Erdei iskola indul a Baráthegyen 2013-03-12 16:10
Elindult a Szimbiózis Alapítvány „Baráthegyi Erdei Iskola” elnevezésű programja kedden, melyet egyik hazánkban is működő bevásárlóközpont nemzetközi alapítványa is támogatott. A program Miskolcon valósult meg elsőként az országban, célja a társadalmi integráció elősegítése.
A részleteket sajtótájékoztatón ismertették kedden a Baráthegyi Majorságban, majd a nemzetközi vállalat képviselői átnyújtották a 4 millió forintos támogatást. Mint Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke a program nyitóeseményén elmondta, különleges nap a mai az alapítvány életébeni, mivel – bár sok pályázatban vesznek részt, de – egy újfajta szemléletet kellett megtanulniuk azzal, hogy egy nagy piaci szereplővel működtek együtt. –Az erdei iskola ötlete óriási innováció, a társadalmi integráció újraértelmezése – hangsúlyozta az alapítványi elnök. A projekt során országosan öt iskolai csoport, mintegy 120 tanuló ingyenes fogadása valósul meg, Jakubinyi László kiemelte azonban, hogy a megvalósítási-támogatási időszakon túl is szeretnék folytatni a programot. A tesztidőszak – a szervezet felkészülésén túl – biztosítja az erdei iskolai tanúsítvány megszerzésének kritériumát, melynek segítségével hosszútávon fenntarthatóvá válik az elindított szociális, gazdasági tevékenység. –A projekt során létrejövő Baráthegyi Erdei Iskola egy olyan hely, ahol biztosított a sérült és egészséges emberek tartalmas, értékteremtő együttléte. Fontos, hogy beszéljünk a fogyatékosságról, a fogyatékkal élők jogairól és foglalkoztatásáról. Olyan színteret biztosítunk az erdei iskolában, ahol hosszabb időt tölthetnek el az ide érkező csoportok a lakókkal. Közös tevékenységeik (a majorságban van sajtkonyha, kenyérsütő kemence, asztalosműhely, gyertyaöntő-, nemezelő-, papírmerítő műhely) során jobban megismerhetik egymást – tudtuk meg az alapítvány vezetőjétől. Boda Mózes, az Auchan Borsod áruház-igazgatója a támogató nemzetközi vállalat képviseletében a nyitóeseményen elmondta, a program az Auchan az Ifjúságért Alapítvány támogatásával indul el. A 2011 óta létező, nemzetközi alapítvány első magyarországi támogatottja a Szimbiózis. Ismereteik szerint Magyarországon, de még talán Európában sincs olyan komplex szolgáltatás, ahol ifjúsági csoportok fogadását és „oktatását” fogyatékossággal
élők látnák el, ami egy rendkívül innovatív kezdeményezés. A programnak köszönhetően reményeik szerint a toleráns személyiség nem csupán a sérült embertársaival szemben lesz megértőbb, hanem nyitottabbá válik a szociális problémák megoldására is. –Két éve vettük fel a kapcsolatot a Szimbiózis Alapítvánnyal, amikor támogatandó törekvéseket kerestünk. Egy pihenőparkot alakítottak ki a majorságban a támogatásunkkal, és mi már akkor tudtuk, hogy ez csak az első lépése volt egy hosszútávú együttműködésnek. Most a második lépéshez érkeztünk, de reméljük, hogy a jövőben is találkozhatunk majd itt – zárta az áruházigazgató. A projekt nyitórendezvényén a polgármesteri hivatal részéről jelen volt Zimán Edvin esélyegyenlőségi referens, aki szintén fontos kezdeményezésnek nevezte a programot. Véleménye szerint ugyanis társadalmi szemléletváltozásra van szükség, melyben sokat segíthet a mostani projekt is. Elmondta, esélyegyenlőségi referensként igyekszik támogatást nyújtani.
Egész Magyarországon egyedi ez az innovatív ötlet, erdei iskola – ahol fogyatékkal élők látják el és „oktatják” az ország más részeiből érkező diákokat – tehát először Miskolcon indul az országban. A programot pár nap múlva Bukarestben is bemutatják a Szimbiózis Alapítvány munkatársai. Megtudtuk, a támogatásból fejlesztik az ifjúsági szállást, hogy legalább 30 ágy elférjen ott, de tervbe van véve a majorságba vezető út, és a majorsági „belső” úthálózat javítása, valamint parkolók kialakítása is. Kujan I. fotó: F. Kaderják Cs.
2013.03.12 17:12; Frissítve: 2013.03.12 17:20
„Sok nullás adomány”
Az adományt jelképező „bankót” a baráthegyi lakóotthon lakói vették át Miskolc – Négy millió forinttal támogatja a Baráthegyi Erdei iskola indítását az Auchan nemzetközi alapítványa.
Fotók | „Sok nullás adomány
– Sok pályázatunk fut, mondhatni projektekben gondolkodunk, mégis: ez a mostani, az Auchan nemzetközi alapítványa támogatásával megvalósuló programunk rendkívülinek nevezhető. A támogatáson túl azt is szeretnénk átvenni az Auchantól mint igazi piaci szereplőtől: miként kell megtartani magunkat a szociális szolgáltatói piacon – mondta a keddi, „sok nullás” adomány átadásakor a Szimbiózis Alapítvány elnöke, Jakubinyi László.
Új szemlélet születőben A programról megtudtuk: a Baráthegyi Erdei Iskola a társadalmi befogadásnak egy újfajta szemléletét teremti meg. A fogyatékossággal élőkről szervezett osztályfőnöki órák ugyan jelenthetnek némi elmozdulást a korábbi szemlélethez képest, ám mindez nem érhet fel azzal, ami itt kaphatnak a diákok. Hiszen a Szimbiózis Alapítvány erdei iskolájában egy létező, komplex szolgáltatásba vonnák be az iskolai csoportokat. Egy héten keresztül együtt dolgozhatnak, ehetnek, élhetnek sérült embertársaikkal. Megtapasztalhatják: van mit tanulni tőlük. A projekt keretében 5 iskolai csoport, mintegy 120 tanuló ingyenes fogadása valósul meg. A tesztidőszak a szervezet felkészülésén túl biztosítja az erdei iskola tanúsítvány megszerzésének kritériumát, így akkreditálását követően hosszú távon fenntarthatóvá válhat
az elindított gazdasági tevékenység. A Baráthegyi Erdei Iskola így olyan hellyé válhat, ahol biztosított a sérült és egészséges emberek tartalmas együttléte.
Nemzetközi zsűri döntött Boda Mózes, a Auchan-Borsod áruház igazgatója elmondta: amikor Miskolcon megtelepedtek, kikérték a dolgozóik véleményét, milyen közösséget támogassanak. Így esett a választás a szimbiózis Alapítványra. Két évvel ezelőtt egy pihenőpark létrehozásában közreműködtek, most egy újabb lépést tettek azzal, hogy az Auchan az Ifjúságért Alapítvány hazai képviselője a Baráthegyi Erdei Iskola programot terjesztette fel támogatásra a nemzetközi zsűrihez. Az pedig – egyhangúlag – megítélte a támogatást. Az első lépés az utak rendbehozatala, a parkolóhelyek, továbbá a vendégágyak számának bővítése. ÉM-SzK
Diákokból oktatókká váltak 2013-04-26 17:21
Hat országot érintő program zárult pénteken. Az én jogaim, az én hangom elnevezésű projekt során fogyatékkal élő oktatók érkeztek Miskolcra, a Szimbiózis Alapítványhoz, a Baráthegyi Majorságba, s a szintén fogyatékkal élő fiatalokat oktatták. Az egy hetes továbbképzés végeztével a tanulók maguk is trénerré váltak, s a jövőben társaikat taníthatják meg jogaikra, s arra, hogyan álljanak ki magukért. Értelmileg és tanulásban akadályozott fiatalok számára tartottak oktatás április 22–26. között a Baráthegyi Majorságban. A program célja, hogy a fogyatékkal élők többet megtudjanak a Fogyatékos Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezményről, s később a megszerzett tudást továbbadják társaiknak. A projektben, amely 2011–2014 között tart, Ausztria mellett Belgium, Bulgária, az Egyesült Királyság, Németország és Magyarország vesz részt. Hazánkban az országos képzést Miskolcon tartották az Ausztriából érkező oktatók.
A képzés során összesen 48 fogyatékkal élő tréner és 12 segéd-tréner vesz részt. Miskolcon, pénteken zárult az egyhetes oktatás. Három osztrák tréner érkezett, akik csoportos és egyéni feladatok segítségével, interaktív módon tájékoztatták a fogyatékkal élőket jogaikról, lehetőségeikről, az ENSZ Egyezményről. Az oktatást Stefan Ager vezette, aki maga is fogyatékossággal él, munkájában két kollégája segítette. Az oktató elmondta, hogy az Egyezménynek 50 cikke van, s habár az egyhetes továbbképzésen nem volt lehetőség mindegyikkel foglalkozni, mégis sok témát érintettek.
– Tiroliban élek, s Innsbruckban dolgozom, fogyatékkal élőkkel. Olyan képzéseket tartunk ott is, mint amilyen itt volt, ami reményeink szerint segíti a fogyatékkal élők elhelyezkedését. A legfontosabb az esélyegyenlőség. Az, hogy például a fogyatékkal élő ember is szavazhasson. A továbbképzés jelentős, hiszen mindig fontos, hogy új dolgokat tanuljunk meg, így válhat valakiből jó tréner, ha mindig fejlődik. A miskolci fiatalok nagyon ügyesek voltak, egyénileg és csoportban is dolgoztunk – hangsúlyozta Stefan Ager, majd a projekt címével kapcsolatban hozzátette, a fogyatékkal élőknek ismerniük kell jogaikat, s hallatniuk kell hangjukat. A továbbképzés során a résztvevők nagyon motiváltak voltak, s a nyelvi korlát sem jelentett gondot. Érintették a személyes mobilitás, az oktatás, a sport és szabadidő, a munkához való jog témakörét is többek között. A képzés végeztével a projekt nem áll meg, hiszen a következő fázisban már azok oktatnak, akik most megtanulták a jogokat, a lehetőségeket, illetve azt, hogyan kell ezt továbbadni társaiknak. Németh Nikolett a Szimbiózis Alapítványnál dolgozik, maga is fogyatékkal élő, s részt vett a továbbképzésben. Mint mondta, nagyon szeretne a jövőben tréner lenni, hiszen sok tapasztalatot szerzett, s szeretne még többet megtudni jogairól. – Sok csoportmunka volt a héten ebben a képzésben, aminek nagyon örültem. Nagyon sokat tapasztaltam, szeretném tovább folytatni a tanulást. A legfontosabb szerintem az, hogy a fogyatékkal élők munkalehetőséget kapjanak, és információkhoz jussanak, hogy tanulhassanak, mert nekik is joguk van az oktatáshoz. Miskolcon, ugyan van változás, és sok lehetőség, de háttérbe szorulnak a hozzám hasonló fiatalok, nem használják ki a lehetőségeket. Vannak jogaink, az esélyegyenlőség jegyében azt gondolom, jogunk van dolgozni is – fejtette ki véleményét Németh Nikolett.
A hat országot érintő projekt, amely Magyarországot követően, az Egyesül Királyságban folytatódik, hosszú távú célja, hogy a szociális szférában dolgozók oktatási tananyagának része legyen az ENSZ Egyezmény, valamint az a gyakorlat, hogy magukat a fogyatékkal élőket is bevonják a képzésbe. Kiss J. Fotó: F. Kaderják Cs.
Növénybarát Baráthegy – örökbe is lehet fogadni! 2013-04-22 11:01
Pénteken 25 fát ültettek el a lakosok a baráthegyi Közösségi Parkban, a Szimbiózis Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat lakói közreműködésével. A faültetés ma, a Föld napjáén folytatódik, és a növényeket örökbe is lehet fogadni.
Diósgyőrben, az Árpád utca és a Máltai Szeretetszolgálat mögött található 4,2 hektáros területet kőris, szil, török mogyoró, madárberkenye és bibircses nyír szépíti már a faültetés első üteme után is. Az ültetésben közreműködők örökbe fogadhatják a fákat. Ezzel vállalják locsolását, gondozását. Az örökbefogadást táblácska jelzi a fán. A több mint 200 növény elültetésére április 29-éig, folyamatosan lehet jelentkezni a helyszínen, minden nap délután 3 és 6 óra között. Ma, hétfőn, a Föld Napján is este 6 óráig várják a Zöld Kapcsolat Egyesület tagjai az érdeklődőket. minap.hu