Farkas Katalin. Magyar függetlenségi törekvések : a Csáky Komáromy-féle. szervezkedés

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ

Farkas Katalin Magyar függetlenségi törekvések 1859-1867: a Csáky–Komáromy-féle szervezkedés

Történelemtudományok Doktori Iskola, vezető: Prof. Dr. Gergely Jenő egyetemi tanár Új- és Jelenkori Magyar Történeti Doktori Program, vezető: Prof. Dr. Gergely Jenő egyetemi tanár

A bizottság tagjai: Prof. Dr. Gergely András egyetemi tanár (elnök), Dr. Deák Ágnes egyetemi docens (opponens), Dr. Dobszay Tamás egyetemi adjunktus (opponens), Dr. Szász Zoltán kandidátus (tag), Dr. Csapó Csaba egyetemi adjunktus (titkár)

Témavezető: Dr. Pajkossy Gábor habilitált egyetemi docens

Budapest, 2006.

1

TARTALOM BEVEZETÉS......................................................................................................................... 4 I. A CSÁKY–KOMÁROMY-FÉLE SZERVEZKEDÉS ELŐFELTÉTELEINEK KIALAKULÁSA: A MAGYAR NEMZETI IGAZGATÓSÁG ÉS A MAGYARORSZÁGI NEMZETI ELLENZÉK (1859–1862) ................................................................................ 11 1. Kapcsolatfelvétel a magyar emigráció vezetői, valamint a párizsi és a torinói udvar között ............................................................................................................................... 11 2. A pesti központi bizottmány és az emigráció vezetői (1859–1861)............................ 12 3. A hadseregszervezés kérdése és a honvédegyletek ..................................................... 20 4. Komáromy György jelentése a hadseregszervezésről ................................................. 24 5. A szélsőbal viszonya a határozati többséghez és Kossuthhoz..................................... 34 6. A nemzetiségi kérdés a hazaiak és az emigránsok kapcsolatainak tükrében (1859– 1862)................................................................................................................................ 40 II. CSÁKY ÉS KOMÁROMY EMIGRÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK KEZDETEI. KOSSUTH ELSZIGETELŐDÉSE (1862–1864)................................................................ 48 1. A határozatiak 1862-ben.............................................................................................. 48 2. Komáromy és Csáky letelepedése Genfben, külföldi és magyarországi kapcsolatrendszerük 1862–1863-ban .............................................................................. 53 3. A lengyel felkelés, az olasz diplomácia és a magyarok 1863 tavaszán....................... 62 4. Kossuth helyzete 1863 tavaszán-nyarán és a Vidacs-féle szervezkedés ..................... 68 5. Klapka megállapodása az olasz kormánnyal és a Csáky–Komáromy-féle comitéval 1863 őszén ....................................................................................................................... 76 6. A magyar emigránsok és az olasz kormány 1863/64 fordulóján................................. 79 7. A Nedeczky- és a Beniczky-féle szervezkedés ........................................................... 87 8. A szervezkedés lelepleződése és a megtorlás.............................................................. 96 III. CSÁKY ÉS KOMÁROMY HELYZETE AZ EMIGRÁCIÓBAN ÉS MEGEGYEZÉSI KÍSÉRLETEIK AZ OLASZ KORMÁNNYAL (1864–1865).......................................... 101 1. Az európai hatalmi helyzet 1864-ben........................................................................ 101 2. A Nedeczky- és a Beniczky-féle szervezkedés lelepleződését követő hónapok Magyarországon és az emigrációban............................................................................. 104 3. Klapka és az al-dunai felkelés szervezése 1864 nyarán ............................................ 110 4. Tárgyalások a Csáky–Komáromy-féle comité és az olasz kormány között 1864 nyarán ....................................................................................................................................... 117 5. Az olasz politikai élet változásainak hatása a Csáky–Komáromy-féle szervezkedés lehetőségeire 1864 őszén ............................................................................................... 125 6. Új remények 1864/65 fordulóján............................................................................... 128 7. Az olasz diplomácia értesülései osztrák–magyar kiegyezési tárgyalásokról 1865-ben ....................................................................................................................................... 135 8. Csáky és Komáromy kiútkeresései 1865-ben............................................................ 139 IV. A CSÁKY–KOMÁROMY-FÉLE SZERVEZKEDÉS AZ 1866. ÉVI HÁBORÚ IDEJÉN ÉS KOSSUTH VÁDJAI (1866–1867) ............................................................... 145 1. Készülődés a háborúra: a porosz–olasz szövetség és nemzetközi háttere................. 145

2

2. A magyar politikai emigráció a háború előestéjén .................................................... 148 3. A déli hadszíntér. Kossuth tárgyalásai az olasz kormánnyal..................................... 157 4. Az északi hadszíntér. Csáky, Komáromy és Klapka Poroszországban..................... 162 5. Szervezkedés a Balkánon .......................................................................................... 168 6. Magyarország az 1866. évi háború idején ................................................................. 174 7. Irányi poroszországi megbízatása és Csákyék megegyezési kísérlete az olasz kormánnyal .................................................................................................................... 182 8. Csáky és Komáromy tevékenységének visszhangjai az emigrációban a háborút követő hónapokban. A porosz kormánytól kapott pénz sorsa................................................... 190 ÖSSZEGZÉS..................................................................................................................... 201 RÖVIDÍTÉS- ÉS IRODALOMJEGYZÉK....................................................................... 203

3

BEVEZETÉS 1898-ban és 1900-ban Kossuth Ferenc gondozásában megjelentek Kossuth Lajos „Iratainak” VI. és VII. kötetei, amelyek tartalmazták az 1866. évi porosz–olasz–osztrák háborúra vonatkozó dokumentumokat. A kiegyezés megakadályozását célzó függetlenségi törekvések történetének utolsó nagy fejezetét alkotó események bemutatása során Kossuth Lajos szokatlanul erős indulattal és keserűséggel bírált két határozati párti, majd 1862-től az emigráció tagjává váló politikust, Komáromy Györgyöt és Csáky Tivadar grófot. Azzal vádolta őket, hogy a vele kötött megállapodás ellenére az 1866. évi háború idején az ő tudta és belegyezése nélkül tárgyaltak Berlinben a porosz kormánnyal, írott szerződés és az esetleges magyar szabadságharc magára maradását kizáró biztosítékok nélkül vállalták a Klapka-légió beküldését Magyarországra, a hazában ígéretük ellenére nem robbantottak ki felkelést, nem is állt mögöttük szervezett csoport, a porosz kormánytól kapott pénz nagy részét pedig elsikkasztották. Kossuth kitért arra is, hogy működésüknek a korábbi évekre visszanyúló előzményei vannak. Az 1980-as évekig egyetlen olyan történészi munka sem született, amely részletes vizsgálatnak vetette volna alá a Kossuth által felvázolt „Csáky–Komáromy-féle üzelmeket” és azok hátterét. A Kossuth életével vagy a Kossuth-emigráció történetével foglalkozó kutatók közül azok, akik egyáltalán említést tettek Csákyról és Komáromyról (Szekfű Gyula, Lukács Lajos 1955-ben, Koltay-Kastner Jenő, Kovács Endre, Szabad György), többnyire csak Kossuth „Iratait” használták forrásul. Az 1950-es évek végén Szabad György és Lukács Lajos között Kossuth emigrációs tevékenységének megítéléséről kibontakozó vita azonban arra ösztönözte Lukácsot, hogy kutatásai során nagyobb figyelmet szenteljen a Csáky–Komáromy-féle szervezkedésnek. Ennek eredményeképpen az 1984-ben megjelentetett „Magyar politikai emigráció 1849-1867” című művében arra a következtetésre jutott, hogy a két határozati politikus külföldi tevékenysége 1863 és 1866 között reális alternatívát jelentett a függetlenségi törekvések terén a vezető szerepéhez féltékenyen ragaszkodó, de a magyarországi politikai viszonyokat szerinte egyre kevésbé ismerő Kossuth elképzeléseivel szemben. Lukács, Teleki László politikai örökösének, és a Kossuthtal együttműködni nem kívánó „nemesi-liberális ellenzék” nagy távlatokban gondolkodó, jó fellépésű külföldi képviselőjének nevezte Csákyt.

4

Lukács érvelésén erősen érezhető az a szándék, hogy megcáfolja Szabadnak az 1977-ben megjelent Kossuth-életrajzában, Kossuth emigrációs szerepéről alkotott, szerinte túlságosan kedvező véleményét. Csáky, Komáromy és a velük együttműködő Klapka tevékenységének akkora jelentőséget tulajdonított, hogy megkérdőjelezte Kossuth vezető helyét az emigrációban. A Csáky–Komáromy-féle szervezkedés jelentősége nem vitatható, Lukács azonban Kossuth háttérbe szorítására irányuló törekvése miatt feltáratlanul hagyja a szervezkedés számos fontos részletét és mozgatórugóját. Csákynak és Komáromynak, két – mint látni fogjuk –, kevéssé jelentős politikusnak egy időre valóban sikerült kizárnia Kossuthot az olasz, majd a porosz kormánnyal való kapcsolattartásból, és elhitetnie e kormányokkal, hogy a hazában olyan erők állnak mögöttük, amelyek képesek az újabb magyar

szabadságharc

kirobbantására.

Szervezkedésüknek

és

átmeneti

sikereik

magyarázatának a korábbiaknál szélesebb körű vizsgálata ezért egyfajta „látleletet” ad a magyarországi politikai helyzetről, valamint az emigráció belső viszonyairól és mozgásteréről egy olyan időszakban, amely később sorsdöntőnek bizonyult Magyarország és a Habsburg Birodalom jövője szempontjából. Lukács, mivel az emigráció története szempontjából fontos eseményeket kívánta bemutatni említett művében, a hangsúlyt Csáky és Komáromy 1863 és 1866 közötti, a külföldi kormányokkal és más emigránsokkal kiépített kapcsolatainak vizsgálatára helyezte. Ez az időbeli és térbeli leszűkítés azonban lehetetlenné tette a Csáky–Komáromyféle szervezkedés teljes folyamatának, előzményeinek és következményeinek feltárását. Pedig a szervezkedés előtörténete 1859 elejére nyúlt vissza, arra az időszakra, amikor Magyarországon Teleki utasításainak megfelelően létrejött a későbbi határozati párt magját jelentő „hazafias cselekvési párt” vagy más néven „pesti forradalmi comité”. Jóllehet ennek az emigrációval való kapcsolattartását, illetve általában az 1860-1861-es évek történéseit Szabad a „Forradalom és kiegyezés válaszútján 1860/61” című művében részletesen ismerteti, a Komáromy és Csáky személyére összpontosító értekezés ezt újabb adalékokkal egészíti ki. A későbbi események szempontjából ugyanis igen lényeges, milyen személyes ismeretségek révén lett tagja a forradalmi szervezkedésnek Komáromy és Csáky, milyen szerepet játszottak abban, miért oszlott fel a comité 1861 márciusában, miért éppen Komáromy lett ezután a Magyar Nemzeti Igazgatóság magyarországi képviselője, milyen előzmények után és milyen körülmények közt írta meg 1861 augusztusában a hadseregszervezésről szóló jelentését és mennyi valós alapja volt ennek.

5

Kossuth ekkor még teljesen megbízott Komáromyban, és nem kételkedett a magyarországi hadseregszervezésről szóló jelentésében sem. Komáromy viszont, a határozati vezérkar politikai irányát követve egyre távolabb került Kossuthtól, és 1862 márciusában már közvetlenül Klapka Györggyel igyekezett kapcsolatba lépni. A szakirodalomból ismert tény, hogy Kossuth és a Tisza Kálmán vezette határozati többség között elsősorban a nemzetiségi kérdés eltérő megítélése vezetett szakításhoz. Az már kevésbé tudott, hogy ez a szakítás, és a Kossuth megkerülésére irányuló első lépések, – melyek pontos körülményeit az értekezés igyekszik tisztázni –, még a Dunai Szövetség tervének megjelenése és a Magyar Nemzeti Igazgatóság felbomlása előtt megtörténtek. Legalább ennyire lényeges annak feltárása, hogy az 1862-ben Genfbe költöző Komáromy és Csáky miért hagyták el a hazát, és hogyan alakították ki azokat az emigrációs kapcsolataikat, amelyek később hozzásegítették őket az olasz kormánnyal való érintkezéshez. Lukács az emigrációról szóló művében nem tárta fel és nem elemezte, milyen magyarországi háttérrel rendelkezett Csáky és Komáromy. A kérdés azonban a téma szempontjából alapvető jelentőségű, hiszen a két politikus egy magyarországi forradalmi szervezet képviseletében lépett fel külföldön, és elsősorban ennek hangoztatásával tudták megnyerni Klapka és az olasz kormány bizalmát. Az értekezés ezért különösen nagy figyelmet szentel annak, miként alakult Csáky és Komáromy kapcsolata egykori határozati képviselőtársaikkal 1862 után, kikkel álltak még összeköttetésben a külföldön töltött évek alatt, ezek a személyek milyen forradalmi tevékenységet végeztek, illetve mindez mennyire folyt szervezett keretek közt. Az értekezés kitér arra is, hogy hogyan alakultak 1863 és 1867 között Kossuth magyarországi kapcsolatai. Ennek tisztázása elkerülhetetlen azért, mert a két hazai csoport 1864-ben egy rövid ideig közösen tevékenykedett (az ún. „Almásy–Nedeczky-féle összesküvés” idején), és azért is, mert Kossuth magyarországi összeköttetésein keresztül (Vidacs János, Szilágyi Virgil) értékes információkat szerzett a Csáky–Komáromy-féle szervezkedésről. A magyarországi szervezkedésről, a forrásanyag hiányosságai miatt, ennek ellenére sokszor csak töredékes és feltételezéseken alapuló ismeretekhez jutottunk. Csákyval és Komáromyval kapcsolatban emigrációs körökben többször is megfogalmazódott az a vád, hogy személyes érdekeiket a haza sorsa elé helyezték. Adósságaikról és költekező életmódjukról különböző szóbeszédek kaptak lábra, amelyek azt sugallták, hogy valójában csak pénzt akartnak kicsalni a külföldi kormányoktól.

6

Egyesek arra is tettek célzásokat, hogy politikai ambícióik jóval túlnőnek képességeiken és személyük valódi jelentőségén. Lukács szerint ezek a vádak többnyire Kossuth környezetéből származtak, és a volt kormányzó féltékenysége motiválta őket. Szembeállította velük azt a tényt, hogy az olasz vezetők többször is elismerően szóltak Csákyékról, és megbíztak bennük. Csáky és Komáromy tevékenységének tényleges értéke azonban csak akkor határozható meg, ha azt vesszük mércéül, hogy mennyire szolgálta a magyar függetlenség ügyét. Éppen ezért elengedhetetlen annak alapos vizsgálata, hogy hogyan alkalmazkodtak az állandóan változó nemzetközi helyzethez, mely külföldi politikusokkal álltak összeköttetésben, milyen feltételek mellett kötöttek szerződést vagy tettek ajánlatot szerződéskötésre. Minthogy az olasz kormánnyal való kapcsolatukat alapvetően befolyásolta az, hogy az olasz diplomácia milyen értesüléseket kapott a magyarországi viszonyokról, az értekezés kitér ezek megszerzésének módjára és tartalmára is. Az értekezés nemcsak az 1866. évi háború végéig, hanem egészen 1867-ig vizsgálja a Csáky–Komáromy féle szervezkedés eseményeit, amit több tényező is indokol. Így nyomon követhető, milyen körülmények hatására és hogyan formálódott ki Kossuth elítélő véleménye Csáky és Komáromy tetteiről, mely előbb a Negyvenkilencz című lapban, majd az „Iratokban” látott napvilágot. Egyúttal feltárható az is, hogyan reagált Csáky és Komáromy ezekre a vádakra, és milyen módon számolt el az 1866. évi háború során a porosz kormánytól kapott pénzzel. *

*

*

Az értekezés tárgya több ponton is illeszkedik egy-egy olyan nagyobb kérdéskörhöz, amely bőséges szakirodalommal rendelkezik. Az olaszországi magyar emigráció történetén (Koltay-Kastner Jenő, Kovács Endre, Lukács Lajos) és Kossuth életén (Hentaller Lajos, Lukács Lajos, Spira György, Szabad György) kívül részleteiben vagy egészében feldolgozásra került már Klapka (Lengyel Tamás, Borsi-Kálmán Béla), Teleki (Horváth Zoltán), Tisza Kálmán (Kozári Monika), Beniczky Lajos (Steier Lajos), Mazzini (Jászay Magda) és Garibaldi (Csorba László) élete, valamint az 1860-1861-es időszak (Szabad György). Van irodalma a nemzetiségi kérdésnek, illetve a magyarok és a szomszédos népek kapcsolatának (Kovács Endre, Spira György, Borsi-Kálmán Béla, Ress

7

Imre, Deák Ágnes), a kiegyezéshez vezető tárgyalásoknak, illetve kormányzati politikának (Galántai József, Hanák Péter, Somogyi Éva, Katus László, Csorba László), a szélsőbal politikájának (Szakács Margit, Szabó Csilla), a magyarországi szabadkőművességnek (Abafi Lajos, Berényi Zsuzsanna Ágnes), valamint az olaszországi és a poroszországi magyar légiónak (Lukács Lajos, Andreas Kienast) is. A nemzetközi kapcsolatokkal és hatalmi viszonyokkal főként Diószegi István foglalkozott, míg az olasz külpolitikáról elsősorban természetesen olasz szerzők (Luigi Chiala, Giuseppe Gallavresi, Basileo Cialdea, Pasquale Fornaro) művei adnak részletes tájékoztatást. A szakirodalmi hivatkozások

azonban

többnyire

hátterül

szolgálnak

a

Csáky–Komáromy-féle

szervezkedés bemutatásához, amelynek részletei a (sok esetben eddig még feltáratlan) források alapján rekonstruálhatóak. A téma kiindulási pontját jelentő forrás Kossuthnak a Negyvenkilencz című lapban „Egy fejezet a múlt háború történetéhez” címmel 1867 januárjában megjelent cikke, valamint az „Iratok” VII. kötete, amely némileg módosítva tartalmazza az előbbi cikket, a volt kormányzó egy utólagos feljegyzését Csáky és Komáromy 1862 és 1866 közötti tevékenységéről, és számos, a témához tartozó levelét. Emellett Kossuth „Iratainak” további köteteiben (I., II., III., V., VI) is olvashatóak értékes forrásul szolgáló levelek és feljegyzések. Az Iratokban megjelent levelek szövege azonban nem mindig azonos az eredetivel, ami elengedhetetlenné tette a Magyar Országos Levéltár (MOL) R szekciójában található Kossuth-gyűjtemény vizsgálatát. Ezt indokolta az is, hogy számos, a témához tartozó Kossuth-levél nem jelent meg nyomtatásban. Más emigránsok (Éber, Helfy, Irányi, Klapka, Pulszky, Türr, Vukovics, továbbá természetesen Csáky és Komáromy) levelezései és iratai, amelyek ugyancsak a MOL R szekciójában találhatóak, szintén fontos csoportját jelentették az értekezésben felhasznált forrásoknak. Az emigránsok levelezésének és iratainak különleges értékét az adja, hogy sok esetben csak itt lelhetőek fel a titkos konspirációra vonatkozó utalások. Ebből a szempontból különösen figyelemre méltóak Csáky egyes iratai, amelyek – bár néha csak töredékes fogalmazvány formájában –, a hazába küldött vagy onnan érkező üzeneteket és a magyarországi szervezkedésre vonatkozó feljegyzéseket tartalmaznak. A konspiráció logikája azonban az esetek többségében szóbeli közlést kívánt meg, ezek tartalmára pedig csak néhány szerencsés esetben következtethetünk a forrásokból.

8

A levelezések egy másik csoportja a magyar emigránsok és az olasz politikusok közötti érintkezés során keletkezett. Ezen levelek egy része szintén megtalálható a MOL R szekciójában, közülük számos nyomtatásban is megjelent Nyulásziné Straub Éva gondozásában. A MOL-ban található levelek közül néhány eredetije, illetve jelentős mennyiségű további levél az olasz külügyminisztérium levéltárában (Ministero degli Affari Esteri, Archivio Storico-diplomatico, Róma) olvasható. Ezek egy része szintén megjelent nyomtatásban a „Documenti Diplomatici Italiani” című kiadványsorozatnak a korszakra vonatkozó köteteiben. Bizonyos esetekben a magyar emigráció tagjai is az olasz külügyminisztériumon keresztül leveleztek egymással, így annak levéltárában az ő leveleik is megtalálhatóak. Ugyancsak itt lelhetőek fel az olasz diplomaták egymás közti levelei a magyar kérdésről és a magyarországi politikai viszonyokról. A magyar emigránsok és olasz diplomaták levelei teszik elsősorban lehetővé az olasz külügyi vezetés terveinek vizsgálatát,

valamit

a

szerződések

vagy

szerződéstervezetek

feltételeinek

és

célkitűzéseinek elemzését. A források egy teljesen más jellegű csoportját képezik a különböző hatóságok iratai. Ilyenek a Helytartótanács és a Kancellária anyagai (MOL D szekció), amelyek számos esetben rendőri jelentéseket is magukban foglalnak. Rendőri iratok találhatóak még a Hadtörténelmi Levéltár (HL) IV. fondfőcsoportjában is. Ugyanitt olvasható a JámborSomogyi- és az Almásy-Nedeczky-per anyaga is. Ezek az iratok fontos részletekkel szolgálnak a forradalmi szervezkedésekre vonatkozóan, megbízhatóságuk azonban sok esetben erősen kétséges, gyakran tartalmaznak ugyanis a félelem vagy más okok által motivált túlzásokat. Az értekezés alapjául szolgáló források két kisebb, de nem elhanyagolható egységét jelentik a Szent Istvánról elnevezett szabadkőműves páholy iratai (MOL P szekció) és az 1861-ben keletkezett honvédegyleti iratok (HL VI. fondfőcsoport). Az értekezésben vizsgált korszak bőséges forrásanyagát adják egyes szereplők (Theodor von Bernhardi, Kecskeméthy Aurél, Kossuth Lajos, Lónyay Menyhért, Madarász József, Alfonso La Marmora, Mednyánszky Cézár, Podmaniczky Frigyes, Pulszky Ferenc, Tanárky Gyula, Teleki Sándor, Várady Gábor, Veress Sándor és Vezerle Gyula) naplói és visszaemlékezései. A naplók és visszaemlékezések a viszonylag gyakori szubjektív elemek és tévedések ellenére is kiválóan alkalmasak egy-egy, a szerző által közvetlenül átélt esemény feltárására. A kutatást segíti még a korabeli sajtó tanulmányozása is, itt viszont többnyire csak szigorúan cenzúrázott elvi álláspontok jelenhettek meg. Kivételt képeznek

9

ez alól a kiegyezés után született visszaemlékező írások, továbbá az országba titokban becsempészett Negyvenkilencz című lap cikkei. A kutatás során igen fontos szerepet kaptak az életrajzi adatokat tartalmazó kézikönyvek (Szinnyei József, Bona Gábor, Gulyás Pál, Ruszoly József, Pálmány Béla által írt vagy szerkesztett művek) is, mivel a függetlenségi szervezkedésekben résztvevő személyeket és a köztük lévő kapcsolódási pontokat sok esetben csak ezek segítségével lehetett azonosítani.

10

I. A CSÁKY–KOMÁROMY-FÉLE SZERVEZKEDÉS ELŐFELTÉTELEINEK KIALAKULÁSA: A MAGYAR NEMZETI IGAZGATÓSÁG ÉS A MAGYARORSZÁGI NEMZETI ELLENZÉK (1859–1862) 1. Kapcsolatfelvétel a magyar emigráció vezetői, valamint a párizsi és a torinói udvar között III. Napóleon francia császár és Camillo Benso di Cavour gróf, a Szárd-Piemonti Királyság miniszterelnöke 1858 júliusában egy kis francia fürdővárosban, Plombières-ben titkos megállapodást kötött arról, hogy kiűzik Itáliából az osztrákokat, és egy szövetségi államot hoznak létre a félszigeten a pápa vezetése alatt. Az Ausztria elleni háború tervei között kezdettől fogva szerepelt a magyar szabadságharc újrakezdésének támogatása is. Cavour, párizsi olasz emigránsok közvetítésével, már márciusban Torinóba hívta a Cannesban tartózkodó Teleki László grófot, és ismertette vele a piemonti kormány Ausztriaellenes elképzeléseit. Teleki azt javasolta Cavournak, hogy katonai kérdésekről Klapka György tábornokkal, a komáromi vár külföldön is híressé vált egykori védőjével tárgyaljon.1 A piemonti miniszterelnök a plombières-i megállapodás után valóban megkereste Klapkát, akit már az 1856-ban rendezett párizsi konferencián megismert. A krími háborút lezáró párizsi konferencia a piemonti miniszterelnök javaslatára tárgyalt az olasz kérdésről is. Klapkát James Fazy, a Banque Generale de Suisse elnöke mutatta be Cavournak. A magyar tábornok a svájci bank ügynöke és Fazy jó barátja volt. Klapka először Teodoro Santa Rosa piemonti államtitkárral tárgyalt augusztusban Aux-les-Bainsben, majd szeptemberben Cavourral Torinóban, decemberben pedig Jérôme Napoléon herceggel Párizsban. Újabb torinói és párizsi tárgyalások után 1859 januárjában sikerült megállapodnia mindkét állam vezetésével arról, hogy azok fegyveres és anyagi segítséget nyújtanak a magyar függetlenség kivívásához. Megegyezés született egy itáliai magyar légió létrehozásáról, valamint a dunai fejedelemségekkel történő kapcsolatfelvételről is.2 Napóleon herceg a tárgyalások során azt javasolta Klapkának, hogy a szabadságharc szervezésébe Teleki mellett vonja be Kossuth Lajost is. A francia diplomácia számára nyilvánvaló volt ugyanis, hogy Magyarországon csak a volt kormányzó lehet képes jelentős tömegeket felsorakoztatni a függetlenségi eszmék mellett. 1 2

HORVÁTH Z., 1964. 386, 396. LENGYEL T., 1936. 25-27.

11

Klapka azonban nem szívesen működött együtt a volt kormányzóval, nem akart bizottmányt, és nem akarta átadni a vezetést a nála tekintélyesebb Kossuthnak. Végül a francia diplomácia nyomására mégis találkoztak 1859 januárjában Londonban, és megállapodtak, hogy a katonai szervezést Klapka, a politikait pedig Kossuth fogja irányítani.3 Májusban a bizottmány, vagyis a Magyar Nemzeti Igazgatóság megalapítására is sor került, Kossuth, Klapka és Teleki részvételével. A Magyar Nemzeti Igazgatóság létrehozása tehát egy kompromisszum következménye volt: a kiváló külföldi kapcsolatokkal rendelkező Teleki és Klapka bevonta a szervezésbe a magyarországi közvéleményre jelentős mértékben hatni tudó, és ezért a nagyhatalmak vezetőinek szemében is tekintélyes Kossuthot, cserébe az utóbbi beleegyezett a kollektív vezetésbe.4 Az egymással baráti viszonyban álló Klapka és Teleki a külföldi kormányokkal folytatott tárgyalások eredményeiről szóló híreket igyekezett a hazába is eljuttatni. Az újabb szabadságharc reménye ugyanis szükségessé tette egy, az emigrációval, és az emigráción keresztül a külföldi kormányokkal kapcsolatot tartó magyarországi titkos szervezet létrehozását, amelyre nagyjából egy hónappal Klapkának a torinói és párizsi vezetéssel, illetve Kossuthtal történt megállapodása után került sor. A titkos csoport Teleki kapcsolatain keresztül szerveződött.5

2. A pesti központi bizottmány és az emigráció vezetői (1859–1861) Teleki László, aki 1848/49-ben Magyarország követeként szolgált Párizsban, a világosi fegyverletétel után számos emigránsnak segített abban, hogy otthonra, vagy legalábbis átmeneti menedékre találjon a francia fővárosban. Ennek köszönhetően, és Kossuth törökországi internálása miatt 1851-ig nemcsak a párizsi magyar emigráns egyesület elnöke, hanem a magyar emigráció vezéralakja is volt. Párizsban ekkoriban számos előkelő magyar menekült élt, többek közt Almásy Pál, Vetter Antal, Andrássy Gyula gróf, Károlyi Ede gróf, Károlyi Sándor gróf, Lónyay Menyhért és Komáromy György, akik baráti kapcsolatokat ápoltak egymással, illetve Telekivel, egyesek közülük

3

LENGYEL T., 1936. 27-28. LUKÁCS L., 1984. 141-142. 5 L. „A pesti központi bizottmány és az emigráció vezetői (1859–1861)” c. fejezetben 4

12

pedig szabadkőműves páholyt is alapítottak Mont Sinai néven.6 Pulszky Ferenc emlékirataiban így jellemezte a párizsi emigránsokat: „A párizsi menekültek kevésbé ismerték a londoni emigráció nyomorát, többnyire olyanok voltak ottan, kik otthonról kaptak, habár szűk jövedelmet. Haynau kegyetlenkedése idejében sokan jöttek ki Franciaországba, kik, amint kedvezőbb idők álltak be, visszamentek a hazába…”.7 Teleki 1851-ben átmenetileg Genfbe költözött, az emigráns egyesület feloszlott,8 a párizsi magyar társaság pedig néhány éven belül valóban jelentősen megfogyatkozott: Andrássy, a Károlyiak, Lónyay és Komáromy hazatértek, míg Vetter Londonba tette át lakhelyét. Teleki szoros kapcsolatban maradt Almásyval, aki 1857 végén bizalmasan közölte vele, hogy magánéleti gondjai miatt ő is vissza akar költözni Magyarországra, így amnesztiáért folyamodott. A debreceni országgyűlés egykori alelnökének felesége egy osztrák tiszt szeretője lett, lánya is osztrák tiszttel jegyezte el magát, fia pedig belépett a császári seregbe. Az amnesztiát azonban ekkor nem, csak egy évvel később kapta meg. Valamikor 1859 januárjában vagy februárjában térhetett véglegesen haza.9 A vonatkozó forrásokban több jel is arra utal, hogy hazatérte után, minden bizonnyal Teleki utasítására, ő szervezte meg az úgynevezett „pesti központi bizottmányt”,10 amely az emigránsok tárgyalásainak értelmében az újabb szabadságharc előkészítését tűzte ki célul. Klapka egy 1859. február 28-án kelt levelében arra kérte Telekit, hogy a lehető legrészletesebben ismertesse meg az emigránsok tárgyalásainak eredményeivel és a várható nemzetközi fejleményekkel a pesti bizottmány Párizsba érkező küldöttjét, Komáromy Györgyöt.11 Komáromy, aki Almásynak a reformkor óta igen jó barátja volt,12 márciusban találkozott Telekivel. Az emigrációval ekkor kapcsolatba lépő pesti bizottmány 6

MEDNYÁNSZKY, 1930. 92-96.; BERÉNYI, 2002. 26.; FLORIDOR, 1895. márc. 10. PULSZKY, 1958. II. 15. 8 Az egyesület feloszlása Kossuth szabadulásával függött össze. A volt kormányzó ugyanis kezébe akarta venni annak irányítását, és egyúttal demokrata-republikánus színt kívánt adni neki, ez azonban erősen megosztotta a tagokat. A feloszlást megelőző vitákról l.: SZEMERE, 1999. 25. Szemere–Czetz, 1851. júl. 3.; TELEKI L., 1961. 78-81. Teleki–Vukovics, 1851. júl. 20. 9 MOL R 216. 1. t. Teleki–Vukovics, 1857. dec. 3., Teleki–Vukovics, 1858. jan. 29., uo. Horváth–Vukovics, 1858. dec. 11., uo. Horváth–Vukovics, 1859. jan. 20., uo. Horváth–Vukovics, 1859. márc. 16., uo. Horváth– Vukovics, 1859. márc. 18.; – vö.: SZABAD, 1967. 313.; Teleki Sándor a Budapesti Hírlap mellékletébe Almásy halála alkalmából írt visszaemlékezésében megemlítette, hogy Almásynak nagy lelki gyötrelmei voltak az amnesztia elfogadása után, és hazatéréséről Puky véleményét is kikérte. (TELEKI S., 1882.) 10 A két esemény közti kapcsolatot elsősorban Teleki nyilvánvaló szándékai, Almásyval való barátsága, valamint Almásynak a bizottmányban betöltött vezető szerepe támasztja alá. A feltételezést ugyanakkor megerősíti az a tény is, hogy Almásy hazatérése és a bizottmány megalakulása között igen rövid idő telt el. 11 LENGYEL, 1936. 30. 12 Teleki Sándor emlékirataiban a reformkori országgyűlések kapcsán felidéz egy történetet, amely az ő, valamint Almásy és Komáromy barátságát igazolja. (TELEKI S., 1958. 465-466.) 7

13

vagy más néven „hazafias cselekvési párt” valószínűleg néhány héttel korábban, tehát Almásy hazatérte után nem sokkal alakult meg, baráti-rokoni ismeretségek alapján. A bizottmány tagja lett Almásyn és Komáromyn kívül az egykori párizsi emigráns társaság egy harmadik alakja, Lónyay, valamint Teleki unokaöccse, Tisza Kálmán, továbbá Komáromy fiatal barátja és rokona, a császári seregből másfél évvel korábban kilépett Csáky Tivadar gróf is. A katonai szervezést kezdetben két tekintélyes egykori honvédtiszt, Beniczky Lajos ezredes13 és Maróthy János huszárőrnagy14 irányította.15 1860 tavaszán elhagyta a bizottmányt Lónyay, aki ezután Deákhoz közeledett,16 miközben új tagokkal is bővült a szervezet: Podmaniczky Frigyessel és a katonai szakértőnek számító Ivánka Imrével. Az utóbbi kettő együtt küzdött Tisza Kálmánnal a református és az evangélikus egyház autonómiáját jelentős mértékben korlátozó protestáns pátens visszavonásáért, így valószínűleg az ő révén kerültek a bizottmányba 1860-ban.17 A csoporthoz lazábban kötődtek a Károlyi-testvérek, Sándor és Ede is. A titkos mozgalom vezetőjének Almásy számított, de irányító szerepet töltött be Komáromy is, minthogy ő tárgyalt a bizottmány nevében az emigránsokkal, és 1860 júniusától a jelentéseket is ő írta. 1860 elején már harmadik alkalommal utazott külföldre, és Londonban megbeszélést folytatott Kossuthtal, Klapkával és Telekivel a nemzetközi helyzet várható alakulásáról és az Ausztria elleni háború lehetőségéről.18 Ugyanakkor a pesti titkos szervezet más tagjai is tudtak – rokoni kapcsolataiknak köszönhetően –, közvetve vagy közvetlenül érintkezni a magyar emigráció vezetőivel. Tisza Kálmán 1859 őszén német területen, egy évvel később pedig Svájcban találkozott nagybátyjával, 13

Beniczky Lajosnak (1813–1868) pesti központi bizottmány tevékenységében való részvétele különösen érdekes, mivel 1860-ban két memorandumot is intézett Albrecht főherceg helytartóhoz, amelyben felajánlotta, hogy jelent az ország hangulatáról. Még ugyanazon év nyarán 4000 forintot kapott a kormányzattól azért, hogy megpróbálja rávenni a nemeseket a passzív ellenállás feladására. Tevékenységét előbb betegsége szakította félbe, majd a bécsi politikában csalódva végleg felhagyott azzal. (STEIER, 1924. 720-721.) 14 Maróthy János (1819–1887) a szabadságharcban huszárőrnagyi rangot ért el. 1861-ben a Határozati Párt képviselője, a dualizmus korában a Honvédmenház parancsnoka volt. (SZINNYEI, 1891–1914. VIII. 689.) 15 Teleki egy 1860 tavaszán kelt levelében Lónyayt, Almásyt, Komáromyt, Csákyt és Tiszát nevezi meg „hazai ügynökként”, Beniczkyt pedig „guerillafőnökként”. Egy 1860 őszén íródott levelében pedig már két katonai vezetőről „Benőről” (Beniczkyről) és „Mórról” beszél. Utóbbi Kossuth későbbi irataiból azonosítható: Maróthy Jánost jelöli. (MOL R 90. 3278. Teleki–Kossuth, 1860. ápr. 22., uo. 3450. Teleki– Kossuth, 1860. nov. 7.) – A bizottmány létrejöttéről l. még: SZABAD, 1967. 131. 16 SZABAD, 1967. 131. Lónyay több naplóbejegyzése is utal arra, hogy Komáromyval és Tisza Kálmánnal a bizottmányból való kilépése után is baráti viszonyban maradt, és az országgyűlés megnyitását megelőző hónapokban többször is találkozott velük. (LÓNYAY, 2004. 18., 88., 107., 116., 156.) 1861. április 3-án ugyanakkor arra panaszkodott, hogy Tisza, Komáromy és társaik titkolóznak előtte. (LÓNYAY, 2004. 182.) 17 PODMANICZKY, 1888. 80-91. 18 Kossuth, Tanárky Gyula feljegyzése szerint, „nagy merészségnek” nevezte Komáromy külföldi utazásait, tekintettel annak börtönviseltségére. (TANÁRKY, 1961. 125.)

14

Telekivel. Podmaniczky ugyancsak 1860 őszén tett látogatást Brüsszelben, sógoránál, a Kossuthtal rendszeresen levelező Jósika Miklósnál.19 A francia rokonokkal rendelkező Károlyiak gyakorta jártak Párizsba. A mozgalom megalakulását követő hónapok külföldi fejleményei nem igazolták az újabb szabadságharc kirobbanásával kapcsolatos várakozásokat. Az 1859 tavaszán kitört francia–piemonti–osztrák háború elméletileg alkalmat teremtett volna a magyarok bevonására, de erre nem került sor, mivel III. Napóleon császár Villafrancában sietve fegyverszünetet kötött Ferenc Józseffel. Az a tény azonban, hogy Piemont elégedetlen volt a háború eredményével, hiszen az csak Lombardiát szabadította fel az osztrák uralom alól, a magyar reményeket is tovább éltette. 1859 őszén a közép-itáliai kis államok sorra elűzték uralkodóikat, majd népszavazás útján csatlakoztak Piemonthoz. 1860 májusa és szeptembere között Garibaldi a torinói kormány tudtával, de hivatalos támogatása nélkül elűzte a Bourbonokat a nápolyi trónról, így Dél-Itália is a születőben lévő egységes Olaszország részévé válhatott. Cavour azonban francia támogatás nélkül nem mert újabb háborút kezdeni, ráadásul az egyesülő területek egységes állammá szervezése is lekötötte a figyelmét, így a magyar szabadságharc kirobbanása is váratott magára.20 Az osztrák sereg itáliai vereségeinek következtében Magyarországon szintén megélénkült a politikai élet, és a pesti központi bizottmány tagjai több esetben nemcsak résztvevői, de szervezői is voltak a különböző önkényuralom ellenes megmozdulásoknak. Tisza, Podmaniczky és Ivánka a protestáns pátenssel szembeni ellenállást irányították,21 Károlyi Ede nemzeti célú gyűjtéseket rendezett,22 Csáky pedig a hatóságok által nem engedélyezett Kazinczy-bált tartott Szepes megyei hotkóci kastélyában, ami után elő is állították.23 A függetlenség fegyveres kivívására azonban egyre kevésbé gondoltak, legalábbis erre utal Komáromynak az emigráció vezetőihez 1860 júniusában írt panasszal teli jelentése. „… a fentebb említett vezetők (meglehet sokkal eszélyesebben s helyesebben, mint [Almásy] Pali és én), a forradalmat ugyan elfogadják s benne velünk (azt hiszem még szívesebben felettünk) mennek, de csak mint utolsó rosszat.”24 Vagyis a 19

Tisza látogatásairól l.: TELEKI L., 1961. 150-154. Teleki–Kossuth, 1859. szept. 2.; KLI III. 45-46. Teleki– Kossuth, 1860. okt. 4.; Podmaniczky látogatásáról l.: PODMANICZKY, 1888. 104-106.; 20 SABBATUCCI–VIDOTTO, 1994. 1. 412-426. 21 PODMANICZKY, 1888. 80-91. 22 SZABAD, 1967. 19-20. 23 MOL D 161. 1860: 164., 501., 1048. 24 KLI II. 474-475. Komáromy jelentése a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjainak, 1860. jún. 15. Komáromy ekkor írta első jelentését a Magyar Nemzeti Igazgatóságnak.

15

Komáromy által említett vezetők, ha külföldi kezdeményezés esetén hajlandóak is lettek volna a harcban részt venni, a forradalom kirobbantásától teljesen elzárkóztak. Két hónappal később Olivier de Lalande, Klapka Cuzával tárgyaló megbízottja, azt írta a tábornoknak, hogy a román fejedelemmel kötött megállapodásról csak Almásyt és Komáromyt fogja értesíteni, mert a többiekben nem lehet megbízni.25 A Magyar Nemzeti Igazgatóság vezetői ebben a helyzetben nem tudtak mást tenni, mint bizalmukról biztosították Almásyt és Komáromyt, továbbá arra ösztönözték őket, hogy építsenek ki az egész országra kiterjedő hálózatot és szervezzenek tiltakozó akciókat. „Tőletek várom e jobb irányt, tőletek, kik a nemzet legjobbjaihoz tartoztok… – Ne engedjétek át a tért a félakaratnak…” – írta Kossuth válaszul Komáromy júniusi jelentésére. Erre az álláspontra hivatkozott Teleki egy későbbi, a volt kormányzónak szóló levelében is: „… te is, én is, Klapka is megmondtuk, hogy ha az otthoni comité körében meghasonulás történt volna vagy történnék ezentúl, - mi a forradalmiakkal (Komáromy Gyurival és az ő pártján levőkkel) tartunk.”26 Komáromy azonban nemcsak a széthúzásra panaszkodott, hanem egyúttal arra is, hogy pénz hiányában nem tudnak fegyvereket vásárolni a harc előkészítéséhez, ezért kilátásba helyezte, hogy Almásyval együtt lemond a bizottmány irányításáról. Kossuth fent idézett válaszában igyekezett megértetni Komáromyval, hogy az emigráció vezetői egyelőre nem is várnak tőlük hadseregszervezést. Ez pénz hiányában kivitelezhetetlen, a megfelelő nemzetközi háttér nélkül pedig veszélyes lenne. Kossuth álláspontját Teleki is osztotta, aki néhány hónappal korábban a forradalom kirobbantását tervezgető Károlyi Edét intette türelemre.27 A helyzet 1860 szeptemberében kedvező irányba változott, a magyar emigráció vezetői ekkor érték el legígéretesebb diplomáciai sikerüket. Cavour és a Magyar Nemzeti Igazgatóság három tagja Torinóban megállapodást írt alá a két nemzet katonai és politikai együttműködéséről egy esetleges Ausztria elleni háborúban. A piemonti miniszterelnök ilyen módon igyekezett biztosítani országát, attól tartott ugyanis, hogy az osztrákok megtámadják Piemontot, miközben annak seregei, Garibaldi Róma elleni támadásának megakadályozására délre vonulnak.28 A megegyezés értelmében közös háborús célnak tekintették Magyarország függetlenségének kivívását, és ígéretet tettek arra, hogy nem

25

MOL R 295. 22. t. Lalande–Klapka, 1860. aug. 25. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 384-387. KLI II. 475-488. Kossuth–Komáromy, 1860. június 15.; KLI I. 45-46. Teleki–Kossuth, 1860. okt. 4. 27 TELEKI L., 1961. 164-166. Teleki–Károlyi E., 1860. márc. 12. 28 SABBATUCCI–VIDOTTO, 1994. 1. 423-426. 26

16

kötnek különbékét. A háború kirobbanása után az olaszországi magyar légió és egy Dalmáciában partra szálló 30-40 ezer fős olasz segélysereg támogatta volna a magyarországi harcokat, miközben román és szerb területről is nyomultak volna be katonák az országba. Ez utóbbi elősegítése végett 1859 márciusa óta Klapka többször is tárgyalt Cuzával a magyar szabadságharchoz szükséges fegyverek román területen történő tárolásáról. A Magyar Nemzeti Igazgatóság 1860 őszén emlékiratot intézett a fejedelemhez, amelyben az Ausztria elleni együttműködés fontosságát hangsúlyozta, az olasz kormány pedig ugyanekkor különböző hadi felszereléseket és pénzt indított útnak Genovából Galac irányába. Klapka Belgrádba is ellátogatott, majd Kossuth Londonban megbeszélést folytatott Obrenović Mihály szerb trónörökössel, aki 1860. szeptemberi trónra lépte után hajlandónak is mutatkozott az együttműködésre. Az emigráns vezetők természetesen a hazaiakat is tájékoztatták a kedvező fejleményekről. Teleki az éppen nála járó Tisza Kálmánon keresztül utasította a bizottmányt arra, hogy igyekezzenek megnyerni a magyarországi nemzetiségeket a szabadságharc ügyének, és küldjenek mihamarabb egy hadi szakértőt külföldre, hogy most már a katonai szervezés részleteiről is tárgyalhassanak. A fegyverkezésre és a nemzetiségek körében folytatandó propagandára a Magyar Nemzeti Igazgatóság a piemonti kormánytól kapott pénzből 100 ezer frankot küldött be az országba az emigrációban élő Károlyi Györgyné Zichy Karolina grófnő egyik fiával, Károlyi Gyula gróffal.29 Valószínűleg részben az említett eseményekkel összefüggésben 1860 őszén Kossuth megpróbálta valamelyest a saját elképzelései szerint átalakítani az addig egyértelműen Telekihez kötődő, de a volt kormányzó szerint a forradalom iránt nem eléggé elkötelezett hazai bizottmány vezetését. Novemberben kérdőre vonta Telekit, megbízik-e Almásyban. Teleki, ha fenntartásokkal is, de igenlő választ adott. Kossuth azt szerette volna elérni, hogy a Magyar Nemzeti Igazgatóság szólítsa fel Komáromyt a bizottmány irányításának átvételére. Teleki azonban elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy azzal csak megnehezítenék Komáromy dolgát. A volt kormányzó Almásyval 1849 óta rossz viszonyban állt, de nemcsak ezért igyekezett őt háttérbe szorítani. A debreceni országgyűlés egykori alelnöke az emigrációból való hazatérte után visszakövetelte elkobzott birtokait, és azokat 1861 elején meg is kapta, ami már önmagában is gyanakvásra 29

SZABAD, 1967. 114-125. A pénz beküldését Pulszky Ferenc intézte. (MOL R 90. 3598. Kossuth– Ludvigh, 1861. jan. 21.; MOL R 295. 22. t. Pulszky–Klapka, 1860. szept. 20., uo. Pulszky–Klapka, 1860. szept. 27.; KLI III. 44-46., 77-78.)

17

adott alapot. Ráadásul éppen az előbbiek miatt igyekezett lojális magatartást tanúsítani az 1860 őszén életbe lépett Októberi Diploma következtében éppen hatalomra jutott konzervatívok irányában, ami felkelthette Kossuth gyanúját.30 A volt kormányzó Teleki „hazarablása” után még erőteljesebben kezdte hangoztatni Almásyval és az egész bizottmánnyal való elégedetlenségét. 1861. január 18-án hosszú levelet intézett a hazai mozgalom vezetőihez, amelyben értesítette őket arról, hogy az eredetileg tavaszra tervezett Ausztria elleni háború az itáliai és a nemzetközi helyzet kedvezőtlen alakulása miatt a közeli jövőben biztosan nem fog kirobbanni. A levél további részében kifogásolta az 1860 őszén Cavourral kötött szerződés után most már szerinte is szükségessé vált magyarországi hadseregszervezés lassúságát és hiányosságait, illetve határozott választ kért arra a kérdésre, hogy a bizottmány „forradalmat” vagy „alkut” akar. Nem bízott abban sem, hogy a hazaiak valóban törekednek a nemzetiségekkel való megegyezésre, ezért 1861 elején Pestre, illetve Belgrádba küldte Ludvigh Jánost. Ludvighnak nemcsak az új szerb fejedelemmel, Mihállyal való tárgyalás volt a feladata, hanem az is, hogy elősegítse a magyarországi szerbek és a pesti bizottmány kapcsolatteremtését. Utóbbit azonban nem tudta megtenni, mert sem Almásyt, sem Komáromyt nem találta Pesten.31 Február 15-én Jósika tudatta Kossuthtal Almásy válaszát. A pesti forradalmi bizottmány vezetője közölte, hogy bár még mindig megadják az esélyt az emigránsok által kínált megoldásnak, fenntartják a kiegyezés lehetőségét is. „Két húron kell hegedülni! Felülni senkinek sem akarunk, se jobbra, se balra.” – üzente Almásy.32 A hazaiak többször is jelezték az emigráns vezetőknek, hogy a háború időpontjának és kirobbanásának bizonytalansága, valamint a pénz hiánya megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi a szervezést. Március közepén Almásy lemondott a bizottmány vezetéséről, amely ezt követően feloszlott. „Régóta sajnáltam, hogy hazai barátaink egy oly bizottságot fogadtak el, amelynek többsége reám azt a benyomást tette, hogy nagyon nem bánnák, ha forradalmi czégű bárkájukat a szél az alku kikötőjébe hajtaná. … a carbonari köpönyeget a lomtárba lökték s szép udvariasan a kialkuvás fekete frakkját öltötték fel.” – írta később Kossuth a fenti eseményeket kommentálva.33 A volt kormányzó ugyanis a nemzetközi helyzet bizonytalansága ellenére is fontosnak tartotta a függetlenségi eszmék ébren tartását, és a szabadságharcra való 30

KLI I. 47-48.; TANÁRKY, 1961. 181.; SZABAD, 1967. 137-138. MOL R 90. 3589. Ludvigh–Kossuth, 1861. jan. 14., uo. 3598. Kossuth–Ludvigh, 1861. jan. 21. – vö.: SZABAD, 1967. 125-127. 32 MOL R 90. 3638. Jósika–Kossuth, 1861. febr. 15. – vö.: SZABAD, 1967. 313. 33 KLI III. 594. 31

18

készülődést, ezért minden olyan lépést elítélt, amely a Béccsel való megegyezés felé irányult. Számára a függetlenségnek nem volt alternatívája, azt ugyanakkor sosem kérte a hazaiaktól, hogy külső támogatás és garanciák nélkül kezdjenek harcot az udvar ellen. Almásy lemondása és a bizottmány feloszlása – bár pontos körülményeit nem ismerjük –, az előzményeket figyelembe véve nem nevezhető váratlannak. Már 1860 nyarára nyilvánvalóvá vált a szervezeten belüli széthúzás, és egyesek idegenkedése az újabb szabadságharctól, amelyet megerősített a hosszú hiábavaló várakozás a nemzetközi helyzet kedvező alakulására. Almásy számára – birtokai visszaigénylése miatt –, amúgy is kellemetlenné válhatott a mozgalomban játszott vezető szerepe, az arról való lemondáshoz pedig ürügyül szolgálhatott Kossuth bizalmatlansága és Teleki hazatérése is. Teleki, aki kezdeményezője volt a szervezkedésnek, nem vette át a bizottmány vezetését Almásytól. Ésszerű magyarázatnak tűnik, hogy azért nem, mert hazaérkezése után, mint volt státusfogoly, titkosrendőri megfigyelés alatt állt, így ez a lépés túl kockázatos lett volna. Ráadásul a bizottmány egykori tagjai, akik 1861 áprilisától többnyire a Határozati Párt vezéralakjaiként folytatták politikai szereplésüket, már az országgyűlés kezdetén nyilvánvalóvá tették Teleki előtt, hogy nem kívánnak többé kilépni a törvényes keretek közül. Nem akarták vállalni az országgyűlés feloszlatásának kockázatát, ezért akár a felirat tartalmi elfogadására is hajlottak. Magatartásuk hátterében az állt, hogy nem tartották megfizethetőnek a sikeres szabadságharc árát, vagyis a nemzetiségi jogok jelentős mértékű bővítését és a politikai rendszer általános demokratizálását, mert az az ő liberális nemesei köreik befolyásának csökkenésével járt volna.34 Teleki számára drámai lehetett a felismerés, hogy azok a politikusok, akiket közvetve vagy közvetlenül ő bízott meg a hazai szervezkedéssel, és akiket a kételkedő Kossuthtal szemben is védelmezett, cserben hagyták őt, hiszen eltávolodtak a Magyar Nemzeti Igazgatóság céljaitól.35 A volt párizsi követ az

34

Kónyi Manó tudomása szerint Almásy átadta az emigrációból hazatértek és az emigránsokkal kapcsolatot tartók vezetést Telekinek, rövid idővel az utóbbi hazatérte után. Teleki állítólag kijelentette, hogy számíthatnak Napóleon segítségére, amennyiben nem próbálnak békülni az udvarral, majd megkérdezte társait, hajlandóak-e követni őt ebben. Kónyi értesülése szerint hosszú csend után Andrássy Gyula azt válaszolta, hogy kételkedik Napóleon szavaiban, ezért a békülést akarja, de ha a forradalom elkerülhetetlenné válik, támogatni fogja azt. A Kónyi által leírt történet, bár konkrét részleteinek hitelessége nem ellenőrizhető (a szerző „hiteles forrásból szerzett értesülésnek” nevezte, de a forrást nem nevezte meg), jól szemlélteti a Teleki és a bizottmány tagjai közti elvi ellentétet, és egyúttal alátámasztja, hogy az utóbbiak nem kívánták folytani a forradalmi szervezkedést. (DFB III. 113-114.) 35 SZABAD, 1967. 314.

19

öngyilkosságba menekült, az emigráció azonban hazai kapcsolatai tekintetében megmaradt azon a tévúton, amelyre az 1859 elején történt szervezés vitte.36 3. A hadseregszervezés kérdése és a honvédegyletek A pesti központi bizottmány létrehozásának egyik fontos, ha nem a legfontosabb célja az volt, hogy legyen Magyarországon egy szervezet, amelyre rá lehet bízni a szabadságharc katonai előkészítését. Erre pénz hiányában jó ideig nem kerülhetett sor, ezért is helyezte kilátásba Almásy és Komáromy 1860 nyarán a lemondását.37 Kossuth és Teleki azonban azon az állásponton volt, hogy addig, amíg a háború kirobbanásának időpontja nem ismert, nem szükséges hadsereget szervezni, helyette a bizottmánynak inkább a forradalmi hangulat megteremtésén és a nemzetiségek valamint a katonaság támogatásának megnyerésén kellene fáradoznia.38 Az 1860 szeptemberében kötött titkos megállapodás értelmében azután a piemonti kormány fegyvert és anyagi eszközöket bocsájtott a magyarok rendelkezésére, és a háború is közelinek tűnt, így végre időszerűvé vált a hadseregszervezés kérdése. A Magyar Nemzeti Igazgatóság Tisza révén üzent a hazaiaknak, hogy küldjenek ki egy katonai szakértőt.39 Időközben az olasz kormány alkalmazásában álló, és az olasz–magyar katonai törekvések egyeztetésével megbízott Vetter haditervet dolgozott ki.40 Az emigráns vezetők október végére várták az általuk ismert két katonai szakértő egyikét, Beniczkyt vagy Maróthyt. Végül a bizottmány egy új tagja, Ivánka Imre indult külföldre, és csak november 13-án érkezett Zürichbe, ahol Telekivel tárgyalt, majd továbbutazott Londonba, hogy Kossuthtal és Vetterrel is

36

Lónyay feljegyzése szerint Teleki öngyilkossága „Komáromit legmélyebben meghatá, kisírt szemekkel volt szegény”. Lónyay hozzáfűzte azt is, hogy Komáromy „becsületes, jó ember”. (LÓNYAY, 2004. 218.) 37 KLI II. 474-475. Komáromy jelentése a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjainak, 1860. jún. 15. 38 „Ily háborút semmi ponton sem lehet torlaszok mögül, utcai harccal eldönteni. Ily esetben tehát csak arra kell szorítkozni, hogy a függetlenségi aspirációk elevenségben tartassanak, s hogy az események fordulata a nemzetet készületlenül ne lepje meg…” – írta Kossuth. (KLI I. 25., KLI II. 475-488. Kossuth–Komáromy, 1860. június 15.) 39 KLI III. 44-46. 40 Vetter Antal altábornagyot Kossuth 1859 decemberében ajánlotta Luigi Carlo Farini figyelmébe, aki az emiliai tartományok kormányzójaként a magyar légió Bethlen Gergellyel Emiliába jött tagjainak, a „Piacenzai Huszároknak” a katonai felettese volt. Kossuth eredetileg az Olaszországban létrehozandó idegenlégió parancsnokának ajánlotta Vettert, de az végül nem alakult meg. Vetter ehelyett 1860. dec. 12-én az olaszországi magyar légió főfelügyelője lett, és később ebben a minőségében súlyos hatásköri vitába keveredett a magyar légió parancsnokával, a Türr bizalmasának számító Sréter Lajossal. (MOL R 90. 2947a. Kossuth–Farini, 1859. dec. 16. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 347-348., magyar fordításban KLI II. 346-348. – vö.: LUKÁCS, 1984. 160-162.; LUKÁCS, 1986. 61.)

20

egyeztessen.41

Ivánka

egy

névsort

adott

át

az

emigránsoknak,

amelyen

a

hadseregszervezésben részt vevő 21 tiszt neve és működési területük (személyenként néhány megye) volt feltüntetve.42 Egyúttal ismertette a szervezés lehetőségeit, aminek alapján Kossuth és Vetter arra a megállapításra jutott, hogy a harcok kezdetekor egy 80 ezer fős hadseregre és 14 ezer lóra számíthatnak. A hadsereget hat hadtestre (vági, ipolysajói, felső-tiszai, alsó-tiszai, rába-murai és balatoni) osztották és megállapodtak a további katonai egységek számában is. Az erdélyi seregről nem beszéltek, az ennek szervezéséért felelős Klapka ugyanis keleti útja miatt nem tudott jelen lenni a találkozón. A két tiszai hadtest az erdélyi sereggel, a balatoni a Dráva felől érkező olasz segélysereggel, a rábamurai pedig a Muraköz irányából várható itáliai magyar légió egységeivel is összeköttetésben állt volna. A megbeszélés eredményéről Vetter értesítette Cavourt és Luigi Carlo Farini hadügyminisztert.43 Részben a szervezés költségeire szolgált a Károlyi Gyulával beküldött 100 ezer frank, amely mellé decemberre Kossuth még 50 ezer frankot, egy hónappal a háború kitörése előttre pedig 15 napi zsoldra és ellátásra elegendő pénzt ígért, hogy elkerüljék az esetleges fosztogatásokat. Ivánkát arra utasították az emigráció vezetői, hogy az év végéig készítsen pontos hadrendet, vagyis rá várt az a feladat, hogy a katonai egységekbe beossza a beszervezett vagy beszervezendő embereket.44 Kossuth végül nem küldte be az országba az ígért 50 ezer frankot, és arra hivatkozott, hogy a piemonti kormánynak kétségei támadtak a magyarországi szervezkedés komolysága felől, mivel a bizottmány nem készítette el a hadrendet. Könnyen elképzelhető, hogy az itáliai politikusok valójában a háború kirobbanásának bizonytalanná válása miatt nem akartak további pénzeket folyósítani a magyaroknak, és Kossuth a fenti hivatkozással tulajdonképpen saját neheztelését igyekezett hangsúlyossá tenni. Az mindenesetre tény, hogy sem Ivánka, sem a bizottmány más tagja nem készítette el a hadrendet. A hadrend hiánya mellett Kossuth azt is kifogásolta 1861. januári levelében, hogy bizonyos megyéket teljesen kihagytak a szervezésből, mások élén pedig az adott környéken nem ismert, vagy a függetlenség iránt nem eléggé elkötelezett vezető állt.45 Ivánkára valamelyest hathatott 41

MOL R 90. 3450. Teleki–Kossuth, 1860. nov. 7.; MOL R 295. 22. t. Teleki–Klapka, 1860. nov. 19., uo. Teleki– Klapka, 1860. nov. 27.; KLI III. 187-191. 42 A lista megegyezett a Komáromy által 1861. augusztus 10-én írt jelentésben szereplő listával. Bővebben l.: a „Komáromy György jelentése a hadseregszervezésről” c. fejezetben. 43 MOL R 90. 3436. Leveleskönyv 18. sz. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 428-432. (magyar fordításban KLI III. 193-199.); MOL R 90. 3494. Vetter–Kossuth, 1860. dec. 6. 44 KLI III. 187-191.; KLI III. 191-193. Kossuth–Teleki, 1860. nov. 27. 45 KLI III. 573-584. Kossuth levele a magyarországi központi bizottmánynak. 1861. jan. 18.

21

Kossuth neheztelése és az ígért pénzösszeg elmaradása, ugyanis 1861 elején a pesti honvédsegélyező egylet segítségével próbálta továbbvinni a katonai szervezést. A pesti honvédsegélyező egylet 1861. január 20-án alakult meg a Vadászkürt fogadóban, a nemzeti ellenzék kedvelt találkozóhelyén. Korelnöke Rohonczy Lipót,46 pénztárosa Vidacs János, jegyzője Gánóczy Flóris47 lett. A honvédegylet bizottmányában többnyire tekintélyes egykori főtisztek kaptak helyet: Szatmáry Mihály honvédezredes, Kászonyi József honvédezredes, Szekulits István honvédezredes, Gelich Richárd honvédezredes, Földváry Albert honvéd-főhadnagy, Clementisz Gábor honvéd-főhadnagy és Sebes Emil honvéd-őrnagy.48 Az egylet nyilvánosan vállalt feladata az volt, hogy gyűjtést rendezzen a rászoruló honvédek, illetve a szabadságharcban részt vettek özvegyei, árvái számára, a munka nélkül maradt egykori katonáknak pedig segítsen munkát találni. Február 13-án a Nemzeti Színház zenés segélyestet rendezett a pesti honvédegylet javára, amely nyilvánvalóan alkalmat nyújtott a hazafias eszmék erősítésére, ezért Ferenc József rosszallását fejezte ki, és utasította a kormányszerveket, hogy a jövőben ne engedélyezzenek hasonló rendezvényeket.49 A rendőrség nem alaptalanul gyanította azt, hogy az egylet a még hadra fogható honvédek összeírását is célul tűzte ki, ezért kezdettől fogva figyelte azt.50 Az említett feltételezést látszik igazolni az is, hogy az alakuló ülés utáni első megbeszélésre a honvédegylet vezetése Ivánkát is meghívta. Ám amikor az egyik tag az eredeti céloknak megfelelően az általános honvédösszeírást sürgette, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy elégedetlenek lesznek azok, akik „magasabb dolgokkal megbízva a névsorokat kívánják”, Ivánka leintette őt mondván, erről nem szabad beszélni.51 A jelenetből nyilvánvaló, hogy Ivánka, még ha a besúgóktól tartva óvatosan is, de megpróbálta a honvédegyleteket felhasználni a hadrend elkészítéséhez, hiszen várható volt, hogy rajtuk keresztül idővel hozzájuthat a hadra fogható tisztek és esetleg közkatonák 46

Rohonczy Lipót (1807–1861. nov. 3.) földbirtokos, mérnök és honvédtiszt volt. Bécsben végzett az Akadémia hadmérnöki karán. 1821 és 1847 között a 7. könnyűlovas ezrednél szolgált, majd leszerelt és gazdálkodott. A szabadságharc idején huszárezredesi rangot ért el. A fegyverletétel után Aradon kötél általi halálra ítélték, de az ítéletet 18 évi várfogságra változtatták. 1850 nyarán kegyelmet kapott, utána birtokán gazdálkodott. (NAGY I., 1857-1868. IX. 759.) 47 Gánóczy Flóris (1825–1913) ügyvéd, a szabadságharc idején hadbíró főhadnagy volt. 1861-ben Pest megye tiszti ügyészévé választották, az önkényuralom visszaállításakor mondott le. A dualizmus korában törvényszéki bíróként dolgozott, és újra vezetője lett a pesti honvédegyletnek. (SZINNYEI, 1891–1914. III. 999-1000) 48 HL VI. 15. 39. d.; VAHOT–GÁNÓCZY, 1861. 150-161. – vö.: SZAKÁCS, 1972. 107.; SZABAD, 1967. 279. 49 MOL D 185. 1861: 201. 50 MOL D 185. 1861: 90., 120., 201. 51 SZABAD, 1967. 280.

22

névsorához.52 Nem tudjuk, tevékenysége járt-e valamilyen eredménnyel, ugyanis a központi bizottmány márciusi feloszlása véget vetett Ivánka működésének. A pesti honvédegylet megalakulása nyomán országos mozgalom bontakozott ki, vidéken, az egyes megyékben is létrejöttek honvédegyletek, legtöbb közülük február és március folyamán, az ország keleti-északkeleti felében. Néhány be is jelentette működését a pesti honvédegyletnek, ez azonban nem vált általános gyakorlattá.53 A megyei honvédegyletek, ha példának is tekintették a pestit, akkor is helyi kezdeményezésre, spontán módon alakultak meg, amelyet bizonyítanak eltérő alapszabályaik is. Egyes helyeken csak volt honvédtisztek lehettek az egylet tagjai, míg másutt egy meghatározott segélyösszeg befizetése volt a tagság feltétele. Az egyletek intenzív kapcsolatokat ápoltak egymással, amely jól mutatja, hogy tudatában voltak a közös célnak.54 A pesti honvédegylet jegyzője, Gánóczy, egy Vahot Imrével együtt szerkesztett kiadványsorozat segítségével igyekezett közös fórumot és egyúttal nyilvánosságot teremteni a honvédegyleti mozgalom számára. A „Honvédek könyvének” végül két kötete jelent meg, amelyek elsősorban volt honvédeknek a szabadságharccal kapcsolatos visszaemlékezéseit, csataleírásokat tartalmaztak, de közzétették az aradi várfogságot viselt katonák névsorát (ugyancsak visszaemlékezések alapján), valamint Gánóczynak a pesti honvédegylet megalakulásáról írt beszámolóját is. Összefogásra szólított fel Kossuth is, aki március 17én azt az utasítást küldte haza, hogy a megyei honvédegyletek szövetkezzenek egymással, rendeljék alá magukat egy pesti központi bizottságnak, írják össze a hadra fogható honvédeket, és a segély fejében egyeseknek adjanak titkos megbízatást. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy az emigránsok is igyekeznek anyagi támogatást keresni a honvédegyletek 52

Móricz Pál Ivánkáról írott életrajzában megemlíti, hogy Ivánka osztotta keretekbe a honvédegyletek által összeírt személyeket, és kijelölte parancsnokaikat (MÓRICZ, 1892. 62.) Móricz minden bizonnyal Ivánkától szerezte értesüléseit, amelyek azonban nem biztos, hogy helytállóak. Valószínűbb, hogy az Ivánkának tulajdonított szervezés csak terv volt, de nem valósult meg. 53 A honvédegyletek pontos számáról Gánóczy a „Honvédek könyvének” első kötetében még nem tudott nyilatkozni, de reménykedett abban, hogy a második kötetben már megteheti ezt. Végül erre sem került sor, az azonban éppen Gánóczy fenti kijelentése miatt valószínűsíthető, hogy a pesti honvédegylet megpróbált adatokat gyűjteni a többiről. (VAHOT–GÁNÓCZY, 1861. 150-161.) 54 A Békés megyei honvédegylet levéltárában annak saját iratai mellett megtalálható még Sopron, Csanád, Győr, Abaúj, Sáros, Borsod, Kolozs, Szatmár, Szepes és Krassó megyék honvédegyletének alapszabálya, illetve néhány egyéb irata. Ezeket a felsorolt megyék honvédegyleti vezetői tájékoztatásul küldték el a Békés megyeieknek. (HL VI. 15. 39. d.) A Hadtörténelmi Levéltárban ezen kívül még egy megye, Torna honvédegyletének iratai találhatóak meg. (HL VI. 18. 42. d.) A Somogy megyei egylet alapszabálya az Országos Széchényi Könyvtárban (A Somogy megyei Honvédsegélyező Egylet alapszabályai. Kaposvár, 1861.), a Zala és a Tolna megyei egyleteké pedig az érintett megyék levéltáraiban találhatóak. A Máramaros megyei egylet megalakulásáról az alelnök, Várady Gábor emlékirataiban olvashatunk. (VÁRADY, 1892. 196.)

23

számára.55 Ugyancsak az összefogásra felszólító körlevelet intézett Sáros megye is a többi honvédegylethez.56 A közös szervezet létrehozása alighanem meg is történt, ugyanis titkosrendőri forrásokból kitűnik, hogy a pesti honvédegylettel egy „honvédelmi bizottmány” állt kapcsolatban, amely felszólította a többi honvédegyletet a tisztek és altisztek összeírására és a névsorok Pestre küldésére. A rendőrség értesülése szerint a névsoroknak

augusztus

21-ig

kellett

a

fővárosba

érkezniük.57

A

szervezés

kibontakoztatására azonban már nem volt idő, mert az országgyűlés feloszlatása után a honvédegyletek további működését megtiltották. A pesti honvédegylet előre értesítette a többit a várható feloszlatásról, így azok még időben elrejthették pénzüket és irataikat. A fővárosiak által összegyűjtött pénz a pénztáros, Vidacs János gyárának számlájára került, míg más helyeken – a rendőrség értesülései szerint –, nőegyletekbe mentették át a vagyont. A honvédegyletek feloszlatása után még hónapokig folytak nyomozások azok tevékenységével kapcsolatban. A nyomozások következtében került sor az 1862 májusában Vidacs János lakásán tartott házkutatásra, amely azonban semmilyen eredményt nem hozott.58 4. Komáromy György jelentése a hadseregszervezésről A pesti központi bizottmány feloszlásáról egy küldött útján Komáromy értesítette a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjait. Egyúttal azt javasolta, hogy az emigráns vezetők a hazában egyetlen személyt bízzanak meg a volt bizottmány tevékenységének továbbvitelével, aki azután munkájához általa kiválasztott hazafiak segítségét is igénybe veszi. A javaslat nagyrészt egybevágott Kossuth korábbi elképzeléseivel, így a volt kormányzó, Klapka belegyezésével, 1861 márciusában kinevezte Komáromyt a Magyar Nemzeti Igazgatóság magyarországi megbízottjának.59 Komáromy György 1817-ben Bihar megyében született, birtokos nemesi családban. A család, amely a XVII. század óta rendelkezett nemesi címmel, a Bihar megyei Kój településről kapta előnevét, és több északkelet-magyarországi megyében is birtokolt földeket. Komáromy György 1839 és 1841 között Szabolcs megye nádudvari járásának 55

KLI III. 602-603. Kossuth–Klapka, 1861. március 20. HL VI. 15. 39. d. 57 MOL D 191. 1861: 8157. 58 MOL D 185. 1861: 646., 740.; — vö.: SZAKÁCS, 1972. 109. 59 KLI III. 595-596. 56

24

alszolgabírója volt, majd Bihar megye követeként részt vett az 1843-44. évi országgyűlésen. Akkoriban gazdag, művelt és vonzó külsejű fiatalember volt, aki a megyei közéletben és Pozsonyban is elsősorban gavallérságával tűnt ki. A Bihar megye északi részén fekvő Ottományban élt, de a korabeli szokásokat követve hosszú heteket töltött vendégségben baráti és rokoni családoknál, például Marosvásárhelyen, Aradon, Kolozsvárott. Ifjúkori jó barátai közé tartozott Teleki Sándor, Csernovics Péter és Almásy Pál is. Még a reformkorban feleségül vette a Csáky család erdélyi ágából származó Csáky Rozália grófnőt.60 1848-ban Komáromy jelentkezett a Károlyi István gróf által felállított huszárezredbe, amelyben századosi rangot ért el.61 A szabadságharcot követő párizsi emigrációból még az 1850-es évek elején hazatért, majd 1855-ben forradalmi szervezkedés miatt a josefstadti börtönbe került, ahonnan egy évvel később szabadult.62 Mozgástere az 1860-as évek első felében meglehetősen behatárolt lehetett: múltja, társadalmi hovatartozása, baráti kapcsolatai, időközben megrendült anyagi helyzete és nyilván személyes ambíciói is arra ösztönözték, hogy a nemzeti ellenzékhez kötődő, a megélhetését és politikai befolyást biztosító közéleti szerepet vállaljon. 1859-ben a pesti központi bizottmány tagjaként személyes kapcsolatba került az emigráció vezetőivel, akiknek bizalmát is sikerült elnyernie,63 így annak ellenére, hogy a reformkor és a szabadságharc idején nem tartozott a politikai vagy katonai elit élvonalába, 1861 márciusában igen fontos szerepet kapott a függetlenségi törekvések terén. Komáromy, megbízatása ellenére hosszú hónapokig semmilyen jelentést sem küldött külföldre. Az áprilisban megnyílt országgyűlésen ő is a határozatiak többségéhez

60

FLORIDOR, 1895. márc. 10.; Honi Vezér, 1839., 1840., 1841.; KOVÁCS F., 1894. I. 92.; PÁLFFY, 1939. 247-248.; TELEKI S., 1958. 39-40., 91., 271-276., 465-466. – vö.: NAGY I., 1857–1868. V. 318-319.; SZINNYEI J., 1891–1914. VI. 816-817. Komáromy az 1843–44. évi országgyűlésen Beöthy Ödön alispán követtársa volt. A Bihar megyei követek az országgyűlés alatt végig igennel szavaztak a reformjavaslatokra. (KOVÁCS F., 1894. I. 92.; KECSKEMÉTI, 1989. 359.) 61 BONA, 1988. 324. 62 HL IV. 25. 11. cs.; LUKÁCS, 1984. 281-282.; Pálffy János „régebben gazdag földesúrnak” nevezte Komáromyt, aki „Kossuth mániájának” áldozatává vált. Pálffy tudomása szerint ugyanis Komáromy azért került börtönbe, mert meglátogatta őt egy Kossuth által küldött személy, aki arra kérte, hogy készítsen jegyzéket a környéken élő „megbízható” emberekről. Komáromy állítólag visszautasította a megbízatást, az ismeretlen küldött azonban, miután fogságba került, feladta őt. (PÁLFFY, 1939. 247-248.) Lónyay naplóbejegyzése szerint az 1861. évi országgyűlés idején Komáromy anekdotákat mesélt politikustársainak fogságáról. (LÓNYAY, 2004. 303.) 63 Kossuth „személyes jó barátjának” nevezte Komáromyt. (KLI III. 639-646. Kossuth–Jósika, 1861. aug. 11.)

25

csatlakozott,64 vagyis bízott abban, hogy a nemzeti követeléseknek az országgyűlés keretei közt érvényt lehet szerezni. Hallgatásának azonban más oka is lehetett: az általa külföldre küldött személy márciusban egy olyan tudósítással tért haza Kossuthtól, amely világossá tette, hogy őszig sem háborúra, sem újabb pénzsegélyre nem lehet számítani.65 A pesti bizottmány feloszlása után tehát megszűnt a rendszeres kapcsolat az emigráns vezetők és a hazaiak között. Klapka éppen emiatt kérte azt májusban az otthoniaktól, hogy legalább havonta egyszer küldjenek ki valakit külföldre.66 Kossuth pedig Komáromyt próbálta rábírni megbízatása teljesítésére. Június végén megírta Jósikának, hogy amennyiben Komáromy egy hónapon belül nem jelentkezik, ő „kiáll a sorból”. Jósika megígérte, mindent megtesz, hogy Komáromyt rábírja a jelentés megírására, de nem teszi érte tűzbe a kezét. Kérte Kossuthot, hosszabbítsa meg a határidőt hat hétre, legyen tekintettel arra, hogy a levelek lassan mennek, és Komáromy nehezen bírja rá magát az írásra. Jósika 1861 nyarán Kossuthnak küldött leveleiből kitűnik, hogy bár igyekezett Komáromyt és Almásyt is mentegetni a volt kormányzó előtt, valójában már ő sem bízott elkötelezettségükben. Kossuth pedig az idő múlásával egyre lehangoltabbá vált. Július végén így panaszkodott Kiss Miklósnak: „víz ellen úsztam, s midőn parthoz érnék, baráti kezektől vissza-vissza sodortatni a folyamárba többé nem bírok”.67 Jósika időközben Almásynak is írt, hátha ő felel Komáromy helyett. Tőle azonban csak egy elkeseredett, támadó hangvételű, vádakkal teli választ kapott, amelyet augusztus elején Kossuthnak is továbbított. Almásy jelezte, hogy ő tökéletes visszavonultságban él, nincs beavatva semmilyen szervezkedésbe. Ugyanakkor meglehetősen indulatosan vetette az emigránsok szemére, hogy indiszkrét módon kiírják leveleikben a hazai szervezkedők nevét, kitéve őket az elfogatás veszélyének, így nem csoda, ha azok nem mernek érintkezésbe

lépni

külföldön

élő

társaikkal.

A

továbbiakban

még

súlyosabb

felelőtlenséggel vádolta meg az emigráció vezetőit, amikor azt írta: „Egy árva szót, mi 64

Lónyay feljegyzése szerint Komáromy, Tisza, Nyáry, Podmaniczky, Bónis, Kállay és Várady mellett tagja volt annak a 7 fős bizottságnak, amely a határozatiak képviseletében Deák javaslatára megvitatta a leiratot a felirati küldöttséggel. (LÓNYAY, 2004, 284.) 65 Kossuth természetesen a kedvezőtlen körülmények ellenére is a szervezkedés fenntartására, és lehetőség szerint továbbvitelére buzdított. (KLI III. 596-601. „Kossuth tudósítása a mozgalom vezéreihez a hazában”, 1861. márc. 17.) 66 KLI III. 621-624. Klapka a hazaiaknak, 1861. máj. 27. A levelet Klapka Kossuth tudta nélkül, de többes szám első személyt használva küldte a hazaiaknak. Kossuth Klapka szemére vetette, hogy az abban foglaltak ellentmondanak korábbi megállapodásuknak. Emlékeztette a tábornokot, hogy a hazaiaktól nem lehet a fegyveres felkelés kezdeményezését várni. (KLI III. 624-630. Kossuth–Klapka, 1861. jún. 23.) 67 MOL R 90. 3771. Jósika–Kossuth, 1861. júl. 22., uo. 3773. Jósika–Kossuth, 1861. júl. 10., uo. 3789. Kossuth–Kiss, 1861. júl. 22.

26

tökéletes biztonságon alapulna, nem tudtok mondani; semmi bizonyost, mire számolni lehetne: és azt akarjátok, hogy mindenáron törjön a nemzet, és ok nélkül és biztos kilátás nélkül elpazarolja erejét, vérbe borítson mindent, hogy ti aztán azt mondhassátok: lám, minő forradalmi ez a magyar nép!” Nem lehet tudni, Almásy mennyiben a saját, illetve mennyiben politikustársai, például Komáromy véleményét tolmácsolta a fent idézett levelében, de valószínűnek tűnik, hogy az legalább részben önigazolás lehetett. Almásy ugyanis alig néhány héttel korábban szervezte meg Podmaniczkyvel együtt a határozati javaslat leszavazását, amelynek következtében az országgyűlés a kisebbségben lévő feliratiak javaslatát fogadta el. Jósika is, Kossuth is visszautasította az idézett vádakat. A volt kormányzó emlékeztetett arra, hogy neki már a pesti központi bizottmány megalakulásakor

kételyei

voltak

egyes

tagok,

köztük

Almásy,

forradalmi

elkötelezettségével kapcsolatban. Arra kérte Jósikát, hogy vonja kérdőre Komáromyt, osztja-e Almásy nézeteit. Kilátásba helyezte, hogy amennyiben igen, úgy vele is megszakít minden kapcsolatot.68 Komáromy éppen egy nappal Kossuth fent idézett levelének keletkezése előtt, augusztus 10-én írta jelentését, amelyben részletesen beszámolt a hadseregszervezés állásáról. A jelentés régóta halogatott megírásában szerepet játszhatott, hogy közelgett a Kossuth által megszabott határidő, és Komáromy nem akarta a számára tekintélyt biztosító emigrációs kapcsolatainak megszűnését. Könnyen lehet, hogy értesült a szélsőbal és Kossuth között július végén létesült kapcsolatról is.69 Feltehetőleg ezzel a jelentéssel kívánta pótolni a Magyar Nemzeti Igazgatóság által az előző év novemberében kért, de azóta is hiába várt hadrendet. A szervezés irányítóiként, vagyis parancsnokokként ugyanazt a 21, többnyire már a szabadságharcban is kiemelkedő szerepet játszott tisztet jelölte meg, akiknek a névsorát Ivánka 1860 novemberében ismertette a Magyar Nemzeti Igazgatóság tagjaival. Kijelentette, hogy a tiszti állások betöltése nem lesz nehéz, mert a honvédegyletek megyénként összeírták a hadra fogható volt honvédtiszteket, továbbá sok magyar főtiszt lépett ki az előző évben az osztrák seregből, és az ifjúság lelkesedésére is lehet számítani. A közkatonák száma pedig azért alakulhat kedvezően, mert most sokkal több a fegyverforgatásban jártas ember az országban, mint a szabadságharcot megelőzően.

68

MOL R 90 3791. Jósika–Kossuth, 1861. júl. 22.; KLI III. 638-639. Almásy–Jósika, 1861. júl. 28.; MOL R 90 3803. Jósika–Kossuth, 1861. aug. 3.; KLI III. 642-643. Kossuth–Jósika, 1861. aug. 11. 69 Kossuth és a szélsőbal kapcsolatainak kialakulásáról l. „A szélsőbal viszonya a határozati többséghez és Kossuthhoz” c. fejezetet.

27

Komáromy kitért a nemzetiségekre is, akik állítása szerint többségükben támogatták a magyar ügyet. A beszámolóhoz egy táblázatba foglalt kimutatást is mellékelt. A táblázatban szerepel, hogyan osztották Magyarország megyéit 13 körzetre, kik állnak parancsnokként az egyes körzetek élén, illetve hány gyalogos és lovas katonára lehet számítani az egyes körzetekben. Bizonyos körzetekben, ahol jelentős volt a szerb, illetve román nemzetiségűek aránya, Komáromy „biztos” és „nem biztos” elemeket különböztetett meg. A kimutatásban 126 400 „biztos”, és további 14 700 „nem biztos”, vagyis összesen 141 100 katona szerepel. Komáromy azt is közölte Kossuthtal, hogy jelenleg a szervezés áll, és elegendő azt legfeljebb nyolc héttel a betörés tervezett időpontja előtt továbbvinni. Azt is kilátásba helyezte, hogy ha szükséges, a forradalmi hangulat kialakítása érdekében be tudnak vetni egy 400-500 fős gerillasereget.70 A jelenleg rendelkezésre álló források alapján csak feltételezni lehet, hogyan készülhetett Komáromy számos kételyt ébresztő jelentése, amely semmiképpen sem tekinthető hadrendnek, mivel nem tartalmazza a parancsnokságoknál kisebb szervezeti egységeket, a szükséges fegyverzet adatait és a szervezés központjait sem. A 21 parancsnok nevének összeírására még Ivánka külföldre utazása előtt, minden bizonnyal 1860 őszén került sor. Komáromy, jelentésében csak a parancsnokok monogramját tüntette fel, arra hivatkozva, hogy a neveket Ivánka már közölte az emigráns vezetőkkel 1860 novemberében. Klapka iratai közt (de nem Klapka írásával) valóban megtalálható a jelentéshez csatolt táblázat, mellette pedig egy lista a monogramoknak megfelelő nevekkel, amelyek a következők: Zerdahelyi Imre, Beniczky Lajos, Máriássy János, Földváry Károly és Sándor, Virág Gedeon, Posta Ferenc, Maróthy János, Kis Pál, Komáromy György, Asbóth Lajos, Damaszkin János, Mukits Ernő, Bezerédy Lajos, Dőry Lajos, Hollán Ernő, Kürthy István, Ádám Ferenc, Pap Lajos, Ivánka Imre. A délvidéki szervezésért felelős személy (talán Csernovics Péter) Cs betűvel kezdődő neve a Klapka iratai közt lévő nem található meg.71 70

KLI III. 646-648. Komáromy jelentése, 1861. aug. 20. Komáromy kimutatásában 13 körzet szerepel, körzetenként 1-2 parancsnokkal. A körzetek néhány megyét, ill. a Határőrvidék ezredeit foglalják magukba, bizonyos megyék két körzet között oszlanak meg. Egyes, nemzetiségek által sűrűn lakott területeknél szerepelnek „nem biztos” elemek, másoknál viszont nem. – Lukács Lajos, bár megjegyezte, hogy Komáromy jelentése tartalmazhatott túlzásokat, nem kérdőjelezte meg annak valódiságát, és nem próbálta meg rekonstruálni keletkezésének körülményeit. (LUKÁCS, 1984. 200.) 71 MOL R 295 8. t. A monogramokat Hentaller Lajos is feloldotta Kossuthról írt művében. Nála Zambelly Lajos, Beniczky Lajos, Máriássy János, Földváry Károly, Várady Gábor, Móricz József, Kiss Pál, Komáromy György, Asbóth Lajos, Damaszkin György, Markovics Adolf, Csernovics Péter, Berzsenyi Lénárd, Dobsa Lajos, Hollán Ernő, Kisfaludy Móricz és Ascherman Ferenc szerepel. 4 parancsnok nevét nem

28

A felsorolt tisztek között tehát szerepel az akkor még létező pesti központi bizottmány három katonai vezetője, Ivánka Imre (vezérkari főnökként), Beniczky Lajos és Maróthy János, valamint a bizottmány még egy tagja, Komáromy György. Könnyen elképzelhető, hogy az említett négy bizottmányi tag a szabadságharc idején vagy még korábban kialakult személyes ismeretségeit felhasználva bírt rá tekintélyes volt honvédtiszteket a szervezésben való részvételre. A parancsnokok döntő többségéről elmondható, hogy nemesi származású volt, már 1848 előtt katonai pályára lépett, a szabadságharcban pedig főtisztként harcolt. Jó néhány parancsnokról biztonsággal lehet állítani, hogy ismert legalább néhányat a többi közül, egyes esetekben pedig valószínűsíthető a személyes kapcsolat.72 Ivánka részben egy időben járt a tullni utásziskolába Pap Lajossal73 és Bezerédy Lajossal74. Bezerédy, Máriássy János,75 Damaszkin János,76 Posta Ferenc77 és Kürthy István78 a reformkorban egy ideig a nemesi testőrségben

szolgáltak.

A

szabadságharc

idején

Ivánkához

hasonlóan

a

írta ki, 10 név pedig nem egyezik meg a Klapka iratai közt talált nevekkel. (HENTALLER, 1894. 304-305.) A két lista közül minden bizonnyal a Klapkánál lévő volt a hiteles, mert az valószínűleg Ivánka külföldi útja alatt, vagy nem sokkal utána keletkezett. A Hentaller könyvében olvasható nevek feltételezhetően utólagos, részben találgatásokon alapuló rekonstrukció eredményei. 72 Az egyes parancsnokok pályafutására vonatkozó adatok forrásai általában (egyéb hivatkozás hiányában): BONA, 1998.; BONA, 2000. 73 Pap(p) Lajos (1825/26–1882) református székely családból származott. 1838 és 1841 között a tullni utásziskolában tanult, majd hadfi lett. 1848 júniusában a debreceni (10.) honvédzászlóaljba került főhadnagyként. Harcolt a Délvidéken, dolgozott a Hadügyminisztériumban és a feldunai hadtest vezérkaránál, majd 1849 májusától az erdélyi hadsereg tagja lett. Alezredesi rangot ért el. 1850 és 1857 között Kufsteinben raboskodott. Az Ivánka – Komáromy-féle lista őt jelölte meg az erdélyi sereg parancsnokaként. 1857-ig Kufsteinben raboskodott, utána egy ideig még rendőri felügyelet alatt állt. 1863 és 1865 között Berlinben élt, Béldi Ferenc gróf fiának nevelőjeként, és ekkor a Csáky–Komáromy-féle comité ügynökeként is tevékenykedett. 1865 és 1875 között a balközép országgyűlési képviselője volt. 74 Bezerédy Lajos (1819–1868) Győr megyei római katolikus nemesi családból származott. 1835 és 1838 között a tullni utásziskolában tanult, majd nemesi testőr lett. 1848 júliusában százados lett a pécsi (8.) zászlóaljnál. A tavaszi hadjárat során a feldunai hadtest vezérkaránál dolgozott. Alezredesi rangot ért el. Aradon, majd Munkácson raboskodott, 1852-ben kegyelemmel szabadult. 1867-ben a Zala megyei honvédegylet elnöke lett. 75 Máriássy János (1822–1905) Szepes megyei római katolikus családból származott. Az 1840-es években a nemesi testőrségben szolgált. 1848 júniusában főhadnagy lett a pesti (2.) honvédzászlóaljnál, augusztusban a tiszántúli kerület nemzetőr-parancsnoka lett. Ezredesi rangot ért el. A világosi fegyverletétel után várfogságra ítélték, 1856-ban szabadult. A kiegyezés után a magyar királyi honvédségnél folytatta pályafutását, ahol altábornagyi rangot ért el. Bárói címet kapott, és a Főrendi Ház tagja lett. 76 Damaszkin János (1816–1892) a reformkorban a nemesi testőrség tagja volt, 1860–61-ben pedig temesi főispán. (VÁRADY, 1892. 61.) 77 Posta Ferenc (1817–1883) Békés megyei római katolikus nemesi családból származott. 1837 és 1840 között a nemesi testőrség tagja volt. 1848 júniusában főhadnagy lett a pesti (1.) honvédzászlóaljnál, harcolt a drávai, majd a feldunai hadtestben. Alezredesi rangot ért el. 1850 és 1857 között közkatonaként szolgált a császári seregben. 1867-től 1874-ig a magyar királyi honvédség alezredese volt. 78 Kürthy István (1820–1898) komáromi római katolikus nemesi családból származott. 1838 és 1843 között a nemesi testőrségben szolgált. 1848-ban a pécsi (8.) honvédzászlóalj tisztje lett, majd harcolt a feldunai hadtestben. Ezredesi rangot ért el. 1850-től 1857-ig Komáromban, majd Josefstadtban raboskodott. A kiegyezéskor Zombor polgármestere lett.

29

hadügyminisztériumban dolgozott Mukits Ernő79 és Kis Pál80 is. Zerdahelyi Imre81 1848 szeptemberében főhadnagyként szolgált Ivánka táborában, Bezerédy és Kürthy egyaránt a pécsi (8.) honvédzászlóalj tisztjei lettek a szabadságharc kezdetén, Máriássy pedig Ivánkához hasonlóan nemzetőr-parancsnokként irányította a hadseregszervezést. Földváry Károly,82 Földváry Sándor,83 Virág Gedeon,84 Hollán Ernő,85 Dőry Lajos,86 Asbóth Lajos87 és Kis 1848-49 során szolgáltak a Délvidéken, Beniczky, Ivánka, Bezerédy, Pap, Dőry, Posta, Virág és Zerdahelyi pedig a feldunai hadtestben. Dőry, Komáromyhoz hasonlóan századosi rangot töltött be a Károlyi-huszárezredben. A parancsnokokat magába foglaló szervezet tényleges létezését visszamenőleg valószínűsíti két későbbi mozzanat is. 1861 novemberében Komáromy tudatta Türrel, hogy a hazaiak Földváry Károlyt szeretnék az

79

Mukits Ernő (1825–1905) szabadkai nemesi családból származott. 1848 májusában írnok lett a hadügyminisztériumban, a következő évben pedig hadbíró főhadnagyként szolgált Aradon. A dualizmus korában hosszú időn keresztül Szabadka országgyűlési képviselője volt. 80 Kis Pál (1820–?) római katolikus tanító volt. 1838-tól önkéntes tizedesként szolgált, majd 1848 nyarától a honvédseregben harcolt a Délvidéken. Századosi rangot ért el. 81 Zerdahelyi (Szerdahelyi) Imre (Ince ?) (1822–?) Nyitra megyei református nemesi családból származott, 1838 és 1848 között az 5. tüzérezrednél szolgált. 1848 szeptemberében a nemzetőri tüzér üteg parancsnoka lett, a szabadságharcot őrnagyként fejezte be. Az 1850-es években birtokán gazdálkodott, 1861-ben Nyitra megye alispánja lett, 1865-ben pedig országgyűlési képviselő. 82 Földváry Károly (1809–1883) görög, majd római katolikus gyergyószentmiklósi nemesi családból származott. 1828 és 1835 között a 62., majd a 41. gyalogezrednél szolgált. 1848-ban a Délvidéken harcolt, 1849 februárjától pedig a felső-tiszai hadtestben. Ezredesi rangot ért el. Halálra, majd 18 évi fogságra ítélték. Végül 1850-ben kegyelemmel szabadult az aradi börtönből. 1852-ben egy székelyföldi szervezkedés miatt internálták, 1859-ben emigrált, és az olaszországi magyar légió tagja, majd 1862 és 1867 között parancsnoka lett. Az olasz hadseregben ezredesi rangot szerzett. A kiegyezés után hazatért. 83 Földváry Sándor (1809–1868) Földváry Károly testvére volt. 1832 és 1839 között a 62. gyalogezredben szolgált, a szabadságharc idején a Délvidéken harcolt, a szegedi önkéntes nemzetőrzászlóalj parancsnokaként. Ezredesi rangot ért el. A világosi fegyverletétel után 15 évi várfogságra ítélték, de 1850ben kegyelmet kapott. Szabadulása után az apátfalvi kőedénygyár igazgatója lett. 84 Virág Gedeon (1823–1872) kunszentmiklósi református nemesi családból származott. Már a szabadságharc előtt huszártisztként szolgált Csehországban, ahonnan 1848-ban megszökött, és csatlakozott a honvédsereghez. Harcolt a feldunai hadtestben és a Délvidéken. 1850 és 1858 között Aradon raboskodott. 85 Hollán Ernő (1824–1900) szombathelyi polgári családban született. A bécsi hadmérnöki akadémián tanult, 1844-től főhadnagyként szolgált. 1848 júniusában jelentkezett a honvédseregbe, augusztustól a szabadságharc végéig a Délvidéken szolgált. 1849-ben Pétervárad várparancsnoka volt, ezredesi rangot szerzett. A fegyverletétel után mérnökként folytatta pályafutását, a dualizmus korában államtitkár lett a Közlekedési, majd a Honvédelmi Minisztériumban. 86 Dőry Lajos (1824–1892) nagyváradi római katolikus nemesi családban született. 1848 nyarán a Délvidéken harcolt, majd a Károlyi-huszárezredben százados lett. 1869 és 1886 között a magyar királyi honvédség vezérőrnagya volt. 87 Asbóth Lajos (1803–1882) keszthelyi evangélikus nemesi családból származott. 1820 és 1843 között századosként szolgált a hadseregben. 1848 júniusában Krassó megye nemzetőrparancsnoka lett, 1849 januárjában pedig Debrecen katonai parancsnoka. Ezredesi rangot ért el, a harc utolsó napjaiban tábornoki kinevezést kapott, de Kossuth ezt csak 1867-ben ismerte el. 1849-ben először halálra, majd 18 év fogságra ítélték. 1856-ban kegyelemmel szabadult, majd Krassó megyei birtokán gazdálkodott. 1861-ben néhány hónapra ismét fogságba került, majd 1864-ben besúgóként feladta az ún. „Almásy–Nedeczky-féle összeesküvés” tagjait.

30

olaszországi magyar légió élén látni.88 Elképzelhető, hogy Földváry neve éppen azért került előtérbe, mert ő, illetve testvére tagja volt a titkos katonai szervezetnek. Később a 21 parancsnok közül többen, feltehetőleg Beniczky hívására, részt vettek az ún. „Almásy– Nedeczky-féle összeesküvésben” is.89 A parancsnokok közül Asbóth 1860 novemberében Pestre ment, a titkosrendőrség szerint azért, hogy újjászervezze a nemzetőrséget. 1861 februárjában a Krassó megyei főispán, Gozsdu Manó előtt tett forradalmi tisztelgése miatt letartóztatták, Josefstadtba vitték, majd májusban szabadon engedték.90 Ezt követően Asbóth a Krassó megyei honvédegylet elnöke lett. Az Ivánka-féle listán szereplő személyek közül még Máriássyról tudható, hogy honvédegyleti elnökséget töltött be Szepes megyében.91 A források hiánya miatt nem zárható ki, hogy több más, a pesti központi bizottmány által beszervezett személy is honvédegyleti elnök lett a következő évben, de a két dolog közti közvetlen összefüggés a kutatás jelenlegi állása alapján nem bizonyítható. Más jel nem utal arra, hogy az Ivánka-féle listán szereplő személyek bármilyen katonai szervezést végeztek volna. Különösen kétségessé teszi ezt az a tény, hogy a vezérkari főnökként megjelölt Ivánka Imre az 1861. évi országgyűlés idején (tehát akkor, amikor Komáromy jelentése készült) az osztrák–magyar perszonálunió mellett állt ki, és egy kis könyvecskét is megjelentetett arról, hogyan képzeli el az említett keretek közt az önálló magyar hadsereget.92 A jelentés nem teszi egyértelművé azt sem, valóban Komáromy kezében voltak-e a honvédegyletek összeírásai (amelyeket a titkosrendőrség értesülései szerint csak augusztus 21-ére kellett Pestre küldeni), vagy csupán tudott azok létéről, és a jövőben számított rájuk.93 Mindenesetre a tisztek számával kapcsolatban semmilyen adatot nem közöl. Kérdéses az is, mire alapozta Komáromy az osztrák sereget elhagyott magyar tisztekkel, az ifjúsággal és még inkább a nemzetiségekkel kapcsolatos bizakodását, ezeket ugyanis nem támasztja alá konkrét példákkal vagy érvekkel. A nemzetiségekkel 88

MOL R 211. 2. t. Komáromy–Türr, 1861. nov. 10. Földváry kinevezésére 1862-ben valóban sor került, amit Komáromy, egy későbbi levelében személyese sikerének nevezett. (MOL R 296. 1. t. Komáromy– Klapka (?), k. n. (fogalmazvány) A levél további részeiről és datálásáról l. a „A lengyel felkelés, az olasz diplomácia és a magyarok 1863 tavaszán” c. fejezetet.) 89 L.: „A Nedeczky- és a Beniczky-féle szervezkedés” c. fejezetben. 90 MOL D 185. 1860: 261., 1861: 88., 178., 202., 243., 245., 265., 291., 469., 485., 486. 91 HL IV. 15. 39. d. 92 IVÁNKA, 1861.a. 25. 93 Madarász József így emlékezett vissza erre a szervezkedésre: „Volt honvéd főbb tisztek főfelügyelete mellett tisztekké a volt honvédtisztek hívattak meg. Nyílt titok, azért történt ez, hogy Garibaldi beütésekor fölfegyverzett csapat legyen készen a nemzeti fölkelés vezetésére.” (MADARÁSZ, 1883. 345-346.) Kérdés, hogy a „meghívás” mennyire öltött konkrét kereteket.

31

kapcsolatos reménykeltő megjegyzését különösen kétségessé teszi, hogy az Eötvös József vezette országgyűlési bizottság a határozatiak közreműködésével éppen az előző hónapban olyan nemzetiségi törvényjavaslatot fogadott el, amelyet a legtöbb nemzetiségi vezető éles kritikával illetett. A legfontosabb kérdés azonban talán az, hogyan készült a számszerű kimutatás. Bár 1861 végén a rendőrség tudomására jutott, hogy Komáromy a Tisza vidékén szabadcsapatokat próbál felfegyverezni, ez később történhetett, mint ahogyan a jelentés készült,

a

szabadcsapatok

szervezése

nem

azonos

a

jelentésben

említett

hadseregszervezéssel, és végül a nyomozások sem jutottak semmilyen eredményre.94 1861 folyamán a rendőrség többször is olyan értesülésekhez jutott, amelyek szerint az ország egyes területein honvédegyletek, vagy volt honvédegyleti tagok toborzást folytatnak, de a nyomozások itt sem jártak sikerrel.95 Lehetséges, hogy egyes honvédegyletek tevékenysége tényleg alapot adhatott a gyanúra, de az időről-időre lábra kapó híresztelésekben a bécsi udvar félelme is szerepet játszhatott.96 A kutatás jelenlegi állása szerint semmilyen jel nem utal a Komáromy jelentésében sejtetett központilag irányított hadseregszervezésre. Pedig egy több mint 140 ezer fős sereg megszervezését nem lehetett volna titokban tartani. Ráadásul a táblázatban az egyes körzeteknél feltüntetett katonaság létszámának és az adott körzet teljes lakosságának aránya csak igen kis eltéréseket mutat, tekintet nélkül arra a tényre, hogy a valóságban a nemzetiségek által sűrűn lakott területeken nyilvánvalóan jóval kisebb mértékben lehetett volna katonaságot szervezni, mint az ország magyarok lakta részeiben. Fényes Elek 1857-ben kiadott művének az egyes megyék népességére vonatkozó adatai alapján viszonylagos pontossággal kiszámítható, hogy a katonák Komáromy kimutatása szerint (a biztos és nem biztos elemek számát összeadva) minden körzetben a teljes lakosság 1,4–1,8 %-át tették ki, vagyis igen kicsi a

94

A Helytartótanács utasította Arad, Csongrád és Csanád megye főispánját, hogy rendeljen el nyomozást bizonyos megnevezett személyek után, akik állítólag Komáromy megbízásából szervezkedtek. A három főispán válaszából kiderül, hogy a nyomozások sehol sem vezettek eredményre. (MOL D 191. 1861: 5809.) 95 MOL D 185. 1861: 90., 179., 751. 96 Előfordult, hogy a rendőrség értesüléseit a Helytartótanács elnöke is kétes hitelűnek nevezte. A korabeli hangulatra jellemző, hogy Károlyi István gróf Pestről történt elutazása után állítólag sokan a forradalom közeli kirobbanására következtettek. (BERZEVICZY, 1922–36. II. 193.) Figyelembe véve, hogy a honvédegyleti összeírásokat akár toborzásnak is lehetett tekinteni, nem meglepő, ha időről-időre különböző híresztelések terjedtek el az állítólagos hadseregszervezésről.

32

szórás területenként.97 Minden jel arra utal tehát, hogy a kimutatás csupán egy tervezet volt. Komáromy, jelentésében erről nem tett említést, igaz, az ellenkezőjét sem állította. Mindenesetre Kossuth még a következő évben is tényként kezelte, és az olasz vezetéssel közölte,98 hogy van Magyarországon egy szervezet, amely a nemzetközi körülmények kedvezőre fordulása esetén képes egy-két hónap alatt ilyen óriási létszámú hadsereget működésbe hozni. 1861 végén, Jósikán keresztül Podmaniczkyhez küldött üzenetében a következőket írta: „Ott van 126 400 ember, ezek már benn vannak az egyesülésben. … a vezéreknek kerületeikben ismerniük kell az embereiket, vagy ha nem, úgy az egész organisatio légvár, nem tény.” Kossuth ez utóbbi lehetőséget valószínűleg kizárta, hiszen ugyanezen levelében „derék hazafinak” nevezte Komáromyt.99 Három hónappal később azt üzente Károlyi Sándoron keresztül a hazaiaknak, hogy „az organisatio fenntartására a legnagyobb gond fordítandó. Evidentiában kell tartani, s ha kell, reconstituálni.”100 Kossuth még 1863-ban is a következőket javasolta Vidacs Jánosnak: „… legfőbb a harcias organisatio, mely a volt Bizottmány elmállása miatt, úgy látszik tökéletesen elmállott, de melynek elemei megvannak az országban. … Ez organisatióból főként a Honvédkar teendő működésbe.”101 Kossuth valószínűleg csak az 1866. évi háború alatt, illetve után vonta először kétségbe Komáromy kimutatásának valódiságát. II. Viktor Emánuel olasz királyhoz 1862 januárjában írt levele hátoldalára utólag (1866 után, a pontos időpont nem ismert) feljegyezte véleményét Komáromy kimutatásáról. Itt már „gyalázatos mystificatióról” beszélt, és elmesélt egy anekdotát, amely szerint Komáromy egy este, miután sokat vesztett kártyán a Vadászkürt fogadóban, elővette Fényes Elek statisztikáját és elkészítette a jelentést, hogy a kapott pénz elsikkasztását fedezze, illetve, hogy újabb összegeket zsaroljon ki. 102

97

FÉNYES, 1857. Évekkel később Kossuth feljegyzett egy általa hallott történetet, amely szerint a kimutatás Fényes Elek statisztikája alapján készült. (l. 99. l.) 98 MOL R 90. 3947.a. Kossuth–II. Viktor Emánuel, 1862. jan. 28. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 535-540. 99 KLI III. 667-681. Kossuth–Jósika, 1861. dec. 20. 100 KLI III. 712-716. Kossuth a hazaiaknak. 1862. április 1. 101 MOL R 90. 4159. Emlékirat haza. 1863. máj. 10. 102 Ebben a feljegyzésében a volt kormányzó már azt állította, hogy a parancsnokok közül néhány meglátogatta, és ekkor derült ki, hogy ők semmit nem tudnak a szervezésről, ezért 1862 nyarán felelősségre vonta az éppen Svájcban járó Komáromyt, és megszakított vele minden kapcsolatot. (KLI VII. 100-104.; MOL R 90. 3947.a. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 540-542. /A két szöveg nem teljesen azonos./) A korabeli levelezésből kiderül, hogy Kossuth rosszul emlékezett, amikor ezt a feljegyzést készítette. Valójában ugyanis 1863-ban szakított meg minden kapcsolatot Komáromyval, mégpedig azért, mert megtudta, hogy az az ő megkerülésével tárgyalt az olasz vezetéssel. (MOL R 90. 4183. Kossuth a hazaiaknak, 1863. július 28.)

33

5. A szélsőbal viszonya a határozati többséghez és Kossuthhoz Kossuth még 1861 márciusában utasította Komáromyt, hogy lépjen kapcsolatba a honvédegyletek által létrehozandó pesti központi bizottság háromtagú albizottságával.103 A honvédegyleti mozgalomnak a hadseregszervezésbe való bevonására hívta fel a figyelmet Klapka is, amikor a következőket írta a hazaiaknak: „A honvédegyletek fenntartására a legnagyobb figyelem fordítandó, mert ezek alapul szolgálandnak a jövő sereg szervezésére.”104 Az emigráns vezetők tehát nagyon is ésszerűnek tartották volna a pesti központi bizottmány által 1860 őszén megkezdett hadseregszervezés és az 1861 elejétől kibontakozó honvédegyleti mozgalom összekapcsolását. Ivánka valóban érintkezésbe lépett a pesti honvédegyleti vezetéssel, hiszen az összeírások alkalmasak lettek volna a hadsereg tisztjeinek kijelölésére. Lehetséges, bár nem bizonyos, hogy Komáromy is hasonlóan tett. Komáromy, idézett jelentésében ugyanakkor azt is közölte Kossuthtal, hogy a honvédegyletek a tisztek összeírásán kívül másra nem használhatóak, mert „igen-igen vegyes különböző elemekből állnak”.105 Pedig az emigrációs vezetőkkel és a magyarországi politikai elittel érintkezésben álló, a nemzetközi viszonyokat, valamint elvárásokat nagyjából ismerő Komáromy, és a valamennyi vagyonnal, összeírásokkal és országos kapcsolathálózattal rendelkező honvédegyletek szoros együttműködése komoly esélyt teremtett volna a sikeres katonai szervezés számára. Mindez még az egyletek feloszlatása utáni időkben is kamatoztatható lett volna, hiszen azok pénzét és iratait a rendőrség nem tudta elkobozni. Az együttműködés elmaradására a szélsőbalhoz kötődő honvédegyletek és a határozati többség viszonya adja meg a magyarázatot. 1860 nyarán Szilágyi Virgil, aki az előző évben Táncsics Mihály mellett mondott védőbeszédével vált ismertté, egy „második kaszinót” alapított a fiatal pesti értelmiségiek számára „Nemzeti Kör” néven. Bár az egyesület eredeti célja a forradalmi ifjúság összefogása és a nemzeti ellenállás szervezése lett volna, a nagy számban megjelenő idősebbek végül Szilágyi helyett Kemény Zsigmondot, majd Jókai Mórt választották igazgatónak. A Nemzeti Körnek végül a konzervatívokon kívül mindegyik politikai irányzat vezető képviselői tagjai lettek. A tagok tiszteletbeli elnökükké választották Teleki

103

KLI III. 602-603. Kossuth – Klapka, 1861. márc. 20. KLI III. 621-624. Klapka a hazaiaknak. 1861. máj. 27. 105 KLI III. 646-648. Komáromy jelentése, 1861. aug. 10. 104

34

Lászlót, aki 1861 februárjában ellátogatott a kaszinóba, és ott beszédet is mondott.106 A pesti honvédegylet vezetői, majd az országgyűlésen ülőhelyük alapján „szélsőbalnak” nevezett csoport tagjai is azonban ennél szűkebb politikai és társadalmi körből kerültek ki. A szélsőbal 27 főből állt, akiknek egy jelentős része feltehetőleg a szabadságharc idejéből ismerte egymást. Az országgyűlésben Teleki határozati javaslatát támogatták, de társadalmi hovatartozásuk és politikai nézeteik miatt már 1861 áprilisában elkülönültek a párton belüli többséget alkotó balközéptől, amelynek vezetői nagyrészt az előző hónapban feloszlott pesti központi bizottmány tagjaiból kerültek ki. A szélsőbal ugyanis késznek mutatkozott arra, hogy vállalja az udvarral való konfrontálódás következményeit, az országgyűlés feloszlatását és a törvényes kereteken túllépő nemzeti ellenállás megszervezését is.107 Céljaik tehát – eltérően a balközép céljaitól –, egybeestek a Magyar Nemzeti Igazgatóság törekvéseivel, Kossuthtal azonban csak 1861 júliusában vették fel a kapcsolatot. A szélsőbal képviselői, akik a határozati vezérkar és az emigráció kapcsolatairól semmit sem tudtak, májusban határozták el, hogy megpróbálnak érintkezésbe lépni Kossuthtal. A küldött, Mezei Lipót,108 Szilágyi Virgil július 30-án kelt megbízólevelével augusztus elején érkezett Kossuthhoz. A volt kormányzó megdöbbenve értesült arról, hogy a Mezei által képviselt csoportot Komáromy és társai nem vonták be a szervezkedésbe, de nem fedte fel őket a szélsőbal előtt. Azonban Jósika útján utasította Komáromyt, hogy lépjen kapcsolatba a szélsőballal.109 Mezei látogatása és a szélsőbal elképzeléseinek megismerése bizakodással töltötte el Kossuthot, aki július végén még a „sorból való kiállását” fontolgatta, augusztus 11-én azonban már azt írta Almásynak szánt válaszában, hogy csalatkoznak, akik visszavonulására számítanak.110 A volt kormányzó augusztus 16106

OSZK KT., Fol. Hung. 1259.; VIOLA, 1878. 64-67. A Nemzeti Kör Alapszabálya a következőket írta az egyesület céljairól: „előmozdítja s megszerzi a művelt társaséleti élvezeteket, s e közben tekintettel a kor hazafias igényeire is, előmozdítandja mind azt mi szép, jó és hasznos…”. A Kör tagja lehetett minden „művelt önviseletű” férfi, aki fizette a tagdíjat. A Kör kora reggeltől késő estig nyitva tartó helyiségeiben könyvtár, hírlapok, tekeasztal és étterem állt a tagok rendelkezésére. 1861-ben tagja volt az egyesületnek például Almásy Pál, Beniczky Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József, Ivánka Imre, Jókai Mór, Károlyi Ede, Károlyi Sándor, Kemény Zsigmond, Komáromy György, Podmaniczky Frigyes, Ráday Gedeon, Rottenbiller Lipót, Szilágyi Virgil, Thaisz Elek, Tisza Kálmán, Teleki László és Vidacs János. (NEMZETI KÖR, 1862. 130.) 107 SZABÓ CS., 1999. 523-527. A szélsőbal vezetőinek Madarász Józsefet, Kállay Ödönt, Böszörményi Lászlót és Szilágyi Virgilt tekintették. Szélsőbaloldali képviselő volt 1861-ben Vidacs János is. 108 Mezei Lipót (Grünfeld Leopold) pesti orvos volt. (SZABAD, 1967. 589-593.) 109 MOL R 90. 3797. Szilágyi–Kossuth, 1861. júl. 30.; KLI III. 653-660. „Értesítés a hazából”. 1861. aug. 16.; KLI III. 678-679. Kossuth–Jóska, 1861. dec. 20.; – vö.: SZABAD, 1967. 589-593. 110 MOL R 90. 3789. Kossuth–Kiss, 1861. júl. 22.; KLI III. 642-643. Kossuth–Jósika, 1861. aug. 11.

35

án egy levelet is kapott a hazából, a szélsőbal képviselőitől, akik megköszönték neki Mezeivel küldött üzenetét. Az értesítés írója részletesen elemezte az uralkodó leiratának megismerése után az országgyűlésben kialakult helyzetet, és kijelentette, hogy mivel az országgyűlés nem tudja megvédeni a nemzetet az udvar erőszakos fellépésétől, ezért csak a kiegyezést sürgetők ügyét szolgálja.111 Kossuth később „igen becses műnek” nevezte a levelet, amely szerinte részrehajlás és illúzió nélkül jellemezte az országgyűlési viszonyokat, és megerősítette őt abban, hogy a határozati többség „félakaratú” politikusaira nem számíthat.112 Ugyanakkor minden nagyrabecsülése ellenére sem tett lépéseket annak érdekében, hogy a szélsőballal kiépült kapcsolatait konspirációs célokra használja fel. Szilágyi Virgilékkel csak Komáromyn keresztül szeretett volna érintkezni. Kossuth kezét megkötötte az a tény, hogy Komáromynak adott megbízólevelet, mint a Magyar Nemzeti Igazgatóság egyedüli hazai megbízottjának, és valószínűleg amúgy is benne vélte meglátni azt az embert, aki komoly fegyveres erőt tud mozgósítani Magyarországon. Ezt a hitét táplálhatta Komáromynak az az előző évben írt jelentése is, amelyben saját forradalmi elkötelezettségét hangoztatta, szembeállítva magát a Tisza Kálmán vezette csoporttal. Komáromy azonban, ha saját jelentőségének növelése miatt fontosnak tekintette is emigrációs kapcsolatait, nem rendelkezett olyan politikusi képességekkel, amelyek birtokában megengedhette volna magának, hogy véglegesen elszakítsa azokat a baráti és ideológiai szálakat, amelyek a Határozati Párt vezetéséhez fűzték. Bár voltak olyan jelek, amelyek Kossuth gyanakvását felkelthették volna – Komáromy több hónapos hallgatása, a felvázolt hadsereg valószínűtlenül nagy méretei, a szervezés homályban hagyott részletei – , a volt kormányzót a hazától való térbeli távolság, és az emigrációs évek során kialakult sajátos lelkiállapot is meggátolták abban, hogy szorosabb ellenőrzés alá vonja a Magyar Nemzeti Igazgatóság hazai képviselőjét. A határozatiak belső megosztottsága az országgyűlés feloszlatása után sem szűnt meg, a képviselők kapcsolatrendszere ugyanis többé-kevésbé fennmaradt. Rendőrségi értesülések szerint 1861 augusztusában Pesten a Határozati Párt mintegy 40 tagjának részvételével egy „középponti bizottmány” alakult, amelynek vezetői Tisza, Nyáry Pál, 111

KLI III. 653-660. „Értesítés a hazából”. 1861. aug. 16. „Ön Barátom, teljességgel nem látszik ismerni, mit akarnak a pártok otthon, mert a határozati pártról, mint a mienkről beszél. Majd felvilágosítom, ha Turinba jő, pedig a határozati párt szélső baloldalának igen szenvedélytelen, igen okos rapportjáról is.” – írta Kossuth Irányinak. (MOL R 75. Kossuth–Irányi, 1861. szept. 1.) Később egy Jósikának írt levelében ugyancsak méltatta a szélsőbal jelentését. (KLI III. 678-679. Kossuth–Jósika, 1861. dec. 20.) 112

36

Széchenyi Béla gróf, Vay Béla báró113 és Szapáry Gyula gróf. A bizottmány állítólag a párttagok közti összeköttetés fenntartását, a megyei események állandó figyelését és a külfölddel való kapcsolattartást tűzte ki célul.114 Akár létezett a bizottmány, akár nem, tény, hogy a volt határozati párti képviselők időről-időre az országgyűlés feloszlatása után is találkoztak egymással. Erre részben baráti összejövetelek, részben titkos pártértekezletek szolgáltattak alkalmat. Ugyancsak az egykori határozati párti képviselők kapcsolattartásának színhelye is volt az 1861. augusztus 10-én a Csáky Tivadar gróf tulajdonában lévő városligeti Bartlvillában megalapított Szent István szabadkőműves páholy.115 Csáky a középkori eredetű kiterjedt grófi család ifjabb, felvidéki ágából származott, amelyből a XVIII. századtól kezdve több Gömör és Szepes megyei főispán került ki. Szepesi főispán volt Csáky apja, az idősebb Csáky Tivadar, és nagybátyja, Csáky Ágoston is. Az ifjabb Csáky Tivadar Bártfán született 1834-ben, tehát a fiatalabb, már a szabadságharc után felnőtt politikusok nemzedékéhez tartozott. A pozsonyi hadiakadémia elvégzése után császári és királyi főhadnagy lett, de valamikor 1857–1858 táján elbocsájtását kérte.116 Egyes források szerint a seregből való távozásának oka az volt, hogy idősebb rokonának, a szabadságharcot megjárt és forradalmi szervezkedés miatt börtönt viselt Komáromy Györgynek a befolyása alá került.117 Minden bizonnyal Komáromy révén lett a pesti központi bizottmány, majd a Határozati Párt tagja. A politikai életben tevékenyen részt vett, Kazinczy-bált szervezett, röpiratot jelentetett meg „Was wir wünschen” címmel, az országgyűlésen pedig erélyes hangvételű beszédével hívta fel magára a figyelmet.118 Valószínűleg ő kezdeményezte a 113

Vay Béla báró (1830–1910) 1848-ban nemzetőr volt. Az 1850-es években külföldi tanulmányokat végzett. Református világi elöljáróként részt vett a protestáns pátens visszavonását követelő küldöttségben. 1861-től 1872-ig országgyűlési képviselő volt, majd Borsod megye főispánja és a Főrendi Ház alelnöke. (SOMOGYI ZS., 1889. 131-132.; SZINNYEI, 1891–1914. XIV. 1006-1007.) 114 MOL D 191. 1861: 13 627. 115 MOL P 1081. 2. cs. 116 NAGY I., 1857–1868. II. 70-92.; SZINNYEI, 1891–1914. VI. 816-817.; GUDENUS, 1990–1998. I. 252270. 117 KIENAST, 1900. 38-39. n. 1. 118 SZABAD, 1967. 490-491.; LUKÁCS, 1984. 282-283. Csáky az országgyűlésen elmondott beszédében jelezte, hogy egyetért Tisza Kálmánnak a felirati javaslattal szemben megfogalmazott kifogásaival. Hangsúlyozta, hogy pártársaival együtt Teleki szellemét akarják fenntartani, és nem ismerik el Ferenc Józsefet magyar királynak. Kifejtette továbbá, hogy „Némethon” természetes szövetségese Magyarországnak, mivel ott is érvényesül az osztrák elnyomás. A beszéd megjelent a „Magyarország” című lapban (CSÁKY, 1861.), illetve önállő kiadványként is Ráday Gedeon és Vay Béla beszédével együtt. (RÁDAY–VAY– CSÁKY, 1861.) Lónyay a következőket jegyezte be naplójába Csáky és Ivánka beszédéről 1861. május 20án: „Ivánka és Csáky bizon igen separatisticus modorba[n] szólottak”. (LÓNYAY, 2004. 247.) Kecskeméthy Aurél gúnyos szavai szerint Csáky „szenvedélyesen pattogott” az országgyűlésen. (KÁKAY ARANYOS, 1861. 58-59.)

37

szabadkőműves páholy megalapítását, amelynél a pesti egyetem németországi születésű, angol nyelvet oktató magántanára, Lewis Lajos bábáskodott. Az ő segítségével szerettek volna engedélyt kérni a hamburgi nagypáholytól, amelyik azonban a kormány jóváhagyásához, a politikai és felekezeti kérdések mellőzéséhez, valamint a német nyelvű szertartásokhoz kötötte annak megadását. A tagok nem tartották teljesíthetőnek a feltételeket, hiszen a páholyt kifejezetten hazafias célokkal hozták létre.119 Ezt nemcsak a névválasztás bizonyítja, hanem az is, hogy a később felvételüket kérők kérvényeikben mind igyekeztek hangsúlyozni az 1848-49. évi szabadságharcban játszott szerepüket. Az elnök Károlyi Ede, a titkár pedig Csáky Tivadar volt. Az alapítók között ott találjuk Almásyt, Komáromyt, Teleki Gyula grófot,120 Lumnitzer Sándort,121 Csáky Kálmán grófot122, Polacsek Lajost, Vay Béla bárót és Zsarnay Imre határozati képviselőt, majd később Vidacs János is belépett. A páholy engedély hiányában is működött egy ideig. Iratai 1862 januárjáig vannak meg,123 de Csáky a későbbiekben is felhasználta szabadkőműves kapcsolatait a titkos forradalmi szervezkedés céljaira. A volt határozati képviselők másik, szélsőbaloldali csoportját tömörítette az a bizottmány, amely Madarász József, Kállay Ödön és Szilágyi Virgil vezetésével jött létre. Az említett politikusok nyilvánosan hangoztatták, hogy az emigráció helytelenítette a határozati többség országgyűlési politikáját. Ezzel azt igyekeztek sugallni – nem alaptalanul –, hogy az emigráns vezetők elképzeléseinek ők a valódi képviselői. Az eseményről az 1861 decemberében és 1862 januárjában Brüsszelben, Jósikánál tartózkodó Podmaniczky számolt be Kossuthnak, és egyúttal kérdőre is vonta a volt kormányzót, adott-e valamilyen megbízást Madarászéknak. Kossuth válaszában közölte, hogy augusztusban járt nála a szélsőbal egy küldöttje, és utána levelet is kapott a csoportosulástól, de azóta nem hallott felőlük, a bizottmány így tudta nélkül jött létre. Kossuth azon állítása, hogy augusztus óta nem is hallott Madarászék csoportjáról, nem fedi a valóságot. Szeptember végén ugyanis 119

ABAFI, 1900. 433-434. Teleki Gyula gróf (1833–1882. k.) református világi elöljáró, 1861-ben határozati párti országgyűlési képviselő volt. 1862 augusztusában szélütés érte, amelynek következtében megbénult, így politikai pályafutása derékba tört. (PODMANICZKY, 1888. 190.) 121 Lumnitzer Sándor (1821–1892) a szabadságharcban törzsorvosként, majd egészségügyi főnökként vett részt. 1861-ben a Határozati Párt képviselője, 1864-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1885-ben a Főrendi Ház tagja lett. (SZINNYEI, 1891–1914. VIII. 133-136.) 122 Csáky Kálmán (1836–1894) Csáky Tivadar öccse volt. Az 1850-es években a császári hadsereg tisztjeként szolgált, majd bátyjához hasonlóan elhagyta azt. 1861-ben a Határozati Párt, 1865-ben a Balközép Párt tagjaként képviselő volt. A dualizmus korában visszatért a hadsereghez. (SZINNYEI, 1891–1914. II. 148149.) 123 MOL P 1081. 2. cs. 120

38

két hosszú levélben adott általános tájékoztatást Szilágyi Virgilnek a Magyarország jövőjét illető

kérdésekről,

nyilván

a

szélsőbaloldali

politikus

előzetes

kérésére.

Első levelében kifejtette azt a meggyőződését, hogy Magyarország sorsa teljesen az olasz szándékokon múlik. „Fegyvert fog-e a magyar, vagy kénytelen-kelletlen kialkuszik az osztrákokkal, egyenesen Turintól függ.” – írta Szilágyinak. A második levelében pedig – talán önmagát is győzködve –, igyekezett alátámasztani, hogy Olaszországnak szüksége van a magyarokra. Ismét kitért arra, hogy a magyarok néhány héten belül 200 ezer fős segítséget tudnak nyújtani olasz szövetségesüknek, ami ráadásul Ausztriát gyengíti.124 1861 decemberében – tehát Podmaniczky brüsszeli tartózkodása idején –, a szélsőbal egy küldöttje, valószínűleg ismét Mezei Lipót, személyesen is megbeszélést folytatott Kossuthtal.125 A volt kormányzó tehát nem fedte fel a szélsőbalhoz fűződő kapcsolatát Podmaniczky előtt, éppen úgy, ahogyan Szilágyiéknak sem szólt a mérsékelt határozati többség egyes politikusaival való érintkezéseiről. Annyiban azonban valószínűleg joggal utasította vissza Podmaniczky számonkérő mondatait, hogy a szélsőballal nem konspirált, csak fogadta azok kezdeményezéseit, és általános felvilágosításokat adott nekik elképzeléseiről. Ugyanakkor szemrehányásokat tett Podmaniczkynek és társainak, amiért utasítása ellenére nem siettek ők kapcsolatba lépni a szélsőballal. Podmaniczky válaszában azzal indokolta az együttműködés mellőzését, hogy a szélsőbal számos politikusa kétes hírnévnek örvend. Szóbeszédekre hivatkozva kijelentette, hogy Kállay a szabadságharc idején komáromi kormánybiztosként sikkasztott, Szilágyinak „nincs jelleme”, Vay Mihály126 pedig „mindig részeg”. Nem tartotta megbízhatónak Madarász Józsefet és Vidacs Jánost sem, ugyanakkor együttműködési készségét fejezte ki Böszörményi Lászlóval, Várady Gáborral és Kubinyi Ferenccel.127 Podmaniczky leveleiből jól érzékelhető, hogy a határozati többség féltette az emigrációval kiépített bizalmas 124

HL IV. 19. 120. cs. Kossuth–Szilágyi, 1861. szept. 28., uo. Kossuth–Szilágyi, 1861. szept. 30. Az idézett leveleket a rendőrség 1864 tavaszán, az ún. „Almásy–Nedeczky-féle összeesküvés” leleplezése után kobozta el Szilágyi Virgiltől. 125 MOL R 90. 3921. Kossuth–Jósika, 1862. jan. 1. A lap tetején a következő mondat olvasható: „Más levél írattatott a szélsőbal küldöttjével történt értekezésről.” Az említett levél nem található Kossuth iratai közt. Mezei Lipótot 1862. febr. 3-án elfogta a peschierai határrendőrség, amikor vissza akart térni hazájába. (L. „A nemzetiségi kérdés a hazaiak és az emigránsok kapcsolatainak tükrében (1859–1862)” c. fejezetben.) 126 Vay Mihály (1824–1899) a reformkorban a bécsi hadmérnöki akadémián végzett, majd hadnagyként szolgált a császári seregben. Harcolt a szabadságharcban, ahol századosi rangot ért el, de 1848 végén sebesülés miatt nyugalmazták. 1861-ben a szélsőbal képviselőjeként vett részt az országgyűlésen. 127 KLI III. 663-681. Jósika–Kossuth, 1861. dec. 14., Kossuth–Jósika, 1861. dec. 20.; Podmaniczky Jósikán keresztül elküldte Kossuthnak a szélsőbal által éppen akkor alapított Jövő c. lap szerkesztőségének névsorát, és aláhúzta benne azoknak a neveit, akikkel el tudta képzelni az együttműködést.) MOL R 90. 3937. Jósika– Kossuth, 1862. jan. 11.) – vö.: SZABAD, 1967. 589-593.

39

kapcsolatait, ezért igyekezett Kossuth előtt lejáratni a szélsőbal képviselőit. Erre annál is inkább szükségük lehetett, mert a nemzetiségi kérdés körül 1861/62 fordulóján kibontakozó vita minden korábbinál világosabban megmutatta a határozati többség és Kossuth elképzelései közt fennálló elvi különbségeket. 6. A nemzetiségi kérdés a hazaiak és az emigránsok kapcsolatainak tükrében (1859–1862) A magyar függetlenség kivívása és fenntartása a nemzetiségek együttműködése nélkül lehetetlen lett volna, így a nemzetiségi kérdés a Magyar Nemzeti Igazgatóság és a hazai szervezkedők tevékenységének egyik legfontosabb elemévé vált. A magyar emigránsok tárgyalásokat folytattak a román fejedelemségek és Szerbia vezetőivel, amelyek egyik oldalról a várható háborúban való együttműködést, másik oldalról pedig a magyarországi románok és szerbek jogait érintették. Klapka, a francia kormány felkérése nyomán, 1859 márciusában két egyezményt is kötött Cuzával a fejedelemségek területén létesítendő fegyverraktárakról, és arról, hogy a háború után Erdélyben országgyűlés dönthet az unióról vagy a Magyarországon belüli különállásról. Néhány hónappal később az időközben megalakult Magyar Nemzeti Igazgatóság küldött egy nyilatkozatot Cuzának, amelyben Kossuth 1851-ben megfogalmazott kütahyai alkotmánytervének elvei jelentek meg, és amely Erdély esetleges különállásáról nem ejtett szót. Erdély kérdésében azután 1860 őszén, Klapka újabb keleti útja előestéjén bontakozott ki vita Klapka és Teleki, illetve Kossuth közt, aki továbbra is az uniót tekintette tárgyalási alapnak. Végül Kossuth elképzeléseinek

szellemében

küldtek

emlékiratot

a

román

fejedelemhez.128

A

megállapodások értelmében 1859-ben 20 ezer fegyver érkezett a fejedelemségekbe, 1860 végén pedig újabb fegyverszállításra került sor, ezt a rakományt azonban a török kormány elkobozta. 1861 januárjában azután Klapka ismét szerződést kötött Cuzával további fegyverek román területen történő szállítása és raktározása ügyében.129 1859-ben a Magyar Nemzeti

Igazgatóság tárgyalásokat

kezdeményezett Szerbiával is, ahol szintén

128

Kossuth sem zárkózott azonban ekkor már teljesen el az unió feladásától. 1859 áprilisában úgy küldte el Irányinak a kütahyai alkotmányterv szövegét, hogy két lényeges ponton módosított rajta: felvetette az erdélyi népszavazás megrendezésének és a Szerb Vajdaság létrehozásának lehetőségét. Ugyanakkor arra kérte Irányit, hogy ezeket a részeket ne hozza nyilvánosságra, mert a területi autonómiát ő a teljesíthető nemzetiségi igények maximumának tekintette. (SPIRA, 1989. 26-32., 49-83.) 129 A Cuzával folytatott tárgyalásokról és a fegyverszállításokról: MOL R 295. 8. t.; KLI III. 55-71., 203212., 248-260. – vö.: SZABAD, 1967. 120-124., 301-303., 405-407.; KOVÁCS E., 1977. 397-408.; LUKÁCS, 1984. 137-142., 162-164.; BORSI-KÁLMÁN, 2000. 109-123.

40

fegyverraktárak létrehozását tervezték.130 Belgrádban 1858-ban a bécsi udvar által is támogatott Karadjordjevićokat legyőző, magyarbarátnak tekinthető Obrenović-család feje, Milos került a fejedelmi trónra. Szerbiának olyan szövetségesre volt szüksége, amely egy esetleges szerb–török háború esetén semlegesíteni tudja Ausztriát, ezért a belgrádi vezetés igyekezett szoros kapcsolatokat kiépíteni a magyarokkal. 1860 őszén meghalt Milos, akit, fia, Mihály követett a trónon. Az új fejedelem korábban száműzetése egy részét Magyarországon töltötte, és Hunyady Júlia személyében magyar grófnőt vett feleségül, ami tovább javította a sikeres szerb–magyar együttműködés esélyét. A fejedelem küldöttjeként 1861 februárjában Pestre látogató Jovan Ristić Andrássy Gyula vacsoráján találkozott Eötvös Józseffel és Podmaniczkyvel. A belgrádi politikus felvetette a Szerb Vajdaság visszaállításának lehetőségét, amelyet azonban magyar tárgyalópartnerei határozottan elutasítottak. Ezt követően a belgrádi vezetés egy olyan elképzelést igyekezett népszerűsíteni a magyarországi szerbek körében, amely valószínűleg a magyar emigránsokkal való egyeztetés következtében alakult ki. Önkormányzattal bíró szerb többségű megyék kialakítását és egy szerb nemzeti főnök választásának engedélyezését várták a magyar országgyűléstől, miközben önmérsékletre intették a területi autonómiát követelő magyarországi szerb politikusokat.131 Az emigránsok nem készítettek közös nyilatkozatot a hazaiak számára, ami talán a Kossuth, Klapka és Teleki nézetei közt időről-időre felbukkanó eltérésekkel magyarázható. A pesti forradalmi bizottmány tagjait azonban utasították a magyarországi nemzetiségi politikusokkal való tárgyalásokra, amelyekhez elvi alapul Kossuth alkotmányterve szolgált volna. A volt kormányzó ebben a demokratikus szellemiségű tervezetben a nemzetiségeknek megyei szinten önkormányzat biztosítását, ezzel összefüggésben a megyehatárok nemzetiségeknek kedvező kiigazítását, és széleskörű nyelvhasználati jog megadását javasolta. Kossuth és Teleki többször is megfogalmazta, hogy addig, amíg a háború kirobbanásának az időpontja nem biztos, a hazaiak talán legfontosabb feladata a nemzetiségek körében folytatandó propaganda, vagyis a sikeres küzdelem egyik alapfeltételének megteremtése lenne. Részben ezt a célt kellett volna, hogy szolgálja az 1860 őszén beküldött pénz is. A bizottmány azonban épített ki kapcsolatokat nemzetiségi 130

Ludvigh ezért utazott Kossuth küldöttjeként Belgrádba először 1859 nyarán, majd a torinói kormánnyal való szerződéskötés után, 1861 elején. (KOVÁCS E., 1977. 452-460.) 131 A Szerb Fejedelemséggel folytatott tárgyalásokról és azok eredményeiről l.: KLI III. 79-91.; KATUS, 1961. 24-41.; SZABAD, 1967. 121-125., 537-540.; KOVÁCS E., 1977. 450-465.; RESS, 1984. 381-402.; KATUS, 1987. 153-154.; RESS, 1988. 505-506.

41

vezetőkkel, Podmaniczky és Ristić már említett találkozását leszámítva. Ennek ellenére Kossuth az országgyűlés kezdetén még bizakodó volt, 1861 áprilisában egy Irányinak szóló levelében ugyanis azt írta, hogy a nemzetiségi kérdés nem áll olyan rosszul, mint azt a címzett gondolja. Kifejtette, hogy Horvátország számára a teljes elszakadást is lehetővé kell tenni, ha a horvátok úgy gondolják, Fiume jogállását illetően népszavazást javasolt, a Muraköz és Erdély elszakadását pedig továbbra is elvetette.132 Ekkor még nyilvánvalóan úgy számolt, hogy az országgyűlés Teleki vezette többsége képes lesz elképzeléseinek keresztülvitelére. Az országgyűlésen a nemzetiségi kérdésről először a felirati javaslat kapcsán kezdődött vita, már Teleki halála után. Tisza Kálmán és Ivánka kifogásolták, hogy a Deákféle előterjesztésben csak „méltányos rendezésről” esett szó a nemzetiségek kapcsán, ezzel szemben ők Teleki örökségére hivatkozva az ország integritását tiszteletben tartó nemzeti egyenjogúság elvének megjelenítését követelték. Bár a két említett határozati politikus ekkor még látszólag az emigráció irányvonalát követte, a vita során egyedül Szilágyi Virgil érvelt minden tekintetben Kossuth alkotmánytervének szellemében. A feliratba végül Deák kompromisszumos javaslatára a következő szöveg került: „Akarjuk, hogy más nemzetiségű honfitársaink nemzeti igényei mindenben, ami az ország politikai szétdarabolása és függetlenségünk feláldozása nélkül eszközölhető, még ezen az országgyűlésen törvény által is biztosíttassanak.” Június 25-én Eötvös József javaslatára és vezetésével megalakult a nemzetiségi bizottság, amelynek 14 felirati és 13 határozati tagja volt.133 A bizottság alapelvként kimondta, hogy Magyarországon egy politikai nemzet létezik, illetve, hogy az országban lakó népek egyenrangúak. A határozatiak közreműködésével megalkotott törvényjavaslat ezen alapelvek szellemében csak a nyelvhasználat jogával, az iskolaüggyel és a román ortodox egyháznak a szerbről történő leválasztásával foglalkozott.134 A javaslat nemcsak az ekkor már többnyire területei autonómiát követelő nemzetiségek elképzeléseitől állt távol, de a Kossuth-féle irányvonaltól is. A volt kormányzó 1861. október 10-én egy hosszú levelet küldött a hazaiaknak, amelyben a nemzetiségekkel kapcsolatos, lényegében már korábban is hangoztatott 132

MOL R 75. 1. cs. Kossuth–Irányi, 1861. április 6. Szabad György feltételezése szerint az a tény, hogy az országgyűlésen kisebbségben lévő Deák-pártiak a bizottságban többségbe kerültek a határozatiaknak a felelősséget elhárító taktikájával függhetett össze. (SZABAD, 1967. 552-555.) A bizottságnak tagja volt Komáromy is. Lónyay feljegyzése szerint a felirati és a határozati vezérkar találkozóján, 1861. július 24-én ő olvasta fel a bizottság „munkálatát”. (LÓNYAY, 2004. 298.) 134 A nemzetiségi kérdés országgyűlési vitájáról l.: SZABAD, 1967. 547-555. 133

42

elképzeléseit összegezte. Két ponton azonban változott a programja: már Erdély és a Muraköz esetleges különállását sem utasította el.135 Azt is tervezte, hogy egy hírlapi cikket jelentet meg nézeteiről, és megpróbál nem udvarbarát magyarországi nemzetiségi vezetőket tárgyalásra hívni külföldre.136 Mindez lényeges változást jelentett az előző évek politikájához képest. A volt kormányzó alig fél évvel korábban még azt fejtegette Irányinak írt levelében, hogy ő csak a külső körülmények megteremtését érzi feladatának, az ország jövőjét illető döntéseket a hazaiaknak kell meghozniuk.137 Látva azonban, hogy a pesti forradalmi bizottmány, majd a határozati balközép tagjai nem sietnek érvényesíteni elveit, mégis megkísérelt közvetlenül beavatkozni a magyarországi politikába. Ez az elképzelése végül – nem tudjuk pontosan, miért –, de nem valósult meg. Podmaniczkynek és a szélsőbal küldöttjének már említett külföldre utazása 1861 végén azonban ismét lehetőséget teremtett számára, hogy a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos álláspontját tudassa a hazaiakkal. 1861 őszén-telén megsokasodtak a magyar sajtóban a nemzetiségi kérdést tárgyaló cikkek. Ez részben összefüggésben állhatott Kossuth tevékenységével, de más okai is voltak. Az országgyűlésen végül nem született törvény, ezért a különböző pártok politikusai feladatuknak tekintették, hogy a következő törvényhozó testület összeüléséig a lapok hasábjain ütköztessék nézeteiket. Üzenet volt ez a nemzetiségek számára is, amely azt jelentette, hogy a magyar politikusok nagy fontosságot tulajdonítanak a nemzetiségi kérdés mindenki számára megnyugtató rendezésének. A provizórium bevezetése ugyanis magában rejtette azt a veszélyt, hogy az udvar különböző ígéretekkel ismét a maga oldalára állítja, és a magyarok ellen hangolja a nemzetiségeket. 1861 októberében Szalay László egy, a Pesti Naplóban közölt cikkében arról igyekezett meggyőzni a nemzetiségeket, hogy a megyerendszer és az alkotmányosság biztosítja az ő számukra is a szabadságot, ezt pedig csak Magyarországtól kaphatják meg, Bécstől nem.138 Ugyanekkor, ugyanebben a lapban kezdődött Ivánka öt részből álló, „Nemzetiségi kérdés” címet viselő cikksorozatának megjelentetése. Az egykor az emigrációval együttműködő, majd attól eltávolodó határozati politikus kiállt az országgyűlés nemzetiségi bizottsága által elfogadott javaslat mellett, és elítélte a centralizáció híveinek „nyílt izgatását”. Kijelentette, hogy a nemzetiségek 135

MOL R 90. 3852. Kossuth a hazaiaknak. 1861. okt. 10. MOL R 95. 1. cs. Kossuth–Irányi, 1861. nov. 18., Kossuth–Irányi, 1861. nov. 20. – vö.: SZABAD, 1967. 556-559. 137 MOL R 95. 1. cs. Kossuth–Irányi, 1861. ápr. 6. 138 SZALAY, 1861. 136

43

követeléseit a jogegyenlőség elve alapján hajlandóak kielégíteni, de az ország területi épségét mindenképpen fenn kell tartani.139 1862 januárjában Szalay a határozatiak által alapított, de ekkoriban már Deák felé közeledő Magyarország című lapban ugyancsak óvott attól, hogy kollektív jogokat adjanak a nemzetiségeknek, és az ezeréves hagyományokkal szakítva „karavánszerájt” csináljanak az országból.140 A nemzetiségi kérdésnek az országgyűlési javaslattal egybecsengő tárgyalásához képest új hangként jelentek meg, és sajtóvitát indítottak el a Jövő című lap cikkei. A Jövő 1862. január 2-án jelent meg először. A szerkesztőség 26 tagjának többsége 1861-ben szélsőbaloldali országgyűlési képviselő volt, így nem meglepő, hogy az újság a demokratikus eszmék terjesztését tekintette feladatának.141 Tájékozódásának irányát jól jelzi, hogy gyakran foglalkozott a német, illetve az olasz egység ügyével, III. Napóleon külpolitikájával, és nem ritkán közölte szerb, valamint román lapok cikkeit. A nemzetiségi kérdéssel kapcsolatban Szilágyi Virgil fogalmazott meg programot, amely a hangsúlyt a demokratikus önkormányzati rendszerre helyezte, és amely minden bizonnyal Kossuth előző havi iránymutatása nyomán íródott.142 A január 19-én megjelent cikkre a Sürgönyben öt nappal később Kecskeméthy Aurél válaszolt. A kormánylap újságírója vitatta, hogy a demokratikus szabadságjogok megadása megoldást jelentene a nemzetiségi kérdésre. Arra hívta fel Szilágyi figyelmét, hogy a nemzetiségek a területi autonómia megadását követelték már az országgyűlés idején is. Nem kétséges, hogy Kecskeméthy az udvar álláspontját hangoztatta akkor is, amikor a Sürgöny másnapi számában, valószínűleg éppen a Jövő cikkének ellensúlyozására különálló „nemzeti szervezet” létrehozását ajánlotta fel a szerbeknek. Az ajánlat a területi autonómiát nem, de a vajdaválasztás jogát, az egyházi és a részleges politikai autonómiát, valamint a nyelvhasználati jogokat tartalmazta.143 A kormányzat mellett a balközép is szükségesnek tartotta, hogy válaszoljon Szilágyi Virgil cikkére. Almásy, id. Bethlen János, Beniczky, Ivánka, Jókai, Károlyi Sándor, Komáromy, Podmaniczky és Tisza január 29-én közleményben szólították fel Hajnik Károlyt, a Magyar Sajtó című lap szerkesztőjét, hogy nyissa meg az újságot a határozatiak előtt. Az 139

IVÁNKA, 1861.b. I-V. SZALAY, 1862. – A Magyarország c. lapról l.: KOSÁRY–NÉMETH G., II/1. 625-633. 141 Jövő, 1862.– vö.: SZABÓ CS., 1999. 524. 27. l.; A Jövő c. lapról l.: KOSÁRY–NÉMETH G., II/1. 649651. 142 SZILÁGYI, 1862. 143 KECSKEMÉTHY, 1862.a., 1862.b. Kecskeméthy naplójában 1862. február elsejei keltezéssel a következő bejegyzés olvasható: „Megjöttöm után P[álffy Móric]nál originális értekezlet, melyben meggyőzni törekedtem arról, hogy a Sürgöny eddigi reservált iránya legjobban megfelel a viszonyokkal s a cancellária törekvéseivel.” (KECSKEMÉTHY, 1909. 125.) 140

44

említettek korábban már tárgyaltak a kiadóval, Heckenast Gusztávval, és kötelezettséget vállaltak arra, hogy részvényeket vásárolnak a lapban.144 Februárban Jókai három részből álló cikksorozatot közölt a lapban „Politikai nemzetiség” címmel. Fontosnak tekintette, hogy a nemzetiségi kérdés tárgyalását az érdekek és ne a szenvedélyek vagy ábrándok alapján közelítsék meg. Óvott attól, hogy mindenáron kielégítsék a nemzetiségek összes igényét, de attól is, hogy a nemzetiségek támogatásának hiányában lemondjanak a Béccsel szembeni követeléseikről. A nemzetiségeket igyekezett meggyőzni arról, hogy számukra is megnyugtató megoldást csak a kérdés alkotmányos úton történő rendezése hozhat, és a következő magyar országgyűlés feladatának fogja tekinteni a nemzetiségi törvény megalkotását. Hangsúlyozta, hogy a magyar politikusok mindig fontosnak tekintették a nemzetiségek szellemi és anyagi létének jobbítását, példaként említve kulturális törekvéseik támogatását, illetve a jobbágyfelszabadítást.145 A határozati többség csakúgy, mint az országgyűlésen, a Magyar Sajtó hasábjain sem fogalmazott meg minden tekintetben egyértelmű és határozott programot a nemzetiségi kérdést illetően. Azonban az a tény, hogy Kossuth egy hónappal korábban Podmaniczkynek adott utasítása ellenére lapjuk mélyen hallgatott a demokratikus és a kollektív jogokról, önmagáért beszélt. Véglegesen eldőlt, hogy a volt Határozati Párt vezérkara nem kíván túllépni a reformkori ellenzék nemzetiségeket érintő elképzeléseinél, vagyis lényegében Deák és Eötvös irányvonalát követi. Mindez előbb vagy utóbb elkerülhetetlenné tette a volt kormányzóval való teljes szakítást, a határozati többségnek ugyanakkor az emigrációs kapcsolatok esetleges megszűnésével járó tekintélyveszteség hátrányait is mérlegelnie kellett. A vitát a kormányhatóságok is figyelemmel kísérték, és nemcsak a Sürgöny útján avatkoztak közbe. Forgách Antal kancellár 1862. január 30-án Pálffy Mórichoz, a Helytartótanács elnökéhez írt levelében sajnálatosnak nevezte, hogy a határozatiak közleménye megjelenhetett az előző napon a Magyar Sajtóban. Egyúttal azt javasolta, hogy a lapot folyamatosan szigorú ellenőrzésnek vessék alá, Almásy Pált figyelmeztessék udvarellenes megnyilvánulásainak várható következményeire, a „kormányellenes pártot” pedig igyekezzenek megosztani.146 Ezzel egy időben, és valószínűleg ezzel, illetve a Jövőben megjelent cikkekkel összefüggésben január végén, illetve február elején 144

Magyar Sajtó, 1862. – A Magyar Sajtó c. lapról l.: KOSÁRY–NÉMETH G., II/1. 615-618. JÓKAI, 1862. I-II. 146 Forgách a következőket írta: „E részben pedig nem kevéssé elősegítené a sikert, ha a józanabb rész a kormányellenes párt terveinek kivihetetlenségéről meggyőződvén, ez által némileg a kormányzathozi közeledésre erkölcsileg kényszeríttetnék.” (MOL D 185. 1862: 81.) 145

45

letartóztatták Pesten Szilágyi Virgilt, Peschierában pedig az Itáliából hazatérő Mezei Lipótot. 1862 novemberében, felségsértés miatt mindkettőjüket 10 év nehéz fegyházra ítélte a pesti katonai bíróság. Mezei, vallomásában közölte, hogy Kossuthtól szerzett ismerete szerint Komáromy feladata Magyarországon a gerillasereg szervezése, és ezzel megerősítette a hatóságok korábbi, egyébként nem bizonyított gyanúját. Johann CoroniniCronberg gróf, hadfőparancsnok ezért azt javasolta a Helytartótanácsnak, hogy ne adjanak ki útlevelet Komáromy részére.147 A Jövő és a Magyar Sajtó alapításáról, valamint a sajtóvita tényéről Kossuth is értesült.148 Olvasta a Magyar Sajtóban közölt cikkeket, és véleményét 1862 tavaszán a hazaiaknak küldött levelében a következő módon fejezte ki: „A «Magyar Sajtó»-t nem találom többé a nemzetiségi kérdésben azok közlönyének, kik azt azzá választák. Bizonyosan bevágták az útját.”149 Kossuthban valószínűleg felmerült a gondolat, hogy a cikkekben kifejtett álláspontot eltorzította a szigorú cenzúra, vagy a megtorlástól való félelem, de megjegyzését minden bizonnyal figyelmeztetésnek is szánta. 1862 februárjában Irányinak írott levelében mégis „reménytelinek” nevezte a nemzetiségi helyzetet. Bizakodását az ekkor külföldre jövő Károlyi Sándor jelentésére alapozta.150 Károlyi hosszabb külföldi útja során Svájcban személyesen találkozott Kossuthtal, Klapkával pedig levélben közölte, hogy Almásy tárgyalt Andrei Mocioni román nemzetiségi vezetővel. Almásy – legalábbis Károlyi beszámolója szerint –, közölte a román politikussal, hogy ők Magyarország függetlenségéért küzdenek, és szívesen veszik a nemzetiségek segítségét. Cserébe a megyékben való nyelvhasználat jogát ajánlotta fel, továbbá közelebbről meg nem határozott segítséget ígért Cuza számára. Mocioni állítólag elfogadta az ajánlatot. Károlyi levelében ígéretet tett a Szerbiával való tárgyalásra is,151 Kossuth ugyanis azt írta Podmaniczkynek 1862 januárjában, hogy mindenképp küldjenek valakit a főemberek közül Belgrádba, aki Ilija Garašanin szerb miniszterelnökkel és Stefano Scovasso olasz konzullal tárgyal.152 Kossuthot valószínűleg az a tény töltötte el bizakodással, hogy úgy tűnt, a hazaiak végre eleget tesznek régóta hangoztatott elvárásainak. Az Almásy–Mocioni 147

MOL D 185. 1862: 81.; MOL D 191. 1862: 3114. MOL R 90. 3937. Jósika–Kossuth, 1862. jan. 11. 149 KLI III. 716. Kossuth a hazaiaknak, 1862. ápr. 1. 150 MOL R 75. 1. cs. Kossuth–Irányi, 1862. febr. 23. 151 MOL R 90. 3962. Károlyi S.–Kossuth, 1862. márc. 3., uo. 3973. Károlyi S.–Kossuth, 1862. márc. 10., uo. 3986. Károlyi S.–Kossuth, 1862. márc. 29., uo. 3991. Károlyi S.–Kossuth, 1862. ápr. 2.; MOL R 295. 22. t. Károlyi S.–Klapka, 1862. márc. 27. 152 MOL R 90. 3937. Jósika–Kossuth, 1862. jan. 11 148

46

találkozó jelentőségét azonban több tényező is csökkentette. A kezdeményező fél Mocioni volt, ő kereste fel Almásyt, tehát nem a hazaiak szánták el magukat a volt kormányzó utasításainak teljesítésére. Mocioni korábban az udvar szolgálatában állt,153 ami felveti azt a lehetőséget is, hogy Bécs számára gyűjtött információkat. Ésszerűnek tűnik az a feltételezés, hogy az udvar Szilágyi Virgil cikkének megjelenése után így próbálta meg kipuhatolni, mennyire egységes a határozati tábor a nemzetiségi kérdésben. Mindez összefügghetett az udvarnak azon törekvésével, hogy megossza a nemzeti ellenzék táborát. Mocioni őszinteségéről egyébként Károlyi sem volt meggyőződve. Károlyi Sándor útja volt az utolsó alkalom, amikor a mérsékelt határozati többség kapcsolatot keresett Kossuthtal. Károlyi otthon maradt párttársai ekkor már lépéseket tettek annak érdekében, hogy külföldi összeköttetéseiket a volt kormányzó megkerülésével tarthassák fenn.

153

Andrei Mocioni (Mocsonyi) (1812–1880) a Bach-korszakban bánsági, majd Torontál megyei kerületi főbiztos volt, 1860-tól birodalmi tanácsosi címet viselt. (SZABAD, 1967. 30. DEÁK Á., 2000. 109., 256257.)

47

II. CSÁKY ÉS KOMÁROMY EMIGRÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK KEZDETEI. KOSSUTH ELSZIGETELŐDÉSE (1862–1864) 1. A határozatiak 1862-ben 1861 őszén Franciaország, Olaszország és Görögország tervet dolgozott ki a balkáni népek Törökország elleni fellázítására, amelybe Szerbiát is be kívánták vonni. Garibaldi az olasz miniszterelnök, Bettino Ricasoli154 tudtával és titkos támogatásával expedíciós sereg szervezésébe kezdett, hogy a háború kirobbanása után olasz önkéntes sereg szállhasson partra Dalmáciában. A torinói tervek között szerepelt az is, hogy kihasználva a kedvező nemzetközi helyzetet, III. Napóleon rosszallása ellenére, a magyarokkal közösen háborút provokálnak Ausztriával. Garibaldi ezért megbízta Türrt a Szerbiából

Magyarországra

történő

katonai

betörés

megszervezésével.155

1862

februárjában Ricasoli és II. Viktor Emánuel közölte határozott háborús szándékát Kossuthtal.156 A volt kormányzó tájékoztatta a nemzetközi helyzet új fejleményeiről a határozatiak vezetőit, nyilatkozatot kért tőlük arról, hogy elszántak-e az Ausztriával való fegyveres

összecsapásra,

és

utasította

őket

a

belgrádi

vezetéssel

történő

kapcsolatfelvételre.157 A határozati többség azonban ekkor már nem Kossuth közreműködésével kívánta külföldi kapcsolatait fenntartani. Celestino Bianchinak, Ricasoli titkárának 1862 februárjában, a magyar belpolitikai helyzetről készült feljegyzésében a következő megállapítás olvasható: „Ha a kiegyezésre irányuló törekvések megbuknának, nem tűnik elkerülhetőnek az összeomlás. Nem kicsi az a párt, amely mindenfajta tárgyalástól elzárkózik, és amely radikális elszakadást akar Ausztriától. Ez a párt, egyelőre még engedelmeskedve a régi szokásnak, Kossuthot ismeri el fejének, de állítólag az ő befolyása

154

Bettino Ricasoli báró (1809–1880) toszkánai politikus, 1847-ben részt vett a „La Patria” című liberális újság alapításában, majd az 1848-as eseményekben. 1849-ben visszavonult a politizálástól, majd 1859/60-ban a firenzei események élére állt, és a nagyherceg elűzése utáni átmeneti időszakban diktátori hatalmat gyakorolt Toszkánában. Kétszer is miniszterelnökként kormányozta Olaszországot. (1861. jún. 12.–1862. márc. 3., valamint 1866. jún. 20.–1867. ápr. 10.) (SABBATUCCI–VIDOTTO, 1994. 421-426. SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 123-125.) 155 A nemzetközi helyzet alakulásáról és Türr megbízatásáról 1862 első felében l.: KOVÁCS E., 1967. 464465. 156 KLI III. 709-711. Pro Memoria, 1862. febr. 23. 157 MOL R 90. 3948. Kossuth a hazaiaknak, 1862. febr. 3.; KLI III. 712-716. Kossuth a hazaiaknak, 1862. ápr. 1.

48

napról-napra csökken, és Klapkát tekintik a jövő emberének.”158 Bianchi feljegyzésének keletkezésével nagyjából egy időben Komáromy levelet írt Klapkának. Kijelentette, hogy amennyiben megfelelő erejű külföldi sereg tör be az országba, akkor több helyen egyszerre felkelés fog kirobbanni, mert a magyar lakosság készen áll a fegyveres harcra. Bizonygatta, hogy Klapka igen népszerű az országban, és a katonai szervezés megerősítése végett a főbb parancsnokok kinevezésére kérte őt.

159

Segítségül egy listát mellékelt az

általa ismert harcra kész tisztekről, és megjelölte azok tartózkodási helyét is. A 25 személy közül hét már az Ivánka-féle 1860-ban kialakított parancsnoki hálózatnak is tagja volt.160 Feltételezhetően a többiek (is) Komáromy ismeretségi köréhez tartoztak. A többségük Erdélyből, néhányan pedig Biharból vagy a környező megyékből (Szatmár, Szabolcs, Arad) származtak. Feltűnően sok köztük az olyan volt honvédtiszt, aki a szabadságharc idején – Komáromyhoz hasonlóan –, Bem seregében harcolt.161 Komáromy Drezdában adta postára levelét, ahova személyes megbeszélésre hívta Klapkát. A találkozásra valószínűleg nem került sor. Március végén és áprilisban Puky Miklós több levelet is írt 158

DDI II. 79. Bianchi feljegyzése, 1862. febr. 7. MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, ?. A levél csonka, első része hiányzik, ezért keltezés nem található rajta. Komáromy a levélben jelezte, hogy március 10-ig tud Drezdában maradni. Itt még magázta a tábornokot, akit 1862 szeptemberében – személyes megismerkedésük után –, már tegezett. (vö.: MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1862. szept. 12.) A levél tehát valószínűleg 1862 februárjában vagy márciusának elején íródott. 160 Kis Pál (Komáromy által megjelölt tartózkodási helye: Tiszafüred), Földváry Sándor (Borsod), Földváry Károly (Heves), Kürthy István (Komárom), Mukits Ernő (Szabadka), Maróthy János (Szatmár), Máriássy János (Szepes). (Mivel ez utóbbi esetében csak vezetéknév szerepel, nem zárható ki az sem, hogy a név Máriássy Béla szélsőbaloldali képviselőt jelölte, bár ennek valószínűsége lényegesen kisebb. Ugyancsak a keresztnév hiánya teszi bizonytalanná Mukits azonosítását is. Elképzelhető, hogy nem Ernő, hanem bátyja, Aurél honvéd őrnagy szerepelt a listán.) – vö.: a „Komáromy jelentése a hadseregszervezésről” c. fejezettel. 161 Az 1860. évi listán még nem, de a Komáromy által Klapka figyelmébe ajánlott személyek között már szerepel: Gáspár András (1804–1884) honvéd vezérőrnagy (Komáromy által megjelölt tartózkodási helye: Bihar); Forró Elek (1813–1893) honvédezredes, Bem hadműveleti irodájának vezetője (Pest); Mándy Ignác (1814–1883) honvédezredes vagy öccse, Mándy Dénes (1828–?) honvéd hadnagy (Szatmár); Patay István (1808–1878) honvédezredes Bem seregében (Szabolcs); Baumgarten Antal (1818– ?) honvéd főhadnagy (Pest); Károlyi Miksa (1816–1890) alszázados, Bem seregében is harcolt (Belgrád); Sárossy (Sárosi) Ferenc (1807–1871) hadnagy Bem seregében („székely”); Bethlen Olivér gróf (1825–1892) alezredes Bem seregében (Erdély); Bethlen Miklós gróf (1819–1900) őrnagy Bem seregében (Erdély); Gorove Antal (1822– 1881) a reformkorban Bihar megye aljegyzője, honvéd őrnagy (Arad); Kausler (Kauszler) Josef (1822–1897) honvéd őrnagy (Bihar); Krivácsy József (1821–1903) honvéd alezredes, 1859-ben emigrált, az olasz hadsereg ezredese lett (Pest); Müller György (1813– ?) a komáromi vártüzérség hadnagya (Pest), esetleg Müller János főhadnagy, Müller Adolf százados, Müller Ede főhadnagy, Müller Imre százados vagy Müller Károly százados; Nagy Jenő (1811–1874) honvédezredes (Arad); Olivier de Lalande (? – ?) Klapka megbízottja, Komáromy személyes ismerőse (Pest). (Az egyes parancsnokok pályafutására vonatkozó adatok forrásai: BONA, 1988.; BONA, 1998.; BONA, 2000.) Három személy (Bakowszky, Peredy vagy Perecz, Pető) a kutatás jelenlegi állása alapján nem azonosítható. Az azonosítást nehezíti, illetve bizonytalanná teszi, hogy az esetek többségében (Máriássyn és Mukitson kívül Bakowszky, Mándy, Peredy vagy Perecz, Forró, Baumgarten, Sárossy, Gorove, Kausler, Krivácsy, Pető, Maróthy, Müller, Lalande) csak a vezetéknév szerepel. Nem valószínű, hogy a lista valamilyen szervezés eredménye lett volna, de erre Komáromy nem is utal levelében. 159

49

Klapkának, amelyekben egy P. László nevű hazai küldöttre hivatkozva, igen kitartóan igyekezett meggyőzni a tábornokot arról, hogy az otthoniak szeretnék, ha Klapka venné a kezébe az emigráció vezetését, Kossuthban ugyanis nem bíznak.162 Minden jel arra utal, hogy 1862 elejétől, vagyis a nemzetiségi kérdésben kibontakozó sajtóvitát követően Komáromy, valószínűleg párttársai tudtával és egyetértésével, egy Kossuth háttérbe szorítására irányuló terv megvalósításába kezdett. Az olasz kormány magyarországi értesüléseit ebben az időszakban Emanuele Ruspolitól163 szerezte, így valószínűleg Bianchi feljegyzése is az ő közlésén alapult. Későbbi forrásokból kitűnik, hogy Ruspoli jó viszonyban volt Komáromyval és Csákyval. A Pukyt tájékoztató hazai küldött, P. László pedig azzal a Papp László164 nevű volt honvédszázadossal és Bihar megyei birtokossal azonosítható, aki később is Komáromy és Csáky megbízottjaként működött. Pappnak eredetileg feltételezhetően Klapkával kellett volna találkoznia Genfben, de ő akkor nem tartózkodott a svájci városban.165 Az 1862 februárjában külföldre érkező Károlyi Sándor mindenesetre igyekezett a Magyar Nemzeti Igazgatóság mindkét tagjával értekezni személyesen és levelezés útján. A határozati többség nevében választ várt arra a kérdésre, mi a szándéka a szerb és a román vezetésnek, illetve mennyire élvezik ezek bizalmát a magyarországi nemzetiségi politikusok. Tudni szerette volna azt is, mit várhatnak a nemzetközi viszonyok alakulásától.166 Kossuth azt tanácsolta neki, hogy Kiss Miklós segítségével próbáljon meg 162

MOL R 295. 22. t. Puky–Klapka, 1862. márc. 28., márc. 30., ápr. 18. Emanuele Ruspoli herceg (1838–1899) 1861-től 1866-ig az olasz kormány titkos megbízottjaként működött a Habsburg Birodalomban. Rokona volt az Esterházy család grófi ágának, így utazásai nem keltettek különösebb feltűnést. (KLI VI. XX-XXI.) 1877 és 1880 között Róma polgármestere volt. 1862 és 1866 között többször is találkozott Komáromyval, Csákyval, illetve képviselőjükkel, Thaisz Elekkel. (L. a „Tárgyalások a Csáky–Komáromy-féle comité és az olasz kormány között 1864 nyarán” c fejezetben) 164 Papp László (1819–1881) Bihar megyei nemes, 1848 szeptemberében tagja lett megyéje nemzetőrségének, 1849-ben pedig Erdélyben harcolt. Századosi rangot ért el. 1859-től jegyző volt a Brassóhoz közeli Zajzonban. A kiegyezés után a Bihar megyei és a brassói honvédegyletnek is tagja lett. (SZINNYEI, 1891–1914. X. 339.) 1863-ban Csáky és Komáromy egyik magyarországi megbízottjaként dolgozott. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Klapka /?/, 1863. máj. 5.) 165 Lengyel Tamás, és rá hivatkozva Borsi-Kálmán Béla is említi, hogy Komáromy és Csáky 1862 tavaszán kereste meg először Klapkát. (LENGYEL, 1936. 55.; BORSI-KÁLMÁN, 1993. 135.) Megállapításukat Klapka „Erinnerungen aus den Jahren, 1863–1866” c. írására alapozták. (MOL R 295. 5. t.) Valószínűsíthető, hogy a „megkeresés” valójában nem személyes találkozót jelentett, hanem csak Papp László kiküldését. Lukács Lajos korábbra tette Komáromy és Csáky, illetve Klapka kapcsolatfelvételét. Egy szerinte 1861. október 31-én aláírt szerződéstervezetre hivatkozva azt állította, hogy Komáromyék már akkor megpróbáltak valamilyen egyezségre jutni a tábornokkal, de sikertelenül. (LUKÁCS, 1984. 201-202.) A szerződéstervezet dátuma azonban valójában 1863. október 31. (MOL R 296. 11. t.) 166 MOL R 90. 3964. Károlyi S.–Kossuth, 1862. márc. 3., 3973. Károlyi S.–Kossuth, 1862. márc. 10., 3986. Károlyi S.–Kossuth, 1862. márc. 29., 3991. Károlyi S.–Kossuth, 1862. ápr. 2.; MOL R 295. 22. t. Károlyi S.– Klapka, 1862. márc. 27. – vö.: „A nemzetiségi kérdés a hazaiak és az emigránsok kapcsolatainak tükrében (1859–1862)” c. fejezettel. 163

50

találkozót kieszközölni III. Napóleonnal, vagy legalább Jérôme Napoléon herceggel, hiszen tőlük kaphatja a leginkább megbízható tájékoztatást a várt háború tekintetében.167 Károlyinak sikerült megbeszélést folytatnia a francia császár unokaöccsével, aki határozottan közölte vele, hogy abban az évben nincs kilátás a háborúra.168 Az olasz kormány nem feltétlenül kívánta követni Párizs politikáját, ugyanakkor mérlegelnie kellett a nagyhatalmi támogatás nélkül kezdett háború kockázatát. Egyelőre az óvatosság kerekedett felül, ezért Kossuth hiába próbált határozott ígéretet és 10-15 ezer frankot kicsikarni az olasz kormánytól,169 áprilisban kénytelen volt azt üzenni a hazaiaknak, hogy semmi biztosat nem lehet tudni.170 1862 tavaszán tehát a várakozások ellenére ismét nem lehetett reménykedni a háború közeli kirobbanásában. Pedig a hazaiak hangulata a belpolitikai viszonyok miatt már addig is igen levert volt. Károlyi grófné lánya, Károlyi Pálma, egyik bátyjától szerzett értesülései alapján, márciusban arról tájékoztatta Klapkát, hogy otthon már nem remélnek, a társasági élet is megszűnt.171 Ezt a csalódottságot erősíthették a Károlyi Sándor által hozott hírek is, amelyek tovább csökkentették az emigráció tekintélyét a határozati többség köreiben. Ilyen körülmények között ismerhette meg a közvélemény májusban az „Alleanza” című lapban Kossuth neve alatt megjelentetett Dunai Szövetség tervét.172 Az egykori Határozati Párt vezérkarának tagjai a nyilvánosság előtt igyekeztek elhatárolódni a tervezettől, magánkörben pedig felháborodva utasították el Kossuthnak a dunai népek demokratikus államszövetségére vonatkozó elképzeléseit. Podmaniczky a következőket jegyezte be naplójába a terv kapcsán : „…inkább megyek Bécsbe a németek, mint Belgrádba a ráczok közé”.173 Ez a megjegyzés jól érzékelteti a határozatiak többségének a Dunai Szövetség tervével kapcsolatos állásfoglalását, amely összhangban állt az érintett

167

Kossuth–Kiss, 1862. ápr. 2. KUN–BŐHM, 1958. 238-239. Kossuth–Kiss, 1862. ápr. 2. KLI III. 716. 169 MOL R 211. 2. t. Irányi–Türr, 1862. ápr. 15. (Irányi – Kossuth és Klapka eredménytelen próbálkozására hivatkozva –, Türr közbenjárását kérte a pénz megszerzéséhez.) 170 KLI III. 712-716. Kossuth haza. 1862. ápr. 1. 171 MOL R 295. 22. t. Károlyi Pálma–Klapka, 1862. márc. 27. 172 A Dunai Szövetség tervének eredeti, francia nyelvű szövege megtalálható Kossuth iratai közt az Országos Levéltárban (MOL R 90. 4044.a). A szöveg megjelent az „Alleanza” című milánói lapban 1862. május 18-án, majd rövidítve közölte a Sürgöny 1862. jún. 6-án, Kecskeméthy Aurél jegyzeteivel. A tervezetnek a kormánylapban történt megjelentetése nyilvánvalóan a nemzeti ellenzék megosztását szolgálta. Pajkossy Gábor a Dunai Szövetség tervét megjelentette, és rávilágított keletkezésének körülményeire. (PAJKOSSY, 2002. 937–957.) 173 PODMANICZKY, 1888. 143-144. 168

51

politikusoknak a nemzetiségi kérdéssel és a demokratikus jogokkal kapcsolatban korábban kialakított véleményével.174 Nehéz azonban egységes elképzelésről beszélni a határozati balközépről szólva, hiszen a politikusok kapcsolatai az országgyűlés feloszlatása után igencsak meglazultak, mozgásterük beszűkült. Podmaniczky így emlékezett vissza erre az időszakra: „Pártunk azon tagjai, kik nemcsak politikailag, de társadalmilag is együtt éltek, ez időtájt egészen falura vonultunk vissza, s csakis, ha bizonyos közügyek tartották kívánatosnak, rándultunk be, s gyülekezénk Pestre. Annál szorgalmatosabban s gyakrabban jövénk össze születés- és névnapok alkalmával…”.175 A ritka összejövetelek egyik jellemző színhelye – a vidéki kastélyok mellett –, Jókai svábhegyi villája volt, ahol a Magyar Sajtó köre, vagyis lényegében az egykori Határozati Párt vezérkara gyűlt össze. Jókai „Az én fecskefészkem” című írásában Tisza Kálmánt, Almásyt, Nyáryt, Keglevich Bélát, Beniczkyt és Ivánkát említette meg, mint olyanokat, akikkel együtt „tanakodtak a haza sorsán”.176 „Tanakodásaik” eredménye ekkor leginkább olyan gazdasági jellegű kezdeményezésekben mutatkozott meg, amelyek a saját társadalmi rétegük, vagyis a birtokos nemesség anyagi erejét voltak hivatottak növelni. Ilyen lépés volt 1862 novemberében a Földhitelintézet alapítása, amelyben a határozati balközép tagjai közül részt vett Almásy, Tisza és Podmaniczky is.177 1863 elején pedig Károlyi Sándor kezdeményezésére létrejött az Országos Gazdasági Egyesület, amelynek ugyancsak tagja lett Almásy, Tisza, valamint Ivánka is.178 Nagyjából ezzel egy időben indította el az egykori Határozati Párt vezérkara új lapját A Hont.179 A Hon, amint azt az első szám címlapján olvasható programadó cikkek is közölték, a mezőgazdaság modernizálásának, az ipar és a kereskedelem fejlődésének, illetve általánosságban a Nyugathoz való felzárkózásnak az előmozdítását tekintette fő feladatának.180 A gazdasági célok természetesen politikai szándékokkal kötődtek össze, hiszen alkalmasak voltak az Ausztriával szembeni kiszolgáltatottság csökkentésére.

174

Pálffy Móricnak, a Helytartótanács elnökének értesülései szerint a Nemzeti Körben az a szóbeszéd járta, hogy Tisza Kálmán emlékiratot szerkeszt Kossuth „programjára” válaszul. Pálffy 1862. június 6-án kelt levelében értesítette erről Forgách Antal kancellárt. (MOL D 191. 1862: 11931) Az állítólagos emlékirat megírásáról és megjelentetéséről nincs tudomásunk. 175 PODMANICZKY, 1888. 145. 176 JÓKAI, é. n. 28. – vö.: KOZÁRI, 2003. 67. 177 PODMANICZKY, 1888. 194-197. – vö.: KOZÁRI, 2003. 71. 178 KOZÁRI, 2003. 71-74. 179 A Honról l.: KOSÁRY–NÉMETH G., II/1. 639-641. 180 IVÁNKA, 1863.; JELLINEK, 1863. Jellinek Mór (1823–1883) nagykereskedő, a gabonacsarnok elnöke volt. (SZINNYEI, 1891–1914. V. 474-476.)

52

Az egykori határozati politikusok között voltak olyanok is, akik Magyarország helyzetének javulását továbbra is elsősorban a nemzetközi viszonyok kedvező alakulásától és egy Ausztria elleni háborútól várták. Számukra jó hír volt, hogy Klapka 1862 májusának végén kilépett a Magyar Nemzeti Igazgatóságból, amely ezt követően megszűnt. Klapka döntése új, és átmenetileg bizonytalan helyzetet teremtett az emigráció és a magyarországi politikusok, valamint az olasz kormány és a magyarok kapcsolatában, amelyet a hazaiak igyekeztek kihasználni. Ruspoli – Komáromy későbbi állítása szerint –, nyár elején, vagyis nem sokkal a Magyar Nemzeti Igazgatóság felbomlását követően felkérte a magyarországi politikusokat, hogy küldjenek valakit külföldre, aki közvetlenül tárgyalna a torinói kormánnyal.181 Az állítólagos felkérés körülményeinek tisztázását a források nem teszik lehetővé, a későbbi események azonban azt sejtetik, hogy a kezdeményezés hátterében sokkal inkább Komáromy személyes ambíciói álltak, mint az olasz kormány tényleges igényei.182 Jóllehet korábban a hadfőparancsnokság Komáromy külföldre utazásának megakadályozását javasolta, a Helytartótanács vagy nem intézkedett erről, vagy a javaslat születésekor éppen Drezdában tartózkodó Komáromy már nem tért vissza Magyarországra 1862 tavaszán-nyarán. 2. Komáromy és Csáky letelepedése Genfben, külföldi és magyarországi kapcsolatrendszerük 1862–1863-ban 1862 nyarán Komáromy György Svájcba utazott, és miután Bad Ragazban találkozott a felesége betegsége miatt ott tartózkodó Kossuthtal,183 Genfben foglalt magának hosszabb időre szállást. Genfet az 1850-es évek eleje óta számos magyar emigráns választotta hosszabb-rövidebb időre lakhelyéül. 1852-ben költözött oda Batthyány Lajosné Zichy Antónia grófnő, és vele együtt fiai nevelője, Horváth Mihály is, Teleki László pedig minden évben több hónapot töltött el a kellemes éghajlatú svájci városban. Batthyány grófné 1855-ben hazatért, Horváth azonban egyelőre maradt, és a „genfi colonia” két további állandó taggal szaporodott, ugyanis Klapka és Puky házat 181

MAE ASD Moscati VI/215. Komáromy–Rattazzi, 1862. aug. 1. L. a „Komáromy és Csáky letelepedése Genfben, külföldi és magyarországi kapcsolatrendszerük 1862– 1863-ban” c. fejezetet 183 MOL R 90. 4183. Kossuth a hazaiaknak, 1863. júl. 28. Kossuth ebben a levelében arról ír, hogy 1862 augusztusában még semmi jel sem utalt arra, hogy Komáromy elpártolt volna tőle, és ő nem is képzelte volna róla ezt. Később, Iratainak közreadásakor a volt kormányzó már egészen másképp emlékezett erre a találkozásra. – vö.: „Komáromy György jelentése a hadseregszervezésről” c. fejezet, 104. l. 182

53

vásárolt a Genfi-tó partján. Puky nem sokkal ezután nyomdát alapított a porosz Karl Pfefferrel együtt, és egészen a kiegyezésig élt a városban. Klapka már régebb óta egy svájci bank, a Banque General de Suisse alkalmazásában állt, amelynek tulajdonosa, James Fazy segítségével a magyar tábornok hamarosan genfi polgár lett, majd megválasztották a Nagytanács tagjává és a véderő főparancsnokává.184 Klapkának az 1850-es években viszonya volt Batthyány grófné testvérével, Károlyi Györgyné Zichy Karolina grófnővel, aki néhány Észak-Itáliában töltött év után 1862-ben ugyancsak Genfben telepedett le. Itt élt vele lánya, Pálma és egyik fia, Gábor. Másik négy fia, az ekkoriban Magyarországon élő Viktor, Gyula és István, valamint a különböző európai és afrikai országokat járó Tibor időről időre meglátogatta őt, férje, Károlyi György pedig 1864-ben egy évet töltött el Genfben. Károlyiné genfi szalonja 1862 és 1864 között a magyar arisztokrata emigráció központjává vált, a grófnő nemcsak szíves vendéglátásban részesítette honfitársait, hanem kapcsolatait felhasználva segítette boldogulásukat, szükség esetén pedig anyagi támogatást is nyújtott nekik.185 Egyik gyakori vendége, Teleki Sándor így emlékezett vissza genfi tartózkodásaira: „ … ott lakott a magyar emigráció krémje, úgy szólva a magyar forradalom arisztokráciája. … Károlyi grófné házának küszöbén átlépve a magyar ember otthon volt, érezte a családi élet melegét, s majdnem a haza napja sütött rá. De sokszor melegedett fel szívem nála! Szebb családot az övénél nem ismertem. Négy virágszál serdülő fiú, s egy angyal leány a míveltség legmagasabb fokán. Az általános, s különösen a magyar történelemben annyira jártas, hogy vitás kérdéseinkben Pálma grófnő véleménye döntött, nagy örömére tanítójának, Horváth Mihály püspöknek. A grófnő majdnem minden este fogadott, s szalonja az összes emigrációk gyűlhelye volt. Nem utazott Genfen keresztül nevezetesebb menekült, hogy tiszteletét ne tette volna.”186 Genfbe érkezve Komáromy is rendszeres látogatója lett a grófnő szalonjának, akitől hamarosan értékes segítséget kapott. 1862. augusztus elsején levelet írt a március óta hivatalban lévő Urbano Rattazzi187 miniszterelnöknek, amelyben Ruspoli nyár eleji kezdeményezésére hivatkozva arra kérte őt, hogy genfi konzulja útján bocsásson 184

BORSI-KÁLMÁN, 2000. 101. A „genfi coloniáról” l.: SZEMERE, 1999. 59-60., 98. Szemere – Batthyány Lajosné, 1852. júl. 7., 1855. jún. 18. – vö.: MÁRKY, 1917. 180., 199-214., 248. 186 TELEKI S., 1958. 272-273. 187 Urbano Rattazzi (1808–1873) piemonti politikus, 1849. febr-márc. piemonti miniszterelnök. Az 1850-es években ellenzéki politikusként demokratikus reformokat követelt, majd Cavourhoz közeledett. 1862-ben és 1867-ben néhány hónapig miniszterelnökként irányította Olaszországot. (SABBATUCCI–VIDOTTO, 1994. 368-372. SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 125-129.) 185

54

rendelkezésére egy álnévre kiállított útlevelet. Kérését azzal magyarázta, hogy utazásának titokban kell maradnia nemcsak az osztrák rendőrség, hanem egyes Olaszországban tartózkodó honfitársai előtt is, függetlenül azok pozíciójától. Ez utóbbi megjegyzésével alighanem Kossuthra célzott. Egyben megígérte, hogy amint bizonyos kérdésekben meghallgatta a Londonból visszatérő Klapka álláspontját, sietni fog Torinóba.188 Komáromy a következő hetekben valószínűleg nem kapott választ a levelére, ezért feltehetőleg Károlyi grófnő ajánlásával levélben fordult Bethlen Gergely grófhoz,189 az olasz sereg egyik magyar tábornokához, akinek kitűnő személyes kapcsolatai voltak az olasz vezetéssel. Az Alessandriában tartózkodó Bethlen meglehetősen elfoglalt volt ezekben a hetekben, éppen ekkoriban folyt ugyanis Türr irányítása alatt a magyar légió újjászervezése, és Bethlen volt annak a bizottságnak az elnöke, amely eldöntötte, kik alkalmasak az újjászervezett légióba történő felvételre.190 Késve kapta tehát kézhez Komáromy levelét, de annál nagyobb buzgalommal igyekezett segíteni „legújabb barátjának”. Üdvözölte a magyarországiak azon gondolatát, hogy közvetlen kapcsolatba szándékoznak lépni az olasz kormánnyal, és még augusztus végén írt Rattazzinak.191 Valamikor szeptember 5. és 12. között Svájcba utazott, és személyesen is beszélt Komáromyval,192 aki feltehetőleg ekkor adta tudtára, hogy működését Kossuth megkerülésével és Klapka bevonásával képzeli el. Bethlen szeptember 13-án már Torinóban volt, és találkozott Rattazzival, akivel nyíltan közölte a magyarországi politikusok szándékait. Állítása szerint Rattazzi „nem búsult” Kossuth háttérbe szorításának tervén, és azt üzente Komáromynak, hogy bármikor szívesen fogadja őt.193 Bethlen és Komáromy ezután, közös megállapodásuknak megfelelően, értesítették az olasz miniszterelnök álláspontjáról Pukyt, Türrt és Klapkát. Puky, aki már korábban is igyekezett 188

MAE ASD Moscati VI/215. Komáromy–Rattazzi, 1862. aug. 1. Komáromy később, 1863 tavaszán feltehetőleg Klapkának, azzal magyarázta külföldre jövetelét, hogy 1862 tavaszán–nyarán majdnem megszakadt a kapcsolat a határozatiak és az olasz kormány között. (MOL R 296. 1. t., Komáromy–Klapka (?), k. n. L. „A lengyel felkelés, az olasz diplomácia és a magyarok 1863 tavaszán” c. fejezetet.) 189 Bethlen Gergely gróf (1812–1867) jogi tanulmányokat végzett, megyei hivatalokat viselt, majd a szabadságharcban ezredesi rangot ért el. A világosi fegyverletétel után Franciaországba menekült, később pedig Olaszországban telepedett le. 1859-ben az olaszországi magyar légió ezredese, 1860-ban pedig a piemonti, majd az olasz hadsereg tábornoka lett. 1862-ben nyugalmazták. (BONA, 2000. 247.) 190 A légió újjászervezéséről l.: LUKÁCS, 1986. 127-130. 191 MOL R 296. 11. t. Bethlen–Komáromy, 1862. aug. 28., Bethlen–Komáromy, 1862. aug. 30. 192 Bethlen egy levelében arra panaszkodott, hogy ha ő elhagyná Alessandriát, és Svájcba utazna, akkor a felügyelete alatt állók fellázadnának. Arra is felhívta Komáromy figyelmét, hogy elutazása az adott körülmények közt mindenképpen feltűnést keltene. (MOL R 296. 11. t. Bethlen–Komáromy, 1862. szept. 4.) Az utazásra a szeptember 12-ét megelőző napokban mégis sor került. (MOL R 295. 22. t. Komáromy– Klapka, 1862. szept. 12.) 193 MOL R 296. 11. t. Bethlen–Komáromy, 1862. szept. 13.

55

előmozdítani Klapka és a hazaiak együttműködését, alighanem teljes mértékben egyetértett Komáromy és Bethlen szándékaival és tetteivel. Az olasz vezető körökben komoly befolyással bíró Türr megnyerése azonban nem bizonyult egyszerűnek. Vele Bethlen közvetlenül a Rattazzival folytatott tárgyalása után találkozott, és meglepve tapasztalta, hogy a tábornok már tudott Komáromy várható torinói útjáról. Bár Bethlen Komáromyval történt megállapodása értelmében járt el, tehát igyekezett elhallgatni Kossuth háttérbe szorításának szándékát, rá kellett jönnie, hogy tárgyalópartnere már ezt is sejti. Türr ugyanis kijelentette, hogy az olasz kormánnyal folytatott tárgyalások során a magyar emigrációnak egységesnek kell lennie. Egyúttal azt üzente Komáromynak, hogy várja őt Torinóban.194 Komáromy azonban Klapkával együtt szeretett volna az olasz fővárosba menni, ezért egyelőre kénytelen volt várni annak Genfbe érkezésére. Kulcskérdés volt számára, hogy Klapkát rávegye az együttműködésre, hiszen az olasz kormány előtt ő kölcsönzött tekintélyt a magyar törekvéseknek. Komáromynak és Bethlennek szeptember 5. és 12. között egy rövid időre már lehetősége nyílt Genfben Klapkával beszélni, aki azonban hamarosan ismét elutazott.195 Előtte sem tárták fel őszintén Kossuthtal kapcsolatos nézeteiket, de teljes mértékig nyilvánvalóan elrejteni sem tudták azt. Bethlennek a Rattazzival való tárgyalása után előre egyeztetett taktika szerint igyekeztek „nyomni Klapkát”, ahogyan Bethlen fogalmazott egyik Komáromynak írott levelében.196 Az ismét Genfbe érkező Klapka október elején végül beleegyezett abba, hogy Komáromyval együtt Torinóba utazzon. Türrnek ugyanakkor megírta, hogy ő is alapelvnek tekinti az emigráció egységének fenntartását, és nem akar olyan rosszindulatú intrikáknak teret engedni, amelyek veszélyeztethetik a haza ügyét.197 Komáromy mindenesetre fontos lépéseket tett céljai megvalósítása felé, és ezt, mint a fentiek bizonyítják, nagyban köszönhette Bethlen Gergelynek. Jóllehet Bethlen olaszországi katonai pályafutásának bizonyos mozzanatai világossá teszik a volt kormányzóval szemben tanúsított ellenszenvét,198 Kossuth elszigetelésében játszott szerepe mindeddig ismeretlen volt a szakirodalom számára. 194

MOL R 296. 11. t. Bethlen–Komáromy, 1862. szept. 16. A Klapkával történt találkozásra Komáromy utal egyik, a tábornoknak írt levelében. Komáromy ebben a levelében tegezi először Klapkát, ezért valószínűsíthető, hogy ekkoriban ismerkedtek meg személyesen. (MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1862. szept. 12.) 196 MOL R 296. 11. t. Bethlen–Komáromy, 1862. szept. 16. 197 MOL R 211. 2. t. Klapka–Türr, 1862. okt. 12. 198 Bethlen azok közé tartozott, akik az 1859. évi háború lezárulása után támogatták a piemonti kormány azon javaslatát, hogy a magyar légió fennmaradjon és szolgálatot vállaljon Itáliában. Kossuth azonban elutasította 195

56

Komáromy számításait azonban ezúttal keresztülhúzták az olasz belpolitikai élet fordulatai. 1862 nyarának végén Garibaldi, önkénteseivel kísérletet tett arra, hogy megdöntse a Pápai Államot, és Rómát Olaszországhoz csatolja. Partra szállt Szicíliában, majd átkelt a félszigetre, és augusztus 29-én Aspromonténél tűzpárbajba keveredett a torinói kormány által odavezényelt sereggel, fogságba esett, így végül törekvése meghiúsult. A vörösinges vezér hadjárata külföldön, elsősorban a Pápai Államot védelmező Franciaország előtt hozta kínos helyzetbe a Rattazzi-kormányt, amelynek ilyen körülmények között nyilvánvalóan a magyarokkal való titkos együttműködés során is óvatosabbnak kellett lennie. A belpolitikai életben is zavarok mutatkoztak, mivel a Garibaldit éltető demokratikus ellenzék igen erősen hallatta hangját. Rattazzinak le kellett mondania, de utódját nehezen találták meg, így a válság hónapokig elhúzódott. Rattazzi helyét végül decemberben vette át a hozzá hasonlóan tapasztalt politikusnak számító Luigi Carlo Farini,199 aki korábban Emilia tartomány királyi biztosaként egy ideig a korábban feloszlatott magyar légió Piacenzai Huszárok nevű alakulatának felettese volt.200 A torinói kormányváltással nagyjából egy időben Genfbe érkezett Komáromy rokona és barátja, Csáky Tivadar is.201 Horváth Mihály egy Vukovics Sebőnek küldött levelében így írt a genfi magyarok társaságáról: „Coloniánk nemrég megszaporodott Csáky Tivadar gróffal, ki igen szép eszű s jeles tehetségű fiatalember. Komáromy is folyton itt időzik még, s mint látszik nem is készül hazamenni.” Ugyancsak Horváth Mihály tudomása szerint Komáromy 1862 végén „magánszállás fogadását” fontolgatta.202 Mindez ezt a lehetőséget, a légió feloszlott, Bethlen viszont a légió 42 volt magyar tisztjével megalapította a „Piacenzai Huszárok” nevű alakulatot. (KOLTAY-KASTNER, 1960. 173-174., 183.; LUKÁCS, 1986. 20.) Bethlenben valószínűleg azért is kétségek támadtak a volt kormányzó politikájának helyességével kapcsolatban, mert Kossuth Vettert ajánlotta az 1860-ban újjáalakuló magyar légió főfelügyelőjének. Vettert 1861 áprilisában sorozatos botrányok miatt leváltotta az olasz hadvezetés. Az új főfelügyelő, Türr Bethlent nevezte ki a visszaéléseket kivizsgáló fegyelmi bizottság élére. A fegyelmi bizottság Vettert is elmarasztalta, elsősorban a tiszti kinevezésekkel kapcsolatos önkényeskedései miatt. (LUKÁCS, 1986. 76-79.) 199 Luigi Carlo Farini (1812–1866) emiliai származású politikus. 1859-ben Emilia, Romagna, Parma és Modena diktátora lett, majd Garibaldi déli hadjárata után Nápoly királyi biztosává nevezték ki. 1862. december 8. és 1863. március 24. között volt Olaszország miniszterelnöke. (SABBATUCCI–VIDOTTO, 1994. 394-395.; SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 129-130.; l. még a 43. lábjegyzetet.) 200 SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 126-130. 201 Komáromy felesége Csáky-lány volt, de ő a Csákyak idősebb, erdélyi ágából származott, vagyis igen távoli rokona volt Csáky Tivadarnak. (A két ág még a XVII. században vált szét.) Nagyobb figyelmet érdemel ugyanakkor két Csáky Tivadarral kapcsolatos családi vonatkozású adat. Csáky feleségének, Kaán Matildnak a családja a reformkorban nyerte el a nemesi címet, és előnevüket a Bihar megyei Albest (Fehérlak) településről kapták, így nem zárható ki, hogy a szintén Bihar megyei Komáromynak szerepe lehetett a házasság megszervezésében. Csáky és Kaán Matild 1862-ben Lyonban született első gyermeke a György Napóleon nevet kapta, ezért könnyen elképzelhető, hogy Komáromy György volt a gyermek keresztapja. (GUDENUS, 1990–1998. I. 261.) 202 MOL R 216. 1. t. Horváth–Vukovics, 1862. dec. 3., 1863. jan. 5.

57

arra utal, hogy Csáky és Komáromy ebben az időszakban döntötte el, hogy külföldre költözik, és az emigráció tagjává válik. Döntésükben egyaránt szerepet játszottak személyes és politikai okok. Anyagi nehézségeik és a provizórium idején beszűkülő magyarországi politikai mozgástér arra ösztönözték őket, hogy az 1859 és 1861 között időszakban kiépült hazai és emigrációs összeköttetéseiket felhasználva ezentúl külföldön politizáljanak a határozati többség képviseletében.203 Komáromy és Csáky ugyanakkor külföldre költözésük után is fenntartották a kapcsolatot határozati párttársaikkal, akiknek képviselőiként léptek fel az olasz kormány előtt. A magyarországiakkal levelezés és küldöncök útján érintkeztek, Csáky pedig időnként hazautazott. Genfbe költözése után nem sokkal olvasói levelet is írt A Honba, amelyben tájékoztatást adott az olasz belpolitikai helyzetről. Felsorolta és bemutatta a Farini-kormány tagjait, akik közül különös hangsúllyal méltatta a belügyminiszteri tárca birtokosát, Ubaldino Peruzzit.204 Így nyilatkozott róla: „működésétől a belkormányzás és organisatio – jelenleg érdekessé vált – terén csak a legjobb eredményt várhatni.”205 Homályos szavai sejteni engedik, hogy Peruzzi volt az a tagja a kormánynak, aki a leginkább hajlandóságot mutatott a magyarokkal való együttműködésre. A vonatkozó források alapján nem bizonyítható, de elképzelhető, hogy Klapka és Komáromy 1862 őszén, torinói látogatásuk során a zavaros belpolitikai viszonyok miatt nem a miniszterelnökkel,

hanem

Peruzzival

tárgyaltak,

aki

a

Rattazzi-kormányban

a

közmunkaügyi minisztériumot vezette. A hazai háttér tekintetében Csáky és Komáromy határozati kapcsolatai nem bizonyultak elegendőnek. Jóllehet a Határozati Párt vezetői 1859 és 1861 között a pesti 203

Csáky anyagi nehézségeire utal 1861-ben kötött rangon aluli házassága a zsidó származású gyáros, albesti Kaán Henrik Sámuel lányával. (Kaán Henrik Sámuel üzlettársa volt a reformkorban Ullmann Móricnak, akivel közösen építtették a parádfürdői fürdőt. Albest Szitánnyal szomszédos település.) (GUDENUS, 1990– 1998. I. 261.) Emigrációs körökben később Komáromyról és Csákyról is többen tudni vélték, hogy hitelezőik elől szöktek külföldre. (MOL R 90. 4756. Ludvigh–Kossuth, 1866. okt. 17.) A rendelkezésre álló források alapján nem dönthető el, hogy volt-e a híreszteléseknek valós alapja. A gyanút mindenesetre erősíthette az a tény, hogy a két politikus köztudottan anyagi nehézségekkel küzdött, külföldi tartózkodásuk során időrőlidőre adósságba keveredtek, tartozásaikat pedig nem rendezték mindig időben. A pénzügyek kezelésével kapcsolatos megbízhatatlanság vádja az 1866. évi háború után különös jelentőséget kapott. (L. a „Csáky és Komáromy tevékenységének visszhangjai az emigrációban a háborút követő hónapokban. A porosz kormánytól kapott pénz sorsa” c. fejezetet.) 204 Ubaldino Peruzzi (1822–1891) toszkánai politikus, országgyűlési képviselő. Az 1860-as években több kormány befolyásos tagja volt, 1860 és 1862 között közmunkaügyi, 1862 és 1864 között pedig belügyminiszterként. A lengyel felkelés idején jelentős szerepet játszott az olasz kormány és a magyar emigránsok közti kapcsolattartásban. Később Firenze polgármestere lett. (SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 22., 63-67.) 1862/63 fordulóján Kossuth is Peruzzival lépett érintkezésbe. (KLI V. 389-393. Kossuth– Peruzzi, 1863. febr. 6., uo. Peruzzi–Kossuth, 1863. febr. 7.) 205 CSÁKY, 1862. jan. 2.

58

forradalmi bizottmány tagjai voltak, többségük 1862-ben már nem akart semmilyen titkos szervezkedésbe bonyolódni. Tisza Kálmán, Almásy, Ivánka, Podmaniczky ugyanis nemcsak az 1861. évi országgyűlésen, hanem azt követően is fenn kívánták tartani a magyar kérdés legális keretek közt történő rendezésének lehetőségét. Csáky és Komáromy azonban arra építette terveit, hogy a magyar kérdés csak a szabadságharc kirobbantásával lesz megoldható, ennek előkészítéséhez pedig szükség volt egy konspiratív célokra használható titkos magyarországi szervezetre. Csáky valószínűleg még 1862 végén gondoskodott arról, hogy külföldön való letelepedésük után is fennmaradjanak rendszeres hazai összeköttetéseik. Kezdetben feltehetően csak néhány ügynök, Papp László, Thaisz Elek és talán Csáky Kálmán alkotta magyarországi kapcsolataikat. Hazai hátterük később, a „Magyar Forradalmi Comité” megalapításával határozott szervezeti kereteket öltött. Lehetséges, hogy a változás az 1863 májusában lezajlott határozati pártértekezlet tanulságainak levonása után, vagy a Beniczkyféle szervezkedés előestéjén, valamikor 1863 őszén következett be.206 Csáky először egy tervezetben vázolta fel a szervezkedés kereteit. Ebből kiderül, hogy héttagú bizottmányt kívánt létrehozni, egy elnökkel, négy osztályfőnökkel és két póttaggal. A négy osztály közül a külügyi osztály vezetőjének tervezett feladata a külfölddel való a kapcsolattartás volt, a belügyi osztály főnökét pedig a rendőrség, valamint a kerületi, megyei és főkormányhivatalok felügyeletével kívánták megbízni. A pénzügyi osztály vezetője számára a pénzügyek irányítását jelölték ki, a katonai osztály vezetője pedig a tervek szerint 13 megyei parancsnok és további törzstisztek felett rendelkezett volna. A tervezetből kiderül, hogy Csákyék két felfegyverzett zászlóalj és további tartalék zászlóaljak felállításával számoltak.207 A megyei parancsnokok száma megegyezett a Komáromy által 1861-ben készített jelentésben szereplő katonai körzetek számával. A két zászlóalj ugyanakkor nagyságrendekkel kevesebb a Komáromy által 1861-ben felvázolt 126 ezer fős seregnél, de minden bizonnyal jóval közelebb állt a valós lehetőségekhez. Mindenesetre két zászlóalj csak gerillaharc folytatására lehetett volna elegendő. Valószínűleg ezután, a szervezés következő állomásaként készítette el Csáky azt a feljegyzést, amely már a bizottmány hét tagjának nevét is tartalmazta, és amely néhány

206

Az alábbiakban ismertetendő, a szervezkedésre némi fényt vető két dokumentum egyikén sem szerepel keltezés. A datálás lehetőségeit l. a 208. lábjegyzetben. 207 MOL R 296. 1. t. „Forradalmi comité”, k. n.

59

eltérést mutatott a tervezetben leírtakhoz képest.208 A Forradalmi Comité hét tagja közül négy határozati képviselő volt az 1861. évi országgyűlésen, de közülük csak Beniczky tartozott a párt szűkebb vezérkarába. Az 1859 és 1861 között folytatott titkos szervezkedésben ketten vették részt, mindketten katonai főnökként. A bizottmány ténylegesen négy osztályból állt: a comitéból, a rendőrségből, a szabadkőművességből és a pénzügyi vezetésből. A comité elnöke Beniczky Lajos volt, az ő feladatai közé tartozott az ebben a dokumentumban közelebbről meg nem határozott „katonai rend” fenntartása. Beniczky

személye

valamint

a

katonai

körzetek

számának

egyezése

alapján

valószínűsíthető, hogy ez az 1860 őszén létrehozott, és azóta több-kevesebb változással létező parancsnoki hálózat összefogását jelentette. Beniczky mellett még két tagja volt a comiténak, Luzsénszky Pál báró209 és Csernovics Péter gróf210. Mindkét politikus, Beniczkyhez hasonlóan, határozati képviselő volt az 1861. évi országgyűlésen, és minden bizonnyal személyes ismeretség fűzte őket Komáromyhoz, illetve Csákyhoz. A Beniczkyféle katonaság mellett egy másik, talán a nemzetőrség mintájára elképzelt fegyveres erőt jelentett a rendőrség, amelynek szervezését Leszkay Kálmán volt honvédszázados, Bereg megyei földbirtokos kapta feladatul.211 A szabadkőművességnek nevezett osztály irányításával az 1859-1860-ban az akkori forradalmi bizottmányban Beniczkyvel és 208

MOL R 296. 8. t. „A forradalmi ügyvezetés szervezete Magyarhonban”, k. n. Az irat mindenképpen az Ister-páholy 1863 januárjában történt megalapítása után keletkezett, mert az teremtette meg a működési lehetőséget a Maróthy által irányított szabadkőműves osztály számára. Az is biztos, hogy a leírás comité elnökeként szereplő Beniczky 1864. márciusi letartóztatása előtt íródott. Bonyolítja a helyzetet, hogy a feljegyzés kelte nem feltétlenül azonos a comité alapításának dátumával. Fontos, de a kutatás jelenlegi állása alapján nem megválaszolható kérdés, hogy milyen céllal keletkezett az irat, amelyen az egyes megbízottak nevei mellett fizetésük összege is szerepel. Amennyiben Csáky saját használatra készítette a leírást, mindenképpen hitelesnek kell azt elfogadnunk. Amennyiben viszont más, például Klapka vagy az olasz vezetés számára készült, nem feltétlenül felel meg a valóságnak. Ez utóbbi szándéknak nincs nyoma, és valószínűségét csökkenti az is, hogy Csákyék konspiratív okokra hivatkozva még szóban sem szívesen nyilatkoztak hazai hátterükről. 209 Luzsénszky Pál báró (1791–1869) Abaúj megyei földbirtokos. 1848/49-ben Kassa radikális országgyűlési képviselőjeként és kormánybiztosként működött. A világosi fegyverletétel után fogságba került, 1856-ban kegyelemmel szabadult. 1861-ben, majd 1865-ben újra Kassa országgyűlési képviselőjévé választották. 1861-ben Kassa polgármestere és a kassai Kaszinó elnöke volt. (PÁLMÁNY, 2002. 522-524.) 210 Csernovics Péter gróf (1810–1892) szerb származású gazdag földbirtokos, politikus, temesi főispán. Arad vármegye követeként részt vett az 1843/44. évi országgyűlésen. Teleki Sándor emlékezéseiből kiderül, hogy már a reformkorban baráti szálak fűzték Komáromyhoz. (TELEKI S., 1958. 40.) Egy anekdota szerint Csernovics még a reformkorban kártyán nyert egy birtokot Komáromytól. (VARSÁNYI, 1988. 11-12.) Később tagja volt az Európa fogadó állandó asztaltársaságának Komáromyval és Thaisszal együtt (TÓTH B., 1957. 412-413.; VARSÁNYI, 1988. 153-155.) 1861-ben a Határozati Párt képviselőjeként vett részt az országgyűlésen. 211 BONA, 1988. 372. Szabolcs megye nádudvari járásának főszolgabírója 1842 és 1844 között egy Leszkay Ferenc nevű nemes volt. (Honi Vezér, 1842., 1843., 1844.) Komáromy ugyanennek a járásnak volt az alszolgabírója 1839 és 1841 között, így könnyen elképzelhető, hogy ismerte Leszkay Ferencet, és talán annak rokonát, Leszkay Kálmánt is.

60

Ivánkával együtt katonai főnökként szereplő Maróthy Jánost bízták meg. Maróthy tagja volt az 1863 januárjában Genfben Klapka, Komáromy, Csáky, Puky, Bethlen Gergely, Horváth Mihály, Karacsay Sándor gróf,212 Balassa Antal,213 a Klapka titkáraként működő Vaisz Vilmos és Thaisz Elek részvételével megalapított Ister páholynak. A páholy nagymestere Klapka, helyettese Csáky lett. A páholy létrehozásával megszületett a magyar Nagy Oriens, vagyis francia irányzatot követő szabadkőművesség.214 A genfi magyar páholy szoros kapcsolatokat ápolt az olaszországi Nagy Oriensszel, amely levélben üdvözölte a magyar szabadkőművesség kibontakozását, és utalt a két nemzet közti politikai szövetségre.215 Az olaszországi Nagy Oriens nagymestere, Lodovico Frapolli ezredes216 és országgyűlési képviselő már korábban is személyes kapcsolatban állt Klapkával, ez alapozhatta meg a két páholy együttműködését. A magyar páholy neve, ami Dunát jelent, és az olasz páhollyal való viszonyának jellege is nyilvánvalóvá teszi az alapításának hátterében álló politikai okokat. Nem kizárt, hogy a kezdeményezés Csákytól eredt, aki az elismerés hiányában csak rövid ideig működő Szent István páholy megszűnése után újabb lehetőséget keresett a szabadkőműves szervezkedésre. Valószínűleg Csáky és Komáromy nevéhez fűződik két magyarországi barátjuk, Thaisz és Maróthy meghívása is a páholyba. Maróthynak

tehát

szabadkőművesség

feltehetően terjesztésével

az

volt

vonjon

a

feladata,

be

újabb

hogy tagokat

Magyarországon a

titkos

a

politikai

szervezkedésbe. 212

Karacsay Sándor gróf (1814–1880) a szabadságharc idején nemzetőr őrnagy és vésztörvényszéki bíró volt. A világosi fegyverletétel után emigrált. 1859–1860-ban Cerruti irányítása alatt szervezte a magyar légióba jelentkezők szállítását, 1866-ig pedig diplomáciai feladatokat látott el az olasz kormány megbízásából. (BONA, 2000. 418.) 213 Balassa Antal (1822–1877) a szabadságharc idején hadnagyi rangot ért el. A komáromi várőrség tagjaként elkerülte a megtorlást, és emigrált. Az olaszországi, majd a poroszországi magyar légió tisztje lett. Később Genfben telepedett le. Történészi munkáinak köszönhetően a Svájci Tudományos Akadémia tagjává választották. (BONA, 1998. I. 65.) 214 ABAFI, 1900. 436.; BERÉNYI, 2002. 34-37. Az Ister páholy 1863. jan. 28-án jelentette be megalakulását az olasz Dante Alighieri-páholynak. (HL IV. 19. 121. cs. A levél – ismeretlen okból –, az ún. „Almásy– Nedeczky-féle összeesküvés” leleplezésekor elkobzott anyagok közt található.) 215 HL IV. 19. 120. cs. Grande Oriente d’Italia–Grande Oriente Ungario, k. n. (A levél – ismeretlen okból –, az ún. „Almásy–Nedeczky-féle összeesküvés” leleplezésekor elkobzott anyagok közt található.) 216 Lodovico Frapolli (1815–1878) Lombardiában született, katonai pályafutását az osztrák seregben kezdte, ahonnan a mazzinista eszmék hatására dezertált, és Párizsba költözött. Később Svájcba tette át lakhelyét és az 1850-es években itt ismerkedett meg Klapkával. 1860-ban a modenai hercegség hadügyminisztere, 1859-től a piemonti, 1861-től az olasz parlament képviselője lett. 1860 és 1870 között többször is harcolt Garibaldi oldalán. 1860-ban a Magyar Nemzeti Igazgatóság képviseletében Itáliába érkező Pulszkyval és a „Piacenzai Huszárok” alakulatát szervező Bethlennel is kapcsolatba került. (JÁSZAY, 1960. 531-566.) Ő igazolta Klapka páholyalapítási jogát, amikor egy genfi szabadkőművesek részéről kétségek merültek fel az Ister páholy alapításának szabályosságát illetően. (BERÉNYI, 2002. 37.) 1866-ban Csákyékkal is kapcsolatban állt. (L. az „Irányi poroszországi megbízatása és Csákyék megegyezési kísérlete az olasz kormánnyal” c fejezetet.)

61

A pénzügyi irányítással Thaisz Eleket bízták meg, de az ő feladata volt a külfölddel, illetve az egykori határozati vezetőkkel való érintkezés fenntartása is, ami lényegében azt jelentette, hogy ő lett a bizottmány legbefolyásosabb tagja. Thaisz Zólyom megyei elszegényedett nemesi családból származott. Apja, Thaisz András még fiatalon Pestre költözött, ahol ügyvédi vizsgát tett, nevelője volt Podmaniczkynek, valamint irodalmi és hírlapírói tevékenységet folytatott.217 Két fia, Gyula és Péter harcolt a szabadságharcban,218 a jogi tanulmányokat végzett Elek pedig 1848-ban Pest város tanácsának tagja volt, majd 1849-ben az országgyűléssel együtt Debrecenbe távozott. Az 1850-es évek első felében egy forradalmi szervezkedés miatt Komáromyval együtt került börtönbe, akit tehát már ekkor ismert.219 1856-ban szabadult, és jogászként tevékenykedett. 1861-ben Pest főkapitánya lett, és a korabeli politikai élet, elsősorban a Határozati Párt számos tagjával ápolt baráti viszonyt. A Csáky–Komáromy-féle szervezkedésnek mindvégig meghatározó tagja maradt.220 3. A lengyel felkelés, az olasz diplomácia és a magyarok 1863 tavaszán Az 1863 januárjában kirobbant lengyel felkelés megélénkítette az európai diplomáciát, ami új helyzet elé állította az olasz külpolitikát és ezzel összefüggésben a magyar emigránsokat is. Nagyhatalmi körökben felmerült az a lehetőség, hogy egy francia–angol szövetség, esetleg Ausztriával kiegészülve, segítséget nyújt a lengyeleknek. III. Napóleon felajánlotta Ferenc Józsefnek, hogy Ausztria, részvétele esetén, megkaphatja Szerbiát vagy a román fejedelemségeket, így erősítheti balkáni befolyását Oroszországgal szemben. Cserébe azonban Bécsnek le kellett volna mondania Velencéről Olaszország 217

Thaisz András (1789–1840) a „Tudományos Gyűjtemény” és a „Sas” című folyóiratokat szerkesztette, műfordításokat közölt, 1831-ben pedig tagja lett az Akadémiának. (NAGY I., 1857–1868. XI. 123-124.; SZINNYEI, 1891–1914. XIV. 69-70.) 218 BONA, 1998. 332-333. 219 HL IV. 25. 18 cs. Teleki Sándor, aki mind Thaiszot, mind Komáromyt ifjú kora óta ismerte, emlékirataiban említést tett arról, hogy Thaisz és Komáromy együtt „szenvedtek” a Bach-korszakban. (TELEKI S., 1958. 477.) 220 Thaisszal kapcsolatban többször is felmerült a gyanú, hogy az udvar besúgója. 1860–1861-ben több lista is keletkezett az állítólagos besúgókról. Ezek egyike, a bécsi titkosrendőrség pest-budai kémeinek névsora, amelyben az 1861. évre vonatkozóan 77 személy, köztük Thaisz, szerepel. (HL IV. 40. 5. pallium) Deák Ágnes kutatásai alapján elmondható, hogy e listák hitelessége erősen kétséges. Később, az ún. „Almásy– Nedeczky-féle összeesküvés” leleplezésekor egyesek Thaisz cselédjét gyanúsították besúgással. (STEIER, 1924. 716.) Kossuth viszont magát Thaiszot vádolta meg Irataiban a fegyverek feladásával. (KLI VII. 102.) Tovább erősíthette a kortársak gyanakvását, hogy Thaisz 1865-ben Ferenc József-érdemrendet kapott, jóllehet a kutató számára ez inkább a besúgással szembeni ellenérveket erősíti. (Hof- und Staats-Handbuch, 1876. 125.)

62

javára. Ez az elképzelés igen kényes helyzetbe hozta az olasz diplomáciát. Kedvező esetben ugyan megoldotta volna a velencei kérdést, de ezzel tovább erősödött volna a francia befolyás, amely már addig is jelentős mértékben szűkítette az olasz külpolitika mozgásterét. Ausztria és Franciaország szövetsége ugyanakkor magában rejtette Olaszország elszigetelődésének veszélyét. Ráadásul a torinói vezetésnek azzal is számolnia kellett, hogy ha elfogadja Szerbia vagy a román fejedelemségek „feláldozásának” tervét, akkor azzal komoly visszatetszést kelt a nemzeti önállóságukért küzdő közép- és keleteurópai népek körében, vagyis potenciális szövetségeseket veszíthet el.221 A külpolitikai nehézségek felbolygatták az olasz belpolitikai életet is, és 1863 márciusának végén újabb kormányváltáshoz vezettek. Az új miniszterelnök Marco Minghetti222 lett, aki Cavour és Ricasoli miniszterelnöksége idején belügyminiszter, a Farini-kormányban pedig pénzügyminiszter volt. Peruzzi belügyminiszter maradt, a külügyi tárca élén azonban jelentős változások történtek. A miniszter az ekkor mindössze 34 éves lombardiai arisztokrata, Emilio Visconti-Venosta, politikai államtitkára pedig a nála egy nemzedékkel idősebb Marcello Cerruti lett. Cerruti igen tapasztalt diplomatának számított. Pályafutását 17 évesen a konstantinápolyi követség titkáraként kezdte, ami lehetővé tette számára, hogy megismerkedjen a balkáni politikai viszonyokkal. 1848-ban, amikor a piemonti kormány a magyarokkal való könnyebb kapcsolattartás érdekében konzulátust nyitott Belgrádban, annak első embere lett. Ebben a minőségében segítette a világosi fegyverletétel után dél felé menekülő magyar szabadságharcosokat és olasz katonatársaikat. Az 1850-es években egy évtizedes latin-amerikai kitérő következett, majd 1860-ban Cavour utasítására Cerruti újra a Balkánra utazott. Ő kapta azt a feladatot, hogy a magyarok megsegítésére küldött olasz fegyverek célhoz juttatását biztosítsa. A Genovából a román fejedelemségekbe irányított szállítmányokat azonban a Porta Bécs tiltakozása miatt visszafordította, Cavour pedig perzsiai szolgálatra küldte Cerrutit, aki azután 1861ben térhetett vissza Konstantinápolyba, immár követként.223 Személyében tehát 1863-ban egy olyan diplomata lett az olasz külügyminisztérium második embere, akit személyes kapcsolatok és érzelmek fűztek mind a balkáni népekhez, mind a magyar emigránsokhoz. 221

A lengyel felkelés nyomán kialakult nemzetközi helyzetről és tervekről l.: CIALDEA, 1966. 237-340.; KOVÁCS E., 1967. 210-269.; DIÓSZEGI, 1994. 126-127. 222 Marco Minghetti (1818–1886) bolognai származású természettudós és liberális politikus, az 1850-es évektől Cavour közeli barátja és munkatársa. 1863 márciusa és 1864 szeptembere, valamint 1873 és 1876 között Olaszország miniszterelnöke volt. (SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 55-59.) 223 GRASSI, 1987. 172-173.

63

Kinevezése ugyanakkor azt is jelentette, hogy az olasz diplomáciai körökben zajló vita egy időre a magyarok számára kedvező fordulatot vett. A vita hátterében az olasz külpolitika két meghatározó problémája állt. A két problémát a két szomszédos nagyhatalom testesítette meg. Franciaország, amely már Olaszország születésénél is bábáskodott, szerette volna minél szorosabb gyámság alatt tartani azt. Ausztriával ugyanakkor fenyegetően fagyos volt a viszony, mert a Habsburg Birodalom nem ismerte el azt az államot, amely jelentős részben az ő területének és befolyásának rovására jött létre. Ráadásul a velencei kérdés megoldatlansága állandó háborúval fenyegetett a két állam közt. A tekintélyes diplomatának számító párizsi olasz követ, Costantino Nigra és támogatói ezért azt az elvet hangoztatták, hogy nem szabad III. Napóleon jóindulatát kockáztatni, és megbékélésre kell törekedni Ausztriával, vagyis a fiatal állam legfontosabb feladatának a nagyhatalmi politikába való bekapcsolódást tekintették. Ez az irányzat természetesen kizárta a nagyhatalmak ellen irányuló titkos forradalmi mozgalmak támogatását. A Cerruti-féle diplomáciát ezzel szemben az a logika mozgatta, hogy ha Olaszország hatékony együttműködést alakít ki az önállóságukért küzdő közép- és kelet-európai népekkel, és esetleg befolyást szerez a Balkánon, azzal egyrészt gyengíti Ausztriát, másrészt csökkenti a Franciaországtól való függést.224 1863 tavaszán az olasz diplomáciai vezetés abban reménykedett, hogy a lengyel felkelés átterjed Galíciára, és így kedvező alkalom nyílik a lengyelek, az olaszok, a magyarok, valamint a szerbek és a románok Ausztria elleni háborújára. Klapka már március elején figyelmeztette Komáromyt, hogy a nemzetközi élet legújabb fejleményei szükségessé tehetik a magyarországi szervezés megindítását, és ennek előfeltételeként a hazaiak véleményének megtudakolására buzdította. Komáromy, válaszában közölte, hogy egyelőre még nem látja, hogyan kapcsolódik majd össze a magyar és a lengyel ügy, de a következőkkel bíztatta Klapkát: „nemcsak mi egyesek, de a nemzet zöme is kész áldozattal, de sikerrel kilépni a síkra”. Azt is közölte ugyanakkor a tábornokkal, hogy csak akkor tudja megkérdezni az otthoniakat, hajlandóak-e a cselekvésre, ha tudja milyen „bázis és segédeszköz” áll rendelkezésre.225 Biztos és egyértelmű választ Klapka nyilvánvalóan 224

FORNARO, 1995. 232-251. MOL R 90. 4129. Komáromy–Klapka, 1863. márc. 10. A Klapka levelében leírtakra csak Komáromy válaszából lehet következtetni. Komáromy válasza – meglepő módon –, Kossuth iratai közt található, ami arra enged következtetni, hogy Klapka még ekkor is megosztotta Kossuthtal a haza sorsát érintő híreit. A címzettnek és a levélírónak is csak a keresztneve („Gyuri”) szerepel, de a levél tartalma alapján egyértelműen azonosítható a két személy. 225

64

nem tudott adni, ennek ellenére még márciusban többszöri üzenetváltásra került sor az emigránsok

és

Komáromyéknak,

a 226

magyarországi

politikusok

közt. 227

majd személyesen is külföldre utazott,

Thaisz

jelentést

küldött

Csáky pedig márciusban és

áprilisban is Magyarországon tartózkodott néhány hétig.228 Thaisz, levelében azt közölte a bizottmány külföldi képviselőivel, hogy húsvétkor a párt ki fogja küldeni egyik tagját, valószínűleg Károlyi Sándort.229 Egy magyarországi politikus kijövetelét az olasz kormány kérte, legalábbis ez derül ki Komáromynak egy feltehetőleg Klapkához írott leveléből. Komáromy nem értette, miért van szükség erre a lépésre, ezért hosszasan bizonygatta, hogy ő teljes jogú képviselője a magyarországi forradalmi pártnak, és ezt korábban a torinói vezetés is elismerte. Komáromy ugyanebben a levelében azt javasolta Klapkának, hogy kössenek egymással megállapodást a magyar ügy külföldi képviseletéről. 230 A volt határozatiak ismét Károlyi Sándort küldték külföldi útra. Károlyi útja előtt a vezérkar Károlyi Ede fóti kastélyában megvitatta a kialakult helyzetet. A megbeszélésen – Beniczky későbbi vallomása szerint –, Tisza, Almásy és Podmaniczky ellenérvként hozta fel a háborúval szemben a nemzetiségek és a parasztság általuk elfogadhatatlannak tartott követeléseit és a kormányzat várható megtorló intézkedéseit. Voltak azonban olyanok is a pártban, mint például a Károlyi-testvérek vagy Beniczky és Maróthy, akik bizonyos feltételek teljesülése esetén nem vetették el a háború lehetőségét.231 Végül azt a közös álláspontot alakították ki, és közölték Csákyval, hogy a háború kezdeményezésére nem vállalkoznak, de ha a nemzetközi körülményeket kedvezőnek látják, hajlandóak fegyvert fogni.232 Feltehetően Csáky javaslatára Belgrádba küldték Papp Lászlót, hogy az esetleges 226

Thaisz leveléről Komáromy beszámolt Türrnek. MOL R 211. 2. t. Komáromy–Türr, 1863. márc. 29. Komáromy egy újabb levélben arra panaszkodott Türrnek, hogy Thaisz kiment külföldre, és ahelyett, hogy rögtön visszatért volna Magyarországra, kint töltött négy hetet. MOL R 211. 2. t. Komáromy–Türr, 1863. ápr. 6. 228 Csáky magyarországi útjairól is tájékoztatta Türrt Komáromy. MOL R 211. 2. t. Komáromy–Türr, 1863. márc. 29., Komáromy–Türr, 1863. ápr. 13. 229 MOL R 211. 2. t. Komáromy–Türr, 1863. márc. 29. 230 MOL R 296. 1. t. Komáromy–Klapka (?), k. n. A levél fogalmazványa található meg Csáky és Komáromy iratai közt. A tartalmi elemek alapján egyértelmű, hogy 1863 márciusában íródott. Szerzője arra hivatkozik, hogy már az előző évben is tárgyalt az olasz kormánnyal, vagyis Komáromy írta a levelet. Kéri a címzettet, hogy álláspontját továbbítsa az olasz kormánynak. 231 HL IV. 19. 122. cs. (Beniczky vallomása) – vö.: LUKÁCS, 1955. 340-341.; LUKÁCS, 1984. 285. Beniczky vallomása az érintettek korábbi és később magatartásának ismeretében hihetőnek tűnik. 232 Komáromy egy Türrnek írt leveléből kiderül, hogy a hazaiak csak a szerb felkelés kirobbanása után szándékoztak háborút indítani. (MOL R 211. 2. t. Komáromy–Türr, 1863. ápr. 13.) A Határozati Párt említett vezetői, nem sokkal korábban jelen voltak azon az ünnepségen, amelyen tisztelői emlékalbumot adtak át Deáknak. Podmaniczky később így írt naplójában erről az eseményről. „Deák Ferencnek átnyújtottuk köszönetünk s tiszteletünk jeléül a Deák-albumot.” (PODMANICZKY, 1888. 201. – vö.: KÖRMÖCZI, 1992. 119-120.) A balközép vezérei később úgy érezték a lengyelek sorsa is igazolta a felkelést elutasító politikájuk 227

65

szerb felkelés lehetőségeiről és annak magyar megsegítéséről tárgyaljon az ottani vezetéssel.233 Április második felében Károlyi Sándor Genfbe utazott, majd Komáromyval együtt Torinóba mentek, hogy találkozzanak az olasz vezetőkkel. A király nem fogadta őket, Peruzzival pedig csak futólag tudtak beszélni. Utóbbi Minghettihez utasította őket, akivel sikerült is tárgyalniuk. Az olasz miniszterelnök megígérte, hogy kormánya erejéhez mérten támogatni fogja a magyarokat, de támadó lépésre egyelőre nem készül, mert nem ismeri pontosan a francia császár szándékait. Pénzt nem adott a magyaroknak a torinói vezetés, pedig utóbb Csáky személyesen, majd Türrön keresztül is megpróbálta erre rávenni Minghettit. Komáromy és Károlyi torinói látogatásuk után visszasiettek Genfbe, ahol megbeszélést tartottak Csákyval és Pukyval. Mind a négyen egyetértettek abban, hogy kedvező lehetőség nyílik a felkelésre, ezért fontos megértetni az otthoniakkal, hogy Magyarországnak kezdeményező szerepet kell vállalnia a harcban.234 Semmi jel nem utal ugyanakkor arra, hogy Komáromyék – a Cavour kormánya és a Magyar Nemzeti Igazgatóság

között

1860

őszén

létrejött

szerződéséhez

hasonlóan

–,

olyan

feltételrendszerhez kötötték volna Magyarország fellázítását, amely kizárta volna a nemzet magára maradását az Ausztria elleni háborúban. Elképzeléseiket Komáromyék tudatták a Konstantinápolyban tartózkodó Klapkával, és talán a Bukarestben tárgyaló Türrel is. Károlyi május elején hazautazott, a Határozati Párt vezetői pedig ezután pártértekezletet hívtak össze, hogy az emigránsok elképzeléseit megvitassák és véleményezzék. Az értekezletre május 7-e és 12-e között került sor Pesten. Az ott történteket csak Podmaniczky utólagos és valószínűleg részrehajló leírásából ismerjük. Ebből az derül ki, hogy a többség osztotta a vezetés álláspontját, vagyis nem kívánta „hiú remények” miatt egy esetleges háborúval veszélybe sodorni a hazát. Podmaniczky azonban azt is közölte, hogy a „fiatalabbak és könnyűvérűbbek” kitartottak a fegyveres felkelés lehetősége mellett.235 helyességét. Ugyancsak Podmaniczky a következő véleményt fogalmazta meg a lengyel felkelés nyomán kialakult hatalmi viszonyok kapcsán: „A diplomatia e réven maga magát járja le, s nem csoda, ha hasznát a világ venni nem tudván, nem is becsüli.” (PODMANICZKY, 1888. 202-203.) 233 MOL R 296. 11. t. Csáky–Klapka, 1863. máj. 5. 234 Károlyi és Komáromy torinói útjáról, és genfi megbeszélésükről Csáky terjedelmes levélben számolt be feltehetőleg Klapkának. A címzett neve nem szerepel a levélen, a megszólítás „Kedves barátom!” Bár az irat Csáky Komáromyhoz írt levelei közt található, a formai és tartalmi elemek egyértelművé teszik, hogy a címzett nem Komáromy, és nem is Türr volt. Mivel utalás történik a megszólított konstantinápolyi útjára, a levél minden bizonnyal Klapkához íródott. Az aláírás is hiányzik, de a formai és tartalmi elemek alapján kétségtelen Csáky szerzősége. (MOL R 296. 11. t. [Csáky]–[Klapka], 1863. máj. 5.) 235 PODMANICZKY, 1888. 205-207. Podmaniczky – különösen utólag –, egyértelműen elítélte a felkelés kirobbantására irányuló törekvéseket, és ez rányomja bélyegét a beszámolóra. Bár a vezetés igyekezett távol

66

Komáromy és Csáky az ismét külföldre utazó Károlyi Sándortól értesültek a kedvezőtlen fejleményekről. Csáky haragjában kinyilatkoztatta, hogy többé nem tagja a Határozati Pártnak, „mert annak iránya nem felel meg elveinek”.236 Klapka, Türr és a külföldi kormányok előtt azonban Komáromyval együtt megpróbálták eltitkolni a határozati vezetőktől kapott elutasítást. 1863 tavaszán és később is igyekeztek fenntartani azt a látszatot, hogy magyarországi párttársaik feltétlenül támogatják az ő külföldi tevékenységüket, általánosságban szóltak a hazaiak elszántságáról és lelkesedéséről, a nehézségeket pedig elhallgatták. Komáromy azt írta Türrnek, hogy az otthoniak Thaiszon keresztül azt üzenték, elégedettek működésükkel.237 Csáky a következő szavakkal számolt be Klapkának az otthoni szervezésről: „… pártunk vezérei erélyesen hozzáfogtak a működéshez, a pénzgyűjtések jól mennek, a katonai organisatio eréllyel foly, a politikai organisatio tökéletes”.238 Pénzgyűjtések valóban folytak ekkoriban Magyarországon, amelyekben Csáky Kálmán is részt vett,239 de egyáltalán nem biztos, hogy ez a Csáky– Komáromy-féle szervezkedés részének tekinthető. Elképzelhető, hogy ugyanekkor Beniczky lépéseket tett a parancsnokokkal való kapcsolatfelvételre, de ezt semmilyen forrás nem támasztja alá. A „politikai organisatio” viszont nyilvánvalóan nem lehetett tökéletes akkor, amikor a határozatiak többsége elvetette Komáromyék javaslatát. A rendőrség egyébként Csáky Kálmán letartóztatásán kívül semmi olyan lépést nem tett, amelyet összefüggésbe lehetne hozni Komáromyék tevékenységével.240 Ez azért is figyelemre méltó, mert 1863 tavaszán és nyarán a hatóságok nagy erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy a lengyel felkelés hatására kibontakozó titkos mozgalmakat leleplezhessék, ahogyan erre a Jámbor–Somogyi- és részben a Vidacs-féle szervezkedés kapcsán sor is került.241 Komáromy és Csáky az olasz kormánytól hiába várt pénz és megállapodás

elmaradása

miatt

tehát

valószínűleg

nem

kezdtek

komolyabb

szervezkedésbe, hazai kapcsolataik jelentőségét azonban akár a valóság eltorzítása árán is tartani magát a titkos szervezkedéstől, biztosan nem született olyan határozat, amely véglegesen kizárta volna a háború lehetőségét, hiszen jó néhány határozati politikus a következő években is fenntartotta kapcsolatát Komáromyval és Csákyval. 236 MOL R 296. 11. t. Csáky–Károlyiné, 1863. okt. 16. (Csáky utólag emlékeztette Károlyinét a néhány hónappal azelőtti kijelentésre.) 237 MOL R 211. 2. t. Komáromy–Türr, 1863. márc. 29. 238 MOL R 296. 11. t. Csáky–Klapka, 1863. máj. 5. 239 MOL D 191. 1863: 1315., 3200., 5890. – v.ö.: BŐHM, 1964. 84-113. 240 Mindez azért is érdekes, mert a rendőrségnek tudomása volt arról, hogy Almásy, Károlyi Sándor és Ede, Ivánka, Maróthy és Károlyi György kapcsolatban állnak „a forradalmi emigrációval”. (MOL D 191. 1863: 3759.) 241 L. a „Kossuth helyzete 1863 tavaszán-nyarán és a Vidacs-féle szervezkedés” c. fejezetet.

67

igyekeztek hangsúlyozni. Pedig egykori párttársaik elutasító válasza súlyos csapást jelentett számukra, hiszen természetes politikai közegük a határozati többség volt. Komáromy és Csáky fent említett erőfeszítései arra mégis elegendőnek bizonyultak, hogy az olasz kormány előtt fenntartsák komoly támogatottságuk látszatát. Emigráns társaik azonban más forrásokból értesültek a magyarországi fejleményekről. Klapka néhány nappal a pártértekezlet után Tanárky feljegyzése szerint azt közölte Kossuthtal, hogy „otthon minden ember fázik a forradalomtól”. Haragjában azt is megjegyezte, hogy ha lenne ötszázezer forintja, bemenne Magyarországra és megszervezné a felkelést.242 Türr ugyancsak 1863 májusában a Bukarestbe utazó Podmaniczkytől értesült a pártértekezleten történtekről.243 A Londonban élő Éber Nándor pedig az odaérkező Károlyi Sándortól tudta meg a hazai híreket, amelyeket meg is osztott Türrel.244 Az emigráns körökben terjedő hírek, és persze az olasz kormány halogatása miatt Klapka egyelőre nem látta szükségét, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait a Csáky– Komáromy-féle szervezettel. 4. Kossuth helyzete 1863 tavaszán-nyarán és a Vidacs-féle szervezkedés 1862 és 1863 során Kossuthot számos csapás érte, mind a magánélet, mind a politika terén. 1862 elején Szilágyi Virgil és Mezei Lipót letartóztatása nyomán a szélsőballal fenntartott kapcsolatai megszűntek, a határozati többség pedig a Dunai Szövetség tervének megjelentetése után végleg szakított vele. Lánya halála, valamint felesége súlyos és fájdalmas betegsége igen megviselte, ami természetes módon politikai cselekvőképességét is visszavetette. A Magyar Nemzeti Igazgatóság felbomlása után az olasz kormány nem közölte vele, hogyan kívánja fenntartani a továbbiakban a hivatalos ügymenetet a magyar emigránsokkal, talán éppen azért, mert már értesült a határozati többség Kossuth iránti bizalmatlanságáról. A volt kormányzó, aki 1862 nyarán feleségével együtt, annak rosszabbodó állapota miatt, Bad Ragazban tartózkodott, fiait, Lajos Tódort és Ferencet küldte el Rattazzi miniszterelnökhöz, hogy megtudakolják az olasz kormány 242

TANÁRKY, 1961. 272-274. PODMANICZKY, 1888. 209-214. 244 MOL R 211. 2. t. Éber–Türr, 1863. júl. 26. Éber arra a megállapításra jutott, hogy a „főurak” csak dicsekednek hazafiságukkal. Reménykedve jegyezte azonban meg, hogy a lengyeleknél sem az arisztokraták kezdték a felkelést. Ő tehát a Károlyitól szerzett értesüléseket csak egy szűk arisztokrata csoport álláspontjának hitte. 243

68

szándékait. Rattazzi július elején azt üzente Kossuthnak, hogy a torinói vezetés továbbra is fenn kívánja tartani vele a bizalmas viszonyt.245 Két hónappal később azonban a miniszterelnök nem utasította el annak a Komáromynak az ajánlkozását sem, aki bevallottan a volt kormányzó megkerülésével kívánt tárgyalásokat folytatni az olasz kormánnyal. Komáromy magatartása megerősítette a torinói vezetés azon korábbi értesülését, amely szerint bizonyos politikai körök nem Kossuthot, hanem Klapkát szerették volna a magyar emigráció élén látni. Ebben a helyzetben óriási jelentősége volt annak a ténynek, hogy Kossuth már nem rendelkezett magyarországi összeköttetésekkel, ellentétben azokkal, akik megpróbálták őt hiteltelenné tenni a külföldi politikusok szemében. Az olasz vezetők ugyanakkor pontosan tudták, hogy Kossuth neve önmagában is hatalmas tekintélyt képvisel Magyarországon, ezért a továbbiakban sem zárkóztak el a vele való tárgyalástól. A tárgyalásokra azonban legközelebb csak a lengyel felkelés kirobbanása után mutatkozott hajlandónak az olasz kormány. 1863 februárjában Kossuth levelet írt Peruzzinak, amelyben kifejtette azon meggyőződését, hogy a lengyel felkelés könnyen átterjedhet Galíciára is, az olasz kormánynak pedig nem lenne szabad egy ilyen kitűnő alkalmat elszalasztania. A volt kormányzó természetesen jelentékeny magyar segítséget ígért

az

Ausztria

elleni

háború

esetére,

és

találkozót

kért

a

befolyásos

belügyminiszterről.246 A megbeszélésre februárban sor került, és Peruzzi később minden bizonnyal felvázolta Kossuth elképzeléseit az új miniszterelnöknek, Minghettinek is.247 Kossuth közben a lengyel néphez szóló kiáltványt jelentetett meg a L’Italia és a Gazzetta di Torino című olasz lapokban, majd Kiss Miklós és Pulszky segítségét kérte, hogy írását párizsi és londoni újságokban is közölhesse. Franciaországban nem járt sikerrel ez a próbálkozása, Pulszky viszont elérte, hogy egy londoni lengyel lap, a Głos Wolny megjelentesse a kiáltványt.248 Kossuth kapcsolatba lépett a lengyel ideiglenes kormánnyal is, amelynek arisztokrata tagjai azonban inkább bíztak Franciaország és Ausztria 245

MOL R 90. 4066. Kossuth Lajos Tódor–Kossuth Lajos, 1862. júl. 6. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 569571. 246 KLI V. 389-392. Kossuth–Peruzzi, 1863. febr. 6. Kossuth egy hónappal később Pulszkyhoz írt levelében kifejtette, hogy ha a harc kiterjed Galíciára, akkor a magyarok is megkezdik küzdelmüket, az olaszokat pedig belerántják a harcba, akár akarják, akár nem. (MOL R 155. 2. t. Kossuth–Pulszky, 1863. márc. 5.) 247 MOL R 90. 4113. Peruzzi–Kossuth, 1863. febr. 28. 248 KLI V. 398-405. A lengyelekhez., 1863. febr. 27. A megjelentetésről: KLI V. 397-398.; MOL R 155. 2. t. Kossuth–Pulszky, 1863. márc. 5.; MOL R 90. 4123. Kossuth–Kiss, 1863. márc. 5.; – vö.: KOVÁCS E., 1967. 220. Pulszky és Kossuth viszonya 1861-ben megromlott, mert Pulszky hiábavalónak ítélte a nagyhatalmi támogatásra való várakozást. Valószínűleg éppen ezért segített mégis Kossuthnak a lengyel– magyar együttműködés előkészítésében.

69

segítségében, mint a közép-európai népek összefogásában.249 Május végén a volt kormányzónak lehetősége nyílt végre arra is, hogy Minghettivel tárgyaljon. Az olasz kormányfő biztosította őt arról, hogy meg van győződve a magyarokkal való szövetkezés szükségességéről. Kossuth válaszul ismertette elképzeléseit. Úgy gondolta, hogy magyarországi

befolyásának

köszönhetően

el

tudná

érni

néhány

ezer

ember

Lengyelországba történő átszökését, és ott egy magyar segélysereg alakítását, ami a lengyelek megtámadására ösztönözné Ausztriát. Ezzel egy időben gerillaharcok kirobbanását ígérte Magyarországon. Ezen lépések feltételéül azt szabta, hogy az olasz kormány kötelezze magát a Bécs elleni hadüzenetre, amelyet a magyarországi harcok kezdete után kellene megtennie. Azt is javasolta Minghettinek, hogy a hadüzenetet követően olasz katonák szálljanak partra Dalmáciában, és nyomuljanak Magyarország felé. Ezzel

kétfrontos

háborúra

kényszeríthetnék

Ausztriát.

Kossuth

állítása

szerint

Magyarországon néhány hét alatt egy 200 ezer fős sereg felállítására lehetett számítani. Minghetti egyelőre nem válaszolt a tervre, de megígérte, hogy megvitatja azt a királlyal.250 Kossuth és az olasz miniszterelnök megbeszélés-sorozata nyáron is folytatódott. Minghetti ennek során kérdést intézett Kossuthhoz a magyarországi politikai helyzetre vonatkozóan, jelezve, hogy más magyar emigránsokkal is beszélt erről251. A volt kormányzó ekkor értesült Komáromynak és Károlyi Sándornak az ő tudta nélkül történt torinói tárgyalásairól. Azonnal levelet írt Horváth Mihálynak, akit arra kért, hogy tolmácsolja felháborodását Komáromynak. Bár a püspök ezt személyes okokra hivatkozva elutasította,252 Komáromy feltehetően tudomást szerzett Kossuth haragjáról. A volt kormányzó az olasz miniszterelnök előtt is hangot adott rosszallásának, és politikai múltjára hivatkozva figyelmeztette őt, hogy részvétele nélkül nem lehet sikeres függetlenségi harcot vívni Magyarországon. Érvelését a következő szavakkal zárta: „[nem] engedhetném meg, hogy hazám vérével kicsinyes ambitiók könnyelmű játékot űzzenek. – Ezt megakadályozni tehetségemben van.”253 Kossuthot minden bizonnyal megrázta a hír, hogy az ő megkerülésével is folynak tárgyalások a magyar szabadságharc kirobbantásáról. 249

KOVÁCS E., 1967. 223. KLI V. 462-479. 251 KLI V. 479-489. 252 MOL R 90. 4184. Horváth–Kossuth, 1863. júl. 29. 253 KLI V. 487. Lukács Lajos szerint Kossuthot hiúsága és sértettsége vezette arra, hogy ilyen módon fenyegetőzzék. Szerinte az olasz kormány joggal bízott inkább Komáromyék magyarországi támogatottságában, mint Kossuthéban. Lukács azonban nem vizsgálta meg Komáromyék hazai hátterét. (LUKÁCS, 1984. 286-290.) 250

70

Kemény hangú tiltakozását mégsem lehet csupán sértettségével magyarázni, hiszen alapos oka volt rá, hogy féltse hazáját Komáromyék terveitől. Joggal feltételezte, hogy aki az ő tudta nélkül tárgyal a szabadságharcról, az előbbre helyezi személyes becsvágyát az ország sorsánál. Márpedig ha ezt teszi, akkor olyan áron is igyekszik majd megegyezni az olasz kormánnyal, hogy feladja a Magyarország magára maradását kizáró biztosítékokat, nem törődve az ezzel járó veszélyekkel, az esetleges értelmetlen áldozatokkal és a függetlenség eszméjének lejáratásával. Kossuth vélekedésének helyességét a Komáromy és Csáky 1863 tavaszán és nyarán folytatott tevékenységéről tudósító források is igazolják.254 Kossuth, Minghettivel való tárgyalásai során többször is utalt arra, hogy befolyása van a magyarországi eseményekre. Azért tehette ezt, mert 1863 tavaszán, bár nem az ő kezdeményezésére, de újjáéledtek a hazával való kapcsolatai. 1863 márciusában levelet kapott Galacból Vidacs Józseftől,255 aki bátyja, János ajánlkozását tolmácsolta. A pesti székhelyű családi gépgyárat irányító Vidacs János a titkosrendőrségtől való félelmében nem mert Magyarországról írni a volt kormányzónak. Arra kérte öccsét, hogy úgy hivatkozzon rá Kossuth előtt, mint a „Szűr átadójára”, amivel egy korábbi ajándékozásra utalt, az idősebb Vidacs-fiú ugyanis az előző évben a londoni világkiállítás meglátogatásakor hosszabb külföldi utat tett, és ekkor személyesen is találkozott a volt kormányzóval.256 1863 márciusi üzenetében arra panaszkodott, hogy Magyarországon a forradalmi előkészületek vezetése olyan emberek kezébe került, akik nem tettek semmit, ezért felajánlotta, hogy tekintettel a kialakult nemzetközi helyzetre, ő hajlandó Kossuth utasítását követve új szervezkedésbe kezdeni.257 A volt kormányzó üdvözölte az elhatározást, és egy emlékiratot készített, amelyben Vidacs Jánost forradalmi bizottmány létrehozására utasította. A bizottmány egy elnökből, és csak az elnököt ismerő kettő vagy négy tagból kellett, hogy álljon. Felhívta a figyelmet a plakátok nyomtatására alkalmas titkos sajtó szükségességére.

258

Az emlékiratot egy küldönc vitte haza, és a további

kapcsolattartás is ügynökök segítségével történt, akik titokban utazva hozták-vitték a 254

L. „A lengyel felkelés, az olasz diplomácia és a magyarok 1863 tavaszán” c. fejezetet. Vidacs József 1860-ban a Vidacs-gépgyár galaci üzletének vezetője lett. Rendszeresen levelezett Dunyov Istvánnal, és toborzásokat folytatott magyar fiatalok körében, akiknek azután segített Itáliába szökni, hogy ott a magyar légóba beállhassanak. (SZAKÁCS, 1972. 104-106) 256 Kossuth az 1866. évi háború után – korábbi magyarországi kapcsolatait bemutatva –, utalt arra, hogy Vidacs János 1862-ben nála járt. (KLI VII. 149-155. Kossuth–Szilágyi, 1866. okt. 18.) – vö.: SZAKÁCS, 1972. 111. 257 MOL R 90. 4132. Vidacs József–Kossuth, 1863. márc. 14. 258 MOL R 90. 4132. Az emlékirat fogalmazványa Vidacs József levelének hátoldalán olvasható, április 12-i keltezéssel. A szöveg két változatot foglal magában. 255

71

híreket. Közülük néhány Vidacs János megbízottja volt, Kossuth pedig Károlyi Gábor segítségét

használta

fel.259

Májusban

Kossuth,

miután

értesült

a

bizottmány

megalakulásáról, újabb emlékiratot fogalmazott. A külföldi kormányok bizalmának visszanyerése végett fontosnak tartotta, hogy az új forradalmi bizottmány a lebukás kockázata nélkül ugyan, de adjon életjelet magáról, és jelezze a hozzá való hűségét. Javaslatokat tett egy 55 500 fős gerillasereg felállítására is. A hadseregszervezést úgy képzelte el, hogy a bizottmány minden tagja beszervez 10-10 ezredfőnököt, az ezredfőnökök 10-10 századost, a századosok 10-10 tizedest, és így tovább. Az anyagi alapot a beszervezett tagok pénzbefizetésével kívánta biztosíttatni. Utalt arra, hogy a korábbi forradalmi szervezetből a tisztikar, (vagyis az Ivánkáék által 1860-ban szervezett parancsnoki hálózat) talán még működésbe hozható. Felhívta Vidacs figyelmét, „egy tiszta jellemű, sokat szenvedett, ősz tábornokra”, akinek a nevét azonban óvatosságból nem írta le.260 Más forrásból kiderül, hogy Asbóth Lajosra célzott ezzel, aki ekkor már a bécsi rendőrség besúgója volt, és 1863 márciusában, nyilván provokatív céllal, felajánlotta szolgálatait Kossuthnak.261 Asbóth ajánlkozása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Kossuth, aki 1861-ben a Komáromy jelentésében szereplő hadsereget létezőnek hitte, a valós lehetőségekhez képest ismét túlzott reményeket fűzött a fegyveres ellenállás titkos megszervezéséhez. Minden jel arra utal, hogy Vidacs János Kossuth utasításait szorosan követve kezdte

meg

titkos

tevékenységét

1863

áprilisában.

Későbbi

fejleményekből

rekonstruálható, hogy a szervezést a volt pesti honvédegylet vezetőinek körében indította el. Közülük a bizottmány tagja lett Sebes Emil, továbbá valószínűleg Clementisz Gábor, Gelich Richárd és Szatmáry Mihály is.262 Talán ők alkották a négyfős bizottmányt, 259

Vidacs János 1863 májusában levélben kérte Irányit, hogy legyen szívélyes a sorait felmutató emberekkel, és igazítsa őket útba. (MOL R 90. 4158. Irányi–Kossuth, 1863. máj. 10.) Júliusban Horváth Mihály arról értesítette Kossuthot, hogy átadta a megbízást Károlyi Gábornak, aki hazaindult. (MOL R 90. 4184. Horváth–Kossuth, 1863. júl. 29.) 260 MOL R 90. 4159. „Emlékirat haza”, 1863. máj. 10. Az emlékiratra Kossuth utólag, valószínűleg iratai kiadásának előkészítésekor ráírta, hogy „Nincs befejezve, nem közlendő.” Ugyancsak utólag készített jegyzeteiben kritizálta saját magát amiatt, hogy Vidacsékat konspirációra szólította fel, amikor köztudott, hogy a magyar nemzet nem képes titkos mozgalmak szervezésére. Utalt arra is, hogy az emlékirat egy részét elégette. 261 MOL R 90. 4140. Asbóth–Kossuth, 1863. márc. 20. Asbóth 1862-ben lett besúgó. 1863 tavaszán levelet írt Kossuthnak és Klapkának, és miután választ kapott tőlük, felajánlotta a rendőrségnek, hogy kiutazik, és tárgyalásokat folytat velük. A hatóságok azonban nem engedélyezték külföldre utazását. (STEIER, 1924. 707-710.) 262 Sebes részvétele Gelich későbbi feljelentéséből derül ki. (STEIER, 1924. 710.) Clementisz is gyanúsítottként szerepel a bírósági iratokban, de nem találtak ellene bizonyítékot. (HL IV. 19. 123. cs.)

72

amelynek elnöke Vidacs volt. Pontosan nem tisztázható keretek közt, de bekapcsolódott a szervezkedésbe a Vidacs-gyár könyvelője, Berényi Adolf is.263 Ésszerűnek tűnik, hogy az anyagi fedezetet legalábbis kezdetben a volt pesti honvédegyletnek a Vidacs-gyár számláján őrzött pénzéből biztosították, de egy későbbi vád szerint gyűjtést is rendeztek.264 Májusban megkezdték a katonai szervezést. Az általuk megbízhatónak tekintett személyeket levélben szólították fel gerillasereg szervezésére. Az első gerillacsapat megalakítását valószínűleg Pesten tervezték,265 a másodikét Csanád megyében, a harmadikét pedig Pest megyében.266 A konspiráció feltételezhetően jórészt a volt honvédegyleti kapcsolatokon keresztül zajlott. Pest megyében Beleznay Ferenc grófot267 bízták meg a szervezéssel, akit a bizottmány egyik tagja ajánlott. A címzett tudtára adták, hogy lengyel módra egy titkos központi bizottmány alakult Pesten, amely céljának tekinti titkos albizottmányok szervezését megyénként és városonként, gerillacsapatok, majd később ezekből honvédsereg, valamint nemzetőrsereg felállítását, annyi tagból álló ideiglenes kormány megalakítását, ahány nemzetiség élt Magyarországon, és végül az ország osztrák uralom alóli felszabadítását. A levélben utalás történt arra is, hogy a bizottmány „a nemzetiségek és hitvallások testvériség elve alapján [történő] végleges rendezésére” országgyűlés összehívását is tervezi. Beleznayt a bizottmány az általa szervezendő III. gerillacsapat ezredesi rangú parancsnokává nevezte ki. Arra utasították őt, hogy szemeljen ki volt honvédeket vagy „más függetleneket”, és álneveket adva nekik egy Sebeshez és Clementiszhez hasonlóan Gelich (besúgóként) és Szatmáry is részt vett az ún. „Almásy– Nedeczky-féle összeesküvésben”. Nedeczky a Vidacs által kezdett szervezkedést vitte tovább, ezért valószínűsíthető, hogy az említett személyek már 1863 tavaszán tagjai voltak a titkos bizottmánynak. (Az említettek honvédegyleti szerepét l. a „A hadseregszervezés kérdése és a honvédegyletek” c. fejezetben, a Nedeczky-féle szervezkedés idején folytatott tevékenységüket pedig a „Nedeczky és Beniczky-féle szervezkedés” c. fejezetben.) Ugyanezen logika alapján sejthető, hogy az 1861-ben működő honvédegylet más tagjait, Lezsák Lajost, Nagy Jenőt és Horváth Jánost, valamint Lángh Ignác ügyvédet és Gáspár Lajos volt honvédszázadost is még Vidacs szervezte be. 1864 márciusában, Nedeczky lelepleződésekor őket is letartóztatta a rendőrség (l. a „Nedeczky- és a Beniczky-féle szervezkedés” c. fejezetben). Gáspár 1866-ban Vidacs megbízottjaként járt Kossuthnál. (l. a „Magyarország az 1866. évi háború idején” c. fejezetben). A Vidacs- és a Nedeczky-féle szervezkedés közti folytonosságot megerősíti Pálffy Móric helytartó 1864 márciusában kelt jelentése is, amelyben utalt rá, hogy Magyarországon már jó ideje, a Jámbor–Somogyi-féle szervezkedéstől függetlenül létezett egy forradalmi comité. (HL IV. 19. 120. cs.) 263 HL IV. 19. 124. cs. – vö.: SZAKÁCS, 1972. 112-113. 264 HL IV. 19. 124. cs. – vö.: SZAKÁCS, 1972. 113. 265 A pesti gerillacsapat szervezését semmilyen közvetlen bizonyíték nem támasztja alá. A rendelkezésre álló forrásokból csak a Csanád megyében szervezett II. gerillacsapat és a Pest megyében szervezendő III. gerillacsapat terve olvasható ki. – vö.: 265. l. 266 MOL D 185. 1863: 1408.; MOL D 186. 1. cs. 1863: sz. n. – vö.: SZAKÁCS, 1972. 112-113. 267 Beleznay Ferenc gróf (1810–1867) református családból származott. 1822 és 1826 között a bécsi hadmérnöki akadémián tanult, 1826 és 1829 között az 5. huszárezrednél szolgált, majd kilépett. Harcolt a szabadságharcban, alszázadosi rangot ért el. 1867-ben, és talán már 1861-ben is tagja volt a pesti honvédegyletnek.

73

közeli erdőbe küldje őket, „kezdetben requirálásból és katonás szerzésmódból élelmezvén, és

balták-fejszék,

más

védelmi

eszközökkel

fegyverezvén

fel

azokat”.268

A

szervezkedésben részt vevők a honfoglaló vezérek neveit használták álnévként. Beleznay a „Tuhutum” nevet kapta a bizottmánytól, a hozzá írt levelet pedig „Árpád”, vagyis minden bizonnyal Vidacs írta alá.269 A későbbi vád szerint Vidacs közleményt nyomtattatott ki a katonai szervezésről, amelyhez egy kísérőlevélben mellékelte a gerillavezetők címeit is, és egyenruhákat készítetett a Soroksári úton.270 Ugyancsak tanúvallomások szerint Vidacs a szervezkedésben résztvevők előtt Kossuth megbízására hivatkozott. Berényin keresztül egy másik titkos mozgalom vezetői, Somogyi József és Jámbor Endre kapcsolatot teremtettek a Vidacs-féle bizottmánnyal, és együttműködést ajánlottak annak. Jámborék már áprilisban megjelentettek egy proklamációt, melyben az általuk szervezett Országos Védelmi Bizottmány fegyverbe szólította a lakosságot. Vidacs kitért a felkérés elől, és azt válaszolta, hogy eljön majd az ideje a két „párt” egyesülésének. Somogyi vallomása szerint Vidacs később felszólította őket, hogy csatlakozzanak szervezkedéséhez, de ő ezt elutasította. 271 A rendőrség több forrásból is értesült az országban folyó titkos szervezkedésekről. Beleznay Ferenc a neki címzett levelet továbbította a Pest megyei főispánnak, Kapy Edének.272 Csanád megye főispáni helytartója, Csörgeő Antal azonban csak hónapokkal később szerzett tudomást arról, hogy Wolnhoffer Gyula makói csendbiztos a „II. gerillacsapat, illetőleg honvédezred” nevében összeírási ívet köröztetett, amelyet valamikor június 14. után Pestre küldött.273 A rendőrség már májusban hozzájutott a Jámbor– 268

MOL D 186. 1. cs. 1863: sz. n. Szakács Margit ezt a levelet is a Jámbor–Somogyi-féle bizottmánynak tulajdonította. (SZAKÁCS, 1972. 112.) A Jámbor–Somogyi-féle szervezkedés azonban Országos Védelmi Bizottmány név alatt jelentetett meg áprilisban proklamációt, míg a Beleznaynak küldött levelet a „központi titkos bizottmány” nevében írták. A levélben kétszer is utalás történik a nemzetiségi kérdés rendezésének szükségességére, ami a Kossuthtal kapcsolatot tartó Vidacs szerzőségét erősíti meg. Ez utóbbi mellett szól az az érv is, hogy mind Beleznay, mind a hasonló tartalmú levelet kapó Wolnhoffer Vidacshoz és társaihoz hasonlóan honvédtiszt volt, és feltehetően részt vett az 1861. évi honvédegyleti mozgalomban. 269 A kutatás jelenlegi állása alapján nem bizonyítható, de logikusnak tűnik, hogy Vidacs álneve Árpád, a központi bizottmány másik négy tagjáé pedig Előd, Ond, Kond és Tas lehetett. Közülük valaki szervezhette az I. gerillacsapatot, míg a II. gerillacsapat parancsnoka, Wolnhoffer Gyula lehetett Huba, és így juthatott a III. gerillacsapat parancsnokának, Beleznaynak a Töhötöm álnév. Mindez azt is sejteti, hogy 1863 tavaszánnyarán ők heten alkothatták a szervezkedés vezérkarát. 270 HL IV. 19. 124. cs. – v. ö. SZAKÁCS, 1972. 113. 271 HL IV. 19. 124.cs. – vö.: SZAKÁCS, 1972. 113. 272 MOL D 186. 1. cs. 1863: sz. n. 273 A főispáni helytartó 1863. nov. 17-én tett jelentést a Kancelláriának. Csörgeő Wolnhoffer mellett elfogatott még néhány helyi földbirtokost és iparos mestert: Nemcsik Lászlót, Nagy György Józsefet, Kocsis Ferencet, Vaszil(y) Ferencet, Szüts Józsefet, Polgár Pétert, Szép Ferencet és Halász Mihályt. A vád szerint mindannyian aláírták a Wolnhoffer által köröztetett aláírási ívet. (MOL D 185. 1863: 1408.; HL IV. 19. 125.

74

Somogyi-féle szervezkedés áprilisi proklamációjához.274 Wagner János a Trattner–Károlyi nyomda művezetője pedig feljelentette Sógor György betűszedőt, mert illegális munkán kapta. Sógor a Jámbor–Somogyi-féle csoporthoz tartozott, ezért a rendőrség házkutatást tartott a két vezetőnél. Miután megtalálták náluk az áprilisi proklamációt, elfogták őket, majd társaikat is.275 Gelich időközben feljelentette Vidacsot és Sebest,276 így náluk is házkutatásra került sor. A rendőrség ezúttal semmilyen terhelő bizonyítékot nem talált, mégis letartóztatta őket.277 A hatóságok tisztában voltak vele, hogy két egymástól független szervezkedés zajlott az országban, de végül csak a proklamáció szerzőit tudták egyértelműen azonosítani. Így történhetett meg, hogy miközben Jámbort és Somogyit halálra ítélték, Vidacsot és Sebest néhány hónap múltán szabadon engedték.278 Kossuth júliusban Vidacs Józseftől értesült a letartóztatásokról, és bár súlyos csapásnak nevezte azokat, arra buzdította a hazaiakat, hogy nevezzenek ki új vezetőt, illetve, ha feloszlott a bizottmány, alakítsanak újat. Mivel a rendőrség nem tudta teljesen felszámolni a Vidacs-féle szervezkedést, a volt kormányzó hazai háttere nem szűnt meg. Vidacs Józseffel továbbra is levelezett,279 és miután az otthoniak nem jelöltek ki új személyt a bizottmány élére, ősszel ő maga küldött egy vezetőt Nedeczky István személyében.

cs.) Többségüket a kihallgatás után szabadon bocsátották, Wolnhoffert és az agitációval gyanúsított Vaszilt viszont a pesti katonai törvényszék elé állították, amely végül 1864 márciusában felmentette őket. (MOL D 191. 1864: 543., 2114.) Vaszil Ferenc a szabadságharc idején főhadnagyi rangot ért el, később szolgabírósági írnok lett Makón.(BENEDEK GÁBOR, 2003. 412.) 1861-ben a Csanád megyei honvédegylet pénztárosa volt (HL VI. 15. 39. d.), ami megerősíti a Vidacs- (majd Nedeczky-)féle szervezkedés és a volt honvédegyletek közötti szoros kapcsolatot. 274 MOL D 185. 1863: 595. 275 HL IV. 19. 124.cs. – vö.: SZAKÁCS, 1972. 113. 276 STEIER, 1924. 710. 277 MOL D 185. 1863: 828. Pálffy Móric helytartó Forgách Antal kancellárhoz intézett levele szerint Vidacsot „nem eléggé igazolt magaviselete s tettei” miatt tartóztatták le. – vö.: SZAKÁCS, 1972. 113. A rendőrség tudott „a gyártulajdonos Vidacs” emigrációs kapcsolatairól (MOL D 191. 1863: 3759.), a Beleznayhoz írt levél szerzőjét azonban nem tudta azonosítani (MOL D 191. 1863: 10 953.). Vidacsot, mint az emigrációval kapcsolatot tartó személyt, a rendőrségi iratok együtt emlegették Almásyval, a Károlyiakkal, Ivánkával és Maróthyval (vö.: 237. l.), ami arra utal, hogy nem voltak tisztában az emigráció belső viszonyaival. 278 MOL D 191. 1863: 11 820. – vö.: SZAKÁCS, 1972. 115. 279 MOL R 90. 4186. Vidacs József–Kossuth, 1863. aug. 1., uo. 4196. Vidacs József–Kossuth, 1863. szept. 5.

75

5. Klapka megállapodása az olasz kormánnyal és a Csáky–Komáromy-féle comitéval 1863 őszén 1863-ra nyilvánvalóvá vált az olasz kormány számára, hogy a Klapkával kapcsolatban

álló

Csáky–Komáromy-féle

csoport

magát

tekinti

az

1861.

évi

országgyűlésen többséget szerzett, és így az ő értelmezésük szerint a nemzet akaratát képviselő politikai erő kizárólagos képviselőjének, és erre hivatkozva semmiféle együttműködésre nem hajlandó Kossuthtal. A volt kormányzó viszont a magyar emigráció fejeként sérelmezte, hogy az olasz kormány az ő tudta és beleegyezése nélkül tárgyal más magyarokkal. A torinói vezetés 1863 nyarán-őszén már konkrét lépésekről, egy magyar felkelés előkészítéséhez nyújtandó anyagi segítségről gondolkodott, ezért szükségszerűvé vált számára a választás. A döntés során egyfelől Kossuth vitathatatlan tekintélyét és népszerűségét, másfelől viszont Komáromy és Csáky tudomásuk szerint szervezett magyarországi hátterét kellett mérlegelniük. Csáky és Komáromy, Kossuth lejáratását célzó törekvéseikkel elérte, hogy az olasz kormány bizalmatlanná vált a magyar emigránsok iránt, ezért saját titkos megbízottjai, Ruspoli herceg és Giuseppe Giacomelli segítségével is igyekezett tájékozódni a magyarországi politikai viszonyokról.280 A torinói vezetés magyar emigránsokat érintő döntését minden bizonnyal az is befolyásolta, hogy 1863 nyarán, amikor az olasz kormány egy határozat kiadásával kívánta orvosolni az olaszországi magyar légióval kapcsolatban felmerült újabb nehézségeket, a komáromi vár egykori védője rugalmasabb tárgyalópartnernek bizonyult mint Kossuth. Peruzzi belügyminiszter Kossuthtal és Klapkával is megbeszélést folytatott, de végül csak az utóbbi támogatását sikerült elnyernie. A szeptemberben kiadott határozatot Kossuth elkeseredett levélben támadta, és a belügyminiszter szemére vetette, hogy az ő javaslatait figyelmen kívül hagyták.281 Ennek a mozzanatnak döntő szerepe lehetett abban, hogy 280

Giuseppe Giacomelli, egy gazdag udinei kereskedőcsalád tagja, évekkel később elmesélte Kossuthnak, hogy Ruspoli és ő 1863 és 1864 folyamán többször is jártak Magyarországon az olasz kormány megbízásából (KLI VI. XIX-XXI.) A forrásokból kitűnik, hogy mindketten jártak Magyarországon 1865-ben is. (L. az „Új remények 1864/65 fordulóján” és „Az olasz diplomácia értesülései osztrák–magyar kiegyezési tárgyalásokról 1865-ben” c. fejezeteket.) 281 1863 nyarán a légió tisztjeinek egy része, Mogyoródy Adolf vezetésével hangot adott Földváry Károllyal, a légió parancsnokával szembeni elégedetlenségének. Az olasz kormány támogatását élvező Földváry az elégedetlenkedőket kizárta a légióból. Ezt követően az olasz kormány határozatot adott ki, amelyben a légióbeli szolgálatot folytatni kívánó katonákat egy nyilatkozat aláírására kötelezte. Kossuth elvi és politikai okokból is tiltakozott a határozat kiadása ellen. Nehezményezte, hogy az ő megkérdezése nélkül adták ki a határozatot, amely ráadásul véleménye szerint megalázó válaszút elé állította a katonákat. (Kossuth–Peruzzi, 1863. okt. 6. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 611-615.; a légió ügyeiről: LUKÁCS, 1986. 154-167.)

76

szeptember 16-án Minghetti Klapkát hívta találkozóra a pénzügyminisztériumba.282 A másnapi egyeztetésen minden bizonnyal a magyaroknak folyósítandó pénzről kötöttek – talán csak szóban –, megállapodást. A pénz folyósítása októberben el is kezdődött, Minghetti október 4-én 50 ezer frankot adott a magyaroknak. Klapka Svájcban titkára, Vaisz, Bécsben lengyel származású ügynöke, Zglinicky Jenő ezredes segítségével, Londonban pedig előbb Mednyánszky Sándor, majd Éber közreműködésével vásároltatott fegyvereket.283 A fegyverek Magyarországra juttatásához azonban nem voltak megfelelő kapcsolatai, így Komáromyékat kérte fel az együttműködésre. Komáromy és Csáky régóta igyekeztek megnyerni maguknak Klapkát. Komáromy 1863 júniusában egy „centrális comité” létehozását javasolta a tábornoknak, amely elképzelései szerint jelzés értékű lett volna a magyarországi és a külföldi közvélemény számára is.284 Feltehetőleg a bizottmány megalakítása volt a téma augusztusban, a Puky genfi házában tartott találkozón, amelyen Komáromyn és a házigazdán kívül Csáky és Türr is részt vett.285 Klapkát viszont hiába invitálta Komáromy. A tábornok az 1863 májusában lezajlott határozati pártértekezlet után nem bízott Komáromyék magyarországi hátterében. Éppen ezért udvarias, de tartózkodó hangvételű levélben közölte Komáromyval, hogy addig nem kíván csoportjukhoz csatlakozni, amíg a magyarországi „középponti választmány” nem ad magáról életjelet.286 Az olasz kormánnyal történt megállapodása után azonban félretette korábbi fenntartásait, és egyezséget kötött Komáromyékkal. Megállapodásukat 1863. november 22-én jegyzőkönyvben rögzítették. Magyarország felfegyverzése kizárólag Klapka feladata lett, aki csak az őt megbízó olasz kormánynak tartozott felelősséggel. A „polgári” vagyis politikai ügyeket a Magyar Forradalmi Comité intézte, és annak megbízottjaként Komáromy kapta a külföldi kormányokkal való politikai jellegű kapcsolattartás feladatát. A Comité ugyanakkor elismerte katonai vezetőjének Klapkát.287

282

MOL R 295. 22 t. Artom–Klapka, 1863. szept. 16. (Isacco Artom Visconti-Venosta külügyminiszter kabinetfőnöke volt.) 283 BORSI-KÁLMÁN, 1984. 169-177. 284 MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1863. jún. 6. 285 A találkozó tényéről, helyszínéről és résztvevőiről Klapka válaszlevelében olvashatunk. (MOL R 296. 11. t. Klapka–Komáromy, 1863. aug. 7.) 286 MOL R 296. 11. t. Klapka–Komáromy, 1863. aug. 7. A tábornok, válaszában azt is jelezte, hogy Türrel személyes okok miatt nem tud együttműködést elképzelni. Ugyanakkor sok sikert kívánt a tanácskozóknak. 287 MOL R 295. 8. t., R 296. 11. t. Jegyzőkönyv, 1863. nov. 22. – vö.: BORSI-KÁLMÁN, 1984. 162-165. (teljes közlés)

77

Klapka és Komáromyék viszonya sem eddig, sem ekkor nem volt felhőtlen, de a megállapodás mindkét fél céljainak megfelelt. Klapka a lengyel felkelés kirobbanása óta tervezte, hogy nem várva a nagyobb európai háborúra, fegyveres harcot kezd Magyarországon. Abban bízott, hogy a magyarok példája fellelkesíti majd a többi elnyomott népet, és együtt megnyerhetik az Ausztria elleni háborút. Klapka tehát – Kossuthtal ellentétben –, nem kívánta feltétlenül összekapcsolni a magyar függetlenség ügyét a velencei kérdéssel. Bizakodását erősítette, hogy 1863 őszén a lengyel ideiglenes kormányban az erőviszonyok demokratikus irányba tolódtak el. A lengyel vezetés új torinói megbízottjával, Jozef Ordegával Klapka december 21-én megállapodást írt alá.288 Tervezte azt is, hogy ismét tárgyalásokat kezdeményez Cuzával, a román fejedelem által 1859-ben lefoglalt fegyverekről, valamint a Dunán történő újabb fegyverszállításról.289 Az olasz kormány közvetítésével kapcsolatba került a szerb kormánnyal is. Cerruti 1864. január 5-én megírta Klapkának, hogy a szerb kormány felajánlotta a Habsburg Birodalomban élő szerbek fellázításában való közreműködését.290 Klapka és a Csáky– Komáromy-féle bizottmány elfogadta a belgrádi vezetés ajánlkozását.291 Ezzel nagyjából egy időben megkezdődött a fegyverek beszállítása a Habsburg Birodalomba, amelyek megfelelő helyre történő eljuttatásáról a Csáky–Komáromy-féle bizottmánynak kellett gondoskodnia. Komáromy és Csáky számára ugyanakkor kedvező volt, hogy Klapka nem kívánt beleavatkozni a polgári ügyekbe, mivel korábban Kossuth éppen politikai nézetei miatt vált nem kívánatossá a határozati körökben. Igaz ugyan, hogy korábban Klapka is tett a határozati balközép számára elfogadhatatlan engedményeket a nemzetiségi kérdésben, elsősorban Cuzával folytatott tárgyalásai során,292 de ő lényegesen kevésbé volt következetes e tekintetben, mint a volt kormányzó. Ráadásul a Komáromyékkal kötött megállapodás után elvileg erre nem is volt többé lehetősége.

288

KOVÁCS E., 1967. 240-243. BORSI-KÁLMÁN, 1984. 177-185. Klapka 1864 januárjában Londonból arról értesítette Komáromyt, hogy tárgyal az „oláh ügynökkel”, és említést tett neki a pesti comitéról, továbbá megnyugtatta őt, hogy sem a lengyelekhez, sem az „általános forradalomhoz” nincs közük. A nemzetiségi kérdésről így írt Komáromynak: „nem lehetett nem említeni, és mégis nehéz volt mit mondani”. (MOL R 296. 11. t., Klapka– Komáromy, 1864. jan. 8.) 290 MOL R 296. 11. t. Cerruti–Klapka, 1864. jan. 5. (számjeltávirat) 291 MAE ASD Moscati VI/215. Klapka–Cerruti, 1864. jan. 6.; MOL R 296. 11. t. Klapka–Cerruti, 1864. jan. 6. (másolat) 292 1859. március 29-én Klapka aláírt Cuzával egy egyezményt, amely alapján az Ausztria elleni győztes háborút követően összehívandó gyűlés dönthetett volna Erdély sorsáról. L. „A nemzetiségi kérdés a hazaiak és az emigránsok kapcsolatainak tükrében (1859–1862)” c. fejezetet. 289

78

6. A magyar emigránsok és az olasz kormány 1863/64 fordulóján A magyarországi fegyveres harc kirobbantására 1863 végén nemcsak Klapka, de tőle függetlenül Kossuth is megtette a szükséges előkészületeket. Természetesen igyekezett ismét felvenni a kapcsolatot az olasz kormánnyal, hiszen neki is szüksége lett volna anyagi és

politikai

támogatásra.

1863.

november

10-én

levelet

írt

Visconti-Venosta

külügyminiszternek, amelyben felhívta figyelmét arra, hogy Ferenc József a háborútól tartva keresi a kiegyezés lehetőségét a magyarokkal, ami veszélyt jelenthet az olasz törekvésekre nézve. Az olasz kormány tavasszal megígért támogatására hivatkozva közölte, hogy szüksége lenne ötezer frankra, mert a Magyarországon az ő megbízásából működő, az utóbbi időben újjáalakított bizottmány falragaszok kitételét tervezi Pesten. Ugyanakkor arra ajánlkozott, hogy cikket írna egy olasz lapba, amelyben II. Viktor Emánuel király segítségét kérné a magyarországi éhínségre hivatkozva. Így pénzgyűjtés kezdődhetne, és az abból befolyt összeget fel lehetne használni a fegyveres harcra. Felvetette, hogy győzelem esetén az olasz királyi család egyik tagja kerülhetne a magyar trónra.293 Az olasz külügyminiszter a következő hetekben nem válaszolt Kossuth levelére, mert a Klapkával kötött megállapodás miatt minden bizonnyal kellemetlenül érintette a volt kormányzó kérése. Kossuth december 17-én Cerruti államtitkárhoz írt levelében sürgette az olasz kormány döntését,294 de választ ezúttal sem kapott. Pedig fontos lett volna számára, mert a Visconti-Venostának írt levelében emlegetett bizottmány ekkor már megkezdte működését Magyarországon. 1863 szeptemberében Nedeczky István, Deák unokaöccse, elszegényedett zalai birtokos Párizsban meglátogatta nagybátyját, Kiss Miklóst, akivel közölte, hogy be szeretne állni az olaszországi magyar légióba. Kiss Klapkának és Kossuthnak is figyelmébe ajánlotta Nedeczkyt, mint olyan személyt, akinek Somogy és Zala megyei kapcsolatai hasznosak lehetnek a Magyarországra való fegyveres betörés alkalmával.295 Klapka érdeklődését valószínűleg azért nem keltette fel az ajánlat, mert ő előzőleg már a Csáky–Komáromy-féle szervezettel való együttműködés mellett döntött. A volt kormányzó viszont megbízta Nedeczkyt a Vidacs János letartóztatása óta vezető nélkül maradt

293

KLI VI. 26-30. Kossuth–Visconti-Venosta, 1863. nov. 10. DDI IV. 352. Kossuth–Cerruti, 1863. dec. 17. 295 MOL R 90. 4201. Kiss–Kossuth, 1863. szept. 20.; MOL R 295. 22. t. Kiss–Klapka, 1863. szept. 22.; – vö.: LUKÁCS, 1984. 290-298. 294

79

magyarországi bizottmány irányításával.296 Az így újjászervezett titkos társaság neve Országos Függetlenségi Bizottmány lett. Nedeczky, Kossuth utasítására október 17-én egy beadványt is intézett Minghettihez, amelyben azt állította, hogy Magyarországon a kiegyezésre csak néhány mágnás gondol, a többség azonban kész a felkelésre.297 A volt kormányzó minden alkalmat megragadott tehát arra, hogy az olasz kormányt meggyőzze a magyar felkelés tervének komolyságáról. Ahogyan korábban Vidacsot, úgy Nedeczkyt is megbízta azzal, hogy a bizottmány proklamáció megjelentetésével adjon életjelet magáról, és egyúttal tegye világossá mind a magyar, mind a külföldi közvélemény előtt a volt kormányzóhoz fűződő kapcsolatait.298 Ezúttal azonban maga gondoskodott a proklamációk kinyomtatásáról és az országba való beküldéséről. Novemberben megkérte Helfyt, hogy nyomtassa ki ezer példányban a proklamációt, és keressen egy megbízható embert a velencei comitéban, aki bevinné azt, illetve a magyarországi bizottmány hivatalos pecsétjét az országba.299 Helfy elvállalta, és végre is hajtotta a megbízatást. A küldönc megkapta az átvevő arcképét, és december 3-án találkozott vele Magyarországon, egy, a határhoz közeli vasútállomáson.300 A proklamáció egyes példányait a most már Nedeczky irányítása alatt álló szervezet elküldte az ország különböző részein tartózkodó ügynökeihez, akik azután a december 17-ről 18-ra virradó éjszaka kiragasztották azokat.301 A proklamáció szövegében szerepelt, hogy azt az Országos Függetlenségi Bizottmány Kossuth rendeletéből jelentette meg. A bizottmány egyúttal hírt adott megalakulásáról, és figyelmeztette a nemzetet, hogy „közel a cselekvés ideje”. A proklamációt a rendőrség értesülései szerint az ország 16

296

Kossuth az 1866. évi háború után egy Szilágyi Virgilnek írt levelében – korábbi magyarországi kapcsolatait bemutatva –, úgy említette Nedeczkyt, mint „alárendelt, ismeretlen egyéniséget”, akit azért bízott meg azzal, hogy segítsen újjászervezni a Vidacs János által 1863-ban létrehozott bizottmányt, mert korábban, kérése ellenére senki nem jött ki a hazából az említett bizottmány tagjai közül. (KLI VII. 149-155. Kossuth–Szilágyi, 1866. okt. 18.) 297 MOL R 65. 1. t. Kossuth–Helfy, 1863. okt. 12. Kossuth Helfyt bízta meg a magyar nyelvű emlékirat lefordításával, mert Nedeczky sem franciául, sem olaszul nem tudott. – vö.: LUKÁCS, 1984. 293-294. 298 MOL R 90. 4216. Kossuth Lajos rendeletéből az Országos Függetlenségi Bizottmány a Nemzethez, 1863. nov. 24. 299 MOL R 65. 1. t. Kossuth–Helfy, 1863. nov. 12. 300 MOL R 65. 1. t. Kossuth–Helfy, 1863. nov. 22., nov. 26., dec. 12. – vö.: KLI V. 494-498. (A kötetet sajtó alá rendező Helfy a Függelékben kommentárokkal ellátott részleteket közölt Kossuth idézett leveleiből.) 301 Könnyen lehet, hogy az időzítés tudatos volt. Éppen 15 évvel azelőtt, 1848. december 18-án jelent meg ugyanis Kossuth egy felhívása „A magyar néphez. A népfelkelés és szabad mozgó (guerilla) csapatok iránt” címmel. A felhívás értelmében néhány száz fős önkéntes, saját eszközeikkel felfegyverzett lovas és gyalogos csapatok jöttek létre, amelyek feladata az ellenséges seregek „nyugtalanítása”, utánpótlási útvonalainak elvágása volt. Kossuth akkori döntése a császári és királyi seregek Magyarország ellen indított összpontosított támadásával volt magyarázható. (HERMANN, 1996. 232-234.)

80

városában ragasztották ki, volt, ahol három példányban.302 Kossuth a sajtóból értesült a titkos akció sikeréről, és Helfynek írott levelében megelégedéssel nyugtázta, hogy mivel a proklamáció az ország számos helyén, Pesttől Kolozsvárig egy időben jelent meg, a bizottmány igen jól szervezett.303 Kossuth, aki korábban hiába kért 5000 frankot a torinói vezetéstől a szervezkedés beindításának költségeire, a proklamáció megjelentetésével legalább annyit elért, hogy az olasz kormány végre foglalkozzon kérésével. A torinói vezetés azonban ekkor már nem kívánta feladni a Klapkával kialakított együttműködést, ezért Visconti-Venosta a magyar tábornok és Komáromy véleményét is kikérte mielőtt válaszolt Magyarország volt kormányzójának. Azt tudakolta meg tőlük, hogy képesek lennének-e egyetértésben tevékenykedni Kossuthtal, illetve, hogy szerintük folyósítsa-e az olasz kormány a volt kormányzónak az általa kért összeget.304 Klapka és Komáromy határozott nemmel válaszoltak mindkét kérdésre Cerrutihoz írott leveleikben. Komáromy, Magyarországról szerzett értesüléseire hivatkozva azt állította, hogy a proklamációk közzé tétele semmilyen eredményt nem hozott. Emlékeztetett rá, hogy pártja éppen azért szakított meg minden kapcsolatot

Kossuthtal,

mert

az

képtelen

volt

hasznosan

közreműködni

az

előkészületekben, és indiszkrét viselkedésével mind hazai társait, mind a külföldi kormányokat kellemetlen helyzetbe hozta. Hozzáfűzte azt is, hogy Kossuth, személyes ambíciói miatt képtelen együttműködni bárkivel, aki nem ismeri el az ő fennhatóságát.305 Hasonló vádakkal illette a volt kormányzót Klapka is, amikor azt állította, hogy Kossuth Magyarország kizárólagos urának képzeli magát, és akaratának érvényesülése céljából képes a megfelelő katonai előkészületek nélkül belerántani az országot a háborúba. A 302

MOL D 185. 1863: 1575.; D 186. 1863: 236. A Helytartótanács már december 16-án átküldte a Kancelláriának a Proklamáció egy nyomtatott példányát, amelyet az Országos Függetlenségi Bizottmány Perényi Zsigmond bárónak küldött. (Az 1849-ben kivégzett idősebb Perényi Zsigmond báró 1845-ben született fia ekkor éppen jogi tanulmányokat végzett a pesti egyetemen. A bizottmány feltehetően az egyetemi ifjúsággal igyekezett kapcsolatot teremteni az ő révén.) Perényi a Proklamációval együtt átadta a hatóságoknak a bizottmány hozzá írt levelét is. A bizottmány egy meg nem nevezett személy ajánlása alapján arra szólította fel a levél címzettjét, hogy december 17-én éjjel ragassza ki a proklamációt. Egyúttal azt is közölte vele, hogy az említett napon Pesten színházi és utcai tüntetés lesz „Éljen Kossuth” és „’49. vagy halál” felkiáltásokkal, amelynek megismétlését tervezték a szabadságharc minden jeles csatájának évfordulóján. A rendőrminiszter 1864. február 13-án azt tudatta a kancelláriával, hogy másnap tüntetések lesznek Magyarország városaiban. (MOL D 186. 1864: 1377.) Semmilyen forrás nem szól azonban arról, hogy a tüntetésekre ténylegesen sor került. 303 MOL R 65. 1. t. Kossuth–Helfy, 1863. dec. 26. 304 Visconti-Venosta kérdései Komáromy és Klapka válaszleveleiből derülnek ki. L. a következő két lábjegyzeben. 305 MAE ASD Moscati VI/215. (tisztázat), MOL R 296. 11. t. (fogalmazvány) Komáromy–Cerruti, 1864. jan. 3. A fogalmazványt közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 621-622.

81

tábornok azt is kijelentette, hogy az olasz kormánynak azért sem szabadna támogatnia Kossuthot, mert annak működése az ő komoly és alapos szervezkedésük sikerét veszélyezteti.306 Két nappal később Cerrutihoz a fegyvervásárlások és a szerbekkel való együttműködés ügyében írott levelében is megerősítette, hogy lehetetlennek tartja az együttműködést a volt kormányzóval, akit diktatórikus törekvésekkel vádolt.307 A Klapka– Komáromy–Csáky csoport tehát továbbra is arról igyekezett meggyőzni a torinói vezetést, hogy Kossuthnak velük ellentétben nincs komoly magyarországi támogatottsága. 1864 elején azonban egy újabb elemmel egészítették ki érvelésüket: azzal vádolták meg a volt kormányzót, hogy nem hajlandó tudomást venni a megváltozott helyzetről, és a múltbeli érdemeire való hivatkozással továbbra is vezető szerepet követel magának, amivel elveszi a cselekvési teret mások elől. Kossuth hamar értesült arról, hogy az olasz kormány Klapkától és Komáromytól kért véleményt az ő tevékenységéről. Értesülései származhattak az olasz kormányköröktől, vagy Komáromyékkal is érintkező magyar emigránsoktól, de a szervezkedés során Nedeczky-féle bizottmány is beszámolt neki arról, amit Komáromyék tevékenységéről Magyarországon tudni lehetett. A volt kormányzó ugyanis egy alkalommal azt írta Türrnek, hogy a Magyarországi Függetlenségi Bizottmány ki van téve „a nyílt ellenségnél veszélyesebb álarcos intrigának, melynek szálai Párizsba, Genfbe, Turinba s Anconába308 kiterjednek”, miként arról hazulról tudomást szerzett.309 Kossuth ezért igen kemény hangú levelet írt Minghettinek. Közölte a miniszterelnökkel, hogy azért szánta el magát a proklamáció közzé tételére, mert szükségesnek látta a magyar közvélemény felrázását. Komolynak tartotta ugyanis azt a veszélyt, hogy a reményét vesztett nemzet elfogadja Bécs kiegyezésre irányuló törekvéseit. Figyelmeztette Minghettit, hogy ez Olaszország Velencével kapcsolatos tervezgetéseinek is véget vetne. Ezzel visszautasította azt a vádat, hogy célja pusztán az osztrák rendőrség figyelmének felkeltése, és mások titkos 306

MAE ASD Moscati VI/215. (eredeti), MOL R 296. 11. t. (másolat) Klapka–Cerruti, 1864. jan. 4. A másolatot közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 622-623. (A Csáky és Komáromy iratai közt található másolaton aláírás nem szerepel. Nyulásziné a levél írójaként Csákyt jelöli meg, az olasz külügyminisztériumban található eredeti példányon azonban Klapka aláírása szerepel.) Klapka az előző napon Ébernek is panaszkodott amiatt, hogy Kossuth „az ostoba terveivel” ostromolja az olasz kormányt, és pénzt akar. (MOL R 86. Klapka–Éber, 1864. jan. 3.) 307 MAE ASD Moscati VI/215. Klapka–Cerruti, 1864. jan. 6.; MOL R 296. 11. t. Klapka–Cerruti, 1864. jan. 6. (másolat) 308 1863 áprilisa óta Anconában állomásozott a magyar légió, amelynek parancsnokává még 1862 novemberében, Vetter leváltása és az alakulat újjászervezése után, a Komáromyékkal jó viszonyban lévő Földváry Károlyt nevezte ki az olasz hadügyminisztérium. (LUKÁCS, 1986. 130., 138.) 309 KLI VI. 32-38. Kossuth–Türr, 1864. jan. 23.

82

szervezkedésének megakadályozása lenne. Az általa „genfi cotteriának” nevezett Klapka– Komáromy–Csáky csoportról azt állította, hogy annak egyedüli tevékenysége az ellene való vádaskodás. Ismét a miniszterelnök figyelmébe ajánlotta, hogy csak ő képes tömegeket megmozgatni Magyarországon.310 Kossuth ekkor még mindig bízott abban, hogy anyagi támogatást fog kapni az olasz kormánytól. Január 5-én ugyanis megírta Helfynek, hogy szüksége lenne egy trieszti címre, ahova Magyarországról kimehet valaki az esetlegesen általa küldendő pénzért.311 Számonkérő fellépése azonban valószínűleg tovább erősítette azt a nézetet az olasz kormánykörökben, hogy Klapka és társai kellemesebb tárgyalópartnerek. Ráadásul január elején a torinói politikusok tudomására jutott, hogy Magyarország volt kormányzója titkos tárgyalásokat folytat a velencei comité vezetőivel. Kossuth azt szerette volna elérni, hogy a magyarországi gerillaharc kirobbanása után a velenceiek is kezdjenek fegyveres felkelést, háborúra kényszerítve ezzel az olasz kormányt. Cerruti ennek ismeretében találkozóra hívta a magyar emigráció fejét,312 amelyre 1864. január 10-én kerül sor. A megbeszélésen az olasz vezetők rosszallásukat fejezték ki Kossuth titkos tervei miatt, aki viszont arra figyelmeztette őket, hogy magyar támogatás nélkül Olaszország nem tudja megszerezni Velencét.313 A figyelmeztetés nem hatott, az olasz kormány és Kossuth kapcsolatai ekkor több mint két évre megszakadtak. Ezzel egy időben a torinói vezetés szorosabbra fűzte kapcsolatait a Klapka– Komáromy–Csáky csoporttal. Csáky és Komáromy már 1863 végén elkészítette az olasz kormánnyal kötendő szerződés tervezetét. Ez tartalmazta, hogy a „magyar forradalmi kormány” 1864. március 15-én megkezdi a felkelést; az olasz kormány 1864. május 1-én hadat üzen Ausztriának; megengedi az Akciópártnak, hogy önkéntesekkel megtámadja 310

MOL R 90. 4232. Kossuth–Minghetti, k. n. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 600-605. Nyulásziné 1863. március 24. utánra tette a levél keletkezésének időpontját. Mivel Kossuth hivatkozik Visconti-Venostához – állítása szerint több mint három héttel azelőtt –, írt levelére, valószínű, hogy a levél 1863 decemberében keletkezett. Kossuth később, egy Ludvighhoz írt levelében még súlyosabb vádakkal illette Csákyékat: „… alakult otthon egy nem Comizé, hanem clique, nem csak tudtom nélkül, de hátam mögett, ellenségesen. Ha ezen emberek ’49-et akarnák, 1s csak engem nem akarnának vezérül, áldanám az Istent, hogy nincs többé reám szükség. De nem úgy van ám, ez egy veszélyes, átkozott ügyesen veszélyes ármány, melynek szövetszálait a Bécsi Kormány s Budai Kormányzóság tartja kezeiben … C’est un complot révolutionnaire en apparence pour empêcher la revolution”. (OSZK KT, Levelestár, Kossuth Lajos Ludvigh Jánoshoz, 1864. márc. 13.) 311 MOL R 65. 1. t. Kossuth–Helfy, 1864. jan. 5. 312 MAE ASD Moscati VI/215. Kossuth–Cerruti, 1864. jan. 8. A meghívás ténye Kossuth Cerrutihoz írt válaszából derül ki. A levélben Kossuth közölte, hogy neheztel Visconti-Venostára, amiért az két hónapja nem válaszolt neki. Egyúttal tájékoztatást kért az államtitkártól arról, hogy milyen ügyben hívatja őt az olasz kormány. 313 KLI VI. 30-32. Kossuth–Türr, 1864. jan. 10. A levélben Kossuth jelezte, hogy nem tudja, honnan értesült az olasz kormány az ő terveiről, de a velencei bizottság elnökére, Alberto Cavallettóra gyanakodott.

83

Tirolt; a hadüzenet után a dalmáciai patra szálláshoz 20 ezer katonát és 30 ezer, Magyarországra szállítandó fegyvert bocsájt Klapka rendelkezésére; a hadüzenet után 10 millió frankos kölcsönt ad; 1864 első napjáig Szerbia és a román fejedelemségek összesen 40 ezer fegyvert és 4 zászlóaljat bocsájt a magyarok rendelkezésére olasz segítséggel; az előkészületekre az olasz kormány 1 millió frankot ad, amit a magyarok a 10 milliós kölcsönből vissza fognak fizetni; a hadüzenet után elismeri a magyar forradalmi kormányt.314 Jóllehet a szerződéstervezet kötelezte volna az olasz kormányt az Ausztria elleni háborúra, az 1860 őszén Cavourral kötött megállapodástól eltérően nem tartalmazta azt, hogy a magyar függetlenséget közös hadicélnak tekintik, vagyis nem zárta ki Magyarország magára maradásának lehetőségét. Ugyanakkor az 1860. évi szerződéshez hasonlóan feltételezte a románokkal és a szerbekkel való együttműködést. A románokkal való tárgyalást Klapka vállalta magára,315 a szerbekkel kötendő megállapodásról pedig Csáky és Komáromy készített egy tervezetet 1863/64 telén.316 Csáky ezt valamikor 1863 végén vagy 1864 elején megmutatta magyarországi társaiknak, majd azok jóváhagyása után elküldte Cerrutinak. Egyúttal azt is közölte az olasz külügyi államtitkárral, hogy hamarosan egy „különleges küldött” megy majd Belgrádba, aki Scovasso belgrádi konzul közvetítésével fog tárgyalni a szerb vezetéssel.317 Komáromy, 1864. január elején írott levelében utalt rá, hogy nemsokára a hazából szerzett közvetlen értesüléseit is meg tudja majd osztani az olasz politikusokkal.318 Ígéretének eleget téve hamarosan Torinóba küldte a Magyarországról éppen visszaérkező Csákyt. Komáromy kísérőlevéllel látta el fiatal rokonát, aki ekkor lépett először közvetlen kapcsolatba az olasz vezetéssel. Csáky újra ismertette Kossuthtal való viszonyukat, és beszámolt a magyarországi szervezkedés állásáról. Egyúttal kérte a januárra megígért 100 ezer frank folyósítását.319 314

MOL R 296. 7. t. A kelt nélküli fogalmazvány tartalma alapján valószínűsíthető, hogy az 1863 végén született. 315 Klapka 1864 nyarán küldte el bizalmasát, Arthut von Seherthosst Bukarestbe, hogy tárgyaljon Cuzával. Lásd a „Klapka és az al-dunai felkelés szervezése 1864 nyarán”c. fejezetet. 316 A szerbekkel kötendő megállapodásról több, egymástól lényeges kérdésekben eltérő keltezetlen fogalmazvány is található Csáky és Komáromy iratai közt. Mivel a két határozati politikus, 1864 nyaránőszén is tárgyalt szerb politikusokkal, nem dönthető el egyértelműen, melyik tervezet készült 1863/64 fordulóján. (MOL R 296. 1. t., 3. t.) A szerbekkel folytatott tárgyalások tartalmáról l. a „Tárgyalások a Csáky–Komáromy-féle comité és az olasz kormány között 1864 nyarán” c. fejezetet. 317 MOL R 296. 3. t. Csáky–Cerruti, 1864. jan. 14. 318 MAE ASD Moscati VI/215 (tisztázat), MOL R 296. 11. t. (fogalmazvány) Komáromy–Cerruti, 1864. jan. 3. A fogalmazványt közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 621-622. 319 MAE ASD Moscati VI/215 (tisztázat), MOL R 296. 11. t. (fogalmazvány) Komáromy–Cerruti, 1864. jan. 20./21. A fogalmazványt közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 625-626. A fogalmazvány jan. 20-i, a tisztázat jan. 21i keltezésű. A fogalmazványon nem szerepel aláírás, ezért Nyulásziné „Csáky Tivadar meg nem nevezett

84

Egy hónappal később Klapka is Torinóba utazott, az olasz kormány ugyanis tavasszal háborúra készült, ezért hajlandónak mutatkozott írásban rögzíteni – visszamenőlegesen is –, együttműködésük feltételeit. A torinói vezetés valószínűleg azért is kezdte siettetni a megállapodást, mert Ausztria februárban ostromállapotot hirdetett Galíciában, ezért számítani lehetett a lengyelek elleni hadba lépésére. A szerződés aláírására február 20-án Peruzzi belügyminiszter házában került sor, a házigazdának, Klapkának, Minghettinek, Visconti-Venostának, Cerrutinak, valamint Isacco Artomnak, a külügyminiszter kabinetfőnökének jelenlétében. Az ötpontos megegyezés a következőket tartalmazta: az olasz kormány által Magyarország felfegyverzésére 1863 októbere óta folyósított pénzek nem haladhatják meg az egymillió frankot; ezen felül a belügyminiszter vásároltat még 2-3 ezer huzagolt puskát Angliában, 5 ezret pedig Svájcban, és ezeket Erdélybe, illetve Magyarországra küldi; a hadba lépés pillanatában Torinó további 500 ezer frankot bocsájt Klapka rendelkezésére a háború költségeinek fedezésére; ebből Klapka 25 ezer frankot átad Ordegának, aki ezt az osztrák és magyar tartományok szláv közvéleményének befolyásolására költi; a cselekvés pillanatáról később, az európai események függvényében határoznak.320 Cavour és a Magyar Nemzeti Igazgatóság 1860 őszén kötött megállapodása óta először rögzítették újra írásbeli megállapodásban a közös olasz-magyar háborús törekvéseket. A szerződés megkötésekor az olasz kormány, az 1 millió frankos támogatástól eltekintve, lényegében nem vette figyelembe Csáky és Komáromy szerződéstervezetének pontjait, így arra sem volt hajlandó kötelezettséget vállalni, hogy mindenképpen háborút kezd Ausztria ellen. Csáky a félmillió frank helyett megpróbált 2,5–3,5 milliót kialkudni, valamint 50 millió frankos államkölcsönt kérni a majdani független Magyarország számára, de kérése nem talált meghallgatásra.321 Kossuth közben az olasz kormány elutasítása ellenére sem mondott le teljesen tervei megvalósításáról. Türnek a következőket írta erről: „Ha azon helyzetben volnék, hogy egy pár százezer frankot küldhetnék haza az előkészületekre s megígérhetném, hogy a felkelés első heteiben az ellátásról gondoskodni fogok, miszerint a requisitio romlasztó barátjaként” jelöli meg a levél küldőjét. A tisztázatot Komáromy írta alá. A fogalmazvány és a tisztázat szövege nem teljesen azonos, de lényeges tartalmi eltérés nincs köztük. Nyulásziné feltételezi, hogy a fogalmazványt Csáky készítette, ami ha igaz, magyarázatot adhat a két szöveg közti eltérésre. 320 Vö.: BORSI-KÁLMÁN, 1984. 168-169. (szó szerinti közlés) A megállapodás előtt két nappal Klapka részletesen beszámolt az olasz külügyminiszternek a szervezkedés állásáról. Egy kimutatást is csatolt a levélhez, amelyben jelezte, hogy a katonai előkészületek további 374 ezer frankot igényelnek. (DDI IV. 519521. Klapka–Visconti-Venosta, 1864. febr. 18.) 321 BORSI-KÁLMÁN, 1984. 168-169.

85

kénytelensége kikerülhethessék, és arra is ellátva érezném magamat, hogy a határokon oly szervezést tehessek, miszerint a megkezdett harcot kívülről is ápolhassuk, támogathassuk, annyira életkérdésnek tartom hazánkra nézve a cselekvő fellépést, hogy a velenczeieken kívül nem is kérdenék senkit, hanem egyenesen rendelkezőleg lépnék fel; mert biztosnak tudom magamat, hogy kész végrehajtással találkoznék a hazában rendeletem, ha azt a szükséges eszközök kiszolgáltatása kísérné.” Kénytelen volt ugyanakkor közölni Nedeczkyékkel, hogy egyelőre nem kap pénzt az olasz kormánytól, és megkérdezte a hazaiakat, ilyen feltételek mellett is hajlandók-e partizáncsapatokkal háborút kezdeni. Türrnek azt írta, hogy elutasító válasz esetén is törekedne arra, hogy a „függetlenségi agitatio az országban ne lankadjon a szervezeti rámázat pedig feltartassék”.322 Közben a volt kormányzó Helfyn keresztül továbbra is tartotta a kapcsolatot a velencei comitéval, de amíg a hazaiaktól nem kapott választ, nem akart személyesen találkozni a velencei comité vezetőjével, Alberto Cavallettóval. A hazaiak válasza azonban késett, Cavalletto pedig nem mutatott túl nagy lelkesedést a háború iránt. Helfy úgy értesült a velencei bizottság egy tagjától, hogy Cavalletto „túlságosan is Peruzzi embere” volt.323 A velencei comité vezetése tehát nem kívánt az olasz kormány megkerülésével cselekedni. Kossuth márciusban újabb kísérletet tett az anyagi fedezet egy részének előteremtésére is. Megbízta Helfyt, hogy alapítson Milánóban egy városi segélyegyletet, amely formálisan az éhező magyarok számára gyűjt pénzt. Maga próbálta tehát megvalósítani azt, amit korábban az olasz kormánytól kért. Helfy eleget tett Kossuth kérésének, az egylet létrejött, és a gyűjtések is megkezdődtek, de nem minden kellemetlenség nélkül. A gyűjtésbe ugyanis Károlyi grófné is bekapcsolódott, akitől az aláírási ívek eljutottak Peruzzi feleségéhez. Peruzzi asszony, miután megtudta férjétől, hogy politikai demonstrációról van szó, elzárkózott a segítségtől.324 Ismét bebizonyosodott tehát, hogy az olasz kormány rossz szemmel nézi Kossuth törekvéseit. Ráadásul mire a volt kormányzó felhasználhatta volna az összegyűjtött pénzt, Magyarországon kedvezőtlen fordulatot vettek az események.

322

KLI VI. 32-38. Kossuth–Türr, 1864. jan. 23. MOL R 65. 1. t. Kossuth–Helfy, 1864. jan. 5., jan. 11., febr. 16.; MOL R 90. 4250. Helfy–Kossuth, 1864. febr. 15., uo. 4251. Helfy–Kossuth, 1864. febr. 20. Kossuth április 14-én azt írta Helfynek, hogy a pénzt a Magyar Gazdasszonyok Egyesületének kellene beküldeni, ha összegyűlik 20-25 ezer frank. A Magyar Gazdasszonyok Egyesületének elnöke Damjanich János özvegye volt, de a bizottmányi tagok közé tartozott özvegy Batthyány Lajosné is. (MOL R 65. 1. t. Kossuth–Helfy, 1864. ápr. 14.) 324 MOL R 65. Kossuth–Helfy, 1864. márc. 7.; MOL R 90. 4255. Helfy–Kossuth, 1864. márc. 6., uo. 4256. márc. 11., uo. 4257. márc. 15., uo. 4258. márc. 18. 323

86

7. A Nedeczky- és a Beniczky-féle szervezkedés Nedeczky István 1863 novemberében visszautazott Magyarországra, és Kossuth utasításait követve szervezkedni kezdett. Későbbi vallomása szerint Győrben találkozott Lángh Ignác325 győri származású, de Pesten élő ügyvéd egyik megbízottjával, talán Gáspár Lajossal, 326 akinek átadta a bizottmány Kossuth által küldött pecsétjét, 327 és nyilvánvalóan közvetítette a volt kormányzó üzenetét is. Lángh ekkor feltehetően értesítette a tervekről és feladatokról az egykori Vidacs-féle bizottmány tagjait, vagyis az 1861-es pesti honvédegylet vezetőit, Clementisz Gábort, Sebes Emilt, Szatmáry Mihályt, Gelich Richárdot, Lezsák Lajost, Horváth Jánost és Nagy Jenőt.328 A proklamációk kiragasztása után Nedeczky Pestre utazott, és személyesen is megismerkedett a bizottmány tagjaival. Belépett a Nemzeti Körbe, amelynek rendes tagjai közé tartozott ekkoriban Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Eötvös József, Tisza Kálmán, Károlyi Sándor, Csáky Tivadar és Thaisz Elek is. A Nemzeti Kör a Nedeczky- és a Klapka–Csáky–Komáromy-csoport által irányított Beniczky-féle szervezkedés résztvevőinek is találkozóhelye volt.329

325

Lángh Ignác (1812–1864) győri polgárcsaládban született. Az 1830-as évektől Pesten ügyvédként praktizált. Szalay László munkatársaként, majd főnemesi családok ügyvédjeként országos hírnevet szerzett. Az 1848. évi forradalom idején Pest főkapitánya lett, novemberben lemondott. 1859-ben a Nemzeti Casino igazgatója volt. 1861-ben kinevezett tagként részt vett az országbírói értekezleten. 1863 őszén minden bizonnyal Kossuth utasítására lépett vele kapcsolatba Nedeczky. Ha ez igaz, akkor Lángh a Vidacs-féle mozgalomnak is a vezetői közé tartozott. A titkos szervezkedés szempontjából pedig igen értékesek lehettek kiterjedt kapcsolatai. Lukács Lajos ugyanakkor felvetette, hogy Lánghnak a mozgalomban játszott szerepét Nedeczky felnagyította vallomásában, miután értesült Lángh öngyilkosságáról. (LUKÁCS, 1955. 349-350.) Amennyiben ez igaz, nem Lángh, hanem egy másik személy, talán Gáspár teremtette meg a kapcsolatot Nedeczky és a pesti honvédegylet volt tagjai között, így Nedeczky őt próbálta meg fedezni vallomásában. – vö.: STEIER, 1924. 718.; LUKÁCS, 1955. 336-338. 326 Gáspár Lajos (1811–1892) evangélikus kisbirtokos családban született. 1830 és 1842 között a császári seregben szolgált, az 1848–49. évi szabadságharcban a honvédseregben századosi rangot ért el. Pálffy Móric a szervezkedés leleplezésekor írt jelentésében őt nevezte az egyik főszervezőnek, Almásy, Nedeczky és Beniczky mellett (HL IV. 19. 120. cs.). Gáspár a dualizmus korában megyei árvaszéki hivatalnok és a Komárom megyei honvédegylet tagja volt. (SZINNYEI, 1891–1914. III. 1035.; BONA, 1988. 227.) 327 Vö.: LUKÁCS, 1955. 336-337. Steier szerint Nedeczky még Olaszországból írt egy levelet Gáspárnak, amelyben mellékelte a proklamációt, a címzettre bízva annak kinyomtatását. Helfy és Kossuth irataiból azonban tudjuk, hogy a proklamációnak az országba való beküldése, illetve kinyomtatása egészen másként történt. Steier téves megállapítása Asbóth besúgói jelentésén alapult. (STEIER, 1924. 718.) 328 A Vidacs-féle szervezkedésben játszott szerepükről l. a „Kossuth helyzete 1863 tavaszán-nyarán és a Vidacs-féle szervezkedés” c. fejezetet. 329 A Nemzeti Kör megalapításáról l. „A szélsőbal viszonya a határozati többséghez és Kossuthhoz” c. fejezetet. A bizottmány arra szólította fel Asbóth Lajost, hogy miután Pestre jön, esténként legyen a „Körben”. (STEIER, 1924. 705-718.; LUKÁCS, 1955. 338.) Asbóth János visszaemlékezése szerint Nedeczky március 15-én éjjel a Nemzeti Körben biliárdozott. (ASBÓTH-CSALÁD, 1888. 167-180.) A szervezkedés leleplezése után a rendőrség Gáspár Lajosnál lefoglalta a Nemzeti Kör rendes tagjainak 1863. október 18-i névsorát, amelyen 527 személy neve szerepelt. (HL IV. 19. 129. cs.)

87

A korabeli források nem különböztették meg a Nedeczky-, illetve a Beniczky-féle szervezet tagjait, és erre a szakirodalom sem helyezett eddig hangsúlyt. Az emigrációs viszonyok és a magyarországi függetlenségi törekvések vizsgálata azonban szükségessé, a források összevetése pedig viszonylag nagy biztonsággal lehetővé teszi a két szervezet szétválasztását. A már idézett és a későbbiekben idézendő források alapján nagyjából meghatározható hol tevékenykedtek Nedeczky, illetve Beniczky megbízottjai: az előbbiek többnyire a nyugati, az utóbbiak pedig a keleti országrészben. Asbóth jelentése és a rendőrségi iratok alapján ismerjük az egyes személyek tevékenységének központját. Az így nyert ismereteket megerősíti Komáromy azon későbbi állítása, hogy mindössze két emberüket tartóztatták le 1864 márciusában.330 Ez azt jelenti, hogy Almásyn és Beniczkyn kívül az összes többi letartóztatott Nedeczky megbízottja volt.331 A két szervezet szétválasztását segíti az is, hogy Nedeczky általában alacsonyabb társadalmi körökben mozgott, mint Beniczky. Mindezek ellenére egészen biztosan voltak átfedések a két szervezet között. A proklamáció közzétételének sikere megmutatta, hogy a Nedeczky-féle titkos szervezet viszonylag jelentős számban rendelkezett ügynökökkel vidéken is. Már Kiss Miklós is jelezte Kossuthnak és Klapkának, hogy Nedeczkynek kiterjedt kapcsolatai vannak Zala és Somogy megyében, ahol számos rokona él.332 A titkosrendőrség megfigyelte, hogy a legtöbb proklamáció Vas és Fejér megyében jelent meg, és az utóbbiban sejtette a nyomtatás és terjesztés központját.333 Pálffy Móricnak, a Helytartótanács elnökének felszólítására Pestről és Budáról, valamint Vas, Veszprém, Zala, Győr, Komárom, Fejér, Baranya, Bács-Bodrog, Somogy és Gömör megyék főispáni helytartóitól érkezett olyan tartalmú jelentés, amely szerint az adott területeken megtalálták az Országos Függetlenségi Bizottmány kiragasztott proklamációit.334 Asbóth János visszaemlékezése szerint maga Nedeczky 1864 februárjában azt mondta Asbóth Lajosnak, hogy a Dunántúlon, „a felső megyékben”, a Jászságban és a Kunságban nemcsak pénz és

330

MAE ASD Moscati VI/215. Komáromy–Cerruti, 1864. március 23. L. „A szervezkedés lelepleződése és a megtorlás” c. fejezetet. 332 MOL R 90. 4201. Kiss–Kossuth, 1863. szept. 20.; MOL R 295. 22. t. Kiss – Klapka, 1863. szept. 22.;– vö.: LUKÁCS, 1984. 290-298 333 MOL D 185. 1863: 1575.; MOL D 186. 1863:1377. 334 HL IV. 19. 125. cs. Borsod, Békés–Csanád, Bihar, Csongrád, Moson, Pozsony, Sáros, Szabolcs és Szatmár megyék és a Hajdúság főispáni helytartója azt jelentette, hogy területükön nem találtak proklamációkat, ami megerősíti, hogy az alföldi területekre nem terjedtek ki Nedeczkyék kapcsolatai. 331

88

fegyver van, hanem össze is írták az embereket.335 Pálffy Móric a mozgalom leleplezése után készült jelentésében Asbóth besúgói jelentése alapján felsorolta az egyes területeken szervezkedéssel megbízott személyek nevét és működési területeit. Értesülései szerint Zalában Nedeczky Jenő336 és Horváth János337, Somogyban Kökényessy Szaniszló338 és Fornszekh Sándor339, a Bakonyban Salamon Lajos340, a Kemenesalján Szelestyei László341, a Kunságban és a Jászságban Virágh Gábor és Ujj Imre342, Máramaros megyében Szaplonczay Elek343 és Várady Gábor, Zólyom és Gömör megyében pedig Máriássy Béla irányította a honvédek összeírását.344 A felsorolt személyek többsége polgári vagy kisnemesi származású volt, mindegyikük honvédtisztként harcolt a szabadságharcban, és feltételezhető, hogy többen közülük már 1861-ben is részt vettek a honvédegyleti mozgalomban. Várady és Máriássy Béla a szélsőbaloldaliak csoportjához tartozott, és ők, valamint Szelestyei képviselők voltak az 1861. évi országgyűlésen. Bár Asbóth jelentése nem feltétlenül megbízható, és a források egyébként sem teszik lehetővé a Nedeczky-féle 335

ASBÓTH-CSALÁD, 1888. 167-180. Nedeczky István öccse 337 Horváth János (1815–1875) ezredesi rangot ért el a szabadságharcban. A világosi fegyverletétel után halálra, majd 18 évi várfogságra ítélték. Olmützi fogságából 1855-ben kegyelemmel szabadult. Ezt követően vasúti pénztárnokként dolgozott, majd 1863-ban hivatalnok lett egy biztosítótársaságnál. A dualizmus korában a pesti honvédegylet alelnöke lett. (BONA, 2000. 386-387.) 338 Kökényessy Szaniszló (1817–1889) ezredesi rangot ért el a szabadságharcban. A világosi fegyverletétel után halálra, majd 18 évi várfogságra ítélték. Olmützi fogságából 1856-ban kegyelemmel szabadult. Ezt követően földbérlőként gazdálkodott. (Kökényessy keresztneve a Pálffy-féle jelentésben nem szerepel, de Kökényessy Szaniszló szabadságharcos múltja miatt valószínűsíthető, hogy róla van szó.) (BONA, 2000. 461.) 339 Fornszekh Sándor (1820–1898) vagyontalan erdélyi nemesi családban született, a szabadságharcban őrnagyi rangot ért el. A világosi fegyverletétel után 16 évi várfogságra ítélték, de 1856-ban kegyelemmel szabadult, majd Somogy megyei birtokán gazdálkodott. 1898-ban Kaposvárott halt meg (Fornszekh keresztneve a Pálffy-féle jelentésben nem szerepel, de Fornszekh Sándor szabadságharcos múltja és Somogy megyei birtoka miatt valószínűsíthető, hogy róla van szó.). (BONA, 2000. 334-335.) 340 Salamon Lajos (1818–1891) Fejér megyei birtokos nemesi családban született. A szabadságharcban hadnagyi rangot ért el. A szabadságharc után birtokain gazdálkodott, 1860-1861-ben Fejér megye első alispánja volt. (SZINNYEI, 1891–1914. XII. 75-76.; PÁLMÁNY, 2002. 739-741.) 341 Szelestyei László: a világosi fegyverletétel után 10 év börtönbüntetésre ítélték. Az 1861. évi országgyűlésen képviselő volt. (Szelestyei keresztneve a Pálffy-féle jelentésben nem szerepel, de Szelestyei László szabadságharcos múltja miatt valószínűsíthető, hogy róla van szó.) (SZINNYEI, 1891–1914. XIII. 642-645.) 342 Uj(j) Imre (1810– ?) nem nemesi családból származott, a szabadságharcban alezredesi rangot ért el. A világosi fegyverletétel után halálra, majd 10 év börtönbüntetésre ítélték. 1854-ben szabadult, és Arad megyében telepedett le. (Uj(j) keresztneve a Pálffy-féle jelentésben nem szerepel, de Uj(j) Imre szabadságharcos múltja miatt valószínűsíthető, hogy róla van szó.) (BONA, 2000. 991-992.) 343 Szaplonczay Elek (1831–?) Máramaros megyei birtokos nemesi családban született. A szabadságharcban hadnagyi rangot ért el. 1850-ben besorozták a császári seregbe, 1851-ben leszerelték. A dualizmus korában az Ugocsa megyei honvédegylet tagja volt. (Szaplonczay keresztneve a Pálffy-féle jelentésben nem szerepel, de Szaplonczay Elek szabadságharcos múltja és Máramaros megyei birtokai miatt valószínűsíthető, hogy róla van szó.) (BONA, 1998. III. 232.) 344 HL IV. 19. 120. cs. – vö.: Asbóth–Pálffy, 1864. márc. 2. közli: STEIER, 1924. 728-731. 336

89

titkos szervezet teljes rekonstruálását, azok összevetése alapján mégis valószínűsíthető, hogy a szervezkedés hálózata Nedeczky Istvánnak, illetve a pesti honvédegylet tagjainak személyes kapcsolatain keresztül jött létre, és elsősorban Pestre, valamint a Dunántúlra terjedt ki. A vidéki ügynökök feladata, a proklamáció terjesztésén kívül, a hadra fogható személyek összeírása volt. Elképzelhető, hogy tevékenységük során felhasználták a honvédegyletek 1861-ben készített összeírásait, és talán megmentett vagyonát is.345 A források alapján valószínűsíthető, hogy Nedeczky és társai egyes városok diákságát is igyekeztek mozgósítani. Pozsonyban 1864 januárjában valaki névtelen levélben tüntetésre hívta a jogakadémia, a gimnázium és az evangélikus líceum tanulóit.346 Szombathelyen a főgimnázium 7-8. osztályos diákjai lemásolták és terjesztették a proklamációkat.347 A pesti egyetemistákat pedig március 15-én szólította fel tüntetésre a bizottmány.348 Januárban Kossuth megtudakolta a hazaiaktól, milyen feltételek mellett valósítható meg a fegyveres felkelés. Nedeczky ezért Pestre hívta a Krassó megyében élő Asbóth Lajost, hogy a volt kormányzó utasításait követve egyeztessen vele a katonai szervezés ügyében.349 A személyes találkozás alkalmával Nedeczky felkérte Asbóthot a felkelés irányítására, és egyúttal kérdéseket intézett hozzá.350 A volt kormányzóra hivatkozva tudni akarta, hogy hány és mely megyékben folytatható olyan gerillaharc, amelyet négy-öt hétig fenn tudnak tartani, hogy ez alapján mennyi emberrel, felszereléssel, fegyverrel és pénzzel kell számolni, illetve, hogy a szükséges anyagi feltételek biztosítása esetén mennyi idő kell a szervezéshez. Javasolta a volt honvédezredesnek azt is, hogy kérje ki általa megbízhatónak tekintett tiszttársainak véleményét is. Nedeczky később Asbóth kérésére írásba is adta a megbeszélésen elhangzottakat.351 Asbóth, válaszában a Mátra, a Bakony és a Tisza környékén javasolta a gerillaseregek felállítását, és kétmillió frankra becsülte a

345

Mérey Károly Somogy megyei főispáni helytartó 1863. december 20-án azt jelentette a helytartónak, hogy Nedeczky egyes hírek szerint meglopta a honvédegylet pénztárát. (HL IV. 19. 125. cs.) 346 MOL D 191. 1864: 140. 347 MOL D 191. 1864: 703. 348 ASBÓTH-CSALÁD, 1888. 167-180. Asbóth János feljegyzése. 349 Kossuth már Vidacs figyelmét is felhívta arra, hogy a katonai vezetést adják Asbóth kezébe, és 1863 őszén minden bizonnyal hasonló utasítást adott Nedeczkynek is. L. a „Kossuth helyzete 1863 tavaszánnyarán és a Vidacs-féle szervezkedés” c. fejezetben. 350 Asbóth Lajos, fia, Asbóth János utólagos feljegyzései szerint februári pesti tartózkodása idején a Vadászkürt fogadóban szállt meg, és ott találkozott Nedeczkyvel. (ASBÓTH-CSALÁD, 1888. 167-180.) Steier ezzel szemben azt állítja, hogy Asbóth és Nedeczky Gáspárnál találkoztak (STEIER, 1924. 718). Könnyen elképzelhető, hogy több találkozóra is sor került. 351 Az Országos Függetlenségi Bizottmány pecsétjével ellátott levelet Asbóth természetesen átadta a rendőrségnek. (HL IV. 19. 120. cs.)

90

várható költségeket. Nedeczky március elsején közölte a fentieket Kossuthtal, 352 aki ezt követően kezdett Helfy segítségével pénzgyűjtésbe. Asbóth nem sokkal később meglátogatta Beniczkyt, aki felvázolta neki a gerillasereg felfegyverzésének tervét.353 A Beniczky-féle szervezkedésről valószínűleg Nedeczky beszélt Asbóthnak.354 Könnyen lehet, hogy ugyanakkor Asbóthnak a Nemzeti Körben kötött ismeretségei révén más forrásból is volt tudomása Beniczkyék tevékenységéről. Sőt, az sem zárható ki, hogy Beniczky őt is megpróbálta beszervezni, hiszen ő is tagja volt az 1860-ban összeírt parancsnoki karnak. A februárban vagy március elején körvonalazódó elképzelések szerint Beniczky lett volna a gerillaharc katonai vezetője, míg Asbóthot, akit Kossuth eredetileg a katonaság élén akart látni, az alsómagyarországi, Máriássy Jánost pedig a felső-magyarországi seregek irányításával bízták meg.355 A Nedeczky-féle szervezkedés tehát egy idő után összefonódott a vele párhuzamosan zajló, a Klapka–Csáky–Komáromy csoporthoz kötődő Beniczky-féle szervezkedéssel. A Klapka, valamint Csáky és Komáromy által kötött megállapodás értelmében a pesti bizottmány vállalta az országba érkező fegyverek raktározásának és szétosztásának lebonyolítását, a titkos hadsereg megszervezését, rendszeres postai és futárszolgálat, valamint nemzetőrség létrehozását, továbbá a Bécs-ellenes hangulat felerősítését a magyarok és a nemzetiségek körében.356 Klapka körülbelül 80 ezer fegyver beszerzését tervezte,357 Komáromyéknak tehát igen jelentős létszámú hadsereg felállításáról kellett gondoskodniuk. Csáky 1863 végén egy ideig Magyarországon tartózkodott,358 és ekkor 352

LUKÁCS, 1955. 340. Asbóth Lajos 1864. február 28-án jelentést tett a titkosrendőrségnek Beniczkyvel való megbeszéléséről. (STEIER, 1924. 712.) Asbóth Beniczkyvel való találkozásáról egy több mint két évvel később keletkezett levél is beszámol. A levelet Ludvigh János írta Kossuthnak, neki ugyanis akkor jutott tudomására, hogy a szervezkedést Asbóth adta fel, és ezt az értesülését megosztotta a volt kormányzóval is. A levél szerint Asbóth, Beniczkynél történt látogatása után Almásyhoz is elment, de az nem fogadta őt. (MOL R 90. 4402., Ludvigh–Kossuth, 1866. máj. 20.) Az Almásynál történt látogatásról Asbóth János is ír, ő azonban nem említi annak kudarcát. (ASBÓTH-CSALÁD, 1888. 167-180. Asbóth János feljegyzése.) 354 ASBÓTH-CSALÁD, 1888. 167-180. Asbóth János feljegyzése. 355 ASBÓTH-CSALÁD, 1888. 165-166. Asbóth Lajos feljegyzése. 356 Klapka erről az olasz külügyminiszternek számolt be 1864 februárjában. (DDI IV. 519-521. Klapka– Visconti-Venosta, 1864. febr. 18.) 357 Klapka a következőképpen képzelte el a fegyverek beszerzését: 20 ezer puskát Bécsben, 15 ezret Svájcban, 5 ezret Angliában kívánt megvásárolni. 20-25 ezer puskát remélt az olasz kormánytól, 2000-et pedig a Lengyel Nemzeti Kormánytól. Reménykedett abban is, hogy Cuza visszaadja az általa 1859-ben lefoglaltatott 20 ezer puska felét (a másik felét az 1859. évi szerződésre hivatkozva megtarthatta), és ugyancsak 10 ezer fegyvert várt Mihály, szerb fejedelemtől is. (BORSI-KÁLMÁN, 1984. 169-176) 358 Komáromy egy Cerrutihoz írt levelében utalt rá, hogy barátja nemsokára friss hírekkel fog visszatérni Magyarországról. (MAE ASD Moscati VI/215. /tisztázat/, MOL R 296. 11. t. /fogalmazvány/ Komáromy– 353

91

minden bizonnyal találkozott a Magyar Forradalmi Comité katonai vezetőjével, Beniczkyvel, és beszámolt neki az olasz kormány és Klapka terveiről. Beniczky ugyanakkor vallomásában azt állította, hogy ő 1863 végén a Németországból hazaérkező Almásytól hallott először Klapkáék és az olasz kormány megállapodásáról, és Almásy rábeszélésére vállalta a fegyverszállítás lebonyolítását.359 Almásynak valóban lehetett szerepe Beniczky beszervezésében, az azonban valószínűtlen, hogy Csáky ne tartott volna közvetlen kapcsolatot az általa létrehozott Magyar Forradalmi Comité katonai vezetőjével.360 A felkelés előkészületeit segíthette az a Csáky iratai között található, 1863. decemberi keltezésű részletes kimutatás is, amely a Habsburg Birodalom seregeinek területi elhelyezkedését írja le, és amelyhez valószínűleg Thaisz Elek közreműködésével jutottak hozzá.361 Feltehetőleg ezt is figyelembe vette Beniczky, akinek feladata lett a megfelelő katonai erő felállításának, valamint a külföldről érkező fegyverek átvételének és elosztásának megszervezése. A volt felvidéki kormánybiztos ezért minden bizonnyal kísérletet tett a parancsnoki kar újjáalakítására. Ehhez valószínűleg felhasználta az Ivánka által 1860 őszén külföldre vitt összeírást,362 és talán Komáromy 1862 tavaszán Klapkának írt javaslatát is.363 Beniczkynek sikerült bevonnia a szervezkedésbe Maróthy Jánost, Máriássy Jánost és Kürthy Istvánt, akik mind az Ivánka-, mind a Komáromy-féle névsorban szerepeltek. Maróthy működési területének központja Szatmár, Máriássyé Szepes, Kürthyé pedig valószínűleg Komárom volt.364 Az 1860-ban megalakított

Cerruti, 1864. jan. 3. A fogalmazványt közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 621-622.) Az osztrák rendőrség 1863 novemberében arról tájékoztatta a Kancelláriát és a Helytartótanácsot, hogy értesülései szerint Klapka svájci vagy angol útlevéllel Magyarországra szándékozik utazni, és Károlyi grófné legidősebb fia (Gyula) fogja őt elbújtatni a családi birtokok egyikén. (MOL D 191. 1863: 15 773.) Kevéssé hihető, hogy Klapka ilyen merész lépésre készült volna, és nem is támasztja alá semmilyen forrás az utazás megtörténtét. 359 HL IV. 122. cs. – vö.: LUKÁCS, 1955. 428-429. 360 Beniczky, vallomásában egyetlen szót sem ejtett Csákyról, miközben számos terhelő adatot szolgáltatott Almásyról. (HL IV. 122. cs.) Valószínű, hogy a hatóságok által amúgy is gyanúsnak tekintett Almásy szerepének felnagyításával igyekezett saját felelősségét csökkenteni. 361 A kimutatás azt tartalmazza, hogy mely tartomány melyik helységében milyen létszámú lovasság, illetve gyalogság állomásozott. (MOL R 296. 7. t. Az osztrák sereg állásának leírása /1863. december végén/) Csáky és Komáromy iratai közt található egy olyan kelt nélküli fogalmazvány, amely feltehetően egy magyarországi küldöttnek szóló utasításokat tartalmaz. Ezek között szerepel az is, hogy „Elektől megtudni, tud-e szerezni iratot az osztrák seregek elhelyezkedéséről, ha több pénzbe kerül is”. (MOL R 296. 7. t.) A fogalmazvány tartalma alapján gyanítható, de nem bizonyítható, hogy a Beniczky-féle szervezkedés kezdetén készült. 362 L. „A hadseregszervezés kérdése és a honvédegyletek” valamint a „Komáromy György jelentése a hadseregszervezésről” c. fejezeteket. 363 L. „A határozati balközép 1862-ben” c. fejezetet. 364 Az említett működési területek Asbóth feljelentésében, illetve az erre épülő Pálffy-féle jelentésben szerepelnek. (STEIER, 1924. 728-731. /Asbóth – Pálffy, 1864. márc. 2./; HL IV. 19. 120. cs.) Mivel több esetben is ellenőrizhető, hogy egybeesnek az érintettek akkori lakhelyével, az adatok hitelesnek fogadhatóak el.

92

parancsnoki karból a Jászságban és a Kunságban tevékenykedő Virágh Gedeon is részt vett az 1863/64. évi titkos mozgalomban, de róla nem dönthető el, hogy a Nedeczky- vagy a Beniczky-féle szervezethez tartozott-e. Beniczkyt, Komáromyt és Asbóthot is beleértve tehát biztosan volt hét olyan tagja a 21 fős parancsnoki karnak, aki valamilyen módon az Almásy–Nedeczky-féle szervezkedésben is részt vett. Az 1862-ben összeállított Komáromy-féle névsorban szereplő 25 tiszt közül azonban teljes bizonyossággal csak háromról, a már említett Maróthyról, Máriássyról és Kürthyről lehet állítani, hogy 1863/64-ben is szerepet vállalt a katonai szervezésben.365Almásy egy későbbi – Teleki Sándor által idézett –, állítása szerint az ország hét körzetre volt osztva, de csak hat élére neveztek ki főnököt. Amennyiben ez az állítás valós, a hat katonai vezető talán Beniczky (Pest), Maróthy (Szatmár), Máriássy (Szepes), Kürthy (Komárom), Asbóth (Krassó) és Virágh (Jászság és Kunság) volt. Úgy tűnik, hogy amíg az 1860. évi parancsnoki hálózat átfogta az ország szinte teljes területét, addig az 1863/64. évi Beniczky-féle szervezkedés – a Komáromy által Klapkának ajánlott tisztek működési területéhez hasonlóan –, főként a keleti és az északi megyékre terjedt ki. Az a tény, hogy a dunántúli körzet élére nem sikerült vezetőt kinevezni később a fegyverek átvétele szempontjából is igen kedvezőtlennek bizonyult. Klapka február 18-án megírta az olasz külügyminiszternek, hogy a katonai vezetők a bizottmány rendelkezésére állnak. Azt is kijelentette, hogy a postai és a futárszolgálat már működik, a nemzetőrség szervezése pedig folyamatban van.366 Klapkának a postai és futárszolgálattal, valamint a nemzetőrséggel kapcsolatos értesüléseit azonban semmilyen más forrás nem támasztja alá.367 A fegyverek vásárlásáról és Magyarországra történő bejuttatásáról 1863/64 fordulóján Genfben került sor megbeszélésre Klapka, Éber és Komáromy között.368 Megállapodtak, hogy az olasz kormány által Londonban vásároltatott 3000 fegyvert Éber hajón Galacba küldi, majd onnan Erdély határára szállíttatja. Csáky és Komáromy a pesti comité

nevében

vállalták,

hogy

gondoskodnak

a

fegyverek

Erdélybe

történő

365

A Mándy név felbukkan mind a Komáromy által Klapkának ajánlott, mind az 1864 márciusában titkos szervezkedés gyanújába keveredett személyek neve közt, azt azonban egyik esetben sem lehet eldönteni, hogy Ignácról vagy öccséről, Dénesről van-e szó, és az sem bizonyos, hogy a gyanú megalapozott volt. L. „A határozati balközép 1862-ben” c. fejezetet 366 DDI IV. 519-521., Klapka–Visconti-Venosta, 1864. febr. 18. 367 A szervezkedés lelepleződése után a hatóságok sem bukkantak erre utaló nyomra. 368 MOL R 86. Klapka–Éber, 1863. dec. 20. (A címzett neve nem szerepel az 1863 utolsó, illetve 1864 első hónapjaiban keletkezett leveleken, a megszólítás „Lieber Freund”, de a tartalmi elemek alapján azonosítható Éber személye.)

93

továbbszállításáról.369 Éber azután megállapodott egy angol szállítmányozási vállalattal a fegyverek Galacba történő eljuttatásáról, majd 1864. február 23-án 15 ezer frank előleget vett fel 2 ezer puska vásárlására és szállítására. A szállításra azonban a Duna befagyása miatt várni kellett, addig Éber tevékenysége az előkészületekre korlátozódott. Klapka egyelőre a szárazföldi szállításokra helyezte a hangsúlyt. Megbízásából Zglinicky ezredes még decemberben 60 ezer frank értékben 4 ezer puskát vásárolt Bécsben. Titkára Vaisz Svájcban 10 ezer puska vásárlására kötött szerződést 100 ezer frank értékben, de a szervezkedés lelepleződéséig ebből csak 1200-at fizettek ki. 1864 márciusának elejére a Bécsben tevékenykedő Ruspoli herceg további 10 ezer fegyvert vásárolt Klapka megbízásából. Klapka tehát valószínűleg 16 ezer fegyvert juttatott a szervezkedés ideje alatt Bécs és Klagenfurt indóházaiba. Ezek Magyarországra történő beszállítására a comité nevében Komáromy 1863. november 15-én 20 150, 1864. február 3-án pedig 6 150 frankot vett fel. Feltételezhető, hogy a novemberben felvett pénzt, vagy annak egy részét Csáky 1863 végén Magyarországra vitte. Ennek ellenére a Klapka által vásároltatott fegyvereknek csak a töredéke került be az országba, és az is csak február végén, illetve március elején. 1200 Svájcban vásárolt fegyvert a Klagenfurt–Buda vasútvonalon Nagykanizsa és Székesfehérvár indóházaiba, 2000 Bécsben vásárolt fegyvert pedig két részletben a Bécs– Buda és Pest–Vác vasútvonalon Vácra juttattak el.370 Maga Klapka a hazaiak gyávaságával és szervezetlenségével magyarázta a fegyverszállítással kapcsolatban fellépett nehézségeket.371 Január elején azt írta Cerrutinak, hogy amennyiben az olasz kormány nem tudja visszautasítani Kossuth kérését, legalább 67 hét hallgatásra vegye rá a volt kormányzót.372 Vagyis Klapka február második felére már jelentős eredményeket remélt a szervezkedéstől. Március 18-án – még nem értesülvén a magyarországi letartóztatásokról –, elkeseredve panaszkodott Ébernek, hogy a „kelme” „meglehetős mennyiségben” le van téve Bécsben és Klagenfurtban, a hazaiak azonban nem jöttek érte.373 Komáromy később arra hivatkozott, hogy megállapodásuk szerint a szállítmányoknak a határra kellett volna érkezniük, és más – a levélben közelebbről meg 369

MAE ASD Moscati VI/215. Éber–Visconti-Venosta (?), 1866. július 12. A fegyverszállítás részletei abból a jelentésból derülnek ki, amelyet Éber az 1866. évi háború idején készített az olasz kormány számára. A levélen a címzett neve nem található meg, a megszólítás „Monsieur le Ministre”. 370 MOL R 295. 22. t.; DDI IV. 519-521., Klapka–Visconti-Venosta, 1864. febr. 18. – vö.: BORSIKÁLMÁN, 1984. 169-176. 371 MOL R 86. Klapka–Éber, 1864. márc. 18.; MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. ápr. 6. (Klapka vádjaira Komáromy szokatlanul kemény hangú válaszából lehet következtetni.) 372 MAE ASD Moscati VI/215. Klapka–Cerruti, 1864. jan. 6. 373 MOL R 86. Klapka–Éber, 1864. márc. 18.

94

nem nevezett –, nehézségek is lassították a szervezkedést.374 Lukács Lajos a korszak magyar politikai emigrációjáról írott művében Nedeczky tevékenységét is megnevezte, mint hátráltató tényezőt.375 A kutatás jelenlegi állása szerint úgy tűnik, hogy Klapka megállapítása állt a legközelebb a valósághoz. A puskák egy részét a Bécs–Pest–Vác vasútvonal, míg másik részét a Klagenfurt–Nagykanizsa–Székesfehérvár–Pest vasútvonal állomásainak valamelyikén kellett volna átvenni, és elhelyezni, majd továbbszállításáról gondoskodni. Beniczkynek azonban éppen ezeken a területeken nem volt megbízottja. Nehéz helyzetére némi fényt vet az a tény, hogy Gelich jelentése szerint Hollán Ernő tudott ugyan a fegyverek szállításának tervéről, de nem folytatott titkos forradalmi tevékenységet.376 Vagyis Beniczky minden bizonnyal hiába próbálta meg rávenni a szervezkedésben való részvételre Hollánt, akinek 1860-ban Vas és Zala megyék voltak a kijelölt működési területei.377 A nehézségeket Beniczkynek csak részben sikerült kiküszöbölnie, amikor március elején megállapodott Zambelli Lajos volt honvédtiszttel és szállítási vállalkozóval a Bécsből a váci indóházba érkezett puskák továbbszállításáról.378 A Klagenfurtban elhelyezett fegyverek Magyarországra történő beszállítását azonban nem lehetett megoldani Nedeczky segítsége nélkül. Beniczky, letartóztatása után azt vallotta, hogy a szervezkedésben való részvételre Nedeczky fenyegetéssel és zsarolással vette rá.379 Ezt az állítást nem lehet hitelesnek elfogadni, a források alapján azonban csak feltételezhető, miért és milyen körülmények között döntöttek az együttműködésről a két titkos mozgalom vezetői. A Klapka– Komáromy–Csáky csoport és Kossuth, illetve a határozati többség és a szélsőbal között 374

MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. ápr. 6. LUKÁCS, 1984. 299-302. „Amennyiben Nedeczky nem lármázza fel körültekintést figyelmen kívül hagyó akcióival a rendőrhatóságok figyelmét, és nem provokálja, fenyegeti a csendben készülődő személyeket, nyilván az események is más fordulatot vettek volna.” 376 STEIER, 1924. 717. 377 E feltételezést alátámasztja Teleki Sándornak az 1882-ben, Almásy halála alkalmából a Budapesti Hírlapban közölt cikke is. Almásy Josephstadtból való szabadulása után állítólag azt mesélte Telekinek, hogy mivel Zala, Veszprém és Vas megyékben nem volt bizalmas emberük, elment Deákhoz, és tőle kért segítséget. Almásy Teleki által idézett szavai szerint Deák a következőt válaszolta: „Pali! Sokat gondolkodtam, nem tudok senkit; az utolsó Csányi Lászlót felakasztották, ügyeljetek magatokra.” (TELEKI S., 1882.) A történet egy másik változatát a szervezkedésről egyelőre ismeretlen forrásból, de sokat tudó Ludvigh már Almásy szabadulása előtt ismerte, és 1866-ban meg is írta Kossuthnak: „Nem is gondolnád, hogy maga Deák szervezési szolgálatot tett. Azt kérdezték tőle, kit ismer X. megyében erélyes, becsületes hazafinak. Nemde, egy második Csányi kellene? volt a felelet. Az ám. Majd gondolkozom, ha ismerek olyat – és meg is nevezett egyet, a nélkül, hogy kérdezte volna, mi végett történt a tudakozódás. A tudakozódó fel is használta a jó útbaigazítást”. (KLI VII. 96-98. Ludvigh–Kossuth, 1866. szept. 12.) A két történet, ellentmondásai ellenére nemcsak a Beniczky-féle szervezkedés hiányosságait világítja meg, hanem azt az érdekes tényt is sejteni engedi, hogy Deák tudott valamennyit az 1863/64 fordulóján zajló szervezkedésekről. 378 MOL R 90. 4402. Ludvigh–Kossuth, 1866. máj. 20.; STEIER, 1924. 717. 379 HL IV. 122. cs. – vö.: LUKÁCS, 1955. 425-429. 375

95

ekkor már kibékíthetetlennek látszó politikai ellentét feszült, ezért szinte biztos, hogy az együttműködést a katonai szervezéshez kötődő közös érdekek tették indokolttá. Később Asbóth Lajos is úgy emlékezett, hogy az Almásy vezette „arisztokrata párt” hallani sem akart Kossuthról és az ő ügynökeiről, de a katonai vezetők szorgalmazták a két „párt” egyesülését.380 Kossuth már 1863 tavaszán Vidacs figyelmébe ajánlotta az 1860-ban létrehozott parancsnoki kart,381 és elképzelhető, hogy hasonlóan nyilatkozott Nedeczky előtt is. Az együttműködést elősegíthette az a tényező is, hogy a két szervezkedés számos résztvevője hasonló körökben mozgott, a volt honvédtisztek ismerhették egymást. Beniczky például felkérte a Nedeczky-féle bizottmány tagjaként működő Sebest, hogy vegyen részt a felkelés előkészítésében.382 A Nemzeti Kör pedig fontos találkozóhelye volt mindkét csoport tagjainak.383 Mivel Beniczky számára egyre sürgetőbbé vált a fegyverszállítás megszervezése, a két szervezet között valamikor február végén vagy március elején sor került a megállapodásra. 8. A szervezkedés lelepleződése és a megtorlás Március elején a szervezkedés intenzívebbé vált. Zambelli intézkedett, hogy a Bécsből érkező fegyvereket kocsival továbbszállítsák Losoncra és Selmecbányára. A Klagenfurtból érkező puskákat Nagykanizsa és Székesfehérvár indóházaiban rejtették el. A csomagokban hivatalosan kelmét szállítottak, és minden esetben álnévre adták fel őket.384 A Nedeczky-féle bizottmány közben tüntetést szervezett az 1848. évi pesti forradalom évfordulójára. Jegyeket vásároltak pesti egyetemisták és a Vidacs gyár munkásai számára a budai Népszínház március 15-dikei előadására, és arra utasították őket, hogy a darab közben kezdjenek zajos tüntetésbe. A fiataloknak a Kossuth-indulót kellett volna követelniük hazafias jelszavak kíséretében, de a nézőtér néma maradt, a terv kudarcba

380

ASBÓTH-CSALÁD, 1888. 165-166. Asbóth Lajos feljegyzése L. a „Kossuth helyzete 1863 tavaszán-nyarán és a Vidacs-féle szervezkedés” c. fejezetet 382 STEIER, 1924. 718-719. 383 Kossuth több levelében is célzott rá, hogy a Csáky–Komáromy-féle bizottmány magyarországi központja a „pesti casino”. Ez utóbbi megnevezésével valószínűleg a Nemzeti Körre célzott, amelynek valóban tagjai voltak az említett bizottmány vezetői. „… une petite coterie dont l’état majeur se trouve au Casino de Pest, et les vedettes à Genève…”– írta Minghettinek (MOL R 90. 4232. Kossuth–Minghetti, k. n. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 600-605.) „… a legtöbb fájdalom ama fractióval jó, melynek tözse a pesti casinóban, s előörsei Genfben” – írta Helfynek (MOL R 65. 1. t. Kossuth–Helfy, 1864. jan. 5.). 384 HL IV. 19. 121. cs. – vö.: STEIER, 1924. 717. 381

96

fulladt.385 A forrásokban nincs nyoma annak, hogy a Beniczky-féle szervezet is készült volna hasonló megmozdulásra, pedig Csáky és Komáromy – amint ez az olasz kormánnyal kötendő szerződés tervezetéből kiderült –, eredetileg március 15-én akarták kirobbantani a felkelést. Másnap megkezdődtek a letartóztatások, amelyekről már március 4-én, valószínűleg Asbóth két nappal korábbi feljelentésének hatására, döntés született Pálffy Móricnál, a Helytartótanács elnökénél.386 A rendőrség a proklamációk megjelenése óta tudott a szervezkedésről, amelyről értékes információkat kapott Asbóthton kívül Gelichtől és Vezerle Gyulától is.387 Igen kiterjedtnek ítélték a szervezkedést, Asbóth ugyanis feljelentésében azt állította, hogy 80 ezer puska érkezett az országba.388 Pálffy, március 15én készített beszámolójában – Asbóth feljelentése alapján –, összesen 42 gyanúsítottat sorolt fel, köztük a balközép és a szélsőbal több vezetőjét.389 Tisza Kálmán, Tisza Lajos, Podmaniczky, illetve Kállay, Madarász és Böszörményi minden bizonnyal tudott a titkos szervezkedésről, de a felkelés előkészítésében nem valószínű, hogy részt vett.390 Márpedig ez a mozgalom lényegében csak katonai jellegű szervezésből állt. Így végül az elfogottak többsége is a fegyveres harc előkészítői közül került ki. Március 16-án letartóztatták Almásyt, Nedeczky Istvánt, Beniczkyt, Clementiszt, Gáspárt, Szelestyeit, március 19-én 385

ASBÓTH-CSALÁD, 1888. 167-180. Asbóth János feljegyzése. STEIER, 1924. 714. 387 MOL D 185. 1863: 1575.; D 186. 1863: 1611., 236., uo. 1864:1377.; HL IV. 19. 120. cs. A besúgókról l. STEIER, 1924. 705-726. Vezerle Gyuláról a kortársak is sejtették, hogy besúgó. Egy névtelen feljelentő azzal gyanúsította, hogy a rendőrségnek dolgozva ő terjesztette a proklamációkat. Joseph Worafka rendőrfőnök ezt az állítást a Helytartótanácsnak írott levelében cáfolta. (MOL D 191. 1864: 196.) Érdekes, hogy Asbóth árulása nem vált széles körben ismertté, jóllehet 1866 tavaszán Kossuth értesült róla Ludvightól. A volt kormányzónak azonban legalább két oka volt rá, hogy ne leplezze le Asbóthot. Egyrészt valószínűleg nem tudta ellenőrizni, illetve bizonyítani Ludvightól szerzett információit. Másrészt pedig annak idején ő maga ajánlotta Vidacsnak, majd Nedeczkynek Asbóth bevonását a szervezkedésbe, Asbóth leleplezésével tehát saját, súlyos következményekkel járó elővigyázatlanságára is felhívta volna a figyelmet. 388 Asbóth–Pálffy, 1864. márc. 2. Közli: STEIER, 1924. 728-731. Asbóth tehát a 80 ezer fegyver Klapka által tervezett beszállításáról úgy beszélt, mintha az már megtörtént volna. Nem ez volt az egyetlen csúsztatás Asbóth feljelentésében. Állítása szerint Klapka elküldött egy Visconti-Venosta és II. Viktor Emánuel által aláírt levelet Almásynak, amelyben az olasz vezetők kijelentették, hogy június elején ki fog törni a háború. Ilyet pedig a torinói kormány még szóban sem igen ígért a magyaroknak, nemhogy írásban. Asbóth valószínűleg ezekkel a túlzásokkal igyekezett saját tevékenységének jelentőségét növelni a kormányzat szemében. 389 HL IV. 19. 120. 390 Tisza Kálmán neve Thaisz Elekével együtt szerepel egy Csáky és Komáromy iratai közt található keltezetlen fogalmazványon, amely tartalma alapján valószínűleg 1863 végén íródott, és talán egy Magyarországról érkező küldöttnek adandó utasításokat tartalmaz. A vázlatos feljegyzésből nem derül ki, milyen összefüggésben szerepelt Tisza és Thaisz neve a küldöttnek adandó utasításban. Talán velük kellett tudatni, hogy Komáromyék egy szerződés aláírásáról folytatnak egyeztető tárgyalásokat az olasz kormánnyal. Ez esetben is csak annyit lehet megállapítani, hogy Komáromyék valamilyen formában, talán a felkelés esetleges katonai sikerét követően, számítottak Tisza Kálmán együttműködésére. Sem Tisza korábbi és későbbi magatartása, sem a források nem támasztják alá, hogy részt vett volna a szervezkedésben. 386

97

Lezsákot, Salamont, Nedeczky Jenőt, Zambellit, Németh Bélát, Máriássy Bélát, március 24-én pedig Véges Vilmos iskolaigazgatót és Spóner Tivadart, valamint Asbóthot, akit így kívántak fedezni. Sebest a rabkórházból való szökés közben agyonlőtték, Lángh pedig öngyilkos lett. Később további elfogatások is történtek, ezért letartóztatásba került többek közt Nagy Jenő, Horváth János és Madarász is.391 Csáky Tivadar a letartóztatások idején Magyarországon, hotkóci kastélyában tartózkodott, ám mivel ellene is elfogatóparancsot adtak ki, hamarosan elhagyta az országot.392 Igen feltűnő a Nedeczky-féle mozgalomban részt vevők számbeli fölénye a letatóztatottak között, ami alátámasztja azt a más forrásokból is sejthető tényt, hogy a Kossuth által kezdeményezett szervezkedés kiterjedtebb hálózattal rendelkezett és szélesebb körű tevékenységet végzett, mint a másik. A letartóztatottak közül csak Almásy és Beniczky az, akit a Klapka–Komáromy– Csáky csoporthoz lehet kötni. Almásy elfogatása megdöbbentette kortársait.393 Kétségtelen, hogy Almásy fenntartotta korábbi jó kapcsolatait Komáromyékkal. 1863 nyarán, és Beniczky vallomása szerint 1863 végén is járt külföldön, ahol találkozott az emigránsokkal. 1861 márciusa, a pesti forradalmi bizottmány éléről való lemondása óta azonban tartózkodott a szervezkedéstől, 1863 tavaszán elvetette a háború lehetőségét, és – ugyancsak Beniczky vallomása szerint –, 1863 végén is kizárta az együttműködést az emigránsokkal, mert nem értett egyet Klapkának a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos nézeteivel. Ugyanakkor Asbóth szerint pénzt kapott külföldről, amelynek egy részét A Hon című lapnak adta. Letartóztatását tehát Asbóth jelentése, elítélését pedig Beniczky vallomása alapozta meg. Közvetlen bizonyítékot nem találtak ellene.394 Komáromy azonban, amikor azt állította, hogy két magyarországi vezetőjüket tartóztatták le, Beniczky mellett minden bizonnyal őrá utalt.395 Ezt a feltételezést megerősíti, hogy szabadulása után – Teleki Sándor állítása szerint –, Almásy is úgy beszélt magáról, mint a szervezkedés egyik vezetőjéről.396 Elképzelhető, hogy Almásy, Komáromyhoz fűződő több évtizedes barátságára való tekintettel, igyekezett közvetíteni a Klapka–Csáky–Komáromy csoport és az egykori határozatiak között, és talán az ország tekintélyes politikusai és a Beniczky-féle katonai szervezet között is. Korábbi politikai szereplésének ismeretében azt mégis nehéz 391

MOL D 185. 1864:366., 1864:385., 1864:423., 1864: 2187.; HL IV. 19. 125. – vö.: STEIER, 1924. 715. HL. IV. 19. 120. cs. – vö.: „Csáky és Komáromy kiútkeresései 1865-ben” c. fejezet. 393 STEIER, 1924. 715. 394 HL IV. 19. 129. – vö.: STEIER, 1924. 715-716. 395 MAE ASD Moscati VI/215. Komáromy–Cerruti, 1864. március 23. 396 TELEKI S., 1882. 392

98

róla elhinni, hogy teljes meggyőződéssel támogatta volna a függetlenségi harc kirobbantását, illetve részt vett volna annak katonai előkészítésében. Éppen ezért vitatható az „Almásy–Nedeczky-féle” szervezkedés elnevezésének létjogosultsága. A bizonyítékok hiánya nemcsak Almásy, de más személyek esetében is feltűnő volt. A hatóságok lefoglalták a Székesfehérvár, Nagykanizsa, Esztergom, Vác, valamint Klagenfurt indóházaiban talált fegyvereket, de az álnévvel jelölt címzettek megtalálása nehézségekbe ütközött. A puskák számát amúgy is kevésnek találták a tervezett felkelés általuk feltételezett méreteihez képest, ezért 50-100 forint jutalmat helyeztek kilátásba minden láda feljelentett fegyverért.397 A vasútállomásokon tárolt puskák megtalálásában valószínűleg jelentős szerepet játszott az a tény, hogy Zambelli a fogságban nemcsak elmondta, de le is írta Asbóthnak a fegyverek szállításának általa ismert részleteit.398 Megállapítható, hogy a hatóságok által lefoglalt 1-2000 fegyver nemcsak az Asbóth által feljelentett 80 ezer fegyverhez képest volt kevés, hanem a Klapka által ténylegesen a Habsburg Birodalom területére szállított 16 ezer fegyverhez képest is. Ebben jelentős szerepet játszott Ruspoli ügyessége, aki a leleplezéskor titokban elszállíttatta a Bécsben raktározott 10 ezer puskát.399 A fegyverek mellett a vallomások képezték a bizonyítékok másik csoportját. Asbóth terhelő vallomást tett Nedeczkyre és Beniczkyre, Beniczky pedig Almásyra. Nedeczkynél pedig kompromittáló iratokat találtak. 1864. november 24-én első fokon halálra ítélték Nedeczkyt és Beniczkyt, Almásyt viszont felmentették. 1865. február 6-án a legfelsőbb katonai bíróság Nedeczkyre és Beniczkyre 20, Almásyra 16 éves börtönbüntetést szabott ki. Az elítéltek Theresienstadtban és Josephstadtban raboskodtak az 1867-ben kapott amnesztiáig.400 A szervezkedés felszámolásának néhány nap alatt az emigráns körökben is híre ment. A kudarcot nemcsak sajnálkozás és elkeseredés, de vádaskodás is követte. Az emigráns körökben szinte azonnal megfogalmazódott a gyanú, hogy a szervezkedés bukását árulás okozta,401 de Asbóth besúgása csak később vált ismertté.402 Klapkának 397

MOL D 185. 1864: 418.; HL IV. 19. 121. – vö.: STEIER, 1924. 717. Steier megállapítása szerint Zambellinél Vácott 100 fegyvert és bajonettet találtak, Nagykanizsán 396 fegyvercsövet, Esztergomban 110 kardot, 104 puskát és 20 revolvert, Klagenfurtban pedig 475 fegyvert. 398 MOL R 90. 4402. Ludvigh–Kossuth, 1866. máj. 20. Asbóth állítólag nagyothallására hivatkozva kérte Zambellit, hogy írja le, amit mondott. A levélből nem derül ki, kitől szerezte ismereteit Ludvigh, mindenesetre érdekes, hogy ekkor már tudott dolog volt Asbóth árulása. 399 BORSI-KÁLMÁN, 1984. 169-176. 400 STEIER, 1924. 716-724.; LUKÁCS, 1955. 354. 401 MOL R 86. Klapka–Éber, 1864. márc. 21.; MOL R 216. 1. t. Horváth–Vukovics, 1864. márc. 22. 402 MOL R 90. 4402. Ludvigh–Kossuth, 1866. máj. 20.

99

közben egyre erősebb kételyei támadtak a Komáromy–Csáky-féle szervezkedés komolyságát illetően.403 A rendőrség által elfogott személyek és lefoglalt bizonyítékok számát minden bizonnyal gyanúsan kevésnek találta a mozgalom általa ismert méreteihez képest. A letartóztatások mindenesetre teljesen elvágták Kossuth magyarországi kapcsolatainak szálait, és megnehezítették Klapka–Csáky–Komáromy csoport helyzetét, új utak keresésére kényszerítve az emigránsokat.

403

MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. ápr. 6.; DDI V. 181-185. Klapka–Visconti-Venosta, 1864. szept. 2.

100

III. CSÁKY ÉS KOMÁROMY HELYZETE AZ EMIGRÁCIÓBAN ÉS MEGEGYEZÉSI KÍSÉRLETEIK AZ OLASZ KORMÁNNYAL (1864–1865) 1. Az európai hatalmi helyzet 1864-ben A magára hagyott lengyel felkelést 1864 elején leverték az orosz seregek, de az újabb hatalmi ellentétek kialakulása vagy felerősödése további, Közép- és Kelet-Európa jövőjét érintő tervezgetéseknek adott alapot. Miután 1864 januárjában IX. Keresztély dán király bekebelezettnek nyilvánította a többségében németek lakta, Dániával addig csak perszonáluniós kapcsolatban álló Schleswig és Holstein tartományokat, Poroszország ultimátumot küldött a Dán Királyságnak. Holstein tagja volt a Német Szövetségnek, így Poroszország a közös német érdekek védelmezőjeként lépett fel, kiváltva ezzel Ausztria féltékenységét. Éppen ezért, amikor a külföldi segítségre számító IX. Keresztély visszautasította az ultimátumot, nemcsak Poroszország, hanem Ausztria is hadat üzent Dániának. Mivel a lengyel felkelés idején Poroszország jóindulatú semlegességet tanúsított Oroszország irányában, II. Sándor cár a porosz-orosz baráti viszony fenntartására törekedve nem segített Dániának. Nagy-Britannia hajlandó lett volna ugyan tengeren támogatást nyújtani a megtámadott országnak, de ez csak a franciák szárazföldi hadműveleteivel összhangban lett volna ésszerű. III. Napóleon viszont nem kívánt beavatkozni a konfliktusba. A lengyelekhez hasonlóan magukra hagyott dánok májusra elveszítették a háborút, amelyet októberben a bécsi béke zárt le. Schleswiget, Holsteint, Lauenburgot, valamint Kiel kikötőjét porosz-osztrák igazgatás alá helyezték.404 Időközben tovább éleződött Ausztria és Poroszország viszonya a német egység kérdésében. A nagynémet egység létrehozására törekvő Ausztria különböző ajánlatokat tett Poroszországnak: vámuniót javasolt a Habsburg Birodalom és a Zollverein tagjai között, szerette volna elcserélni schleswig-holsteini igazgatási jogát sziléziai területekre, és felvetette egy osztrák-porosz szövetségi szerződés megkötését, amely Ausztriának Olaszországgal, Poroszországnak pedig Franciaországgal szemben jelentett volna támogatást. A bécsi udvar kísérletei azonban kudarcot vallottak, a kisnémet egységet tervező, és ezért az Ausztria elleni háborút elkerülhetetlennek tartó Otto von Bismarck 404

DIÓSZEGI, 1994. 129-130.; SOMOGYI É., 1976. 442-443. Somogyi Éva a dán háború kapcsán főként azt emeli ki, hogyan fordította maga ellen a bécsi udvar a német liberális közvéleményt azzal, hogy poroszországgal együtt annektálta a hercegségeket, és nem engedte azok önállósodását.

101

kancellár sorra visszautasította az osztrák ajánlatokat. A német kérdés fejleményeivel elégedetlen Ferenc József ezért 1864 őszén menesztette külügyminiszterét, Johann Bernhard Rechberget. Gazdasági és katonai ereje mellett Poroszországnak kedvezett az a tény is, hogy Nagy-Britannia és Oroszország is erős Németországot akart, amely képes ellensúlyozni Franciaország hatalmi szerepét. Ennek garanciáját pedig a porosz vezetésű Németországban látták. Franciaország ugyanakkor Ausztriának tett egy fontos gesztust még a lengyel szabadságharc idején, amikor elérte, hogy a mexikói rendi gyűlés Ferenc József öccsének, Miksa főhercegnek ajánlja fel a császári trónt. Miksa 1864 májusában érkezett Mexikóba.405 A francia-osztrák közeledés erősen behatárolta az olasz külpolitika mozgásterét. A Minghetti-kormány semmiképpen nem akarta feladni a Franciaországgal kialakított szövetségesi viszonyt, ezért nem gondolhatott arra, hogy Olaszország hátba támadja Ausztriát a schleswig-holsteini háború idején. Pedig Torinóban tartottak attól, hogy Poroszország a háború befejeztével Schleswigre és Holsteinre is igényt fog tartani, és esetleg Olaszországban ajánl kárpótlást Ausztriának. Részben ezt megakadályozandó, Visconti-Venosta külügyminiszter közeledni próbált Poroszországhoz, és kihasználva a Német Szövetségen belüli ellentéteket, lépéseket tett annak érdekében, hogy a kisnémet terület államai elismerjék Olaszországot.406 Vagyis a nemzetközi politika logikájának megfelelően már ekkor érlelődni kezdett a porosz-olasz együttműködés. A hivatalos olasz diplomácia törekvései mellett azonban más elképzelések is nagy nyilvánosságot kaptak. Garibaldi 1864 áprilisában Londonba utazott, ahol egy adriai partraszállás gondolatát igyekezett népszerűsíteni. Úgy vélte, hogy Ausztria lekötöttsége kiváló alkalmat kínál az olaszoknak Velence megszerzésére, de egyúttal a térség elnyomott népeinek közös, a saját nemzeti célok érdekében folytatott háborújára is. Az angol fővárosban Garibaldi pénzgyűjtést is kezdett, és megbeszéléseket folytatott többek közt Mazzinivel, Klapkával és Éberrel.407 Az olasz háborús tervezgetésekben mindig nagy szerepet kaptak a Habsburg Birodalomban, illetve annak határai mentén élő népek, így 1864-ben is előtérbe került az olasz-magyar-szerb-román

együttműködés

lehetősége.

A

dunai

fejedelemségek

egyesítésével 1862-re lényegében létrejött Románia (bár a név későbbi), amelynek 405

CIALDEA, 1966. 341-354.; DIÓSZEGI, 1994. 130.; BLAAS, 1966. 49-86. CIALDEA, 1966. 341-354. 407 CSORBA, 1988. 338-344.; JÁSZAY, 1977. 284-289. 406

102

fővárosa Bukarest lett. Cuza fejedelem belpolitikai helyzete ugyanakkor meglehetősen ingatag maradt. Autoriter kormányzásával kiváltotta a liberálisok haragját, 1864-ben bevezetett földreformjával pedig maga ellen fordította a konzervatív földbirtokos arisztokráciát is. Bár 1864 nyarára átmenetileg megszilárdulni látszott a helyzete, a román rendőrség továbbra is jelentős erőket összpontosított a Cuza hatalmának megdöntését célzó szervezkedések felkutatására. A helyzetet bonyolította, hogy a fejedelem politikai ellenfelei gyakran még külső – elsősorban orosz és osztrák –, segítséget is kaptak törekvéseikhez. A három birodalom – Törökország, Ausztria és Oroszország –, amely közrefogta a román államot, állandó fenyegetést jelentett a frissen kivívott nemzeti önállóságra nézve. 1864-ben Ruméliában, Besszarábiában és Erdélyben is fenyegető csapatmozgások történtek. Cuzának tehát érdekében állt a szomszédos birodalmak, köztük Ausztria gyengítése, ráadásul a magyaroknak nyújtott esetleges támogatás fejében további politikai hasznot remélhetett, elsősorban a magyarországi románok helyzetét érintően. Számolnia kellett ugyanakkor ennek igen jelentős kockázataival is. Bécs természetesen provokációnak tekintett minden olyan katonai szervezkedést, amely a Habsburg Birodalom határai mentén zajlott, ráadásul szorongatott helyzetbe kerülése növelte volna az orosz katonai beavatkozás esélyét. Cuza éppen ezért csak egy nagyhatalom, elsősorban Franciaország jóváhagyása és támogatása esetén lett volna hajlandó az Ausztria elleni háborúra, mert csak így látta biztosítottnak területi sérthetetlenségét.

III. Napóleon

azonban már a lengyel felkelés idején figyelmeztette a magyarokkal tárgyaló román fejedelmet, hogy ő éppen szövetségben áll Ausztriával.408 Szerbiában az Obrenovićok trónra jutása után az oroszbarát, törökellenes külpolitika vált meghatározóvá. Mihály fejedelem az 1860-as évek elején elsősorban a balkáni népek közös törökellenes harcának megszervezésén fáradozott, ezért jó viszonyt alakított ki Cuzával, és megegyezésre törekedett Görögországgal. A görög–szerb tárgyalások azonban területi viták miatt hamarosan zátonyra futottak. 1863-ban azonban fontos változás következett be Szerbia külpolitikai kapcsolataiban. A lengyel felkelés idején ugyanis III. Napóleon Szerbiát felajánlotta Ausztriának Velencéért cserébe, ezért Mihály fejedelem a továbbiakban nem számolhatott Franciaország támogatásával. Ennek következtében Belgrád szempontjából felértékelődött az olaszokkal és a magyarokkal való együttműködés jelentősége, ezzel párhuzamosan pedig a szerb külpolitikában a 408

BORSI-KÁLMÁN, 1984. 199-205.; BORSI-KÁLMÁN, 2000. 147-164.

103

törökellenességgel szemben az osztrákellenesség került előtérbe. Garasaňin szerb miniszterelnök bizalmi embere, Antonije Oresković a magyar emigránsokkal folytatott tárgyalások után tervezetet készített egy Szerbiában, Horvátországban, Boszniában és a Határőrvidéken egyidejűleg kirobbantandó felkelésről, amely a magyarok és olaszok Ausztria elleni háborújához kapcsolódott volna. A felkeléshez, amelynek tervét Türrön keresztül 1863 végén eljuttatta Torinóba, anyagi támogatást kért az olasz kormánytól.409 1864 nyarán pedig Garasaňin egy szerződéstervezetet is küldött Minghettinek. Szerbia az Ausztria elleni háborútól nemcsak a Habsburgok birodalmának gyengülését várta, hanem a szerbek törökellenes harcaihoz nyújtott támogatásban, és a magyarországi szerbek helyzetének javításában is reménykedett.410 2. A Nedeczky- és a Beniczky-féle szervezkedés lelepleződését követő hónapok Magyarországon és az emigrációban Az 1864 márciusában történt elfogatásoknak nemcsak az emigrációban, de a hazában is gyorsan híre ment, annak ellenére, hogy a sajtó meglehetősen szűkszavúan foglalkozott az üggyel. Elsőként a hivatalosnak számító Sürgönyben jelent meg egy írás március 17-én arról, hogy a fővárosban a rendőrség leleplezett egy szervezkedést, amelyről már régebb óta tudott. A cikk szerzője beszámolt arról is, hogy „becsempészett fegyverek, proclamatiók, s a loyalis és békés polgárok terrorizálására célzó fenyegető levelek” lefoglalására került sor. Sem a szervezkedés konkrét céljait, sem a letartóztatottakat nem nevezte meg az írás. Egyedül Almásy részvételére tett egyértelmű utalást, de azt is a név megírása nélkül.411 A határozati vezérkar lapjának számító Magyar Sajtó március 18-án szó szerint közölte a Sürgöny előző napi cikkét,412 míg a Deák-párti Pesti Napló egyáltalán nem tett említést az eseményekről. Kecskeméthy Aurél, Pálffy Móric utasítására az április 6-án megjelenő Sürgönyben erősen támadó hangvételű cikkben kritizálta a Pesti Naplót 409

Minden bizonnyal ezért igyekezett előmozdítani az olasz kormány a Csáky–Komáromy-féle bizottmány és a szerbek megegyezését 1863/64 fordulóján. L. „A magyar emigránsok és az olasz kormány 1863/64 fordulóján” c. fejezetet. 410 KOVÁCS E., 1977. 450-472.; RESS, 1988. 496-516. 411 Sürgöny, 1864.a. „Legújabban azonban sajnosan kelle tapasztalni, hogy akadtak magyar emberek, kiket legkegyelmesebb Urunk királyunk csak nemrégen szabadsággal, vagyonuk visszaadásával legméltóbb hálára kötelezett.” – írta a lap, Almásyra célozva. A cikk szerzőjének a kortársak közül sokan Kecskeméthy Aurélt tartották, de ő ezt naplójában tagadta, igen „plumpnak” nevezve az írást. (KECSKEMÉTHY, 1909. 167-169.) – Vö.: BERZEVICZY, 1922–1936. IV. 96-97. 412 Magyar Sajtó, 1864.a.

104

hallgatása miatt. Véleménye szerint Deákéknak határozottan el kellett volna ítélniük a leleplezett szervezkedést, mert hallgatásuk nyomán az a gyanú merülhet fel, hogy egyetértenek annak céljaival. Kecskeméthy utalt arra is, hogy a bécsi lapok meglehetősen elítélően írtak a magyarokról az ügy kapcsán, ezért is lenne fontos a „legkiválóbb államférfiak” egyöntetű kiállása az uralkodóház mellett.413 A Pesti Napló másnapi cikkében válaszolt a Sürgönynek. Az írás szerzője kijelentette, hogy lapjuk csak a Sürgönyből értesült az eseményekről, és attól eltérően ők nem kívánnak alapos ismeretek hiányában senkit és semmit elítélni. Ugyanakkor az is leszögezte a szerző, hogy ők „a törvényességtől messze eső utakat nem helyeslik”, de ennek állandó ismételgetését feleslegesnek tartják, hiszen nézeteiket már az 1861. évi országgyűlés által elfogadott feliratban világossá tették.414 A Helytartótanács elnöke, illetve a Sürgöny szerkesztősége feltehetőleg némi bosszankodással vette tudomásul, hogy a Pesti Napló kitért az egyértelmű állásfoglalás elől, ezért április 9-én újabb cikk jelent meg a hivatalos lapban a kérdéssel kapcsolatban. A szerző felvetette, hogy ha a Pesti Napló a törvényesség jelszavát hangoztatja, akkor el kellene ítélnie a törvénytelenségeket.415 A Pesti Napló nem reagált, a Sürgönyben azonban egy héttel később újabb, a Pesti Napló magatartását bíráló írás jelent meg. A névtelen szerző színlelt pártatlansággal, valójában azonban meglehetősen provokatív hangnemben értékelte a két lap közt kialakult vitát. Azt állította, hogy a Sürgöny nem csinált mást, mint felszólította a Pesti Naplót egy „hazafias tettre”, amelynek megtételére az utóbbi nem volt hajlandó.416 Az írásra válasz nem érkezett. A Magyar Sajtó a Sürgöny és a Pesti Napló rövid vitáját is szó szerint, kommentár nélkül közölte.417 A határozati lap ugyanakkor vezércikként jelentette meg a neves jogtudósnak, Tóth Lőrincnek, a szervezkedés lelepleződése után öngyilkosságot elkövető Lángh Ignác temetésén mondott halotti beszédét, ami meglehetősen merész lépés volt. A beszéd ugyan nem nevezte meg Lángh halálának pontos okát, a tájékozott hallgatók és olvasók számára azonban valószínűleg a büszkeség és a hazafiság emlegetése is elegendő volt ahhoz, hogy megértsék a történteket. Tóth többek közt a következő mondatokkal szemléltette nagyra 413

Sürgöny, 1864.b. – vö.: KECSKEMÉTHY, 1909. 169-170. Pesti Napló, 1864. 415 Sürgöny, 1864.c. A cikk megjelenését Kecskeméthy a következő szavakkal kommentálta: „Ma azonban hoz a Sürgöny feleletet a P. N. feleletére, még pedig otrombát. És én ott találom Keménynél Deákot, amint a Sürgönyön rágódtak. Deák haragudott ugyan, de nevetett inkább Pálffy szamárságán, mert ez provocálta a P. Naplót a 48 és a fölirat melletti demonstratióra, mely ugyan nem lehet ínyére.” (KECSKEMÉTHY, 1909. 170.) 416 Sürgöny, 1864.d. 417 Magyar Sajtó, 1864.c. 414

105

becsült kollégájának reményvesztett helyzetét: „… egyszerre ideges baj lepi meg, a folytonos, olykor megerőltető szellemi munkában, s honfiúi izgatottságban kifáradván, minek folytán kedélye elborul… Érzi, hogy a felvállalt kötelességeinek, saját magas fogalma szerint, meg nem felelhet… Tetthazafi volt, s megvetette a szájhazafiakat.” Végül egy hazafias hangvételt nem nélkülöző Vörösmarty-idézettel búcsúzott Lánghtól: „küzdők / Hamvai! béke veletek; a haza boldog, erős!”.418 A Magyar Sajtó körének tagjait minden bizonnyal személyes kapcsolatok fűzték az ügyvédként és a kaszinó igazgatójaként is köztiszteletben állt néhai Lánghhoz, a beszéd megjelentetése ugyanakkor politikai üzenet átadására, a nemzeti érzelmek ébren tartására is alkalmas volt. A magyarországi események természetesen nem maradtak visszhang nélkül külföldön sem. Néhány nappal az első letartóztatások után Klapka már sietett megnyugtatni Cerrutit, és rajta keresztül az olasz kormányt, hogy megtették a megfelelő óvintézkedéseket a vállalkozás megmentésére.419 Nem sokkal később pedig Komáromy előbb táviratban, majd levélben számolt be az olasz külügyi államtitkárnak a kedvezőtlen magyarországi fejleményekről. Levelében azonban hangsúlyozta, hogy szervezetük vezetői közül csak kettőt tartóztattak le, „másodlagos ügynökeik” közül pedig egyet sem. Mindez szerinte nem tette lehetetlenné a titkos bizottmány további működését.420 Annak ellenére, hogy Klapka és Komáromy az olasz kormány előtt egyaránt a szervezkedés folytatását ígérte, a tábornok és a comité együttműködése ekkor már távolról sem volt zavartalan. A pesti forradalmi comité genfi képviselői és a Klapka közti viszony megromlását jelezte, hogy a tábornok április elején a következő kérdéseket tette fel Komáromynak: „Megfelelt-e, és meddig a kitűzött célnak a hazai szervezet? Működik-e még most is, a csapások után?”. Klapka egyúttal egy szervezeti javaslatot is átnyújtott Komáromynak, melyben indítványozta, hogy Csáky, Komáromy, Éber és az ő 418

Magyar Sajtó, 1864.b. Az idézet Vörösmarty Mihály „Tóth Lőrinc emlékkönyvébe” című, valamikor 1842 és 1844 között írt verséből való: „Hosszú életet élj, hogy elérd, amit reméltünk, / S ami reményünkön túl vala, érni reméld / S mondhassad, ha porainkat jősz üdvözleni: küzdők / Hamvai! béke veletek; a haza boldog, erős!”. Tóth Lőrinc (1814–1903) a reformkorban versek, drámák színikritikák szerzőjeként, a Kisfaludy társaság jegyzőjeként, jogtudósként és a Pest Hírlap országgyűlési tudósítójaként vált ismertté. 1836-tól az Akadémia levelező, 1858-tól pedig rendes tagja lett. 1839–40-ben külföldi utazásokat tett Gorove István társaságában, majd az 1840-es évek minden országgyűlésén jelen volt, radikális szabadelvű követként. A szabadságharc idején Komárom országgyűlési képviselője volt. A szabadságharc leverése után bújkált, később eltiltották az ügyvédi tevékenységtől. 1865-ben újra országgyűlési képviselő lett. Mivel első felesége Lángh Károly, pozsonyi ügyvéd lánya volt, valószínű, hogy rokoni kapcsolatban állt Lángh Ignáccal. (PÁLMÁNY, 2002. 918-921.) 419 MAE ASD Moscati VI/215. Klapka–Cerruti, 1864. március 18. 420 MAE ASD Moscati VI/215. Komáromy–Cerruti, 1864. március 23. A levélben Komáromy utal a három nappal korábban írt táviratára.

106

részvételével alakítsák újjá a bizottmányt. A tábornok tehát szeretett volna befolyást szerezni a comité általa elégtelennek ítélt működése felett. Komáromy szokatlanul kemény és ingerült hangvételű levélben válaszolt a tábornoknak. Hangsúlyozta, hogy ugyan kevesebb taggal, de továbbra is működik a comité, amelynek ő csak a képviselője, az esetleges szervezeti átalakításokat ezért az otthoniakkal és Csákyval is véleményeztetnie kell.421 Komáromy a következő hetekben, legalábbis saját állítása szerint, Frankfurtba ment, azért, hogy megkönnyítse a találkozást az otthonról jövő küldönccel, de hiába várt. Magyarázkodása hihetőnek tűnik, az osztrák rendőrség fokozott ébersége miatt ugyanis nyilvánvalóan kockázatosabbá vált a hírvivők utazása. Érdekes ugyanakkor, hogy Komáromy a küldönc késlekedése miatti elbizonytalanodását Klapkával is megosztotta. Azt írta a tábornoknak, hogy ha pártja gyengesége derül ki, ő visszalép.422 A következő hónapokban Komáromy úja és újra hangot adott kételyeinek, de csak Csákyhoz írott leveleiben. Fiatal rokona azonban igyekezett tartani benne a lelket.423 Ez a tény, és az, hogy Komáromy egyre kevesebbszer mozdult ki Genfből, a tetterős és becsvágyó Csáky előtérbe kerüléséhez vezetett. Csáky április 4-én levelet írt Cerrutinak, amelyben újra megerősítette, hogy a comité továbbra is működik. Kifejtette ugyanakkor, hogy „az eszközökben és az irányításban” változásokra van szükség, ezért szeretne hazautazni.424 Ehhez egy álnévre kiállított útlevelet kért az olasz külügyi államtitkártól, amelyet minden bizonnyal meg is kapott, a következő hetekben ugyanis Magyarországon tartózkodott.425 Későbbi forrásokból kitűnik, hogy az 1863-ban létrehozott Magyar Forradalmi Comité valóban nem szűnt meg az 1864 márciusában történt letartóztatások után.426 A tagok közül egyedül a katonai szervezésért felelős főnök, Beniczky került fogságba a szervezkedés leleplezése után, de gyanúba keveredett a szabadkőműves osztály vezetője, Maróthy és a pénztáros,

421

MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. ápr. 6. A levélből úgy tűnik, Klapka felvetései egy személyes találkozás alkalmával hangzottak el, ezért ezekre részben Komáromy válaszából, részben a tábornok egy későbbi, Cerrutihoz írott leveléből lehet következtetni: „Nous allons sous peu organiser ici, après le retour du Comte Csaky et du Général Eber, une direction centrale, subdivisée en sections pour nos intérêts à l’étranger.” (DDI IV. 804-805. Klapka–Cerruti, 1864. jún. 30.) 422 MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. máj. 26. 423 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. július 9., július 10., aug. 17., szept. 8. 424 MAE ASD Moscati VI/215. Csáky–Cerruti, 1864. ápr. 4. – vö.: LUKÁCS, 1984. 305. 425 DDI V. 4. Klapka–Cerruti, 1864. júl. 3. Igen nagy merészség volt Csákytól, hogy hazatért, tekintettel az ellene kiadott letartóztatási parancsra. 426 Az 1863-ban létrehozott „ Magyar Forradalmi Comité” tagjairól l. a „Komáromy és Csáky magyarországi kapcsolatai 1863-ban” c. fejezetet.

107

Thaisz is. Ők a következő években is összekötetésben álltak Csákyékkal.427 Ugyanez elmondható a rendőrség szervezésével megbízott Leszkayról is, jóllehet semmilyen jel nem utal arra, hogy akár a Beniczky-féle szervezkedés idején, akár később lépéseket tett volna a rendőri szervezet kiépítése érdekében. Az viszont tény, hogy ő vitte Magyarországról külföldre a hazaiak jelentéseit, így 1864 folyamán többször is találkozott Csákyval és Komáromyval.428 A comité másik két tagjának, Csernovicsnak és Luzsénszkynek a neve nem merül fel az 1864-ben és 1865-ben íródott forrásokban a Csáky-Komáromy-féle szervezkedéssel összefüggésben.429 Csáky egyik, 1864 őszén keletkezett feljegyzéséből kiderül, hogy Beniczky letartóztatása ellenére továbbra is voltak a comiténak katonai megbízottjai, legalábbis Magyarország keleti területein. Közülük Maróthy, Máriássy János és Mukits Ernő már 1860 óta kapcsolatban állt Komáromyval, míg Osztrovszky, Kis Sándor és Nagy Lajos neve korábbi forrásokban nem szerepel.430 A bizottmány rajtuk kívül további új tagokkal is bővült 1864 márciusa után, amit az Erdélyben és a Határőrvidéken tervezett felkelés tett indokolttá. Az egyik új tag, Pap Lajos már 1864 májusában otthonról jövő tudósítást juttatott el a comité két külföldi képviselőjéhez.431 Papot az Ivánka által 1859 őszén összeállított lista a szervezendő erdélyi hadsereg parancsnokaként jelölte meg,432 ezért feltételezhető, bár egyértelműen nem bizonyítható, hogy már korábbról ismerte Komáromyt. 1863-ban Berlinbe költözött, és valószínűleg 427

Komáromy valószínűleg Thaiszra célzott, amikor egy levelében megnyugtatta Klapkát, hogy a beküldött pénz a letartóztatások után is biztonságban van. (MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. ápr. 6.) Thaisz és Komáromyék további kapcsolattartásáról: MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. szept. 1., 1865. márc. 21. Maróthy neve két, Csáky iratai között található fogalmazványban is szerepel. Az egyik 1864 szeptemberében, a másik 1865 márciusa körül keletkezett. (MOL R 296. 1. t.) 428 1864 nyarán egy „Kálmán” néven említett magyarországi ügynök utazott Genfbe. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. július 16.) Ez a személy nagy valószínűséggel Leszkay Kálmánnal azonosítható, mert későbbi dokumentumokból kitűnik, hogy a magyarországi szervezkedők és Csákyék között Leszkay tartotta a kapcsolatot. (MOL R 296. 1. t. „Levél a katonai parancsnokokhoz és jelentésök – Leszkay szept. 1864.”; MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1865. márc. 21.) 429 Luzsénszkyről ugyanakkor 1866-ban azt az értesülést szerezte a rendőrség, hogy forradalmi szervezkedésben vesz részt. (KIENAST, 1902. 311.) Elképzelhető tehát, hogy 1864-ben és 1865-ben is kapcsolatban állt Csákyékkal. 430 A Leszkay által 1864 szeptemberében a katonai parancsnokoktól hozott jelentés kapcsán Csáky készített egy pénzügyi kimutatást, amelyből kiderül, hogy Mukitsnak Bácska, Máriássynak Szepes, Maróthynak Szatmár, Osztovszkynak (aki valószínűleg azonos Osztróvszky Józseffel, Szeged 1861. évi polgármesterével – vö.: PÁLMÁNY, 2002. 632-634.) Szeged, egy Kis Sándor nevű személynek Debrecen, egy Nagy Lajos nevű személynek pedig Nagyvárad volt a kijelölt működési területe. Jelentésük alapján Csáky arra a megállapításra jutott, hogy a magyarországi katonai szervezéshez 200 ezer forintra, vagyis 500 ezer frankra van szükség. (MOL R 296. 1. t. „Levél a katonai parancsnokokhoz és jelentésök – Leszkay szept. 1864.” A levél és a jelentések nem találhatóak meg Csáky iratai közt, csak a feltehetőleg becsomagolásukra használt papír. Ennek elülső oldalán található az említett felirat, hátsó oldalán pedig Csáky kimutatása.) 431 MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. máj. 26. 432 L. a „Komáromy György jelentése a hadseregszervezésről” c. fejezetet.

108

ezután került újra kapcsolatba Komáromyékkal, akik ismét az erdélyi felkelés szervezésével bízták meg őt.433 Könnyen elképzelhető, hogy az ő révén kapcsolódott be a titkos szervezkedésbe egy másik székely honvédtiszt, Tholdalaghy Mihály gróf434 is, aki 1864 októberében Genfben tárgyalt Komáromyval.435 Klapka egy Cerrutihoz 1864 áprilisában írott levelében ugyancsak a comité tagjának nevezte Huszár Károly bárót,436 akiről úgy tudta, hogy a forradalmi bizottmány Belgrádba fogja küldeni, az olasz kormány által adott pénz és utasítások átvételére.437 Semmilyen forrás nem tesz azonban említést a Nedeczky és Beniczky-féle szervezkedést követő időszakra vonatkozóan a comité működésének esetleges eredményeiről. Csáky és Komáromy még Klapka előtt sem kívánták felfedni magyarországi társaik tevékenységének részleteit,438 mert mint korábbi magatartásukból már kiderült, a tábornok előtt is fenn akarták tartani azt a látszatot, hogy az előző országgyűlésen többséget szerzett határozatiak fenntartások nélkül mögöttük állnak, és ez kellő erőt biztosít a magyarországi szervezkedésnek. Éppen ezért valószínűleg meg sem fordult a fejükben, hogy Klapka szervezeti javaslatát elfogadják. A Huszár belgrádi útja ügyében írt levél és a Komáromynak átadott szervezeti javaslat azt bizonyítja, hogy Klapka, haragja és gyanakvása ellenére sem zárkózott el a Csáky-Komáromy-féle bizottmánnyal való további együttműködéstől. Továbbra is lehetőséget látott ugyanis az Ausztria elleni háború megindulására. Áprilisban Londonban ismertette Garibaldival terveit, amelyeket előzőleg az olasz kormány is jóváhagyott. Két katonai akció lehetőségét tárgyalták meg. Az egyiket a dalmáciai partraszállás, a másikat az Al-Duna vidékén kirobbantott felkelés jelentette volna. Mivel az előbbi teljesen az olasz kormány szándékaitól függött, Klapka elsősorban az utóbbit illetően igyekezett 433

Csáky egy Komáromyhoz írott levelében a következő áll: „P. L. jöjjön ki azonnal, [Éber] Nándorral találkozandó.” (MOL R 296. 11. t. 1864. szeptember 6.) Éber Nándor ekkor is éppen az Angliából a román fejedelemségekbe történő fegyverszállítást szervezte, valószínű tehát, hogy Pap Lajosnak az Erdélybe történő betörés, illetve az ott kirobbantandó felkelés ügyében kellett tárgyalnia vele. Szinnyei szerint Pap 1863 és 1865 között Berlinben élt, Béldi Ferenc gróf fiainak nevelőjeként (SZINNYEI, 1891–1914. X. 336.), Csáky fenti utasítása azonban azt sejteti, hogy 1864 szeptemberében már Magyarországon tartózkodott. 434 Tholdalaghy Mihály gróf (1817–1876) előkelő marosszéki családból származott, a szabadságharc idején hadnagyi rangot ért el. 1850-ben kényszersorozásra ítélték, majd a katonaságra alkalmatlannak nyilvánították. Ezt követően földbirtokán gazdálkodott. A kiegyezés után a marosszéki honvédegylet tagja lett. (BONA, 2000. 678.) 435 MOL R 211. 2. t. Komáromy–Türr, 1864. október 19. 436 Huszár Károly báró (1829–1895) erdélyi nemesi családból származott. A szabadságharc idején főhadnagyi rangot ért el, a világosi fegyverletétel után kényszersorozással büntették. A kiegyezés után országgyűlési képviselő volt. 437 DDI IV. 634. Klapka–Cerruti, 1864. ápr. 11. 438 Csáky egy levelében arra kérte Komáromyt, hogy ne beszéljen Klapkának a belső viszonyokról. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 10.)

109

megegyezésre jutni a vörösinges vezérrel, illetve az olasz Akciópárt őt képviselő tagjaival, a Mordini-fivérekkel és Benedetto Cairolival. A magyar tábornok úgy gondolta, hogy előkészíti a terepet Garibaldi számára: folytatja az olasz kormány pénzén vásárolt fegyverek román területre történő szállítását, ahol egyúttal fegyverraktárak létesítéséről és önkéntesek toborzásáról is intézkedik. Úgy gondolta, hogy Garibaldinak a megfelelő időpontban Galacba vagy Bukarestbe kellene érkeznie, és megindítani a felkelést, amelynek során azután az önkéntesek betörnének Erdélybe. Garibaldi azonban csak azzal a feltétellel vállalta a felkelés vezetését, ha az időben nem ütközik a dalmáciai partraszállással, illetve Olaszország Ausztria elleni háborújával.439 A vörösinges vezér számára is nyilvánvaló volt, hogy az olasz kormány azért egyezett bele az al-dunai felkelés tervébe, mert szerette volna őt eltávolítani Olaszországból. A következő hetekben azután egyre világosabbá vált, hogy mivel III. Napóleon a velencei kérdés békés úton történő megoldását javasolta, az olasz kormány továbbra sem kívánta elkötelezni magát az Ausztria elleni háború mellett. Ráadásul Bécsben már mindent tudtak az olasz tervezgetésekről, ezért a torinói kormány kénytelen volt meghátrálni, hogy ne provokálja szomszédját. Az olasz kormány még a tavasz folyamán lefoglaltatta Milánóban és Bresciában a Mazzini által – II. Viktor Emánuel király bátorítása mellett –, gyűjtött fegyvereket.440 Ezek az események elkedvetlenítették Garibaldit, akit Klapka ennek ellenére továbbra is igyekezett rábírni az al-dunai felkelés vezetésére.441 3. Klapka és az al-dunai felkelés szervezése 1864 nyarán Klapka, amint azt Garibaldival folytatott tárgyalása során is világossá tette, az 1864. márciusi pesti letartóztatások után az al-dunai térségre összpontosítva folytatta az Ausztria elleni háború megszervezését. Gondoskodnia kellett tehát a fegyverek megvásárlásáról, szállításáról és raktározásáról, önkéntesek toborzásáról, továbbá Garibaldin kívül tárgyalásokat kellett folytatnia Cuzával, az olasz és a francia vezetéssel és a pesti forradalmi comité külföldi képviselőivel. Ő maga az al-dunai felkelés megszervezését vállalta, de reménykedett benne, hogy azzal egy időben, illetve annak 439

MOL R 295. 22. t. Feljegyzés a Klapka György és Giuseppe Garibaldi között létrejött megállapodásról, 1864. ápr. 22-23., uo. Klapka – Garibaldi, 1864. ápr. 23.; – vö.: BORSI-KÁLMÁN, 1984. 177-212.; BORSIKÁLMÁN, 2000. 147-164.; CSORBA, 1988. 338-343. 440 JÁSZAY, 1977. 284-289.; CSORBA, 1988. 343-344. 441 MOL R 295. 22. t. Klapka–Garibaldi, 1864. máj. 23. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 631-634.

110

következtében háború robban majd ki Magyarországon, Szerbiában és a Határőrvidéken, valamint Dalmáciában.442 A román területre történő fegyverszállítás lebonyolítása részben Éber, részben az olasz kormány feladata volt. Éber az 1863/64 fordulóján Genfben tartott megbeszélésen kapta Klapkától a megbízást, amelynek végrehajtását kezdetben tavaszra tervezték, de végül többszöri halogatás után csak nyáron került rá sor.443 Az olasz kormány az 1864 februárjában kötött szerződésben vállalta, hogy huzagolt puskákat vásároltat a magyarok számára, amelyeket Magyarországra és Erdélybe küld.444 A Nedeczky–Beniczky-féle szervezkedés lelepleződése után valószínűleg döntés született arról, hogy ezeket a fegyvereket az eredeti elképzelések helyett a fejedelemségekbe küldik. Legalábbis Klapka június 16-án 6 ezer Angliában vásárolt fegyver Dunára történő behajózását sürgette Cerrutinál.445 Az olasz kormány a kérésnek 1864 nyarán csak részben tett eleget. Az eredetileg ígért összesen 6000 fegyver helyett csak az a 3000 jutott be a fejedelemségekbe, amelyek megvásárlását és szállíttatását Éber szervezte meg.446 A textilárunak álcázott szállítmány júliusban érkezett meg Galacba.447 Éber 1864. augusztus 30-i levelében számolt be az olasz kormánynak arról, hogy az Angliából útnak indított szállítmány megérkezett rendeltetési helyére.448 Klapka

az

Éber

által

küldött

fegyverek

fogadásával,

raktározásának

megszervezésével és az önkéntesek toborzásával az olaszországi magyar légió két ezredesét, Kupa Hümért449 és a lengyel származású Zsurmay Lipótot450 bízta meg.451 Ők

442

DDI V. 181-185. Klapka–Visconti-Venosta, 1864. szept. 2. L. „A Nedeczky és a Beniczky-féle szervezkedés” c. fejezetet. Klapka 1864. május 5-én azt írta Cerrutinak, hogy a fegyvereket 8 napon belül útnak indítják (MAE ASD Moscati VI/215. Klapka–Cerruti, 1864. máj. 5.), Kupa pedig júniusban még úgy tudta, hogy a hónap vége felé érkezik az első szállítmány (MAE ASD Moscati VI/215. Kupa–Cerruti, 1864. jún. 11.) 444 L. „A magyar emigránsok és az olasz kormány 1863/64 fordulóján” c. fejezetet. 445 DDI IV. 768-769. Klapka–Cerruti, 1864. jún. 16. – Vö.: BORSI-KÁLMÁN, 1984. 177-212., 2000. 147164. 446 DDI V. 154-155. (tisztázat), MOL R 296. 11. t. (3 fogalmazvány) Komáromy, Csáky–Minghetti, 1864. aug. 27. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 638-641. 447 MAE ASD Moscati VI/215. Éber–Visconti-Venosta (?), 1866. júl. 12. 448 MAE ASD Moscati VI/215. Éber–?, 1864. augusztus 30. (A levélen a címzett neve nem szerepel, de a megszólítás „Cher Chevalier”, ami a magyar emigránsok levelezéseiben általában Artom, külügyminisztériumi kabinetfőnököt jelöli) A fegyverek további sorsáról l. a „Szervezkedés a Balkánon” c. fejezetet. 449 Kupa Hümér (1809–1868) az 1848–49. évi szabadságharc idején alezredesi rangot ért el, a fegyverletételt követően emigrált. 1859–ben az olaszországi magyar légió ezredese lett. (BONA, 2000. 215.; LUKÁCS, 1986. 102-104.) 450 Zsurmay Lipót (1816–1867) vagyontalan lengyel nemesi családból származott, részt vett az 1830–31. évi lengyel felkelésben és az 1848–49. évi magyar szabadságharcban. A világosi fegyverletétel után 16 évi 443

111

1864. június 3-án érkeztek Konstantinápolyba, június 8-án Galacba, majd innen tovább indultak az ország belseje felé. Útközben mind a konstantinápolyi olasz követtel, mind pedig a galaci olasz konzullal felvették a kapcsolatot. Kupa, útjuk során Eugenio Salviati álnéven két jelentést is írt Cerrutinak, majd Torinóba való visszatérése után, július 17-én egy emlékeztetőt készített a külügyi államtitkár számára.452 A fejedelemségekbe érve Kupának az ott élő magyarokkal, Zsurmaynak pedig a lengyelekkel kellett érintkezésbe lépnie, hogy előkészítsék a toborzást. Kupa azt is feladatául kapta, hogy hozzon létre egy magyar comitét Vidacs József,453 Buda Sándor,454 Frigyesy Gusztáv,455 Seres Lajos456 és Veress Sándor457 részvételével, amely szervezést végez a fejedelemségekben élő magyarok körében.458 Kupa nem hajtotta végre ezt a megbízatást, mert az érintetteket különböző forrásokból szerzett értesülései alapján nem tartotta megbízható személyeknek. Vidacsot és várfogságra ítélték, de 1850-ben kegyelmet kapott. 1859-ben az olaszországi magyar légió ezredese lett. (BONA, 2000. 344.; LUKÁCS, 1986. 102-104.) 451 MOL R 296. 22. t. Kupa még március 26-án, Zsurmay pedig május 20-án vállalta írásban a megbízatást. – vö.: BORSI-KÁLMÁN, 1984. 177-212., 2000. 147-164. 452 MAE ASD Moscati VI/215. Kupa–Cerruti, 1864. jún. 6., jún. 11., júl. 17. Kupa június 28-án érkezett vissza Torinóba. (DDI IV. Klapka–Cerruti, 1864. jún. 28.) Zsurmay, Kupa távozása után is a fejedelemségekben maradt, ami miatt Klapka szeptemberben értetlenségét fejezte ki. (MAE ASD Moscati VI/215. Klapka–Cerruti, 1864. szept. 2.) 453 Az iraton keresztnevek nem szerepelnek, de mivel a Vidacs-testvérek közül József élt ekkor a fejedelemségekben, minden bizonnyal róla van szó. Vidacs József 1863 nyarán a bátyja által Pesten létrehozott titkos bizottmány és Kossuth között játszott közvetítő szerepet. (L. a „Kossuth helyzete 1863 tavaszán-nyarán és a Vidacs-féle szervezkedés” c. fejezetet.) 454 Buda Sándor (Alexandru Buda, 1820–1876) ügyvéd, magyarországi román politikus, 1848–49-ben Közép-Szolnok megye országgyűlési képviselőjeként magyarbarát nézeteket hangoztatott, és részt vett a román felkelők lecsillapításában. A szabadságharc bukása után 18 évi várfogságra ítélték, szabadulása után Bukarestbe költözött, ahol a Magyar Nemzeti Igazgatóság ügynökeként tevékenykedett. 1860-ban röpiratot adott ki a magyar–román megbékélés érdekében. 1862-ben a berni osztrák követségen felajánlotta szolgálatait a bécsi kormányzatnak, és 1863. január 1-től Alexio Szuder álnéven besúgó lett. (KLI III. 632633.; VERESS, 1878. II. 399., 403-410.; LUKÁCS, 1955. 218-219.; KOVÁCS E., 1967. 396.; SZABAD, 1967. 44.) 455 Frigyesy (Frigyesi) Gusztáv (1835 k.–1878) 14 évesen már harcolt a magyar szabadságharcban, ezért annak bukása után besorozták a császári seregbe. Később Olaszországba emigrált, az olaszországi magyar légió tagja lett. 1863-ban a cuneói tiszti telepen arra próbálta rávenni tiszttársait, hogy nyújtsanak fegyveres segítséget a lengyel felkelőknek. Ezzel igen kellemetlen helyzetbe hozta az olasz kormányt, ezért távoznia kellett a légióból. Ezt követően távozott a román fejedelemségekbe. Élete utolsó éveiben megőrült. (SZINNYEI, 1891–1914. III. 777-778.; LUKÁCS, 1986. 141-143.) 456 Seres Lajos aranyműves nemzetőrként csatlakozott az 1848–49. évi szabadságharchoz. Annak bukása után boltot nyitott Pesten, majd a rendőri zaklatások elől 1856-ban Bukarestbe menekült, ahol kapcsolatot tartott Budával és más magyar emigránsokkal. (VERESS, 1878. II. 399-403.) 457 Veress Sándor (1828–1884) az 1848–49. évi szabadságharcban hadnagyi rangot ért el. 1849 augusztusában Törökországba menekült, 1853 és 1856 között részt vett a krími háborúban. Londonban mérnöki diplomát szerzett. 1859-ben belépett az olaszországi magyar légióba, de még abban az évben elhagyta azt, és Isztambulba, majd Bukarestbe költözött. A román fejedelemségekben földmérő mérnökként sikeres pályát futott be. A Bukaresti Magyar Társulat tiszteletbeli elnöke lett, 1881-ben pedig román koronarenddel tüntették ki a magyar–román viszony ápolásáért. Emlékirata a törökországi és a fejedelemségekbeli magyar emigráció történetének fontos forrása. (BEKE, 1998. 56-57.) 458 MOL R 295. 22. t. Klapka által írt keltezetlen fogalmazvány, amely a „Kupának” címet viseli.

112

Serest Kupa informátorai a román és az osztrák kormány kémeinek nevezték. Kupa óvatossága, még ha értesülései nem is voltak teljesen pontosak, nem bizonyult alaptalannak. Buda valóban a bécsi kormányzat fizetett ügynöke volt,459 Frigyesy pedig titkos tevékenységével hamarosan igen kényes helyzetbe hozta a magyar emigránsokat.460 A lengyel felkelés leverése után román területen gyülekező lengyel önkéntesekről ugyanakkor azt tudta meg a két ezredes, hogy mindössze 5 600 a létszámuk, és igen rosszul felszereltek. Kupa egy megbízottjának viszont a Székelyföldön sikerült találkoznia az ottani titkos katonai szervezkedés vezetőivel, akik azt állították, hogy a megfelelő pillanatban 48 órán belül 20 ezer embert tudnak mozgósítani, akikhez további három-négy hét alatt még 100 ezren csatlakoznak majd. Hozzáfűzte, hogy a Kossuthban már nem bíznak az emberek, helyette Klapkát fogadják el katonai parancsnokként. Különösen emiatt az értesülés miatt valószínűsíthető, hogy Kupa a Csáky–Komáromy-féle comité egy megbízottjával találkozott, aki akár Pap Lajos is lehetett. A megbízott állításai a források alapján nem ellenőrizhetőek, de legalábbis erősen túlzónak tűnnek. Könnyen elképzelhető, hogy a meglepő számok mögött inkább a remény állt, mint a tényleges szervezés, amelynek egyébként semmilyen iratban nincs nyoma. Kupa arról is beszámolt Cerrutinak, hogy értesülései szerint 150 ezer szerb is csatlakozni fog az Ausztria elleni háborúhoz.461 Kupa mindössze három hetes, és Zsurmay néhány hónapos tevékenysége a fejedelemségekben tehát a fegyverek biztonságba helyezésén túl, valószínűleg leginkább csak a tájékozódást szolgálta. Munkájukat nagyban nehezítette, hogy a román rendőrség minden külföldről érkezett utazót szigorú megfigyelés alatt tartott. Kupa megállapította, hogy Cuza tud a fejedelemségekben folyó szervezkedésekről, és meg akarja akadályozni, hogy országa hadszíntérré váljék. A magyar ezredes éppen ezért felvetette, hogy a francia és az olasz vezetésnek támogatásáról kellene biztosítania Cuzát, és garantálnia kellene országa területének sérthetetlenségét, mert ez esetben a fejedelem talán hallgatólagos beleegyezését adná a szervezkedéshez. Kupa a talán szót aláhúzta levelében, mert tudomására jutott, hogy Cuzának és pártjának további igényei is vannak: szeretnék, ha Erdélyt és Magyarország Szegedig terjedő keleti részét a fejedelemségekhez csatolnák. Ezt

459

KOVÁCS E., 1967. 396. L. e fejezet további részében. 461 MAE ASD Moscati VI/215. Kupa–Cerruti, 1864. júl. 17. 460

113

az igényt Kupa természetesen teljesíthetetlennek tartotta, megkérdőjelezve ezzel a Cuzával való együttműködés lehetőségét.462 Cuza valóban féltette hatalmát és országát a titkos forradalmi szervezkedésektől, ezért június 24-én elfogatta Frigyesy Gusztávot. Az osztrák császári seregből dezertált Frigyesy 1859-ben Garibaldi önkénteseként harcolt, majd az olasz hadsereg tisztje és olasz állampolgár lett. 1862-ben a vörösinges vezér hívására elhagyta az olasz sereget, és Garibaldi oldalán harcolt Aspromonténél. Emiatt rövid időre börtönbe került, szabadulása után pedig Angliába utazott, ahol mazzinista körökkel is kapcsolatba került. Innen intézett levelet Garibaldihoz, amelyben kifejtette, hogy a dunai fejedelemségekben egy lengyel– magyar légió létrehozásával elő kívánja készíteni a terepet az Ausztria elleni háborúhoz. 1863 nyarán, tehát még a lengyel szabadságharc idején érkezett meg román területre, ahol a következő egy évben igen kiterjedt kapcsolatokat épített ki magyar és lengyel emigránsokkal, román politikusokkal és külföldi diplomatákkal. Az olasz hadsereg egyik galíciai lengyel származású tisztjével, Karol Borzyslavskival szövetkezve a mazzinista eszmék propagálása mellett, a carbonari mozgalomra emlékeztető módon konspiráltak. A siker érdekében összeköttetésbe léptek a Cuza hatalmát megdönteni kívánó személyekkel, ami végül letartóztatásukhoz és az országból történő kiutasításukhoz vezetett.463 Teljes

bizonyossággal

nem

állapítható

meg,

tudott-e

Klapka

Frigyesy

tevékenységéről, és esetleg építeni is akart-e rá, amikor úgy döntött, hogy őt is bevonja az al-dunai felkelés szervezésébe. Mindenesetre a tábornok helyzetét meglehetősen kellemetlenné tette Frigyesy letartóztatása.464 Éppen egy nappal Frigyesy elfogása után, június 25-én érkezett meg Klapka bizalmas embere, Arthur Seherthoss Konstantinápolyba, ahonnan Bukarestbe utazott tovább, hogy tárgyalásokat folytasson Cuzával. Seherthoss gróf 1820-ban Poroszországban született, és még a huszadik évét sem töltötte be, amikor birtokot vásárolt Zemplén megyében. Olyannyira otthonának érezte ettől fogva Magyarországot, hogy részt vett a szabadságharcban, majd annak bukása után emigrált. Franciás műveltsége és a román vezető körökre is kiterjedő személyes kapcsolatai igen

462

MAE ASD Moscati VI/215. Kupa–Cerruti, 1864. júl. 17. A Frigyesy-ügyről l.: KOVÁCS E., 1967. 155-157.; BORSI-KÁLMÁN, 1984. 177-212., 2000. 147-164.; CSORBA, 1988. 335-336.; TOMI, 2003. 186-203. 464 „Prince Couza effrayé et irrité pour affaire Frigyesy. Je ne ferai rien sans nouvel ordre. Nous pouvons désavouer complètement Frigyesy.” – írta Seherthoss Klapkának Bukarestbe történt megérkezése után. (DDI V. 4. Seherthoss–Klapka, 1864. júl. 3.) Klapka panaszkodott is emiatt az olasz vezetőknek. (DDI V. 41-42. Klapka–Artom, 1864. júl. 14., 181-185. Klapka–Visconti-Venosta, 1864. szept. 2.) 463

114

alkalmassá tették a bukaresti megbízás végrehajtására.465 Feladatai közé tartozott, hogy felvegye a kapcsolatot Zsurmayval és Kupával, átadja Cuzának Klapka június 15-én kelt levelét, és rábírja a fejedelmet az 1859-ben lefoglalt fegyverek visszaszolgáltatására, valamint az Éber-féle fegyverszállítás támogatására.466 Klapka, Cuzához írt levelében igyekezett felvázolni az elnyomott népek Ausztria elleni közös harcának jelentőségét, utalva a román belpolitika befolyásolására irányuló bécsi törekvésekre, amelyek a fejedelmet is kényelmetlen helyzetbe hozták. Megnyugtatta Cuzát, hogy amennyiben visszaadja a korábban elkobzott fegyvereket, azokat teljes titoktartás mellett szállítják az erdélyi határvidékre.467 Klapka az olasz kormány előtt azonban világossá tette, hogy amennyiben a fejedelem elzárkózik az együttműködéstől, Ausztriánál is veszélyesebb ellenségnek fogja tekinteni. Ezzel összhangban Seherthosst is előbb a meggyőzés, ennek sikertelensége esetén viszont a fenyegetés eszközének használatára utasította.468 A fenyegetés nyilván nem jelentett mást, mint azt, hogy Klapka Cuza hatalmának esetleges megdöntésével is számolt. Seherthoss, a Frigyesy-ügy miatt kénytelen volt halogatni feladatának végrehajtását, Klapka pedig nem tartotta időszerűnek a június 15-én kelt levél átadását sem.469 Több hetes várakozás után Seherthoss augusztus 10-én találkozott Cuzával. A fejedelem kijelentette a porosz gróf előtt, hogy számára az olasz és a magyar támogatás kevés, ha bekapcsolódna a háborúba, azt csak Franciaország kifejezett kérésére tenné, ennek hiányában azonban nem engedi országát hadszíntérré tenni. A megbeszélés után hat nappal a román rendőrség – Cuza utasítására –, felszólította Seherthosst, hogy hagyja el a fejedelemségeket. Cuza tisztában volt vele, hogy az osztrák titkosrendőrség tud az országában folyó szervezkedésekről, és ez a tény magyarázatot ad viselkedésére.470 Időközben kudarcba fulladt Klapkának az a próbálkozása is, hogy megnyerje Garibaldit a felkelés irányítására. A Caprera szigetére visszavonult vörösinges vezér június 13-án kelt levelében kifejtette, hogy az olasz kormány számíthat rá, de nem kívánja magát előre elkötelezni sem a dalmáciai partraszállás, sem az al-dunai felkelés vezetése

465

BORSI-KÁLMÁN, 1984. 177-212., 2000. 147-164. DDI IV. 768-769. Klapka–Cerruti, 1864. jún. 16. – vö.: BORSI-KÁLMÁN, 1984. 177-212., BORSIKÁLMÁN, 2000. 147-164. 467 DDI IV. 769-771. Klapka–Cuza, 1864. jún. 15. 468 DDI IV. 768-769. Klapka–Cerruti, 1864. jún. 16. – vö.: BORSI-KÁLMÁN, 1984. 177-212.; BORSIKÁLMÁN, 2000. 147-164. 469 DDI IV. 804. Klapka–Cerruti, 1864. jún. 30. 470 BORSI-KÁLMÁN, 1984. 177-212., 2000. 147-164. 466

115

mellett.471 Nem valósult meg Klapkának az az elképzelése sem, hogy július közepe táján Seherthoss után utazik Bukarestbe, és személyesen találkozik Cuzával. A Frigyesy-ügy és a román fejedelem egyébként is elutasító viselkedése miatt ez felesleges és veszélyes lett volna.472 Mivel az események kulcsa III. Napóleon külpolitikája volt, Klapka inkább Párizsba utazott, ahol augusztus elején találkozott Napóleon herceggel. Igyekezett megtudni, milyen magatartást tanúsítana Franciaország a magyar szabadságharc kirobbanása

esetén, 473

megakadályozására.

és

tenne-e

lépéseket

az

esetleges

orosz

intervenció

A magyar tábornok megnevezte a francia külpolitika irányítója előtt

a tervezett felkelés sikerének elengedhetetlen feltételeit: a megfelelő számú fegyver bejuttatását, a magyarok és az olaszok egyidejű harcát és a nyugati nagyhatalmak, különösen a Franciaország által nyújtott garanciát arra, hogy nem kerül sor ismét orosz katonai beavatkozásra. A hercegtől kétértelmű célzásokkal teli választ kapott. Jérôme Napoléon tolmácsolta a császár azon meggyőződését, hogy sem Magyarország, sem Olaszország nem fog háborút kezdeni Ausztria ellen. Azt is hozzátette azonban, hogy ha az osztrák sereg magyar ezredei felkelést robbantanának ki, az teljesen más helyzetet teremtene, mert akkor a magyarok számíthatnának az olasz és francia támogatásra. A herceg ugyan a közeljövőre nézve nem tartotta valószínűnek a háború kirobbanását, de azzal bíztatta Klapkát, hogy ha mégis remény mutatkozna a győzelemre, akkor III. Napóleon minden bizonnyal támogatná a magyarok harcát. A francia vezetés tehát nem kívánta lekötelezni magát, és még bátorítást is csak olyan sejtelmesen adott, hogy ennek felelősségét később bármikor elháríthassa magáról. Napóleon herceg ugyanakkor azt javasolta Klapkának, hogy mindenképpen kössön írásbeli megállapodást Cuzával. Klapka – amint ezt Cerrutinak megírta –, ekkor már teljesen reménytelennek tartotta a román fejedelemmel való megegyezést, és ismét felvetette Cuza megbuktatásának lehetőségét. Elképzeléseit

tovább

erősítette,

hogy

Párizsban

találkozott

befolyásos

román

személyiségekkel, akik Cuzát az oroszok bábjának tekintették, és politikájával szembeni ellenszenvüket fejezték ki a magyar tábornok előtt.474 Klapka valószínűleg nem kapott támogatást az olasz kormánytól terveihez, hiszen azok ellenkeztek III. Napóleon 471

MAE ASD Moscati VI/215. Garibaldi–Klapka, 1864. jún. 13. Kupa értesülései szerint 1864 júniusában a román rendőrség mindenütt kereste Klapkát, mert az a hír járta, hogy a tábornok a fejedelemségekbe érkezett. Állítólag elő is állítottak egy férfit, aki hasonlított Klapkára. (MAE ASD Moscati VI/215. Kupa–Cerruti, 1864. június 11.) 473 DDI V. 67. 1864. júl. 27. Csáky–Visconti-Venosta, 1864. júl. 27. 474 DDI V. 81-83. Klapka–Cerruti, 1864. augusztus 2. 472

116

politikájával. Seherthoss Cuzával történt megbeszélése azután végleg meggyőzhette Klapkát arról, hogy az al-dunai felkelés kirobbantásáról – legalábbis egyelőre –, le kell mondania. Szembe kellett néznie azzal, hogy a lelkiismeretes katonai szervezés kevés, ha a politikai feltételek nem adottak. Márpedig az olasz kormány csak pénzt és fegyvereket bocsájtott a magyarok rendelkezésére, a Velencéért folytatott háborút, vagyis a katonai és politikai támogatást viszont továbbra is halogatta. Amíg III. Napóleon nem tartotta időszerűnek Ausztria megtámadását, addig nemcsak az olasz kormány, de Cuza együttműködésére sem lehetett számítani. Az ő elutasító, sőt ellenséges viselkedése pedig végső soron lehetetlenné tette a katonai szervezést is. Klapka ezért 1864. szeptember 2-án egy hosszú beszámolót készített az olasz kormány számára az 1863 őszétől addig eltelt közel egyéves időszakban folytatott tevékenységéről, részletesen taglalva a különböző fegyverszállítások megszervezését és lebonyolítását. A beszámoló elkészítését azért tartotta szükségesnek, mert háttérbe kívánt vonulni, az ügyek további irányítását pedig átadta a pesti forradalmi bizottmány képviselőinek.475 4. Tárgyalások a Csáky–Komáromy-féle comité és az olasz kormány között 1864 nyarán Miután Csáky visszatért magyarországi útjáról, 1864. július 5-én Torinóba ment, és még aznap megbeszélést folytatott az olasz külügyminiszter kabinetfőnökével, Artommal.476 A magyar politikus ugyanis sürgetőnek tartotta, hogy a Beniczky-féle szervezkedés bukása után, a megváltozott körülményekre való tekintettel, az újjászervezett pesti bizottmány nevében ismét szerződést kössön az olasz kormánnyal a magyar szabadságharchoz nyújtandó anyagi és politikai támogatásról. Artom azt kérte Csákytól, hogy készítsen egy emlékiratot a torinói vezetés számára a comité elképzeléseiről. A fiatal magyar gróf még aznap éjjel nekilátott a munkának, és másnap délelőtt egy fogalmazvánnyal ismét felkereste a külügyminisztériumi kabinetfőnököt, majd ViscontiVenosta külügyminisztert. Csáky megállapítása szerint az általa készített tervezet „jó hatást tett”, és a külügyminiszter megígérte, hogy miután jelezte észrevételeit, a minisztertanács elé fogja terjeszteni az emlékiratot. Az emlékirat szerint Csákyék felkelés kirobbantását tervezték Magyarországon és Erdélyben, és számoltak azzal, hogy Garibaldi vezetése alatt 475

MAE ASD Moscati VI/215. Klapka–Visconti-Venosta, 1864. szept. 2. Érdekes, hogy Klapka a korábbi viszálykodások ellenére elismerte Komáromyék munkáját, és az olasz kormány jóindulatába ajánlotta őket. 476 DDI V. 4. Klapka – Cerruti, 1864. júl. 3.; MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 6.

117

6-10 ezer ember tör be a román fejedelemségekből, Klapka irányításával pedig az olaszországi magyar légió 10 ezer tagja érkezik Dalmácia felől. Kikötötték, hogy a parancsnoki feladatok ellátásának feltételeiről a comité állapodik meg Garibaldival és Klapkával, de seregeik felfegyverzéséről és ellátásáról az olasz kormány gondoskodik. Csáky azt is kérte a torinói vezetéstől, hogy három hónappal a háború kirobbanása előtt értesítsék a bizottmányt a várható hadi eseményekről, és két hónappal a harcok kezdetét megelőzően 500 ezer, egy hónappal később pedig 2 millió frankot folyósítsanak a comiténak. Feltételül szabta azt is, hogy az olasz kormány a háború kitörése után ismerje el a független magyar államot, és adjon annak 50 millió frankos kölcsönt. Megállapította, hogy el kell majd dönteniük, mikor és hogyan kérik III. Napóleon jóváhagyását. Csáky a tervezethez Komáromy jóváhagyását kérte, és minden bizonnyal meg is kapta azt.477 Nem kizárt, hogy előzőleg, magyarországi útja során egyeztetett a bizottmány otthoni tagjaival is, de a forrásokban erre nincs utalás. Július 9-én újra találkozott Artommal és ViscontiVenostával. Utóbbi elfogadta Csáky tervét tárgyalási alapul, de megjegyezte, hogy a dalmáciai

partraszállás

ügyében

egyeztetnie

kell

a

hadügyminiszterrel

és

a

hadvezérekkel.478 A következő napokban Csáky megbeszéléseket folytatott Minghetti miniszterelnökkel, Cerruti külügyi államtitkárral és II. Viktor Emánuel királlyal. Az olasz vezetők augusztus közepére ígérték a szerződés aláírását, Csáky azonban igyekezett ezt sürgetni.479 Közben igen bizakodó leveleket írt Genfbe Komáromynak, akit többek közt a következő szavakkal bátorított: „… tőled fog azután függni, akarod-e azt [az olasz kormány által kínált lehetőséget] felhasználni vagy nem. Ezt leginkább azért mondom, hogy kissé hozzászokjál azon gondolathoz, hogy hazád sorsa talán egynehány nap múlva a te kezedben lesz! És hogy neked kell kimondani a nagy szót, mely dönteni fog, élet legyen vagy halál.”480 Július 20. körül Csáky visszautazott Genfbe,481 és a következő néhány hétben ott is maradt. Még Torinóban tartózkodott, amikor Komáromy értesítette őt Leszkay Kálmán érkezéséről. Leszkay megvárta Csákyt Genfben, és megosztotta vele a magyarországi híreket. Csáky Tivadar július 27-én levélben közölte Visconti-Venostával, hogy találkozott az egyik legmegbízhatóbb hazai ügynökükkel, akinek a Magyarországról hozott hírei 477

MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 6. MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 9. 479 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 12. 480 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 10. 481 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 16. 478

118

megerősítették azt, amit a magyar gróf már korábban is mondott az olasz külügyminiszternek. Ezek szerint a hazaiak izgatottan várják a háborút, ami Csáky szerint mindenképpen a sürgős döntés mellett szól. A magyar gróf felhívta a külügyminiszter figyelmét, hogy ez a bizonytalan helyzet már nem tartható fenn sokáig, tehát a személyes megbeszélés után most írásban igyekezett nyomást gyakorolni a torinói politikusokra. Arról is értesítette az olasz diplomácia irányítóját, hogy a hazai küldöttel tárgyalt a felkeléshez szükséges fegyverek számáról, és a határok mentén történő elhelyezéséről. Kilátásba helyezte, hogy az ügynök most hazatér, de hamarosan újra kijön, és jelentést tesz a fegyveres csapatok felállításával kapcsolatos otthoni javaslatokról. Csáky megígérte, hogy ez utóbbiakat egyeztetik Klapka és Éber elképzeléseivel.482 Csáky már az Artommal folytatott tárgyalásainak kezdetén jelezte Komáromynak, hogy Klapkát és Ébert is be kell vonniuk a szervezkedésbe.483 Az olasz kormány valószínűleg természetesnek tekintette, és elvárta az említett magyar emigránsok közt 1863 őszén kezdődött együttműködés folytatását,484 ráadásul ennek szükségessége mellett szólt, hogy azok tevékenysége részben egymásra épült. Éppen az ebből fakadó egymásrautaltság volt az, ami az egyre gyakrabban bekövetkező összeütközések ellenére is elősegítette a kapcsolatok fenntartását. Klapka június végén még arra számított, hogy Csáky Magyarországról való visszatérése után tárgyalni fognak az általa készített szervezeti javaslatról,485 néhány nap múlva azonban azzal kellett szembesülnie, hogy Csáky és Artom az ő tudta nélkül kezdtek tárgyalásokat. Klapka, aki ekkor szintén Torinóban tartózkodott, hamarosan értesült a háta mögött folyó egyezkedésről. Éber társaságában meglátogatta Csákyt, és „jelenetet csinált”, amelynek során visszavonulásával fenyegetőzött. Csáky Komáromyra bízta a Genfbe visszatérni készülő Klapka megnyugtatását.486 Komáromy azonban július 14-én támadó hangvételű levelet intézett a tábornokhoz. Azzal vádolta őt, hogy politikai ügyekbe avatkozott, amikor Cuzával folytatott tárgyalásai során feladta az ország területi integritását, és hogy egy új pesti comité létrehozására tett kísérletet.487 Az 482

DDI V. 67. Csáky–Visconti-Venosta, 1864. júl. 27. MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 6. 484 Erre utalnak Csáky következő szavai: „Én úgy látom, hogy értekezéseink vagy úgy fognak végezni, hogy egy minisztertanácsban, melyben Klapka és Éber is jelen lesznek, fognak fölszólítani, hogy adjam elő a már előbb Viscontival megállapított tervet, vagy azt fogja a minisztérium kívánni, hogy Klapka helyzete az új tervben, annak elfogadása után, rögtön hozassék rendbe. Mind a két esetre kell, hogy Klapkával, talán Éberrel is tractáljunk.” (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 6.) 485 DDI IV. 804-805. Klapka–Cerruti, 1864. jún. 30. 486 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 7. 487 MOL R 295. 22. t. (tisztázat), MOL R 296. 11. t. (fogalmazvány). Komáromy–Klapka, 1864. júl. 14. 483

119

előbbi értesülés egyébként Csáky közlésére alapult, aki néhány nappal korábban megírta Komáromynak, hogy Klapka felajánlotta Cuzának Erdély egy részét.488 Tekintve, hogy Klapka 1864 folyamán nem utazott a fejedelemségekbe, ajánlatot legfeljebb csak írásban tehetett volna Cuzának, de a Seherthosszal küldött levélben ilyesmiről nincs szó.489 Az új pesti comité létrehozásával kapcsolatos vád pedig azért nem tűnik valószínűnek, mert Klapka legkorábban csak Csáky július 5-i visszatérése után szembesülhetett azzal, hogy Komáromyék nem akarnak vele közös bizottmányt létrehozni. Az összetűzések és a bizalmatlanság ellenére Klapka végül beletörődött abba, hogy az olasz kormánnyal kötendő megállapodást Csáky dolgozza ki.490 A pesti comité két külföldi képviselője ígéretet tett arra, hogy egyeztetnek vele, és ha megszületik a megállapodás az olasz kormánnyal, fel fogják őt kérni „az őt illető hely elfoglalására”.491 Komáromy és Csáky valóban folytattak megbeszéléseket Klapkával a következő hetekben,492 de nem tájékoztatták mindenről,493 és egymás közti levelezésükben igen becsmérlően írtak róla.494 Valamivel kedvezőbben vélekedtek ugyanakkor Éberről, akiről Csáky a következőket írta Komáromynak: „Róka, úgy tartom, de azért azt hiszem, hogy olyan ember, ki minket megért, és inkább velünk fog evezni, mint mással.”495 Július 7-én Éber egyedül, tehát Klapka nélkül is felkereste Csákyt.496 Az említett események tükrében elmondható tehát, hogy 1864 nyarán ismét megváltoztak a magyar politikai emigráción belüli erőviszonyok. Csáky és Komáromy, Kossuth után azt a Klapkát is igyekeztek háttérbe tolni, akinek révén az előző hónapokban kapcsolatba kerültek az olasz kormánnyal. Csáky elérte, hogy az olasz kormány őt tekintse első számú tárgyalópartnernek a magyarok közül. Ebben megnyerő modora mellett a 488

MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 9. L. a „Klapka és az al-dunai felkelés szervezése 1864 nyarán” c. fejezetet. 490 Július 9-én Klapka már sürgette is Csákyt, hogy minél gyorsabban állapodjon meg az olasz kormánnyal. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 9.) 491 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 7. 492 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 9., júl. 10.; DDI V. 67. Csáky–Cerruti, 1864. júl. 27.; DDI V. 81-83. Klapka–Cerruti, 1864. aug. 2. 493 Csáky, egy levelében arra kérte Komáromyt, hogy ha Klapka előbb ér Genfbe, mint ő, akkor legyen vele nagyon kedves, de ne beszéljen sem az olasz kormány számára készített szerződéstervezetről, sem a hazai viszonyokról. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 10.) – vö.: „A Nedeczky- és a Beniczky-féle szervezkedés leleplezését követő hónapok Magyarországon és az emigrációban” c. fejezet. 494 Csáky a következőket írta Komáromynak Klapkával kapcsolatban: „[Telkessy] Sándor azt mondta, hogy Türr Klapkát provocálni akarja – de úgy látszik, hogy az ég nem akarja nekem azt az örömet tenni, hogy már egyszer láthatnám, hogy ütik egymást agyon.” (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 6.); „… én Klapkával egyetértésben vagyok, olyanba, amilyenben az ember vele lehet…” (MOL R 296. 11. t. Csáky– Komáromy, 1864. júl. 9.) 495 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 6. 496 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 8. 489

120

magyar szabadságharc külső feltételeinek meghatározása kapcsán mutatott rugalmassága is szerepet játszhatott. Mindez persze kevés lett volna, ha Komáromyval együtt nem sikerül elhitetniük a torinói politikusokkal, hogy olyan szervezett magyarországi háttérrel rendelkeznek, amely továbbra is képes a szabadságharc kirobbantására. Erre a sikerre valószínűleg Emanuele Ruspoli herceggel való jó viszonyuk ad magyarázatot.497 Helyzetüket megkönnyítette, hogy Kossuthtal ellentétben Klapka nem szakította meg velük kapcsolatait. Klapka 1859 óta rendkívül fontosnak tartotta, hogy kezében tartsa a szabadságharc előkészítését célzó katonai szervezés irányítását. A politikai körülmények mérlegelésekor azonban bizonytalan és emiatt következetlen volt, így annak felelősségét is könnyebben adta át másoknak. Időről-időre felerősödő haragja és kételyei ellenére ezért végső soron elfogadta, hogy a magyarországi konspiráció és az olasz kormánnyal való megállapodás Csákyék feladata legyen, megerősítve ezzel azok helyzetét. Lukács Lajos a korszak politikai emigrációjáról írott művében úgy értékelte az eseményeket, hogy Teleki halála, majd Almásy letartóztatása után Csáky vitte tovább az ő politikai örökségüket, vagyis a nemesi-liberális ellenzék külföldi képviseletét. Lukács álláspontja azonban vitatható. Almásy sosem játszott igazán vezető, az eseményeket alakító szerepet, az ő esetében tehát túlzás „politikai örökségről” beszélni. A Teleki politikai örökségére vonatkozó, és Telekit Kossuthtal kimondatlanul is szembeállító megállapítás pedig szintén nem állja meg a helyét. Kossuth és Teleki a magyar emigráció tevékenységének célját egyaránt a magyar függetlenségi harc külpolitikai feltételeinek megteremtésében látták. Amikor 1860 őszén a Magyar Nemzeti Igazgatóság szerződést kötött az olasz kormánnyal, abban sem volt nézeteltérés a magyar emigráció vezetői közt, hogy hazájuk függetlenségét egy Olaszországgal közös háborúban, a különbékét kizárva akarták kivívni. Ez volt az az elképzelés, amelyet Teleki 1861-ben Magyarországon is képviselt, de amelyet az általa irányított Határozati Párt („a nemesi-liberális ellenzék”) többsége akkor már nem támogatott maradéktalanul. Csákynak az olasz kormánnyal folytatott tárgyalásai során viszont nem a szó szoros értelmében vett közös olasz–magyar háborúról volt szó, hanem csak egy Olaszország által anyagilag támogatott magyar (esetleg szerb, horvát, román) felkelésről, amelynek sikeréhez a politikai feltételek nem voltak

497

Ruspolit az olasz kormány azzal a megbízatással küldte többször is a Habsburg Birodalomba, hogy tájékozódjon a magyar belpolitikai viszonyokról. Jelentéseit azonban közvetve Komáromyék sugalmazására írta. Ruspoli jelentéseiről és Komáromyékkal való kapcsolatáról l. „A határozatiak 1862-ben” és az „Új remények 1864/65 fordulóján”c. fejezeteket.

121

adottak. Az említettekből az is kiderül, hogy félrevezető nemesi és nem nemesi politikai irányvonalakról beszélni, még akkor is, ha a társadalmi állás sok esetben valóban meghatározta a politikai kötődést.498 Meglehetősen viharosan alakult Csáky és Komáromy viszonya Türrel is, akit Klapkához hasonlóan nem szívleltek, Türr ugyanis már korábban rosszallását fejezte ki Kossuth háttérbe szorítása miatt.499 Miután Szerbia felajánlotta a Határőrvidéken és Horvátországban élő szerbek fellázítását Ausztria ellen, ésszerűnek tűnt, hogy a belgrádi és az olasz vezetés közt már korábban is közvetítő Türrt Belgrádba küldjék. Türr maga sürgette ezt Klapka előtt, aki azután javaslatot tett erre az olasz kormánynak és Csákyéknak is.500 Július 10-én és 12-én Türr kétszer is találkozott Csákyval, és az utóbbi állítása szerint alávetette magát a pesti comité irányításának. Csáky jónak találta Türr tervét, de a belgrádi utazást az olasz kormánnyal történő szerződéskötés előtt nem tartotta időszerűnek.501 Türr ezt követően Párizsba ment, ahol állítólag árulónak nevezte a pesti comité két külföldi képviselőjét, Komáromy legalábbis erre hivatkozva írta meg Klapkának július 14-én, hogy Türrel semmilyen együttműködésre nem hajlandóak.502 E döntés jelentőségét ugyanakkor csökkentette az olasz kormány halogatása. A Csáky leveleiben „Belgrádi Count”-nak nevezett szerb küldött ugyanis hiába kért július folyamán pénzt az olasz kormánytól a katonai szervezésre, nem kapott.503 Nem indult útnak az ismét belgrádi olasz konzullá kinevezett Scovasso sem, akinek pedig kulcsszerepet szántak az olasz, szerb és magyar lépések összehangolásában.504 Csáky ugyanakkor több politikai programot is készített, amelyekben körvonalazta a comitének a magyarországi nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Az egyikben utalt rá, hogy elképzeléseik szerint a Magyarországon élő szerbek vajdát választhatnának, aki részt vehetne a felsőház ülésein. Egy másik tervezetben pedig azt rögzítette, hogy a nemzetiségek a megyei és községi közigazgatásban szabadon használhatnák anyanyelvüket, az állami hatóságok azonban 498

LUKÁCS, 1984. 316-324. Lukács Lajos 1865 végére teszi „Csáky élre kerülését”, de a fenti események alapján úgy tűnik, hogy erre már 1864 nyarán sor került. (Teleki politikai irányvonaláról: HORVÁTH Z., 1964.; KOVÁCS E., 1967.; SZABAD, 1967.; KOVÁCS E., 1977.; TELEKI L., 1998.) 499 L. a 488. lábjegyzetet. 500 DDI IV. 774-775. Klapka–Cerruti, 1864. jún. 17.; MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 6. 501 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 8., júl.10., júl. 12. 502 MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. júl. 14. Komáromy állítása szerint Türr Vukovics előtt tette ezt a kijelentést. 503 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 7. A „Belgrádi Count” talán Antonije Orešković, Garašanin szerb miniszterelnök bizalmi embere lehetett. 504 Scovasso indulása még ősszel is kérdéses volt. MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. szept. 6.; DDI V. 253-255. Csáky–Cerruti, 1864. szept. 26.; DDI V. 309-310. Klapka–Cerruti, 1864. okt. 18.

122

továbbra is magyarul intéznék az ügyeket.505 A feltehetően a „Belgrádi Counttal” folytatott tárgyalásokra készült ajánlat, mely lényegében azonos tartalmú volt Podmaniczky és Ristić 1861-ben kötött megállapodásával, nem tartalmazta sem a szerbek területi autonómiára vonatkozó korábban megfogalmazott igényét, sem Kossuth demokratikus törekvéseit.506 Jóllehet a belgrádi vezetés – amint ez Podmaniczky és Ristić megbeszélésén világossá vált –, hajlott ennek az elképzelésnek az elfogadására, nagyon valószínű, hogy a magyarországi szerb közvélemény kevésnek találta volna a felajánlott jogokat. Mindez azonban csak az olasz kormány támogatása esetén nyert jelentőséget. Az olasz vezetők ígérete alapján az emigránsok augusztus elejére várták a döntést a háborús előkészületek megindításáról.507 Cerruti azonban értesítette Klapkát, hogy a döntést 5-éről 15-ére halasztották. Csáky, aki a tábornoktól tudta meg a hírt, levélben jelezte aggodalmait az olasz külügyi államtitkárnak. Kifejtette, hogy magyarországi társaik körében minden bizonnyal csalódást vált ki a halogatás. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy ha némi késéssel is, de kedvező döntés fog születni.508 Erre számítva augusztus közepe táján Csáky, Klapka, Éber és Türr az olasz fővárosba utazott. Megbeszélést folytattak Visconti-Venostával, aki megígérte, hogy még abban az évben sor kerül a háborúra, és kilátásba helyezte a szerződés aláírását is. Csáky augusztus 17-én bizakodóan kérte Komáromyt, hogy a napokban menjen Torinóba, mert alá kell majd írnia a megállapodást.509 Erre azonban nem került sor. Helyette a comité két külföldi képviselője egy augusztus 27-i keltezésű tervezetet nyújtott be Minghettinek, amely a Csáky által július 5-6-án készített emlékiraton alapult, de figyelembe vette Visconti-Venosta észrevételeit és a körülmények megváltozását is. Ebben a tervezetben már nem esett szó a Garibaldi vezetésével a román fejedelemségekben indítandó felkelésről, Csákyék mindössze arra kérték az olasz kormányt, hogy álljon ki Cuza mellett, és tegye lehetővé a további fegyverszállításokat az al-dunai térségbe. Új elemként került be ugyanakkor a szerbiai, horvátországi és szlavóniai harcokhoz nyújtandó támogatás kérelmezése. Ehhez 10 ezer fegyvert és 500 ezer frankot kértek a torinói vezetéstől, valószínűleg a „Belgrádi

505

MOL R 296. 1. t. (keltezetlen fogalmazványok) A szerbekkel folytatott tárgyalások és az ehhez kapcsolódó tervezgetések valószínűleg még a Beniczky-féle szervezkedés idején kezdődtek. 506 Ld „A nemzetiségi kérdés a hazaiak és az emigránsok kapcsolatainak tükrében (1859–1862)”c. fejezetet. 507 DDI V. 68. Klapka–Cerruti, 1864. júl. 28. 508 DDI V. 94-95. Csáky–Cerruti, 1864. aug. 7. 509 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. aug. 16., aug. 17.

123

Counttal” még júliusban folytatott tárgyalások értelmében.510 Egyéb tekintetben a javasolt feltételek megegyeztek a júliusi tervezetben megállapítottakkal. Az 1864 februárjában kötött megállapodásban rögzített 1,5 millió frankhoz képest tehát most lényegesen többet kért a pesti comité az olasz kormánytól, a politikai jellegű támogatás tekintetében azonban nem történt érdemi előrelépés. Vagyis ezúttal sem merült fel, hogy az olasz kormány kötelezze magát a magyar szabadságharccal egy időben folytatandó velencei háborúra, és kizárja a különbéke lehetőségét. Feltűnő az is, hogy az augusztusi tervezetben már nem esett szó III. Napóleon jóváhagyásának megszerzéséről.511 Klapka párizsi tárgyalása világossá tette, hogy erre nem is lenne esély, de valószínűleg éppen ez volt az az ok, ami miatt az olasz kormány továbbra is vonakodott aláírni a megállapodást. Csáky szeptember 1-én arról tudósította Komáromyt, hogy Visconti-Venosta újra támogatásáról biztosította a magyarokat,512 öt nappal később pedig arról, hogy a miniszterek szavukat adták a megállapodás teljesítésére.513 Az aláírásra azonban továbbra sem került sor. Mentség bőven akadt, a király az Alpokban vadászott, Minghetti pedig megházasodott.514 Csáky talán maga is hitt a mentegetőzéseknek, hiszen közben Cerruti és Visconti-Venosta újra és újra megerősítették, hogy a szerződés megkötése csak idő kérdése.515 Csáky, bízva az ígéretekben, nekilátott a cselekvésnek. Felhatalmazást kért, és kapott, hogy Éber megvásárolhassa a korábban már megígért további 3000 fegyvert Angliában. Elérte, hogy döntés szülessen Scovasso Belgrádba indulásáról. Egyúttal utasítást kívánt adni az éppen külföldön tartózkodó Thaisz Eleknek, hogy a comité küldje ki egy tagját Belgrádba, aki Scovassótól meg fogja kapni a szükséges útmutatást. Azt is megüzente a hazaiaknak, hogy Pap Lajos jöjjön ki, és találkozzon Éberrel,

516

mert a

tábornok csak abban az esetben vállalta az újabb 3000 fegyver beszállítását a

510

Csáky, egyik levelében jelezte Komáromynak, hogy találkozni fog a „Belgrádi Counttal”. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. júl. 9.) 511 DDI V. 154-155. (tisztázat), MOL R 296. 11. t. (3 fogalmazvány) Komáromy, Csáky–Minghetti, 1864. aug. 27. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 638-641. A Csáky által egyes számmal jelzett fogalmazvány augusztus 26-án keletkezett, a másik kettő augusztus 27-én. A három egymástól eltérő szöveg minden bizonnyal az olasz külügyminisztériummal folytatott egyeztetések eredménye. A leglényegesebb eltérés, hogy az első fogalmazványban még szó van a román fejedelemségekben kirobbantandó felkelésről is, amelyre további 500 ezer frank folyósítását kérte a pesti comité nevében Csáky. 512 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. szept. 1. 513 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. szept. 6. 514 MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. szept. 8. 515 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. szept. 1., szept. 6.; MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1864. szept. 8. 516 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. szept. 6.

124

fejedelemségekbe, ha a korábban odajuttatott fegyvereket a comité beviszi Erdélybe.517 Közben a szerződés aláírásáig átmeneti megoldásként megegyezett Artommal, hogy ha Belgrádból kedvező válasz érkezik, a comité megkapja a szerb felkelésre szánt 500 ezer frankot az olasz kormánytól, és az eddig kapott pénzen megteszi az összes lehetséges előkészületet. Amennyiben pedig az olasz kormány továbbra is elhárítja az írásos megállapodás megkötését, a szervezés további lépéseit a következő tavaszra halasztják.518 A következő hetekben azonban a magyarok számára igen kedvezőtlen fordulat következett be az olasz belpolitikában, ami tovább csökkentette a megállapodás reményét. 5. Az olasz politikai élet változásainak hatása a Csáky–Komáromy-féle szervezkedés lehetőségeire 1864 őszén 1864. szeptember 15-én a Minghetti-kormány egyezményt írt alá Franciaországgal, amely ennek értelmében vállalta, hogy két éven belül kivonja csapatait a Pápai Államból. A francia katonák távozása közelebb vihette volna Olaszországot a római kérdés megoldásoz, vagyis a Pápai Állam bekebelezéséhez, III. Napóleon azonban ezt mindenképpen szerette volna megakadályozni, ezért biztosítékokat kért a torinói vezetéstől. Emiatt az úgynevezett szeptemberi konvencióban az olasz kormány kénytelen volt kötelezettséget vállalni arra, hogy megvédi az egyházfőt az esetleges külső támadásoktól, és áthelyezi székhelyét Torinóból egy másik városba. Ez utóbbi megállapodás azt sugallta, hogy Olaszország végleg letett Róma megszerzéséről. Az eredetileg a demokratikus-köztársasági erők lecsillapítására szánt egyezmény óriási felháborodást váltott ki Itália-szerte. Torinóban véres utcai zavargások kezdődtek, amelyek végül a Minghetti-kormány lemondásához vezettek.519 A Minghettit felváltó Alfonso La Marmora tábornok kormánya 1864. szeptember 28-án lépett hivatalába. A hatvanadik évében járó új kormányfő régi piemonti őrgrófi családból származott, és a király bizalmi emberének számított. II. Viktor Emánuel 1849ben történt trónra lépése után La Marmora tíz éven keresztül piemonti hadügyminiszter volt, megreformálta a hadsereget, és ő vezette hazája csapatait a krími háborúban. 1859 júliusától 1860 januárjáig, Cavour átmeneti visszavonulása idején a Szárd-Piemonti 517

MAE ASD Moscati VI/215. Éber–Visconti-Venosta (?), 1866. júl. 12. DDI V. 191-192. Csáky–Artom. 1864. szept. 8.; MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. szept. 8. 519 SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 126-130. 518

125

Királyság miniszterelnöke volt. 1864-től az 1866. évi olasz–porosz–osztrák háború kirobbanásáig nemcsak a miniszterelnöki, de a külügyminiszteri tisztséget is ő töltötte be Olaszországban.520 Külpolitikájának fontos eleme volt a Franciaországgal való jó viszony fenntartása, Velence visszaszerzését pedig azzal összhangban, békés úton, vagy reguláris seregek által vívott háborúban képzelte el. A konzervatív szemléletű tábornok irtózott a titkos konspirációtól és a forradalmi szervezkedésektől. Ellenszenve bizonyára csak növekedett, amikor megtudta, hogy az igen súlyos pénzügyi helyzetben lévő olasz állam mennyi pénzt költött addig a magyar emigránsok terveinek támogatására.521 Egy Türrel folytatott tárgyalása során állítólag ki is jelentette, hogy nem ad több pénzt a magyaroknak.522 A magyar emigránsok számára azonban valamennyi vigaszt, és persze gyakorlati segítséget jelentett az a tény, hogy Cerruti államtitkár a kormányváltás ellenére is hivatalában maradt. Nála érdeklődött 1864 szeptemberének végén Csáky, hogy vajon milyen hatással lesznek az olasz belpolitikai események a magyar ügyre.523 Csáky terve az volt, hogy bármi is történjék Torinóban, ő folytatja a szeptember elején végre megkezdett munkát. A pesti comité utasítására, és az olasz kormány felhatalmazása értelmében Éber újabb 3000 puskát vásárolt Angliában, amelyeket a román fejedelemségekbe, pontosabban az erdélyi határvidékre kívánt szállíttatni. Ezeket a fegyvereket ekkor már nem a fejedelemségekből indítandó betöréshez, hanem az erdélyi felkeléshez kívánták felhasználni. Pap Lajosnak azért kellett kijönnie, hogy a fegyverek Erdélybe történő továbbszállításáról tárgyaljon az emigránsokkal.524 Az erdélyi felkelés mellett Csákyék nagy jelentőséget tulajdonítottak a Határőrvidéken élő szerbek fellázításának is. Ennek alapvető feltétele volt, hogy Scovasso az olasz kormány utasításaival Belgrádba érkezzék, majd találkozzék és egyeztessen a tervekről a pesti comité odaküldött ügynökével. Csáky

520

SABBATUCCI–VIDOTTO, 1994. 339., 389., 415-416.; SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 44., 136. 1860 szeptemberében Cavour 500 ezer frankot ígért a magyaroknak. (SZABAD, 1967. 118.) 1864 februárjában Klapka, Komáromy és Csáky úgy állapodtak meg az olasz kormánnyal, hogy az 1863 ősze óta a torinói vezetés által a magyar emigránsoknak folyósított pénzek nem haladhatják meg az 1 millió frankot. (BORSI-KÁLMÁN, 1984. 168-169. ). A ténylegesen kifizetett összeg mindkét esetben lényegesen kisebb volt az említetteknél, de 1860-ban és 1864-ben is meghaladta a 100 ezer frankot. 1860-ban a Magyar Nemzeti Igazgatóság 100 ezer frankot küldött be az országba (l. „A pesti központi bizottmány és az emigráció vezetői (1859–1861)” c. fejezetet), 1864-ben pedig összesen 100 ezer frank feletti értékben vásároltak Klapka megbízottjai fegyvert (l. „A Nedeczky és a Beniczky-féle szervezkedés” c. fejezetet). (100 ezer francia frank körülbelül 40 ezer osztrák forintnak felelt meg akkor.) 522 CHIALA, 1902. 217-218. Türr személyesen is megerősítette Chiala előtt ezt az értesülést. 523 DDI V. 253-255. Csáky–Cerruti, 1864. szept. 26. 524 MOL R 25. 1. t. Komáromy–Éber, 1864. szept. 26. 521

126

és Komáromy szempontjából azért volt különösen fontos a Belgrádban kötendő titkos megállapodás, mert ennek létrejötte esetén kaphatta meg a comité az ígért 500 ezer frankot az olasz kormánytól.525 Ennek érdekében Csáky ekkor már a szerb kormány azon feltételét is hajlandó lett volna elfogadni, hogy a szerbek területi autonómiát kapjanak Magyarország egy részén. Szeptember 15-én felhatalmazást kért Komáromytól arra, hogy a Magyar Forradalmi Comité Belgrádba küldendő tagja aláírja a szerb kormány 18 pontos szerződéstervezetét, amelynek egyik pontja szerint a szerbek a Szerémségből, valamint Bácska és Bánát azon részeiből, ahol többségben voltak, saját kerületet alkothattak volna.526 Az, hogy mit szóltak ehhez hazai társaik, végül nem derült ki, és a szerződés aláírására sem került sor. 1864 őszén azonban az olasz kormány halogatása miatt összeomlani látszottak Csákyék tervei. Hiába fejtette ki Csáky egy Cerrutinak írott levelében, hogy a hazaiak csüggedése veszélyes lehet ügyükre nézve,527 az olasz kormány továbbra sem indította útjára Scovassót.528 Ráadásul nem folyósította Ébernek az Angliában vásárolt fegyverek árát sem. A magyar tábornok ezért szokatlan módon levélben fordult az olasz külügyi államtitkárhoz, akinél azután Klapka is sürgette a pénz elküldését. Éber, október 17-én kelt levelében azt jelentette, hogy ezer fegyver már útra készen áll, a többi kétezret pedig 15 napon belül be fogják csomagolni. Jelezte ugyanakkor, hogy a kifizetés további késleltetése akár botrányhoz is vezethet, ami nemcsak őt, de az olasz kormányt is kellemetlen helyzetbe hozná.529 Éber fellépése hatásosnak bizonyult, a pénzt végül megkapta.530 A Klapka által 1863 őszén megrendelt 10 ezer fegyverből 8800 ugyanakkor még mindig kifizetetlenül hevert a Societé industrielle Suisse neuhauseni raktáraiban,531 miközben lassan lejárt az az egyéves határidő, amin belül az 50 ezer frank kaució elvesztése nélkül át lehetett venni a fegyvereket. Klapkának sikerült némi engedményt kialkudnia a svájci társaságnál, így az megengedte, hogy a 8800 fegyver és a lőszerek 525

L. a „Tárgyalások a Csáky–Komáromy-féle comité és az olasz kormány között 1864 nyarán” c. fejezetet. MOL R 296. 3. t. Fogalmazványok Csáky írásával, illetve a szerb kormány 18 pontos ajánlatának magyar nyelvű fordítása, ugyancsak Csáky írásával. 527 DDI V. 253-255. Csáky–Cerruti, 1864. szept. 26. 528 Csáky és Klapka is sürgették Scovasso útnak indítását 1864 őszén: DDI V. 253-255. Csáky–Cerruti, 1864. szept. 26.; DDI V. 309-310. Klapka–Cerruti, 1864. október 18. 529 MAE ASD Moscati VI/215. Éber–Cerruti, 1864. okt. 17.; DDI V. 309-310. Klapka–Cerruti, 1864. október 18. Csáky táviratban közölte Komáromyval, hogy az Ébernek küldendő pénz sürgős. (DDI V. 308. Csáky– Komáromy, 1864. okt. 18.) 530 Éber decemberben a fegyverszállítás céljára átutalt pénzből adott kölcsön Csákynak 50 ezer frankot. (MAE ASD Moscati VI/215. „Nyugtatvány”, 1864. dec. 27.) 531 L. „A Nedeczky- és a Beniczky-féle szervezkedés” c. fejezetet. 526

127

kifizetése három 50 ezer frankos részletben, november 15-én, február 15-én, illetve május 15-én történjék. Szeptember 18-án Klapka ismertette ezt a tényt Cerrutival,532 akit Csáky is igyekezett rávenni a fenti megállapodás teljesítésére.533 Október 4-én az olasz külügyi államtitkár azt táviratozta a magyar tábornoknak, hogy megvan a pénz a fegyverekre.534 A kifizetésre azonban mégsem került sor. Könnyen lehet, hogy azért nem, mert időközben Ébernek is folyósítani kellett a fegyverek árát, és a pénzügyminisztérium Cerruti további kéréseinek már nem volt hajlandó eleget tenni. Klapka helyett időközben Csáky vette át a fegyverek ügyének intézését, ezért Cerruti neki írta meg október 20-án, hogy az olasz kormány a kaliberkülönbség miatt nem kívánja megvásárolni a 8800 puskát, és felbontja a szerződést a svájci társasággal. Kárpótlásként felajánlotta, hogy a Societé industrielle Suisse megtarthatja a kaució felét, 25 ezer frankot. A külügyi államtitkár arra kérte a magyar emigránst, hogy ismertesse ezeket Peyer im Hoffal, a társaság képviselőjével.535 Csakhogy mire novemberben Csáky és Peyer im Hof tárgyalására sor került, a Societé industrielle Suisse már kisajátította a kaució teljes összegét. A pesti comité képviselője azonban ígéretet kapott arra, hogy a 8800 fegyver a következő év május 15-ig még rendelkezésükre áll, amennyiben ki tudják fizetni az árát.536 6. Új remények 1864/65 fordulóján A csalódásokkal teli ősz után decemberben javulni látszott Csákyék helyzete. A bécsi kormányzat a magyar országgyűlés összehívására készült, ami előrevetítette az osztrák-magyar kiegyezés lehetőségét. Az olasz diplomáciának számolnia kellett azzal, hogy ha a Habsburg Birodalom belpolitikai helyzete stabilizálódik, a velencei kérdés megoldása igen nehézzé válhat. Mindez alapot adott az Ausztria elleni háború kirobbantásával kapcsolatos találgatásoknak, amivel szoros összefüggésben pletykák kezdtek terjedni La Marmora menesztéséről.537 Cerruti talán ebben is bízva felszólította Csákyt, hogy készítsen egy újabb emlékiratot. Egyúttal megígérte, hogy eléri a kormánynál február, március és április elejére háromszor 50 ezer frank folyósítását a pesti forradalmi 532

DDI V. 222. Klapka–Cerruti, 1864. szept. 18. DDI V. 253-255. Csáky–Cerruti, 1864. szept. 26. 534 DDI V. 267. Cerruti–Klapka, 1864. okt. 4. 535 MOL R 296. 11. t. Cerruti–Csáky, 1864. okt. 20. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 643. 536 DDI V. 382-383. Csáky–Cerruti, 1864. nov. 22. 537 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1865. jan. 30. 533

128

comité számára. Csáky rögtön fel is vett 50 ezer frank kölcsönt Ébertől, abból a pénzből, amelyet a tábornok a fegyverek megvásárlására és szállítására kapott az olasz kormánytól. Csáky erről december 28-án kelt levelében be is számolt Komáromynak, akitől megkérdezte, hogy van-e kifizetetlen számlája Genfben, illetve, hogy beküldje-e az egész összeget Pappal az országba. Ugyanebben a levelében a fiatal gróf ismertette az aznap beadott emlékirat tartalmát.538 Csáky, írásának bevezetőjében emlékeztette az olasz kormányt, hogy közös érdekük megakadályozni a bécsi kormány „intrikáit”, ha viszont a comité most sem kap támogatást, nem tarthatják fenn tovább a szervezkedést a hazában. Február, március és április elejére 50-50 ezer frankot kért, ahogyan azt Cerrutival megbeszélték. Az országgyűlés összehívását követően további 500 ezer frank folyósítását tartotta szükségesnek. A felkelés kirobbantásával kapcsolatban két javaslatot is felvetett. Lehetségesnek tartotta, hogy amint összeül az országgyűlés, egy kiáltvánnyal kiprovokálják annak feloszlását, és rögtön fegyvert fogjanak. Másik lehetőségként azt javasolta, hogy húzzák el télig az országgyűlést, és akkor kerüljön sor a felkelés kirobbantására. Arra az esetre, ha az olasz kormány az első lehetőség mellett dönt, az eddigi 6 ezer mellett további 4 ezer fegyver szállítását kérte a fejedelemségekbe, 10 ezer fegyvert igényelt a szerbek számára, 2 millió 500 ezer frankot a comité számára és 500 ezer frankot a dalmáciai partraszállásra. Emellett szükségesnek tartotta az olasz vezetés közbenjárását Cuzánál a fejedelem által lefoglalt fegyverek megszerzéséhez. A második javaslat elfogadása esetén 500 ezer frankot kért a comité számára, a többi feltételről pedig egy későbbi megállapodást tartott szükségesnek. Mindenképpen elvárta, hogy az olasz kormány

a

háború

kirobbanása

után

elismerje

Magyarország

függetlenségét,

kötelezettséget vállaljon a dalmáciai partraszállásra és a Magyarországnak nyújtandó 50 milliós államkölcsönre.539 Csáky tehát még több pénzt kért az olasz kormánytól, mint augusztusban, egyéb tekintetben az emlékirat lényegesen nem tért el a négy hónappal korábbihoz képest. A kedvező kilátások arra ösztönözték Csákyt és Komáromyt, hogy újra cselekvésre utasítsák magyarországi társaikat. Ez azonban az előző hónapok hiábavaló várakozása után nem bizonyult könnyűnek. Pap Lajos csak 1865. január közepe táján válaszolt megkeresésükre, akkor viszont örömét fejezte ki, hogy végre hall a comité külföldi 538

MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1864. dec. 28.; a kölcsönről. MAE ASD Moscati VI/215. „Nyugtatvány”, 1864. dec. 27. 539 DDI V. 463-465. „Promemoria del conte Csaky”, 1864. dec. 28.

129

képviselői felől. Csáky valószínűleg megkérdezte őt a szervezkedés állásáról, a székely honvédtiszt ugyanis közölte a gróffal, hogy őt Komáromy csak az előkészületekre utasította. A továbbiakban pedig a pénz hiányára panaszkodott.540 Később Csáky, miután valószínűleg Frankfurtban találkozott Pappal,541 megállapította, hogy az egész télen semmit sem csinált.542 Ráadásul Pap még az előző év októberében Ébernek tett ígéretét sem teljesítette. Éber és Pap ugyanis megállapodott abban, hogy a comité egy ügynöke útján

gondoskodik

a

fejedelemségekbe

juttatott

fegyverek

Erdélybe

történő

továbbszállításáról, ezért a Londonban élő tábornok az erdélyi határvidékhez közel található Bákó (Bakeu, Bacău) városába küldött 1800 fegyvert. A comité küldöttje azonban nem érkezett meg, Bákó prefektusa pedig tudomást szerzett a fegyverekről, és hallgatásáért cserébe 75 ezer frankot kért, amelyből 50 ezret azonnal, 25 ezret pedig 1865 májusában kellett kifizetni.543 Azt sem sikerült Csákyéknak elérniük, hogy a pesti comité elküldje egy ügynökét Belgrádba, pedig Scovasso november végén vagy december elején megérkezett oda, és a szerb vezetők készek voltak a tárgyalásra.544 Bonyolította a comité külföldi képviselőinek helyzetét, hogy időközben Türr az ő megkerülésükkel próbált meg támogatást kieszközölni a szerb és horvát felkeléssel kapcsolatos terveihez. A tábornok tárgyalt erről Cerrutival és Napóleon herceggel is, de Csákyéknak végül sikerült elérniük, hogy együttműködjön velük.545 Január végén egyértelművé vált, hogy a comité nem fogja megkapni a február elejétől igényelt támogatást, ezért Csáky újabb emlékiratot készített. E szerint a comité vállalta,

hogy

Ausztria-ellenes

megmozdulásokat

provokál

Horvátországban

(ez

valószínűleg Türr terve volt), biztosítja az „akciópárt”, vagyis az egykori Határozati Párt tagjainak többségét a magyar országgyűlésen, és megszilárdítja titkos kapcsolatait a határőrvidéki ezredekkel. Részben korábbi javaslatát megismételve felvetette, hogy a

540

MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, jan. 23. Csáky egy Komáromyhoz írott levelében említette, hogy Papot ki akarja hívni Frankfurtba, hogy találkozzon vele. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, jan. 30.) 542 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, febr. 19. 543 MAE ASD Moscati VI/215. Éber –Visconti-Venosta (?), 1866. júl. 12. 544 Komáromy november végén megkérdezte Cerrutitól, hogy Scovasso valóban elindult-e Belgrádba. (MAE ASD Moscati VI/215. Komáromy–Cerruti, 1864. nov. 24.) Scovasso december 9-én már a szerb fővárosból táviratozott La Marmorának. (DDI V. 435. Scovasso–La Marmora, 1864. dec. 9.) Később, egy újabb táviratában arra panaszkodott, hogy a pesti comité küldöttje még mindig nem érkezett meg, pedig Garašanin várja. (DDI V. 561. Scovasso–La Marmora, 1865. febr. 5.) 545 DDI V. 435. Scovasso–La Marmora, 1864. dec. 9.; MOL R 296. 11. t. Csáky Komáromy, 1864. dec. 28.; DDI V. 521. Csáky–Cerruti, 1865. jan. 21.; DDI V. 561. Scovasso–La Marmora, 1865. febr. 5.; MAE ASD Moscati VI/215. Türr–Cerruti, 1865. márc. 6. 541

130

magyarországi felkelést vagy közvetlenül az országgyűlés összehívása után vagy 1866 tavaszán kellene kirobbantani. Az első esetben 3 millió frankot kért a comité, és 1 milliót a szerbek számára. A második esetben pedig 750 ezer frankot igényelt a szervezkedés fenntartására, a további összegekről pedig későbbi megállapodást javasolt. Az olasz kormánytól a háború esetére kért garanciák azonosak voltak a korábbi két emlékiratban leírtakkal.546 Csáky az emlékiratok elkészítésével egyidejűleg minden tőle telhetőt megtett, hogy az olasz kormány teljesítse feltételeit. Valószínűleg az ő sugalmazására Éber és Klapka is levélben kérte az olasz kormányt a magyar ügy támogatására.547 Közben Csáky tárgyalt Giovanni Lanza belügyminiszterrel548 és Stefano Jacini közmunkaügyi miniszterrel, akik megígérték neki, hogy a comité hamarosan megkapja a pénzt. Jacini egy levelet is írt La Marmorának, amelyben kifejezte azt a meggyőződését, hogy mindenképpen megérne 200 ezer frankot az olasz kormánynak a bécsi udvar kiegyezési törekvéseinek megzavarása.549 Csáky ugyanakkor az olasz Akciópárt egyik képviselőjét Antonio Mordinit, valamint a volt miniszterelnököt, Bettino Ricasolit is igyekezett rávenni, hogy szerezzen a magyar felkelés számára támogatókat a minisztertanácsban, hiszen a comité javaslatának elfogadására csak kormányülésen kerülhetett sor. Mordini megígérte, hogy beszél a pénzügyminiszterrel, Quintio Sellával.550 Ricasoli megnyerését azért is tartotta fontosnak Csáky, mert úgy hallotta, hogy La Marmora hamarosan bekövetkező távozása után ő lesz a következő kormányfő. E tekintetben egyébként sikert könyvelhetett el, mert Ricasoli igen készséges volt, és megígérte, hogy beszél La Marmorával a pesti comité érdekében.551 Később azután La Marmora is fogadta Csákyt, és állítólag nagyon szívélyes volt vele.552 A minisztertanács megnyeréséhez azonban elengedhetetlen volt, hogy kedvező hírek érkezzenek a hazából. Cerruti meg is mondta Csákyéknak, hogy csak akkor tud fellépni a magyarok igényével a miniszterek előtt, ha Ruspoli jelentése is megerősíti a comité külföldi képviselői által a magyarországi helyzetről festett képet. Csáky és Komáromy ezért utasították Thaiszot, hogy beszéljen Ruspolival.553 Erre 546

DDI V. 538-539. „Promemoria del conte Csaky”, 1865. jan. 27. MOL R 296. 11. t. Éber–Cerruti, 1865. jan. 8. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 644-646.; MOL DDI V. 611612. Klapka–Cerruti, 1865. márc. 10. 548 DDI V. 565. Csáky–Cerruti, 1865. febr. 7.; MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1865. febr. 19. 549 CHIALA, 1902. 218-219. Jacini–La Marmora, 1865. febr. 12. (szó szerinti közlés) 550 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1865. márc. 18.; DDI V. Csáky–Cerruti, 1865. márc. 18. 551 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1865. febr. 19., márc. 21. 552 MOL R 296. 11. t. Csáky – Komáromy, 1865. márc. 21. 553 Komáromy többek közt a következőket írta Thaisznak: „… szükséges, hogy Ruspoli azt telegrafirozza az olasz kormánynak, hogy ha velünk megállapodásra lépnek, mi az országgyűlésen ellent fogunk állni, hogy 547

131

hamarosan sor is került, és a várva várt jelentés március végén megérkezett Olaszországba. Ruspoli, levelében azt állította, hogy Magyarország távolabb van a kiegyezéstől, mint 1861-ben.554 Azt, hogy a jelentés Csákyék sugalmazására született, Cerruti tudta,555 az olasz kormány többi tagja azonban nem. Hogy Ruspolinak származott-e, és ha igen, milyen haszna a pesti comitéval való együttműködésből, az a forrásokból nem derül ki. Később Csákyék az egyik Vidaccsal, valószínűleg Józseffel is írattak egy levelet a magyarországi viszonyokról. Csáky még azt sem mulasztotta el Komáromy lelkére kötni, hogy a címeres pecsétet tegyék rá a levélre, mert úgy még jobb hatást kelt a minisztertanácsban.556 Ruspoli jelentésének megszületése után Csáky szinte biztosra vette, hogy hamarosan megkapnak 200 ezer frankot, ezt követően pedig rendszeres anyagi támogatáshoz jutnak majd. Ennek tudatában a március 21-én Komáromyhoz írt levelében felvázolta, milyen területen, és mely személyek segítségével kell folytatniuk a titkos szervezkedést. Magyarországon a politikai „organisatio” mellett egy új katonai szervezet létrehozását is szükségesnek látta. Erdélyben a katonai előkészületeket továbbra is Papra kívánta bízni, akit arra is utasítani akart, hogy két hónap múlva személyesen hozzon jelentést mindenkitől. Ugyanakkor Erdélyben egy politikai szervezet kiépítését is kívánatosnak tartotta, Tholdalaghy irányítása alatt, akinek a tervek szerint minden megyében egy biztossal kellett kapcsolatot tartania. Javasolta, hogy Huszárt azonnal küldjék ki Belgrádba állandó képviselőnek. Belgrádban emellett egy Türr helyetteseként tevékenykedő katonai képviselő jelenlétét is elengedhetetlennek tartotta, aki egyúttal nyilván ellenőrizte is volna a Csákyék által nem túlzottan kedvelt tábornokot. Erre a tisztségre az olaszországi magyar légióban őrnagyként szolgáló Rényi Györgyöt557 javasolta. A román fejedelemségekben is állandó ügynökök jelenlétét tartotta szükségesnek, akik közül Vidacs Józsefet meg is nevezte, utalva rá, hogy ő az ottani magyarok körében kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik. Fontosnak tekintette továbbá a külföldi képviselet biztosítását és megerősítését, de azt nem fejtette ki, hogy ezen pontosan mit ért. A levél további részében Csáky ismertette a remélt 200 ezer frankos támogatás halasztás nélkül kell, hogy velünk tisztába jöjjenek, és hogy Csáky meg van bízva velök értekezni.” (MOL R 296. 1. t. Komáromy–Thaisz, 1865. márc. ?. /fogalmazvány, hiányos/) 554 DDI V. Csáky–Cerruti, 1865. márc. 18. ; MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1865. márc. 21. 555 DDI V. Csáky–Cerruti, 1865. márc. 18. 556 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1865. ápr. 17. 557 Rényi György (1829–1891) a szabadságharc idején századosi rangot ért el a honvédseregben. A világosi fegyverletételt követően Párizsba, majd Itáliába emigrált, és az olaszországi magyar légió tagja lett. 1866-ban belépett a poroszországi magyar légióba. (SZINNYEI, 1891–1914. XI. 782-783.; BONA, 1988. 504.)

132

szétosztásával kapcsolatos terveit. 50 ezer frankot mindenképpen Londonban kellett küldenie, hiszen még nem fizette vissza Ébernek a kölcsönt, pedig ezt február elejéig meg kellett volna tennie. 50 ezer frankot magánál akart tartani, hogy később beküldhessék az országba. Ezt az összeget feltehetően Thaisznak kívánták átadni, Komáromy ugyanis megígérte Thaisznak, hogy ha sikerül Ruspolival megírattatnia a jelentést, „50 ezer frank üti a markát”. Csáky további 25 ezer frankot az előre nem látható költségekre kívánt félrerakni. 75 ezer frankot szánt ugyanakkor a comité által megbízott személyek – Pap, Tholdalaghy, Huszár, Türr, Rényi, Vidacs, Bethlen Gergely, Komáromy, valamint saját maga –, fizetésére és a rájuk bízott feladatok ellátására.558 Valószínűleg nagyjából ekkor születhettek azok a Csáky iratai között található keltezetlen szerződéstervezetek, amelyek Rényi, Vidacs, Türr, Tholdalaghy és Pap megbízásának feltételeit írják körül. Ezekből a fentieken túl az is kiderül, hogy Vidacs Józsefnek egy 3000 fős önkéntes csapatot kellett szerveznie a fejedelemségekben, Pap pedig 3 hónapot kapott az erdélyi katonai szervezésre.559 A felsorolt személyek mellett továbbra is kapcsolatban állt Csákyékkal Leszkay és Maróthy, az ő tevékenységükre azonban egyelőre nem szándékoztak pénzt adni a comité külföldi képviselői.560 Csáky

március 21-én kelt levele és a szerződéstervezetek némi betekintést

engednek a Csáky–Komáromy-féle szervezkedés részleteibe. Rávilágítanak például a belső erőviszonyokra és a szervezés mikéntjére. Formailag Komáromy és Csáky csupán a comité külföldi képviselői voltak, és tárgyalópartnereik előtt többször hangoztatták is, hogy lépéseik a hazaiak döntésétől függnek. Valójában egyértelműen ők voltak a szervezkedés elindítói és irányítói, ők adták az utasításokat az általuk megbízott ügynököknek, és ők 558

MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, márc. 21. Csáky a szervezkedésre szánt 75 ezer frank elosztását a következőképpen képzelte el: Pap Lajos által beküldendő 8 ezer forint, azaz 20 ezer frank, ebből 5 ezer forint fegyverszállításra, ezer-ezer forint Tholdalaghynak és Huszárnak, illetve a katonai szervezésre; az „Oriensnek”, vagyis a szabadkőműveseknek adandó 16 ezer frank, ebből 12 ezer Türrnek, 2 ezer-2 ezer Rényinek és Vidacsnak; 39 ezer frank a külföldi képviseletre, ebből Csákynak és Komáromynak is 12 ezer– 12 ezer, Klapkának 3 ezer, Bethlennek ezer, Huszárnak 1500 frank fizetés és ezer frank útiköltség; vegyes utazási alapra 6 ezer frankot, nyomtatványokra 2500 frankot szántak. Feltűnő, hogy Csáky és Komáromy magukat és Türrt meglehetősen bőkezűen kívánták kifizetni. Vidacs esetében keresztnév itt sem szerepel, de a román kapcsolatokra való utalás miatt valószínűleg Vidacs Józsefről van szó. Bethlen Gergelynek csak a keresztneve szerepel, de ő korábban, 1862-ben (l. a „Komáromy és Csáky letelepedése Genfben, külföldi és magyarországi kapcsolatrendszerük 1862–1863-ban” c. fejezetet), és később, 1866-ban is kapcsolatban állt Csákyékkal. Feltehetően az Erdélybe történő fegyverszállításokkal, vagy a székelyföldi felkeléssel kapcsolatban kapott feladatot. 559 MOL R 296. 1. t. Cím nélküli fogalmazvány. 560 A Rényi, Vidacs, Türr, Tholdalaghy és Pap megbízatásának feltételeit rögzítő fogalmazványon a következő kérdések is szerepelnek: „Huszárt mi módon, és ki által hívatni ki? Leszkaynak mit felelni? Maróthyt milyen úton tudósítani?”. (MOL R 296. 1. t.)

133

rendelkeztek, pontosabban csak rendelkeztek volna, az olasz kormánytól kapott pénzzel. A Beniczky- féle szervezkedés bukása után a hangsúly a román fejedelemségekben, Erdélyben, Szerbiában és a Határőrvidéken folyó szervezkedésre helyeződött, miközben a magyarországi forradalmi tevékenység háttérbe szorult. Csáky Magyarországon „új katonai organisatio” létrehozását vetette fel 1865 tavaszán, ami arra utal, hogy a Beniczky letartóztatása óta eltelt egy évben ilyen ott nem volt. Almásy fogságba kerülésével pedig valószínűleg megszűnt Csákyék összeköttetése az egykori Határozati Párt vezérkarával. Ugyanakkor az olasz kormányhoz benyújtott emlékirataikban azt állították, hogy az általuk „magyar akciópártnak” nevezett Határozati Párt egykori tagjain keresztül képesek elérni az országgyűlés feloszlatását és a fegyveres harc kiprovokálását.561 Itt érdemes megjegyezni, hogy egy olasz politikus számára már maga az „akciópárt” elnevezés is félrevezető lehetett, hiszen Olaszországban a Mazzini és Garibaldi demokratikus és republikánus eszméit valló politikai csoportot hívták így, amelytől a Határozati Párt többsége elképzeléseit tekintve meglehetősen távol állt. Ráadásul Csákyék valótlanságot állítottak akkor is, amikor az egykori Határozati Pártot velük egyetértő, szervezett magyarországi háttérként próbálták feltüntetni az olasz kormány előtt. Valójában a párt vezérkara már 1863 tavaszán világossá tette, hogy veszélyesnek tartaná a függetlenségi háború megindítását, bár egyes párttagok kedvező nemzetközi feltételek mellett nem vetették volna el teljesen a fegyveres harc lehetőségét.562 Csáky és Komáromy minden bizonnyal abban reménykedtek, hogy Olaszország végre elszánja magát a magyar felkelés támogatására, ők pedig a hamarosan megnyíló országgyűlésre hazatérve, a külső anyagi és politikai támogatás birtokában képesek lesznek megnyerni tervüknek egykori párttársaikat. A harc kirobbanására azonban a várakozásokkal ellentétben 1865 tavaszán-nyarán sem került sor. La Marmora kormányon maradt, Csákyék pedig továbbra sem jutottak anyagi támogatáshoz. Ráadásul Poroszország a 1865-ben már elkezdte kipuhatolni a porosz–olasz szövetség lehetőségét, ami a firenzei kormány szempontjából csökkentette a magyar felkelés jelentőségét. Még tovább rontotta a magyar emigránsok helyzetét az a tény, hogy az olasz diplomácia egyre több forrásból értesült a magyarok kiegyezési törekvéseiről.

562

L. „A lengyel felkelés, az olasz diplomácia és a magyarok 1863 tavaszán” c. fejezetet.

134

7. Az olasz diplomácia értesülései osztrák–magyar kiegyezési tárgyalásokról 1865-ben Komáromy 1864 novemberében jelezte először az olasz kormánynak, hogy a bécsi udvar a magyar országgyűlés összehívására készül,563 Csáky pedig erre az értesülésre alapozva dolgozta ki decemberi emlékiratát.564 Mindez azért érdekes, mert a bécsi minisztertanács csak 1865 elején döntött az országgyűlés összehívásáról.565 Igaz, már 1864 végén is terjedtek hírek Schmerling menesztéséről, valamint a birodalmi centralizációs törekvések bukásáról, és Csákynak és Komáromynak érdekében is állt ezek hangsúlyozása az olasz kormány előtt. Az osztrák–magyar kiegyezés lehetőségének hangoztatásra azonban kétélű fegyver volt. Egyfelől alkalmasnak mutatkozott arra, hogy kilendítse az olasz kormány és a magyar politikusok kapcsolatát a holtpontról, hiszen a firenzei vezetésnek érdekében állt az osztrák–magyar viszony rendeződésének megakadályozása. Másfelől viszont kétségessé tette a magyar függetlenségi háború kirobbanásának lehetőségét. Az olasz diplomácia ezért a következő időszakban igyekezett minél több forrásból értesüléseket szerezni a magyarországi politikai viszonyokról és hangulatról. 1865. január 12-én kelt levelében az ekkor már a párizsi olasz követség munkatársaként dolgozó Artom „Kossuth egy régi titkárától”566 kapott magyarországi híreit osztotta meg Cerrutival. Ezek szerint Magyarországon a „politikai elbátortalanodás” olyan szintre jutott, hogy felmerült a bécsi udvarral való kiegyezés lehetősége, és az „arisztokrata párt”, Rechberg utódjával, Alexander Mensdorff-Poully gróffal folytatott tárgyalásain felvetette a magyar országgyűlés összehívásának igényét. Informátora arra is figyelmeztette Artomot, hogy ha a kiegyezési törekvések sikerre vezetnek, a magyar katonák ugyanúgy Olaszország ellen fognak harcolni egy esetleges háborúban, ahogyan ezt 1848-ban is tették. Artom ehhez hozzáfűzte, hogy Olaszországot meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozná, ha Ausztriának sikerülne a poroszokkal és a magyarokkal is 563

MAE ASD Moscati VI/215. Komáromy–Cerruti, 1864. nov. 24. DDI V. 463-465. „Promemoria del conte Csaky”, 1864. dec. 28. (L. az „Új remények 1864/65 fordulóján” c. fejezetet.) 565 A liberális osztrák sajtó már 1864 nyarán követelni kezdte a magyar országgyűlés összehívását, amelyet azonban csak tartománygyűlésnek tekintett. 1865 januárjában két minisztertanács is foglalkozott a magyar országgyűlés kérdésével. (SOMOGYI É., 1976. 55-56.; KOVÁCS E., 1979. 1. 731.) Ferenc József már valószínűleg ismerte Deák és Augusz tárgyalásainak tartalmát, amikor az országgyűlés összehívásáról döntött. (HANÁK, 2001. 129.) A Kancellária 1865. jan. 30-án kelt körlevelében tájékoztatta a főispáni helytartókat az országgyűlés összehívásával kapcsolatos teendőkről. (MEZEY, 2000. 389-390.) 566 Elképzelhető, hogy az informátor a Párizsban élő Irányi Dániel volt. A „Kossuth régi titkára” megnevezés talán arra utal, hogy ő volt a Magyar Nemzeti Igazgatóság jegyzője. E feltételezést megerősíti, hogy 1866. jún. 1-én Irányi biztosan tárgyalt Artommal a magyar kérdésről. (TANÁRKY, 1961. 328.) 564

135

megegyeznie.567 Nem egészen egy hónappal később Scovasso már azt jelentette, hogy a „Deák-párt” komoly tárgyalásokat folytat az osztrák kormánnyal a kiegyezésről.568 Nem zárható ki, hogy a belgrádi olasz konzul valamilyen módon értesüléseket szerzett a Deák és Albrecht főherceg bizalmasa, Augusz Antal báró közt az 1864 karácsonyát követő napokban lezajlott titkos tárgyalásokról.569 Az is elképzelhető azonban, hogy csak Ferenc Józsefnek a magyar országgyűlés összehívására irányuló törekvéseiről tudott, és ebből vonta le következtetését. Jóllehet márciusban a firenzei kormány Ruspoli leveléből arról értesült, hogy a kiegyezés valószínűtlen,570 Deáknak a Pesti Naplóban április 16-án megjelent írása éppen ennek ellenkezőjéről tanúskodott. A Húsvéti cikk igen kellemetlen helyzetbe hozta Csákyt és Komáromyt az olasz kormány előtt. Csáky április 28-án reggel két órán keresztül tárgyalt Cerrutival, majd a követlezőket írta Komáromynak: „… szegény öreget majdnem őrülésig felhevült állapotban találtam. … a Deákról kerengő híreket olyanoknak tekinti, hogy meg van győződve, hogy azok egészen és tökéletesen megszakítanak minden összeköttetést köztünk és a kormány között”.571 A pesti comité külföldi képviselőinek helyzetét tovább rontotta, hogy júniusban Scovasso La Marmorának küldött újabb jelentésében beszámolt Ferenc József igen lelkes pesti fogadtatásáról. A konzul ismét jól értesültségéről tett tanúbizonyságot, amikor megírta, hogy Deák megállapodott a konzervatívokkal, és a magyarok kiegyezése az udvarral szinte biztosra vehető, bár még nem befejezett tény.572 Június végén egy hosszabb elemzés is készült az év eleje óta Firenzében székelő olasz kormány számára a Habsburg Birodalom belpolitikai helyzetéről és kormányzatának várható átalakulásáról. Szerzője, Costantino Nigra, párizsi olasz követ a hírlapok, illetve bizonyos Bécsből érkezett levelek közlései alapján vázolta fel Schmerling küszöbön álló menesztésének okait és a várható következményeket. Rávilágított, hogy Schmerling távozása, amelyet végső soron a pénzügyi nehézségek idéztek elő, a birodalmi centralizációs törekvések bukását jelenti. Visszatekintett az 1848 óta eltelt időszakra, és 567

MAE ASD Moscati VI/215. Artom–Cerruti, 1865. jan. 12. DDI V. 561. Scovasso–La Marmora, 1865. febr. 5. 569 Augusz 1864. dec. 27-én kereste fel először Deákot, majd 1865. jan. 27-én újra találkoztak. Ferenc József február 12-én fogadta el tárgyalási alapnak Deák javaslatát. Augusz Danielik János címzetes egri püspökön keresztül ajánlkozott fel, megbízását Albrecht főhercegtől kapta, de arról valószínűleg Ferenc József is tudott. (SOMOGYI É., 1976. 59-60.; CSORBA, 1984. 423-445.; SZABAD, 1976. 675-687.; KOVÁCS E., 1979. 1. 733.; HANÁK, 2001. 117-142.) 570 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, márc. 21. 571 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, ápr. 28. 572 DDI VI. 35. Scovasso–La Marmora, 1865. jún. 8. 568

136

ismertette a birodalom átalakítására irányuló különböző terveket, kitérve a liberális német nagypolgárság és az egyes tartományok konzervatív arisztokráciája között feszülő ellentétekre. Közölte, hogy Schmerling utódja valószínűleg Richard Belcredi lesz, ami a föderalisztikus gondolat győzelmét jelentené. Előrevetítette, hogy a miniszterelnök-váltás után Ferenc József össze fogja hívni a magyar országgyűlést, Pesten magyar királlyá koronáztatja magát, kinevezi a magyar kormányt, és lehetővé teszi a ’48-as törvényeken alapuló új magyar alkotmány elfogadását.573 Az olasz diplomáciai kar egyik legtekintélyesebb tagjának alapos jelentése nyilván igen fontos lehetett a hivatalos bécsi képviselettel nem rendelkező firenzei vezetés számára, amely továbbra is élénk érdeklődéssel kísérte Ausztria kül- és belpolitikai helyzetének folyamatos változásait. Augusztusban Ausztria és Poroszország aláírta a gasteini egyezményt, amelynek következtében Ausztria Holsteint, Poroszország pedig Schleswiget kapta meg. Ausztria, amely korábban sziléziai területek fejében lemondott volna Holsteinről, tulajdonképpen meghátrált, hogy elhárítsa a háborút.574 Bismarck azonban biztos volt benne, hogy az egységes Németország megteremtéséhez a Habsburg Birodalom legyőzésén keresztül vezet az út, ezért a firenzei porosz követ, Karl Usedom útján szövetségi ajánlatot tett Olaszország számára. Nigra augusztus végén egy bizalmas beszélgetésen közölte ezt III. Napóleonnal, és egyúttal ki is kérte a francia császár véleményét az Ausztria ellenes porosz–olasz szövetség létrehozásáról. Napóleon jónak látta a gondolatot, de világossá tette, hogy Franciaország semmiképpen nem kíván belekeveredni a várható konfliktusba. Éppen ezért aggodalmát fejezte ki Lombardia esetleges osztrák megszállása miatt, mert az a villafrancai szerződés, tehát Franciaország megsértését jelentette volna. Nigra azonban sokkal

valószínűbbnek

tartotta,

hogy

Ausztria

védekezésre

rendezkedik

be

a

Várnégyszögben, és erőit a Poroszország elleni támadásra összpontosítja. Ebben az esetben Napóleon azt javasolta az olasz kormánynak, hogy indítson támadást Dalmáciában, és lehetőleg érje el a magyar felkelés kirobbantását. A párizsi olasz követ ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a gasteini szerződés megkötésével nyert idő talán éppen arra lesz elég a bécsi udvarnak, hogy kiegyezzen a magyarokkal.575

573

DDI VI. 89-92. Nigra–La Marmora, 1865. jún. 30.– vö.: SOMOGYI É., 1976. 55-58.; ZACHAR, 1981. 41-43. 574 KOVÁCS E., 1968. 64-80.; DIÓSZEGI, 1994. 130. 575 DDI VI. 175-177. Nigra–La Marmora, 1865. szept. 2.

137

A firenzei kormány 1865 őszén egy újabb úton, a belügyminisztérium keretein belül működő velencei comitén keresztül igyekezett tájékozódni a magyarországi politikai viszonyokról. A velencei bizottság elnöke, Cavalletto arra kérte egyik munkatársát, Andrea Meneghinit, hogy javasolja a belügyminiszternek egy küldönc elküldését Bécsbe és Pestre.576

Válaszában

Meneghini

megosztotta

Cavallettóval

a

magyar

politikai

viszonyokkal kapcsolatos saját értesüléseit, amelyeket nem tudni, hogy honnan szerzett. A következő szavakkal írta le a helyzetet: „A magyar emigráció politikai és erkölcsi állapota a lehető legszomorúbb. Senki sincs soraiban, akinek tekintélye lenne hazájában, miközben még Klapka is egyre kevésbé népszerű a közvélemény előtt. Ami Deákot illeti, ő személyesíti meg az igazi magyar pártot, amely fajának ősi fölényét akarja. Egyébként nyitott a kiegyezésre, mert Ausztria támogatása nélkül más módon nem tudná fenntartani ősi kiváltságainak gyakorlását, amelynek visszaállításáért küzd”.577 Mindenesetre Meneghini beszélt Lanza belügyminiszterrel, aki a hasonló megbízatást már korábban is ellátó Giacomellit küldte Magyarországra.578 Giacomelli feladata az volt, hogy kipuhatolja, mennyire elszánt Deák a kiegyezés kérdésében, ezért november közepén Pesten találkozott a magyar politikussal. Giacomelli és Deák megbeszélésének tartalmát Cavalletto bizalmas levélben közölte La Marmorával. A beszámoló szerint Deák, bár nem volt teljesen biztos a kiegyezés megszületésében, valószínűnek hitte azt. Arra a kérdésre pedig, hogy mit tenne, ha Ausztria elutasítaná a magyarok ultimátumát, állítólag a következő szavakkal felelt: „Sohasem hazudtam; azt tanácsolnám hazámnak hogy várjon, annyira meg vagyok győződve arról, hogy Ausztriát a szükség erre a megoldásra fogja vezetni”.579 Az olasz kormánynak tehát többé nem lehettek kételyei az osztrák–magyar kiegyezési törekvések komolysága felől. Legfeljebb abban bízhatott, hogy vagy sikerül megoldania a velencei kérdést békés úton, vagy az érlelődő porosz–olasz–osztrák háború hamarabb robban ki, mint ahogyan a kiegyezési tárgyalások befejeződnek, és a bécsi udvar szorult helyzetét a magyarok megpróbálják kihasználni.

576

CARTEGGIO CAVALLETTO, 1967. 139-140. Cavalletto–Meneghini, 1865. okt. 21. CARTEGGIO CAVALLETTO, 1967. 142-144. Meneghini–Cavalletto, 1865. okt. 27. 578 CARTEGGIO CAVALLETTO, 1967. 147-148. Meneghini–Cavalletto, 1865. nov 5., 149. Cavalletto– Meneghini, 1865. nov. 6., uo. 152. Cavalletto–Meneghini, 1865. nov. 11. 579 CARTEGGIO CAVALLETTO, 1967. 149-151. Meneghini–Cavalletto, 1865. nov. 8.; CHIALA, 1902. 219-221. Cavalletto–La Marmora, 1865. nov. 18. (szó szerinti közlés) 577

138

8. Csáky és Komáromy kiútkeresései 1865-ben 1865 tavaszán szinte teljesen megszűnt az olasz kormány és a magyar emigránsok közti érintkezés. A firenzei vezetés pénzügyi gondokra hivatkozva nem folyósította a kért anyagi támogatást Csákyéknak, akiket a Húsvéti cikk megjelenése után már Cerruti sem bíztatott a szerződéskötés reményével.580 Csáky korábban jellemző bizakodása és lendülete is alábbhagyott, egyre csalódottabb hangvételű leveleket írt Komáromynak Genfbe.581 Rosszkedvét csak fokozta, hogy Éber követelni kezdte az előző év decemberében kölcsön vett 50 ezer frank visszafizetését, Csáky azonban ezt nem tudta teljesíteni.582 A fiatal gróf komoly anyagi nehézségekkel küzdött, amelyeket újabb kölcsönök felvételével igyekezett enyhíteni.583 Nem tudni pontosan milyen előzmények hatására, de szeptemberben a pesti magyar comité külföldi képviselői ismét egy emlékirat benyújtásával próbálkoztak támogatást szerezni az olasz kormánytól. Az irat az „Emlékirat Magyarország jelenlegi politikai viszonyairól, különös tekintettel az akciópárt mostani helyzetére” címet viselte. Természetesen szó esett benne a kiegyezési tárgyalásokról, amelyek megindítását Csákyék szerint nagyban elősegítette az a tény, hogy Ausztria Európa nagyhatalmaival baráti viszonyt alakított ki. Ráadásul Olaszország is lemondani látszott a Velence megszerzésére irányuló háborús törekvéseiről. A bécsi udvar és a magyarok közti közeledés fontos okaként Csáky és Komáromy megemlítették a pénzügyi nehézségeket is, és utaltak rá, hogy a kiegyezést elsősorban a konzervatív, udvarhű arisztokrácia támogatja. Kijelentették, hogy a nemzet többsége szíve mélyén a teljes függetlenséget óhajtja, de külső támogatás nélkül ezt nem tudja megvalósítani. Igyekeztek világossá tenni azt is az olasz kormány előtt, hogy a comité pénz és fegyverek hiányában nem tudja folytatni a szervezkedést, és a korábban elért eredmények is veszélybe kerülnek. Ugyanakkor késznek mondták magukat arra, hogy továbbra is együttműködjenek a firenzei vezetéssel, ha az ezt kívánja.584 Az emlékiratot számos olasz politikushoz, Cerrutihoz, Visconti-Venostához, Artomhoz, Ricasolihoz, Lanzához, Mordinihez és a pénzügyminiszterhez, Quintio Sellához is

580

MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, ápr. 28. MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, jún. 29., júl. 27. 582 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, jún. 29. 583 Frankfurtban egy Juffi, illetve egy Vignieras nevű üzletembertől kért kölcsönt. Ezen kívül otthonról is kért pénzt. A forrásokból nem derül ki, hozzájutott-e az összegekhez. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, jún. 8.) 584 DDI VI. 186-188. Komáromy–Cerruti, 1865. szept. 12. 581

139

eljuttatták.585 Ricasoli és Visconti-Venosta is levélben válaszolt Csákynak. Olaszország érdekei szempontjából igen fontosnak nevezték a pesti magyar comité tevékenységét és a kiegyezés megakadályozását, de a bíztató szavaknál többet nem tudtak adni.586 Ricasoli ugyanakkor egy Cerrutihoz írt levelében kijelentette, hogy Csáky nemcsak becsületes ember, de az ítélőképessége is kiváló. Utóbbi megállapítását arra alapozta, hogy Csáky értékelése a magyarországi viszonyokról megegyezett azzal, amit Ruspoli jelentett Bécsből.587 Mordini, Garibaldi bizalmasa volt az egyetlen, aki az emlékirat elolvasása után nemcsak erkölcsi, de anyagi támogatást is ajánlott a pesti comiténak. Válaszlevelében arra kérte Csákyt, hogy ismertesse, mennyi pénzre és időre van szüksége a „magyar akciópártnak” a felkelés kirobbantásához, mert akkor talán tudna pénzt szerezni tervükhöz.588 Csáky néhány nap múlva részletesen kifejtette Mordininek elképzeléseiket. Két utat vázolt fel: a kiegyezés megakadályozását a hamarosan megnyíló országgyűlésen, illetve a felkelés mielőbbi kirobbantását. Az első esetben elengedhetetlennek tartotta, hogy mindkét fél kötelezze magát az Ausztriával való megegyezés lehetőségének kizárására, és hogy a firenzei vezetés elismerje a Minghetti-kormány és a pesti comité között egy évvel korábban született megállapodást. Ezen kívül 500 ezer frankos évente folyósítandó segélyt kért a háború megindításáig, 600 ezer frankot pedig azonnal, hogy a politikai közvélemény befolyásolásával megakadályozhassák az udvar kiegyezési szándékait. A második lehetőség elfogadása esetén szintén szükségesnek tartotta a Minghetti-kormánnyal kötött megállapodás elfogadását. Feltételül szabta továbbá, hogy a firenzei vezetés azonnal kezdje meg a fegyverszállításokat a fejedelemségekbe és Szerbiába, illetve bocsásson a comité rendelkezésére 1 millió 500 ezer frankot. A további pénz folyósítására pedig a későbbiekben fokozatosan tartott igényt.589 A remény újra tettekre ösztönözte Csákyt, aki a fenti tervezet elkészítésével nagyjából egy időben jegyzőkönyvet írt alá két emigrációban élő román politikussal, Ion Ghica volt miniszterelnökkel és Ioan Balaceanu volt miniszterrel. A jegyzőkönyv megállapodást tartalmazott arra az esetre, ha Ghicának és Balaceanunak sikerül megdöntenie Cuza hatalmát. A megegyezés tartalmazta, hogy a két 585

DDI VI. 186-188. Komáromy–Cerruti, 1865. szept. 12.; MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, k. n.; MOL R 296. 11. t. Csáky–Ricasoli, k. n. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 660-661. 586 MOL R 296. 11. t. Visconti -Venosta–Csáky, 1865. szept. 25. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 660-661.; MOL R 296. 11. t. Ricasoli–Csáky, 1865. nov. 3. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 669. 587 MAE ASD Moscati VI/215. Ricasoli–Cerruti, 1865. nov. 19. 588 MOL R 296. 11. t. Mordini–Csáky, 1865. szept. 20. közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 659. 589 Csáky–Mordini, 1865. szept. 25. (fogalmazvány) közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 662-664.

140

állam kölcsönösen elismeri egymás függetlenségét és területének sérthetetlenségét. Leszögezték, hogy Erdélyt Magyarország, Bukovinát pedig a fejedelemségek területéhez tartozónak ismerik el. A románok Savoyai Amádé herceget kívánták meghívni országuk trónjára, amelyhez a pesti comité segítséget ígért. Ghica és Balaceanu vállalta, hogy hatalomra kerülésük után szerződést kötnek az olasz kormánnyal az Ausztria elleni háború feltételeiről, és nem akadályozzák meg a fejedelemségekből Erdélybe tervezett katonai betörést.590 A Cuza megbuktatására irányuló tervek, amelyek 1864 óta a magyar emigránsokat is foglalkoztatták, egyelőre nem váltak valóra. Mordininek sem sikerült az ígért támogatást kieszközölnie. Sella pénzügyminiszter novemberben közölte Csákyval, hogy az olasz kormány nem tud pénzt adni, legalábbis januárig semmiképpen sem.591 Szeptember 17-én Ferenc József december 10-re összehívta a magyar országgyűlést, és mind Csáky, mind Komáromy lépéseket tett annak érdekében, hogy képviselővé választassa magát. Csáky október 16-án Genfben kelt választási programjában „mindenekelőtt” a ’48-as alkotmány visszaállítását tűzte ki célul.592 Törekvései azonban hamarosan akadályokba ütköztek. Októberben a kassai csendőrség állásfoglalást kért a Helytartótanácstól arra vonatkozóan, hogy érvényben van-e még a Csáky ellen Pálffy Móric kívánságára 1864. március 23-án kiadott elfogatóparancs. A Helytartótanács nem találta nyomát az említett elfogatóparancsnak, ezért Pálffy utódja, Sennyey Pál báró a Kancellária segítségét kérte. Majláth György kancellár, válaszában közölte, hogy Csákyt az Almásy–Nedeczky-féle összeesküvésben való részvétellel gyanúsították, de az elfogására nem kerülhetett sor, mert külföldre távozott. Azt is hozzáfűzte, hogy visszatérése esetére a Helytartótanács elnöke valóban elrendelte elfogatását és a pesti katonai bíróság elé állítását. Ez utóbbi bíróság azonban 1865 őszén már nem működött. Sennyey, Majláth tanácsára további adatokat kért a katonai főparancsnokságtól, amely azonban csak a bíróság elé állítás kellő megalapozására alkalmatlan bizalmas rendőri közléseket talált. Sennyey ezért november 19-én kelt levelében Majláth belátására bízta, hogyan jár el akkor, ha Csáky tényleg megjelenik az országban.593 Ennek esélyét azonban csökkentette, hogy a fiatal gróf ellen állítólagos hitelezői, Geduldiger Adalbert, Hille 590

DDI VI. 198-200. (tisztázat), MOL R 296. 11. t. (fogalmazvány). Csáky–Cerruti, 1865. szept. 25. A fogalmazványt közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 662-664. (Nyulásziné Straub Éva az aláírás nélküli fogalmazványt Csákynak tulajdonította. A szerző valószínűleg tényleg ő volt, de Komáromy írta alá.) 591 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, nov. 10. 592 MOL R 296. 1. t. „A lőcsei választókerület t. választóihoz”, 1865. okt. 16. 593 MOL D 191. 1865: 5489., 5710., 5771., 5983., 6278.

141

Ferenc és Polatsek Ignác október 16-án csődeljárási kérelmet nyújtottak be a megyei törvényszékhez. A megyei törvényszék két nap múlva első fokon elutasította a kérelmet, mert indoklása szerint a hitelezők nem bizonyították a tartozást. Geduldiger, Hille és Polatsek azonban október 21-én fellebbezést adtak be a kerületi váltótörvényszékhez. A Kancellária ekkor, nyilván mert Csáky személye amúgy is a látókörébe került, jelentést kért az ügyről Szepes megye főispáni helytartójától. A főispáni helytartó közlése szerint a megyében ismert tény volt, hogy a csődeljárás kezdeményezése mögött valójában Csáky Ágoston gróf,594 Tivadar nagybátyja állt. Csáky Ágoston ugyanis saját fia, Albin595 számára akarta a képviselői tisztséget biztosítani. A főispáni helytartó azt is megjegyezte, hogy ha Csáky Tivadar hazatérne, egészen biztosan zajos lelkesedéssel fogadnák, és képviselővé választanák. Felvetette ugyanakkor, hogy vajon jó lenne-e a kormányzatnak, ha az 1861-ben a Határozati Párthoz tartozó és „az emigrációval szoros összeköttetésben álló” Csáky Tivadar képviselő lenne a következő országgyűlésen.596 Csáky Tivadar, minden bizonnyal a csődeljárás hatására, november 18-án levélben jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől. Elhatározásának konkrét okát nem közölte, de utalt rá, hogy személyét támadások érték.597 A lőcsei választókerület országgyűlési képviselője így 1865ben Csáky Tivadar unokatestvére, Csáky Albin lett. Komáromy György képviselőjelöltsége szintén foglalkoztatta a hatóságokat, mivel a Kancellária értesülése szerint a bihari földbirtokos november elején lázító kijelentéseket tett. A kancellár közölte Bihar megye főispánjával, miszerint: „Komáromy György … oly formán nyilatkozott volna, hogy az országgyűlésen nemcsak a megválasztott képviselők fognak tanácskozni, hanem azon egy láthatatlan hatalom is részt veend, a forradalom hatalma, Kossuth és Garibaldi szelleme, melyek a közjogi vitákat nem fogják tétlenül hallgatni, hanem észrevétlenül vezetni”. A kancellár nyomozásra utasította a bihari főispánt az ügyben, aki azonban válaszában kijelentette, hogy Komáromy az állítólagos beszéd elhangzásakor még külföldön volt, és tudomása szerint azóta is ott tartózkodik. Hozzátette, hogy Komáromynak a megyében lakó két fia, András és György olyan „hallgatag, szerény és igénytelen” fiatalemberek, hogy ők aligha tettek ilyen nyilatkozatot 594

Csáky Ágoston gróf (1803–1883) Szepes megye főispánja volt. Csáky Albin gróf (1841–1912) országos szintű politikai pályafutása éppen az 1865–68. évi országgyűlésen kezdődött. 596 MOL D 191. 1865: 5787., 5895. 597 MOL R 296. 1. t. „Szepes Várallya tisztelt tanácsához és közönségéhez”, ill. „A lőcsei választókerület t. választóihoz”, 1865. nov. 18. 595

142

apjuk nevében.598 A főispán megállapításai ellenére valószínűnek tűnik, hogy a fenti kijelentések mégis Komáromytól származtak, jóllehet a képviselőjelölt az említett időpontban még valóban Genfben tartózkodott. Komáromy és Csáky azon korábbi terve, hogy az országgyűlés idején felkelést robbantanak ki, egybevág a beszéd tartalmával, ezért az egyfajta politikai üzenetként is értékelhető, még ha nem is világos, hogyan jutott el a hazába. Érdekes, de a források alapján nem tisztázható kérdés, hogy a Kossuthra való hivatkozás Komáromytól származott-e, vagy azt esetleg már a későbbi szóbeszéd tette hozzá. Csáky, november 10-én kelt levelében azt javasolta Komáromynak, hogy mindenképpen menjen haza. Ő ugyanakkor kijelentette, hogy maradni kíván. Mivel január előtt nem számíthattak az olasz kormány anyagi segítségére, fegyveres szervezkedésre nem gondolhattak. Csáky ugyanakkor kedvezőnek tartotta volna, ha az egykori határozatiak már az országgyűlés kezdetén „életjelet” adnak magukról. Úgy vélte, ha Ghyczy Kálmán elnök, Tisza Kálmán pedig alelnök lenne, az előmozdítaná ügyüket.599 A levélből nem derül ki, hogy pontosan milyen „életjelre” gondolt Csáky, talán valamilyen hazafias hangvételű nyilatkozatot képzelt el, amely legalább arra alkalmas lett volna, hogy jó színben tüntesse fel pártjukat az olasz kormány előtt. Komolyabb, a kiegyezést egyértelműen elutasító fellépésre azonban akkor sem számíthatott volna, ha az egykori határozatiak többséget szereznek a törvényhozásban. Pontosan tudnia kellett, hogy párttársainak nagyobb része már 1861-ben is ellenzett minden olyan lépést, amivel az országgyűlés feloszlatását és a fegyveres harc kirobbanását kockáztatták volna. Ez utóbbihoz ráadásul a külső feltételek is hiányoztak. Csáky számításait mindenesetre keresztülhúzta a választások eredménye. A Deák-párt biztos többséget szerzett, a jelentősen meggyengült egykori határozatiak pedig most már ténylegesen is két csoportra, a balközépre és a szélsőbalra bomlottak.600 Komáromy november végén Genfben értesült arról, hogy Szatmár megye bárándi

598

MOL D 191. 1865: 5916. MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1865. nov. 10. Ghyczy 1865 májusában aggodalmas és egyben kritikus hangvételű levelet írt Deáknak, amelyben kijelentette, hogy a címzett a konzervatív arisztokraták befolyásának engedve túlságosan nagvonalú engedményeket tett az udvarnak. Elsősorban azt kifogásolta, hogy Deák beleegyezett abba, hogy előbb koronázzák meg Ferenc Józsefet, és csak utána kerüljön sor a magyar alkotmányosságot visszaállító törvény szentesítésére. A levél tartalma és Deák felháborodása hamarosan közismertté vált a pesti politikai körökben, ezért sokan, – köztük nyilván Csáky is –, már ekkor feltételezték, hogy a következő országgyűlésen Ghyczy a Határozati Párthoz fog csatlakozni. (SZIGETI, 2003. 110-116.) 600 A konzervatívok 21, a Deák-párt 180, a balközép 94, a szélsőbal 20 képviselői helyett szerzett (az erdélyi képviselők nélkül). (KOVÁCS E., 1979. 1. 748.) 599

143

kerületének országgyűlési képviselőjévé választották, és hamarosan hazautazott.601 Csáky pedig külföldön maradt, továbbra is a nemzetközi viszonyok kedvezőbb alakulására várva.

601

Komáromy értesítette Klapkát képviselővé választásáról, és még hazautazása előtt találkozni szeretett volna a tábornokkal. (MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1865. nov. 30. – vö.: TOTH, 1973. 271.) A meglehetősen rossz kedélyű Klapka azonban pénzügyi gondokra hivatkozva nem utazott Genfbe. (MOL R 296. 11. t. Klapka–Komáromy, 1865. dec. 3.) Komáromy Cerrutinak is bejelentette hazautazását. (DDI VI. 284-285. Komáromy–Cerruti, 1865. dec. 22. Itt Csákyt tüntették fel a levél szerzőjeként, de ő valószínűleg csak továbbította azt.)

144

IV. A CSÁKY–KOMÁROMY-FÉLE SZERVEZKEDÉS AZ 1866. ÉVI HÁBORÚ IDEJÉN ÉS KOSSUTH VÁDJAI (1866–1867) 1. Készülődés a háborúra: a porosz–olasz szövetség és nemzetközi háttere Poroszország nagyjából a gasteini szerződés megkötésével egy időben, 1865 augusztusában

olyan

ajánlatot

tett

Olaszország

számára,

amellyel

a

későbbi

szövetségkötést készítette elő. Bismarck azt javasolta La Marmorának, hogy Olaszország és a Zollverein kössön kereskedelmi egyezményt.602 Miután III. Napóleon Nigra párizsi olasz követ előtt nemcsak helyeslését fejezte ki, de azt is megjegyezte, hogy szívesen tárgyalna Bismarckkal a kérdésről,603 a porosz kancellár októberben Biarritzban meglátogatta őt. A titkos tárgyaláson a francia császár közölte Bismarckkal, hogy hajlandó közreműködni a porosz–olasz szövetség létrehozásában.

604

Franciaország, amint azt III.

Napóleon Nigrának kifejtette, nem kívánt fegyveresen beavatkozni a várható háborúba. A kontinentális Európa vezető államaként azonban igyekezett irányítása alatt tartani az eseményeket, mert azok végkifejletétől hatalmi helyzetének erősödését és területének gyarapodását várta. A francia császár nemcsak abban reménykedett, hogy Ausztria és Poroszország egyaránt meggyengül a háborúban, hanem abban is, hogy országa a berlini kormány jóváhagyásával Rajna menti területeket szerezhet. A velencei kérdés megoldásában játszott közvetítő szerepe pedig az olasz külpolitikára gyakorolt befolyását erősíthette tovább.605 La Marmora tábornok azonban, jóllehet nem zárkózott el a Poroszországgal való szövetségkötéstől, továbbra is bízott a velencei kérdés békés rendezésében. Arra számított, hogy a német egység ügye kapcsán egyre inkább szorult helyzetbe kerülő Ausztria előbbutóbb kénytelen lesz megegyezni Olaszországgal, mert csak így kerülheti el a kétfrontos háborút. Az olasz miniszterelnök ezért 1865 októberében Bécsbe küldte Alessandro Malaguzzi Valeri grófot. Az osztrák császári udvarban kiváló kapcsolatokkal rendelkező modenai arisztokrata azt a megbízatást kapta, hogy folytasson titkos tárgyalásokat Velence átadásának feltételeiről. La Marmora Tirol többségében olaszok lakta déli részének 602

LA MARMORA, 1879. 66. DDI VI. 175-177. Nigra–La Marmora, 1865. szept. 2. – vö.: „Az olasz diplomácia értesülései osztrák– magyar kiegyezési tárgyalásokról 1865-ben” c. fejezet. 604 DIÓSZEGI, 1994. 131. 605 GALLAVRESI, 1922. 80-82.; SABBATUCCI –VIDOTTO, 1995. 138. 603

145

Olaszországhoz csatolását is felvetette, de Malaguzzi Valeri figyelmeztette őt, hogy ez a terület a Német Szövetség része. Velence átadásáért cserébe az olasz kormány anyagi kártérítést ajánlott a Habsburg Birodalomnak. A bécsi udvar azonban, amelyben jelentős befolyással rendelkeztek a Habsburg család korábban Itáliából elűzött tagjai is, elzárkózott Velence átadásától, így Malaguzzi Valeri tárgyalásai decemberre kudarcba fulladtak.606 La Marmora ennek ellenére 1866 márciusában újabb megoldási javaslattal állt elő. Felvetette, hogy a Habsburgokat a román fejedelemségekkel kárpótolhatnák Velence elvesztése miatt. Ennek lehetőségéről már az 1863. évi lengyel szabadságharc idején tárgyaltak az európai hatalmak. 1866 tavaszán azért merülhetett ismét fel ez a terv, mert Bukarestben a közösen fellépő konzervatívok és liberálisok februárban megbuktatták Cuzát. Ausztria azonban ezt az ajánlatot is elutasította.607 A Poroszország és Olaszország közötti közeledés viszont folytatódott. 1866 januárjában megkezdődtek a tárgyalások a kereskedelmi egyezményről, amelynek megkötésére március 12-én került sor. Bismarck nagyjából ezzel egy időben arra kérte La Marmorát, hogy küldjön egy magas rangú olasz katonatisztet Berlinbe, akivel a szövetségi szerződés feltételeit megtárgyalhatják.608 Az olasz miniszterelnök Giuseppe Govone tábornokot609 jelölte ki erre a feladatra. Govone március 14-től kezdve több jelentést is küldött a porosz fővárosból Bismarckkal folytatott tárgyalásairól, amelyeken Giulio Cesare Barral, berlini olasz követ szintén részt vett. A feltételek kidolgozására – a firenzei kormánynak küldött felvetések útján –, III. Napóleon is befolyást gyakorolt. Az április 8án aláírt szövetségi szerződésben Olaszország vállalta, hogy a porosz–osztrák háború kirobbanását követően megtámadja Ausztriát. A megállapodás három hónapra szólt, a firenzei kormány kötelezettségvállalása ezt követően érvényét vesztette. Poroszország tehát magára vállalta a kezdeményezést, azt ugyanakkor kikötötte, hogy Olaszország nem tarthat igényt Dél-Tirolra.610 A két szövetséges állam igen eltérő politikai és katonai körülmények között készült a háborúra. Nemcsak a firenzei, de az európai vezető körökben is elterjedt volt az a nézet, hogy a harcok a déli fronton Olaszország gyors győzelmével fognak zárulni. Ausztria 606

GALLAVRESI, 1922. 41-61. SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 137-138. 608 LA MARMORA, 1879. 73.; SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 138. 609 Giuseppe Govone (1825–1872) régi piemonti nemesi családban született. 1848–49-ben harcolt a piemonti seregben. Az 1850-es években Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban és Zürichben is teljesített katonai jellegű megbízatásokat. 1869–70-ben hadügyminiszter volt. (UBERTO GOVONE, 1929. XXVIII-XXXII.) 610 LA MARMORA, 1879. 132.; GALLAVRESI, 1922. 62-98.; SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 139. 607

146

ugyanis jóval kisebb létszámú haderővel rendelkezett Itáliában, mint ellenfele, és a várható porosz támadás miatt erősítést sem tudott küldeni. Csakhogy a fiatal olasz állam katonasága súlyos gondokkal küzdött. Az egységes állam megteremtése után a piemonti hadsereget bővítették ki, a tisztek túlnyomó többsége az északi arisztokrácia soraiból került ki. Az egykori Nápolyi Királyság haderejét felszámolták, az elbocsájtott katonák jó része brigantinak állt, őket erőszakkal igyekeztek megfékezni. A déli fiatalemberek jelentős hányada megszökött a sorozások elől, amelyek anyagi és adminisztrációs okokból amúgy is késtek. Az állam pénzügyi gondjai miatt a hadi kiadásokat szűkre kellett szabni, ezért a hadsereg gyengén felszerelt, a katonai létesítmények rossz állapotúak voltak. Nehézségek adódtak a hadvezetés kapcsán is. II. Viktor Emánuel szerette volna személyesen irányítani a hadműveleteket, de azután letett erről. Vezérkari főnökké Enrico Cialdini tábornokot akarta kinevezni, ő azonban ezt visszautasította. Végül a vezérkari főnök a Cialdinivel egyébként igen rossz viszonyban lévő La Marmora lett, aki előzőleg lemondott miniszterelnöki tisztségéről. Egységes haditervet nem fogadtak el, a Cialdini parancsnoksága alatt a Pó mellett és a La Marmora irányításával a Mincio folyó mellett állomásozó csapatok hadmozdulatait nem hangolták össze.611 A porosz vezetés attól tartott, hogy az olasz hadsereg tevékenysége a Várnégyszög ostromára fog korlátozódni, és az hosszú ideig elhúzódó háborúhoz vezethet. A porosz sereg, Bismarck haderőreformjának köszönhetően jóval erősebb és korszerűbb volt, mint az olasz, a kancellárnak ennek ellenére nem volt könnyű dolga. A közvélemény és I. Vilmos nehezen fogadta el az Ausztria elleni háború szükségességét, amelyet több német állam, köztük Bajorország, Württemberg, Szászország és Hannover is ellenzett. Bismarck ennek ellenére abban bízott, hogy a Helmuth von Moltke vezérkari főnök irányítása alatt álló sereg gyors ütemben fog előrenyomulni Bécs felé.612 Bár korábban kijelentette, hogy Poroszország és Olaszország hadműveleteinek nem kombinált, hanem szimultán módon kell zajlaniuk, májusban mégis kísérletet tett az olasz hadmozdulatok befolyásolására. Theodor von Bernhardi személyében titkos megbízottat küldött Olaszországba, aki azt a feladatot kapta, hogy rábírja az olasz hadvezetést a Várnégyszög megkerülésére és a Duna mentén az osztrák főváros irányába történő előrenyomulásra. La Marmora és Cialdini azonban egyaránt elutasította Bernhardi javaslatát.613 611

SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995.140-141. GALLAVRESI, 1922. 62-98. 613 BERNHARDI, 1897. 1-15.; CHIALA, 1902. 196-240. 612

147

Májusban Ausztria kísérletet tett arra, hogy elkerülje a kétfrontos háborút. Felajánlotta, hogy átadja Velencét Franciaországnak, ha az rábírja a semlegességre Olaszországot. III. Napóleon kongresszus összehívását javasolta, amit Olaszország és Poroszország is elfogadott ugyan, de az előző hetekben megkezdett fegyverkezést nem állították le. Június elején Mensdorff-Pouilly osztrák külügyminiszter bejelentette, hogy Ausztria csak akkor venne részt a kongresszuson, ha az nem járna egyik résztvevő ország területének növekedésével sem. Ez a kikötés az érintettek számára elfogadhatatlan volt, így a kongresszus meghiúsult. A következő hetekben Poroszország felmondta a gasteini egyezményt, megszállta Holsteint, majd miután a Német Szövetség emiatt eljárást kezdeményezett, június 15-én hadat üzent Ausztriának. Egy héttel később La Marmora átkelt seregével az olasz–osztrák határt jelentő Minción, és ezzel Olaszországban is kezdetét vette a háború.614 2. A magyar politikai emigráció a háború előestéjén Az

Olaszország

és

Poroszország

Ausztria

elleni

háborújának

várható

kirobbanásáról szóló hírek újra reményekkel töltötték el a magyar emigránsokat. A tervezett magyar szabadságharc támogatását ezúttal már nemcsak az olasz, hanem a porosz kormánytól is várták. Kossuth, akit az előző két évben részben a kedvezőtlen nemzetközi helyzet, részben felesége betegsége és halála visszatartott a cselekvéstől, 1866 tavaszán a firenzei és a berlini vezetésnél is lépéseket tett annak érdekében, hogy az Ausztria elleni háborúba a magyarokat is bevonják. A porosz fővárosban Kiss Miklós képviselte Kossuthot. A Párizsban élő Kiss 1861 óta ismerte Bismarckot, aki akkor a francia fővárosban szolgált hazája követeként. A magyar ezredest sógora, az 1860 és 1862 között külügyminiszteri tisztséget betöltő Edouard Antoine Thouvenel mutatta be a porosz diplomatának.615 Kiss 1865 őszén vasúti vállalkozásai miatt Poroszországba utazott, és ezt megelőzően felajánlotta Kossuthnak, hogy megbeszélést folytat Bismarckkal a tervezett magyar

szabadságharc

és

Poroszország

várható

Ausztria

elleni

háborújának

összehangolásáról. Kossuth válaszul Ludvighon keresztül ellátta utasításokkal Kisst, aki

614 615

LA MARMORA, 1879. 221-266.; GALLAVRESI, 1922. 62-98.; SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. 141. SEHERTHOSS, 1881. júl. 2., júl. 3., júl. 4.; – vö.: KIENAST, 1902. 34-36.; LUKÁCS, 1984. 48.

148

azonban ekkor mégsem tudott találkozni a porosz kancellárral.616 A porosz–olasz szövetség megkötése után, 1866 májusában Kiss ismét Berlinben utazott, és ekkor már sikerült Bismarckkal találkoznia. A kancellár nem zárkózott el a magyarokkal való együttműködéstől, de kijelentette, hogy egyelőre csak Kissel akar tárgyalni. Ugyanakkor megkérte őt, hogy megbeszélésükről értesítse Kossuthot, Klapkát és Perczelt. Kiss, Kossuth utasításának megfelelően, egy szerződéstervezetet készített a porosz kormány számára. Ez tartalmazta, hogy létrehoznak egy poroszországi magyar légiót, amely a porosz sereggel együtt betör majd Magyarországra, illetve, hogy a berlini vezetés nem köt különbékét. A feltételek között szerepelt az is, hogy a felkelés várható költségének, 5 millió franknak a felét a porosz kormány fizeti, míg a másik felét a magyarok az olasz vezetéstől fogják kérni. Bismarck a király határozatlanságára és a nemzetközi helyzet bizonytalanságára hivatkozva egyelőre nem kívánt semmilyen szerződést aláírni, de szóban egyetértéséről biztosította Kisst. Kiss ennek tudatában május 24-én Kossuthhoz írt levelében sikeresnek értékelte a porosz kancellárral folytatott tárgyalásait.617 A további egyezkedést azonban megzavarta, hogy júniusban Csáky is Berlinbe érkezett, és Bismarck előtt – Kiss állítása szerint –, „a nemzet megbízottjaként” lépett fel.618 Csáky már 1865-ben kísérletet tett arra, hogy felvegye a kapcsolatot a porosz kormánnyal,619 de törekvése csak 1866 májusában járt sikerrel. A hónap közepén, valószínűleg Cerruti közbenjárásának köszönhetően, fogadta őt a firenzei porosz követ, Karl Georg Usedom.620 Usedom tetszését megnyerte a magyar szabadságharc terve. A porosz követ ugyanis elégtelennek ítélte az olasz kormány katonai előkészületeit, és úgy gondolta, hogy az csak akkor fog komoly háborút vívni Ausztria ellen, vagyis az Isonzót átlépve

előrenyomulni

Bécs

felé,

ha

Magyarországon,

Horvátországban

és

a

Határőrvidéken felkelés robban ki.621 Ezt a meggyőződését megosztotta a május végén 616

MOL R 90. 4364. Kiss–Kossuth, 1865. okt. 17., uo. 4365. Kossuth–Kiss, 1865. nov. 3., uo. 4366. Kossuth–Kiss, 1865. nov. 7., uo. 4368. Ludvigh–Kossuth, 1865. nov. 21. 617 MOL R 90. 4388. Kossuth–Kiss, 1866. máj. 8., uo. 4399. Kossuth–Kiss, 1866. máj. 20.; KLI VI. 131132. Kiss– Kossuth, 1866. máj. 14., uo. 133-139. Kiss–Bismarck, 1866. máj. 21., uo. 147-148. Kiss–Kossuth, 1866. máj. 24. 618 MOL R 90. 4468. Kiss–Kossuth, 1866. jún. 14. 619 MAE ASD Moscati VI/215. Usedom–Cerruti, 1865. máj. 5. Usedom 1865 májusában betegségére hivatkozva elutasította a Csákyval való találkozást, amit Cerruti ajánlott neki. 620 DDI VI. 686. Csáky–Cerruti, 1866. máj. 15. 621 La Marmorát – miniszterelnökként folytatott politikája miatt –, már a háború előtt és alatt érték olyan vádak, hogy nem akar komoly fegyveres összeütközést Ausztriával, inkább a velencei kérdés diplomáciai megoldására számít. A háború után pedig mind az olasz közvélemény, mind a poroszok La Marmorát tartották felelősnek azért, hogy Olaszország vereséggel fejezte be a háborút. La Marmora valószínűleg tényleg jobban bízott a francia diplomáciában, mint hazája és Poroszország katonai erejében, utólag azonban

149

Firenzébe érkező titkos porosz katonai megbízottal, Bernhardival,622 akinek június 3-án bemutatta Csákyval együtt meglátogatta Bernhardit. A magyar gróf a titkos megbízott előtt is kifejtette a pesti comité szándékait és a szervezkedés állását. Ez utóbbiról – a Bernhardi naplójában olvasható feljegyzés szerint –, közölte, hogy a bizottmány az egész országra kiterjedő titkos katonai hálózattal rendelkezik, amely azonban nincs kellőképpen felszerelve fegyverekkel. Úgy gondolta, hogy a császári seregek fegyverraktárainak kifosztásával, valamint a Szerbiából és a román fejedelemségekből történő szállításokkal meg fogják tudni oldani ezt a kérdést. Egy térkép segítségével azt is elmagyarázta, hogy az országot hadműveleti szempontból három részre osztották. A sereg gyülekező helyéül a Tisza vidékét jelölték ki, a hegyvidékeken gerillaharcokat kívántak kezdeni, míg az ország középső területén nem terveztek komolyabb harcokat. Közölte, hogy hadügyminiszterré Vettert, a hadsereg parancsnokává Klapkát szándékoznak kinevezni, míg a Határőrvidéken és Horvátországban Türr, a Székelyföldön Bethlen fogja irányítani a felkelést, a román területről történő fegyverszállításért pedig Éber felel. Kifejtette, hogy a magyar trónra Leuchtenberg ifjú hercegét, II. Sándor cár rokonát kívánják meghívni,623 mert ezzel elháríthatják az orosz intervenció veszélyét. Kossuthot uralomvágyónak nevezte, és azt állította róla, hogy nincs befolyása Magyarországon. Deákról pedig azt mondta, hogy tud a pesti comité terveiről, illetve tevékenységéről, és helyesli azt.624 Egy emlékiratot is átadott

visszautasította az őt ért vádakat. Ezért jelentette meg 1873-ban „Un po’ più di luce” címen emlékiratait, amelyben azt is kijelentette, hogy nem ő kezdeményezte a magyarok bevonását az Ausztria elleni háborúba, hanem Bismarck. A könyv óriási felháborodást váltott ki Németországban, és átmenetileg diplomáciai feszültséget idézett elő a két szövetséges állam között. (A vitához kapcsolódó anyagokat l.: MAE ASD Moscati VI/218) 622 BERNHARDI, 1897. 14-19. 623 Leuchtenberg 1852-ben elhunyt hercege, Miksa, I. Miklós cár Mária nevű lányának férje volt. „Leuchtenberg ifjú hercege” név alatt valószínűleg az ő legidősebb fiát, az 1843-ban született Miklóst értették. 624 Az olasz kormány 1865-ben, miután tudomást szerzett Deák és a bécsi udvar kiegyezési tárgyalásairól, azt tanácsolta Csákyéknak, hogy szerezzenek tőle jóváhagyást terveikhez. A firenzei vezetés ugyanis úgy vélte, hogy a magyar szabadságharc nagy valószínűséggel csak akkor fog kirobbanni, ha Deák akár a kedvezőbb megállapodás kikényszerítésének, akár a függetlenség kivívásának reményében nem zárkózik el teljesen a fegyveres megoldástól. Ezen meggyőződésüket a porosz kormánynak is tudtára adták egy 1866. június elsején készített emlékiratban. (DDI VI. 738-741. „Promemoria”) Csáky még 1865-ben kérte Komáromyt, hogy esetleg Károlyi grófné segítségével szerezzen egy „levelet” Deáktól. (MOL R 296. 11. t. Csáky– Komáromy, 1865. ápr. 28.) Komáromy biztosan nem kapott jóváhagyást Deáktól, aki még az olasz kormány megbízottjai előtt is világossá tette, hogy nem kívánja kihasználni Ausztria esetleges szorult helyzetét. (CHIALA, 1902. 219-221. Cavalletto–La Marmora, 1865. nov. 18. /szó szerinti közlés/; CARTEGGI RICASOLI, 1967. 227-230.) 1866. május 31-én, tehát a háború előestéjén Klapka szóba hozta Irányi előtt, hogy a „hatalmasságok” írásos beleegyezést akanak Deáktól a magyar szabadságharc tervét illetően, ezt azonban mindkét magyar emigráns képtelenségnek tartotta. (MOL R 90. 4420. Irányi–Kossuth, 1866. máj. 31.) Júliusban Kossuth is figyelmeztette Ricasolit, hogy Deák és az ő politikai elvei kizárják egymást,

150

Bernhardinak, ami a szóban előadottakon kívül azt is tartalmazta, hogy amint kitör a felkelés, a Debrecenben összeülő országgyűlés ki fogja mondani a Habsburg-ház trónfosztását. Bernhardi később – amint naplójában írja –, Usedom előtt meglehetősen gyengének nevezte a magyarországi felkelés tervét, egyedül a Határőrvidéken kirobbantandó, Garibaldi dalmáciai partraszállásával összekapcsolt háborút tartotta esélyesnek a sikerre.625 A Csáky által elmondottak valóságtartalmával kapcsolatban ugyanakkor nem fogalmazott meg kételyt. Olyannyira nem, hogy Usedommal együtt ők beszélték rá június elején Bismarckot a Csákyval folytatandó megbeszélésre.626 A magyar gróf június 10-én érkezett Berlinbe, ahol ugyanekkor Türr, Klapka és Kiss is jelen volt. Június 12-én táviratban közölte Cerrutival, hogy a porosz kancellár előző napi értekezésükön elfogadta a comité tervét.627 Kiss viszont kétségbeesett levélben értesítette Kossuthot, hogy Csáky nagyjából magávé tette ugyan a volt kormányzó feltételeit, de éppen a lényeghez nem ragaszkodott. Sikerült elfogadtatnia a magyar légió felállításának és a porosz betörésnek a tervét, továbbá ígéretet kapott az anyagi támogatásra, nem szabta azonban feltételül a szerződéskötést.628 Ennek hiányában pedig semmilyen biztosíték nem volt arra, hogy Poroszország nem hagyja magára a magyar felkelést, ha érdekei úgy kívánják. Bismarck szemében azonban valószínűleg éppen ez tette Csákyt kellemes tárgyalópartnerré. Pedig Bismarck korábban többször is elutasította a magyarok támogatására vonatkozó, Olaszországból érkező sürgetéseket. Április 29-én Cerruti felszólította a berlini olasz követséget, hogy beszéljék rá Bismarckot a magyaroknak nyújtandó 5 millió frankos anyagi támogatásra.629 A porosz kancellár viszont – még a Kissel folytatott tárgyalások előtt –, kijelentette, hogy nem ismeri a tervezett magyar felkelés részleteit, de Poroszország ekkora összeget nem tud áldozni erre az ügyre.630 Május végén Usedom igyekezett őt együttműködésről tehát szó sem lehet. (KLI VII. 243.) Csáky nyilvánvalóan azért állította az említett valótlanságot Bernhardi előtt, hogy nagyobb esélye legyen a porosz vezetés bizalmának elnyerésére. 625 BERNHARDI, 1897. 31-36. 626 BERNHARDI, 1897. 18-19.; CHIALA, 1902. 275. – vö.: GALLAVRESI, 1922. 83. 627 DDI VI. 775. Csáky–Cerruti, 1866. jún. 12. 628 MOL R 90. 4468. Kiss–Kossuth, 1866. jún. 14. 629 DDI VI. 620-621. Cerruti–Quigini Puliga, 1866. ápr. 29. 630 LA MARMORA, 1879. 192. Govone–La Marmora, 1866. máj 2. /szó szerinti közlés/ La Marmora, 1873ban megjelent emlékirataiban azt állította, hogy a magyarok támogatásának felvetése a porosz kormány előtt Govone saját kezdeményezése volt, mivel ő ilyesmire nem adott utasítást. (LA MARMORA, 1879. 192.) Govone viszont tagadta ezt az állítást emlékirataiban, mivel ő a La Marmora által irányított külügyminisztériumból kapta az utasítást. Arra gondolt, hogy La Marmora talán „feledékenységből” hárította át rá a felelősséget. (GOVONE, 1929. 172.) Cerruti azonban már 1869 nyarán beismerte Ricasoli titkára, Celestino Bianchi előtt, hogy akkoriban La Marmora tudta nélkül intézte a magyar ügyeket. Bianchi ezt az

151

meggyőzni a pesti comitéval való kapcsolatfelvétel jelentőségéről,631 június elsején pedig egy olasz diplomata, valószínűleg Cerruti, hosszú emlékiratban érvelt a magyar emigránsok támogatása mellett.632 Bismarck végül engedett. Fogadta Csákyt, és nyilvánvalóan felismerte, hogy a pesti comité ajánlkozása nagyon kedvező a porosz érdekek szempontjából. Olyan eszközt nyert vele, amely közelebb vitte céljai eléréséhez, és amelyért nem kellett nagy árat fizetnie, mert nem járt együtt a magyar függetlenségért való politikai kötelezettségvállalással. Bismarck elsősorban úgy tekintett a magyar felkelésre, mint Ausztriát gyengítő tényezőre. Természetesen azzal a feltétellel szándékozott beleegyezni a magyarok anyagi támogatásába és a Magyarországra történő betörésbe, hogy Olaszország is vállalja ugyanezt. Arra számított, hogy ha az olasz vezetés ilyen módon elkötelezi magát, akkor nem tud többé meghátrálni a harcok elől, vagy csak védekező háborút folytatni. Éppen ezért a porosz kancellár Csákyval történt megbeszélését követően, a háború kirobbanását megelőző néhány napban Barral, berlini olasz követen és Usedom, firenzei porosz követen keresztül nyomást gyakorolt az olasz kormányra, hogy az is állapodjon meg a magyarokkal.633 Törekvései azonban La Marmora ellenkezése miatt nem jártak sikerrel.634 La Marmora korábban is elzárkózott a magyar forradalmi törekvések támogatásától, és ezen az álláspontján az Ausztria elleni háború esélyének növekedése sem változtatott. Hajthatatlanságára némi magyarázatot ad az a bizalmas jelentés, amelyet 1866. május 6-án küldött neki az akkor konstantinápolyi követként szolgáló Visconti-Venosta. ViscontiVenosta ezt megelőzően Pesten beszélgetést folytatott néhány képviselővel. Informátorai kijelentették, hogy „a magyarok” belefáradtak a küzdelmekbe, és elkedvetleníti őket a súlyos pénzügyi helyzet is. A felkelés kirobbanását csak a bécsi udvar provokációja vagy valamilyen „hatalmas és váratlan megrázkódtatás” esetén tartották elképzelhetőnek, de egyiket sem tekintették valószínűnek. Visconti-Venosta azt is közölte miniszterelnökével, hogy „a magyarok” nem szándékoznak kihasználni Ausztria szorult helyzetét, a magyar

értesülését megírta Michelangelo Castelli szenátornak, akinek a levelezése 1891-ben nyomtatásban is megjelent. (CARTEGGIO CASTELLI, 1891. 649. Bianchi–Castelli, 1874. jan. 28.) 631 BERNHARDI, 1897. 18-19. 632 DDI VI. 738-741. „Promemoria”. Az iraton sem a szerző, sem a címzett neve nem szerepel, de a tartalmi elemek alapján egyértelmű, hogy egy, a magyar ügyet és a magyar emigránsokat jól ismerő olasz diplomata készítette a porosz kormány számára. 633 DDI VI. 775. Usedom–La Marmora, 1866. jún. 12., 786-787. Barral–La Marmora, 1866. jún. 15. 634 DDI VI. 787-788. La Marmora–Barral, 1866. jún. 15. – vö.: CHIALA, 1902. 278-280.

152

emigránsoknak pedig semmi befolyásuk nincs az országban, amely Deákot követi.635 Bármit is gondolt La Marmora a magyar politikai helyzetről, távozása a miniszterelnöki tisztségből már áprilisban nyílt titok volt, és időpontja csak a háború kirobbanásától függött. Az utódjául kijelölt Ricasoli pedig – aki 1861–1862-ben már volt miniszterelnök – , a cavouri politika folytatójának, és a magyar ügy lelkes támogatójának számított. A közeli kinevezéséről kerengő hírek ezért bátorítást adtak a magyar emigránsoknak.636 Csáky 1866 áprilisában megpróbálta újra felvenni a kapcsolatot az olasz kormánnyal. Ebben segítségére volt Károlyi grófné, aki az előző télen Genfből Firenzébe költözött. Károlyiné levelet írt a királynak, és audienciát kért tőle, hogy beszélhessen vele a pesti comité érdekében. II. Viktor Emánuel azzal hárította el a kérést, hogy ha a háború kirobban, majd kijelöl egy titkos megbízottat a magyar emigránsokkal történő kapcsolattartásra.637 Károlyiné ezt követően Cerrutinál próbálta meg elérni, hogy a firenzei vezetés megállapodást kössön Csákyékkal.638 Valószínűleg a külügyi államtitkár sugalmazására nyújtott be Csáky április 29-én egy emlékiratot az olasz kormányhoz. Ebben ismét igyekezett meggyőzni a miniszterelnököt arról, hogy Ausztria csak a magyarok bevonásával győzhető le. Ezúttal biztosítékot is kért arra, hogy Olaszország nem hagyja magára Magyarországot, amíg az nem vívja ki „a ’48-as alkotmány visszaállítására alapuló függetlenségét”.639 La Marmora nem válaszolt a pesti comité ajánlatára, Csáky azonban már a miniszterelnök-váltásra gondolva találkozott Ricasolival május közepén.640 Ezt követően Párizsba utazott, ahol Napóleon herceggel folytatott megbeszélést. Valószínűleg előtte is erős túlzásokkal vázolta fel a pesti comité magyarországi szervezkedésének méreteit és jelentőségét, mert a herceg azt közölte Irányival, hogy Csáky úgy tárgyalt vele, „mintha a zsebében hordaná Magyarországot”. Csáky találkozását

635

DDI VI. 652-654. Visconti-Venosta–La Marmora, 1866. máj. 6. A pesti comité meg nem nevezett tagjai arról értesítették Csákyt és Komáromyt, hogy Visconti-Venosta csak Podmaniczky Frigyessel tárgyalt, így szerintük nem alkothatott helyes képet a magyarországi politikai helyzetről. (MOL R 296. 13. t. 1866. máj. 8.) 636 Ricasoli kinevezéséről: CARTEGGI RICASOLI, 1967. 12-14. 637 DDI VI. Verasis–Cerruti, 1866. márc. 24. (Verasis, a király kabinetfőnöke Cerrutit bízta meg II. Viktor Emánuel üzenetének továbbításával.) 638 MAE ASD Moscati VI/215. Károlyiné–Cerruti, 1866. ápr. ?. 639 LA MARMORA, 1873. 319-320. Csáky–La Marmora, 1866. ápr. 29. /szó szerinti közlés/ – vö.: LUKÁCS, 1984. 319. Csáky valószínűleg szándékosan fogalmazta meg homályosan a pesti comité célját, talán mert arra gondolt, hogy a ’48-as alkotmány (és ezzel az alkotmányos monarchia) visszaállításának mérsékeltebb követelésével könnyebben érhet el eredményt La Marmoránál, miközben nem mond le a függetlenség kivívásának lehetőségéről sem. 640 DDI VI. 686. Csáky–Cerruti, 1866. máj. 15.

153

Napóleon herceggel Klapka közbenjárása segítette elő.641 Klapka tehát másfél év után újra reménykedni kezdett a magyar szabadságharc kirobbanásában, és ezért ismét összeköttetésbe lépett a pesti comitéval. Ő maga is tárgyalt Napóleon herceggel, aki mind neki, mind Csákynak azt javasolta, hogy béküljenek ki Kossuthtal.642 Kossuth a porosz–olasz szerződés megkötését követően azonnal a mértékadó olasz politikusokhoz fordult annak érdekében, hogy elérje az 1860-ban az olasz kormány és a magyar emigránsok által kötött szerződés felújítását. Április és június eleje között levelet írt ez ügyben Cerrutinak, Ricasolinak, II. Viktor Emánuelnek és La Marmorának. Ugyancsak levélben igyekezett rábírni Garibaldit arra, hogy vállalja el a dalmáciai partraszállás vezetését. Többnyire udvarias, de semmitmondó válaszokat kapott.643 Amíg a háború kirobbanása nem volt biztos, senki nem akarta elkötelezni magát. Cerruti ugyanakkor finoman, de határozottan figyelmeztette Kossuthtot, hogy az olasz kormány elvárja a magyar emigráció megosztottságának felszámolását. A külügyi államtitkár a következőképpen fogalmazott: „… senki nem lesz nálamnál boldogabb, ha annak idején azt hallom, hogy az Ön hazája hálás volt Ön iránt a személyes önmegtagadásért, mely másoknak engedi át a jótett elégtételét, és amely Önnek tartja fenn a dicsőséget, hogy azt neve hatalmával szentesítse”.644 Kossuth nem értette, vagy nem akarta megérteni a célzást, és magyarázatot kért Cerrutitól,645 aki május 26-án írt válaszában a Csáky–Komáromy-féle comitéval való megegyezésre buzdította a volt magyar kormányzót.646 Ugyanezt tette a Párizsban élő Irányi is, aki Napóleon herceg kívánságát tolmácsolta Kossuthnak.647 Felmerül a kérdés, hogy az olasz kormány, amely 1863/64 fordulóján megszakította kapcsolatait Kossuthtal, és Klapkát, valamint a Csáky–Komáromy-féle bizottmányt fogadta el tárgyalópartnerül, most miért tartott mégis igényt a volt magyar kormányzó részvételére a közös magyar–olasz háború előkészítésében. A leginkább kézenfekvő válasznak az tűnik, hogy azért, mert a háború most minden korábbinál biztosabbnak látszott. Az 1865-ben és 1866 első felében Magyarországról szerzett értesülések pedig arra 641

MOL R 90. 4400. Irányi–Kossuth, 1866. máj. 20.; KLI VI. 202-206. Ludvigh–Kossuth, 1866. máj. 27. MOL R 90. 4419. Irányi–Kossuth, 1866. máj. 30.; KLI VI. 154-159. Irányi–Kossuth, 1866. máj. 31. 643 KLI VI. 105-108. Kossuth–Cerruti, 1866. ápr. 11., uo. 109-110. Cerruti–Kossuth, 1866. ápr. 17., uo. 160176. Kossuth–Ricasoli, 1866. máj. 14., uo. 177-178. Ricasoli–Kossuth, 1866. máj. 19., uo. 125. Kossuth– Garibaldi, 1866. máj. 23., uo. 125-126. Garibaldi–Kossuth, 1866. máj. 28., uo. 111-114. Kossuth–II. Viktor Emánuel, 1866. máj. 25., uo. 114. Castiglione–Kossuth, 1866. máj. 29., uo. 115-124. Kossuth–La Marmora, 1866. jún. 7. – vö.: LUKÁCS, 1984. 319. 644 KLI VI. 109-110. Cerruti–Kossuth, 1866. ápr. 17. 645 KLI VI. 144-145. Kossuth–Cerruti, 1866. máj. 22. 646 KLI VI. 145-147. Cerruti–Kossuth, 1866. máj. 26. 647 MOL R 90. 4419. Irányi–Kossuth, 1866. máj. 30. 642

154

utaltak, hogy a Csáky–Komáromy-féle szervezet nem rendelkezik az országban jelentős befolyással, és egyre nagyobb teret nyer a kiegyezés gondolata.

Nem zárható ki

ugyanakkor az sem, hogy a döntésben Ricasoli Kossuth iránti rokonszenve és tisztelete is szerepet játszott. Kossuth május 23-án a következő sorokat írta Türrnek a Csáky–Komáromy-féle comitéről: „Nincs senki közülük, ki politicai súllyal bírna a hazában. Csáky oly ember, ki előttem egészen ignota quantitás, annyira nem élt politicai életet, hát mit nyomhat ilyen ember a hazában?”. A volt kormányzó azt feltételezte, hogy Csáky előkelő származása miatt tudott befolyást gyakorolni a külföldi államférfiakra. Értesülései szerint a comité külföldi képviselője bigámiája és adósságai miatt „szökött” külföldre.648 Kossuth május végén további tájékoztatást is kért emigráns társaitól Csákyról és Komáromyról, valamint Klapka szándékairól. Ludvigh megírta neki, hogy Komáromyék otthon nagy befolyással vannak a baloldalra, és ha a balközéphez fordulnának Tisza és Ghyczy hamar egyedül találnák magukat. Hozzátette, hogy Csákyt személyesen nem ismeri, de azt hallotta róla, hogy Puky közvetítésével 20 ezer forintot kért kölcsön Horváthtól. Klapkáról is úgy tudta, hogy komoly anyagi gondokkal küzd, és adósságokat halmozott fel.649 Irányi Párizsban személyesen is találkozott Klapkával, aki továbbra is meglehetősen lehangolt kedélyállapotban volt, de kijelentette, hogy kész a függetlenségért harcolni.650 Kossuth végül június elején mégis úgy döntött, hogy hajlandó egyezségre lépni Csákyékkal, és ezt a szándékát Irányin keresztül Napóleon hercegnek meg is üzente.651 Június 6-án Károlyiné közbenjárására Torinóban találkozott a Párizsból visszatért Csákyval, akivel közölte, hogy szeretné, ha a comité egy olyan tagja is kijönne az országból, akinek van politikai múltja. Csáky Komáromyt ajánlotta, és ezt Kossuth elfogadta. Kossuth ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a belügyekbe és a nemzetiségi kérdésbe nem szól bele.652 Csáky ezt követően utazott Berlinbe Bismarckkal tárgyalni, majd néhány nap múlva visszatért Olaszországba. Ekkorra Komáromy is megérkezett Magyarországról. Június 17-én Firenzében találkozott

648

MOL R 211. Kossuth–Türr, 1866. máj. 23. KLI VI. 202-206. Ludvigh–Kossuth, 1866. máj. 27. 650 KLI VI. 154-159. Irányi–Kossuth, 1866. máj. 31. 651 MOL R 90. 4426. Kossuth– Irányi, jún. 2. 652 DDI VI. 769-770. Türr–Cerruti, 1866. jún. 7.; MOL R 90. 4435. Kossuth–Irányi, jún. 8.; TANÁRKY, 1961. 323. Türr azt írta Cerrutinak, hogy tökéletes egyetértésről egyelőre nincs szó, de legalább megtört a jég. 649

155

egymással Kossuth, Komáromy, Csáky, Türr és Perczel Mór.653 Komáromy a pesti comité nevében ismertette a volt kormányzóval kötendő megállapodás feltételeit, amelyeket Kossuth elfogadott. Ennek értelmében megegyeztek abban, hogy a belügyeket a comité irányítja addig, amíg Kossuth nem lép Magyarország területére. A külügyeket viszont Kossuth intézi, aki összeköttetésben áll Csákyval, a comité külföldi képviselőjével. Rögzítették az olasz kormánnyal kötendő szerződés feltételeit is.654 Az előzmények ismeretében meglepőnek tűnhet, hogy Kossuth hajlandó volt együttműködni a pesti comitével. Komáromyval 1863-ban egyszer már megszakította kapcsolatait azért, mert az az ő megkerülésével tárgyalt az olasz kormánnyal. Csákyt ugyan nem ismerte korábban, de azt tudta róla, hogy nincs jelentős politikai múltja, és egyébként is kétes hírnévnek örvend az emigráns körökben. Ráadásul Kiss Miklóstól értesült arról, hogy Csáky az ő feltételeit részben figyelmen kívül hagyva tárgyalt Bismarckkal. Mindezek ellenére szembe kellett néznie azzal, hogy ha visszautasítja a pesti comitével való együttműködést, akkor talán örökre elveszti a lehetőséget, hogy a külföldi kormányokkal tárgyalhasson hazája sorsáról, és a magyar közvéleményre gyakorolt befolyásával előmozdítsa a szabadságharc kirobbantását. Végre kitört a régen várt háború, és Kossuth minden bizonnyal számot vetett azzal, hogy a magyarországi politikai vezető réteg kiegyezési hajlandóságának növekedése miatt ez lehet az utolsó alkalom a függetlenség kivívására. Valószínűleg bízott abban, hogy a pesti comitéval kötött megállapodás elég hatalmat biztosít majd számára hazája ügyei felett. Talán az is megfordult a fejében, hogy a comité ténylegesen rendelkezik a hazában katonai erővel, vagy legalábbis még mindig létezik az a tisztikar Magyarországon, amit tudomása szerint 1860-1861-ben Ivánka és Komáromy létrehozott.655

653

Kossuth kezdetben Perczelt is be akarta vonni a szervezésbe. (KLI VII. 195.) Perczel azonban hamarosan az emigráció több tagjával is összeveszett, így végül nem vett részt az események alakításában. (KLI VI. 383-384. Irányi–Kossuth, 1866. júl. 14.) 654 KLI VII. 113-118. Az olasz kormánnyal kötendő szerződés tervezete, valamint a Kossuthtal létrejött megállapodás két példánya megtalálható Csáky és Komáromy iratai közt is (Kossuth és a pesti comité megállapodását csak Csáky Firenzéből való elindulásakor rögzítették írásban): MOL R 296. 11. t. „Bases de l’entente avec la Hongrie et la manière de procéder”, 1866. jún. 18.; MOL R 296. 6. t. jún. 28. 655 Kossuth a háború után azzal magyarázta Komáromyékkal kötött megállapodását egy Szilágyinak írt levelében, hogy nem volt más választása, és nem tudta ellenőrizni Komáromynak a magyarországi szervezetre vonatkozó állításait. (KLI VII. 149-155. Kossuth–Szilágyi, 1866. okt. 18.)

156

3. A déli hadszíntér. Kossuth tárgyalásai az olasz kormánnyal A magyar emigránsok megállapodásának létrejöttekor, június 17-én Poroszország és Ausztria már egy napja hadban állt egymással. Olaszországban ezekben a napokban került sor a kormányváltásra. La Marmora a hadszíntérre távozott, Ricasoli pedig a kormányalakítási tárgyalások közben szakított időt arra is, hogy fogadja a magyar emigránsokat. Június 18-án Kossuth – Csáky és Komáromy jelenlétében –, felolvasta neki az általuk készített szerződéstervezetet. A magyarok az olasz kormánytól azt várták, hogy Kossuth nevében szervezze újjá az olaszországi magyar légiót, küldjön expedíciós sereget Dalmáciába, egyúttal juttasson be fegyvereket és lőszert az országba, II. Viktor Emánuel nevében nyilatkozatban szólítsa fel a magyarokat, horvátokat, dalmátokat és szlavónokat hazájuk felszabadítására, ne kössön békét Ausztriával mindaddig, amíg Magyarország nem vívta ki függetlenségét, továbbá bocsássa a magyar emigránsok rendelkezésére a szervezéshez szükséges 5 millió frank felét. Kossuth vállalta, hogy proklamációt intéz a császári seregben szolgáló magyar ezredekhez, és manifesztumot az ország lakosságához, amelyeket előzetesen bemutat az olasz kormánynak. A pesti comité ígéretet tett arra, hogy felkelést robbant ki Magyarországon, amennyiben megkapja az ehhez szükséges pénzt. A magyar emigránsok fontosnak tartották a román fejedelemségek és Szerbia bevonását is a szervezkedésbe, és ennek intézésére Türrt ajánlották.656 Ricasoli a tervezet meghallgatása után megbízta Cerrutit és az egyik parlamenti képviselőt, Cavour volt munkatársát, Anselmo Guerrieri-Gonzaga márkit, hogy folytassanak egyeztető tárgyalásokat a magyar emigránsokkal.657 Cerruti és Guerrieri-Gonzaga június 23-ra egy ellenjavaslatot dolgozott ki, amely két lényeges ponton tért el Kossuthék szerződéstervezetétől. A találkozón, amelyen a volt kormányzón kívül Csáky és Türr is jelen volt, az olasz politikusok pénzügyi nehézségekre hivatkozva jelezték, hogy kormányuk csak másfélmillió frankot szán a magyar szervezkedésre, amiből ráadásul egyelőre csak ötszázezret tud folyósítani. Kossuth nem tartotta „illendőnek” a kérdés további feszegetését, ezt a módosítást tehát elfogadta. A másik nézetkülönbség a dalmáciai expedíció ügyében merült fel. Az olasz kormány erről csak később, a hadműveletek alakulásának függvényében akart dönteni, vagyis egyelőre 656

MOL R 296. 11. t. „Bases de l’entente avec la Hongrie et la manière de procéder”, 1866. jún. 18.; KLI VII. 114-118. 657 KLI VII. 194-195. (Kossuth Ferenc, Kossuth iratainak VII. kötetében közölte apja 1866. június 20-a és július 23-a között írt napi jegyzeteit, amelyek részletes leírást adnak az 1866. évi háború idején tett erőfeszítésekről. KLI VII. 195-274.)

157

nem vállalt kötelezettséget. Kossuth hevesen tiltakozott emiatt, hiszen a dalmáciai partraszállás a magyar felkelés sikerének előfeltételét jelentette, ráadásul egy fajta biztosítéka volt annak, hogy az olasz kormány komolyan gondolja a közös háborút. Cerruti és Guerrieri-Gonzaga megígérték, hogy erről a kérdésről még beszélni fognak Ricasolival.658 Kossuth Ferenc ugyanezen a napon – vagyis Olaszország hadbalépésének napján –, arra kérte Ricasolit, hogy Türrt minél hamarabb indítsák útnak Belgrádba, és folyósítsák az ígért ötszázezer frankot. Türr keleti útját Usedomon keresztül Bismarck is sürgette.659 Június 24-én La Marmora, seregével megkísérelt betörni a Várnégyszögbe, de a Velencében állomásozó osztrák seregek parancsnokának, Albrecht főhercegnek a katonái Custozzánál rajtaütöttek az olasz elővédeken, és meghátrálásra kényszerítették azokat. A csata nem öltött jelentős méreteket, a vereség azonban kínosan érintette Olaszországot. Cialdini azonnal visszavonta katonáit Modenába, La Marmora pedig lemondott. Az olasz sereg a hadvezetés vitái miatt megbénult, az addig is gyanakvó porosz kormány viszont most már dühödten bírálta szövetségesét, mert attól tartott, hogy Ausztria az olaszok tehetetlenségét látva át fogja csoportosítani seregeit az északi frontra. Olasz vezető körökben közben attól tartottak, hogy Poroszország is vereséget szenved, és Ausztria megnyeri a háborút. Ez a lehetőség arra ösztönözte a firenzei kormányt, hogy lépéseket tegyen a dalmáciai partraszállás előkészítése érdekében.660 Június 26-án utasították Türrt a mielőbbi indulásra, és kiutalták az ötszázezer frankot, amiből négyszázezret Türr, százezret Kossuth vehetett át.661 Ugyancsak június 26án megszületett a magyarok és az olasz kormány megállapodása. A firenzei vezetés végül kötelezte magát a dalmáciai partraszállás végrehajtására, de annak időpontját egyelőre nem határozta meg.662 A szerződés megkötését követően Türr, Csáky és Komáromy is távozott Olaszországból, Kossuth pedig nekilátott a légió újjászervezésének. Értesítette Földváry

658

KLI VII. 203-205. KLI VII. 199-200.; CARTEGGI RICASOLI, 1967. 34. Usedom–Ricasoli, 1866. jún. 23. 660 CHIALA, 1902. 344-352.; GALLAVRESI, 1922. 62-98. 661 MAE ASD Moscati VI/215. ?–Türr, 1866. jún. 29. (A pénz folyósítását közlő levélen aláírás nem található, szerzője egy olasz politikus, talán Cerruti.); KLI VI.294-295. „Utasítás Türr István altábornagy úrnak Flórenczbe”, 1866. jún. [26]. Türr így emlékezett vissza az olasz kormány magatartására: „… június 24-éig semmi sem történt a mi ügyünkben. … június 26-án már azt kívánták, hogy hanyatt-homlok rohanjak.”(KLI VI. 558-563. „Türr István altábornagy jelentése a keleti tartományokban való működéséről”) 662 KLI VI. 321-322. Guerrieri-Gonzaga–Kossuth, 1866. jún. 26., uo. 322-323. Kossuth–Ricasoli, 1866. jún. 28., uo. 323. Ricasoli–Kossuth, 1866. jún. 28. 659

158

Károly ezredest, a légió parancsnokát,663 tárgyalt az olasz hadügyminiszterrel, Ignazio de Pettinengo tábornokkal, és elérte, hogy a harctéren tartózkodó királyt teljhatalommal helyettesítő Eugenio di Savoya herceg rendeletben szabályozza a magyar katonai egység működését. Az egyelőre négy századot kitevő sereg fenntartását Olaszország vállalta magára, azzal a feltétellel, hogy az az olasz törvényeknek és hadvezetésnek fog engedelmeskedni, mindaddig, amíg hazája földjére nem lép. A gyalogságot Anconába, a lovasságot Sinigagliába vezényelték, majd néhány nappal később Bolognába rendelték az egész légiót.664 Közben a porosz sereg megállíthatalanul nyomult előre Csehországban, és július 3án Königgrätz és Sadowa között legyőzte az osztrákokat. Ezek után az olasz hadvezetés is újból támadásra szánta el magát: Cialdini július 8-án átkelt seregével a Pón, Garibaldit és katonáit pedig Tirolba vezényelték. Franciaország ekkor már – megrettenve a poroszok erejétől –, hatalmas nyomást gyakorolt Olaszországra a háború befejezésének érdekében. Napóleon herceg személyesen járt közbe apósánál, II. Viktor Emánuel királynál annak érdekében, hogy a firenzei kormány kössön fegyverszünetet Ausztriával, amely ekkor már hajlandónak mutatkozott Velence átadására. Az olasz közvélemény azonban győzelmet várt, ezért Ricasoli és a hadvezetés is a háború folytatása mellett döntött.665 Ricasoli július 6-án magához kérette Firenzébe Kossuthot, és két órán át tárgyalt vele. Hosszasan mérlegelték a nemzetközi viszonyok várható alakulását, és az olasz kormányfő biztosította Kossuthtot, hogy továbbra is szem előtt tartja Magyarország ügyét. A dalmáciai partraszállással kapcsolatban azonban már visszafogottabban nyilatkozott, jelezve, hogy még további előkészületeket tart szükségesnek.666 Az eszmecsere után Kossuth még az éjjel visszatért Torinóba, ahol Ferenc fiával a magyar bankjegyek nyomásával kapcsolatos teendőket beszélte meg, másik fiát, Lajost, és az éppen akkor Párizsból megérkező Irányi Dánielt pedig arra utasította, hogy távollétében tartsák a kapcsolatot az olasz kormánnyal.667 A volt kormányzó ugyanis július 9-én elindult Garibaldi táborába, ahova két nap múlva meg is érkezett. A kisebb sebesülésből lábadozó vörösinges vezér elkeseredve panaszolta el Kossuthnak, hogy a hadvezetés nyilvánvalóan távol akarja őt 663

KLI VI. 324-327. Kossuth–Földváry, 1866. jún. 28. KLI VII. 206-207.; KLI VI. 331-334. Alapszabályok, 1866. júl. 2., uo. 365-367. Kossuth–Földváry, 1866. júl. 2., uo. 376. Az olasz hadügyminisztérium–Kossuth, 1866. júl. 9. 665 CHIALA, 1902. 383-402. 666 KLI VII. 218-230. 667 KLI VI. 381. Irányi megbízólevele, 1866. júl. 9., uo. 381-383. Kossuth–Irányi, 1866. júl. 9.; KLI VII. 230. 664

159

tartani a főhadszíntértől, majd a következőket tette hozzá: „… az itteni nyomorult missiót csak is azon világosan kikötött feltétel alatt fogadtam el, hogy minél hamarabb a Magyarország feléi expeditióra küldjenek seregemmel. – Ezt nekem mind a király, mind La Marmora forma szerint megígérték”. Kossuth, aki örömmel fogadta ezt a hírt, válaszul kifejtette, hogy tekintettel Ausztria meggyengülésére, most már nem szükséges Dalmácián és Horvátországon át kerülőutat tenni, hanem Garibaldi csatlakozhatna Cialdini várhatóan Bécs felé nyomuló seregéhez, majd egy idő után Csáktornya és Nagykanizsa felé vehetné az irányt önkénteseivel. A vörösinges vezér lelkesen helyeselte Kossuth tervét.668 Közben az ifjabb Kossuth Lajos és Irányi Dániel eredménytelenül próbált pontos értesüléseket szerezni a magyarországi hadjárat időpontjáról Firenzében. Igaz, Ricasoli és az ismét külügyminiszterré kinevezett Visconti-Venosta is a hadszíntérre ment, így csak Artommal és Cerrutival tudtak beszélni.669 Ricasoli hamarosan visszatért a fővárosba, és július 16-án Kossuth ismét találkozott vele. Az olasz miniszterelnök egyetértett a magyar emigráció fejének a magyarországi hadjáratra vonatkozó tervével, de megjegyezte, hogy erre csak Trentino elfoglalása után kerülhet sor. Ráadásul kételyeket fogalmazott meg a magyarországi felkelés kirobbanásával kapcsolatban. Ezeket arra alapozta, hogy egy ügynöke, Baldassare Pescanti néhány nappal korábban bejutott Magyarországra, és beszámolt ott szerzett értesüléseiről. Pescanti szeretett volna Deákkal beszélni, de a magyar politikus visszautasította a találkozót, arra hivatkozva, hogy nem tárgyal olyan állam küldöttjével, amellyel uralkodója hadban áll. Pescanti ezután egy délszláv barátját küldte Deákhoz, azzal a kérdéssel, hogy mit tenne a kiegyezési párt feje, ha hazájában felkelés robbanna ki. Pescanti jelentése szerint Deák a következőket válaszolta: „Ha valaha olyasmi történne nemzetem akaratából, amely megváltoztatná a dolgok jelenlegi állását, és ami miatt eltöröltetnének azon törvények, amelyekből jelen képviselői megbízatásom ered, akkor döntésemet, mint magyar állampolgár kizárólag a tisztesség és a szükség törvénye alapján hoznám meg”. Az olasz küldött ehhez azt is hozzátette, hogy értesülései szerint nemcsak Deák, de Ghyczy pártja sem akar az uralkodóház ellen fordulni, mert megfelel számukra, ha hazájuk az alkotmány helyreállításával visszanyeri korábbi szerepét a birodalmon belül.670 Ricasoli, Pescanti jelentésének ismeretében szemére vetette

668

KLI VII. 230-237. KLI VI. 387-389. ifj. Kossuth–Kossuth, 1866. júl. 10., 389-390. ifj. Kossuth–Kossuth, 1866. júl. 11.; KLI VII. 237. 670 CARTEGGI RICASOLI, 1967. 227-230. Pescanti–Ricasoli, 1866. júl. 10. 669

160

Kossuthnak, hogy Deáknak, a legerősebb magyar párt vezetőjének az uralkodóházhoz való hűsége komolyan veszélyezteti a magyarországi felkeléssel kapcsolatos terveket. A volt kormányzó válaszul kijelentette, hogy „Deák szerepe ott végződik, ahol az övék kezdődik”. Emlékeztetett arra, hogy ő már a szabadságharc idején megmutatta, milyen jelentős mértékben tud hatni a közhangulatra.671 A következő napokban Kossuth további kellemetlen értesüléseket szerzett. Kiderült számára, hogy a magyar légió katonáit Bolognában kórházi szolgálatra osztották be. A magyar emigráció feje több olasz politikushoz írott levelében is felháborodását fejezte ki. Azt szerette volna elérni, hogy a magyar katonákat küldjék Cialdini seregéhez, mert reményei szerint így juthattak be leggyorsabban hazájukba. Erőfeszítései azonban nem jártak sikerrel, mindössze annyi történt, hogy a király „fontolóra vette” a légió áthelyezését.672 Közben július 20-án a Carlo Persano admirális vezette olasz flotta Lissa szigeténél támadást intézett az osztrákok ellen, de vereséget szenvedett, pedig a tengeri győzelem

előkészítette

volna

a

dalmáciai

partraszállást.

Olaszország

azonnal

fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett Ausztriával.673 Kossuth, ennek tudatában, táviratban utasította Csákyt, hogy indítsák meg a magyarországi felkelést, mert különben többé nem lesz erre lehetőség.674 A volt kormányzó másnap az olasz sereg ferrarai főhadiszállásán találkozott, és megbeszélést folytatott Napóleon herceggel. A francia külpolitika irányítója célzott arra, hogy a háború a befejezéséhez közeledik, ezért a magyar remények teljesülésére nincs már esély. Kossuth feljegyzése szerint a herceg a következőket mondta neki: „Az Ön nemzete már megint elkésett, mint elkésett 59-ben. Nincs benne spontaneitás, nincs benne initiativa. … Ha a magyar nemzet önkéntesen megmozdul – ha csak száz ember vére ömlik is egy magát a kültámasz érkeztéig tartani képes magyar felkelésben, ez megakadályozta volna a fegyvernyugvást”.675 Kossuth méltán érezhetett haragot Napóleon herceg cinikus szavainak hallatán. A „kültámasz” megérkeztére ugyanis

671

KLI VII. 239-244. KLI VI. 417-418. Kossuth–Ricasoli, 1866. júl. 19., 746-747.; KLI VI. 419-422. Kossuth–Castiglione, 1866. júl. 19.; KLI VII. 246-247. 673 CHIALA, 1902. 443. 674 MOL R 90. 4621. Kossuth–Csáky, 1866. júl. 20. (másolat) Lukács Lajos szerint Kossuth ezen a ponton feladta korábbi, következetesen hangoztatott biztosítékrendszerét, mert nagyhatalmi garancia nélkül is megindíthatónak vélte a magyar függetlenségi háborút. (LUKÁCS, 1984. 347-348.) Lukács azonban nem is fontolta meg, azt a lehetőséget, hogy Kossuth abban bízott, hogy Csákyéknak sikerült az eredeti tervek szerint megállapodniuk a porosz vezetéssel, és Poroszország elismerte hadicélnak a magyar függetlenséget. 675 KLI VII. 247-267. 672

161

semmilyen bizosítékot nem kapott, a belső szervezésért pedig nem tudott felelősséget vállalni. 4. Az északi hadszíntér. Csáky, Komáromy és Klapka Poroszországban A pesti comité képviselői és Kossuth júniusban Firenzében a Poroszországgal kötendő szerződés feltételeiben is megállapodtak. A volt kormányzó lényegében azokat a pontokat fogadtatta el Csákyékkal, amelyeket Kiss már májusi tárgyalásai során ismertetett Bismarckkal. A magyar emigráció feje tehát a berlini kormánnyal ugyanolyan feltételek mellett akart szerződést kötni, mint a firenzeivel. Ezek között szerepelt a poroszországi magyar légió felállítása, és egy porosz sereggel együtt történő betörése Magyarországra, a különbéke tiltása, a porosz király által kiadott proklamáció a magyar nemzethez, valamint a 2 és fél millió frankos támogatás igénylése.676 Csáky felvetette ugyan, hogy a berlini kormány nem akar expedíciót, csak a magyar légió betörését támogatja, de Kossuth ezt nem tartotta elfogadhatónak.677 Június 20-án azonban a magyar emigráció vezetőjével folytatott megbeszélésén Usedom is kijelentette, hogy kormánya nem tervez expedíciót Magyarországra. Mivel Kossuth felháborodottan tiltakozott ez ellen, a porosz követ megkérte őt, hogy foglalja írásba tervét, és ígéretet tett annak Berlinbe történő továbbítására.678 A volt kormányzó ezért június 22-én kelt levelében összefoglalta a porosz–magyar együttműködés általa elengedhetetlennek tartott feltételeit. Hangsúlyozta, hogy II. Viktor Emánuel ígéretet tett neki a dalmáciai expedícióra, ezért Poroszországtól is elvárható a hasonló lépés. Ráadásul a porosz betörést nevezte a kettő közül fontosabbak, mert magyarázata szerint azzal gyorsabban el lehetett érni a Magyar Királyság magyarlakta területeit, például a Felső-Tisza vidékét, ahol a leginkább várható volt a felkelés kirobbanása. Jelezte, hogy éppen ezért ő is a porosz sereggel együtt kíván Magyarországra menni. További érvként hozta fel, hogy az előzetes szervezés hiányát csak a porosz sereg betörése tudná feledtetni, ráadásul erre tudomása szerint Bismarck már egyszer ígéretet tett 676

KLI VI. 232-241. Kossuth–Usedom, 1866. jún. 22.; MOL R 296. 11. t. Kossuth–Csáky, 1866. jún. 28.; OSZK KT. Levelestár, Kossuth Lajos Csáky Tódorhoz, 1866. jún. 28. 677 KLI VII. 198. 678 KLI VII. 197-198. Usedom 1866. június 17-én jegyzéket adott át az olasz kormánynak, melyben követelte, hogy Olaszország támogassa a magyar szabadságharc tervét, és kötelezze magát a dalmáciai partraszállás végrehajtására. Kormánya nevében ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy egy főként magyarokból álló segélysereg be fog törni Felső-Magyarországra. A porosz sereg expedíciójáról tehát itt sem esett szó. (LA MARMORA, 1873. 345-348. Usedom–La Mamora, 1866. jún. 17.)

162

Kiss Miklós előtt. Ugyanakkor figyelmeztette a porosz kormányt, hogy az ő részvétele nélkül Magyarországon nem lehet komoly függetlenségi háborút megindítani.679 Ezzel a kijelentésével egyértelműen Bismarcknak és a pesti comiténak az ő megkerülésével történő esetleges megállapodására célzott. Csáky június 28-án hagyta el Olaszországot, hogy Párizson keresztül Berlinbe utazzon. Magával vitte a Kossuthtal kötött megállapodás szövegét azért, hogy lemásolja azt, majd a már néhány napja Párizsban tartózkodó Komáromyval aláírassa mindkét példányt, és az egyiket visszaküldje a volt kormányzónak.680 Kossuth egy jegyzéket is átadott neki, amely tartalmazta a porosz kormánnyal kötendő egyezség feltételeit, továbbá utasította őt a Kissel való együttműködésre.681 Csáky az olasz kormány által Kossuthnak folyósított 100 ezer frankból 20 ezer frank kölcsönt vett fel.682 A volt kormányzó nyilvánvalóan Kiss és Bismarck 1866 májusában megkezdett tárgyalásaira hivatkozott, amikor Csákyt a Párizsban élő magyar ezredessel való együttműködésre utasította. Valójában Kossuth Kiss személyében keresett biztosítékot arra, hogy a pesti comité külföldi képviselője az ő utasításainak megfelelően jár majd el Berlinben. Több levélben is sürgette Kisst az indulásra, mert nagyon fontosnak tartotta, hogy Csáky az ő jelenlétében közölje a porosz kormánnyal a magyar emigránsok közti firenzei megállapodásnak a külügyek intézésére vonatkozó pontját.683 Kiss megígérte, hogy eleget tesz a volt kormányzó kérésének, de egyúttal újabb kételyeket fogalmazott meg Csáky és Komáromy tevékenységével kapcsolatban. Megkérdőjelezte a magyarországi szervezet létét, és közölte Kossuthtal,

hogy

Csákyék

lebeszélték

Klapkát

a

volt

kormányzóval

történő

találkozásról.684 Klapka valóban nem utazott Olaszországba, de amikor a pesti comité és Kossuth megállapodásáról tudomást szerzett, szívélyes hangú levelet írt a volt kormányzónak, biztosítva őt, hogy nem kíván politikai ügyekkel foglalkozni.685 Kossuth, válaszában vele is ismertette a pesti comitéval kötött megállapodás tartalmát.686 A volt kormányzó azonban feleslegesen hívta fel Klapka figyelmét arra, hogy a külügyek 679

KLI VI. 232-241. Kossuth–Usedom, 1866. jún. 22. A megállapodást Csáky valóban lemásolta, de nem íratta alá Komáromyval, és nem küldte vissza Kossuthnak az egyik példányt. (MOL R 296. 6. t. jún. 28.;) – vö.: KOSSUTH, 1867. 681 MOL R 296. 11. t. Kossuth–Csáky, 1866. jún. 28. közli: KLI VII. 256-259. 682 MOL R 296. 7. t. (Csáky utólagos elszámolása keltezés nélküli, de 1867. tavaszi költségeket is tartalmaz.); 683 MOL R 90. 4505. Kossuth–Kiss, 1866. jún. 25., uo. 4520. Kossuth–Kiss, 1866. jún. 26., uo. 4524. Kossuth–Kiss, 1866. jún. 27. 684 MOL R 90. 4551. Kiss–Kossuth, 1866. jún. 30., 4554. Kiss–Kossuth, 1866. jún. 30. 685 MOL R 90. 4547. Klapka–Kossuth, 1866. jún. 30. – vö.: LENGYEL, 1936. 59. 686 MOL R 295. 22. t. Kossuth–Klapka, 1866. júl. 4. 680

163

irányítása kizárólag őt illeti meg, a tábornok valóban nem foglalkozott a későbbiekben politikai kérdésekkel. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy Csákyékkal még mindig szívesebben működött együtt, mint Kossuthtal. Ugyanakkor a katonai szervezés régóta várt lehetőségének felcsillanása valószínűleg sokkal nagyobb hatással volt rá annál, hogy a politikai feltételek hiánya miatt elzárkózzon attól. A Kossuthnak tett ígéret egyúttal a felelősség elhárításaként is értékelhető. Június utolsó és július első napjaiban egyértelművé vált, hogy Kossuth Csákyék tevékenységével kapcsolatos félelme nem volt alaptalan. Kiss hiába próbált még Párizsban tárgyalni a pesti comité képviselőivel a magyar ügy poroszországi képviseletéről, Komáromy erről nem akart vele beszélni, Csáky pedig nem is szakított időt arra, hogy találkozzon vele.687 Csáky, Komáromy, Klapka és Rényi688 június 30-án együtt indultak a porosz fővárosba,689 Kiss pedig követte őket. Előzőleg Komáromy a „Magyar Nemzeti Comité” elnökeként Ricasolinak és Usedomnak is megírta, hogy a bizottmány Csákyt bízta meg az olasz és a porosz kormánnyal folytatandó tárgyalásokkal, a szerződések aláírásával és a pénz felvételével. A Kossuthtal való megállapodásról nem ejtett szót. Ugyanilyen tartalmú megbízólevelet adtak át július 1-én Berlinben Barral olasz követnek is, Bismarckkal pedig felthetőleg szóban közölték Csáky felhatalmazását.690 A porosz kancellárt Komáromy, Csáky és Klapka a főhadiszálláson kereste fel, éppen a königgrätzi csatát követően.691 Bismarck itt ismertette a magyar légió felállításával kapcsolatos terveit, és egyúttal utasítást is adott arra, hogy a porosz sereg által ejtett egészséges magyar hadifoglyokat különítsék el, és szállítsák Sziléziába, mivel közülük kívánták toborozni a légió közkatonáit.692 Bismarck 400 ezer porosz tallért, azaz másfél millió frankot ígért a magyaroknak, amelyet Komáromy július 8-án át is vett.693 A comité képviselői szóban valószínűleg ígéretet kaptak Bismarcktól a porosz sereg magyarországi betörésére is.694 Az

687

MOL R 90. 4554. Kiss–Kossuth, 1866. jún. 30. Rényi 1865-ben már biztosan kapcsolatban állt Csákyval és Komáromyval. A szervezkedésben betöltött korábbi szerepéről l. az „Új remények 1864/65 fordulóján” c. fejezetet. 689 MOL R 296. 7. t. (Keltezetlen feljegyzés az útiköltségekről.) 690 DDI VII. 4. Komáromy–Ricasoli, 1866. jún. 20.; MOL R 296. 11. t. Komáromy–Usedom, 1866. jún. 29., Komáromy–Barral, 1866. júl. 1. Csáky július 18-án a következőket írta Komáromynak: „Itt [Berlinben] engem hivatalosan is Representánsnak tekintenek – ez fontos lépés –, és ha a czél elérésénél volt is kis érdemem, ezért százszorosan meg vagyok jutalmazva.” (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1866. júl. 18.) 691 KLI VII. 212. 692 KIENAST, 1900. 107-115. 693 MOL R 296. 7. t. 1867. aug. 22. (Komáromy elszámolása a porosz kormánytól kapott pénzzel) 694 Július 18-án Csáky azt jelentette Komáromynak, hogy a hónap végén Klapka betörhet Magyarországra 6000 magyarral és egy porosz hadtesttel. (MOL R 296. 11. t. Csák–Komáromy, 1866. júl. 18.) 688

164

együttműködés feltételeit azonban nem rögzítették írásban. Bismarck korábbi és ekkori magatartásából is látható volt, hogy nem kíván semmire kötelezettséget vállalni. Csáky azonban már azt is sikernek tartotta, hogy a porosz vezetők elismerték őt a magyar ügy képviselőjének, amit szemében nyilvánvalóan a légiószervezés lehetősége és az anyagi támogatás megszerzése tett értékessé. Csáky és Klapka azonnal hozzá is látott a légió felállításának előkészítéséhez, míg Komáromy Párizsba utazott, ahol Vigneras francia bankárt Bécsbe küldte a magyarországi szervezkedésre szánt pénzzel, Károlyi Gábort pedig Pestre a hazaiakhoz szóló utasítással.695 Úgy tervezték, hogy a légió július végén betör Magyarországra, ahol ezzel egy időben felkelés robban ki. Sürgősnek tartották terveik

végrehajtását,

mert

Ausztria

július

9-én

fegyverszüneti

ajánlatot

tett

Poroszországnak.696 Csáky és Komáromy továbbra sem volt hajlandó Kissel együttműködni, ezért az július 11-én lemondott Kossuthtól kapott megbízatásáról.697 Másnap Csáky ViscontiVenostán keresztül üzent Kossuthnak, hogy az ajánlatukat elfogadták, és a tervek végrehajtása megkezdődött. Arra kérte a volt kormányzót, hogy egyelőre ne jöjjön Poroszországba, mert személye visszakozásra késztetheti a királyt.698 Kossuth azonban nem elégedett meg a távirattal, és sürgette Csákyt, hogy megállapodásuk értelmében küldje vissza a Firenzében kötött szerződés egyik aláírt példányát, és tegyen részletes jelentést poroszországi tárgyalásainak eredményéről. Csáky jelentésének késlekedése és Kiss lemondása minden bizonnyal megerősítette a volt kormányzó gyanúját a pesti comité tevékenységével kapcsolatban, ezért kijelentette, hogy ha tudta nélkül és akarata ellenére köt a pesti comité megállapodást Bismarckkal, ahhoz ő nem adja a nevét. Egyúttal sürgette az expedíciót és a magyarországi felkelés kirobbantását.699 Július 18-án Csáky megint Visconti-Venostát kérte meg, hogy adja át üzenetét Kossuthnak a poroszországi légiószervezés eredményeiről.700 Két nappal később Kossuth táviratban szólította fel a 695

MOL R 296. 11. t. Komáromy–Csáky, 1866. júl. 10., Komáromy–Csáky, júl. 12. A pénz beküldéséről a későbbi elszámolások is tanúskodnak. (MOL R 296. 7. t.) – vö.: a „Csáky és Komáromy tevékenységének visszhangjai az emigrációban a háborút követő hónapokban. A porosz kormánytól kapott pénz sorsa” c. fejezet; KIENAST, 1900. 192-194. Komáromy párizsi útját az is indokolhatta, hogy ott tartózkodott Csáky várandós felesége. Csáky Tivadar második gyermeke, Vilma 1866. július 18-án született meg. (Harmadik gyermeke, Péter István 1872-ben Wiesbadenben látta meg a napvilágot.) (GUDENUS, 1990–1998. I. 261.) 696 MOL R 296. 8. t. Csáky–Komáromy, 1866. júl. 12. 697 KLI VI. 285. Kiss–Kossuth, 1866. júl. 11. 698 DDI VII. 70-71. Csáky–Visconti-Venosta, 1866. júl. 12. – vö.: KLI VII. 122. 699 DDI VII. 88-89. Kossuth–Csáky, 1866. júl. 16.; OSZK KT. Levelestár, Kossuth Lajos Csáky Tódorhoz, 1866. júl. 16. közli: KLI VI. 407-413.– vö.: KLI VII. 122-123. 700 DDI VII. 97. Csáky–Visconti-Venosta, 1866. júl. 18.

165

pesti comité képviselőit, hogy adjanak jelt a hazaiaknak a felkelés kirobbantására.701 Csáky július 22-én egy rövid táviratban válaszolt. Kijelentette, hogy a porosz kormány elfogadta feltételeiket, és a hónap végén sor fog kerülni az expedícióra, valamint a felkelésre. Megígérte Kossuthnak, hogy hamarosan egy hosszabb jelentést is küld neki, Komáromy pedig meg fogja látogatni a volt kormányzót Torinóban.702 Július 15-én Csáky megállapodást kötött Friedrich von Schütz, porosz hadügyminiszter-helyettessel a légió létrehozásáról.703 Másnap a Csákyék által a hadügyminiszteri tisztségre jelölt Vetter Antal egy kiáltványt adott ki, melyben bejelentette, hogy a magyar ideiglenes kormánytól egy poroszországi magyar légió felállítására kapott megbízatást, amely a porosz sereggel közösen fogja kivívni Magyarország függetlenségét.704 Ugyancsak július 16-án megkezdődött a toborzás a magyar hadifoglyok körében, akiket a jobb ellátás és a fizetés ígéretével igyekeztek rábírni a légióba való belépésre. A légió katonáit a sziléziai Neissében (Nysa), sátortáborban szállásoltak el, és 6000 honvédegyenruhát rendeltek számukra Berlinből. Azonban alig több mint egy hét alatt csak körülbelül kétezer embert sikerült toborozniuk.705 Tisztből 78 701

MOL R 90. 4621. Kossuth–Csáky, 1866. júl. 20. DDI VII. 116. Csáky–Kossuth, 1866. júl. 22. A távirat Kossuth iratai közt is megtalálható. (MOL R 90. 4629.) A hátoldalán a következő ceruzával írt megjegyzés olvasható: „Az ígért levél nem jött meg, Komáromy itt járt, de föl nem keresett.” Csáky egyébként sürgette Komáromyt, hogy beszéljen Kossuthtal. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1866. júl. 18.) 703 MOL R 296. 4. t. Lukács Lajos úgy értelmezte Csáky és Schütz megállapodását, hogy a sikeres tárgyalások után végre megszülethetett a porosz–magyar megegyezés, mert a pesti comité képviselői kihagyták a feltételek közül az olyan „irreális” elemeket, mint a magyaroszági porosz expedíció kérdése. (LUKÁCS, 1984. 338.) Csáky és Schütz azonban csak a légió felállításának részleteiről kötött szerződést, ez tehát nem tekinthető általános értelemben vett porosz–magyar megegyezésnek. Jellegénél fogva valóban nem tartalmazza a magyarországi porosz expedíció ügyét – amelyben egyébként Csáky ekkor még reménykedett (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1866. júl. 18.) –, ez azonban nem annyira sikernek, mint inkább felelőtlenségnek nevezhető. 704 MOL R 90. 4609. Kiáltvány, 1866. júl. 16. Vetter tehát szintén számolt a porosz sereg magyarországi betörésével. 705 A légió létszámáról a forrásokban eltérő adatok szerepelnek. Csáky július 18-án, tehát két nappal a toborzások megkezdése után azt jelentette Komáromynak, hogy 3540 emberük van. Az azonban nem derül ki a levélből, hogy ez a belépési szándékukat jelző, vagy a ténylegesen besorozott katonák száma volt-e. (MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1866. júl. 18.) A szervezésben segédkező egyik hadifogoly, Bencze Mihály főhadnagy ezzel szemben úgy tudta, hogy 3-4 nap alatt 1504 embert toboroztak (BENCZE, 1867. I.), ez a szám azonban később még nőhetett. 1866 augusztusának elején Klapka, Simonyi értesülései szerint 1500, Irányi információi szerint pedig 1600 emberrel tört be Magyarországra. (KLI VI. 469-473. Simonyi–Irányi, 1866. aug. 1., 467-468. Irányi–Kossuth, 1866. aug. 7.) A légió egy kisebb része azonban Klapka betörésének idején Vetter felügyelete alatt Neissében tartózkodott. Kienast Seherthoss irataira hivatkozva azt állítja, hogy július 31-én a légiónak 1500 tagja állomásozott Schillersdorfban a betörésre készülve, 600 tagja pedig még korábban Neissében maradt. (KIENAST, 1900. 192-195.) Lukács körülbelül 1500 fős légióról ír könyvében, ő azonban Simonyi és Irányi adataira támaszkodott, így figyelmen kívül hagyta a Neissében állomásozókat. (LUKÁCS, 1984. 339-340.) Az említett források alapján tehát a 2100-2200 körüli maximális létszám tűnik a legvalószínűbbnek. Ludvigh Kossuthnak írt leveleiben viszont nyilvánvalóan túlzó adatok szerepelnek. A Brüsszelben élő magyar emigráns július 24-én 6-8000 fős, öt nappal később pedig 15 ezer fős önkéntes 702

166

volt, többségük Olaszországból érkezett. Az egész sereg egy dandárt alkotott. A légió főfelügyelője Vetter altábornagy, főparancsnoka Klapka tábornok, a dandárparancsnok pedig Mogyoródy ezredes lett. Seherthoss Klapka szárnysegédjeként, Rényi pedig a Csákynak alárendelt diplomáciai osztály vezetőjeként tevékenykedett a légióban. Csáky és Komáromy ezredesi rangban voltak jelen a tisztikarban, amelynek tagjai közé tartozott Bethlen Gergely és Károlyi grófné két legfiatalabb fia, István és Tibor is. Mivel a légió fenntartását a porosz kormány vállalta magára, a katonák a fizetést és a felszerelést Drygalski porosz királyi megbízottól vehették át. Klapka a magyar légió mellé rendelt porosz ezredessel, Döringgel megtárgyalta a hadműveleti tervet, majd július 26-án beöltöztették a légió tagjait, és sor került a zászlóesküre.706 Közben a porosz kormány július 22-én 5 napra, július 26-án pedig négy hétre szóló fegyverszünetet írt alá Ausztriával. Klapka július 27-én 1500 emberrel mégis elindult, és este Oderbergbe (Bohumin) érkezett.707 Az indulásról Rényi tájékoztatta Kossuthot,708 aki felszólította Csákyékat, hogy azonnal adjanak tájékoztatást a helyzetről, és kössenek formális egyezséget Bismarckkal.709 Három nappal később pedig arra utasította a pesti comité képviselőit, hogy robbantsanak ki gerillaháborút Magyarországon.710 Csáky nem válaszolt, Klapka serege pedig július 28-án átlépte az osztrák határt, és Ostrauban (Ostrava) letáborozott. A porosz hadvezetés azonban a fegyverszünetre hivatkozva hamarosan visszahívta őket Schillersdorfba (Šilheřovice). Klapka itt július 31-én haditanácsot tartott, amelyen bejelentette, hogy a Neissében maradt 600 fős seregrészt feloszlatták, Magyarországon pedig nem robbant ki felkelés, pedig a beküldött pénz és az utasítás július 17-én megérkezett az országba. Hozzátette azt is, hogy a porosz hadvezetést képviselő Döring nem tartja őket vissza, de felszerelést nem ad számukra. Klapka ennek ellenére a betörést javasolta. Végül az a határozat született, hogy előbb tájékozódnak a porosz kormány szándékai felől. Csáky ezért a főhadiszállásra, Rényi pedig Berlinbe indult. Komáromy viszont váratlanul sürgetni kezdte az indulást. Valószínűleg Döring

seregről számolt be, de értesüléseit ő maga sem tartotta megbízhatónak. (MOL R 90. 4638. Ludvigh– Kossuth, 1866. júl. 24.; KLI VI. 442-443. Ludvigh–Kossuth, júl. 29.) 706 HL II. 29. 229. cs.; MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1866. júl. 18.; KIENAST, 1900. 122-129.; LUKÁCS, 1984. 339-345. 707 KIENAST, 1900. 186-191. 708 MOL R 90. 4649., DDI VII. 136. Rényi–Kossuth, júl. 27. 709 DDI VII. 133-134. Kossuth–Csáky, 1866. júl. 27. 710 DDI VII. 155-156. Kossuth a berlini olasz követségnek, 1866. júl. 30.

167

sugalmazására döntött így.711 A porosz vezetés a békefeltételekről való alkudozás közben nyilvánvalóan szerette volna nehéz helyzetbe hozni Ausztriát, de továbbra is ügyelt arra, hogy utóbb semmilyen felelősséget ne kelljen vállalnia a magyarok tevékenységéért. A légió ezért augusztus első napján elindult Magyarország felé, majd a Jablunkai-hágón átkelve augusztus 3-án Turzovkába érkezett. A többségében szlovák lakosság nem fogadta őket különösebb lelkesedéssel, felkelés pedig továbbra sem robbant ki a hazában, ezért augusztus 4-én a sereg visszavonult a poroszok által megszállt területre.712 A betörésről Kossuth azonnal tudomást szerzett Csáky és Simonyi távirataiból.713 A volt kormányzó augusztus 4-én Csákyhoz írt levelében ismét kijelentette, hogy nem vállal felelősséget a pesti comité által előidézett eseményekért, mert azok tudta nélkül történtek.714 5. Szervezkedés a Balkánon A háború kirobbanását követően a magyar emigránsok újra felvették a kapcsolatot a román és szerb vezetőkkel, hogy meggyőzzék őket az Ausztria elleni közös harc szükségességéről. A román fejedelemségekben Cuza lemondását követően még a korábbinál is bizonytalanabb politikai helyzet alakult ki. Párizsban a nagyhatalmak részvételével márciusban konferencia kezdődött arról, hogy ki legyen Cuza utódja. Közben azonban a bukaresti kormány meghívta a trónra a porosz királlyal és a francia császárral is rokonságban álló Hohenzollern–Sigmaringen Károlyt, akinek fejedelemmé választását az áprilisban tartott népszavazás is megerősítette. A fiatal uralkodó 1866. május 20-án érkezett román területre. A nagyhatalmak közül Poroszország, a vele időközben szövetségre lépő Olaszország, valamint Franciaország tartotta elfogadhatónak az új fejedelem személyét. Nagy-Britannia és Oroszország tiltakozását fejezte ki a bukaresti események miatt, arra hivatkozva, hogy az 1858-ban megkötött egyezmény nemzeti uralkodó választását írta elő a fejedelemségekben. Törökország a hadsereg bevetésével fenyegetőzött. A Portát azonban az angol, a francia és az orosz vezetés egyaránt figyelmeztette, hogy tartózkodjon a fegyveres konfliktus kirobbantásától, ezért a török 711

KLI VI. 469-473. Simonyi–Irányi, 1866. aug. 1. – vö.: KIENAST, 1902. 195. KIENAST, 1900. 186-212. Seherthoss a hadművelet befejezése után a morvaországi Ostrauba akart utazni, de mivel átlépte a demarkációs vonalat, az osztrákok elfogták. A hadbíróság először kötél általi halálra, majd 16 év börtönre ítélte, de a porosz–osztrák békekötés után szabadon engedték. (SEHERTHOSS, 1881. júl. 4.) 713 DDI VII. 169-170. Csáky–Komáromy, 1866. aug. 1., 188. Simonyi–Visconti-Venosta, 1866. aug. 4. 714 DDI VII. 181. Kossuth–Csáky, 1866. aug. 4. 712

168

kormány kénytelen volt tárgyalásokat kezdeni a bukaresti vezetéssel.715 A román miniszterelnöki tisztséget Cuza bukása óta az a Ion Ghica töltötte be, akivel a pesti comité 1865 szeptemberében szerződést kötött.716 A szerződés másik román aláírója, Ioan Balaceanu pedig az új bukaresti kormány párizsi ügyvivője lett, és ebben a minőségében magyar emigránsokkal is folytatott megbeszéléseket a háború idején. Miután feltehetően találkozott Türrel, beszámolt Károly fejedelemnek arról, hogy az olasz hadsereg magyar tábornoka Bukarestbe készül. Balaceanu azt javasolta uralkodójának, hogy kössön szerződést Türrel, és ennek feltételeit is körvonalazta: Erdély legyen autonóm terület a Magyar Királyságon belül, a porosz és az olasz kormány is adjon biztosítékot a román igények támogatására, Türr kössön megállapodást a magyar „mérsékelt párttal”, a békefeltételek

közt

pedig

szerepeljen,

hogy

Ausztria

adja

át

Bukovinát

a

fejedelemségeknek. Türrt a román politikus idális közvetítőnek nevezte, olyan embernek, akitől távol áll minden nacionalista gőg.717 Türr, a magyar emigráció többi tagjától függetlenül, de hozzájuk hasonlóan, már 1866 tavaszán igen élénk tevékenységet fejtett ki annak érdekében, hogy az olasz és porosz politikusok felismerjék a magyarokkal, a délszláv népekkel és a románokkal való együttműködés jelentőségét. Márciusban levelet írt Cerrutinak, amelyben azt javasolta az olasz kormánynak, hogy igyekezzen minél szorosabb összeköttetésbe kerülni a szerbekkel és a horvátokkal.718 Májusban találkozott Usedommal, majd Bernhardival,719 és valószínűleg az ő ajánlásuknak köszönhette, hogy Bismarck meghívta őt Berlinbe. A magyar emigráns június 10-én és 11-én folytatott tárgyalásukon kérte a porosz kancellárt a magyar, a délszláv és a román tervek támogatására, valamint a poroszországi magyar légió felállítására, és ezekre ígéretet is kapott.720 Berlini útját igyekezett eltitkolni Kossuth elől,721 ugyanakkor visszautasította Csáky és Komáromy azon ajánlatát, hogy a pesti comitét ismerje el egyedül illetékesnek a magyarországi ügyekben.722 Sem Kossuth, sem 715

TOMI, 2002. 195-213. L. a „Csáky és Komáromy kiútkeresései 1865-ben ” c. fejezetet. 717 TOMI, 2002. 195-213. 718 DDI VI. 505-506. Türr–Cerruti, 1866. márc. 28. 719 BERNHARDI, 1897. 14-19., 24-29. 720 KLI VI. 558-563. „Türr István altábornagy jelentése a keleti tartományokban való működéséről”. – vö.: CHIALA, 1902. 277. 721 DDI VI. 769-770. Türr–Cerruti, 1866. jún. 7. Türr Kossuth előtt csak párizsi útjáról beszélt, és később azt akarta mondani a volt kormányzónak, hogy a francia fővárosban volt, amikor meghívták Berlinbe. 722 Türr ezt Bernhardi előtt azzal indokolta, hogy nem akarta Kossuthtot kizárni a szervezésből. Véleménye szerint ugyanis a magyar parasztokat csak Kossuth nevével lehetett megnyerni a felkelés ügyének. (BERNHARDI, 1897. 25-26.) 716

169

Csákyék mellett nem akarta tehát elkötelezni magát, de az említettek megállapodását, amelyen ő is jelen volt, elfogadta, és elismerte a volt kormányzót a külügyek irányítójának. Mivel a custozzai vereség után az olasz kormány sürgetni kezdte Türr indulását Belgrádba, Kossuth június 26-án megbízólevelet adott át neki. A tábornok feladatául kapta, hogy az olasz és a szerb kormány megállapodásának értelmében elősegítse a Határőrvidék fellázítását, és a határőrök Magyarországra történő betörését. A volt kormányzó ugyanakkor felhívta Türr figyelmét arra, hogy a tervek végrehajtására csak az olasz sereg dalmáciai partraszállása után kerülhet sor.723 Türr a szervezésre kapott 400 ezer frankból csak 40 ezret vett át készpénzben, a többit az olasz kormány a Pillet-Ville bankház konstantinápolyi és bukaresti fiókjába utalta.724 Türr engedélyt kapott arra, hogy magával vigye keleti útjára az olasz hadsereg ezredesét, Kiss Józsefet.725 Július 1-én Livornóban szálltak hajóra, Konstantinápolyba érkezésük után azonban nem Belgrád, hanem Bukarest felé vették az irányt.726 Türr valószínűleg úgy gondolta, hogy ottani kapcsolatai is hasznosak lehetnek a magyar ügy szempontjából, és így segítségére lehet a fejedelemségekbeli szervezéssel megbízott Ébernek. Amikor július közepén megérkezett a román fővárosba, Ébert még nem találta ott, így nélküle látott neki a munkának. Sikerült találkoznia a fejedelemségekben élő magyarokkal, és július 19-én azt jelentette az olasz külügyminisztériumnak, hogy négy önkéntes csapat áll készen az Erdélybe való betörésre.727 Tárgyalt Károly fejedelemmel is, aki szerződést egyelőre nem kötött vele, csak megállapította, hogy 30-40 ezer katonával tudnák segíteni a magyarok háborúját. A román vezetés a betörés feltételéül azt szabta, hogy Bismarck elhatározza magát a Habsburg Birodalom megsemmisítésére. Ugyanakkor beleegyezett abba, hogy az Erdélybe betörő seregeket magyar tiszt, Türr vagy Klapka vezesse. Kiss József állítása szerint ezzel is azt akarták jelezni, hogy nem tartanak igényt Erdélyre és elfogadják a Dunai Szövetség

723

KLI VI. 294-295. „Utasítás Türr István altábornagy úrnak Flórenczbe”, 1866. jún. [26]. Az utasítást Csáky is aláírta a „Buda-Pesti Comité” nevében, így annak egy példánya Csáky és Komáromy iratai közt is megtalálható. (MOL R 211. 1. t. Kossuth–Türr, 1866. jún. 26.) 724 MAE ASD Moscati, VI/215. ?–Türr, 1866. jún. 29. (A levél írója az olasz kormány egyik tagja volt.) 725 DDI VII. 17-18. Kossuth–Cerruti, 1866. jún. 25., 32. Türr–Cerruti, 1866. jún. 30. 726 KLI VI. 558-563. „Türr István altábornagy jelentése a keleti tartományokban való működéséről”. Visconti-Venosta a konstantinápolyi olasz követet, a belgrádi és a bukaresti olasz konzult is értesítette Türr érkezéséről, és arról, hogy a magyar tábornok az olasz kormány megbízásából teljesít titkos küldetést. (DDI VII. 26. Visconti-Venosta–Della Croce, Teccio di Bayo, Scovasso, 1866. jún. 29.) Csáky később rosszallását fejezte ki amiatt, hogy Türr Bukarestben is szervezkedik. (DDI VII. 119-120. Csáky–Visconti-Venosta, 1866. júl. 23.) 727 DDI VII. 100-101. Türr–Visconti-Venosta, 1866. júl. 19. – vö.: KLI VI. 434-438. Ifj. Kossuth Lajos– Kossuth, 1866. júl. 27.

170

tervét.728 Türr és Kiss József az olasz kormánynak, illetve Kossuthnak írott jelentéseiben bizakodó hangon írt a bukaresti helyzetről, a román kormány mozgástere azonban meglehetősen szűk volt. Károlyt még mindig nem fogadta el a Porta fejedelemnek, ráadásul osztrák nyomásra a tárgyalások során azt is az elismerés feltételéül szabta, hogy a román kormány nem támogatja a magyar forradalmárokat. Nem nézte jó szemmel a magyar emigránsok és a bukaresti vezetés kapcsolatait Oroszország és Ausztria sem, Poroszország és Olaszország pedig nem kötelezte el magát egyértelműen a román kormány politikai, anyagi és fegyveres támogatása mellett.729 A fejedelemségekben folytatott szervezésbe Éber július második felében kapcsolódott be. Komáromy, a Kossuthtal kötött megállapodást figyelmen kívül hagyva, a „Magyar Nemzeti Comité” nevében július 7-én felkérte őt arra, hogy szervezzen segélysereget a fejedelemségekben, amely majd betör Erdélybe.730 A következő napokban Csáky és Komáromy a porosz kormánytól kapott másfél millió frankból összesen 300 ezer frankot adott Ébernek megbízatása végrehajtására.731 A tábornok július 13-án Marseilleben hajóra szállt, hogy Konstantinápoly érintésével a fejedelemségekbe utazzon.732 Még elindulása előtt jelentést írt a firenzei kormánynak az 1863 ősze óta az Al-Duna térségében folytatott tevékenységéről. Kitért arra, hogy 1864 folyamán összesen hatezer fegyvert vásárolt az olasz kormány pénzéből, amelyek közül a galaci raktár telítettsége miatt csak ötezret szállíttatott a fejedelemségekbe, ezret pedig magánál tartott. Galacból ugyanis tovább kellett volna szállítani a fegyvereket az erdélyi határra, de ez csak részben valósult meg. 1800 fegyver megérkezett a Szeret völgyébe, Bákóba, de a pesti comité tagjai közül senki nem jött ki Erdélyből, hogy átvegye őket. Ráadásul az olasz kormány által ígért háborúra sem került sor, a fegyverek tárolása pedig egyre veszélyesebbé és költségesebbé vált. Ezért végül hazaszállíttatta Galacból az ott tárolt 4200 puskát. Ezek az el sem küldött

728

DDI VII. 120. Türr–Visconti-Venosta, 1866. júl. 23.; KLI VI. 439-440. Kiss József–Kossuth, 1866. júl. 20. 729 TOMI, 2002. 195-213. 730 MOL R 25. 1. t. Komáromy–Éber, 1866. júl. 7. 731 MOL R 296. 11. t. Komáromy–Csáky, 1866. júl. 10.; MOL R 296. 7. t. (Csáky, továbbá Éber utólagos elszámolása) Csáky további 25 ezer frankot is kifizetett Ébernek, amellyel még korábbról tartozott neki. Csáky 1864. december 27-én 50 ezer frankot kért kölcsön Ébertől az olasz kormánytól kapott pénzből. A pénzt Papp Lajosnak akarta beküldeni az erdélyi szervezkedés költségeire, de nem biztos, hogy erre sor került. (L. az „Új remények 1864/65 fordulóján” c. fejezetet.) Elképzelhető, hogy az 1866-ban visszafizetet 25 ezer frank ennek a kölcsönnek az utolsó részlete volt. 732 MOL R 296. 13. t. Az iktatókönyv szerint július 13-án Komáromy beszámolt Csákynak, hogy Éber aznap hajóra szállt Marseille-ben, és Olaszországba indult. Éber mégsem ment Olaszországba, hanem egyenesen Konstantinápoly felé vette útját.

171

ezer fegyverrel együtt eladásra kerültek. Az ügylet jelentős veszteséggel zárult, mert az amerikai polgárháború befejeződése után a fegyverek ára gyorsan csökkent. Ráadásul a fegyverszállítással megbízott angol vállalat galaci ügynöke előre nem tervezett költségekre hivatkozva az eredetileg kialkudott fizetségnél magasabbat követelt, és azzal zsarolta Ébert, hogy nyilvánosságra hozza a titkos szervezés részleteit, ha nem teljesülnek követelései. Emellett további kiadást jelentett a fegyverek egy részét felfedező bákói prefektusnak juttatott kenőpénz is. A bákói fegyverek Angliába való visszaszállítását azonban Éber túl veszélyesnek ítélte, ezért a puskákat a helyszínen elásta.733 Így tehát 1866 nyarán mindössze 1800 puska állt a fejedelemségekben a magyarok rendelkezésére, ezért Ébernek további fegyvereket kellett vásárolnia, ezúttal a porosz kormánytól kapott pénzen. Az 1866. évi háború idején a tábornok részben az újabb fegyverek vásárlását és szállítását készítette elő, részben pedig magyar önkénteseket toborzott a fejedelemségekben. A szervezéshez a Csákyékkal már korábban kapcsolatba került Vidacs József segítségét is igénybe vette.734 Türr közben Belgrádba utazott, ahova július 28. körül érkezett meg.735 Scovasso, olasz konzul és a belgrádi kormány már a hónap eleje óta várta őt,736 mert neki kellett összehangolnia a szerbek és a magyarok együttműködését. Scovasso igen energikusan igyekezett előkészíteni a terepet a magyar tábornok számára. Garašaninnal, Oresković-tyal és Mihály fejedelemmel többször is tárgyalt Szerbia külpolitikai törekvéseiről és lehetőségeiről. A belgrádi vezetés nem fogadta nagy lelkesedéssel az olasz kormány és a magyar emigránsok által kidolgozott tervet. Elsősorban azért nem, mert nem gondolta, hogy ez közelebb vinné fő céljaihoz, Bosznia megszerzéséhez, hosszabb távon pedig egy délszláv államalakulat létrehozásához. Amikor 1864-ben sürgette az olasz-magyar-szerb egyezmény aláírását, akkor arra számított, hogy a háború kiszélesítésével Törökország rovására szerezhet területet. Az olasz vezetés azonban 1866-ban világossá tette, hogy csak az Ausztria elleni háborút tekinti időszerűnek. Scovasso hosszasan győzködte Mihály fejedelmet arról, hogy Szerbia legnagyobb ellensége nem Törökország, hanem az az Ausztria, amely a Német Szövetségből történő kizárása után, Franciaország támogatását is 733

MAE ASD Moscati, VI/215. Éber–?, 1866. júl. 12. A címzett neve nem szerepel a levélen, de mindenképpen egy olasz politikus, talán Cerruti vagy Visconti-Venosta lehetett az. 734 MOL R 296. 7. t. (Éber utólagos elszámolása) – Vidacs József és Csákyék kapcsolatáról l. az „Új remények 1864/65 fordulóján” c. fejezetet. 735 DDI VII. 141. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 28. – vö.: KATUS, 1961. 58-59. 736 DDI VII. 157. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 28.

172

maga mögött tudva, minden bizonnyal keleti irányba igyekszik majd hatalmát növelni. A belgrádi olasz konzul arra buzdította a fejedelmet, hogy a horvátoknak és a szerbeknek az osztrák uralom alól való felszabadításával tegye Szerbiát a „délszláv népek Piemontjává”, Ausztria legyőzése után pedig törekedjen a Dunai Szövetség tervének megvalósítására. A háború kirobbanásakor egy porosz titkos küldött is érkezett Belgrádba, aki ugyancsak a Határőrvidék fellázítására bíztatta a szerb vezetést. Garašanin kormánya azonban továbbra is bizonytalankodott. Az 1864-ben a Határőrvidéken folytatott titkos szervezkedés eredményeit már nem tartotta felhasználhatónak, félt Ausztria bosszújától és attól is, hogy a török hadsereg hátba támadhatja Szerbiát, ha az háborút kezd a Határőrvidéken. Ráadásul nemcsak az osztrák, de az orosz konzul is békére intette a szerb kormányt.737 A belgrádi vezetés végül vállalta ugyan a Határőrvidék fellázítását, de csak megkötésekkel. Kezdeményezni nem volt hajlandó, tehát mindenképpen meg akarta várni az olasz seregek dalmáciai partraszállását és a magyar felkelés kirobbanását. Elhárította azt is, hogy a Határőrvidékről szerb katonák törjenek be Magyarországra, mivel az megítélése szerint tragikus félreértésekhez vezethetne.738 Július közepén a szerb kormány titkos ügynököket küldött Magyarországra és a román fejedelemségekbe, hogy kipuhatolják az Ausztria elleni háború esélyeit. Július 20. táján úgy tűnt, hogy valóban küszöbön áll a háború. A Magyarországra küldött ügynök azzal tért vissza, hogy ott minden készen áll a felkelésre.739 Cerruti pedig azt közölte Scovassóval, hogy Lissánál az olasz flotta győzelmet aratott.740 Mire azonban Türr Belgrádba ért, a helyzet jelentősen megváltozott. Addigra minden bizonnyal kiderült, hogy a lissai olasz győzelemről szóló hír valótlan volt, Poroszország fegyverszünetet kötött Ausztriával, Olaszország pedig fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett. Türr ilyen körülmények közt sem hagyott fel tevékenységével, mert reménykedett a háború kiújulásában. Tárgyalt a szerb vezetéssel, és 40 ezer frankot bocsátott a határőrvidéki szervezéssel megbízott Oresković rendelkezésére,741 aki felvetette, hogy ha Olaszország újrakezdené a háborút, ő ötezer emberrel benyomulna a Határőrvidékre és Magyarország déli részére.742 Oresković véleménye azonban valószínűleg nem tükrözte a szerb vezetés álláspontját, az egykori határőrvidéki tiszt 737

DDI VII. 125-128. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 24. DDI VII. 67-68. Scovasso–Visconti-Venosta, júl. 11., uo. 119. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 23. 739 DDI VII. 125-128. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 24. 740 DDI VII. 115. Cerruti–Scovasso, 1866. júl. 22. 741 MOL R 211. 1. t. Oresković nyugtája, 1866. aug. 15. 742 DDI VII. 151. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 29. (Scovasso megállapította, hogy Belgrádban Oresković az egyetlen bátor ember.) 738

173

minden bizonnyal sokkal inkább szívügyének érezte az Ausztria elleni háborút, mint felettesei. A tervezgetéseknek végül az olasz–osztrák fegyverszünet megkötése vetett véget augusztus 12-én. Kossuth másnap táviratban közölte Türrel, hogy mindennek vége, a béke megkötéséig mégis a szervezkedés fenntartására utasította a tábornokot.743 A volt kormányzó azonban ekkor már nem bízott a reményeinek teljesülésében,744 nemcsak a nemzetközi körülmények kedvezőtlenre fordulása miatt, de azért is, mert az előző hetekben hiába várt a magyarországi felkelés kirobbanására. 6. Magyarország az 1866. évi háború idején Az 1866. évi háború a kormányzati intézkedéseken keresztül azonnal éreztette hatását Magyarországon. A birodalom többi részéhez hasonlóan itt is sorozások kezdődtek, és június 26-án Ferenc József elnapolta az országgyűlést. Mivel a königgrätzi csata után az ausztriai kórházak megteltek, július első felében nagy számban szállítottak sebesülteket Pestre is,745 ami nyilvánvalóvá tette a magyar közvélemény számára a veszteségek óriási mértékét. Az udvar számított arra, hogy porosz seregek törhetnek be az ország északi részére, ezért az uralkodó Észak-Magyarország királyi biztosává nevezte ki Forgách Antal grófot, a korábbi magyar kancellárt. Forgách már másnap értekezletet tartott Pozsonyban az északi területeken állomásozó katonaság parancsnokainak és a megyei főnököknek a részvételével. Határozat született arról, hogy az egyes községek vagyonosabb polgárai közül 10-20 főt felfegyvereznek, és utasítanak a katonaság és a híradás segítésére, valamint a lakosság megnyugtatására.746 Július 20-án Forgách levelet írt a helyi birtokosokhoz, amelyben a közbiztonság fenntartásának és a vagyon védelmének jelentőségét hangsúlyozta, és erre hivatkozva felszólította a címzetteket, hogy vadászaikat és cselédeiket küldjék ki a határba az ellenség esetleges rablásainak megakadályozására.747 Az udvar ugyanakkor nemcsak a porosz betöréssel, de a magyarországi felkelés és a magyar–délszláv–román együttműködés lehetőségével is számolt. A rendőrségnek 743

DDI VII. 231. Kossuth–Türr, 1866. aug. 13. „Armistice signé entre Italie et Austriche. Tout est fini de ce côté.” – írta Türrnek (DDI VII. 231. Kossuth– Türr, 1866. aug. 15.). Giacomo Dina, olasz parlamenti képviselő, aki éppen ekkoriban egy alkalommal együtt utazott a vonaton Kossuthtal, azt írta Michelangelo Castelli szenátornak, hogy a magyar emigráció vezetője már nem reménykedik a magyar felkelésben. (CARTEGGIO CASTELLI, 1891. 149. Dina–Castelli, 1866. aug. 18.) 745 DDI VII. 51. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 7. 746 MOL D 288. Jegyzőkönyv, 1866. júl. 19. – vö.: SASHEGYI, 1965. 389-390. 747 MOL D 288. „A birtokosokhoz”, 1866. júl. 20. – vö.: SASHEGYI, 1965. 389-390. 744

174

tudomása volt Türr és Éber bukaresti, valamint Klapka berlini tárgyalásairól, a fejedelemségekből Magyarországra irányuló fegyverszállítási tervekről, és a szerb kormánynak a Határőrvidék fellázításával kapcsolatos elképzeléseiről.748 A hatóságok tisztában voltak azzal, hogy a nemzetközi helyzet kedvez a magyar függetlenségi törekvések felerősödésének, ezért fokozott figyelmet fordítottak a magyarországi udvarellenes tevékenységek leleplezésére és megtorlására is. A rendőrség Kelet-Magyarországon és Pest-Budán aggasztónak értékelte a lakosság hangulatát, miután értesülései szerint a fővárosban, Kassán, Miskolcon, Debrecenben, Zilahon és Szegeden „forradalmi izgatások” történtek, egyesek lázító beszédeket tartottak, az adó és a sorozás megtagadására szólították fel a lakosságot.749 Sokan valóban megszöktek a sorozások elől, de egyáltalán nem biztos, hogy ez minden esetben politikai okokkal magyarázható. Az viszont egyértelmű politikai állásfoglalásnak tekinthető, hogy a Magyarországra internált ötven velenceit a vasútállomásokon lelkes csoportok „Éljen Viktor Emánuel! Éljen Garibaldi! Éljen Olaszország!” kiáltásokkal fogadták. Egyes értesülések szerint arra is volt példa, hogy parasztok rátámadtak katonai alakulatokra, többeket pedig letartóztattak kokárdaviselés miatt.750 Pulszky Ferenc felesége, aki ekkoriban költözött Magyarországra, férjéhez írott levelében arról számolt be, hogy az országban az izgatottság egyre nő.751 A königgrätzi csatát követő napokban történt udvarellenes megnyilvánulások mögött azonban nem fedezhető fel egyetlen, az egész országra kiterjedő titkos szervezet. A megmozdulások valószínűleg inkább helyi, és sokszor spontán jellegűek voltak. Az 1866. évi háború idején Magyarországon több kis titkos csoport folytatott szervezkedést, valószínűleg egymástól függetlenül.752 Többségük valamilyen módon szélsőbaloldali körökhöz kötődött, és az ország keleti felében, illetve a fővárosban tevékenykedett. A hatóságok értesülései szerint Zemplén, Abaúj, Gömör, Torna, Heves, Borsod és Szabolcs megyékben újjáalakultak a honvédegyletek, amelyek adományokat gyűjtöttek, a fiatalok körében agitáltak, és állítólag Károlyi Edén keresztül kapcsolatot 748

MOL D 185. 1866: 925., 1007., 1083.; DDI VII. 125-128. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 24. (Scovasso arról panaszkodott külügyminiszterének, hogy a belgrádi osztrák konzul minden eszközzel igyekszik lebeszélni a szerb vezetést az Ausztria-ellenes tervekről.) 749 MOL D 185. 1866: 926.; MOL D 191. 1866: 1438., 4838. – vö.: LUKÁCS, 1955. 363. 750 DDI VII. 51. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 7., uo. 71. Scovasso–Visconti-Venosta, 1866. júl. 12. – vö.: LUKÁCS, 1955. 365. 751 PULSZKY, 1958. II. 440. 752 Ezt megerősíti Baldassare Pescanti Ricasolinak küldött jelentése is. (CARTEGGI RICASOLI, 1967. 227230. Pescanti–Ricasoli, 1866. júl. 10.)

175

tartottak az emigránsokkal.753 Pesten minden valószínűség szerint újrakezdte működését a Vidacs János által 1863-ban létrehozott bizottmány.754 Vidacs 1866 júniusának végén meglátogatta Kossuthtot Olaszországban,755 majd hazatérése után „lázító” kiáltványokat nyomtatott és terjesztett a fővárosban magyar és német nyelven.756 A forrásokból nem derül ki, hogy erre, illetve bármi más tevékenységre Kossuth adott-e neki utasítást. A volt kormányzó ugyan a pesti comitéval nem sokkal korábban kötött megállapodása értelmében nem szólhatott bele a hazai szervezésbe, az azonban nem zárható ki, hogy véleményét, tanácsait elmondta Vidacsnak. Pesten egy másik függetlenségi eszméket valló politikus, Szilágyi Virgil is elérkezettnek látta az időt a forradalmi tevékenységre. Augusztus elején, valószínűleg a Klapka-légió betörésének hírére, néhány társával együtt dezertálásra hívta fel a katonaság egyes tagjait, ami miatt 5-ről 6-ra virradó éjszaka elfogták.757 Ugyanezekben a napokban a katonai törvényszék vizsgálatot indított három Szatmár megyei szélsőbaloldali képviselő, Maróthy János, Domahidy Ferenc és Pongrácz Géza ellen. A csendőrség Maróthy rozsályi lakhelyén házkutatást tartott, állítólag még a padlót is felszaggatta, de semmit sem talált. Maróthyt letartóztatták, mivel azonban később magára hagyták, távozott a csendőrségről. Maróthy helybéli képviselőtársai az országgyűlés elnökénél, Károlyi György szatmári főispán pedig a Helytartótanács elnökénél tiltakozott az eljárás, és különösen a képviselői mentelmi jog megsértése miatt. A vád egyébként az volt, hogy Maróthy és társai az országgyűlés összehívásakor a kormány elleni 753

KIENAST, 1900. 153-154., 311. A szerző különböző hatóságok jelentéseire hivatkozva közli, hogy a honvédegyleti szervezkedésben részt vettek Károlyi Ede, Andrássy Manó, Zsarnay Imre és Lükő Géza képviselők (Torna), Darvas Imre földbirtokos (Borsod, Szabolcs), Nagy János ügyvéd (Nagykálló), Balogh honvédtiszt (Zemplén), Luzsénszky Pál báró (Abaúj), Szentmiklósy (Gömör), Csiky Sándor képviselő (Heves) és Jekekfalusy (Borsod). A keresztnév nélkül említett Balogh és Jekelfalusy nem azonosítható, de figyelemre méltó, hogy a Jekelfalusyak rokonságban áltak a Csákyakkal és így Komáromy Györggyel is (NAGY I., 1857-1868. III. 89-90., V. 328-329.). Szentmiklósy talán Szentmiklósy Antallal azonos, aki őrnagyi tisztséget viselt a szabadságharcban. (BONA, 2000. 654-655.) 754 1866 nyarán és őszén a Vidacs-féle bizottmány három képviselője is járt külföldön: Vidacs, Gáspár és Horváth. (MOL R 90. 4527. Helfy–Kossuth, 1866. jún. 27., 4756. Ludvigh–Kossuth, 1866. okt. 17.; TANÁRKY, 1961. 338-340.) Utóbbi kettő feltehetően Gáspár Lajossal és Horváth Jánossal azonosítható, akik részt vettek a Nedeczky-féle szervezkedésben, és valószínűleg már a Vidacs által 1863-ban létrehozott comiténak is tagjai voltak. (L. a „Kossuth helyzete 1863 tavaszán-nyarán és a Vidacs-féle szervezkedés” és a „Nedeczky- és Beniczky-féle szervezkedés” c. fejezeteket.) 755 MOL R 90. 4527. Helfy–Kossuth, 1866. jún. 27. Helfy Csákytól kért 100 frankot Vidacs utaztatására, mert valószínűleg azt hitte, hogy a hazai küldött a Csáky–Komáromy-féle comité tagja. Csáky nem adott pénzt. 756 MOL D 185. 1866: 926.; MOL D 191. 1866: 1438. 757 MOL D 191. 1866: 5227. Szilágyi társai Deák Gedeon volt szabadcsapatbeli tiszt, Kalmár Dezső, Sántay Sándor, Müller Lajos, „technikusok”, vagyis a Polytechnikum hallgatói, valamint Leitner Ödön „oláh theológiai jelölt”, vagyis görög katolikus teológus növendék voltak. Az említetteket „az állam hadihatalma ellen esküszegésrei csábítás által elkövetett bűntény” gyanújával tartóztatták le.

176

„szenvedélyes kifakadásra” akartak „alkalmat szolgáltatni”, hogy megakadályozzák a kiegyezést.758 Az említett csoportoktól teljesen függetlenül néhány Türr által megbízott fiatalember a nyugati megyékben nagyobb mennyiségű fegyvert vásárolt.759 Az ő vezetőjük valószínűleg Kauszer István József, az olaszországi magyar légió egykori tüzér főhadnagya volt.760 Türr már 1866 márciusában jelezte az olasz kormánynak, hogy vannak a hazában „megbízható barátai”, akiknek hasznát vehetnék a háború alatt.761 Könnyen elképzelhető, hogy az olasz hadsereg magyar tábornoka az olasz kormánytól kapott pénz egy részét bejuttatta az országba, hogy segítse a fegyverek vásárlását és vasúti indóházakban történő raktározását. A fenti csoportok egyike sem azonosítható azonban egyértelműen azzal a szervezettel, amelynek nevében Csáky és Komáromy külföldön felléptek. Kossuth szerint Komáromy, júniusi megállapodásuk alkalmával azt állította, hogy a pesti comité tagjai „egy erős országos felkelés kitörését fogják eszközölni”.762 Csáky, ugyancsak júniusban, azt mondta Bernhardinak, hogy országos hálózattal rendelkeznek Magyarországon, és elsősorban a Tisza vidékén jelentős katonai erő áll mögöttük.763 Az említett nyilatkozatokat Csáky és Komáromy valószínűleg a pesti comitétól májusban kapott értesülésekre alapozta. Magyarországi társaik ugyanis jelezték, hogy három területen összesen 18 ezer katonával rendelkeznek, de a sereg létszáma a felkelés kirobbanása után hamar 100 ezerre nőhet. Határozott választ kértek arra a kérdésre, hogy megkezdhetik-e az előkészületeket, a szervezés költségeit pedig legalább 100-140 ezer osztrák forintra (vagyis 250-350 ezer

758

MOL D 191. 1866: 5227. Türr három levelelet és egy jelentést kapott a hazából Budai Vörös Istvántól. (MOL R 211. 2. t. Budai Vörös István Türr, 1865. febr. 27.,1866. máj. 27., 1866. jún. 12. A három levelet különböző kézírásokkal írták, de az aláírás minden esetben ugyanaz.; MAE ASD Moscati VI/215. A szöveg a magyar nyelvű jelentés olasz fordítása. Címzett nem szerepel rajta, a végén a „Buday” név olvasható.) A levelek mindegyike és a jelentés is „üzletről” és boroshordók szállítmányozásáról szól, amelyeket Győr, Pozsony, Veszprém, Somogy és Zala megyei indóházakban akartak elhelyezni. 760 Kauszer István József (1830–?) 1849-től a honvédsereg tüzérségénél teljesített szolgálatot, és a szabadságharc folyamán hadnagyi rangot ért el. A világosi fegyverletétel után emigrált, az 1850-es években mérnökként és építési vállalkozóként az Egyesült Államokban élt, 1860 és 1863 között pedig az olaszországi magyar légió tüzér hadnagya, majd főhadnagya volt, és valószínűleg itt került ismeretségbe Türrel. (BONA, 1998. II. 186.) 1866 júliusának végén az olasz kormány arra utasította Lodovico Frapolli ezredest, hogy ha szükségesnek találja, utazzon Magyarországra, és tárgyaljon a gerillaharcot tervező Kauszer-testvérekkel, majd megbeszélésének eredményeit tudassa Belgrádban Türrel és Scovassóval. (L. az „Irányi poroszországi megbízatása és Csákyék megegyezési kísérlete az olasz kormánnyal” c. fejezetet is.) Kauszer István később az Egyesült Államok budapesti főkonzulja lett. 761 DDI VI. 505-506. Türr–Cerruti, 1866. márc. 28. 762 KLI VII. 119. 763 BERNHARDI, 1897. 32-35. 759

177

frankra) becsülték.764 Komáromy, a Bismarckkal július elején kötött szóbeli megállapodás után azonnal felszólította a hazaiakat a felkelés előkészítésére, és a porosz kormánytól kapott másfél millió frank egy részét beküldte az országba.765 Az utasítás és a pénz is július 17-én érkezett meg Pestre. Az előbbit Károlyi Gábor, az utóbbit pedig testvére, Károlyi Gyula adta át a comiténak. A hazaiak válaszát Károlyi grófné egy harmadik fia, Károlyi István július 20-án juttatta el Komáromyékhoz. Károlyi grófné értesülései szerint az otthoniak azt állították, hogy készen állnak a felkelésre.766 Csáky ezek után közölte Kossuthtal, hogy a július végére tervezett betöréssel egy időben kirobban a szabadságharc Magyarországon.767 Csáky és Komáromy következetesen elzárkóztak attól, hogy felvilágosítást adjanak a többi emigránsnak hazai társaikról, és az 1866-ban saját használatra készített irataik közt sem található erre vonatkozó utalás, ezért többnyire csak feltételezéseket lehet megfogalmazni a „Pest-Budai Magyar Nemzeti Comité” tagjaival, felépítésével, működésével kapcsolatban. A feltételezések nagyrészt azokra az értesüléseken alapulnak, amelyeket a kortársak szereztek a Csáky–Komáromy-féle szervezetről. Mivel azonban ezek nem feltétlenül helytállóak, elengedhetetlen egymással, illetve Csáky és Komáromy korábbi és akkori szándékaival, tevékenységével való összevetésük. Csáky még 1865 tavaszán azt írta Komáromynak, hogy szükségesnek tartja a „magyarországi politikai organisatiót”,768 amelynek létrehozására azonban csak Komáromy hazatérte után nyílt alkalom. Komáromy 1866 első hónapjaiban igyekezett rávenni balközép párti politikustársait, hogy kedvező nemzetközi körülmények esetén nyújtsanak politikai támogatást az Ausztria elleni háborúhoz. Talán abban reménykedett, hogy a porosz– osztrák ellentét kiéleződése és a fegyveres összecsapás esélyének növekedése fel fogja bátorítani azokat, akik az 1859. évi háború idején tagjai voltak a comiténak, de azután lemondtak a titkos forradalmi szervezkedésről. Csáky, amikor még az országgyűlés megnyitása előtt reményét fejezte ki, hogy Ghyczy Kálmán a képviselőház elnöke, Tisza 764

MOL R 296. 13. t. 1866. máj. 8. MOL R 296. 11. t. Komáromy–Csáky, 1866. júl. 12. 766 KLI VI. 443-444. Károlyiné–Kossuth, 1866. júl. 26.; MOL R 296. 11. t. Komáromy–Csáky, 1866. júl. 12.; A pénz beküldéséről a későbbi elszámolások is tanúskodnak. (MOL R 296. 7. t.) – vö.: KIENAST, 1900. 192-194. 767 DDI VII. 116. Csáky–Kossuth, 1866. júl. 22. 768 MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, márc. 21. Érdemes megjegyezni, hogy az 1865. évi választások idején még a szélsőbaloldali Madarász József is nagy reményeket fűzött Ghyczyhez annak hazafias hangvételű választási nyilatkozata miatt. Madarász ezért üdvözlő levelet intézett Ghyczyhez, aki válaszában célzásokat tett az összefogás szükségességére, tovább táplálva ezzel Madarász reményeit. (MADARÁSZ, 1883. 352-353. – vö.: SZIGETI, 2003. 111-116.) 765

178

Kálmán pedig alelnöke lesz,769 nyilvánvalóan számított a balközép két vezérének segítségére is. A Vidacs-féle bizottmány 1866 júliusában Kossuthhoz küldött Gáspár nevű tagja is azt állította, hogy Komáromyék bíztak Ghyczy együttműködésében.770 Végül Komáromynak valószínűleg csak a balközép párt néhány fiatalabb tagját sikerült megnyernie. Közülük egy Ébernek írott levelében név szerint is megemlítette Keglevich Béla és Ráday László grófokat.771 Mindez egybevág Klapka azon Csákyéktól szerzett értesülésével, amely szerint a bizottmány tagjai 1866 első hónapjaiban kicserélődtek, és a régiek helyébe fiatalok jöttek.772 Ráday László a neves reformkori politikus, Ráday Gedeon fia volt.773 Keglevich Béla az 1850-es évek végén kapcsolódott be az arisztokrata társasági életbe, ahol hamar igen kedveltté vált. Állítólag azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rendkívül tehetségesen táncolta a csárdást, és népszerűvé tette az ifjúság körében a magyar viseletet. 1860-ban feleségül vette a néhai miniszterelnök, Batthyány Lajos lányát, ami növelte tekintélyét a nemzeti ellenzék köreiben, ugyanakkor a rendőrség érdeklődését is maga után vonta. 1861-ben országgyűlési képviselő lett, és fiatal kora ellenére bizalmas viszonyt alakított ki a határozati vezérkar tagjaival. 1865-ben újra képviselővé választották.774 Egy nagyjából húsz évvel később keletkezett forrás szerint Komáromy ezután kérte fel őt, hogy álljon az „elégedetlenek” élére, amit a fiatal gróf két feltétellel vállalt. Kizárta a Kossuthtal való együttműködést, a mozgalom célját pedig a külföldi fejlemények alakulásától függően kívánta meghatározni, tehát sem a függetlenség, sem a kiegyezés mellett nem akarta magát elkötelezni.775 Vagyis amikor Komáromyék az 769

MOL R 296. 11. t. Csáky–Komáromy, 1865. nov. 10. TANÁRKY, 1961. 338-340. 771 MOL R 25. 1. t. Komáromy–Éber, 1866. dec. 28. 772 MOL R 90. 4420. Irányi–Kossuth, 1866. máj. 31. 773 SZINNYEI, 1891–1914. IX. 550. 774 Keglevich Béla gróf (1833–1896) Kecskeméthy Aurél leírása szerint „szép szőke fiatalember” volt, „gazdag hajfodrokkal”, emellett igen udvarias, „tiszta eszű” és szorgalmas ember. (KÁKAY ARANYOS, 1866. 103-104.) 1861-ben a Torna megyei görgői, 1865-ben és 1869-ben pedig a Pest megyei monori választókerület képviselője volt. Ezt követően, állítólag rossz anyagi körülményei miatt, visszavonult a politikától, és Párizsban pénzügyi titkár lett a Rotschild családnál. 1886-ban Tisza Kálmán hívására hazatért, és Heves megye főispánja lett, de tisztségéről hamarosan lemondott.(Vasárnapi Újság, 1896. – vö.: SZINNYEI, 1891–1914. V. 1336-1337.; RUSZOLY, 1999. 241-244.) 775 Keglevichnek a Csáky–Komáromy-féle bizottmánnyal való együttműködéséről Somogyi Zsigmondnak a „Magyarország főispánjainak albuma” című művében olvasható leírás. A művet 1889-ben adták ki, de mivel Somogyi úgy ír Keglevichről, mint Heves megye még hivatalban lévő főispánjáról, ez az írás biztosan 1886ban vagy 1887-ben keletkezett. Nagyon valószínű, hogy az igen részletes, anekdotikus elemekkel tarkított életrajz adatainak forrása maga Keglevich volt, így valószínűleg ő mesélt Somogyinak az 1866-os eseményekről is. Az életrajz szokatlan módon közli Keglevichnek az 1866. évi háború idején „Spectator” címen megjelentetett röpiratát is, amelyben a következők olvashatóak a mozgalom céljairól: „Pactálni, de nem mindenáron. Forradalomtól sem ijedni vissza, sőt, ha kell elé is idézni azt, de ezt sem mindenáron. A minden áron való pactálást a régi conservativ párt embereire hagyni. A minden áron való forradalmat a 770

179

1866. évi háború előestéjén megállapodtak Kossuthtal a magyar függetlenségi háború előkészítéséről, a hazaiaknak tett ígéretükkel ellentétesen cselekedtek. Keglevich és Ráday Komáromyékkal való kapcsolatáról valamilyen módon Kossuth is tudomást szerzett.776 Ludvigh ugyan 1866. május 27-én azt írta Kossuthnak, hogy Komáromy és társai nagy befolyással vannak a baloldalra, és ha a „középhez” fordulnának, Tisza és Ghyczy hamar egyedül találnák magukat,777 értesülését azonban más forrás nem erősíti meg. A bizottmány tagjainak számát nem ismerjük, és arra sem kaphatunk választ a korabeli iratokból, hogy a „comité” tényleges szervezetet jelentett-e, vagy csak egy baráti, politikai kapcsolatok mentén létrejött csoportot. Nem ismerjük tevékenységének részleteit sem. Az azonban biztosnak tűnik, hogy tagjai mind a balközépből kerültek ki. Szilágyi Virgil a háború után kijelentette, hogy egyetlen szélsőbaloldali képviselő sem vett részt a Csáky– Komáromy-féle szervezkedésben,778 és állítása a balközép és a szélsőbal kapcsolatának ismeretében hihetőnek tűnik.779 A balközép képviselőkből álló comité, vagyis a „politikai organisatio” mellett Komáromyék egy „katonai organisatiót” is szükségesnek tartottak. A leginkább kézenfekvő feltételezésnek az tűnik, hogy a katonai szervezésre irányuló törekvések valamilyen módon összefüggtek a honvédegyleti mozgalom újjáéledésével. Ezt a feltételezést

a

rendőrség

által

megnevezett

honvédegyleti

vezetők

személyes

kapcsolatrendszerének vizsgálata támasztja alá. Luzsénszky Pál, Zsarnay Imre és Károlyi Ede már korábban is összeköttetésben állt Komáromyékkal.780 Ők, valamint Lükő Géza balközép párti képviselőként vettek részt az 1865-ben megnyílt országgyűlésen.781 Darvas szélsőbalnak hagyni… Készen állni arra az esetre, ha a külviszonyok alakulásai a magyar államnak Ausztria nélkül való fönnállására esélyt idéznének elő; de készen állni az esetre is, ha a külviszonyok ránk csak részbwen kedvező alakulása eszélyes béke megkötésére int.” (SOMOGYI ZS., 1889. 211-214.) 776 KLI VI. 163-170. Kossuth–Szilágyi, 1866. dec. 16. 777 MOL R 90. 4416. Ludvigh–Kossuth, 1866. máj. 27. 778 KLI VII. 171-178. Szilágyi–Kossuth, 1866. dec. 17. 779 A határozati többség és a szélsőbal közti távolságtartás már az 1861. évi országgyűlés idején megfigyelhető volt. Komáromyék már akkor sem vonták be a szervezésbe függetlenségi elveket valló párttársaikat. (L. „Az országgyűlés feloszlatása utáni hónapok” c. fejezetet.) Madarász József emlékirataiból kiderül, hogy 1865-ben a balközép képviselők kiutasították pártértekezleteikről a szélsőbaloldali képviselőket, és ezért a két irányzat külön tartotta frakcióüléseit. (MADARÁSZ, 1883. 355. – vö.: SZABÓ CS., 1999. 534.) 780 Károlyi Ede részt vett az 1858-ban alakult „hazafias párt” tevékenységében (l. „A pesti központi bizottmány és az emigráció vezetői (1859–1861)” c. fejezetet), Zsarnay Imre Károlyi Edével, Csákyval és Komáromyval együtt alapítója volt 1861-ben a Szent István páholynak (l. „Az országgyűlés feloszlatása utáni hónapok” c. fejezetet), Luzsénszky Pál pedig az 1863-ban Csáky és Komáromy által létrehozott „Magyar Forradalmi Comitéban” tagjaként működött (l. a „Komáromy és Csáky letelepedése Genfben, külföldi és magyarországi kapcsolatrendszerük 1862–1863-ban” c. fejezetet.). 781 RUSZOLY, 1999. 241., 244.

180

Imre pedig az ugyancsak balközép képviselő, Bónis Samu sógora volt.782 Lükő és Zsarnay ugyanakkor nemcsak párttársai, hanem nagy valószínűséggel barátai is voltak a Csáky– Komáromy-féle comité magyarországi irányítójának, Keglevich Bélának. 1861-ben és 1865-ben ugyanis Torna megye két választókerületében Zsarnayt és Keglevichet választották képviselőnek. 1865-ben Keglevich, akit Heves–Külső-Szolnok megyében is megválasztottak, visszalépett, és Lükőt ajánlotta maga helyett.783 Elképzelhető, hogy az említett balközép párti képviselők – az 1861-ben történtekhez hasonlóan –, az eredetileg inkább a szélsőbalhoz kötődő honvédegyletektől igyekeztek a katonai szervezéshez szükséges adatokhoz jutni.784 Amennyiben így történt, a 18 ezer fős seregről szóló jelentés valószínűleg honvédegyleti összeírások alapján készült becslések, illetve tervezgetések eredményét tartalmazta. Az mindenesetre biztos, hogy a 18 ezres hadsereg tényleges létezését sem a források, sem a későbbi események nem igazolják.785 Komáromyék időről-időre változó magyarországi kapcsolataiban az állandóságot Thaisz Elek képviselte. Thaisz, akit 1865 októberében ismét Pest főkapitányává neveztek ki,786 az 1866. évi háború idején jelentős összeget fizetett a Komáromy által júliusban Magyarországra küldött pénzből egy osztrák ezredesnek és egy magas rangú pesti rendőrhivatalnoknak.787 Az osztrák tiszttől valószínűleg a császári seregek magyarországi elhelyezkedéséről és tervezett mozgásáról szerzett értesüléseket a pénz fejében. A pesti rendőrhivatalnok lefizetésével pedig minden bizonnyal azt akarta elérni, hogy a titkosrendőrség ne foglalkozzon a Csáky–Komáromy-féle szervezet tevékenységével. Mivel a korábbi években Thaisz a pesti comité pénztárosa volt, nem zárható ki, de a

782

NAGY I., 1857-1868. III. 246-247. Darvas Imre 1875-ben országgyűlési képviselő, 1877-ben pedig Abaúj-Torna megye főispánja lett. (SOMOGYI ZS., 1889. 27-29.) 783 RUSZOLY, 1999. 241-244. 784 L. „A hadseregszervezés kérdése és a honvédegyletek” c. fejezetet. 785 Kossuth a háború után egy Bernát nevű Magyarországról érkezett személytől úgy értesült, hogy Zemplén megyében folyt valamiféle szervezés, „s kitörés is volt volna, de parancs jött [Pestről], hogy nem kell mozogni”. (OSZK KT. Levelestár, Kossuth Lajos Szilágyi Virgilhez, 1866. dec. 19.) 786 MOL D 191. 1865: 4956. 787 Thaisz ezen tevékenységére kizárólag a Csáky és Komáromy háború utáni elszámolásával kapcsolatban keletkezett iratok utalnak. Komáromy egy 1867-ben írt levelében közölte Csákyval, hogy Thaisz mintegy 100 ezer frankot adott át a bécsi s a pesti rendőrségnek. (MOL R 296. 7. t. Komáromy–Csáky, k. n.) Thaisz az ügy természeténél fogva nem tudott nyugtát adni az elköltött pénzről, ezért Komáromy 1867-ben maga készített egy feljegyzést, mely szerint Thallósy Sándor 65 ezer forintot adott át 1866 júliusában egy magasrangú rendőrhivatalnoknak és egy osztrák ezredesnek. (MOL R 296. 7. t. „Erklärung”, 1867. aug 22.) Thallósy Sándor Thaisz álneve, vagy esetleg bizalmasa lehetett. (L. még a „Csáky és Komáromy tevékenységének visszhangjai az emigrációban a háborút követő hónapokban. A porosz kormánytól kapott pénz sorsa” c. fejezetet.)

181

források hiányában nem is bizonyítható, hogy az 1866. évi háború idején az országba beküldött pénzből további összegekhez is jutott. A forrásokból kitűnik, hogy Csáky és Komáromy július végéig valóban bíztak a magyarországi felkelés kirobbanásában. Kossuth, valamint a porosz és az olasz kormány előtt ugyan tudatosan eltúlozták a hazai mozgalom méreteit, és elhallgatták Keglevich feltételeit, de valószínűleg abban reménykedtek, hogy a különböző irányokból végrehajtott betörések fellelkesítik majd a hazai közvéleményt, és a spontán meginduló harcok feledtetni fogják a szervezés csekély mértékét. Július végén azonban szembesültek terveik megvalósíthatatlanságával, és Simonyit, illetve a Vidacs-féle bizottmány Gáspár nevű küldöttjét igyekeztek rávenni arra, hogy segítsen a magyarországi szervezkedésben.788 Ennek előzménye vagy az lehetett, hogy bár Klapka július 28-án osztrák területre lépett, mégsem robbant ki a hazában felkelés, vagy az, hogy az otthoniak a porosz–osztrák fegyverszünet megkötése, esetleg a porosz sereg betörésének elmaradása miatt elutasították a háború megkezdését. Mindenesetre a Klapka-légió jablonkai betörésének idején, augusztus első napjaiban Csáky és Komáromy már tudták, hogy az általuk képviselt comité nem fog felkelést kirobbantani Magyarországon. 7. Irányi poroszországi megbízatása és Csákyék megegyezési kísérlete az olasz kormánnyal Kossuth július második felében egyre növekvő türelmetlenséggel várta, hogy Csáky és Komáromy eleget tegyenek vállalt feladataiknak, és megállapodjanak a porosz kormánnyal

az

expedícióról,

majd

felkelést

robbantsanak

ki

Magyarországon.

Valószínűleg úgy gondolta, hogy a pesti comité két képviselőjének Olaszországból való távozása óta eltelt nagyjából egy hónap elég kellett volna, hogy legyen a szervezésre. Türelmetlenségét minden bizonnyal növelte, hogy a poroszok váratlan königgrätzi győzelme a háború gyors befejezését és a magyar remények meghiúsulását vetítette előre. Ebben a helyzetben különösen nehezményezte, hogy nem kapott Csákytól kielégítő választ a poroszországi helyzetre vonatkozóan. Július 24-én az olasz sereg ferrarai főhadiszállásán tartózkodott, amikor találkozott egy porosz tiszttel, akiről megtudta, hogy Csáky küldte őt Olaszországba Usedomhoz, Bernhardihoz és Ricasolihoz írt táviratokkal. A porosz küldöttnek egyúttal olaszországi magyar tiszteket kellett toboroznia a poroszországi 788

KLI VII. 129-130.; TANÁRKY, 1961. 338-340.

182

magyar légióba. Kossuth arról is értesült tőle, hogy Komáromy Torinóban járt. A magyar emigráció feje megdöbbenve szembesült azzal, hogy Csáky és Komáromy meg sem próbáltak vele érintkezésbe lépni, és ráadásul az ő háta mögött intézték ügyeiket Olaszországban. „Valami rút intriga forog ott fenn” – írta Lajos fiának.789 Két nappal ezután Poroszország aláírta a négy hétre szóló fegyverszünetet Ausztriával, Kossuth ezért táviratban igyekezett megtudakolni Csákytól, hogy hogyan értelmezendő július 22-i távirata,790 mely szerint a feltételeiket a porosz kormány elfogadta, és július végén sor fog kerülni a betörésre.791 Csáky távolléte miatt Rényitől kapott választ, aki mindössze annyit írt, hogy a légió a fegyverszünet ellenére Klapka vezetése alatt elindult Schillersdorfból Oderbergbe.792 Kossuth ilyen előzmények után kérte fel Irányit, hogy utazzon Poroszországba, lépjen kapcsolatba Csákyékkal, és az ő nevében vonja őket felelősségre. A július 31-én kelt megbízólevél Kossuth Csáky és Komáromy tevékenységével kapcsolatos kifogásait, valamint Irányi feladatait tartalmazta. Ami az előbbieket illeti, a magyar emigráció feje felrótta Csákynak, hogy két héten keresztül semmilyen tudósítást nem küldött, a későbbiekben pedig csak rövid tényközlésekre szorítkozott távirataiban, és ígérete ellenére sem Komáromyn keresztül, sem személyesen nem adott részletes jelentést a Poroszországban történtekről.793 Magyarázatot követelt arra is, hogy miért indult el a légió Magyarországra porosz segítség nélkül. Sérelmezte továbbá, hogy Klapka az ő tudta nélkül adott ki egy proklamációt a magyar néphez, amelyben rá hivatkozott. Irányit ezért arra utasította, hogy tudja meg, érvényesnek tekintik-e még mindig Csákyék a vele kötött egyezséget. Igenlő válasz esetén azt várta Irányitól, hogy szerezzen részletes értesüléseket az addig történtekről, és adjon az ő nevében utasításokat a jövőre nézve. Kijelentette, hogy az adott körülmények közt, csak akkor ért egyet az expedícióval, ha annak elindítói „magukat tökéletesen biztosították” arról, hogy a poroszok nem hagyják magára a magyar szabadságharcot.794 Irányi azonnal elutazott Berlinbe, de még mielőtt jelentést írhatott volna Csákyékkal folytatott megbeszéléséről, Kossuth újabb lesújtó híreket kapott a pesti 789

KLI VI. 429-432. Kossuth–ifj. Kossuth, 1866. júl. 24. MOL R 90. 4629., DDI VII. 116. Csáky–Kossuth, 1866. júl. 22. 791 MOL R 90. 4645., DDI VII. 132. Kossuth–Csáky, 1866. júl. 26. (idézi: KLI VI. 437.) 792 MOL R 90. 4649., DDI VII. 136. Rényi–Kossuth, 1866. júl. 27. (idézi: KLI VI. 438.) 793 Csáky 1866 júliusában három táviratot írt Kossuthnak: egyet július 12-én (DDI VII. 70-71., Csáky– Kossuth, 1866. júl. 12.), kettőt pedig július 22-én (MOL R 90. 4629., DDI VII. 116. Csáky–Kossuth, 1866. júl. 22.; MOL R 90. 4632. Csáky–Kossuth, 1866. júl. 22.) Egy alkalommal Visconti–Venostát kérte meg, hogy értesítse Kossuthot a poroszországi fejleményekről (DDI VII. 97. Csáky–Visconti-Venosta, 1866. júl. 18.). 794 KLI VI. 545-549. „Irányi Dániel úrnak Flórenczben”. Kossuth táviratban tájékoztatta Csákyt Irányi megbízatásáról (MOL R 90. 4675. Kossuth–Csáky, 1866. aug. 4.). 790

183

comité képviselőiről. A volt kormányzó augusztus első napjaiban a Vidacs-féle bizottmány küldöttjétől, Gáspártól megtudta, hogy Magyarországon a „forradalmi párt” nem tud semmit Csáky és Komáromy szervezkedéséről.795 Ugyanekkor értesült a sikertelen turzovkai betörésről is. Augusztus 8-án ezért levelet írt Irányinak, amelyben megosztotta vele az előző napokban szerzett híreit. Kifejtette, hogy gyanúja szerint nem a „szándokhiány”, hanem a hibás szervezés vezetett Csáky és Komáromy kudarcához. Mivel nem kívánt felelősséget vállalni a szerencsétlen expedícióért, korábbi utasítását módosítva arra intette Irányit, hogy csak rögzítse a tényeket, de ne folyjon bele azok alakításába. 796 Irányi augusztus 6-án érkezett Berlinbe, és még aznap felkereste az ott tartózkodó Csákyt. A pesti comité külföldi képviselője elmondta, hogy a légiószervezéssel azért késlekedtek, mert július első napjaiban a porosz vezetők már nem tartózkodtak a fővárosban és utánuk kellett utazniuk a csehországi főhadiszállásra. Kijelentette, hogy a magyarországi betöréssel nem értett egyet, és nem tudja, miért került arra mégis sor az ő Schillersdorfból való távozása után. A Kossuthtal való érintkezéssel kapcsolatban közölte, hogy rendszeresen írt neki táviratokat, és levelet is küldött neki Éberen keresztül. A volt kormányzóval kötött szerződést ugyanakkor úgy értelmezte, hogy Kossuth külügyekre vonatkozó irányító szerepét csak azokra az ügyekre kell érteni, amelyeket nem Komáromy és ő kezdeményeztek. Ezzel magyarázta, hogy poroszországi tevékenységüket illetően nem kérték Kossuth utasításait. Másnap Irányin keresztül felajánlotta Kossuthnak, hogy kössenek új szerződést, amelyben a porosz ügyekben a pesti comité képviselőit, az olasz ügyekben pedig a volt kormányzót mondják ki illetékesnek.797 A történtekről Irányi augusztus 7-én írt beszámolót Kossuthnak, és egyúttal elküldte neki Simonyi két levelét is. Simonyi augusztus elsején részletesen megírta Irányinak a schillersdorfi haditanács lefolyását, és azt, hogy miként született végül döntés a betörésről. Két nappal később írt levelében pedig beszámolt arról, mi történt a légióval a Schillersdorfból való elindulás után. Simonyi kételyeit fejezte ki az állítólagos pesti comitéval kapcsolatban, és miközben Komáromyról elismerte, hogy legalább életét kockáztatja a légióban, addig az időközben Berlinbe utazott Csákyt „alávaló gazembernek” nevezte, és sikkasztással vádolta.798 Kossuth, Irányi levelét olvasva felháborodott Csáky viselkedésén, miközben Simonyi

795

TANÁRKY, 1961. 338-340.; KLI VI. 446-448. Kossuth–Károlyiné, 1866. aug. 7. KLI VI. 473-480. Kossuth–Irányi, 1866. aug. 8. 797 KLI VI. 467-468. Irányi–Kossuth, 1866. aug. 7. 798 KLI VI. 469-473. Simonyi–Irányi, 1866. aug. 1.; MOL R 90. 4671. Simonyi–Irányi, 1866. aug. 3. 796

184

értesülései felébresztették benne a gyanút, hogy a pesti comité külföldi képviselőjét elsősorban az anyagi érdek mozgatta. Augusztus 13-án írt levelében ezért Irányin keresztül számadást követelt a pesti comité képviselőitől. Felszólította őket arra is, hogy nevezzenek meg legalább egyet hazai társaik közül, aki előtte is megerősíti a bizottmány létét. Szükségesnek tartotta Csáky visszalépését a további forradalmi tevékenységtől, és azt, hogy Komáromy mást bízzon meg helyette a comité külföldi képviseletével.799 Csáky válaszul levelet írt Kossuthnak, amelyben felháborodását fejezte ki Irányi eljárása miatt.800 Irányi közben Csákyval együtt a légió akkori főhadiszállására, a morvaországi Rackauba utazott, ahol alkalma nyílt Komáromyval és Klapkával is beszélni. Komáromy ugyanúgy értelmezte a szerződést, mint Csáky, és egyetértett a Kossuthnak teendő új ajánlattal. Klapka elmondta Irányinak, hogy mi indította őt a betörésre. Véleménye szerint már nem lehetett volna szégyen nélkül visszalépni a katonai vállalkozástól.801 Azt is közölte Irányival, hogy a Kossuth által kifogásolt proklamációt Csáky az ő tudta nélkül írta.802 Kossuth augusztus 24-én újabb levélben fejtette ki véleményét Irányinak a kialakult helyzetről. Ekkor már nyíltan vádolta Csákyt és Komáromyt sikkasztással, és azzal, hogy tevékenységükkel nem a függetlenség kivívását, hanem a kiegyezést segítették elő. Sürgette, hogy mutassák meg Irányinak a Bismarckkal kötött szerződést.803 Szeptember 3án Irányi újra találkozott Csákyval és Komáromyval. Csáky ekkor már azt állította, hogy ő annak idején nem fogadta el Kossuth feltételeit az együttműködésre vonatkozóan, a poroszországi tevékenységre vonatkozó utasítást pedig nem volt ideje elolvasni. A pesti comité külföldi képviselője ezzel önmagának is ellentmondott, hiszen néhány héttel korábban még nem tagadta a szerződés létét, csak másképpen értelmezte azt, mint Kossuth. Csákynak időközben nyilvánvalón eszébe jutott, hogy miután nem küldte vissza Olaszországba a szerződés egyik, Komáromyval aláíratott példányát, Kossuth kezében nincsen írásos bizonyíték a megállapodásukról. A vita tárgyát képező másik fontos iratról, a porosz vezetés és a pesti comité képviselői által aláírt szerződésről pedig kiderült, hogy Csáky

a

von

Schütz

hadügyminiszter-helyettessel a légió felállításáról kötött

megállapodást érti ezalatt. Kossuthtot azonban félrevezette Csáky július 22-én kelt, meglehetősen szűkszavú táviratának az a megállapítása, mely szerint „a feltételek el lettek 799

KLI VI. 484-491. Kossuth–Irányi, 1866. aug. 13. MOL R 296. 11. t. Csáky–Kossuth, 1866. aug. 17. 801 KLI VI. 480-482. Irányi–Kossuth, 1866. aug. 12. 802 KLI VI. 549-556. Irányi Dániel jelentése, 1866. szept. ?. 803 KLI VI. 494-519. Kossuth–Irányi, 1866. aug. 24. 800

185

fogadva”.804 A pesti comité külföldi képviselője minden bizonnyal szándékosan kerülte az egyértelmű megfogalmazást, és ezzel poroszországi működésük alapvető hiányosságát hallgatta el a kormányzó elől. Csáky azt is közölte Irányival, hogy Komáromy azért nem találkozott Kossuthtal, mert az akkor nem volt Turinban, Éber pedig azért nem adta át a levelet, mert végül nem Olaszország érintésével utazott Konstantinápolyba.805 Kossuth az Irányi újabb jelentésére válaszként írt levelében dühödten, és mindenképpen jogosan vádolta hazugsággal Csákyt szerződés megtagadása miatt.806 Klapka nem kívánt állást foglalni a vitában. Irányinak megírta, hogy az ő szerepe csak a katonai ügyek intézésére korlátozódott, és rosszallását fejezte ki az emigráció belső bomlasztása miatt.807 A porosz területre való visszatérés után néhány nappal Brüsszelbe távozott, hogy családját meglátogassa, és addig a parancsnokságot átadta Mogyoródynak.808 Eredeti szándékával ellentétben azonban nem tért többé vissza a légióhoz. Nem akart a vitába belebonyolódni Bismarck megbízottja, von Keudell tanácsos sem, aki előtt Irányi feltárta a Csákyék tevékenységét jellemző visszásságokat. A porosz politikus udvariasan, de egyértelműen Irányi tudtára adta, hogy a porosz kormány elégedett a pesti comité két külföldi képviselőjének működésével.809 A pesti comité képviselői a turzovkai betörés kudarca után sem hagytak fel a szervezkedéssel, mert a porosz–osztrák fegyverszünet megkötése után még reménykedtek abban, hogy a háború újra fog kezdődni. Nem lehetett ugyanis kizárni, hogy a franciák szövetségre lépnek az osztrákokkal, és fegyvert fognak érdekeik érvényesítéséért. III. Napóleon Rajna menti területekre tartott igényt, és mindenképpen meg akarta akadályozni a déli német tartományok csatlakozását Poroszországhoz. Bismarck is számolt ezzel a lehetőséggel, és a magyar felkelés kirobbantásával fenyegetőzött, hogy nyomást gyakoroljon a francia vezetésre.810 A porosz vezetés ezért a magyar légió fenntartása 804

MOL R 90. 4629., DDI VII. 116. Csáky–Kossuth, 1866. júl. 22. KLI VI. 537-541. Irányi–Kossuth, 1866. szept. 3. 806 KLI VI. 541-543. Kossuth–Irányi, 1866. szept. 9. 807 KLI VI. 533-534. Klapka–Irányi, 1866. aug. 23. 808 KLI VI. 521-522. Klapka–Kossuth, 1866. aug. 9. 809 KLI VI. 492-494. Irányi–Kossuth, 1866. aug. 14., 519-521. Irányi–Kossuth, 1866. aug. 26. Irányi Kossuth utasításának megfelelően személyesen Bismarckkal szeretett volna találkozni, de az betegségére hivatkozva nem fogadta őt. Von Keudell biztosította Irányit arról, hogy a porosz kormány nagyra becsüli Kossuth személyét, és őt tekinti a magyar emigráció politikai vezetőjének, de a háború kirobbnásakor inkább katonai vezetőkkel akartak tárgyalni. Azt is jelezte, hogy Oroszország rossz szemmel nézte volna Kossuth megjelenését Poroszországban. 810 Július végén az olasz kormány Poroszországba küldte Govone tábornokot, hogy kipuhatolja, mit szándékozik tenni a berlini vezetés a fegyverszünet megkötése után. Bismarck az olasz küldött előtt kijelentette, hogy a német nép kárára nem fogja kielégíteni III. Napóleon igényeit, és ha a háború 805

186

mellett döntött. Más okok miatt, de az olasz kormány sem hagyott fel a magyar ügy támogatásával. Olaszország, amely a porosz–osztrák fegyverszünet megkötése után magára maradt Ausztriával szemben, folytatni szerette volna a háborút, mert a politikai és katonai vezetéssel elégedetlen olasz közvéleményt egy győzelemmel, és Dél-Tirol megszerzésével kívánta megnyugtatni. Egyedül azonban nem mert Ausztriára támadni, ezért megpróbálta kipuhatolni a porosz szándékokat és Magyarország fellázíthatóságának esélyét. Július végén ezért Visconti-Venosta Poroszországba küldte Lodovico Frapolli ezredest, az Akciópárt parlamenti képviselőjét, aki az 1850-es évek óta baráti kapcsolatban állt Klapkával, 1860-ban közvetített a Magyar Nemzeti Igazgatóság és a torinói vezetés, valamint Garibaldi között, 1863-ban pedig szabadkőművesként Csákyval és Komáromyval is kapcsolatba került.811 Frapolli azt a feladatot kapta 1866-ban, hogy tudja meg Csákyéktól, fenn akarja-e tartani Bismarck a magyar légiót.812 A pozitív válasz ugyanis egyértelműen azt jelezte, hogy a porosz vezetés esélyt lát a béketárgyalások kudarcba fulladására és a háború folytatására. Frapolli éppen akkor érkezett Berlinbe, amikor Csáky Irányival együtt a légió táborhelyére, Rackauba utazott.813 Az olasz politikus ezért augusztus 8-án levélben közölte tárgyalási szándékát a pesti comité külföldi képviselőjével. Egyúttal arra is utalt, hogy Olaszország akár porosz támogatás nélkül is újrakezdené a háborút, ha Magyarországon felkelés robbanna ki.814 Csáky hamarosan visszatért Berlinbe, tárgyalt Frapollival, és augusztus 12-én alá is írtak egy szerződést, amely az olasz külügyminiszter ellenjegyzése esetén lépett volna életbe. A megállapodás – Türr és Éber balkáni tárgyalásainak eredményét figyelembe véve –, tartalmazta, hogy az olasz kormány szerződést ír alá a román fejedelemségekkel és Szerbiával. Ezek értelmében a bukaresti vezetés 40 ezer, a belgrádi pedig 50 ezer önkéntessel támogatta volna a magyar szabadságharcot, amelynek fejében a románoknak Bukovinát, a szerbeknek pedig újrakezdődik, Ausztria fegyverkezése esetén fellázítja Magyarországot. (MAE ASD Moscati VI/19. 3 rapporti del gen. Govone) 811 L. a „Komáromy és Csáky letelepedése Genfben, külföldi és magyarországi kapcsolatrendszerük 1862– 1863-ban” c. fejezetet. 812 DDI VII. 158-161. „Istruzioni al colonello Frapolli”, 1866. júl. 30. Az olasz külügyminiszter arra is felhatalmazást adott Frapollinak, hogy Pestre utazzon, ha úgy látja jónak. Itt a Kauszer-fivérekkel kellett volna kapcsolatba lépnie, akikről az olasz kormány tudta, hogy a több kisebb csoport által kirobbantandó gerillaháborút tartják célravezetőnek. Frapolli utána Belgrádba is továbbutazhatott volna, ahol Scovassóval és Türrel kellett volna beszélnie pesti tárgyalásairól. Kossuth és Klapka nem volt beavatva ezekbe a tervekbe. Valószínűleg a Kauszer-fivérek voltak Türr magyarországi „barátai”, és a magyar tábornok ajánlotta be őket az olasz kormánynál. 813 Frapolli augusztus 5-én Párizsból értesítette az olasz külügyminisztériumot, hogy mivel Csákyékat ott nem találta, aznap indul Berlinbe. (DDI VII. 189-190. Frapolli–Visconti-Venosta, 1866. aug. 5.) 814 MOL R 296. 11. t. Frapolli–Csáky, 1866. aug. 8. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 764-766.

187

közelebbről meg nem nevezett területeket ígértek. A magyarok készek voltak Horvátország, Szlavónia és Dalmácia számára szabad döntési jogot biztosítani további sorsukról, Erdélyről azonban nem kívántak lemondani. Az olasz kormánytól azt kérték, hogy minél hamarabb utalja át az eddig még nem folyósított egymillió frankot a magyar comité számára, és küldje Poroszországba az olaszországi magyar légió 25 altisztjét. A szerződés értelmében a harcot a magyarok kezdték volna, az olaszok pedig a felkelés reményteli alakulása esetén léptek volna be. A firenzei kormányt ugyanakkor arra kötelezte volna a megállapodás, hogy a harcot Magyarország függetlenségének kivívásáig folytassa.815 Csáky nyilvánvalóan abban reménykedett, hogy a szerződés aláírása esetén újabb jelentős pénzösszeghez juthatnak, a magyarországi felkelés kirobbanásához pedig elegendő lesz a Szerbia és a román fejedelemségek felől betörő seregek által előidézett lelkesedés. Ez utóbbi elképzelés mellett a szerződés több más pontja is kételyeket ébreszt. A szerb és a román vezetés csak egyértelmű nagyhatalmi, elsősorban francia támogatás esetén mutatott hajlandóságot a harcra,816 a firenzei kormány pedig korábban azt nyilatkozta, hogy nem tud 500 ezer franknál nagyobb összeget adni a magyaroknak.817 A legsúlyosabb következményekkel azonban az a kötelezettség járt volna, amely szerint a magyaroknak kellett kezdeni a háborút, amelybe Olaszország csak később, nem pontosan meghatározott feltételek teljesülése esetén volt köteles belépni.818 Az egész megállapodást jelentéktelenné tette ugyanakkor az a tény, hogy Frapolli valószínűleg saját elhatározásából kötötte azt Csákyékkal. Az olasz küldött megbízóleveléből egyértelműen kiderül, hogy a firenzei kormány Poroszország nélkül nem is tartotta elképzelhetőnek a háború folytatását.819 Csáky és Komáromy így hiába sürgette a következő hetekben Frapollinál és az olasz kormány tagjainál a szerződés aláírását,820 elutasító választ kapott.821 Augusztus

815

MOL R 296. 11. t. Csáky–Frapolli, 1866. aug. 12. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 763-764. L. a „Szervezkedés a Balkánon” c. fejezetet. 817 L. „A déli hadszíntér. Kossuth tárgyalásai az olasz kormánnyal” c. fejezetet. 818 „L’Italie s’engage – aussitôt que l’insurrection Hongroise aura acquis un dévelopement capable de tenir sérieusement en échec une bonne partie de forces Austrichiennes – á reprendre les hostilités contre l’Autriche…” (MOL R 296. 11. t. Csáky–Frapolli, 1866. aug. 12. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 763-764.) 819 DDI VII. 158-161. „Istruzioni al colonello Frapolli”, 1866. júl. 30. 820 MOL R 296. 11. t. Csáky–Frapolli, 1866. aug. 12. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 763-764.; MOL R 296. 11. t. Komáromy–Cerruti, 1866. aug. 21.; DDI VII. 308-310. Komáromy–Ricasoli, 1866. aug. 28. 821 Frapolli külügyminiszterétől kérdezte meg, mire hivatkozva mondjon nemet a pesti comité képviselőinek. (DDI VII. 295-296. Frapolli–Visconti-Venosta, 1866. aug. 24.) Visconti-Venosta két nappal később táviratban értesítette Csákyt, hogy a poroszországi magyar légió számára kért tiszteket elengedik az olaszországi magyar légióból, és 200 ezer frankot is ígért a pesti comiténak, a szerződésről azonban nem ejtett szót. (MOL R 296. 11. t. Visconti-Venosta–Csáky, 1866. aug. 26.) Csáky és Komáromy, tekintettel a 816

188

12-én Olaszország is aláírta a fegyverszünetet Ausztriával, augusztus 23-án pedig Prágában sor került a porosz–osztrák békekötésre. Kossuth az augusztus 12-én megkötött olasz-osztrák fegyverszünet után többé nem bízott a háború folytatásában.822 Jóllehet Irányitól tudta, hogy a porosz kormány továbbra is fenntartja a magyar légiót, ő azonban Csákyéktól eltérően pontosan látta ennek okát. Türrnek megírta, hogy szerinte Bismarck úgy tartja fenn a magyar ügyet, „mint valami madárijesztőt eszközül – s nem czélul”.823 Értesült Frapolli megbízatásáról is, ami miatt rosszallását fejezte ki Cerrutinak. Arra kérte a külügyi államtitkárt, hogy amennyiben az olasz kormány valóban nélküle kíván tárgyalni a magyar ügyről, értesítse őt erről.824 Valószínű azonban, hogy inkább Frapolli kezdeményezését látta a küldetés hátterében, Irányihoz írott levelében ugyanis „szabadkőművesi teketóriának” nevezte az olasz politikus és Csákyék együttműködését.825 Bismarck taktikázása miatt a poroszországi magyar légió a harcok befejezése után két hónapig még fennmaradt, de bevetésére már nem került sor. A turzovkai betörés után a magyar légió katonáit Bauerwitzban (Baborów) és Rackauban (Rakow) szállásolták el. Csáky augusztus 20-án újra toborozni próbált a poroszok által ejtett magyar hadifoglyok körében, de nem járt sikerrel.826 Augusztus 24-én, egy nappal a porosz–osztrák békekötés után Komáromyval együtt meglátogatta az ekkor már Berlinben tartózkodó Bernhardit, aki előtt kijelentette, hogy a magyar mozgalom nem pihenhet, mert a kiegyezést mindenképpen meg kell akadályozni.827 Reményeinek az október 3-án Bécsben aláírt olasz–osztrák béke és a légió feloszlatásáról szóló porosz rendelet vetett véget. Október 5én Csáky egy Bauerwitz mellett rendezett mulatság keretében búcsúzott el a légió tagjaitól, ahol kitüntetéseket is osztott. Másnap a magyar katonák visszaadták lovaikat és fegyvereiket a jelenlévő porosz tiszteknek, akiktől fizetést kaptak. Október 7-én engedték útjukra a közkatonákat, október 9-én pedig a tiszteket. A többség szeretett volna hazatérni,

porosz–osztrák békekötésre és a poroszországi magyar légió várható feloszlatására, nem fogadták el az ajánlatot. (MOL R 296. 11. t. Komáromy és Csáky–Visconti-Venosta, k. n.) 822 CARTEGGIO CASTELLI, 1891. 149. Dina–Castelli, 1866. aug. 18. 823 KLI VI. 557-558. Kossuth–Türr, 1866. aug. 13. 824 DDI VII. 262. Kossuth–Cerruti, 1866. aug. 18. 825 KLI VI. 473-480. Kossuth–Irányi, 1866. aug. 8. 826 KLI VI. 492-494. Irányi–Kossuth, 1866. aug. 14., 519-521. Irányi–Kossuth, 1866. aug. 26.; BENCZE, 1867. III.– vö.: KIENAST, 1900. 291-296. 827 BERNHARDI, 1897. 266. – vö.: KIENAST, 1900. 310-314.

189

de amint átlépték a Habsburg Birodalom határát, foglyul ejtették őket. Az elfogott katonákat Kremsbe szállították, ahol vizsgálat indult ellenük.828 8. Csáky és Komáromy tevékenységének visszhangjai az emigrációban a háborút követő hónapokban. A porosz kormánytól kapott pénz sorsa A háborút követő hónapokban Kossuth és az ő irányítását feltétel nélkül elismerő emigránsok – Irányi jelentésének ismeretében –, elhatárolódtak Csáky és Komáromy tevékenységétől, és igyekeztek a nyilvánosság előtt is feltárni a pesti comité két képviselőjének tisztességtelen és lényeges részleteiben tisztázatlan magatartását. Simonyi Ernő a Pester Lloyd 1866. november 17-én megjelent esti kiadásában közölt levelében kijelentette, hogy Csáky és Komáromy nem az emigráció nevében jártak el, ezért az semmilyen felelősséget nem vállal tetteikért.829 Csáky és Komáromy ezt követően, Klapka és Éber útján párbajra hívta ki Simonyit. Ő azonban azt felelte, hogy erre csak akkor hajlandó, ha Csáky és Komáromy Kossuth, Vukovics és egy általuk választott személy előtt számot adnak működésükről.830 Simonyi – minden bizonnyal azért, hogy súlyt adjon állításainak, és egyúttal védje magát Csákyékkal szemben –, november 24-én Irányi közreműködésével

párizsi lakására hívta néhány emigránstársát. Az összegyűltek 10

pontban fogalmazták meg a Csáky és Komáromy tevékenységével kapcsolatban felmerült vádakat, amelyeket jegyzőkönyvbe foglaltak. A jegyzőkönyvet a megbeszélésen jelen levő Simonyi, Irányi, Türr, Tanárky Gyula, Szarvady Frigyes és Horn Ede írta alá, de utólag Kiss Miklós, Kubinyi Zsigmond, Ihász Dániel, Reinfeld Dénes, Földváry Károly és Szűcs Lajos is hozzájárultak a nyilatkozathoz.831 A vádak, amelyek Irányi augusztusi 828

BENCZE, 1867. III., IV. – vö.: KIENAST, 1900. 334-370. SIMONYI, 1866. 830 MOL R 296. 5. t. Simonyi–Csáky, Komáromy (?), k. n. (másolat); KLI VII. 163-170. Kossuth–Szilágyi, 1866. dec. 16. 831 Lukács Lajos „igaztalan és alaptalan hajszának” nevezte a Jegyzőkönyv elfogadását, és ezt alátámasztandó megemlítette, hogy „az emigráció tekintélyes, befolyásos tagjai”, köztük Klapka, Éber, Türr, Puky és Károlyiné nem csatlakoztak ahhoz, sőt, szolidaritást vállaltak Csákyval és Komáromyval. (LUKÁCS, 1984. 352-353.) Ez az érv azonban vitatható. Klapka, Éber, Károlyiné és Puky korábban minden tekintetben együttműködtek a pesti comité két képviselőjével, illetve a maguk eszközeivel támogatták őket, így ha utólag támadtak is kételyeik, már csak önmaguk igazolása miatt sem adtak azoknak hangot. Türr pedig, a Lukács által is hivatkozott levelében (MOL R 296. 5. t. Türr–Irányi, 1866. nov. 24.) mindössze annyit közölt Irányival, hogy nem volt jelen Kossuth és Csáky egyezkedésén, ezért nem tudja, hogy aláírta-e a pesti comité külföldi képviselője a megállapodást. Ráadásul Türr aláírta a Simonyi lakásán készült jegyzőkönyvet, vagyis Lukács állításával ellentétben nem állt ki Csákyék mellett, hanem éppen ellenkezőleg, közreműködött leleplezésükben. 829

190

vizsgálódásának eredményein és Simonyi értesülésein alapultak, a következők voltak: Csáky és Komáromy megszegték a Kossuthtal kötött szerződést, mert az ő tudta és beleegyezése nélkül intézték a külügyeket; nem tettek előkészületeket a magyarországi felkelésre, és Kossuth elől ezt a lehetőséget elzárták; az átvett pénz kezelésére pénztárnokot nem neveztek ki; Csáky utólag letagadta a Kossuthtal kötött szerződést; az eredeti szerződést magával vitte, hogy Komáromyval aláírassa, de nem adta vissza; azt állította, hogy Kossuthnak a porosz kormánnyal való tárgyalásra vonatkozó utasítását nem olvasta el, pedig Kossuth június 25-én reggel felolvasta azt neki, és mivel ő nem emelt ellene kifogást, két példányban leírták; azt állította, hogy a Kossuthtal kötendő szerződés aláírását Türr előtt megtagadta, pedig Türr akkor nem is volt jelen; valótlanul állította, hogy ő előbb kezdeményezte a magyar ügyet Berlinben, mint Kiss; azt állította, hogy Éberen keresztül küldött levelet Kossuthnak, de Éber ezt Türr előtt tagadta; valótlanul állította, hogy Kossuth rajta keresztül küldött levelet Bismarcknak.832 Kossuth tudott Simonyi Pester Lloydban megjelent írásáról, valamint annak következményeiről, és helyeselte a Párizsban élő magyar emigráns Csákyéknak adott válaszát. Értesült a párizsi gyűlésről és a Jegyzőkönyv tartalmáról is, ezt az eljárást azonban – a szerinte „óvatosan mérsékelt vádpontok” miatt –, nevetséges komédiának tartotta. Kossuth azért is hibáztatta Irányit, mert az elutasította, hogy poroszországi vizsgálódásának eredményeit megjelentesse a sajtóban.833 Kossuth 1866 utolsó hónapjaiban leginkább azzal volt elfoglalva, hogyan erősíthetné Magyarországon a kiegyezést ellenzők táborát, és hogyan szerzhetné meg Bismarck bizalmát. Kapóra jött számára, hogy 1866 szeptemberében Szilágyi Virgil a hatóságok zaklatásai elől Olaszországba költözött, és felkereste őt.834 Kossuth így Szilágyin keresztül újra kapcsolatba tudott lépni a szélsőballal. Terve az volt, hogy rendszeres összeköttetést épít ki a hazával, nyomtatványokat, a politikai agitációhoz szükséges kisebb pénzösszegeket és

832

MOL R 296. 5. t. Jegyzőkönyv, 1866. nov. 24. Kossuth úgy tudta, hogy a gyűlést Irányi hívta össze (KLI VII. 163-170. Kossuth–Szilágyi, 1866. dec. 16.), de a helyszín és az időpont inkább Simonyi kezdeményezésére utal. 833 KLI VII. 163-170. Kossuth–Szilágyi, 1866. dec. 16. 834 Szilágyi ellen Pesten az augusztusban indított eljárást a Poroszországgal kötött béke után megszüntették, személye azonban nem kívánatossá vált otthon. Kossuthnak azt mondta, hogy nem mehet haza. (KLI VII. 142-144. Kossuth–Szilágyi, 1866. okt. 3.) Ettől kezdve két éven át családjával együtt külföldön, ÉszakOlaszországban, Párizsban és Berlinben élt. A porosz fővárosban érintkezésbe lépett Bismarckkal. (SZINNYEI, 1891–1914. XIII. 922-926.) 1866 és 1868 között Kossuthtal folytatott levelezése megtalálható az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában (OSZK KT. Levelestár és Fond 27/19.), de a levelek egy jelentős része Kossuth Irataliban is megjelent (KLI VII.).

191

útmutatást küld be Magyarországra.835 Ebben volt segítségére Szilágyi. Mind Kossuth, mind Szilágyi arra számítottak, hogy Ausztria és Franciaország előbb-utóbb háborút fog kezdeni Poroszország ellen, és akkor újra lehetőség nyílik a magyar függetlenségi harc kirobbantására.836 Ennek sikere érdekében akartak politikai jellegű előkészületeket tenni Magyarországon és Berlinben. Mindkét helyen számolniuk kellett azonban Csáky és Komáromy befolyásával, amely akadályozta tevékenységüket. Szilágyi fel is hívta Kossuth figyelmét arra, hogy Magyarországon Csáky és Komáromy még mindig jelentős befolyást gyakorol a baloldalra.837 Ez volt az az ok, ami miatt Kossuth 1866 végén úgy döntött, hogy megpróbálja a hazai közvélemény előtt feltárni Csákyval és Komáromyval való kapcsolatának történetét, és egyúttal világossá teszi a pesti comité két képviselőjének működésével kapcsolatos véleményét. Nélkülözhetetlennek tartotta azt is, hogy a hazulról kijövő küldöttek tájékoztassák a porosz vezetést Csáky és Komáromy magyarországi hátteréről.838 Időközben rájött, hogy a hazaiaknak szánt mondanivalójának közléséhez a tervezett nyomtatványok nem elegendőek, ezért eredeti tervét megváltoztatva, hatékonyabb eszköz, politikai újság elindítása mellett döntött. Kossuth a Negyvenkilencz című lapban fel akarta sorakoztatni a kiegyezés elleni érveit, és vázolni kívánta a Magyarország előtt álló lehetőségeket, hogy programot adjon a novemberben

újra

megnyíló

országgyűlés

azon

képviselőinek,

akik

hallgattak

véleményére, és ezáltal elősegítse a függetlenségi csoport szervezett párttá válását. A lapot Olaszországban nyomtatták, de hogy az osztrák hatóságokat legalább egy ideig félrevezessék, a kiadás helyeként Debrecent jelölték meg. Az újság címe, a Debrecen városára való utalás és a fejlécen szerepló „1849. április 14.” felirat egyaránt a függetlenségi eszmék nyomatékosítására szolgáltak. A cikkek többsége Kossuth írása volt, bár a szerző neve nem szerepelt az újságban. A lap igen kis példányszámban került csak be

835

Kossuth Szilágyin keresztül arra utasította Vidacs Jánost, hogy azokban a választókerületekben, ahol új választások lesznek, mindenütt jelöljenek „igaz hazafiakat”, és Szilágyi Virgilt is választassák meg képviselőnek. (OSZK KT. Fond 27/19. Kossuth–Vidacs János, 1866. nov. 6.) A volt kormányzó valószínűleg abban reménykedett, hogy Szilágyi, hazatérve vezető szerepet játszhat a függetlenségi ellenzék megszervezésében. Ugyanakkor újjá akarta szervezni az Országos Függetlenségi Bizottmányt is. (OSZK KT. Fond 27/19. Kossuth–Vidacs János, 1866. nov. 14.) 836 KLI VII. 141-142. Szilágyi–Kossuth, 1866. okt. 1., 142-144. Kossuth–Szilágyi, 1866. okt. 3., 144-149. Szilágyi–Kossuth, 1866. okt. 15., 149-155. Kossuth–Szilágyi, 1866. okt. 18., 155-156. Szilágyi–Kossuth, 1866. okt. 21., 156-157. Szilágyi–Kossuth, 1866. okt. 28. 837 KLI VII. 163-170. Kossuth–Szilágyi, 1866. dec. 16. 838 OSZK KT. Fond 27/19. Szilágyi–Kossuth, 1866. dec. 11.; KLI VII. 163-170. Kossuth–Szilágyi, 1866. dec. 16.

192

Magyarországra, ezért kevesen olvashatták.839 Kossuth az 1866 novemberétől 1867 márciusáig megjelenő, mindössze 5 számot megérő lap 3. számában, 1867 januárjában közölte az „Egy fejezet a múlt háború történetéhez” című cikkét, amelyben le kívánta leplezni Csáky és Komáromy tevékenységét. Kossuth abban látta Csáky és Komáromy felelősségét, hogy elszalasztották a kedvező alkalmat a szabadságharc kirobbantására és eljátszották a nemzet becsületét a külföldi kormányok előtt. Az előző évek történéseire utalva bemutatta, hogyan szerezte meg a hatalmas országos szervezetről szóló hamis jelentésekkel az olasz kormány bizalmát a nemzet cselekvésének „irányt adni nem hivatott” Komáromy és a „semmi politikai múlttal nem bíró” Csáky. Kossuth rámutatott arra is, hogy ilyen előzmények után az olasz kormány kérésének engedve kénytelen volt együttműködni Csákyval és Komáromyval az 1866. évi háború előestéjén. Sietett ugyanakkor leszögezni, hogy az együttműködést feltételekhez kötötte, és ennek alátámasztására közölte a Komáromyékkal való megállapodás pontjait. Részletezte azt is, hogy később milyen módon bújt ki Csáky és Komáromy a vele szemben vállalt kötelezettségek alól. Nemcsak azt rótta fel Csákyéknak, hogy a vele kötött szerződést letagadták, és az ő belegyezése nélkül tárgyaltak a porosz politikusokkal, hanem ennél súlyosabb vádakat is megfogalmazott. Véleménye szerint nem létezett Magyarországon az „az ideiglenes kormány tekintélyével bíró” országos comité, amelyre Komáromyék hivatkoztak, és ezt szerinte „ama szerencsétlen turzovkai sétaút” is bizonyította. Határozottan állította azt is, hogy az országba nem mehetett be egymillió frank, hiszen annak elköltése nem maradhatott volna „látszat” nélkül. Simonyi és más emigránsok értesüléseit felhasználva utalt Csáky hatalmas adósságaira, és elmesélte, milyen felelőtlen költekezést folytatott a pesti comité külföldi képviselőjeként fellépő gróf Poroszországban. Az általa „félbankrottírozott intrigánsoknak” nevezett Csáky és Komáromy tevékenységének fő mozgatórugója szerinte a pénz utáni vágy volt. Kossuth azt is biztosnak vélte, hogy Csáky és Komáromy valójában nem a függetlenséget, hanem a kiegyezést akarta elősegíteni. Ezt az állítását arra alapozta, hogy Komáromy és Csáky

839

Kossuth 1866. december 20-án azt írta Ludvighnak, hogy a Negyvenkilencz néhány száz példányban, havonta fog megjelenni. Az alacsony példányszám miatt hasznosnak tartotta volna, ha a Magyarországon is olvasott külföldi lapok kivonatokat közöltek volna a cikkekből. (OSZK KT. Levelestár, Kossuth Lajos Ludvigh Jánoshoz, 1866. dec. 20.) A Negyvenkilencz c. lapról l. még: KLI VII. 157-158. Kossuth–Helfy, 1866. nov. 18., 158-160. Kossuth–Helfy, 1866. nov. 23.; – vö.: SZABAD, 1977. 192-196.; KOSSUTH, 2002. 182.; SZABAD, 2002. 222-228.

193

nemcsak vele, de a magyarországi szélsőbaloldali politikusokkal sem igyekezett együttműködni.840 Kossuth, saját állítása szerint több oldalról is megerősített, biztos kútfőkből származó értesüléseket használt fel cikkének megírásakor. Értesülései valóban helytállóak voltak. Feltűnő, de semmiképp sem meglepő azonban, hogy miközben Csáky és Komáromy

emigrációs

tevékenységéről

részletes

és

pontos

ismeretei

voltak,

magyarországi hátterükre és tevékenységükre vonatkozóan inkább csupán feltételezéseket fogalmazott meg. Szilágyi Virgiltől csak annyit tudott meg, hogy a szélsőbal tagjai nem vettek részt a szervezkedésben, sőt Böszörményi kivételével nem is tudtak róla. Nem sikerült azonban teljes körű és hitelt érdemlő adatokat gyűjtenie arról, hogy kik voltak a Csáky–Komáromy-féle comité tagjai.841 Azt mindenesetre sejtette, hogy a balközép a soraiból kerültek ki, amely szerinte pusztán „a Deák-párt színpadi diadalainak decoratióját képezte”.842 Ebből vonta le azt a következtetést, hogy Csákyék a balközép politikájával azonosulva a függetlenségi eszmék leple alatt a kiegyezést segítették elő. Ebben azonban tévedett. Csáky és Komáromy emigrációs tevékenységének számos mozzanata utal ugyanis arra, hogy kedvező nemzetközi feltételek mellett valóban elképzelhetőnek tartották a balközép

irányításával

vívandó

függetlenségi

háborút.

E

tekintetben

tehát

a

tisztességtelenség nem, csak bizonyos politikai képességek hiánya róható fel nekik. Mindez természetesen nem menti fel őket a többi vád alól. Kossuth és Szilágyi értesülései, melyek szerint Csáky és Komáromy a porosz– olasz–osztrák háború lezárulta után is fenntartották poroszországi és magyarországi kapcsolataikat, helytállóak voltak. 1866 végén Bismarck azt üzente a pesti comité két külföldi képviselőjének, hogy bármikor kész fogadni őket és otthoni társaikat. Komáromy ezért külföldre hívta Keglevich Bélát és Ráday Lászlót.843 A forrásokból nem derül ki,

840

KOSSUTH, 1867. A cikket később Kossuth Ferenc megjelentette Kossuth Lajos Iratainak VII. kötetében, de a bekezdéseket más sorrendben közölte, és – talán a Németország iránti diszkréció miatt –, kihagyta a Csáky berlini tevékenységét taglaló részt. (KLI VII. 104-140. „A múlt háború történelméhez”.) A Negyvenkilencz bizonyos írásai már 1870-ben ismertté váltak a szélesebb közönség előtt, miután a „Szabad Magyarország” című függetlenségi lap közölte őket. (KOSSUTH, 2002. 182.) „A múlt háború történelméhez” című cikk azonban nem volt ezek között. 841 KLI VII. 163-170. Kossuth–Szilágyi, 1866. dec. 16., uo. 171-178. Szilágyi–Kossuth, 1866. dec. 17.; OSZK KT. Levelestár, Kossuth Lajos Szilágyi Virgilhez, 1866. dec. 19. Szilágyi megerősítette Kossuth azon értesülését, hogy Keglevich Béla, Luzsénszky Pál és egy bizonyos Schmentzing báró benne volt a Csáky– Komáromy-féle szervezkedésben, a többi tag felderítését viszont hosszadalmasnak és nehézkesnek ítélte, és ezért ügyük szempontjából célszerűtlennek tartotta. 842 KOSSUTH, 1866. 843 MOL R 25. 1. t. Komáromy–Éber, 1866. dec. 28.

194

hogy ki kezdeményezte a találkozót, illetve hogy sor került-e rá. Bismarck mindenestre továbbra sem zárkózott el a Csáky–Komáromy-féle csoporttal való együttműködéstől, mert arra számított, hogy egy újabb háború esetén segítségükkel kellemetlen helyzetbe hozhatja Ausztriát. Komáromy némi aggodalommal tekintett a találkozó elé, és ezt Ébernek meg is írta. Attól tartott, hogy a porosz vezetést túlságosan is érdekelni fogja, milyen irányt vehet Magyarországon az ellenzék, és különösen a balközép politikája.844 Komáromy tisztában volt vele, hogy pártja semmiképpen nem támogatná a fegyveres harcot, hiszen ez lényegében már a turzovkai betörés előtt kiderült. Pedig Tisza Kálmán és társai a november 19-én újra megnyíló országgyűlésen, az osztrák vereség miatt felerősödött kiegyezésellenes hangulathoz alkalmazkodva keményen szembeszálltak a Deák-párt politikájával, és ezért a december 6-i Kossuthtot éltető tüntetésen a tömeg őket is megtapsolta. Mindez azonban a lényeget nem érintette: a balközép nem akarta megakadályozni a kiegyezést, csak feltételekhez kívánta kötni az udvarral való tárgyalások folytatását.845 Komáromy és Csáky tehát 1866 végére végleg feladta a magyarországi forradalmi szervezkedésbe vetett reményét, azt azonban továbbra is tagadta, hogy elszámolással tartozna Kossuthnak vagy a többi emigránsnak. Csáky 1867 tavaszán kapta meg az előző év novemberében Simonyi párizsi lakásán tartott értekezlet jegyzőkönyvét, és április 1-én kelt válaszában tudatta Szarvadyval, hogy ő erkölcsileg a nemzet, anyagilag pedig a porosz kormány felé felelős, így nem is érti, miért akarnak egyes emigránsok bíráskodni felette.846 A porosz kormány 1867 nyarán valóban fel is szólította a pesti comité két külföldi képviselőjét az 1866 júliusában átvett másfél millió frankkal való elszámolásra,847 nyilvánvalóan azért, mert a kiegyezés megkötése után már nem számolt velük, mint lehetséges szövetségesekkel. Csákyéknak nem volt pénztárosa,848 így a számadást nekik maguknak kellett elkészíteniük. Csáky vállalta magára ezt a feladatot, amelynek 844

MOL R 25. 1. t. Komáromy–Éber, 1866. dec. 28. KOVÁCS E., 1979. 1. 755-756. Szilágyi Virgil elküldött egy Pestről érkezett, december 8-án kelt levelet Kossuthnak, mely a december 6-i tüntetésről szólt. (KLI VII. 162-163.) 846 MOL R 296. 5. t. Csáky–Szarvady, 1867. ápr. 1. Csáky válaszából kiderül, hogy Szarvady hozzá írt levele 1867. február 26-án kelt. A Jegyzőkönyv elkészítése és Csákynak való elküldése között tehát három hónap telt el. Ez minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy ennyi ideig tartott, amíg Irányiék a Jegyzőkönyvet az emigráció számos tagjának megküldték jóváhagyásra. 847 Csáky 1867. július 27-én írta meg Ébernek, hogy el kell számolnia Bismarcknál. (MOL R 25. 1. t. Csáky– Éber, 1867. júl. 27.) 848 Simonyi 1866. augusztus 1-én Irányihoz írt levelében rosszallóan állapította meg, hogy a pénzt kizárólag Csáky és Komáromy kezelték, ezért azok sorsa nehezen ellenőrizhető. (KLI VI. 469-473. Simonyi–Irányi, 1866. aug. 1.) 845

195

elvégzéséhez a nála lévő, illetve Komáromytól és Ébertől kapott számlákat és feljegyzéseket használta fel. Éberhez írt július 27-i leveléből kiderül, hogy az elszámolás elkészítésekor komoly nehézségei támadtak, mert számos fontos dokumentum hiányzott.849 Több különböző összegzést is írt, mire sikerült végleges és hivatalos formába öntenie az elszámolást.850 A különböző időpontokban keletkezett elszámolások, számlák és feljegyzések összevetését megnehezítik bizonyos körülmények. Összesen háromféle pénznemet, francia frankot, porosz tallért és osztrák forintot is használtak, és mivel az átváltások különböző időpontokban és helyeken történtek, az árfolyamok nem minden esetben lehettek azonosak.851 Ez azonban csak kisebb eltéréseket indokol. Ennél lényegesen nagyobb problémát jelent az, hogy az elköltött összegeket iratról-iratra változó módon, eltérő címek alatt csoportosították és tüntették fel. Ráadásul egyes esetekben a különböző iratokban olvasható összegek még akkor is eltérnek egymástól, ha azonos cím alatt szerepelnek. A változtatások egyik oka mindenképpen az lehetett, hogy Csáky nem egyszerre jutott hozzá a szükséges dokumentumokhoz, ezért újra és újra pontosítania kellett az elszámolást. Az sem zárható azonban ki, hogy több esetben valótlan összegeket írt be, és ezeket mindig úgy módosította, hogy a végösszeg másfél millió frank legyen. Ezt a gyanút megerősíti, hogy a hivatalos elszámolás több pontját semmilyen más forrás, – például a pénz elköltését igazoló számla –, nem erősíti meg. A hivatalos és végleges elszámolás a keltezés szerint 1867. augusztus 28-án Berlinben készült, német nyelvű, többnyire frankban feltüntetett összegeket tartalmaz, és Csáky írta alá. Ez alapján a Klapka-expedícióra 24 015 frankot,852 a tiszteknek fizetett „gratificatióra” összesen 246 250 frankot,853 közelebbről meg nem nevezett „missziókra”

849

MOL R 25. 1. t. Csáky–Éber, 1867. júl. 27. A számlák, elszámolások és az elszámolással kapcsolatos levelezés Csáky és Komáromy 1862 és 1867 között keletkezett katonai iratai közt találhatóak: MOL R 296. 7. t. 851 Bizonyos esetekben az iratokból kiderül az aktuális árfolyam. Ez alapján megállapítható, hogy a porosz tallér és a francia frank átváltási aránya 1 : 3,75, az osztrák forint és a francia frank átváltási aránya pedig 1 : 2 körül lehetett. (MOL R 296. 7. t.) 852 A korábban keletkezett keltezetlen elszámolások közül egyen szerepel ez a tétel, ugyanezzel az összeggel. Két további keltezetlen elszámoláson a légió költségei más címszavak alatt (Rényinek, zászlók, pecsétnyomók, bélyegek, tisztek szállítása, rendkívüli költségek) szerepelnek 37 ezer frank körüli összegben. (MOL R 296. 7. t. 1867. aug. 28.) Megjegyzendő, hogy mivel a légió fenntartásának költségeit közvetlenül a porosz hadvezetés fizette, ezek csak járulékos kiadások voltak. 853 Ez a hivatalos elszámolásban részben „gratificatiók” (71 250 frank), részben „Gf. B[ismarck] felhatalmazásából kifizetett gratificatiók” (175 ezer frank) címszó alatt szerepel. Az egyik korábbi elszámoláson egyáltalán nem szerepel ilyen tétel, a másik kettőn pedig 109 526 frank 25 cent, illetve 484 526 frank 25 cent van feltüntetve. (MOL R 296. 7. t. 1867. aug. 28.) 850

196

17 300 frankot,854 személyes költségekre pedig 38 709 frankot és 90 centet fizettek ki.855 Éber a korábbi bákói fegyverszállítás költségeire 25 ezer frankot vett át, az 1866. évi háborúban pedig 75 247 frankot és 60 centet költött.856 Így tehát az elszámolás szerint 426 522 frankot és 50 centet költöttek a külföldi szervezésre, 578 ezer frankot a magyarországi kiadásokra, 495 ezer frankot pedig utólag letétbe helyeztek a hazában.857 Ezek szerint tehát összesen 1 073 ezer frank (körülbelül 536 500 osztrák forint), a teljes összeg több mint kétharmada jutott be Magyarországra. Felmerülhet az, az egyébként Simonyi, majd az ő közlésére alapozva Kossuth által is megfogalmazott gyanú, hogy Csákyék valójában nem küldtek be ekkora összeget az országba, és az erre való hivatkozással csak leplezni próbálták sikkasztásukat, mivel a pénz Magyarországra való bejuttatása nehezen volt ellenőrizhető.858 Ezt a gyanút azonban megcáfolja Komáromy két Csákyhoz írt, keltezetlen, de minden bizonnyal 1867 nyarán keletkezett levele. Komáromy ezekben ugyanis a nála lévő, Vignerastól kapott számlák alapján arról ír, hogy Károlyi Gyula 380 800 frankot vett át Bécsben Vignerastól, és ezt Magyarországra vitte, Vigneras 761 ezer frankot beküldött az országba, 20 ezer frankot elköltött útiköltségre, továbbá 100 ezer frank körüli összeget Thaisz Elek átadott egy bécsi és egy pesti rendőrnek.859 Ez utóbbi költséget egy 1867. augusztus 22-én kelt igazolás is tanúsítja, itt azonban már 65 ezer osztrák forintról, vagyis körülbelül 130 ezer frankról van szó, amelyet egy magas rangú rendőrhivatalnoknak és egy osztrák ezredesnek adtak át.860 Amennyiben hitelesnek fogadjuk el a fenti összegeket, meg kell állapítani, hogy a hivatalos elszámolásban szereplőnél több pénz, körülbelül 1 291 800 frank (körülbelül 645 900 osztrák forint),

854

Egy korábbi számlán szerepel ugyanez a tétel ugyanezzel az összeggel, a másik kettőn viszont nem található meg. (MOL R 296. 7. t. 1867. aug. 28.) 855 Személyes költségként a korábbi számlákon 20 390, 18 750, illetve 15 000 frank szerepel. (MOL R 296. 7. t. 1867. aug. 28.) 856 Éber elszámolása szerepel Csáky és Komáromy iratai közt, a bákói fegyverszállításra (vélhetően a bákói prefektus lefizetésére) fordított összeg pedig minden elszámoláson 25 ezer frankot tesz ki. (MOL R 296. 7. t. 1867. aug. 28.) 857 MOL R 296. 7. t. 1867. aug. 28. 858 MOL R 90. 4671. Simonyi–Irányi, 1866. aug. 3.; KLI VII. 128-131. Simonyi állítása szerint Csákynak „egy 500 talléron [kb. 1875 frank] vasalt” tábori irodája volt, schillersdorfi tartózkodása alatt pedig mást sem csinált, csak lovakat ugratott. Simonyi azt is állította, hogy pesti comité képviselői rengeteg ládát hoztak drága eszközökkel, mintha esküvőre készültek volna. Felvetette továbbá, hogy Csákyék nem 1,5, hanem 2,5 millió frankot kaptak a porosz kormánytól (e tekintetben mindenképpen tévedett), ebből fél milliót küldtek be az országba. Végül arra a megállapításra jutott, hogy Csáky 1-2 millió frankot sikkasztott. Kossuth részben beépítette cikkébe Simonyi értesüléseit, de természetesen óvatosabban fogalmazott. Nem nevezett meg például pontos összegeket, hiszen ezekről Csákyékon kívül senki nem rendelkezett megbízható ismeretekkel. 859 MOL R 296. 7. t. Komáromy–Csáky, ?. 860 MOL R 296. 7. t. „Erklärung”, 1867. aug 22.

197

vagyis a teljes összeg több mint háromnegyede került Magyarországra.861 Lehetséges, hogy Csáky a porosz kormány előtt nem merte vállalni, hogy a kapott másfél millió frank ekkora hányadát olyasmire költötték el, aminek – Kossuth szavaival élve –, „semmi látszatja nem volt”, és ezért igyekezett az augusztus 28-i elszámolásban minél kisebbnek feltüntetni ezt az összeget. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a Magyarországra került pénzből csak körülbelül 500 ezer frank (körülbelül 250 ezer osztrák forint) jutott be még a háború alatt, a többi pedig utólag.862 Vagyis Csáky és Komáromy valótlanságot állítottak, amikor 1866. július végén vagy augusztus elején azt mondták Simonyinak, hogy 1 millió frankot küldtek be a hazai szervezésre. Simonyi ebben már akkor kételkedett, és ő hívta fel Irányi figyelmét arra, hogy Csákyék meglehetősen nagyvonalúan bánnak a porosz kormánytól kapott pénzzel. Kossuthnak tehát a lényeget tekintve igaza volt: Csáky és Komáromy felelőtlenül kezelték a porosz kormánytól kapott pénzeket. Kiadásaikat nem dokumentálták pontosan, és a pénz nagy részét nem eredeti rendeltetése szerint költötték el. Az országba bejuttatott óriási összeg sorsára soha nem derült fényt. Könnyen lehet, hogy Csáky és Komáromy később adósságaik törlesztésére használták, de juthatott belőle egyes balközép párti politikustársaiknak, és a szervezkedésben éveken át kulcsszerepet játszó Thaisz Eleknek is. A porosz kormánynak mindenestre nem állt érdekében, hogy nyomoztatni kezdjen a pénz után, ezért elfogadta Csáky elszámolását. Csáky és Komáromy azonban bizonyosan tisztában volt azzal, hogy a porosz kormánynak adott elszámolás a hazai közvélemény előtt nem fogja őket felmenteni azok alól a vádak alól, amelyeket Kossuth hangoztatott a Negyvenkilencz című laban, és amelyről Szilágyi Virgil révén a hazai politikusok is tudomást szerezhettek. Éppen ezért írta Csáky 1867. július 27-én kelt levelében Ébernek, hogy a történtekért kizárólag az otthoniak a hibásak, és amint elkészül az elszámolás, közzé fogják tenni a hazai lapokban „forradalmi működésük” történetét. Azt is közölte Éberrel, hogy meglátogatta őt Kemény Zsigmond, a Pesti Napló szerkesztője, valamint Szentiványi Károly a képviselőház Deákpárti elnöke, és helyeselték tervét.863 A Deák-párt tehát politikai hasznot próbált húzni abból, hogy Csáky a balközép párti politikusok megvádolására készült. Nincs nyoma 861

Az 1868. évi költségvetés adatai szerint az ország rendes kiadásai akkor 30 981 800 forintot tettek ki, ezen belül az országgyűlés két házának éves költségei 940 ezer forintra rúgtak. (Corpus Iuris Hungarici, 1896. 415-416., 1868: XXVIII. tc.) 862 Figyelemre méltó, hogy még ez az összeg is jóval nagyobb annál, amit a pesti comité Csákyéktól kért. A magyarországi szervezkedők 1866 májusában azt írták, hogy legalább 100-140 ezer forintra lenne szükségük. (L. a „Magyarország az 1866. évi háború idején” c. fejezetet.) 863 MOL R 25. 1. t. Csáky–Éber, 1867. júl. 27.

198

annak, hogy a cikk megjelentetésére valóban sor került volna. Csáky feltehetően elállt tervétől. Lehetséges, hogy Komáromy beszélte le, aki továbbra is a balközép országgyűlési képviselője maradt. Csáky talán számot vetett azzal is, hogy a várható ellentámadások őt is kínos helyzetbe hozhatják. Berlini ügyeik rendezését követően Komáromy és Csáky is hazatért. Bár nagyon valószínű, hogy a poroszországi pénzekből személyes céljaikra is fordítottak, anyagi nehézségeiken mégsem sikerült úrrá lenniük.864 Ebben korábban is rossz pénzügyi helyzetük mellett szerepet játszott lehetőségeikhez képest fényűző életmódjuk, valamint vállalkozásaik kudarca. Utóbbi, kettejük hosszú évek óta bensőséges baráti viszonyát is tönkretette.865 Életüket emellett megkeserítették a poroszországi pénzek elsikkasztásáról szóló pletykák is.866 Komáromy 1872-ben, ötvenöt éves korában váratlanul meghalt.867 Állítólag leesett egy külföldi szálloda lépcsőjén, de a furcsa baleset mögött sokan párbajt sejtettek. Egyesek úgy tudták, hogy Károlyi Gábor lőtte le, anyagi természetű viták miatt.868 Egy másik, Kossuthhoz is eljutott szóbeszéd szerint viszont Csáky volt a párbajozó fél.869 Csáky ekkor már a lőcsei választókerület Deák-párti képviselőjeként vett részt az országgyűlésen,870 ami arra utal, hogy egykori határozati párttársaival való viszonya a kiegyezés után megromlott. Ugyanakkor tevékenyen részt vett az újjáéledő szabadkőműves mozgalomban, és a kassai „Haladás” páholy nagymestereként 1870-ben

864

Csáky, 1869 végén Komáromy nevében kölcsönt kért Ébertől, akitől végül három hónapra háromezer frankot vett fel. (MOL R 25. 1. t. Csáky–Éber, 1869. nov. 18., 1869. dec. 28.) Komáromy 1871 elején Klapkával együtt egy monacói kaszinóban igyekezett javítani kétségbeejtő anyagi helyzetén. (MOL R 295. 22. t. Komáromy– Klapka, 1871. jan. 28.) 865 Komáromy, nem sokkal halála előtt arra panaszkodott Klapkának, hogy az országgyűlés nem szavazta meg azt a vasúti vállalatot, amelyben ő is érdekelt volt, Csáky pedig elhanyagolta közös olaszországi vállalkozásukat. (MOL R 295. 22. t. Komáromy–Klapka, 1872. ápr. 7.) 866 1871-ben Simonyi és Irányi ismét támadást intézett az ekkor már Deák-párti Csáky ellen a Pester Lloyd hasábjain. (Pester Lloyd, 1871. jan. 29. és febr. 2.) Csáky el is panaszolta Ébernek, hogy a lapokban újra „rágalmak” jelentek meg róla. (MOL R 25. 1. t. Csáky–Éber, 1871. jún. 28.) A Vay Sarolta grófnő által 1895-ben az Egyetértés c. lapban megjelentetett, erősen pletykaízű cikk is utalt rá, hogy Komáromyt igen elkeserítették az 1866-ban kapott pénzek elsikkasztásáról szóló pletykák. (FLORIDOR, 1895. márc. 10.) 867 SZINNYEI, 1891–1914. VI. 816-817.; 868 FLORIDOR, 1895. márc. 10. 869 MOL R 90. 4947.a. Közli: NYULÁSZINÉ, 1999. 540-542.; Kossuth, Iratainak előkészítésekor egy 1862. jan. 28-án II. Viktor Emánuelhez írt levelének hátoldalára hosszú jegyzetet írt a Csáky–Komáromy-féle szervezkedésről. Ennek szövege módosításokkal jelent meg az Iratok VII. kötetében (KLI VII. 100-104.). A nyomtatásban megjelent szövegből hiányoznak a következő mondatok: „Hanem nem különös-e? hogy Komáromy ’s Csáky Tivadar miután egy pár milliót együtt kiintrigáltak ’s el is prédáltak, végre miután az ebül gyűlt szurdék ebül veszett el, összevesztek ’s (a mint hírlik) Komáromyt Csáky expediálta a más világra párbajban. Különös ha így van! Csáky pedig egy mindenkitől megvetett koldus!” 870 Fővárosi Lapok, 1894. márc. 6.; Vasárnapi Újság, 1894.; – vö.: SZINNYEI, 1891–1914. II. 152.; TOTH, 1973. 234.; GULYÁS, 1990–2002. IV. 588.

199

egy könyvet is kiadott ehhez a témához kapcsolódóan.871 1872-ben visszavonult a politikai szerepléstől. Könnyen lehet, hogy ez a lépése valamilyen módon összefüggésban állt Komáromy halálával, hiszen még csak 38 éves volt. 1894-ben, hatvanévesen halt meg.872 Halála után néhány évvel látott napvilágot Kossuth Iratainak VI. és VII. kötete, amely a széles nyilvánosság előtt is ismertté tette az addig valószínűleg csak szűk politikai körökben ismert „Csáky–Komáromy-féle üzelmeket”.

871

CSÁKY, 1870. Fővárosi Lapok, 1894. márc. 6. Vasárnapi Újság, 1894.; A Fővárosi Lapok a következő mondatokkal emlékezett meg Csáky külföldi tevékenységéről: „III. Napóleon udvaránál nevezetes szerepet játszott. Rendkívüli díszt fejtve ki éveken át a francia fővárosban, igazi nagyúri föllépésével, európai műveltségével és kápráztató egyéni tulajdonságaival meghódítva a második császárság egész előkelő társaságát.” 872

200

ÖSSZEGZÉS Jelen értekezés a Csáky–Komáromy-féle szervezkedés részletes feltárásán keresztül igyekezett bemutatni a magyarországi nemzeti ellenzék belső viszonyait és törekvéseit, a magyar politikai emigráció helyzetét és a magyar függetlenség esélyeit alakító nemzetközi körülmények változásait. A nemzeti ellenzék eddig is ismert megosztottsága (szélsőbal–balközép) mellett külön figyelmet érdemelnek a határozati többség, majd balközép elveinek tisztázatlanságát, valamint egyes politikusainak kétértelmű vagy ellentmondásos megnyilatkozásait bizonyító tények. A határozati többség, majd balközép sem a kiegyezéstől, sem a függetlenségi háborútól nem zárkózott el egyértelműen, magatartását a magyarországi és külföldi helyzettől függően változtatta. Nem a körülményeket igyekeztek tehát elveiknek megfelelően alakítani, hanem éppen fordítva: elveiket igazították a körülményekhez. Nem túlzás ezért azt állítani, hogy legtekintélyesebb vezetők csak politikai érvényesülésük egyik lehetséges eszközét látták a függetlenségi szervezkedésben. Éppen emiatt volt fontos számukra, hogy Csákyn és Komáromyn keresztül fenntartsák emigrációs kapcsolataikat. Magatartásuk arra a téves következtetésre vezette Csákyt és Komáromyt, hogy a függetlenségi törekvések terén van alternatívája a Kossuth által kijelölt, Magyarország demokratizálása felé vezető útnak. Csáky és Komáromy 1862 és 1866 között ugyan többször is létrehozott Magyarországon határozati, illetve balközép képviselőket, valamint volt honvédtiszteket magukba foglaló titkos csoportokat, ezek szervezettsége és tevékenysége azonban – éppen a megfelelő politikai háttér hiánya miatt –, nem lett volna elégséges a függetlenségi háború kirobbantásához. Csákyék ezt érzékelve szervezkedésük méreteit tudatosan eltúlozták külföldi tárgyalópartnereik előtt, és abban bíztak, hogy az Ausztria ellen több irányból meginduló háború spontán módon kialakuló udvarellenes mozgalmakat is elő fog idézni. Csáky és Komáromy külföldi tevékenységének eredményessége rávilágít az emigráció belső viszonyainak képlékenységére. Azt ugyanis, hogy Csáky és Komáromy megszerezték az olasz, majd a porosz kormány bizalmát, és ezzel szervezkedésük jelentőségét messze meghaladó befolyásra tettek szert az emigrációban, Kossuth és Klapka ellentéte, és ez utóbbi támogatása tette lehetővé. Klapka, 1862 és 1866 között hosszabbrövidebb megszakításokkal, időről-időre felmerülő kételyei ellenére együttműködött a

201

Csáky–Komáromy-féle comitéval, mert katonai terveinek végrehajtásához szüksége volt a magyarországi kapcsolatokra. Klapka közvetítése, a szervezett magyarországi háttér hangoztatása és a magyar szabadságharc magára maradását kizáró biztosítékokról való lemondás elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Csáky és Komáromy elszigetelje Kossuthot 1863–1864-ben az olasz, 1866-ban pedig a porosz kormánnyal való kapcsolattartástól. Így hiába léptek a függetlenség ügye iránt valóban elkötelezett szélsőbaloldali politikusok kapcsolatba Kossuthtal, az nem tudta számukra biztosítani még az előkészületekhez szükséges anyagi támogatást sem. Kossuth ugyanakkor maga is együttműködött Komáromyékkal 1859 és 1862 között, majd 1866-ban. Nem voltak eszközei a magyarországi szervezkedés megfelelő ellenőrzésére, a reménykedés és a szabadságharc utáni vágy pedig hajlamossá tette arra, hogy nyilvánvalóan irreális állításokat is – legalább részben –, elhiggyen Komáromyéknak. A nemzetközi körülmények 1860-ban voltak a leginkább kedvezőek a magyar függetlenség ügyére nézve, ezt követően a külföldi kormányok egyre kevesebb politikai áldozatot vállaltak a magyar szabadságharc kirobbantásának elősegítése érdekében. Cavour 1861-ben

bekövetkezett

halála

után

az

olasz

diplomáciából

hiányzott

az

a

kezdeményezőkészség, amely akár III. Napóleon szándékai ellenében is átalakíthatta volna Közép-Európa és a Balkán politikai viszonyait is. Hiába vált az 1860-as években fokozatosan feszültebbé a balkáni helyzet, és hiába éleződött ki az osztrák–porosz konfliktus a német kérdés kapcsán, a bécsi udvar egyre szorultabb helyzete nem járt együtt a magyar függetlenség esélyeinek növekedésével. Sőt, a porosz–olasz szövetség megkötése csökkentette a magyar kérdés jelentőségét az Ausztriával ellenséges hatalmak szemében. 1866-ban végül sem az olasz, sem a porosz kormány nem vált érdekeltté Magyarország függetlenségének előmozdításában, és ezzel a kiegyezés megakadályozásával kapcsolatos utolsó remények is szertefoszlottak. Elmondható tehát, hogy az 1860-as években a magyar függetlenség kivívásának sem a belső, sem a külső feltételei nem teljesültek. Kossuth, a kiegyezés miatt érzett keserű csalódásában minden haragját Csákyra és Komáromyra zúdította, őket téve felelőssé a szabadságharc elmaradásáért. E tekintetben túlzott, hiszen Csáky és Komáromy nem egy valós lehetőséget szalasztott el. Méltán kárhoztatta őket ugyanakkor azért, mert nem ismertek erkölcsi gátlásokat az elvtelenség, a nemzet sorsának felelőtlen kockáztatása, a tárgyalópartnerek félrevezetése és a személyes érdekek előtérbe helyezése kapcsán.

202

RÖVIDÍTÉS- ÉS IRODALOMJEGYZÉK LEVÉLTÁRI ÉS KÉZIRATTÁRI FORRÁSOK HL = Hadtörténelmi Levéltár, Budapest II. 29. 229. cs. = Északi honvédsereg főparancsnoksága. (Klapka-légió) 1866 IV. 19. 120. cs. = Igazságügyi szervek, iratok. K. K. Militär-Bezirks-Gericht für Pest-Ofen. Prozess Almásy–Nedeczky IV. 19. 121. cs. = Igazságügyi szervek, iratok. K. K. Militär-Bezirks-Gericht für Pest-Ofen. Prozess Stefan Nedeczky IV. 19. 122. cs. = Igazságügyi szervek, iratok. K. K. Militär-Bezirks-Gericht für Pest-Ofen. Prozess Josef Somogyi IV. 19. 123. cs. = Igazságügyi szervek, iratok. K. K. Militär-Bezirks-Gericht für Pest-Ofen. Prozess Josef Somogyi IV. 19. 124. cs. = Igazságügyi szervek, iratok. K. K. Militär-Bezirks-Gericht für Pest-Ofen. Prozess Josef Somogyi IV. 19. 125. cs. = Igazságügyi szervek, iratok. K. K. Militär-Bezirks-Gericht für Pest-Ofen. Prozess Julius Wollenhofer und Kossuth'sche Proclam. IV. 19. 129. cs. = Igazságügyi szervek, iratok. K. K. Militär-Bezirks-Gericht für Pest-Ofen. Confiscirte Correspondenzen IV. 25. 11. cs. = Igazságügyi szervek, iratok. Rendőri nyilvántartási lapok a Bachkorszakban politikai szempontból rendőri megfigyelés alatt állt személyekről. Komáromy György. IV. 25. 18 cs. = Igazságügyi szervek, iratok. Rendőri nyilvántartási lapok a Bachkorszakban politikai szempontból rendőri megfigyelés alatt állt személyekről. Thaisz Elek. IV. 40. 5. pallium = Igazságügyi szervek, iratok. Megállapíthatatlan hovatartozású vegyes iratok. A bécsi titkosrendőrség budapesti kémeinek eredeti főkönyvi kivonata az 1861. évből. VI. 15. 39. d. = Intézmények, testületek, egyesületek. Békés megyei honvédegylet. VI. 18. 42. d. = Intézmények, testületek, egyesületek. Torna megyei honvédegylet. MAE ASD = Ministero degli Affari Esteri, Archivio Storico-diplomatico, Róma Moscati VI/19 = 3 rapporti del gen. Govone

203

Moscati VI/215 = Relazioni Segrete con l’Ungheria, Principati Danubiani e la Polonia 1861-1867. Moscati VI/218 = Trattato di Alleanza fra l’Italia e la Prussia (26. febb. 1866–21. ottob. 1872.) MOL = Magyar Országos Levéltár, Budapest D 161. = Abszolutizmus kori levéltár. Magyar Királyi Helytartótanács, elnöki iratok, 1860. D 185. = Abszolutizmus kori levéltár. Magyar Királyi Udvari Kancellária, elnöki iratok. D 186. = Abszolutizmus kori levéltár. Magyar Királyi Udvari Kancellária, elnöki titkos iratok. D 191. = Abszolutizmus kori levéltár. Magyar Királyi Helytartótanács, elnöki iratok. D 288. = Abszolutizmus kori levéltár. Gróf Forgách Antal Észak-Magyarország királyi biztosa, 1866. P 1081. 2. cs. = Családok, testületek és intézmények levéltárai. Szabadkőműves levéltár. Szent István páholy. R 25. 1. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Éber Nándor iratai. Éber Nándor személyi iratai és levelezése. R 65. 1. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Helfy Ignác iratai. Helfy Ignác levelezése. R 75. 1. cs. = 1526 utáni gyűjtemény. Irányi Dániel iratai. Irányi Dániel levelezése. R 86. = 1526 utáni gyűjtemény. Klapka-gyűjtemény. R 90. = 1526 utáni gyűjtemény. Kossuth-gyűjtemény. R 155. 2. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Pulszky Ferenc iratai. Pulszky Ferenc levelezése. R 211. 1. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Türr István iratai. Iratai. R 211. 2. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Türr István iratai. Türr Istvánhoz intézett levelek. R 216. 1. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Vukovics Sebő iratai. Vukovics Sebő levelezése. R 295. 8. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Klapka György iratai. A dunai (román) fejedelemségekkel kapcsolatos szerződések, tervek, levelezés.

204

R 295. 22. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Klapka György iratai. Klapka Györgyhöz intézett levelek. R 296. 1. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Csáky Tivadar és Komáromy György gyűjtemény. Csáky Tivadar beszédei, tanulmányok, emlékiratok, feljegyzések. R 296. 3. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Csáky Tivadar és Komáromy György gyűjtemény. A dalmáciai és a szerbiai akcióval kapcsolatos levelezés, feljegyzések. R 296. 4. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Csáky Tivadar és Komáromy György gyűjtemény.

A

poroszországi

magyar

légió

szervezésével

kapcsolatos

megállapodás; Csáky folyamodványa a porosz királyhoz. R 296. 5. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Csáky Tivadar és Komáromy György gyűjtemény. Irányival történt elégtétel ügy. R 296. 7. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Csáky Tivadar és Komáromy György gyűjtemény. Katonai iratok, a poroszországi magyar és az olaszországi magyar légióval kapcsolatban. R 296. 8. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Csáky Tivadar és Komáromy György gyűjtemény. A Magyar Forradalmi Comité iratai. R 296. 10. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Csáky Tivadar és Komáromy György gyűjtemény. Útlevelek Csáky Tivadar és ismeretlen személyek részére. R 296. 11 t. = 1526 utáni gyűjtemény. Csáky Tivadar és Komáromy György gyűjtemény. Komáromy György levelezése. R 296. 13. t. = 1526 utáni gyűjtemény. Csáky Tivadar és Komáromy György gyűjtemény. Iratjegyzék, iktatókönyv. OSZK KT. = Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára Fol. Hung. 1259. = Vezerle Gyula: Gróf Teleki László. Ifjúkori emlékezések. Fond 27/19. = Szilágyi Virgil és Kossuth Lajos levelezése (1866–1867). Levelestár, Kossuth Lajos Csáky Tódorhoz = Kossuth Lajos Csáky Tódorhoz (1866) Levelestár, Kossuth Lajos Ludvigh Jánoshoz = Kossuth Lajos Ludvigh Jánoshoz (1856–1870) Levelestár, Kossuth Lajos Szilágyi Virglhez = Kossuth Lajos Szilágyi Virgilhez (1866–1868)

205

Levelestár, Szilágyi Virgil Kossuth Lajoshoz = Szilágyi Virgil Kossuth Lajoshoz (1866–1868). NYOMTATOTT FORRÁSOK: ASBÓTH-CSALÁD, 1888. = 1849–1866. Adalékok a kényuralom ellenes mozgalmak történetéhez. Az Asbóth-család irataiból Budapest, 1888. BENCZE, 1867. = Bencze Mihály: A trencséni betörés s a poroszországi légió dolgai 1866-ban. (Egy legionárius tiszt naplójából) I-VI. Hazánk s a Külföld, 1867/30., 31., 32., 33., 34., 35. ( júl. 25., aug. 1., aug. 8., aug. 15., aug. 22., aug. 29.) BERNHARDI, 1897. = Bernhardi, Theodor von: Aus dem Leben Theodor von Bernhardis. VII. Der Krieg gegen Oesterreich und seine unmittelbaren Folgen. Lipcse, 1897. CARTEGGI RICASOLI, 1967. = Carteggi di Bettino Ricasoli. Szerk.: Camerani, Sergio– Arfè, Gaetano. Róma, 1967. (Fonti per la storia d’Italia XXII. 1866. jún. 20–júl. 31.) CARTEGGIO CAVALLETTO, 1967. = Carteggio Cavalletto–Meneghini (1865-1866). Szerk.: Seneca, Federico. Padova, 1967. CARTEGGIO CASTELLI, 1891. = Carteggio politico di Michelangelo Castelli. II. Szerk.: Chiala, Luigi. Torinó, 1891. Corpus Iuris Hungarici, 1896. = Corpus Iuris Hungarici. Magyar törvénytár. 1836-1868. évi törvénycikkek. Szerk.: Márkus Dezső. Budapest, 1896. CSÁKY, 1861. = Gr. Csáky Tivadar beszéde. Magyarország, 1861/131. (jún. 6.) CSÁKY, 1862. = Csáky Tivadar levele a szerkesztőhöz. A Hon, 1862/3. (jan. 2.) Fővárosi Lapok, 1894. = Gyászrovat. Fővárosi Lapok, 1894/65. (márc. 6.) CSÁKY, 1870. = Csáky Tivadar: Das Buch der Loge. Pest, 1870. DDI I. = Documenti diplomatici italiani I. Szerk.: Walter Maturi. Róma, 1952. DDI II. = Documenti diplomatici italiani II. Szerk.: Walter Maturi. Róma, 1959. DDI III. = Documenti diplomatici italiani III. Szerk.: Ruggero Moscati. Róma, 1965. DDI IV. = Documenti diplomatici italiani IV. Szerk.: Ruggero Moscati. Róma, 1974. DDI V. = Documenti diplomatici italiani V. Szerk.: Ruggero Moscati. Róma, 1977. DDI VI. = Documenti diplomatici italiani VI. Szerk.: Ruggero Moscati. Róma, 1983. DDI VII. = Documenti diplomatici italiani VII. Szerk.: Ruggero Moscati. Róma, 1983. DFB = Deák Ferenc beszédei I-III. Szerk.: Kónyi Manó. Budapest, 19032. FÉNYES, 1857. = Fényes Elek: Az ausztriai birodalom statisztikája. Pest, 1857.

206

FLORIDOR, 1895. = [Vay Sarolta grófnő] Floridor: Egy magyar nábob története. Egyetértés, 1895/68. (márc. 10.) GOVONE, 1929. = Govone, Uberto: Il Generale Giuseppe Govone. Frammenti di memorie. Torinó, 1929. Honi Vezér = Honi Vezér, gazdasági, házi ’s tiszti kalendáriom. 1832-1844. IVÁNKA, 1861.a. = Ivánka Imre: A magyar hadsereg mint szervezendőnek képzeli. Pest, 1861. IVÁNKA, 1861.b. = Ivánka Imre: Nemzetiségi kérdés I-V. Pesti Napló, 1861/238., 240., 244., 247., 248. (okt. 16., okt. 18., okt. 23., okt. 26., okt. 27.) IVÁNKA, 1863. = Ivánka Imre: Olvasóinkhoz. A Hon, 1863/1. (jan. 1.) JELLINEK, 1863. = Jellinek Mór: Feladatunk. A Hon, 1863/1. (jan. 1.) JÓKAI, 1862. = Jókai Mór: Politikai nemzetiség I-II. Magyar Sajtó, 1862/26., 27. (febr. 1., febr. 2.) JÓKAI, é. n. = Jókai Mór: Egy nagy élet apró emlékei III. Svábhegyi idillek. Budapest, é. n. Jövő, 1862. = „Programm”, Jövő, 1862/1. (jan. 2.) KÁKAY ARANYOS, 1861. = Kákay Aranyos [Kecskeméthy Aurél]: Országgyűlési árnyés fényképek. Pest, 1861. KÁKAY ARANYOS, 1866. = Kákay Aranyos [Kecskeméthy Aurél]: Újabb árny- és fényképek. Pest, 1866. KECSKEMÉTHY, 1862.a. = Kecskeméthy Aurél: A nemzetiségek kérdése. Sürgöny, 1862/19. (jan. 24.) KECSKEMÉTHY, 1862.b. = Kecskeméthy Aurél: A Szerb-Vajdaság. Sürgöny, 1862/20. (jan. 25.) KECSKEMÉTHY, 1909. = Kecskeméthy Aurél naplója. S. a. r.: Rózsa Miklós. Budapest, 1909. KLI I. = Kossuth Lajos: Irataim az emigrációból I. Az 1859-ki olasz háború korszaka. Budapest, 1880. KLI II. = Kossuth Lajos: Irataim az emigrációból II. A villafrancai béke után. Budapest, 1881. KLI III. = Kossuth Lajos: Irataim az emigrációból III. A remény és csapások kora. 186062. Budapest, 1882.

207

KLI V. = Kossuth Iratai V. Történelmi tanulmányok. S. a. r.: Helfy Ignác. Budapest, 1895. KLI VI. = Kossuth Iratai VI. Történelmi tanulmányok. S. a. r.: Kossuth Ferenc. Budapest, 1898. KLI VII. = Kossuth Iratai VII. Történelmi tanulmányok. S. a. r.: Kossuth Ferenc. Budapest, 1900. KOSSUTH, 1866. = Kossuth Lajos: A közös ügyek hálójában. Negyvenkilencz, 2. szám. (dec.) KOSSUTH, 1867. = Kossuth Lajos: Egy fejezet a múlt háború történetéhez. Negyvenkilencz, 3. szám. (jan.) KOSSUTH, 2002. = „Nemzeti újjászületés”. Szerk.: Pajkossy Gábor. Budapest, 2002. KOVÁCS F., 1894. = Kovács Ferenc: Az 1843–44. évi magyar országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek naplója. I-VI. Budapest, 1894. KUN–BŐHM, 1958. = Kossuth Lajos levelei Nemeskéri Kiss Miklóshoz. Szerk.: Kun József–Bőhm Jakab. Hadtörténeti Közlemények 1958/3-4. 225-284. LA MARMORA, 1879. = La Marmora, Alfonso: Un po’ più di luce sugli eventi politici e militari dell’anno 1866. Firenze, 1879. LÓNYAY, 2004. = Lónyay Menyhért naplója 1860–1861. Szerk.: Deák Ágnes. Budapest, 2004. MADARÁSZ, 1883. = Madarász József: Emlékirataim 1831–1881. Budapest, 1883. Magyar Sajtó, 1862. = A „Magyar Sajtó” szerkesztőjéhez, Magyar Sajtó, 1862/23. (jan. 29.) Magyar Sajtó, 1864.a. = Az elfogatásokról, Magyar Sajtó, 1864/64. (márc. 17.) Magyar Sajtó, 1864.b. = Lángh Ignác emlékezete, Magyar Sajtó, 1864/75. (ápr. 1.) Magyar Sajtó, 1864.c. = „A hivatalos <Sürgöny>…”, Magyar Sajtó, 1864/79. (ápr. 7.) MEDNYÁNSZKY, 1930. = Mednyánszky Cézár emlékezései és vallomásai az emigrációból. Fordítás és jegyzetek: Óvári-Avary Károly. Budapest, 1930. NEMZETI KÖR, 1862. = A Nemzeti Kör évkönyve 1860/61-re. Pest, 1862. NYULÁSZINÉ, 1999. = A Kossuth-emigráció olaszországi kapcsolatai 1849-1866. Szerk.: Nyulásziné Straub Éva. Budapest, 1999. PÁLFFY, 1939. = Pálffy János: Magyarországi és erdélyi urak. S. a. r.: Szabó T. Attila. Budapest, 1939.

208

PODMANICZKY, 1888. = Podmaniczky Frigyes: Naplótöredékek. III. (1850-1875). Budapest, 1888. PULSZKY, 1958. = Pulszky Ferenc: Életem és korom. II. S. a. r.: Oltványi Ambrus. Budapest, 1958. RÁDAY–VAY–CSÁKY, 1861. = Gróf Ráday Gedeon, Báró Vay Béla és Gróf Csáky Tivadar tartott beszédei. Pest, 1861. SEHERTHOSS, 1881. = SEHERTHOSS, ARTHUR: Egy magyar legionárius emlékirataiból. I-III. Pesti Hírlap, 1881/180., 181., 182. (júl. 2., júl. 3., júl. 4.) SIMONYI, 1866. = Pester Lloyd, 1866/264. (nov. 17., Abendblatt) Pesti Napló, 1864. = „A <Sürgöny> april 6-iki…”, Pesti Napló, 1864/79. (ápr. 7.) Sürgöny, 1864.a.. = „Mint értesültünk…”, Sürgöny, 1864/63. (márc. 17.) Sürgöny, 1864.b. = „A napi sajtó terén…”, Sürgöny, 1864/78. (ápr. 6.) Sürgöny, 1864.c. = „A zokon vette…”, Sürgöny, 1864/81. (ápr. 9.) Sürgöny, 1864.d. = „A míg a <Sürgöny> és …”, Sürgöny, 1864/87. (ápr. 16.) SZALAY, 1861. = Szalay László cikke a megyerendszer jelentőségéről. Pesti Napló, 1861/238. (okt. 16.) SZALAY, 1862. = Szalay László: A nemzetiségi kérdéshez. Magyarország, 1862/5. (jan. 8.) SZEMERE, 1999. = Szemere Bertalan leveleskönyve 1849–1865. Szerk.: Albert Gábor. Budapest, 1999. SZILÁGYI, 1862. = Szilágyi Virgil cikke a nemzetiségi kérdésről. Jövő, 1862/6. (jan. 19.) TANÁRKY, 1961. = Tanárky Gyula naplója (1849–1866.). Szerk.: Koltay-Kastner Jenő. Budapest, 1961. TELEKI L., 1961. = Teleki László válogatott munkái II. Szerk.: Kemény G. Gábor. Budapest, 1961. TELEKI L., 1998. = Teleki László. Szerk.: Csorba László. Budapest, 1998. TELEKI S., 1882. = Teleki Sándor: Almásy Pálról. Budapesti Hírlap, 1882/312. (nov. 12.) TELEKI S., 1958. = Teleki Sándor emlékezései. S. a. r.: Görög Lívia. Budapest, 1958. VAHOT–GÁNÓCZY, 1861. = Honvédek könyve. I. Történelmi adat-tár az 1848-diki és 1849-diki magyar hadjáratból. Szerk.: Vahot Imre–Gánóczy Flóris. Pest, 1861. VÁRADY, 1892. = Várady Gábor: Hulló levelek. II. Máramarossziget, 1892. Vasárnapi Újság, 1894. = Halálozások. Vasárnapi Újság, 1894/10. (márc. 11.)

209

Vasárnapi Újság, 1896. = Halálozások. Vasárnapi Újság, 1896/47. (nov. 22.) VERESS, 1878. = Veress Sándor: A magyar emigratio a Keleten. I-II. Budapest, 1878. VIOLA, 1878. = [Vezerle Gyula ?] Viola: Visszaemlékezések. Korrajz az 1860–61-iki időszakról. Vác, 1878. SZAKIRODALOM: ABAFI, 1900. = Abafi Lajos: A szabadkőművesség története. Budapest, 1900. BEKE, 1998. = Beke György: A Kossuth-emigráció Bukarestben. Magyar emlékírók a régi Romániában. Budapest, 1998. BENEDEK, 2003. = Benedek Gábor: Kollektív amnézia. Honvédtiszti hivatalvállalás a Bach-korszakban. In: Mikrotörténelem – vívmányok és korlátok. Szerk.: Dobrossy István. Budapest, 2003. 394-413. BERÉNYI, 2002. = Berényi Zsuzsanna Ágnes: Kossuth Lajos és a szabadkőművesek. Budapest, 2002. BERZEVICZY, 1922–1936. = Berzeviczy Albert: Az absolutizmus kora Magyarországon 1849-1867. I-IV. Budapest, 1922-1936. BLAAS, 1966. = Il problema veneto e l’Europa 1859–1866. Szerk.: Blaas, Richard. Velence, 1966. BONA, 1988. = Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Budapest, 1988. BONA, 1998. = Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. I-II. Budapest, 1998. BONA, 2000. = Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49-es szabadságharcban. Budapest, 2000. BORSI-KÁLMÁN, 1984. = Borsi-Kálmán Béla: Együtt vagy külön utakon. A Kossuthemigráció és a román nemzeti mozgalom kapcsolatának történetéhez. Budapest, 1984. BORSI-KÁLMÁN, 1993. = Nemzetfogalom és nemzetstratégiák. A Kossuth-emigráció és a román nemzeti törekvések kapcsolatának történetéhez. Budapest, 1993. BORSI-KÁLMÁN, 2000. = Borsi-Kálmán Béla: Klapka György, Genf és a románok 1847–1868. In: A kompromisszumok embere. Tanulmányok Klapka György tábornok (1820–1892) életéről. Kolozsvár, 2000. BŐHM, 1964. = Bőhm Jakab: Az 1863/64. évi lengyel felkelés magyar támogatásához. Hadtörténeti Közlemények 1964/1.

210

CHIALA, 1902. = Chiala, Luigi: Ancora un po’ più di luce sugli eventi politici e militari dell’anno 1866. Firenze, 1902. CIALDEA, 1966. = Cialdea, Basileo: L’Italia nel concerto europeo 1861–1867. Torinó, 1966. CSORBA, 1984. = Csorba László: Újabb adatok a kiegyezés előkészítésének történetéhez. In: A magyar polgári átalakulás kérdései. (Tanulmányok Szabad György 60. születésnapjára). Szerk.: Dénes Iván Zoltán–Gergely András–Pajkossy Gábor. Budapest, 1984. CSORBA, 1988. = Csorba László: Garibaldi élete és kora. Budapest, 1988. DEÁK

Á.,

2000.

=

Deák

Ágnes:

„Nemzeti

egyenjogúsítás”.

Kormányzati

nemzetiségpolitika Magyarországon 1849–1860. Budapest, 2000. DIÓSZEGI, 1994. = Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada 1789–1939. Budapest, 1994. FORNARO, 1995. = Fornaro Pasquale: Risorgimento italiano e questione ungherese (1849-1867). Marcello Cerruti e le intese politiche italo–magiare. Catanzaro, 1995. GALLAVRESI, 1922. = Gallavresi, Giuseppe: Italia e Austria (1859-1914). Milánó, 1922. GRASSI, 1987. = La formazione della diplomazia nazionale. Repertorio bio-bibliografico dei funzionari del Ministero degli Affari Esteri. Szerk.: Grassi, Fabio. Róma, 1987. GULYÁS, 1990–2002. = Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. I-XIX. Budapest, 1990–2002. GUDENUS, 1990–1998. = Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája. I-IV. Budapest, 1990–1998. HANÁK, 2001. = Hanák Péter: Deák húsvéti cikkének előzményei. In: 1867 – európai térben és időben (tanulmányok). S. a. r.: Somogyi Éva. Budapest, 2001. HENTALLER, 1894. = Hentaller Lajos: Kossuth és kora. Budapest, 1894. HERMANN, 1996. = Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc története. Szerk.: Hermann Róbert. Budapest, 1996. HOF- UND STAATS-HANDBUCH, 1876. HORVÁTH Z., 1964. = Horváth Zoltán: Teleki László 1810–1861. I. Budapest, 1964. JÁSZAY, 1960. = Jászay Magda: Ludovico Frapolli e gli emigrati ungheresi nel Risorgimento. Rassegna Storica del Risorgimento, 1960/IV. 531-566. JÁSZAY, 1977. = Jászay Magda: Mazzini. Budapest, 1977.

211

KATUS, 1961. = Ladislao Katus: Il Risorgimento italiano e gli ungheresi. (Annotazioni storico-illustrative alla mostra omonima). Budapest, 1961. KATUS, 1987. = Katus László: A magyar politikai vezetőréteg a délszláv kérdésről 1849 és 1867 között. In: Szerbek és magyarok a Duna mentén. II. Tanulmányok a szerb–magyar kapcsolatok köréből (1848–1867). Szerk.: Fried István. Budapest, 1987. 147-184. KIENAST, 1900. = Kienast, Andreas: Die Legion Klapka. Bécs, 1900. KECSKEMÉTI, 1989. = Károly Kecskeméti: La Hongrie et le reformisme liberal. Problems politiques et sociaux (1790–1848). Róma, 1989. KOLTAY-KASTNER,

1960.

=

Koltay-Kastner

Jenő:

A

Kossuth-emigráció

Olaszországban. Budapest, 1960. KOSÁRY–NÉMETH G., 1985.= A magyar sajtó története II/1. Szerk.: Kosáry Domokos– Németh G. Béla. Budapest, 1985. KOVÁCS E., 1967. = Kovács Endre: A Kossuth-emigráció és az európai szabadságmozgalmak. Budapest, 1967. KOVÁCS E., 1968. = Kovács Endre: Ausztria útja az 1967-es kiegyezéshez. Budapest, 1968. KOVÁCS E., 1977. = Kovács Endre: Szemben a történelemmel. A nemzetiségi kérdés a régi Magyarországon. Budapest, 1977. KOVÁCS E., 1979. = Magyarország története 1848–1890. 1-2. Főszerk.: Kovács Endre, szerk.: Katus László. Budapest, 1979. (Magyarország története tíz kötetben) KOZÁRI, 2003. = Kozári Monika: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere. Budapest, 2003. KÖRMÖCZI , 1992. = Körmöczi Katalin: „… A mi megmarad, fordítsa jó célokra.” Deák Ferenc hagyatéka. Budapest, 1992. LENGYEL, 1936. = Lengyel Tamás: Klapka György emlékiratai és emigrációs működése. Budapest, 1936. LUKÁCS, 1955. = Lukács Lajos: Magyar függetlenségi és alkotmányos mozgalmak 1849– 1867. Budapest, 1955. LUKÁCS, 1984. = Lukács Lajos: Magyar politikai emigráció 1849–1867. Budapest, 1984. LUKÁCS, 1986. = Lukács Lajos: Az olaszországi magyar légió története és anyakönyvei 1860-1867. Budapest, 1986. MÁRKY, 1917. = Márky Sándor: Horváth Mihály. Budapest, 1917.

212

MEZEY, 2000. = A magyar jogtörténet forrásai. Szemelvénygyűjtemény. Szerk.: Mezey Barna. Budapest, 2000. MÓRICZ, 1892. = Móricz Pál: A magyar országgyűlési pártok küzdelmei a koronázástól a Deák és balközép pártok egybeolvadásáig 1867–1874. I. Budapest, 1892. NAGY I., 1857-1868. = Nagy Iván: Magyarország nemesi családjai, cimerük és leszármazási táblázataik. I-XIII. Pest, 1857-1868. PAJKOSSY, 2002. = Pajkossy Gábor: Az 1862. évi Duna-konföderációs tervezet dokumentumai. Századok, 2002/4. PÁLMÁNY, 2002. = Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk.: Pálmány Béla. Budapest, 2002. RESS, 1984. = Ress Imre: A szerb külpolitika és a Habsburg-monarchia dualista átalakulása. In: A magyar polgári átalakulás kérdései. (Tanulmányok Szabad György 60. születésnapjára). Szerk.: Dénes Iván Zoltán–Gergely András–Pajkossy Gábor. Budapest, 1984. RESS, 1988. = Ress Imre: A magyar liberálisok és a Szerb Fejedelemség az 1860-as években. In: Forradalom után – kiegyezés előtt. Szerk.: Németh G. Béla. Budapest, 1988. RUSZOLY,

1999.

=

Ruszoly

József:

Országgyűlési

képviselő-választások

Magyarországon 1861-1868. Az 1848. évi pozsonyi V. és kolozsvári II törvénycikkek gyakorlata kormányhatósági és hazai helyhatósági levéltári források alapján. Szeged, 1999. SABBATUCCI–VIDOTTO, 1994. = Storia d’Italia 1. Le premesse dell’unitá dalla fine del Settecento al 1861. Szerk.: Sabbatucci, Giovanni–Viddotto, Vittorio. Bari, 1994. SABBATUCCI–VIDOTTO, 1995. = Storia d’Italia 2. Il nuovo Stato e la societá civile 1861-1887. Szerk.: Sabbatucci, Giovanni–Viddotto, Vittorio. Bari, 1995. SASHEGYI, 1965. = Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár. Budapest, 1965. SOMOGYI É., 1976. = A birodalmi centralizációtól a dualizmusig. Az osztrák-német liberálisok útja a kiegyezéshez. Budapest, 1976. SOMOGYI ZS., 1889. = Somogyi Zsigmond: Magyarország főipánjainak albuma. Szombathely, 1889. SPIRA, 1989. = Spira György: Kossuth és alkotmányterve. Debrecen, 1989. STEIER, 1924. = Steier Lajos: Beniczky Lajos élete, működése, halála. In: Magyarország újabbkori történetének forrásai. Budapest, 1924.

213

SZABAD, 1967. = Szabad György: Forradalom és kiegyezés válaszútján 1860–61. Budapest, 1967. SZABAD, 1976. = Szabad György: Deák Ferenc három politikai korszaka. ,agyar Tudomány, 1976/11. SZABAD, 1977. = Szabad György: Kossuth politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében. Budapest, 1977. SZABAD, 2002. = Szabad György: Kossuth irányadása. Budapest, 2002. SZABÓ CS., 1999. = Szabó Csilla: A politikai elit függetlenségi ellenzékének szervezeti formálódása Magyarországon az 1860-as években: a ’48-as párt megalakulása. Századok, 1999/3. SZAKÁCS, 1972. = Szakács Margit: Vidacs János politikai pályafutása. Folia Historica I. 1972. 95-131. SZIGETI, 2003. = Szigeti István: Ghyczy Kálmán élete és politikai pályája (1808–1888). Budapest, 2003. (PhD-disszertáció) SZINNYEI, 1891–1914. = Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I-XIV. Budapest, 1891–1914. TOMI, 2003. = Tomi, Raluca: Testimonianze inedite su antiche cospirazioni e cospiratori. L’attività di Gusztav Frigyesy nei Principati (1863-1864). In: Quaderni della Casa Romena 2. Szerk.: Marin, Serban–Iancu, Gabriela. Bukarest, 2003. 186-203. TOTH, 1973. = Toth, Adalbert: Parteien und Reichstagswahlen in Ungarn 1848–1892. München, 1973. TÓTH B., 1957. = A magyar anekdotakincs. Szerk.: Tóth Béla. Budapest, 1957. VARSÁNYI, 1988. = Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája. Békéscsaba–Szeged, 1988. ZACHAR, 1981. = Zachar József: Az osztrák-német liberális Alkotmánypárt és a politikai hatalom. 1861–1881. Budapest, 1981.

214