Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Nyilas munkatáborokban
Készülődés Miután a horthysták a bécsi diktátum következményeképpen lerohanták Észak-Erdélyt a „Sas” behívó várományosa lettem. A behívót 1942. június tizenkettedikén kézbesítették ki özvegyen maradt édesapámnak. Behívóm a szinérváraljai
© Kamil Emanuel
katonaparancsnokság által lett kibocsátva. Június 20-án kellett jelentkeznem .A jelentkezés után a 110/15 számú zsidó munkaszázadba osztottak be. A behívóm, akárcsak a többinek, kilencven napra szólott. Miután megtudtam, hogy a Szovjetunióba visznek, sem én, sem a bajtársaim nem hitték el, hogy ennek a terminusnak valami köze lehet a valósághoz. A munkaszázad kétszáztizennégy emberből
1
tevődött össze. Ezt rábízták egy eddig nem ismert kritérium alapján összeválogatott huszonkét főnyi keretlegénységre. A parancsnokunk egy ötvenhat év körüli főhadnagy volt, akit Jakó Györgynek hívtak. Katonás megjelenésű, szigorú ember kinézése volt. Szúrós átható tekintetével és nyers modorával fenyegető légkört tudott maga körül parancsolni. A
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
munkaszolgálatosokkal csak a keretlegénységen keresztül érintkezett. Tíz napig nagy volt a sürgésforgás Színérváralján. A munkaszolgálatosok hozzátartozói jöttek és távoztak. A község zsúfolva volt velük. Ahogy megtudták, hogy a munkaszázadot az ukrán frontra küldik ki és ,hogy az állomáson már gyűjtik a bevagonírozáshoz szükséges marha kocsikat, minél több időt kívántak eltölteni fiaik,
© Kamil Emanuel
férjeik vagy testvéreik társaságában. A vasút-utcai zsidó templom, péntek este hangos volt az összesereglett hívők fohászkodásaitól, amikbe zokogó hangok vegyültek. Két munkaszázadot alakítottak. A behívott embereknek javarésze már kezdettől fogva tisztán látta, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Kommunistákat vagy evvel
2
gyanúsítottakat hívtak be. Ezeken kívül azoknak a jó módban lévő zsidók fiait, akik lényeges gazdasági szerepet töltöttek be, különösképpen Szatmáron vagy Nagykárolyban. Progresszív intellektueleket, ügyvédeket, egyetemi segédtanárokat, orvosokat Kolozsvárról vagy Nagyváradról. De aztán voltak közülük egészen vallásos, Kis egzisztenciális rétegből származó, hajtincseket viselő
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
középkorú zsidók, akiknek csak az lehetett a bajuk, hogy rosszindulatú feljelentések áldozatává váltak. Az orvosi vizsgálat csupán formális volt. Kicsit bicegő, lúdtalpú emberekre épp úgy ráfogták, hogy egészségesek, mint a krónikus szívbajosokra. Ez az embertelen sorozási rendszer még inkább világossá tette, hogy tulajdonképpen nemcsak
© Kamil Emanuel
munkára alkalmas embereket toboroztak össze, hanem olyan személyeket is, akik erre semmiképpen sem voltak alkalmasak. Egyszerűen csak azért küldték ki a Szovjetunióba, mert zsidók, akiktől a horthy rendszer ilyen módon kívánt megszabadulni. Még akkor, 1942 júniusában Észak-Erdélyben kevesen sejtették, hogy a zsidó munka-századok közönséges vesztőhelyek.
3
Néhány nap elteltével, a munkaszolgálatosok megismerkedtek a szakaszparancsnokokkal. Tizedesi és szakaszvezetői rangban voltak. Ötvenfőnyi állományhoz egy szakaszparancs-nok került. Ezek alá voltak rendelve Zajácz Péternek, a század őrmesterének. Megismertük Darai Sámuel tizedest, aki csak az ötödik nap került a századhoz. Civílben kondás volt. Hatalmas
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
ősz bajusz díszítette piros arcát. Középtermetű, negyvenöt év körüli ember lehetett. A munkaszolgálatosok, de senki sem, aki eddig őt nem ismerte, nem is tételezték fel, hogy ez a szerény kinézésű, ősz bajuszú bácsi, aki a körlet környékén egy ferde sarkú, kopott sárga félcipőben járt-kelt, cájgnadrágba dugott kezekkel, amit egy kétes tisztaságú, hosszú, kék kötény takart el, a 110/15 számú zsidó
© Kamil Emanuel
munkaszázadnak egyik legszadistább hóhérává fog átvedleni. Csak két hónapra rá, ahogy a század kiérkezett a Szovjetunióba. A csűr, amit az emberek elszállásolására jelöltek ki, a község északi sarkán állt, körülbelül százötven lépésnyire a Szatmár-nagybányai vasútvonaltól. A csűr oldalából sok léc hiányzott, míg a teteje málékórókkal volt letakarva, de úgy, hogy esős időben átázott.
4
Nehéz szag hatotta át az egész helységet a juh ganétól. A keretesek csak nehezen engedték meg a csűr kitakarítását, de végül is a munkaszolgálatosoknak és azok hozzátartozóiknak közös intervencióik eredményeseknek bizonyultak. A hatvan méteres csűr egyetlen nap alatt „elfogadható” szállás-helységgé alakult át, bár a csupasz vizes földre hintett szalmán keresztül a nedvesség átütött. Ilyen
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
körülmények miatt csak felöltözve lehetett lefeküdni. Az egyik keretlegény, az első „átaludt” éjjel után gúnyosan megkérdezett, hogyan telt el az első nászéjszakám? Későbben tudtam csak meg, hogy Gombosnak hívják. Ez a rangnélküli királydaróczi (Szatmár megye származású, foglalkozására nézve borbély) keretlegény század-futárként volt beosztva.
© Kamil Emanuel
Ez az alacsony termetű, sötétbőrű, rövid bajuszt viselő, hátrafésült feketehajú, parancsolásra éhes keretlegény már az első napokban értésünkre adta „ saját érdekünkben” inkább az ő borbélyszolgálatait vegyük igénybe, semhogy önborotvát használjunk. Ezáltal senki sem fog belénk kötni. Egyre azt hajtogatta, hogy a felületesen borotválkozókat szigorú büntetéssel fogják súlytani. A rendelkezések értelmében ezért
5
kikötés fog járni. Az ellenőrzést, az őrmester úr megbízásából őneki kell majd végrehajtania. A borotválkozás árát egy pengőre szabta meg, de ebben az értékben elfogadott cigarettát is. Akik a cigarettától nem akartak megválni, össze-álltak és konzervvel fizették ki Gombos „honvéd úr” fodrászkodását. Kezdetben senki sem sejtette, hogy Gombos a 110/15 számú zsidó munkaszázad egyik pogromistájává fog átváltozni,
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
csak egy hétre rá, ahogy a századunk ukrán földre tette a lábát. Az ötödik nap, a harmadik szakaszba nyertem beosztást. Amikor megtudtam, hogy Kaposi István lett a szakaszparancsnokom, mintha megkönnyebbültem volna. Negyvennyolc év körüli korban lehetett. Foglalkozására nézve, művezetője volt a szatmári faipari iskolának.
© Kamil Emanuel
Már gyermekkorom óta ismertem Kaposi Istvánt. Még abból az időből amikor a szatmári „Unio” vagongyárban mint mester dolgozott. Többször őt bízták meg a „Pullman” vagonokhoz szükséges diógyökér és fűrészelt rózsa furnirok átvételével, amikor egészen közeli nexusba került édesapámmal, akinek furnírgyári és bútor lerakata volt Szatmáron. Mivelhogy Kaposi szabadidejében apróbb műbútor
6
darabok készítésével is foglalkozott, amikhez különböző egzotikus furnírokra volt szüksége, ezeket nagyon jutányos árak mellett tudta édesapámtól beszerezni. Amikor édesapám tudomást szerzett arról, hogy ki is lett a fia szakaszparancsnoka, személyesen közbenjárt nála, hogy segítse mindenben, amiben csak tudni fogja, már a régi ismeretségre való tekintettel. Ezt
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
a segítséget pedig bőségesen fogja kompenzálni. Kaposi mindent megígért. Akkor sem az édesapám, de mások sem, akik ezt a szatmári, középkorú, becsületes, hunyorgós szemű bácsit ismerték, még álmukban sem tételezték fel, hogy két hónapon belül a 110/15 számú zsidó munkaszázad egyik kegyetlen gyilkosává fog átváltozni.
© Kamil Emanuel
* Már öt napja folytak a fegyelmi gyakorlatok. Végül is elérkezett a nap, amikor a szabad tisztáson felsorakoztatták a két újonnan megalakított munkaszázadot. Ekkor olvasták fel a végleges névsort és amikor az egyik tiszt vezényszavára elhangzott a „ vigyázz jobbra arc!” a tizennyolc évtől, ötven éves korig lévő munkaszolgálatosok lélegzetüket
7
visszafojtva néztek farkasszemet az előttük álló tisztekkel, akik nem is olyan sokára rá- kevés kivétellel nem bizonyultak egyebeknek mint kegyetlen kínzóknak. Legtöbben önként jelentkeztek, hogy szadista hajlamukat védtelen embereken kielégítsék. A hozzánk intézett beszéd azonban igyekezett a kételyeket eloszlatni. Ugyanis azt akarták a munkaszolgálatosokkal elhitetni,
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
habár nem vagyunk egyenlő polgárai a magyar királyi államnak, a haza mégis figyelembe veszi, hogy az országban születtünk, ezért kincstári felszereléssel ki fogják egészíteni a civil ruhánkat. Személyenként át lesz adva: egy pár bakancs egy alumínium csajka egy alumínium kulacs aljával együtt egy katonasapka
© Kamil Emanuel
egy sárga karszalag amit balkarra kell felhúzni Így hát semmi aggodalomra sem lehet ok, ami azt is bizonyít, hogy a honvéd sapkát a magyar nemzeti színű kokárda díszíti. Ez a felségjelvény pedig a bizalom jele és annak, hogy a zsidó munkaszolgálatosok munkájukkal segítik a hazát védeni. Tehát a magyar királyi állom jogszabálynak védelme alatt állnak. Mivelhogy az ország
8
hadban áll, senkinek se jusson eszébe megszökni. A szökést hazaárulásnak minősítik, amit halállal büntetnek. Utak javítása lesz a feladatunk. Kilencven napig fog tartani az egész, különben ez a terminus minden „s a s” behívón fel van tüntetve. Akinek a viselkedése kívánnivalót fog hagyni maga után, azokat e terminuson túl is dolgoztatni fogják, az ország határain kívül.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
A rangnélküli katonát sem szólíthatjuk másként, mint: „h o n v é d ú r n a k ”, befejezésül az élelmezésről tettel említést: ugyanazon feltételek mellett fognak minket is ellátni, egyforma fejadagokkal, a honvédekkel, ellókon keresztül.(: katonai ellátási központokon:) Miután elhangzott az „oszolj ” vezényszó, mindenkinek aggályai, elsősorban a hazatérési terminus komolysága felöl, másrészt
© Kamil Emanuel
pedig olyan alacsonyrendűségi érzés hatalmasodott el rajtunk, amit még az a tudat sem tudott eloszlatni, hogy tiltva volt magunkkal vinni meleg téli holmit, azzal az indoklással, hogy kilencven nap elteltével, a téli időszak beállta előtt haza fogunk kerülni. * Másnap a forró nyári nap csak attól különbözött az előbbi meleg napoktól, hogy szálláskörzetünk különböző
9
pontjain puskájukra feltűzött szuronyos keretlegénység teljesített szolgálatot. Ezek szigorúan megtiltották, hogy a munkaszolgálatosok családjukkal érintkezzenek. Délután azonban megengedték, hogy a magukkal hozott konzerveket és más holmikat átadhassák. Ez alatt kint az állomáson javában folytak az utazáshoz való előkészületek, a fedett vagonokba szalma került, míg a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
fedetlenekre vasráfos parasztszekerek. A konyhának és a lovaknak külön fedett vagonok lettek beállítva. Akkor még kevesen gondolták, hogy ezek a kiválogatott lovak, akiket az egész úton Gomelig és onnan majdnem a Don folyóig annyira kíméltek a keretesek, nem egészen hét hónap múlva az orosz partizánok kezére fognak prédaként kerülni. *
© Kamil Emanuel
Két nappal azelőtt, hogy a megalakított munkaszázadokat bevagonírozták, egy délután, a szállási körlet övezetében lévő egyik szalmakazal tövében, háttal a földnek figyeltem a tiszta kék eget és a rajta tavaszálló kis bárány felhőket. A következő pillanatban már ott hevert mellettem dr. Roth Pál, akivel itt Szinérváralján ismerkedtem meg először, személyesen, még pedig a csűrben, amikor pont az én
10
fekhelyem mellé került. Dr. Roth Pál, már a negyedik éve egy jó hírévnek örvendő szatmári ügyvédi irodának volt a társtulajdonosa. Különösképpen polgári perekben szakosította magát. Csak itt, a munkaszolgálatosok között volt alkalma elmélkedni a felett, hogy ő tulajdonképpen Szikszai Ferencnek az áldozata, akiről csak későbben tudta meg, hogy veszedelmes exponense lett a Szatmáron nem is olyan régen
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
megalakult nyilas szervezetnek. Ez a nyilas egyszerűen megfenyegette miután megnyerte vele szemben egyik ügyfelének rábízott nehéz perét. Dr. Roth Pál harmincnégy éves, magas termetű, szikár, komoly kultúrával rendelkező ügyvéd volt. Kitűnő eredménnyel nyerte el az öszjogtudományok doktori címét. - Na Emánuel, kezdte meg az eszmecseréjét Roth doktor, bennünket is elkapott a
© Kamil Emanuel
háborúnak a forgószele. Néhány napon belül már rohanni fog velünk a pusztulásba az a vonatszerelvény, amelyik attól különbözik egy általános személyvonattól, hogy a miénk csak egy irányba viszi az embert. Mivelhogy, bennünket embereknek sem tekintenek, még azt sem tartom biztosnak, hogy el fogjuk- e érni a munkahelyünket. - Miből következteted ezt Pál?
11
-
Két okból. Először is az utaknak a karbantartása kint Ukrajnában túlságosan költséges volna a magyar kormány számára, ha komolyan dologra fognának bennünket. A beígért honvéd ellátás sehogyan sem fog állni arányban azzal a munkateljesítménnyel, amit ásókkal és lapátokkal fognak ügyvédekkel, orvosokkal és más értelmiségiekkel elvégeztetni.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Nem is beszélve a szervi betegekről, akiket szintén besoroztak. A másik ok pedig az, ha katona uniformisba sem tartottak érdemesnek bebujtatni, ez azt jelenti, hogy miránk itt az országban nincs szükség, de kint sem. Amikor idehaza, mint szerte mindenütt orvoshiány van, amikor mérnökökben sem bővelkedik a magyar államhatalom, a zsidósággal szemben, már most, olyan agyafúrt módszerekhez nyúl,
© Kamil Emanuel
hogy kint a Szovjetunióban megsemmisítse, hogy annál könnyebben tudjanak majd végezni a magukra hagyott zsidó családokkal. A magyar kormányhatalom túlságosan erős kötelékkel fűzte össze Magyarország sorsát Hitlerék óramű pontossággal működő hadigépezetéhez. Azonban ha jól elgondoljuk, ez az óriási mindent elsöprő erő már kezdett veszíteni ütőképességéből. 1942. júniusában vagyunk. A
12
Szovjetunió ellen beígért „Blitzkrieg” (villámháború) nem sikerült. Ez azt jelenti, hogy megállították a németeket. Az idő ellenük dolgozik. Minél nagyobb a németeknek a veszteségeik annál inkább fokozzák a letiport népek elleni terrorcselekményeiket. Ahhoz, hogy még jobban meg félemlítsék az uralmuk alá került népeket és hogy engedelmességüket biztosítsák, minél gyorsabb ütemben akarnak
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
végezni a zsidókkal, bár elsősorban ők vannak meggyőződve arról a legjobban, hogy védtelen asszonyok, csecsemők, gyerekek és öregek tömeges lemészárlása kint Ukrajnába, semmivel sem hozta meg számukra közelebb a végső győzelem óráját. Úgy látszik, most a horthysták elsősorban bennünket szemeltek ki a fizikai megsemmisítés célpontjául. Porhintésnek a saját népeik
© Kamil Emanuel
szemében egy időre elegendő, de megfélemlítésnek is. Emánuel, neked megmerem mondani, egyedüli megmenekülésünket csak abban látom, ha fogságba kerülnénk, de hogy a családjainkkal mi fog történni, annak csak az Isten a megmondhatója. Ez az a zsidó tragédia, ami most Magyarországra, meg ide is, Észak Erdélyre kiterjedt. Egyszerűen zsidó sors. Ha jó módban vagy, ha vagyonod van,
13
ha semmid sincs, vagy ha egyszerűen csak vallásos vagy, tehát semmi közöd az ellenálláshoz, azért végeznek veled, mert zsidó vagy. Ha progresszív értelmiségi, vagy ha baloldali nézeteket vállalsz, a fasiszta államhatalmaknak két okuk van hogy végeznek veled: első sorban, mert baloldali vagy, másodsorban pedig zsidó létedért. A történelem évezredes múltjából a mi időnkig bizonyítva van, egyik népnek
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
vagy államhatalomnak sem sikerült helyzetüket véglegesen megszilárdítani, vagy hatalmi pozíciójukat biztosítani a zsidó nép üldözése vagy megsemmisítése árán. Nem mintha földöntúli hatalom akadályozta volna meg őket ebben, hanem egyszerűen, azért mert amikor ehhez a barbár eszközhöz nyúltak, akkor már más receptjük nem volt ahhoz, hogy a saját bajaikon segítsenek, illetve, hogy katonai vagy
© Kamil Emanuel
gazdasági csődjükből ki tudjanak kerülni. Azonban, a történelem azt is bebizonyította, hogy a zsidóüldözések eszközével meg tudták hosszabbítani uralmukat, ha csak néhány évvel vagy hónappal. Ez mindig elég volt ahhoz, hogy a tömegek figyelmét eltereljék a katasztrofális helyzettől, Amibe bele sodródtak. Hány magyar vagy német családban nem győzték eleget áldani az Istent, amiért magyaroknak vagy
14
németeknek születtek és nem zsidónak. A letiport országok népei szemében is elég jó maszlagnak bizonyult a zsidónak fizikailag való kiirtása, de majd azok, akik túl fogják élni a második világháborút, ha össze fogják egyeztetni a zsidóság veszteségeit, a saját veszteségeikkel arra a meggyőződésre fognak jutni, hogy becsapták őket, hogy a zsidóság által lerótt vérdíj semmivel sem különbözött saját
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
fiaik vérdíjától. Mégis pusztulásukat másképpen fogják meghatározni „e l e s e t t” vagy „e l t ü n t” talán szebben fog hangzani, mint az a szó „k i v é g e z t é k”. de végeredményben, a tömegsírokban egyformán vannak elhantolva. Majdnem ugyanaz. Vajon miért tiltották meg, vagy beszéltek le bennünket, hogy téli holmikat vigyünk ki magunkkal? Amikor az indulástól csak néhány nap választ el bennünket, vajon miért
© Kamil Emanuel
szigorították meg, hogy családjainkkal beszélgessünk? Ha a magyar katonai hatóságok, már most kimutatták foguk fehérjét, amikor még itt tartózkodunk az országban, vajon mi lesz velünk odakint? Ez előtt két nappal szemtanúja voltam a következő jelenetnek, meséltem el dr. Róth Pálnak; a klozet kibővítéséhez a mi szakaszunkból hat munkaszolgálatost jelültek ki. Ennek a dolognak az irányítását
15
Hajdú Józsefre, az egyik rangnélküli keretesre bízták. Előbb megkérdezte, ki jelentkezik munkára, anélkül hogy megmondta volna milyen munkáról, van voltaképpen szó. - Nos, ki jelentkezik? Hat emberre van szükségem. Nyolcan léptek ki a sorból. Utána megkérdezett bennünket kik azok, akiknek doktori titulusuk van? Négyen léptek ki a sorból. Ezek mellé
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
még kettőt találomra kiléptetett. Én is köztük voltam. - Az lesz a feladatok, hogy kibővítsétek a klozetet. Amúgy is ti piszkoltok bele. Most pedig menyetek ásókért és utána térjetek azonnal vissza. Rövid idő múlva ásókkal felszerelve már ott álltunk az emésztőgödör előtt. Doktor Apfel Jenő, nagykárolyi orvos megkérdezte Hajdútól:
© Kamil Emanuel
-
Melyik oldalból induljon meg az ásás? Erre Hajdú azt válaszolta: - Talán csak nem akarsz a gödörből futóárkot csinálni? A klozet egy méter széles és négy méter hosszú emésztőgödörből állott, míg a gödör közepét egy rúd szelte át, úgy hogy egy időben kétfelől lehetett használni.
16
-
Hát akkor a honvéd úr mondja meg, hogyan képzeli el a gödör kiszélesítését? Kérdezte tőle doktor Apfel. - A mélységből kell még kiásni, határozta Hajdú. Erre hosszú alkudozás kezdődött Hajdúval, aki minden áron azt akarta, hogy szálljunk bele a gödörbe, mezítláb és levetett nadrággal, mondván,
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
hogy az ürülék csak térdig ér és hogy a miénk. Végül is én avatkoztam bele a dologba: Utóvégre emberek vagyunk. A honvéd úrnak, semmi haszna sem fog származni abból, ha beállunk a gödörbe. Ezt még állatokkal sem csinálják! - Állatokkal sem, de zsidókkal igen. Mert vegyétek tudomásul, ti rosszabbak vagytok az állatoknál. Majd
© Kamil Emanuel
ezen lesz időtök gondolkozni. Mivel sehogy sem sikerült rákényszeríteni, hogy az emésztőgödörbe állítson bennünket, beleegyezett egy másik gödör ásásába, de az elválasztó rúdnak a beszerzését magunkra kelet vállalnunk. Hajdú József csak egyszerű „honvéd úr” aki már itt Szinérváralján árulta el magát. Ezeket az embertelen érzéseket bizonyára a keresztesek előkészítő tanfolyamokon oltották
17
beléjük. Vajon mit fognak velünk művelni a tisztesek odakint, Ukrajnában, akiknek meg van a hozzájuk való eszük, míg itt tartózkodunk az országban, hogy fékezzék velünk szembeni ellenséges indulataikat. Miután kiástuk a másik gödröt és az után, hogy az ásókat lemosva visszavittük a szertárba, doktor Apfel Jenő csal annyit mondott: Jól kezdődik a munkaszolgálatoskodás. Ha ez az alig huszonöt éves keretlegény
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
már itt, Szinérváralján, bennünket, orvosokat szemelt ki a latrina mélyítéséhez, ehhez pedig egészen jól hozzáillet a letegezés és az a véleménye, hogy rosszabbak vagyunk az állatoknál is, Ukrajna nem sok jót ígér a számunkra. * Szakaszvezető úr, jelentkeztem Kaposinál azt az üzenetet, kaptam a faluból, hogy édesapám vár rám egyes holmikkal, amiket az útra
© Kamil Emanuel
készített nekem. Kérem, két órára engedélyezze az eltávozásomat. - Eredj! De két órán belül jelenteni fogod nekem, hogy visszatértél a körletbe. Egészen megtörve és jó néhány évvel öregebbnek véltem édesapámat, pedig csak kilenc nap telt azóta, hogy utoljára láttuk egymást
18
Szatmáron. Átöleltük és megcsókoltuk egymást. Egészen meghatott, amikor édesapám szeméből könnycseppek buggyantak elő. - Ne bánkódj édesapám, szakítottam meg elérzékenyülten a csendet. Nem vagyok egyedül, aki elhagyta az otthonát. A jelenlegi helyzetben
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
nem szabad elvesztenünk a fejünket, akkor aztán a pánik hatalmasodna el felettünk. - Gyere be fiam Izsákékhoz. Vedd magadhoz a holmikat és a konzerveket a amit az útra hoztam el számodra. Zavartalanul beszélgettünk, közbe kivette zsebkendőjét, hogy szeméből
© Kamil Emanuel
kitörölje a könnyeit. Szótlanul mentünk egymás mellett. Hírtelen rátette balkaromra a kezét, amelyre rá volt húzva a sárga karszalag: - Az ami veled és a többi zsidókkal történik, nem egyéb, mint az évezredes zsidó sorsnak a megismétlése, az inkvizíciónak egyik modernebb változata ezt pedig csak azért
19
mondom fiam, hogy légy résen. Ehhez a módszerhez semmi köze sincs a háborúnak. Mi öregek mit is fogunk érni nélkületek? Már itt vagyunk Izsákéknál. Itt vár rád az öcséd is. Ő is búcsúzni jött. Ezzel beléptünk a kapun. Az udvarban egy lócán tényleg ott várt Bizsu. Még 1939-ben a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
kolozsvári jogi fakultáson kitűnő eredménnyel az összjogtudományok doktorává avatták. Mint zsidó, nem tudott elhelyezkedni. Egyetlen ügyvéd sem merészelte helyzetét komplikálni vele. Nemrég került ki a börtönből illegális tevékenysége miatt az ellenállási mozgalomban. - Én is búcsúzni jöttem, szólt szomorúan. Apám közbeszólt:
© Kamil Emanuel
-
Mondd fiam, nem vagy- e éhes? Az élelmezés tűrhető és mennyiségileg is kielégítő, de annyira fel vagyok zaklatva, hogy nincs étvágyam, feleltem apámnak. Tudom, nem könnyű a helyzetetek- és rámutatott az ujjával a sárga karszalagomra- ne emészd magad, mert csak ártalmadra lehet. Most pedig miheztartás végett jól figyelj arra, amit
20
mondani fogok: Én sem ültem otthon tétlenül. Mindent, amit csak egy apa elkövethetett a fia érdekében, megkíséreltem. Magas összekötetéseket vettem igénybe annak érdekében, hogy legalább egy olyan századba kerülj át, amely az országba fog maradni. Végül erről is le kelet mondanom. Többek között Tabajdi Györgynél is interveniáltam. Megkérdezte
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
tőlem, mit is akarok ez által elérni? Csak azt, nehogy kint Ukrajnában átjátsszák ezt a munkaszázadot a németek kezére. Erre Tabajdi a következőket mondta: Talán ez odakint Oroszországban inkább elkerülhető lesz, mint idebent az országban. Kint a fogságba esési lehetőség sincs kizárva. Azok a
© Kamil Emanuel
zsidók, akik itt maradnak, talán irigyelni fogják azokat, akik kikerültek a frontra. Ugyanis a belső helyzet nagyobb veszélyeket jelenthet számukra. Tabajdi György a szatmári magyarságnak egyik legbefolyásosabb exponense. Így állunk fiam. Nagyon féltelek. Vigyázz minden szavadra! Ne adjál semmi okot, hogy beléd kössenek! Beszéltem Kaposi
21
szakaszvezetővel, nehogy megtudja tőled, hogy tudsz róla. Mindent megígért. Főleg azt, hogy a legmesszebb menően fogja a helyzetedet megkönnyíteni. Az vigasztal, hogy a századnak kilencven százaléka nem kommunista. Pillanatokig ismét átölelve tartottuk egymást, mintha mindkettőnk éreztük volna, hogy ez volt az utolsó találkozásunk.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Mielőtt apám elhagyta volna találkozásunk színhelyét, még csak annyit mondott nekem: Isten és anyád emléke őrködjék feleteted, ott pedig Bizsu, ide figyelj, szólt apám a jogász fiához, aki figyelmesen hallgatta édesapánk szomorú közléséit: Mielőtt Manótól elbúcsúznál, add át neki a holmikat és a ruhadarabokat. Télit nem hoztunk, mivel
© Kamil Emanuel
bizalmasan arról informáltak, hogy ezeket a határnál elkobozzák. Nem indokolták meg, hogy miért. Ezt nektek inkább tudnotok kellene. Miután az öcsémmel magunkra maradtunk, megtudtam tőle, hogy Rózsi nővéremmel is baj van. - Egyik délután. Két hivatalos külsejű férfi megjelent nálunk.
22
-
Megkérdezték tőlem, hol találkozhatnának vele? Én pedig azt megérdeklődtek tőlük, vajon miért keresik? Az egyik azt felelte: Ez nem tartozik magára. A rendőrség politikai osztályától vagyunk kiküldve. A másik pedig minden kertelés nélkül azt közölte velem- miután megtudta, hogy Rózsa öccse vagyok-
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
hogy nem fogja tudni elkerülni a felelőségre vonást, mert egy feljelentés következtében eljárás indult ellene és éppen ez ügyben szálltak ki. Azt feleltem neki, hogy a nővérem nem tartózkodik Szatmáron. Különben több ügyéről van tudomásom, hátha szolgálhatnék esetleges felvilágosítással? Képzeld Emánuel, a pap ügyében jöttek. Ismered- e az esetet?
© Kamil Emanuel
-
Nem. Még 1938-ban történt… Vajai nénit ismerted- e? Igen. Ő volt az irgalmas rend egyik takarítónője. Valamelyik nap beteg lett. Elküldte maga helyett a még tizenhatodik életévét be nem töltött, de azért alakban fejlett lányát. A lány gyanútlanul fogott hozzá az egyik szobának a takarításához, amikor Paál
23
tisztelendő úr megkérdezte tőle, hogy szokott-e imádkozni, és hogy jár- e templomba? Azt a feleletet kapta a lánytól, hogy imádkozik, templomba csak vasárnap jár, de azért minden gondolatával szereti a megváltót. Erre a tisztelendő úr azt mondta a lánynak, ha szereti a megváltót, akkor biztos benne, hogy őt is szereti, mert ő igaz szolgája az Úrnak.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
A lány nem felelt, de a negyven év körüli tisztelendő úr szeméből és hangjából kiérezte azokat az indulatokat, amit egy java korabeli férfi rá akart kényszeríteni egy tizenhat éves lányra. E feltételezésében nem is csalódott, mert a tisztelendő úr miután mellé ültette a lányt, megkérdezte mikor gyónt utoljára? Azt a feleletet kapta, azóta már biztos eltelt három hónap, de mikor a tisztelendő úr tovább folytatta a
© Kamil Emanuel
kérdezősködést, hogy volt- e dolga férfivel?… a lánynak már kétsége sem volt afelől, hogy a pap rá akarja kényszeríteni akaratát… A tisztelendő úr hirtelen az ajtóhoz lépett, miután rátolta a reteszt, megint leült a lány mellé. A lány azonnal felállt és a kezébe vette az asztalon lévő üvegkancsót. Hagyjon takarítani tisztelendő úr, mondta a lány ingerült hangon. Szegény lány
24
vagyok és tiszteséges! Engedjen kimenni! Nem is tudom, vajon miért tetszett az ajtóra ráfordítani a reteszt? - Csak azért lányom, hogy senki sem zavarjon bennünket… Na, tedd le fiam a kancsót! És ezzel már a lány kezéből ki is vette, majd átölelte és elhalmozta csókjaival. Utána,
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
pedig az ágyhoz vonszolta. Hiába védekezett a fiatal lány, az erőszakos pap meggyalázta Vajai néni egyetlen, féltett, serdülő lányát. Kettőszáz lejt adott neki, hogy vegyen érte egyet-mást, és hogy ne szóljon senkinek a dologról, mert erről senkinek sem szabad tudnia,
© Kamil Emanuel
még az édesanyának sem. Vajai néni kislánya teherbe esett. A kétségbeeset anya megtudta, hogy Rózsa az egyetlen nőügyvéd Szatmáron és rábízta az ügyet. Még mielőtt a peres okirat elkészült volna, különböző befolyásos körök az ügy eltussolását követelték, mert nem engedhető meg az egyház kompromítálása. Időközben, különböző ígéretekkel Vajai néni lelki állapotára is igyekeztek
25
hatni, főleg, azzal hogy a pap általi meggyalázás nem bizonyítható. Megkezdődött vele az alkudás. A megegyezés során Rózsa annyit tudott elérni, hogy Vajai néni tizezer lej kártérítéshez jusson és ezen kívül az orvosi költségekről is a papság gondoskodott. A tisztelendő úr írásban ismerte be „b o t l á s á t ”. Megbánta a lánnyal szembeni viselkedését.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
-
Amikor megtudtam jövetelüknek az okátfolytatta elbeszélését Bizsu, azt mondtam nekik, hogy a megváltozott viszonyok között sem volna értelme az ügyet szellőztetni. Még akkor sem, ha bosszú rejtőzne is e mögött. Amennyiben a tisztelendő által aláirt nyilatkozat nem volna elegendő bizonyíték, akkor Valaj néni és a lánya, akik tizezer lej birtokába jutottak
© Kamil Emanuel
írásbeli elismervény ellenében, ma is fenn fogják tartani a pap bűnösségét. A kettőezer lej, honorárium, amit a pap fizetett ki ügyvédi költségek fejében, olyan csekély, amiért nem érdemes ezt a piszkos ügyet annyi év után fel eleveníteni. Nem- e tudja, hol van az a papír amit annak idején a pap adott át a nővérének? Kérdezte tőlem a magasabb termetű politikai detektív.
26
Azt feleltem neki, ahogy vissza tudok emlékezni, az írás amit keres, át lett adva egy magas rangú egyházi személyiségnek. De két példányban lett legépelve és aláírva. Mi a második példányt keressükmondta a detektív. A másolat még annak idején a román hatóságok kezébe került. Ebben egészen biztos vagyok, mivel én
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
adtam át. Ugyanis általam, küldte el a nővérem. Kinek adta át? Az akkori főügyésznek. Hogy hívták? Vasvári. A keresztnevére már nem emlékszem. Erre azt mondta: - lehet, még vissza fogunk térni ebben az ügyben. És elmentek. Mindehhez nincs mit szóljak, feleltem az öcsémnek.
-
© Kamil Emanuel
Most olyan időket élünk, amikor a besúgásból is tőkét lehet kovácsolni, és amikor bosszura áhítozik a társadalom söpredéke. Ezek azok a kivételes alkalmak, amikor eszükbe jutnak mindazok a személyek, akik nem engedték meg, hogy érvényt szerezzenek embertelen cselekedeteiknek, és amikor pártfogásra találnak azoknál a hatalmi szerveknél,
27
akik a faj és osztály gyűlöletet képviselik. Emánuel, úgy hírlik, miután ki fognak küldeni benneteket Ukrajnába, újabb zsidó munkaszázadokat fognak alakítani. Egyetlen ötven éven aluli zsidó sem fog kimaradni. Ezért nem bántam volna, ha egyazon századba kerültem volna veled. Gondolom többet tehettünk volna egymásért.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Aztán közületek többeket ismerek. Szerintem, feleltem az öcsémnek, ha másfelé kerülünk, talán az egyikünk meg fog maradni. Ilyen esetben nem lehet elég okos az ember. A jelen pillanatban csak annak örülök, hogy nem vagy közöttünk. Talán időközben a fronti események is befolyásolhatják a hazai helyzetet. Különben mi hallatszik a háborúról,
-
© Kamil Emanuel
A németek még mindig erősek, de már nem annyira, mint a háború kezdetén, pedig most egész Európa nekik dolgozik. Addig, míg nem támadták meg a Szovjetuniót a német ököl ütőképesebb volt, mert jól össze volt szorítva. Ezzel az új háborús helyzettel a németek csak azt érték el, hogy meglazították a vasöklüket.
28
Az egyik ujja ennek az ökölnek Franciaországot sújtja. A másik ujja Norvégiában és Dániában, a harmadik Jugoszláviában és Görögországban, a negyedik az afrikai partvidéken. Utóbb pedig, ennek az ökölnek a vastagujjára került sor, amikor megtámadták a Szovjetuniót. Bármilyen hosszú köröm is legyen rajta, nem fognak tudni megbirkózni a Szovjetunióval. Az amerikaiak elég későn kezdték meg a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Szovjetunió gazdasági segítségét, de még mindig időben, hogy árthassanak vele a hitlerista Németországnak. Az újságok szerint, Sztalingrad már egy hónapja a németek kezén van, de erre rácáfolnak az angol rádió hírei. Súlyos harcok vannak a stratégiailag fontos Volga parti városnak birtoklásáért. A hírek szerint az oroszoknak sikerült elfolyni a csatatereken és leigázott
© Kamil Emanuel
országokban, míg a hitleristákat két vállra fogják fektetni. Ezután Bizsu átadta nekem a magával hozott néhány darab nyári ruhaneműt, két darab alsó trikóinget, majd negyven darab húskonzervet. Annyit mondtam neki: - Csak legyen aki elfogyassza, ez pedig nem fog tőlem függni. Eltelt az idő. Még csak egy fél órám van hátra.
29
De ennyi kellett a körletig. - Minden alkalomkor írni fogok nektek. Szorosan megöleltük egymást és megcsókoltuk egymást, utána pedig magamhoz vettem a csomagot. Mielőtt kinyitottam volna a ház kis fakapuját, hosszasan egymásra néztünk, mintha éreztük volna, hogy ez volt életünkben az utolsó találkozásunk.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
* Miután lejelentkeztem Kaposinál, a fiúk azzal a hírrel vártak, hogy másnap. Azaz junius 30án befognak vagonírozni. Tényleg így is volt. A körletben a keretlegények szuronyos puskájukkal elhatároltak bennünket a külvilágtól. Minden szakasznak meg volt a maga tennivalója. A szekerekre, sorra rá kerültek az ásók, a konyhai felszerelés, az
© Kamil Emanuel
élelmiszereket tartalmazó zsákok. A tűzifáról, épp úgy nem feledkeztek meg, mint a lőszert tartalmazó ládákról. Külön szekérre rakták a század irodájának a ládáját, lócákat, kis gyógyszeres ládát, összesen öt kilogrammnyi tartalommá, kétszáztizennégy munkaszolgálatos és huszonkét keretes számára, beleértve néhány csomag vattát, egy liter jódot tartalmazó üveget. Egy konyhaasztalt és több ponyvát.
30
A telerakott szekereket végül is elindították az állomás felé. A frissen lezsírozott kerekek nem nagy zajt csaptak a poros útszakaszon. Nagy volt a sürgés-forgás, mindenki rendezte a hátizsákját, a kis oldaltarisznyáját és a pokrócokat. Dellmannak- aki egy nagyon jómódú textiles volt Szatmáronés a vele egyenrangúaknak a felszerelése kitűntek a többiek közül. A
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
hálózsáktól a gyorsfőzőig, mindennel el voltak látva. A nem mintha közöttünk nem akadtak volna olyan fiúk, akik létfenntartásukhoz nem szereltettél volna fel magukat ilyen dolgokkal. Ezek képzeletükben sem akartak arra a lóra ráülni, amelyről úgy is tudták előre, hogy lefogja őket dobni. Egyszóval, kerülni akarták a feltűnéskeltést. Ezek a „kivételezettek” a keretesek gúnyos megjegyzéseit
© Kamil Emanuel
is csakhamar elhallgatatták. Erre bőven nyílt alkalom. A pénz ugyanis megtette hatását. Azonban, később ők is rájöttek, nem sokáig. Kezdetben, úgy hitték, a pénznek nincsen szaga, csakhamar kiderült mégis volt.
1942. június
31
Búcsúcsók A fiúk sebtében eltették az ovális pléhdobozban lévő paradicsomos halkonzervet, amiből egyet osztottak ki két embernek. Nagy volt a sürgésforgás, mindenki rendezte a hátizsákját, a kis oldaltarisznyáját és a pokrócát, máris elindultak a sorakozás színhelyére. A század létszámának csaknem a kétharmadrésze gyűlt egybe, mert sokan közülünk a vagonok
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
rendezésénél és a szekerek kíséretével voltak elfoglalva. Jakó László főhadnagy századparancsnok oldalán ott lógott bőrtokban nagy revolvere. Ettől kisebb Achim Silviu hadnagy oldalán. Ekkor tudtam meg, hogy ő lett a 110/15 sz. zsidó munkaszázad helyettes parancsnoka. Civilben ügyvéd volt Szinérváralján, ezen kívül a község határában volt neki egy szép kiterjedésű birtoka. Achim Silviu román nemzetiségű volt.
© Kamil Emanuel
Magas, szikár, kissé hajlott orra alatt rövidre nyírt bajuszt viselt. Jakó főhadnagy nagyjából elismételte azokat az utasításokat, amelyeket már a század megalakulásakor tudomásunkra hoztak. Súlyos fegyelmi rendszabályokat helyezett kilátásba, főleg az engedelmesség megszegői számára. Ismét kihangsúlyozta, hogy a szökésért halálbüntetés jár. A munkaszázad az országhatáron túlra indul, hogy
32
milyen irányban azt majd idejében meg fogjuk tudni. Ezután a keretesek szuronyos puskájukkal körülfogták a századunkat és elindították az állomás felé. Ott már várt ránk az a vonatszerellvény, amely leginkább egy irányba szokta szállítani kiszemelt áldozatait. A teherkocsikban már benne volt a friss szalma. Elég gyéren volt a vagon padlózatára szórva. Harmincan kerültünk egy- egy tizenöt tonnás vagonba. Rajtunk
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
kívül egy keretestosztottak be vagonparancsnoknak, akinek az egyik sarokban fent volt tartva hely, ahová jól kitömött szalmazsákot helyeztek el. A mi vagonunkban Cresula Gheorghe került vagonparancsnoknak. Harminchat év körüli, alacsony, barna, sovány, rangnélküli katona, aki Kismajtényban lakott, Nagykároly mellett. Cresula első perctől fogva meg tudta őrizni emberi méltóságát,
© Kamil Emanuel
közvetlen magatartását. Miután név szerint számba vette a fiukat, elküldte Zájf Jenőt a hátizsákjáért és a kincstári pokrócért, amit még a körletben sorakozás előtt rakott fel az egyik szekérre akárcsak a többi keretes. Ez után Cresula tudtunkra adta, hogy még nyolccal fog a létszámunk növekedni, ugyanis most a szekerek rakodásával vannak elfoglalva.
33
- Fiúk, itt a kupéban egy kicsit másképpen fogunk aludni, mint otthon. Mindenki foglalja el a helyét. Éjjel lehetőleg mindenki vetkőzzön le, nehogy közénk fészkelődjék a tetű. Amúgy is sokan vagyunk. Még csak ez hiányozna. Jól jegyezze meg magának mindenki, hogy ki az alvótársa. Ha valaki útközben lemaradna a szomszédja köteles őt azonnal jelenteni. Amennyiben ezt elmulasztaná árthatna vele az egész
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
századnak. Mivel hosszú út ál előttünk, megígérem, tőlem telhetően segíteni foglak benneteket. Mindenért, ami a vagonban a kirakodásig történik én felelek. Legyünk emberek. Miután Cresula befejezte mondanivalóját, azt éreztük ki szavaiból, hogy emberséges vagonparancsnok jutott ki számunkra, akivel meg fogjuk érteni magunkat. Nem is késett a válasz. Az fiúk nevében
© Kamil Emanuel
Schwartz Ernő biztosította Cresulát: - Velünk nem lesz baja honvédúr! Ösztönszerűen találtuk meg hálópartnerünket, majdnem a szerint ahogy a szinérváraljai csűrben voltunk egymás szomszédságában elhelyezve. A gyér szalmán kívül semmit sem találtunk a kupéban. Problematikusnak tűnt, hogyan lehet harminc ember számára fekhelyet biztosítani.
34
Megtiltották hogy, a vagonfalakba akasztókat rögzitenni, így hát a hátizsákok és a pokrócok a padlón találtak elhelyezést. Az izgalom és a találgatások kezdték felváltani a fészkelődést. A fiúk egymás után kíváncsian dugták ki a fejüket a marhakupéból, mert látni a szerelvény hosszát. Mi pedig meg akartuk tudni melyik szakaszból egészítették ki a mellettünk lévő vagont.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Mindenki közölte észrevételét és feltételezését. A 110/14-esek a mozdony utáni vagonokba kerültek. Egy személykocsi fenn lett tartva a tiszt úrnak. Ez a fedett vagonok után kapcsolták. Csakhamar mindenki tudomást szerzett róla, hogy az egész szelvény harmincegy vagonból tevődött össze, ebből nyolc fedetlen volt. Ezekre lettek a szekerek kettesével lerögzítve.
© Kamil Emanuel
Bár egész szerelvényt szuronyos katonaság vette körül, még sem tudták elejét venni a „megbízható forrásból” kiszivárgótt „ERHÁK”- nak (rémhíreknek). Különösképpen kedvező híreknek számítottak ezek az „erhák”. Ezért mindenki várta a számára bátorító híreket, hátha a szerelvényt nyugat felé fogják irányítani. Arra már nincs front és a hírek szerint ott munkaerőhiány, van. Útközben a kellet felé irányított
35
transzportokat a hadi események meg akadályozhatják. Óhajaink csak ilyenszerű kívánságokra zsugorodtak. Zajácz Péter őrmester végigjárt a vagonok mellett. Sürgette a még mindig szorgoskodó munkaszolgálatosokat. Alig fél óra maradt már hátra a vonat indulásig. - Gyorsan, gyorsan! Mindenki fejezze be a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
tennivalókat és foglalja el a helyét a kijelölt vagonokban! Mindenki a mozdonyt leste. Nagybánya vagy Szatmár felé fogják-e csatolni? Tehát mégis nyugat felé fognak vinni, újságolták egymásnak a fiúk, miután az első vágányon lévő mozdony tolatásának iránya nyilvánvalóvá vált. Ha arrafelé hullnak is a bombák, még sincs front. - Mi az a nagy kiabálás? Érdeklődött a vagon mélyéből
© Kamil Emanuel
Markovits József, a vagonajtóban álló bajtársaitól. - Ha kíváncsi vagy, dugd ki te is a fejed, szólalt meg Dávidovits, aki még alig két héttel ezelőtt egy szatmári vállalat irodájában javában intézte a megbízatásokat. A jelenet előttünk játszódott le: Öt asszony és több gyerek vette körül a vagonunktól nem egészen tízméternyi távolságra őrt álló szuronyos
36
katonát. Később tudtam meg, hogy ifjú Jellinek Ede volt. - Most érkeztem a gyermekemmel Désről. Engedje meg, hogy elbúcsúzzak a férjemtől, Spielmann Jenőnek hívják. - Én pedig a fiamhoz Zsibórol jöttem, szólalt meg a mellette álló hatvan év körüli ősz hajú, hajlott hátú néni. A fiamhoz… az én drága egyetlen fiamhoz… Grósz Sándorhoz
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
jöttem… búcsúzni, mondta remegő hangon. - Értsék meg, magyarul mondtam, menjenek dolgukra! Volt idejük otthon búcsúzkodni! A vagonokat nem szabad megközelíteni! Átkozott népség… - De maga is értsen meg bennünket, szólalt meg erélyesen egy magas termetű fiatalasszony, akiről meglátszott, hogy nem ijed meg a saját árnyékától.
© Kamil Emanuel
Jogunk van búcsúzkodni. Magyar állampolgárok vagyunk! - Az anyátok zsidó istenit, mindjárt megmutatom nektek mi a magyar állampolgárság! Na húzódjatok hátrébb, ha nem belétek döföm ezt a szuranyt, fenyegetőzött Jellinek, aki a kezében lévő puskát, most már keresztbe fogta, és azzal kezdte hátraszorítani a szerencsétlen asszonyokat.
37
- Szégyellheti magát! Ilyen szerencsét adjon magának is a jó Isten… Béla… Béla… kezdett kiáltozni síró hangon egy öregasszony. Látni akarom a fiamat… Ne legyenek ilyen embertelenek, látni akarom a fiamat! Apuka eljöttünk, kiabálta a vagonok felé az asszonyok csoportjából, az anya által kézen fogott gyermek.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Spielmann! Spielmann… kiáltotta a felesége kétségbeesve. Eközben odaérkezett Kilinyi szakaszvezető, aki brutális mozdulattal vállon lökte az egyik asszonyt. Mi van itt? Zsidóvásár… elég volt a cirkuszból!…Háború van!! A vagonokat megközelíteni tilos! Ez a rendelet! Ebben a zűrzavarban és miközben e szomorú jelenetek
© Kamil Emanuel
játszódtak le a keresetek által őrzött vagonok előtt, Spielmann Jenő kérő hangon fordult Cresulához: - Engedjen le a vagonból, hogy elbúcsúzhassam a feleségemtől és a gyermekemtől. - Ebből nagy baj lehet, felelte Cresula, de nem csak magának, hanem a többi fiúknak is. De azért megpróbálom, hogy a gyermeket elhozzam a vagonhoz. Ezzel leugrott és egyenesen az asszonyok
38
csoportjához ment, nem törődve a szakaszvezető jelenlétével. - Te vagy Spielmann Jenő kisfia? Kérdezte a gyermektől Cresula. - Én vagyok, katona bácsi. - Na fiam, gyere velem apukához. Ezzel kezén fogta a gyermeket és gyors léptekkel a vagon fele tartott vele. Cresula felemelte a kis Miklóst, akit az apja egyetlen
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
rántással magához ölelt és össze vissza csókolt. - Anyuka is itt van… Vajon miért nem engedte meg a katona bácsi, hogy anyuka is idejöjjön hozzád? Kérdezte a kis Miklós. - Mert nem szeret bennünket, felelte gyermek apja. Egy szempillantás alatt Kilinyi már ott is termett a vagon mellet, hogy felelőségre vonja Cresulát. Sehogy sem tudta
© Kamil Emanuel
lenyelni Cresula gesztusát. Tajtékzott a dühtől. Szerencsétlen, ordított rá, tudja maga mit csinált? Azonnal távolítsa el a vagonból ezt a zsidó kölyköt, másképpen mindjárt magába lépek. Meglátszik magán, hogy oláh! - Szakaszvezető úr, a gyermek az csak gyermek, válaszolta lehangoltan Cresula. A következő percben már ott is termett Spielmanné. Nem tudták megcsókolni egymást, de
39
azért látszott rajta, hogy mégis boldog volt, amikor a gyermekét átvette a férje kezéből. Mert úgy érezte, mégis szerencséje volt, hogy találkozhatott vele, ha nem is olyan körülmények között, mint ahogy otthon, és ahogy az egész úton elképzelte. Mert nem jött hiába Désről. Két fekete szeme csillogott… Végtelen boldogság töltötte el, mert a férje magához ölelhette gyermeküket. Mert lecsókolhatta róla Jenő könnyes
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
© Kamil Emanuel
búcsúcsókjait. Mert még akkor nem tudta… nem tudták, hogy ez volt az utolsó találkozásuk és a legforróbb búcsúcsókjuk.
A szatmári állomáson történt Időközben a fiúk elrendezték az összes tennivalókat. A vagonokban mindenki elfoglalta a helyét.
40
A gőzgép egy hosszú éles füttyentése után, a szerelvény mozgásba jött. A két erdélyi zsidó munkaszázad útnak indult Szinérváraljáról. Ebben a 1 a 9pillanatban sárga 4négyszázhuszonnyolc 2karszalagos, a teherkkocsik .ajtajaiba tömörülve, kidugta a fejét, abban a reményben, hátha jmegláthatják – ha csak egy úpillanatra is- szeretteiket, akiket nilyen megalázó körülmények iközött kellett hátra hagyni.
u s 3 0 .
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Azok, akik a szinérváraljai állomáson nem fedezték fel a hozzátartozóikat, különös képen a szatmáriak és a nagykárolyiak, még reménykedhettek. Szatmáron talán másképpen lesz. Ott még lehet alkalom búcsúzkodásra, úgy ahogy a magyar honvédeknél szokás. Még akkor is ha a karjukon van a sárga karszalag. Alig másfél óra múlva, a szerelvényük már a szatmári vágányok között robogott be az
© Kamil Emanuel
állomásra. Kicsit feljebb állott meg, mint a menetrendszerit közlekedő személy vonat. A mozdonyokat töltő víztorony volt az oka. A számításunk beigazolódott: több százan várták a vonatott. Feltűnt hogy senkinél sem volt csomag. A tömeg meg akarta közelíteni a vonatott, de ebben keretesek megakadályozták. Csak harminc lépés választott el bennünket a hozzátartozóinktól de a két
41
munkaszázad keretlegénysége ezt a közelséget szuronyos puskájukkal kétezer kilométernél nagyobb távolságra változtatták át. Egyszerre csak feltűntek a szakaszparancsnokok, élükön Jakó László főhadnaggyal. Ott ált mellette Lakatos hadnagy a 110/14 számú munkaszázad helyettes parancsnoka. A keretesek puskatussal mentek neki a tömegnek. Amikor már úgy látszott, hogy ez a metódus sem használ a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
hozzátartozók megfékezésére, akik mindenáron látni akarták egymást, Jakó László kirántotta a revolverét, azt a tömegnek szegezve ordította: Felszólítom, húzódjanak vissza! Ha nem engedelmeskednek, lövök! A századparancsnok dühtől eltorzult arcának, a revolverrel való hadonászásnak, a keretesek szidalmának, a döfésre fogott szuronyos fegyverek és a puskatussal
© Kamil Emanuel
okozott ütéseknek meg lett a hatásuk. A tömeg hirtelen lecsillapodott. Az asszonyok arcáról lerítt a szenvedés, a megszégyenítés a kikényszeríttet beletörődést. A férfijakéről a keserű valóságérzetett, a tehetetlenséget. Jakó főhadnagy még mindig ordítozott. A szitkok minden válfaját szórta az előtte álló tömegre, aztán ő is elhallgatott. A kiabálása annyira kimerítette, hogy most már a
42
balkezében tartott sapkáját a jobb kezébe tette át, amelyben még mindig szorongatta a revolverét, de már nem a tömegre szegezve, hanem a csövével a földnek. Aztán kivette színes zsebkendőjét, és avval törölgette verejtékes ősz fejét. Markovits, aki mellettem állt a vagonajtóban a fülembe súgta: - Figyeld meg jól, a századparancsnokunk most azt
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
hiszi, hogy azzal, amit itt művelt, megtette a magáét a győzelem kivívásáért, az oroszokkal és az amerikaiakkal szemben… Az állomásra érkezett új utasok, akik nem látták a korábbi szívtépő jeleneteket,már csak arra lehettek figyelmesek, hogy a megszokott módon egymás felé lengenek több száz zsebkendőt azok, akik nagyon szeretik egymást.
© Kamil Emanuel
1942. június 30.
Szatmártól-Galántáig Ugyanaz az éles vonatfütty akárcsak Szinérváralján és a szerelvény kigördült a szatmári állomásról. Előkerültek a konzervek, megvacsoráztunk. Mire Nagykárolyba érkezett a vonat, mindenki elrendezte fekhelyét. A hátizsákok kioldódtak.
43
Előkerültek a pokrócok. Már sötétedett. Valaki behúzta a vagonajtót, de vigyázott arra, hogy levegőzés céljából egy kicsi rész biztosítson a vagonfal és a tolóajtó között. A szerelvény ötven-hatvan kilométeres sebességgel nyelte a kilométereket. A vonat zakatoló kerekei mély álomba ringattak bennünket. Egy órával éjfél után a vonat már ott vesztegelt a rákospalota-i állomás egyik
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
mellékvágányán. A mély alvás után mindenki talpon volt. A vagont csak azok hagyhatták el, akik természetes szükségük miatt jelentkeztek. Az a gondolat merült fel bennem, mi volna, ha ott hagynám a szerelvényt, ha elvegyülnék a pestiek között, és miután elindulna a vonat, elbújnék pesti ismerősöknél? Ez sem volt azonban olyan nagyszerű dolog, mert a fegyveres őrség fogta körül a
© Kamil Emanuel
szerelvényünket. Csak egy irányban lehetett távozni. Ott is posztján volt az őrszem. Ezeken a bizonytalan tétovázó gondolatokon felülkerekedett egy másik alternatíva. A hadifogság. Mert kisebb rizikóval járhat, mint a szökés. A háború túlélésének a gondolata foglalkoztatott. Újból magam előtt láttam a revolverével hadonászó Jakó főhadnagyot, akinek nem sok biztatás kellet volna ahhoz, hogy
44
a szatmári állomáson belelőjön a többnyire asszonyokból és gyerekekből álló zsidó tömegbe. Igaza volt doktor Róth Pálnak, vajon mi lesz velünk odakint a Szovjetunióba? Ha osztozkodnék a többiek sorsában, vajon származni fog-e valakinek ebből valami haszna? Arra a következtetésre jutottam, sem másoknak, sem saját magamnak. Végül is beletörődtem a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
sorsomba, hogy az fog történni velem mint a többiekkel. Cresula felelősége tudatában egyre érdeklődött: Mindenki itt van? Nehogy eszébe jusson valakinek hogy meglépjen! Ki hiányzik? A kulacsokat megtöltötték? Egy percre sem állt meg a szája. Bátorított bennünket és ez által önmagát is. Eközben szájról-szájra jártak a különböző „E R H Á K” (:rémhírek:) Ezek közül csak az
© Kamil Emanuel
bizonyult valónak, hogy az utolsó napokban több szerelvény tele munkaszolgálatosokkal vesztegelt órákon át, pont ezen a helyen, mielőtt Szlovákia irányába indították volna el. Iga hát észak-kelet lett az útirányunk. A németek a frontot a Don folyóig tolták ki. Bizonyára ott is sok lehet a tennivaló. Alig háromórai vesztegelés után, a szerelvényünkre rátolták egy
45
másik mozdonyt, majd elhagytuk az állomást. A kupéban megint csend lett. A félhomályban a cigaretták parazsa azt jelezték, hogy majdnem mindenki ébren volt. Nagy gondokkal voltak tele, nyugtalan érzéssel, amit azonban a cigaretták füstje sem tudott elködösíteni * Másnap, a reggeli órákban már Galántán, a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
határállomáson volt a szerelvényünk. A vagonokból leszállhattunk. Itt már nem állították őrségbe a szuronyos katonákat a vagonok körül. A közeli kútból mindenki annyi vizet meríthetett amennyire csak szüksége volt. Jutott bőven mindenre: mosakodásra, ivásra. Végül pedig megtölthettük megint a kulacsokat. A hangulat kezdett bizakodóvá válni.
© Kamil Emanuel
Az állomás kis épületén kívül alig volt egy-egy ház a közelben. Feltűnt néhány német tiszt, ezek mit sem törődtek velünk. Mégis szembetűnő volt, hogy tolmács nélkül hosszasan társalogtak tisztjeinkkel. Megérthették egymást, mert közülünk senkit sem vettek igénybe. A konyha is működésbe lépett. Mi pedig szakaszoként sorakoztunk fel. Megkezdődött az édes feketekávéja, szalonna és
46
a kenyér a kiosztása. Fél kenyér jutott fejenként mindenkire. Éppen a pokrócok kirázásával voltunk elfoglalva amidőn Cresula továbbította a parancsot, hogy minden holmit le kell szednünk a vagonból, mert kezdődik a vámvizsgálat. A századot újból felsorakoztatták. Ezúttal Zajócz Péter a század őrmestere felszólított mindenkit, akinek pengője van, az jelentse be és adja át, mert akinél magyar pénzt
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
fognak találni, az ellen valuta kihágás miatt szigorúan ___járni. Át lesz adva a rögtönítélő bitóságnak. Így hát pénz nélkül maradt mindenki. Tízesével kerültünk a tisztesek elébe. Megkezdődött a személyi motozás. Pénzt nem találtak senkinél. A holmikat azonban megdézsmálták. A kereteseket különösen a téli holmik érdekelték. Mivel ezeknek a kivjtelését megtiltották. Minden magyarázat
© Kamil Emanuel
nélkül félrelökték, ezekből nagy halom gyűlt össze. Különösképpen szvetterek, gyapjúpulóverek, gyapjúharisnyák. A bizakodó hangulat az elkobzások következtében tüstént szertefoszlott. Egymástól kérdeztük: Téged mivel könnyítettek meg? Senkinek sem jegyezték fel a nevét, de az elkobzott tárgyakat sem. Hogy ezekkel mi lett?
47
Hamarosan megtudtuk. A keretesek egymás közt osztották el. Jutott nekik bőven, tetszés szerint. A kobzási műveletek alatt Zajácz őrmester egyre szitkozódott: Piszkos népség! …. neme mondták meg nektek? Ne hozzatok magatokkal téli felszerelést! Úgy látszik be volt dugva a fületek! Ez a fegyelem? Most aztán magatokra vessetek!
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Mi pedig átláttuk a helyzetet és hallgatunk. Úgy sem tudtunk volna szembeszállni a fosztogatókkal. Amikor rám került a sor és miután Zajácz őrmester előtt kiborítottam hátizsákom tartalmát, megkérdezte tőlem: - Ennyi az egész? - Igenis őrmester úr! - Te… te… mire neked ez az alsó trikóing?
© Kamil Emanuel
Zajácz kézbe vette az egyiket aztán az elkobzott holmik hallomjába dobta. - Ing helyett hoztam magammal, őrmester úr… Nagyon kérem, ne tessék tőlem elvenni… ha már elhoztam. - És ez akkor micsoda? Mutatott rá a két zöldstrátos zefír ingre. - Te… te… mire neked ezek a szagos szappanok? - Csak három darab van belőlük, őrmester úr.
48
- Három darab? Sok! Elég belőlük egy. Így hát két szappanom szintén a halomba került. Amikor az őrmester a kezébe vette a három cérna zoknimat, attól való félelemben, hogy azokat is a halomba kerülhetnek, megjegyeztem: - Őrmesterúr, drága… ezek cérna… kimondott nyári zoknik. - Pofa be! Először is nem vagyok vak… másodszor pedig
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
nem vagyok drága… még az Atyaúristennek sem! Mire neked négy pár zokni? - Csak három pár, jelentem alázatosan őrmesterúr. Megint pofázol? Meghagyok kétpárat. Ezzel a szentenciával megfosztott két pár zoknitól. Én azonban nem tágítottam. - De őrmester úr, hiszen csak egy párat tetszett
© Kamil Emanuel
meghagyni, mutattam rá az előttem heverő egy pár zoknira. - Hát az ami a lábadon … micsoda?…. törölköző? Az őrmester úr öt munkaszolgálatost jelölt ki az elkobzott holmiknak a parancsnoki vagonba való behordásához. Mivel a tiszt úrak ezt kifogásolták, sebtében minden válogatás nélkül üres szalmazsákokba gyömöszöltek és az egyik szekérkasba, hordták, majd ponyvával takarták le.
49
Klein Jóska megkérdezte Kaposi szakaszvezetőt: - Mit fognak ennyi temérdek civil holmikkal csinálni? Kaposi így válaszolt: - Ez a mi dolgunk. Különben az orosz szukák feneke alá is tenni kell valamit. Ahogy hallottam, ingyen nem fekszenek le. Aztán a hazaküldendő csomagokba mi jobbat is pakolhatnánk? Talán azt kivánnátok, hogy a frontról a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
tetveteket küldjük haza? Máskor pedig ne pofázz nekem! Megértettem szakaszvezető úr, felelte Klein Jóska, miközben összecsapta a bokáját. Délután hat óra körül járhatott az idő, amikor elhagytuk Galántát, a magyar határállomást, azoknak a munkaszázadoknak a nyomában, amelyeket naponta irányítottak a front felé.
© Kamil Emanuel
1942. július 1.
Katovice Idátol Gomel felé KatoviceIdáig egyhangú dombos tájak. Minden nagyobb állomáson német katonákkal tele szerelvények. A német katonák kíváncsian
50
nézegettek bennünket a személykocsik ablakaiból. -Jude? … Jude? … kérdezgették, noha a sárga karszalagok már előre jelezték kilétünket. Jó étvággyal ették a vékonyszeletű barna kenyérre vastagon kent vajat és műmézet. Egyesek kezében ott volt a mézes keksz és a csokoládé. Puskájuk és a tarnjacke- jük (kapisonos viharkabát) a polcokon hevertek vagy az
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
akasztókon lógott mellettük. Legtöbbjük fölényes, magabiztos arckifejezéssel szívták a cigarettát. Hirsch László, aki épp mellettem kondikált ki a marhavagonból halkan megjegyezte: - Látod, Emánuel, ezt hívják katonáskodásnak. Mintha nem is a front irányába, hanem lakodalomba mennének. Pedig ezen a lakodalmon nem fogják őket várni nyoszolyás lányok
© Kamil Emanuel
rózsafüzérekkel vagy virágcsokrokkal. Ehelyett kénytelenek lesznek beérni a Szovjetunió tankjaival, ágyúival vagy golyószóróikkal. Ezek közül most egyik sem gondol arra, hogy a fübe is haraphat. - Hát igen, szólalt meg Braun Sándor, ezek a németek most mindenre, csak ilyesmire nem gondolnak. Én pedig hozzátettem: - Majd ott kint a fronton legfeljebb annyi előnyük lesz
51
hozzánk viszonyítva, hogy jóllakva fognak átpenderülni a másik világba sárga karszalag nélkül. A KatoviceIdai állomáson nagy volt a jövésmenés. A peronon hosszú asztalok mellet fehérköpenyes német lányok megállás nélkül osztogatták az ellőttük elhaladó német katonáknak az előre elkészített élelmiszercsomagot. Ezen kívül tejjel és hűsítő italokkal kínálták őket.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
A vagonokból kiszállt civil sárga karszalagosokkal senki sem törődött. Úgy látszott, hogy jelenlétünket már megszokták ezen a feltűnő szép állomáson. Kulacsainkkal csak a vízcsapok körül szorgoskodtunk. Minket senki sem várt csomagokkal. * Körülbelül kétórányi várakozás után útnak engedték a szerelvényt.
© Kamil Emanuel
Az ellátás még mindig tűrhető volt, de már a harmadik nap elteltével hozzá kellet nyúlnunk a hazai konzervekhez, értve azokat, akik nem akartak éhesen lefeküdni. Bresztet is elhagytuk már. A háború nyomai mindinkább előtérbe kerültek. A vasúti pályák mentén felborított német vagy MÁ V jelzésű teher vagy személy vagonok voltak láthatóak. Felrobbantott
52
őrházaknak és különböző épületeknek a romjai. E szomorú látványok kezdtek állandósulni. Különösképpen a robbanásoktól megcsonkított tehervagonok és mozdonyok roncsai, az ég felé álló kerekeikkel lesulytóan hatottak a kedélyekre. Nem állhattam meg, hogy a mellettem ülő Cresulához fordulva, ne kérdezzem meg tőle, hogy mi a véleménye a kerekekkel az égnek felfordított M Á V jelzésű kocsikról, amidőn
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
nyolc tehervagont és egy személykocsit láttunk egymás mellett ilyen szörnyű állapotban? Nem- e lehetett volna ezeket a kocsikat az ország belsejében hasznosabban felhasználni, minthogy itt heverjenek ilyen rettentő helyzetben és végül, ki fog-e fizetődni ez a hadjárat? Cresula a következőket mondta: - Szerencséd van velem, hogy román ember vagyok. Ugyanis, a parancs értelmében,
© Kamil Emanuel
kötelességem volna az első megállónál jelentést tenni a főhadnagynál, mert kétségbe vontad a „hadban álló nemzet győzelmét”. - Így hát nem fog nekem kellemetlenségeket okozni?kérdeztem tőle aggodalommal. - Nem, felelte röviden Cresula. - Köszönöm. Akkor, mint román ember mondja meg a véleményét honvéd úr.
53
- Jó, megmondom. Majd nyomatékosan hozzátette: elsősorban nem tekintem magam sem honvédnek, sem úrnak, hanem egyszerűen Cresulának. Ha a mi szerelvényünket is lesiklatnák a partizánok a szakadékba, mint azokat, amit az előbb láttunk a sínek mentén, épp úgy az életembe kerülne, mint nektek. Némi hallgatás után folytatta:
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
- Így hát egyformák vagyunk, habár nincs is a karomon a sárga karszalag. Nekem is az a véleményem, hogy ez a háború sem fog jól végződni azok számára, akik elindították. Nincs az a román ember, aki ne kívánná mindazt a horthystáknak, amit ti. Azt hiszem, ezzel mindent megmondtam. Csak a mi szerelvényünket ne érje semmi bántódás. Máskor pedig vigyázz a nyelvedre, mert tövestül
© Kamil Emanuel
kiszakíthatják. Nem mindenki Cresula. * A vonatunk az egyik lengyel állomáson valamelyik nap drótsövénnyel körülkerített barakkokkal szemben vesztegelt. Mindjárt feltűntek a hatszögű sárga csillaggal megjelölt zsidók. A felismerő sárga jelzést a mellükön viselték. Csontig lesoványodott emberárnyak emelték felénk tekintetüket. Lehettek vagy
54
harmincan. Csak néhányan közülük merészkedtek a drótsövények közelébe. A többiek pedig a barakkok falai mellett figyeltek bennünket. Vagy tíz méter távolságra voltak a szerelvényünktől. Most először életemben, láttam saját szememmel ilyen közelről ebben a szörnyű állapotban, azt a nemzetiséget, amelyhez tulajdonképpen én is tartozom. Pillanatok múlva, hirtelen mozdulattal, a vagon
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
belsejéből előhoztam a hátizsákomat. Miután kioldottam, minden meggondolás nélkül, egymás után az utolsó darabig átdobtam a konzerveimet a drótsövények mögött várakozó néptársaim felé. Rövid időre rá, észrevettem, hogy a mellettem álló munkaszolgálatosok is követték példámat. De más vagonokból is. Lent pedig, az emberárnyak, amilyen gyorsan
© Kamil Emanuel
csak tudták, összeszedték a földről az átdobált konzerveket. Úgy hullottak a szerencsétlen sárgacsillagosok elé, mint évezredekkel ezelőtt a legenda szerinti manna, a pusztában bolyongó zsidók feje fölött. Azonban rövid idő mulva a parancsnoki vagonbol tisztek észrevették a konzervek áthajigálását. Egy percig sem késlekedtek az intézkedésekkel. Így hát a vagonajtókat sorra ránkzárták.
55
A tikkasztó juliusi meleg annyira elbágyasztotta a zárt vagonokban összezsufolt embereket, hogy sorra heveredtünk le fekhelyeinkre, mintha éjszaka lett volna. Azok voltak a szerencsésebbek, akik egy kis hasadást fedeztek fel a vagon oldalán. Ezen keresztül szippanhattak egy kis levegőt. Mielőtt ránkzárták volna az ajtókat, a keretesek átmentek a lovakat szállító vagonokba. Cresula is. Én pedig egy
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
pillanatig sem gondoltam arra, hogy Cresula beárulhatna, mivel kezdettől fogva azonosította magát a munkaszolgálatosok nézeteivel. Mégis feszélyezetnek, éreztem magam, amiért a kezdeményezésem a konzervek áthajigálásával általános szolidaritás kristályosodott ki, aminek az lett a következménye, hogy ránk zárták a vagonajtókat. Sok idő nem maradt a töprengésre, ismét kinyilt a
© Kamil Emanuel
vagonajtaja. Nagy szakaszvezető, szigoru arckifejezéssel állt előttünk, mellette pedig az egyik keretes. - Jelenkezzék az, aki elkezdte a konzervek átdobálását a zsidókhoz. Azonnal felálltam a fekhelyemről, kissé szorongvaodamentem az ajtóhoz és kiszóltam: Én voltam, szakaszvezető úr!
56
- Semmirevaló! … Szálj ki azonnal!… Ezért felelni fogsz! Miközben felemelte az öklét. Vedd a ssapkád! … a századparancsnokúr elé viszlek. Mozogj hát, az anyád istenit… mert tüstént én csinálok belőled konzervet. Alighogy kiszálltam a vagonbol, a lent álló keretes újból a fiukra akarta zárni a vagonajtót. Azonban nem tudta behuzni mert Zimmerman odatette a lábát.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
-
Szakaszvezető úrmondta aggodalmasan- nem kapunk levegőt! Fuldoklunk ebben a hőségben! Mit akarnak velünk? - Huzd be a lábad, mert mindjárt kitaposom a beled! Rivált rá a felbőszült szakaszvezető. Undorító népség… disznók… még van merszük reklamálni…. Levegőt, kontrázta rá a keretes, miközben teljes erejével behuzta a
© Kamil Emanuel
vagonajtót és a lyukra ráillesztette a vashorgot. Mig a parancsnoki vagonhoz érkeztem, észrevettem hogy a többi vagonoknak a tolóajtói be lettek zárva. A szakaszvezető egy percre sem hallgatott el. Szítkozódott és fenyegetőzött úgyannyira, mintha a háború kimenetelét a drótsövényeken áthajigált konzervek befolyásolhatták volna.
57
Intett nekem, hogy maradjak lent, ő pedig felszált a parancsnoki vagonba. A nyított ablakon keresztül hallottam a szakaszvezető jelentését. Főhadnagy úr, parancsára elővezettem azt a zsidót, aki a konzervek, áthajigálását kezdeményezte. Itt vár lent. - Jöjön csak elibem, válaszolta a főhadnagy. Miután beléptem a parancsnoki kupéba,
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
tisztelegtem. A főhadnagyon kivül más tisztek is tartózkodtak a kupéban, a 110/14- essektől. A kupéban sűrű cigarettafüst és kölni szag vegyüléke. Az üres kárpítozott üléseken pedig képes folyóiratok és ujsságok hevertek összevisszaságban. A polctartókon Bőröndök és katonaládák voltak elhelyezve. Az akasztók tiszti köpenyekkel és zubbonyokkal voltak
© Kamil Emanuel
teleaggasztva. A századparancsnokunk oldalán a nagy revolver, míg a többi tisztek kis pisztolyokkal rendelkeztek. A zöldszínű ingekben átütöttek az izzadság nedves foltjai. Nyitott ablaknál izzadnak a tiszturak, hát a bajtársaim a zárt vagonokban? Futott át rajtam ez a gondolat. Habár nem éreztem magam bűnösnek, mégis feszélyezetten gondoltam arra, hogy Jakó főhadnagy elé
58
kerültem, aki a szatmári állomáson ráfogta a revolvert… de már időm sem volt befejezni ezt a gondolatomat, mert Jakó főhadnagy rámszegzett szúrós tekintetével fel is tette nekem első kérdést: - Hogy hívnak? - Kamil Emánuel. - Te kezdeményezted a konzervek átdobálását a drótsövények mögött elkülönített lengyel zsidók felé?
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
- Igenis, főhadnagyúr. A mi vagonunkból én dobtam át legelőször. - Ki adott neked erre felhatalmazást? - Nem kaptam senkitől ilyesmit. - Akkor miért tetted? - Mert segíteni akartam rajtuk. - Mi célból? - Mert zsidók, én is hozzájuk tartozom, mutattam
© Kamil Emanuel
egyidejűleg a felelettel a sárga karszalagomra. Ahelyett, hogy átdobáltad volna a konzerveket, miért nem jelentkeztél nálam, hogy közéjük akarsz kerülni? Magyar konzervekkel dobáltál! - Édesapám vette. Nem voltak kincstári konzervek. - Milyen pénzt adott értük? - Pengőt. Különben is a konzerveket Szatmárról hozta nekem.
59
Ismétlem, magyar konzervekkel dobálódtál! Tudod-e milyen büntetés jár ezért? Haditörvényszék elé állítalak kommunista fajzatja! - Miért, főhadnagy úr? - Még van merszed pofázni? Mert azok a lengyel zsidók kommunisták. Bolsevisták. Mert összejátszottál az ellenséggel? Kiabált magából kikelve a főhadnagy. Egy percre elhallgatott. Látszott rajta, hogy felizgatta
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
magát. Mindenki bennünket figyelt. Én pedig ijedten, feszes vigyázzállásban a kihallgatás végét óhajtottam magamban. A főhadnagy azonban nem érte be ennyivel, éles modorával tovább faggatott: - Láttad-e vagy nem láttad-e lent a szúrós kerítést? - Láttam, főhadnagyúr. - Hát a sárga csillagot, láttad- e rajtuk? Igenis, láttam, főhadnagy úr. De rajtunk is sárga
© Kamil Emanuel
karszalag van. Biztos vagyok abban, ha a főhadnagy úr magyarokkal találkozott volna ilyen szomorú helyzetben, ugyancsak azt tette volna, mint én. Elsőnek cselekedett volna. Ezek a zsidók nem voltak ötágú vörös csillaggal megbélyegezve, hanem hatágú zsidó sárga csillaggal, mégpedig azért mert zsidók és nem, azért mert kommunisták. Minden zsidó kommunista! Ha nem hallgatsz
60
el, mindjárt a pofádba lövök. Jakó e pillanatban rátette kezét a revolverének a tokjára. Látva a főhadnagy gyűlöletes felindulását s a többi tisztek tekintetéből, hogy ezek után semmi jó nem vár rám, elhallgattam. A főhadnagy tovább fenyegetőzött: - A vonat nem sokára indulni fog. Mindazt, amit az előbb mondtam érvényes. Miután megérkezzünk a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
végállomásra bíróság elé, állítalak, ellenséges területen ellenséggel való összejátszás miatt. A dadibiróság a fronton nem teketóriázik. Ezért tudod, mi jár… Jakó a nyakához tette a kezét, mutatva az akasztást. Addig pedig tűnj el a szemem elől. Mars vissza a vagonba! Ott fogsz megfulladni a többi konzervesekkel együtt! A tisztek összenéztek. - Főhadnagy úr, félek, hogy ebből az akasztásból nem
© Kamil Emanuel
lesz semmi, jegyezte meg epésen Lakatos zászlós, a 110/14 század helyettes parancsnoka. - Meg tudná- e mondani, hogy miért? Kérdezte mogorván a főhadnagy. - Míg az akasztásra kerülne a sor, a vagonban bezárt hitsorsosai agyon fogják ütni. - Téved zászlós úr. Jól ismerem ezt a fajzatot. Mind egyformák. Talán a többiek nem éppen úgy hajigálták át a lengyel zsidókhoz a konzerveket, mint
61
ez a semmirevaló? Összetartanak ezek a pokolban is. * Leverten tértem vissza a vagonba. A fiúk izgatottan, tele kíváncsisággal, érdeklődték meg, hogyan is zajlott le a kihallgatás? Szótlanul hallgatták a beszámolómat. A lezárt vagonba a hőség kezdett elviselhetetlenné válni, azonban ebben a kemény helyzetben is jellemző volt, milyen nagy fokúnak bizonyult
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
ez a szolidaritás. Egyetlen ember sem tett szemrehányást nekem a történtekért, de egymásnak sem. Teljesen igaza volt a főhadnagynak, állapítottam meg magamban. A lezárt szerelvény kifutott az állomásról. A fulladt levegő egyre elviselhetetlenné vált. Előkerültek a kulacsok, mig Diana sósborszeszes üvegek, kézről kézre jártak.
© Kamil Emanuel
Kockacukorra cseppentve szopogatták a fiúk. Legtöbben azt latolgattuk mikor fog a parancsnokság intézkedni az ajtók újbóli kinyítása, felől. A kétségbeesés és a remény egymást kergették az emberek fejében. Nem hiányzott az akasztófahumor sem: Ellenbógen megszólalt: Ahhoz, hogy a keretesek pásztorosodjanak felettünk, nyájra van szükségük.
62
Ezért feltételezhető, végtére csak el fogják szánni magukat és kinyitják majd a vagonajtókat. Azért olyanok is akadtak közöttünk, akik baljós véleményeket nyilvánítottak. Négy órát tölthettünk a lezárt vagonajtók mögött. Végre kinyitották az egyik állomáson, ahol több időt vesztegeltünk. A vagonok előtt Nagy szakaszvezetőt pillantottuk meg, kissé távolabb tőle, Hajdút és Cresulát.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
- Csak annyit mondok nektek, szólalt meg Nagy, fogtok ti még sírni az elhajigált konzervek miatt. Ha erre nem jöttetek rá addig, míg rátok volt zárva az ajtó, akkor majd ott kint a fronton- mutatott jobb kezének ujjával kellet felé-. Ott fogtok majd nyavalyogni utánuk. Ezen az állomáson több mint két órát fog vesztegelni a vonatunk. Mindenki készítse elő a csajkákat, vacsoraosztás lesz! Habár nem érdemlitek meg.
© Kamil Emanuel
Kiszállhattok a vagonból. A kúttól kissé távolabb tisztálkodni is lehet. Ezzel elmentek. Mi pedig sorra ugráltunk ki a vagonokból. Mindegyikünk kezében kulacs, csajka és törölköző. Nem győztük magunkba szívni a levegőt. Azt az értékes levegőt, aminek eddig semmi jelentőséget sem tulajdonítottunk. Sűrű erdő övezte mindkét oldalról ezt a névtelen kis
63
állomást, amely összesen négy sínpárból állt. A mozdonyokat töltő víztorony fel volt robbantva. Az állomás épülete is romokban hevert. Mellette egy rögtönzött vakolatlan alacsony téglaépület. Onnan irányították a forgalmat. Kissé feljebb vagy nyolcvan méternyi távolságra tizenöt felrobbantott M ÁV jelzésű vagon. A robbanásnak nagy ereje lehetett, mert a sínektől két méterre hevertek összeroncsolt állapotban.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Szemben pedig húsz méterre három nagy sírhalom, rajtuk három fakereszt. Vajon hányan lehettek ezekben a tömegsírokban? Egy bizonyos, a sárga karszalagosok közül senki sem sajnálta őket. Egyszerűen, azért mert saját szemünkkel meggyőződhettünk, hogy ellenállás még létezik. Mert szívből kívántuk a hitleristák és a horthysták pusztulását.
© Kamil Emanuel
Sorozatos távoli lövésekre lettem figyelmes, utána ismét csend lett. Megvolt a vacsora. Borsóleves és szárított sárgarépa főzelék, konzervhússal. Már a negyedik napja tartott az út. Az arcokon a fáradságnak a jelei mutatkoztak. Sápadt volt mindenki. A nadrágszíjak is egy, két lyukkal kerültek szorosabbra. A fiúk halgatabbak lettek. Majdnem mindenki az erdőszélén hevert a
64
puha hosszú zöld fűben, egymás mellett. Cigarettáztunk. Kimondhatatlanul jól esett ez a friss levegő, de még jobban beleszívni a cigaretta füstjét. A cserfák zöld leveles ágai baldahinszerüen fedtek be bennünket és feledtették el velünk azt a szörnyű négy órát, amiben az előbb a vagonokban részünk volt.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
1942. július
A keserves pihenő folytatása útban Gomel felé Mintha a földből nőt volna ki, abból az irányból, ahonnan ezelőtt alig húsz percre lövéseket hallottunk, egy nyurga, S S német, rangjelzést viselő altiszt állt előttünk. Juden?…Juden?... kérdezte mosolyogva.
© Kamil Emanuel
Arbeitdienstkomando… aus Ungarn… Nicht war? - Jawohl, wir sind aus Ungarn.- feleltem az S S- nek, ugyanis jól beszéltem németül. Büszke testtartású, huszonkét éves lehetett ez a halálfejjelvényt, oldalra félrecsapott sapkát viselő német. Olyan magabiztosan tartotta a kezében a válláról leszíjazott géppisztolyának a ravaszát, mintha vele hozta volna az anyja a világra.
65
Idehallatszottak a lövések az erdőből? Kérdezte fölényesen. Azt feleltem neki: - Igen. Az előbb a különítményünk ötven zsidót lőtt agyon. Gyermekek is voltak köztük! Ha nem lettek volna kommunisták sajnáltam volna őket. Sok zsidót lőttünk már agyon. De még van belőlük. Nemsokára egy sem marad. Pedig néhányat közülük életbe kellene hagyni, hogy a jövő
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
nemzedékek lássák, hogyan is néztek ki a zsidók? - A gyermekek is kommunisták voltak? Kérdeztem tőle megrökönyödve? - Ők még nem, de ha megnőnek, azok lehetnének. Ezért kell őket is elpusztítani. Ezzel a halálfejes jelvényt viselő S S felemelte jobb karját. ”Heil Hitler” köszöntéssel az állomásépületének irányában
© Kamil Emanuel
vette útját büszkén, jókedvűen, fütyörészve. Ezek után már nem volt nyugtom. Egyformának véltem a majdnem hermetikusan lezárt vagonban töltött négy órát, az előbb annyira megcsodált erdővel. Csupán illúzió volt az egész, még a friss levegő is.
1942. július
66
Én is zsidó vagyok A munkaszolgálatosok a konyhavagon előtt záóktak fel. Miután a vacsorámat megkaptam azt javasoltam dr. Róth Pálnak, hogy fogyasszuk el az alig negyven méter távolságra eső kis dombon, amerre taposott ösvény vezetett fel. Amint leültünk egy vastag bükkfának a tövében, lépésekre lettünk figyelmesek. Az erdő felől egy ember tartott
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
egyenesek felénk. Teljesen elhanyagolt külsejű, riadt tekintetű, tizennyolc év körüli, borotválatlan, középtermetű fiatalember állt előttünk. Egész cipőjét csak a szárának a pereme árulta el, mivel pocsolyás massza burkolta be lábfejét. A kezében egy üres konzervdobozt szorongatott. Még mielőtt mi szóltunk volna hozzá, jiddis nyelven szólalt meg:
© Kamil Emanuel
- A sárga karszalagjukról következtettem, hogy zsidók. Én is zsidó vagyok. Leülhetek maguk mellé? Vagyis a csajkájuk mellé… ma még semmi sem volt a számban. Hirtelen felálltam a helyemről, gyorsan amint csak lehetett, már el is helyezkedtem a néhány lépésnyi távolságra eső bozót tövében, aztán intettem a jövevénynek hogy üljön mellém és egye meg a csajkámnak a tartalmát.
67
Doktor Róth Páll odajött, ő azonban két lépésnyi távolságra ült le tőlünk, mondván, hogy viszketegsége van, és nem akarja ezt a találkozást számunkra emlékezetessé tenni. - Itt aligha vehetnek észre bennünket, mondtam a jövevénynek. A fiú gyorsan felkanalazta a levest. A két porció főzeléket pedig a literes konzerv dobozába öntötte át. A
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
kenyérből is letört egy darabot, míg a megmaradt részét, amit ugyancsak tőlem kapott, rongyos ujjasának külső zsebébe csúsztatott. - Miattam vacsora nélkül maradtak, szólalt meg ismét a jövevény. - Szót sem érdemel. Nálunk holnap is lesz vacsoraosztás. Úton vagyunk. Mi még bírjuk valahogy. Úgy ahogy, gondoskodnak rólunk. Aztán van még rajtunk egy kis
© Kamil Emanuel
hazai tartalék. De te… holnap hol fogsz vacsorázni? Fanyarul rá mutatott a konzerv dobozárra. - Ebből! Azt, amit az előbb kaptam maguktól, ha addig el nem fognak. - Hogy kerültél ide? Más zsidók is vannak veled? kérdeztem tőle. - Gettóban éltünk. Sokan voltunk ezen a vidéken. Az összetömörített zsidókat a németek naponta csoportosan
68
végezték ki. Én egy fakitermelésnél dolgoztam. Ötod magammal szöktem meg. Csak egyedül én maradtam életben. Ennek az állomásnak a közelébe bujkálok, ahol a vonatok kereszteződni szoktak. Szerencsém volt, mert eddig sikerült élelemhez jutnom. Hallottál a partizánokról? - Igen. Ezért bujkálok. Hátha rájuk fogok találni az erdőbe. Én is szeretnék harcolni
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
a németek ellen. Eddig nem sikerült a partizánokkal találkoznom. - A partizánok sok vonatszerelvényt robbantottak fel. Láttuk a sínek mentén. A felrobbantott vagonokat igen, de nem a partizánokat, mondta a fiú lehangoltan, majd így szólt: nekem már nincs veszteni valóm! Nézzenek rám!
© Kamil Emanuel
A puszta életemen és a rozsdás konzervdobozomon kívül semmim nincs. Dehogyis nincs, mondtam neki vigasztalóan. - Mire gondol? Kérdezte keserű szájízzel a fiú. Talán ara hatágú sárga csillag amit leszakítottam magamról? Vagy talán a halomra lőtt társaim? Én a reményre gondoltam. Ha tagadod valóban a létezését, nem volna értelme a bujkálásnak. Bosszúvágy is van
69
benned, ami a partizánok felé vonz téged. Az órámra néztem. - Maguk még urak, hisz van karórájuk. Az utóbbi időkben már csak a németek kezén láttam ilyesmit. Szívből kívánom, legyen a tieden is. Kezet szorítottunk egymással és a jókívánságok elhangzása után a fiú az erdő irányába vette útját. - Gyere, Róth Pali, telik az idő és közös ez a sors, nincs
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
nagy különbség a mi sorsunk és a fiú sorsa között. Ő gyalog vágott neki a bizonytalan erdőnek, mi pedig vonaton tesszük meg ezt az utat, a bizonytalan erdőn át, méghozzá a front irányába. - Ha én is tudnám a jiddis nyelvet- mondta Róth doktornem lett volna alkalmad a kérdéseiddel monopolizálnod őt. Talán többet tudtunk volna meg tőle.
© Kamil Emanuel
Éppen időben érkeztünk le a dombról. A fiuk, a jó vacsora után, cigarettájukat szjvták és a vagonok felé tartottak. Megtöltöttem vízzel a kulacsomat. Rágyújtottam egy cigarettára, mintha én is megvacsoráztam volna. * Mielőtt felszálltam volna a vagonba, hátra kellett fordulnom, mert valaki a nyakamra tette a kezét. Doktor
70
Róth Lajos nagykárolyi orvos volt a 110/14-esektől. Nálatok minden rendben? – kérdeztem tőle. - Felét sem kapjuk annak a fejadagnak, amit nektek osztanak, felelte lehangoltan. - Mivel magyarázzátok hogy nálatok rosszabb a koszt? Nem tettétek szóvá? - De igen. Csupán rossz indulatról van szó. Azzal indokolják, hogy tartalékolni kell a fejadagokat. A panaszkodás
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
sem használt. Végül is, Lakatos a tizennégyesek század parancsnok helyettese értésünkre adta, ő neki más elvei vannak kosztolás tekintetében, mint Jakó főhadnagynak. Nem az a feladata, hogy a rája bízott zsidókat jótékony egyesületi kritériumok szerint elégeditse ki. Akinek nem elég a koszt, az forduljon fel. Cresula azzal a hírrel fogadott, még csak két napot
© Kamil Emanuel
fogunk a vagonba eltölteni, mert Gamelben kirakodunk. Hatnapi utazás után a Gomel állomás térségén felsorakozott a két erdélyi zsidó munkás század.
1942. július
Lemaradás nincs, beteg nincs
71
Hatalmas sötét fellegek borították a Gomeli eget. Az egymást követő villámlások és dörgések közeledő felhőszakadást jósoltak. A tisztesek és a keretesek magukra öltötték vízálló sátorlapjaikat. A 428 sárga karszalagos pedig ott állt előttük cájg vagy szövet zakóban fürkészve az eget. Szorongva és kétségbeesett érzéssel vártuk az égi csatornák megnyitását. Csakhamar a nehéz eső cseppeket, felváltotta a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
könyörtelen felhőszakadás. Ösztönszerűen mindenki a fejére húzta a pokrócát. Csak néhányan közülunk voltak abban a szerencsés helyzetben, hogy rövid vízhatlan, kapisonos viharkabátot ölthettek magukra. A felhőszakadás több mint egy félóráig tartott, de ez a harminc perc örökre emlékezetes marad számomra. Nemcsak azért mert átáztunk a hátizsákokba gyömöszölt holmikkal együtt, hanem mert megtiltották, hogy a
© Kamil Emanuel
szemben álló üres fedett sínek alá húzódjunk. Mert senki sem hagyhatta el a helyét. Kivételt képeztek a tisztek és a keretesek, akik az üres vagonokban kerestek menedéket, bár vízhatlan sátorlapjaikba voltak burkolva. Így hát szárazon kivárhatták a felhőszakadás végét. A jeges felhőszakadás fokozatosan rendes esővé változott át. Mindenki az eget kémlelte. Semmi jelét sem
72
láttuk, hogy az idő belátható időn belül megváltozna. Ekkor lépett századunk elé Jakó főhadnagy, aki a keretesekkel eggyüt fedél alatt úszta meg ezt a valóságos vízözönt. Annyira át voltunk ázva, hogy inkább saját nyomorúságos helyzetünkkel voltunk elfoglalva, minthogy Jakó utasításaival törődtünk volna. Ezeknek a rendelkezéseknek az volt a lényege, hogy a Gomeli állomás
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
környékét azonnal el kell hagyni, mert más érkezendő alakulatok fognak egymás után kirakodni. A tizenötösök hat kilométer távolságnyira fognak tanyát verni. Remélhetőleg addig az eső is meg fog állni, ott pedig módunkba lesz kiszárítani magunkat… Ilyen körülmények között kezdődött el a gyaloglás, amely ötvenhat napig tartott. Ötvenhat napig tartó harc a halállal. *
© Kamil Emanuel
Az idő nekünk kedvezett. Mire a század a kitűzött helységet elérte, már az erős napsütés égette az átázott testeket. Az összes átázott ruhaneműket a bokrokra terítettük. Az este kiosztott kenyeret nedves péppé változtatta a hátizsákokba befolyt víz. A bakancsok is lekerültek a lábunkról. Mindenki társat keresett a pokrócok kifacsarásához.
73
A konyhát is felállították. Miután Gomelben nagyon sok tojást vételeztek, több mint 1300 került a levesbe. Hat tojásnál több esett egy személyre. Ecetesen, ízletesen volt elkészítve. Mindenki jóllakott. Az első napra 22 kilométer gyaloglás volt előirányozva. Még tizenhat kilométert kellett megtennünk. Elindulás előtt a századot ismét felsorakoztatták, majd a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
szakaszparancsnokok leolvastak bennünket. Minden rendben, jelentették a főhadnagyok. - Úgy látom megszáradt és jóllakott mindenki. Ellenséges területen hosszú gyalog út előtt állunk, kezdte el beszédét Jakó főhadnagy. Amint már alkalom volt tudomására hozni a századnak, mindenki felelős egymás magatartásáért, ezért a l egszigorubban megtil t o m a l e m a r a d á s t! Mivel
© Kamil Emanuel
hogy a századparancsnoksága felelős a munkaszolgálatosok felszereléséért, aki bármilyen okból nem fog bírni lépést tartani a századdal, kötelessége ezt jelenteni az indulás előtt, vagy a gyaloglás ideje alatt a szakaszparancsnoknak. E z e s etben azonnal kötele s átadni teljes kincs tári felszerejést a ba kkancstól a sárga karszalagig. Ez pedig annyit jelent, hogy attól a perctől fogva
74
semmi sem köti őt a századhoz. Igazolványa nem lévén, a német tábori csendőrök vagy a S S különítmények kezére fog kerülni és osztozkodni fog az orosz partizánok sorsában. Így tehát vegyétek tudomásul: L E MARADÁS NINCS !B E T E G N I N C S ! A magyar honvédségnek a lovai nem fognak olyan szekeret vontatni, amire beteg zsidó kapaszkodott. A keretünk már megkapta tőlem a vonatkozó parancsokat, hogy
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
engedjen senkit sem kilépni a sorból. Ennek érdekében minden eszköz igénybe vehető. Ütni, vágni fogunk minden rendbontót. Ha volna valakinek valami közölnivalója az lépjen ki. Dr. Blumenfeld István volt nagysomkuti ügyvéd lépett ki a sorból. Vigyázva vágta magát és alázatosan engedélyt kért a főhadnagyúrtól, hogy egyetlen kérdést tisztázzon.
© Kamil Emanuel
Miután erre megkapta az engedélyt, megkérdezte mi lesz a komoly betegekkel, mert már olyan betegekről is van tudomása, akiknek szervi bajuk kiújult. Például felhozta Friedman Herman esetét, aki egész úton rosszul volt és csak erős támogatással tudott Gomeltől e faluig eljutni. Már a lábára sem tud állni. Jakó főhadnagyot szemmel láthatóan kellemetlen helyzetbe hozta Blumenfeld
75
doktor kérdése, ezért így válaszolt: Katona vagyok. Biztosítani fogom az előbb közölt parancsok végrehajtását. Ismétlem, lemaradás nincs, beteg nincs. Friedman Herman pedig itt fog maradni, mert nem terhelhetjük a lovakat. A század ismét felkészült az útra. A szörnyű valóság még inkább elkeserített bennünket. Most már félreérthetetlenül,
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
hivatalosan is közölték velünk, hogy a betegeket sorsukra kell, hagyjuk, kiszolgáltatva a végzetes megsemmisítésnek. Rosszabb sorsra jutottunk a kutyáknál. Jakó főhadnagynak a szavai még azokat is megrendítették, akik minden körülménye között optimizmust parancsoltak maguknak, bízva, csak túl fogják élni ezt a veszélyt is. Most már mindenki rájött, hogy ez az optimizmus sem volt
© Kamil Emanuel
egyéb délibáb.
mint
szertefoszlott
1942. július
Az első halott Mi van vele? Förmedt Friedman Józsefre Nagy szakaszvezető. Baj van itt szakaszvezető úr, felelte mély
76
sóhajjal Friedman, aki beteg öccse fölé hajolva épp levette róla nedves törölközőt, amit előzőleg a szíve tájékára tett, hogy azt újból benedvesítse. A szakaszvezető háromlépésnyire eltávolodott aztán egy intéssel félrehívta. - Mi a szándékod? - A fiuk hordágyat akarnak neki rögtönözni, hogy magunkkal vihessük. De nem engedem, mert ez még inkább károsan hatna a beteg szívére és
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
a kiújult gyomor fekére. Aztán József rövid szünet után hozzátette: az öcsémmel maradok. Ezt határoztam, szakaszvezető úr. Remélem csak magához fog térni. Úgy gondolom, jobb lesz neki ha Gomel közelében kaphatna orvosi kezelést. Löb doktor tanácsolta. - És ha nem fog magához térni? Erre nem gondoltál… - Mondja szakaszvezető úr, mielőtt tovább menne a
© Kamil Emanuel
százas nem lehetne az öcsémet hivatalosan a gomeli korházba utalni? Szívgörcse volt az előbb. - Nem hallottad saját füleddel a főhadnagy úr szájából, hogy lemaradás nincs, beteg nincs? Beteg munkaszolgálatossal nincs mit kezdjünk, különben is nincs tudomásom, hogy Gomelben van korház? Azt tanácsolom neked, hagyd itt az öcsédet. Vedd le róla azonnal a bakancsot és a többi kincstárt! Te pedig, tartsál
77
a századdal. Jobb lesz neked is ha egyűt maradsz velünk, mint hogy kivárnád a holnapot a beteg öcséddel élelem nélkül, ennek a végtelen erdőnek a szélén. Mit fogsz egyedül kezdeni vele? - Az öcsémmel? Nem hagyhatom egyedül! Meg vagyok győződve, hogy az én helyzetemben a szakaszvezető úr is hasonlóképpen cselekedne. - Ideje volna már leszoknotok a veletek vagy a velünk való összehasonlításokról
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
és a példázgatásokról. Vagy még mindig nem vésődött az agyatokba hogy zsidók vagytok? És ha még vagytok, ez csak nekünk rossz! Értsétek meg végre, mind bele fogtok pusztulni ebbe a helyzetbe! - Így hát ezzel vígasztal engem szakaszvezető úr? Tudjae hogy az öcsém egész életében dolgozott. Csak a munka jutott ki neki. Most is dolgozott volna, ha hagyták volna. Ő soha sem politizált. Hiába bizonyította
© Kamil Emanuel
Váralján krónikus szívbaját, a bemutatott látlevelet nem vették figyelembe, noha az is kitűnt belőle hogy gyomorfekélyes. Azt mondták neki, zsidóra az ilyen látlevél nem vonatkozik. - Mi volt a foglalkozása? - Cipész. Két segéd és két tanuló volt mellette. Szatmárról is felkeresték, pedig ott sok a jó cipész. Két gyermeke van. - És mindezt miért mondod el nekem?
78
- Hogy segítsen rajta! Nagyon kérem szakaszvezető úr, az öcsém két gyermeke nevében is. Hiszen ön a szakasz parancsnoka… - Csak azzal segíthetem, hogy nem fogok tudomást szerezni a lemaradásáról. Hogy mire fogsz menni vele, itt az erdőszélén, távol a falutól? Aztán hogy fogod utolérni a századot? Utoljára figyelmeztetlek nagy veszélynek, teszed ki magad!
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
* Nap - nap után, a gyaloglás mindinkább fárasztóbb volt. Másnap erőltetett menetben kellet megtennünk a harmincöt kilométeres utat. A verést már annyira alkalmazták, hogy alig akadt valaki köztünk, akinek nem jutott ki belőle. Engem, akár csak a többi bajtársaimat, még mindig a Friedmann testvérek sorsa foglalkoztaott. Bármennyire is ismertük életünknek új
© Kamil Emanuel
fordulatát, mégsem tudtunk napirendre térni a fölött hogy egy századparancsnok egy embert súlyos szívbajával és gyomorfekélyével az erdőben sorsára hagyott élelem és gyógyszer nélkül, azért mert zsidó. De még a sárga szalagjától is megfosztotta, amivel munkaszolgálatos mivoltát igazolhatta. Későre járt már az idő, a fiuk a holdfényes éjszakában fekhelyeiket rendezgették. A
79
körülöttünk lévő fákról zöldágakat nyestünk, hogy védve legyünk az esetleges esőtől. Ezekből a zöldleveles faágakból valóságos sátortábor alakult ki. Bőségesen futotta tetőnek és aljának. Hármasával vagy négyesével feküdtünk össze, másképpen nem tudtunk volna pokrócokat teríteni magunk alá. Így aztán kettesével bújhattunk meg egy takaró alá. Még ébren voltam, amikor egy közeli sátor felől
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
izgatott hangú beszélgetésre lettem figyelmes. Úgy tűnt nekem mintha Friedman József hangját hallottam volna. Gyorsan kibújtam a takaró alól. Magamra öltöttem a nadrágomat és átmentem a beszélgető kis csoporthoz. Ott ült fedetlen, lehorgasztott fővel, szakálosan, két térdét kezével átfogva. Minden szem most felém fordult.
© Kamil Emanuel
- Mi van az öcséddel? Kérdeztem feszült érdeklődéssel Friedmanntól. - Az öcsém már nem létezik. Meghalt. Miután elment a század, az öcsém kissé felült aztán széjjelnézett. Mivel rajtam kívül senkit sem látott körülötte, megkérdezte tőlem miért maradtunk egyedül? - Miattad maradtam itt, mert már nem tudtál gyalogolni, feleltem neki halkan.
80
- Bizonyára így volt, felelte alig hallható hangon. - Jobban vagy? Adjak egy kis csillapítószert? - Nekem… Minek? … kérdezte tőlem halkan szakadozva. - Hogy magadhoz térj, és hogy utolérhessük a századot. - És akkor mi lesz? - Miután le fog telni a kilencven nap haza fogunk, kerülni.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
- Én már nem. Annyi erőm sem maradt, hogy lenyeljem a fájdalomcsillapítót, hát még felálljak, és tovább gyalogoljak veled. - Herman, ne hagyd el magad! Feleséged és két gyermeked vár rád otthon. Légy kissé türelmes, míg elszaladok a kútig, hogy lehűtsem a törölközőt. Ez is jót fog tenni neked. Fel fogsz frissülni tőle. Ezzel elszaladtam a kúthoz, kulaccsal, csajkával és
© Kamil Emanuel
törölközővel együtt. Tíz perc sem telt el már vissza is érkeztem. Ekkor Herman már nem élt. Tehetetlenül álltam halott öcsém mellett. Nagyon szerencsétlenül éreztem magam. Sírógörcs fogott el. Föléje hajoltam, lefogtam a szemét, homlokon csókoltam és a viaszsárga arcára terítettem a zakóját. Mivel két kilométer választott el a falutól, nem akartam egyedül hagyni. Felállítottam öcsém
81
megmerevedett hulláját és a hátamon hoztam egész a faluig. Itt többen k9rülvettek. Az egyik orosz megkérdezte mi a szándékom a hallottal? Kézmozdulatokkal keresztet formáltam. Megértette, hogy a falu temetője után érdeklődtem, hogy oda akarom vinni, ezért hoztam magammal. Egy idősebb orosz felajánlotta a szekerét. A faluvégi temetőbe összesen hárman jöttünk ki. Felváltva ástuk meg az öcsém sírját, utána
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
eltemettük. Kaptam ennivalót, az útra is jutott belőle. Szállást is adtak. Másnap visszatértem a faluból a hátizsákunkért. Előzőleg egy sűrű bozótba rejtettem el. Azóta jövök. -És nem féltél az úton egyedül jönni? Kérdezte tőle szelíd hangon Markovits. -Erre egyáltalán nem is gondoltam, mert ezek után teljesen közömbös volt számomra, hogy mi is fog velem történni az úton.
© Kamil Emanuel
1942. július
Jakó főhadnagy parancsai életbe léptek A szokatlan júliusi melegben, még a gyaloglás alatt, majdnem minden munkaszolgálatos lábáról lekerült a bakancs. Helyette a hátizsákokból előkerültek a
82
vászoncipők, vagy a bőrtalpú félcipők. A mezítlábasok igyekeztek elvegyülni, hogy elkerüljék a keretesek figyelmét. Nagy szerencsét jelentettek számunkra ezek a cipők. Mennyivel könnyebben lehetett velük gyalogolni, mint a nehéz bakancsban. Erre senki sem gondolt Szinérváralján, amidőn elibünk hozták a katonabakancsokat. A tizenhat kilométeres útból, jó huszonöt kilométer lett.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Egyeseknek már felsebződött a lábuk. Katz Józsefet, a volt szatmárhegyi saktert, csak támogatással tudták lábon tartani. A bajtársai két oldalról fogták karon, hogy le ne maradjon. De több kilométer után már ez a támogatás sem bizonyult elegendőnek. - Eresszétek el a karom. Hagyjatok leülni. Nektek is nehéz a gyaloglás. Mi értelme van, hogy bajlódjatok velem,
© Kamil Emanuel
sóhajtozott a harmincöt év körüli sakter. - Jól tudod, nem szabad lemaradni. Ha ez a parancs, akkor tartsd magad, bátorította Mózes Dudi, a századunk egyik szakácsa, aki a gyaloglást egészen jól bírta. - Mi is volna belőled, ha elengedném a karod? Friedmann sorsára akarsz jutni? Kérdezte aggódó hangon Tager. - Nem bánom, legyen velem, ami lesz, nekem
83
pihennem kell. Egy hírtelen rántással kiszakította magát a két támogatója kezéből és már le is ült az út szélére. Alig telt el három perc, már ott állt előtte Batiz őrvezető, oldalfegyvert viselt, kezében pedig vastag bot. Ez a keretes Miskolc környékén kondás volt. Most alkalma volt bemutatkozni, hogy voltaképpen nem csak a csordához értett, hanem az emberhajtáshoz is.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
- Búj be a sorba te zsidó! Ne mondjam még egyszer, az anyád istenit! Katz annyira el volt bágyadva, hogy nem mozdult. - Érted vagy nem érted?! Szólította fel Katzot ismét az őrvezető. - Értem én, amit tetszik nekem mondani, de nem bírok, őrvezető úr. Muszáj pihenjek egy kicsit. - Pihenni, neked? … Szemtelen fajzatja. Ezzel Batiz
© Kamil Emanuel
levegőbe emelte vastag botját és egy kegyetlen ütést mért Katz hátára. Katz feljajdult. - Ne tessék engem bántani. Családos ember vagyok, kérlelte siránkozó hangon az őrvezetőt. - Még mered magad embernek nevezni? … Te piszkos zsidó! … Ezzel, vastag botjával még kétszer rásuhintott Katz hátára.
84
A fájdalmas ütések következtében a Szatmárhegyi sakter még erősebben jajgatott. - Ne bántson őrvezető úr, felállok. - Ha nem állsz fel rögtön, itt ütlek agyon. Én nem szoktam tréfálni! Katz feltápászkodott és elindult. Belekapaszkodott az előtte haladó szekérbe. Batiz azonban nyomon követte. Így aztán ismét nagy ütés érte Katz karját.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
- Hagyod el a szekeret? Ha nem, itt öllek meg! Ordította a gyűlölettől eltorzult arccal az őrvezető. Katz emberfölötti erővel, rémülten szaladt előre. Menekült az őrvezetőtől, a saját nyomorúságától. Legalábbis, azt hitte, ha ismét a többiek közzé fog vegyülni inkább meg fogja, úszni. Tévedett. Mert elől más batizok voltak. Most már jobban félt a keretesek ütlegeléseitől, mint a
© Kamil Emanuel
fronttól. Ettől a perctől kezdve Katz nemcsak saját szemével látta, hogy Jakó főhadnagy parancsai életbe léptek, hanem a hátán is érezte azoknak végrehajtását. Nemcsak Katz volt szatmárhegyi sakter, hanem mindenki közülünk.
1942. július
85
Útban a front felé Másnap, több mint harminc kilométeres gyaloglás után, a két zsidó munkaszázad egymástól körülbelül egy kilométer távolságban egy kútnak a közelében vert tanyát. Mindenkinek jó bőven jutott víz, tisztálkodásra, csak le kellet ereszkedni érte a falu szélén csendesen folyó elég széles medrű patakhoz. Itt találkoztunk először az orosz lakossággal, főleg asszonyokkal és
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
gyermekekkel. Senki sem zavarta őket. Az asszonyok szorgalmasan pátyolgatták az előttük egy csomóban felhalmozott ruháikat, mit sem törődve velünk. A gyermekek pedig kíváncsian bámultak bennünket. Kelet felé forduló imádkozók pedig elég szép számban voltak közöttünk, akik itt sem feledkeztek meg vallási kötelezetségükröl, mint ahogy a vagonokban sem hanyagolták el
© Kamil Emanuel
ezeket az évezredes vallási szokásokat. Az orosz gyerekek különös érdeklődéssel figyelték azoknak a bajtársaknak a hajlongásait és mozdulatait, akik a tefilin imaszíját, tekerték a balkezükre és tették fel a homlokuk közepére. Az imádkozó civil ruhás fegyvertelen munkaszolgálatosok abban hasonlítottak az ellenséges katonákhoz, hogy éppen oly idegenek voltak az orosz
86
lakosság szemében, mert nekik sem volt semmi keresnivalójuk ebben a leigázott szovjet országrészben. Ezek az oroszok még nem tudták, hogy a zsidó munkaszolgálatosokat a magyar hadsereg keretében rosszabb bánásmódban részesítették, mint a szovjet hadifoglyokat. Voltaképpen csak a sárga karszalagosunkkal és elhanyagolt civil öltözetünkkel tudtuk bizonyítani, hogy nekünk semmi közünk sincs ehhez a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
gyilkos háborúhoz. De ennek semmi gyakorlati értéke nem volt. Jakó főhadnagynak a viselkedése csupa ellentmondás volt. Egyrészt az embertelen magatartása miatt a szatmári állomáson, könyörtelen és barbár intézkedései miatt a zsidó betegekkel szemben, aztán tegyük hozzá a testi ütlegeléseknek a bevezetése miatt, másrészt pedig, gondoskodott a mi
© Kamil Emanuel
élelmezésünkről. Az ellátásunk az ő parancsnoksága alatt kimondottan a vételezés mennyiségétől és minőségétől függött. Kezdetben, külön nem főzetett, még saját részére sem, később azonban már tiszti szakács gondoskodott az ellátásáról, de szigorúan csak abból a fejadagból, amit hivatalosan utaltak ki számára. Csak azután tette a kanalat a szájába, miután jelentették neki, hogy “a zsidók ettek”. Különös
87
gondot fordított arra, hogy csak olyan helyeken pihentesse a századunkat, ahol bőségesen akadt ivóvíz. Személyesen egyetlen munkaszolgálatosra nem emelte a kezét. Jakó főhadnagynak ezen intézkedései a koszt és a víz biztosításával összehasonlíthatatlanul jobb helyzetet teremtettek a 110/15ősök részére, viszonyítva a 110/14esek és más alakulatokhoz. Ott valósággal
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
éheztek az emberek. A keretesek élükön Lakatos zászlóssal, rendkívüli szadizmussal ütöttékverték a munkaszolgálatosokat, mert mit sem törődve a tiltó rendelkezésekkel, vízhez akartak jutni, mert nem bírták szomjan a gyaloglást, a nagyrészt kövezetlen, porfelhős országutakon, harminc fokos melegben, hátizsákkal, ásóval és pokróccal a vállukon.
© Kamil Emanuel
1942. július
Útban Csernigovig A két erdélyi zsidó munkaszázadot beékelték egy több mint két kilométer hosszura nyúló menetoszlopba, mely többnyire máramarosszigeti, felvidéki és budapesti munkaszázadokból tevődött össze. Létszámukat összesen ezerötszáz főre becsültem. Ezek
88
sem részesültek jobb bánásmódban. Feltűnt, hogy az egyik század telerakott szekereit lovak helyett munkaszolgálatosokkal vontatták. Elől a fiuk járamba voltak fogva. Más szekereket négyen húzták, elől kötelekkel, oldalt és hátul nyolcan tolták a leginkább kövezetlen utakon. Minden szekéren egy-egy keretlegény ült ostorral a kezében. Azokat ostorozták, akikről feltételezték, hogy nem
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
húzzák eléggé a vállukon keresztül lógó kötelet. Nemcsak ütötték az embereket, hanem a legtrágárabb módon szidalmazták is: - Itt fogtok megdögleni pimasz disznók, ha zsidóknak születettek! - Hova lettek a lovak, hogy ilyen sorsra jutottatok? Kérdeztük tőlük. Megtudtuk, hogy ők is a lovakkal jöttek ki a frontra, de ezeket felsőbb parancsra át
© Kamil Emanuel
kellett adniuk egy honvéd alakulatnak. Rekvirálásról szó sem lehetett, mert erre a németétől nem kaptak engedélyt. Főleg a pesti munkaszolgálatosoktól tudtunk meg sok mindent. Még pedig azt, hogy már negyvenegy óta nagyobb számban irányítottak ki Ukrajnába zsidó munkaszolgálatosokat, az utak karbantartásához, muníció és élelmiszer rakodásához, drótösvény akadályok
89
rögzítéséhez, valamint futóárkok ásásához használták fel őket. Többségben a tényleges korosztályúak voltak. Kivételt képeztek a kárpátaljai és felvidéki alakulatok. Innen korkülönbség nélkül ötven évnél idősebbeket is besoroztak beleértve a szervi betegeket is. Csak az ellósok voltak jobb helyzetben, akik az élelmiszer rakodásoknál dolgoztak ezek a munkaszolgálatosok a keretesek hallgatólagos jóvoltából, a hibás
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
zsákokból vagy felbomlott dobozokból marokszámra tudtak, cukorhoz, liszthez vagy egyéb élelemhez hozzájutni. A velük közös oszlopban menetelő munkaszolgálatosoktól tudtam meg azt is, hogy olyan honvédek is vannak, akik hazulról ismerős, anyagilag jobban szituált zsidókat keresnek otthoni kifizetés ellenében, kölcsönként német márkát vagy élelmet adjanak nekik, ugyanis egyes honvédok el voltak látva
© Kamil Emanuel
mindennel. Különös a pékségben, az ellóknál dolgozók. A sofőrök és egyes altisztek voltak ilyen kivételes konjukturális helyzetben. Ilyen módon akarták mellékjövedelmüket hazajutatni. Voltak közülük, akik német katonáktól cigaretta ellenében sok konzervre és márkát tettek szert. Ilyen alapon alakult ki velük a csencselés. Mielőtt a századunk Csernigovba érkezett volna,
90
alakulatunk legfiatalabbja, a tizennyolc éves Ehrenreich Pali, izgatottan újságolta nekem egyik bajtársának szerencséjét, akinek sikerült háromszáz német márkát egy szekszárdi szakaszvezetőtől felvenni, egy hatvannégyes alapon a pengőhöz viszonyítva. A bajtársa hazairt a feleségéhez, hogy a szekszárdi szakaszvezető sógornőjének adós maradt mielőtt kijött volna a frontra, négyszázkilencvenkét pengővel. Ezt az összeget sürgősen fizesse
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
ki. Egy kiló kenyérnek az ára öt márka volt. A kölcsönnel legalább egy hónapig fedezhette az élete fenntartásához szükséges pótlásokat. ??????? Csernigovba estefelé érkeztünk. Nagyon szép város lehetett, impozáns emeletes középületekkel. Ép házak alig voltak benne. Kezdetben azt hittük, hogy szőnyegbombázás áldozata lett. Azonban feltűnt, hogy az utcák járdái teljesen
© Kamil Emanuel
sértetlen állapotban maradtak. Ebből arra következtettük, hogy a házakat felgyújtották. A csonka házkémények és az összeomlott belső falak szomorú képet nyújtottak és nagyon deprimáló hatással voltak ránk. Ilyen körülmények között nem volt lehetőség az első éjszakára szállást biztosítani fedett helyen a századunk számára. Az eső is megeredt, de úgy, hogy teljesen átáztunk. Így hát elirányítottak bennünket a
91
sportstadionba. A főhadnagy rámutatott a tribünök lócáira, mondván, hogy éjszakára ezek alatt húzódjunk meg. Másnapra ígérték a fedett helységet, mert akkorra az egyik honvéd alakulat- amely átmenetileg állomásozik ebben a romvárosban – a reggeli órákban ki fogja üríteni a kijelölt épületet. Különben saját szemetekkel láttátok mit műveltek a kommunisták ebben
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
a városban. Négy napig fogunk itt tartózkodni, fejezte be mondanivalóját Jakó főhadnagy. Utána pedig a keretesekkel együtt eltávozott. Természetesen az ők részére biztosítva volt az elszállásolás, bent a város szívében. A tribünök ülése alatt, a föld a nagy esőzés következtében valósággal pocsolya tengerré változott. A fiuk egyszerűen úgy segítettek magukon, hogy ráterítették a
© Kamil Emanuel
pocsolyamasszán a pokrócokat. Egész éjszaka csurgott ránk az eső. Mi pedig ?????? Másnap csuromvizesen, sárosan beszállásoltak bennünket egy nagy épületbe, amelyet csodálatos módon teljes épségben maradt. A teremben, amely az egész földszintet foglalta magában, kényünkkedve szerint akasztgathattuk holmiijainkat, mert a falakba
92
köröskörül vastag drótdarabok voltak beverve. Az emeleten a tizennégyes testvérszázadunkat helyezték el. Délután már szép idő volt. Mindenki a tisztálkodással és ruhaneműmosással volt elfoglalva. A többi zsidó alakulatok nem maradhattak Csernigovba. Csak egy jó hét múlva találkoztunk velük ismét Nezsinben. Itt Csernigovba a géhás tizedesünknek elég
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
© Kamil Emanuel
bőségesen sikerült élelmiszert vételeznie, ezért, a koszttól legalább öt napig nem volt baj. Ez a négy gyönyörű nap valósággal nyaralásnak számított. Majdnem mindenki számba vehette a holmiját. A hazai tartalékoknak már híre hamva sem volt. Szemlátomást csak itt kezdődött észrevevődni kik azok, akik jobban bírják erővel és pótlékokkal ezeket az új életkörülményeket.
Az egyének megkülönböztetésének folyamata A hirtelen bekövetkezett embertelen bánásmód miatt, amit következetesen és általánosságban alkalmaztak a zsidó munkaszolgálatosokkal szemben, az értelmiségieknek a zöme összeroppant. A vallásos rétegű zsidók nem ragaszkodtak egyformán a kóser ellátáshoz. Az egyik része
93
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
ezeknek a vallásos zsidóknak még idejében felismerte, hogy öngyilkosság volna, ha csak feketekávén és kenyéren élnének. A fizikai erőfeszítések pedig sok kalóriát igényeltek. Ezért megették a leveseket és hús nélkül a főzelékféléket. A húskonzervet vagy szalonnát elcserélték kenyérért vagy főzelékért. A vallásosoknak a másik része kezdettől fogva észerületlenül kitartott a sovány
© Kamil Emanuel
koszt mellet, szemük előtt tartva a vallási előírásokat. Ezeknek a munkaszolgálatosoknak a többsége cigarettázással próbálta leküzdeni az éhségérzetet. Tönkrementek. Az első betegség annyira leverte a lábukról, hogy sohasem tudtak felépülni. Nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, hogy „minján” keretében imádkozzanak. Imakönyveikből igyekeztek szenvedéseik leküzdésére.
94
Mindamellett az ellenállási erő is mutatkozott. Az egymással való megbarátkozásban, volt társadalmi helyzetünk és vallási meggyőződésük alapján. A szakaszok is megközelítőleg ebben az összetételben alakultak ki és ezeknek keretében a különböző árnyalati csoportok. Az ellenállási mozgalom tagjai jobban voltak megszervezve. Mielőtt ide küldtek volna, már a különböző börtönökben és
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
legutóbb a garanyi koncentrációs táborban ahol sok magyarországi és észak erdélyi kommunistát tartottak fogva szereztek e téren tapasztalatokat, közösen gazdálkodtak a tartalékukkal és minden pótlékukat egyformán osztották fel egymás között. A gyaloglás ideje alatt támogatták az elgyengülteket. Fegyelmezett viselkedésükkel többször sikerült elkerülni a keretesek provokációit, akik minden ok
© Kamil Emanuel
nélkül belénk kötöttek. Különböző utakon szerzett gyógyszerekkel önfeláldozó módon ápolták egymást és a lehetőségek szerint mindenkit. Tervezték, és nagyon ügyesen népszerűsítették az ellenállás bonyolult lehetőségeit. A legirigyeltebb helyzetben a segéd kocsisok voltak. Nyolcan lettek beosztva a nyolc szekérhez. A gyaloglás ideje alatt ezeknek jobb dolguk volt, mint a szakácsoknak,
95
ugyanis hivatalosan szigorúan meg volt tiltva, hogy a kocsisokon kívül bárki is ráüljön a magyar hadsereghez tartozó szekerekre. A kocsisok egyszerű honvédok voltak. Hivatalosabb rendelkezések értelmében „honvéd urak”. Jaj volt annak a zsidó munkaszolgálatosnak, aki valamilyen okból nem eléggé csengően urazta a keretlegényt. Később kiderült, hogy ez a titula sem elégített ki minden keretest.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
Így tehát, a század segéd kocsisokat nevezett ki. Ezeknek az volt a feladatuk, hogy gondozzák a lovakat, és a szekereket karbantartsák. Ennél fogva a kocsis uraknak bőven akadt idejük, kiterjesszék hatalmukat minden munkaszolgálatosra. Természetesen ez ellen sem az őrmestereknek, sem a szakaszparancsnokoknak semmi kifogásuk nem volt. A keretlegények kevés kivétellel
© Kamil Emanuel
tele voltak kaland és szórakozás utáni vággyal. Erre majdnem minden faluban bőven kínálkozott alkalom. Könnyűvérű özvegyek vagy asszonyok kik italok, konzervek vagy a tőlünk elrabolt holmik ellenében szinte kiprovokálták ezeket az átmeneti szerelmi kapcsolatokat, különösen az elszállásolásuk alatt. Az átmulatott éjszakák következményeképen a kocsis „urak” fáradtak voltak a segéd
96
kocsisok szerencséjére. Megengedték nekik, hogy felüljenek a szekérre és átvegyék a gyeplőt. Ez alatt ők órákon keresztül aludtak és újabb erőt gyűjtöttek a sárga karszalagosok kínzásához. A legkitartóbbaknak azok a munkaszolgálatosak bizonyultak, akik otthon fizikai munkával keresték kenyerüket. Ezek a legkülönbözőbb feladatok elvégzésére vállalkoztak. A lakatosok vagy
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
rézművesek kovácsmunkát vállaltak. Az asztalosok kerékjavításra jelentkeztek. Leginkább utazó ládákat készítettek a kereteseknek, akik ezeket elcsencselték. Ablakokat vagy ajtókat javítottak az átmeneti tiszti vagy altiszti szállások berendezéséhez. A cipészeknek és a szabóknak is jutott elfoglaltság, mert a keretlegények adjustát uniformisban akartak feszíteni. Feltételezték, hogy ezekben
© Kamil Emanuel
jobban tudnak majd boldogulni bunkósbotjaikkal.
1942. július
Löwensohn Dávid Alig volt nap, hogy a keretesek ütlegeléseit elkerülhettünk volna. A menetelés alatt egy kis pihenés alkalmával megkérdeztem
97
Hirsch Joelt miért kapta az előbb a pofonokat Darai Sámuel tizedestől? - A bakancsom fűzője kibomlott, felelte fájdalmas arckifejezéssel Hirsch. Kiléptem a sorból, hogy megigazítsam. A következő percben már ott termett mellettem Darai. Nemcsak hogy agyba - főbe vert, hanem a legtrágárabb szitkokat is rám szórta. Rosszul érzi magát, ha nem tudja kitombolni rajtunk szadista hajlamát.
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
* Amidőn elhaladtam Löwensohn Dávid fekhelye előtt meg kellett álljak, mert hirtelen megfogta a kezem. Arra kért, hogy szerezzek neki szagtalan jodoform kenőcsöt, miközben rámutatott a lábára. A sarka és a talpa tele volt sok sebekkel. - Hogy hanyagolhattad el ennyire? Kérdeztem tőle komoran. - Az úton Batiz állandóan a nyomomban volt. Amikor a
© Kamil Emanuel
bakancsomban megéreztem a kiálló szegeket, megkértem hagyja, hogy kiléphessek a sorból és megigazítsam. Azt felelte, ha a fakírok kibírják a szegeket, akkor nekem sem lesz tőlük semmi bajom. Több kilométer távolság után, mégis elhatároztam, hogy feltűnés nélkül megállok, és igazítani fogok a bakancsomon. Amint kiálltam a sorból, hozzám rohant Batiz. Nézd meg mit csinált!
98
Löwensohn fel emelte az inget és megmutatta a hátát. A rácsapott ütésektől csupa seb lett. Szinte megmeredtem. Azok is akik mellettem álltak. - Várj… tüstént hozom a gyógyszert, de előbb szólok Goldberger doktornak. Néhány perc múlva előkerült az orvos. Tiszta szesszel lemosta, bejódozta és a
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
tőlem kapott kenőcsel, bekötözte a szerencsétlen ember hátát. Hirtelenül könnycseppek buggyantak ki a magatehetetlen félarcú Löwensohn szemeiből. Végül az orvos azzal nyugtatta meg, hogy jelenteni fogja az állapotát Jakó főhadnagynak. Így történt, hogy Goldberger doktor a nagyváradi jó hírű szívspecialista a belső épület mentén húzódó úton, a századparancsnok elé lépett.
© Kamil Emanuel
Főhadnagy úr, bátorkodom jelenteni, Löwensohnak a lábai tele vannak gennyes sebekkel, kérjük, engedélyezze, hogy felkerüljön az egyik szekérre. - Kinek a nevében beszélsz? - Löwensohn és a saját nevemben, válaszolta az orvos. - Most nem érek rá Löwensohn gennyes lábaival foglalkozni. Holnap közölni
99
fogom a választ, felelte ingerülten a főhadnagy. Mivel Löwensohn esete még aznap este szájról- szájra járt, szorongva vártuk a másnap reggelre halasztott főhadnagyi döntést. Egyesek megkönnyebbültek, amikor a főhadnagy másnapra halasztotta a válaszát, mert úgy tűnt ki, hogy a századparancsnokot kellemetlenül érintette Friedmann Sándor halálának híre. Hiszen ő tudta a legjobban,
Erdei sárga karszalagosok – Elsö kötet
hogy az ő parancsára kellett otthagyni az erdőben, minden segítség nélkül. Mi pedig sajnáltuk Löwensohnt, ezt a negyven éven felüli bajtársunkat, mert szellemes vicceivel többször felvidított bennünket. Valósággal ömlöttek belőle a viccek. Ugyanis ő volt a Szatmáron hetenként pénteken megjelent „Derű” vicclap előfizetési ügynöke. Végül is többen azt jósolgatták, hogy a főhadnagy nem fogja
© Kamil Emanuel
megtagadni a legelemibb emberi kötelezettségét és bele fog, egyezni, hogy Löwensohnt felvegyék az egyik kevésbé megrakott szekérre. De nem így történt. Másnap a század az induláshoz felsorakozott. A szekerek is előkerültek. A szakaszparancsnokok leszámolták az embereket. Kaposi István szakaszvezető kihozatta az épületből a beteg Löwensohn, akinek vattával és
100
gézzel vastagon be volt kötve a két lábfeje. Leültették a járdaszélére. Mindenki őt nézte. Ott ült tehetetlenül a hátizsákja mellett, amihez a bakancsa rá volt kötve a fűzőkkel. Kaposi a főhadnagy elé lépett és jelentette Löwensohn esetét. Megismételte Goldberger doktor megállapítását, hogy a beteg nem tud gyalogolni. - Ha nem tud gyalogolni, itt fog maradni! Felelte