Eredeti közlemények A SZAKEMBER ÉS A TAPASZTALATI SZAKÉRTŐ NARRATÍV KÉRDEZŐI STRATÉGIÁI DROGHASZNÁLÓVAL KÉSZÍTETT INTERJÚBAN *

Magyar Pszichológiai Szemle, 2013, 68. 4. 657–669. DOI: 10.1556/MPSzle.68.2013.4.3.

Eredeti közlemények

A SZAKEMBER ÉS A TAPASZTALATI SZAKÉRTŐ NARRATÍV KÉRDEZŐI STRATÉGIÁI DROGHASZNÁLÓVAL KÉSZÍTETT INTERJÚBAN* ———

RÁCZ JÓZSEF1 – TÓTH ESZTER ZSÓFIA2 – BAJZÁTH SÁNDOR3 ELTE PPK Pszichológiai Intézet, Tanácsadás Pszichológiája Tanszék; Magyar Országos Levéltár; 3 Magadért Alapítvány, Megálló Csoport Alapítvány E-mail: [email protected]; [email protected]; [email protected] 1

2

Beérkezett: 2013. március 8. – Elfogadva: 2013. június 28.

Háttér és célok: az 1980-as évek egykori droghasználóit vizsgáló kutatás keretében készített interjút egy tapasztalati szakértő és egy történész készítette egy, abban az időszakban kábítószer-használó személlyel. A cél a két interjúkészítő kérdezési stratégiáinak összehasonlítása, valamint az általuk előhívott narratívák vizsgálata volt. Módszer: a félig strukturált, kettős vezetésű interjú egy 1980-as évekbeli droghasználóval készült. Az interjúalany egy önsegítő csoport segítségével (Narcotics Anonymous) egy felépülési folyamaton vesz részt. A tapasztalati szakértő maga is droghasználó volt az 1980-as években, majd ugyancsak e csoport tagjaként felépült. Eredmények: a történész a múltból a jelenbe tartó, lineáris, a cselekményeket és az élményeket pontosító kérdezői stratégiát alkalmaz. Ezzel egy visszatekintő narratív perspektívát hív elő. A tapasztalati szakértő előhív erőteljesen megfogalmazott, droghasználat-centrikus narratívákat, majd ezeket a narratívákat a saját droghasználói-felépülési narratívájával állítja párhuzamba. Ezzel nagyobb lehetőséget ad az interjúalanynak az átélő, újraátélő narratív perspektíva alkalmazására. A tapasztalati szakértő kérdezéstechnikájában a deiktikus centrum mozgásával, illetve az elbeszélői pozíció változtatásával (diegetikus funkció) éri el ezt a hatást. Következtetések: az interjúelemzés rávilágít arra a módszertani problémára, amikor egy „hivatásos” kérdező és egy tapasztalati szakértő közös interjút készít. A módszernek előnyei is vannak: több, a droghasználattal összefüggő történet felbukkanása. Hátrányai pedig, hogy a tapasztalati szakértő csak bizonyos narratívatípusokat tud előhívni. Kulcsszavak: *

droghasználat, narratív elemzés, betegség narratíva, interjúmódszertan, szocializmus

A tanulmány alapjául szolgáló kutatást a Visegrádi Alap támogatta.

657

658

– Rácz József – Tóth Eszter Zsófia – Bajzáth Sándor

BEVEZETÉS A Visegrádi Négyek kutatási pályázata keretében interjúkat készítünk az 1980-as (szocialista időszak) és 1990-es évek droghasználóival, valamint a korszak szakembereivel. A kutatás célja, hogy az illegális szerhasználattal kapcsolatos kezdeti tapasztalatok és intézményi válaszok hogyan határozták meg a későbbi évek droghasználóinak társadalmi kezelését, a probléma szakmai és köznyelvi diskurzusát. Az interjúk során került sor a tanulmányban bemutatott interjú felvételére. A kutatáshoz a szerzők 1980-as évekből származó és még elérhető személyes kapcsolatait használtuk fel a droghasználók – volt, illetve azóta felépült droghasználók – eléréséhez. Ugyancsak segítettek az egyik önsegítő csoport tagjai abban, hogy találkozhassunk, interjúzhassunk a szocialista időszakbeli szerhasználókkal. A vizsgálatot TEZS történész és RJ pszichiáter kezdte el, majd csatlakozott hozzájuk BS, aki felépült droghasználó, egy önsegítő csoport tagja, tapasztalati szakértő és szociális munkás. A bemutatásra kerülő interjúban TEZS és BS voltak az interjúkészítők és egy felépült droghasználó – V (Viktor) – az interjúalany. Ez az interjú – miként a volt vagy felépült droghasználókkal készülő többi interjú is – élettörténeti interjú. Ricoeur az élettörténeti elbeszélés azonosságára építi az elbeszélő, vagyis az én azonosságát (LÁSZLÓ, 2005). Az élettörténeti elbeszélést társas konstrukciónak tekinthetjük (GERGEN és GERGEN, 2001). A narrativitás elve – Ricoeur nyomán – azt jelenti, hogy „a világ és az én jelentései …szociálisan konstruáltak, de azt is, hogy a konstrukció legfontosabb eszköze és folyamata a narrativitás, nemcsak generálja, de korlátozza is a konstrukciót” (LÁSZLÓ, 2005, 29). A korlátozás három területen jelentkezik: strukturálisan (a történetnek van eleje, közepe és vége), funkcionálisan (a narratívum gazdaságos jelentésrendezettséget képvisel) és szociálisan az elbeszélésnek megoszthatónak kell lennie. Az elbeszélésben az eseményeket történetté formáljuk és egyúttal értelmet is adunk a cselekvéseknek (LÁSZLÓ, 2005). Ez az értelem a pszichés valóság egy síkja, ahogy a narratív pszichológia egyik megfogalmazója, BRUNER (2001) nevezi, a cselekvés mezeje (amit a cselekvés körülményei szerveznek). Minden elbeszélésben azonban ott van egy másik sík is, a tudatosság mezeje, ami azt tartalmazza, amit az elbeszélés szereplői „tudnak, gondolnak és éreznek, illetve nem tudnak, nem gondolnak vagy nem éreznek” (BRUNER, 2001, 56). Az előbbi a racionalitás, utóbbi az élmény dimenziója (LÁSZLÓ, 2005). LÁSZLÓ (2005) szerint az elbeszélői perspektíva hordozza azokat a tudatállapotokat, amelyek az elbeszélőt vagy az elbeszélés szereplőit jellemzik. Az elbeszélői perspektíva lehetőséget ad az elbeszélés élmény dimenziójának vizsgálatán át az identitásállapotok érzelmi összetevőjének vizsgálatára. A deiktikus centrum (LEVINSON, 1983; TÁTRAI, 2000) elmélete szerint a narratívum nézőpontja a narratívum deiktikus centrumával azonos, amely az elbeszélés idői, helyi és személyi deiktikus jegyei alapján határozható meg. PÓLYA (2007) az élettörténeti elbeszélés narratív perspektívájának meghatározásakor az elbeszélői nézőpont időbeli lokalizációjából indul ki. Megkülönbözteti az elbeszélés és az elbeszélt történet idői síkját, és e kettő viszonyában három narratív perspektívát határoz meg: 658

A szakember és a tapasztalati szakértő narratív kérdezői stratégiái

659

1. visszatekintő perspektíva: az elbeszélői nézőpont az elbeszélési eseményekhez, a narratív elemek az elbeszélt eseményekhez rögzítettek (múlt idejű igék); 2. átélő perspektíva: az elbeszélői nézőpont és a narratív elemek az elbeszélt eseményekhez rögzítettek (jelen idejű igék, indulatszavak); 3. újraátélő perspektíva: az elbeszélői nézőpont és a narratív elemek az elbeszélési eseményekhez lokalizáltak (jelen idejű igék). 4. PÓLYA (2007) megkülönböztet még egy metanarratív perspektívát, ami az újraátélőhöz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a narratív elemeket a jelenbeli események adják (például módosítószók előfordulása). Szerhasználókkal kapcsolatban az élettörténeti elbeszélést mint kutatási módszert széles körben használják. Ezek közül a kutatások közül most csak azokat az élettörténeti elbeszéléseket emeljük ki, ahol a szerhasználatot annak abbahagyása, a leszokás és a szermentes életforma – a felépülés – követte (KEANE, 2001; KOSKIJANNES, 1998, 2002; MCINTOSH és MCKEGANEY, 2000, 2001; RÁCZ, 2006). A szakirodalomban intenzíven tanulmányozott a „leszokás” vagy „felépülés” folyamatának egy speciális esete, a 12 lépéses, önsegítő, anonim programokhoz köthető AA (Névtelen Alkoholisták, Alcoholics Anonymous) narratíva. Ez az AA előtti időszak és az AA-val való találkozás szerint bontja ketté az élettörténeti elbeszélést (JENSEN, 2000). Megfigyelhető a szerhasználat mélypontja (és a mélypontig vezető folyamatok), majd a mélypontból mint fordulópontból történő felépülés narratívája. Ezt a mélypontot mint a felépülési narratíva „speciális” fordulópontját (KOSKI-JANNES, 1998) foghatjuk fel, ami alapvetően két részre osztja a narratívát: a felépülés előtti és a felépülés kezdete, az AA-val történő találkozás utáni narratívára. A „mélypont” immanens része az AA narratívának (JENSEN, 2000). A régebbi AA tagok esetében pedig az AA előtti időszak humoros bemutatása is egyre gyakrabban fordul elő (JENSEN, 2000). Az AA mint „normatív narratív közösség” fogható fel, ahol az identitásváltás metaforák és történetek elbeszélése során valósul meg (DAVIS és JANSEN, 1998). Magyarországon hasonló narratívákat figyelt meg B. ERDŐS, KELEMEN, CSÜRKE és BORST (2011). A szerhasználókkal kapcsolatos élettörténeti interjú a narratív identitás, illetve a narratív identitás munka fogalmai felől értelmezhető. A korábban László (2005) és RICOEUR (1992) nyomán említett narratív identitást mint egy belső, önreflexív identitást, illetve egy csoporthatárokkal is kijelölhető szociális identitást foghatjuk fel. A narratív identitás munka e két identitástípus közötti konfliktus menedzselése; folyamata a történetszövésen (emplotment) alapuló narratív cselekmény, illetve az ezt a történetszövést kiegészítő történetek (sztorik) elbeszélése. RICOEUR (1992) megkülönbözteti az identitás két pólusát, az önazonosságot (idem identitás) és az időben változó identitást (ipse identitás). A narratív identitás – leegyszerűsítve – e két pólus között közvetít. Ha a két pólus nagyrészt fedi egymást, akkor beszél RICOEUR (1992) a narratív identitás „karakter” funkciójáról. Míg ha a kettő között jelentős távolság van, akkor válik szükségessé a narratív identitásváltozásokat, ellentmondásokat és kihívásokat „összedolgozó” működése (ahol „az önazonosság [selfhood] megszabadulhat a változatlanságtól [sameness]”, RICOEUR, 1992, 119). 659

660


MÓDSZER A kutatás során életútinterjúkat készítettünk, amelyek a droghasználattal kapcsolatos eseményeket és élményeket kitüntetetten kezelték: a droghasználat, majd a felépülés folyamatára több helyen is rákérdeztünk az interjú során. Így igyekeztünk rekonstruálni az interjúalany droghasználói narratíváját, illetve – pontosabban – így igyekeztünk az interjúalanyt arra késztetni, hogy az interjú során ezt a narratívát megalkossa. Az interjú során a fontosabb életesemények kontextusában kérdeztünk rá a droghasználat különböző – „cselekvés” és „élmény” – jellemzőire, a McAdams-i élettörténeti interjút használva kiindulásul (MCADAMS, 1993). A bemutatásra kerülő interjúnál TEZS mint szakértő és BS mint tapasztalati szakértő vettek részt. Az interjúelemzés során a két interjúkészítő kérdezői stratégiáit elemeztük az általuk követett, a kérdésekből kirajzolódó időbeli struktúra elemzésével: például lineáris, a múltból a jelen (az interjúkészítés jelene) felé közelítő kérdezői stratégia, vagy éppen az elbeszélés jelenéhez igazodó, az átélést elősegítő kérdezés. Vizsgáltuk azt is, hogy az interjúkészítők miként pozícionálják magukat az interjúalany viszonylatában. Végül az interjúalany által elbeszélt narratívumot elemeztük, elsősorban a két interjúkészítő által előhozott kérdések és témák alapján. Az interjúkészítők deiktikus centrumát, elsősorban az idői és a helyi deixist olyan átiraton elemeztük, ahonnan az interjúalany válaszai elmaradtak.

Az interjúkészítés körülményei A kapcsolatra egy NA (Narcotics Anonymous, Névtelen Drogosok) gyűlést követően került sor, ahol BS összeismertette az interjúalanyt TEZS-val. Az interjú BS házának kertjében készült, 2011. április 21-én. Az interjú ideje, illetve legépelése: az interjú egy óra 12 perc volt, amit magnóra vettünk, majd legépeltünk. Az elemzés az írásbeli átirat alapján készült. A kutatáshoz szükséges etikai engedélyt az Egyesített Pszichológiai Kutatásetikai Bizottság adta ki.

EREDMÉNYEK Az interjú során Viktor elbeszélte, hogyan szokott rá a drogokra (elsősorban a mákra, amit mákfőzetként, orálisan, majd injekciós formában is beadott magának, illetve a kodein-származékokra, amiket szintén injektálva fogyasztott), hogyan alakult eközben az élete, és hogyan szokott le a drogokról. Hogyan vált felépült droghasználóvá a kezelések, illetve egy önsegítő csoporttal történő találkozást követve.

660


661

Viktor narratívái a droghasználattal összefüggésben Az interjúkészítők már az interjú elején rákérdeztek V droghasználatának kezdetére. Innen kezdődik V droghasználati narratívája: „a drogok is megtaláltak” nyitó mondattal. Néhány mondattal később már úgy fogalmaz, hogy megismerve az Útlevél a pokolba című könyvet1, „hogyha közelembe kerül a drog, én azt ki fogom próbálni”. Az első élménye jó volt. Rövidesen egy ismerőse látogatta meg, aki mákfőzetet akart nála csinálni: innen kezdődött az injekciós máknedv használata. Közben zenélt, a zenélés révén tudta a droghasználatát kontrollálni. A droghasználat „oka” V szerint az volt, hogy „a világban elboldoguljak”, illetve „azzal a sok idiótával a világban együtt tudjak élni”. Erről az időszakról csak kevesen tudtak. Fordulat akkor következett be, amikor függővé vált az ópiátoktól. A mákot mákföldekről (mákmetszés) és virágboltokból (száraz mákgubók) szerezték be, illetve a kodeintartalmú gyógyszereket, valamint az altató hatású Noxyront pedig a gyógyszertárakból, recepthamisítással. Csak kb. 3 év eltelte után lett először elvonása, 18 éves korában, akkor kórházba is került (ennek oka a katonaság miatti kivizsgálás volt, 1985-ben). Utána kb. 10 év telt el, míg megfogalmazódott benne, hogy „le kéne állni, miután megszületett a gyermekem, akkor” (1995-ben). Rendőrségi ügyei is voltak a droghasználat miatt, öngyilkossági kísérletei, hepatitisz c fertőzést kapott, drogot árult. Lánya ópiátelvonással született, metadonnal kezelték, V elmondása szerint ez volt az a pont, amikor a droghasználat abbahagyása mellett döntött: „ez nem csak róla szól vagy ez nem csak az én életem teheti tönkre”. Egy drogambulancián jelentkezett, ahol először Hidrocodint, majd Depridolt kapott (fenntartó ópiátkezelés, a cél az illegális szerhasználat és az injekciózás abbahagyása). Viktornál a Depridol főleg pénzforrás volt: a számára magasabb adagok egy részét rendszeresen eladta, ami akkoriban több jövedelmet jelentett, mint egy átlagos munkás fizetése. Utána került egy orvoshoz, aki tudatosította benne, hogy valójában még mindig függő. Rájött, hogy „már nem irányítom” a droghasználatot és „le akarok állni”. Kb. 6 év telt el, egy másik orvoshoz került, ami után kb. másfél évig nem használt ópiátokat. Utána folytatódott a máktea használata, felesége pedig heroint injektált. Egy alkalommal „bekattantam, amikor reggel ott felébredtem X-en és csurom vér volt minden, a feleségem sehol, én meg nem emlékeztem, hogy mi történt”. Ezután ment el egy rehabilitációs intézménybe. A rehabilitáció alatt is használt marihuánát, ami miatt el kellett jönnie, de a várakozási idő után visszament egy hónapra. De rájött, hogy valami még hiányzik: „hogy egyáltalán tényleg valamilyen szinten megismerjem magam. Meg hogy bizonyos dolgokat el tudjak fogadni”. Utána még néhány évig a rehabilitációs-intézetközeli vidéki városban élt: „azt tudtam, hogy Pesten bárhova megyek, minden helyhez kötődik egy emlékem… Szóval, én úgy nem akartam tiszta lenni, hogy folyton azon agyalok, hogy mit nem szabad csinálni”. A rehabilitációs intézetben tanácsolták neki, hogy keresse fel a Névtelen Drogosok (Narcotics Anonymous, NA) csoportját. Itt az első alkalommal „elmondtam így olyan 40 percben az életemet, ami akkoriban – ahogy így ültem és mondtam – egy tömény katasztrófának tűnt, vagy1

BABOIAN DIC (1970). Útlevél a pokolba. A kábítószeres lidérc kalandja. Bukarest: Politikai Kiadó.

661

662


is ilyen nagyon destruktívnak, önmagamra meg a világra nézve. És tök furcsa volt, hogy utána odajöttek megköszönni”, „valahogy így megértették”. Ez a „megértés” fordulópontot jelentett Viktor életében: ekkortól vált rendszeresen járó NA-taggá. „Önmagamtól, csak attól, hogy én le akartam állni, nem ment. Szóval azt gondolom, hogy akarat kellett ahhoz, hogy leálljak, meg egyáltalán, hogy segítséget tudjak kérni. Szóval, ez nekem egyedül nem ment”, kellett a közösség és az NA programja. „Megváltás volt az, hogy én függő vagyok és nem elmebeteg.” „Amikor először ültem ilyen BT-n, szóval ilyen betegségtudaton, ahol így elmondták, hogy egyáltalán miről szól ez a betegség, akkor megkönnyebbültem, hogy Úristen, ezzel lehet valamit kezdeni és nem maradok így egész életemben, és hogy akár akarom, akár nem, csinálni kell.”

Az interjúkészítők kérdezői stratégiái TEZS már az első kérdésnél is egy visszatekintő perspektívát ajánl fel az interjúalanynak: „Te hogy kerültél ebbe a szubkultúrába?” – ez szokott egy ilyen nyitókérdés lenni. BS első kérdése viszont ez: „Előbb voltál te – mondjuk – úgymond lázadó, punk, deviáns, mint ahogy elkezdtél drogozni? Vagy mennyire függött össze?” TEZS a kérdéseivel igyekszik megteremteni az események egymásutániságát, a múltból a jelen felé haladva, pontosítva egy-egy esemény helyét és idejét: „Ez gimis időszak vagy előtt?” „Vagy ’82?” „Igen, hogy disszidálnak?” „Ti hol laktatok?” „És akkor te is ilyen kiváltós voltál?” (receptkiváltós) „Ez lakótelep volt?” „Ezt is szoktam ilyenkor kérdezni: emlékezetes rendőrségi ügy ebből az időszakból?” „Időben ez a 90-es évek vége?” Vagy igyekszik az élményösszetevőt meghatározni: „De akkor ez mindig ilyen izgalom volt, nem? A beszerzés” (a drog beszerzése). „És akkor megszületett a lány, és akkor elgondolkoztál ezen” (a megvonási tünetekkel született lánya kapcsán). A többi életútbeli eseményhez képest nem kérdez rá sokszor a droghasználatra. BS kérdéseiben két jellegzetes nyelvi-elbeszélői alakzat jelenik meg. Az első a droghasználati narratíva „előhívása” Viktorból, majd ennek szakaszolása: a droghasználat (mint az előzőekben, a nyitókérdésnél is láttuk), majd a használat körülményei: mákmetszés, receptkiváltás, rendőrségi problémák: „Mennyire függött össze – mondjuk – így a droghasználat meg a lázadás meg a politika?” Ezután BS a függőség kialakulásáról kérdez: „Hogyan kezdődött már úgymond, a te devianciád?”„Beszélnél egy kicsit – mondjuk – úgy erről a függőség kialakulásáról, mintha – mondjuk – az NA-ban az első lépés?” „Mintha az NA-ban mondanál egy első lépést!” (a droghasználat feletti kontroll elvesztése) „Hogy akkor magát ezt a függőség-izét, hogy ez hogy nézett ki?” Itt jönnek elő Viktor elvonási tünetei, lányának függősége, metadon-terápiája, rendőrségi ügyei, ambuláns kezelése. A Viktor által elbeszélt „csurom vér” ébredési epizód után BS az NA-val történő kapcsolatfelvételre kérdez és az NA szerepére Viktor felépülési folyamatában. Itt már nem a droghasználat, hanem a felépülés áll a kérdések középpontjában: „a felépülés rész, amit lehet, idézzünk abból, egy ilyen domináns irány”. „Így mondanál vala662


663

mit, így ténylegesen a felépülésről? Belekerülhet az NA is, hogyha izé…” ”Hogy jött ez az NA dolog?” majd a következő kérdésben ismét: „De hogy jött ez az NA?” „De hogy? Voltál már akkor gyűlésen?” „Akkor hogy találtál oda?” (egymást követő kérdések) „Hogy van ez a függőség, mikor gyógyulsz már meg?” „Te most józanodsz, és milyen most?” BS kérdéseiben tehát dominálnak a droghasználatra, majd a függőségre, az interjú utolsó részében pedig az NA-hoz kapcsolt felépülésre vonatkozó elemek. BS másik kérdezői stratégiája a kérdések megfogalmazási módjával kapcsolatos: sokszor egyes szám, első személyben, saját élményként, sokszor jelen időre váltva (azaz az elbeszélt cselekmény idejére váltva) fogalmazza meg a kérdéseit, illetve indirekt módon a saját élettörténetét elmesélve vár Viktortól hasonló „önfeltárást”, elbeszélést. Már az interjú elején is: „Akkor voltam először VHK koncerten, 82-ben, a Közgázon.” „Igen, én is ezen szocializálódtam. Először rock koncert, Beatrice meg P. Mobil. Én kicsit így később, mert én 84-ben kezdtem anyagozni, te akkor korábban. Például a metszett mákot én is a Balázs által szúrtam. Amikor először voltam elvonón a Dél-Pesti Kórházban.” „Hogyha visszamennénk úgy korban, akkor arról milyen emlékeid vannak, hogy itt a 80-as évekről van szó…” „Óh, én ott törzsvevő voltam (egy virágboltban, ahol mákgubót vettek). Az nekem nagyon jó volt… annyira könnyű volt anyagot váltani, hogy így otthon voltunk a barátnőmmel, jaj, elfogyott az anyag, oké, mindjárt jövök, leugrok anyagért.” „Ez így volt (recepthamisítás). Gyorsan rajzolj egy pecsétet… egy az egyben kértem 3 üveg Hidrocodeint, Noxyront, no meg fecskendőt meg tűt. És utána jöttem haza.” „Én végigcsináltam így, tudod, 88/89-ig, amíg még valamennyire volt, és ez iszonyú volt. Tehát volt, amikor 15–20 gyógyszertárat télen végigjárni úgy, hogy iszonyatosan szarul vagyok. Aztán egyre messzebb, Gödöllő meg Érd, meg Pécel, meg f****m tudja, és kiutazok egy órát csont hidegben, beadom a receptet, és köszönjük, nem, és közben egyre rosszabbul vagyok és ver a víz, szóval rettenetes. Hazamenni úgy, hogy nincs anyag, és akkor bevenni 20 izét meg fél liter vodkát, csak hogy ne tudjak magamról, de közben ráz a hideg.” „Elvileg, úgy kellett volna, hogy naponta bejárni (az ambulanciára) és ott bevenni, de ez nem így történt”. „Mondhatod-e magadról, hogy izé, vagy elengedheted-e egy idő után, vagy hogy gondolsz magadra, hogy öreg korodban is járni fogsz gyűlésre, vagy…?”

A nevetés és a humor megjelenése az interjúban Nevetéssel, humorral és ironikus megfogalmazásokkal a korábbi droghasználat bemutatásánál találkoztunk: „Engem ez fogott meg, és tök durva, hogy voltak benne fényképek is, és nagyon szétcsúszott kínai figurák is (nevetve). Guggol, és közben szív ópiumot, marihuánát (nevetve), és úgy voltam vele, hogy ezt nekem ki kell próbálni” (arról a könyvről beszél, ami „kiváltotta” a droghasználatát) (Viktor). „…túl sok fogy valamiből (nevetés), és akkor így azt mondták, hogy akkor köszönjük, nem” (hogyan vontak ki forgalomból egyes gyógyszereket) (Viktor). „Kábítós vagyok, mondta a Csucsu, és … (nevetés) … és hogy ez így nem kóser” 663

664


(egy droghasználó ismerőse jellemzésekor) (Viktor). „És egy hétig nem mozdultunk. Akkor is csak azért jöttünk el, mert engem megcsípett egy ilyen lódarázs, és allergiás vagyok rá, és el kellett vinni kórházba (nevetve)” (egy kábítószer-használat alkalmának elbeszélésekor) (Viktor). Majd egy másik alkalommal kapcsolatban is: „Pesten itt már előfordult, hogy el kellett menni három patikába is, és az nekem már nem fért bele az időmbe (nevetve), és elkezdtem vidékre járni, ott meg akkor még nagyon könnyű volt váltani” (Viktor). Nevetés előfordul a rendőrséggel kapcsolatban is: TEZS: „Ezt is szoktam ilyenkor kérdezni: Emlékezetes rendőrségi ügy, ebből az időszakból?” Viktor: (nevetés) „Folyamatosan.” Egy Gábriel nevű rendőrről: „Akkoriban volt az Állami Biztosítónak az a Gábriel arkangyalos biztosítási izéje, és ott lengedezett egy ilyen zászló (nevetve). És beléptem, és mondtam: ne már! És kérdezi, hogy mit röhögök” (Viktor). Végül, nevetés fordul elő az NA-val kapcsolatban is: BS: „De elég sz*r állapotban voltál.” Viktor: (nevetés) Az NA-ról, a mások által elképzelt jellemzőkről, Viktor: „hát ez akaraterő kérdése. Persze (nevetve). És kurvára nem az.” BS: „nem NA-s pólóban állsz ki, hanem izé…” Viktor: „Előfordult már” (nevetés). BS: „…mert elutasították a rendszert, meg a munkát, meg mindent.” Viktor: „Szóval meg volt ideologizálva” (nevetve). DISZKUSSZIÓ Egy, a szocializmus időszaka alatt kábítószert – pontosabban pszichoaktív, pszichotróp – anyagokat fogyasztó személyekkel folytatott kvalitatív vizsgálatban került sor a bemutatott interjú felvételére. Az interjút két interjúkészítő, TEZS történész szakértő és BS szociális munkás, felépült droghasználó, tapasztalati szakértő készítették. Az interjúalany a 45 éves Viktor volt, akihez a Névtelen Drogosok (Narcotics Anonymous, NA) csoporton keresztül jutottunk el, és aki BS régi ismerőse volt (még a közös droghasználatuk időszakából). Az életútinterjút egyrészt Viktor droghasználói narratívája felől, másrészt pedig az interjúkészítők kérdezői stratégiája felől elemeztük. Viktor droghasználói narratívája szorosan és elválaszthatatlanul kapcsolódik BS kérdéseihez. A droghasználói narratíva több szakaszra, illetve alnarratívára bomlik. Maga a szerhasználat: kezdőponttal jellemezhető (gimnázium, a lázadás kezdete), majd egy súlyosabb szerhasználat alakul ki (máknedv injektálásával): regresszív narratíva. Innen egyre inkább a szerhasználat mellett a függőségre jellemző tünetek (például elvonás) és életvezetési problémák jelennek meg (drogárusítás, rendőrségi problémák, kezelési próbálkozások). A függőségi alnarratíva elérkezik egy mélypontra: „bekattantam, amikor reggel ott felébredtem X-en és 664


665

csurom vér volt minden, a feleségem sehol, én meg nem emlékeztem, hogy mi történt”. Innen, fokozatosan egy progresszív narratíva indul el, amelynél a fő előrevivő tényező az NA csoportba kerülés és az ott tapasztalt hatások voltak. Azóta Viktor felépült függő. Viktor drogos narratíváit BS kérdései „hívják elő” és „szakaszolják”. A RICOEUR (1992) által megfogalmazott narratív identitás-fogalom felől elemezve Viktor narratíváit, a felépülő (felépült: azonban az NA fogalomrendszerében a felépülés az élet végéig tartó folyamat) droghasználó jelenti a „karaktert”, az „idem identitást”, az önazonosságot. Ennek megjelenését Viktor élettörténeti elbeszélésének kb. utolsó harmadára tehetjük, ekkor azonban identitása (mind személyes, mind szociális identitása) szerves részévé válik. Jól látható módon különbözteti meg magát (illetve NA csoportbeliségét) az NA-n kívüliektől, vagy a droghasználóktól (akik nem a felépülés útját választották). Ebből az identitás pozícióból meséli el droghasználata és függősége történeteit (ipse identitás). Ezek utólagos rekonstrukciója tehát a felépülő droghasználó narratív perspektívájából elbeszélt események. Az interjúkészítők kérdezői stratégiájára jellemző, hogy TEZS a múltból a jelenbe tartó, lineáris, a cselekményeket és az élményeket pontosító kérdezői stratégiát alkalmaz. Ezzel egy visszatekintő perspektívát hív elő. Ez illeszkedik is professzionális szerepéhez: TEZS történészként kérdez. BS ezzel szemben gyakran alkalmaz saját élményű megfogalmazásokat, jelen időben, néha még a térbeli „itt” jelzéssel is. Így maga is egy átélő, újraátélő narratív perspektívát alkalmaz, helyenként még egy metanarratívát is (PÓLYA, 2007). BS deixise időben (az elbeszélés és az elbeszélt történések jelen ideje) és térben (ez elbeszélés és az elbeszélt események „itt” és „ott-ja”) az interjú során mozgásban van: ami feltehetően közrejátszik Viktor narratívája élménydimenziójának felerősítésében. Ez a mozgás annak is kedvez, hogy az interjúalany átélő, újraátélő narratív perspektívát alkalmazzon (az elbeszélés idejéhez kapcsolt jelen idő, az elbeszélés idejéhez kapcsolt narratív események). BS deiktikus váltása, vagy másképpen fogalmazva külső-belső elbeszélői pozíciója (a „külső” elbeszélő vagy az elbeszélés alanya), GENETTE (1980) nyomán homo- és heterodiegetikus mozgása különösen érdekes. Azért, mert kijelöli Viktor narratívájának fő állomásait, fordulópontjait (KOSKI-JANNES, 1998): a droghasználat elkezdését, a függőség kialakulását és a találkozást az NAval. E fordulópontokon BS elbeszélői pozíciót vált: ezzel is elősegítve Viktor narratívájának kibontását. BS narratív identitása (idem identitás, RICOEUR, 1992) szintén a felépülő droghasználóé. Így könnyen fonódhat össze a kérdések nyomán szakaszosan, kihagyásokkal megjelenő, de azokból viszonylag könnyen rekonstruálható narratíva, illetve a felépülő droghasználó identitás munkája, most már nemcsak Viktor, de BS viszonylatában is. BS kérdezői stratégiája ugyanakkor annak is kedvez, hogy Viktorból egy NAra jellemző narratívát hívjon elő: kezdőponttal, az állapot regresszív romlásával, mélyponttal, ami egyben az egyik – a fő – fordulópont, majd pedig egy progreszszív narratívával, amelynek középpontjában az NA-val való találkozás áll. Utána már a felépült droghasználó narratíváját olvassuk. Az NA narratívát olyan kérdések is segítik előhívni, amelyek a személyes felelősségre, az akaraterő szerepére, a csoport erejére vonatkoznak (ezek az NA fontos értékei), illetve nyílt utalások az 665

666


NA egyes lépéseire: az első lépésre (a szerhasználat feletti kontroll elvesztésére), a „betegségtudat” ülésre (a függőség betegség és nem „deviancia” vagy elmebetegség, és ilyen módon lehet segíteni rajta). Az interjúban BS képviseli Viktor számára a felépült függő narratívához szükséges szociális-kulturális tudást (KEANE, 2001) és az NA-t mint e tudás forrását. Így Viktor már az interjú elején is felépült függőként tekint vissza droghasználatára – azaz nem úgy, mint egy hajdani droghasználó.

A nevetés és a humor szerepe A nevetés az interjúban három összetevővel kapcsolatban fordult elő: a droghasználattal, a rendőrséggel és az NA-val. Tekinthetjük úgy is, hogy a droghasználat jelen idejű elutasítását szolgálja ez a nevetés: szembenézés a saját, múltbeli tapasztalatokkal, és Viktor azokat értékelve nevet. A rendőrséggel kapcsolatban szintén egy elhatároló, értékelő funkcióval találkozunk. Az NA esetében a nevetés nem az NA-nak szól, hanem az NA-t nem értő, nem ismerő, feltételezett hallgatóságnak, őket „neveti ki” Viktor. BERGSON (1986) a nevetés szerepét részben abban látja, amikor külső szemlélőként, az adott jelenséget eltárgyiasítva tekintünk valamire: ilyen Viktor valahai droghasználata – amit külső szemlélőként és egyfajta tárgyiasultságában láttat. A rendőrségen való nevetése tárgyiasítja is, ugyanakkor egy csoporthatárt is kijelöl: a rendőrséggel azonosítható „szocializmus” jelensége és a „lázadók”, a korabeli droghasználók között. Hasonló csoporthatárt kijelölő funkciója van az NA-t nem ismerők kinevetésének: a „mi” (NA-sok) és az „ők” (az NA-t nem ismerők) közötti határ jelzése. BERGSON (1986) különbséget tesz nevetés és irónia között: az irónia képzelt helyzetet tekint valóságosnak. Viktor – és BS – ironikusan utalnak a szocialista időszak alatti „lázadásra”, „devianciára”: ezzel a korabeli lázadást egy valós és egy képzelt világban lebegtetik. A droghasználat lehetett egy lázadás is, de ugyanakkor, az NA „szigorú” elvei szerint az egy betegség (nem lázadás, hanem történelmi koroktól függetlenül egy betegség). Az irónia a szöveg egészét figyelembe véve implicit értékelésnek (TÁTRAI, 2008) felel meg (itt: BS és Viktor értékeléseinek). A lázadás, a szocializmussal való egykori – mára értelmetlenné vált – szembenállás és a betegség így egyként megjelenhet Viktor elbeszélésében. Nem feledkezhetünk meg RJ interjúelemző munkájáról. RJ az interjút egyfajta tudományos autoritás pozícióból elemzi. Ez az interjú jelentésvilágának lezárását, az interjú immár egy tanulmányban testet öltő „befejezését” jelenti. RJ ebből a szerepből – már csak azért is, mert a 80-as évekbeli történetek egy részének tanúja is volt, így a történetekben akár szereplőként is felbukkanhatott volna – az interjú szereplőinek (a két kérdező és az interjúalany) narratív pozícióinak többértelműsítésével és lebegtetésével igyekszik kilépni. Erre a hermeneutika különösen alkalmas eszköznek tűnik, hiszen kezelni képes az „előítélet” és a „hagyomány” gadameri fogalmait: azzal, hogy – leegyszerűsítve – a tapasztalatot folyamatosan problematizálja, tematizálja és az értelmezőt „belátásra” készteti. Szerencsés esetben ez a „belátás”, a saját lehetőségek aktualizálása megtörténhet az interjú elemzésének, újra-problematizálásának meghagyásával, az interpretálás lezáratlansá666


667

gával. Az interjúban megjelenő humor, nevetés és irónia is alkalmas eszköznek tűnik az elemző számára a lezáró interpretáció „fellazítására”. KÖVETKEZTETÉSEK A tapasztalati szakértő mint interjúkészítő „előhív” erőteljesen megfogalmazott, droghasználat-centrikus narratívákat (ami ebben a vizsgálatban a cél volt), ezeket a narratívákat a saját droghasználói-felépülési narratívájával állítja párhuzamba. Ezzel nagyobb lehetőséget ad az interjúalanynak az átélő, újraátélő perspektíva alkalmazására, aminek az élettörténet rekonstrukció tekintetében az interjúalany viszonyában identitáserősítő hatása lehet. Az interjúalanyt felépült droghasználói identitásában erősíti meg, és az általa elmondott korábbi életeseményeket így kivonja a morális megítélés alól. Az interjúalany identitás munkája a felépülő droghasználó történetszervezését (emplotment) mutatja, ahol végül ezt – mármint a felépülő droghasználó – identitását éri el. A közös nevetés is a múlt egyfajta átértékelését, a múltbeli negatív szereplők (elsősorban rendőrök) „hatástalanítását” célozza egy pozitívnak tételezett jelen helyzet felől nézve. Az NA-t nem értők, illetve nem ismerők „kinevetése” – szemben az NA-tag BS-sel és Viktorral – pedig egy közös csoportidentitás körülrajzolására is alkalmas. A tapasztalati szakértő olyan „tudásokat” indukál az interjúalany elbeszélésében, ami nem valószínű, hogy minden apró részletében és élmény dimenziójában hozzáférhető lenne egy szakértő interjúkészítő kérdéseivel. A tapasztalati szakértő hozzáadott többletét elsősorban ebben az élmény dimenzióban (BRUNER, 2001) látjuk. A tapasztalati szakértő kérdezéstechnikájában a deiktikus centrum mozgásával, illetve az elbeszélői pozíció változtatásával (diegetikus funkció) éri el az említett hatásokat. Az interjúban így a szocializmus alatti droghasználat rejtettebb, ellentmondásosabb vonásai is feltárulhatnak, most már a jelen perspektívájából, mint amilyen a korabeli droghasználat „lázadás” vagy „betegség” közötti lebegtetése. IRODALOM B. ERDŐSD, M., KELEMEN, G., CSÜRKE, J., & BORST, J. (Eds.) (2011). Reflective recovery. Health learning in twelve steps communities. Budapest: Oriold and C. BERGSON, H. (1986). A nevetés. Budapest: Gondolat Kiadó. BRUNER J. (2001). A gondolkodás két formája. In LÁSZLÓ J. és THOMKA B. (szerk.), Narratív pszichológia. Narratívák 5 (pp. 15–27). Budapest: Kijárat Kiadó. DAVIS, D. R., & JANSEN, G. G. (1998). Making meaning of Alcoholics Anonymous for social workers: myths, metaphors, and realities. Social Work, 43(2), 169–182. GENETTE, G. (1980). Narrative Discourse: An Essay in Method. Ithaca: Cornell University Press. GERGEN, K. J. és GERGEN, M. M. (2001). A narratívumok és az én mint viszonyrendszer. In LÁSZLÓ J. és THOMKA B. (szerk.), Narratív pszichológia. Narratívák 5 (pp. 77–121). Budapest: Kijárat Kiadó.

667

668


JENSEN, G. H. (2000). Storytelling in Alcoholics Anonymous: A rhetorical analysis. Carbondale, IL: Southern Illinois University Press. KEANE, H. (2001). Public and private practices: addiction autobiography and its contradictions. Contemporary Drug Problems, 28, 567–595. KOSKI-JANNES, A. (1998). Turning point in addiction careers: Five case studies. Journal of Substance Misuse, 3, 226–233. KOSKI-JANNES, A. (2002). Social and personal identity projects in the recovery from addictive behaviours. Addiction Research and Theory, 10(2), 183–202. LÁSZLÓ J. (2005). A történetek tudománya. Bevezetés a narratív pszichológiába. Budapest: Új Mandátum Kiadó. LEVINSON, S. C. (1983/1992). Pragmatics. Cambridge: Cambridge University Press. MCADAMS, D. P. (1993). Th e stories we live by: Personal myths and the making of the self. New York: William Morrow. MCINTOSH, J., & MCKEGANEY, N. (2000). Addicts’ narratives of recovery from drug use: constructing a non-addict identity. Social Science and Medicine, 50, 1501–1510. MCINTOSH, J., & MCKEGANEY, N. (2001). Identity and recovery from dependent drug use: the addict’s perspective. Drugs: Education, Prevention and Policy, 8(1), 41–59. PÓLYA T. (2007). Identitás az elbeszélésben. Szociális identitás és narratív perspektíva. Budapest: Új Mandátum Kiadó. RÁCZ, J. (2006). Questions on the interpretation of drug users’ autobiographies in a country in the “early” phase of drug use. Contemporary Drug Problems, 33, 99–122. RICOEUR, P. (1992). Oneself as another. Chicago: University of Chicago Press. TÁTRAI SZ. (2000). Az elbeszélő „én” nyelvi jelöltsége. Magyar Nyelvőr, 124(2), 226–238. TÁTRAI SZ. (2008). Irónia. In SZATHMÁRI I. (szerk.), Alakzatlexikon (pp. 311–320). Budapest: Tinta Kiadó. .

QUESTIONING STRATEGY OF AN EXPERT AND EXPERIENCED (PEER) INTERVIEWERS IN AN INTERVIEW WITH A DRUG USER RÁCZ, JÓZSEF – TÓTH, ESZTER ZSÓFIA – BAJZÁTH, SÁNDOR

Background and aims: In this study dealing with the drug users from the 1980-s. This interview was recorded by an experienced (peer) expert and by a historian. The aims of the study were to compare the questioning strategies of the two interviewers and to analyse the developing narratives of the interviewed person. Methods: The interviewed person had had quit his drug use and with the help of a self-help group (NA: Narcotics Anonymous) he has been recovering. The experienced expert was similarly a drug user in the 80s and he was also recovering in the NA. The semi-structured, double guided interview was carried out with an interviewed person who was drug user during the 1980s. The interviewed person has been recovering in a self-help group (NA: Narcotics Anonymous). The experienced expert was also a drug user in the 1980s and recovered in the NA as well.

668


669

Results: The historian adapted a questioning strategy which was a linear, from past to the present, experiences localizing one. It should be pointed out that with this strategy she generated a retrospective narrative perspective. The experienced expert generated a strongly formulated, drug-use centred narratives, later these narratives were stated as parallel to his own drug using – recovering narratives. This way he made possible a reliving, “reliving again” narrative perspective for the interviewed person. In this questioning strategy of the experienced interviewer the moving of his deictic centre and the changing of his narrating positions (diegetic function) were observed. Conclusion: analysing the interview shed light on the methodological considerations of applying two interviewers: an expert and an experienced expert. This method has advantages: more experiences concerning drug use may be generated and disadvantages: the experienced expert can generate only specific types of narratives. Key words:

drug use, narrative analysis, illness narrative, interview methodology, socialism

669

Eredeti közlemények A SZAKEMBER ÉS A TAPASZTALATI SZAKÉRTŐ NARRATÍV KÉRDEZŐI STRATÉGIÁI DROGHASZNÁLÓVAL KÉSZÍTETT INTERJÚBAN *

Recommend Documents