Er d ly el k 0 2 sz 0 2n

Ára: 1 lej

A Borszékért Alapítvány közérdekű lapja XII. évfolyam 10. szám 2008. október

Er­dély el­kö­szön Nem bá­mu­lom én Ond ve­zért, bronz­ból, ha van, ma­gas lo­ván. Pe­tő­fi lob­ban csak fe­lém s Nagy Im­re ar­ca té­to­ván. A múlt un­dor­ral néz re­ánk. Haj­nal van s nin­csen éb­re­dés. Nincs több ro­man­ti­kus ma­gyar: új nem­ze­dék, új té­ve­dés. Megkérgesül vagy fel­pu­hul. A tap­ló­szív reb­ben pu­hán s az Is­ten pénz­zé vál­to­zott és pó­zol erős va­lu­tán.

MIN­DEN­SZEN­TEK

Bűn­né fa­jul a sze­re­lem, a szex úgy buggyan, mint a genny, Egyik leg­meg­hit­tebb, mély ér­zé­se­ket fel­ka­va­ró ün­ne­pünk a min­den­szen­tek – ha­ az áb­ránd sán­tán kó­bo­rol lot­tak nap­ja. Ez a nap össze tud­ja gyűj­te­ni az or­szág és mond­hat­ni, a vi­lág min­den tá­já­ról a fa­ és mér­ge­ző az anya­tej. lu, vagy ese­tünk­ben a vá­ros­ka el­szár­ma­zott­ja­it. Te­me­tő­ink meg­tel­nek, rég nem lá­tott is­me­rő­sök, ba­rá­tok, el­szár­ma­zot­tak vagy hely­bé­li­ek üd­vöz­lik, öle­lik meg egy­mást, vál­ta­nak, ha töb­bet nem is, de né­hány ked­ves szót. Köz­ben lo­bog­nak a gyer­tyák, örök vi­lá­gos­sá­got nyújt­va azok­nak, akik mi­att össze­gyű­lünk, akik már ré­gen, vagy nem is olyan ré­gen a Ke­rek­szék­ben nyug­sza­nak. Na­gyon gyor­san, szé­dí­tő­en gyor­san te­lik az idő. Mint­ha most lett vol­na, hogy a kis gőz­moz­dony síp­já­ra éb­red­tünk, ame­lyik büsz­kén pö­fö­gött át a Nagy­híd­nak be­ cé­zett völgy­hí­don. A bor­víz­üzem ak­ko­ri igaz­ga­tó­ja, Kosztándi Je­nő már örök ál­mát alussza, ahogy az utol­só bor­szé­ki igaz­ga­tó, Sil­ler Mi­hály is. Az­óta a vas­utat fel­szá­ mol­ták (pe­dig mi­lyen tu­ris­ta­csa­lo­ga­tó le­het­ne), a bor­víz­üzem bu­ka­res­ti­ek ke­zé­re ke­ rült, a Nagy­hí­don íz­lés­te­len rek­lám ék­te­len­ke­dik. Ha már név sze­rint em­lí­tet­tem ha­lot­ta­kat, ré­szem­ről igaz­ság­ta­lan­ság len­ne meg nem em­lí­te­ni ama sze­mé­lyi­sé­ge­ket, aki­ket is­mer­tem és akik már örök­re el­tá­ voz­tak. Nem hagy­ha­tom ki Kamenitzky Re­zső bá­csit, aki te­vé­keny­sé­gé­vel és egész egyéniségével meg­ha­tá­ro­zó sze­mé­lyi­sé­ge volt Bor­szék­nek. Nem egy­szer hal­lot­tam gyer­mek, vagy fi­a­tal ko­rom­ban egy-egy fo­ga­sabb kér­dés kap­csán, hogy kér­dez­zük meg Kamenitzkyt. Ta­lán egy ki­csit az ő egyé­ni­sé­gét és mun­ka­stí­lu­sát vet­te fel Lőrincz Pa­li, aki a rend­szer­vál­tás leg­ne­he­zebb idő­sza­ká­ban volt al­pol­gár­mes­ter. A vé­gé­re hagy­tam, de szá­mom­ra igen nagy­be­csű em­ber volt Móga Lász­ló is­ko­la­igaz­ga­tó, aki be­in­dí­tot­ta az ak­ko­ri új is­ko­lát és a szo­ci­a­liz­mus évei alatt úgy pró­bál­ta ve­zet­ni, hogy min­den­ki jól érez­ze ma­gát, a gyer­me­kek­nek tu­dást és em­ber­sé­get ta­nít­va. Szá­mom­ra La­ci bá­csi volt az iga­zi pe­da­gó­gus az, aki is­ko­lán kí­vü­li te­vé­keny­sé­ge­ken, nagy­ki­rán­ du­lá­so­kon pró­bál­ta be­lénk ol­ta­ni az iga­zi tör­té­ne­lem sze­re­te­tét, a ma­gyar­ság­ér­ze­tet. Le­het, hogy va­la­kit, vagy va­la­ki­ket ki­hagy­tam eme rö­vid meg­em­lé­ke­zés­ből, ezek hoz­zá­tar­to­zó­i­tól el­né­zést, ne­kik pe­dig örök nyu­go­dal­mat ké­rek Is­ten­től. Van azon­ ban egy do­log, ami mi­att hir­te­len nem jut­nak eszem­be a ré­gi „na­gyok”, egy­re gyak­ rab­ban hagy­nak itt a ba­rá­tok. A már em­lí­tett Lőrincz Pa­lin kí­vül már a Ke­rek­szék­ben nyug­sza­nak Mol­nár Pi­tyu, Eigel Jan­csi, Luk­ács Fe­ri, Mosneág Sa­nyi és nem­rég Sil­ler Ist­ván (Sütze). Ad­jon az Is­ten örök nyu­go­dal­mat ne­kik! Ivácsony Jó­zsef

Ki­ráz­nám ma­gam­ból e kort, mint sző­rük­ből a port ku­tyák, szét­hor­da­nám a tal­pa­mon. nyal­ják fel só­ként őz­su­ták ! Kép­zel­tem csak sze­rel­me­met, idős va­gyok s sza­bad ta­lán. Ér­zem a sem­mi hószagát őszöm­nek hű­vös haj­na­lán. És Er­dély las­san el­kö­szön, nem kol­dul nép­ének to­rán, ki­lob­ban nyu­gat bí­bo­rán. Bo­rús a Bal­kán éj, ro­mán. Kamenitzky An­tal 2008. ok­tó­ber 5.

Y

2. oldal

Források XII./10. szám

Beszélgetés Mik Jó­zseffel, Bor­szék vá­ros pol­gár­mes­te­ré­vel Most már ál­lan­dó ro­vat­ként je­lent­ke­ zik ez az in­ter­jú so­ro­zat, amely­nek cél­ja a la­kos­ság tár­gyi­la­gos tá­jé­koz­ta­tá­sa az il­le­tő hó­nap­ban tör­tént fon­to­sabb ese­mé­nyek­ről. F. A. Me­lyek vol­tak az el­múlt idő­szak fon­to­sabb ese­mé­nyei? Mik Jó­zsef: Fo­lya­ma­to­san ha­la­dunk az el­kez­dett mun­ká­la­tok­kal: a Kár­pá­tok úton fel­szed­tük a ré­gi sze­gély­kö­ve­ket, új­ ra­ágyaz­tuk őket, és kö­vet­ke­zik azok asz­ fal­to­zá­sa az óvo­dá­tól az au­tó­busz ál­lo­má­ sig, il­let­ve a má­sik ol­da­lon vissza az is­ko­ lá­ig, egy kö­zel két km-es sza­kasz­ról van szó. Ez­zel egy idő­ben el­kezd­tük a Hanzker ut­ca fel­újí­tá­sát. Út­gya­lu­val el­egyen­get­jük, majd zú­zott kő­vel fel­tölt­jük és egy fi­no­ mabb ho­mok­ré­te­get, te­szünk rá. Ha­son­ló mun­ká­la­tok­ra ke­rül sor a Kö­ves ut­cá­ban is. Ezek­re a mun­ká­la­tok­ra, köz­ben­já­rá­ som­ra 550 ezer lej plusz pénzt kap a vá­ ros. Ok­tó­ber 25-én ke­rül (t) sor a te­re­lő út tech­ni­kai át­adá­sá­ra, és ez­zel pár­hu­za­mo­ san le­zár­juk a ne­héz jár­mű­vek előtt (5,5 ton­ná­nál ne­he­zebb jár­mű­vek szá­má­ra ti­los lesz a be­haj­tás). A ke­rék­pá­ros­ok, mo­to­ro­ sok és gép­jár­mű­vek szá­má­ra hasz­nál­ha­tó lesz. Ugyan­ak­kor egy­irá­nyo­sít­juk a for­gal­ mat, mert vi­szony­lag kes­keny ah­hoz, hogy két­irá­nyú le­gyen. A sport­csar­nok tech­ni­ kai át­adá­sa is er­re a hét­re ese­dé­kes (okt. 20- 25.). Jó ütem­ben ha­la­dunk a mun­ká­ la­tok­kal. Az ün­ne­pi át­adás­ra no­vem­ber ele­jén sor ke­rül. Ígé­re­tet kap­tam Bor­bély

Lász­ló mi­nisz­ter úr­tól és még több ma­ gas ran­gú kor­mány tiszt­ség­vi­se­lő­től, hogy részt vesznek az át­adá­si ün­nep­sé­gen. Jó ütem­ben ha­lad az ANL-s la­ká­sok épí­té­se, már a te­tő­szer­ke­zet­tel dol­goz­nak, a szo­ci­á­lis la­ká­sok­nál is be­fe­jez­ték az ala­ po­zást. Jó hír, hogy újabb öt­mil­li­árd ré­gi lejt utal­tak ki a mun­ká­la­tok foly­ta­tá­sá­ra. A Me­gyei Ta­nács és a Fej­lesz­té­si Mi­ nisz­té­ri­um alá­ír­ták a Bor­vi­zek út­ja pro­jekt szer­ző­dé­sét. Kö­vet­ke­ző lé­pés a ter­ve­zés és a meg­va­ló­sít­ha­tó­sá­gi terv el­ké­szí­té­se. Ta­ vasszal in­dul­hat a ki­vi­te­le­zés, ami­re más­ fél éves ha­tár­idő van. El­kezd­tük a te­me­tő­ben, a Hő­sök sír­ ja fel­újí­tá­sát, ami, már na­gyon le­rob­bant ál­la­pot­ban le­le­dzett. A kö­zel­gő Ha­lot­tak Nap­já­ra be sze­ret­nénk fe­jez­ni és be­szen­ tel­tet­ni azt. F. A. Nem­rég ke­rült sor Besz­ter­cén, az Ön­kor­mány­zat­ok Or­szá­gos Kon­fe­ren­ci­á­já­ ra. Mi­lyen cél­lal hív­ták össze ezt a fó­ru­mot? Mik Jó­zsef: Az RMDSz ÖOT tiszt­újí­ tó köz­gyű­lés­re gyűlt össze. Tag­ja va­gyok en­nek a tes­tü­let­nek, Gyergyó tér­sé­gét kép­vi­se­lem. Jó hír, hogy Bor­boly Csa­ba, Har­gi­ta me­gye ta­nács­el­nö­ke lett a so­ros el­nö­ke en­nek a szerv­nek. Itt ta­lál­koz­tam Bor­bély Lász­ló és Korodi At­ti­la mi­nisz­ ter urak­kal. Öröm­mel vet­tem tu­do­má­ sul, hogy te­le­pü­lé­sün­ket is be­le­fog­lal­ták, ab­ba az ISPAS prog­ram­ba, amely alap­ján fel­újít­hat­juk a vá­ros szenny­víz­há­ló­za­tát, il­let­ve a víz­há­ló­za­tot. Már dol­goz­nak a

Ka­len­dá­ri­um 150 éve, Lendván (ma Szlo­vé­nia) szü­le­tett Za­la György, a szá­zad­for­du­ló neo­ba­rokk szob­rá­szat je­len­tős kép­vi­se­lő­je. Leg­hí­re­sebb mun­kái a bu­da­pes­ti Hő­sök Te­rén a Mil­len­ni­um ­ i em­lék­mű (1920-ban fe­je­zi be), az ara­di Sza­ bad­ság­szo­bor (1889), Sze­ge­den De­ák Fe­renc szob­ra. A ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia tisz­te­let­be­li tag­já­nak vá­lasz­tot­ta. 150 éve, szep­tem­ber 2-án szü­le­tett Po­zsony­ban (ma Szlo­vá­kia) Fadrusz Já­nos, nincs­te­len zsel­lér­csa­lád­ban. Te­het­sé­gét ka­to­na ko­rá­ban fe­dez­ték fel, ösz­tön­ dí­jak­ból ké­pez­te ma­gát. 1891-ben a Krisz­tus a ke­reszt­fán c. al­ko­tá­sa el­nyer­te a Bé­csi Aka­dé­mia el­ső dí­ját, majd a Mű­csar­nok té­li ki­ál­lí­tá­sán a Kép­ző­mű­vé­ sze­ti Tár­su­lat 1000 Ft-os nagy­dí­ját. Egyik pél­dá­nya (össze­sen öt ké­szült be­ lő­le) a ko­lozs­vá­ri Szent Mi­hály temp­lom mel­lék­ká­pol­ná­já­ban lát­ha­tó. Leg­is­ mer­tebb al­ko­tá­sa a ko­lozs­vá­ri Má­tyás szo­bor­cso­port, me­lyet 1902 de­cem­ber 2-án avat­tak fel Jó­zsef fő­her­ceg, Széll Kál­mán mi­nisz­ter el­nök je­len­lét­ében. 160 éve szü­le­tett Ba­ross Gá­bor – ál­lam­tit­ká­ri és mi­nisz­te­ri mû­kö­dé­se alatt meg­te­rem­tet­ték az egy­sé­ges ma­gyar ál­lam­vas­úti rend­szert. Egy­sze­rű­sí­tet­ te és mo­der­ni­zál­ta a hír­köz­lés rend­sze­rét. Egye­sí­tet­te a pos­tát és a tá­vír­dát, meg­ala­pí­tot­ta a Pos­ta­ta­ka­rék­pénz­tárt. Fej­lesz­tet­te az ipa­ri szak­ok­ta­tást. Ba­ross Gá­bor ide­jé­ben ké­szült el a Bor­szé­ken is át­ha­la­dó mű­út (az előtt a Közrezen át köz­le­ked­tek). A rend­szer­vál­tás után em­lék­táb­lát he­lyez­tek el a tisz­te­le­té­re. 160 éve szü­le­tett Eöt­vös Ló­ránd – a ma­gyar ter­mé­szet­tu­do­mány el­ső vi­lág­ hí­rű alak­ja. El­ső­sor­ban kí­sér­le­ti fi­zi­kus volt, a klasszi­kus fi­zi­ka utol­só nagy alak­ja. A tu­do­mány­szer­ve­zés és tu­do­mány­nép­sze­rű­sí­tés te­rén is ma­ra­dan­dót

Master-planon. En­nek fel­té­te­le volt, hogy vissza­ve­gyük a Rompaquaprest-től a vízés szenny­víz­szol­gál­ta­tást, csat­la­koz­va egy egy­sé­ges Har­gi­ta me­gyei szol­gál­ta­tó­hoz, a Harvíz-hez. F. A. Kö­ze­lebb­ről sor ke­rül a ha­vi ren­ des ön­kor­mány­za­ti ülés­re is. Mi­lyen súly­ pon­tos na­pi­ren­dek sze­re­pel­nek majd ezen az ülé­sen? Mik Jó­zsef: Egy olyan ha­tá­ro­zat­ter­ ve­ze­tet ter­jesz­tünk elő, amely sza­bá­lyoz­za, fő­leg a für­dő­te­le­pen az épít­ke­zé­sek alap­ anya­gát, amit hasz­nál­hat­nak, kü­lö­nös te­ kin­tet­tel a fe­dő­anyag­ok szí­né­re és össze­té­ te­lé­re. Saj­nos, az utób­bi idő­ben több olyan szí­nes te­tő ke­rült az épü­le­tek­re, ame­lyek tel­je­sen táj­ideg­nek, nincs amit ke­res­se­nek Bor­szé­ken. Meg kell őriz­ni a ha­gyo­má­ nyos épít­ke­zé­si for­mát, stí­lust, anya­go­kat, szí­ne­ket. Egy má­sik ha­tá­ro­zat­ter­ve­zet ar­ról szól, hogy jö­vő év áp­ri­li­sá­tól meg­tilt­juk az ál­lat­tar­tást a für­dő­te­le­pen és a tömb­há­ zak kör­nyé­kén. Nin­cse­nek sem fel­té­te­lek, sem jo­go­sult­sá­ga an­nak, hogy ál­lat­tar­tás­ sal fog­lal­koz­zunk a für­dő­te­le­pen, vagy a tömb­há­zak kör­nyé­kén. F. A. Az ol­va­sók ne­vé­ben kö­szö­nöm a tá­jé­koz­ta­tást és kí­vá­nok to­váb­bi ered­mé­ nyes mun­kát. (Pol­gár­mes­te­rünk ha­von­ta 1-2 al­ka­lom­mal is Bu­ka­rest­ben van, hogy egyen­ges­se te­le­pü­lé­sünk „gö­rön­gyös ut­ja­ it”. Fá­ra­do­zá­sa nem hi­á­ba­va­ló, ezt lát­hat­ja min­den bor­szé­ki la­kos).

al­ko­tott. Ter­mé­szet­tu­do­má­nyi tár­sa­sá­gok egész so­rát hoz­ta lét­re. Meg­ala­pí­ tot­ta az ap­já­ról el­ne­ve­zett Eöt­vös Kol­lé­gi­um ­ ot, hogy biz­to­sít­sa a ta­nár­kép­zés fel­tét­ele­it. Lét­re­hoz­ta a kö­zép­is­ko­lák szá­má­ra a ma is fenn­ál­ló ta­nul­má­nyi ver­se­nyek rend­sze­rét. 1889-1905 kö­zött a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia el­nö­ke­ként a tu­do­má­nyos élet egé­szé­nek irá­nyí­tá­sá­ban vál­lalt sze­re­pet. Ma Ma­gyar­or­szág egyik leg­ran­go­sabb egye­te­me, az EL­TE vi­se­li ne­vét. 130 éve szü­le­tett Krúdy Gyu­la, a ma­gyar iro­da­lom­ban egye­dül­ál­ló alak, egy új el­be­szé­lői stí­lus ki­ala­kí­tó­ja. Hi­he­tet­le­nül ter­mé­keny író volt: 60 re­gényt, 3000 no­vel­lát, több száz if­jú­sá­gi el­be­szé­lést, új­ság­cik­ket, kar­co­la­tot és négy szín­da­ra­bot írt. Leg­is­mer­teb­bek a Szindbád el­be­szé­lé­sek, a Vö­rös pos­ta­ko­csi és en­nek foly­ta­tá­sa az Őszi uta­zá­sok a vö­rös pos­ta­ko­csin. Éle­te leg­alább olyan szí­nes, for­du­la­tos volt, mint írás­mű­vé­sze­te. [Re­gé­nyei, no­vel­lái meg­ta­ lál­ha­tók a bor­szé­ki könyv­tár­ban is.] 160 éve, ok­tó­ber 16-án és 17-én, az Agyag­fal­vá­ra össze­se­reg­lett szé­kely­ ség ál­ta­lá­nos fel­ke­lést hir­de­tett a for­ra­da­lom min­den el­len­sé­gé­nek meg­lec­ kéz­te­té­sé­re. Puchner ge­ne­rá­lis már a szé­kely szé­kek kö­ze­lé­ben volt, ami­kor Agyag­fal­ván „Berzenczei ha­tal­mas hangjára/ fegy­ver­kez­tünk ha­zánk ol­tal­ má­ra”. 1956 ok­tó­ber 23-án ki­tört a ma­gyar for­ra­da­lom, amely 13 na­pig alap­ja­i­ban ráz­ta meg a szov­jet töm­böt, és be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a nagy Szov­jet­uni­ó­val szem­be le­het száll­ni. Bár a for­ra­dal­mat le­ver­ték, ve­ze­tő­it ki­vé­gez­ték, a ké­sőb­ bi kor­szak még­is eny­hü­lést ho­zott a kádárista Ma­gya­ror­szá­gon. A szo­ci­a­lis­ta or­szá­go­kon be­lül itt vi­rult a gu­lyás­kom­mu­niz­mus, és Ma­gyar­or­szág szá­mí­ tott a szo­ci­a­lis­ta tá­bor „leg­vi­dá­mabb ba­rakk­já­nak.” Össze­ál­lí­tot­ta Kolbert Tün­de

Források XII./10. szám

3. oldal

Zá­kány­szé­ki­ek Bor­szé­ken

Egy 18 fős de­le­gá­ció ér­ke­zett Zá­kány­ szék­ről te­le­pü­lé­sünk­re. Pén­tek dél­után ér­ kez­tek, Matuszka An­tal pol­gár­mes­ter ve­ ze­té­sé­vel. Lá­to­ga­tá­suk cél­ja a két te­le­pü­lés köz­ti test­vér­kap­cso­lat el­mé­lyí­té­se, il­let­ve

egy ta­pasz­ta­lat­cse­re Zá­kány­szék Jö­vő­jé­ért Ala­pít­vány és a Bor­szé­kért Ala­pít­vány kö­ zött. Szom­ba­ton ki­rán­dul­tunk: GyilkostóBé­kás-szo­ros, dél­után Bükk­ha­vas. Es­te,

Erő­sö­dő kap­cso­la­tok

SÜTZE

Schil­ler Ist­ván Szeptember végén Borszékre látogatott a testvértelepülés (1942-2008)

küldöttsége. Találkoztak a Borszékért Alapítvány tagjaival, Mik József polgármesterrel, Farkas Aladárral és a „Források” szerkesztőségével. A jó hangulatú megbeszélésen felidézték a Borszék-Zákányszék kapcsolat történetét, állomásait. A Dr. Sebestyén Balázs által létre hozott „Zákányszék Jövőjéért Alapítvány” egyik célkitűzése a testvértelepülésekkel, így a Borszékkel felvett kapcsolat ápolása, erősítése. Kezdetben a kapcsolat a polgármesteri hivatalok és civil szervezetek szintjén müködött (pl. a borszéki cserkészcsapat zákányszéki nyaralása), de szeretnék/szeretnénk kiszélesíteni a magánemberek és magánvállalkozók szintjén is. A két település együttmüködésének köszönhetően jöttek létre a közös kiadványok: a tavaly a „Zákányszéki ízek/és telefonkönyv”-ben helyet kaptak a borszéki ételreceptek, az idén egy ígényes munka, „Zákányszék és Borszék épített és természeti értékei” jelent meg.(Ezek költségét Boldogné Fodor Erzsébet által nyert pályázati pénzből finanszírozták). Zákányszéki barátaink a jövőbeni együttgondolkodásra, közös cselekvésre buzdítottak. Keressük a két település közötti kapcsolat egyéb formáit: a Kis Újság és a Források közötti információ csere, közös pályázatok, rendezvények lehetőségét. Ahogyan többek mellett Ivácsony József is hangsúlyozta a találkozón: a zákányszékiekben igaz barátokra leltünk. Rajtunk múlik, hogyan ápoljuk ezt a barátságot. Kolbert Tünde

pe­dig ta­pasz­ta­lat­cse­re a két ala­pít­vány kö­zött. Ter­mé­keny a kap­cso­lat, hi­szen a ta­valy kö­zö­sen ki­ad­tunk egy étel­re­cep­tes köny­vecs­két a két te­le­pü­lé­sen be­gyűj­tött re­cep­tek­ből. Az idén a két te­le­pü­lés ter­ mé­sze­ti és épí­tett ér­té­ke­it lel­tá­roz­tuk fel, és egy na­gyon szép ki­ad­vány lett be­lő­le, ame­lyet 1200 pél­dány­ban je­len­tet­tünk meg. Kör­vo­na­la­zód­tak a ter­vek a jö­vő­re néz­ve is: né­pi gyer­mek­já­ték­ok össze­gyűj­ té­se, né­pi gyógy­mód­ok be­gyűj­té­se, do­ ku­men­tum­film ké­szí­té­se a te­le­pü­lé­sek­ről és ezek is­mer­te­té­se a la­kos­ság kö­ré­ben. Va­sár­nap újabb szé­kely­föl­di ki­rán­du­lás: Parajd, Szováta, Korond, Farkaslaka érin­ té­sé­vel. Hét­főn dél­előtt ko­szo­rú­zás a Hő­ sök em­lék­mű­vé­nél, Ok­tó­ber 6 kap­csán, il­let­ve a Bor­víz Mú­ze­um meg­te­kin­té­se. Ha­gyo­má­nyo­san no­vem­ber vé­gén tart­ják a disz­nó­vá­gás és fel­dol­go­zás ver­ senyt, amely­re meg­hív­tak egy bor­szé­ki csa­pa­tot is. Mi, pe­dig meg­hív­tuk a no­ vem­ber ele­jén ese­dé­kes Sport­csar­nok ava­ tó ün­nep­sé­gé­re. Egy gye­rek fo­ci­csa­pat fog el­jön­ni. Szép és tar­tal­mas kap­cso­lat, amit ér­de­mes foly­tat­ni. Far­kas Ala­dár

Ha négy év­ti­zed­del ké­sőbb szü­le­tik, ahogy mind­egyik a ’60-as évek bor­szé­ki „arany­csa­ pat” fo­cis­tái kö­zül, hí­res és gaz­dag pro­fi fut­bal­ lis­ta le­he­tett vol­na. Mert te­het­ség­ben nem volt hi­ány Sützénél. Ami­kor 1960-ban be­ke­rült a bor­szé­ki nagy­csa­ pat­ba, a mai prak­ti­kák sze­rint va­la­me­lyik nagy­ csa­pat „el­ra­bol­ta” vol­na. Ér­de­kes, hogy be­ce­ne­ve is, bár nem a fo­ci­nak kö­szön­he­ti, el­lőtt lab­dát, lö­vészt je­lent. A hat­va­nas évek kö­ze­pe fe­lé az­ tán ki­for­rott Bor­szé­ken Dobay edző ve­zény­le­té­vel a már em­lí­tett arany­ csa­pat, amely­nek jobb­fe­de­ze­te, né­ha jobb­szél­ső­je volt. Ér­de­kes­ség­ként meg­em­lít­het­jük, hogy ab­ban a csa­pat­ban ve­le együtt volt két Sil­ler, négy Vild, há­rom Pus­kás, két Andone és két Mol­nár. Saj­nos, most Andone F. és Strasszer mel­lett Sütze is az örök fo­ci­pá­lyán rúg­ja a lab­dát. Vissza­tér­ve Sützére, egy örök mo­soly­gó, tré­fa­mes­te­re volt a csa­pat­ nak, és ami na­gyon fon­tos, hű­sé­ges volt Bor­szék­hez. Egy na­gyon rö­vid ma­ros­vá­sár­he­lyi idő­szak, majd a botosani-i ka­to­na­ság ki­vé­te­lé­vel vé­gig a bor­szé­ki Apeminnél fo­ci­zott, egé­szen 1978ig. Mint em­ber, egy de­rűs, min­dig tré­fá­ra kész jóbarát volt, nem ke­zelt le min­ket, „ki­seb­be­ket”, min­dig kész volt se­gí­te­ni, egy ba­rá­ti be­szél­ge­ tés­re, akár egy po­hár sör mel­lett is. De nem hagy­ta el op­ti­miz­mu­sa és jó­ked­ve az utób­bi idő­ben sem , bí­zott és küz­dött a ke­gyet­len be­ teg­ség­gel, amíg az le nem győz­te. Nyu­god­jék bé­ké­ben, a fo­ci­ra­jon­gók és a ba­rá­tok min­dig em­lé­kez­ni fog­nak rá!

4. oldal

Források XII./10. szám

Csak el kell in­dul­ni

Za­rán­dok a Szent Ja­kab út­ján Jeruzsálem és Róma után San­ti­ a­go de Compostela a ke­resz­tény za­ rán­dok­la­tok egyik leg­fon­to­sabb cél­ pont­ja. A kö­zép­kor­tól kezd­ve, mi­kor a Szentföldre me­nő za­rán­dok­la­tok el­le­ he­tet­le­nül­tek, a Camino sze­re­pe fel­ér­té­ ke­lő­dött. A le­gen­da sze­rint Szent Ja­kab holt­test­ét ha­jón hoz­ták Je­ru­zsá­lem­ből Észak-Spa­nyo­lor­szág­ba. Itt el­te­met­ték azon a he­lyen, ahol most San­ti­a­go de Compostela ta­lál­ha­tó. Szent Ja­kab út­ját ren­ge­te­gen meg­jár­ták a szá­za­dok fo­lya­ mán: Assziszi Szent Fe­renc, Lu­xem­bur­ gi Zsig­mond ma­gyar ki­rály, Fer­di­nánd ki­rály és Iza­bel­la ki­rály­né, csak hogy a leg­na­gyob­ba­kat, leg­hí­re­seb­be­ket em­lít­ sem. A hír­név­hez mél­tó a za­rán­dok út iro­dal­ma is (pl. írt er­ről az út­ról Paulo Coelho is). En­gem ak­kor kez­dett job­ban ér­de­kel­ni, mi­kor meg­hal­lot­tam, hogy a bor­szé­ki Saj­gó Ré­ka az el­múlt nyá­ron el­in­dult ezen a több száz ki­lo­mé­te­res úton. Gya­log és egye­dül. Mi­u­tán ha­za ért, kér­tem, me­sél­jen er­ről a nem min­ den­na­pi vál­lal­ko­zás­ról. K.T.: Mi in­dí­tott el té­ged ezen az úton? Hon­nan az öt­let? Saj­gó Ré­ka: El­ső­sor­ban a kí­ván­ csi­ság, meg az­tán a ki­hí­vás sem el­ha­ nya­gol­ha­tó... Elő­ször nem tar­tot­tam ki­vi­te­lez­he­tő­nek, már az idő mi­att sem. Annyi sza­bad­sá­gom nincs is. Az­tán kezd­tem szá­mol­gat­ni és rá­jöt­tem, nem le­he­tet­len... itt­hon­ról, a hét­köz­nap­ok­ból néz­ve tű­nik csak rend­kí­vü­li­nek ez az út. Me­net köz­ben rá­jössz, hogy egy jól ki­ta­ po­sott úton, sok-sok za­rán­dok nyo­mán ha­ladsz, és megy min­den ola­jo­zot­tan. Csak ép­pen el kell in­dul­ni. K.T.: Hát igen. Az a bi­zo­nyos el­ső ne­héz lé­pés... A za­rán­do­kok ál­ta­lá­ban va­la­mi­lyen fel­aján­lást tesz­nek, vagy va­ la­mit re­mél­nek az út­tól. Ná­lad mi volt a tét? Kér­tél va­la­mit Is­ten­től? Saj­gó Ré­ka: Sem­mi ilyes­mi nem ját­szott sze­re­pet. Eszem­be sem ju­tott kér­ni, az olyan lett vol­na, mint­ha cse­re­ ke­res­ke­del­met űz­nék Is­ten­nel... Ne­kem bő­ven elég volt, hogy meg­jár­tam az utat, amit lát­tam és ta­pasz­tal­tam... K.T.: Gon­do­lom, fel­ké­szül­ve vág­tál ne­ki. Mi előz­te meg az in­du­lást? Saj­gó Ré­ka: kezd­tem az­zal, hogy

vá­sá­rol­tam egy spa­nyol nyelv­köny­vet. Ki­szá­mí­tot­tam, hány nap­ra lesz szük­sé­ gem meg­ten­ni gya­log a kb. 900 km.-es tá­vol­sá­got. En­nek meg­fe­le­lő­en kér­tem még a sza­bad­sá­gom mel­lé 5 fi­ze­tet­len na­pot. Az­tán ami­kor el­dön­töt­tem, hogy a sok út kö­zül a „camino de la costa”-n, az­az a par­ti úton in­du­lok (ez hosszabb, ke­vés­bé szok­vá­nyos – nem az ún. fran­ cia út, ez az, ami­nek na­gyobb hí­re van, nem­zet­kö­zi, in­kább a spa­nyo­lok járják – és ál­lí­tó­lag a bű­nö­seb­bek, mert ne­

he­zebb, mint a töb­bi; de ezen jár­tak a spa­nyol ki­rá­lyok is (a primitivo volt az, ahol szin­te csak spa­nyo­lok vol­tak, és az is, ame­lyi­ken elő­ször za­rán­do­kolt Fer­ di­nánd, azért primitivo – el­ső) he­ten­ te három al­ka­lom­mal kezd­tem edze­ni ma­gam na­pi 25-30 km-es gya­log­lás­ ra, 10 kg-os há­ti­zsák­kal a há­ta­mon. Az edzés tu­laj­don­kép­pen annyi volt, hogy he­ti 2-3 es­te el­men­tem fut­ni, persz nem volt raj­tam há­ti­zsák. Mi­kor el­in­dul­tam, csak a leg­szük­sé­ge­seb­bet cso­ma­gol­tam, há­ló­zsák, na­pi ka­ja (amit út­köz­ben vá­ sá­rol­tam meg, csak időn­ként ké­nyez­tet­ tem ma­gam me­leg étel­lel), há­rom vál­tás fe­hér­ne­mű, két rö­vid-és két hosszú­nad­ rág, te­le­fon, ira­tok... K.T.: Hon­nan és mi­lyen út­vo­na­lon in­dul­tál? Saj­gó Ré­ka: Jú­li­us­ban in­dul­tam Székelyudvarhelyről Bu­da­pest­re. On­ nan Pá­rizs­ba re­pül­tem. Volt egy na­pom

a Bayonne-i csat­la­ko­zá­sig, úgy hogy egy, a pá­ri­zsi met­ró­ban szer­zett tér­kép­ pel el­in­dul­tam a fény vá­ro­sá­ban. De 10 ki­lós há­ti­zsák­kal a há­ta­don nem iga­zán le­het sé­tál­gat­ni... Szó­val Bayonne-ból Hendaye-ba vo­na­toz­tam. Ez még fran­ cia te­rü­let. Fél óra múl­va már a spa­ nyol­or­szá­gi Irunban vol­tam, ahon­nan a za­rán­dok­út kez­dő­dik. Reg­gel ér­kez­tem meg ide, és azon­nal foly­tat­tam vol­na az uta­mat, de ki­de­rült, hogy a za­rán­dok­iro­ da, ahol a „credencial”-t (ez a za­rán­dok út­le­vél) ki kell vál­ta­ni, csak es­te hét óra­ kor nyit! Sze­ren­csém volt még­is, mert se­gí­tet­tek a tu­risz­ti­kai iro­dá­ban, ahol ki­de­rí­tet­ték, hogy a tiszt­vi­se­lő­nek még­is va­la­mi­ért prog­ra­mon kí­vül be kell men­ ni a za­rán­dok­iro­dá­ba. Így in­téz­het­tem és in­dul­hat­tam. Ke­zem­be nyom­tak egy fény­má­solt skic­cet az út­vo­nal­ról, szé­le­ sen rám mo­so­lyog­tak, mond­ták: csak kö­ves­sem a sár­ga nyi­la­kat (ezek­kel van le­je­löl­ve vé­gig a za­rán­dok­út, amely, ha csak le­het, ki­ke­rü­li az aszfaltutat), ak­kor biz­to­san nem té­ve­dek el, az­tán meg­mu­ tat­ták az irányt ... És én el­in­dul­tam. K.T.: Nem kis bá­tor­ság kel­lett ne­ ki­vág­ni ide­gen or­szág­ban, egy­ma­gad egy ek­ko­ra is­me­ret­len út­nak ! Nem szo­ rong­tál, nem fél­tél ? Saj­gó Ré­ka: nem, eszem­be sem ju­ tott. A leg­na­gyobb baj, ami ér­he­tett vol­ na, hogy le­té­rek az út­ról, el­té­ve­dek. Volt olyan, hogy ko­csi­val vit­tek vissza ad­dig, ahol el­néz­tem a jel­zést. De pont ezért nem kel­lett az el­té­ve­dés mi­att kü­lö­nö­ seb­ben ret­teg­ni. Az ot­ta­ni em­be­rek már el­ső lá­tás­ra ész­re­ve­szik a za­rán­do­kot, kér­de­zés nél­kül is út­ba­ig­ a­zít­ják, mu­tat­ ják az irányt, és nagy-nagy szim­pá­ti­á­val vi­sel­tet­nek irán­tuk. Azt hi­szem, a mo­so­ lyok, az is­me­ret­le­nek kö­szö­né­se, az út­ ba­iga­zí­tás in­kább egy­sze­rű­en jel­lem­ző rá­juk; amit a „za­rán­dok­ság­nak” kö­szön­ he­tek, az in­kább az, hogy nem te­kin­tet­ tek annyi­ra ide­gen­nek, mint mond­juk egy tu­ris­tát. Per­sze, akit amúgy lel­ke­sí­ tett a za­rán­dok­lat, at­tól jöt­tek az „ext­ra” gesz­tu­sok, de öm­len­gés nem volt, tő­lük sem. Kér­de­zett: Kolbert Tün­de /folytatás a kö­vet­ke­ző számban/

Források XII./10. szám

5. oldal

Könyvismertető Ok­tó­ber 21-én az is­ko­la do­ku­men­tá­ ci­ós köz­pont­já­ban Beder Ti­bor­ral ta­lál­ koz­hat­tak az ér­dek­lő­dők, aki új köny­vé­ről, an­nak ke­let­ke­zé­sé­ről me­sélt. A „Meg­idé­ zett múlt” a szer­ző ör­mény gyö­ke­re­i­nek fel­ku­ta­tá­sa kap­csán be­te­kin­tést nyújt az er­dé­lyi ör­mé­nyek és szé­ke­lyek tör­té­nel­ mé­be, rég­múlt­ját, kö­zel­múlt­ját mu­tat­ja be, egé­szen nap­ja­in­kig. Le­bi­lin­cse­lő és ta­nul­ sá­gos ol­vas­mány. A szer­ző köny­vé­ben, de élő szó­ban is ar­ra biz­tat min­den­kit, hogy „az én pél­dá­mon fel­buz­dul­va bár­ki fel­ku­ tat­hat és fel­mu­tat­hat egyet az ősök so­ka­sá­ gá­ból gyer­me­ke­i­nek, uno­ká­i­nak és pél­dá­ ju­kon ke­resz­tül rá­irá­nyít­hat­ja a fi­gyel­met azok­ra az ér­té­kek­re, ame­lyek ma is idő­ál­ ló­ak. Mert min­den em­ber ér­ték­hor­do­zó, akik nél­kül az ér­té­kes em­be­rek sem ter­ me­lőd­het­né­nek ki a kö­zös­sé­gek so­rá­ból.” Kolbert Tün­de

Sakk­is­ko­la A sakk nem iga­zán tar­to­zik a mai gye­re­kek ked­venc sport- vagy szó­ra­ko­zá­si fog­la­la­tos­sá­gai kö­zé. En­nek el­le­né­re a bor­ szé­ki Zimmethausen Is­ko­la­köz­pont et­től a tan­év­től sakk­is­ko­lát in­dí­tott a ta­nul­ni óhaj­tók ré­szé­re. A fel­hí­vás­ra kö­zel har­minc gye­rek je­lent­ke­zett. Az ok­ta­tá­su­kat Voda Costel Bor­szék leg­jobb sak­ko­zó­ja vál­lal­ta, té­rí­ tés­men­te­sen. Az is­ko­la a gye­re­kek szá­

má­ra biz­to­sít­ja a ter­met, a szük­sé­ges sakk kész­le­tet és a sakk­órá­kat. Costel már évek óta tag­ja a csík­sze­re­dai Caissa sakk klub­ nak. Rend­sze­re­sen részt vesz a nem­zet­kö­zi ver­se­nye­ken. Fo­nyó­don több év­ben meg­ sze­rez­te a leg­jobb kül­föl­di sak­ko­zó dí­jat. Az idei XI. Bancpost sakk­ver­se­nyen, amit Csík­sze­re­dá­ban szer­vez­tek, Costel az ötö­ dik he­lyen vég­zett, nem­zet­kö­zi mes­te­rek és nagy­mes­te­rek tár­sa­sá­gá­ban. Öt nyert

mér­kő­zés, két dön­tet­len és két ve­re­ség a mér­le­ge. Ez na­gyon szép tel­je­sít­mény egy nem­zet­kö­zi nyílt sakk­fesz­ti­vá­lon. Ez a fi­a­tal­em­ber vál­lal­ta ön­zet­le­nül, hogy he­ten­te két­szer tart fel­ké­szí­tőt a gye­ re­kek­nek. Szép kez­de­mé­nye­zés. Re­mél­jük évek tel­té­vel újabb baj­no­kok ke­rül­nek ki ke­zei kö­zül. Va­la­mi­kor, ő is eb­ben az is­ko­ lá­ban kezd­te sak­ko­zói pá­lya­fu­tá­sát. Far­kas Ala­dár

Az új tan­év el­ső cser­kész­por­tyá­ja Az új tan­év el­ső cser­kész­por­tyá­já­ra ok­tó­ber 19-én ke­rült sor. A csí­pős hi­deg reg­gel el­le­né­re (-5 C fok) 18 cser­kész vál­ lal­ko­zott a Tászok-te­tői por­tyá­ra. Út­köz­ ben meg­áll­tunk a tinovai gyár­nál, ahol meg­tud­tuk, hogy az it­te­ni fű­rész­gyár az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ban égett le. Meg­néz­tük az Er­dé­sze­ti Hi­va­tal cse­me­te­kert­je­it. In­ nen, újabb tag­gal bő­vült a csa­pat, egy ju­ hász­ku­tya sze­gő­dött hoz­zánk, és a ku­tyák­ ra jel­lem­ző hű­ség­gel vé­gig­kí­sért utun­kon oda-vissza. Kö­zel há­rom órai gya­log­lás után ér­tünk ki a Tászok-tetőre, ahol tü­zet gyúj­tot­tunk, és min­den­ki süt­he­tett ké­nyeked­ve sze­rint sza­lon­nát, húst, kol­bászt vagy miccset. Utá­na el­in­dul­tunk fel­de­rí­ te­ni az őse­ink ál­tal itt ha­gyott ro­vás­írá­sos kö­ve­ket. Saj­nos, csak né­há­nyat ta­lál­tunk, de el­ha­tá­roz­tuk, hogy nyá­ron szer­ve­zünk egy ku­ta­tó tá­bort, és ak­kor min­den egyes kö­vet fel­for­ga­tunk, és ala­po­san át­vizs­gá­ lunk. Le­men­tünk a Tol­va­jok kút­já­hoz is,

de itt sem jár­tunk több sze­ren­csé­vel. Köz­ ben ta­lál­tunk fe­ke­te áfo­nyát, gom­bát és csip­ke­bo­gyót. Egy órát ját­szot­tunk, majd vissza­in­dul­tunk Bor­szék­re. Alig két óra

alatt ha­za­ér­tünk, köz­ben meg­cso­dál­tuk a szí­nes őszi tá­jat. Cso­dá­la­tos na­punk volt, min­den­ki jól érez­te ma­gát. Szereceán Vi­o­la, kró­ni­kás

6. oldal

Források XII./10. szám

Ki­ál­lí­tás a só­hi­va­tal­ban

Mi­vel fe­lénk is elég sű­rű a ven­dég­já­ rás, és a ven­dé­get szó­ra­koz­tat­ni kell, prog­ ra­mot kell szer­vez­ni, hogy tar­tal­ma­san kap­cso­lód­jon ki a min­den­nap­ok­ból és be az it­te­ni, szé­kely­föl­di élet­be, éven­te két­ szer-há­rom­szor is el­kí­sé­rem ven­dé­ge­i­met a parajdi só­bá­nyá­ba. Kö­zel van és lát­vá­ nyos­ság­nak sem utol­só. Min­den el­is­me­ré­sem a Só­bá­nya ke­ze­ lő­köz­pont­ját mű­köd­te­tő­ké: év­ről év­re fej­ lesz­tet­tek, szé­pí­tet­tek, hogy a tu­ris­ták­nak lát­ni­va­ló le­gyen, a be­te­gek tar­tal­ma­san tölt­hes­sék az időt. Nagy öröm­mel fe­dez­ tem fel már az el­múlt év­ben a bá­nyá­ban a „Szé­kely­föld ezer pil­la­na­ta” fo­tó­ki­ál­lí­tást. Ami­kor csak al­kal­mam volt, el­időz­tem és gyö­nyör­köd­tem a ké­pek­ben. Meg­elé­ged­ ve nyug­táz­tam, hogy Bor­szé­ket áb­rá­zo­ló fo­tó is sze­re­pel a ki­ál­lí­tott anyag­ban. Mi­ kor pár hét­tel ez­előtt a he­lyi ro­mán nyel­ vű na­pi­lap­ban cím­ol­da­lon fel­há­bo­ro­dott han­gú cik­ket ol­vas­tam a ki­ál­lí­tott anyag­ ról – hogy so­vén, na­ci­o­na­lis­ta, re­vi­zi­o­nis­ ta, biz­to­san ir­re­den­ta is (így a jel­zős szer­ ke­zet, mely oly gyak­ran volt hasz­ná­lat­ban a dik­ta­tú­ra ide­jén), szto­i­ku­san vál­lat von­ tam, mond­ván: íz­lé­sek és po­fo­nok... nem tet­szett, hát nem tet­szett. Ennyi­vel le­ren­ dez­tem ma­gam­ban a dol­got. Nem gon­dol­tam, hogy foly­ta­tá­sa lesz „az ügy­nek”, a kiállítás-kavarta viharnak... Té­ved­tem. Az ok­tó­ber 15-i szám­ban el­ hűl­ve ol­vas­tam, hogy a só­bá­nya igaz­ga­tó­ja kö­zöl­te: el­tá­vo­lít­ják/le­bont­ják a ki­ál­lí­tást és vissza­kül­dik Ma­gya­ror­szág­ra! Ma­gam sem tu­dom, mi há­bo­rít fel job­ban: az a tény, hogy mert csak va­la­kik­nek szál­ ka a sze­mé­ben, meg­foszt­ják a lá­to­ga­tót egy nem min­den­na­pi él­mény­től, vagy az, hogy elő­ír­ják, mi le­het és mi nem egy ki­ ál­lí­tás té­má­ja? Mit kell kö­te­le­ző­en áb­rá­ zol­ni? Ho­gyan, mi­lyen mé­ret­ben, arány­ ban, anyag­hasz­ná­lat, stb.

... Pon­to­san kel­le­ne sza­bá­lyoz­ni, kit mi­vel le­het meg­sér­te­ni? Ne­tán min­den­re mér­ték­egy­sé­ get is ta­lál­ni. (Én még na­gyon jól em­lék­szem azok­ra az iro­dal­mi- és mű­al­ko­tás­ok­ra, me­lye­ ket ren­de­lés­re, ne­tán zsa­ro­lás­nak en­ged­ve gyár­tot­tak az írók, köl­ tők, mű­vé­szek a dik­ta­ tú­ra ide­jén... mi­ért is ez jut rög­tön eszem­be? So­kat kér­de­zek, be­lá­ tom...) Annyi azért ne­kem is vi­lá­gos: odavissza nem egy­for­mán va­gyunk sér­tő­dő­ sek, ér­zé­ke­nyek. Nem tu­dom, ér­de­kel-e va­la­kit, aki­nek dön­tés­jo­ga van ilyen kér­ dés­ben, hogy a ki­ál­lí­tott fo­tók kö­zül egy sem sér­tő a ro­mán nép­re, hogy a fo­tók azt áb­rá­zol­ják, ami a ki­ál­lí­tás té­má­ja: a Szé­ kely­föld tör­té­ne­tét – gyö­nyö­rű ké­pek­ben! Hogy eset­leg má­sok más­ként lát­ják? El­ ké­szít­he­tik a sa­ját vál­to­za­tu­kat e té­má­ról, fel­té­te­le­zem, az is he­lyet kap­na a parajdi só­bá­nyá­ban. Be­fe­je­zé­sül: meg­nyug­ta­tóbb len­ne az „egy­sze­rű (szé­kely­föl­di) ál­lam­ pol­gár” szá­má­ra, ha va­la­ki kom­pe­tens „ki­ál­lí­tás ügy­ben” nyil­vá­no­san – akár a Har­gi­ta Né­pe ha­sáb­ja­in, szót emel­ne leg­ alább a mű­vé­szi (ha már több­re nem fut­ja) sza­bad­ság mel­lett. Ta­lán a bá­nya­igaz­ga­tó úr is eré­lye­seb­ ben véd­het­te vol­na az iga­zát, an­nál is in­ kább, mert a meg­fo­gal­ma­zott vá­dak egy­ ál­ta­lán nem a bé­kés egy­más mel­lett élés je­gyé­ben – mely­nek áb­rá­zo­lá­sát annyi­ra hi­á­nyol­ták – hang­zot­tak el. Ez a ba­goly mond­ja ve­réb­nek az ese­te... Biz­to­san kel­ le­met­len­ked­tek ele­get a há­bor­gó lel­kek, még­sem kel­le­ne só­hi­va­tal-mód­ra ke­zel­ ni ezt a je­len­sé­get. Ma egy ki­ál­lí­tást „kül­ dünk” vissza, hol­nap köny­ve­ket zú­zunk be... de el­ra­gad­tat­tam ma­ga­mat, bár meg­ fo­gad­tam: a tárgy­nál, a ki­ál­lí­tás­nál ma­ra­ dok. Ha­tá­ro­zott ál­lás­fog­la­lás hi­á­nyá­ban az le­het a be­nyo­má­sunk (ve­szem ma­gam­nak a bá­tor­sá­got és mon­dom töb­bes szám­ban mind­azok­nak a ne­vé­ben, akik­nek igen­is tet­szett a ki­ál­lí­tás, akik ör­vend­tek, hogy lát­hat­ták): óva­tos­ko­dunk, mint aki va­ló­ ban rossz fát tett a tűz­re. Pe­dig nem. Csak az ér­té­ke­in­ket mu­tat­ták be. Vissza­kül­de­ ni a fo­tó­gyűj­te­ményt amo­lyan só­hi­va­ta­li meg­ol­dás­nak tû­nik. Vagy is­mét té­ve­dek? Kolbert Tün­de, Bor­szék

LÉGY­OT­TOD

taj­té­koz­hatsz pirosban zöld­ben kék­ben is számontartott lett légy­ot­tod a vég kez­de­tén s ha­mar­já­ban le­rogy­va fe­hér gyol­csok kö­zött lépre csalt lészen vi­lá­god s ott kus­hadsz ám zá­po­ro­zó füllentések gar­ma­dá­ja közt-vé­red csur­gó gő­zé­ben áz­va a (d) nagy­úr csak csör­ge­ti „kúrja” ara­nyát fa­táb­la nya­ka éke:” itt te csak goj vagy pri­bék­nek va­ló...”

MINT HAJ­DA­NÁN Ki­nyit­va aj­tód sze­med­ben ló­da­rázs ülhet – zaj­ta­la­nul

így nem hall­ha­tod mi­ként züm­mög him­nu­szod a fe­lej­tés­ben... ló­da­rázs-da­rázs re­zeg­ve-du­ru­zsol­va ikaroszként lentfent és fen­nebb lám Is­ten ke­zé­ben a fán csak le ne es­sél mint haj­da­nán.

FEL­TÁ­MADT SU­GÁR Szé­dül­ve szé­pülsz ha szár­nyad mély­re­pü­lés köz­ben ki­bont­va mint­ha nők ha­ja te­rí­te­né a táj­ra sze­rel­mek gyol­csát s a zu­ha­ná­sok így sze­líd lan­do­lás­ba hull­va csók­ba ful’ et­től lesz si­mább fé­nyes­sé­ges a zsol­tár lé­lek­ből sza­kadts a fel­da­ra­bolt ámu­lás­ban min­den mi fes­lett és ta­rolt aj­ka­don szé­dül és szé­pül az ég­ben már: fel­tá­madt su­gár. Bor­szék, 2008 au­gusz­tus Pethő Lász­ló

Források XII./10. szám

7. oldal

Öregasszonyok Az öre­ge­dés együtt jár a tes­ti erő ha­nyat­lá­sá­val. A ré­gi pa­ rasz­ti élet­for­má­ban, amely­nek egyik alap­ja a fi­zi­kai mun­ka volt, a tes­ti erő csök­ke­né­sé­vel az egyén tár­sa­da­lom­ban el­fog­lalt he­lye is meg­vál­to­zott. A pat­ri­ar­chá­lis csa­lád­ban a csa­lád­tag­ok mun­ka­ be­osz­tá­sa nem, kor és ál­la­pot sze­rint tör­tént: az asszo­nyok mun­ ka­ere­je fon­tos, nél­kü­löz­he­tet­len alap­ja volt a csa­lád meg­él­he­té­ sé­nek. A pa­raszt­asszony­ok ko­rán öre­ged­tek. Az ál­lan­dó, pi­he­nés nél­kü­li, min­den per­cet ki­hasz­ná­ló te­vé­keny­ség, ke­vés al­vás, a gya­ko­ri szü­lés, a lá­bon ki­hor­dott be­teg­sé­gek ha­mar el­nyűt­ték fi­a­ tal tes­tü­ket, ere­jü­ket. Szép­sé­gük, fi­a­tal­sá­guk ide­je rö­vid volt. El­ső gyer­me­kük meg­szü­le­té­se után már csak kö­te­les­sé­gek vég­te­len lán­co­la­ta várt rá­juk, s a kö­zös­ség sem igen kí­ván­ta meg tő­lük, hogy esz­té­ti­kai él­ményt nyújt­sa­nak. Vol­tak vi­dé­kek, ahol har­minc éves ko­ruk múl­tán az asszo­nyok már csak fe­ke­té­ben jár­ hat­tak, s at­tól fog­va, hogy gyer­me­ke­ik há­za­su­lan­dó, el­adó­sor­ba ke­rül­tek, öreg­asszony, vén­asszony lett be­lő­lük. Az öreg­asszonyt, ha csak nem gaz­da fe­le­sé­ge, vagy te­he­tős öz­vegy volt, ki va­gyo­ná­val tar­tot­ta meg te­kin­té­lyét, kor­dá­ban tar­ tot­ta fi­a­it, csa­lád­tag­ja­it – ép­pen mun­ka­ere­je csök­ke­né­se kö­vet­ kez­té­ben nem tar­tot­ták tel­jes jo­gú csa­lád­tag­nak. Ket­tős ki­szol­ gál­ta­tott­sá­ga, amely asszo­nyi vol­tá­ból és ko­rá­ból eredt, ta­ka­rat­lan for­má­ban ér­vé­nye­sült. A csa­lá­don be­lül olyan mun­ká­kat bíz­tak rá, amely­hez sem nagy fi­gye­lem, sem nagy erő, ügyes­ség nem volt szük­sé­ges. Akár­csak a nö­ven­dék gyer­mek­lány­ok­ra, őrá­juk sem bíz­ták pl. a fi­nom vá­szon­hoz szük­sé­ges ken­der­szál sod­rá­sát, he­lyet­te

zsák­vá­szon­nak va­ló cse­pűt fon­tak aka­do­zó uj­ja­ik­kal. Kis­gyer­me­ ke­ket rin­gat­tak, egy­sze­rű éte­le­ket főz­tek, ba­rom­fit etet­tek, fő­leg ha már lá­tá­suk meg­rom­lott. Az öreg­asszony­ok ma­ga­tar­tá­sá­ban is tük­rö­ző­dött tár­sa­dal­mi mel­lő­zött­sé­gük, nem szól­tak be­le a csa­ lá­di dön­té­sek­be, idő­vel már nem is ül­tek a töb­bi­ek mel­lé az asz­ tal­hoz, ha­nem kis­szék­re, kü­szöb­re ku­po­rod­va fo­gyasz­tot­ták az utol­só­nak ne­kik ki­osz­tott tá­nyér le­vest. Az öreg­kor ma­gá­ra ha­gya­tott­sá­gá­nak és tét­len­sé­gé­nek so­ vány vi­ga­sza, aján­dé­ka volt, hogy ön­ma­guk­ra, bel­ső szel­le­mi és ér­zel­mi éle­tük­re fi­gyel­het­tek. Ál­ta­lá­ban ko­ro­sabb asszo­nyok kö­ zül ke­rül­tek ki a gyó­gyí­tó asszo­nyok, ke­nők, er­dőn já­ró fü­ves­ asszony­ok. Böl­cseb­bek let­tek; egyik-má­si­kuk ép­pen öreg ko­rá­ra vív­ta ki a fa­lu meg­be­csü­lé­sét. Kö­zü­lük ke­rül­tek ki a ta­pasz­talt ta­nács­adók, há­zas­ság­köz­ve­tí­tők, vagy az új éle­tet kéz­ben tar­tó bá­bák (bá­ba­asszony­ok). De sok öreg­asszony­ra sen­ki sem fi­gyelt. Ne­megy­szer meg­ tör­tént, hogy a te­he­tet­len vén­asszonyt csa­lád­ja vesz­ni hagy­ta, kol­dul­ni járt vagy sor­koszt­ra ke­rült. A ma­guk­ra ma­radt öre­gek si­rán­koz­tak, de be­le­tö­rőd­tek sor­suk­ba, hi­szen ők is a ré­gi pa­rasz­ ti tör­vé­nyek sze­rint ne­vel­ked­tek, ame­lyek­nek egyik alap­té­te­le volt: aki már nem dol­go­zik, a ke­nye­ret sem ér­dem­li meg. Nap­ja­ink­ra sok minden meg­vál­to­zott, de az öre­gek sor­sa alig lett könnyebb. So­kan nem ké­pe­sek kö­vet­ni a fej­lő­dés gyors üte­ mét, így ki­ma­rad­nak a dön­té­sek­ből; egész­sé­gi ál­la­po­tuk mi­att a vissza­hú­zó­dó ma­ga­tar­tást vá­laszt­ják. Csak ke­vés idős em­ber­nek ada­tik meg, hogy gond­ta­lan anya­gi hely­ze­té­ben, egész­sé­ge­sen se­ gít­sé­gé­re le­gyen a csa­lád­já­nak. Ballai Er­zsé­bet

WASS AL­BERT ÉV­FOR­DU­LÓ Für­dő­vá­ros­ok 100 éve szü­le­tett, 10 éve halt meg or­szá­gos ta­nács­ko­zá­sa A tel­jes csa­lá­di ne­ve Szent­egye­di és Czegei gróf Wass Al­bert. Ma­ gya­ror­szá­gon szü­le­tett, 1908. ja­nu­ár 8-án. 1944-ig ál­lan­dó lak­he­lye Vasasszentgotthárd volt. Alap­fo­kú ta­nul­má­nya­it Ko­lozs­vá­ron vé­gez­te, majd Deb­re­cen­ben foly­tat­ta. Ké­sőbb Né­me­tor­szág­ban, majd Fran­ci­a­ or­szág­ban ké­pez­te to­vább ma­gát. Már di­ák­ko­rá­ban írt a Deb­re­ce­ni Új­ ság­ban, a Bu­da­pes­ti Hír­lap­ban és az El­len­zék­ben. El­ső köny­ve, egy ver­ ses kö­tet 1927-ben je­lent meg. 1931-ben Ma­ros­vá­sár­he­lyen be­mu­tat­ták egyik szín­da­rab­ját. 1935-ben fe­le­sé­gül vet­te uno­ka­hú­gát Siemers Évát. Eb­ben az év­ben je­lent meg el­ső re­gé­nye, a Far­kas­ve­rem, amely óri­á­si si­ker volt. Baumgarten- dí­jat ka­pott és több iro­dal­mi tár­sa­ság so­ra­i­ba fo­gad­ta, köz­tük a Kis­fa­ludy Tár­sa­ság­és a Ma­gyar Ki­rá­lyi Aka­dé­mia iro­dal­mi ta­ go­za­ta. 1936-tól az er­dé­lyi re­for­má­tus egy­ház püs­pök­sé­gé­nek gond­no­ka lesz, 1941-től pe­dig a ko­lozs­vá­ri El­len­zék c. iro­dal­mi lap szer­kesz­tő­je lett. 1944-ben be­hív­ták ka­to­ná­nak, és ki­küld­ték Uk­raj­ná­ba, majd a Bras­só­ ban ál­lo­má­so­zó né­met-olasz tisz­ti bi­zott­ság kom­mu­ni­ká­ci­ós tiszt­je lett. Ké­sőbb Sop­ron­ba ke­rült, on­nan Auszt­ri­án és Cseh­szlo­vá­ki­án ke­resz­tül Né­me­tor­szág­ba me­ne­kült. Fe­le­sé­ge a gye­re­kek­kel Ham­burg­ba köl­tö­zött, aho­vá nem­so­ká­ra fér­je is kö­vet­te. 1951-ben te­le­pe­dett ki az Egye­sült Ál­ la­mok­ba, rá egy év­re el­vált fe­le­sé­gé­től, majd meg­nő­sült má­sod­szor is. 1970-ben ment nyug­díj­ba. Az Er­dé­lyi Vi­lág­szö­vet­ség el­ső el­nö­ke volt, il­let­ve az Ame­ri­kai Ma­gyar Szö­vet­ség al­el­nö­ke. 54 évig élt szám­űze­tés­ ben, so­ha nem tér­he­tett vissza szü­lő­ha­zá­já­ba, sőt mi több a ro­mán ál­lam há­bo­rús bű­nös­nek ti­tu­lál­ta, egy nép­bí­ró­sá­gi dön­tés ér­tel­mé­ben. A mai na­pig nem le­het sem szob­rot, sem is­ko­lát ne­vé­ről el­ne­vez­ni. A Bögözi is­ ko­la fel­vet­te Wass Al­bert ne­vét, de a fel­je­len­tés ha­tá­sá­ra le kel­lett ven­ni a név­táb­lát. Szászrégenben, a re­for­má­tus temp­lom ud­va­rán ál­lí­tot­tak egy Wass Al­bert szob­rot, de azt is le kel­lett ven­ni a ta­lap­zat­ról és jobb idők­re fél­re­ten­ni. Ugyan­ez tör­tént Holt­ma­ro­son és Vi­cén. Hol­tá­ban sincs nyug­ ta. Je­len­leg or­szág­szer­te meg­em­lé­ke­ző ün­nep­sé­gek foly­nak Wass Al­bert tisz­te­le­té­re. Fo­gad­ják ezt a rö­vid élet­raj­zi össze­ál­lí­tást tisz­tel­gés­nek Wass Al­bert nagy­sá­ga előtt. Far­kas Ala­dár

Ok­tó­ber 8-10 kö­zött tar­tot­ták a Für­dő­vá­ros­ok Or­szá­gos Szö­vet­sé­gé­nek ta­nács­ko­zá­sát Călimăneşti-Căciulatan. A ren­dez­vényt meg­tisz­tel­te je­len­lé­té­ vel Lu­cia Morar, ál­lam­tit­kár, de je­len volt a Nem­ze­ti Pat­ro­ná­tus kép­vi­se­lő­je is. Bor­szék már az ala­ku­lás­tól (2001) tag­ja en­nek a szak­mai szer­ve­zet­nek. Az el­ső szö­vet­ség ti­sza­vi­rág éle­tű volt, mert el­nö­ke, Her­ku­les-für­dő pol­gár­ mes­te­re meg­halt, és ve­le együtt az egye­sü­let is. A ta­valy­előtt új­ra­ala­kult 20 für­dő­te­lep­pel, köz­tük Bor­szék és Tus­nád-für­dő is. Rend­sze­re­sen ta­lál­koz­nak a für­dő­vá­ros­ok pol­gár­mes­te­rei és meg­be­szé­lik a kö­zös gon­do­kat, ba­jo­kat. Ez al­ka­lom­mal a fő té­ma a szál­lás­he­lyek mi­nő­sí­té­se volt. Ez év jú­li­u­sá­ban le­járt a ré­gi mi­nő­sí­té­si ha­tár­idő, és a pan­zió- és szál­lo­da­tu­laj­do­no­sok új­ra kel­lett vol­na ér­té­kel­tes­sék szál­lás­he­lye­i­ket. Bor­szék, amely saj­nos már évek óta nem sze­re­pel az or­szá­gos ér­de­kelt­sé­gű für­dő­te­le­pek lis­tá­ján. Vissza­mi­nő­ sí­tet­ték he­lyi ér­de­kelt­sé­gű­nek, lé­vén, hogy sem a ke­ze­lő­bá­zis, sem a já­ró­be­ teg-ren­de­lő már évek óta nem mű­kö­dik. A meg­lé­vő 250 szál­lá­si ka­pa­ci­tás­ból mind­össze 86 ren­del­ke­zett mi­nő­sí­tés­sel, de jú­li­us­ban ezek is le­jár­tak. A vá­ros is ok­tó­ber 20-ig kell le­ad­ja az új­ra­mi­nő­sí­tés­re a do­ku­men­tá­ci­ót, hogy meg­ őriz­ze he­lyi ér­de­kelt­sé­gű üdü­lő­hely stá­tu­sát. Ez a mi­nő­sí­tés fon­tos a szál­lás­ adók­nak is, mert e nél­kül nem ad­hat­ják ki szo­bá­i­kat, de fon­tos a vá­ros­nak is, mert el­len­ke­ző eset­ben el­ve­szí­ti a ven­dé­ge­ket. Egy má­sik fon­tos té­ma, ami te­rí­ték­re ke­rült, a he­lyi al­ta­laj­i kin­csek fel­hasz­ná­lá­sa (ás­vány­víz, mofetta, gyógy­iszap, stb.), il­let­ve az ab­ból szár­ma­zó jö­ve­de­lem ma­rad­jon az il­le­tő für­ dő­te­le­pek tu­laj­do­ná­ban. Er­re ké­szül ok­tó­ber hó­nap­ban egy tör­vény­ter­ve­zet, amit még eb­ben a par­la­men­ti cik­lus­ban be­nyúj­ta­nak a par­la­ment­nek vi­tá­ra és sza­va­zás­ra. Egy újabb té­ma, ami­ről tár­gyal­tak, a für­dő­te­le­pek él­vez­ze­nek pri­o­ri­tást a kü­lön­bö­ző be­ru­há­zá­sok te­kin­te­té­ben (sport­te­rem, kul­túr­ház, sí­ pá­lya, stb.), amik­re min­den te­le­pü­lés­nek szük­sé­ge van, de a für­dő­te­le­pek az ide ér­ke­ző ven­dé­gek szá­má­ra több­let­szol­gál­ta­tá­so­kat kell nyújt­sa­nak. Tü­rel­ met­le­nül vár­juk ezen in­téz­ke­dé­sek job­bí­tó ha­tá­sát. Vá­ro­sunk pol­gár­mes­te­re, Mik Jó­zsef bi­za­kod­va új­sá­gol­ta eze­ket a hí­re­ket, ami­ket most meg­osz­tunk ol­va­só­ink­kal. F.A.

8. oldal

Ün­ne­pi díj­át­adás Szovátán

Szom­ba­ton, október 18-án ke­rült sor a szovátai Te­le­ki Ok­ta­tó Köz­ pont Bí­ró Ist­ván kon­fe­ren­cia te­rem­ben a Mák­vi­rág dí­jak és az Apá­czai dí­jak át­adá­sá­ra. A ren­dez­vényt a Ro­má­nia Ma­gyar Pe­da­gó­gu­sok Szö­vet­ sé­ge és az Apá­czai Cse­re Já­nos Pe­da­gó­gu­sok Há­za szer­vez­te. A Him­nusz és a meg­nyi­tó be­szé­dek után egy rö­vid ün­ne­pi mű­sor­ral lep­tek meg a dí­ja­zás­ra vá­ró ta­nu­lók, (ver­sek, zon­go­ra imp­ro­vi­zá­ció ma­gas fo­kon). Ezt kö­ve­tő­en ke­rült sor a tu­do­má­nyos mun­kát vég­ző kö­zép­is­ko­lás ta­nu­lók dí­ja­zá­sá­ra. Bronz, ezüst, arany és gyé­mánt fo­ko­za­tot osz­tot­tak ki ne­kik, at­tól füg­gő­en, hogy ki há­nya­dik al­ka­lom­mal dí­ja­zott (ha el­ső al­ka­lom­ mal, ak­kor bronz, ha má­so­dik al­ka­lom­mal, ak­kor ezüst, ha har­ma­dik al­ka­lom­mal, ak­kor arany, és ha min­den év­ben, ak­kor gyé­mánt fo­ko­za­tú pla­ket­tet és ki­tű­zőt ka­pott). A dí­jak mel­lett jö­vő nyá­ron egy pi­he­nő­tá­ bor­ban ve­het­nek részt a ma­gyar­or­szá­gi Zánkán. Jól eső ér­zés volt lát­ni, hogy me­gyénk ran­gos is­ko­lá­i­nak ta­nu­lói is ott vol­tak a dí­ja­zot­tak kö­zött. Bí­ró Cson­gor, a hé­ten 100. évét ju­bi­lá­ló Sa­la­mon Er­nő Gim­ná­zi­um volt XII-es ta­nu­ló­ját bronz fo­ko­zat­tal tün­tet­ték ki. Burus Siklódi Borond a Tu­do­má­nyos Ta­nács meg­bí­zott el­nö­ke is­mer­tet­te a pe­da­gó­gu­sok ál­tal be­nyúj­tott pá­lyá­za­tok szá­mát és a bi­zott­ság dön­té­sé­nek ered­mé­nye­it. Kü­lön ka­te­gó­ri­á­ban ér­té­kel­ték a hu­mán-, a re­ál- és a ne­ve­lés­tu­do­mány te­rén írt mun­ká­kat. Az óvo­dai és ele­mi szin­ten dol­go­zók, il­let­ve az 5-12. osz­tály­ban ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok kü­lön el­bí­rá­lás tár­gyát ké­pez­ték. Ör­ven­de­tes, hogy me­gyénk­ből több pe­da­gó­gust is dí­jaz­tak a tu­do­má­ nyos mun­ká­ju­kért. Ki­emel­ném a székelyudvarhelyi Sza­bó Kál­mán At­ti­la mo­nu­men­tá­lis mun­ká­ját, amely­ben fel­ku­tat­ta az or­szág összes óvó- és ta­ní­tó­kép­ző­jét, meg­ír­va azok mikromonográfiáját. A dí­ja­zot­tak át­ve­het­ ték a Sántha Csa­ba szovátai kép­ző­mű­vész kis­plasz­ti­ká­ját, va­la­mint egy na­gyon szép me­rí­tett pa­pír­ra írt ok­le­ve­let és pénz­ju­tal­mat. Az el­ső há­ rom he­lye­zé­sen kí­vül di­csé­rő ok­le­ve­let ad­tak át azon pe­da­gó­gu­sok­nak, akik ugyan nem ér­tek el he­lye­zést, de mun­ká­ju­kat el­is­me­rik, ér­té­ke­lik. Az ok­le­vél mel­lé könyv és DVD is du­kált. Fel­eme­lő ün­ne­pi össze­jö­ve­tel volt, ami­re min­den má­so­dik év­ben ke­rül sor. Az idei a har­ma­dik volt a Szö­vet­ség tör­té­ne­té­ben. Far­kas Ala­dár

So­rom­pó?!

Ör­ven­dez­ve fe­dez­tem fel: vég­re le­zár­ták a Sze­rel­me­sek sé­tá­ nyát, so­rom­pót ál­lí­tot­tak a sé­tány ele­jé­hez. He­lyes in­téz­ke­dés­nek vé­lem: a múlt­ban is gya­lo­gos köz­le­ke­dés, az egész­sé­gi tú­ra út­ vo­na­la volt az a rész, mi­ért kel­le­ne mind­un­ta­lan fél­re­szök­dös­ ni a nem is las­san köz­le­ke­dő au­tók elől az ott sé­tá­ló­nak? Szó­val ör­ven­dez­tem. Nem so­ká­ig! Mert egy élel­mes/po­fát­lan (né­ző­pont kér­dé­se, én az utób­bi­ra sza­va­zok) sze­mély­au­tós ügye­sen ki­ke­rül­ te a so­rom­pót, és én már ho­mo­rít­hat­tam is a sánc szé­lén, hogy utat ad­jak az au­tós­nak. Rö­vid sé­tám alatt nem ez volt az egye­dü­li eset... Ar­ra gon­dol­tam, hogy a so­rom­pó mel­lett fel le­het­ne ál­lí­ ta­ni egy behajtani-tilos táb­lát, és a rend őrei el­ső idő­ben sű­rűb­ ben lá­to­gat­hat­nák a Tün­dér­kert kör­nyé­két, nem is ha­szon­ta­la­nul. Ad­dig, míg az „egye­sek” is tu­do­má­sul ven­nék, hogy a so­rom­pó min­den­ki­nek me­gálljt je­lent. Ko­csi­már­ka vagy tár­sa­dal­mi hely­ zet­től füg­get­le­nül. A sé­tány csak a gya­lo­go­so­ké. Kolbert Tün­de

Források XII./10. szám

Or­szá­gos könnyű­ze­ne fesz­ti­ vál Bor­szé­ken Október 4-5-e között or­szá­gos könnyű­ze­ne fesz­ti­vál szín­he­lye volt a bor­szé­ki Zimmethausen Is­ko­la­köz­pont. Már má­sod­szor ke­rül meg­szer­ ve­zés­re az Excelsior név­re hall­ga­tó fesz­ti­vál. A ver­seny­re 28 gye­rek és if­jú je­lent­ke­zett Bu­ka­rest­ből, Galacról, Ko­lozs­vár­ról, Bákóból, Vasluiból, Csík­sze­re­dá­ból, Maroshévízről, a szom­szé­dos Hol­ló­ból és Bor­szék­ről. Négy kor­cso­port­ban ver­se­nyez­tek: 5-7, 8-10, 11-13 és 14-18 év. A bor­ szé­ki éne­ke­sek kö­zül ki­emel­ném Kovacs Ma­rat, aki el­ső he­lyen vég­zett, és Mol­nár- Csiszér Ré­kát, aki a 14-18 éve­sek kö­zött 3. lett. Amúgy egy na­gyon te­het­sé­ges lány. A ta­valy részt vett a Dan Spătaru fesz­ti­vá­lon, az idén má­jus­ban, pe­dig a Gye­re­kek Szar­va­sa (az Arany­szar­vas min­tá­já­ra gyer­me­kek­nek szer­ve­zett könnyű­ze­ne fesz­ti­vál). A csík­sze­re­dai Orosz Mădălina el­ső lett a 11-13 éve­sek kor­cso­port­já­ban, míg Tănase Bianca Hol­ló­ból a Gamara Civic kü­lön­dí­jat kap­ta. A ver­seny mé­dia tá­mo­ga­tó­ ja volt az Antena 1, a ma­ros­vá­sár­he­lyi Rá­dió, a Rá­dió XXI va­la­mint a ko­lozs­vá­ri Euro Muzic (Robert Dioszeghi). A ver­senyt tá­mo­gat­ta a bor­ szé­ki Romaqua Group Rt. Szer­vez­te a bor­szé­ki Gamara Civic Kul­tu­rá­lis Egye­sü­let (Kovacs Robert). A nyer­te­sek ok­le­ve­let, ser­le­get és tárgy­ju­ tal­mat kap­tak. Szép és hasz­nos ren­dez­vény, ahol a te­het­sé­ges gye­re­kek le­he­tő­sé­get kap­tak, hogy meg­mé­ret­tes­se­nek és a mé­di­án ke­resz­tül is­ mert­té vál­ja­nak. –Ali –

Ma­ gyar Gol­go­ta A fen­ti cím alatt ke­rült sor va­sár­nap, ok­tó­ber ötö­di­kén a bor­szé­

ki ró­mai ka­to­li­kus temp­lom­ban ar­ra a meg­em­lé­ke­ző mű­sor­ra, amit a Zimmethausen Is­ko­la­köz­pont ta­nu­lói mu­tat­tak be, Ballai Er­zsé­bet, ma­ gyar sza­kos ta­nár­nő ve­ze­té­sé­vel. Ha­gyo­má­nyo­san, min­den év­ben sor ke­rül az ara­di vér­ta­núk em­lé­ké­re szer­ve­zett meg­em­lé­ke­zés­re. Az idő­já­ rás függ­vé­nyé­ben, hol Alsóborszéken, az Em­lék­park­ban, hol a kul­tú­rott­ hon­ban ke­rül sor er­re a ren­dez­vény­re. Az idén, for­ma­bon­tás­ként a temp­ lom­ban, a 11 órás mi­se után mu­tat­ták be a ta­nu­lók a kö­zel egy órás elő­ adá­su­kat. A dön­tés he­lyes volt, mert telt temp­lom előtt sze­re­pel­het­tek a nyol­ca­di­kos ta­nu­lók­ból ver­bu­vált elő­adók. For­ra­dal­mi és ha­za­fi­as ver­sek hang­zot­tak el, ének és tánc­be­té­tek­kel. A mű­sor zá­ró­ak­kord­ja­ként Sza­bó Kin­ga he­ge­dűn el­ját­szot­ta a Him­nuszt. A ma­gyar zász­ló előt­ti asz­tal­kán 13 pi­ros-fe­hér-zöld égő gyer­tya szim­bo­li­zál­ta a 13 ara­di vér­ta­nú ha­lá­lát. Meg­ha­tó volt ez az elő­adás. Di­csé­ret a gye­re­kek­nek és az őket be­ta­ní­ tó ta­nár­nő­nek. Hét­főn, ok­tó­ber 6-án már csak ko­szo­rú­zás­ra ke­rült sor. Rend­ha­gyó mó­don ko­szo­rú­zott Zá­kány­ szék ön­kor­mány­za­ta is, Matuszka An­ tal pol­gár­mes­ter és Liebhaber Gáborné Jú­lia, ve­ze­tő-óvó­nő sze­mé­lyé­ben. Dél­ után az RMDSz he­ lyez­te el a ke­gye­let ko­szo­rú­ját az Em­lék­ mű ta­lap­za­tá­nál. F. A.

Borszékért Alapítvány Str. Topliþei nr. 1 ISSN 1224-1709 Felelõs szerkesztõ: Kolbert Tünde Szerkesztõség: Ballai Erzsébet, Farkas Aladár, Fazakas Mihály Emese, Ivácsony József, Patka Sándor Fotók: Farkas Aladár, Ivácsony József, Patka Róbert Számítógépes szerkesztés: Simon Ottilia, DTP Stúdió, Székelyudvarhely Nyomda: Demaco – Székelyudvarhely