Értékelés 2008-2009 tanév
Városi Óvoda Aszód
A 2008-2009-es tanévre 233 kisgyermek iratkozott óvodánkba. A kisgyermekek szeptembertıl márciusig jöttek az óvodába, mivel folyamatosan felvevı intézmény vagyunk. Az év elején a legfontosabb feladatunk az ( egészséges, esztétikus környezet kialakítása mellett) az új gyermekek beszoktatása, a szokásrendszer kialakítása, elfogadása volt. Viszonylag hamar megszerették az óvodát, az ıket körülvevı felnıtteket, társakat a gyerekek. Szokásainkat elfogadták, igyekeztek (igyekeznek) ezeknek megfelelıen élni az óvodai életüket. Ebben nagy segítségünkre voltak a nagyok akik szeretettel fogadták a kicsiket, beilleszkedésüket nyitottságukkal, odafigyeléssel, toleranciával megkönnyítették hogy a nagyok idáig eljutottak nagyon nagy szerepük van az óvó néniknek dajka néniknek ebben. Mert mindig ık a példaképek. Amilyen szeretetett kapnak a nagyok tılük, adják tovább a kicsiknek Úgy érezzük az iskolai életmódra jól felkészült gyermekeket -67 kisgyereketengedtünk az iskolába. Akinél az iskolai tanuláshoz szükséges képességek nem fejlıdtek megfelelıen, a szülıkkel megbeszélve a Pedagógiai Szakszolgálat javaslatára az óvodában maradásukat támogattuk ( 11 kisgyermek). Egy kisgyereknél további vizsgálatot kért a Pedagógiai Szakszolgálat a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértıi Bizottságtól, de sajnos nem vitték el a kisgyermeket sem ide az iskolába , sem pedig Pestre. Így nem tudták a megfelelı helyre beiskolázni ıt. Óvodapedagógusainkat gyermekközpontúság jellemzi, a helyi igények és lehetıségek figyelembevételével munkálkodnak az intézmény fejlıdése érdekében. Célunk a sokoldalú személyiség kialakítása, a családias, nyugodt légkör biztosítása. Mert valljuk, hogy a családi nevelés a meghatározó egy kisgyermek életében. Mi ennek a nevelésnek a jó partner kapcsolat kialakításával a segítıi lehetünk. Ezért arra törekszünk, hogy szeretetteljes, nyugodt légkört biztosítsunk a gyerekeknek, ahol biztonságban érzik magukat, érzik hogy figyelnek rájuk. Mert ahol a kisgyermek érzi, hogy szeretik ott biztonságban érzi magát . És ehhez sokszor elég egy szeretetteljes pillantás vagy egy simogatás. A szülık visszajelzéseit hallva meg vannak elégedve az óvónık munkájával. Szívesen hagyják gyermekeiket az óvodába mert biztonságba érzik ıket és tudják, hogy az óvó néniktıl dajka néniktıl sok-sok szeretetett kapnak a gyerekek. Mert egy pedagógiai intézményben mindig az a lényeg ami a gyermekek között történik. Minden egyéb csak eszköznek tekinthetı, amely a nevelési célok megvalósítását szolgálja. A Napsugár Óvodában színvonalas évzáró ünnepséggel a nagy csoportosok búcsúzásával, a Szivárvány Óvodában a nagycsoportosok búcsúzásával, a „Szivárvány” nappal és a hagyományos sportnappal ért véget az oktatási évünk. Ami egyben nagyon nagy ünnep volt Szivárvány Óvodába, mert akkor adtuk át Sztán István Polgármester Urral együtt az új udvari játékokat, valamint a benti berendezést, fejlesztı játékokat, amit az Európai Unió támogatásával az Európai Regionális Fejlesztési alap Társfinanszírozásával valósult meg 18.350.103,-Ft-ból. Jól képzett óvodapedagógusokkal dolgozunk, akik nyitottak az új pedagógiai irányelvekre, továbbképzéseken frissítik, gyarapítják tudásukat. Pedagógiai munkánk eredményessége kolleganıim hivatástudattól vezérelt áldozatos munkájának gyümölcse. A Szülıknek köszönhetıen a Napsugár Óvodában az udvari játékokat lefestették ( amelyek még mindig nem felelnek meg az EU szabványnak sajnos, de pénzünk nincs a kicserélésükre), rendezték az udvart virágosítottak. A munkálatok után sokkal barátságosabb, szebb lett az
udvar aminek a kisgyermekek és óvó nénik is nagyon örültek. Sajnos a tavalyi évben elkezdett fektetık cseréjét nem tudtuk folytatni saját költségvetésbıl, de reménykedünk abba, hogy a 2009/2010-es tanévben ez megvalósul. 2009/2010-as nevelési évre óvodánkba 233 kisgyermeket tartunk nyilván Mivel folyamatosan felvevı intézmény vagyunk ez a létszám márciusig fog teljesülni Óvodánk férıhelye 209fı. Az oktatási törvény szerint a maximális csoport létszám a 9csoportban összesen 225fı ami az alapító okiratunkban is szerepel. Az idei tanévre olyan sok kisgyerek jelentkezett, hogy szeretném kérni a Képviselı Testületet, hogy A 2009-2010 es tanévre engedélyezzen a Napsugár Óvodában 20% létszám emelést . A termek területe ezt a létszám emelést megengedi. Valamint a Szivárvány Óvodában is kérnénk 10% létszám emelésre engedélyt. A plusz létszám szeptember hónapban jelentkezett ezért az oktatási Hivataltól nem tudtunk engedélyt kérni, mivel ez már a nevelési év megkezdése után történt. Decemberi létszámunk a mostani statisztika szerint 229fı. Iskolakötelesek létszáma 68fı. Hogy a 68 kisgyerekbıl mennyi lesz az iskolaérett azt még most nem lehet megállapítani. Arra törekszünk, hogy minél több kisgyerek el tudjon menni iskolába. Problémás eseteknél kérjük a Pedagógiai Szakszolgálat segítségét, valamint az óvodapedagógusok is differenciált foglalkozást nyújtanak az iskolába menı gyerekeknek. Úgy érzem a beszoktatás a kiscsoportosoknál ugyan úgy zajlik mint eddig és zökkenı mentes lesz továbbra is. Nem fognak sírdogálni többet mint amennyit „azért kell” ha a szülıktıl elvállnak. Óvó nénik, dajka nénik, és a gyerekek szeretettel fogadják ıket. Egy-egy simogatás kedves szó csodákra képes. Lényeg a szeretettelje nyugodt légkör biztosítása ami óvodánkban maximálisan jelen van. Nyári munkák megtörténtek az óvodákban .A Szivárvány Óvodában négy csoportszoba lett meszelve, ebbıl kettı költségvetésbıl, kettı pedig szülıi és Farkas Imre vállalkozó segítségével. Az idén két csoportban (pillangó, nyuszi) kicseréltük a kisudvarba nyíló bejárati ajtót amit költségvetési pénzbıl és báli bevételbıl összesen: 280.000,-Ft értékben sikerült megvalósítani. Aszód Városért Alapítvány pályázati pénzbıl 50.000Ft értékben még elvégzendı feladat egy elıtetı megvásárlása és felszerelése. 3db Virágládát kaptunk vállalkozói felajánlásból. A Napsugár Óvodában a Maci csoport, a vezetıi iroda és a mosdok lettek meszelve. Részben költségvetésbıl, részben Farkas Imre vállalkozó segítségével. A vezetıi irodába vásároltunk új függönyöket 30.000,-Ft értékbe (a 30 éves helyett). Kaptunk adományból egy tárgyalóasztalt és egy íróasztalt fiókos résszel, aminek nagyon örültünk. Vállalkozó készített az udvarra 5db asztalt, hozzá 10db padot, aminek a gyerekek és az óvó nénik is nagyon örültek. Jó idıben lehet kint rajzolni ábrázoló tevékenységet végezni. Még a nyári idıszakban a tízóraizni és uzsonnázni is lehet az udvaron. A pénzhiány miatt sajnos központi költségvetésbıl nem folytatódhatott a nyílászárok cseréje az idén. A főtést is rövid idın belül korszerősíteni kellene, mert a főtés számlánk nagyon magas ez azért van mert nem tudjuk megfelelıen szabályozni a főtést. A világításunk szintén korszerősítésre szorul, úgy az energia takarékosság, mint az egészség megóvás miatt (szemkárosító). Ezek a problémák mind két intézményegységünkre igazak.. A Napsugár óvodában nincsen tornaszoba, ami nagyon hiányzik és a kötelezı eszköznorma elıírása, valamint a vizesblokkok nagyon rossz állapotban vannak. Ezeket a problémákat is orvosolni kellene minél hamarabb.
Nagyon örülünk a Pro Régiónál nyert 20.000. 000 Ft-nak amit a Szivárvány Óvodában csoport szoba bıvítésre nyert az Önkormányzat. Ezzel megoldódni látszik a túlzsúfoltság az óvodákban. Most már nagyon kell figyelni, hogy a Napsugár Óvodába is tudjunk pályázni felújításra mert az egész épület ezt megkívánná. Itt van hiányosság az eszközbeszerzés terén is. Hiányzik egy udvaros (gondnok) az óvodákból, mert nehézkesen megy az udvarok rendben tartása, a homok feldobálása amit hetente legalább kétszer meg kéne csinálni ahhoz , hogy a gyerekek játszani tudjanak benne. A GAMESZ- tól kapunk némi segítséget, de az ı munkájuk is sokrétő. És félek a téltıl is, ha ne tálán lesz hó az idén ki fogja a havat takarítani. ? Munkaerı gazdálkodásunk: 2 óvónı van GYEDEN, 1 óvónı van tartósan betegállományban akik helyett határozott idejő munkaszerzıdéssel alkalmazunk óvónıket Egy dajka van GYESEN határozott idejő szakképzett dajkát alkalmazunk helyette..
Összefoglalva az éves munkát eredményesen végeztük a megvalósításban a munkánk csiszolódott. Differenciált foglalkozásokkal törekedtünk a gyermekek személyiségének alakítására. Kiemelkedıen foglalkoztunk a szülık megnyerésével, hogy egyformán partnerek legyünk a gyermekek fejlesztésében. Ezt a munkát folytatjuk ebben a tanévben is.
Aszód,2009-09-09
Nagy Lászlóné Óvodavezetı
Városi Óvoda Aszód Intézményi adatok …2008- 2009……………………….nevelési évre NEVELÉSSEL KAPCSOLATOS TERÜLETEK
Férıhely száma Az óvodába jelentkezık száma Gyermekek létszáma Leány Fiú Kiscsoportosok
ADATOK
209 230
év elején max. 225
110 120 90
209 233 233 112 121 92
60
61
80
80
XXX
év végén max. 225
A tárgyév 05. 31-ig tölti a 3. életévét
Középsıs korúak A tárgyév 05. 31-ig tölti a 4. életévét
Tanköteles korúak A tárgyév 05. 31-ig tölti az 5. életévét
Más óvodába ment Nevelési tanácsadóba jár Iskolába mennek
XXX XXX Normál korban Idısebb korban
Teljes óvodáskort óvodánkban töltöttek száma
XXX
2 évet óvodánkban töltött 1 évet óvodánkban töltött
XXX XXX XXX
Gyermekek hiányzásának mértéke gyerek/ nap
Óvodát elhagyó gyerekek száma Nem körzetes gyerekek száma Logopédiára, fejlesztésre járt gyerekek száma
XXX XXX XXX
Iskolaérettségi vizsgálaton részt vett gyerekek száma
XXX
Szülıi értekezletek száma Átlag részvételi arány szülıi értekezleten
Fogadó órák száma Fogadó órán részt vettek száma A szülıkkel szervezett programok A gyerekek számára szervezett napirenden kívüli programok (bábszínház, kirándulás)
60 7
logopédiára:54 fı,fejlesztıre 27fı, 21
2–3 60%- 70% 1 -2 Átlag 4fı 3– 4 3-7 Testtartásjavító torna Hittan
Óvodában szervezett különórákon való részvétel Bemutató tanulási folyamatok száma Szakmai gyakorlaton részt vett hallgatók
Veszélyeztetett gyerekek Gyermekbalesetek száma
Angol Néptánc 1 1
50 55 60
Városi Óvoda Aszód
SZEMÉLYI ERİFORRÁSOKKAL KAPCSOLATOS TERÜLETEK
ADATOK
év elején
év végén
Teljes szervezeti létszám
28 fı
28 fı
Teljes munkaidıben foglalkoztatottak száma Rész munkaidıben foglalkoztatottak száma A nevelıtestület létszáma Engedélyezett keret szám
28 fı
28 fı
19fı 19 fı 1fizetésnélküli sz.1 tartósbeteg 3fı GYEDEN 19fı 9fı
19 fı 19fı 2 fı 3fı GYEDEN
4 fı 18fı 1 fı
4 fı 18 fı 1 fı
Nevelı testületbıl Gyesen, gyeden lévık száma Határozatlan idıre kinevezett óvónık Határozatlan idıre kinevezett Nem- pedagógusok Iskolai Szakvizsgázott végzettség terén Felsıfokú képzettségő Középfokú képzettségő
1. évfolyamos 2. évfolyamos 3. évfolyamos A tárgyévben továbbképzéseken részt vett A tárgyévben 120 órát teljesítette A tárgyévben szakvizsgázott
19 fı 9 fı
Alapdiplomát szerez
Az óvónık gyakorlattal eltöltött éveinek száma
6 fı
0-5 év 6-10 év 11-15 év 16-25 év 26-30 év 31-35 év
Dajka Az alkalmazottak hiányzása
Saját betegség miatt Fı/ nap Gyermek, vagy hozzátartozó miatt Fı/ nap
Egyéb hiányzás aránya Fı/ nap
Óvodát elhagyó kolléga száma
2 fı 8 fı 5 fı 4 fı 9 fı
Városi Óvoda Aszód
1. Beóvodázás:
Beiratkozás módjának kiírása Elıjegyzési naplóba történı beírás Döntéshozatal, csoportba sorolás Szülık írásbeli tájékoztatása a felvételrıl Összevont szülıi értekezlet (egyéni tájékoztatás)
2.Stratégiai tervezés az intézményi tervek megalkotása 3. Irányított önértékelés
4. Óvodai rendezvények:
Elızetes családlátogatás Új gyerek beírása a felvételi naplóba A HOP felülvizsgálata Éves intézményi munkaterv- benne a minıségügyi feladatok
A csoportok éves nevelési tervei és heti tématervei Értékelı csoportok létrehozása Az értékelés lebonyolítása Dokumentumok összeállítása Fejlesztendı területek kijelölése Évszakonkénti kirándulások Föld napja Madarak és fák napja Mikulás Karácsony Farsang Anyák napja Nagycsoportosok napja „Szivárvány” nap „Napsugár” hét Városi továbbképzés Házi továbbképzés
X X
X
X X
Munkaköz. vez
X X X X
Óvónık
X X X X X
Minıség ügyi vez.
TEVÉKENYSÉGEK
Tag int. vezetı
FOLYAMAT MEGNEVEZÉSE
Vezetı
Folyamatok, tevékenységek felelısség mátrixa.
X X X X X
X X X X
X X X X X X X
X
X X X X X X X X
Meghívások (prominens személyiségek) 5. Kommunikáció Kapcsolattartás fogadó óra óvodavezetı fogadó óra csoportos óvónı a partnerekkel szülıi értekezlet SZÓSZ(Szülık Óvodai Szervezete) Mindennapos kommunikáció Családlátogatás Igényfelmérés Játékok, egyéb felszerelések, a mőködéshez 6. Beszerzés: Szükséges eszközök beszerzése Középtávú továbbképzési program készítése Éves beiskolázási terv készítése 7. Továbbképzés: Féléves költségvetési beszámoló a továbbképzési keret felhasználásáról Kimutatások készítése a továbbképzési kötelezettségteljesítésrıl Belsı továbbképzések szervezése Külsı továbbképzéseken való részvétel pályázat kiírása 8. Új munkatársak alkalmazása kiválasztás betanulás pedagógiai munka (gyermekek nevelése) adminisztrációs feladatok 9. Óvónıi munka tervezés értékelések tanügyi nyomtatványok egyéb megbízatások partnerekkel való kapcsolattartás rendezvényeken való részvétel Kötelezı (értekezletek, programok) Választható (szabadidıs programok)
10. A gyermek fejlıdésének nyomon követése
személyiséglapok vezetése jellemzések írása pl. fejlesztı foglalkozásokra való javaslat Eü. törzslapokon az egészségi és fizikai állapot nyomon követése
X X X
X
X X
X X
X X X
X X X
X
X
X X X X
X
X X X
X X
X X X X X X X X X X
X X X X X X X X X
X X X X X X X X X X X X X
Munka köz. vez
X
Óvónık
X X
Minıségügyi vez.
TEVÉKENYSÉGEK
Tag int. vezetı
FOLYAMAT MEGNEVEZÉSE
Vezetı
Városi Óvoda Aszód
Irattározás Iktatás Selejtezés alapdokumentumok, tanügyi nyomtatványok
11.Dokumentumok Tárolása kezelése Hozzáférhetısége Felülvizsgálata
Küldemények fogadása, továbbítása
12. Helyesbítı megelızı fejlesztı tevékenységek 13. Partneri igényfelmérés 14. Auditori rendszer 15. Vezetıi ellenırzések
Adminisztrációs feladatok Jelentések Beszámolók vezetıi ellenırzések
17. Beiskolázás folyamata
óvónıi és munkatársi megbeszélések panaszkezelés Igény, elégedettség, elégedetlenség mérése, elemzése
célok, prioritások intézkedési tervek szabályzatok mőködésének vizsgálata fejlesztési javaslatok Az ellenırzés tervezése pedagógiai munka adminisztráció gazdasági mőködéssel kapcsolatos ellenırzések a vezetı által önértékelés mások által, pl. szülı, külsıs kollégák munkatársak egymás közti értékelése ösztönzı rendszer mőködtetése Fogadó órák Iskolaérettségi vizsgálatok beindítása Pedagógiai szakszolgálat Óvoda orvos Szakvélemény Közös megbeszélések a leendı tanítónénikkel Cserelátogatások az iskola és óvoda pedagógusai között
X X
X X X
X
X X X X X X X X X X
X
X X X X
X X
X X X
X
X
X
X X X
X X
X X
Munkaköz. vez.
Óvónık
X X X X X X X X X X X X
Intézményi folyamatok tevékenységek folyamatos fejlesztése (intézkedési tervek megírása)
munkavégzéssel kapcsolatos ellenırzések
16. A dolgozók munkájának értékelése
X X X X X X X X X X X X
Minıségügyi vez.
TEVÉKENYSÉGEK
Tagint. vezetı
FOLYAMAT MEGNEVEZÉSE
Vezetı
Városi Óvoda Aszód
X X X X X X X
19. Gazdálkodás
Biztonságvédelmi munkavédelmi szemle igényfelmérés intézkedési tervek Személyi és tárgyi erıforrások biztosításának tervezése
Költségvetési terv készítése Adminisztráció, ügyviteli munka Bizonylatolás Pénzkezelés (rovatos) Karbantartás Javítások Állagmegóvás Pályázatok és egyéb bevételek kezelése
X
X
X
X X
X
X
X X X X X X X X
X
X X X
Munkaköz. vez.
Óvónık
Tagint. vezetı
18. Biztonságos intézmény mőködtetése
TEVÉKENYSÉGEK
Vezetı
FOLYAMAT MEGNEVEZÉSE
Minıségügyi vez.
Városi Óvoda Aszód
Városi Óvoda Aszód
Munkaügyi panaszok, vagy problémák:
Egyéb említésre méltó szakmai sikerek:
GAZDÁLKODÁSI EREDMÉNYEK
Beadott pályázatok száma Nyertes pályázatok száma A pályázatokon nyert összeg az óvoda költségvetéséhez viszonyítva Eszközfejlesztésre fordított összeg az óvoda költségvetéséhez viszonyítva
ADATOK
7 7 Eszköz pályázat 21.769.982,-Ft 17.690.000,-Ft
PARTNEREK ELÉGEDETTSÉGE TERÉN
Szülıi felmérés alapján az átlagos elégedettségi mutató Az indokolt szülıi panaszok száma A gyerekek átlagos elégedettségi mutató Az óvónık átlagos elégedettségi mutató A nem pedagógusok elégedettségi mutató Óvodánk Anyák napja rendezvényeinek Szivárvány nap elégedettségi mutatója Városi továbbképzés
ADATOK
Jó Nem volt panasz Jó Jó Kiváló Jó megfelelı