„Erőltetett menet” Tájékoztató a 2003-ban elfogadott gazdasági ciklusprogram időarányos végrehajtásáról
1
Tisztelt Képviselő-testület! Egy program annyit ér, amennyi abból megvalósul. Zirc Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. februárjában fogadta el azt a választási ciklusra vonatkozó gazdasági programot, amelyről úgy gondolta, hogy az elkövetkező négy év alatt módot lát a megvalósítására. A program az akkori lehetőségek alapján készült, és bár tartalmazott új ötleteket, alapvetően olyan elemekből állt, amelyek már régóta kézenfekvőek. A gazdasági program alapja az a tanulmányterv volt, amelyet a MTA Nyugat-Magyarországi Tudományos Intézete készített. Ez a rendkívül színvonalas és aprólékos stratégiai program jelölte ki azt az irányt, amelyre a gazdasági program építhetett. A MTA által készített tanulmány leszögezi, hogy nem minden fejlesztési cél tartozik az önkormányzat kompetenciájába és más helyi szereplők felelőssége éppúgy kimutatható, hogy az önkormányzat által elfogadott terv valóra válik-e vagy sem. Ugyanakkor azonban, amikor értékeljük az elmúlt időszakot, akkor arra kell összpontosítanunk, amely a mi, a képviselő-testület feladata volt. A 2003. februárjában elfogadott gazdasági ciklus-program az MTA által készített stratégiai program leglényegesebb, legalapvetőbb elemeit tartalmazza. Azokat a fejlesztési prioritásokat, amelyek a legsürgetőbb megoldásokat igényelték, illetve amelyeknek a későbbiekben meghatározó szerepük lehet. A stratégiai program egy 15 éves időintervallumra szól. A gazdasági program a preambulumában foglalkozott azokkal a célkitűzésekkel, amelyeket a 2002-ben megválasztott kormány fogalmazott meg. Amikor az elmúlt két évet értékeljük, akkor kötelességünk megemlíteni, hogy városunk fejlődésében, ezen belül a kórházunk megtartásában a kormánynak nagyon nagy szerepe van, amiért köszönetet kell mondanunk, ugyanakkor tény, hogy a 2002-ben elfogadott kormányprogram nem volt hatással a város fejlődésére. Ezért a jelenlegi értékelés csak olyan esetekben foglalkozik a kormányzati elképzelésekkel, ahol a közvetlen kapcsolat fellelhető. Gazdasági programunk világosan érzékeltette, hogy a város akkori bevételei nem teszik lehetővé a fejlesztést. Több olyan feladatot is rögzített, amely a forrásnövelést irányozta elő. A 2002-ben megválasztott képviselő-testület nem elégedett meg a város „működésével”, a maga számára is olyan célokat tűzött ki, amelyek megvalósítása komoly intézmény működési racionalizálást irányzott elő, amely magában rejtette a várható konfliktusokat is. A gazdasági program már a bevezetőjében említi a források növelésének szükségességét, az intézményi működési kiadások csökkentését, a szükséges fejlesztési tervdokumentációk elkészítését, amelyek szükségesek ahhoz, hogy külső pályázati forrásokat lehessen a városba hozni. Zirc város vagyoni helyzete Az Önkormányzat tulajdonában lévő vagyon nettó nyilvántartási értéke 2003. év végi állapot szerint 3.117.330 eFt. A város vagyonkataszterében a 2003. végén 449 db
2
önálló ingatlan szerepel. Az ingatlanok száma nem változott, mivel közben különböző telekmegosztások és telekhatár-rendezések történtek. Az ingatlanértékesítésből 2003-ban 10.838 eFt folyt be önkormányzatunk költségvetési számlájára. A törzsvagyon körébe 249 ingatlan tartozik, melyből korlátozottan forgalomképes 23 db ingatlan, forgalomképtelen 226 db ingatlan. A korlátozottan forgalomképes ingatlanok körébe az önkormányzat kötelező feladataival összefüggő intézményi épületek, és műemlékek tartoznak. A forgalomképtelen ingatlanokat a közterületek, utak képezik. A törzsvagyonba tartozó ingatlanok közül 7 intézményi, 1 pedig hivatali használatban van. A forgalomképes ingatlan 200 db. Megállapíthatjuk, hogy a város vagyoni helyzete az elmúlt két évben nem sokat változott. Költségvetési helyzet alakulása A városi önkormányzat 2002-2004 években 4,52 milliárd forinttal gazdálkodott. A költségvetés saját bevételei 6,8 %-ot tettek ki, az állami támogatás, társadalombiztosítási támogatás és személyi jövedelemadó 66,77 %. A költségvetési bevételek a kiadásoktól egyre elmaradtak, ezzel a mindenkori folyószámlahitelünk folyamatosan növekedett. A kiadások között a legdinamikusabban a működési, fenntartási kiadások nőttek. Beruházásra, felújításra a pályázatokkal elnyert céltámogatással együtt, (TEKI, CÉDE. Stb.) 362 156 e Ft-ot fordítottunk. A költségvetés 88,65 %-a a működési, fenntartási célokat szolgálta, 8,0 % felhalmozási, 3,35 %-a pedig egyéb kiadás volt. A kiadások átlagát meghaladó mértékben emelkedtek a személyi kiadások, melyek részaránya a költségvetésben évről évre nő. 2004. évben címzett támogatást nyertünk az Erzsébet kórház fejlesztésére 783 millió Ft összegben. Mindezek alapján önkormányzatunk 2003. évi költségvetési szabályozása az alábbiakkal volt jellemezhető: Zirc Város Önkormányzati Képviselő-testületének döntése értelmében elsődlegesen a kötelezően ellátandó feladatok részére biztosít forrást a költségvetés. Zirc Város Önkormányzata 2003. évi költségvetésének kiadási és bevételi főösszege 1 467 600 e Ft. A költségvetés összeállítása során kiderült, hogy az egyensúly csak 76 millió Ft hitelvétel tervezésével biztosítható. A tervezett bevételekből az állami támogatás és az SZJA 40,19 %-ot képvisel. Az OEP-től átvett pénzeszköz 406 613 e Ft, ami 27,66 %-ot jelent. Költségvetésünkben a Városi Erzsébet Kórház 433 831 e Ft-tal vesz részt, ebből az Önkormányzat 5 766 e Ft-ot biztosít.
3
Az Önkormányzatnál a költségvetésben rendelkezésre álló pénzügyi források jelentős részét 90,9 %-át, működési kiadásokra terveztük fordítani. Költségvetésünkben a személyi juttatások terén a köztisztviselői és közalkalmazotti létszámnak a törvényi előírásoknak megfelelőn biztosítottunk fedezetet. A személyi juttatások a költségvetési főösszeg 46,8 %-át jelentik. Dologi kiadások fedezetére az előző évhez viszonyítva 3 %-os növekedést biztosítottunk. Ezen felüli kiadástöbblet az intézmények saját bevételük növekményéből fedezhető. Felhalmozási kiadásokra Önkormányzatunk 66 190 e Ft-ot, vagyis a költségvetés 4,5 %-át fordítja. Az adósságszolgálat 4,2 %-ot tesz ki a költségvetés főösszegéből. A 2003. évi költségvetéshez viszonyítva a 2003. évi zárszámadás az alábbiak szerint alakult: A 2003. évi teljesített bevételi főösszeg 1 587 915 e Ft, teljesített kiadási főösszeg 1 518 707 e Ft. 2003. év során 43 634 e Ft hitelt vett fel az Önkormányzat, melyből 30 millió Ft, hosszú lejáratú és 13 634 e Ft folyószámla hitel volt, a tervezett 76 millió Ft-tal szemben. A teljesített bevételekből az állami támogatás és az SZJA bevétel 39,52%, terv szinten 40,19% volt. Az OEP-től átvett pénzeszköz 424 947 e Ft, ami 26,76%, a tervezett 27,66%-kal szemben. Költségvetésünkben a Városi Erzsébet Kórház 479 279 e Ft bevétellel vett részt, ebből az Önkormányzat 7 321 e Ft-ot biztosított. Az Önkormányzatnál a költségvetésben rendelkezésre álló pénzügyi források jelentős részét 88,34%-át fordítottuk működési kiadásokra, a tervezett 90,9%-kal szemben. Költségvetésünkben a személyi juttatások terén a köztisztviselői és közalkalmazotti létszámnak a törvényi előírásoknak megfelelően biztosítottunk fedezetet. Bár ebben az évben jelentkeztek az 50%-os közalkalmazotti bérfejlesztés és a diplomás minimálbér terhei, a személyi juttatások a költségvetési főösszeg 42,93%-át jelentették, a tervezett 46,8%-hoz viszonyítva. Felhalmozási kiadásokra Önkormányzatunk 111 757 e Ft-ot, vagyis a költségvetés 7,36%-át fordította, a tervezett 4,5%-kal szemben.
4
Az adósságszolgálat 3,16%-ot tett ki a költségvetés főösszegéből, a tervezett 4,2%-hoz viszonyítva. 2004. évi költségvetési szabályozása az alábbiakkal jellemezhető: Zirc Város Önkormányzati Képviselő-testületének döntése értelmében elsődlegesen a kötelezően ellátandó feladatok részére biztosít forrást a költségvetés. Zirc Város Önkormányzata 2004. évi költségvetésének kiadási és bevételi főösszege 1 431 567 e Ft. Az évközben végrehajtott módosítások eredményeképpen a módosított kiadási és bevételi főösszeg 1 653 126 e Ft. Jelenleg a költségvetésünk egyensúlya 49 millió Ft-os tervezett hitelfelvétellel biztosított. A tervezett bevételekből az állami támogatás és az SZJA 41,97 %-ot képvisel. Az OEP-től átvett pénzeszköz 386 028 e Ft, ami 23,36 %-ot jelent. Költségvetésünkben a Városi Erzsébet Kórház 457 550 e Ft-tal vesz részt, ebből az Önkormányzat 18 850 e Ft-ot biztosít. Az Önkormányzatnál a költségvetésben rendelkezésre álló pénzügyi források jelentős részét 86,56 %-át, működési kiadásokra terveztük fordítani. Költségvetésünkben a személyi juttatások terén a köztisztviselői és közalkalmazotti létszámnak a törvényi előírásoknak megfelelőn biztosítottunk fedezetet. A személyi juttatások a költségvetési főösszeg 41,58 %-át jelentik. Dologi kiadások fedezetére az előző évhez viszonyítva 3 %-os növekedést biztosítottunk. Ezen felüli kiadástöbblet az intézmények saját bevételük növekményéből fedezhető. Felhalmozási kiadásokra 2004. évben Önkormányzatunk várhatóan 196 666 e Ftot, vagyis a költségvetés 11,9%-át fordítja. Az adósságszolgálat 1,54 %-ot tesz ki a költségvetés főösszegéből. Gazdasági programunk az általánosan megfogalmazott célokon túl konkrét feladatokat is tartalmazott az egyes főcímeken belül. Amikor leltárt készítünk, érdemes ugyanazon tematika szerint haladnunk, hogy világos képet kapjunk a program végrehajtásának jelenlegi stádiumáról.
5
Az önkormányzat 2003.-2006-ban a gazdasági programban vállalt feladatai és a végrehajtás stádiuma Gazdaságfejlesztési célkitűzések • Támogatjuk az Ipari park kiépítését. A fejlesztést a már megalkotott adórendelet szerint adókedvezménnyel segítjük. (SP 1.1.3.; 1.3.2..; ) Értékelés: Az Ipari Park címet megnyertük, a területen működő vállalkozások adókedvezményben részesülnek. A park területén működő legjellentősebb vállalkozás a VERFA még a cím megszerzése előtt tönkrement. Az ipari park működtetésének feladata az önkormányzatra hárul. • El kell készítenünk Zirc város ipari-turisztikai ajánlófüzetét (bulletin) (SP 1.3.1. ; 1.2.3.) Értékelés: Zirc város turisztikai- ipari bulletinje három nyelven 5000 példányban elkészült. A német fordítást korrigálni kell. • El kell készítenünk –a városi vagyonkataszter mintájára – a városi telephely, vállalkozás és termékkatasztert. (SP 1.1.1.) Értékelés: Telephely-vállalkozás kataszter a bulletin tartalmi eleme. • Zirc város készülő internetes honlapján lehetőséget kell biztosítanunk a városban tevékenykedő vállalkozások, cégek megjelenésére. (SP 3.3.3.) Értékelés: Zirc város internetes honlapja valamint a zircinfo portál a vállalkozásoknak megjelenést biztosít. A portál folyamatos fejlesztés alatt van. • A városi marketing eszközeink felhasználásával megalkotjuk és létrehozzuk a „zircikum” város-termék kapcsolatot. (SP 1.3.1.) Értékelés: A „zircikum” város-termék kapcsolat termék hiányában egyenlőre nem jött létre. • Az Ipari Park cím elnyerését követően részt veszünk annak népszerűsítésében és ajánlásában. (SP 1.3.2.) Településrendezési és fejlesztési célkitűzések A címszó alatt kiemeltünk három, a város szempontjából rendkívül fontos fejlesztést. Az első a geriátriai szakkórház megvalósítása (lásd: EÜ pont), a második a belváros rekonstrukciója, a harmadik az autóbusz terminál kihelyezése a városközpontból. • 2003. december 31-ig el kell készíttetnünk törvényi kötelezettség értelmében a város Településrendezési Tervét. Ehhez pályázatot kell benyújtanunk a Megyei Területfejlesztési Tanácshoz. (SP 3.2.1) Értékelés: A Településrendezési Terv elkészítésével forráshiány és eredménytelen pályázat miatt megcsúsztunk. A Terv várhatóan ez év december közepén készül el, a hatósági egyeztetések megközelítőleg még 3 hónapot vesznek igénybe. • Kiemelt feladat a belváros rendezése. A Phare Orpheus program rendszerében pályázatot nyújtunk be a belváros ezen belül a Rákóczi tér, a Reguly iskola régi épületek homlokzati felújítására, rekonstrukciójára, a jelenlegi művelődési ház 6
•
• •
•
•
• •
• •
multifunkcionális közművelődési intézménnyé történő kiépítésére. (SP 3.2.1.; 3.2.2.; 3.2.3.; 3.3.1.) Értékelés: Orpheus pályázatunkat elutasították, ugyanakkor a pályázathoz elkészítettük a tér rendezési tervét, az utak engedélyes tervét, amelyekkel módunk van a fejlesztések lassúbb ütemű megvalósítására. Továbbra is szorgalmazzuk a felszíni csapadékvíz-elvezető rendszer felújítását. (SP 3.2.1.) Értékelés: A felszíni csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítését célzó pályázatunk 2003-ban és 2004-ben is eredménytelen volt. Kibővítjük a borzavári úti temetőt, a ravatalozót felújítjuk. (SP 3.2.1.) Értékelés: A borzavári úti temető bővítése megtörtént, a ravatalozót felújítottuk. Megkezdjük az autóbusz terminál vasútállomás mellé történő kihelyezésével kapcsolatos előkészületeket. A korábban elkészült tanulmánytervnek megfelelően itt személyforgalmi logisztikai központot alakítunk ki. ( SP 3.1.1.) Értékelés: Az autóbusz pályaudvar kihelyezésére pályázatot nyújtottunk be az ún. Pályázat Előkészítő Alaphoz, melyet megnyertünk. A pályázat eredményeképpen jelenleg történik a kiviteli tervek, a tanulmányterv és maga az EU-s pályázat készítése. A volt MHSZ épületében létrehozzuk a városi mentálhigiénés és ifjúsági központot. (SP 3.3.1., 3.3.2.) Értékelés: Az MHSZ épületében a mentálhigiénés központ kialakítása folyamatban van. Amennyiben a pályázati támogatást 2003-ban az Európai Uniós felzárkóztató-, vagy 2004-ben a strukturális alapokból sem nyerjük el, az önrész biztosítására tett összegből megkezdjük a belterületi utak helyreállítását. Ebben a programban prioritást élvez a Fáy A. utca, a Petőfi S. utca, a Reguly utca, és végül a József Attila utca.( SP 3.2.1.) Értékelés: A belterületi utak helyreállítását megkezdtük a gazdasági programban szereplő prioritási sorrend szerint a Fáy András utca aszfaltozása megtörtént. Szintén pályázattal kíséreljük meg a Megyei Önkormányzat finanszírozásában épülő tornacsarnok sportcsarnokká bővítését.( SP 3.3.1.) Értékelés: A tornacsarnok bővítésére még nem jelent meg pályázat. A belvárosban lévő épületeket, tereket folyamatosan helyi védettség alá kell vonni.( SP 3.2.1.) Értékelés: A belvárosi épületeket védettség alá helyeztük (volt zárdaépület, volt fiú iskola, volt mozi épülete). Fontos a parkolási rendelet megalkotása ( SP 3.2.3) Értékelés: A parkolási rendeletet elfogadtuk. Foglalkoztató csökkent munkaképességűek részére ( SP3.3.1., 3.3.2.) Értékelés: Az EU ESZA pályázaton 94 MFt-ot nyertünk, így az értelmi fogyatékosokat é a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató intézmény építése a volt könyvtári ingatlanban a jövő évben elkezdődik.
7
Támogatni kell az oktatást, mert a helyi iskolában tanuló gyermekek a jövő zirci polgárai és tudásukkal, szellemi tőkéjűkkel a várost kell gazdagítaniuk: Az oktatás színvonalát meg kívántuk őrizni, ugyanakkor a költségcsökkentés érdekében továbbra is akartuk tartani a létszámstopot. A működési kiadások csökkentése miatt meg kell kezdenünk az épületek energetikai felülvizsgálatát és racionalizálását. • Az oktatási intézményeink gazdaságos működtetése érdekében az energia fogyasztást csökkentő fejlesztéseket kell végrehajtanunk. Ezen belül cél a fűtési, a vízfelhasználási és a világítási költségek csökkentése. A megvalósítás érdekében pályázatot nyújtunk be a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz és a Veszprém megyei Területfejlesztési Tanácshoz. A fejlesztéshez szükséges önrész egy kis része már rendelkezésre áll. (SP 3.3.1) Értékelés: Az óvoda nyílászáróinak cseréje megtörtént. Az óvoda régebbi épületének felújítására ROP pályázatot nyújtottunk be. Az iskola tekintetében Phare pályázaton nyert 46 MFt-ból megtörténik a volt fiú iskola belső átalakítása. Ugyanezen épület homlokzatának felújítására BM pályázatot nyújtottunk be. Folyamatban van a volt zárda épület értékesítése a Megyei Önkormányzat számára. A későbbiekben a felújítást követően ez az épület fog helyet adni a Bakonyi Természettudományi Múzeumnak. • Az iskolákban ki kell építeni a belső számítógépes hálózatot. (SP 3.3.3) Értékelés: Az iskolai belső számítógépes hálózat kiépítése folyamatban van. Ennek feltétele volt a városi szélessávú internet-hálózat kialakítása. • A célpályázatok igénybevételével fejlesztenünk kell az eszközállományt és folytatnunk kell az iskola felújítási programot. (SP 3.3.1.) • Az óvoda kihasználtságát növelnünk kell. Ennek érdekében meg kell vizsgáljuk kistérségi bölcsőde indításának lehetőségét (SP 3.3.2.) Értékelés: A óvodán belül létrehoztuk a bölcsődét. • A városi és a városban működő oktatási intézmények közötti kapcsolattartást növelni kell. Ebben a városvezetésnek fontos szerepe van. (SP 2.1.1.) Értékelés: Az intézmények vezetői, a városvezetés kezdeményezésére negyedévenként találkoznak egymással. • A városi tanuszodában biztosítjuk az óvoda nagycsoportosainak és az általános iskola alsó tagozatos diákjainak úszásoktatását. Az intézményben -igény szerint- helyet biztosítunk a térségi települések tanulóinak is. (SP 2.3.1., 3.3.1.) Értékelés: Az úszásoktatást átszerveztük a gazdasági programban meghatározottak szerint. • A régi épületek homlokzatát fel kell újítani. (SP 3.3.1) Értékelés: A homlokzatok felújítása még nem történt meg, ugyanakkor a szükséges terveket elkészítettük. • Figyelemmel kísérjük a „Közoktatás 2003” pályázatait. A korábbiakhoz hasonlóan élünk a pályázat kínálta lehetőséggel. (SP 2.2.1., 2.2.2, 2.2.3.) Értékelés: Rendszeresen részt veszünk a közoktatási pályázatokon. • A teljesítmény fokozásának ösztönzésére ösztöndíjrendszert működtetünk a középiskolás és a felsőoktatásban részt vevő zirci diákok számára. (SP 2.2.2.)
8
• •
•
•
Értékelés: A jól tanuló zirci diákokat ösztöndíjban részesítjük, amelynek átadására az augusztus 20-i ünnepségen kerül sor. A Zeneiskola működését biztosítani kell azzal, hogy a Megyei Önkormányzattól igényelni kell a működési támogatást. (SP 2.2.3., 3.3.1.) Értékelés: A Megyei Önkormányzat a Zeneiskola működését nem támogatja. Fontos a meglévő játszóterek folyamatos karbantartása, felújítása, újak építése ( Fáy András lakótelep, ....). (SP 2.3.2.) Értékelés: A játszóterek felújítása forráshiány és eredménytelen pályázat miatt még nem történt meg, ugyanakkor a Kinizsi utcában egy új játszóteret építettünk. A város nevelési - oktatási intézményeiben megkezdett minőségbiztosítási rendszerek mihamarabbi bevezetése és folyamatos működtetése fontos feladat. (SP 2.3.1., 3.3.1.) Értékelés: A zirci Reguly Antal Általános és Előkészítő Szakiskola Comenius díjat kapott. A város közoktatási feladat-ellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervében meghatározott szakmai és fejlesztési feladatokat a lehetőségekhez képest az előírt ütemezésben meg kell valósítani. A feladatok elvégzéséhez minden pályázati lehetőséget és saját forrást fel kell használni. (SP 2.2.3., 3.3.2.1.) Értékelés: Az oktatási intézményhálózat fejlesztés még nem történt meg. Az ingatlan értékesítéséből befolyó forrásból a tervezés megkezdődhet.
Egészségügy - Szociálpolitika - Családgondozás A szociális támogatásra jogosultak számának csökkentése érdekében célszerűnek gondoltuk a rehabilitált és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását helyben, a településen belül tudnánk megoldani. A programban ennek megvalósítására is tettünk lépéseket. • Az önkormányzat 2002–ben, az Erzsébet kórház rekonstrukciója érdekében címzett támogatást nyújtott be a kormányzathoz. A címzett támogatási igényt elutasították, de ezt 2003-ban meg kell ismételni. (SP 3.3.2.) Értékelés: Az Erzsébet Kórház rekonstrukciójára benyújtott pályázatunk eredményes volt 2003-ban. A nyert összeg 783 000 eFt. A kiviteli munkák október közepén elkezdődtek. • A kórház vonatkozásában nagyon nagy problémánk az orvoshiány felszámolása. Ezen probléma megoldása érdekében fontos, hogy adandó alkalommal lakást tudjunk biztosítani. (SP 3.3.2) Értékelés: A kórház vonatkozásában az orvoshiánnyal a közeljövőben nem kell számolnunk, ugyanakkor ez a veszély az alapellátás területén áll fenn. • A háziorvosi rendelő elavult, korszerűtlen. A felújítás folytatása indokolt, ugyanakkor a forráshiány miatt csak a legszükségesebb problémák „orvosolására” lesz lehetőség. (SP 3.3.2.)
9
•
•
•
• •
•
Értékelés: Az orvosi rendelő tatarozását elvégeztük, ugyanakkor az épület a funkció ellátására továbbra is alkalmatlan. Itt egy generális felújításra van szükség, amelynek forrásszükséglete 40 000- 100 000 eFt. A lehetőségekhez képest meg kell fontolni újabb szakrendelések indítását, illetve az iskolafogászat problémájának megoldását. (SP 3.3.2.) Értékelés: Az iskolafogászat problémáját orvoshiány miatt nem tudtuk megoldani. A további szakrendelések indítása függ a háziorvosi rendelő felújításától. Az Öregek otthona területén térségi nyugdíjasházat kell építeni az igénylők, az önkormányzat és befektetők bevonásával, valamint pályázati források megszerzésével. Az igények felmérését haladéktalanul meg kell kezdeni. (SP 3.3.2) Értékelés: A nyugdíjasház tervét elkészítettük, ugyanakkor lakossági észrevételek miatt az engedélyezése húzódik. A ciszter rend 289 000 eFt kormányzati támogatásban részesült, amelyből az ingatlanukon belül 50 fős öregek otthona építését megkezdték. Az igény jóval nagyobb ennél a kapacitásnál. A Családsegítő-Gondozó és Gyermekjóléti szolgálat költségcsökkentése indokolt, hiszen az állami normatíva mellé egyre nagyobb önrészt követel a feladat ellátása. Meg kell vizsgálni a feladat térségi ellátásának lehetőségét. (SP 3.3.2.) Értékelés :A korábbi Családsegítő- Gondozó és Gyermekjóléti Szolgálatot Szociális Szolgáltató Központtá alakítottuk. Az intézmény térségi támogató szolgálatot működtet, így további normatív támogatásokat is sikerült bevonnunk. A Nevelési Tanácsadót a zirci telephely megőrzése mellett 2003 július 1-i hatállyal át kell adni a Megyei Önkormányzatnak. (SP 3.3.2.) Értékelés: A Nevelési Tanácsadót átadtuk a Megyei Önkormányzatnak. A kulturális intézményrendszer átszervezése miatt felszabaduló jelenlegi könyvtár épületben, térségi ellátási feladattal létre kell hozni a csökkent munkaképességűek foglalkoztatóját. (SP 3.3.1, 3.3.2.) Értékelés: A könyvtár épületet felszabadítottuk, a foglalkoztató építése nyertes pályázatunknak köszönhetően rövidesen megkezdődik. A városban meglévő - intézmények, civil szervezetek által szervezettmentálhigiénés, prevenciós, bűnmegelőzési programok folyamatos működését, bővítését biztosítani kell. (SP 3.3.2.) Értékelés: A Megyei Rendőrkapitánysággal közösen egy bűnmegelőzési mintaprojektben veszünk részt. A koncepció kidolgozása folyamatban van.
Ifjúságpolitika • Az önkormányzat által elvégzett komplex ifjúságkutatási tanulmány és a már elfogadott ifjúságpolitikai koncepció alapján 2003-ban ifjúságpolitikai rendeletet alkot Zirc városa, amelyben a város középtávú feladatait és azok ellátásának formáit rögzítjük. Részt veszünk az „Ifjúságbarát Önkormányzat” megyei pályázaton. (SP 2.3.1.9 10
• Zirc Város Önkormányzati Képviselő-testülete továbbra is támogatja a Zirc Városi Ifjúsági Önkormányzat működését, érdekképviseleti tevékenységét, programjait. (SP 2.3.1.) Értékelés: Támogatásunk mellett működik a Zirc városi Ifjúsági Önkormányzat. • Önálló ifjúsági közösségi színtér kialakítására a volt MHSZ épületben biztosítunk az Ifjúsági Önkormányzat számára klubhelyiséget, amely épületet Mentálhigiénés és Ifjúsági Központtá alakítunk át. (SP 2.3.1.) Értékelés: A fiatalok számára a volt MHSZ épületében a klubhelységet biztosítjuk. • A város - ifjúságpolitikaáján keresztül is- szorgalmazza nemzetközi és testvérvárosi kapcsolatainak erősítését, fejlesztését, amihez minden pályázati forrást fel kell használni. (SP 2.1.2.) Értékelés: Az ifjúsági nemzetközi kapcsolatok erősítése folyamatos. 2003. augusztusban EU támogatással ifjúsági találkozót szerveztünk nivalai és baróti gyereke részvételével. Baróti kisiskolásokat fogadott a Reguly iskola. Zirci diákok voltak Pohlheimben. • A fiatalok városhoz való kötődését, letelepedését, családalapítását életkezdésük feltételeinek javításával megvalósítani. (SP 2.3.1., 2.3.2., 2.1.2, 2.1.1., 2.2.2.) Értékelés: Fiatalok városhoz való kötődésére stratégiai terv még nem készült. • A város továbbra is biztosítja költségvetésében a lehetőségekhez képest a fiatalok által meghatározott feladatok ellátására létrehozott ifjúsági alapot. (SP 2.3.1.) Értékelés: Az ifjúsági alapot biztosítjuk. Hivatal • Az ügyfélközpontú, „szolgáltatási intézmény” jellegű közigazgatás nemcsak a város lakosságának erőteljesen érzékelhető kívánalma, hanem európai uniós követelmény, jelentős pályázati pénzek lehívásának alapfeltétele is. Az ISO, és/vagy CAF minőségbiztosítási rendszer mihamarabbi bevezetése (felkészítés, tanúsítás) és folyamatos működtetése a Polgármesteri Hivatalba elengedhetetlen. Értékelés: A hivatal minőségbiztosítását forráshiány miatt még nem oldottuk meg. • Városunk közüzemi díjainak jelentős csökkenését, ennek kapcsán áttételesen a Zircen való tartós megtelepedés vonzóbbá tételét eredményezheti az előnytelen közüzemi szerződések felülvizsgálata. Értékelés: A közüzemi szerződések felülvizsgálata megtörtént. Megállapítottuk, hogy ezen a területen mozgásterünk nincsen. Informatika fejlesztése - intelligens település • Az önkormányzati, intézményi, városi intranet hálózat kiépítésével gondot kell fordítanunk annak tartalmi szolgáltatásokkal történő feltöltésére, és folyamatos 11
•
•
•
•
karbantartására. A www.zirc.hu portál megújítása halaszthatatlan feladat, szintén fontos a folyamatos aktualizálása és népszerűsítése. (SP 3.3.3.) Értékelés: Honlapunkat megújítottuk, működik a zircinfo portál, az aktualizálás és frissítés folyamatos. A Városi Könyvtár és a Polgármesteri Hivatal által elnyert informatikai eszközök felhasználásával, a működés és a képzés feltételeinek megteremtésével mind a könyvtárban, mind a hivatalban a lakosság számára biztosítanunk kell az Internethez történő ingyenes hozzáférést. (SP 3.3.3.) Értékelés: Zircen összesen hat intézményben biztosított az ingyenes internet használat. Az intézményekben folyamatosan megújítandó a számítástechnikai eszközpark. Figyelemmel kell lenni, hogy ezen fejlesztések a leggyorsabban amortizálódó körbe tartoznak. (SP 3.3.1., 3.3.3.) Értékelés: A számítógépes eszközparkunk teljes egészében felújításra került. Be kell kapcsolódnunk az „E-város” kormányzati projektbe, illetve meg kell teremtenünk az „E-közigazgatás” technikai és humán feltételeit, az önkormányzati hivatalban a térinformatikai rendszert kiépíteni. (SP 3.3.3.) Értékelés: Az „E-közigazgatás” kialakítása még nem történt meg. Térinformatikai rendszerünk még nincs. Ugyanakkor a hivatalban kiépítésre került egy korszerű pénzügyviteli rendszer. Az önkormányzati hivatal dolgozóinak és az általános iskola tanárainak és a város intézményeiben dolgozó munkatársak informatikai és nyelvi képzését szorgalmazni és támogatni kell. (SP 3.3.3.) Értékelés: Az informatikai képzések részben igen, a nyelvi képzések nem történtek meg.
Kultúra-közművelődés • A Művelődési Ház felújítására, hasznosítására engedélyes terv készítése folyamatban van. Pályázati támogatási igény benyújtása indokolt. (SP 3.3.1.) Értékelés: A Művelődési Ház felújításához szükséges tervet elkészítettük. Pályázataink eddig eredménytelenek voltak. • Az eredményes pályázatig a költségcsökkentés és a pályázati forrásteremtés érdekében át kell szervezzük a jelenlegi intézményi struktúrát. Megszüntetjük a Közművelődési KHT-t, és a Városi Könyvtár József Attila utcai ingatlanba költözésével megalapítjuk a „Városi Könyvtár és Közösségi Ház” intézményt. (SP 3.3.1.) Értékelés: A Művelődési Ház átszervezése megtörtént. • A város közművelődési feladatai ellátásának törvényben előírt biztosításának folyamatosságáról a Közművelődési Rendelet 2003. évi felülvizsgálata során rendelkezik a Képviselő - testület (SP 2.1.1., 3.3.1., 2.1.3.) Értékelés: Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokban a közművelődési tér adott, a működési feltételek biztosítottak. • A kulturális és közművelődési tevékenységek végzésére a polgármesteri hivatalban, illetve a volt MHSZ épületben is helyet biztosítunk, így a közművelődési tér növekszik. Civil egyesületeink, művészeti csoportjaink 12
•
• • • •
számára a működésükhöz szükséges megfelelő helyet és feltételeket a város intézményeiben biztosítjuk. ( SP 3.3.1.) A civil szervezeteket, közösségeket támogató önkormányzati pályázati rendszer folyamatos működését és az érdekegyeztetés lehetőségeit biztosítjuk. (SP 1.1.1., 2.1.3.) Értékelés: A civil szervezetek számára a támogatást pályázaton keresztül, illetve a kiemelt szervezetek esetében közvetlenül biztosítjuk. Gyarapítanunk kell a könyvtár könyvállományát. Itt is figyelemmel kell kísérnünk a megcélozható pályázatokat. (SP 3.3.1.) Kiemelt kulturális tevékenységet végző csoportjainkat támogatjuk, ugyanakkor a támogatás mértékét a források csökkenése miatt csökkenteni kell, törekedni kell külső források bevonására. (SP 2.1.3.) A Városi Televízió adásnapjainak számát a költségek csökkentése mellett növelni kell. (SP 2.1.1., 3.3.3.) Értékelés: A helyi televízió pénteken, vasárnap és hétfőn sugároz. A Stúdió KB fejlesztéséhez, a helyi televíziózós műsorszolgáltatás feltételeinek megvalósítása a pályázati lehetőségek függvényében. (SP 2.1.1., 3.3.3.)
Turizmus • Az elkészült turisztikai vonzerőleltárt ízléses kiadványban meg kell jelentetnünk. (SP 1.2.3., 1.3.1.) Értékelés: A turisztikai „vonzerőleltár” kiadása forráshiány miatt még nem történt meg. • A Tourinform Irodát folyamatosan fenn kell tartani. Az irodának segítenie kell a turizmus területén indított törekvéseink megvalósulását, a helyi civil egyesületek, szervezetek hatékony működését, turisztikai programok megvalósítását, a szálláshelyek bővülését. Ugyanakkor –költségmegtakarítási okokból- az alkalmazotti kör létszámának csökkentésével, idénymunkás igénybevételével racionalizálni kell az iroda működését. (SP 1.2.3.) Értékelés: A Tourinform Irodát működtetjük. • Továbbra is támogatnunk kell anyagilag is a város kiemelt turisztikai rendezvényeit. A támogatási filozófia átgondolása azonban itt is indokolt. (SP 1.2.3., 1.3.1.) Értékelés: A kiemelt rendezvények önkormányzati támogatása biztosított. • Tovább kell növelni városi rendezvényeink ismertségét.(SP 1.3.1., 1.2.3.) • Ösztönözni kell az olcsóbb ifjúsági szálláshelyek kialakítását. (erdei iskola, vándortábor stb. a Reguly Általános Iskola, a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház, a Csalogány kemping stb. épületeiben. ( SP 1.2.2.1.) • A város számára jelentős turisztikai vonzerőt képviselő Mayer-tó és a Zirci Sporthorgász Egyesület aklisi halásztavának sorsát figyelemmel kell kísérni és működésüket lehetőség szerint támogatni kell. (SP. 1.2.1., 1.2.3.)
13
Környezetvédelem - Zöldfelület gondozás • Részt veszünk a lakossági szilárdhulladék kezelésének hosszú távú megoldására alakult konzorciumban. Addig is a jásdi elhelyezési lehetőséget fenn kell tartani. (SP 3.2.4.) Értékelés: A szilárd hulladék elhelyezésére Veszprém gesztorsága mellett benyújtott EU-s pályázatunk sikeres volt. A lerakó kialakítása várhatóan 2005-ben megkezdődik. • Ki kell munkálni a város környezetvédelmi stratégiáját. Meg kell alkotni a környezetvédelmi rendeletet. Ebben jelentősen kell növelni a környezetvédelmi bírság felső határát. (SP 1.1.2., 3.2.4.) Értékelés: A környezetvédelmi rendeletet nem alkottunk. • A városban vállalkozó bevonásával hulladékudvart kell létesíteni. Az Európai Unió előírásainak figyelembevételével kell szervezni a szelektív hulladékgyűjtést. (SP 1.1.2., 3.2.4. Értékelés: A hulladékudvar kialakítása része az EU-s pályázatunknak. • Az önkormányzatnak zöld felületeivel, azok gondozásával megfelelő image-t kell biztosítani ahhoz, hogy a várost vonzó településnek találja minden idelátogató. (SP 1.2.3., 3.2.1., 3.2.2.) Értékelés: A zöld felület növelése érdekében faültetési akciót hirdettünk, a Rákóczi térről sikerült a katonai temetőt felszámolni. • Meg kell szerveznünk a VERGA RT. által építendő erdei tanösvény őrzését és gondozását. (SP 2.3.2.,3.2.4.) Értékelés: A tanösvény őrzését és gondozását közhasznú munkás foglalkoztatásával biztosítottuk. • Meg kell szüntetnünk a városkörnyéken található szemétkupacokat. A szabálysértőket példásan kell büntetnünk.( SP 1.1.2., 3.2.4.) Értékelés: A városkörnyéki szemétkupacok felszámolása nem történt meg. • Az önkormányzat 2003-ban is részt kíván venni a "Virágos Magyarországért" mozgalomban. (SP 3.2.4.) • A külterületen önkormányzati tulajdonban lévő - nem művelt - területek erdősítésére tervet kell készíttetni, és a megvalósítására pályázatot indokolt benyújtani. (SP 1.3.1.) Értékelés: A külterületekre vonatkozó erdősítési terv nem készült el. Helyi közlekedés • A helyi közlekedés, valamint az alsó tagozatos diákok utazásának támogatása érdekében a bérletet a városnak biztosítania kell.(SP 3.1.1.) Értékelés: Támogatjuk az alsó tagozatos diákok utazását, ezáltal biztosítjuk a helyi közlekedés működését. • Meg kell vizsgálni a helyi járat településrészekre történő közlekedésének lehetőségét és anyagi vonzatait. (SP 3.1.1.) Értékelés: A településrészekre történő közlekedtetést megvizsgáltuk, túl magas támogatási szükséglete miatt a lehetőséget részben biztosítjuk. 14
• A leendő Település Szerkezeti Terv Közlekedési fejezetében közlekedési tervjavaslat készítése javasolt, amelyhez meg kell határozni a helyi tömegközlekedési autóbuszvonalak irányát, útvonalát, a közlekedési létesítmények elhelyezéséhez és működéséhez szükséges területeket. (SP 3.1.1.) • Az új megállóhelyek, kiemelt szegélyes, utas-peronnal, megfelelő járdacsatlakozással, közvilágítással, autóbusz-öbölben alakíthatók ki, a kiemelt helyeken fedett váróval ellátva. (SP 3.1.1., 3.2.1., 3.2.3.) • További célkitűzés a meglévő elavult buszvárók korszerűbbekre való lecserélése. (SP 3.2.1., 3.2.3.) Értékelés: Az autóbuszvárók felújítására, az utca névtáblák és az egyéb információs táblák elhelyezésére vonatkozó pályázatunk eredménytelen volt. Ezt az ügyet még nem oldottuk meg. Sport • A jelentős társadalmi munkával és lakossági, vállalkozói felajánlással működő futballpálya gondozását folyamatosan kell biztosítani. (SP 3.3.1.) Értékelés: A sportpálya gondozására közhasznú munkást biztosítunk. • A sportkomplexum továbbfejlesztése, valamint az idegenforgalmi rendezvények (Betyárnap, Bányásznap, stb. ) infrastruktúrájának kiépítése érdekében a szabadidő park ezen részének terveit el kell készíttetni. (SP1.2.3., 1.3.1.) Értékelés: A sportkomplexum terveit még nem készítettük el. • A sportegyesületek működését erőnkhöz mérten továbbra is támogatni kell. (SP 2.1.3.) Értékelés: A sportegyesületet évi 3 000 eFt-tal plusz egy 800 eFt-os sportalappal támogatjuk. Infrastruktúra karbantartás, egyéb fejlesztések • A belterületen kiemelt feladat a csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása. A Képviselő-testület bizottságának útmutatásai szerint folyamatosan kell dolgoznia a városgazdának és a Városüzemeltetési Kht-nak a csapadékvízelvezető rendszerek karbantartásán és tisztításán.(SP 3.2.1.) • A város teljes területén szükséges gondoskodni az átereszek tisztításáról, a nem megfelelő átmérőjű átereszek cseréjéről. (SP 3.2.1.) Értékelés: A végrehajtás folyamatos. • A település útjainak szilárd burkolattal történő ellátása érdekében a tervek és engedélyek beszerzése indokolt. A támogatások elnyerésének feltétele a jogerős építési engedély.(SP 3.2.1.) Értékelés: A belvárosi utak felújításához szükséges terveket elkészítettük. • A közvilágítás korszerűsítését folytatni kell, Rákóczi téri díszkivilágítás megvalósítása. (SP 3.2.1.) Értékelés: A közvilágítás korszerűsítése befejeződött. 15
Városrészek (Kardosrét, Aklipuszta, Tündérmajor) • Folyamatosan figyelemmel kell kísérni a városrészekben lakók igényeit.(SP 2.1.1., 3.1.1., 3.2.1) • A kardosréti csatornaépítést ebben a ciklusban meg kell oldani (ISPA) ( SP 3.2.1.) Értékelés: A kardosréti és tündérmajori csatorna építésére valamint a belvárosi elmaradt csatornák pótlására és a szennyvíztisztító bővítésére pályázatot nyújtottunk be az Európai Unióhoz. A pályázat értékelése jelenleg zajlik. • Folytatni kell a településrészi közmeghallgatás gyakorlatát. (SP 2.1.1.) • Anyagi lehetőségeink függvényében ki kell építeni az elmaradt közműveket (szennyvízcsatorna, gáz, kábel tv) ( SP 3.2.1.) Értékelés: Akli-pusztán megépült a gázvezeték. Közbiztonság • A rendőrőrs technikai fejlesztését kell szorgalmazni a Veszprém Városi Kapitányságnál és a Belügyminisztériumnál. (SP 3.2.2., 3.2.3.) Értékelés: A rendőrőrs technikai fejlesztése megtörtént, az épület felújításra került. • A Közbiztonsági Közalapítvány támogatását ebben az évben is - az önkormányzat lehetőségeihez képest - biztosítani kell. (SP 2.1.3., 3.2.2.) • A korábban megalakult polgárőrség működését nagyobb figyelemmel kell kísérni. Biztosítani szükséges a polgárőrök erkölcsi elismerését.(SP 2.1.3.) Értékelés: A polgárőrség működését támogatja az önkormányzat. Lakás és telekgazdálkodás • Zirc Városi Önkormányzat tulajdonában és kezelésében 41 db bérlakás van. A ciklusidőszak alatt a bérlakások számát - a szociálisan rászoruló lakásigénylők és a szakember- elhelyezési igények miatt - célszerű lenne növelni. (SP 2.2.2.) Értékelés: A bérlakás programot nem alkottuk meg. • Gondoskodni kell szükséglakások kialakításáról is, az esetleges kiköltöztetések megoldásához. (SP 2.3.1.) • A település fejlesztése és a városban való letelepedés vonzóvá tétele érdekében újabb telekalakításra kell felkészülni. Nagyobb telekalakítás előkészítéséhez szükséges a Település Szerkezeti Terv készítése 2003-ban. Értékelés: A készülő rendezési terv javaslatot tesz új házhelyek kialakítására. • Az önkormányzatnak optimálisan kell lakásait hasznosítani. Megfontolandó, hogy a nem szociális jellegű lakások kiutalása határozott idejű legyen. Ezzel lehetőséget teremtenénk szakemberek letelepedésének.(SP 2.2.2.) 16
• A jövőben törekedni kell a komfortnélküli lakások komfortosítására.(SP 2.3.2.) • A lakásalap-számla visszatöltése továbbra is rendkívül fontos feladat. (SP 2.2.2.) Értékelés: Ingatlanértékesítésből az elmúlt két évben kb. 17 MFT bevételünk volt (Zirc-Szarvaskút, Kardosrét, Cuha melletti terület, garázsok). Tisztelt Képviselő-testület! A fentiekből megállapítható, hogy a gazdasági programunkban vállaltak időarányos teljesítése megtörtént. Ugyanakkor van néhány elem, amelyet még el sem kezdtünk. Ilyen pl. az erdősítés, a lakások komfortfokozatának növelése, stb. Az alábbi felsorolás összegzi ezeket a feladatokat: - Tornacsarnok bővítése - Játszóterek felújítása - Oktatási intézményhálózat fejlesztése - Iskolafogászat létrehozása - Ifjúságpolitikai rendelet megalkotása - A hivatal minőségbiztosítása - E-közigazgatás kialakítása - Nyelvi képzések megindítása - Turisztikai „Vonzerőleltár” kiadása - Környezetvédelmi rendelet megalkotása - Városkörnyéki szemétkupacok felszámolása - Erdősítési terv készítése a külterületekre - Bérlakás program megalkotása Van azonban néhány olyan ügyünk is, amely az elmúlt két évben jelentkezett, mint olyan probléma, amelynek megoldása nem tűr halasztást. Ilyen a Bakonyi Természettudományi Múzeum elhelyezésének kérdése, illetve az oktatási intézményrendszerünk jelenlegi szétaprózódottságának megszüntetése. Javaslom, hogy a 2003-ban elfogadott gazdasági programunk korrekciója során ezeket a prioritásokat vegyük figyelembe. Továbbá szintén szorgalmazni kell a hatékonyabb létszám és költséggazdálkodást az elkövetkező időszakban. Javaslom tehát, hogy a módosított gazdasági programban, az egyes fejezetekben a korábbiak meghagyása mellett kerüljenek kiemelésre a még el nem végzett feladatok, és épüljenek be azok, amelyeknek megoldását haladéktalanul meg kell kezdenünk. Zirc, 2004. november 3.
Horváth László polgármester
17