Jubileumi KALENDÁRIUM. A 200 éves Erdőmérnöki Kar jubileumi programjai

1

2008 Jubileumi

KALENDÁRIUM A 200 éves Erdőmérnöki Kar jubileumi programjai

2008. február 28. 10.00 óra Erdészeti Múzeum (Sopron, Templom u. 4.)

ALMA MATER KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA

2008. február 28.

ALMA MATER KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA

3

AZ ALMA MATER TÖRTÉNETE ÉVSZÁMOKBAN, KEZDETEKTŐL-NAPJAINKIG Az Alma Mater kiállítás a Szlovák Bányászati Múzeum kezdeményezésére jött létre 2006-ban. Rendhagyó vándorkiállításról van szó, hiszen a selmeci utódintézmények székhelyén megrendezendő kiállításoknak csak a témája (Alma Mater) ugyanaz, a forgatókönyv, a tárgyi és dokumentációs anyag nagy része azonban különböző. Az első tárlatot a látogatók 2007 augusztusáig Selmecbányán tekinthették meg. Az Alma Mater Sopron című kiállítást a „200 éves jubileumi rendezvénysorozat” nyitányaként mutatjuk be. A kiállítás célja ízelítőt adni az ősi intézmény falai között létrehozott szakmai, tudományos és emberi értékekről, alkotásokról. Külön kiállítási egységként jelenítjük meg a ma is élő, sőt gyarapodó diákhagyományok relikviáit. A tárlat ideje alatt több, rövidebb időszaki kiállítás keretében emelünk ki egyes elemeket, korszakokat, részletesebben bemutatva azok sajátosságait. A kiállítási arculat, a poszterek szerkesztése Tranta Péter hallgató (AMI) munkája. A kiállítás szakmai anyagának összeállításában részt vettek: Komáromi Gábor a. Lennon Lontsák Nóra a. Mazsola Mészáros Bálint a. Csavargó Szász Balázs a. Robbie

1735-Bergschule (Bányászati és Kohászati Tanintézet) 1763 Mária Terézia önálló bányászati főtanintézetet alapít. 1764-ben Jacquin Vilmos császári királyi bánya-tanácsosi rangban megkezdi a vegytan előadásait. 1765-ben önálló mennyiségi Tanszéket alapítottak. Matematika, erőműtan, vízműtan tantárgyakat jezsuita szerzetesek tanították. 1770. április 2-án Mária Terézia szentesítette a selmeci iskola akadémiai rangra emelését. A tanítási idő 3 évre emelkedett, a tanított tárgyak is kibővültek, a diákok félévente vizsgáztak. 1807. augusztus 30-án az uralkodó, I. Ferenc elrendelte a selmecbányai Bányászati Akadémia szervezeti keretében az Erdészeti Tanintézet felállítását. 1807. december 17-én a Tanintézet tanárává Wilckens Henrik Dávidot nevezték ki, és megbízták a tanterv kidolgozásával. Wilckens első előadását 1809. február 12-én, a király születésnapján, délelőtt 10 órakor a főbányagrófi hivatal összes tagjának és az Akadémia teljes hallgatóságának jelenlétében tartotta meg. Az erdőgazdálkodás oktatása a bányászati képzés tantervének része volt, de idővel önállóvá vált.

1811-re a tanárok létszámának növelése szükségessé vált. 1811. május 22-én a frissen végzett Ráth Ignácot nevezték ki Wilckens mellé ideiglenes erdészeti adjunktussá. 1833-ban elrendeltetett, hogy az erdészeti növendékek a bányászokhoz hasonlóan félévenként vizsgázzanak. 1835. április 30-án Feistmantel Rudolfot nevezték ki az Erdészeti Tanintézet élére. 1836-ban létrehozza a kisiblyei botanikus kertet. 1846. október 6-án az Erdészeti Tanintézetet akadémiai rangra emelik, és a bányászati intézménnyel összevonva Bányászati és Erdészeti Akadémia néven szervezik újjá. A bányászati szak tanfolyama 4, az erdészeti szaké 3 évre terjedt.

1848 TAVASZA 1848 márciusában a soknemzetiségű akadémia ifjúsága a „testvériség, egyenlőség, szabadság” szelleme szerint egy akarattal tűzte ki törzskávézójuk homlokzatára a magyar, a német és a szlovák zászlót. A hallgatók megmozdulásai nyomán 1848 decemberében elrendeltetett, hogy az oktatás hivatalos nyelve a magyar legyen. Sajnos a dicsőség nem tarthatott sokáig. A magyar ifjak a könyvet kardra cserélték, s csatlakoztak a szabadságharchoz.A bevonuló császári csapatok 1849. március 14-én „a bányászakadémikusok többségének nem korrekt magatartása miatt” az Akadémiát bezáratták. A tanítás 1850. január 2-án indult újra, az oktatás nyelve ismét a német.

Pénzügyminisztériumi rendelet alapján az 1868-69-es tanévtől az oktatás nyelve a magyar, de csak az első évfolyamon. 1869-70: A m. kir. pénzügyminisztérium rendeletben szólítja fel az akadémia igazgatóságát, hogy tegyen végleges javaslatot az erdőakadémia ideiglenes szervezete helyett. Ezzel egyidőben a kor igényeinek és a tudomány akkori állásának megfelelő tantervet és szervezetet kell kidolgozni. 1871. augusztus 15.-én a Bányászati és Erdészeti Akadémia új szervezete és tantervét Ferenc József jóváhagyta. Bár a tantervet és az akadémia felépítését folyamatosan fejlesztették, 1894/95-ig érvényben maradt. 1878-ban az Országos Erdészeti Egyesület felterjesztette egy Erdőőri Szakiskola alapításának tervét. 1883-ban, Ásotthalomban nyílik meg az Erdőőri Szakiskola, s ennek nyomán 1893-ig további három helyen jött létre Szakiskola.

AZ ERDÉSZETI PALOTA Az akadémia csakúgy, mint az Erdészeti Tanintézet megalakulása óta tanterem és épület hiánnyal küszködött. 1811-től kezdve több terv született az egyre növekvő erdészeti hallgatókat befogadni képes korszerű oktatási épület kialakításáról. A pénzügyminisztérium helyt adott az akadémia kérésének és a Cserei Ede építész által elkészített épület megépítésére 1887ben 130.000 koronát ítélt meg.

2008. február 28.

ALMA MATER KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA

1888. május 14-én (Mária Terézia születésnapján) nagy ünnepség keretében lerakták az új épület alapkövét, melybe egy 70 cm hosszú 20 cm átmérőjű réz hengert illesztettek, a miniszteri engedélyek másolatával, az épület tervrajzával és költségvetésével, az akadémiai tanárok és diákok saját kézzel írott névsorával. Az épület mindössze négy év alatt készült el és átadására 1892 június 26-án került sor. A háromnapos ünnepségen Wekerle pénzügyminiszter és Bethlen földművelésügyi miniszter is részt vett. A beszédek, köszöntők után végignézték a tantermeket, melyekben a gazdag akadémiai gyűjteményeket, oktatási anyagokat végre méltó körülmények között tudták elhelyezni. Másnap az erdész résztvevők a miniszterekkel az akadémiai gazdaságot tekintették meg. Ezzel egyidőben az ünnepségre összegyűlt bányászok, kohászok megalakították a Magyar Bányászati Kohászati Egyesületet.

AZ INTÉZMÉNY NEVEI 1866 – 1904: “Bányászati és Erdészeti Akadémia” (erdőtiszti végzettséget adott). 1904-1919: “Bányászati és Erdészeti Főiskola” (erdőmérnöki végzettséget adott), később M. Kir. Bányászati és Erdészeti (Technikai) Főiskola (a technikai jelzőt eltörölték).

5

Főhatósága: Osztrák-Magyar Monarchia, Királyság Oktatási idő: 8 félév Végbizonyítvány: két évi gyakorlat után államvizsga.

KÖLTÖZÉS SELMECBÁNYÁRÓL SOPRONBA Az 1913/1914-es tanévre az Akadémia 20 jól felszerelt tanszékkel, 580 hallgatóval rendelkezik, az oktatás tandíjmentes. Az I. világháború alatt az anyagi támogatás csökkent, az oktatók és hallgatók többségét hadi szolgálatra rendelték, így 100 fő alá süllyedt a hallgatók száma. 1905-1907: több memorandum is költözést javasolt. 1918: a pénzügyminisztérium elrendeli a főiskola elköltöztetését. 1918-1919: Szlovákia Magyarországtól független állam lett (kormányzati szerveket állítottak fel, a magyar fennhatóság elleni tiltakozásokat tartottak, kikiáltották a függetlenséget…) November 2-től December 14-ig felfegyverzett diákok ragadták magukhoz Selmecbánya irányítását, közülük 300-an elhagyták a várost, s magukkal vitték az Akadémia értékeit is (könyvtár, gyűjtemények). Hosszas huzavona után 1919 március 1-én a földművelésügyi miniszter elrendelte az Akadémia átköltözését Sopronba.

Így 1919 tavaszán az Akadémia minden diákjával, tanári karával, oktatási eszközeivel és könyvtárával Sopronba költözött. Ezzel, közel kétszáz év után, Selmecen megszűnt a bányász-kohász szakemberképzés.

Ezért az Akadémiát 1934-ben a „Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe„ integrálták. Az eredeti Alma Mater Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karként működött tovább.

AZ ÁGFALVI CSATA

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ

A trianoni békeszerződés Sopront Ausztriához csatolta. Amikor azonban az osztrák egységek elindultak, hogy átvegyék a várost, magyar felkelők, köztük az Akadémia diákjai, Ágfalva mellett feltartóztatták őket (Szechányi Elemér és Machatsek Gyula hallgatók a csatában hősi halált haltak). Ennek nyomán A velencei egyezmény (1921. november 7.) kimondta, hogy Sopron hovatartozásáról népszavazás döntsön. A referendum eredményeként (1921. december 14-16.) Sopron Magyarország része maradt.

1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Sopront. A háború végének közeledtével a soproni kart is egyre jobban fenyegette a kitelepítés veszélye. 1944. október 25-én a nyilas kormány elrendelte az oktatás azonnali beszüntetését. Az 1945 elején már Sopronban székelő kormány a háború végén már csak a saját bőrét mentette, így a Kar kitelepítésére nem került sor. Két súlyos légitámadás és a „dicsőséges szovjet hadsereg“ általi felszabadítás után (1945. április 1.) a szovjetek megszállták az egyetem épületét. Április 26-án az oktatómunka újra beindult, de az Akadémia épületei augusztus 3-ig a szovjetek hadikórházaként működött. 1949-ben a Műegyetemen belül létrehozták az Erdőmérnöki és Földmérőmérnöki Kart soproni székhellyel. Másrészről a bányászképzést 1959-ig fokozatosan Miskolcra helyezték át. 1950-ben az Erdőmérnöki és Földmérőmérnöki Kar Erdőmérnöki Osztályát az Agrártudományi Egyetemhez csatolták, majd 1952-ben kivált az Agrártudományi Egyetemből, és önálló Erdőmérnöki Főiskolaként működött tovább.

A 30-AS ÉVEK 1922-ben a Főiskola végleges helyére költözött. 1925-re pedig kialakult a Főiskola soproni szervezete és a soproni tanári kar. Az 1923/24-es tanévet az Alma Mater már Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola néven kezdte meg. A hallgatók száma drasztikusan lecsökkent, mivel Magyarország a trianoni békeszerződés miatt bányászatának és kohászatának 90%-át elveszítette

2008. február 28.

ALMA MATER KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA

7

1956 Az 1956-os forradalmi eseményekben a főiskola ifjúsága is részt vett. A diákok megfogalmazták saját követeléseiket (pl., hogy a „selmeci karokkal” egy egyetemben egyesüljenek), részt vettek a város fegyveres védelmében, (egyetemi nemzetőrség), és a közigazgatásban (Forradalmi Diáktanács), a lakosság ellátásának biztosításában, a rendőrséggel, határőrséggel való együttműködésben. November 4-én sokan beásták magukat Kópháza mellett, hogy a szovjet erőket feltartóztassák. Mikor tüzet akartak nyitni a szovjet tankokra, kiderült, hogy a lövegekből hiányzik a gyújtószeg. Mikor az ellenállás elbukott, a diákok visszavonultak, és a megtorlástól való félelemben a professzorok 30%-a és 200 diák Ausztriába menekült. Néhányan visszatértek, mások Kanadába emigráltak. Ők Vancouver-ben (Kanada), a University of British Columbia-án vettek részt az erdőmérnök-képzés létrehozásában. Az oktatás Sopronban november 12-én folytatódott. 1957-ben megindult a faipari mérnök képzés.

1962-ben az akkor már egyetemi rangú főiskolát Erdészeti és Faipari Egyetemmé szervezték Erdőmérnöki és Faipari Mérnöki Karral. A képzési idő tíz félévre emelkedett. 1969-ben a Nehézipari Műszaki Egyetem a Dunaújvárosban működő Kohó-, és Fémipari Főiskolai Karral bővült kohász és gépész üzemmérnök képzéssel. Az 1971/72-es tanévtől kezdődően az EFE Faipari mérnöki Karán megvalósult a kétszintes mérnökképzés, vagyis megkezdődött a Faipari Üzemmérnök képzés. 1972-ben az EFE Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kart létesített Székesfehérvári székhellyel. 1996-tól az új neve: Soproni Egyetem. 2000. január 1-től soproni központtal, 7 karon kezdte el működését a NyugatMagyarországi Egyetem. 2008. január 1-én a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola csatlakozásával megalakult az új Nyugat-magyarországi Egyetem. Az immár tíz kart magában foglaló intézmény 5 városban működik és hallgatói létszáma eléri a húszezer főt. (Varga Tamás múzeumigazgató, Erdészeti Múzeum)

2008. Február 28. 12.30 óra, botanikus kert, „A” épület előtt (sopron, bajcsy-zs. u. 4.)

KOHÁSZ SZOBOR AVATÁSA

2008. Február 28.

KOHÁSZ SZOBOR AVATÁSA

A leleplezésre került kohász szobor eredetije bányász párjával együtt az 1896. évi milleneumra készült, és a milleneumi kiállítás bányász-kohász pavilonjában állt. A kiállítás bezárása után Selmecbányára, majd az Alma Mater menekülése során Sopronba kerültek. 1959-ben, a Bánya- és Kohómérnöki Kar Miskolcra telepítésének utolsó évében mindkét szobrot Miskolcra vitték, ahol

a kohász épületben állnak ma is. Az utóbbi évtizedekben mindkettőből több másolat is készült. A bányász szobrot 2006-ban a valétálás napján avatták fel, a közös selmeci örökséget bemutató Alma Mater kiállítás megnyitását követően került sort a kohász szobor leleplezésére. Mostantól kezdve párban itt, Sopronban is emlékeztetnek közös gyökerekre, az örök barátságra.

9

2008. Február 28. 13.00 - 16:00 óra, Erzsébet kerti Oktatási Épület („P” ép., Sopron, Cházár tér 1.)

VITAFÓRUM AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁSRÓL

2008. Február 28.

VITAFÓRUM AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁSRÓL

Kora délután az Erzsébet-kerti oktatási épület nagy előadójában fél ház előtt került sor az erdészeti felsőoktatás témájában vitafórumra. A megnyitót dr. Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar dékánja tartotta, ecsetelve a kialakult helyzetet, majd Faragó Sándor rektor mondott köszöntőt. Hangsúlyozta, hogy a magyar igény szerinti magyar modellt kell kialakítani, és ha a gyakorlat részéről felvevő szándékot talál az egyéb helyeken végzett erdőmérnök (Debrecen?, Gyöngyös?), akkor a soproni erdészeti felsőoktatás el van veszve. Ezután a vitafórum felkért előadói kaptak szót. Koloszár József egyetemi tanár rámutatott, hogy a politika kötelezővé tette az osztott erdőmérnökképzést, és három év kevés a tapasztalatszerzésre. A változások következménye az lesz, hogy mindent elölről kell kezdeni. Feltette a kérdést, hogy érdemes-e, és hogy nem adtuk-e el magunkat túl könnyen. Heil Bálint egyetemi docens európai és észak-amerikai példákat hozott fel erdőmérnök MSc-képzésének összehasonlítására. Kiemelte, hogy az erdészeti szaktárgyak fontosságát kell hangsúlyozni, és hogy mindenhol fontosak az intézmények szakmai hagyományai, éppúgy, mint az angol nyelvű képzés.

11

Frank Norbert egyetemi docens a mindkét szinten végzettek elhelyezkedési lehetőségeit ismertette. Példaként említette, hogy Ausztria nagyon vigyáz erre a szakmára. Hogy akkor kapna ott munkát, ha öt év gyakorlat után bizottság előtt német nyelven vizsgát tesz. 3600 hektárt meghaladó területen csak MSc-képzéssel lehetne esélye. Svédországban három évig képezik az erdőmérnököket, és végig műszaki tárgyakat hallgatnak. Viszont ők tervezhetik a gépeket, utakat. Kanadában is szigorú előírások vannak érvényben. Kiss József, az FVM főosztályvezetője felkért hozzászólóként aggodalmát fejezte ki, hogy kevés okleveles erdőmérnök lesz. Jelenleg 1100 fő dolgozik a szakmában, ami annyit jelent, hogy évi 30-35 végzett erdőmérnökre volna szükség, de különböző okok miatt máshol elhelyezkedőket figyelem bevéve 40-50 főnek kellene végezni. Vagyis, nem nagyon jól mennek a dolgok. Wisnovszky Károly, a Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságnak főigazgatója kiemelte a soproni erdőmérnök képzés sajátos voltát, ahol a műszaki ismeretek mellett egyenrangúaknak kell lennie az „erdőképzésnek”. Egyformán kell mérnöki és ökológiai ismeretekkel bírni.

Pethő József, az OEE elnöke sajnálattal állapította meg, hogy a politika méltatlan helyzetbe hozta a 200 évét ünneplő Erdőmérnöki Kart. Megjegyezte, hogy erre a találkozóra évekkel ezelőtt lett volna szükség. Az Országos Erdészeti Egyesület támogatja a hagyományos erdőmérnök képzést, és ha lehetséges, vissza kell térni az osztatlan képzésre. Barkóczi István,a SEFAG Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy felelősséggel kezelik Magyarország erdeit, ami az ötéves képzésnek is köszönhető. A szakma meg fogja találni az alapképzésben végzettek alkalmazásának lehetőségét. Luzsi József, a MEGOSZ elnöke a magánerdő-gazdálkodás különbözőségével kapcsolatosan kifejtette, hogy az racionálisabb és nyereségorientált. A magánerdőben dolgozó szakembereknek bizonyos fokig rátermettebbeknek kell lenniük.

Motz András, magánerdészeti igazgató akadályoztatása miatt levélben küldte el hozzászólását, melyből idézünk: „Én úgy gondolom, hogy az erdész szakma nem tudta megvédeni a 200 éves felsőfokú képzés tradícióit, tehát nemcsak a NyugatMagyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara érezhet felelősséget ez ügyben. Általánosságban elmondható, hogy a szakmánk problémamegoldó képessége és ezen problémák megoldásának átvitele a döntéshozó szerveken keresztül nem kielégítő, amelynek hatásait az utóbbi évtized törvényeiben és rendeleteiben napról napra érzékeljük. Közelítsük meg az erdészeti felsőoktatást onnét, hogy magánerdészetként milyen erdőmérnököt alkalmaznék. Jelenlegi gazdasági körülményeink között luxusnak tartanám, ha a jól felkézszített hatéves képzésben részesült erdész technikus és a hagyományos

2008. Február 28.

VITAFÓRUM AZ ERDÉSZETI FELSŐOKTATÁSRÓL

ötéves, osztatlan erdőmérnök képzés ismeretanyagát elsajátító erdőmérnök között feladatot tudnék adni egy erdészeti üzemmérnöknek, aki egy évvel továbbtartó képzésben részesül, mint a technikus. Fenti logikámat követve a BSc diplomával rendelkező erdőmérnök nem sokkal több, mint egy erdész technikus, és nyilván nem közelíti meg az MSc diplomával rendelkező erdőmérnököt. Ha az elhelyezkedési oldalról közelítjük meg az erdésztechnikust és az erdőmérnököt, megállapítható, hogy napjainkban lényegesen kevesebb kezdő fiatal tud elheylyezkedni a végzés évében, mint tíz évvel ezelőtt. Amennyiben az általam definiált erdészeti üzemmérnök képzés megmarad, úgy a foglalkoztatás még nagyobb problémát vet fel. Magyarországon mind a termelői szféra, mid az oktatási és hatósági oldal megköveteli, hogy a teljes

13

körű szakmai ismereteken felül magas szintű jogi, közgazdasági, vezetéselméleti tudásra van szükség, amelyhez nem elegendő szinte még az ötéves képzés sem, ezért javaslom és támogatom az osztatlan ötéves erdőmérnök képzés visszaállítását. Természetesen fenti véleményemre hatással van, hogy középiskolámat a Roth Gyula Erdészeti Szakközépiskolában végeztem, erdőmérnöki diplomát pedig az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán szereztem.” Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy valamennyi hozzászóló az osztatlan képzés mellett tört lándzsát. Végül azonban Faragó Sándor hűtötte le a kedélyeket, mondván, hogy a kérdés lényegében eldőlt, és az eredeti állapothoz való visszatérésre nincs lehetőség. A gondokat házon belül kell megoldani. (Pápai Gábor, Erdészeti Lapok CXLIII. Évf.87. oldal)

2008. Május 21. - 2008. Június 11.

„ÉLET AZ ERDŐMÉRNÖKI KARON” ELŐADÁSSOROZAT ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁSOK, A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG, TÖRTÉNETI JELLEGŰ BESZÉLGETÉSEK, KORSZAKONKÉNTI BONTÁSBAN

2008. Május 21. - 2008. Június 11.

„ÉLET AZ ERDŐMÉRNÖKI KARON” ELŐADÁSSOROZAT

15

A SELMECI DIÁKSZERVEZETEK ÉS ÉLETÜK A szervezett diákéletről szóló első írásos emlékek az 1820-as évekből származnak. Ebben az időben alakult a Deutsche Gesellschaft in Schemnitz nevű ifjúsági szervezet. A társaságot a nyílt beszédű, kritikus, német egységtörekvéseket támogató flottisták alapították. Ez a testület az ifjúság egészét képviselte és összefogta. Két törzshelyük az Arany Bányamécshez címzett kávéház (Kaffeehaus zum goldenen Grubenlicht, amelyet a fogalommá vált Flóris, teljes nevén Stelz Flórián vezetett 55 éven keresztül.) és a Schacht volt. Összejöveteleiket a városon kívüli Schacht (Akna) kocsmában tartották, hetente kétszer (szerdán és szombaton), hajnalig tartó sörözés és nótázás közepette. Az Akadémia hallgatói a legszigorúbb alá-, és fölérendeltségi viszonyban álltak egymással és csak az intézményben eltöltött évek számának gyarapodásával emelkedhettek a ranglétrán fölfelé. A németes diákszokásokat ápoló kisebb szervezeteken kívül léteztek olyan körök, melyek az Akadémia kulturális életét igyekeztek fellendíteni. Ilyen például az Akadémia nevű társaság, mely könyvtárat működtetett, újságokat járatott, vagy az 1832-ben alapított Selmeci Magyar Olvasótársulat.

Az 1848-as szabadságharc elvesztése után egyedül a Fogadó az Arany Bányamécshez szabályzat és név nélküli társasköre maradt életben az addig virágzó diáktársaságok közül. A szabadságharcot követő megtorlások, valamint az udvar kísérletei az Akadémia újbóli németesítésére ismét a németajkú hallgatóság létszámának túlsúlyba kerüléséhez vezettek. 1858-ban megalakult a Schacht-egylet (VerbindungSchacht), mely a teljes hallgatóság egységbe tömörítésének igényével lépett fel. Ez a Burschenschaft már közgyűléseket tartott, jegyzőkönyvet vezetett, újságot adott ki. A társaság tagjai a kollegalitás („egy mindenkiért – mindenki egyért”) szellemiségében éltek. Aki a Burschenschaft tagja volt, az számíthatott rá, hogy társai nem hagyják magára, amikor beteg, vagy éhezik, mindig lesz olyan ember, aki segít a bajban. Ha bekövetkezett a legnagyobb tragédia, akkor a Schacht-egylet gondoskodott az elhunyt méltó elbúcsúztatásáról is. Selmecbánya közösségi életében is nagy szerepe volt a társaság báljainak, rendezvényeinek. A Schacht tagjait, szokásait a selmeci polgárok is tiszteletben tartották, ki szeretetből, ki félelemből. Aki vétett a társaság

ellen – legyen az tag, vagy egyszerű selmeci lakos –, azt megbüntették. A legdurvább büntetés a teljes kiközösítés, a verschiess volt. Volt rá példa, hogy kereskedők mentek tönkre ezen büntetés miatt, így igyekezett mindegyikőjük jó viszonyt fenntartani az akadémistákkal. A Schacht-egylet mellett újjáéledtek a különböző nemzetiségű diákszervezetek is. 1863-ban például létrejött a magyar Önképző- és Társalgókör. Ebben az időben Concordia és Casino néven német művelődési egyletek is alakultak, melyek fejlődése vezetett később – rengeteg harc után – az Akadémiai Ifjúsági Kör megalakulásához. Az Akadémiai Olvasókör a Szőlő néven ismert Ertl-féle vendéglőben tartotta közgyűléseit 1871 óta. A társaság célja volt: a szakszerű önképzés, a testvéries együttélés, valamint a magyar nyelv és szokások életben tartása. Tag lehetett minden akadémista, aki nem tartozott a Schacht-egylethez. Ez egyértelmű szakítási kísérlet volt a német nyelvvel, a német szellemiségű diákszokásokkal. A rendezvények egyik célja a magyaros és kultúrált diákszokások meghonosítása volt. Az akadémisták túlnyomó része a Schacht-egylethez tartozott, így az Olvasókör az 1870-es években elveszítette jelentőségét.

1875-ben – az Erdélyi Kör egyik tagjának temetésén elhangzott gyászbeszéd megindító és buzdító szavai hatására – több kisebb társaság egyesülésével megalapították a Magyar Társaságot. A társaság megtartotta zászlóavató ünnepségét, de még sokáig kemény csatákat kellett vívnia az Általános Társasággal. A Schacht befolyását azonban nem tudták megtörni egészen 1877-ig, akkor is csak azért, mert a magyar kormány mindent betiltott, ami a német diákszokásokra emlékeztetett. A vita végül 1879-ben dőlt el, amikor is – hallgatóság és az Akadémia érdekeit szem előtt tartva – a Magyar Társaság és az Általános Társaság egyesült Akadémiai Ifjúsági Kör néven. A fenti társaságok mellett sok kisebb szervezet is tevékenykedett Selmecbányán. Ezek közül néhány: Achademiai Athléte Club (10 sportág közül választhattak a hallgatók), Menza Academica Egyesület (célja volt a hallgatókat étkezési segélyben részesíteni, ill. a jó és olcsó kosztot biztosítani), Önképző Kör (a szépirodalmi és tudományos munkásság előmozdítására)

2008. Május 21. - 2008. Június 11.

„ÉLET AZ ERDŐMÉRNÖKI KARON” ELŐADÁSSOROZAT

Ének- és Zenekör (az ének és zenekedvelők ill. művelők összefogása) Selmecbányai Főiskolai Hegyi Zászlóalj és Sportlövő Klub (az akadémisták katonai szolgálatra való előkészítése) Vidéki Körök (már többször volt szó róluk, céljuknak tekintették az ország egyes vidékeiről érkezett diákság összefogását). Pl.: Erdélyi Kör, Bánátia, Szepesi Kör, Dunáninneni Kör, AlföldTiszavidéki Kör, Szlávia. Fontos megemlíteni a Steingrube Nakkösséget, amely feltehetően 1880-ban jött létre. Gyülekezőhelye a Steingrube városrészben fekvő Schmidt-féle kamara volt, és tagjai csak az ebben a városrészben lakók lehettek. Működésük Sopronban is folytatódott, egészen 1942-ig. Írásba foglalták – igen tréfás és sokszínű – diákszokásaikat Korpás Julis (Corpus Juris) néven, amiben rögzítették tisztségviselőik tennivalóit is, vagyis egyfajta alapszabály szerepét töltötte be. Saját újságot adtak ki Bakterkürt néven. A bohókás társaság tisztségviselői az alábbiak voltak: Bíró uram, Főpenna, Kispenna,

17

Esküdtek, Tanító, Kántor, Bakterok, Bojtár, Sintér, Baromorvos, stb. A Steingrube Nakkösség rendezvényein mindig nagy szerepe volt a jókedvnek, a felhőtlen mulatozásnak. A Steingrube Nakkösség rendszeres összejövetelei: Gyesznótor: a társaság tagjai számára rendezett disznóvágással egybekötött eszem-iszom mulatság. Költöztetés: a Nakkösségbe való bekerüléskor az új tagot – nagy csinnadrattával (egész Selmec tudtára hozva a dolgot) szekéren, talicskán körbejárva Selmec utcáit – beköltöztették Steingrubéba. Hivatalos Czé-czó: a társaság tulajdonképpeni taggyűlése mókás, kötetlen keretek között. Ördögűzés: a „plébános” vezetésével a kora középkori ördögűzés szokását figurázták ki, a betlehemi vendégjárás mintájára. Báld: a társasági tagok bálja, meghívott városi leányokkal.

1919. tavaszán az első világháború, és az emiatt kialakult politikai helyzet miatt az Akadémiának el kellett költöznie Selmecbányáról. 1919. első hónapjaiban érkeztek meg a Selmeci diákok és az oktatók az új székhelyre Sopronba. Az Ifjúsági Kör zavartalanul működött Sopronban is. A Kör legnagyobb érdeme, hogy meghonosította Sopronban a Selmeci diákhagyományokat annak ellenére, hogy az első világháború miatt kevés selmeci diák volt köztük, a hallgatók nagy része már Sopronban kezdte meg tanulmányait. Az Ifjúsági Kör túlélte a második világháborút, hű maradt a selmeci eszmékhez, segítette a hallgatóságot a nehéz helyzetben. Az ellentétek annyira kiéleződtek az Ifjúsági Kör és a kommunista ifjúsági szervezetek között, hogy 1948-ban a Kör kénytelen volt feloszlatni magát, megszűnt tehát az a szervezet, mely utoljára fogta át sikerrel a hallgatóság egészét.

A kommunista vezetés „reakciósnak” és idegennek bélyegezte, majd betiltotta a selmeci diákhagyományokat. 1951-ben tömegesen zárták ki a hallgatókat a selmeci hagyományok ápolása miatt. A betiltás tárgyai elsősorban a szakestélyek, a balekfirma viszony sajátosságai, az egyenruha viselete, és a Selmeci nóták többsége voltak. Az ötvenes évek végén lassan megkezdődhetett a Selmeci diákhagyományok újraélesztése. A politikai helyzet azonban csak 1969-től tette lehetővé, hogy hagyományainkat ténylegesen ápolhassuk. Nagy előrelépés volt az. A hagyományok visszaállításának egyik mérföldköve az 1971-es vadászati világkiállítás volt, az erdészek ettől kezdve viselik újra a waldent. Ma az utódkarokon a selmeci hagyományokat ápoló hallgatók asztaltársaságokba, „tanszékekbe” baráti társaságokba tömörülve dolgoznak örökségük tovább éltetésében. (Varga Tamás múzeumigazgató, Erdészeti Múzeum)

2008. Május 21. - 2008. Június 11.

„ÉLET AZ ERDŐMÉRNÖKI KARON” ELŐADÁSSOROZAT

19

1948-55. közötti időszak: 2008. május 21. 18.00 – 20.00 óra, Erdészeti Múzeum (Sopron, Templom u. 4.)

1971-90. közötti időszak: 2008. június 4. 18.00 – 20.00 óra, Erdészeti Múzeum (Sopron, Templom u. 4.)

Meghívottak: Dr. Firbás Oszkár gyémántdiplomás erdőmérnök (okl: 1947), Kondor Antal gyémántdiplomás erdőmérnök (okl: 1944), S. Nagy László aranydiplomás erdőmérnök (okl: 1954)

Meghívottak: Dr. Varga Szabolcs okl. erdőmérnök (okl: 1973), Ripszám István okl. erdőmérnök (okl: 1988),

1956-70. közötti időszak: 2008. május 28. 18.00 – 20.00 óra, Erdészeti Múzeum (Sopron, Templom u. 4.) Meghívottak: Schmotzer András okl. erdőmérnök (okl: 1965), Szabó József aranydiplomás erdőmérnök (okl: 1957, Huber Károly okl. erdőmérnök (okl: 1970)

1991-2000. közötti időszak: 2008. június 11. 18.00 – 20.00 óra, Erdészeti Múzeum (Sopron, Templom u. 4.) Meghívottak: Dr. Jánoska Ferenc okl. erdőmérnök (okl: 1991), Horváth János okl. erdőmérnök (okl: 1994), Ihárosi Péter okl. erdőmérnök (okl: 2002)

2008. Április 10 - 13.

SELMECI DIÁKNAPOK

2008. Április 10 - 13.

SELMECI DIÁKNAPOK

A selmeci ifjúság szellemét magukénak valló mai egyetemisták és főiskolások a régi selmeci szokások keretei között, azok ápolásával szeretnének hűek lenni elődeik hagyományaihoz. A hagyományok ápolása, a selmeci szellem megőrzése érdekében a jogutód hazai intézmények hallgatói, megalapították a “Selmeczi Diáknapok” elnevezésű rendezvényt. A Selmeczi Diáknapok ötlete Székesfehérvárról származik, Szabó László a. Szacó-tól. Az első ilyen találkozót 1991-ben rendezték Fehérváron, a másodikat szintén itt. Azóta minden évben más testvérkar szervezi (sorrendben Székesfehérvár, Dunaújváros, Sopron, Miskolc). A 2000. és 2005. évi jubileumi Selmeczi Diáknapok Selmecbányán kerültek megrendezésre az utódkarok együttes szervezésében. A rendezvény célja a selmeci Akadémián kialakult diákhagyományok

21

megismertetése, ápolása, hagyomány- és intézménytörténeti előadások és vita-öszszejövetelek szervezése, hallgatói közösségek erősítése, kapcsolatteremtés a selmeci hagyományok szellemében élő diákok között ill. tisztelgés a nehézveretű elődök emléke előtt. Mivel ez az egyetlen olyan rendezvény – amelyen mind a négy utódintézmény képviselteti magát a hagyományok megismerése és ápolása szempontjából – az év legjelesebb eseménye. Idén, 18. alkalommal megrendezésre kerülő Diáknapokon 260 fő, a Nyugatmagyarországi Egyetem (Sopron), a Miskolci Egyetem (Miskolc), a Dunaújvárosi Főiskola (Dunaújváros) és a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kar (Székesfehérvár) jelenlegi és egykori hallgatója vesz részt. (Varga Tamás múzeumigazgató, Erdészeti Múzeum)

2008. szeptember 9. 10.00 óra, Botanikus Kert (Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4.)

BOTANIKUS KERTI SZOBROK INFORMÁCIÓS TÁBLÁINAK FELAVATÁSA

2008. szeptember 9.

BOTANIKUS KERTI SZOBROK INFORMÁCIÓS TÁBLÁINAK FELAVATÁSA

Az első magyar erdészeti botanikus (dendrológiai) kert alapításának gondolata összefügg a selmecbányai tanintézet létrejöttével. Heinrich David Wilckens, a tanintézet első professzora indítványozta a kert létrehozását, melyhez az engedélyt megkapta, a kertész kinevezése megtörtént, de a telepítések elmaradtak. Wilckens halála után utóda, Feistmantel Rudolf 1836-ban újra felélesztette a botanikus kert ügyét, az udvari kamaránál javaslatot tett, hogy Kisiblyén „az erdőőri lak közelében lévő, s délnyugat felé lejtő 3,5 holdas területen” létesíthessen kertet. A javaslatot elfogadták és a szükséges munkálatok keresztülvitelére a kért költséget megadták. 1837-ben csak honi fafajokat ültettetett, 1838-ban azonban már külföldi fafajok telepítéséről is gondoskodni kezdett. A tervezett további telepítések nem történhettek meg Kisiblyén, mert 1838-ban özv. Geramb Eliz báróné az Erdészeti Tanintézet céljaira megvételre felaján-

23

lotta az ún. Fortuna-házat kertestül, így a megrendelt fákat a későbbi Alsó botanikus kertbe ültették el. Az Alsó kert tervszerű kezelése 1850-ben vette kezdetét, mikor is Wiedenhofer Bernhardt-ot nevezték ki akadémiai kertésszé. 1860-ban sikerült megszerezni a Klauser-féle kertet, a későbbi ún. Felső botanikus kertet, ahol a telepítéseket Wagner Károly kezdte el. Illés Nándor kinevezésével kezdődött el a kertek tervszerű és rendszeres betelepítése, berendezése, s a tudomány céljaira való felhasználása. Fekete Lajos, majd Vadas Jenő tovább folytatta a kertek fejlesztési munkálatait úgy, hogy 1880-ban a két kertben 85 családba és 184 nemzetségbe tartozó 890 db fajt lehetett regisztrálni. Ez a faji gazdagság méltán vette fel a versenyt az akkor már egy évszázados pesti füvészkert fajbőségével. 1919-ben 377 db fa- és 225 db cserjefaj szerepelt a botanikus kerti katalógusban. 1919 tavaszán – ha jelképesen is –

az akadémia botanikus kertje is elindult új helyet, új hazát keresni. S ezt hamarosan meg is találta a soproni katonai főreáliskola gyakorlóterén, környező területein, hol a lelkes telepítők és pártfogók munkálkodásának eredményeként újjászülethetett egy ma már méltán híres dendrológiai gyűjtemény. Azon a területen, ahol ma a régi (alsó) Botanikus Kert van, 1897/98-ban épültek fel a Honvéd Főreáliskola épületei Alpár Ignác tervei alapján. A katonai iskola területét a kor szokásainak megfelelően, a kastélyparkokhoz hasonlóan, arborétumszerűen fásították be. (Liszkay József iskolaparancsnok és Lakó István kerttervező kertész

vezetésével.) Az idős fák (platánok, vadgesztenyék, hársak, juharok, stb.) ebből a telepítésből származnak. A park erdészeti Botanikus Kertté való átalakítása 1926-ban kezdődött meg, Fehér Dániel tervei alapján. Az új telepítéseket a meglévő arborétum adottságaihoz alkalmazkodva növényrendszertani alapon Wettstein bécsi professzor rendszertana szerint végezték. A kert azóta többször bővült (1959-ben és 1964-ben), így a Botanikus Kert jelenlegi területe 17,2 ha, mely három részre osztható: a régi (alsó) botanikus kertre, a felső Panoráma úti kertre, és a Kollégiumok udvarán lévő kertre. (Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár és Dr. Kocsó Mihály írásai alapján)

2008. szeptember 9.

BOTANIKUS KERTI SZOBROK INFORMÁCIÓS TÁBLÁINAK FELAVATÁSA

A Botanikus Kert szobrai: Bedő Albert (1839-1918), Boleman Géza (1876-1961), Botvay Károly (1897-1958), Fehér Dániel (1890-1955), Feistmantel Rudolf (1805-1871), Fekete Lajos (1837-1910), Fekete Zoltán (1876-1962), Fodor László (1855-1924), Illés Nándor (1836-1907), Jankó Sándor (1866-1923), Káldy József (1920-1983), Lámfalussy Sándor (18901975), Lázár Jakab (1824-1895), Modrovich Ferenc (1887-1947), Romwalter Alfréd (1890-1954), Roth Gyula (1873-1961), Sébor János (1890-1965), Sobó Jenő

25

(1853-1920), Stasney Albert (1889-1971), Szabó Dénes (1910-1993), Szécsi Zsigmond (1841-1895), Török Béla (1894-1934), Vadas Jenő (1857-1922), Wagner Károly (18301879), Walek Károly (1878-1952), Wilckens Henrik Dávid (1763-1832), Winkler Oszkár (1907-1984)

Őrtüzek, 1956-os emlékmű, Bányász szobor, Kohász szobor, Az Erdő Szelleme, Az Ifjúság szobra, Megsebzett szarvas

2008. Szeptember 9. 12:00 óra, „B” épület aulája, (Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4.)

HŐSI HALOTTAKRA EMLÉKEZÉS

2008. Szeptember 9.

HŐSI HALOTTAKRA EMLÉKEZÉS

Az ezredforduló környékén a soproni Alma Mater új hagyománnyal gazdagodott. A tanévnyitó ünnepséget – aminek időpontja minden évben majdnem egybe esik az ágfalvi csata időpontjával, és amelynek során Machatsek Gyula erdőmérnök hallgató és Szechányi Elemér bányamérnök hallgató életét áldozta a Sopronért, a Selmecről menekülő Főiskola két és fél éve kapott új székhelyének a magyar Hazához való tartozásáért – összekötjük a különböző szabadságharcok, a Haza védelmében elesett hősi halottainkról való megemlékezéssel, emlékük előtti tisztelgéssel. Ezen új hagyománynak az Erdőmérnöki Kar - mint hőseink szakok szerinti, jelenlegi soproni képviselője - most már hagyományosan évenkénti felelevenítője. A megemlékezést az Alpár Ignác által tervezett, 1897-98-ban megépült, és az elmúlt évben megújult épületben tartjuk, amely eredetileg átadásától 1922-ig az első magyar nyelvű katonai középiskola otthona volt. A katonai iskola utódintézményei ugyancsak e falak között tisztelegnek a soraikból kikerült hősök és mártírok emléke előtt minden évben.

27

Mint egyetemünk főépületének első hallgatói, a katonai iskola tanulói, úgy a selmecisoproni Alma Mater hallgatói, oktatói is a történelem során mindig készen álltak arra, hogy eleget tegyenek a Haza hívó szavának, és ha kellett, fegyverrel a kezükben védték azt. Az 1848-as szabadságharc történéseiről Vadas Jenő a selmeci Akadémia jeles tanára, írja: ”A magyar szabadságharc szelleme…Selmecbánya városát sem kerülhette el… És amidőn az ezredéves haza szent és sérthetetlen jogainak megvédelmezésére minden magyar kardot fogva, a csatatérre vonult, nem maradhattak az Akadémia magyar ifjai sem könyveik mellett. Szívük sugallatát követve, lelkesedéssel keresték fel a magyar nemzeti zászlót, mely alatt vitézül küzdve, a névtelen hősök számának emeléséhez járultak.” E szabadságharc történetében sem az elesettek számát, sem a nevüket nem jegyezte fel a történelem. A néhány éve véget ért évszázad három alkalommal is követelt újabb áldozatokat. Az első világháborúban - az akkor még Selmecbányán lévő - Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola

hallgatóinak többsége 3-4 éves frontszolgálatot teljesített, és közülük nem mindenki térhetett vissza tanulmányai folytatására. Sőt, az elvesztett háborút követő békeszerződések következményeként a Főiskola is menekülni kényszerült Selmecről, és ezzel számára, a Főiskola polgárai számára a háború is meghosszabbodott. Az Alma Mater jelenlegi főépületének aulájában a hősi halottak nevét megörökítő, előttünk látható emléktábla egyedüli az országban, mert rajta az olvasható, hogy a Főiskola, Sopron és környéke számára a háború nem 1918. novemberéig - a történelemből ismert világháborút záró időpontig -, hanem 1921. szeptember 8-ig, az ágfalvi csatáig tartott. A már említett Machatsek Gyulával és Szechányi Elemérrel együtt összesen 70, a szakok szerint 49 erdőmérnök, 15 bányamérnök, 5 vaskohómérnök és 1 fémkohó

mérnök hallgató, illetve szigorló mérnök, és egy oktató nevét olvashatjuk a hősi halottakat felsoroló táblán. A második világháború hat évig tartó esztelen harcaiban 17 erdőmérnök hallgató, végzett erdőmérnök, és egy kohómérnök hallgató vesztette életét a különböző frontokon. Az 1956-os forradalom is követelt áldozatot, és csak a véletlenen múlhatott, hogy az Erdőmérnöki Főiskola polgárai közül csak egy nevet kellett feljegyezni a megemlékezés táblájára. A tanévnyitóval egybekötött megemlékezés során hallgatóink, fiatal oktatóink, önfeláldozására emlékezünk, akik a legdrágábbat, az életüket áldozták mindannyiunkért, a Hazáért. Hőseink nevét a márványtáblák, hősiességüket emlékezetünk őrzi. Hazaszeretetük példaként szolgál az Alma Mater minden mai polgára számára. (Dr. Varga Szabolcs egyetemi tanár, dékánhelyettes)

29

2008. szeptember 9. 14.00 óra, Közgazdaságtudományi Kar aulája (Sopron, Erzsébet u. 9.)

TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY DÍSZOKLEVELEK ÁTADÁSA 50, 60, 65 ÉVVEL EZELŐTT VÉGZETTEK RÉSZÉRE

2008. Szeptember 9. 20.00 óra, Erzsébet kerti Oktatási Épület („P” ép., Sopron, Cházár tér 1.)

ÖSSZEVONT ÜNNEPI SZAKESTÉLY A 200 ÉV JEGYÉBEN RÉSZVÉTEL INVITÁLÓ CÉDULÁVAL

2008. Szeptember 9. ÖSSZEVONT ÜNNEPI SZAKESTÉLY A 200 ÉV JEGYÉBEN

A Szakestély Selmeci-soproni hagyományaink: a diákélet és diákhagyományok az európai kultúra részei, melyet a német diákok által közvetített, majd a helyben kialakult bányász-kohász-erdész hagyományok szőttek át. Az akadémiai közösség által elfogadott, sőt megkövetelt viselkedési normák egyrészt a közösségien belüli szigorú hierarchikus viszonyt alakítottak ki, amely magában hordozta a testvériség szellemét, az egymás segítését, ugyanakkor a szigorú engedelmességet is megkövetelte; másrészt a bezárkózást, a filiszterektől való elkülönülést jelentették. A városka lakosságától eltérő, saját szabályokkal rendelkező szórakozási módot alakítottak ki a selmeci akadémisták, melynek neve a német nyelvű oktatás idején Schachttag, majd a kiegyezés után a magyar elnevezés szakestély (szakest) lett. A szakesteken régebben szakmai jellegű dolgok megtárgyalása volt a fő program, emellett azonban nem volt hiány a közös nótázásban, humoros felszólalásokban sem. A selmeci szakestek forgatókönyvében

31

az erdészek nagyobb számú megjelenése hozta a változást: a korábbi szakmai programok elmaradtak, és egyre inkább a közös szórakozás került előtérbe. A szakest lényege ma a kötött szabályok szerinti baráti együttlét, az együttes nótázás, a jókedv, a humor jelenléte, melyből nem hiányzik a mértékkel, és szabályozott körülmények között fogyasztott ital sem. A szakest célja azonban a kultúrált szórakozás, amelyhez csak eszköz az ital. A szakestély ünnepi alkalom, nem mindennapi szórakozási igényeket elégít ki, melyet megfelelő előkészítés, szervezés után hirdetnek meg: Sopronban többnyire egy szakhoz tartozó, azonos évfolyamú hallgatóság, és az általuk meghívott vendégek részvételével. A résztvevők mindegyikére vonatkozóan megtiszteltetés a meghívás, és kötelező a szakest alatt a megfelelő viselkedés. A hivatali, filiszter életben viselt címek, rangok a szakestély tartamára elvesztik érvényüket, egyedül a szakestély megválasztott, illetve kinevezett tisztségviselőinek (szalagos tisztségviselők)

van megkülönböztetett szerepe. Őket a szervezők kérik fel, illetve nevezik ki: a Praeses (elnök) feladata a szakestély levezetése. Szava szent és sérthetetlen, neki minden résztvevő feltétlen engedelmességgel tartozik. A konfidens viselkedést minden esetben szigorúan megtorolja. Munkájában segíti(k) a a Major domus{ok} (háznagy{ok}) akinek feladata a szakest feltételeinek megteremtése, az előkészítés, a kellékek biztosítása. Ő fogadja a vendégeket, elkészíti a házirendet, és az est folyamán érvényt is szerez annak,

a Cantus praeses (nótabíró) gondoskodik az aktuális nóták intonálásáról, a szakest megfelelő hangulatáról, mindig a megfelelő nóta előéneklésével, a Contrapunkt (visszhang) feladata a praeses szavainak szó szerinti ismétlése volt korábban annak érdekében, hogy mindenkihez eljussanak azok. Mai szerepe az elnök, és a többi tisztségviselő szavainak kiforgatása, a hangulat fokozása. Fuchsmajor (balekcsősz) feladata a jelenlévő sötét balekok istápolása, szavaiknak tolmácsolása a szakest többi résztvevőjéhez.

2008. Szeptember 9. ÖSSZEVONT ÜNNEPI SZAKESTÉLY A 200 ÉV JEGYÉBEN

A szakest folyamatában a megnevezetteken túl más – nem szalagos tisztségviselők is segítik az elnök és a háznagy tevékenységét. A szakesten komoly pohár jellegű – melyek általában az aktualitásokhoz kapcsolódnak -, és humoros felszólalások hangzanak el a közös nótázás mellett. A szakestek hivatalos itala a sör, melytől eltérő folyadékot fogyasztók a praesestől kérvényezett esetben fogyaszthatnak csak a résztvevők. A szakestélyeken sértődésnek helye nincs, még abban az esetben sem, ha magasabb beosztású résztvevőt figuráznak

33

ki a többiek. Aki ezt nem tudja elviselni, az ne vegyen részt szakesten. Szakestélyt rendezünk kiemelt alkalmakkor: bALEKavatáskor, FIRMAavatáskor, Valétáláskor, vagy elhúnyt akadémista búcsúztatásakor: ezek a szakestek határozott céllal és forgatókönyvvel kerülnek megrendezésre. Szakest rendezhető bármilyen egyéb alkalomkor, a barátság elmélyítése, a közös szórakozás igényének felmerülése esetén is. Ez utóbbi szakestek kevésbé kötöttek, de az egymás tisztelete, a kollegalitás és a házirend betartása ekkor is minden résztvevő számára kötelező. (Dr. Varga Szabolcs egyetemi tanár, dékánhelyettes)

2008. szeptember 10. 10.00 óra, Erdészeti Múzeum (Sopron, Templom u. 4.)

“ALMANACH” BEMUTATÓ

35

2008. szeptember 10. 11.00 óra, “A” ép. EMK Tanácsterem

ERDÉSZ VALÉTAELNÖKÖK TALÁLKOZÓJA

2008. szeptember 10. 14.00 óra, Közgazdaságtudományi Kar aulája (Sopron, Erzsébet u. 9.)

DÍSZÜNNEPSÉG

37

2008. szeptember 10. 10.00 – 18.00 óra, Botanikus Kert (Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4.)

DISZNÓTOROS

2008. szeptember 10. 16.00 – 18.00 óra, Botanikus Kert ((Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4.)

CANTUSOK VERSENYE, NÓTADÉLUTÁN

2008. szeptember 10. CANTUSOK VERSENYE, NÓTADÉLUTÁN

39

DIÁKDALOK A SELMECI DIÁKÉLET KIALAKULÁSA ELŐTT Vándorló diákok morális, szatirikus, szerelmes, vagy ünnephez, kocsmai szórakozáshoz illeszkedő szövegű dalokat énekeltek diákszállásokon, kocsmákban, stb. A dalok szerzői az ún. vagánsok vagy goliárdok, esetleg híressé vált dalköltők voltak. A dalok vokálisan terjedtek a könyvnyomtatás hiánya miatt, a kor diákversei, dalai jórészt elvesztek. A XVI. – XVII. századból szintén kevés diákdal maradt fenn.

A lefordított dalok harmada a XVIII. és XIX. század között keletkeztek, zömmel Németországban. A dalszövegek magyarra fordítása a XIX. század első felében indult meg. Reformkori hangulat, a magyar nyelv művelése, ápolása, terjesztése 1840 után fellendítette a műfordításokat, illetve egyre több magyar nyelvű bejegyzés keletkezett. 1931-re fejeződik be a fordítás időszaka, kivétel a balekkeresztelő nóta, melynek fordított változata csak 1938-ban jelenik meg először.

A SELMECI DIÁKOK DALAI JELENTŐSEBB NÓTÁSKÖNYVEINK A selmecbányai diákok dalkincsének kialakulására a hazai felsőoktatási intézméynyek diákdalai alig lehettek hatással. A dalok jelentős része sok szokással együtt feltehetően német egyetemekről került Selmecre, de nem kizárólag német eredetűek. 148 ismert német dalszövegről tudunk. A dalszövegek gyakran ismert költőktől pl.: Goethe, Schiller, Theodor Körner származtak.Dallamszerzők pl.: Suppe, Weber, Gluck, Mendelsson.

1826. – Klange aus der Teufe; Bécs. Az első publikált dalgyűjtemény Carl Stegmayer által. Magyar jelentése: Hangok a mélyből. Az ajánlással együtt 24 művet tartalmaz, melyből 22 bányász tárgyú, 19 dalszöveg és 5 vers, kottát nem tartalmaz. 1843. - Erinnerung an Schemnitz; Selmecbánya. B. Sprader nyomda. Jelentése: Emlékezés Selmecbányára. Szerkesztője ismeretlen.27 vers közül

mindössze 9 származik a Stegmayer – féle gyűjteményből. Csak dalszöveget tartalmaz, dallamra való utalás nincs. 1870. - Schemnitzer Akademische Lieder; Jelentése: Selmeci Akadémiai Dalok. 88 dalszöveget tartalmaz; függelékében megtalálható a sörivással és nótázással kapcsolatos „Das Schemnitzer Cerevis” nevű kártyajáték leírása. 1878-ban jelenik meg bővített változata, melyet egy változatlan kiadás követ 1898-ban, ezek 104 dalszöveget tartalmaznak. Ebben jelenik meg először erdész és kohász dal (Erdész vagyok…; Minden kicsi kis faluban).

A dalok 4 csoportra vannak osztva: 1. Köszöntődalok, 2. Általános diák- és bányászdalok, 3. Alkalmi dalok, 4. Egyéb dalok. A szerkesztő ismeretlen mindegyik esetben. 1912. – Selmeci Burschdalok; Révai Károly. 65 lefordított dalszöveget tartalmaz. A Révai – féle fordítások nem terjedtek el. 1921. – A mi nótáink; Bizony József alias Krokodil kohómérnök – hallgató által összeállított, kézírás után sokszorosított kivitele. Ugyanekkor jelenik meg az Ifjúsági Kör Választmányának kiadásában egy igényesebb, nyom-

2008. szeptember 10. CANTUSOK VERSENYE, NÓTADÉLUTÁN

dában készült daloskönyv, mely két német nyelvű dallal többet tartalmaz 1931. március – A mi nótáink; Az Ifjúsági Kör elnöksége által kiadott két nyelvű (magyar-német) nótáskönyv, mely 79 nótát tartalmaz, anyagi okokból csak dalszöveget 1955. – Nótáinkból I. rész; Sopron, Az Egyetemi DISZ Szervezet és a „Soproni Egyetem” című újság kiadása, 57 dalt tartalmazott 1990. - A mi nótáink; Sopron. Szerkesztette: Szemerey Tamás alias Kisfül és Gál Péter alias KVHzi. Német kezdősorok szerinti mutatóval.

41

2002. – A mi nótáink; Sopron. Szerkesztője: Zsíros László alias Zsiri. A 1999. évi A mi nótáink javított, kiadása. 119 nótát tartalmaz, melyből 11 másik fordítás vagy szövegváltozat 2005. – Daloskönyv; Dunaújváros. Szerkesztette: Pálinkás Robert Gusztáv alias Cefre és Szabó József alias PiCi. 254 nótát tartalmaz, melyekben benne foglaltatnak a szövegváltozatok is. A nótáskönyvekben közreadott anyag mellett ma is léteznek, keletkeznek olyan dalok, melyeket nem lehet megtalálni a gyűjteményekben. (Varga Tamás múzeumigazgató, Erdészeti Múzeum)

2008. szeptember 10. 20.00 óra

SZALAMANDER

2008. szeptember 10. 20.00 óra SZALAMANDER

A szalamander a francia forradalom alatt keletkezett, amikor tilos volt a gyülekezés, és a felvonulás; ezért az együvé tartozó, és egy cél felé haladók kígyóvonalban (Salamander), vagy libasorban követték egymást. Ezt a szokást vették át Selmecen a hallgatók, a kígyóvonalat követve jártak a Burschok a Schachttagra, majd később kedvelt tanárukat, hallgatótársukat is szalamander menettel búcsúztatták. Hogy a búcsú minél tovább tartson, az utca egyik szélétől a másik széléig kanyarogva egyes sorban vonultak, így az út jóval hosszabb volt, mintha egyenes vonalban mentek volna. A búcsúztató menetből alakult ki

43

az egyes akadémiai rendezvények díszfelvonulása is. Ma a kiemelt tisztelet jelképeként szalamanderrel búcsúztatják temetésen az egyetemi polgárok jeles professzoraikat, az egyetem, a selmeci hagyományok utódkarainak vezetőit, és szalamanderes felvonulással búcsúznak az Alma Maternek otthont adó várostól a soproni, miskolci valétáló mérnökjelöltek. Selmecbányán felújítva az ősi szokást, a város ünnepéhez kötve szeptember második hétvégéjén tartják a szalamander ünnepséget, melyen az utóbbi években a miskolci, soproni és a többi utódintézmények is képviseltetik magukat. (Dr. Varga Szabolcs egyetemi tanár, dékánhelyettes)

2008. szeptember 11. 19.00 óra, Selmecbánya

SZALAMANDER

EMLÉKTÁBLA, KOSZORÚ ELHELYEZÉSE AZ ERDÉSZETI PALOTÁBAN

45

2008. szeptember 11. 20.00 óra, Selmecbánya

SZAKESTÉLY

2008. szeptember 12. 10-15 óra, Selmecbánya

SELMECBÁNYAI PROFESSZORI SÍROK GONDOZÁSA ÜNNEPI KOSZORÚZÁS A SÍROKNÁL

2008. szeptember 12. 10-15 óra, Selmecbánya SELMECBÁNYAI PROFESSZORI SÍROK GONDOZÁSA ÜNNEPI KOSZORÚZÁS A SÍROKNÁL

47

A TEMETÉS SELMECEN Selmecen, ha egy akadémikus meghalt, a közösség saját halottjának tekintette. „Az Akadémiai Kör fényes temetést szokott rendezni az elhunyt tagjainak. Ő fedezi a kiadásokat az utolsó fillérig. Tekintet nélkül arra, hogy a boldogúlt atyja milliomos, vagy földettúró bányamunkás. Legszebb, legfényesebb bizonyítéka a selmecbányai diákok páratlan kollegialitásának.” A ravatalt a bányatörvényszék épületében (Hellenbach-ház) állították fel. „Tizenkét díszbe öltözött akadémikus állt mellette kivont karddal díszőrséget.” A temetés este zajlott. „A pap gyászbeszéde után a fehér ruhába öltözött tetemvivő bányamunkások vállukra vették a koporsót. (…) Megindult a temetési menet. Elől ment a sapkáján fekete tollforgatós bányász zenekar. Utána az Akadémiai Kör zászlóját vitte egy hatalmas akadémikus. A zászló előtt ment kivont karddal a menet vezetője. A zászló mellett kivont karddal lépdeltek a zászlóőrök. Utána két-három lépésnyi távolságra ment a kör elnöke. Utána ballagott két sorban nyolc-nyolc grubenkabátos veterán, égő bányaméccsel a kezükben. Hosszú salamanderben jöttek utánok kanyarogva az út egyik széléről a másikra a többi bányász akadémikusok. Grubenkabát volt őrajtok is, s égő

bányamécs pislogott a bal kezükben. A kör nagy, babér koszorúját hozta ezután két erdész , s egy bányász akadémikus. A nyomukban lassan menő két kocsi meg volt rakva töméntelen koszorúval. (…) A nehéz, homályosra csíszolt érckoporsó előtt lépkedett nyolc koporsóvivő akadémikus. Fehérbe öltözött, farbőrös, zöld sapkás bányamunkások hozták vállaikon a koporsót. Két oldalt mellettük huszonnégy díszőr ment kivont karddal. Tizenkét erdész, tizenkét bányász.” A koporsót az elhúnyt családja követte, „az után komolyan, méltóságteljesen jöttek az akadémia tanárai. Ott volt valamennyi. Utánok a közönség szorongott. Alig fért a keskeny, szűk utca sikátorában. Az egész menetet két oldalt lobogó, füstölgő fáklyákkal erdész akadémikusok vették körül.” A temető közelében elhallgatott a gyászzene és megszólalt a Klopacska kísérteties, fájdalmasan tompa hangja két hosszú és három rövid ütemben. Amikor a koporsót a sírba engedték, a gyászindulót („Szerencse fel, örök végtelen az éj”) énekelték. A cigányzenekar elhúzta az elhunyt legkedvesebb nótáját, majd a búcsúbeszéd után a bányászok egyenként léptek a sírhoz és „Utolsó Jó Szerencsét!” mondva egy-egy hantot dobtak a koporsóra, és

eloltották lámpáikat. A temetés után „az akadémikusok libasorban lementek a Városi Vigadóba. Ott a nagyteremben sorban állított asztalok mellett elrendezkedtek. A lámpákat kioltották, s kopogó szomorú hangja mellett elénekelték még egyszer az akadémikus gyászdalt.” Az Elnök megszólalt: „Silentium! Ad maestrum salamandrum parati estis?” (Készen vagytok a gyászszalamanderre?) – Szakestély: „Sumus!” (Készen vagyunk!) – Elnök: „Surgite! Ergo Salamander Salamandri Salamandrorum pro defuncto academico montano/salutario N. N. alias ...!” (Figyeljetek! Tehát szalamanderek szalamandere az elhunyt ... alias ... bányász/ erdész akadémikusért!) – Elnök: „Ragadjátok meg korsóitokat! Az asztalhoz! Ajakhoz! Ajaktól három ujjnyira! Ajakhoz! Utolsó eks!” „Valamennyien fenékig kiitták a telt sörös poharat. Az Elnök megkezdte az asztalfőn a kopogtatást, a sörös pohár fenekét két hosszabb és három rövidebb

időközönként ütötte az asztalhoz. Sorban egyenként utána csinálták a többiek is. Amikor már az utolsó is kopogott, a pohár fenekét körben hatszor-hétszer az asztalhoz dörzsölték, s egyszerre földhöz vágták az üres poharakat. Csörömpölve törtek össze az üveg poharak. Abból a pohárból ne igyék többé senki! Legyen az egészen az elhúnyt barát emlékéé!” (Az idézetek Tassonyi Ernő Aki a párját keresi című regényéből származnak) A különböző források alapján 34 olyan tanárról tudunk, aki Selmecbányán húnyt el, és (valószínűleg) ott is temették el. A 2007 nyarán történt felmérés során 18 sírt találtunk meg ezek közül. Ebből három olyat is (Paulinyi Sándor, Wilibald Kachelmann és Liszkay Gusztáv sírját) amelyet eddig eltűntnek hittünk. Jelenleg nincs adatunk arról, hány akadémiai hallgató halt meg diákévei alatt. A felmérés során 7 hallgató sírját találtuk meg. Selmecbányán és környékén összesen 12 temetőt tartanak számon. Az említett sírok három, a Hegybányai-kapu közelében elhelyezkedő temetőben találhatóak. (Római Katolikus, Alsó Evangélikus és Úri temető) (Varga Tamás múzeumigazgató, Erdészeti Múzeum)