Eperjesi Zoltán* AZ ÁLLAMI SZEKTOR SZEREPE A GAZDASÁGBAN
Jelen dolgozatomban a liberális és a konzervatív gazdaságpolitika történelmi kialakulásának körülményeit, valamint e gazdaságpolitikai irányzatok társadalomra gyakorolt hatását vizsgálom. A liberális és konzervatív gazdaságpolitikák alapos összehasonlításán keresztül jól látható, hogy a különbözı politikai irányzatok, ideológiák hogyan képzelik el az ideális társadalom kialakítását és ehhez milyen eszközrendszert kívánnak igénybe venni. Az individualista és kollektív alapokon nyugvó értékrendőség a mai napig meghatározó jelleggel bír kontinensünk, és az Európai Unió életében. Az egyes korszakokon belül a két determinisztikus irányzat dominanciája folyamatosan váltotta egymást különbözı világpolitikai események hatására. Nagyobb gazdasági és társadalmi megrázkódtatások hatására általában megerısödött az állam szerepe, így az állami intervenció uralkodóvá vált. Napjainkban a globalizáció erısödését figyelve egyértelmő, hogy az Európai Unióban a gazdasági liberalizációt, deregulációt és privatizációt hirdetı liberális gazdaságpolitika vette át az irányítást, annál is inkább mivel a világgazdasági versenyben való helytállást nagyban nehezíti az európai szociális modell fenntartása. Természetesen más nézıpontokat is figyelembe véve rendkívüli erıpróbának tőnik a több évtizedes hatékony és a társadalmak szociális biztonságát garantáló szociális modell visszanyesése. Nagy kérdés, hogy az Európai Unió hogyan tudja világgazdasági versenyképességét visszaszerezni úgy, hogy nem adja fel európai identitását, a szociális biztonságot és megırzi az egyes tagállamok nyújtotta kulturális sokszínőséget. I. A LIBERALIZMUS ÉS AZ ÁLLAM A XVII., XVIII. századi angol filozófiából (LOCKE, HUME) fejlıdött ki az a liberális gazdaságpolitikai irányzat, amely a mindenkori társadalompolitikai kérdésfeltevéseket és érdekeket visszatükrözi. A klasszikus nemzetgazdaság jelentıs képviselıi, mint például ADAM SMITH a piacot egy szociális kapcsolatokkal átszıtt rendszerbe beágyazva képzelték el. •
•
A gazdasági liberalizmust leginkább az alábbi jellemzıkkel lehet körülírni: „Metodológiai individualizmus”: A mindenkori szociális állapotokat az egyének kinyilatkoztatott akaratából lehet levezetni és megítélni. Liberális nézıpont szerint az állam érdeke az állam polgárainak egyéni érdekeibıl tevıdik össze. A társadalom tagjai saját egyéni érdekeiknek megfelelıen viselkednek, és az egyéni haszon maximalizálására törekednek. A szabad, magára hagyott piacok rendszere azt eredményezi, hogy az egyes emberek saját érdekbıl és nyereségvágyból vezérelt cselekedetei nemzetgazdasági szempontból a legkedvezıbb hatást váltják ki. A „piac láthatatlan keze” lehetıvé teszi az egyéni, valamint társadalmi érdekek
*
Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Doktori Iskola, levelezı tagozatos hallgató, EMFESZ Elsı Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft., pénzügyi vezetı. 5
EPERJESI Z.: AZ ÁLLAMI SZEKTOR SZEREPE A GAZDASÁGBAN közötti harmónia létrejöttét, amely azonban messze nem jelenti azt, hogy valamennyi társadalmi kérdést kizárólag a piacokon keresztül kell és lehet rendezni. Az angolszász individualizmus olyan eszmerendszer, amelyet a klasszikus liberalizmus közvetlen elıfutárának tekinthetünk, és amely rendkívül fontos a liberális demokrácia megértéséhez. Angliában az individualista társadalomról a XV–XVI. századtól kezdve, az árutermelı viszonyok általánossá válásától beszélhetünk. Ez a bekerítések és a kapitalizálódó kisgazdaságok, az eredeti tıkefelhalmozás kora. Az angol kisgazdaságokat leginkább az árutermelés és az ezzel együtt járó piacorientált szemléletmód elterjedése különböztette meg a kontinentális kisgazdaságoktól. A társadalmi mobilitás Angliában a korabeli európai viszonyokhoz képest rendkívüli méreteket öltött nemcsak földrajzi, de társadalmi értelemben is. Az állandósuló mozgás, valamint a piacorientált szemléletmód az egyéneket folyamatos változtatásra késztette. Az angol öröklési rend egyik következménye, hogy a termelésben és fogyasztásban nem a család, hanem az árutermelı egyén vált fokozatosan az alapegységgé az adóösszeírásban és a lakóösszeírásban. Az angol társadalom emiatt már a XVI. század végére erısen énközpontúvá vált. Az individualista világkép térhódítása alapozta meg Anglia gyors felemelkedését a prekapitalista átmenet korában. A XVII–XVIII. századra megszilárduló tıkésviszonyok megteremtették az alapot az individualizmusból kifejlıdı modern kori ideológia, a liberalizmus kialakulásának és terjedésének. Az 1830-as évek közepére Anglia a XV. század eleji feudális társadalomból piacorientált kapitalista rendszerré alakult át. A törvényhozás megalkotta a laissez-faire piacgazdaság normatív szabályozási kereteit. A liberális gazdaságpolitika szerint az egyének szabad, zavartalan együttmőködése, valamint a „spontán rend” korlátozásának elkerülése érdekében az állami szektort meglehetısen szők keretek között kell tartani. • • • •
Az állami szektor által ellátott tevékenységeket az alábbi területekre kell korlátozni: honvédelem; jogbiztonság; közszolgáltatások ellátása, amelyek a gazdaság, valamint az emberek oktatása szempontjából nélkülözhetetlenek; az emberi méltóság biztosításához szükséges kiadások fedezete.
A felsoroltakon felül eszközölt kiadásokat improduktívnak, és nemzetgazdasági szempontból károsnak minısítették. I.1. A liberalizmus fıbb alapelvei • Az egyén szabadsága, amely alapján az ember tetszése szerint cselekedhet addig a határig, amíg bajt nem okoz másoknak, nem korlátozza embertársát hasonló jogainak gyakorlásában. • A közhatalom (az állam és annak minden törvényhozó és végrehajtó szerve) nem külön szuverén, a népakaratból származik és a népakaratnak felelıs végrehajtója, amibıl következik, hogy a közalkalmazottaknak a polgársággal szemben kötelességeik vannak, nem pedig jogaik. • A gazdasági tevékenység, a termelés és a termelt javak szétosztása, nem állami, hanem egyéni feladat. Mivel a haladás csak az egészséges verseny és a gazdasági résztvevık szabad mérkızése alapján képzelhetı el, a szabadelvőek követelték a vám- és minden egyéb korlátozástól mentes szabad kereskedelmet. • Az állam a különbözı egyházakról és vallás-felekezetekrıl nem vehet tudomást. Minden vallás, minden kultusz egyformán szabad, az egyházak pedig vallásos emberek magántársulásai. Az oktatás nem állami monopólium, hanem a tudományhoz hasonlóan szabad polgári tevékenység. JEAN BORDEAU francia szociológus úgy fogalmazott, hogy az embert és a liberalizmust két szolgaság fenyegeti. Az egyik veszély a szocializmus kísértete, amely az embert az „egyetemes bürokrácia fegyházállamába” akarja berekeszteni,a másik veszedelem pedig a növekvı állami intervenció, amelyet a modern demokrácia különös eltévelyedésének nevez. 1 1
6
Balla Antal: A liberalizmus története, Légrády Nyomda és Könyvkiadó Rt., Budapest 1926. 281.o.
EPERJESI Z.: AZ ÁLLAMI SZEKTOR SZEREPE A GAZDASÁGBAN A liberálisok nézete szerint a parlamentarizmusnak az a legfıbb nehézsége, hogy a választók minden állampolgári teendıt a parlamentre, vagy a kormányra hárítanak, a közhatalmat mindenki helyett gondolkodó, gondoskodó és irányító intézménynek tekintik. Az emberek döntı többsége az állam kontroll, valamint intervenciós tevékenységét a magángazdaságban is viszont szeretné látni, nem törıdve azzal, hogy az állami ilyen sokrétő feladatnak nem, vagy nem kielégítı mértékben tud csak eleget tenni. A liberális véleményformálók szerint az államnak nem kell a magángazdaság számára fenntartott hitelezéssel, a termelıtevékenységgel foglalkoznia, továbbá az sem várható tıle, hogy a teljes foglalkoztatottságot biztosítsa. A liberálisok a hamis demokrácia egyik nagyon lényeges ismertetıjegyének tartják, hogy a polgárok minden baj megoldását a kormánytól várják. II. KONZERVATIVIZMUS, KONZERVATÍV GAZDASÁGPOLITIKA A konzervatív gazdaságpolitika messze nem osztja a libertariánusok véleményét, amely szerint a politikai szabadság egyetlen és elégséges forrása a piac. A konzervatívok a libertariánus piacelméletet a marxizmushoz hasonlóan elutasítja, mivel ezek az elméletek azt feltételezik, hogy a gazdasági struktúrák elsıdleges szereppel bírnak az intézményekhez képest, és hogy a politikai rend egyedül a gazdaság függvénye. BONALD, TOCQUEIVILLE és DE MAISTRE mutatták be a patriarchális család, a helyi közösségek, az egyház, a céhek és a régiók jelentıségét a legszemléletesebben. HOBBES, LOCKE és ROUSSEAU írásai a tradicionális társadalmat és annak történelmileg kialakult csoportjait, hagyományait szinte mindig negatív színben tüntette fel. Nézetük szerint az egyén realitása az elsıdleges, az intézmények csak háttérként szolgálnak. BURKE „Töprengések” címő mőve, amely szembement a francia forradalommal és a forradalomhoz vezetı természetjogi tézisekkel, nagyon jelentıs felvilágosodás-ellenes mozgalmat indított el. Nagyon jelentıs konzervatív gondolkodó volt az angol COLERIDGE és SOUTHEY, a német HALLER, SAVIGNY és HEGEL, az amerikai JOHN ADAMS és ALEXANDER HEMILTON. „A Kommunista Kiáltványban Marx és Engels azért méltatta a kapitalizmust (ez alatt a piacgazdaságot értették), mert az elég erıs ahhoz, hogy elsodorja a régi társadalmi rendet, képes minden rendet, hitet, értéket és szokást a feje tetejére állítani, és kiszív minden életerıt és tartalmat az intézményekbıl. Így feltételezésük szerint a kapitalizmus a forradalom számára készíti elı a terepet, hiszen felszámol minden olyan erkölcsi akadályt, amely annak útját állhatná. A szocializmust a varázsát vesztett kapitalista világ örököseként képzelték el.” 2 A Kommunista Kiáltvány megjelenése elıtt néhány évvel jelent meg TOCQUEVILLE a Demokrácia Amerikában címő mőve. TOCQUEVILLE azonban a piacgazdaságban a demokratikus folyamat egyik markáns jellemzıjét látta. Véleménye szerint a demokratikus folyamatban a társadalmi rend és az intézmények egyenlı felek közötti kölcsönös szerzıdéses akaratnyilvánítás és megegyezés alapján jöttek létre, és ez a folyamat nem a válság és az anarchia, hanem a stabilitás és rendezettség irányába visz. TOCQUEVILLE leírja, hogy a szabadpiac valóban sok mindent elpusztított, de ezek a változások kevésbé bizonyultak pusztítónak, mint a szocialisták forradalmi tervei. „BURKE a francia forradalmat inkább az abszolút hatalomért, semmint a szabadságért vívott küzdelemnek írja le, olyan értelmiségi politikusok mővének, akiknek az amerikai forradalom vezetıivel szemben az adott társadalmi rendszerben nem volt kockáztatnivalójuk.” 3 A francia forradalmat csak az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom váltotta fel, mint a forradalmárok, és egyúttal a tradicionalisták és a konzervatívok leglényegesebb vonatkoztatási pontja. 2 3
Roger Scruton: Mi a konzervativizmus? Osiris Könyvkiadó, Budapest 1995. 17.o. Robert Nisbel: Konzervativizmus: álom és valóság Tanulmány Kiadó, Pécs 1996. 21.o. 7
EPERJESI Z.: AZ ÁLLAMI SZEKTOR SZEREPE A GAZDASÁGBAN A francia forradalom elsı számú célkitőzése a régi rendet megtestesítı szimbólumok és intézmények, így az arisztokrácia, az egyház, a patriarchális család, valamint a céhek megsemmisítése volt. A philosophe-ok azon a véleményen voltak, hogy a tradicionális rokonsági struktúra irracionális és a természet és az ész ellen való. Az uralkodó osztály tulajdonának a kisajátításával, a nagy földbirtokok elkobzásával és felparcellázásával is a tradicionális társadalmi rendet próbálták összeroppantani. A régi rend privilégiumainak megnyirbálása, vagyonának elkobzása készítette elı a terepet egy újabb társadalmi csoport, osztály számára, amely folyamatot az ipari forradalom még jobban felerısített. A bolsevik forradalom esetében annyi az eltérés a francia forradalom utáni helyzethez képest, hogy ott a régi rendet szimbolizáló arisztokráciát és a régi rend kiszolgálására létrehozott intézményeket a szó fizikai értelmében is megsemmisítették, és egy valóban új „uralkodó osztályt” hoztak létre messze a „népi hatalom” felett. Az intézményes életnek alig akadt olyan rétege vagy szférája, melyet érintetlenül hagyott a gépesítés és a gazdaság forradalma. A gépesítés és a proletarizáció következtében új formájú és intenzitású individualizmus jött létre, amelyben a társadalmi ranglétrán való felemelkedés vagy lesüllyedés lehetısége egyaránt adott volt. A lesüllyedés lehetısége gyakorta fennállt, amikor a faluról a gyári munka reményében a városi nyomornegyedekbe költözı emberek mégsem találták meg a számításukat, ugyanakkor az úgynevezett „self-made men”-ek kora is beköszöntött, amikor a személyes tudás, vagy szerencse folytán az egyén fel tudta magát hozni magasabb életszínvonalra. A társadalmi rangok rendszere mély átalakuláson ment keresztül: megjelent a gyárosok, kereskedık, szállítók, jól fizetett vezetı beosztású alkalmazottak csoportja. OSTROGORSKI leírása jól szemlélteti a mélyreható társadalmi transzformációt, és a régi társadalom felbomlását. „A tıke új arisztokráciájának tagjai, akiknek gazdagsága a régi, vér szerinti arisztokráciáéval vetekedett vagy meg is haladta azt, égtek a vágytól, hogy elvegyülhessenek ez utóbbiakkal. A napóleoni háborúk lezárásakor, melyben egyesek rendkívüli vagyonra tettek szert, nagy küzdelem vette kezdetét; a homo novusok közül sokan megtalálták a társaságba vezetı utat, melyben a rangok összekeveredtek. A társaság pedig hasztalanul igyekezett beásni magát az arisztokratikus exkluzivitás sáncai közé.” 4 Ha az ember meg szeretné érteni a konzervatívok szabadpiachoz való hozzáállását, akkor egy olyan jelenséget kell alaposan megvizsgálni, amelyre a piaci mőködés veszélyt jelenthet, és amit a konzervatívok teljes erejükkel védelmeznek. Ez a jelenség nem más mint a hagyomány. OAKESHOTT és más gondolkodók értekezései alapján a hagyományos rend konzervatív elképzelése az alábbiakban összegezhetı: • „a társadalom több mint az ıt alkotó egyének összessége, • a társadalmi együttmőködés a kölcsönös alkalmazkodás kényes mechanizmusán alapul, • ez az alkalmazkodás az egyén szintjén a „dolgok szokásos menetének elsajátításában nyilvánul meg, • ennek eredményeként az egyén szert tesz a társadalmi szokások „hallgatólagos megértésére, • ez a hallgatólagos megértés közvetít az egyén és a társadalom között, ennek alapján tudja az egyén, hogy „mit tesz”, amikor belép a társadalmi érintkezés hálózatába.” 5 Amíg a gazdasági viselkedés elsıdleges célja az egyéni haszon, addig a hagyomány a fennálló társadalmi rend tudatos elfogadását feltételezi. A hagyomány a maga önigazolását a múltban és nem a jövıben keresi, célja nem az egyéni haszon, hanem a társadalmi elfogadottság és megbecsülés. Abból a ténybıl kiindulva, hogy mind a piac, mind a hagyomány fokozatosan kialakuló, konszenzuális együttmőködésen alapul, arra lehet következtetni, hogy nehéz lenne olyan feltételrendszert kialakítani, amely csak az egyik számára lenne kedvezı.
4 5
8
Robert Nisbel: Konzervativizmus: álom és valóság Tanulmány Kiadó, Pécs 1996. 27.o. Roger Scruton: Mi a konzervativizmus? Osiris Könyvkiadó, Budapest 1995. 17.o.
EPERJESI Z.: AZ ÁLLAMI SZEKTOR SZEREPE A GAZDASÁGBAN A konzervatív ideológia szerint sem a gazdaságot, sem pedig a hagyományokat nem lehet központilag megszervezni. Hayek piacra és államra vonatkoztatott találó kifejezése, a spontán rend konzervatív nézıpontból is helytálló. A spontaneitás a mőködı rend létrejöttének alapfeltétele. A hagyomány és a piac közötti ellentét a dolgok természetében keresendı, az üzlet elıretekintı lendülete és a társadalmi nyugalom visszatekintı jellege között fennálló feszültségben. A konzervatívok szerint a politika elsıdleges feladata abban áll, hogy a hagyomány és a piac között idıközönként fellobbanó ellentéteket kiegyensúlyozza. A hagyományos rend és a szabad gazdaság egyazon társadalmi folyamat két különbözı aspektusa. III. A PIACGAZDASÁG KÜLÖNBÖZİ FAJTÁI III.1. A piac által vezérelt gazdaság A piac által vezérelt gazdaság az állami beavatkozást intézményesítı modern tıkés gazdaságnak az a változata, amely viszonylag a legszőkebb körre korlátozza az állam szerepét a gazdaságban, aminek következtében a piaci szabályozás ebben a gazdasági formában tud a leginkább érvényre jutni. A piac által vezérelt gazdaságban is megtalálható az állami redisztribúció, az állam makroökonómiai szabályozása, az állami tulajdon, a versenyszabályozás valamit az állam és a funkcionális érdekcsoportok közötti alkuk. Az állam a piac által vezérelt gazdaság keretei között viszont kívül marad a mikrogazdasági folyamatokon, nem avatkozik be szelektív módon a vállalatok tevékenységébe, az erıforrások allokációjában megmarad a piac meghatározó szerepe. A tıkefelhalmozás nagyrészt a vállalatok belsı felhalmozásán alapul, a tıke allokációjában a tıkepiac súlya jelentıs, az állam és a bankok szerepe viszonylag csekély. A bankok elsısorban a rövid távú hitelezés funkcióját látják el, nincsenek érdekeltségeik a vállalati szférában, nem gyakorolnak lényeges befolyást a vállalatok üzletpolitikájára. Az állam kívülmaradása a tıkeallokáción, a tıkeallokáció piaci mechanizmusának, a részvénypiacnak, a tızsdének juttat döntı piacot. III.2. Az állam által vezérelt gazdaság Az állam által vezérelt piacgazdaság a modern tıkés gazdaságnak az a változata, ahol az állam játssza a legmeghatározóbb szerepet. E gazdasági modellben az állam autonóm módon beavatkozik a mikrogazdasági folyamatokba, szelektíven befolyásolja a vállalati szféra mőködését. Az erıforrások allokációjában a piac mellett, a piaci mechanizmust esetlegesen felfüggesztve, vagy korlátozva az állam jelentıs szerepet játszik. Az állam termelı beruházásokat, vállalati kutatásfejlesztéseket finanszíroz, kedvezményes hiteleket juttat bizonyos preferált vállalatcsoportok számára. A vállalatok belsı felhalmozása lényegesen kisebb, a tıke allokációjában a tıkepiac nem túl jelentıs, a bankok és az állam szerepe ezzel szemben nagy. A bankok ebben a szerepkörben középés hosszú távú hitelezést végeznek. Jelentıs érdekeltségekkel rendelkeznek a vállalati szférában, lényeges befolyást gyakorolnak a cégek üzletpolitikájára. Az állam a pénzügyi rendszeren keresztül érvényesíteni tudja gazdasági prioritásait, rendelkezik tehát a megvalósítani kívánt gazdaságpolitika eszköztárával. A pénzügyi rendszer állami kontrollálhatósága a kereskedelmi bankok teljes vagy részleges állami tulajdonán alapul. III.3. A tárgyalásos (neokorporatív) gazdaság A tárgyalásos piacgazdaság modern tıkés változatában a gazdaságban kulcsszerepet játszó gazdasági szereplık érdekszervezetei között létrejött alkuk rendszere révén koordinálja a piac és az állam gazdaságot szabályozó folyamatait. A vegyes gazdaságnak e változata köztes helyet foglal el az elıbb leírt két modell között. Az állam kívülmaradása a mikrogazdasági folyamatokból messze nem jelenti azt, hogy ezeket kizárólag a piac irányítja. A tárgyalásos gazdasági modellben az állam nem autonóm szereplı, hanem a magángazdaság érdekcsoportjainak foglya. Az, hogy a piac allokálja az erıforrásokat a gazdaság szereplıi között, nem jelenti azt, hogy a gazdaság szerkezeti átalakulásai kizárólag a piacra vannak bízva. A neokorporatív gazdasági modell keretei között az ál-
9
EPERJESI Z.: AZ ÁLLAMI SZEKTOR SZEREPE A GAZDASÁGBAN lami beavatkozás ellensúlyozza a piaci hatásokat a hátrányosan érintett iparágakban, vállalatoknál, megtartva e szereplıket az átfogó politikai konszenzus keretei között. KATZENSTEIN (1985) az alábbi ismérvek alapján írja le a neokorporatív modell demokratikus változatát, a demokratikus korporativizmust: 1) Szociális partnerség ideológiája: Olyan politikai konszenzus, amely elıfeltétele az ellenérdekelt felek – munkáltatók, munkavállalók, állam – közötti kompromisszumok megkötésének. 2) A gazdasági érdekcsoportok centralizált és koncentrált rendszere: A konszenzus természetesen nem jöhet létre közvetlenül a társadalmi partnerek között, hanem azokat érdekképviseletük csúcsszervezetei dolgozzák ki közösen. E konszenzus egyik mérıszáma a sztrájkok gyakorisága az adott országban. 3) A politikai szereplık közötti politikai alkuk: Az egyes gazdasági szereplık, érdekcsoportok egymással ütközı célkitőzéseinek önkéntes egyeztetése a politikai alkuk rendszerében valósul meg. Az alkuk a fıbb gazdasági érdekcsoportok, az állami bürokrácia és a politikai pártok elitjei között folynak olyan átfogó kérdésekrıl, amelyek túlnyúlnak az egyes érdekcsoportok szők, szektorspecifikus érdekein. Ezek a döntések kiterjednek a bérek, az árak, az adók, a foglalkoztatás, a társadalmi jólét, a gazdasági stabilitás és növekedés kérdéseire. IV. AZ ÁLLAMI BEAVATKOZÁS ELTÉRİ TÍPUSAINAK TÖRTÉNETI KIALAKULÁSA A modern ipari államok jelenlegi struktúrái egy korábbi idıszak történelmi átalakulásában gyökereznek. Arra az áttörı transzformációra vezethetık vissza, amely a feudalizmus felszámolásához, az ipari forradalom kibontakozásához, a modern nemzetállamok kialakulásához vezetett. A jelen eltérı struktúrái nagyrészt az iparosítás folyamatának eltéréseire vezethetık vissza. Az iparosítás két fı típusát különböztethetjük meg. 1) A korai iparosítás modellje. A parlamentáris kormányzás politikai formáival kapcsolódott öszsze, és elsı sorban a liberalizmus ideológiájának elkötelezett magángazdasági szereplık terméke. A korai iparosítás modellje tehát a piac által vezérelt modern gazdaság modelljébe torkollik. Klasszikus példája Anglia. 2) A megkésett iparosítás modellje. Autoritárius politikai rendszer keretei között ment végbe az állam domináns gazdasági szerepvállalása mellett. Klasszikus példa Japán. Ebbıl következik, hogy a megkésett iparosítás modellje az állam által vezérelt modern gazdasághoz vezetı út. IV.1. A korai iparosítás modellje A korai iparosítást megtestesítı országokban (Nagy-Britannia, Egyesült Államok) a feudális arisztokrácia és az abszolutista állam viszonylag gyenge volt, vagy ki sem alakult. Ezek az országok korán parlamentáris politikai rendszert hoztak létre, üzleti alapon szervezték meg a mezıgazdaságot. A korai iparosítást a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, a vállalkozások viszonylag kis mérete, az ipari koncentráció alacsony foka, valamint a viszonylag korlátozásmentes piaci verseny jellemezte. Mivel a termelés technológiai és pénzügyi követelményei a korai iparosítás modelljében még nem magasak, a vállalat lehet a középponti gazdasági szereplı. Az állam passzív gazdasági szerepe a decentralizált magánvállalkozói szervezetek kialakulását segíti elı. A korai iparosítás modelljében a munkásmozgalom decentralizált, reformista, elkülönülnek a politikai pártoktól. A politikai pártok az alulról kiinduló mozgósítások eszközei. A parlamentáris rendszeren alapuló államhatalom a gazdaságba való be nem avatkozás stratégiáját követte. Az Egyesült Államokban az üzleti élet szereplıi könnyedén diadalmaskodhattak. Nem kellett harcot vívniuk a feudális struktúrákkal, erıs állammal és baloldali mozgalmakkal. Az iparosítás folyamán a magánvállalkozások játszották a meghatározó szerepet, a magántulajdon és a piacgazdaság elvei nem ütköztek ellenállásba. A szervezett társadalmi ellenállás hiánya megerısítette és rögzítette az üzleti élet decentralizált szerkezetét, egyúttal megalapozta a gazdaság és az államszervezet centralizált formáival szembeni negatív attitőd kialakulását. Az állam viszonylagos passzivitása a gazdaságban lehetıvé tette az angol burzsoázia számára szervezeti decentralizáltságának fenntartását. A brit ipari burzsoázia fı vetélytársa a késıbbiekben nem az angol állam, hanem a city, azaz a gazdaság pénzügyi köz10
EPERJESI Z.: AZ ÁLLAMI SZEKTOR SZEREPE A GAZDASÁGBAN pontja lett. Az idı elırehaladtával a politikai hatalom fokozatosan eltolódott az ipartól a pénzügyi világ felé. Szemben a német bankokkal a brit pénzintézetek megerısödése nem a hazai ipar fokozott finanszírozását vonta maga után, hanem a tıkeexport növelését segítette elı. IV.2. A megkésett iparosítás modellje Azokban az országokban, ahol a megkésett iparosítás volt a jellemzı – mint például Japánban – a feudalizmus erıs talapzaton állt, a mezıgazdaság piaci alapokra helyezése, valamint az arisztokrácia privilégiumainak felszámolása megkésve ment végbe. A megkésett iparosítás modelljének fı jellemzıi a robbanásszerő gazdasági növekedés, a vállalkozások nagy méretei, az ipari koncentráció magas foka, a nehézipar túlsúlya, és a piaci verseny korlátozása. Mivel a külföldi verseny gyakran fenyegette az új, éppen kibontakozó félben lévı iparágakat, az állam az ipari fejlıdés fontos tényezıjévé vált. A megkésett iparosítás modelljében a vállalatok, a beruházási bankok és az állam voltak a fıszereplık. Az aktív állami szerepvállalás a gazdaságban a vállalkozók centralizált szervezeteinek kialakulását ösztönözte. A szakszervezeti mozgalom is centralizált, radikális, csatlakozik a politikai pártokhoz, és kívül marad az államgépezeten. A politikai pártok ebben a modellben a felülrıl kiinduló kezdeményezések, reformok eszközei, az uralkodó politikai koalíció a társadalomba való bürokratikus beavatkozásra, és nem a politikai részvételre összpontosítja erıforrásait. A végrehajtó hatalom túlsúlyán alapuló állam a gazdasági beavatkozás stratégiáját követi. A japán iparosításban az állam meghatározó szerepet játszott, jelentıs beruházásokat hajtott végre az ipari fellendülés elıfeltételét jelentı infrastrukturális ágazatokban, a közlekedés és a hírközlés területén. A japán állam közvetlen vállalkozói szerepet vállalat a kulcsfontosságú iparágakban, így például az acéliparban. Japánban nem a magángazdaság szereplıi, hanem az állam volt a megkésett iparosítás motorja. Szemben Nagy-Britanniával itt a bankszféra a hazai ipar finanszírozására koncentrált. A centralizált japán államot kiegészítette a centralizált vállalati struktúra. Szemben Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal, Japánban az állami bürokrácia behatolása a társadalomba megelızte a politikai részvétel kiterjesztését, a modern politikai pártok megjelenését. IV.3. A tárgyalásos (neokorporatív) gazdaságtörténeti útja A korai vagy megkésett iparosítás különbsége nem határozza meg a neokorporatív modell kialakulását, viszont összefügg a modell különbözı alternatíváinak kialakulásával. A korai iparosítás útját járó országok a liberális, a megkésve iparosító államok a szociális korporatizmus kategóriájába tartoznak. KATZENSTEIN véleménye szerint a demokratikus korporatizmus modellje a harmincas-negyvenes évek válságának terméke. A 30-as évek válságára a nyugat-európai országok egy része új osztályokat összekötı társadalmi koalíciók kialakításával válaszolt. Az új kompromisszum politikai elıfeltételét a feudalizmus gyengesége képezte. A feudalizmus gyengesége egyben a földbirtokos arisztokrácia gyengeségét is jelentette, és ez a politikai konzervatív jobboldal gyengeségét és megosztottságát eredményezte. Ez a jobb és baloldal közötti kompromisszumok egyik feltételévé vált. A másik feltétel a kis országok gazdasági nyitottságán alapult. Az exportorientáció következtében szoros együttmőködés alakult ki a gazdasági szektorok között, amely megkönnyítette a neokorporatív alkukat megalapozó politikai konszenzus létrejöttét. E történelmi minta alól Ausztria és Németország a kivétel, ahol nagyon erıs volt a feudalizmus és a földbirtokos arisztokrácia hatalma. V. AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAINAK FİBB SZOCIÁLIS MODELLJEI Európai nemzetközi pozícióját és a nemzetközi porondon betöltött jövıbeni esélyeinek alakulását nem érthetjük meg sajátos gazdasági-társadalmi modelljének ismerete nélkül. A II. világháború utáni prosperitás évtizedeiben tudatosan kialakított és azóta általánosan elfogadott európai modell azonban csak az amerikai és ázsiai modellekkel szemben tekinthetı egységesnek. A szociálpolitika az Európai Unióban a tagállamok kompetenciájába tartozik. A Közösségi
11
EPERJESI Z.: AZ ÁLLAMI SZEKTOR SZEREPE A GAZDASÁGBAN szociális politika szabályozása irányába tett lépések a gazdasági integráció elımozdítását szolgálták és szolgálják, a versenyfeltételek és a munkakörülmények kiegyenlítése, valamint a munkaerı szabad áramlása révén. Az elmúlt ötven évben a szociálpolitika alábbi fıbb területei alakultak ki az unión belül: • munkavállalói jogok védelme; • munkahelyi egészség és biztonság védelme; • a nık és férfiak esélyegyenlısége; • egyenlı bánásmód, diszkrimináció elleni küzdelem; • migráns munkavállalók szociális biztonsága; • foglalkoztatáspolitika; • az Európai Szociális Alap; • a társadalmi kirekesztıdés elleni küzdelem, szociális biztonság és védelem. A szociálpolitikának két szintjét különböztethetjük meg: az elsı szint a tagállami szint, amely elsı sorban a jóléti állam mőködtetésére, az állampolgárok szociális jólétére koncentrál, míg az uniós szint a tagállami szociálpolitikákat keretbe foglaló jogalkotást és koordinációs mechanizmus kidolgozását tekinti fı célkitőzésének. A fejlett világban két szembetőnı gazdasági-társadalmi modell különböztethetı meg: a piaci versenyalapú angolszász, és a társadalmi kohézión alapuló kontinentális európai modell. A globalizáció egyértelmő térnyerésével párhuzamosan az utóbbi idıszak legfontosabb tendenciája az angolszász modell megerısödése a szociális modellel szemben. A két modell közti különbség nem az alapintézmények közti különbségekben, hanem az értékrendbeli különbségekben érhetı leginkább tetten. Mindkét modell a magántulajdon tiszteletén, a piacgazdaságon és a jogállamiságon alapul, az eltérés az állami beavatkozás mértékében van. Az angolszász modell, amely késıbb amerikai modellként vált ismertté és öltött testet a globális piaci versenyközpontú modellben. Ennek a modellnek a legfontosabb jellemzıi a verseny, a piacok szabadsága, az egyéni érvényesülés központi szerepe, a dereguláció, a liberalizáció, és az ezek következtében létrejövı jelentıs jövedelemkülönbségek tolerálása. Az árak és a bérek a szabadpiaci kereslet kínálat függvényében alakulnak ki, az állam és a szakszervezetek szerepe marginális, csupán éjjeli ır, azaz kontroll szerepet tölt be. Az alapvetıen német eredető európai „szociális modell” alaptézise a jóléti állam, ahol elsıdleges cél a társadalmi kohézió elérése, a verseny és az érdekegyeztetés együttes jelenléte. A szociális modellben kulcselemnek számít a szolidaritás és az erıteljes állami szabályozás. Az angolszász és a szociális modell közötti különbségek az alábbi összehasonlítás alapján ragadhatók meg a legjobban: • Az európai szociális modell elınyben részesíti az egyenlıséget, míg az angolszász modell nagymértékben tolerálja a jövedelemkülönbségeket. • A szociális modellben a munka biztonsága élvez prioritást a munka rugalmasságával és hatékonyságával szemben. • Az angolszász modellben marginális szerepet játszik az állami társadalombiztosítás, illetve az állami redisztribúció. • Nagyon jelentıs különbségek mutatkoznak a vállaltirányítás területén is: míg az angolszász vállalatirányítás anonim tulajdonosokon alapszik, a német modellnél stakeholderek együttese a jellemzı. a jellemzık. A vállaltfinanszírozást illetıen az angolszász modellre a tızsdék a jellemzık, míg a kontinentális modellben a banki finanszírozás játszik kulcsszerepet. Összefoglalásként elmondható, hogy az európai szociálpolitikai rendszerek kiemelkedı szerepet játszottak Európa gazdasági berendezkedésének felépítésében és egy sajátos szociális modell megalkotásában.
12
EPERJESI Z.: AZ ÁLLAMI SZEKTOR SZEREPE A GAZDASÁGBAN Tágabb értelemben az európai szociális modell fogalma a szociális védelmi rendszereken (nyugdíj, egészségügy) túl magában foglal olyan területeket is, mint a segélypolitika, a szociális párbeszéd, az élethosszig tartó tanulás koncepciója, és egyéb aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök. Az európai szociális modell rokonfogalma a német ihletéső szociális piacgazdaság. Ennek lényege, hogy a szabadságot, a tisztességes versenyt és a rászorulók ügyét a hatalommegosztás és intézményi szabályozással kell biztosítani. „E kerethez nem kevésbé hozzátartozik a jog, az állam, az erkölcs, a szilárd normák és az értékmeggyızıdés, mint a gazdaság-, szociális és pénzügypolitika, amely a piacon kívül egyezteti az érdekeket, védi a gyengéket, a gátlástalanokat kordában tartja, lenyesi a kinövéseket, korlátozza a hatalmat, meghatározza a jogszabályokat, és betartásukat ellenırzi. A piacgazdaság szükséges, de nem elégséges feltétele a szabad, boldog gazdaság, igazságos és rendezett társadalom” (WILHELM RÖPKE). 6 FELHASZNÁLT IRODALOM BALLA ANTAL: A liberalizmus története, Légrády Nyomda és Könyvkiadó Rt., Budapest 1926. FRIEDRICH A. VON HAYEK: Piac és szabadság, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1995. ROGER SCRUTON: Mi a konzervativizmus? Osiris Könyvkiadó, Budapest 1995. 17.o. ROBERT NISBEL: Konzervativizmus: álom és valóság Tanulmány Kiadó, Pécs 1996. Az Európai Unió gazdasága, HVG Kiadó Rt. Budapest 2005.
6
Az Európai Unió gazdasága, HVG Kiadó Rt. Budapest 2005. 13
