóan önmagában is rákényszeríti a használókat a precízebb tervezésre, gazdálkodásra, melynek jelentos hasznait élvezhetik majd a döntéshozók mind központi, mind önkormányzati, mind pedig intézményi szinten. A nagyszámú és rendre esetileg keletkezo adatigény kielégítésének bizonytalanságát és sokszori többletmunkáját, pontatlanságait kiváltja az egyeztetett, igényes, rendszerbe épített adat-eloállítás és adatszolgáltatás, ami mindenképpen megbízhatóbb és összességében olcsóbb. Szalay István polgármester: Kérte a képviselo-testületet, hogy döntsenek a jegyzo asszony által ismertetettekrol. A testület tagjai 7 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozták: 70./2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat Kakucs Község Önkormányzat Képviselo-testülete elfogadja a Polgármesteri Hivatal MÓDOSÍTÓ ALAPÍTÓ OKIRATÁT, valamint az EGYSÉGES SZERKEZETU ALAPÍTÓ OKIRATOT a melléklet szerint. Határido:
2009. június 15.
Felelos:
Jegyzo
11 A testület tagjai 7 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozták: 71./2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat Kakucs Község Önkormányzat Képviselo-testülete elfogadja az Általános Iskola MÓDOSÍTÓ ALAPÍTÓ OKIRATÁT, valamint az EGYSÉGES SZERKEZETU ALAPÍTÓ OKIRATOT a melléklet szerint. Határido:
2009. június 15.
Felelos:
Jegyzo
A testület tagjai 7 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozták: 72./2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat Kakucs Község Önkormányzat Képviselo -testülete elfogadja a Napköziotthonos Óvoda MÓDOSÍTÓ ALAPÍTÓ OKIRATÁT, valamint az EGYSÉGES SZERKEZETU ALAPÍTÓ OKIRATOT a melléklet szerint.
Határido:
2009. június 15.
Felelos:
Jegyzo
A testület tagjai 6 szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozták: 73./2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat: A Községi Könyvtár Kakucs Alapító okirata MÓDOSÍTÁSÁRÓL
I. A 2009. március 24-én kelt Alapító okirat Preambuluma a következo szövegrészre változik: „Kakucs Község Önkormányzati Képviselo -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartá sról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1. §-a és a közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki:” II. (1) Az Alapító okirat 3. pontja az alábbiak szerint módosul: „Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Kakucs Község Önkormányzat Képviselo -testülete; 2366 Kakucs, Fo u. 20. Jogelodje: Inárcs-Kakucs Közös Községi Tanács.”
12 (2) Az Alapító okirat 4. pontja az alábbiak szerint módosul: „ Az intézmény jogelodje: nincs. Létesíto határozat: 73./2009. (05.25.) sz. Kt. Határozat. Eredeti alapítás éve: 1962.” (3) Az Alapító okirat 5. pontja az alábbiak szerint módosul: „Jogszabályban meghatározott közfeladata: Az 1997. évi CXL. törvény 55. § alapján a nyilvános könyvtár alapfeladatai: a fenntartó által kiadott alapító okiratban és a szervezeti és muködési szabályzatban meghatározott fo céljait nyilatkozatban közzé teszi, gyujteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megorzi, gondozza és rendelkezésre bocsátja, tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól, biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését, részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében. A fenntartó kiegészíto feladatokat is meghatározhat.” (4) Az Alapító okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul: „Alaptevékenysége: 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megorzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások” (5) Az Alapító okirat 7. pontja az alábbiak szerint módosul: „Kiegészíto tevékenysége: 910131 Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme 910132 Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs információközvetíto tevékenység”
és
(6) Az Alapító okirat 8. pontja az alábbiak szerint módosul: „Kisegíto tevékenysége: nincs.” (7) Az Alapító okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vállalkozási tevékenysége: nincs.” (8) Az Alapító okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul: „Illetékességi területe: Kakucs község közigazgatási területe.” (9) Az Alapító okirat 11. pontja az alábbiak szerint módosul: „Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan muködo. Eloirányzat feletti rendelkezés tekintetében részjogköru költségvetési szerv, melynek eloirányzatai felett más, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv rendelkezik.” (10) Az Alapító okirat 12. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vezetojének (vezeto szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje:
13 Vezetojét Kakucs Község képviselo-testülete nevezi határozatlan idotartamra.” (11) Az Alapító okirat 15. pontja az alábbiak szerint módosul: „Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapvetoen közalkalmazotti, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya továbbá lehet munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvérol szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrol szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony)az irányadó.” (12) Az Alapító okirat 16. pontja az alábbiak szerint módosul: „Kisegíto tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 0%” (13) Az Alapító okirat 17. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vállalkozási tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 0%” III. (14) Az Alapító okirat végére az alábbi szövegrész kerül: „III. Záró rendelkezések: Jelen Alapító okirat 2009. június 1-tol hatályos azzal, hogy az Alapító okirat 8., 9., 10., 11. pontjai 2010. január 1-tol hatályosak. A Községi Könyvtár Kakucs Alapító okiratának 2009. május 25-i keltezésu módosítását Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete a 73./2009. (05.25.) sz. Kt. Határozattal fogadta el.” (19) Jelen MÓDOSÍTÓ határozat 2009. június 1-tol hatályos azzal, hogy a (4), (5), (6), (7) pontjai 2010. január 1-tol lépnek hatályba. Határido:
2009. június 15.
Felelos:
Jegyzo
4. Napirendi pont: A 2008. évrol szóló gyermekvédelmi beszámoló megtárgyalása, elfogadása. Dr. Fekete Borbála jegyzo: Kérte a képviseloket, hogy mondják el véleményüket a kiküldött beszámolóval kapcsolatosan. Marton Ilona képviselo: Elfogadásra javasolta a beszámolót. Mint iskolaigazgató megjegyezte, hogy érezhetoen hatékony a gyámhatóság és a gyermekjóléti szolgálat munkája. A jelenlévo képviselok, jegyzo asszony, polgármester úr megköszönték a beszámoló elkészítését.
14 Szalay István polgármester: Felkérte a képviseloket, hogy szavazzanak a gyermekvédelmi beszámolóról. A képviselo-testület 7 szavazattal 0 ellenében a 2008. évi gyermekvédelmi beszámolót az alábbiak szerint fogadja el: 74./2009. (05. 25.) Kt. Határozat: Kakucs Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala jegyzoje, mint I. fokú gyámhatóság nevében a gyermekvédelmi feladatok 2008. évi ellátásáról az alábbi tájékoztatást teszi meg: I. Személyi feltételek: A törvényben meghatározott, jegyzoi hatáskörbe utalt gyámügyi feladatokat megosztva három foállású köztisztviselo látja el. Közülük egy középfokú, ketto emelt szintu végzettséggel rendelkezik, feladataikat osztott munkakörben végzik. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást biztosító ellátások: II. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást biztosító ellátások: 1. Pénzbeli ellátások Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény: A gyermekvédelmi törvény 2006. január 1-tol a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt vezette be új támogatási formaként. A kedvezményt - 2006. január 1-tol – étkezési térítésre, tankönyvtámogatásra, a külön jogszabályban meghatározottakra, illetve évi kétszeri rendkívüli támogatásra vehetik igénybe a kedvezményre jogosultak. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben 146 gyermek részesült. Évente két alkalommal júliusban és novemberben 5.500-5.500,-Ft egyszeri támogatást kaptak: összesen 1.606.000-Ft-ot, amely teljesen állami támogatás, nem a község költségvetését terheli. A jogszabály szerint a nyugdíjban, vagy nyugdíjszeru ellátásban részesülo, gyámság alatt álló gyermekeket nevelok kiegészíto rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. 2008-ban 4 gyermek részesült ebben a kedvezményben, egy megszüntetésre került. E támogatás összege 2008-ban az öregségi nyugdíjminimum (28.500,-Ft) 22%-a, azaz 6.270,-Ft volt gyermekenként. Az év folyamán összesen 100.320,-Ft került kifizetésre, melynek 10%-a terheli községünk költségvetését. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás:
15 A 2008. év folyamán 128 gyermek részesült ebben a támogatási formában, melynek okai foként betegség, kórházi kezelés, váratlan óvodai, iskolai kiadások, melyeket a család rossz anyagi helyzete miatt teljes egészében fedezni nem tudott. Ez a 128 gyermek 297 esetben, összesen: 1.490.000-Ft rendkívüli támogatásban részesült. 2. Természetbeni ellátások Tanulói tankönyv támogatás: - általános hozzájárulás - ingyenes tankönyvellátás támogatása:
181 fo x 1.000,-Ft = 99 fo x 10.000,-Ft = Összesen:
Gyermekétkeztetés támogatása: - kedvezményes étkeztetési támogatás – óvoda 31 fo x 55.000,-Ft = - kedvezményes étkeztetési támogatás – iskola 52 fo x 55.000,-Ft = - 5.évf. kiegészíto támogatása 8 fo x 16.000,-Ft =
181.000,-Ft 990.000,-Ft 1.174.000,-Ft
1.705.000,-Ft 2.860.000,-Ft 128.000,-Ft 4.693.000,-Ft
Újszülöttek részére egészségügyi csomag: A Népjóléti Bizottság döntése alapján a kakucsi állandó lakóhellyel rendelkezo édesanyák újszülött gyermeke számára megállapított juttatás, amely 10.000,-Ft/gyermek. Ez a támogatás 2008-ban 29 anyukát érintett, a támogatás összege: 290.000,-Ft volt. 3. Gyermekjóléti alapellátások Személyi és tárgyi feltételek: Önkormányzatunk a gyermekjóléti szolgáltatást és családsegítést továbbra is a Társult Önkormányzatok „Együtt” Segítoszolgálataihoz csatlakozva látja el. A családgondozó számára külön irodában végezheti munkáját. Az irodát közösen használhatja a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal A családgondozó munkájához igénybe veheti a hivatal számítógépét, ezen keresztül az internetet, a fénymásolót, a faxgépet. A hivatal által megoldhatja a helyi lakosok értesítést, idézését, postája feladását a hivatalsegéd által. A Gyermekjóléti Szolgálat feladatai: A gyermek testi, lelki, erkölcsi, értelmi és érzelmi fejlodésének családban történo nevelésének elosegítése, valamint a már kialakult veszélyeztetettség megszüntetése annak érdekében, hogy a gyermeket a családból ne kelljen kiemelni. Segítséget nyújt a gyermek törvényben eloírt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, a szüloi kötelezettségek teljesítéséhez. A kapcsolatfelvétel általában a gyermekjóléti szolgálat, illetve a jelzorendszeri tagok kezdeményezésére történt:
16 • • • •
Jelzorendszer által kezdeményezett: Gyermekjóléti Szolgálat kezdeményezett: Szülovel közösen történo kapcsolatfelvételek száma: Önkormányzat jelzése:
146 65 32 20
A jelzorendszeri tagokkal való kapcsolattartás céljából az év során összesen 6 alkalommal értekezletet tartottak. A jelzorendszeri tagoktól összesen 80 alkalommal érkezett jelzés. Ezeknek nagy része iskolai hiányzás miatt történt. A szolgáltatás kiterjed Kakucs község településén élo gyermekek minden korosztályára, figyelembe véve a szükségletek és a veszélyeztetettség fokát. Alapellátásban történo gondozottak száma 2008-ban: 34 gyermek (családok száma: 7) Védelembe vett gondozottak száma 2008-ban: 3 gyermek (családok száma: 2) Átmeneti gondozásban részesülok: 5 gyermek (családok száma: 1) 2008-ban két gyermek családba fogadással lett elhelyezve. Fobb veszélyezteto tényezok : - anyagi okok - elhanyagolás, szüloi magatartás - szenvedélybetegségek (alkoholizálás) A gyermek családban történo nevelésének érdekében a gyermekjóléti szolgálat információt nyújt, iskolai szociális munkát végez, családokat tájékoztat a támogatásokról, rendszeresen kapcsolatban áll a jelzorendszeri tagokkal, segít a hivatalos ügyek intézésében. Folyamatosan figyelemmel kíséri a településen élo gyermekek szociális helyzetét, veszélyeztetettségét, elkészíti a védelembe vett, alapellátásban gondozott gyermeke egyénigondozási tervét, meghallgatja a gyermek panaszát, környezettanulmányt készít. A szolgáltatások ingyenesek. A Szolgálat beszámolója szerint 346 alkalommal végzett szakmai tevékenységet, mely információnyújtás, tanácsadás, hivatalos ügyben való közremuködés, családlátogatás és szakmai megbeszélésbol tevodött össze. Gyermekvédelmi szempontból legfontosabb feladata az iskolai hiányzások visszaszorítása, fiatalkorúak körében terjedo bunözés, rongálás, drog fogyasztás megelozése. Községünkben egy speciális program beindításával 2008-ban sikeresen felszámolták a helyi cigánytelepet, mellyel a lakhatási, megélhetési és életviteli problémák megváltoztak. Ennek hatására nagy számban javult a gondozottak életmódja, felfogása. Egy nagyon problémás család e program segítségével Táborfalván kezdhetett új életet. Az iskolával, óvodával napi kapcsolatban állnak, bármilyen probléma jelentkezik, azonnal cselekedni tudnak. Gyermekvédelem védonoi szemmel: A tavalyi év során sikerült elköltöznie a Lázár családnak Táborfalvára, reméli, hogy a jobb körülmények között, már megfelelobben tudnak gondoskodni gyermekeikrol.
17 Örül neki, hogy sikerült felszámolni a Zöldfa utcai telepet, hogy jobb körülmények közé kerülhetnek a családok, s velük a gyerekek. Sajnos továbbra is fennálltak a tavalyi év során a tetvességi problémák, s notórius családok továbbra is fertozöttek, de nem fertoznek járványszeruen. Több esetben is elofordult, hogy - bár jártak orvosnál megfelelo idoben az anyák mégsem sikerült a terhességet idoben megállapítani, emiatt nem kívánt terhességek, szülések történtek. Az elmúlt év során ikerszülés és koraszülés is elofordult. Az ikrek szépen fejlodnek, talán túl gyorsan is. Az egyiküknek fejlodési rendellenessége van, ami orvosi ellenorzést igényelne, de az anya nehezen tudja megoldani az orvoshoz juttatását, vagy a másik ketto itthoni elhelyezését. A koraszülött baba fejlodése lassú, de folyamatos. Az iskola gye rmekvédelmi felelosének beszámolója: A gyermekvédelmi felelos beszámolt arról, hogy a tanulói létszám 181 fo. Az osztályok száma 8. Alsó tagozatos 76 fo, felso tagozatos 105 tanuló. 1 magántanuló van. Az iskolában 1 gyógytestnevelo, 1 logopédus, 1 gyógypedagógiai asszisztens, 1 gyógypedagógus, 1 gyermek-és ifjúságvédelmi felelos dolgozik. A tanév során a pedagógusok és a szülok egy alkalommal hallgattak pszichológiai és gyógypedagógiai eloadást. Az ifjúságvédelmi felelos az osztályfonökökkel, szaktanárokkal napi kapcsolatban van, így a problémás tanulók helyzetét azonnal meg tudják beszélni, és együtt keresik a megoldást. Rendszeres a jelzés a Gyermekjóléti Szolgálat felé, de sajnos már feljelentéssel is kellett élni a jegyzo felé az igazolatlan hiányzások miatt. Az igazolatlanul hiányzó tanulók szüleit a jegyzo pénzbírsággal sújtotta. A gyermekvédelmi felelos kiemelte, hogy az iskola kulturális rendezvényeit nagyon szeretik a gyerekek. Sokan vettek részt a szüreti felvonuláson, a „Szép magyar beszéd” – Kazinczy versenyen, a farsangon, a szavaló és prózamondó versenyen, s nagyon örültek a gyerekek a Mikulásnapnak. Októberben került megrendezésre a TÖK JÓ HÉT, áprilisban pedig a Kakucsi Iskolai Napok. A beszámoló tartalmazza a felzárkóztató- fejleszto tevékenységeket. Megítélése szerint az osztályfonökök kapcsolattartása a szülokkel jó. Lehetoségek erre: szüloi értekezletek, fogadóórák, családlátogatások, egyéni megkeresés a szülok részérol. Rossz magatartás, verekedés miatt egy alkalommal kellett intézkedniük a tanév folyamán. 4. Gyermekvédelmi gondoskodás Hatósági intézkedések: A védelembe vétel: 2008-ban 2 fo kiskorú gyermeket helyeztünk védelembe alá, akik esetében még az év során meg is tudtuk szüntetni azt. Az év végén került sor egy felülvizsgálatra, amely a szülo együttmuködésének hiánya miatt majdnem a gyermek családból való kiemelésével végzodött. A felülvizsgálatban részt vevok javaslatára kapott a szülo még egy esélyt, így gyámhatóságunk további egy évig gyámügyi ellenorzés alatt tartja a családot. A családba fogadás:
18 Tájékoztatom a Tisztelt Képviselo-testületet 2008-ban két gyermek esetében – a szülo kérésére – került sor családba fogadásra. Az ideiglenes hatályú elhelyezés: Az elmúlt év során 1 ideiglenes elhelyezésre került sor, szerencsére nem harmadik személynél, hanem nagyszülonél. Az elhelyezést maga a gyermek kérte, aki betöltötte 16. évét. A gyermek nagyon nehezen fogadta el a nagyszülok szigorát. A családgondozó nem kis munkájának köszönhetoen mára beilleszkedett a családba, sikerül bukás nélkül befejeznie ezt a tanévet. A védelembe vételnél már jeleztem, hogy 2008-ban gyámhatóságunknak nem kellett kiskorút kiemelnie a családjából. Gyermekvédelmi szempontból a település legfontosabb feladatai: Az iskolai hiányzások sajnos még mindig nem szuntek meg, mert mindig akad olyan tanuló, aki kihasználja szülei terheltségét, s eljátszva annak bizalmát nem jár rendesen iskolába. Nagyon fontos a jelzorendszer tagjaival való kapcsolattartás, mert, ha mindenki idoben észreveszi, hogy egy-egy gyerek esetében valami nincs rendben, akkor még idoben tud segíteni annak megszüntetésében. Ehhez természetesen elengedhetetlen a szülo, s foként a gyermek együttmuködése az iskolával, orvossal, védonovel, családgondozóval, súlyosabb esetben a gyámhatósággal. •
Ebben az évben is történtek kiskorú, illetve fiatalkorú gyerekek által elkövetett szabálysértések. Az esetek többségében fiúk követték el a jogosítvány nélküli vezetést. Ez köszönheto annak is, hogy a szülok engedékenyek voltak, s megengedték a gyerekeknek, hogy jogosítvány nélkül motorra üljenek. A szülo felelosségre vonását követoen belátta, hogy ez hiba volt, s vagy nem engedte meg azt, hogy motorra üljön, vagy beíratta tanfolyamra. Sajnos ebben az évben is elofordult, hogy lopásba keveredtek a gyerekek. Ezek áruházban, boltban történtek, s mindig megtérült az okozott kár. A fentiek alapján továbbra is nagy figyelmet kell fordítani az iskolai, óvodai hiányzásokra, valamint a fiatalkorúak körében terjedo szabálysértések, buncselekmények, rongálások megelozésére. • A prevenciós és szabadidos programokkal kapcsolatosan véleményünk szerint szükség lenne a gyerekek szünidoben történo lekötésére, mivel a szüloknek nagy gondot okoz a nyári szünetben megoldani gyermekeik felügyeletét. Az iskola a tavalyi évben is szervezett nyári táborozást, amely egy hetes idotartamú. Tekintettel arra, hogy a táborban több községbol szerveznek turnusokat, a létszám korlátozott. A költségét sajnos nem minden szülo tudja biztosítani, ezért az iskola rendszeresen javaslattal él a települési önkormányzat Népjóléti Bizottságához, hogy az általuk javasolt gyerekek táborozási költségét finanszírozzák. A Népjóléti Bizottság 2008-ban úgy döntött, hogy összesen 5 iskolás gyermeknek finanszírozza a táborozás költségeit. A gyerekeket az iskola jelölte ki. • Drog-prevencióval az iskola osztályfonöki óra keretében több alkalommal is foglalkozott, s a jövoben is nagy hangsúlyt kell erre fektetnie, hiszen itt valóban a megelozés a fontos. • Kakucson több éve megalapításra került a Tömegsport Alapítvány. Tekintettel arra, hogy idáig nem funkciójának megfeleloen muködött, 2007-ben más vezetoje lett. Szándékaink szerint, hogy ez a civil szervezet többet fog a jövoben foglalkozni a nyári programok szervezésével. Muködik továbbá a Kakucsi Gyerekek Országjáró Köre, mely szintén a kakucsi gyerekek nyári szünidei kirándulását szervezi.
19 2752 lélekszámú községünkben az óvodának, iskolának, az egészségügynek, családgondozónak köszönhetoen a jelzorendszer megfeleloen muködik. Ennek köszönhetoen kevés olyan probléma marad titokban, amely hatósági intézkedést igényelt volna. Nagyon fontos a jelzorendszer összehangolt muködése, hogy a családokban kialakult probléma megoldása a legkevésbé érintse a gyerekeket, s ha érinti fontos annak idoben való észlelése, hogy minél kevésbé sérüljön a gyerek. A fent említettek nem kis feladatot jelentenek a gyermekvédelemmel foglalkozók számára. A gyámhatósági intézkedések családokat érintenek, s ahhoz, hogy reális és megalapozott döntést tudjunk hozni a szülo és családtagok bizalmának megszerzése és azt követoen annak megtartása elengedhetetlen. Határido : 2009. május 31. Felelos: Dr. Fekete Borbála jegyzo
5. Napirendi pont: Az óvodavezetonek az óvodai csoportok bovítésérol szóló kérelmének elbírálása. Szalay István polgármester: Felkérte Hegyiné Kovács Margit képviselo asszonyt, hogy ismertesse az óvoda kérelmét. Hegyiné Kovács Margit képviselo: Kérte a testületet, hogy amennyiben megtörténik az óvoda bovítése, hozzon döntést a négy csoporthoz szükséges státuszok bovítésérol. Ez azért szükséges, mert az álláshelyeket szoros határidon belül meg kell hirdetni. Szerencsére sok a gyerek, de nagyon sokan vannak egy csoportban, szükség lenne egy negyedik csoport beindítására. Elmondta továbbá, hogy felmérésük szerint igény lenne az óvoda nyitva tartásának meghosszabbítására is. Szalay István polgármester: Megkérdezte a képviselo asszonyt, hogy számításai szerint mennyibe kerülne ez? Hegyiné Kovács Margit képviselo: Konkrétan nem tudja, de kb. személyenként másfélmillió forint. Szalay István polgármester: Az évente kb. 8-10.000.000,-Ft lenne évente, amikor még azt sem lehet tudni, hogy tudnak-e indulni szeptemberben. Így, hogy döntsenek csoportbovítésrol? Egy ilyen döntést konkrétan alá kell támasztani, nem akarat kérdése.
20 Dr. Fekete Borbála jegyzo: Megfontolandónak tartja a személyi állomány gyarapítását a hivatalban is, mert itt sem gyozik a munkát a dolgozók. Hamarosan nyugdíjba mennek a pénzügyrol ketten is. Elotte legalább két embert be kell tanítani. Prohászka Csaba alpolgármester: Bizonytalannak látja még egyelore a státuszok bovítésének szükségességét. Véleménye szerint ez az év legyen a „tapasztalati” év. Majd a bovítés után kiderül, hogy zsúfoltak maradnak-e a csoportok, vagy kényelmesebben elférnek a gyerekek. Amennyiben szükségessé válik, akkor beszéljenek majd új státuszokról. Annak kell örülni, hogy szép és bovebb lesz az óvoda. Marton Ilona képviselo: Javasolta, hogy - mielott döntenek errol - ezt a napirendet tárgyalja meg az Oktatási és Kulturális Bizottság. Szalay István polgármester: Ötleteket vár arra, hogy anyagilag mibol gondolnák megoldani a státuszok bovítését. Milyen bevételeket látnak, illetve kitol vegyenek el esetleg támogatást. Csökkentsék a béreket? Tatárszentgyörgyön alacsonyabbak az átlagkeresetek. Prohászka Csaba alpolgármester: Véleménye szerint nem olyan sötét a helyzet. A fejkvóta bevétel is több, ha több lesz a gyerek. Hegyiné Kovács Margit képviselo: Számításba kell azt is venni, hogy Újhartyánon is épül egy új óvoda, esetleg oda is vihetnek gyerekeket, ha nem tud mindenkit felvenni. Prohászka Csaba alpolgármester: Véleménye szerint a szülo nem így dönt, a körülményeket is mérlegeli. Értékelendo lesz a szülok számára a szép óvoda látványa. Határozott státuszt nem javasol, mert a meglévo muködést is kockáztatják ezzel. Nem fogják hagyni, hogy az óvoda csodbe menjen. Az állást kell meghirdetni, hogy el tudják látni a feladatokat, azonban határozott idore kell létesíteni. Egy év alatt kiderül, hogy hány státus zra lesz szükség. Marton Ilona képviselo: Elmondta, hogy az iskolában 15 évvel ezelott 21 pedagógus dolgozott, jelenleg 16 fo és csak 20 gyerekkel lett kevesebb a tanulói létszám. Sajnos mindenütt kevesebb dolgozóval látják el feladataikat. Megjegyezni kívánta, hogy egy vezetot nem lehet bizonytalanságban tartani.
21 Dr. Fekete Borbála jegyzo: Vállalta, hogy Hegyiné Kovács Margit óvodavezetovel leül és átnézik a költségvetést, hogy 2010-ben honnan lehetne elkülöníteni pénzt. Szalay István polgármester: Kérte a képviseloket, hogy döntsenek a fentiekrol. A képviselo-testület 5 igen szavazattal 1 ellenében az alábbi határozatot hozta: 75./2009. (05. 25.) Kt. Határozat: Kakucs község Képviselo -testülete elutasítja Hegyiné Kovács Margit óvodavezeto négy csoporthoz szükséges státuszok bovítési kérelmét. A képviselo-testület úgy döntött, hogy az Óvoda kérelmét az Oktatási és Kulturális Bizottság, valamint a Pénzügyi Ellenorzo Bizottság tárgyalja meg a Hegyiné Kovács Margit óvodavezeto és Dr. Fekete Borbála jegyzo által készített eloterjesztés alapján. A képviselo-testület - a bizottságok javaslatát követoen - fog dönteni a státuszok bovítésével kapcsolatosan. Határido : 2009. június 30. Felelos:
Dr. Kendéné Toma Mária – Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke Maczák János – Pénzügyi Ellenorzo Bizottság elnöke
A 6./ Egyebek… napirendi pont megtárgyalására nem került sor, tekintettel arra, hogy a mai napra összehívott ülésen nem merült fel egyéb megbeszélni való. Szalay István polgármester megköszönte a képviselok, valamint a jegyzo asszony munkáját, s az ülést bezárta.
Kmf.
Szalay István polgármester
Dr. Fekete Borbála jegyzo
Hegyiné Kovács Margit képviselo, hitelesíto
Marton Ilona képviselo, hitelesíto
22 1. sz. melléklet A 70/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat melléklete A Polgármesteri Hivatal Alapító okirata MÓDOSÍTÁSÁRÓL
I. A 2009. március 24-én kelt Alapító okirat Preambuluma a következo szövegrészre változik: „Kakucs Község Önkormányzati Képviselo -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1. §-a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:” II. (1) Az Alapító okirat 3. pontja az alábbiak szerint mó dosul: „Adószáma: 15441269-2-13” (2) Az Alapító okirat 4. pontja az alábbiak szerint módosul: „KSH statisztikai számjele: 15441269-8411-321-13. (3) Az Alapító okirat 5. pontja az alábbiak szerint módosul: „Létrehozásáról rendelkezo határozat: 70/2009. (05.25.) s z. Kt. Határozat. Eredeti alapítás dátuma: 1990. október 29.” (4) Az Alapító okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul: „Jogelod: Inárcs-Kakucs Közös Községi Tanács.” (5) Az Alapító okirat 7. pontja az alábbiak szerint módosul: „Jogszabályban meghatározott kö zfeladata: Az önkormányzat muködésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való elokészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására. A polgármesteri hivatal ellátja a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott feladatokat” (6) Az Alapító okirat 8. pontja az alábbiak szerint módosul: „Szakágazati besorolása: 841105 HELYI ÖNKORMÁNYZATOK, VALAMINT TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁSOK IGAZGATÁSI TEVÉKENYSÉGE” (7) Az Alapító okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: „Tevékenységi köre 2009. dec. 31-ig: 750053 751164 751175
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK, VALAMINT TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁSOK IGAZGATÁSI TEVÉKENYSÉGE Települési és területi helyi kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Országgyulési képviseloválasztással kapcsolatos feladatok végrehajtása
23 751186 751757 751845 751856 751966 801115 801214 805113 851219 851231 851286 851297 852018 853233 853344 902113 923127 930316 631211 014034 551414 552411
Önkormányzati képviseloválasztással kapcsolatos feladatok végrehajtása Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegíto szolgálata i Város -és községgazdálkodási szolgáltatás Települési vízellátás és vízminoségvédelem Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások intézmények feladatra nem tervezheto elszámolása Óvodai nevelés Általános iskolai nappali rendszeru nevelés, oktatás Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás(szorgalmi idoben) Háziorvosi szolgálat Kiegészíto alapellátási szolgáltatások Fogorvosi ellátás Védonoi szolgálat Állategészségügyi tevékenység Házi segítségnyújtás Eseti pénzbeni szociális ellátások Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység Közmuvelodési, könyvtári tevékenység Temetkezés és ehhez kapcsolódó szolgáltatás Közutak, hidak, alagutak üzemeletetése Kisegíto mezogazdaság szolgáltatás Üdültetés Munkahelyi étkeztetés”
(8) Az Alapító okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul: „10. Tevékenységi köre 2010. jan.1-tol: 10.1 Alaptevékenysége: 841112 Önkormányzati jogalkotás 841114 Országgyulési képviselo -választásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841115 Önkormányzati képviselo-választásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841116 Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841117 Európai parlamenti képviselo-választáshoz kapcsolódó tevékenységek 841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 841126 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 841127 Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége 841132 Adóigazgatás 841133 Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenorzés 862101 Háziorvosi alapellátás 862231 Foglalkozás-egészs égügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 869041 Család- és novédelmi egészségügyi gondozás
24 869042 Ifjúság-egészségügyi gondozás 882000 Önkormányzati szociális támogatások finanszírozása 882111 Rendszeres szociális segély 882112 Idoskorúak járadéka 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás 882115 Ápolási díj alanyi jogon 882116 Ápolási díj méltányossági alapon 882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás 882118 Kiegészíto gyermekvédelmi támogatás 882119 Óvodáztatási támogatás 882202 Közgyógyellátás 882203 Köztemetés 960301 Hadisírok létesítése, gondozása 960302 Köztemeto- fenntartás és muködtetés 10.2. Kiegészíto tevékenysége: 841172 Általános gazdasági, társadalmi tervezési tevékenységek helyi, területi szinteken 841173 Statisztikai tevékenység 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggo szolgáltatások 841402 Közvilágítás 841403 Város-, községgazdálkodási szolgáltatások
máshova
nem
sorolható
(m.n.s.)
881090 Idosek, fogyatékossággal élok egyéb szociális ellátása bentlakás nélkül 882121 Helyi eseti lakásfenntartási támogatás 882122 Átmeneti segély 882123 Temetési segély 882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 882125 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 882129 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások 889201 Gyermekjóléti szolgáltatás 889921 Szociális étkeztetés 889922 Házi segítségnyújtás 889928 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás 889942 Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás 889949 Egyéb, m.n.s. laká shoz jutást segíto támogatások 890441 Közcélú foglalkoztatás 890442 Közhasznú foglalkoztatás 890443 Közmunka 931102 Sportlétesítmények muködtetése és fejlesztése
25 931301 Szabadidosport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása 949900 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562916 Üdüloi, tábori étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 562919 Egyéb étkeztetés 562920 Egyéb vendéglátás 681000 Saját tulajdonú ingatlan adásvéte le A Községi Könyvtár költségvetési szerv útján: 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megorzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások 910131 Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme 910132 Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetíto tevékenység Az Általános Iskola költségvetési szerv útján: 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 852012 Sajátos nevelési igényu általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852014 Általános iskolai felnottoktatás (1-4. évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igényu általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 852024 Általános iskolai felnottoktatás (5-8. évfolyam) 855912 Sajátos nevelési igényu tanulók napközi otthoni nevelése 855915 Sajátos nevelési igényu tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855935 Szakmai továbbképzések 855936 Kötelezo felkészíto képzések 855937 M.n.s. egyéb felnottoktatás 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások
A Napközi Otthonos Óvoda költségvetési szerv útján: 851011 Óvodai nevelés, ellátás 851012 Sajátos nevelési igényu gyermekek óvodai nevelése, ellátása 10.3. Kis egíto tevékenysége: 841191 Nemzeti ünnepek programjai
26 841192 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények 890111 Esélyegyenloség elosegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok 890211 A fiatalok társadalmi integrációját segíto struktúra, szolgáltatások fejlesztése, muködtetése 890214 A fiatalok társadalmi részvételét segíto programok, támogatások 890221 Az idoskorúak társadalmi integrációját, az aktív és méltó idoskor megteremtését célzó programok 890301 Civil szervezetek muködési támogatása 890506 Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása 931201 Versenysport-tevékenység és támogatása 931202 Utánpótlás- nevelési tevékenység és támogatása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931206 Sportteljesítmények elismerése, járadékok, ösztöndíjak 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése”
(9) Az Alapító okirat 11. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vállalkozási tevékenysége: nincs.”
(10) Az Alapító okirat 12. pontja az alábbiak szerint módosul: „Az intézmény illetékességi területe: Kakucs község közigazgatási területe.” (11) Az Alapító okirat 13. pontja az alábbiak szerint módosul: „Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete; 2366 Kakucs, Fo u. 20.” (12) Az Alapító okirat 14. pontja az alábbiak szerint módosul: „Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: A Polgármesteri Hivatal közhatalmi költségvetési szerv, önálló jogi személy. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan muködo és gazdálkodó. Eloirányzat feletti rendelkezés tekintetében teljes jogkörrel rendelkezik.” (13) Az Alapító okirat 15. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vezetojének (vezeto szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: A jegyzo kinevezésének rendje: a képviselo -testület – pályázat alapján – a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelo jegyzot nevez ki. A kinevezés határozatlan idore szól..” (14) Az Alapító okirat 16. pontja az alábbiak szerint módosul: „Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselo, melyekre a köztisztviselok jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény az irányadó. Foglalkoztatottjainak jogviszonya lehet továbbá közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról
27 szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvérol szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrol szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony)az irányadó.” (15) Az Alapító okirat 17. pontja az alábbiak szerint módosul: „Kisegíto tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 10%” (16) Az Alapító okirat 18. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vállalkozási tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 0 %” III. (17) Az Alapító okirat végére az alábbi szövegrész kerül: „III. Záró rendelkezések: Jelen Alapító okirat 2009. június 1-tol hatályos azzal, hogy az Alapító okirat 8., 9., 10., 11. pontjai 2010. január 1-tol hatályosak. A Polgármesteri Hivatal Alapító okiratának 2009. május 25-i keltezésu módosítását Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete a 70./2009. (05.25.) sz. Kt. Határozattal fogadta el.” (18) Jelen MÓDOSÍTÓ határozat 2009. június 1-tol hatályos.
Kakucs, 2009. május 25. Szalay István polgármester
28
Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Egységes szerkezetben a 2009. május 25-én kelt módosításokkal Kakucs Község Önkormányzati Képviselo -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1. §-a alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. A költségvetési szerv neve: Kakucs Község Önkormányzat Polgá rmesteri Hivatal 2. Székhelye: 2366 Kakucs, Fo u. 20. 3. Adószáma: 15441269-2-13 4. KSH statisztikai számjele: 15441269-8411-321-13 5. Létrehozásáról rendelkezo határozat: 70/2009. (05.25.) sz. Kt. Határozat. Eredeti alapítás dátuma: 1990. október 29. 6. Jogelod: Új intézmény, jogelod nélkül. 7. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Az önkormányzat muködésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való elokészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására. A polgármesteri hivatal ellátja a nemzeti és etnikai kisebbségek jo gairól szóló törvényben meghatározott feladatokat. 8. Szakágazati besorolása: 841105 HELYI ÖNKORMÁNYZATOK, VALAMINT TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁSOK IGAZGATÁSI TEVÉKENYSÉGE 9. Tevékenységi köre 2009. dec. 31-ig: 750053 751164 751175 751186 751757 751845 751856
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK, VALAMINT TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁSOK IGAZGATÁSI TEVÉKENYSÉGE Települési és területi helyi kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Országgyulési képviseloválasztással kapcsolatos feladatok végrehajtása Önkormányzati képviseloválasztással kapcsolatos feladatok végrehajtása Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegíto szolgálata i Város -és községgazdálkodási szolgáltalás Települési vízellátás és vízminoségvédelem
29 751966 801115 801214 805113 851219 851231 851286 851297 852018 853233 853344 902113 923127 930316 631211 014034 551414 552411
Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások intézmények feladatra nem tervezheto elszámolása Óvodai nevelés Általános iskolai nappali rendszeru nevelés, oktatás Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi idoben) Háziorvosi szolgálat Kiegészíto alapellátási szolgáltatások Fogorvosi ellátás Védonoi szolgálat Állategészségügyi tevékenység Házi segítségnyújtás Eseti pénzbeni szociális ellátások Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység Közmuvelodési, könyvtári tevékenység Temetkezés és ehhez kapcsolódó szolgáltatás Közutak, hidak, alagutak üzemeletetése Kisegíto mezogazdaság szolgáltatás Üdültetés Munkahelyi étkeztetés
10. Tevékenységi köre 2010. jan.1-tol: 10.1 Alaptevékenysége: 841112 Önkormányzati jogalkotás 841114 Országgyulési képviselo -választásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841115 Önkormányzati képviselo-választásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841116 Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek 841117 Európai parlamenti képviselo-választásho z kapcsolódó tevékenységek 841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 841126 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 841127 Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége 841132 Adóigazgatás 841133 Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenorzés 862101 Háziorvosi alapellátás 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 869041 Család- és novédelmi egészségügyi gondozás 869042 Ifjúság-egészségügyi gondozás 882000 Önkormányzati szociális támogatások finanszírozása 882111 Rendszeres szociális segély 882112 Idoskorúak járadéka 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon
30 882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás 882115 Ápolási díj alanyi jogon 882116 Ápolási díj méltányossági alapon 882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás 882118 Kiegészíto gyermekvédelmi támogatás 882119 Óvodáztatási támogatás 882202 Közgyógyellátás 882203 Köztemetés 960301 Hadisírok létesítése, gondozása 960302 Köztemeto- fenntartás és muködtetés 10.2. Kiegészíto tevékenysége: 841172 Általános gazdasági, társadalmi tervezési tevékenységek helyi, területi szinteken 841173 Statisztikai tevékenység 841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggo szolgáltatások 841402 Közvilágítás 841403 Város-, községgazdálkodási szolgáltatások
máshova
nem
sorolható
(m.n.s.)
881090 Idosek, fogyatékossággal élok egyéb szociális ellátása bentlakás nélkül 882121 Helyi eseti lakásfenntartási támogatás 882122 Átmeneti segély 882123 Temetési segély 882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 882125 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 882129 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások 889201 Gyermekjóléti szolgáltatás 889921 Szociális étkeztetés 889922 Házi segítségnyújtás 889928 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás 889942 Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás 889949 Egyéb, m.n.s. lakáshoz jutást segíto támogatások 890441 Közcélú foglalkoztatás 890442 Közhasznú foglalkoztatás 890443 Közmunka 931102 Sportlétesítmények muködtetése és fejlesztése 931301 Szabadidosport- (rekreációs sport-) tevékenység és támogatása 949900 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562916 Üdüloi, tábori étkeztetés
31 562917 Munkahelyi étkeztetés 562919 Egyéb étkeztetés 562920 Egyéb vendéglátás 681000 Saját tulajdonú ingatlan adásvétele A Községi Könyvtár költségvetési szerv útján: 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megorzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások 910131 Levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme 910132 Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetíto tevékenység Az Általános Iskola költségvetési szerv útján: 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 852012 Sajátos nevelési igényu általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852014 Általános iskolai felnottoktatás (1-4. évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igényu általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 852024 Általános iskolai felnottoktatás (5-8. évfolyam) 855912 Sajátos nevelési igényu tanulók napközi otthoni nevelése 855915 Sajátos nevelési igényu tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855935 Szakmai továbbképzések 855936 Kötelezo felkészíto képzések 855937 M.n.s. egyéb felnottoktatás 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások A Napközi Otthonos Óvoda költségvetési szerv útján: 851011 Óvodai nevelés, ellátás 851012 Sajátos nevelési igényu gyermekek óvodai nevelése, ellátása 10.3. Kisegíto tevékenysége: 841191 Nemzeti ünnepek programjai 841192 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények 890111 Esélyegyenloség elosegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok 890211 A fiatalok társadalmi integrációját segíto struktúra, szolgáltatások fejlesztése, muködtetése
32 890214 A fiatalok társadalmi részvételét segíto programok, támogatások 890221 Az idoskorúak társadalmi integrációját, az aktív és méltó idoskor megteremtését célzó programok 890301 Civil szervezetek muködési támogatása 890506 Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása 931201 Versenysport-tevékenység és támogatása 931202 Utánpótlás- nevelési tevékenység és támogatása 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931206 Sportteljesítmények elismerése, járadékok, ösztöndíjak 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 11. Vállalkozási tevékenysége: nincs. 12. Illetékességi területe: Kakucs község közigazgatási területe. 13. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Kakucs Község Önkormányzata Képviselo -testülete; 2366 Kakucs, Fo u. 20. 14. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: A Polgármesteri Hivatal közhatalmi költségvetési szerv, önálló jogi személy. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan muködo és gazdálkodó. Eloirányzat feletti rendelkezés tekintetében teljes jogkörrel rendelkezik. 15. Vezetojének (vezeto szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: A jegyzo kinevezésének rendje: a képviselo-testület – pályázat alapján – a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelo jegyzot nevez ki. A kinevezés határozatlan idore szól. 16. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselo, melyekre a köztisztviselok jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény az irányadó. Foglalkoztatottjainak jogviszonya lehet továbbá közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvérol szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrol szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony)az irányadó. 17. Kisegíto tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 10% 18. Vállalkozási tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 0%
Záró rendelkezések
33 Jelen Alapító okirat 2009. június 1-tol hatályos azzal, hogy a 9. pontban foglaltak 2009. dec. 31-ig hatályosak, a 10. és 11. pontban foglaltak 2010. január 1-tol lépnek hatályba. A Polgármesteri Hivatal Alapító okiratának 2009. május 25-i keltezésu módosítását Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete a 70/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozattal fogadta el. Kakucs, 2009. május 25. Szalay István polgármester
34 2. sz. melléklet A 71/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat melléklete
Az Általános Iskola Alapító okirata MÓDOSÍTÁSÁRÓL
I. A 2009. március 24-én kelt Alapító okirat Preambuluma a következo szövegrészre változik: „Kakucs Község Önkormányzati Képviselo -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1. §-a és a közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki:” II. (1) Az Alapító okirat 1. pontja az alábbiak szerint módosul: „A költségvetési szerv neve: Általános Iskola” (2) Az Alapító okirat 3. pontja az alábbiak szerint módosul: „A költségvetési szerv székhelye: 2366 Kakucs, Hosök tere 7.” (3) Az Alapító okirat 3. pontja az alábbiak szerint módosul: „Az költségvetési szerv jogelodje: nincs. Létesíto határozat: 71/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat. Eredeti alapítás éve: 1961.” (4) Az Alapító okirat 4. pontja az alábbiak szerint módosul: „ Fenntartó és alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Kakucs Község Önkormányzat Képviselo -testülete; 2366 Kakucs, Fo u. 20.” (5) Az Alapító okirat 5. pontja az alábbiak szerint módosul: „A költségvetési szerv típusa a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20. § alapján: általános iskola. OM azonosítója: 032483.” (6) Az Alapító okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul: „Az iskola befogadóképessége: 210 Fo. Az 1-4. évfolyamon az osztályok maximális létszáma: 26 fo. Az 5-8. évfolyamon az osztályok maximális létszáma: 30 fo.” (7) Az Alapító okirat 7. pontja az alábbiak szerint módosul: „Jogszabályban meghatározott közfeladata: a közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény 25. § alapján a tanulók rendszeres nevelés-oktatása, érettségi vizsgára, illetve szakmai vizsgára történo felkészítése az iskola feladata.
35 A 6-18 éves, tanköteles korú gyermekek oktatása alsó és felso tagozatban, az I- VIII. évfolyamon, amelynek keretében az iskola biztosítja nappali rendszeru – kizárólag délelotti oktatásban – az általános iskolai nevelést és oktatást, felkészíti a tanulókat az alapfokú iskolai végzettség megszerzésére, beleértve az illetékes szakértoi bizottság által javasolt, többi tanulóval együtt nevelheto, enyhe értelmi, beszéd- és más fogyatékos gyermekek, tanulók különleges gondozás keretében nyújtott ellátását is, továbbá a halmozottan hátrányos helyzetu tanulók integrált oktatását és nevelését. A tanulásban akadályozott (enyhe fokban sérült) gyermekek integrált nevelési, pedagógiai és egészségügyi célú habilitációs és rehabilitációs ellátása. Pszichés fejlodés zavarai miatt a nevelésben, tanulásban tartósan és súlyosan akadályozott és veszélyeztetett gyermekek integrált nevelése és pedagógiai, egészségügyi célú habilitációs és rehabilitációs ellátása (dyslexia, dysgráfia, dyscalculia, iskolai készségek kevert zavara, figyelemzavar), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel, vagy annak veszélyeztetettségével küzdo gyermekek preventív ellátása, egészségügyi és pedagó giai célú habilitációja, rehabilitációja. A tanulók részére napközi otthonos, ill. tanulószobai ellátást nyújt. Roma kisebbségi oktatás, kizárólag magyar nyelven, nappali rendszerben, roma kultúra oktatása és hagyományok ápolása szaktárgyi rendszerek keretei között. Nem szakrendszeru oktatás V-VI. évfolyamon kompetenciaalapú, kooperatív tanulási technikákkal, szükség esetén csoportbontással.” (8) Az Alapító okirat 8. pontja az alábbiak szerint módosul: „Szakágazati besorolása: 852010 Alapfokú oktatás (alapfokú muvészeti oktatás kivételével)” (9) Az Alapító okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: „Tevékenységi besorolása 2009. dec. 31-ig: 801214 Általános iskolai nappali rendszeru nevelés, oktatás 805113 Napközbeni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi idoben)” (10) Az Alapító okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul: „Tevékenységi besorolása 2010. jan. 1-tol: 10.1 Alaptevékenysége: 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 10.2. Kiegészíto tevékenysége: 852012 Sajátos nevelési igényu általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852014 Általános iskolai felnottoktatás (1-4. évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igényu általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 852024 Általános iskolai felnottoktatás (5-8. évfolyam) 855912 Sajátos nevelési igényu tanulók napközi otthoni nevelése 855915 Sajátos nevelési igényu tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 10.3. Kisegíto tevékenysége: nincs.
36 (11) Az Alapító okirat 11. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vállalkozási tevékenysége: 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855935 Szakmai továbbképzések 855936 Kötelezo felkészíto képzések 855937 M.n.s. egyéb felnottoktatás 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások” (12) Az Alapító okirat 12. pontja az alábbiak szerint módosul: „Muködési területe: Kakucs község közigazgatási területe. Az intézmény a környezo településekrol történo beiratkozást is befogadhatja, amennyiben az a kötelezoen ellátandó körzet biztonságos ellátását nem veszélyezteti, ill. osztálybontást nem tesz szükségessé.” (13) Az Alapító okirat 13. pontja az alábbiak szerint módosul: „Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alap ján: önállóan muködo. Gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján a Kakucs Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal látja el. Eloirányzat feletti rendelkezés tekintetében részjogköru költségvetési szerv, melynek költségvetését más szerv költségvetése tartalmazza.” (14) Az Alapító okirat 14. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vezetojének (vezeto szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Vezetojét Kakucs Község képviselo-testülete nevezi ki a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 18.§-ába foglalt feltételeknek megfeleloen, 5 év idotartamra, nyílt pályázat útján.” (15) Az Alapító okirat 15. pontja az alábbiak szerint módosul: „Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapvetoen közalkalmazotti, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya továbbá lehet munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvérol szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrol szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony)az irányadó.” (16) Az Alapító okirat 16. pontja az alábbiak szerint módosul: „Kisegíto tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 10%” (17) Az Alapító okirat 17. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vállalkozási tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 5 %” (18) Az Alapító okirat 18. pontja az alábbiak szerint módosul:
37 „Az alapfeladat jellemzoit tartalmazó intézményi nevelési-, pedagógiai program fenntartói jóváhagyása: A 31/2009. sz. képviselo-testületi határozattal történt 2009. március 23-án.” (19) Az Alapító okirat az alábbi 19. ponttal egészül ki: „Az intézmény feladatainak ellátására szolgáló vagyon: A vagyonleltár szerinti önkormányzati tulajdonú ingatlan vala mint az intézmény leltára szerinti ingó vagyon. A vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jogot és korlátot a többször módosított 6/1994. (IV. 30.) sz. Önkormányzati rendelet szabályozza.” III. (20) Az Alapító okirat végére az alábbi szövegrész kerül: „III. Záró rendelkezések: Jelen alapító okirat 2009. június 1-tol hatályos azzal, hogy a 9. pontban foglaltak 2009. dec. 31-ig hatályosak, a 10. és 11. pontban foglaltak 2010. január 1-tol lépnek hatályba. Az Általános Iskola Alapító okiratának 2009. május 25-i keltezésu módosítását Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete a 71/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozattal fogadta el.” (21)
Jelen MÓDOSÍTÓ határozat 2009. június 1-tol hatályos.
Kakucs, 2009. május 25. Szalay István polgármester
Általános Iskola Alapító Okirata Egységes szerkezetben a 2009. május 25-én kelt módosításokkal Kakucs Község Önkormányzati Képviselo -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1. §-a és a közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1.
A költségvetési szerv neve:
Általános Iskola
2.
A költségvetési szerv székhelye:
2366 Kakucs, Hosök tere 7.
3.
Az költségvetési szerv jogelodje: nincs. Létesíto határozat: 71/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat. Eredeti alapítás éve: 1961.
4.
Fenntartó és alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Kakucs Község Önkormányzat Képviselo -testülete; 2366 Kakucs, Fo u. 20.
38 5. A költségvetési szerv típusa a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20. § alapján: általános iskola. OM azonosítója: 032483. 6. Az iskola befogadóképessége: 210 Fo. Az 1-4. évfolyamon az oszt ályok maximális létszáma: 26 fo. Az 5-8. évfolyamon az osztályok maximális létszáma: 30 fo 7. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény 25. § alapján a tanulók rendszeres nevelés-oktatása, érettségi vizsgára, illetve szakmai vizsgára történo felkészítése az iskola feladata. A 6-18 éves, tanköteles korú gyermekek oktatása alsó és felso tagozatban, az I-VIII. évfolyamon, amelynek keretében az iskola biztosítja nappali rendszeru – kizárólag délelotti oktatásban – az általános iskolai nevelést és oktatást, felkészíti a tanulókat az alapfokú iskolai végzettség megszerzésére, beleértve az illetékes szakértoi bizottság által javasolt, többi tanulóval együtt nevelheto, enyhe értelmi, beszéd- és más fogyatékos gyermekek, tanulók különleges gondozás keretében nyújtott ellátását is, továbbá a halmozottan hátrányos helyzetu tanulók integrált oktatását és nevelését. A tanulásban akadályozott (enyhe fokban sérült) gyermekek integrált nevelési, pedagógiai és egészségügyi célú habilitációs és rehabilitációs ellátása. Pszichés fejlodés zavarai miatt a nevelésben, tanulásban tartósan és súlyosan akadályozott és veszélyeztetett gyermekek integrált nevelése és pedagógiai, egészségügyi célú habilitációs és rehabilitációs ellátása (dyslexia, dysgráfia, dyscalculia, iskolai készségek kevert zavara, figyelemzavar), beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel, vagy annak veszélyeztetettségével küzdo gyermekek preventív ellátása, egészségügyi és pedagógiai célú habilitációja, rehabilitációja. A tanulók részére napközi otthonos, ill. tanulószobai ellátást nyújt. Roma kisebbségi oktatás, kizárólag magyar nyelven, nappali rendszerben, roma kultúra oktatása és hagyományok ápolása szaktárgyi rendszerek keretei között. Nem szakrendszeru oktatás V-VI. évfolyamon kompetenciaalapú, kooperatív tanulási technikákkal, szükség esetén csoportbontással. 8. Szakágazati besorolása: 852010 Alapfokú oktatás (alapfokú muvészeti oktatás kivételével) 9. Tevékenységi besorolása 2009. dec. 31-ig: 801214 Ált alános iskolai nappali rendszeru nevelés, oktatás 805113 Napközbeni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi idoben) 10. Tevékenységi besorolása 2010. jan. 1-tol: 10.1
Alaptevékenysége: 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (1-4. évfolyam)
39 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 10.2 Kiegészíto tevékenysége: 852012 Sajátos nevelési igényu általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852014 Általános iskolai felnottoktatás (1-4. évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igényu általános iskolai tanulók nappali rendszeru nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 852024 Általános iskolai felnottoktatás (5-8. évfolyam) 855912 Sajátos nevelési igényu tanulók napközi otthoni nevelése 855915 Sajátos nevelési igényu tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 10.3 Kisegíto tevékenysége: nincs. 11. Vállalkozási tevékenysége: 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855935 Szakmai továbbképzések 855936 Kötelezo felkészíto képzések 855937 M.n.s. egyéb felnottoktatás 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások 12. Muködési területe: Kakucs község közigazgatási területe. Az intézmény a környezo településekrol történo beiratkozást is befogadhatja, amennyiben az a kötelezoen ellátandó körzet biztonságos ellátását nem veszélyezteti, ill. osztálybontást nem tesz szükségessé. 13. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan muködo. Gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján a Kakucs Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal látja el. Eloirányzat feletti rendelkezés tekintetében részjogköru költségvetési szerv, melynek költségvetését más szerv költségvetése tartalmazza. 14. Vezetojének (vezeto szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Vezetojét Kakucs Község képviselo-testülete nevezi ki a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 18.§-ába foglalt feltételeknek megfeleloen, 5 év idotartamra, nyílt pályázat útján. 15. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapvetoen közalkalmazotti, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya továbbá lehet munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvérol szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó.
40 Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrol szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó. 16. Kisegíto tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 10% 17. Vállalkozási tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 5 % 18. Az alapfeladat jellemzoit tartalmazó intézményi nevelési-, pedagógiai program fenntartói jóváhagyása: A 31/2009. sz. képviselo-testületi határozattal történt 2009. március 23-án. 19. Az intézmény feladatainak ellátására szolgáló vagyon: A vagyonleltár szerinti önkormányzati tulajdonú ingatlan valamint az intézmény leltára szerinti ingó vagyon. A vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jogot és korlátot a többször módosított 6/1994. (IV. 30.) sz. Önkormányzati rendelet szabályozza. III. Záró rendelkezések Jelen alapító okirat 2009. június 1-tol hatályos azzal, hogy a 9. pontban foglaltak 2009. dec. 31-ig hatályosak, a 10. és 11. pontban foglaltak 2010. január 1-tol lépnek hatályba. Az Általános Iskola Alapító okiratának 2009. május 25-i keltezésu módosítását Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete a 71/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozattal fogadta el. Kakucs, 2009. május 25. Szalay István polgármester
41 3. sz. melléklet A 72/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat melléklete A Napközi Otthonos Óvoda Alapító okirata MÓDOSÍTÁSÁRÓL
I. A 2009. március 24-én kelt Alapító okirat Preambuluma a következo szövegrészre változik: „Kakucs Község Önkormányzati Képviselo -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1. §-a és a közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki:” II. (1) Az Alapító okirat 1. pontja az alábbiak szerint módosul: „A költségvetési szerv megnevezése: Napközi Otthonos Óvoda” (2) Az Alapító okirat 2. pontja az alábbiak szerint módosul: „A költségvetési szerv székhelye: 2366 Kakucs, Székesi u. 3.” (3) Az Alapító okirat 3. pontja az alábbiak szerint módosul: „ A költségvetési szerv jogelodje: nincs. Létesíto határozat: 72/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat. Eredeti alapítás éve: 1961.” (4) Az Alapító okirat 4. pontja az alábbiak szerint módosul: „Fenntartó és alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Kakucs Község Önkormányzat Képviselo -testülete; 2366 Kakucs, Fo u. 20. (5) Az Alapító okirat 5. pontja az alábbiak szerint módosul: „A költségvetési szerv típusa a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20. § alapján: óvoda. OM azonosítója: 33999.” (6) Az Alapító okirat 6. pontja az alábbiak szerint módosul: „Az intézmény férohelyeinek száma: 90 fo. Csoportok száma: 3 csoport. A csoportok átlaglétszáma 20 fo, maximális létszáma 30 fo.” (7) Az Alapító okirat 7. pontja az alábbiak szerint módosul: „Jogszabályban meghatározott közfeladata: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 25. § alapján az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelo intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelmérol és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggo feladatokat is. A gyermek - ha e törvény másképp nem rendelkezik - abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a
42 nevelési év kezdo napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Az óvodai foglalkozásokat oly módon kell megszervezni, hogy az óvoda a szülok igényei szerint eleget tudjon tenni az óvodai neveléssel, a gyermek napközbeni ellátásával összefüggo feladatainak. Az e törvényben meghatározott óvodai feladatok ellátásához igénybe veheto heti idokeret ötven óra, melyet indokolt esetben meg kell növelni a gyermek napközbeni ellátásával összefüggo feladatokhoz szükséges idovel. A gyermek utoljára abban az évben kezdhet óvodai nevelési évet, amelyben a hetedik életévét betölti. Abban az évben, amelyben a gyermek a hetedik életévét betölti, akkor kezdhet újabb nevelési évet az óvodában, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy a szakértoi és rehabilitációs bizottság javasolja, hogy még egy nevelési évig maradjon az óvodában. A nevelési tanácsadó vagy a szakértoi és rehabilitációs bizottság ilyen javaslatot a szülo kérésére és az óvoda nevelotestületének egyetértésével tehet. A nevelotestület egyetértését a nevelési tanácsadó, illetve a szakértoi és rehabilitációs bizottság a gyermek, tanuló vizsgálatának megkezdése elott szerzi be. A nevelési tanácsadó, illetve a szakértoi és rehabilitációs bizottság - szakvéleményének megküldésével - értesíti a lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes jegyzot, ha javasolja, hogy a gyermek további egy évig óvodai nevelésben vegyen részt.” (8) Az Alapító okirat 8. pontja az alábbiak szerint módosul: „Szakágazati besorolása: 851020 Óvodai nevelés” (9) Az Alapító okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: „Tevékenységi besorolása 2009. dec. 31-ig: 801115 Óvodai nevelés” (10) Az Alapító okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul: „10. Tevékenységi besorolása 2010. jan. 1-tol: 10.1 Alaptevékenysége: 851011 Óvodai nevelés, ellátás a. Kiegészíto tevékenysége: 851012 Sajátos nevelési igényu gyermekek óvodai nevelése, ellátása b. Kisegíto tevékenysége: nincs.” (11) Az Alapító okirat 11. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vállalkozási tevékenysége: nincs.” (12) Az Alapító okirat 12. pontja az alábbiak szerint módosul: „Muködési területe: Kakucs község közigazgatási területe. Az intézmény a környezo településekrol történo beiratkozást is befogadhatja, amennyiben az a kötelezoen ellátandó körzet biztonságos ellátását nem veszélyezteti.” (13) Az Alapító okirat 13. pontja az alábbiak szerint módosul: „Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan muködo. Gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján a Kakucs Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal látja el. Eloirányzat feletti rendelkezés tekintetében részjogköru költségvetési szerv, melynek költségvetését más szerv költségvetése tartalmazza.”
43 (14) Az Alapító okirat 14. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vezetojének (vezeto szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Vezetojét Kakucs Község képviselo-testülete nevezi ki a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 18.§-ába foglalt feltételeknek megfeleloen, 5 év idotartamra, nyílt pályázat útján.” (15) Az Alapító okirat 15. pontja az alábbiak szerint módosul: „Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapvetoen közalkalmazotti, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya továbbá lehet munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvérol szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrol szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony)az irányadó.” (16) Az Alapító okirat 16. pontja az alábbiak szeri nt módosul: „Kisegíto tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 0%” (17) Az Alapító okirat 17. pontja az alábbiak szerint módosul: „Vállalkozási tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 0 %” (18) Az Alapító okirat 18. pontja az alábbiak szerint módosul: „Az alapfeladat jellemzoit tartalmazó intézményi nevelési-, pedagógiai program fenntartói jóváhagyása: A 21/1999. sz. képviselo-testületi határozattal történt 1999. május 3-án.” (19) Az Alapító okirat az alábbi 19. ponttal egészül ki: „Az intézmény feladatainak ellátására szolgáló vagyon: A vagyonleltár szerinti önkormányzati tulajdonú ingatlan valamint az intézmény leltára szerinti ingó vagyon. A vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jogot és korlátot a többször módosított 6/1994. (IV. 30.) sz. Önkormányzati rendelet szabályozza." III. (20) Az Alapító okirat végére az alábbi szövegrész kerül: „III. Záró rendelkezések: Jelen alapító okirat 2009. június 1-tol hatályos azzal, hogy a 9. pontban foglaltak 2009. dec. 31-ig hatályosak, a 10. és 11. pontban foglaltak 2010. január 1-tol lépnek hatályba. Az Napköziotthonos Óvoda okiratának 2009. május 25-i keltezésu módosítását Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete a 72/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozattal fogadta el.” (21) Jelen MÓDOSÍTÓ határozat 2009. június 1-tol hatályos. Kakucs, 2009. május 25. Szalay István polgármester
44
Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okirata Egységes szerkezetben a 2009. május 25-én kelt módosításokkal Kakucs Község Önkormányzati Képviselo -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1. §-a és a közoktatásról szóló1993. évi LXXIX. törvény alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1.
A költségvetési szerv megnevezése:
Napközi Otthonos Óvoda
2.
A költségvetési szerv székhelye:
2366 Kakucs, Székesi u. 3.
3.
A költségvetési szerv jogelodje: nincs. Létesíto határozat: 72/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozat. Létesítés éve: 1961.
4.
Fenntartó, és alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Kakucs Község Önkormányzat Képviselo -testülete; 2366 Kakucs, Fo u. 20.
5.
A költségvetési szerv típusa a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20. § alapján: óvoda. OM azonosítója: 33999.
6.
Az intézmény férohelyeinek száma: 90 fo. Csoportok száma: 3 csoport. A csoportok átlaglétszáma 20 fo, maximális létszáma 30 fo.
7.
Jogszabályban meghatározott közfeladata: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 25. § alapján az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelo intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelmérol és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggo feladatokat is. A gyermek - ha e törvény másképp nem rendelkezik - abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdo napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Az óvodai foglalkozásokat oly módon kell megszervezni, hogy az óvoda a szülok igényei szerint eleget tudjon tenni az óvodai neveléssel, a gyermek napközbeni ellátásával összefüggo feladatainak. Az e törvényben meghatározott óvodai feladatok ellátásához igénybe veheto heti idokeret ötven óra, melyet indokolt esetben meg kell növelni a gyermek napközbeni ellátásával összefüggo feladatokhoz szükséges idovel. A gyermek utoljára abban az évben kezdhet óvodai nevelési évet, amelyben a hetedik életévét betölti. Abban az évben, amelyben a gyermek a hetedik életévét betölti, akkor kezdhet újabb nevelési évet az óvodában, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy a szakértoi és rehabilitációs bizottság javasolja, hogy még egy nevelési évig maradjon az óvodában. A nevelési
45 tanácsadó vagy a szakértoi és rehabilitációs bizottság ilyen javaslatot a szülo kérésére és az óvoda nevelotestületének egyetértésével tehet. A nevelotestület egyetértését a nevelési tanácsadó, illetve a szakértoi és rehabilitációs bizottság a gyermek, tanuló vizsgálatának megkezdése elott szerzi be. A nevelési tanácsadó, illetve a szakértoi és rehabilitációs bizottság - szakvéleményének megküldésével - értesíti a lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes jegyzot, ha javasolja, hogy a gyermek további egy évig óvodai nevelésben vegyen részt. 851020 Óvodai nevelés
8.
Szakágazati besorolása:
9.
Tevékenységi besorolása 2009. dec. 31-ig: 801115 Óvodai nevelés
10.
Tevékenységi besorolása 2010. jan. 1-tol:
10.1
Alaptevékenysége: 851011 Óvodai nevelés, ellátás
11.
a.
Kiegészíto tevékenysége: 851012 Sajátos nevelési igényu gyermekek óvodai nevelése, ellátása
b.
Kisegíto tevékenysége: nincs.
Vállalkozási tevékenysége: nincs. 12. Muködési területe: Kakucs község közigazgatási területe. Az intézmény a környezo településekrol történo beiratkozást is befogadhatja, amennyiben az a kötelezoen ellátandó körzet biztonságos ellátását nem veszélyezteti.
13.
Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan muködo. Gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján a Kakucs Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal látja el. Eloirányzat feletti rendelkezés tekintetében részjogköru költségvetési szerv, melynek költségvetését más szerv költségvetése tartalmazza.
14.
Vezetojének (vezeto szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Vezetojét Kakucs Község képviselo-testülete nevezi ki a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 18.§-ába foglalt feltételeknek megfeleloen, 5 év idotartamra, nyílt pályázat útján.
15.
Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási viszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapvetoen közalkalmazotti, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya továbbá lehet munkavállaló, melyekre nézve a
46 Munka Törvénykönyvérol szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrol szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony)az irányadó. 16.
Kisegíto tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 0%
17.
Vállalkozási tevékenysége arányának felso határa a szerv kiadásaiban: 0 %
18.
Az alapfeladat jellemzoit tartalmazó intézményi nevelési-, pedagógiai program fenntartói jóváhagyása: A 21/1999. sz. képviselo-testületi határozattal történt 1999. május 3-án.
19.
Az intézmény feladatainak ellátására szolgáló vagyon: A vagyonleltár szerinti önkormányzati tulajdonú ingatlan valamint az intézmény leltára szerinti ingó vagyon. A vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jogot és korlátot a többször módosított 6/1994. (IV. 30.) sz. Önkormányzati rendelet szabályozza." III. Záró rendelkezések
Jelen alapító okirat 2009. június 1-tol hatályos azzal, hogy a 9. po ntban foglaltak 2009. dec. 31-ig hatályosak, a 10. és 11. pontban foglaltak 2010. január 1-tol lépnek hatályba. Az Napközi Otthonos Óvoda okiratának 2009. május 25-i keltezésu módosítását Kakucs Község Önkormányzata Képviselo-testülete a 72/2009. (05. 25.) sz. Kt. Határozattal fogadta el.
Kakucs, 2009. május 25.
Szalay István polgármester