Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Piskóthy László jogi szakreferens Tárgy:
Javaslat Kazincbarcikai Összevont Óvodák Alapító Okiratának módosítására
Tisztelt Képviselő–testület! Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. április 25. napján a 113/2014. (IV. 25.) önkormányzati határozatával döntött a Kazincbarcika Összevont Óvodák alapító okiratának módosításáról, amely változás-bejelentés benyújtásra került a Magyar Államkincstár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósághoz. A Magyar Államkincstár Borsod Abaúj Zemplén Megyei Igazgatóság 05-TNY-42242/2014-549187 iktatószámon kelt hiánypótlási felhívásában foglaltak alapján az alapító okirat ismételt módosítása szükséges. A Magyar Államkincstár észrevételei alapján az alapító okirat tartalmi elemeit részben szerkesztéstechnikai okból, részben az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosítása miatt kell pontosítani. Ezen módosításokat értelemszerűen a 113/2014 (IV.25) határozaton is át kell vezetni. A fentebbiek alapján az alábbi módosításokat javasoljuk: 1. A 113/2014 (IV.25) határozattal jóváhagyott Alapító Okiratot módosító okirat 1. pontjában és az Alapító Okirat felvezető szövegében „az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5. §. (1)-(2) bekezdései” szövegrész „az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. §. (1)-(2) bekezdései” szövegrészre módosul. 2. Az alapító okirat 10. és 11. pontjai törlésre kerülnek, mely alapján az Alapító Okirat 12-15 alatti pontjainak számozása 10-13 pontokra módosul. 3.
1
Az Alapító Okirat új 13.pontját két felé kell bontani, egy szöveges részre ami a szakmai alaptevékenységeket ismerteti, és egy táblázatos kimutatásra ami a kormányzati funkció szerinti besorolásokat tartalmazza: „13.
Szakmai alaptevékenysége: Az óvoda feladata az óvodai nevelés. A 3 és legfeljebb 7 éves korú egészséges, valamint a kiemelt figyelmet igénylő, azaz testi, érzékszervi, enyhe fokban értelmi fogyatékos gyermekek integrált óvodai nevelése. Az intézmény kapacitásától függően a 2,5 éves korú gyerekek is felvételre kerülhetnek. A nemzetiséghez tartozó gyermekek felzárkóztató foglalkoztatása integrált óvodai nevelés keretén belül. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek közösségi életbe való beilleszkedését elősegítő rehabilitációs célú foglalkoztatatása óvodai nevelés keretén belül. Az óvoda lehetőséget ad az óvodáskorú gyermekek nevelését és oktatását szolgáló szülői igény szerinti foglalkoztatásra. Terem bérbeadása határozott időre, mely nem veszélyezteti az alapszolgáltatást.
14.Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése
14.1.
013350
Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
14.2.
086090
Mindenféle egyéb szabadidős szolgáltatás
14.3.
091110
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
14.4.
091120
Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladata Beszéd, enyhe értelmi fogyatékos és pszichés fejlődési zavarral küzdő gyerekek óvodai nevelése. Testi, érzékszervi fogyatékos gyerekek óvodai nevelése.
14.5.
091130
Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Kizárólag magyar nyelven folyó nemzetiségi nevelés-oktatás.
14.6.
091140
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
„
2
4. A fenti módosításból adódóan az Alapító Okirat 16.-24. pontjainak sorszámozása 15.23. sorszámokra módosul. 5. Az Alapító Okirat új 10. pontjának szövegezése, a cím -Az intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata- változatlanul hagyása mellett, az alábbiak szerint módosul: „A nemzeti köznevelésről szóló 2011 évi CXC törvény 4.§ 1.a. pontjában meghatározott óvodai nevelés és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011 évi CLXXXIX törvény 13.§ (1) bekezdés 6. pontjában meghatározott óvodai ellátás.” 6. Az Alapító Okirat új 12. pontjában (Az államháztartási szakágazati besorolás) a 851020 szakágazati kód is módosul, az új kód: 091110. 7. Az Alapító Okirat záradéka helyébe az alábbi szöveg lép: „Az alapító okiratot Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 113/2014 (IV.25) és ……./2014. (V. 28.) számú határozatával hagyta jóvá. Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Kazincbarcikai Összevont Óvodák 2013.december 6 . napján kelt 258/2013. (XII.6) számú egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti.„
Tisztelt Képviselő-testület! A fentiek alapján javaslom az előterjesztés megtárgyalását, a határozati javaslatok és a határozat mellékletét képező módosító és a módosított egységes szerkezetű Alapító Okirat elfogadását. Kazincbarcika, 2014. május 28.
3
Határozati javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő – testületének .…/2014. (V.28) határozata a 113/2014 (IV.25) határozat és a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Alapító Okiratának módosításáról Kazincbarcika Város Önkormányzatának megtárgyalta és az alábbi határozatot hozza:
Képviselő-testülete
az
előterjesztést
1.)Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 113/2014 (IV.25) határozatának 1. mellékletét képező Alapító Okiratot módosító okirat 1.pontját az alábbiak szerint módosítja: „az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5. § (1)-(2) bekezdései” szövegrész „az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. §(1)-(2) bekezdései” szövegrészre módosul. Felelős: Határidő:
Szitka Péter polgármester 2014. május 28. illetve értelemszerű
2.)Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint fenntartó a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Alapító Okiratát Módosító Okiratot a határozat 1. sz. melléklete, az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot pedig a határozat 2. sz. melléklete szerint jóváhagyja. Felelős: Határidő:
Szitka Péter polgármester 2014. május 28. illetve értelemszerű
3.)Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Alapító Okiratát módosító Okirat és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat aláírására. Felelős: Határidő:
Szitka Péter polgármester 2014. május 28. illetve értelemszerű
4.)Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 258/2013. (XII.06.) önkormányzati határozatát hatályon kívül helyezi. Felelős: Határidő:
Szitka Péter polgármester 2014. május 28. illetve értelemszerű
4
1. melléklet a …./2014. (V. 28.) önkormányzati határozathoz
A Kazincbarcikai Összevont Óvodák Alapító Okiratát Módosító Okirat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. április 25-én kiadott 113/2014. (IV. 25.) önkormányzati határozatával jóváhagyott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8.§ (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 5. § (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja: 1. Az Alapító Okirat 10. és 11. pontjai törlésre kerülnek, mely alapján az Alapító Okirat 12-14 alatti pontjainak számozása 10-12 pontokra módosul. 2. Az Alapító Okirat 15 pontja az alábbiak szerint módosul: „13.
Szakmai alaptevékenysége: Az óvoda feladata az óvodai nevelés. A 3 és legfeljebb 7 éves korú egészséges, valamint a kiemelt figyelmet igénylő, azaz testi, érzékszervi, enyhe fokban értelmi fogyatékos gyermekek integrált óvodai nevelése. Az intézmény kapacitásától függően a 2,5 éves korú gyerekek is felvételre kerülhetnek. A nemzetiséghez tartozó gyermekek felzárkóztató foglalkoztatása integrált óvodai nevelés keretén belül. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek közösségi életbe való beilleszkedését elősegítő rehabilitációs célú foglalkoztatatása óvodai nevelés keretén belül. Az óvoda lehetőséget ad az óvodáskorú gyermekek nevelését és oktatását szolgáló szülői igény szerinti foglalkoztatásra. Terem bérbeadása határozott időre, mely nem veszélyezteti az alapszolgáltatást.
14. Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése
5
14.1.
013350
Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
14.2.
086090
Mindenféle egyéb szabadidős szolgáltatás
14.3.
091110
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
14.4.
091120
Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladata Beszéd, enyhe értelmi fogyatékos és pszichés fejlődési zavarral küzdő gyerekek óvodai nevelése. Testi, érzékszervi fogyatékos gyerekek óvodai nevelése.
14.5.
091130
Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Kizárólag magyar nyelven folyó nemzetiségi nevelés-oktatás.
14.6.
091140
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
„
3. Az Alapító Okirat 16-24 pontjainak sorszámozása 15-23 sorszámokra módosul. 4. Az Alapító Okirat új 10. pontjának szövegezése, a cím -Az intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata- változatlanul hagyása mellett, az alábbiak szerint módosul: „A nemzeti köznevelésről szóló 2011 évi CXC törvény 4.§ 1.a. pontjában meghatározott óvodai nevelés és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011 évi CLXXXIX törvény 13.§ (1) bekezdés 6. pontjában meghatározott óvodai ellátás.” 5. Az Alapító Okirat új 12. pontjában (Az államháztartási szakágazati besorolás) a 851020 szakágazati kód is módosul, az új kód: 091110. 6. A 2013. december 6-án kiadott alapító okirat záradéka helyébe az alábbi szöveg lép: „Az alapító okiratot Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 113/2014 (IV.25) és ……./2014. (V. 28.) számú határozatával hagyta jóvá. Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Kazincbarcikai Összevont Óvodák 2013. december 6 . napján kelt
6
258/2013. (XII.6.) számú egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti.„ Kazincbarcika, 2014. május 28. Szitka Péter polgármester
Dr. Szuromi Krisztina jegyző
7
2. melléklet a ……/2014. (V. 28.) önkormányzati határozathoz
ALAPÍTÓ OKIRAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. § (3) bekezdése, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 5. §. (1)-(2) bekezdései, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VII.31.) EMMI rendelet szerinti tartalommal az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Az intézmény megnevezése:
Kazincbarcikai Összevont Óvodák
2.
Az intézmény azonosítói:
2.
OM azonosító:
028490
Törzskönyvi azonosító:
549187
Székhelye:
3700 Kazincbarcika, Csokonai út 1.
1. 2. 2. 3.
Kazincbarcikai
Összevont
Óvodák 3700 Kazincbarcika, Csokonai út 1.
Székhely Óvodája
Férőhely: 175 fő
4.
Az intézmény típusa:
Óvoda
5.
Felvehető maximális
963 fő
gyermeklétszám: 6.
Intézményegységei,
Telephelyei:
8
tagintézményei: 6.1
Kazincbarcikai
Összevont
Óvodák 3700 Kazincbarcika,
Alsóvárosi Körúti Tagóvodája
Alsóvárosi körút 44. Férőhely: 110 fő
6.2
Kazincbarcikai
Összevont
Óvodák 3700 Kazincbarcika,
Építők Úti Tagóvodája
Építők útja 2. Férőhely: 110 fő
6.3
Kazincbarcikai
Összevont
Óvodák 3700 Kazincbarcika,
Kertvárosi Tagóvodája
Akácfa út 12. Férőhely: 100 fő
6.4
Kazincbarcikai
Összevont
Óvodák 3700 Kazincbarcika,
Füzike Tagóvodája
Mátyás király út 10/A. Férőhely: 98 fő
6.5
Kazincbarcikai
Összevont
Óvodák 3700 Kazincbarcika,
Mesevár Tagóvodája
Pollack M. út 7. Férőhely: 120 fő
6.6
Kazincbarcikai
Összevont
Óvodák 3700 Kazincbarcika,
Napsugár Tagóvodája
Jószerencsét út 4. Férőhely: 175 fő
6.7
Kazincbarcikai
Összevont
Óvodák 3720 Sajóivánka,
Sajóivánkai Napköziotthonos Tagóvodája
Kossuth Lajos utca 26. Férőhely: 25 fő
6.
Kazincbarcikai Összevont Óvodák Zöld
3731 Szuhakálló,
Titkok Kastély Napköziotthonos
Bajzsy-Zsilinszky út 37.
Tagóvodája
Férőhely: 50 fő
7.
Alapításának időpontja:
1996. 08.01.
8.
Az intézmény alapító szerve:
Kazincbarcika Város Önkormányzata
9
Székhelye:
3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.
Beolvadt jogelőd szervek:
Napköziotthonos Óvoda 3720 Sajóivánka, Kossuth Lajos. utca 26. Zöld
Titkok
Kastély
Napköziotthonos
Óvoda 3731 Szuhakálló, Bajcsy-Zsilinszky út 37.
9.
Az intézmény irányító szerve:
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.
Székhelye:
10 Az intézmény jogszabályban meghatározott közfeladata: A nemzeti köznevelésről szóló2011 évi CXC törvény 4.§ 1.a. pontjában meghatározott óvodai nevelés és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011 évi CLXXXIX törvény 13.§ (1) bekezdés 6. pontjában meghatározott óvodai ellátás.
11 Gazdálkodási besorolás:
Önállóan
működő
költségvetési
szerv. Az intézmény vezetője teljes jogkörrel rendelkezik a költségvetésben jóváhagyott pénzügyi előirányzatok felett. Gazdálkodási feladatait a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete látja el. 12 Államháztartási
szakágazati 091110 Óvodai nevelés
besorolása:
Kazincbarcika Város Önkormányzata feladat-ellátási szerződés alapján átvállalta Sajógalgóc Község Önkormányzata, Sajóivánka Község
10
Önkormányzata és Szuhakálló Község Önkormányzata tekintetében az óvodai ellátás teljesítését. 13 Szakmai alaptevékenysége: Az óvoda feladata az óvodai nevelés. A 3 és legfeljebb 7 éves korú egészséges, valamint a kiemelt figyelmet igénylő, azaz testi, érzékszervi, enyhe fokban értelmi fogyatékos gyermekek integrált óvodai nevelése. Az intézmény kapacitásától függően a 2,5 éves korú gyerekek is felvételre kerülhetnek.
A
nemzetiséghez
tartozó
gyermekek
felzárkóztató
foglalkoztatása integrált óvodai nevelés keretén belül. A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek közösségi életbe való beilleszkedését elősegítő rehabilitációs célú foglalkoztatatása óvodai nevelés keretén belül. Az óvoda lehetőséget ad az óvodáskorú gyermekek nevelését és oktatását szolgáló szülői igény szerinti foglalkoztatásra. Terem bérbeadása határozott időre, mely nem veszélyezteti az alapszolgáltatást. 14. Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti besorolása: 14.
013350
1. 14.
Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok
086090
Mindenféle egyéb szabadidős szolgáltatás
091110
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
091120
Sajátos
2. 14. 3. 14. 4.
nevelési
igényű
gyermekek
óvodai
nevelésének,
ellátásának szakmai feladata Beszéd, enyhe értelmi fogyatékos és pszichés fejlődési zavarral küzdő gyerekek óvodai nevelése. Testi, érzékszervi fogyatékos gyerekek óvodai nevelése.
14.
091130
Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
11
5. 14.
Kizárólag magyar nyelven folyó nemzetiségi nevelés-oktatás. 091140
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
6.
15.
Illetékessége, működési köre:
Kazincbarcika Város, Sajógalgóc Község, Sajóivánka Község, Szuhakálló Község közigazgatási területe. 16.
Az intézmény vezetőjének megbízási rendje: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII.30.) sz. Kormányrendeletben foglaltak szerint Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázat útján bízza meg.
17.
Az
intézmény
foglalkoztatottjaira
vonatkozó
foglalkoztatási
jogviszonyok megjelölése: Az intézmény alkalmazottjainak foglalkoztatása a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII.30.) sz. Kormányrendeletben foglaltak alapján történik. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák közalkalmazottjai tekintetében a munkáltatói jogokat az intézmény vezetője gyakorolja. 18.
Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény képviseletére az intézmény mindenkori vezetője jogosult.
12
A képviseleti jogot a vezető az SZMSZ-ben szabályozott módon átruházhatja az intézmény más alkalmazottjára. 19.
Az intézmény bankszámlával rendelkezik.
20.
A feladatellátást szolgáló vagyon: A Kazincbarcika Város tulajdonában lévő, 1472/4. hrsz-ú (3700 Kazincbarcika, Csokonai út 1. szám; területe: 6012 m2) 1394/34. hrsz-ú (3700 Kazincbarcika, Alsóvárosi krt. 44. szám; területe: 3529 m2), 1101. hrsz-ú (3700 Kazincbarcika, Pollack Mihály út 7.szám; területe: 4490 m2), 1083/15. hrsz-ú (3700 Kazincbarcika, Jószerencsét út 4. szám; területe: 5651 m2), 578/7. hrsz-ú (3700 Kazincbarcika, Akácfa út 12. szám; területe: 5178 m2), 982/81. hrsz-ú (3700 Kazincbarcika, Mátyás király út 10/A. szám; területe: 3837 m2) és a 977. hrsz-ú (3700 Kazincbarcika, Építők útja 2. szám; területe: 4215 m2) ingatlanok. A Sajóivánka Község Önkormányzatának tulajdonában lévő 119. hrsz-ú (3720 Sajóivánka, Kossuth Lajos utca 26. szám; területe: 1313 m2) ingatlan, a Szuhakálló Község Önkormányzatának tulajdonában lévő 185. hrsz-ú (3731 Szuhakálló, Bajcsy-Zsilinszky út 37. szám; területe: 1.3003 m2), ingatlan. A vagyonleltár alapján nyilvántartott tárgyi eszközök és egyéb készletek.
21.
Az intézmény vagyon feletti rendelkezési joga: A
Kazincbarcika
Város
Önkormányzatának
vagyonáról
és
vagyongazdálkodásáról szóló szabályzat és mindenkor hatályos rendelet szerint. Az építmények és a telek vonatkozásában a tulajdonosi jogokat Kazincbarcika
Város
Önkormányzata
gyakorolja,
Szuhakálló
és
Sajóivánka Községek Önkormányzatának tulajdonában lévő ingatlant használatba vette át oktatási célra. Az intézmény rendelkezési joga kiterjed
13
a kezelésében lévő ingatlan és ingó vagyon rendeltetésszerű használatára, üzemeltetésére, továbbá helyiségeinek és eszközeinek tartós és eseti bérbeadására.
22.
Az intézmény hosszú bélyegzőjének hivatalos szövege: Kazincbarcikai Összevont Óvodák 3700 Kazincbarcika, Csokonai út 1 Adószáma: 15549185-2-05.
23.
Az intézmény körbélyegzőjének hivatalos szövege: Kazincbarcikai Összevont Óvodák 3700 Kazincbarcika, Csokonai út 1.
Záradék: Az alapító okiratot Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete a113/2014 (IV.25) és …./2014. (V.28.) számú határozatával hagyta jóvá. Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Kazincbarcikai Összevont Óvodák 2013. december 6. napján kelt 258/2013. (XII.6.) számú egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti.
Kazincbarcika, 2014. május 28.
Szitka Péter
Dr. Szuromi Krisztina
polgármester
jegyző
14
15