Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke
VI. 1022/2008
Elıterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008.június 26-i ülésére
Tárgy: Elıadó:
A Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság tájékoztatása tevékenységérıl, pályázati rendszerérıl és terveirıl, lehetıségeikrıl Horváth András elnök
Koordinátor: Mézes Melinda nemzetközi kapcsolatok és idegenforgalmi referens
Tisztelt Közgyőlés! A Középt-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság 13 tagú testületének összetétele optimálisnak nevezhetı, valamennyi a turizmusban érintett terület képviselteti magát. A Bizottság ezen felül is szükségesnek tartja, hogy az általa tárgyalt témákban pontos információkkal rendelkezzen a régió szakembereitıl, ennek érdekében minden bizottsági ülésre külsıs elıadókat hív meg az elıre meghatározott tematika szerint. A bizottság üléseit az adódó feladatoknak megfelelıen, de legalább negyedévente tartja. Az ülések szinte kivétel nélkül kihelyezett ülések, a bizottság szem elıtt tartja a helyi tapasztalatszerzés szükségességét, a helyi szakemberek véleményének megismerését.
RIB elnöke
Horváth András
elnök
alelnök
Szabó Gábor
Velencei-tó Vértes térségfejl. tanács elnöke
Fejér megyei tag
Nagy Sándor
közgyőlési tag, turisztikai tanácsos
Komárom E. megyei tag
Futó Lajos
Polgármester, Tárkány
Veszprém megyei tag
Veiland László
Veszprém Megyei Önkormányzat Turisztikai Hivatalának vezetıje
Magyar Fürdıszövetség
Kerekes Tibor
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Nemz. Kapcsolatok és Idforg. Bizottsága alelnöke, KOMTHERMÁL Kft. ügyvezetı igazgatója
Badacsonyi borút egyesület
Sibak András
Közép-Pannon Rt. régiókoordinátora
MUISZ
Asztalos István
Balaton Tourist igazgatója
MATUR
Dr. Gärtner József
Ügyvéd
FATOSZ
Benkovics László
Pilismarót Város polgármestere
Fejér m. ker. és ip. kamara
Möllmann Günterné
Öregprés Fogadó vezetıje, Mór
MSZSZ
Görgitze Zoltán
Hotel Juventus igazgatója
MISZ
Adonyi Olga
Tata Tourist igazgatója
2007. évben tárgyalt legfontosabb témáink: - A kiírásra kerülı európai uniós turisztikai pályázati konstrukciók véleményezése; - Felkészülés a vizek éve kampánysorozatra - Kiírásra kerülı KD RIB pályázati felhívások elıkészítése; - Döntés a KD RIB pályázatokról; - A régió turisztikai marketing tervének véleményezése; - „A Régió Turizmusáért Díj” odaítélése;
- Természetes vizeink szúnyoggyérítésének megvitatása, a rendelkezésre álló keret felhasználásához javaslattétel Kedvezményezettek: Velencei-tó Kistérség Komárom, és Komárom környékén lévı Duna-menti települések Adony, és Adony környékén lévı Duna-menti települések - Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának megbízása alapján kialakított „Országos egészségturizmus fejlesztési stratégia”véleményezése - Közép-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács kérésének megfelelıen „A Vízgyőjtıgazdálkodás tervezés ütemterve és munkaprogramja 2006-2009” véleményezése - A Komárom-Esztergom megyei területfejlesztési koncepció véleményezése - Velencei-hegység terepkerékpáros úthálózat avatása - Komárom-Esztergom megye Stratégiai Programjának tervezıi változatának véleményezése - A Közép – dunántúli Operatív Program akciótervében szereplı regionális turizmusfejlesztés prioritás véleményezése - Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) Szervezetek és Rendszer létrehozásához szükséges szempontrendszer véleményezése
Szakmai kapcsolatok Az új turisztikai intézményrendszer alapjai (TDM) létrejöttek a régióban. A nagyvárosok marketing munkaszervezeteivel Székesfehérvár, Veszprém, Tatabánya, Dunaújváros, Tata, Komárom, Zirc és Mór vonatkozásában nagyon jó kapcsolat alakult ki. A turisztikai régió településeinek vezetıi nagy gondot fordítanak arra, hogy tevékenyen részt vegyenek a turisztikai fejlesztések megvalósításában. A Tourinform irodákkal (melybıl 15 mőködik a régióban) a Közép-Dunántúli RMI-n keresztül harmonikus együttmőködés alakult ki. Az RMI szervezésében negyedéves munkaértekezleteken egyeztetjük a következı idıszak feladatait. Más szakmai szervezetekkel (Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanáccsal, a KözépDunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, a Kamarákkal, a Kistérségi Turisztikai Egyesületekkel, a Nemzeti Parkokkal, a Falusi turizmus megyei szervezeteivel, Borrendekkel, Kézmőves Egyesületekkel, a Szállodaszövetség regionális szervezetével) nagyon korrekt együttmőködésen alapuló kapcsolat jött létre. Rendszeresen részt veszünk egymás rendezvényein, kölcsönösen segítjük egymás munkáját.
A turizmus helyzete a Közép-Dunántúli turisztikai régióban Kereskedelmi szálláshelyek kapacitása és vendégforgalma a régióban A Közép-dunántúli turisztika régió vendégforgalma 2007-es KSH adatok alapján
Kereskedelmi szálláshelyek kapacitáskihasználtsága szállástípusonként 2007.ÉV I -XII.HÓ , KÖZÉP - DUNÁNTÚLI RÉGIÓ KapacitáskihasználtElızı év=100%
ság(thó.) szoba Szálloda összesen
férıhely
szoba
férıhely
39,2
27,5
107,2
106,8
3*+4*+5*-os
40,9
26,6
105,5
106,5
**
29,2
19,8
122
111
*
45,9
42,8
99
97,4
Gyógyszálló
0
0
0
0
Wellness szálló
50,2
35,1
106,1
114,6
Panzió
23,5
12,2
101,6
76,5
Turista+Ifjúsági szálló
24,4
16,5
88,8
84,3
Üdülıház
21,9
16,5
117,8
98,5
Kemping
0
4,6
0
55,6
Összesen
30,8
14,4
106,5
82,1
A Közép-Dunántúli Régióban a kereskedelmi szálláshelyek kapacitáskihasználtsága az elızı évhez viszonyítva a szállodákat tekintve +7,2 %-os növekedés volt tapasztalható a szobákat tekintve. A szállodák férıhely-kihasználtságában 6,8 % növekedés volt tapasztalható. Az összes szálláshely (szálloda+ egyéb) szoba kapacitáskihasználtsága +6,5 % növekedett az elızı évhez képest a férıhely-kihasználtság azonban jelentısen csökkent -17,9 %. Kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 2007. ÉV I -XII.HÓ , KÖZÉP - DUNÁNTÚLI RÉGIÓ Vendég KÖZÉP - DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ÖSSZESEN
Elızı év=100,0%
külföld
belföld
összes
93 916
232 823
326 739
külföld belföld összes 107,2
99,3
101,4
Vendégéjszaka
Elızı év=100,0%
külföld
belföld
összes
308 157
597 933
906 090
külföld belföld összes 97,2
103,4
A Közép-Dunántúli Régióban 2007-ben 93916 külföldi (+7,2 %), és 232823 belföldi vendég érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre. A belföldi vendégéjszakák +3,4 %-os emelkedését regisztrálhattuk a 2006-os évhez képest. A belföldi vendégéjszakák száma 2007-ben 597933 volt. A külföldi vendégéjszakák száma némiképp csökkent az elızı évi regisztrálthoz képest.
101,2
Kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma szállástípusonként régió összesen BELFÖLDI 2007. ÉV I -XII.HÓ , KÖZÉP - DUNÁNTÚLI RÉGIÓ Átlagos Vendégek
Vendégéjszakák Elızı év
tarózkodási idı
Elızı év
aránya
%-ában
aránya
%-ában
nap
%-ában
Mindösszesen
232 823
100
99,3
597 933
100
103,4
2,6
104,2
Szálloda összesen
108 205
46,5
100,5
270 005
45,2
114,1
2,5
113,5
száma
száma
Elızı év
****
21 715
9,3
110,5
36 756
6,1
109,9
1,7
99,5
***
61 964
26,6
99,5
118 938
19,9
103,1
1,9
103,6
**
15 813
6,8
100,8
37 988
6,4
102,6
2,4
101,7
*
8 713
3,7
87,1
76 323
12,8
150,6
8,8
172,9
0
0
0
0
0
0
0
0
17 682
7,6
119,2
30 607
5,1
118,1
1,7
99,1
Panzió
43 247
18,6
108,3
105 332
17,6
107,2
2,4
99
Ifjúsági szálló
17 892
7,7
107,5
46 245
7,7
85,7
2,6
79,6
Üdülıház
29 134
12,5
84,6
80 902
13,5
88,1
2,8
104
Kemping
9 577
4,1
107,3
23 553
3,9
113,1
2,5
105,4
Gyógyszálló Wellness szálló
A kereskedelmi szálláshelyek belföldi vendégforgalma a vendégéjszakákat tekintve a 2006-os évhez képest +3,4 % növekedést mutat, ami az átlagos tartózkodási idıt is pozitívan érintette: a 2,6 átlagos tartózkodási idı +4,2 % növekedést jelent. A vendégszám alakulása az elızı évhez hasonlóan alakult: 232823 vendég érkezett régiónkba.
Kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjbevétele 2007. ÉV I -XII.HÓ , KÖZÉP - DUNÁNTÚLI RÉGIÓ Belföldi szállásdíj
Külföldi szállásdíj
Elızı év ezer Ft
Összes szállásdíj
Elızı év
aránya
%-ában
ezer Ft
117,5
2 072 638
aránya
%-ában
100
107,5
Elızı év ezer Ft
aránya
%-ában
4 844 357
100
113
Mindösszesen
2 771 719
100
Szálloda összesen
1 650 970
59,6
119
1 430 188
69
112,5
3 081 158
63,6
115,9
3*+4*+5*-os
1 318 832
47,6
115,5
1 261 799
60,9
110,1
2 580 631
53,3
112,8
**
183 709
6,6
124,6
137 000
6,6
172,7
320 709
6,6
141,4
*
148 429
5,4
149,9
31 389
1,5
69,2
179 818
3,7
124,5
12 530
0,5
90,4
4 678
0,2
77
17 208
0,4
86,3
Wellness szálló
267 677
9,7
148,4
196 564
9,5
126
464 241
9,6
138
Panzió
512 858
18,5
115,2
441 466
21,3
111,4
954 324
19,7
113,4
Turista+Ifjúsági szálló
224 529
8,1
104,5
22 723
1,1
147,1
247 252
5,1
107,4
Üdülıház
351 151
12,7
124,3
66 428
3,2
55,3
417 579
8,6
103,7
Kemping
32 211
1,2
110,6
111 833
5,4
89,6
144 044
3
93,5
Gyógyszálló
A 2007-es évben mind a belföldi, mind pedig a külföldi szállásdíj bevételek növekedtek. A belföldi szállásdíj bevételek +17,5 %-os növekedést mutatnak régiónkban, a külföldi szállásdíj bevételek +7,5 %-al növekedtek az elızı évhez képest.
A Közép-Dunántúli Régió Turisztikai megfogalmazott stratégiai célkitőzések (2006):
Fejlesztési
Stratégiában
A régió területfejlesztési stratégiájában meghatározott cél- és intézkedési rendszer turisztikai vonatkozásai: „Stratégiai cél (1): A Közép-Dunántúl, mint vezetı hazai innovációs térség, amelyen belül a régió adottságaira épülı turizmus élénkítése, a turisztikai szektor szerkezet váltása elsıdleges prioritású intézkedésként szerepel. A turizmus élénkítésére vonatkozó intézkedés háromirányú célmeghatározása szerint a régió turisztikai ágazati fejlesztésének célja: Turisztikai vonzerık és a kapcsolódó turisztikai infrastruktúra fejlesztése Turisztikai fogadóképesség fejlesztése Az idegenforgalmi marketing hatékonyságának javítása Stratégiai cél (2): A régió társadalmi-gazdasági megújulását szolgáló minıségi humánerıforrás-fejlesztés A stratégiai célhoz rendelt intézkedések közül a turizmusra közvetett hatással bír ezért az ágazati stratégia kidolgozása során figyelembe kell venni az: Az oktatás tartalmi, szerkezeti és infrastrukturális fejlesztésére, Az esélyegyenlıség erısítésére, Aktív munkaerıpiaci programok ösztönzésére vonatkozó intézkedések várható hatásait. Stratégiai cél (3): A Közép-Dunántúl, mint vonzó, fenntartható, minıségi élettér célt erısítı minden intézkedés a turizmust közvetve befolyásolja, ezért az ágazati stratégia kidolgozása során a kapcsolódási pontok hangsúlyozása fontos: A lakosság életkörülményeinek javítása, környezettudatos fejlesztése Települési életminıség javítása Közép-Dunántúl Közlekedési Kapcsolatainak fejlesztése Informatikai-információs társadalom kiépülésének támogatása intézkedések tekintetében. Stratégiai cél (4): Hatékony regionális kapcsolatok és arculati rendszer célrendszer alá sorolt intézkedések az együttmőködések ösztönzésével erısítik a regionális tudatot és arculatot, amely által a turizmus regionális szemléletének erısödését is támogatják: Közvetlen turisztikai kapcsolódási pontok kiemelése, Regionális intézményfejlesztés, intézményi együttmőködések támogatása, Civil kapcsolatok fejlesztése, Regionális forrás-abszorpciós képesség növelése, Korszerő és eredményes regionális marketing és PR kialakítása.”
Turisztikai fejlesztési lehetıségek az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-Dunántúli Operatív Programjában A 2007-2013-as fejlesztési idıszakban a korábbinál jóval nagyobb volumenő fejlesztési források állnak rendelkezésre attrakciófejlesztésre a Közép-Dunántúli Operatív Programban. Lehetıség nyílik meglévı egészségturisztikai létesítmények további fejlesztésére; múzeumok, témaparkok turisztikai célú fejlesztésére; kulturális és gasztronómiai rendezvények infrastrukturális feltételeinek kialakítására; borturizmus fejlesztésére; aktív turizmus fejlesztésére és konferenciaturizmus fejlesztésére. A Közép-Dunántúli RIB és a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, valamint Ügynökség szakmai együttmőködésével folyt a tervezési munka és a pályázatok kiírása, így a Regionális Turisztikai Stratégiában megfogalmazott célkitőzések beépültek a Regionális Operatív Programba.
a KDOP regionális turizmusfejlesztési prioritás helyzetérıl 2007-13 idıszak összes forrása AZ INTÉZKEDÉS / KONSTRUKCIÓ MEGNEVEZÉSE
FT
2.1. intézkedés: A turisztikai kínálat és fogadókészség minıségi fejlesztése
30 160 755 854
2.1.1. Kiemelt és integrált vonzerı-, termék- és infrastruktúrafejlesztések támogatása
26 889 820 106
A.) Komponens: Kiemelt, kulturális örökségre épülı vonzerık fejlesztése B.) Komponens: A régió arculatát meghatározni képes egyéb turisztikai vonzerık támogatása C.) Komponens: Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztések D.) Komponens: Balaton kiemelt üdülıkörzethez kapcsolódó vonzerıfejlesztések 2.1.2. Szálláshelyek és a turisztikai termékkínálat értékét növelı egyéb szolgáltatások infrastrukturális és minıségi fejlesztése
10 027 469 235 9 213 307 006 3 622 475 599 4 026 568 266 3 270 935 748
2.2. intézkedés: A turizmus menedzsmentjének és marketingjének erısítése
3 484 346 674
2.2.1. Térségi és helyi turisztikai együttmőködési rendszerek, az információs rendszerek és a marketing hatékonyságának fejlesztése
3 484 346 674
A.) Komponens: Helyi és térségi TDM szervezetek létrehozása és fejlesztése B.) Komponens: Integrált térségi és helyi turisztikai információs rendszerek fejlesztése C.) Komponens: A térségi és helyi idegenforgalmi marketing hatékonyságának javítása D) komponens: Balatoni turisztikai desztinációs menedzsment rendszer kialakítása és fejlesztése
1 115 491 084 1 042 522 371 868 768 643 457 564 576
2007-2008 megvalósulásának jelenlegi állása
Pályázati kiírás neve és kódja Kiemelt, kulturális örökségre épülı vonzerık fejlesztése (KDOP-2007-2.1.1/A) A régió arculatát meghatározni képes egyéb turisztikai vonzerık támogatása (KDOP-2007-2.1.1/B) Integrált turisztikai település- vagy térségfejlesztés és tematikus fejlesztések (KDOP-2007-2.1.1/C) Balaton kiemelt üdülıkörzethez kapcsolódó vonzerıfejlesztések (KDOP-2007-2.1.1/D) Szálláshelyek és a turisztikai termékkínálat értékét növelı egyéb szolgáltatások infrastrukturális és minıségi fejlesztése (KDOP-2007-2.1.2.)
Pályázati kiírás kerete (Ft) 8 966 283 000
Beérkezett pályázatok száma (db)
Összes forrásigénye (Ft)
Értékelések jelenlegi állása
5 nevesített projekt
7 221 943 000
2 BB elıtt, 3 fejlesztés alatt
6 757 092 565
22
8 153 959 401
Szakmai értékelés
2 261 569 664
31
6 489 816 662
Formai értékelés
1 800 000 000
46
2 654 167 695
Szakmai értékelés
1 787 144 330
48
6 374 700 819
Formai értékelés
(2007-2008-as keret)
A TDM pályázatok elıkészítésének jelenlegi állása Folyik a TDM pályázati kiírás-tervezetének összeállítása. Ezzel kapcsolatban áprilisban sor került egy háromoldalú egyeztetésre a KDRFÜ tervezı és KSz munkatársai, a Közép-dunántúli RMI és RIB munkatársai, valamint a szakmai javaslatok összeállítását segítı külsı szakértık között. Kidolgoztuk a ROP IH számára küldendı javaslatokat a kiírást illetıen. Ezzel párhuzamosan zajlik a kistérségi kollégák által a saját térségükben folyó felmérés a helyi és a térségi TDM szervezetek megalakulásának igényét illetıen. További várható események: − Véglegesítés alatt áll a TDM pályázati segédlet összeállítása, − Megtörténik a régiós tanácsadók kiválasztása és a regionális tréningek elıkészítése, − Május második felében TDM konferenciára, május végén, június elején pedig valamennyi régiót érintı tájékoztató road show-ra kerül sor, ezzel párhuzamosan az önkormányzati szövetség részére tájékoztatókat tartanak − Elkészült egy e-learning program a TDM rendszerrıl, hamarosan ez is széles körben hozzáférhetı lesz.
A Közép-Dunántúli RIB pályázatai 2007-ben A RIB három témában írt ki pályázatokat, összesen 90 millió Ft keretösszeggel
• • •
A Közép-Dunántúli turisztikai régióban megvalósuló turisztikai beruházások támogatása (2007-TU-KDU-1) A Közép-Dunántúli turisztikai régióban 2007-ben megvalósuló turisztikai vonzerıvel bíró regionális rendezvények támogatása (2007-TU-KDU-2) A Közép-Dunántúli turisztikai régió turisztikai táblarendszerének támogatása (2007TU-KDU-3)
A pályázati felhívásra 35 pályázat érkezett be, amelybıl 23 került támogatásra. Pályázat azonosítószáma
Támogatás tárgya
Megvalósítás helye (település)
Megítélt támogatás összege (Ft)
2007-TU-KDU-1-07-06-4
Szabadtéri Színpad felújítása, parkosítása, közösségi központ építése
Szárliget
5 250 000
2007-TU-KDU-1-07-06-6
Turisztikai vonzerı növelése Kıszárhegyen
Kıszárhegy
1 000 000
2007-TU-KDU-1-07-06-8
Palotakert-nyilvános WC felújítása
Sümeg
3 128 000
Vértesboglár
3 000 000 12 378 000
Komárom
11 250 000
2007-TU-KDU-1-07-06-9 KDU-1 összesen
Boglártanya Turisztikai Központ és Erdei Iskola fogadási feltételeinek megteremtése
2007-TU-KDU-2-07-06-1
Nagyrendezvények a Monostori erıdben Országos Péknapok az Idıutazás jegyében Monarchia korabeli Rekonstruált Történelmi Csata
2007-TU-KDU-2-07-06-2
Duna Térségi Kohézió I. EU Interregionális Nemzetközi Tudományos Konferencia
2007-TU-KDU-2-07-06-3
Pannon Fesztivál - Veszprém, Várpalota, Fehérvárcsurgó
2007-TU-KDU-2-07-06-4
IX. Bábolnai Kukorica Fesztivál
2007-TU-KDU-2-07-06-5
17. Pápai Nemzetközi Játékfesztivál
2007-TU-KDU-2-07-06-6
10. Jubileumi Fehérvári Zenei Napok (FEZEN)
2007-TU-KDU-2-07-06-7
VIII. Veszprémi Utcazene Fesztivál
2007-TU-KDU-2-07-06-8
IV. Velencei-tavi Nyári Nagyszínpadi Fesztivál
2007-TU-KDU-2-07-06-9
"1. Paprissimó Gasztro Fesztivál Megyeren"
2007-TU-KDU-2-07-06-10 IX. Csókakıi Várjátékok Az év ünnepei Gorsiumban - "Ludi Romani" Nyári Színházi Játékok Tác-Gorsium 2007-TU-KDU-2-07-06-15 Szabadtéri Múzeumban "Királyi Napok" XII. Nemzetközi Néptáncfesztivál, kiállítás, konferencia és 2007-TU-KDU-2-07-06-16 kirakodóvásár 2007-TU-KDU-2-07-07-1
Neszmélyi Hilltop, Borünnep
2007-TU-KDU-2-07-07-2
V. Etyeki Kezes-Lábos Fesztivál
2007-TU-KDU-2-07-07-3
Móri Bornapok és IV. Nemzetközi Néptánc Fesztivál
2007-TU-KDU-2-07-07-5
"Sós étkek és édes vétkek"- Halápi Lángos- és Sáskai Rétes Fesztivál
Dunaújváros Veszprém, Várpalota, Fehérvárcsurgó
500 000
3 000 000
Bábolna
3 500 000
Pápa
2 400 000
Székesfehérvár
2 000 000
Veszprém
6 300 000
Agárd
1 000 000
Megyer
1 000 000
Csókakı
2 000 000
Tác-Gorsium
4 000 000
Székesfehérvár
4 000 000
Neszmély
2 000 000
Etyek
5 000 000
Mór
2 000 000
Sáska, Zalahaláp
2 000 000
2007-TU-KDU-2-07-07-6
Velence, Gárdony, Nadap, Kápolnásnyék, Pákozd, Pázmánd, Zichyújfalu, Sukoró
II. Velencei-tavi Nyári Játékok
18 500 000
KDU-2 összesen
70 450 000
2007-TU-KDU-3-07-06-1
Pápa város turisztikai információs táblarendszerének továbbfejlesztése
2007-TU-KDU-3-07-07-2
A Soponyai Tájvédelmi Centrumhoz kapcsolódó, a természeti értékek és turisztikai látnivalók megjelenítése a Sárvíz Kistérségben
Pápa
4 172 000
Abai kistérség települései
3 000 000
KDU-3 összesen
7 172 000 23 db
90 000 000
A Közép-Dunántúli RIB pályázatai 2008-ban 2008-ban a rendelkezésre álló pályázati keret 160 millió forintra emelkedett, ami nagy lehetıséget teremtett a turizmusban tevékenykedı szervezetek számra, hogy mind a rendezvények területén, mind pedig a marketingeszközöknél nagyobb távlatokban tudjanak gondolkodni • •
A Közép-dunántúli turisztikai régióban 2008-ban és 2009. elsı negyedévében megvalósuló, turisztikai vonzerıvel bíró regionális rendezvények támogatása (2008 – TU – KDU – 2) A Közép-dunántúli turisztikai régió ismertségét növelı turisztikai marketingeszközök támogatása (2008 – TU – KDU – 3)
A pályázati kiírásra 55 pályázat érkezet be a régió területérıl. A 2008-as évben érezhetıen nagyobb volt az érdeklıdés a RIB pályázatokra, mint az elızı évben. A rendezvényi kiírásra több mint ötszörös igény jelent meg, míg a marketingeszközök tekintetében az igény elmaradt a keretösszegtıl. Pályázat kódszáma
Pályázat megnevezése
Pályázati keret eFt
Igényelt támogatás eFt
Összes költség eFt
KDU-3
A Közép-dunántúli turisztikai régió ismertségét növelı turisztikai marketingeszközök támogatása
64 000,00
28 959,00
55 941,00
KDU-2
A Közép-dunántúli turisztikai régióban 2008-ban és 2009. elsı negyedévében megvalósuló, turisztikai vonzerıvel bíró regionális rendezvények támogatása
96 000,00
257 021,89
500 222,23
Attrakciók fejlesztése a régióban A Közép-Dunántúli Turisztikai Régióban az utóbbi években megfigyelhetı a turisztikai fejlesztési kedv fellendülése. A korábban évekig stagnáló településekben és térségekben
számos fejlesztés indult meg, vagy fog a közeljövıben megvalósulni. A Velencei-tó partján két új négycsillagos szálloda nyitja meg kapuit az elkövetkezı évben. Székesfehérváron szintén több négycsillagos szállodát kívánnak átadni egy éven belül. Szintén itt a tervek szerint kialakításra kerül a „Királyi Séták” tematikus útvonal. A Vértesben 2006 októberében bejegyezték a „Vértesi Natúrparkot”, ami egyre több látogatót fogad. 2007-ben a Velencehegységben átadásra került a hegyikerékpár útvonal. Komáromban a Monostori Erıd folyamatos fejlesztésekkel egyre több látogatót vonz és kínál felejthetetlen élményeket. Az ajkai, tapolcai és veszprémi kistérségbıl 10 település (Ajka, Bánd, Csehbánya, Halimba, Kislıd, Magyarpolány, Taliándörögd, Úrkút, Városlıd, Veszprém) vesz részt a programban. A program elıkészítése jelenleg folyik az Új Atlantisz Többcélú Kistérségi Társulás gesztorságával az Európai Unió, INTERREG IIIB CADSES – HERITOUR program keretében. A projekt keretében a térség települései kulturális tematikus utakat alakítanak ki az egyházi és ipari örökség témájában. A Dél-Bakony térségi tematikus út a Veszprémi Érsekségtıl indul és a résztvevı településeket érintve Ajkáig húzódik. A településeken látogatóközpont, fogadóközpont, kálváriák, egyházi, falu és bányászati múzeum kialakítása, felújítás, teaüzem kialakítása történik meg a hozzá tartozó infrastruktúra és marketingszerezettel együtt. Veszprém - Ajka - Somló - Sághegy - Sárvár kerékpárút kiépítése. Veszprémben a Várnegyed felújítási munkálatai folyamatosan zajlanak. A Séd völgyének rehabilitációja a turizmus szolgálatába kívánja állítani a város eddig kevésbé ismert, kihasználatlan, de elhelyezkedését és természeti értékeit tekintve jelentıs területét. A Bakonyi Természettudományi Múzeum új helyszínen történı kialakításának munkálatai Zirc-Akli településrészen szabadidı centrum projekt megvalósítása van folyamatban. Tisztelt Közgyőlés! Köszönjük a lehetıséget, hogy tájékoztatást adhattunk az általunk végzett munkáról A lehetıségekhez mérten igyekeztünk a tájékoztatót tömören, kivonatosan elkészíteni, melyet amennyiben igénylik szóban kiegészítünk. Tatabánya, 2008. június ……
Horváth András elnök Határozati javaslat A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés köszönetet mond Horváth András elnöknek a Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság munkájáról készített tájékoztatóért. Felelıs: dr. Völner Pál, a megyei közgyőlés elnöke Határidı: azonnal