Esemény–trauma–nyilvánosság
Ráció–Tudomány 16.
Esemény–trauma–nyilvánosság
Sorozatszerkesztõk: BEDNANICS GÁBOR és BENGI L ÁSZLÓ Szerkesztette: DÁNÉL MÓNIKA – FODOR P ÉTER – L. VARGA P ÉTER
R ÁCIÓ Kiadó Budapest, 2012
Tartalom
A kötet megjelenését a 81636 számú OTKA pályázat támogatta
A borító Melissa Martin Dining Room (2006) című képének felhasználásával készült
© Szerzők, szerkesztők, 2012 © Ráció Kiadó, 2012
Előszó
7
KULCSÁR SZABÓ E RNŐ Az irodalomtörténet(írás) problémája Megírható-e egy hozzáférhetetlen „mibenlét” története?
11
GYÁNI GÁBOR Kulturális trauma: adott vagy teremtett?
38
K RICSFALUSI BEATRIX Tanúságtétel, performancia és nyilvánosság Elfriede Jelinek Rohonc (Az öldöklő angyal) című színházi szövegében
58
L ÉNÁRT A NDR ÁS Az erőszak tere A budapesti pártbizottság 1956-os ostromának ábrázolásai
79
DÁNÉL MÓNIK A Kihordó természet, kultúra, nők – belső gyarmatok Kortárs magyar filmek posztkoloniális olvasatai
112
B OLGÁR DÁNIEL A múlttal végképp szembenézni? Traumatikus történés és történelmi elbeszélés
134
M ENYHÉRT A NNA Trauma és díszletek Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Tüzes cipőben
149
KULCSÁR-SZABÓ Z OLTÁN Döntés, forma és reprezentáció Carl Schmittnél
161
6
TARTALOM
VAJDA K ÁROLY Életszerűség és véletlenszerűség Az irodalmi esemény fakticitása
182
L ŐRINCZ CSONGOR Az eskük hálójában. Esemény, ígéret és szerződés Kleist Die Marquise von O… című elbeszélésében
193
H ANSÁGI ÁGNES A regény a politikai napilap médiumában
230
Előszó
BEDNANICS GÁBOR 1906 Egy (?) irodalmi esemény „története”
264
BENGI L ÁSZLÓ Írói hírnév és/vagy újságírói névtelenség Kosztolányi szövegfogalmának változásáról
277
SZIR ÁK P ÉTER Utaztatás és tanúságtétel Illyés Gyula és Nagy Lajos Oroszország-útirajzai
298
FODOR P ÉTER – L. VARGA P ÉTER Esemény, rögzítés és tapasztalat szétkapcsolása Dilemmák az Ellis-életmű olvasásában
311
H ALÁSZ H AJNALK A Nyelvtörvények zaj és kód között Kiazmusok és bináris rendszerek Jakobson és Saussure modelljeiben
333
SMID R ÓBERT Lehetséges-e egy szövegtest kiemelkedése az irodalom történetiségéből? Szerb János mint versben bujdosó
361
Névmutató
383
A kötet tanulmányai egy négyéves kutatási program első szakaszát zárják. A Történés – médium – nyilvánosság címet viselő projekt átfogó tudományközi együttműködés keretében valósul meg. A benne részt vevők többek közt azokra a kérdésekre keresik a választ, miként határozható meg a történelmi és az irodalmi esemény mibenléte, mitől válik a történés eseménnyé, s milyen szerepe van az esemény létrejöttében azoknak a mediális feltételeknek, melyek közt a történést olyan eseményként észleljük, amelynek bekövetkezte után megváltozik ön- és világértelmezésünk. A kutatás célja továbbá az irodalmi esemény jelenségének olyan vizsgálata, amely magában foglalja az irodalmi – és nem csak irodalmi – nyilvánosság szerkezetének irodalom- és médiatörténeti, valamint történettudományi szempontú elemzését. Az interdiszciplináris közelítésmódot és együttműködést az indokolja, hogy az irodalmi esemény értelmezhetőségét nem lehet elválasztani sem a történelem tapasztalatától, sem annak a nyilvánosságnak a szerkezetétől, amelyben – eseményként – megjelenik. A kötet tanulmányait a kutatási program keretében eddig lezajlott két tudományos eszmecsere készítette elő: a 2010 márciusában Trauma – esemény – szimptóma címmel rendezett workshop, majd 2011 novemberében az ugyanezen a címen rendezett konferencia. A széleskörű interdiszciplináris együttműködés különböző tudományterületek kutatóinak közös munkáját tette lehetővé, így a kötetben szereplő tanulmányok is eltérő szempontok alapján, változó hangsúllyal közelítenek történelmi és irodalmi esemény, valamint az azok létrejöttét előföltételező nyilvánosság korszakonként és kultúránként változó kondícióinak vizsgálatához. Az itt olvasható írások egyfelől az irodalmi esemény mibenlétének történeti és diszkurzív formációit vizsgálják: azt tehát, hogy az irodalmiság-
8
9
ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
ról és a kánonról alkotott nézetek az irodalomtudományos diskurzusban miként hatottak az – akár az értelmező nyelvet és eljárást irányító koncepció ellenében – a megértésteljesítményekre. Másfelől ama kérdés kapott hangsúlyt, hogy mi a státusa azoknak a történéseknek, amelyek anélkül válnak eseménnyé, hogy a beszéd szintjén meg tudnának jelenni, s vannak-e az ilyen történéseknek általános formái. E téren történelmi tapasztalat és traumatikus történés viszonyának értelmezhetősége tesz szert jelentőségre, tulajdonképpen annak a „tudásnak” a kutatása, hogy a történeti és irodalmi szövegek, illetve a fotográfia és a film tanúskodnak-e, s ha igen, miként, e történések formáiról. A kötet címének második hívószava tehát azt – a kutatásban relevánssá váló – irányt jelöli, amely a traumatikus tapasztalatok irodalmi, állóképi és filmes elbeszélésének lehetőségeiről tájékoztat a kulturális trauma történettudományi interpretálhatóságának, valamint a kortárs traumaelméletek horizontjában. A traumatikus tapasztalatok elbeszélhetőségének kérdése, illetve egyáltalán az ilyen jellegű látencia mediális nyomainak „olvashatósága” elsősorban a holokauszt, Trianon, valamint az 1956-os forradalom, továbbá az elnyomó-autokratikus politikai rendszerek, a többségi és a kisebbségi identitás hangsúlyeltolódásai felől kap nyomatékot. A tanulmányok ugyanakkor arra a kérdésre is keresik a választ, miben áll a traumatikus történéseket „elbeszélő” szövegek, képek és filmek esztétikai hatásmechanizmusa, milyen viszony tételezhető történés és esztétikum közt, de kitérnek arra is, hogy egyes teoretikusok miként értelmezték újra a történelmi tapasztalatot mint performatívumot a jogfilozófia felől. A kötet harmadik fontos súlypontját a nyilvánosságnak a történelmi és irodalmi esemény, valamint a traumatikus történés és a látencia létrejöttében betöltött szerepe jelenti. Egy esemény leírása vagy esztétikai megragadása mindig fölveti a nyilvánosság terének, illetve az irodalmi szöveg, a fotografikus és filmes bemutatás megértésének, nyilvános recepciójának kérdését, hiszen a történések performativitása – s ilyen értelemben „igazsága” – öszszefügg azokkal a nyelvi-mediális feltételekkel, amelyek közt annak elbeszélése, „reprezentációja”, esztétikai „kódolása” végbemegy. A történelmi tapasztalat személyes „igazsága” és a nyilvános tér, amelyben elbeszélés és esztétikai megjelenítés az autentikusság jellegét ölti magára, a mindenkori nyilvánosság mediális technikáihoz kapcsolódik, azaz függ azoktól a rögzítő, tároló és közvetítő rendszerektől, amelyek létrejöttében is szere-
pet játszanak. A tanulmányok az irodalmi nyilvánosságot annak különböző történeti indexei segítségével igyekeznek megragadni. Ami általuk kirajzolódik, az a modern irodalmi formák, beszédmódok és a kulturális nyilvánosság ezeket értelmező-alakító, helyenként jelentékeny diszkurzív különbségeket feltáró feszültsége, valamint a történeti-személyes tapasztalatot elbeszélő szövegek műfajilag és műnemileg is szerteágazó sokrétűsége. Az irodalmi-kulturális nyilvánosság az utólagosság felől tehát annak olvashatósága tekintetében is jelentőséget nyer: e helyütt az irodalmi publicisztika, az útirajz, a személyes és a lírai identitás, de a nyilvánosság és az irodalmi szöveg autonómiájának feszültségéből kibontakozó olvasói attitűdök, valamint esztétikum korántsem problémamentes viszonyának kérdései kapnak nyomatékot. A Szerkesztők
