4. számú előterjesztés Minősített többség
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
2012. augusztus 9-i rendkívüli ülésére
Tárgy:
Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium alapító okiratának módosítása
Előterjesztő:
Kerényi Zsolt alpolgármester
Készítette:
Humán Iroda
Tárgyalta:
Oktatási és Kulturális Bizottság
Tanácskozási joggal meghívott: Kiss Ernő igazgató
Költségvetési, pénzügyi szempontból ellenőrizte: Kovács Gyula, Városgazdálkodási Iroda vezetője
Törvényességi szempontból ellenőrizte: dr. Gábor Ferenc jegyző
Tisztelt Képviselő-testület! Kihirdetésre került a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: új szakképzési törvény), amely 2012. január 1-jén lépett hatályba, egyes intézkedéseit, rendelkezéseit azonban csak későbbi időpontoktól kell alkalmazni, amelyeket a hatályba lépésre vonatkozó szabályok, valamint az átmeneti rendelkezések határoznak meg. Az új szakképzési törvény 2012. június 27-én hatályba lépő rendelkezései az átmeneti rendelkezéseket érintik, közte szerepelnek a szakképzési tantervi ajánlások is. Az átmeneti rendelkezések módosítása és a határidők későbbre halasztása lehetővé teszi az új OKJ szerinti egyes szakképesítésekre történő felkészítésnek a 2012. szeptember 1-jei iskolai rendszerben történő indítását, másrészt azt, hogy megfelelő idő álljon rendelkezésre az új szakmai dokumentumok kidolgozására. Az új rendelkezések lehetővé teszik, hogy a szakképzésért felelős miniszter a hatáskörébe tartozó szakképesítések tekintetében szakképzési tantervi ajánlást adjon ki. A jogszabály 2012. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezései részletezik a szakiskolára és a szakközépiskolára vonatkozó szabályokat, és az ezekben az iskolatípusokban megvalósuló képzési utakra vonatkozó rendelkezések a 2012/2013-as tanévtől lépnek hatályba. Az átmeneti rendelkezések szerint az új szakképzési törvény hatálybalépését megelőzően indult képzéseket még a korábbi szabályok szerint kell befejezni azzal, hogy a tanuló a szakiskolában és a szakközépiskolában választása szerint az új szakképzési törvény szerinti képzési formába átjelentkezhet a szakképző iskola igazgatójának az engedélye alapján a törvény beszámításra vonatkozó szabályai szerint. A korábbi szabályok szerinti szakiskolai és szakközépiskolai képzés utoljára a 2012/2013-as tanévben indulhat, a 2013/2014-es tanévtől kizárólag a nemzeti köznevelésről szóló törvényben és az új szakképzési törvényben meghatározott szakiskolai és szakközépiskolai képzés indítható. Fontos, hogy a 2012/2013-as tanévtől az új formák szerint nem kötelező képzést indítani a szakképző iskolákban, az csupán lehetőség, és csak akkor megengedett jogilag, ha a tanévkezdésig valamennyi szakképzési tartalmi dokumentum (OKJ, szvk, szakképzési kerettanterv) kiadásra került. 2012. július 6-án megjelent az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, és a következő napokban várható a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek, valamint a szakképzési tantervi ajánlások kihirdetése is.
Az új tartalmi dokumentumok alapján lehetőség nyílik a szakiskolák 9. évfolyamain, valamint a szakközépiskolák érettségit követő, szakképzési évfolyamain a szakképzések indítására abban az esetben, ha ezt a fenntartó engedélyezi, és az iskola a bevezetéshez szükséges dokumentumokat elkészíti, és az eljárásokat lefolytatja. Mindehhez jelenleg összesen 4,5 Mrd forint keret erejéig egy, a bevezetést támogató uniós támogatás tervezése folyik. A pályázat első komponensére azok a konvergencia régióban működő iskolák pályázhatnak majd, akik 2012. szeptember 1-jén a fentiek szerinti képzést indítanak. A pályázati kiírás a tervek szerint augusztus közepén jelenik meg, a tanévkezdést követően nyújtható be támogatási igény. A pályázat a lehetőségek szerint egyszerűsített lesz, és fontos cél, hogy elsődlegesen a bevezetésben érintett intézményekben dolgozó vezetők és pedagógusok részesüljenek a forrásból, a bevezetéssel járó többletmunkát honorálva. A képzések indításának, s így az uniós támogatás pályázhatóságának is feltétele, hogy az érintett szakképző iskolák alapító okirata tartalmazza az új OKJ szerinti képzések megnevezését. Fentiek alapján a Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium vezetése kérelemmel fordult a fenntartóhoz, hogy az intézmény számára korábban engedélyezett, és korábban kiadott tanterv alapján oktatott szakmákat az új OKJ szerinti kerettanterv alapján a 2012/2012. tanévtől oktathassa. Ez az alábbi szakmákat érinti: Ssz 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
Szakképesítés azonosítószáma 34 543 02 34 811 01 34 341 01 54 522 01 34 582 03 34 582 04 34 521 06 34 521 04 34 582 08 34 542 06 34 811 03 34 811 04 54 811 01 34 522 04
Szakképesítés megnevezése Asztalos Cukrász Eladó Erősáramú elektrotechnikus Épület- és szerkezetlakatos Festő, mázoló, tapétázó Hegesztő Ipari gépész Kőműves és hidegburkoló Női szabó Pincér Szakács Vendéglátásszervező- vendéglős Villanyszerelő
Valamennyi szakmát oktatja jelenleg is az iskola azonos vagy más megnevezéssel, így a bevezetés engedélyezéséhez új személyi és tárgyi feltételek biztosítása nem szükséges.
Az új tanterv szerinti oktatás megkezdéséhez, és a pályázatra való jelentkezéshez szükséges, hogy az alapító okiratban ezt feltüntessük. Bár nem kötelező eleme az intézmények alapító okiratának az oktatott szakmák jegyzéke, a dombóvári szakképzést folytató iskolák esetében annak mellékletében valamennyi szakmát feltüntettük. Az új OKJ szerinti szakképzés felmenő rendszerű bevezetéséhez az alapító okirat mellékletét kell módosítanunk, és abból a már kifutott szakmákat törölni, az új azonosítóval rendelkező szakmákat pedig bevezetni szükséges. A fenntartó engedélyezését és az alapító okirat módosítását követően az intézmény a kiadott központi dokumentumok alapján módosítja a pedagógiai program részeként a helyi tantervét. A rendelkezésre álló idő rövidsége miatt 2012. július 25-én életbe lépett a közoktatási törvény módosítása, melynek értelmében amennyiben a szakképző iskolák a szakképzésről szóló törvény 92. § (27) bekezdésében meghatározott szakképzési tantervi ajánlás alapján 2012. szeptemberében a fenntartó engedélye alapján indítani kívánják az új képzést, a pedagógiai programot vagy annak kiegészítését szakértő igénybevétele nélkül felülvizsgálhatják, és nincs szükség fenntartói jóváhagyásra sem. Fentiek alapján kérem, hogy az előterjesztésben felsorolt szakmák új tanterv szerinti oktatásának bevezetését, és az alapító okirat mellékletének módosítását támogatni szíveskedjenek. Határozati javaslat 1. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium alapító okiratának módosítását a melléklet szerinti tartalommal elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a módosított és a módosításokkal egybeszerkesztett alapító okiratot aláírja és az illetékes hatóságok részére megküldje. 2. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatóját, hogy az új típusú szakképzés bevezetéséhez szükséges dokumentumok módosításáról és intézményi jóváhagyásáról gondoskodjon. Határidő: 2012. augusztus 15. Módosított alapító okirat megküldésére 2012. augusztus 31. Intézményi dokumentumok módosítására Felelős: Polgármester Végrehajtásért felelős: Humán Iroda, Kiss Ernő igazgató
Kerényi Zsolt képviselő
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselőtestülete …… számú határozatával a Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja:
I. Az alapító okiratnak az iskolában oktatott szakmák jegyzékét tartalmazó melléklete helyébe az alábbi melléklet lép:
A Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratának melléklete Az iskolában oktatott szakmák jegyzéke Szakközépiskolai oktatás: -
-
szakmai orientáció 9-10. osztály 1. műszaki szakterület 2. gazdasági szakterület 3. humán szakterület szakmacsoportos alapozó oktatás 11-12. osztály 1. elektrotechnikai-elektronika szakmacsoport 2. könnyűipari szakmacsoport 3. vendéglátás, idegenforgalom, turisztikai szakmacsoport 4. szociális szolgáltatás szakmacsoport 5. környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoport
Speciális szakiskolai oktatás: 1.) Könnyűipari szakmacsoportos oktatás 2.) Mezőgazdasági szakmacsoportos oktatás
Speciális szakiskola szakképző évfolyamán: Lakástextil készítő Munkaruha- és védőruha-készítő0 Kertfenntartó
OKJ 33 542 05 0100 21 02 OKJ 33 542 05 0100 21 03 OKJ 54 622 01 0100 31 02
A 2008/2009. tanévtől az intézmény a következő szakmák indítására jogosult: 33 522 04 1000 00 00
Villanyszerelő
33 542 05 0010 33 03
Női szabó
33 543 01 1000 00 00
Bútorasztalos
31 582 08 1000 00 00
Épületasztalos
33 811 02 1000 00 00
Pincér
33 811 03 1000 00 00
Szakács
33 811 01 1000 00 00
Cukrász
31 341 01 0010 31 02
Élelmiszer és vegyiáru eladó
31 521 24 1000 00 00
Szerkezetlakatos
31 582 15 1000 00 00
Kőműves
33 582 04 1000 00 00
Festő, mázoló, tapétázó
31 521 09 1000 0000
Gépi forgácsoló
31 521 11 1000 00 00
Hegesztő
31 521 10 1000 00 00
Géplakatos
54 522 01 1000 00 00
Erősáramú elektrotechnikus
54 481 03 0010 54 05
Számítógéprendszer karbantartó
54 542 01 0010 54 02
Ruhaipari technikus
51 525 01 1000 00 00
Autószerelő
54 850 01 0010 54 02
Környezetvédelmi technikus (Hulladékgazdálkodó)
52 811 02 1000 00 00
Vendéglős
54 761 02 0010 54 02
Kisgyermek gondozó-nevelő
33 762 01 0010 33 02
Szociális gondozó és ápoló
54 762 02 0010 54 04
Szociális gondozó és szervező
54 762 02 0010 54 01
Gerontológiai gondozó
54 723 01 0010 54 01
Ápoló
2011/2012. tanévtől az intézmény a következő szakmák indítására jogosult: -
Gázfogyasztóberendezés-csőhálózat szerelője
OKJ 31 582 09 0010 31 02
-
Burkoló
OKJ 33 582 03 1000 00 00
-
Cipész, cipőkészítő, cipőjavító
OKJ 33 542 02 1000 00 00
-
Panziós, falusi vendéglátó
OKJ 31 812 01 0000 00 00
-
Számítógép-szerelő, karbantartó
OKJ 33 523 01 1000 00 00
-
Vízműkezelő
OKJ 31 853 06 1000 00 00
-
Települési környezetvédelmi technikus
OKJ 54 851 01 0000 00 00
-
Megújuló energiaforrás energetikus
OKJ 52 522 05 0010 52 02
2012/2013-as tanévtől az intézmény a következő szakmák indítására jogosult: -
Asztalos
OKJ 34 543 02
-
Cukrász
OKJ 34 811 01
-
Eladó
OKJ 34 341 01
-
Erősáramú elektrotechnikus
OKJ 54 522 01
-
Épület- és szerkezetlakatos
OKJ 34 582 03
-
Festő, mázoló, tapétázó
OKJ 34 582 04
-
Hegesztő
OKJ 34 521 06
-
Ipari gépész
OKJ 34 521 04
-
Kőműves és hidegburkoló
OKJ 34 582 08
-
Női szabó
OKJ 34 542 06
-
Pincér
OKJ 34 811 03
-
Szakács
OKJ 34 811 04
-
Vendéglátásszervező- vendéglős
OKJ 54 811 01
-
Villanyszerelő
OKJ 34 522 04
II. Az alapító okirat egyéb rendelkezései változatlanok. ------------------------
Jelen alapító okirat módosítás az alapítói jogkört gyakorló szerv által hozott döntésnek megfelelően kerül aláírásra. Dombóvár, 2012. augusztus
Szabó Loránd polgármester
dr. Gábor Ferenc jegyző