2016. szeptember
„Ez király!” – hallhatjuk a fiataloktól, ha valami megnyeri a tetszésüket. Idén nyáron ezzel a címmel rendeztük meg gyülekezetünk hittanos táborát. Bibliai királyok, pl. Salamon, Ezékiás, Jósafát, Uzzija történeteivel ismerkedtünk, és ezeken keresztül tudtunk meg minden nap valami fontosat Isten Igéjéről: hogy bölccsé tesz, utat mutat, indítást ad, elhív a szolgálatra. A történetekhez kapcsolódva elkészítettük a jeruzsálemi templom makettjét. Az esti csendes percek során, amelyek közül egyet ifiseink tartottak, jó volt megtapasztalni, hogy milyen ereje van a közös éneklésnek, Isten szívből jövő dicsőítésének. A játékok, versenyek, vetélkedők – sőt a közös munka, a mosogatás, reggelikészítés is csapatokban zajlott, amelyekben a kicsiknek ugyanúgy megvolt a maguk feladata, mint a nagyoknak. A pénteki akadályverseny után, az esti tábortűznél derült ki, hogy melyik csapat milyen területen lett az első. Ekkor osztottuk ki a LEG-díjakat is, hiszen minden táborozó gyermek valamiben a legjobb, legkülönlegesebb volt. Szombaton a hazaindulásnál szívből mondhattuk mindnyájan: Ez király volt! Folytatás a 7. oldalon
Teológiai szemezgetés
2. oldal
Mindegy miben hisz a gyermeked? – gondolatok keresztelői emléklapok margójára
A
fenti kérdésre talán mindenki azonnal válaszolna: „nem, a gyermekem higgyen a család értékében, a munka becsületében, a tisztesség sikerében és önmaga képességeiben - bármiben, ami segítség lehet számára az életben”. Bármiben? Persze az a kérdés, hogy mi a cél. És persze az, hogy a céljainkkal kapcsolatban megjelennek-e az Isten szempontjai is. Ebben a néhány sorban a keresztség tényén keresztül szeretnék tekinteni az életre. Sokféle elképzelés él az emberekben arról, miért is jönnének gyermekeiket kereszteltetni. Mindenkit bátorítunk: hozzák gyermekeiket, jöjjenek el akár felnőttként is megkeresztelkedni, hiszen a keresztelő nem csupán egy egyházi gesztus, vagy egy családi esemény, hanem olyan üzenet, amely életünket változtathatja meg. A keresztség gyakorlatát Jézus kéri az Ő tanítványaitól, mert Neki van mondanivalója ezzel kapcsolatban. Az első az, hogy nem mindegy miben hiszünk, „csak higgyünk valamiben”, mert aki ezt teszi, könnyen hazugságokba rohan. A másik az, hogy kevés, ha csak igaznak tartom, hogy van Isten, de nem ismerem meg, mert ilyenkor egy hamis Isten-képet rajzol az ember a maga számára is és a gyermekek számára is, mint szülő, keresztszülő. A keresztelő során arra tesznek fogadalmat a szülők és keresztszülők, hogy megtanítják a gyermeknek, ki valójában az Isten. Ha megismeri, akkor tud hinni. Persze baj van ott, ahol a felnőtt sem igazán tud mit mondani, ha gyermeke arról kérdezi, hogy Isten mit miért enged meg. Mert akkor a felnőtt sem tudja, ki valójában Isten, Akinek a fogadalmat tette, Akit be kellene mutatnia a gyermeknek, és Akinek szülőként felelősen számot kell adni a gyermekről, akit Istentől ajándékként fogadott. Aki megismeri Istent, tud bízni benne. Ez a hit, és végső soron a keresztség lényege is: Istenben való bizalomra nevelni. Ez, csak a gyülekezetben valósulhat meg. Sokan gondolják: „otthon is tudok hinni, otthon is tudom olvasni a Bibliám”. Valóban. De értem is? Megtart az örök életre az a válasz, ami „szerintem” az Isten álláspontja életem kérdéseiben? Bizony, nem elég általánosságban hinni. A baj nem az, hogy nem értünk mindent. Hanem az, ha azt hisszük, mindent értünk. A gyülekezet tagjai élő kapcsolatban vannak Istennel, így sok válaszért megküzdöttek már, amilyen helyzetekre mi is keressük a válaszokat. Tanítást ad a gyülekezet, hogy a „jóistenke”-hittel ellentétben ráébredjünk: ez előtt az Isten előtt életünk minden pillanatáért felelnünk kell. A keresztség összefügg a hittel. Enélkül nem ér semmit. Végül is miért tennénk fogadalmat egy gyermek élete felett annak az Istennek, Akinek létében nem is hiszünk? Folytatás a 7. oldalon
Szeretteim! Bár a naptár szerint az év fordulója december 31-ére esik, szerintem van egy lelki évforduló is. Ez pedig a nyár vége! Amikor tudatalattinkban lezárulnak azok a dolgok, amiket a nyár hozott magával: a természet vitalitása, a szabadság, a kikapcsolódás lehetősége. A rövidülő nappalok, a mindennapi munkába, iskolába indulás egy új, kevésbé kedvelt ritmus felvételét indítja életünkben. Ilyenkor illik fanyalogni, magunkat sajnálni, és nosztalgikusan nézni vissza a mögöttünk hagyott nyár emlékeire. Azt gondolom, a közelgő ősz nem csak ezt jelenti. Mert mire is volt jó a nyár? Arra, hogy pihenjünk, erőt gyűjtsünk az előttünk lévő kihívásokhoz. Miért jön az elkövetkező időszak? Azért, hogy a Bibliát idézve: „neki feszüljünk az előttünk lévő távnak” és megvalósítsuk, amire rendeltettünk. Munkánkban, gyermeknevelésben, kapcsolatainkban vagy éppen egyedüllétünkben. Így nézünk vissza mi is, mint gyülekezet a nyárra. Így adunk hálát azért a sok ajándékért, amit pl. a gyerektáborokon keresztül is kaptunk és adhattunk. Azonban most én is inkább előre néznék. Munkatársaimmal már összeállítottuk az őszi programokat. Nem kívánom ezeket itt most részletesen felsorolni, hiszen mindenki elolvashatja az utolsó oldalon, és a honlapunkon is. Mégis szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy egyrészt folytatódnak a régebben elkezdett sorozataink, pl. a bibliaiskola, családi hétvégék, mamakör. Másrészt igyekszünk új dolgokat is beindítani, ilyen pl. a „Keresztkérdések” sorozat, amely az alapoktól kezdve ismertet meg minden érdeklődőt a Biblia üzenetével. Mint a címéből is kiderül, itt fel lehet tenni azokat a keresztkérdéseket, amelyek bennünk is megfogalmazódtak a témával kapcsolatban. Várunk javaslatokat is, hogy milyen témakörökre, programokra lenne esetleg még érdeklődés. Külön felhívnám a figyelmet a konfirmáció lehetőségére. Az iskolai hittan nem váltja ki a konfirmációs oktatást. Szeretettel várjuk tehát hétfőnként a 13-14 éves gyerekeket, akiket szeretnének beíratni. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre a felsős szülői értekezleten szívesen válaszolunk. Szeptember 11-én tartjuk tanévnyitó istentiszteletünket, amelyre nemcsak a gyerekeket és szüleiket várjuk, hanem gyülekezetünk tagjait is. Ezen az alkalmon vendégeink lesznek a Parakletos Kiadó munkatársai is, kínálva könyveiket, amelyek sok segítséget adhatnak mindnyájunknak az elkövetkezendő időszakban. Mit sem érnek azonban a legjobb programok, alkalmak, ha mi magunk nem leszünk részeseik. Bíztatok tehát mindenkit, jöjjön el legalább egyszer! Nézze meg, vegyen részt alkalmainkon, ha úgy érzi, mondjon véleményt, így is formálva, alakítva gyülekezetünk közösségét! Kívánom, így tanév kezdetén, mindenki életére Isten gazdag áldását! A találkozás reményében:
Budapest, 2016. augusztusában
Szeretettel: Szloboda József lelkipásztor
Riport
4. oldal
Múlt, jelen és jövő Isten kezében. Gyülekezetünk új hitoktatójával volt alkalmam beszélgetni és kértem, hogy mondjon néhány gondolatot önmagáról, családjáról, hivatásáról. Nagy Gábor (NG): Kedves Henrietta! Miből lett a cserebogár? Mi indította hivatása felé? Hogyan formálta a család és egyéb meghatározó tényezők a döntésben? Péter Henrietta (PH): Péter Henrietta vagyok, Budapesten születtem és éltem 24 éven át. Édesapám vállalkozóként dolgozott, édesanyám asszisztensnőként egy budapesti kórházban. Óvodás koromban feltették a szüleim a nagy kérdést: szeretnél kistestvért? Mire a válaszom kitörő örömmel annyi volt, persze, hogy szeretnék egy fiút, aki nagyobb nálam. Egy évvel később megszületett a húgom, Enikő, aki ma már 18 éves, és nem bánom, hogy így alakult. A családom négy és fél évvel ezelőtt életvitelszerűen Svédországba költözött, édesapám anyukájához és testvéreihez közel. Bevallom, hogy ez az esemény mindannyiunk részéről sok áldozattal járt, de ma már látjuk Isten kirajzolódó akaratát ebben a helyzetben. De ez nem azt jelenti, hogy ne fájna mind a négyünknek a családunk kényszerhelyzetből született szétválasztása. Én természetesen, amikor csak tehetem, Svédországban tartózkodom, mivel még önálló családom nincs. Amióta az eszemet tudom, járunk gyülekezetbe a szüleimmel. Hat éves koromban voltam először hittantáborban. Ahogy emlékszem sok időt töltöttem a gyülekezetben, kiterjedt baráti társaságom lett az ifisek között, a RákospalotaÚjvárosi gyülekezetben. A családomon kívül az iskolai oktatás is hozzájárult az Istennel való kapcsolatom elkezdéséhez, az első négy osztályt a Julianna Református Általános Iskolában végeztem. Gimnazista koromban lelkészváltás történt a gyülekezetünkben, és ez sok változást jelentett számomra is. A fiatal lelkészházaspár megkért, amennyiben van, kedvem, szívesen vennék, ha segítenék
5. oldal
Riport
a gyermek istentiszteletek tartásában, amit félve, de örömmel elfogadtam. A gyerekek iránti szeretetem nagyon megnőtt abban az időben. Miután hitre jutottam elkezdett foglalkoztatni a hivatástudat gondolata és számba vettem, hogy milyen tulajdonságokat és tehetséget kaptam Istentől, amit az ő szolgálatába állíthatok. Akkor a hittanoktatás és a tanári hivatás eszembe sem jutott, mert mindig sajnáltam a tanárainkat, akik velünk voltak, még bőven a másik oldalon ültem. Az iskolai versenyeken nem igazán szerettem részt venni egy kivétel azonban akadt, a vers és prózamondó verseny, miben jeleskedtem. Ebből kifolyólag 17 éves koromban gondoltam először arra, hogy szívesen lennék lelkipásztor. Egyre több szolgálatban vettem részt, és kíváncsi voltam arra, hogy mivel is foglalkozik, és hogyan él egy lelkész. De a végleges döntést és elhívást másfél év alatt hoztam meg/kaptam meg. Nagyon sok nyíltnapra elmentem, több bölcsészkaron, ahol esetleg irodalmat vagy történelmet tanulhattam volna. De a teológia volt az egyetlen tudomány, ami igazán felkeltette az érdeklődésem. Így végül 2010-ben egyedül a Budapesti teológiára adtam be a jelentkezésem és nagy boldogságomra meg is kezdhettem a tanulmányaimat, melyet idén fejeztem be. NG: Felmerül bennem a kérdés: miért lesz valaki mind ezeket figyelembe véve egy gyülekezetben hittanoktató? Aminek természetesen mi nagyon örülünk. PH: Mikor harmadéves voltam, minden olyan tárgyat teljesítettem mely a hittanoktatással foglalkozik, de bennem hatalmas hiányérzet volt. Képes voltam óravázlatot készíteni, de fogalmam sem volt arról, hogy milyen egy gyermek. Ekkor az egyik tanárom indíttatására beadtam a jelentkezésem Nagykőrösre hittanoktató szakra, így két év alatt levelező szakon diplomát szereztem ott is. Nagyon kedves emlékeim vannak a főiskoláról, a tudásszomjam a pedagógia és pszichológia területén nem merült ki, de olyan alapot kaptam, hogy képes vagyok önállóan tovább képezni magam ezen a területen is. Ugyanakkor nem erősebb bennem egyik hivatás sem, ugyanolyan szívesen tanítok mind az osztályteremben mind a szószéken. NG: Úgy tudom, van még egy fontos dolog az életében, ami a tanításhoz köthető. A Cursillora gondolok. Feleségemmel, Marcsival mi is részt vettünk egyen, három éve Monoszlón. Csodálatos élmény, megerősítés, megtapasztalás volt mindkettőnknek. Megosztana néhány gondolatot a saját tapasztalatáról? PH: Nagyon szívesen! Tudom, hogy vannak, akik nincsenek jó véleménnyel erről a négy napos „tanfolyamocskáról” mely a hitünk alapjait foglalja össze. Véleményem szerint Isten fantasztikus missziós eszköze. Először az anyukám vett részt rajta, majd pedig apukám. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi történt velük azon a hétvégén, hiszen mind a ketten szárnyakat kapva jöttek haza, de még-
Riport
6. oldal
sem beszélhettek róla. Úgy döntöttem 18 évesen, hogy megnézem én magamnak is, így jelentkeztem, és mentem el. Isten nagyon megerősített azon a hétvégén az irántam való szeretetéről, és a teológiára való jelentkezésemben is. 19 éves voltam mikor először szolgáltam, és idén Isten különös ajándéka volt, hogy lelkipásztorként vehettem részt. NG: Végezetül mit is kérdezhetnék mást, ha nem azt, hogy milyen érzései, gondolatai vannak a gyülekezetünkben való szolgálattal kapcsolatban? PH: Főként az izgalom érzése van bennem. Nem vagyok olyan ember, aki kifejezetten szereti a változást, de nem esik nehezemre új embereket megismerni. Várakozás van bennem, hogy megismerjem az iskolában a gyermekeket, az ott dolgozókat. De legalább ilyen várakozás van bennem a gyülekezetbe való beilleszkedéssel kapcsolatban. Már megnéztem a gyülekezet honlapját, szeretnék vasárnapon kívül is csatlakozni olyan alkalmakhoz, ami a korosztályomnak való. Félelmeim nincsenek, hiszen a lelkészekkel és a hittanoktatókkal találkoztam, többüket egészen gyermekkoromból ismerem, még ha csak látásból is. Remélem, hogy ebben a tanévben hatékonyan tudunk együtt munkálkodni a gyermekek között! NG: Ámen! Úgy legyen! Mindannyian azt kívánjuk, hogy Isten áldása legyen életén, szolgálatán! PH: Köszönöm! Egyik kedvenc Igémet szeretném megosztani, ami mostanában is foglalkoztat abból kifolyólag, hogy sajnos olyan ember vagyok, aki szereti boncolgatni a múltat mi miért történt, illetve aki a jövőt szeretné biztosan tudni, és ezért sokszor vagyok bizalmatlan Istennel szemben, de Isten ezen Ige alapján szeretne engem bátorítani: „ Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni- talán, nem tudjátok?” Ézs.43,18-19 N. G.
Családi délutánok Az előző évek kedvelt programsorozatát szeretnénk folytatni az előttünk álló tanévben. A Családi délutánokat az egész családnak szervezzük: amíg a szülők egy előadáson, beszélgetésen vesznek részt a meghirdetett témában, addig a gyerekeket játszóházban vagy táncházban, kézműves foglalkozáson foglalkoztatjuk. A programot mindig szeretetvendégséggel zárjuk. A családi délutánok időpontjai: október 1., és november 5., szombat délután. Szeretettel várnak mindenkit a lelkipásztorok és a hitoktatók! Némediné Vajnai Márta
7. oldal
Gyülekezeti hírek
Folytatás az 2. oldalról – Mindegy miben hisz a gyermeked?
Ha viszont hiszünk, akkor cselekedjünk helyesen fogadalmunk teljesítésében! A gyermeket, aki a szülőre bízatott, Isten Országának polgáraként szeretné megszólítani Isten. Csak akkor léphet be oda, ha tudja, Ki az Isten és mi az Isten Országa. Nem akkor, ha „jó kislány”, vagy „jó kisfiú” lesz. A keresztség nem a gyermek fegyelmezési eszköze, hanem a szülő gyermeke iránt érzett felelősségének megnyilvánulása, aki gyermekének nem csak földi, hanem elsősorban örök életét kívánja munkálni. Minden földi dolog ennek fényében értékelődik a gyermek életében. Bátorítok mindenkit: hozzuk a gyermekeket kereszteltetni, hiszen az Istennel való közösségbe hozzuk őket, mikor áldást kérünk rájuk, vagy vasárnaponként elkísérjük őket. A földi dolgok múlandók életükben – a keresztség üzenete viszont örök. Végső soron maradandóbb, mint mulandó önmagunk – mert Isten az örökkévaló élet fényében látja őket is, minket is. Kiss Gyöngyi beosztott-lelkipásztor
Folytatás az 1. oldalról – „Ez király”
Ott is megtettük, de szeretném ezen a helyen is megköszönni segítőimnek, Baján Álmosnak, Bajánné Somogyi Tímeának és Uitz Mátyásné Ildikónak az áldozatos, szeretetteljes szolgálatot! Ugyancsak köszönet illeti ifiseinket is: Bata Dávidot, Fatalin Zsombort, Mészáros Donátot, Pércsi Ádámot és Mariannt, Szegezdi Annát, Szloboda Benjámint, Uitz Viktóriát és Végh Pétert, akik nélkül elképzelhetetlen lett volna a tábor. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy tudtuk, itthon gyülekezetünk tagjai imádkoztak értünk, Isten áldásáért, amelyet meg is tapasztaltunk. Köszönjük a Testvérek szeretetét, a sok süteményt, a támogatást, amelyből gyümölcsöt, finomságokat, jutalmakat, vehettünk gyermekeinknek. Szloboda Józsefné Kati néni A lap készítésében közreműködött: Bartal Zsuzsanna, Goldbach Ferenc, Kiss Gyöngyi, Koroknai Tegez Ferenc, Nagy Gábor, Némediné Vajnai Márta, Szloboda József Kiadja: Budapest Angyalföldi Református Egyházközség A szerkesztőség címe: 1139 Budapest, Frangepán u. 43. Telefonszáma: 350-8659 е-mail:
[email protected] A gyülekezet számlaszáma: 10700691-25603301-51100005
Gyülekezeti hírek
8. oldal
Ifitábor – Sarud
S
okféle vágy fogalmazódik meg a táborba készülők lelkében, s a legtöbb imádságként száll az ég felé, de hogy mi lesz belőle az jelentős részben az Úrtól függ. Mindenből bőségesen legyen. Napsütésből, játékkedvből, ami a szájon át bemegy, s ami a lelket táplálja, hogy a végén ének nélkül is szívünkben zengjen az „Áldásoddal megyünk...” Már nem is emlékszem pontosan, hogy a helyszín (Tisza tó – Sarud) és az időpont mennyire volt közös megegyezés, vagy elhamarkodott döntés, de egyszer csak fixálódott. Többször, többféleképpen igyekeztünk mindenkinek a fejébe vésni, de közeledvén az induláshoz már csak az időjárás jelentést vizslattuk. Jó időnek kell lennie. Nagyon jónak. Nagyon, nagyon jónak. És úgy lett. Víz mellett, strandon, röplabdáztunk vízben és szárazon. „Tengeri csatát” vívtunk kenukkal, újjászülettünk Búvár Kund-ként, elcsodálkoztunk a Kiskörei zsilip hatalmasságán, alig bírtunk elszakadni a Poroszló-i Öko-centrum szépségeitől. Elmaradhatatlan tábori társasjátékaink kitöltötték estéinket, néha éjszakáinkat, mintha alvásigényünk is megszűnt volna. Nehezen találok jelzőt a jóllakatásunkra. Mert bár létezik az a mondás: Enni reggel mint a király, délben mint a polgár, este mint a koldus… Magyar ember ezt össze szokta keverni, éppen ahogy kapkodva sikerül. De a konyhás néniknek mintha titkos feladatuk lett volna, hogy minket mindennap római lakomával tömjenek. Reggel mint a király, délben mint a király, este mint a király, a félretett maradékokat pedig éjfél körül, nem is tudom pontosan milyen étkezéshez sorolva. Megehetetlenül bőséges volt a meleg reggeli, meleg ebéd, meleg vacsora. Időre, pontosan érkezett, az óráinkat is ehhez lehetett igazítani. Naponta kétszer vettünk magunkhoz lelki táplálékot. Két párhuzamos ÚTon haladtunk. A délelőtti alkalmak a lehetséges utakat vázolták fel, s a beszélgetésekben bőségesen körbejártuk. (Járatlan út; Veszedelmes út; Téves út; Keresztre vivő út; Kereszthez vivő út; Kereszttől induló út) Esténként személyesebb volt a hangvétel, már nem kívülről nézve szemléltük ennek lehetőségeit, hanem saját érzéseinket elemeztük útválasztásaink közben. (Elhívás; Különb utat mutatok; Felismerés; Nem egyszerű, De egyszerű; Teremtett lehetőségekkel) Némelyikben magunkra ismervén, némelyikre előkészülvén, hiszem, hogy Isten készítgetett minket a keskeny ösvényen való járáshoz. Feltöltekezve, előés elkészítve jöhettünk vissza gyülekezetünkbe, ahonnan indultunk.
A táborozás alatt készített fotók gyülekezetünk honlapján elérhetők – www.frangepan.hu
Koroknai Tegez Ferenc
9. oldal
Gyülekezeti hírek
Szuperhősök kontra Ábrahám - beszámoló a napközis hittantáborról
A
mai gyermekvilágra jellemző, hogy tele van a gyermekek képzelete, ismerete hősökkel. Ezzel nem is lenne baj, hiszen példamutatásra, példaképekre szükség van. Csakhogy a mai kor olyan szuperhősöket produkál, akik repkednek, falon másznak, alakot váltanak, átbújnak a kulcslyukon is, mozdíthatatlan tárgyakkal dobálóznak, vagy megváltoztatják az alakjukat. Teljesen általános, elfogadott dolog az is, hogy nemcsak nézik filmeken, olvassák képregényekben a szuperhősök történetét, hanem okostelefonon és számítógépen folyton velük játszanak. Az pedig már teljesen természetes, hogy reggelente magukra veszik mindenféle ruhadarabon, reggeli közben ott vannak a műzlistálkán, és a gabonapelyhes dobozon, de napközben is ott vannak a tolltartón meg a matekfüzeten, és még éjjel is jelen vannak az ágyneműn, pizsamán. A szuperhősök már kicsi korukban a mindennapjaik részévé válnak, és valljuk meg, hogy mi szülőként ebben tökéletesen közreműködünk. Minden szülő szeretné, hogy a gyermeke felnőttként rendelkezzen majd a sikeres kapcsolatokhoz szükséges képességekkel. Valódi értékekre nevelni őket azonban csak valóságos helyzetekben, a családban, közösségben lehet. A virtuális világ szuperhősei nem tanítanak meg a társas viselkedéshez szükséges képességekre. Nehéz helyzetben vannak a mai pedagógusok, amikor klasszikus irodalmi és történelmi alakokat próbálnak bemutatni a gyermekeinknek, és példaképpé emelni a szemükben. Hasonló feladattal próbálkoztunk meg a napközis hittantáborban mi is, hitoktatók és lelkes segítőink. Ábrahám egy igazi hős - hangzott a tábor címe, jelmondata. 24 óvodás illetve alsós kisgyermek ismerkedett meg egy bibliai hőssel, Ábrahámmal. Négy történetben meséltük, játszottuk, dramatizáltuk el nekik Ábrahám életének egy-egy fontos eseményét. Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elindult az ismeretlen Kánaán földjére. Sokszor kell a gyermekeknek is olyan dolgot cselekedni, ami ismeretlen, számukra talán érthetetlen, az engedelmesség azonban nagyon fontos dolog. Ábrahám nem veszekedett Lóttal, hanem békében vált el, átengedve rokonának a látszólag sokkal ígéretesebb földet, legelőt, hiszen bízott az Úr ígéretében. Mennyire fontos a gyermekek életében is, hogy törekedjenek a békés megoldásra, és ne csak a saját boldogulásukat tartsák szem előtt, hanem másokét is. Ábrahám imádkozott az embertársaiért, kérte az Urat, ne pusztítsa el Sodoma város valamennyi lakóját. Megtanulták a gyermekek is, hogy lehet és kell is imádkozni egymásért.
Az Úr számára nincsen lehetetlen dolog: Ábrahámnak és Sárának idős korukra született meg a várva várt gyermekük. Ábrahám kitartóan bízott az Úr ígéretében, engedelmes volt, és örömmel tapasztalhatta meg, hogy beteljesednek az Úr ígéretei. A hit, a kitartás, a békességre való törekvés, a másokra figyelés, együttérzés - olyan tulajdonságok ezek, amelyek kiemelték Ábrahámot az emberek közül, hőssé tették őt. Milyen jó lenne, ha ezek a tulajdonságok a gyermekeink számára is a legfontosabbak lennének. Ábrahám példáját aranymondásokkal, dalokkal is bemutattuk, valamint rajzos és kézműves feladatokkal is szemléltettük a gyerekeknek. A tábor öt napja vidám hangulatban, sok játékkal, tevékenységgel telt. Örömmel tapasztaltuk a reggeli és a délutáni áhítatokon is, hogy mennyire figyelnek egymásra, imádkoznak a társaikért, akik éppen megbetegedtek, hiányoztak vagy szomorkodtak. Többször is megfogalmaztuk a hét során, hogy úgy érezzük magunkat, gyermekek és felnőttek együtt, mint egy nagy családban. Ennek az örömeit és áldásait azok a gyerekek is megtapasztalhatták, akiknek nincsen testvérük. Az utolsó napon a tábor végére meghívtuk a gyermekek családjait, és egy kis ízelítőt adtunk mindabból, amivel a héten foglalkoztunk. A gyerekek eljátszották a történeteket, elmondták a Bibliából tanult fontos igazságokat, elénekelték az Ábrahámról tanult énekeket. Pólót, füzetet, kirakót és más apróságokat vittek el magukkal, hogy emlékezzenek a táborra, az együtt töltött vidám napokra. Mi pedig reméljük, hogy a szívükben elvitték és megőrzik Ábrahám példáját, meglátva azt, hogy nem kellenek szuper, földöntúli képességek ahhoz, hogy valaki hőssé, követendővé váljon. Némediné Vajnai Márta
