„ÉN IS A LELKEK HALÁSZA VAGYOK” kamarakiállítás
Galánthai gróf Eszterházy Károly váci püspökségének 250. évfordulója emlékére
VÁCI EGYHÁZMEGYEI GYŰJTEMÉNY 2010. 250 éve foglalta el a váci püspöki széket Galánthai gróf Eszterházy Károly. A kiállítás a neves főpap korát, életútját idézi fel dokumentumok és első püspöki székhelyén fennmaradt néhány korabeli tárgyi emlék segítségével. A kiállítás felidézi a magyarországi „katolikus újjászületés” és a „katolikus felvilágosodás” nagy alakját, akinek mecénási tevékenysége Vácon kezdett európai jelentőségű művészeti irányzatokhoz kapcsolódni, és később, egri püspökségének építkezésein teljesedett ki. Az emlékkiállítás fejezetei: 1. Családja, születése 2. Tanulmányai pozsonyi és nagyszombati évek 3. Római évek 4. Hazatérés 5. Váci évek 6. Egri évek 7. Életműve, és halála AZ EMLÉKKIÁLLÍTÁS TÁRGYI ANYAGA. /vázlat/ I. 1 Eszterházy Károly püspök portréja (foto) 2. Született 1725. május 4. E.K. születési helye, a család Pozsony látképe (metszet)
POZSONYI ÉS NAGYSZOMBATI ÉVEK… 3. Tanulmányai Pozsony Nagyszombat 4. Tanulmányai Nagyszombat Kéri B. Ferenc jezsuita fizika tanár, a nagyszombati csillagvizsgáló megalapítója Nagyszombat, „Castrum Alba” jezsuita színjáték (felirat) 5. Rátóti prépost 1744. IX.20 RÓMAI ÉVEK… 6. Tanulmányai Róma (látképek) San Ignazio, Szent Ignác oltár 7. Tanulmányai Róma Collegium Germanicum Hungaricum „capax cathedralium Hungariae” 1745. X. 29. 7. Tanulmányai Róma Collegium Romanum Róma Museum Kirchnerianum, a Collegium Romanum-ban, fizika kémia, csillagászat Teológiai művek a Coll. Romanum tananyagából /esetleg könyvtár/: Henry Tournély (1568-1729) Gabriel Antoine (+1678), XVI. Benedek pápa hatása (Római térkép) 9. Teológiai doktor 1748. VII. 31. 10. Pappászentelés, Róma, „Rómában feltűnt fényes tehetségével és jámborságával. XIV. vissza Magyarországra”
Benedek pápa áldásával és jó tanácsokkal tért
11. Borromei Szent Károly - hatása, római tisztelete hazai tisztelete maga Eszterházy is „Károly” HAZATÉRÉS…. 12. 1748. Hazatérés, lelkész Pápán, a plébános kisegítője Mint rátóti prépost élénk kapcsolatban van Padányi Bíró Mártonnal. Rekatolizálási tevékenységük, a magyar egyház „újjáépítése” a török idők pusztításai és a katolikus megújulás. 13. 1752. I. 24. Esztergomi kanonok és Szenttamási prépost 14. 1755 A magyar Helytartótanács Vallásügyi és Lelkészpénztári Bizottságának tanácsosa, Pozsonyi prépost
VÁCI ÉVEK… 15. 1759. Váci püspöki meghívás1759. XI. 6. Megerősítés 1760. III. 3. XIII. Kelemen pápától 16. 1759. Püspökszentelés Pozsony, Nagybátyja a szentéletű esztergomi érsek, Eszterházy Imre prímás szenteli püspökké Eszterházy és a püspökség: „következetesen ragaszkodott az egyház hivatalos tanításához, és korának katolikus felfogásbeli korlátait soha nem lépte át…. „élethivatásának tekintette a püspökséget ahogyan azt a tridenti zsinat megfogalmazta: a püspök elsőrendű kötelessége egyházmegyéjében a hit igazságainak tanítása és védelme” … a kor „racionalista szellemének megfelelően figyelmét a lelkipásztorkodástani, egyházi szónoklattani és hitoktatástani kérdései keltették fel … „ (Kádár László) 17. 1760 Vác 1760 áldozócsütörtök vigiliáján bevonult Vácra A váci egyházmegye térképe a XVIII. század közepén. Váci működéséről: „Második Borromei Szent Károly” Róka János idézet Borromei Szent Károly ereklyetartója Pápa, Szent Károly oltárkép (saját képmásával) Esetleg pásztorbot, de csak egy, lehetőleg barokk, restaurálva?/ Barokk kehely a kincstár anyagából Barokk kehelytakaró és Bursa Barokk lavabo készlet (bár ez XVIII. század végi /A vízszintes vitrinekben: Miseruha „Eszterházy csipkével???/ Eszterházy Károly irodalmi működése, könyvei a váci könyvtárból Tudományos Gyűjtemény 1819, esetleg kézirata a váci levéltárból. / A két ppök szobra, közöttük a káptalani kereszt marad /a káptalani kereszt gombja pozsonyi munka a XVIII. század közepérőlkortárs/ 18. 1761. VI. – VII. Can. Vis. a csongrádi kerületben (Can. Vis. lap fotói /levéltár!!/ 19. Kibővíti a régi Althan féle szemináriumot, a Nagyszombatban tanuló 5 váci kispapot visszhívja Vácra 1761. november 1. A megújított Althan féle papnevelő intézet megnyitása 20. 1761 Egyházmegyei Levéltár rendezése 21. 1761. Céhszabályok a váci iparosok és kereskedők részére 22. Közéleti szerepe: „Buzgón részt vett az Országgyűléseken”, a katolikus párt vezére 23. A váci Székesegyház A régi székesegyház átépítése - Az Oraschek féle tervek, az „új székesegyház építkezése - Eszterházy lebontatja az épületet - A Pilgram féle tervek: helyszínrajz merőben új helyszín, új koncepció: épület együttes! 24. Az építkezés kezdete - Alapkőletétel 1762. június 17. - (Róka idézet)
EGRI ÉVEK… 25. 1761. től egri püspök, de csak 1762 közepén foglalja el székhelyét. 26. Eszterházy Károly és a papnevelés megújítása 1762. szeptember Tanácskozás a líceum építése ügyében 1766-ra elkészült a két emeletes líceum. XIV Benedek pápa: „az egyház erejét nem világi hatalmának növelésével, hanem tudós férfiaknak Rómába való összegyűjtésével kell növelni” Eszterházy ezt követte: ez egri egyetem megalkotásával – a püspöki iskolát orvosi fakultással bővítette – csillagvizsgálót létesített korszerű műszerekkel, a fizikai oktatás számára korszerű műszereket hozatott külföldről, ásványtani, botanikai és állattani gyűjteményt hozott létre. Eszmei programm a racionalizmus térhódításának fényében: Könyvtár programmja: tridenti zsinat – a katolikus egyház életében döntő jelentőségű, és „Eszterházy egész életének kiindulási alapot adott” (Kádár László) Diszterem programmja: korabeli tudományok teológia – jogtudomány – természettudomány (együtt szerepelnek) Kápolna programmja: a keresztény világnézet célját, az örök életet tárja a néző elé, azt a célt, aminek érdekében Eszterházy megkísérelte összhangba hozni az új, rcionalista eszméket az életének alapot adó keresztény hittel” (Kádár Zoltán) Csillagvizsgáló: természettudomány fontossága Új tantárgyak: Egerben már 1762 ősztől „egyháztörténelem” dogmatörténet, később héber és görög nyelv, bibliai földrajz, természettudomány a filozófiában „Szükségesnek látom, hogy a történelem tanára kifejtse a vallás szerepét az emberiség földi boldogulásában, a kultúra fejlődésében….a történelem a teológia része csak – és annyiban tárja elénk a földi boldogulást, amennyiben az örök élet céljait szolgálja…” (1744) 27. 1769. IX. 29. Elindítja Egerben Magyarország első orvosi iskoláját, a líceum alapításának értelmét ( négy egyetemi kar létesítése) 28. 1772. Mária Terézia megtagadta a püspöktől az iskolának kért doktori fokozat kiadásának jogát 29. Az egyetem alapításának kudarca, a püspöki iskola újraindításához vezet. 1784. I.19. megalapította és 1784. IV.18.-án megnyitotta az egri generális szemináriumot
ÉLETMŰVE ÉS HALÁLA 30. Eszterházy életműve a kortársak és utókor emlékezetében Mint mecénás eszmei és művészeti, sokszor „technikai” irányító - „Rómában tanulta az „architekturát” (Kazinczy) Heves és külső Szolnok vármegye főispánjaként gondja volt az adminisztrációs épületek felépítésére és karbantartására Főúri építkezései: Pápa-Ugod-Devecser uraként átépítette a pápai várkastélyt, családi temetkezőhelyként felépíttette a pápai plébániatemplomot, a devecseri várat nyaralókastéllyá akarta kiépíteni, uradalmi, gazdasági épületeket építtetett. Mint főpap, az ellenreformáció és a rekatolizáció buzgó híve volt. Püspöki székhelyeit, Vácot és Egert nagyvonalú barokk püspöki épületegyütesekkel kívánta gazdagítani Birtokain mint kegyúr templomokat, oltárokat és tornyokat építtetett, püspökségének területén támogatta a templomépítéseket, 17 faluban templomot, 16 faluban plébániát és iskolát építtetett. A hagyomány szerint 100 templom építése fűződik nevéhez 31. Meghalt 1799. március 14.-én Egerben /esetleg kép a síremlékéről/