Estomihi (Ötvened) vasárnap 2011. március 6. A vasárnapról: a Húsvét előtti ötvenedik nap (a latin nyelvhez igazodva) Quinquagesima lenne, de ezt már általában Estomihi vasárnapnak hívják. Tehát ez az előböjt utolsó vasárnapja, a hamvazószerda előtti vasárnap. Nevét a Zsolt 71,3 után kapta: „Esto mihi in Deum protectorem…”, azaz „Légy erős kősziklám, ahova mindig mehetek, melyet segítségemre rendeltél, mert te vagy az én sziklaváram.”1
Az igazán elvehetetlen jó rész távlata Textus: Lukács 10,38−42 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai/kortörténeti megértés „Tömörített formában Lukács itt egy valóságos és ugyanakkor eszményi, egy konkrét és ugyanakkor példaszerű jelenetet mond el.”2 Lukács tartalmi szempontok miatt illesztette ide a történetet. Nem véletlen, hogy itt nem írja körül közelebbről a történet helyszínét, illetve a települést, ahol zajlanak az események, de a szituáció részleteinek kidolgozására sem fordít különösebb gondot. A mellékszereplőkről, pl. Jézus esetleges kíséretéről sem tesz említést, csak „az amikor továbbhaladtak” többes száma árulkodó. Történetileg igen jól elképzelhető ez az „ideális jelenet – életrajzi apophthegma” (R. Bultmann), melynek műfaja Schmitthals szerint „kötetlen formájú elbeszélés”, bár alakilag az apophthegmák (41b. 42.v.) közé sorolható. Az üzenet és az értelmezés szempontjából nem lényegtelen, hogy Márta és Mária története Jézus jeruzsálemi útjának egy fontos állomása, mert „amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe.” (Lk 9,51). A történet felépítése: 38.: a meghívott Jézus fogadtatása, 39−40a.: Mária és Márta magatartása, 40b−42.: Márta szemrehányása és Jézus válasza.3 E. Stauffer szerint Márta és Mária habitusának itteni bemutatása megegyezik a többi evangéliumban felvázolt jellemrajzukkal. Márta az elszánt, tetterős, szókimondó, parancsolásra hajlamos, intézkedő és szemrehányó nő (Lk 10,38.40.41.; Jn 11,20−23.28.39−40.; 12,2). Mária vonásai éppen ellenkezőek, mert őt vonakodónak, lassúnak, hallgatagnak, megilletődöttnek, elfogódottnak, engedelmesnek és alázatosnak látjuk (Lk 10,39.42.; Jn 11,20.29.32−33.; 12,3−8; Mk 14,3−9). Márta tipikusan az idősebb, Mária tipikusan az ifjabb testvér. Az ős1 Az egyes vasárnapok elnevezései az óegyházi gyakorlatból származnak, s amelyek az istentisztelet introitusának kezdősorai voltak. Az introitus (a latin introeo, bemegyek szóból származik és bejövetelt jelent) vagy kezdőének az istentiszteletet indító gregorián ének, antifónás zsoltár. [Szerk.] 2 BOVON: Das Evangelium nach Lukas, 101. 3 uo. 102.
68
Lukács 10,38−42
gyülekezetben mindegyikük a maga módján nyilván jelentős szerepet vitt (vö. Mk 14,9). A gazdag jellemrajz azt sejteti, hogy mindketten személyes ismerősei lehettek az evangélistáknak vagy forrásaik szerzőinek. Alakjuk semmi esetre sem mesterkélt alkotás.4 38.v. A megváltás útján a passió felé haladó Jézust nagyvonalú vendégszeretettel fogadja be házába Márta. Márta nevének jelentése: úrnő. 39.v. Lukács egyetlen mondattal egy egész képet rajzol Máriáról. Tanítvány módjára, a Mester lábainál ül, és koncentrált figyelemmel hallgatja Jézus beszédét. Ez a kor zsidó szokásaitól eltérő kép, amelyből hiányzott a női tanítványság, bizonyára sokkolta a Jézus ellenségeit. Lukácsnál az evangéliumban és az ApCsel-ben is megjelennek a hívő asszonyok, akik Jézus tanítványai. 40−41.v. Márta bemutatására a szétforgácsolódás jellemző. merimnavw − aggódni, ami a Márta lelkületére vonatkozik. turbavzomai - qorubavzw − nyugtalankodni – a Márta lelkiségéből adódó sürgölődésre mutat. 41a−42.v. A történet végén feltűnően sok a szövegvariáns. Nehéz, vagy majdnem lehetetlen az elsődleges változat megállapítása. A 41−42 lehetséges változatai: - eJno;" de; ejstin creiva − egy a szükséges (P75); - ojlivgwn de; ejstin creiva − kevés szükséges (régi fordítások); - ojlivgwn de; ejstin creiva h] eJnov" − kevés szükséges, vagy egy (P3 a B L f 1 33). Ez a változat harmonizált és későbbi. Az „egy a szükséges” olvasatot tartjuk valószínűbbnek, már csak az előző (41.v.) végén található „sok” ellentéteként is. A 42.v. értelme: mi az, ami szükséges? Néhány (anyagi) vagy inkább: egy (lelki) dolog? A jó rész – 1Móz 43,34 – ízes falat, kedvenc étel. − Krisztussal létel, amitől Máriát nem szabad elvonni. Krisztusért végzett szolgálatainknál fontosabb az Ő értünk megtett szolgálatának elfogadása. „Nem vétetik el”: jövő idő az eredetiben. Jelentheti: Mária az élet igéjét választotta, és ezzel kapja az örök élet örökségét, amelyet senki nem fog elvenni tőle. De a jövő idő felszólító mód helyett is állhat, és akkor arról van szó, hogy Mária választotta a jó szerepet, és ezt nem szabad tőle elvenni. A Krisztus iránti szeretet megmutatásának módja lehet más és más, de hogy mikor, melyik a helyes, az nem mindegy. Ez összefügg az irgalmas samaritánus utáni kontextussal: ott a papok „a szolgálatra” hivatkozva továbbmentek, s a „lelkiek” érdekében elsiettek, de ott a samaritánus vált tett-emberré és példaemberré, mert az ő magatartása volt az egy szükséges és a „jó rész”… Itt Márta, a tettek embere kell, hogy elgondolkozzon Jézus szavain, mert itt most tényleg a lelkiek lesznek hangsúlyosak.
2. A perikópa megértése − teológiai összefüggések feltárása Elég általános az a felfogás, hogy itt Jézus viselkedése paradigma a vándorprédikátorok magatartására nézve, különösen, ha nők a házigazdák. Ez azonban 4
E. STAUFFER: Jézus alakja és története, 86. 29. jegyzet
69
Estomihi
szűkre szabja mind a textus Sitz im Lebenjét, mind kérügmáját. Érdekes Schmitthals véleménye, aki szerint a perikópa, különösen a makroösszefüggéseket tekintve, a szeretet kettős parancsa illusztrálására szolgál. Elfogadható gondolat az is, hogy Jézus itt arról tanít, hogy a szükséges anyagiak ne foglaljanak le annyira, hogy Isten Igéjéről megfeledkezzünk. Bolyki János szerint az asztalközösség téma figyelembe vétele közelebb visz a perikópa kérügmája megértéséhez. „Először is a történet a Lukács saját anyaga vendégség-történetei során »helyi értéket« nyer, s úgy fogható fel, mint a tékozló fiú és a bátyja példázatának (15,11−32) női szereplőkkel bemutatott változata. Mindkettő az asztalközösség beárnyékolásáról vagy meghiúsulásáról szól, s mindkét helyen az ok a testvéri féltékenység. Így Lk 10,38−42 legfontosabb üzenete: az asztalközösség során ne egymás (bizonyára valóságos) hibáira figyeljünk, hanem az igazi vendéglátóra: Jézusra. Ebből adódik a második mondanivaló, hogy a vendéglátó tudatosítsa a vendéglátás során, hogy nem ő az igazi házigazda (háziasszony), hanem Jézus. A harmadik tanulság: a keresztyén asztalközösség nem mennyiségi kérdés (felszolgált ételek, ráfordított idő, a »sokra« igyekvés), hanem minőségi: felszabadult diakónia csak ott van, ahol a Jézus által végzett diakónia felszabadít a gondok és a túlfeszítettség alól a tanítás hallgatására. Így kerül a keresztyén diakónia az igazi helyére.”5
3. Prédikációvázlat 3.1. Mennybetartó útleírás és az emberi lélek útvesztői A történetben Lukács evangélista ábrázolását sokan félreértették már. Az egyházi atyáktól kezdve szokás úgy beállítani a történetet, mintha Mária és Márta alakja lenne a legfontosabb. Még allegorikus magyarázatok is születtek: pl. Márta a zsidókeresztyének, Mária a pogánykeresztyének képviselője, vagy Márta a gyakorlati keresztyénség, Mária az elméleti keresztyénség képviselője, Márta az aktív, a cselekvő, Mária az elmélyedő, a szemlélődő keresztyén ember típusa. Ennek a különböztetésnek a konklúziója oda vezet, hogy a végén kijátsszuk egymás ellen a két lelkület-típust, s hol azt mondjuk: Jézus nem tetteket kér és vár, hanem elmélyülést, kivonulást a világból, máskor meg azt, hogy Jézus igenis cselekvő keresztyéneket szeretne, akik nem szájhittel élnek, hanem jócselekedeteikkel bizonyítják hitüket. Ilyen egyoldalúságra nem vezethet bennünket az evangélium! Lukács egyébként sem egy prédikáló Máriát különböztet meg egy szolgáló Mártától, hanem egy olyan Máriát mutat, aki hallgat, és egy olyan Mártát, aki a vendégszeretet gyakorlása közben kimerül. Értelmét és lényegi üzenetét veszti a történet, ha letáborozunk az első pillantásra karakteresnek tűnő két keresztyén embertípusnál! Lukács evangélista nem véletlenül jegyzi meg, hogy Jézus útban van Jeruzsálem felé, s ez a jelenet nem más, mint egy útleírás: „Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe.” (Lk 9,51) Ez a mennybemenetelig vezető út egyik történése. Az Atya jobbjának várományosa, 5
BOLYKI: Jézus asztalközösségei, 114−115.
70
Lukács 10,38−42
akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, aki ítél majd elevenek és holtak fölött, az Úr az, akit Márta befogad és vendégül lát. Sokkal többről van itt szó, mint két keresztyén típus – a szemlélődő és a sürgő-forgó ember – szétválasztása, mert itt a világ bírája hirdeti meg az ítéletét. Az elsődleges nem az életstílusok bemutatása, hanem az igazak veszélyeztetettsége és az istentelenek megigazulása: „hit által igazul meg az ember a törvény cselekvése nélkül” (Róm 3,28). Ez a hit pedig az ige meghallásából születő hit! A két asszony tipikus viselkedése lesz erre az útmutató! 3.2. Elveszíthető és elveszíthetetlen feszültsége A világ bírája lesz Márta házának a vendége. Szinte kiált a szövegből a többször is Úrnak szólított Jézus, a Kyrios és a Márta nevének jelentése: „úrnő” (a mar arám szó nőnemű formája). De Jézus még Márta házában sem akar kiszolgált lenni, hanem Ő akar szolgálni. A vendég ajándéka, amit Jézus hoz, hogy Ő beszél, prédikál, beszélgetést vezet. Márta ezt a helyzetet nem ismerte fel, mert a szíve sok mindenért aggódott, és nyugtalankodott, mivel nem arra hallgatott, aki az ő házában éppen akkor beszélt. Az igehirdetés szól azóta is, hiszen pünkösd óta úgy van, ahogy mondta tanítványainak: „aki titeket hallgat, engem hallgat”. Márta nem csak hallhatta, hanem még látta is Jézust, de ő csak egy embert látott, s azt mondogatta magában: a vendéget még előbb vendégül kell látni! – Közben elvesztette a Vendég ajándékát. Mi nehezebb helyzetben vagyunk, mint Márta, mert nem látjuk azt, aki szól hozzánk, aki beszél nekünk. Túl sok a figyelemelterelő mozzanat, gond, baj, kifogás, pörgős igyekezet, s már benne is vagyunk az elvesztés állapotában. Milyen különös, amikor komoly keresztyén emberek nyugtalansága, aggodalmaskodása abból ered, hogy nem hallgatnak Istenre, s az evangéliumból nem jön üzenet. Ezért figyelemre méltó a történet Máriája: Mária „leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét”. Ez a szükséges. Mária hallja az emberi szavakon keresztül magát Jézust. Figyelése közben házi kötelességeit is elfeledi. A Mester és Ítélő Bíró szava nem csak ítélő ige, hanem felrázó, bátorító és teremtő erejű szó is. Aki igazán meghallja a Jézus igéjét, annak az élete kap az Ő életéből, és az Ő hatalmából. Aki igazán meghallja Jézust, abban az Ő szava működni kezd, az megajándékozott lesz, az részesül az Ő tulajdonságából és az Ő minőségéből. Ő mondta a kősziklára épített ház képére mutatva a Lk 6,47−48-ban: „Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve.” Az Ő szava által újjáteremtett családjáról is beszél: „Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.” (Lk 8,21) Ugyanerre hivatkozva „emeli négyzetre” a boldogmondást: „…még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.” (Lk 11,28)
71
Estomihi
3.3. Az igazán elvehetetlen jó rész távlata A fokozással megemelt boldogmondással felérő Jézus mondata a történet végén: „Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” Ahol Krisztus a szívünkig hatolóan szól, ott megnyílik számunkra a menny, és ott kinyílik a menny kapuja. Ha valamiben fontos előkép Mária, akkor abban, hogy arra hívja fel a figyelmünket: a föld és az ég elmúlhat, de az Isten Igéje megmarad. Jézust megölhetik a keresztút végén, átmehet a halálon a mennyei dicsőségbe, ülhet az Atya jobbján, de az Ige marad. Ha ezt az Igét átvesszük, meghalljuk, megéljük, akkor az nem hagy helyet a szívünkben a szorongásnak, az aggodalomnak, az agyonnyomó gondterheltségnek. Jézust elhallgattathatja a halál, de az Ő igéjét nem. Nem lehet bilincsbe sem verni. Jézus emberi teste megsemmisíthető, élete kioltható, de a Krisztus beszéde elvehetetlen. Mária így részesült az elvehetetlenben, magából az Igéből. Ez a távlat és ez a jó rész az, ami magasabbra emeli a tekintetünket, minthogy fennakadjunk az aktív, cselekvő Márta, és a szemlélődő, hallgató Mária ellentétes jellemvonásain. Az örökkévalóság távlatában nincs más cselekvési lehetőség, mint a Krisztusra figyelés, hogy ebből gyümölcsöző élet és életmegoldás születhessen (ld. Zsolt 1,2−3).
4. Példák, képek, szemelvények Ölbey Irén: Mária és Márta Márta sürgött-forgott s körülfonta a fény, és főtt a főzelék és sült a sütemény, S Mária kuporgott az Úr lábainál a rezedás kertben, ahol suhant a nyár. Milyen csodálatos, milyen örök a kép, Mártáé a világ, Máriáé az ég. Márta, akár a föld, szívós, kemény, konok, Máriában ihlet és irgalom lobog. A jobb részt választottam, Mária vagyok, titkos hangra figyelek, tűz és jel ragyog szívemben, s az egyetlen szükséges hevít, s amit kapok, az tőlem el nem vétetik.
5. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: Zsolt 1; Lk 6,47−49 Énekek: RÉ 5,1−3; 18,1; 119; 381; 487; 512. 6. Felhasznált és ajánlott irodalom BOHREN, RUDOLF: LK 10,38−42. In: Göttinger Predigt-Meditationen. Göttingen, 1964. Heft 11. 105−110. 72
Lukács 10,38−42 BOLYKI JÁNOS: Jézus asztalközösségei, Budapest, Budapesti Református Teológiai Akadémia, 1993. BOVON, FRANCOIS: Das Evangelium nach Lukas (Lk 9,51−14,35), EKK III/2., ZürichDüsseldorf, Benzinger Verlag – Neukirchener Verlag, 1996. GRUNDMANN, WALTER: Das Evangelium nach Lukas, Berlin. 1964. STAUFFER, Ethelbert: Jézus alakja és története. Fordította: Varga Zsigmond J. DRTA Újszövetségi Szemináriumának Tanulmányi Füzetei – Új sorozat 5. szám. Második kiadás. Debrecen, 1984. VARGA ZSIGMOND J.: Lukács evangéliuma, II. rész 7,11−12,59, Sokszorosított teológiai jegyzet, Debrecen, 1956.
Dr. Fekete Károly (Debrecen)
73
