ÉVES JELENTÉS 2004 AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BÍRÓSÁGA. Az Európai Közösségek Bírósága és Elsőfokú Bírósága tevékenységének áttekintése

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BÍRÓSÁGA

ÉVES JELENTÉS 2004

Az Európai Közösségek Bírósága és Elsőfokú Bírósága tevékenységének áttekintése

Luxembourg, 2005 www.curia.eu.int

Az Európai Közösségek Bírósága L-2925 Luxembourg Telefon: (+352) 4303-1 A Hivatal telexszáma: 2510 CURIA LU A Bíróság faxszáma: (+352) 4303-2600 A Sajtó- és Tájékoztatási Osztály faxszáma: (+352) 4303-2500

Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága L-2925 Luxembourg Telefon: (+352) 4303-1 Az Elsőfokú Bíróság faxszáma: (+352) 4303-2100

A Bíróság honlapja: http://www.curia.eu.int

Szerkesztés lezárva: 2005. január 21-én Az Európai Unióról további információk találhatók a következő internetcímen: http://europa.eu.int A bibliográfiai adatok a kiadvány végén szerepelnek. Luxembourg: Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala, 2005 ISBN 92-829-0757-0 © Európai Közösségek, 2005 A kiadvány csak a forrás megjelölésével sokszorosítható. Printed in Italy Fehér, klórmentes papírra nyomtatva

Bíróság

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Oldal Előszó Vassilios Skouris, a Bíróság elnöke.................................................................................5 I. Fejezet Az Európai Közösségek Bírósága A — A Bíróság fejlődése és tevékenysége 2004-ben ....................................................9 B — A Bíróság összetétele ..........................................................................................49 1. A Bíróság tagjai ...............................................................................................51 2. A Bíróság összetételének változásai 2004-ben ...............................................67 3. Protokoll szerinti sorrendek .............................................................................69 4. A Bíróság korábbi tagjai...................................................................................75 II. Fejezet Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága A — Az Elsőfokú Bíróság tevékenysége 2004-ben .....................................................79 B — Az Elsőfokú Bíróság összetétele ........................................................................131 1. Az Elsőfokú Bíróság tagjai.............................................................................133 2. Változások az Elsőfokú Bíróság összetételében 2004-ben...........................143 3. Protokoll szerinti sorrendek ...........................................................................145 4. Az Elsőfokú Bíróság korábbi tagjai ................................................................149

3

Tartalomjegyzék

Bíróság

III. Fejezet Találkozók és látogatások A — Hivatalos látogatások és rendezvények a Bíróságon és az Elsőfokú Bíróságon 2004-ben ..................................................................153 B — Tanulmányi látogatások a Bíróságon és az Elsőfokú Bíróságon 2004-ben .......157 C — Ünnepélyes ülések 2004-ben .............................................................................161 D — Látogatások és hivatalos rendezvényeken való részvételek 2004-ben .............163 IV. Fejezet Igazságügyi statisztikák A — A Bíróság igazságügyi statisztikái ......................................................................169 B — Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái ....................................................193

Egyszerűsített szervezeti ábra ....................................................................................211 A Bíróság elérhetőségei ..............................................................................................213

4

Előszó

A 2004. év bizonyára a legjelentősebb bővítés éveként fog bekerülni az Európai Unió történetébe. A bővítés hatással volt a Bíróság szervezetére és működésére is. Az, hogy a Bíróságra és az Elsőfokú Bíróságra tíz-tíz új bíró érkezett, valamint hogy körülbelül 50%-kal emelkedett az intézmény személyi állománya, önmagában elegendő annak érzékeltetésére, hogy ez a bővítés milyen kihívást jelentett a Bíróság számára. Az aprólékos előkészítés és különösen a személyzet kiemelkedő odaadása ugyanakkor lehetővé tette, hogy a rendelkezésére álló eszközök keretei között a Bíróság sikerrel tegyen eleget a kihívásnak. Az elmúlt év mindezeken felül lehetővé tette, hogy először mérjék fel azt, hogy a Nizzai Szerződés módosításai milyen hatással vannak a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság működésére. E módosításokhoz még számos belső intézkedés kapcsolódott, amelyeket a Bíróság munkamódszereinek javítása érdekében fogadtak el. Végül az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének felállítása is érdemes arra, hogy azt a 2004. évet meghatározó események közé soroljuk. Az olvasó ebben a jelentésben az intézmény e fordulópontot jelentő évben megvalósult fejlődéseinek bemutatását, valamint – miként az már hagyománnyá vált – a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság szorosan vett igazságszolgáltatási tevékenységének statisztikai adatokkal kiegészített ismertetését találja.

V. Skouris a Bíróság elnöke

I. Fejezet

Az Európai Közösségek Bírósága

Bíróság

Tevékenység

A — A Bíróság fejlődése és tevékenysége 2004-ben Vassilios Skouris, elnök Az éves jelentés első része összefoglaló módon mutatja be az Európai Közösségek Bíróságának 2004. évi tevékenységét. Először az intézmény ez évi fejlődését tekinti át, kiemelve a Bíróságot érintő intézményi változásokat, valamint a Bíróság belső szervezete és munkamódszerei fejlődésének bemutatását (1. pont). Ezt követően elemzi az intézmény munkaterhének növekedésévével, valamint az eljárások átlagos időtartamának alakulásával kapcsolatos statisztikákat (2. pont). Végül, mint minden évben, tárgykörönként ismerteti az ítélkezési gyakorlat lényegesebb fejlődési irányait (3. pont). 1. A Bíróság 2004. évi fejlődését alapvetően az Európai Unió bővítése és a bővítéssel járó, a Bíróságot érintő szervezeti változások határozták meg (1.1. alpont). Érdemes megvizsgálni a Bíróság bizonyos hatásköreinek az Elsőfokú Bírósághoz történt áttételét és a Közszolgálati Törvényszék felállítását (1.2. alpont), a Bíróságnak a munkamódszer hatékonyságának növelése érdekében hozott fontosabb határozatait (1.3. alpont), valamint a Bíróság alapokmányáról szóló jegyzőkönyv és az eljárási szabályzat módosításait (1.4. alpont). 1.1. Az Európai Unió bővítése a Bíróság számára mind igazságszolgáltatási, mind igazgatási területen nagy kihívást jelentett. Az intézménynek fel kellett vennie húsz új bírót és ezek kabinetjeit (tíz bíró a Bíróság, tíz az Elsőfokú Bíróság tagja lett), és elő kellett készítenie kilenc új hivatalos nyelv bevezetését. Gondoskodva arról, hogy a lehető legjobb feltételek között történjen meg a bővítés, a Bíróság már 2002 elején meghozott néhány intézkedést. Ezek közé tartozott az új kabinetek elhelyezésének megtervezése, a fordítószolgálat kilenc új nyelvi osztályának későbbi magját alkotó személyek felvétele, valamint a jövőbeni csatlakozások szempontjából a különböző osztályok igényeit felmérni hivatott ad hoc munkacsoport felállítása. A Bíróság számára a csatlakozás 2004. május 11-én vált valósággá, amikor az ünnepélyes ülésen sor került a Bíróság tíz új tagjának eskütételére. A Bíróság a 2004. május 12-i ünnepélyes ülésen ült össze először harminchárom bíró részvételével, amikor az Elsőfokú Bíróság kilenc új bírája letette az esküt. Így az Elsőfokú Bíróság új tagjai már a saját országuk bíráinak részvételével ülésező Bíróság előtt tették le az esküt. Az Elsőfokú Bírósághoz hasonlóan a Bíróság számára is 2004. július 7-e volt a bővítési folyamat utolsó állomása, amikor az Elsőfokú Bíróság tizedik bírája is esküt tett. Szervezeti szinten az új bírák érkezése egy új, öt bíróból álló tanács megalakítását tette szükségessé a Bíróságon. A Bíróságon így már három, öt-öt bíróból álló tanács (az első, a második és a harmadik tanács) és három, egyenként három bíróból álló tanács (a negyedik, az ötödik és a hatodik tanács) tevékenykedik. Minden egyes öt bíróból álló tanácsba nyolc bíró, míg a három bíróból álló tanácsokba hét bíró lett beosztva, akik az eljárási szabályzat rendelkezéseinek megfelelően meghatározott rotációs rend szerint üléseznek. Fontos megjegyezni, hogy az öttagú tanácsok elnökei nem tagjai a három bíróból álló tanácsoknak. Az új kabinetek megalakítása és elhelyezése gyorsan, nehézségek nélkül történt meg. Az új bírák munkatársai számára különböző képzési és információs előadásokat

9

Tevékenység

Bíróság

szerveztek, amelyek jelentősen megkönnyítették a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság munkájába történő beilleszkedésüket. Már közvetlenül hivatalba lépésüket követően minden új bíróra meghatározott számú ügyet osztottak. Az előzetes jelentéseket számos olyan ügyben ismertették, amelyekben már megtették a szóbeli előterjesztéseket, esetleg a főtanácsnoki indítványt is ismertették, sőt még ítéletet is hoztak. Az új bírák és munkatársaik gyors elhelyezkedése és beilleszkedése jelentős hatást gyakorolt a Bíróság statisztikáira (lásd 2.4. alpont). Nyelvi szempontból a bővítés kilenc új hivatalos nyelv bevezetését jelentette, ami kétségtelenül nagy kihívást jelentett a többnyelvű intézmény számára, és aminek eredményeképp a Bíróságnak 20 eljárási nyelven kell működnie, ami 380 lehetséges nyelvi kombinációt rejt magában. Az intézmény fordítói részlegének keretében kilenc új nyelvi osztályt hoztak létre, minden új nyelv számára egyet. A nyelvi osztályokon dolgozó személyek felvétele különösen eredményesen folyt le. 2004. december 31-re az új osztályok számára biztosított helyek 83%-át betöltötték. Ami az ítéletek új nyelven történő hozzáférhetőségét illeti, az első jelzések biztatóak: példaként lehetne említeni, hogy a 2004. december 16-án hozott ítéletek 85%-a a kihirdetés napján már rendelkezésre állt az új nyelveken. A bővítés hatása általános igazgatási szempontból is jelentős volt. Az intézmény személyi állománya megközelítőleg 50%-kal emelkedett 2004-ben. Külön erőfeszítéseket tettek a személyzet felvétele területén, valamint számos változtatást vittek végbe az intézmény szolgálatainak szervezetét és működését illetően; ezek felsorolása azonban meghaladná az éves jelentés kereteit. 1.2. A 2004. év másik jellemzője az Európai Unió igazságszolgáltatási rendszerének fejlődése volt. Egyrészt a Tanács a Bíróság alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 51. és 54. cikkének módosításáról szóló, 2004. április 26-i 2004/407/EK, Euratom tanácsi határozattal (HL L 132., 5. o.) bizonyos – addig a Bírósághoz tarozó – hatásköröket átruházott az Elsőfokú Bíróságra. Így az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe került azoknak a – tagállamok által előterjesztett – megsemmisítés iránti és intézményi mulasztás megállapítása iránti közvetlen kereseteknek az elbírálására, amelyek:  a Tanácsnak az állami támogatások területén hozott határozatai ellen;  a Tanácsnak a kereskedelempolitikai védintézkedésekre vonatkozó, saját rendelete alapján elfogadott jogi aktusai ellen;  a Tanácsnak a végrehajtási hatáskör gyakorlásakor elfogadott jogi aktusai ellen;  az Európai Központi Bank és a Bizottság jogi aktusai (kivéve a Bizottságnak az EK-Szerződés keretében megvalósuló megerősített együttműködésre vonatkozó jogi aktusait) ellen irányulnak.

10

Bíróság

Tevékenység

Az Elsőfokú Bíróságra e jogcímen áttett ügyek mennyiségi szempontból a Bíróság előtti ügyek megközelítőleg 5%-át teszik ki (2004-ben huszonöt, a Bíróság előtt folyamatban lévő ügyet tettek át az Elsőfokú Bíróságra). Másrészt a Tanács először élt a Nizzai Szerződés által bevezetett azon lehetőséggel, hogy bizonyos típusú keresetek első fokon történő elbírálására hatáskörrel rendelkező bírói különtanácsokat hozzon létre – azzal a feltétellel, hogy határozatukkal szemben az Elsőfokú Bírósághoz lehet fellebbezéssel élni. A Tanács a 2004. november 2-i 2004/752/EK, Euratom tanácsi határozat (HL L 333., 7. o.) elfogadásával létrehozta az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékét. Ez a Törvényszék, amelynek hatásköre az Európai Unió közszolgálatával kapcsolatos jogviták elbírálására lesz, a 2005. év folyamán fog megalakulni. A Közszolgálati Törvényszék felállítása döntő lépés a közösségi igazságszolgáltatás hatékonyságának javítása felé. Ez ugyanis jelentős mértékben tehermentesíti az Elsőfokú Bíróságot (évente az érkezett ügyek közel 20%-a kerül át a Törvényszékhez); és a Bíróság is mentesül az említett jogvitákban bejelentett fellebbezések (az érkezett ügyek közel 10%-a) elbírálása alól. 1.3. 2004 első hónapjaiban a Bíróság alapos vizsgálatot folytatott a munkamódszerek hatékonyságának javítása és az eljárások átlagos időtartama növekedésének megállítása érdekében. A vizsgálat eredményeként intézkedések egész sorát fogadták el, amelyeket 2004 májusától fokozatosan kezdtek alkalmazni. A legfontosabb intézkedések közé tartozik mindenekelőtt a Bíróság igazságszolgáltatási tevékenységeinek még szorosabb nyomon követése. E feladat megvalósítását külön erre a célra kifejlesztett számítástechnikai rendszer segíti. Ezenkívül a közvetlen keresetek és a fellebbezések vonatkozásában az írásbeli szakasz felgyorsítása érdekében a Bíróság úgy határozott, hogy a beadványok benyújtási határideje meghosszabbításának engedélyezési lehetőségét szigorúbban fogja elbírálni. Egyébként az előadó bírák által megfogalmazott tárgyalási jelentéseket ezentúl rövidebb formában és összefoglalószerűen kell elkészíteni; a jelentések így csak az ügy lényeges elemeit tartalmazzák majd. Abban az esetben, ha az eljárási szabályzat rendelkezései szerint nem kell tárgyalást tartani az ügyben, az előadó bírónak sem kell jelentést készítenie. A Bíróság alapokmányának 20. cikke szerint csak akkor kötelező ilyen jelentést készíteni, ha tárgyalást tartanak. Végül a Bíróság megvizsgálta az ítéletek Európai Bírósági Határozatok Tárában (EBHT) történő közzétételének gyakorlatát. E problematika középpontjában két tény áll. Egyrészt megállapították, hogy az EBHT terjedelme, amely 2002-ben meghaladta a 12 000 oldalt, 2003-ban pedig a 13 000 oldalt, komolyan veszélyeztetheti az ítélkezési gyakorlathoz való hozzáférést. Másrészt az EBHT-ban közzétett minden ítéletet szükségszerűen le kell fordítani az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelvére, ami a Bíróság fordítószolgálata számára nagy munkaterhet jelent. Figyelembe véve, hogy a közösségi jog fejlesztése szempontjából a meghozott ítéletek közül nem mindegyik bír azonos jelentőséggel, a Bíróság alapos elemzést követően úgy határozott, hogy a határozatoknak az Európai Bírósági Határozatok Tárában való közzétételével kapcsolatban szelektív megjelentetési politikát fogad el.

11

Tevékenység

Bíróság

Az első időszakban a közvetlen keresetekkel és a fellebbezésekkel kapcsolatos ítéletek közül már nem teszik közzé az EBHT-ban azokat, amelyeket három bíróból álló tanács vagy öt bíróból álló tanács hozott, és a Bíróság – alapokmánya 20. cikkének megfelelően – a főtanácsnok indítványa nélkül döntött az ügyben. Az ítélkező testületnek azonban továbbra is lehetősége lesz arra, hogy úgy döntsön, hogy kivételes körülmények esetén a határozat teljes szövegét vagy egyes részleteit mégis megjelenteti. Meg kell azonban jegyezni, hogy az EBHT-ban közzé nem tett határozatok szövege elektronikus formában, a rendelkezésre álló nyelv(ek)en továbbra is hozzáférhető lesz a nyilvánosság számára. Tekintettel arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utalások jelentős szerepet játszanak abban, hogy a közösségi jogot valamennyi tagállamban egységes módon értelmezzék és alkalmazzák, a Bíróság úgy határozott, hogy ezekre nem terjeszti ki az új gyakorlatot. A szelektív közzétételi politika elfogadását követően 2004-ben tisztán érezhető volt a Bíróság fordítószolgálata munkaterhének csökkenése. A szelektív közzététel 2004-ben megközelítőleg összesen 20 000 oldal megtakarítást eredményezett. 1.4. A Bíróságot az eljárások lefolytatása és a munkamódszerek tekintetében elvégzett elemzések arra késztették, hogy az eljárások időtartamának csökkentésére törekedve javaslatot tegyen eljárási szabályzata egyes rendelkezéseinek módosítására. E javaslatok, amelyek a Bíróság előtti eljárás különböző aspektusaira vonatkoznak, még mindig a Tanács előtt vannak, amely még nem hagyta jóvá őket. Egy – az eljárási szabályzat módosítására vonatkozó – határozatot mégis elfogadtak 2004ben. Figyelembe véve az új tagállamok csatlakozását, valamint a Bíróság alapokmányáról szóló jegyzőkönyvnek a nagytanácsot alkotó bírák létszámára vonatkozó rendelkezéseinek a Tanács általi módosítását, a Bíróság e körülményekhez igazította eljárási szabályzatának az említett ítélkező testület összetételére vonatkozó rendelkezéseit. Így a nagytanácsot ezentúl 13 bíró alkotja. 2. A változások – mint a Bíróság munkamódszerei hatékonyságának javítása érdekében elfogadott intézkedések, a Nizzai Szerződésnek a Bíróság működését érintő módosításainak végrehajtása, valamint a tíz új bíró bővítést követő érkezése – összeadódó hatása tisztán látható a Bíróság 2004. évi igazságügyi statisztikáiban. A statisztikák alapján a befejezett ügyek számának megközelítőleg 30%-os növekedése, a folyamatban maradt ügyek számának körülbelül 14%-os csökkenése és a Bíróság előtti eljárások időtartamának érzékelhető javulása mutatható ki. A Bíróság 2004-ben 603 ügyet fejezett be (nettó szám, figyelembe véve az egyesítéseket). A befejezett ügyek közül 375-öt ítélettel fejeztek be, míg 226-ban végzést hoztak. Ezek a számok érzékelhetően növekedtek az előző évhez képest (455 befejezett ügy). A Bíróságra 531 új ügy érkezett (2003-ban 561 ügy, bruttó számok). A 2004. év végén folyamatban maradt ügyek száma eléri a 840-et (bruttó szám), míg 2003-ban ez a szám 974 volt. Az eljárások időtartamának az utóbbi években megfigyelt növekvő tendenciájában 2004ben hirtelen fordulat következett be. Az előzetes döntéshozatalra utalásokkal kapcsolatban 2004-ben az eljárás időtartama megközelítőleg 23 hónap volt, a 2003-as körülbelüli 25 hónappal szemben. A közvetlen keresetek vonatkozásában ez az időtartam a 2003. évi

12

Bíróság

Tevékenység

25 hónapról 2004-ben 20 hónapra csökkent. A fellebbezések elintézésének átlagos időtartama 21 hónap volt (2003-ban még 28 hónap). Az előző évhez hasonlóan, egyes ügyek elintézésének gyorsítása érdekében a Bíróság 2004-ben is változatosan alkalmazta a rendelkezésre álló különböző eszközöket (soron kívüli elbírálás, gyorsított eljárás, egyszerűsített eljárás és a főtanácsnok indítványa nélküli döntéshozatal). A Bíróság már harmadik alkalommal járt el az eljárási szabályzat 62a. és 104a. cikkében meghatározott gyorsított eljárás szabályai szerint, ezúttal azonban egy közvetlen kereset kapcsán (C-27/04. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben 2004. július 13-án hozott határozat, EBHT 2004., I-6649.0. lásd 3.11. pont). Mivel ez a jogintézmény lehetővé teszi, hogy bizonyos eljárási lépéseket mellőzzenek, az ítéletet az ügy érkezésétől számítva kevesebb mint hat hónap alatt meg lehet hozni. Tizenkét másik ügyben is kérték a gyorsított eljárás lefolytatását, ezeknél azonban nem teljesültek az eljárási szabályzat által előírt rendkívüli sürgősséget indokoló feltételek. Az új gyakorlatnak megfelelően a gyorsított eljárás iránti kérelmeket indokolt végzéssel a Bíróság elnöke utasítja el, vagy ő ad helyt azoknak. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett bizonyos kérdésekre adott válasz kapcsán a Bíróság rendszeresen alkalmazta az eljárási szabályzat 104. cikkének (3) bekezdésében meghatározott egyszerűsített eljárást. E rendelkezés alapján huszonkét végzést hoztak. A Bíróság gyakran alkalmazta azt az Alapokmány 20. cikke által biztosított lehetőséget is, hogy a főtanácsnok indítványa nélküli hozzon döntést, ha az ügy nem érint új jogi kérdést. Fontos jelezni, hogy a 2004-ben kihirdetett ítéletek mintegy 30%-át főtanácsnoki indítvány mellőzésével hozták meg. Ami az ügyeknek a Bíróság különböző ítélkező testületei közötti elosztását illeti, megemlítendő, hogy a 2004-ben befejezett ügyek majdnem 11%-át a Bíróság teljes ülései (teljes ülés, nagytanács, régebbi teljes ülések), 60%-át az öt bíróból álló tanácsok, míg 29%-át a három bíróból álló tanácsok tárgyalták. Megállapítható, hogy az öt bíróból álló tanácsok által tárgyalt ügyek száma folyamatosan emelkedik (2002-ben a befejezett ügyek 50%-a, 2003-ban a befejezett ügyek 55%-a). Ily módon a Bíróságra érkező ügyek tárgyalása tekintetében az öt bíróból álló tanácsok válnak az általános ítélkező testületté. A három bíróból álló tanácsok által tárgyalt ügyek számának érzékelhető növekedése szintén említést érdemel (2003-ban a befejezett ügyek 20%-a). A 2004-es ítélkezési év statisztikai adataival kapcsolatos egyéb információkat e jelentés IV. fejezete tartalmazza. 3. Az éves jelentésben mindenképpen a Bíróság igazságügyi tevékenységével szeretnénk kiemelten foglalkozni. Ez a pont a következő tárgykörök szerint ismerteti az ítélkezési gyakorlat lényegesebb fejlődési irányait: intézményi jog (3.1. alpont); európai polgárság (3.2. alpont); az áruk szabad mozgása (3.3. alpont); a munkavállalók szabad mozgása (3.4. alpont); a szolgáltatásnyújtás szabadsága (3.5. alpont); a tőke szabad mozgása (3.6. alpont); versenyszabályok (3.7. alpont); védjegyjog (3.8. alpont); a jogszabályok közelítése (3.9. alpont); szociális jog (3.10. alpont); gazdaság- és monetáris politika (3.11. alpont).

13

Tevékenység

Bíróság

Ez a válogatás a Bíróság által a 2004. évben hozott 603 ítélet és végzés közül csak 34-et emel ki. Ezeket a határozatokat ugyanakkor kimerítőbb részletességgel ismertetjük, mint tettük azt a Bíróság korábbi éves jelentéseiben. Noha a választás kiterjed azokra a nagyobb jelentőségű ítéletekre, amelyekben főtanácsnoki indítványok születtek, terjedelmi okokból ezek az indítványok – bármily fontosak legyenek is az ügy lényegének megértéséhez – nem szerepelnek a jelentésben. A Bíróság összes – az Európai Bírósági Határozatok Tárában közzétett – ítéletének, véleményének és végzésének teljes szövege, valamint a főtanácsnoki indítványok teljes szövege hozzáférhető a világhálón a Bíróság honlapján (www.curia.eu.int), illetve az Európa-honlapon (www.europa.eu.int/eur-lex), a Közösség valamennyi hivatalos nyelvén. Az összetévesztések elkerülése végett és az olvasás megkönnyítése érdekében ez a jelentés, hacsak nincs ellenkező utalás, az Európai Unióról szóló szerződésnek és az EK-Szerződésnek az Amszterdami Szerződés által megállapított számozását veszi alapul. 3.1. Az alkotmányos vagy intézményi hatással rendelkező ügyek közül négyet érdemes megemlíteni: egyik a Közösség és a harmadik államok közötti nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozik, a másik három a közösségi jognak a tagállamok hatóságai által történő alkalmazásával és betartásával kapcsolatos. A C-233/02. sz. Franciaország kontra Bizottság ügyben 2004. március 23-án hozott ítéletében (EBHT 2004., I-2759. o.) a Bíróság elutasította Franciaországnak azon jogi aktus megsemmisítése iránti keresetét, amellyel a Bizottság megkötötte az Egyesült Államokkal a WTO/TBT-megállapodás hatálya alá tartozó árukra vonatkozó technikai szabályozások elfogadása során a két fél közötti szabályozási együttműködés javítását és a harmadik személyekkel szembeni átláthatóság elősegítését célzó iránymutatásokról szóló megállapodást (az árukereskedelem technikai akadályairól szóló „WTO-megállapodás”). A francia kormány fő érve szerint a Bizottság iránymutatások formájában egyedül kötött meg egy kötelező erejű nemzetközi megállapodást, pedig ilyen megállapodás megkötése – az EK-Szerződés 300. cikke alapján – a Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik. A Bizottság ezzel szemben azt állítja, hogy az iránymutatások nem rendelkeznek kötelező erővel, és önmagában ez a körülmény elegendő ahhoz, hogy felruházza őt az elfogadásukhoz szükséges hatáskörrel. A Bíróság válasza árnyalt. Elutasítja a francia kormány érvelését anélkül, hogy teljes mértékben igazat adna a Bizottságnak. Az a körülmény, hogy egy jogi aktus, mint például jelen esetben az eljárás tárgyát képező iránymutatások, nem rendelkezik kötelező erővel, nem elegendő ahhoz, hogy a Bizottságot felruházza az aktus elfogadásához szükséges hatáskörrel. A Bíróság pontosítása szerint: „Egy ilyen jogi aktus elfogadásában szerepet játszó körülmények meghatározása megköveteli, hogy, mivel jelen esetben az árukereskedelemben a technikai akadályok létezésével összefüggő feszültségek veszélyének csökkentését célzó jogi aktusról van szó, vegyék figyelembe a közös kereskedelempolitika területén a Szerződés által kialakított hatáskörmegosztást és intézményi egyensúlyt” (40. pont). A kötelező erő hiánya tehát nem olyan kizárólagos kritérium a hatáskör megállápításához, amely lehetővé tenné a Bizottság számára, hogy az iránymutatásokhoz hasonló jogi aktusokat fogadjon el. A Szerződés által az érintett területen kialakított

14

Bíróság

Tevékenység

hatáskörmegosztást és intézményi egyensúlyt is figyelembe kell venni. A Bíróság ezt követően pontosítja, hogy a felek szándéka „a döntő szempont annak meghatározásánál, hogy az iránymutatások rendelkeznek-e kötelező erővel, vagy sem” (42. pont). A Bíróság az elvégzett szövegelemzést követően arra a következtetésre jut, hogy jelen esetben az iránymutatások nyilvánvalóan nem rendelkeznek kötelező erővel, és ebből logikusan következik, hogy nem terjed ki rájuk az EK-Szerződés 300. cikke. A Bíróság tehát csak konkrét vizsgálat alapján – azaz a jogi aktust a saját összefüggéseiben vizsgálva – tudta meghatározni a szóbanforgó megállapodás megkötésére hatáskörrel rendelkező intézményt. A C-453/00. sz. Kühne és Heitz ügyben 2004. január 13-án hozott ítéletben (EBHT 2004., I-837. o.) a College van Beroep voor het bedrijfsleven (Hollandia) a baromfi húsok tarifális besorolására, valamint az exportáló számára az ebből eredő export-visszatérítések összegének meghatározására vonatkozó jogvita keretében azt a kérdést terjesztette a Bíróság elé, hogy a közösségi jog – és nevezetesen az EK 10. cikkben meghatározott közösségi hűség elve – kötelez-e arra egy igazgatási szervet, hogy visszavonja a már jogerőre emelkedett határozatát, hogy ezzel biztosítsa a – valamely későbbi előzetes döntés fényében értelmezett – közösségi jog teljes érvényesülését. A Kühne & Heitz NV hollandiai székhelyű társaság 1986 decemberétől 1987 decemberéig bizonyos mennyiségű baromfiaprólékot exportált harmadik országokba, és a baromfihúsaprólékra vonatkozó export-visszatérítés kedvezményében való részesülés érdekében különböző nyilatkozatokat tett a holland vámhatóságoknál. Ezeket az árukat mint a közös vámtarifa bizonyos alszámai alá tartozó árukat jelentette be. A Productschap e nyilatkozatok alapján engedélyezte az adott vámtarifaalszámnak megfelelő export-visszatérítést, és az exportáló társaságnak megfizette az ennek megfelelően járó összeget. A kivitt termékek jellegének ellenőrzését követően a Produktschap az árukat másik vámtarifaalszámba sorolta át, aminek következményeként bizonyos összeg visszatérítésére kötelezte az exportáló társaságot. Miután a visszatérítési kötelezettség elleni kifogását elutasították, a társaság fellebbezést nyújtott be a határozattal szemben a College van Beroep voor het bedrijfslevenhez. A fellebbezését ez az intézmény 1991-ben anélkül utasította el, hogy szükségesnek ítélte volna, hogy a Bírósághoz forduljon előzetes döntéshozatali kérelem tárgyában; mindezt azzal indokolva, hogy a kérdéses áru nem tartozik az exportáló nyilatkozatában megjelölt vámtarifaalszám szerinti „combok” fogalma alá. A Bíróságnak a holland bíróság megoldásával ellentétes későbbi ítélkezési gyakorlatára támaszkodva (C-151/93. sz. Voogd Vleesimport en -export ügyben 1994. október 5-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-4915. o.]) az exportáló igényelte a tőle megtagadott visszatérítés kifizetését; és a bíróság, amely a kérelmet ismételten elutasító közigazgatási határozat ellen előterjesztett fellebbezést tárgyalta, a korábbiakban ismertetett kérdést terjesztette a Bíróság elé. A Bíróság mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy mivel a közösségi jog betartása valamennyi tagállami hatóságra nézve kötelező, továbbá az értelmező ítéletek visszaható hatállyal bírnak, az előzetes döntéshozatalra utalással kapcsolatban értelmezett közösségi jogi szabályt valamennyi tagállami szervnek alkalmaznia kell hatáskörének

15

Tevékenység

Bíróság

keretében, még akkor is, ha az adott jogviszonyok a Bíróság értelmezési kérelmet elbíráló ítéletének meghozatala előtt alakultak ki. Ami e kötelezettség tiszteletben tartását illeti: habár a nemzeti határozat még azelőtt jogerőre emelkedett, hogy a Bíróság előzetes döntéshozatal tárgyában hozott ítéletének fényében felülvizsgálták volna, a Bíróság szerint figyelembe kell venni a közösségi jog általános elvei közé tartozó jogbiztonság elvét. Jelen esetben a Bíróság megtalálta az általa hivatkozott két feltétlen kötelezettség közötti megfelelő középutat, megállapítva először, hogy a holland jog lehetővé teszi a közigazgatási szerv számára, hogy megváltoztassa a jogerőre emelkedett közigazgatási határozatát; másodszor, hogy ez a határozat csak olyan nemzeti bírósági ítélet meghozatalát követően emelkedett jogerőre, amelynek határozataival szemben kizárt a bírósági jogorvoslat lehetősége; harmadszor, hogy ez az ítélet a közösségi jog olyan értelmezésén alapult, amelyet a Bíróság későbbi ítélete hatályon kívül helyezett, és amelyet anélkül vettek figyelembe, hogy az EK 234. cikk (3) bekezdésében meghatározott feltételek szerint előzetes döntéshozatal érdekében a Bírósághoz fordultak volna; végül, hogy az érintett haladéktalanul a közigazgatási szervhez fordult, miután tudomást szerzett e joggyakorlatról. Az adott ügy tényeit minősítve a Bíróság kimondta, hogy ilyen körülmények között az erre irányuló kérelemmel megkeresett közigazgatási szerv – az EK 10. cikkéből származó együttműködés elvének alkalmazásával – köteles felülvizsgálni az alapügyben hozott, jogerőre emelkedett közigazgatási határozatot annak érdekében, hogy figyelembe vegye a vonatkozó rendelkezésnek a Bíróság által időközben kialakított értelmezését. A C-239/03. sz. Bizottság kontra Francia Köztársaság ügyben 2004. október 7-én hozott ítéletben (EBHT-ban még nem tették közzé), felrótták Franciaországnak, hogy nem fogadta el a „Benei-tó elhúzódó és jelentős szennyezése elleni fellépést, valamint a szennyezés csökkentését, illetve megelőzését szolgáló megfelelő intézkedéseket” (88. pont). E tó vízi környezetének erős pusztulása, amelyet lényegében egy vízerőmű hulladékanyag-kibocsátása okoz, arra késztette a Bizottságot, hogy a Földközi-tenger szennyezés elleni védelmével kapcsolatos, Barcelonában 1976. február 16-án aláírt egyezmény, illetve az Athénban 1980. május 17-én aláírt jegyzőkönyv megsértése miatt a Bírósághoz forduljon. A Bíróságnak először saját hatáskörének kérdésében kellett állást foglalnia. A 12/86. sz. Demirel ügyben 1987. szeptember 30-án hozott ítélettel (EBHT 1987., 3719. o.) kialakított ítélkezési gyakorlatot folytatva a Bíróság emlékeztet arra, hogy „a Közösség, a tagállamok és a harmadik országok által megkötött vegyes megállapodásoknak ugyanaz a státusza a közösségi jogrendszerben, mint a tisztán közösségi megállapodásoknak, mivel olyan rendelkezésekről van szó, amelyek a Közösség hatáskörébe tartoznak. A közösségi intézmények által megkötött megállapodásból származó kötelezettségeket betartva a tagállamok a közösségi rendben a Közösséggel szemben fennálló kötelezettségeiknek tesznek eleget, és a Közösség vállalja a felelősséget a megállapodás megfelelő végrehajtásáért” (25. és 26. pont). A jelen ügyben ezt az érvelést alkalmazva a Bíróság megjegyzi, hogy ezek a vegyes megállapodások a közösségi jog által széles körben lefedett területekre vonatkoznak, így a környezetvédelemre is. E tényből következően a vegyes megállapodások végrehajtása közösségi hatáskörbe tartozik. Ebből a szempontból

16

Bíróság

Tevékenység

közömbös, hogy a kereset tárgyára vonatkozó közösségi szabályozás egyáltalán nem létezik. A Bíróság ennek az érvelésnek az eredményeként megállapítja, hogy hatáskörrel rendelkezik e nemzetközi megállapodások alkalmazásának elbírálására. A Bíróság ezt követően folytatatta az ügy érdemi elemzését. Az eljárás tárgyát képező megállapodások szövegelemzése alapján a Bíróság megjegyzi, hogy „a szerződő feleket különösen szigorú kötelezettség terheli” tudniillik az, hogy az adott területen „megfelelő intézkedésekkel” „szigorúan csökkenteni kell” a szárazföldi eredetű szennyeződést (50. pont). Az, hogy más környezetszennyező források is léteznek, mint például a tóparti területek iparosítása vagy a települések népességnövekedése, nem kérdőjelezi meg az erőmű tevékenységének betudható szárazföldi eredetű szennyeződések létét. Ettől kezdve a Bíróság feladata az volt, hogy megvizsgálja, hogy a francia hatóságok – a szárazföldi eredetű szennyeződés csökkentésének rájuk vonatkozó közösségi kötelezettségeit illetően – megfelelően léptek-e fel. Ebben a keretben a Bíróság megállapította, hogy a vízerőmű által a tóba engedett lágyvíz és iszap mennyisége – a csökkentésük érdekében hozott hatósági intézkedések ellenére – valóban rendkívül nagy. Ráadásul a kibocsátás végzetes hatásai közismertek; önmagában ez a körülmény is a hatóságok által megtett intézkedések elégtelen voltáról tanúskodik. A Bíróság e minden körülményre kiterjedő elemzés eredményeként úgy ítélte meg, hogy a hatóságok tevékenysége nem megfelelő, következésképpen Franciaország kötelezettségszegését állapította meg. A C-60/02. sz. X ügyben 2004. január 7-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-651. o.) kapcsán felmerült a közösségi jog megsértésének nemzeti bíró által történő szankcionálásának problémája. A Rolex társaság, amely számos óramárka tulajdonosa, 2000 novemberében Ausztriában bírósági vizsgálatot kért X ellen, miután a Rolex védjegyjogait sértő, hamisított órákat fedeztek fel, amelyeket ismeretlen személyek megpróbáltak Olaszországból Lengyelországba szállítani. A Rolex az áruk lefoglalását és az eljárás eredményeként azok megsemmisítését kérte. A Tommy Hilfiger, a Gucci és a Gap 2001 júliusában szintén bírósági vizsgálat megindítását kérte olyan Kínából származó utánzatokkal kapcsolatban, amelyeket Szlovákiában akartak picra dobni. Az eljáró osztrák bíróság a következő problémával találta szembe magát: az osztrák büntetőeljárási törvénykönyv alapján indítandó bírósági vizsgálat feltétele az, hogy a sérelmezett magatartás bűncselekmény legyen. Az osztrák bíróság szerint a védjegyoltalomról szóló nemzeti törvény csak hamisított áru behozatalát vagy kivitelét nyilvánítja bűncselekménynek, az ország területén történő egyszerű átszállítását azonban nem. Az említett bíróság e törvénynek a 3295/94 rendelettel1 (amely rendelet álláspontja szerint kiterjed az egyszerű átszállításra is) való összeegyeztethetőségével kapcsolatban terjesztett kérdést a Bíróság elé. A Bíróság bevezetőként megerősítette a következő feltevést: a rendelet a két harmadik állam között szállított, de valamely tagállamban annak vámhatóságai által ideiglenesen visszatartott árukra is alkalmazandó. Mindezeken felül pontosította, hogy a rendelet alkalmazási köre nem függ annak a nemzeti eljárásnak a jellegétől (polgári, büntető vagy 1

Az 1999. január 25-i 241/1999/EK tanácsi rendelettel (HL 1999., L 27., 1. o.) módosított, a hamisított és kalóz áruk szabad forgalomba bocsátását, kivitelét, újrakivitelét vagy felfüggesztő eljárás alá vonását tiltó intézkedések megállapításáról szóló, 1994. december 22-i 3295/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994., L 341., 8. o.).

17

Tevékenység

Bíróság

közigazgatási), amelynek során értelmezése felmerült. Egyebekben a Bíróság megállapította, hogy a védjegyoltalomról szóló törvény értelmezése nem egységes. Az osztrák kormány és a panaszt tevő társaságok vitatják a kérdést előterjesztő bíróság által adott értelmezést: szerintük az osztrák törvény az egyszerű átszállítást is bünteti. A Bíróság rámutat arra, hogy ez a nemzeti jog értelmezésére vonatkozik, amely azonban nem a Bíróság, hanem a nemzeti bíró feladata. Ha a nemzeti bíró azt állapította meg, hogy a nemzeti rendelkezések, a rendelettel ellentétben, nem rendelik büntetni az egyszerű átszállítást, akkor az ő feladata lenne, hogy nemzeti jogát a közösségi jog által kijelölt határok között, a közösségi norma által meghatározott eredmény elérése érdekében értelmezze, és hogy jelen esetben alkalmazza a hamisított áruknak az ország területén történő átszállítására a nemzeti jog által más jogsértésekre alkalmazni rendelt polgári jogi szankciókat, amennyiben azok hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek. A Bíróság ugyanakkor megjegyezte, hogy a közösségi joggal összhangban álló értelmezés elvének a büntetőjog területén történő alkalmazása sajátos problémát vet fel. Ennek az elvnek a korlátai, szerinte, a jog általános elveiben rejlenek. Mivel a 3295/94 rendelet felruházza a tagállamokat arra, hogy szankcionálják az általa tiltott magatartásokat, a rendeletre is ki kell terjeszteni a Bíróság által az irányelvek kapcsán kialakított ítélkezési gyakorlatot, amely szerint ezeknek nem lehet saját, a végrehajtásuk érdekében a tagállam által elfogadott belső jogszabálytól független, a rendelkezéseiket megsértő személyek büntetőjogi felelősségének megállapítását vagy súlyosítását eredményező hatásuk. A Bíróság így arra a megállapításra jutott, hogy ha a kérdést előterjesztő bíróság szerint az osztrák jog nem tiltja a hamisított áruk egyszerű átszállítását, akkor a büntetések törvényességének elve – mint a közösségi jog általános elve – megtiltja a büntetőjogi szankció alkalmazását ilyen magatartásra, és mindez akkor is érvényes, ha a nemzeti jog megsérti a közösségi jogot. 3.2. Az európai polgárság és ennek hatása állt két ügy középpontjában A C-224/02. sz. Pusa-ügyben (2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5763. o.]) a Korkein oikeus előzetes döntéshozatal iránti kérdést terjesztett elő az EK 18. cikk értelmezésével kapcsolatban. Az előterjesztett kérdés alapjául szolgáló jogvitában Pusa, egy Finnországban rokkantnyugdíjban részesülő finn állampolgár, állt szemben saját kölcsönös egészségbiztosítási pénztárával, a Szövetkezeti bankok kölcsönös egészségbiztosítási pénztárával; a jogvita tárgya azon összeg meghatározása volt, amelynek erejéig az egészségbiztosítási pénztár az érintett által felhalmozott adósság behajtása érdekében jogosult lett volna lefoglalni az érintett finnországi nyugdíjának egy részét. A végrehajtásról szóló finn törvény úgy rendelkezik, hogy a jövedelem egy része mentes a végrehajtás alól; ezt a részt a törvényes jövedelemforrásból a Finnországban adó címén történt levonások után fennmaradó összeg alapján számolják ki. Jelen esetben a probléma abban rejlett, hogy az érintett Spanyolországban lakik, ott adóalany, és a kettős adóztatás elleni egyezmény rendelkezéseinek megfelelően Finnországban tőle semmilyen jövedelemforrásnál nem vonhatnak le adót. Az érintett nyugdíjának lefoglalható részét következésképpen a bruttó – szükségszerűen magasabb – összeg alapulvételével számolták ki, ami nem történhetett volna meg, ha az érintett Finnországban lakott volna. A finn Legfelsőbb Bíróság lényegében azt kérdezte a Bíróságtól, hogy az ilyen helyzet összeegyeztethető-e az EK-Szerződés által az Európai Unió polgárai számára biztosított tartózkodási és mozgásszabadsággal.

18

Bíróság

Tevékenység

Emlékeztetve egyrészt arra, hogy az uniós polgári jogállás célja az, hogy a tagállamok állampolgárai számára az alapvető jogállás legyen, másrészt arra, hogy az uniós polgár számára valamennyi tagállamban ugyanazt a jogi bánásmódot kell biztosítani, mint amelyet ezen államok ugyanilyen helyzetben lévő saját polgáraik számára biztosítanak, a Bíróság megállapította egyfelől, hogy ha a végrehajtásról szóló finn törvényt úgy kell értelmezni, hogy az semmilyen módon nem teszi lehetővé az érintett által Spanyolországban fizetett adó beszámítását, akkor az így létrejött eltérő bánásmód biztos és elkerülhetetlen következménye az, hogy az érintett személy hátrányt szenved az EK 18. cikkben biztosított szabad mozgásra és szabad tartózkodásra vonatkozó jogának gyakorlása miatt. A Bíróság másfelől úgy vélte, hogy a lakóhely szerinti tagállamban esedékes adó beszámításának kizárása – amennyiben az adó behajtható, és az adó mértéke megfelel az adós rendelkezésére álló forrásainak – nem igazolható sem a hitelezőnek a hitel behajtásához fűződő jogai megóvásának, sem az adósnak a törvényben biztosított létszükségleti minimumot kielégítő jövedelemhez való joga megóvásának jogszerű célja szempontjából. Ezért a Bíróság, a finn Legfelsőbb Bíróság által előterjesztett kérdésre válaszul kimondta, hogy „elvben ellentétes a közösségi joggal az olyan tagállami szabályozás, amelynek alapján egy adósnak ezen államban rendszeresen folyósított járadék lefoglalható részét úgy határozzák meg, hogy a járadékból levonják az adott országban fizetendő jövedelemadó alapján levont járulékot, és amely semmilyen módon nem teszi lehetővé a járadék lefoglalható részének meghatározásánál annak az adónak a beszámítását, amelyet a járadék jogosultjának a lakóhelye szerinti államban e járadék után később kell fizetnie” (48. pont). A Bíróság álláspontja szerint „azonban az ilyen nemzeti szabályozás nem ellentétes a közösségi joggal, ha lehetővé teszi az ilyen beszámítást, még ha feltételként előírja is, hogy az adósnak igazolnia kell, hogy a lakóhelye szerinti államban a járulékát terhelő adó címén egy meghatározott összeget ténylegesen kifizetett, vagy megszabott határidőn belül ki kell fizetnie”. A Bíróság ugyanakkor pontosította, hogy ez csak akkor van így, „amennyiben először is, az említett jogi szabályozásból világosan kitűnik az érintett adósnak egy ilyen beszámításhoz való joga; másodszor: e beszámítás végrehajtásának módjai képesek az érintettnek biztosítani azt a jogot, hogy éves alapon megkapja járadéka lefoglalható részének kiigazítását ugyanolyan mértékben, mintha ezt az adót a jogi szabályozást megalkotó tagállamban a jövedelemforrásnál vonták volna le; és harmadszor: e végrehajtási szabályok nem járnak olyan hatással, amely lehetetlenné tenné, vagy túlzottan megnehezítené e jog gyakorlását” (48. pont). A C-200/02. sz. Zhu és Chen ügyben (2004. október 19-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé]), a Chen házaspár – mindketten kínai állampolgárok és van egy Kínában született gyermekük – felmérte, hogy második gyermek utáni vágyuk ellentétes a Kínai Népköztársaság által folytatott „egyetlen gyermek” elnevezésű születésszabályozási politikával. Ezért elhatározták, hogy a feleség külföldön fog szülni. A házaspár második gyermeke így Belfastban, Észak-Írországban jött világra 2000 szeptemberében. A születési hely megválasztása nem volt véletlen: az ír jog minden Írország szigetén (tehát akár az Ír Köztársaság határain kívül) született személy számára lehetővé teszi az ír állampolgárság megszerzését. Így a gyermek is megkapta az ír állampolgárságot. Az Egyesült Királyságban alkalmazandó jogi szabályozás által meghatározott feltételeket azonban nem teljesítette, ezért nem kapta meg a brit állampolgárságot. A szülés után Chen asszony gyermekével Cardiffban – Walesben – telepedett le, ahol hosszú távú tartózkodási engedély iránti kettős kérelmet terjesztett elő, amely kérelmet elutasították. A fellebbviteli hatóság ezen elutasítás

19

Tevékenység

Bíróság

jogszerűségéről kérdezi a Bíróságot, kiemelve, hogy anya és gyermeke tudnak gondoskodni saját szükségleteikről, nem függnek állami alapoktól, és minden valószínűség szerint nem is fognak, és van egészségbiztosításuk. Az a körülmény, hogy az ügy tényei egy kisgyermekre vonatkoznak, lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy először a következőt állapítsa meg. Az, hogy valaki jogosult az EK-Szerződés és a másodlagos jog által a személyek szabad mozgása területén biztosított jogra, nem feltételezi – mondja ki a Bíróság –, hogy az érintett elérje a jogképességhez, azaz a fenti jogok önálló gyakorlásához szükséges életkort. Mindezeken felül e jogok gyakorlását nem lehet minimális életkori feltételhez kötni. A gyermek tartózkodási jogát illetően a Bíróság emlékeztet az EK 18. cikkéhez kapcsolódó közvetlen hatályra. A gyermek, már csak tagállami állampolgársága, következésképpen uniós polgársága alapján is érvényesítheti e rendelkezéssel megerősített tartózkodási jogát. Figyelemmel kell lenni ugyanakkor azokra a korlátozásokra és feltételekre, amelyek fenntartása mellett ez a jog elismerhető, különösen a 90/364 irányelv 1. cikkének (1) bekezdésére2, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy megköveteljék az érdekeltektől azt, hogy egészségbiztosítással és elegendő anyagi fedezettel rendelkezzenek. A Bíróság megállapítja, hogy jelen esetben teljesülnek ezek a feltételek. Pontosítja, hogy nincs relevanciája annak a ténynek, hogy a gyermek részére az elegendő anyagi fedezetet édesanyja biztosítja, és nem ő maga rendelkezik azzal: az elegendő anyagi fedezet feltételéhez nem lehet hozzákapcsolni ezen anyagi fedezet eredetére vonatkozó többletkövetelményt. Végül, ami azt a tényt illeti, hogy Chen asszony Írországba utazásának az volt a kizárólagos célja, hogy gyermeke megszerezze valamely tagállam állampolgárságát, és hogy ezután a gyermek és saját maga az Egyesült Királyságban állandó tartózkodási engedélyhez juthasson, a Bíróság megjegyzi, hogy az állampolgárság megszerzése és elveszítése feltételeinek meghatározása a tagállamok hatáskörébe tartozik. Egy tagállam nem korlátozhatja valamely másik tagállam által nyújtott állampolgárság hatásait oly módon, hogy a tagállam – a Szerződés által szabályozott alapvető szabadságok gyakorlásának tekintetében – további feltételt ír elő az állampolgárság elismeréséhez. Az anya tartózkodási jogával kapcsolatban a Bíróság megjegyzi, hogy a 90/364 irányelv tartózkodási jogot biztosít a tartózkodási jog jogosultjának „eltartott” egyenesági felmenője számára, ami azt feltételezi, hogy a tartózkodási jog jogosultja biztosítja a családtag eltartását. A Bíróság megjegyzi, hogy jelen esetben éppen fordított a helyzet. Chen asszony nem minősíthető gyermeke „eltartott” felmenőjének. Ellenben, ha az EK 18. cikk és a 90/364 irányelv alapján elismerik a gyermek tartózkodási jogát, akkor a szülőtől, aki a gyermek gondviselője, nem lehet megtagadni azt, hogy gyermekével együtt a fogadó tagállamban tartózkodjék, hiszen ez minden hatékony érvényesüléstől megfosztaná a gyermek tartózkodási jogát. 3.3. Az áruk szabad mozgása területén a Bíróság többek között az élelmiszerek összetételére és a táplálékkiegészítőkre vonatkozó nemzeti jogi szabályozásokkal, valamint az italok csomagolására vonatkozó jogi szabályozásokkal foglalkozott.

2

20

A tartózkodási jogról szóló,1990. június 28-i 90/364/EGK tanácsi irányelv (HL 1990., L 180., 26. o.).

Bíróság

Tevékenység

A C-95/01. sz. Greenham és Abel ügyben (2004. február 5-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-1333. o.]), a párizsi Tribunal de grande instance (Franciaország), amely előtt egy élelmiszerkereskedő társaság ügyvezetőtársa ellen indítottak büntetőeljárást, az EK 234. cikk alkalmazásával azt a kérdést terjesztette a Bíróság elé, hogy egy tagállam előzetes engedély nélkül megtilthatja-e valamely másik tagállamban jogszerűen előállított és forgalomba hozott élelmiszerek saját területén történő forgalmazását arra hivatkozva, hogy azok olyan tápanyagokat tartalmaznak, amelyek emberi élelmiszerhez történő hozzáadását a nemzeti szabályozás nem engedélyezi, valamint olyan vitaminokat, amelyek mennyisége meghaladja az ajánlott napi bevitelt, sőt még túl is lépi a nemzeti szinten meghatározott biztonsági határokat. A Bíróság, miután megállapította, hogy az olyan nemzeti jogi szabályozás, mint amelyik például az alapügy tárgyát képezi, a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek minősül, rámutatott arra, hogy az, bizonyos feltételek betartása mellett, az EK 30. cikk alkalmazásával igazolható is. Egyrészt az ilyen jogi szabályozást olyan eljárás eredményeként kell elfogadni, amely lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára, hogy elérhessék egy tápanyagnak az engedélyezett tápanyagok nemzeti listájára történő felvételét. Ennek az eljárásnak könnyen hozzáférhetőnek, ésszerű határidőn belül lefolytatandónak és adott esetben bíróság előtti jogorvoslattal megtámadhatónak kell lennie. Másrészt azt a kérelmet, amely valemely tápanyagnak az engedélyezett tápanyagok nemzeti listájára való felvételére irányul, az illetékes nemzeti hatóságok csak akkor utasíthatják el, ha ez a tápanyag valós veszélyt jelent a közegészségre. A Bíróság pontosítja, hogy e valós veszélyt a legújabb nemzetközi kutatások eredményei alapján rendelkezésre álló legmegbízhatóbb tudományos adatok alapján kell értékelni. Végül a Bíróság emlékeztet arra, hogy az ilyen jogi szabályozás, amely eltér az áruk Közösségen belüli szabad mozgásának elvétől, csak arra korlátozódhat, ami a közegészség megvédéséhez ténylegesen szükséges, és a szabályozásnak arányban kell állnia az így elérni kívánt céllal. A C-24/00. sz. Bizottság kontra Franciaország ügyben ugyanazon a napon kihirdetett ítéletében (EBHT 2004., I-1277. o.), pontosan azért, mert Franciaország nem alkotott meg olyan, az engedélyezett tápanyagok listájára való felvételére vonatkozó eljárást, amely egyszerre hozzáférhető, átlátható és ésszerű időtartamú, és a felvétel megtagadását sem igazolta a közegészségre vonatkozó valós veszéllyel kapcsolatos alapos értékeléssel, a Bíróság megállapította, hogy ez az állam nem tett eleget az EK 28. cikk alapján fennálló kötelezettségeinek. A C-387/99. sz. Bizottság kontra Németország (2004. április 29-i ítélet [EBHT 2004., I-3751. o.]) és a C-150/00. sz. Bizottság kontra Ausztria (2004. április 29-i ítélet [EBHT 2004., I-3887. o.]) ügyekben a Bizottság az EK 28. cikkében meghatározott áruk szabad mozgása elvének megsértése miatt két kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel fordult a Bírósághoz Németországgal és Ausztriával szemben, mivel számos panasz érkezett a Bizottsághoz, amelyek kifogásolták azt a Németországban és Ausztriában alkalmazott közigazgatási gyakorlatot, hogy néhány vitamin és/vagy ásványi só alapú készítményt, amelyet abban a tagállamban, amelyből azt behozták, szabályszerűen, táplálékkiegészítőként hoztak forgalomba, automatikusan a gyógyszerek közé sorolnak, ha ezen anyagok mennyisége meghaladja az ajánlott napi beviteli mennyiséget (C-150/00. sz. ügy), illetve ha háromszorosan túllépi azt (C-387/99. sz. ügy).

21

Tevékenység

Bíróság

A Bizottság lényegében azzal az érvvel támasztotta alá keresetét, hogy minden egyes vitamin vagy ásványi só gyógyszerré történő minősítését esetről esetre – a tudományos ismeretek jelenlegi állása szerint nekik tulajdonított elismert gyógyszertani tulajdonságaikat figyelembe véve – kell elvégezni. A vitaminok és az ásványi sók ártalmassági szintje valójában változó. Ha valamennyi anyagra ugyanazt az általános és elvont megközelítést alkalmaznák, az oly módon haladná meg az EK 30. cikkben meghatározott egészségvédelem céljának megvalósításához szükséges mértéket, hogy a megközelítés már nem lenne arányos. Az áruk szabad mozgásának az eljárás tárgyát képező gyakorlatból adódó akadályai, bár jogszerű célt követnek, következésképpen nem lennének igazolhatók. A Bizottság elemzését megerősítve a Bíróság megállapította, hogy a nemzeti hatóságoknak – bírósági kontroll mellett eljárva – esetről esetre kell eldönteniük, hogy a vitaminozott, illetve ásványi só tartalmú készítményeket a törzskönyvezett gyógyszerkészítményekről szóló 65/65 irányelv szerinti gyógyszernek kell-e minősíteni, figyelembe véve az említett készítmények jellemzőinek összességét: nevezetesen összetételüket, gyógyszertani tulajdonságaikat, alkalmazási módjukat, terjesztési körük nagyságát, a fogyasztók azokkal kapcsolatos ismereteit, valamint a használatukból származó esetleges veszélyeket. A Bíróság megjegyzi, hogy a vitaminozott vagy ásványi só tartalmú készítményeknek gyógyszerként történő olyan besorolása, amely kizárólag az általuk tartalmazott tápanyagok számára előírt ajánlott napi bevitelen alapszik, nem elégíti ki teljes mértékben az egyes készítmények gyógyszertani tulajdonságain alapuló osztályozás követelményét. Még ha igaz is, hogy az a koncentrációérték, amelytől kezdve egy készítményt gyógyszernek minősítenek, az adott vitamintól vagy ásványi sótól függően változik, abból nem következik szükségszerűen az, hogy valamennyi készítmény, amely ezen anyagok egyikének tekintetében az ajánlott napi bevitel mennyiségének több mint egyszeresét ─ vagy akár háromszorosát ─ tartalmazza, a 65/65 irányelv3 értelmében vett gyógyszer fogalma alá tartozik. E körülmények között a Bíróság szerint meg kell állapítani, hogy az eljárás tárgyát képező gyakorlatok kereskedelmi akadályt hoztak létre, mivel más tagállamokban táplálékkiegészítőkként jogszerűen előállított vagy forgalomba hozott készítményeket Németországban vagy Ausztriában csak azt követően lehetett forgalomba hozni, hogy azokat a piacra való bevezetés érdekében a gyógyszereknek fenntartott engedélyezési eljárásnak vetették alá. Ez az akadály azonban nem igazolható az EK 30. cikke alapján. Bár valójában ez a rendelkezés a közegészség védelme területén bizonyos mérlegelési jogot biztosít a tagállamoknak, azért még az is szükséges, hogy az alkalmazott eszközök arányosak legyenek az elérni kívánt céllal, amely a közösségen belüli kereskedelmet kevésbé korlátozó intézkedésekkel nem érhető el. Ebből a szempontból az eljárás tárgyát képező gyakorlatok rendszerező jellege nem teszi lehetővé, hogy felismerjék és értékeljék a közegészséggel szembeni valós veszélyt; ezt ugyanis akkor lehetne elérni, ha esetről esetre alaposan megvizsgálnák a kérdéses vitaminok és ásványi sók hozzáadása által előidézett hatásokat. Így azt a készítményt – mint orvosságot – is alá kellene vetni a piaci bevezetéssel kapcsolatos engedélyezési eljárásnak, amelynek a forgalomba hozatala 3

22

A törzskönyvezett gyógyszerkészítményekre vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított rendelkezések közelítéséről szóló, 1965. január 26-i 65/65/CEE tanácsi irányelv (HL 1965., L 22., 369. o.).

Bíróság

Tevékenység

nem jelentene valós veszélyt a közegészségre. A Bíróság e következtetésekre figyelemmel megállapította, hogy Németország és Ausztria nem tett eleget az EK 28. cikke alapján őket terhelő kötelezettségeknek. A Bíróságnak két különböző ügyben is, a C-463/01. sz. Bizottság kontra Németország ügyben (2004. december 14-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé) és a C-309/02. sz. Radlberger Getränke és S. Spitz ügyben (2004. december 14-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé), állást kellett foglalnia azoknak az intézkedéseknek a közösségi szabályok szempontjából való elfogadhatóságáról, amelyeket Németországban az italok csomagolása által előidézett környezeti problémával történő szembenézés érdekében fogadtak el. E tagállamban az egyszer használatos csomagolásba palackozott italok gyártóit vagy forgalmazóit elvben betéti és visszaváltási kötelezettség terheli. Ez alól mentesülhetnek, ha valamilyen átfogó gyűjtési rendszerben vesznek részt. Ezt a lehetőséget megszüntetik, ha Németországban két egymást követő évben a forgalomba hozott újrahasználható csomagolásba palackozott italok aránya egy bizonyos küszöb alá csökken. A C-463/01. sz. ügy a Bizottság által Németországgal szemben kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel kapcsolatos. A szerződések őre szerint a fent említett jogi szabályozás kereskedelmi akadálynak minősül. Azoknak az ásványvízgyártóknak, akiknek a közösségi irányelv alapján mindent a forrásnál kell palackozni, külön terhet kell elviselniük abban az esetben, ha székhelyük másik tagállamban van. A C-309/02. sz. ügyben hozott előzetes döntés ugyanilyen problémával foglalkozik. A Radlberger és Spitz osztrák vállalkozások üdítőitalokat exportálnak Németországba, és csatlakoztak a „Der Grüne Punkt” elnevezésű átfogó hulladékgyűjtési rendszerhez. E két vállalkozás keresetet indított a Verwaltungsgericht Stuttgart (Németország) előtt, amelyben kifejtették, hogy az újrahasználható csomagolások német kvótarendszere és az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek ellentétesek a 94/62 irányelvvel4, valamint a Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseivel. A német bíróság úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszt a Bíróság elé. A Bíróság álláspontja szerint, amennyiben a 94/62 irányelv nem írja elő a csomagolóanyagok újrafelhasználására vonatkozó nemzeti rendszerek teljes körű harmonizációját, a német jogi szabályozást az EK-Szerződésnek az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseihez viszonyítva kell értékelni. Bár e nemzeti szabályozás különbségtétel nélkül alkalmazandó, mégsem azonos módon érinti a Németországban előállított és a más tagállamokból származó italok forgalmazását. Az átfogó csomagolási hulladékgyűjtési rendszerről a betét- és egyéni visszaváltási rendszerre való áttérés általában valamennyi gyártó számára többletköltségekkel jár. Ugyanakkor a Németországon kívül letelepedett termelők a német termelőknél lényegesen több egyszer használatos műanyag csomagolást használnak. Ezért ezek az intézkedések természetüknél fogva akadályozzák a más tagállamokból importált ásványvizek német piacon történő forgalmazását. 4

A csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló,1994. december 20-i 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1994., L 365., 10. o.).

23

Tevékenység

Bíróság

Ami a környezetvédelmi indokokkal való igazolhatóságot illeti, a Bíróság elismeri, hogy egy egyéni betét- és visszaváltási rendszer bevezetése hozzájárul a csomagolási hulladék hasznosításának javulásához, illetve a természetbe kerülő hulladék csökkentéséhez. Egyébként annak valószínűsége, hogy a rendszert a betéti kötelezettség irányába tolják el, újrahasználható csomagolások alkalmazására ösztönözi a vállalkozásokat, és ezáltal hozzájárul a hulladék csökkentéséhez. A nemzeti jogi szabályozás tehát szükséges a kitűzött célok megvalósításához. Ugyanakkor e szabályozásnak, amely az egyéni betét- és visszaváltási rendszer létrehozását a csomagolás újrafelhasználási szintjétől teszi függővé, arányosnak kell lennie. A Bíróság szerint ez csak akkor valósul meg, ha van olyan ésszerű átállási határidő, amely valamennyi érintett gyártó vagy forgalmazó számára biztosítja azt, hogy hatékonyan vehessen részt egy működőképes rendszerben. A C-309/02. sz. ügyben a Bíróság úgy határozott, hogy a nemzeti bíró feladata annak értékelése, hogy teljesült-e ez a követelmény. A C-463/01. sz. ítéletben a forrásnál palackozandó ásványvizek kapcsán a Bíróság úgy döntött, hogy, amennyiben a hatóságok által engedélyezett átállási idő csak hat hónap, a nemzeti jogi szabályozás nem felel meg az arányosság elvének. 3.4. A munkavállalók szabad mozgásának területén négy – az előzetes döntéshozatal érdekében a Bíróság elé terjesztett – ügy érdemel külön említést. Az első, a C-138/02. sz. Collins-ügy (2004. március 23-i ítélet [EBHT 2004., I-2703. o.]) az Egyesült Királyság egyik bírósága előtt folyamatban lévő jogvitából ered. E tagállamban az álláskeresőknek nyújtott „álláskeresési segély” juttatása az állandó lakóhely feltételétől vagy az 1612/685 rendelet szerinti munkavállalói minőségtől vagy a 68/360 irányelvnek megfelelően az Egyesült Királyság területén való tartózkodási jogtól függ. Brian Francis Collins, aki az Egyesült Államokban született, kettős – amerikai és ír – állampolgársággal rendelkezik. Egyetemi tanulmányainak keretében 1978-ban egy szemesztert tartózkodott az Egyesült Királyságban, majd 1980-ban és 1981-ben tíz hónapot dolgozott bárokban és a kereskedelmi ágazatban, végül munkakeresés céljából 1998-ban visszatért oda. A benyújtott álláskeresési segély iránti kérelmét elutasították, mivel nem volt állandó lakóhelye, és nem minősült az 1612/68 rendelet szerinti munkavállalónak, továbbá nem rendelkezett a 68/360 irányelv6 szerinti tartózkodási joggal sem. Ezen összefüggésben három előzetes döntéshozatal iránti kérdést terjesztettek a Bíróság elé: az első kettő a rendeletre, illetve az irányelvre vonatkozott, míg a harmadik – nyitott módon megfogalmazott kérdés – arra irányult, hogy a közösségi jogban létezik-e olyan rendelkezés vagy jogelv, amely alkalmas lenne az érintett kéréseinek alátámasztására. A Bíróság az 1612/68 rendelet szerinti munkavállalói minőség kapcsán megjegyezte, hogy az érintettnek az Egyesült Királyságban folytatott utolsó szakmai tevékenysége óta tizenhét év telt el, így nincs kellően szoros kapcsolata e tagállam munkaerőpiacával. Collins helyzete az első munkájukat kereső személyek helyzetéhez hasonlítható. A 5

A munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL 1968., L 257., 2. o.).

6

A tagállamok munkavállalói és családjaik Közösségen belüli mozgása és tartózkodása korlátozásának megszüntetéséről szóló, 1968. október 15-i 68/360/EGK tanácsi irányelv (HL 1968., L 257., 13. o.).

24

Bíróság

Tevékenység

Bíróság ebből a szempontból emlékeztetett arra a különbségtételre, amelyet egyrészt a befogadó tagállamban még soha nem dolgozott munkát kereső személyek, másrészt e tagállam munkaerőpiacán már munkát vállalt személyek között lehet alkalmazni. Míg az elsőket az egyenlő bánásmód elve csak a munkavállalás vonatkozásában illeti meg, addig a második kategóriába tartozók az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élveznek. A Bíróság szerint jelen esetben az érintett nem minősül munkavállalónak abban az értelemben, hogy ez a kifejezés azokra a személyekre vonatkozik, akik már vállaltak munkát a munkaerőpiacon. Az 1612/68 rendelet azonban nem egységes módon alkalmazza a „munkavállaló” fogalmát, ezért a Bíróság felszólította a nemzeti bíróságot annak ellenőrzésére, hogy az Egyesült Királyság törvénye valóban e jelentéstartalomra hivatkozik-e. Ami a 68/360 irányelvet illeti, a Bíróság mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy a Szerződés maga csak időtartamában korlátozható tartózkodási jogot biztosít a másik tagállam területén munkát kereső tagállami állampolgárok részére. A 68/360 irányelv azoknak az állampolgároknak biztosítja a tartózkodási jogot, akik már munkát vállaltak ebben a tagállamban. Mivel Collins esetében ez nem áll fenn, Collins nem hivatkozhat erre az irányelvre. A Bíróság végül az egyenlő bánásmód elve szempontjából vizsgálta meg az Egyesült Királyság szabályozását. A Bíróság megerősítette, hogy valamely tagállamnak a másik tagállamban munkát kereső állampolgárai e szempontból a Szerződés 48. cikkének hatálya alá tartoznak, és következésképpen megilleti őket az e rendelkezés (2) bekezdésében meghatározott egyenlő bánásmódhoz való jog. Az egyenlő bánásmódhoz való jog kiterjed-e olyan pénzügyi jellegű szolgáltatásokra, mint a munkakeresési segély? A válasz a priori nemleges, figyelemmel a Bíróság fentebb hivatkozott ítélkezési gyakorlatára, amely szerint szociális és adókedvezményekkel kapcsolatban az egyenlő bánásmódhoz való jog csak azokat a személyeket illeti meg, akik már munkát vállaltak a munkaerőpiacon, a többieket ez a jog csak a munkavállalással kapcsolatban illeti meg. A Bíróság ugyanakkor megjegyzi, hogy – az uniós polgárság bevezetését, valamint az uniós polgárokat megillető egyenlő bánásmódhoz való jognak az ítélkezési gyakorlatban kialakult értelmezését figyelembe véve – már nem lehet kizárni a Szerződés 48. cikke (2) bekezdésének, amely az egyenlő bánásmód megfogalmazása, alkalmazási köréből olyan pénzügyi jellegű szolgáltatást, amely célja valamely tagállam munkaerőpiacán történő munkavállalás megkönnyítése. Jelen esetben, úgy tűnik, a brit jog által előírt állandó lakóhely feltételét az adott állam polgárai könnyebben teljesíthetik. Ezt azonban csak akkor lehetne igazolni, ha a feltétel objektív, az érintett személyek állampolgárságától független és a nemzeti jog által elérni kívánt jogszerű célokkal arányos szempontokon alapulna. A Bíróság emlékeztetett arra, hogy jogos az, ha a nemzeti jogalkotó meg akar bizonyosodni a segély kérője és a munkaerőpiac között fennálló kapcsolatotról, előírva annak megállapítását, hogy a kérdéses személy ésszerű időtartamig ténylegesen és valóban munkát keresett. Az arányosság érdekében azonban az e célból megkövetelt állandó lakással való rendelkezés időszaka nem haladhatja meg azt az időtartamot, amely ahhoz szükséges, hogy a nemzeti hatóságok meggyőződhessenek arról, hogy az érintett valóban munkát keres. A második, a C-456/02. sz. Trojani-ügy (2004. szeptember 7-én hozott ítélet, az EBHTban még nem tették közzé), egy jövedelemmel nem rendelkező francia állampolgárra vonatkozott, akit Brüsszelben az Üdvhadsereg egyik szállásán fogadtak be, ahol

25

Tevékenység

Bíróság

szállás és némi zsebpénz fejében hetente megközelítőleg 30 órában különböző szolgáltatásokat teljesített egyéni beilleszkedési terv keretében. Ez a személy kérhet-e munkavállalóként, vállalkozóként, szolgáltatóként vagy szolgáltatások címzettjeként tartózkodási jogot az EK 39., az EK 43. vagy az EK 49. cikk alapján? Ennek hiányában uniós polgárként megilleti-e a tartózkodási jog, közvetlenül az EK 18. cikk alapján? A brüsszeli munkaügyi bíróság a tartózkodási jog kapcsán terjesztett kérdést a Bíróság elé, noha az előtte folyó eljárást a brüsszeli Állami Szociális Támogatási Központ (Centre public d’aide sociale [CPAS]) azon határozata ellen indították, amellyel a CPAS az érintett számára megtagadta a minimális létfenntartási ellátás („minimex”) megítélését. A munkavállalói minőséghez kapcsolódó tartózkodási jog kapcsán a Bíróság mindenekelőtt emlékeztetett a „munkavállaló” fogalmának közösségi értelmére. A munkaviszony lényeges jellemzője az, hogy egy személy meghatározott ideig más személy részére és annak irányítása alatt szolgáltatásokat nyújt, amelyek ellentételezéseként díjazásra jogosult. A munkaviszony nemzeti jogbeli sui generis jogi jellemzői, azaz az érdekelt többé-kevésbé magas termelékenysége, a díjazás forrásainak eredete vagy a díjazás meghatározott szintje, ebből a szempontból nem számítanak. A Bíróság megállapította, hogy jelen esetben a munkavállalói jogviszony valamennyi alkotóeleme – tudniillik az alá-fölérendeltségi viszony és a javadalmazás fizetése – megvan: az Üdvhadsereg által az érintettnek természetben vagy pénzben biztosított előnyök az érintett által e menhely számára és a menhely irányítása alatt teljesített szolgáltatások ellentételezésének minősülnek. Meg kell még ugyanakkor határozni, hogy e szolgáltatások valósak és ténylegesek voltak-e, vagy éppen ellenkezőleg; ha a tevékenységek oly mértékben korlátozottak voltak, hogy azok jelentéktelennek és mellékesnek tekinthetők, nem áll fenn munkavállalói minőség. A Bíróság ebből a szempontból a kérdést előterjesztő bíróságra bízta a szolgáltatások valóságos és a tényleges voltának értékelését, azonban támpontokat adott számára: különösen azt kell ellenőrizni, hogy a teljesített szolgáltatás alkalmas-e arra, hogy azt a munkaerőpiac körébe tartózónak tekintsék, figyelemmel a befogadó intézmény jogállására és gyakorlatára, a társadalmi beilleszkedési terv tartalmára, illetve a szolgáltatások jellegére és teljesítésük módjára. A Bíróság szerint ugyanakkor nem alkalmazhatók sem a letelepedés jogára vonatkozó rendelkezések, hiszen jelen esetben megállapítást nyert a munkavállalói tevékenység fennállása, sem a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezések, amelyek kizárják a tartósan vagy legalábbis meghatározott időbeli korlátozás nélkül gyakorolt tevékenységeket. Ami az uniós polgároknak az EK 18. cikkben meghatározott tartózkodási jogát illeti, a Bíróság emlékeztetett az e rendelkezéshez kapcsolódó közvetlen hatályra, de rögtön pontosította, hogy az abból levezethető jog érvényesítése nem feltétel nélküli: csak korlátozásokkal és feltételekkel ismerhető el, ilyen például a 90/364 irányelv7 1. cikke, amely felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy megtagadják a tartózkodási jogot azoktól az uniós polgároktól, akik nem rendelkeznek elegendő anyagi fedezettel. E korlátozásokat és feltételeket azonban a közösségi jog, és különösen az arányosság elvének tiszteletben

7

26

A tartózkodási jogról szóló, 1990. június 28-i 90/364/EGK tanácsi irányelv (HL 1990., L 180., 26. o.).

Bíróság

Tevékenység

tartásával kell alkalmazni. A Bíróság rámutatott arra, hogy jelen esetben éppen az anyagi források elégtelensége kényszerítette az érintettet a minimex igénylésére, ami igazolja a 90/364 irányelv alkalmazását, és kizárja az EK 18. cikk alkalmazhatóságát. A Bíróság ugyanakkor megjegyezte, hogy az érintett rendelkezett tartózkodási engedéllyel. Azt is pontosította, hogy a minimex nevű szociális segélyt illetően az érintett hivatkozhat az EK 12. cikkre annak érdekében, hogy az adott állam polgáraival azonos bánásmódban részesüljön. A harmadik, a C-386/02. sz. Baldinger-ügy (2004. szeptember 16-án hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé), a 2000-ben elfogadott, a hadifoglyok kártalanításáról szóló osztrák törvény alkalmazásával kapcsolatos, amely a volt hadifoglyok számára történő havi pénzbeli ellátás biztosításáról rendelkezik; ennek az ellátásnak azonban feltétele az osztrák állampolgárság. Egy ilyen jogi szabályozásnak a munkavállalók szabad mozgásának területét szabályozó rendelkezésekkel való összeegyeztethetősége tárgyában fordultak előzetes döntéshozatal érdekében a Bírósághoz. Jelen esetben egy volt osztrák állampolgártól tagadták meg az ellátást, aki 1945-től 1947-ig a Szovjetunióban volt hadifogoly, majd 1967-ben a svéd állampolgárság megszerzésével elveszítette osztrák állampolgárságát. A Bíróság az eljárás tárgyát képező jogi szabályozást az 1408/71 rendelet8, az 1612/68 rendelet9, valamint az EK 39. cikk (2) bekezdése szempontjából értékeli. Az 1408/71 rendeletet illetően a Bíróság megjegyzi, hogy abban nem szerepel ilyen ellátás, mivel az a 4. cikkének (4) bekezdése alá tartozik, amely szerint a rendelet nem alkalmazható „a háború vagy annak következményei áldozatai számára nyújtott ellátások rendszerére”. A Bíróság megállapítja, hogy az eljárás tárgyát képező ellátást azért nyújtják, hogy a hosszú ideig tartó fogságot igazoló volt hadifoglyoknak tanúbizonyságot tegyenek a nemzet hálájáról az elszenvedett megpróbáltatásokért; az ellátást tehát az országnak tett szolgálatokért folyósítják. A Bíróság az 1612/68 rendelet kapcsán azonos gondolatmenetet követ: az ilyen ellátás nem tartozik a rendelet hatálya alá, mivel nem a munkavállalói minőség vagy az ország területén található lakóhely alapján a nemzeti munkavállalónak juttatott előnyök közé tartozik; így tehát nem felel meg az említett rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében meghatározott „szociális előnyök” lényeges jellemzőinek. A Bíróság ugyanerre a következtetésre jut az EK 39. cikk (2) bekezdésével kapcsolatban is, amely a foglalkoztatási és díjazási feltételekre, valamint az egyéb munkakörülményekre vonatkozik. Álláspontja szerint nem e rendelkezés alá tartoznak azok az állampolgárok által háború idején saját hazájuknak teljesített szolgáltatásokért nyújtott kártalanítási

8

Az 1996. december 2-i 118/97/EK tanácsi rendelettel módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14-i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (HL 1997., L 28., 1. o.).

9

A munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL 1968., L 257., 2. o.).

27

Tevékenység

Bíróság

ellátások, amelyek alapvető célja az, hogy ezen állampolgárok számára – az országért elszenvedett megpróbáltatások fejében – valamilyen előnyt nyújtsanak. A negyedik, a C-400/02. sz. Merida-ügy (2004. szeptember 16-án hozott ítélet, az EBHTban még nem tették közzé) alapjait egy német bíróság elé terjesztett jogvita jelenti. Németországban az ország területén állomásozó külföldi fegyveres erőknél alkalmazott polgári munkavállalókra vonatkozó kollektív szerződés a munkaszerződés felmondása esetén a német állam által e munkavállalók részére fizetendő „átmeneti segélyt” ír elő. A francia lakóhelyű Merida 1999-ig a Baden-Badenben állomásozó francia fegyveres erőknél dolgozott, majd ezen időponttól kezdve ebben a segélyben részesült. Az általa alkalmazott számítási mód mégis a német állam elleni fellépésre késztette. Az említett segélyt ugyanis a javadalmazás alapján számolják ki, amelyből névlegesen levonják a jövedelmeket terhelő német adót, még akkor is, ha, mint Merida esetében, a javadalmazás után a lakóhely szerinti államban – jelen esetben Franciaországban – kell adózni, a két ország között fennálló, a kettős adóztatásról szóló egyezmény alapján. A német szövetségi munkaügyi bíróság a kérdéses számítási módnak az EK 39. cikkével való összeegyeztethetősége tárgyában terjesztett kérdést a Bíróság elé. Az EK-Szerződés fent hivatkozott rendelkezésén felül a Bíróság az előterjesztett kérdés megválaszolása érdekében hivatkozott az 1612/68 rendelet10 7. cikkének (4) bekezdésében meghatározott hátrányos megkülönböztetés tilalmára. A Bíróság emlékeztetett arra, hogy a nemzeti jogi rendelkezés, hacsak nem objektíve igazolt és arányos az elérni kívánt céllal, közvetetten megkülönböztetőnek minősül, amennyiben – jellegénél fogva – inkább a migráns, mintsem a nemzeti munkavállalókat érinti, és hogy ezért fennáll annak a veszélye, hogy a rendelkezés hátrányos helyzetbe hozza a külföldi munkavállalókat; majd megállapította, hogy jelen esetben az, hogy a javadalmazásból – az átmeneti segély számítási alapjának meghatározása érdekében – névlegesen levonják a német adót, hátrányos helyzetbe hozza az olyan határmenti ingázó munkavállalókat, mint Merida. E számítási mód alkalmazása a munkaszerződés megszűnését követő első évben az aktív munkavállaló javadalmazásának megfelelő jövedelmet biztosít a német lakosok számára; ez azonban nem érvényes a francia lakosokra, akiknek a segélyére, mintha az a fizetésük lenne, Franciaországban adót vetnek ki. A német kormány, azért, hogy igazolja az eljárás tárgyát képező számítási módnak a határmenti ingázó munkavállalókra történő alkalmazását, a közigazgatás egyszerűsítésére és a pénzügyi terhek korlátozására hivatkozott. A Bíróság egyértelműen elutasította ezeket az észrevételeket, amelyek semmilyen körülmények között nem igazolhatják az EK-Szerződésből eredő kötelezettségek be nem tartását. 3.5. A szolgáltatásnyújtás szabadsága volt a tárgya a C-36/02. sz. Omega ügynek (2004. október 14-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé). Az Omega, amely egy a német jog szerint alapított társaság, a modern lézertechnikát felhasználva a „Csillagok háborúja” című film által ihletett sport ─ a „lézersport” ─ gyakorlására szolgáló berendezést működtetett Bonnban (Németország). Ez a berendezés golyószórókra emlékeztető lézeres célzókészülékekből, valamint vagy a lőfolyosókon, vagy a játékosok által viselt mellényeken elhelyezett sugárérzékelőkből állt. A rendészeti hatóság, mivel 10

28

A munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL 1968., L 257., 2. o.).

Bíróság

Tevékenység

úgy ítélte, hogy a szimulált emberölési cselekményekkel járó szórakoztató játékok ellentétesek az emberi méltósággal, és veszélyt jelentenek a közrendre, határozattal kötelezte a társaságot az emberi célpontok lövésére szolgáló berendezések üzemeltetésének abbahagyására. A rendészeti hatóság ezen intézkedése ellen előterjesztett közigazgatási jogorvoslat, majd bírósági jogorvoslat elutasítását követően az Omega „felülvizsgálati” kérelemmel fordult a Bundesverwaltungsgerichthez. Az Omega kérelmének alátámasztásakor különösen arra hivatkozott, hogy a kifogásolt határozat sérti a szolgáltatásnyújtás EK 49. cikkben biztosított szabadságát, tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező berendezés működtetéséhez egy brit társaságtól származó know-how-t kellett használnia. A Bundesverwaltungsgericht e tekintetben elfogadta, hogy noha az „öldöklős játék” kereskedelmi hasznosítása, miként azt a korábban eljárt bíróságok is megállapították, sérti az emberi méltóságot, és ellentétes a német alaptörvénnyel, annak betiltása sérti a szolgáltatásnyújtás EK 49. cikkben biztosított szabadságát. Az EK 234. cikk alkalmazásával ezért a Bírósághoz fordult, és azt kérdezte, hogy a nemzeti alkotmányban elismert alapvető értékekkel ellentétes gazdasági tevékenység betiltása összeegyeztethető-e az EK 49. cikkel. A Bíróság ebből a szempontból megállapította, hogy az eljárás tárgyát képező határozat azzal, hogy az Omega számára megtiltja a játékberendezés valamely brit társaság által kidolgozott, és az Egyesült Királyságban különösen franchise-rendszerben jogszerűen forgalmazott játékmodell szerinti hasznosítását, korlátozza a szolgáltatásnyújtásnak az EK 49. cikk által mind a szolgáltatások egy másik tagállamban letelepedett nyújtói, mind igénybevevői számára biztosított szabadságát. Ugyanakkor, mivel az alapvető jogok tiszteletben tartása mind a Közösség, mind a tagállamok számára kötelező, az említett jogok védelme olyan jogos érdeket képez, amely elvileg igazolhatja a közösségi jog által megállapított kötelezettségek korlátozását – még olyan, a Szerződésben biztosított alapvető szabadság esetében is, mint például a szolgáltatásnyújtás szabadsága. A szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozó intézkedések csak akkor igazolhatók a közrendhez kapcsolódó indokokkal, ha szükségesek az általuk biztosítani kívánt érdekek védelméhez, és csak annyiban, amennyiben e célkitűzések kevésbé korlátozó intézkedésekkel nem érhetők el. A Bíróság kiemeli, hogy az ilyen intézkedések szükségességét és arányosságát nem lehet azon egyszerű indok alapján kizárni, hogy valamely tagállam egy másik állam által elfogadottól különböző védelmi rendszert választott. Másszóval: Németország megtilthatja azt, amit az Egyesült Királyság engedélyez, ha a tiltó intézkedés szükségesnek és arányosnak bizonyul, és ez a jelen esetben – a Bíróság szerint – ténylegesen megvalósul. Egyrészt a személyek ellen irányuló erőszakos cselekmények szimulálását megvalósító, különösen az emberi lényekre irányuló ölési cselekményeket megjelenítő szórakoztató játékok kereskedelmi hasznosításának tilalma megfelel az emberi méltóságnak a nemzeti alkotmány által a Németországi Szövetségi Köztársaság területén biztosítani kívánt védelmi szintjének. Másrészt az eljárás tárgyát képező határozat azzal, hogy kizárólag a lézerjáték emberi célpontokra lövős változatát tiltotta be, nem ment túl azon a mértéken, amely a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok által kitűzött cél eléréséhez szükséges. A Bíróság tehát megállapította, hogy ez az intézkedés nem tekinthető a szolgáltatásnyújtás szabadságát indokolatlanul sértő intézkedésnek. 3.6. A tőke szabad mozgása területén a C-319/02. sz. Manninen-ügyet (2004. szeptember 7-i ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé) ismertetjük, amelynek tárgya az osztalék adóztatására vonatkozó finn szabályozás. Ez a finn szabályozás előírja, hogy egy

29

Tevékenység

Bíróság

nemzeti társaság részvényese az osztalékon kívül a vállalkozás által kifizetett társasági adóval arányos adójóváírásban is részesüljön. Az osztalék adóztatása során ezt az adójóváírást levonják oly módon, hogy a részvényesnek gyakorlatilag nem kell más, az osztalékot terhelő adót fizetnie. Az adójóváírási kedvezményben való részesülés ellenben kizárt, ha a társaság székhelye másik tagállamban van. Az ilyen rendszer, amelyből az adódik, hogy az osztalékot végső soron a részvényesnél már nem adóztatják meg, nem hagy semmi kétséget a Bíróságban arra nézve, hogy az a tőke szabad mozgásának az EK 56. cikke értelmében vett korlátozásának minősül, minthogy csak olyan osztalékra vonatkozik, amelyet Finnországban székhellyel rendelkező társaságok fizetnek ki, még akkor is, ha – miként arra a Bíróság emlékeztet – a közvetlen adók a tagállamok hatáskörébe tartoznak. Ez a szabályozás hátrányos olyan személyekre nézve, akik más tagállamokban székhellyel rendelkező társaságoktól kapnak osztalékot, és visszatartja őket attól, hogy tőkéjüket ilyen társaságokba fektessék be; emellett e társaságokra is korlátozó hatást gyakorol, mivel akadályozza őket abban, hogy Finnországban tőkét gyűjtsenek. Ami e korlátozás esetleges igazolását illeti, a Bíróság elutasította azt érvet, amelyet az EK 58. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján hoztak fel, amely pont a tőkebefektetésük helye szerint különböző helyzetben lévő adózók közötti eltérő eljárásra jogosít fel. A Bíróság emlékeztetett arra, hogy ezt a kivételt szigorúan kell értelmezni, és hogy a kivételre vonatkozó szabályt már ugyanezen rendelkezés (3) bekezdése is korlátozza, amely tiltja az önkényes megkülönböztetéseket és a rejtett korlátozásokat. Ahhoz, hogy az eltérő bánásmódot az (1) bekezdés szerint megengedett egyenlőtlen bánásmódnak lehessen minősíteni, nem pedig a (3) bekezdés által tiltott önkényes megkülönböztetésnek, az szükséges, hogy az eltérő bánásmód olyan helyzetekre vonatkozzon, amelyek egymással objektíve nem összehasonlíthatók, vagy az eltérő bánásmódot nyomós közérdek indokolja, mint például annak szükségessége, hogy biztosítsák az adórendszer koherenciáját. Az eltérő bánásmódnak mindezeken felül összhangban kell lennie az arányosság elvével. A Bíróság mindenekelőtt elutasította azt a feltevést, hogy a helyzetek nem összehasonlíthatók. Figyelembe véve a finn adójogi szabályozás célját, azaz a befektetéssel érintett társaság által kifizetett nyereség vonatkozásában a kettős adóztatás – azaz a társasági adó és ezután a jövedelemadó ─ elkerülését, a Bíróság megállapította, hogy a Finnországban teljes körű adókötelezettség alá eső részvényesek hasonló helyzetben vannak, akár e tagállamban letelepedett, akár másik tagállamban letelepedett társaságtól kapnak osztalékot, feltéve, hogy az osztalékok mindkét esetben – az adójóváírástól eltekintve – kettős adóztatás tárgyát képezhetik. Az eljárás tárgyát képező szabályozás alátámasztására az észrevételt előterjesztő kormányok ─ jelen esetben a finn, de a francia kormány és az Egyesült Királyság kormánya is ─ az adórendszer koherenciája biztosításának szükségességére hivatkoztak. Amióta a Bíróság a C-204/90. sz. Bachmann-ügyben (1992. január 28-án hozott ítélet [EBHT 1992., I-249. o.]), valamint a C-300/90. sz. Bizottság kontra Belgium ügyben (1992. január 28-án hozott ítélet [EBHT 1992., I-305. o.]) e szükségességet mint a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok korlátozásának lehetséges igazolását elvben elfogadta, számtalan alkalommal hivatkoztak erre a fogalomra, de mindezidáig sikertelenül. A Manninen-ítélet újabb alkalmat biztosított a Bíróságnak arra, hogy emlékeztessen: egy ilyen indokoláson alapuló érv csak akkor lehet sikeres, ha igazolják az érintett adókedvezmény és az e kedvezmény valamely meghatározott adólevonás

30

Bíróság

Tevékenység

által történő kiegyenlítése közötti közvetlen összefüggést. Az ehhez hasonló érvet a szóban forgó adójogi szabályozás által elérni kívánt cél fényében is meg kell vizsgálni. Jelen esetben a szabályozás célja a kettős adóztatás megakadályozása; noha tényleges összefüggés van az adózási előny (az adójóváírás) és a kiegészítő adó levonása között (a Finnországban letelepedett társaság által fizetett társasági adó), ez a szabályozás mégsem szükséges az adórendszer koherenciájának megőrzéséhez. Egy másik tagállamban letelepedett társaság részvényeivel rendelkező részvényesnek biztosított adójóváírás – amely adójóváírást a társaság által ez utóbbi tagállamban megfizetendő társasági adó függvényében számítanak ki – a Bíróság szerint kevésbé korlátozná a tőke szabad mozgását, és az adórendszer koherenciáját sem veszélyeztetné. Ilyen körülmények között a másik tagállamban letelepedett társaságtól osztalékot kapó részvényesnek biztosított adójóváírás kiszámításánál az utóbbi, más tagállamban letelepedett társaság által ténylegesen megfizetett adót kell figyelembe venni. A ténylegesen megfizetett adó meghatározásánál felmerülő nehézségek semmi esetre sem indokolhatnak olyan, a tőke szabad mozgását gátló akadályt, mint amely a finn szabályozásból következik. 3.7. A versenyszabályok kapcsán kilenc ügy – köztük négy egyesített ügy – érdemel figyelmet. A C-264/01., C-306/01., C-354/01. és C-355-01. sz. AOK-Bundesverband és társai egyesített ügyekben (2004. március 16-i ítélet [EBHT 2004., I-2493. o.]) az Oberlandesgericht Düsseldorf és a Bundesgerichtshof az EK 81., 82. és 86. cikkének értelmezésével kapcsolatban több kérdést terjesztett előzetes döntéshozatalra a Bírósághoz az egészségbiztosítási pénztárak szövetsége és a gyógyszerészeti társaságok közötti jogvita keretében, amelynek tárgya annak a német jogalkotó által maximált fix összegnek a meghatározása volt, amellyel – a törvényen alapuló egészségbiztosítási rendszer deficitjének felszámolása érdekében – az egészségbiztosítási pénztáraknak kellene hozzájárulniuk a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök áraihoz. Az Oberlandesgericht Düsseldorf és a Bundesgerichtshof lényegében azt kérdezte a Bíróságtól, hogy ellentétes-e az EK-Szerződésben meghatározott versenyszabályokkal az, ha az egészségbiztosítási pénztárak egyes csoportjai, mint például az egészségbiztosítási pénztárak szövetsége, olyan maximált fix összegeket határoz meg, amelyek megfelelnek az egészségbiztosítási pénztár által átvállalt gyógyszerárak felső határának. A Bundesgerichtshof mindezeken felül azt is kérdezte, hogy igenlő válasz esetén létezik-e olyan – e csoportokra alkalmazandó – jog, mint egyrészt a kárt okozó tény megszüntetéséhez való jog, másrészt a maximált fix összegek által bekövetkezett kár megtérítéséhez való jog. A Bíróság felelevenítette az úgynevezett „Poucet és Pistre”-ügyhöz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatában kialakított megoldást, amely szerint a közösségi versenyjog összefüggéseiben a vállalkozás fogalma nem terjed ki a törvényen alapuló egészségbiztosítási vagy nyugdíjbiztosítási rendszerek irányításában részt vállaló szervezetekre, amelyek kizárólag szociális feladatot látnak el, és nem végeznek gazdasági tevékenységet. A Bíróság ebben az ítéletében megállapította, hogy az egészségbiztosítási pénztárak is ebbe a körbe tartoznak, a pénztárak ugyanis – még ha a jogalkotó a megfelelő igazgatás érdekében bizonyos mértékű szabadságot engedett is nekik a járulékok összegének meghatározásában – kötelesek a járulékok összegétől független, lényegében azonos szintű

31

Tevékenység

Bíróság

kötelező ellátást nyújtani a biztosítottaknak. Következésképpen a Bíróság jelen ügyben úgy határozott, hogy „az egészségbiztosítási pénztárak szövetségei a maximált fix összegek meghatározása révén a német szociális biztonsági rendszer irányításának feladatát látják el, amit a törvény ír elő számukra, és nem mint gazdasági tevékenységet folytató vállalkozás járnak el” (64. pont). A 81. és 82. cikk következésképpen nem alkalmazható az ilyen intézkedésekre. A C-418/01. sz. IMS Health előzetes döntéshozatalra irányuló ügyben (2004. április 29-i ítélet [EBHT 2004., I-5039. o.]) a Landgericht Frankfurt am Main a Szerződés 82. cikkének értelmezése érdekében fordult a Bírósághoz annak az eljárásnak a keretében, amelyben a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök ágazatával kapcsolatos piackutatásra szakosodott két társaság áll szemben egymással, mert az egyik cég állítólag felhasználta azt a moduláris rendszert, amelyet a másik cég a gyógyszerészeti termékek németországi területi értékesítési adatainak szolgáltatására fejlesztett ki. A Landgericht Frankfurt am Main úgy vélte, hogy egy vállalkozás nem tilthatja meg művének jogosulatlan felhasználását, ha – az EK 82. cikk szerinti visszaélést megvalósítva – egy másik, ésszerű feltételeket kínáló vállalkozástól megtagadta a felhasználási engedélyt; és a Szerződés hivatkozott rendelkezésének értelmezésére vonatkozóan három kérdést terjesztett a Bíróság elé. A Bíróság egyrészt kimondta, hogy „az erőfölényben lévő vállalkozás azon magatartásának visszaélésszerű jellegére vonatkozó vizsgálat érdekében, amikor a vállakozás megtagadta az ő szellemi tulajdonaként védett moduláris rendszer felhasználási engedélyét, figyelembe kell venni mind a felhasználóknak az említett rendszer kifejlesztésében való részvételét, mind a lehetséges felhasználók azon erőfeszítését, különösen költségeit, amelyek egy alternatív rendszer alapján készített, gyógyszerészeti termékek területi értékesítéseiről szóló tanulmány megvásárlásakor terhelné őket; tudniillik ezek az elemek szükségesek annak meghatározásához, hogy a védett rendszer nélkülözhetetlen-e az ilyen jellegű tanulmányok forgalomba hozatalához” (30. pont). Az úgynevezett Magill-ügyben kialakított ítélkezési gyakorlatot alkalmazva a Bíróság másrészt megállapította, hogy „amikor az olyan erőfölényben lévő vállalkozás, amely a gyógyszerészeti termékek egyik tagállamban történő területi értékesítési adatainak megjelenítéséhez nélkülözhetetlen moduláris rendszerre vonatkozó szellemi tulajdonjog jogosultja, egy másik, szintén e tagállamban ugyanezen adatokat szolgáltatni kívánó vállalkozástól megtagadja e struktúrák felhasználási engedélyét, az az EK 82. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélésnek minősül, amennyiben az alábbi feltételek teljesülnek: a felhasználási engedélyt kérő vállalkozás a tárgybeli adatszolgáltatási piacon olyan új termékeket vagy szolgáltatásokat szándékozik nyújtani, amelyeket a szellemi tulajdonjog jogosultja nem biztosít, és amelyekre lehetséges igény van a fogyasztók részéről; a megtagadás objektív szempontokkal nem igazolt; a megtagadás olyan jellegű, hogy a gyógyszerészeti termékek érintett tagállamban történő értékesítésére vonatkozó adatok szolgáltatásának piacát fenntartja a szellemi tulajdonjog jogosultjának, és minden versenyt kizár a piacról” (52. pont). A másik négy – a versenyszabályok kapcsán említést érdemlő – ügy az állami támogatásokra vonatkozik. A C-372/97. sz. Olaszország kontra Bizottság ügyben (2004. április 29-i ítélet [EBHT 2004., I-3679. o.]) a Bíróság az Olasz Köztársaság által előterjesztett, a Bizottság 1997. július 30-i 98/182/EK határozatának részleges megsemmisítése iránti keresetet bírálta

32

Bíróság

Tevékenység

el; ez a bizottsági határozat a közös piaccal részben összeegyeztethetetlennek minősítette a Friuli-Venezia Giulia régió által e régió közúti áruszállító vállalkozásainak 1981 és 1995 között nyújtott támogatásokat, és elrendelte azok részleges visszatérítését. A Friuli-Venezia Giulia régió egymást követően két, lényegében azonos, egymás helyébe lépő törvényt fogadott el, amelyek a régiót érintő fuvarozások és a más számára végzett közúti árufuvarozások elősegítése és fejlesztése érdekében történő beavatkozásokkal kapcsolatosak. Ezek a törvények a régió területén letelepedett és e tevékenységi ágazatba tartozó vállalkozások javára három intézkedést helyeztek kilátásba: egyrészt az infrastrukturális beruházásokra és a felszerelések megvásárlására megkötött hitelek kamattámogatását, másrészt a gépjárművek, pótkocsik, egytengelyes pótkocsik lízingelési költségeinek, valamint az árurakodáshoz szükséges létesítmények és a gépjárművek üzemeltetési és javítási költségeinek finanszírozását; harmadrészt a társulások és egyéb társasági formák számára a létesítmények és felszerelések létrehozására vagy megvásárlására fordított befektetések 50%-os finanszírozását. A Bíróság határozata az eljárás tárgyát képező támogatási rendszernek az EK 87. cikk (1) bekezdése szempontjából történő értékelése keretében különbséget tett egyrészt a nemzetközi árufuvarozást végző vállalkozásoknak, másrészt a kizárólag helyi, területi vagy országos fuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatások között, valamint ez utóbbiak számára 1990. július 1-je (a közösségi verseny előtt a második piacot megnyitó rendelet hatályba lépésének napja) előtt, illetve után nyújtott támogatások között. Mivel a megtámadott határozatot az Elsőfokú Bíróság néhány kedvezményezett vállalkozás kezdeményezésére részben megsemmisítette (a T-298/97., T-312/97., T-313/97., T-315/97., T-600/97–T-607/97., T-1/98., T-3/98–T-6/98 és T-23/98. sz. Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben 2000. június 15-én hozott határozat [EBHT 2000., II-2319. o.]), és a megsemmisítés iránti kereset a jelen ügyben részben okafogyottá vált, továbbá mivel a Bizottság elfogadta az Elsőfokú Bíróságnak a kizárólag helyi, területi vagy országos fuvarozást végző vállalkozásoknak 1990. július 1-jétől nyújtott támogatásokra vonatkozó értelmezését, a Bíróságnak végül csak abban a részében kellett értékelnie az említett határozatot, amelyben az jogszerűtlennek nyilvánította a nemzetközi árufuvarozási tevékenységet végző vállalkozásoknak nyújtott vitatott támogatásokat. Az Olasz Köztársaság számos jogalapot és érvet hozott fel az így figyelembe vett támogatások jelentőségének csökkentése érdekében – akár összegük szerény mértékére, akár kedvezményezetjeik többsége tevékenységének regionális jellegére hivatkozva –, és ezekből azt a következtetést vonta le, hogy a támogatásoknak a közösségen belüli kereskedelemre és versenyre gyakorolt hatása elhanyagolható; ezt annak érdekében tette, hogy így próbálja meg bizonyítani, hogy e támogatások nem esnek az EK 87. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom alá. A Bíróság az összes jogalapot és érvet elutasította; és az ítélkezési gyakorlatában kialakított jogelvek bizonyos részét újra megerősítette. Bár az Olasz Köztársaság azzal érvelt, hogy a Bizottság nem bizonyította a verseny torzításának valóságos és konkrét veszélyét, a Bíróság emlékeztetett arra, hogy amennyiben egy tagállam anélkül nyújt támogatást, hogy annak tervéről tájékoztatná a Bizottságot, akkor a támogatás közös piaccal való összeegyeztethetelenségét megállapító határozatot nem e támogatásnak a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt tényleges hatásának igazolásával kell indokolni. A Bíróság megerősítette azt is, hogy a támogatás viszonylagosan kis

33

Tevékenység

Bíróság

jelentősége vagy a kedvezményezett vállalkozás viszonylagosan szerény mérete a priori nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az érinti a tagállamok közötti kereskedelemet. Ugyanezen gondolatsorba illeszkedve a Bíróság emlékeztetett arra, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése alkalmazásának feltételei, amelyek szerint a támogatásnak érintenie kell a tagállamok közötti kereskedelmet, nem függenek a teljesített fuvarozási szolgáltatások helyi vagy regionális jellegétől, illetve az érintett tevékenységi terület fontosságától. A Bíróság egyébként ismét kimondta, hogy ha egy tagállam a meghatározott gazdasági ágazatban fennálló versenyfeltételeket egyoldalú intézkedésekkel igyekszik közelíteni a más tagállamokban érvényesülő feltételekhez, attól még ezen intézkedések nem vesztik el állami támogatási jellegüket. Még ha bizonyos esetekben már az államitámogatásnyújtás körülményeiből kitűnik is, hogy a támogatás a tagállamok közötti kereskedelmet érinti és a versenyt torzítja vagy ennek veszélyével járhat, a Bizottságnak e körülményeket akkor is meg kell említenie határozatának indokolásában. A Bíróság emlékeztetett továbbá arra, hogy a támogatásnak a versenyre és a közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatásának vizsgálata során a Bizottság feladata az, hogy mérlegelje a támogatásnak a kereskedelem feltételeire és a torzításmentes verseny fenntartására vonatkozó hátrányos és kedvező hatásait, és az e mérlegelési jogkör gyakorlása feletti bírósági kontroll csak az eljárási szabályok és az indokolási kötelezettség megtartására, valamint az alapul vett tények valóságtartalmának, továbbá a jogi tévedés, a tényekre vonatkozó nyilvánvaló értékelési hiba vagy a hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére korlátozódhat. Az Olasz Köztársaság az eljárás tárgyát képező támogatásoknak a kedvezményezett vállalkozások helyzetére gyakorolt jelentéktelen hatását is érvként hozta fel, hogy így hivatkozhasson arra, hogy visszatéríttetésük sértené az arányosság elvét. A Bíróság ismét kimondta, hogy egy szabálytalanul nyújtott állami támogatás visszatéríttetése elvben nem tekinthető sem a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezései által kitűzött célokhoz képest aránytalan intézkedésnek, sem a Bizottság mérlegelési jogkörével való visszaélésnek, mivel ez az intézkedés csak a korábbi helyzetet állítja vissza. Az Olasz Köztársaság utolsó érvére válaszul a Bíróság végül megerősítette, hogy még ha a szabálytalan támogatás kedvezményezettje hivatkozhat is olyan kivételes körülményekre, amelyek alapján jogosan bízhatott e támogatás szabályszerű jellegében, és következésképpen szembehelyezkedhet a visszatérítéssel, az a tagállam, amelynek hatóságai az EK 88. cikkben meghatározott eljárási szabályok megsértésével nyújtották a támogatást, nem hivatkozhat erre a jogos feltevésre annak érdekében, hogy mentesüljön a Bizottság segély visszatéríttetésre kötelező határozatának végrehajtásához szükséges intézkedések meghozatalának kötelezettsége alól. A Bíróság tehát az Olasz Köztársaság keresetének fennmaradó részét elutasította. A második, C-298/00. P. sz. Olaszország kontra Bizottság ügy (2004. április 29-i ítélet [EBHT 2004., I-4087. o.]) szintén a Friuli-Venezia Giulia régió által a közúti áruszállító vállalkozásoknak 1981. és 1995. között nyújtott állami támogatásokra vonatkozó jogvita keretébe tartozik. A Bíróság a felperesek támogatása érdekében az elsőfokú eljárásba beavatkozó Olasz Köztársaság által az Elsőfokú Bíróság fent hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben 2000. június 15-én hozott, a Bizottság 1997. július 30-i 98/182/EK határozatának részleges megsemmisítése iránt egyes kedvezményezett vállalkozások által benyújtott keresetet részben elutasító ítéletével szemben előterjesztett fellebbezést bírálta el. A Bizottság egyébként csatlakozó fellebbezést terjesztett elő, amelyben az említett

34

Bíróság

Tevékenység

vállalkozások Elsőfokú Bíróságnál előterjesztett keresetének elfogadhatatlanságára hivatkozott, azt állítva, hogy még ha a határozat a támogatások visszatéríttetéséről rendelkezett is, az Olasz Köztársaságnak címzett és az állami támogatások törvényen alapuló rendszerére vonatkozó határozat nem érintette személyükben a kedvezményezett vállalkozásokat, következésképpen az Elsőfokú Bíróságnak hivatalból kellett volna vizsgálnia az elfogadhatóság kérdését. A Bíróság mindenekelőtt elutasította a Bizottság által előterjesztett csatlakozó fellebbezést, megállapítva, hogy az elsőfokú eljárás felpereseihez hasonlóan annak a vállalkozásnak a helyzete, amelyet nemcsak mint az állami támogatási rendszernek az érintett ágazaton belüli lehetséges kedvezményezett vállalkozását érinti a tárgybeli határozat, hanem mint e rendszer alapján nyújtott és a Bizottság által visszatéríttetni rendelt egyéni támogatás tényleges kedvezményezettjét is, eltér azoknak a kérelmezőknek a helyzetétől, akiknek vonatkozásában a Bizottság határozata általános hatályú intézkedésnek minősül. A Bíróságnak az ügy érdemével összefüggésben abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az eljárás tárgyát képező támogatások mennyiben érintették a közösségen belüli kereskedelmet és versenyt. Ezen felül határoznia kellett abban a kérdésben is, hogy a bizalomvédelem és az arányosság elve ellentétes-e a támogatások visszatéríttetésével. Az első pont kapcsán a Bíróság emlékeztetett arra, hogy „a Bizottság az EK 88. cikk (3) bekezdése […] alapján a végrehajtásuk előtt részére bejelentett új támogatásokra vonatkozó értékelésének keretében nem azt köteles igazolni, hogy ezek a támogatások ténylegesen érintik a tagállamok közötti kereskedelmet és a versenyt, hanem azt, hogy ezek a támogatások érinteni képesek a kereskedelmet”, és kiemelte, hogy „ha a Bizottságnak határozatában a már megítélt támogatások tényleges hatását kellene igazolnia, ez az [EK] [88.] cikk (3) bekezdésében meghatározott tájékoztatási kötelezettség megsértésével támogatást nyújtó tagállamokat részesítené előnyben azok hátrányára, akik már a támogatás tervéről is tájékoztatták a Bizottságot” (49. pont). A Bíróság egyébként ismét kimondta, hogy „a támogatás viszonylagosan kis jelentősége vagy a kedvezményezett vállalkozás viszonylagosan szerény mérete a priori nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a támogatás érinti a tagállamok közötti kereskedelemet”, és hogy „egy viszonylagosan kis jelentőségű támogatásnak akkor van a versenyt és a tagállamok közötti kereskedelmet érintő jellege, ha abban az ágazatban, ahol a kedvezményezett vállalkozások tevékenykednek, élénk verseny áll fenn” (54. pont). A Bíróság végül megerősítette azt az álláspontját, hogy „az a körülmény, hogy egy tagállam egyoldalú intézkedésekkel igyekszik közelíteni a meghatározott gazdasági ágazatban fennálló versenyfeltételeket a más tagállamokban érvényesülő feltételekhez, ezeket az intézkedéseket nem fosztja meg állami támogatási jellegüktől” (61. pont). A fellebbezés másik részével kapcsolatban a Bíróság egyrészt emlékeztetett arra, hogy mivel egy jogszerűtlen támogatás visszatéríttetés általi megszüntetése logikus következménye a jogellenesség megállapításának, „egy szabálytalanul nyújtott állami támogatás visszatéríttetése elvben nem tekinthető a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezései által kitűzött célokhoz képest aránytalan intézkedésnek” (75. pont). A Bíróság elutasította a 223/85. sz. RSV kontra Bizottság ügyben 1987. november 24-én hozott ítéletének (EBHT 1987., 4617. o.) 17. pontjában megfogalmazott azon

35

Tevékenység

Bíróság

megoldás jelen esetben történő alkalmazását, amely szerint „ha a Bizottság késlekedik a támogatás szabálytalanságának megállapításával, megszüntetésével, illetve a tagállam általi visszatéríttetésére vonatkozó határozathozatallal, az – bizonyos körülmények között – az említett támogatás jogosultjánál olyan jogos feltevést alakíthat ki, amely megakadályozhatja a Bizottságot abban, hogy az említett tagállamot e támogatás visszatéríttetésére kötelezze” (90. pont). A Bíróság megállapította, hogy e megoldás alkalmazását igazoló körülmények a jelen ügyben nem állnak fenn. A Bíróság – a Bizottság által előterjesztett csatlakozó fellebbezéshez hasonlóan – az Olasz Köztársaság fellebbezését is elutasította. A C-277/00. sz. Németország kontra Bizottság ügyben (2004. április 29-i ítélet [EBHT 2004., I-3925. o.]) a Bíróság a Németországi Szövetségi Köztársaság által a Bizottság 2000. április 11-i 2000/567/EK határozatának megsemmisítése iránti keresetet bírálta el, amely határozat az egykori Német Demokratikus Köztársaságból származó, ebben az időszakban a személyre szabott áramkörök gyártóinak piacán vezető szerepet betöltő, több szerkezetátalakítás után System Microelectronic Innovation GmbH-vá (SMI) vált, Brandenburg tartomány 51%-os többségi tulajdonában lévő (fennmaradó tőkerészét egy amerikai vállalat, a Synergy Semiconductor Corporation (Synergy) birtokolja) vállalkozásnak nyújtott állami támogatásra vonatkozott. Az SMI pénzügyi támogatást kapott mind Brandenburg tartománytól, mind a Treuhandanstalttól, az egykori Német Demokratikus Köztársaság vállalkozásainak szerkezetátalakításával megbízott német közjogi szervezettől, valamint annak jogutód szervezetétől, beruházásokra vagy átköltözésre fordított támogatások, illetve hitelek formájában. Az SMI a tevékenységei során felmerült nehézségek hatására kénytelen volt saját felszámolását kérni, amelynek eredményeként cégneve is „SMI iG”-re (SMI felszámolás alatt lévő társaság) változott, valamint egy felszámoló biztos kinevezését kérni, aki – annak érdekében, hogy lehetővé tegye az SMI számára tevékenységének folytatását, valamint hogy 105 munkahelyet megmentsen – egy „SiMI” nevű leválasztott társaságot hozott létre, miután a tanácsadói, a marketing-, a kutatási, a mikroelektronikai termékelőállítási és a szolgáltatásnyújtási tevékenységeket a 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatára, az „MD & D”-re bízta. Brandenburg tartomány és a Treuhandanstalt jogutód szervezete pénzügyi támogatást nyújtott e leválasztott társaságnak, mielőtt az SiMI-re és a MD & D-re vevőt találtak volna, illetve mielőtt az MD & D végül megvette a SiMI üzletrészeit. A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy az SMI-nek, majd a leválasztott társaságnak nyújtott szubvenciók és hitelek összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, és kötelezte a Németországi Szövetségi Köztársaságot, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a kedvezményezettek – azaz a Bizottság szerint az SMI, az SiMI és az MD & D, valamint az összes olyan vállalkozás, amelynek a határozat következményeinek megkerülése érdekében vagyonukat átadták vagy át fogják adni – visszatérítsék a kapott támogatásokat. Bár a német kormány azt állította, hogy a Treuhandanstalt által, valamint a jogutód szervezet által az SMI-nek nyújtott szubvenciókra kiterjedt a Treuhandanstaltnak az egykori Német Demokratikus Köztársaság vállalkozásainak szerkezetátalakítását megkönnyítő és a tervgazdaságról a piacgazdaságra történő áttérését biztosító tevékenységeire vonatkozó kivételek kerete, mivel azokat szerinte az SMI privatizációjának keretében nyújtották; a Bíróság kimondta, hogy „a Treuhandanstalt támogatási rendszereinek keretében a »privatizáció« fogalmát megszorítóan kell

36

Bíróság

Tevékenység

értelmezni” (24. pont), valamint, hogy „csak az állami vállalat feletti tényleges ellenőrzés megszűnésével járó, e vállalat tőkéje kisebbségi részének megszerzését lehet a Treuhandanstalt támogatási rendszerei értelmében vett »privatizációnak« minősíteni” (25. pont), ez azonban jelen esetben nem állt fenn, mivel a Treuhandanstalt a Synergy tőkerészesedés-szerzése után több tekintetben is fenntartotta az SMI feletti ellenőrzés jogát. A Bíróság ugyanezen indokokból ugyanerre a következtetésre jutott a Barndenburg tartomány által az SMI-nek nyújtott hiteleket illetően is. A német kormány másodlagosan hivatkozott az EK 87. cikk (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott kivétel alkalmazhatóságára, amelynek értelmében a Németország felosztása által érintett egyes németországi szövetségi köztársasági területek gazdaságának nyújtott támogatások összeegyeztethetők a közös piaccal, amennyiben ezekre a támogatásokra az ország felosztásából eredő gazdasági hátrányok ellensúlyozása érdekében van szükség. A Bíróság ezt a jogalapot is elutasította azon indok alapján, hogy a német kormány nem szolgált egyetlen olyan elemmel sem, amely alátámasztotta volna, hogy az eljárás tárgyát képező támogatások a Németország felosztásából eredő gazdasági hátrányok ellensúlyozásához voltak szükségesek. A Bíróság e pont kapcsán emlékeztetett arra, hogy „még ha Németország újraegyesítésének következtében az EK 87. cikk (2) bekezdése a) pontjának célja az új tartományokra vonatkozó alkalmazás is, ez az alkalmazás csak ugyanazon feltételek között történhet, mint amelyek az újraegyesítés időpontját megelőző időszakban a régi tartományokra voltak alkalmazandók”. E tekintetben mivel a „Németország felosztása” kifejezés történelmileg a két megszállási zóna közötti felosztási vonal 1948-ban történt kialakítására utal, az „e felosztásból eredő gazdasági hátrányok” csak azokra a gazdasági hátrányokra vonatkoznak, amelyek egyes német régióknak e határvonal meghúzása által előidézett elszigetelődéséből származnak, mint például a kommunikációs csatornák megszakadása vagy – a német terület két része közötti kereskedelmi kapcsolatok megszakadása következtében – a fogyasztói piacok elvesztése. Ellenben az az elmélet, amely szerint az EK 87. cikk (2) bekezdésének a) pontja az új tartományok vitathatatlanul fennálló gazdasági lemaradásának teljes kompenzációját teszi lehetővé, nem veszi figyelembe e rendelkezés kivételként történt meghatározását, sem annak összefüggéseit, sem az általa követett célokat. Az új tartományok által átfogóan elszenvedett gazdasági hátrányokat közvetlenül nem Németországnak az EK 87. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett földrajzi felosztása okozta; és „a régi és az új tartományok közötti fejlődési különbségek a Németország felosztásából származó földrajzi szétválasztástól eltérő okokkal magyarázhatók, mint például a Németország két részén bevezetett eltérő politikai és gazdasági rendszerek” (49–53. pont). A német kormány végül a támogatások kedvezményezetti minőségének jogszerűtlen kiterjesztése miatt vitatta a megtámadott határozatba foglalt visszatéríttetésre kötelezést. A Bíróság ezen utolsó pont alapján semmisítette meg a megtámadott határozatot. A Bíróság egyrészt megállapította, hogy a Bizottság – az MD & D-t mint a SiMI megszerzőjét az utóbbi részére nyújtott támogatások visszatérítésére kötelezve – megsértette az állami támogatások visszatéríttetésének elveit. E tekinetetben emlékeztetett arra, hogy „amennyiben egy szabálytalan állami támogatásban részesült vállalkozást piaci áron – azaz azon a legmagasabb áron, amelyet a rendes versenykörülmények között eljáró magánbefektető kész fizetni ezért a társaságért, figyelembe véve azt a helyzetet is, amelyben van, azaz az állami támogatásokból történt részesülést – vesznek meg, akkor a piaci ár meghatározásánál figyelembe vették a támogatási elemet, és a vételi ár

37

Tevékenység

Bíróság

tartalmazza azt. Ilyen körülmények között a vevőt nem lehet olyannak tekinteni, mint aki előnyben részesült a piac többi gazdasági szereplőjéhez képest” (80. pont). A Bíróság másrészt megsemmisítette a megtámadott határozatot, és a felosztott társaságot kötelezte annak a támogatásnak a visszatérítésére, amelyet az ő tevékenységét folytató társaság kapott. A Bíróság kimondta, hogy „feltételezve, hogy a leválasztott társaságokat a támogatásban részesült vállalkozás felszámolásakor a vállalkozás által végzett tevékenységek egy részének folytatása érdekében hozták létre, e társaságokat adott esetben szintén kötelezni lehet a kérdéses támogatás visszatérítésére, amennyiben igazolást nyer, hogy megőrizték az említett támogatásokhoz kapcsolódó versenyelőnyök tényleges élvezetét, különösen amennyiben e felosztott társaságok anélkül szerezték meg a felszámolás alatt álló társaság vagyonát, hogy a piaci feltételeknek megfelelő árat ellenértékként kifizették volna, vagy amennyiben igazolást nyer, hogy e társaságokat azért hozták létre, hogy megkerüljék e támogatások visszatérítésének kötelezettségét”; önmagában az a tény, hogy a kedvezményezett társaság létesítményeit bizonyos időtartamra egy ilyen társaság vette bérbe, nem alkalmas annak alátámasztására, hogy ez utóbbi társaság részesült a bérbeadónak közel három évvel a bérlő megalapítása előtt nyújtott támogatásokhoz kapcsolódó versenyelőnyből (86., 88–89. pont). Mivel a Bíróság megsemmisítette az SMI-nek nyújtott támogatások visszatérítésének az MD & D-t terhelő kötelezettségét, valamint annak kiterjesztését „mindazon egyéb vállalkozásra, amelyeknek e határozat következményeinek megkerülése érdekében az SMI, az SiMI vagy az MD & D vagyonát átadták vagy át fogják adni”, csak az SMI és az SiMI kötelesek visszatéríteni a nekik nyújtott támogatásokat. A C-345/02. sz. Pearle és társai ügyben (2004. július 15-én hozott ítélet, EBHT 2004., I-7139. o.) a Hoge Raad der Nederlanden az EK 87. cikk (1) bekezdésének és az EK 88. cikk (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozó kérdéseket terjesztett a Bíróság elé azzal a jogvitával kapcsolatban, amelynek tárgya az optikai termékek kereskedőit összefogó közjogi szakmai szervezet, a Hoofbedrijfschap Ambachten (HBA) által a tagjaira kiszabott díjak jogszerűsége volt. Az eljárás tárgyát képező intézkedés az optikai piac vállalkozásainak javát szolgáló közös reklámkampány finanszírozása érdekében kiszabott „kötelezően erre felhasználandó különdíj” volt. A Holland Legfelsőbb Bíróság az első három kérdésével érdemben arra vár választ, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének értelmében állami támogatásnak minősülhet-e az optikai ágazat vállalkozásainak érdekeit szolgáló reklámkampányok HBA általi finanszírozása, és hogy az EK 88. cikk (3) bekezdésének megfelelően – adott esetben a de minimis szabály figyelembevétele mellett – a reklámkampány finanszírozására szolgáló díjak fizetését a tagoknak előíró HBA-rendeletekről – mint támogatási programok elemeiről – tájékoztatni kellett volna-e a Bizottságot. Arról kér tehát felvilágosítást, hogy az alapeljárás felpereseire kiszabott különdíjak a be nem jelentett támogatásokhoz való közvetlen kötődésük okán szintén jogszerűtlennek minősülnek-e, és így vissza kell-e őket téríteni. A negyedik és ötödik kérdések révén a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy az alapeljárás tényállásához hasonló esetben ellentétes-e a közösségi joggal az, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróságok az alaki jogerőnek a holland ítélkezési gyakorlat szerinti szabályát alkalmazzák, amely megakadályozná őket az alapeljárás felpereseit díjfizetésre kötelező HBA-határozatok jogszerűségének megvizsgálásában abban az esetben, ha a határozatok alapjául szolgáló rendeleteket az EK 88. cikk (3) bekezdésének megsértésével hajtották volna végre.

38

Bíróság

Tevékenység

A Bíróság megállapította, hogy még akkor is, ha a HBA közjogi szervezetnek minősül, a jelen esetben nem úgy tűnik, hogy a reklámkampányt a nemzeti hatóságok rendelkezésére álló eszközökből finanszírozták, éppen ellenkezőleg, az előzetes döntéshozatalra utaló ítéletéből megállapítható, hogy a HBA által az érintett reklámkampány finanszírozására használt forrásokat a kampány előnyeiben részesülő tagjaitól gyűjtötte be a kampány megszervezésére szánt kötelező hozzájárulás formájában, amely kampányt az optikusok egyik magánegyesülete kezdeményezte; majd a Bíróság kimondta, hogy „az [EK] [87.] cikk (1) bekezdését és az [EK] [88.] cikk (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy egy közjogi szakmai szervezet által a tagjai javára szervezett és általuk elhatározott reklámkampánynak az említett tagoktól beszedett és kötelezően e célra fordítandó forrásokból való finanszírozása érdekében hozott rendeletek nem képezik lényegi elemét az e rendelkezések szerinti támogatási intézkedésnek, és azokról nem kell előzetesen tájékoztatni a Bizottságot, amennyiben megállapítható, hogy a finanszírozást olyan forrásokból biztosították, amelyekkel az adott közjogi szakmai szervezet sohasem rendelkezhetett szabadon” (41. pont). Ennek megfelelően az utolsó két kérdésre nem volt szükséges válaszolni. 3.8. A védjegyek területén a C-363/99. sz. Koninklijke KPN Nederland ügyre (2004. február 12-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-1619. o.]) hívjuk fel a figyelmet. A Koninklijke KPN Nederland társaság 1997. április 2-án lajstomozás iránti kérelmet nyújtott be a Benelux Védjegyhivatalnál (Bureau Benelux des marques [BBM]) a „Postkantoor” (holland ’postahivatal’) szóra mint papírokra, kartondobozokra és az ilyen anyagokból lévő árucikkekre, valamint különböző szolgáltatásokra alkalmazandó védjegyre. A BBM megtagadta a lajstromozást, mivel a megjelölés kizárólag a postahivatallal kapcsolatban álló termékekre és szolgáltatásokra nézve leíró jellegű. A Gerechtshof te ’s Gravenhage, amelyhez a KPN keresetet nyújtott be a BBM határozatával szemben, a védjegyekről szóló első irányelv11 értelmezésével kapcsolatos kérdések sorozatát terjesztette a Bíróság elé. Azt kellett meghatározni, hogy az a tény, hogy valamely tagállamban bizonyos áruk és szolgáltatások védjegyként vannak bejegyezve, hatással van-e egy másik tagállamban a hasonló árukra és szolgáltatásokra vonatkozó hasonló védjegy bejegyzése iránti kérelem vizsgálatára. A Bíróság válasza elutasító: ennek a körülménynek semmi hatása nem lehet. Az illetékes hatóságnak az érintett árukhoz és szolgáltatásokhoz viszonyítva in concreto kell értékelnie a védjegy jellemzőit. A holland bíróság arra is választ várt a Bíróságtól, hogy az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott „leíró jellegű megjelölések” tilalma kiterjed-e azokra a megjelölésekre és jelzésekre, amelyek az érintett áruk vagy szolgáltatások jellemzőit írják le, amennyiben léteznek sokkal gyakrabban használt megjelölések vagy jelzések ugyanezen jellemzők leírására. A Bíróság emlékeztet arra, hogy az említett rendelkezés a leíró jellegű megjelölések tiltásával közérdekű célt követ, tudniillik, hogy az ilyen megjelöléseket mindenki szabadon használhassa, s ezzel megakadályozza, hogy azok védjegyként történő bejegyzésük okán egyetlen vállalkozás számára legyenek fenntartva. E feltételek mellett ha az illetékes hatóság megállapítja, hogy a megjelölés jelenleg az érintettek ezreinek szemében az adott áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek leírására szolgál, illetve ésszerűen feltehető, hogy a jövőben ez lesz a helyzet, akkor meg kell tagadni a védjegy lajstromozását. Ebből a szempontból közömbös, hogy léteznek-e gyakrabban használt más megjelölések vagy jelzések. Az eljárás tárgyát képezi 11

A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/ EGK tanácsi első irányelv (HL 1989., L 40., 1. o.).

39

Tevékenység

Bíróság

az is, hogy a Benelux védjegyjog alapján a Benelux államok egyik nemzeti vagy regionális nyelvén kifejezett védjegy teljes joggal kiterjed a többi nyelven készített fordításokra is. A Bíróság megállapítja, hogy ez azzal egyenértékű, mintha ténylegesen több különböző védjegyet lajstromoztak volna. Az illetékes hatóságnak hasonló esetben minden egyes fordításban vizsgálnia kell a megjelölés esetleges leíró jellegét. A Bíróság mindezek mellett állást foglalt a megkülönböztető képesség és a leíró jelleg viszonyáról is. A kérdést előterjesztő bíróság a következő kérdésre vár választ: ha egy védjegy bizonyos áruk és szolgáltatások szempontjából leíró jellegű, azonban más áruk és szolgáltatások szempontjából nem az, akkor e más áruk és szolgáltatások szempontjából szükségszerűen úgy kell-e tekinteni a védjegyet, mint amely megkülönböztető képességgel rendelkezik? Ez a kérdés lehetővé tette a Bíróság számára, hogy emlékeztessen arra, hogy minden egyes lajstromozást kizáró ok független a másiktól, és önálló vizsgálatot tesz szükségessé, még akkor is, ha alkalmazási köreik között nyilvánvaló átfedés van. Következésképpen abból, hogy egy védjegyre nem vonatkozik e kizáró okok egyike, nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a másik ok ne lenne rá alkalmazható. Másrészt a védjegy megkülönböztető képességét a lajstomozási kérelemben említett árukhoz vagy szolgáltatásokhoz viszonyítva kell értékelni; amennyiben a védjegy lajstromozását különböző árukra és termékekre kérték, minden egyes áru és szolgáltatás vonatkozásában ellenőrizni kell, hogy a védjegyre nem vonatkozik-e valamelyik kizáró ok, mert ha igen, az az adott áruktól és szolgáltatásoktól függően egymástól eltérő eredményre vezethet. A Bíróság ennek megfelelően arra az álláspontra jutott, hogy az illetékes hatóság nem állapíthatja meg, hogy egy védjegy megkülönböztető képességgel rendelkezik bizonyos áruk és szolgáltatások vonatkozásában kizárólag azon indok alapján, hogy a védjegy más áruk vagy szolgáltatások jellemzői tekintetében leíró jellegű, még akkor sem, ha lajstromozását ezen áruk vagy szolgáltatások összességére kérték. Azzal kapcsolatban, hogy a „Postkantoor” szót olyan elemek alkotják, amelyek mindegyike a lajstromozási kérelemben szereplő áruk vagy szolgáltatások jellemzőit írja le, a Bíróság pontosítja, hogy ahhoz, hogy magát a védjegyet leíró jellegűnek minősítsék, nem elegendő az, hogy minden egyes alkotóelemére vonatkozóan megállapítják azok esetleges leíró jellegét; a leíró jelleget magára a szóra vonatkozóan kell megállapítani. Noha általánosságban az egyes leíró jellegű elemek egyszerű kombinációja maga is leíró jellegű marad, ez nem érvényes akkor, ha a kombináció keltette benyomás megfelelően távol esik attól a benyomástól, amelyet a leíró jellegű elemek egyszerű egyesítése vált ki, ha az érintett árukhoz vagy szolgáltatásokhoz képest a kombináció szokatlan jellege miatt meghaladja az említett elemek összességét, vagy ha a szó bekerült a hétköznapi nyelvbe, és ott önálló jelentésre tett szert oly módon, hogy ettől kezdve már önálló az őt alkotó elemekhez képest (de ettől még ebben az esetben ez a szó önmagában nem válik leíró jellegűvé). Meg kell jegyezni, hogy az élelmiszeráruk leírása vonatkozásában a Bíróság hasonló választ adott a C-265/00. sz. Campina Melkunie ügyben (2004. február 12-én hozott ítélet, [EBHT 2004., I-1699. o.]) feltett kérdésre, amelyet a Benelux Legfelsőbb Bíróság terjesztett a Bíróság elé annak az előtte folyó eljárásnak a keretében, amelyet a leíró jellegűnek ítélt „BIOMILD” megjelölés lajstromozását megtagadó BBM által hozott határozat ellen indítottak. 3.9. A tagállamok jogszabályainak közelítésére vonatkozó közösségi intézkedésekkel kapcsolatos gazdag ítélkezési gyakorlat keretén belül három Fixtures Marketing ügyre (a C-46/02. sz., a C-338/02. sz. és a C-444/02. sz. önálló ügyekben 2004. november 9-én

40

Bíróság

Tevékenység

hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé) és a C-203/02. sz. The British Horseracing Board és társai ügyre (2004. november 9-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé) hívjuk fel a figyelmet, amelyek a 96/9 irányelv12 szerint sui generisnek nevezett jogra és e jogi védelemnek a sportfogadások területén betöltött szerepére vonatkoztak. Az említett irányelv rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozóan számos kérdést terjesztettek elő előzetes döntéshozatalra azoknak az eljárásoknak a keretében, amelyeknek alapja az volt, hogy Svédországban, Görögországban, Finnországban és az Egyesült Királyságban egyes fogadásszervezők olyan nyilvánosságra hozott információkat használtak fel, amelyek kezelésével, sőt szervezésével éppen más szervezetek – az alapeljárások felperesei – voltak megbízva. Három ügyben az eljárás tárgyát képező felhasználás abból állt, hogy tájékoztató füzetekben kiadták a játészelvényeken szereplő, az angol és a skót labdarúgó-bajnokságok versenynaptárjaira vonatkozó, eredetileg elektronikus formában tárolt adatokat, amely adatok kezelésére – felhasználási szerződések útján – az alapügy felperese volt feljogosítva. A negyedik ügy tárgya az volt, hogy két, online lóversenyfogadásokkal foglalkozó internetes honlapon olyan információkat tettek közzé, amelyeket újságokból, valamint az Egyesült Királyságban a lóversenyágazat szervezésével megbízott – és ennek keretében az általa védelemben részesíteni kért adatbázisok fejlesztését és kezelését biztosító – felperes által feljogosított bizonyos társaságok által kiadott nyers adatokból nyertek. Az alapeljárások felperesei úgy vélték, hogy azok a vállalkozások, amelyek fogadások szervezése érdekében felhasználták az ő adataikat, megsértették az adatbázisok védelméről szóló irányelv átültetésével módosított nemzeti joguk által biztosított jogaikat. A vonatkozó nemzeti rendelkezéseket mint átültető rendelkezéseket az irányelvre figyelemmel kell értelmezni. A finn Vantaan Käräjäoikeus, az angol Court of Appeal, a svéd Högsta Domstolen és a görög Monomeles Protodikeio Athinon, amelyek az alapügyekben jártak el, előzetes döntéshozatalra több kérdést terjesztettek elő az irányelv, különösen annak 7. cikke (1) bekezdésének tárgyával és alkalmazási körével kapcsolatban, amely rendelkezés elismeri, hogy egy adatbázis létrehozójának joga van megakadályozni az adatbázis egész tartalmának minőségi és/vagy mennyiségi szempontból jelentős részének kimásolását és/vagy újrahasznosítását, amennyiben a tartalom megszerzése, ellenőrzése, illetve előállítása minőségileg vagy mennyiségileg jelentős ráfordítással járt. A négy bíróság azon kérdésére, hogy ez utóbbi rendelkezés szövegében mire terjed ki a „jelentős ráfordítás” feltétele, a Bíróság azt válaszolta, hogy „egy adatbázis tartalmának megszerzésével kapcsolatos ráfordításnak a 96/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely az említett adatbázisban meglévő elemek keresésére, valamint azok összegyűjtésére felhasznált pénzeszközök megjelölésére szolgál”, és amely „nem tartalmazza azokat a pénzeszközöket, amelyeket egy adatbázis tartalmát alkotó elemek létrehozására használnak fel” (C-46/02., C-338/02., C-444/02. és C-203/02. sz. ügyek, rendelkező rész 1. pont). A Bíróság kimondta, hogy a „labdarúgó-bajnokságok megszervezéséhez használt, a találkozókat tartalmazó versenynaptár létrehozásával összefüggésben következésképpen ez a fogalom nem terjed ki a különböző bajnoki találkozókkal kapcsolatban az időpontok és a csapatok párosításának meghatározására felhasznált 12

Az adatbázisok jogi védelméről szóló, 1996. március 11-i 96/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1996., L 77., 20. o.).

41

Tevékenység

Bíróság

pénzeszközökre”. A futballtalálkozók versenynaptárát alkotó adatok megszerzése semmilyen külön erőfeszítést nem igényel a hivatásos ligák részéről, hiszen e versenynaptárak valójában elválaszthatatlanul kapcsolódnak ezen adatok létrehozásához, és a versenynaptár ellenőrzése vagy előállítása érdekében felhasznált pénzeszközök sem igényelnek jelentős, az adatbázist alkotó adatok létrehozásával kapcsolatos ráfordításokhoz képest külön ráfordítást (C-46/02., C-338/02. és C-444/02. sz. ügyek). A Bíróságnak a lóversenyfogadásokra vonatkozó ügyben pontosítania kellett, hogy „egy adatbázis tartalmának ellenőrzésével kapcsolatos ráfordításnak a 96/9/EK irányelv 7. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely ezen adatbázis létrehozása során, illetve működtetésének időtartama alatt, az adatbázisban meglévő információ megbízhatóságának biztosítása érdekében, a keresett elemek pontosságának ellenőrzésére felhasznált pénzeszközökre vonatkozik”, valamint, hogy „ez a fogalom nem terjed ki azokra a pénzösszegekre, amelyeket az adatbázisba összegyűjtött elemek létrehozásának szakaszában az ellenőrzési műveletekre használtak fel” (C-203/02. sz. ügy, 42. pont). A Bíróság így megállapította, hogy „egy versenyen részt vevő lovak listájának megalkotására felhasznált pénzeszközök és az ennek keretébe tartozó ellenőrzési műveletek nem minősülnek az e listát tartalmazó adatbázis tartalmának megszerzésével és ellenőrzésével kapcsolatos ráfordításnak” (C-203/02. sz. ügy, 42. pont). 3.10. A szociális politika területén két ítélet érdemel különös figyelmet. Az elsőben, a C-147/02. sz. Alabaster-ügyben (2004. március 30-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-3101. o.]) a Court of Appeal terjesztett kérdést a Bíróság elé a béremelésnek a törvény alapján járó anyasági ellátások kiszámításakor történő figyelembevételével kapcsolatban. Az adott ügyben Alabaster asszony, brit munkavállaló, 1996 januárjától szülési szabadságon volt. Kevéssel a szabadság kezdete előtt béremelést kapott, december hónapra visszaható hatállyal. Ezt a béremelést ugyanakkor nem lehetett figyelembe venni a törvény alapján járó anyasági ellátás kiszámításakor, mivel az alkalmazandó nemzeti szabályozás a rendes fizetés kiszámításához egy korábbi időszakot (szeptember és október) vett figyelembe. A Bíróság mindenekelőtt megállapította, hogy a 92/85 irányelv13 alapján nem lehet hasznos választ adni a nemzeti bíró által feltett kérdésre. A közösségi joganyag egészének átfogó vizsgálatát követően azonban sikerült kibontania a jelen ügyben alkalmazandó általános jogelveket. A Bíróság érvelésének lényege az EK 141. cikken és a 75/117 irányelven14 alapul. A várandós nőnek a szülési szabadsága során nyújtott ellátás a bérhez hasonlítható juttatás. Ez a személy természetesen nem tarthat igényt teljes bérre, mivel sajátos helyzetben van ahhoz a munkavállalóhoz képest, aki munkakörét ténylegesen ellátja. Ez az egyenlőség elvének klasszikus alkalmazása. Mindamellett, amennyiben a fizetett ellátás bérnek felel meg (lásd ebben a vonatkozásban a C-342/93. sz. Gillespie és társai 13

A várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről (a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében vett tizedik egyedi irányelv) szóló, 1992. október 19-i 92/85/EGK tanácsi irányelv (HL 1992., L 348., 1. o.).

14

A férfiak és a nők egyenlő díjazása elvének alkalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1975. február 10-i 75/117/EGK tanácsi irányelv (HL1975., L 45., 19. o.).

42

Bíróság

Tevékenység

ügyben 1996. február 13-án hozott ítéletet [EBHT 1996., I-475. o.]), a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve alapján el kell ismerni ennek a személynek az ellátás emeléséhez való jogát, feltéve, hogy ha nem esett volna teherbe, megemelt összegű bért kapott volna. Ez a követelmény nem korlátozódik arra az esetre, amikor a béremelés visszaható hatállyal kiterjed a referenciabér kiszámításának alapjául szolgáló időszakra. Itt a női és férfi munkavállalók egyenlő díjazásának elvének alkalmazásáról van szó. A Bíróság ugyanakkor nem foglalt állást ezen elv végrehajtásának konkrét módjai vonatkozásában, mivel ez véleménye szerint meghaladja az előzetes döntéshozatali eljárással kapcsolatos hatáskörét. Nem fejtette ki álláspontját a bércsökkentés esetén alkalmazandó megközelítéssel kapcsolatban sem, mivel az a jelen ügyben csak feltételezésen alapuló kérdés volt. Következésképpen ez a kérdés még mindig megválaszolatlan. A második, a Pfeiffer és társai C-397/01–C-403/01. sz. egyesített ügyekben hozott ítéletben (2004. október 5., az EBHT-ban még nem tették közzé), amely a C-151/02. sz., az orvosok készenléti ügyeletére vonatkozó Jaeger-ítélet (2003. szeptember 9-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-8389. o.]) folytatása, a Bíróság kimondta, hogy a sürgősségi ellátásban dolgozó mentőápolók maximális heti munkaideje nem haladhatja meg a 48 órát. A C-397/01–C-403/01. sz. egyesített ügyekben részt vevő Pfeiffer és a többi felperes mentőápolóként a Német Vöröskereszt – többek között mentőautókkal és sürgősségi betegszállító autókkal földi sürgősségi ellátást nyújtó magánjogi intézmény – alkalmazásában állnak vagy álltak. A felperesek különböző munkaszerződéseikben munkáltatóikkal megegyeztek abban, hogy olyan kollektív szerződést alkalmaznak, amely szerint az átlagos heti munkaidőt – az átlagosan legalább napi 3 óra ügyeleteti szolgálatra irányuló kötelezettségük beszámításával – 38,5 óráról 49 órára emelik. Az ügyeleti idő alatt az érintett mentőápoló köteles a munkahelyen a munkáltató rendelkezésére állni, és folyamatosan készenlétben kell állnia, hogy szükség esetén azonnal közbe tudjon lépni. Az Arbeitsgericht Lörrach előtt a munkavállalók azt kérték, hogy a Bíróság mondja ki, hogy átlagos heti munkaidejük nem haladhatja meg a 93/104 irányelv15 által meghatározott 48 órás felső határt; továbbá kérték a heti időtartamon felül ledolgozott túlórák kifizetését. A német bíróság a Bírósághoz fordult, hogy fejtse ki álláspontját ebben a kérdésben. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a 89/39116 és a 93/104 irányelv bizonyos rendelkezéseinek értelemzésére vonatkoznak. A Bíróság először is megállapította, hogy a sürgősségi orvosi ellátás keretében nyújtott sürgősségi ellátást végző mentőápolók tevékenysége a 89/391 és a 93/104 irányelv hatálya alá tartozik. A jelen ügyben az irányelvekben meghatározott kivételek egyike sem irányadó. Nincs szó sem a kivételesen súlyos és kivételes méretű körülmények – például katasztrófa – esetén a közbiztonság, a közegészség és a közrend védelméhez elengedhetetlenül szükséges szolgáltatásokról, amelyek természetüknél fogva nem 15

A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 1993. november 23-i 93/104/EK tanácsi irányelv (HL 1993., L 307., 18. o.).

16

A munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1989. június 12-i 89/391/EGK tanácsi irányelv (HL 1989., L 183., 1. o.).

43

Tevékenység

Bíróság

teszik lehetővé a munkaidő tervezését, sem közúti szállítási szolgáltatásokról, hiszen az eljárás tárgyát képező tevékenység fő célja az, hogy elsősegélyben részesítse a betegeket vagy a sebesülteket. Ezt megállapítva a Bíróság kimondta, hogy a heti 48 órás munkaidő túllépése csak akkor lehetséges, ha ebbe minden egyes munkavállaló kifejezetten és szabad akaratából beleegyezett, és hogy e tekintetben nem elég az, ha az érdekelt munkavállaló munkaszerződése csupán utal az ilyen túllépést engedélyező kollektív szerződésre. A Jaeger-ügyben kialakított ítélkezési gyakorlatát követve a Bíróság – azonosnak értékelve az orvosok ügyeletét és a mentőápolók készenlétét – kimondta, hogy ezeket az időszakokat a maximális napi és heti munkaidő meghatározásakor teljes egészükben figyelembe kell venni. Pontosította, hogy az átlagos heti munkaidőnek a túlórát is magában foglaló 48 órában történő maximálása – mint a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmét biztosító minimális előírás – a közösségi szociális jog olyan szabályának minősül, amely különös jelentősége okán valamennyi munkavállalót megillet. Következésképpen a mentőápolók készenlétével kapcsolatos olyan nemzeti szabályozás, amely – adott esetben kollektív szerződés vagy azon alapuló vállalati megállapodás alapján – megengedi az irányelv által meghatározott 48 órás maximális heti munkaidő túllépését, összeegyeztethetetlen a 93/104 irányelv követelményeivel. Végül a Bíróság megállapította, hogy a 93/104 irányelv a maximális heti munkaidővel kapcsolatban a közvetlen hatályhoz szükséges valamennyi feltételt kielégíti, mivel tartalmi szempontból feltétel nélküli és kielégítően pontos. Még ha igaz is, hogy irányelv önmagában nem teremthet magánszemélyre vonatkozó kötelezettséget, és így nem is hozható fel magánszeméllyel szemben, a Bíróság mindenesetre emlékeztetett a nemzeti jog közösségi jognak megfelelő értelmezése elvére, és kimondta, hogy amikor a tagállami bíróság – kizárólag magánszemélyek közötti jogvita esetén – a valamely irányelv által meghatározott kötelezettségek nemzeti jogba való átültetésére hozott rendelkezéseket alkalmazza, a nemzeti jogrend valamennyi szabályát köteles figyelembe venni, és köteles azt – amennyire csak lehetséges – az irányelv szövegének és céljának fényében értelmezni úgy, hogy ezen irányelv céljával összhangban levő eredményre jusson. Az említett elv jelen ügyre való alkalmazásának következményeként a kérdést előterjesztő bíróságnak hatáskörén belül mindent meg kell tennie, hogy megakadályozza a 48 órában meghatározott maximális heti munkaidő túllépését. 3.11. Végül a Bíróság a gazdaság- és monetáris politika területén is eljárt. A C-27/04. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben (2004. július 13-i ítélet, EBHT 2004., I-6649.o.) a Bíróságnak a stabilitási paktum végrehajtásával kapcsolatos kérdésekkel kellett foglalkoznia. Emlékeztetünk rá, hogy a Gazdasági és Monetáris Unió teljes befejezésére törekedve az Amszterdami Európai Tanács 1997 júniusában elfogadta a Stabilitási és Növekedési Paktumról szóló állásfoglalást, amelynek célja az volt, hogy megelőzze a túlzott hiány kialakulását, és az eurozónában biztosítsa a közpénzügyek egészséges intézését. 2003-ban ennek keretében indult túlzott hiány esetén követendő eljárás Franciaország, valamint a Németországi Szövetségi Köztársaság ellen. A Tanács a Bizottság ajánlása alapján megállapította, hogy e két tagállamban túlzott hiány áll fenn. A Tanács így két ajánlást fogadott el, és felszólította a tagállamokat, hogy csökkentsék ezt a hiányt, továbbá határidőt tűzött ki a korrekciós intézkedések meghozatalára (az EK 104. cikk (7) bekezdése alapján). E határidők leteltét követően a

44

Bíróság

Tevékenység

Bizottság olyan határozatok elfogadását ajánlotta a Tanácsnak, amelyek megállapítják, hogy a Tanács ajánlásaira válaszul sem Németország, sem Franciaország nem tette meg a hiány csökkentése érdekében szükséges megfelelő intézkedéseket. A Bizottság így arra kérte a Tanácsot, hogy szólítsa fel a két érintett tagállamot a hiány csökkentésére irányuló intézkedések meghozatalára (EK 104. cikk (9) bekezdése). A Tanács, amely képtelen volt az említett határozat meghozatalához szükséges többséget megszerezni, 2003. november 25-én csak következtetéseket tudott elfogadni, amelyekben a túlzott hiány esetén követendő eljárások felfüggesztéséről határozott, és kijelentette, hogy kész az EK 104. cikk (9) bekezdése szerinti határozat meghozatalára, ha úgy tűnik, hogy az érintett tagállam az általa tett kötelezettségvállalásokat nem tartja tiszteletben. A Bizottság a Szerződés megsértésének tekintett magatartásokkal szemben 2004 januárjában keresetet nyújtott be, amely a Tanács határozathozatalra vonatkozó mulasztásának megállapítására, illetve a következtetésekre irányult. Mivel a Tanács nem tudta meghozni a Bizottság által ajánlott határozatot, a Bíróság elfogadhatatlannak nyilvánította a keresetetet. A Bíróság kimondta, hogy az EK 104. cikk (8) és (9) bekezdése szerinti, a Bizottság ajánlotta jogi aktusok Tanács általi elfogadásának elmaradása nem eredményez az EK 230. cikk értelmében vett megtámadható aktusokat. Amikor a Bizottság azt ajánlotta a Tanácsnak, hogy hozza meg az EK 104. cikk (8) és (9) bekezdése szerinti határozatokat, és a Tanácsban az előírt többség nincs meg, akkor semmilyen – e rendelkezések szerinti – határozat elfogadására nem került sor. A Bíróság mellesleg hozzáfűzte, hogy „(…) ha a Tanács nem fogadja el azokat az alakszerű határozatokat, amelyeket a Bizottság az EK 104. cikk (8) és (9) bekezdése szerint ajánl, akkor ez utóbbi számára rendelkezésre áll az EK 232. cikk szerinti keresetindítási jog – az ott meghatározott feltételek mellett” (35. pont). A Bíróság ellenben elfogadhatónak nyilvánította a Tanács következtetéseivel szemben indított keresetet. A Tanács következtetései joghatás előidézésére irányulnak, legalábbis annyiban, hogy felfüggesztik a túlzott hiány esetén követendő – már folyamatban lévő – eljárást, és módosítják a Tanács által korábban az EK 104. cikk (7) bekezdése alapján elfogadott ajánlásokat. A Bíróság megállapította, hogy Tanács így az EK 104. cikk (9) bekezdése szerinti felszólító határozat esetleges meghozatalát olyan értékelésnek rendelte alá, amely már nem az e rendelkezés (7) bekezdése szerinti ajánlások tartalmán, hanem az érintett tagállam egyoldalú kötelezettségvállalásán alapul. A Bíróság ezután úgy határozott, hogy a Tanács megsértette az eljárási szabályokat. Az EK 104. cikk (7) bekezdése alapján a Tanács által elfogadott ajánlásokat módosító, következtetésekbe foglalt határozat a 104. cikk (7) és (13) bekezdése – azaz a Bizottság kezdeményezési joga és a szavazás módjai – megsértésének minősül. A Bíróság álláspontja szerint „(…) a Szerződés megfogalmazásából és az általa bevezetett rendszer belső logikájából következik, hogy a Tanács nem hagyhatja figyelmen kívül az EK 104. cikk és az általa elfogadott 1467/97 rendelet előírásait. Tehát nem folytathat le más eljárást, például az eljárás egy adott szakaszában előírt határozattól eltérő jogi aktus meghozatala, illetve e jogi aktusnak a vonatkozó rendelkezésektől eltérő feltételekkel történő meghozatala érdekében” (81. pont). A C-19/03. sz. Verbraucher-Zentrale Hamburg ügyben (2004. szeptember 14-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé) a fogyasztóvédelmi törvényt sértő magatartások elleni fellépéssel megbízott német szervezet (Verbraucher-Zentrale) és a

45

Tevékenység

Bíróság

mobiltelefon-hálózatot üzemeltető O2 vállalkozás közötti jogvitában a Landgericht München az 1103/97 rendelet17 értelmezése érdekében terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemet a Bíróság elé. Az adott ügyben az addig német márkában számlázott összegeknek euróra törénő átváltása érdekében az O2 által alkalmazott módszernek az említett rendelettel való összeegyeztethetőségének értékeléséről volt szó. Az O2 különböző díjcsomagjainak percdíjait a legközelebbi, tulajdonképpen a magasabb eurócentre kerekítve váltotta át. A fent hivatkozott rendelet 5. cikke értelmében „ha az euróra történő átváltásnál (…) kerekítés történik, a fizetendő vagy elszámolandó pénzösszegeket a legközelebbi centre felfelé vagy lefelé kell kerekíteni”. A Bíróságnak először meg kellett határoznia, hogy az 1103/97 rendelet 5. cikkének első mondata értelmében vajon a díjszabás – mint például az a percdíj, amelyet az O2 ügyfeleinek a telefonbeszélgetésekért kiszámláz – fizetendő vagy elszámolandó pénzösszeget képez, vagy csak a fogyasztónak ténylegesen kiszámlázott végső összeg minősülhet ilyen összegnek. Mivel a közösségi jog nem határozza meg ezeket a fogalmakat, a Bíróságnak a teleologikus értelmezést kellett alkalmaznia, ezért a tárgybeli jogi aktus céljait vette figyelembe. Az 1103/97 rendeletből két általános jogelvet lehet levonni, tudniillik az állampolgárok jogbiztonsága védelmének szükségességét az euróra történő átállás során, és – ezzel összefüggésben – a szerződések és más jogintézmények folyamatosságának védelmét; ezek az elvek hasonlóságot mutatnak az új egységes fizetőeszköz bevezetése során meghatározott általános célkitűzéssel is, nevezetesen az euróra való áttérésnek az állampolgárokkal és a vállalkozásokkal szembeni semlegességének a céljával. E cél feltételezi – mint azt a fent említett rendelet (12) preambulumbekezdése mutatja –, hogy „az átváltási műveletek során magas fokú pontosságot” fognak biztosítani. E célokra figyelemmel a Bíróság megszorítóan értelmezte az euróról szóló rendelet 5. cikkét, és megállapította, hogy „az alapeljárásban szereplő percdíjhoz hasonló díj nem minősül az (…) 1103/97/EK tanácsi rendelet 5. cikkének első mondata értelmében vett fizetendő vagy elszámolandó pénzösszegnek, ennélfogva nem kell minden esetben a legközelebbi centre kerekíteni (…)” (rendelkező rész 1. pontja). A kérdés ezt követően az volt, hogy az 1103/97 rendeletet, különösen 5. cikkének első mondatát úgy kell-e értelmezni, hogy az a fizetendő és elszámolandó összegeken kívüli összegek esetében tiltja a legközelebbi centre történő kerekítést. A Bíróság ugyan megállapította, hogy elvben semmilyen tilalom nem létezik e területen, ezt csak akkor lehet alkalmazni „ha e kerekítési gyakorlat tiszteletben tartja a szerződések folyamatosságának (…) elvét, valamint (…) az euróra való áttérés semlegességének célját, vagyis a kerekítési gyakorlat nem befolyásolja a gazdasági szereplők, így a fogyasztók által is vállalt szerződéses

17

46

Az euró bevezetésével kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló, 1997. június 17-i 1103/97/EK tanácsi rendelet (HL 1997., L 162., 1. o.).

Bíróság

Tevékenység

kötelezettségeket, és nincs gyakorlati kihatása a ténylegesen fizetendő árra” (rendelkező rész 2. pontja). Jelen ügyben a Bíróság megállapította, hogy az eljárás tárgyát képező átváltás „alkalmas arra, hogy valós befolyással legyen a fogyasztó által ténylegesen fizetett árakra” (54. pont). A Bíróság, miután a nemzeti bíróra bízta az „árakra gyakorolt tényleges hatás” értékelését, nem bocsátkozott további értelmezésekbe.

47

Bíróság

Összetétel

B — A Bíróság összetétele

(A 2004. október 14-i protokolláris sorrend) Első sor, balról jobbra: C. Gulmann bíró; A. Borg Barthet tanácselnök; R. Silva de Lapuerta tanácselnök; A. Rosas és P. Jann tanácselnökök; V. Skouris, a Bíróság elnöke; C. W. A. Timmermans tanácselnök; L. A. Geelhoed első főtanácsnok; K. Lenaerts tanácselnök; F. G. Jacobs főtanácsnok. Második sor, balról jobbra: A. Tizzano főtanácsnok; N. Colneric bíró; D. Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok; J.-P. Puissochet és A. M. La Pergola bírák; P. Léger főtanácsnok; R. Schintgen, S. von Bahr és J. N. Cunha Rodrigues bírák. Harmadik sor, balról jobbra: G. Arestis, P. Kūris és K. Schiemann bírák; J. Kokott és C. Stix-Hackl főtanácsnokok; L. M. Poiares P. Maduro főtanácsnok; J. Makarczyk és Juhász Endre bírák. Negyedik sor, balról jobbra: A. Ó Caoimh, U. Lõhmus, J. Malenovský, M. Ilešič, J. Klučka és E. Levits bírák; R. Grass hivatalvezető.

49

Bíróság

1.

Tagok

A Bíróság tagjai (hivatalba lépésük sorrendjében)

Vassilios Skouris Született 1948-ban; jogi diplomát szerez a Berlini Szabadegyetemen (1970); alkotmányjogi és közigazgatási jogi doktorátus a Hamburgi Egyetemen (1973); akkreditált egyetemi tanár a Hamburgi Egyetemen (1972–1977); a Bielefeldi Egyetemen a közjog egyetemi tanára (1978); a Theszalonίki Egyetemen a közjog egyetemi tanára (1982); belügyminiszter (1989 és 1996 között); a Krétai Egyetem Egyetemi Tanácsának tagja (1983–1987); a Theszalonίki Egyetemen a Nemzetközi és Európai Gazdasági Jogi Központ igazgatója (1997től); a görög Egyesület az európai jogért elnöke (1992–1994); a görög Nemzeti Kutatási Bizottság tagja (1993–1995); a görög tisztviselők kiválasztását felügyelő legfőbb bizottság tagja (1994–1996); a Trieri Európai Jogi Akadémia Tudományos Tanácsának tagja (1995-től); a Görög Országos Bíró és Ügyészképző Intézet igazgató tanácsának tagja (1995–1996); a Külügyminisztérium Tudományos Tanácsának tagja (1997–1999); a Görög Gazdasági és Szociális Tanács elnöke 1998-ban; 1999. június 8-tól a Bíróság bírája; 2003. október 7-től a Bíróság elnöke.

Francis Geoffrey Jacobs Született 1939-ben; barrister; Queen’s Counsel; tisztviselő az Emberi Jogok Európai Bizottságának titkárságán; jogi referens J. P. Warner főtanácsnoknál; az európai jog professzora a Londoni Egyetemen; a King’s College Center of European Law (London) igazgatója; több európai jogi kiadvány szerzője; 1988. október 7-től főtanácsnok a Bíróságon.

51

Tagok

Bíróság Claus Christian Gulmann Született 1942-ben; tisztviselő az Igazságügyi Minisztériumban; jogi referens Max Sørensen bíró mellett; a nemzetközi közjog tanára és dékán a Koppenhágai Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán; ügyvéd; több választottbíróság tagja és elnöke; a közigazgatási fellebbviteli bíróság tagja; 1991. október 7-től 1994. október 6-ig főtanácsnok a Bíróságon; 1994 október 7-től a Bíróság bírája.

David Alexander Ogilvy Edward Született 1934-ben; advocate (Skócia); Queen’s Counsel (Skócia); a Faculty of Advocates titkára, majd kincstárnoka; az Európai Közösségek Ügyvédi Kamarái Tanácsának elnöke; a Salvesen Professor of European Institutions és az Edinburgh-i Egyetem Európai Intézetének igazgatója; a House of Lords Select Committee on the European Communities különleges tanácsosa; a londoni Gray’s Inn tiszteletbeli rangidős tagja (honorary bencher); 1989. szeptember 25től 1992. március 9-ig az Elsőfokú Bíróság bírája; 1992. március 10-től 2004. január 7-ig a Bíróság bírája.

Antonio Mario La Pergola Született 1931-ben; az összehasonlító és általános közjog és az alkotmányjog egyetemi tanára (Padovai, Bolognai és Római Egyetem); az Igazságszolgáltatási Tanács tagja (1976–1978); az Alkotmánybíróság tagja, majd elnöke (1986–1987); a Közösségi Politikák minisztere (1987–1989); az Európai Parlament képviselője (1989–1994); 1994. október 7-től 1994. december 31-ig a Bíróság bírája; 1995. január 1-jétől 1999. december 14-ig főtanácsnok a Bíróságon, 1999. december 15-től a Bíróság bírája.

52

Bíróság

Tagok Jean-Pierre Puissochet Született 1936-ban; államtanácsos (Franciaország); az Európai Közösségek Tanácsa Jogi Szolgálatának igazgatója, majd főigazgatója (1968–1973); az Agence nationale pour l’emploi főigazgatója (1973– 1975); az Ipari Minisztérium általános igazgatásának igazgatója (1977–1979); az OECD jogi ügyek igazgatója (1979–1985); az Institut international d’administration publique igazgatója (1985–1987); jogtanácsos, a Külügyminisztérium Jogi osztályának igazgatója (1987–1994); 1994. október 7-től a Bíróság bírája.

Philippe Léger Született 1938-ban; főtisztviselő az Igazságügyi Minisztériumban (1966– 1970); kabinetfőnök, majd szaktanácsadó a népjóléti miniszter kabinetjében (1976); az igazságügy-miniszter (garde des Sceaux) kabinetjének szaktanácsadója (1976–1978); a büntető és kegyelmi ügyek igazgatóhelyettese, Igazságügyi Minisztérium (1978–1983); a Párizsi Fellebbviteli Bíróság bírája (1983–1986); az igazságügy-miniszter (garde des Sceaux) kabinetfőnök-helyettese, Igazságügyi Minisztérium (1986); a Bobignyi Elsőfokú Bíróság elnöke, (1986–1993); az igazságügyminiszter (garde des Sceaux) államminiszterének kabinetfőnöke (Igazságügyi Minisztérium) és a Párizsi Fellebbviteli Bíróság főtanácsnoka (1993–1994); a René Descartes Egyetem (Paris V) docense (1988– 1993); 1994. október 7-től főtanácsnok a Bíróságon.

Peter Jann Született 1935-ben; jogi doktorátust szerez a Bécsi Egyetemen (1957); bírói kinevezés, szövetségi Igazságügyi Minisztérium (1961); a Bécsi Straf-Bezirksgericht sajtóügyeket tárgyaló bírája (1963–1966); a szövetségi Igazságügyi Minisztérium szóvivője (1966–1970), majd különböző tisztségeket tölt be a minisztérium nemzetközi osztályán; a Parlament Igazságügyi Bizottságának tanácsadója és szóvivője (1973–1978); az Alkotmánybíróság tagja (1978); az Alkotmánybíróság állandó előadó bírája 1994 végéig; 1995. január 19-től a Bíróság bírája.

53

Tagok

Bíróság

Dámaso Ruiz-Jarabo Colomer

Született 1949-ben; bíró; a Consejo General del Poder Judicial (Igazságszolgáltatási Tanács) bírája; egyetemi tanár; a Consejo General del Poder Judicial elnökének kabinetfőnöke; az Európai Emberi Jogi Bíróság ad hoc bírája; a Tribunal Supremo bírája 1996tól; 1995. január 19-től a Bíróság főtanácsnoka.

Romain Schintgen Született 1939-ben; vezető tisztviselő a Munkaügyi Minisztériumban; a Gazdasági és Szociális Tanács elnöke; a Société nationale de crédit et d’investissement és a Société européenne des satellites tisztviselője; az Európai Szociális Alap bizottságának és a munkavállalók szabad mozgásával foglalkozó tanácsadó bizottság kormányzati képviselője, továbbá a „Munka- és Életkörülmények Javításáért” Európai Alapítvany igazgatótanácsának kormányzati képviselője; 1989. szeptember 25től 1996. július 11-ig az Elsőfokú Bíróság bírája; 1996. július 12-től a Bíróság bírája.

Fidelma O’Kelly Macken Született 1945-ben; barrister az Ír Ügyvédi Kamarában (1972); jogtanácsos a kereskedelmi jog és az iparjogvédelem területén (1973– 1979); barrister (1979–1995), majd Senior Counsel (1995–1998) az Ír Ügyvédi Kamarában; az Angliai és Walesi Ügyvédi Kamara tagja; az Ír High Court bírája (1998); a „jogrendszerek és jogelmélet” tanára, valamint a kereskedelmi jog „Averil Deverell” tanára (Trinity College, Dublin); a Honorable Society of King’s Inns rangidős tagja (bencher); 1999. október 6-tól 2004. október 13-ig a Bíróság bírája.

54

Bíróság

Tagok Ninon Colneric Született 1948-ban; tanulmányait Tübingenben, Münchenben és Genfben végezte; tudományos kutatásokat folytatott Londonban, jogi doktorátus a Müncheni Egyetemen; az Arbeitsgericht Oldenburg bírája; a Brémai Egyetemen habilitál, munkajogot, jogszociológiát és szociális jogot tanít; megbízott előadó a Frankfurti és a Brémai Egyetem Jogi Karán; a Landesarbeitsgericht Schleswig-Holstein elnöke (1989); Kirgizisztánban a munkajog reformjára irányuló „European Expertise Service” (EU) projekt szakértője (1994–1995); a munkajog és az európai munkajog tiszteletbeli tanára a Brémai Egyetemen; 2000. július 15-től a Bíróság bírája.

Stig von Bahr Született 1939-ben; dolgozik a svéd kormány titkárságán, a parlament ombudsmanja mellett, továbbá minisztériumakban, többek között a Pénzügyminisztériumban, ahol a helyettes államtitkár asszisztense; a Götteborgi Kammarrätten (közigazgatási fellebbviteli bíróság) bírája 1981-ben, majd a Regeringsrätten (Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság) bírája 1985-ben; a pénzügyi és a számviteli jogalkotás területén több javaslat szerzője; az inflációhoz igazodó jövedelmek adóztatásáért felelős bizottság elnöke, a számviteli tanács elnöke és a magánvállalkozások társulása adózási szabályairól szóló bizottság szakmai előadója; a könyvelési szabályokkal foglalkozó bizottság elnöke és a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács, valamint a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság Tanácsának tagja; több cikke megjelent a Pénzügyi jogalkotás témakörében; 2000. október 7-től a Bíróság bírája.

55

Tagok

Bíróság Antonio Tizzano Született 1940-ben; oktatási feladatokat lát el olasz egyetemeken; jogtanácsos Olaszország Európai Közösségek melletti állandó képviseletén (1984–1992); a Semmítőszéken és más felsőbb bíróságokon eljáró ügyvéd; nemzetközi tárgyalásokon és kormányközi konferenciákon az olasz küldöttség tagja, többek között az Egységes Európai Okmány és az Európai Unióról szóló szerződés tárgyalásán; több kiadvány szerzője; az Európai Bizottság pénzügyeinek vizsgálatával megbízott független szakértői csoport tagja (1999); az európai jog egyetemi tanára, a Római Egyetem Nemzetközi és Európai Jogi Intézetének igazgatója; 2000. október 7-től a Bíróság főtanácsnoka.

José Narciso da Cunha Rodrigues Született 1940-ben; különböző bírósági tisztségeket tölt be (1964– 1977); különböző kormányzati feladatokat lát el az igazságszolgáltatási rendszer reformjáról szóló tanulmányok koordinálásával és végrehajtásával kapcsolatban; az Emberi Jogok Európai Bizottságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának kormányzati megbízottja (1980–1984); az Európa Tanács Emberi Jogi Főbizottságának szakértője (1980–1985); a büntetőjog és a büntető eljárási jog felülvizsgálatáért felelős bizottság tagja; Procurador-Geral da República (1984–2000); az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) felügyelő bizottságának tagja (1999–2000); 2000. október 7-től a Bíróság bírája.

Christiaan Willem Anton Timmermans Született 1941-ben; jogi referens az Európai Közösségek Bíróságán (1966–1969); az Európai Közösségek Bizottságának tisztviselője (1969–1977); jogi doktorátus (Leideni Egyetem); az európai jog egyetemi tanára a Groningeni Egyetemen (1977–1989); az Arnhemi Fellebbviteli Bíróság helyettes bírája; több tanulmány szerzője; az EK Bizottság Jogi Szolgálatának főigazgató-helyettese (1989–2000); az európai jog tanára az Amszterdami Egyetemen; 2000. október 7-től a Bíróság bírája.

56

Bíróság

Tagok Leendert A. Geelhoed Született 1942-ben; kutató asszisztens az Utrechti Egyetemen (1970– 1971); jogi referens az Európai Közösségek Bíróságán (1971–1974); vezető tanácsos az Igazságügyi Minisztériumban (1975–1982); a kormányzati politikáról szóló tanácsadó bizottság tagja (1983–1990); különböző oktatási feladatokat lát el; a Gazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára (1990–1997); az Általános Ügyek Minisztériumának közigazgatási államtitkára (1997–2000); 2000. október 7-től a Bíróság főtanácsnoka.

Christine Stix-Hackl Született 1957-ben; jogi doktor (Bécsi Egyetem) európai jogi posztgraduális tanulmányok (Collège d’Europe, Bruges); a diplomáciai testület tagja (1982-től); európai uniós szakértő a Külügyminisztérium Jogi Osztályán (1985–1988); szakértő a EK-Bizottság Jogi Szolgálatánál (1989); a Külügyminisztériumban az „EU-Jogi Szolgálat” vezetője (1992–2000, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter); részt vesz Ausztriának az Európai Gazdasági Térséghez és az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalásain, Ausztria képviseletében eljár az Európai Közösségek Bírósága előtt, Ausztria zürichi konzulja (2000); tanít és publikál; 2000. október 7-től a Bíróság főtanácsnoka.

57

Tagok

Bíróság Allan Rosas Született 1948-ben; a Turkui Egyetemen (Finnország) szerez jogi doktorátust; tanár a Turkui Egyetem (1978–1981) és az Åbo Akademi Jogi Karán (1981–1996); ez utóbbin az Emberi Jogi Intézet igazgatója (1985-1995); számos hazai és nemzetközi vonatkozású egyetemi állást tölt be; több tudományos társaság tagja; több nemzeti és nemzetközi kutatási programot és projektet koordinál, különösen a következő területeken: közösségi jog, nemzetközi jog, alapjogok és emberi jogok, alkotmányjog és összehasonlító közigazgatási jog; a finn küldöttség tanácsadójaként, illetve tagjaként különböző konferenciákon és nemzetközi tanácskozásokon a finn kormány képviselője; jogi szakértő különböző kormány- és parlamenti bizottságokban Finnországban, illetve az ENSZ-nél, az UNESCO-nál, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél (EBESZ) és az Európa Tanácsnál; 1995-től külkapcsolatokért felelős vezető jogtanácsos az EK-Bizottság Jogi Szolgálatánál, 2001 márciusától az EK-Bizottság Jogi Szolgálatának általános igazgatóhelyettese; 2002. január 17-től a Bíróság bírája.

Rosario Silva de Lapuerta Született 1954-ben; jogot végez (Universidad Complutense de Madrid); abogado del Estado (ügyvéd) Malagában; abogado del Estado (ügyvéd) a Közlekedési, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztériumban, majd a Külügyminisztérium Jogi Szolgálatnál; abogado del Estado-Jefe a Bíróság előtti ügyekért felelős állami jogi szolgálatnál és helyettes főigazgató a Abogacía General del Estado nemzetközi és közösségi jogi szolgálatnál (Igazságügyi Minisztérium); a közösségi igazságszolgáltatás rendszerének jövőjéről tanácskozó bizottság tagja; a spanyol küldöttség vezetője az „Elnökség barátai” elnevezésű, a Nizzai Szerződés alapján a jogrendszer reformjáról szóló bizottságban és a Tanács „Bíróság” elnevezésű ad hoc bizottságában; a közösségi jog tanára a madridi „École Diplomatique”ban; a „Noticias de la Unión Europea” folyóirat társszerkesztője; 2003. október 7-től a Bíróság bírája.

58

Bíróság

Tagok Koen Lenaerts Született 1954-ben; jogi doktorátus a Katholieke Universiteiten (Leuven); Master of Laws, Master in Public Administration (Harvard University); tanársegéd (1979–1983), majd az európai jog tanára (1983-tól) a Leuveni Katholieke Universiteiten; jogi referens az Európai Közösségek Bíróságán (1984–1985); a Collège d’Europe tanára Brugge-ben (1984–1989); ügyvéd a brüsszeli ügyvédi kamarában (1986–1989); a Harvard Law School vendégprofesszora (1989); 1989. szeptember 25-től 2003. október 6-ig az Elsőfokú Bíróság bírája; 2003. október 7-től a Bíróság bírája.

Juliane Kokott Született 1957-ben; jogi tanulmányok (Bonn és Genf); LL.M. (American University/Washington D.C.); jogi doktorátus (Heidelbergi Egyetem, 1985; Harvard Egyetem, 1990); vendégprofesszor a Berkeley Egyetemen (1991); a német és külföldi közjog, a nemzetközi jog és az európai jog tanára az Augsburgi (1992), a Heidelbergi (1993) és a Düsseldorfi (1994) Egyetemen; a német bíró helyettese az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választott és békéltető nemzetközi bíróságán; a Globális Változásokról szóló szövetségi tanácsadó bizottság alelnöke (WBGU, 1996); a nemzetközi jog, a nemzetközi kereskedelmi jog és az európai jog egyetemi tanára a St. Galleni Egyetemen (1999); a St. Galleni Egyetem Nemzetközi és Európai Kereskedelmi Jogi Intézetének igazgatója (2000); a St. Galleni Egyetem kereskedelmi jogi képzési programjának igazgatóhelyettese (2001); 2003. október 7-től a Bíróság főtanácsnoka.

59

Tagok

Bíróság Luís Miguel Poiares Pessoa Maduro Született 1967-ben; jogot végez (Lisszaboni Egyetem, 1990); tanársegéd (European University Institut, 1991); Doctor in Laws (European University Institut, Firenze, 1996); vendégprofesszor (Collège de l’Europe, Natolin; Institut Ortega y Gasset, Madrid; Portugál Katolikus Egyetem; Institut d’études européennes, Macao); egyetemi tanár (Lisszaboni Universidade Nova, 1997); Fulbright Visiting Research Fellow (Harvard Egyetem, 1998); a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Akadémia társigazgatója; társszerkesztő (Hart Series on European Law and Integration, European Law Journal) és több jogi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja; 2003. október 7-től a Bíróság főtanácsnoka.

Konrad Hermann Theodor Schiemann Született 1937-ben; jogi tanulmányokat végez Cambridge-ben; barrister (1964–1980); Queen’s Counsel (1980–1986); bíró a High Court of England and Wales (Anglia és Wales Fellebbviteli Bírósága) bíróságon (1986–1995); Lord Justice of Appeal (1995–2003); 1995től a Honourable Society of the Inner Temple rangidős tagja, 2003-ban kincstárnoka; 2004. január 8-tól a Bíróság bírája.

60

Bíróság

Tagok Jerzy Makarczyk Született 1938-ban; jogi diplomát szerez (1966); a nemzetközi közjog egyetemi tanára (1974); Senior Visiting Fellow az Oxfordi Egyetemen (1985); a Tokiói Nemzetközi Keresztény Egyetem egyetemi tanára (1988); több nemzetközi közjogi, közösségi jogi és emberi jogi kiadvány szerzője; több, a nemzetközi közjoggal, az európai joggal és az emberi jogokkal foglalkozó tudományos társaság tagja; a lengyel kormány képviseletében tárgyal az orosz csapatoknak a Lengyel Köztársaság területéről történő kivonásáról; a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, majd államtitkára (1989–1992); az ENSZ Közgyűlésén a lengyel küldöttség vezetője; az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája (1992–2002); a Nemzetközi Jogi Intézet vezetője (2003); a Lengyel Köztársaság elnökének tanácsadója külügyi és emberi jogi ügyekben (2002–2004); 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

Pranas Kūris Született 1938-ban; a Vilniusi Egyetemen szerez jogi diplomát (1961); a jogtudományok kandidátusa a Moszkvai Egyetemen (1965); doctor habilitus (Dr. hab) a Moszkvai Egyetemen (1963); gyakornok, Institut des Hautes Études Internationales, Université de Paris (igazgató: prof. Ch. Rousseau) (1967–1968); a Litván Tudományos Akadémia címzetes tagja (1996); doctor honoris causa a litván egyetem jogi karán (2001); a Vilniusi Egyetemen oktatási és igazgatási feladatokat lát el (1961-1990); a nemzetközi közjogi tanszéken oktató, docens, egyetemi tanár, a jogi kar dékánja; több posztot is betölt a kormányzatban, a diplomáciai és igazságügyi szolgálatban; igazságügy-miniszter (1990–1991), államtanácsos (1991); a Litván Köztársaság belgiumi, luxemburgi és hollandiai nagykövete (1992–1994); az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája (1994 júniusától 1998 novemberéig); a Litván Legfelsőbb Bíróság bírája és elnöke (1994 decemberétől 1998 októberéig); az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája (1998 novembere óta); több nemzetközi konferencián vesz részt; a Litván Köztársaság küldöttségének tagja a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokon (1990–1992); több (körülbelül 200) tanulmány szerzője; 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

61

Tagok

Bíróság Juhász Endre Született 1944-ben; a Szegedi Tudományegyetemen szerez jogi diplomát (1967); jogi szakvizsga (1970); a strasbourgi egyetemen összehasonlító jogi tanulmányokat folytat posztgraduális szinten (1969, 1970, 1971, 1972); a Külkereskedelmi Minisztérium jogi osztályának munkatársa (1966–1974); a jogszabály-előkészítő osztály vezetője (1973–1974); a brüsszeli magyar nagykövetség kereskedelmi kirendeltségének titkáraként közösségi kérdésekkel foglalkozik (1974– 1979); a Külkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője (1979–1983); a washingtoni magyar nagykövetség kereskedelmi alkirendeltségének vezetője (1983–1989); a Külkereskedelmi Minisztérium, majd a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának főosztályvezetője (1989-1991); főtárgyaló a Magyarország és az Európai Közösségek, valamint azok tagállamai közötti társulási megállapodás megkötésére irányuló tárgyalások során (1990–1991); a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának főosztályvezetője, a tárca Európai Ügyek Hivatalának vezetője (1992); a tárca közigazgatási államtitkára (1993–1994); államtitkár, az Európai Ügyek Hivatalának vezetője, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium címzetes államtitkára (1994); a Magyar Köztársaság Európa Unióhoz akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete (1995 januárjától 2003 májusáig); főtárgyalóként vezeti az uniós csatlakozási tárgyalásokat (1998 júliusától 2003 áprilisáig); az európai uniós koordinációért felelős tárca nélküli miniszter (2003 májusától); 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

George Arestis Született 1945-ben; az athéni egyetemen szerez jogi diplomát (1968); M. A. Comparative Politics and Government, a kenti egyetemen, Canterbury (1970); Cipruson ügyvédi tevékenységet folytat (1972–1982); District Court Judge (1982); President District Court (1995); Administrative President District Court, Nicosia (1997–2003); a Ciprusi Legfelsőbb Bíróság bírája (2003); 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

62

Bíróság

Tagok Anthony Borg Barthet U.O.M. Született 1947-ben; 1973-ban jogi diplomát szerez a máltai királyi egyetemen; mint Notary to Government 1975-ben lép a máltai közszolgálatba; kormánytanácsadó (1978), kormány-főtanácsadó (1979), helyettes Attorney General (1988), 1989-ben Málta köztársasági elnöke kinevezi Attorney Generalnak; a máltai egyetemen részmunkaidőben előadásokat tart polgári jogból (1998–2004); tagja a máltai egyetem tanácsának (1998–2004); az igazságszolgáltatás igazgatásáért felelős bizottság tagja (1994–2004); a máltai Választottbírósági Központ irányítóiból álló bizottság tagja (1998–2004); 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

Marko Ilešič Született 1947-ben; jogi diploma (Ljubljanai Egyetem); összehasonlító jogi képzés (Strasbourgi és Coimbrai Egyetem); ügyvéd; a Ljubljanai Munkaügyi Bíróság bírája (1975–1986); a Sportügyi Bíróság elnöke (1978–1986); a Triglav biztosítótársaság választottbíróságának bírája (1990–1998); a Tőzsde Választottbíróságának elnöke (1995 óta); a Tőzsde Választottbíróságának bírája (1998 óta); a Jugoszláv és a Szlovén Kereskedelmi Kamara bírája (1991-ig, illetve 1991 óta); a Párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara bírája; az UEFA és a FIFA fellebbviteli bíróságának bírája (1988, illetve 2000 óta); a Szlovén Jogászok Egyesületének elnöke; az International Law association, a Comité maritime international és számos más nemzetközi jogi társaság tagja; a polgári jog, a kereskedelmi jog és a nemzetközi magánjog egyetemi tanára; a Ljubljanai Egyetem jogi karának dékánja; számos jogi tanulmány szerzője; 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

63

Tagok

Bíróság Jiří Malenovský Született 1950-ben; a prágai Károly Egyetemen szerez jogi diplomát (1975); egyetemi adjunktus (1974–1990), dékánhelyettes (1989– 1991), a nemzetközi és európai jogi tanszék vezetője a brnói Masaryk Egyetemen (1990–1992); a csehszlovák alkotmánybíróság bírája (1992); nagykövet az Európa Tanács mellett (1993–1998); az Európa Tanács Miniszterek Bizottságának elnöke (1995); a Külügyminisztérium főosztályvezetője (1998–2000); az Association de droit international szlovák és cseh tagozatának vezetője (1999–2001); alkotmánybíró (2000–2004); a jogalkotási tanács tagja (1998–2000); a Hágai Állandó Választottbíróság tagja (2000 óta); a brnói Masaryk Egyetemen a nemzetközi közjog egyetemi tanára (2001); 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

Ján Klučka Született 1951-ben; a Pozsonyi Egyetemen szerez jogi diplomát (1974); a Kassai Egyetemen a nemzetközi jog egyetemi tanára (1975 óta); alkotmánybíró (1993); a Hágai Állandó Választottbíróság tagja (1994); a Velencei Bizottság tagja (1994); a szlovák nemzetközi jogi társaság elnöke (2002); 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

Uno Lõhmus Született 1952-ben; 1986-ban szerez jogi diplomát; az ügyvédi kamara tagja (1977–1998); a Tartui Egyetem büntetőjogi vendégprofesszora; bíró az Emberi Jogok Európai Bíróságán (1994–1998); az észt Legfelsőbb Bíróság elnöke (1998-2004); az alkotmányjogi bizottság tagja; a büntető törvénykönyv előkészítő bizottságának tanácsadója; a büntetőeljárási törvényt előkészítő munkacsoport tagja; számos emberi jogi és alkotmányjogi tanulmány szerzője; 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

64

Bíróság

Tagok Egils Levits Született 1955-ben; a Hamburgi Egyetemen szerez jogi és politológiai diplomát; a Kieli Egyetem jogi karának tudományos munkatársa; a lett parlament tanácsadója nemzetközi jogi, alkotmányjogi és a jogalkotási reformmal kapcsolatos kérdésekben; Lettország nagykövete Németországban és Svájcban (1992–1993), Ausztriában, Svájcban és Magyarországon (1994–1995); miniszterelnök-helyettes, igazságügyminiszter, megbízott külügyminiszter (1993–1994); békéltető bíró az EBESZ keretén belül működő választott és békéltető nemzetközi bíróságon (1997 óta); az Állandó Választottbíróság tagja (2001 óta); 1995-ben az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája lesz, 1998-ban és 2001-ben újraválasztják; számos alkotmányjogi, közigazgatási jogi, jogalkotási reformmal kapcsolatos és közösségi jogi tanulmány szerzője; 2004. május 11-től a Bíróság bírája.

Aindrias Ó Caoimh Született 1950-ben; polgári jogból szerez diplomát (National University of Ireland, University College Dublin, 1971); barrister (King’s Inns, 1972); európai jogból szakoklevelet szerez (University College Dublin, 1977); barrister az Ír Ügyvédi Kamaránál (1972–1999); európai jogot ad elő (King’s Inns, Dublin); Senior Counsel (1994–1999); számos ügyben az ír kormány képviselője az Európai Közösségek Bírósága előtt; az ír High Court bírája (1999 óta); a Honorable Society of King’s Inns rangidős tagja (bencher) (1999 óta); az Ír Európai Jogi Társaság alelnöke; a Nemzetközi Jogi Társaság (ír tagozatának) tagja; Andreas O’Keeffe (Aindrias Ó Caoimh) fia, aki 1974 és 1985 között a Bíróság bírája volt; 2004. október 14-től a Bíróság bírája.

Roger Grass Született 1948-ban; a párizsi Institut d’études politiques et d’études supérieures-ben szerez diplomát közjogból; az államügyész helyettese a Versailles-i Elsőfokú Bíróságon; a Bíróságon vezető tisztviselő; a Párizsi Fellebbviteli Bíróság melletti főügyészség főtitkára; az igazságügy-miniszter (garde des Sceaux) kabinetjének és az Igazságügyi Minisztérium munkatársa; a Bíróság elnökének jogi referense; 1994. február 10-től a Bíróság hivatalvezetője.

65

Bíróság

2.

Változások

A Bíróság összetételének változásai 2004-ben

A Bíróság összetétele 2004-ben az alábbiak szerint változott: David Alexander Ogilvy Edward bíró január 7-én kilépett a Bíróságtól. Konrad Hermann Theodor Schiemann lépett a helyébe bíróként. Május 11-én, miután tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, tíz új bíró lépett hivatalba: Jerzy Makarczyk, lengyel állampolgár, Pranas Kūris, litván állampolgár, Juhász Endre, magyar állampolgár, George Arestis, ciprusi állampolgár, Anthony Borg Barthet, máltai állampolgár, Marko Ilešič, szlovén állampolgár, Jiří Malenovský, cseh állampolgár, Ján Klučka, szlovák állampolgár, Uno Lõhmus, észt állampolgár, Egils Levits, lett állampolgár. Fidelma O’Kelly Macken bíró október 13-án kilépett a Bíróságtól. Aindrias Ó Caoimh lépett a helyébe bíróként.

67

Bíróság

3.

Protokoll szerinti sorrendek

Protokoll szerinti sorrendek

2004. január 1-jétől 7-ig

V. Skouris, a Bíróság elnöke P. Jann, az I. tanács elnöke C. W. A. Timmermans, a II. tanács elnöke C. Gulmann, az V. tanács elnöke A. Tizzano első főtanácsnok J. N. Cunha Rodrigues, a IV. tanács elnöke A. Rosas, a III. tanács elnöke F. G. Jacobs főtanácsnok D. A. O. Edward bíró A. M. La Pergola bíró J.-P. Puissochet bíró P. Léger főtanácsnok D. Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok R. Schintgen bíró F. Macken bíró N. Colneric bíró S. von Bahr bíró L. A. Geelhoed főtanácsnok C. Stix-Hackl főtanácsnok R. Silva de Lapuerta bíró K. Lenaerts bíró J. Kokott főtanácsnok L. M. Poiares P. Maduro főtanácsnok R. Grass hivatalvezető

69

Protokoll szerinti sorrendek

Bíróság

2004. január 8-tól május 12-ig1

V. Skouris, a Bíróság elnöke P. Jann, az I. tanács elnöke C. W. A. Timmermans, a II. tanács elnöke C. Gulmann, az V. tanács elnöke A. Tizzano első főtanácsnok J. N. Cunha Rodrigues, a IV. tanács elnöke A. Rosas, a III. tanács elnöke F. G. Jacobs főtanácsnok A. M. La Pergola bíró J.-P. Puissochet bíró P. Léger főtanácsnok D. Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok R. Schintgen bíró F. Macken bíró N. Colneric bíró S. von Bahr bíró L. A. Geelhoed főtanácsnok C. Stix-Hackl főtanácsnok R. Silva de Lapuerta bíró K. Lenaerts bíró J. Kokott főtanácsnok L. M. Poiares P. Maduro főtanácsnok K. Schiemann bíró R. Grass hivatalvezető

1

70

2004. május 11-én tíz új bíró lépett hivatalba. Az új protokoll szerinti sorrend csak május 13-tól érvényes.

Bíróság

Protokoll szerinti sorrendek

2004. május 13-tól október 6-ig

V. Skouris, a Bíróság elnöke P. Jann, az I. tanács elnöke C. W. A. Timmermans, a II. tanács elnöke A. Rosas, a III. tanács elnöke C. Gulmann, az V. tanács elnöke J.-P. Puissochet, a VI. tanács elnöke A. Tizzano első főtanácsnok J. N. Cunha Rodrigues, a IV. tanács elnöke F. G. Jacobs főtanácsnok A. M. La Pergola bíró P. Léger főtanácsnok D. Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok R. Schintgen bíró F. Macken bíró N. Colneric bíró S. von Bahr bíró L. A. Geelhoed főtanácsnok C. Stix-Hackl főtanácsnok R. Silva de Lapuerta bíró K. Lenaerts bíró J. Kokott főtanácsnok L. M. Poiares P. Maduro főtanácsnok K. Schiemann bíró J. Makarczyk bíró P. Kūris bíró E. Juhász bíró G. Arestis bíró A. Borg Barthet bíró M. Ilešič bíró J. Malenovský bíró J. Klučka bíró U. Lõhmus bíró E. Levits bíró R. Grass hivatalvezető

71

Protokoll szerinti sorrendek 2004. október 7-től 13-ig

V. Skouris, a Bíróság elnöke P. Jann, az I. tanács elnöke C. W. A. Timmermans, a II. tanács elnöke A. Rosas, a III. tanács elnöke L. A. Geelhoed első főtanácsnok R. Silva de Lapuerta, az V. tanács elnöke K. Lenaerts, a IV. tanács elnöke A. Borg Barthet, a VI. tanács elnöke F. G. Jacobs főtanácsnok C. Gulmann bíró A. M. La Pergola bíró J.-P. Puissochet bíró P. Léger főtanácsnok D. Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok R. Schintgen bíró F. Macken bíró N. Colneric bíró S. von Bahr bíró A. Tizzano főtanácsnok J. N. Cunha Rodrigues bíró C. Stix-Hackl főtanácsnok J. Kokott főtanácsnok L. M. Poiares P. Maduro főtanácsnok K. Schiemann bíró J. Makarczyk bíró P. Kūris bíró E. Juhász bíró G. Arestis bíró M. Ilešič bíró J. Malenovský bíró J. Klučka bíró U. Lõhmus bíró E. Levits bíró R. Grass hivatalvezető

72

Bíróság

Bíróság

Protokoll szerinti sorrendek

2004. október 14-től december 31-ig

V. Skouris, a Bíróság elnöke P. Jann, az I. tanács elnöke C. W. A. Timmermans, a II. tanács elnöke A. Rosas, a III. tanács elnöke L. A. Geelhoed, első főtanácsnok R. Silva de Lapuerta, az V. tanács elnöke K. Lenaerts, a IV. tanács elnöke A. Borg Barthet, a VI. tanács elnöke F. G. Jacobs főtanácsnok C. Gulmann bíró A. M. La Pergola bíró J.-P. Puissochet bíró P. Léger főtanácsnok D. Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok R. Schintgen bíró N. Colneric bíró S. von Bahr bíró A. Tizzano főtanácsnok J. N. Cunha Rodrigues bíró C. Stix-Hackl főtanácsnok J. Kokott főtanácsnok L. M. Poiares P. Maduro főtanácsnok K. Schiemann bíró J. Makarczyk bíró P. Kūris bíró E. Juhász bíró G. Arestis bíró M. Ilešič bíró J. Malenovský bíró J. Klučka bíró U. Lõhmus bíró E. Levits bíró A. Ó Caoimh bíró R. Grass hivatalvezető

73

Bíróság

4.

Korábbi tagok

A Bíróság korábbi tagjai

Massimo Pilotti bíró (1952–1958), elnök (1952–1958) Petrus Josephus Servatius Serrarens bíró (1952–1958) Otto Riese bíró (1952–1963) Louis Delvaux bíró (1952–1967) Jacques Rueff bíró (1952–1959 és 1960–1962) Charles Léon Hammes bíró (1952–1967) elnök (1964–1967) Adrianus Van Kleffens bíró (1952–1958) Maurice Lagrange főtanácsnok (1952–1964) Karl Roemer főtanácsnok (1953–1973) Rino Rossi bíró (1958–1964) Andreas Matthias Donner bíró (1958–1979) elnök (1958–1964) Nicola Catalano bíró (1958–1962) Alberto Trabucchi bíró (1962–1972) majd főtanácsnok (1973–1976) Robert Lecourt bíró (1962–1976) elnök (1967–1976) Walter Strauss bíró (1963–1970) Riccardo Monaco bíró (1964–1976) Joseph Gand főtanácsnok (1964–1970) Josse J. Mertens de Wilmars bíró (1967–1984) elnök (1980–1984) Pierre Pescatore bíró (1967–1985) Hans Kutscher bíró (1970–1980) elnök (1976–1980) Alain Louis Dutheillet de Lamothe főtanácsnok (1970–1972) Henri Mayras főtanácsnok (1972–1981) Cearbhall O’Dalaigh bíró (1973–1974) Max Sørensen bíró (1973–1979) Alexander J. Mackenzie Stuart bíró (1973–1988) elnök (1984–1988) Jean–Pierre Warner főtanácsnok (1973–1981) Gerhard Reischl főtanácsnok (1973–1981) Aindrias O’Keeffe bíró (1975–1985) Francesco Capotorti bíró (1976) majd főtanácsnok (1976–1982) Giacinto Bosco bíró (1976–1988) Adolphe Touffait bíró (1976–1982) Thymen Koopmans bíró (1979–1990) Ole Due bíró (1979–1994) elnök (1988–1994) Ulrich Everling bíró (1980–1988) Alexandros Chloros bíró (1981–1982) Sir Gordon Slynn főtanácsnok (1981–1988) majd bíró (1988–1992) Simone Rozès főtanácsnok (1981–1984) Pieter VerLoren van Themaat főtanácsnok (1981–1986) Fernand Grévisse bíró (1981–1982 és 1988–1994) Kai Bahlmann bíró (1982–1988) G. Federico Mancini főtanácsnok (1982–1988) majd bíró (1988–1999) Yves Galmot bíró (1982–1988) Constantinos Kakouris bíró (1983–1997) Carl Otto Lenz főtanácsnok (1984–1997) Marco Darmon főtanácsnok (1984–1994)

75

Korábbi tagok

René Joliet bíró (1984–1995) Thomas Francis O’Higgins bíró (1985–1991) Fernand Schockweiler bíró (1985–1996) Jean Mischo főtanácsnok (1986–1991 és 1997–2003) José Carlos De Carvalho Moithinho de Almeida bíró (1986–2000) José Luis Da Cruz Vilaça főtanácsnok (1986–1988) Gil Carlos Rodríguez Iglesias bíró (1986–2003), elnök (1994–2003) Manuel Diez de Velasco bíró (1988–1994) Manfred Zuleeg bíró (1988–1994) Walter Van Gerven főtanácsnok (1988–1994) Giuseppe Tesauro főtanácsnok (1988–1998) Paul Joan George Kapteyn bíró (1990–2000) John L. Murray bíró (1991–1999) David Alexander Ogilvy Edward bíró (1992–2004) Georges Cosmas főtanácsnok (1994–2000) Günter Hirsch bíró (1994–2000) Michael Bendik Elmer főtanácsnok (1994–1997) Hans Ragnemalm bíró (1995–2000) Leif Sevón bíró (1995–2002) Nial Fennelly főtanácsnok (1995–2000) Melchior Wathelet bíró (1995–2003) Krateros Ioannou bíró (1997–1999) Siegbert Alber főtanácsnok (1997–2003) Antonio Saggio főtanácsnok (1998–2000) Fidelma O’Kelly Macken bíró (1999–2004)

─ Elnökök

Massimo Pilotti (1952–1958) Andreas Matthias Donner (1958–1964) Charles Léon Hammes (1964–1967) Robert Lecourt (1967–1976) Hans Kutscher (1976–1980) Josse J. Mertens de Wilmars (1980–1984) Alexander John Mackenzie Stuart (1984–1988) Ole Due (1988–1994) Gil Carlos Rodríguez Iglesias (1994–2003)

─ Hivatalvezetők

Albert Van Houtte (1953–1982) Paul Heim (1982–1988) Jean–Guy Giraud (1988–1994)

76

Bíróság

II. Fejezet

Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

A — Az Elsőfokú Bíróság tevékenysége 2004-ben Bo Vesterdorf, elnök Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága 2004-ben olyan jelentős változásokat élt meg, amelyek bekerülnek az európai igazságszolgáltatási intézmény történetébe. Mindenekelőtt tíz új állam csatlakozása az Európai Unióhoz lehetővé tette, hogy az Elsőfokú Bíróság tíz új bírót fogadjon tagjai közé: E. Cremona, Czúcz Ottó, I. WiszniewskaBiałecka, I. Pelikánová, D. Šváby, V. Vadapalas, K. Jürimäe, I. Labucka és S. S. Papasavvas 2004. május 12-én, V. Trstenjak pedig július 7-én tett esküt. Története során az Elsőfokú Bíróság eredetileg tizenkét tagból álló bírói testülete másodszor bővült ki. A testületet ezentúl 25 tag – azaz tagállamonként egy bíró – alkotja. Az Elsőfokú Bíróság több tagjának a megbízatása, akik közül néhányat nemrég neveztek ki, 2004. augusztus 31-én lejárt. Az Európai Közösségek tagállamai kormányainak képviselői 2004. július 14-i határozatukkal a 2004. szeptember 1-jétől 2010. augusztus 31-ig terjedő időszakra a következő bírák megbízatását újították meg: B. Vesterdorf, V. Tiili, J. Azizi, M. Jaeger, A. W. H. Meij, M. Vilaras, M. E. Martins de Nazaré Ribeiro, F. Dehousse, Czúcz Ottó, I. Wiszniewska-Białecka, D. Šváby, K. Jürimäe és S. S. Papasavvas. Az Európai Unió bővítésére tekintettel módosították az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatát is, aminek következtében a nagytanácsot alkotó bírák száma tizenegyről tizenháromra emelkedett (HL 2004., L 127., 108. o.). Ugyancsak módosították az eljárás nyelvére vonatkozó rendelkezéseket is: 2004. május 1-jétől már 21 különböző nyelven – a 20 hivatalos nyelven és írül – lehet előterjeszteni a kereseteket (HL 2004., L 132., 3. o.). Az Elsőfokú Bíróság szervezetét és működését a bírák megnövekedett számából eredő követelményekhez kellett igazítani. Először is – a 2004. május 1-jétől augusztus 31-ig terjedő időszakra –, az új bírákat beosztották a már meglévő, három-három bíróból álló öt ítélkező testület egyikébe. Tehát valamennyi három bíróból álló ítélkező testületet további két bíróval egészítették ki, és így kialakították a kibővített tanácsokat. Ezt követően az Elsőfokú Bíróság elhatározta, hogy a 2004/2005. évi ítélkezési időszakra fenntartja az öt, egyenként öt bíróból álló tanács rendszerét. Ebből következik, hogy ebben az ítélkezési időszakban az öt tanács mindegyike két, különálló és előre meghatározott összetételű, háromfős ítélkező testületben ülésezik, a tanács elnökének vezetésével. Az öt bíróból álló öt tanács közül négyben azok a tanácselnökök elnökölnek, akiket 2004 szeptemberében a bírák hároméves időszakra megválasztottak maguk közül, mégpedig: Jaeger, Pirrung, Vilaras és Legal. A tanácselnökök választása, amelyet először 2004. szeptember 10-én rendeztek meg az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 15. cikkének megfelelően, a Bíróság alapokmányáról szóló új jegyzőkönyv (50. cikk) 2003. február 1-jei hatálybalépésének eredménye. Az öt bíróból álló ötödik tanács elnöki feladatait az Elsőfokú Bíróság elnöke látja el, akit 2004. szeptember 8-án választottak meg három évre (azaz 2007. augusztus 31-ig).

79

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

Mivel az Elsőfokú Bíróság elnöke nem vesz részt a három bíróból álló tanácsban, ezért e tanácsban az elnöki teendőket az egyik tanácsbeli bíró, J. D. Cooke látja el. Megkezdődött a Nizzai Szerződés által lehetővé tett reformok végrehajtása is. A 2003. február 1-jén hatályba lépett Nizzai Szerződéssel módosított EK-Szerződés 225. cikke szerint az Elsőfokú Bíróság elsőfokú hatáskörrel rendelkezik valamennyi közvetlen kereset elbírálására, kivéve azokat, amelyeket bírói különtanácsok hatáskörébe utaltak, illetve azokat, amelyek az Alapokmány értelmében a Bíróság hatáskörébe tartoznak. A Tanács egyrészt módosította a Bíróság alapokmányáról szóló jegyzőkönyvet, másrészt kilátásba helyezte egy új „bírói különtanács” megalakítását. Először: a Tanács 2004. április 26-án elfogadta a Bíróság alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 51. és 54. cikkének módosításáról szóló 2004/207/EK, Euratom határozatot (HL L 132., 5. o.; helyesbítés: HL L 194., 3. o.). A közvetlen kereseteknek a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság közötti, 2004. június 1-jétől érvényes új elosztásának következményeként az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartoznak azok a megsemmisítés iránti, valamint intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetek1, amelyeket a tagállamok terjesztenek elő, és amelyek a Bizottság valamely jogi aktusa vagy mulasztása ellen irányulnak. Ugyanez vonatkozik a tagállamok által előterjesztett azon keresetekre, amelyek: – a Tanácsnak az állami támogatások területén hozott határozatai; – a Tanácsnak a kereskedelempolitikai védintézkedésekre vonatkozó, saját rendelete alapján elfogadott jogi aktusai; – a Tanácsnak a végrehajtási hatáskör gyakorlásakor elfogadott jogi aktusai; – az Európai Központi Bank jogi aktusai ellen irányulnak. A közvetlen keresetekkel kapcsolatos hatáskörök új elosztásának következményeként azokat az eredetileg a Bíróság előtt indított ügyeket, amelyekben még nem fejezték be az írásbeli szakaszt, áttették az Elsőfokú Bírósághoz; ez alapvetően az állami támogatások és az EMOGA területére vonatkozó ügyeket érinti. Másodszor: az Európai Unió Tanácsa 2004. november 2-án elfogadta az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének felállításáról szóló 2004/752/EK, Euratom határozatot (HL L 333., 7. o.). Ezt a reformot, amelyet szintén a Nizzai Szerződés tett lehetővé (EK 220. és EK 225a. cikk; EAK 136. és EAK 140b. cikk, lásd még a Nizzai Szerződés záróokmányához csatolt 16. sz. nyilatkozatot), az Elsőfokú Bíróság is nagyon várta, éppen e jogviták sajátos jellemzői és azon munkateher miatt, amelyre a közszolgálat új személyzeti szabályzata alkalmazásának következményeként számítanak. Az új különbíróság, amelyet hét bíró alkot, az Európai Unió közszolgálatával kapcsolatos jogvitákban fog dönteni; ezt a hatáskört jelenleg az Elsőfokú Bíróság gyakorolja. A

1

80

Kivéve a Bizottság azon jogi aktusait, amelyek az EK-Szerződés keretében megvalósuló megerősített együttműködésre vonatkoznak.

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

különbíróság határozataival szemben – a jogi kérdésekre korlátozottan –, az Elsőfokú Bírósághoz lehet majd fellebbezéssel fordulni, és kivételes esetekben a Bíróságtól lehet majd kérni az ügy felülvizsgálatát az alapokmányról szóló jegyzőkönyvben meghatározott esetekben. A Törvényszék megalakítására a 2005. év folyamán kerül sor. Végül érdemes néhány kommentárt fűzni a 2004. évre vonatkozó statisztikákhoz. A nyilvántartásba vett ügyek száma – az évek óta állandó jelleggel megfigyelhető tendenciának megfelelően – tovább növekedett, és elérte az 536-ot (2003-ban csak 466 volt). Ez a növekedés részben annak köszönhető, hogy 2004. június 1-je óta az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozik a tagállamok által előterjesztett közvetlen keresetek elbírálása (lásd a korábbi magyarázatot). E jogcímen 48 további ügy érkezett: 21 olyan, amelynek az Elsőfokú Bírósághoz történő utalását a Bíróság rendelte el, és 27 olyan, amelyet a tagállamok indítottak. A közösségi védjeggyel kapcsolatos jogviták száma abszolút értékben is tovább növekedett (110 eljárást indítottak, azaz tízzel többet, mint 2003-ban); így az Elsőfokú Bíróságra érkezett ügyek 21%-át már az ilyen jogviták képviselik. Ahogy az 2000 óta jellemző, a közszolgálati jogviták száma maradt a legjelentősebb: 146 új ügyet vettek nyilvántartásba (azaz az összes érkezett ügy 27%-át). Az elintézett ügyek száma 361, ami közel áll a 2003. évihez (339); pontosításként megjegyzendő, hogy ezen ügyek 76%-át a három bíróból álló tanácsok, 18%-át az öt bíróból álló tanácsok, míg 4%-át az egyesbíróként eljáró Elsőfokú Bíróság bírálta el. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a bírói testület kibővítése még nem tette lehetővé az éves szinten elintézett ügyek számának érezhető növekedését. A folyamatban lévő ügyek száma átlépte a kritikus 1000-es küszöböt: 2004. december 31-én 1174 ilyen ügy volt. Jelenleg ez az ügyszám az Elsőfokú Bíróság több mint hároméves igazságszolgáltatási tevékenységének felel meg. Az eljárások átlagos időtartama az utolsó három évhez képest enyhén nőtt: 2004-ben – a sajátos tárgyú, azaz a szellemi tulajdonjogtól és a közösségi közszolgálati ügyektől eltérő ügyekben – az eljárás átlagos időtartama 22,6 hónap volt. Igen kevés ügyet bíráltak el gyorsított eljárásban, mivel az év során előterjesztett 13 kérelemből csak két ügyben folytatták le ezt az eljárást. Az ítélkezési gyakorlat területeit a következő, egymás után tárgyalt témakörökben ismertetjük: a jogszerűséggel kapcsolatos jogviták (I.), a kártérítési jogviták (II.) és az ideiglenes intézkedésekkel összefüggő jogviták (III.). I.

A jogszerűséggel kapcsolatos jogviták

A kereset érdemi elbírálásának előfeltétele a kereset elfogadhatósága. A megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatóságának kérdésével foglalkozó ügyek ismertetése (B) következésképpen megelőzi a jelentős anyagi jogi vonatkozású ügyek bemutatását (C–H). Ez utóbbiakat az általuk érintett tárgykörök keretében ismertetjük. Nem mutatjuk

81

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

be az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozó jogviták valamennyi tárgykörét az ezt követő, nem kimerítő jellegű2 témakörökben. Egyes eljárási kérdéseket önálló cím alatt (A) ismertetünk, mivel bizonyos döntésben kifejtett pontosítások megérdemelnék, hogy jelmondatnak válasszuk őket.

A.

Eljárási szempontok

1.

Mulasztási eljárás

Mulasztási ítéleteket nagyon ritkán hoz az Elsőfokú Bíróság. Ezek meghozatala azt feltételezi, hogy az alperes, akinek a keresetlevelet szabályszerűen kézbesítették, elmulasztja ellenkérelmét az előírt formában és határidőn belül előterjeszteni, és hogy a felperes kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy a kereseti kérelmében foglaltaknak helyt adjon. E rendelkezések figyelembevételével az Elsőfokú Bíróság, mivel a Bizottság az előírt határidőn belül nem terjesztette elő ellenkérelmét, helyt adott annak az öt banknak a kereseti kérelmében foglaltaknak, amelyekkel szemben korábban bírságot szabtak ki az eurózóna bankjegyeinek pénzérmére történő átváltása során beszedett díjakra vonatkozó versenykorlátozó megállapodásban való részvétel miatt. Valójában a T-56/02. sz. Bayerische Hypo- und Vereinsbank kontra Bizottság ügyben 2004. október 14-én hozott (az EBHT-ban még nem tették közzé), a T-44/02. sz. Dresdner Bank kontra Bizottság (az EBHT-ban nem tették közzé), a T-54/02. sz. Vereins- und Westbank kontra Bizottság (az EBHT-ban nem tették közzé), a T-60/02. sz. Deutsche Verkehrsbank kontra Bizottság (az EBHT-ban nem tették közzé) és a T-61/02. sz. Commerzbank kontra Bizottság ügyben (az EBHT-ban nem tették közzé) hozott ítéleteiben az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a Bizottság határozatát3, miután megállapította, hogy a felperesek kereseti kérelmében foglaltak megalapozottak. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint a felperesek kereseti kérelmébe foglalt részletek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a hivatkozott – az eurózóna pénzérméinek átváltását jelentő szolgáltatás díjainak rögzítésével kapcsolatos és e díjak számlázási módjára vonatkozó – megállapodás 2

Ez a jelentés nem tartalmazza külön a vámügyi jogvitákkal kapcsolatos döntéseket, amennyiben lényegében a már kialakult megoldások szerint elbírált, sajátos helyezetekre alkalmazandó esetekről van szó (különösen a T-282/01. sz. Aslantrans kontra Bizottság ügyben 2004. február 12-én hozott, a T-104/02. sz. Société française de transports Gondrand Frères kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 21-én hozott, valamint a T-332/02. sz. Nordspedizionieri di Danielis Livio & C. társai kontra Bizottság ügyben 2004. december 14-én hozott, az EBHT-ban még közzé nem tett ítéletek). Ugyanezen indokok alapján ez a jelentés nem ismerteti a közösségi pénzügyi támogatások csökkentéséről vagy megszüntetéséről rendelkező határozatok megsemmisítésével kapcsolatos döntéseket, amely támogatásokat vagy az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) (T-290/02. sz. Ascontex kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 14-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé) vagy az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA) Orientációs Részlegéből juttattak (T-180/01. sz. Euroagri kontra Bizottság ügyben 2004. január 28-án hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé, fellebbezett [C-153/04 P. sz. ügy]).

3

Az EK-Szerződés 81. cikke alapján indított eljárásokról szóló, 2001. december 11-i 2003/25/EK bizottsági határozat – COMP/E-1/37.919. (korábban 37.391.) sz. ügy – Az eurózóna pénzérméinek átváltására vonatkozó banki díjak – Németország – (HL 2003., L 15., 1. o.).

82

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

létezése nem volt megfelelően bizonyított. A Bizottság megsemmisített határozatával az érintett öt bankra kiszabott bírság összesített összege meghaladta a százmillió eurót. Ezekkel az ítéletekkel szemben a Bizottság, a vonatkozó rendelkezések alapján eljárva, ellentmondást terjesztett elő. 2.

Az eljárásgátló okok hivatalból történő vizsgálata

Az eljárásgátló okokat a közösségi bírónak lehet, sőt kell, hivatalból vizsgálnia. Ezzel kapcsolatos jogalapot a felek az eljárás bármely szakaszában felhozhatnak, függetlenül attól, hogy az a kereset elfogadhatóságával, vagy a megtámadott jogi aktus jogszerűségével kapcsolatos. Az Elsőfokú Bíróság hivatalból azt is vizsgálta, hogy fennállnak-e eljárásgátló okok; ezek közé tartozik a keresetindítási határidő betartása (T-142/01. és T-283/01. sz. OPTUC kontra Bizottság ügyben 2004. január 28-án hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé), az eljárás tárgyát képező jogi aktus megtámadhatósága (T-308/02. sz. SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én, és a T-29/03. sz. Comunidad Autónoma de Andalucía kontra Bizottság ügyben 2004. július 13-án hozott végzések, az EBHT-ban még nem tették közzé őket), a felperesnek a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez fűződő érdeke (T-310/00. sz. MCI kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28-án hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé), valamint a kereshetőségi jog (T-107/01. és T-175/01. sz. Sacilor-Lormines kontra Bizottság ügyben 2004. július 7-én, és a T-27/02. sz. Kronofrance kontra Bizottság ügyben 2004. december 1-jén hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket). Az Elsőfokú Bíróság mint eljárásgátló okot vizsgálta a lényeges eljárási szabályok megsértésével kapcsolatos jogalapot, amelybe a megtámadott jogi aktus hiányzó vagy hiányos indokolása is beletartozik (T-44/00. sz. Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott ítélet 126. és 210. pontjai, az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-411/04. P. sz. ügy]). Az Elsőfokú Bíróság ellenben úgy ítélte meg, hogy a védelemhez való jog megsértése, amely természeténél fogva szubjektív jogsértés, nem tartozik a lényeges eljárási szabályok megsértése közé, következésképpen nem lehet azt hivatalból vizsgálni (T-67/00., T-68/00., T-71/00. és T-78/00. sz. JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyekben 2004. július 8-án hozott ítélet 425. pontja, az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-403/04. P. és C-405/04. P. sz. ügyek]). 3.

A költségekről

Ha a fél az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban pervesztes lesz, elvben saját költségein felül az ellenfél költségeit is viselnie kell. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata szerint a megtérítendő költségek az Elsőfokú Bíróság előtti eljárással összefüggésben szükségszerűen felmerült költségekre korlátozódnak. A megtérítendő költségek összegét gyakran vitatják. A Bizottság például az Airtours és a Schneider Electric társaságok képviselői által igényelt költségek összegét túl nagynak

83

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

tartotta, miután az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a First Choice társaságnak az Airtours által történő megszerzését (T-342/99. sz. Airtours kontra Bizottság ügyben 2002. június 6-án hozott ítélet [EBHT 2002., II-2585. o.]) és a Legrand társaságnak a Schneider Electric által történő felvásárlását (T-310/01. sz. Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2002. október 22-én hozott ítélet [EBHT 2002., II-4071. o.]) megtiltó határozatokat, valamint a vállalkozások szétválására kötelező határozatot (T-77/02. sz. Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2002. október 22-én hozott ítélet [EBHT 2002., II-4201. o.]). Az Elsőfokú Bíróság a T-342/99 DEP. sz. Airtours kontra Bizottság ügyben 2004. június 28-án hozott végzésében (az EBHT-ban még nem tették közzé) felhívja a figyelmet arra, hogy az Airtours által a Bizottság részéről visszatéríteni kért összeg több mint 1,7 millió angol font (GBP). Maga a Bizottság kezdetben 130 000 GBP-re, később pedig 170 000 GBP-re becsülte az Airtours részéről felmerült költségeket. A megtérítendő költség meghatározása kapcsán az Elsőfokú Bíróság az adott esetben úgy ítéli meg, hogy nem kizárt, hogy ha az ügyfél úgy dönt, hogy egyidejűleg egy solicitort és egy barristert is megbíz a képviseletével, akkor mind az egyik, mind a másik ügyvéd munkadíját az eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségnek lehessen tekinteni. Mindenesetre az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint e körülmények között az ő feladata megvizsgálni, hogy az érintett tanácsadók által együttesen nyújtott szolgáltatások milyen mértékben voltak szükségesek a bírósági eljárás lefolytatásához, és neki kell megbizonyosodni arról, hogy a kétfajta tanácsadó igénybe vétele nem járt-e a költségek felesleges megkétszereződésével. Az adott ügyben egyébként részben ez történt. Az Elsőfokú Bíróság általában figyelembe veszi azt is, hogy az összefonódással kapcsolatos intézkedések ellenőrzésének keretében a Bizottság által lefolytatott értékelések alapvetően gazdasági jellege indokolhatja, hogy a jogi tanácsadók munkájának kiegészítése érdekében igénybe vegyenek erre a területre szakosodott gazdasági tanácsadókat és szakértőket; ami értelemszerűen megtérítendő költségekkel járhat. Az ilyen jellegű költségeket az Elsőfokú Bíróság mégis túlzottnak ítélte. Végül, ha a felperes a hozzáadottérték-adó szempontjából adóalanynak minősül – az Airtours is az volt –, akkor jogosult arra, hogy az adóhatóságoktól az általa megszerzett áruk és igénybe vett szolgáltatások után kifizetett hozzáadottérték-adót visszaigényelje. Ez az adó az ő szempontjából nem minősül költségnek, tehát nem kérheti a Bizottságtól a megtérítendő költségek után kifizetett adó visszatérítését. Ezekre a megállapításokra, valamint az ügynek a közösségi versenyjog szempontjából betöltött jelentőségére, továbbá a tanácsadók által megvizsgált nagy számú és összetett gazdasági és jogi kérdésekre, illetve a jogvitának az Airtours szempontjából képviselt gazdasági érdekeire, valamint a peres eljárással kapcsolatban a jogi és a gazdasági tanácsadók részéről felmerült munka nagyságára figyelemmel az Elsőfokú Bíróság az Airtours részére visszatérítendő költségek teljes összegét valamivel kevesebb mint 490 000 GBP-ben határozta meg. A T-310/01 DEP. sz. Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2004. október 29-én meghozott végzésével (az EBHT-ban nem tették közzé) az Elsőfokú Bíróság meghatározta a Schneider Electricnek visszetérítendő összeget, mivel a Bizottság megtagadta a Schneider Electric és a Legrand közötti összefonódást megtiltó határozat

84

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

megsemmisítését eredményező peres eljárással kapcsolatban a Schneider Electric tanácsadói részéről felmerült készkiadások és ügyvédi munkadíjak címén kért mintegy 830 000 euró visszatérítését. Elismerve az ügy magas szintű összetettségét, a felperes számára az ügy által képviselt gazdasági tét fontosságát, az ügynek a közösségi jog szempontjából betöltött fontos szerepét és a vele kapcsolatban felmerült gazdasági és jogi kérdések összetettségét, az Elsőfokú Bíróság mégis úgy ítéli meg, hogy az ügyvédek által a keresetük alátámasztására felszámított munkaórák száma eltúlzott. Mindezen tényekre figyelemmel a költségek teljes összegét megközelítőleg 420 000 euróra csökkentette. Hasonló jellegű megfontolásokból az ideiglenes intézkedés iránti eljárással és a Schneidert a Legrandban birtokolt vagyonának egyben történő átruházására kötelező határozat megsemmisítését eredményező eljárással kapcsolatos költségek több mint 830 000 euróra becsült összegét az Elsőfokú Bíróság közel 427 000 euróban állapította meg (T-77/02 DEP. sz. Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2004. október 29-én hozott végzés, az EBHT-ban nem tették közzé).

B.

Az EK 230. cikk alapján előterjesztett keresetek elfogadhatósága

Az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében „[b]ármely természetes vagy jogi személy […] eljárást indíthat a neki címzett határozat vagy az olyan határozat ellen, amelyet ugyan rendeletként vagy egy másik személyhez címzett határozatként hoztak, de őt közvetlenül és személyében érinti”. Az EK 230. cikk ötödik bekezdése előírja, hogy a megsemmisítés iránti kereseteket, az esettől függően, az intézkedés kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett. 1.

A keresettel megtámadható jogi aktusok

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint csak azok az intézkedések minősülnek az EK 230. cikk szerinti megsemmisítés iránti keresettel megtámadhatónak, amelyek kötelező erejű joghatásokat váltanak ki, és amelyek a felperes érdekeit érintik azáltal, hogy jelentősen megváltoztatják a felperes jogi helyzetét. Ellenben, miként arra az Elsőfokú Bíróság a T-308/02. sz. SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott végzésében (az EBHT-ban még nem tették közzé) emlékeztetett, a jogerőre emelkedett korábbi döntést tisztán megerősítő jogi aktus nem minősül megtámadható jogi aktusnak. Ugyanilyen az a jogi aktus is, amely a korábbi döntéshez képest nem tartalmaz semmilyen új elemet, és amelynek meghozatala előtt nem vizsgálták meg újból az e döntéssel érintett helyzetet. Mindenesetre, pontosítja az Elsőfokú Bíróság, egy jogi aktus megerősítő vagy nem megerősítő jellegét nem kizárólag az alapján értékelik, hogy tartalmát az általa megerősített korábbi döntéséhez viszonyítják.

85

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

Valójában a megtámadott jogi aktus jellegét annak a kérelemnek a jellegéhez viszonyítottan is értékelni kell, amelyre ez a jogi aktus választ ad. Ha a jogi aktus olyan kérelemre adott válasznak minősül, amelyben új és lényeges tényeket hoztak fel, és amely így a korábbi helyzet újbóli felülvizsgálatának elvégzésére készteti a közigazgatást, akkor ezt a jogi aktust – amennyiben e tényekről határoz, és így a korábbi döntéshez képest új elemet tartalmaz – nem lehet tisztán megerősítő jellegűnek tekinteni. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint a Bizottság jogosan állította, hogy az általa a felperesnek küldött levél nem rendelkezett ügydöntő jelleggel, mivel, mint arra az Elsőfokú Bíróság rámutat, a felperes által adott pénzügyi információk, mégha újszerűek voltak is, nem voltak képesek arra, hogy a jogerőre emelkedett korábbi döntés időpontjában kialakulthoz képest lényegesen megváltoztassák a felperes jogi helyzetét. Egyébként az Elsőfokú Bíróság egy megsemmisítés iránti kereset kapcsán úgy ítélte meg, hogy amennyiben a megtámadott jogi aktus negatív jellegű, akkor azt azon kérelem jellegének függvényében kell értékelni, amelyre válaszként született. Nevezetesen egy jogi aktus visszavonásának vagy módosításának valamely közösségi intézmény általi megtagadása önmagában nem minősülne olyan jogi aktusnak, amelynek jogszerűségét az EK 230. cikknek megfelelően vizsgálni lehetne, csak akkor, ha magát azt a jogi aktust, amelynek visszavonását vagy módosítását a közösségi intézmény megtagadja, e rendelkezés alapján meg lehetne támadni (a T-139/02. sz. Institouto N. Avgerinopoulou és társai kontra Bizottság ügyben 2004. március 15-én és a T-29/03. sz. Comunidad Autónoma de Andalucía kontra Bizottság ügyben 2004. július 13-án hozott végzések, az EBHT-ban még nem tették közzé őket). Az Elsőfokú Bíróság ebből a szempontból a Comunidad Autónoma de Andalucía kontra Bizottság fent hivatkozott végzésében úgy ítélte meg, hogy az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) főigazgatójának levele, amely arról tájékoztatta a felperest, hogy az OLAF külső vizsgálat alapján készült, és a hatáskörrel rendelkező spanyol hatóságoknak a 1073/1999 rendelet 9. cikkének megfelelően megküldött végleges jelentése elleni panaszának kivizsgálása nem lehetséges4, nem minősíthető keresettel megtámadható döntésnek, mivel ez a jelentés nem a felperes érdekeit érintő jellegű kötelező joghatásokat kiváltó intézkedés, hanem kötelező joghatásokkal nem járó ajánlás vagy vélemény. 2.

A keresetindítási határidő

Az Elsőfokú Bíróság, bár több döntésében is vizsgálta a keresetindítási határidő betartását (T-142/01. és T-283/01. sz. OPTUC kontra Bizottság ügyben 2004. január 28-án hozott ítélet és a T-264/03. sz. Schmoldt és társai kontra Bizottság ügyben 2004. május 25-én hozott végzés, fellebbezett [C-342/04. P. sz. ügy], az EBHT-ban még nem tették közzé őket), mégis a T-252/03. sz. FNICGV kontra Bizottság ügyben 2004. november 9-én hozott végzése (az EBHT-ban még nem tették közzé) érdemel figyelmet. A Fédération nationale de l’industrie et des commerces en gros des viandes (FNICGV) által előterjesztett, az EK 229. cikk alapján a versenyjogi szabályok megsértése miatt vele

4

86

Az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló, 1999. május 25-i 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 136., 1. o.).

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

szemben a Bizottság által kiszabott bírság5 megsemmisítésére irányuló kereset kapcsán az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Szerződés e cikke a „korlátlan hatáskörű keresetet” nem tekinti önálló jogorvoslati lehetőségnek. Ezt a rendelkezést ugyanis, amely szerint „[a]z Európai Parlament és a Tanács által közösen, illetve a Tanács által […] [az EK-]szerződés rendelkezéseinek értelmében elfogadott rendeletek korlátlan hatáskört ruházhatnak a Bíróságra a bennük előírt szankciók tekintetében”, az EK-Szerződés Nizzai Szerződéssel megállapított szövege szerinti 225. cikkének (1) bekezdése nem említi az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozó jogorvoslatok között. Mivel a közösségi bíróságok ezt a korlátlan hatáskört csak a közösségi intézmények jogi aktusainak felülvizsgálata keretében – és különösen a megsemmisités iránti kereset kapcsán – gyakorolhatják, a korlátlan hatáskör gyakorlására irányuló kereset benyújtásakor be kell tartani az EK 230. cikk (5) bekezdésében előírt határidőt, ami az említett ügyben nem történt meg6.

3.

Az eljáráshoz fűződő érdek

Az MCI (korábbi elnevezése WorldCom) és a Bizottság közötti ügy lehetővé tette az Elsőfokú Bíróság számára, hogy megállapítsa, hogy a MCI-nek érdeke fűződik a Bizottság által hozott, a Sprinttel történő összeolvadását megtiltó határozat megsemmisítéséhez, még akkor is, ha a határozatot a bejelentés visszavonása után fogadták el. A szóban forgó esetben az Elsőfokú Bíróság a T-310/00. sz. MCI kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28-án hozott ítéletében (az EBHT-ban még nem tették közzé) megállapította, hogy a felperesnek érdeke fűződik annak a határozatnak a megsemmisítéséhez, amellyel a Bizottság elutasítja, hogy a felek nyilatkozatát a bejelentett megállapodás formális visszavonásának minősítse, és hogy a felperes hiába igyekezett megakadályozni a határozat elfogadását oly módon, hogy formálisan bejelentette a határozat tárgyát képező bejelentett összeolvadásról való lemondását. Az Elsőfokú Bíróság hozzáfűzi, hogy mindaddig, amíg a Bizottság határozata hatályban van, a vállalkozásnak – mégha a jövőben az újból szándékában állna is – jogilag tilos egyesülnie a bejelentett intézkedésben szereplő másik féllel, legalábbis a bejelentésben megjelölt formában és feltételekkel. Az a tény, hogy ez nem feltétlenül áll a vállalkozás szándékában, vagy hogy azt talán meg sem valósítaná, ebből a szempontból tisztán szubjektív körülménynek minősül, amelyet nem lehet figyelembe venni olyan jogi aktus megsemmisítésére irányuló eljáráshoz fűződő érdek értékelésekor, amely a jogi helyzetét jelentősen megváltoztatva olyan kötelező joghatásokat vált ki, amelyek vitathatatlanul érintik érdekeit. 5

Az EK-Szerződés 81. cikkét alkalmazó eljárásra vonatkozó, 2003. április 2-i 2003/600/EK bizottsági határozat (COMP/C.38.279/F3. sz. ügy – Francia marhahúsok) (HL L 209., 12. o.).

6

Az előző lábjegyzetben említett határozat ellen előterjesztett egyéb keresetek még mindig az Elsőfokú Bíróság előtt vannak (a T-217/03. sz. Fédération nationale de la coopération bétail et viande kontra Bizottság ügy és a T-245/03. sz. FNSEA és társai kontra Bizottság ügy).

87

Tevékenység

4.

Elsőfokú Bíróság

Kereshetőségi jog

Ami azokat a feltételeket illeti, amelyek esetén a felperest mint az általa megsemmisíteni kért jogi aktus közvetlen érintettjét kell tekinteni, az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy egy közösségi jogi aktus akkor érint közvetlenül egy magánszemélyt, ha közvetlenül gyakorol hatásokat e magánszemély jogi helyzetére, és ha e jogi aktus végrehajtása semmilyen mérlegelési jogkört nem hagy a címzettnek; a végrehajtás tehát tisztán automatikus jellegű, és más közbenső szabályok alkalmazása nélkül az egyedüli közösségi szabályozásból ered. Az Institouto N. Avgerinopoulou és társai kontra Bizottság ügyben 2004. március 15-én hozott, fent hivatkozott végzés és a T-341/02. sz. Regione Siciliana kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott végzés (az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-417/04. P. sz. ügy]) közvetlen érdek hiánya miatt elutasítja egyrészt azt a keresetet, amelyet az előirányzott intézkedések végső kedvezményezettjei között nem szereplő magánszemélyek terjesztettek elő a Bizottság strukturális alapokról szóló rendelete7 szerinti operacionális program jóváhagyására vonatkozó, a Görög Köztársaságnak címzett határozatának megsemmisítése tárgyában, másrészt azt a keresetet, amelyet a Messina– Palermo-autópálya tervének megvalósításáért felelős hatóság, azaz a Szicíliai Régió terjesztett elő annak az Olasz Köztársaságnak címzett bizottsági határozatnak a megsemmisítsére, amely lezárta az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak (ERFA) a Messina és Palermo közötti autópályatervre vonatkozó pénzügyi támogatását. Mindkét végzésben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a megtámadott határozatok végrehajtására. Azokkal a feltételekkel kapcsolatban, amelyek esetén a felperest olyan jogi aktus által kell személyében érintettnek tekinteni, amelynek nem címzettje, meg kell állapítani, hogy a felperesek személyes érintettsége követelményének új értelmezése, amely a T-177/01. sz. Jégo-Quéré kontra Bizottság ügyben 2002. május 3-án hozott ítéletben (EBHT 2002., II-2365. o.) jelent meg, mostanra egyértelműen megváltozott. Miután a Bíróság úgy határozott, hogy megerősíti a személyében érintett személy fogalmára vonatkozó értelmezését a C-50/00. P. sz. Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25-én hozott ítéletében ([EBHT 2002., I-6677. o.]; lásd még a Bíróságnak a C-263/02 P. sz. Bizottság kontra Jégo-Quéré ügyben 2004. április 1-jén hozott ítéletét [az EBHT-ban még nem tették közzé], amely megsemmisíti az Elsőfokú Bíróság 2002. május 3-i, fent hivatkozott ítéletét), az Elsőfokú Bíróság – a Bíróság 25/62. sz. Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15-én hozott ítéletében (EBHT 1963., 197. o.) elfogadott formulára vonatkozóan – megvizsgálta a „személyében érintett személy” fogalmát az előtte indított ügyekben. Egy természetes vagy jogi személy, aki nem címzettje a jogi aktusnak, csak akkor tekinthető a jogi aktus által személyében érintettnek, ha a kérdéses jogi aktus a rá jellemző egyes tulajdonságok vagy a többi személyhez képest őt jellemző ténybeli helyzet miatt érinti, és ezáltal a címzetthez hasonlóan egyéníti őt. Ha a megsemmisítés iránti keresetet előterjesztő jogi személy vállakozások társulása, akkor e társulás, amennyiben részt vett a megtámadott jogi aktus elfogadását eredményező eljárásban, legalább háromféle helyzetben jogosult eljárni: ha a jogi rendelkezés kifejezetten

7

88

A strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 1999. június 21-i 1260/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 161., 1. o.).

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

eljárásjogi jellegű jogosultságokkal ruházza fel; ha maga a társulás a társulásként hozzá kapcsolódó érdekeinek érintettsége miatt egyénített, mert a megsemmisíteni kért jogi aktus érintette tárgyalói pozícióját; vagy ha a társulás azon vállalkozási érdekeket képviseli, amelyeket mint eljárásra feljogosítókat fogadnak el. A T-391/02. sz. Bundesverband der Nahrungsmittel- und Speiseresteverwertung és Kloh kontra Parlament és Tanács ügyben 2004. május 10-én (az EBHT-ban még nem tették közzé) és a Schmoldt és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzéseiben az Elsőfokú Bíróság megtagadta annak elismerését, hogy a felperes társulások tisztán körülírt és a megtámadott jogi aktus tárgyához szorosan kapcsolódó tárgyalói pozíciót foglaltak volna el. a)

Határozatok

Az állami támogatások területén a keresetek lényegében vagy az EK 88. cikk (2) bekezdésében meghatározott formális vizsgálati eljárás megindítása nélkül meghozott határozatok, vagy az ezen eljárás végén hozott határozatok megsemmisítésére irányulnak. Ezeknek a határozatoknak a címzettje az érintett tagállam, így a címzettként meg nem jelenő vállalkozás feladata annak bizonyítása, hogy őt e jogi aktus közvetlenül és személyében érinti. Ha a Bizottság, anélkül, hogy megindítaná a formális vizsgálati eljárást, előzetes vizsgálat keretében megállapítja, hogy egy állami támogatás a közös piaccal összeegyeztethető, akkor az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti érintetteket, akik a formális vizsgálati eljárás megindítása esetén az eljárás által biztosított garanciák kedvezményezettjei, e megállapítást tartalmazó határozat által személyükben érintettnek kell tekinteni. A T-157/01. sz. Danske Busvognmaend kontra Bizottság ügyben 2004. március 16-án hozott ítéletében (az EBHT-ban még nem tették közzé) az Elsőfokú Bíróság elismerte a dán autóbusz-vállalkozások többségének érdekét képviselő szakmai szövetség érintetti minőségét, indokként hozva fel azt a tényt, hogy a szövetség a Bizottság előtt panaszosként járt el, beavatkozásai hatással voltak az igazgatási eljárás menetére, és tagjai közül néhány vállalkozás versenyhelyzetben volt a vitatott támogatásokban részesülő társasággal. A T-27/02. sz. Kronofrance kontra Bizottság ügyben 2004. december 1-jén hozott ítéletében (az EBHT-ban még nem tették közzé) az Elsőfokú Bíróság – tekintetbe véve a felperes által készített áruk és a támogatásban részesülő vállalat árui közötti azonosság miatt fennálló versenyhelyzetet, valamint forgalmazási területeik egymást átfedő jellegét – ténylegesen érintett félnek tekintette a felperest. A T-158/99. sz. Thermenhotel Stoiser Franz és társai kontra Bizottság ügyben 2004. január 13-án hozott ítéletében (az EBHT-ban még nem tették közzé) az Elsőfokú Bíróság elfogadhatónak találta, hogy a Stájerországban (Ausztria) található turisztikai központ szállodaüzemeltetői vitatatják a Bizottság határozatának jogszerűségét, amely a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította az ugyanezen a helyen létesülő luxushotel építésének állami finanszírozását. Az Elsőfokú Bíróság rámutat arra, hogy a felperesek közvetlen versenytársai a tárgybeli, állami támogatásban részesülő hotelnek, valamint arra, hogy ezt a minőségüket a megtámadott határozat is elismeri.

89

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

Az előbb említett három ügyben az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes vállalkozások – az EK 88. cikk (2) bekezdése értelmében vett érintetti minőségükben – az előzetes vizsgálati eljárási szakaszban hozott, a támogatások összeegyeztethetőségét kimondó határozatok vonatkozásában személyükben voltak érintettek. Meg kell állapítani ugyanakkor, hogy, ami a jogalapok vizsgálatának terjedelmét illeti, az Elsőfokú Bíróság egy esetben elemezte a megsemmisítés iránti jogalapok összességét olyan szempontból, hogy azok bizonyítják-e a Bizottság formális vizsgálati eljárás megindításától való tartózkodása jogellenességét (a fent hivatkozott Thermenhotel Stoiser Franz és társai kontra Bizottság ítélet), míg egy másik esetben érdemben semmisítette meg a támogatás nyújtását jóváhagyó határozatot (a fent hivatkozott Danske Busvognmaend kontra Bizottság ítélet). Amikor az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti formális vizsgálati eljárás keretében fogadják el az eljárás tárgyát képező határozatot, akkor az, hogy a vállalkozás érintetti minőséggel rendelkezik, nem elegendő ahhoz, hogy a vállalkozás az e határozat címzettjéhez hasonló módon egyénítve legyen. Az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen határozat valójában akkor érinti külön azokat a vállalkozásokat, amelyek az eljárás megindításának alapjául szolgáló panaszt előterjesztették, és az eljárás menetét meghatározó észrevételeket előadták, ha a kérdéses határozat tárgyát képező intézkedés lényegesen érinti a piacon elfoglalt helyzetüket. A Bíróság által a 169/84. sz. COFAZ és társai kontra Bizottság ügyben 1986. január 28án hozott ítéletben (EBHT 1986., 391. o.) először meghatározott szempontok alkalmazásával az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy az ausztriai Lenzing társaságot személyében érintette a Bizottságnak a Spanyol Királyság által a Sniace társaságnak nyújtott állami támogatásra vonatkozó határozata, amennyiben ez a társaság – az állami támogatásban részesülő versenytársaként – terjesztette elő az eljárás megindításának alapjául szolgáló panaszt, és cselekvően részt vett az eljárásban, ezen kívül olyan elemeket hozott fel, amelyek bizonyították, hogy a megtámadott határozat lényegesen érintette a piacon elfoglalt helyzetét, ilyen elemek például a kérdéses piac jellemzői, azaz a termelők igen korlátozott száma, az élénk verseny és az erős többletkapacitások (T-36/99. sz. Lenzing kontra Bizottság ügyben 2004. október 21-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-525/04. P. sz. ügy]). Ugyanakkor az Elsőfokú Bíróság 2004. május 27-i végzésével megállapította, hogy a Deutsche Post és a DHL International – két olyan társaság, amely a versenyre nyitott postai szolgáltatások olasz piacán fejti ki tevékenységét – nem játszott cselekvő szerepet az Olasz Köztársaság által a Poste Italiane részére nyújtott állami támogatásokra vonatkozó határozat elfogadását megelőző közigazgatási eljárásban. Az Elsőfokú Bíróság tehát megvizsgálta, hogy az e határozat által engedélyezett intézkedés lényegesen érinthette-e a társaságok kérdéses piacon elfoglalt helyzetét; és arra a következtetésre jutott, hogy nem ez volt a helyzet, hiszen a társaságok nem bizonyították megfelelően, hogy az intézkedés lényegesen érintette a piacon elfoglalt helyzetüket (T-358/02. sz. Deutsche Post és DHL kontra Bizottság ügyben 2004. május 27-én hozott végzés, az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-367/04. P. sz. ügy]).

90

Elsőfokú Bíróság

b)

Tevékenység

Általános hatályú jogi aktusok

Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy noha az EK 230. cikk (4) bekezdése nem foglalkozik kifejezetten a magánszemélyek által az általános hatályú jogi aktusok ellen előterjesztett megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatóságával, ez a körülmény önmagában nem elgendő ahhoz, hogy az ilyen kereseteket elfogadhatatlannak nyilvánítsák. Ugyanakkor annak a kérdésnek az elemzése során, hogy a magánszemélyeket személyükben érintik-e azok az általános hatályú jogi aktusok, amelyek jogszerűségét megkérdőjelezik, az Elsőfokú Bíróság tagadó következtetésre jutott, és elutasította a rendeletek (az Elsőfokú Bíróságnak a T-370/02. sz. Alpenhain-Camembert-Werk és társai kontra Bizottság ügyben 2004. július 6-án hozott végzése, az EBHT-ban még nem tették közzé8) és az irányelvek (T-213/02. sz. SNF kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 6-án hozott végzés, az EBHT-ban még nem tették közzé9; fellebbezett [C-482/04. P. sz. ügy]), valamint az általános jellegű határozatok (a fent hivatkozott Schmoldt és társai kontra Bizottság végzés) megsemmisítésére irányuló kereseteket.

C.

A vállalkozásokra alkalmazandó versenyjogi szabályok

A 2004. év eredményei e területen a Bizottság előtti eljáráshoz kapcsolódó kérdésekkel, valamint a bírságok összegének meghatározássával kapcsolatosak. A következőkben a „grafitelektródák”10 és a „hegesztés nélküli acélcsövek és csőszerelvények”11 ügyéről lesz szó részletesen. A fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ügyben nyolc amerikai, német és japán vállalkozással szemben, amelyek – alapvetően az acélnak az elektromos ívfénykemencékben történő előállításához alkalmazott grafitelektródák ágazatában az árak nemzetközi szinten történő rögzítésére, valamint a nemzeti és regionális piacoknak

8

E végzésével az Elsőfokú Bíróság elutasította az 1107/96/EK rendelet mellékletének a „Feta” név – mint oltalom alatt álló eredetmegjelölés – módosításáról szóló 2002. október 14-i 1829/2002/EK bizottsági rendelet (HL L 277., 10. o.) megsemmisítése iránti keresetet.

9

E végzésével az Elsőfokú Bíróság elutasította a kozmetikai termékekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 76/768/EGK tanácsi irányelv II., III. és VII. mellékletének a műszaki fejlődéshez történő hozzáigazításáról szóló, 2002. április 15-i 2002/34/EK bizottsági huszonhatodik irányelv (HL L 102., 19. o.) részleges – a poliakrilamid kozmetikai termékekben való felhasználásának korlátozására vonatkozó – megsemmisítése iránti kérelmet.

10

A T-236/01., T-239/01., T-244/01–T-246/01., T-251/01. és T-252/01. sz. Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé, (fellebbezett, C-289/04. P., C-301/04. P., C-307/04. P. és C-308/04. P. sz. ügyek).

11

A T-44/00. sz. Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott (fellebbezett, C-411/04. P. sz. ügy); a T-48/00. sz. Corus UK kontra Bizottság ügyben hozott; a T-50/00. sz. Dalmine kontra Bizottság ügyben hozott (fellebbezett, C-407/04. P. sz. ügy); a T-67/00., T-68/00., T-71/00. és T-78/00. sz. JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyben hozott (fellebbezett, C-403/04. P. és C-405/04. P. ügyek) ítéletek; az EBHT-ban még nem tették közzé őket.

91

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

a „hazai gyártó” elve szerinti felosztására irányuló – kartellben vettek részt, a Bizottság12 összesen közel 220 millió euró bírságot szabott ki; ezen belül a bírságok egyedi mértéke 10,3 és 80,2 millió euró között változott. A „hegesztés nélküli acélcsövek és csőszerelvények” ügy alapja az, hogy a Bizottság nyolc (négy európai és négy japán), a gáz- és olajipar által alkalmazott hegesztés nélküli acélcsöveket gyártó vállalkozást összesen 99 millió eurót kitevő bírság megfizetésére kötelezett, mert megsértették az EK 81. cikket13. A Bizottság szerint a vállakozások olyan megállapodást kötöttek, amellyel minden egyes vállalkozás vállalta, hogy a megállapodásban részt vevő másik vállalkozás nemzeti piacán nem értékesít standard fúrócsöveket és meghatározott típusú szállító-csőszerelvényeket. Az ilyen ügyekben előterjesztett keresetek alapján (a „grafitelektródák” és a „hegesztés nélküli acélcsövek és csőszerelvények” ügyekben hét vállalkozás terjesztett elő keresetet) megállapítható, hogy, megerősítve e tendenciát, az EK 81. cikkbe ütköző jogsértés miatt bírsággal sújtott vállalkozások egy ideje már csak ritkán vitatják a jogsértések jogi minősítését és a kartellben való részvételük bizonyítékát. Lényegében a bírság összegének meghatározását kifogásolják, és a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság a bírság megállapítása során nem megfelelően alkalmazta a vonatkozó szabályokat, különösen a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdését és az ESZAK-Szerződés 65. cikke (5) bekezdését (a továbbiakban: irányvonalak)14, valamint a kartellügyekben a bírságok alóli mentesülésről és azok összegének csökkentéséről szóló bizottsági közleményt (HL 1996., C 207., 4. o., a továbbiakban: együttműködésről szóló közlemény15). Miként azt a következő elemzések alapján megállapítható, a bírságok meghatározása feltételeinek alkalmazásával kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság elismerte a Bizottság esetektől függő mérlegelési jogkörét. Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor lelkiismeretesen ügyel arra, hogy az ugyanazon kartellben részt vevő megbírságolt vállalkozásokat az egyenlő bánásmód elvének betartásával kezeljék. Emlékeztetni kell arra is, hogy az Elsőfokú Bíróság korlátlan hatáskörének gyakorlása nemcsak a bírságok összegének csökkentését, hanem azok növelését is lehetővé teszi. Az, hogy az Elsőfokú Bíróság a „grafitelektródák” és a „hegesztés nélküli acélcsövek és csőszerelvények” ügyében csökkentette a Bizottság által a felperes vállalkozásokra kiszabott bírságok teljes összegét (a „grafitelektródák” ügyben 207 200 000 euróról 152 772 400 euróra, míg a „hegesztés nélküli acélcsövek és csőszerelvények” ügyben 90 900 000 euróról 78 120 000 euróra), olyan eredmény, amely részletesebb vizsgálatot érdemel (lásd alább). Mivel egyetlen olyan ítélet sem született, amelyben az EK 82. cikk alapján hozott határozatok jogszerűségét bírálták volna el (a Microsoft és a Bizottság közötti ügyben 12

Az EK-Szerződés 81. cikke és az EGT-megállapodás 53. cikke alkalmazásával kapcsolatos COMP/E-1/36.490. sz. – Grafitelektródák-ügyben (HL 2002., L 100., 1. o.) hozott 2001. július 18i 2002/271/EK bizottsági határozat.

13

Az EK-Szerződés 81. cikkét alkalmazó eljárással (IV/E-1/35.860-B. sz. ügy – Hegesztés nélküli acélcsövek) kapcsolatos 1999. december 8-i 2003/382/EK bizottsági határozat (HL 2003., L 140., 1. o.).

14

HL 1998., C 9., 3. o.

15

Jelezni kell, hogy az 1996. évi együttműködésről szóló közlemény helyébe 2002-ben a kartellügyekben a bírságok alóli mentesülésről és azok összegének csökkentéséről szóló bizottsági közlemény lépett (HL 2002., C 45., 3. o.).

92

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

2004-ben az ideiglenes intézkedésről határozó bíró járt el, lásd alább), és mivel a 4064/89 rendeletre vonatkozó egyetlen határozat, a Bizottság hatáskörének hiányát állapította meg (T-310/00. sz. MCI kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28-án hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé), ezért az EK 81. cikkre és az e rendelkezés megsértése miatt alkalmazott szankciókra vonatkozó elemzések alkotják a versenyjogra vonatkozó rész lényegét. 1.

Az EK 81. cikk területével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat eredményei

a)

Tárgyi hatály

A T-313/02. sz. Meca-Medina és Majcen kontra Bizottság ügyben (2004. szeptember 30-i ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-519/04. P. sz. ügy]) az Elsőfokú Bíróságnak lehetősége nyílt arra, hogy a sport területén alkalmazza a gazdasági tevékenység fogalmát. Az Elsőfokú Bíróság ítéletével helybenhagyta azt a határozatot, amelyben a Bizottság elutasítja két hivatásos hosszútávúszó sportoló panaszát. Ez a két sportoló, akiket egy pozitív eredményű nandrolonvizsgálatot követően az olimpiai mozgalom doppingellenes szabályzata alapján felfüggesztettek, azzal érvelt a Bizottság előtt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingellenes szabályzata nem vette figyelembe a versenyjogi és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó közösségi szabályokat. Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a különböző sportok gyakorlása csak annyiban tartozik a közösségi jog hatálya alá, amennyiben az EK 2. cikk értelmében vett gazdasági tevékenységnek minősül. Az EKSzerződésnek a munkavállalók szabad mozgására és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni a sport területén meghozott, a sporttevékenység gazdasági oldalára vonatkozó szabályokra. Idetartoznak többek között a hivatásos sportolók klubok közötti átigazolása esetén járó juttatások kifizetésére (átigazolási záradék) vagy a meccsek során a klubok által játszatható, más tagállamokban honos hivatásos játékosok számának korlátozására vonatkozó szabályok. Ellenben nem tartoznak a közösségi jog hatálya alá a tiszta sportszabályok, amelyeknek nincs közük a gazdasági tevékenységhez, mint például a nemzeti válogatottak összeállítását meghatározó szabályok vagy az olyan „játékszabályok”, amelyek a meccs időtartamát vagy a pályán tartózkodó játékosok számát írják elő. Az Elsőfokú Bíróság, miután rámutatott arra, hogy a Bíróságnak az EK 39. és a rá következő cikkekkel, valamint az EK 49. és a rá következő cikkekkel kapcsolatos ügyekben nem kellett állást foglalnia a sportszabályoknak a Szerződés versenyre vonatkozó rendelkezéseihez való viszonyáról, úgy ítéli meg, hogy a személyek szabad mozgása és a szolgáltatásnyújtás szabadsága területére vonatkozó közösségi rendelkezéseknek a sportszabályozásokra való alkalmazhatósága tárgyában kialakított elvek egyaránt érvényesek a Szerződésnek a versenyre vonatkozó rendelkezéseire, és hogy ez fordítva is igaz. Következésképpen egy tisztán a sportra vonatkozó szabályozás nem tartozik sem a személyek szabad mozgása, sem a szolgáltatásnyújtás szabadsága, sem a versenyre vonatkozó közösségi jogi szabályok hatálya alá.

93

Tevékenység

b)

Versenyjogi eljárás

–

Az iratokhoz való hozzáférésről

Elsőfokú Bíróság

A közösségi jogban jelenleg egyértelműen elfogadott az a szabály, amely szerint a Bizottság irataihoz hozzáférhet az a vállalkozás, amellyel szemben az EK 81. és az EK 82. cikk alapján indítottak vizsgálatot. E szabály alapjait a fegyverek egyenlőségének elve jelenti, ezért a szabály kiemelkedő jelentőségű a védelemhez való jog gyakorlása szempontjából. E szabálynak ugyanakkor vannak bizonyos korlátai, amelyek a Bizottság döntéshozatali eljárásának vagy harmadik személyek jogos érdekeinek a védelmére irányulnak. A fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítéletben az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy a Bizottság azért, hogy az érintett vállalkozásoknak lehetőségük legyen eredményesen védekezni a kifogásközlésben ellenük felhozott kifogásokkal szemben, köteles biztosítani számukra a vizsgálati iratokhoz való teljes hozzáférést – a más vállalkozások üzleti titkait vagy más bizalmas információkat tartalmazó iratok, továbbá a Bizottság belső iratainak kivételével. Ez utóbbiakhoz való hozzáférés korlátozását az indokolja, hogy biztosítani kell a Bizottságnak a Szerződés versenyre vonatkozó szabályait sértő cselekmények üldözése területén való hatékony működését; ezért a belső iratokat csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha az adott eset kivételes körülményei azt szükségessé teszik, akkor is csak komoly bizonyítékok alapján, amelyet az érintett félnek kell szolgáltatnia; mindez éppúgy érvényes a közösségi bíró előtti eljárásra, mint a Bizottság által lefolytatott igazgatási eljárásra. –

A kifogásközlés hatályáról

A kifogásközlés célja megfelelően meghatározott: lehetővé kell tennie, hogy az érintettek ténylegesen megismerhessék a Bizottság által a terhükre rótt magatartásokat, valamint hogy hatékonyan gyakorolhassák a védelemhez való jogukat. Ennek a követelménynek akkor felelnek meg, ha a végső határozat nem ró az érintettek terhére a kifogásközlésben meghatározottól eltérő jogsértéseket, és csak azokon a tényeken alapszik, amelyekről az érintetteknek alkalmuk volt nyilatkozni. A T-44/00. sz. Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott ítéletben (az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-411/04. P. sz. ügy]) az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy a kifogásközlés és a végső határozat közötti eltérés ténye csak abban az esetben sérti a védelemhez való jogot, ha a végső határozatban szereplő kifogást oly módon említették meg a kifogásközlésben, hogy az nem tette lehetővé a címzettek védekezését. A kifogásközlés keretében a Bizottság kötelezettsége valójában arra korlátozódik, hogy előadja a felhozott kifogásokat, és világosan ismertesse az azokat megalapozó tényeket, valamint azok minősítését, mindezt annak érdekében, hogy a kifogásközlés címzettjei védekezni tudjanak. Ebből a szempontból az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a kifogásközlésben szereplő tények jogi minősítése értelemszerűen csak ideiglenes lehet, és a Bizottság egy későbbi határozatát nem lehet kizárólag azon indok alapján megsemmisíteni, hogy az e tényekből vont végső következtetések nem felelnek meg pontosan ezeknek az ideiglenes minősítésnek. A Bizottságnak meg kell hallgatnia a kifogásközlés címzettjeit, és adott esetben elemzését módosítva figyelembe kell vennie a

94

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

felhozott kifogásokra válaszoló észrevételeiket, pontosan a védelemhez való joguk tiszteletben tartása érdekében. –

A tények igazgatási szakaszban történt kifejezett elsimerésének következményei

Ha a versenyjogi szabályokkal kapcsolatos jogsértés miatt eljárás alá vont vállakozás megtagadja a tények kifejezett elismerését, a bizonyítás a Bizottság feladata, míg a vállalkozás a peres eljárás során minden alkalmasnak látszó védekezési eszközt szabadon igénybe vehet. Ez azonban nem érvényes a tényeknek a kérdéses vállalkozás által történt kifejezett, világos és pontos elismerése esetére: ha a vállakozás az igazgatási eljárás során kifejezetten elfogadta a Bizottság által a kifogásközlésben terhére rótt tények valóságát, akkor e tényeket bizonyítottnak kell tekinteni, és a vállalkozás azokat már nem vitathatja az Elsőfokú Bíróság előtt indult peres eljárás keretében (a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet 108. pontja). E szempontok alapján az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem minősül ilyen elismerésnek az a következtetés, amelyet a Bizottság olyan tényekből vont le, mint az érintett vállalkozásnak az igazgatási eljárás során ezen intézménnyel szembeni objektív magatartása, valamint a nagyon általános jellegű, nem vitató nyilatkozatai (ugyanezen ítélet 109. pontja). Az Elsőfokú Bíróság ezzel a határozatával pontosította a „lizin”-ügyekben 2003-ban kifejtett értékelését, amely szerint az Elsőfokú Bíróság előtt nem lehet újra felhozni a Bizottság által a bírság összegének meghatározásához alapul vett tényelemeket, ha a felperes azokat az igazgatási eljárás során már kifejezetten elismerte (T-224/00. sz. Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9-én hozott ítélet [EBHT 2003., II-2597. o., fellebbezett, C-397/03. P. sz. ügy], a 2003. évi Éves jelentésben kifejtve]). –

A teljes hallgatáshoz való jog elismerésének hiánya

Rendszeresen felmerül az a kérdés, hogy a 17. rendelet16 11. cikkének (5) bekezdése alapján hozott határozatok címzettjeiként szereplő vállalkozások, amelyektől bizonyos információk közlését kérik, rendelkeznek-e a teljes hallgatás jogával. A Bíróság (a 374/87. sz. Orkem kontra Bizottság ügyben 1989. október 18-án hozott [EBHT 1989., 3283. o.], valamint a C-238/99. P., C-244/99. P., C-245/99. P., C-247/99. P., C-250/99. P. – C-252/99 P. és C-254/99. P. sz. Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben 2002. október 15-én hozott ítéletek [EBHT 2002., I-8375. o.]) és az Elsőfokú Bíróság (T-112/98. sz. Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2001. február 20-án hozott ítélet [EBHT 2001., II-729. o.]) következetesen úgy határoztak, hogy az ilyen jog elismerése meghaladná azt a mértéket, amely e vállalkozások védelemhez való jogának biztosításához szükséges, és igazolatlan akadályt jelentene a Bizottság számára abban, hogy a közös piacon felügyelje a versenyjogi szabályok betartását; valamint hogy

16

A Szerződés 81. és 82. cikkének végrehajtásáról szóló első rendelet: 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet (HL 1962., 13., 204. o.).

95

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

a hallgatáshoz való jogot csak annyiban lehet elismerni, amennyiben az érintett vállalkozás olyan válaszokat kényszerülne adni, amelyekkel elismerné a jogsértés megtörténtét, ezt azonban a Bizottságnak kell bizonyítania. Ebből mindig azt a következtetést vonták le, hogy – a 17. rendelet 11. cikke hasznos hatásának megóvása érdekében – a Bizottság jogosult arra, hogy a vállalkozásokat olyan szükséges információk közlésére kötelezze, amelyeket azok ismerhetnek, valamint arra, hogy szükség esetén átadják a tényekre vonatkozó, birtokukban lévő iratokat, mégha azok versenyellenes magatartás fennállásának megállapítására szolgálhatnak is. Ugyanezen döntésekből következik, hogy a Bizottság információkérési joga nem áll ellentétben az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 6. cikkének (1) és (2) bekezdésével. A felperesek mindenesetre nem mulasztottak el hivatkozni az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteire17 annak érdekében, hogy a közösségi ítélkezési gyakorlatot saját ügyük szempontjából kedvező irányba tereljék. Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor elutasította ezt az irányt, és a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítéletében kiemelte, hogy a Bizottság információkérési joga nem ellentétes az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 6. cikkének (1) és (2) bekezdésével, sem az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával. Mindenesetre az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a Bizottság által feltett, tisztán a tényekre vonatkozó kérdésekre történő válaszadás kötelezettsége, valamint a korábban keletkezett iratok átadására vonatkozó kérések teljesítése nem sérti a védelemhez, valamint a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartásának alapelvét, amelyek a versenyjog területén az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 6. cikkének megfelelő védelmet nyújtanak. Ténylegesen semmi nem akadályozza meg az információkérés címzettjét abban, hogy később az igazgatási eljárásban vagy a közösségi bíró előtti eljárás során bizonyítsa, hogy a válaszában ismertetett tényeknek vagy az átadott iratoknak más jelentősége van, mint amit a Bizottság tulajdonított nekik. –

Ésszerű határidő

A versenypolitika területén az ésszerű határidőhöz való jog figyelembevétele az igazgatási eljárás lefolytatása során olyan közösségi jogi alapelvnek minősül, amelynek tiszteletben tartását a közösségi bíróság biztosítja (az Elsőfokú Bíróságnak a T-213/95. és T-18/96. sz. SCK és FNK kontra Bizottság ügyben 1997. október 22-én hozott ítélete [EBHT 1997., II-1739. o.]). A T-67/01. sz. JCB Service kontra Bizottság ügyben 2004. január 13-án hozott ítéletében (az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-167/04. P. sz. ügy]), az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy ezen elv megsértése csak abban az esetben eredményezi a Bizottság által az igazgatási eljárás keretében elfogadott határozat jogellenességét, ha bizonyítást nyer, hogy ez egyben az érintett vállalkozás védelemhez

17

96

1993. február 23-i Funke-ítélet (A sorozat, 256/A. sz., 44a. §), 1996. december 17-i Saunders kontra Egyesült Királyság ítélet (Ítéletek és Határozatok Tára, 1996-VI., 2044. o.) és 2001. május 3-i J.B. kontra Svájc ítélet (az Ítéletek és Határozatok Tárában még nem tették közzé).

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

való jogának sérelmét is jelenti. Az adott esetben, noha a Bizottság nyilvánvaló módon megszegte az EK 81. cikk (3) bekezdése alapján előterjesztett mentesítési kérelem vizsgálata kapcsán a határidő betartásának kötelezettségét azzal, hogy az 1973-ban benyújtott megállapodás bejelentésétől számított 27 év után utasította el a mentesítési kérelmet, az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy ez a jogsértés egyáltalán nincs hatással a mentesítési kérelem elutasításának jogszerűségére. Ami az ügy tárgyát képező megállapodásokat bejelentő fél versenytársa által benyújtott panasz vizsgálatának több mint négy éves határidejét illeti, az Elsőfokú Bíróság a több tagállamot is érintő és öt jogsértésre vonatkozó ügy bonyolultságára, valamint a kifogások második közlésének szükségességére tekintettel azt nem ítéli eltúlzottnak. c)

Az EK 81. cikk megsértésének bizonyítása

Az EK 81. cikkel kapcsolatos jogsértésnek minősülő tények bizonyítása a Bizottság feladata (a Bíróságnak a C-49/92. P. sz. Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8-án hozott ítéletének 86. pontja [EBHT 1999., I-4125. o.]). A Bizottságnak különösen az általa szankcionált jogsértés időtartamát kell bizonyítania. A „hegesztés nélküli acélcsövek és csőszerelvények” ügyekben, amikor az elmarasztalt vállalkozások vitatták a Bizottság által felhozott tényeket, a felepresek vitái elősegítették egyrészt az Elsőfokú Bíróság előtt megkövetelt bizonyítás szintjével, másrészt a bizonyítási teherrel kapcsolatos néhány szempont tisztázását. Ezekben az ügyekben a Bizottság nem hozott fel bizonyítékokat a jogsértés teljes időtartamára vonatkozóan. A jogsértés időtartamának meghatározása kapcsán a Bizottság úgy ítélte meg, hogy, noha az Európa-Japán Klub már 1977-ben összeült, a jogsértés kezdeteként az 1990. évet kell meghatározni, tekintetel arra, hogy az Európai Közösségek és Japán között megkötött exportönkorlátozó-megállapodások 1977 és 1990 között voltak érvényben. Az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy a Bizottság álláspontját, amely szerint a jogsértés kezdete az önkorlátozó megállapodások létezésére tekintettel nem 1977-től számít, egyetlen fél sem vitatta. Az Elsőfokú Bíróság, amely előtt ugyanakkor vitatták a jogsértés kezdetét, rámutat arra, hogy az önkorlátozó megállapodások feltételezett megszüntetése a meghatározó szempont annak megítélésében, hogy az 1990. évet kell-e a jogsértés kezdeteként figyelembe venni. Az Elsőfokú Bíróság ebből a szempontból emlékeztet arra, hogy elvben a felperesnek kell bizonyítania saját állításait. Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor megállapítja, hogy az adott eset sajátos körülményei miatt a Bizottság feladata a nemzetközi önkorlátozó megállapodások megszüntetésének időpontjára vonatkozó bizonyítékok előterjesztése. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy ezt a bizonyítékot nem nyújtották be, és úgy vélte, hogy „az a megmagyarázhatatlan tény, hogy a Bizottság képtelen volt előterjeszteni az őt közvetlenül érintő körülményre vonatkozó bizonyítékot, megfosztja az Elsőfokú Bíróságot attól a lehetőségtől, hogy az említett megállapodások megszüntetésének időpontja ismeretében döntsön”. Mivel a Bizottság nem terjesztett elő bizonyítékokat, és mivel a japán vállalkozások a nemzetközi megállapodásoknak – legalábbis japán vonatkozásban – 1990. december 31-ig történt meghosszabbításával kapcsolatban bizonyítékokat terjesztettek elő, az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy ezek a megállapodások 1990. év végéig voltak

97

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

hatályosak. A megtámadott határozat e pontját részben megsemmisítette, és e körülményre tekintettel csökkentette a bírságok összegét. A japán vállalkozások vitatták azt az időpontot is, amikor a velük kapcsolatban megállapított jogsértés véget ért. Az Elsőfokú Bíróság a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, hogy a japán vállalkozások vonatkozásában 1994. július 1-jét követően már nem nyert bizonyítást a jogsértés, ezért a fent jelzett egy éven túlmenően is hat hónappal csökkenteni kell a jogsértés időtartamát. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a megtámadott határozatnak azt a részét, amely megállapítja a jogsértés 1991. január 1-jét megelőző, és a japán vállalkozások vonatkozásában 1994. június 30-át követő fennállását; továbbá e körüményre tekintettel csökkentette a vállalkozásokra kirótt bírságokat (T-67/00., T-68/00., T-71/00. és T-78/00. sz. JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyekben 2004. július 8-án meghozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-403/04. P. és C-405/04. P. ügyek]). d)

Bírságok

A 17. rendelet 15 cikke alapján18 a Bizottság, amikor megállapítja az EK 81. cikk vagy az EK 82. cikk rendelkezéseinek megsértését, határozatával nemcsak kötelezheti a vállalkozásokat, hogy vessenek véget a megállapított jogsértésnek, hanem bírságot is kiszabhat rájuk. A bírság összege a jogsértésben részt vevő egyes vállalatoknak a jogsértést megállapító határozat elfogadását megelőzően folytatott társasági tevékenysége során elért nemzetközi szintű üzleti forgalmának 10%-áig terjedhet; az összeg meghatározása az említett jogsértés súlyától és időtartamától függ. –

Iránymutatások

Először is, ami az iránymutatásokat illeti, az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, mint azt már a „városi fűtés”19, a „Lizin”20 és a „FETTSCA”21 ügyekben hozott ítéleteiben kifejtette, 18

A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16-i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003., L 1., 1. o.), amely a 17. rendelet helyébe lépett, 23. cikke azonos ez utóbbi rendelet 15. cikkével.

19

A T-9/99. sz. HFB és társai kontra Bizottság ügyben (EBHT 2002., II-1487. o. [fellebbezett, C-202/02. P. sz. ügy]); a T-15/99. sz. Brugg Rohrsysteme kontra Bizottság ügyben (EBHT 2002., II-1613. o. [fellebbezett, C-207/02. P. sz. ügy]); a T-16/99. sz. Lögstör Rör kontra Bizottság ügyben (EBHT 2002., II-1633. o. [fellebbezett, C-208/02. P. sz. ügy]); a T-17/99. sz. KE KELIT kontra Bizottság ügyben (EBHT 2002., II-1647. o. [fellebbezett, C-205/02. P. sz. ügy]); a T-21/99. sz. Dansk Rørindustri kontra Bizottság ügyben (EBHT 2002., II-1681. o. [fellebbezett, C-189/02. P. sz. ügy]); a T-23/99. sz. LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben (EBHT 2002., II-1705. o. [fellebbezett, C-206/02. P. sz. ügy]); a T-28/99. sz. Sigma Tecnologie kontra Bizottság ügyben (EBHT 2002., II1845. o.), és a T-31/99. sz. ABB Asea Brown Boveri kontra Bizottság ügyben (EBHT 2002., II-1881. o. [fellebbezett, C-213/02. P. sz. ügy]) 2002. március 20-án hozott ítéletek; ezeket az ítéleteket a 2002. évi Éves jelentésben ismertették.

20

Nevezetesen a T-224/00. sz. Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9-én hozott ítélet (fellebbezett, C-397/03. P. sz. ügy); a „Lizin” ügyekben hozott ítéleteket a 2003. évi Éves jelentésben ismertették.

21

A T-213/00. sz. CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben 2003. március 19-én hozott, a FETTSCAmegállapodásra vonatkozó ítélet (EBHT 2003., II-913. o.); ezt az ítéletet a 2003. évi Éves jelentésben ismertették.

98

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

hogy az iránymutatások kötelező érvényűek a Bizottság számára. A Bizottságnak következésképpen tiszteletben kell tartania azokat a szabályokat, amelyeket az iránymutatásokban maga határozott meg (a fent hivatkozott Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott ítélet 212. és 231. pontja), kivéve, ha külön kifejti azokat az indokokat, amelyek adott esetben igazolják az adott ponttól való eltérést (a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet 352. pontja). A vállalkozások a közösségi bíró előtt tehát hivatkozhatnak az iránymutatások nem megfelelő alkalmazására. Másodsorban, ami az iránymutatások néhány sajátosabb rendelkezését illeti, az Elsőfokú Bíróság – egyrészt a jogsértés súlyára, másrészt annak időtartamára figyelemmel – pontosította a bírságok összegének meghatározásához rögzített szempontok alkalmazási feltételeit. A jogsértés súlyáról Figyelembe véve a jogsértés természetét, az EGT-n belül a grafit elektródák piacára gyakorolt tényleges hatását és az érintett földrajzi piac méretét, a „grafitelektródák” ügyben hozott határozatában a Bizottság a jogsértés „nagyon súlyos” jellegét állapította meg. Az Elsőfokú Bíróság jóváhagyta a Bizottság által alkalmazott megközelítést. Külön figyelembe vette, hogy, mivel a kartell a piac nemzetközi szinten történő felosztását célozta, a Bizottság nem követett el semmilyen nyilvánvaló értékelési hibát azzal, hogy a kiinduló összeg megállapítása végett a tárgybeli áru eladásából származó nemzetközi üzleti forgalmat választotta alapul, hiszen – állapította meg az Elsőfokú Bíróság – ez az üzleti forgalom lehetővé tette, hogy figyelembe vegyék az iránymutatások22 1. A. pontjának negyedik bekezdése értelmében vett, „a jogsértés elkövetőinek az egyéb piaci szereplőkkel, nevezetesen a fogyasztókkal szembeni jelentős kár okozására vonatkozó tényleges gazdasági lehetőségét”. A Bizottság – az egyes vállakozásoknak a tárgybeli áru eladásából származó nemzetközi üzleti forgalmát véve alapul – szintén három kategóriába osztotta be az érintett vállalkozásokat abból a célból, hogy figyelembe vegye az egyes vállalkozásoknak a versenyben történő jelentős károkozásra vonatkozó tényleges gazdasági lehetőségét, és a vállalkozások mérete közötti jelentős különbséget. E pont kapcsán az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a Bizottság a bírságok összegének meghatározása érdekében jogosult arra, hogy egy kartell tagjait több kategóriába sorolja. Ez a beosztás, noha nem veszi figyelembe az azonos kategórián belüli vállalkozások közötti méretkülönbségeket, elvben nem vitatható. Mindesetre az egyes, így megállapított kategóriák küszöbértéke meghatározásának koherensnek és objektíven igazoltnak kell lennie. Megállapítható, hogy a tárgyalt esetben a Bizottság a három tárgybeli kategória egyikbe tartozó Tokai Carbon és The Carbide/Graphite Group vállalkozásokkal szemben 22

Az iránymutatások 1. A. pontja előírja, hogy „a jogsértés súlyosságának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét”. Szintén ez a pont rögzíti azt is, hogy lehetséges „a három [súlyossági] kategórián belül meghatározott összegek súlyozása annak figyelembevétele érdekében, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen tényleges hatást gyakorol a versenyre”.

99

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

nem megfelelően alkalmazta a határozatban megjelenő megkülönböztetési módszert, amely a vállalkozások üzleti forgalmának és piaci részesedésének figyelembevételén alapul. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság korlátlan hatáskörét gyakorolva úgy határozott, hogy az eljárás tárgyát képező kategóriát megszünteti, és saját osztályozása szerint jár el. Ezen felül rögzítette a saját osztályozásába, valamint a harmadik kategóriába tartozó vállalkozásokra kiszabott bírságok induló összegét. Végül, a két legjelentősebbnek tekintett vállalkozás esetében a Bizottság súlyossági együtthatót rendelt az induló összeghez. Ebből a szempontból az Elsőfokú Bíróság megerősíti, hogy a megfelelően visszatartó erejű bírság meghatározása érdekében a Bizottságnak lehetősége van súlyossági együtthatót alkalmazni az induló összegekkel kapcsolatban (az Elsőfokú Bíróság T-31/99. sz. ABB Asea Brown Boveri kontra Bizottság ügyben 2002. március 20-án hozott ítéletének 165–167. pontja [EBHT 2002., II-1881. o.], fellebbezett [C-213/02. P. sz. ügy]). Mindazonáltal az adott esetben, mivel a DSK vállalkozás vonatkozásában alkalmazott együtthatót (2,5) olyannak minősítette, mint amely nincs figyelemmel az arányosság és az egyenlő bánásmód elveire, az Elsőfokú Bíróság korlátlan hatáskörét gyakorolva az e vállakozás vonatkozásában alkalmazandó együttható értékét 1,5-re csökkentette. A Bizottság az együttható alkalmazásával szabadon emelheti a bírságok mértékét, ugyanakkor rendelkezik az ellentétes jogosultsággal is, azaz csökkentheti az iránymutatások szigorú alkalmazásából következő induló összeg mértékét. A hegesztés nélküli acélcsövek és csőszerelvények ügyekben hozott határozatában az Elsőfokú Bíróság elfogadta, hogy a Bizottság a jogsértés elismert „súlyos jellege” ellenére, e jogsértés-kategória vonatkozásában az iránymutatásokban előírt legkisebb összeg (20 millió euró) 50%-ának megfelelő induló összeget (10 millió euró) állapított meg azért, hogy figyelembe vehesse azt a tényt, hogy a jogsértés piacra gyakorolt közvetlen hatása korlátozott volt. Az Elsőfokú Bíróság ellenben úgy ítélte meg, hogy a bírság összegének meghatározásakor a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni az európai termelők (nevezetesen a brit piacot érintő szerződések) által elkövetett második jogsértést. Ezzel a mulasztásával a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, mivel eltérő helyzeteket különbségtétel nélkül ítélt meg. Az európai termelők és a japán termelők közötti egyenlőtlen bánásmód orvosolása érdekében az Elsőfokú Bíróság az egyes japán termelőkre kiszabott bírságok mértékét 10%-kal csökkentette. Az Elsőfokú Bíróság – a Bizottság erre irányuló kérelme hiányában – nem emelhette fel az európai termelőkre kiszabott bírságok összegét. Az időtartamról A fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítéletével az Elsőfokú Bíróság elutasított minden olyan panaszt, amely a jogsértés időtartamával összefüggésben a határozatban megállapított alapösszegekre vonatkozott. SGL Carbon fenntartotta, hogy az iránymutatások annyiban jogellenesek voltak, hogy a jogsértés időtartamát annak jellegétől függetlenül ugyanolyan módon vették figyelembe. SGL Carbon kifejtette, hogy egy kartell meghatározásánál fogva tartós, és ezért az

100

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

időtartamát illetően nem szankcionálható az egyéb jogsértésekkel azonos módon. Az Elsőfokú Bíróság elutasította ezt az érvelést, megállapítva, hogy egyes rövid időtartamú kartellek kevesebb kárt okoznak, mintha hosszú ideig tartó tényleges működésüket feltételeznénk. Súlyosító körülmények A fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítéletében az Elsőfokú Bíróság megerősítette, hogy a Bizottság felemelhette az alapösszegeket: először is a Bizottság által lefolytatott ellenőrzéseket követő, a jogsértések miatt indult eljárások alapján (fent hivatkozott ABB Asea Brown Boveri kontra Bizottság ítélet 211–213. pontja); másodszor a vezető szerep alapján (fent hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midlands Ingredients kontra Bizottság ítélet 239. pontja), és harmadszor az eljárás megakadályozására tett kísérletek alapján, amikor is más vállalkozásokat figyelmeztettek a helyszíni ellenőrzések lefolytatására (az Elsőfokú Bíróság T-334/94. sz. Sarrió kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének 320. pontja [EBHT 1998., II-1439. o.]). Enyhítő körülmények Az Elsőfokú Bíróság egyetlen olyan enyhítő körülményt sem említett, amelyet a Bizottság állítólag elmulasztott volna figyelembe venni. –

Az együttműködésről szóló közleményről

Általában a bírság csökkentésével lehet honorálni azt az együttműködést, amely a Bizottság számára lehetővé teszi a jogsértés legkisebb nehézséggel történő megállapítását és, adott esetben, annak megszüntetését. Az 1996. évi együttműködésről szóló közlemény pontosan meghatározza azokat a feltételeket, amelyek esetén engedélyezni lehet a rendelkezései által biztosított kedvezményt. E közlemény bizottsági alkalmazásának az Elsőfokú Bíróság által történt értékelései közül érdemes megjegyezni, hogy az a tény, hogy a 17. rendeleten alapuló információkérésre válaszul önként adják át a Bizottságnak a közösségi versenyszabályok megsértésében való részvétel beismerésének minősülő iratokat és információkat, a vállalkozás önkéntes együttműködésének számít, ami indokul szolgálhat a bírság csökkentésére. A Bizottság, mivel azt állapította meg, hogy az adott esetben ez nem történt meg, az Elsőfokú Bíróság szerint nem volt figyelemmel az egyes felperesek általi együttműködés jelentőségére (a fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet). Meg kell jegyezni, hogy az Elsőfokú Bíróság azért bírálta felül a Bizottságot, mert az nem volt figyelemmel az UCAR társaság együttműködésének jelentőségére; ez a társaság olyan információkat nyújtott – igaz, nem írásos formában, hanem szóban –, mint például a kartellben tagként részt vevő további társaságok nevei, e tagok számos képviselőjének neve vagy a kapcsolatok álcázására alkalmazott kódnevek. Végül, noha a közlemény – A pontjának (3) bekezdésében – csak a „[Bizottsággal együttműködő vállalkozások által] egyébként megfizetendő bírság” csökkentéséről

101

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

rendelkezik, ez a szövegezés nem követeli meg, hogy az egyéni információ minden egyes eleme egy-egy elkülönülten büntetendő versenyjogi jogsértésre vonatkozzék. A hivatkozott közleményben meghatározott kedvezményben való részesüléshez elegendő tehát, ha az együttműködni kész vállalkozás a jogsértésben való részvételének felfedésével aláveti magát a szankcióknak, míg a különböző információelemek esetleges bírságcsökkentés szempontjából történő figyelembevétele attól függ, hogy azok a Bizottság számára mennyire hasznosak a jogsértés fennállásának megállapításához, illetve megszüntetéséhez. Ez utóbbi szempontból, ha egy tisztességtelen bizottsági tisztviselő képes arra, hogy egy jogtalan kartell tagját támogatva szabotálja intézménye feladatának teljesítését, és ily módon számottevően megnehezítheti az intézmény által lefolytatott vizsgálatot – például a bizonyítékok megváltoztatásával vagy megsemmisítésével, a kartell tagjainak a küszöbön álló meglepetésszerű vizsgálatról való tájékoztatásával vagy a Bizottság által kidolgozott vizsgálati menetrend egészének felfedésével –, az ilyen tisztviselő létezésére vonatkozó információt elvben úgy kell tekinteni, hogy az alkalmas a Bizottság jogsértés megállapításával és megszüntetésével kapcsolatos feladatának megkönnyítésére. Az ilyen információ hasznossága különösen akkor jelentős, ha az a Bizottság által indított, esetleges versenyellenes magatartásokkal kapcsolatban indított vizsgálat elején derül ki. A fent hivatkozott Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott ítéletében az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy annak érdekében, hogy az együttműködésről szóló közlemény D/2. pontjának megfelelően a tények nemvitatása címén a bírság csökkentésének kedvezményében részesüljön, a vállalkozásnak a kifogásközlés megismerését követően kifejezetten tájékoztatni kell a Bizottságot arról, hogy nem kívánja vitatni a tények valóságtartalmát. Ilyen kifejezett nyilatkozat hiányában a vállalkozás egyszerű passzivitása nem tekinthető a Bizottság feladatát megkönnyítő magatartásnak, mivel végleges határozatában ez utóbbinak kell bizonyítania valamennyi tény fennállását – anélkül, hogy hivatkozhatna a vállalkozás ilyen célból tett nyilatkozatára. –

A ne bis in idem elvéről

Az Elsőfokú Bíróság, miként már alkalma nyílt azt megerősíteni (a fent hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midlands Ingredients kontra Bizottság ítélet 85. pontja), a Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítéletében emlékeztet arra, hogy a ne bis in idem elve, amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 7. jegyzőkönyvének 4. cikke is elismer, a közösségi jog általános elvének minősül, amelynek betartatását a bíró biztosítja. A közösségi versenyjog területén ez az elv tiltja, hogy a Bizottság ismételten eljárást indítson egy vállalkozással szemben, vagy azt ismételten szankcióval sújtsa olyan versenyellenes magatartás miatt, amelyet már egy korábbi, fellebbezéssel meg nem támadható határozatában szankcionált, vagy amellyel kapcsolatban a felelősség hiányát állapította meg. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a Bizottság megszegi-e ezt az elvet akkor, ha olyan jogsértő magatartások miatt szankcionálja a vállalkozásokat, amelyek miatt már egy harmadik állam hatóságai szankciót alkalmaztak.

102

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

Az Elsőfokú Bíróság e ponttal kapcsolatos álláspontja szerint a ne bis in idem elvével nem ellentétes a közösségi és a nemzeti szankciók halmozásának lehetősége, ha azok két párhuzamos, de eltérő célokat követő eljárás eredményei. Ez az elv csak akkor alkalmazható egyrészt a Bizottság, másrészt egy harmadik állam hatósága által indított eljárások és alkalmazott szankciók esetén, ha ezek az eljárások nem ugyanazokat a célokat követik. Mindezeken felül az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint a Bizottság nem volt köteles a méltányosság általános követelménye alapján figyelembe venni valamely harmadik állam hatóságai vagy bíróságai által alkalmazott olyan szankciókat, amelyeket ugyanazon vállalkozással szemben ugyanazon tények miatt már kiszabtak. Amennyiben a szankciókat valamely harmadik állam hatóságai alkalmazták, nem teljesülnek azok a feltételek, amelyek alapján meg lehetne állapítani, hogy fennáll-e az a kötelezettség, amely szerint figyelembe kell venni a tagállami hatóság által ugyanazon vállalkozással szemben ugyanazon tény miatt kiszabott szankciókat. E körülmények között, ha nincs olyan kifejezett egyezményi rendelkezés, amely előírná a Bizottságnak, hogy a bírság összegének meghatározása során vegye figyelembe a már ugyanazon vállalkozással szemben ugyanazon tény miatt valamely harmadik állam – például az Egyesült Államok vagy Kanada – hatóságai vagy bíróságai által alkalmazott szankciókat, a felperesek nem állíthatják joggal, hogy a Bizottság megsértette ezt az állítólagos kötelezettséget. Az Elsőfokú Bíróság által újból tárgyalt elvek így megerősítették a „Lizin”-ügyekben már kialakított elveket (lásd különösen a fent hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midlands Ingredients kontra Bizottság ítélet 85–104. pontját). –

A korlátlan hatáskör gyakorlásáról

A 17. rendelet 17. cikke szerint az Elsőfokú Bíróság a bírságot kiszabó határozat elleni kereset elbírálása során az EK 229. cikk értelmében vett korlátlan hatáskörben jár el, és törölheti, csökkentheti vagy felemelheti a kirótt bírságot. Az Elsőfokú Bíróság a bírságok összegének csökkentése érdekében több alkalommal is gyakorolta korlátlan hatáskörét, miután megállapította, hogy jogi szempontból nem bizonyították kellően a felhozott jogsértések bizonyos elemeit (JCB Service kontra Bizottság ítélet 193. pontja), vagy hogy a Bizottság nem vette figyelembe az együttműködésről szóló közleményt vagy az iránymutatásokat (fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet). Mindenképpen meg kell említeni azt az esetet, amikor a bírságok összegének felemelése érdekében kerül sor a korlátlan hatáskör gyakorlására. A fent hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítéletben az Elsőfokú Bíróság első alkalommal gyakorolta korlátlan hatáskörét a bírságok összegének az egyik közbenső számítási szakaszban történő felemelése érdekében. Valójában a Nippon vállalat olyan tényeket vitatott az Elsőfokú Bíróság előtt, amelyeket az igazgatási eljárás során már korábban elfogadott – anélkül, hogy kifejezett, világos és pontos elismerésről lett volna szó –, ezért az Elsőfokú Bíróság csökkentette a Bizottság által eredetileg biztosított bírságcsökkentés mértékét.

103

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

Egyébként az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy korlátlan hatáskörének keretében olyan információelemeket is figyelembe vehet a bírság megfelelő jellegének értékelésekor, amelyeket a Bizottság határozata nem említ. 2.

A 4064/89 rendelet

2004-ben egyetlen döntés született az összefonódások területén: a WorldCom (jelenlegi neve: MCI) és a Sprint amerikai vállalatok közötti összefonódást megtiltó bizottsági határozatot megsemmisítő ítélet23. A T-310/00. sz. MCI kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) ugyanakkor nem foglal állást az ügy érdemét illetően, mivel a megsemmisítés oka a Bizottságnak a határozat elfogadásával kapcsolatos hatáskörének hiánya. Miután a felek 2000. január 10-én a 4064/89 rendelet24 alapján együttesen bejelentették összefonódásukat, ténylegesen 2000. június 27-én nyilatkoztak formálisan bejelentésük visszavonásáról, valamint arról, hogy már nem áll szándékukban végrehajtani az összefonódási tervet a bejelentésben ismertetett formában. A Bizottság 2000. június 28-án mégis elfogadta azt a határozatot, amely szerint az összefonódás összeegyeztethetetlen a közös piaccal és az EGT-megállapodással. Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a WorldCom és a Sprint részéről 2000. június 27-én a Bizottsághoz intézett közlemény nem az összefonódás tervéről vagy arra vonatkozó bármilyen elgondolásról való lemondásra irányult, hanem csak az összefonódási tervnek a „bejelentésben ismertetett formában” – azaz a bejelentett összefonódási megállapodásban előirányzott formában – történő lemondásáról szólt. A két vállalkozás által az Egyesült Államokban ugyanezen a napon kiadott sajtóközlemények ténylegesen megerősítik, hogy abban az időszakban a WorldCom és a Sprint még valamennyire reménykedett tevékenységeik ilyen vagy más formában történő összeolvasztásában. Valójában a vállalkozások csak egy 2000. július 13-i sajtóközleményben jelentették be, hogy véglegesen lemondanak a tervezett összefonódásról. Az Elsőfokú Bíróság mindenesetre hozzáfűzi, hogy egy bizottsági határozat alapjául szolgáló összefonódási megállapodásnak a vállalkozások közötti ipso facto létezéséhez (vagy fennállásához) nem elegendő az, hogy a két vállalkozás összefonódást tervez (vagy összefonódásuk tervezését tovább folytatja). A Bizottság hatásköre nem alapulhat a felek egyszerű szubjektív szándékain. Miként a Bizottság az összefonódási megállapodás megkötése előtt nem rendelkezik hatáskörrel az összefonódás megtiltására, a Bizottság hatásköre azonnal megszűnik, mihelyt ezt a megállapodást

23

Egy összefonódást a közös piaccal és az EGT-megállapodással összeegyeztethetetlennek minősítő, 2000. június 28-i 2003/790/EK bizottsági határozat (COMP/M.1741. sz. ügy – MCI WorldCom/Sprint) (HL 2003., L 300., 1. o.).

24

A vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 1989. december 21-i 4064/89/EGK tanácsi rendelet (HL L 395., 1. o. , helyesbítés: HL 1990., L 257., 13. o.), amelyet a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20-i 139/2004 tanácsi rendelet (HL L 24., 1. o.). hatályon kívül helyezett.

104

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

megszüntetik, mégha az érintett vállalkozások tovább folytatják is a megállapodás új formában történő megkötésére vonatkozó tárgyalásaikat. Jelen esetben a Bizottságnak meg kellett volna állapítania, hogy határozatának meghozatalára már nem rendelkezik hatáskörrel.

D.

Állami támogatások

1.

Az állami támogatás fogalma

a)

Alkotóelemek

Az EK 87. cikk (1) bekezdése25 szerinti állami támogatás fogalmának alkotóelemei: az előny és az állami intézkedés egyedi jellege. Az Elsőfokú Bíróság több esetben kifogásolta a Bizottság határozatát, mert az említett feltételeket nem megfelelően értékelte (a T-157/01. sz. Danske Busvognmaend kontra Bizottság ügyben 2004. március 16-án, a T-274/01. sz. Valmont Nederland kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 16-án, a T-36/99. sz. Lenzing kontra Bizottság ügyben 2004. október 21-én és a T-27/02. sz. Kronofrance kontra Bizottság ügyben 2004. december 1-jén hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket). –

Előny

Az állami támogatás fogalmába nemcsak a pozitív szolgáltatások tartoznak bele, mint a szubvenciók, a kölcsönök vagy a vállalkozási tőkerészesedés-szerzések, hanem azok a beavatkozások is, amelyek különböző formában megkönnyítik egy vállalkozás költségvetésére nehezedő szokásos terheket, és amelyek így szűk értelemben véve nem szubvenciók, de ugyanolyan természetűek, és ugyanolyan hatással járnak. Az Elsőfokú Bíróság így a fent hivatkozott Lenzing kontra Bizottság ügyben 2004. október 21-én hozott ítéletében kifejtette, hogy a társadalombiztosítási járulékok begyűjtésére hatáskörrel rendelkező olyan állami szerv magatartása, amely eltűri, hogy e járulékokat késedelmesen fizessék meg, és ezzel jelentős üzleti előnyhöz juttatja a súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő kedvezményezett vállalkozást, mert megkönnyíti számára a társadalombiztosítási rendszer rendes alkalmazásából adódó terheket, olyan értékelhető kereskedelmi előnynek minősül, amelyet nem teljesen semlegesítenek a vállalkozást terhelő késedelmi pótlékok és kamatok. A Bizottság azzal, hogy a jelen esetben arra a következtetésre jutott, hogy ezek a szervezetek ugyanúgy jártak el, mint az olyan feltételezett magánhitelező, aki adósával szemben a lehetőségekhez képest ugyanolyan helyzetben van, mint ezek a szervezetek, nyilvánvalóan helytelenül alkalmazta a magánhitelező szempontjait; következésképpen az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette az eljárás tárgyát képező határozatot. Szintén a magánhitelező szempontjaira utalt az Elsőfokú Bíróság akkor, amikor azt értékelte, hogy a Bizottság jogosan határozhatott-e úgy, hogy a Technische Glaswerke Ilmenau német társaságnak a volt Német Demokratikus Köztársaság vállalkozásainak 25

Miként az az EK 87. cikk (1) bekezdéséből következik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatás az az állam által vagy állami forrásból bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének bármilyen formában nyújtott előny, amely a tagállamok közötti kereskedelmet érinti, és torzítja a versenyt, vagy a verseny torzításával fenyeget.

105

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

szerkezetátalakításáért felelős közjogi szervével (BvS) szemben fennálló adósságai egy részének elengedése az állami támogatás jellemzőit viseli. Az ilyen jellegű összetett gazdasági értékelések felett gyakorolt korlátozott ellenőrzés miatt az Elsőfokú Bíróság az adott eset körülményeire figyelemmel megállapította, hogy a Bizottság nem követett el semmilyen nyilvánvaló értékelési hibát, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a BvS nem úgy járt el, ahogy egy magánhitelező viselkedne az átlagos piaci körülmények között. Az Elsőfokú Bíróság a többi jogalapot sem fogadta el, ezért elutasította a megsemmisítés iránti keresetet (T-198/01. sz. Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben 2004. július 8-án hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-404/04. P. sz. ügy]). Egyébként a fent hivatkozott Valmont Nederland kontra Bizottság ítéletében az Elsőfokú Bíróság először vette át a Bíróság által a C-280/00. sz. Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben 2003. július 24-én hozott ítéletben (EBHT 2003., I-7747. o.) kidolgozott megoldást, amely szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén a közszolgálati kötelezettségek végrehajtásának ellenértékeként a kedvezményezett vállalkozás részére nyújtott állami beavatkozás nem minősül támogatásnak26. Ebben az ügyben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az a támogatás, amelyet egy holland önkormányzat autóparkoló kialakításáért nyújt valamely vállalkozásnak, részben állami támogatásnak minősül azon indok alapján, hogy megfelel e vállalkozás általános üzemeltetési költségeinek, és a támogatás így előnyhöz juttatja a vállalkozást. A Bizottság ugyanakkor úgy vélte, hogy a támogatás másik részének kedvezményezettjei harmadik vállalkozások voltak, így ez a rész nem juttatta előnyhöz a felperest. Az Elsőfokú Bíróság megállapítja egyrészt, hogy ez a vállalkozás viseli annak terhét, hogy – a közérdek, valamint az érintett harmadik személyek érdekében a területi önkormányzattal megkötött megállapodás alapján többféle jogcímen, rendszeresen és ingyen – harmadik személyek számára is lehetővé teszi autóparkolójának használatát, másrészt, hogy a területi önkormányzat által az autóparkoló kialakítása érdekében nyújtott támogatás egy része valóban a Valmont-nak hoz hasznot. E körülmények között az Elsőfokú Bíróság kimondja, hogy a Bizottság nem tudta elsőre megítélni azt, hogy e támogatásrész kedvezményezettje szükségképpen a Valmont volte; a rendelkezésére álló információk alapján azonban előzetesen meg kellett volna

26

106

Tudniillik: először, a kedvezményezett vállalkozást ténylegesen közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával kell megbízni, és ezeket a kötelezettségeket világosan meg kell határozni; másodszor, az ellentételezés kiszámításának alapjául szolgáló feltételeket tárgyilagos és átlátható módon előzetesen kell megállapítani annak érdekében, hogy elkerüljék, hogy ez olyan gazdasági előnyt tartalmazzon, amely alkalmas a kedvezményezett vállalkozás előnyben részesítésére a versenytársakkal szemben; harmadszor, az ellentételezés nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtásához egészben vagy részben szükséges költségeket, figyelemmel az érintett bevételekre és e kötelezettségek végrehajtásából folyó méltányos nyereségre; negyedszer, amikor a közszolgáltatási kötelezettség végrehajtásával megbízott vállalkozás kiválasztása nem közbeszerzési eljárás keretében történik, a szükséges ellentételezés mértékét azon költségek elemzése alapján kell megállapítani, amelyek egy átlagos, jól vezetett és a szükséges közszolgáltatási követelmények kielégítéséhez megfelelően felszerelt vállalkozásnál e kötelezettségek teljesítésekor felmerülnének – figyelembe véve az érintett bevételeket és a kötelezettségek teljesítéséből származó ésszerű nyereséget.

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

vizsgálnia, hogy ezt a támogatásrész a Valmont által viselt terhek tényleges ellentételezésének tekinthető-e, vagy sem. Ennek érdekében a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy a fent hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ítéletben megállapított feltételek teljesültek-e, vagy sem. Mivel a határozat nem tartalmazta ezt a vizsgálatot, az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette azt.27 Végül az Elsőfokú Bíróság a fent hivatkozott Danske Busvognmaend kontra Bizottság ítéletével megsemmisítette azt a bizottsági határozatot, amely a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította a dán hatóságok által a Combus autóbuszokat üzemeltető közlekedési társaság részére nyújtott támogatást. Az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy ezt a társaságot nem bízták meg az 1191/69 rendelet28 értelmében vett közszolgáltatási kötelezettségek végrehajtásával. Álláspontja szerint egy olyan vállalkozást, mint például a Combus, amelynek nem egyoldalúan állapították meg a működési, szállítási és díjbeszedési kötelezettségeit, és amelyet nem köteleztek arra, hogy a gazdasági érdekével ellentétes, nem jövedelmező feltételek között is teljesítse szállítói feladatait, amely azonban önként vállalta ezeket a kötelezettségeket azt követően, hogy megnyerte a versenytárgyalási eljárást, amely semmilyen állami szubvenciót nem irányzott elő, és amelyen gazdasági érdekeinek függvényében szabadon vehetett részt, és amely vállalkozás szállítói szolgáltatásait a pályázati felhívásra történt ajánlattételében javasolt áron térítették meg, és az ezt követően megkötött szerződésekben rögzítették, nem terhelnek az 1191/69 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése szerinti közszolgáltatási kötelezettségek: az ilyen vállalkozás – miként azt a Bizottság is megállapította – nem az e cikk értelmében vett ellentételezést, hanem az említett szállítási szerződésekben meghatározott pénzügyi díjazást kapja. –

Az állami intézkedés egyedi vagy szelektív jellege

A fent hivatkozott Lenzing kontra Bizottság ítéletében az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bizottság jogosan állapította meg, hogy a Sniace társaság javára tett intézkedés szelektív jellegű volt. Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben emlékeztet arra, hogy a pusztán általános jellegű intézkedések nem az EK 87. cikk (1) bekezdéséhez tartoznak, mindazonáltal még azok az intézkedések is mutathatnak bizonyos szelektivitást, amelyek első ránézésre a legtöbb vállalkozásra érvényesek; ennélfogva ezek is bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesítő intézkedésnek tekinthetők. Ez a helyzet akkor, amikor az általános szabályt alkalmazó közigazgatási szerv mérlegelési jogkört élvez a szabály alkalmazása során. Az adott ügyben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a társadalombiztosítási járulékok beszedésével megbízott spanyol közintézmények bizonyos mérlegelési jogkört élveznek abban, hogy kötnek-e átütemezési vagy visszafizetési megállapodásokat, valamint abban, hogy hogyan állapítják meg e megállapodások bizonyos feltételeit, mint például a visszafizetés ütemezését, a 27

A 2001. július 18-i határozat megsemmisítésének ezen indoka hozzájárul az EK 87. cikk (1) bekezdésének a Bizottság általi megsértéséhez – ezt ugyanezen ítélet állapította meg –, mivel egy bizonyító erővel nem rendelkező szakértői véleményre támaszkodva úgy ítélte meg, hogy a felperesnek eladott földterület ára a piaci ár alatt volt, következésképpen állami támogatási elemet rejtett magában.

28

Az 1991. június 20-i 1893/91/EGK tanácsi rendelettel (HL L 169., 1. o.) módosított, a vasúti, közúti és belvízi közlekedési közszolgáltatás fogalmában benne rejlő kötelezettségek terén a tagállamok tevékenységéről szóló, 1969. június 26-i 1191/69/EGK tanácsi rendelet (HL L 156., 1. o.).

107

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

törlesztőrészletek összegét, illetve az adósságrendezés fejében felajánlott biztosítékok elégséges jellegét. Szintén e közintézmények mérlegelési jogkörébe tartozik az, hogy elfogadják, ha ez a társaság nem tartja be a megállapodásokat, vagy elnézzék neki azt, ha több éven keresztül nem törleszti adósságait. Valamely állami intézkedés egyedi vagy szelektív jellege nemcsak az EK-Szerződés keretében minősül az állami támogatás fogalma egyik alkotóelemének, de az ESZAKSzerződés keretében is, miként az Elsőfokú Bíróság arra a T-308/00. sz. Salzgitter kontra Bizottság ügyben 2004. július 1-jén hozott ítéletében (az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-408/04. P. sz. ügy]) is emlékeztetett, amely e pont kapcsán megerősíti, hogy az, hogy egy törvénybe foglalt adóintézkedés kedvezményében történő részesülést ahhoz a feltételhez kötik, hogy a befektetésekre valamely tagállam területileg korlátozott zónájában kerüljön sor – ahogy ez a jelen esetben is történt –, elvileg elégséges annak megállapításához, hogy a szóbanforgó intézkedés a vállalkozások egy meghatározott csoportját érinti. Értékelésének alátámasztásaként az Elsőfokú Bíróság az EFTA-Bíróság egyik ítéletére29 hivatkozik – ami oly ritka eset, hogy önmagában említést érdemel –, és kiemeli, hogy ahhoz, hogy egy intézkedés állami támogatásnak minősülhessen, az intézkedés által kedvezményben részesített vállalkozásoknak a kérdéses intézkedés által felállított szempontok jogi vagy ténybeli alkalmazása által megfelelően meghatározott csoportba kell tartozniuk. b)

Keretszabályok

Noha a Bizottság az EK 87. cikk (3) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatban széleskörű mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amelynek gyakorlásába beletartozik társadalmi és gazdasági kérdéseknek a közösségi összefüggések szempontjából történő értékelése, azért kötik őt az általa az állami támogatások vizsgálata területén elfogadott keretszabályok és közlemények, amennyiben azok nem térnek el a Szerződés rendelkezéseitől, vagy ha azokat a tagállamok elfogadták. Következésképpen az érintetteknek alapos okuk van élni ezzel, és a bíró ellenőrzi, hogy a Bizottság a vitatott határozat meghozatalakor betartotta-e azokat a szabályokat, amelyeket éppen ő kényszerített saját magára. Az Elsőfokú Bíróság így több olyan kérelem kapcsán hozott ítéletet, amely a környezetvédelem állami támogatásáról szóló 1994. évi és 2001. évi közösségi keretszabályok (T-176/01. sz. Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben 2004. november 18-án hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé), a nagyberuházási projektekhez nyújtott regionális támogatás multiszektorális keretszabályának30 (fent hivatkozott Kronofrance kontra Bizottság ítélet), a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatások irányvonalainak meghatározásáról szóló közlemény31 (fent hivatkozott Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ítélet),

29

Az EFTA-Bíróságnak az E-6/98. sz. Norvégia kontra EFTA Felügyeleti Hatóság ügyben 1999. május 20-án hozott ítéletének (Report of EFTA Court, 74. o.) 37. pontja.

30

HL 1998., C 107., 7. o.

31

HL 1994., C 368., 12. o.

108

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

valamint a kis- és középvállalkozások meghatározásáról szóló 96/280/EK ajánlás32 és a kisés középvállalkozások részére nyújtott állami támogatások közösségi keretszabályairól szóló közlemény33 (a T-137/02. sz. Pollmeier Malchow kontra Bizottság ügyben 2004. október 14-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé) alkalmazása során elkövetett jogi tévedések megállapítására irányult. A fent hivatkozott Ferriere Nord kontra Bizottság ítéletében az Elsőfokú Bíróság ugyancsak megerősítette, hogy a Bizottság a Ferriere Nord számára nyújtott támogatás tervét a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilváníthatta, mivel a beruházás nem felelt meg az 1994. évi és a 2001. évi keretszabályok által elérni kívánt környezetvédelmi eredménnyel kapcsolatos követelménynek. A fent hivatkozott Pollmeier Malchow kontra Bizottság ítéletében az Elsőfokú Bíróság megerősítette a Bizottság értékelését, amely szerint a támogatás kedvezményezettje egy nagyvállalkozás volt, következésképpen nem felelt meg a kis- és középvállalkozások (KKV) meghatározásának. Az Elsőfokú Bíróság különösen azt vette figyelembe, hogy a tárgybeli szövegek általános szerkezetét illetően a Bizottság jogosan ragaszkodhatott ahhoz, hogy az eljárás tárgyát képező állami támogatás kedvezményezettje ténylegesen ne olyan csoport legyen, amelynek ereje meghaladja egy KKV-ét. A fent hivatkozott Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ítéletében az Elsőfokú Bíróság a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatások irányvonalai által adott útmutatásokra figyelemmel úgy ítéli meg, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát azzal, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdése a) pontját alkalmazva nem nyilvánította a közös piaccal összeegyeztethetőnek az eljárás tárgyát képező árcsökkentést, és nem volt figyelemmel a felperes megszűnésének eredményeként esetlegesen kialakuló monopolhelyzetre. Az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy ez a körülmény csak akkor alkalmas a vállakozások megmentését célzó és szerkezetátalakításukat ösztönző államitámogatás-nyújtás igazolására, ha teljesülnek az irányvonalakban meghatározott, a megmentéshez és a szerkezetátalakításhoz nyújtott támogatások juttatásának engedélyezéséhez megszabott feltételek. Az adott esetben ezért az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a Bizottság nem követett el semmilyen nyilvánvaló értékelési hibát azzal, hogy megállapította, hogy a szerkezetátalakítási terv nem alkalmas arra, hogy lehetővé tegye a Technische Glaswerke Ilmenau társaság számára életképessége visszanyerését; az Elsőfokú Bíróság ennek megfelelően elutasítja a jogalapot. Ezzel ellentétben a fent hivatkozott Kronofrance kontra Bizottság ítéletében az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a Bizottság határozatát, mivel az nem hozott fel kifogásokat a német hatóságok által a Glunz társaság javára egy integrált fafeldolgozó központ felépítése érdekében nyújtott állami támogatással szemben. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint ugyanis a Bizottság nem tartotta be a nagyberuházási projektekhez nyújtott regionális támogatás multiszektorális keretszabályában meghatározott szabályokat, hiszen a keretszabály előírása ellenére nem ellenőrizte, hogy az eljárás tárgyát képező támogatással

32

A kis- és középvállalkozások (KKV) meghatározásáról szóló, 1996. április 3-i 96/280/EK bizottsági ajánlás (HL L 107., 4. o.).

33

A kis- és középvállalkozások részére nyújtott állami támogatások közösségi keretszabályairól szóló bizottsági közlemény (HL 1996., C 213., 4. o.).

109

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

érintett áruk piaca „hanyatló” volt-e. A Bizottság e jogi tévedése miatt nem lehetett az összes alkalmazandó szempont alapján értékelni a bejelentett támogatás összeegyeztethető jellegét. c)

Visszatéríttetés

A T-109/01. sz. Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben 2004. január 14-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) lehetővé tette az Elsőfokú Bíróság számára, hogy emlékeztessen arra, hogy egy támogatás kedvezményezett vállalatai elvben csak akkor bízhatnak joggal a támogatás szabályszerűségében, ha azt az EK 88. cikkben meghatározott eljárás keretében nyújtották, ugyanakkor egy jogszerűtlen támogatás kedvezményezettjei számára az ítélkezési gyakorlat nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a visszatérítési eljárás keretében a visszatérítéssel történő szembehelyezkedés érdekében olyan rendkívüli körülményekre hivatkozzanak, amelyek jogszerűen megalapozzák azt, hogy ők jogosan feltételezhették e támogatás jogszerű jellegét. Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor úgy határozott, hogy ezek a kedvezményezettek a nemzeti joguk vonatkozó rendelkezései alapján csak a nemzeti bíróságok előtt folyamatban lévő visszatérítési eljárás során hivatkozhatnak ilyen rendkívüli körülményekre; egyedül ezek a bíróságok jogosultak ugyanis arra, hogy – miután az értelmezés érdekében előzetes döntéshozatalra irányuló kérdéseket terjesztettek elő a Bírósághoz – értékeljék az eset körülményeit. Az Elsőfokú Bíróság így egyértelmű álláspontot foglal el egy olyan kérdésben, amelyre mindezidáig bizonytalan válaszokat adtak (e tekintetben lásd az 1999. évi Éves jelentést). A fentiekben ismertett ügy felperesétől eltérően, a támogatás visszatérítésének vitatása érdekében a Salzgitter nem azt állította, hogy a Bizottság megsértette a bizalomvédelem elvét, hanem hogy nem tartotta tiszteletben a jogbiztonság elvét. Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy az adott esetben a jogbiztonság elvének megsértése indokolta a Németországi Szövetségi Köztársaságot a Salzgitter AG név alatt összevont vállalkozásoktól a támogatás visszatéríttetésére kötelező bizottsági határozat34 rendelkezéseinek megsemmisítését. Az Elsőfokú Bíróság a fent hivatkozott Salzgitter kontra Bizottság ítéletében először kimondta, hogy a jogbiztonság elvére történő hivatkozás lehetősége független az állami támogatás szabályszerűségében való jogos bizalomra történő hivatkozást lehetővé tevő feltételektől. Ezért a Bizottságnak be nem jelentett állami támogatásban részesülő acélipari vállalkozás a vissztérítést elrendelő bizottsági határozat vitatása érdekében hivatkozhat a jogbiztonság elvére, holott, rendkívüli körülmények kivételével, kizárt, hogy a támogatás kedvezményezettje joggal bízhasson a támogatás szabályszerűségében, ha azt az állami támogatásokra vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás rendelkezéseinek megsértésével nyújtották. Az Elsőfokú Bíróság ezt követően arra az álláspontra jutott, hogy a jogellenes támogatásokban részesült acélipari vállalkozás jogosan hivatkozhatott a jogbiztonság elvére, hogy ezzel kétségbe vonja a Bizottságnak határozatát, amely egy olyan esetben 34

110

A Németország által a ma a Salzgitter AG – Stahl und Technologie (SAG) – név alatt összevont Salzgitter AG, Preussag Stahl AG és a csoport acélipari leányvállalatai javára megvalósított állami támogatásról szóló, 2000. június 28-i 2000/797/ESZAK bizottsági határozat (HL L 323., 5. o.).

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

rendelte el a visszatéríttetést, amelyben a támogatásokban részesülés időszakában a Bizottság miatt az ügy tárgyát képező támogatásfajtákkal kapcsolatban bizonytalan és nem világos helyzet állt fenn, amelyet még csak súlyosbított a Bizottság reakciójának elhúzódó elmaradása; a Bizottság egyébként tudott a támogatásnyújtásról, és így, gondos eljárási kötelezettségét megsértve, olyan bizonytalan helyzetet idézett elő, amelyet neki kellett volna tisztáznia, mielőtt a nyújtott támogatások visszatérítését elrendelő bármilyen intézkedés megtételére szánja el magát. 2.

Eljárási kérdések

Tisztázódott az állami támogatás vizsgálatára vonatkozó hivatalos eljárásban az érdekelteket megillető jogok terjedelmének kérdése. Az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata világosan különbséget tesz a támogatásokat nyújtó tagállamok és az érintettek között. Míg az első csoport a védelemhez való jog teljességével rendelkezik, addig a másodikat csak az észrevételek előterjesztésének joga illeti meg. Először is meg kell említeni, hogy a Ferriere Nord – acél-, gép- és kohóipari ágazatban működő vállalkozás – és a Bizottság közötti ügyben megvizsgált jogalapok egyikében a Ferriere Nord arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogait azzal, hogy hivatalos eljárást indított a környezetvédelem állami támogatásáról szóló 1994. évi közösségi keretszabály35 alapján, miközben a megtámadott határozatot a 2001-es keretszabály36 alapján hozta meg anélkül, hogy az új keretszabály vonatkozásában az Olasz Köztársaságot és magát a vállalkozást felhívta volna észrevételeik megtételére. A fent hivatkozott Ferriere Nord kontra Bizottság ítéletben az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt pontosította, hogy ezt a jogalapot nem a védelemhez való jog szempontjából kell megvizsgálni, amelynek az állami támogatások területén egyedüli jogosultjai a tagállamok, hanem az észrevételek megtételének jogára figyelemmel, amely az „érintetteket” az EK 88. cikk (2) bekezdése szerint illeti meg az e rendelkezésben szabályozott vizsgálati szakaszban. Ezt követően az Elsőfokú Bíróság rámutatott arra, hogy a Bizottság nem alapíthatta határozatát a 2001-es keretszabály által bevezetett új elvekre anélkül, hogy ezzel ne sértette volna meg az érdekeltek eljárási jogait, mivel nem hívta fel őket észrevételeik megtételére. Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor megállapította, hogy a Bizottság által az eljárás tárgyát képező támogatás összeegyeztethetetlenségének kimondásához alapul vett indokok szempontjából a két keretszabályban meghatározott elvek lényegében megegyeznek; és ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem volt szükséges ismét kikérni az érdekeltek álláspontját. Másodsorban az volt a kérdés, hogy az eljárás megindítását követően el kell-e ismerni a támogatásban részesülő vállalkozás számára az észrevételek megtételének jogán felül mindazokat a biztosítékokat, amelyek az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján valamennyi érdekeltet megilletnek. Az Elsőfokú Bíróság által a fent hivatkozott Fleuren Compost kontra Bizottság és a Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ítéletekben adott válasz egyértelmű: „az állami támogatásokra vonatkozó vizsgálati eljárás egyetlen rendelkezése sem biztosít az érintettek közül különleges szerepet a támogatásban részesülő vállalkozás 35

HL 1994., C 72., 3. o.

36

A környezetvédelem állami támogatásáról szóló közösségi keretszabály (HL 2001., C 37., 3. o.).

111

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

számára”. Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy az állami támogatásokra vonatkozó vizsgálati eljárás nem a támogatás kedvezményezettje „ellen” indított eljárás, amely feltételezné, hogy ez utóbbi a védelemhez való jogokhoz hasonló jogokat gyakorolhatna. Tekintettel arra, hogy a nem tagállami érintettek nem érvényesíthetik a Bizottság előtt kontradiktórius eljáráshoz való jogukat, az Elsőfokú Bíróság elutasította a felperesek – nevezetesen a Technische Glaswerke Ilmenau – arra vonatkozó panaszát, hogy jogosult lett volna hozzá férni az igazgatási eljárás iratainak nem titkos részéhez, valamint azokhoz a válaszokhoz, illetve észrevételekhez, amelyeket az egyik piaci versenytárs adott, illetve tett a Bizottság által feltett kérdésekre. A Ferriere Nord a számára az Olasz Köztársaság által nyújtani tervezett támogatásnak a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét megállapító bizottsági határozat megsemmisítésére irányuló keresetének keretében felhozott egyik jogalapban azt rója fel a Bizottságnak, hogy az sem őt, sem az Olasz Köztársaságot nem hívta fel arra, hogy nyújtsák be a beruházás környezetvédelmi céljára vonatkozó iratokat, majd határozatában megállapította, hogy e tárgyban semmilyen iratot nem nyújtottak be hozzá. Az Elsőfokú Bíróság (lásd a fent hivatkozott Ferriere Nord kontra Bizottság ítéletet) e tekintetben úgy határozott, hogy a bizalomvédelem elve megköveteli, hogy a Bizottság az állami támogatást vizsgáló eljárása során figyelembe vegye azt a jogos bizalmat, amelyet a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozatban található megállapítások kelthetnek, és hogy ezt követően ne alapítsa a végső határozatát olyan elemek hiányára, amelyekről az érdekelt felek e megállapítások alapján nem gondolhatták, hogy elő kellene terjeszteni. Az Elsőfokú Bíróság – tekintettel az eljárást megindító határozatban foglalt megállapítások kellően egyértelmű és pontos jellegére – az adott esetben elutasította ezt a jogalapot 37.

E.

Kereskedelemvédelmi intézkedések

Noha meg kell említeni a T-35/01. sz. Shanghai Teraoka Electronic kontra Tanács ügyben 2004. október 28-án hozott ítéletet (az EBHT-ban még nem tették közzé), amely elutasítja a bizonyos elektronikus mérlegek behozatalára végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló rendelet38 megsemmisítésére irányuló keresetet, mert ez a dömpingellenes területen hozott egyetlen ítélet, az olvasó figyelmét mégis a T-317/02. sz. Fédération des industries condimentaires de France (FICF) és társai kontra Bizottság ügyben 2004. december 14-én hozott ítéletre (az EBHT-ban még nem tették közzé) kell felhívni.

37

Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Pollmeier Malchow kontra Bizottság ítélet 76. pontját.

38

A Kínai Népköztársaságból, a Koreai Köztársaságból és Tajvanból származó elektronikus mérlegek (REM) behozatalára végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2000. november 27-i 2605/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 301., 42. o.).

112

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

Az Elsőfokú Bíróság először határozott olyan bizottsági határozat jogszerűségéről, amelyet a kereskedelmi akadályokról szóló tanácsi rendelet39 alapján terjesztettek elő, és pontosította azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén a kereskedelmi akadályok igazolják a Közösség beavatkozását. Jelen esetben a nagyobb francia készmustár-előállítókat összefogó FICF által 2001 júniusában előterjesztett panasz a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Vitarendező szerve40 által az Egyesült Államok részére meghozni engedélyezett és az Európai Közösség tagállamaiból származó bizonyos számú árura, köztük a „készmustárra” kivetett 100%-os kiegészítő vámokat tartalmazó intézkedések hatásait kifogásolta. Panaszában az FICF kifogásolta az amerikai megtorló intézkedések szelektív jellegét, amelyeket csak egyes tagállamokkal és nem az Európai Közösség egészével szemben alkalmaztak. A panasz rámutatott arra is, hogy az Egyesült Államok által kialakított kereskedelmi akadály kedvezőtlen kereskedelmi hatást gyakorolt az FICF tagvállalatai által készített készmustár kivitelére, valamint arra, hogy a Közösség érdeke az, hogy a nemzetközi kereskedelem szabályai alapján eljárást kezdeményezzen az Egyesült Államok által tett intézkedésekkel szemben. A kereskedelmi akadályokról szóló rendeletnek megfelelően a Bizottság vizsgálati eljárást indított, amelyet ezt követően három másik szakmai szervezetre (libamájfeldolgozó, roquefortkészítő és gyöngyhagymatermesztő) is kiterjesztett. A Bizottság 2002-ben befejezte ezt az eljárást, mert megállapította, hogy nincs szükség külön fellépésre a Közösség érdekében, amennyiben az engedményeknek az Egyesült Államok általi szelektív megszüntetése nem okozott az említett rendelet értelmében vett kedvezőtlen kereskedelmi hatásokat. Az amerikai megtorló intézkedésekkel szemben fel nem lépő Bizottság határozatának megsemmisítése iránti, az FICF és más szervezetek által előterjesztett kereset alapján eljárva az Elsőfokú Bíróság helybenhagyta a Bizottság határozatát. Az Elsőfokú Bíróság mindenekelőtt megjegyezte, hogy a kereskedelmi akadályokról szóló rendelet alapján a nemzetközi kereskedelmi szabályoknak megfelelően a Közösség három feltétel együttes teljesülése esetén járhatott volna el harmadik állam által kialakított kereskedelmi akadállyal szemben: fennálló kereskedelmi akadály, az ebből származó kedvezőtlen kereskedelmi hatások, valamint a Közösség érdekében való fellépés szükségessége.

39

A nemzetközi kereskedelmi szabályok, különösen a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) égisze alatt kialakított kereskedelmi szabályok alapján a Közösséget megillető jogok gyakorlásának biztosítása érdekében a közös kereskedelmi politika területén követendő közösségi eljárások megállapításáról szóló, 1994. december 22-i 3286/94/EK tanácsi rendelet (HL L 349., 71. o.).

40

Az Európai Unió Tanácsa az emberi egészség védelme érdekében 1981 és 1996 között több irányelvet is elfogadott bizonyos hormonhatású anyagoknak az állati táplálékokban való alkalmazásával szemben. A WTO fellebbviteli szerve 1998 januárjában az Egyesült Államok által előterjesztett panasz alapján ezt a közösségi szabályozást a WTO szabályaival ellentétesnek nyilvánította. Mivel nem teremtették meg a közösségi szabályozásnak a WTO szabályaival való összhangját, a fellebbviteli szerv 1999 júliusában felhatalmazta az Egyesült Államokat, hogy megtorló intézkedéseket fogadjon el, amelyek alapján az Európai Közösségből származó bizonyos árukat 100%-os kiegészítő vámmal sújtanak.

113

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

Az Elsőfokú Bíróság ezt követően megállapította, hogy a Bizottság helyesen vette figyelembe a kereskedelmi akadály fogalmát meghatározó szétválaszthatatlan elemek összességét. A kedvezőtlen kereskedelmi hatásokról szólva az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az Egyesült Királyság részéről az Egyesült Államokba irányuló készmustárkivitelnek az 1996–1998 közötti időszakban és 2000-ben bekövetkezett mind értékbeli mind mennyiségbeli növekedése abszolút értékben és arányaiban is elenyésző részt képviselt a Közösség többi tagállamából származó kivitelhez képest. Következésképpen, még ha feltételezzük is, hogy az Egyesült Királyságon kívüli többi tagállam exportálói maguk is hasznot húztak ebből a növekedésből, abban az esetben, ha az amerikai megtorló intézkedéseket kiterjesztették volna az Egyesült Királyságból származó készmustárra is – ezt a felperesek nem bizonyították –, ezeknek az exportálóknak akkor sem lett volna több kiviteli lehetőségük. Végül az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy a Közösség érdekének értékelése szükségessé teszi a különböző érintett felek érdekeinek és az általános közösségi érdeknek a mérlegelését. Noha a vizsgálati eljárás nem zárta ki a Közösségnek a jövőbeli fellépésre vonatkozó hosszútávú érdekét, a Bizottság – a kereskedelmi akadályokról szóló rendelet értelmében vett kedvezőtlen kereskedelmi hatásokkal nem járó kereskedelmi akadály megtámadására vonatkozó különös közösségi érdek hiányára alapozva mégis befejezte az eljárást. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy a panaszos elvben nem késztetheti a Közösséget az általános érdek védelmét szolgáló fellépésre anélkül, hogy legalább őt magát ne érték volna a kereskedelmi akadályokról szóló rendelet szerinti kedvezőtlen kereskedelmi hatások. Mindebből következik, hogy a francia termelők állításaival szemben a Bizottság nem tévesztette össze a Közösség érdekeit az FICF érdekeivel. Sőt, bár a megtámadott határozat nem említ más érdekelt felet, csak az FICF-et, az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Bizottság vizsgálata keretében azok érdekeit is értékelte.

F.

Közösségi védjegy

A közösségi védjegyek lajstromozása, az Elsőfokú Bíróság tevékenyégében időközben elfoglalt helye miatt, e bíróság elsőszámú peres ügyeit jelenti: 2004-ben 110 ügy érkezett (2003-ban csak 100), és 76 ügy került elintézésre (47 ítélettel és 29 végzéssel), amely 29-cel több az előző évinél. A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK tanácsi rendelet41 szerint a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha nem alkalmas a megkülönböztetésre (7. cikk (1) bekezdés b) pont), vagy ha leíró jellegű (7. cikk (1) bekezdés c) pont) (feltétlen kizáró okok), vagy ha egy tagállamban oltalomban részesülő korábbi védjegy vagy korábbi közösségi védjegy jogosultja felszólal ellene (8. cikk) (viszonylagos kizáró okok)42.

41

HL 1994., L 11., 1. o.

42

Ugyanezen rendelet 51. cikkének (1) bekezdése alapján eziránt előterjesztett kérelemre az OHIM is törölheti a közösségi védjegyet. 2004-ben az Elsőfokú Bíróság az OHIM törlési osztálya egyetlen határozatának jogszerűségéről sem döntött.

114

Elsőfokú Bíróság

1.

Tevékenység

Lajstromozást kizáró feltétlen okok

A fellebbezési tanácsok lajstromozást kizáró feltétlen okokra vonatkozó határozatainak jogszerűségével kapcsolatos tizennégy ítélet közül az Elsőfokú Bíróság csak egyben rendelkezett a megsemmisítésről (T-393/02. sz. Henkel kontra OHIM [Fehér és átlátszó palack formája] ügyben 2004. november 24-én hozott ítélet), a többi keresetet azonban elutasította43. Elsősorban: a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott megjelölések azok, amelyek nem képesek betölteni a védjegy lényeges feladatát, tudniillik az áru vagy a szolgáltatás kereskedelmi eredetének az azonosítását. Más szóval, egy megjelölésnek az említett rendelkezés értelmében vett megkülönböztető képessége azt jelenti, hogy a megjelölés alkalmas arra, hogy a lajstromozni kívánt árut vagy szolgáltatást mint meghatározott vállalkozástól származót azonosítsa, és ezzel ezeket az árukat vagy szolgáltatásokat megkülönböztesse azoktól, amelyek más vállalkozásoktól származnak. Az Elsőfokú Bíróság a megkülönböztető képesség hiánya miatt a fellebbezési tanácsnak a közösségi védjegyként történő lajstromozást elutasító alábbi határozatait erősítette meg többek között: italok és gyümölcslevek számára készült, álló tasakok ábrázolása; a műgyepre és a műgyep telepítésével kapcsolatos szolgáltatásra vonatkozó „LOOKS LIKE GRASS... FEELS LIKE GRASS... PLAYS LIKE GRASS” szómegjelölés; egy átlátszó, sárga folyadékkal töltött, italoknak való és bizonyos szolgáltatásokra szánt hosszú nyakú üveg, zöldhéjú citromszeletettel; háztartási cikkekre és a mindennapi fogyasztásra szánt élelmiszertermékekre vonatkozó „Mehr für Ihr Geld” szómegjelölés; a cukorkák pillangós formájú csomagolásának ábrázolása és a cukorkáknak egy világos gesztenyebarna színű cukorkát ábrázoló háromdimenziós formája. Az Elsőfokú Bíróság ellenben megsemmisítette a fellebbezési tanácsnak azt a határozatát, amelyben a tisztítószereknek szánt fehér és átlátszó üveg alkotta térbeli megjelölés esetében a megkülönböztető képesség hiányát állapította meg. A fent hivatkozott Henkel kontra OHIM (Fehér és átlátszó palack formája) ítéletében az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a lajstromozni kért térbeli védjegy szokatlan, és alkalmas arra, hogy a tárgybeli árut más kereskedelmi származású áruktól megkülönböztesse.

43

A T-146/02–T-153/02. sz. Deutsche SiSi-Werke kontra OHIM (Álló zacskók) ügyekben 2004. január 28-án (fellebbezett, C-173/04. P. sz. ügy); a T-216/02. sz. Fieldturf kontra OHIM (LOOKS LIKE GRASS... FEELS LIKE GRASS... PLAYS LIKE GRASS) ügyben 2004. március 31-én; a T-127/02. sz. Concept kontra OHIM (ECA) ügyben 2004. április 21-én; a T-399/02. sz. Eurocermex kontra OHIM (Sörösüveg formája) ügyben 2004. április 29-én (fellebbezett, C-286/04. P. sz. ügy); a T-281/02. sz. Norma Lebensmittelfilialbetrieb kontra OHIM (Mehr für Ihr Geld) ügyben 2004. június 30-án; a T-289/02. sz. Telepharmacy Solutions kontra OHIM – (TELEPHARMACY SOLUTIONS) ügyben 2004. július 8-án; a T-270/02. sz. MLP Finanzdienstleistungen kontra OHIM (bestpartner) ügyben 2004. július 8-án; a T-311/02. sz. Lissotschenko és Hentze kontra OHIM (LIMO) ügyben 2004. július 20-án; a T-183/03. sz. Applied Molecular Evolution kontra OHIM (APPLIED MOLECULAR EVOLUTION) ügyben 2004. szeptember 14-én; a T-402/02. sz. Storck kontra OHIM (Pillangós [szaloncukorszerű] csomagolás formája) ügyben 2004. november 10-én; a T-396/02. sz. Storck kontra OHIM (Cukorka formája) ügyben 2004. november 10-én; a T-360/03. sz. Frischpack kontra OHIM (Sajtdoboz formája) ügyben 2004. november 23-án; a T-173/03. sz. Geddes kontra OHIM (NURSERYROOM) ügyben 2004. november 30-án hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket.

115

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

Másodsorban: a lajstromozni kívánt védjegyeknek a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett leíró jellegére vonatkozó jogviták kapcsán meg kell említeni, hogy az Elsőfokú Bíróság helyben hagyta a fellebbezési tanácsok valamennyi ezzel a kérdéssel kapcsolatos értékelését. Így az alábbi, a védjegy eredeti feladatának betöltésére való alkalmatlanságot megállapító határozatok jogszerűségét mondta ki: a TELEPHARMACY SOLUTIONS szómegjelölés egy gyógyszerészeti termékek távforgalmazására szolgáló berendezés esetében, a LIMO szómegjelölés a lézertermékek bizonyos csoportjai vonatkozásában, az APPLIED MOLECULAR EVOLUTION szómegjelölés molekuláris vegyületek tervezésével kapcsolatos szolgáltatások esetében, valamint a NURSERYROOM szómegjelölés a kisgyermekeket érintő áruk vonatkozásában. Ezen kívül az Elsőfokú Bíróság először alkalmazta az eljárási szabályzat 111. cikkét annak érdekében, hogy végzéssel utasítsa el a fellebbezési tanács által hozott, a QUICKGRIP szó szorítópántokra (barkácstermék) való alkalmazásának leíró jellegét megállapító határozat megsemmisítése iránti keresetet, mondván, hogy a kereset nyilvánvalóan nélkülözött minden jogi alapot (a T-61/03. sz. Irwin Industrial Tool kontra OHIM [QUICKGRIP] ügyben 2004. május 27-én hozott végzés, az EBHT-ban még nem tették közzé). Harmadsorban: a fent hivatkozott Concept kontra OHIM (ECA) ítéletében az Elsőfokú Bíróság megvizsgálta a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének h) pontja által meghatározott, a lajstromozást kizáró feltétlen oknak a fellebbezési tanács általi megfelelő alkalmazását44. Jelen esetben az Elsőfokú Bíróság megerősítette, hogy el kellett utasítani annak az ábrás védjegynek a lajstromozását, amelyet egy körív mentén elhelyezkedő, azonos méretű, egyforma ötágú csillagok alkotnak, ahol a csillagok egyik csúcsa felfelé mutat, és a körön belül a négyszögletű alapon elhelyezett „ECA” szóelem olvasható – mindez bármilyen színmeghatározás nélkül –, és amelynek lajstromozását különösen adattárolókkal, illetve tanfolyamok szervezésével és vezetésével kapcsolatban kérték. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint egy ilyen megjelölés – a Párizsi Egyezmény 6.b cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében – heraldikai szempontból az európai címer utánzásának minősül. Az Elsőfokú Bíróság mindezeken felül megállapítja, hogy a fellebbezési tanács jogosan határozott úgy, hogy a bejegyezni kért védjegy lajstromozása alkalmas volt arra, hogy a közönségben azt a benyomást keltse, hogy a kérelmezett védjegy és az Európa Tanács, az Európai Unió vagy az Európai Közösség között kapcsolat áll fenn. Negyedsorban: a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése kifejezetten előírja, hogy a 7. cikk (1) bekezdésének b)–d) albekezdése nem alkalmazható, ha a védjegy az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások tekintetében „használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet”; a bejelentők a védjegy lajstromozásának engedélyezése érdekében hivatkozni szoktak erre a rendelkezésre az OHIM előtt. Az Elsőfokú Bíróság a fent hivatkozott T-399/02. sz. Eurocermex kontra OHIM (Sörösüveg formája), a T-396/02. sz. Storck kontra OHIM (Cukorka formája) és a T-402/02. sz. Storck kontra OHIM (Pillangós [szaloncukorszerű] csomagolás formája) ítéletekben emlékeztetett azokra a feltételekre, amelyek teljesülése esetén a megkülönböztető képességet mind a formára, mind a megkövetelt bizonyítékokra vonatkozó kérdések kapcsán megalapozottnak lehet tekinteni. Az utolsóként említett ítéletben az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy a 44

116

E rendelkezés értelmében el kell utasítani annak a megjelölésnek a lajstromozását, amelynek a „lajstromozásához az illetékes szerv nem járult hozzá, és a Párizsi Egyezmény 6. cikke alapján nem részesülhet védjegyoltalomban”.

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

fellebbezési tanács nem sérti meg a 40/94 rendelet 74. cikke (1) bekezdésének első mondatát, amikor nem vizsgálja hivatalból mindazokat a tényeket, amelyek jellegüknél fogva lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a megjelölés az említett rendelet 7. cikke (3) bekezdésének értelmében vett használata révén megszerezte-e a megkülönböztető képességet. Jóllehet e rendelkezést illetően valóban nincs olyan szabály, amely előírná, hogy az OHIM (azaz az elbíráló vagy adott esetben a fellebbezési tanács) vizsgálata a felek által előadottakra korlátozódjék – szemben azzal, amit a viszonylagos kizáró okok tekintetében ugyanezen rendelet 74. cikke (1) bekezdésének vége előír –, az Elsőfokú Bíróság mégis úgy határozott, hogy ha a megjelölést bejelentő nem hivatkozik a megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzésére, az OHIM a gyakorlatban képtelen figyelembe venni, hogy a bejelentett megjelölés a használat révén megszerezte ezt a képességet. Ennél fogva a „lehetetlenre senki nem kötelezhető” elv alapján az OHIM csak akkor köteles figyelembe venni olyan tényeket, amelyek alátámaszthatnák, hogy a bejelentett megjelölés a használat révén a 7. cikk (3) bekezdése értelmében vett megkülönböztető képességre tett szert, ha azokat a bejelentő előterjesztette. 2.

Lajstromozást kizáró viszonylagos okok

A végzéssel elintézett ügyektől – különösen a védjeggyel szembeni felszólalás visszavonása következtében történt okafogyottá válás miatt befejezett ügyektől (a T-120/03. sz. Synopharm kontra OHIM – Pentafarma (DERMAZYN) ügyben 2004. február 9-én hozott végzés, az EBHT-ban még nem tették közzé) – eltekintve az Elsőfokú Bíróság 19 alkalommal hozott ítéletet. A kihirdetett ítéletek közül 14 jóvá hagyta a fellebbezési tanácsok által hozott határozatokat45, a többi ítélet megsemmisítette a megtámadott határozatokat – vagy formai és eljárási okok miatt46,

45

A T-10/03. sz. Koubi kontra OHIM – Flabesa (CONFORFLEX) ügyben 2004. február 18-án; a T-355/02. sz. Mülhens kontra OHIM – Zirh International (ZIRH) ügyben 2004. március 3-án (fellebbezett, C-206/04. P. sz. ügy); a T-20/02. sz. Interquell kontra OHIM – SCA Nutrition (HAPPY DOG) ügyben 2004. március 31-én; a T-183/02. és T-184/02. sz. El Corte Inglés kontra OHIM – González Cabello et Iberia Líneas Aéreas de España (MUNDICOR) ügyekben 2004. március 17-én; a T-124/02. és T-156/02. sz. Sunrider kontra OHIM – Vitakraft-Werke Wührmann et Friesland Brands (VITATASTE et METABALANCE 44) ügyekben 2004. április 28-án; a T-66/03. sz. „Drie Mollen sinds 1818” kontra OHIM – Nabeiro Silveria (Galáxia) ügyben 2004. június 22-én; a T-185/02. sz. RuizPicasso és társai kontra OHIM – DaimlerChrysler (PICARO) ügyben 2004. június 22-én (fellebbezett, C-361/04. P. sz. ügy); a T-186/02. sz. BMI Bertollo kontra OHIM – Diesel (DIESELIT) ügyben 2004. június 30-án; a T-117/02. sz. Grupo El Prado Cervera kontra OHIM – Héritiers Debuschewitz (CHUFAFIT) ügyben 2004. július 6-án; a T-203/02. sz. Sunrider kontra OHIM – Espadafor Caba (VITAFRUIT) ügyben 2004. július 8-án (fellebbezett, C-416/04. P. sz. ügy); a T-115/02. sz. AVEX kontra OHIM – Ahlers (Image „a”) ügyben 2004. július 13-án; a T-115/03. sz. Samar kontra OHIM – Grotto (GAS STATION) ügyben 2004. július 13-án; a T-342/02. sz. Metro-Goldwyn-Mayer Lion kontra OHIM – Moser Grupo Media (Moser Grupo Media) ügyben 2004. szeptember 16-án; a T-117/03 T-119/03. és T-171/03. sz. New Look kontra OHIM – Naulover (NLSPORT, NLJEANS, NLACTIVE et NLCollection) ügyekben 2004. október 6-án hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket.

46

A T-107/02. sz. GE Betz kontra OHIM – Atofina Chemicals (BIOMATE) ügyben 2004. június 30-án; a T-334/01. sz. MFE Marienfelde kontra OHIM – Vétoquinol (HIPOVITON) ügyben 2004. július 8-án; a T-356/02. sz. Vitakraft-Werke Wührmann kontra OHIM – Krafft (VITAKRAFT) ügyben 2004. október 6-án (fellebbezett, C-512/04. P. sz. ügy), valamint a T-164/02. sz. Kaul kontra OHIM – Bayer (ARCOL) ügyben 2004. november 10-én hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket.

117

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

vagy mert a fellebbezési tanács megsértette a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját47. Ez utóbbi rendelkezés értelmében egy korábbi védjegy jogosultjának felszólalására a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint a két védjeggyel érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt fennáll annak a veszélye, hogy azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a közönség összetéveszti a megjelölést és a korábbi védjegyet. Tekintve, hogy az összetéveszthetőség veszélyét átfogóan kell értelmezni, aszerint, hogy az érintett közönség milyen módon érzékeli a megjelölést, továbbá figyelembe véve minden egyes eset valamennyi vonatkozó tényezőjét, különösen a megjelölések hasonlósága, illetve a jelölt áruk vagy szolgáltatások hasonlósága közötti összefüggést, az Elsőfokú Bíróság megerősítette például az összetevészthetőség veszélyének létezését az ágyfelszereléssel kapcsolatos CONFORFLEX szómegjelölés és az ágyakat is magában foglaló árukra vonatkozó, Spanyolországban korábban bejegyzett FLEX ábrás védjegyek között; és ellenkezőleg: megerősítette a veszély fennállásának hiányát az autókra alkalmazott PICARO szómegjelölés és ugyanezen árufélével kapcsolatos PICASSO korábbi közösségi védjegy között, valamint a feldolgozott diókkal és a friss diókkal kapcsolatos CHUFAFIT szómegjelölés és a védjegykérelemben megjelölt áruféléket is magában foglaló, korábban lajstromozott – a CHUFI szót is tartalmazó – CHUFI szó- és ábrás védjegyek között. Egyébként számos ítélet járult hozzá a felszólalás 40/94 rendelet 43. cikkének (2) és (3) bekezdése szerinti vizsgálati módjainak tisztázásához. E cikk (2) bekezdése előírja, hogy a bejelentő kérelmére a korábbi védjegy felszólaló jogosultjának kell igazolnia, hogy a felszólalásban megjelölt árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban a közösségi védjegybejelentés közzétételét megelőző öt évben ténylegesen használta a közösségi védjegyet a Közösség területén, illetve ennek hiányában kellőképpen igazolnia kell a használat elmaradását, amennyiben a korábbi védjegyet a közösségi védjegybejelentés meghirdetésének napjánál legalább öt évvel korábban lajstromozták. Ugyanezen cikk (3) bekezdése szerint a (2) bekezdést kell alkalmazni a korábbi nemzeti védjegyekre is, azzal az eltéréssel, hogy a Közösségben való használaton az abban a tagállamban való használatot kell érteni, amelyben a korábbi nemzeti védjegy oltalom alatt áll. Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a tényleges használat igazolását csak abban az esetben lehet megkövetelni, ha a korábbi védjegy lajstromozásának napját a közösségi védjegybejelentés meghirdetésének napjától legalább öt év választja el (fent hivatkozott BMI Bertollo kontra OHIM – Diesel [DIESELIT] ítélet), és a tényleges használatot csak akkor kell igazolni, ha a bejelentő azt az „OHIM előtt kifejezetten és a kellő időben” kérte (a fent hivatkozott El Corte Inglés kontra OHIM – González Cabello et Iberia Líneas Aéreas de España [MUNDICOR] ítélet). Az Elsőfokú Bíróság számos ítéletében pontosította a tényleges használat fogalmát és a felszólaló által előterjeszteni szükséges bizonyíték terjedelmét (MFE Marienfelde kontra OHIM – Vétoquinol [HIPOVITON],

47

118

A T-317/01. sz. M+M kontra OHIM – Mediametrie (M+M EUROdATA) ügyben 2004. június 30-án hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé.

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

Sunrider kontra OHIM – Espadafor Caba [VITAFRUIT], valamint Vitakraft-Werke Wührmann kontra OHIM – Krafft [VITAKRAFT] ítéletek); továbbá megvizsgálta a fellebbezési tanácsoknak a tényleges használattal kapcsolatos értékeléseit. Ez utóbbi vonatkozásában meg kell jegyezni, hogy az Elsőfokú Bíróság Vitakraft-Werke Wührmann kontra OHIM – Krafft (VITAKRAFT) ítéletében megállapította, hogy a fellebbezési tanács tévesen jutott arra a következtetésre, hogy igazolták a tényleges használatot, mivel az indokolását egyszerű feltevésekre alapozta; az Elsőfokú Bíróság következésképpen megsemmisítette az eljárás tárgyát képező határozatot. 3. Formai és eljárási kérdések Bár az Elsőfokú Bíróság viszonylag sok formai és eljárási kérdést tárgyalt meg, e tanulmány terjedelmi korlátai csak néhány ismertetését teszik lehetővé. Ezért tehát négy témát választottunk ki. Az első témakör bizonyos kereseti kérelmek elfogadható vagy elfogadhatatlan jellegét tárgyalja. Először is felmerült a kérdés, hogy az OHIM – figyelmebe véve, hogy az eljárási szabályzat48 alapján az Elsőfokú Bíróság előtt alperesként jelenik meg – előterjeszthet-e a megsemmisítés iránti kereset elutasításától eltérő kérelmet. A fent hivatkozott GE Betz kontra OHIM – Atofina Chemicals (BIOMATE) ítélet erre igenlő választ adott. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis elfogadta, hogy az OHIM csatlakozzon a felperesnek a fellebbezési tanács határozata megsemmisítésére irányuló kérelméhez, vagy a határozatot az Elsőfokú Bíróság mérlegelésére bízza. Emlékeztetve egyrészt a fellebbezési tanács, az elbíráló és/vagy az illetékes osztály közötti funkcionális folyamatosság elvére, másrészt arra a funkcionális függetlenségre, amellyel a fellebbezési tanácsok és tagjai feladataik ellátása során rendelkeznek, az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, el kell ismerni, hogy bár az OHIM-nak nincs meg a szükséges aktív legitimációja ahhoz, hogy keresetet nyújtson be egyik fellebbezési tanácsának határozata ellen, arra sem kötelezhető, hogy a fellebbezési tanácsok minden megtámadott határozatát rendszeresen megvédje, illetve kötelezően kérelmezze minden ilyen határozat ellen irányuló kereset elutasítását49. Mindemelett felmerült az a kérdés is, hogy elfogadható-e az a kereseti kérelem, amely a megtámadott határozaton felül a felszólalási osztály határozatának megsemmisítését is kérte. E téma kapcsán a fent hivatkozott MFE Marienfelde kontra OHIM – Vétoquinol (HIPOVITON) ítéletből következik, hogy az ilyen kérelem elfogadható, mivel arra irányul, hogy az Elsőfokú Bíróság hozza meg azt a döntést, amelyet – a felperes szerint – az OHIM-nál előterjesztett fellebbezést elbíráló fellebbezési tanácsnak kellett volna jogszerűen meghoznia. Amennyiben a fellebbezési tanács megsemmisítheti az OHIM egyik egysége által hozott határozatot, a megsemmisítés szintén szerepel az Elsőfokú Bíróság által a 40/94 rendelet 63. cikke (3) bekezdése által meghatározott reformatórius jogkörében meghozható intézkedések között.

48

Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 133. cikkének (2) bekezdése.

49

E kérdés kapcsán lásd ugyancsak a Bíróság C-106/03. P. sz. Vedial kontra OHIM ügyben 2004. október 12-én hozott ítéletét, az EBHT-ban még nem tették közzé.

119

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

A második témakör ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy az, ha a felekkel nem közölt információ csak az ezen információtól független indokolásba foglalt következtetés helyességének megerősítését szolgálja, nem tekinthető a 40/94 rendelet 73. cikke – amely előírja, hogy az OHIM határozatai csak olyan érveken alapulhatnak, amelyekkel kapcsolatban a feleknek módjukban állt nyilatkozatot tenni – megsértésének (a fent hivatkozott Fieldturf kontra OHIM [LOOKS LIKE GRASS... FEELS LIKE GRASS... PLAYS LIKE GRASS] ítélet). A harmadik témakör a 40/94 rendelet 74. cikkének a lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárásban a fellebbezési tanács általi alkalmazásával kapcsolatos. E rendelkezés hatályát – amely előírja, hogy az ilyen eljárásban „a vizsgálat a felek által felhozott jogalapokra és előterjesztett kérelmekre korlátozódik” – a fent hivatkozott RuizPicasso és társai kontra OHIM – DaimlerChrysler (PICARO) ítéletben pontosították50. Ebben az ítéletben az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, miként arról már a T-308/01. sz. Henkel kontra OHIM – LHS (UK) (KLEENCARE) ügyben 2003. szeptember 23-án hozott ítéletében (EBHT 2003., II-3253. o.) is határozott, hogy a fellebbezési tanács a fent idézett 74. cikk alkalmazásával egy felszólalási eljárást befejező határozattal szembeni fellebbezés elbírálása során csak az érintett fél által felhozott viszonylagos kizáró okokra, valamint a fél által előterjesztett releváns tényekre és bizonyítékokra alapíthatja határozatát. Az Elsőfokú Bíróság először pontosítja, hogy a fellebbezési tanács által lefolytatott vizsgálat ténybeli alapjának korlátozása mindenesetre nem zárja ki azt, hogy a fellebezési tanács – a felek által a felszólalási eljárás során kifejezetten felhozott tényeken túl – köztudomású, azaz bármely ember által megismerhető vagy általánosan hozzáférhető forrásokból megismerhető tényeket is figyelembe vegyen. Az Elsőfokú Bíróság ezzel kapcsolatban egyrészt kifejti, hogy a 74. cikk (1) bekezdésének végső jogi értelme az, hogy mentesítse a közigazgatást azon feladat alól, hogy a felek közötti eljárások keretében maga derítsen fel tényeket, másrészt kimondja, hogy ezt a célt nem veszélyezteti az, ha az OHIM köztudomású tényeket vesz figyelembe. Végül a negyedik témakör kapcsán jelezzük, hogy a felszólalási eljárás nyelvi követelményeinek tekintetében az Elsőfokú Bíróság jelentős pontosításokat tett a fent hivatkozott GE Betz kontra OHIM – Atofina Chemicals (BIOMATE) ítéletben. 4.

Az OHIM fórumai közötti funkcionális folyamatosság

Az ex parte ügyekben51 megerősített ítélkezési gyakorlat, amely szerint funkcionális folyamatosság áll fenn a védjegyelbíráló és a fellebbezési tanács között, alkalmazható az OHIM első fokon eljáró felszólalási osztálya és a fellebbezési tanács közötti viszonyra

50

Az Elsőfokú Bíróság előtt olyan irat elfogadhatatlanságával kapcsolatban, amelyet az OHIM előtti, a lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárás során nem nyújtottak be, és amelyet következésképpen az OHIM-nak hivatalból nem kellett figyelembe vennie, lásd a fent hivatkozott Samar kontra OHIM – Grotto (GAS STATION) ítéletet.

51

Az Elsőfokú Bíróság T-163/98. sz. Procter & Gamble kontra OHIM (BABY-DRY) ügyben 1999. július 8-án hozott ítélete (EBHT 1999., II-2383. o.), amelyet e vonatkozásban nem helyezett hatályon kívül a Bíróság C-383/99. P. sz. Procter & Gamble kontra OHIM (BABY-DRY) 2001. szeptember 20-án hozott ítélete (EBHT 2001., I-6251. o.), valamint az Elsőfokú Bíróság T-63/01. sz. Procter & Gamble kontra OHIM (Szappan formája) ügyben 2002. december 12-én hozott ítélete (EBHT 2002., II-5255. o.).

120

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

is. Kifejezetten a fent hivatkozott Henkel kontra OHIM – LHS (UK) (KLEENCARE) ügyben 2003. szeptember 23-án hozott ítéletében (ismertetve a 2003. évi Éves jelentésben) kialakított megoldásra támaszkodva, az Elsőfokú Bíróság a Kaul kontra OHIM – Bayer (ARCOL) ügyben 2004. november 10-én hozott ítéletében kimondta, hogy a fellebbezési tanács hibát követett el, amikor azért nem vette figyelembe a korábbi védjegy magas szintű megkülönböztető jellegét igazolni hivatott tényezőket, mert azokat nem hozták fel a felszólalási osztály előtt. Az OHIM fórumai közötti funkcionális folyamatosság elvét figyelembe véve a fellebbezési tanács felelős azért, hogy határozatai mindazon ténybeli vagy jogi elemekre alapuljanak, amelyeket az érintett fél akár az elsőfokon eljáró egység előtti eljárás során, akár a fellebbezési eljárás során a meghatározott határidőn belül52 hozott fel. Az adott esetben a fellebbezési tanácsnak az előtte kellő időben felhozott tényeket figyelembe kellett volna vennie. E mulasztás szankciójaként a fellebbezési tanács határozatát megsemmisítették53.

G.

Dokumentumokhoz való hozzáférés

Az EK 255. cikk végrehajtására elfogadott 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet54 meghatározza a Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférési jog gyakorlásának elveit, feltételeit és korlátait, annak érdekében, hogy biztosítsa a polgárok döntéshozatali folyamatban való hangsúlyosabb részvételét, hogy garantálja a polgárok felé a közigazgatás demokratikus rendszerbeli nagyobb legitimációját, hatékonyságát és felelősségét, valamint hogy hozzájáruljon a demokrácia elveinek és az alapvető jogok tiszteletben tartásának megerősítéséhez. Az a tény, hogy a Bizottság és a Tanács megtagadta a dokumentumokhoz való hozzáférést, ami a T-168/02. sz. IFAW Internationaler Tierschutz-Fonds kontra Bizottság ügyben 2004. november 30-án (az EBHT-ban még nem tették közzé) és a T-84/03. sz. Turco kontra Tanács ügyben 2004. november 23-án hozott ítéletek (az EBHT-ban még nem tették közzé) alapjául szolgált, lehetővé tette az Elsőfokú Bíróság számára, hogy pontosítsa e rendelet bizonyos rendelkezéseinek alkalmazási körét. Ez a rendelet egyrészt előírja, hogy az intézmény, amelytől a harmadik személytől származó dokumentumot kérik, köteles egyeztetni a harmadik személlyel annak megállapítása érdekében, hogy e rendeletben meghatározott valamely kivétel alkalmazható-e, kivéve, ha egyértelmű, hogy a dokumentumot közzé lehet tenni, vagy nem lehet közzétenni (4. cikk (4) bekezdése); a rendelet értelmében másrészt bármely tagállam kérheti az intézménytől, hogy

52

Azaz a 40/94 rendelet 74. cikk (2) bekezdésének betartásával, amely szerint „A Hivatal figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben terjesztettek elő.”

53

Anélkül, hogy ilyen tisztán állást foglaltak volna a kérdésben, az OHIM fórumai közötti funkcionális folytonosságot más inter partes ügyek keretében is felhozták, nevezetesen a fent hivatkozott GE Betz kontra OHIM – Atofina Chemicals (BIOMATE) ügyben 2004. június 30-án hozott és a MFE Marienfelde kontra OHIM – Vétoquinol (HIPOVITON) ügyben 2004. július 8-án hozott ítéletekben.

54

Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30-i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 43. o.)

121

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

az intézmény az illető tagállamtól származó dokumentumot ne tegye közzé a tagállam előzetes beleegyezése nélkül (4. cikk (5) bekezdése). Mivel a Németországi Szövetségi Köztársaság megtiltotta, hogy a német hatóságoktól származó bizonyos iratokat ismertessenek a felperessel, a Bizottság megtagadta azok közlését. Az Elsőfokú Bíróság az e határozat ellen előterjesztett megsemmisítés iránti kérlemet elbírálva – a fent hivatkozott IFAW Internationaler Tierschutz-Fonds kontra Bizottság ítéletével – helybenhagyta ezt a határozatot. Kiemelve, hogy a tagállamok az egyéb harmadik személyektől eltérő helyzetben vannak, az Elsőfokú Bíróság rámutat arra, hogy a tagállam kérheti egy intézménytől, hogy az ne tegyen közzé tőle származó dokumentumokat, és ekkor az intézmény, a tagállam „előzetes beleegyezése” hiányában, nem teheti közzé őket. Fennáll a veszélye annak, hogy az előzetes tagállami beleegyezés megszerzésének az intézményt terhelő kötelezettsége, amelyet a rendelet 4. cikkének (5) bekezdése is világosan megerősít, tartalmában kiüresedne, ha a Bizottság az érintett tagállam ezzel ellentétes kifejezett kérelme ellenére is dönthetne úgy, hogy közzéteszi az adott dokumentumot. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy – a három tagállam által is támogatott felperes által felhozottakkal szemben – az e rendelkezésen alapuló tagállami kérés esetében a megkeresett intézmény köteles megtagadni a kérdéses dokumentum közzétételét. Ami a Turco kontra Tanács ítéletet illeti, annak alapja az, hogy a Tanács megtagadta, hogy jogi szolgálatának a menedékkérők tagállamokbeli befogadásának minimumszabályait megállapító tanácsi irányelvtervezettel kapcsolatos véleményét közölje a felperessel. A Tanács az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésére hivatkozott, amely szerint az intézmények megtagadhatják a dokumentumhoz való hozzáférést, ha annak közzététele hátrányosan befolyásolná a bírósági eljárások és a jogi vélemények védelmét – hacsak nyomós közérdek nem indokolja a kérdéses irat közétételét. Ebben az ügyben, ahol a Tanácsot az Egyesült Királyság és a Bizottság támogatta, az Elsőfokú Bíróság a Tanácsnak ad igazat. A felperes által felhozottakkal szemben az Elsőfokú Bíróság szerint a „jogi vélemény” kifejezést úgy kell érteni, hogy a közérdek védelme ellentétbe kerülhet azon dokumentumok tartalmának közzétételével, amelyeket a Tanács jogi szolgálata készített bírósági eljárások keretében, vagy bármilyen más célra. A T-92/98. sz. Interporc kontra Bizottság ügyben 1999. december 7-én hozott ítéletére (EBHT 1999., II-3521. o.; lásd 1999. évi Éves jelentés) támaszkodva az Elsőfokú Bíróság rögzíti, hogy a bírósági eljárások keretében készített jogi vélemények már a bírósági eljárások védelmét szolgáló kivételek közé tartoznak. Mivel az intézmények dokumentumaihoz való hozzáférési jog alóli kivételeket, amelyek az 1049/2001 rendelet alá tartoznak, szigorúan kell értelmezni és alkalmazni, az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy önmagában az a körülmény, hogy a szóban forgó dokumentum egy jogi vélemény, nem indokolja a hivatkozott kivétel alkalmazását. Az Elsőfokú Bíróság teljes egészében elutasította a keresetet, mert a Tanács nem követett el semmilyen mérlegelési hibát, amikor úgy vélte, hogy a kért jogi vélemény közzététele esetleg kétségbe vonja az illető jogalkotási aktus törvényességét, továbbá hogy egyrészt létezik az e vélemény védelmével kapcsolatos érdek, másrészt a felperes nem hozott fel a kérdéses jogi vélemény közzétételét igazoló egyetlen nyomós közérdeket sem.

122

Elsőfokú Bíróság

H.

Tevékenység

Közösségi közszolgálat

A Közösség intézményeinek tisztviselői és alkalmazottai által a közösségi intézményekkel szemben indított eljárásokban született mintegy száz határozat a jogviszonyok nagyon változatos körét érinti, így e tanulmány – összegző jellegéből adódóan – csupán egy részüket ismertetheti. Ennélfogva csupán jelezzük, hogy a keresetek az alábbiak jogszerűségét vitatták: – előléptetést megtagadó határozatok (a T-97/02. sz. Mavridis kontra Bizottság ügyben 2004. január 21-én; a T-197/02. sz. Caravelis kontra Parlament ügyben 2004. március 2-án; a T-175/02. sz. Lebedef kontra Bizottság ügyben és a T-4/03. sz. Lebedef kontra Bizottság ügyben 2004. március 17-én, a T-330/03. sz. Liakoura kontra Tanács ügyben 2004. június 10-én, valamint a T-216/03. sz. Tenreiro kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28-án hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket); – a kinevezési eljárások keretében hozott határozatok (a T-328/01. sz. Robinson kontra Parlament ügyben 2004. január 21-én; a T-234/02. sz. Michael kontra Bizottság ügyben 2004. március 2-án; a T-310/02. sz. Theodorakis kontra Tanács ügyben 2004. március 23-án, valamint a T-10/02. sz. Girardot kontra Bizottság ügyben 2004. március 31-én hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket); ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a T-116/03. sz. Montalto kontra Tanács ügyben 2004. november 9-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) megsemmisíti a Tanács 2002. május 23-i, az egyik fellebbezési tanács pótelnökének, egyben az OHIM fellebbezési osztály elnökének kinevezését tartalmazó határozatát; – a 65. életévüket betöltött konferenciatolmácsok további szerződtetését megtagadó határozatok (a T-153/01. és T-323/01. sz. Alvarez Moreno kontra Bizottság ügyekben 2004. június 10-én; fellebbezett [C-373/04. P sz. ügy], a T-275/01. sz. Alvarez Moreno kontra Parlament ügyben, valamint a T-276/01. sz. Garroni kontra Parlament ügyben hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket); – a vizsgabizottságok által hozott, a felvételi vizsgákon résztvevő pályázókat elutasító határozatok (a T-195/02. sz. Briganti kontra Bizottság ügyben 2004. január 20-án; a T-19/03. sz. Konstantopoulou kontra Bíróság ügyben 2004. február 19-én; a T-145/02. sz. Petrich kontra Bizottság ügyben 2004. március 25-én; a T-49/03. sz. Schumann kontra Bizottság ügyben 2004. október 21-én; a T-207/02. sz. Falcone kontra Bizottság ügyben 2004. október 26-án, valamint a T-219/02. és T-337/02. sz. Lutz Herrera kontra Bizottság ügyekben 2004. október 28-án hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket), a versenyvizsga folytatásához elégtelen pontszámot megállapító határozatok (a T-285/02. és T-395/02. sz. Vega Rodríguez kontra Bizottság ügyekben 2004. november 9-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé) vagy a felperesnek a tartaléklistára történő felvételét elutasító határozatok (a T-277/02. sz. Pascall kontra Tanács ügyben 2004. április 28-án és a T-165/03. sz. Vonier kontra Bizottság ügyben 2004. november 10-én hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket); – a fegyelmi eljárások keretében hozott határozatok (a T-120/01. és T-300/01. sz. De Nicola kontra EBB ügyekben 2004. december 16-án hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé) vagy fegyelmi büntetéseket kiszabó határozatok (a T-11/03. sz. Afari kontra Európai Központi Bank ügyben 2004. március 16-án; a T-198/02. sz. N kontra Bizottság ügyben 2004. április 1-jén, valamint a T-307/01. sz. Eveillard kontra

123

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

Bizottság és François kontra Bizottság ügyben 2004. június 10-én hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket). Más ítéletek a minősítés késedelmes elkészítése miatt (a T-281/01. sz. Huygens kontra Bizottság ügyben 2004. július 6-án, és a T-16/03. sz. Ferrer de Moncada kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 30-án hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket), vagy a tisztviselő foglalkozási betegsége miatt elszenvedett károk megtérítése iránti keresetekről (a T-48/01. sz. Vainker és Vainker kontra Parlament ügyben 2004. március 3-án, valamint a T-256/02. sz. I kontra Bíróság és a T-389/02. sz. Sandini kontra Bíróság ügyekben 2004. október 14-én hozott ítéletek, az EBHT-ban még nem tették közzé őket) határoztak. Jelezzük még a T-45/01. sz. Sanders és társai kontra Bizottság, valamint a T-144/02. sz. Eagle kontra Bizottság ügyekben 2004. október 5-én hozott ítéleteket (az EBHT-ban még nem tették közzé őket), amelyek az alperes intézményt kötelezik azon károk megtérítésére, amelyeket a felperesek azért szenvedtek el, mert a Joint European Tours (JET) közösségi vállalkozás keretében végzett munkájukhoz nem a Közösség ideiglenes alkalmazottjaiként vették fel őket. II.

Kártérítési jogviták55

A Közösség szerződésen kívüli felelősségének valamely jogellenes tény miatti megállapításához a következő három feltételnek kell teljesülnie: a közösségi intézmények terhére rótt magatartás jogellenessége, a hivatkozott kár valós volta, valamint e magatartás és e kár közötti okozati összefüggés fennállása. E három felelősségalapító feltétel teljesülését állapították meg a közbenső ítélet 2004. november 23-i meghozatalát eredményező T-166/98. sz. Cantina sociale di Dolianova és társai kontra Bizottság ügyben (az EBHT-ban még nem tették közzé). Mivel a többi kártérítési keresetből egy vagy több feltétel is hiányzott, az Elsőfokú Bíróság valamennyi egyéb, az EK 288. cikkre alapított keresetet elutasította. A közösségi intézmények terhére rótt jogellenes magatartással kapcsolatos feltételről szólva a T-64/01. és T-65/01. sz. Afrikanische Frucht-Compagnie és Internationale Fruchtimport Gesellschaft Weichert & Co. kontra Bizottság ügyekben 2004. február 10én (az EBHT-ban még nem tették közzé), és a fent hivatkozott Cantina sociale di Dolianova és társai kontra Bizottság ügyben 2004. november 23-án hozott ítéletekben az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett arra, hogy az ítélkezési gyakorlat megköveteli, hogy kimondják a magánszemélyek részére jogosultságot alapító jogi szabály kellően egyértelmű megsértését (a Bíróság C-352/98. P. sz. Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4-én hozott ítélete, EBHT 2000., I-5291. o.). Ami a jogsértés kellő egyértelműségének követelményét illeti, a feltétel teljesülésének megállapítását lehetővé tevő döntő szempont a mérlegelési jogkör korlátainak az érintett intézmény által történt nyilvánvaló és súlyos megsértése. Amikor az intézmény csak jelentősen leszűkített – sőt nem létező – mérlegelési jogkörrel rendelkezik, a közösségi jog egyszerű megsértése is elegendő a kellően egyértelmű jogsértés fennállásának bizonyítására.

55

124

A közösségi közszolgálati jogvitákon felül.

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

A „magánszemélyek részére jogosultságot alapító jogi szabály” fogalmát az Elsőfokú Bíróság több alkalommal is értékelte. Így kimondta, hogy a Közösség különböző intézményei között a hatáskörök elosztására vonatkozó szabályoknak nem célja, hogy magánszemélyekre jogokat ruházzanak; következésképpen a Tanács hatáskörének a Bizottságra törénő esetleges jogszerűtlen átruházása jellegénél fogva nem alkalmas a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megalapozására (a fent hivatkozott Afrikanische Frucht-Compagnie és Internationale Fruchtimport Gesellschaft Weichert & Co. kontra Bizottság ítélet). Az Elsőfokú Bíróság a Bíróság joggyakorlatára hivatkozva azt is megállapította, hogy az indokolási kötelezettség megsértése nem olyan jellegű, hogy megalapozná a Közösség felelősségét (a fent hivatkozott Afrikanische FruchtCompagnie és Internationale Fruchtimport Gesellschaft Weichert & Co. kontra Bizottság, valamint a T-154/01. sz. Distilleria F. Palma kontra Bizottság ügyben 2004. május 25-én hozott ítélet, az EBHT-ban még nem tették közzé). Ezzel szemben a fent hivatkozott Cantina sociale di Dolianova és társai kontra Bizottság ítéletében az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a jogalap nélküli gazdagodás tilalma elvének, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének célja az, hogy magánszemélyekre jogokat ruházzanak. Az Elsőfokú Bíróság kellően egyértelműnek minősítette ezen elveknek a Bizottság általi megsértését; ilyen következtetésre az Elsőfokú Bíróság egyetlen más, általa a 2004. évben elbírált kártérítési kérelem esetén sem jutott. Az Elsőfokú Bíróság egyébként a fent hivatkozott Afrikanische Frucht-Compagnie és Internationale Fruchtimport Gesellschaft Weichert & Co. kontra Bizottság ítéletében emlékeztetett a Közösség jogszerű jogi aktusból fakadó szerződésen kívüli felelősségének azon felelősségalapító feltételeire, amely feltételek esetén az ilyen rendszert a közösségi jogban is el kellene ismerni (lásd erről a kérdésről a 2001., a 2002. és a 2003. évi Éves jelentést). Korábbi határozataira hivatkozva kifejtette, hogy három feltétel teljesülését kívánja meg: az állítólag elszenvedett kár valóságos voltát, a kár és a Közösségek intézményeinek felrótt jogi aktus közötti okozati összefüggést, valamint a kár rendellenes és speciális jellegét, pontosítva, hogy a kár akkor „speciális”, ha a gazdasági szereplők valamely sajátos csoportját a többi szereplőhöz képest aránytalan módon érinti, és akkor „rendellenes”, ha átlépi az érintett szektorban gyakorolt tevékenységekhez kapcsolódó gazdasági kockázatok határait, anélkül, hogy az érvényesített kár alapjául szolgáló jogi aktust valamilyen általános gazdasági érdek igazolná. Az adott esetben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a „minősített” kár nem volt nyilvánvaló módon bizonyítva. Végül a T-338/02. sz. Segi és társai kontra Tanács ügyben 2004. június 7-én hozott végzés (az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-355/04. P. sz. ügy])56 tekinthető érdekesnek és fontosnak. A felperesek keresetükben a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001. december 27-i 2001/931/KKBP tanácsi közös álláspontnak57 a 2002/340 és 2002/462 közös

56

Lásd a T-333/02. sz. Gestoras Pro-Amnistía és társai kontra Tanács ügyben ugyanazon a napon meghozott végzést is (az EBHT-ban még nem tették közzé; fellebbezett [C-354/04. P. sz. ügy]).

57

HL L 344., 93. o.

125

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

álláspontokkal58 frissített mellékletét képező listára történt felvételük miatt elszenvedett káruk megtérítését kérték. A 2001/931/KKBP közös álláspontot az Európai Unióról szóló szerződés 15. cikke – amely e szerződésnek „A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezések” (KKBP) V. címe alá tartozik –, valamint az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikke – amely ugyanezen szerződésnek „A büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezések” (általában bel- és igazságügynek nevezik) (IB) VI. címe alá tartozik – alapján fogadták el. Megállapítva, hogy a közös álláspontnak a felpereseket érintő rendelkezése59 nem tartalmaz egyetlen, a KKBP területére tartozó intézkedést sem, és ezért az érvényesített kár állítólagos alapjául szolgáló jogi aktusnak az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikke az egyetlen releváns jogalapja, az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy nyilvánvalóan nem rendelkezik hatáskörrel a kártérítési kereset elbírálására, mivel az Európai Unióról szóló szerződés VI. címének keretében meghatározott kizárólagos jogorvoslati lehetőségek az előzetes döntéshozatalra utalás, a megsemmisítés iránti kereset és a tagállamok közötti vitarendezés; következésképpen e VI. cím keretében semmilyen kártérítési keresetről nem rendelkeznek. Az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy az a tény, hogy a felperesek „valószínűleg nem rendelkeznek semmilyen tényleges jogorvoslati lehetőséggel”, önmagában – a ráruházott hatáskör elvén alapuló jogrendszerben – nem lehet egy tisztán közösségi hatáskörre vonatkozó jogcím alapja. Ami a felperesek kártérítési keresetét illeti, az Elsőfokú Bíróság elismerte, hogy hatáskörrel rendelkezik, amennyiben a kérelem annak megállapítására irányult, hogy az IB területén eljáró Tanács a közösségi hatáskörökbe avatkozott; azonban úgy ítélte meg, hogy a kérelem nyilvánvalóan nélkülöz minden jogi alapot, amennyiben a károk kiváltó okát jelentő rendelkezés elfogadásának valóban az Európai Unióról szóló szerződés 34. cikke volt a releváns jogalapja. III.

Ideiglenes intézkedés iránti kérelmek

A 2004. évben előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelmek száma viszonylag alacsonyabb volt az előző évinél, mivel csak 26 kérelmet vettek nyilvántartásba (2003ban pedig 39-et). Meg kell jegyezni, hogy a 2002. évben megfigyeltekkel szemben az ideiglenes intézkedés iránti kérelmek számának csökkenését nem ellensúlyozza az alapügyekben benyújtott keresetek gyorsított eljárásban történő elbírálása iránti kérelmek mennyiségének növekedése, mert – mint korábban is jeleztük – csak tizenhárom erre irányuló kérelmet terjesztettek elő.

58

Az Európai Unióról szóló szerződés 15. és 34. cikke alapján a Tanács által 2002. május 2-án és június 17-én elfogadott 2002/340/KKBP és 2002/462/KKBP közös álláspontok (HL L 116., 75. o., és HL L 160., 32. o.).

59

A 4. cikkről volt szó, amely szerint a tagállamok – az Európai Unióról szóló szerződés VI. címe keretén belül a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés során – a lehető legnagyobb mértékű támogatást nyújtják egymásnak a terrorcselekmények megelőzése és leküzdése terén.

126

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

Az Elsőfokú Bíróság elnöke ideiglenes intézkedésről határozó bírói minőségében eljárva 34 ideiglenes intézkedés iránti eljárást fejezett be. A korlátozott időre elrendelt ideiglenes intézkedések (a T-217/03. R. sz. FNCBV kontra Bizottság ügyben és a T-245/03. R. sz. FNSEA és társai kontra Bizottság ügyben 2004. január 21-én, valamint a T-198/01. R. IIII. sz. Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben 2004. május 12-én hozott végzések, az EBHT-ban még nem tették közzé őket), valamint a végrehajtás felfüggesztését a jogvita eldöntéséig elrendelő intézkedések kivételével az elnök elutasította a 2004. évben eléterjesztett kérelmeket, nevezetesen az Açores (Azori-szigetek) autonóm régió által, e szigeteket övező vizeken alkalmazandó új halászati rendszer végrehjatásának felfüggesztése iránt előterjesztett kérelmet (a T-37/04. R. sz. Région autonome des Açores kontra Tanács ügyben 2004. július 8-án hozott végzés, az EBHT-ban még nem tették közzé), valamint a Microsoft társaság által benyújtott kérelmet. Ami ez utóbbi ügyet illeti, az Elsőfokú Bíróság elnöke a T-201/04. R. sz. Microsoft kontra Bizottság ügyben 2004. december 22-én hozott végzésében (az EBHT-ban még nem tették közzé) megállapította, hogy a Microsoft által előterjesztett bizonyítékok nem voltak elegendőek annak igazolására, hogy a Bizottság által elrendelt korrekciós intézkedések azonnali végrehajtása súlyos és helyrehozhatatlan kár okozásának veszélyével járna a Microsoft számára. Az ügy alapja a Bizottság 2004. március 24-i határozata60, amelyben megállapították, hogy a Microsoft – két különböző magatartásával is erőfölénnyel való visszaélést valósítva meg – megsértette az EK 82. cikket. A Bizottság egyidejűleg 497 millió eurót meghaladó összegű bírsággal sújtotta a társaságot. Az első szankcionált magatartás abban áll, hogy a Microsoft megtagadta, hogy a munkacsoport-szerverek üzemeltetési rendszereinek piacán az 1998 októberétől a határozat elfogadásának időpontjáig terjedő időszakban versenytársainak bizonyos, az „együttműködtethetőségre vonatkozó információkat” adjon át, és hozzájáruljon ahhoz, hogy ezeket az információkat a saját áruival versengő termékek kifejlesztésére és forgalmazására használják fel. A Bizottság korrekciós intézkedés címén kötelezte a Microsoftot, hogy minden, a munkacsoport-szerverek részére operációs rendszereket kifejleszteni és forgalmazni kívánó vállalkozás részére fedje fel a felhasználó–szerver és a szerver–szerver kommunikációs protokolljainak „specifikációját”. A specifikáció a program bizonyos jellemzőit ismerteti, meg kell tehát különböztetni a program „forráskódjától”, amely a számítógép által ténylegesen végrehajtott informatikai kódot jelöli. A Bizottság által szankcionált második magatartás az volt, hogy a Windows Media Player multimédiás lejátszókat a Windows operációs rendszerhez kapcsolva árusították. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez a gyakorlat befolyásolta a versenyt a multimédiás lejátszók piacán. Korrekciós intézkedés címén a Bizottság kötelezte a Microsoftot, hogy Windows Media Player nélküli Windows-változatokat is bocsásson eladásra. A Microsoft ugyanakkor továbbra forgalomba hozhat Windows Media Playerrel rendelkező Windowsokat.

60

Az EK 82. cikk alkalmazásával kapcsolatos eljárásra vonatkozó, 2004. március 24-i C(2004) 900 végleges bizottsági határozat (COMP/C-3/37.792. sz. ügy).

127

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

A Microsoft 2004. június 7-én a Bizottság határozatának megsemmisítése iránti keresetet terjesztett az Elsőfokú Bíróság elé (T-201/04. sz. ügy). A Microsoft június 25-én kérelmezte a határozattal elrendelt korrekciós intézkedések végrehajtásának felfüggesztését. A kérelem előterjesztését követően a Bizottság jelezte, hogy a felfüggesztés iránti kérelem tárgyában hozott döntésig nem szándékozik folytatni a korrekciós intézkedések végrehajtását. Az Elsőfokú Bíróság elnöke 2004. december 22-i végzésében az eset összes körülményeinek vizsgálatát követően úgy határozott, hogy a Microsoft nem bizonyította, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a megtámadott határozat végrehajtása miatt súlyos és helyrehozhatatlan kár éri. Az együttműködtethetőségre vonatkozó információk átadásának megtagadásával kapcsolatban az elnök úgy ítéli meg, hogy az alapügy számos elvi kérdést vet fel azokkal a feltételekkel kapcsolatban, amelyekre alapozottan a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy információk közzétételének megtagadása az EK 82. cikket megsértő, ellentétes erőfölénnyel való visszaélésnek minősül. Kiemelve, hogy kizárólag az ügy érdemében határozó bíró jogosult e kérdéseket megoldani, az Elsőfokú Bíróság elnöke arra a következtetésre jutott, hogy a Microsoft által előterjesztett megsemmisítés iránti kereset első látásra nem megalapozatlan, és hogy következésképpen teljesül a fumus boni juris feltétele (amely az alapeljárásban előterjesztett kereset megalapozott jellegének első látásra történő értékelésére vonatkozik). Az Elsőfokú Bíróság elnöke azonban úgy határozott, hogy nem teljesül a sürgősséggel kapcsolatos feltétel, mivel a Microsoft nem bizonyította azt, hogy az addig titokban tartott információk felfedése súlyos és helyrehozhatatlan kárt okozott volna. A felfedés Microsoft által hivatkozott konkrét következményeinek tényszerű vizsgálatával kapcsolatban az elnök megállapítja, hogy egy addig titokban tartott információ felfedése nem okoz szükségszerűen súlyos kárt, és – figyelemmel az adott ügy körülményeire – az adott esetben ilyen kárt nem bizonyítottak. A Microsoft azt sem bizonyította, hogy, először is, a felfedett információknak a versenytársai által történő használata arra vezetne, hogy ezek az információk nyilvánosságra kerülnek, másodszor, hogy súlyos és helyrehozhatatlan kárt okozna, ha a megtámadott határozat esetleges megsemmisítését követően a versenyző termékek az értékesítési csatornákban maradnának, harmadszor, hogy a Microsoft versenytársai „klónozni” tudnák a termékeit, negyedszer, hogy a Microsoftnak alapvetően meg kellene változtatnia kereskedelempolitikáját, és ötödször, hogy a határozat a piac visszafordíthatatlan megváltozását okozná. A Windows és a Windows Media Player összekapcsolt értékesítése tárgyában az elnök először is úgy gondolta, hogy Microsoft bizonyos érvei olyan összetett kérdéseket vetnek fel, mint például a „közvetett hálózatok hatásából” származó kapcsolt értékesítés versenyellenes hatása, és hogy az alapügy eldöntése az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozik. Miután megállapította, hogy teljesül a fumus boni juris feltétele, az elnök megvizsgálta a kért felfüggesztés elrendelésének sürgősségét. A hivatkozott károkat tényszerűen elemezve úgy határozott, hogy a Microsoft konkrétan nem bizonyította, hogy kereskedelmi szabadságának vagy jó hírnevének megsértése súlyos és helyrehozhatatlan kárt okozna neki.

128

Elsőfokú Bíróság

Tevékenység

Az Elsőfokú Bíróság 2004. évi tevékenységének tartalomjegyzéke

Oldal

I. A jogszerűséggel kapcsolatos jogviták .....................................................................81 A. Eljárási szempontok .............................................................................................82 1. Mulasztási eljárás ............................................................................................82 2. Az eljárásgátló okok hivatalból történő vizsgálata ...........................................83 3. A költségekről ..................................................................................................83 B. Az EK 230. cikk alapján előterjesztett keresetek elfogadhatósága ......................85 1. A keresettel megtámadható jogi aktusok .........................................................85 2. A keresetindítási határidő ................................................................................86 3. Az eljáráshoz fűződő érdek .............................................................................87 4. Kereshetőségi jog ............................................................................................88 a) Határozatok.................................................................................................89 b) Általános hatályú jogi aktusok.....................................................................91 C. A vállalkozásokra alkalmazandó versenyjogi szabályok ......................................91 1. Az EK 81. cikk területével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat eredményei ........93 a) Tárgyi hatály ...............................................................................................93 b) Versenyjogi eljárás ......................................................................................94 – Az iratokhoz való hozzáférésről ...............................................................94 – A kifogásközlés hatályáról ........................................................................94 – A tények igazgatási szakaszban történt kifejezett elsimerésének következményei .......................................................................................95 – A teljes hallgatáshoz való jog elismerésének hiánya ...............................95 – Ésszerű határidő ......................................................................................96 c) Az EK 81. cikk megsértésének bizonyítása.....................................................97

129

Tevékenység

Elsőfokú Bíróság

d) Bírságok ......................................................................................................98 – Iránymutatások ........................................................................................98 A jogsértés súlyáról .................................................................................99 Az időtartamról ......................................................................................100 Súlyosító körülmények ..........................................................................101 Enyhítő körülmények ............................................................................101 – Az együttműködésről szóló közleményről .............................................101 – A ne bis in idem elvéről .........................................................................102 – A korlátlan hatáskör gyakorlásáról .......................................................103 2. A 4064/89 rendelet ........................................................................................104 D. Állami támogatások ............................................................................................105 1. Az állami támogatás fogalma ........................................................................105 a) Alkotóelemek ............................................................................................105 – Előny .....................................................................................................105 – Az állami intézkedés egyedi vagy szelektív jellege ...............................107 b) Keretszabályok .........................................................................................108 c) Visszatéríttetés .........................................................................................110 2. Eljárási kérdések ........................................................................................... 111 E. Kereskedelemvédelmi intézkedések ..................................................................112 F. Közösségi védjegy .............................................................................................114 1. Lajstromozást kizáró feltétlen okok ...............................................................115 2. Lajstromozást kizáró viszonylagos okok .......................................................117 3. Formai és eljárási kérdések...........................................................................119 4. Az OHIM fórumai közötti funkcionális folyamatosság....................................120 G. Dokumentumokhoz való hozzáférés ..................................................................121 H. Közösségi közszolgálat ......................................................................................123 II. Kártérítési jogviták .................................................................................................124 III. Ideiglenes intézkedés iránti kérelmek .....................................................................126

130

Elsőfokú Bíróság

Összetétel

B — Az Elsőfokú Bíróság összetétele

(A 2004. szeptember 10-i protokolláris sorrend) Első sor, balról jobbra: V. Tiili bíró; J. D. Cooke, M. Vilaras, M. Jaeger tanácselnökök; B. Vesterdorf, az Elsőfokú Bíróság elnöke; J. Pirrung, H. Legal tanácselnökök; R. García-Valdecasas y Fernández P. Lindh bírák. Második sor, balról jobbra: Czúcz O., F. Dehousse, N. J. Forwood, P. Mengozzi, J. Azizi, A. W. H. Meij, M. E. Martins de Nazaré Ribeiro, E. Cremona, I. Wiszniewska-Białecka bírák. Harmadik sor, balról jobbra: H. Jung hivatalvezető; S. S. Papasavvas, K. Jürimäe, D. Šváby, I. Pelikánová, V. Vadapalas, I. Labucka, V. Trstenjak bírák.

131

Elsőfokú Bíróság

1.

Tagok

Az Elsőfokú Bíróság tagjai (hivatalba lépésük sorrendjében)

Bo Vesterdorf Született 1945-ben; a Bíróságon jogász-nyelvész; tisztviselő az Igazságügyi Minisztériumban; a bírói tanács tagja; Dánia Európai Gazdasági Közösség melletti állandó képviseletén jogi attasé; bíró az Østre Landsreten (fellebbviteli bíróság); az Igazságügyi Minisztériumban az alkotmány- és közigazgatási jogi osztály vezetője; igazgató az Igazságügyi Minisztériumban; egyetemi docens; az Európa Tanács Emberi Jogi Irányítóbizottságának (EJIB) tagja, majd az EJIB Igazgatóságának tagja; a németországi Trieri Európai Jogi Akadémia „Jogi képzési ad hoc bizottságának” tagja; 1989. szeptember 25-től az Elsőfokú Bíróság bírája; 1998. március 4-től az Elsőfokú Bíróság elnöke.

Rafael García-Valdecasas y Fernández Született 1946-ban; abogado del Estado (Jaén és Granada); a Jaéni majd a Cordobai Közigazgatási Gazdasági Bíróság hivatalvezetője; az ügyvédi kar tagja (Jaén, Granada); a Külügyminisztériumban a közösségi jogi peres ügyek szolgálatának vezetője; az Elsőfokú Bíróság létrehozásával foglalkozó tanácsi munkacsoportban a spanyol küldöttség vezetője; 1989. szeptember 25-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Virpi Tiili Született 1942-ben; a Helsinki Egyetemen szerez jogi doktorátust; a Helsinki Egyetemen tanársegéd, a polgári és kereskedelmi jogi tanszéken a finn Központi Kereskedelmi Kamara jogi és kereskedelempolitikai igazgatója; a finn Fogyasztóvédelmi Felügyelet főigazgatója; 1995. január 18-tól az Elsőfokú Bíróság bírája.

133

Tagok

Elsőfokú Bíróság Pernilla Lindh Született 1945-ben; a Lundi Egyetemen szerez jogi diplomát; a Stockholmi Fellebbviteli Bíróságon bíró (assessor); a Külügyminisztérium kereskedelmi főosztályán a jogi szolgálat munkatársa és főigazgatója; 1995. január 18-tól az Elsőfokú Bíróság bírája.

Josef Azizi Született 1948-ban; a Bécsi Egyetemen szerez jogi, közgazdasági és társadalomtudományi diplomát; a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Bécsi Egyetem jogi karán tanít; Ministerialrat és osztályvezető a Szövetségi Kancellárián; az Európa Tanács Igazságügyi Együttműködés (ETIE) irányító bizottságának tagja; ad litem meghatalmazott a Verfassungsgerichtshof (Alkotmánybíróság) előtt a szövetségi törvények alkotmányossági vizsgálatára irányuló eljárásokban; a közösségi jognak az osztrák szövetségi jogba történő átültetéséért felelős koordinátor; 1995. január 18-tól az Elsőfokú Bíróság bírája.

John D. Cooke Született 1944-ben; 1966-tól az Ír Ügyvédi Kamara tagja; tagja az Angliai és Walesi, az Észak-Írországi, az Új-Dél-Walesi Ügyvédi Kamaráknak; 1966-tól 1996-ig barrister; 1980-tól Írországban Senior Counsel, 1991-től Új-Dél-Walesben az Inner Bar tagja; 1985-től 1986-ig az Európai Közösségek Ügyvédi Kamarái (EKÜK) Tanácsának elnöke; vendégprofesszor a dublini University College jogi karán; a Chartered Institute of Arbitrators tagja; 1987-től 1990-ig az írországi Royal Zoological Society elnöke; a dublini Honorable Society of Kings Inns rangidős tagja (bencher); a londoni Lincoln’s Inn tiszteletbeli rangidős tagja (honorary bencher); 1996. január 10-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

134

Elsőfokú Bíróság

Tagok Marc Jaeger Született 1954-ben; ügyvéd; igazságügyi attasé a főügyész mellett; bíró, a Luxembourgi Kerületi Bíróság elnökhelyettese; a Centre Universitaire de Luxembourg tanára; beosztott bíró, 1986-tól a Bíróságon jogi referens; 1996. július 11-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Jörg Pirrung Született 1940-ben; a Marburgi Egyetemen tanársegéd; jogi doktor (Marburgi Egyetem); a Szövetségi Igazságügyi Minisztériumban referens, majd a nemzetközi magánjogi szolgálat vezetője, végül a polgári jogi aligazgatóság vezetője; az Unidroit igazgatótanácsának tagja (1993–1998); a gyermekek védelméről szóló egyezmény kidolgozásával megbízott hágai nemzetközi magánjogi konferencia bizottságának elnöke (1996); a Trieri Egyetem tiszteletbeli professzora (nemzetközi eljárási és magánjog, közösségi jog), 2002-től a hamburgi összehasonlítóés nemzetközi magánjogi Max Planck Intézet tudományos tanácsának tagja; 1997. június 11-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Paolo Mengozzi Született 1938-ban; a Bolognai Egyetemen a nemzetközi jog professzora és az európai közösségi jogi Jean Monnet-tanszék vezetője; doctor honoris causa a madridi Carlos III Egyetemen; a Johns Hopkins (Bologna Center), a St. Johns (New York), a Georgetown, a Paris II, a Georgia (Athén) és az Institut Universitaire International (Luxembourg) egyetemeken vendégprofesszor; a Nijmegeni Egyetemen szervezett European Business Law Pallas Program koordinátora; az Európai Közösségek Bizottsága Közbeszerzési Tanácsadó Bizottságának tagja; kereskedelmi és ipari helyettes államtitkár a Tanács soros olasz elnöksége alatt; a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO) foglalkozó európai közösségi munkacsoport tagja és a WTO-val foglalkozó hágai Nemzetközi Jogi Akadémia kutatóközpontja 1997-es ülésének igazgatója; 1998. március 4-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

135

Tagok

Elsőfokú Bíróság Arjen W. H. Meij Született 1944-ben; bíró a Holland Legfelsőbb Bíróságon (1996); a College van Beroep voor het bedrijfsleven (kereskedelmi és ipari közigazgatási bíróság) bírája és elnökhelyettese (1986); bíró a társadalombiztosítási ügyekben eljáró Fellebbviteli Bíróságon és a vámtarifákkal kapcsolatos ügyekben eljáró Közigazgatási Bíróságon; 1980-tól jogi referens a Bíróságon; a Groningeni Egyetem jogi karán európai jogot tanít és segédkutató a University of Michigan Law Schoolon; az Amszterdami Kereskedelmi Kamara Nemzetközi Titkárságának tagja (1970); 1998. szeptember 17-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Mihalis Vilaras Született 1950-ben; ügyvéd (1974–1980); az Európai Közösségek Bizottsága Jogi Szolgálatának nemzeti szakértője, majd az V. Főigazgatóság (Foglalkoztatás, Ipari Kapcsolatok, Szociális Ügyek) vezető tisztviselője; a görög Államtanács ülnöke, előadója majd 1999-től tanácsosa; a görög Legfelsőbb Különbíróság tagja; a görög jogszabályelőkészítő központi bizottság tagja (1996–1998); a görög kormány főtitkársága mellett működő jogi szolgálat igazgatója; 1998. szeptember 17-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Nicholas James Forwood Született 1948-ban; a Cambridgei Egyetemen szerzi meg diplomáit: BA 1969., MA 1973. (gépészet és jog); 1970-től tagja az Angliai Ügyvédi Kamarának, majd ügyvéd Londonban (1971–1999) és Brüsszelben (1979–1999); 1981-től tagja az Ír Ügyvédi Kamarának; 1987-től Queen’s Counsel; 1998-ban a Middle Temple rangidős tagja (bencher); az Angliai és Walesi Ügyvédi Kamara képviselője az Európai Közösségek Ügyvédi Kamarái (EKÜK) Tanácsa előtt; az EKÜK Európai Közösségek Bírósága melletti állandó képviseletének elnöke (1995–1999); a World Trade Law Association irodájának és a European Maritime Law Organization tagja (1993–2002); 1999. december 15-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

136

Elsőfokú Bíróság

Tagok Hubert Legal Született 1954-ben; 1991-től maîtres des requêtes (előadó) az Államtanácsnál; tanulmányok: École Normale Supérieure de SaintCloud és École Nationale d’Administration; angol nyelvtanár (1979– 1985); rapporteur, majd a kormány megbízottja az Államtanács ítélkező testületei előtt folyó eljárásokban (1988–1993); jogtanácsos Franciaország New York-i állandó ENSZ-képviseletén (1993–1997); a Bíróságon jogi referens Puissochet bíró kabinetjében (1997–2001); 2001. szeptember 19-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Maria Eugénia Martins de Nazaré Ribeiro Született 1956-ban; tanulmányait Lisszabonban, Brüsszelben és Strasbourgban végzi, Portugáliában és Brüsszelben advogada (ügyvéd), az Institut d’études européennes de l’université libre de Bruxelles kutatója; a Bíróságon jogi referens Moitinho de Almeida portugál bíró mellett (1986–2000), majd az Elsőfokú Bíróság elnöke, Vesterdorf bíró mellett (2000–2003); 2003. április 1-jétől az Elsőfokú Bíróság bírája.

Franklin Dehousse Született 1959-ben; jogot végez (Liège-i Egyetem, 1981), aspiráns (Fonds national de la recherche scientifique); a képviselőházban jogtanácsos; jogi doktor (Strasbourgi Egyetem, 1990); egyetemi tanár (Liège-i és Strasbourgi Egyetem, College of Europe, Institut royal supérieur de Défense, bordeaux-i Montesquieu Egyetem; Collège Michel Servet des universités de Paris; namuri Facultés Notre-Dame de la Paix); a Külügyminiszter rendkívüli képviselője; az Institut royal des relations internationales-ban az európai tanulmányok igazgatója; ülnök az Államtanácsban; az Európai Bizottságban tanácsadó; az Observatoire Internet tagja; a Studia Diplomatica főszerkesztője; 2003. október 7-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

137

Tagok

Elsőfokú Bíróság Ena Cremona Született 1936-ban; bölcsészdiplomát szerez a Máltai Királyi Egyetemen (1955); 1958-ban jogi diplomát szerez a Máltai Királyi Egyetemen; 1959 óta a Máltai Ügyvédi Kamara tagja; jogtanácsos a Nemzeti Nőtanácsnál (1964–1979); a közszolgálati bizottság tagja (1987–1989); az állam mint részvényes képviseletében a Lombard Bank (Málta) vezetőségének tagja (1987–1993); 1993-tól tagja a máltai választási bizottságnak; a Máltai Királyi Egyetem jogi kara doktori vizsgabizottságának tagja; a Rasszizmus és Intolerancia elleni Európai Bizottság (ECRI) tagja (2003– 2004); 2004. május 12-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Czúcz Ottó Született 1946-ban; a Szegedi Tudományegyetemen szerez jogi diplomát (1971); előadó a Munkaügyi Minisztériumban (1971–1974); a Szegedi Tudományegyetemen oktató (1974–1989), a jogi kar dékánja (1989–1990), rektorhelyettes (1992–1997); ügyvéd; az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság igazgatótanácsának tagja; a European Institute for Social Security alelnöke (1998–2002); a Nemzetközi Társadalombiztosítási Szövetség (ISSA) Tudományos Tanácsának tagja; alkotmánybíró (1998–2004); 2004. május 12-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Irena Wiszniewska-Białecka Született 1947-ben; a Varsói Egyetemen szerez jogi diplomát (1965– 1969); a Jogtudományi Intézet kutatója, tanársegéd, vendégelőadó, professzor a Tudományos Akadémián (1969–2004); a müncheni Max Planck Intézet külföldi és nemzetközi szabadalmi joggal, szerzői joggal és versenyjoggal foglalkozó kutatója (1985–1986); ügyvéd (1992– 2000); a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság bírája (2001–2004); 2004. május 12-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

138

Elsőfokú Bíróság

Tagok Irena Pelikánová Született 1949-ben; jogi diploma a prágai Károly Egyetemen, gazdasági jogi tanársegéd (1989 előtt), majd a természettudományok doktora, végül 1993 óta a gazdasági jog professzora; az Értékpapír Bizottság igazgatóságának tagja (1999–2002); ügyvéd; a cseh kormány törvény-előkészítő tanácsának tagja (1998–2004); 2004. május 12-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Daniel Šváby Született 1951-ben; jogi tanulmányok (Pozsonyi Egyetem); a Pozsonyi Elsőfokú Bíróság bírája; a polgári jogi ügyekben eljáró fellebbviteli bíróság bírája, a Pozsonyi Fellebbviteli Bíróság alelnöke; az Igazságügyi Minisztérium jogi intézetének polgári és családjogi tagozatának tagja; a kereskedelmi jogi ügyekben eljáró Legfelsőbb Bíróság bírája; az Emberi Jogok Európai Bizottságának tagja (Strasbourg); alkotmánybíró (2000–2004); 2004. május 12-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Vilenas Vadapalas Született 1954-ben; a Moszkvai Egyetemen szerez jogi diplomát; doctor habilitus a Varsói Egyetemen; a Vilniusi Egyetem professzora: nemzetközi jog (1981 óta), emberi jogok (1991 óta) és közösségi jog (2000 óta); a kormány európai jogi igazgatóságának főigazgatója; a Vilniusi Egyetem Jean Monnet-tanszékén az európai jog professzora; az Európai Uniós Tanulmányok Litván Egyesületének elnöke; Litvánia csatlakozásával kapcsolatos alkotmányjogi reform parlamenti munkacsoportjának elnöke; a Nemzetközi Jogászegyesület tagja (2003. április); az Európa Tanács korábbi szakértője az emberi jogok európai egyezménye és a nemzeti jog összeegyeztethetőségével kapcsolatos kérdésekben; 2004. május 12-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

139

Tagok

Elsőfokú Bíróság Küllike Jürimäe Született 1962-ben; a Tartui Egyetemen szerez jogi diplomát (1981– 1986); az államügyész mellett dolgozik Tallinban (1986–1991); észt diplomataképző diplomát szerez (1991–1992); jogtanácsos (1991– 1993) és főtanácsos a Kereskedelmi és Iparkamarában (1992–1993); a Tallini Fellebbviteli Bíróság bírája (1993–2004); European Master az emberi jogok és demokratizálás témakörében a Padovai és Nottinghami Egyetemeken (2002–2003); 2004. május 12-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Ingrida Labucka Született 1963-ban; a Lettországi Egyetemen szerez jogi diplomát (1986); a Belügyminisztérium revizora Kirov térségében és Riga városában (1986–1989); a Rigai Elsőfokú Bíróság bírája (1990– 1994); ügyvéd (1994–1998 között és 1999 júliusától 2000 májusáig); igazságügy-miniszter (1998 novemberétől 1999 júliusáig és 2000 májusától 2002 októberéig); a Hágai Állandó Választottbíróság tagja (2001–2004); a parlament tagja (2002–2004); 2004. május 12-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Savvas S. Papasavvas Született 1969-ben; az Athéni Egyetemen folytat tanulmányokat (Ptychion, 1991); posztgraduális tanulmányokat folytat a Paris II Egyetemen (közjogi DEA 1992-ben) és az Aix-Marseille III Egyetemen (jogi doktor 1995-ben); 1993 óta a Ciprusi Ügyvédi Kamara tagja, a Nicosiai Ügyvédi Kamara tagja; a Ciprusi Egyetem oktatója (1997– 2002), alkotmányjogot oktat, 2002 szeptembere óta docens, a Centre européen de droit public kutatója (2001–2002); 2004. május 12-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

140

Elsőfokú Bíróság

Tagok Verica Trstenjak Született 1962-ben; a Ljubljanai Egyetemen szerez jogi diplomát (1995); jogelméletet, államelméletet és magánjogot oktat (1996 óta); kutató; doktori tanulmányokat folytat a Zürichi Egyetemen, a Bécsi Egyetemen (Összehasonlító Jogi Intézet), a hamburgi nemzetközi magánjogi Max Planck Intézetben, az Amszterdami Szabadegyetemen; a Bécsi és a Freiburgi Egyetem, valamint a hamburgi Bucerius Law School vendégelőadója; a Tudományos és Technológiai Minisztérium jogi szolgálatának vezetője (1994–1996), majd államtitkára (1996–2000); a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter (2000); 2003 óta az európai polgári törvénykönyv munkacsoport (Study Group on European Civil Code) tagja, a Szlovén Jogászok Egyesülete által odaítélt, a „2003-as év jogásza” díj nyertese; 2004. július 7-től az Elsőfokú Bíróság bírája.

Hans Jung Született 1944-ben; asszisztens, majd tanársegéd a jogi karon (Berlin); ügyvéd (Frankfurt); jogász-nyelvész a Bíróságon; a Bíróságon jogi referens Kutscher elnök, majd a német bíró mellett; a Bíróság hivatalvezető-helyettese; 1989. október 10-től az Elsőfokú Bíróság hivatalvezetője.

141

Elsőfokú Bíróság

2.

Változások

Változások az Elsőfokú Bíróság összetételében 2004-ben

Az Európai Unió bővítésének következményeképpen tíz új bíró lépett hivatalba. Május 12-én Ena Cremona, máltai állampolgár, Czúcz Ottó, magyar állampolgár, Irena Wiszniewska-Białecka, lengyel állampolgár, Irena Pelikánová, cseh állampolgár, Daniel Šváby, szlovák állampolgár, Vilenas Vadapalas, litván állampolgár, Küllike Jürimäe, észt állampolgár, Ingrida Labucka, lett állampolgár és Savvas S. Papasavvas, ciprusi állampolgár. Július 7-én lépett hivatalba Verica Trstenjak, szlovén állampolgár.

143

Elsőfokú Bíróság

3.

Protokoll szerinti sorrendek

Protokoll szerinti sorrendek

2004. január 1-jétől május 11-ig

B. Vesterdorf, az Elsőfokú Bíróság elnöke P. Lindh tanácselnök J. Azizi tanácselnök J. Pirrung tanácselnök H. Legal tanácselnök R. García-Valdecasas y Fernández bíró V. Tiili bíró J. D. Cooke bíró M. Jaeger bíró P. Mengozzi bíró A. W. H. Meij bíró M. Vilaras bíró N. J. Forwood bíró M. E. Martins de Nazaré Ribeiro bíró F. Dehousse bíró H. Jung hivatalvezető

145

Protokoll szerinti sorrendek 2004. május 12-től július 6-ig

B. Vesterdorf, az Elsőfokú Bíróság elnöke P. Lindh tanácselnök J. Azizi tanácselnök J. Pirrung tanácselnök H. Legal tanácselnök R. García-Valdecasas y Fernández bíró V. E. Tiili bíró J. D. Cooke bíró M. Jaeger bíró P. Mengozzi bíró A. W. H. Meij bíró M. Vilaras bíró N. J. Forwood bíró M. E. Martins de Nazaré Ribeiro bíró F. Dehousse bíró E. Cremona bíró Czúcz O. bíró I. Wiszniewska-Białecka bíró I. Pelikánová bíró D. Šváby bíró V. Vadapalas bíró K. Jürimäe bíró I. Labucka bíró S. S. Papasavvas bíró H. Jung hivatalvezető

146

Elsőfokú Bíróság

Elsőfokú Bíróság

Protokoll szerinti sorrendek

2004. július 7-től szeptember 9-ig

B. Vesterdorf, az Elsőfokú Bíróság elnöke P. Lindh tanácselnök J. Azizi tanácselnök J. Pirrung tanácselnök H. Legal tanácselnök R. García-Valdecasas y Fernández bíró V. E. Tiili bíró J. D. Cooke bíró M. Jaeger bíró P. Mengozzi bíró A. W. H. Meij bíró M. Vilaras bíró N. J. Forwood bíró M. E. Martins de Nazaré Ribeiro bíró F. Dehousse bíró E. Cremona bíró Czúcz O. bíró I. Wiszniewska-Białecka bíró I. Pelikánová bíró D. Šváby bíró V. Vadapalas bíró K. Jürimäe bíró I. Labucka bíró S. S. Papasavvas bíró V. Trstenjak bíró H. Jung hivatalvezető

147

Protokoll szerinti sorrendek 2004. szeptember 10-től december 31-ig

B. Vesterdorf, az Elsőfokú Bíróság elnöke M. Jaeger tanácselnök J. Pirrung tanácselnök M. Vilaras tanácselnök H. Legal tanácselnök J. D. Cooke tanácselnök R. García-Valdecasas y Fernández bíró V. E. Tiili bíró P. Lindh bíró J. Azizi bíró P. Mengozzi bíró A. W. H. Meij bíró N. J. Forwood bíró M. E. Martins de Nazaré Ribeiro bíró F. Dehousse bíró E. Cremona bíró Czúcz O. bíró I. Wiszniewska-Białecka bíró I. Pelikánová bíró D. Šváby bíró V. Vadapalas bíró K. Jürimäe bíró I. Labucka bíró S. S. Papasavvas bíró V. Trstenjak bíró H. Jung hivatalvezető

148

Elsőfokú Bíróság

Elsőfokú Bíróság

4.

Korábbi tagok

Az Elsőfokú Bíróság korábbi tagjai

José Luis da Cruz Vilaça (1989–1995), 1989-től 1995-ig elnök Donal Patrick Michael Barrington (1989–1996) Antonio Saggio (1989–1998), 1995-től 1998-ig elnök David Alexander Ogilvy Edward (1989–1992) Heinrich Kirschner (1989–1997) Christos Yeraris (1989–1992) Romain Alphonse Schintgen (1989–1996) Cornelis Paulus Briët (1989–1998) Jacques Biancarelli (1989–1995) Lenaerts Koen (1989–2003) Christopher William Bellamy (1992–1999) Andreas Kalogeropoulos (1992–1998) André Potocki (1995–2001) Rui Manuel Gens de Moura Ramos (1995–2003) Elnökök

José Luis da Cruz Vilaça (1989–1995) Antonio Saggio (1995–1998)

149

III. Fejezet

Találkozók és látogatások

Találkozók és látogatások

Hivatalos látogatások

A — Hivatalos látogatások és rendezvények a Bíróságon és az Elsőfokú Bíróságon 2004-ben Január 12.

Az Orosz Államszövetség magas rangú bíráinak küldöttsége

Január 19.

Őexcellenciája Roland Lohkamp, a Németországi Szövetségi Köztársaság Luxemburgi Nagyhercegségbe delegált nagykövete

Január 19.

Ivan Bizjak, Szlovénia igazságügy-minisztere

Február 2.

Őexcellenciája Georges Santer nagykövet, a Luxemburgi Honvédelmi, Együttműködési, Külkereskedelmi és Külügyminisztérium főtitkára

Február 2. és 3.

W.E. Haak, a Hoge Raad der Nederlanden elnöke és W.J.M. Davids, a Hoge Raad alelnöke

Február 3.

A Lengyel Köztársaság Képviselőháza Európai Bizottságának és a Lengyel Köztársaság Szenátusa Külügyi és Európai Integrációs Bizottságának küldöttsége

Február 6.

Őexcellenciája Claus Grube, Dánia Európai Unió melletti állandó képviselője Brüsszelben

Február 16.

Őexcellenciája Pavel Telička nagykövet, a Cseh Köztársaság Európai Unió melletti képviseletének vezetője

Február 19.

Őexcellenciája Gordon Wetherell, az Egyesült Királyság Luxemburgi Nagyhercegségbe delegált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete

Március 4.

Őexcellenciája Miroslav Adamiš rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, a Szlovák Köztársaság Európai Unió melletti brüsszeli képviseletének vezetője

Március 15.

Jerzy Makarczyk, Lengyel Köztársaság

Március 15.

Joachim Becker, a Közigazgatási Bírák Európai Szövetségének elnöke, Francesco Mariuzzo, Pierre Vincent és Erwin Ziermann alelnökök kíséretében

Március 17.

Őexcellenciája Mustafa Oguz Demiralp, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, Törökország Európai Unió melletti állandó képviselője Brüsszelben

Március 18.

Őexcellenciája Walter Hagg, Ausztria Nagyhercegségbe delegált nagykövete

Március 18.

Prof. JUDr. Malenovský, Cseh Köztársaság

Március 19.

Irena Pelikánová, Cseh Köztársaság

Március 22. és 23.

Küllike Jürimäe, Észt Köztársaság

Luxemburgi

153

Hivatalos látogatások

Találkozók és látogatások

Március 22.

A Bundesverfassungsgericht Szövetségi Köztársaság)

Március 24.

Őexcellenciája Agneta Söderman, Svédország Luxemburgi Nagyhercegségbe delegált nagykövete

Március 25.

Czúcz Ottó, Magyar Köztársaság

Március 25.

Daniel Šváby, Szlovák Köztársaság

Március 26.

Savvas S. Papasavvas, Ciprusi Köztársaság

Március 29.

Vilenas Vadapalas, Litván Köztársaság

Március 29. és 30.

Holland bírák koordinátorai”

Március 29. és 30.

A Bíróság eljövendő bírái részére tartott információs nap

Március 31.

Irena Wiszniewska-Białecka, Lengyel Köztársaság

Április 1-je

Őexcellenciája Rui Alfredo de Vasconcelos Félix-Alves, Portugália Luxemburgi Nagyhercegségbe delegált nagykövete

Április 5.

Ricardo Zalacain, a Spanyol Királyság Luxemburgi Nagyhercegségbe delegált nagykövete

Április 23.

Ausztrál képviselők küldöttsége

Április 26.

Nyugat-Európai Bírák Fóruma a Környezetvédelemért

Április 26.

Őexcellenciája Rocco Antonió Cangelosi, Olaszország Európai Unió melletti brüsszeli állandó képviselője

Április 26.

Ena Cremona, Máltai Köztársaság

Április 27.

Ingrida Labucka, Lett Köztársaság

Május 25.

Verica Trstenjak, Szlovén Köztársaság

Június 8.

Brigitte Zypries, a Németországi Szövetségi Köztársaság igazságügy-minisztere

Június 15.

Mircea Geóana, Románia külügyminisztere; Alexandru Farcas, Románia európai integrációs minisztere; Őexcellenciája Lazar Comanescu nagykövet, Románia Európai Unió melletti képviseletének vezetője; Őexcellenciája Tudorel Postolache, Románia Luxemburgi Nagyhercegségbe delegált nagykövete

Június 17.

A Litván Köztársaság szociális és munkajogi jogászainak küldöttsége

Július 8.

Őexcellenciája Julio Núnez Montesinos, a Spanyol Királyság Luxemburgi Nagyhercegségbe delegált nagykövete

154

küldöttsége

küldöttsége

–

„közösségi

(Németországi

jogi

kérdések

Találkozók és látogatások

Hivatalos látogatások

Július 15.

Őexcellenciája Vassilis Kaskarelis, Görögország Európai Unió melletti állandó képviselője

Szeptember 2.

Őexcellenciája Peter Charles Grey, Ausztrália Európai Unió melletti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete

Szeptember 13. és 14. Az Osztrák Alkotmánybíróság küldöttsége Szeptember 16.

Őexcellenciája Tudorel Postolache, Románia Nagyhercegségbe delegált nagykövete

Luxemburgi

Szeptember 21.

Mats Melin, Chief Parliamentary Ombudsmann, Svédország

Szeptember 23.

Cristoph Leitl, az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara elnöke és az Európai Gazdasági és Iparkamarák Szövetségének (Eurochambres) elnöke, Őexcellenciája Walter Hagg nagykövet kíséretében

Szeptember 23.

Wilfrido Fernandez de Brix, a „Tribunal Permanente de Revisión, Tribunal Arbitral del MERCOSUR” tagja

Szeptember 28.

Lomnici Zoltán, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának elnöke

Szeptember 28.

Milan M. Cvikl, Szlovénia európai ügyekért felelős minisztere

Október 5.

William N. Wamalwa tanácsadó (COMESA)

Október 7.

Pavel Svoboda, a Cseh Köztársaság Külügyminisztériumából

Október13.

A Szociális Jogok Európai Bizottságának küldöttsége

Október 14.

A pekingi Chinese Trademark Review and Adjudication Board küldöttsége

Október 18.

Evagelos Bassiakos, Görögország földművelésügyi minisztere

Október 18.

Őexcellenciája G. J. Storm, Hollandia Nagyhercegségbe delegált nagykövete

Október 18–22.

A Nyugat-Afrikai Gazdasági és Monetáris Unió (UEMOA) Bíróságának küldöttsége

Október 25.

Petrétei József, a Magyar Köztársaság igazságügy-minisztere

Október 25.

Az „Anne Frank – egy mai történet” című kiállítás megnyitója P. H. Donner, Hollandia igazságügy-miniszterének jelenlétében

Október 27.

Őexcellenciája Tudorel Postolache, Románia Nagyhercegségbe delegált nagykövete

November 9.

A Cseh Köztársaság Parlamentje Szenátusának küldöttsége

November 11.

A Litván Legfelsőbb Bíróság küldöttsége

Luxemburgi

Luxemburgi

155

Hivatalos látogatások

Találkozók és látogatások

November 15–19.

A Nyugat-Afrikai Gazdasági és Monetáris Unió (UEMOA) Bíróságának küldöttsége

November 22.

Peter Hustinx európai adatvédelmi biztos

December 2.

Őexcellenciája Nicholas Emiliou nagykövet, a Ciprusi Köztársaság Európai Unió melletti állandó képviselője

December 2.

Őexcellenciája Mitsuaki Kojima, Nagyhercegségbe delegált nagykövete

December 17.

Őexcellenciája Rajendra Madhukar Abhyankar, India nagykövete, az Európai Közösségek melletti képviselet vezetője

156

Japán

Luxemburgi

Találkozók és látogatások

Tanulmányi látogatások

B — Tanulmányi látogatások a Bíróságon és az Elsőfokú Bíróságon 2004-ben Csoporttípusok szerinti bontásban 1

Diákok, gyakornokok 51,06%

Egyéb 8,51%

Diplomaták, parlamenti képvisel�k, politikai csoportok, nemzeti tisztvisel�k 10,94%

Nemzeti bírák1 12,46%

Csoportok száma

41

41

15

36

168

28

Összesen

Egyéb

Diákok, gyakornokok

Diplomaták, parlamenti képvisel�k, politikai csoportok, nemzeti tisztvisel�k

Ügyvédek, jogtanácsosok, joggyakornokok 12,46%

Közösségi jogot oktatók, tanárok 2

Ügyvédek, jogtanácsosok, joggyakornokok

Nemzeti bírák1

Közösségi jogot oktatók, tanárok 2 4,56%

329

1

Az Európai Unióhoz 2004. május 1-jén csatlakozott tagállamok esetében valamennyi 2004. évi látogatást figyelembe vették.

2

A diákcsoportokat kísér� tanárokon kívül.

157

Tanulmányi látogatások

Találkozók és látogatások

Vegyes csoportok Harmadik országok UK SE FI SK SI PT

AT NL

HU LU LT LV CY IT IE FR

158

ES EL EE DE DK CZ

0

10

20

30

40

50

60

70

BE

Összesen

MT

Tagállamok szerinti bontásban 1

Tanulmányi látogatások a Bíróságon és az Elsőfokú Bíróságon 2004-ben

PL

694

43 58

42 28

79 77 61

5

3

68 46

15 8 14 143 4

5241

298 213 83 15 31 38 95 32 482 567 647

242 660 73 403 2

68 934

358

A diákcsoportokat kísér� tanárokon kívül.

267

33 17

2 2

13

6 30 4

6

115 1 1 34

3

Az Európai Unióhoz 2004. május 1-jén csatlakozott tagállamok esetében valamennyi 2004. évi látogatást figyelembe vették.

705

38 18 28 31 172

10 18

28 119 8 17 4

207 1

6

Diákok, gyakornokok

2

988

114 40 112

7

41 15 36

62

5

38 76 120

12 232

78

Diplomaták, parlamenti képvisel�k, politikai csoportok, nemzeti tisztvisel�k

1

BE CZ DK DE EE EL ES FR IE IT CY LV LT LU HU MT NL AT PL PT SI SK FI SE UK Harmadik országok Vegyes csoportok Összesen

Ügyvédek, Közösségi jogot Nemzeti bírák jogtanácsosok, oktatók, tanárok 2 joggyakornokok

Látogatók száma

774

25 24 89

12

4

12

32 50

74 15 34 403

Egyéb

8669

329

14 11 7 2 3 1 11 10 23 38 28

2 1 5

18 30 75 428 336 180 17 40 38 187 192 575 810 983

18 3 6 67 3 3 20 31 3 16 3

Összesen

528 29 128 2034 6 39 480 995 81 431 9

Összesen

Csoportok száma

Találkozók és látogatások Tanulmányi látogatások

159

Nemzeti bírák

Tanulmányi látogatások a Bíróságon és az Elsőfokú Bíróságon 2004-ben Tanulmányi látogatások

160 Találkozók és látogatások

Találkozók és látogatások

Ünnepélyes ülések

C ─ Ünnepélyes ülések 2004-ben Január 7.

David A. O. Edwardnak, a Bíróság bírájának távozása, valamint Sir Konrad Hermann Theodor Schiemann-nak, a Bíróság bírájaként történő hivatalba lépése alkalmából tartott ünnepélyes ülés

Április 30.

Stavros Dimasnak, az Európai Közösségek Bizottsága új tagjának ünnepélyes eskütétele

Május 11.

Az Európai Unió bővítésének következményeként a Bíróság új tagjainak hivatalba lépése alkalmából tartott ünnepélyes ülés

Május 12.

Az Európai Unió bővítésének következményeként az Elsőfokú Bíróság új tagjainak hivatalba lépése alkalmából tartott ünnepélyes ülés

Június 7.

Az Európai Unió bővítésének következményeként az Európai Számvevőszék új tagjainak ünnepélyes eskütétele

Június 28.

Jacques Barrot-nak, valamint az Európai Unió bővítésének következményeként az Európai Közösségek Bizottsága új tagjainak ünnepélyes eskütétele

Július 7.

Verica Trstenjaknak az Elsőfokú Bíróság bírájaként történő hivatalba lépése alkalmából tartott ünnepélyes ülés

Október 13.

Fidelma Mackennek, a Bíróság bírájának távozása, valamint Aindrias Ó Caoimh-nek, a Bíróság bírájaként történő hivatalba lépése alkalmából tartott ünnepélyes ülés

December 10.

Kikis Kazamiasnak, az Európai Számvevőszék új tagjának ünnepélyes eskütétele

161

Találkozók és látogatások

D—

Látogatások és hivatalos rendezvényeken való részvételek

Látogatások és hivatalos rendezvényeken való részvételek 2004-ben

Bíróság Január 15.

A Bíróság elnökének részvétele a Nagyhercegi Palotában tartott újévi fogadáson

Január 22.

A Bíróság elnökének részvétele az Emberi Jogok Európai Bíróságának ünnepélyes ülésén Strasbourgban

Január 23.

A Bíróság elnökének részvétele a Görög Köztársaság elnöke által a görög bírói kar tagjainak tiszteletére adott fogadáson Athénban

Január 26.

A Görög Köztársaság elnöke által a Bíróság elnökének adott kitüntetés ünnepélyes átvétele Athénban

Január 27.

A Bíróság elnökének részvétele a luxemburgi miniszterelnök „honoris causa” doktori címének átadási ünnepségén a Trákiai Démokritosz Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Kara által szervezett „Európai Alkotmányról szóló nemzetközi szerződés tervezete” napon Komotiniben

Április 2. és 3.

A Bíróság elnökének és a Bíróság küldöttségének részvétele az Emberi Jogok Európai Bíróságán tett hivatalos látogatáson Strassburgban

Május 17.

A Bíróság elnökének részvétele a Görög Államtanács megalakításának 75. évfordulója alkalmából tartott ünnepélyes ülésen Athénban

Június 2–5.

A Bíróság elnökének részvétele a FIDE által rendezett kongresszuson Dublinban

Június 14.

A Bíróság elnökének részvétele az „Abschlussfeier der Schule des deutschen Rechts” nevű rendezvényen Krakkóban

Június 17

A Bíróság elnökének részvétele az Európai Ügyvédek Uniójának kongresszusán Schengenben

Június 19–21.

A Bíróság elnökének részvétele a Budapest Forum für Europa Alapítvány által szervezett kongresszuson Budapesten

Július 17–19.

A Bíróság elnökének részvétele a Dräger foundation és a Dedman School of Law, Southern Methodist University által szervezett „Constitutional Courts Summit 2004” nevű rendezvényen Oxfordban

Július 22–25.

A Bíróság elnökének részvétele a Societas Juris Publici Europaeinek a Görög Parlament védnöksége alatt első alkalommal megrendezett, „Az új Európai Unió” című kongresszusán Kolympariban

163

Látogatások és hivatalos rendezvényeken való részvételek

Találkozók és látogatások

Szeptember 20.

A Bíróság elnökének részvétele a Finn Köztársaság Külügyminisztériuma által szervezett konferencián Helsinkiben

Szeptember 30.

A Bíróság elnökének részvétele a Szlovén Köztársaság Alkotmánybírósága által megrendezett „The Position of Constitutional Rights following Integration into the European Union” témájú nemzetközi konferencián Bledben

Október 21.

A Bíróság elnökének részvétele az EFTA által az EFTA-Bíróság megalapításának 10. évfordulója alkalmából Luxembourgban szervezett rendezvényeken

Október 28. és 29.

A Bíróság elnökének részvétele Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírási ünnepségén Rómában

November 1-je

A Bíróság elnökének találkózója az Emberi Jogok Európai Bírósága, a Német Alkotmánybíróság és az Osztrák Alkotmánybíróság elnökeivel és hivatalvezetőivel Bázelben

November 3.

A Bíróság elnökének részvétele „honoris causa” doktori címének ünnepélyes átvételén Komotiniben

November 11–14.

A Bíróság elnökének hivatalos látogatása Romániában Adrian Nastase miniszterelnök meghívására

November 15.

A Bíróság elnökének részvétele a CCBE által szervezett „Colloquium on the Judicial Architecture of the European Union” nevű rendezvényen Brüsszelben

December 2–3.

A Bíróság elnökének részvétele a Cseh Köztársaság Alkotmánybírósága által szervezett „Das Vorabentscheidungsverfahren und die nationalen Gerichte” témájú konferencián Brnóban

Elsőfokú Bíróság Február 13.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele az Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium által szervezett találkozókon Dániában

Április15.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele az Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium által szervezett találkozókon Dániában

Április 23.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele az 1/2003 tanácsi rendeletről és az európai versenyjog decentralizált alkalmazásáról szóló, a Brüsszeli Flamand Ügyvédi Kamara által szervezett nemzetközi konferencián

Április 29.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a The European State Aid Law Institute által szervezett „State Aid Forum” konferencián Brüsszelben

164

Találkozók és látogatások

Látogatások és hivatalos rendezvényeken való részvételek

Május 7.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a Luxemburgi Nagyhercegség Gazdasági Minisztériuma által megrendezett, a versennyel kapcsolatos konferencián

Június 2–5.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a FIDE által rendezett kongresszuson Dublinban

Június14. és 15.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele az Európai Unió Államtanácsai és Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságai által szervezett 19. konferencián Hágában

Július 1-je és 2.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a védjegyügyekkel foglalkozó leendő bíróság szerepéről és feladatáról szóló, a FORUM, Institut für Management által rendezett „4th FORUM Conference on Cross Border Litigation” kerekasztalbeszélgetésen Kölnben

Szeptember 10.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a Luxemburg felszabadulásának 60. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen

Október 7. és 8.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a Fordham Corporate Law Institute által rendezett, a jogok, kiváltságok és etika a versenyügyekben témájú éves konferencia kerekasztalbeszélgetésén New-Yorkban

Október 20. és 21.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele az EFTA által az EFTA-Bíróság megalapításának 10. évfordulója alkalmából Luxembourgban szervezett rendezvényeken

Október 28. és 29.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés aláírási ünnepségén Rómában

November 15.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a CCBE által rendezett „Colloquium on the Judicial Architecture of the European Union” nevű rendezvényen Brüsszelben

November 19.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a Koppenhágai Egyetem által szervezett előadáson

November 23.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a Copenhagen Business School által megrendezett, az új európai versenyjogról szóló konferencián Koppenhágában

December 6.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele a British Institute of International and Comparative Law által megrendezett „3rd Annual Merger Conference” nevű konferencián Londonban

December 29.

Az Elsőfokú Bíróság elnökének részvétele az Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium által szervezett találkozókon Dániában

165

IV. Fejezet

Igazságügyi statisztikák

Bíróság

Igazságügyi statisztikák

A – A Bíróság igazságügyi statisztikái

A Bíróság tevékenysége általában 1.

Befejezett, érkezett és folyamatban maradt ügyek (2000–2004)

Befejezett ügyek 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Az eljárások jellege (2000–2004) Ítéletek, végzések, vélemények (2004) Az ítélkező testület (2004) A kereset tárgya (2004) Elrendelt ideiglenes intézkedések: a határozatok tartalma (2004) A tagállami kötelezettségszegés megállapítása tárgyában hozott ítéletek: a határozat tartalma (2004) Az eljárások időtartama (2000–2004)

Érkezett ügyek 9. 10. 11. 12.

Az eljárások jellege (2000–2004) Érkezett ügyek – Közvetlen keresetek – A kereset jellege (2004) Érkezett ügyek – A kereset tárgya (2004) A tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetek (2000– 2004)

December 31-én folyamatban maradt ügyek 13. 14.

Az eljárások jellege (2000–2004) Az ítélkező testület (2004)

Az igazságszolgáltatási tevékenység általános fejlődési irányai (1952–2004) 15. 16. 17. 18.

Érkezett ügyek és ítéletek Érkezett előzetes döntéshozatal iránti kérelmek (tagállamonként és évenként) Érkezett előzetes döntéshozatal iránti kérelmek (tagállamonként és bíróságonként) Az érkezett tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetek

169

Bíróság

Igazságügyi statisztikák

A Bíróság tevékenysége 1. Befejezett, érkezett és folyamatban maradt ügyek (2000 –2004)1

1000 Befejezett ügyek

900 800 700 600

Érkezett ügyek

500 400 300

Folyamatban maradt ügyek

200 100 0

2000

2001

2003

2004

2000 526

2001 434

2002 513

2003 494

2004 665

Érkezett ügyek

503

504

477

561

531

Folyamatban maradt ügyek

873

943

907

974

840

Befejezett ügyek

1

2002

A számok (összesít� számok) az összes ügy számát jelölik, és figyelmen kívül hagyják az összefüggés miatti egyesítéseket (egy ügyszám = egy ügy).

171

Igazságügyi statisztikák

Bíróság

Befejezett ügyek 2. Az eljárások jellege (2000 –2004) 1 300 250 200 150 100 50 0

2000

2001

2002

2003

2004

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek Közvetlen keresetek Fellebbezések Ideiglenes intézkedés és beavatkozás elleni fellebbezések Vélemények/Tanácskozások Különleges eljárások

2000

2001

2002

2003

2004

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek

268

182

241

233

262

Közvetlen keresetek

180

179

215

193

299

73 5

59 11

47 6

57 7

89 5

Vélemények/Tanácskozások

1

1

Különleges eljárások

2

3

4

9

434

513

494

665

Fellebbezések Ideiglenes intézkedés és beavatkozás elleni fellebbezések

Összesen

526

1

1

A számok (összesít� számok) az összes ügy számát jelölik, és figyelmen kívül hagyják az összefüggés miatti egyesítéseket (egy ügyszám = egy ügy).

2

„Különleges eljárásnak” min�sül a költségek megállapítása (eljárási szabályzat 74. cikk); a

költségmentesség (eljárási szabályzat 76. cikk); az ítélet elleni ellentmondás (eljárási szabályzat 94. cikk); a harmadik személy jogorvoslata (eljárási szabályzat 97. cikk); az ítélet értelmezése (eljárási szabályzat 102. cikk); a perújítás (eljárási szabályzat 98. cikk); ítélet kijavítása (eljárási szabályzat 66. cikk); a végrehajtás foganatosítása iránti eljárás (az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeir�l szóló jegyz�könyv); a mentelmi ügyek (az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeir�l szóló jegyz�könyv).

172

Bíróság

Igazságügyi statisztikák

3. Befejezett ügyek – Ítéletek, végzések, vélemények (2004) 1

Közvetlen keresetek 49,59%

Különleges eljárások Fellebbezések 1,49% 12,27%

Altro 2,49%

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek Közvetlen keresetek Fellebbezések Ideiglenes intézkedés és beavatkozás elleni fellebbezések Vélemények/Tanácskozások Különleges eljárások Összesen

160 182 33

30 1 34

375

7 72

1 1 5

7

Összesen

Vélemények

Ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzések3

Ügydönt� végzések 2

Ítéletek

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek 35,66%

Egyéb végzések 4

Ideiglenes intézkedés és beavatkozás elleni fellebbezések 0,83%

Vélemények/ Tanácskozások 0,17%

25 115 6

215 299 74 5

1 2 149

1 9 603

0

1

A számok (nettó számok) az összes ügy számát jelölik, figyelembe véve az összefüggés miatti egyesítéseket is (egyesített ügyek = egy ügy).

2

Eljárást befejez� ügydönt� végzések (elfogadhatatlanság, nyilvánvaló elfogadhatatlanság...). Az EK-Szerz�dés 185. vagy 186. cikke (jelenleg EK 242. és EK 243. cikk), vagy az EK-Szerz�dés 187. cikke (jelenleg EK 244. cikk), továbbá az EAK- vagy ESZAK-Szerz�dés megfelel� rendelkezései szerint el�terjesztett kérelmek alapján, illetve az ideiglenes intézkedés vagy beavatkozás elleni fellebbezés alapján indult eljárásban hozott végzések.

3

4

Az eljárást törléssel, a kereset okafogyottá válása miatt vagy az Els�fokú Bírósághoz történ� visszautalással befejez� végzések.

173

Igazságügyi statisztikák

Bíróság

4. Befejezett ügyek – Ítélkez� testület (2004) 1

Három bíróból álló tanácsok 34,18%

Elnök 1,18%

Teljes ülés 4,13%

Nagytanács 6,48%

Teljes ülés Nagytanács Öt bíróból álló tanácsok Három bíróból álló tanácsok Elnök

21 32 257 113 Összesen

423

Összesen

Végzések 2

Ítéletek/ Vélemények

Öt bíróból álló tanácsok 54,03%

1 18 61 6 86

21 33 275 174 6 509

1

A számok (összesít� számok) az összes ügy számát jelölik, és figyelmen kívül hagyják az összefüggés miatti egyesítéseket (egy ügyszám = egy ügy).

2

Eljárást befejez� ügydönt� jelleg�ek (az eljárást törléssel, a kereset okafogyottá válása miatt vagy az Els�fokú Bírósághoz történ� visszautalással befejez� végzésekt�l eltér� határozatok).

174

Bíróság

Igazságügyi statisztikák

5. Befejezett ügyek – A kereset tárgya (2004) 1 Ítéletek/ Vélemények A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége Adózás Állami támogatások Áruk szabad mozgása Brüsszeli egyezmény Energia Európai polgárság Gazdaság- és monetáris politika Halászati politika Intézményi jog Iparpolitika Jogszabályok közelítése Környezetvédelem és fogyasztóvédelem Közös vámtarifa Közösségi jogi elvek Külkapcsolatok Letelepedés szabadsága Mez�gazdaság Migráns munkavállalók szociális biztonsága Szállítások Szellemi tulajdon Személyek szabad mozgása Szociálpolitika Szolgáltatásnyújtás szabadsága Tengerentúli országok és területek társulása T�ke szabad mozgása Új államok csatlakozása Vállalkozások joga Vámunió Versenyjog EK-Szerz�dés ESZAK-Szerz�dés EAK-Szerz�dés Eljárás Kiváltságok és mentességek Tisztvisel�k személyzeti szabályzata Egyéb Mind összesen

1

2

26 17 17 7 1 1 2 5 9 11 31 60 3 3 6 11 52 6 11 15 15 41 13 4 14 12 22 415 1 2

5 5 423

Végzések 2 Összesen

2 2 4

1 4 2 7 1 1 3 3 8

5 2 3 10 1 2 2 7 70

8 1 7 16 86

2 28 21 17 7 1 1 2 6 13 11 33 67 4 4 9 14 60 6 11 20 17 44 23 1 4 2 16 12 29 485 1 2 8 1 12 21 509

A számok (összesít� számok) az összes ügy számát jelölik, és figyelmen kívül hagyják az összefüggés miatti egyesítéseket (egy ügyszám = egy ügy). Eljárást befejez� ügydönt� jelleg�ek (az eljárást törléssel, a kereset okafogyottá válása miatt vagy az Els�fokú Bírósághoz történ� visszautalással befejez� végzésekt�l eltér� határozatok).

175

Igazságügyi statisztikák

Bíróság

6. Meghozott ideiglenes intézkedések: a határozatok tartalma (2004) 1

Elutasítás/ A megtámadott határozat helyben hagyása

Jogszabályok közelítése

1

1

Környezetvédelem és fogyasztóvédelem

2

2

Szállítások

1

Új államok csatlakozása

1

Versenyjog

1 1

2

1

Összesen EK-Szerz�dés

Egyezség/ A megtámadott határozat megsemmisítése

Ideiglenes intézkedések és beavatkozás elleni fellebbezések szá ma

Ideiglenes intézkedések száma

Határozat tartalma

1

2

5

5

2

2

5

5

2

EAK-Szerz�dés Egyéb Mind összesen

1

A számok (nettó számok) az összes ügy számát jelölik, figyelembe véve az összefüggés miatti egyesítéseket is (egyesített ügyek = egy ügy).

176

Bíróság

Igazságügyi statisztikák

7. Befejezett ügyek – Tagállami kötelezettségszegés megállapítása tárgyában hozott ítéletek: a határozat tartalma (2004)1

25 20 15 10

Összesen

1

Egyesült Királyság

Finnország

Svédország

Szlovákia

Szlovénia

Portugália

Ausztria

Lengyelország

Hollandia

Elutasítás

Elítélés Belgium Cseh Köztársaság Dánia Németország Észtország Görögország Spanyolország Franciaország Írország Olaszország Ciprus Lettország Litvánia Luxemburg Magyarország Málta Hollandia Ausztria Lengyelország Portugália Szlovénia Szlovákia Finnország Svédország Egyesült Királyság

Málta

Luxemburg

Elítélés

Magyarország

Litvánia

Lettország

Ciprus

Írország

Olaszország

Franciaország

Spanyolország

Észtország

Görögország

Németország

Dánia

Cseh Köztársaság

0

Belgium

5

Elutasítás

12

Összesen 12

14

1

15

8 10 23 6 16

1 1 2 1

9 11 25 6 17

9

1

10

7 15

1

7 16

6

1

7

4 5 9

1 1

5 6 9

144

11

155

A számok (nettó számok) az összes ügy számát jelölik, figyelembe véve az összefüggés miatti egyesítéseket is (egyesített ügyek = egy ügy).

177

Igazságügyi statisztikák

Bíróság

8. Befejezett ügyek – Az eljárások id�tartama (2000 –2004) 1 (ítéletek és ügydönt� végzések) 2

30 25 20 15 10 5 0

2000

2001

2002

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek Közvetlen keresetek Fellebbezések

2003 Közvetlen keresetek

2004 Fellebbezések

2000

2001

2002

2003

2004

21,6

22,7

24,1

25,5

23,5

23,9

23,1

24,3

24,7

20,2

19

16,3

19,1

28,7

21,3

1

Az eljárások id�tartamára vonatkozó számításnál nem vették figyelembe azokat az ügyeket, amelyek során közbens� ítéletet hoztak vagy bizonyításfelvétel volt; a véleményeket és a tanácskozásokat; a különleges eljárásokat (a költségek megállapítása, költségmentesség, ítélet elleni ellentmondás, harmadik személy jogorvoslata, ítélet értelmezése, perújítás, ítélet kijavítása, végrehajtás-foganatosítási eljárás, mentelmi ügyek); a törlési, a kereset okafogyottá válása miatt az eljárást befejez� vagy az Els�fokú Bírósághoz visszautaló végzésekkel befejez�d� ügyeket; az ideiglenes intézkedés iránti eljárásokat, valamint az ideiglenes intézkedés és beavatkozás elleni fellebbezéseket. Az id�tartamot hónapokban és hónaptizedekben fejezik ki.

2

Az eljárást törléssel, a kereset okafogyottá válása miatt vagy az Els�fokú Bírósághoz történ� visszautalással befejez� végzésekt�l eltér� határozatokról van szó.

178

Bíróság

Igazságügyi statisztikák

179

Igazságügyi statisztikák

Bíróság

10. Érkezett ügyek – Közvetlen kereset – A kereset jellege (2004)

1

Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset 88,13%

Megsemmisítés iránti keresetek 11,42%

Megsemmisítés iránti keresetek Intézményi mulasztás megállapítása iránti keresetek Kártérítési keresetek Kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetek Választottbírósági kikötés Egyéb Összesen

1

Egyéb 0,46%

25

193 1 219

A számok (összesít� számok) az összes ügy számát jelölik, és figyelmen kívül hagyják az összefüggés miatti egyesítéseket (egy ügyszám = egy ügy).

180

Bíróság

Igazságügyi statisztikák

A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége Adózás Állami támogatások Áruk szabad mozgása Brüsszeli egyezmény Energia Európai polgárság Gazdaság- és monetáris politika Halászati politika Intézményi jog Iparpolitika Jogszabályok közelítése Kereskedelempolitika Kiváltságok és mentességek Környezetvédelem és fogyasztóvédelem Közös kül- és biztonságpolitika Közös vámtarifa Közösségek saját forrásai Közösségi jogi elvek Külkapcsolatok Letelepedés szabadsága Mez�gazdaság Migráns munkavállalók szociális biztonsága Regionális politika Szállítások Szellemi tulajdon Személyek szabad mozgása Szociálpolitika Szolgáltatásnyújtás szabadsága T�ke szabad mozgása Új államok csatlakozása Vállalkozások joga Vámunió Versenyjog EK-Szerz�dés EU-Szerz�dés ESZAK-Szerz�dés EAK-Szerz�dés Eljárás Kiváltságok és mentességek Tisztvisel�k személyzeti szabályzata Egyéb MIND ÖSSZESEN

7 3 2 2 2 1 7 7 11 26 1 40

2 1 5 22 2 17 11 17 12 1 2 12 5 218

1

219

5 37 19 10 3

2

12 40 24 12 3 2 4 1 8 14 12 41 1 2 48 2 7 4 2 8 16 50 5 3 21 8 23 35 28 9 4 25 6 33 513 2 1 3 2

5 7 52

5 7 526

3

4 1 1 12 1 1 6 6 2 2 6 11 27 5 4 1 12 18 15 8 13 6 9 245 2 2

249

6

1

2

1

2 1

2

1 1 1 7 1 1

1

18 44

1 6

1

6

Különleges eljárások

Összesen

Ideiglenes intézkedés és beavatkozás elleni fellebbezések

Fellebbezések

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek

Közvetlen keresetek

11. Érkezett ügyek 1 – A kereset tárgya (2004) 2

1

1

3 1 4 5

1

Az ideiglenes intézkedés iránti kérelmeket nem vették figyelembe.

2

A számok (összesít� számok) az összes ügy számát jelölik, és figyelmen kívül hagyják az összefüggés miatti egyesítéseket (egy ügyszám = egy ügy).

181

Igazságügyi statisztikák

182

Bíróság

0

3

2

17

13

2003

2004

2

27

16

17

15

18

EL

11

28

11

15

9

ES

23

22

22

20

25

FR

3

16

8

12

14

IE

27

20

24

21

22

IT CY

LV LT

14

16

12

10

11

LU HU MT

13

9

5

5

12

NL

14

20

15

7

8

AT PL

7

10

10

7

10

PT SI SK

8

6

1

3

4

FI

5

5

2

3

3

SE

12

8

15

11

4

193

214

168

157

157

UK OSSZESEN2

Az EK-Szerz�dés 170. cikke (jelenleg EK 227. cikk) alapján egyetlen keresetet sem terjesztettek el� a jelzett években.

Az EK-Szerz�dés 93., 169., 170., 171. és 225. cikke (jelenleg EK 88., EK 226., EK 227., EK 228. és EK 298. cikk), EAK 141., 142. és 143. cikk, valamint ESZAK 88. cikk.

A számok (összesít� számok) az összes ügy számát jelölik, és figyelmen kívül hagyják az összefüggés miatti egyesítéseket (egy ügyszám = egy ügy).

14

18

EE :

1

2

8

2002

16

13

2

13

2001

DE

12

DK

5

CZ

2000

BE

Bíróság Igazságügyi statisztikák

183

Igazságügyi statisztikák

Bíróság

December 31-én folyamatban maradt ügyek 13. Az eljárások jellege (2000-2004) 1

500 450 400 350 300 250 200 150 100 50 0

2000

2001

2002

2003

2004

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek

Közvetlen keresetek

Fellebbezések

Különleges eljárások

Vélemények/Tanácskozások

1

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek Közvetlen keresetek Fellebbezések Különleges eljárások Vélemények/Tanácskozások

2000 432 326 111 2 2

2001 487 334 120 1 1

2002 462 323 117 5

2003 439 407 121 6 1

2004 426 327 85 1 1

Összesen

873

943

907

974

840

A számok (összesít� számok) az összes ügy számát jelölik, és figyelmen kívül hagyják az összefüggés miatti egyesítéseket (egy ügyszám = egy ügy).

184

Bíróság

Igazságügyi statisztikák

14. December 31-én folyamatban maradt ügyek – Ítélkez� testület (2004) 1

Ki nem osztott ügyek 65,12%

Teljes ülés 0,24%

Elnök 0,12% Három bíróból álló tanácsok 6,79%

Nagytanács 6,67%

Öt bíróból álló tanácsok 21,07%

El�zete s Közvetlen keresetek

Ki nem osztott ügyek

1

236

Döntéshozatal Fellebbezések iránti kérelmek

256

Egyéb Összesen eljárások

547

55

Teljes ülés

1

Nagytanács

10

34

12

Öt bíróból álló tanácsok Három bíróból álló tanácsok Elnök

49

113

14

31

23

3

57

1

1

Összesen

327

1

426

85

2 56

1

2

177

840

A számok (összesít� számok) az összes ügy számát jelölik, és figyelmen kívül hagyják az összefüggés miatti egyesítéseket (egy ügyszám = egy ügy).

185

Igazságügyi statisztikák

Bíróság

Az igazságszolgáltatási tevékenység általános értékelése (1952-2004) 15. Érkezett ügyek és ítéletek

Ítéletek 2

Ideiglenes intézkedés iránti kérelmek

Összesen

Ideiglenes intézkedés és beavatkozás elleni fellebbezések

Fellebbezések

El�zetes döntéshozatal iránti kérelmek

Közvetlen keresetek 3

Évek

Érkezett ügyek 1

1953

4

4

1954

10

10

1955

9

9

2

4

1956

11

11

2

6

1957

19

19

2

1958

43

43

1959

47

47

5

13

1960

23

23

2

18

1961

25

1

26

1

11

1962

30

5

35

2

20

2

4 10

1963

99

6

105

7

17

1964

49

6

55

4

31

1965

55

7

62

4

52

1966

30

1

31

2

24

1967

14

23

37

1968

24

9

33

1

27

1969

60

17

77

2

30

1970

47

32

79

1971

59

37

96

1

60

1972

42

40

82

2

61

24

64

1973

131

61

192

6

80

1974

63

39

102

8

63

1975

62

69

131

5

78

1976

52

75

127

6

88

1977

74

84

158

6

100

1978

147

123

270

7

97

1979

1218

106

1324

6

138

1980

180

99

279

14

132

1981

214

108

322

17

128

1982

217

129

346

16

185

1983

199

98

297

11

151

1984

183

129

312

17

165

1985

294

139

433

23

211

1986

238

91

329

23

174

1987

251

144

395

21

208

1988

193

179

372

17

238 188

1989

244

139

383

19

1990 4

221

141

15

1

378

12

193

1991

142

186

13

1

342

9

204

1992

253

162

24

1

440

5

210

186

Bíróság

Igazságügyi statisztikák

1993

265

204

17

1994

128

203

12

1

486

13

203

344

4

188

1995

109

251

46

2

408

3

172

1996

132

256

25

3

416

4

193

1997

169

239

30

5

443

1

242

1998

147

264

66

4

481

2

254

1999

214

255

68

4

541

4

235

2000

199

224

66

13

502

4

273

2001

187

237

72

7

503

6

244

2002

204

216

46

4

470

1

269

2003

278

210

63

5

556

7

308

2004

220

249

52

6

527

3

375

7528

5293

615

57

13493

339

6465

Összesen

1

Összesít� számok, a különleges eljárások nélkül.�

2

Nettó számok.

3

A véleményeket beleértve.

4

1990-t�l a tisztvisel�k ügyében indított kereseteket az Els�fokú Bíróság tárgyalja.

187

188

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

1979

1978

1977

1976

1975

1974

1973

1972

1971

1970

1969

1968

1967

1966

1965

1964

1963

1962

1961

5 1 4 4 1 5 8 5 7 11 16 7 13 14 12 10 9 13 13 13 15 30

BE

CZ

4 5 4

1 3 1 2 1 1 4 2

1

DK

4

11 4 11 21 18 20 37 15 26 28 30 46 33 24 41 36 36 38 40 18 32 34

DE

2 17

EE EL

1 1 1

ES

2 3 1 1 2 6 1 4 6 15 8 14 12 18 14 17 39 15 34 45 19 36 38

FR

2 1 2 4 2

1 2 1 2 3

IE

1

2

2 5 4 5 5 14 12 7 11 19 19 11 18 7 10 11 5 5 28

IT

6 1 3 2

4

1

1

1

1

1

1

1

CY LV LT LU HU MT

16. Az igazságszolgáltatási tevékenység általános értékelése (1952-2004) – Érkezett el�zetes döntéshozatal iránti kérelmek (államonként és évenként)1

1 5 5 4 1 1 3 2 3 6 10 6 7 4 14 9 38 11 17 17 21 19 22 14 16 19 26

NL AT PL PT SI SK FI SE

1 1 1 5 5 8 6 5 4 6 9 8 8 9 16

UK

1 5 6 6 7 1 23 9 17 32 37 40 61 39 69 75 84 123 106 99 108 129 98 129 139 91 144 179

Benelux2 Összesen

Igazságügyi statisztikák Bíróság

10 4 2 5 3 3 4 7 4 18 92

2 2 3 1 5

EE EL 2 6 5 5 7 13 10 6 9 55 4 5 4 3 8 8 153

ES 28 21 29 15 22 36 43 24 10 16 17 12 15 8 9 21 676

FR

2 1 45

1 3 2 2 1

1 2 3

1 4 2

IE 10 25 36 22 24 46 58 70 50 39 43 50 40 37 45 48 844

IT

2 4 4 1 57

1 4 2 1 1 1 2 2 3 2 4

2 2

CY LV LT LU HU MT 18 9 17 18 43 13 19 10 24 21 23 12 14 12 28 28 610

NL

2 6 35 16 56 31 57 31 15 12 261

AT 1 2 3 1 3 1 5 6 2 7 7 8 4 3 1 1 55 3 6 2 4 5 3 7 4 4 38

6 4 7 6 5 4 4 5 4 5 50

PL PT SI SK FI SE

C-265/00. sz. Campina Melkunie-ügy.

47 34 54 62 57 44 51 66 46 49 49 47 53 59 43 50 1414

DE

EK-Szerz�dés 177. cikk (jelenleg EK 234. cikk), EU 35. cikk (1) bekezdése, ESZAK 41. cikk, EAK 150. cikk, 1971. évi jegyz�könyv.

2 5 2 3 7 4 8 4 7 7 3 3 5 8 3 4 104

DK

2

13 17 19 16 22 19 14 30 19 12 13 15 10 18 18 24 495

CZ

1

Összesen

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

BE 14 12 14 18 12 24 20 21 18 24 22 26 21 14 22 22 396

UK

1

1

139 141 186 162 204 203 251 256 239 264 255 224 237 216 210 249 5293

Benelux2 Összesen

Bíróság Igazságügyi statisztikák

189

Igazságügyi statisztikák

Bíróság

17. Az igazságszolgáltatási tevékenység általános értékelése (1952-2004) – Érkezett el�zetes döntéshozatal iránti kérelmek (államonként és bíróságonként) Belgium

Cseh Köztársaság Dánia Németország

Észtország Görögország Spanyolország

Franciaország Írország Olaszország Ciprus Lettország Litvánia

Luxemburg

Magyarország Málta Hollandia

190

Cour de cassation Cour d'arbitrage Conseil d'État Egyéb bíróságok Nejvyššího soudu Nejvyšší správní soud Ústavní soud Egyéb bíróságok Højesteret Egyéb bíróságok Bundesgerichtshof Bundesverwaltungsgericht Bundesfinanzhof Bundesarbeitsgericht Bundessozialgericht Staatsgerichtshof des Landes Hessen Egyéb bíróságok Riigikohus Egyéb bíróságok ������ ����� ��µ������ ��� ����������� Egyéb bíróságok Tribunal Supremo Audiencia Nacional Juzgado Central de lo Penal Egyéb bíróságok Cour de cassation Conseil d'État Egyéb bíróságok Supreme Court High Court Egyéb bíróságok Corte suprema di Cassazione Consiglio di Stato Egyéb bíróságok ������� ���������� Egyéb bíróságok Augst�k� tiesa Satversmes tiesa Egyéb bíróságok Konstitucinis Teismas Lietuvos Auksciausiasis Vyriausiasis administracinis Teismas Egyéb bíróságok Cour supérieure de justice Conseil d'État Cour administrative Egyéb bíróságok Legfels�bb Bíróság Egyéb bíróságok Constitutional Court Court of Appeal Egyéb bíróságok Raad van State Hoge Raad der Nederlanden Centrale Raad van Beroep College van Beroep voor het Bedrijfsleven Tariefcommissie Egyéb bíróságok

61 2 35 397

19 85 89 65 219 16 69 1 955 4 21 67 12 1 7 133 70 28 578 14 15 16 82 48 714

Összesen

495

104

1414

92

153 676 45 844

10 13 5 29

57

2

2

45 131 42 118 34 240

610

Bíróság Ausztria

Lengyelország

Portugália Szlovénia Szlovákia Finnország Svédország

Egyesült Királyság Benelux Összesen 1

Igazságügyi statisztikák Verfassungsgerichtshof Oberster Gerichtshof Bundesvergabeamt Verwaltungsgerichtshof Vergabekontrollsenat Egyéb bíróságok Sad Najwyzszy Naczelny S�d Administracyjny Trybuna� Konstytucyjny Egyéb bíróságok Supremo Tribunal Administrativo Egyéb bíróságok Vrhovno sodiš�e Ustavno sodiš�e Egyéb bíróságok Ústavný Súd Najvyšší súd Egyéb bíróságok Korkein hallinto-oikeus Korkein oikeus Egyéb bíróságok Högsta Domstolen Marknadsdomstolen Regeringsrätten Egyéb bíróságok House of Lords Court of Appeal Egyéb bíróságok Cour de justice/Gerechtshof 1

4 53 23 42 3 136

261

31 24

55

12 7 19 5 3 15 27 31 31 334 1

38

50 396 1 5293

C-265/00. sz. Campina Melkunie-ügy.

191

192

1

13

BE

BE

14

DE

DE

EE

EE

31 204

2

DK

DK

11

ES

ES

23

FR

FR

3

IE

IE

27

IT

IT

265 141 332 150 498

27

EL

EL

CY

CY

LV

2004

LV

LT

LT HU MT

HU MT

1952-2004

163

14

LU

LU

104

13

NL

NL

77

14

AT

AT

PL

PL

98

7

PT

PT

SI

SI

SK

SK

23

8

FI

FI

20

5

SE

SE

97

12

UK

UK

Az EK-Szerz�dés 93., 169., 170., 171. és 225. cikke (jelenleg EK 88., EK 226., EK 227., EK 228. és EK 298. cikk), EAK 141., 142. és 143. cikk, valamint ESZAK 88. cikk.

Az Egyesült Királyság ellen indított ügyek számába beletartozik az EK-Szerz�dés 170. cikke (jelenleg EK 227. cikk) alapján el�terjesztett három kereset is, amelyek közül egyet Franciaország, míg a másik kett�t Spanyolország terjesztette el�.

2497

193

Összesen

A Spanyolország ellen indított ügyek számába beletartozik az EK-Szerz�dés 170. cikke (jelenleg EK 227. cikk) alapján Belgium által el�terjesztett kereset is. A Franciaország ellen indított ügyek számába beletartozik az EK-Szerz�dés 170. cikke (jelenleg EK 227. cikk) alapján Írország által el�terjesztett kereset is.

CZ

CZ

1952294 2004

2004

0

50

100

150

200

250

300

350

18. Az igazságszolgáltatási tevékenység általános értékelése (1952-2004) Érkezett tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetek 1 Igazságügyi statisztikák Bíróság

Elsőfokú Bíróság

Igazságügyi statisztikák

B – Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái

Az Elsőfokú Bíróság tevékenysége általában 1.

Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (1996–2004)

Érkezett ügyek 2. 3. 4.

Az eljárások jellege (2000–2004) A kereset jellege (2000–2004) A kereset tárgya (2000–2004)

Befejezett ügyek 5. 6. 7. 8.

Az eljárások jellege (2000–2004) A kereset tárgya (2004) Az ítélkező testületek (2004) Az eljárások időtartama hónapokban (2000–2004)

December 31-én folyamatban maradt ügyek évenként 9. 10.

Az eljárások jellege (2000–2004) A kereset tárgya (2000–2004)

11. 12. 13. 14.

Elrendelt ideiglenes intézkedések – A határozat tartalma (2004) Az Elsőfokú Bíróság fellebbezéssel megtámadott határozatai A fellebbezések eredményei Általános fejlődési irányok (1989–2004) – Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek

Egyéb

193

Elsőfokú Bíróság

Igazságügyi statisztikák

Az Els�fokú Bíróság tevékenysége 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (1996-2004) Érkezett ügyek Befejezett ügyek Folyamatban maradt ügyek

1996 229 186 659

1997 644 186 1117

1998 238 348 1007

1999 384 659 732

2000 398 344 786

1998

1999

2000

2001 345 340 792

2002 411 331 872

2003 466 339 999

2004 536 361 1174

1400

Érkezett ügyek

Befejezett ügyek

Folyamatban maradt ügyek

1200 1000 800 600 400 200

845

1303

845

1303

0 1996

1997

2001

2002

2003

2004

Az el�z� táblázatban a számok tartalmazzák a közszolgálat, a halászati ágazat szerkezetátalakítása, a Velence régióban nyújtott állami támogatások, az üzemanyagtölt� állomások részére Hollandiában nyújtott állami támogatások, a vámügynökök és a tejkvóták tárgyában indult azonos vagy összefügg� ügyek egyes csoportjaira vonatkozó adatokat.

Érkezett ügyek Befejezett ügyek Folyamatban maradt ügyek

1996 217 178

1997 246 178

1998 231 268

1999 313 267

2000 336 318

2001 345 275

2002 411 320

2003 442 327

2004 536 319

424

492

456

501

519

589

680

795

1012

1200

Érkezett ügyek

Befejezett ügyek

1000 800 600 400 200

Folyamatban maradt ügyek

0 1996

1 1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

195

Igazságügyi statisztikák

196

Elsőfokú Bíróság

Elsőfokú Bíróság

Igazságügyi statisztikák

3. Érkezett ügyek – a kereset jellege (2000–2004) Megoszlás 2004-ben

197

Igazságügyi statisztikák

Elsőfokú Bíróság

4. Érkezett ügyek – A kereset tárgya (2000- 2004) 1 Adózás Állami támogatások Áruk szabad mozgása Energia Európai polgárság Halászati politika Igazságügy és belügy Intézményi jog Jogszabályok közelítése Kereskedelempolitika Környezetvédelem és fogyasztóvédelem Közös kül- és biztonságpolitika Közös vámtarifa Külkapcsolatok Kultúra Kutatás, tájékoztatás, oktatás, statisztika Letelepedés szabadsága Mez�gazdaság Regionális politika Szállítás Szellemi tulajdon Személyek szabad mozgása Szociálpolitika Tengerentúli országok és területek társulása Tisztvisel�k személyzeti szabályzata Új államok csatlakozása Választottbírósági kikötés Vállakozások joga Vámunió Versenyjog Összesen EK-Szerz�dés Állami támogatások Vas- és acélgyártás Versenyjog Összesen ESZAK-Szerz�dés Atomenergia Összesen EAK-Szerz�dés Tisztvisel�k személyzeti szabályzata Mind összesen

1

2001

2000 80 17

42 1 2

2 1

3 1 12 2 4 2 6 2 14 1 3 1 17 1 2 37 3 1 6 1

29 8 14

8 2 1 23

34 8 7 6

4 36 280 1

2 6 2 39 213 2 2

1

4

106 387

110 327

Ebben a táblázatban nem vették figyelembe a különleges eljárásokat.

198

2002

1 51

2003

5 25 2

6 1 18 1 5 8 3 1 8

10

1

3

9 6 1 83 2 3

11 7 1 101 7 2 1

1 3 5 61 277 1 1 2 1 1 112 392

2004 46 1

25

3

26 4 6 13 2

33 1 12 30 4 1 3 6 1 25 10 3 110 1 5

1

1

3 5 43 303

6 11 36 349

1 10 11

124 438

1 1 146 496

Elsőfokú Bíróság

Igazságügyi statisztikák

199

Igazságügyi statisztikák

Elsőfokú Bíróság

6. Befejezett ügyek – A kereset tárgya (2004)1

Adózás Állami támogatások Áruk szabad mozgása Halászati politika Intézményi jog Jogszabályok közelítése Kereskedelempolitika Környezetvédelem és fogyasztóvédelem Közös kül- és biztonságpolitika Külkapcsolatok Mez�gazdaság Regionális politika Szállítás Szellemi tulajdon Személyek szabad mozgása Szociálpolitika Választottbírósági kikötés Vállakozások joga Vámunió Versenyjog Összesen EK-Szerz�dés Állami támogatások Vas- és acélgyártás Összesen ESZAK-Szerz�dés Tisztvisel�k személyzeti szabályzata Mind összesen

1

Ítéletek

Végzések

11 1 3 3 1 1 4 4 1 47

2 3 22 103 1 3 4 65 172

Ebben a táblázatban nem vették figyelembe a különleges eljárásokat.

200

1 43 3 13 3

3 2 3 11 3 1 29 2 4 2 4 127 1 1 36 164

Összesen 1 54 1 6 16 3 1 4 2 7 15 4 1 76 2 4 2 2 3 26 230 2 3 5 101 336

Elsőfokú Bíróság

Igazságügyi statisztikák

201

Igazságügyi statisztikák

202

Elsőfokú Bíróság

Elsőfokú Bíróság

Igazságügyi statisztikák

203

Igazságügyi statisztikák

Elsőfokú Bíróság

10. Az egyes évek december 31. napján folyamatban maradt ügyek – A kereset tárgya (2000-2004) 1 2000 Adózás Állami támogatások Áruk szabad mozgása Energia Európai polgárság Halászati politika Igazságügy és belügy Intézményi jog Jogszabályok közelítése Kereskedelempolitika Környezetvédelem és fogyasztóvédelem Közös kül- és biztonságpolitika Közös vámtarifa Külkapcsolatok Kultúra Kutatás, tájékoztatás, oktatás, statisztika Letelepedés szabadsága Mez�gazdaság Regionális politika Szállítás Szellemi tulajdon Személyek szabad mozgása Szociálpolitika Tengerentúli országok és területek társulása Tisztvisel�k személyzeti szabályzata

2001

176 2 1 8 27 16 15 3 3 9 2 1 5 144 1 44 4 11 2

2002

207 3 2

2003

2004

1 227 1 2

1 226 1 4

218 1 4

8 1 27 1 14 13 9 3 23 1 3

31

28

32 4 14 17 11

49 1 25 44 13 1 18

7 1 20 2 15 17 3 2 21 3 4 2 114 1 3 51 1 3 15 2

95 6 2 105 3 4 9 1

85 13 1 159 2 5 6

2

3

2

22 2

1

Új államok csatlakozása Választottbírósági kikötés Vállakozások joga

4

6

5

6

10

20 96 623 6 2

7 114 687 3 2 1 6

10 119 772 3 3 11 17

18 129 892 1

Összesen ESZAK-Szerz�dés

33 79 590 7 1 6 14

Összesen EAK-Szerz�dés Tisztvisel�k személyzeti szabályzata Mind összesen

1 0 179 784

171 864

1 0 192 981

Vámunió Versenyjog Összesen EK-Szerz�dés Állami támogatások Vas- és acélgyártás Versenyjog Atomenergia Intézményi jog

1

8 1 95 19 3 193 1 6 6

8

155 786

Ebben a táblázatban nem vették figyelembe a különleges eljárásokat.

204

11 12 1 1 2 237 1143

Elsőfokú Bíróság

Igazságügyi statisztikák

Egyéb 11. Elrendelt ideiglenes intézkedések (2004)

Befejezett ideiglenes intézkedés iránti ügyek

Állami támogatások

4

4

1

1

Versenyjog

1

7

2

2

Vállakozások joga

5

3

3

Intézményi jog

2

2

1

Adózás

Elutasítás 1

Környezetvédelem és fogyasztóvédelem

5

6

6

Halászati politika

1

1

1

18

24

14

8

10

7

26

34

21

� EK-Szerz�dés Összesen Tisztvisel�k személyzeti szabályzata Mind összesen

1

Helyt adás

Érkezett ideiglenes intézkedés iránti ügyek

A határozat tartalma1

3

3

A törléssel és a kérelem okafogyottá válása miatt befejezett ideiglenes intézkedés iránti eljárásokat nem veszik figyelembe ebben a táblázatban.

205

Igazságügyi statisztikák

Elsőfokú Bíróság

12. Egyéb – Az Els�fokú Bíróság fellebbezéssel megtámadott határozatai (1989- 2004) 300 250 200 150 100 50

2004

2003

2002

2001

0

0 2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

0 1989

0

0

Fellebbezéssel megtámadott határozatok száma Fellebbezéssel megtámadható határozatok összesen 1

Fellebbezéssel megtámadott határozatok száma 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 1

16 13 24 16 12 47 27 35 67 60 69 69 47 67 53

Fellebbezéssel megtámadható határozatok összesen1 46 62 86 66 105 142 133 139 214 178 217 213 212 254 241

Fellebbezéssel megtámadható olyan határozatok - ítéletek, elfogadhatatlanságot kimondó végzések, ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzések, a kérelem okafogyottá válása miatt hozott végzések, beavatkozást elutasító végzések -, amelyekkel szemben lejárt a fellebbezési határid�, vagy fellebbezést terjesztettek el�.

206

Elsőfokú Bíróság

Igazságügyi statisztikák

207

Igazságügyi statisztikák

Elsőfokú Bíróság

14. Egyéb – Általános értékelés (1989-2004) – Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek1

Érkezett ügyek 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 Összesen

169 59 95 123 596 409 253 229 644 238 384 398 345 411 466 536 5355

Befejezett ügyek 1 82 67 125 106 442 265 186 186 348 659 344 340 331 339 361 4182

December 31-én folyamatban maradt ügyek 168 145 173 171 661 628 616 659 1117 1008 732 786 792 872 999 1174

Az azonos vagy összefügg� ügyek (lásd az „1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek 1996-2004] ” táblázatát) csoportjainak kizárásával a következ� számokat kapjuk: ]

Érkezett ügyek 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 1

Total

201 236 221 217 246 231 313 336 345 411 442 536 3735

Befejezett ügyek 106 128 210 178 178 268 267 318 275 320 327 319 2894

1989: 153, a Bíróság által visszautalt, folyamatban maradt ügy. 1993: 451, a Bíróság által visszautalt, folyamatban maradt ügy. 1989: 14, a Bíróság által visszautalt, folyamatban maradt ügy . 2004: 22, a Bíróság által visszautalt, folyamatban maradt ügy.

208

Folyamatban maradt ügyek 266 374 385 424 492 455 501 519 589 680 795 1012

1

Költségvetés és Számvitel C. SPILLANE

Sajtó és Tájékoztatás H. KÄFER

N. LIEROW

A Egység P. SINGER

B Egység R. BARENTS

C Egység

Kutatás és Dokumentáció

Könyvtár J. STREIL

C. KOHLER (igazgató-helyettes)

Könyvtár Kutatás és Dokumentáció L. MAGGIONI (igazgató)

Jogtanácsos, igazgatási ügyek M. SCHAUSS

Szervezés és Módszertan M. L. LOMBARDI

C. BERBUDEAU

Személyzeti Bizottság

Német Lett G. BARNER I. SKUJA Angol Litván S. WRIGHT M. ANCIUVIENE Dán Máltai J. FRAUSING J. IZZO CLARKE Spanyol Holland A. GUTIERREZ L. MULDERS Észt Lengyel S. AULIK M. B. MARKIEWICZ Finn Portugál K. LIIRI J. NUNES DE CARVALHO Szlovák Francia J.-P. VERNIER Görög Szlovén �. VLACHOS M. PREK Magyar Svéd ' PETRO R. I. LINDBLOM Olasz Cseh G. GALLO M. SMEJKAL Általános Szolgáltatások A. MORELLO

Fordítás A. CALOT ESCOBAR (igazgató)

Bels� Ellen�rzési Egység J. WOHLFAHRT

2004. december

A Bíróság alapokmányáról szóló jegyz�könyv 52. cikke alapján a „Bíróság tisztvisel�i és egyéb alkalmazottai az Els�fokú Bíróság számára - m�ködésének biztosítása érdekében -szolgálatot teljesítenek".

Hivatal B. PASTOR BORGOÑON (hivatalvezet�-helyettes)

Hivatalvezet� H. JUNG

Az Els�fokú Bíróság elnöke és tagjai

Informatika és Új Technológiák R. KROMMES

Üzemeltetés H. DEUSS

Infrastruktúrá F. SCHAFF (igazgató)

A Bíróság szervezeti 1 egységei

Személyzeti Ügyek M. RONAYNE

Tolmácsolás C. BAVIERA-BETSON

ELS�FOKÚ BÍRÓSÁG

Személyzeti és Pénzügyek B. POMMIES (igazgató)

Hivatalvezet� R. GRASS

A Bíróság elnöke és tagjai

Hivatal H. von HOLSTEIN (hivatalvezet�-helyettes)

Protokoll D. LOUTERMAN-HUBEAU

BÍRÓSÁG

Egyszer�sített szervezeti ábra

A Bíróság elérhetőségei

A Bíróság elérhetőségei:

Európai Közösségek Bírósága Postacím: Telefon: A Hivatal telexszáma: Távirati cím:

L-2925 Luxembourg (+352) 4303-1 2510 CURIA LU CURIA

A Bíróság faxszáma:

(+352) 4303-2600

A Sajtó és Tájékoztatási Osztály faxszáma:

(+352) 4303-2500

Az Üzemeltetési Osztály faxszáma — Kiadványok Részlege: (+352) 4303-2650 A Bíróság honlapja:

www.curia.eu.int

Az Európai Közösségek Bírósága ÉVES JELENTÉS 2004 – Az Európai Közösségek Bírósága és Elsőfokú Bírósága tevékenységének áttekintése Luxembourg: Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala 2005 – 213 oldal – 21 x 29,7 cm ISBN 92-829-0757-0