Ézs 55,2-5 Éhség, és a kenyér, amit Isten ad

Ézs 55,2-5 Éhség, és a kenyér, amit Isten ad „Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben. Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint. Ímé, bizonyságúl adtam őt a népeknek, fejedelműl és parancsolóul népeknek. Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, a mely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített.” Bevezetés Vasárnap az első verset olvastuk ebből a részből. Szó volt a szomjúságról, Isten hívásáról, hogy aki szomjúhozik, jöjjön e vizekre; arról, hogy mit jelent a víz, a bor és a tej, amiről ebben az első versben volt szó. Most az éhségről olvastunk, és a kenyérről, kövérségről, amit felkínál Isten az éhezőknek. Ennek is elsősorban a személyes üzenetét mondanám el, de most megemlítek ennek az Igének néhány prófétai, próféciai vonatkozását is. Szellemi éhség Mit jelent a szellemi éhség? Nyilván, hogy itt nem testi éhségről van szó. A szellemi éhség, hasonló a szellemi szomjúsághoz. Ahogyan fizikailag az ember, hogyha megéhezik, nem bírja sokáig, ha nem eszik, egy idő múlva meghal. Ha pedig rosszul táplálkozik, beteg lesz, és abba fog belehalni. Szellemileg is így van. A belső szellemi éhségünket csak Isten tudja kielégíteni. Ha elvesszük a kezéből a szellemi kenyeret, akkor életünk lesz, ha nem, akkor szellemileg meghalunk. Ez a kárhozat. Felteszi az Úr a kérdést: „Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet?” (2. vers). Igen, fájdalmas kérdés ez. Ez az embernek a tragédiája, hogy mindent megtesz azért, amit azt gondolja, hogy majd kielégíti a belső lelki, szellemi szükségét, pedig nem elégíti ki. Csak éppen Isten nem kell, Jézus Krisztus sem kell. Az ember elfecséreli az egész földi életét: erejét, idejét, pénzét, hol erre, hol arra. Hátha majd valami betölti ezt a belső éhséget, de nem elégíti meg semmi. Se szórakozás, se bűnös élvezetek, se hírnév, se hatalom, se művészet, se tudomány, se utazás, se filozófia, se eszmék, se vallás, se művészet, semmi az égvilágon. Okkult dolgok se. Sokan azokhoz fordulnak. Felmerül a kérdés: miért? Miért ad az ember ezekért nem csak pénzt, hanem miért adja oda az egész életét? Egész életében miért keresi, és áldoz fel mindent olyanért, ami nem elégíti meg. Nem csalódott még az ember eleget ezekben, ami nem elégíti meg? Miért kerüli Istent? Minden ember tud Istenről, miért máshol keresi? Erre a kérdésre mindenki csak saját maga tud felelni, hogy ő miért. Ennek az Igének a beteljesedése, hogy Isten kenyeret akar nekünk adni, hogy jóllakjunk, és bővölködjünk, az Úr Jézus Krisztusban teljesedett be. Azt olvassuk: „Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha” (Jn 6,35). Vasárnap láttuk, hogy hogyan adja az élő vizet, az élet vizét, de itt azt mondja magáról, hogy nemcsak vizet tud adni, élő forrást, hogy ne szomjazzon meg az ember, hanem Ő az életnek a kenyere is. A mennyei kenyér Ez a János evangéliuma 6. rész egy nagyon fontos, és tanulságos része az Igének. Arról van szó, hogy az Úr Jézus megszaporította a kenyeret (Jn 6,11-13). Ez nagyon tetszett az

embereknek. A kenyérszaporítás után az Úr Jézus kényszerítette a tanítványokat, hogy menjenek át a túlsó partra, Ő pedig elvonult magányosan imádkozni (Jn 6,15). Ott hagyta a sokaságot. Pedig ez a sokaság éppen akkor akarta Őt királlyá tenni. Az Úr Jézus látta a szívüket, hogy csak a kenyerekért. Mivel látta a sokaság, hogy a tanítványok külön elmentek hajóval. Más hajó nem volt ott, az Úr Jézus meg elment magányosan. Így telt el az egész nap, már besötétedett, keresték. Akkor jöttek más hajók, és a sokaság is átment a túlsó partra (Jn 6,23-24). Ott is keresték, és meg is találták, mert az Úr Jézus az éjszaka a tengeren járva érte utol a tanítványokat. Ő úgy ment át a túlsó partra (Jn 6,19.25). Mit jelent enni az Úr testét, és inni a vérét? Mikor megtalálták az Úr Jézust, akkor azt mondta nekik, hogy ne ilyen kenyeret keressenek, ami földi kenyér. Munkálkodjanak olyan kenyérért, ami megmarad az örök életre. Meg is magyarázta, hogy ez mit jelent. Azt jelenti, hogy higgyenek Benne, Akit az Atya elküldött. Erre azt mondta a nép, hogy: „Micsoda jelt mutatsz tehát te […] A mi atyáink a mannát ették a pusztában, amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott enniök” (Jn 6,30-31). Mit mutatsz? Erre felelte az Úr Jézus, hogy: „Én vagyok amaz élő kenyér, mely a mennyből szállott alá […] Aki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital” (Jn 6,50.54-55). Mit jelent ez? Mert nem értette a sokaság sem. Mit nem jelent, hogy az Ő teste étel, és a vére ital? Először is nem jelenti azt, hogy az Úr Jézusnak az emberi hús-vér teste és vére enni- és innivaló. Senki az Ő testéből nem evett, és nem ivott az Ő véréből. Sőt, még azt is mondja ebben a részben, hát, ha majd meglátjátok az ember Fiát felmenni az égbe. Feltámadt testben, de az a test felment az Atyához. Utána, még ha akartak volna, se tudtak volna még hozzá se nyúlni, mert elment. Tehát ezt nem jelentheti. Azt sem jelentheti, amit nagyon sok egyházban hirdetnek, hogy az Úr Jézusnak a teste az úrvacsorában a kenyér vagy az ostya, a vére pedig a bor. Igaz, hogy ezt mondta az Úr Jézus azon az utolsó vacsorán, hogy „ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik, ez az én vérem, amely kiontatik,” de nincs hatalmában egyetlen embernek sem arra, hogy vegyen egy kenyeret, vagy egy ostyát, meg a bort, és átváltoztassa Krisztus testévé és vérévé. Ez csak jelképezi azt, hogy ahogy megesszük az Úr Jézus testét, megesszük a kenyeret, és megisszuk a bort, és beépül a szervezetünkbe, és bennünk lesz. Így vegyük magunkhoz azt, amit jelent az Úr Jézus Krisztus teste és vére. Mindjárt rá is térek, hogy mit jelent. Az úrvacsorai kenyér vagy bor nem jelentheti azt, hogy az Úr Jézus testét esszük, vagy a vérét isszuk. Ez világos, mert azt mondja az Úr Jézus: „A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” Abban, hogy a test nem használ semmit, benne van az Úr Jézus teste is, a fizikai, földi teste. Még, ha a kenyér meg a bor tényleg az Ő testét jelentené is, akkor sem használna semmit. A test nem használ semmit. A Szellem az, ami megelevenít. Pál apostol leírja: „ha ismertük is Krisztust test szerint, többet már nem ismerjük.” Mit jelent az Ő teste, vére, testét enni, és vérét inni? Elolvasom még egyszer: „A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak […] Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak” (Jn 6,54). Kinek van örök élete? Egyszer azt mondja: „aki eszi a testemet és issza a véremet”. Utána azt mondja: „aki hisz énbennem.” Tehát Jézus Krisztus testét és vérét enni és inni egyszerűen azt jelenti, hogy hinni Benne. Annak van örök élete. Hinni szellemi dolog. A szellem használ, a test nem használ semmit. Azt olvassuk: „Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közűl, és nem jártak vala többé ő vele. Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é menni?” (Jn 6,6667). Sokan visszavonultak, azt mondták, hogy ez kemény beszéd. És így van ma is. Mi a kemény beszéd? Az a kemény beszéd, hogy az Úr Jézus Krisztus ahhoz köti az örök életet, hogy higgyünk Benne, és olyan szoros közösségünk legyen vele, úgy legyünk Benne és Ő

bennünk, úgy éljünk Belőle, mint ahogy a kenyeret megesszük, meg a bort megisszuk, és beépül a testünkbe. Úgy épüljünk, legyünk eggyé szellemileg. A sokaságnak földi kenyér kellett volna. Földi célok. Jézus Krisztus meg szellemi és mennyei dolgokról beszélt. Azért ütköznek meg ma is sokan, mert csak földi síkon gondolkoznak. Úgy gondolják, azért kell csak Isten, hogy őrizzen meg külsőleg minden bajtól, veszélytől, gyógyítson meg, ha beteg vagyok, ne engedje, hogy fájdalom érjen, vagy veszteség, őrizze meg a családomat is, éljek egy boldog, békés földi életet, aztán ha majd meghalok, hát akkor még a mennyországba is juttasson. Hogy Isten mit akar, Neki mi a célja velünk, az elgondolása, az nem nagyon érdekli az embert. Én mit akarok, nekem mi a célom és az elképzelésem. Ezért botránkoznak meg sokan most is, és nem kell Jézus Krisztus. Amikor már nem hív többet… Azt olvassuk: „Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után. És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg. Azon a napon elepednek a deli szűzek, meg az ifjak is, a szomjúság miatt!” (Ám 8,11-12). Mit jelent ez a prófécia? Mit jelent az, hogy éhezik, nem a kenyeret, szomjazzák, de nem a vizet, hanem az Isten beszédét? Isten után éheznek és szomjaznak, és az Ige után, de nincs. Hiába keresik, és akárhová mennek, és bejárják az egész földet, tengertől tengerig, északtól délig, és nincs. Mit jelent ez? Nem lesz Biblia? Nem hirdetnek Igét? Nem lehet olvasni Bibliát, vagy könyveket? Nem ezt jelenti, hanem azt, hogy Isten nem szól hozzájuk. Hiába olvassák a Bibliát, csak betű marad, mert a Szent Szellem nem eleveníti meg. Ott lehet a Biblia, de nem lesz ereje. Ez olyan, mint azok a gépek, amelyek árammal működnek, ott van a gép, odamegy az ember, bekapcsolja, csak nem működik. Ott van a Biblia, elolvassa, csak nem működik. Érzi az ember, de hiába olvassa a hívást, hogy: „jöjjetek énhozzám, és én, megnyugosztlak titeket”, de nem működik. Nem tud odamenni, ezért nem nyugszik meg. „ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek.” Elolvassa, de tudja, hogy nem lett hófehér. Nem eleveníti meg a Szent Szellem. Ez a hívás, hogy akik szomjúhoztok, jertek e vizekre”, akik éheztek, kenyeret adok, nem lesz benne erő. Miért? Mi lesz ennek az oka? Azért, mert korábban, amikor Isten szólt, amikor hívott, adta az Ő Igéjét, amikor megelevenítette az Ő Igéjét, akkor az emberek nem hallgattak Rá. Visszautasították, ezért megértek az ítéletre. Elolvasom ezt: „Ily dolgot láttatott velem az Úr Isten: Ímé, egy kosár érett gyümölcs. És mondá: Mit látsz Ámós? És mondám: Egy kosár érett gyümölcsöt. És mondá az Úr nékem: Eljött vége az én népemnek, az Izráelnek; nem bocsátok meg néki többé! Azon a napon jajjá változnak a templomi énekek, így szól az Úr Isten, és temérdek lesz a hulla; szó nélkűl hányák mindenüvé” (Ám 8,1-3). Igen. Hányszor felkínálta Isten nekik a bocsánatot! Tartsatok bűnbánatot, és én megbocsátok. Hányszor kérte: térjetek hozzám, jöjjetek! Nem mentek. Egyszer azt mondta Isten, vége. Mit látsz Ámós? Azt mondja: érett gyümölcsöt egy kosárban. Ez azt jelenti, azt mondja Isten, hogy megérett a nép az ítéletre. Így lesz most is. Azt olvassuk, hogy azokban az utolsó napokban, amikor a nagy nyomorúság ideje az antikrisztusi korba ér, Isten bocsátja rájuk a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak, mert nem hittek az igazságnak (2Thessz 2,11). Hiába futkosnak, nem lesz Ige, mindenütt csak hazugság és tévelygés. Mikor lesz ez? Amint mondtam, üdvtörténetileg a nagy nyomorúságban, aminek az előszele már itt van. Egyénileg akkor van ez már napjainkban is, hogyha valakihez Isten többször szólt már, de nem hallgatott rá. Egyéni életünkben is eljön egy idő, amikor Isten azt mondja: hívtalak, hívtalak, szóltam hozzád, kegyelmeztem, nemet mondtál. Nem, és megint nem. Halogattad, de egyszer vége lesz. Meghalunk, vagy elbutulunk öregkorunkra. Olyan körülmények lesznek, hogy nem jutunk Igéhez, mert jaj, és fájdalom lesz. Ha kínok között

vagyunk, akkor azzal foglalkozunk, nem tud Isten hozzánk szólni, de már nem is akar. Elmúlt az ideje. „Éhséget bocsátok e földre. És akkor elepednek.” Azt jelenti, meghalnak a bűneikben. Hiába éhezik és szomjazik, nem kap, és hiába keresi, így meghal. Ezért mondja az Ige, ahogy olvastuk: „Hallgassatok, hallgassatok rám” (2. vers). Most hallgassunk, amíg még szól az Úr! Hallgassuk meg, és hallgassunk rá. Mit jelent ez gyakorlatban? Visszatérek a János evangéliuma 6. részéhez. Mikor azt mondta az Úr, hogy adom a testemet, adom a véremet, láttuk, hogy azt jelenti, hogy hinni Benne. A hit az nem úgy jön az emberbe, mint derült égből a villámcsapás, hogy egyik pillanatban még nem hittem, de a másikban meg már hiszek. Az Ige megmondja, hogy „a hit, hallásból van. A hallás Isten Igéje által.” Amikor azt mondja, hogy „hallgassatok, hallgassatok rám”, ez azt jelenti, hogy hallgassuk az Igét. Hallgassuk Isten szavát. Olvassuk, tegyük ki magunkat az Ige hatásának. Ne zárkózzunk el előle felelőtlenül! Ne hanyagoljuk, ne mellőzzük, hogy ráérünk még! „Hallgassatok rám!” Az Igét hallgatni, olvasni a mi felelősségünk. „Éhséget bocsát Isten, nem kenyér és víz után, hanem az Ő beszéde után” (Ám 8,1), ahhoz kapcsolódva pedig ez, hogy „hallgassatok, hallgassatok rám”, azt jelenti, hogy most hallgassunk, amíg nem késő. Most, amíg van kijelentés, amíg még fel tudjuk fogni, nem kemény a szívünk. Lehet, hogy a bűnnek a csalárdsága megkeményíti. Lehet, hogy vége lesz az életünknek, és akkor már nem tudunk hallgatni. „Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket.” Itt, ahol ezt mondja, hogy „hallgassatok, hallgassatok rám”, így folytatja: „hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben” (2. vers). Azért hallgassunk, hogy jóllakjunk, üdvösségünk legyen, ne pusztuljunk éhen szellemileg. Még egy dologért is, Ő örök szövetséget akar velünk kötni, Dávid iránt való változtathatatlan kegyelme szerint. Azért hallgassunk, mert nem csak éppen életet akar adni, hanem ebben a szövetségben bővölködő életet akar adni. Amit itt olvastunk, hogy „gyönyörködjék lelketek kövérségben” (2. v.), a kövér étel az Ószövetségben mindig jólétet, bővölködést jelentett. Örök szövetség Most nézzük meg kicsit ezt részletesebben. Először az örök szövetséget. Azt mondja itt az Ige, hogy „örök szövetséget szerzek veletek Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint” (3. vers). Elolvasom, hogy Dáviddal milyen örök szövetséget kötött Isten. Ezt üzente: „Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát: Az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké. Én leszek néki atyja, és ő lészen nékem fiam, a ki mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt emberi veszszővel és emberek fiainak büntetésével; Mindazáltal irgalmasságomat nem vonom meg tőle, miképen megvonám Saultól, a kit kivágék előtted. És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen, és a te trónod erős lészen mindörökké” (2Sám 7,12-16). Az első kérdés az, hogy kiről beszél az Úr Dávidnak? Ki az, aki utóda lesz, aki az ő magvából származik? Nyilvánvaló, hogy először is beszél Salamonról. Salamon építette meg a templomot (2Sám 7,13). Salamon volt az, aki hűtlen lett Istenhez élete végén, ahogy olvastuk: „mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt” (2Sám 7,14), ez beteljesedett Salamonon. Az is nyilvánvaló, hogy olyan dolgokat is mond Isten, ami nem Salamonra vonatkozik. Ezt már Dávid is értette, mert azt olvassuk: „És ez még csekélynek tetszett néked, Uram Isten! Hanem ímé szólasz a te szolgádnak háza felől messze időre valókat…” (2Sám 7,19). Ez a messze időre való prófécia pedig Jézus Krisztusra vonatkozik. Ő a Mag. Ő az, akinek Isten Atyja. Ő az, akinek királyi trónja és országa örökké meg fog maradni. Ugyanezt mondta az angyal által Máriának is, még mielőtt megfogant az Úr Jézus: „Neki adja az Úr Isten az ő atyjának, Dávidnak királyi székét. És uralkodásának nem lesz vége, mindörökké tart.”

Mit jelent ez a szövetség Izraelnek, ami Dávidra, illetve Dávid magvára, Jézus Krisztusra vonatkozik? Ez az új szövetséget jelenti. Amit mondott is az Úr Jézus, hogy „új szövetség vére, új szövetséget kötök veletek.” Velük kötött régi szövetséget, velük köti az újat is majd akkor, ha az egész Izrael elfogadja Jézus Krisztust, a Golgotát, és az áldozatot. Ez az új szövetség Izraelre nézve az ezeréves királyságra szól. Oda csak azok mennek be, akik Jézus Krisztust elfogadták. Mit jelent személyesen nekünk ez a szövetség egyénileg? Azt jelenti, hogy aki hisz Benne, azt Isten az Úr Jézus Krisztusért kegyelmébe fogadja, örökre. Örök életet ad, örök hűséget tanúsít irántunk. Elkezdte bennünk a jó dolgot, és be is fejezi. Nem csak megkeresett, hanem meg is tart, ezt ígérte nekünk. Ezt az egyoldalú szövetséget be is fogja tartani. Jézus Krisztus bizonyság, fejedelem és parancsoló Aztán azt olvastuk: „Ímé, bizonyságúl adtam őt a népeknek, fejedelműl és parancsolóul népeknek” (4. vers). Kit? Nem Dávidot, Jézus Krisztust. Három dolgot mond Jézus Krisztusról: bizonyság, fejedelem és parancsoló a népeknek. Most bizonysága a népeknek, és minden embernek az Úr Jézus. Bizonysága Isten szeretetének és kegyelmének. Ahogy például János mondja: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Hogy Isten az irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt” (Jn 3,16). Tehát Krisztus először is minden ember felé bizonyság, mert minden emberért meghalt. Ez az Ő szeretetének a bizonysága. Ugyanakkor az Úr Jézus bizonysága Isten szentségének és bűngyűlöletének is, mert a bűnt rajta büntette meg. Őtőle fordult el Isten. „Békességünk büntetése rajta van, sebeivel gyógyultunk meg […] Isten szent […] a bűn zsoldja halál.” Nem engedhette el úgy a bűnt, hogy jól van. Ugyanakkor Jézus Krisztus bizonysága annak is, hogy mindenki fel fog támadni. A feltámadás után ítélet következik. Azt mondja az Ige: „Mivelhogy rendelt egy napot, [Isten] melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból” (ApCsel 17,31). Az, hogy Jézus Krisztust feltámasztotta a halottaiból, először is arról való bizonyságtétele Istennek, hogy Őt jelölte ki, hogy ítélje meg az egész föld kerekségét. Az Atya minden ítéletet neki adott át. Ő fog ítélni élőket és holtakat. Ugyanakkor arról is bizonyság, így mondta az Úr Jézus: „én élek, és ti is élni fogtok.” Ha Ő feltámadt, mindenki fel fog támadni, csak némelyek örök gyalázatra, némelyek örök életre. Lesz feltámadás az igazaknak is, és hamisaknak is. Az Ő feltámadása a bizonyítéka, hogy akit akar Isten, fel fog támasztani. Ő azt mondta, hogy mindenkit fel akar támasztani. Fejedelem Jézus Krisztus. Ez azt jelenti, hogy feje valaminek. Pünkösdkor Péter apostol azt mondta, hogy: „legyen tudtotokra, tudja meg Izráel egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek” (ApCsel 2,36). Úr és Krisztus, fejedelem. „Feltámasztotta, és ültette a maga jobbjára, felül minden fejedelemségen” (Ef 1,20). Tehát nemcsak, hogy fejedelem, hanem a fejedelemségeknek is a fejedelme. „Minden fejedelemségen, hatalmasságon, erőn, uraságon, minden néven.” Minden fölé helyezte. Végül azt mondja, legdicsőségesebben feje a Gyülekezetnek. Mindennek a feje. „Isten is felmagasztalta Őt, és adott neki olyan nevet, amely minden név fölött való” (Fil 2). Mindenkinek meg kell hajolni az Ő nevére. Most is fejedelem. Ezt nem jövőidőben mondja az Ige, hogy majd mindenek fölé helyezi, és lábai alá vet, ez már most így van. Mikor feltámadt az Úr Jézus, azt mondta: „nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” Csak sokan most nem engedelmeskednek még neki. Nem ismerik el. Az Úr Jézus Krisztus ezt most még eltűri. Ha nem tűrné el, akkor bizony nagyon sok embernek el kellene pusztulni. Felségsértés. Engedetlenség. Ha igazságosan ítélne, minden bűnnek a következménye halál. De eltűri, hosszan tűr. Éppen azért, hogy meg ne haljon senki. Eltűri, hogy parancsolatait semmibe veszik. Most ne olyan parancsolatra gondoljunk

elsősorban, hogy, azt mondta a tanítványoknak: „új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek.” Hanem van egy nagyon egyszerű parancsolat. Elsősorban ez a baj, hogy ezt a legegyszerűbb parancsolatot semmibe veszik. Ugyanúgy, ahogy olvassuk: „E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek” (ApCsel 17,30). Nem csak hív: „oh, mindnyájan, akik szomjúhoztok, jertek e vizekre.” Nem csak hív, hogy: „jöjjetek énhozzám mindnyájan”, hanem ugyanezt parancsba is adja. Ez nem fakultatív, hogy aki akarja, válassza. Bár megengedi az Úr, ha nem akarsz jönni, akkor nem jössz, de tudd meg, ha nem jössz, a parancsolatomat szeged meg. Én parancsolom neked, hogy térj meg! Gyere Hozzám! Idd meg ezt a vizet, vedd ezt a kenyeret, mert ha nem, meg fogsz halni! Ebben benne van, egy szeretetteljes hívás, de benne van egy parancs is. Aki nem engedelmeskedik ennek a parancsnak, most még eltűri az Úr. Utána lesz feltámadás, és lesz ítélet. Végül azt olvassuk a negyedik versben, hogy nemcsak bizonyság, nemcsak fejedelem, hanem parancsoló a népeknek. Most még mondom, eltűri, de mikor eljön az idő, nem fogja tovább eltűrni, hogy a parancsolatát semmibe veszik. Nem fogja eltűrni. Ez az idő az ezeréves királyságban fog bekövetkezni. Onnantól kezdve nem tűri el az Úr Jézus, hogy csak úgy semmibe vegye bárki is az Ő parancsolatát. Az egész zsoltár arról beszél, így olvassuk: „Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?” (Zsolt 2,1). Érdekes, akkor is dühösködik, akkor is lesznek, akik nem akarnak engedelmeskedni. „A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen: Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!” (Zsolt 2,2-3). Az Úr Jézusnak a békességes, igazságos, jóságos uralmát bilincsnek és köteleknek érzik. Most is sok ember úgy érzi. „Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket. [...] Összetöröd őket vasvesszővel; széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.” (Zsolt 2,4.9). Nem tűri el tovább az Úr. Olvassuk a próféciákban, Ézsaiás könyvében is odaérünk, ha Isten erőt, időt ad, hogy meg kell halni, aki vétkezett. Mindenkit hív Isten Úgy olvastuk: „Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, a mely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített” (5. vers). Nem ismert népet hívsz elő. Most egyeseket hív az Úr, nem csak Izráelből, mindenhonnan. Mindenkinek szól: jöjjetek. Jöjjetek e vizekre, jöjjetek énhozzám, jöjjetek, adom a kenyeret! Mindenkiért meghalt az Úr, mindenkit hív. Mindegy, hogy zsidó vagy nem zsidó. Ahogy olvastuk, hogy: „hajdan Isten nélkül valók voltunk, Izráel társaságától idegenek, az ígéret szövetségeitől távol valók, reménységünk nem volt” (Ef 2), de most eggyé tette a két nemzetséget. Ez van a Gyülekezetben, Krisztus Testében. Nincs személyválogatás. Mindegy, zsidó vagy pogány, messze való vagy közel való. Nem számít. Most tehát egyeseket hív a pogány népek közül is, meg a zsidók közül is. A királyságban majd népeket fog hívni. Egész népeket, egész nemzeteket szólít meg, és egész népek, nemzetek fognak megtérni, és imádni Istent. Most elolvasom, de bővebben nem szólok róla, mert ha majd odaértünk, akkor lesz majd róla szó: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. [Ezt Izráelnek mondja] Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. [Hát most még nem látszik Izráelen ez a dicsőség] És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez” (Ézs 60,1-3). Igen, az ezeréves királyságban elsősorban Izráelnek támad fel az Úr fényessége, de jöhetnek a népek. Jönnek is, ahogy itt olvastuk: „…hozzád siet az Úrért, Istenedért, Izráel szentjéért, hogy téged megdicsőített” (5. vers). Látják Izráelben, hogyan dicsőítette meg őket Isten, mert elfogadták Jézus Krisztust királyuknak.

Erre vonatkozik, mikor azt mondja az Úr Jézus, hogy „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,” (Mt 28,19). Most csak a népek közül egyesek lesznek az Úréi, akik hisznek. Akkor népek lesznek tanítványokká, egész népek. A kis prófétáknál le van írva, hogy jönnek fel a sátoros ünnepre népek, és aki nem jön fel, hogy imádja Istent, nem ad esőt a földjükre, és megcsapkodja az Úr őket kemény betegségekkel és csapásokkal. Népek jönnek. Most pedig egyénileg hív az Úr. József mint előkép Befejezem, és még egyszer elolvasom: „Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben” (2. vers). Isten a kenyeret is ingyen adja, mint ahogy a vizet. Azért adja ingyen, mert olyan drága, olyan sokba került neki: az Úr Jézus Krisztusba, az Ő Fiának az életébe, hogy mi azt nem tudnánk kifizetni. Akkor sem, ha mindenünket odaadnánk az Úrnak. Hát méltó, hogy mindenünket odaadjuk, de nem fizetségképpen, hanem hálából. Fizetni nem tudnánk. Van egy előképe ennek az ószövetségben, mikor József Egyiptomban uralkodott a hét bő és a hét szűk esztendő idején. Összegyűjtött minden élelmet a hét bő esztendő alatt, és mikor jött a hét szűk esztendő, kiáltottak a Fáraóhoz, hogy nincs kenyér. Azt mondja a Fáraó: menjetek Józsefhez. József az Úr Jézust jelenti. Kenyér kell? Menjetek Jézus Krisztushoz. Nem Istenhez, Jézus Krisztushoz. Istenhez csak Jézus Krisztus által lehet menni. Csak úgy nem mehetünk Istenhez, Őt kikerülve. Józsefhez mentek, és hozzá mentek a testvérei is. Vitték a pénzt, de József visszatette a zsákjukba. Újból és újból visszatette. Testvérei nem fizethettek. Amikor megismertette magát a testvéreivel, akkor se fizettek. Csak akkor már nem zsákban kaptak eleséget, búzát, hanem nekik adta Egyiptom legjavát, a Gósen földjét. Eltartotta őket, mert mondta: eltartalak benneteket, mert még sok idő van hátra. Érdekes, másoktól elfogadta a pénzt. Azért, hogy megtanuljuk, mert a mi tanulságunkra íratott meg, megtanuljuk, hogy nincs annyi pénzünk, hogy a kenyerünket kifizethessük. Hogyan történt? Elolvasom. Először le van írva, hogy mi történt az első évben: „József pedig mind összeszedé a pénzt, a mi találtatik vala Égyiptomnak és Kanaánnak földén a gabonáért, a melyet azok vesznek vala; és bévivé József a pénzt a Faraó házába. És mikor elfogyott a pénz Égyiptom földéről is, Kanaán földéről is, egész Égyiptom Józsefhez méne, mondván: Adj nékünk kenyeret, miért haljunk meg [figyeljük? Kenyeret! gabona, kenyér] szemed láttára, azért hogy nincs pénz? És monda József: Hozzátok ide barmaitokat, és adok néktek a ti barmaitokért, ha nincs pénz. És elvivék barmaikat Józsefhez, és ada nékik József kenyeret lovakért, juhokért, ökrökért és szamarakért: és eltartá őket abban az esztendőben kenyérrel az ő barmaik összességéért. Mikor pedig elmúlék az esztendő…” - Most jön a második esztendő. Tehát első évben az összes pénzt, meg az összes jószágot odaadták a kenyérért. Jön a második év. - „…menének hozzá a második esztendőben, és mondának néki: Nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony elfogyott a pénz, és a barom-nyájak mind uramnál vannak, a mint látja az én uram semmi sem maradt, csak testünk és földünk. Miért veszszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? Végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk szolgái leszünk a Faraónak; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el. Megvevé azért József egész Égyiptom földét a Faraó részére” (1Móz 47,14-20). Ez a második év. Már semmi sem maradt. Pénzüket, jószágaikat, földjüket, testüket, mindenüket már eladták, és még csak két év telt el. Mit csináljanak ezután? Itt látszik az, hogy nem tudjuk kifizetni. „És mondának: Életünket megtartottad; hadd találjunk kegyelmet uram szemei előtt, és szolgái leszünk a Faraónak” (1Móz 47,25). Már nem tudtak mit adni. Azt mondták: „hadd találjunk kegyelmet”. Ez az, amit Isten most felkínál. Kegyelemből adom, hit által. Nem tudunk fizetni az üdvösségért,

nem cselekedetekből van, hanem ingyen, kegyelemből, hit által. Az Úr Jézus fizetett érte. Ha valaki fizetni akar, próbálja meg. Hét év volt, amikor meg lehetett halni az éhségben, ugye, kettőig még fizetett, de már ötben nem tudott fizetni semmit. Abban már biztos meghalt volna, ha nem talált volna kegyelmet. Befejezés Még egy néhány szó a kövérségről. „Hallgassatok, hallgassatok rám, hogy jót egyetek” (2. vers). Az új fordításban így van ez az Ige: „Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni. Élvezni fogjátok a kövér falatokat.” Két dologról van szó. Aki hallgat az Úrra, elfogadja az Úr Jézust, először is egy jót fog enni. Nem hal meg. Beteljesedik rajta az, amit József tett egyiptomiakkal és a kánaániakkal. Adott élelmet, nem kell meghalni. Ez az üdvösség. Ez azonban Istennek kevés. Nemcsak ennyit mond, hogy esztek, ne haljatok meg, hanem azt is mondja, hogy kövéret akar nekünk adni. Amint mondtam, a kövérség mindig azt jelenti az ószövetségben, hogy jólét, gazdagság, bőség. Mit mondott az Úr Jézus? „Azért jöttem, hogy életük legyen…” - ez az, hogy adok enni, hogy meg ne halj, „…és bővölködjenek” - ez a kövérség. Azt mondja például Dávid: „Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből” (Zsolt 36,9). Nem éppen csak eszünk, iszunk, hogy meg ne haljunk, dúslakodnak bőséges javaiban. Megitatod gyönyörűségeid folyóvizéből. Azt mondja Dávid: „Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!” (Zsolt 63,6). Ilyen Urunk van nekünk! Gazdag Isten az Atyánk, Aki ad, hogy meg ne haljunk, de bőségesen ad, hogy bővölködjünk. Ámen. Debrecen, 2008. július 16.