Élt Lamminpia falvában két fiatal, jókötésű legény, Miikul és Timoi. Első unokatestvérek voltak, egyidősök, sokgyerekes család fiai mindketten

Élt Lamminpia falvában két fiatal, jókötésű legény, Miikul és Timoi. Első unokatestvérek voltak, egyidősök, sokgyerekes család fiai mindketten. Szeptemberben, a mezei munkák végeztével elindultak együtt Pétervárra. Szerettek volna ezt-azt vásárolni maguknak, meg hazaadni némi pénzt az otthoniaknak. Pétervárra érkezve első ú~uk az emberpiacra vezetett. Várják, ki fogja őket felfogadni. Nem sok idő múlva egy magas, középkorú úriember lépett hozzájuk. - Munkát kerestek, fiúk? - kérdezte. - Azt. Karjalából jöttünk pénzt keresni, elég rosszul beszélünk oroszul - felelték egyszerre az unokatestvérek. - Gyertek velem. Épp olyan munkám volna a számotokra, amihez nem kell orosztudás - biztatta őket az úriember. - Elmehetünk éppen. Mindegy, mi az, csak munka legyen. Aztán mondd, mennyit kell dolgoznunk, és jól fizetsz-e? - szánták el magukat a legények. A férfi egy jó lakásba vitte őket, egy kőház második emeletére. Megmutatta nekik a szobákat: - Itt fogtok lakni. Behívott egy szolgát, meghagyta, hogy lássa el a legényeket: - Azt kapjanak enni, amit csak kérnek. Reggel és délben egy kis vodkát is adhatsz nekik. Aztán a következő tanáccsal fordult a fiúkhoz: - Maradjatok inkább a ház közelében. Ne járkáljatok a városban. Engem meg szólítsatok munkaadónak. Azzal elment, Miikul és Timoi meg ott maradt a lakásban. Egy hétig színét sem látták a munkaadónak. Egy hét múlva aztán késő este ismét megjelent. - Na, hogy vagytok, fiúk? - kérdezte. - Még soha életünkben nem volt ilyen jó dolgunk. Meleg van, fény, tisztaság. Bőven kapunk enni, inni. Csak egy aggaszt minket - felelték a legények. - És mi volna az? - kérdezte a munkaadó. - Hát hogy mi pénzt keresni jöttünk ide. Nagy a család

odahaza, számítanak a segítségünkre. Nekünk meg van is munkánk,meg nincs is - panaszkodtak az unokafivérek. - Miért nem szóltatok semmit? Csak adjátok meg a címeteket. A munkaadó egy noteszt húzott elő a zsebéből, felírta a két címet, és távozott. Másnap este hozott mindkettejüknek egy postai szelvényt. Ötven-ötven rubelt adott fel a fiúk családjának. Boldogan élnek az unokatestvérek, de sehogysem fér a fejükbe, hogy mivégre tar~ák itt őket, és mi lesz ezután. Két hét múlva ismét eljött a munkaadó érdeklődni, és átadott két újabb ötven rubelről szóló nyugtát. Váltott velük néhány szót, megkérdezte, hogy vannak megelégedve. - Árulja már el, miért vagyunk itt? Miféle munka vár ránk, és mikor lesz a napja? Úgy élünk itt, mint az ólba zárt kakasok, azt se tudjuk, mi lesz velünk holnap - mondták nagy aggódva az unokatestvérek. - Csak nyugalom. Ne siránkozzatok. Majd szólok, ha itt az idő. Lesz munka, ha mondom. És nem ingyen fogtok dolgozni csitította őket a munkaadó. Adott nekik egy harmónikát, egy gramofont meg egy pakli kártyát, mondván, csak szórakozzanak, és ne fájjon a fejük a munka meg a holnap miatt. Vacsora után ott hagyott nekik egy üveg vodkát is. Ezután megint nem mutatkozott három hétig. Az unokatestvérek kezdték megszokni az új életet. - Ki kell élvezni, amíg így eltar~ák az embert! - mondogatták nekibátorodva. Már október közepe is elmúlt, mire harmadszor felkereste őket a munkaadó. Első dolga az volt, hogy egy-egy százrubeles nyugtát nyomott a markukba. A két unokatestvér számolni kezdett: már másfél hónapja vannak Pétervárott, és még csak ki sem tették a lábukat a lakásból. A munkaadó megnyugtatta őket, hogy napokon belül megkapják a munkát. Három nap múlva, késő este, már sötétedés után, eljött, és így szólt:

- No, fiúk, most meghoztam nektek a munkát. Gyertek velem. Megmondom, mi lesz a dolgotok: bármit parancsolok, megteszitek. Nincs mitől tartanotok. Senkinek nem esik bántódása. Ti csak hajtsátok pontosan végre, amit diktálok, és ne kérdezősködjetek. Míg ezt elmondta, kiértek a Néva-partra, egy magas híd lábához. Nagyméretű csónak várakozott a parton, egy öregember ült a kormánylapátnál. A munkaadó felvezette a fiúkat egy nagy kőépület harmadik emeletére, és kinyitotta előttük egy tágas terem ajtaját. Mindenféle csomag volt felhalmozva a padló közepére: hatalmas zsákok, útitáskák, ládák. - Vigyetek le mindent a csónakba, amilyen gyorsan csak tudtok. A kormányos majd segít - adta ki a munkaadó az utasítást. A könnyebb darabokat külön-külön vitte a két legény, de némelyik ládát ketten is alig bírták levonszolni. Egy órába került, míg mindent lehordtak és elhelyeztek a csónakban. Akkor a munkaadó az evezőkhöz parancsolta őket. A házból egy szép fiatal nő meg egy fiatalember lépett ki, beszálltak a csónakba, és leültek a középre rakott puha zsákokra, a fiúkkal épp szemben. A munkaadó ellökte a csónakot a parttól, gyorsan beugrott, és leült a fiúk háta mögé, az orrülésre. A csónak szép lassan átúszott a híd alatt, és ment lefelé az árral. Az öregember hátulról kormányozta jobbra-balra. Közben a zsákon ülő fiatalember nekiállt gitározni, szép társnője pedig rázendített egy dalra. Az volt a kezdősora, hogy "Okraszilszja meszjac bagrjancem ... "*. Olyan szépen énekelte, hogy az unokatestvéreknek tátva maradt a szája. Falusi legények voltak, sose hallották még ezt a dalt. A nő szomorúan nézett rájuk nagy, kék szemével, majdhogy nem sírt. Kishíján a két unokatestvérnek is kicsordult a könnye, a hideg futkosott a hátukon. A többiek is csendben hallgatták a szívfacsaró éneklést. Még végére sem ért a nő a dalnak, amikor az oldalán ülő fiatal-

ember egyet taszított rajta. A nő, anélkül, hogy ideje lett volna megszólalni, befordult a vízbe. Az öregember lenyomta a kormánylapáttal. A nő nem bukkant fel többé ... Az unokatestvérek rémületükben eleresztették az evező nyelét, és nem folytatták az evezést. - Nincs semmi baj, semmi baj. Ne féljetek, fiúk. Minden rendben. Csak evezzetek szépen tovább - mordult rájuk hátulról a munkaadó szelíden. A legények a fejüket se merték megfordítani. Eveztek némán tovább a part mentén. Koromsötét lett. Csak a csillagok ragyogtak odafent, és szúrós, mérges szemekként néztek rájuk. Fél óra múlva a munkaadó a partra vezényelte őket. A csónakot vastag kötéllel egy nagy fenyőfához kötötték. A tengerparton három lovasszekér várt rájuk. Ezekre kellett áthordaniuk a rakományt. A rakodás végeztével a munkaadó azt mondta az öregembernek: - Hajts a legközelebbi földnyelvig, és lökd az üres csónakot a tengerbe. Tudod te, hova kell menni. Ne gondolj rám haraggal. Búcsúzóul egy papírköteget csúsztatott az öregember kezébe, amit az egy darabban begyömöszölt a mellső zsebébe. A munkaadó ezután odalépett a legényekhez, kezet nyújtott nekik, és így szólt: - Mindent nagyon köszönök nektek. Jól dolgoztatok, de hogy mit csináltatok, mit láttatok, arról egy szót se senkinek. Valószínűleg többé nem lá~uk egymást. Ha véletlenül mégis úgy hozná a sors, ne ismerjetek fel, ne is vegyetek észre. Bocsássatok meg nekem. Itt a béretek. Mindkettejüknek átadott egy kisebb útitáskát, azzal elindult a szekerek után, és alakját pillanatokon belül elnyelte a szuroksötétség. Az unokafivérek nem mondtak köszönetet, nem is válaszoltak. Ott álltak ketten az ismeretlen tengerparton, és örültek, hogy életben maradtak. Később odébb mentek a parttól, és letelepedtek egy sűrű lucfenyő alá, hogy megpihenjenek reggelig. Nem rakt ak tüzet. Lefeküdtek egymásnak háttal, várták, hogy megvirradjon. Így melegebben voltak, de nem jött álom a szemükre. A csónakút járt az

eszükben. Mikor a hajnali szürkületben felkeltek, úgy emlékeztek az elmúlt estére, mint egy rossz álomra. Sem ekkor, sem soha később nem tudtak rájönni, miért volt szükség erre az akcióra, hova ment a három szekér az áruval, és miért kellett vízbe fojtani egy szép fiatal nőt. Vajon kinek lehetett az útjában? Amikor kivilágosodott, megnézték a munkaadó ajándékát. Egyik is, másik is kinyitotta a táskáját. Mindkettőben ugyanaz volt: legfelül drága ing ek, alattuk egy nagy konyakosüveg meg egy arany zsebóra lánccal, azalatt több rend tiszta alsónemű. Legalul pedig két bőrtárca, öt-ötszáz rubellel. - Most mihez kezdünk? - kérdezte Miikul. - Péterváron mi már nem keresünk munkát, annyi biztos vágta rá Timoi. - Akkor pedig haza kell utaznunk minél előbb - helyeselt Miikul. - Hát ezzel a holmi val meg mit csináljunk? - kérdezte Timoi. - Én bizony tudom, mit csináljak a magaméval - kiáltotta Miikul harsány hangon. Kinyitotta a táskát, megtömte kővel, jobb kezébe fogta, és teljes erejéből behajította jó messzire a tengerbe. Szó nélkül így tett Timoi is a maga táskájával. .. Üres kézzel, szótlanul baktatott a két unokatestvér a tengerparton vissza Pétervár felé. Egész úton maguk előtt látták a szép nő nagy szemét, amint szomorú an nézi őket, és alig bírták visszatartani a könnyeiket. Fülükben pedig egyre ott csengett a szép ének, mint valami földöntúli ima ...

Lamminpian külas suuris perehis elettih enzimaizet sevoittarekset, nuoret da raviet kazvol, ühtenigaizet brihat Miikul da Timoi. Süvüskuus muanruadoloin lopiettuu hüö ühtes lahtiettih Piiterih. Nuoril miehil oli himo ostua icelleh midatahto dai perehih nah suaha vahainen d' engua. Tuldih brihat Piiterih dai kerras mendih ruadobirZal. Vuotetah, ken tulou heidü kuccumah ruadoh. Ei ni ülen hatkie pidanüh vuottua, gu brihoilluo laheni korgei kazvol, keski-igaine herrumies da küzüi: - Tüö, nuoret miehet, ruaduogo ecittö? - Ruaduo eCimmö. Tulimmo elonsualoih Karjalaspai da ülen pahoi maltammo paista ven'akse, ühteh ianeh vastattih sevoittarekset. - Lakkia minun kel. Minul on parahite semmoine ruado, kudaman ruadajes ei pie tiedia ven' an kieldü, puasitti brihoi herrumies. - Ga, sit voibi lahtiegi. Meil on üksisama, kus eIuo suaha. Sano vai, hatkigo pidaü ruadua da hüvingo rubiet maksamah? jullettih brihat. Vietti se mies brihoi hüvah fatierah, kudai oli kivizen koin toizel kerroksel. Ozutti heile pertit: - Tas rubietto elamah. Kucui kaskülazen brihoi süöttamah: - Mida vai namma brihat küzütanneh, sida süömistügi anna. Voit andua vahazen viinuagi huondeksel da murginan aigah. Punaldih brihoih da n' evvoi: - Olgua enimüölleh kodiliikal. Linnua müö ei pie kavella, a minuu sanokkua palkuajakse. Palkuaju lahti iares, a Miikul da Timoi jiadih elamah sih fatierah. N' edalis palkuaju ei kaünnüh brihoilluo ni kerdua. N' edalin peras tu li müöha illal i küzüi: - Nu, kuibo tüö, nuoret miehet, tas elattö? - Elaigu tas on moine, mittumua müö ijas emmo nahnüh. On

lammin, puhtas, valgei. Süötetah da juotetah ülen hüvin. Meile on vai üksi huoli, - vastattih brihat. - Mibo huolii? - küzüi palkuaju. - Müöhai lahtimmö elonsualoih. Kois suuret perehet vuotetah meis abuu. A müö emmo ole ni ruavos, ni ruavottah, prahkettih sevoittarekset. - Mindahbo tüö nimida etto virkanuh? Sanokkua vai minul teijan kodiadressi, - palkuaju löüdi kormanis mustokniigazen i kirjutaldi sinne brihoin kodiadresit. lce lahti iares. Tossu illan tuli uvvessah i toi mollembile poSíukuitit. Palkuaju tüöndi kodih viizinkümmenin rublin d' engua. Sevoittarekset ihastuksis eletah, a ice nikui ei voija ellen dia, mikse heidü tas pietah da mida iellehpai roih. Kahten nedalin peras palkuaju tuli uvvessah tiijustamah da sezo toi kudamalgi postukuitit viizinkümmenin rubl'in. Pagizi brihoin kel, küz eli, ongo heil tas elaigu mieldü müö. - Sanokkua meile, mih nahbo tas elammö? Mittuinebo ruado meidü vuottau da konzubo se ruadopaivü tulou? Tas müö elammö, gu kodah salvatut kukoit. Emmo tiija, mida meijan kel mih huomei, huolissah küzeltih sevoittarekset. - Olgua vai tüö huolettah. ÁIgia prahkakkia. Mina teile sanon, konzu pidaü menna ruadoh. Roih teile ruado. Dai etto ilmai rubie ruadamah, rauhoitteli brihoi palkuaju. Toi heile soiton, pat'efonan da kizuandukartit. Kaski elia ves's'elasti, a ruadoh da elaigah nah olla huolettah. Jalles süöndia brihoile jatti vie pullon viinua. Lahti palkuaju iares i enamban kolmie n' edalii ei ozutelluhes. Sevoittarekset sih elaigah harjavuttih. - Pidaü oppie elia, kuni talleh elatetah! - jullettih brihat. Meni jo puoli ligakuudu, konzu brihoilluo kolmanden kerran tuli palkuaju. Enzimazekse kudamalgi kazih livahutti sadarubl' ahizet postukuitit. Sevoittarekset ruvettih luguu pidamah, ga jo puolentostu kuudu eletah Piiteris lahtemattah tas fatieras. Palkuaju brihoi rauhoitteli i uskaldi namin paivin andua ruado. Kolmen paivan peras, müöha illal, jo pimies, tuli brihoilluo palkuaju i sanoi:

- Vot, nuoret miehet, nügöi teile mina toin ruavon. Lakkia minunke. Ruado roih nengoine: mida mina teile kasken, sidagi ruadakkua, algia varakkua. Pahua nikel ei rodei. Tüö vai ruadakkua tarkah se, min mina kasken. Álgia nimida küzelkia. Moizen paginan kel hai vietti sevoittareksii Neva-joven rand ah korgien sillan tüveh. Rannal seizoi ülen suuri veneh, a sen peramelois istui vahnu mies. Palkuaju vietti heidü korgieh kivizeh kodih kolmandel kerroksel. lce avai verian suureh zualah. Sie keskilattiel oli pandu ülen aijü kaikenmostu eluo: suurdu huavuo, matkusalguu da sundugua. - Kai namma elot kui vai voinnetto ruttoh kanne1kua veneheh. Peratel'l' al istui vahnu mies auttau, nevvoi palkuaju. Kebjiembii vessilöi nuoret brihat kanneltih üksinah, a erahii sundugoi odva kahtei ribaitettih. Hüö kai elot kanneltih da azetettih veneheh cuasus. Palkuaju kaski sevoittareksil istuokseh airoloih. Koispai tuldih nuori coma naine da mies i istuttihes keskivenehel pehmielöin huavoloin pial ihan sevoittarien vastah. Palkuaju ahkai rannaspai venehen, ruttoizeh hüppai i istuihes venehen n' okkah parahite brihoin sellan tuakse. Veneh lahti hil'l'azeh uidamah sillas alaCi virdua müö. Vahnu mies perame1al ohjaili venehtü. Sil aigua huavoloin pial istuju nuori mies rubei soittamah gituaral, a coma inehmine pajattamah. Sen pajon enzimaizet sanat oldih "Okrasils' a mes' ats bagr' antsem ... ". Hai pajatti muga comasti, ga sevoittarekset kai suut avattih. Hüö, külalazet brihat, tada pajuO enne nikonzu ei kuultu. Naine igavasti kacoi brihoih suuril sinizil silmil da odva vai ei itkenüh. Sevoittareksil mollembil vahas küünalet ei nostu silmih, a rungua müö hibjuhiiret kaveltih. Toizetgi venehes istujat vaikkani kuuneltih süvaindü liikuttajua pajuo. Vie ei ehtinüh naine loppie pajuo, gu rinnal olii nuori mies ahkai handü. Naine ei ehtinüh nimida virku a, gu pakui vedeh. Vahnu mies peramelal painaldi hanen vien ual. Naine ei nossuh vien pial.. .

Sevoittarekset muga pöllastüttih, ga kai airot piastettih i heitettih sovvandan. - Ei nimida, ei nimida. Tüö, brihat, algia vai nimida varakkua. Kai on hüvin. Soudakkua vai hil'l'aizeh ielleh, taganpai vienol ianel burahtih palkuaju. Brihat ei ruohtittu ni piadü kiandia. Sovvettih vaikkarü ielleh rannan mugah. Rodih umbipimei. Vaiku taivahas kimaldeltihes tiahtet da gu teravat vihaizet silmat kacottih heih. Puolen cuasun peras palkuaju kaski laheta randah. Jariel nuoral sivottih veneh suureh kuuzeh. Meren rannal heidü vuotti kolme hebuo t'elegöin kel. Kai elot venehespai kanneltih t' elegöih. Ruavon loppiettuu palkuaju sanoi vahnal miehel: - Nügöi sina aja lahimaizeh niemeh da tüöna tühjü veneh merel. lce tiijat kunne pidaü menna. Ala pahal mustele. Lahtijes n'ulahutti hanele bumuagukiarön, kudaman mies kerras südai süvainkormanih. Sen jalles palkuaju laheni brihoilluo, andoi heile kattü i sanoi: - Teile ülen suuri passibo. Ruavoitto tüö hyvin, vaiku mid a ruavoitto da mida naittö algia nikel sanelkua. Müö teijan kel onnuako nikonzu emmo vastavu. Konzu petties puuttunou nahtakseh, algia mengia minun ni tundijakse, ni tiedajakse. Prostikkua minuu. Tas tiele ruadopalkat. Lahtijes kudamalgi andoi ei suuret matkusallut. lce lahti heboloil jalles astumah i tervupimies ülen tervah heitti navündan. Sevoittarekset eigo passiboittuhes, eigo vastattu nimida. Hüö jiadih kahtei seizomah tundemattomal meren rannal. Brihat oldih ihastuksis gu ice jiadih hengih. Jallecel brihat tajettih rannaspai, azetuttih turbien kuuzen al huogavumah huondeksessah. Tuldu virittamah ei ruvettu. Viertih sellat vastai da muga huondeksessah hörkötettih. Nenga oli lammembi, no ni kudamal uni silmah ei tulluh. Mieles oli venehel ajandu. Huondeshamaris sevoittarekset nostih i ruvettih mustelemah eglastü ildua, gu pahua undu. Hüö eigo nügöi, eigo ni konzu jalles voidu puuttuo pon' ah, mih nah se toimi oli piettü, kunne kolmel hevol viettih elot da mikse upotettih nuori coma naine? Kelbo hai oli tiel? Vallottuu brihat ruvettih kaccomah palkuajan annettuloi lahjoi.

Mollei avattih icceh matkusallut. Mollembih pialpai oli pandu hüvia paidua. Paijoin ual oldih kudamasgi suuret konjakkipullot da kuldaizet kormanicuasut Cieppizien kel. Niilöin ual oli tukku puhtastu alussobua. Ihan pohjah sobien ual oli pandu nahkaizet kukkarot. Kukkarolois oli viizin sadoin rublin. - Midabo müö nügöi rubiemmo elamah? - küzüi Miikul. - Onnuako Piiteris ruaduo ecCimah enambia emmo rubie ruttoh vastai Timoi. - Ga sit pidaü teriambi matkata iares kodih - müvvitti Miikul. - A midabo nami en eloloin kel rubiemmo ruadamah? - küzüi Timoi. - Mina se hüvin tiijan, mida pidaü icceni eloloin kel ruadua! korgiel ianel kirgai Miikul. Avai matkusallun, liccai tavven kivie, otti oigeh kadeh da taüttü vagie huskahutti tajembakse mereh. Timo ei virkanuh nimida da muga ruadou icceh eloloin keL .. Lahtiettih sevoittarekset tühjilleh vaikkani astumah meren randua müö uvvessah Piiterihpai. Kaiken matkan heihpai igavasti kacottih coman naizen suuret silmM i vahas ei itkiettü. Akorvis helizi coma pajo, gu ruajun malittu ...