FALUS ELEK. ÍRTA: Dr. SZTRÁKONICZKY KÁROLY

Falus EleK

FALUS ELEK. Í R T A : Dr. SZTRÁKONICZKY KÁROLY.

Még nagyon jól emlékezem arra az időre — nem volt nagyon régen —, amikor csak előzetes idegenkedés és visszatetszés legyőzése után vehettünk a kezünkbe magyar könyvet. A magyar kiadású könyvek külső formáját le kellett nyelni, meg kellett vele birkózni, hogy tudomást vehessünk a tartalmukról. Ez a visszaemlékezés nagyon könnyű, mert hiszen a legnagyobb jóakarat sem állíthatná, hogy ez a dísztelen és főként művészietlen korszak immáron a végét járja ; szó sincs róla, ami manapság történik, az legfeljebb a vég kezdete, amely talán okot ad a reménykedésre, de a diadal örömére semmi esetre sem. Még nagyon ís benne vagyunk abban a korszakban, amikor a könyvkeres kedői leleményesség a „fenn az ernyő, nincsen kas" elvének lelkiismeretlen felhasználásával jött-ment, csillogó, de értéktelen alkotásokkal szúrja kí a közönség szemét és amikor — s ez még szomorúbb — erre a szemcsonkításra nincsen is szükség, mert a közönség amúgy is vak. A magyar közönség még nem ébredt teljesen annak tudatára, hogy nemcsak tartalomban, hanem a külsőben is kerülnie kell a ponyva stílusát s nem tudja meglátni, hogy míkep a tartalom silányságát a legtolakodóbb hangosság, épúgy a forma ízléstelenségét a legszemfényvesztőbb csillogás takarja. Ilyen körülmények között könnyű feladat beleképzelni magunkat abba a korszakba, amelyen csakis és kizárólag ez a csillogás uralkodott, mikor csak ezek a parvenü-könyvek léteztek s a modern érzésű ember teljesen a külföldi könyvpiacra volt utalva, ha az érzéseinek megfelelő könyvre vágyakozott. A magyar könyvcsinálás terén dühöngtek a selyemutánzatok, a préselt domborművek, a díszkiadások szörnyetege s mindez az ízléstelen, merev hazug ragyogás, amelytől az igazságot és a művészetet szerető ember egyaránt undorodott. Ebben az időben kedves és szeretni való könyv csak az idegen volt. Az angol és német kíadócégek alkotásai úgy hatottak reánk, mint egy kedves, őszinte szó, amelyre szívesen, a megértés jóakaratával hallgat az ember s éppen azért kezdi elfelejteni mindazt, ami nem ebben a modorban szól hozzá. A magyar könyvkiadás gyatrasága kezdte leszorítani a magyar könyvek olvasottságát. Ebben az időben találkoztunk először a F a l u s Elek nevével. Idegen könyvek jóleső szépsége után kutattunk olyankor ís, amikor egy-egy angol vagy német kiadvány alján megpillantottuk ezt a magyar nevet. Jól esett ez az észrevevés, mert a magyar tehetség elismerését hozta tudomásunkra, de fájdalmas ís volt egyszersmind, mert sajnáltuk, hogy ezek a magyar képességek csak a külföldön érvényesülhetnek, hogy kí kell vándorolniok s mi csak másodkézből kapjuk azt, ami tulajdonképen a miénk. Mert valljuk be — a szégyenkezés ellenére —, akkor még olyan volt a helyzet, hogy a fiatal magyarok tehetsége csak odakünn érvényesülhetett és Falus Elek ís külföldön aratta a legelső sikereket. Angol és német cégeknek dolgozott, amelyeknél a művészi törekvések kifejtésében nem talált akadályra s ott kellett megszereznie a hírnevet, hogy Magyarországon ís tudomást vegyenek róla. Ez az állapot természetesen nem tarthatott sokáig, a művészi könyv utáni vágyakozás mindig jobban és jobban elterjedt a magyar intellektuellek lelkében s addig várták, annyian várták a Falus Elekek hazaérkezését, míg végre csakugyan hazajöttek. Falus Elek is odahagyta Berlint, ahol első sikereit aratta és hazajött, hogy itt folytassa azt a munkát, amelynek megindulására akkor már sokan vágyakoztak. Czakó Elemér és az Iparművészeti Iskola grafikai szakosztálya mellett ő volt egyike az elsőknek, aki artisztikus magyar könyvek megteremtéséhez látott s ebben a körülményben látom népszerűségének, az iránta való nagy szeretetnek nyitját. Azok közé tartozott, akik után vágyakoztunk, akik megcsinálták azt amiről mindnyájan beszéltünk. Övé a cselekvés érdeme, ez tagadhatatlan s ennek az érdemnek tulajdonítható, hogy az ő neve is egybe van fűzve a modern magyar könyv megszületésével. Magyar Iparmfivé'xet.

I

294 Falus EleK

Londonban és Berlinben volt, angoloknak és németeknek dolgozott, angoloktól és franciáktól tanalt és így egészen természetes, hogy az angol és francia könyvkiállítás szellemét hozta magával. S erre a szellemre szüksége is volt, mert ez a szellem magában foglalta a modern iparművészet legelemibb feltételeit, azokat a feltételeket, amelyekre elsősorban a tradíciók, a Magyarországon nagyon is jó koszton élő tradíciók U . ivlatyam • 237. i baäapva. m i i • C s ü t ö r t G k . A t » « eltörlése végett volt szükség. A modern szellem egyszerre véget vetett a parvenü-könyvkiállítás uralmának, a pöffeszkedő, hazug, anyagszerütlen stílusnak s ennek a lehetőségnek a köz3SSS9 tudatba való átültetésében nagy szerepet Politikai napilap játszottak a Falus Elek könyvei. Azok, FELELŐS SZERKESZTŐ• MIKLÓS Jt.VDOR akik figyelemmel kísérték a külföldi A bojkott Az olasz-török háború könyvpiacokat, előbb ís tudták mindezeket, de a tömeg és a nyilvánosság niSiES",»®: csak általa vett tudomást róluk. A nagy többség a Falus-könyveken keresztül •MllMMH.J vette észre, hogy a szép könyv nem SSfZ a diszkiadás, nem a pompázó, ragyogó bekötési tábla s főleg, hogy nemcsak a drága könyv lehet szép és artisztikus. fuupt»! 49*biztató'itl, y m angot kilägyt loriun* - tonii olau I, Mrit lotytJniií «i" — Falus Elek könyvei az első demokrata Milye* l«6 rârhaiô» E könyvek közé tartoznak, amelyek nem a pazarlásban, hanem a célszerűségben és Ízlésben rejlő szépséget hirdették és • TŐZSDE nyújtották annak is, aki a díszkiadá•UDAPtSTI CRTCKTOZBDl. sok horribilis árait megfizetni nem volt S képes. S nemcsak a tradíciók ledöntéI «izei • laiiaitaot e>sével « «unjtoMur hatottak a Falus Elek könyvei, hanem a helyes út megmutatásával is. O általa a magyar nagyközönség artísz18 il tikusan berendezett könyveket kapott a kezébe, az ő alkotásain konstatálhatta, hogy az egyszerű, olcsó gr"IrÂnriï i 'SKlÜifil könyvnek sokkal több és finomabb TERVEZTE FALUS ELEK. szépségei vannak, mint bármilyen drága és kiabáló régi kötetnek. Az új betűk, a típográfíkus kiállításnak a bensővel való összeegyeztetése, az anyaggal való bánnítudás és az anyag szeretetének hangsúlyozása, mindezeknek megismerését Falus Eleknek köszönheti a magyar közönség s az a könyvsorozat, amely rövid pár esztendő alatt az ő műhelyéből kikerült, mintegy összefoglalva adta be a közönségnek a modern könyvkészités elveit. Ezt az érdemet nem veheti el Falus Elektől senki ; mielőtt a kritika abszolút mértékével közelednénk alkotásai felé, el kell ismerni róla ezt a — hogy úgy mondjam — nevelő hatást s ez adja meg Falus Elek egyéniségének első s a mi speciális viszonyainkat tekintve talán legnagyobb jelentőségét. Ennek köszönheti minden valószinüség szerint azt is, hogy alkotásai olyan nagy népszerűségre tettek szert. Állandó kontaktusban tudott maradni az élettel és mindig azt nyújtotta, ami a legszükségesebb volt. Az első Nyugatkönyvektől egészen „Az Est"-ig minden munkája a szükségletek felismerésében való éleslátás frappáns bizonysága. ccrle turopaban kitunA gyobyitôszcre u drágaságnak. A gyííosok, o tumelOk t» a keres kcdfik uzsoragu mind gyakrabban t 'ioOriti szilárd sziklufulia a tugyasltukat. « Mk aztun v g>

vicy a bojkoii szigorához uyul bak- A gyönyörű oyugaleuropat mozgalom, a meiy Iraocia ugyt a n tzûleleil Bécsla terjed. Az

Oô«y Zoltán. Holló t-ajoa. Koloman B«ia, Barta Ödön, SzraraoMnyl QySrgyéa KAUiiy UOul nyilatkozatai

pailsinai mrfksaúleis u

Napok Óta beszélik a

kitbsûg:, c» ki»puinar»axu uz erely olyan jicUlajái szoigultutjo. a un a legszebb erénye tűnek a népnek Most megint vnn egy nagy es filieret, mozgalmuk s sOrbojkott Bec» szocialistái kezdték es szervem) logjtk egéss Ansztnubnu Szervezeti muoUäs Bécsbro nem

il boa» *J û k / b * - «

siegt

«lad!

• Kgno(yoi.D ifKtMti

tsrtjs rtt a . Italt. A pilsrti. gyárosok nem bírhatják ezt a csaplsl A fogyasztóknak gyos

'FEUTF/U.'OII

ükai hirasMiési mftr Az Est ta. vasárnap pedig a Neue Rreue Presse Is megerősítette hírűnket. Ellenzék} körökben nagy meglepetést keltett a h í r é » IU Eal

letO cfiyénuéft »«JoméDyél ktrts • • Tisza hAzeJnökségérúi AJ

bb példa es .m uem tudunk lile okulni, mint • hogy sok minden egyéb »zep becsi |ieJdai

r

< vaulno- Cl - liugdad, v. suteplt-

- fUxs U n u tlnőkseg* ti

miuuupsrtban káoammmgtK
rúíval ucjiesitl be icstiuiket BennuuU nincsen meg az emberi o»>zetarto»íig szent érzése, uz embcfllrsi viszony kövdesselt III senk. Ilea. era. (It M-M. o enibei ellensége « másiknak, uz élet. az egészség tisztelete — a másoké — itt Ismeretlen Termesze les lehat. liogy ebben

den egye» ember minden egyes gonosz indulatnak, üzleti becstclensíguek <> inas sok cosszindululnak. Azcrt olyun rossz Budapest élelmezés«, kdvczési. vUágit&si. lu varozisl berendezése, építkezés«. Azért hamis lit mliiilen. kezdw a tejtbl. régig roinb»Una ai üzletem back kaput«áginak A vég>0eredmény pedig. p o r I rueg k,U I. III KOS vA|

leiekért a dolgokért ^Ajjon a feje. Mert ba ez sokai« ipy marad, .égzetísen dtUUcaek Cjrtaoayok.

tránysat^*8yufo
^

OAAONAT0NOC.

•ré|ttk I.I.Í.Í.. li.coo KU AI «a. u t . ri.MOao.rsli. lO.COO IM. Us| BECSI

TKTCKTÚZ8OE.

NsktlBli mindegy as. Oo s a s tOalkozik a n a izanpra. Ut «gytuima siszantsaggai

akár Tisza istiluoan. «su

S ezt bizonyítja az az irány ís, amelyben legújabban halad s amely egy egészen más munkakörbe helyezte át. Odakint Angliában és Németországban nemcsak a modern

tipográfiát és könyvdíszítést tanulta el, fianem belekóstolt abba az intenzív művészeti, Falas EleK szorosabban: iparművészeti életbe ís, amely napjainkban az alkalmazott művészet megújhódását hozta magával. Ez az élet a művészi munkában való elkülönülés, a csoportos elzárkózás irányában fejlődött tovább és hatalmas hirdetője annak, hogy az iparművészet egységes, önmagában élő valami, amely egész embert, a vele foglalkozónak egész egyéniségét kívánja meg. A külső élet körülményei belejátszanak a művészi alkotásba s épen ezért az alkotás céljának és jellegének megfelelőleg alakítandók. Ennek az alakításnak a jegyében született meg a kecskeméti művésztelep, jórészt szintén Falus Elek agilitásának eredménye. Ez a telep a legvérmesebb eredményekkel kecsegtet bennünket, mert egy a művészetnek szentelt, a művészet számára élő külön kis világot jelent, amelynek egyetlen hitvallása a becsületes művészi munka. S ezen a telepen fejtette ki Falus Elek munkájának másik felét, amelynek eredményét a kecskeméti szőnyegszövő-iskola finom alkotásai hirdetik. A jelen füzetben közölt reprodukciók elég fogalmat nyújtanak Falus Elek munkálkodásának eredményességéről, hozzá kell tennünk, hogy a munka megindulásának még nincs ís egy esztendeje és hogy egyszerű parasztleányok közreműködésével folyik s ekkor tiszta képet nyerünk Falus Elek szervező és oktató talentumáról. Ami művészi egyéniségét illeti, szőnyegei egy nagyon nevezetes és örvendetes étape-ot jelentenek számára és számunkra ís. Mikor Falus Elek Berlinből hazajött és megkezdte a maga könyvcsínáló mesterségét, egészen természetesen abban az irányban indult el, amely felé a nyugati szellem terelte. Elvégre külföldön kezdte, külföldön tanult s még ha idehaza maradt volna ís : itthon nem voltak olyan tradíciók, amelyekből meríthetett, amelyeken a maga művészetét felépithette volna. Művészete egészen a nyugathoz tapadt s bár nekünk azídőtájt szükségűnk volt a nyugati szellő frissességére s már kiemeltük Falus Eleknek, mint a modern nyugati elvek egyik magvetőjének jelentőségét, a gondolkodásmód és érzés idegensége mégis meglátszott rajta, az allűrök, amelyeket természetszerűleg fel kellett vennie, mégis elválasztották tőlünk. Volt közöttünk és közte egy bizonyos szakadék, amely minden népszerűsége mellett előkelő idegen szerepében tűntette fel Falus Eleket. Ezt a szakadékot hidalta át a szőnyegeiben. Nem tudom, vájjon a huzamosabb idő óta való otthontartózkodás okozta-e vagy pedig az a körülmény, hogy itt egy újfajta művészettel élőiről kellett kezdenie, de bizonyos, hogy a szőnyegeiben valahogy közelebb jött hozzánk, mint a grafikájában volt. Nyílván nem idegen hatások után indult, hanem egészen élőiről, a naturalizmuson kezdte s hogy ez a naturalizmus egyre tovább stílízálódott, nagyon érdekes megjárása egy művészi fejlődésnek. Az első szőnyegei még nyersek és túl naturalísztíkusak, de azután fokonkint eljut azokig a finomságokig, amelyek képeinken szemlélhetők. A dolgoknak ilyen élőiről kezdése tette minden valószínűség szerint, hogy szőnyegeiben magyarabb lett ; a tanultsága lehetett idegen, de a lelke magyar s mig a grafikában a tanultsága vitte a főszerepet, a textilben szabadjára maradtak az érzései s akadály nélkül bontották ki egyéniségének eredeti voltát. Mí úgy érezzük, hogy a magyar közönség csak ezekben a finom színhatású és még finomabb rajzú, szőnyegekben ismeri meg igazán Falus Eleket. Ezekben fog rájönni, hogy milyen hatalmas ornamentálís nyelvjárással rendelkezik s mennyire rendelkezésére áll minden dekorativ készség. Meg vagyunk győződve egyébként arról, hogy Falus Elek nem fog megállani a textilnél sem, hanem tovább halad a benne élő talentum egyetemesebb, hatalmasabb kinyilvánítása felé, amelyet nem ís lehet egy szóval, egy biztos elnevezéssel megjelölni, hacsak azzal nem, hogy iparművészet. Mert ő már azok közül való, akik tudják, hogy nincsen műfaj és nincsenek különbségek, nincsenek éles választóvonalak, hanem az egész művészet, amely az emberi élet megszépítésére törekszik, egyetlen egy. Nemcsak értékben és elvben, hanem a valóságban ís. A modern felfogás szemében az egyes művészi területek kontúrjai összefolynak s a művészet épp olyan változó és sokoldalú, mint maga az élet, amelyhez hozzátapad. Az íparművészetnek csak egy definitív elve van : szebbé tenni az életet, művészi örömökkel venni körűi a létezést minden módon és minden eszközzel.

•

296 Falus EleK A művésznek pedig, aki az élet formáinak ilyetén megszépítésével foglalkozik, minden eszköz a rendelkezésére kell hogy álljon, legyen az könyv, ház, avagy üvegpohár. Úgy hisszük, ezek az elvek teljesen a Falus Elek lelkéből valók és nemsokára nem lehet róla úgy beszélni, mint grafikusról, vagy mint textilművészről. Mindezek csak részletek, amelyek az egyetlen célnak: az élet artisztikus átalakításának szolgálnak. C. R. Ashbee és Baíllíe-Scott álmai lebegnek az ő szemei előtt is, a korlátok közé nem szorított, szabad művészi alkotás, amely az élet szélességében munkálkodik a maga nagy feladatán. Ha mégis közelebbről óhajtanok megjelölni azt a munkakört, amely Falus Elek tevékenységét a közel jövőben le fogja kötni, akkor ís a mutatkozó előjelek szerint csak annyit mondhatnánk, hogy a berendezés, az installáció művészete lesz az. A könyv, amelynek berendezésén először munkálkodott, csak előkészítője volt annak az ínteríőrkultusznak, amelynek minden valószínűség szerint szenteli magát. A szőnyeg már idetartozik s ezután következik majd a fal és mindaz, ami hozzávaló és elsősorban érdekli Falus Eleket. Ennek a munkálkodásnak az előjelei már a szemünk előtt vannak abban a két ínterieurben, amelyet a budapesti Vígszínház számára alkotott finom artisztíkus érzékkel. Azt hisszük, ebben az irányban fog lezajlani Falus Elek művészi pályájának ezután következő része. Mindaz, amit most róla elmondhattunk, csak az indulást, csak a bevezetést jelezte, egy olyan indulást és egy olyan bevezetést, amely már maga is nagy értékekhez juttatott bennünk s melynek folytatását éppen ezért kíváncsían és bizakodva várjuk.

297

RÉGI ÉS ÚJ BÚTOROK. Í R T A : LENGYEL GÉZA.

Volt egy idő, mondjuk egy dívatkornak — nem régen volt —, amikor minden jobb polgári család szigorúan ragaszkodott a maga „stílszerű" ebédlőjéhez és szalónjához. Ó-német vagy rokokó, empire, barokk vagy XVI. Lajos-korabeli volt a stílus, ez már kevésbbé tetszett fontosnak. Az asztalos és az iparművész válogathatott, ajánlhatott, próbálkozhatott, de ha azután megvolt a választás, szigorúan meg kellett maradni egy-egy történelmi stílus, leggyakrabban egy, a dívathasználat, a rossz kezek által megrontott sablon-stílus határai között. A réginek, helyesebben régíeskedőnek ilyen makacs tiszteletét meglehetős nagy területen kipusztította a modern iparművészet, az elmúlt korok azonban nem hagyták magukat, igyekeztek feltámadni és nem minden siker nélkül. A modern és a legmodernebb formák nagy népszerűsége mellett szinte észrevétlenül fejlődött ki egy másik divat: a nemcsak régi formájú, de valósággal régi, vagy réginek vélt múlttal származási bizonyítvánnyal rendelkező bútorok és berendezési tárgyak divatja. Nagyon érdekes divat és csak úgy egyszerűen napirendre térni felette nem lehet. Az évszázados mult mindig vonzotta az emberek bizonyos részét, mindig voltak régiségkereskedők, akiknél, ezt el kell ismerni, haszontalan és kétes ereklyék között egy-egy szép tárgyat is lehetett találni. Az se új szokás, hogy az utazó ember, aki művészi objektumokban gazdag vidékeken jár, igyekszik hazahozni valami emléket ; ha szerény az erszénye, egy fotográfiát, egy kis gípszmásolatot, ha duzzadtabb, egy-egy régi és „valódi" műtárgyat, amelyet jó drágán sóz reá az olasz, vagy német antikvárius. Ez a mostani régíségdívat azonban — alig hinné az ember, mennyire elterjedt — egészen más természetű. N e m egyes tárgyakkal igyekszik kérkedni, hanem, hogy úgy mondjuk, „antikizál" egész ínteríőröket — az antik alatt persze nem éppen a klasszikus görög-római időt értve. A divat, mai formájában, tulajdonképpen az úgynevezett biedermeier felelevenítésével kezdődött. Szinte egy időben kezdtek érdeklődni a XIX. század elején divatos formák iránt modern iparművészek, akik úgy találták, hogy az egyszerűség és az anyagszerűség elvei öntudatlanul, de gyakran annál bájosabban érvényesültek ezekben a bútorformákban — és ugyanekkor píttoreszket kedvelő és nem éppen rossz ízlésű emberek arra a felfedezésre, jutottak, hogy ha anyáink bútorait nem is érdemes megtartani, már a nagyanyáink fiókos szekrényei, párnázott székei, secrétaíre-jeí egészen más elbánást érdemelnek. Néhány évvel ezelőtt még legfeljebb közhangulattal dacoló festők műtermeiben tűntek fel ezek a sima, politúros bútordarabok, vagy régi háztartásokban, ahol kissé szégyenkezve igyekeztek sarokba húzódni. Ma irigykedve halljuk, milyen potom áron lehetett vásárolni a régi jó időkben — három-négy-öt évvel ezelőtt —, és ma az szégyenkezik, aki legalább egy tökéletesen rekonstruált öreg szobával nem rendelkezik. A hívatásos és hozzáértő, vagy hozzáértéssel dicsekvő antikváriusokon kívül a legegyszerűbb ócskás boltokban ís megfordulnak igen jól öltözött urak és hölgyek, akik bíznak a véletlen szerencsében, amely esetleg jó vásárhoz juttatja őket. A ravaszabbak és ígényteljesebbek már egyáltalában nem elégszenek meg a biedermeierrel. Van aki isteni naivitással igazi faragott reneszánsz, tehát négy-ötszázesztendős karosszéket keres az ócskás piacon. Ez a hely általában régen örvendett akkora kedveltségnek, mint manapság. N e m is érdekesség nélkül való hely. Főképpen azt nagyon mulatságos hallani, hogyan mondják rá a legrozogább szekrényekre is; hja, kérem, ezt nem lehet olcsón adni; ez antik. N e m volna nehéz kimutatni, nevek és művek felsorolásával — elég ha itt Thomas M a n n - r a utalunk —, hogy a retrospektív iparművészeti érzéssel körülbelül egy időben az irodalomban ís tért hódított ez a régieshez, intimhez való vonzódás, szeretettel, gyakran megértéssel teljes visszahívása amaz időknek, amelyek már letűntek ugyan, de amelyeknek

Régi és új bútoroK

298 Régi és kis gyermekkorunkban még eleven tanúit ismertük és különös zamatú meséik még űj bútoroK fölünkbe csengenek. Szinte pontos kategóriákba lehetne osztani az öreg bútoroknak, a zsibárus-raktáraknak az amatőréit. Vannak köztük egyszerű sznobok, akik minden időben visszafojtott lélekzettel figyelik, mi a legfrissebb, a legfeltűnőbb, a legdivatosabb. Vannak, akik csakugyan, őszintén vonzódnak a pittoreszk iránt és ennek kedvéért a jól csiszolt ízlés szigorúbb elveiből is hajlandók engedni. És vannak, akik a szükségből erényt csínálnak, akik szívesebben rendelnék meg a pompás és komplet berendezést valamely megbízható cégnél, de erre nem telik, a részletre vett bútortól visszariadnak, hát inkább szerzik be türelemmel és ügyességgel olcsón, egyenként a régi bútorokat és adnak lakásuknak kevés pénzért bizonyos originális, tetszetős külsőt. Az iparművészeinek egészen jogosult ipari, üzleti szempontjából semmi ok sincs a réginek e divatjáért lelkesedni. Talán nem ís jelentéktelen károkat okoz, ha éppen azok, akiknek ízlésűk jobb, fejlettebb, sablontól mentesebb, nem az eleven művészet és ipar szolgálatait veszik igénybe. Hiszen egyes kivételektől eltekintve csak ez volna a helyes, a természetes, az egészséges, így cselekedtek amaz ősök is, akiknek berendezési tárgyai most oly nagy tiszteletben részesülnek. Ettől a nem mellékes szemponttól eltekintve ís sok a helytelen, a túlzott, szinte komikus a régíeskedő szenvedélyben. Gyakran egészen elhibázott, határozottan ízléstelen, céltalan, minőségileg is rossz tárgyak előtt állanak áradozva a kritikátlan gyűjtők, gyakran éppen az elfajulásokban keresik a jellemzőt, a szépet. Hiszen volt alkalmunk aukciókat is látni, amelyeken nagyon megbecsülni való tárgyak mellett egyenesen ízlésrontó és a művészettel semmi összeköttetést nem tartó apróságok, kuríózítások kerültek árverésre. Van azonban a szóban lévő divatban sok érdekes, artisztíkus, mondhatni nemes vonás. Az elmúlt század hetvenes, nyolcvanas éveinek hallatlan iparművészeti visszaélései után egyenesen szükségszerű volt a modern irányzatnak határozottan forradalmi érvényesülése. Kíméletlen rombolás nélkül az ál-barokkot, az ál-ónémetet, a«hamisítások végtelen sorát soha nem lehetett volna kipusztítani. A szecesszió tobzódásai fölött rég napirendre tértünk, de fölöslegesnek, haszontalannak igazán nem ítélhetjük. Az elmúlt évek e harcoló, küzdő művészete után azonban már megjött a nyugalmas szemlélődés, az élvezés vágya, egy bizonyos igyekezet az elért eredmények konzerválása iránt. N e m az egyéniség, az ötlet, a kezdeményezés elfojtását jelenti ez a jobb értelemben vett konzervativizmus, legfeljebb a tempó mérséklését, mélyebb elmerülést egyes részletekbe, technikai, kivítelbelí fejlesztést. Ez a konzervatívizmus bizonyos kipróbált formák ismétlésétől sem riad vissza, ha ez az ismétlés nem szolgai és a megcsínálás finomításával jár együtt. N e m reakció ez. Ellenkezőleg, a fejlődés, a stílusfejlődés egy magasabb foka, melyen már gondosan elhagyni igyekszünk minden, hogy úgy mondjuk agitatív, tehát egykor nagyon indokolt szertelenséget. Aki maga a modern termékek e megfínomodott formájához vonzódik, az minden előítélet, minden vak rombolási, újítási vágy nélkül ís szívesen látja a régit — a maga helyén. Valamely művészi igényekkel fellépő tárgy hol van a maga helyén, ezt nem egészen könnyű megállapítani bizonyos átmeneteknél. Egy gondosan konzervált gótikus templom, egy Mária Terézíakorabelí barokk palota kétségen kívül a maga helyén van. Egy öreg olajmécses, amelyre víllanylángot szereltek, épp ily bizonyosan deplaszírozott. A két véglet között kell valahol, esetenkint, megkeresni a határt. A jó időkből származó, nemes anyagú, becsületesen megcsinált bútorok feltétlenül megérdemlik a megbecsülést és a megtartást, ha nem ís ékeskednek különösen finom formákkal. A jó anyag, technika és az idő sok hibát eltompít. Az a körülmény, hogy egy bútordarab nagyon hosszú használat folyamán ís jónak, szinte hűnek bizonyult, még esztétikai szempontból ís növeli az értékét. Persze, a legkedvesebb látvány a jó öreg bútor régi házban, azon a helyen, ahová készült, állandó megbecsülésben. Amint, a klasszikus mondás szerint, ö r ö k l ö t t földbirtokon gazdálkodni a legjobb, a nagyanyánk korát visszavarázsoló szoba is akkor nőtt igazán a szívünkhöz, ha csakugyan

299

nagyanyánk hagyta tánk és benne egyúttal emléket ís őrzünk. Ezeknek a maguk idejében sok költséggel, sok öntudatlan ízléssel, még több mesteremberi becsületességgel megcsínált interíőröknek megvan az az előnyük, hogy bizonyos óvatosság mellett modern darabokkal ís jól kiegészíthetők. Viszont, aki csak egy-egy darabot kapott, vagy szerzett — a természetes kiválasztás révén a gyengébb, rosszabb tárgyak pusztultak előbb és az értékesebbek maradtak meg — ugyancsak nyugodtan illesztheti a jó régit jó új bútorai közé. A stílszerüséget már egyáltalában nem értelmezik úgy, mint a romboló, barbár renoválások korában, és egy polgári, vagy akár főúri szalonnak nem kell archeológusok elismerésére pályáznia. Az emberek általában boldogok, elégedettek, kitűnő ízlésűek ís lehetnek szép, öröklött bútorok nélkül. Ez esetben azonban kevéssé megokolt a réginek túlzott tisztelete, az a törekvés, amely végleg antikvárius-üzletté változtatja a lakást. Egyes darabok megszerzése érthető is, kedves is, kellemesen változatossá is teheti a túlságosan újszagú berendezést. A újért szertelenül rajongókat ez figyelmeztetheti arra, hogy más korokban is ismerték a szépet és a kiváló példányok túlélik, legyűrik leghatalmasabb ellenségüket, a divatot ís. Ez az a tanulság, amelyért még hálásak ís lehetünk a régíeskedő divatnak. Híveí bizonyára nem mind őszinték, nem mind megbízhatóak és hasznosak. A régi lomok között azonban sokszor kutat nagy kedvteléssel a legújabb formák kedvelője is, és egyáltalában nem cselekszik helytelenül, ha közülük lelkíismeretfurdalás nélkül elsajátítja azt, ami jó, ami hosszú életre hívatott. v "

: :

MODERN IPARMŰVÉSZETI TÖREKVÉSEK. LYKA KÁROLY ELŐADÁSA KASSÁN 191J. SZEPTEMBER J5-ÉN. Az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat és a Kassai Kereskedelmi és Iparkamara kérésére Lyka Károly, a Művészet szerkesztője a kassai iparművészeti kiállítás alkalmából előadást tartott Kassa városilázán. Százakra menő közönség hallgatta nagy érdeklődéssel a nagyhatású előadást, melynek gondolatmenete a következő volt i

A mai iparművészet más, mint az előbbi koroké volt. Keletkezésében a XIX. század polgári osztályának fejlődő ízlése és felfogása szerint alakult. Eleinte a polgárság sivár, művészietlen módon átvette a régi korok művészeti hagyatékát. Kastélyaik, palotáik a Firenzében állók másolatai. A forma ugyanaz, mint a régi volt, csak legfeljebb a belső beosztása más. Az új rend nem ért rá új művészetet teremteni. Az arisztokratikus barokk és rokokó tovább élt, bárha nem a Napkirály korában használatos anyagokban testesült meg. Utánzásokban tengődik az iparművészet, míg lassankint átalakul a közfelfogás és a régi ízléssel művész és közönség egyaránt szakít. Anglia hatalmas kulturája reformálja az íparművészetet. Ott hódít tért a racíonálízmus. Ahelyett, hogy szolgaílag utánoznák azokat az irányokat, melyek a hatalom mutogatására és éreztetésére törekedtek, okoskodnak és gondolkodnak, úgyhogy a logika válik úrrá a múvész érzése felett. Keresték az anyagot és annak sajátságait, amint a történettudományban is az oknyomozó rendszer, a természettudományban ís a szabad vizsgálódás kapott erőre. Ez a gondolkodás összeíllík íme a polgárok jellemével s ennek folytán rájöttek többek között arra, hogy a lakásberendezésben sok forma megokolatlan, a levegőben lóg, kolonc. Azelőtt például a szekrény tervét az építész készítette és az valójában építészeti mű ís volt. Kétoldalt oszlopok tartották a masszív párkányzatot, melyet a Parthenon oromzata koronázott. A fabútor tehát a kőben gondolkodó építész képére termelődött. Később jött csak rá az asztalos, hogy neki az ács, a bognár, szóval aki ért a fa kötéséhez, jobb tanácsot tud adni a szerkesztést illetőleg. Ez a fordulópont. Ekkor veszíti el az iparmúvészet

Modern m Z\ésieti tör{>KvéseK

300 Modern iparművészeti töreKvéseK

eme ága archítektónifcus karakterét és szerkezeti művészetté válik. Ez időtől kezdődnek a modern iparművészeti törekvések. Az anyag megtalálta a mesterét s igazi gyökerét: a szerkezeti elemet. Hosszú volt az út idáig. Nehézség volt az, hogy a közönség a belénevelt esztétika következtében megbízhatatlannak tartotta ezt a rebellis művészeti felfogást. De azután a mindennapi élet szükségletei rákényszerítették. A villamosság korában pl. nem lehet a régi petróleumlámpák formáit használni a világító eszközöknél. De azért történtek kísérletek arra, hogy a régi motívumokat konzerválják. A villamos csillárra ís rákerült az imitált gyertya, de mindent mégsem lehetett a régi formákba szorítani. Az élet formái megváltoztak. Ebből a fejlődési folyamatból a következő elvek szűrődtek le: A mester ösmerje meg az anyagát. Ragaszkodjék az anyag korlátjához és úgy szerkesszen, hogy a tárgy megfeleljen a rendeltetésének. Ez a felfogás kétféle irányban érvényesült. Voltak, akik csak a szerkezetre helyeztek súlyt. N e m ösmertek más törekvést jogosnak, csak amelyek a kényszerűség következtében állottak elő. A díszre pedig semmi szükség sincs. Ezek szerint a gép lenne a legpompásabb iparművészeti vívmány. Mások nem fogadják el ezt az elvet, hanem hangsúlyozni kívánják azokat a helyeket, ahol a mű szilárdsága érezhető. Mintegy felkiáltójelként tettek ilyen helyekre, a görög oszlopfő díszítésének megfelelően, valamilyen markáns díszítést. Az iparművészek nagy része úgy akarja ezt az elvet interpretálni, hogy színben, formában, vagy plasztícitásban elütő, kirívó poíntokat rak fel. E két irány közös gyökere, amely a fejlődést garantálja, az anyagszerűség marad. Ez utal a logikus, racionális munkálkodásra, miáltal egész sereg anyag jutott a maga jogához s az iparművészet egy egész sereg anyaggal gazdagodott. A szóhoz jutott anyagokon fejlődő iparművészet lassan szivárog be a közönség lelkivilágába. Az új iránti fogékonyságot a relikviákban fennmaradt ízlés még fogvatartja és befolyásolja, de az új formák mégis csak megszokottakká válnak. Átalakul a közönség is és most már ő ís visszahat az alkotó művészre. Ez a fejlődés csúcsa és az lesz a virulás, ha majd a művész és a közönség egyformán érez és gondolkodik. Ilyen harmóniát teremtett a reneszánsz is. Ez a folyamat játszódik le ma ís s ezt meggátolni nem lehet, de nem is szabad. Nagy szépségektől fosztanók meg különben a világot. Az angol, belga, német s mondhatni magyar iparművészeti alkotásokból is az új művészet princípiumai tündökölnek kí. Szépségekben gazdagok, de persze a többség itt sem az elite. Hiszen abszurdum is, hogy pusztán az elv végrehajtása már művészet legyen. De ha az elvek azonosak, az egyéniség a legkülönbözőbb lehet. Új elemként lép fel a fejlődésben a közönség, a megrendelő egyénisége. A művész nagyon finoman latolja meg, hogy kinek dolgozik, hogy a termék portréja legyen a tulajdonosnak. A modern iránynak az az igazi harmóniája, ha a művész és a megrendelő egyénisége összetalálkoznak. Kívánja, hogy a kassai iparművészeti kiállítás mennél síkeresebben szolgálja a művésznek és a közönségnek ezt a találkozását.

••• •• ••a

301 Falus EleK

Magyar Iparművészet.

Pl CO m & O w c K)

0

jz a páratlan szeretet, amelylyel a magyar értelmiség, az egész ország újságolvasó közönsége lapunkat felkarolta és az a kiváló figyelem, amelyben Az Est minden egyes száma részesül, azt a kötelezettséget hárítja reánk, hogy lapunk ne csak tartalmával, de külső megjelenésében ís a legteljesebb és a legtökéletesebb legyen. Hogy ezt elérhessük, szívesen hozzuk meg a legnagyobb áldozatokat is. Nyomdánk a legtökéletesebben rendezkedett be rá, hogy Az Est minden izében ízléses, modern lap legyen. Egyikmásik oldala a lapnak, dacára a legnagyobb igyekezetnek, mégsem üti meg azt a mértéket, amelyet elérni szeretnénk. Hirdető cégeinket kell ezért hibáztatnunk, mert nem ügyelnek arra, hogy a hirdetésük ízléses, csinos, és ami a legfőbb érdekük, feltűnő és eredeti legyen. Sajnos, a hirdető cégek anynyira el vannak foglalva, hogy nem érnek reá, a hirdetésük külső formáját ügyesen és szépen megállapítani; rábízzák a hirdetés elosztását egyik-másik megbízható alkalmazottjukra, akinek jó üzleti érzéke van ugyan, de — mint a tapasztalat mutatja — kevés találékonysága. Ezért e g y h a n g ú a k , ú n o t t a k a m a g y a r lapok hirdetési oldalai. Pedig azokon át kellene pezsdülnie az üzleti érdekeknek. Itt kellene talál-

246.

245.

PAUL MERSE Ä5ZINYEI

IV. ÉVFOLYAM.

1911. JUUUS 16.

14. SZÁM.

NYUGAT

EIN VORLÄUFER DER PLEINAIvow R/WAL EPE í E

FÖSZERIÍBSZTÖÍCTSLOTUS5ZEF^ESZTÖK F E N Y Ő A W K S A S É S A O S ^ T E I ^ S C Ő

A

D BÉLA LÁZÁR

9

1

*"Al-V3 h

KU N K HARDT UB .IERMANN/ LEIPZIG

SZERKESZTŐSÉG- É S KIADÓHI\£\TALí* BUDAPEST. V. M É R L E G UTCA-g-ifim

248.

•»5 M V CO *» «c O w

304 Falus EleK

BÍRÓ

LAJOS

AÇ5ALADI ^I UZH EL '-YIÍ^*

VALI PÁLYÁT VÁLASZTÓ VŐLEGÉNYE

ANAGY7AAMA

MESÉLI Â N V U O A T KIADÁSA S " B U D A P E S Taacocol 9 1 0 249.

Ül

Z •LU

z

r~ W Oi LÜ N

'S,

Z •tü Z

Lu

at

ÜJ N t/i uj Ot a

250.

m^YMM m ËpSZERETn f g S Z E R E T l

MNÈNEK I S a n y u g a t î

z

U1 >

C <

251.

252.

305

Zweites Heft

Februar 1911

tJUNLO

UNGARNI

MONATSSCHRIFT FÜR ö ^ UNGARNS POLITISCHE GEISTIGE UND WIRTSCHAFTLICHE KULTUR ^ ^ HERAUSGEBER

JOSEF VÉSZI

BERLIN/PAUL CA5SIREKS ^ VERLAG Bezugspreis f&r d a s Vierteljahr: 4,50 Mark ss

Preis des e i m e l n e n H e f t e s : i , S 0 H a r k

Gesch&Tlssielle für U n g a r n : Stgm.Deutsck&Co., Budapest, F e r e n e z - J ô i s e f t é r ( P a l a i s C r e s h a m )

258.

257.

FEBRUARlÖAN ESTE L E S Z A ROYAL NAGYHTERMÉBEN&

MEGJELENIK

4

**

fiiléi*

DÉLUTÁN

Felelős szerkesztő:

*

MIKLÓS A N D O R

Szerkesztőség é\ kiadóhivatal:

flra

J

krajcár

VII., M i k s a - u t c a 8 ( A t h e n a e u m - p a l o t a )

KÖZREMŰKÖDNEK HARMAT HEDV/5ZAM051 ELZA HEGEDŰS GYULA/KÖRNVEI BÉLA D-KACS OH PQMGRÀCZ Z Z p T 5ZERKE5ZTQ5ÉGE» \ A 1 K T

FENYES LASZLO/GERGE1Y ISTVÁN«? KEMÉNlY5IMO]S{/PÁSZTORÁRPÁD & & SZÉP E R N Ő Jegyek 20, 15, 8, 4 és 2 koronáért Az EST kiadóhivatalában (Miksa-utca 8) és fiókkiadójában (Váci-körűt 14) kaphatók. ATHENAEUM" Rt

259.

oo

o n

ifi £ x

« * few

^ i n P t D /

260.

309

.ÜLONFÉLÉK: O Z Ü R Y JÁNOS AZ IPARMŰVÉSZETRŐL. ^ A kassai iparművészeti kiállításnak megnyitásán S í ü r y János dr. min. tanácsos, a kereskedelmi minisztérium iparfejlesztési osztályának vezetője beszédet mondott és az ebben kifejezett elvek és kívánságok a modern iparművészet törekvéseinek megértéséről s azok fontosságának teljes méltánylásáról tettek tanúságot. Az a tény, hogy e szavak egy a ml szempontunkból ily fontos közhivatali állásban levő férfiutói eredtek, nagy érdekességet kölcsönöz nekik s ezért közöljük őket e helyen és hozzájuk téve azt a kívánságunkat, hogy bárcsak mielőbb a megvalósulás stádiumába lépnének azok az intenciók, amelyeket Szüry János beszédében oly nemes szándékkal kifejtett s amelyeket a min. tanácsosnak itt következő szavai fejeznek kit Teljes tudatában van — úgymond — a tömegtermelés fontosságának, de végzetes hibának tartaná, ha bármely magyar kormány elfeledkeznék a művészi szép megbecsüléséről, az egyéni munkában rejlő hatalmas erőről j az íparművészetről. Ami a férfi erejében a lélek nagysága, az asszony szépségében a női lélek bája, ugyanaz az ipari termelés folytonosságában az ipari művészet. Nem akar ez alkalommal disszertációkba bocsátkozni arróf, vájjon jogosult-e az a jelszó, hogy az iparművészetnek az individuális iránytól el kell térni és egy bizonyos irányú tömegtermelés felé kell haladni, csupán azt kívánja megállapítani, hogy az iparművészetet minden irányban fejleszteni, ápolni, támogatni kell és hogy az ország összes tényezőinek ebből a munkából ki kell vennie a maga részét. A kereskedelmi kormány meleg érdeklődéssel kíséri iparművészetünk fejlődését és az a körülmény, hogy a kiállítás védnökei között öt illusztris egyházfő nevét olvassa, arra a feltevésre jogosítja, hogy a magyar katholikus egyház szeretettel fog megmozdulni, hogy áldást nyújtson a munka felé, odahatván, hogy egyházi szükségleteit elsősorban hazai földön szerezze be, szükségleteit hazai iparosok munkája révén teremtse elő. Lendületes beszéde végezetéül annak a reményének adott kifejezést, hogy a kassai kamara, mely az idegenforgalom emelése körül eredményeket ért el, gondot visel majd arra, hogy ezentúl az idegenforgalomnak előnyeit a felsőmagyarországi műipar is élvezze. TJUDAPEST HÁZSORAI. Ezen a címen cikksorozat jelent meg az,,Az Újság" hasábjain Arcturus tollából, amely jóleső meglepetésre váltotta fel azt a szűkkeblüséget, amelylyel általában a magyar sajtó, a képzőművészet dolgaival szemben viseltetik. A cikkíró pontos szaktudással, éles szemmel és mindenekelőtt a modern törekvések iránti nagy jóakarattal nyúlt a témához és ezeknek a fegyvereknek a segítségével sok olyan dolgot mond el, amelyet mi is teljes egészében aláírunk s amelynek megszívlelése nagyon üdvös feladata mindazoknak, akiknek Arcturus cikke szól. Magyar IparmGvéuet.

Ezek természetesen mindazok, akik a magyar építő- IiülönféléK művészeti törekvések színvonalára felemelkedni nem tudnak, a budapesti „építészeti lehetetlenségek" szomorú alkotói. Arcturus nagyon is látja Budapest házsoraiban ezeket az építészeti lehetetlenségeket és ezeknek felsorolása cikkének legérdekesebb része. Minket különösen azért érdekel, mert teljes mértékben igazolja a magunk részéről sokszor hangsúlyozott meggyőződésünket, hogy az anyagszerűség rovására idegen elemek felvételével nem lehet modernséget, új stílust csinálni s hogy csakis az építőművészet anyagából kiinduló s ahhoz ragaszkodó tervezésnek van jövője. Ebben a tekintetben semmi sem nyújthat tanulságosabb példát, mint az a modern divat, amelyet Arcturus igen találóan jellemez s amely a népművészeti elemeknek az architektúrában való teljesen logikátlan alkalmazásában áll. „Hosszú varrottas sávok futnak le a falakon s az ablakokat vakolatcsipkék szegik körül. Az épület méreteihez alkalmazkodóan, a kézimunka-motívumocskák természetesen óriásokká nőnek s ami a vásznon kedvesen jelentéktelen volt, az a [falfelületen applikálva, otromba és durva." Ugyanilyen jól látja a cikkíró a fafaragással való visszaéléseket is s teljesen igaza van, mikor elemi lehetetlenségnek és az anyag természete iránt való érzéketlenségnek bélyegzi azt, amikor a fafaragást kőben, vagy vasban, vagy éppen vakolatban reprodukálják. Az anyaghamisításon kívül az anyagpazarlás, az erőtelen és parvenü díszítés ellen kel ki szintén teljes joggal s cikke mindenesetre megérdemelné, hogy széleskörű viszhangra találjon. Mi csak azt sajnáljuk, hogy a lehetetlenségek mellett nem vette eléggé észre a fejlődő, modern építőművészetet, vagy ha észrevette, nem mutatott reá. Pedig a helyes út megjelölése éppen olyan érdeke a fejlődésnek, mint a hibák feltárása. Nemcsak a feddő tekintet tanít, hanem a helyeslő és bíztató is. A NÉMET ÉPÍTŐMŰVÉSZEK A POROSZ KÖZMUNKAÜGYI MINISZTER ELLEN. A német építőművészek szövetsége a közelmúltban egy nyilatkozatot bocsátott ki a porosz közmunkaügyi miniszter ellen, amelyben határozott, férfias hangon állást foglalt az építőművészet modern törekvései mellett a történelmi stílusok hagyományain élősködő építésmóddal szemben. Az az erkölcsi tekintély, amelyet a német építőművészek szövetsége képvisel a művészet világágában, valamint az a körülmény, hogy ezt a tekintélyt az állam képviselőjével szemben érvényesítették a modern törekvések megvédésére, nagy súlyt és fontosságot ad a német építőművészek állásfoglalásának s ez a körülmény indít bennünket arra, hogy a nyilatkozatot egész terjedelmében megismertessük olvasóinkkal. A nyilatkozattételre szolgáló alkalmat a porosz közmunkaügyí miniszternek egy rendelete adta meg, amelyet az állami építésügyi hatóságokhoz intézett s amelyben figyelmezteti azokat, hogy „tartsák magukat távol attól a napjainkban megindult mozgalomtól, amely úgy az egyházi, mint a világi építőművészetben hátat fordítva minden hagyománynak új kifejezésmódokat keres a jelenkor építőművészeti gondolatai számára". A miniszternek ez a meggyőződése, hogy „az építőművészet veszteséget szenved azáltal, ha a történelmi hagyomány talaját elhagyja s lemond 3

310 HülönféléK

az alakító készségnek azokról a kincseiről, amelyeket a mult évszázadok kultúrájától kapott örökbe". Ez a konzervatív, általunk is sokszor helytelenített leifogás indította a német építőművészek szövetségét az utóbbi nyilatkozat kiadására, amely a maga frappáns rövidségében is szinte a modern építészet hitvallásának tekinthető s lényegében így hangzik t „Teljesen téves az a felfogás, amely szerint az a mozgalom, amely a jelenkor építőművészeti eszméi számára új kifejezési módokat keres, napjainkban lépett fel. A mozgalom ellenkezőleg éppen olyan idős, mint maga a művészet fejlődése, mert hiszen annak egyetlen forrását képezi. Téves az az állítás is, mintha az eképpen félreismert törekvés egyszersmind egyet jelentene minden hagyomány megvetésével. Éppen ellenkezőleg s a mult idők művészeti alkotásalt manapság sokkal buzgóbban és úgy az idő, mint az anyag szempontjából sokkal inkább kiterjesztve tanulmányozzák (és alkalomadtán használják is), amint az a múltban egyáltalában lehetséges lett volna. Az állítólag új mozgalom tehát korántsem törekszik arra, hogy elhagyja a történelmi hagyomány talaját, hanem csak arra, bogy megszabaduljon a laikus által könnyen megérthető stílus-utánzatoktól és e művészi eszméket (különösen a ritmust és a színt) az emberiség mai céljainak szolgálatába hajtsa. Ezzel a feladattal szemben, amelyet csakis a történelmi hagyomány szorgos szemmeltartásával lehet megoldani, a „letűnt évszázadok formakincsének értékesítése" a teljes hátramaradást jelenti. Rendesen az épületek rendeltetésének megváltozása ellenére egy-két kifejezésmód, gyakran egészen távoli és idegen ornamentika átvételére szorítkozik. A közmunkaügyi miniszter által érintett probléma sokkal mélyebben szánt, mint azt az idézett mondatok szerzője gondolja. Nagyon kívánatos lenne, ha az államépítészeti hivatal azt a tartózkodást, amelylyel az új architektónikus kifejezésmódokkal szemben viseltetni kötelességének tartja, inkább a hasonló művészettörténeti és művészetbölcseleti kérdések megoldásánál gyakorolná. Viszont egyáltalában nincsen szüksége arra, hogy az új kifejezésmódokkal szemben elfoglalt tartózkodó álláspontját megindokolja, mert ezt a tartózkodást minden szakértő meg fogja érteni. Az új kifejezésmódok kezdettől fogva azok számára valók, akik a művészetet továbbfejlesztik s ilyenek nagyon ritkán akadnak az államépítészeti ügyosztály hivatalnokai között. De mindenki más kezében feltétlen előrehaladáshoz vezettek az új kifejezésmódok." A német építőművészeknek ez a velős nyilatkozata oly Imponáló erővel szól a modern architektúra mellett, hogy mí a magunk részéről semmit sem akarunk hozzátenni, ha csak azt nem, hogy ezeket a nagyon is illetékes helyről jövő elveket jó lett volna Magyarországon ís átgondolni a múltban és jó lesz átgondolni a jövőben. Jó lett volna átgondolni a múltban, mert akkor nem jött volna létre számos középületünk, hogy csak egyetkettőt említsünk '. a Műcsarnok, vagy a Szépművészeti Múzeum, amely a német építőművészek jellemző szavai szerint s egészen távoli és idegen ornamentika átvételére szorítkozik. De jó lesz átgondolni ezeket az elveket a jövőben is, mert azoknak alapján a középítkezés vezetésére hivatott tényezők is hozzájárulhatnak majd ahhoz, hogy a magyar architektúra egészen eredeti s a mai emberiség érzéseihez hozzásimuló jelleget

nyerjen s ugyancsak megszabaduljon a laikus előtt könnyen érthető, de a hozzáértők szempontjából teljesen értéktelen stílus-utánzásoktól. TÏ JTUNKÁSLAKÁSOK. A modern iparművészetnek •IV! egyik legnagyobb jelentőségű és a kultúra szempontjából elsősorban méltányolandó törekvése az, hogy a művészetet, amelynek szolgálatában áll, ne tekintse tisztán a vagyonos osztály fényűzési eszközének, hanem leszállva a szalonok magaslatáról, hozzásimuljon a legszegényebbek életéhez is és a maga örömeível megédesítse azt. A művészet szocializálása minden modern törekvés elsőrangú feladata s ebből a szempontból érdekel bennünket az a kiállítás, amelyet Zürichben Immár másodízben rendeztek munkáslakások berendezéséből. A probléma Ismeretes, sőt nálunk is történtek kísérletek a megoldására, szintén nem sikertelenül. Az Iparművészeti Társulatnak munkáslakásokra hirdetett pályázata figyelemreméltó eredménnyel végződött és csak sajnálni lehet, hogy a mozgalom eddig még nem mehetett át az életbe. Ez a kérdés annyira fontos, hogy megérdemli a legkímerítőbb és leglelkiismeretesebb tárgyalást, most egyelőre örömmel jelezhetjük, hogy a zürichi kíállítás a feladatot határozottan közelebb hozta a megoldáshoz. A zürichi munkásinteriőrök tervezői három dologra voltak különös tekintettel. Elsősorban az anyagi körülményekre, amelyek a munkásosztálynál oly nagy szerepet játszanak s amelyek gyakorlati tekintetbevétele annyit jelent, hogy a munkásbútorok csak gyári termékek lehetnek. A svájci művészek első igyekezete tehát oda irányult és pedig dicsérendő sikerrel, hogy ezeknek a gyári bútoroknak is megadják a kellő szolidságot és a célszerűségben rejlő művészi formát. Második vezérelvük már praktikusabb, a higiénikus szempontok szemmeltartásában csúcsosodik kí, amelyekre pedig tekintve a munkáslakások nagyobb zsúfoltságát, nagy vigyázattal kell lenni. Végül a lelki, az érzésbeli motívum, amelyet a svájci művészek elsősorban hangsúlyoztak, a lakások vidámsága és barátságos hangulata. Sok színnel, sok világossággal és sok virággal olyan szobákat hoztak létre, amelyek az otthon melegével ölelik körül a munkában kifáradt embert és a megnyugvás derűjével üdítik fel a lelkét. Ez az utolsó szempont meg fogja hozni, hogy a munkásember megszeresse a maga egyszerű, de kedves szobáját s a szobáján keresztül a mindent megnemesítő művészetet. S ennek a szeretetnek a felébresztése nagy érdeme lesz a tervezőművészeknek. T^-ÉT JUBILEUM. A művészeti világ két hetvenéves öreget ünnepelt a közelmúltban, két embert, akik életüknek mind a hét évtizedét a művészet szolgálatának szentelték s ezért illett, hogy a művészet megemlékezzék róluk akkor, amikor a hetedik évtizednek is a végére értek. Hetven esztendő nagy idő, hetven esztendei munka megérdemli a megbecsülést különösen akkor, ha eredményes volt. A mostani két jubiláns életefolyása pedig határozott értékeket termelt a képzőművészet fejlődése számára. Az egyikük Paul Wal lot, drezdai építész, a német országház megalkotója. Jelentékeny ember, akitől, ha az érzéseinkben már el is távolodtunk, a megbecsülésünkben semmíeselre sem.

339 Bizonyos, hogy Wallot alkotásai nem fedik a ml építőművészeti vágyainkat, hogy úgy tekintünk reájuk, mint egy nekünk immáron idegen korszak műveire. De éppen az egyénnek a saját korába való beillesztése teszi lehetővé Paul Wallot számára az elismerésünket s az ő kora a nyolcvanas évekre esik s egyet jelent a klasszikus építőművészeti formák virágzásával. A küzdelem ellenére, amelyet ezek ellen a formák ellen folytatunk, szívesen elismerjük, hogy Paul Wallot a maga ideáljai szerint nagyot és becsülendőt alkotott, a tér- és időbeli miliőből kimagaslott az egyénisége. Egy rossz kor legjobbjai közé tartozott. A másik jubiláns már egészen más életpályát futott meg, élete nem befejezést, hanem kezdetet jelent, a másik jubiláns : Georg M e i s s e n b a c h , az autotypia feltalálója. Körülbelül harminc esztendeje annak, hogy a reprodukciónak ezzel a fajtájával kísérletezni kezdett s azóta ez a mód az illusztráció legáltalánosabb eszközévé fejlődött s egy hatalmas, a művészetet egészen közelről érdeklő iparágnak adott életet. Meissenbach volt az első, aki Riffarth-tal együtt erre az iparágra utat nyitott s hálával tartozik neki nemcsak az ipar, amelyik ilyenképpen egy új területtel lett gazdagabbá, hanem a művészet is, amelynek egy újabb eszközt nyújtott ahhoz, hogy a közönség szívéhez közelebb férkőzhessen. A VIRÁGOS BUDAPEST BIZOTTSÁG plakettjét, mellyel a főváros házainak virággal való díszítése körül szerzett érdemeket jutalmazza, Moiret Ödön szobrászművész készítette. Az érem hosszúkás, álló nyolcszög alakú s egy virágokat öntöző magyar lányt ábrázol. Háttérben Budapest látképének körvonalai tűnnek fel. Az érmet két nagyságban vereti a bizottság : az arany- és ezüstérmek 6 cm. magasak, a bronzérmek magassága 11 cm. Utóbbit márványvagy falapra erősítve adja a bizottság.

OK IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. Az AKASSAI iparművészeti kiállítás ünnepélyes bezárása alkalmával a kereskedelemügyi miniszter érmével kitüntetett iparosok egyike, társai nevében is, akképpen nyilatkozott, hogy ez a kiállítás megmutatta nekik az egyedüli helyes utat, amelyen haladniok kell, ha a modern ipar nagy versenyében meg akarják állni a helyüket. Egyfelől ez a meggyőződés hangján tett nyilatkozat, másfelől a közönség nagy érdeklődése a kiállítás irányában — amely tömeges látogatásban nyilvánult meg —, híven és élénken jellemzi a kiállítás sikerét és bizonyítja, hogy a rendező testületek, az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat és a Kassai Kereskedelmi és Iparkamara elérték a kivánt célt. Hisszük, hogy a kiállítás hatása alatt Kassa város és vidéke iparosságában és közönségében erős gyökeret vert az ipari művészet iránt való szeretet és örülünk,

hogy a maga teljességében átérezték és felfogták a KiállításoR művészet nevelő és nemesítő hivatása mellett annak gazdasági értékét is. Az Iparművészeti Társulatnak és a Kassai Kereskedelmi és Iparkamarának a kiállítás megalkotásának munkájában készséges segítőtársa volt néhány jeles tervezőművészünk és a kiállító műiparosok, akik dicséretes buzgalommal és hozzáértéssel valósították meg a nekik kiadott terveket. A helyi iparosság és a kamarakerületbeli ipari szakiskolák csoportját kiegészítette a Társulat gyűjteménye, amelyben az iparművészet különböző ágainak java alkotásai szerepeltek. Az egész kiállításnak gerince a 9 interiörből álló lakásberendezési csoport, amelybe finoman kiképzett kapubejáraton és csarnokon át jutunk. A csarnokból és a jobbról-balról csatlakozó folyósókról nyílnak az interiőröfc. Középen a G y ö r g y i Dénestől tervezett, nyugodt, nagy vonalaival előkelően ható ebédlő tömített antik tölgyfából, amelyet a kassai bútoriparosok szövetkezete állított ki. Készítői R a c h1 e r András asztalos és M a g y a r István kárpitos. Ettől jobbra L a k a t o s Artúrnak úri fogadószobája gazdagon faragott palisander bútorokkal. A finom részletekben bővelkedő, színekben jól összehangolt interior a sokoldalú művésznek sikerült alkotása. A berendezést az i g a z s á g ü g y m i n i s z t é r i u m k a s s a i i p a r i s k o l á j a készítette. F e h é r k ú t i Bálint világos citromfa-hálószobájában a tervezőművésznek helyes formaérzéke és fejlett ízlése érvényesül. A gondosan elkészített bútorok B o r o s János asztalosmestert dicsérik. Lakatos Artúr vendéghálószobája és leányszobája fejezi be ezt a sorozatot ; mindkettő jól átgondolt, kellemes színhatást keltő munka. Az előbbi berendezést sötétszürke körtefából a k a s s a i b ú t o r - és f a á r u g y á r r.-t., az utóbbit fényezett tükör jávorból a z i g a z s á g ü g y m i n i s z t e r l ipari s k o l a készítette. Visszatérve a csarnokhoz ! az ebédlőtől balra eső férfíszobát V a s s Béla tervezte és D u d i n s z k y Viktor, a kassai bútorkészítő iparosok szövetkezetének tagja készítette. Vass Bélának nagy rutinja, finom ízlése itt is meghozta a sikert. Az Iparművészeti Iskola lakásberendező növendékei hálószobát terveztek, amely egyszerű formáival, világos konstrukciójával igen jó benyomást kelt. A berendezést K á k o s György nagymíhályí asztalosmester készítette el nagyon szépen. M e n y h é r t Miklósnak zöldes színre pácolt tölgyfaebédlőjét méltán sorolhatjuk a művész java munkáihoz. A bútorok készítői F ü l ö p és R e s a t k ó kassai asztalosmesterek. Az utolsó fülkében van W i g a n d Edének fehérre lakkozott formás és praktikus konyhája, amelyet K ő v á r y János készített. Egyik kis előtérben házikápolnát helyeztek el az íglói faipari szakiskolában készített imazsámolylyal és Majoros Károlynak gyönyörű, melegszínű festett üvegablakaival. A kiállítás helyiségeibe belépve, mindjárt az első teremben van az Iparművészeti Társulat gyűjteménye : bronzok, domborított, kalapált fémmunkák, bőr- és selyembatík tárgyak, majolikák, mázas cserepek, ékszerek és ötvösművek, szőnyegek, hímzések, csipkék, fadísztárgyak, szarútárgyak, galvanoplasztika! munkák, plakettek és egyéb iparművészeti tárgyak.

3'

312 KiállításoK

Ennek a gyűjteménynek méltatására Itt nem terjeszkedünk kí, elegendő legyen felemlítenünk, hogy a látogató közönség több ezer korona árút vásárolt belőlük, ami bizonyítja, bogy megtalálták az utat a közönség szeretetéhez« Nem hagyhatjuk említés nélkül a kíállítás ízléses elrendezését, amelynek nehéz és nagy körültekintést, művészi készséget igénylő munkáját L a k a t o s Artúr tanár oldotta meg kiváló sikerrel. A kíállítás anyagi és erkölcsi sikerének kivívásában a résztvevő művészek és iparosok mellett oroszlánrésze volt a Kassai Kereskedelmi és Iparkamara lelkes és odaadó munkásságának, amelyért teljes elismerés illeti meg. "DELHIVÁS. Az Orsz. Magyar Iparművészeti Tár•*• sulat — mint minden évben — az idén ís rendez karácsonyi vásárt, amelyen karácsonyi ajándéknak való különféle műíparí tárgyakat állít ki eladás végett. Az idei karácsonyi vásár két részre oszlik. Az egyik a lakásberendezési kiállítással kapcsolatban, a m. kír. Technológiai Iparmúzeum épületében (VIII., József körút 6) lesz, a másik régi helyén, az Orsz. Magyar Iparművészeti Múzeum kiállítási csarnokában. A Társulat fölhívja a hazai művészeket és műíparosokat, hogy a karácsonyi vásáron vegyenek részt és ebbeli szándékukat mielőbb írásban jelentsék be, a kiállításra szánt tárgyakat pedig legkésőbb október hó 25-éig a Társulat címére (IX., Üllői-út 33—37) küldjék be. A beküldött tárgyak elfogadásáról a Társulat kiállítási bizottsága határoz. Kiállításra csakis olyan munkák kerülhetnek, amelyek eredeti, jó tervek után készülnek és technikailag ís kifogástalanok. Sablonos munkák, vagy meglevő dolgoknak egyszerű utánzatai föltétlenül ki vannak zárva. A bejelentő köteles megnevezni, kinek a terve vagy mintája után készült a tárgy, ha pedig tervező szerepel bejelentőképpen, meg kell neveznie a tárgy készítőjét is. A tárgyakat két példányban kiállított és az egyes tárgyak árát és biztosítási értékét ís tartalmazó jegyzék kíséretében naponkint 8—í óra közt lehet átadni a Társulat irodájában, ahol bejelentő ívek és jegyzékek kaphatók. Egyebekben a Társulat kiállításí szabályzata irányadó, amelynek rendelkezései minden kiállítóra kötelezők. A karácsonyi kiállításon kiadásra kerül a vallásés közoktatásügyi miniszter iparművészeti nagy aranyérme, továbbá a kereskedelemügyi miniszter 2000 koronás nagy díja és állami érmei. A kiállítás alkalmából nagyobb összegű vételek várhatók, többek közt a Társulat ís Itt szerzi be rendes évi sorsjátékának nyereményeit. Budapest, 191 í. év október hó 5. A z ORSZ. M . IPARMŰVÉSZETI T Á R S U L A T ELNÖKSÉGE.

KIÁLLÍTÁS. A z O r s z . LAKÁSBERENDEZÉSI ' Magyar Iparművészeti Társulat lakásberendezésí kiállítása október végén nyílik meg a Technológiai Iparmúzeum épületében, amelynek egész első emeletét elfoglalja. A kiállítás két ciklusra oszlik. Az első októbertől decemberig, a második januártól márciusig tart. Négy lakásnak művészileg megoldott berendezését mutatja be a kiállítás, egy

ötszobás úri lakásét, egy háromszobás és egy kétszobás polgári lakásét, végül egy legénylakásét. A berendezések terveit a Társulat megbízásából jeles művészek készítették, akiknek, úgyszintén kiváló műíparosaínknak egész gárdája állott sorompóba, hogy a kiállítás ügyét diadalra vigyék. Az első sorozaton résztvevők névsora : Vass Béla, Meiler Dezső, Meyer Antal, Vas Ferenc, Lakatos Artúr, Fehérkútí Bálint, Skuteczky Sándor, Mérő Jenő, Nemes Ödön és Wigand Ede tervezőművészek, Ország Lipót, Héber Antal, Stadler Márton, Pauncz és Kovács, Egyesült Műbútorasztalosok Szövetkezete, Hosszú István, Mocsai József, Mérő Jenő, Palágyi Gyula lakásberendező iparosok. A második sorozaton résztvesznek s Menyhért Miklós, Vass Béla, Petten Sándor, Nóvák András, Bábolnay József, Jeddy Sándor, Baráth István, Schröder Károly, Salamonek Károly, Madarász Imre, Lhotka István, Spiegel Imre és Deutsch Imre tervezőművészek, Ríbárszky Győző, Radócz János, Kántor Tamás, Kadosa Dezső, Nagy Antal, Lindner Manó és fia, Végh Sándor, Tóth Ferenc és Salamonek Henrik lakásberendező iparosok. Az installációt és művészi elrendezést Fehérkúti Bálint tervezte. Az interiőrök sorát vitrinák szakítják meg, amelyekben különféle iparművészeti tárgyak kapnak helyet. A kiállításnak ez a része egyúttal karácsonyi vásár is lesz, amelyen finom, ízléses holmik közt válogathat a műszerető közönség. A Társulat kiállítási bizottsága a résztvevő művészekkel és iparosokkal vállatvetve dolgozik azon, hogy a magyar íparművészetnek az a legújabb bemutatkozása az utolsó két esztendő alatt beállott nagyarányú fejlődésről tegyen bizonyságot. ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZA VALLÁSTER a kassai kíállítás alkalmából az 1907. évi pécsi kíállítás alkalmával alapított érmének egy ezüst példányát a bíráló bizottság javaslatára L a k a t o s Artúr festőművész-tanárnak adományozta, ki három szobaberendezéssel s számos egyéb iparművészeti tervvel szerepelt a kiállításon és ennek rendezése körül is számottevő érdemeket szerzett. KASSAI KIÁLLÍTÁS KITÜNTETETTJEI A című mult számunkban megjelent hírünkben közölt névsorból kimaradt a kassai I. magyar faszínező és díszműárúgyár m. sz., melynek a bíráló bizottság a kereskedelemügyi miniszter bronz érmét ítélte oda. IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS NEMZETKÖZI PÁRISBAN. A Párísban 1915-ben rendezendő nemzetközi iparművészeti kíállítás eszméje határozott léptekkel halad a megvalósulás felé. A francia közvélemény nagy szimpátiával fogadta a tervet s az iparművészettel foglalkozó körök igen sokat várnak tőle. Legújabban a francia művészi világ három igen jelentős tényezője : a L'Union central des Arts décoratifs, a Société d'encouregement à l'Art et à l'Industrie és a Société des Artistes décorateurs adtak kí egy együttes memorandumot, amelyben összefoglalják a kíállítás előnyeit és jelentőségét s egyben a megrendezés tervezetét is. Szerintük a kiállítás az iparművészeti ágak rendeltetése szerint három részre, ú. m. t egy

313 építőművészeti, egy lakásberendezést és egy az ékszerekei magában foglaló s általában a külső dísz céljait szolgáló csoportra volna felosztandó, amely csoportokon belül a további felosztás módját az anyagok adnák meg. Ennél az eszmei tervezetnél sokkal fontosabb azonban az a vezérelv, amely a memorandum szerint a kiállítás jellegét meg kell hogy adja, e szerint ugyanis a k i á l l í t á s b ó l kí l e n n e z á r v a minden a t ö r t é n e l m i h a g y o m á n y o k o n t e r v e z e t t és m u l t s t í l u s o k b a n m e g c s i n á l t alk o t á s , a kiállítás a szó legszorosabb értelmében modern lenne és csakis a legújabb, a reminiszcenciáktól független törekvéseknek adna helyet. Ez az elv mindenesetre nagyszabású és a nemzeteknek az új stílus megteremtésében való vetélkedésére nyújtana alkalmat. Franciaországban ugyan tekintve a francia művészet erős történelmi jellegét kissé fejcsóválva fogadják és kevésnek találják a négy évi időt ahhoz, hogy a francia iparművészek a kiállításra elkészülhessenek. De azok az államok, amelyekben az iparművészet modern eszméi már gyökeret vertek, bizonyára örömmel veszik majd ez alkalmat, amelyen előhaladásukról tanúságot tehetnek. Legyen szabad remélnünk, hogy ezek közé a nemzetek közé állíthatjuk be majd annak idején Magyarországot is.

JLOKTATÄS— ORSZ. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA AZNYILVÁNOS RAJZTERME. Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola tanítási rendje akként van összeállítva, hogy annak a látogatónak, aki a rendszeres oktatást kívánja, az iskola nappal és este is rendelkezésére áll. A nappali és esteli tanfolyamok azonban a folyamatos látogatást követelik meg, úgy, hogy ezek mellett szükséges egy olyan kevésbbé kötött formájú nyilvános iskolázás bevezetése is, amelynek révén a művészi tervezéssel foglalkozó kisiparosok és műkedvelők rövidebb idő alatt s tetszés szerinti megszakításokkal útbaigazítást kaphatnak, megbíráltathatják, kifejleszthetik terveiket, sőt esetleg egészen kész tervezetekhez is juthatnak. Ennek a feladatnak a megoldására az Iparművészeti Iskola szövetkezett az Iparművészeti Múzeummal s az Iparművészeti Társulattal. A múzeummal közös könyvtár termében nyilvános rajz- és olvasótermet nyitott, ahol egy hétre megváltott koronás jegygyei bárki, bármiféle iparművészeti tervezet elkészítéséhez segítséget találhat. A nyilvános rajz- és olvasóterem nyitva van — szombat kivételével — hétköznaponkint este 7—9-ig. Ezekben az órákban állandóan ott tartózkodik két iparművészeti tervező és egy textil szaktanítónő, akik a belépőjegyet váltó látogatóknak rendelkezésére állnak tervek megszerzésével, kijavításával, sőt egész új tervek készítésével is. Az így létre jövő

tervek felülbírálat és jóváhagyás végett az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamának tanárai elé kerülnek. A nyilvános rajzteremben folyó rajzolás a könyvtár anyagának tanulmányozásával egybekapcsolható. Ugyancsak a nyilvános rajzteremben rendelkezésére állnak a közönségnek azok a kiváló és becses iparművészeti tervek, amelyeket az Iparművészeti Társulat évek során át vásárolt össze a magyar tervezőművészektől vagy pedig nyilvános pályázatain pályadíjjal jutalmazott. A nyilvános rajzterem októbertől júniusig használható. TÇARÁCSONYI AJÁNDÉKOK TANFOLYAMA. Az Iparművészeti Iskola igazgatósága f. évi november hó elejétől december hó 15-éig terjedő időben műkedvelők számára nyilvános műhelyt nyit. A műhelyben, melyet a felvett jelentkezők hétköznapokon d. u. 2—7 óra között látogathatnak, a művelt osztályhoz tartozó nők karácsonyi ajándéktárgyaikat, ú. m. hímzett párnák, tarsolyok, terítők, csipkék, papír és fadobozok, bőrtárcák, fémdomborítással készült ajándéktárgyak az intézet gazdag mintagyűjteményéből választott, vagy megfelelő szakerők közreműködésével rajzolt eredeti tervek alapján a művészi igényeknek megfelelően készíthetik el. A textiltechnikák körébe tartozó munkák, tehát hímzés csipke, applikáció, csomózás stb. mindvégig a műhelyben készíthetők el a résztvevők eszközeível és anyagából, míg a többi technikákban elkészülő tárgyak (papír, bőr, fa- és fémmunkák) a műhelyben nyert útbaigazítás után otthon folytatandók. A műhelybe, a jelentkezés sorrendjében és a helyek számához mérten felvehető minden 14-ik életévét betöltött nő, aki az iskola kapusánál (IX., Kinizsy-u. 31) f. hó 15. és 25-íke között átvehető jelentkezési ívet pontosan kitöltve a kiszabott időben személyesen jelentkezik a tanfolyam vezető tanáránál. Beiratási díj 5 korona, mely a jelentkezéskor fizetendő. Egyéb díjak, miután a tanítás ingyenes, nem fizetendők.

B&US GYEK IPARMŰVÉSZETI MŰTÁRGYAK VÉDELME. •*• Mindazok, akik a magyar műkincseket szeretik, sajnálkozással látják, hogy vándorolnak azok külföldre. Az ország északi és erdélyi részeit sűrűn látogatják a külföldi régiség- és műkereskedők ügyes ügynökei és az olcsó áron megvásárolt északmagyarországi csipkék, erdélyi ötvösművek, zománcok egymásután hagyják ott szülőföldjüket. Vannak nálunk Is hatóságok, hivatalok, melyeknek feladata lehetne az ország ingó műkincseinek védelme, csakhogy azok, megfelelő törvényíntézkedések hiányában, tehetetlenül kénytelenek eltűrni az ország kifosztását. Igyekeznek ugyan segíteni a bajon azzal, hogy esetről-esetre egyes szakértőket bíznak meg a becsesebb anyagnak az állami gyűjtemények számára

Iparművészeti oKtatás Muzeális ügyeK

314 Múzeális ügyeK

való megvásárlásával. De ennek ellenére a hajdanában páratlan műkincseket készítő és őrző Magyarország, indokolt aggodalommal néz nemzeti művészetének jővője felé. Az ilyképpen veszélyeztetett, törvénnyel még nem védett magyar ingó műkincsek védelmét az Országos Magyar Iparművészeti Társulat és az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum tűzte ki feladatául. A Társulat különösen a hazai népművészeti alkotások az iparművészet szempontjából való gyűjtését és megőrzését szorgalmazta és anyagi eszközeinek egy részét oly tárgyak vásárlására fordítja, amelyeket eddig külföldre vittek és ott jó áron értékesítettek. A Múzeum saját hatáskörében, a rendelkezésére bocsátott anyagi és személyi eszközök keretén belül mindent megtesz a hazai ingó műkincsek külföldre való kivitelének megakadályozására. Összeköttetései révén sokszor sikerült már neki a Múzeum, más állami gyűjtemény, vagy magyar magángyüjtő felé irányítani nem kevés és a nemzeti műtörténet szempontjából kiváló értékkel és érdekkel bíró oly műtárgyat, melyet mágnás családok, egyházközségek stb. a külföldi jól fizető piacokra szántak már s így az országra nézve végképp elveszett volna. Működését, magától értetődik, nem mindig koronázta siker, mert állami művészeti intézeteink szerény évi javadalmazásaik mellett nem képesek versenyre kelni a külföld milliomos gyűjtőivel és mert megfelelő törvényi intézkedések hiányában nem lehet mindig megakadályozni, hogy sok esetben a magán anyagi érdek háttérbe ne szorítsa a nemzeti szempontot. A Társulat, a Múzeum, és a maga hatáskörében szintén igen értékes gyűjtést végző Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya, sajnos majdnem egyedül állanak ebben a munkájukban. Ritkán akadnak társra a magángyűjtők között. Rendes és rendkívüli anyagi eszközeik elfogytával ők is kénytelenek belenyugodni a változhatatlanba és tűrni az ingó műkincsek kivándorlását. Vigasztalásukra csak az szolgálhat, hogy felettes hatóságuk többé-kevésbbé nagy fáradsággal kieszközölt jóváhagyásával és anyagi támogatásával tízszeres áron válthatják vissza a már külföldre került és ott nagy megbecsülésnek örvendő magyar műkincseket. A védelemnek ez a módja nyilvánvalóan nem elegendő. Törvénnyel kell a műkincseket megvédelmezni. Fegyverkezni kell a külföld millióinak csábítása ellen, úgy, mint fegyverkeznek a külföld gazdagabb államai is, köztük elsősorban Olaszország, mely valóban követendő jó példával halad előttünk. Az egységes Olaszország J870 óta mindig, de különösen az utóbbi időkben nagy gondot fordít műkincsei, kivált ingó műkincsei védelmére. Tanúsítja ezt az egymást követő s kiegészítő, az ingó műemlékek kivitelét megnehezítő olasz törvények hosszú sorozata. Az ily törvények mindig érzékenyen szokták érinteni a magántulajdont. Alkotásuknál a köz és a magántulajdon érdeke vív egymással harcot. Nehéz és kényes azért a törvényhozó munkája. Az arany középút elve nem mindig válik be és sokszor végzetes veszedelmeket rejt magában az államra nézve. Ezt újabban bölcsen belátták az olasz törvényhozók. Számoltak Olaszországnak műkincsekben való gazdagsága következtében előállott kivételes, különös helyzetével és elsőbbséget

biztosítottak a tudománynak. Itt-ott azért kénytelenek voltak a magántulajdon ú. n. szentségét ís érinteni és kiterjeszteni azokat a kivételes jogokat, melyek az államot szuverénitásából kifolyólag megilletik. Kettős cél lebegett az olasz törvényhozók előtt t gondoskodni elsősorban az állam területén levő összes, már felfedezett és még ki nem ásott, a szó legtágabb értelmében vett műtárgyak, ingók és ingatlanok fenntartásáról és szakszerű gondozásáról, a magántulajdonnal szemben kivételes, de az állam szuverénitásából eredő jogokkal ruházva fel az erre hivatott hatóságokat és hivatalokat ; — másodsorban nemzeti érdekből megakadályozni bizonyos ingók kivitelét. Ezek az elvek a szabadságharcok izzó lávájából keletkeztek Italia Unitában, eleinte nehezen tudtak útat törni maguknak és csak az 1909. évi június 29-íki hivatalos közlönyben megjelent a régiségekre és szépművészetekre vonatkozó 364. számú, 1911. június 20-án szentesített törvényben tudtak teljesen kibontakozni. Ezen a helyen nem térhetünk ki az említett törvény és előzményeinek részletes ismertetésére. Az ezek iránt érdeklődő olvasó megtalálja a „Múzeumi és Könyvtári Értesítő" IV. évfolyamának 2—3. füzetében. Az olasz törvény intézkedései azonban nem vonatkoznak az élő művészek alkotásaira és az 50 éven belül készült műtárgyakra. Nem veszíti ám szem elől azokat a törvény végrehajtási szabályzata, mely elfogadás végett az olasz miniszteri tanács előtt fekszik. Ennek 130. §-a közelebbről érdekelheti a „Magyar Iparművészet" olvasóit, mert az élőjművészektől származó, vagy az ötven éven belül készített iparművészeti tárgyak kiviteléről intézkedik. Tartalmától eltekintve, nevezett paragrafus azért is fontos, mert kifejezetten iparművészeti tárgyakról intézkedik : ez az első eset az olasz törvényhozásban, hogy a műemlékek, avagy a régészeti és szépművészeti, avagy egyáltalában a művészeti tárgyak oltalmára vonatkozó törvényekben és szabályzatokban külön iparművészeti tárgyakról bővebben esik szó. Az olasz törvényhozók ugyanis nem tettek és eltekintve a fenti esettől, igen helyesen, nem is tesznek különbséget művészeti és iparművészeti tárgyak között, a művészetek köréből nem zárják ki a művészi használati tárgyakat, a művészeti tárgyak fogalma alá összefoglalnak minden művészi alkotást, rendeltetésétől eltekintve. A szóban forgó és az alábbiakban ismertetett intézkedés nem akar kivételt alkotni eme egészséges hagyomány alól ; s tisztán értelmi és fogalmazási okokra vezethető vissza annál a műtárgyak eme kettéválasztása. A 130. § akkép rendelkezik : „Bemutatandók a kiviteli, avagy az 1907. évi június 27-ikí 386. sz. törvény 46. §-a értelmében létesített hivataloknak a kiviteli engedély elnyerése céljából az élő művészektől eredő, vagy az 50 éven belül készített festmények, szobrok és bármily más művészeti tárgyak, beleértve a másolatokat és a hamisítványokat. Hasonló elbánás alá esnek azok az iparművészeti tárgyak ís, amelyek különös formájuknál, avagy díszítésüknél fogva, avagy mert valamely gondolatot, vagy eszmét ábrázolnak, m ű v é s z i intenciót árulnak el..."

315 Első látszatra ez az intézkedés azt a benyomást kelti, mintha végeredményben az iparművészeti tárgyak forgalmát, azok külföldre való kivitelét némileg megakadályozná, vagy legalább bürokratikus eljárásokkal nehezíteni szándékozná. Ha tényleg így volna, akkor nevezett szakasz kellemetlenül érintené a természetüknél fogva könnyebb és tömegesebb forgalomra szánt iparművészeti tárgyakat. Tisztában leszünk azonban a szabályzat 130. jj-ának rendeltetésével, ha a 155—157. §-aít is szemügyre vesszük. A 155. § f) alatt azt mondja, hogy a szállítójuk vagy tulajdonosuk a kiviteli hivatalnál történő előmutatásuknál igazolni köteles, hogy „kizárólag jelenkori művészeti tárgyakról van szó". A 130. § tehát a régebbi tárgyak csempészetének akadályozására szolgál. Amint láttuk, a törvény rendelkezése a többiek közt az, hogy bizonyos, kiváló értékkel bíró tárgyak kivitelét megakadályozza. Hogy rendeltetésének megfeleljen, hogy intézkedéseinek minél szélesebb körben s minél tökéletesebben érvényt szerezhessen, szükséges, hogy tudomása legyen minden egyes műtárgyról, mely a határt átlépi. Ebből következik a szabályzat 130. §-ának szükségessége. A törvényhozó nem akarta megakadályozni az iparművészeti tárgyak kivitelét, tisztán az ellen akarta biztosítani magát, hogy modern iparművészeti tárgyak álarca, elnevezése alatt oly nem modern műtárgyak kerüljenek külföldre, melyek nemzeti érdekből az országban kell, hogy maradjanak. A nyilvánvalóan művészeti intencióval bíró m o d e r n iparművészeti t á r g y a k kivitele tehát szabad, azzal a k o r l á t o z á s s a l , h o g y k i v i t e l ü k előtt a kiviteli h i v a t a l o k n a k bemutatandók, melyek annak megállapítása után, hogy tényleg m o d e r n tárgyakról v a n szó, kiállítják a szükséges kiviteli e n g e d e l m e t . Dr. ZAMBRA ALAJOS.

ORSZÁGOS MAGYAR IPARMŰVÉSZETI AZMÚZEUM ÉS ISKOLA KÖNYVTÁRA 1910/11. ÉVI FORGALMÁRÓL. Szeptember hó 15-én nyílt meg a könyvtár a nagyközönség számára, hol figyelemben és támogatásban részesül a kutató, amennyiben komoly tanulmányai számára óhajtja igénybe venni a könyvtár anyagát. Nem tisztán csak a katalógusra van itt utalva a látogató, hanem mindenkor szívesen nyújtanak segédkezet, a könyv kiválasztását illetőleg, a tisztviselők is, ha közvetlenül hozzájuk fordulnak. Bár már a nyitási idő szabályozásával teljesen a közönség érdekeihez simul a könyvtár, mégsem mondható a látogatási eredmény kielégítőnek, azt a szempontot véve irányadóul, amit egy ilyen kultúrintézmény a kultúrára szomjazóktól elvárhatna. A látogatók lassú szaporodásának egyik okát megtaláljuk a szakszervezetekben, melyek azt az anyagot kötik le éppen, mely foglalkozásánál fogva is utalva van egy kis iparművészeti tudásra, melyet iparában az ízlés javára érvényesíthetne, a másikat abban, hogy nem kölcsönkönyvtár. A könyvtár célja a rendelkezésre álló eszközökkel mindenkinek igényeit, aki hozzá fordul, a lehetőségig kielégíteni, amit csak akkor érhet el, ha állománya teljes. Ezért célt tévesztett volna a kikölcsönzés (bár

sokaknak óhaja ez), mert nem egyeseknek, hanem a köznek szolgálatára van hívatva az itt levő államvagyon. Meg azután az esti órákban akkor van nyitva a könyvtár, mikor minden egyéb foglalkozás szünetel, tehát bő alkalmat nyújt, világos nagy olvasótermével, hol a rajzolás, másolás is meg van engedve a helyben való tanulmányozásra. Nincs Budapestnek egy másik ilyen könnyen hozzáférhető szakkönyvtára, hol legkülönbözőbb foglalkozású egyének megtalálják az őket érdeklő anyagot. A művek nagyobbrészt képesek, melyek a szemlélet erejével kívánnak hatni, mint azt az intézmény célja kifejezetten megköveteli. A történeti stílusú iparművészeti produktumok mellett a legmodernebb irányzatok képviselve vannak, azért éppúgy sikerrel használhatja azt az iparos, mint a tervező művész, mert az előbbi ízlést, az utóbbi áttekintést nyer. A könyvtár nyitva van hétköznapokon (hétfő délelőtt és szombat este kivételével) d. e. 10—12-ig és este 7—9-ig ; vasár- és ünnepnapokon d. e. 10—J2-ig. Bejárat nappal : Üllői-út 33 és este Kinizsi-utca 31. szám alatt. A könyvtár anyaga felöleli az iparművészet minden szakát, ú. m. : építészet, szobrászat, festészet, ornamentika, grafika, textil, agyag, üveg, bútoripar, könyvkötészet, bőrmunka, ötvösség és ékszerészetet. A kiválóbb hazai és külföldi szakfolyóiratok mindig rendelkezésre állnak a látogatóknak. A könyvtár használata: beiratkozás, ruhatár stb. teljesen díjtalan ; a beiratkozás minden új könyvtári évadban (szept.—jún.) kötelező, mely nélkül a könyvtár látogatása nem jogosult. A mult 1910/11. évadban a könyvtárnak 7482 látogatója volt. Állandó látogatásra jogosító igazolványt 647-en váltottak, ezek közül: iparművészettel egyetemesen foglalkozó látogató volt (51)) íparművészettel szakszerűen foglalkozó (259) : építészettel foglalkozó (8); szobrászattal foglalkozó (17)? festészettel foglalkozó (47) ; grafikus- és sokszorosító művészettel foglalkozó (26); textiliparral foglalkozó (9); faiparral foglalkozó (20)} könyvkötészet és bőrmunkával foglalkozó (I) ; nemes- és más fémekkel foglalkozó (24) ; egyetemi hallgató és más fő- és középiskolai tanuló (lié) Î egyéb foglalkozású (69). E statisztikai adatokból látjuk, hogy a látogatók legnagyobb részét az iparművészeti iskola növendékei s egyéb iskolai tanulók teszik, a tulajdonképpeni iparosok ennek egy harmadát sem érik el s a művelt középosztály alig szerepel. Dr. T. J. AZ ORSZ. M. IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM az ősz folyamán kiállítást rendez újabb szerzeményeiből. Ilyen kiállítást legutoljára 1908 őszén rendezett a Múzeum. Azóta mintegy 1500 darab tárgygyal gyarapodott a gyűjtemény. E helyen említjük meg, hogy újabban Nemes Marcell kír. tanácsos két nagy művészi értékű, ludwigsburgi, XVIII. századi porcellánszobrot engedett át — egyelőre letétképpen — a múzeumnak. Az újabb szerzemények kiállítása után a Szent György Céh kisplasztikái kiállítása következik. A kiállítás alkalmával bővebben ismertetjük e folyóirat hasábjain az újabb szerzemények anyagát.

Muzeális ügyeK

316 Pályázatok SzaKirodalom

T7IDÉKI MÚZEUMAINKRÓL sok szó esett már V és többnyire egyértelműen megállapították, hogy bizony néhány múzeumunk nem felel meg hivatásának. Akad ugyan néhány kiváló hozzáértéssel egybegyűjtött és rendezett múzeum is a vidéken, mint pl. a kassai, a nagyszebeni, kolozsvári, besztercebányai, bártfai, szekszárdi stb., de ezek mellett van elhanyagolt, rendszertelenül egybeállított s kellő gondozást nélkülöző múzeumunk ís elég. Ezek között is kiválik a nagyváradi egyházi múzem, amelynek alapítója, Ipolyi Arnold püspök annak idején nagy összegeket költött a múzeum anyagának beszerzésére. Ez a nagy érték most részben parlagon hever, részben pusztulófélben van. A mintegy 7—8 termet elfoglaló múzeumot ugyanis — úgy látszik — nem gondozzák ; a nagyértékű XIV—XVII. századbeli gobelinek s keleti szőnyegeket a moly eszi, a kiállított tárgyak rendszertelen összevisszaságban vannak ; mesés értékű festmények, ötvöstárgyak, bútorok stb. mellett teljesen értéktelen hamisítások és vásári holmik tolakodnak a néző szeme elé. Felírás nincs egy sem, úgy hogy a látogató teljesen tájékozatlanul áll a kiállított tárgyak előtt. Mondják, hogy képzett őr fizetésére nincs pénz. Akkor azoknak, akik ennek a múzeumnak ügyeit intézik, a pénzt elő kell teremteni, vagy pedig adassák át a múzeum egész anyagát más országos gyűjteménynek, amely majd gondoskodik a gazdag anyag méltó elhelyezéséről és jókarbantartásáról. Mert ez az állapot, amiben a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Szövetségnek ez idei nagygyűlésének tagjai a múzeumot legutóbb látták, tarthatatlan. Nem hisszük, hogy akadna a kontinensen múzeum, amely olyan siralmas állapotot tüntetne fel, mint a 70.000 lakossal bíró gazdag Nagyvárad egyetlen múzeuma. Ennek az anyagából pedig kellő hozzáértéssel és buzgósággal igen értékes és tanulságos múzeumot lehetne megrendezni. Reméljük is, hogy a Szövetség látogatása meghozza a múzeum ügyeinek intézésében annyira szükséges változást.

JÂLY&ZÂTOK: D Ö N T Ö T T PÁLYÁZAT. Az Országos M. ELIparművészeti Társulat bíráló bizottsága október hó 14-én tartott ülésén döntötte el a különféle iparművészeti tervekre, (rajzokra, plasztikus mintákra) kiírt pályázatot, amelynek föltételei szerint a terv tárgyát és anyagát (fa, fém, agyag, szárú, szövet stb). a tervező szabadon választhatta, de figyelemmel kellett lennie arra, hogy a Társulat csakis olyan tervet akar beszerezni, amelyek hazai ipari műhelyekben vagy gyárakban elkészíthetők és megvalósítva forgalomba hozhatók. A Társulat ezúttal nem tűzött ki pályadíjakat, hanem a legmegfelelőbb terveket megvásárolta. A pályázatra 69 tervezőtől összesen 717 tervrajz és minta érkezett be. Ebből a nagy anyagból a jury alapos megrostálás után a következőket szemelte ki megvásárlásra :

B u t h y Jánostól és C s ű r i k Jánostól fém- és szarutárgyak mintáit, K o m j á t h y Aladártól domborított fémtárgyakat, B ő d y Kálmántól egy mezőgazdasági díj gyanánt szolgáló díszedény mintáját, M e y e r Antalnak ékszerterveít, M á r t o n Imrének ötvösmuokaterveít, G r e f f Lajostól egy zománcos dísztál tervét, T a r Antal és H e i m József agyagedényterveit, továbbá S z a b ó Lajos, S c h u d í c h Lajos, T h a i n János és C s e m e z Jolán egy-egy tervét, végül a M a g y a r I p a r m ű v é s z e k M ű h e l y é n e k több bőrdíszmű- és hímzéstervét. Ezután a bízottság az Orsz. Magyar Kir. Iparművészeti Iskola növendékeinek szünidei munkáiból rendezett kiállítást tekintette meg azzal, hogy a növendékek iparművészeti és népművészeti munkái közül vásároljon. Megvásárolták M e s s i n g e r Zádor István, B a r t a István, D á n e Gyula és C s e l é n y i Elemér Iparművészeti Iskola növendékeknek matyó népművészeti felvételei közül több darabot.

^»IRODALOM A STUDIO ez idei őszi külön füzetét Ausztria és Magyarország népművészetének szenteli ; 570 kép az osztrák népművészetet, 189 kép a magyart s ezen felül 57 kép az erdélyi szász és a horvát-szlavon népművészetet mutatja be. Ezekből a számokból látható, hogy hazánkkal meglehetősen mostohán bánt el a füzet szerkesztője, Levetus kisasszony. Kár, hogy az, amit a szűk helyen a magyar népművészetből kóstolóul bemutat, csak igen hiányos képét adja népünk művészi képességének. A közölt anyag meglehetősen aránytalanul mutatja Kalotaszeg, Borsod, Somogy, Tolna stb. vármegyék népművészetét. így pl. 21 képben láthatjuk az ismert tolnamegyei fehérhímzésű főkötőket, de szűrt csak kettőt, subát pedig csak egyet találunk a füzetben. Színesen mutat be 3 drb majdnem teljesen megegyező bácsbodrogmegyeí sokác hímzést, de a páratlanul színpompás mezőkövesdi hímzésekből csak egyet hoz és ezt is egyszínű szürke nyomásban közli. Mindenesetre nem ártott volna jobban körültekinteni a rendelkezésre álló gyűjteményekben, akkor a kétségtelenül sok jó akarattal egybeállított füzet hívebben mutathatná be hazánk népi művészetét. A kitűnő magyarázó cikket Körösfői Kriesch Aladár írta. — E helyen megemlítjük, hogy a Studio szeptemberi füzete László Fülöp művészetét méltató hosszabb cikket közöl A. L. Baldrytól ; Melaní a torinói kiállítás magyar házát ismerteti és nagy elismeréssel nyilatkozik róla, Herzfeld Sándor pedig az újabb magyar művészeti mozgalmakról ir és Glatter Gyula, Edví Illés Aladár, Dudits Andor képeinek és Körösfői Kriesch Aladár és Teles Ede szoborműveinek reprodukcióit mutatja be.

Magyar Iparművészet.

4

318 Falus EleK

263.

263.

CSOMÓZOTT

SZŐNYEG.

TAPIS

ENLACÉ.

319 Falus EIeK

264.

264. C S O M O Z O T T

SZŐNYEG.

TAPIS

ENLACE.

320 Falus EleH

265.

265. C S O M Ó Z O T T

SZŐNYEG.

TAPIS

ENLACÉ.

321 Falus EleK

266.

266. C S O M Ó Z O T T

SZŐNYEG.

TAPIS

ENLACÉ.

322 Kassai

^

Kiállítás

•'•í®^ ' ;

' , : âsïfIfi if

.

. W m

267.

267. G Y Ö R G Y I

DÉNES : EBÉDLŐ. KÉSZÍTETTE

SALLE RACHLER

ANDRÁS,

KASSA.

À

MANGER.

268. 2 6 8 . GYÖRGYI D É N E S : E B É D L Ő .

S. SALLE À MANGER.

K É S Z Í T E T T E RACHLER ANDRÁS, KASSA.

£." gf EJ g r+ í/)

CO ks

9) KJ I» OJ

324 Kassai Kiállítás

2h9.

269. L A K A T O S A R T Ú R : LEÁNYSZOBA. KÉSZÜLT A KASSAI ÁLL.

BOUDOIR P O U R JAVÍTÓINTÉZETBEN.

FILLE.

325 Kassai Kiállítás

270. LAKATOS A R T Ú R : URI DOLGOZÓ ÉS FOGADÓSZOBA. KÉSZÜLT

Magyar Iparművészet.

CABINET DE TRAVAIL E T DE RECEPTION. A KASSAI ÁLL.

JAVÍTÓINTÉZETBEN.

5

2 7 t . V A S BÊLAS URI

DOLGOZÓSZOBA. KÉSZÍTETTE

CABINET DE DUDINSZKY V I K T O R ,

KASSA.

TRAVAIL.

327 Kassai Kiállítás

272. L A K A T O S A R T Ú R : HALOSZOBA, K É S Z Ü L T A KASSAI Á L L .

CHAMBRE A

COUCHER.

JAVÍTÓINTÉZETBEN.

5*

328 Kassai Kiállítás

273.

273.

MENYHÉRT

MIKLÓS :

POHÁRSZÉK. KÉSZÍTETTÉK

BUFFET. FÜLÖP

ÉS RESATKO,

KASSA.