VIGASZTALÓ TESTVÉRI KÖRLEVÉL
“ÉS ÉN KÉREMAZATYÁT,ÉS MÁSVIGASZTALÓTÁD NÉKTEK, HOGYVELETEKMARADJON MINDÖRÖKKÉ.” GRAFIKA: SIMON A.
Vigasztaló 2010. III. negyedév
Húsz éves a Parakletos Alapítvány Meghívás a jubileumi ünnepségre
Húsz éve, a rendszerváltozás nyújtotta szabadabb légkörben született meg a gondolat, hogy az addig mostohább körülmények között működő református karizmatikus lelkészkör szélesebb körben is elérhesse a híveket bizonyságtételeivel, konferenciáival. 1990 karácsonyára megjelent az első Vigasztaló újság, mintegy 200 példányban. Hamarosan bejegyzésre került a Parakletos Alapítvány is, melynek célja az evangéliumi üzenet, a teljes Szentháromságról szóló örömhír terjesztése volt nyomtatott sajtó és más tömegkommunikációs eszközök, illetve rendezvények, táborok, konferenciák által. Az Alapítvány működését áldás kísérte, s rövid úton egy markáns könyvkiadói - könyvterjesztői, ill. lelki alkalmakat szervező és életben tartó csapatmunka alakult ki. Az elhallgat(tat)ás évtizedei után különösen nagy igény volt erre. Úgy látjuk, hogy a bibliai-evangéliumi töltésű irodalomra és személyes kapcsolatokra való szomjazás továbbra is megvan, legfeljebb a körülményeink és az életmódunk változott. A két szolgálat időközben elvált egymástól, mivel a megnövekedett igényeknek csak különálló irányítással és gazdálkodással lehetett igazán megfelelni: 2004től a Parakletos Könyvesház foglalkozott tovább a hitoktatói segédanyagok,
VIGASZTALÓ 2010/3
2
könyvek kiadásának, terjesztésének feladataival, a Parakletos Alapítvány pedig a lelki alkalmak szervezésével, ill. a Vigasztaló c. testvéri körlevél kiadásával. A kapcsolat azonban megmaradt: egy-egy kiadványban, konferencián való részvételben konkrétan is megnyilvánul, a közös üzenet pedig továbbra is párhuzamosan vezeti a két hajót. Idén a közös gyökerekre szeretnénk emlékezni: a két évtizeddel ezelőtti (sőt azt is megelőző) magvetésre. Hálát kívánunk adni a szárba szökkent vetemény, a folyamatosan gazdag termés Ajándékozójának. Az emlékezés és hálaadás gesztusa mellett pedig nem maradhat el a találkozás, a lelki táplálék ajándéka sem. 2010. október 30-án Parakletos Találkozót rendez közös összefogással a Parakletos Alapítvány és Parakletos Könyvesház.
A találkozó helyszíne Kiskunfélegyházán, az Egyesült Protestáns Egyház épületeiben lesz (Wesselényi u. 7.). A találkozó részletes programját később tesszük közzé a Könyvesház honlapján (www.parakletos.hu), mivel még tart az egyeztetés, ki milyen szerepet tud vállalni benne. Amit tervezünk:
Program: délelőtt folyamán a Könyvesház új kiadványainak interaktív bemutatójára kerül sor, aminek során áhítat, dramatikus játék, felolvasás, kézműves foglalkozás, társas játék is lesz. Az alkalom gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szól, közös örömre, játékra, beszélgetésre hívunk minden érdeklődőt.
A bemutatásra és kipróbálásra kerülő új kiadványaink: Dr. Tatai István: Isten ékszere lehetsz – Tíz út a semmiből a mindenbe Smelka Sándor: Istenem, mi ez a lárma?! Avagy, kegyes napok karácsonytól újévig Sztanevné Rácz Katalin – Álmosd Phaedra – Miklya Zsolt: Sok nép atyja leszel Gurigami Biblia 1. és Guribari és papír pásztor Gurigami munkafüzet 1. Miklya Luzsányi Mónika: Magvető missziói társasjáték
3
VIGASZTALÓ 2010/3
Délután csendes(ebb) nap következik az Alapítvány szervezésében, melynek során valóban megcsendesedhetünk az Ige mellett. A szokásos évközi csendesnapokhoz hasonlóan áhítat, ének, imádság, visszaemlékezések és bizonyságtételek, dicsőítés és áldás mellett leszünk együtt. A program főbb pontjai:
Az Egyház és a Szentlélek – Szabó Imre nyugdíjas sárbogárdi lelkipásztor előadása Az Alapítvány és a Könyvesház története – Damásdi Dénesné vetített képes beszámolója Visszaemlékezés az Alapítvány indulására és Damásdi Dénesre – Bagi László nyugdíjas tassi lelkipásztor Beszélgetés, bizonyságtételek – vezeti Dr. Vassné Baki Ilona érd-parkvárosi lelkipásztor Közös imádság – Rácz Lajos újszászi lelkipásztor vezetésével Áhítat – Hatvani Zsófia kiskunfélegyházi lelkipásztor
A délelőtti alkalom 10 órakor, a délutáni pedig14 órakor kezdődik. Közben szeretnénk megvendégelni mindenkit egy egyszerű ebéddel. Ezért kérjük, részvételi szándékukat jelezzék a könyvesház elérhetőségén:
[email protected], 76/463-106. Szintén kérjük előre jelezni, ha a délutáni alkalom ideje alatt gyermekfelügyeletet kér valaki.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a jubileumi Parakletos Találkozóra! Damásdi Dénesné
Beszámolók
Parakletos tábor Mátraházán
Július 12-17. között Parakletos táborban voltunk Mátraházán. Itt szeretnénk néhány bizonyságtevő morzsát közreadni örömeinkről. A tanítások egésze és a zenei válogatás Fonyódi Imre jóvoltából meghallgathatóak a www.hatvanref.hu honlapon a Tanítások rovatban.
VIGASZTALÓ 2010/3
4
A Lelkészüdülő bejárati homlokzata
Békesség és öröm az Úrban
A mátraházai tábor számomra nagy áldást jelentett, mivel különleges idő volt, amit az Úrral tölthettem. Megmutatta, hogy ha mindenkit és mindent le tudok tenni Érte, akkor tud igazán közel jönni a szívemhez. Megmutatta a jelenlétével, hogy mi mindenben kell változnom, sőt meg is áldott a változással. Megszabadított az elrontott dolgaimtól való félelemtől; elvetette azokat Jézusért! Békességet adott és új erőt az Ő szeretetével! Ezt az igét kaptam az utolsó napi úrvacsorán, ami azt hiszem, kifejezi a tábori élményeimet: "Örvendez szívem az ÚRban, visszaadta erőmet az ÚR. Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak!" (1Sám 2,1-2) Soli Deo Gloria! Áldás, békesség! Boda Bence
Szabadulás a szégyentől:
Kiskorunktól rajtunk lehet a masszív szégyen-lét: az értéktelenség terhe, a gondolkodásbeli és beszédünkben lévő, vagy cselekedeteinkből eredő szégyenérzet. Isten felnyitotta a szemem, hogy el kell engedjem azon kudarcaimat, melyeket a hosszú betegségem miatt átéltem. A múltam teljesen Isten kezébe adtam és Ő cselekedett bennem! Isten letörölte rólam egy kézmozdulattal a szégyen bélyegét és megszabadított engem. Most már nemcsak a gyógyulást, de a szabadulást is átéltem. Dicsőség legyen az Ő nevének! Ámen! Balogh Mónika
5
Öt nap a hegyen
VIGASZTALÓ 2010/3
Jézus tanítványai közül hármat felvitt egy magas hegyre, hogy betekintést kapjanak az Úr dicsőségébe. Mi Mátraházára mentünk, hogy a zajt és a mindennapi gondokat hátrahagyva felüdülhessünk a csendben. Tanítást kaptunk a lelki fegyverek használatáról és a Krisztustól kapott szabadságról. Már az első este felszólítást kaptunk az Efézusi levélből: „Erősödjetek meg az Úrban, öltsétek magatokra Isten fegyverzetét!” Nagy szükségünk van erre a fegyverzetre, hogy tudjunk győzni a gonosz, s nem utolsó sorban önmagunk felett is. Fel kell övezni magunkat igazságszeretettel, s lábunkról nem hiányozhat a békesség evangéliuma hirdetésének készsége sem. A fegyverzet használatához a Szentlélek is megerősít bennünket, ha engedelmeskedünk Krisztusnak. Rné
„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül” (Péld 11,25)
Ezen a nyáron az Úrnak hála Mátraházán nyaralhattunk a gyülekezetünkkel. Csodálatos hét volt! Az ÚR külön ajándéka volt a jó idő, a gyönyörű környezet és remek ellátás mellett, hogy csodálatos szomszédokkal ajándékozott meg bennünket: a Tóth családdal. Együtt kirándulhattunk, játszóterezhettünk, egy csapatban küzdöttünk az akadályversenyen, de számíthattunk rájuk még egy váratlan denevértámadás idején is. Külön ajándék volt számomra, hogy az utolsó este Tóth Laci elvállalta a gyerekek felügyeletét, így a tanítás egészén ott lehettem, és még az áldásról sem maradtam le. Köszönöm Istenem, hogy te gondoskodsz róla, hogy betöltsd minden szükségünket! Fonyódiné Judit
Ő senkit sem akar elveszíteni
A 2010-es mátraházi Parakletos családos tábor számomra egyszerre volt gyógyüdülés és katonai kiképzés is. Az alkalmak során esténként a lelki fegyverekről volt szó, délelőttönként pedig lelki sebeinkre kaphattunk gyógyírt
VIGASZTALÓ 2010/3
6
Urunktól. Miközben az Úr tisztította lelkünk sebeit, megmutatta a szabadulás útjait is számunkra: a kétlelkűségből az egyértelműségre; a szégyenérzetből bátorságra; a rabszolgalelkűségből (megkötözöttségből) a küldetésre; a bűnből tisztaságra; és az értelmetlenségből a céltudatos életre. Napvilágra hozta a beteg pontokat, és bekötözte a harcokban szerzett sebeinket. Felismerve köteleinket, immár szabadok és győztesek lehetünk Krisztusban. Az első este szíven ütött, hogy nem véletlenül vagyunk azon a helyen, abban a gyülekezetben, ahol éppen vagyunk. Isten oda sorozott be minket, még ha ezt nekünk némely esetben nehéz is elfogadnunk, vagy a mi elfogadásunk nehéz a többiek részéről. Hiszen Ő tudja, hogy pontosan ott, és pontosan a mi képességeinkre van az adott helyen szükség. Még ugyan a képességeimet nem igazán látom, de elfogadtam az Úr akaratát. A bizonyságtételek és a katonai életből vett példák sok mindent világossá tettek számomra: elsősorban nem test, és vér ellen van tusakodásunk – és mi milyen sokszor megfeledkezünk erről! Sajnos rosszul használjuk a fegyvereinket. Sokszor, amikor megijedünk, egymás ellen irányítjuk azokat, vagy egyenesen elhagyjuk a fegyvereket, illetve elcseréljük őket látszólag fontos dolgokra, amint Ézsau elcserélte az elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért. Hajlamosak vagyunk, cserben hagyni és elárulni Jézust és egymást, és elfeledkezni a sebesültekről.
Személy szerint sok sebbel érkeztem a hegyre, szinte utolsó esélyként remélve, hogy Isten felsegít, meggyógyít, megtisztít, és lábra állít. Hála legyen Neki, Ő nem feledkezett meg rólam, és az operációt elkezdte – s most már a lábadozás fázisába került életemen. Milyen jó, hogy Urunk nem mondott le rólunk, és nem lát reménytelennek és szerethetetlennek minket. Csapattársaink lemondhatnak rólunk, és mi magunk is magunkról, de Ő nem teszi: Ő hű marad! Krisztus felsegít. Ha elesek, közel jön. Ha szükségem van rá, átölel. Ha biztonságra vágyom, elrejt. Nem vár el tőlem hatalmas teljesítményeket, hanem az én fejlődési ütememnek megfelelően halad mellettem. Olyan megnyugtató, hogy Ő akkor sem néz le, ha csak legózni tudok – hangzott el az egyik bizonyságtételben. Szeret, mint gyermekét és kivárja, amíg felnőtt katonává válok. Addig is biztosítja számomra a megfelelő hátteret. Ő Senkit nem akar elveszíteni, hiszen túl nagy árat fizetett értünk.
7
VIGASZTALÓ 2010/3
És még valami, vagy mondjam úgy még valaki?!
Kislányunk négy és fél éves. Már évek óta imádkozik kistestvérért. Az orvosok szerint ő is egy csoda, hogy megfogant és megszületett, így nekünk Isten különös ajándéka. Második gyermekre vágytunk, de Isten kezébe tettük a dolgot. Ő alkotott és ismer kívül-belül, és tudja, hogy mire vagyok alkalmas, és mire nem, mit bírok fizikailag és mit nem, vagyis ismeri a határaimat. Négy és fél év után a férjemmel lemondtunk a második gyermekről.
A Parakletos családos tábor utolsó napja úrvacsorával végződött. Először a gyermekek kaptak ajándékot (egy-egy igés lapot). A mi kislányunk is kapott egyet, amelyen ez az ige szerepelt: „Még nyelvemen sincs a szó, te már tudod, Uram” (Zsolt. 139:4.). A lapocskán egy kisfiú volt. Míg én ezen az igén gondolkodtam: mi is lehet ennek az üzenete kislányunk számára, Ágica gyermeki természetességgel oda jött, és azt mondta: „most már, megvan a kistestvérem”! Mi a férjemmel egymásra néztünk, és szóhoz sem tudtunk jutni. Közben egy hétig nagyon rosszul voltam, és a vizsgálatok során kiderült, hogy a kislányunknak igaza lett: tényleg elindult a kistestvére, akire mi sem gondoltunk. Az Ő imádságát meghallgatta az Úr! S. Mné
Gyermekműsor
VIGASZTALÓ 2010/3
8 Bizonyságtelek
Már az autóban imádkoztam… Kismama vagyok, így viszonylag gyakran kell orvosi ellenőrzésre, vérvételre járni. Egy ilyen alkalommal történt meg velem az az eset, amiért nagyon hálás vagyok az Úrnak. Gyermekeinket otthon hagyva, lelkükre kötve, hogy jók legyenek, elindultam az aktuális vérvételre. Késésben voltam, mert közben már Emmausba indultunk volna a családos hétre. Amikor a kórházba érkeztem, tudtam innen nem hamar szabadulok, mert nagyon sokan voltak a szűk folyosón. Ülő hely sem volt rögtön. Végül találtam egyet az ajtó mellett, elkezdtem a várakozást 12-es sorszámmal.
A sok kismamát látva nehéz volt elhinni, hogy kevés gyerek születik ma Magyarországon. Egyszer csak egy könnyes szemű, számomra ismerősnek tűnő hölgy ment el előttem teli sporttáskával. Néhány pillanat alatt megtaláltam az emlékét magamban: évekkel ezelőtt formális kapcsolatban voltunk rövid ideig, olyannyira hogy csak a keresztneve jutott most eszembe. Semmi magán jellegű információt nem tudtam róla. Mégis elkezdtem gondolkodni ott várakozva, mi lehet a baj – talán nem lehet gyermeke, vagy elmehetett a baba.
Jó lett volna, ha hamarabb kapcsolok és megszólítom, de közben már elment. És mégis mit mondhatnék ebben a helyzetben én a nagy hasammal, a negyedik babámat várva? Meg különben is ki szereti, ha szinte idegenek látják a bánatát és kérdezgetik mi a baj. Végül lezártam a dolgot azzal, hogy ebben a szituációban nem volt dolgom.
Amint így megnyugodtam, egyszer csak visszafelé láttam jönni a hölgyet. A mellettem levő székről eltűnt az ott játszó kisfiú, ezért megszólítottam Katit, hogy üljön le mellém. Ő egy nagyon kedves, csendes és szerény ember: valószínűleg ezért nem mondta, hogy hagyjam békén, amikor érdeklődtem baj vane, tudok-e segíteni. Csendesen annyit mondott, hogy nagy dilemmában van, de
9
VIGASZTALÓ 2010/3
itt a folyosón sokan vagyunk, meg siet is a doki után. Hát gondoltam is magamról, hogy miért avatkozom más dolgába, de mivel segítő szakmában dolgozom, megszoktam, hogy azért jönnek az emberek, hogy valakinek elmondhassák a problémájukat. Úgy gondoltam, jó: megtettem, amit kellett, tovább nem kell ezt a társalgást erőltetni. Igen ám, de Kati egy perc múlva visszajött, hogy még nincs itt az orvosa, és közben sírt. Nem is ült le, csak a csomagot tette mellém a székre. Megsimogattam a karját, kérdeztem: kismamae?. Orrát fújva mondta, hogy igen. Baj van a babával? – kérdeztem. Mondta, hogy nincs, de nem akarja megtartani. Megvan az időpont, befizetve a csekk is, jött a műtétre. Közben nagyon sírt, máris gyászban volt szegény.
Végigkérdeztem betegségét, anyagiakat, párkapcsolatot, lakáshelyzetet, de semmi olyan nem volt, ami esetleg indokolhatta a döntést, azt leszámítva, hogy vajon bírni fog-e két kicsivel. Ezeket a dolgokat átbeszélve, újra és újra mondogatta, hogy nem bírja megtenni, mert ez gyilkosság. Ő már egy kicsi ember, látta az ultrahangon is, nem lenne szabad megtenni, de kétségbe van esve. Szinte láttam, ahogyan a Gonosz az életére próbál törni ennek a gyereknek, de az Úr harcol érte. Elmondtam Katikának, hogy én már a negyedikkel vagyok itt, s kicsi a korkülönbség nálunk is az elsők között. Teljesen elájult az információtól. Kitekintett egy pillanatra ebből a beszűkült tudatállapotból, amiben semmit nem látott eddig csak a megoldandó problémát, és éreztem a pillanatot, amikor meglátta a fényt az alagút végén. Akkor a szorító erő leomlott. Kati elkezdte azokat az érveket sorolni, amelyek miatt nyugodtan vállalhatja a kicsit. Van nagymama, ő majd segít. Még van addig sok idő, nagyobb lesz az otthoni kicsi is. A párja is örül a babának. Van otthonuk, munkájuk, minden rendben lesz. – Én végig nem sok mindent mondtam, de Kati megharcolta harcát az Úr előtt, és jó döntést hozott.
Azt mondta nekem, hogy engem Isten küldött most és örül, hogy találkoztunk. Felhívta a férjét, s a fülem hallatára és mondta: gyere ÉRTÜNK. Ekkor következtem én a vérvételen. Miután kijöttem, valahol messze, a folyosó másik végén találtam meg, amint hosszasan telefonált: már megkönnyebbülve, az örömtől csillogó szemmel. Elmentem mellette és elköszöntem.
Fontos látni, hogy egy nő soha nem akar örömmel abortuszra menni. Ahogy
VIGASZTALÓ 2010/3
10
láttam, a váratlanul jelentkező gyermekáldás ijedtséget vált ki, hiszen váratlan fordulatról, nem tervezett új élethelyzetről van szó. Mi pedig általában félünk a változástól. Valószínűleg ezt a lelkiállapotot tudja kihasználni a gonosz, hogy tévútra terelje a leendő anyukát. Ilyeneket suttoghat: az abortusszal minden gondod megoldódik, hamar elfelejted, az még nem is ember, majd ha alkalmasabb lesz az idő, lehet még másik gyereked is...
Sajnos volt rá példa, hogy nem szóltam ismerőseimnek ilyen esetben, pedig most tapasztalhattam, hogy nem kell terjengős okoskodás, sokszor alig várják a kétségbeesett kismamák, hogy jól dönthessenek. Nagyon köszönöm Istenemnek, hogy megengedte nekem hogy szemtanúja legyek ennek a győzelemnek. Azért is csodálatos ez az esemény számomra, mert a kórházba vezető úton az autóban imádkoztam, hogy használjon az Úr, hadd szolgáljam Őt. Ezt a csodát kaptam.
Isten mentett meg!
S.I.
Templomba járó család voltunk, hiszen a 40-es években kötelező volt hittanórákra járni és konfirmálni. Tíz éves múltam, mikor elkezdett az a gondolat foglalkoztatni, miért is járok templomba? Akkoriban még nem voltak lelki ébredések, mert azok csak a háború után kezdődtek. Sokat kínlódtam lelkileg magammal. 1947 nyarán a kecskeméti gyülekezet szervezésével ifjúsági tábor volt Szikrában. A félegyházi gyülekezetből is mentünk fiatalok, nagyon jó volt! Itt lépett az életembe 17 éves koromban az Élő Isten. Csodálatos volt! Ezután már nemcsak a betűket láttam a Bibliában, hanem Isten üzenetét, tanítását.
Sok betegség és egyéb problémák is voltak az életemben, és vannak jelenleg is. Mégis jó leborulni naponként és megköszönni azt, hogy Jézus Krisztus értem is megszületett és meghalt a Golgotán, de fel is támadt, és felment a mennyekbe. Ha hiszek Benne és elfogadom az Isten szeretetét, én is odajutok Hozzá a mennyei hazámba.
Isten az ő kegyelmes szeretetéből a sok probléma mellett megajándékozott
11
VIGASZTALÓ 2010/3
örömökkel is, amit nem is tudok eléggé megköszönni sem. 1944-ben mikor kitört a háború az ország egy része menekült az ellenség elől, mi Komáromba kerültünk keresztanyuékhoz. Óriási bombázások voltak, a lakosság nagy része a nagy riadók alatt óvóhelyen töltötte az egész éjszakát. Egyik vasárnap istentisztelet közben lett a nagy riadó, persze a templom kiürült. Én is rohantam az óvóhelyre. Éppen csak becsuktam az ajtót, s egy nagy szilánk odavágódott. Bizony, elgondolkoztam: csoda, hogy élek. Isten megmentett, és megtartott mindez ideig. Dencs Lenke
Riport
Tapasztalatomból tudom, hogy Dr. Tatai István hatvani lelkipásztor gyülekezetiés szórványgondozó szolgálata példaértékű. Tíz szórvány-központot gondoz 50 km-es körzetben.
Milyen indíttatásokat nyertél a szülői házban Sárszentmiklóson szolgálatoddal kapcsolatban?
A legmélyebb indítatást szüleimtől kaptam. Mi nagycsalád voltunk, s a család jelentős része egy nagyszobában lakott. Kitörölhetetlenül bennem él egy gyakran átélt hajnali kép: már kora reggel szüleim egymás felé hajolva, az ablak előtti függönyt kissé félrehúzva, olvasták a lózungot és imádkoztak. S valóban: az Isten Igéje számukra naponkénti kenyér, megtalált kincs, és az élet minden részletét meghatározó zsinórmértékké vált. Volt egy nagy családi képes Bibliánk az asztalon. Nekünk gyerekeknek az első oldala volt a legérdekesebb, mert ott találtuk meg születési sorrendben neveinket. Sokszor megkerestük magunkat – igen már akkor be voltunk írva az Élet Könyvébe – s betűzgettük a nevünk mellett található igét is. Az enyém a 127. zsoltár volt. Ott találtam erre a lélekgyógyító szóra: az én életem is lehet az Úr öröksége és jutalom. Jóanyám lelki ajándéka a bizonyságtétel volt, s az ma is. Mivel mély lelki meglátásai voltak, szinte mindenben Isten lábnyomát és üzenetét fedezte fel. Neki minden prédikált: a szép virág, a balesetben megtartott gyerekek, de még az ólból kitört, majd megtalált disznók is. Így aztán egyetlen nap sem telt el bizonyságtétel nélkül. Néha az iskolában is prédikálnia kellett. Az iskolai hittanórára való évenkénti beíratás a szocialista időszakban ideológiai botránykel-
VIGASZTALÓ 2010/3
12
tésnek számított. Anyám a tanári testület megvető tekintetét állva, még nyolcadikban is beíratott bennünket a hittanra, mert ezt az eseményt a hitvallás elhagyhatatlan órájának tekintette. Egy alkalommal gúnyosan ezt a kérdést vetették szemére: „még mindig nem tanulták meg azok a gyerekek a Bibliát?” A mindig sovány, de nemes tartású anyám ezt felelte: „Kérem a Biblia olyan, mint az önök tudománya: kimeríthetetlen”. Édesapám nagy igehirdető volt. Ugyan nem volt teológiai képesítése, de Bibliáját a legtöbb lelkipásztornál jobban ismerte. Termelőszövetkezeti raktárosként dolgozott, de igazából ő Isten kincseinek tárházát vezette kis falunkban. Mi minden volt abban a lelki raktárban! Prédikált temetőkben, iskolákban, a mezei munkát végezve, templomokban és otthonunkban is. Számára csak egy világ létezett: nem volt valamilyen szent és külön egy szentségtelen világ is. Tudta: Isten mindenütt jelen van, s mindenütt vannak elveszett emberek. S így is viselkedett. Imaórát tudott vezetni a kukoricaszár-kévék bekötése után a kertvégén, de Lajoskomárom felé haladva az árokparton is, amikor az öreg Danuvia motorkerékpár már nem bírta a következő emelkedőt. Ha átjött a szomszéd vagy valamelyik rokon hozzánk, soha nem mehetett el Ige nélkül tőlünk.
Sárszentmiklós mellett Sárbogárdra is átjártatok istentiszteletre. Mit jelentett számodra Szabó Imre bácsi és Éva néni szolgálata?
Nagyon sokat! Az első alapvető impulzusokat a konfirmációs felkészítéskor kaptam tőlük. Imre bácsi értékes tanításokat adott a csoportnak, Éva néni pedig a záró-evangelizációt tartotta. Ennek részeként mindketten külön időt szántak rám is: imádkoztak értem, és lelki ajándékkal szolgáltak felém. A magvetés eredménye megtérésem lett. Éva néni szavait hallgatva a konfirmandus csoportból többen letettük bűneinket, majd miként Péter, úgy mi is, befogadtuk Jézust élethajónkba (Lk 5,3), tehát a szívünkbe. Életem első hangos imádsága Éva néni szolgálata után ez volt: „Uram, tégy engem is a Te bárányoddá.” Azon a napon ismertem fel először az Úr személyes szavát a Szentírásban, mert Jézus megtisztított és barátjává fogadott engem is (Jn 15,3). Imre bácsi világos igehirdetései és prófétai igéi mindig nagyon kifejezőek voltak, de soha sem szájbarágósak. Inkább mindig egy nagy indíttatással jöttem el az istentiszteletről és tőlük, mintsem egy konkrét akcióprogrammal. S ez így volt jó, mert soha nem akartak spirituális rabszolgává tenni bennünket. Hitték
13
VIGASZTALÓ 2010/3
erősen: a Szentlélek az Atya minden gyermekét kész személyesen is vezetni.
Hogyan tudod ellátni a hatalmas területen fekvő gyülekezetek gondozását?
Isten hívott el bennünket Hatvanba. Tehát tudom, hogy a helyemen voltam az elmúlt 26 évben, de azzal is tisztában vagyok, hogy szolgálatomat majd más fogja kiértékelni. Mindenesetre igen hálás vagyok feleségemnek és munkatársaimnak. Népes kis csapat végzi velem együtt az igehirdetés, a gyermekmunka és a látogatás munkáját. Az elmúlt években egy-egy imaházat tudtunk vásárolni Bátonyterenyén és Jobbágyiban. Azért imádkozunk, hogy egykor ezen a hatalmas szórványterületen önálló gyülekezetek jöjjenek létre.
Igen sok munkát és időt emésztett fel doktori disszertációd elkészítése és a vizsgákra való tanulás. Közben a gyülekezeti munka is haladhatott. Hogyan sikerült mindez?
Úgy gondolom, Isten akarata és elhívása volt ennek a dolgozatnak elkészítése. Sokan imádkoztak érte. A közvetlen ihletet Jeruzsálemben nyertem, majd hat éven át kutatva és intellektuálisan birkózva dolgoztam témámon. Szabad időmből csíptem el minden nap valamennyit. Most nagyon örülök, hogy valamit megérthettem az Egyház és Izrael teológiai kapcsolatának titkából. Bárcsak sokak kincsévé lehetnének eredményeim, illetve további társakkal folytathatnám az Úr Izrael-titkának felismerését.
VIGASZTALÓ 2010/3
14
Mondj valamit gyülekezeti munkátokról?
Egy vágy ég bennünk: világítani szeretnénk. Olyan hely kívánunk lenni, ahol otthon érzik magukat a testvérek, mégis a közösség befogadóan nyitott és missziós jellegű marad. Végül: soha nem feledkezhetünk el a szegényekről. Mindezt a Lélek segítségével lehet csak végezni. A számos kezdeményezést nem kívánom felsorolni, de olvashatunk róla Fonyódi Imre honlap- szerkesztőnk jóvoltából honlapunkon is (www.hatvanref.hu).
Az igehirdetésre való felkészülés „titkából” elárulnál valamit?
Nincsenek titkaim. A teológián tanult egyszerű elveket próbálom alkalmazni: az igehirdetésnek legyen mindig elvihető, a Szentírásból nyert témája és felosztása. Ne hiányozzon belőle az illusztráció és a gyakorlati alkalmazás. Amikor nincs „textusom” Eszterke kislányom bíztatása jut mindig eszembe: Apa, mondd azt, amit a kis Sámuel: „Szólj Uram, mert hallja a te szolgád!” Ez eddig – dicsőség Istennek – mindig működött. Arra törekszem, hogy a Lélek által Isten mindig szóhoz juthasson a szószéken. Ha ez nem sikerül teljesen, akkor elszomorodom, de ha sikerül: akkor az bizony minden boldogsággal felér. Nagyon hálás vagyok feleségemnek Nórusnak, aki kezdettől fogva legjobb bátorítóm és kritikusom igehirdető szolgálatomban.
Intenzív kapcsolatod van Izraellel. Szeretnénk ennek áldásaiból hallani valamit.
Isten írott Igéje – emberi ruhája szerint – egy zsidó könyv. Jézus Izraelben született, és körülmetélt zsidóként élt. Szinte minden apostol, és az egész ősgyülekezet izraelita volt. Maga az Egyház egésze is a zsidó olajfán élhet Pünkösd óta. A mennyei várost is Jeruzsálemnek fogják hívni, amelynek kapuin és alapjain egytől-egyig zsidó neveket fogunk találni. Ennek ellenére nem lehetünk vakon elfogultak Izrael irányában: Jézus sírt saját népe és az egész Izrael felett, mert az nem volt képes felismerni meglátogatásának idejét. Úgy tűnik, hogy közeledik a nap, amikor Izrael végre felismeri saját Messiását, Jézust. Ennek vannak előjelei a ma létrejövő messiási gyülekezetekben. Tehát sok közünk van az egykori és a mai: az ígéretek beteljesedését váró Izraelhez is! Tanulhatunk héber gondolkodásmódjukból, sőt a Szentföld megismerése is közelebb vihet bennünket az Igéhez, hiszen ez Isten akaratából az örök Ige kijelentésének helyévé lett.
15
VIGASZTALÓ 2010/3
Ma egyre fontosabb, hogy Isten szívét érzékeljük és ismerjük meg a zsidósággal kapcsolatban, hogy a hozzájuk való viszonyunk milyensége ne kárunkra, hanem áldásunkra legyen. Izrael népe Isten szeretetének tárgya az ősatyáknak adott kiválasztásban ma is, másfelől ellenségek is az evangéliumra nézve. Ők kitörettek olajfájukról, de Isten el nem vetette őket, sőt egészében megmenekülnek majd a Messiás Jézus eljövetelekor. Mindebből az következik, hogy nem lehetünk zsidógyűlölők, hanem tartozunk nekik igaz és szerető szóval, tehát Jézus üzenetével és prófétai emlékeztetéssel.
Mutasd be családodat!
Feleségemmel Nórussal, aki hematológus, az idén ünnepeljük harmincadik házassági évfordulónkat. Ő Isten szerető ajándéka számomra. Emberi gyengeségeink ellenére az Úr megújítja kapcsolatunkat és együtt ad vezetést számos nehéz döntésünkben. Elmondhatjuk: jól vagyunk, mert Isten kegyelmes hozzánk. Gyermekeink: Dániel (orgonaművész), Gábor (magyar-kommunikáció szakon végzős egyetemista), Eszterke (történelmet és angolt tanul a református egyetemen) és Sámuel (középiskolás). Valamennyien Isten Országában is szolgálnak, s reméljük, hogy mindnyájuk életében egyre jobban felragyog Isten dicsősége. Köszönettel, Bagi László nyugdíjas lelkipásztor
Meghívás
Őszi konferenciákra szeretettel hívjuk továbbra is testvéreinket.
Első hét: október 4-8. Témája: Könnyek a Bibliában. Második hét: október 11-15. Témája: Tüzek a Bibliában.
Részvételi díj: 21.200,- Ft (kivéve aktív dolgozókat)
VIGASZTALÓ 2010/3
16
Figyelem, változás:
A konferenciák hétfőn nem az ebéddel kezdődnek! A szobákat 3 órától foglalhatjuk el, az első közös alkalmunk a vacsora lesz, amely fél 6-kor, vagy hat órakor lesz. A másik változás az aktív dolgozókra vonatkozik (nyugdíjasokra, és gyerekre nem): A 21.200,- Ft felett éjszakánként 385,- Ft idegenforgalmi adót is fizetni kell, vagyis 22.740,- forintot. Jelentkezés Szalontai Zsuzsa 6000, Kecskemét, Petőfi S. utca 16.4.35. Email:
[email protected]. Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 22. A hatvani Parakletos csendesnapot 2010. szeptember 25-én tartjuk délután 3 – 6 óra között. Program: istendicsőítés, tanítás, remélhetőleg sok bizonyságtétel és jeruzsálemi impressziók megosztása. Mindenkit szeretettel várunk! Információ: 0637/342-327;
[email protected]
Következő lapzárta: 2010. november 15. VIGASZTALÓ
A Parakletos Alapítvány testvéri körlevele. Kiadványunkat adományokból tartjuk fenn. Ingyenesen küldjük mindazoknak, akik kérik. Az Alapítvány címe: 2336 Dunavarsány, Határ út 70. E-mail:
[email protected] A Vigasztaló számára írt bizonyságtételeket az alábbi címre kérjük: Szalontai Zsuzsanna, 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor út 16. IV. emelet 35. (
[email protected]) A szerkesztőbizottság tagjai: Magyarné Balogh Erzsébet, Szalontai Zsuzsanna és Dr. Tatai István
