EMLÉKKÖNYV DR. SEREGÉLY ISTVÁN EGRI ÉRSEK ARANYMISÉJE ALKALMÁBÓL

EMLÉKKÖNYV DR. SEREGÉLY ISTVÁN EGRI ÉRSEK ARANYMISÉJE ALKALMÁBÓL

1

2

EMLÉKKÖNYV

DR. SEREGÉLY ISTVÁN EGRI ÉRSEK ARANYMISÉJE ALKALMÁBÓL

EGER, 2005 3

KIADTA AZ EGRI FÕEGYHÁZMEGYE Szerzõk:

BALOGH FERENC, BALOG ZOLTÁN, BESZE TIBOR, BRENNER JÓZSEF, CZOBORCZY BENCE, ERDÕ PÉTER, KARTAL ERNÕ, KISS PÉTER, KUKLAY ANTAL, LÖFFLER ERZSÉBET, MÁNDY ZOLTÁN, MISÓCZKI LAJOS, PASKAI LÁSZLÓ, PÉTERI PÁL, SEMJÉN ZSOLT (versek), SEREGÉLY ISTVÁN, SURÁNYI IMRE, SZABÓ GYULA, VERES ANDRÁS, ZACHÁR GÉZA, ZSÁMBÉKY ORSOLYA MIRJAM

Szerkesztették:

LÖFFLER ERZSÉBET és SEREGÉLY GYÖRGY Stíluslektor:

LIPP MÓNIKA Felelõs kiadó:

FICZEK LÁSZLÓ érseki irodaigazgató

Tipográfia:

PAP PÉTER ISBN 963 86719 0 4 Nyomdai munkálatok:

CSATHÓ NYOMDA, EGER Felelõs vezetõ:

CSATHÓ EMIL

6

Lectori salutem! „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába” Lk 10,2

Egy kispap barátomnak Minden Isten-képen túl Isten felé vezess, tudod, az ihlet kevés, sugallatot keress! A megsejthetetlen Nyilvánvalóra figyelj, s a világon stigmaként ég az isteni jel. S ne káromold bennük a Lelket, kiket a hegy másik oldalán vezet, hisz jöhet üzenet. Mert kardhordozóival töreti azokat a bûnben formált képzelt-isten-bárányokat.

7

ERDÕ PÉTER

Köszöntõ Seregély István érsek urat elõször írásaiból ismertem meg. A II. Vatikáni Zsinat határozatainak magyar kiadása a dokumentumok fordításán kívül bevezetõ tanulmányokat is közölt. Ebben a kötetben találkoztam elõször az érsek úr nevével és gondolataival. Késõbb, amikor már Rómában tanítottam, 1987 tavaszán az új püspöki kinevezések kapcsán valaki megemlítette, hogy korábban többen kaptak kinevezést, akik az Alföldrõl valók. Így a közeljövõben majd a Dunántúlra kerül a sor. Seregély érsek úr kinevezésének híre éppen egy kirándulás alatt jutott el hozzánk. A verbitákat látogattuk meg a Nemi-tó partján. Egy külön házban ott lakott a közösség egyik tagja is, egy magyar származású szerzetes, aki építészmérnökként dolgozott: templomokat, lakóépületeket tervezett olcsó kivitelben, helyben megtalálható anyagokból a misszió számára, fõként Indonézia és Pápua Új-Guinea részére. Mikor Seregély István nevét meghallotta, felragyogott az arca: régtõl, talán még verbita növendék korától ismerte õt. Mi pedig hazafelé csendben megjegyeztük, hogy biztosan eleven, szimpatikus egyéniség lehet, ha ennyi évtized után is ilyen szívesen emlékeznek rá. Elsõ személyes találkozásainkra akkor került sor, amikor már egri érsek volt. A Püspöki Konferencia elnökeként pedig részben jogi ügyekben, részben a Hittudományi Kar ügyeiben beszélgettünk vele. A Püspöki Konferenciának az 1983-as Egyházi Törvénykönyvhöz készülõ kiegészítõ szabályzatai ügyében kellett beszámolnom a korábban végzett munkáról. Egyértelmû volt, hogy az elakadni látszó folyamatot igyekezett felgyorsítani. Ezt a fáradozást 1994-re siker koronázta. A Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia új fakultással való bõvítését és egy katolikus egyetem megalapítását, mint a Püspöki Konferencia elnöke kezdettõl õszintén segítette. Ma õ az Akadémia nagykancellárja. Amikor pedig a Katolikus Egyetemi Alapítvány erre a célra a piliscsabai volt laktanya ingatlant megkapta, õ volt, aki a katolikus egyetem céljaira azt elfogadta. Ugyancsak õ hozta meg a Püspöki Konferencia élén az egyetem alapításáról 8

szóló döntést, és õ írta alá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem elsõ alapítólevelét és szabályzatát 1992-ben. A kilencvenes évek nagy intézményes fejlõdése idején a Püspöki Konferencia elnökeként vezette és bátorította a Konferencia titkárságának és szervezetének fejlõdését, az iskolák és szociális intézmények hálózatának kialakítását. Az Apostoli Szentszéknek a magyar kormánnyal folytatott 1996-1997-es tárgyalásain az Apostoli Nuncius mellett a tárgyaló delegáció társelnöke volt. Az egyház javára figyelõ, döntésekben dinamikus stílusa bátorította mindazokat, akik õszintén akarták szolgálni a katolikus egyház közös ügyét, és Krisztus akaratát keresték, akit õ gyakran bensõséges tisztelettel Gazdánknak nevezett. Sokszor elismeréssel figyeltük ökumenikus nyitottságát, kiegyensúlyozottságra törekvését teológiai és egyházfegyelmi kérdésekben, különösen pedig elkötelezettségét az egész Európát érintõ egyházi ügyekben. Meghívásának eleget téve Egerbe látogatva örömmel fedeztem fel az Egri Fõegyházmegye iránti szeretetét és apostoli lendületét. Az új templomok és iskolák létesítése, a személyes imádság és liturgikus elmélyülés példája sokunkban tiszteletet ébreszt. Adja Isten, hogy apostoli szolgálatát örömmel és sok értékes eredménnyel folytathassa igazi pásztorként és fõpapként állva nyája élén.

9

PASKAI LÁSZLÓ

Ötven esztendõ Jézus Krisztus egyházának építésében Dr. Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke 1955. június 19-én nyerte el az egyházi rend szentségét Szombathelyen. Ötven éves papi szolgálata alkalmából hálaadással gondol Isten sokféle és nagy ajándékára, amelyben részesült a papszentelés által. Hívei és tisztelõi megköszönik Istennek mindazt, amit általa nyertek keresztény életük mélyítésére, és kifejezik emberi köszönetüket áldozatos, papi lelkiséggel végzett, hiteles, félévszázados munkájáért. Akkor követte a Krisztustól jövõ hívó szót, amikor ez a döntés nagy kihívást jelentett, és teljes elkötelezettséget kívánt az állami oldalról elindult vallásüldözés és egyházüldözés miatt. Amikor jelentkezett papnövendéknek, már megtörtént az iskolák államosítása, a papok nagyszámú letartóztatása, kiemelten Mindszenty József bíboros hercegprímás életfogytiglani börtönbüntetése. Majd 1950-ben a katolikus egyházzal való teljes leszámolásnak mintegy utolsó felvonása volt a szerzetesrendek feloszlatása és mûködésük megszüntetése. Ebben a helyzetben készült a papi életre és fogadta a papszentelést. Hûséges és áldozatos szolgálatának titka imádságos lelkülete volt, amelyet hívei és paptársai egyformán megtapasztaltak. Papi jubileumán kifejezzük köszönetünket a lelki gondjaira bízottakért végzett állhatatos imáért. Amikor II. János Pál pápa bizalmából 18 évvel ezelõtt egri érsek lett, mindennapi imájával kísérte az érsekség papjait és híveit; amikor pedig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lett, imája kiterjedt az egész magyar katolikus egyházra. Ebben az imádságos lelkületben kiemelt helyet foglal el a Boldogságos Szûz tisztelete, akinek segítségét folytonosan bizalommal kérte, és akinek pártfogását – meggyõzõdéssel állíthatom – sokszor megtapasztalta saját lelkében és a gondjaira bízottak életében. Urunk Jézus Krisztus részesítse abban az áldásban, hogy még sokáig köztünk maradjon, és az Egri Fõegyházmegye ezután is megtapasztalhassa a Szentírás szavai szerint: õ továbbra is testvéreinek a barátja, aki sokat imádkozik az egész szent népért! (Vö. 2Mak 15,14) 10

SEREGÉLY ISTVÁN

Krisztus az Út, az Igazság és az Élet Valószínûleg családi neveltetésem alapozta meg a személyi kultusz minden formája iránti ellenszenvemet. Most is szerettem volna kikerülni pappá szentelésem 50. évfordulójának ünneplését, de nem tudok kitérni elõle. E kiadvány bevezetõjéül inkább én írok magamról, és a Jóisten ajándékairól, amelyekkel elhalmozott érdemtelen életem során. 1955. június 19-én szentelt pappá Kovács Sándor szombathelyi püspök a székesegyházban. Négyen voltunk, együtt az 1957-ben az Oltáriszentség és a lelkipásztori hivatás vértanújává lett Brenner Jánossal. Azóta minden emberi várakozás ellenére úgy tûnik, megérem aranymisémet. A hosszú idõ megtanított arra, amit elõre mondtak szüleim és elöljáróim, hogy életem minden értéke Isten ajándékának bizonyult. Így az elõzmények is. Sokszor gondolok ismert és ismeretlen elõdeimre, akik genetikus örökségemet adták. Fõleg szüleimre, szeretetükre, amellyel fogadtak és fölneveltek az elsõ világháború után megteremtett családban, a második világháború életeket megnyomorító idejében. 1931-ben, fatimai napon, március 13-án, Szombathelyen születtem. Március 29-én keresztelt meg Jeney Rafael domonkos atya. Kispapként találkoztam vele, emlékszem, örömmel köszöntem meg, hogy – mármint a véleményem szerint – nagyon jól megkeresztelt. Hitemet eddig semmi ki nem kezdte. Hárman vagyunk testvérek, akik a világháború nagyon szerény anyagi lehetõségei közt igen jó, védelmezõ, keresztény otthonban cseperedtünk föl. Ma is örülünk egymásnak. 1940-ban kerültünk Miskolcra. Egy bérházban laktunk, melynek lakói közül akkor csak a mi családunk járt minden vasárnap szentmisére. Igaz nagyon vegyes-vallású társaság lakott az itt-ott komfortos öreg házban. Szerencsénk volt az is, hogy mindössze a harmadik épület volt mellettünk a Mindszenti plébániatemplom. Hozzá kötõdik Istent keresõ életem növekedése. A templomban jártunk a kórusra énekelni és ministráltunk az oltárnál. 11

A családi rend meglehetõsen rövid pórázon tartott bennünket. Mondta is a házban lakó hasonló korú fiú, hogy „titeket szakajtó alatt tartanak”. Ezt ma már hálával és köszönettel kell fogadnom. Viszont a gyermekévek szabad idõtöltése udvaron és lakásban hazakívánkozó emlékekkel van tele. Korán kivettük részünket a házi tennivalókból. Megkövetelték, és nem is vettük zokon, hogy bizonyos feladatokról nekünk kellett gondoskodni. Hûtõszekrény hiányában még a pincébe kellett hordani az ételeket, és a fûtés föltételei is nehezebbek voltak, mint ma, nem is szólva a bevásárlásról. Városi életünk ellenére a háború után adtak egy megmûvelendõ kertet a város szélén, így a konyhakertészetre is nyílt alkalom. Hála Istennek, közülünk senki sem sérült meg a háborúban és legalábbis a fizikai létünket nem fenyegette a diktatúra sem. Szüleink ma is csodált fölülemelkedéssel tudták viselni a háború okozta anyagi károkat, és az utána következõ megélhetési gondokat, ami a mindent odaadni és mindenrõl lemondani kész családi gazdálkodást jelentette. Velünk volt a gondviselõ Isten szeretete. Szüleink fölneveltek és elbúcsúztak. Bízom benne, rövidesen találkozom velük. Külön szeretném az Úristen ajándékának tekinteni iskoláimat. A betûvetést még Szombathelyen sajátítottam el (mai kézírásomat nézve nem túl nagy sikerrel). Miskolcon végeztem a gimnáziumot, nyolc éven át a Fráter György nevét viselõ akkor is, ma is országos rangú, nagy létszámú, saját egyenruhás, jó iskolában. Sokszor nézem – ma már általában autóból – az útvonalat, amit nyolc éven át gyalog tettünk meg. Tanítóimra és tanáraimra név szerint emlékszem. Úgy érzem és állítom, hogy hivatásuknak élõ pedagógusok voltak. Ma már csak Ságh Dániel tanár úr él közülük, vele sem találkoztam már két éve. Nem csak tanítottak, de a nagy létszámú osztályokban megalkuvást nem ismerõ fegyelemmel formálták emberségünket. Szerettem a matematikát. Ebbõl voltak mindig a legjobb jegyeim. De fölébredt bennem az idegen nyelvek iránti érdeklõdés is. Jó alapot adott a középiskola, mert az akkor megkóstolt nyelvek segítségével – noha külföldre eleinte csak kirándulni jártam, most pedig már csak hivatalosan jutok el – szorgalommal elegendõ nyelvtudásra tettem szert. A teológiát a latin nyelvvel nehezen birkózva tanultam, vizsgáztam belõle. Ma már csak árnyék az akkori tudásom. De beszélgetõ (nem tárgyaló) szintre fejlesztettem a franciát, nyugat-magyarországi életem éveiben megtanultam németül. Amit pedig mindig szerettem volna: megtanulni angolul, abban csak az írott angol kommunikációig jutottam el. Olaszul soha 12

nem tanultam, mert nem akartam, hogy papságom munkáját azzal gyanúsítsák, hogy püspök, vagy a Vatikán kémje akarok lenni. Ma sem tudok semmit. Röviden említem meg, hogy érettségi után egy évig fizikai és adminisztratív munkával építettem a szocializmust. Édesapámat elküldték az erdészettõl, így kellett az én néhány forintos fizetésem is, hogy a család élni tudjon. Nekem pedig, az akkor még éretlen papi hivatásom megszilárdulásához volt rá szükségem, nagyon sokat adott a család védelme alól kikerülõ, az emberek egymás ellen harcoló életének megtapasztalása. Könyvet kitenne, beszámolni azokról az élményekrõl, a gyarmati sorba került magyar életrõl, emberi munkát, becsületességet tönkretevõ, egy fiatalembert hidegzuhanyként érintõ életvitel eseményeirõl. Az egy évet még kiegészítették a már ismert nemzeti vállalatnál eltöltött nyári munkás hónapok is. Szükség volt továbbra is a szerény keresetre. Ennek ellenére sajnálnám, ha ezt nem éltem volna meg. Hálás vagyok ugyanakkor a sok megismert emberi jóságért és barátságért. Végül is 1950 szeptemberében a Szombathelyi Püspöki Papnevelõ Intézet növendéke lettem. Jó messzire mentem. Õk maradtak Miskolcon, én szombathelyi pap lettem. Így kevesebb gondot okoztam a család miskolci életében. Egészen a rendszerváltásig kerültem mindent, ami a szülõknek, testvéreknek bajt jelenthetett volna az életük alakításában. Mondtam is, hogy a földi paradicsom építése idején én voltam a család szégyene. Bár erõsen tiltakoztak ellene mindnyájan. Tiszteletre méltóan megmaradtak hívõ embernek és tudtak stabil, keresztény családot alapítani, otthont teremteni. A szombathelyi két év meghatározó lett életemben. Megalapozta a papi lelkiséget, az életszentségre való törekvést (sajnos, nem sokra vittem, rászorulok Isten irgalmára). Az akkori elhatározást, hogy egész szívvel legyek szolgája az Úristennek, azóta sem adtam föl. Ekkor a szeminárium életét meghatározó Mária tisztelet az én életem vezetõ iránya lett. Úgy érzem, édesanyám már születésemkor Szûz Máriára bízta a sorsomat. Én a családom, nagyszerû tanáraim és elöljáróim segítségével elköteleztem magam Szûz Mária Szeplõtelen Szívének tiszteletében. Úgy látom, ennél okosabbat nem is tehettem volna. Egyébként nem voltam se jobb, se rosszabb kispap a többieknél. Papok akartunk lenni, mindenáron, mindahányan voltunk. A Szombathelyi Hittudományi Fõiskola igen jó, és világnézetileg szakszerû gondolkodásra tanított. A szeminárium hatalmi szóval történt bezárása után a Budapesti Hittudományi Akadémia – mint mondták bármely külföldi egyetemmel 13

egyenrangú – akkor a sok hallgatót erõsen megrostáló (volt szemeszter, amikor az áldott emlékû Takács József professzor 21 tagú évfolyamunk hét tagját elvágta) intézmény volt. Nagy igyekezet követte a gyászos napokat. Ez a képzés azonban a Gondviselés egyedülálló ajándéka lett. Lelkiségben is sokat nyújtott a Központi Szemináriumban eltöltött négy esztendõ. Keményen megküzdöttünk a hivatásunkért. Hogy ezt átéltem, ma nagy hálára kötelez. Társaimnál sem volt másként. Érdekes, hogy ami napi fohászt, imát akkor iktattam az életembe, ma is érvényes, sõt. Mindent összegezve, Isten áldja meg emlékükben is az akkori nehéz idõkben a magyar egyház élén vergõdve küzdõ püspököket, tanáraimat, elöljáróimat, és a hívõ magyar népet, mert mégis lehetõségünk volt a fölkészülésre, és együtt értünk meg magyar hazánkat elhagyni nem szándékozó papokká. Tudomásunkra hozták: „Magukat ez a nép nevelte föl, ezt a nehéz sorsra jutott népet kell szolgálniuk Isten országának építésében!” Ezt azóta is érvényesnek tartom. 1955. június 25-én szentelt áldozópappá a szombathelyi egyházmegye szolgálatára Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök. Elsõ szentmisémet Miskolcon, a Mindszenti templomban mutattam be. Hatodév második felében már lelkipásztori szolgálatra rendeltek az egyházmegyébe. Csak vizsgára mentem vissza. Teológiai licenciám már megvolt februárban. Nyáron már kápláni kinevezéssel mentem Gyöngyösfaluba, 10 kilométerre Szombathelytõl északra, határsávba, elsõ, nyolcvan éves plébánosom mellé. Teljes odaadással álltam munkába. Egy kis szimpla ablakos nedves szobám volt, berendezése olyan, mint a szemináriumban. Jövedelmem az ellátás mellett havi 200-300 forint volt. De nem éreztem semmiben hiányt. Ekkor volt az 1956-os forradalom. Leverése nagyon elkeserített. Volt spirituálisom mondta vigasztalásul: emlékezzék rá, ez lesz a bolsevizmus elsõ halálos sebe. Utána, ott a nyugati határon, vonult az 56-os menekültek sokasága. Eszembe sem jutott, hogy én is elmenjek. A falu élete új emberi gazdagodást kínált. Lényegesen egyenesebbek voltak az emberek, mint a városban. Nem féltették az állásukat, mert a földet valakinek mûvelni kellett. Fölismeréssé érett az igazság, hogy minden a földbõl jön. Fiatal voltam, 25 éves, kerékpáron jártam. Az iskolákban akkor még szinte mindenütt volt hitoktatás. Énekkart is szerveztünk. Idõs plébánosom mellett, önállóságra kényszerülve, megtanultam a plébánia adminisztratív és anyagi vezetését. Szom14

széd káplán társam, Kovács Ferenc volt, csoda, hogy engem nem bántottak abban az idõben. Ki tudja, mire lettem volna képes. Ezért mindenkit óvok az ítélkezéstõl. Közben, 1959-ben meghalt a plébánosom és a hatalom embere eljött, hogy tudomásomra hozza a lelkipásztorkodás korlátait a mi népi demokráciánkban. Megkérdeztem, hogy akkor mit jelent az alkotmányos vallásszabadság? – Amit mi megengedünk – volt a válasz. – És ezt honnan lehet tudni? – Onnan, hogy az alkotmány elsõ tétele, miszerint hazánk proletárdiktatúra, minden annak a függvénye. – S hol a hangoztatott lojalitás? – Ott, hogy kinn áll az autó és nem kell beszállni. – Ez a totalitarizmus. El is helyeztek azonnal. Második helyemen, Nyõgérben rövid ideig voltam. Itt a mûködési engedélyemet is (ilyen állami kötöttség is volt) el akarták venni. Szerencsére – ezt kell mondanom – amúgy is gyarló egészségem megromlott, és kórházban, valamint betegszabadságon kellett lennem. Ekkor – 1960 júniusában – készült el a doktori disszertációm. Õsszel zalai tájakra küldött fõpásztorom, hogy „ne legyek szem elõtt”. Igen jó helyem volt Bagodvitenyéden. Itt még fiatal plébánosomtól sokat tanultam. Ekkor kezdõdött a televíziózás. A határ közelében még csak az osztrák mûsort lehetett fogni. Ez kedvezõ indítékot teremtett a német tanuláshoz. És ez tette lehetõvé, hogy láthattam XXIII. János pápát, a zsinat megnyitását. Itt, mivel ez már más megye volt, jóindulattal voltak a hatóságok is. Ennek köszönhetõen 62-ben Zalaegerszegre kerültem káplánnak. Innen, az akkor újra kezdett hitoktatás és a diákmisék bevezetése után a szombathelyi székesegyház káplánja lettem. Békemozgalomba kényszerült plébánosom káplántársamnak és nekem is biztonságot nyújtott a reggeltõl estig végzett lelkipásztori munkához. 11 évig voltam ott. Külön érték volt, hogy hozzánk tartozott a megyei kórház, ahol gyakran mondták a haldokló pártemberek: „tudja, élni lehet Isten nélkül, de meghalni nem.” 1971-ben új megyéspüspök, dr. Fábián Árpád vette át az egyházmegye vezetését. Megszánt, mint immár 19 éve káplánt, és 1974-ben Kõszegszerdahelyre kerültem plébánosnak. Féltem az egyedülléttõl. Mégis elmondhatom, hogy életem legszabadabb és legváltozatosabb éveit töltöttem ott. Szomszéd kollegákkal jó kapcsolatban, rengeteg változatos tennivalóval. A helyi iskolában minden osztályban volt hittanórám. Négy kis templom külsõ-belsõ renoválása, a plébánia teljes átépítése, szép téli – olvasásra, tévézésre, rádiózásra, írásra alkalmat adó – estékre 15

emlékezem. Mûhelyem is volt. Az ezermesterkedés sok megtakarítást jelentett az anyagiak terén. Igaz, itt volt legrosszabb az egészségem. A kiskoromban szerzett hörgõasztmával többször kellett kórházba menni. De hát „rossz pénz nem vész el” és „ebcsont beforr” elvek alapján még ma is élek. Sok jó embert ismertem meg. Sokan voltak segítségemre. Egyetlen privát örömöm az utazás volt. Erre gyûjtöttem a pénzemet. A már hatékony nyelvismerettel, egy-két útitárssal bejártuk vonattal, hátizsákkal egész Európát. Elsõsorban a szocialista országokat, de háromévenként nyugatra is próbáltam menni. Czêstochowa, Lourdes, Fatima, Róma, Párizs, Berlin, London, Madrid és természetesen Moszkva is elérhetõ volt. A Szentföldre azonban semmi áron nem engedtek. Kõszegszerdahelyen ünnepeltem meg 1980-ban ezüstmisémet. Ezt követõen 1981-ben kõszegi plébános lettem. Kilenc templom, jelentõs hitoktatás; akkor már merészkedtem világi hitoktató munkatársakat alkalmazni. Újabb renoválások, az elmúlt évtizedek elmaradt építkezései, felnõtt hitoktatás és tanévvégi vallási gyermekhét feladata hárult kettõnkre, káplánra, plébánosra. Szóvá is tették illetékesek: „a pap már megint gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozik”. A tanácsülésen azt válaszolták: „foglalkozzék ön is”. Ez már a puha diktatúra volt. Városi kitüntetést is kaptam azért, amit a város épületeiért tettem. Érdekesség, hogy az okmányt a pénzügyminiszter adta át, bizonyos dr. Medgyessy Péter. Püspököm mellettem állt. Én magam nem jártam az ország más tájain. Csak most utólag tudom, hogy régóta megfigyelés alatt álltam. Ekkor készült már püspöki sorsom. 32 éves papi életem során soha nem unatkoztam. Mindig jól éreztem magam Jézus Krisztus szolgálatában, találékonyságért sem mentem a szomszédba. 1987. június 5-én nevezett ki II. János Pál pápa az Egri Fõegyházmegye fõpásztorának. Hogy itt milyen sors várt rám, ebben a könyvben mások is elmondják. Kétségtelen, hogy a közben bekövetkezett változások, addig hírbõl sem ismert feladatok elé állítottak. Mivel nem életrajzot írok, ebbõl az idõbõl már csak fölsorolásokra szorítkozom. 1987. június 25-én szenteltek püspökké és kaptam meg az érseki palliumot. Az akkor óriási egyházmegye megismerése éveket vett igénybe. Közben 1990-ben Rómában jóváhagyták a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szabályzatát. Ekkor lettem a Püspöki Konferencia elnöke. A választást kétszer 16

megismételték. Örömet jelent, hogy püspök testvéreim nem ítélték elviselhetetlennek szolgálatomat. Ezen fölül az elnökség rengeteg utazást, reprezentációt, illetékesekkel való találkozást hozott, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Erre az idõre esik II. János Pál pápa két magyarországi látogatása. Mi püspökök három quinquennális, úgynevezett „ad limina” látogatáson voltunk Rómában. A harmadiknál 2001-ben láttam elõször, hogy már teljes értékû püspöki karnak tekintenek a római hivatalok, amelyet sem nyugatról sem keletrõl nem aposztrofálnak. A pápa származásánál fogva tudta, hogy honnan jövünk, de a csak kint élõk errõl semmit nem tudtak. Két európai püspöki szinóduson is részt vehettem egy-egy hónapig Rómában. 1993-ban az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnöke lettem 3 évre, majd újra 5 évre. Miloszlav Vlk prágai bíboros érsek elnök és Karl Lehmann mainzi püspök ma már szintén bíboros, másik alelnökkel. Még több utazást jelentett, és nagyon sok ismeretet és ismerõst szerzett. Ez volt az ideje az egyházi közoktatási és szociális intézmények születésének. Az értük folyó harc még ma sem ért véget. Létrejött az új magyar egyházmegyei beosztás (1993). Aláírták a Vatikán és a Magyar Köztársaság nemzetközi érvényû egyezményét (1997). Létrejött a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (1992). Volt magyar millecentenárium (1996), nagy jubileum és millennium (2000). Nemzeti zarándoklatokat szerveztünk többször is Rómába, Lourdesba, Szentföldre, gyerekekkel Fatimába, ahonnan hozzánk érkezett a Szûzanya vándorszobra (1993). Boldoggá avatások, szentté avatások, pápai évforduló. Krakkóban magyar kápolna készült. Felsorolni is nehéz. Megszólalt a Magyar Katolikus Rádió. Immár öt éve Egerben, és már az országos is Budapestrõl. Nyomtatásban megjelent – kizárólag szorgalmas öcsém jóvoltából – néhány irományom. Most hogy ezeket leírtam, merem állítani, hogy a Jóisten a tenyerén hordott. Tudom, hogy jogilag biztosan, de az élet-idõben is lejáróban van szolgálatom ideje. 2005 szeptemberében új elnököt választ a Konferencia, 2006 márciusában föl kell ajánlanom nyugdíjba vonulásomat. Tervek szerint Nyíregyházára, a papi otthonba megyek meghalni, melyet annak idején püspökségem kezdetén alapoztunk meg. Hitem alapján az Úristen irgalmából bizonnyal remélem az örök életet. Ez mindig erõt adott és fölemelt elesettségeimbõl. Készülni azonban kell. 17

Kérem, csak fönntartással higgyék el a sok jót, amit mások írnak rólam ebben a könyvben az ünnepi alkalomból. Ami igaz belõle, nem az én érdemem, hanem Isten ajándéka. Mondjanak érte velem együtt köszönetet. Fogadja el az én Uram Istenem hálaadásomat minden ajándékáért, melyben részesített a hosszú élet során, mert irgalmas volt irántam. Tudom, hogy szeretett és szeret engem és velem lesz a hazaérkezésig. A Boldogasszony szintén várni fog. Szûz Mária Szeplõtelen Szíve, könyörögj érettünk!

18

Válogatás Seregély István beszédeibõl „Krisztus az út, az igazság és az élet” Jn 14,6

Ars Poetica Versem Igazság-keresés. Van végsõ, örök Igazság. De ha nem érte imádság, Már nem misztikus, csak mesés.

19

Szeplõtelen Fogantatás ünnepén 1957

A hatalmas Isten méltó helyet kívánt készíteni egyszülött Fia számára, aki értünk a földre leszállt. Ezért örök gondolata volt a Szûz, kit Fia anyjául szánt. Tökéletes Istenképmás, hibátlan embereszmény élt a Teremtõ terveiben, amikor még nem volt a Föld sem, a folyók még nem fakadtak, a hegyek még meg sem születtek. S végül, az idõk teljességében csodálatos remeket alkotott a Boldogságos Szûz Máriában. Lélek az Isten, minden tökéletesség teljessége, páratlan lelki szépségben váltotta valóra örök tervét. E napon ezt a ragyogó szépséget ünnepli az Anyaszentegyház, és a próféta szavával köszönti az Isten Édesanyját : Tota pulchra es Maria et macula originalis non est in Te. Egészen szép vagy Mária, és az eredeti bûnnek foltja nincs Tebenned. Lehet több ékszer, lehet több ünneplõ ruha, selyem és bársony öltözet, de szépség hozzá hasonló nem létezik. Teste a legnagyszerûbb mûremek, a legtökéletesebb alkotás, lelke pedig a megváltás egyedülálló csodája. – Mi teheti tönkre a lelki szépséget? A gonosz lélek hatalma és barátsága. Mi teheti ragyogóvá a lélek Istenhez hasonló arculatát? A kegyelem gazdagsága, Isten barátsága. És éppen a sátánnal való ellentét és a kegyelem teljessége volt páratlan az égi szépség és tökéletesség királynõjében. Isten ígérete, mely ellenkezést vetett a sátán és a Megváltó szülõje közé, hiánytalanul teljesedett be. Ennek így kellett lennie, mert különben a sátán elmondhatná, hogy az eredeti vagy a legkisebb személyes bûn révén, akár egy pillanatig is, uralma alatt tartotta az Isten Anyját. Isten, aki a bûnt utálja, nem engedhette, hogy Fiának anyja bûnös legyen, hogy benne utálatra méltó dolog találtassék. Tudjuk a Szentírásból, hogy az ószövetségi áldozatok során megkívánta az egek Ura, hogy hibátlan áldozati tárgy kerüljön oltárára, és az oltárt ne érje semmi szenny, tisztátalanság. Mennyivel inkább volt gondja rá, hogy a világ megváltásának áldozati Báránya, Jézus Krisztus bûntelen, ártatlan, tiszta lélek sátrában leljen tanyát. 20

Ahol nincs bûn, ott a lélek. Ahol sohasem volt bûn, ott páratlanná magasztosul a lélek ragyogása, mely nem más, mint az Isten élete az emberi lélekben, a megszentelõ kegyelem. Ezért köszöntötte Gábor arkangyal a názáreti hajadon leányt királynõt megilletõ tisztelettel, és nevezte kegyelemmel teljesnek, mert benne teljes volt a bûn hiánya, a kegyelem ragyogása, hiszen létének elsõ pillanatától nem volt lelkén akadálya a kegyelmi élet kibontakozásának. Nem volt ott Ádám és Éva bukásának átka, sem az emberi gyarlóság hányattatása, hanem készség a jóra, a szépre, hajlandóság az Isten akarata szerinti életre. Örömmel látja a keresztény ember, hogy ez a kegyelemmel teljesség volt az Aranyház dísze, ahol otthont talált az örök Ige, ez volt illata a titkos értelmû Rózsának, ez fénye megváltásunk hajnali szép Csillagának. Az õsevangélium megígért ellentéte a gonosz lélek és a sátántipró Asszony között, másrészt az angyal kegyelemmel teljes köszöntése a mai ünnep titka, a Szeplõtelen Fogantatás hitigazsága, a tény, hogy Isten fönséges Anyja fogantatásának elsõ pillanatától ment volt minden bûntõl. Ezt a titkot dicsérjük imádságos lélekkel, magasztaljuk hangos szent énekkel, s közben magunkra tekintünk. Tõlünk is lelki ragyogást vár az Isten. Szûz Máriának ajándékként adta. Tõlünk emberi hozzájárulást, jóakaratot kér. Nekünk kell szembeszállni a gonosszal, szakítani a bûnnel és magunkra ölteni a kegyelem menyegzõs köntösét. Ez a feladat a mi Nagyasszonyt utánzó adventi elõkészületünkbõl nem maradhat ki. Ha az Isten a szeplõtelenül fogantatott lélek szépségét készítette a világ Megváltója számára, mi is bûntõl mentes, tiszta lélekkel akarjuk köszönteni karácsony éjszakáján Mária Fiát. A szép mindig vonz és hív maga után. Így int felénk a Szeplõtelen Szûz a mai ünnepen: jöjj utánam, és elvezetlek téged a Fiam országába. – Nem késlekedünk és nyomába lépünk a lélek-szépség Isten rendelte útján. S ha majd nehéznek látszik a vállalt feladat, feltekintünk Eszményünkre és Példaképünkre, és mondjuk: tekints le ránk, fogadj minket gyermekeiddé, segíts, hogy meglássék rajtunk, hogy a Te néped, Fiad vérén megváltott szent nemzet vagyunk és leszünk. Amen.

21

Szentév megnyitása Eger, 1999 karácsony

Erre az alkalomra kiadott szertartás szerint a világ valamennyi székesegyházában ma, karácsony napján megnyílik a nagy jubileumi év, amikor Jézus Krisztus születésére épülõ idõszámításunkban kettessel kezdjük írni a négyjegyû évszámokat. Három, az évet megszentelõ gondolatot szeretnék megfogalmazni ezen az ünnepi órán. Mindenekelõtt hirdetem a kereszténység történelmiségét. Igaz, senki sem jegyezte fel a palesztinai népszámlálás során az otthonából idegenbe kényszerített ács és felesége balsorsát, hogy az ifjú anya egy istállónak használt barlangban hozta világra Fiát. Nem látszott rajta, hogy a Magasságbeli Fia, sem az, hogy nagy öröm lesz az egész népnek. Tény azonban, hogy az esemény a történelembõl kitörölhetetlenné és ismertté vált. Amikor Evangéliuma, a megváltásnak a híre már meggyökeresedett az akkori világban, születését kezdetnek véve új idõszámítást vezettek be, s a betlehemi Gyermek és népe, bár tûzzel-vassal likvidálni akarták, világot építõ és húsvéti dicsõségre vezetõ életformát adott mindnyájunknak. A jubileumi év erre a Krisztus hozta életre irányítja a világ figyelmét. Mert Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Benne nyer áldást a föld minden nemzedéke. Kár más utat keresni, mert minden más út zsákutca: Õ az út, az igazság és az élet, a világ világossága. Aki õt követi, nem jár a napjainkra annyira jellemzõ, mindnyájunkat megzavaró sötétségben. A másik, ezt az évet szentté tevõ gondolat, hogy mindez csak a mi szabad, érett, emberi közremûködésünkkel válik valóra. Így a szentév sem kezdõdik mással, mint annak idején, Jézus Krisztus nyilvános fellépése napjaiban: meghívással a megtérésre. Nem volt eddig a világon, ma sincs olyan ember, aki túl a történelmünket tévedések szerint megírható múltunkon, ne tudná, hogy mennyit mulasztott és mennyit tett maga és embertársai ellenére. Ahogy nem ostobaság egy célravezetõ útról szándékosan vagy véletlenül letérõ utas számára, hogy korrigálja hibáját, úgy a megtérés, az életnek Isten világrend22

jéhez való visszaigazítása nem hiányosság, hanem az értelme használatára eljutott ember legértelmesebb cselekedete. Nem azok jutnak célba, viszik elõre a világot és szerzik meg az üdvösséget, akik az emberhez méltó élet és a közeledõ üdvösség követelményeit maradéktalanul megvalósítják, mert ilyen nincs is, hanem akik élnek a Jézus Krisztus hozta és hirdette, minden sebet gyógyító, sõt kilencvenkilenc ártatlannál értékesebbé tevõ megváltás lehetõségével. Új erõvel ezt kínálja fel az emberek javára és üdvösségére alapított, Krisztus küldetését folytató egyház, amikor szentévet hirdet az ószövetségi jóbel-év mindent helyreállító emlékére hivatkozva, ma egy kétezer éves, Istennel, emberrel kibékülõ jubileumot. A harmadik, ezt az évet megszentelõ gondolat, hogy legyen ez az év a hitünk éve. Nem tudjuk, sohasem fogjuk megtudni, mikor jelent meg az ember a földön. Azt viszont tudjuk, hogy egyetlen ember sem marad itt, ha lejár kiszabott ideje. Mégsem kár, hanem nagyszerû kincs erre a világra születni. Olyan nagy kincs, hogy Jézus Krisztusban a mindenható, teremtõ Isten is vállalta. Vállalta azért, mert ezen a világon az egymást váltó emberi nemzedékek nyomán elõbbre halad a mindenség, egy tendenciájából kiolvasható beteljesülés felé. Ma mi vagyunk ennek építõi. S ez az építés hivatott arra, hogy bennünket tegyen éretté - a teljességre. Ebben a húsvéti élet fényére eljutó karácsonyi Gyermek lett minden nemzedék eligazítója és erõforrása. Nem vész kárba elmúló életünk, ha részt veszünk ennek a jövõnek az építésében, és így a Krisztus nyomában járó, belõle élõ élet megérik az üdvösségre. Újítsa meg hitünket a Jézus Krisztus születésére épülõ idõszámítás kétezredik, szent éve. Mi, akik hiszünk Istenben, az õ egyszülött Fiában, és tagjai maradunk a Szentlélek éltette Egyházának, a szentév felkínált eszközeinek az igénybevételével merjük életünket, családunkat, hazánkat, az egész világot Isten kezébe tenni. Amen.

23

Utolsó vacsora miséje Eger, 1990. Nagycsütörtök

Közel volt már a húsvét ünnepe – olvassuk az Evangéliumban. Jézus tudta: eljött az óra, és vissza kell térnie az Atyához. Ekkor adta tanítványainak szeretete legnagyszerûbb jelét. Megtalálta a módját, hogy a mienkhez hasonló földi élete múltával továbbra is önmagához kapcsolja övéit, hogy köztük az összetartozás forrását megteremtse, hogy egymást követõ nemzedékek között az egy nép folyamatossága megmaradjon, és ne két élet legyen a múló és az örökkévaló élet. Mikor tehát asztalhoz ült a tizenkettõvel, szava nyomán az Ószövetség emlékvacsorájában az új és örök szövetség életadó kincsének titkát adta. Ez az Eukarisztia, melynek születése óráját ünnepeljük ezen az estén, „ott új húsvét fénye támad, új kötése új királynak, régi húsvét bétellett.” Minden szentmisére úgy kellene készülnünk, hogy ne legyen meddõ merítés a már Ezekiel próféta által is látomásban látott, végtelen forrásból. Hajszolt életünk során legalább ezen az estén irányítsuk rá figyelmünket. Jézus tudva, hogy el fogja hagyni a világot, önmagát adta tanítványai kezébe: meghagyta, hogy szavainak erejében Teste és Vére titkával köztük lesz. Amikor ezt teszik az õ megbízása nyomán, Eukarisztiát ünnepelnek. Lehet, hogy elsõ hallásra nem fogták föl, mit jelent a búcsúzó Mester rendelkezése, de már lángol az emmauszi tanítványok szíve, amikor kifejtvén nekik az írásokat, felismerik Jézust a kenyérszegésben. Ez az evangéliumi leírás már a mi, mai szentmisénk elsõ formája – az ige liturgiájával és az Eukarisztia ünneplésével. Jézus többet is tett ennél, mert nemcsak magához kapcsolta tanítványait, hanem õket is egy közösségbe gyûjtötte eukarisztikus ünneplésre utasítást adó szavával. Nem csodálkozhatunk, hogy az elsõ keresztényekrõl már feljegyezte az Apostolok Cselekedetei, hogy egyek voltak a kenyérszegés közösségében. Minden bizonnyal ez volt az elsõ jele annak a keresztény meggyõzõdésnek, hogy az Eukarisztiához való ragaszkodás tartja majd össze Isten mindenkori, földi népét. Itt a magyarázata, hogy napjainkban sem lehet részt venni misén rádión és televízión keresztül. Összetartozásunk látható jele, és egymást Krisztus követésében 24

megõrzõ eszköze a szentmisén való részvétel. Így nyilvánvaló, hogy az egyháztól, Krisztustól, Istentõl való elszakadás kezdete a misén való részvétel elhanyagolása. A keresztényeket összegyûjtõ szentmise az Újszövetség egyetlen és oltárainkon jelenvalóvá váló áldozata ugyanaz az áldozat, melyen szüleink, nagyszüleink, az elsõ magyar, európai, római, jeruzsálemi keresztények részt vettek. Az Eukarisztia nemcsak a kortárs Krisztusban hívõket gyûjti egybe, de nemzedékeket kapcsol össze idõ és tér felett a szentek közösségében. Valahányszor leborulunk oltárunk elõtt a kenyér és bor színében jelenvalóvá váló áldozat órájában, az apostolokhoz tartozunk, egyek vagyunk a vértanúk hõsi népével, Európánkat megtérítõ misszionáriusokkal, és azért hozzuk ide gyerekeinket, hogy õk is ennek a már kétezer éves új szövetségnek jelét életük részévé tegyék. Ugyanaz az Evangélium és kegyelem éltet bennünket, mely éltette az elõttünk élõket és az utánunk következõket – mindig ugyanazon áldozat révén. S ez az áldozat kapcsol bennünket az örökkévalósághoz is. Ez teszi mai, földi életünket már megkezdett örök életté. Mi, hitünk fényénél számítunk arra, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentõl kapunk lakóházat, együtt leszünk Krisztussal és az õ immár célhoz ért népével, mégpedig azzal a Krisztussal leszünk együtt, aki velünk van az Eukarisztiában, aki a kenyér és a bor kettõs színe alatt áldozatát teszi jelenvalóvá, de a feltámadásban megdicsõült testével van jelen, hiszen miután egyszer feláldozta magát, többé már meg nem halhat. A különbség csak az, hogy mi ennek a földi életnek a szemével csak a kenyér és bor tapasztalati valóságát látjuk, és csak hitünk gyõz meg róla, hogy Krisztust vesszük magunkhoz, amikor áldozunk, azt a Krisztust, aki már viseli a megdicsõült, emberi testet és életet, melyet minden, szerinte élõ embernek beteljesülésül szánt. Ezért ezen a világon, ahol minden fa arra dõl ki elmúlásában, amerre életében hajlott, a mi, szentmiséken részt vevõ, Krisztushoz hajló életünk is magában hordja a színrõl színre látó élet zálogát. Jézus az Eukarisztiával magához kapcsolta tanítványait, egy közösségbe szólítja Isten földi népét, egységbe foglalja az egymást követõ nemzedékeket, és megkezdi bennünk az örök, el nem múló életet, rádöbbent bennünket a szentmisén töltött félórák minden más félórát messze fölülmúló értékére. Természetesen nem a Jézus végtelen értékû áldozatát jelenvalóvá tevõ Eukarisztia különbözik hatásában számunkra, hanem a mi, belõle merítõ képességünk, változó részvé25

telünk, összeszedettségünk, lelkünk kegyelmi állapota révén megyünk tovább életünk útján különbözõen, lelkiségben gazdagabban, szegényebben. Éppen egy életet ad nekünk a Gondviselés, hogy üdvösségre méltó Krisztus-hasonlóságot alakítsunk ki magunkban. Éljünk a bennünket Krisztussal összekapcsoló, egymással családot alkotó élõk, holtak, vándorok és üdvözültek közösségét megteremtõ, megszokott, de mindig kimeríthetetlen Eukarisztia forrásából. Törekedjünk egyre jobban imádkozni Aquinói Szent Tamás himnuszát: „Mindenható fejedelmünk, Éltünk, éltetõnk, szerelmünk, / Engedj asztalodra lelnünk, / S testvérül engedd ölelnünk odafent a szenteket.” Minden mai, remélt, magyar, keresztény megújulás is csak belõle, az Eukarisztiában köztünk maradó Jézus Krisztushoz való visszatérésünkbõl fog fakadni. Váljon valóra reményünk. Amen.

26

Nagypénteki liturgia Eger, 1990

Fából, fémbõl, márványból faragott mûvészi feszületek világából kilépve lélekben ma a hajdani feszület elé állunk. Mikor oszlani kezdett a délutáni éji sötétség, a falak mögé alig magasodó kálvária sziklán már elhalt minden hörgés és jaj. Mozdulatlanul csüngtek az erkölcsileg és fizikailag megsemmisített holttestek, köztük középen a názáreti Jézus. A zsidó fõtanács istenkáromlásért, Pilátus, mint trónkövetelõt kereszthalálra ítélte. S õ, a megostorozott, tövissel koronázott, kigúnyolt söpredéke a világnak, keresztjét hordozva kiment a Golgotára, ahol kivégezték. Nem valószínû, hogy Anyját kivéve bárkinek a szívében égett volna a belévetett hit. Lehet, hogy Nikodémus, az írástudó emlékezetében sürgetõ kényszerûséggel felébredt Izaiás jövendölése a szenvedõ Megváltóról. Lehet, hogy Arimateai József a 21. zsoltárt mormolta, amikor levette a minden csontjában megszámlált, átlyuggatott kezû, lábú holttestet a keresztrõl. De mi jut a mi eszünkbe? Lehet, hogy felforr bennünk a sértett igazságérzet a kor hatalmi erõi, kegyetlensége, a tanítványok és a virágvasárnapi sokaság tehetetlensége iránt, de – jusson eszünkbe Mauriac Viperafészek címû regényének egy jelenete, ahol a vitatkozó asztaltársaság tagjai között valaki azon az állásponton van, hogy mégiscsak haraggal és ellenszenvvel kell néznünk azokra, akik Jézust keresztre feszítették. Egy fiatal jezsuita válaszol e véleményre: valóban haraggal és ellenszenvvel kell néznie mindenkinek Jézus hóhérai közül legalább egyet – saját magát. Ma már nyilvánvaló elõttünk, az idõk végén mindenki elõtt nyilvánvaló lesz, hogy Jézus Krisztust mi, bûnösök feszítettük keresztre. S az is nyilvánvaló, hogy õ, akitõl senki sem vehette volna el az életét, s aki önként adta oda azt, miként a kiengesztelõdés misekánonjában mondjuk: nem utasította vissza, hogy az emberek keresztre feszítsék. Sõt a mi gyászos tetteink következményét tette saját üdvösségünk eszközévé. Ezért nagypéntek estén, az események hatása alatt joggal lépünk a misztikusok nyomába, akik végignézték Jézus Krisztus szenvedését, és az egyes stációk mö27

gött életük hûtlen, bukott, bûnös állomásaiért kértek bocsánatot, esedeztek töredelmes szívûségért, igaz megtérésért. Mi, akik szintén megjártuk már életünk több-kevesebb esztendejét, ugyanezt kell, hogy tegyük. Amikor mi erre a világra születtünk, éppen úgy megkezdtünk egy halál felé vezetõ utat járni, éppen úgy ránk nehezedett a mindennapok keresztje, mint Krisztusra. Elsõ esése juttassa eszünkbe ifjúkori bukásainkat, az elsõ gyerekkori, tudatos rosszat, fiatal éveim magabiztosságának lázadásait, az elsõ vallástalan gondolatokat, a mának élés érdekében történt törvényszegéseket. A második esés emlékeztessen minket mindarra, amit mások ellen tettünk, az okozott testi fájdalomra, a miattunk kicsorduló könnyekre. Mat Talbot, a boldoggá avatás elõtt álló ír kikötõmunkás még ifjú, dorbézoló napjaiban egy barátjával együtt ellopta egy vak koldus hegedûjét, ami annak megélhetését jelentette. Késõbb egész életén át emiatt adta minden pénzét és munkáját másoknak, mert nem tudta elfelejteni a jóvátehetetlent. Ne kerüljék el ma Jézus keresztje elõtt imádkozó lelkünket a magunk visszaesõ, megszokott, leszoktathatatlan, talán megszeretett bûnei, amirõl vagy amikrõl se szülõ, se hitves, se gyerek, se elöljáró nem tudott leszoktatni bennünket. Életünk folyamán nagyok voltunk mások hibáinak, bûneinek felsorolásában. Tudtuk azt is, mi jár, vagy legalábbis mi járna érte. Mentséget kivétel nélkül csak a magunk gyalázatának mosogatására tudunk felhozni. Pedig, aki magát Jézus Krisztus tanítványának meri mondani, annak ismernie kell a figyelmeztetést: ne ítélj, hogy ne ítéltessél! Aligha tehetünk mást, mint Dávidhoz fordulunk segítségért, aki prófétaként értesült az eljövendõ Messiás áldozatáról. Õ tudott vétket beismerve a világ azóta is legcsodálatosabb bánatimájával bocsánatért könyörögni. Könyörülj meg rajtunk, könyörülõ Isten, az eddigiekért és mindazért, ami ezután is ellenségeddé tesz bennünket. Evilági ajándék, mutatós áldozat nem szerez neked örömet. Te a megtört, alázatos szívet nem veted meg. Teremts hát új szívet belém, és Szentlelkedet meg ne vond tõlem! Én is irgalmas leszek mindenkihez. Nem kötelezõ elfogadni, amit mondtam, ha valaki ennél jobbat tud. Mindenképpen törekedjék arra, hogy a keresztleleplezés hódolata alatt képmutató ne legyen. Mert a keresztben élet, a keresztben szabadulás és út nyílt meg az üdvösségre. Úgy veszem magamra, hogy ennek az életnek, szabadulásnak és üdvösségnek gyümölcsét érlelje bennem. Amen. 28

Húsvétvasárnap Szombathely, 1970

1963 májusának végén az egész világ féltõ aggódása vette körül az élettõl búcsúzó nagy pápa, XXIII. János betegágyát. A haldokló válasza erre a részvétteljes szeretetre meglepõ megállapítás volt, melyet többször is megismételt környezete elõtt: „ne szomorkodjatok, az igazi élet most kezdõdik.” Szokatlanul hangzanak e szavak a mi földre szegezett tekintetû világunkban. Nekünk azonban, akik húsvétot ünneplünk – és Szent Pál szavait halljuk a szentleckében errõl az igazi életrõl – kell, hogy az igazi valóságról szóló meggyõzõdésünk megnyilvánulása legyen. Igaz, hogy az emberi szem nem lát túl a sziklafalon, mely lezárja a földi pályafutást, s az emberi fül nem hall semmit a sírok csendje mögött, ezért nem csoda, hogy értelmünk is nyílt kérdéssel fordul az elmúlás felé! De a húsvét ténye – hogy a názáreti Jézus, aki hozzánk hasonló emberként élt és halt ezen a földön, holta után harmadnapra visszajött ebbe a világba, és tanúságot tett arról, hogy a földi élet vége nem az élet vége, a sír nem az utolsó állomás – elég nekünk arra, hogy allelujás énekkel hirdessük az örök élet örömhírét. Márpedig ez a történelmi tény jól ismert: a zsidók húsvétját követõ nap hajnalán, a jeruzsálemi vesztõhely közelében eltemetett názáreti Jézus feltámadt. Akit keresztre feszítettek, akinek oldalát római katona lándzsája járta át, akit eltemettek sziklával zárt, õrökkel õrzött sírba, egy más törvényeknek engedelmeskedõ másvilág képviselõjeként visszatért újra a világba. Nem azért, mert neki szüksége volt elégtételre az õt halálra ítélõ világ elõtt, hiszen ellenségeit nem is méltatta megjelenésére, hanem azért jött, hogy kézzel fogható igazolását adja evangéliumának, mely minden ember számára az örök élet, a feltámadás dicsõségének útja. Hogy miként lehetséges a test-lélek ember számára a lélek alaptörvénye nyomán a halhatatlanság, azt a középkor skolasztikus gondolkozása józan ésszel is igazolva látja. Sõt a mai, természettudományos gondolkodásmód is – többek között Teilhard de Chardin nyomán is – láthatja úgy, hogy az evolúció feltételezett, egyetemes törvénye alatt bontakozó világunkban a valóság tényezõje, a szellem az emberben érte el azt a fokot, hogy átvegye a vezetõ szerepet, és diktálja a múlandóság helyett az élet gyõzelmét. 29

Ez csupán elméleti megfontolás és hipotézis, melynél mindenképpen többet ér számunkra Krisztus feltámadásának ténye, mely húsvét ragyogó ünnepén arra késztet bennünket, hogy õrizzük és erõssé tegyük lelkünkben a feltámadás szent reményét, az örök élet hitét, mert ez ad maradandó, el nem avuló értéket egész földi életünknek. Legyen tehát bármilyen a világ, lelkünk titkos várkastélyából ne engedjük kiirtani keresztény meggyõzõdésünket, a húsvét misztériumát. Önmagában nem elég megõrizni meggyõzõdésünket, és azt véka alatt tartani. Ki meri állítani, hogy valaha is kára származott volna embernek, emberiségnek az örök élet reményére épített, keresztény életstílus miatt? Éppen ezért ott, ahol illetékesek vagyunk, szavunk tegyen tanúságot, hogy mi nem ennek a földi életnek szûk határai között gondolkozunk és cselekszünk, hanem a végtelen élet perspektíváit tartjuk szem elõtt. Hangozzék el véleményünk keresztény otthonainkban, barátok és ismerõsök között, munkahelyen is a feltámadás, az örök élet örömhíre. Sarkalljon bennünket a mai nap titka arra, hogy túl az elvi meggyõzõdésen, túl a megfontoltan megfogalmazott szavakon, életünk is az örök élet építése legyen. Krisztus útja a jóság útja volt, mely a húsvét fényéhez vezetett. Ezért ma lángra gyújtjuk a hírt adó angyal villámának fényénél elhatározásunkat: legyen bármilyen a mi sorsunk és élethivatásunk, tesszük a jót, akár megéri, akár nem a földi korlátok között. Ennek a jóságnak a szolgálata a mi keresztény aktivitásunk és a megpróbáltatások idején Krisztus lelkületével viselt szenvedésünk is. Ne gáncsolja el ezt a lelkesedést, ezt az Isten megáldotta elhatározást az a tény, hogy évek során mindig meghiúsultak fáradozásaink és törekvéseink. A hibáinkat, bûneinket megbocsátó, húsvéti ünnepen nem a múlt a fontos, csak a jövõ, mely elõttünk áll, és birtokunkban van. A mi Istenünk az újrakezdés, a legyõzhetetlenség Istene, és Jézus Krisztusban a minden bukás, a minden halál utáni feltámadás jelszavát tûzte zászlainkra, állította szívünk oltárára. A feltámadás és a belõle fakadó új élni akarás a szellem és lélek ünnepe, ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy még az anyagi világban élünk, ahol szemünkön, fülünkön és értelmünkön át jut el lelkünkhöz az örök igazság. Ezt lássuk meg az oltárainkat díszítõ pálmák zöldjében, a tavasz elsõ, féltve õrzött virágaiban, az ünnepi énekekben és allelujában, otthon terített asztalainkban, és fõleg alakítsuk ki magunkban a bûnt jóvátevõ, megtérõ, húsvéti lelkület révén azt a jóra törekvõ készséget, mely majd képessé tesz Krisztus véget nem érõ követésére nem csak a sírig, nem csak a feltámadásig, de a határtalan örökkévalóság idõtlenségére. Amen. 30

Érseki beköszöntõ Eger, 1987. július 25.

Elénekelve a keresztények hálaadó himnuszát, a Te Deumot, feltétel nélküli szeretettel és igaz nagyrabecsüléssel köszöntöm püspökszentelésem ünnepének minden résztvevõjét és az egész Egri Fõegyházmegye minden papját és hívét. Szíves jelenlétükben a kézrátétel kétezer éves hatékony jelében elnyertem Jézus Krisztus apostolainak megbízatását és kegyelmét. Köszönetet mondok mindazoknak, akik egyházamban és hazámban ennek elnyerésében közremûködtek és ehhez hozzájárultak. Tudom, azért tették, hogy Isten hívõ népe pásztor nélkül ne maradjon. Most válaszolva az egyházmegye papsága képviselõje és az egyházmegye hívei köszöntését tolmácsoló testvérem szavaira, tanúságot kell tennem meggyõzõdésemrõl, mely eddigi életemnek és most kezdõdõ szolgálatomnak egyaránt meghatározója a római katolikus egyházban és magyar hazámban. Mióta eszemet tudom, egyre világosabban látom, hogy jó, éspedig feltétel nélkül jó az én Uram Istenem. Ezt alapozta meg a család, melyben felnõttem, ezt tudatosították tanulmányaim, és ebbõl fakadt minden tevékenységem harminckét éven át Isten népe szolgálatában. Õt akarom hirdetni és szolgálni mindenkinek és mindenkiben, hogy bármilyen kicsit, de elõbbre jussunk a Gondviselés kijelölte célunkhoz. Miért csak kicsit? Azért, mert nem vagyok jobb egyiküknél sem, akik itt vannak, még azoknál sem, akiket egyértelmûen gonosznak mondanak, mert az õ körülményeik között talán még annyi sem lennék. Ezt meggyõzõdésként tudom, de a Jóisten is tudta, aki ezért irgalmát tette üdvösségünk forrásává. Erre az irgalomra számítok és ezt gyakorolom. Hogyan lehet ezt megtenni? Csak úgy, amint Mesterünk és Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus. Õ számunkra az út, az igazság és az élet. Az út a mi erkölcsünk, Krisztus követése, arra késztet, hogy oltárnál és konyhában, mezõn, gyárban és minden hivatalban mindent úgy tegyünk, hogy Krisztus is elfogadja. Krisztus a mi igazságunk, akiben Isten saját Fiának örökségére hív minden embert. Ezért 31

akarjuk õt megismerni és mindenkivel megismertetni. Õ a mi életünk, olyan élet, amelyre bármikor visszanézve elmondhatjuk, hogy érdemes volt rá születni és megélni. Ezért akarunk, mint szõlõvesszõk a szõlõtõn, vele és benne élni az imádság, a szentmise és a kegyelem minden eszközének igénybevételével. Ezt az életelvet, számomra jelmondatot, egyedül megvalósítani nem lehet. Ezen a világon, ahol emberek nélkül a világra sem jöttünk volna, minden jót csak együtt munkálhatunk. Ennek az együttmûködésnek még a legkisebb közösségben, a családban is van egy követelménye. Itt ugyanis, ahol két egyforma falevél sincs, együtt munkálkodni csak önmagunk több-kevesebb feladásával lehet. Ezt a hajlandóságot, Jézus Krisztusért az önmagunkról való lemondást hívjuk áldozatkészségnek. Erre vagyok felszólítva és mindazok is, akik munkálni akarják Isten országát. Kérjük is ezt minden szentmisében: tégy minket Krisztusban égõ áldozattá. És ez legyen minden fáradozásunk normája. Alázatban, ami annyit jelent, hogy teszem tõlem telhetõen, amit tennem kell. Irgalomban, fáradhatatlanul javítva esendõ életem bûneit, hibáit. Bizalomban, hogy nem létezik számunkra olyan helyzet, melyben a Jóisten mellettünk ne állna. Ebben számomra nincs kibúvó. Kérem paptestvéreimet, akik nélkül hatástalan vagyok, náluk se legyen. S ezt kérem minden világi hívõ testvéremtõl is, hogy számíthassak áldozatkészségükre hitoktatásban, liturgiában és egyházközségeink adminisztrálásában. Az Úr Jézus nemcsak meghívott bennünket országába, de velünk építi azt. Akik kívül állnak, meggyõzõdhetnek róla, hogy ez községnek, városnak, hazánknak, minden embernek javára lesz. Mindezt most a világegyház Mária évében kezdjük újra. Ezért fõpásztori küldetésemet, és a velem munkálkodó minden lelkipásztor testvérem, valamint egyházmegyénk minden hívének életét, munkáját, kereszténységét Urunk Jézus Édesanyjának oltalmába ajánlom. Úgy pártfogolja ügyünket, ahogyan jónak látja a Szûzanya, hiszen õ nálunk jobban ismeri Fiát, és tudja, nekünk õ az út, az igazság és az élet. Amen.

32

Szent Jobb körmenet

Millennium zárása, Szent István Bazilika 2000. augusztus 20.

Vörösmarty Mihály reformkori szavai bennem ifjúkorom óta a múlt század, magyarságunkat megtépõ évei során mindig sürgetõ felhívásként éltek és nyugtalanítottak: „Hol vagyon, aki hazánk szeretetére a bús feledékenység mélységét felverje szavával?” Most úgy érzem, hogy a nem remélt elevenséggel megünnepelt Millenniumunk erre a felhívásra visszhangot keltett e nekünk drága földön született szívünkben és az általunk elsõsorban értett anyanyelvünkön. Ezen a Millenniumot záró Szent István-i estén hálát szeretnék adni érte a Jóistennek. Azt hiszem, nem lesz elvetendõ hálánk szava Isten elõtt, akitõl a Himnuszunkban a keserves 20. század során is mindig kértük áldását. Tény ugyanis, hogy ezt az imát nem tudták, sõt talán nem is akarták idegen hatalom ügyvivõi kiszorítani, tanúsítván, hogy õk is keresztény magyarok ivadékai. Ezért ma, II. János Pál pápa levelétõl is bátorítva mindnyájunk nevében merem megfogalmazni köszönetünket Isten elõtt a nekünk ezer évet megalapozó Szent István-i életmûért. Mindnyájan köszönjük az idõ és örökkévalóság Urának, hogy idevezette õseinket. Köszönjük a sorsforduló napjaiban nekünk adott elsõ magyar királyt, aki a II. Szilveszter pápától kapott koronával megkoronázva Isten földi népének közösségébe vezette nemzetünket. Köszönjük, hogy Szent István pártfogónkul kérte Jézusunk szent Anyját, s hogy õ, a mi Nagyasszonyunk nem vonta meg tõlünk oltalmát, és így – minden minket eltörölni kész erõ ellenére is megfogyva bár, de – él nemzet e hazán. Ez annyit feltétlenül jelent, hogy ezer államalkotó év életrevalónak igazolt bennünket. Ezért örömteli ez a hálaadás. Kiderült ez a számos millenniumi ünnepségen, a millenniumi zászlók átvételének alkalmain, költõink hazánk szeretetét hirdetõ, már-már elfelejtett költeményeit hallgatva. Elevenné vált elõdeink meggyõzõdése, hogy Jézus Krisztus magyarok járta útja nemcsak múltnak, de jövõnek is szükséges, biztos, derûlátó ösvény. Érdemes ezer év emlékezetében hálaadásunk tartalmában megfogalmazni, hogy ezért szerettük mindig az életet. Megvolt a mindennapi kenyerünk. Megannyi rombolás után, legutóbb az elmúlt században is újra teremtõdtek otthonaink. Iskoláink ezer éve lépést tartanak jobb nemzedéket nevelõ iparkodással. Bizony 33

neveltünk tudóst, mûvészt a világnak, voltak az Árpádok idején és utána napjainkig nagy államférfiaink. Eredményesen együtt éltünk-haltunk szomszédainkkal. Mindezt Jézus Krisztus nyomában szenteket is nevelve tudta tenni Szent István magyar népe. Hozzá kell tennem, a hálaadás mellett nem lesz képmutatás a Millenniumot záró percekben, ha a jövõ iránti kötelességre irányítjuk a figyelmünket. Itt, az Úristen õszinteségre késztetõ jelenlétében látni kell a feladatot, hogy Szent Istvánnak jövõt érdemlõ népe maradjunk. Az örökké élõ Isten oltáránál elsõ igazság a Szózat sokszor hallott sora: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely”. Itt kell maradnunk. Máshol csak idegenek lehetünk. Itt lehetünk másokkal egyenrangú emberek, keresztények és magyarok. Szülõföldünk az emberi létet lehetõvé tette eddig és teszi ezután is. Ehhez Isten senkitõl sem tagadja meg eligazító szavát és erõt adó kegyelmét Jézus Krisztusban. Tenni pedig nekünk kell magyar szívvel, ésszel és szorgalommal. Senki se beszéljen le errõl minket új idõk új ábrándjaival, melyek mindig kancsalul festett egekbe néznek. Különösen repülõrõl nézem örömmel a megmûvelt, magyar földet. Utakat járva jó látni a sablonokból kiszabadult leleményességet új otthonok születésénél. Nem fáradtunk bele korunk idegen önzésével viaskodva saját üzemeink, gyáraink, a magyar munka termékeinek megbecsülésébe. Soha sem sajnáljuk a törekvést, sem a pénzt, hogy minél több kimûvelt emberfõ legyen hazánkban. Nem félthetjük népünket a fegyelemtõl, a magas erkölcsi követelményektõl, a szépnek mûvészi szolgálatától. Azt hiszem – Isten földi népe fõpásztorának hozzánk intézett levele szellemében –, szavaimmal senkit nem bántottam. Elmondtam azt – a Millennium erõsítette meggyõzõdésemtõl indíttatva – amit hazám, hitem szeretetében szükségesnek tartok boldogulásunk és üdvösségünk érdekében. Már csak egy kérdés marad. Lesz-e, aki mindezt a tennivalót Isten áldásával megvalósítja? Új, számban elegendõ, nálunk jobb magyar nemzedékre van szüksége Szent István ezeréves, keresztény, magyar államának, népének, egyházának. Ébredjen tehát önzetlen szeretet a lelkekben! Szent István, Szent Erzsébet, Szent László, Szent Margit, szentjeink és minden üdvözült magyar közbenjárására ébresszen az Úr vágyat a magyar családokban új, egészséges, okos Istvánkák és Erzsikék után, hogy fiatalabb, e világon és az örökkévalóságban életrevaló maradjon a mi, ezeréves múltját idén hálával és örömmel megünneplõ magyar népünk. Krisztus Urunk segíts meg! Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk, imádkozzál érettünk! Amen. 34

Bronzkapu megáldása Eger, ezeréves ünnep, 2004

Szerencsétlen megállapítás azt mondani, hogy örülhet a Jóisten, hogy Egerben, a Millennium alkalmával az elmúlt ezer évnek ilyen nagyszerû emléket állítottak a székesegyház kapuján. Az Úristennek nincs szüksége sem egyszerû, sem ékes kapukra, nekünk van szükségünk bejáratra Isten országába. Mennyire igazak a hajdani szegedi püspöknek, Lonovics Józsefnek szavai, melyeket az esztendõ visszatérõ ünnepén olvasnak az egri zsolozsmában. Annak az örömnek ad hangot a püspök, amely az akkor megépült székesegyház szentelése ünnepén élt az egriek szívében. Íme, Isten nem feledkezett meg a viszontagságok során mindenét, négy elõzõ székesegyházát is elveszítõ egri népérõl, és megajándékozta hozzá ragaszkodó lelkülettel és belõle fakadó, jövõt építeni akaró nagylelkûséggel, mely annak idején sokakat e templom megépítésére késztetett. Én ennek a lelkületnek a hirdetõje szeretnék lenni a mai ünnepen. Isten a mindenség és minden ember teremtõje boldogulásunk eligazítására és erõforrásául nekünk adta Fiát, Jézus Krisztust, akiben láthatóan megjelent köztünk a láthatatlan, élõ Isten. Õ megtalálja a módját, hogy nemzedékek múltán is velünk maradjon igéjét õrzõ és kegyelmét közvetítõ jelenlétével templomainkban. Így hát mi örülünk annak, és hála ébred szívünkben Isten iránt, hogy annyi balszerencse ellenére, és oly sok viszályt elviselve, az immár ezeréves egri egyházmegye székvárosában életrõl és jövõben bízó lelkiségrõl tehetünk tanúságot ebben a templomban. Istennek legyen hála, hogy ma egy új, itt élõt és ide látogatót erre az ezeréves hûségre és a belõle fakadó elkötelezettségre figyelmeztetõ mûalkotással ünnepelhetjük meg a jubileumot. Ezentúl, ha akarjuk, elég vasárnaponként erre a kapura emelni tekintetünket, hogy elõttünk élõ magyarok, egriek, Egerhez tartozók emlékeztessenek Isten minket el nem hagyó szeretetére, irgalmára. Dicséret és áldás legyen minden népek, a mi népünk Istenének. 35

Mindez nem akadályoz meg abban, hogy a régiekre emlékeztetõ és a jövõ építésére bátorító kapu képei elõtt állva ne forduljunk azok felé, akiknek emberi közremûködése nélkül a bazilikának ez a kincse nem állna most itt elõttünk. Mindenekelõtt szeretném az ünnepünkön résztvevõk és rádiónk révén minden hallgatónk elõtt kifejezni mindnyájunk elismerését és háláját Tóth Sándor szobrászmûvész úrnak. Én láttam, és mások is tanúsítják, hogy mekkora szeretettel és lelkesedéssel vállalta föl, és valósította meg az elgondolást, amit ez a kapu be akar tölteni. Természetesen köszönöm mindazoknak anyagi támogatását és munkáját, akik a kivitelezést végezték, hiszen nagyon sokak szaktudása, lelkiismeretes munkája kellett ahhoz, hogy egy ilyen, nem egy nemzedéknyi idõre készült alkotás létrejöjjön. Külön köszönöm a sok imát. Arról is kell szólnom, amit ez az ezer évre visszatekintõ mûalkotás üzen az ezeréves egyházmegye ma élõ népének. Üzeni, hogy becsülje meg az örökséget, melyet Szent István jóvoltából, a vértanú egri püspök, Buldus áldozatából örökségül kapott Eger. Szeretnénk, ha ma is példa lenne, amit a szent asszonyok, Szent Erzsébet és Hedvig, a nagy lelkipásztorok, Hám János és Kelemen Didák, valamint Eszterházy Károly és Pyrker János e városért, az egyházmegyéért, magyar népünkért tettek. Õk késztessenek minket az élet és örökség megõrzésére és gyarapítására. Istennek Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott törvénye nem más, mint a másokért adott emberi élet, mely mindenképpen elmúlik, de nem múlik el hiába, ha másokért adom oda fogyó idõmet, erõmet, szerzett tudásomat, Istenhez hasonlóvá tevõ szeretetemet. Másik üzenete e bronzkapunak a mindenkor szükséges kiengesztelõdés keresztény kincse. Azok, akiknek képe a kapuról ránk tekint, hozzánk hasonló emberek voltak. Biztosan tudom, hogy nem voltak jobbak, de ismerték és tudták, elfogadták és éltek Isten Jézus Krisztusban felkínált irgalmával, a mindent helyreállító megváltás ajándékával. A mai kornak nem a bûnei a veszedelmesek, hanem önelégültsége és a bûnbánat hiánya. Ha jövõt szeretnénk a harmadik évezred során, akkor életünk éltetõje kell, hogy legyen a kiengesztelõdés aktív és passzív szolgálata. „Ne szidd, vádold a másik embert, mert nehéz az élet, de tedd jobbá, szebbé, ahogy tudod!” Végül ezen a földön, ahol senki nem járhatja meg egyedül a meg nem bánt földi útját, elõdeink egymást és minden embert elfogadó szolidaritása tanítson élni 36

családban, városban, országban, az egyesült Európában, amely nekünk nem kínál többet, mint a minden európainak megmaradásához szükséges lehetõséget. Bízom benne, hogy akikre a jubileum emlékét megõrzõ fõbejárat képei emlékeztetnek – már a legutóbbiakat kivéve – célhoz ért emberek. Ma velünk ünnepelnek odaát, és azt kérik a Jóistentõl, hogy mi, akikre ma a magyar élet van bízva, ne legyünk náluk rosszabbak, de legyünk jobb sáfárai Isten mindenkit üdvözítõ talentumainak. Ez a templom pedig legyen Magyarok Nagyasszonya, Szent István király, Szent János apostol-evangélista, Szent Mihály fõangyal oltalma alatt forrása egy, a miénknél szebb, magyar, krisztushívõ életnek. Így kérjük ezt sokszor idén, millenniumi imánkban. Amen.

37

Szentmise az egri Várban 2004. augusztus 20.

A jelenlegi egri székesegyház szentélyének kupoláján a festõmûvész, Tardos Krenner Viktor emléket állított az országalapító Szent István királynak. Úgy ábrázolta õt, mint aki az Eged hegyérõl nézi az épülõ katedrálist, amelynek romjai között minden esztendõ augusztus 20-án, miként ma is, megünnepli õt Eger hívõ népe és az idén millenniumát ünneplõ egyházmegye. Ha betû szerint nem is így történt, az történelmi tény, hogy Géza fejedelem fia, aki a keresztségben az elsõ vértanúnak, Istvánnak a nevét kapta, jelölte ki Eger városát a tíz közül az egyik, ma is élõ egyházmegye székhelyéül. Vitán fölül áll, hogy ennek az intézkedésnek a nyomán lett városunk az akkori keresztény Európába lépõ magyar nép kulturális és történelemformáló központja. Elõdeink megõrizték ezt az örökséget, és ma rajtunk múlik, hogy Eger továbbra is meghatározó legyen immár ismét egy új, európai közösségbe lépõ népünk jövõjének alakításában. Eleget tudunk-e tenni ennek a történelmi, magyar és keresztény hivatásnak? Új idõk szellemi áramlatai és megváltozott gazdasági, társadalmi körülmények formálják az egész világot, amit a tömegek nagykorúságának és globalizációnak neveznek. Ez annyit jelent, hogy ma már nem csak jó, vagy rossz uralkodóktól, hanem mindnyájunktól függ a jövõnk. Ez azt jelenti, hogy történelem tépte, megfogyatkozott magyarságunk sem társadalmilag, sem gazdaságilag nem élhet önálló életet. Feladatunk ennek ellenére, hogy képesek legyünk építõ tagjai lenni a népek családjának, ezen belül jelenleg az Európai Uniónak. Annyi biztos, hogy Szent István ilyen, idõtálló, ezer éven át helyesnek bizonyult úton indította el nemzetünket. Emlékébõl érdemes eligazítást és bátorítást meríteni. Merem ezért erre irányítani aktuális, Szent István napi ünneplésünket. Itt, az õ géniuszát sugárzó helyen jusson eszünkbe, hogy mint tehetséges ember, õ Isten áldott ajándéka volt számunkra. Tudott ezzel a talentummal helyesen gazdálkodni. Tehetsége kamatoztatásában iránymutatója a világ Világossága, Krisztus volt, 38

aki a világ rendjében minden ember és nép életre és örökkévalóságra vezetõ Eszménye és Megváltója. Ma, amikor a többi népek leányaihoz és fiaihoz hasonlóan ránk hárul a saját sorsunkat formáló feladat, élni akarásunkban jó tudnunk, hogy nem a tehetségünkkel van gond, szorgalmunk sem hiányzik. Tanúsítják ezt éppen az utóbbi, fölszabadult évek alkotásai, de hogy ez maradandó legyen, annak alapja – és ezt hirdetem, mert tudom, hogy így van – az elsõ királyt és nyomában ezer év alatt, az elmúlt században is a szentek sokaságát nevelõ krisztusi hit életfölfogása volt. Ma még visz bennünket a történelmi örökség sodrása és Európánk – melyben hitükben bizonnyal megrendült, gyarló irányítói dacára is érvényesül még az eddig elért eredmények motorja – a keresztény örökség. De meddig? Sürgõsen vissza kell térni a világ egyetlen, érvényes rendjéhez. Ez pedig csak úgy lehet, ha a magunkfajta közember utánanéz az élet alapvetésének. Erre szólít fel a Szent István napi, ünnepi szentmise evangéliumi hasonlata. Építeni kell. Hogyan? Lehet persze homokra is, de csak a sziklára épült ház maradandó. Mi akkor leszünk hasonlóak a bölcs emberhez, mi magyarok a bölcs népekhez itthon, Európában, az egész világon és a jövõben, ha életünket, benne szemléletünket, erkölcsiségünket nem ember kitalálta, bizonytalan spekulációra és gonoszságra építjük, hanem a világ rendjére, melyet a világot teremtõ Isten az ember boldogulására alkotott, és Jézus Krisztusban mindig helyreigazíthatóvá tett. Erre csak akkor számíthatunk a jövõ építésére kötelezett, de a jövõt nem ismerõ, emberi életünk során, ha ezt a fáradságos utánjárást vállaljuk. Nem a krisztusi „út, igazság és élet” gyengült meg, csak a rossz és szerencsétlen érdekek szolgálatában álló közszellemmel szemben a mi gyámoltalanságunk. Nem mindenki gyámoltalan. Korunk biztosan megrostálja az emberiséget. Minket is. Az életre nem valók kihullanak. Isten embert üdvözítõ gondviselése azonban tovább halad. Szent István és egyházmegyénk népe ezer éve rábízta sorsát erre a gondviselésre. Én megyek védõszentem nyomában. Mindenkit hívok és velem jönnek azok a magyarok, akik a tömegek nagykorúsága és a globalizáció idején is bölcs emberként sziklára építenek életet, családot és országot. Amen.

39

Egyházmegyei zsinat, Szentlélek-mise Eger, 1996. október 9.

Mi vagyunk az Isten népe, az Egyház. Addig vagyunk az Isten népe, amíg Jézus Krisztus életét éljük, mert õ mutatta meg, hogyan éljen Isten gyermeke. Sajnos ez kevés. Mi, emberek nem tudjuk élni Isten Fiának életét a magunk erejébõl. Szerencsénkre, Jézus Krisztus is tudta ezt, ezért megígérte és megadja nekünk az õ éltetõ Szentlelkét, a pünkösd ajándékát. Mindezt nem a magam tudása alapján hirdetem egész életemen át, hanem a kinyilatkoztató Isten tekintélyével, akinek a szavát az egyház õrzi a Szentírásban és a Szent Hagyományban, az idõk végezetéig. Hol lehet ezt megtapasztalni? Csak az egyházban, mely emberi közösség. Benne, az egyházban maradunk Isten fogadott gyermekei és Krisztusnak örökösei a földi élet gyümölcseként, a föltámadás dicsõségében, amíg Isten Lelke éltet bennünket. Ezért írja a nemzetek apostola: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei”, vagy máshol: „Isten elküldötte szívünkbe a fogadott fiúság Lelkét, akinek erejében kiáltjuk Istennek, hogy ‚Abba, Atyánk!’ ” A Lélek ott fú, ahol akar, tehát ezer és egy módon érvényesítheti erejét. Honnan tudjuk, hogy bennünket is éltet? Onnan, hogy tudjuk: Péter és az apostolutódok alkotta testületre bízta Isten az õ titkainak megõrzését és továbbadását, nemzedékrõl nemzedékre. Ezért ragaszkodom hozzá, Péter utódához, amíg élek. Isten mindenkinek megadja Szentlelkét, de kérni kell, és elérhetõ a szentségek által. Minden szentség a Szentlélek forrása. Úrfelmutatás elõtt a Szentlélek kiáradását kérjük, és emlékezünk, hogy húsvéti ajándékul adta Jézus a Szentlelket a bûnök bocsánatára. A Szentlélek nem mást, csak Isten üdvözítõ mûvét munkálja bennünk. Az üdvösséget azonban hivatásunk krisztusi teljesítése szolgálja. „Veni Sancte”-t ezért imádkozunk minden hivatásbeli feladatunk kezdetén. A Szentlélek nem ment meg az élet viszontagságaitól, de erõt ad keresztjeink hordozásához. Nem veszi el szabadságunkat, ezért a bûnnek lehetõségét sem, de feltámasztja halott lelkünket minden halálos bûnbõl. 40

A Szentlélek Mária jegyese. Így énekeljük a „Boldogasszony, Anyánk” második versében is: „Szentlélek mátkája”. Szûz Mária ezért mindenkor pártfogónk a Szentlélek ajándékainak elnyerésében, hogy Krisztusba oltott életünk itt és most, e földi vándorút folyamán megteremje az üdvösség maradandó gyümölcsét. Amen.

41

Mindszenty megemlékezés a Magyar Tudományos Akadémián Budapest, 2001

„A Jel lesz õ, amely ellentmondást támaszt!” Ez a címadó evangéliumi idézet Szent Lukács könyvének második fejezetében olvasható. Az agg Simeon mondta a gyermek Jézusról Jeruzsálemben, amikor bemutatták õt a templomban. Mindazok, akik utána néznek a hit világában és a történelemben a krisztusi eseménynek, ezt a megállapítást Jézus Krisztus egyik meghatározó vonásaként ismerik fel. Jézus Krisztus a történelembõl kiiktathatatlan Személy, akirõl mellette, vagy ellene mindenki állásfoglalásra kényszerül. Még a magukat közömbösnek mondók is gyakorlatilag állást foglalnak. A keresztények azok az emberek, akik Jézus Krisztus tanítványai, akik életüket Jézus Krisztushoz igazítják. Így nyilvánvaló, hogy a keresztény ember is ellentmondás jele lett a világban. Annál inkább állásfoglalásra késztet, minél hitelesebb követõje, képe, mása Mesterének. Akiket mi szenteknek nevezünk, ha nem is teljes megvalósítói a krisztusi eszménynek, de Krisztus egy meghatározó vonásának képviselõi lettek hõsi fokon. Szentté avatott szentekként azokat tiszteljük, akikrõl ezt a hõsi krisztushasonlóságot Isten földi népe, az egyház, történeti idõk próbája után, Krisztustól kapott tekintélyével, a kanonizáció rendje szerint deklarálja. Ma itt Mindszenty József bíboros, esztergomi prímás hercegérsekre emlékezünk, akinek szentté avatási eljárása megkezdõdött. Azért indult el kanonizációja, mert az õ élete és szerepe a magyar kereszténység huszadik századi történetében, éppen Jézus Krisztusnak errõl az ellentmondást támasztó, állásfoglalásra késztetõ vonásáról mutat fel idõtálló, hõsi tanúbizonyságot. 39 évvel késõbb születtem, ugyanakkor 44 éven át kortársa voltam Mindszenty bíborosnak. A szombathelyi egyházmegye papja voltam, mint õ is papi élete elsõ részében. Személyesen soha nem találkoztam vele, életének számos emléke viszont elsõ kézbõl vált ismertté számomra. Naggyá és elõbb-utóbb szentté azon42

ban éppen a nem személyes ismeretek alapján, de történelmi igazságai által lett elõttem, és tudom, hogy idõvel mindenki elõtt. Mindszenty József, Csehimindszent szülötte, járta Jézus Krisztusnak, a világ Világosságának mindenkor szûk útját. Mint az apostoli hivatás hordozója, vállalta a próféta, a pap és a pásztor rendeltetését. Hála Istennek, vele együtt sokan próbáljuk vállalni. Õ azonban olyan körülmények között kapott ebben egyedülálló sorsot, amelyben, zord idõk során – kevesen mondhatják el – a kimagasló helytállás örömét élhette meg. Állandóan emlékétõl kísérve éltem. Sokszor átgondoltam, másokkal is megbeszéltem az õ egyedülálló és vitathatatlanul hõsiesen vállalt sorsát. Így merem mondani ebben a megemlékezésben is, hogy Jézus Krisztust követõ hivatásában az ellentmondás hiteles jele lett. Képviselnie kellett Isten földi népének és benne nemzetünknek ezen a földön, a 20. században kijutó igaz ügyét. Népeket és országokat áruba bocsátó nagyhatalmak iszonyú felelõsséggel járó egyezkedése idején ismerte, élte és képviselte a világ egyetlen jövõt építõ útját, amelybõl egyedül fakad maradandó történelem és üdvösség. Ez önmagában is meghaladja az átlagembernek, egy megalázott és kiszolgáltatott nép fiának erejét. Már csak azért is, mert szólni mert róla, mert írt róla, az idõk mérlegén felejthetetlen értéket képviselt. Kikényszerítette és kikényszeríti az állásfoglalást a vele egyetértõ és vele szembenálló kortársból és az utód nemzedékek részérõl is. Ennél azonban többet jelent élete és hivatáshûsége a Gondviselés rendjében. Ez a többlet, ami már eléri a hõsiesség mértékét, az a tény, hogy meggyõzõdéséért és a rábízott küldetés teljesítéséért kész volt meghalni. Nem változtat ezen az sem, hogy bár emberileg összetörték, nem merték megölni. Az idõk során, egyre világosabban ez azt jelenti, hogy ellenségei már gyengébbek voltak akkor, amikor kezükben volt. Ezt csak megerõsíti a már minden hatalom számára kényelmetlen életének és meggyõzõdésének sírig kitartó állhatatossága. Így érthetõ, hogy azóta is neve, régi és új sírja véleményeket felborzoló jel marad. Mit jelent ez? Emberek sokan vagyunk a világon. Keresztények is vagyunk kétezer éve, és egyre többen. Apostoli hivatást életre szólóan vállaló papok és püspökök is helyenként és idõnként hol többen, hol kevesebben. De meggyõzõdését, a minden más értéket e földön megelõzõ életnél többre becsülõ ember, keresztény és pap már igen kevés érik meg az emberi élet kertjében. 43

Visszatekintve, hûségesnek érzem magam. Valamennyi prédikációmat ma is úgy mondhatom el, amint annak idején, az ötvenes évektõl fogva mondtam. Istennek adott életem vége felé járva mégis senkit sem merek elítélni a múlt idõk – ma hibának látott – bármely hiányosságáért. Tény, hogy tõlem az életem feláldozásánál jóval kevesebbet kívánt a helytállás. Ki tudja, mit lehetett volna belõlem kicsikarni. Ezért, amikor Mindszenty kardinálisra emlékezõ estén – illetéktelenül – róla kell szólnom, mondanom kell, hogy keresztény meggyõzõdése és magyarsága mellett õ élete árán is ki tudott állni. Történeti idõkben élre állítva, tanúja lett a keresztény, magyar, krisztusi igazságnak. Õt így ismerik az egész világon. Ez akkor is igaz, ha vannak, akiknek ez kellemetlen. Ember volt, mint mi, keresztény és magyar, mint mi, de rendíthetetlenül, nem bánva, készülve, hogy megölik érte, gyorsan vagy lassan. Az Úristen azt akarta, hogy élete 83. évéig megmaradjon. Léte véleményeket hozott napvilágra, nagyrabecsülõ és ellenséges, objektív és hízelegni akaró véleményeket. Errõl majd a következõ nemzedék gyûjt össze dokumentációt. Mi azonban tudjuk, hogy a harmadik évezred küszöbén sürget az õ emléke, sürget az ellentmondás jele, és állásfoglalásra késztet, akár tetszik, akár nem. Mikor avatják boldoggá, szentté? A katolikus egyházban, az elkötelezett hívõ ember számára teljesen mellékes. Isten malmai lassan õrölnek, és az örökkévalóság számára õrölnek. Õrölnek minket is, hogy tiszta búza legyünk, égetnek, hogy utánunk egy nálunk salaktól jobban megtisztított, nemesebb fém legyen a következõ nemzedék. Mindszenty bíboros így lesz életével és életmûvével a jövendõ kereszténynek, magyarnak helyes állásfoglalásra késztetõ jele. Nem sürgõs. Aki nagyon világít, közelrõl égethet is! Nem félek a hívõ magyar jövõtõl és a közeledõ örökkévalóságtól. Mindszenty József vállalta, hogy Krisztus Jézushoz hasonló jel legyen zord idõk éveiben, napjaiban. Emlékével nemzedékeken át formálja majd gondolkozásunkat, tetteinket, millenáris múltra építõ sorsunkat az övéhez hasonló helyes állásfoglalás a jövõnek és az örökkévalóságnak az ígérete.

44

Plébániai központ megáldása Pálháza, 2001

Hármas ünnep köszöntött ránk. Templomunk búcsúja van, bérmálás ünnepe és ma kérjük Isten áldását az új plébániára. Mindhárom ünnepnek üzenete van számunkra. Ennek az üzenetnek közvetítõje vagyok itt, az Úristen tekintélyével védett helyen. Meggondolandó mindig minden szó, amit ilyenkor mondanom kell. Templomunk és Pálháza egész községének védõszentje Szent Pál, a nemzetek apostola. Bizonyára kellõ okkal választották õt elõdeink. A jelek szerint Pálháza Hegyköz központi településévé lesz. A helységnév és az új templom õrzi az apostol nevét, a mai ünnep rá irányítja figyelmünket. A templombúcsú üzenete kézenfekvõ. A szentmise szentleckéjében az apostol végrendelete nekünk is szól. „Eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, melyet megad nekem az Úr, az igazságos bíró”. (2Tim 4,6-8) A templom, mely a levelében végrendelkezõ apostol tiszteletére épült, és az itt élõket megõrzi az õ oltalmában, azt üzeni nekünk a mai napon, hogy akkor érdemes az emberi élet, ha hasonló szavakkal emlékezhetünk vissza életünk eddig megtett útjára, fõleg majd, amikor a minden ember számára elérkezõ órán is elmondhatjuk ezeket a szavakat. Kívánom tehát, vállalják mindnyájan a minden emberi sors küzdelmét a jó és rossz harcmezején, a jóság zászlaja alatt. Járják végig az életpályát, amelyet a Gondviselés kijelölt, fiatalon és idõs korban, mezõn és ipari üzemben, családban és magányosan, vezetõként vagy beosztottként. Kérjük együtt Istentõl, hogy hitünket, azaz Istenhez igazodó életünket meg tudjuk tartani, amíg elérkezik számunkra is a nap, amikor elnyerhetjük az igazság gyõzelmi koszorúját. Kérem, ez a nap állandóan közeledik. Mindezt annak idején védõszentünk, Szent Pál sem önerejébõl váltotta valóra. Annak a Szentléleknek erejében teljesítette hivatását, vívta élete küzdelmeit, aki pünkösdi ajándékként minden krisztushívõ életnek erõforrása. 45

Ma ennek az erõforrásnak az ünnepe van, a bérmálás szentsége kiszolgáltatásának napja. Hozzátok szól az üzenet, kedves bérmálkozók! „Vegyétek a Szentlélek jelét!” A Szentlélek Isten adott erõt az elõttünk élõknek. Általa élt itt és maradt meg minden magyar és a Kárpát-medencében élõ minden nép keresztény nemzedéke. Megmaradtunk, megõriztük és továbbadtuk a hitünket. Ez volt és lesz ezután is minden nép megmaradásának Isten adta törvénye és kegyelmi ereje. Kis idõ, és ti lesztek a minket váltó nép e földön. Mi átadjuk nektek Krisztus Evangéliumának örökségét és az õ küldetésének kötelességét. Nektek kell magatoknak megélni és mások számára hirdetni az evangéliumi vallomást: Te vagy Krisztus, az élõ Isten Fia! Nektek kell megmaradni a sziklára épített egyházban, hogy a pokol erõi ellenére megmaradjunk ezen a földön, mely a mi hazánk. Ti lesztek, akik képviselitek majd az üdvösségre vezetõ keresztény jóhírt családotokban, a 21. század Magyarországán. Mivel a templom is csak eszköz, a bérmálás is szent jel, élni nekünk, embereknek kell az apostol adta bátorításra támaszkodva, a Szentlélekkel együttmûködve, Jézus Krisztus szándéka szerint igénybevéve az apostoli szolgálatot, melyet az egyház püspökei és papjai látnak el. Ezt a szolgálatot ma Jézus Krisztus egyházában a plébániai rendszer teszi lehetõvé. Ma, amikor elõreláthatólag minimum ötven évre úgy kell berendezkednünk, hogy nagyon kevés papja lesz gyermeket nem szívesen vállaló magyar népünknek, központi plébániákat kell létrehoznunk, nyilvánvalóan a jövõ megélhetés nagyobb településein. Ennek a célnak érdekében épült sokak segítségével az új plébániatemplom és a ma megáldandó plébánia. Valószínûleg az egész Hegyköz lelkipásztori központja lesz. Lesz egy, talán két papja Füzértõl Sátoraljaújhelyig. A magyar utak és a gépkocsi lehetõvé teszik, hogy tíz-húsz település alkosson egy plébániát. Biztosítani kell bizonyos rendszerességgel a szentmisét, a gyóntatást, a betegellátást, az esketést és a keresztelést. Világi munkatársakkal kell ellátni a hitoktatást, a temetést és egyre több, a hatósághoz kapcsolódó adminisztrációt. Ötven éven belül ebben, emberi számítás szerint változás nem várható. Kérjük ma a Jóistent, hogy saját földi boldogulásra és örök üdvösségre rendelt életünkben, korunk nyomorúságából ránk nehezedõ körülmények között, megértéssel legyünk szolgái mindnyájunk közös javának. Járjon közben értünk a nemzetek apostola, hogy a jó harcot megharcoljuk, a pályát megfuthassuk, és 46

megmaradjon köztünk és bennünk Isten életet és üdvösséget adó áldása, a keresztény élet. Így lehet a mai nap az apostol üzenete nyomán, a ma bérmálkozók és a régebben bérmálkozottak elkötelezettségébõl, az új plébánia köré kiépülõ lelkipásztori szolgálatra való készség ünnepe. Így számíthatunk rá, hogy a Szent Pál idejében, sokkal nehezebb körülmények között növekvõ, sziklára épült egyház nekünk és utódainknak a boldogulás és az üdvösség útja marad. Amen.

47

300 éves az egri Szeminárium Eger, 2004

„Elmenvén az egész világra, tanítsatok meg minden népet megtartani mindazt, amit parancsoltam nektek!” E szavak az egyház küldetéseként hangzottak el, és maradtak ránk különbözõ megfogalmazásban az Evangéliumban. Tény, hogy akinek tanítania kell, annak elõbb meg kell tanulnia mindazt, amit tanítani fog. Ezért amikor Jézus Krisztus kiválasztotta küldötteit, az apostolokat, azt akarta, hogy vele legyenek, és tõle tanulják meg mindazt, amivel eljutott az élet és üdvösség evangéliuma a föld határáig, és ez így lesz a világ végezetéig. Azóta ez a krisztusi örökség alapja a papképzésnek. Itt, a 300 éves múltját ünneplõ egri Szeminárium ünnepi napjainak záró szentmiséjében nem a papképzés történetérõl kell szólnom, hiszen erre bárki bõven talál választ a világ-, a magyar, sõt az egyházmegyei irodalomban. De igenis szóvá kell tennem, hogy mi szükséges ahhoz a papi szolgálathoz majd akkor, amikor – Mikeás próféta szavai szerint – elérkezik „a nap, mely izzó lesz, mint az olvasztó kemence... , – nekünk felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget sugároznak” ránk. Nos, mindenekelõtt kell hozzá meghívott, megkeresztelt, fiatal férfiember, aki meri föltétel nélkül Istennek adni életét. Biztos vagyok benne, hogy az embert szeretõ Úristen minden korban hív elegendõ jelöltet az apostoli hivatásra. Mivel azonban Isten ajándékai emberi együttmûködést igényelnek, ha nincs elég kispap, annak oka a keresztény közösség és maga a meghívott közremûködésének hiánya. Ezért „kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába!” Ezen felül tegyetek meg mindent a hivatásgondozás, a papképzés érdekében és szolgálatában. A földön a család az ép ember forrása. Elsõsorban itt dõl el és születik meg Isten hívó szava a bontakozó emberben. Döntõ szerepük van ebben az édesanyáknak. Meghatározó a család keresztény, otthont teremtõ és fönntartó szelleme. Biztos, hogy a mai, európai paphiány oka nagyrészt a családok nyomorúsága, nem anyagi, de szellemi dekadenciája. Ennek ellenére lesz hivatás, mert Isten üdvözíteni fogja a világot. 48

Lehet szólni az iskolák szerepérõl, függetlenül attól, hogy az iskola neve hivatalosan keresztény-e. Az iskola igenis képes támogatni a papi hivatást. Igen nagy viszont a pedagógus felelõssége. Fõleg ma, amikor a köztisztviselõ ki van téve a félrevezetésnek vagy a „félre kényszerítésnek”. Mindig, most is, mint majd az evagéliumi utolsó napokban, hirdetik, hogy itt a fogyasztói, szabad, új társadalom krisztusa. Pedig Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ne kerülgessük! Kell a szeminárium. Voltak más kísérletezések. Biztos, hogy a tridenti zsinat nyomán a ma már évszázadok tapasztalatára hivatkozó rendszerünk a legeredményesebb. Aki tanítani, szolgálni, megszentelni és vezetni hivatott, mint a jó pásztor, annak ezt tanulnia kell. Az emberi mûveltség növekedésével arányos világnézeti tájékozottság, gondolkodásmód és pozitív tudás nélkül nincs jó pap. Ezért a papnevelõ intézet minimum fõiskola, illetve egyetem. Jó tanárok kellenek hozzá. Kiképzésük külön föladat. Mivel a hit nem elméleti ismeret, hanem arról szól, hogyan kell élni a világban egy közeledõ üdvösség érdekében, a hitet hitelesen tanító élethez tartós fegyelem szükséges. Ezért a megfelelõ szellemû, kollégiumi, bentlakásos szeminárium évei szükségesek a jó papok nevelésére. És szent nevelõk kellenek! Önmagában mindez mégsem ér sokat. Jézus Krisztus követését, éspedig életet odaadó követését csak õ válthatja valóra bennünk. Ezért – mint annak idején az apostoloknak is Jézus Krisztussal kellett élniük – marad minden szeminárium középpontja az Eukarisztiában velünk és bennünk élni akaró Jézus Krisztus - kispapokkal egy födél alatt. Jó, hogy a mi 300 éves szemináriumunk mai ünnepe az Eukarisztia évében van. Az Eukarisztia jelentõségét új lángra lobbantó esztendõben a velünk lakó Jézus Krisztussal kezdhetjük újra, folytathatjuk a jövõben is jó papok neveléséért hiteles küzdelmünket. Az Eukarisztiát hirdetõ örökmécs fénye rávilágít Jézus Édesanyjának képére és szobrára. Egyházunkban mi, papok – én is nagyon korán tettem – merjük bizalommal az õ kezébe tenni papi hivatásunkat, életünket, egyházmegyénk 300 éves szemináriumának mai és jövendõ életét. Amen.

49

A megszentelt élethivatás világnapja Eger, 1997. február 2.

Aki olvassa a katolikus újságokat, értesült róla, hogy a mai ünnepet új tartalommal gazdagította II. János Pál pápa. Ezentúl minden esztendõben Urunk templomban való bemutatása ünnepén emlékezünk meg a megszentelt élethivatásról, azaz a szerzetesi életrõl, mely kezdettõl része az egyház életének. Mit jelent a megszentelt élethivatás? Értelmét történetileg érdemes keresni. Negyven napja ünnepeltük Jézus Krisztus születését. Õ azért jött, hogy meghirdesse mindenkinek az Isten akarta emberi életnek és az üdvösség elnyerésének Evangéliumát. Ez az Evangélium a másokért adott élet eszményét hirdeti és egyben az esendõ ember mindenkori megváltásának üzenete. Jézus Krisztus óta tudni lehet, mit kell tenni, hogy kárba ne vesszen életünk. Módunk van rá, hogy építsük az emberhez méltó életet Isten szép és nekünk teremtett világában, és megújítsuk elrontott életünket. Hamar megfogalmazódott a keresztény program: „Öltsétek magatokra Krisztust!” Legyetek hasonlóak az Isten Fiához. Ez a keresztény hit és erkölcsiség alapja. Krisztus követése minden emberi életpályán megvalósítható. Ez a keresztény életszentség. Mindnyájan erre törekszünk, akik méltóan akarjuk viselni a krisztushívõ nevet. Voltak azonban kezdettõl krisztuskövetõk, akiket a Gondviselés annak észrevételére is elvezetett, hogy felismerjék Krisztus sajátos életútját, melyet nem parancsolt, de útmutatásul ránk hagyott. Szent Pál írta: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem.” Krisztus pedig nõtlenül, szegényen és csak az Atya akaratát teljesítve járta meg élete küldetése útját. Mindig akadtak erre meghívott krisztuskövetõk. Mindig voltak, akik ezeknek az evangéliumi tanácsoknak megtartására fogadalommal kötelezték el magukat. Hajdan és ma is éltek és élnek keresztény férfiak és nõk Isten népének közösségében, a krisztusi küldetés szolgálatában. Mi a jelentõsége ennek a sajátos krisztuskövetésnek? Jelnek rendelte az eljövendõ üdvösség Istene. Ajándékul adja meghívottait a világnak, hogy létükkel, jelen50

létükkel a múló világban egy eljövendõ örök életre irányítsák az emberek tekintetét. No lám, vannak közöttünk emberek, akik nem menekülnek el a világ terheinek vállalása elõl, ugyanakkor nem kívánják igénybevenni ennek a világnak sokra becsült javait, a természetes emberi boldogulás útját, a családot. Nem kívánnak maguknak anyagi biztonságot teremteni, ami annyira uralja a világot a mai materializmus napjaiban. Nincs más céljuk, mint Krisztust követve szolgálni embertársaikat. Vállalják az üdvösség imádságos, missziós, lelkipásztori szolgálatát. Részt vesznek a jövõt jelentõ új nemzedék nevelésében, az emberi szenvedés terhének enyhítésében, a betegeken segítõ Krisztus követésében, a bajba jutott és veszélyeztetett emberek oltalmában. Minden kor megtalálta a neki megfelelõ szervezeti formát, hiszen az emberiség javát csak a közösség tudja eredményesen szolgálni. Ha nem is célja e rövid mai megemlékezésnek, hogy az egyes remeteségekbõl kinõtt szerzetesi közösségekre részletesen kitérjünk, egy fontos üzenetet mégis meg kell fogalmazni. Ha a szerzetesi élet 2000 éve része volt a keresztény életnek, akkor, ahol megfogyatkozik a szerzetesi élethivatás, vagy annak megvalósítása hitelét veszítené, annak a népnek s kornak kereszténysége elveszíti a jövõjét. Hogy a számunkra mindenképpen szerencsétlen huszadik század múltával lesz-e erkölcsi felemelkedés, keresztény magyar megújulás és 1100 éves hazánknak jövõje Isten megállíthatatlanul elõre haladó világában, annak egyik biztató jele lesz a megszentelt élet újjászületése, a megszentelt élet régi és új útjai iránti érdeklõdés. Annyi viszontagságot túlélõ nemzetünk továbbra is kaphat helyet Isten nagy földi népe küldetésében, ha lesz gyereke és gyerekei között akadnak Isten hívó szavára készséggel igent mondó magyar fiatalok. Vegyük észre, hogy Isten Fia nemcsak járta ezt az életutat minden ember üdvössége javára, de Anyját is a szüzesség, a szegénység és az Isten akaratára feltétlenül igent mondó életösvényen tette minden Krisztust hordozó élet pártfogójává. Gyertyaszentelõkor õrá tekintünk, aki elõször és tökéletesen hordozta a világ Világosságát. Õ eszközöljön ki nekünk, napjainkban is hiteles krisztushordozókat, akik a megszentelt élet útját hittel járják. Amen.

51

Egyházmegyei családnap Miskolc, 1997

Történt, hogy egy király megbízta udvari festõjét, fesse meg neki a mennyországot. A festõ aggodalommal fogott hozzá munkájához. Néhány nap múlva mégis meghozta a képet, mely egy családot ábrázolt. A király meg volt vele elégedve. Hogy igaz-e a történet, nem vizsgáltam, de alkalmas arra, hogy az egészséges emberi gondolkozás igényét kifejezze. A családtól igenis azt várja az ember, hogy földi mennyországa legyen. Mivel a mindenség Urának üzenetét hordozó életszemlélet képviselõi vagyunk, mi keresztények nem térhetünk el ettõl a természet diktálta igénytõl, ha a magunk véleményét meg akarjuk fogalmazni a családról és követelményeinket a családi élettel kapcsolatban. Ezért keresztény meggyõzõdésbõl valljuk, hogy az Úristen alkotta világban az emberi élet alapközössége a család egyszer s mindenkorra Isten háromságos, boldog életének munkálására hivatott. Nem kancsalul festett egekbe nézõ ábránd ez a felfogás. Isten népe szembeszáll a nézettel, amit egy felszólaló 1993-ban Prágában egy keresztény konferencián általános megdöbbenésre mondott: a keresztényeknek, ha élni akarnak, végre fel kell adni szemléletüket, mert hogy a modern ember számára nincs többé család, csak gyermekeket nevelõ felnõttek élnek. Ennek dacára mi keresztények – mert nem csak élni akarunk, de ezt a dekadens civilizációt túl akarjuk élni – családpártiak maradunk. Ezért ma, egyházmegyénk családok javát keresõ ünnepén nekem arról kell szólnom, ami Isten tekintélyével igaz, boldogító és üdvösségre vezetõ üzenet, minden idõk minden embere számára. Arról kell szólnom, ami minden, a családok életét tönkretevõ korban is érvényben van, és érvényben marad. Elsõ megváltoztathatatlan tény, amit a Szentírás elsõ lapján olvashat már évezredek óta az ember, a család rendeltetése. Isten az, aki akarja a családot. Isten teremtette az embert saját képére és hasonlatosságára. Férfinak és nõnek teremtette, és rájuk bízta nemcsak a világot, de az élet szolgálatával a világ jövõjét is. Ezért, ha az ember egyénileg, saját szabad közremûködésével nem vállalkozik 52

erre a feladatra, akkor a saját élete nem fog hasonlítani a boldog Isten életéhez, és nem lesz jövõje sem ezen a világon, sem a másikon. Második ilyen tény, amelyet ugyancsak ismerünk, hogy ezt a magasztos célt megvalósítani csak akkor lehet, ha az ember Isten lelkületével vállalja a családi életet. Isten pedig maga a szeretet. A szeretet viszont függetlenül minden mai, torz elképzeléstõl, az önmagát elfelejtõ, önzetlen jóságot jelenti. Végül, harmadsorban az is tény, hogy az ember egykori és mindig megújuló bukásai miatt ez a cél csak a bukás állandó helyrehozásával valósítható meg, Isten megígért kegyelmével. Ezért szentség a házasság. Ha a józan emberi természettõl vezérelve, keresztény hitünktõl sarkallva, saját jól felfogott érdekünkben valamit tenni akarunk a mi családjaink életéért, mindezt szem elõtt kell tartanunk. Nincs más út az emberi boldogulás, a mulandóságban megvalósítható földi mennyország és óhajtott jövõ megteremtésére, mint az Isten akarta családi élet szolgálata. Ezért a fiatal férfiak és nõk úgy keressék párjukat, hogy életreszóló közös elhatározással, egymásért feltétel nélkül odaadják magukat. Legyen rá gondjuk, hogy ezt az elhatározást állandó megújulással maradandóvá és hatékonnyá tegyék. Család csak életre szóló házasságra épülhet. Egymásért élõ házastársak soha ne felejtsék el, hogy saját életük harmóniája csak akkor maradandó, ha a rájuk bízott jövõ nemzedék érdekét minden saját érdekük elé tudják helyezni. Boldog családot csak gyermekekért élõ szülõk teremtenek. Itt, ahol ránk nehezedik az emberi esendõség terhe, a megváltás kegyelmi eszközeivel szerezzenek mindehhez erõt és állhatatosságot. A földi mennyországot teremtõ család csak Istennel élõ emberek számára valósul meg. Mindez lehetséges, de benne marad a kereszt, mely nem teszi tönkre Isten terveit, hanem lényeges része embert üdvözítõ szándékainak. Része minden nemzet jövõjének is. Mindenkorra része marad életünk érdemes vállalásának. Nem régen került be a májusi litánia invokációi közé a fohász: „családok Királynõje, könyörögj érettünk!” Legyen május utolsó napján ez a mi kérésünk. Isten szent Anyjának közbenjárásával, családot romboló idõkben is lássuk meg a családban Isten földi és örök mennyországot megvalósító útját, és járjunk is rajta. Amen.

53

Kolping Családok Országos Szövetsége magyarországi újjáalakulása Budapest, 1990. november 3.

Túl a krisztushívõ ember- és hivatásszeretetének követelményein, személyes szimpátia is vonz a Kolping mozgalomhoz. Noha még gyerek voltam, amikor Magyarországon a Kolping tevékenység virágzott, mégis tanulmányaim során ébredt nagy érdeklõdés bennem Kolping Adolf múlt századi mozgalma és lelkisége iránt. Nyilván azért, mert teológiailag is és saját sorsom adta tapasztalatok nyomán közel kerültem a fizikai munkához, magához a „munkáshoz”, ezzel párhuzamosan minden igazi hivatásszolgálathoz. Csak errõl szeretnék most tanúságot tenni. A kizárólag üdvösségre irányító keresztény lelkiségben felnõve, reveláció volt számomra a Teremtés könyvének üzenete. Isten ugyanis, amikor saját képére és hasonlatosságára megteremtette az embert, nyilván azért tette, hogy az ember, amit megismer Istenrõl, próbálja követni és utánozni. Így az „Isten-képmás” elsõdleges feladata a teremtés mûvének folytatása az emberiség javára, ahogyan azt Isten maga is teszi a Gondviselés rendjében. Világos volt elõttem, hogy az emberi élet végsõ célja, az üdvösség sem fog másból felépülni, mint ebbõl az emberek javát szolgáló munkálkodásból, melyre minket Isten e világra küldött. Mikor felcseperedve, még pappá szentelésem elõtt magam is megismerkedtem a fizikai munkás élettel és a munkásokkal, láttam, hogy éppen a munkásuralom idején miként veszett el az emberi munka becsülete, kezdve az egyszerû segédmunkától a szellemi alkotó tevékenységig, és miként tette e rendszer egyre inkább a munka rabjává a munkást. Plébános koromban kétségbeesve hallottam a nyíltan hangoztatott princípiumot: nem az a vicc, ha valaki dolgozik és megél, hanem, ha munka nélkül jól él. Ez tökéletes csõd a teremtett világ rendjében. Ekkor nyúltam – sajnos sokáig a megvalósíthatóság minden reménye nélkül – Kolping gondolatai után. Most, bár már kikerültem a gyakorló lelkipásztorkodásból, felszólítás nélkül ajánlkoztam erre a szentmisére, hogy elmondhassam ezeket a gondolataimat. 54

A megváltott világrendben a mi eszményünk Jézus Krisztus, az ács. Õ nem vagyonából élt, nem is hatalomból, de még nem is maga termelte meg mindennapi kenyerét, ami a munka elsõ területe, hanem bérbõl élõ munkásként lett eszménye az üdvösségre rendelt emberiségnek. Az õ Evangéliuma nyomán merem hirdetni, hogy az emberek, népek boldogulása éppen az Isten akarta, emberszeretõ munkából fakad. Mi egy – az emberré lett Isten Fia által megszentelt – emberi munka világában élünk. Hirdetem tehát, hogy Jézus Evangéliuma képes visszaadni az emberi munkának a becsületét ebben a – a rabszolgasággal hajdan, a jobbágysággal régen, a tõke kizárólagos uralmával a múlt században és a marxizmussal minap – megnyomorított világban. Ugyanakkor azt is vallom, hogy a munkás ember is Jézus Krisztusban találhatja meg emberi méltóságát függetlenül attól, mit dolgozik, kizárólag azzal, ahogyan dolgozik. Aki vissza tudja adni a munka belsõ, minõségi ellenõrzését, azt a lelkiismeretességet, amivel ki-ki úgy végzi el munkáját, ahogy legjobban tudja, az nemcsak tiszteletet ébreszt a munkás iránt, hanem igen nagy jót tesz a világnak, ezen belül kifosztott hazánknak. Végül, a katolikus pap alapította Kolping mozgalomban szeretném, ha a katolikus keresztény hit örömét is újra visszanyerné a megannyi hamis ideológiával megzavart, magyar munkásosztály és minden, bármilyen munkával kenyerét keresõ, magyar ember. Tudom ugyanis, hogy a keresztény szellemû munkában és mindennemû, e világi fáradozásban Isten akarata szerint megvalósul Madách nagyszerû mondása: „Akaratomnak enged az anyag”. Emberek szolgálata által, mely ételt, italt, otthont ad az embernek, ez a hiteles, emberi élet tesz majd üdvözültté Isten országában. Tény ugyanis, hogy nem kárpótlás az üdvösség egy nehéz, földi életért, de koronája a jól megélt életnek. Az is nyilvánvaló, hogy az ember nem várhatja az élet megígért beteljesülését, hanem már itt szeretné megtapasztalni fáradozása eredményét. Ezért választotta Kolping éppen a családot mozgalma eredményességének alapjául. Tudta ugyanis, hogy Isten a közösségi lénynek teremtett ember számára éppen a legelemibb, természetes, emberi közösségben engedi megélni a helyes élet eredményét, a földön lehetséges emberi megelégedettséget és boldogságot is. Nos, ennyi érték, amit Kolping mozgalma szolgálni akar, elegendõ, hogy mindenki, aki Isten képmása, jónak tartsa, támogassa, és lássa belõle maga is hasznát. Így újra Istenhez hasonlóvá tevõ érték lehet az emberi munka, az élet- és 55

országépítõ munkás, keresztény a munkásosztály és üdvösséget elõre hirdetõ a családi élet. Kívánom tehát és kérem a Jóistentõl, hogy engedje megszeretni, ismét megszerettetni Kolping internacionális mozgalmát. Kérem minden testvéremet, hogy ezért imádkozzék velem a mai szentmisében, a Kolping Családok Országos Szövetsége magyarországi újjáalakulásának ünnepén. Magyarok Nagyasszonya, aki népünk javát támogató pártfogónk volt egy évezreden át, vegye pártfogásába ügyünket. Amen.

56

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium elsõ tanévnyitója Miskolc, 1994

Az utóbbi években a Gondviselés sok, soha nem próbált feladat elé állított engem. Hatására felidézõdik bennem egy régi emlék. 1950-ben jelentkeztem a szemináriumba. Akkor minden közös imánk latinul folyt. Csak lassan értettem meg tartalmukat. Köztük volt egy zsoltáridézet, mely hamar bátorító imádságává vált életemnek. Ma is az, valahányszor valószínûtlen feladattal találom magam szemben. „Euntes ibant et flebant mittentes semina sua. Venientes autem venient cum exultatione portantes manipulos suos” (Zsolt 125), – mondtuk sokszor az antifónát. Akkor is igaz volt, amikor a zsoltáros e sorokat írta, ma sem veszti érvényét. „Mindig aggodalommal, szorongással vet a szántóvetõ, de örömmel hozza haza gazdag kévékben a termést.” Sokszor megélt és kipróbált szabály ez a jövõt nem ismerõ és mégis a jövõnek építõ emberi életben. Most is ilyen vetés elõtt állunk. Szülõk, iskolások, tanárok, jezsuiták és én is, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium elsõ tanéve küszöbén. Igaz, hogy a várostól kapott telken felépült jó 250 millió forintos költséggel az új lelkipásztori központ és egy modern iskola elsõ épülete. De amiért épült, az ma indul el. Talán évszázadokon át szolgál majd Isten világát építõ és üdvösségre meghívott nemzedékek nevelésére. Ezért a vetés szorongására hivatkozom, de ígérem az örömet is, melyben a várható betakarítás nyomán lesz osztályrészünk. Nem magunkban bízunk. Akkor kár lenne bármihez hozzáfogni. Bízunk az ember javát teremtéstõl kezdve legjobban akaró Úristen megígért nagylelkûségében. A Biblia elsõ lapján már ott áll hiteles üzenete. Amikor az Isten megteremtette az eget és a földet, Isten lelke ott lebegett a mélységek felett. Amikor az Isten elküldötte Fiát az ember üdvözítésére, a Szentlélek erejében felvette a szolga alakját, részt vállalt az emberi sorsból. Küldetését úgy bízta tanítványaira az idõk végezetéig, hogy Isten Szentlelke által tanúi legyenek a föld végsõ határáig. Az Istenben bízó ember ezért kezdi mukáját, mint mi ennek az új iskolának a munkáját is, a Szentlélek segítségül hívásával. Általa váljon valóra a ma még kisis57

kolások életében egy áldott, magyar, keresztény, európai élet. Nõjön föl itt egy kimûvelt értelmû, fegyelmezett akaratú, Istenhez igazodó nemzedék. A bátorítás azonban nemcsak erre szól, hanem felhívás mindegyikünk együttmûködésére. Tény ugyanis, hogy Isten sohasem teszi feleslegessé a mi munkánkat, nem végzi el, amit nekünk kell megtenni. Ezért nekünk az embert emberré tevõ, alkotó munkával kell fáradoznunk az iskoláért már az elsõ tanév folyamán. Szülõ, tanár, diák, az iskola továbbépítõi és gondozói egyaránt. Közös ügy ez, Miskolc ügye, a családok ügye, akik gyermekeik javát akarják. Pedagógusok ügye, akik hivatást látnak munkájukban. Jezsuiták ügye, akik új körülmények között ismét igazolni fogják, hogy életük értelmét Isten dicsõségének munkálásában látják itt és most is, hazánk mintegy kétszázezer embernek otthont adó városában. Nemcsak azt nem ígérem, hogy a munka könnyû lesz, de azt sem, hogy hibátlan lesz. Az ilyen ígéret hazugság lenne. Nincs a véges világban, az eredeti bûn terhét hordozó emberiség történelmében tökéletes korszak, sem az egyén életében hibátlan vállalkozás. De mi, keresztények hibát javító, minden emberi tökéletlenség ellenére jobbra törekvõ népe voltunk és maradunk ennek a mindenségnek. Aggodalommal nézzük a vetést, és aggodalommal gondozzuk a növekedést. Nem tudjuk sürgetni a betakarítást, de bízunk benne, ha mi megtesszük a tõlünk telhetõt, és nem riadunk meg az elkerülhetetlen viszontagságoktól, Isten sem tagadja meg tõlünk az aratás ünnepének örömét. Az indulások velejárója a jókívánság. Kívánom nektek, iskolások, hogy nálunk mûveltebb emberré, jobb magyarrá és Isten elõtt kedvesebb kereszténnyé tegyen új iskolátok. Kívánom a kedves szülõknek, hogy otthonaikban is megtapasztalják ennek az iskolának Isten áldásával remélt eredményességét. Kívánom a tantestület minden tagjának, hogy becsülje meg az ennek az iskolának felkínált lehetõséget, és lássák meg benne hivatásuk gyümölcsét. Kedves jezsuita atyák, legyenek szolgálatára Isten magyar népének. Hogy ez a jókívánság ne puszta emberi óhaj legyen, ezért imádkozzunk együtt a szentmisében és mindenkor. Imádkozzanak velünk Isten szent Anyja és Istennek minden szentjei. Amen.

58

Akik látni akarják a boldogító végtelent Elõadás az egerszalóki ifjúsági táborban, 1994

Megkaptam az egerszalóki levelet. Próbáltam úgy alakítani idõm beosztását, hogy idén itt lehessek. Most itt vagyok, hogy szóljak arról, amirõl úgy gondoltam, hogy elmondom azoknak, akik ide eljöttek, és a levél szerint azért jöttek el, mert látni akarják a boldogító végtelent. Franz Werfel: „Halljátok az Igét!” címû regénye bibliás írás. Jeremiásnak az életregénye. Lényegében ragaszkodik a Szentírásból ismert adatokhoz, amikor a Krisztus elõtti 6-5. században élt próféta életét és korát mondja el a nagy mûvész zsenialitásával. A regény zárófejezetében olvashatjuk nemcsak a Jeremiás élete és küldetése értelmét megfogalmazó igazságot, de azt az igazságot is, amiért Isten teremtett, és amiben mindnyájan megláthatjuk a boldogító végtelent. A próféta engedélyt kér a város õrzésével és még rejtett kincsei felkutatásával megbízott helyõrségparancsnoktól, hogy bemehessen a Nabukodonozor által megsemmisített Jeruzsálem romjai közé. Mit keresel te ott tulajdonképpen? – kérdezte a prófétát, akit a gyõztes Mardukh, tartva tõle, nem enged bántani. A választ – felelte. Megkapta az engedélyt, bár titokban figyeltette, mert nem akarta elhinni, hogy a hihetetlen gazdagnak vélt városban kincsen kívül lehet mást is keresni. Jeremiás bejárta a várost, nem tudván, hogy utcán megy, vagy belül az egykori házakban. Feljutott a templomhegyre, amely felett sûrû, fekete, bûzös füst terjengett. Bibliát olvasó ismeri Jeremiás siralmait. A próféta lelkébõl újra és újra feltört a gyötrõ kérdés: miért mindez a leírhatatlan nyomorúság, melyet megéltem, és még most is látnom kell a rabságba hurcoltaktól hátrahagyott város és ország megsemmisülését? A füstben még vörösebb, nyugvó nap fényénél szeme megakadt egy kõdarabon. Azt hitte, hogy egy falról lehullott míveskõ csupán, de válaszra vágyó lelke arra ösztökélte, hogy kezébe vegye. Felismerte. Íme, a gyõztes, kincset hiába keresõ katonák által összezúzott két kõtábla egyik darabja került a kezébe. A töredéken csonka szavak közt egyre világosabban szemébe ötlött a válasz. A régi írásjelek 59

nyilvánvalóvá váltak elõtte: „HOGY ÉLJ!” Erre lelkét hatalmába kerítette az Úr békéje. Ez tehát az Úr válasza. Minden azért történik ezen a világon, „hogy élj”, hogy legyõzd a halált! Ez nekünk is válasz, akik meg akarjuk látni a boldogító végtelent. Az ószövetségi Szentírás egyik késõi mûve, a több mint 2000 évvel ezelõtt írt Bölcsesség könyve mondja el hittankönyvet megszégyenítõ szabatossággal: a halált nem Isten alkotta. Mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja... Isten halhatatlan életre teremtette az embert. Az Újszövetség húsvéti Evangéliuma óta erre az üzenetre mindig vissza kell térnie Isten földi ügyvivõjének, az egyháznak. Hirdeti a tényt, hogy ezen a világon van egy üres sír, mely a Föld és az emberiség történetébõl kitörölhetetlenül tanúsítja, hogy minden, ami van ezen a világon, az el nem múló életre van rendelve. Öröm arról elmélkedni, hogy a Naprendszerben miként mûködik együtt minden, hogy én itt a legmagasabban szervezett anyag felett uralkodó emberségemmel látni tudom már a mindenség célját és beteljesedését, a halhatatlan életet és teljesíthetem követelményeit, mely tartalmat ad mindennapjaimnak, múltnak és jövõnek egyaránt. Isten, aki saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, azt akarja, hogy az olyan is legyen, mint õ. S mivel õ élõ Isten, azt akarja, hogy az ember az õ életének örököse is legyen. JAHVE, örökké élõ Isten, erre az életre hív minket, és engedi, hogy sorsunkat szabadon építõ emberként magunknak építsük meg ezt a beteljesülést. A fizikai világról ma már felismerte az ember, hogy pusztán saját beleteremtett törvényeinek mûködése folyamán, az õsrobbanástól szétrepülve a határtalan térben, a naprendszer Föld nevû bolygóján megteremtette az élet feltételeit. Az élet törvényei pedig munkálkodnak a lények végtelen során át, hogy helyet adjon a Föld az embernek, aki ugyan alá van vetve a fizikai világ törvényeinek, de ura a világnak a tûz felfedezésétõl az atomenergiáig. Az emberre érvényes a mikro- és makrobiológiai világrend, és biztos, hogy részei vagyunk az evolúciónak, és ebben közre kell mûködnünk a magunk szabad természete szerint önként, felismerve a célt és az eszközöket, hogy a beteljesülõ világnak, mint saját mûnek is örvendezhessünk. Az élet teljessége lesz Isten teremtett világának a beteljesülése. S az új ég és új föld e világában látni lehet, hogy Isten, aki minden idõt megelõzve létezik és mindörökre megmarad, aki megközelíthetetlen fényességben lakozik, õ minden jóság forrása, aki azért teremtett mindent, hogy teremtményeit áldásával töltse el, 60

és mindenkit boldogítson, ugyanakkor várja, hogy mi ezt a beteljesülést munkáljuk szándékai szerint, a magunk boldogító végtelenje érdekében. Tény ez akkor is, ha mi egy mulandó világban élünk. Önmagát csapja be, aki nem tartja ezt szem elõtt. Itt minden elkopik, szétesik, mert kikezdi a rozsda, és megeszi a moly, az élet visszahull a bomló rothadásba. Szebben is el lehet ezt a nyomorúságot mondani. Madách Imre Az ember tragédiája egyiptomi színében adja Lucifer ajkára a szavakat: „Nem érzed-é e lanyha szelletet, mely arcodat legyinti s elrepül? Vékonyka porréteg marad, hol elszáll. Egy évben e por csak néhány vonalnyi, egyszáz évben már néhány könyök, pár évezred gúláid elássa, homoktorlaszba temeti neved. Kéjkertjeidben a sakál üvölt. A pusztán koldus szolganép tanyáz. S mindez nem mennyrázó fergeteg. Csak gyönge szellõ, mely körülenyelg.” Mégis igaz, hogy ez a múló élet azért van, hogy kívánatos gyümölcsöt, maradandó termést hozzon. De, mint a holt anyagból is nagyon kötött törvények betartásával lesz jóízû étel, ital, ruha, otthon, a föld is csak az élet törvényeinek rendje szerint terem növényt, és állít szolgálatunkba állatot, úgy a mulandó élet is az el nem múló élet Ura megszabta rend szerinti ösvényen jut el céljához. Ezt az életutat maga az el nem múló élet Ura, emberi sorsunkat vállalva Jézus Krisztusban végigjárta, és útikönyvét megfogalmazta. Számos rövid szabálya ismerõs. Most egyet említek és próbálok szívükbe vésni. „Aki mindenáron meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki el meri veszíteni, megtalálja azt.” Elsõ hallásra abszurdumnak tûnik ez a megfogalmazás. Fejemhez is vágták már, mint az Evangélium észnek ellentmondó állítását, és a kereszténység tarthatatlanságának bizonyítékát. Tény azonban, hogy ez az egyetlen útja az élet maradandó beteljesülésének és a hozzávivõ földi élet boldogságának is. El fogják hinni nekem. Ezen a világon, ahol minden elmúlik akkor is, ha semmit sem teszek, azt hiszem, nem kell igazolnom. Azt sem, hogy bármennyire igyekszik bármelyikünk is megõrizni ifjúságát, anyagi és szellemi javait, semmi sem marad meg. Mégis mindez emberi boldogulás forrása és az örök élet magvetése lesz, ha – és ez a döntõ – ODA TUDOM ADNI MÁSNAK. Ez az alapja minden emberi közösség boldogságának. Ha férj és feleség képes egymásnak feltétel nélkül elkötelezni magát, a másikért élve-halva, olyan kincs birtokába jutnak e múló világon, aminél nagyobb nem létezik. Mindig fogja tudni, hogy a párja érte él, kedvét keresi, nem hagyja el. Nincs is más boldog házas61

ság, csak amely életre szól és kizárólagos. Ha egy emberi élet „váró szeretetbõl” jön erre a világra, az nemcsak féltve õrzi gyermekkora emlékét, de maga is ilyen otthont akar teremteni. Hasonlóképpen bízva néz a gyengülõ évek közeledtén a kiszolgáltatottság terhei elébe az idõsödõ, ha a körülötte állók mindig bátorítják, hogy nyugodtan bízhatja magát rájuk betegágyon is, a búcsúzás óráján is. De ugyanebbõl, az életet nem kuporgató, nem a „csak én vagyok a fontos” lelkületbõl fakad a hatékony életet osztó emberi együttmûködés a közös munkában, a nemzetgazdaságban, a világgazdaságban. Csak ebbõl lehet várni embert felemelõ, haladó történelmet. Az élet elmúlásával így számoló krisztusi életforma áldása a világnak nemzedékrõl nemzedékre. Akik ezt teszik, õk a keresztények. Nem baj tehát, ha elfogynak anyagi javaim, de másnak adva örök életet építek vele. Nem baj, ha elfogy az erõm, az egészségem, de az élõ, húsvétnak elébe nézõ Krisztushoz tesz engem hasonlóvá, mert mások szolgálatában fogy el. Még egy kitérés nélkül nem lenne teljes bátorító szavam. Mi lesz, ha minden balul üt ki? Ránk zúdul a világ sok baja, mélyén a halál embertelenségével. A válasz, amint hallottuk, már az elsõ bibliai idézetben benne van: nem az Isten alkotta a halált. A Bölcsesség könyve írja már: „A sátán irigysége nyomán jött a világba a halál.” A keresztény üzenet hangsúlyozza, hogy az Isten szándékaival szembenálló bûn nyitotta meg a könny, a vér, a verejték tengerét. Még sincs baj. Mindez megnehezíti, de nem teszi értelmetlenné az életet. Azóta ugyanis, hogy az élet Ura Jézus Krisztusban ártatlanul vállalta a halált, a bûn nyomorúságos következménye lett eszköze az élet építésének. Amikor az élet halni szállt, megtörte holta a halált. Nemcsak idõmet, anyagi javaimat, egészségemet ajándékozhatom oda, hanem keresztjeimet is másokért viselhetem. Csak a másik világon derül majd ki, hogy tehetetlenségre kárhoztatott beteg napjaim, esetleg éveim talán többet szereztek a rámbízottaknak, mint minden más munkám, iparkodásom, mert minden ezen a világon az életet szolgálja. Olyan emberileg kilátástalanná vált órában, mint az elpusztult Jeruzsálemet sirató Jeremiás számára volt ama alkonyat, békét hozott az Úr válasza. Befejezésül hivatkozom Jézus egyik csodájára. Jairus elhívta Jézust, mert kislánya halálán volt. Jézus elindult, de hozták a hírt, hogy a kislány meghalt, ne fárassza a Mestert. Mire Jézus így bátorította: ne félj, a gyermek nem halt meg, csak alszik. Meggyõzõdtek róla, hogy így is volt. Istennek ugyanis, aki Jézus Krisztusban elmondhatta ezen a világon: „én vagyok a feltámadás és az élet”, a mi elszenderülésünk olyan esemény, mint a mindennapi elalvásunk, mely új reggeli ébredés 62

elé tekint. Istennél a mi elszenderülésünk örök hajnalon vár ébredésre. Olyan ébredésre, amelyet mi munkálhatunk életünket másokért elveszítõ krisztuskövetéssel, mely engedi látni itt a földön is a boldog végtelent. Még egy vonatkozása van Jairus leánykája feltámasztás históriájának. Amikor odaértek a házhoz, nagy riadalmat találtak, sírókat és jajgatókat. Jézus rájuk szólt. Ne lármázzatok, a kislány nem halt meg, csak alszik. Azok kinevették õt. Jézus megfogta a kislány kezét: kislány kelj fel, – mondta. A kislány felkelt és járni kezdett. A jelenlévõk magukon kívül voltak a csodálkozástól. Én mindenesetre nem a jajgatókhoz és gúnyolódókhoz, hanem a Jézusban bízókhoz csatlakozom. Kívánom mindnyájuknak, hogy mindennek utána gondolva, nehezebb napokban is örüljenek az életrõl szóló középkori himnusznak: „Öröm, ifjúság, szerelem, mindenünk elviszi a vén idõ, és csak porral fizet, amikor sírunk éjjelén zarándok utunk véget ér, és eltakar a néma éj. De a sírból mely ránk borul, tudom, hogy feltámaszt az Úr!”

63

A Magyar Katolikus Rádió avatása Eger, 2000. augusztus 16.

Vakmerõségem újabb, gondterhelt napján köszöntöm nagyrabecsült mindnyájukat. Amikor sokak jóakaratú, pozitív és negatív tanácsa és mások óvó tartózkodása után, egyedül a Gondviselésben bízva kezdeményeztem a Magyar Katolikus Rádió megvalósítását, tudtam, hogy esetleg számolnom kell a terv kudarcával. Most mégis elérkezett a Rádió avatásának napja, egyelõre az egyházmegye, illetékességem körébe tartozó két városában és környékén, Egerben és Miskolcon. Mindenekelõtt a Jóistennek mondok köszönetet, hogy dicsõsége és minden ember javának szolgálatában megvalósult az elgondolás elsõ fázisa. Rádiónk megkezdheti adását. Ez a nap a köszönet napja mindazok felé is, akik emberi jóakaratukkal, munkájukkal és anyagiakkal lehetõvé tették a katolikus elektronikus médium mai születése napját. Isten áldja meg mindnyájukat! Biztos vagyok benne, hogy minden támogató tettükért megtapasztalják az Úristen viszonzó bõkezûségét. Rádiónk feladata azonos az egyház küldetésével. Célunk mindenki üdvösségének a szolgálata. Annak az üdvösségnek a szolgálata, mely mindig egy jól megjárt emberi élet gyümölcse volt és lesz. Sajátos, magyar célunk az elmúlt, sok viszontagsággal terhes és keresztény szellemiséget megtépõ 20. század után az egyháztól távollévõ és elszakadt testvéreink számára hozzáférhetõvé tenni Jézus Krisztus üzenetét, az Evangéliumból fakadó, nekünk immár ezer éve életet, hazát és európai kultúrát adó, hõsöket, szenteket nevelõ életutat. Mûsorunk egyelõre biztosan kísérleti mûsor marad, mely küzd majd a kezdet megannyi nehézségével. Helyet kap benne az Isten és ember kapcsolatát gondozó imádság, mindig élõben, sohasem felvételrõl. Hirdetõi leszünk minden korosztály számára a keresztény hit és élet igazságainak, törvényeinek. Szeretnénk elõmozdítani a mindennapi, keresztény tájékozódást, a magyar élet megújulását a magunk és minden ember békéje és boldogulása érdekében.

64

Rádiónk nem haszonérdekelt vállalkozás, a közszolgálati támogatásra, az egyházmegye anyagi lehetõségeire és hallgatóink alapítványunkat támogató nagylelkûségére építi anyagi létét. Kérem, fogadják jóakarattal rádiónkat, legyenek segítségünkre. Legyenek türelemmel irántunk. Majdcsak megnõ az újszülött! Köszönöm, hogy megtisztelték ünnepünket. Isten áldja életüket, munkájukat!

65

Egyház, tudomány, mûvészet – millenniumi kiállítás megnyitása Dobó István Vármúzeum, 2004. július 2.

Nem ünneprontásként hivatkozom egy felejthetetlen emlékemre. Harmincöt évvel ezelõtt, az akkori Köjál utasítása szerint egy régi, templomi kriptát ki kellett üríteni. Mi papok végeztük el. Találtunk egy körülbelül ötvenéves, fenyõfa koporsót. Nagy veszõdséggel fölnyitottuk. Benne összesen egy virágcserépnyi fekete föld volt. Akkor mondtuk egymásnak: lám, látnunk kellett, amit úgyis tudtunk, ennyi nyoma marad az embernek ezen a világon. Ez maradt meg harminc nemzedékbõl is azóta, hogy az egriek és az Egerhez tartozó egyházmegye az országalapítás tíz századát járta. Azaz mégsem! Az ember a testébõl valóban ennyit hagy maga után. De már évtízezredek fosszíliái mellett emlékek tanúskodtak arról, hogy az emberi szellem alkotta mûvek elõbbre viszik a világot, és emlékét hagyják az alkotó értelem és akarat erejének. Mi most, az 1004-ben alakult egri egyházmegye millenniumi évében ezer esztendõ ilyen emlékeibõl hoztunk össze néhány kincset, tanúságául a magyar, keresztény szellemiség valóságának, mely élt, alkotott, emléket hagyott ezen a tájon. A kiállítás címe: „Egyház, tudomány, mûvészet”. Noha a mai Európai Unió – melynek 80 %-a ma is kereszténynek vallja magát – alkotmányában, nem tudom, kit képviselõ küldöttei szavazata nyomán nem akar megemlékezni az Európát meghatározó, keresztény gyökerekrõl, ez nem nagy baj. Alkotmányos elismerés nélkül is nemcsak a kõ, de a gyökér is marad. Eger azért lett ezeréves keresztény történelmünk meghatározó helye, mert egyházmegye székhelyéül jelölték ki. Hála Istennek! Egyre több történész foglalkozik a város és egyházmegye múltjával. Nem félünk tõle. A tárgyilagos történelmi kutatás csak azt fogja igazolni, amit az itt olvasható rövid történelmi évszám-áttekintés nyújt, és amit ezidõ alatt az emberi, magyar, keresztény ihletettség és nemzeti erõ örökségül hátrahagyott. 66

Természetesen az ezer évét ünneplõ egyházmegye kiállításának anyaga egyházi gyûjtemények, a Dobó István Vármúzeum, és sokak segítségével összeválogatott egyházi tárgyak emlékeibõl tevõdik össze. Nem tudjuk természetben bemutatni az építészet emlékeit, a magyar, keresztény elõdeink alkotta templomokat, épületeket, már amit meghagyott belõlük a viszontagságos történelem. A róluk szóló kiadványok és képek tanúságot tesznek az alkotó géniuszról. Mivel a kiállítás az egyházmegye jubileumához kapcsolódik, természetesen keresztény templomi tárgyak kerülnek bemutatásra a képeken és könyvekben. Ugyanakkor az egyházmegye adta szerep révén kiemelkedõ a közoktatási tevékenység és a kulturális értékek világnézettõl független megbecsülése. A kiállított tárgyak a templomokon túl könyvtárak, kórház és más intézmények õrzésében vannak. A kiállítás ezen túlmenõen lehetõséget nyújt sok nagy elõdünk megismerésére és emlékük felidézésére. Amit itt, ezen az országrészen, múltat idézõ értékként látunk, nélkülük hiányozna. A vértanú Buldus, Bakócz Tamás, Rangoni Gábor, Dóczi Orbán, Oláh Miklós, Eszterházy Károly, Pyrker János László, Bartakovics Béla neve jó, ha megmarad a város emlékezetében. Mindez nagyon jó helyen kerül bemutatásra július 2. és szeptember 25. között. Az egri vár állandó, történelmi gyûjteményével, élõ múzeumával és ezer év építészeti emlékeit számon tartó kincseivel ugyanennek a közösségnek, Egernek és a régiónak történelmérõl beszél, és azon õseink megbecsülésére szólít, akik nélkül mi nem lennénk itt. Amikor megtiszteltetésnek tartom, hogy megnyithatom az „Egyház, tudomány, mûvészet” kiállítást, azt kívánom, hogy ébressze fel bennünk – látogatókban, mai egriekben, magyarokban – a hazánkhoz és keresztény örökségünkhöz való hûséget. Jó lenne, ha arra késztetne minket, hogy megõrizve és továbbépítve az egri múltat, ne legyünk értéktelenebbek elõdeinknél. Köszönöm, hogy meghallgattak és kívánom, hogy találják kedvüket a kiállítás megtekintésében.

67

Szentmise a Szabadságharc 150 éves évfordulóján Eger, 1998. március 15.

Nyolc év óta, országos és nemzetközi megbízatásaim nyomán járom a világot. Minden utam után egyre jobban érzem, hogy bizony én csak itt vagyok itthon, a „hírös” kis Magyarországon. Fel is ötlenek bennem gyakorta a hajdan tanult költemények sorai. Hogy minket e földhöz több mint ezer év csatol, és világos, hogy a nagy világon e kívül nincsen számunkra hely. Ha pedig nemzeti ünnepünkön szólnom is kell errõl, arra keresem a választ: mivel tartozom én mindezért? Ma az élni akarásunkat tanúsító 1848-as szabadságharc kezdetét jelentõ március 15-én, nemzeti ünnepünkön, a százötven éves évfordulón ezt szeretném megválaszolni úgy, ahogy ezt a tartozást keresztényként, magyarként igaznak tudom és érzem. Itt a földön minden ember egymásra van utalva, elõdökre éppen úgy, mint kortársakra. Még igazabb ez, ha azonos a szülõföld, közös a nyelv, a történelmi, anyagi és szellemi örökség. Tartozás úgy élnem, magamat kimûvelnem ennek a földnek és népem történelmének ismeretében, hogy az itt rám váró feladatnak eleget tudjak tenni. Ez az elsõ, mástól nem várható tartozásom. Második tartozásom arról szól, hogy ezt egyedül nem lehet csinálni. El kell fogadni egymást, mindenkit, aki itt született, magyarul beszél, akinek szintén itt van az otthona, sõt azt is, akit ide sodort a sorsa. Ezt csak úgy lehet elfogadni, hogy függetlenül a mindenkiben meglévõ hibáktól, az elvárható és magvalósítható jót tartjuk szem elõtt. Adós marad hazája iránt, aki másban mindig csak hibát lát, mentséget el nem fogad. Mások is majd megbecsülnek minket, de elõbb mi becsüljük meg egymást. Tartozom ezzel is hazámnak és népemnek. Hogyan lehet ezt tenni? Úgy, ahogyan ezt a hont az elõttünk élõk a maguk számára és nekünk megõrizték, sõt megannyiszor fel is virágoztatták. Ezért akár tanítják az iskolában, akár nem, nekünk azoktól kell tanulnunk, akik ennek a földnek szülötteiként szentek, tudósok, mûvészek, államférfiak és ami a legfontosabb, mindnyájan hazájukat szolgáló magyarok voltak. 68

Ez pedig nem más, mint belsõ emberi tartás, azaz erkölcsiség. Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. Ez azt jelenti, hogy bárki bármit tesz, elismerik vagy sem, belsõ meggyõzõdésbõl keresem, szolgálom mindenki javát, hazaiét, idegenét, jókét, rosszakét. Érvényes minden családban, minden munkában, minden kereszthordozásban. Ez nem más, mint a mi sokat emlegetett keresztény, magyar európaiságunk lényege. Legyen valaki – mai szavakkal élve – konzervatív vagy progresszív, szocialista vagy liberális, elkötelezett keresztény vagy nem keresztény, csak ezzel a belsõ megalapozottsággal javulhat a sorsunk, és közelíthet a minden földi életet lelkesítõ boldoguláshoz. Végül, ennek a tartozást törlesztõ hazaszeretetnek jele a jövõért való felelõsség. Minden múlandó élõnek jövõje csak utódaiban van ezen a világon. Érvényes ez növényre, állatra és természetesen ránk, emberekre is. Hazaszeretetben ez jelenti a gyermek szeretetét, a család védelmét, a közoktatást és köznevelést. Kerül, amibe kerül, mert mindez anyagi és szellemi önzetlenséget, azaz áldozatosságot követelt meg eddig is és követel ezután is. És még valami! Mindez Isten elõtti felelõsség nélkül senkinek nem sikerül. Majd, ha szükségét érzi a magyar társadalom, hogy Istenhez igazodó élettel alapozza meg hazaszeretetét, számíthat arra, hogy miként minden eddigi szerencsétlenségbõl, a maiból is fel fog kelni. A százötven éve kezdett szabadságharc elbukott. Már mi ezt megszoktuk. A küzdelem azonban nem veszett kárba. Többek között elvezetett egy kiegyezéshez és egy jelentõs gazdasági felemelkedéshez. Hála Istennek, hogy ma nem kell fegyvert fognunk fennmaradásunkért. De küzdeni kell. Mi csak akkor ünnepelhetjük képmutatás nélkül régi küzdõk emlékét, ha erre mi is készek vagyunk. Jó lenne, ha a Mindenható körülnézve gazdag világa kertjében, nem találna minket kivágásra való fának, melyen gyümölcsöt hiába keres. Vegyük gondjainkba ezt a földet és rajta a mi népünket, hogy zord idõk után Isten dicsõségére és minden ember javára ismét gazdagon termõ tagja legyen a népek kertjének. Amen.

69

A Szent Péter Bazilika Magyarok Nagyasszonyának kápolnájában Róma, 1999

A keresztény életszentség kiemelkedõ jeleként tartjuk számon Szent István király felajánlását, amelyben országát és népét Jézus Krisztus Édesanyjának oltalmába ajánlotta. Ez csak annak juthatott eszébe, aki megismerte az Isten alkotta üdvösség rendjét, és benne Jézus Anyjának Isten adta örök hivatását. Mi ma többet tudunk Szûz Máriával kapcsolatban Isten ajándékairól és terveirõl, mint amit az egykori kiválasztott, a názáreti leány tudott. Hiszen egyáltalán nem valószínû, hogy földi életében tudatában lett volna szeplõtelen fogantatásának, vagy számított volna arra, hogy élete végén testével és lelkével, a világ Királynõjeként foglalja el helyét Isten közelében. A Jézus Krisztusban való teljes Kinyilatkoztatás azonban mindezt õrzi az Istenhez vezetõ úton járók számára, hogy „Nála nagyobb csak az Isten, és minden kisebb, ami nem Isten.” Szent István király keresztény lett. A Gondviselés ajándékaként, fejedelmi családja körében, és szándéka szerint megismerte Isten üdvözítõ világrendjét, és benne minden ember és nép boldogulásának, maradandóságának és örök beteljesülésének útját. Ennek a hitnek erejében, az emberi esendõség Isten által is számbavett küzdelmét megvívta, teljes életmûvet alkotott, mely íme, már millenáris jövõt szerzett másoknál nem alábbvaló, de nem is különb népünknek. Ezt azonban akkor õ sem tudta. Ezért hitébõl merített saját megoldást, amikor utód nélkül maradt. Látva a régi szép idõket visszavárók készülõdését, az esetleges utódok gyámoltalanságát, csak a keresztény hitbõl ismerhetõ, jónak ítélt megoldást választott. A megoldást minden emlékét õrzõ írásban olvassuk. „Mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja – olvassuk Hartvik apát legendájában – elõszólította nagyjait. Atyailag intette õket, hogy a kereszténység gyenge ültetvényén csõszködjenek... E szavak után szemét a csillagokra emelve, így kiáltott fel: Ég Királynõje! Végsõ könyörgésemben az országot a néppel a te oltalmadra bízom. – Ezek után már nyugalommal várta a napot, amikor Mária mennybevitelének napján elhagyta ezt a világot.” 70

Elõször fordult elõ ilyen esemény a kereszténység történelmében. Történelmi tény, hogy egy uralkodó Isten Anyjának oltalmába ajánlotta egész népét. Hála Istennek, nem merült feledésbe. Tíz évszázad templomai, zászlói, pénzei, imái és énekei ébren tartották a magyarok bizalmát Jézus Anyja iránt, akit azóta Boldogságos Nagyasszonyunknak hívunk. Rajtunk múlik, hogy a mai idõk zûrzavarában, jövõnk és jobb sorsunk reményében, üdvösségre számítva, mi is megõrizzük a magyarok hagyományos máriás lelkületét. Merjük ma is oltalmára bízni életünket, családjainkat, nemzetünket, határainkon belül és túl, szerte a világon. Gondoljuk meg, hogy akire Isten rábízta egyszülött Fiát, annak kezében jó helyen lesz jelenünk és jövõnk. Milyen eszközökkel gondoskodhatunk errõl, a valószínûleg mindegyikünk elõtt helyes kötelességrõl? Elvilágiasodott korunkban nem várható, hogy jele a zászlóinkra, a pénzeinkre kerül. De rajtunk áll, hogy otthonainkban ott legyen képe, vagy szobra. Ismerjük õt, és megismeri õt a mellettünk felnövõ gyermek, mint a karján gyermekét tartó Madonnát, vagy a halott Fiát átölelõ Pietát, mint a Szeplõtelent, vagy mint a megdicsõült Királynõt, talán éppen otthon nálunk, a családban a magyarok koronájával. Kérjük õt, hogy imádkozzék értünk most és halálunk óráján, és ne engedjük elfelejteni hozzá fohászkodó énekeinket és imáinkat. Jó tudni, hogy ünnepei legtöbbjének magyar neve is van. S bármerre járunk, a világ nagy Mária zarándokhelyein, találkozunk magyarok áhítatának emlékeivel. Milyen bátorító számunkra, hogy a szorongattatás éveinek enyhültével elsõ dolga volt a magyar egyháznak ezt a kápolnát a kereszténység fõtemplomában létrehozni. Nem leszünk ökumenikusabbak, ha mindezt szégyellnénk vagy elhanyagolnánk. Jövõt garantálunk Szent István lelkületével, ha szûzmáriás magyaroknak hûséges unokái maradunk. Mindez eszembe jut itt, Magyarok Nagyasszonyának római kápolnájában, ahol a koronáját kezében tartó Szent István királyunk fogad minket, és tekintetével a Nagyasszony felé fordítja szívünket. Megosztom hát gondolataimat az itt ünneplõ magyarokkal, kérem is mindnyájukat, hogy együtt imádkozzunk hazánkért, nemzetünkért, jövõnkért, az Úr harmadik évezredének küszöbén. Amen.

71

A mi érsekünk „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged” Jn 21,17

Sebeidbe rejtve Oldalad sebébe rejtem sebeim Véres pórusodba rettegéseim, Péntek délutánba szenvedéseim, Húsvét hajnalába reménységeim.

72

VERES ANDRÁS

Seregély István érsek úr 50 éves papi jubileumára Nagyon nehéz ünnepi köszöntõt írni egy köztünk, velünk élõ emberrõl. Bár az ötven éves szolgálat, amelyrõl most megemlékezünk, önmagában is tiszteletet és elismerést vált ki minden emberben, ennek ellenére nehéz a dolga annak, aki tudja, hogy akirõl az elismerõ szavak szólnak, õ maga sem veszi szívesen a dicséretet. Annak pedig különösen nehéz ilyenkor szólni, aki elöljáróját köszöntheti az ünnepelt személyben. Ennek ellenére mégis szívesen teszek eleget a felkérésnek, hogy írjak néhány méltató gondolatot a jubilánsról. Teszem ezt azért, mert szándékom szerint, bár az ünnepeltrõl szólok, mégsem neki szólnak soraim. Sokkal inkább a hála szavai ezek, amelyek Istenhez szállnak az õ hûséges szolgálatáért. Másrészt pedig azoknak kívánom felmutatni az õ életpéldáját, akik köztünk élõ példaképeket keresnek a maguk számára, hogy erõt merítsenek saját hivatásuk hûséges betöltéséhez. Mindnyájan, akik ezen jubileum alkalmából köszöntjük érsek urat e könyv lapjain, egy kicsit Keresztelõ Jánosnak érezzük magunkat, aki a következõképpen válaszolt azoknak, akik õt Jézusról kérdezték: „Az a võlegény, akié a menyasszony, a võlegény barátja csak ott áll a võlegény mellett, hallgatja szavát, és szívbõl örül neki” (Jn 3,29). Az ötven éves hûséges szolgálat miatti méltó hála és öröm, amely érsek úrnak megadatott, nekünk is öröm. Szívesen osztozunk mi is az õ örömében és hálaadásában, és boldogok vagyunk, hogy együtt ünnepelhetünk vele. Nekünk, akiknek megadatott, hogy egy kicsit talán közelebbrõl ismerhetjük õt, mint mások – ismerve gondolatait saját személyérõl és szolgálatáról – nagyon jól tudjuk, hogy ebben az ötven éves hûséges és nagyon gazdag szolgálatban õ magának semmiféle érdemet nem tulajdonít, hanem mindent Isten ajándékának tekint. Ezért is osztozunk szívesen az õ hálaadásában, mert valóban azt érezzük munkájában, megnyilvánulásaiban, hogy Istennek olyan szolgája õ, aki nem az emberi, társadalmi, politikai kapcsolatokban, még csak nem is az Istentõl kapott szellemi képességeiben bízik, hanem mindent kizárólag Isten kegyelmébõl eredeztet és mindenért Istennek ad hálát. Ez az alázatos, hívõ magatartás ad hitelt 73

szavainak és teszi elfogadottá személyét az övétõl eltérõ véleményt képviselõk számára is. Az elmúlt években gyakran megtapasztaltam, hogy alázattal elfogadja, sõt nyíltan be is vallja gyengeségeit, s ezzel azokat is megbékélésre készteti, akik különben küzdeni akarnának személye vagy akarata ellen. Gondolatait, véleményét nem tartja (felül) bírálhatatlannak, megváltoztathatatlannak, hanem kész elfogadni mások meggyõzõ, az övétõl eltérõ érvelését, és kellõ megfontolás után a saját véleményét képes meg is változtatni. Ritka emberi adottság ez ma. Egy másik, általam is mindig megcsodált erénye a puritánság, az egyszerûség. A földi értékek vonatkozásában nagyon igénytelen önmagával szemben, s ugyanakkor figyelmes és bõkezû mások szükségletét felismerve. Egyáltalán nem nyûgözik le a beosztásával esetleg együtt járó, vagy így kínálkozó elõnyök. Nagyon tudatosan és szívesen lemond ezekrõl. Ennek számtalan megnyilvánulását tapasztaltam a kapcsolatunk immár több mint másfél évtizedes ideje alatt. Hadd osszam meg e könyv olvasóival is az elsõ ilyen, szinte megmosolyogtató emlékemet. 1987 októberében Rómába érkezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia minden tagja „ad limina” látogatásra a Szentatyához. Ebben az idõben én szintén Rómában voltam, mint utolsó éves ösztöndíjas a Német-Magyar Kollégiumban. Rómába érkezése után Seregély érsek úr felhívott telefonon, hogy megérkeztek és örülne, ha autóval el tudnám vinni õt a Püspöki Kongregációba, mivel ott van találkozójuk a kongregáció prefektusával. Alig egy óra múlva megérkeztem az érsek úr szálláshelyére, és bekopogtam hozzá, hogy megérkeztem. Õ ekkor azt kérte tõlem, hogy rajta kívül vigyek el két másik püspök atyát is a találkozóra. Felhívtam érsek atya figyelmét, hogy nagyon szívesen, de nekem egy kicsi autóm van, egy Polski-Fiat 126-os. Rendben van, mondta, ez nem probléma. Ezek után magunkat szinte összehajtogatva, „elhelyezkedtünk” az autóban és elindultunk. Így, nem egészen félórányi utazás után, három püspök atyával a fedélzeten megérkeztünk az én „nagy luxusautómmal” a Szent Péter-Bazilika elõtti XII. Pius térre. Délután négy óra körül járt az idõ, kellemes októberi napsütésben igen sok turista csodálta a Szent Péter-Bazilikát és a gyönyörû teret. Azt talán nem is sejtették, hogy hamarosan újabb csodás dolgot láthatnak. Amikor kezdtünk kikászálódni az autóból – a püspök atyák az alkalomnak megfelelõen teljes püspöki díszbe öltözve – az emberek csodálkozva álltak körül bennünket. Ilyen látványban eddig még nem volt részük. Ezért egészen Rómába kellett jönniük. Mondanom sem kell, a püspök atyák óriási sikert arattak a turisták körében. Azon csodálkoztak és mosolyogtak, hogy honnan száll ki egymás után ennyi 74

püspök ebbõl a pici autóból. A magyar rendszám alapján azt remélhetõleg mégsem feltételezték, hogy esetleg egyenesen most érkezünk Magyarországról. Ilyen és hasonló jelei vannak érsek úr egyszerûségének. Sok minden másról is lehetne még írni érsek úrral kapcsolatban, de én itt befejezem mondandómat, hogy másoknak is hagyjak lehetõséget a vele kapcsolatos élményeik elmondására. Befejezésül hadd álljon itt egy vers a jubiláns köszöntésére Harsányi Lajos papköltõtõl A hûség dicsérete: Ha fölmegyek a mennybe, Hol minden röpke, könnyed, Kezembe ád az Isten Egy roppant képeskönyvet. Mohón forgatni kezdem, Szemem köve kigyullad, Képekben látom benn a Jelent, jövõt s a múltat. Legtündöklõbben áll benn A szent apostol: János, Bíborban és aranyban, Kertje is virágos. – Mért õ a legszebb? – kérdem. S az Úr – simítva orcám – Azt mondja: – Mivel õ volt Halálomig hû hozzám. Kedves Érsek Atya! Ezt az Istentõl nagyra értékelt, s az emberektõl is méltán elismert, halálig tartó hûséget kívánjuk mindnyájan pappá szentelése ötvenedik évfordulóján! Adjon Isten ehhez Érsek Atyának kegyelmet és erõt még sok-sok éven át!

75

BALOG ZOLTÁN

Isten a történelem Ura Seregély István érsek atyával a 90-es évek elején találkoztam elõször, amikor még egy „rendes” egyházi vezetõ csak a legnagyobb óvatossággal állt szóba egy fiatal ellenzéki párt egyházpolitikai szakértõjével. Feleségem unokahúgának bérmálásán, egy szatmári sváb faluban hallottam szentbeszédet tartani. Szent Lászlóról beszélt, arról, hogy a nagy király életszentsége egy falusi fiatalember számára Magyarországon a 20. század végén nemcsak követendõ, hanem követhetõ példa is. A templomban egy pisszenést sem lehetett hallani, olyan lenyûgözõ egyszerûséggel és meggyõzõ erõvel festette le, mit jelent ma Szent László példáját követni. Beszélt a magyarság hitének hiányosságairól, arról, hogy milyen könnyen menekülünk fatalizmusba, alig néhány évvel a rendszerváltozás kezdete után milyen könnyen adjuk föl a küzdelmet. S beszélt arról is, hogy akik mindent átalakítani, felforgatni akarnak, azok természetszerûleg hagyják ki Istent, a történelem Urát számításaikból. Ennek az 1992-es szentbeszédnek az emléke ihlette az alábbi elmélkedést, mellyel az aranymiséjét ünneplõ Seregély Istvánt köszöntöm tiszta szívbõl, az elmúlt évek egyik nagy ajándékának tartva, hogy az elõbb felidézett vállaji találkozás óta kicsit jobban megismerhettem. Isten a történelem Ura. Micsoda félreértések ragadtak a hitnek erre az alaptételére a magyar kereszténységen belül és kívül egyaránt! S mennyi zsákutca, személyes tévút következett ezekbõl a félreértelmezésekbõl. Az egyik tévút: Isten a történelem Ura – tehát minden Rajta múlik. Mindenért Õ a felelõs! Lehet, hogy soha nem mertük volna megfogalmazni, mégis történelmünkrõl gondolkozva valahol a mélyben kimondatlanul is azt érezzük, ha ez így van, akkor Trianonért is végsõ soron Õ a felelõs. Hiszen sújthatott volna más népeket is ilyen csapással, miért éppen minket sújtott, akik mégis csak megõriztük az ezeréves Szent István-i Magyarországot? Miért vagyunk mi rosszabbak, mint a többi népek? Akik ezek után azt keresik, hogyan védekezhetnének e szörnyû megállapítás következményei ellen, azok egyik része azt mondja: ha ez megtörténhetett, akkor 76

nincs is Isten, s ha nincs, akkor nem lehet a történelem ura sem. Ha pedig ez így van, akkor mindenki a saját történelmének ura, addig, amíg meg nem engedi, hogy a másik uralkodjon az õ története fölött is. Gázoljunk át a többieken, próbáljuk megszerezni mindazt, amire szükségünk van, mert nincs értelme arról gondolkodni, hogy mi a jó nekünk, a közösségnek, a magyarságnak együtt! Nem marad más lehetõség, mint a legszûkebben vett egyéni érdekeim védelme. A másik védekezési mód a történelmi igazságtalanság ellen inkább közösségi. Tovább plántáljuk az utánunk következõ generációkba a sértõdöttséget. Mi, magyarok mindenkire meg vagyunk sértõdve, aki nem látja, nem értékeli szenvedéseinket. S természetesen leginkább az Úristenre vagyunk megsértõdve. Sokan úgy teszik ezt, hogy már azt sem tudják pontosan, hogy ki is ez az Úristen, de haragszanak rá, mert olyan csúnyán elbánt a magyarsággal. Bár ennek a sértettségnek a mélyén valóságos sebek vannak, de a sebzettség mégis zsákutcába visz bennünket. Gyógyulásra van szükség. A gyógyulást sokan – ösztönösen vagy tudatosan – úgy képzelik el, hogy „felejteni kellene ezt az egészet!” Nincs értelme a magyarságról, a nemzetrõl, mint közösségrõl gondolkodni. Egyének vannak, érdekek vannak, új generációk jönnek, melyeknek már mások az érdekeik és az értékeik. Bele kell ebbe törõdni, s hagyni kell a sors-filozófiát, a magyar kereszténység siratását. Õk a felejtõk, akik így gondolkodnak. Nekünk keresztényeknek ma Magyarországon alig van fontosabb feladatunk, mint hogy ne felejtkezzünk meg ezekrõl a felejtõkrõl. Meg kell értenünk, hiába tartjuk mi magától értetõdõnek érzelmi, racionális és egzisztenciális értelemben, hogy a nemzeti és keresztény közösségtõl függetlenül nem érdemes a jövõnkrõl gondolkodni, ha közben az érveinket megtartjuk magunknak, s nem kívánunk velük eljutni a felejtõkhöz. Pedig ki fogja nekik, a többségnek (!) elmondani, ha mi nem? Az Európai Unió régi tagállamaiban is vannak olyan országok, ahol a többség azt mondja: elõször vagyok európai, s csak utána vagyok még valami. Hiába van egy minõségi kisebbség, ha a többség felejtõ lesz. Parlamentáris demokráciákból a többség megszerzése nélkül nem lehet beleszólni a közösség életének irányításába. Az elkövetkezõ évek döntõ feladata, hogy Magyarországon a keresztények elgondolkozzanak az igazság és a többség viszonyáról. Látva erõfeszítéseink gyümölcstelenségét, néha egyfajta lelki gõg vesz rajtunk erõt, mintha elég lenne, hogy nálunk van az igazság, akiknél pedig 77

csak a többség van, azok szégyelljék magukat. Így nehéz lesz felemelni a magyarságot! A felejtõk saját sebeiket olcsó siker-ideológiával gyógyítják. Az ilyen siker mindig egy-személyes, egy-generációs, egy-éves, egy-hónapos, egy-perces siker. Nekünk a közösségi gyógyulás receptjeit kell alkalmaznunk. A kudarcainkról és sikereinkrõl közösen úgy szabad gondolkodni, hogy végsõ summájuk mégis csak így hangzik: történt velünk, ami történt, de végsõ soron „inkább minden javamra kell, hogy szolgáljon!” A Gondviselés új megértésérõl van szó. A Gondviselésbe vetett hit nem passzivitás, nem valamilyen determináció elfogadása, hanem annak az embernek az Istenbe vetett bizalma, aki aktívan és felelõsen vesz részt életének alakításában. A másik tévút: vagy nem bízunk a Gondviselésben, vagy annyira hiszünk benne, hogy ebbõl már számunkra nem következik semmi, legfeljebb annyi, hogy maradjon minden úgy, ahogy van. Mit jelent valójában az isteni Gondviselés a magyar történelemben? Mindenképpen egy komoly tanulási folyamatot azok számára, akikre igaz a mondás: fides querens intellectum. Nem tudhatjuk elõre, vajon a sikereink vagy a bukásaink segítenek közelebb az igazsághoz. Lehet, hogy éppen akkor indulunk meg fölfelé, amikor mások úgy látják, hogy lefelé megyünk. S az is lehet, éppen akkor vagyunk a bukás kapujában, amikor a legmagasabban érezzük magunkat. A dolgok, a történések mélyebb és magasabb értelme összetartozik. A magyar nemzeti közösség lelki gyógyulásának fontos mozzanata, hogy sikereinkre és bukásainkra így tudjunk tekinteni: a sorstragédiákban meglátni, mire tanítanak bennünket. Ha rádöbbenünk, hogy ezekben sem elsõsorban másokkal, a kudarc emberi okozóival van dolgunk, hanem magával a gondviselõ Istennel, akkor másként fogunk a magyar sorsra tekinteni a Kárpát-medencében. A gyógyulás ilyen útja egyházi közösség nélkül elképzelhetetlen. Hiszen elõször ebben a közösségben vagyunk képesek hálaadással kimondani: Isten a történelem Ura.

78

BRENNER JÓZSEF

Ötven év nagy idõ Az egri érseki palota kápolnájában elmélkedünk. Elõttem az érsek úr bizonyára valami teológiai igazságról gondolkodik. Õt nézem, azután gondolatom megszakad. Majd ötven évvel ezelõtt a szombathelyi székesegyházban papszenteléskor négy diakónus borul le az oltár elõtt. A szentelendõk között testvérem Brenner János, és Seregély István. A szentelendõk koncelebrálása akkor még úgy történt, hogy az oltár elõtt sorban térdepelve imádkozták a kánont. A szentelés után két esztendõ telt el. A szombathelyi szalézi templomban a megyéspüspök oldalán két évfolyamtárs asszisztál. Ez alkalommal temetési szentmise folyik. Papot temetnek, meggyilkolt papot, évfolyamtársunkat, Brenner Jánost. Az érsek úr Szombathely mellett egy közeli faluban újmisés káplán. Mint H.G. Wells regényében, az Idõgépben ötven esztendõt visszaugrottam, s most ismét a jelenbe értem, Egerbe. Életemben elõször az érsek úrral jártam Egerben. Fiatal pap koromban eljöttünk együtt papi lelkigyakorlatra. Õt Miskolcról nyilván sokan ismerték, én teljesen ismeretlen voltam ezen a vidéken. Akkor lesz jó vezetõ valakibõl, ha alulról kezdve hivatásának minden lépcsõfokát megjárja. Csak így lehet „mindenkinek mindene”. Így tud „örvendezni az örvendezõkkel és sírni a sírókkal”, vagy egyszerûen megérteni azokat, akiket reá bíztak. A gyónókat az érti meg, aki maga is buzgón végzi gyónásait. A betegek kiszolgáltatottságát, aki maga is volt beteg. A kétségbeesõt, aki maga is átélte a kudarcot. Lelkipásztori, vagy inkább kápláni mûködésének két nehéz és néha megalázó tevékenysége volt. Az egyik az iskola, a másik a kórház. A szombathelyi plébániák közül a Fõplébánia papjai jártak be közkórházba. Természetesen írásos engedély kellett a kórház igazgatójától, aki engedélyezte a pap látogatását a heti kétszeri látogatáson kívül is. Egyik-másik portás szigorúan elkérte az engedélyt, és kellõ tüzetességgel át is tanulmányozta. A második nehézség az osztályon következett, ahol lehetõleg megvárakoztatták a papot, mert éppen abban a szobában tevékenykedtek a nõvérek. De jó lelkek és kiskapuk mindenhol akadtak. Az életben mindenhol, de különösen itt, sok múlott az embereken. 79

Az érsek úr szombathelyi kápláni mûködéséhez egy Simpson segédmotoros kerékpárt vett. Ezzel járta a kórházakat jó és rossz idõben, és járt a családokhoz, ahol hittancsoportjai voltak. Természetesen ezt nem nézték jó szemmel. Mint mindent, ezt is jelentették. Behívatták a rendõrségre és ott – szakkifejezéssel élve – minden megokolás nélkül bevonták a vezetõi engedélyét. Az autó- és a motorvezetés is megbízhatóság kérdése volt. Akkoriban egy KRESZ vizsga volt szükséges a segédmotorokhoz. Idõbe tellett, míg visszakapta. 1969 körül két fõplébániai káplán gépkocsivezetõi jogosítványt is szerzett. Megjött az elsõ Trabant, amiért a Csepeli szabad kikötõbe kellett menni. Mivel nekem már volt vezetési gyakorlatom, én voltam a kísérõ. Kaptunk egy fehér Trabantot, amelyet délután ötkor átadtak, majd mikor kigördültünk a kapun, mögöttünk bezárták azt. Az autónak csak egyetlen hibája volt, hogy a gázpedálja leragadt, és minden megállásnál dübörögve berregett. Tiszteletteljes csodálkozásom mellett a gazdi megjavította a kiakadt rugót. Így büszkén értünk Szombathelyre az elsõ Trabanttal. Több évet és egy egész napot kellett rá várni. Az ötvenes-hatvanas években paradicsomi állapotok voltak a plébániákon, már ami az adminisztrációt illette. Amikor azonban javíttatni, vagy restauráltatni kellett valamit, arca verejtékével ette a kenyeret a plébános, ha káplánja volt, az övé lett a megtiszteltetõ feladat. Az elsõ feladat egy „megbízható” mesterember szerzése volt. Elvállalta a munkát – szerencsére. Aztán eljött és megnézte a teendõket. Plébános úr, mondta a mester, vegye meg az anyagot, s ha sikerült, eljövök és megkezdem a munkát. Azt is megmondta, mennyi anyag kell. Ha ez kevesebb volt a szükségesnél, akkor ugyanolyan anyagot kellett nagy nehézségek árán még egyszer felkutatni. Sokszor nagy mennyiségû anyag megmaradt, amit legjobb esetben el lehetett ajándékozni. Seregély káplán úr a szombathelyi székesegyházban nagy tapasztalatot szerzett. Õ maga személyesen sokat dolgozott a székesegyház világításának, tornyának, kriptájának megújításán. Most az egri székesegyházban az egyházmegye jubileumára is sok minden megszépült. Kapott egy míves bronzkaput, amelyen az egyházmegye története a kezdettõl a mai napig megcsodálható. Seregély István 1974-ben elfoglalta elsõ plébánosi helyét, Kõszegszerdahelyen. Õsi plébániaépület, hatalmas elhanyagolt kerttel. Négy templom tartozott a plébániához, finoman szólva kopott állapotban. Õ is valami olyan belsõ hangot hallhatott, mint Assisi Szent Ferenc: „Építsd fel az Úr düledezõ templomát.” Egy odavaló asszony mondta nekem személyesen: az érsek úr Kõszeg-hegyalja temp80

lom-megújítója volt. Plébániája mind a négy templomát rendbe hozatta. Megújult a hegytetõn a Szent Vid búcsújáró templom. Régi remetelakkal, romantikus helyen. Nyári idõben minden vasárnap szentmisék voltak a templomban, sok résztvevõvel, még Szombathelyrõl is jöttek az emberek, akik a szentmisehallgatást vasárnapi kirándulással kapcsolták össze. Utolsó állomáshelye Kõszeg-hegyalja fõvárosa, Kõszeg volt. 2002-ben az egri érsek Kõszeg város díszpolgára lett. Nem ez volt az elsõ díszpolgársága. Ünnepségeken többször jártam a kõszegi vár lovagtermében. Ez alkalommal fõhelyen ültem, s a laudáció után – az érsek úr távolléte miatt felkérésére – én vettem át a díszpolgári okiratot. Jól esett az egykori plébános tevékenységének a felsorolása. Seregély István érsek úrra emlékezve, az egyik szombathelyi paptestvére megjegyezte: fiatal korában szeretett utazni. Ez igaz. Talán ez is hozzásegíti, hogy most, amikor sokat „kell” utaznia, még mindig jó szívvel utazik. A hetvenes évekig nem mehettünk külföldre. Idõvel megkönnyítették a Csehszlovákiába való kiutazást. Egy nyáron körülnéztünk a Felvidéken. Õsszel jön hozzám István barátom, hogy Lengyelországra is kiterjesztették az engedményt. Kétlapos rózsaszínû kiutazási engedélyt kellett kérni. Kértünk és kiutaztunk Krakkóba, Czêstochowába és Varsóba. Nagy kaland volt. Szombathelyi káplán koromban gyakran összejöttünk, hol az egyik, hol a másik székesegyházi káplán szobájában. Sok nehézsége volt abban az idõben a papi szolgálatnak. Elemeztük, hogy mit is tudunk tenni, és elmondtuk egymásnak azokat az eseményeket és nehézségeket, amelyek munkánkat akadályozták. Különösen az iskolai hitoktatásban kellett sok keserûséget elviselni. Jól esett ilyenkor a biztatás, megtapasztalni, hogy mások is ugyanazokkal a problémákkal küszködnek. Ezek a kápláni összejövetelek késõbb is folytatódtak. Kialakult egy úgynevezett kõszegi kör. Kõszeg-hegyalja plébániái, és a környezõ falvak papjai havonta összejöttek, hogy ápolják a papi testvériséget. Az ilyen eseményeket a hatóságok nem nézték jó szemmel, és érdeklõdtek aziránt, hogy az összejöveteleken mirõl is esik szó. Ezt valamiképpen mindenki tudta. E kõszegi körbõl ketten kaptak püspöki meghívást. Káplánok messze kerültek, plébánosok szétszóródtak, de mind a mai napig messzirõl is összejönnek a paptestvérek, az immár felnevelkedõ új generációval. Az utóbbi években, ahogy a papok száma megfogyatkozott, egy plébános több plébániát is ellát, sokszor azoknak fíliáival együtt. Így nemcsak az idejüket veszi igénybe a megsokasodott falvak látogatása, hanem 81

a plébániák is messzebb kerültek egymástól. Ezt valamiképp kiegyenlíti a motorizáció. A papi hivatás ma is ugyanaz, mint az elsõ apostolok meghívásakor. Hasonlóak a meghívottak, ugyanolyanok, akikhez Krisztus küldi munkásait, de a körülmények, a világ fenekestül megváltozott. Ebben a világban kell teljesíteni a megbízatást. Ötven év nagy idõ az ember életében is, de különösen a hivatás szolgálatában. A világban ilyenkor aranydiplomát szoktak osztogatni. A papoknál az aranymise egy különös hálaadó mise. Ilyenkor az elsõ misére kell gondolnia a papnak, az ötven év elõttire. Arra, amit nagy izgalommal, az elsõ szeretet buzgóságával mutatott be a Mesternek. Most is felhangzik Jézus kérdése, amelyet Szent Péter apostolnak tett fel: Jobban szeretsz-e engem? Jobban annál az elsõnél. Hisz nem három évig jártál meghívóddal, hanem ötvenig, megismerhetted õt és megérthetted. Mit is válaszolhat az aranymisés pap: Uram, Te tudod, hogy szeretlek Téged (Jn 21,17), és szeretem hivatásomat.

82

PÉTERI PÁL

Fél évszázad emlékei 1952 szeptemberében ismertem meg Seregély Istvánt. Akkor a harmadik évet kezdtük a budapesti Központi Szemináriumban, illetve a Hittudományi Akadémián. Én elsõtõl kezdve Pesten tanultam, Pistát a harmadik évre küldték fel. Barátságunk ekkor kezdõdött, és tart 53 esztendeje. Most már igen nagy a valószínûsége annak, hogy tartani is fog, valamelyikünk haláláig. A szemináriumi évekre visszatekintve, a sok évtized távlatából is az a meggyõzõdésem, hogy Pista nagyon jó kispap volt, aki komolyan készült hivatására. Már akkor kitûnt, hogy nagyon szeret imádkozni és kiemelkedõen szorgalmas a tanulásban. Mivel késõbb került Pestre, egy csomó kiegészítõ vizsgát kellett letennie. Ezt gyorsan teljesítette. Késõbb is az egyébként igen jó évfolyam legjobbjai közé tartozott. Számomra az volt a meglepõ, hogy õ nagyon értett a technikai dolgokhoz, szerelésekhez. Mivel én semmiféle technikai dologhoz nem értek, bámultam és csodáltam õt, aki mindent meg tudott javítani, mindenhez hozzá mert nyúlni. Ezt az érzékét késõbb, már mint lelkipásztor, bõségesen kamatoztatta. Az együtt töltött négy év alatt igen sokat beszélgettünk. Máig szívesen emlékszem vissza a csütörtöki nagy sétákra, amikor a budai hegyekben járkáltunk, és valóban õszintén megbeszéltünk sok mindent. Benne mindig meg lehetett bízni. Egyrészt nagyon bölcsen tudott hozzászólni a problémákhoz, másrészt biztos lehettem abban, hogy másnak nem mondja el azt, amit én csak õneki szántam. A mai napig hálás vagyok neki azért, hogy hevességemet sokszor megfékezte nyugalmával és bölcsességével. 1955-ben ugyanazon a napon szenteltek minket pappá. Õt Szombathelyen, engem Veszprémben. Utána még egy évig együtt voltunk Pesten. De útjaink 1956-ban végleg elváltak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy barátságunk is meglazult. Rendszeresen váltottunk levelet. És amikor erre alkalom nyílt, találkoztunk. Õ még a szombathelyi székesegyházban volt káplán, amikor én egy pici somogyi faluban plébánoskodtam. Neki köszönhetem, hogy három egymást követõ évben nagyböjti lelkigyakorlatot tarthattam Szombathelyen, elõször a volt domonkos templomban, majd kétszer a székesegyházban. Amikor plébános lett, 83

természetesen tartottam lelkigyakorlatot Kõszegszerdahelyen és Kõszegen is, majd pedig érseki kinevezése után az egri Bazilikában. Ezeket a meghívásokat én is viszonoztam. Õ is beszélt az én híveimnek Igalban is, Kaposváron is. Ilyenkor az együtt töltött három napot jól kihasználtuk beszélgetésekre. Amikor õ 1987-ben egri érsek lett, egy kívülálló azt gondolhatta volna, hogy barátságunk szép csendben véget ér. Nem így történt. Pista érsekként is barát maradt. Soha, egyetlen pillanatra sem éreztette, hogy õ magasabb beosztásba került. Már mint érsek vitt magával Lourdesba, ahol õ a francia püspökök konferenciáján vett részt, én pedig egy csapat világi munkatárs lelkigyakorlatát készítettem elõ. Ez a következõ évben meg is valósult. Ugyancsak érsekként szervezett meg egy szentföldi papi zarándoklatot. Egri és szombathelyi egyházmegyés papok között én voltam az egyetlen külsõ. Azt hiszem a résztvevõk többsége tudta, hogy mint barát kaptam meghívást. Mostanában elég ritkán találkozunk. Õ nagyon elfoglalt, de nekem is akad tennivalóm. Szerencsére létezik telefon, így meglehetõsen gyakran beszélünk egymással. Igaz, hogy csak távolból, de figyelemmel kísérjük egymás életének alakulását. Bizony, mindketten megöregedtünk. Tudomásul kell vennünk, hogy az ember hetven után már hamarabb elfárad. Viszont mindkettõnknek sikerült megõrizni a lelkesedést. Amit csinálunk, azt szívvel-lélekkel tesszük. Mindig erre biztatjuk egymást. Isten ügyét nem lehet fél szívvel végezni. Az aranymise alkalmával is csak azt kérem kedves barátom számára a Jóistentõl, hogy lelkesedését az utolsó pillanatig tudja megõrizni.

84

SZABÓ GYULA

Emlékeim Seregély Istvánról, mint szombathelyi székesegyházi káplánról 25 évvel ezelõtt, 1980. június 29-én volt dr. Seregély István ezüstmiséje Kõszegszerdahelyen. Akkor az ezüstmise szónoka én voltam. Most az aranymisés hálaadást ünnepeljük. Az ezüstmise is hálaadás, ugyanígy az aranymise is: méltó és igazságos, illõ és üdvös, hogy hálát adunk Urunknak, Istenünknek a Jézus Krisztus szolgálatában eltöltött 50 esztendõért. 50 év Isten szolgálatában. Ebbõl csak azt a részt szeretném kiemelni, amit együtt töltöttünk a szombathelyi Székesegyházi Fõplébánián. Dr. Seregély István 1963tól 1974-ig volt káplán a szombathelyi Fõplébánián – én pedig 1967-tõl 1978-ig voltam. Tehát 1967-tõl 1974-ig, azaz összesen hét évig voltunk együtt káplánok. Seregély atya ekkor már hat évet töltött a papi szolgálatban. Érett, kiforrott egyéniség. Az Istennel szembeni önátadás teljes és visszavonhatatlan volt nála. Nem a maga ura, hanem Krisztus szolgája. Nem a maga nevében, hanem Krisztus nevében, Krisztus személyében és Krisztussal egyesülten végezte Krisztus szolgálatát, bár egészen egyedi, irodalmilag csiszolt, jellegzetesen „seregélyes” stílusban. Nagyon igényes volt saját magával és a hívekkel szemben, azaz Isten igéje iránt. Valóban az Isten embere volt. Elkötelezettje Jézus Krisztusnak és az õ ügyének. Nem a maga akaratát keresi, hanem Krisztus akaratát. Életében Krisztus az elsõ, a legfontosabb, a mindennél Elõbbrevaló, a legfõbb Érték, a legfõbb Mérték. Állandó készenlét jellemezte, hogy mindig engedelmeskedjék Jézus Krisztusnak. Nemcsak készenlétben áll, hanem gondolkodását, lelki életének irányítását úgy alakítja, hogy mindenben egy legyen Jézus Krisztussal. Jézus törvénye nem teher, hanem kiegyensúlyozottság, a munkakedv, a jobbra, a tökéletesebbre való törekvés forrása. Röviden összefoglalva: életének titka Jézus Krisztus. Õ tanította a hittant. Abban az idõben, amikor a hittan csak megtûrt dolog volt, az iskolában már nem is volt, a székesegyház is a megfigyelés középpontjában állott, csak két hittanórát lehetett tartani. A hitoktatással kapcsolatban említjük meg a ministránsokkal való foglalkozást. Minden vasárnap délután 2 órakor volt. Ennek a foglalkozásnak az volt a célja, 85

hogy a vasárnapi szentmiséken mindig legyenek ministránsok. Külön szám volt, és izgalmat jelentett az ún. Jézuskavárás, a karácsonyi misztériumjáték. Ebben a hittanosok majdnem mind szerepeltek. Egyszerû, ismert karácsonyi dallamokra István atya maga írta a szövegeket. A jegyesoktatást általában István atyával felváltva végeztük. Különös gondunk volt a betegek ellátása. Fõleg a kórházi betegeké. Voltak elsõpéntekes betegek, velük kapcsolatban különleges gond nem volt, legfeljebb annyi, hogy a megbeszélt idõben kellett érkezni, mert különben, ha egyedülálló volt a beteg, és esetleg ágyhoz kötött, akkor nem tudtunk bemenni. A temetések heti rendszerben történtek. Egyik héten egyikünk végezte, akkor a másik az adminisztrációt csinálta. Aztán fordítva. István atyának különleges mûszaki adottságai voltak. Ennek a plébánia nagy hasznát vette. Megbízatást kapott a szombathelyi püspöktõl a II. Vatikáni Zsinat magyarázatához. „A vallásszabadságról” címû határozatot kapta. A kiszabott határidõket mindig pontosan megtartotta. Az Egyházmegyei Hitoktatási Bizottságnak is õ lett az elnöke. Feladatuk az volt, hogy egy hittanos gyermek számára alkalmas, nem feltûnõ, a szükséges imádságokat és énekeket is tartalmazó imakönyvet készítsenek. El is készült az egyszerû, de nagyszerû kiadvány. Pécsett nyomtatták ki. Hamar elkapkodták. Egy belsõ bizonyosság és nyugalom jellemezte. Életét nem a külsõ események határozták meg, hanem az Istenbe vetett hit. Ebbõl fakadt belsõ nyugalma. Tudta, hogy ebben a világban az Isten az úr, aki gondviselésével irányítja a történelmet. Tudta, hogy az Úristen erõnkön felüli kísértést nem enged meg, amit pedig megenged, ahhoz mindig megadja a szükséges kegyelmet is. Feltétlenül bízott az egyház jövõjében. 1974-ben a szombathelyi Székesegyházi Fõplébániáról a kõszegszerdahelyi plébániára, késõbb pedig a kõszegi Jézus Szíve Plébániára helyezték. Mind a két plébániáról tartotta velünk a kapcsolatot. Ezeken a plébániákon is a lelki élet elmélyítése és a plébániák, templomok restaurálása töltötte ki idejét. A kõszegi plébánián változás következett be az életében. Nem volt akkora elfoglaltsága, ezért a helyi papsággal kialakult a papi egység. Idõnként a különbözõ plébániákon összejöttek a kerület papjai, közösen imádkoztak és megbeszélték a lelkipásztori problémákat. Ennek egyik igen fontos eleme maradt, hogy a környékbeli papokat is belevonta Kõszeg lelki életének irányításába. A domonkos temp86

lomban minden vasárnap délután más és más pap misézett a kerületbõl. Heti elõadások formájában megszervezte a keresztény tanítást. Az egyház szándékának megfelelõen, elkötelezetten ápolta az ökumenikus mozgalmat. Kõszegen evangélikus és református hívek is voltak. István érsek atya életét a keresztény élet két nagy összetevõje határozta és határozza meg: az akció és a passió. Az akciót, azaz a cselekvést igyekeztem bemutatni nagy vonalakban. A passió pedig a szenvedés. Pappá szentelése után a kórházba kellett vonulnia. Az egészség helyreállítása után veseoperáció következett. Ezt is elviselte és kigyógyult belõle. Jött a harmadik, amely már végigkíséri egész életében: az asztma. Mottó: „Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Jézus Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte.” (Fil 1,29) Mi az, ami a legjellemzõbb az 50 éves, hálaadó szentmisére? Nem akarok mindent elmondani. Nem is tudnám. Csak a legfontosabbat. A hála. A meghívás és kiválasztás kegyelméért. Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik, hiszen õ saját elhatározásából választotta ki õket. Szent Pál Milétoszban ezeket mondta az efezusi presbitereknek: ApCsel 20,13-tól: „Csakhogy végigfussam pályámat és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdetõ evangéliumról.” (24) Hála az állhatatos magatartásért. Az önátadásban, az elkötelezettségben, a hûségben, a lelkekért való buzgóságban és az istenszeretetben. Ezek a legfontosabbak, ezek adják a papi élet értelmét, értékét és célját. Hálát adunk a sok kapott ajándékért, a szülõkért, testvérekért, azokért akik életünkben az Isten útját egyengették, a sok kegyelemért, az egészségért, de különösen a betegségekért, a tehetségért, a szorgalomért, a buzgóságért, a jókedvért, tiszta örömért. Ide írom a hála litániáját: Hála legyen: mindenért, amit adtál, mindenért, amit megakadályoztál, mindenért, amit elvettél, mindenért, amit megengedtél, mindenért, amit megbocsátottál, 87

hála legyen,

mindenért, amit megelõztél, mindenért, amit nekem készítettél, a halálért, amelyet nekem választottál, a helyért, amelyet nekem a mennyben készítettél, hogy a Te örök szeretetedre rendeltél.

Teljes bizalmával ajándékozott meg, többre becsült, mint ami valójában vagyok, ezüstmisés szónokának kért fel, többször meghívott elõadónak a kõszegi tanulmányi elõadásokra, meghívott lelkigyakorlat vezetõjének Kõszegre és az egri székesegyházba, meghívott az egri papok lelkigyakorlatának vezetõjévé (ez számomra nagy lelki gazdagodást és csodálatos lelki élményt jelentett), segítségével részt vehettem a kõszegi plébánia lourdesi zarándoklatán és a szentföldi zarándoklaton (ezt minden papnak látni kellene), s végül lehetõvé tette a Dogmatika címû könyvem 3 kötetben való megjelenését. Mindezekért Istennek legyen hála. P. Pio imádságát ajánlom: Múltamat irgalmadnak adom át, Jelenemet szeretetednek szentelem, Jövõmet gondviselésedre bízom.

88

ZSÁMBÉKY ORSOLYA MIRJAM

Köszönet a hitoktatónak és a fõpásztornak Aki már járt a szombathelyi székesegyház Madonna kápolnájában, meggyõzõdhetett annak mûvészi szépségérõl. Szülõvárosom ezen ékessége azonban nemcsak emiatt áll mind a mai napig nagyon közel hozzám. Erre a helyre gondolva gyakran eszembe jutnak azok a felejthetetlen és izgalmas hittanórák, amelyeken – hittanterem hiányában – ebben a kápolnában gyermekkoromban vettem részt, s amelyeknek emlékeit legtöbben akkori társaimmal együtt, azt hiszem kitörölhetetlenül õrizzük szívünkben. Hétrõl hétre izgalommal vártuk már Matyi történeteit, amiket hihetetlen lebilincselõen és érdekfeszítõen mesélt nekünk hitoktatónk, a székesegyház akkori káplánja, dr. Seregély István, akit kérésére egyszerûen Pista bácsinak szólítottunk. E történetek által csepegtette belénk a keresztény tanítás lényegét, hitünk alapjait. Ezek az együttlétek valahogy egyszerre voltak komolyak, fegyelmezettek és mégis oldottak, vidámak; Pista bácsi lénye egyszerre sugározta a kereszténység félre nem értelmezhetõ komolyságát, az igen-igen és a nem-nem szellemét, de ezt a mellébeszélést nem tûrõ radikalizmust enyhítette és emberségessé tette a közvetlen – felénk, gyerekek felé játékos, barátságos – hangnem, amivel felnõtt híveihez és hozzánk hittanosaihoz is fordult. A hittanórák mellett, ugyanígy meghatározó élmény volt a karácsonyi, városszerte még ma is legendás hírû misztériumjáték, a „Jézuskavárás”. Pista bácsi kreativitásának, bátorságának és fáradságot nem ismerõ munkájának gyümölcsei voltak ezek az elõadások, amiket mi gyerekek nagyon vártunk: a szereptanulást, próbákat, és természetesen leginkább magát a szereplést, a közös ünnepet. Kis angyalkaként sóvárogva gondoltam arra, hogy ha nagyobb leszek, talán én is játszhatok valamilyen fõszerepet, ami akkor szinte álomszerûnek és elérhetetlennek tûnt számomra. Tizenévesen Pista bácsi segítségével és közvetítésével vehettem részt nõvéreim nyomdokaiba lépve, néhány társammal együtt én is Erfurt mellett a St. Sebastian Haus-ban életem elsõ ifjúsági lelkigyakorlatán, ami a gyermekkort éppen elha89

gyó fiatal, nyiladozó értelmemnek és lelkemnek életre szóló ajándékot és táplálékot adott. Mind a Jóistennek, mind érsek atyának ma megköszönöm ezeket az életet és hivatást egyengetõ ajándékokat. Jó néhány évvel késõbb, amikor szerzetestestvéreimmel és nõvéreimmel együtt kerestük a helyet, ahol Istennek szenteltségünket megélhetjük, érsek atya volt az a püspök, aki befogadott bennünket, Szent Ferenc Kistestvéreit és Kisnõvéreit, bizalmat szavazva közösségünknek. Az õ gondolata és kérése volt, hogy mi nõvérek itt Szomolyán, az üresen álló plébánián telepedjünk le, s õ tette lehetõvé azt is, hogy testvéreink az egri Szemináriumban befejezhessék fölkészülésüket a papi szolgálatra. Így folytatták, illetve kezdték meg a Kistestvérek 1990 szeptemberétõl teológiai tanulmányaikat Egerben, és így költöztünk ide mi, nõvérek 1991. január 7-én, Vízkereszt másnapján két pasaréti kölcsönlakásunkból. Visszagondolva olyan volt ez, mintha a mi betlehemi csillagunk itt állt volna meg fölöttünk, s a hosszú és viszontagságos keresés után alig leírható öröm volt számomra, hogy végre otthonunk van. A kezdeti lelkes és problémamentesnek tûnõ idõszakunkban érsek atya gyakran készített fel bennünket szavaival a küzdelmes és hibákat ki nem kerülhetõ jövõre. Évekkel késõbb nem egyszer jutottak és jutnak eszembe ezek a korábban felénk intézett, ma már profetikusnak tûnõ mondatok, melyeknek jó része beigazolódott. Köszönöm mindazt a biztatást, bátorítást, intést és óvást, amit szerzetesi életünk során a Jóisten érsek atya által adott nekünk, s személy szerint nekem is. Köszönöm, hogy fõpásztori tekintélyével mellettünk áll, hogy az õ szájából hallhattam én is ideiglenes és örök fogadalmam alkalmával a mondatot: „hogyha mindezeket megtartod, ígérem neked az örök életet”. Korábbi években, elöljáróként gyakran fordultam meg szerzetesnõvérek konferenciáin. Nem egyszer elhangzott a nõvérek részérõl problémaként, hogy mennyire nehéz közvetlen kapcsolatot kialakítani a szerzetesközösségeknek fõpásztoraikkal. Ilyen alkalmakkor próbáltam meggyõzõen fölhozni példánkat, hogy nálunk ez igazán nem így van, hogy érsek atya velünk nagyon is atyai és szeretetteljes, bármikor fordulhatunk hozzá, ha gondunk van, s lehetõségei szerint segít megoldást és kiutat találni. Végül külön köszönöm, hogy a Boldogságos Szûzanyát oly sokszor állította példaként szemünk elé. Hálás vagyok azért, hogy szavai mellett személyes példájá90

val fordította tekintetünket Krisztus Édesanyja felé, kinek pártfogásában soha nem csalódhatunk. A Boldogasszony keze kísérje érsek atya lépéseit, s a mi Urunk Jézus Krisztus legyen továbbra is az út, az igazság és az élet hétköznapjaiban és az ünnep pillanataiban egyaránt! Isten áldja meg bõségesen!

91

KARTAL ERNÕ

Seregély István a kispap és a szerzetes szemével Érsekfõpásztorunkat még kispap éveibõl, a Központi Szemináriumból ismerem. Én is egyházmegyés kispap voltam, csak késõbb lettem szerzetes. Azt tudom, hogy a szerzetesrendek feloszlatása után növendékeik egész csoportja folytatta tanulmányait Budapesten, a Központi Szemináriumban. A pesti „központisták” egykettõre maguk közé fogadták õket. Homogén és összeforrott közösség lettünk. Mint ifjúsági közösségekben lenni szokott, az idõsebbek jobban a fiatalok érdeklõdési körébe kerültek, mint fordítva. A fiatalabbakat inkább egy-egy külön feladat vagy valamilyen megbízatásuk tette ismertebbé. Seregély Pistát a technikai dolgokban való ügyessége és a segítõkészsége jellemezte az idõsebbek körében. Õ lett a „mûszaki duktor”, aki legalább egy csavarhúzót mindig hordott magánál. Rendszerint sikerrel megbütykölte a villanykapcsolókat, kilincseket. A Központiban töltött évek után elsõsorban évfolyamonként ápoltunk baráti kapcsolatokat. A személyes ismeretség pedig még jobban tudatosította ezt az összetartozást, ha az évek múltával valahol találkoztunk. Ilyen személyes találkozásra került sor Seregély István és köztem Miskolcon, amikor én már miskolci plébános voltam. Õszintén szólva nem tudtam az õ miskolci kötõdéseirõl, a városhoz, a gimnáziumhoz fûzõdõ kapcsolatairól. Rokonait látogatva jött el templomunkba misézni, és emlékszem, milyen öröm volt annyi esztendõ után találkozni vele. Így tudtam csak meg, hogy a Dunántúlon van, valahol az akkori világ végén. Amikor a Szentszék õt, az ismeretlen kõszegi plébánost nevezte ki egri érseknek, mi, a Pesten végzett papok a régi központistát és ismerõst vártuk. Az egyházmegyében sok találgatásra adott alkalmat kinevezése, mely – úgy hírlett – a Szentszék saját kezdeményezésére és nem állami ajánlással történt meg. Különbözõ csatornákon keresztül valahogy ez kiszivárgott, és érezhetõ volt az állami hatóságok, elsõsorban az Egyházügyi Hivatal várakozása. 92

Az érseki beiktatás rendben zajlott le. Kivonult persze az ÁEH is. A szertartást követõ fogadáson az új érsek, Seregély István köszöntötte a megjelenteket. Ha még meglenne az akkori beszéde, jól illusztrálná, amit mondok: okosan, higgadtan, a helyzet ismeretében szólt arról, milyen feladatokat jelent számára a fõpásztori kinevezés. Azaz lelkipásztori feladatot, az egyház, a hívek szolgálatát. Mértéktartó, nyugodt hangneme az egyházügyis embereknek szemlátomást megkönnyebbülést jelentett. Miklós Imre is pohárköszöntõt mondott, és ki is fejezte ezt a maga módján. Mintha oldódott volna a feszültség, amely megelõzte a beiktatást. Visszaemlékszem arra is, milyen feltûnést keltett, hogy az új érsek nem a hagyományos érseki lakosztályban, hanem az érseki palota egy félreesõ szegletében alakíttatta ki lakását. Itt látogatottam meg nem sokkal késõbb. Elsõsorban a régi központista társakról, aztán meg a közvetlen munkatársairól referáltam, ahogyan én láttam õket. Úgy gondoltam, és nem alaptalanul, segítséget és tájékoztatást jelent neki munkájában, ha ismeri véleményemet. Kissé távolabb húzódtunk a telefontól, halkan is beszéltem. Mégis néhány hónap múlva valaki egy javaslatát azzal akarta rám bízni: mondd meg az érseknek, hiszen te vagy a tanácsadója, nem? Annyira hangsúlyozta ezt a tanácsadást, hogy kénytelen voltam az összefüggésekre következtetni. Nyilván lehallgattak mindent. Ismereteim alapján mondhatom, hogy a fõpásztor az Állami Egyházügyi Hivatalra, mint támaszra, nem tartott igényt. Belevetette magát a munkába, eleinte még a plébánosi tapasztalatai szerint. Aztán egyre szélesebb perspektívával és országos méretekben jelent meg a magyar egyház életében. Rövidesen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lett, majd az Európai Püspökök Konferenciája alelnöke. Csak sejtettem, hogy nyelvtudását milyen nagy szorgalommal és erõvel fejlesztette. A mi nemzedékünk számára nemcsak a holt nyelvek, de az élõ nyelven írt szakirodalom is csak saját erõvel, egyéni tanulással, sok munkával volt elérhetõ. Külföldi tanulmányút akkor lehetetlen volt. Õ tudná csak elmondani, hogy az egyházmegye kormányzása mellett mennyi munka és energia kellett németül, franciául, késõbb angolul megtanulni annyira, hogy a késõbbiekben az európai püspökök között kapcsolatot építhessen. Én elsõsorban a minorita rend újraszervezésével kapcsolatos jó tapasztalataimról tudok szólni. Az elsõ perctõl kezdve egyetértést és segítõkészséget tapasztalhattunk érsekünk részérõl rendházaink és templomaink visszanyerése terén. Bármennyire is furcsa ezt leírni, ez nem is olyan magától értetõdõ. 93

Van összehasonlítási alapom, ezért mondom ezt. A bártortalanul és sokszor hiányos létszámmal induló szerzetesrendekkel szemben az õ egykori templomaikat ellátó, lelkipásztorkodó papság sem fogadta a változást egyértelmû lelkesedéssel. Miért? Praktikus okok miatt. A szerzetesi templomok legtöbbször frekventált helyen, városközpontban álltak, többnyire volt egy ragaszkodó és templomát szeretõ, hívõ közösségük is. Mint plébániatemplomok vagy lelkipásztori központok a szerzetesrendek feloszlatása után sok esetben jó környezetet, szép feladatot és nem utolsó sorban biztos megélhetést, anyagiakat is jelentettek az ott mûködõ, egyházmegyés paptestvéreknek. A rendi templomok „visszafoglalása” ekképpen sokszor egyéni érdekeket sértett. De volt olyan eset is, amikor a visszatérõ és templomukat, rendházukat visszafoglaló szerzetesrendek a megyésfõpásztor ambícióit és terveit keresztezték. A legsúlyosabb ilyen konfliktusunk az aradi rendházunk miatt volt. Hosszú lenne leírni, de tény, hogy végül is a rendezést követõen maradt a feszültség és a felmérhetetlen lelki kár, amely a híveket megosztotta, és a kívülállókban is felvetette a kérdést: ugyan nem az-e a szerzetesek és papok legfõbb célja, hogy Isten országát hirdessék közöttünk? Ha mindezt a magyarországi viszonyokra fordítom, és az érsekfõpásztorral való kapcsolatunkhoz hasonlítom, ez olyan, mint az ég, meg a föld. Mi itt mindig számíthattunk az õ segítségére. Ha feladataink túlhaladták erõinket, kérhettünk egyházmegyei segítséget. Nem kitiltotta templomunkból és munkaterületünkrõl papjait, hanem esetenként hivatalosan jóváhagyta a testvéri együttmûködést. Így kaptunk kollégiumunkba megfelelõ hitoktatót Mischinger Ferenc atya személyében. De így kértünk és kaptunk tõle kamatmentes kölcsönt is, amikor felújításaink elakadtak. Minden esetben személyes jóakaratot tapasztalhattunk lelkipásztori munkánkban, a rend újraindítása során, a beilleszkedés feladataiban. Aki ilyen körülmények között dolgozik, az tudja igazán értékelni, milyen biztonságérzetet ad egy ilyen egyházmegyei háttér, melyért köszönetünket és hálánkat kell, hogy kifejezzem Isten áldását kérve érsekfõpásztorunkra.

94

MÁNDY ZOLTÁN

Operibus credite (Jn 10,38) – A tetteknek higgyetek Nem könnyû dolog méltatni egy papnak a fõpásztorát, még akkor sem, ha az apostolutód iránti köteles tiszteleten és a megyéspüspöknek tett engedelmességi fogadalmon túl, személyesen is õszinte megbecsülést és szeretetet érez iránta. Nem akarok hízelegni, és nem csak azért, mert tudom, hogy az érsek atya nem szereti. Mégis egész egyházmegyénk háláját kifejezve le kell írnom, hogy mit köszönhetünk érsek úrnak. Ezért a méltatás és a laudatio helyett a címben választott szentírási mottó alapján inkább a tények ismertetésére szorítkozom. 1987-ben az egyház elõtt új lehetõségek nyíltak. Megszûnt a hitoktatás adminisztratív eszközökkel történõ üldözése, a plébánosok meglepõdve tapasztalták, hogy néhány gyereket beírattak iskolai hittanra. Igaz, az ÁEH még mûködött, és ha nem is a régi hatalmi arroganciával, de megpróbálta bizonyos keretek közé szorítani az egyház mûködését. Az új püspökök kinevezésekor viszont egyre inkább látszott, hogy nem annyira a politikai hatalom, hanem sokkal inkább a Szentszék elgondolásai kerülnek elõtérbe. Ekkor adta a Gondviselés az egri egyházmegyének 80. fõpásztorául dr. Seregély Istvánt. Õ ugyan hazánk másik sarkában, Kõszegen szolgált, de gyermekkora egy része, gimnáziumi évei Miskolchoz kötötték. Így többször találkoztunk már korábban is: kateketikai lelkigyakorlaton, a miskolci Mindszenti templomban, ahol misézett, amikor testvéreit meglátogatta, és utoljára az országos hittankönyv pályázat elbírálásakor. Elõször meglepett zárkózottsága, visszahúzódása, ami egyébként érthetõ volt, hiszen munkatársait csak hírbõl ismerte, és változatos lelkipásztori munkája során az egyházmegye közvetlen irányításában sohasem dolgozott. A bürokráciát egyébként azóta sem kedveli túlságosan. Amikor idejött, elõször is tájékozódni kívánt, és két hónap alatt meglátogatott minden esperest, hogy legalább valamilyen benyomása legyen az egyházmegye helyzetérõl. Már ekkor megfogalmazódott benne, hogy ez az egyházmegye túl nagy ahhoz, hogy megfelelõ módon lehessen kormányozni, és jelezte, hogy kérni fogja a Szentszéktõl az egyházmegye megosztását, illetve Debrecen, vagy 95

Nyíregyháza központtal egy új egyházmegye megalapítását. Az egyházmegyei határok rendezése és az új Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalapítása 1993-ban valóban meg is történt. Szíve vágya volt a felnõttek képzése. Így kerültek megszervezésre a nagyobb helyeken – Eger, Miskolc, Jászberény, Nyíregyháza, késõbb Szerencs székhellyel – a teológia tanfolyamok. Ezen kívül szorgalmazta, hogy az egyházmegye minden plébániáján, de legalább a központi helyeken rendszeresen tartsanak novembertõl március közepéig teológiai elõadásokat a híveknek, melyekhez õ maga dolgozta ki évenként a tematikát, és mindig szívesen tartott elõadásokat ott, ahová meghívták. Nagy szükségét látta egyházmegyénk szinte minden papjával együtt, hogy azokba a „szocialista” városokba, lakótelepekre, ahol ez korábban nem volt lehetséges, templomokat építsenek. Az ÁEH ugyan szinte utolsó leheletéig ellenállt, de 1988 decemberében hoztak egy törvényerejû rendeletet, mely szerint az egyházi építkezésekhez nem kell a továbbiakban külön ÁEH engedély, és az új templomok építése sorra kezdõdött. Miskolc-Avason, Tiszaújvárosban, Szerencsen, Pálházán, Mezõkövesden, és egy nagyszabású templom építése jelenleg is folyik Kazincbarcikán. De ezek mellett a több száz személyt befogadó templomok mellett nagyon sok helyen teljesült kicsiny falvak hívõ közösségének régi vágya, és templom épült 54 másik településen például: Csincsén, Csobajon, Gibárton, Györgytarlón, Hernádkakon, Hevesen, Jászágón, Komjátin, Muhin, Parádóhután, Sirok-Kõkúton, Sajópetriben, Sóstófalván, Tomoron, Vámosújfalun, és az azóta a Debreceni Egyházmegyéhez került Apagyon, Gergelyiugornyán, Nyírmeggyesen, Vaján. Mindet hál’Istennek nem is lehet felsorolni. Templomtorony emelkedett Csobádon, Kerecsenden és Tiszalúcon. Jelentõs plébániák is épültek egyrészt az új templomok mellett, másrészt, Sajószentpéteren, Felsõvadászon, Novajidrányban, Olaszliszkán, Hevesen. Másik nagy kihívás volt a katolikus oktatás ügye. A bencés rend kezdeményezésére született meg érsek úrban az álom: Miskolc-Avason egy nyolcosztályos, két párhuzamos osztállyal mûködõ katolikus gimnáziumot kellene létesíteni. A bencések ugyan késõbb kiléptek a tervbõl, de a jezsuiták – igaz szelíd nyomásra – elvállalták az iskola vezetését, az épületkomplexum felépült, és azóta is egyre nagyobb hírnévvel mûködik benne a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium. Az egri fõiskolás lányok számára elkészült a száz személyt szállodai szinten ellátó Segítõ Szûz Mária Kollégium. Katolikus intézményeink egy részét szinte romos állapot96

ban, de a többit is minimális felszereltséggel kaptuk vissza. Így a Fráter György Gimnázium, az egri, mezõkövesdi, sátoraljaújhelyi iskola és a diósgyõri óvoda épületei szinte teljes rekonstrukcióra és jelentõs bõvítésre szorultak. Iskoláinkhoz 7 új tornatermet, mintegy 26 tantermet és elõadókat, könyvtárat, valamint ebédlõt épített az egyházmegye. Miskolcon jelenleg is folyamatban van egy új általános iskola beruházása, és konkrét tervek vannak már a gyöngyösi óvoda és a jászberényi iskola teljes rekonstrukciójára is. Az érseki székházból is kivonult a bérlõ. Érsek úr csak azzal a feltétellel járult hozzá, hogy majd oda költözzön át az egyházmegye központja, hogy õ már nem lesz lakója ennek az épületnek, mert nyugdíjas éveit az általa alapított nyíregyházi Papi Otthonban kívánja tölteni. Természetesen ez nem gátolja abban, hogy az épület rekonstrukciójának megtervezésében teljes erõbedobással vegyen részt. Egyházmegyénk lelki megújulását segíti a szerzetesi közösségek letelepítése is. Itt csak azokat sorolom fel, melyek egyházmegyénkben teljesen újként kezdték el mûködésüket: Szent Ferenc Kistestvérei és Kisnõvérei, a Jezsuita rend, a Szervita rend nõi ága, a Szalézi Nõvérek, a Pálos Nõvérek és a nem is olyan távoli jövõben a Verbita Atyákat is várjuk. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy érsek úr a Karmelita Nõvéreket és a Szociális Missziós Társaságot is hívta az egyházmegyébe, de az õ hivatásuk úgy tûnik, még csak a Dunától nyugatra szól. Az egyházmegyei kormányzat szempontjából két nagyon fontos esemény történt érsek úr vezetésével. 1996 októberében, majd egy éves nagyon aktív elõkészület után, összeült az Egri Fõegyházmegye Zsinata, ahol világi hívek, szerzetesek és papok együtt vitatták meg, mit kell tennünk azért, hogy a II. Vatikáni Zsinat szellemében megújuljon egyházmegyénk. A másik nem olyan látványos, de az egyházmegye szempontjából ugyanolyan jelentõs esemény volt az egyházmegye 1999-tõl 2002-ig tartó Canonica Visitatioja, amikor a fõpásztor, vagy valamelyik püspök atya felkereste egyházmegyénk valamennyi plébániáját, és a hitéleti, személyi és anyagi dolgokat írásban is rögzítették. Ez az anyag dossziékba gyûjtve több mint 10 méter hosszúságban található meg a levéltárban. Érsekfõpásztorunk ismételten kifejezte vágyát, hogy a kereszténység 2000, és Magyarország, valamint a magyar kereszténység 1000 éves jubileumát szeretné méltó módon megörökíteni. Elõször a Kékesen, hazánk legmagasabb pontján egy nagyméretû kereszt felállítására gondolt, de várható volt, hogy ez egy bizonyos rétegnek, mely a nemzeti és keresztény fogalmakat eleve vörös posztónak tekinti, nagyon ellenére lesz. Ezért a jubileumi kereszt felállítására, sokkal szeré97

nyebb méretben az M3-as autópálya Füzesabony és Kál közötti parkolójában került sor. A millenniumi évnek viszont sokkal „hangzatosabb” megemlékezéséül érsek úr megalapította a Magyar Katolikus Rádiót, mely 2000. augusztus 20-án kezdte meg mûsorának sugárzását Egerben és Miskolcon. Azóta Hatvanból és Sátoraljaújhelybõl is sugározzák a mûsort, amely így eljut debrecen-nyíregyházi és a váci egyházmegyék híveihez és a határon túli magyarság jelentõs részéhez is. 2004-ben ünnepeltük egyházmegyénk alapításának 1000. évfordulóját. Ez alkalommal fõszékesegyházunk egy új bronzkapuval gazdagodott, mely Szent István királytól kezdve, Buldus püspök vértanúságán át az egri egyházmegye zsinatával bezárólag megörökíti egyházmegyénk jeles személyiségeit és nevezetes eseményeit. Ennek reméljük méltó párja lesz az egri egyházmegye papsága és remélhetõleg más adakozók által a fõpásztor aranymisés ajándékául felajánlott másik bronzkapu a déli oldalon, mely a rózsafüzér titkait ábrázolja. Mindezekre mibõl futotta? – vetõdik fel a kérdés, hiszen az egyházak kárpótlása során a katolikus egyház birtokot, bankot, vagy más jövedelemforrást jelentõ dolgot nem kért, és nem is kapott vissza. Ezeknek a beruházásoknak a költsége pedig, mai értékben számítva több milliárd forintot tesz ki. Itt mindenekelõtt megemlítem érsek úr puritánságát, amely olyan dolgokból is kitûnik, hogy szobájában ma is a Kõszegrõl áthozott, egyszerû ülõgarnitúra van. Az érsekség – elõdjeitõl örökölt – Mercedes gépkocsiját az elsõ adandó alkalommal eladta és helyette egyszerûbb autóval járt és jár. A saját fizetését a mindenkori minimálbérben határozta meg, amit mind a mai napig, a munkatársak együttes próbálkozásával is csak néhány ezer forinttal lehetett felemelni. A szegénységnek ez a szelleme bátorította fel õt arra, hogy merjen kérni. Egy alkalommal, amikor nyugat-európai hivatalos útjára elkísértem, ismételten hallottam tõle a segélyszervezet vezetõjéhez és Lehmann bíboroshoz, a Német Katolikus Püspöki Kar elnökéhez intézett bemutatkozó szavait: „ich bin der Bettler meiner Diözese” (egyházmegyém koldusa vagyok). Amikor pedig a különféle segélyszervezetek képviselõi eljöttek egyházmegyénkbe, elismeréssel nézhették, hogy mi valósult meg a segítségükkel. Ezekhez az építkezésekhez kétségtelenül jelentõs forrást jelentettek a vissza nem adott intézményeinkért fizetett kárpótlási összegek is. Egy-kettõt meg is nevezek, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium kárpótlásából készült a Fráter Gimnázium aulája és tornaterme, a Kisboldogasszony Óvoda bõvítése és a Szent Imre Iskola építése, az egri Nagypréposti Palota kárpótlásából pedig a 98

Deák Ferenc Iskola tetõtér beépítése, a Segítõ Szûz Mária Kollégiumot is egy másik kollégium kárpótlásából építettük, de majdnem minden beruházáshoz hozzájárult az úgynevezett kártalanítási járadék, amelyet az állami tulajdonban maradó, volt egyházi épületek utáni járadékként évenként kap az egyházmegye. Ahhoz viszont már a fõpásztor bölcs döntése és figyelme kellett, hogy ezek az összegek mindig a megfelelõ helyre kerüljenek. Az egri egyházmegyének mindig küldött az isteni Gondviselés olyan fõpásztorokat, akik egy-egy tragikus történelmi idõszak után vállalták és véghezvitték az újjáépítés munkáját. Ilyen püspök volt a török után Telekessy István, késõbb Eszterházy Károly, a reformkorban Pyrker János László, az õt követõ Bartakovics Béla, és azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a magyar kereszténység legtragikusabb, több mint 40 évig tartó ateista elnyomása után ilyen fõpásztor az aranymiséjét most ünneplõ dr. Seregély István érsek is. Istennek legyen érte hála!

99

CZOBORCZY BENCE

Mindig mellettünk állt Az Új Misszió katolikus folyóirat kiadása kapcsán 1988 õszén találkoztam személyesen elõször Seregély István érsek atyával. Nagyobbik lányom keresztapját – aki egri egyházmegyés pap – kértem meg, hogy jöjjön el velem Egerbe. Az érsek úr leültetett minket, s mielõtt rátérhettem volna mondandómra, nekem szegezte a kérdést: „Ön gyakorló katolikus? Rendszeres gyónó, áldozó?” – majd miután igennel válaszoltam, figyelemmel hallgatta végig az új katolikus folyóirat kiadásának tervét. Akkor nagyon meglepett e váratlanul jött, minden kertelést mellõzõ kérdés, azóta viszont tudom, érsek atya a legfontosabbra volt kíváncsi, ami egy katolikus lapszerkesztõ, újságíró esetében nélkülözhetetlen. Jelenleg XVII. évfolyamánál tart az Új Misszió, s ha új munkatárs-jelölttel kerülök kapcsolatba, jómagam is ugyanerre vagyok legelõször kíváncsi. Mint új, országos katolikus hetilap, 1993 telén indult útjának a Keresztény Élet. Az indulást követõen az új orgánum szükségességérõl megoszlottak a vélemények: a legtöbben örültek a katolikus sajtópaletta színesedésének, voltak viszont olyanok, akik – talán a meglévõket féltve – azt szerették volna elérni, hogy lapunk ne jelenhessen meg. Csak kevés információ jutott el hozzám a történésekrõl, azt viszont tudom: ha érsek atya, mint a püspöki kar elnöke, nem áll ki – oly határozottan és megingathatatlanul – mellettünk, ma nincs Keresztény Élet. Amikor 2003 januárjában szerkesztõségünk Budapestre költözött, érsek atya õszinte volt hozzám. Elmondta, aggódik azért, nehogy budapesti lappá váljunk, mert ezzel éppen azt a hangot, szerkesztési szemléletet veszítenénk el, amelyet a vallásos, vidéki hívek annyira szeretnek. Azóta minden lapszám összeállításánál fülembe csengenek szavai, s munkatársaimmal nagyon vigyázunk arra, hogy budapesti lapként is ugyanolyan hangon szólítsuk meg olvasóinkat, mint azelõtt… Aki csak egy kicsit is belelát abba, hogy mennyi munkával, idegességgel, lelki tépelõdéssel jár egy egyházmegyét felelõsségteljesen irányítani, amellett egy ország egyházának ügyeit képviselni, az sejtheti: e mögött rengeteg imádság áll. Az évek során néhányszor lehetõségem volt rácsodálkozni érsek atya imádságos életére. Elkísérhettem õt a világhírû lengyel kegyhely, Czêstochowa legnagyobb búcsúünnepére. A több tízezer ember elõtt bemutatott szabadtéri szentmisén 100

legalább ötven-hatvan püspök vett részt. A program sûrû volt, minden perce be volt osztva. A kisebb városnak is beillõ kolostor egyik részébõl éppen a másikba kellett volna indulnunk, amikor észrevettük, hogy érsek úr eltûnt. Csak jó néhány perc múlva került elõ: a sûrû program közepette is talált arra idõt, hogy a czêstochowai Szûzanya kegyképénél imádkozhasson. Az Isteni Irgalmasság-bazilika magyar kápolnájának készítése kapcsán kétszer is Krakkóba utazhattam vele. A legapróbb részletekre is figyelve tárgyalt, öröm volt megtapasztalni, hogy mennyire szívén viseli az Isteni Irgalmasság tiszteletének ügyét. Egerbe visszatérve, a hatszáz kilométeres fárasztó utazást követõen, elsõ útja az érsekség kápolnájába vezetett… A pápa utódja, Franciszek Macharski krakkói bíboros-érsek azt mondta róla: „Még nem találkoztam ilyen alázatos püspökkel”… Az elmúlt másfél évtizedben nem volt olyan találkozásunk, amikor érsek atya – ha csak egyetlen mondattal is – ne érdeklõdött volna lapjaink felõl. Mindig õszintén elmondta a véleményét: legtöbbször elismeréssel szólt, de ha úgy érezte, hogy valami nem jól sikerült, azt is tudtunkra adta. 1989-ben a semmibõl indultunk, ma kiadványaink révén több tízezer katolikust vallhatunk olvasónknak Magyarországon és Erdélyben. Sokaknak tartozunk ezért hálával, Seregély István érsek atyának különösen is. A Jóisten áldja meg!

101

ZACHÁR GÉZA

A „mi érsekünk” Közösségi házunkat, az úgynevezett Kolping-házat 1995. július 1-jén szentelte fel érsek atyánk. Nevezetes esemény volt e nap egyházközségünk életében, hiszen a templom után ez a hely a színtere közösségi életünknek. Egy kis túlzással talán mondhatom, hogy e ház, illetve a Szent Anna Kolping-család élete az érsek atya életének is egy kis részét képezi. A vele való kapcsolatunk kezdete korábbra tehetõ. A rendszerváltozást követõen kerestük a kapcsolatot több, szakmunkástanulókat képezõ iskolával, ugyanis szemünk elõtt a régi Kolping-legényegylet képe lebegett. Az akkori 101. sz. Szemere Bertalan Szakiskolával sikerült – napjainkig is tartó – kapcsolatot létesíteni. Ebben az iskolában hangzott el Seregély érsek úrnak egy lelkesítõ elõadása a nem sokkal késõbb boldoggá avatott Kolping Adolf világmozgalmáról. Ennek hatására hoztuk létre Kolping-családunkat és az említett szakközépiskolában a Kolping csoportokat. A „kolpingosokat” Kolping-családunk két tanár tagja, Seregély György és Budai Zoltán szervezi évfolyami szinteken, és õk tanítják a hittant is ezeknek a tanulóknak. Általában kétévenként egy-egy kirándulás keretében meglátogatják a Magyar Kolping Szövetség fõvédnökét, az egri érseket, ezzel is ápolva kolpingos kapcsolatunkat. A rendszerváltozás után rövidesen hozzákezdtünk plébániánk területén a Kolping-ház építéséhez. Kevés volt a pénzünk, de úgy véltük, hogy mindig annyit építünk, amennyire futja. Mondani még csak könnyû, de amikor egyre-másra pénzzavarba kerültünk, kihez fordulhattunk volna? Természetesen érsek atyát kerestük meg. Hol segélyt kértünk, hol kölcsönt. Mindig kaptunk. Mindig annyit, amennyivel éppen tudott segíteni, és így a munka nem állt meg. Nagy öröm napja volt a bevezetõmben említett szentelési nap, és csak remélni szeretném, hogy õ is úgy látja: jó befektetés volt a közösséget, a város közösségét is szolgáló ház megépítése. Kicsit nagyképûen hangzik, de a Kolping-családban mûködik egy úgynevezett Kolping Akadémia, mely egy széleskörû, katolikus, kulturális elõadás-sorozatot takar. A nyári hónapok kivételével minden hónapban, rendszeresen sort kerí102

tünk erre, mely komoly szervezõmunkát igényel egy lelkes Kolping-család tagunktól. Ennyi év után lassan a százat közelíti a meghívott elõadók száma, és valóban csak illusztráció gyanánt említenék meg néhány nevet a sorból: Csete György építész, Czine Mihály, Fekete Gyula írók, Bartis Ferenc költõ, politikus, Harrach Péter, Semjén Zsolt politikusok, Korzenszky Richárd bencés perjel, Jelenits István piarista tanár. Ami különleges, amiért e sorozatról szóltam, annak oka, hogy az elõadók sorában van egy fix pontunk. Tizennégy évbõl tizenhárom alkalommal tisztelt meg bennünket érsekünk, minden év januárjában, mintegy az újévet megnyitó, idõszerû kérdésekrõl szóló, rendkívül tartalmas elõadásaival, mindig telt ház elõtt, ami száz fõn felüli hallgatóságot jelent. Tudjuk, hogy érsek atya igen sok templomot, iskolát, szociális és egyéb intézményt szentelt fel, áldott meg közel 18 éves fõpásztori szolgálata során, melyeknek építéséhez is tevékenyen hozzájárult, és mindezekhez képest eltörpül a mi kis Kolping-házunk, de a mi közösségünk számára az õ rendszeres köztünk léte mindnyájunk lelkében azt az érzést kelti, hogy õ a „mi érsekünk”. Kívánjuk, hogy a Jóisten áldja meg, halmozza el kegyelmével, és tartsa meg jó egészségben számos éven át körünkben.

103

LÖFFLER ERZSÉBET

Szent István királlyal Szûz Mária elõtt 1987-ben, egy nyár eleji hétköznapon ismeretlen pap jelent meg az egri Bazilika reggel 7 órai szentmiséjén. A hívek úgy gondolták, hogy az idegen bizonyára a szabadságolások miatt van itt, helyettesíteni jött. Háromnegyed hét tájban kijött a sekrestyébõl, röviden imádkozott a Szent Mihály oltár elõtt, ahol az Oltáriszentséget õrzik, majd hét óra elõtt néhány perccel odament az elsõ padokban ülõ hívek egyikéhez, és megkérte, hogy olvassa fel a szentleckét és az egyetemes könyörgéseket. Az illetõ némi vonakodás után ráállt. A következõ napokban rendre megismétlõdött a jelenet, és noha eddig ez egyáltalán nem volt szokás, mindig akadt valaki, aki elvállalta az olvasást. A második napon már voltak, akik tudni vélték, hogy az idegen pap lesz az új egri érsek, a röviddel korábban meghalt Kádár László érsek úr utódja. A többség hitetlenkedve fogadta a hírt. Lehetetlen, hogy csak így besétál… De mégis õ volt az. Ilyen volt a bevonulása. Egyszerû és feltûnésmentes. Azóta is kerüli a feltûnést, és az a véleménye, hogy a kivételezett helyzetben lévõ embereknek osztozniuk kell a rájuk bízottak sorsában, tehát maga sem tartott sohasem igényt átlagon felüli életkörülményekre, autókra, bútorokra, vagy ruhákra, mindig is irtózott a fényûzéstõl, a pompától. Nehezen, csak hónapokkal ideérkezése után vált meg a Kõszegrõl magával hozott Trabanttól is. Akkoriban még ezzel jártak a plébánosok. Ha a szertartásokon pompát tapasztalunk körülötte, az semmi esetre sem neki magának szól, hanem Istennek, akinek szolgálatára szegõdött. Valahogy más, mint – egyébként igen tiszteletre méltó – elõdei voltak. Emberközelibb. Nem az úgynevezett barokk fõpap, aki alig-alig veszi észre a hétköznapi embert, hanem maga is ember, akit azonban Isten kiválasztott, mint egykor az apostolokat, és elküldte õt, hogy hirdesse az Evangéliumot. Az õ „különleges helyzete” Istentõl ered és a püspökszentelésben kapta ezt az adományt. Ehhez azonban nincs szüksége sem méregdrága autókra, sem pedig arra, hogy úgy tegyen, mintha õ nem „emberbõl” lenne. Hihetetlen tanúságtevõ ereje van annak, ha a hívek látják, amint fõpásztoruk csendben betérdel egy gyóntatószékbe, és nemcsak híveit buzdítja az imádságra, hanem maga is ott térdel az Oltáriszentség elõtt imába mélyedve. Elsõ, Egerben töltött napjától – 104

ha csak teheti – a Bazilikában, hívei körében mutatja be mindennapi szentmiséjét. A mise elõtt és után ma is imádkozik az Oltáriszentség elõtt. Püspöki jelmondatának megfelelõen – amit magának választott – „Krisztus az út, az igazság és az élet,” egész élete középpontjában a Megváltó áll, akit a Boldogságos Szûz Mária követ. Az egri Bazilika hívei közül bizonyára sokan emlékeznek még kitartó tisztelõje, Hám János bácsi odaadó oltár körüli szolgálatára, aki semmit sem tartott annyira fontosnak, mint hogy érsek atyának ministráljon. János bácsi jellegzetes figurája volt Egernek, õ volt a háború elõtti Julius Meinl csemegebolt vezetõje, aki ezt az állását késõbb is megtartotta, és legalább négy évtizeden át vezette a patinás üzletet. Miután nyugdíjba ment, és nem kellett reggel hat órakor a boltban lennie, továbbra sem tudott leszokni a korai kelésrõl, ettõl kezdve a Bazilikában kezdte minden napját, és ha nem volt gyerek, János bácsi ministrált az érsek atyának. Õ pedig számtalanszor ki is fejezte János bácsi iránt érzett háláját, de a legnagyobb örömet bizonyára akkor szerezte az öreg, reszketõ kezû ministránsnak, amikor meghozta neki a Szentatya áldását Rómából. Emlékszem, a nagy eseményt követõen a Foglár utca lépcsõjén találkoztam János bácsival, aki büszkén mutatta nekem az értékes okmányt, mert ettõl kezdve rövid hátralévõ élete során állandóan a felöltõje zsebében tartotta a pápai áldást, és minden ismerõsének büszkén mutogatta. Talán még odaátra is magával vitte, mint ajánlólevelet, amikor csendesen itt hagyta a földi létet. Érsekként is sok gyermeket tanított meg ministrálni. Ha kezdõ, ügyetlen kisgyerek kerül mellé, felderül az arca, mosolyogva tanítgatja. Érsek úr egy teljes évtizeden át tartó kurzust szervezett azoknak a híveknek, akik be akarták pótolni mindazokat a hiányosságokat, melyek a diktatúra éveiben halmozódtak föl hitbeli ismereteikben. Hogy meghalljuk a hívó szót, és választ tudjunk adni Istennek. Hogy ne vonakodjunk követni õt, ha szólít bennünket. Hogy ne járjunk úgy, mint a gazdag ifjú, aki nagyon elszomorodott, mert nagy vagyona volt, és sajnálta azt otthagyni. Hogy hitünk igazságait megismerve, tudjuk azt vállalni az emberek elõtt, és hogy tanúságtevõ életünkkel hiteles krisztuskövetõk lehessünk. Érsek atya sokakat segített hivatásuk megtalálásában, a megszentelt élet több formáját honosítva meg egyházmegyéjében. Sok útkeresõ embernek nyújtottak segítséget bátorító szavai. Felismerte, hogy az ünnepek és a különleges alkalmak mennyire fontosak életünkben, és a közös lelki élmények hogyan szilárdítják meg hitünket. Nagy buz105

galommal szervezte az elsõ magyarországi pápalátogatást. Csak a mögöttünk álló évtizedet annyi fontos esemény határozta meg, mint az országszerte megtartott egyházmegyei zsinatok, országos katolikus nagygyûlés, nemzeti zarándoklatok Lourdesba, Fatimába, a Szentföldre, a Katolikus Rádió, a Közép Európai Katolikus Találkozó, az Egri Fõegyházmegye ezer éves fennállásának megünneplése. Ezek a kezdetben sokszor kilátástalannak tûnõ vállalkozások voltak azok az eszközök, melyek elõsegítették hitünk megszilárdítását, és megtanítottak bennünket arra, hogy bátran és nyíltan vállaljuk is azt. Még néhány évtizeddel ezelõtt is automatikus tisztelet járt a papi személynek. A társadalom tekintélyelvû volt. Ma ez már nem így van. Csak azért a puszta tényért, mert valaki pap, plébános, esperes, kanonok, vagy éppen püspök, nem tisztelik az emberek. A megbecsülésre és a tiszteletre személyesen rá kell szolgálni. Tisztességes emberi tartással, becsülettel, tudással, jóindulattal. A papnak hiteles, példamutató imádságos élettel is. Érsek atyát tisztelik, becsülik és szeretik. Emberi tartásáért, becsületéért, tudásáért, jóindulatáért, hiteles papi életéért, az Isten országa iránti elkötelezettségéért. Tisztelik és szeretik, mert látják, hogy imádságos életû és szenvedélyesen fáradozik Isten országának építésén. Ehhez igénybe veszi égi Édesanyánk segítségét. Szûz Mária Szeplõtelen Fogantatásának ünnepén minden évben fölajánlja egyházmegyéjét, önmagát, és híveit a Boldogságos Szûz oltalmába. December 8-át az Egri Fõegyházmegye hívei számára különleges ünneppé tette. Mert érsek atya lehetõséget biztosított a rábízott hívek számára, hogy ezt a felajánlást közösen tegyük meg. Igyekszik méltó lenni Szent István királyhoz, égi pártfogójához. Sorsfordító idõkben került az egyházmegye élére. 1987-ben már látta, hogy új korszak következik be népünk és egyházunk életében. Nemcsak egyházmegyéjét, hanem a magyar egyházat is õ vezette át a diktatúrából a demokráciába. Tudta, hogy sem az egyház, sem a hívek nem fognak egyik napról a másikra megváltozni. Ahogy mondani szokta: amit negyven év alatt rontottak el, annak a helyrehozatalához is legalább ennyi idõre van szükség. Türelmes és bízik, mert tudja, hogy az egyház Isten mûve, és a Teremtõ nem fogja magára hagyni az õ népét. Munkabírása és kitartó türelme példamutató hívei számára is, akaratereje szinte hegyeket mozgat meg. Közel két évtizedes fõpapi szolgálat után is elsõsorban lelkipásztor. Imádkozik, gyóntat, együtt ünnepli híveivel a szentmisét, tanítja a kispapokat. Vannak, akik szigorúnak tartják, de elsõsorban önmagához az, és senkitõl sem vár el többet, mint amire maga is képes. Egy alkalommal reggeli mi106

séhez készülõdött a Bazilikában. Szürke hétköznap volt, esett az esõ, mindössze néhányan ültek a padokban. Amikor fellépett az ambóra, meglepõ kérdéssel kezdte a szentmisét: – Úgy látom, hogy nincs se ministráns, se felolvasó, se áldoztató. Mit szólnának, ha pap sem lenne? – Nem a saját személye körüli asszisztenciát hiányolta, hanem azt, hogy a legszentebb cselekmény – amelyben a kenyér és a bor Krisztus Testévé és Vérévé válik, és õ ezt adja nekünk táplálékul – teljes érdektelenség közepette zajlik. Megrendítõ szavak voltak ezek, és kifejezték a papi szolgálat lényegét is, ami állandó készenlétet jelent Isten és az emberek elõtt, függetlenül az idõjárástól, a körülményektõl, attól, hogy a pillanat alkalmas, vagy alkalmatlan. Isten mindig itt van velünk, szólít bennünket, a mi válaszunk pedig gyakran az, hogy nem érünk rá, álmosak, fáradtak vagyunk, odakint esik az esõ, vagy hideg van. Hazája iránti elkötelezettségét mi sem jelzi jobban, mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1997-ben kiadott körlevele, „Egy igazságosabb és testvériesebb világért” címmel. Akár kormányprogramnak is beillene. Ma is aktuális. Isten különös kegyelme, hogy a Magyar Millennium évében is érsek atya volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Így személyesen részt vehetett az ünnepségek szervezésében és lebonyolításában. Hasonló kegyelmi adomány, hogy õ ünnepelhette meg fõegyházmegyéje ezer éves fennállásának ünnepét. Népe és nemzete iránti elkötelezettsége, a határainkon kívül élõ honfitársaink melletti bátor kiállása nemcsak példamutató, de tanúság is az igazság mellett. Hiszi és vallja, hogy önös érdekekért, a nagyobb szelet kenyérért nem mondhatunk le testvéreinkrõl, nehezebb sorban élõ nemzettársaink megsegítésérõl. Érdeklõdik az ország, és benne az egyházmegye, valamint városunk sorsa iránt, tevõlegesen is részt akar venni az emberek sorsának jobbra fordításában. Nem véletlen, hogy hívei szeretik és tisztelik. Az õ nevükben kérem Isten áldását életére és apostolutódi mûködésére.

107

Tanulmányok „A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test.” 1Kor 12,12

Önarckép 1983. dec. 5. Egy emberrel jó voltam Egy másikat szerettem Egy harmadikat pedig próbáltam szeretni Most tehát ragyogok Mint aki alamizsnát csorgatott A kolduló Krisztus markába

108

BESZE TIBOR

Fejezetek az egri egyházmegye Árpád-kori történetébõl Amikor a Jézus születése utáni 1000. év közeledett, Európa népei a végítélettõl tartottak. A kontinens közepén ugyanakkor szárba szökkent egy új kereszténység, uralkodója mit sem törõdve a félelmekkel a jövõre készült. Egy „jeles mívû” koronával megkoronáztatta magát, államot és egyházat szervezett, fiának pedig okító-nevelõ könyvecskét írt a helyes uralkodás alapelveirõl, a keresztény király legfontosabb feladatairól. Az uralkodó – Szent István – életmûve szembetûnõ példa arra, hogy a korabeli embernél milyen természetes harmóniában ötvözõdött össze a gondolat, a kimondott és leírt szó, valamint a cselekedet. A gondolat és akarat könnyen megfejthetõ: erõs és független, keresztény és magyar királyságot kell teremteni Európa szívében. Az építõmunka elvi alapvetését Imre herceghez írt intelmeiben olvashatjuk:„Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelõször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel õrizd, hogy minden Istentõl rendelt alattvalódnak példát mutass…” 1A korabeli királytükrök mintájára készült mû az apa és fia közötti bensõséges viszonyról, kiforrott keresztény értékrendrõl, valamint az uralkodói tennivalók fontossági sorrendjérõl tanúskodik. „A királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet…napról napra virágzó szorgalommal kell õrködnöd a szentegyházon, hogy inkább gyarapodjék, mintsem fogyatkozzék.” 2 Arra maga István mutatott példát az ifjú hercegnek, hogy miként kell az egyházat építeni és gyarapítani. Az elvi alapvetést ugyanis a cselekvés, a gyakorlati megvalósítás követte. A királyi hatalom megszilárdításával párhuzamosan hozzálátott az állami és egyházi igazgatás kiépítéséhez. Létrehozta a legelsõ egyházszervezeti egységeket, a püspökségeket és a plébániai hálózatot. Az általa alapított egyházmegyék közé tartozik az egri püspökség is, melynek Árpád-kori történetérõl, fejlõdésének né1 Árpád kori legendák és intelmek. Szerk.: ÉRSZEGI Géza Bp., 1987. 55.

2 Uo. 56.

109

hány sajátos, jellegzetes vonásáról az alábbiakban próbálunk vázlatos képet adni. Az egri püspökség alapításáról korabeli forrás nem maradt ránk, így teljes bizonyossággal csak az állítható, hogy 1009-ben már létezett, hiszen a püspökségek elhatárolását tartalmazó veszprémi oklevélben említik elõször az egyházmegyét.3 Arra a kérdésre, hogy miért éppen Eger lett a központja, máig nem született minden kétséget kizáró válasz. A régészeti feltárások tanúsága szerint a település korábban törzsfõi, nemzetségfõi szállásbirtok, igazgatási központ lehetett, mivel a város határában és az Egri völgyben feltûnõ módon sûrûsödnek a honfoglalás kori és a 10. századi leletek. Bizonyára a fegyveres katonai kíséret ellátását szolgálták azok a kovácsok és vasmûvesek, akikrõl két közeli Tárkány falu kapta a nevét4. Eger központi jellegét szakrális építkezés is erõsítette. A várbeli rotundát feltehetõleg még Géza fejedelem idején emelték azzal a céllal, hogy az észak-keleti országrész megtérítésének kiindulópontja legyen. A püspökség alapítását a nemzetségi szállásterületek egy részének kisajátítása, az Egri völgy fejedelmi, királyi kézbe vétele elõzte meg, amely az itteni egyházépítés elsõ lépése volt. Az egyházmegye Árpád-kori kiterjedését az egri püspökségre vonatkozó legkorábbi és legfontosabb jogbiztosító források segítségével rekonstruálhatjuk. IV. Béla 1261. évi, valamint V. István 1271. évi okleveleibõl ugyanis kiderül, hogy hol illette meg az egri püspököt a tizedszedés joga, és hogy mely területeken érvényesült egyházi joghatósága. Ezek szerint a 13. század második felében Borsod, Abaújvár, Zemplén, Ung, Szabolcs, Zaránd, Kis-Szolnok5 , Hevesújvár, Bereg és Ugocsa alkották az egyházmegyét6. Az utóbbi kettõrõl tudnunk kell, hogy Szent István korában még biztosan nem tartoztak az egyházmegyéhez, hiszen IV. Béla 1261. évi oklevele szerint: „…nagyatyánk Béla, és drága atyánk Endre, a boldog emlékezetû királyok az Ugocsa és Bereg területén lévõ… falvak …tizedeit egészében véve az egri egyháznak engedték át és neki adományozták.” 7 3 GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III. Bp. 84. 4 Uo. 46.

5 Kovács Béla véleménye szerint a késõbbi kemeji fõesperesség területét kell értenünk alatta. KOVÁCS Béla: Az egri egyházmegye története 1596-ig. Eger, 1987. 50. 6 Árpád-kori oklevelek a Heves Megyei Levéltárban. Válogatta, fordította, bevezetéssel ellátta és a mutatót készítette KONDORNÉ LÁTKÓCZKI Erzsébet Eger, 1997. 29. 37. A továbbiakban: ÁOHL.

7 Uo. 29.

110

A püspökség alapítása után az egyházszervezet fenntartásáról is gondoskodni kellett. Ebben fontos szerep jutott a tizednek, amirõl István törvénye így rendelkezett: „Ha valakinek az Isten tizet adott egy évben, a tizedik részt adja Istennek, és ha valaki tizedét elrejti kilenc részt fizessen.” 8 Tizedet a föld termésébõl és az állatok szaporulatából kellett adni. A püspökség adószedõi búza, árpa, zab, köles, borsó- és babfélék, kender, len, valamint bárányok, kecskék, malacok, tyúkok, ludak, csikók, méhek után róttak ki tizedet az egyházmegye népére. A szõlõtermelõk mindezeken felül bortizeddel is tartoztak.9 A jövedelmek védelmére az uralkodók határozott utasításba adták, hogy a püspökök „..a tizedet természetben senkinek nem engedhetik el, nehogy rosszindulatból a nyereséghajhászó bûnös világiak a királyi egyház ellenségének véljék, hanem akin könnyíteni akar, a tized összegét behajtva …gondolja ki, mi módon tegye…” 10 Arra ugyanakkor találunk példát, hogy a püspök – a király javára – lemondott egyes települések tizedjövedelmérõl, amiért az uralkodó birtokokkal kárpótolta az egri egyházat.11 A tized fontos, de nem kizárólagos szerepet játszott az egyház fenntartásában. Kiemelkedõ jelentõsége volt a püspökségnek juttatott birtokadományoknak és különféle kiváltságoknak is. Ezekbõl az egri egyházmegyének Szent István és utódai alatt is bõven jutott, ahogy azt IV. Béla király oklevelében olvashatjuk: „A Szent János apostol és evangélista tiszteletére szentelt egri anyaszentegyházat, amelynek alapítója és adománytevõje Szent István, Magyarország elsõ királya és jeles apostola volt,…s Szent László király ezt az egyházat bõvebb jövedelmekkel és gazdagabb birtokokkal növelte, és utódai, Magyarország királyai, a mi elõdeink különféle birtokokkal és halastavakkal és sokféle kiváltsággal ékesítették és erõsítették meg,…sok adomány és kiváltság révén Magyarország többi székesegyháza fölött mint a népek úrnõje ül méltósága trónusán…” 12 A korai birtokadományokról szóló oklevelek a tatárjárás idején elpusztultak, így ma már lehetetlen pontosan megállapítani, hogy az egyes Árpád-házi királyok milyen birtokadományokkal és kiváltságokkal látták el az egri püspökséget. A mongol pusztítás után született jogbiztosító iratok felsorolják ugyan az egyházmegyei birtokokat és privilégiumokat, ezekbõl azonban a legtöbb esetben nem derül ki az adományozó személye. 8 Árpádkori törvények. Fordította: SZILÁGYI Loránd Bp., 1961. 15. 9 ÁOHL. 36-37. 10 Uo. 38.

11 Uo. 13-14. 12 Uo. 24.

111

A 13. század közepén mindenesetre az alábbiakat tartották Szent István adományának: Örvény falut a hozzá tartozó vámmal, két halfogó rekesztékkel, folyóparti erdõkkel és egy olyan hajóval együtt, amin embereket és kocsikat szállítottak át a megáradt Tiszán. Szurdokpüspökit, Gyöngyöspüspökit, Tiszapüspökit valamint a Fehér-Körös mellett fekvõ Nevegyet a Körös mindkét partjával és egy malomhellyel. Istvántól eredeztették a zempléni vár szomszédságában lévõ Szentmáriát, Hejcét, a Tisza parti Csõsz falut halászó helyeivel, halastavaival és a Danath nevû erdõvel együtt. A szent király adományának tekintették még Oszlárt, Tímárt, Kékest, Bagszeget, Fejérszentmargitát és Papegyházát. Szent László adományai voltak: Ménesitó, Olfa, Nána, Lovásztelek, Pók, Alpoklosi, valamint Keveegyház, Nagytelek, a Hármas-Körös mellett fekvõ Halász, a Dunántúlon pedig Mór falu. II. András adományozta az egyházmegyének Perek falut a környezõ erdõvel és kanászokkal együtt. A fentieken kívül püspöki birtok volt még Feltárkány, Altárkány, Felnémet, Eger, Tihamér, Magyartálya, Nagytálya, Maklár, Keresztesfölde, Endréd, Apáti, Szihalom, Izsépfája, Buda, Abony, Dézsmásszikszó, Kerecsend, Bakta, Fedémes, Zsérc, Cserép, Szõlõs, Noszvaj, Kisgyõr, Harsány, Vajla, Papi, Gyulaj, Szirák, Kürt, Mezõpüspöki, Mezõharsány, Mezõizsép, Magyarád, Halász, Mohágytõ, Póhamara, Túrkeddi, Nátaegyház fele, Fejérem falu az összes kondícionáriussal és malomhellyel, Ketesd, Zsomboly, Zsombolyhegye, Pecsér, Dusnokzoth, Dusnokbos a kondícionáriusokkal, Hídvége, valamint Méhtelek.13 A fenti birtokok Hevesújvár, Borsod, Abaúj, Zemplén, Zaránd, Szabolcs, Bereg, Szolnok, Csongrád valamint Békés megyékben elszórtan helyezkedtek el. A királyi adományozók éberen ügyeltek arra, hogy „a mindenkori püspök ne tudjon, vagy merjen a fent mondott birtokokból semmit eladni, elcserélni, vagy bármi módon elidegeníteni.” 14 A tiltások ellenére – ha az egyházmegye érdeke úgy kívánta – bizonyos birtokcserékre mégis sor került. 1288-ban például András püspök a Szent István által adományozott Szurdokpüspökit az Eger szomszédságában lévõ Novaj nevû falura cserélte el.15 Árpád-házi királyaink birtokok mellett kiváltságokat is adományoztak az egyházmegyének. Fontos privilégiumnak számított, hogy a püspökség birtokait semmiféle olyan adó vagy földbér nem terhelte, amit a királyi kincstár vetett ki. Ezeken 13 ÁOHL. 23-29. 14 Uo. 15. 15 Uo. 64.

112

a birtokokon az országos méltóságok nem szállásolhattak be, és népeik felett nem bíráskodhattak. Azok felett csak a püspök, vagy a káptalan ítélkezhetett. A szent királyok adományozása révén az egész egri egyházmegyében minden vám tizedét – bárki hajtotta is azt be – az egri püspök kapta. A püspöki birtokok népeinek szaporodását segítette az a kiváltság, mely szerint a hospesek – ha letelepedni jöttek – vám nélkül kelhettek át a különféle vámszedõ helyeken.16 Az egyházmegye területén, a beregi erdõben 1233-ban kötött megállapodás arról tanúskodik, hogy az egri püspökség – más egyházakhoz hasonlóan – a sóbányászat és sóárulás hasznából is részesült.17 IV. Béla ezen felül egy szabad aknát adományozott a désaknai sóbányában „…mindenféle vámtól és behajtástól mentesen mind szárazon, mind vízen, ha onnan bányászott sót Egerbe hajóval vagy szekérrel akarnának szállítani, vagy ugyanott eladni.” 18 Az egyházi jövedelmekrõl teljes körû áttekintéssel nem rendelkezünk, a III. Béla idején készült királyi összeírás szerint ugyanakkor a magyar püspökségek közül az ország észak-keleti részeire kiterjedõ egri egyházmegye volt a leggazdagabb a maga 3000 márkájával.19 A tizedbõl, a birtokadományokból és a különféle kiváltságokból származó jövedelmeket az egyházmegye egyrészt püspöki szükségletekre, másrészt a plébániák és papjaik ellátására, harmadrészt pedig a káptalan fenntartására fordította. Ezek a javadalmak ugyanakkor idõnként veszélybe kerültek, ha egy-egy nagy hatalmú elõkelõ szemet vetett a birtokok vagy kiváltságok valamelyikére. 1248-ban például a Borsod vármegyében fekvõ Cserép falut Ernye bán igyekezett magának hatalmaskodással megszerezni, és csak a királyi beavatkozás révén maradt a település az egyházmegye birtokában.20 András püspök azonban 1296-ban ismét azt panaszolta a királynak, hogy immár Ernye fia István Gyõr és Cserép falvakat „...az ország felfordult állapotában …elfoglalta és …erõszakkal magánál tartja.” 21 Az is elõfordult, hogy maga az uralkodó tett kárt a püspöki javakban. IV. László király 1281-ben katonai kíséretével elpusztította és elnéptelenítette az Egri völgy falvait, mert András püspököt hûtlenséggel vádolták elõtte. Haragjában az egyház jó néhány birtokát elvette, híveinek adományozta, a falvak 16 Uo. 37. 17 Árpádkori törvények. Fordította: SZILÁGYI Loránd Bp., 1961. 79-80. 18 ÁOHL. 15.

19 ZSOLDOS Attila: Az Árpádok és alattvalóik 896-1301. Debrecen, 1997. 93. 20 Uo. 14.

21 Uo. 81.

113

népességét pedig kitelepítette. A régi rend csak akkor állt helyre, amikor a püspök tisztázta magát a rágalmak alól.22 A püspökségek alapításával egy idõben Szent István a legalacsonyabb szintû egyházszervezeti egységek – a plébániák hálózatának – megszervezésérõl is gondoskodott. Második törvénykönyvében így rendelkezett:„Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két telekkel és ugyanannyi szolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel és két tehénnel, 30 apró marhával. Ruhákról és oltártakarókról a király gondoskodjék, papról és könyvekrõl a püspök.” 23 Kezdetben az uralkodói parancsra emelt templomok többségét, az ország más tájaihoz hasonlóan az egri egyházmegye területén is fából, döngölt földbõl vagy vályogból építhették. Ezeket minden bizonnyal négyszögletû hajó és félköríves szentély jellemezte. A 11. század végére a korai templomok egy része már misézésre alkalmatlan állapotban volt, ezért Szent László a püspökök feladatává tette, hogy a régiség miatt elpusztult egyházakat építsék újjá.24 Kõbõl készült rotundákat elsõsorban ispáni várak mellett, vagy elõkelõk birtokközpontjaiban emeltek.25 Az elsõ templomok közül sok a Vata és a Vata fia Janus féle lázadások idején elpusztult. A lázadó csapatok útvonalát ismerve joggal feltételezhetjük, hogy éppen az egri püspökség területén rombolták le, perzselték fel a legtöbb templomot.26 Ezt látszik alátámasztani a szabolcsi zsinat rendelkezése, amely szerint a „lázadás miatt elpusztult vagy felégetett templomokat, a király parancsára, az illetõ egyház papjai állítsák vissza.” 27 A települések, templomos helyek és plébániák egymáshoz viszonyított arányáról – források hiányában – szinte lehetetlen képet alkotni. Ezeket nagyban befolyásolták a természetföldrajzi viszonyok, a gazdálkodási lehetõségek és a településföldrajzi adottságok. A rendelkezésünkre álló adatok alapján feltételezhetõ, hogy az Árpád-kor végén átlagosan 2-3 település tartozott egy plébániatemplomhoz. Az sem volt azonban ritka, hogy több szomszédos falu mindegyikének volt plébániája vagy ellenkezõleg, hogy egy plébános 5-6 falu híveirõl gondoskodott.28 A templomok védõszentjeire csak a vegyes-házi királyok korának adataiból következtethetünk. Ezek alapján megállapítható, hogy az egyházmegye középkori területén fellelt 388 patrocínium 44 féle volt. Legfõbb 22 Uo. 57. 23 Árpádkori törvények. Fordította: SZILÁGYI Loránd Bp., 1961. 12. 24 Uo. 30. 25 KOVÁCS Béla: Az egri egyházmegye története 1596-ig. Eger, 1987. 97. 26 Képes Krónika. Fordította: BELLUS Ibolya Bp., 1986. 108. 27 Árpádkori törvények. Fordította: SZILÁGYI Loránd Bp., 1961. 29. 28 KOVÁCS Béla: Az egri egyházmegye története 1596-ig. Eger, 1987. 63.

114

jellegzetességnek azt tarthatjuk, hogy minden 6. templomot Szûz Mária tiszteletére szenteltek fel, ami az Istenanya erõteljes tiszteletét bizonyítja. Kovács Béla kutatásaiból kiderült az is, hogy a 388 patrocíniumból 317 esetben olyan védõszentet választottak, akinek ünnepét már Szent László idején kötelezõ volt megülni.29 A lázadások és a tatárjárás során elpusztult Árpád-kori templomaink és plébániáink történetérõl újabb adalékok valószínûleg csak egy széleskörû és céltudatos régészeti feltárás sorozat révén kerülhetnek napvilágra. Az egyházmegyék élén álló püspököket István különös becsben tartotta, amit az „Intelmek” egyértelmûen bizonyít. A katolikus hit megõrzésérõl és az egyházi rendrõl szóló fejezet után ugyanis – fontossági sorrendben harmadikként – az egyházfõknek kijáró tiszteletrõl értekezik: „A királyi trón ékessége a fõpapoknak rendje…úgy vigyázz a fõpapokra, mint a szemed világára. Mert nélkülük királyok nem is állíttatnak, nem is országolnak. Mert az õ kezükbe van lerakva a bûnbõl oldás és bûnbe kötés hatalma.” 30 A püspököket az Árpád-korban a király nevezte ki, bár uralkodóink többször is lemondtak az invesztitúra jogáról, és legalábbis elviekben elfogadták a kánoni választást. A 13. században a püspök kinevezésének dolgában sajátos kompromisszum született az egyház és a királyi hatalom között, amit V. István 1271-ben kelt oklevele is tanúsít. Ezek szerint a székeskáptalan csak a király által javasolt 3 személy közül választhatott püspököt, mégpedig olyat, aki nemes származású, törvényes korú, jogban jártas, erkölcseit és életét tekintve pedig elismert volt.31 Feladatai és kiváltságai közé tartozott, hogy a királyi hercegek közül „ a negyediket …fogja felügyelni, ahogyan ezt a szent királyok rendelték és elhatározták.” 32 Az egri egyházfõk feltételezett sorrendjét az alábbi táblázat szemlélteti: KATAPÁN

?

BONIFÁC

?

BULDUS

?

PÉTER

?

KOPPÁNY

?

PROKOP

?

LÕRINC

?

MÁRTON

?

29 Uo. 66. 30 Árpádkori legendák és intelmek. Szerk.: ÉRSZEGI Géza Bp., 1987. 57. 31 ÁOHL. 36. 32 Uo. 29.

115

WOLFER

1111-1113

KILIT

?

ANDRÁS

?

BEZTRIUS MARTYRIUS LUKÁCS CHEMMA

1135 1142-1150 1156-1158 1158-1166

MIKLÓS

?

PÉTER KATAPÁN

1181-1197 1198-1217

TAMÁS KILIT LAMPERT ANDRÁS

1217-1224 1224-1245 1246-1275 1275-1305

A 22 egyházfõ felérõl semmiféle forrásadat nem maradt fenn, nevüket csak a 18. századi történetírás hagyományozta ránk.33 Ma már lehetetlen ellenõrizni, hogy a felsorolt személyek azóta elveszett források híradása, vagy minden alapot nélkülözõ feltételezés nyomán kerültek-e az egri püspökök közé. Akiknek emlékét kizárólag a történetírás õrizte meg, azokat táblázatunkban dõlt betûkkel szerepeltettük. Köztük van Buldus is, akirõl a Képes Krónika a Vata-féle lázadás kapcsán így írt: „Buldi püspök is megkövezve költözött át a mennyei dicsõségbe.” 34 A pesti révnél vértanúságot szenvedett fõpapok személyét próbálták ugyan egy-egy egyházmegyéhez kötni, nevükön kívül azonban – Szent Gellért kivételével – semmiféle adat nem áll a kutatás rendelkezésére. Azt a feltevést, hogy Buldus egri püspök volt – mai ismereteink alapján – sem egyértelmûen bizonyítani, sem végérvényesen cáfolni nem lehet. A 11. századi püspökeinkkel kapcsolatba hozható egyetlen – igaz kései – adatot Thuróczynál olvashatjuk, aki szerint Szent László Kálmán herceget „egri püspöknek akarta megtenni. Amikor Kálmán meghallotta ezt, még azon az éjszakán Lengyelországba távozott…” 35 Az elsõ egyházfõ az egri püspöki székben, akinek létezését korabeli forrás igazolja, Wolfer volt. Neve a zobori bencés monostor javainak háborgatásáról kiadott 1111. évi oklevélben szerepel hitelesítõként.36 A soproni várjobbágyok és a bakonybéli apátság között támadt vita kapcsán született, 1135-ös diploma záradékában Beztrius nevû egri püspökrõl olvashatunk.37 Martyriust elõször 1142-ben említi 33 SUGÁR István: Az egri püspökök története. Bp. 1984. 15-54. 34 Képes Krónika. Fordította: BELLUS Ibolya Bp., 1986. 111.

35 THURÓCZY János: A magyarok krónikája. Fordította: HORVÁTH János Bp., 1980. 164. 36 SZENTPÉTERY Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. Bp., 1923. 16. 37 Uo. 21.

116

oklevél, amikor Spalató kiváltságait erõsítette meg a király. Egy – a Szent Márton apátsággal kapcsolatos – 1150-ben kelt forrásban még egri püspökként, azt követõen már esztergomi érsekként találkozhatunk vele.38 Az Árpád-kori egyháztörténet legmarkánsabb alakjának tartott Lukács érsek is ült az egri püspöki székben. A gregorianizmus szellemiségét következetesen képviselõ fõpap 1156-ban, mint választott püspök tûnik fel II. Géza oklevelében, amely megerõsíti Martyrius érseknek az esztergomi káptalan javára tett adományait.39 Az 1158-ban keletkezett, dalmáciai donációkkal foglalkozó források ugyanakkor már érsekként tudósítanak róla.40 A püspöki székben õt feltehetõen az az egyházfõ követte, akinek neve három különbözõ formában – Soma, Chemma, Sama – maradt ránk. Chemmával egy 1166-ban, Egerben kelt királyi oklevélben találkozunk utoljára.41 Péter 1181-ben jelenik meg elõször egri püspökként. 42 Az õ idején készült a fentebb már emlegetett tizedkimutatás, amely az egri püspököt – az esztergomi érsek után – a második legnagyobb jövedelmû egyházfõként mutatja be. Péter utolsó alkalommal 1197-ben, egy pozsonyi várjobbágy felszabadítása kapcsán szerepel a méltóságnévsorban.43 Az ugyanebben az oklevélben még fehérvári prépostként és kancellárként feltûnõ Katapánt egy évvel késõbb püspökké választotta az egri káptalan.44 Katapán már III. Béla idején bizalmi állást töltött be a királyi udvarban, és Imre elsõ kancellárjaként is megõrizte befolyását. Az Imre király és András herceg között zajló küzdelemben mindvégig a törvényes uralkodót támogatta. A pápai világuralmi törekvések idején, trónharcok viharában Imre számára különösen fontos volt, hogy hozzá mindenkor hû személyeket tudhasson a magyar püspöki székekben. Bizonyára ennek is nagy szerepe volt abban, hogy az élete virágában, 1204. november 30-án elhunyt uralkodót 12. századi elõdeitõl eltérõen nem Székesfehérváron, hanem az egri egyházban temették el. Katapánt ebben a méltóságban Tamás követte, aki 1217-ben kiadott oklevelekben mint választott püspök szerepel.45 A fõpap részt vett II. András szentföldi hadjáratában, ahonnan csak 1220-ban tért vissza.46 A pápa és a király megbízásá38 Uo. 24., 27., 29. 39 Uo. 29. 40 Uo. 31-32. 41 Uo. 36-37. 42 Uo. 44. 43 Uo. 52. 44 Uo. 53. 45 Uo. 103. 46 SUGÁR István: Az egri püspökök története. Bp., 1984. 64.

117

ból kiemelkedõ jelentõségû diplomáciai ügyekben járt el, az Aranybullahitelesítõinek sorában pedig – az érsekek után – az elõkelõ harmadik helyen találjuk. Okleveles adatok tanúsága szerint 1224-ben Tamás egri püspöki és esztergomi érseki minõségben egyaránt feltûnik.47 A Magyar Királyság legmagasabb fõpapi méltóságát azonban csak néhány hónapig tölthette be, mert a következõ évben kelt források az érseki széket már üresen állónak mondják.48 Utóda az egyházmegye élén az a Kilit lett, aki egri prépostként már évek óta a kancellári állást is betöltötte.49 Püspökségének idejét az építkezés, pusztítás, újrakezdés hármasságával lehetne jellemezni. Jelentõs adományokkal támogatta ugyanis a bélháromkúti ciszter apátságot, amelynek épültén azonban nem örülhetett sokáig, mert 1241 tavaszán a monostor az egyházmegyével együtt a tatárjárásnak esett áldozatul. A Batu támadásának fõirányába esõ püspökség veszteségei emberben és anyagiakban egyaránt súlyosak lehettek. Kilit utoljára 1245. december 12-én szerepel egy oklevél záradékában, amelyben a király szlavóniai birtokokkal jutalmazta híveit.50 A tatárjárást követõ jogbiztosításban, az egyházmegye javainak megõrzésében, birtokainak és jövedelmeinek újbóli összeírásában a Kilitet követõ Lampertnek volt kiemelkedõ szerepe. Közel három évtizedes püspöksége alatt azonban birtokok és javadalmak ügyében még alárendeltjeivel is többször összekülönbözött. Kun László, a pápának írott 1273. évi levélben egyenesen hatalmaskodással vádolja, amikor beszámol a hatvani premontreiek sérelmeirõl: „az egri egyházmegyebeli hatvani premontrei szerzetesek apátja és testvérei panaszkodva elmondották nekünk, hogy Lampert egri püspök tisztelendõ atya jogtalan zaklatással sokszorosan károsítja és terheli õket…” 51 A püspök ugyanis a prépostság javait lefoglalta, a kiváltságokat biztosító pápai bulla eredetijét pedig annak ellenére magánál tartotta, hogy a privilégiumok igazolásánál a királyi káplán is jelen volt. Joggal feltételezhetjük, hogy nem egyedi esetrõl lehetett szó, hiszen Lampert még saját káptalanját is megfosztotta korábban élvezett tizedjövedelmei és birtokai egy részétõl.52 Az egyházmegye élén Lampertet követõ András, püspöksége elsõ évében visszaadta a káptalannak az elõdje által elvett javakat, majd a királytól újabbakat szerzett. III. Andrást ugyanis rábírta, hogy 47 SZENTPÉTERY Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. Bp., 1923. 133. 48 Uo. 134. 49 Uo. 120.

50 Uo. 248. 51 MAKKAI László - MEZEY László: Árpád-kori és Anjou-kori levelek. XI-XIV. század. 190-191. 52 ÁOHL. 41-43.

118

Máramaros földjét az egri egyházfõ fennhatósága alá rendelje, vagyis az ott szedett tized ezután õt illesse. Az uralkodói döntésbõl évtizedekig tartó pereskedés lett, aminek végkifejletét az Árpád-kor utolsó egri püspöke már nem érhette meg.53 Az egyházmegye igazgatásában a püspök elsõsorban székesegyháza papjaira támaszkodhatott. A 11. század folyamán e papok testületébõl fejlõdött ki a székeskáptalan intézménye. A káptalanok – hiteles helyi és oktatási tevékenységük révén – kiemelkedõ szerepet játszottak a középkori Magyar Királyság életében. A püspök a káptalan ellátására az egyházi tized meghatározott részét – általában negyedét – fordította. Az adománybirtokok jövedelmébõl ugyanakkor a kanonokok testülete nem részesedett. A quarta mennyisége azonban változó és bizonytalan volt, ezért a káptalan egyes helységek teljes tizedjövedelmének megszerzésére törekedett. Kérésüket méltányolta Katapán püspök, aki 1216-ban a szerencsi tizedet átengedte a kanonokoknak, hogy élelmezési gondjaikon segítsen.54 A székeskáptalant megilletõ tizedjövedelmek egészérõl – források hiányában – lehetetlen képet alkotni. Az minden esetre megállapítható, hogy 1275-ben Alsótárkány, Olasztálya, Ida, Scida, Monajkeddi, Szomolya, Novaj, Pazsag, Mezõolaszi, Kövesd, Szalonta, Pác, Ormos, Tihamér, Szalók, Ohat, Bakta és Böszörmény falvak tizedei a kanonokok megélhetését szolgálták.55 A káptalannak mindezek mellett saját birtokai, javadalmai is voltak. Ezekre egyrészt bizonyos püspöki birtokok átengedése, másrészt pedig magánadományok útján tett szert. Ez utóbbira példa Poroszlói Etre donációja, aki poroszlói birtokrészét „…végakaratában lelke megmentéséért a káptalannak adta, illetve hagyta törvényesen, végrendeletileg, hogy birtokolja.” 56 A tatár pusztítás után IV. Béla egy diplomájában azt ígérte, hogy „..az egri egyház káptalanjának birtokait pedig a nagyobb biztonság kedvéért egy másik kiváltságlevelünkben sorban megnevezzük.” 57 A birtokokat felsoroló oklevél azonban elveszett, így csak a következõ falvakról tudjuk biztosan, hogy a 13. század utolsó évtizedeiben a káptalan birtokállományához tartoztak: Kemej, Forró, Fancsal, Devecser, Fáj, Kércs, Aszaló, Apáti, Gyulaj, Bozita, Kassa valamint Berzék, Hídvég, Szántó, Csépes, Bökény, Kacsád és Recsk. A fentieken kívül a kanonokok testületéé volt még Almagyar 53 SUGÁR István: Az egri püspökök története. Bp., 1984. 86. 54 KOVÁCS Béla: Az egri egyházmegye története 1596-ig. Eger, 1987. 31. 55 ÁOHL. 41-42. 56 Uo. 56. 57 Uo. 28.

119

földje a Rychman nevû berekkel, az Eger és Felnémet között elterülõ Barátberek, továbbá Gergely, Kis Sándor, Henrik, Máté és Achilles mester, Firminus és Szilveszter fõesperes, Jeremiás és Gábor pap, Ipoly kanonok, György és Mihály dékán valamint Babus prépost kúriahelye. A felsorolt személyek ezeket a kúriahelyeket valószínûleg magánvagyonukból adományozták a káptalannak. Gyarapította a jövedelmeket a testület saját birtokain épített és püspöki engedéllyel az Eger folyón emelt malmok haszna is.58 A malmok jövedelmezõségérõl némi adalékkal szolgálhat az a szerzõdés, amelyben a káptalan a Tálya és Maklár között az Eger folyón lévõ malmát minden tartozékával együtt évi 120 köböl jó árpadaráért adta oda a tályai vallon Jánosnak.59 Az Árpád-kor utolsó éveiben a felsorolt javakon kívül a Szabolcs megyei Perek és a Bereg megyei Cheuzd nevû földek tartoztak még biztosan a káptalan birtokállományához.60 A káptalan tagjainak megélhetését segítette a fentieken kívül az is, hogy az egyes kanonokoknak saját – családi eredetû – birtokuk is lehetett, amit szabadon adhattak-vehettek, örökíthettek. Péter mester, éneklõkanonok például Szalókon birtokolt földjét 1248-ban kanonoktársának László borsodi fõesperesnek adta el öt márka ezüstért.61 Két évvel késõbb Leusták mester egri kanonok és újvári fõesperes Kocs földjét „örök joggal” unokájának Téknek adományozta.62 Az egyházmegyei birtokokhoz hasonlóan a káptalan javait is gyakran fenyegette egy-egy szomszéd, aki azokra szemet vetett. Poroszlói Gyula fia István és a káptalan között támadt hosszan elhúzódó perben a felek egyenesen a király elé járultak igazságtételre.63 A kanonokok testületét 1294-ben azért kellett Buska nevû birtokában megerõsíteni, mert azt Lukács fia Fülöp „hatalmasul elfoglalva sok idõ eltelte óta birtokolta.”64 A tornai plébános, bizonyos Mátyás mester a buzitai Szent Márton egyház feletti jogokra tartott igényt, ám a káptalan olyan sikeresen védte meg javadalmát, hogy a perlekedõk közötti megegyezést még Fülöp fermói püspök pápai legátussal is megerõsíttette.65 Kassa plébánosa tizedügyekben annyira összekülönbözött a káptalannal, hogy 1288 decemberében maga IV. Miklós pápa bízta meg azzal az esztergomi érseket, hogy járjon végére a dolognak. Megegyezés azonban 58 Uo. 42. és 61. 59 Uo. 69. 60 Uo. 87-88. 61 Uo. 16. 62 Uo. 18. 63 Uo. 49. 64 Uo. 78. 65 Uo. 50.

120

évekig nem született, így Lodomér érsek 1292-ben Arnold plébánost és társait kiközösítéssel sújtotta.66 IV. László 1284-ben a Szihalom népe által jogtalanul elfoglalt Csépes, Bökény, Kacsád és Recsk falvakat adta vissza a káptalannak.67 Az is megesett, hogy a káptalan és a püspök között támadt viszály, amirõl a királyi diploma így nyilatkozott: „…azt állapítottuk meg, hogy a nevezett egyház káptalanja illetéktelenül ki- és meg van fosztva bizonyos jogaitól, s szûkölködése miatt elnémulnak az Istennek éneklõ ajkak, s a kedves hangú orgonák éjjel-nappal pihennek.” 68 Lampert püspök ugyanis – ahogy arra fentebb már utaltunk – a kanonokokat illetõ tizedjövedelmek és birtokok közül sokat önkényesen elvett. A káptalan javainak visszaszerzésében tevékeny részt vállalt Pál veszprémi püspök is, aki gyermekkorában az egri egyházban nevelkedett. A kanonokok megélhetését veszélyeztethette az is, ha a káptalani javakból túl sokan részesültek. András püspökrõl tudjuk, hogy számukat annyira megemelte, hogy emiatt azok ínségre jutottak. Éppen ezért utódja Márton elrendelte, hogy ne legyenek többen húsznál, mint ahogyan korábban is voltak.69 Alábbi táblázatunk a 13. század második felébõl ismert õr-, éneklõ-, és olvasókanonokok neveit tartalmazza. Kanonokok az egri egyházmegyében a 13. század második felében: Évszám

õrkanonok

1248

Chyka

olvasókanonok

éneklõkanonok

1256

Péter

Tamás

Farkas

1269

Mikó

Tamás

Farkas

1273

Mikó

Tamás

Farkas

1275

Mikó

Tamás

Farkas

1277

Mikó

Tamás

1278

Mikó

Tamás

Antal

1279

Mikó

Saul

Antal

1280

Mikó

Saul

Antal

1282

Mikó

Saul

Antal

1291

Mikó

Saul/Pál

1292

Mikó

Saul

1295

Mikó

János

1298

Mikó

János

1300

Mikó

János

Péter

Mátyás Mátyás

A 11. század folyamán országszerte kiépült az egyházmegyét kisebb igazgatási kerületekre osztó fõesperességek rendszere is. A fõesperesi kerület többnyire 66 Uo. 65., 75-76., 77-78.

67 Uo. 61. 68 Uo. 41-42. 69 KOVÁCS Béla: Az egri egyházmegye története 1596-ig. Eger, 1987. 32.

121

egy-egy királyi vármegye vagy ispánság területére terjedt ki, és természetes határokhoz igazodott. A fõesperesek székhelye az ispáni várban, vagy annak közvetlen szomszédságában volt. Az egri püspökség fõesperességeinek kiterjedését a pápai tizedjegyzékekbõl, elöljáróit pedig az oklevelek méltóságnévsoraiból ismerhetjük meg. Az egyházmegye központi területeit, azaz a püspökség birtokában lévõ Egri völgy falvait a püspök feltehetõen személyesen igazgatta. Egy-egy vármegyényi területre terjedt ki a borsodi, abaújvári, zempléni, ungi, szabolcsi, ugocsai és borsovai fõesperesek illetékessége, amelyek közül az ugocsai és bereg-borsovai ispánságok – ahogy fentebb már említettük – csak II. András adománya révén kerültek a püspökséghez. A zsombolyi fõesperes Zaránd, a kemeji pedig Kis-Szolnok vármegye plébániáit felügyelte. A kemeji részeken a 13. században az ide telepített kunokat ferences és domonkos szerzetesek térítették, s ezáltal a fõesperesség egy része az esztergomi érsek közvetlen fennhatósága alá került. A máramarosi terület egészen III. András idejéig az erdélyi püspökséghez tartozott. A király – erre is utaltunk már – András püspök kérésére az itteni egyházi tizedet az egri egyházmegyének juttatta. Figyelemfelkeltõ mindenesetre az a tény, hogy a máramarosi fõesperesek nem szerepelnek az egri káptalan által kiadott oklevelek méltóságnévsoraiban. A 13. században Abaúj vármegyébõl kiszakadó Heves területén a patai és hevesi fõesperesség, Sáros területén pedig a sárosi fõesperesség jött létre.70 Alábbi táblázatunk a 13. század második felébõl ismert fõesperesek neveit tartalmazza. Év-

borsodi

újvári

1248

László

Leusták

1249

László

szám

patai

hevesi

1256

Márk

Leusták

1269

Márk

Leusták

1273

Márk

1275

Márk

1277

Márk

1278

Márk

1279

Márk

1280

Márk

zempléni

ungi

szabolcsi

borsovai

zsombolyi

kemeji

Farkas

Jakab

János

Jakab

Mikó

Orbán László László

Demeter László

Orbán Péter

Mátyás

Saul

Antal

Péter

Saul

András

Pál

Saul

Domokos

Pál

Orbán

Péter

Pál

János

Simon

1282

Márk

1291

Márton

Domokos

Simon

Egyed

1292

Márton

Domokos

Simon

Egyed

1295

Márton

János

1298

Márton

János

1300

Márton

János

Márton

Pál

Gergely

Miklós

Bernát

Péter

Miklós

Bernát

Péter

Bereck

Simon

Antal

Saul

Péter László

Orbán

Péter

Bernát

Egyed

Bereck

Miklós

Egyed

Bereck

Albert

Bernát Péter

A kereszténység magyarországi terjesztésében kiemelkedõ szerepet játszottak a szerzetesek. Elég csak arra gondolnunk, hogy legelsõ térítõ püspökeink 70 Uo. 36-61.

122

– Hierotheos és Sankt Galleni Brunó – is közülük kerültek ki. Az Árpád-korban az egri egyházmegyében minden jelentõs szerzetesrend alapított monostorokat. A 29 ismert monostor közül a legtöbb, szám szerint 12 a bencés rendhez tartozott. Bencések éltek Abasáron, Abaújszéplakon, Görömbölypusztán, Kácson, Kompolton, Nagykörün, Ohaton, Pásztón, Poroszlón, Szerencsen, Tomajon és Zámon. Premontrei alapítású volt Darnó, Hatvan, Jászó, Lelesz és Nyíradon. Pásztón és Bélapátfalván ciszterciek, Egerben ferencesek, Sárospatakon ferencesek és domonkosok telepedtek meg. A pálosoknak Dédesen és Diósgyõrben voltak kolostoraik. Beszterec, Boldva, Feldebrõ, Prügy, Százd monostorairól nem tudjuk biztosan, hogy melyik rendhez tartoztak. Szûz Mária különös tisztelete a szerzetesi közösségek körében is bizonyítható, hiszen neki szentelték például Abasárt, Abaújszéplakot, Kompoltot, Darnót, Bélapátfalvát, Egert és Sárospatakot.71 Az egyházmegyében élõ remetéket Özséb esztergomi kanonok kezdte a pálos rendbe szervezni.72 Az egri püspökség területén az Árpád-korban országos jelentõségû törvényalkotásra is sor került. Szabolcs várában 1092 májusában „...a magyarok legkeresztényibb királya László elnökletével, országa összes püspökeivel és apátjaival, valamint az összes elõkelõkkel, az egész papság és a nép tanúskodása mellett ” 73 tartottak zsinatot, melynek határozatai nagy hatással voltak a magyar történelem további alakulására. A dekrétumok – egyebek mellett – a másodszor nõsült áldozóés szerpapokról, a lázadás és régiség miatt elpusztult templomok újjáépítésérõl, az egyházak látogatásának elmulasztásáról, a pogány szokásokról, a vassal vagy vízzel való istenítéletekrõl, a szentek ünnepeinek tiszteletérõl valamint a tizedszedésrõl rendelkeztek. Egyházi sérelmeket orvosolt a beregi erdõben 1233. augusztus 20-án megkötött egyezmény, amelyben II. András, Jakab pápai legátus nyomására megerõsítette az egyháziak adómentességét, visszaállította az egyház sókereskedelemben élvezett elõjogait, valamint bõvítette igazságszolgáltatási kiváltságait. A megegyezésen jelen volt Kilit püspök is, aki még egri préposti és kancellári minõségben az Aranybullát szövegezte.74 Az egri püspökség Árpád-kori történetének alakulását az alkotó szándék mellett a pusztító erõk is befolyásolták. Az András királyt Abaújváron fogadó Vata csapa71 Uo. 96-127. 72 ZSOLDOS Attila: Az Árpádok és alattvalóik 896-1301. Debrecen, 1997. 111-112. 73 Árpádkori törvények. Fordította: SZILÁGYI Loránd Bp., 1961. 28. 74 Uo. 69-70.

123

tai súlyos károkat okoztak az egri egyházmegyének. A felkelõk haragja elsõsorban a papok és templomok ellen irányult, amirõl Szent Lászlónak a lázadás miatt elpusztult egyházak újjáépítésérõl intézkedõ dekrétuma tanúskodik. A Magyar Királyságot keletrõl fenyegetõ besenyõ és kun betörések az erdélyi püspökség mellett leggyakrabban az egri püspökséget veszélyeztették. A legnagyobb pusztítást mégis a mongol-tatár haderõ vitte végbe. A Batu-féle hadmozdulatok fõ irányába esõ püspökség területén vívták meg a muhi ütközetet. Még a tatárjárás után 20 évvel keletkezett oklevélbõl is kicsendül a döbbenet, amikor a pusztítás mértékérõl ír: „…a tatárok dúlása és õrjöngõ támadása során az…egri egyházat teljes egészében lerombolták és felégették, az egyház összes javait, ingóságait és a szent királyok által a birtokokról és kiváltságokról kiállított kiváltságleveleit teljesen széthordták és elégették, több kanonokát megölték.” 75 Legalapvetõbb jogbiztosító iratai is megsemmisültek. Bár ezeket 1261-ben pótolták „..Kilit püspök halála után az említett egyház egyik kondícionáriusa, bizonyos Sámuel, Sybinus fia a Béla király által újra kiállított összes kiváltságlevelet összegyûjtve elégette és hamuvá tette…” 76 A mongol hadak nem kímélték a falusi templomokat és a monostorokat sem. Bár a környezõ falvak népe számára egy-egy rendház menedéknek tûnhetett, a hatalmas túlerõvel szemben nem volt esély a tartós védekezésre. A béli monostornál például a tatárokkal folytatott harcban a király kedves híve Sándor mester is súlyosan megsérült, ennek ellenére „különösen kockáztatta magát parancsunk teljesítésében… a sebektõl való félelem miatt szolgálatunkból nem vonta ki magát.” 77 A tatár hadak 1285. évi, második betörése is az egri egyházmegyét érintette leginkább, bár a sikeres ellenállás miatt jóval kevesebb kárt okozott. A püspökség falvai és népei ugyanakkor nemcsak a lázadók és a külsõ ellenség támadásától tarthattak, hanem idõnként – ahogy fentebb már említettük - saját királyuk haragját is megszenvedték. Amikor András püspököt IV. László elõtt hûtlenséggel vádolták, az uralkodó katonai kíséretével az Egri völgy falvaira támadt. Miután az igazság kiderült, László elégtételt adott az egyházfõnek, amirõl diplomájában így vall: „…András atya Isten irgalmából egri püspök …visszautasítva a hûtlenség méltánytalan vádját, amit vetélytársaik, nem törõdve az Isten iránti buzgalommal, sugdostak királyi fülünkbe, amely vádak miatt ellene és a hozzá tartozók ellen kegyetlen intézkedéseket és eljárásokat intéztünk, nem tö75 ÁOHL. 24.

76 Uo. 35. 77 Uo. 11.

124

rõdve a jogrenddel, sérelmet okozva az egri egyháznak, különösen az Egri völgy elpusztításával és elnéptelenítésével, és az egyház csaknem minden népének kitelepítésével az Egri völgybõl…továbbá az egyház jó néhány birtokának elvételével…” 78 Az ártó szándék azonban mindahányszor csak átmeneti hanyatlást okozott, mert az egri püspökség – az országhoz hasonlóan – olyan biztos alapokra épült, amit még a tatárjáráshoz hasonló pusztítás sem rendíthetett meg.

78 Uo. 57.

125

KUKLAY ANTAL

Sárospatak, Árpád-házi Szent Erzsébet szülõhelye A történelemtudomány paradoxona, hogy miközben az idõ elõrehaladtával a tudomány forrásai, a tárgyi emlékek egyre jobban pusztulnak, elszóródnak és elfelejtõdnek, a szemtanúk meghalnak, a fennmaradt emlékek értelmezését pedig egyre jobban megnehezíti megváltozott életformánk önkéntelen visszavetítése a múltba: az anakronizmus, mégis errõl a múltról egyre többet tudunk, mivel a szétszóródott emlékeket összegyûjtjük és egyre több szempontból vizsgáljuk keletkezésüket, sorsukat és összefüggéseiket feltárva tudásunk egyre jobban diakronikus lesz, azaz egyre pontosabban feltárja az idõ rétegeit. Írásom témája: „Árpád-házi Szent Erzsébet szülõhelye”, példa erre a folyamatra, amennyiben megkísérlem összegezni az elmúlt száz esztendõ kutatásainak eredményeit. Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben harmadik gyermekként született II. András királyunknak elsõ, Merániai Gertrúddal kötött házasságából. Elsõszülött nõvére, Mária, II. János bolgár cár felesége lett. Bátyja, IV. Béla királyunk a konstantinápolyi Laskaris Máriát vette feleségül. Öccse, Kálmán pedig Halics királya és Horvátország hercegeként a krakkói Boldog Saloméval kötött házasságot. Gertrúd erõszakos halála után András király még két házasságot kötött, melyekbõl Erzsébetnek három féltestvére született. Jolanthe de Courtenay-tõl András és Jolán, Este-i Beatrixtõl pedig István, III. András királyunk atyja. A kis hercegek és hercegnõk személyére általában csak jegyességük és házasságuk idején terelõdött rá a figyelem, így születésük körülményeirõl és kora gyermekkoruk eseményeirõl csak a késõbbi mondák és legendák tudósítanak, közkívánatra kitöltve a krónikások által hagyott ûrt. Így történt ez Erzsébet esetében is a nyugat-európai hagiográfiában. A németországi források hallgatnak születése helyérõl, viszont részletesen tudósítanak az eljegyzés körülményeirõl. Erzsébet alig töltötte be negyedik életévét, amikor I. Hermann, thüringiai tartományi gróf elsõszülött fia, Hermann számára megkéri a kis királylány kezét. Ebben a korban szokásos dolog volt, hogy az idegen földrõl hozott menyasszony jövendõ férjével együtt nevelkedjék fel, hogy 126

így játszva megismerkedhessen új hazája nyelvével, férje rokonságával, tisztségviselõivel és udvari szokásaival. A lánykérésrõl a követség egyik tagja, Berthold káplán számol be késõbb a Vita Ludovici címû mûvében: „A követség nagy pompával kerekedett útnak… Ahol csak átvonult az egyes országokon, mind oda-, mind visszaútjában nagy tiszteletet és udvariasságot tanúsítottak iránta. Így érték el Pozsony megerõsített királyi palotáját. Itt nagy tisztességgel és örömmel fogadták õket.” Berthold aprólékosan beszámol a hozományról is: „Gertrúd a gyermeknek számtalan arany és ezüst serleget, drága kapcsokat, koszorúkat, koronákat, sok finommûvû gyûrût, ékkövekkel díszített, szépen domborított boglárt, sok tarka övet, szalagot, prémes öltözéket, arannyal átszõtt terítõket és baldachinokat adott útravalóul. Ki tudta volna megfizetni a bíbor selyembõl készült császári ágynemûket, amit Erzsébettel küldtek, egyéb értékes házi eszközökkel, felszereléssel együtt, akkora mennyiségben, hogy annak nem volt se szeri, se száma? Ezenkívül finom ezüstbõl vert ezer márkát és sok minden egyebet. Hozzá még egy ezüst fürdõdézsát, hogy abban fürödjön a leányka. Akkora tömeg drágaságot és ékszert, mint amit a királyné küldött leányával, nem láttak Thüringia földjén soha többé.” Berthold tárgyilagos beszámolójával szemben Erzsébet születését, mint annyi más szent esetében, a legendák csodás elemei övezik: Wartburg várában, Hermann gróf udvarában 1206-ban dalnokversenyt tartottak. Az öt nemes trubadúr mellett egy egyszerû polgár, Ofterdingen Henrik is részt vett a vetélkedõn. Mivel nem tudták eldönteni, ki legyen a gyõztes, Henriket elküldték Erdélybe, hogy hívja meg döntõbírónak a híres mágust, Klingsohr mestert, aki jártas volt az asztrológiában és a szellemidézésben, s akinek a magyar király szolgálataiért háromezer ezüst márka évdíjat adott. A kijelölt napon, egy év múlva Henrik meg is jelent Klingsohrral Eisenach kapujánál, majd a tiszteletére összegyûlt nemes urak és polgárok kérdésére, hogy mi újság van arrafelé, megvizsgálta a csillagok állását és kijelentette: „Új s egyszersmind örvendetes dolgot hirdetek nektek. Egy szép csillagot látok emelkedni Magyarországban, mely sugarait Marburgba, innét pedig az egész világra terjeszti szét. Tudjátok tehát, hogy ezen éjen Magyarország királynéjának lánya született, ki Erzsébetnek fog neveztetni, s nõül adatni az itteni uralkodó herceg fiának. Szent leszen õ és szentsége örömére és vigaszára leszen az egész kereszténységnek.” A Klingsohr által megjelölt napon és órában Gertrúd királyné lánygyermeknek adott életet, kit Erzsébetnek kereszteltek. A keresztelési szertartás igen nagyszerû volt. A kisdedet 127

mennyezet alatt vitték az egyházba, mely mennyezet legszebb volt mindannyi között, melyeket Budán a keleti fényûzés egyik akkori színhelyén látni lehetett. Hermann gróf ettõl fogva élénken érdeklõdik a jövendölés beteljesülésérõl, míg egy Magyarországról jövõ szerzetes elbeszéli, hogy õ négy évig vak volt, s a kis hercegnõ keze érintésére visszanyerte látását. Ennek hatására Hermann követséget küld Magyarországra, hogy fia, Lajos számára megkérje Erzsébet kezét. A legenda homályából jól kirajzolódik három tény: Thüringiából nézve a magyar király gazdagnak számított, kíséretéhez tudós emberek tartoztak, s a fejedelmi nászok elõkészítésében szerepe volt a vándor szerzeteseknek. A külföldi források legendás elemeivel szemben Laskai Osvát ferences teológus a Hagenauban kiadott Biga Salutis címû háromrészes prédikációs gyûjteményének Sermones de Sanctis, 1497-ben megjelent kötetében pontosan megjelöli Szent Erzsébet szülõhelyét: A pars aestiva részben, a 108. beszédben így ír: „Quod autem beata Elysabeth per praedicta quaesivit et invenit dei gratiam, sic de ea legitur. Elysabeth Andreae regis Hungariae filia, dum nata fuisset in oppido Sorospathach et in deliciis mutrita, omnia puerilia contemspit, coepitque bonis operibus assuescere, ludas spernere vanitatis. Cum adhuc esset quinquannuis, in ecclesia sic in oratione perseverabat, ut eius sodales et ancillae vix eam avellere valerent. Cum autem causa ludi coaetaneae eam insequerentur, illa versus capellam fugiebat, ut ex hoc ecclesiam intrandi opportunitatem captaret.” Azaz: „Hogy pedig boldog Erzsébet a fentiek szerint kereste és megnyerte Isten kegyelmét, errõl ezt olvassuk: Erzsébet, Andrásnak, Magyarország királyának lánya míg Sorospathach-on született és pompában dajkáltatott, minden gyermekded dolgot megvetett, kezdte megkedvelni a jócselekedeteket és megvetni a hívságos játszadozást. Midõn épphogy ötéves volt, a templomban olyan állhatatosan imádkozott, hogy játszótársai és a szolgáló lányok alig voltak képesek onnan elmozdítani. Midõn pedig társai fogócskázás közben kergették, õ a kápolna felé futott, hogy alkalmat találjon a templomba való betérésre.” Nemcsak a pataki szülõhely az egyetlen mozzanat Erzsébet életrajzában, mely csak Laskai Osvátnál található. Megtudjuk tõle, hogy arra a hírre, hogy Lajos felesége lesz, a fejérõl levett koszorút beledobja a forrásba, és Istennek ajánlja fel magát. Késõbb pedig, hogy legyõzze undorát a betegekkel szemben, megissza a leprások mosdóvizét. Jól látható, hogy a tudós ferences szerzõ birtokában voltak olyan írásmûvek, melyek mára már elkallódtak, vagy elpusztultak. Egy ilyen forrást a Szent Istvánról 128

és Szent Lászlóról szóló beszédében név szerint is megemlít: „Legitur in chronica Hungarorum”. Ebbõl, vagy egy ismeretlen Erzsébet-legendából származhattak a fenti epizódok. Egyedül Laskai Osvátnál szerepel a „Sorospathach” elnevezés, ez azonban nyilván a német nyomdász tévedése, aki önkéntelen hangzóillesztéssel az „a” betût „o”-nak, Saros helyett Sorosnak olvasta. Laskai jól ismerte Sárospatakot, hiszen rendjének volt ott kolostora. Maga a Sárospatak név legkorábban Mátyás király 1458. szeptember 1-jei oklevelében fordul elõ: prope civitatem Sarospatak, majd a késõbbi oklevelekben oppidum Sarospatak szerepel. Korábbi neve, melyet elõször P. mester, a magyar Anonymus 1200 körül írt Gesta Hungarorumában olvasunk: Ketelpotaca. Ketel a Katapán vagy Koppány nemzetség õse. Anonymus szerint Árpád Ketel vitéznek adományozta a Sátorhalomtól a Tolcsva folyóig terjedõ földterületet, „melyet most Ketelpatakának hívnak”. Ketel nemzetségébõl származott Béla király névtelen jegyzõjének kancelláriai fõnöke, Katapán székesfehérvári prépost (1192-1198), majd egri püspök (1198-1217). Ezzel magyarázható a Gestának a zempléni tájakról való részletes ismerete. Anonymus azt is leírja, hogy Endre király e birtokot elcserélte Ketel utódaival, „mégpedig két ok miatt: elõször, mert a királyoknak alkalmas volt vadászat céljára, másodszor pedig mert felesége (Anasztázia, Jaroszláv kijevi fejedelem leánya) szeretett azokon a tájakon lenni, minthogy ott közelebb volt szülõföldjéhez”. Anonymus elbeszélése magyarázat arra, hogy az õ idejében miért volt a pataki uradalom a királyné birtoka. S ténylegesen az is maradt 1390-ig. A 11-13. században a magyar királyok és királynék élete még nem kötõdött egyetlen helyhez, állandó székvároshoz. Az ország különbözõ részein külön birtokai voltak a királynak és a királynének. Ezeket a birtokokat udvartartásukkal együtt évrõl évre végiglátogatták, és ott helyben fogyasztották el a birtok termését. Az oklevelek tanúsága szerint így helyrõl-helyre járva folytatták közigazgatási és diplomáciai tevékenységüket a kíséretükben lévõ királyi és királynéi tisztviselõk segítségével. Különös jelentõsége volt ezeknek az erdõbirtokoknak, mivel az itt folyó vadászat békeidõben biztosította a lovagok harckészségét, betöltve így a hadgyakorlat szerepét. A szakirodalomban meghonosodott „erdõbirtok”, vagy „erdõispánság” elnevezés némileg megtévesztõ, hiszen ezekhez a birtokokhoz kiterjedt szántó- és legelõterület, s olykor több tucat település tartozott. Ezek a birtokok ki voltak véve a vármegyei közigazgatás körébõl, s közvetlenül a ki129

rály illetve a királyné felügyelete alá tartoztak. Hasonlóképpen az uraság és kísérete számára itt épült templomok – Nagy Károly centrális aacheni palotatemplomára utalva – körtemplomok, rotundák voltak, s capella regia, azaz királyi kápolna rangban exempt helyek voltak, vagyis ki voltak véve a helyi püspök fennhatósága alól, papjaikat az esztergomi érsek nevezte ki. Az uralkodók ezekre a birtokokra az intenzívebb gazdálkodás érdekében szívesen telepítettek “hospeseket”, vendégnépeket, átvéve Európa egyes túlszaporodott vagy ínséges területeinek népfölöslegét. Ezen birtokok központjai a hospeseknek adott kiváltságok nyomán a késõbbi idõkben is megtartották függetlenségüket, és szabad királyi városokká fejlõdtek, kedvezõ feltételeket nyújtva az iparos és kereskedõ polgárság, valamint a letelepülõ szerzetesek számára. A pataki erdõbirtok, comitatus, valójában jóval túlnyúlott az Anonymus által megadott, az újhelyi Sátorhegy és a Tolcsva patak által behatárolt területen. Magában foglalta a Borsi és Újhely vidékétõl Olaszliszka és Szegilong határáig húzódó Zempléni erdõséget, egykori nevén a „Nagyerdõt” (magna silva), a Bodrogközben pedig ezzel párhuzamosan az erekkel, tavakkal, lápokkal, legelõkkel és ártéri erdõkkel tarkított, vadakban gazdag területet. Szûcs Jenõ aprólékos oklevéltani és topográfiai elemzéssel kimutatta, hogy „a királyi jegyzõ akaratlanul további tartalmas információkkal szolgál a pataki uradalom korai funkciójára nézve. Mûvében ugyanis ama útvonal megrajzolásának mintája, ahol Árpádot és hadát vezette be Ungvártól Zemplén és Borsod megyén át az ország belseje felé, nem egyéb, mint a „mozgó” királyi udvar útvonala 1200 körül, hagyományos via regia már valószínûleg az ezredforduló óta.” A király kíséretével ezen az úton vonult az ország belsejébõl vadászatra a zempléni birtokra, s közben megpihent az Anonymus által Árpád állomáshelyeinek tulajdonított helyeken, udvarházakban, ahol lovakat válthattak. A Gyöngyös felõl jövõ Nagyút Szihalomnál érte el Borsod megye határát, a királyi ménes egyik körzetét. Anonymus fordított sorrendben Emõdöt említi következõ állomásnak, majd a Hernád torkolatánál, Muhinál átkelve a Sajón Szerencset és Tarcalt. Ez a terület a királyi pecérek (caniferi), a vadászkutyák gondozóinak földje volt. A vadászfalkákkal kibõvült sereg Bodrogkeresztúr érintésével érkezett meg a pataki udvarházhoz, az erdõbirtok központjához. Anonymus Szent Erzsébet születésének évtizedében írja a Gestáját, amikor korábbi kancelláriai fõnöke, Katapán már egri püspök. Korábban, III. Béla király kíséretében egy-egy vadászat alkalmával mindketten végigjárhatták a via regia 130

mentén a királyi szálláshelyek, udvarházak, „curtis”-ok sorát és az útbaesõ királyi szolganépek helységeit, a „villákat”. Zemplénbe, hajdani nemzetségi birtokukra érve Katapán elbeszélte a múlt eseményei után érdeklõdõ beosztottjának az egyes helyekhez fûzõdõ családi hagyományt. Krónikájában azonban Anonymus gondosan elkerüli, hogy megnevezze az útbaesõ települések jellegét, hiszen az a célja, hogy rekonstruálja Árpád honfoglaló népének útvonalát, amikor még nem voltak villák és curtisok, ezért leírásában csak hegyeket, folyókat és patakokat említ. Így említi meg Ketelpatakát, mely ugyan nem a Ronyva birtokközpont északi határpatakja volt – mint ahogy Anonymus írja – hanem a déli határa, a mai Hotyka patak, ahogyan ez a korabeli határjárási oklevelekbõl kitûnik. Itt volt a halászok telepe, amely Bodroghalász néven a mai napig megõrizte emlékezetét. A településen északon viszont a királyi erdõõrök laktak, rájuk utal a Végardó falunév. Ma már mindkét település Sárospatak belterületéhez tartozik. Ahogy egyik régészünk mondta, a Kárpát-medence úthálózata a honfoglalás idejére már kialakult, csupán az aszfaltot kellett ráönteni, ezért Anonymus útleírása Árpád népe vonulásáról lényegében pontos, csak az egyes állomáshelyeket vetítette vissza jó háromszáz évvel. Hasonló visszavetítést tapasztalhatunk Laskai Osvátnál, vagy a forrásául szolgáló krónika, legenda, Erzsébet-életrajz, „vita” esetében, amikor a szent szülõhelyét oppidumnak nevezi, vagyis erõsségnek, illetve Ketel-potoka helyett Sárospataknak. Mátyás korától kezdve ugyanis az oklevelek következetesen csak civitas vagy oppidum de Sárospatak-ról beszélnek. A névváltás, illetve inkább névpontosítás oka az lehetett, hogy a kancellária jegyzõi pontosan megkülönböztessék a korábbi, hatalmas, mintegy 30 kilométer hosszú és 15 kilométer széles pataki erdõbirtokot annak várossá fejlõdött központjától. Korábban ugyanis a Patak-Potok elnevezést vegyesen használták mindkettõre. Az így keletkezett konfúziót csak Détshy Mihály, a pataki vár tudós kutatója és helyreállítója oszlatta el az 1960-as években, amikor az oklevelek gondos elemzésével kimutatta, hogy a 13-14. századi említések a pataki várról a Sátoraljaújhelytõl délre lévõ Várhegyen épült erõsségre vonatkoznak, amelyet felváltva neveznek castrum de Potok-nak, illetve castrum de Újhelynek. Megállapítását igazolta a pataki vár párhuzamosan folyó régészeti és építészet-történeti kutatása, mely nem hozott elõ középkori régészeti és építészeti elemeket. Viszont az újhelyi vár csak a tatárjárás utáni évtizedekben épült, így semmiképpen sem lehetett Szent Erzsébet szülõhelye. De a pataki plébániatemplom és egyben vártemplom sem tartalmaz román131

kori elemeket. Ez sokakban megingatta Laskai Osvát beszámolójának hitelét Szent Erzsébet pataki születésérõl. A folyamatot mintegy betetõzte, hogy arról a kis kõmedencérõl, melyet a pataki vár idegenvezetõi úgy mutattak be, mint Szent Erzsébet fürösztõkádját, a régészek kimutatták, hogy valójában egy vékás mérõedény. A fordulat 1965 májusában következett be. Az Országos Mûemléki Felügyelõség ugyanis elhatározta a sárospataki gótikus plébániatemplom mûemléki helyreállítását. A munkálatokat megelõzõ ásatásokat a Rákóczi Múzeum friss diplomás régésznõje, Molnár Vera végezte, aki szakdolgozatát a magyarországi rotundákról írta. Rögtön az ásatás kezdetén a templomtól tíz méternyire délre rátalált egy körtemplom alapfalaira. A hét méter belsõ átmérõjû rotundát egy méter vastag fallal meszes habarccsal szabálytalan apró kövekbõl építették patkóalakú keleti szentéllyel, a szentély falához épített oltárral. Bejárata dél felõl volt, melyet két késõbbi támpillérrel vettek közre. A rotunda méreteiben, formájában, technikájában hasonló a veszprémi várban 1957-1960 között a székesegyház északi oldala közvetlen közelében feltárt körtemploméhoz. A székesegyházat Szent István legendája szerint Gizella királyné építtette, a körtemplom viszont még a székesegyház elõtt megépült. Sárospatakhoz hasonlóan Veszprém is egyike volt a legkorábbi fejedelmi szálláshelyeknek, mely késõbb a magyar királynék birtoka lett. A veszprémi rotundának tehát capella regia, királyi kápolna rangja volt, akárcsak pataki testvérének, pontosabban leszármazottjának. A királyi kápolnához fûzõdõ kiváltságok késõbb átszármaztak az erdõispánság területén létesült pataki, újhelyi és bodrogolaszi plébániák templomaira is. V. Márton pápa 1418-as búcsúengedélye a Perényiek pataki birtokán hat templomot részesít kiváltságban. Ezek közül a Keresztelõ Szent János templom a város plébániatemploma volt, Szent Domonkos temploma a domonkosoké, Szûz Mária temploma a ferenceseké, Szent Miklós temploma pedig Bodrogolasziban volt. Szerepel még a felsorolásban Szent Ágota és Szent Mihály temploma is. Szent Mihály lehetett a pataki rotunda védõszentje is. Ez pedig megegyezik a veszprémi székesegyház titulusával. Szûcs Jenõ Sárospatak kezdeteirõl írt fentebb említett tanulmányában rámutat: „A harcos arkangyal, akit a korai és a java középkorban elsõsorban a pogányok elleni küzdelem patrónusának tekintettek (Nyugat-Európában sok korai várkápolna viselte titulusát), védõszentként népszerû volt különben Patak közeli vagy távolibb környékén is. Ezt a titulust viselte a Taktaközben Tiszaladány, Dél-Zemplénben Zombor és Vámosújfalu, a Bodrogközben Battyán, a felsõbb 132

zempléni részeken Toronya, Azar és Imre parochiális temploma. Különös figyelmet érdemel, hogy a szomszédos várispánság központjában, a Tisza-melléki Szabolcsban a korai plébániaegyház szintén Szent Mihálynak volt szentelve.” Árpád-házi királyaink, Erdélyt nem számítva, az ország öt részén építettek a maguk és a királynék számára erdõbirtokaikon úgynevezett „magánegyházakat” (ecclesia propria, Eigenkirche), közöttük a pataki rotundát. Az ilyen templom mint királyi kápolna (capella regalis) és papja mint királyi káplán (capellanus regis) ki volt véve a helyi püspök fennhatósága alól, az esztergomi érseknek tartozott engedelmességgel és élvezte a teljes tizedjövedelmet. E jövedelemhez még hozzájárult a terjedelmes javadalmi birtok, beneficium haszna is. A királyi pár tulajdonképpen ezzel jutalmazta udvari papjait, akik a lelkészi tevékenységen kívül egyéb fontos tisztséget is elláttak. A Patakon tartózkodó V. István János pataki plébánost bízza meg, hogy a király által Péter mesternek ajándékozott birtok határait kijelölje, más esetben pedig hogy egy vitás birtok ügyében tanúvallomást vegyen ki. Pál plébánosnak 1339-ben magisteri címe van, s õ a király orvosa: physicus Domini Regis. Eugoboi András pedig V. Kelemen pápa különleges engedélyével a királynének az orvosa: medicus Reginae. Lehetséges, hogy Gertrudis orvosa is a pataki plébános volt, s ezért választotta szülésre a pataki birtokát. A capellanus regis, az udvari pap háza, késõbbi plébániaház és a királyné szálláshelye a kápolna közelében épült. Több ilyen, királyi kápolna közelében épült királyi udvarházról adnak hírt az oklevelek domus regalis, residentia domini vagy curia domini regis névvel illetve azokat. A pataki curiáról hallgatnak a források, valószínûleg azért, mert 1260 után az újhelyi várhegyen felépült castrum de Potok lett a királyi szálláshely, a régi udvarház, a villa de Potok pedig elvesztette kiemelt jelentõségét, bár megmaradt a templom elõtti orsó alakú tér köré rendezõdõ növekvõ város központjának. Ezen, a polgári házakéhoz képest nagyobb telken épülhetett fel az a pallacium, palota, mely egy 1529. évi levél szerint a Bodrog partján emelkedett, s azonos lehetett a Bodrog híd közelében lévõ „alsó várral”, melyben a mohácsi vész után Pálóczi Katalin lakott. Ezt a telket ajándékozta Báthory Zsófia a 17. században a pataki jezsuitáknak, akik a rendházuk mellett kollégiumot és iskolát létesítettek rajta. A jezsuita iskola helyén épült fel a 20. század elején a római katolikus elemi iskola, a Sárospataki Egyházi Gyûjtemény jövendõ otthona. 133

Az Anjou-korra a pénzgazdálkodás elterjedtével megszûnt a magyar királyok és királynék vándor életmódja. Az erdõbirtokokat fõúri családoknak adományozták, akik az év elején arany és ezüst ajándéktálak, kelyhek, kupák és serlegek formájában rótták le hálájukat, biztosítva ezzel, vagy kiegészítve a királyi pénzverde anyagszükségletét. Így került a pataki uradalom a Perényi és a Pálóczi-család birtokába, akik a rotundától északra a megnövekedett városi lakosság számára Keresztelõ Szent János tiszteletére templomot építettek, melynek mára csak a rotundához csatlakozó cinteremfala maradt meg. Majd a 15. században a Pálóczi-család növekvõ tekintélyének megfelelõ hatalmas gótikus templomot emeltek a régi templom helyére. Az új plébániatemplomok örökölték a most már temetõkápolnának használt rotunda királyi kápolna kiváltságait, így a Patakkal együtt várossá fejlõdött Újhely plébániatemploma is. A város híveinek áhítatát fokozta az iskolás gyermekek csengõ éneke, mely a liturgia szerves része volt. A középkori városi plébániatemplomok mindegyikéhez hozzátartozott a templom közelében épült, s a plébános igazgatása alá tartozó iskola, ahol a polgárok gyermekei elsajátították a társadalmi helyzetüknek megfelelõ ismereteket. 1968-ban Gömöri János, a Rákóczi Múzeum régésze a plébániatemplom nyugati homlokzata elõtt feltárta egy középkori épület maradványait, melyet a 16. századi várfal építésekor bontottak le. Az épület a cinterem falába épített kapuval csatlakozott a templomhoz. Valószínûleg ez volt a pataki városi iskola, ahol 1490-ben, Mátyás király halála évében a mátészalkai csizmadia László nevû fia tanult Kisvárdai János, a krakkói egyetemet járt bakkalaureus rektorsága alatt. Szalkai László, aki késõbb a budai vár apródjainak tanítómestere, majd fõkancellár és esztergomi érsek lett, kiemelkedõ mûveltségét a pataki iskolának köszönhette. Mestere Krakkóból hozott kódexébõl hat füzetbe másolta le idõrõl-idõre a soron következõ tananyagot, s kiegészítette azt a mester magyarázataival. A füzeteket késõbb bõrbe köttette. Legrégebbi tankönyvünket, a Szalkai-kódexet ma az esztergomi Fõszékesegyházi Könyvtár õrzi. Korábban úgy gondolták, hogy a kódex a pataki domonkosok iskolájában készült. Mészáros István pedagógiatörténész azonban könyvben is megjelent kandidátusi értekezésében kimutatta, hogy Szalkai László a pataki plébániai iskola növendéke volt. Az asztronómiai, zeneelméleti, jogi, irodalmi-poétikai és levélfogalmazási ismereteket tartalmazó anyagból a tanulók elsajátíthatták a deákos 134

mûveltséget, amire a városi magisztrátus jegyzõjeként, vagy a királyi udvar írnokaként szükségük volt. A papok, írnokok és iskolamesterek életében különös jelentõsége volt a csíziónak, a naptárszámítás tudományának. Ugyanis a templomokban január elsején, a circumcisio ünnepén olvasták fel a változó ünnepek dátumait. A Szalkai-kódex naptára részletes kalendáriumot tartalmaz, a naptárszámításhoz szükséges betûjelekkel és a szentek ünnepeivel. Szalkai a nagyobb ünnepeket piros tintával írta, így a templom védõszentjének, Keresztelõ Szent János születésének és fejvételének ünnepét, ami egyébként nem volt országos ünnep. Ez is bizonyítja, hogy a kódex a pataki plébániai iskolában készült. Hasonlóan piros tintával írta Szent Erzsébet november 19-i ünnepét, ami szintén nem volt országos ünnep, és egyáltalán nem szerepelt a jegyzet forrásában, Regiomontanus naptárában. Szent Erzsébet ünnepét tehát kötelezõ ünnepként ülték meg a sárospataki hívek a középkorban, így õrizték a szent pataki születésének emlékét. A Szalkai-kódexszel közel egy idõben írja prédikációit Laskai Osvát, aki 1490-ben pesti obszerváns ferences gvárdián, 1496-ban esztergomi custos, a központi rendházhoz tartozó zárdák felügyelõje, majd provinciális, aztán ismét pesti gvárdián lett. Õ fejezte be idõsebb rendtársa, Temesvári Pelbárt Aureum Rosarium Theologiae címû enciklopédikus mûvét, a negyedik kötet kolofonjában megnevezve önmagát. Viszont saját mûvét, a Biga Salutist ugyanabban a hagenaui nyomdában névtelenül adta ki, ezért sokáig azt is Temesvári Pelbártnak tulajdonították. Azt hiszem, ez a hallgatás Szent Ferenc szellemében egyfajta elhatárolódás volt az udvari humanista tudósok egymással vetélkedõ becsvágyával szemben, s ugyanakkor egy néma fõhajtás, azonosulás a kódexíró névtelen elõdökkel, akiknek annyit köszönhetett. A könyvek iránti különös érdeklõdésének a jele, hogy a rend vikáriusa, tartományfõnökeként kidolgozza a rend szabályzatát, s benne a vikáriusnak tartja fenn a jogot, hogy a „jelentõs könyveket” – libros notabiles – azaz a breviáriumokat, misekönyveket, beszédgyûjteményeket és nagyértékû könyveket – libri magni praetii – a testvéreknek kiossza, ugyancsak kizárólag a vikárius rendelkezhet bármilyen könyv sorsa felõl. Így érthetõ, hogy mûvében csak fele részben támaszkodik Temesvári Pelbárttal közös forrásokra, s az is, hogy be tud számolni Szent Erzsébet sárospataki születésének a renden belüli írásos emlékérõl. Szent Erzsébet özvegységében Szent Ferenc ruháját öltötte magára. Így õt a ferencesek saját rendi szentjüknek tekintették. 135

Osvát testvért a rend Rómába küldi, hogy megújítsa a rend IV. Sixtus által húsz évvel korábban, 1477. augusztus 1-jén kiadott nagy kiváltságlevelét. 1499. március 23-án VI. Sándor neki, a rend vikáriusának címzett levelében erõsíti meg a régi kiváltságokat, és egyebek közt elrendeli Szent Erzsébet ünnepének megülését a testvérek számára. Laskai Osvát tehát kiemelten fontosnak tartotta rendjén belül Árpád-házi Szent Erzsébet kultuszát, különösen a szülõhelyén, Sárospatakon, ahol rendjének kolostora volt. A királyi kegy és kegyesség vonzotta az erdõbirtokra a szerzeteseket. A zempléni Nagyerdõ délnyugati részén, Darnóban megtelepedtek a premontreiek, észak-keleten pedig az újhelyi pálosok. A birtok középpontjában délen a domonkosok, északon pedig a ferencesek építettek rendházat és templomot már a tatárjárás elõtt. A pataki rendház a konventuális, mariánus tartományhoz tartozott. 1307-ben és 1315-ben itt tartották a rendi közgyûlést, a nagykáptalant. 1448-ban a Pálócziak Carvajai János pápai követ és bíboros elõtt panaszt tettek a pataki ferencesek rendetlen és hanyag magaviselete miatt, ezért a pápai követ elrendelte, hogy a pataki rendházat adják át a szigorúbb irányzatú obszervánsoknak, a szalvatoriánusoknak, akik bosnyák rendtársaik hatására Szent Ferenc szellemében megújították a rend aszketikus életét és fegyelmét. 1471-ben, amikor a pataki kolostor gvárdiánja Szakácsi Máté, már az obszervánsok tartják itt a közgyûlést. Osvát testvér akkor 20-21 éves volt. Nem tudjuk, hogy részt vett-e a nagykáptalanon, de társai föltétlenül beszámoltak pataki élményeikrõl, vikáriusként pedig biztosan felkereste rendjének ezt a fontos kolostorát, mely egyike volt a rend tíz anyaházának, õrségének. A sárospataki custodiához tartozott Szántó, Cséke, Homonna, Sóvár és Okolicsány kisebb konventje. Itt mindenütt megünnepelték Szent Erzsébet földi és égi születését, akárcsak az országrész legjelentõsebb egyházában, a kassai dómban. Karácsonyi János, a tudós egyháztörténész Szent Erzsébet születésének 700. évfordulója alkalmával a Religio egyházi folyóirat 1907. évi elsõ számában tisztázta a születés helyét. Írásában megemlíti, hogy néhány 19. századi német szerzõ Pozsonyt tartja Erzsébet születési helyének. „A hirtelen dolgozó német történetírók – mondja ironikusan – azt gondolták, hogy azon város, ahol Erzsébetet a thüringiai követnek átadták, volt az õ szülõvárosa is. De ha tekintetbe vesszük, hogy Szent Erzsébet születése és átadása közt négy év telt el, mindjárt látjuk, hogy az átadás színhelyébõl a születési helyre következtetni egyáltalában nem lehet.” 136

A német történészeknek nem volt fogalmuk Árpád-házi királyaink vándorló életmódjáról, s arról, hogy négyéves korában Erzsike már végiglovagolta anyja és dajkái ölében az egész országot, és hogy számára a ló mindvégig szülõföldje emlékét jelentette, innen eredt heves lovaglószenvedélye, amit olyan fejcsóválva néztek a wartburgi vár német dámái. A pataki polgárok és a vár birtokosai szeretettel õrizték kedves szentjük születésének emlékét. Róla nevezték el a várnegyed utcáját, neki szentelték a Franz Eybl szép oltárképével díszített várkápolnát. Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság néven egyesületet alapítottak a szent életének tudományos kutatására és karitatív tevékenység folytatására. Munkájuk eredménye, hogy lefordították, és a Szent István Társulattal közös kiadásban megjelentették a Szent Erzsébet életére vonatkozó korabeli forrásokat. A magyar néphagyomány pünkösdölõje máig õrzi a középkori misztériumjátékok emlékét, amikor a szentté avatás napján két fiatal – a pünkösdi királynõ és király – évrõl évre eljátszotta Erzsébet és Lajos történetét. E szokást felújítva a pataki polgárok a Társaság szervezésében pünkösdvasárnap korhû ruhákban történelmi menetben járják be a város utcáit, pünkösdhétfõn pedig ünnepi szentmise keretében körmenetet tartanak Szent Erzsébetnek az admonti apátságtól kapott ereklyéjével a beszélõ kövek között, amelyek napjainkban megszólaltak és kilenc évszázad távolából hirdetik õseink szenteket termõ áhítatát.

137

MISÓCZKI LAJOS

II. Rákóczi Ferenc és három római katolikus pap Különös jelentõségû mind a magyar nemzetnek, mind az egri egyházmegyének és székhelyének, Egernek történetében a Rákóczi-szabadságharc 1703–1711 közötti idõszaka. Kiemelt figyelemmel tekintünk azokra az évekre új évezredünk küszöbén. Hiszen különösen felemelõ, nemzet-tudatunkat erõsítõ évfordulóra emlékezünk. A számtalan, legkülönfélébb esemény felidézése helyett három, Rákóczihoz közeli papot és a velük kialakult kapcsolatát mutatjuk be. Amint politikai küldetése, ugyanúgy a vallásos buzgósága is örökségül szállt rá.1 A nagyon vallásos Rákóczi otthon, családi környezetben vált buzgó katolikussá. Bár nagyapja, II. Rákóczi György és dédapja, I. Rákóczi György hívõ és következetes református volt, nagyanyja, Báthory Zsófia, édesapja, I. Rákóczi Ferenc és édesanyja, Zrínyi Ilona hithû római katolikus. Katolikus hitét édesanyja erõsítette meg, amelyet a nevelésével megbízott P. Bárkány János ferences szerzetes tovább szilárdított. Miközben katolikusságát nyíltan is mindig megvallotta, tiszteletben tartotta a más vallásúakat. Amikor 1700 karácsony napjaiban Gyöngyösön járt a feleségével, gr. hesseni Sarolta Amáliával, a ferencesek templomában vett részt az ünnepi istentiszteleteken „a város római katolikus elöljáróival környül véve”. Ugyanakkor a helybeli református „deputatum tagjait (mint a város legnagyobb fõkegyura – M. L.) nem kényszerítette a szent misére eö kegyelmeöket”.2 Istenfélõ katolikus lelkiségét a nemzet érdekében indított felkelésében is kinyilvánította. Isten nevében fogott fegyvert magyar nemzetéért, és ezzel olyat tett, amit sem elõtte, sem utána senki más. Méltán írta zászlójára: „Cum Deo pro patria et libertate.” Felkelését hazaérkezésekor, az 1703. június 14–24. között írt Kegyelem szerint formáltatott Alázatos imádság-gal 3 indította. A kinyomtatott imádsá1 Katholikus Szemle, 1904, IV. 18. 321-337. Fraknói Vilmos: II. Rákóczy Ferenc vallásos élete és munkái, I. 322.

2 FORGÁCS Ferenc 1929, 22–23. MOLNÁR József 1969, II. Rákóczi Ferenc, 2. Forrást nem jelöl. 3 THALY Kálmán 1866, XXIV. Rákóczi több imádságot is írt.

138

got seregéhez küldte, hogy naponként aszerint fohászkodjanak katonái: „Megvalljuk, Uram atyáinknak hamisságát, ismerjük mindennapi vétkeinket, kikkel Tégedet, édes atyánkat megbántván, méltán ostorodat tapasztaljuk. Megérdemlettük uram, hogy a mi nemzetünknek dicsõsége idegenekre szálljon, és a mi fiaink idegen nemzeteknek igája alá vettessenek… Mindazonáltal tekintsd meg a nyomorúságok tengerében siránkozó népedet;… mivelhogy elménket szabadulásunknak igyekezetére méltóztattad megmozdítani; cselekedeteinket igazgassad, karjainkat erõsítsed, hogy kegyes akaratodat teljes erõvel követhessük… Legyen a Te angyalod õrzõnk… ki az ágyúknak és puskáknak golyóbisit elszélessze”…1 A katolikus egyházi ünnepeken nemcsak megjelent a templomokban, hanem buzgón imádkozott is. Mindennapját devotioval (ájtatossággal, fohásszal – M. L.) kezdte és végezte.2 Országgyûléseit Veni Sancteval kezdték, és Te Deummal zárták. A gyõztes csaták után Te Deumot tartottak. Seregében a lehetõségekhez mérten élesztette a vallásosságot és a tiszta erkölcsiséget. Több esetben káromkodás elleni rendeletet adott ki. Ugyanis a durva, káromló beszéd „Istenünk bosszúságára és nemzetünknek minden nemzetek között való gyalázatára” szüntelenül terjedt.3 Ezért azt szigorú büntetéssel igyekezett visszaszorítani.4 Kortársa, a ferences rendi P. Bede József ekképpen emlékezett vissza a vezérlõ fejedelemre: „Írhatom, hogy ájtatos úr volt.”5 Telekessy István, az egri római katolikus egyházmegye püspöke, egyben Heves és Külsõ-Szolnok, azaz a kettõs vármegye fõispánja kezdetben a kurucok ellenfele volt. Miután Rákóczihoz állt, a szabadságharc végéig kitartott mellette. Õ a másik pap, akinek a vele kialakított kapcsolata lehet, hogy a fejedelem sorsát is befolyásolta. A harmadik Széchényi Pál kalocsai érsek. Bár I. Lipót és I. József császárt szolgálta, és töretlenül Habsburghû fõpap volt, benne Rákóczi erõs katolikus hitû tárgyalófélre és magyar lelkû szószólóra lelt. Lehet, hogy bizalmas tanácsait még a döntéseiben is figyelembe vette. Mindegyiküknél egyházi tevékenységükkel összefüggésben vizsgáljuk világi, politikai megnyilatkozásaikat, tetteiket és intézkedéseiket, valamint viszonyukat Rákóczihoz és szerepüket a szabadságharcban. 1 Uo., XXIII. 2 BENICZKY Gáspár 1866. L. teljes naplóját 1707–1710 között. 3 Katholikus Szemle, 1904, IV., 18., 327. Fraknói Vilmos: II. Rákóczy Ferenc vallásos élete és munkái 4 Uo. 5 LESKÓ József 1907, 525.

139

BÁRKÁNY JÁNOS Az 1676. március 27-én, Borsiban született II. Rákóczi Ferenc még alig múlt negyedéves, amikor félárván maradt. Édesapja, I. Rákóczi Ferenc július 8-án halt meg. A következõ évben Kassán temették el. A gyermek Rákóczit és nõvérét, Juliannát édesanyjuk, Zrínyi Ilona nevelte. A fejedelemnének a Zrínyiek erõs katolikus vallásosságát sikerült beleplántálnia gyermekeibe.1 Négyévesen került ki gondos dajkáinak keze közül. 1680-tól nevelésével a köznemes Kõrössy György foglalkozott, akinek javaslatára Zrínyi Ilona tanítónak a Zólyom vármegyei nemest, Badinyi Jánost és 1682-tõl Kassáról a ferences atyát, Bárkány Jánost állította mellé. Ezt úgy érte el, hogy megszerezte a tartományfõnök beleegyezését Munkácsra távozásához.2 ABC-s könyvébe ferences nevelõje a következõket írta: „A bölcsességnek kezdete az úr félelme. Kitûl mindennémû jóknak áldását kívánja P. Bárkány János a méltóságos és nagyságos nevendéknek, fejedelmi nagy Rákóczi famíliának méltóságos csemetéjére, Rákóczi Ferkére. Kinek az Úr (a) napjait sokakra terjessze, Föld (és) Menny örökösen nagyra növeljen.”3 Ezek a bejegyzések is rámutatnak arra a bensõséges viszonyra, amely a páter és tanítványa között kialakult. Elénk állítják azt a kiváló tanítót, aki a fejedelmi gyermeket felelõsséggel és ferences szellemû közvetlenséggel nevelte. Ismert, hogy Bárkány a kis Ferkét gyakran vette az ölébe, és térdén lovagoltatta.4 Az 1716-tól írt Vallomásokban Rákóczi ekképpen emlékezett meg két tanítójáról: „Kialakították tanítóim bennem a rangomhoz illõ erkölcsöket, és imádkozásra késztettek. Istenem, dicsértessél mindörökre, ezért a kegyelmedért, amely valóban nagy volt irányomban.”5 Hadakozó, olykor durva környezetbe került nevelõapja, Thököly Imre egy-egy portyája révén, de már gyermekként megállta helyét és hitét: „Gyakran csellel kísértettek meg, hogy eltávolodjam vallásomtól… Tanítóm, Badinyi János, igazi keresztény ember, Neked és nekünk igaz hívünk, képességei szerint megóvott ettõl.”6 1 BALLA Antal 1935, 49. SZABÓ Adorján 1942, 4–7. 2 Magyar Katolikus Akció, 1944 ápr. 6. Mérõ Mihály: A vezérlõ Fejedelem nevelõje 3 MÁRKI Sándor 1907, 95. Fénykép. Mai szövegátírással. A fejedelmet Bárkány János nevezte Ferkének. A feldolgozásokban gyakran tévesen Bárkány Ferencnek vagy Józsefnek írják a keresztnevét, a vezetéknevét pedig Bárkányinak. Pontos neve Bárkány Mátyás, ferences rendi neve, amellyel legtöbbször a forrásokban található, János volt. P. KÕNIG Kelemen 1931, 391. A páter bejegyzése feltehetõen 1682-bõl való. FÁY Zoltán 2004, 70. A szóbanforgó könyv címe Libellus Alphabeticus. Az 1904. július 26-án nyílt kassai Rákóczi-er eklye kiállítás legkedvesebb emléke volt a könyvek között. Századok, 1904. szeptember 15. 637–653. Szendrei János: A kassai Rákóczi-er eklye kiállítás, 636. 4 P. KÕNIG Kelemen 1931, 183. 5 RÁKÓCZI Ferenc 1979, 13–14. 6 Uo. 17.

140

P. Bárkány hamarosan nemcsak Zrínyi Ilona lelki atyja, hanem bizalmasa is lett. Kérésére nagyon titkos feladat elé került. Már folyt Munkács várának gr. Antonio Caraffa vezette ostroma, amikor Thököly bizalmas levelet juttatott a várba Zrínyi Ilonának. Arra kérte, küldje el házi káplánját, fia nevelõjét, P. Bárkányt XI. Ince pápához a következõ levélüzenettel: kész a katolikusok üldözéseivel felhagyni, sõt õ is katolikus lesz, ha a pápa a császárral kibékíti, és teljesíti néhány kívánságát. A fejedelemné nem gondolta, hogy a levél ennyire bizalmas tartalmú. Mivel nem volt nála a titkos írású levél olvasási kulcsa, átadta megfejtésre az evangélikus Absolon Dánielnek, kancellárjának. A levél a lehetõ legrosszabb kézbe került. Absolon attól tartott, ha Thököly katolizál, az csapást jelent a felkelt magyar evangélikusokra, egyáltalán a hazai lutheranizmusra. Bárkány már felkészült a római útra. Mégsem indulhatott el, mert az evangélikus Absolon inkább elárulta a római katolikus Caraffának, az eperjesi hóhérnak a munkácsi várat, aminek következtében 1688. január 14-én Zrínyi Ilona szabad elvonulással feladta.1 A Rákóczi-család március 27-én érkezett Bécsbe, és menten a császár „védelme alá” került. (Aznap töltötte be Rákóczi Ferenc a tizenkettedik életévét.) A családot még azon az esten örökre szétválasztották. Nõvérét, Juliankát gr. Kolonics Lipót bíboros az Orsolya-apácák bécsi kolostorába helyezte. Ferencet I. Lipót Neuhausba (Jindrichúv Hradecba) küldte tanulni az ottani jezsuita iskolába. A kollégiumig – ahová április 3-án érkezett – tanítója, Badinyi és a számára ismeretlen Ezekiel Ludwig Vogel eiskorni prépost kísérte el. Bár Bécsben azt ígérték neki, hogy P. Badinyi még néhány hónapig mellette maradhat, Vogel azonnal visszaküldte Magyarországra. Meg sem engedte, hogy a tanító és a tanítvány egymástól elbúcsúzzon.2 P. Bárkány Jánost rendi elöljárósága 1688. február 1-jén a török alól alig negyedévvel korábban felszabadult Gyöngyös város romos kolostorába állította hitszónoknak.3 Bárkány a török és a császáriak gyötörte hívek lelki gondozása mellett megszervezte a kolostorépület romjainak eltakarítását és a templom külsõ tatarozását is. A páter napi munkájához tartozott az is, hogy a papnövendékeknek teológiát tanított. A lakosság körében végzett lelkipásztori tevékenysége folytán 1 Századok, 1888. jan. 15. Különfélék. Thaly Kálmán: Körössy György följegyzéseibõl 1707–1708. 54. P. KÕNIG Kelemen 1931, 184. Absolon Dániel a munkácsi vár feladását követõen gr. Antonio Caraffa hadi titkára és I. Lipót diplomatája lett a svéd királyi udvarban. KÖPECZI Béla – R. VÁRKONYI Ágnes 2004, 667. A szerzõpáros szerint a fejedelemné 1687. december végén elindította P. Bárkányt Rómába. Uo., 68. vö. részletesen: RÁKÓCZI Ferenc 1979, 21–24. Újabban a ferencesek egyik kutatója kizárja Absolon (és Radics András) árulását. FÁY Zoltán 2004, 68.

2 BALLA Antal 1935, 50. KÖPECZI Béla – R. VÁRKONYI Ágnes 2004, 69–75. vö.: Rákóczi Ferenc 1979, 28. 3 KARÁCSONYI János 1923, 495. P. KÕNIG Kelemen 1931, 185. FÁY Zoltán 2004, 71.

141

annyira megszerették Gyöngyösön, hogy 1688-ban olyan személy is akadt, aki a végrendeletében „neki (általa a ferences rendnek – M. L.) külön hagyományt tett”.1 Rendtársa feljegyzésébõl ismert, hogy elöljárója a rommá vált Szécsénybe küldte – „ex cathedra gyöngyösini” – a gyöngyösi katedráról, hogy ott a ferences életet feltámassza.2 Miután Szécsényben elérte célját, még sok helyre elkerült, hogy segítse ferences társait: 1691-ben Szegeden házfõnök helyettes. 1692-ben Léván, 1693-ban Kecskeméten, 1694-ben Szendrõn, 1695-ben Gyöngyösön, 1696-ban Szolnokon, 1697-ben Szegeden, 1698–1700-ig Egerben, 1701/1702-ben (Nagy)váradon szolgált. Hajdani tanítványának, a szabadságharc vezérévé lett II. Rákóczi Ferencnek katonáival elõször az 1703/1704. évi gyöngyösi tartózkodásakor találkozott. „Bizonyára ott, Gyöngyösön üdvözölhette ismét egymást a volt tanító és a tanítvány” – véli egyik történészünk, aki a fejedelem 1704. március 18-án kezdõdött I. gyöngyösi és az augusztus 28-án folytatott II. gyöngyösi béketanácskozása idejére utalt.3 A fejedelem gyöngyösi bevonulása fényes külsõségek között történt. Nemcsak a város vezetõi sorakoztak fel a fogadására, hanem a ferences atyák is, akik között ott volt P. Bárkány János is. A ferences templomba érve együtt lehetett ismét a töretlen keresztény lelkiségben és a hazaszeretet izzásától áthevülten Isten szerzetes hitvallója és a magyar szabadság elsõ harcosa. Nemcsak az épülõ gyöngyösi templomot, a folyamatosan bõvülõ kolostort, hanem a szegény, csaknem nyomorgó ferences barátokat is meglátogatta, és pénzzel segítette a fejedelem. 1704. július 9-én P. Beda eltartására a kolostornak 12 magyar forintot, július 16-án P. Bárkány költségeire 48 forintot (10 aranyat) adott. Szeptember 10-én 100, 1705. június 22-én pedig 80 forint alamizsnapénzt juttatott a kolostornak.4 1705-ben, Kecskeméten a császáriak oldalára állt P. Nagy János házfõnök eltávolítása után P. Bárkány kapta meg a kinevezést.5 Nemcsak igazgatta a ferences rendház és szerzetes társai mindennapjait, hanem „sok jót tett” br. Andrássy Miklós ferences rendtaggal, aki már 1703/1704-tõl „dervis generális” néven Rákóczi 1 KARÁCSONYI János 1923, 495–496. A végrendelkezõ özv. Tassy Mihályné volt.

2 P. KÕNIG Kelemen 1931, 194–195. Hivatkozik P. Nagy András leírására. Tanítóságát kétségbe vonja FÁY Zoltán 2004, 71. 3 MOLNÁR József 1969, II. Rákóczi Ferenc, 2.

4 P. KÕNIG Kelemen 1931, 194–195. 5 Uo. 194.

142

egyik kis csapatát vezette.1 P. Bárkánynak e „kurucvonzalma miatt sokat kellett szenvednie,” mert Kecskemét késõbb megint a császáriaké lett.2 1707–1710 között P. Bárkány János ismét a gyöngyösi rendházban szolgált. A vezérlõ fejedelem ekkor sem felejtette el. 1707. december 30-án „Páter Bárkány János uramnak” jelöléssel 20 forintot utalványoztatott.3 A páter bizonyára ott volt Rákóczi egyik kedves tábornokának, Vak Bottyán Jánosnak gyöngyösi, 1709. október 4-i temetésén, hiszen a rendi congregatio 1708. június 3-án ismét a mátraaljai kolostorba rendelte. Az országszerte pusztító pestisben elhunyt tábornokot a ferencesek templomában helyezték örök nyugalomra.4 P. Bárkány lelket és testet is gyógyított Gyöngyösön. Részint a pestis betegeket, részint az idemenekített háborús sérülteket. Itt ápolta társaival az 1710. január 22-én lezajlott romhányi csata több sebesültjét.5 A pestises betegeket életük utolsó pillanatáig vigasztalták. Az évtizedek viszontagságai, az átélt lelki megrázkódtatások és a szüntelen testi küzdelmek felõrölték a páter szervezetét. A végsõ csapást a zajló pestisjárvány mérte a jóval a hetvenedik életévén túli P. Bárkány Jánosra. „Szent életére már csak a korona hiányzott. Agg korával dacolva, a régi tûzzel és lelkesedéssel állott a betegek szolgálatára” – jegyezte fel róla egyik, 20. századi ferences méltatója.6 A betegek szolgálatát vállaló szerzetesek a kolostorkert elkülönített építményében laktak. Amikor az éppen szolgálót is utolérte a ragály, csengetett a nyomába lépõnek, aki elõbb haldokló rendtársát ellátta a szentségekkel, aztán folytatta az áldozatos munkát. Addig, amíg õ is átadta a helyét a következõnek.7 Ez várt P. Bárkány Jánosra is. Megkapta a gyilkos kórt, amely 1710. augusztus 27-én végzett vele.8 „Hõsként halt meg… ez a csodálatos lelkû magyar ferences barát Krisztus szolgálatában és nemzete védelmében.”9 1 MFKL – GYFL Annales provinciae SS. Salvatoris, 2. köt. 642. KARÁCSONYI

János 1929, 512. 517. P. TAKÁCS J. Ince OFM –

PFEIFFER János 2001, 830. 2 P. KÕNIG Kelemen 1931, 3 Századok, 1888. jan. 15. 42–56. Thaly Kálmán: Körössy György följegyzéseibõl. 1707–1708. 54.

4 Uo. 1867. október, 167–176. Thaly Kálmán: Bottyán tábornok haláláról s temetõ-helyérõl. 170. Hivatkozik: gr. Bercsényi Miklós 1709. nov. 3-i lev. Thaly Kálmán a (tarna)örsi tábort jelöli Bottyán János halálhelyének. Ideje szept. 27. Temetési napjára Sugár István következtetett. 5 BACHÓ László, Dezséri 1938, 73. Név szerint ismerjük a romhányi sebesültek egyikét, a nemesi testõr Bogothay János „cavallért” is, aki Gyöngyösön halt meg.

6 Magyar Umbria, 1946. Külön szám 10–18. Fr. Somogyváry Hetény: Az 1709–10. évi pestisjárvány és a gyöngyösi ferencesek, 15. 7 P. KÕNIG Kelemen 1931, 212–213. 8 Magyar Umbria, 1946. Külön szám 10–18. Fr. Somogyváry Hetény: Az 1709–10. évi pestisjárvány és a gyöngyösi ferencesek, 15.

9 Magyar Katolikus Akció, 1944. máj. 6. Mérõ Mihály: A vezérlõ fejedelem nevelõje.

143

Hajdani nevelõjén keresztül Rákóczi nagyon tisztelte a Ferenc-rendi szerzeteseket. Szerette õket azért is, mert a barátokat a hazaszeretet apostolainak tekintette. Egy-két kivétellel a szabadságharc kezdetétõl mellette álltak. Thaly Kálmán méltán mondta róluk: „Általában a ferencesek olyan lelkes Rákócziánusok voltak, hogy közönségesen »kuruc barátoknak« nevezték õket.”1 A 20. századi magyar történelem egyik sötét évében, 1944-ben életrajzi méltatója követendõnek állította kortársai elé: „Örök példát adott a küzdõ magyarságnak a legkritikusabb korban.”2 TELEKESSY ISTVÁN Csömötén, 1633. augusztus 20-án, nemesi családban született.3 Sopron és Nagyszombat után a bécsi Pázmáneumban és a római Collegium GermanicoHungaricumban tanult. 1660. május 1-jén, Rómában szentelték pappá. Hazatérve a Gömör vármegyei Rozsnyón és Hárskúton, aztán a Vas vármegyei Sárváron és Pápócon lelkész. 1667-ben címzetes prépost, 1673-ban kanonok. 1684-ben gyõri püspöki helynök, 1686-ban tihanyi apát. Elsõ fõpapi kinevezését I. Lipóttól, 1689. december 29-én kapta a török uralom alatti csanádi püspöki székbe.4 Amíg érdemeinek híre egészen a királyi trónig hatott, a nép „a szegények atyjá”-nak nevezte a számos jótéte miatt.5 Ellenben a kinevezés és a csanádi püspöki szék csupán jelkép volt, mert egyházmegyéjében a karlócai béke értelmében (1699. január 26.) a török maradt az úr. Ezért rövid ideig még Gyõrben volt. Ott újabb uralkodói kegy érte. I. Lipót Telekessyt „kit elõbb az ország fõkancellársága elfogadására nem birhatott, most akaratja ellenére még azon év, (1699.) június 15-én az egri fõpapi székre kinevezte”.6 Ezt XI. Kelemen pápa 1702. július 31-én erõsítette meg. 1 P. KÕNIG Kelemen 1931, 199. 2 P. TAKÁCS J. Ince OFM – PFEIFFER János 2001, 825. Hivatkozik: Magyar Katolikus Akció, 1944. máj. 6. Mérõ Mihály: A vezérlõ feje-

delem nevelõje. 3 SCHMITTH, Nicolaus R. P. 1768, 343. PÁZMÁN Alajos 1865, 201–202. SUGÁR István 1984, 371. Schmitth, Nicolaus Telekesi, Páz-

mán Alajos és Sugár István Telekesy névvel írja. A püspök egykorú névaláírása Telekesy. Mi a KÖPECZI Béla – R. VÁRKONYI Ágnes 2004 kötetben írt Telekessy nevet követjük. 4 EÉL Historia Domus Agr. Societatis Jesu 1688–1708, 1689. SCHMITTH, Nicolaus R. P. 1768, 344. PÁZMÁN Alajos 1865, 202–203. SUGÁR István 1984, 372–373.

5 PÁZMÁN Alajos 1865, 203. 6 PÁZMÁN Alajos 1865, 203. Hivatkozik: Historia Domus Agr. Societatis Jesu 1688–1708. Beiktatása 1699. június 29-én, Kassán zajlott le. GOROVÉ László, Gattáji 1876, 219-220.

144

A fõpap kezdeti tevékenysége erõsen tükrözte római katolikus szellemû neveltetését, ebbõl következõ egyházszervezõ, hitbuzgalmi tevékenységét, valamint Habsburg-hûségét, ebbõl eredõ királypártiságát, amelyet fõispáni megbízása tovább szilárdított. Egyházmegyéje tizenkét vármegyét és két kerületet fogott át.1 Hozzálátott a török háborúk alatt kihalt, vagy rommá vált plébániák, iskolák újjáépítéséhez, a lelkészek pótlásához, templomok helyreállításához. Legelõbb székvárosában, Egerben saját részére is épületet kellett emelnie, ahol lakhatott. Ugyanis hiába vonult be 1699. október 28-án ünnepi pompa kíséretében, hogy átvegye a püspökséget, a városban nem volt fõpapi lak, „mivel itt sem asztalt, sem széket, de még csak egy szöget sem talált, amelyre kalapját tehette volna. Ezért a jezsuiták házába ment, és az elsõ éjt ott töltötte.”2 Szervezett, intézkedett. Kassán papokat szentelt, ott és Tokajban, Eperjesen és Sóváron híveket bérmált. Papokat iktatott be az újjászervezett plébániákra.3 A szabadságharc megindulásáig Taron 1700-ban, Felsõszentgyörgyön 1701-ben alapította újjá a plébániát.4 Telekessy István helytállt nemcsak püspöki egyházmegyéjében, hanem örökös fõispánként az 1699. április 4-i kinevezéstõl Heves és Külsõ-Szolnok vármegye élén is.5 Az 1701 februárjában indult spanyol örökösödési háborúval I. Lipót császár és király újabb terheket rótt a lakosságra; május 15-én hadat üzent XIV. Lajos francia királynak. Már 1702. október 8-án elrendelte az újabb magyar ezredek felállítását, hogy a frontra küldhesse õket. A király rendelete november 1-jén jutott Telekessy István püspök-fõispánhoz.6 Telekessy intézkedett is, de a kiállított 2000 fõnyi csapat nem indult útnak. Ugyanis 1703 nyarán az uralkodó rendelkezésének ellent mert állni, mivel akkorra Szolnok vidékén is megjelentek a „pártosok”, a paraszti lázadók, akik háttérösztönzést jelentettek zsoldkövetelésükhöz. Õk, miután megkapták pénzüket, Bécs úticéllal Bagosy Pál kapitány vezetésével eltávoztak Egerbõl, ellenben a Tisza menti lázongók tovább gyarapodtak.7 A tiszaháti és Tisza vidéki megmozdulások elfojtására az udvar az 1703. június 6-i le1 Heves és Külsõ-Szolnok, Borsod, Abaúj, Sáros, Zemplén, Szatmár, Ugocsa, Ung, Máramaros, Bereg, Szabolcs, Zaránd vármegye, Jász-Kun kerület és Hajdúság. A 12 vármegyére vö.: SUGÁR István 1984, 374–375. 2 EÉL, Historia Domus Agr. Societatis Jesu 1688–1708, 1699. SCHMITTH, Nicolaus R. P. 1768, 346.

PÁZMÁN Alajos 1865, 204.

3 PÁZMÁN Alajos 1865, 204. 4 CSANÁDY László 1912, 58. 5 Fõispáni idejére vö.: NEMES Lajos – P. KOVÁCS Melinda 2000, 20. 6 SUGÁR István 1991, 13. 7 EÉL Historia Domus Agr. Societatis Jesu 1688–1708, 1703. SPANGÁR András 1734, 70.

145

iratában Heves vármegyét is felszólította. Az ezzel kapcsolatos teendõket az egri, július 9-i vármegyei közgyûlés Telekessy elnökletével megtárgyalta, és elrendelte a segélycsapatok kiállítását. A fegyverre kelt erõk felett Telekessy fõispán az egri piactéren szemlét tartott, és feleskette õket a király hûségére. Telekessy még a szolnoki várat is megerõsítette. Tehát a fõispán, híven az uralkodóhoz, eleinte ellenállásra, illetve a felkelõk letörésére gondolt.1 II. Rákóczi Ferenc augusztus 29-én, Vetésen keltezett, táborába hívó pátensére sem válaszolt.2 Amíg Telekessy fõispán Egerben a tisztikar egy részével a német katonasággal megerõsített városba és az október 16-án gr. Zinzendorf, Ferdinánd védelmébe vett várba zárkózott, a felkelõk sorra diadalmaskodtak a kettõs vármegyében is. Szolnok még szeptember 21-én, aztán Hatvan vára is kuruc kézre került.3 1703. október 27-én a felkelõk megkezdték Telekessyék bekerítését és Eger várának ostromát. Telekessy fõispán tiltakozó levelet írt a kuruc táborba. Többek között a következõket vetette ostromlói szemére: „…Senkit közületek meg nem károsítottam, mindenekkel jót tenni igyekeztem. Miért kell tehát ezeket szenvednem… Krisztusban, kedves fiaim! Nincsen semmi okotok, hogy én ellenem annyira tusakodjatok, én reám, szegény megöregedett 70 esztendõs vén lelki atyátokra ily éles fegyvert kössetek… Sok ezer ártatlan lelkeknek romlásával s vérek kiömlésével hamuba takarjátok… A hatalmas Istennek, az ártatlan lelkek pártfogójának büntetésébe estek…”4 A vármegyei felkelõ sereg elõtt felolvasott ezen elmarasztaló levélre az ostromlók még aznap többek között ezt válaszolták: „…N(agysá)god kiûzni, kergetni, a megnevezett helyet sok ártatlan lelkek elvesztésével hamuba takarni nincsen szándékunkban, sem parancsolatunkban… Hanem egyedül arra kérjük N(agysá)god, ellenünk való neheztelését méltóztassék letenni… Vígasztalja, éltesse N(agysá)godat Isten mindaddig, amíg az mi megnyomorodott hazánknak óhajtott régi szabadságát ezen méltóságos úri tisztiben és lakóhelyében Isten után k(egye)lmes Urunk fegyvere által Szent Simonnal örömmel láthassa, kívánjuk…”5 1 EÉL Historia Domus Agr. Societatis Jesu 1688–1708, 1703. SZEDERKÉNYI Nándor 1893, 83–84. NAGY József 1978, 183. Nagy Béni 1909, 563. 2 HML IV-1/a/12. Heves és (Külsõ) Szolnok vármegye Nemes Közgyûléseinek jegyzõkönyve, 1703–1708, 1703. Gyöngyös. vö.: LESKÓ József 1907, 361–362.

3 SPANGÁR András 1734, 70. HECKENAST Gusztáv 1984, 343.

4 HML IV-1/a/12. Heves és (Külsõ) Szolnok Vármegye Nemes Közgyûléseinek jegyzõkönyve, 1703–1708, 1704. 5 Uo.

146

1703. október 30-án az Andornaknál letáborozott gr. Bercsényi Miklós megadásra szólította fel az egrieket.1 A lakosság egy része a katonasággal a várba vonult, más része november 5-én Telekessyvel együtt, behódolt a fejedelemnek. Telekessy fõispán Budára indult.2 Rákóczi azért küldte gr. Bercsényit Egerbe, hogy „fogadja a város hûségesküjét,… és beszélje rá Telekessy István egri püspököt, hogy ne hagyja el egyházmegyéjét, s nyugtassa meg az álhírekkel megzavart lelkeket, hogy nem a katolikus vallás elnyomásáért folyik a háború”.3 A Budára tartó püspök-fõispánt kíséretével együtt gr. Bercsényi Gyöngyösön feltartóztatta, és Füzesabonyba, onnan a Borsod vármegyei Cserép várába záratta.4 A fõispán csak 1704. április 24-én tért vissza székvárosába, és az átéltek ellenére elsõként állt Rákóczi mellé a magyar egyházfõk közül.5 Telekessy Istvánnak, mint püspöknek II. Rákóczi Ferenchez csatlakozása több szempontból is példát mutatott. Ugyanis a fejedelemnek a szabadságharchoz politikailag szükséges volt a római katolikus egyházfõ megnyerése. Hiszen 1.) éppen az Északkelet-Magyarországra kiterjedõ egyházmegyéjének nemesi vármegyéi alkották a kuruc mozgalmak magvát, 2.) bebizonyosodott mind a hazai, mind a külföldi közvélemény elõtt, hogy a magyar legfelsõ egyházi méltóságok között is van Rákóczi követõ. Telekessyben cserépvári fogsága érlelte meg azt az elhatározását, hogy jó pásztorként püspökségében marad, és nem hagyja cserben sem papjait, sem híveit.6 Döntését jelentõsen befolyásolhatta Gyöngyösi István költõ és gömöri alispán levele, amelyben a római katolikusokkal szembeni kezdeti kuruc vallási megszorításokra utalt: „…Már is elkezdték a catholica religiónak nemcsak titkon, hanem nyilván is persequálását (üldözését – M. L.): midõn sok oly helyekre, amelyek már régen catholicus plebanusok keze alatt voltak, más valláson lévõ praedicatorokat inducálnak (állítanak – M. L.), és az ecclesiakot amazoktól elvévén, ezeknek adják kezekhez.”7 Kérte Telekessyt, járjon közben a fejedelemnél, „ugyanis, ha N(agysá)g(o)d meg nem fordul ezekben az említett catholica religio mellett, alig fog valamely hely maradni…”8 1 PÁZMÁN Alajos 1865, 206. Gr. Bercsényi Miklós érkezését nov. 5-re teszi. 2 PÁZMÁN Alajos 1865, 206. SZEDERKÉNYI Nándor 1893, 90. 3 RÁKÓCZI Ferenc 1985, 90. 4 SCHMITTH, Nicolaus R. P. 1768, 348. SUGÁR István 1984, 381–382. 5 SCHMITTH, Nicolaus R. P. 1768, 348. PÁZMÁN Alajos 1865, 206. SUGÁR István 1984, 383. 6 Vö.: SUGÁR István 1984, 383. 7 CSANÁDY László 1912, 86. Hivatkozik: EL (Érseki Levéltár) Archivum Vet. 689. 8 Uo.

147

Telekessy kurucpártiságából eredõen háborítatlanul építhette egyházmegyéjét. Részint a paphiány csökkentésével, részint templomok helyreállításával és újak építésével. A számos példa közül néhány: 1705-ben megalapította az egri papi szemináriumot, amellyel elindította a máig meglévõ papi képzést. Már az elsõ évben négy, ott végzett növendéket szentelt pappá. Ügyelt a Kassán, még Kisdi Benedek által 1657. február 26-án alapított és 1660 õszétõl mûködõ akadémia tevékenységére. Székvárosában 1708-ig a Szent Mihály plébániatemplomot katedrálissá bõvíttette. Templomot javíttatott, vagy építtetett 1704-ben Jászdózsán, 1705-ben Felsõtárkányban, 1708-ban Felnémeten, 1709-ben Gyöngyössolymoson és 1710-ben Mezõtárkányban.1 Telekessy István, mint püspök-fõispán, azzal, hogy a fejedelmet erkölcsileg segítette, a szabadságharc mellett is kiállt. Ennek egyik fényes bizonyítéka II. Rákóczi Ferenc Egerbe érkezésének napján, 1705. február 28-án ekképpen zajlott le: Egerbe vonulása és fogadása „valóságos triumphálás volt”2. Február közepén indult Léváról, és a Felsõ-szemeréd–Inám–Csabojna–Szécsény–Kazár–Pétervására–(Eger)bocs útvonalon „mint diadalmas bajnok” érkezett Egerhez. A Rác vagy Szent Miklós kapuban Telekessy a vármegyei tisztikarral, a nemességgel, a város lakóival, továbbá papok és szerzetesek népes küldöttségével várta. A püspök-fõispán magyarul üdvözölte, rövid szónoklattal. Ezután ószövetségi idézettel latinul kérdezte a fejedelmet: „Pacificusne est ingressus tuus?”3 Oltalmába ajánlotta a római szent hitet, és kérte, hogy „helyt ne engedjen a városban a szakadást tsinálóknak, mert… feltette, hogy senkit az idegen vallásúak közül a… városba be nem bocsátá… (Rákóczi – M. L.) mindezt megígérvén a püspöknek, akit Attyának nevez vala”4 . Miután Rákóczi megnyugtatta az egyházáért aggódó Telekessyt, a várfalakról háromszoros dörgõ ágyútûz üdvözölte. A püspök-fõispán átadta a város kulcsait, és ünnepélyesen a fõtemplomba vezette. Az úton peregtek a dobok, lobogtak a zászlók. A templomban Te Deumot énekelt a 1 Uo. 57–58. SUGÁR István 1984, 377–378. 376.: 1709. aug. 4-én kiadta az egri papnevelõ alapítólevelét. Egri Újság, 1991. jan. 11. Szecskó Károly: Telekessy István alapította. 290 éves az egri hittudományi fõiskola. 2 SUGÁR István 1991, 17. Hivatkozást nem jelöl. 3 „Békességes-e

a jöveteled?”

EL Historia

Domus

Agr. Societatis

Jesu 1688–1708,

1705. SCHMITTH,

Nicolaus

R. P. 1768, 348.

GOROVÉ László, Gattáji 1876, 226. SZEDERKÉNYI Nándor 1893, 101. CSANÁDY László 1912, 87. Csanádi László módosított idézete: „Pacificus estne ingressus tuus?” SUGÁR István 1984, 384. A Széchenyi úti bejáratnál épült iskola falán 1903. szept. 27. óta emléktábla hirdeti a fejedelem egri bevonulását. 4 GOROVÉ László, Gattáji 1876, 226–227. A szemtanú szerint: „…(A) püspök úr… miután a kezét csókra nyújtotta, Rákóczi üdvözölte õt (azaz kezet csókolt – M. L.), (de õ) a mi elöljáró Atyánknak (Telekessy püspöknek – M. L.) nem nyújtotta csókra a kezét.” EÉL Historia Domus Agr. Societatis Jesu 1688–1708, 1705.

148

város lakossága.1 Rákóczi ezt jegyezte meg egyik levelében Telekessyrõl: „Úgy tekintem õt, mint atyámat, és õ engem, mint fiát.”2 Telekessy István esetleges kételyei II. Rákóczi Ferenc iránt végleg megszûntek. Kitartott mellette, ameddig tehette. Igazoltan látta cserépvári döntését, amellyel 1704-ben a fejedelem követõje lett. Rákóczi szállását Telekessy a püspöki lakban rendezte be, és egri tartózkodásai során mindig ott pihent meg. (Február 28-tól június 18-ig folyamatosan 112 napot töltött Egerben.3 ) A hadi események között is folytatta Telekessy az egyházmegye építését. Még fõpapi kapcsolatait is bõvítette. Ugyanis többször találkozott, és tanácskozott Egerben a Rákóczi környezetében tartózkodó kalocsai érsekkel, Széchényi Pállal4 . Az érsek éppen egri bizalmas beszélgetéseire alapozva írta a püspökrõl gr. Kollonich Lipót esztergomi bíboros érseknek, hogy „Telekessy nélkül a legtöbb helyen nagyon kevés nyoma volna a katolikus hitnek…”5 Kiemelte a püspök buzgóságát és azt, hogy a vallás ügyében hallgat rá a fejedelem.6 A fõispán Rákóczi melletti kiállása a török kiverésének éveihez viszonyítva nyugalmat, sõt bizonyos fejlõdést nyújtott. Példaképpé vált a kurucokkal szembeni kötelesség teljesítésében a vármegye többi tisztségviselõje elõtt. A hol Egerben, hol Gyöngyösön összeült vármegyei gyûléseken rendszeresen megjelent. Gyakran õ elnökölt. „Oly bölcs elõrelátással intézte az ügyeket, hogy megyéje a fölkelés idején is fejlõdött. Pedig az akkori politikai viszonyok között nehéz volt a fõispáni tisztet közmegelégedésre betölteni, szem elõtt tartva mind a szövetkezett rendek, mind a föld népének érdekeit” – jegyezte meg egyik, 20. századi életrajzírója.7 Kettõs vármegyéje minden gazdasági forrást megnyitott a szabadságharc elõtt. Élelmet és terményt, sõt fegyvert is adott a pénz és különféle szolgáltatásokon túl. Nem késett az újabb és újabb katonakiállítással sem. II. Rákóczi Ferenc mellett két, kiemelkedõen jelentõs politikai esemény fõszereplõje lett. 1 CSANÁDY László 1912, 88. Hivatkozik: Historia Domus Agr. Societatis Jesu 1688–1708, 1705. 2 SUGÁR István 1984, 384. Hivatkozik: Bedy Vince: A gyõri székeskáptalan története. Gyõr, 1938, 444.

3 NAGY József 1978, 190.

4 SZABÓ László, Bártfai 1911, 297. 1705 június végéig szól az érsek egri tartózkodásáról. 5 CSANÁDY László 1912, 89.

6 MILLER, Jac(ob) Ferdin(and) 1807, 166–167. 7 CSANÁDY László 1912, 136. Írásában idevágóan ellentmondással találkozunk: „A megyei ügyekkel nem sokat törõdött, nem is járt a megyei gyûlésekr e, amelyek különben is a nagyobb kuruc fészek Gyöngyösön tartattak.” Uo. 85.

149

1705. szeptember 12-én a szécsényi Borjúpáston Rákóczi megnyitotta az országgyûlést. A tábor közepén álló fejedelmi sátorban zajlott le a tanácskozás. A rendkívül nagy méretû, 12 árbocos sátor 92 évvel korábban Bethlen Gáboré volt, amelynek felállításával és használatával Rákóczi a gyûlés fontos politikai szerepét hangsúlyozta. Megjelentek az udvari méltóságok, hivatalnokok, hadvezérek, sok szerzetes és világi pap, 6 püspök, 35 fõúr, 25 vármegye nemessége és azon vármegyék szabad királyi városainak küldöttei, képviselõi.1 Rákóczit a rendek nevében Telekessy üdvözölte.2 A „rendhagyó” országgyûlés jelentõségét a korra jellemzõen Telekessy püspök bibliai idézettel méltatta: „Legyenek (tagjai – M. L.) világító testek az ég boltozatán, hogy különbséget tegyenek a nappal és az éjszaka között, és legyenek jelei… (az) idõknek…”3 Rákóczi így emlékezett az elsõ nap bevezetõ eseményeire: „A megnyitás Veni Sancteval kezdõdött, amelyet az egri püspök celebrált. Az elsõ ülésen megköszöntem a rendeknek, hogy szabad akaratukból hozzám csatlakoztak, és támogatták erõfeszítéseimet, amelyekkel három év óta igyekszem a nemzetet az idegen igától megszabadítani.”4 Szeptember 17-én a küldöttek II. Rákóczi Ferencet a szövetkezett rendek (confoederatusok) – már nem a békétlenkedõk vagy malcontentusok – vezérlõ fejedelemmé választották.5 Mellé 24 tagú szenátust, szövetségi tanácsot, vagy fõtanácsot állítottak.6 Ebbe a testületbe Heves (és Külsõ-Szolnok) vármegyét képviselve a vezérlõ fejedelem jelölése és felkérése alapján ketten kerültek be: Szenátor lett Telekessy István püspök-fõispán és Pethes András egri nagyprépost, ansariai címzetes püspök.7 Az összes küldött szeptember 19-én fölesküdött a konföderációra és Rákóczira.8 II. Rákóczi Ferenc ünnepélyes beiktatása a vezérlõfejedelmi méltóságba 20-án zajlott le. Az eskü szövegét Pethes címzetes püspök olvasta fel, miközben az esküt Rákóczi Telekessy kezébe tette le, elismerve a három bevett vallás szabad gyakorlatát.9 A szentmise keretében történt beiktatás 1 Szövetséglevél 1705, 4–12. (24.) SPANGÁR András 1734, 77–78. SEVERIN, Ioann 1778, 255. SPÁNYIK Glycerius 1833, 96. BUDAY Ésaiás 1833, 41. PÁZMÁN Alajos 1865, 207. CSANÁDY László 1912, 89–90. SUGÁR István 1984, 384. 2 SUGÁR István 1984, 384. 3 R. VÁRKONYI Ágnes 1995, 51. 4 RÁKÓCZI Ferenc 1985, 184–185. 5 SPÁNYIK Glycerius 1833, 96. BUDAY Ésaiás 1833, 41. 6 SPANGÁR András 1734, 77–78–79. 7 ASZTALOS Miklós 2000, 222. Pethes András nevét a források és a feldolgozások írják még Petes és Pettes névalakkal is. 8 A papság azzal a kikötéssel esküdött meg, hogy a szövetségnek csak azokat a határozatait fogadják kötelez õnek, amelyek nincsenek a római katolikus egyház ellenére. CSANÁDY László 1912, 90. szerint ez a megkötés Telekessy István kérésére került a szövetségi eskübe. Uo. 91. 9 FESSLER, I(gnaz) A(urel) 1825, 581.: „Esküdött az oltár elõtt az evangéliumra, Telekesi püspök kezébe, az ünnepélyes konföderációra, a hazai törvények helyreállítására és a nemzeti függetlenségre, amelyet mint saját életét, úgy védelmezi…” SUGÁR István, 1984, 384. A három bevett vallás a római katolikus, evangélikus és református. Emlékére érmet veretett. DOBAL Wohlen 1988, 51. (647)

150

szertartása a magyar királykoronázás több mozzanatához hasonlított. Rákóczi megesküdött az ország alkotmányára, és azalatt Telekessy Istenhez könyörögve, megáldotta.1 Telekessy az üdvözlõ, magyar nyelvû szónoklatában Rákóczit Mózeshez hasonlította, aki szintén hontalan és bujdosó volt, de Isten a választott nép vezérének állította. Aztán megköszönte a vezérlõ fejedelemnek az országra tett esküjét, és végül ismét megáldotta.2 Az ország sátorában a szeptember 20-án kiállított Szövetséglevelet a küldöttek elõtt Ráday Pál felolvasta, amit mindnyájan aláírtak; Rákóczi után elsõként egy sorban gr. Bercsényi Miklós és Telekessy István egri püspök és Heves vármegyei fõispán.3 Október 3-án Telekessy fõpapi szentmisével, Te Deummal zárta az országgyûlést, amelyet 72 fogásos lakoma és ünnepély követett.4 Telekessy kiállt a szécsényi országgyûlésen a törvénnyel elmarasztalt és a távozásra felszólított jezsuita rend és tagjai mellett.5 Különben õket azért számûzték az országból, mert nyíltan kijelentették, hogy a konföderációhoz vagy a rendek szövetségéhez soha nem fognak csatlakozni. Telekessy több alkalommal is kérte Rákóczit, hogy tekintsen el a jezsuiták kitiltásától. Végül is csak a nagyszombati és kassai egyetem jezsuita professzorai maradhattak helyükön, legfõképpen Telekessy kérésére. 1707. február 12-ig a jezsuiták eltávoztak rendházaikból.6 Telekessynek az 1707. május 31-én megnyíló ónodi országgyûlésen ismét kiemelkedõ szerep jutott. Az ország sátorában a Veni Sanctejával tartott szentmisén a beérkezett valamennyi küldött és Rákóczi is megjelent. Másnap a vezérlõ fejedelmet a sátrából fõrangú urak kísérték vissza a nagysátorba. A trónhoz lépve ünnepélyes pillanatok következtek, amelyek fényét a jelen lévõ száz nemesi testõr, a zászlóikkal körbeálló 29 vármegye képviselõi, számos fõrend és Erdély küldöttsége emelte. A gyûlés helyszínét, az ország sátrát tízezer katona fogta közre. Az országgyûlés nevében II. Rákóczi Ferencet Telekessy István püspök-fõispán, szenátor üdvözölte. Ismét a Bibliából idézett, ezúttal Zakariás mondását: „Most bocsásd el, Uram, a Te szolgádat, mert látták szemeim az Üdvözítõt.”7 Azaz bol1 KÖPECZI Béla – R. Várkonyi Ágnes 1976, 213.

2 CSANÁDY László 1912, 91–92. SUGÁR István 1984, 384. 3 Szövetséglevél 1705. 1 (4.) bal és jobb oldali névoszlop

4 CSANÁDY László 1912, 92. KÖPECZI Béla – R. Várkonyi Ágnes 1976, 215. 5 BEÉR János – CSIZMADIA Andor 1966, 204. 6. artikulus. SZABÓ Adorján 1909, 19.

6 EÉL Historia Domus Agr. Societatis Jesu 1688–1708, 108–109. LESKÓ József 1907, 398. SZABÓ Adorján 1909, 14–37., 29–33. HML V-101/a/2 Gyöngyös Város Tanácsa üléseinek jegyzõkönyve, 1697–1731. 1707. márc. 2. 542. (394.). SUGÁR István 1991, 11. 7 FESSLER, I(gnaz) A(urel) 1825, 613. CSANÁDY László 1912, 99–100. SUGÁR István 1984, 334. KÖPECZI Béla – R. Várkonyi Ágnes 2004, 357–358.

151

dogan halhat meg, mert láthatta az ország szabadságát helyreállító Rákóczit. Telekessy a Rákóczi-család címerét, annak elemeit sorra véve történelmi jelentõséggel méltatta a nemzete és a nemzetsége életében legmagasabbra emelkedett vezérlõ fejedelmet, hasonlatosan a címerbeli sashoz. „Így fog majd a… vezetése alatt édes hazánk is fölemelkedni elnyomott helyzetébõl.”1 A haza felszabadítása még a török uralom lerázásának az örömét is meghaladja. „Isten tartsa, éltesse a fejedelmet szegény magyar hazánk javára” – fejezte be Telekessy üdvözlõ beszédét.2 Rákóczit a fõpap köszöntõ mondatai láthatóan meghatották. Rövid válaszát azzal zárta, hogy „készséggel végzi, és végezte mindig a nemzet javára célzó munkáját”.3 Rákóczi az országgyûlés menetét Telekessy üdvözlõ mondatainak fõbb tételeihez kapcsolta. A tanácskozást tragikus esemény, a Turóc vármegyei követek lekaszabolása vezette be.4 A késõbbiekben a törvények elõterjesztése, vitája és a pontok összeállítása következett. A június 18-22-én Rákóczi által szentesített 24 törvénycikket elsõként Telekessy István írta alá Pethes András címzetes püspökkel.5 Az országgyûlést június 27-én Te Deummal Pethes zárta be. A 24 közül két törvénycikket közelrõl is megnézünk: 2.) Josephus királyságának lemondása, az interregnum vagy király nemlétének bekövetkezett ideje és az Ausztriai Ház akármimódon pretendált (követelt – M. L.) mindennémû jussának eltörlése. 3.) A felséges erdélyi fejedelemmel és odavaló státusokkal és rendekkel lött szövetség és összekötelezés megerõsíttetik, és ratifikáltatik.6 A 2. törvénycikk elõterjesztése és elfogadása felette meglepte Telekessyt. Elõtte semmit nem hallott errõl az ügyrõl. Ugyanis õ távol volt arról a rozsnyói, 1707. január 22. – február 5. közötti szenátusi tanácsülésrõl, amelyen a Habsburg-ház országgyûlési trónfosztásáról határoztak.7 Ezért az ónodi elõterjesztésen eleinte el1 CSANÁDY László 1912, 100. 2 MÁRKI Sándor 1909, 6. CSANÁDY László 1912, 100. SUGÁR István 1984, 334.

3 CSANÁDY László 1912, 101.

4 SZEGEDI, Joannes 1734, 245. SPANGÁR András 1734, 81–82. PALMA, Carolus Franciscus 1785, 420–421. ENGEL, Johann Christian 1814, 228-229.

5 BEÉR János – CSIZMADIA Andor 1966, 228. A teljes törvénygyûjteményt az eredeti nyomtatványon „1707. június 22. Ónod táján való mezõn” keltezték. L. még: SUGÁR István 1984, 385.

6 BEÉR János – CSIZMADIA Andor 1966, 213. 216. SPANGÁR András 1734, 82.: „Az Onodi gyûlésen az ellenkezõ attyafiak között iszszonyú dolgok követtettek… el; a többi között I. Jósefet, mint Magyar Országi Koronás Királyt… Királyi méltóságból és székbõl kitiltották, egy Nemes embert fel konczoltak (és) törvénytelen Articulusokat szereztek vala.” L. még: SEVERIN, Ioann 1778, 259. BUDAY Ésaiás 1833, 49–50.

7 CSANÁDY László 1912, 102.

152

lenezte az elszakadást a Habsburg-háztól. „Kifejtette, hogy a detronizáció kimondása felesleges, és használni nem fog. József királyt különben eléggé detronizálták már akkor, amidõn ellene fegyvert fogtak.”1 Most azonban az adott, felforrósodott ónodi hangulat Telekessyt is magával sodorta, ezért ellenkezés nélkül aláírta a detronizálást. Hiszen a trónfosztás a magyarságot a szabad és független nemzetek közé emelte. Lépése arra mutat, hogy nevének – mint elõbb Szécsényben – most Ónodon is fénylenie kellett. „Lássa Bécs, hallja Párizs,… e harc itt… oly általános nemzeti mozgalom, amelyben az ország legelsõ nevei”, az egyházfõk, a nagybirtokosok és legfõbbek vesznek részt.2 Lényeges, hogy Ónodon nem mint politikus (fõispán és szenátor), hanem mint római katolikus püspök volt jelen. A 3. artikulus, amely törvényesítette a magyarországi és erdélyi szövetséget, Pethes egri (kassai) nagyprépost, címzetes püspök bejelentése alapján került napirendre. Pethes elmondta, ott volt a Marosvásárhelyt, április 5–21. között lezajlott országgyûlésen, amelyen tárgyalt a rendekkel, és felszólította õket a konföderációhoz még szorosabb csatlakozásra. Azok elfogadva az egyesülés elõnyeinek újabb érveit, 20-án meg is jelentek Ónodon, és itt is megerõsítették Erdély és Magyarország szövetségét.3 Kihunyóban a kuruc szabadságharc szerencsecsillaga, az idõs püspök még Erdély 1707 októberi elvesztése után is (Rabutin de Bussy hadjárata) kitartott Rákóczi mellett. Amidõn I. József levéllel hívta az általa 1708. február 29-re hirdetett pozsonyi országgyûlésre, azt a kettõs vármegye nevében bontatlanul a vezérlõ fejedelemhez továbbította.4 Rákóczi Egert vezérlõ fejedelmi székhelyévé emelte, ahová 1708. május 15-én érkezett. Pompás fogadása uralkodóhoz méltón zajlott le. Bevonulása tiszteletére Telekessy most is szentmisét, Te Deumot mondott. Vezéri sátrát a városon kívül állíttatta fel, de szállásul elfogadta a Telekessytõl felajánlott püspöki lakot.5 A vezérlõ fejedelem jelen volt a (lehet, hogy az úrnapi) körmeneten is, amelyet a püspök vezetett; a templomba térve „az oltár elõtt térdelve fogadta atyai alattvalója, az õsz Telekessy püspök áldását, aki buzgón kérte Istent, tegye szerencséssé a fe1 Uo. 2 PÁZMÁN Alajos 1865, 209. 3 SZALAY László 1859, 452–453. CSANÁDY László 1912, 101. Hivatkozik: MÁRKI Sándor 1909, 34–35. A két magyar haza konföderációját még az 1706. március 8-i, Huszton rendezett erdélyi országgyûlés kimondta. 4 SUGÁR István 1984, 385.

5 CSANÁDY László 1912, 104–105.

153

jedelmet az újra kezdõdõ hadjárat folyamán.”1 Szeptember 5–7. között az Egerben ülésezõ Szenátust (mint annak egyik tagja) fogadta a püspöki lakban. Ellenben a november 28-tól kezdõdött sárospataki országgyûlésen „már nem jelent meg, ami nagy feltûnést keltett”.2 A sorozatos csatavesztések, a kuruc országrész fokozatos területi csökkenése és a dühöngõ pestisjárvány, valamint a tornyosuló gazdasági gondok megtörték a szabadságharc erejét. Rákóczi fennhatósága egyre kisebb területre szorult… Telekessy töretlenül folytatta fõpapi és fõispáni teendõit, közben 1709 nyarától küzdött az esztergomi érsek, a császár és a pápa vádjai ellen. 1710. május 6-án a szarvaskõi vár kis kápolnájában bemutatta szerény aranymiséjét.3 1710. június 25-én Telekessy jelenlétében még zavartalan volt az egri, kettõs vármegyei tisztújító közgyûlés, amelyen az újraválasztott püspök-fõispánnal az élen a teljes tisztikar a helyén maradt. A kettõs vármegye és Telekessy székhelye 1710. október 10-én jutott a császáriak kezébe. Jacob Josef Cusani altábornagy október 24-én érkezett, de csak november 22-én kezdett császári csapatával az egri vár ostromához. A vár parancsnoka br. Perényi Miklós és Réthey Ferenc alezredes egy heti védelem után, valószínû, hogy Telekessy beleegyezésével december 8-án átadta a várat gr. Pálffy János altábornagyának, Wallis ezredesnek.4 Rákóczi az egri vár feladásában árulást sejtett.5 Azonban az árulásból kizárta Telekessyt, sõt a legnagyobb tisztelettel emlékezett rá.6 Telekessy István aláírása a trónfosztó nyilatkozaton és a szabadságharc melletti kiállása, valamint Rákóczi támogatása folytán I. József nagyon megharagudott a „kuruc püspökre”. Keresztély Ágost esztergomi érsekkel, bevonva még XI. Kelemen pápát is, éppen az 1709. augusztus 17-én kiadott pápai brévére utalva, eljárást indíttatott ellene; a bréve büntetéssel fenyegette meg a szabadságharchoz 1 Uo. 1912, 94.

2 Uo. 108. Lehet, hogy a hideg õszi idõ akadályozta a püspököt az országgyûlésr e utazásban. SUGÁR István 1991, 16. Hivatkozást nem jelöl. Sugár István elsõként zúzta szét azt a közel háromszáz éves állítást, amely szerint Telekessy a szabadságharc alkonyát lát va „nemcsak maga igyekezett félrevonulni, de káptalanát is távoltartani törekedett”. CSANÁDY László 1912, 108.

3 EÉL 269. 2079. PÁZMÁN Alajos 1865, 112–113. „Szándékom volt – írta Telekessy – aranymisémet az egri vártemplom torony alatti kápolnájában… május 6-án ünnepélyes pompával tartani, de miután ez… megtagadtatik tõlem, minden püspöki fény nélkül muta -

tom be áldozatom…” PÁZMÁN Alajos 1865, 212. 4 HML IV-1/a/12. Heves és (Külsõ) Szolnok vármegye Nemes Közgyûléseinek jegyzõkönyve, 1710–1719, 1710. O. köt. 1–5., 9–17.

PÁZMÁN Alajos 1865, 215. nov. 29-re, CSANÁDY László 1912, 107. dec. 8-ra, SUGÁR István 1984, 385. dec. 1-re teszi a kapitulációt. 5 RÁKÓCZI Ferenc 1985, 306.

6 SUGÁR István 1984, 385.

154

csatlakozott papokat. Száz év múltán, hiteles forrásokra hivatkozva ekként vélekedett errõl egyik történetírónk: „XI. Kelemen,… hogy a R(ómai) Hit Magyar-Országban tsorbulást ne szenvedjen,… (és) hogy Rákótzit társaival együtt az Austriai Háznak engedelmességére viszsza hozza; azér 1709-dik esztendõben Levelet (Bullát) küldött akkori Esztergomi Érsekhez, Kristián Augustushoz, mellyben parantsolta, hogy átok alá zárna (Excommunicálna) minden Egyháziakat és Szerzeteseket, valakik Rákótzi szerét követnék, sõt Telek(es)i István Egri Püspök gyanúságba esvén… Esztergomi Érsektõl excommunicáltatott. Azonban, minek utána (Telekessy – M. L.) értelmesen megmutatta… ártatlanságát, azon átok alól felszabadíttatott.”1 Telekessy a törésig vitt prímási és királyi felelõsségre vonásra azzal igazolta Rákóczi melletti kiállását, hogy „nagy parancsolat alatt, kénytelenségbõl compareálnom (együttmûködni – M. L.) köllött – meg sem gondolván, hogy arra az átkozott detronizációra fakadjak”.2 Igaztalan meghurcolása után, 1711. június 11-én visszakapta püspöki székét. Egerben, 1715. március 3-án hunyt el.3 Zalár József költõ, Heves vármegye alispánja Telekessy István halálának 195. évfordulóján rendhagyó szonettel emlékezett rá. Most ezzel hajtunk fejet II. Rákóczi Ferenc vezérlõ-fejedelem hûséges püspökének dicsõ emléke elõtt: Telekesi Krisztus testét két kézzel emeli Fel az oltárnál, s elmerül hitébe, Aztán imádó hévvel omlik térdre, És szíve a nép gyászával teli. A függetlenség fényes ünnepén Az ezüst hajfürt lengõ üdv fején, Mint a szentlélek fehérgalamb szárnya Kiderül arca, szeme mennyei Harmattól csillog, hogy betölt reménye, S hõsét az Isten és Nemzet nevébe, 1 SZEKÉR J. Aloysius 1808, 310. 10. §. L. még a részletes életrajzi feldolgozást egykorú források alapján: SCHMITTH, Nicolaus R. P. 1768, 343–360. (Telekesi István egri püspök) Idevágó életrajzi mozzanat 351–352. A pápai

brévét

vagy

bullát 1709. aug. 16-i kelte-

zéssel említi. 351. 2 PÁZMÁN Alajos 1865, 208.

3 Uo. 215. SUGÁR István 1984, 389–390.

155

Fejedelemnek fölszentelheti. Siet gyászával vissza templomába, De elfogják, mert félnek, hogy amilyen szent, Visszaimádja magyarnak az Istent.1

SZÉCHÉNYI PÁL 1642-ben, az egri római katolikus egyházmegyében, a Heves vármegyei Gyöngyösön született, amely akkor a magyar királyi kiváltság, illetve jogrend alapján földesúri mezõváros, a török hatalmi beosztás szerint kiváltságolt, szultáni (’khász’) birtok volt.2 Egyik történészünk szerint szülõvárosára mindig szeretettel emlékezett.3 Rómában tanult, és Nagyszombatban tanított. Kilépett a pálos rendbõl, és világi pap lett. 1676-ban már pécsi püspök, 1687-tõl veszprémi püspök, 1696-tõl élete végéig kalocsai érsek. I. Lipót királyi tanácsosává tette, és bizalmába fogadta. Megfordult a bécsi udvarban, ahol sok fõrangú személlyel megismerkedhetett, és nemcsak a magyarországi (és erdélyi), hanem a Habsburg birodalmi ügyekbe is beláthatott.4 A tevékeny politikai élet sodrába a kuruc szabadságharc legelején került I. Lipót kérésére, és általa a szürke mindennapokból a mozgalmas napok vonulatába. Így látta másfélszáz év múlva különleges személyét életrajzírója: „A nagy férfiak közül némellyek… inkább hasonlítanak a meteorhoz, amelly anélkül, hogy tudnók, honnan jött, hirtelen támad és befutván égi pályáját, midõn szétpattanik, akkor legfényesebb. Szécsényi Pál ez utóbbiakhoz tartozott.”5 „Méltó tárgyalófele a nagy Rákóczinak… Vajon hogyan alakul a magyar történelem menete, ha az érsek nem a császár szolgája, hanem a vezérlõ fejedelem szószólója…” – kérdezte kettõjük kapcsolatának egyik, 20. századi kutatója.6 A válasz csak találgatás lehet. 1 Ifj. Forgács Ferenc gyûjteményébõl. A/5 nyomtatvány. Hungária Kny. Gyöngyös, 1910. L. Ugyanazt Stiller János szerk.: Gyöngyösi Kalendárium 1911. évre. Hungária Kny. Gyöngyös, 1910, 40. A hálás utókor ma azzal tiszteleg emléke elõtt, hogy a Heves Megyei Önkor mányzat helyreállíttatta azokat az életnagyságú, négy volt egri püspök-fõispánt megörökítõ festményeket, amelyek egyikén Telekessy István látható. A Telekessyt ábrázoló festmény 2004. októberétõl a megyeháza Telekessy-ter mét díszíti. Metro, 2004. nov. 2. 3. 2 PADOS János 1862, 4. BACHÓ László, Dezséri 1941, 29–30. Pados János a névaláírásával megegyezõen Szécsény névvel írta. Írták még Szécsényi, Széchényi, Széchenyi, Szécséni és Szétsényi névalakkal is. Acsády Ignác (1898) és Asztalos Miklós (2000) grófi méltóságcímmel említi. 3 SUGÁR István 1991, III–IV. 4 Uo. Részletes életrajzát l.: KOLLER, Joseph 1812, 88–111. LX. Paulus V. 5 PADOS János 1862, 3. 6 SUGÁR István 1991, IV.

156

1703 szeptemberétõl a nyáron parasztfelkelésként indult és II. Rákóczi Ferenc vezetésével szabadságharccá erõsödött kuruc mozgalom Rimaszombatot, Losoncot, Füleket, Korponát, 17-én már Lévát, aztán a Garam menti bányavárosokat is hatalmába kerítette. Utána a Tiszántúl és a Nagyalföld egyes körzetei, decemberben Galgóc, Nagyszombat, Nyitra, december 4-én Lõcse jut kuruc kézbe. Ezek a kuruc gyõzelmek késztették I. Lipótot, hogy béketárgyalást kezdjen, ugyanakkor a kezdeti sikerek ellenére Rákóczi is kész volt tárgyalóasztalhoz ülni. A császár a tárgyalás vezetésére Széchényi Pált vélte a legalkalmasabbnak. Széchényit, a nagy tudományúnak és igazságszeretõnek tartott, szilárd jellemû „alkotmányos polgárt és fõpapot”, aki gyakran ellentmondott az osztrák kormányzat önkényes rendeleteinek – aki arra volt hivatott, hogy a nemzet és az uralkodó között közvetítsen – a nemzet tisztelte, az udvar becsülte.1 „Széchenyi iránt különösen az egyházi és hazai törvényekben való nagy jártasságáért mind a papi rend, mind az ország nagyjai tisztelettel viseltettek, s az õ ítéletét mind az országgyûlésen, mind a magános beszélgetésekben csaknem Isten szava gyanánt hallgatták.”2 A szabadságharcról is szóló egyik, 19. századi történetírónk szerint „Széchenyi Pál… öltözete, beszéde, gondolkozásmódja, eljárása, minden, de minden magyar volt.”3 I. Lipót 1704. január 2-án írt levelével megbízta Széchényi Pál kalocsai érseket, hogy Viza János címzetes püspök és a Rákóczival, 1701-ben Bécsújhelyt bebörtönzött Szirmay István és Okolicsányi Pál közremûködésével keressen alkalmat a tárgyaláshoz. A terjedelmes levél Széchényire vonatkozó részében ez állt: „Istentõl rádbízott tehetséggel derekas kötelességednek tudd, és tartsd;… a zavargások lecsillapítása érdekében beszélj velük, menj hozzájuk; szólítsd fel õket, hogy tartózkodjanak a fegyverektõl; hívd meg õket békés tárgyalásra; tudd meg sérelmeiket, ezen felül biztosítsd õket arról, hogy rövidesen hatásos módon orvosolni fogjuk azokat…”4 Széchényi január 28-án Lébényszentmiklóson beszélt is a tárgyalás indításáról gr. Bercsényi Miklóssal és br. Károlyi Sándorral. Õk azt hangsúlyozták, külhatalmak garanciája szükséges az esetleges béketárgyalási pontok elfogadásához, hiszen I. Lipót már számtalanszor megszegte adott szavát.5 Gr. Ber1 PADOS János 1862, 10. 2 Uo. Hivatkozik Nemzeti Plutárkus IV. d. 98. 1.

3 SZALAY László 1859, 32.

4 PALMA, Carolus Franciscus 1785, 398. MILLER, J(acob) Ferdin(and) 1807, 46–48. Wienna, 1704. jan. 2. KATONA István 2003, 100–101. LXVIII. 5 ACSÁDY Ignác 1898, 571. ASZTALOS Miklós 2000, 149–150. Viza Jánost a források és feldolgozások Visa névvel is írják.

157

csényi és br. Károlyi a fejedelemhez irányították Széchényit. Az érsek még 28-án írt Rákóczihoz, mellékelve a császár meghatalmazó levelét: „Ebbõl láthatja fenséged, mit kíván az udvar. Hogy pedig én mit lészek teendõ s mi irányban mûködendõ, következtesse fenséged ama velem született igaz magyar indulatból, amelyet már nem egyszer dühöngõ udvaronczok irányában is nyilvánítottam.”1 Levelét így fejezte be: „Bár eddig nem adatott meg nekem az az örömteli alkalom, hogy magasságodat megismerhessem, mégis nagyon kérem, úgy nézzen, hogy igaz magyar érzés fûz magasságodhoz; számos ragyogó cselekedete és kiváló erényei elõt szívemben bámulattal adózom; engedje meg továbbá, hogy mindörökké magasságod legodaadóbb szolgájának és káplánjának tartsanak.”2 Bizonytalan volt a tárgyaláson résztvevõk személye. Rákóczi beleegyezése a tárgyalás indításába megerõsítette a tényt, hogy „nem a harc kedvéért fogott fegyvert, hanem az ország szabadságáért, s ezért a tárgyalások elõl nem zárkózott el”3 . „Nem kívánta a harcért való harcot.” 4 A fejedelem Széchényihez írt válaszlevelébõl kiderült, „az osztrák háztól nyújtott megaranyozott étket” (ígéretet – M. L.) elfogadná, ha nem tudná, hogy „a gyógyszerészek is meg szokták aranyozni a pirulákat, hogy azoknak szép külszíne elpalástolja keserû ízüket”.5 Az udvar terveiben Niccolo Machiavelli6 szellemét követte; szorult helyzetben mindent megígérni, késõbb a cél érdekében mind azt lelkiismeret-furdalás nélkül megszegni. Különben az, hogy a császár tárgyalást kezdeményezett, azt mutatta, hogy a kuruc mozgalom elszántságát most már kezdte tapasztalni. Láthatta azt is, hogy a felkelés nem az a jelentéktelen parasztlázadás, aminek a kezdet kezdetén indult.7 Rákóczi a számtalan megszegett eskü, ígéret, hazugság és rászedés folytán okkal nem bízott I. Lipót ígéretében, ezért garanciákat, külföld közvetítését követelte. Széchényi ezzel egyetértett mind a császárhoz, mind a fejedelemhez írt levelében. Bár Széchényi a császár bizalmából kereste a tanácskozás fonalát, a békét szintén kívánta. Ugyanúgy a nemzeti jogok és az alkotmányos szabadság visszaállítását is, mint Rákóczi és felkelt hívei. Tovább is kitûnt, hogy az érsek közvetítési szándékát Rákóczi változatlanul bizalommal fogadta. Közismerten „az érseket veleszületett igaz magyar lelke indította 1 HORVÁTH Mihály 1872, 327. 2 MILLER, I(acob) Ferdin(and) 1807, XXV. 71–74. Lébén(y)-Szent-Miklós, 1704. jan. 28. 3 BALLA Antal 1935, 99. 4 FORGÁCS Ferenc 1929, 23. 5 HORVÁTH Mihály 1872, 330. Miskolc, 1704. febr. 5. Az érsekhez írt levelébõl. BALLA Antal 1935, 98. 6 1469–1527, firenzei államfér fi, író, politikus 7 Vö.: BALLA Antal 1943, 130–131.

158

a közvetítés útjára, s a magyar vér sugallja neki, hogy ott a legalkalmasabb idõ a közbékességgel egyszersmind az õsi szabadság visszahelyezésére”.1 Széchényi tudja, hogy ismerik császárhûségét. Azonban õ a magyar érdekeket is látja. Két gyötrõ kérdés elé kerül, éppen az utóbbiból eredõen. 1.) Sokan ismerik magyarságszeretetét, de Rákóczi hisz-e hazafiságában? Br. Károlyi Sándorhoz levelet írt, amelyben „igaz magyar szívvel” ajánlotta magát a békéltetõ tanácskozásokhoz.2 Rákóczi errõl nemcsak tudomást szerez, hanem „a hazának szeretetében támadt társként” fogadja, és üdvözli.3 2.) Noha a felkelõk külföldi szövetségre is számíthatnak, annak megszûntével „az osztrák hatalom… a nemzetre… még mielõtt az elszakadhatna, törekvéseinket ezernyi különféle fegyverrel szétrobbantja, s a szabadság helyett a legalávalóbb szolgai sors várakozik majd azokra, akiket tûz és vas el nem pusztított”.4 Mindkét kételyére a történelmi események válaszoltak. A fejedelem elõbb úgy gondolta, hogy Vácott tárgyal az érsekkel. Aztán ezen változtatva Gyöngyöst javasolta a hozzá küldött levélben: Török András „elégséges kíséret mellett, minden lehetõ kényelmet biztosítva egészen Gyöngyös városáig fogja kísérni… Ott várom uraságodat készen arra, hogy biztosítsam fiúi jóindulatomról és felelevenítsem régi és õszinte barátságunkat.”5 „Gyöngyös városát jelöltem ki az értekezlet helyéül – írta Rákóczi a Memoárban – Március végén otthagytam (Eger ostromát – M. L.), és csupán testõreim kíséretében Gyöngyösre mentem az érsekkel tárgyalni… Bercsényi gróf gyakran dicsérte nekem e fõpap szép tulajdonságait, és említette, mennyire szereti a haza szabadságát. Ugyanezért még bebörtönöztetésem elõtt gyanús volt a bécsi udvar szemében. Lipót császár csupán azért küldte õt a háború alkalmából hozzám, hogy a nemzetnek megmutassa, milyen szabadságszeretõ embert választott, és ezzel is bizonyítsa, milyen õszintén kívánja helyreállítani a szabadságot. Ezért adták a fõpap mellé Szirmay István nádori ítélõmestert fogságom társát és Okolicsányi Pált, a híres ügyvédet, akit ugyancsak azzal vádoltak, hogy összejátszik velünk.”6 Még nem volt teljes a küldöttség. Az udvar azt tervezte, hogy József ifjabb királyt „közbenjárónak” elküldi a tárgyalásra. Errõl írt is Széchényi Rákóczinak a Süme1 Századok, 1882. ápr. 15. 273–299, Lánczy Gyula: Széchényi Pál kalocsai érsek s a magyar nemzeti politika, 280. Hivatkozik MILLER, J. Ferdinánd 1807, 71–72. 2 Századok, 1882. ápr. 15. 281. Lánczy Gyula: Széchényi Pál kalocsai érsek s a magyar nemzeti politika. 3 Uo. 4 Uo. 5 MILLER, I(acob) Ferdin(and) 1807, 122–123. Miskolc, 1704. febr. 29. 6 RÁKÓCZI Ferenc 1985, 120–121. BUDAY Ésaiás 1833, 26–29. Részletezi az I. gyöngyösi tanácskozást.

159

gen, február 14-én kelt levelében: rendezzen országgyûlést, és Józsefnek, aki a nemzet sérelmeinek még semmi módon nem volt okozója, fogadja el közbenjárását.1 Rákóczi mindezt másképpen ítélte meg. A sebtiben összehívandó kuruc országgyûlést idõszerûtlennek, sõt veszélyesnek látta. Attól tartott, hogy azon az udvar mesterkedése széthúzó pártokat támaszthat, vagy a protestánsok vallási sérelmei kerülhetnek elõ, amelyek által a szabadság ügye háttérbe jut.2 Józsefet nem fogadta el közvetítõnek. Ellenvetése (tükrözve vezérkarának véleményét is) abból következett, hogy nem ismerte el törvényesnek József 1687. december 9-i megkoronázását, de ha elismerte volna, akkor sem kezeskedhetett önmagáért a leendõ Habsburg király. Helyette külföldi garanciával külföldi közvetítõkhöz ragaszkodott. I. Lipót sürgõsen közli Széchényivel, csodálkozik azon, „hogy a magyarok az õ fiának, a római királynak egy külföldi közvetítõt akarnak elébe helyezni”…3 A következõ levélben már beleegyezésérõl tájékoztatta a császár az érseket: „Nagy-Britannia fényességes királynõje4 és a holland állam abban a meggyõzõdésben, hogy komoly érdekük fûzõdik a magyar zavargások minél elõbbi lecsillapításához (mert a felszabaduló császári katonasággal közös ellenségüket, a franciákat és szövetségesüket nagyobb erõvel támadhatják – M. L.) kérésükkel sürgettek, hogy engedjem meg az udvaromban tartózkodó követeiknek a közvetítõ szerepet. Ezt az említett hatalmakkal fennálló szoros szövetségünk miatt nem tagadhattam meg.”5 I. Lipót tárgyaló küldöttsége a következõkbõl állt a Gyöngyösön, 1704. március 17–28-ig folyt tárgyaláson: Széchényi Pál kalocsai érsek; Szirmay István, Okolicsányi Pál; Viza János kalocsai prépost; Hammel-Bruyninx, Jacob holland és Stepney, Lord George angol bécsi követ. Rákóczi hívására megjelent Ferriol, Michel Louis isztambuli francia követségi titkár, Fierville le Hérissy, Louis francia, két lengyel és a török követ. Elhívta a fejedelem a felszabadított felsõ-magyarországi tizennégy vármegye nemeseinek, továbbá a katolikus és protestáns rendek küldötteit is.6 A meghívotta1 HORVÁTH Mihály 1872, 332. KATONA István 2003, 102–103. 2 HORVÁTH Mihály 1872, 332. 3 MILLER, I(acob) Ferdin(and) 1807, 81–86. Wienna, 1704. febr. 11. 4 Stuart, Anna, uralk. 1702–1714. 5 MILLER, I(acob) Ferdin(and) 1807, 126–127. Wienna, 1704. márc. 4. A császár febr. 12-én hagyta jóvá az angol és a holland követ közvetítését. 6 MFKL Gyöngyösi Levéltár, Historia Domus Conventus Gyöngyösiens. 1767–13. Bejegyzés az 1704. évrõl. FESSLER, I(gnaz) A(urel) 1825, 530–531. BUDAY Ésaiás 1833, 27–29. HORVÁTH Mihály, 1872, 335–336. ASZTALOS Miklós 2000, 156–158. „Visa János Széchényi és I. Lipót között ide-oda-utazó küldött volt” Fessler Ignaz Aurel írása alapján. Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes 2004, gr. Ferriol, Charles-t ír.

160

kat és kíséretüket március 17-én feltehetõen Tímár János, Gyöngyös város fõbírója fogadta-üdvözölte, és utána P. Kiss Tamás, a ferences rendház fõnöke vezette a templomba.1 A ferencesek templomában a szentmisét Széchényi Pál kalocsai érsek tartotta, és mondta a Veni Sancte-t a béketárgyalás sikeréért.2 A templomból a fejedelem házába vonultak a tárgyalók. Ott a tanácskozást II. Rákóczi Ferenc nyitotta meg.3 Mindkét oldal tárgyalási pontjait vitára terjesztették elõ. Széchényi négy pontban ígérte a császári meghatalmazás szerint általánosan az ország szabadságának biztosíték nélküli helyreállítását. A második pontot a kuruc fél bántónak tartotta, mert arról szólt, hogy „kik ellene partótt ütöttek, grátiát nyújt, és öket Jószágaikban és tiszteikben viszont helyhezteti”.4 Õk ellenben nem pártütõk, akiktõl törvénytelenül vette el jószágaikat az uralkodó. Rákóczi fogható célokat tárt elõ: A legkirívóbb nemzeti sérelmeket és azok orvoslását 25 pontban foglalta össze (gyöngyösi 25 pont – M. L.). Új volt benne az elsõ pontban elõterjesztett kérés, hogy Anglia és Hollandia közvetítésén túl Svédország és Lengyelország is kezeskedjen az esetleges béke betartásáért. Széchényinek az utóbbira felhatalmazása nem volt, ezért az 1. pont lekerült a tárgyalásról. A 3., 5., 16., illetve a 8., 18. és a 21. pont tételei a magyar nemzetállamot vázolták, nem szóltak a Habsburg-házzal szakításról, ellenben a szabad királyválasztásra utalást sejtette a II. András-féle ellenállási jog említése a 4. pontban. A vallási és gazdasági ügyeket soroló pontok mellett a Rákóczi elleni bírósági ítéletek megsemmisítése törvényesítette volna a fejedelem addigi intézkedéseit (19.). A zárópont Erdély ügyében reményt tartogatott Rákóczi és Széchényi további kapcsolatához, kizárva Erdély csatlakozását Törökországhoz.5 Egyetlen pont sem volt forradalmi, mégis az érdemi megbeszélés elmaradt.6 Közvetlenül nem tartozott a tárgyalás menetébe, de a fejedelem napirenden kívül mégis meghallgatta a protestánsok követeléseit a szabad vallásgyakorlat visszaállításáról, megerõsítésérõl, amelyet a Duna vidéki nemesség nevében Fodor László és Rétey János terjesztett elõ. A háttérben bizonyára a császár küldöt1 FRIDRICH, Urban R. P. F. 1759, 9. MOLNÁR József 1969, 16–17. Ismét hangsúlyozzuk a gyöngyösi ferencesek és Rákóczi kölcsönös tiszteletét. A fejedelem 1704 februárjában közzétett (1703. jún. 7-re visszakeltezett) Recrudescunt… kezdetû kiáltványából a kolostor levéltára két nyomtatott példányt és egy kézírt másolatot is megõrzött. L.: KARÁCSONYI János 1924, 68. 2 MOLNÁR József 1969, 12. Hivatkozik: MÁRKI Sándor 1910, 36. MOLNÁR József 1984, 25-35. 3 BACHÓ László, Dezséri 1938, 26. R. VÁRKONYI Ágnes 1989, 185. Különbözik SZEDERKÉNYI Nándor 1893, 93. A tárgyalások vélt színhelyét, a Rákóczi házat 1904 óta emléktábla jelöli. 4 M. KOVÁCS János 1742, 53. 5 WINDISCH, Karl Gottlieb 1734, 471. FESSLER I(gnaz) A(urel) 1825. Teljes felsorolására l.: MÁRKI Sándor 1907, 326–327. MÁRKI Sándor 1910, 36. BACHÓ László, Dezséri 1938, 29. SEREG József 2001, 59. 6 MÁRKI Sándor 1907, 327. L.: KATONA, Stephanus 1805, 443–448. ENGEL, Johann Christian 1814, 192–193.

161

tének, Okolicsányi Pálnak a „konkolyhintése” nyilvánult meg.1 Rákóczi azzal állította meg a követelõzést, hogy a témával majd az országgyûlésen foglalkoznak. A császár egyetlen kezest sem fogadott el a békepontok betartatásához. Ugyanakkor egyetlen európai állam sem vitte kezességig Rákóczi törekvését, azaz a magyar béke ügyét. „Nem volt nehéz kitalálni, hogy a bécsi udvar idegenkedik az ilyen békétõl. Ez az elsõ megbeszélés csak néhány napig tartott” – amint arról Rákóczi az Emlékiratokban szólt.2 Nem született meg a várva várt béke, de ez nem az érsek hibájának, vagy kurucellenességének tulajdonítható.3 A béke követének tekintették, és „a felkelõk is nagyon tisztelték a szentéletû, önzetlen fõpapot.”4 Széchényi Pál még a Bécs által óhajtott fegyverszünetet sem érte el. A tanácskozás záró napján, március 27-én még szemtanúja lehetett annak, hogy milyen fénnyel ünneplik Rákóczi 28. születésnapját a diplomaták, katonák, fõurak, közemberek és a gyöngyösiek. Március 29-én Rákóczi és Széchényi elköszönt egymástól, és mindketten távoztak Gyöngyösrõl. Rákóczi Egerbe ment folytatni a vár ostromát, Széchényi Bécsbe – jelenteni a császárnak.5 Széchényi Bécs helyett Sümeg felé tartott, de Székesfehérvárott megállt, és az ott, április 2-án írt levelében tájékoztatta I. Lipótot a gyöngyösi eseményekrõl. Írta, a kurucok hallani se akarják a „közbenjárás”, „kegyelem”, „megbocsátás” szavakat, és nem ismerik el a római királyt (Józsefet – M. L.), amíg a szabad és törvényes országgyûlés meg nem erõsítette.6 Az eredménytelenség ellenére I. Lipót megelégedéssel vette tudomásul, milyen buzgalommal támadta „az elégedetlenkedõk vakmerõ indítványait”.7 Meghatalmazta a tárgyalás folytatására is. Széchényi találkozott is Rákóczival Pakson, és legalább a fegyverszünetet el akarta érni. Azonban Rákóczi azt elutasította, mert a császár továbbra sem ismerte el a külföldi államok jótállását. Az érsek paksi megjelenésének körülményei kitûnõen mutatják az akkori közállapotokat. A Sümeg-Paks közötti útján Heister katonái és a kurucok egyaránt zaklatták õt és kíséretét. Az utóbbiak megtámadták a mellette haladó egyik inasát, aki belehalt a sérüléseibe.8 1 HORVÁTH Mihály 1872, 336. Bachó László, Dezséri (1938) Fodor Lászlót és Retes Jánost ír. 2 RÁKÓCZI Ferenc 1985, 122. L.: NAGY Béni 1909, 564–565. NAGY József 1978, 187. 3 MOLNÁR József 1969, 14. 4 HERMANN Egyed 1973, 358. 5 MÁRKI Sándor 1907, 327. SEBÕK László, Ethei 1880, 204–205. 6 MILLER, I(acob) Ferdin(and) 1807, 134–139. 7 Uo. 184–188. Wienna, 1704. ápr. 30. 8 SZABÓ László, Bártfai 1911, 270.

162

A további egyezkedést sem I. Lipót, sem Rákóczi nem ellenezte. Az egyezkedésben, a béke mielõbbi megkötésében a kuruc közvitézek is nagyon reménykedtek. Tudtak Széchényi békekísérleteirõl, és bíztak az érsek sikeres békeközvetítésében. Már a magánlevelezésekben is helyet kapott az érsek iránti bizalom. A számos levél közül Szepesi Jánosnak sógorához, az Abaúj vármegyei viceispánhoz küldött írásából: „…Méltóságos Calocsai Ersek ötöd napja ide érkezet az békesség tractájára (tárgyalására – M. L.). Most mindent igír és offerálya (felajánlja – M. L.) magát mindenre. Mi leszen belõle, az(t) a jó Isten tugya. Vezérelye Isten õ Nagyságokat minden jóra…”1 Május 18-án Rákóczi a solti táborában fogadta Széchényit. A császár álnokul az érsek ismételt követküldésével azt a látszatot keltette, hogy Széchényi személyével kedvezõ alaphangulatot akar nyújtani a tanácskozáshoz. Kiderült, a békejavaslat nem tárgyalható.2 Széchényi érsek aggódva tapasztalta a lakosság életveszélyét a császári hadak vonulásakor. A magyarság féltése és szeretete süt át a császárhoz és a hadvezérekhez írt jelentéseibõl, tiltakozásaiból. Miközben beszámolt a gyöngyösi és a tovább folyó tárgyalás eredménytelenségének okairól és a májusi tárgyalás érdekében kifejtett erõfeszítéseinek meddõségérõl, nyíltan megírta I. Lipótnak, elõzetes fegyverszünetet azért nem akarnak a kurucok, mert felkeltenék a lehetséges szövetséges(ek) gyanúját az együttmûködésben; keveslik a beterjesztett engedményeket; Anglia és Hollandia kezessége elfogadhatatlan, hiszen szövetségesei I. Lipótnak, különben is távol esnek Magyarországtól, illetve a magyar-német háborús helyektõl. Bizalmatlanságukat fokozzák Heisternek, a császári csapatok fõparancsnokának nem szûnõ kegyetlenkedései. Gyilkosságai nemcsak a magyarok keserûségét és elszántságát növelik, hanem azt bizonyítják, hogy nem engedelmeskedik a király parancsainak, önhatalmúan dúl. Ismét elõkerült az ország bajainak fõ okozójaként a szabad királyválasztás ügye, az örökösödés is.3 Széchényi Pál közel hasonló tartalmú levéllel tájékoztatta gr. Pálffy János császári lovassági tábornokot. Gr. Pálffy válasza megvédte az uralkodót, ellenben bizalmas levélrõl lévén szó, szokatlan módon elmarasztalta Heistert: „…Szomorú szívvel olvasom Kegyelmed méltósága nekem írott böcsületes Levelét; bánom tellyes szívembõl Heister Uram el-követett rendetlenségét, s tartok attúl, ne talán1 Šak Abovska Župa, 1701–1709. 20. A–Ž, 56. sz. lev. Marosi Györgyhöz. Dunaordas, 1704. máj. 17. 2 NAGY Zsigmond József 1982, 532. 3 MILLER I(acob) Ferdin(and) 1807, 281–285. CIV. Paks, 1704. máj. 22. Uo. Széchényi panaszlevele a császárhoz Heister veszprémi vérengzésérõl. 1704. máj. 16.

163

tán Isten õ Szent Fölsége egy embernek rendetlenségéért minyájunkat meg-büntessen… Nem Kegyelmes Urunk õ Fölsége akarattya ez, a mit eddig el-követett…„ Weszprimiek dolgát ki-mondhatatlanúl sajnálom… Nem is bánnám, ha valaki Heistert személyében derekassan megverné…”1 Az érsek szünet nélkül kereste a béketanácskozás folytatásának lehetõségét. Gr. Bercsényihez fordult, és õt akarta rávenni, legalább a fegyverszünet elfogadását érje el Rákóczinál. Ekképpen érvelt Bercsényinél: azon honszeretet, amelyet részérõl a gyöngyösi értekezleten (1704. március 18–27. – M. L.) tapasztalt, bátorítja fel, hogy kérje, ne engedje a kedvezõ alkalmat elszalasztani az ország javának megalapozására.2 Gr. Bercsényi harmadnapra válaszolt is: amint a kurucok hajlandók a békérõl (vagy a fegyverszünetrõl) tárgyalni, „Bécsben mindjárt lehetetlen kívánságokkal állnak elõ…”3 A forgandó hadiszerencse több kedvezõ és kedvezõtlen következménnyel jár. Június 13-án Koroncónál kuruc csatavesztés, július 4-én Szentgotthárdnál kuruc gyõzelem, július 20-án a Bácskába indított hadjáratával Rákóczi elfoglalja Szeged városát. Elõtte, még július 8-án a gyulafehérvári országgyûlés Erdély fejedelmévé választja.4 Augusztusban lesújtó külföldi hír érkezik a fejedelemhez. 13-án az osztrák-angol hadak Höchstädtnél megverték a francia-bajor seregeket, Rákóczi lehetséges Habsburg-ellenes szövetségeseit.5 A császár ismét megbízta a béketárgyaló küldöttség vezetésével Széchényi érseket, hangoztatva: „ez egyszer hajlandó kegyelmet adni Rákóczi híveinek és orvosolni törvényesnek látszó sérelmeiket… Parancsolja tehát Leopold… Széchény Pálnak,… hogy Rákóczit beszéllené reá a békességre…”6 Rákóczi a höchstädti csata hírét hallva még inkább elfogadta az újabb tárgyalási lehetõséget. Bár „elõre tudta, hogy mint minden gyõzelem után, a bécsi udvar az eddiginél is jobban fog akadékoskodni” – amint azt még az ellenséges angol politikai körökben is ismerték.7 1 Uo. 315–316. CVII. Pozsony, 1704. jún. 5.

2 SZABÓ László, Bártfai 1911, 272. Sümeg, 1704. jún. 11. 3 Uo.

4 SZÁDECZKI Kardoss Lajos 1993, 307.

5 WINDISCH, Karl Gottlieb 1734, 473. SPÁNYIK, Glycerius 1820, 507. SZEKFÛ Gyula 1943, 289. 6 SZEKÉR J. Aloysius 1808, 301. 7 MÁRKI Sándor 1907, 355. Hivatkozik Harley, Robert angol külügyi államtitkár 1704. szept. 12-i, Stepney, George követhez írt levelére. ACSÁDY Ignác 1898, 574.

164

A fejedelem francia kortársa, a szabadságharc ismerõje és figyelemmel kísérõje, egyben elsõ életrajzírója is átlátott az udvar csalárd ajánlatán: „Az az elõny, amelyet a szövetségesek Bajorországban (Höchstädtnél – M. L.) szereztek, a császárban azt a reményt ébresztette, hogy az elégedetlenek (kurucok – M. L.) az õ feltételeit… elfogadják,… és nagyon meglepte, hogy Rákóczi fejedelem… megveti azokat, és legkevésbé sem áll el kívánságaitól…”1 „(Azt) tûztem ki alapelvemül, hogy meghallgatok minden békére vonatkozó ajánlatot… Ez a nézetem csak hasznomra vált, javaslataik mindig visszataszító hatást keltettek, mert üres ígéretekbõl álltak…” – írta a fejedelem.2 Még augusztus 5-én, Szegeden megtudta, a békeértekezleten mediátorként (közbejáróként – M. L.) ott lesz az angol és a holland követ is. Viszont Rákóczi a svéd és a lengyel követ jelenlétéhez is ragaszkodott.3 Sem Széchényit nem hozták ki a sodrából ezek a még oly nagy dúlások és jogtalanságok, sem Rákóczit nem izgatták azok a gyanúsítgatások, amelyek kétségbe vonták békevágyának õszinteségét, úgyhogy továbbra is a háború békés lecsendesítésén munkálkodtak.4 Széchényi a császári utasítás értelmében Sümegrõl Rákóczihoz indult Szegedre, aki beleegyezett a béketárgyalás gyöngyösi folytatásába. Gyöngyösre érkezése elõtt, augusztus 22-én kelt levelében Széchényi aggódva írt a császáriak folyamatos rémtetteirõl, amelyek híre kedvezõtlenül befolyásolhatja a tanácskozás légkörét, eredményét: „…Mihent (amidõn – M. L.) kigyütt Csallóközbõl eö Fölsége Armadája, Diószeghet s más falukat, úgy(szintén) Galgóczot is várával együtt fölégette. Azért szenvedik az refavort (eltávozást – M. L.). Az Cartellát (egyezséget – M. L.) semmiben observalják (tisztelik – M. L.), kiváltképpen az Budajak (budaiak = budai császári helyõrség – M. L.); az paraszt embernek puskaporral töltik megh az torkát, száját, s az hasán veti ki magát az por (puskaporral felrobbantják az embert – M. L.); süttik, nyúzzák elevenen az szegénységet; az Asszonyokat emlõjénél fogvást kötik föl az gerendában, úgy kínozzák õket; Templomokat fosztyák; Papokat ölik, vagdalják. Ha ezekben nem hagynak, bizony hasonlot s többet is várhatnak…”5 1 LE NOBLE, Eustache 1976, 66. 2 RÁKÓCZI Ferenc 1985, 138–139. 3 MÁRKI Sándor 1907, 354. 4 KATONA István 2003, 108. 5 PADOS János 1862, 31. Hivatkozik MILLER, Iac(ob) Ferdin(and) 1807, 89–91. CXLIII. Pados úgy tudja, hogy Széchényi a békeküldöttség két tagjához, Viza János préposthoz és Okolicsányi Pálhoz írta. MÁRKI Sándor 1884, 16. I. Lipóthoz írt levélként említi.

165

A második gyöngyösi tanácskozás hasonlóan zajlott le, mint az elsõ. A fejedelmi udvartartási szabályzat szerint a külföldi követeket a város határától az udvarmester hintókon hozatta be. Karabélyosok és inasok szállásukra kísérték. A megjelenteket, meghívott követeket, fõrangúakat az új fõbíró, Gaál János és három városi tanácstag, a Ferenc-rendiek részérõl ismét P. Kiss Tamás, a kolostor fõnöke üdvözölte. A ferences templomban Széchényi Pál kalocsai érsek mondta a Veni Sanctét. A második békeértekezletet is a fejedelem nyitotta meg augusztus 28-án, amelynek a helyszíne megint az udvarháza volt.1 Rákóczi ismét elõvette a márciusi békeértekezletre beterjesztett 25 pontját, kiegészítésül a „gyöngyösi resolutióval” („gyöngyösi válasszal” – M. L.).2 Széchényi a császár nevében három hónapra szóló fegyverszünet feltételeit hozta magával: engedélyezze a fejedelem az ostromzárolt várak és települések ellátását. Ennek engedélye a szorongatott vagy vesztes császári katonákat idõnyeréshez, lélegzetvételhez juttatta volna. A tanácskozást az északnyugati tizenhárom vármegye protestáns követeinek követelése zavarta meg. Megismétlõdött, ami az elsõ értekezleten történt. A protestánsok a templomok visszaadását és a vallási ügyek azonnali tárgyalását követelték. Ezt, a feltehetõen titkos, udvari ösztönzésû rendbontást (lehet, hogy Okolicsányi Pál királyi biztos, a küldöttség egyik tagja volt a felbujtó) Rákóczi a református br. Vay Ádám és az evangélikus Ottlyk György bevonásával megszüntette.3 A tárgyalás idejére a fejedelem fegyverszünetet hirdetett, amelyet az érsek kérése szerint még a tanácskozás utáni napokra is megtartott. A második gyöngyösi béketárgyalás szeptember 12-én megegyezés nélkül befejezõdött. Ennek ellenére hangsúlyozhatjuk: 1.) Szeptember 2-tõl béke helyett Rákóczi beleegyezésével legalább a fegyverszünet megvalósult. 2.) Kiderült, az értekezletet folytatni akarta, és a fegyverszüneti tárgyalástól a békekötéshez akart jutni. Elhatározásának hitelét az október 31-ig szóló fegyverszünet és a lejárta elõtt, már október 21-én továbbfolytatott selmeci tárgyalás szavatolta.4 A fejedelem szeptember 15-én hadi kísérettel eltávozott Gyöngyösrõl. A tárgyalást Selmecbányán akarta folytatni, ezért Széchényi is vele ment. 1 BACHÓ László, Dezséri 1938, 37-38. MOLNÁR József 1969, 16. 2 MÁRKI Sándor 1910, 37. 3 Uo. HECKENAST Gusztáv 1953, 46-47. SZEKFÛ Gyula 1943, 297. 4 SEVERIN, Ioan(nes) 1778, 253. SZEKÉR J. Aloysius 1808, 301. SPÁNYIK, Glycerius 1820, 507. ACSÁDY Ignác 1898, 576–577.

166

Selmecen a tárgyalás légköre zavarossá vált. Noha a császári küldöttség vezetõje Széchényi volt, I. Lipót kinevezte br. Friedrich Seilern-t a békeküldöttség élére. Az érseknek másodszerep jutott gr. Koháry István, gr. Sigismund Lamberg, br. Szirmay István, Okolicsányi Pál és Viza János társaságában. Rákóczi megbízottja gr. Bercsényi Miklós, br. Károlyi Sándor, Jánoky Zsigmond és Ráday Pál.1 Közvetítõ volt a holland Hamel-Bruyninx és az angol Stepney. Széchényi Pált a háttérbe szorítása ellenére a császár levélben kérte, csendesítse le a kurucokat, hiszen legnagyobb vágya az ország békéjének megteremtése, amely törekvésében az érsek addig is önzetlen lelkesedéssel segédkezett. Remélte, a tanácskozás folytatásában is latba veti nagy tehetségét és buzgalmát. A küldöttség többi tagja eltérõen látta küldetését. Seilern mindvégig úgy viselkedett, mintha kegyelmet nyújtani érkezett volna Selmecre, nem tárgyalni. Ha a megbízottak nagyobb megértést és kedvezményt hoztak volna a tárgyaláshoz, mint korábban, lehet, hogy a béke létrejön. Bercsényi hamarosan átlátta, a mostani tárgyalás sem tartogat megoldást. Még a leginkább közeledõ Széchényi iránt is bizalmatlanná vált. Közölte is Rákóczival: „Pál is hamisan kapál”.2 Kiviláglott, Seilern olyan igényeket támasztott az 1704. október 21-én, Selmecbányán megnyílt béketárgyaláson, amelyekkel idõt akart nyerni a zavartalan hadi készületekhez. Továbbá kuruc területek, várak és települések átadását és egyéb, teljesíthetetlen követelést terjesztett be 15 pontos békefeltételei között. A közvetítõk nem a valóságos helyzetnek megfelelõen Seilern és a küldöttség mellé álltak. Az értekezlet eredménytelenül zárult.3 Ennek az is oka volt, hogy a béke ellenségei felülkerekedtek, és a meghatalmazottak utasításai, ajánlatai kedvezõtlenebbek voltak a korábbiaknál. A béke és a nemzet ellenségei politikai téren eltávolították a két fél közeledésre hajlandó küldötteit, és a kurucokban megrendíteni igyekeztek az érsek hitelét. „Rákóczy mindazáltal, hogy békülési szándokának továbbra is jelét adja, Széchényi érseket, míg egyenesen vissza nem hívaték, magánál tartóztatta.”4 Kettõjük között a bizalom nem csökkent. Széchényi 1705-ben is Rákóczi táborában maradt. Egyik 19. századi történészünk szerint „ez idõ tájban némi kedvet is mutatott Leopoldtól elszakadni”.5 Még az 1 ASZTALOS Miklós 2000, 166–168.

2 SZABÓ László, Bártfai 1911, 287. 3 HORVÁTH Mihály 1872, 362–364. 4 Uo. 364.

5 Uo. 372.

167

1705. január 1–3. között, Léván lezajlott kuruc kormánytanácson is jelen lehetett. Sõt hozzá is szólt a tárgyalt pénzügyekhez, és ellenezte a rézpénz ismételt kibocsátását „megmutatván, abból minemû kára és romlása lészen az országnak”.1 Kora nyáron Egerbe megy Rákóczihoz, és újabb béketárgyalási pontokat egyeztet vele. Lépései most azért eredménytelenek, mert május 5-én meghalt I. Lipót, és nem lehetett elõre látni utódának, I. Józsefnek az állásfoglalását, további elképzeléseit a szabadságharccal szemben. I. József kezdetben Széchényi mellõzésére gondolt. Azonban küldötteinek (Jeszenszky István és Szirmay István) megkeresésére Rákóczi a hitlevéli záradék kötelezettségét feszegette, ezért ismét Széchényihez fordult. A császár megbízása alapján az érseknek rá kellett vennie a fejedelmet, hogy elégedjen meg az angol és holland követek közbenjárásával, és vesse el más államok kezességének óhaját. A fejedelem nem fogadta el az új, bizonytalan következményû tervet. Augusztus végén Nyitráról Rákóczi és gr. Bercsényi társaságában az érsek az országgyûlés színhelyére, Szécsénybe ment. Mialatt folyt az országgyûlés elõkészülete, aztán a tanácskozás is elkezdõdött, az érsek a „békealkudozások” folytatását szorgalmazta. Azonban ezt az országgyûlés zsúfolt programja háttérbe szorította.2 Az országgyûlésen, amely 1705. szeptember 12-én nyílt meg, az érsek vendégként vagy szemlélõként végig jelen volt. Láthatta a törvények tárgyalását és II. Rákóczi Ferenc vezérlõ fejedelemmé választását, október 2-án a törvények megerõsítését, szentesítését, amelyek közé meghatározó vallásügyi, egyházügyi artikulusok is bekerültek.3 Széchényi Pál béketörekvésének mégis volt látszata: 1.) A bécsi angol követ, Stepney, Lord George és a holland követ, Hamel-Bruyninx, Jacob Jan közremûködésére I. József császár elfogadta a külföldi hatalmak közte és Rákóczi közötti közvetítését. 2.) A szécsényi törvények 4. artikulusa megfogalmazta a lehetséges békekötés módját és gyakorlatát.4 (Lehet, hogy a megszövegezéséhez titokban még Széchényi érseket is segítségül kérte a fejedelem.5) Tény, hogy az érsek tudott a terve1 Uo. 2 LE NOBLE, Eustache 1976, 78. 3 BEÉR János – CSIZMADIA Andor 1966, 200–211. 4 R. VÁRKONYI Ágnes 1995, 50–51. 10. Törvény a békekötésrõl 5 SUGÁR István 1991, II. Rákóczi Ferenc, IV.

168

zetrõl, és az elfogadásra váró törvények között ennek elõterjesztésérõl. A szentesített és kihirdetett 4. törvénycikk a következõket részletezte: – Lészen attribuált autoritása (felhatalmazása – M. L.) az méltóságos Vezérlõ Fejedelemnek az mellette levõ szenátorsággal egyetemben, hogy az midõn az Ausztriai Ház az maga követjei avagy angliai és hollandiai és úgy más hatalmasságoknak mediációja (közbenjárása – M. L.) által az békességnek tractáját (béketárgyalások – M. L.) folytatni fogja: Annak elkezdetésére és folytatására magát az tractában nemcsak béereszthesse, hanem annakfelette az konjunktúráknak és haza dolgainak rációi szerint, valamint az közügynek javára hasznosnak ítél, munkálódhassa, és végezhesse, – eresztvén mindazonáltal mindazoknak ratifikációját az konföderált nemes státusoknak köz-decisiójára (elhatározására – M. L.).1 Az országgyûlés október 3-án zárult. „A fejedelem Te Deum laudamus tartására gyûjté fel a rendeket… a convent szerencsés folyamatáért.”2 A vezérlõ fejedelem október 6-án kinevezte a következõ béketárgyalás héttagú küldöttségének résztvevõit, és Nagyszombatba küldte. (A tárgyalás kilenc hónapon át tartott.) Vezetõjük gr. Bercsényi Miklós volt.3 Október 22-én a császár szintén kijelölte a békeküldöttség tagjait. Élére ezúttal gr. Johann Wenzel Wratislav, cseh kancellár került, aki Széchényi Pált kapta társul. A találkozó 26-án, Nagyszombatban történt. Másnap elkezdõdött a béketárgyalás.4 Igaz, a császár mindkét meghatalmazottja egyenlõ felelõsséggel tárgyalt, Széchényi ismét elvesztette elsõdleges szerepét. Az eredménytelenül folyó tárgyalás menetét látva Széchényi a majdani megegyezés reményében abbahagyta a megbeszélést. Közremûködésével az ismét folytatott tárgyaláson, 1706. május 8-án legalább a fegyverszünet megvalósult.5 Széchényi tekintélye megnõtt a császár elõtt. Mégis a május 26-án kinevezett új békebizottságban az érsek ismét visszaszorult. Elnöke hg. Lotharingiai Károly, osnabrücki és olmützi érsek, alelnöke gr. Wratislav, Széchényi pedig hat társával a tagja volt.6 A szövetkezett rendek részérõl 23 pontot terjesztettek elõ a tárgyaláson. Több belõle megegyezett az 1704. évi gyöngyösi 25 pont tételeivel. Új volt az 1. pontban leszögezett követelés, hogy a készítendõ 1 BEÉR János – CSIZMADIA Andor 1966, 204. Romlott szövegér e vö.: R. VÁRKONYI Ágnes 1995, 50–51. 2 R. VÁRKONYI Ágnes 1995, 51. Idézi Csécsi János Naplója a szécsényi országgyûlésrõl, Kazinczy Ferenc magyarításában = Rákóczi Tükör, II. köt., 144–175, Budapest, 1973 3 MÁRKI Sándor 1907, 496. SPANGÁR András 1734, 79. Szerinte Szécséni Pál 28-án kezdte a tárgyalást. 4 MILLER, Jac(ob) Ferdin(and) 1807, 208. MÁRKI Sándor 1907, 496. BALLA Antal 1935, 127. 5 KATONA István 2003, 110–111. A fegyverszünetet, amely máj. 13-tól kezdõdött (késõbb júl. 24-ig meghosszabbították) Széchényi írta alá. 6 BUDAY Esaiás 1833, 46. BALLA Antal 1935, 129. KATONA István 2003, 111. Kinevezését teljhatalmú megbízottnak tekinti.

169

szerzõdést a közbenjárókon (mediátorokon) kívül Svédország, Poroszország, Lengyelország és Velence kezessége szavatolja. 2. pontja az osztrák ház uralmának erdélyi megszüntetését és fejedelmének szabad választását tárgyalta. 3. ponttal a kierõszakolt (1687. évi) pozsonyi törvénycikkeknek, mint minden bajok forrásainak eltörlését akarták elérni.1 A császáriak valamennyi pontra ellenvetéssel válaszoltak. Az érsek a késve érkezõ erdélyi küldöttségre számítva a magyarországi követelések erdélyi megerõsítését várta. Azonban mielõtt ez megtörtént, a megegyezésre vagy engedményre is hajló Széchényi kezébõl kivették a „legkisebb lehetõség fonalát is”, lesöpörték a 23 pontot.2 I. József Erdély függetlenségével és a külföldi hatalmak garanciavállalási kikötésével nem értett egyet.3 A tanácskozás július 22-én (a fegyverszünet 24-én) további eredmény nélkül zárult; „nem végeztek semmit”.4 A nagyszombati tárgyalás sikertelenségéért I. József császár és a vezérlõ fejedelem is részben az érseket okolta. Mindkét részrõl folytatódtak a hadjáratok. 1706. augusztus 18-án Bottyán János és gr. Esterházy Antal kurucai elfoglalták a farkasdi és soproni sáncokat, utána Bécsig portyáztak. Szeptember 16-án Franz Ferdinand Kuckländer lovag, császári tábornok feladta Esztergom várát Rákóczinak; október 12-én Charles Bonafous, ezereskapitány átadta Esztergom várát gr. Guidó Starhenberg tábornoknak. Ezalatt Széchényi Pál érsek szünet nélkül gyûjtötte a kuruc vezérek értesítései alapján a császáriak „retteneteit”, hogy bizonyságul hivatkozhasson az újabb béketárgyalások elõtt a császárnál és az udvarban az „elégületlenek” ellen folytatott kegyetlenkedésekre magyar nemzete védelmében.5 Gr. Forgách Simon kuruc altábornagy egyik levelében a következõkrõl értesítette Széchényit: „… Senkit sem kimil, s nem veszi (szívére – M. L.) Tyrannizmusokat… eö Felsége Armadája az Magyari és az Karvay Sánczban; Holott Parolával szegény tudatlan Nemzetünket (hitegette); Azután Parasztyát, Aszszonyát s Gyermekit mind Karóra vetették, Miskolcz, Szikszo égetéseket (szeptember 22-én Rabutin) el-halgatván, az(okban)… mégh a szegény Koldúsokat is Kardra hánytak, s nem külömben az szegény Egyháziakat is, és koldulo Barátokat. Micsoda égetéseket tött Staremberg 1 HORVÁTH Mihály 1872, 436–438. SUGÁR István 1991, II. Rákóczi Ferenc, vö. SZABÓ László, Bártfai 1911, 315–316. A még május 8-án, Pozsonyban, Szétsényi Paulus és János Ventzel által megfogalmazott 23 pont jelentõs eltérést mutat. M. KOVÁCS János 1742, 64–76. 2 SUGÁR István 1991, II. Rákóczi Ferenc V–VI. 3 SÁRA János 2001, 338. 4 PADOS János 1862, 33. 5 MOLNÁR József 1969, 20.

170

Armadája, meg-mutattyák az Faluk, az merre járt…”1 Gr. Forgách a nemzetéért aggódó érseket szomorú hangon kérlelte: „Nagyságod ne sírjon, mert Szent Péter sirása se lágyitaná megh az Ministerium szivét az Magyarok ellen.”2 Különös óhajával bizonyára az érsek is egyetértett: „Adna Isten, hogy a sok hizelkedõknek, Statistáknak, Pseudopoliticusoknak (másodrendû politikusoknak – M. L.) férre tenne böszke és fel-fuvalkodott Tanátsokat, hanem nézne maga az Magyar Országhi dolgait, semmi Kétségem benne, akkor czéllyához jutna eö Fölsége.”3 Rákóczi mondásával zárta levelét: „Nem kell nekünk Gratia (kegyelem – M. L.), de kell nékünk Justitia (igazság).”4 Rákóczi Széchényi nagyszombati „semlegessége” felett a „megütközésének” adott kifejezést.5 Következményeként, amikor az 1707. évi ónodi országgyûlésen kimondták, hogy az ellenség pártján lévõ (béke)követek vagyonát el kell kobozni, Széchényi elvesztette egyházi és családi vagyonát.6 Hosszú betegség után Pozsonyban, 1710. május 22-én hunyt el. Életrajzíróinak egyike így jellemezte: „Mindenekelõtt… (magyarnak – M. L.) tartotta magát… Magyarság, vallásosság, õszinteség, bátorság, férfias hûség,… alapos képzettség, szelídség, erély, jóakarat, önzetlenség, jótékonyság… a legnagyobb mértékben rokonszenvessé teszi.”7 Ezt a gondolatot erõsítette meg a Széchényi nemzetség kiváló, 19. századi tagjának, a legnagyobb Magyarnak hozzájárulásával feltárt forrás alapján másik életrajzírója: „És ilyen tiszta jellemû, szilárd lelkû… emberre nagy szüksége volt akkor a hazának, midõn a nép tökélyetes elnyomatásban sínlõdött, s a fõurak közül… még a jobbaknak sem volt bátorságuk szólani, mert a legszerényebb észrevétel és legkisebb ellenvetés miatt azonnal rebellisnek címeztettek – az alávalók pedig mint vak eszközök, saját silányságukban kerestek menedéket.”8 Elkezdtük, de együtt már nem írhattuk meg. Feleségemnek, Kazella Máriának emlékére. 1 MILLER, Iac(ob) Ferdin(and) 1807, 270. CCV. Sassyn, 1706. okt. 23. 2 Uo. 272. 3 Uo. 273. 4 Uo. 5 Századok, 1882. ápr. 15., 294. Lánczy Gyula: Széchényi Pál kalocsai érsek s a magyar nemzeti politika 6 KATONA István 2003, 116. Kegydíjért a császárhoz kényszerült. HORVÁTH Mihály 1872, 477. 7 MÁRKI Sándor 1884, 23–24. 8 PADOS János 1862, 13.

171

Felhasznált irodalom: ACSÁDY Ignác 1898 ASZTALOS Miklós 2000 Bachó László, Dezséri 1938 BALLA Antal 1935 BALLA Antal 1943 BEÉR János – CSIZMADIA Andor 1966 BENICZKY Gáspár 1866 BUDAY Ésaiás 1833 CSANÁDY László 1912 DOBAL, Wohlen 1988 ENGEL, Johann Christian 1814 FÁY Zoltán 2004 FESSLER, I(gnaz) A(urel) 1825 FORGÁCS Ferenc 1929

FRIDRICH, Urban R. P. F. 1759 GOROVÉ László, Gattáji 1876 HECKENAST Gusztáv 1953 HECKENAST Gusztáv 1984

172

Magyarország története… (1657–1711) = SZILÁGYI Sándor szerk.: A magyar nemzet története. Hetedik köt., Athenaeum I. és Ny. RT., Budapest II. Rákóczi Ferenc és kora. Pallas S. – Attraktor Kft., Kossuth Ny. Rt., Budapest (1934) Gyöngyös város Rákóczi idejében. Heves megyei Lapok kiad., Ablaka J. és F. Kny., Gyöngyös II. Rákóczi Ferenc élete = LUKINICH Imre szerk.: Rákóczi emlékkönyv halálának kétszázéves fordulójára, elsõ köt., 11–262. Franklin T. Kiad. (és Ny.), Budapest II. Rákóczi Ferenc. Athenaeum Ny., Budapest Történelmünk a jogalkotás tükrében. 1001–1949. Gondolat K., Franklin Ny., Budapest Naplója 1707–1710 = THALY Kálmán szerk.: Rákóczi Tár. II. Rákóczi Ferenc korához. I. köt., 5-232. Hornyánszky és Hummel Ny., Pest Magyar Ország históriája… 1686–1833. III. köt., harmadik kiad., Trattner és Károlyi Ny., Pest Telekesy István. Ny. n., Eger Ungarn. 1000 Jahre Geschichte in Münzen und Medaillen. Jost Druck AG, Hünibach Geschichte des Ungarischen Reichs. v. Ghelenschen Erben, Wien Ferencesek Gyöngyösön. Fejezetek a gyöngyösi barátok életébõl. Novoprint Rt. Ny., Dorog Die Geschichten der Ungern und ihrer Landsassen. N. IX. Th., Gleditsch, J. F., Leipzig Gyöngyös története = ERDÕS Tivadar szerk.: A Gyöngyösi Állami Koháry István Reálgimnázium Értesítõje az 1928-29. iskolai évrõl, 3–80. Ablaka J. és Ferenc Kny., Gyöngyös Historia seu compendiosa descriptio provinciae Hungariae ordinis minorum S. P. Francisci… Sanctissimi Salvatoris. Academ. Societat. Jesu Typ., Cassovia Eger városának történetei. Érs. Lyc. Kny., Eger (1828) A Rákóczi szabadságharc. Mûvelt Nép Kk., Szikra Ny., Budapest A Rákóczi-szabadságharc = BORUS József szerk.: Magyarország hadtörténete [1], 339–399. Zrínyi Katonai K., Kossuth Ny., Budapest

HERMANN Egyed 1973 HORVÁTH Mihály 1872 KARÁCSONYI János 1923 KARÁCSONYI János 1924 KATONA István 2003

KATONA, Stephanus 1805 KOLLER, Joseph 1812 M. KOVÁCS János 1742 KÖPECZI Béla – R. VÁRKONYI Ágnes 2004 P. KÕNIG Kelemen 1931 LE NOBLE, Eustache 1976

LESKÓ József 1907 MÁRKI Sándor 1884 MÁRKI Sándor 1907 MÁRKI Sándor 1909 MÁRKI Sándor 1910

A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae I. Aurora Könyvek. Molnár József Ny., München Magyarország történelme. Az új dolgozat II., bõvített kiad., hatodik köt., Heckenast Gusztáv, Pest Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig. I. köt. MTA kiad., Buzárovits Gusztáv Kny. Esztergom Szt. Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig. II. köt. MTA kiad., Stephaneum Ny. és Kk. RT, Budapest A kalocsai érseki egyház története (1800). II. rész. = ROMSICS Imre – THOROCZKAY Gábor szerk. Kalocsai Múzeum barátok köre kiad., PRINT 2000 Ny. Kft., Kecskemét Historia critica regum Hvngariae stirpis Avstriacae... Tom. XVII., Ab MDCXCVII. ad MDCCV. Reg. Univ. Pest. Typ., Buda Historia episcopatus quinqueecclesiensis. Tom. VII. Ab MDCXXVIII. ad MDCCLXXXI. Trattner, M. Typ., Pesth A magyar kronikának röviden le-rajzolt sómmája… Pethõ Gergely munkájábúl szedegettetett… Spaizer Domonkos F. Ny., Posony II. Rákóczi Ferenc. Millenniumi magyar történelem. Életrajzok, harmadik javított kiad., Osiris K., Dürer Ny. Kft., Gyula Hatszázéves ferences élet Szécsényben 1332-1932. Kapisztrán Ny., Vác Rákóczi fejedelem históriája. Avagy az elégedetlenek háborúja az õ vezérlete alatt. Ford.: Márki Sándor – (Kovács Ilona). Szépirodalmi Kk., Zrínyi Ny., Budapest (Paris, 1707) Adatok Telekesy István egri püspök korához = LESKÓ József szerk.: Adatok az egri egyházmegye történelméhez. IV. köt., 267–546. Érseki Lyceumi Ny., Eger Széchenyi Pál életrajza. Stampfel, Eder és Tsai Kny., Pozsony II. Rákóczi Ferencz 1676–1707. I. köt. Magyar Történelmi Társulat kiad., Athenaeum RT Kny., Budapest II. Rákóczi Ferencz 1707–1711. II. köt. Magyar Történelmi Társulat kiad., Athenaeum RT Kny., Budapest A gyöngyösi békeértekezletek 1704-ben = STILLER János szerk.: Gyöngyösi Kalendárium 1911. évre, 35–39. Hungária Kny., Gyöngyös

173

MILLER, I(acob) Ferdin(and) 1807 MILLER, Iac(ob) Ferdin(and) 1807 MOLNÁR József 1969 MOLNÁR József 1984 NAGY Béni 1909

NAGY József 1978 NAGY Zsigmond József 1982

NEMES Lajos – P. Kovács Melinda 2000 PADOS János 1862 PALMA, Carolus Franciscus 1785 PÁZMÁN Alajos 1865 RÁKÓCZI Ferenc 1979 RÁKÓCZI Ferenc 1985 SÁRA János 2001 SCHMITTH, Nicolaus R. P. 1768 SEBÕK László, Ethei 1880 SEREG József 2001 SEVERIN, Ioann 1778

174

Epistolae archiepiscoporvm Georgii Strigoniensis et Pavli Colocensis e comitatibvs Szécsényi, (I.) Trattner, M. Typ., Pest Epistolae archiepiscoporvm Georgii Strigoniensis et Pavli Colocensis e comitatibvs Szécsényi, (II.) Trattner, M. Typ., Pest Adalékok Gyöngyös történelmébõl. Kézirat. Budapest Gyöngyös és a Rákóczi-szabadségharc = MÁRTA Ferenc szerk.: A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Emlékkönyve 1634-1984. Szikra Ny., Pécs Heves vármegye története = BOROVSZKY Samu szerk.: Heves vármegye. Magyarország vármegyéi és városai, 445–644. Magyarország monográfiája. Légrády T. Kny., Budapest Eger története. Gondolat K., Athenaeum Ny., Budapest Magyarország történeti kronológiája 1687–1740. = PÉTER Katalin – SOMOGYI Éva szerk., BENDA Kálmán fõszerk.: Magyarország történeti kronológiája, II. köt., 1526–1848. Akadémiai K. és Ny., Budapest Heves vármegye iratai, 1304–1944–(1963) IV. A Heves Megyei Levéltár segédletei 5. B. V. B. Ny. és K. Kft., Eger Szécsény Pál kalocsai érsek életrajza. Gyurian József Ny., Pest Notitia rervm Hvngaricarvm. III. edit., III. pars. Landerer C. Pest. Bvda. Cassovia Telekesy István = Emlékkönyv Kis-Apponyi Bartakovics Béla egri érsek aranymiséjének ünnepére, 199–217. Érseki Lyceum K. és KNy., Eger Vallomások. (1716/1717–1718) 1–3. rész Ford.: Szepes Erika. Szépirodalmi Kk., Alföldi Ny., Debrecen. Emlékiratok. Ford.: Vas István. Szépirodalmi Kk., Alföldi Ny., Debrecen. (1717–1719) A Habsburgok és Magyarország 950–1918. Athenaeum K., Kner Ny., Gyoma Episcopi Agrienses fide diplomatum concinnati. Academ. Societat. Jesu coll. Typ., Tyrnavia Gyöngyös és vidéke története. Herzog Ernõ Á. Ny., Gyöngyös Vitézek és vezérek a Mátraalján (1000–1849) Mátra Honvéd Kaszinó kiad., RexPrint Ny., Budapest Conspectus Historiae Hvngaricae... pars prior. Landerer, Joannis M. Typ., Poson et Cassovia

SPANGÁR András 1734 SPÁNYIK, Glycerius 1820 SPÁNYIK, Glycerius 1833 SUGÁR István 1984 SUGÁR István 1991 SZABÓ Adorján 1909 SZABÓ László, Bártfai 1911 SZÁDECZKY Kardoss Lajos 1993 SZALAY László 1859 SZEDERKÉNYI Nándor 1893 SZEGEDI, Joannes 1734 SZEKÉR J. Aloysius 1808 SZEKFÛ Gyula 1943 Szövetséglevél P. TAKÁCS J. Ince OFM – PFEIFFER János 2001 THALY Kálmán 1866 R. VÁRKONYI Ágnes 1989

R. VÁRKONYI Ágnes 1995

Windisch, Karl Gottlieb 1734

A magyar kronikának… Petthõ Gergely után Kalnoki Samuel… iratott… 1627–1732. Academiai, Jesuita Ny., Cassa Historia pragmatica regni Hungariae… Trattner J. T. Typ., Pest Magyar Ország rövid históriája… ötödik kiad. (magyarra fordítva). I. köt. Trattner, P. J. M. és Károlyi I. Ny., Pest Az egri püspökök története. Franklin Ny., Budapest Eger fejlesztése és a vármegye fejlõdése a XVII–XIX. században. Kézirat. Eger A kassai jezsuiták viszontagságai a Rákóczi-korban. „Szent Erzsébet” Ny. RT., Kassa A Sárvár-Felsõvidéki gróf Széchényi család története 1252–1732, I. köt. Stephaneum Ny. RT, Budapest A székely nemzet története és alkotmánya. Akadémiai K. és Ny., Budapest (1927) Magyarország története, hatodik köt., Wodiáner F. Ny., Pest Heves vármegye története. IV. köt., Érseki Lyceumi Kny., Eger Rubricae sive synopses… Juris Ungarici… a Mathia II. ad Carolum VI. pars tertia. Berger, L. Acad. Typ., Tyrnavia Magyarok eredete. Második köt., második kiad. Hartleben Konrád A., Pest A Rákóczi-felkelés = HÓMAN Bálint – SZEKFÛ Gyula szerk.: Magyar történet. IV. köt., hetedik kiad. 275–314. Kir. M. Egyetemi Ny., Budapest BOROVSZKY Samu (kiad.): II. Rákóczi Ferencz… Szövetséglevele. Hornyánszky V. Ny. Budapest, 1911. (1705. szeptember 20.) Hasonmás Szent Ferenc fiai a veszprémi egyházmegyében a 17–18. században. 2., elsõ kiad. Yeloprint Kft. Ny., Szombathely Rákóczi Tár. II. Rákóczi Ferenc korához. I. köt. Hornyánszky és Hummel Ny., Pest Szabadságharc az állami önállóságért, Küzdelem a korszerû magyar állam megteremtéséért, „Ad pacem universalem” = EMBER Gyõzõ – HECKENAST Gusztáv fõszerk.: Magyarország története 1686–1790, 4/1. köt., 173–252. Akadémiai K. és Ny., Budapest Rendhagyó országgyûlés Szécsényben 1705-ben = PRAZNOVSZKY Mihály szerk.: A szécsényi országgyûlés 1705-ben, 7–58. Szécsény v. Ö. Kiad., Prospektus GM Ny., Veszprém Kurzgesasste Geschichte der Ungern… Löwe, Anton Buchdruck., Pressburg

175

RÖVIDÍTÉSEK EÉL Ford. fõszerk. HML K. Kft. kiad. Kk. Kny. köt. L. MFKL MOL Ny Ny. n. RT, Rt. Šak szerk. T. Typ. Uo. vö.

176

Egri Érseki Levéltár Fordította fõszerkesztõ Heves Megyei Levéltár (Eger) Kiadó Korlátolt felelõsségû társaság kiadás(a) Könyvkiadó Könyvnyomda kötet Lásd Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár – (Gyöngyösi Ferences Levéltár) (Budapest) – (Gyöngyös) Magyar Országos Levéltár (Budapest) Nyomda Nyomda nélkül Részvénytársaság Ministerstvo vnútra Slovenskej republiky. Štátny archív v Košiciach (Košice/Kassa) szerkesztõ Társulat Nyomda Ugyanott vesd össze

SURÁNYI IMRE

Eger fõpásztorainak, fõpapjainak és felsõfokú tanintézményeinek liber gradualisai az egri Fõegyházmegyei Könyvtárban Az egri Fõegyházmegyei Könyvtár birtokában van egy több mint ezer egységbõl álló, 17-18. századi, magyarországi és nyugat-európai felsõfokú tanintézetekhez kapcsolódó, az ezekben végbemenõ eljárásokhoz tartozó könyvgyûjtemény, amely az ún. liber gradualisokat foglalja magában. Ezek a dokumentumok nem hivatalos ügyiratok és bizonyítványok, mégis, ezeknél is meggyõzõbben demonstrálják, hogy az intézményekben milyen színvonalas képzés folyt, de közelebbrõl azt is, hogy az egri egyházmegyének milyen magasan képzett személyiségek voltak a fõpapjai, s hogy Eger városának tanintézeteiben az akkori kor legmagasabb színvonalának és igényeinek megfelelõ oktatás folyt. A könyvtár liber gradualis gyûjteménye 58 hazai és külföldi tanintézet vizsgaeljárásaihoz kapcsolódik, amelybe beletartoznak nemcsak egyetemeken, hanem más elnevezéssel bíró tanintézetekben, pl. akadémiákon szerzett képesítés-tanúságok is. Nem kevés a szerzetesrendek belsõ rendi fõiskoláin készült liber gradualis sem. A könyvtár legrégebbi liber graduálisa 1678-ból való, a grazi egyetemrõl, a legkésõbbi pedig, a csaknem anakronisztikus idõpontnak tûnõ 1857. évbõl, a római Collegium Germanico-Hungaricumból. Az egriek közül a legrégebbi: 1751, a legkésõbbi 1845-ös dátumú. Ezek az adatok esetleges új könyvtári felfedezések következtében módosulhatnak is. Itt még áttekintés szinten sem kívánjuk bemutatni a gyûjtemény egészét, hanem csupán a szorosan vett egyházi és Eger városi vonatkozásúakra szorítkozunk. A liber gradualis elnevezés az elsõ pillanatra visszatetszést kelthet, de hogy miért nem sikerült máig sem jobbat találni, azt bõven demonstráljuk. Elõször is tisztázzuk a kifejezés eredetét: Egy-egy egyetemi tudományos fokozat (gradus) odaítélésekor (ez a promóció, amely jelent még elõlépést, elõléptetést is), alkalmával az aktuális fokozatot el177

nyert egyetemi hallgató (graduatus) pályafutásának egy-egy állomására érkezett el, amelyhez egy bizonyos könyv (liber) ajándékozása is társult. A grádus elnevezés változatai a mai nyelvhasználatban megszokottá válnak, amikor az eredeti latin kifejezések angolszász közvetítéssel ismét visszatértek a magyar nyelvbe. A barokk szellemiség és a felsõoktatás Abban a korban, amelyet a történészek beállítottságuk szerint az ellenreformáció korának, vagy a katolikus restauráció korának neveznek, kialakult egy sajátos lelkiség, amelyet barokknak mondunk. Jött a reformáció, majd a trienti zsinat (1547-1563), viták, vallásháborúk, békekötések stb. Számunkra az a fontos, hogy a barokk szellemiség fellegvárai az egyetemek voltak. És ezek intézményesített egységét – természetesen csak a katolikus oldalon – az biztosította, hogy megjelent a tanügy történetének egyik legnagyobb szerepet játszó dokumentuma, a jezsuita rend által kibocsátott híres Ratio studiorum (1599).1 Ennek jóvoltából Szicíliától Ausztrián át Ingolstadtig és Krakkóig nemcsak az oktatás alapelvei lesznek azonosak, hanem gyakorlattá válásuk is nagymértékben egységes lesz. De a hatalmas távlat legközelebbi földrajzi környezetünkben egyéb, kevésbé kedvezõ konkrétumokkal találkozik. Ez nem más, mint a három részre szakadt Magyarország, amelynek részei közül a legkisebb a királyi Magyarország. Majd a törökök által megszállt hódoltsági rész, valamint Erdély. A vallásfelekezetek itt küzdenek egymással a puszta létükért újra meg újra felszított, ellenséges beállítottságú gondolat- és érzésvilággal. Ráadásul a lakosság több nemzetiséghez tartozik. Az iskolaügy szigorúan katolikus és protestáns irányokba polarizálódik. Az oktatási intézményeknek nemcsak a nevei mutatnak tarka változatosságot (gimnázium, akadémia, kollégium stb.) hanem jogállásuk is. Azt sem mindig könnyû megmondani, hogy ezek közül melyiket tekintik, ill. tekinti magát közép-, vagy felsõfokúnak. Ráadásul ugyanazon intézmény is más ranggal bír az egyik évtizedben, mint egy másikban. Ezek követése nem a mi feladatunk, hanem a neveléstörténeté, amely mindezt javarészt már fel is dolgozta. Számunkra a liber gradualishoz a legegyenesebb út a katolikus, ezen belül is a jezsuita tanrendszer bemutatásán át vezet. 1. PACHTLER G. M. Ratio studiorum et Institutiones Scholasticae Societatis Jesu. (Monumenta Germaniae Paedagogica II. V. IX. XVI.) Berlin, 1887-94. (Ld. Hets. 89) 1. kiad. 1599. Napoli. Ratio atque Institutio Studiorum

178

A tudományos fokozatok elnyerésének jogi keretei a barokk kori Magyarországon A magyar oktatásügynek ünnepnapja 1635. május 12, mert Pázmány Péter esztergomi érsek ekkor írta alá a Nagyszombat városában létesítendõ egyetem alapító okmányát. A nemzeti és vallási érdeket kívánta vele összekapcsolni, a „nemes magyar nemzet” tekintélyét emelni, s azt elérni, hogy „egyetemén mind a magyar egyház kormányzására, mind pedig az állam szolgálatára alkalmas embereket” képezzenek.2 Õt követte késõbb Kisdi Benedek, aki egri püspök korában, 1657-ben alapítványt tett egy Kassán felállított akadémiára, amelyet I. Lipót 1660-ban egyetemi címmel ruházott fel.3 Ismeretes továbbá, hogy akadémia nevet viselõ filozófiai és teológiai fõiskola volt már Budán, Gyõrben, Kolozsváron és Zágrábban. Egerben csupán teológiát tanítottak.4 Amikor Pázmány egyeteme 1635. november 13-án megnyílt, két fakultása volt: egy bölcseleti és egy teológiai. A jogi és az orvosi kar elindítását Pázmány még nem látta megvalósíthatónak. A filozófiai, bölcseleti karra az ún. nagygimnázium elvégzése után iratkozhattak be a hallgatók. A gimnáziumi tanulmányok a jezsuita gimnáziumokban hat évig tartottak. Beosztásukat nem részletezzük. A két legfelsõ osztály nevét még hallani fogjuk. Ezeknek a neve poesis, ill. retorica (eloquentia). A filozófiai kar tulajdonképpen az ún. általános mûveltséget adta, elsõsorban a nemesség és a polgárság felsõ rétege számára. A teológiai fakultásra csak a bölcseleti kurzus elvégzése után lehetett eljutni. A képzés ideje három év: az elsõ a logika, a második a fizika és matematika, a harmadik az etika és a metafizika oktatására szolgált. Ezen a fakultáson már lehetett tudományos fokozatot kapni: a másodévesek – a sikeres vizsgák letétele után – „borostyánkoszorúsok”-ká lettek (baccalaureatus), a harmadik év elvégzése után kaphatták meg a „szabad mûvészetek és a filozófia mestere” címet (magister). Ebben az utóbbi elnevezésben, amelynek rövidített formáit a liber gradualisokban AA. és LL-ként találjuk meg, még a középkori egyetemi oktatás terminológiájának utózengését érezzük, bár az elnevezés már a rómaiaknál is megvan, s ott jelenti elõször a „szabad ember”-hez méltó ismereteket, amelybõl a rabszolga ki volt zárva. Ezt nem szükséges tovább részletezni. 2 PAULER Tivadar: A Budapesti Magyar Kir. Tudományegyetem története. l. Bp., 1880. 3 HETS Aurelian: A jezsuiták iskolái Magyarországon a 18. század közepén. Pannonhalma, 1938. 26. 4 HETS Aurelian 1938. 26.

179

Tudományos fokra pályázni a jezsuita egyetemeken nem volt kötelezõ. Akik ezt nem kívánták, a szokásos „repetitiok” (ismétlések) és az év végi tentamen vizsga alkalmával adtak számot ismereteikrõl. A fokozatokra pályázók közül sem volt mindenkinek nyilvános a vizsgája, de akkor is tételvédésbõl állt. A jobb képességû és felkészültségû hallgatók nyilvános és ünnepi disputáción védhették meg vizsgatételeiket. A magasabb karokon, amelyre a filozófiai magisztrátus megszerzése felvételi követelmény volt, szintén voltak hasonló „lépcsõfokok” (gradus-ok), azaz fokozatok. Itt az elsõ fokozatot inkább prima laureának nevezték és ritkábban baccalaureatusnak, a doktorátushoz közvetlenül szükséges fokozatot pedig jelzõ nélkül laureának. Az ún. licenciátus abban az idõben még nem volt közbülsõ fokozat, hanem – amint ezt megmutatjuk – engedély az egyetem kancellárjától a laurea fokozat ünnepélyes megkérésére, miután a feltétel, a vizsga letétele már teljesítve volt hozzá. A vizsga tényleges lefolytatása szóban történt. A jelölteknek meg kellett védeniük az elõre kiadott vizsgatételeket és megoldani az ún. problémákat. Az egészet a promotor (jelentése [itt]: ügyvivõ, az ügyet elõmozdító személy) irányította, aki a tanári kar egyik tagja volt. A megvitatás természetesen latin nyelven történt, amelynek beszédszintû ismerete az éveken át tartó latin elõadásokon való részvétel után megkívánható volt. Erre Magyarországon már csak azért is súlyt fektettek, mert a törvénykezés, a hivatalos levelezés és az országgyûlés nyelve is latin volt (ellenállás a német császári hivatalos nyelvhasználat ellen). A vizsga formája vita, vagyis disputáció volt. Erre is felkészültek a hallgatók tanulóéveik folyamán, mivel a heti, havi, ünnepi vitatkozás minden évfolyamon kötelezõ volt. A katolikus egyetemeken ezután avatási ünnepség következett. A protestáns egyetemeken talán még nagyobb súlyt helyeztek a vitákra. Az utolsó nagy vita volt a „disputatio inauguralis”, vagyis az avatási vita. Ez adott jogot a doktori címre. A pompakedvelõ barokk korban szinte természetes, hogy nemcsak a doktorátus megszerzésénél, hanem valamennyi lépcsõfokhoz jutás alkalmával is ünnepség volt. Az ezzel járó eskütétel körülményeit, a hivatalos mozzanatokat, magát az avatást, díszruhák viselését, a doktori gyûrû átvételét, a birétumfeltételt stb. nem részletezzük. 180

Viszont azt annál inkább ki kell hangsúlyoznunk, hogy az ünnepi alkalommal a fokozatot nyert hallgatók, és különösen az új doktorok, a jelenlevõknek ajándékul egy könyvet adtak át, emlékül a nagy eseményre. Ennek a könyvnek a neve az, hogy „liber gradualis”. Ha a matematikából kölcsönvesszük az alaki és helyi érték fogalmakat, most már elmondhatjuk, hogy az eddigiekben ennek a könyvféleségnek helyi értékét határoztuk meg, s most térhetünk rá arra, hogy ez önmagában mit is jelent, vagyis az alaki értékre. A vizsgakönyv felépítése és szerkezete A könyvajándékozásnak megvan a maga pszichológiája: gondolatot, információt nyújtani a másiknak, maradandó formában, könnyen elérhetõen. De a könyv arra is jó, hogy valaki általa szimbolikusan köszönetét fejezze ki mindazok iránt, akik õt segítették. Hogy ebbõl az egyetemi könyvajándékozásból kialakul egy külön könyvféleség azt talán még Franciscus Vogelmayr, a Jézustársaság ausztriai rendtartományának a fõnöke sem sejtette, aki éppen a nagyszombati egyetem és kollégium rektorának, Johannes Zungernek címzett levelében 1703-ban tipizálta és szabályozta az egyetemek és akadémiák vizsgáira és nyilvános disputációkra készítendõ téziskiadványok rendjét.5 Ennek ellenére máris meg kell jegyeznünk, hogy ez a rendelkezés az általunk liber gradualisnak nevezett kiadványnak csak egyik részérõl szól, arról, amit protokoll füzetnekmondtunk. Az ajándékkönyvrõl, az ajándékozásról nem beszél. A szoros értelemben vett liber gradualis két fõ részbõl áll: az elsõ tulajdonképpeni rész az ajándékkönyv, amely tudományos, teológiai, történeti, földrajzi stb. tárgyú mû lehet. A 18. század harmadik évtizedéig sok a vallásos tanulságokat nyújtó panegirikus stílusú verses kötet is. Hets Aurelian sok konkrét címet is megad.6 A teljes színkép azonban ennél sokkal gazdagabb. Sokszor elõfordul, hogy a vizsgázók egy régebben megjelent könyvet ajándékoznak a vizsgaközönségnek. Mégsem szabad azt hinni, hogy egy-egy ilyen alkalom lehetõség a nyomdának arra, hogy a nem kelendõ, raktáron maradt anyagától megszabadul5 HOLL Béla piarista, a neves könyvtár-tudós nagy szolgálatot tett a magyar könyvtárügynek azzal, hogy az addig csak kéziratban hozzáférhetõ rendelkezést eredeti formájában, teljes egészében leközölte és bõséges kommentárral is ellátta. Ld. A nagyszombati egyetemi vizsgák kiadványait szabályozó rendelet 1703-ból. In: Magyar Könyvszemle (99) 1983, 286-292. 6 HETS Aurelian 1938. 71.

181

jon. A könyvcímeket áttekintve feltételezhetjük, hogy volt valami felülrõl, az elöljáróságtól jövõ irányítottság, sõt tervszerûség is. Az a vendég, aki sok vizsgán jelen van, értékes könyvtárat gyûjthet össze magának. Az ajándékkönyvhöz kapcsolódik az idõk folyamán egy füzetté duzzadt rész, amelyet a magunk részérõl protokoll füzetnek-nek mondunk. Ez a rész aktualitásokat tartalmaz: a vizsga lefolytatásának helyét, idejét, annak hivatalos résztvevõit is megemlítve, de a vizsgázó személyes közölnivalóját is, ami többnyire köszönetnyilvánítás támogatója iránt. Tartalmazza továbbá a vizsgatételeket: assertiones, theses, conclusiones stb. címmel vizsgatársainak, évfolyamtársainak névsorát és a néhány mondatos „problémákat”, amelyeket majd az ünnepségen meg kell oldani, vagy védeni. Ez a magában egyszerû képlet a gyakorlatban olyan tarka változatban jelenik meg, hogy magát a könyvtártudományt, nevezetesen a bibliográfiai leírást sokszor hozta már zavarba és hozza ma is. Ezért ennek ismertetésétõl nem tekinthetünk el. A sokoldalú könyvféleség a tudomány színe elõtt Az elmondottak alapján úgy tûnik, hogy a liber gradualisoknál semmi egyébrõl nincs szó, mint közönséges kolligátumról, mert a két rész pusztán külsõ körülmények miatt, különállását megõrizve kapcsolódik össze. Pontosan itt a tévedés. A legtöbbször egyik sem õrzi meg önállóságát. Pl. a most már fõmûnek nevezett ajándéknak a legtöbb esetben a címlapja sincs meg, vagy közös címlap készül a két rész számára. A protokoll részben sem marad együtt minden, pl. a névsorokat tartalmazó rész, a katalógus legtöbbször a végére kerül. Mindez a lapszámozást is összezavarhatja. Ezért ne csodálkozzunk rajta, hogy ennek a ritka könyvféleségnek a szakértõi sem egyeznek meg egy mindent tökéletesen összefoglaló fogalomban, hanem mindegyik egy fogalmi jegyét adja meg a kézbe vehetõ, konkrét valós sajtóterméknek. A mûfaj egyik méltatója és kiváló ismerõje a magyar történetírás egyik legismertebb alakja, Hóman Bálint „libelli graduales” szóval említi ezeket a mûveket.7 Szentpétery Imre professzor „tiszteleti kiadvány”-nak mondja.8 Hermann Egyed ugyanezen egyetem hittudományi karának történetével foglalkozva egyszerûen csak „ajándékkönyveknek” nyilvánítja õket.9 7 HÓMAN Bálint: A „libelli graduales” könyvtári feldolgozása. In: Magyar könyvszemle 1922, 64-71. OSZK Bp. 8 SZENTPÉTERY Imre: A Bölcsészettudományi Kar története. Bp., 1935. A Kir. M. Pázmány P. Tud. Egyetem története. IV. köt. 6.

182

Kelecsényi Ákos a mûvek iskolatörténeti funkcióját emeli ki, amikor ezzel a címmel jelenteti meg tanulmányát: Tézis könyvek, promóciós kiadványok. Adalékok a nagyszombati egyetem barokk szellemiségéhez.10 Holl Béla pedig nemcsak átveszi a kifejezést, hanem „vizsgakiadványokról” beszél. Pavercsik Ilona szerkesztési és könyvtechnikai szempontok mérlegelésével „címlapkiadványnak” mondja a szóban forgó könyveket.11 Könyvtárunkban az idevonatkozó mûvek regisztrálása „liber gradualis” címszó alatt indult el, s attól az Iványi Sándortól való, aki korai haláláig kb. 300 mûvet ilyen címen vett nyilvántartásba, s ezzel megelõzte a standard munkának számító Petrik Géza által szerkesztett Magyarország bibliográfiája 1712-1860. 1-4. köteteihez készült, 5-ös számot viselõ pótkötetet, amely 1971-ben jelent meg. Mi ezt a kifejezést a hagyományhoz való ragaszkodás miatt átvesszük, még annak a tudatában is, hogy a liber gradualis kifejezés szerepelt a Római Katolikus Egyház hivatalos liturgikus könyvei között a liturgikus megújulás idejéig. Egyébként is ez az elnevezés az összes többi közül a legtöbb információt nyújtja arról, amirõl szó van: „az egyetemi fokozat adományozás alkalmából kiadott könyv.” Személyi kommunikációs elemek a liber gradualisokban A modern könyv általában valamirõl beszél, a liber gradualisnak ezenfelül hangsúlyozottan személyi mondanivalója van: egy örömteli életmozzanathoz kapcsolódik, és ebben az örömben részesíteni kíván másokat, akikkel eddig is volt kapcsolata. A címlap maga is szubjektív hangvételû. Mintha valaki feltöltött érzelmi állapotban egyszerre akarna közölni a másikkal mindent. Ezért a cím a legtöbbször egy óriási barokk körmondat, többszörös mellé- és alárendelések halmaza, igaz, hogy nyomdászatilag nagyon szépen tagolva. Ez a címlap valójában meghívó a promóciós ünnepségre. De az sem ritka, hogy valahol bent a könyvben van egy másik, valódi meghívó is, amely kizárólag az eljárás jogi és protokolláris vonatkozásait tartalmazza. 9 HERMANN Egyed – ARTNER Edgár: A hittudományi kar története 1635-1935. A Kir. M. Pázmány P. Tud. Egyetem története I. köt. 1938. 10 KELECSÉNYI Ákos: Adalékok a nagyszombati egyetem barokk szellemiségéhez (1635-1665). Tézis könyvek, promóciós kiadványok Klny. a „Regnum” Egyháztörténeti évkönyv (1944) 46. évfolyamából, Bp., 1947.

11 PAVERCSIK Ilona: A kassai könyvek útja a nyomdától az olvasóig. Bp., 1992. (OSZK füzetek 2.) 235-242.

183

Feltételezhetõ, hogy hosszabb idõ elteltével kialakult egy bizonyos „stílus curiae”, ezért a megrendelõ már rábízhatta az egészet a nyomdára, amely nem elõször állított elõ ilyen mûvet. A valószínûbb mégis az, hogy kancellária állhatott a háttérben, hiszen a kancellár hivatalos személy volt s egyben tanulmányi felügyelõ is, neki mindenrõl tudnia kellett. Néha a szövegbõl is kitûnik, hogy ez a feltevés állja meg a helyét. Hogy a mûvek jó elõre elkészülhettek, mutatja az is, hogy sok birtokunkban lévõ példányon az avatás napja utólag, tintával van beírva, vagy éppen hiányzik. A címmel kapcsolatban már felhívtuk a figyelmet arra, hogy az ajándékkönyv szerzõje milyen sokszor nincs feltüntetve a címlapon. Ez a késõbbi könyvtári feldolgozást igen megnehezítette. A könyvet egyszerûen anonim mûként kezelték, vagy a vizsga levezetõjét, a promotort jelentették ki szerzõnek. Hogy ez milyen tévedésekhez vezet, látni fogjuk Eszterházy Károly püspök Bécsben kiadott liber gradualisánál. Hóman Bálint mutat be egy konkrét esetet, hogy Timon Sámuelnek a magyar történelemrõl írott mûve hányszor szerepel több liber gradualisban is, új címlappal, ajándékozási bejegyzéssel és vizsgatételekkel mindig más név alatt.12 Hóman mindezt nem tartja plágiumnak, hanem – nem kis jóindulattal – úgy magyarázza, hogy a jezsuita rend a szellemi tulajdont is köztulajdonnak tekintette, s ezért nem törõdtek, szokásuk ellenére, a szerzõi adatok pontos közlésével. Azt akkor még senki nem sejthette, hogy ebbõl mennyi nyomdatörténeti s egyáltalán könyvtörténeti probléma származik. Szintén szubjektív elem, talán valamennyi közül a legszemélyesebb a protokoll könyveknek az a része, amikor az „ajánlás”, azaz a dedikáció-részben, az egyetemi fokozatot elért hallgató köszönetet mond pártfogójának nagylelkûségéért, amellyel szellemileg õt figyelemmel kísérte (ezt jelenti a „sub auspiciis” kifejezés), vagy anyagilag támogatta. Végeredményben ezek a köszönetek és köszöntések, a pártfogoltak legegyénibb hangvételû szellemi alkotásai – bár feltételezhetõ, hogy itt is közremûködhetett egy-egy jó stiliszta. Ezért meglehetõsen érthetetlen, hogy ezek a megnyilatkozások, még ha nem is többek néhány oldalnál, egyetlen bibliográfiai munkában sincsenek benne. Feltehetõen kerülnének elõ eddig hiányolt, nem ismert életrajzi adatok is ezekbõl a dedikációkból. Az eddigiek kiegészítéséül azt kell még figyelembe venni, hogy ha egy tanintézménynek sok mégoly kiváló növendéke is volt, nem biztos, hogy maradt fenn 12 HÓMAN Bálint: 1922. 64-71.

184

vele kapcsolatosan liber gradualis. Elsõsorban azért, mert ezt egyáltalán nem volt köteles senki készíteni, vagy ha igen, nem biztos, hogy maradt fenn a mûbõl példány. Hiszen rendeletek szabályozták, hogy csak a promóciókon jelenlévõ személyek kaphatnak belõle, vendégek, tanárok, társak, s azok is csak az avatás napján. Tehát igen kis példányszámban jelentek meg. Ezért nem csodálkozhatunk, ha sok kiváló és tanult egyénnél semmi ilyet nem találunk. Az elsõ nagy megmérettetés: a filozófiai doktorátus megszerzése Az egri egyházmegyének, késõbb fõegyházmegyének, mindig igen kiválóan képzett fõpásztorai voltak, akik Nagyszombatban, Bécsben, Rómában tanulhattak, s az esetek többségében doktorátussal is rendelkeztek. Liber gradualis mégis kevés maradt ránk utánuk. Ha az elõbb mondottakat figyelembe vesszük, nem is csodálkozunk rajta, viszont annál inkább értékeljük a meglévõket. Ezek helytörténeti gyûjteményünknek is értékei. Akitõl ránk idõben legkorábban ilyen liber gradualis maradt, az gróf Barkóczy Ferenc volt (1710-1765), akit Erdõdy Gábor püspök vett fel az egri egyházmegye papnövendékei közé, és a filozófiai tanulmányok elvégzésére Nagyszombatba küldött.13 Filozófiai magiszteri címét 1729-ben szerezte meg 28 évfolyamtársával együtt, akiknek nevét, társadalmi rangját és néhány egyéb fontos adatát megtaláljuk abban a liber gradualisban, amely magiszterré avatásuk alkalmából jelent meg. A liber gradualis magában véve sem egyszerû mûfaj, ezt azonban Barkóczy és társai megtetézik azzal, hogy egy nagyobb szabású mûvet felosztanak egymás között, de külön-külön protokoll füzettel jelenítenek meg. Ez az ajándékkönyv a barokk kor egyik bestsellerének számított és a híres polihisztornak, Athanasius Kirchernek (1602-1680) terjedelmes természettudományi mûve volt dialógus formájában megírva. A szerzõ – jó lélektani érzékkel – már a mû címében „Iter extaticumot” ígér az olvasónak, amely a természet egy-egy tudományágába „elragadtatott, rendkívüli utazást” helyez kilátásba. Barkóczynál ez a tudomány, a geológia ill. a bejárt tartomány a „mundus subterraneus”, a föld alatti világ, amelyet az olvasó megismerhet. A társaié a csillagászat, hidrológia, biológia. Abban a 13

SUGÁR István: Az egri püspökök története Bp., 1984. 406.

185

világban ez a mû, amely elõször 1656-ban jelent meg, nem számított elavult mûnek. A kiadvány címe, amint erre már utaltunk – most is egyetlen hatalmas barokk körmondat: „A Jézus Társaságából való Kircher Atanáz tisztelendõ atya Rendkívüli utazása (II. része) a földalatti világba, harmadik párbeszédként Cosmiele és Theodicatus közbeszólásaival, tisztelettel felajánlva az igen kiváló és tisztelendõ Szalai Barkóczy Ferenc gróf tiszteletére, aki a Magyarországi Általános Papnevelõ intézet tagja, amikor is a Minden Jóval Teljes, Érseki, Jézustársasági, Nagyszombati Egyetemen a szabadmûvészetek és a filozófia legmagasabb fokozatával felékesíttetik; Tolvay Imre a Jézustársasághoz tartozó tisztelendõ atya, a szabadmûvészetek és a filozófia doktora s ugyanannak kiérdemesült professzora, és a bölcseleti fakultás legidõsebb tagja által, az üdvösség 1729 évében, augusztus hó 25-én.” A protokoll füzet fele részben hivatalos adatokat közöl, amely a hasonló típusú szövegeknél meghívóvá bõvül. Itt az áll benne, hogy Rajcsányi György az egyetem kancellárja a szabad mûvészetek és a baccalaureátusi fokozat birtokosainak megadja a „licentia”-t arra, hogy elnyerhessék a legfelsõbb, a laurea fokozatot, s így eljussanak a „legfelsõbb bölcseleti magisztrátushoz”. Ezek szerint ez a licenciátusi állapot szinte csak néhány percig tartott, ellentétben a mai hittudományi kari gyakorlattal, ahol a licenciátus igen komoly követelményeket támasztó, teljes értékû szigorlattá változott, a baccalaureatus és a laurea szigorlat között. Érdekes apróság, de nem jelentéktelen. A másik három tanulótárs a szokásos módon disputált, de Barkóczy külön engedélyt kapott arra, hogy kérdezõ tanár nélkül, szabad elõadásban adhassa elõ vizsgatételét. A protokoll füzetnek pedig van egy „catalogus” nevû része, amely a fokozatokra pályázó tanulók neveit tartalmazza. A jezsuiták még itt is pedagógusok voltak: valamiféle szempontok alapján osztályozták a növendékeket, ezért sem a vezetéknév szerinti, sem a keresztnév szerinti mechanikus osztályozás nem volt nekik elegendõ. A jelen esetben az a feltûnõ, hogy Barkóczy csak a második helyen szerepel a sorban. Az eldöntendõ probléma pedig, amelyet a protokoll füzet utolsó oldalán találunk, ez volt: „An plus in Republica utilitatis habeant poenae sceleribus inflictae, vel praemia virtutibus decreta?” Vajon inkább az szolgál-e javára a közösségnek, hogy büntetést ró ki a gazságokért, vagy az, ha jutalmazza az erényeket? 186

A fiatal Barkóczy filozófiai promóciója ezzel nem ért véget. Kivételes esetekben megtörtént, hogy fõúri származású graduatusok uralkodóik figyelmét felhívták tanulmányi eredményeikre. Az ilyet természetesen meg kellett kérni a kabinetiroda útján, amely azután lebonyolította az adminisztrációt. Barkóczynál ez a felterjesztés sikerrel járt. Már most jelezzük, hogy Eszterházy Károlynál ugyanez az eset megismétlõdött. Emiatt ugyanarról a promóciós eljárásról készült egy újabb liber graduális, egy valóban tiszteleti kiadvány. A hivatalos adatok ugyanazok maradtak, de Kircher kisalakú könyve helyett készült egy más szerzõtõl való, album alakú liber gradualis, s itt nem kisebb személyiség vállalt „védnökséget”, mint III. Károly, az akkori magyar király, aki a világtörténelemben VI. Károly német-római császárként ismeretes. A díszes kiállítású könyvben a címlappal átellenes oldalon egy ún. embléma található. A kép közepén, a trónusán ülõ király és császár látható, körülötte egy ellipszis formájú levélkoszorú, ahol minden levélen az addig élt magyar királyok valamelyikének kisalakú arcképe és uralkodói évszáma látható. III. Károly a 43. közöttük. A kép egyben illusztrációja az ajándékkönyvnek, a magyar királyokról szól. A címlapon ez olvasható – némely kevésbé fontos rész kihagyásával: Magyarország és királyai röviden leírva, amikor az igen kiváló, tisztelendõ és igen tanult Szalai Barkóczy Ferenc gróf úrnak a szabadmûvészetek és a filozófia magiszterének, a Collegium Generale tagjának, magának a tételvédésnek az alkalmával a Legszentebb Császári és Királyi Fenségtõl arany nyaklánc adatott amikor a Minden Jóval Teljes, Érseki, Jézus Társasági, Nagyszombati egyetemen Jézustársaságból való Tolvay Imre szabadmûvészetek és filozófiai doktorának, kiérdemesült professzorának elõadásaiból való vizsgatételeket megvédte. 1729. szeptember 8. napján” Könyvészeti szempontból figyelmet érdemel, hogy a könyv szerzõjének a neve nem szerepel a címlapon. A mûben lévõ ún. imprimaturból azonban megtudjuk, hogy a szerzõ a híres jezsuita történetíró, Thuróczy László. A munka részint történeti, részint földrajzi szempontból mutatja be Magyarországot. Szekfû Gyula a katolikus magyar barokk önérzet szép termékének14 mondja, s Hermann Egyed15 is kiemeli „rövidséggel párosult nagyszerû áttekinthetõségét”. 14 HÓMAN Bálint – SZEKFÛ Gyula: Magyar történelem 2. kiad. IV. 389. 15 HERMANN Egyed – ARTNER Edgár: 1938. I-IV.

187

A láncot ténylegesen Erdõdy Gábor egri püspök helyezte a fiatal magiszter nyakába az uralkodó nevében: a doktorrá avatási ünnepségen.16 Az embléma és a címoldal után található a protokoll könyvnek egy személyes hangvételû része. A fiatal Barkóczy gróf megköszöni az uralkodói kegyet. Maga a megszólítás egy egész oldalt tölt ki. Az udvari protokoll értelmében az uralkodónak elõször császári mivoltát kellett emlegetni, utána azt, hogy magyar király is. Bár egy ilyen köszönetnyilvánításnak megvoltak a stilisztikai követelményei: az uralkodó fenséges nagyságának hódolatteljes kifejezése, leereszkedõ jóindulatának emlegetése, a fenséghez forduló személy saját méltatlanságának elismerése, ezek mögött a formaságok mögött mégis valamiféle egyéni megnyilvánulás nyomozható ki, ezért indokolatlan az a semmibevevés, amellyel a történettudomány – vagy akár a pszichológia is, kezeli ezeket. A belsõ használatra készült kisalakú mû nem tartalmazta a vizsgatételeket, viszont ebben a díszkönyvben megtalálhatók. Talán nem belemagyarázás, ha azt állítjuk, hogy ez az alattvalói gesztus valamiféle, kissé komor demonstrációja annak, hogy a graduatus, aki mindezt, mint tudásanyagot birtokolja, szintén „valaki”. Viszont a „catalógus” és a „problémák” hiányoznak. Így nyerte el Barkóczy Ferenc a filozófiai magiszteri fokozatot. Innen természetesen tovább kell lépnie teológiai doktorátusának megszerzésére. Ez lesz majd római tanulmányainak gyümölcse, de errõl késõbb szólunk. Most az eddigiek kiegészítéseként kell elmondani, hogy az egyre magasabb egyházi tisztségeket betöltõ Barkóczy Ferenc a továbbiakban is kapcsolatban maradt a liber gradualisokkal, igaz, nem mint alany, hanem mint mecénása sok tehetséges fiatalnak. Most már õ az „ajánlások” címzettje védnöki, vagy szponzori minõségben. Ennek egyik példája: egy bizonyos Florianus Bertholdi nevû pálos szerzetes a vizsgázó teológiából, egy rendtársa elõtt, Nagyszombat városában. Az ajándékkönyv is pálos témájú: a nagy példaképnek, a thébai Remete Szent Pálnak élete. Külön érdekessége a védnökéhez írt terjedelmes írása, amely a nagy mecénás életének sok eseményét említi fel. S Barkóczy kedvenc „Fuor Contrasti” nevû felsõtárkányi nyaralójáról talán senki nem írt olyan hízelgõ dolgokat, mint õ. A vizsgakönyv teljesen az elõírásoknak megfelelõen készült. Az „assertiones” részt szigorúan tomista alapon védi meg. Mindez 1761-ben történt, 16 PAPP József: Hagyományok és tárgyi emlékek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Bp., 1982. 29-30.

188

éppen egy nappal azután, hogy Barkóczy Ferenc megkapta esztergomi érsekké való kinevezését. Ugyancsak a nagyszombati egyetemen készült fel hivatására Eszterházy Károly (1725-1799), Eger egyháztörténetének egyik legnagyobb egyénisége, aki Barkóczy Ferenc utódjaként 1762. június 28-án foglalta el püspöki székét. A személyével kapcsolatos liber graduálisok sem kevésbé érdekesek, mint elõdjéé voltak. Eszterházy Károly a tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd az esztergomi egyházmegye kispapjaként 16 éves korában került Nagyszombatba.17 Még nem is jutott el a bölcsészeti karra való felvételéig, még csupán a gimnázium utolsó elõtti osztályába, az ún. poetikai osztályba járt, amikor már kapcsolatba jutott egy liber gradualissal, igaz, hogy nem fõszereplõként, hanem támogatóként. Ez annak köszönhetõ, hogy 1739-ben baccalaureusokat avattak filozófiai magiszterekké az egyetemen. Ez alkalommal szerepelt ajándékkönyvként egy „Mater dolorosa” c. vallásos irodalmi mû, amelyben hét elégia található a Boldogságos Szûzhöz. A címlapon a szerzõ neve nem szerepel, de az igen, hogy a kötet megjelentetéséhez szükséges költségeket az „illustrissimus… nobilis Poesis Tyrnaviensis” azaz Eszterházy évfolyama viselte. Ez éppen nem volt szabálytalan, mert az általunk is emlegetett Vogelmayr-féle rendelkezés18 megengedi, hogy ha nincs önálló támogatója egy jelöltnek, akkor az õ évfolyama alatt közvetlenül álló osztály viselheti a költségeket, mint testületi szponzor, annak a reményében, hogy ha õk kerülnek avatásra, õk lesznek a kedvezményezettek. Jelen esetben a rendelkezésre álló kronológiai adatokat összevetve tisztázatlan kérdéshez jutunk. Az kétségbevonhatatlan, hogy a szóban forgó avatás 1739-ben ment végbe. Viszont Eszterházy Károly ebben az idõben még mindössze 14 éves volt. Ez ellentétben áll Sugár István azon adatával, amely az egyetemre, ill. a szemináriumba való lépésekor 16 évesnek mondja a fiatal fõnemest.19 Ez még akkor is ellentmondás, ha netalán arra gondolunk, hogy a gimnáziumi osztályokat akkoriban sok helyen összevonták, szétválasztották, ma azt mondanánk, hogy rugalmasan kezelték. Hogy Eszterházy anyagi hozzájárulását az érintettek mennyire értékelték, azt bizonyítja a kötet végén található adakozók névsora, ahol Eszterházy áll az élen. Lehetséges, hogy nem vett részt az adakozásban az egész 17 SUGÁR István 1984. 425. 18 saját munkánk 181. 19 SUGÁR István 1984. 425.

189

évfolyam, vagy azt a következtetést vonhatjuk le az utolsó lap adataiból, hogy mindössze tizenketten jártak a poetikai osztályba. S akkor még mindig nem tudjuk, hogy miért ilyen, több évvel elõttük álló évfolyammal jótékonykodtak a „poéták”. Ha a fenti kérdések közül egyetlen egyet sem sikerülne megoldanunk, mégis valami igen fontos megállapításra jutunk: Eszterházy Károlyra már serdülõ korában is lehetett számítani! Nem kevésbé fontos következtetés, amelyet levonhatunk a mûbõl. Amikor a választékos latinsággal megírt, ritka szavakban, bonyolult mondatszerkezetekben bõvelkedõ 42 oldalra terjedõ verset megnézzük, akkor nem fogadhatjuk el azt az elragadtatott megállapítást, hogy micsoda nagyszerûen tanították a jezsuiták a latin nyelvet, hogy a diákjaik ennyire képesek. Pedig ezt tételezi fel Kádár László egri érsek kitûnõ tanulmányában20 akkor is, ha õ Pozsonyt említi a vers megszületésének a helyéül. Ezt a mûvet Kelecsényi Ignác jezsuita szerzetes írta, aki tanára volt az évfolyamnak.21 Eszterházy Károly egyetemi pályafutása a továbbiakban sem szûkölködött rendkívüliségekben. Kevés olyan hallgatója volt a nagyszombati egyetemnek, (pontosabban mind ez ideig egyáltalán nem került elõ más ilyen eset), akinek már az alacsonyabb egyetemi fokozatnál, a baccalaureátusnál is jelent meg liber gradualisa, majd természetesen a magiszteri fokozat elnyerése alkalmából is. Növeli a rendkívüliséget az, hogy mindkét esetben õt nevezik meg védnöküknek évfolyamtársai: szigorlatozó és védnök is egyszerre. A baccalaureatusi szigorlat 1743-ban, a „laurea” (magiszteri) szigorlat 1744-ben történt. Mindkét promóciónál az áll a címlapon, hogy az évfolyam növendékei, Eszterházy tanulótársai neki ajánlják a fenti mûveket („neo-baccalaureis condiscipulis dicata” ill. a „neo-doctoribus philosophis dicata”) s éppen olyan felépítésû köszönetnyilvánítást írnak számára, mintha évfolyamtársuk valamilyen felettük álló hatalmasság lett volna. Az elsõ alkalommal „újonnan avatott társukat” védõszentjéhez, Borromei Szent Károlyhoz hasonlítják, s kijelentik, hogy máris méltó az infulára, azaz a „püspöksüveggel” járó magas egyházi méltóságok betöltésére. Természetesen a laurea szigorlat alkalmával kiadott köszönetnyilvánításban is ennek a témának más variációját találjuk. 20 KÁDÁR László: Eszterházy Károly püspök racionalizmusa 71. in: Antalóczi: 200 éves az egri Fõegyházmegyei Könyvtár 21 SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái V. Bp., 1897. 1354-1355.

190

Mindent összevetve: elképzelhetetlen az, hogy az ország egyik leggazdagabb fõura elfogadott volna társaitól bármiféle anyagi „felajánlást”, ha már egyszer, 14 éves korában megtudta, hogy mit jelent az anyagi probléma egy tanulónál. Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, hogy itt az összes könyvkiadási költséget õ maga állta, társaiért és helyett is. Tartalmilag is kell a két mûvel foglalkoznunk, mert megismerhetõ belõlük a jezsuita nevelés hazaszeretetet sugárzó jellege. Eszterházy bizonyára tudatosan választotta ugyanazon mû elsõ, ill. második kötetét a szigorlataira. Így kaptak társai a két vizsga révén egy mûvet ajándékul. A címlapról megtudjuk, hogy a magyar szentekrõl van szó, akiket a kötet alkotója egyházi évi ünnepük sorrendjében mutat be. Amikor a címoldalon ezt a nevet olvassuk, hogy Joannes Bollandus, tisztában vagyunk vele, hogy az õ nevéhez kapcsolódik a katolikus egyház hagiografiájának máig legterjedelmesebb sorozata, s ebben a máig sem befejezett hatalmas sorozatban a legteljesebb gyûjteményét találjuk mindannak, ami az egyház szentjeirõl elõkerült. Ebbõl készült ez a két kis kötet, bár összeállítójának neve nem szerepel a mûvön, egyéb forrásokból megtudjuk, hogy õ az a Prileszky János, a kiérdemesült nagyszombati professzor, aki kiválogatta a magyar szentekre vonatkozó anyagot, s hogy mindkét alkalommal õ volt a „promotor”, az egyetem által kijelölt hivatalos személy, aki a vizsgán és az ünnepségen is képviselte az intézményt. Mindkét alkalommal megtalálható a szigorlatozók, ill. szigorlatozottak névsora. Megfigyelhetjük, hogy az elsõ fokozatnál jóval nagyobb a tanulói létszám (45 személy), a második megmérettetésre már csak huszonöten mertek vállalkozni. Az egyik könyv ünnepségre való meghívót is tartalmaz, amelyen a hivatalos állami vizsgabiztosnak, a már említett „licentia” megadójának a nevét is megtaláljuk, valamint az ünnepség helyét, idejét stb. Hogy teljes képünk legyen egy ilyen vizsgáról, elmondhatjuk az ez alkalommal felvetett „problémát”, amelyet a baccalaureatus alkalmával kellett a kijelölt hallgatónak kifejtenie, ill. megvédenie. I. Vajon életszentség tekintetében a régi, vagy az új Magyarország-e a kiválóbb? II. Vajon a fémek megtalálására szolgáló mogyorófavesszõ természetes mágiának, vagy babonának minõsítendõ-e? A problémákat mérlegelve rádöbbenünk, hogy egy ilyen komplex valóságot, mint az oktatás is, nem volna nehéz úgy elõadni, hogy az folyamatos, nagyszerû elõrehaladást tükrözzön, de úgy sem, hogy csupa naivitásnak, vagy emberi gyarlóságoknak minõsíthetõ mozzanatokat mutatunk be. A végeredmény mindkét 191

esetben hamis. Inkább értékeljük a nagyra törõ embert, de ne vegyük rossz néven, hogy korának béklyóitól senki sem tud megszabadulni. A bemutatott két, mély benyomást keltõ liber gradualis mellett a filozófiai magiszteri fokozatot elért Eszterházy Károlynál Barkóczyhoz hasonlóan megjelenik egy harmadik „számfeletti” kiadás is. Hogy tudott-e Eszterházy Barkóczy „dísz-liber-gradualisaról”, nem ismeretes. A megjelentetés célja: most is egy igen magas rangú személy jóindulatának és figyelmének a graduatus személyére irányítása. Az eljáráshoz ismét szükséges egyetemi engedély, a kabinetirodai közremûködés, és egy luxuskivitelû, nagyalakú mû elõállítása. A hivatalos adatok a dolog természete szerint azonosak a laurea szigorlat alkalmával kiadott vizsgakönyv adataival. A különbségek számbavétele viszont igen tanulságos: más az ajándékkönyv, más a dedikáció, sõt: az egyetemi keretben közzétett kiadásban éppen a tudományt kifejezõ vizsgatételek nem találhatók. Itt megvannak. S mivel már nem III. Károly a magyar király, hanem leánya, Mária Terézia, az ajándékkönyv kiválasztását ez is befolyásolja. A könyvet sem Nagyszombatban nyomták, hanem a Kaliwoda kiadónál Bécsben. A könyv címe: „Szíria királyainak, azok viselt dolgainak összefoglalásszerû évkönyvei, régi pénzérméken illusztrálva, a Nagy Sándor halála és Pompeiusnak Szíriába érkezése közötti idõszakból, bõséges magyarázatokkal.” A díszes kiadású könyv, amelyben most Mária Terézia és néhány érme képe látható, kiállítását tekintve emlékeztet a Barkóczy könyvre még abban is, hogy õ is kapott a királynõtõl annak elismerése jeléül egy nem mindennapi ajándékot, mint ezt Barkóczynál is láttuk. A címlapon a hivatalos adatok közlése után ez olvasható: „et munificentia regina cruce gemmata donaretur” „a királynõ nagylelkûségébõl drágakövekkel kirakott kereszt adassék”. Ez nyilván meg is történt, mert Eszterházy meg is köszöni a királynõi védnöknek. Nem tudjuk, hogy a fenti mûvet ki szemelte ki erre a célra, de szellemes eszmefuttatásra adott alkalmat a fiatal nemesember számára. Ez korántsem egyszerû numizmatikai mû, akkor sem, ha bõséges illusztrációs anyaggal van ellátva, hanem sokkal több annál. Eszterházy elmondja, hogy ezeknek az itt látható érméknek a feliratait olvasva a királynõrõl mindig eszébe jutott valami. Ezzel dokumentálta görög nyelvi ismereteit is, de ott állt a latin kifejezés is, mert azt már a királynõnek is kellett ismernie. Ez a kifejezetten szép eszmefuttatás csaknem emlékeztet egy korabeli gáláns hódolatnyilvánítás stílusára. 192

Sajnálatos, hogy ennél a mûnél is meg kell tennünk egy jellegzetesen könyvtárosi megjegyzést. A könyvtári feldolgozás során most Prileszky professzort tették meg a mû szerzõjének a már bemutatott hamis bibliográfiai leírási szabálynak megfelelõen, amely szerint anonim mûveknél automatikusan a „promotor” tekintendõ szerzõnek. Ha a mû legelsõ bibliográfiai leírója autopszia alapján dolgozta fel a mûvet, jelen esetben is megtalálta volna a valódi szerzõ nevét magában a kötetben. Most is a már említett „imprimatur”-ból tudtuk meg, hogy õ Fröhlich Erasmus. S Szinnyei életrajzi lexikonjában is egy tévedéssel kevesebb lehetett volna. Ismeretes, hogy Eszterházy Károly volt az utolsó egri püspök, mivel halála után (1799. március 15.) a hatalmas egri egyházmegyébõl érsekség lesz, miután az óriási területû püspökségbõl Róma és az apostoli király új püspökségeket alakítottak ki. Az interregnum alatt Eszterházy Károly egykori kanonokja báró Fischer István intézte a most már fõegyházmegye ügyeit az új érsekfõpásztor hivatalba lépéséig, aki Franz Xaver Fuchs volt. Bár mindkettõjük mûködése már a 19. századra esik, tanulmányaikat még a 18. században végezték, ezért velük kell folytatnunk a liber gradualis utáni vizsgálódásunkat. Fuchs érsek a nagyszombati egyetem jogutódján, a Budára áttelepített, késõbb pedig Pázmány Péterrõl elnevezett egyetemen szerezte meg teológiai doktorátusát, míg Fischer István Rómában. Fuchs érseknek is volt liber gradualisa, s az is követte az eddig bemutatott elõírásokat. Mégis problémát okoz. Ezen a liber gradualison ugyanis a neve Fux alakban fordul elõ. Hogy a két névváltozat egy személyt jelöl, könnyû kimutatni. Koncz Ákos értékes életrajzi lexikonja22 és Szinnyei József is ugyanazokat a mûveket sorolja fel a név alatt, de Szinnyei utal a Fux névváltozatra is. Õ a legelsõ újkori egri fõpap, aki Magyarországon szerez teológiai doktorátust. Fuchs vizsgakönyve jóval egyszerûbb és áttekinthetõbb a régebbieknél. Itt a fõmûbe van bekötve a protokoll füzet. A fõmû, amely ajándékkönyvként szolgál, ismét történeti tárgyú: Antonius Bonfininek, Mátyás király udvari történetírójának híres, és sokszor, sokféle kiadásban megjelent mûve. Címfordítása: A magyarok dolgainak öt évszázada. A híres olasz humanista mûvét hosszú ideig a történetírás mintaképének tartották, s egyben a magyar történelem egyik fõ forrásának. A protokoll füzet „Assertiones” címszó alatt igen sok vizsgatételt tartal22 KONCZ Ákos: Egri egyházmegyei papok az irodalmi téren Eger, 1892. Lyc. Ny. 91.

193

maz. A köszönetnyilvánítás pedig egy nagyváradi kanonoknak, Antonius Ganoczynak szól. Az utolsó egri fõpásztor, aki tanulmányait még az általunk kijelölt idõszakban végezte, báró Fischer István. Vele mégis csak munkánk következõ részében kell foglalkoznunk. Eger 17-18. századi fõpapjainak teológiai doktorátusai és a liber gradualisok A barokk szellemiség fókuszpontja a pápa székvárosa, Róma volt. Képviselõi és megvalósítói pedig azok az egyházi férfiak, akik Rómában készültek fel hivatásukra. Olyan iskolákban amelyek a teológusok számára mind a képzést, mind a lelki felkészülést biztosították. Ezek között is kiemelkednek az ún. nemzeti kollégiumok,23 amelyek közül az egyik legkiválóbb a Collegium GermanicoHungaricum, amelyet XII. Gergely pápa 1580. március 13-i rendeletével hozott létre a már 1552-tõl meglévõ német, ill. 1579 óta létezõ Collegium Hungaricumból. Ez az intézmény ma is fennáll, s célja ma is ugyanaz, mint eddig: kiváló teológusok és jó lelkipásztorok képzése. Hosszú fennállása alatt többször változtatta helyét. Jelenleg a via Tolentinon, a Constanzi palotában mûködik. Az egri egyházmegye fõpapjai közül – 29 évi megszakítással – 200 évig, 1625-1822-ig innen kikerült fõpásztorok kormányozták az egri egyházmegyét.24 A Collegium hivatalosan nem egyetem, mégis az ún. anyakönyvébõl nagyszámú disputáról, vizsgáról, doktorrá avatásról történik említés. Ennek a magyarázata az, hogy a jeles, pápai alapítású intézmény számára II. Gyula pápa promóciós jogot adott, amelyet XIII. Gergely késõbb megerõsített.25 A Collegiumban gyakoriak voltak az ünnepélyes körülmények között, nyilvánosan megrendezett disputák és doktorrá avatások. Ismeretes, hogy a Collegium Pázmány Pétert hallgató korában kijelölte ünnepélyes záródisputa tartására, amely a nagyböjt alatt több részletben folyt le, egyenként két és fél óráig tartott, s neki Aquinói Szent Tamás Summa theologiájának 15-15 tételét kellett megvédenie. Év végén volt az „actus generalis”, amely öt óra hosszáig tartott, s a vizsgázó23 BITSKEY István: Hungariából Rómába. A római Collegicum Germanicum Hungaricum és a magyarországi barokk mûvelõdés Bp., 1996. Nemzeti Tankönyvkiadó 26-27.

24 BOZSIK Pál: Az egri papnevelés története a XVIII. sz.-ban 1780-ig. Eger, 1910. Lyc. Ny. 23. 25 STEINHUBER Andreas: Geschichte des Collegium Germanicum Hungaricum in Rom. 1-2. Bd. Freiburg, 1895. Herder. Bd. 2. 159-160.

194

nak az egész teológia anyagából 50 tételt kellett védenie.26 A szigorlat után a védõ megkapta az ún. „laurea doctoralist”. A tételeket ilyen alkalommal ki is nyomtatták. Sajnos ezek általában nem maradtak fenn. A Pázmány-disputák tételei sem.27 Õry nyugat-európai kutatásai folyamán két ilyet talált. Könyvtárunknak szintén két darab van birtokában, igaz, a 19. századból.28 A szigorlatok letételére a növendékek az ún. protectori engedély birtokában mehettek az egyetemekre vizsgázni, ugyanis joguk volt a vizsgáztató intézményt megválasztani. Ha maguk a vizsgatételek elvesztek is, a kollégium növendékeirõl hiteles forrás áll rendelkezésünkre, a Collegium anyakönyvébõl, amely Veress Endre gondozásában hazánkban is megjelent.29 Ebben találunk feljegyzéseket fõpapjainkról. Barkóczy Ferenc személyérõl és doktorrá avatásáról ez áll a matriculaban: 30 „A szent Apollinaris templomban Franciscus Retz S. J. pater jelenlétében, aki praepositus generalis, beszédet tartott. Az intézetet diakónusként hagyta el 1733. április 15-én. Magaviselete tökéletes, tehetsége kiváló. A tanulmányokban mégis közepes fokban halad, „propter mediocrem applicationem”.31 Doktorátusát Collegiumunkban kapta meg, szertartásmester volt. Arról nincs említés, hogy a szigorlat anyaga mi volt, sem arról, hogy mik voltak a tételek, s még kevésbé arról, hogy volt-e valamiféle ünnepség ez alkalomból. Eszterházy Károlyról a matricula, miután eddigi iskolai tanulmányait bemutatta, megírta azt is, hogy az esztergomi érsek unokaöccse, s hogy a Mária kongregáció tagja. Tehetsége kiváló, és ennek megfelelõen is halad elõre. Nagy tetszésnyilvánítás közepette tartotta meg ebben a Collegiumban a kontroverz-teológiából való vitát, amelyben elnyerte a teológiai laurea-doktorátusát. „A novíciusok mestere volt a legnagyobb dicséretet kiérdemelve és gyümölcsözõen. Jámborságát, erkölcseit és a lelkekért való buzgóságát tekintve is kiváló, akinek emlékezete ebben a Collegiumban áldásos lesz.”32 Nem az egri egyházmegyéhez tartozik, de innen indult el egyházi pályájára Franciscus Xaverius Josephus Ioannes Nepomucenus Klobusiczky, aki eperjesi, 26 ÕRY Miklós: Pázmány Péter tanulmányi évei. Eisenstadt, 1970. Prugg Verl. 128. 27 ÕRY Miklós 1970. 128. 28 VERESS Endre: A római Collegium Germanicum Hungaricum magyarországi tanulóinak anyakönyve és íratai Bp., 1917. 29 VERESS Endre 1917. 146. 30 VERESS Endre 1917. 146. 31 Ezt fordítja Sugár István kissé értelemszerûen így: szorgalma nincs arányban tehetségével. SUGÁR 1984. 32 VERESS Endre 1917. 168.

195

majd bécsi tanulmányok után került Rómába a Collegium GermanicoHungaricumba, s ugyanitt doktorált. Õ is tartott beszédet a Szent Apollinaris napi ünnep alkalmából, méghozzá XIII. Benedek pápa elõtt. Késõbb kalocsai érsek lett.33 Szintén az egri egyházmegye területén született, de esztergomi egyházmegyés kispap lett Antonius Okolicsányi. Tanult Eperjesen, Kassán, Nagyszombatban, a Collegium Germanico-Hungaricumban szerzett teológiai doktorátust. Nála is csak a doktorátus ténye van megállapítva.34 Úgy vélheti bárki, hogy ebben a jeles intézményben híre-hamva sincs mindannak, amit pl. Nagyszombatról elmondtunk, s mégis elõfordulnak olyan esetek, amikor bizonyítható, hogy a római oktatási rendben is volt liber gradualis. Igaz, összesen csak két esetrõl tudunk, de az egyik éppen Fischer Istvánnal kapcsolatos, aki késõbb az egri egyházmegye második érseke lesz, Fuchs Xaver Ferenc, az elsõ érsek után. Fischer Istvánt (Nagyszalatnyai, báró, 1751-1822) még Eszterházy püspök vette fel az egri egyházmegye kispapjai közé, s hogy mit jelentett számára Eszterházy személye, ezt a most bemutatásra kerülõ dokumentum kiválóan igazolja. Fischer alsóbb fokú tanulmányait Magyarországon végezte, de a rendelkezésre álló életrajzi adatok ellentmondásosak. A Veress Endre által kiadott, klasszikus értékû forrásmunka, a matricula azt mondja: „Fuit alumnus seminarii clericorum Agriensis”35. Ez kétségtelen is. A továbbiakban Veress azt állítja, hogy tanulmányait Pesten végezte el.36 Ennek viszont ellentmondanak azok az adatok, amelyek éppen báró Fischer István liber gradualisából ismerhetõk meg. Eszerint Kalocsán, a Piaristák kollégiumában tanult filozófiát, s Pozsonyban vizsgázott, de ott is piarista professzor elõtt. Hogy nem közönséges disputációról van szó, azt igazolja, hogy valódi ajándékkönyves liber gradualisként jelent meg, ráadásul védnöke is igen jelentõs személy: Albert, szász herceg, Mária Terézia Krisztina nevû leányának férje, a helytartótanács tagja. Õ hozta létre Bécsben a róla elnevezett világhírû képzõmûvészeti múzeumot, az Albertinumot. Az külön figyelemreméltó, hogy a Petrus de Marca által elkészített, „Az egyházi és világi hatalom összhangjáról” c. mûvet a szerzõ Franciaországban, Richelieu bíboros megbízásából írta meg. 33 VERESS Endre 1917. 143. 34 VERESS Endre 1917. 159. 35 VERESS Endre 1917. 241. 36 VERESS Endre 1917. 242.

196

Ilyen elõzmények után került Fischer István (Eszterházyhoz hasonlóan) Rómába teológiai tanulmányai végzésére, ahol õt is szintén azonnal a második évre vették fel. A matriculában többek között ez áll róla: „Vere dignus omni praeconio”. Valóban megérdemel minden dicséretet. Teológiai vizsgája a Szent Apollinaris templomban ment végbe, a promóciót a Collegiumban nyerte el filozófiából és teológiából.37 Errõl a promócióról birtokunkban van egy nem mindennapi dokumentum, amely joggal mondható liber gradualisnak. A díszes, aranyozott kötéstáblájú mûben található egy római impresszumú mû az ószövetségi zsidók szertartásairól, de külön számozott hat oldalon vizsgatételek vannak, a füzet utolsó oldalán pedig mindazon adatok, amelyeket más liber gradualisokból jól ismerünk: a vizsga ideje (1780, VIII Idus Augusti) a praeses neve: F. Thoma Maria Soldato Ord. Praed. stb. Nem valószínûtlen az a feltevés, hogy a birtokunkban lévõ példány személyesen Eszterházy püspök számára készült, mert a vizsgázónak védnökérõl való mondanivalója valóságos emléktábla stílusban megszerkesztve a könyv legelsõ oldalán áll. Megjegyzendõ, hogy a Veress-féle matricula kiadásban szerepel még egy hasonló kiadású mû, egy Keglevics Zsigmond nevû váci egyházmegyés növendéknél, aki 1755-ben doktorált a Collegium Germanico-Hungaricumban, s ahol a fõmû címe: VECCHIS Nicolaus de Sanctissimo… Benedicto XIV theses… de celebratione misarum quas…in Collegio Germanico et Hungarico publice defendas proponit Sigmundus Keglevics…hungarus Romae, 1755. J. g. Salomon. Ez a könyv 25 évvel a Fischer promóció elõtt jelent meg. Tehát, ha kivételképpen is, de mégis adtak ki Rómában olyan vizsgakönyvet, amely a jezsuita iskolázás területén másutt rendes szokás volt. Az egri fõpásztorok teológiai doktorátusáról, mivel azok az általunk vizsgált idõtartam alatt Rómában történtek, a liber gradualisokra utaló egyértelmû bizonyítékok – az említett két eseten kívül – nem találhatók, a többször említett matricula adatain kívül.

37 V. ö. HOLL Béla: 1989. 189-190.

197

Nem egyetemi liber gradualisok Egerben A jezsuita rend által kialakított promóciós rendszer nemsokára saját iskoláikon kívül más felsõfokú tanintézetekben is követõkre talált. A szerzetesházaknak ugyan eddig is voltak belsõ, filozófiai és teológiai rendi iskoláik (studium claustrale), most a jezsuitáktól tanítási és vizsgáztatási módszereket vettek át.38 Továbbá a világiak részére létesített jezsuita vezetésû tanintézetekben is ezt a vizsgáztatási módszert alkalmazták, pl. a Mária Terézia által, a magyar nemes ifjak részére létrehozott Theresianumban, de Vácnak ugyanilyen nevû és célú intézményében is. A hangsúly itt nem annyira a könyvajándékozásos vizsgákon volt, mint inkább „tézisek”-rõl való beszámoltatáson. Ez a vizsgamódszer azonban csak a rend feloszlatásáig az 1773. évig mûködött, utána megszûnt. Lényegében véve ugyanez történt az egyházmegyék papi szemináriumaiban, és más egyházi alapítású intézetekben is, ahol viszont a liber gradualisoknak még nyomdai sajátságait is teljes mértékben átveszik. Paradox helyzet alakult ki: ahonnan a mûfaj elindult, ott találni a liberekbõl egyre kevesebbet. Arról nem szólva, hogy a nagy négykarú egyetemeken, legelõször az orvosi karon, majd a jogi karon is, hivatalosan más módszerekre tértek át. Kezdett az írásos disszertáció elõtérbe kerülni. Viszont a nem egyetemi rangú intézményekben még a 19. században is virágzik a mûfaj. Rómában pedig, ha korábban hivatalosan is lehetett volna liber gradualisról beszélni, az ún. „tézis füzet” szintén létezett a 19. században is. Az egyetemek és más felsõfokú intézmények liber gradualisai között az az elvi, alapvetõ különbség, hogy az utóbbiakon nem történik fokozat (gradus) szerzés és elismerés. Viszont az ún. képesítés-adás ekkor még nem precízen körülírt jogi tény, ezért nem is jelzik. Eger helyzete még ezen kívül is sajátságos: a magyar közoktatásügy történetében sokszor elsiratott tény, hogy Eszterházy Károly püspöknek miért nem sikerült Eger városában egyetemet alapítania. Az indok ismeretes: mivel terve nem egyezett a bécsi, udvari politika céljaival. De hogy mekkora kár, azt akkor értjük meg, ha felmérjük, hogy ténylegesen mennyi minden készen állt akár négyfakultásos egyetem létrehozására is. Hiszen itt volt már a papi szeminárium, amely jó lett volna a teológiai fakultás bölcsõjének, volt már jogakadémia Foglár György jó38 V. ö. HOLL Béla: 1989. 189-190.

198

voltából, sõt kezdetleges fokon létrejött az ún. orvosi iskola is Markhot Ferenc vezetésével. A „filozófia,” amely akkor éppen olyan soktárgyú volt, mint a mai bölcsészkar, éppúgy megvalósítható lett volna, mint késõbb az egri tanítóképzõ intézet. A kar részére készült már a könyvtár, és szinte jelképesen állt a hatalmas líceum részeként a csillagászati torony, bizonyítandó, hogy itt a természettudományok is oktatásra kerülhetnek. Mivel a városban ekkor már jezsuita gimnázium mûködött, a liber gradualisoknak egri tanintézményekbe való kerülése természetesnek tûnik. Elsõsorban természetesen a papnevelés és -képzés területén. Ismeretes, hogy az egri papképzés Telekessy István püspök nevéhez fûzõdik. Tudjuk róla, õ maga is növendéke volt az elõbbiekben ismertetett római Collegium Germanico-Hungaricumnak.39 Telekessy István a papnevelõ intézet alapítólevelét 1709-ben adta ki, de akkor már az intézmény mûködött. A kispapok a lelki felkészítést a szemináriumban kapták, az oktatásukat pedig az ekkor már virágzó jezsuita gimnázium tanáraitól. Hogy mennyire a jezsuita standard szerint készültek a nem egyetemi vizsgák részére összeállított mûvek is, egy 1742-es vizsgakönyvön mutatjuk be. Az ajándékkönyv, amely Petrus Annatusnak az egyház zsinatairól írt mûve, késõbb is értékes és gyakorlatilag is hasznosítható darabja lehet egy papi könyvtárnak. A vizsgázó bizonyos Lendaczky Mihály sárosi nemes, másodéves egyházjog hallgató. Hogy magyar nemzetiségû, ki van hangsúlyozva. A papnevelés és -képzés kettõs voltát mutatja a kettõs elnevezés a címlapon. Az elsõnél ki van emelve, hogy „Leopoldo-Telekessy” a szeminárium növendéke, a másodiknál, hogy „Archi-Episcopalis Societatis Jesu Collegium Agriensis”. Hogy miért áll itt az „érseki” jelzõ, nem egyértelmû. Az is olvasható, hogy a mûvet a hallgatók között szétosztották, tehát valódi liber gradualis. A nyilvános tételvédést irányító tanár minõsítése: praeses, azaz vizsgaelnök, s nem promotor, mint az egyetemeken, aki az elõreléptetést” végzi. Még a tanárra vonatkozó jelzõk is a szokásokhoz igazodnak: „a szabad mûvészetek és a filozófia doktora”, „az egyházi jog professzora” kifejezések is szerepelnek. A könyvet Kassán nyomtatták ki, a védés napját utólag írták be tintával – amelynek okára már rámutattunk. A védendõ tételek száma ötven volt. 39 VERESS Endre 1917. 371.

199

Igen nagy változást jelentett az egri papképzésben, amikor Barkóczy püspök az egyházmegyei papság képzését kivette a jezsuita rend kezébõl, és 1754-ben teológiai fõiskolát létesített.40 A püspök kijelentette, hogy világi papokat csak világi papok képezhetnek. Az új intézet rektorává a nagy mûveltségû Ambrosovszky Mihályt (1702-1792) nevezte ki, aki 1732-ben a nagyszombati egyetemen szerezte meg teológiai doktorátusát. Ezt az újjáalakított intézményt kívánjuk az alábbi liber graduálissal bemutatni. A mû annak a Madarassy Jánosnak tételvédése alkalmából készült, aki késõbb az egri csillagvizsgálónak lett munkatársa. A mû címlapja látszólag anonim mûvet sejtet: „Imago orbis ab orbe condito per saecula repartita”, azaz „A világ képe, teremtésétõl kezdve, századokra osztva…” a címlap verzójáról tudjuk meg, hogy szerzõje maga Ambrosovszky rektor, s hogy a „Schola Agriensis”-nek, az „Egri Iskolának” ajánlja mûvét. A következõ oldal bemutatja az egész tanári kart különféle tisztségeikkel, rangfokozataikkal együtt. Madarassy személyével kapcsolatban pedig kihangsúlyozza a jogi helyzetet, ti. hogy õ nemcsak a „Schola Agriensis” növendéke, hanem a „Mennyekbe felvett Szent Szûzrõl elnevezett püspöki szeminárium növendéke” is. A tételvédés dogmatikából történt. Az egri liber gradualisoknál több alkalommal elõfordul, hogy a protokoll-rész a szokásos módon latin nyelven készült, de az ajándékkönyv magyar nyelvû. Hogy ezekben a mûvekben milyen értékek kerülhettek a leendõ papok könyvtáraiba, mutatja a következõ eset. Egy 1766-os vizsgánál Pázmány Péter Kalauzának éppen akkor megjelent kiadását választották erre a célra. Errõl a mûrõl írja a 20. századi magyar irodalomtudomány és a katolikus irodalom kiemelkedõ és meghatározó egyénisége, Sík Sándor, hogy ez a munka „a magyar észnek, a magyar alkotó erõnek is századokra szóló diadala”.41 Továbbá: „Egy nagy, végleges …összefoglalás…benne végigcáfolva minden vád, amit valaha felhoztak a katolikus hit ellen…”.42 Az ilyen terjedelmes ajándékkönyvek – mint mondtuk – meglehetõsen ritkák, hiszen a könyvkiadás költséges dolog. Talán a vizsgázó Almásy Pál Tádé, aki az „Episcopalis Schola Agriensis” emeritusa volt, aki azt kívánta, hogy a mû méltó legyen nagytekintélyû védnökéhez, a már többször említett Tescheni Albert nagyherceghez. Lehetséges, hogy az õ kedvéért történik az egri professzor, Büky Jó40 Ennek okait, részletes bemutatását ld. BOZSIK Pál 1910. 93-115. 41 SÍK Sándor: Pázmány az ember és az író Bp., 1939. 132.

42 SÍK Sándor 1939. 114-115.

200

zsef által összeállított tételsorozatról (Assertiones ex universa philosophia) való beszámolása a szintén egri hallgatónak Pesten, hogy ez is gesztus legyen a magas rangú szponzor irányában. A következõ mûvet azért választottuk ki illusztrációként, mert mecénása Eszterházy Károly püspök, akihez latin nyelvû köszönetet fogalmaz meg a vizsgázó, Petrus Kállay, az „Episcopalis Lycei Agriensis” hallgatója. Az ajándékkönyv a klasszikus értékû Justinus Trogus Pompeius történeti mûve, de szintén magyar fordításban. A vizsga ideje 1772 volt. Az intézmény sokféle elnevezése zavarba ejtõ. A sokféleség oka azonban éppen az a jogi bizonytalanság, amelyet az okozott, hogy nem lehetett egyetem Egerben, s megfelelõ neveket kellett találni. Egernek másik, szintén felsõfokú, de mégsem egyetemi rangú tanintézete az ún. Jogakadémia. Ezt Foglár György (1670-1754) egri kanonok alapította, s jelentõségét mi sem mutatja jobban, mint hogy az 1741-es országgyûlésen összegyûlt „rendek és karok” megköszönték Foglár György tettét, és a köszönetet törvénybe is iktatták. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy Foglár György a papnövendékek részére külön kánonjogi tanszéket hozott létre. Noha itt a képzés egészen más, mint pl. a teológiai karon, a promocionális eljárásoknál jó ideig megmaradt a liber gradualis, a tételvédések mellett. Az intézmény neve az idõk folyamán változik, de ez mindig jogi helyzetének függvénye, a jelen példánál is, amikor egy Lovász Zsigmond nevû hallgató vizsgázik, és a tanintézet hivatalos neve: Collegium Agriensis Foglarianus. A vizsgakönyv teljesen szabályos promóciós kiadvány, ajándékkönyvvel, szponzorral, tézisekkel, de már egyéni ügy, és nem áll mögötte pl. egy évfolyamközösség. Az ajándékkönyv címlapján nem szerepel a szerzõ, de a könyvbõl megtudjuk, hogy Kazy Ferenc nagyszombati jezsuita tanár. A cím pedig: „A Magyar Királyság története a tizenhetedik század elsõ évétõl kezdve ugyanezen század harminchetedik évéig.” A „tézis-könyv” címe : „Tételek az egyetemes magyar jogból nyilvános vitára bocsátva… amelyet a nevezetes és nemes Egri Foglár Kollégiumban az 1769-ik esztendõ augusztus hónapjának …napján a szokott órákban, nyilvános védésre megkapott a nemes és tanult Eötvennes Lovász Zsigmond úr a hazai jog kiérdemesült hallgatója. A nevezetes, nemzetes és igen tanult Péch-Újfalusi András elnökletével, aki az elõbb említett nevezetes Foglár féle Jogi Kollégiumban nyilvános rendes tanár, a kiváló Sárosmegyei Bírósági ítélõtábla elnöke mindkét jognak (t. 201

i. az egyházi és világi) felesküdt ügyvédje és a kiváló jogi fakultás tekintetes dékánja.” A vizsgakönyv és a tézis-könyv impresszum adatai nem egyeznek. Az ajándékkönyvet 1737-ben nyomtatták Nagyszombatban, a téziskönyvet Egerben az 1749. esztendõben. Tehát régebbi, de értékes munkát mellékeltek ajándékkönyvként. A tételekrõl érdemes megfigyelni, hogy olyan hosszúak, hogy a felelõnek tulajdonképpen elég némi kommentárt hozzáfûzni. Az is érdekesség, hogy a vizsgázó mecénása a híres-nevezetes Grassalkovics Antal gróf, Gödöllõ nagyura, akinek a vizsgázó hallgató csupa felsõfok igénybevételével mondja el legeslegnagyobb háláját. Más alkalommal ugyanilyen vizsgakiadáson írták már az intézményt „Collegium Juridicum Foglarianum”-nak, amikor már az ajándékkönyv címe is „világi” volt. „Franciaország történetét” kapták a promóció résztvevõi, s az illusztris mecénás is egy Erdõdy gróf volt, Erdõdy György de Monyorókerék, rokona Erdõdy egri püspöknek, tagja a helytartótanácsnak és a hétszemélyes táblának. Az ajándékkönyv a budai Landerer nyomda kiadása, de Balogh Péter joghallgató Egerben védi meg tételeit a hazai jogból 1753-ban. Újabb névváltozat 1777-bõl: „Articularis, Nobilisque Collegium Agriensis Foglarianum”. Ez alkalommal igen szokatlan, hogy jogi tételvédés alkalmával az ajándékkönyv egy orvosdoktor verses könyve: Habersack: Franciscus Adophus Medicina Austro-Viennensis versice exposita, sive regulae diaetico-prophylactico-euporistae…morbis imminentibus avertendis. Agriae, 1775. Ez a mû nem orvosoknak íródott, hanem az akkori értelmiségi réteg tagjainak, akikrõl feltételezték, hogy megértik a latin szöveget. Olyan könyvet ugyanis nem ad ki a kiadó, amelynél nem remél vásárlót. A vizsgázó egy Ung megyei joghallgató, bizonyos Alexander Pászthelyi. Az egri szerzetesrendek közül a minoriták vizsgáztatták egri rendházukban a saját növendékeiket. A mecénás világi pap volt, Jászfényszaru plébánosa. Három szerzetesnövendék vizsgázott, akik már fogadalmas szerzetesek voltak, tanáruk szintén a rendjük tagja volt. A vizsgatételekrõl megírják, hogy az arisztotelészi-scottista értelmezést követik. Van egy másik, ugyanezen szerzetesházban készült liber gradualis is, amelyen pontosan feltüntetik hogy õk a „Conventus Agriensis ad Sanctum Antonium Paduam”-hoz tartoznak. A vizsgakönyvet Egerben adták ki 1768-ban. 202

Epilógus A liber gradualisok ideje elmúlt. De nem nyomtalanul. Hiszen minden emberi jelenségnél van valamilyen idõhöz kötöttség, de olyan is, ami örök. Ez érvényes kifejezési formáinkra is. Tudásra szomjazni, tanulni, a tanultakat rögzíteni, másoknak átadni, a tudást számon kérni, ill. arról számot adni, örök emberi dolog. De a tudás anyaga mindig bõvül, átadásának, megszerzésének, számonkérésének a módja korról korra változik. S a megszerzett tudás feletti öröm kifejezésének is mindig más a módja. Ha szokatlan is kimondani, mégis úgy tûnik, hogy ez testesült meg abban a kis tárgyi, emberi alkotásban, amelyet a 17-18. századi vizsgakönyvek nyújtottak, mert nem csupán egy nyomdatermékrõl van szó, hanem egy egész sereg kiváló képességû és a tudást õszintén birtokolni akaró, egymás felé jóindulattal forduló ember egységérõl, s nemkülönben közös örömérõl. A kis könyvnek összekötõ szerepe volt. Tehát nem valami könyvkuriózum, nem egyszerû színfolt a könyvféleségek között, hanem az emberi szellemnek sajátos alkotása. Igaz, korhoz kötötten, barokk módra, de örökül hagyva ránk egy szintézist keresõ emberi magatartást, széthúzás helyett az összetartást, ellenségeskedés helyett az együttmûködést. Azt gondolhatnánk, hogy ez már politika, hiszen ezt hallani az Európai Unióval kapcsolatban is. De ez csak részben igaz. Európa szellemi, lelki, kulturális uniója már ott található az Eszterházy püspök alapította egyházmegyei könyvgyûjteményben. Aki egyszer átlapozza ennek a katalógusát, igazat ad megállapításunknak. Ellenben a korszerûnek vélt eszmékben van valami félelmetesen megtévesztõ is: felcserélik a kultúrát – amely bensõ, szellemi dolog – a civilizációval, amely technika és anyagi jólét. Nem tagadható, hogy mindkettõre szükség van, de igazi mély kultúra nélkül nincs igazi civilizáció sem. Végül összegezzük azt, amit a munkánkban mondottunk: a matematikából kölcsönvett hasonlattal meghatároztuk a liber gradualisoknak alaki, önmagukban tekintett értékét. Majd a továbbiakban ezek helyi értékét, vagyis hogy mit jelentenek ezek a mûvek szellemi életterünkben: az egyetemes, európai, és magyarországi kultúrában. Mindezeket nagy püspökeink és pedagógusaink munkája nyomán összekapcsolhatjuk egy tulajdonnévvel, amely így hangzik: Eger.

203

Barkóczy püspök liber gradualisa, filozófiai doktorátusa alkalmából

Címlap 1. 204

Meghívó a promócióra 205

A díszkiadás emblémája 206

Címlap 2. 207

Eszterházy püspök filozófiai liber gradualisai

Címlap a filozófiai baccalaureatusi promóciónál 208

Címlap a filozófiai doktori fokozat vizsgakönyvénél 209

A díszalbum címlapja 210

A díszalbum emblémája 211

Fuchs Ferenc érsek filozófiai promóciós könyve

Címlap 212

Vizsgatétel jegyzék 213

Fischer István érsek teológiai doktorátusa a római Collegium Germanico-Hungaricumban

Köszönetnyilvánítás támogatójának, Eszterházy püspöknek 214

A doktori vizsgatételek a promóciós könyvben 215

Madarassy János teológiai vizsgája a „Schola Agriensis”-ben

Az ajándékkönyv címlapja 216

A vizsga meghirdetése 217

Almásy Pálnak az „Episcopalis Schola Agriensis” emeritus növendékének teológiai vizsgája

Magyar nyelvû ajándékkönyv címlapja 218

A védnökhöz intézett köszönetnyilvánítás címlapja 219

Filozófia vizsga az „Episcopalis Lyceum Agriensis”-ben Eszterházy püspök védnökségével

Klasszikus történelmi mû magyar nyelven, mint vizsgakönyv 220

A protokoll füzet címlapja 221

Vizsga az Egri Jogakadémián. Az ajándékkönyv címlapja 222

Vizsgatétel jegyzék a Collegium Iuridicum Foglarianumban 223

Vizsgakönyv az egri minorita szerzetesek rendházából

Az ajándékkönyv címlapja 224

A protokoll füzet címlapja 225

A vizsga nem hivatalos jegyzõkönyve 226

A vizsgatétel füzet elsõ lapja 227

KISS PÉTER

Az egri egyházmegye területi változásainak áttekintése (1733-1993) Az egri püspökség – 1804-tõl érsekség – hosszú idõn keresztül az egyik legnagyobb magyarországi egyházmegye volt. Alapítása óta területét több alkalommal is megváltoztatta a Szentszék. 1804-ben a kassai és a szatmári egyházmegyéket hozták létre területének egy részébõl, majd a trianoni békét követõen a kassai, szatmári és rozsnyói püspökségek határon innen maradt részeit (plébániáit) a pápa 1982-ben az egri egyházmegyéhez csatolta. Ezt megelõzõen 1951-tõl kezdõdõen már a mindenkori egri fõpásztor, illetve a káptalani helynök kormányozta ezeket a részeket, amelyek a rozsnyói, kassai és a szatmári egyházmegyék 1920 után Magyarországra esõ területeit jelentették. Ez az állapot azonban nem állt fenn hosszú idõn keresztül, mert 1993-ban a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye létrehozásával az Egri Fõegyházmegye területe elérte azt a méretét, ami megszüntette aránytalanul nagy kiterjedését a többihez viszonyítva. Rövid írásunk ezek áttekintõ összefoglalása, de mivel az 1804-es felosztás nemcsak két másik egyházmegye létrejöttét jelentette, hanem az addigi egri püspökség érseki rangra emelését is, ezért dolgozatunkon belül ez kapott kiemelt hangsúlyt. Az egyházmegye az alapítás idején nyolc vármegyényi területet foglalt magába: Abaújvár, Borsod, Hevesújvár, Kis-Szolnok, Szabolcs, Ung, Zaránd és Zemplén vármegyéket. Ezekhez a 13. században a vármegyévé szervezõdött beregi és ugocsai részek csatlakoztak, késõbb Máramaros, Szatmár, Torna és a 14-15. században a keresztény hitre tért Jászság, majd pedig a Nagykunság is. Az egri püspökség területe délen lenyúlt egészen Ajtony szállásterületéig, és e déli rész maradványaként keskeny csík húzódott egészen a 18. század derekáig a bihari-váradi és a csanádi püspökségek között pankotai fõesperesség néven, amely csak 1750 táján lett a csanádi püspökség része. Fõesperességei kezdetben: abaújvári, beregi (borsovai), borsodi (székesegyházi), hevesi, máramarosi, pankotai, (Zaránd-Arad megyei), patai, szabolcsi, szatmári, tarcafõi (sárosi), ugocsai, ungvári, és zempléni. 1334-ben a pápai tizedszedõk 13 fõesperességben 821 plébániát írtak össze. 228

Törekvések, kísérletek az egyházmegye felosztására 1804 elõtt Az elsõ próbálkozás: Erdõdy Gábor püspök idején Erdõdy Gábor püspök jutott elõször arra a gondolatra, hogy a 12 vármegyére kiterjedõ egri püspökséget fel kell osztani. 1733 legelején tárgyalt is errõl Germeten Lénárd királyi tanácsossal. A 12 vármegye közül Bereg, Ugocsa, Máramaros, Szabolcs, Szatmár és Zaránd vármegyékbõl valamint a hajdúvárosokból tevõdött volna össze egy új egyházmegye területe, amelynek Nagybánya lett volna a székhelye. Erdõdy javaslatában konkrétan felsorolta a 3.000 rajnai forintra becsült fõpásztori jövedelem forrásait is. Kitért arra is, hogy szerinte az új egyházfõi tisztségre Kiss János egri nagyprépost lenne alkalmas. A király 1733. február 25-én kelt leiratában egyetértett a püspökkel, és Kiss Jánost egri nagypréposti tisztének megtartása mellett kinevezte nagybányai püspöknek. Április 10-én a Szentszék ellenérzését nyilvánította a tervvel kapcsolatban. Ugyanez év októberében a püspök a király tanácsára megpróbálta megnyerni az ügynek a káptalant. Foglár György vikárius a püspökség számottevõ jövedelmének csökkenése miatt nem helyeselte Erdõdy elgondolását. A tervezet miatt heves vita alakult ki a káptalan és a püspök között. 1735. január 30-án a káptalan kijelentette, hogy a maga részérõl mindent megtesz annak érdekében, hogy az egyházmegye területe továbbra is egyben maradjon. Ennek érdekében fordultak XII. Kelemen pápához, a királyhoz, és a többi magyar püspökhöz is. III. Károly sürgette Erdõdy válaszát, aki azonban csak arról tudott beszámolni, hogy az ideig nem sikerült káptalanja belegyezését megszereznie. Az esztergomi prímás is bekapcsolódott az ügybe, aki megpróbálta Erdõdyt lebeszélni tervérõl azzal, hogy nem az egyházmegye felosztására, hanem több papra van szükség. Bécsben a királyi kancellár vezetésével folytak a tárgyalások, amelyeken a káptalant Handler György és Aranyossy Ferenc képviselték. Mivel a tárgyalások sokadszorra sem hoztak semmi eredményt, Erdõdy 1736. március 11-én kénytelen volt tudomásul venni káptalanja álláspontját. Ezt követõen a király, a püspök, és a káptalan a római kúriához fordult, hogy döntsön az ügyben. A Szentszéknél úgy látták, hogy az egri egyházmegye gondjain nem a felosztás segítene, hanem az, ha a protestánsoktól visszaszereznék az elfoglalt templomokat és iskolákat. A pápa a nagybányai püspökségnek az egribõl történõ létrehozásához csak azzal a feltétellel lett volna hajlandó hozzájárulni, ha azt valamennyi érdekelt fél kérné a Szentszéktõl, beleértve természetesen az egri káptalant is. 1740-ben meghalt III. Ká229

roly, s ezzel lekerült a napirendrõl a tervezet, majd 1744-ben elhunyt Erdõdy püspök is, anélkül hogy elgondolásából bármi is megvalósult volna. Mária Terézia idõszaka és a görög katolikus püspökség létrehozása 1744-ben egy névtelen beadvány ismét a felosztásra irányította a figyelmet. Írója emlékezetébe idézte Mária Teréziának apját, aki elkezdte a kettéosztást, de nem fejezhette be azt. Leányára, mint a magyar Szent Korona jelenlegi viselõjére hárul a végrehajtása. Ezt kívánja az egyházmegye óriási kiterjedése, melyet egy püspök képtelen egymagában megfelelõen kormányozni. Évszázadok múltak el anélkül, hogy az egri püspök meglátogatta volna a tiszántúli egyházakat, és a bérmálás szentségét a hívek között kiszolgáltathatta volna. Papok és hívek egyaránt új püspökség felállítását szeretnék. Ezt sürgetik a lelkipásztor nélküli települések is. Itt az ideje, hogy megossza ezt a hatalmas egyházmegyét, melyért csak áldani fogja a Tiszántúl megfogyatkozott számú papsága s népe. A királynõ közölte a felosztás gondolatát Esterházy prímással is, aki addig sem helyeselte a tervet, attól tartván – amint 1776-ban be is következett – hogy sor kerül saját egyházmegyéjére is. A királynõt azonban nem merte megbántani, ezért teljes tisztelettel csak annyit válaszolt, hogy a megosztást õ nem látja szükségesnek. Korára hivatkozva arra kérte Mária Teréziát, hogy a kérdéshez szükséges hiteles információk beszerzésével ne õt, hanem a szomszédos kalocsai érseket, vagy a váradi püspököt bízza meg. A legcélravezetõbbnek azonban azt látta, ha a királynõ kinevezné Erdõdy püspök utódját, s vele intézné el a nagybányai püspökség felállítását. Mária Terézia adott ugyan új püspököt Egernek Barkóczy személyében, de a szükséges felvilágosítások megadásával mégsem õt bízta meg, mint érdekelt felet, hanem a kalocsai érseket, akirõl feltételezte, hogy nem az egyéni érdekeket fogja nézni, hanem a nemes célt, s eszerint fogja kezelni az egész ügyet. XIV. Benedek pápa is sürgette ezt a semleges vizsgálatot. Eltérés abban volt a két fél között, hogy a személy kiválasztását a Szentszék magának tartotta fenn, viszont a királynõ Róma megkérdezése nélkül önhatalmúlag választotta ki. Ezt a pontot használta ki a kalocsai érsek a megbízatás elhárítására, akinek úgy látszik, szintén kellemetlen volt az. Megkérte a királynõt (1745. február 15), hogy mentse fel e megtisztelõ feladattól, mert nem ismeri az egri egyházmegyei viszonyokat, és kétségei vannak, vajon érvényesen folytathatná-e le a kánoni vizsgálatot, miután az engedélyt erre nem a mostani pápa, XIV. Benedek, ha230

nem még elõdje XII. Kelemen adta meg. Az egri káptalan mihelyt tudomást szerzett arról, hogy a tárgyalások újból megindultak, tüstént felemelte tiltakozó szavát. Sorra vette a névtelen felterjesztés egyes állításait, s iparkodott azokat megcáfolni. Pro memoria c. iratában leszögezte, hogy az egyházmegye nagy kiterjedése nem lehet akadálya a helyes és bölcs kormányzásnak. Erre nézve megemlíti, hogy Szent István korától kezdve egészen a protestantizmus keletkezéséig, mindig egy püspök kormányozta az egyházmegyét, pedig akkor jóval nagyobb volt a népessége, mint ma, s mindenki a katolikus hitet vallotta. Az sem lehet érv a kettéosztásra, hogy a püspökök évszázadokon át elmulasztották a kánoni látogatásokat, a bérmálást, mert ennek nem a püspökök hanyagsága, vagy pedig az egyházmegye nagy kiterjedése volt az oka, hanem a protestánsok. Abban sem õk a hibásak, hogy a tiszántúli vidéken még mindig kevés a plébánia, hanem a nem katolikusok nagy száma. Több felsõbb rendelet is tiltja katolikus lelkipásztorok küldését ilyen községekbe. A káptalan nem tehet mást, mint esküjéhez tartva magát alázatosan kéri Õfelségét, hogy a püspökséget hagyja meg eredeti épségében. Alig hogy a káptalan ismét kifejezte tiltakozását, megtörtént Barkóczy Ferenc püspöki kinevezése, aki szintén a felosztás ellen volt. Mária Teréziát mindinkább lefoglalta az örökösödési háború, s így egyelõre nem ért rá, hogy az egri püspökség felosztásával foglalkozzon. Súlyos problémát jelentett a püspökségnek az egyházmegye északkeleti részén élõ nagy számú görög rítusú rutén lakosság, amely egyre határozottabban követelt egy önálló püspökséget. Mária Terézia támogatta ügyüket, és 1766-ban XIII. Kelemen pápához fordult. Elõterjesztésében a pápa tudomására hozta, hogy a munkácsi és a máramarosi kerületek görög katolikusai számára a munkácsi címzetes püspökséget valóságos püspökséggé kívánja átszervezni teljes fõpásztori hatalommal. A Szentszék kikérte Eszterházy Károly egri püspök véleményét, aki veszélyesnek ítélte a királynõ elgondolását. Mária Terézia azonban nem mondott le tervérõl, és az új pápának XIV. Kelemennek ismét elõterjesztette azt. A katolikus egyház feje ezúttal hajlandónak mutatkozott a kérés teljesítésére. Két feltételt szabott azonban. Az egyik az volt, hogy az új püspökség az esztergomi érsek joghatósága alá tartozzék, a másik pedig az, hogy a püspöknek hitvallását idõnként meg kell erõsítenie. 1770 vége felé a Szentszék a kinevezendõ püspök személyére vonatkozóan javaslatot kért a királynõtõl. Mária Terézia 1771. január 6-án Bradács Jánost munkácsi görög katolikus püspökké nevezte ki, akit a Szentszék ugyanez év szeptember 19-én erõsített meg. 231

II. József intézkedései II. József a hazai szerzetesrendek legnagyobb részét eltörölte, s ezek javaiból megalkotta a vallásalapot. Sok plébánia ekkor jött létre, ami nemcsak a plébániák új rendezését vonta maga után, hanem az egyházmegyék határkiigazítását is. Az egri püspökség ekkor nyolc új plébániával és hetvenhárom helyi lelkészséggel gyarapodott. Most még inkább elõtérbe került az a probléma, hogy egy püspök a túlméretezett egyházmegyét képtelen egymaga megfelelõen kormányozni. A király azonban nem támogatta az egri püspökség felosztását, ezért a nagy kiterjedésbõl adódó gondokon helynökség felállításával kívánt segíteni. Ennek szellemében 1787. szeptember 21-én a helytartótanács útján felszólította Eszterházyt, hogy a Bereg, Ugocsa, Máramaros, Szatmár és Ung megyéket magába foglaló körzet részére szervezze meg a külsõ helynökséget. Hozzávetõleges számítás szerint 60 plébánia, s kb. 34.000 hívõ tartozott volna alá. Székhelyéül Nagybányát, vagy Szatmárt említette a javaslat azzal, hogy ha a püspök alkalmasabb várost tud ajánlani, az uralkodó ezt is szívesen fogadja, csupán a javaslatával siessen. Jelölje meg a személyt is, akit erre a tisztségre a legmegfelelõbbnek talál, s egyben azokat a forrásokat, amelyekbõl a helynököt és két fõbõl álló irodai személyzetét díjazni fogja. A leirat nem vonta kétségbe, hogy a püspök szívesen vállalja magára ezt az anyagi megterhelést, hiszen a helynökséggel nagy munka szakad le a válláról. A kinevezendõ vikárius fogja ugyanis mindazokat a joghatóságokat gyakorolni, amelyek eddig a püspököt illették meg. Felügyel a papság fegyelmi életére, közzéteszi az Egerbõl érkezõ fõpásztori körleveleket, s ezek rendelkezéseit végrehajtja. Körzetében hívei hozzáfordulnak mindama felmentési és egyéb hivatalos ügyekben, amelyek eddig az egri püspökhöz tartoztak. Ez az elgondolás nagyon legyengítette III. Károly és Mária Terézia tervezetét, mert a nagybányai püspökség helyett megelégedett a széles joghatósággal felruházott, de egyébként a püspökség épségét érintetlenül hagyó külsõ helynökséggel. Eszterházy és a káptalan azonban ezt is elvetette. Az elõbbi már eddig is gyanakvóan fogadta azokat az intézkedéseket, amelyek II. József udvarából származtak, s az egyházi élet elevenébe vágtak. Meggyõzõdését sohasem rejtette véka alá. Õ volt az, aki Szily János szombathelyi püspökkel (1777-1799) a legélesebben ellenezte II. József államegyházi törekvéseit. A tiltakozásokkal sem õ, sem püspöktársai nem sokra mentek, s ezen okulva a helytartótanács legújabb felszólítására nem is válaszolt. A káptalannal ugyan megbeszélte II. József leira232

tát, de mintha azt nem is olvasta volna, a tárgy felett napirendre tért. A helytartótanács megunva a hosszú várakozást, 1788. február 23-án megsürgette a feleletet, nyolcnapi határidõ kiszabásával. A püspöknek be kellett látnia, hogy hallgatásával nem tudja az ügyet ejtetni. 1788. március 13-án ezért újból tanácskozott kanonokjaival, hogy most már írásban leszögezhesse álláspontját. Eszterházy röviden megírta a helytartótanácsnak, hogy leiratát kézhez vette, s eddig azért nem válaszolt rá, mert várt a tervbe vett plébániák és lelkészségek átcsatolására. De úgy látja a sürgetésbõl, hogy ettõl függetlenül is nyilatkoznia kell. Elsõsorban a kérdés pénzügyi vonatkozására tért ki, mert a legfelsõbb rendelkezés szerint a püspöki helynök fizetésérõl neki kell gondoskodni, mégpedig a fõpásztori joghatóság és munkamegosztás alapján. Ennek szükségességét azonban kétségbe vonta, egyrészt mert a házassági, végrendeleti és egyéb peres ügyeket az államhatalom magának foglalta le, másrészt pedig, mivel a házassági ügyekben a felmentési joghatóságot a püspököknek nemcsak az esperesekkel, hanem bizonyos esetekben még az egyszerû lelkészekkel is meg kell osztania. Ami a püspöki körlevelek közzétételét, s azok rendelkezéseinek végrehajtását illeti, az nem teszi szükségessé a külön helynökség felállítását, mert annak területén ott van a szatmár-ugocsai és az ungvári fõesperes, akik ketten eddig is gondoskodtak nemcsak errõl, hanem a papi fegyelem ellenõrzésérõl is, és így sem a papok, sem a hívek nem kerültek hátrányos helyzetbe. A püspök ezek után nem tudta, hogy milyen szolgálatot tehetne neki, vagy a híveknek a kinevezendõ külsõ helynök. Eddig is volt gondja arra a vidékre, ezt az is bizonyítja, hogy püspöksége ideje alatt 15 új plébániát szervezett ott. Ezek alapján a helytartótanács is meggyõzõdhet arról, hogy nincs szükség helynökre. Bécset nem elégítette ki a püspök válasza. Ismét felszólítást kapott, hogy amennyiben négy hét leforgása alatt nem terjeszti be kész javaslatát, akkor az uralkodó maga fogja kinevezni a helynököt és személyzetét, nemkülönben maga állapítja meg annak fizetését. Eszterházynak attól kellett tartania, hogy ha nem válaszol idõben és megfelelõen, sokkal többet veszíthet, mintha abba maga is beleszól. Felterjesztésében ezért már engedékenyebb hangnemet ütött meg. Haladékot kért, hogy bejárhassa a területet, személyes tapasztalatokat gyûjtsön, s ezek alapján tehesse meg javaslatát. Ezt a helytartótanács is indokoltnak találta, a püspök pedig eleget tett ígéretének. Eszterházy Nagybánya helyett Szatmárt jelölte ki a jövendõ püspöki helynök székhelyének, s lakásának megvette a megszüntetett pálosok rendházát. Helynökének Tajer György egri kanonokot java233

solta. A püspök elõterjesztését a helytartótanács 1789. március 11-én kelt értesítése szerint II. József elfogadta. Ebben az esztendõben a következõk voltak az egyes fõesperességek fõbb jellemzõi: Fõesperességek Sárosi fõesperesség Abaújvári fõesperesség Zempléni fõesperesség Szatmári fõesperesség Borsodi fõesperesség Hevesi fõesperesség Máramarosi fõesperesség Szabolcsi fõesperesség Beregi fõesperesség Ungvári fõesperesség Ugocsai fõesperesség Jász kerület Hat hajdúváros Hét szabad királyi város összesen

Plébánosok 48 37 53 19 37 66 9 21 4 10 5 14 1 7 332

Káplánok 4 5 11 6 5 16 1 1 1 1 8 12 71

Hívek száma 65.600 48.097 69.126 15.205 51.345 122.643 3.703 14.524 2.699 1.940 1.726 36.680 150 19.038 458.486

Már folytak az elõkészületek a hivatal átadására, amikor a következõ esztendõben meghalt a király, s ezzel az utolsó pillanatban ez a terv is a megvalósítatlanok közé került. Az egri egyházmegye felosztása és érseki rangra emelése 1804-ben Eszterházy Károly püspök 1799. március 15-én hunyt el. A fõpásztori szék megüresedése jó alkalmat teremtett az egyházmegye felosztására, s annak megtörténtéig nem is került sor utódjának kinevezésére. Ferenc császár 1802. március 7-i leiratában szólította fel Pálffy Károlyt a magyar királyi udvari kancellária elnökét, hogy készítse elõ a felosztást, s megbízta egy ebbõl a célból életre hívott bizottság vezetésével. A hívek számának gyarapodása miatt két tervezet készítésére adott utasítást a császár. Az egyiknek a kettõs felosztás, míg a másiknak egy hármas felosztás részleteit kellett magában foglalnia. A felosztás indoka megegyezett a korábbi kísérletekbõl már jól ismert indokkal: a sok vármegyére kiter234

jedõ egri püspökséget egyetlen fõpásztor képtelen megfelelõen kormányozni. Elsõsorban a püspökség akkori állapotának mindenre kiterjedõ felmérését kellett elvégezni. A kancellária ezért utasította a helytartótanácsot, hogy tegyen lépéseket az erre vonatkozó adatok beszerzése érdekében. Pálffy 1802. március 26-án levelet intézett az egri káptalanhoz, amelyben tudomására hozta az uralkodó határozott szándékát, s kérte a káptalant, hogy az saját képviseletével Miklósy Ferenc nagyprépostot és Fischer István õrkanonokot bízza meg. Hozzák magukkal a tárgyalásokhoz szükséges káptalani felhatalmazást, és azokat az okmányokat, amelyek részletes tájékoztatást adnak az egyházmegye javadalmairól. A káptalan azonban csak egy szûk körû felhatalmazást adott az õt képviselõ Miklósynak és Fischernek. Ennek okát a királynak külön levélben fejtették ki. A kancellárián hamar kiderült, hogy a káptalan a korábbi kísérletekhez hasonlóan ezúttal is megpróbálta megakadályozni a felosztást. Mivel azonban ezúttal a korábban eredményesnek minõsült eljárás nem vezetett eredményre, a két megbízott úgy gondolta, hogy visszatérve II. József idõszakához, helynök kinevezésével lehetne megakadályozni a felosztást. Ezúttal azonban már ez is kevésnek bizonyult. Annyira kevésnek, hogy az államtanács még ahhoz sem járult hozzá, hogy a tárgyalásokat halasszák el az országgyûlés végéig. Ezt követõen került sor a püspökség állapotának felmérésére, megismerésére. A püspökség területileg 11 vármegyére, valamint a jász és nagykun területekre terjedt ki. Ezzel arányban 12 fõesperesség volt. Korábban ezek mind kanonoki stallumhoz voltak rendelve. Eszterházy azonban változtatott ezen: a borsodit (székesegyházit) és a zemplénit meghagyta a káptalannak, de a többi élére egy-egy központibb fekvésû település plébánosát nevezte ki. A hevesit a Líceum könyvtárosa Büky József kapta meg, aki késõbb szintén kanonoki stallumot kapott. A hívek lélekszámát tekintve a következõképpen oszlott meg az egyházmegye az egyes vármegyék szerint: Abaúj vármegye....................69.730 Bereg vármegye......................2.559 Borsod vármegye .................53.946 Heves vármegye .................113.392 Jász-Nagykun kerület ...........38.520 Máramaros vármegye .............3.386

Sáros vármegye........................78.336 Szabolcs vármegye ..................15.264 Szatmár vármegye....................20.093 Ugocsa vármegye ......................2.376 Ung vármegye..........................10.677 Zemplén vármegye..................73.390 235

A 12 körzet összesen 481.699 lelket számlált. Ehhez a létszámhoz 353 plébánia, 66 helyi lelkészség és 125 kápláni állomás tartozott. A felosztás során a káptalani javakat meghagyták eredeti formájukban, és csak készpénz hozzájárulást fizetett a kanonoki testület. Ez azt jelentette, hogy az egri püspöki javak terhére nemcsak a két új püspökséget hozták létre, hanem annak jövedelmébõl szervezték meg a két új káptalant is. Az 1799. évi összeírás szerint az alábbi települések szolgáltak az egri püspökség javadalmazására: Eger, Felnémet, Felsõtárkány, Szarvaskõ, Bakta, Fedémes, Maklár, Nagytálya, Füzesabony, Deménd, Kerecsend, Kápolna, Szõllõske, Czigléd, Kisbuda, Bústelek, Pusztaszikszó, Magyarád, Hídvég, Tiszaörs, Pázmánd, Dobi, Gyöngyöspüspöki, (Gyöngyös)Solymos, Hejce, Harsány, Szirák puszta, Tiszakürt, Keresztespüspöki, Csapóköz, (Tarna)Szentmária, Kömlõ, Kisköre, Sarud, Tiszahalász, (Bükk)Zsérc, Tiszaöttevény, Besenyszög, Tiszapüspöki. E birtokok után 151.946 Ft volt a püspökség éves bruttó bevétele. Az egri egyházmegye a hármas felosztásban 1802. július 10-én a bizottság teljes ülést tartott, amelyen Pálffy kancellár elnökölt. Követendõ példának az esztergomi fõegyházmegye felosztását tartotta, mert a két egyházmegye igen sok hasonlóságot mutatott egymással, ezért számos eljárási módszert és elvet át lehetett venni onnan. Ennek az volt az elõnye, hogy nem kellett sok részletkérdéssel foglalkozni, mert ott kész útmutatást találtak. Hasonlóság mutatkozott abban is, hogy annak idején az akkori bizottság Esztergom esetében szintén nem tudta, hogy hány egyházmegyét lehet majd kialakítani az egybõl. Már kezdetben a hármas felosztás terve látszott a legmegfelelõbbnek, ezért elsõként ennek a tervezetével foglalkoztak. A bizottság rendelkezésére álltak azok az adatok, amelyek pontosan feltüntették a püspökség addigi területét, egyházkormányzati beosztását, fõesperesi kerületek, plébániák és egyéb lelkészi állomások szerinti felosztását, a papság és a hívek létszámát, a püspökség pénzügyi forrásait és pénzügyeinek akkori állapotát. Ezek alapján dolgozta ki a bizottság a hármas felosztás általa legjobbnak ítélt módját. Ekkor a bizottságnak még nem volt tudomása arról, hogy az egri püspökség érseki rangot fog kapni, ezért csak egy területben és javadalmakban csökkentett püspökségnek tervezték, de olyan kondíciókkal, hogy a belõle kiszakítandó püspökségek mindegyikénél nagyobb maradjon. Úgy gondolták, ha a király tetszését a hármas püspökség terve nyerné 236

meg, az esetben az egyik az egri, a másik a kassai, a harmadik pedig a nagybányai lenne. Ugyancsak e három város látszott a legalkalmasabbnak arra, hogy a három új egyházmegye székhelye legyen. Külön-külön tárgyalva mindegyiket, az egri püspökség 11 vármegyébõl és két kerületbõl álló területe a tervezet szerint három megyére csökkent, és pedig: Hevesre, Borsodra, Szabolcsra, továbbá a jászok és a kunok két kerületére. A tizenkét fõesperesi kerületbõl is csupán négy maradt meg, név szerint: a székesegyházi (borsodi), a hevesi, a patai, továbbá a szabolcsi. Ezek alá tartozott 14 alesperesség. Az egri egyházmegye területén maradt 152 plébánia, 21 helyi lelkészség és 72 kápláni állomás. A 353 plébániából elveszített 201-et, a 66 helyi lelkészségbõl 45-öt és a 125 káplánságból 53-at. A hívek száma a rendezés elõtt 481.699 volt, Egernél maradt 221.122. Ez a hívõlétszám a tervezett különbözõ lelkészi helyek számának megfelelõen 245 lelkipásztor gondjaira lett bízva. Nem számítva a munkaképtelen papokat s a növendékeket, ehhez járult még 12 kanonok, 10 líceumi tanár, 1 könyvtáros, 1 hitszónok, 6 szemináriumi elöljáró, 4 aulista, 7 egervári javadalmas lelkész, illetve karkáplán. A tényleges szolgálatot teljesítõ papság számát tehát 286-ban állapította meg. A következõ megoldandó feladat tehát az volt, hogy miként lehet ezt a papi létszámot folyamatosan biztosítani, ha nem is mindig számszerûleg pontosan. E kérdés megoldásába beletartozott a szeminárium mûködésének személyi és anyagi újjászervezése is. A halálozások s a szolgálatból történõ esetleges kiesések azt valószínûsítették, hogy 100 emberre évenként négy fõvel kell számolni. A papság összlétszámát tekintve a négyéves teológiai tanulmányi idõszakra alapozva, 46 teológushallgatóval kellett számolni. Ám ez a szám nem bizonyult elegendõnek, mert a négyesztendei teológiai tanulmányok mellett ott volt még a filozófiai tanfolyam két esztendeje, ami a tanulmányi idõszakot hat évre hosszabbította meg. Ezen kívül ott volt a Líceum, ahol szintén gondoskodni kellett a paptanárok utánpótlásáról, ami még külön elõkészületi idõt jelentett az arra kiszemeltek számára. Mindezeket figyelembe véve a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az egri egyházmegye papnövendékeinek a számát a jövõben 56-ban kell megállapítani. Ez a számítás volt hivatott biztosítékot adni arra, hogy nem lesznek fennakadások sem a lelkipásztori munkában, sem pedig az egyházmegye egyéb szolgálati helyein. A létszámcsökkenés maga után vonta a szemináriumi alapok és javak felosztását is. A bizottság egy-egy papnövendék évi neveltetését 200 Ft-ban állapította meg, így a teljes hallgatói létszám ellátása 11.200 Ft-ba került. Ez az összeg magában 237

foglalta mindazokat a kiadásokat, amelyek a papnövendékek tartása kapcsán felmerültek. Ennek megfelelõen tehát olyan számítást kellett végezni, hogy ez az összeg bõségesen kikerülhessen a megmaradt részvagyonból. Szerepet játszottak még elvi és gyakorlati szempontok. Meg kellett találni a módját annak, hogy az ingatlanok legalább részben osztatlanul megmaradjanak továbbra is az egri szeminárium birtokában, s a másik két egyházmegye jogos igénye ezen a ponton más módon nyerjen megoldást. A bizottságot erre az elhatározására vonatkozólag az a logika vezérelte, hogy az aránylag nem nagy birtoktestek egy kézben maradva sokkal jövedelmezõbbek, mintha felaprózzák azokat. A javaslat tehát az volt, hogy ezeket nem szabad szétosztani, csupán az Abaúj megyében fekvõ részbirtokokat kell átszolgáltatni a kassai papnöveldének, mivel ezek Egertõl messze, Kassához pedig közel esnek. A szeminárium készpénz vagyonának felosztása már nem jelentett problémát. Ebbõl teljesen egyenlõ részben részesült mind a három egyházmegye. A bizottsági tervezet az egri szemináriumot arra kötelezte, hogy mindaddig, amíg a két új püspökség nem tud megfelelõ otthont nyújtani saját kispapjainak, köteles azokat az egri befogadni, tanítani és nevelni, természetesen az évi 200-200 Ft járandóság lefizetése mellett. Ezek szerint az egri szeminárium fenntartására szolgált a szemináriumi tõke, azaz 109.698 Ft egyharmada, vagyis 36.566 Ft, behajtás alatt álló 121.173 Ft és 36 kr. és végül a megmaradt ingatlan birtokok, illetve ezek jövedelme és az elõbbiek kamatai. Ezek nagyobb értéket képviseltek, mint amennyiben a másik két tervezett szeminárium részesült. Elsõ pillantásra tehát úgy látszik, mintha a bizottság az utóbbiakkal méltánytalanul bánt volna. De ez valójában csak látszat, mert gondoskodott róla, hogy a kassai és nagybányai papnöveldék más alapból kapjanak kárpótlást, és ne szenvedjenek hiányt. Ha összegszerûleg e kettõ még mindig nem ütötte meg az egri anyagi ellátottságának mértékét, a jogosan megérdemeltet, az azért volt, mert az egri több kispapra szorult, mint a tervbe vett másik kettõ. A nyugdíjas papok létszámában nem történt változás. Erre nézve a bizottság továbbra is megmaradt az 5 fõ mellett. Eltartásukra meghagyta a két malom s a négy szõlõ jövedelmét, de a 70.228 Ft és 13 kr. alaptõkét felosztotta. Ebbõl Egernek 40.228 Ft jutott a még meghagyott királyi tizedek jövedelme által, amely kereken évi 13.901 Ft és 15 kr-t hozott. A csökkent püspöki javak évi jövedelme még mindig megütötte a 90.833 Ft és 18 kr-t. Volt azonban még két tétel, amit ebbõl le kellett vonni. Az egyik a különbözõ megterhelések, amiknek összege 15.504 Ft volt, s ennek folytán a maradék 238

75.329 Ft és 18 kr. A másik tétel pedig a vallásalapba és a várerõdítésre járó 20%, azaz 15.329 Ft, amit szintén ebbõl a maradékból kellett leszámítani, aminek következtében az egri fõpásztornak tiszta évi jövedelemként kerek 60.000 Ft-ja maradt. A korábbiakhoz viszonyítva ez elég tekintélyes csökkenést jelentett. De a kiadás is kevesebb lett. Ez a vagyon nemcsak az egri fõpásztor személyi kiadásaira szolgált, hanem az egyházmegye területén a kegyúri terhek viselésére, plébániák és lelkészségek felállítására, új templomok és iskolák építésére, a régiek renoválására, s egyéb katolikus intézmények alapítására és fejlesztésére. A területi veszteséggel mindezek a terhek csökkentek, tehát csökkennie kellett a jövedelemnek is. A terület és a hozzátartozó pénzügyi fedezet azonban nem arányosan lett kevesebb, mégpedig a bevétel rovására. A bizottság ennek ellenére a 60.000 Ft-ot annyira elegendõnek tartotta, hogy egy megjegyzéssel még tovább ment: szerinte ugyanis még intenzívebben lehetne gazdálkodni, mint eddig, s így a bevételeket növelni lehetne. Az egri püspökség különösen erdõkben volt még ezután is igen gazdag. Azt ajánlotta tehát, hogy célszerûbb, megfelelõbb erdõgazdálkodást kell folytatni, így lényegesen lehet gyarapítani az eddigi bevételeket. Annyira, hogy ezekbõl még a másik két egyházmegye is számíthat majd újabb bevételekre, ami meg is valósult. Az egri káptalan helyzete szerencsésebb volt abban a tekintetben, hogy a tervezet érintetlenül hagyta mind személyi összetételét, mind pedig javadalmait. Az utóbbiakban azért annyi változás mégis volt, hogy a bizottság 3.000 Ft évi járadék fizetésére kötelezte, melybõl a hármas felosztásban ezret a kassai káptalan, kétezret pedig a nagybányai részére kellett fizetnie. Ez összegszerûen a kettõs felosztásban sem változott volna, csupán a 3.000 Ft a nagybányai káptalan javadalmazását szolgálta volna. Az egri káptalan vagyoni állapotához mérten ez a kiadás nem volt számottevõ. Arra nézve, hogy a káptalan miért került ennyire kedvezõ helyzetbe az egyházmegye egyéb részeivel, intézményeivel szemben, a bizottság azzal érvelt, hogy az esztergomi példát kellett szem elõtt tartania. Annak idején ugyanis a három új egyházmegye létrehozásakor változatlanul hagyták nemcsak az esztergomi fõkáptalant, hanem még a pozsonyi társaskáptalant is. Az egyenlõ bánásmód alapján ezt az elvet kellett követni az egri káptalan esetében is. A bizottság azzal próbálta az esetleges ellenvetéseknek elejét venni, hogy a káptalant is évi járadék fizetésére kötelezte. A bizottság egyelõre elegendõnek is tartott ennyit. A részletek megtárgyalását arra az idõre halasztotta, amikor a király már eldöntötte, hogy két, vagy három részre kell felosztani az egri egyházmegyét. 239

A kassai püspökség terve Ugyanígy járt el a másik két püspökség esetében is. Elsõnek a kassaival foglalkozott. Ez kisebb területre korlátozódott, mert csak három vármegyére terjedt ki: Abaújvárra, Sárosra és Zemplénre. Mindegyik megye egy-egy fõesperességet alkotott hasonló elnevezéssel, de a sárosi továbbra is megtartotta a korábbi tarcafõi elnevezést, az abaújvári pedig megkapta a székesegyházi fõesperesi rangot. A kassai püspökség területén tehát egyházkormányzatilag három fõesperesség, 16 esperesi kerület, 149 plébánia, 49 helyi lelkészség és 43 kápláni állomás volt. Híveinek a száma 221.486 fõ. Ezek lelki gondozása 241 lelkipásztorra hárult. De ez itt sem ölelte fel a papság teljes számát. Ide kell ugyanis sorolnunk még a 6 kanonokból álló káptalant, a 2 karkáplánt, 1 titkárt és 1 szentszéki jegyzõt, akiknek számbavételével az egyházmegye papsága a püspökön kívül 251 papból állott. Míg Egerben megvolt a székesegyház, a püspöki palota, a kanonokok házai, a szeminárium, a nyugdíjas papok intézete, kérdéses volt, hogy miként lehet mindezeket Kassán megoldani. Elsõ helyen szerepelt a püspöki székesegyház. Még az errõl való gondoskodás ment a legsimábban. Ott állott a történelmi idõket átvészelt Szent Erzsébetrõl elnevezett dóm, mely ebben az idõben plébániatemplomul szolgált. A székesegyháznál jóval nagyobb problémát jelentett a püspöki palota megteremtése. A bizottság a kérdés teljes megoldását arra az idõre halasztotta, amikor a kassai püspök kinevezése már megtörtént. Két épület jöhetett számításba: az egyik az eltörölt jezsuita rend kollégiuma volt, mely a tanulmányi alap tulajdonát képezte, a másik pedig az ugyancsak megszüntetett ferencesek kolostora, mely viszont a vallásalaphoz tartozott. Sem az egyiket, sem a másikat nem javasolta a bizottság. Az elõbbit azért nem, mert oda a kassai akadémia költözött s ennek céljaira teljesen megfelelõnek tûnt. De el kellett vetni a volt ferences kolostort is, amely 1788-tól üresen állott s mindössze egy világi pap lakott benne, aki a zárdához tartozó templomot gondozta. Amióta ugyanis a barátoknak ki kellett költözködniük belõle, annyira nem törõdött vele a vallásalap, hogy a legszánalmasabb képet mutatta. A bizottságnak az volt a véleménye, hogy püspöki palotává történõ átalakítása legalább annyiba kerülne, amennyiért teljesen újat, kényelmeset lehetne építeni. Egyéb számításba jöhetõ épület nem akadt Kassán az állam tulajdonában, ezért a bizottság azt javasolta, hogy a püspöki palota kérdésének a 240

megoldása maradjon arra az idõre, amikor a kassai püspök kinevezése már megtörtént. Ha a ferences kolostort püspöki palota céljára nem is tartotta alkalmasnak, szemináriumnak megfelelõnek ítélte a szükséges átalakításokat követõen. Ezt a megoldást azért is szívesen támogatta, mert a kispapokon kívül itt el lehetett helyezni még a nyugdíjasokat és a két karkáplánt is. A líceum törzsvagyonához tartozó 120.000 Ft egynegyedét, vagyis 30.000 Ft-ot szintén ki kellett fizetnie az egri püspökségnek. Ehhez ugyanis adományaikkal a leendõ kassai egyházmegyéhez átkerülõ papok is hozzájárultak, ezért úgy volt méltányos, hogy az õket követõk is részesüljenek belõle. Mivel ekkor még bizonytalan volt, hogy Kassa mikor fog líceummal rendelkezni, ezért a bizottság úgy döntött, hogy mindaddig, míg a kérdéses líceum meg nem nyílik, ez az összeg maradjon Egerben s ennek kamatai fejében 200 Ft évi tartási díjat számolva, annyi kassai papnövendék nyerjen ingyenes oktatást az egri líceumban, amennyit az évi kamat elbír. Ha azonban Kassán megnyílt a líceum, utána a tõkét ki kell adni, s az ottani tanárok fizetésére kell fordítani. Intézkedni kellett a nyugdíjas papok intézményére vonatkozóan is. Ennek terhére évenként négy személyt vett számításba a bizottság, s személyenként 250 Ft-ot állapított meg eltartásukra, ami újabb 1.000 Ft kiadást jelentett. Ennek biztosítására Eger hasonló intézményének törzsvagyonából 20.000 Ft-ot ítéltek meg olyan kikötéssel, hogy ezt tüstént az egyházmegye felállítása után át kell adni a kassai püspöknek, vagy amennyiben õ e tõke kezelését nem vállalná, úgy a kassai káptalannak, hogy a rászorulók ne szenvedjenek semmiben sem hiányt. A püspök javadalmazására a bizottság nyolc birtokot rendelt: az Abaúj vármegyében fekvõ hejcei, a Borsod megyei harsányi, sziráki, egresi, tiszakürti, keresztespüspöki, csapóközi, továbbá a Zemplén megyei szentmáriai falvakat és pusztákat. Ezek évi jövedelmét 19.701 Ft és 17 kr-ra értékelte. Ehhez járult azután Zemplén és Sáros megye, továbbá Eperjes szabad királyi város tizede, melynek összege 7.329 Ft volt. Ebbõl a levonás az épületek fenntartására felvett 12%, azaz 2.264 Ft és 7 kr s így maradt 24.766 Ft és 10 kr. Ez sem tekinthetõ azonban nettó jövedelemnek, mert a különbözõ püspöki terhek még 1.500 Ft-ot tettek ki s ilyen formán a püspöknek kereken 23.266 Ft és 10 kr jövedelme maradt meg.

241

A nagybányai püspökség terve A bizottságot a harmadik püspökség ügyének tárgyalásánál ugyanazok a szempontok vezették, mint a kassainál, s csak ott tért el, ahol a helyi körülmények azt indokolttá tették. Az elsõ tervezetben e püspökség székhelyérõl a nagybányai nevet kapta volna. Bár e város nem feküdt annyira a leválasztandó területek központjában, mint pl. Szatmárnémeti, a bizottság – összehasonlítva a két város földrajzi fekvését, adottságait, s katolikus népességét – Nagybánya mellett döntött. Szatmárnémetinek csak az az egy elõnye volt, hogy földrajzilag központibb volt az elhelyezkedése. Ugyanakkor ezt az elõnyét lényegesen rontotta, hogy a Szamos partján feküdt. A folyó szabályozatlan volt, s ennek következtében a gyakori áradások idõrõl-idõre annyira elöntötték, hogy sokszor napokon keresztül nem lehetett megközelíteni. Ezzel szemben Nagybánya sokkal kedvezõbb fekvésû volt, lényegesen rendezettebb képet mutatott, mint Szatmárnémeti. A további fejlõdésre is több lehetõsége volt. A püspöki székhely szempontjából különösen fontos volt, hogy itt kevesebb költséggel méltóbb püspöki várost lehetett építeni, mint Szatmárnémetiben. Plébániai temploma nagyobb volt és jobb állapotú, s így székesegyháznak is alkalmasabbnak mutatkozott. Voltak olyan épületei, amelyek némi átalakítással megfelelõbbnek tûntek püspöki palotának, szemináriumnak és kanonoki házaknak. A városnak elemi iskolái mellett volt gimnáziuma is. Területén megtelepedtek a minoriták, akik a kezdet kezdetén segítségére lehettek az új püspöknek. E püspökség területén a katolikusok kevesebben voltak a más vallásúakkal összevetve, ezért a nagybányai püspökség hívõszámban messze elmaradt mind az egritõl, mind pedig a kassaitól, hiszen mindössze 39.091-et számlált 5 vármegyében, úgymint: Szatmár, Ugocsa, Ung, Bereg és Máramaros vármegyékben. A bizottság ezekre terjesztette ki az új püspökség joghatóságát. Szervezetileg az egyesített Szatmár-ugocsai, vagy más néven a székesegyházi, az ungi, a beregi és máramarosi fõesperesi kerületre, ezeken belül pedig 6 esperesi kerületre, 58 plébániára, 9 helyi lelkészségre és 10 kápláni állomásra tagolódott. A bizottság 5 vármegye területén 77 lelkipásztori helyet tervezett, ennek megfelelõen a lelkészek számát 77-ben állapította meg. Az egyházmegye papságának teljes létszámához, Kassához hasonlóan még 10-et kellett hozzátenni s így a különbözõ helyeken és hivatalokban mûködõ papokkal együtt a teljes létszám a püspökön kívül 87-re emelkedett. 242

Székesegyházként csak a Szentháromságról elnevezett templom jöhetett számításba, amely kettõs tornyával messze kimagaslott Nagybánya többi temploma közül. Székesegyházi rangra emelése esetén, a megnövekedett kiadásokra a bizottság a Szatmár- és Ugocsa megyei királyi tizedeket rendelte, melyek évenként 1.424 Ft-ot jövedelmeztek. A volt jezsuita kollégium szintén a tanulmányi alaphoz tartozott. Kevés ráfordítással könnyen át lehetett alakítani püspöki palota céljára. A bizottság azonban Kassához hasonlóan úgy határozott, hogy itt is meg kell várni az új püspök kinevezését, és akkor kell majd dönteni. A szemináriumra vonatkozólag az egyházmegyei szükséglethez viszonyítva évi utánpótlásnak 4%-ot vett alapul, s a négyesztendõs teológia hallgatóinak számát 15 fõben állapította meg. Mivel a kispapok közül többnek a filozófiai tanulmányokat is el kellett végezni, számukat 20-ra emelte. A különbözõ megterhelések levonása után a nagybányai püspök évi tiszta jövedelmét 22.725 Ft és 25 kr-ban állapította meg. A 20%-os várerõdítési és vallásalapi megterheltetéstõl itt is eltekintett. A káptalan tagjainak számát a kassaival megegyezõen állapította meg. Jövedelme az ide rendelt birtokok után évenként 7.655 Ft és 26 kr-t tett ki. De ebbõl le kellett írni 12%-ot vagyis 918 Ft és 36 kr-t a birtokkezelésre és a gazdasági épületek karbantartására, s így a jövedelmet csak 6.736 Ft és 50 kr-ra lehetett értékelni. Ez a kassai káptalannál már kimutatott tételek szerint elégtelen volt a kanonokok fizetésére. Ezért a bizottság azt javasolta, hogy mind az egri fõpásztort, mind pedig annak káptalanját a király külön kötelezze arra, hogy a nagybányai káptalannak fizessen évenként és egyenként 2.000 Ft-ot. Ez az összeg 106 Ft és 21 kr-ral még így is kevesebb volt, mint a kassai káptalané. A bizottság ezzel lezárta az egri püspökség hármas felosztására tett javaslatát. A királyi megbízatás azonban magában foglalta azt is, hogy miként lehetne elérni ugyanazt a célt kettõs felosztással, mint a hármassal. Így tehát egy ilyen javaslatot is ki kellett dolgoznia a bizottságnak.

243

A két részre osztott egri püspökség A kettõs tervezetben értelemszerûen egyik püspökség nem szerepelhetett. A bizottság mindent egybevetve a nagybányai mellett döntött. A felosztás kapcsán az egri egyházmegyével határos püspökségek élni kívántak a lehetõséggel, hogy a múltból maradt panaszaikat idõben elõterjesszék, és annak lehetõség szerint érvényt szerezzenek. A bizottság ezekkel is foglalkozott. A rozsnyói püspökség ugyanis a rendezéssel kapcsolatban eredetileg a kassai püspökséghez bekebelezett három plébánia átcsatolását kérte a rozsnyói egyházmegyéhez. A kérést azzal indokolta, hogy az egyházmegye több plébániáját csak az említett községeken át lehetett megközelíteni. Mikor az egri káptalan Miklósy és Fischer útján értesült e kívánságról, felújította a püspökség egyik régi sérelmét. Ez viszont a rozsnyói püspökség területi veszteségével járt volna. Abaúj vármegyében fekszik ugyanis Jászó, Debrõd, Rudnok, Jászómindszent és Felsõmecenzéf. E plébániák régebben az egri püspökség birtokállományát alkották s az abaújvári fõesperességnek voltak kiegészítõ részei. Idõvel az esztergomi érsek joghatósága alá kerültek, és így jutottak az érsekségbõl kihasított rozsnyói egyházmegyéhez. Mivel az egri káptalan szerint ez az 5 plébánia jogtalanul lett eltulajdonítva a püspökségtõl, azok visszacsatolását kérte. Azért is sürgette ezt, mert ha a kettõs felosztás valósul meg, akkor az egész Abaúj vármegye kerül vissza az egri püspökség tulajdonába. A bizottság azonban nem tartotta teljesíthetõnek egyik fél kérését sem. A rozsnyói püspökét azért utasította el, mert az említett közlekedési nehézséget nem tartotta elég súlyos oknak, az egrit pedig azért, mert bármiként történt is a rozsnyói egyházmegyéhez való csatolás, azt a pápai bulla megerõsítette. Sáros megye a felosztandó területek közé tartozott. A hármas felosztás szerint a kassai püspökséghez tartozott volna, de most módosult a helyzet. Mind Egertõl, mind Nagybányától meglehetõsen nagy távolságra esett, ellenben határos volt a szepesi egyházmegyével. A cél az volt, hogy olyan egyházmegyéket hozzanak létre, amelyek minden része könnyebben, rövidebb úton és gyorsabban megközelíthetõ a székhelyrõl. Ilyen szempontból Szepeshely megfelelõnek látszott. Hozzácsatolását az is indokolttá tette, hogy bár a szepesi püspökség területileg szintén elég hosszú sávvonalat alkotott a Kárpátok északi hegylánca alatt, viszont megszervezett lelkipásztori állomásokban meglehetõsen szegény volt. Sáros megyével pedig szám szerint 58 plébániával, 18 helyi lelkészséggel és 11 káp244

láni állomással gyarapodott volna. Révay János szepesi püspök nem ellenezte az átvételét, de megkívánta, hogy e teher mellett bizonyos anyagi ellenszolgáltatásban részesüljön. Ezt a bizottság tudomásul vette. Azt javasolta, ha a kettõs felosztás valósulna meg, hogy az elcsatolt rész 87 lelkipásztorának utánpótlására az egri püspökség fizessen a szepesinek évenként 3.000 Ft-ot az egri szemináriumi alapból, a líceuméból pedig mindenkori megváltásként egy alkalommal külön még 10.000 Ft-ot. Abból a szepesi püspök képes még 15 papnövendéket eltartani, ami a 87-es szám arányának megfelel. Az utóbbi kamataiból pedig két nyugdíjas lelkipásztor tud megélni. Sáros megye ekként kiesvén az új tervezetbõl, az egri püspökség joghatósága alá a következõ területek tartoztak volna: Heves, Borsod, Abaújvár és Zemplén vármegye, a Jász- és Nagykun-kerület egy része. Viszont a nagybányai megkapta volna Szatmár, Szabolcs, Máramaros, Bereg, Ugocsa és Ung vármegyéket. Ez elosztás szerint Egerre esett volna 219 plébánia, 46 helyi lelkészség és 101 kápláni állomás. Papjainak száma, beleértve a káptalant (12 fõ) s a központi papságot (29 fõ), összesen 407-re emelkedik. Ezzel szemben Nagybányára jut 80 plébánia, 14 helyi lelkészség és 12 kápláni hely. Ennek megfelelõen a papság állományát a káptalan 6, s a központi papság 4 tagjával, összesen 116-ban kellett megállapítani. Ahhoz viszonyítva ez lényegesen kevesebbet mutatott. Amíg az egri egyházmegye kispapjainak száma a hármas felosztáshoz viszonyítva 20 taggal gyarapodik, addig Nagybányáé éppen ennek felével, vagyis tízzel. Ilyen arányban oszlik meg az eredeti vagyon is. Az egri szeminárium birtokában maradt összes ingatlanok s ingó tõkék közül csupán a 109.968 Ft és 29 kr felét köteles kiadni, nemkülönben évenként 2.709 Ft és 50 kr járadékot fizetni. A székesegyházra vonatkozólag mind Eger, mind Nagybánya esetében minden úgy maradt, ahogy az a hármas felosztásban szerepelt. A nyugdíjas papok két intézményére nézve is érvényben maradt a régi terv azzal a módosítással, hogy a nagybányai püspökség nyugdíjasainak a számát 2-rõl 4-re emelte, s ennek megfelelõen Eger nem 10.000, hanem 20.000 Ft-ot tartozott kifizetni az új nyugdíjalap javára. Nem okozott semmi eltérést a püspöki székház kijelölése sem. Ez a kérdés továbbra is a jövõ feladatai közé került. Lényeges változás történt viszont a püspöki javadalmak felosztásában. Mindkét egyházmegye gyarapodott, de az egri nagyobb mértékben, mint a nagybányai. A hármas tervezetben az elõbbire 60.000 Ft évi jövedelem esett, most ez kikerekedett 79.028 Ft és 40 kr-ra. Ezt a többletet a kassai püspöknek szánt javadalom és 245

az itteni káptalannak átírt szebeni és bártfai királyi tized visszaszármaztatása eredményezte. Ez ugyan papíron felülmúlta a korábbi tervezetben az egri és kassai püspök együttes évi jövedelmét, de növekedtek a megterhelések is. Az egri egyházfõnek a nagybányai javára le kellett mondania Szabolcs vármegye királyi tizedérõl, mely egymagában évi 2.362 Ft és 30 kr-t jelentett. Ezen kívül az utóbbi megkapta még a kassai káptalan részére kihasított Tiszaörs és Tiszaörvény birtokait, melyek a különbözõ levonások után évi 5.382 Ft és 51 kr-t hoztak. Ha e két részletet hozzászámítjuk a nagybányai püspök eredeti jövedelméhez, vagyis 22.725 Ft és 25 kr-hoz, kiderül, hogy az új javadalmazása 30.470 Ft és 6 kr-t eredményezett volna. Az egri káptalant ebben a tervezetben sem sújtották nagyobb veszteségek. Ugyanazok a megterhelései maradtak, mint amiket a hármas felosztás már magában foglalt, a kassai káptalannak fizetendõ évi 1.000 Ft járadékot ebben a kettõs felosztásban a nagybányainak írták át. Ugyanaz történt az egri püspök hasonló célú és összegû járadékával, úgyhogy a nagybányai káptalan az új összeállításban 4.000 Ft évi jövedelemmel gazdagodott volna. A bizottság a maga részérõl a hármas felosztást javasolta megvalósítani, mert szerinte azzal lehet jobban elérni az eredeti célt, azt, amiért a felosztás megtörténik majd valamelyik változatban. A bizottság javaslatát ezt követõen felterjesztették az államtanácshoz. Itt elvetették Nagybányát, mint püspöki székhelyet, és pillanatnyi összes hátrányával együtt Szatmárnémeti került elõtérbe. Ugyanakkor felvetõdött az egri püspökség érseki rangra emelése is, ami nemcsak a felosztás kárpótlása lehetne, hanem egyben joghatósága alá kerülhetne a szepesi, rozsnyói, kassai és a megvalósulástól függõen a szatmári, vagy nagybányai püspökség. A király lényegében az államtanács módosító javaslataival fogadta el a bizottság elõterjesztését. Az egri püspökség érseki rangra emelése és annak új szervezeti-területi beosztása (1804) VII. Pius pápa „Super universas terrarum orbis ecclesias” kezdetû bullájában rendelkezett az egri érsekségrõl. Ez kitért az újonnan létrehozott három egyházmegyére, az egrinek érseki rangra történõ emelésére, az új egyházmegye területének körülírására, az érsek jogainak és kötelességeinek felsorolására, az új fõegyházmegye hierarchikus beosztására, az érseki jövedelemre és székhelyre, és a ki246

rály kegyúri jogainak elismerésére. Az eddigi püspöki káptalant megszüntette, s helyébe léptette a fõszékesegyházit. Felruházta azokkal a kiváltságokkal, melyek általában az érseki káptalanokat megilletik. Érintetlenül hagyta a kanonokok eddigi számát (12). Részletesen meghatározta, hogy az egyes kanonokoknak mik a jogai és kötelességei, a káptalani javakból milyen arányban részesülnek. Az érsekségnek esperesi kerületek, plébániák, helyi lelkészségek és káplánságok szerinti beosztásánál sem változtatott a pápa, teljes egészében elfogadta a királyi elõterjesztést. Heves megyében 6 esperesi kerületet állított fel, ami a következõképpen oszlott meg: Az alsó-hevesi kerület 13 plébániából, 2 helyi lelkészségbõl és 5 kápláni állomásból állott. Plébániák: Heves, Maklár, Erdõtelek, Füzesabony, Kisköre, Kömlõ, Mezõtárkány, Pély, Poroszló, Sarud, Tarnaszentmiklós, Tiszanána és Besenyõ. Helyi lelkészségek: Ivánka és Farmos. Káplánságok: Heves, Maklár, Füzesabony, Mezõtárkány és Erdõtelek. A közép-hevesi kerület ugyancsak 13 plébániát, 3 helyi lelkészséget és 9 káplánságot számlált. Plébániák: Egerben három, Verpelét, Feldebrõ, Aldebrõ, Domoszló, Egerszalók, Felnémet, Felsõnána, Kál, Kápolna és Kerecsend. Helyi lelkészségek: Bakta, Markaz és Szólát. Káplánságok: Egerben öt, Verpelét, Egerszalók, Kál és Kápolna. A felsõ-hevesi kerület 11 plébániából és 6 kápláni állomásból állott. Plébániák: Pétervására, Balla, Bátony, Bátor, Bodony, Csehi, Dorogháza, Erdõkövesd, Recsk, Sirok és Szenterzsébet. Kápláni állomások: Pétervására, Bátor, Bodony, Recsk, Sirok és Szenterzsébet. A tiszántúli kerületre 14 plébánia és 2 káplánság esett. Plébániák: Füred, Kunszentmárton, Dévaványa, Karcagújszállás, Kenderes, Kõtelek, Nagyiván, Nagykörû, Tiszabõ, Tiszaörs, Tiszapüspöki, Tiszaszalók, Törökszentmiklós és Túrkeve. Káplánságok: Kunszentmártonban kettõ. Az alsó-patai kerület 13 plébániából, 2 helyi lelkészségbõl és 7 kápláni állomásból állott. 247

Plébániák: Gyöngyös kettõ, Adács, Boconád, Detk, Erk, Füged, Gyögyöshalász, Gyöngyöstarján, Karácsond, Nagyréde, Méra, Sár, Solymos, Vámosgyörk, és Visznek. Helyi lelkészségek: Gyöngyösoroszi és Visonta. Káplánságok: Gyöngyös három, Detk, Erk, Karácsond, Sár, Adács, Gyöngyöshalász. A felsõ-patai kerülethez 9 plébánia és 6 kápláni állomás tartozott. Plébániák: Pásztó, Apc, Csány, Ecséd, Fancsal, Hort, Pata, Szurdokpüspöki és Tar. Káplánságok: Pásztó kettõ, Csány, Fancsal, Hort és Pata. Heves megye után következett a Jász-Nagykun-kerület, melyhez 13 plébánia és 16 kápláni állomás került. Plébániák: Árokszállás, Jászapáti, Jászberény, Alattyán, Alsószentgyörgy, Besenyszög, Dózsa, Felsõszentgyörgy, Fényszaru, Jákóhalma, Jászkisér, Ladány és Mihálytelek. Káplánságok: Árokszállás, Jászapáti és Jászberény helyeken három-három, Fényszaru kettõ, Alsószentgyörgy, Felsõszentgyörgy, Dózsa, Jákóhalma és Ladány egy-egy. Borsod megye négy esperesi kerületre oszlott. Az elsõ volt a várkonyi, mely 7 plébániát és 2 kápláni állomást számlált. Plébániák: Arló, Balaton, Csernely, Domaháza, Sajónémeti, Sáta és Várkony. Káplánságok: Arló és Várkony. A szendrõi kerület 8 plébániájával, egy helyi lelkészségével és 5 káplánságával a következõ helyekre terjedt ki. Plébániák: Apátfalva, Bánhorváti, Galgóc, Sajószentpéter, Szirák, Szendrõ, Szuhogy és Edelény. Helyi lelkészségek: Szentjakab. Kápláni állomások: Apátfalva és Szendrõ kettõ-kettõ, Szirák egy. A miskolci kerület 12 plébániát, 4 helyi lelkészséget és 5 káplánságot foglal magában. Plébániák: Miskolc, Aszaló, Diósgyõr, Emõd, Görömböly, Hámor, Harsány, Palkonya, Sajólád, Sajószöged, Szirmabesenyõ és Tiszakürt. Az elsõ egri érsek Fuchs Ferenc lett (1804-1807), az elsõ kassai püspök Szabó András (1804-1819), az elsõ szatmári püspök Fischer István (1804-1807) aki innen az egri érsekség fõpásztori székébe került. 248

Az egyházmegye területe, javadalmai mellett egyebek is felosztásra kerültek. Ezek közé tartozott az egri fõszékesegyház tõkéjének megosztása, Eszterházy püspök két magánkápolnájának felszerelései, a püspöki és líceumi könyvtár és a püspöki levéltár, valamint az alapítványok. Pálffy kancellár az egri káptalan elõterjesztése illetve kimutatása alapján nem tartotta feloszthatónak a fõszékesegyház vagyonát. A már kinevezett két püspök akarata itt nem érvényesült, nem úgy az egri püspöki palota kápolnájának és a hejcei kastély kápolnájának liturgikus felszereléseit illetõen. A könyvek elosztásánál külön kezelték a püspök magánkönyvtárát és a líceumi könyvtárat. Az alapelv az volt, hogy csak azok a könyvek kerülhettek át az új egyházmegyékbe, amelyekbõl kettõ, vagy több példány volt fellelhetõ. A líceumi könyvtárban Büky József készítette el ezt a jegyzéket, és 146 duplumot talált. Ez a kötetszám 40 teológiai, 17 jogi, 60 történeti, 9 filozófiai, matematikai és orvosi, 12 politikai és 8 vegyes tartalmú könyvbõl állt össze. A levéltárból mindkét püspökség elvitte a joghatósága alá tartozó plébániáknak és fíliáknak az iratait, valamint azon egyéb iratokat, amelyek a püspökségeket érintették. Olyanok is voltak, amelyek az érsekségre is vonatkoztak, ezeket másolat formájában vitték el. Végül maradtak az alapítványok, amelyek a plébániák és lelkészségek számának arányában kerültek felosztásra a három egyházmegye között. Az egyházmegye területének és joghatóságának változásai 1804-1993 A trianoni békeszerzõdés érintette az egri egyházmegyét is. Az 1804-ben joghatósága alá rendelt egyházmegyékbõl a szepesi teljesen Csehszlovákia területére esett, míg a kassait és a rozsnyóit két részre osztotta az államhatár. A kassai egyházmegyéhez tartozó abaúji és zempléni fõesperességek területébõl 49 plébánia, illetve lelkészség maradt Magyarország területén. Ezeket, valamint az 1920 után szervezett plébániákat és lelkészségeket Payer Ferenc sátoraljaújhelyi apátplébános kormányozta, mint általános helynök. IX. Pius pápa 1937. szeptember 2-án kiadott „Ad ecclesiastici regiminis incrementum” kezdetû konstitúciójában a szepesi, kassai, rozsnyói püspökségeket kivette az egri érsekség joghatósága alól, és azokat közvetlenül a Szentszéknek rendelte alá. A kassai és rozsnyói egyházmegyék Magyarországon maradt részeibõl apostoli kormányzóságot hozott létre, amelynek élére az esztergomi érseket nevezte ki, majd 1939-tõl Madarász István kassai megyéspüspök Kassáról, 1945-tõl Hejcérõl, 1948-tól Tost 249

Barnabás prépostkanonok Hejcérõl irányította. 1951-ben az egri egyházmegyéhez került át e területek kormányzása a rozsnyói és a szatmári egyházmegyébõl Magyarországon maradt plébániákkal együtt. Ez az állapot 1982-ig tartott. Ebben az esztendõben az addig csak a kormányzás vonatkozásában egri egyházmegyés részeket Egerhez csatolták az alábbi dekrétummal (vesd össze: Az Egri Fõegyházmegye ünnepi sematizmusa 2004. Eger 2004. 35-37.). A Püspökök Szent Kongregációjától Eger-Kassa-Rozsnyó-Szatmár Dekrétum Az egyházmegyei határok megváltoztatásáról Közel öt éve már annak, hogy boldog emlékû VI. Pál Pápa 1977. december 30-án kiadta Apostoli Levelét, a „Praescriptionum sacrosancti Concilii” kezdetû bullát. Ennek értelmében a Püspökök Szent Kongregációja elérkezettnek látta az idõt arra, hogy a lelkek javára véglegesen gondoskodjék a kassai és a rozsnyói egyházmegyék azon területeirõl, melyek a Magyar Népköztársaság határain belül vannak. Ezért meghallgatta az érdekelteket, elsõsorban Magyarország Püspöki Konferenciáját és elnyerte az Egyházi Közügyek Tanácsának kedvezõ véleményét. Az Õszentségétõl, II. János Pál pápától nyert különleges felhatalmazások birtokában pedig az alábbiakat rendeli, azzal, hogy jelen dekrétum ugyanolyan joghatállyal bír, mint a bulla formában kiadott Apostoli Levél. A kassai egyházmegyétõl elválasztja az alábbi területeket: a gönci, a szikszói, az encsi, a tokaji, a hernádnémeti, a sárospataki, a sátoraljaújhelyi, a bodrogközi esperesi kerületeket; a rozsnyói egyházmegyétõl elválasztja a következõ területeket: a salgótarjáni, a kisterenyei, a putnoki és a bódvai esperesi kerületeket. Ugyanezeket egyszer s mindenkorra az Egri Fõegyházmegyéhez csatolja. Azon kívül a hívek érdekében a püspökök ugyanezen Szent Kongregációja a szatmári egyházmegyétõl elválasztja a mátészalkai, a fehérgyarmati és a vásárosnaményi esperesi kerületeket és egyszer s mindenkorra az egri egyházmegyéhez csatolja õket. Ennek megfelelõen a hivatalos iratokat és okmányokat, melyek a szóban forgó területekre vonatkoznak, a volt egyházmegyei hivatalokból az egri fõegyházmegyei hivatalba, hová mostantól tartoznak, a lehetõséghez képest mielõbb vigyék át. Ami a papságot illeti, a jelen dekrétum végrehajtása után az áldozópapok ahhoz az egyházmegyéhez tartoznak, melynek területén egyházi javadalommal, vagy hivatallal rendelkeznek. A többi papok, egyházi személyek és szemináriumi nö250

vendékek abba az egyházmegyébe tartoznak, illetve oda kell õket felvenni, amelynek területén jog szerinti lakóhellyel bírnak. A Püspökök Szent Kongregációja mindezek végrehajtását Kádár László egri érsek úr Õexcellenciájára bízza. A szükséges és célszerû felhatalmazásokat megadja számára, melyek az említett cél érdekében átruházhatók bármely egyházi méltósággal rendelkezõ férfire. Kötelezõvé teszi a Szent Kongregáció a végrehajtás megtörténtérõl hiteles jelentés küldését, amint arra lehetõség nyílik. Minden ellenkezõ intézkedés hatályát veszti. Kelt Rómában, a Püspökök Szent Kongregációjának Székházában, az 1982. év május havának 11. napján. Kádár László érsek a dekrétummal kapcsolatban a következõképpen rendelkezett: „1. Az abaúji, zempléni, továbbá a Mátra-gömöri és szatmári fõesperesség továbbra is megmarad. Ezek ügyeit külön iroda intézi. 2. Pénzügyi vonatkozásban e területek továbbra is külön kezelést kapnak. 3. A központi terhek és kötelezettségek változatlanok maradnak. 4. Valamennyi említett fõesperesi terület ügyintézésével Csontos Barna provicariust bízta meg. 5. Az újonnan kialakított egyházkormányzati terület elhunyt papjaiért mindenki ex caritate végezze el a két szentmisét.” Ez az állapot azonban alig több mint egy évtizedig maradt fenn. 1993-ban a pápa kiadta a magyarországi egyházmegyék területi rendezésérõl és az új püspökségek alapításáról szóló „Hungarorum gens” kezdetû dekrétumát. Az Egri Fõegyházmegye területének keleti részét átadta az újonnan alapított DebrecenNyíregyházi Egyházmegyének, vagyis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét és Hajdú-Bihar megyének egy részét. Ezeken kívül a Váci Egyházmegyének átadta a Nógrád megyében található plébániákat. Végül a Szeged-Csanádi Egyházmegyének átadta Kunszentmárton I, Kunszentmárton II, Mesterszállás, Kuncsorba, Túrkeve, Bucsa és Dévaványa plébániákat. A Váci Egyházmegyétõl megkapta Jánoshida községet. Azóta a fõegyházmegye a fõszékesegyházi, a hevesi, a patai, az abaúji és a zempléni fõesperességekbõl áll. Az ismételt felosztás eredményeként a fõegyházmegye mérete a magyarországi egyházmegyék átlagos területére csökkent.

251

Irodalom Bosák Nándor: Eszterházy és a görög katolikusok = Eszterházy Károly emlékkönyv. Eger, 1999. 165-188. Kiss Péter: Az Egri Fõegyházmegye története = Heves megye kézikönyve. Bp-Hatvan 1997. 72-76. Meszlényi Antal: Az egri érsekség felállításának s a kassai és szatmári püspökségek kihasításának története. Bp. 1938. Soós Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. Bp. 1985. Sugár István: Az egri püspökök története. Bp. 1984.

252

BALOGH FERENC

Ifjúsági munka Egerben és az egyházmegyében Szép, s ugyanakkor nehéz feladat az ifjúsági munkáról írni. Jelen írás nem kíván sem mûfaji keretek közé szorítkozni, sem pedig a tudományosság álarcát magára venni. Azonban ez a kiadvány, melyben aranymisés fõpásztorunkról emlékezünk meg, úgy vélem lehetõséget ad, hogy oly ifjúi hévvel tárjam az olvasók elé gondolataimat, amilyennel közel tíz esztendeig magam is aktívan részt vettem egyházmegyénk ifjúsági életében. A nehézségek, melyekrõl említést teszek, többrétûek, s mind azt bizonyítják, hogy nem feltétlenül tudjuk objektíven megközelíteni vizsgálatunk tárgyát: az ifjúsági munkát. Nem is véletlen ez, hiszen elég arra gondolnunk, hogy a kommunizmus alatt hivatalosan nem, vagy csak tessék-lássék módon lehetett ilyesfajta tevékenységet végezni. Az iskoláink államosítása és a jól, nagy taglétszámmal mûködõ egyesületek, ifjúsági szervezetek (KALOT,1 KALÁSZ,2 Regnum,3 Cserkészet stb.) betiltása nagy érvágást jelentett egyházunknak. Az elnyomatás éveiben természetesen nem nyílt arra lehetõség, hogy valamelyest fel lehessen éleszteni ezeket a sejteket, melyek azelõtt a magyar katolikus ifjúság nevelését, társadalmi életét, és szórakozását is biztosították. A hozzáfûzött reményeket sajnos a rendszerváltás sem tudta maradéktalanul beváltani, hiszen hiába volt a szabad mûködés, s alakultak meg újra a különbözõ „háború elõtti” szervezetek, hiába jöttek létre újak is, a hiányzó infrastrukturális és szakmai háttér nélkül kevéssé tudtak választ adni a fiatalok kérdéseire, igényeire. Pedig a fiatalságnak igen jelentõs befolyása van a mai társadalomban. Életkörülményeik, gondolkodásmódjuk és családi kapcsolataik mára jelentõs mértékben megváltoztak, persze nem elõnyösen. Túl hamar kerülnek olyan számukra új, azonnali reakciót kívánó élethelyzetekbe, melyek nem pusztán szociális és gazdasági körülményeiket, hanem erkölcsi magatartásukat is befolyásolják. (Elég csak a drogok vagy a szexualitás problematikáját említenünk.) Eközben 1 Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete 2 Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége

3 Regnum Marianum katolikus lelkiségi mozgalom, magántársulás

253

napról napra növekszik társadalmi, sõt politikai jelentõségük, azonban kellõ segítség, iránymutatás nélkül szinte képtelennek látszanak ezen új terhek vállalására. Ettõl függetlenül a feladatunk az, hogy ráirányítsuk az ifjúság figyelmét: megnövekedett társadalmi súlyuk hasonló mértékû apostoli tevékenységet kíván tõlük! Természetes, hogy személyiségük tudatának növekedésével, s a fiatalos hevület hatására szerepet akarnak maguknak biztosítani a társadalmi és kulturális életben: ha ezzel együtt felelõsséget is vállalnak magukra, és buzgóságukat Krisztus lelkülete hatja át, az egyház pásztorainak vezetésével így munkálkodván a szeretetközösségben, akkor bõséges gyümölcsök várhatóak! Ez azért rendkívül fontos, mert maguk a fiatalok lehetnek az ifjúság elsõ és közvetlen apostolai. Õk ugyanis sajátos módszereikkel közvetlenül abban a társadalmi környezetben tudják hirdetni az Örömhírt, amelyben élnek. Ehhez persze az kell, hogy a felnõttek tartsák fontosnak a gyakori és baráti hangú beszélgetést a fiatalokkal. Ez teszi lehetõvé, hogy a korkülönbséget áthidalva kölcsönösen meg tudják ismerni egymást, és értékeiket is képesek legyenek megosztani egymással. A felnõtteknek elsõsorban példájukkal, de tanácsaikkal és hathatós támogatásukkal is serkenteniük kell az ifjúságot az apostolkodásra. A fiataloknak ugyanakkor kellõképpen becsülniük kell a hagyományokat, bár õk inkább az újdonságok felé hajlanak.4 „Úgy tûnik, hogy az elõdöktõl áthagyományozott intézmények, törvények, gondolkodás- és cselekvésmódok nem mindig jól alkalmazhatók a mai ember helyzetében; ebbõl súlyos zavar támad a magatartásban, és magukban a cselekvési normákban.”5 Hiba lenne azt feltételeznünk, hogy a napjainkban is zajló pszichológiai, erkölcsi és vallási változások, melyek a társadalom mélyrepüléséhez vezettek, bennünket, vallásos embereket nem, vagy csak kis mértékben érintenek. Ez különösen igaz az ifjúságra, õket még nagyobb arányban, mondhatni szélsõséges értékekkel ábrázolható módon érintik ezek a változások. Ahogyan a társadalom egészében is: egyrészt vannak olyan fiatalok, akik a hithez személyesebb és tevékenyebb csatlakozást igényelnek, ezért sokakban elevenebbé és intenzívebbé válik Istenhez való viszonyuk. Másrészt egyre nagyobb tömegek hagyják el a vallás gyakorlását. Más koroktól eltérõen Isten és a vallás tagadása, vagy mellõzése mára már egyáltalán nem szokatlan és egyéni jelenség: úgy mu4 APOSTOLICAM ACTUOSITATEM (A II. Vatikáni Zsinat dekrétuma) III/12. http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_12.html

(A fiatalság)

5 GAUDIUM et SPES (II. Vatikáni Zsinat konstitúciója 7. fejezet) http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_16.html

254

tatják be, mint a tudományos fejlõdés, vagy – sajnos egyre többször – az eleve “fából vaskarika” liberális humanizmus követelményét, vívmányát. Mindez a legszélesebb körben hat az irodalomra, a mûvészetekre, az emberrel foglalkozó tudományokra, a történelem értelmezésére, sõt magukra a törvényekre is (nem véletlen, hogy az Európai Unió alapokmányába sem került bele az európai kultúra keresztény gyökere…). Mindezek a folyamatok leginkább a fiatalok szemében teszik kérdésessé a hagyományos értékeket.6 A II. Vatikáni Zsinat szellemével teljesen összecsengõ módon a Szentatya is megszólalt ebben az ügyben, az 1988-as CHRISTIFIDELES LAICI címû apostoli buzdításában, méghozzá úgy, hogy rendhagyó módon, de igen bölcsen az ifjakról, gyermekekrõl, és az öregekrõl együttesen beszél. A fiatalokat az egyház reménységének nevezi. Különös figyelmet akart szentelni a fiataloknak: „A világ sok népében õk alkotják a lakosság felét, s gyakran e nemzeteken belül Isten népének is a felét adják. A fiatalok már ebbõl a szempontból is rendkívüli erõt képeznek, és nagy kihívást jelentenek az Egyház jövõje számára. A fiatalokban látja ugyanis az Egyház az elõtte álló, jövõbe vezetõ utat, és bennük találja meg a vidám fiatalság képét és fölhívását, amellyel Krisztus Lelke állandóan gazdagítja” 7 – mondja II. János Pál pápa. A II. Vatikánum is ilyen értelemben mondta az ifjúságról: „Õk az Egyház reménysége”. Róma püspöke úgy véli, hogy amikor az egyház a fiatalokra tekint, akkor bizonyos formában az ifjúságban önmagát kell látnia, hiszen az egyháznak is idõrõl idõre meg kell újulnia, fiatalodnia a Szentlélek segítségével. Így van kezdetek óta, az apostolok korától. Szent János levelében ezt olvashatjuk: „Írok nektek, ifjak, mert legyõztétek a gonoszt. Írtam nektek, kedves gyermekek, mert megismertétek az Atyát... Írtam nektek, ifjak, mert erõsek vagytok, az Isten tanítása bennetek van…” Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy nem lenne okos dolog a fiatalokat csupán az egyház lelkipásztori gondoskodásának tárgyaként szemlélni, sokkal inkább aktív alanyokként kell látnunk õket, az evangelizáció és a társadalmi megújulás tevékeny résztvevõiként, sõt, erre biztatni is kell õket. Ezután a gyermekekrõl és az öregekrõl, az egyház fontos és nagy létszámú csoportjairól beszél nem kevésbé nagy szeretettel, majd utal a 15. századi nevelõ és teológus, Johannes Gerson szavaira, aki szerint „a gyermekek és fiatalok csoportja az egyháznak nem elha6 GAUDIUM et SPES (II. Vatikáni Zsinat konstitúciója 7. fejezet) http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_16.html 7 CHRISTIFIDELES LAICI

http://www.katolikus.hu/roma/pe17.html

255

nyagolható része.” Szintén fontos és hangsúlyos e tekintetben a pápa PARATI SEMPER8 címû levele. Itt kell idéznünk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Boldogabb családokért” címû körlevelét, melyben ez található: „Kívánatos volna, hogy a családokat összefogó és támogató egyesületek és mozgalmak egyre nagyobb szerepet vállaljanak az egyházi családsegítõ szolgálatban. Fõleg a következõ területeken: a szociálpolitikában, az ifjúságnak szóló családcentrikus nevelési programokban, az egyházi pályaválasztási tanácsadás kialakításában, az egyházi házassági és családi tanácsadó és terápiás rendszer mûködtetésében és fejlesztésében, a válásokkal kapcsolatos konfliktusok kezelésében, az önkéntes társadalmi segítõ munka megszervezésében a bajba jutott családok részére, a családcentrikus idõsgondozásban; a gyakoribb családi problémák kezelésében, a házasság és a család szempontjából elõnyös társadalmi mozgalmak támogatásában.” 9 Láthatjuk tehát, hogy az egyház minden korban nagy hangsúlyt fektetett az ifjúságra, a fiatalokra. Miután vázlatosan áttekintettük az ebben a témakörben legfontosabbnak vélt szituációkat és megnyilatkozásokat, rátérhetünk arra, hogy mi a helyzet a saját egyházmegyénkben? Természetesen a fentebb említett események és társadalmi változások, s a velük járó problémák nem kerülték el az egri egyházmegyét sem. Ennek ellenére már korán, az „átkosban” elkezdõdött, fõleg a 80-as évek közepétõl egy olyan folyamat, mely reményre adott okot. Emlékeim szerint az egri Bazilikában és a Servita templomban tartott nagy ministránstalálkozók voltak e folyamat elindítói. Vagyis az egyház próbált nyilvános tevékenységet folytatni. Nyilván Miskolcon, és az egyházmegye más városaiban is léteztek hasonló kezdeményezések, de engedtessék meg, hogy ezúttal csak a saját emlékeimre hagyatkozzak. Az egyház tetszhalott állapotból való ébredése új helyzetet teremtett, ez esetben pusztán saját magunk szempontjából és nem a politikai hatalom szempontjából vizsgálva a szituációt. Mit is értek ezen? A mûködés, a nyilvánosság bizonyos infrastrukturális hátteret kívánt, hiszen a nagyszámú fiatal, akik ebben az idõszakban kezdtek el Egerszalókra és Nagymarosra, „hajszolóra” s más képzésekre járni, már olyan létszámot jelentett, akiket nem lehetett a „szájról-szájra” üzenetekkel elérni. A papság sajnos akkor sem volt kevésbé elfoglalt, de mégis kellett 8 PARATI SEMPER http://www.katolikus.hu/roma/pe10.html 9 MKPK Boldogabb családokért

http://www.katolikus.hu/csalad.html

256

olyan személyeket találni, de legalább is biztatni, akik felelõsséggel és szívesen dolgoztak az ifjúság ügyén. Nem volt ez egy hivatalos folyamat, de Mándy Zoltán atya vezetésével Miskolcon, majd ennek folytatásaként Juhász Ferenc atya vezetésével Egerben is létrejött valamiféle iroda, ami a fiatalságot próbálta elérni és koordinálni. Ebben az idõszakban érkezett hozzánk érsek atya is, akinek kõszegi „ifjúságis múltjáról” sokat lehetett hallani. A kezdeti lelkesedést letörték a nehézségek, az elültetett magok mégis lassan kezdtek szárba szökkenni. Egyre többen jártak ugyanis az említett találkozókra, hivatásgondozó vagy más lelkigyakorlatokra, nagyobb hittanos közösségek szervezõdtek, s 1991-ben elindulhatott – ugyan még csak harmadik szakként – a hittanár képzés. Mindezek azt eredményezték, hogy Eger városában újra számolni kellett a katolikus ifjúsággal. Az alatt a négy esztendõ alatt, míg végeztem a hittanár szakot, mindenféle álszerénység nélkül el lehet mondani, hogy nem történhetett semmiféle jelentõsebb esemény az Eszterházy Károly Tanárképzõ Fõiskolán a szak hallgatói nélkül. A hallgatói önkormányzat elnöke és tagjainak jelentõs része hittanár volt, mi szerveztük Ködöböcz tanár úr vezetésével az irodalmi és mûvész kávéházakat, alapítottuk a Líceumi Palettát, és hosszú ideig a lap munkatársainak nagyobbik része is hittanos volt. Szakestjeink a legnépszerûbbek voltak a más szakosok körében is, mert a jó hangulat ellenére senki nem vetkõzött ki önmagából, s ez egy idõ után azt eredményezte, hogy sokszor több más szakos hallgató vett részt rendezvényeinken, mert itt lehetett kulturáltan is szórakozni. Ezzel egy idõben természetesen a fõiskolás hittan is mûködni kezdett, kezdetben dr. Veres András püspök atya, egykori tanárunk vezetésével, majd huzamosabb ideig Mikolai Vince atya irányításával, majd Kiss Csaba, Kiss Gábor és Linczenbold Levente atyák oltalma alatt. Ezeknek jelentõsége abban áll, hogy nyitott volt a külvilág felé, nem pusztán a hittanár szakosok közösségi életének adtak keretet, hanem a városban élõ és tanuló fõiskolás, vagy korban ehhez a korosztályhoz tartozó fiatalságnak nyújtott segítséget a mindennapokban való eligazodáshoz. Az ilyen alkalmaknak többnyire az Érsekudvar adott otthont (hibásnak véltem azt a lépést, amikor a fõiskolás hittant a Segítõ Szûz Mária Kollégiumba vitték, mert ez belterjessé tette). A hittantermek mellett a jelenlegi Keresztény Ifjúsági Klub és Galéria Csont István terme szolgált klubhelységül. Ez a terem a hittanár szakosok klubjának indult, de egy idõ után itt is szép számmal szórakoztak a város fiataljai. Ennek az igénynek engedve, a Rómából hazatért fiatal atyák: Buda Péter, Kiss Gábor és Linczenbold Levente hathatós közbenjárására 257

és Mikolai Vince rektor úr segítõ kezének köszönhetõen dr. Seregély István érsek atya 1997-ben megalapította, majd megáldotta az immáron a nagyobbik teremmel kiegészült Keresztény Ifjúsági Klub és Galériát. A Szeminárium nagy áldozatot vállalva vette magára ezt a terhet, hiszen bizonyos szerény költségvetést és a hét órában alkalmazott kulturális szervezõ bérét is biztosítania kellett (mára furcsának hat, de az intézmény havi 10-20 ezer forintból gazdálkodott, és a kulturális szervezõ bruttó 19 ezer forintos fizetéssel végezte szolgálatát). Céljainkat a fentebb írtak szellemében tûztük ki. Ezt olvashatjuk a KIK egyik bemutatkozó levelében: Alakult az Egri Érsekség és az egri Hittudományi Fõiskola jóvoltából, a Szent János Továbbképzõ Központ vezetése alatt 1997. október 17-én. Céljaink: A keresztény életet akarjuk bemutatni a világnak. A drog és az alkohol kiszûrésével szeretnénk biztosítani és bemutatni a fiataloknak a kulturált szórakozás lehetõségét. Célunk a magyarság értékeinek, kultúrájának terjesztése és ápolása. Az Egyház életében való szerves részvétel. Mindenki elõtt nyitottnak lenni. Mindezek érdekében: irodalmi, zenés és egyéb szórakoztató estek; koncertek; elõadások (történelmi, filozófiai, esztétikai, politikai stb.) rendezése. Kiállítások szervezése. Táncházak, tánciskolák és egyéb kulturális programok megrendezése (pl.: szakestek). Segítõ tevékenység (tanácsadás stb.). Mûködõ programjaink: rendszeres kiállítások; Gajdos Klub; Táncház; hittanári szakestek; irodalmi estek; különbözõ témájú elõadások; bábszínpad. Terveink: Filmklub; diavetítések (meditációk is); terefere híres emberekkel; fotóklub; mûvészeti képzések. Kapcsolataink: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Kulturális Bizottsága, EKF Rajz-vizuális kommunikáció tanszék, „Segít a Város” Kiemelten Közhasznú Alapítvány, Segítõ Szûz Mária Fõiskolai Leánykollégium, Érseki Szent József Kollégium, Szent Erzsébet Kollégium, BMG – City 2000. Kft., Megyei Mûvelõdési Központ, Ifjúsági Ház Kht., Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Gárdonyi Géza Színház, Zenede Alapítványi Zeneiskola, Rádió Eger, Rádió 1, Városi TV Eger, Egri Minorita Rendház, egri RÉV Szenvedélybeteg Segítõ Szolgálat, MÁS Klub, Egri Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, Érseki Gyûjteményi Központ, Heves Megyei Hírlap, Egri Civil Kerekasztal, Katolikus Ifjúsági és Felnõttképzési Szövetség Szeged, IFI Téka-Gyergyószentmiklós, stb. A programszervezõ az elsõ években pusztán személyes ismeretségeire hagyatkozhatott, hiszen a szûkös költségvetés nem tette lehetõvé a költségesebb prog258

ramok szervezését, így azok a színészek, zenészek és egyéb elõadók léptek fel, akik gratis, vagy nagyon csekély díjazásért hajlandóak voltak szerepelni. Különbözõ pályázati források elnyerésével normalizálni lehetett az ifjúsági klub anyagi helyzetét, ami lényegesen több program lebonyolítását tette lehetõvé. A továbbiakban a fontosabb szervezeti és programelemek kifejtése következik. A galéria kezdettõl fogva a klub legnépszerûbb szolgáltatásai közé tartozik, így már számos érdekes és értékes kiállítást tekinthettünk itt meg. Ennek megvalósításában szinte a kezdetektõl a Mandák Attila által irányított „Segít a Város” Kiemelten Közhasznú Alapítvány van a KIK segítségére. Nem kis anyagi áldozatot vállalva a kiállítások szervezésén kívül egyéb programok szervezésébe is besegítenek, õk biztosítják a takarítást és a teremõröket. A kiállítók között leendõ és sikereket elért mûvészek egyaránt bemutatkoztak, a látogatóknak mintegy metszetét adva a mai kortárs képzõmûvészetnek. A kortárs mûvészeti alkotásokon kívül 2001 óta, amikor az intézmény struktúraváltás következtében a dr. Löffler Erzsébet vezette Érseki Gyûjteményi Központhoz került, ezen intézmény idõszaki kiállításainak is helyet biztosít. A teljesség igénye nélkül, próbálva a legjelentõsebbeket említeni, következzen itt egy lista a kiállításokról és kiállítókról: Fotó: Fejér István, Módos Gábor, Kármán Balázs, Dezsõ László, Molnár István Géza, Kállay László, Heves Megyei Fotóklub tárlatai, és külön ki kell emelnünk az 1000 éves egyházmegyénk templomait bemutató, Nyíri Gábor képeibõl készült fotókiállítást. Képzõmûvészet: a korondi származású Józsa Judit „Honfoglalók” címû komplex installációja (ismertetõ képtáblák, szobrok autentikus környezetben való elhelyezése terepasztal segítségével), Országos Gyermek Tûzzománc Biennálék, az Olajág Keresztény Mûvészeti Társaság (pl. Atya, Fiú és Szentlélek éve vagy a Látható zene), az Eszterházy Károly Fõiskola növendékeinek és tanárainak, a városban és a megyében élõ neves mûvészek: Nagy Ernõ, Herczeg István, Földi Péter, Trojan Marian Jozef, Korponay Margó, vagy a Pelcz házaspár kiállításai. Egyházmûvészet: a krakkói Isteni Irgalmasság Bazilika magyar kápolnájának freskóihoz készült vázlatok, a Kateketikai Konzultációs iroda rózsafüzér és rajz pályamunkáinak kiállításai, a Bazilika freskóit alkotó Takács István mûvészetét vagy az irgalmasrendiek egri refektóriumának táblaképeit bemutató tárlat. Népmûvészet: a csángókat és a palóc Mária ábrázolásokat bemutató kiállítás. Egyéb: könyvtörténeti, híradástechnikai, a Markhot Ferenc Kórház jubileumi kiállítása vagy 1956-os romániai eseményeit feldolgozó installáció. 259

Talán ebbõl a rövid, s korántsem teljes felsorolásból is kitûnik, hogy miért lett a Keresztény Ifjúsági Klub és Galéria mára az egyik legnépszerûbb és a Trinitárius templom után a város második legnagyobb nonprofit kiállítóterme. Azért ezt a tevékenységet emeltem ki legelõször, mert az „indirekt evangelizáció” egyik leghatásosabb eszközének bizonyult az évek folyamán. Sokan megismerték általa a Klubot, s a betérõk érdeklõdésébõl kiderült, hogy szívesebben beszélnek vallást érintõ kérdésekrõl egy ehhez hasonló „semleges terepen”, mint egy plébánián vagy templomban. A kiállítások mellett természetesen a különbözõ elõadások, irodalmi és zenés estek is hozzájárultak katolikus, ezen belül leginkább kulturális missziójához. Ezek közül szintén csak „mazsolázgatva” megpróbálom felidézni a legjelentõsebbeket, ezúttal mûfaji különválasztás nélkül: Balogh András, Horváth Ferenc, Saárossy Kinga, Blaskó Balázs egri, Eperjes Károly budapesti színmûvészek estjei, Almássy Zsóka, Hegyesi Hudik Margó az EKF mûvésztanárainak fellépései, a Gajdos Klub sorozatban fellépett pl. az Ifjú Muzsikás, Sebõ Ferenc, Sebestyén Márta, Tolcsvay László, Szomjas György, vendég volt – Lisztóczky László, Ködöböcz Gábor és Cs. Varga István irodalomtörténész. Elõadást tartott Bartis Ferenc költõ és Spangel Péter újságíró is. Az ehhez hasonló egyedi szervezésû programokon kívül több szervezet rendezvényének is helyt adott a KIK. Így a RÉV10, a KÉSZ11, Cserkészek, Dsida Jenõ Baráti Kör Egyesület, Jelenidõ Klub Egyesület, valamint a város több hittanos csoportjának és ifjúsági közösségének is. Külön említést érdemelnek a szabadtéri programok, ezek közül a legsikeresebbek a zenés estek voltak, pl. jazz klub és keresztény könnyûzenei koncertek. A Klub indulásától fogva részt vett a hagyományos egri és egyházmegyei katolikus rendezvények szervezésében, s az idõközben hagyományteremtõ jellegû programok elindításában is. Például a Pünkösdi Találkozó, Eged-hegyi keresztút és az Élõ Betlehem. Otthonra leltek a KIK-ben a hittanár szakosok rendezvényei, szakestjei, valamint különbözõ ifjúsági vagy ifjúsággal foglalkozó képzések is. Jó ideig az egyetlen olyan egyházmegye volt az egri, ahol Kovács László – aki külföldi tanulmányainak kezdetéig a Szent János Továbbképzõ Központ munkatársa volt – majd ezt követõen Federics Róbert személyében civil ifjúsági referens 10 RÉV Szenvedélybeteg Segítõ Szolgálat a Caritas Hungarica intézménye

11 Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

260

tevékenykedett. (Jelenleg Szarvas István atya, a MKR – Eger12 igazgatója az egyházmegyei ifjúsági referens.) Fehér Balázs (korábban a Szent János Továbbképzõ Központ igazgatója), Kovács László és Balogh Ferenc részt vett a RENOVABIS13 egy esztendõs felnõtt és ifjúsági képzési menedzser továbbképzésén is, amelyet Andrea Mehwald tartott, az országban több helyszínen. Ez a képzés igen hasznosnak bizonyult több szempontból is: egyrészt pályázatírási, csoportdinamikai és szervezetépítési ismeretekre tettek szert a munkatársak, másrészt pedig a késõbbiekben igen hangsúlyos szerephez jutó kapcsolatokat sikerült kialakítani mind a RENOVABIS-szal, mind a KIFE14-vel. Már ebben az idõben látszott, hogy az addigi keretek szûkösnek bizonyulnak ahhoz az ifjúsági munkához, amit elkezdett a fentebb említett maroknyi csapat (itt természetesen nem szeretnénk megfeledkezni azokról az önkéntesekrõl és támogatókról, akik segítették az egyházmegyei ifjúsági munkások közösséggé válását, s ezáltal munkáját is). A kulturált szórakozás lehetõsége, mely az alkohol és a drogok kiszûrését is jelentette, szintén kiemelt programként jelent meg a KIK életében. Ennek formába öntéséhez és megfogalmazásához segítséget nyújtott a MKPK Igazságosabb és testvériesebb világot!15 címû körlevelének a drogokról, állampolgári nevelésrõl szóló fejezete. Partner volt ebben a RÉV és a MÁS Klub16 is. Velük együtt a KIK-ben volt az õsbemutatója egy volt drogosok által, egri színmûvészek vezetésével elõadott Bábuk címû darabnak, mely késõbb Olaszországban is részt vett egy alternatív színházi fesztiválon. Ennek érdekessége abban áll, hogy ezek a fiatalok szívesebben próbáltak a KIK-ben, mint a MÁS Klubban. Elmondásuk szerint ugyanis a hely szellemisége olyan hatással volt rájuk, hogy kevésbé veszekedtek egymással és sokkal olajozottabban mentek a próbák. A szûkös keretekbõl való szabadulást az jelentette, amikor újabb fõállású ifjúsági munkás állt szolgálatba az egri egyházmegyében, és 2001-ben dr. Seregély István érsek úr megalapította a Fõegyházmegyei Ifjúsági Irodát. Ekkor alakult meg az Egri Fiatalokkal a Régióért Alapítvány, az egyházmegye ifjúsági alapítványa, 12 Magyar Katolikus Rádió, Eger 13 RENOVABIS – német katolikus segélyszervezet 14 Katolikus Ifjúsági és Felnõttképzési Szövetség 15 MKPK Igazságosabb és testvériesebb világot körlevele http://www.katolikus.hu/korlevel/korlevel.html 16 MÁS Klub – egri alternatív szórakozóhely

261

mely a jogi kereteket biztosítja az iroda gazdasági mûködéséhez. Ennek kuratóriumába az egyházmegye delegáltjain kívül néhány önkéntes fiatal került be. A kuratórium elnöke Tömösvári Emese lett. A RENOVABIS -tól és az akkori Miniszterelnöki Hivataltól nyert pályázati pénzek segítségével sikerült beszerezni az irodához szükséges infrastrukturális hátteret (számítógépek, szoftverek, egyéb informatikai eszközök, fénymásoló stb.), a „Segít a Város” Kiemelten Közhasznú Alapítvány munkásai pedig a volt Kateketikai Irodát alakították át az Ifjúsági Iroda számára. A mûködés kezdeti szakaszában alig egy év alatt sikerült mintegy 30-40 fõbõl álló, hatékonyan mûködõ önkéntes közösséget formálni az egri és Eger környéki fiatalokból. Jelenleg már az egyházmegye számos pontjáról aktív közremûködõkkel egészült ki ez a csapat. A jelentõs változás érzékeltetésére, mely ezen események hatására beállt az egri egyházmegye ifjúsági munkájában, álljon itt a 2003-2004-es esztendõ beszámolója Federics Róbert irodai ügyvezetõ és Szarvas István ifjúsági referens atya közlése alapján: A Fõegyházmegyei Ifjúsági Iroda – Eger programjai 2003-2004. Állandó programok: 1. Eged-hegyi keresztút: A Virágvasárnap elõtti szombaton szokásos programnak immáron hagyománya van Egerben. 2002-tõl az Ifjúsági Iroda koordinálja az eseményt, melyen az egri és Eger környéki plébániák közösségei, a katolikus oktatási intézmények, más keresztény felekezetek, és a különbözõ lelkiségi csoportok tagjai vesznek részt. A Minorita templom elõtti gyülekezéssel, és áldással veszi kezdetét. Az átlagosan 200-230 fõs menet ez után indul a kb. 6 km-re lévõ Eged-hegyre. A közel négy órás gyalogút közben énekekkel, imádságokkal emlékeznek Krisztus szenvedésére, kereszthalálára. A stációknál pedig egy-egy csoport olvassa fel az oda vonatkozó részt. A városon átvonulás kiváló alkalom arra, hogy a hívek a Húsvét valódi üzenetét közvetítsék a nem, vagy kevésbé hívõk számára, indirekt evangelizációs jelleget adva ezáltal a programnak. 2. Egyházmegyei pünkösdi ifjúsági találkozó: A Szentlélek eljövetelét ünneplõ, szintén hagyományosnak mondható esemény. A pünkösdhétfõn megrendezett találkozóra az egri egyházmegye plébániáin mûködõ ifjúsági csoportok, illetve egyéb közösségek érkeznek. 262

Az egész napos programnak mindig egy nagyobb templom, (Bazilika, Minorita templom) illetve az azokhoz közeli szabadtér ad helyet, az utca emberének is közvetítve Pünkösd üzenetét, a Szentlélek eljövetelének örömhírét. A nap során meghívott elõadók, egyházmegyei zenekarok, kórusok biztosítják a színvonalas és vidám programot. 3. Egerszalóki ifjúsági találkozó és lelkigyakorlat: Egerszalókon dr. Kerényi Lajos piarista atya és a mindenkori egerszalóki plébános (Domán Ferenc, Vencsellõi János, dr. Linczenbold Levente, Buda Péter és jelenleg Török László) vezetésével (elõször 1982-ben) rendezik az ifjúsági találkozót a helyi templomban. Késõbb az egyre számosabb érdeklõdõ miatt az ahhoz tartozó szabadtéri területen is. Itt a résztvevõk különbözõ egyházi és világi elõadóktól hallgathatnak színvonalas elõadásokat, valamint liturgikus cselekményekbe kapcsolódhatnak be a mára csaknem egy teljes hétig tartó lelkigyakorlaton. Az Ifjúsági Iroda, és vele együtt az egri és Eger környéki fiatalok 2001-ben kapcsolódtak be az esemény szervezésébe, az akkor már nagy tapasztalattal rendelkezõ budapesti önkéntes-szervezõk mellé. A kommunikáció fontosságát figyelembe véve kiemelt hangsúlyt kapnak a „kiscsoportos beszélgetések”, melyek segítségével a résztvevõ fiatalok élményeiket és gondolataikat egymással megosztva, hatékonyabban tudják feldolgozni az elõadásokon hallottakat. Az Ifjúsági Iroda felismerte annak igényét, hogy képzett és felkészült csoportvezetõknek kell irányítaniuk a beszélgetéseket, éppen ezért Klement Mariann vezetésével minden találkozó elõtt csoportvezetõ-képzõt indít, amelyre egész évben várja a jelentkezõket. Az Ifjúsági Iroda meghatározó szerepet játszott az elmúlt évek során abban, hogy a MKPK Ifjúsági Bizottsága Tanácsadó Testülete országos jelentõségû eseménnyé nyilvánítsa a találkozót, amely anyagi támogatást is jelent. A sokkal összehangoltabb szervezésnek köszönhetõen a résztvevõk számának növekedése tapasztalható, ami az elmúlt esztendõkben így alakult: 2001-ben 870, 2002-ben 1000, 2003-ban 1200, 2004-ben pedig már 1600 regisztrált résztvevõt jelent (ehhez még hozzá kell számolni a kb. 50 fõs szervezõcsapatot, a helyieket és a találkozón csak néhány napot töltõ fiatalokat is). Elmondható, hogy az ilyen jellegû hazai, rendszeres katolikus ifjúsági rendezvények közül ez a legnagyobb. Éppen ezért az egri Fõegyházmegyei Ifjúsági Iroda kiemelt rendezvényei közé tartozik. 4. Élõ Betlehem: A karácsonyt megelõzõ napok valamelyikén kerül megrendezésre Egerben, a Dobó téren. Az elsõsorban gyermekek számára megrendezett esemény során ifjúsági csoportok (plébániákról, katolikus iskolákból), különbö263

zõ, karácsony ünnepével kapcsolatos mûsort adnak elõ, a Minorita templom elõtt fölállított Betlehem elõtt. A programot több helyi civil szervezet is támogatja (pl. a „Segít a város” Kiemelten Közhasznú Alapítvány, Kazy-Ker Édesipari Nagykereskedés). Az adományok révén lehetõvé válik, hogy az Ifjúsági Iroda önkéntesei meleg teával, és szerény ajándékkal is tudjanak kedveskedni a gyermekeknek. A program célja a jótékonyságon túl az, hogy karácsony igazi üzenetét: a Megváltó születésének örömhírét közvetítse a hétköznapok emberének, szemben a bevásárlási és ajándékozási rohamok zaklatottságával. Országos rendezvények: 1. KIT 17 2003: április 6-án, a Budapest Sportarénában került megrendezésre. Mintegy tizenhatezer fiatal vett részt rajta. A három történelmi egyház által szervezett nagyszabású eseményen az iroda, mint segédszervezõ tevékenykedett, önkéntes csapatának közremûködésével. Feladataik közé tartozott a nézõtér kialakítása, a színpadi háttérdíszlet elkészítése, de fontos feladata volt a találkozót megelõzõ regionális népszerûsítés (sajtótájékoztató, plakátterjesztés, illetve egyéb koordinációs feladatok) ellátása is. 2. Tájoló:18 1993-ban, Nagymaroson megrendezett Országos Ifjúságpasztorációs Konferencia folytatásaként a Magyar Katolikus Püspöki Kar Ifjúsági Bizottsága 2003 júliusában konferenciát hívott össze Tájoló elnevezéssel. A Gyõrben megrendezett programnak mind elõkészítésében, mind lebonyolításában, valamint résztvevõként is jelen voltak. Az egriek adták a híradós stábot. Magyarországon eddig egyedülálló módon, minden nap végén, egy átlagosan húsz perces híradó segítségével kerültek összefoglalásra az adott nap eseményei, melyet projektoron keresztül valamennyi jelenlévõ megtekinthetett. (Valószínûleg az elõbb említett két rendezvény alapozta meg az egri FII19 országos hírnevét.) Regionális és helyi rendezvények: 1. Jótékonysági szabadtéri koncert: Az Ifjúsági Iroda, a Minorita rend, és a Segít a Város Alapítvány közös szervezésében rendezett jótékonysági koncert bevételét a Böjte Csaba ferences szerzetes által vezetett dévai árvaház javára ajánlották föl. 17 KIT- Keresztény Ifjúsági Találkozó, országos, ökumenikus rendezvény 18 TÁJOLÓ- Országos Katolikus Ifjúságpasztorációs Konferencia 19 FII- Fõegyházmegyei Ifjúsági Iroda

264

2003. június 30-án az egri Dobó téren megrendezett koncerten a Testvérek Együttes, és a lengyel Good Religion zenekar lépett fel. 2. Sillye Jenõ szabadtéri koncertje: Szintén ez év májusának végén, az Érsekudvarban látták vendégül Sillye Jenõ keresztény könnyûzenészt. Az eseményt nagy érdeklõdés kísérte, Egerbõl, és a környezõ településekrõl közel százötven fiatal érkezett. 3. Nemzetközi Ifjúsági Imavirrasztás egri eseményei: A Közép-Európai Katolikus Találkozó résztvevõ országainak együttmûködése alapján, imavirrasztás volt 2003. október 18-19-én Magyarországon több nagyvárosban. Így Egerben is, ahol a fõszékesegyházba várták a régióból érkezõ, virrasztani vágyó fiatalokat. A program keretén belül a legtöbb résztvevõ ország elkészítette katolikus ifjúsági életét bemutató kisfilmjét, melyet az est során, minden helyszínen levetítettek. A magyar kisfilmet (a MKPK IB20 felkérése alapján) és a külön erre az alkalomra készült „Meglátni Jézus arcát” címû audiovizuális elmélkedést, a Fõegyházmegyei Ifjúsági Iroda készítette el. 4. Ifjúsági Kerekasztal – egri egyházmegyés káplánok találkozója: A közös beszélgetésre 2004. március 16-án került sor. Célja az volt, hogy a fiatal papok jobban megismerjék az iroda munkáját, feladatát, és terveit. Elõadást tartott Gábor Miklós KIM21-elnök és Nobilis Márió OLI 22 fõtitkár is. Az egyházmegyei ifjúsági munka kommunikációjának és az ezzel kapcsolatos együttmûködés fejlesztésének jelentõs állomása volt ez. 5. Egyházmegyei jubileumi ifjúsági pályázat: Az egyházmegye 1000 éves jubileumi éve kapcsán, pályázatot írt ki a fiatalság számára két korcsoportban, különbözõ témákban. Az egyházmegye minden részérõl, közel ötven pályázó juttatta el pályamunkáját. 6. Érsekújvári fiatalok látogatása Egerben és az egri ifjúság látogatása Érsekújváron: 2004. július 10-18. között az érsekújvári fiatalok, augusztus 2-tõl 8-ig pedig az egri fiatalok látogattak el kölcsönösen egymáshoz. A Magyar Katolikus Rádió – Eger és az érsekújvári Regionális Mûvelõdési Központ közös európai uniós pályázatának köszönhetõen, amelybe az egri Fõegyházmegyei Ifjúsági Iroda is bekapcsolódott, immáron európai regionális dimenziókat érintett az egri egyházmegye ifjúsági munkája. Ezt mindenképpen fontos lépésnek tartjuk a jövõre nézve. 20 MKPK IB- Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága 21 KIM- Katolikus Ifjúsági Mozgalom, országos katolikus ernyõszervezet 22 OLI- Országos Lelkipásztori Intézet

265

7. Egyházmegyei ifjúsági tábor – Parádfürdõ: Az ifjúsági tábort a két találkozó között tartották 2004. július 22-tõl 28-ig. Résztvevõi a Jubileumi Pályázat nyertesei, az iroda önkéntesei és más meghívott fiatalok voltak. A hét során a lelki programok mellett (szentmise, éneklés, beszélgetések) a pályázat nyertesei röviden bemutatták pályázataikat is, és természetesen a kirándulások sem maradtak el. 8. Egyházmegyei jubileumi ifjúsági találkozó Eger, 2004. szeptember 18.: Az Ifjúsági Iroda ünnepre hívta a jubileumi év alkalmából az egyházmegye fiataljait. Megtérés és megújulás – ez volt a nap mottója, melynek mélységét és üzenetét Gáspár István atya fiatalos hangvételû, közérthetõ elõadásban adta át a délelõtt folyamán. A délelõtti programoknak, a találkozót megnyitó szentmisének és szentségimádásnak, a Ciszterci Rend Szent Bernát temploma adott helyet. Az egri Vox Vitae Katolikus Ifjúsági Kórus és a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium növendékeinek elõadásában bemutatott Damaszkusz címû, a lelkeket is megérintõ rockopera és a napot lezáró Seven Soul Singers énekegyüttes gospel elõadása biztosította a tartalmas idõtöltést. 9. Ifjúsági lelkinap – Heves, 2004. szeptember 25.: Immár ötödik alkalommal rendeztek regionális ifjúsági találkozót Hevesen, a helyi plébánia fiataljai. Az esemény meghívott elõadója Nagy Krisztián káplán atya volt. Az egész napos program, a keresztény házasság, illetve család témakörét dolgozta fel. Talán valamelyest láthatóvá tettük azt a sokrétû és színvonalas tevékenységet, melyet évek óta végeznek az ifjúsági munka szolgálatát vállaló, egyházmegyénkben élõ fiatalok. Sok mindenrõl lehetne még szót ejteni, de a terjedelmi korlátok ezt nem teszik lehetõvé. Mindenképpen említésre méltó azonban, hogy az ezeréves jubileum ünnepi sematizmusának és egyéb kiadványainak nyomdai elõkészítését, a templomokat és az atyákat ábrázoló fotókat is az iroda munkatársai (Nyíri Gábor) végezték. A minél nagyobb nyilvánosság elérését, a sajtóval történõ jó kapcsolatok ápolását mindig is fontosnak tartották. Így volt ez az ifjúsági klub, majd az iroda esetében is. Ez több szempontból is lényeges, hiszen egyrészt a médiumok tevékenységükkel evangelizációs szerepet is betölthetnek, másrészrõl ezáltal kontrollált, az egyház érdekeit és tanítását helyesen közlõ híradások jelenhetnek meg. A Római Tanítóhivatal is erre szólít fel bennünket, a Szentatya INTER MIRIFICA23 kez23 INTER MIRIFICA-

pápai enciklika (Elsõ fejezet, A fiatalok és a szülõk kötelezettségei)

http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_02.html

266

detû enciklikája így fogalmaz e tekintetben: A befogadók, elsõsorban a fiatalok, iparkodjanak megszokni, hogy mértéktartóan és fegyelmezetten használják ezeket az eszközöket; törekedjenek arra is, hogy a látott, hallott, olvasott dolgokat egyre mélyebben megértsék; a nevelõkkel vagy szakemberekkel beszélgessenek el róluk, és sajátítsák el a helyes kritikát. A szülõk pedig emlékezzenek kötelességükre: õrködjenek éberen, hogy a hitre vagy erkölcsre káros látványosságok, sajtótermékek és hasonlók az otthonok küszöbén kívül maradjanak, és ilyesmikkel gyermekeik másutt se találkozzanak * Az Egyház minden tagja egy szívvel-lélekkel azon legyen, hogy a tömegtájékoztató eszközöket haladéktalanul és semmi fáradságot sem kímélve eredményesen használják föl az apostolkodás legkülönfélébb munkáiban, amint az idõk és a körülmények megkívánják, megelõzvén az ártó kezdeményezéseket, fõleg azokon a területeken, ahol az erkölcsi és a vallási fejlõdés fokozott erõfeszítéseket igényel. A lelkipásztorok ezért siessenek e területen is eleget tenni feladatuknak, mely általános igehirdetõi tisztüknek szerves része; a világi hívek is, akiknek részük van ezen eszközök használatában, törekedjenek tanúságot tenni Krisztusról, fõként úgy, hogy ki-ki szakmailag felkészülten és apostoli lelkülettel áll helyt a maga munkaterületén, sõt a maguk részérõl közvetlenül is nyújtsanak segítséget az Egyház apostoli tevékenységéhez mûszaki, gazdasági, kulturális vagy mûvészi vonalon. * Mivel a különbözõ korú és mûveltségû befogadókhoz eljutó tömegtájékoztatási eszközök helyes használata a befogadók jó elméleti és gyakorlati képzését teszi szükségessé, az ilyen kezdeményezéseket – fõként, ha fiatalabbaknak szólnak – a katolikus iskolák minden szintjén, a papnevelõ intézetekben és a hívek apostoli szervezeteiben karolják föl és sokasítsák meg, érvényesítve bennük a keresztény erkölcs alapelveit. Annak érdekében, hogy mindez minél hamarabb megvalósulhasson, az ide vonatkozó katolikus tanítás, fegyelem és értelmezés a katekézisben is jelenjék meg. Az egri egyházmegyében ifjúsági munkát végzõ munkatársak, mint már említettük, mindig nagy hangsúlyt fektettek a médiára. Lássuk ennek fõbb komponenseit: Sajtótájékoztatók tartása, melyeken a különbözõ programok ismertetésén kívül személyes kapcsolatot lehet ápolni az újságírókkal. Rendszeres sajtóanyag készítése és publikálása (ennek gyümölcse leginkább Egerszalókon érett be, mert mára saját sajtófelelõse van a találkozónak, aki az akkreditációt és a kimenõ híreket is képes koordinálni). Az elektronikus kommunikáció azon túl, hogy a mindennapi ügyintézést is jelentõsen megkönnyíti, az internetben rejlõ hatalmas le267

hetõségeket is elérhetõvé teszi. Ennek a médiumnak fõleg a fiatalok körében tapasztalható népszerûsége vitathatatlan. Éppen ezért 2004 tavaszán útjára indult a www.fieger.hu, a Fõegyházmegyei Ifjúsági Iroda honlapja. Célja, hogy bárki, bárhonnan információhoz jusson az iroda tevékenységével és az egri egyházmegye ifjúsági életével kapcsolatban. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy a különbözõ internetes keresõmotorokba regisztrálják, integrálják a weboldalt. Ez a folyamat nem könnyû, de az eddigi látogatottság és visszajelzések is azt bizonyítják, hogy sikeres kezdeményezésrõl van szó. A PR és marketing munka részét képezi az iroda nyomdai minõségû plakátokon, szóróanyagokon való megjelenése. Becsülendõ, hogy szûkös anyagi lehetõségeik ellenére is próbálnak alkalmazkodni a világ kihívásaihoz, elsõsorban az igényességet, ötletességet szem elõtt tartva. Javarészt saját maguk tervezik kiadványaikat, melyeket elsõsorban az egyházmegye templomaiban, plébániáin, illetve a katolikus oktatási intézményekben helyeznek el. Nagyon fontos a Magyar Katolikus Rádió – Egerrel való együttmûködés. A FII 2001-es indulásakor fontos céljaként tûzte ki, egy a MKR – Egerben induló ifjúsági mûsorban való részvételt. Sajnálatos, hogy a rádió indulásakor nem volt olyan koncepció, amely teljes mértékben alkalmas lett volna az ifjúság megszólítására. Éppen ezért még a katolikus ifjúság körében sem volt jelentõs mértékû hallgatottsága. Ilyen szempontból szerencsés választás volt Szarvas István atyára bízni a rádióigazgatói és az ifjúsági referensi posztot. Szarvas atya így képes volt átlátni az ifjúsági ügyeket is és így hamarosan létrejött az együttmûködés. Ez 2003 októberében történt, ennek eredményeként indult el az Iránytû címû mûsor, a MKR – Eger ifjúsági hangmagazinja. Kínálatában a régió legfrissebb és legaktuálisabb ifjúsági eseményeirõl, programjairól szóló híradások, színház és filmkritikák, tudományos hírek, riportok, játékok és sok-sok zene szerepel. Heti négy alkalommal, kedden és pénteken, kétszer félóra élõ és két ismétlõ adással jelentkezik. Az Iránytû hangvétele fiatalos, friss és dinamikus, ezzel a nem titkolt cél az volt, hogy a nem vallásos fiatalok számára is hallgatható legyen. Fiatalos és dinamikus, de ez nem jelenti azt, hogy a legcsekélyebb mértékben is háttérbe szorítaná kétezer esztendõs keresztény értékeinket. Hitvallásuk szerint a fiatalok számára így is lehet értékeket közvetíteni, sõt csak így érdemes. Felelõsségüknek és feladatuknak tartják, hogy a mai gondolkodásmódtól eltérõ alternatívát nyújtsanak, igazi emberi értékeket, vagyis Krisztus üzenetét közvetítsék a fiatalok felé. 268

Komoly szerepe van az iroda életében a különbözõ reklám és tájékoztató filmek, híradók készítésének is. Az elsõ referencia anyagot a gyõri Tájoló – Országos Ifjúságpasztorációs Konferencia esti híradóinak elkészítése jelentette. Az ezekbõl készített kétperces anyagot a Duna Televízió is megrendelte. A hét országban vetített, Magyarország katolikus ifjúsági életének bemutatását szolgáló dokumentumfilm, és a szintén az európai ifjúsági imavirrasztásra készült „Meglátni Jézus arcát” audiovizuális elmélkedés, a 2004-es Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat reklámfilmje és a 2003-as lelkigyakorlat „Így találkoztunk…” címû dokumentumfilmje valamint a MKPK IB kérésére készített, a 2005-ös kölni Világifjúsági Találkozót beharangozó film magyar nyelvû feliratozása bõvíti még ezt a palettát. Hosszan, és sok szempontból lehetne még elemezni az egri egyházmegye ifjúsági munkáját. A mûködéshez szükséges anyagi források, a további tervek mind-mind érdekes aspektusát jelentenék egy ilyesfajta vizsgálatnak. Szándékosan a végére hagytuk azonban azt a tényezõt, ami nélkül csak üres váz, csak szánalmas emberi tevékenységhalmaz lenne mindaz, amit ez a mûfaji korlátokat nem igazán tûrõ írás tartalmaz. Az ifjúsági munkát végzõk hála Istennek jól tudják azonban, hogy mûködésükhöz elengedhetetlen a lelki háttér, a rendszeres közösségi ima: a Jézussal való személyes találkozás. Éppen ezért, már több éve, minden hétfõn, egy félórás ifjúsági imára invitálják segítõiket és munkatársaikat, és mindazokat, akik részt tudnak venni ezeken az alkalmakon. Egyházmegyénkben az ifjúsági munka szolgálatát végzõk megköszönik az aranymisés fõpásztor eddigi támogatását és kívánják, hogy a Szentháromság egy Isten kegyelmébõl még sokáig együtt imádkozhassanak vele egységben, s az ebbõl merített erõvel tovább dolgozhassanak Urunk Jézus Krisztus örömhírét hirdetve az ifjúság ügyén, jól tudva, hogy „Christus est via, veritas et vita!”24

24 „Krisztus az út, az igazság és az élet!” Jn 14, 6 dr. Seregély István püspöki jelmondata

269

SZABÓ GYULA

Jézus Krisztus megtestesülése és a Szentlélek bennünk lakása Incarnatio et inhabitatio Jézus Krisztus azért lett emberré, hogy minket szóval és példájával, szenvedésével és föltámadásával bûneinktõl megváltson, és visszaszerezze nekünk az Isten kegyelmét és az Isten országát. Jézus mûve a megtestesülés, mert az angyali üdvözlet alkalmával, az Atya elhatározásából, a Szentlélek közremûködésével Jézus Krisztus, a második isteni személy a Boldogságos Szûz Máriában emberi testet és lelket vett fel. Maradt, aki volt: az Isten Fia, és lett, ami nem volt, az Emberfia. Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos Ember. Az Emberfia, Jézus Krisztus, a Szent Kereszt oltárán minden ember számára örök megváltást szerzett. Megszerezte minden ember számára a kegyelmet és kiárasztja bennünk a Szentlelket, aki bennünk lakik és szétosztja bennünk Isten kegyelmét. Az incarnatio és az inhabitatio szorosan összetartoznak. Jézus, aki megszerezte nekünk a kegyelmet, a Szentlélek, aki bennünk lakik, szétosztja bennünk az Isten kegyelmét. Az inhabitatio a megigazulás személyes oldala. A Szentlélek, aki megszentel bennünket, a kegyelem pedig amivel a Szentlélek megszentel minket. TÉTEL: A MEGIGAZULÁSBAN ELNYERJÜK ISTEN TEREMTETLEN KEGYELMÉT, MAGÁT A SZENTLELKET, AKI A LELKÜNKBEN LAKIK Hittétel a Szentírás alapján az egyház egyetemes tanításában Tételünk a megigazulás személyes jellegét emeli ki. Isten, aki jóságában, szeretetében és irgalmasságában az ember felé fordul, kegyelmét az ember lelkébe kiárasztja, ezzel eltörli bûneit és az embert belsõleg is megújítja és megszenteli. Ez a kegyelem által történik, amely a megigazulás egyetlen formai oka. A kegyelem bennünk van, bennünk marad, és szentté tesz bennünket. Tételünk azt mondja ki, hogy nemcsak a kegyelmet nyerjük el az Istentõl, hanem magát a Szentlelket is. A megigazulás következtében lelkünk a Szentlélek temploma lesz, lelkünk270

ben a Szentlélek lakik. Természetesen nem csak a Szentlélek, hanem az Atya és a Fiú is, azaz a teljes Szentháromság. Így tehát személyes és kegyelmi kapcsolatban vagyunk az Istennel. Isten nem csak kívülrõl tevékenykedik, azaz lelkünkbe árasztja kegyelmét és szeretetét, hanem bennünk lakik. Tételünk azt mondja, hogy minden megigazulásban így történik. Isten nem csak eltörli bûneinket, nem csak megújít és megszentel bennünket, hanem személyesen is egyesül velünk. Ezt nevezzük „bennünk-lakásnak.” A bennünk-lakás által nem lesz személyes egység – unió hiposztatika – de azért személyesen, kegyelmi kapcsolatban vagyunk az Istennel. Petáviusz (1583-1652) a trentói zsinat utáni nagy teológus azt állította, hogy az inhabitatio, a személyes és kegyelmi egység a Szentlélek és a megigazult ember között az Ószövetségben nem volt meg, csak az Újszövetségben. Azt is állította, hogy az inhabitatio, a Szentlélek személyes tulajdonsága, azaz a Szentlélek személy szerint van jelen, a másik két személy csak a Szentlélek révén. Van olyan vélemény is, hogy a Szentlélek bennünk-lakása csak a bérmálásban történik meg, a keresztségben nem. Tételünk az egyházi dokumentumokban inkább feltételezetten, mint kifejezetten van jelen. Az egyház egyetemes tanításában, valamint a Szentírásban kifejezetten szerepel. Az Úr Jézus (Jn 14,23) mondja: „Ha valaki szeret engem, tanításomat is megtartja. Atyám is szeretni fogja õt, hozzá megyünk és nála fogunk lakni.” Szent Pál apostol a Szentlélek bennünk-lakásáról fõleg a római és az elsõ korinthusi levélben tanít. A Róm 5,5-ben kifejti az apostol, hogy a remény nem csal meg minket, mert Isten nekünk ajándékozta a Szentlelket, a Szentlélek pedig kiárasztotta az istenszeretetet szívünkbe. A Róm 8. fejezetben Pál apostol a testi és a lelki emberrõl beszél. A lelki ember az, akiben Isten Lelke lakik. Akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem Krisztusé, az nem tartozik Krisztushoz. A kegyelmi élet a Szentlélekben történik. Õ tesz bennünket Isten fiaivá, tanúságot tesz arról, hogy Isten fiai vagyunk, örökösei Istennek, Krisztusnak pedig társörökösei. Vele viseljük a szenvedést és vele is dicsõülünk meg, mert aki Krisztust föltámasztotta a halottak közül, halandó testünket is életre kelti a bennünk lakó Szentlélek által. Így fordul Pál apostol a korinthusi hívek felé az 1Kor 3,16-17-ben: „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek? Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az!” 271

Láthatjuk, hogy a Szentléleknek a megigazult emberben való lakása annyira világos és határozott tanítása a Szentírásnak, hogy ezt senki sem vonta kétségbe, az egyház pedig állandóan hirdette a híveknek. A Szentlélek bennünk lakik (Inhabitatio) Az inhabitatio az incarnatio mintájára történik. Amikor kiárad lelkünkbe a Szentlélek és bennünk lakik, akkor a megtestesüléshez hasonló valami jön létre a megigazult ember és a benne lakó Szentlélek között. A Szentlélek bennünk-lakása többet jelent, mint Isten általános jelenléte a világban, de kevesebbet, mint a Fiú jelenléte Krisztus emberi természetében. Krisztusban a Fiú személyes egységbe vette fel az emberi természetet, a Szentlélek ezt nem teszi. A megigazult ember és a Szentlélek között nem jön létre személyes egység, de a legszorosabb egységben van a bennünk lakó Szentlélek a megigazult emberrel. Ezt a szoros egységet így fejezzük ki: személyes kegyelmi egység. A megigazult ember a bentlakás révén a Szentlélek temploma. A bennünk-lakás révén egyesülünk az Istennel a Szentlélekben, kegyelmi kapcsolatban vagyunk a teljes Szentháromsággal. A megigazult ember hasonlít Krisztushoz. Azért jött hozzánk a Szentlélek és azért lakik bennünk, hogy ezt a hasonlóságot kimunkálja bennünk. A bennünk-lakás többet jelent, mint a Szentlélek jelenléte. A Szentlélek nemcsak jelen van és dolgozik bennünk, hanem bennünk lakik. Az ember pl. jelen van a munkahelyén, az iskolában, a templomban, a kórházban, de nem mondhatjuk, hogy ott lakik. Ott lakni többet jelent, mint jelen lenni. A Szentlélek úgy van bennünk, mint sajátjában. Nem vagyunk a magunkéi, hanem a Szentléleké. A Szentlélek azáltal, hogy bennünk lakik, lefoglalt minket, birtokba vett, tulajdonába vett bennünket. A bennünk lakó Szentlélek megtisztítja lelkünket Nem tûr meg semmi olyant, ami ellenkezik ízlésével. Lelkünket tisztává, ragyogóvá, széppé, szeplõtelenné, szentté teszi. A bennünk lakó Szentlélek elvégzi a megszentelést. A mi megszentelõdésünk a Szentlélekben történik. Szent Pál írja Tituszhoz: (3,5) „Mikor azonban megjelent Üdvözítõ Istenünk jósága és emberszeretete, megmentett minket – nem a mi igaz cselekedeteinkért, hanem irgal272

massága miatt – az újjászületés és megújulás fürdõjében, amelyben a Szentlélek mûködik, akit bõven árasztott ránk Üdvözítõnk Jézus Krisztus által." Mivel az övéi vagyunk, a Szentlélek mindent úgy rendez el bennünk, hogy az Isten tetszésének megfeleljen. Bennünk azért minden az Isten tetszését tükrözi. Kedvesek vagyunk az Isten elõtt. A bennünk lakó Szentlélek megjelöl és lefoglal minket Ez történik a keresztség és a bérmálás szentségének eltörölhetetlen jegye által. Megjelöl bennünket, mert az Isten tulajdona lettünk, lefoglal minket, hogy örökre az Isten tulajdona maradjunk. Az efezusi levélben írja Szent Pál apostol, hogy a Szentlélek a mi üdvösségünk foglalója. „Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát és hittetek benne. Õ a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsõségére.” (Ef 1,13-14) Nem vagyunk tehát a magunké, Istené vagyunk. Nem tehetjük azt, ami nekünk tetszik, csak azt, ami az Istennek is tetszik. A Szentlélek úgy lakik bennünk, mint az üdvösség foglalója. Isten az, aki minket veletek együtt megerõsít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Szentlelket. (2Kor 1,22) A bennünk lakó Szentlélek az Isten képét és hasonlatosságát, amelyre teremtve lettünk, de amelyet a bûn elrontott, visszaállítja, megújítja, tökéletessé teszi, azáltal, hogy részesít bennünket az isteni természetben, így hasonlóvá tesz minket az Istenhez. A bérmálás szentségében új szentségi jeggyel jelöl meg minket. Így nem csak a megváltásban részesültünk, hanem alkalmassá lettünk arra is, hogy másokat is részesítsünk a megváltásban. Nem csak megváltottak lettünk, hanem megváltói is ennek a világnak, hogy Krisztus által a Szentlélekben megdicsõítsük az Istent és megszenteljük az embereket. A bennünk lakó Szentlélek a mi életünket, jövõnket és sorsunkat hozzáköti Jézus életéhez, jövõjéhez és sorsához Nem élünk egyedül, különálló életet, hanem Jézussal közösségben. Krisztus által pedig az Atyával. Jézus élete valósul meg bennünk. Sorsunk Jézushoz van kötve. Nem lehet különb sorsa a tanítványnak, mint a Mesternek. Nem lehet különb életünk, mint Jézusnak volt. Életünkben Krisztus keresztje is benne lesz, de halá273

lunk sem megsemmisülés, hanem elindulás a mennybe fölment Krisztus után, hogy meglássuk az Atyát, és részünk legyen az õ dicsõségében. A Szentlélek bennünk-lakásából kitûnik, hogy a keresztény ember élete Krisztusközpontú: egység Jézus Krisztussal a Szentlélekben. A Szentlélek ugyanis nem magának foglalja le az embert, hanem Jézus Krisztusnak és Jézus Krisztussal egyesít. A Szentlélek az összekötõ kapocs. A megszentelõdés struktúrája: a Fiú által a Szentlélekben vissza az Atyához. A bennünk lakó Szentlélek kegyelmi segítsége A bennünk lakó Szentlélek kegyelmi mûködését a legjobban az elektromos áramhoz hasonlíthatjuk és így foglalhatjuk össze: fényt ad, erõt ad és melegít. A Szentlélek az õ erejét, segítségét az erények és ajándékai által közvetíti nekünk. Hitünket növeli, reményünket erõsíti, szeretetünket tökéletesíti. Kifejleszti bennünk a lelkiismeretességet, a megbízhatóságot, hogy mindenkivel szemben õszinte, tisztességes, becsületes magatartást tanúsítsunk. Megerõsít bennünket, hogy feladatainkat, kötelességeinket mindenben elvégezzük, hogy hivatásunk teljesítésében gyávák ne legyünk, hogy számunkra Isten, Krisztus örök élet, a lelkek üdvössége mindennél fontosabb legyen. A Szentlélek megvilágosítja értelmünket, megerõsíti akaratunkat, hogy megismerjük az Isten akaratát és azt meg is tegyük, hogy felismerjük az Isten akaratát, és azt elfogadjuk. A bûnt elkerüljük, és ne érezzük jól magunkat a bûnben. A Szentlélek melege azt jelenti, hogy ébren tartja és erõsíti bennünk a vallásos buzgóságot, hogy munkánkat, kötelességünket készségesen, szívesen, mindig örömmel végezzük. A hangsúly azon van, hogy örömmel. Az unalom, a fásultság, a megszokottság, a kishitûség, a sötéten látás ellen a Szentlélek adja a kegyelem melegét, azaz az áhítat, a reménység, a kitartás és a hûség kegyelmét. A Szentlélek bennünk-lakása által szentlelkes magatartás alakul ki bennünk. Ez a magatartás a Szentlélek gyümölcseibõl tevõdik össze. Szent Pál szerint „a Lélek gyümölcsei: Szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hûség, szelídség, (szerénység), önmegtartoztatás, (tisztaság)”. (Gal 5,22-24) A bennünk-lakásnak néhány fontosabb jele Meg tudjuk-e tapasztalni, hogy bennünk lakik a Szentlélek? A következõk lennének a Szentlélek bennünk-lakásának a jelei: 274

Éljünk mindig a megszentelõ kegyelem állapotában „A Lelket ki ne oltsátok”, írja Szent Pál apostol. (1Tessz 5,19) Kegyelmi élet nélkül nem vagyunk a Szentlélek temploma. Biztos jel, ha valaki hosszabb idõn keresztül nem követett el súlyos bûnt, akkor a kegyelem állapotában van, azaz a Szentlélek lakik benne. Legyen ezért igényünk a kegyelmi élet. Ne érezzük jól magunkat a bûn állapotában. Szívesen imádkozzunk Amikor imádkozunk, mindig segítségünkre jön a Szentlélek. Õ maga vezet minket a helyes imádságra. A Lélek maga könyörög helyettünk. Imádság alatt nem egyszerûen a szóbeli imát értjük csupán, bár itt is segít a Szentlélek, hanem amikor a jövõt tervezzük, szövögetjük, el-elgondolkodunk feladatainkon, nehézségeinken. Ezekben segít bennünket a Szentlélek, hogy meglássuk, megtegyük az Isten akaratát, vagy meg tudjunk nyugodni az Isten akaratában. Aki el tud beszélgetni a Szentlélekkel, és elgondolkodik feladatain, keresi a legjobb megoldásokat, ez annak a jele, hogy a Szentlélek lakik benne, és a Szentlélek vezeti. Szeressük, és szívesen olvassuk a Szentírást A Szentírásnak a Szentlélekkel való kapcsolata egészen világos. Õ szólt a próféták szavával, õ inspirálta a Szentírást. (2Pét 1,20-21) Ha már egyszer a Szentlélek sugalmazta a Szentírást, akkor a Szentírás olvasásában is õ vezet bennünket, hogy abban megtaláljuk az Isten hozzánk intézett üzenetét. A Szentlélek a Szentírás olvasásával nem csak Isten ismeretére, hanem Isten szeretetére is elvezet minket. Amikor imádkozunk, mi beszélünk az Istenhez, amikor a Szentírást olvassuk, akkor az Isten szól hozzánk. A Szûzanya tisztelete és szeretete A Szûzanyának a Szentlélekkel való kapcsolata egészen egyedülálló. Krisztus megtestesülése a Boldogságos Szûz Máriában a Szentlélek közremûködésével történt. A Szentlélek egészen különleges módon töltötte be a Boldogságos Szûz Máriát, és gyönyörûséggel lakott benne, akiben a második isteni személy emberré lett értünk. Nekünk vonzódnunk kell a Szûzanyához, mert õ a mi mennyei 275

Édesanyánk. Õ áll hozzánk a legközelebb, a legtöbbet tesz azért, hogy mindig a Szentlélek temploma legyünk. Ahogyan a Szûzanya kimondta: legyen nekem a te igéd szerint, és ezzel a Megváltó szolgálatára adta és szentelte életét, ugyanúgy mi is Krisztusnak adtuk és szenteljük magunkat. Azóta elkötelezettjei vagyunk, és mindenben azonosulunk Jézussal. A kölcsönös szeretet Nem szorul külön bizonyításra, hogy a szeretet, egymás megbecsülése, nagyra értékelése, egymás készséges segítése, az összetartás valóban annak a jele, hogy a Szentlélek lakik bennünk. Minél jobban szeretjük egymást, minél erõsebb bennünk és köztünk a lelki egység, minél jobban tiszteljük és értékeljük egymást, annál bensõségesebb lesz a Szentlélekkel való kapcsolatunk. Így fogjuk megérezni és megtapasztalni a bennünk lakó Szentlelket, hogy valóban velünk van és segít, vezet bennünket.

276

PÉTERI PÁL

A Hegyi beszéd erkölcsi tanítása A katolikus teológiának két egyenlõ fontosságú része a dogmatika és a morális. A dogmatika Istenrõl szól, a morális az ember Isten felé vezetõ útját vizsgálja. Ebbõl következik, hogy a morális nem egyenlõ az etikával. Az etika filozófiai tudomány. Az emberi ész segítségével vizsgálja a jó és a rossz problémáját. A morális viszont teológiai tudomány, tehát a kinyilatkoztatáson alapul. Bármilyen erkölcstani kérdést vizsgálunk, elsõ feladatunk annak megállapítása, hogy a szóban forgó kérdésben mit mond a Szentírás. De ezt meg is lehet fordítani. Nem csak egy erkölcstani kérdéshez lehet megfelelõ szentírási utalásokat keresni, hanem azt is meg lehet nézni, hogy egy szentírási könyvnek mi a sajátos erkölcsi tanítása. Sõt, egy szentírási könyvbõl ki lehet választani egy részt, és azt lehet erkölcstani szempontból vizsgálat alá vonni. Ezt kívánjuk most tenni. A kiválasztott szentírási rész a Hegyi beszéd, annak erkölcsi tanítása vizsgálatunk tárgya. A Hegyi beszéd Jézus tanításának kiemelkedõ fontosságú része. Mi most mellõzzük a biblikum kérdéseit. Tehát nem beszélünk arról, hogy mi a különbség és mi a megegyezés Máté és Lukács hasonló szövege között. Fel sem vetjük azt a problémát, hogy Jézus a Máté 5., 6. és 7. fejezetében olvasható nagy beszédet egyben mondta-e el, vagy ez az Evangélium szerzõjének szerkesztõi munkája. Mi magával a szöveggel foglalkozunk. Megpróbálunk a nagyszerû erkölcsi tanításból minél többet megérteni. A katolikus erkölcsteológusok jelentõs része a 19. század második és a 20. század elsõ felében a középkori skolasztika szabályai szerint építette fel rendszerét. Egy átlagos morális tankönyv három részbõl állt: alapelvek, parancsok, bûnök. Ebbõl mindössze a krisztusi pozitív erkölcs nagyszerûsége hiányzott. A 20. század elsõ felében Tillmann írt olyan morálist, amely a krisztuskövetés útját mutatta be. Majd Haring adta ki nagy jelentõségû morálisát Das Gesetz Christi, illetve a II. Vatikáni Zsinat után Frei im Christus címmel. Tehát végre Jézus került a morális középpontjába. Ekkor már nem lehetett elképzelni katolikus morálist az evangéliumok alapos használata nélkül. A Hegyi beszéd végre elnyerte az õt megilletõ helyet nemcsak a biblikus, hanem az erkölcstani kutatás területén is. 277

Amint tudjuk, a Hegyi beszéd a nyolc boldogság felsorolásával kezdõdik. Jézus csodálatos pszichológus is volt, nem csak bölcs tanító. Tudta, hogy az embereket viszonylag kevéssé érdekli, hogy mit kötelezõ és mit tilos megtenni. Ezért a konkrét erkölcsi igazságok tárgyalása elõtt a boldogság útját mutatta meg, hiszen minden ember boldog akar lenni. Õ a nyolc boldogság felsorolásával megnyerte hallgatóit. Utána könnyebb volt a nehéz erkölcsi utasításokat is elfogadtatni. Az ószövetségi ember számára a törvény, a tóra mindenek fölött állt. És mivel ma közöttünk is sokan vannak ószövetségi emberek, ezek meggyõzõdéssel vallják, hogy a keresztény erkölcs alapszövege a tíz parancsolat. Nem vitás, hogy a tíz parancsolat ma is érvényes, ma is meg kell tartani. De nagyon nagy baj, ha valaki itt megreked, és Krisztus csodálatos erkölcsi tanítását nem veszi figyelembe. Én meggyõzõdéssel vallom, hogy a krisztusi erkölcs alapszövege nem a tíz parancs, hanem a nyolc boldogság. Jézus ugyanis nem az elõírások és a tilalmak útját mutatta meg, hanem a boldogság útját. Ez azért egészen más. A nyolc boldogságban Jézus megmutatta, hogy mindenki lehet boldog, aki õrá hallgat. Boldog lehet a szegény, a szomorú, az éhezõ, az üldözött. Ez látszólag ellentétben áll az emberi tapasztalattal. Jézus azonban éppen azt mutatja meg, hogy az élet nehézségei között a belsõ lelkülettõl függ a boldogság, nem a külsõ körülményektõl. A szelídek, az irgalmasok, a tiszta szívûek és a békességszeretõk boldogságát már könnyebb megérteni. A lényeg mindig az, hogy az élet különbözõ helyzeteiben milyen lelkülettel próbálják megtalálni azt, ami boldoggá tehet. Ne felejtsük el, hogy Jézus tanítása evangélium, azaz örömhír. Az õ tanítványa tehát örül. Öröm és boldogság pedig elválaszthatatlan fogalmak. Nekünk azért kell újra és újra átelmélkednünk a nyolc boldogságról szóló krisztusi tanítást, mert nekünk is csak ezek a szavak adhatják meg itt a földön a boldogságot. Legyen szabad egy élményemrõl beszámolni. Életemben egyszer megadatott az a különleges pillanat, hogy azon a helyen prédikálhattam a nyolc boldogságról, ahol a hagyomány szerint ezt a beszédet Jézus elmondta. El lehet képzelni, hogy ez mit jelentetett. De itt nem állhatunk meg. A Hegyi beszéd nem csak a nyolc boldogságot tartalmazza. Utána következik a két hasonlat a sóról és a világosságról. Sokan azt hiszik, hogy ez nem morális. De még mennyire az! A krisztusi embernek úgy kell átalakítania környezetét, ahogy a só ízt ad az ételnek. És világítania kell, hogy utat mutasson a keresõknek és a tévelygõknek. Ne felejtsük el, hogy Jézus tanúságtevésre küldte tanítványait. Ezt a tanúságtételt mutatja be ez a két nagyszerû hasonlat. 278

Jézus csak ezek után tér át a speciális erkölcstani témákra. Elõször is bejelenti, hogy nem kívánja megszüntetni az ószövetségi törvényt, hanem beteljesíti, tökéletessé teszi azt. Bizonyára sokan örömmel hallották volna, ha Jézus kijelenti: Mától nem érvényes a törvény! De õ nem ezt mondta. Õ azt akarta megmutatni, hogyan lehet az önmagában véve feltétlenül jó ószövetségi törvényeket még tökéletesebbé tenni. Ezután következik hat antitézis a gyilkosságról és haragról, a házasságtörésrõl, a válásról, az eskürõl, a rossz visszafizetésérõl és az ellenségszeretetrõl. Elsõ kérdésünk nyilván ez: miért pont ezekrõl a kérdésekrõl beszélt az Úr? Beszélhetett volna másról is. De ha õ pont ezeket választotta, minden bizonnyal megvolt rá az oka. Mi csak valószínûsíteni tudjuk, hogy az itt tárgyalt bûnök akkor elég gyakoriak voltak. Azért kellett az ószövetségi törvényeket tökéletesíteni, vagy ha úgy tetszik, szigorítani, mert az emberek lassan természetesnek tartottak olyan jelenségeket, amelyek nem helyesek. Az emberölést valószínûleg mindenki bûnnek tartotta akkor is. De Jézus azt akarta elérni, hogy már az emberöléshez vezetõ haragot, gyûlöletet is kerüljük. Ugyancsak bûnnek tartották a házasságtörést. De Jézus felhívta a figyelmet, hogy a házasságtörõ cselekedethez a bûnös kívánság vezet. Tehát azt is kerülni kell. Valószínû, hogy túl könnyen adtak válólevelet, és így elõmozdították a házasságtörést. Jézus ezen a téren is tökéletesítette a törvényt. Isten sohasem váláspárti. A sok és felesleges eskü is rossz. Önmagában véve tiszteletreméltó, ha én Istennel bizonyítom szavaim igazságát. De nem szabad ezzel visszaélni. Isten sokkal hatalmasabb annál, hogysem akármilyen apróságnál Rá hivatkozzunk. Az utolsó két antitézis a legnehezebb. Nyilván nem tartjuk oda bal arcunkat annak, aki a jobbot megütötte. De a szemet szemért, fogat fogért elv mindennek nevezhetõ, csak kereszténynek nem. Az ellenségszeretet parancsa akkor teljesen újnak számított. Ma is ez a krisztusi gondolkodás elérhetetlen csúcsa. Mi ezzel kapcsolatban szívesen hivatkozunk az igazságra. A szomszédok közötti egyszerû veszekedéstõl az örökség miatti tartós gyûlöletig a résztvevõk rendszerint arra hivatkoznak: nekem volt igazam. Tehát jogos a gyûlölet. Jézus szavai szerint viszont a gyûlölet sohasem jogos. Még azokat is szeretnünk kell, akik valójában ellenségeink. Azokért is imádkoznunk kell, akik üldöznek minket. Ezt nem könnyû megvalósítani. Mi esetleg hajlandók vagyunk imádkozni a bûnösök megtéréséért, de csak általában. Ha már konkrétan kerül szóba X vagy Y, aki sok rosszat tett nekünk és velünk, nehezen szánjuk rá magunkat az érte mondott 279

imára. Pedig ez lenne a szép, ez lenne igazán Krisztus tanítása szerinti cselekedet. Ha a Hegyi beszédrõl elmélkedünk, erre érdemes külön is gondolni. Ez a krisztusi erkölcsnek forradalmi újdonsága. Az Ószövetség itt még nem tartott. Találunk mi ott is szép mondatokat. De sokkal gyakoribb például az ellenség kiirtására vonatkozó parancs. Jézus minden gyûlöletet, minden bosszút elutasít. Tanítványaitól igazi, mindenkire kiterjedõ szeretetet kíván. Azt hiszem, ebben legalább nekünk, papoknak és lelkészeknek, élen kellene járnunk. A Hegyi beszéd következõ nagy egysége a vallási élet gyakorlatairól, az alamizsnálkodásról, az imádságról és a böjtrõl szól. Nyilván ezek is az erkölcshöz tartoznak. Ha kiemeljük ebbõl a részbõl az Úr imádságát, a Miatyánkot, akkor lényegében azonos szerkezetet találunk mindhárom részben. Jézus a képmutatóan külsõséges viselkedést utasítja el, és a bensõre, a szívbõl fakadó cselekedetre irányítja a figyelmet. Nem vitás, hogy az alamizsnálkodás jó dolog. De úgy kell végezni, hogy más ne tudjon róla. Az ima is a mi személyes találkozásunk a mennyei Atyával. A böjtnek is akkor van értelme, ha csak az Atya látja. Az már megint speciálisan biblikus kérdés, hogy a Miatyánk szövege eredetileg itt hangzott-e el, vagy csak Máté szerkesztette bele a Hegyi beszéd szövegébe. A lényeg az, hogy a Miatyánk azért a legszentebb imánk, mert Jézus tanította valamikor, valahol, valakinek. A szöveg részletes elemzése helyett elégedjünk meg annyival, hogy új a megszólítás. Az Ószövetségben inkább a teremtõ Urat ismerték, nem a szeretõ Atyát. Megdöbbentõen új a hét kérés, amelybõl három vonatkozik Istenre és az õ ügyére, négy pedig ránk, emberekre, a mi szükségleteinkre. Ezeket valóban érdemes újra és újra átelmélkedni. Rájövünk arra, hogy mi mennyi fölösleges dolgot kérünk, és mennyire elfeledkezünk arról, ami valóban fontos. Az még nagyobb baj, ha szívünk szerint módosítanánk a szent szöveget. Legalább annyit szeretnénk változtatni, hogy a „te akaratod” helyébe az „én akaratom”-at tennék. Csak jobb pillanatainkban látjuk be, hogy Isten jobban tudja nálunk, hogy mire van valóban szükségünk, mi válik lelkünk javára, mi segít elõbbre az üdvösség útján. Tehát nekünk az a jó, ha Isten akarata teljesedik, nem pedig a mienk. A megbocsátásra vonatkozó kérést szívesen kihagynánk. Az természetesen jár nekünk, hogy Isten megbocsátja a mi bûnünket. De azért azt igazán nem kellene feltételül szabni, hogy mi is bocsássunk meg az ellenünk vétkezõknek. Itt megint visszatér az ellenségszeretet gondolata. Megbocsátani az ellenségnek. És éppen ez az, ami nem megy, vagy csak nagyon nehezen megy. Ér280

demes elhinni, hogy itt is Jézusnak van igaza: csak az várhatja az irgalmas Istentõl a bocsánatot, aki maga is tud megbocsátani. A Hegyi beszéd eddigi részeiben aránylag könnyû volt felfedezni a gondolatok összetartozását, a logikai rendet. Ami ezután következik, az már a rendszerezõ elme számára nehezebb feladat. Vannak, akik egyenesen azt állítják, hogy itt Máté minden rendszer nélkül összegyûjtötte azokat a jézusi mondásokat, amelyeket nem tudott máshova beilleszteni. Mások viszont azt állítják, hogy itt is lehet bizonyosan tartalmi összefüggést felfedezni az egyes szakaszok között. Itt ugyanis olyan veszélyekre irányul a figyelem, melyek a világban küldetést teljesítõ tanítványok számára folytonos kísértést jelentenek, s amelyek az osztatlan szívvel történõ istenszolgálatunkat és hiteles tanúságtételünket kedvezõtlenül befolyásolhatják. A jézusi buzdítások ebben a részben is Isten uralmának megvalósulására irányulnak. Az egyik ilyen jézusi szó azt célozza, hogy a tanítványok ne gyûjtsenek maguknak kincseket. Ez könnyen összhangba hozható az elsõ boldogságmondással, amely a szegények boldogságát hirdeti. Helyette Jézus mennyei kincsek gyûjtését ajánlja, mert azok nem múlnak el. Talán nem kell bizonyítani, hogy ez a tanítás mennyire idõszerû a mi korunkban. Ma az emberiség tekintélyes része számára a pénz a legfõbb bálvány. Jó, ha mindenkit figyelmeztetünk arra, hogy pénz nem lehet isten, hanem csak bálvány, amely elõbb-utóbb feltétlenül becsapja szolgáját. És a bálványtrón összedõlése súlyos személyes tragédiákat okozhat. Igen fontos jézusi szó figyelmeztet arra, hogy nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni. Ez megint döbbenetesen idõszerû mondás, hiszen végigéltük azt a negyven évet, amikor az emberek tekintélyes része mûvészi fokon igyekezett egyszerre két úrnak szolgálni. Ebbe a hibába – sajnálatos módon – papok is beleestek. Katolikus oldalon feltétlenül. Pedig Jézus szava itt is igaz. Az ilyen szerencsétlen túlélési kísérletek sok esetben végzõdtek azzal, hogy a két úr közül az illetõk lelkében a látszólag erõsebb gyõzött. És ez a hamis úr volt. Sok-sok tragédia bizonyítja, hogy az embernek tudni kell dönteni, két úr közül választani. Érdemes azért imádkozni, hogy mindig tudjunk jól dönteni. A Hegyi beszéd következõ, költõi szépségû része a Gondviselésrõl szól. A katolikus teológiában a gondviselés nem a morálisnak, hanem a dogmatikának a témája. Annyit azért jegyezzünk meg, hogy minél jobban rá tudunk hagyatkozni Istenre, minél jobban bízunk abban, hogy õ irányítja egész földi életünket, annál 281

nyugodtabbak tudunk maradni az élet elkerülhetetlen viharai között. Olyan jó tudni, hogy a problémák nagy részét nem nekem kell megoldanom, hanem bízhatok abban, hogy Isten megmutatja a megoldás útját. A mezõk liliomáról és az ég madarairól szóló csodálatos szépségû krisztusi szavak nyugalommal töltik el szívünket. Viszont teljesen morális probléma az ítélkezés tilalma: Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Jézus itt feltételezhetõen nem akar minden ítélkezést kivenni az emberek kezébõl, csak a felelõtlen ítélkezések kerülésére buzdít. A végsõ ítélet kimondása minden egyes ember esetében Isten joga. Üdvösség és kárhozat kérdésében mi – hála Istennek – nem dönthetünk. A végtelenül igazságos és irgalmas Isten ezt a jogot magának tartja fenn. Az ember hajlamos arra, hogy Istennek tanácsot adjon: mit csináljon Isten ezzel vagy azzal az emberrel. Érdekes, hogy többnyire olyankor adunk tanácsot, amikor nekünk ellenszenves embertársunkról van szó. Könnyû megérteni, hogy ez nem krisztusi gondolkodás. Az Úr szava itt is világos. Ezután következik minden kérõ ima alapja: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtó nyittatik nektek”. Nyilván mindenki ismeri azt a „zseniális” gondolatot, amely szerint kérõ ima nincs, mert Isten úgyis tudja, mire van szükségünk. Ezt nem kell vele közölnünk. Ez a kérõ ima teljes félreértése. Én nem azért imádkozom, hogy Istent felvilágosítsam pillanatnyi szükségleteimrõl. Ez egyszerûen badarság lenne. Az ima két dolgot fejez ki: az én gyengeségem elismerését és feltétlen bizalmat Isten segítõ szeretetében. Mind a kettõ nagyon fontos. Alázatosan el kell ismernem kicsinységemet, és ki kell fejeznem feltétlen bizalmamat. Ráhagyatkozom Istenre, mert tudom, hogy egész életem az õ kezében van a legjobb helyen. Lehet, hogy gyötör ilyen vagy olyan probléma, de ha tudok alázatosan imádkozni, Isten jósága mindent megold. Ezt mindnyájan számtalanszor tapasztaljuk életünkben. Majd olvashatjuk az aranyszabályt: „Mindazt tehát, amit akartok, hogy nektek tegyenek az emberek, ti is tegyétek meg nekik”. Tudjuk, hogy ez a gondolat szerepel az Ószövetségben is, negatív formában: amit nem akartok magatoknak, ne tegyétek másnak. A negatívból a pozitívba való átfogalmazás nagyon beleillik a Hegyi beszéd törvényt tökéletesítõ szövegei közé. Egészen más ennek a szabálynak a tartalma pozitív, mint negatív formában. Így összhangban van a fõparancs második részével, a felebaráti szeretet parancsával. Jézus nemcsak bizonyos cse282

lekedetek kerülésére buzdít, hanem éppen ellenkezõleg: az aktív jótetteket sürgeti. Ez sokkal több, szebb, krisztusibb viselkedés. A szûk kapu hasonlata arra figyelmeztet, hogy az üdvösség elnyeréséért meg kell küzdenünk. A krisztusi életforma nem kényelmes séta a mennyország felé, hanem komoly küzdelem. De ez az út nem csak nehéz, hanem gyönyörû szép is. Jézus személyes példája vonzó és lelkesítõ. Csak õt kell követnünk, akkor nem tévedhetünk el. Ne felejtsük el, hogy Jézus is végigjárta a keresztutat. Az sem volt kényelmes séta. De érdemes volt rajta végigmenni, mert a megváltás lett az eredmény. Jézus óv a hamis prófétáktól. Ezeket a krisztusi hasonlat szerint gyümölcseikrõl lehet felismerni. A szép szavak mögött nagyon sokszor rejtõznek veszélyes tévedések. Vigyázni kell, nehogy sikerüljön a csábítás, és engedjünk a hamis prófétáknak. Nekünk, papoknak és lelkészeknek különösen fontos feladatunk, hogy meg tudjuk különböztetni az igazságot az igazság köntösébe bujtatott hazugságtól. Csak így tudjuk híveinket a jóra vezetni. A Hegyi beszéd a sziklára illetve a homokra épített ház hasonlatával fejezõdik be. Ez nekünk is jó befejezés. A krisztusi erkölcs alapjait kerestük a Hegyi beszédben. Láttuk, hogy milyen csodálatosan gazdag tanítást adott az Úr. Az élet számtalan kérdésében biztonsággal ráhagyatkozhatunk az õ szavainak megvalósítására. A krisztusi tanítás valódi sziklaalap. Ma, amikor sokan hirdetnek hamis erkölcsöt, sokan minden erkölcs teljes megszûnését szeretnék, nekünk érdemes újra és újra kézbe venni a Hegyi beszédet. Rájövünk arra, hogy 2000 év alatt sem írtak ennél jobb erkölcsi tanítást. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy mi magunk eszerint éljünk, és híveinknek ezt hirdessük.

283

BRENNER JÓZSEF

A papi hivatásról Ha már az ötven évre emlékeztünk, akkor elmélkedjünk egy kicsit a papi hivatásról is. Nagy ünnepeken a székesegyházban sok pap jelenik meg, hogy együtt koncelebráljanak. Végignézek a papokon. Mindegyiket ismerem. Eltûnõdöm: miért éppen ezeket választotta ki Isten? Izáj fiaiból is a legfiatalabbat választotta ki királynak. Nem tudott volna az Isten bölcsebbeket, szebbeket, szentebbeket kiválasztani? Emberi beszéd ez! Miért éppen azokat az apostolokat választotta ki Jézus, akiket meghívott? Nem látta ügyetlenségüket, értetlenségüket, emberi gyengeségüket? Mi emberileg gondolkodunk, és másképp válogatnánk. Szent Pál apostol pontosan megmagyarázza a hivatást (1Kor 1,26): „Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szemében bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az elõkelõ.” Az Isten a bölcseket, az erõseket és a valaminek látszókat akarta megszégyeníteni. „Így teljesül az írás, hogy aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!” (u.o.) „Senki sem dicsekedhet Isten elõtt.” Úgy gondolom, hogy hivatása kezdetén mindenki töpreng azon, vajon alkalmas vagyok-e az Isten szolgálatára? Képességeim elegendõek-e, és gyengeségeim nem akadályai-e hivatásomnak? A döntõ mindig az, hogy igazi-e a hivatás? Valóban az Istentõl származik-e? Itt már csak az Isten válaszolhat meg az emberi kérdésre, hogy miért éppen õt hívta. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, hogy elmenjetek, és termést hozzatok.” (Jn 15,16) Az Istené a kezdeményezés. Szeretetével mindig és mindenben megelõz minket. Jeremiás próféta is pontosan leírja hivatását. (Jer 1,4-8) Így szólt hozzám az Úr: „Mielõtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielõtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétának rendeltelek a nemzetek javára.” – Õ kételkedett saját magában. Alkalmas-e erre? – „Erre azt mondtam: Jaj, Uram, Istenem! Nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok.” „De az Úr így válaszolt: Ne mondd azt, hogy ifjú vagy, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik, amit parancsolok. Ne félj tõlük, mert veled vagyok és megoltalmazlak – az Úr mondja ezt neked.” 284

A fiatal Salamon király megijedt hivatásától: „Fiatal ember vagyok, nem tudom, miként kell uralkodni.” Minden papi hivatás párbeszéd a meghívó Isten és a kiválasztott ember között. Isten az Õ végtelen szeretetével hív. Az ember szabad akaratával válaszol. De nemcsak a hivatás kegyelmét adja, hanem segítségét is felajánlja, ha akaratát elfogadjuk. (Mt 4,19-20) „Kérj, mit adjak neked?” „Adj hát szolgádnak éber szívet, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat.” (1Kir 3,9) II. János Pál pápa a Pastores dabo vobis címû körlevelében a papságra készülõket biztatja ezekkel a szavakkal: „félelem nélkül nyíljék meg lelketek Krisztus Urunk hívásának. Érezzétek, hogy jóságos szeme rajtatok. Lelkesen éljetek meg nem alkuvó követésének lehetõségével. Még jobban figyeljetek a Szentlélek hangjára.” Szívem szerint pásztorokat adok majd nektek, akik tudással és bölcsességgel legeltetnek titeket. (Jer 3,15) Nem hiába kértek bölcsességet, akik másokat vezettek. Az egyház az egyháztanítók közös zsolozsmájában Sirák fia könyvébõl (39,1-14) olvastatja, hogy milyennek kell lennie a bölcs embernek. Mintha a mai „modern” püspököknek szólna ez az intelem, hogy mire is szól hivatásuk: „A bölcs kutatja az elõdök bölcsességét. A fõemberek közt teljesít szolgálatot, és megjelenik a fejedelmek elõtt. Bejárja idegen népek országait, felfedez jót és rosszat az emberek között. Szíve azon van, hogy reggeltõl az Urát, Teremtõjét keresse. Lelkét a magasságbelihez emeli, imára nyílik ajka, s bûneiért eseng. Bölcsen gondolkodik, ért a tudományokhoz és a titkok megértésén járatja az eszét.” A tudás és a bölcsesség a pásztori hivatás betöltéséhez szükséges. Nem új igazságok kigondolása a tanító feladata. A hit letéteménye „az, ami rád van bízva, nem az, amit magad fedeztél fel. Ezt úgy kaptad meg, és nem magad gondoltad ki. Nem éles-eszûség kérdése, hanem a tanításé. Nem egyéni használatra kaptad, hanem a közösségért, hogy áthagyományozd” (John Henry Newman: Esszék). Ezen intelmek egyenesen a mai egyházkritikusoknak szólnak. Nem az egyház fogalmazza meg a hitigazságokat. Nem változtathat rajtuk, nem modernizálhatja õket. Tudatlan beszéd, amikor konzervatív tanításról, megcsontosodott dogmákról szólnak, és ezeket az egyházzal együtt kritizálják. Az öreg pápa, mondják, ragaszkodik az elavult nézetekhez. A tanítást nem az egyház, nem a pápa hozza létre, hanem azt készen kapja. Nem mástól, mint az Isten Fiától, Jézus Krisztustól. Nem a Tanítóhivatal fogalmazza meg a hitet, hanem a hit letéteménye határozza meg a tanítást. Dominus Jesus dicit: Pastores dabo vobis. 285

Ötven esztendõvel ezelõtt is a szentelõ püspök a következõ intelmet intézte a szentelendõkhöz: alaposan gondoljátok meg, milyen súlyos feladatot vállaltok, milyen teher nehezedik majd rátok. De ha kitartotok elhatározástok mellett, akkor tegyétek meg a döntõ lépést. A feladatok pedig a következõk: építenetek kell Isten országát igehirdetéssel és példátokkal. Szabadoknak kell lennetek minden földi kötöttségtõl. Állandóan küzdenetek kell a gonosz ellen. Gyermekkoromban az egyik papunk édesapja gázlámpa-gyújtogató volt. Szürkületkor kerékpárra ült egy hosszú bambusznád bottal, és körüljárt az utcákon. A kerékpárról le sem szállt, menet közben érintette meg a kart, amellyel a gyújtóláng a gázt lángra lobbantotta. Amint végigkerekezett az utcákon, kigyulladtak a fények és világosság lett. A lelkipásztor feladata is hasonló. Megérinti a lelkeket, hogy ott világosság gyúljon. Többféle módon valósíthatja meg ezt a lelkipásztor. Ötven év alatt sok lelket megérint. Hogy kikben és milyen hatással ég a hit fénye, csak a lelkeket vizsgáló Isten tudja. Sokszor olyan szavak indítanak a hitre, amelyekrõl a pap nem is gondolná. Sokszor jelentéktelen tettek adnak jó példát és indíttatást. „Aki már születésemtõl fogva kiválasztott, és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem a Fiát”. (Gal 1,15) Szent Pál apostol az apostol, vagyis a lelkipásztor munkáját a kertész munkájához hasonlítja. Más, aki ültet, más, aki öntöz. Kihelyezik a lelkipásztort plébániára. Elkezd ültetni, sokszor ugaron. Spirituálisomtól hallottam, hogy nincs jó hely és rossz hely. Amikor a szemináriumból eltávolították, „nehéz” helyre disponálták, hogy megbüntessék. Állta a sarat és ültetett. Azért nem futott meg a nehéz helyrõl, hogy neveltjeinek rossz példát ne adjon. Aztán mikor szárba kezdett szökni a munkája, elhelyezték, nyugdíjba ment. Bizonyos, hogy buzgó ültetõ után könnyû öntözgetni. Azokat a papokat mindig sajnáltam, akik hosszú ideig voltak nehéz helyen, s egyik napról a másikra megszüntették a plébániát. Ez úgy látszott, mintha hiábavalók lettek volna az ott eltöltött évek. Hol a termés, a munka gyümölcse? Néha-néha az is megadatik, hogy a lelkipásztor látja igehirdetésének és példájának gyümölcsét. Ez azonban ritka. A növekedést és a termést mindig az Isten kegyelme adja hozzá. Sokszor esünk ugyanabba a hibába, mint Jónás próféta. Õ elégedett volt munkájának eredményével, amíg az Isten meg nem leckéztette… (Jón 4,10) Az Úr Jézus is lehûtötte tanítványait, akik azzal dicsekedtek, hogy körútjukon milyen eredményeket értek el. A papnál nem az a lelkiismereti kérdés, hogy milyen eredményt 286

értem el. – Inkább az, hogy megtettem-e mindent, amit kellett, és amit megtehettem. A lelkipásztor nevét Jézustól, a jó Pásztortól kapta. A pap az õ mása, vagyis képviselõje. A pásztor nyájáért van. Kinn van velük a legelõn, gondozza és ápolja bárányait. Eközben elviseli az idõjárás szeszélyeit. Subája van, hogy hol a hideg, hol a meleg ellen tudjon védekezni, aszerint, hogy melyik felét fordítja kifelé. Az idõjárásnak nem csak szeszélyei, hanem veszélyei is vannak. Farkasok támadnak? Ezeket még csak könnyû észrevenni, de ha báránybõrbe bújnak? A pap jel, amelynek ellentmondanak. Azt a Jézus Krisztust jelzi, akinek nagyon sokszor ellene mondtak. Legtöbbször nem is neki szól az indulat. A jelet meg lehet érteni, lehet ignorálni, vagy egyenesen ellene mondani. Második feladat: Szabadoknak kell lennetek minden földi kötöttségtõl. (Mt 16, 24) Fiatalon tettem kezemet az eke szarvára. Kicsit megdöbbentem, hogy vissza sem szabad nézni. Azt pedig végleg nem értettem, miért is kellene gyûlölni apát, anyát, akik imádságos lelkülettel segítettek a hivatás útján. (Lk 14,26) Nem mindegy, hogy az ember milyen indíttatásból néz vissza. Ha a szülõ akadályozza Isten tervének a megvalósítását, el kell szakadni tõle. De legtöbbször a szükségben lévõ szülõk, vagy az özvegy édesanya áll pap fia mellett, amint a Szûzanya is ott állt Jézus mellett, amikor szükség volt rá. Szabadoknak lenni a földi kötöttségektõl, az anyagiaktól. Milyen jó lenne csak lelkiekkel foglalkozni. Sajnos a mai világban minden összefügg. Elõírás, hogy bankszámlát kell nyitnod, az autóra, amit használsz, biztosítást kell kötnöd. Elszámolásokat szerkesztened. Számítógépes jelentést küldeni, amikor számítógéped sincs. Pályázatot szerkeszteni. Hivatalokban tárgyalni. Ilyenkor a pap felsóhajt: milyen jó is volna remeteségben élni. De ma is áll: boldogok a lelki szegények. Boldogok, akik nem ragaszkodnak a földi javakhoz, a pénzhez. Elsõ autómmal Werner Alajos atyát kérésére körülvittem az öreg nyugdíjas papokhoz. Utunk végén kivittem a jánosházi állomásra, hogy a gyorsvonattal visszatérjen Budapestre. Búcsúzáskor egy ezerforintost csúsztatott a kesztyûtartóba. Tiltakoztam. Vissza akartam adni. Szigorúan rám tekintett, kioktatott: tedd el, jót tehetsz vele. Megtanított, hogyan kell szabadnak lennie a papnak. A harmadik feladat: küzdeni az erõs gonosz ellen. (Mt 10,16) Hisz a halandók gondolatai bizonytalanok, és terveik ingatagok. Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tûnõdõ elmére. (Bölcs 9,14-5) Lehetetlen, hogy botrányok ne legyenek. (Lk 17,1-4) A küzdelem kétirányú. Az ellenség 287

beférkõzik a lélek falai közé. Krisztus másának saját magával szemben is fel kell venni a küzdelmet. De küzdeni kell a külsõ támadásokkal szemben is. Jézus figyelmezteti Szent Pétert: A sátán kísért benneteket, hogy megrostáljon. A kis-ázsiai híveknek továbbadja a figyelmeztetést: „Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erõsen álljatok neki ellen a hitben.” (1 Pét 5,8) Jézus tanítványának ébernek kell lennie. Meg kell fogadnia az egyház intelmét, és azt komolyan venni: Állandóan küzdenetek kell a gonosz ellen. „Gonoszság suttog a gonosznak szíve mélyén, szeme elõtt nincs istenfélelem… Fekvõhelyén is gonoszságot forral…” (Zsolt 36) A pap szentelésének évfordulóján hálás szívvel köszönheti meg Mesterének: hála legyen neked, hogy a te szolgálatodban megtartottál és megerõsítettél. Winkler József püspök úr újmisén beszélt arról, hogy sohasem szabad az újmisésnek azt kívánni, hogy mindig megmaradjon benne az elsõ szeretet és késõbb is úgy szeresse Istent, mint most. A papban az istenszeretetnek mindig növekednie kell, s az aranymisésnek nagyobb és tökéletesebb szeretettel kell az Istenhez ragaszkodnia. Emlékezésem és elmélkedésem Arany János gondolataival fejezem be, amit a Toldi estéjében ír le: „Hajt az idõ gyorsan – rendes útján eljár / Ha felülünk, felvesz, ha maradunk nem vár; / Változik a világ, gyengül, ami erõs, / És erõs lesz, ami gyenge volt azelõtt.”

288

Képek „Futok a kitûzött cél felé, annak a hivatásnak a jutalmáért, amelyre Isten fölülrõl hívott meg Krisztus Jézus által.” Fil 3,14

József Attila lelkével írott ének Istenem, Istenem, Szádba rejts el engem, Nagyon szeress engem, Szádba rejts el engem, Szegényeid szívével, Szádba rejts el engem, Szerelmidnek ízével, Szádba rejts el engem, Bûneimnek mocskaitól, Szádba rejts el engem, A gonosznak fojtásitól, Szádba rejts el engem, Ránk szakadó tûz-esõtõl, Szádba rejts el engem, Káromkodók nyelve elõl, Szádba rejts el engem, Átkozódók átkaitól, Szádba rejts el engem, Félõs-féle rossz álmoktól, Szádba rejts el engem, Szívem bántó fájásoktól, Szádba rejts el engem Velõm maró gond-lúgoktól Szádba rejts el engem, Istenem, Istenem, Szádba rejts el engem, Te ítélj meg engem, Ki ne köpjél engem! 289

Tartalomjegyzék Lectori salutem! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Erdõ Péter: Köszöntõ. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Paskai László: Ötven esztendõ Jézus Krisztus egyházának építésében . . . . 10 Seregély István: Krisztus az Út, az Igazság és az Élet . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Válogatás Seregély István beszédeibõl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 Szeplõtelen Fogantatás ünnepén, 1957 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Szentév megnyitása, 1999. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 Utolsó vacsora miséje, 1990 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Nagypénteki liturgia, 1990 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 Húsvétvasárnap, 1970 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29 Érseki beköszöntõ, 1987. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Szent Jobb körmenet, 2000. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33 Bronzkapu megáldása, 2004. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 Szentmise az egri Várban, 2004. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38 Egyházmegyei Zsinat, Szentlélek-mise, 1996 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40 Mindszenty megemlékezés a Magyar Tudományos Akadémián, 2001 . . . . . 42 Plébániai központ megáldása, 2001 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45 300 éves az egri Szeminárium, 2004 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48 A megszentelt élethivatás világnapja, 1997 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50 Egyházmegyei családnap, 1997. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52 Kolping Családok Országos Szövetsége magyarországi újjáalakulása, 1990 . 54 A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium elsõ tanévnyitója, 1994 . . . . . . . . . . . . 57 Akik látni akarják a boldogító végtelent, 1994 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59 A Magyar Katolikus Rádió avatása, 2000 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 64 Egyház, tudomány, mûvészet – millenniumi kiállítás megnyitása, 2004. . . . 66 Szentmise a Szabadságharc 150 éves évfordulóján, 1998 . . . . . . . . . . . . . . 68 A Szent Péter Bazilika Magyarok Nagyasszonyának kápolnájában, 1999 . . . 70

310

A mi érsekünk. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 72 Veres András: Seregély István érsek úr 50 éves papi jubileumára . . . . . . . . 73 Balog Zoltán: Isten a történelem Ura . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76 Brenner József: Ötven év nagy idõ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79 Péteri Pál: Fél évszázad emlékei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83 Szabó Gyula: Emlékeim dr. Seregély Istvánról, mint szombathelyi székesegyházi káplánról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85 Zsámbéky Orsolya Mirjam: Köszönet a hitoktatónak és a fõpásztornak . . . 89 Kartal Ernõ: Seregély István a kispap és a szerzetes szemével . . . . . . . . . . 92 Mándy Zoltán: Operibus credite (Jn 10,38) – A tetteknek higgyetek . . . . . . 95 Czoborczy Bence: Mindig mellettünk állt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100 Zachár Géza: A „mi érsekünk" . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 102 Löffler Erzsébet: Szent István királlyal Szûz Mária elõtt. . . . . . . . . . . . . . . 104 Tanulmányok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 108 Besze Tibor: Fejezetek az egri egyházmegye Árpád-kori történetébõl. . . . 109 Kuklay Antal: Sárospatak, Árpád-házi Szent Erzsébet szülõhelye . . . . . . . 126 Misóczki Lajos: II. Rákóczi Ferenc és három római katolikus pap. . . . . . . 138 Surányi Imre: Eger fõpásztorainak, fõpapjainak és felsõfokú tanintézményeinek liber gradualisai az egri Fõegyházmegyei Könyvtárban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 177 Kiss Péter: Az egri egyházmegye területi változásainak áttekintése (1733-1993) . . . . . . . . . . . . . . . . . . 228 Balogh Ferenc: Ifjúsági munka Egerben és az egyházmegyében . . . . . . . 253 Szabó Gyula: Jézus Krisztus megtestesülése és a Szentlélek bennünk lakása Incarnatio et inhabitatio . . . . . . . . . . . . 270 Péteri Pál: A Hegyi beszéd erkölcsi tanítása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 277 Brenner József: A papi hivatásról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 284 Képek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 289 Tartalomjegyzék. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 310

311