Európai Pályaorientációs Szakpolitikai Hálózat (ELGPN) 7. plenáris ülés és I. Portugál Nemzeti Pályaorientációs Konferencia összegzés Lisszabon, 2010. szeptember 22-24. Hetedik alkalommal került megrendezésre az Európai Pályaorientációs Szakpolitikai Hálózat (ELGPN) plenáris ülése, amely egyben a 2007-2010-es munkaévek zárását és a 2011-12-es munkaterv megvitatását foglalta magába. Az ülésen elıször vettek részt meghívotti státuszban a balkáni országok (Szerbia, Horvátország, Koszovó képviselıi), részvételüket az ETF támogatta. A horvát terv IPA program segítségével az életpálya-tanácsadás (LLG) területén a nemzeti koordináció és (ld. NPT) egységes jogi szabályozás kialakítása, hét olyan iroda kialakítása, amelyek az ÁFSZ-en kívül mőködnek. A horvát ÁFSZ a gazdasági minisztérium alatt mőködik és korábban az ETF felé ık készítették a horvát LLG rendszer áttekintı jelentését is. A magyar delegációt a NEFMI és az NGM helyettes-államtitkárai által delegált két tag, Weinper Mária és Gaál Edit, valamint Dr. Borbély-Pecze Tibor Bors, az NPT titkára alkották. Zárókötet, rövid jelentés és szórólap 2008-2010 Elkészült az ELGPN 2008-2010-es munkáját összegzı szakpolitikai kötet, amely e-book formájában és nyomtatva is elérhetı angol nyelven. Ezen kívül elkészült a 20 oldalas rövid és a 4 oldalas döntéshozói összegzés. A nyomatott kötetbıl 50-100 példány áll a tagállamok rendelkezésére, vissza kell jelezni a koordinátor felé a postázandó példányok miatt. A magyar nyelvő fordításhoz hazai forrást szükséges találni, amennyiben erre igény mutatkozik. A hálózat ingyenesen rendelkezésre bocsátja az eredeti angol kötet grafikáját. Egyfajta lehetıség az is, hogy a nemzeti nyelvekre lefordítva a 20 oldalas angol jelentést 2011 januárjában egyben adná ki a hálózat. A rövid négy oldalas összegzés tartalmának megvitatása kapcsán az alábbi észrevételek érkeztek; - túlságosan belsı dokumentumnak tőnik, amelyet csak a hálózat tagjai értenek pontosan, - érdemes lenne kiegészíteni definíciókkal - hasznos lenne a LLG policy-t hangsúlyozni és kifejteni az életpálya-tanácsadás szakmai tartalmát és annak kapcsolódását az LLL-hez - esetleg módot kellene biztosítani arra, hogy nemzeti szinten a 4 oldalban minden tagállam a saját fejlıdését, eredményeit tudja kötni a hálózati tevékenységekhez - fontos, hogy a 4 oldalas szórólap egyértelmően célozza a minisztériumi döntéshozókat és társadalmi partnereket A rövid összegzés módosításához a hálózat irányító testülete két héten belül írásban várja a javaslatokat.
1
2011-12-es határidık A 2011-12-es munkaterv beadási határideje 2010. november 19. Brüsszel felé. A plenáris ülés elsı lépésként jóváhagyta a zaragozai 6. plenáris ülés szakmai összefoglalóját. Nem érkezett hozzá további szóbeli kommentár. Hálózati tevékenység külsı értékelése A hálózati tevékenység értékelését Peter C. Weber készítette. Az adatgyőjtésre 2009 nyarán került sor on-line kérdıív segítségével. 26 ország a 29-bıl elküldte a véleményét. A válaszadók döntı része nagymértékben elégedett a hálózat 2009-2010-es tevékenységével. A hálózat hozzáadott értékei: - Közös értelmezési keret kialakítása az LLG-rıl és a CMS-rıl (életpálya-építési készségekrıl) - Nemzeti kooperációk, fórumok elindítása az elmúlt 3-4 évben - A közösségi életpálya-tanácsadás szakpolitika (LLG policy) és a nemzeti szakpolitikák párhuzamos és szerves fejlıdése - Számos javaslat érkezett a hálózaton belül és azon kívüli további együttmőködésekre Brüsszeli álláspontok EU2020, ET2020, NSNJ, ESCO, EURES, EG stb.. Jennifer Wannan az Oktatási Fıigazgatóság nevében az EU2020-hoz, a Fiatalok lendületben, az Oktatás és Képzés 2020-hoz egyaránt kötötte az életpálya-tanácsadás szakpolitikai ügyét. A korai iskolaelhagyók számának 10%-ra csökkentése, a 40%-os felsıoktatási részvételhez az életpálya-tanácsadás, mint szolgáltatás és mind rendszer is szükséges. Az elıadó kiemelte, hogy a tagállamok részvétel az EU döntéshozatali mechanizmusaiban támogatható az ELGPN szakmai munkájával. Két zászlóshajó kezdeményezés kiemelten fontos az LLG szempontjából az egyik a fiatalok lendületben (YoM), a másik az új készségek az új munkahelyekhez (NSNJ) kezdeményezés. Az életpálya-tanácsadás fı üzenete az állampolgári, munkavállalói utak, átmenetek támogatása. Szintén kiemelt feladat a mai információkkal túlterhelt világban a tanácskérı támogatása megfelelıen ellenırzött pályainformációkkal, tanulási és munkavállalási utakkal. Dr. Susanne Kraatz a Foglalkoztatási és Szociális Fıigazgatóság, ÁFSZ-ekért és EURES-ért felelıs fıosztályának munkatársa ismertette - job vacancy monitor - ESCO - EURES - PES to PES dialogue - PESs role inEU2020 mint kapcsolódási lehetıségeit az ELGPN tevékenységéhez. Az ÁFSZ szerepe úgy is nıhet a pályatanácsadás területén, hogy a tagállami kormányok erısítik a szolgáltató tevékenységet, vagy ha együttmőködnek kiszerzıdött szolgáltatókkal. A rugalmas-biztonság jegyében az LLG, mint szolgáltatást a foglalkoztatási terület egyre fontosabbnak tartja. 2010 decemberében a belga elnökség alatt megrendezésre kerülı ÁFSZ konferencia témája az átmentek támogatása és így az LLG szerepe az ÁFSZ-ek munkájában az EU2020 jegyében. Az új integrált iránymutatások között a foglalkoztatás területén az LLG szóhasználat helyett a személyre szabott szolgáltatások, a munkavállalási tanácsadás fog szerepelni, mint az ÁFSZ-
2
ek munkájához pontosabban köthetı fogalmak, de ezen elnevezések mögött a LLG rendszer elemeit kell és lehet azonosítani. Az oktatási fıigazgatóság kezdeményezése egy olyan brüsszeli mőhelynek megszervezése, ahol az ELGPN-nek módja lenne az egyes horizontálisan érintett bizottságokkal, hálózatokkal találkozni (pl. EMCO, EPSCO, DGVET, H of the PES, etc.). Fontini Vlachaki az EuroGuidance és az ELGPN együttmőködésének lehetıségeit ismertette. Nemzeti szinten együtt kell mőködnie a két hálózatnak, amely Magyarországon a kezdetektıl létezik, hiszen az NPK az NPT tagja. 2011-tıl cél az EG és az ELGPN adatgyőjtéseinek egyesítése és a közös adatbázis-fejlesztés. Feladat, hogy az adatbázis a gyakorló pályatanácsadók és a szakpolitikusok számára is könnyem használható legyen. 2010. október 22-23 az EG brüsszeli hálózati értekezlete, amelyen már sor kerület a két hálózat közös adatbázisának, adatgyőjtésének összehangolására. Dr. John McCharty és Francoise Divisia bemutatták a TG1 tevékenységének összefoglalását, amely célja az LLG szakpolitika és más közösségi politikák összekötése. A CEDEFOP számos publikációt készített eddig is a LLG területén. Idén ısszel mutatják be a vállalkozások, vállalkozókészség és tanácsadás kutatás eredményeit. 2011-re tervezik a multikulturális tanácsadás, aktív élet, munkavállalás és pályatanácsadás anyagokat. A CEDEFOP igazgatója elhagyja az intézetet és várhatóan egy évi nem lesz új vezetı. A FEDORA és az ÁFSZ hálózatok részérıl is elhangoztak rövid hozzászólások. A H of PES hálózat az EKKR kapcsán is fontosnak tartja az együttmőködést. Az ÁFSZ-ek EU2020 stratégiája említi az LLG-t. az ELGPN stratégiai munkacsoportjában szeretnének közremőködni. ELGPN 2011-12 munkaterv A délután került sor a 2011-12-es munkaterv egyezetésére. A tagállamok angol nyelven elızetesen megkapták a 36 oldalból álló munkatervet véleményezésre. Magyarország az elnökségbıl adódóan bekerülne a hálózat irányító testületébe és elızetes jelzésünk alapján átvenné a WP4 azaz a tény alapú pályatanácsadás és minıségbiztosítás munkacsomag szakmai vezetését a következı két évre. Újdonság, hogy hat szektort fedne le a 2011-12-es munka: - közoktatás - szakképzés - felsıoktatás - felnıttképzés - foglalkoztatás - szociálpolitika – társadalmi befogadás Minden tagállam 6-6 kontaktot adhat meg, lehetıség szerint olyan személyeket, akik az egyes szektorokban az EU munkájában hivatalos szakbizottságokban mőködnek közre, valamint a nemzeti koordinátort, aki összeköti a szektorokat és a nemzeti tanács munkáját az ELGPN tevékenységeivel.
3
A 2011-12-re megcélzott 8 cél az alábbi: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
a tagállamok bevonásának javítása a 2008-as EU állásfoglalás négy témájában a tagállami tudatosság javítása az ELGPN és az LLG ügyében a négy munkacsomagban folyó tevékenységek elmélyítése az ELGPN más szakpolitikákkal, munkacsoportokkal való kapcsolatának fejlesztése a nemzeti döntéshozók, fejlesztık technikai támogatása a nemzeti fejlesztésekben a disszeminációs tevékenység erısítése az ELGPN belsı munkavégzési hatékonyságának javítása
A 2011-12-es munkacsomag megırizné a korábbi négy munkacsomagot és két tematikus csomaggal egészülne ki: WP1 életpálya-építési készségek WP2 hozzáférés WP3 kooperáció és koordináció WP4 tény alapú pályatanácsadás gyakorlat és szakpolitika és minıségbiztosítás (HU mint vezetı ország?) valamint TG1 szakpolitikák és LLG (HU?) TG2 LLG kézikönyv frissítése Minden munkacsomag egy vezetı országgal és a munkát támogató szakértıvel dolgozna és 3 mőhelytalálkozót tartalmaz, a tematikus munkacsoportokat az ELGPN koordinátora vezeti két év alatt négy-négy üléssel. A TG1-t alkotó hat kolléga képviselné az ELGPN-t és az LLG-t a hat EU hálózatban. Magyarország elızetesen a négyes munkacsoport vezetését, valamint az egyes tematikus munkacsoportban a foglalkoztatási terület és LLG összekötését vállalata fel a végsı döntéshez 2010. október 15.-ig szükséges az ELGPN koordinátora felé megküldeni a szaktárcák (NGM, NEFMI) írásos mandátumát. A nyolcadik hálózati ülést Magyarország rendezi az elnökség alatt közösen a hatodik világszimpóziummal, mindkét rendezvényben szükséges az új kormány elkötelezıdése. A Kilencedik Hálózati ülés 2011. szeptember 13.-14-én lesz Lengyelországban. Tény alapú pályatanácsadás és szakpolitika, minıségbiztosítás (WP4) egyeztetés A négyes munkacsomag ülésén vita bontakozott ki a következı két év munkatervének tartalmáról. A tagállamok egy része a minıségbiztosítással, másik része a tény alapú pályatanácsadással és szakpolitikával foglalkozna mélyebben inkább. 2011-12 során összességében három ülésre kerülhet sor, ebbıl kettı tereplátogatás és egy ikerpartnerségre van mód. Feladat, hogy 2012-ig pilot jelleggel legalább két tagállamban ki is próbáljuk a pályatanácsadás mérhetıségét szolgáló indikátorokat. Cél kvantitatív indikátorok kialakítsa. Feladatok 2011-12-re: 1.) QA rendszer véglegesítése 2.) Pilot indítása minimálisan 2 tagállam bevonásával (twinning jelleggel)
4
3.) Összekötni az adatokat a szakpolitikával (evidence based LLG policy) A megvalósítás lehetséges lépései: 1.) Elızetes 10 oldalas áttekintés készítése a lehetséges indikátorokról 2.) A késıbb mérendı indikátorok meghatározása 3.) A pilot felépítésének technikai meghatározása 4.) Elsı mőhelytalálkozó 5.) A pilot kivitelezése 6.) Második mőhelytalálkozó 7.) A pilot folytatása 8.) Harmadik mőhelytalálkozó - zárás Három kisebb munkacsoport alakulhat a WP4 keretében - QA – minıségbiztosítás - Indikátorok - Szakpolitika és indikátorok Idızítés: Elsı szakasz 2011. május Második 2011. szeptember Harmadik: 2012 ısze A munkacsoportok tervezett felosztása országonként: Indikátorok: DE, DK, PT, HU A pilot felvétel kialakítása DE, UK, PT, EE, LT, IR, SI Szakpolitika és indikátorok KO, LU,HU, DK Helyszínek: 1.) Észak-Írország (?) 2.) Norvégia (?) 3.) Írország (?) A tagállamok elutasították a magyar kezdeményezést a WP4 munkacímének megváltoztatására, amely a minıségbiztosítás és a tény alapú szakpolitika szétválasztását célozta meg. Plenáris összegzés A delegáltak hosszasan vitatták a Tg1 tagok mandátumát. Egyetértés alakult ki abban, hogy a tagok, mint hivatalos tagállami delegáltak nem jelenhetnek meg egy hivatalos ülésen két mandátummal, a tagállamival és az ELGPN mandátummal. 2010. november 8.-án lesz Brüsszelben az Irányító Testületi ülés, ahol a 2011-12-es munkatervet és jelentkezési anyagot véglegesítik. Október elsı hetéig le kell adni a négy munkacsomag pontosított programját. Tagállami változtatásokat október elsı hetéig lehet megtenni írásban a koordinátor és az adott munkacsomagért jelenleg, ill. a jövıben felelıs ország kapcsolattartója felé.
5
Pénzügyi beszámolók, határidık Pénzügyi kérdések a 2008-as zárókifizetések, közbülsı kifizetés 2009, zárókifizetés 2010. A 2008-as kifizetések teljesültek. A 2009-es közbülsı kifizetések még nem teljesültek. A 40%ot 2009 novemberében fizetik ki. 2011. január 28.-ig kell elkészíteni a 2009-2010-es költségelszámolást és megküldeni a koordinátornak. Brüsszel felé a koordinátor február 28.-ig adja el a jelentést a maradék 20%ot csak a bizottsági elfogadás után fizetik ki. A 24 hónapos teljes költségvetés 1.6 millió EUR. 2010-re január 1 és december 31 közötti idıszakra részköltségvetési beszámolót kell leadni. Az elszámolás alapja a GA és a jelentkezés, minden létezı költséget jelenteni kell a nemzetit és az EU részt is. A 2011-12-es jelentkezés technikai összeállítása - 2011-12 szakmai munkaterv - tagállami partnerek nyilatkozatai és minisztériumi mandátumok - költségvetés 2010. október 22.-ig el kell küldeni a tagállami dokumentációt. 2.6 millió EU áll rendelkezésre 2011-12-re ebbıl 75% EU támogatás. (1.7 millió EUR a támogatás és 566 607 EUR a tagállamok része.) A tagállami hozzájárulás fix, a hozzájárulás függ a tagállami delegáltak számától. 22 700 EUR kb. az egy tagállamra esı díj 24 hónapra. (cca. 6.5 millió Ft 2 évre) ebben nincsen benne a nemzeti LLG fórum mőködtetése. A befizetés fejében cca. 19 millió Ft lenne felhasználható EU forrásból. Meg kell adni a munkacsomagokat, amelyikben az ország dolgozik, a tervezett részvételeket, a befogadó nemzeti intézmény adatait és nyilatkozatát és a nemzeti kontaktokat. Lea az ülés után el fogja küldeni az összes szükséges dokumentumot. Csak azok az országok lehetnek tagok 2011-12-ben akik aláírják a szerzıdést és e jelentik a költségfelhasználásaikat. Amennyiben nemzeti szinten nem születik döntés határidıre megfigyelıi státusz tartható fenn, amelyhez semmiféle EU támogatás nem jár és érdemi részvételt nem biztosít a munkaprogramban. Az ülés jegyzıkönyve a jövı héten fog megérkezni angol nyelven, amelyhez kiegészítéseket október második hetéig tehetnek a tagállamok. Az ELGPN és az ICCDPP irányító testületei a 2011-es magyar elnökség alatt esedékes két esemény, valamint az Európai Pályaorientációs Hálózat (ELGPN) 2011-12-es tevékenységében jelzett magyar feladatok tisztázására (WP4 vezetése, TG1 tagság, részvétel az Irányító Testület munkájában) levelet küldenek a NEFMI és az NGM foglalkoztatásért és oktatásért felelıs államtitkárainak. Lisszabon, 2010. szeptember 23.
6
Portugál Nemzeti Pályaorientációs Konferencia Az Európai Pályaorientációs Szakpolitikai Hálózat (ELGPN) hetedik hálózati ülését követı napon került sor a portugál nemzeti pályaorientációs konferenciára. A rendezvény házigazdája az IEFP (Institutio do Emprego e Formacao Professional, IP www.iefp.pt) volt. A portugál ÁFSZ, a magyar szervezethez hasonló módon arra készül, hogy összehívja és megalapítsd a Portugál Nemzeti Pályaorientációs Tanácsot. A mintegy 200 hazai és 30 ELGPN európai kolléga részvételével megrendezett nemzeti konferencia e fontos lépését készítette elı. A protokolláris megnyitót a munkaügyi államtitkár távollétében az ÁFSZ fıigazgatója, Francisco Madelion tartotta. Kiemelte, hogy a fı feladat a költségvetési hiány csökkentése és a jövedelemelosztás igazságosabbá tétele. Ebben várja a pályatanácsadás támogatását is, pl. 3.5 millió portugál felnıttnek nincsen befejezett 10 osztálya, miközben jelenleg 18 év a tankötelezettségi kor. A nemzeti oktatási intézet nevében Luis Capucha igazgató kifejtette, hogy fontos a pályatanácsadás- pályaorientációs általános értelmezése, amely nem csak egyéni tanácsadást, de folyamatos iskolai csoportmunkát, a munkaadók és a fiatalok közelítését is jelentik. Majd a Foglalkoztatási Fıigazgatóság ÁFSZ-ekért felelıs fıosztályának munkatársa Dr. Susanne Kraatz, foglalta össze az EU2020 és az életpálya-tanácsadás (LLG) kapcsolódásait. A Lisszaboni Stratégia újratervezése során három kiemelt terület van, amelyek megvalósításához szükséges a pályatanácsadás erısítése; 1. foglalkoztatási ráta emelése, a tartós munkanélküliség csökkentése 2. társadalmi befogadás erısítése 3. az egész életen át tartó tanulásba történı bekapcsolódás javítása A fiatalok lendületben program (YoM) kiemelten igényli a pályatanácsadás rendszerének fejlesztését. Ennek részeként a prevenció és az ifjúsági mobilitás javítása, de ennek részét jelenti a pályaorientáció fejlesztése is. A másik zászlóshajó 2010 végén vagy 2011 elején kerül kiadásra az új készségek az új munkahelyekhez az idısebbek számára Harmadszor a rugalmas-biztonság (flexicurity) modell négy tartópillére is elképzelhetetlen a pályatanácsadás fejlesztése nélkül. A foglalkozás, a szaktudás biztonsága és az átmentek támogatása e rendszer fı üzenete, az ipari társadalmakban megszokott „munkabiztonság” helyett. A több munkahelyre, állásra épülı új európai életpálya-modell nem képzelhetı el az életpálya-tanácsadás rendszerszintő fejlesztése nélkül. Mind az EMCO, mind az EPSCO szintjén elindult ezen dokumentumok megvitatása, amelyek konkrét intézkedéseket is igényelnek a tagállamok részérıl. A bizottság feladata, hogy az ESZA forrásokat 2014-2021 között a következı NSRK kialakításakor e célokra fókuszálja. Az ÁFSZ fıigazgatói értekezleten a finn elnökség alatt (2006) elfogadott stratégia ma is fontos üzeneteket tartalmaz. A hat cél közül, idevágóak: - személyre szabott szolgáltatások fejlesztése - többcsatornás kiszolgálás (telefoncentre, kirendeltség, webes rendszerek kombinálása)
7
A konferencia három téma mentén szervezıdött az elsı blokkban az életpálya-tanácsadási rendszerek kialakításának kérdéseirıl került szó figyelembe véve az eltérı nemzeti kontextusokat. Dr. Raimo Vuorinen az ELGPN koordinátora az életpálya-tanácsadó rendszerek kialakításának szükségességének bemutatásával kezdte, a 2004-es és 2008-as közösségi állásfoglalások és az ELGPN 2007-2010 közötti tevékenységének, céljainak bemutatásával. Hangsúlyozta a multiprofesszionális és intézmények közötti munka fontosságát. A pályatanácsadás egyszerre szolgáltatás és szakpolitika, amelyet rendszerként kell kezelnünk. Olyan rendszerként, amely nem alkot önálló intézményrendszerrel és forrással rendelkezı szakpolitikát a legtöbb tagállamban, hanem egyszerre valósul meg a humán fejlesztésekért felelıs szakterületek tevékenységében. Dr. Bernhard Jenschke a német alulról építkezı életpálya-tanácsadás szakpolitikai modellt ismertette. Németországban az LLG Tanács alulról építkezik a minisztériumok csak a tanács kuratóriumában kapnak helyet, így nem csak a direkt minisztériumi, politikai igények jelennek meg, de a tanács kiszolgálja a német kormány szakmai konzultációs igényeit. A 2004-es tanácsi állásfoglalás után Németország nemzeti konferenciát rendezett, amely eredményeként szakmai feladatokat fogalmaztak meg a kormányzat és a szakma számára. A német LLG Tanácsnak 53 intézményi tagja van és egyesületi formában mőködik, amelyet a Német Föderális Munkaügyi Minisztérium anyagilag is támogat. A tanácsadó testületnek hét tagja van, amelyben a föderális munkaügyi és oktatási minisztériumok és a tartományok delegáltjai ülnek. Így a szakmai munka és a hatalomgyakorlás elvállnak egymástól a két testületben. A német tanács egyik fı elkötelezıdése a nemzeti szintő minıségbiztosítási rendszer kialakítására van. A Heidelbergi Egyetemmel együttmőködve 20 szolgálatnál szeretnék modellezni az egységes pályatanácsadó minıségbiztosítási rendszert. A tanács kiadott egy fehér könyvet a pályatanácsadás lehetséges reformjára és kiad egy tájékoztató hírlevelet is. Steffen Jensen a dán oktatási minisztérium pályaorientációs fıosztályának vezetıje a dán rendszer fejlıdését mutatta be. A 2003-ban megfogalmazott dán pálya-tanácsadási reform az összes fiatal elérését célozta meg. (részletesen lásd magyarul: (Dr. Borbély-Pecze Tibor Bors A dán pályatanácsadó rendszer a 2003-as reformok után in Életpálya Tanácsadás 2010/5-6) A dán reform másik eleme a pályatanácsadással foglalkozók számára kötelezıen elıírt 60 ECTS értékő részdiploma. A fiatalok támogatására 47 önkormányzati fenntartású ifjúsági pályatanácsadó centrum mőködik. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerekek járnak ide, hanem azt, hogy a tanácsadók mennek ki az iskolákba. Maguk is végeznek tanácsadást és támogatják a tanárokat e részfeladatokban. 7 regionális tanácsadó központ felel a középfok és a felsıfok közötti átmenet támogatására. A harmadik elem a nemzeti pályaorientációs portál. A felnıtteknek szóló pályatanácsadás átalakításra került, központi elem az elektronikus csatorna lesz telefonon és weben. 2011. január 1.-tıl indul az új rendszer. A tanácsadó szakembereket elektronikus tudástár segíti. A dán tanácsadó fórumot a dán oktatási tárca hozta létre, amelyre a 2003-as pályaorientációs törvény adott felhatalmazást. 2011-12-ben 70 millió EUR tervez a dán kormány befektetni a rendszer fejlesztésébe. A szolgálat forgalmai adatai, a felhasználói elégedettség mérése elérhetı az interneten.
8
A délutáni két szakmai blokkban a hosszú életút és az átmentek támogatása volt az egyik témakör, amelyet Prof. Helena Rebelo Pinto elnökölt, a Portugál Katolikus Egyetemrıl. Maria Ceu Taveria a Minho Egyetem valamint a Pályatanácsadó Szövetség elnöke elıadásában az életút-támogató tanácsadás kérdésének állampolgári oldaláról beszélt. A munkalélektannak át kell alakulnia a tanácskérıi igények jobb kiszolgálásra. Bemutatta Savickas modelljét. Saját elemzéseik alapján és számos friss irodalomra támaszkodva beszámolt arról, hogy a tanulók önismerete, döntési készségei, pályaismerete számottevıen javulnak a pályaorientációs foglalkozások hatására. Alexandre Vianna e Silva egy olyan kutatásról beszélt, amely a fiatalok felnıtté vallásának hosszabbodásáról szól Portugáliában, az átmenet támogatása ebben az esetben átalakul. A fiatalok tovább élnek szülıi házban, késıbb házasodnak és vállalnak gyermeket és lépnek ki a munkaerıpiacra. Ezek a szociológiai tények azt írják elı, hogy a pályaorientáció reagáljon rájuk. Margarida Chagas Lopes a munkaerıpiac igényeinek és a pályaorientációs szolgáltatásoknak a kapcsolódásáról beszélt. Az utolsó blokkban az életpálya-tanácsadás minıségbiztosítása volt a téma, amelyet Prof. Ronald Sultana, a máltai egyetem professzora vezetett. A második elıadás az elsı portugál nemzeti pályaorientációs tanács felállításával foglalkozott. A pályatanácsadók szövetsége 2009. májusban alakult meg. Komoly kihívás, hogy a munkalélektan, iskolapszichológiai szők világából sikerüljön kiemelni a pályaorientációt. Sultana professzor kiemelte, hogy a mai globalizált világban az államok, még ha erejük meg is gyengült, nem hagyhatják magukra az állampolgáraikat. A pályaorientációs rendszer biztosítása egyike ezen állami alapfeladatoknak. Nem csak a gazdagok számára megvásárolható szolgáltatás és nem csak a kirekesztettek számára biztosítandó támogatás, hanem rendszer és az állampolgár és állam közötti szerzıdés elidegeníthetetlen része. Joao Barbosa (ANQ) osztályvezetı az iskolai pályaorientáció lehetséges fejlesztésérıl beszélt Portugáliában. Miközben a szakképzésben nyomon érhetı a támogatás véleménye szerint a közoktatásban, különösen az alsóbb évfolyamokban nagyon sok a tennivaló. Végül Hélia Moura a portugál ÁFSZ részérıl (IEFP) vezette fel az elsı portugál pályaorientációs tanács koncepcióját. Lisszabon, 2010. szeptember 24. Készítette: Borbély-Pecze Tibor Bors, PhD.
9