Európai Pályaorientációs Szakpolitikai Hálózat (ELGPN) Hatodik plenáris ülés Spanyol elnökség, Zaragoza 2010. május 3-4. ELGPN 2009-2010 két éves munkatevékenység zárása, 2011-12 tevékenység elıkészítése
Borbély-Pecze Tibor Bors
[email protected] A spanyol szervezık egyetlen hétre sőrítettek számos rendezvényt, amely annak elınyével járt, hogy egyszerre lehettek volna jelen az érintettek. A valóságban az idıbeli átfedések miatt erre nem kerülhetett sor. A május 3-7 között megrendezett találkozók Zaragozában az alábbiak voltak: -
ELGPN plenáris ülés DG VET („NSZFI fıigazgatói értekezlet”) Szakképzési / pályaorientációs konferencia – amelynek a kétévenkénti ELGPN konferenciaként kellett volna funkcionálnia, de a meghívók nem érkeztek meg az ELGPN hálózat egy részéhez, így a magyar félhez sem. EG értekezlet
Az NPT részérıl Kiss István, NPT civil tag a WP4 szakmai felelıse, Borbély-Pecze Tibor Bors NPT titkára, WP3 felelıse, ELGPN-NPT kapcsolattartója és Benei Viktória NPT asszisztense vettek részét. Az OKM és SZMM képviselıi nem tudtak részt venni a megbeszélésen, ezért részletes magyar nyelvő összefoglalót készítettünk a számukra a hálózat angol nyelvő dokumentumai mellett. Az ülés elején Raimo Vuorinen ismertette a munkaprogramot, majd elfogadtuk az elızı rigai plenáris ülés emlékeztetıjét. Az ülést megelızıen az alábbi háttéranyagok kerültek megküldésre angol nyelven; -
2009-2010-es ELGPN munkatevékenység kötete cca. 180 oldal o 2010. április 16-i szerkesztıségi ülés összegzése Az EU 2020 szakpolitikák összefüggése az ELGPN feladataival Az életpálya tanácsadás minıségbiztosításának nyitott kérdései (kézirat) 2011-12-es munkaterv elsı javaslat
1
-
o A 11-12-es hálózati koordinátori munkához kapcsolódóan az osztrák, francia és cseh jelentkezések hivatalos visszavonása, amely értelmében a finn pályázat maradt az egyetlen o ELGPN kimenetek 2009-10-es munka alapján o 2010. április 20-i megbeszélés összefoglalása a DG EDU és DG EMP képviselıivel Rigai ülés emlékeztetıje 2009-2010-es ELGPN tevékenység tagállami értékelı kérdıíve
Mindezeket az anyagokat az NPT 2010. május 26-i ülésén elektronikus formában átadjuk a tanácstagok számára is. Carlo Scatoli a DG EDU képviseletében az életpálya tanácsadás helyérıl beszélt az új EU 2020 és E+T 2020, NSNJ stratégiákban. Bár az EU 2020 egy összefogó stratégia az un. zászlóshajó kezdeményezések részeként több helyen is említi az életpálya tanácsadás fontosságát. Peter Weber, University of Heidelberg nevében a hálózat külsı értékeléséért felelıs a 200910-es idıszakban. Az értékelés alapját a tagállamok által kitöltött ülésenkénti kérdıívek adták, a záró értékeléshez készül egy idén május végéig kitöltendı kérdıív is. A közbülsı értékelés alapján a hálózaton belül az elmúlt 2x2 év alatt növekvı bizalmat lehet tapasztalni, amelyhez hozzájárulnak a tereplátogatások és az a tény is, hogy a hálózatnak van önálló professzionális koordinátora, aki szakmailag is érti és képviseli az életpálya tanácsadás ügyét. Raimo Vuorinen végigvezette a hálózat 2010-ben még hátralévı feladatait. ELGPN adattár feltöltése a nemzeti részjelentésekkel Az egyik ilyen feladat, az ELGPN on-line adatbázisba fel kell tölteni a KSLLL formátumban az egyes munkacsomagokban írt részbeszámolókat. Magyarország a WP3 esetében ezt már megtette, és a WP4 anyagának feltöltése folyamatban van, az NPT részérıl ennek felelıse Kiss István, akit a Tanács a WP4 feladatainak ellátásával bízott meg. Kérdıív az ELGPN II értékelésére és az ELGPN III pályázatának tervezésére A 2011-12-es idıszakra vonatkozóan egy kérdıív készül zárt és nyitott kérdésekkel, az adott válaszok elıkészítik az ELGPN III. pályázatának elıkészítését. A válaszadási határidı: 2010. május 31. A kérdıívet mind a három nemzeti kapcsolattartó meg fogja kapni, de egyetlen nemzeti szintő választ szükséges megküldeni. Szinergiák a négy munkacsomag és a két munkacsoport között A 2009-10-es idıszakban hat párhuzamos tevékenység folyik az ELGPN égisze alatt, négy munkacsoport, amelyek leképezik a 2008-as közösségi állásfoglalás négy pillérét: - életpálya építési kompetenciák fejlesztése WP1 - a hozzáférés javítása WP2 - koordináció és kooperáció fejlesztése WP3 - tényalapú életpálya tanácsadás (indikátorok, minıségbiztosítás) WP4 - EU szakpolitikák és pályatanácsadás TG1 - EU finanszírozású projektek az életpálya tanácsadás területén TG2
2
Elindult az ELGPN on-line adatbázis. Elkészült a hálózat munkáját bemutató 1 oldalas rövid összefoglaló, amely már 12 nyelven, így magyarul is elérhetı. A zárókötet 10 fejezetbıl áll majd. A kötet szerkesztése 2010 nyarán fog megtörténni, a tagállamok információi alapján a munkacsomagok szakértıi és a munkacsomagokat vezetı országok végzik el a szerkesztési munkát. Magyarország esetében a WP3 AT és DE a WP4 esetében FL, és DK a felelısök. Tony Watts fogja elkészíteni a 150-170 oldalas anyag absztraktját a további disszemináció céljával. A teljes angol kötet cca. 180 oldal lesz. Az összegzés cca. 20 oldalban lefordítható lesz a tagállami nyelvekre. Ebbıl még egy rövidebb, a döntéshozók számára készülı összegzés is készül majd 4-6 oldalban. A magyar ELGPN büdzsé az NPT keret terhére szeretnénk megoldani a 20 oldalas összegzés fordítását. A CEDEFOP 2011-ben fogja kiadni, saját a 2008-as nemzeti pályaorientációs tanácsok c. kötetének utókövetését. Francoise Divisia és John McCarthy a TG1 nevében az EU szakpolitikák és az életpálya tanácsadás szakpolitika kapcsolódásairól beszélt. A munkaanyagot angol nyelven adták közre. A tevékenység a 2008-as LLG állásfoglalás okán alakult ki az ELGPN II. munkatevékenységében. A munkacsoport egyik eredménye, hogy 2009 decemberében az EU 2020 stratégia konzultációjához készült ELGPN hozzászólás, így az életpálya tanácsadás bekerült az EU 2020-ba. Szintén fontos kimenet, hogy a tagállami küldötteket támogassa az EU szakpolitikák nemzeti szintő feladatainak átlátásában és az életpálya tanácsadás megjelenésében ezen stratégiai dokumentumokban. A ÉT jelenleg három stratégiai dokumentumban is nyomon érhetı; -
EU 2020 és ezen belül zászlóshajó kezdeményezések Új készségek az új munkahelyekhez (NSNJ) Oktatás és Képzés 2020 (E+T 2020)
A jelentés második része reflektál az EU Lisszaboni Célrendszer 2010 és az ELGPN 20072010 közötti tevékenységeinek összefüggéseire. A most megjelent új foglalkoztatási ajánlások 2010 utánra még nincsenek benne a dokumentumban, ezzel majd ki kell egészíteni. Jó hír, hogy a korábbi 24 ajánlás helyére 10 került, amelyekben a képzés és így az ÉT is jobban integrálható és nem egyféle kötelezı, de nem integrált elemként jelentik meg az NRP-ben. A másik tevékenységi csoport keretében Sasa Niklanovic számolt be az eredményekrıl. Ebben a munkában PL, GR, DK, SI, CZ, A vettek részt. A munkacsoport felállításának hátterében az EU támogatással megvalósuló projekt gyakori átfedése és a fenntarthatóság problémái álltak, valamint az a tény, hogy az ÉT két különbözı területrıl (LLP DG. EDU. és Progress, DG. EMP.) finanszírozódik. A projektek elszámolása általában nem számol a szakpolitikai fenntarthatóság és eredményesség kérdéseivel, hanem önmagába forduló projektcélokat fogalmaz meg, amelyet nem lehet és szabad csak a projekteket megvalósítók számlájára írni, itt a megrendelı a közösségi és a tagállami szakpolitika és szakpolitikusoknak is van felelıssége. Összességében 18 projektet tekintettek át az LLP és ESZA, PROGRESS, IPA stb. forrásokból. ELGPN 2009-2010 munkatevékenysége és társszervezetek reflexiói Helmut Zelloth, projektvezetı, ETF részérıl elmondta, hogy az ELGPN EU viszonylatban is egy unikális kezdeményezés, amennyiben a tagállamok szintjérıl szervezıdik és valós
3
szakmai vezetése is van. Fontos, hogy 2011-12-re a tagállamok ELGPN kapcsolattartói közös munkacsoportokban dolgozzanak, lobbizzanak nemzeti szinten. Az ETF javaslata, hogy a tagállamjelölt országokat is vonjuk be az ELGPN munkájába. Fı érintettség WP3. Karen Schober, IAEVG nevében elmondta, hogy a legutóbbi európai IAEVG konferencián 2009-ben Finnországban sor került a két szervezet szakmai programjainak egyeztetésére. Az ELGPN munkatevékenységébıl az IAEVG tekintetében a negyedik munkacsomag a legértékesebb, hiszen 2003-ban jelentették meg Bernben a gyakorló pályatanácsadók által összeállított kompetencia profiljukat. 2010 októberében az ELGPN meghívást kapott az IAEVG indiai világkonferenciájára. Fı érintettség WP4. Gerhart Rott, Fedora részérıl a 2009. októberi berlini konferenciát említette, ahol a felsıoktatási intézményeket tömörítı szervezet az ÉT-t állította a konferencia középpontjába. A FEDORA leginkább az elsı munkacsomag eredményeit tudja felhasználni. Különös tekintettel a Bologna-folyamatra és a foglalkoztathatóságot a középpontba helyezı európai célokra. Fı érintettség WP1. Fotini Vlachaki, Euroguidance network nevében megemlítette, hogy az EG fı feladata a szakpolitika és a pályatanácsadók összekötése. Az EG pontosan a május 6-7-i rendezvényére győjtötte össze a tagállami kérdıíveket, a javaslat az ELGPN és EG adatbázisok egyesítése vagy szinergiája. Az EG céljai között kiemelt helyet kap a tagállami ÉT rendszer bemutatása és a gyakorlati szakemberek elérése, továbbképzése. Wolfgang Müller a német ÁFSZ-tıl az ÁFSZ fıigazgatók nevében látja el az ELGPN és a H of PES hálózat közötti kapcsolattartást, ez azonban csak egyszeri alkalomra szólt. A DG EMP. PES fıosztálya most is keresi azt a személyt, aki a kapcsolattartást el tudná látni. A PES hálózat tevékenysége több vonatkozásban is kapcsolódik az ELGPN-hez. Pl. - Rugalmas-biztonság - Foglalkoztathatóság - Benchmarking munkacsoport - EURES hálózat tevékenységei A NSNJ „new skills and jobs” -ra változott! E munka egyik része az ESCO program elindítása. Az ESCO fontos része, hogy ne csak a foglalkozás/ munkakör szintjére tudjunk lemenni a közvetítésben, hanem a kompetenciák szintjére. A PES hálózat oldaláról fontos kérdés a pályatanácsadó ügyfélterhelésének kérdése, ugyanilyen kérdés a zöld munkahelyek ügye és az ELGPN kapcsolódása a konkrét zöld munkakörök, vagy zöld foglalkozások leírásában és a tanácsadás összefüggésében. Nem egyértelmőek ezek a kifejezések és tartalmak! „A fiatalok lendületben!” kezdeményezés céljai szintén mélyen kapcsolódnak az ELGPN feladatokkal. Az ÁFSZ prevenciós munkája és a gazdasági krízis is fokozta a tanácsadás iránti igényeket, miközben ezeket szervezik ki elsıként a tagállami szervezetek. A Business Europe nevében Heikki Suomalainen beszél a demográfiai elöregedés gazdasági hatásairól és a hosszabb szakmai életútra hívta fel a figyelmet, ebben a vonatkozásban megnı az ÉT szerepe. Két vonatkozásban is, a fiatalok orientálásában és a felnıtt munkavállalók támogatásában az TÉT/LLL részeként felértékelıdik az ÉT/LLG szerepe. Kiemelte, hogy fontos akárcsak a Bologna-rendszer tekintetében, hogy átlátható és a munkaerı számára
4
átjárható ÉT rendszerek jöjjenek létre, amelyben a társadalmi partnerek szerepe meghatározó lehet. Mika Launikani, CEDEFOP / LLG felelıs helyében – aki a DG VET párhuzamos ülésén vett részt- a CEDEFOP készíti az LLG fórumok utókövetési kötetét, amelyet megkaptak az ELGPN kontaktok áttekintésre. Az NPT tagok áprilisban megkapták a kötetet, amely 2011ben fog megjelenni. ICCDPP nevében elhangzott, hogy 2011-ben az ELGPN 8. plenáris ülése az IS 2011-el együtt kerül megrendezésre Magyarországon. A május végén, Cipruson megalakuló új ÉT hálózat a LLP Grundtvig keretében finanszírozódik, kérdés az ELGPN kapcsolódás. A kooperáció és koordinációs munkacsomag helyzetértékelése, 2010 második féléves zárási feladatok, 2011-12-es munkaterv megvitatása A délután folyamán négy kisebb munkacsoportra osztva a 2009-10-es munkatervet és a 201011-es munkatervet tekintettük át a 2008-as közösségi állásfoglalás alapján mőködı négy munkacsoportban. A megválaszolásra váró kérdések; -
Az elkészített kézirat szöveg áttekintése A legfontosabb három üzenet kiemelése A 2 oldalas összegzés tartalma ELGPN anyagok disszeminációja, fordítások EN – HU (?)
WP3 WS összegzés Fontos feltételként került elı, hogy az É.T. ráfordításait nem ismerjük, és nem tudjuk megmondani a hasznát sem. Érdemes lenne speciális kutatást indítani e területen. Magyarországon az NPT 2009-ben ennek érdekében finanszírozott egy feltáró – irodalomelemzı kutatást. A költséghatékonyság – fenntartás kérdése három oldalról is felmerült; -
A nemzeti tanácsok fenntartása Költségtípus 1 (K1) Az életpálya tanácsadás késıbbi haszna az egyén / társadalom életében (K2) Nemzeti/ EU szintő ráfordítások az életpálya tanácsadás területén (K3)
Egyértelmő, hogy a megoldás a humántıke elméletek oldaláról jelentkezhet, de nincsenek jó mérıszámok. Ez a kérdéskör fıleg az ELGPN WP4 tevékenységével függ össze. A WS megválaszolandó kérdései: -
A három legfontosabb pont, amelyet a 20 oldalban meg kell említeni:
-
A 2 oldalban mit emeljünk ki?
A jövı hét végéig kapjuk meg a 2 oldalas kivonatot és a 3 kiemelt ajánlást, egy hét áll majd rendelkezésre az áttekintésre és véleményezésre tagállami szinten.
5
A plenáris összefoglalás szerint; A WP1 szerint le kell írni a CMS (career management skills) pontos definícióját, amelyet magyarul életpálya-építési készségeknek hívunk. Egységes fogalomhasználat hiányában nem lehet egységes szakpolitikát építeni. A WP2 megállapításai szerint: - a társadalmi befogadás (social equity) - a pályatanácsadást támogató eszközök - az elızetes tudás beszámítása, APEL a három legfontosabb üzenet. A WP3 vonatkozásában a következı idıszakra vonatkozó kérdések finanszírozás és a vezetés kérdései. Az IKT kiemelt szerepet kap a szereplık és ÉT szolgáltatás-nyújtók integrálásában. A WP3 három kiemelt üzenete: - együttmőködés - az ELGPN katalizátor szerepe a nemzeti fejlesztésekben - a nemzeti tanácsok kiemelt szerepe a fejlesztésekben nemzeti és közösségi szinteken egyaránt. WP4 megegyezett abban, hogy az értékelı mátrix kiegészítése (CEDEFOP 2005) fontos, de nem született megegyezés a mikéntrıl. A WP4 számára ígéretes feladatnak tőnik a már rendelkezésre álló minıségbiztosítási rendszerek, illetve a tanácsadás hatékonyságának mérését szolgáló nemzeti módszereknek az összegyőjtése, indikátorok kialakítása és irányelvek megfogalmazása a tanácsadás egyéni, szervezeti és közösségi/társadalmi szintje számára. Ezeket a szinteket, feladatokat a már korábban, Berlinben és Tallinban kialakított mátrixba kell megjeleníteni, felhasználva John McCarthy anyagának javaslatait. A lehetséges indikátorok listájával kapcsolatban aggályként megfogalmazódott, hogy a nemzeti rendszerek sajátosságai miatt ezeket az indikátorokat az egyes tagállamok vajon milyen mértékben tudják sajátjukként kezelni. A részleteken felülemelkedve megfogalmazódott, hogy a bemeneti, folyamat- és kimeneti változók tekintetében fontos lenne az indikátorok listájának meghatározása. Célszerően a kimenetet kellene megnézni, mit szeretnének a tagállamok elérni, s aztán lehet meghatározni, hogy milyen folyamattal és milyen bemenettel lenne érdekes számolni a cél eléréséhez. Alapkövetelmény ezért tagállami szinten, hogy legyen minıségbiztosítási rendszer, történjen mérés és valósuljon meg reflexió az eredményekre. A WP4 a problémával kapcsolatban ajánlások megfogalmazását szorgalmazza az egyes szektorok számára. Fontos célkitőzés, hogy a tagállamok saját, nemzeti szintjükön végezzék el az indikátorok kialakítását, és teszteljék a nemzeti sajátosságokkal összefüggésben a használatát. A WP4 tagállamok a következı fázisban fontosnak tartják a szakmai tapasztalatcseréket, a twinning gyakorlatát. Ennek keretében a kutatási tapasztalatok és eredmények megtárgyalása, pilot kutatások szervezése ajánlott. (Magyarország kezdeményezi a tanácskérık és tanácsadók együttmőködéével kapcsolatban saját pilot kutatásának bemutatását a WP 4 számára). A tapasztalatok összegzéseként a CEDEFOP common tools anyagának átdolgozására is sor kerülhet, ügyelve a társadalmi sajátosságok figyelembe vételére a jó gyakorlatok bemutatására. Amennyiben a tagállamok pénzügyi helyzete ezt lehetıvé teszi, ajánlott a WP4 számára a Lisszabonban rendezendı találkozón további idıt szánni az indikátorok kimunkálására. Megfogalmazódott továbbá a témával kapcsolatos ambassador kijelölésének kérdése, illetve a munkacsoportbeli tagság és témavezetı ország megerısítésének igénye.
6
ELGPN III. 2011-12 munkaterv Az ELGPN menedzsmentjében az országok az elkövetkezı elnökségek alapján fognak változni. A finn koordinátor 2009-ben bejelentette, hogy nem indul a 2011-12-es koordinátori posztra, majd megváltoztatta az álláspontját. A többi jelölt AT, HU, CZ, FR visszalépett, részletes munkatervet csak AT és CZ adott be, így a 2011-12-es idıszakra a FI koordinátor marad. A 2011-12 közötti menedzsmentben (SG); ES (jelenlegi elnök), HU, PL, DK, CY (EU soros elnökei 2011-12-ben), FI (koordinátor) országok lesznek, mint a jelenlegi és a következı két év elnöklı országai. A 2011-12-es munkaterv elıkészítésére két találkozó volt a Bizottság képviselıivel, és két menedzsmentülés a hálózaton belül (Pozsony 2010. február, Zaragoza 2010. május). Lehetséges tartalmi program: - 2004-es OECD kézikönyv frissítése (Bridging the gap) - Vagy a CEDEFOP 2005-ös közös referencia keret kötet frissítése, egyben egy közös ÉT. referencia keret tesztelése egy-két tagállamban 2012-ben. Összességében nyolc cél fogalmazódott meg a következı két évre. 1. az ELGPN hátterét adó nemzeti hálózat szélesítése, amely feloldja a három fı / ország korlátot. (pl. a munkaügyi tárca mellett az ÁFSZ is küldhessen levelezıt) 2. a tagállami igények és tudatosság emelése az ELGPN tevékenységei iránt, jó gyakorlatok publikálása, klaszter alakítások (pl. Közép-Európa) 3. a négy munkacsomag tevékenységének elmélyítése, a munkamódszer átalakításával peer-review találkozók és az egyes részek helyett a teljes nemzeti rendszer áttekintése, egyes eszközök tesztelése 4. erısíteni a kapcsolódást; Szakképzés Szociálpolitika – ÁFSZ/ foglalkoztatáspolitika (?) együtt Felsıoktatás Felnıttképzés/ kultúra (?) Iskolarendszer irányaiba (közoktatás) A javaslat szerint az egyes EU hálózatokban már ott dolgozó szakértıket kellene felkérni, hogy az ÉT ügyeit az egyes szakpolitikákban képviseljék. A TG1 részeként ezeket a szakpolitikai inputokat be kell fogadni. A 2010. szeptember lisszaboni 8. plenáris ülésen külön megvitatjuk majd a szakpolitikai kapcsolódásokat. 5. a nemzeti szintő szakpolitikusi hálózat fejlesztése a társpolitikák irányaiba, az LLG tudás transzponálása más EU szakpolitikákba (TG1 fejlesztése) 6. disszeminációs tevékenység erısítése 7. ELGPN belsı munka hatékonyságának javítása 8. az ELGPN kapcsolatok kiegészítése a releváns nemzeti intézmények felé
7
2012 ıszén Ciprus tartja a negyedik Európai Életpálya Tanácsadás Kongresszust. 2013-ra az EG-vel közös terv az Európai Életpálya Tanácsadás Hét megrendezése. A belépésre váró országok közül Horvátország és Macedónia lépne be a hálózatba. Az EU/EGT tagok közül: Írország, Bulgária, Izland, Románia, Belgium teljes jogú belépése várható. A félévenkénti plenáris ülések a következı ütemben kerülnek megrendezésre: -
-
2011 május Magyarország ELGPN plenáris ülés + IS 2011 a konferenciát az ELGPN anyagilag is az ETF, ICCDPP szakmailag támogatja. A Magyar Pszichológiai Társaság (MPT) esetleges támogatásáról 2010. májusban a június 11.-i elıkészítı bizottsági ülés elıtt nemzeti szinten szükséges megegyezni. 2011 ısz Lengyelország 2012 tavasz Dánia 2012 ısz Ciprus
A négy tematikus tevékenység megmarad, a tagállamok feladata, hogy prioritásaikat átgondolják a négy csomag mentén. WP3 kooperáció és koordináció munkacsomag 2011-12 feladat megbeszélés Kihívást jelent, hogy az LLL stratégiák részeként megerısítsük az LLG stratégiákat, tartalmakat. Az E+T 2020, NSNJ, ifjúság stratégiákban az ÉT tartalmának megerısítése, hiszen már mindegyik stratégia említi ezt, de hiányzik az egységes keret és fogalommagyarázat. ÁFSZ, NSZI fıigazgatói értekezleteken ÉT beemelése és napirenden tartása. Olyan országokban kerüljön sor a helyszíni látogatásra, akik nem voltak érintve 2007 és 2010 között. NO és TR jelentkeztek 2011-12 közötti terepeknek. A munkának három érintettség szerinti szintje van: 1. közösségi EU/EGT ELGPN 2. ELGPN belsı WP3 3. nemzeti szintő együttmőködések kérdések magyar részrıl: -
mi lesz a viszony a WP3 és a TG1 között? Két szinten kellene dolgozni: EU/tagállami szakpolitikák és NUTS IV szint (kistérség) szolgáltatási tervek kialakításának támogatása – a tanácskérı kerüljön a középpontba.
Mi legyen a munkamód? - tereplátogatások (ez volt a módszer 2009-2010-ben) - testvér együttmőködések stb … Felmerült, hogy a nemzeti NPT-k munkája nagyon unikális kevés szervezetre tudnak támaszkodni. Az egyetlen modell az OMC. Így érdemes lenne a következı két évben: - NPT stratégiákra - Titkárságmőködtetésekre - Indikátorokra - Nemzeti szintő együttmőködések számára és minıségére támaszkodni
8
-
Nemzeti szinten kérdés, hogy az ÉT hogyan tudják az NPT bevinni a szektorális szakpolitikákba
Mindez vizsgálható lenne két ország testvér összekapcsolásában és visszavezethetı lenne EU szintre az OMC-n keresztül. Végsı soron ki kell mondani, hogy az ÉT feladatának szakpolitikai ellátása egyet jelent a szektorális szakpolitikai gondolkodásmód átalakításával. CY - számára a jelenlegi kérdés az NPT felállítása GR- is leginkább Ciprust szeretné megnézni, talán egy jól mőködı fórum megtekintése lenne hasznos a számukra, az NPT-k tevékenységének értékelésére koncentrálnak NO- a szektorok közötti együttmőködés a fı érdeklıdési területük, a norvég tereplátogatás tartalmában bizonytalanok, de sokat segíteni, hogy Norvégián belül elfogadják az ELGPN tevékenységeit, az eredmények oldaláról még nincsen mit megmutatniuk LT- fontos lenne a folyamattal, praktikus tartalmi kérdésekkel foglalkozni, javaslat, hogy a tagállamok között legyen 2-3 fıs NPT tagok közötti konzultáció, ez érinti a költségvetést (?) HU- NUTS 4 szinten lenne érdemes megnézi, hogy az ÉT feladatában érintett szervezetek valójában együttmőködnek e? FL (koordinátor) kérdés a 2010. szeptember és 2011. április idıszak ne essen ki a két szerzıdés között ETF- hasznos lenne az ELGPN-t több irányba is bekötni: Oktatási Obszervatórium, DG VET, H of PES, EMCO stb.. Érdemes lenne megkérdezni a tagállami felelıs tárcákat is az ELGPN mellett mit értek el az ÉT fejlesztésében és összevetni az így nyert adatokat. Kirgizisztán esetében az ELGPN eddigi munkája az ETF-en keresztül már most is átadható. EE kolléganı vett részt az úton. Az ETF javaslata, hogy az IS2011 párhuzamosan elhoznának néhány harmadik országot egy tereplátogatásra. DG EMP. / D for PES – az EFS használja a peer-review de kicsit más módon, be lehetne csatornázni az ELGPN-t is ebbe a tevékenységbe, EMCO és ELGPN nemzeti kapcsolattartók összekötése DE- a fórum munkáját szeretnék bemutatni, AT- 2 találkozó van betervezve 2011-12-re. Itt be kell emelni a TG1 és WP4 vonatkozó eredményeit is. A twinning egy lehetıség az elmélyedésre esetleg lehetıvé téve, hogy nem csak teljes WP munkacsoportok találkoznak egymással. 2011-12 között az egyik fı feladat a CEDEFOP 2005-ös közös referencia keretének felülvizsgálata. 2011-12-es munkatervek WP1 életpálya-építési készségek A közös referencia keretet csak akkor frissítenék, ha egy országban legalább kipróbálnák. A CMS vonatkozásában az oktatásügy egyes területeit szeretnék összeszedni az általános iskolától a felnıttképzésig. Maga az oktatásügy is hihetetlen módon szegmentált. A mátrix témái: minıség/ szektorális együttmőködés/ hozzáférés / kapcsolódása szakpolitikai dokumentumokhoz. WP2 hozzáférés az ÉT szolgáltatásokhoz Itt is felmerült a munkacsomagok közötti együttmőködés kiépítésének szükségessége.
9
WP3 ld. korábban részletesen is. WP4 felmerült az indikátorok tagállami szintő tesztelésének kérdése. Magyarország a TÁMOP 222 AT2 idıszakában jelentkezne arra, hogy a közös keretet saját magán tesztelje az ELGPN 2011-12-es idıszakában. Kérdéses, hogy a PISA 2015 vagy a PIACC részét képezhetik-e CMS kérdések. Ezt az OECD-vel kellene egyeztetni. Magyarország a WP3 és WP4 mellett megfelelı szakértıi erıforrás esetén részt venne a WP1 munkáiban is. 2010 júniusában a H of PES zaragozai értekezletére meghívják az ELGPN koordinátorát. A téma a foglalkoztathatóság és új munkavállalási formák lesz. Az ESCO és az EJVM – EURES vonatkozásában is van lehetıség tartalmi együttmőködésre az ELGPN és a DG EMP. PES fıosztálya között. Valamint az ÉT eredményeinek, indikátorainak kialakítása is közös érdek. A 2010 júniusában elfogadásra kerülı 2010 utáni foglalkoztatási irányvonalak vonatkozásában is fontos lenne az ELGPN input. Itt a munkaügyi szolgálatok megerısítése részeként a személyre szabott szolgáltatások vonatkozásában fontos az ÉT. a 2. pontban a LLL részeként szükséges az ÉT. 3. pontban a partnerség építése az oktatás és munkaügy között a kiemelt feladat ennek része a CMS fejlesztése. 4. a társadalmi befogadás fejlesztéséhez is kapcsolódik az ÉT. Össze kellene építeni az EG, EURES és az ELGPN törekvéseket EU és tagállami szinten. Pénzügyi elszámolás 2009-re majdnem készen van, 2 ország hiányzik. A 2007-2008-as program elszámolása készen van Brüsszelben, Magyarország megtakarított így vissza kell majd fizetni 200-300 EUR-t a két évre. Errıl számlát kapunk a hónap végéig. Az EG kérdıívet az ELGPN tagok között is körbe fogják küldeni. Szeptember 22-24-én lesz a lisszaboni ülés.
10
Fontos belsı határidık 2010-re; -
Május 31.-ig várják a tagállamok válaszait a hálózat 2009-10-es tevékenységének értékelésére. A kérdıívet az ülésen megkaptuk.
-
Június 11.-ig tart a zárójelentéshez a tagállamok adatainak győjtése
-
Július 2.-án kapják meg a tagállamok a zárókötet második kézirati verzióját
-
Augusztus 2.-ra elkészül a kefelevonat és az e-kötet
-
A szeptember 23.-i lisszaboni záró ülésen, a 7. plenáris ülésen kerül kiosztásra a kötet nyomatott verziója
A 2011-12-es idıszakra 2010 ıszén be kell adni az új pályázatot, amelyhez tagállami szinten az oktatásért és munkaügyért felelıs tárcák írásos ajánlása is szükséges. Zaragoza, 2010. május 4. Kiss István Benei Viktória Borbély-Pecze Tibor Bors
11