Első fejezet Három. Nagy, meleg kéz nyúlt ki, és a falhoz nyomta Jacket. - Ez az! Édes istenem, ez az - suttogta Jack

2

Első fejezet Három

Visszazuhantam. Két, sötétségben kutató, elmosódott alak kuporgott egy nyitott széf előtt. A nagy, zsanéron elforduló könyvszekrény eltakarta őket. Zihálva, lázasan dolgoztak, hogy megtalálják, amit az elmúlt hónapokban kerestek. Egyikük megmerevedett, és hirtelen mozdulatlanná dermedt minden. Az alak beljebb nyúlt a széfbe, és két kézzel kihúzott egy vaskos, bőrkötéses könyvet. -

Ez az! Édes istenem, ez az - suttogta Jack.

A szobában veszély ólálkodott. Az egyetlen ablak redőnyének résein beszűrődő holdfény megcsillant a falon lógó ódon kardokon és szekercéken, amiket festmények, jobban mondva csatajelenetek vettek körül. Áporodott volt a levegő, ember itt korábban nem vett levegőt. Sokszor jártam már itt, de a kezem még mindig remegett, mert tudtam, hogy a pánik nemsokára rám tör. Már közeledett, de képtelen voltam megállítani. Újra meg újra megismétlődik majd, mintha megrekedtem volna az időben, egy lidérces álomban... vagy a pokolban. Jack ujjai végigsimították a középen levő domború pecsétet, aztán a barátjára pillantott. -

Biztos, hogy ezt akarod tenni, Jack? - kérdezte Gabe.

-

Biztos vagy benne, hogy ő az, Gabe? - kérdezett vissza Jack. Gabe lassan bólintott,

aztán Jack sóhajtva folytatta: - Akkor tudod a választ. Gabe - aki hallotta, amit Jack emberi füllel nem hallott - oldalra hajtotta a fejét. - Már késő - mondta, és fülelés közben ide-oda villant a tekintete. - Itt vannak. Az iratokat, tárgyakat és ékszereket visszalökdösték a széfbe, és a szőke hajú férfi könnyedén visszatolta a falhoz a nehéz könyvszekrényt, hogy a jelenlétük minden nyomát eltüntesse. -

Hagyd ezt most, Gabe! Menjünk! - sürgette Jack.

Igyekszem egy kis időt nyerni! A menekülésük közben az árnyékuk végigsiklott a fapadlón. Félreálltam, és a további sorsukat ismerve némán figyeltem őket.

3 Gabe fegyverrel a kezében előrerohant, mert már megszokta, hogy Jack lemarad. A

folyosó végén várta be a barátját, és közben azon törte a fejét, merre meneküljenek. -

A tetőre! - súgtam a fülébe. - Mindig a tetőn át menekülsz.

Nagy, meleg kéz nyúlt ki, és a falhoz nyomta Jacket.

-

Mit művelsz...? - kezdte Jack.

Gabe a szájához emelte az ujját, aztán a felső emeletre mutatott. Jack gyorsan bólintott, és fáradtan ellökte magát a faltól. Végigrohantak egy folyosón, a fal mentén befordultak egy sarkon, aztán nekivágtak a lépcsőnek. Kettesével szedve a lépcsőfokokat rohantak fel, a korlátba kapaszkodva rántották fel magukat egy-egy ugrásnál. -

A tetőre! - kiáltotta Gabe, amikor lentről hangok verődtek vissza. Egyik sem volt

emberi hang. Jack szeme elkerekedett, amikor alattuk vérfagyasztó kiáltás harsant. Nagyobbakat ugrott, amint átjutott egy másik ajtón, és nekivágott a következő emeletnek. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Az omladozó, keskeny betonfalak azt jelentették, hogy már csak pár lépésnyire van a tető. Gabe már a lépcsősor tetején állt, és átnyomakodott egy külső ajtón, majd a tető túlsó széléhez futott. Lenézett a három emelettel lejjebb levő útra, majd a barátjára pillantott. - Még van két percünk, Jack. Biztos vagy benne? -

Kétségeket vettél rajtam észre? - kiabálta Jack, és a melléhez szorította a könyvet. -

Meg kell találnom a módját, hogy leállítsam! A homlokomat ráncoltam. Régebben mindig könyörögtem apámnak, hogy hagyja ott a könyvet. Az ide vezető több tucat alkalom megtanított rá, hogy Jack és Gabe szorult helyzete mindig ugyanúgy alakul. Mindannyiszor igyekeztem megváltoztatni a végeredményt, de ettől csak nehezebb lett végignézni. Gabe megadóan sóhajtott fel, aztán felkapta a fejét, és északi irányban a menekülésük távolságát latolgatta. Akkor hát kezdődik.

-

A rikoltozás harsányabb lett, és Jack lehunyta a szemét. Meg kell mentenem - mondta halk, szomorkás hangon.

-

Jack teste egy rántással felemelkedett, a nyakkendője a nyakához csapódott, a szél a füle mellett süvöltött, ahogy az éjszakai égen repült. Szinte abban a pillanatban, amikor felröppent, már le is ereszkedett négy házzal arrébb, egy másik tetőn. A hirtelen megállástól előrerándult és derékból meghajolt a teste, és hangosan felnyögött, ahogy a váratlan érkezéstől a tüdejéből kiszorult a levegő. Gabe csak ekkor eresztette el. 4 -

Sosem fogok hozzászokni - mosolyodott el Jack, és lesimította a nyakkendőjét meg a

zakóját. -

Hagyhattam volna, testvér, hogy a tűzlétrán menj le, de a nyomodban koslató

fenevadakkal csak egyes testrészeid jutottak volna le az utcára - vigyorgott önelégülten Gabe,

de a mosolya hamar lehervadt, amikor felpillantott. Vonzza őket. Távolabb kell kerülnünk.

-

Jack bólintott. Egy pontosan olyan ajtó volt néhány méterre tőlük, mint amin az előbb kimenekültek. Feltépte, és Gabe utána eredt a lépcsőn. Három lépcsőforduló után Jack lassított; a mellkasa hevesen emelkedett-süllyedt. -

Gyerünk! - mordult rá Gabe. Jövök már! - csattant fel Jack, és újból mély levegőt vett, mielőtt lement az utolsó

kétemeletnyi lépcsőn. Már éppen felbukkant előttük a kijárat, amikor a rikoltozás és az acsargás hangosabb lett. Jack a válla fölött hátrapillantott, és látta, hogy Gabe lemarad és lövésre emeli a pisztolyát. -

Nem sikerülhet - mondta halkan Gabe. - Túl közel vannak.

-

GABRIEL! - Állatias sziszegés hallatszott fölöttük. Egyetlen hang volt, benne

számtalan másik. Gabe összehúzott szemmel célzott. - Menj, Jack. Feltartóztatom őket. -

Gabe...

-

Menj, ha meg akarod menteni a lányodat! - ordított rá Gabe.

Jack magához szorította a könyvet, és kifelé igyekezett. Feltépte az ajtót, aztán a térdére támaszkodott; nem kapott levegőt. Az ajtónak dőlt, és az ég felé emelte az arcát, majd lehunyta a szemét. -

Isten segítsen! - suttogta.

A rikoltások egy pillanatra abbamaradtak, majd ismét fülsértőén belehasítottak az éjszakába. Jack most először nézett a szemembe. Félt, és ezt korábban nem láttam. Először furcsának tűnt, mintha képtelen lett volna arra, hogy lásson. Figyeltem, ahogy az ismerős elszántság kiül az arcára. - Megmentlek, Nina. A tekintete, mintha sosem szólt volna hozzám, ide- oda cikázott minden irányba, hogy meglelje a legjobb menekülési útvonalat. Már éppen eldöntötte, hogy elmenekül, amikor a fa szilánkokra hasadt a háta mögött, és az ajtón több tucat hosszú, karmos kéz nyúlt ki. Jack szeme halálra váltan kerekedett el, ahogy a démonok a mellkasa, a lába, a nyaka és az arca 5 felé kapkodtak. Az éles körmök felhasították az ingét, és a bőrébe mélyedtek. Vér csordult ki a tátongó sebekből. -

Nina! - kiáltotta. A bőre felhasadt a rajta végigcsúszó hosszú karmok nyomán.

A karja, lába előrelökődött, majd a teste kétrét görnyedt és eltűnt, amikor a bent rá váró pokol magába szippantotta.

-

Apa! - sikoltottam a sötétségbe.

Karok fogták le kinyújtott karomat. Félresöpörtem őket. - Nem! NEM! Apa! - jajongtam, és megpróbáltam kiszabadulni. De nem voltam elég erős. -

Hagyd abba, Nina! Én vagyok!

Felhagytam a viaskodással, amikor a valóság rám szakadt. Jared ült mellettem az ágyunkon, megragadta és a melléhez szorította a kezemet. -

Nina? - kérdezte, és odahajolva felkattintotta a lámpát.

Erősen lehunytam a szemem, hogy kizárjam a fényt. Pamut hálóingemet veríték itatta át, nyirkos hajam a homlokomhoz tapadt. Remegő kézzel simítottam ki a nedves hajtincseket az arcomból. Mindig percekbe telt, mire megnyugodtam, de ezúttal nem a félelemből kellett magamhoz térnem. Dühös voltam. -

Egyre rosszabbak lesznek - jegyezte meg Jared aggodalmasan.

Muszáj volt megköszörülnöm a torkomat. - Olyan valóságosak - suttogtam. Még éreztem apám arcvizének illatát, és a rikoltások a fülemben csengtek. Kínszenvedésként éltem meg, hogy majdnem minden éjszaka visszatérjek arra a helyre, és végignézzem apám haláltusáját. A félelem helyébe a harag lépett, és ez jó volt; úgy éreztem, jobban fel vagyok vértezve a düh, mint az ébredésemet általában kiváltó bénító tehetetlenség ellen. -

Nina?

Megnyaltam verítéktől sós számat. - Jól vagyok. -

A héten ez már a harmadik alkalom. Szerintem egyáltalán nem vagy jól - jelentette ki

feszült arccal. - Ugyanaz az álom? Kelletlenül bólintottam. Jared rögeszmésen aggódott, valahányszor fel kellett, hogy ébresszen egy rémálomból. Felzaklatta a sikoltozás, a remegés, az, hogy képtelen az egészet megakadályozni. Különleges kapcsolatunk csak fokozta a frusztrációt és az aggodalmat, amit érzett. Jared félig ember, félig angyal. Hibridként érzékenyen reagált a bennem végbemenő testi változásokra, így például a vérnyomás emelkedésére vagy a hormonális változásokra, vagy ha a pulzusom felgyorsult, és mivel a Talehje voltam, vagyis az az ember, akinek védelmével megbízták, úgy élte át az érzéseimet, mintha a sajátjai lettek volna. Egy pillanatig az arcomat fürkészte, majd az ölébe emelt. - Talán beszélned kellene valakivel. -

6 Nincs szükségem agyturkászra, Jared. Ezek csak álmok - mondtam, inkább magamat

győzködve, mint őt. Magával húzott, amikor feljebb kúszott az ágyon, hogy ülő helyzetben az ágytámlának döntse a hátát. Igyekeztem ellazulni a karjában. Eleget gyakorolhattam előző tavasszal,

amikor a nélküle töltött napjaim alatt nem akartam képtelen emberi félelmeimmel és érzéseimmel traktálni. De a lidérces álmaim után nehéz volt ellazulnom, még a képességeim tökéletesítésével töltött hónapok után is. Igyekeztem bármi másra gondolni, hogy a darabokra szakított apám dermesztő képét elűzzem, és megpihenve végre újra elaludjak. Megnyugtatott, hogy arcommal Jared forró mellkasához simulhattam, és beszívhattam csodálatos illatát. Egyébként ez bármikor enyhet és gondtalanságot hozott volna, de a legborzalmasabb rémálom háromszori, egymást követő ismétlődése után már nem segített. -

Lezuhanyzom - jelentettem ki, és sebesen lefejtettem magamról a körém betűrt

takarót. -

Hajnali három van, Nina. Három óra múlva amúgy is fel kell kelned, hogy dolgozni

menj. Miért nem próbálsz meg még kicsit aludni? Gyorsan az ágy szélére kúsztam, és Jarednek háttal a földre tettem a lábam. - Te aludtál? kérdeztem. Kis szünet után elkeseredetten sóhajtott fel. - Igen. -

Akkor semmi okom rá, hogy újra elaludjak. Amúgy sincs hozzá kedvem.

Valahányszor lehunyom a szemem, mindig ugyanaz történik. - Vártam egy pillanatot, és amikor Jaredtől nem érkezett ellenérv, feltápászkodtam az ágyról, és kimentem a fürdőszobába. A csövek feljajdultak, amikor elcsavartam a zuhanygombot, és gondolataimba merülve csendben álltam a mosdó előtt, míg arra vártam, hogy a víz meleg legyen. Az álmom villant fel az emlékezetemben gyors és hangos képekben. A rikoltások, apám cipőjének csattogása, ahogy felrohan a lépcsőn. Egyszerűen nem akart végük szakadni. Szorosan lehunytam a szemem, hogy elkergessem az emlékeket. Vajon csak azok voltak? Vajon csak álom volt? -

Nina? Jól vagy odabent? - kiáltott be Jared.

Előrehajolva tenyerembe folyattam a mosdó csapjából a vizet, és az arcomra lötyköltem. Hagytam, hogy a víz- cseppek lecsöpögjenek az orromról és az államról a mosdókagylóba, és néztem, ahogy a cseppek kis patakban, egymást követve eltűnnek a lefolyóban. Könnyebb volt az érzelmeim leplezésére koncentrálni, ha valami hétköznapira összpontosítottam. Jól vagyok - kiáltottam vissza, és kiegyenesedve a tükörbe néztem. Az arcvonásaim 7 megváltoztak a Jareddel való megismerkedésem óta. A nyár nagy részét zárt helyen töltöttem, -

míg a lábam gyógyult, és a bőröm ettől fakó és élettelen lett, a szemem alatt pedig ehhez illő lila árnyék támadt. A csaknem a halálunkkal végződő támadás, ami az étteremben ért minket, mintha egy

örökkévalósággal korábban történt volna. A napjaink - az időnként napvilágot látó újsághíreket leszámítva, miszerint a rendőrség legkiválóbbjai bizarr és egymással össze nem függő balesetek során idő előtt az életüket vesztették - úgy peregtek, mintha Crahm, Shax és a könyv sosem lett volna. A hálóingemet a földre ejtettem, aztán a zuhany alá léptem, és felsóhajtottam, amikor a vízsugár az arcomra zubogott. Jared lépett be, és a mellén összefont karral a mosdónak dőlt. -

Minden rendben? - kérdeztem.

Jared kényelmetlenül feszengett. - Miattad nyugtalankodom. -

Nemsokára kezdődik az őszi szemeszter. A meglevőkön kívül még további óráim is

lesznek, és ha még a szakmai gyakorlatot is hozzávesszük, ez az egész álomdolog valószínűleg a stressznek tudható be. -

Nem értem - vakarta a fejét Jared. - Hónapok teltek el, hogy... bármelyikük is erre járt

volna. Amióta élek, nem láttam őket ilyen ritkán, és te mégis... - dörgölte meg a nyakát. Nincs értelme, hogy éppen most vannak ilyen álmaid. -

Jared, az embereknek folyton vannak rossz álmaik, és démonoknak sem kell ehhez ott

lenniük. Ez nem jelent semmit - masszíroztam a sampont a hajamba. -

Gondolod te.

Égnek emeltem a tekintetemet. - Ugyan már! A bolhából csinálsz elefántot. Ha megígérem, hogy nem lesz több ilyen álmom, te is megígéred, hogy nem borulsz ki miattuk? -

Szóval megígéred, hogy nem lesz több ilyen álmod. - Jared hangjából sütött a gúny.

Samponos fejemet kidugtam a zuhanyfüggöny résén át, az arcomba hab csöpögött. - Na, jó, nem ígérhetem meg, de elbizonytalanítasz. Hacsak nem tudsz olyasmit, amit én nem, akkor ezek csak álmok. Jared elmosolyodott, letörölte a homlokomról a samponcsíkot, aztán rögtön meg is csókolt. - Rendben. Csak álmok. Helyeslőén bólintottam, aztán összehúztam a függönyt. - Ugye, nem baj, ha ma beugróm az irodába? - kérdeztem, de tudtam, hogy nem örül neki. -

Úgy érted, ma inkább, mint más napokon?

Jared számára az, hogy elkísért a Titan Mercantile-ba, csak egy szokásos munkanapot 8 jelentett, de akármilyen gyakran hívtam is be, ez privát tréfa lett közöttünk. Minden nap behívtam magammal, ő pedig udvariasan visszautasított. A Titan Mercantile irodáiban jártkelt annak idején az apja, Gabe. Jared sosem beszélt róla, de feltételeztem, hogy a visszautasításának az apjával kapcsolatos fel nem dolgozott érzéseihez van köze.

A hajnal előtti órák lassan vánszorogtak, és zuhanyozás után Jareddel a reggeliző asztal mellett töltöttük a napkeltéig az utolsó pillanatokat. Amikor a felkelő nap végre áttűzött a redőny résein, rámosolyogtam a falakra téglalapokat festő, ragyogó fényre. Órákon át bámultam a falakat, és arra vártam, hogy meggyógyuljon a lábam. Beth ritkán látogatott meg, mert lefoglalta az új lakás berendezése, Kim elutazott nyári vakációra, Claire pedig könyörtelenül számolta fel a bennünket fenyegető veszélyt. Jared jobbára annak szentelte az idejét, hogy elűzze a magányomat, és szórakoztasson. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és normálisabb mederben folyt az élet, mint azelőtt. Az éjszakára, amikor majdnem meghaltam, csak a combomon levő heg emlékeztetett. Felfigyeltem rá, hogy Jared szorgalmasan tesz-vesz a konyhában, és hallottam, ahogy a serpenyőben pattog és serceg a reggelink. Omlettet tett az asztalra, és mellé egy kis halom levelet. -

Jött valami érdekes? - kérdeztem, ahogy átpörgette a borítékokat.

Jared keze megállt a levegőben, és összehúzott szemmel olvasta el a kézzel írt címzést. -

Mi az?

-

Neked jött - mondta, és odatolta elém.

A bal felső sarokban a feladó magyarázatot adott Jared arckifejezésére. A levelet Ryan küldte. Jared arckifejezéséből ítélve sejtettem, hogy rossz hírről van szó. - Már tudod, igaz? húztam ki az egyetlen noteszlapot. -

Van róla némi sejtésem.

-

És már régen el kellett volna mondanod nekem - hánytam a szemére, és gyorsan

végigfutottam a levelet. Drága Nigh! Azt szerettem volna ha tőlem tudod meg, de nem tudtam hogy mondjam el; ezért inkább csak megírom. Nem térek vissza a Brownra. Beszéltem egy sorozó tiszttel, és úgy érzem pillanatnyilag a katonaságnál lesz a legjobb helyem. Jobban ismerlek, mint ahogy te hiszed rólam, és tudom, hogy lelkifurdalásod van. Hát ne legyen! Boldog vagy, és nekem csak ez a fontos. Ez az igazság. Sajnálom, hogy ebből az ostoba levélből kell megtudnod, de valahogy minden olyan gyorsan történt és nem volt időm, hogy felhívjalak. Vigyázz magadra, Nigh. 9 Minden nap gondolok majd rád. Ryan A levél kicsúszott az ujjaim közül, és lassan, hangtalanul a padlóra hullott. Váratlan volt, de szívesen fogadott ez a zsibbadtság; tudtam, hogy hamarosan hatalmába kerít a bűntudat, és

az elviselhetetlen lesz. -

Elment.

Jared megsimította a kezemet. - Claire hívott. Ryan jól van. -

Claire is elment? - jajdultam fel, és felpattantam. Bár a hullámzó érzéseim

megriasztottak, a harag ismét jobb volt a fájdalomnál. Jared egy lépést tett felém, de elhátráltam tőle. - Azt sem hagytad, hogy elbúcsúzzak Claire- től! Vagy mindkettőjüktől! Jared a homlokát ráncolta, a két szemöldöke között elmélyült a ránc. - Ryan akarta így, Nina. Amúgy sem tarthattad volna vissza. -

De te tudtad, hogy ez zajlik - feleltem halkan. - Meg kellett volna mondanod. - A

kialvatlanság lehúzott, a testem elnehezült. Nem volt erőm a haraghoz sem. A padlón heverő levélre siklott a tekintetem. - Az én hibám. -

Nem, Nina.

Bólintottam. - Én vagyok ezért a hibás. Összetörtem a szívét, így nem maradhatott itt. Megráztam a fejemet. - Békén kellett volna hagynom. Odaát meg fog halni. -

Ryan döntött így - mondta Jared.

Száraz hangja aligha volt meggyőző. Joga volt hozzá, hogy dühös legyen, hiszen tanúja volt, hogy a menyasszonya a miatt a férfi miatt gyötrődik, akinek a párja kellett volna, hogy legyen. Jared szemében az, hogy Ryan Claire Talehje, azt jelentette, hogy én máshoz tartozom, és ezzel próbáltam elűzni Jaredet, amikor még azt hittem, hogy ha őt választom, azzal veszélybe sodrom a családját. „Zseniális" tervem elég volt, hogy a világ másik végébe kergessem Ryant, hogy ott harcoljon. Mindegy, mit mond Jared, gondoltam, vagy mennyire gyűlöli, hogy feldúltnak lát, bizonyosan nem bánja, hogy Ryan elment. Bármennyire haragudtam, csakis magamat okolhattam a történtekért, és ezzel mindketten tisztában voltunk. Megráztam a fejemet. - Mennem kell. Nyolcig el kell faxolnom azokat az iratokat. Jared felsóhajtott. - Ha megmondtam volna, mit tettél volna azon kívül, hogy aggódsz? A vállamra vetettem a táskám szíját. - Nem tudom - válaszoltam, és elővettem a mobilomat. Végigpörgettem a telefonszámokat, míg meg nem találtam Ryanét, aztán a fülemhez emeltem a készüléket. Ahogy számítottam rá, a hangposta fiókja jelentkezett. A hangjától görcsbe rándult a gyomrom, de 10amikor a csipogás után üzenetet kellett volna hagynom, az indulataim fellángoltak. - Hívj fel! Most azonnal. Nem viccelek. Most kaptam meg a leveledet. Ezt nem teheted! Szó sem lehet róla. Fel kell hívnod, hogy megbeszéljük, mit lehet tenni. Kérlek! Jared kivette a telefont a kezemből, és hagyta, hogy lassan becsukódjon. - Nem kapja meg

az üzenetet, szerelmem. -

Meg kellett próbálnom - mondtam, és kinyitottam a táskámat, hogy beleejtse a mobilt.

- Valakinek meg kellett próbálnia. Jared megérintette a karomat. - A hadseregben nincs, aki nála nagyobb biztonságban lenne, Nina. Ott van mellette Claire. -

És ez pontosan hogy működik majd? Claire is jelentkezett a seregbe?

Jared elmosolyodott. - Nem. Beszéltünk erről. Úgy tartja majd rajta a szemét Ryanen, ahogy kiképeztek minket. Vannak kapcsolataink. -

Nem ez a lényeg.

-

Tudom - mondta, és kinyitotta az ajtót.

Nem csókoltam meg, amikor kiléptem, vagy amikor kinyitotta előttem a kocsi anyósülés felőli ajtaját, ahogy szokta, vagy amikor a vezetőülés felé került. Nem próbálkozott bocsánatkéréssel, amit csak olyankor tett, ha biztos volt az igazában. Tudta, hogy ezzel még jobban felpaprikáz. -

Sajnálom, hogy dühös vagy - jegyezte meg.

Mérgesen meredtem rá. - Olcsó kifogás, ezt te is tudod. Eleve nem árultad el, hogy Ryan beállt katonának! Nem engedted, hogy elbúcsúzzak Claire-től! Bocs, hogy dühös vagyok... Az utolsó szavakat már motyogtam, és a karomat összefonva makacsul duzzogásba süppedtem. Amikor Jared nem válaszolt, a szemem sarkából rásandítottam. A nevetésével küszködött. -

Egyáltalán nem vicces, Jared!

A szája rögtön éles vonallá keskenyedett. - Nem mondtam, hogy az, csak - megrázta a fejét, miközben a Titan Mercantile előtt a járda mellé kanyarodott - olyan mulatságos, hogy bosszús fintorok váltakoznak azon a gyönyörű arcodon... Bocs. -

Ne kérj folyton bocsánatot, és ne légy... nem is tudom, mi! Bocsánatkérő!

Jared szája sarka önálló életre kelt, és kicsit felfelé kunkorodott, mielőtt ráncba szedte. Kellemes napot! Azon túl, hogy megpróbáltam vitába szállni vele, még becsaptam az ajtót is. Néha őrjítő volt, hogy mennyire szerelmes belém. Pár lépést tettem az épület felé, aztán megtorpantam. Visszamentem az Escalade-hoz, és 11 kinyitottam az ajtót. - Bejössz? - kérdeztem szégyenlősen. -

Ma nem - felelte mosolyogva.

Gyerekkorában Jared véget nem érő órákat töltött a Titan Mercantile-ban, és legkevésbé ide szeretett járni az apjával. Nem javított a helyzetünkön, hogy a munkatársak úgy bámulták,

mint egy ketrecbe zárt vadállatot. Nem bírták kitalálni, milyen kapcsolat van közöttünk, bár a többségük tudta, hogy Jared Gabe fia, és a testőröm. Amikor még apám járt-kelt ezeken a folyosókon, Gabe- bel mindennaposak voltak a találkozók. A szakmai gyakorlatom első napjától kezdve nyilvánvaló volt, hogy védelemre van szükségem, és úgy esett, hogy a megbízott testőröm egyben a vőlegényem is. E tények önmagukban is nem egy, a családomra vonatkozó szóbeszédet indítottak útjukra. Az egyik, velem együtt szakmai gyakorlatát töltő lány azonnal érdeklődni kezdett Jared iránt. Sasha nem vesztegette az idejét az édeskés udvariaskodással, hanem kifejezetten gyűlölködve beszélt velem erről a témáról. -

Szóval... Jared... - kezdte, amikor beléptem a közös irodánkba. Beszéd közben az

ablakból leste az Escalade- ot. -

Sok a dolgom, Sasha.

-

Ő véd meg? - Amikor nem válaszoltam, odajött, és megállt az íróasztalom előtt, és

addig kocogtatta, míg fel nem néztem. - Mitől is? - kérdezte aztán kétkedve. A fán kopogó hosszú körmeire, aztán az arcára pillantottam. - Sok a dolgom. -

De a barátod, nem?

-

Nem.

-

Nem? - A hangja egy oktávval magasabbra ívelt.

-

Jegyesek vagyunk.

-

Ez nem valami, izé, érdekellentét?

-

Nem igazán - nyálaztam át egy halom iratot.

-

Egyszerűen nem fér a fejembe! - folytatta könnyed kacagás kíséretében. - Persze,

tudom, hogy te vagy Titan Mercantile királykisasszonya, de nem érzed kicsit nevetségesnek, amikor mellette állsz? Olyan össze nem illő pár vagytok. Amikor rájöttem, mire céloz, felkaptam a fejemet, és összehúzott szemmel néztem rá. - Tessék? Sasha megvonta a vállát, aztán az ujjával az íróasztal szélét követve odasiklott hozzám. Nem jössz zavarba? A nők biztos lépten-nyomon a lába elé vetik magukat. -

Nem igazán - csattantam fel, miközben Sasha elindult az ajtó felé.

Gúnyosan elmosolyodott, ahogy gyilkos pillantásomtól hátrálni kezdett. - Hm. Nagyon 12 érdekes. - Hosszú, vörös lófarka meglibbent, amikor befordult a sarkon, én meg éreztem, hogy kivörösödött arcomról süt a forróság. Végszóra megcsörrent a telefon. -

Minden rendben? - kérdezte Jared a vonal másik végén.

Eltakartam a szememet, hogy mielőtt megszólalok, visszanyerjem a nyugalmamat. Minden a legnagyobb rendben. Csak... Sasha járt éppen itt. Ó! így már értem. Megint az irataidon hagyta a kávés bögréjét? - kuncogott Jared. Ki

-

tudja, miért, de mulattatta, hogy ez a nő annyira kihozott a sodromból, hogy normálisan gondolkodni sem tudtam. Nem - sóhajtottam fel. - Ő csak... Nem mondhatom ki, amit szeretnék, ezért inkább

-

nem fogom. -

Tiéd a vállalat, Nina. Nem muszáj együtt dolgoznod vele.

-

Pillanatnyilag csak gyakornok vagyok itt, Jared. És... - Újra felsóhajtottam, és néztem,

ahogy Sasha a személyzeti igazgatóval flörtöl - ...még a végén engedek a kísértésnek. -

Mit gondolsz, el tudsz ma kicsit előbb szabadulni? - kérdezte.

-

Valószínűleg. Miért?

-

Holnap lesz az új szemeszter első napja a Brownon. Gondoltam, biciklire

pattanhatnánk, és elmehetnénk a Tölgyfához, megebédelhetnénk... -

A Tölgyfához...?

-

Ahhoz, amihez el akartalak vinni... ahova apám anyámat vitte.

Elmosolyodtam. - Csodásán hangzik, de előbb egy megbeszélésem van. Rendben - mondta, és úgy tett, mintha megfeledkezett volna róla.

-

Derékban megigazgattam a szoknyámat, aztán megnyomtam a harmadik emelet gombját. Az utolsó szabadnapomat teljes egészében Jareddel tölthettem volna, de Mr. Patocka megkért, hogy iskolakezdés előtt az összes gyakornok jöjjön be egy utolsó megbeszélésre. Úgy volt, hogy néhányan távoznak, és Mr. Patocka újra fel akarta osztani a munkát. Egész héten erre a megbeszélésre vártam, mert ez volt Sasha utolsó napja. Önmagában ez a tény is ünneplésre adott okot. -

Gyakornokok - kezdte Mr. Patocka, és átnézte a kezében tartott iratokat. Úgy mondta

ki ezt a szót, mintha rossz szájíze lenne tőle. -

Anna, Brad és Evan itt hagynak minket, így Shannonra, Johnra, Ninára és Sashára új

feladatok hárulnak. Szeretném elmondani... Mr. Patocka szavai összemosódtak, amikor rájöttem, hogy Sashát rossz kategóriába sorolta.

13

-

Elnézést, Mr. Patocka...

-

Igen, Miss Grey? - fordult felém láthatóan ingerülten. Nagyon is jól tudtam, hogy ha

bármelyik más gyakornok szakította volna félbe, azonnal kiutasították volna a megbeszélésről, de Mr. Patockát is beleértve mindenki tisztában volt vele, hogy nem vagyok

egyszerű gyakornok. -

Azt hiszem, tévedett. Sasha nem marad - mondtam olyan hűvös hivatalossággal,

amilyennel csak bírtam. -

Még most sem olvasod el a belső értesítéseket - csattant fel Sasha. - Az iskolaév alatt

végig itt leszek. -

Micsoda? - A hangom több undort fejezett ki, mint szerettem volna. Mr. Patockára

pillantottam, aki bólintott, miközben úgy tett, mint akit mérhetetlenül untat a beszélgetés e fordulata. -

Én... ő... - Összevissza dadogtam, mialatt azon törtem a fejemet, hogy őrizzem meg a

méltóságomat, hiszen most árultam el, hogy a hír megdöbbent és elkeserít. -

Minden rendben, Nina. Irodai munkatársak maradunk - dorombolta Sasha, és a

mosolya olyan volt, mint egy macskáé, aki udvariaskodik a madárral, mielőtt megeszi. -

Folytassuk - szólt közbe Mr. Patocka. - Sasha, maga veszi át Brad munkáját, Shannon,

maga Annáét, John pedig Evanét. Elvárom, hogy a távozók pontos utasításokat hagyjanak. -

És Nina? - nézett rám hátra villámló tekintettel Sasha.

Mr. Patocka felsóhajtott. - Nina Cranttel folytatja a szakmai gyakorlatát az iskolaév alatt, Sasha. Kérem, ne éreztesse velem, mintha még többet kellene babusgatnom magukat, mint ahogy eddig tettem. -

Granttel? - zúgolódott Sasha.

Grant volt a Titan Mercantile második embere. Amikor Jack meghalt, átvette a vezérigazgatói teendőket, amíg készen nem állok arra, hogy a céget vezessem. Nem repestem azért, hogy vele dolgozhatok: tizenévesként tanúja voltam, ahogy Grant felszívja magát az apámra, és Jack nagy mulatságára szégyentelenül flörtölt is velem. Jack látott valamit Grantben, amit én nem. De lehet, hogy nem is akartam meglátni. Nemcsak előléptette, de fáradhatatlanul igyekezett meggyőzni, hogy randevúzzak az érvényesülni tudó, hihetetlenül intelligens, kiváló alkalmazottjával. Bár engem általában a hányinger környékezett, ha másfél méternél közelebb kellett mennem Granthez, Sasha a céghez kerülése óta mindent megmozgatott, hogy a személyi asszisztense legyen. Mr. Patocka döntése, ami engem abba a pozícióba helyezett, amiért Sasha egész nyáron törte magát, az eddig irántam táplált ingerültségét majd kétségkívül 14 tovább fokozza. A gondolat megmosolyogtatott. Most tör majd ki a totális háború. -

Valami gond van, Sasha? - kérdeztem, hogy megpróbáljam megőrizni jövendő

alkalmazottaim tiszteletét.

-

Gond? Egy szál sem! - válaszolta egy undorítóan édeskés kacaj kíséretében, amivel a

kínos helyzetekből szokta kiverekedni magát, amikbe rendre belesodródott. -

- Bocsáss meg, Nina! Nem vettem észre, hogy ennyire érzékeny vagy - mosolygott.

Mr. Patockára néztem. -

Végeztünk? A megbeszélésnek vége, de szeretném, ha velem jönne Grant irodájába, Nina. Mielőtt

jövő héten munkához lát, Grantnek néhány dologgal kapcsolatban röviden tájékoztatnia kell magát. A többi gyakornok kisorjázott a teremből. Kezet ráztak, elbúcsúztak egymástól. Mindenkinek odabiccentettem, amikor libasorban a lifthez mentek, de előbb ugyanolyannal viszonoztam Sasha mesterkélt vigyorát. Mr. Patocka végigkísért a folyosón a liftig, és megnyomta a negyediket jelző gombot, ahol még ma is apám irodája volt. Grant az emelet másik oldalán, egy Jackével párhuzamosan elhelyezkedő irodában dolgozott, amelynek falait diplomák és tudományos fokozatok, valamint lovaspólózó pónik foglalták el, a hatalmas ablakok pedig a Fleet Rinkre néztek, és beáradt rajtuk a napfény. Mr. Patocka bekopogott Grant félig nyitott ajtaján. - Khm... Mr. Bristol? Nina szeretne beszélni önnel. -

Kísérje be!

Beléptem az irodájába. A párnázott zöld fotelben ült, és a változatosság kedvéért nyájas hangulatban volt. Grant tíz éve dolgozott apám cégénél, és a szamárlétra alján kezdte, ahogy az elkoptatott sikertörténetek szerint szokták, majd onnan emelkedett a csúcsra. A történetét csak az tette volna még közhelyszerűbben unalmassá, ha a postázáson kezdte volna - már ha lett volna ilyen részlegünk. De Grant is gyakornokként kezdett a Titánnál. -

Nina - pillantott rám vékony, szögletes szemüvege felett.

-

Grant - fogadtam egy biccentéssel az üdvözlését.

Grant Mr. Patockára pillantott, és udvariasan rámosolygott. Köszönöm, Eugene.

-

Mr. Patocka kiment, és becsukta az ajtót. Bár többé- kevésbé minden hájjal megkent pasinak tartottam, a többi alkalmazott a személyes 15 megmentőjét látta benne. -

Oké, minek a hivatalos hangnem, Grant? - kérdeztem a karomat összefonva.

-

Szállj le rólam, Cukorfalat.

Az íróasztalára feltett, és bokában kényelmesen keresztezett lábbal ült. Képtelen skót kockás zoknija láttán összevontam a szemöldökömet. Pontosan azt képviselték, amit utáltam

Grant Bristolban. Bosszantóan, dühítően jóképű volt. Vékonyszálú barna hajától és kisfiús, simára borotvált arcától a hivatalban a nők többsége el- alélt. Jól öltözött volt és nyájas modorú, és azt hiszem, időnként még vicces is, de nekem ettől csak kedvem lett volna ököllel belevágni a szögletes állába. Egy tipikus szappanopera hősre emlékeztetett. Hamisan csengett, amit mondott, mesterkélt volt a mosolya, és a személyisége mindent összevetve olyan hatással volt rám, mint amikor valaki a körmével végigkaristolja a táblát. Brr... tudod, hogy utálom, ha így szólítasz - ráztam meg magam. - Ha együtt fogunk

-

dolgozni, abba kell ezt hagynod, Grant. Komolyan mondom. -

Ahogy kívánod. - Mosolygás közben kivillant valószerűtlenül szabályos és vakítóan

fehér fogsora. - Légy itt, amikor nincs egyetemi előadásod, órád. Ha én meg tudtam csinálni, neked is menni fog. Nincs mentség. Próbáltam uralkodni a haragomon, ezért felálltam, és halványan elmosolyodtam. - Viszlát holnap. -

Még valami... - mondta, mire megfordultam, és vártam, mit mond. - Csinos szoknya,

Cukorfalat. Dühösen mentem ki Grant irodájából, és vigyáztam, nehogy bármibe is belerúgjak kifelé menet. Amikor kinyitottam a bejárati ajtót, megpillantottam Jared Escalade-ját, ami szokás szerint a járda mellett parkolt az utca túloldalán, csakhogy ezúttal Jared kínosan feszengett az ajtó mellett, Sasha pedig centiméterekre tőle a vállával a kocsinak támaszkodott. Láttam, hogy Jared megpróbál udvariasan viselkedni. Összefonta a karját, és próbált nem reagálni Sasha flörtölési kísérleteire, de a tekintetemet képtelen voltam levenni a kuncogó Sasháról, aki minden szó után megérintette Jared ingét, mellkasát és karját. -

Nina! Szia, édesem - szólított meg Jared, és megkönnyebbülten fogadta, hogy

félbeszakítom a beszélgetést. A karjába szorított, és látványosan szájon csókolt. -

Szia, Nina! - lelkendezett Sasha. - Éppen azt meséltem Jarednek, hogy egyszer

elmehetnénk négyesben valahova. -

Nem - vetettem oda ingerülten. Már teljesen kijöttem a béketűrésből. Jared az

anyósüléshez kísért, és kinyitotta előttem az ajtót. -

Segítség nélkül is be tudok szállni a kocsiba - jegyeztem meg csípősen.

-

Nina... - mosolyodott el. Mulattatta a rosszkedvem. 16

-

Te csak ne Ninázz - mondtam, és egyenesen előre meredtem.

-

Nos - kiáltott oda Sasha a terepjáró túlsó oldaláról, és felvonta a szemöldökét. -

Gondolom, majd hétfőn találkozunk. Jó volt végre pár szót váltani, Jared. Jared fütyült Sasha utolsó próbálkozására, hogy magára vonja a figyelmét, és egy

pillanatig engem figyelt; igyekezett megfejteni az érzelmeimet. Végül a vezetőülés felé került, és beült mellém. Nézte, ahogy Sasha átkocog a másik oldalra, aztán megcsóválta a fejét. Nem gondolhatod komolyan, hogy én... -

Nem is. Nem hiszem, hogy flörtölsz vele - morogtam.

Jared kikanyarodott a járda mellől, és bólintott. -

Helyes, mert az teljes képtelenség lenne. Nem csak azért, mert őrülten szerelmes

vagyok beléd, hanem, mert ő... - A fejét csóválva különféle undorodó grimaszok váltakoztak az arcán, miközben a pontos kifejezésen törte a fejét. - Ő valami egészen más. -

Ez rá a megfelelő szó - fontam össze a karomat.

-

Hogy ment a tárgyalás?

-

Úgy érted, nem tudod?

-

Figyelemmel kísértem, de nehéz volt kibogarásznom a részleteket úgy, hogy Sasha az

arcomba mászott. Grant változatlanul egy seggfej? -

Igen - bólintottam.

-

Mi baj? - Kis szünet után felszaladt a szemöldöke. - Ó!

-

Ez meg mit jelentsen?

-

Semmit. Nem céloztam semmire - mondta Jared, és próbálta visszafojtani a mosolyát.

Megráztam a fejemet, és néztem az autó mellett elsuhanó fákat. Eli egyszer azt mondta nekünk, hogy amikor testi kapcsolatra lépünk, akkor Jared jobban érez majd mindent, amit én is. Még most sem tudtam biztosan, hogy ez pontosan mivel jár. Jared sosem jelezte felém, hogy bármi is megváltozott volna, de amikor a hangulatváltozásaim vagy az érzéseim mögött megbújó indítékokat már nem próbálta olyan kíváncsian kifürkészni, tudtam, hogy megváltozott a helyzet. Nem is egyszer sarokba szorítottam, hogy rávegyem, magyarázza el ezt az újfajta ráhangolódást, de valami hatásos és ellenállhatatlan figyelemeltereléssel mindig kibújt a válaszadás alól. -

Még áll az ebédmeghívásod? - kérdeztem. A figyelmemet még mindig az ablak előtt

elsuhanó táj kötötte le. -

De még mennyire. Meglepetésem van számodra - mondta Jared. Megfogta a kezemet,

és a szájához emelte. A hangulatom azonnal megjavult, amint17az ajka melege villámként kúszott végig a karomon. - Imádom a meglepetéseket. - Tudom - mondta, az ajkát a kezemre szorítva.

Második fejezet Távozás

- Bevéste a nevedet. Egy fába? Milyen cuki! - ujjongott Beth. -

Igen, olyan uncsi, ezermilliószor-csináltam-már-ilyet módon - zsolozsmázta Kim,

akire semmi sem volt hatással. Kimre ügyet sem vetve rámosolyogtam Bethre. - Egy mezőre vitt el, amelynek közepén egy magányos tölgyfa állt. Leterítettük a piknikhez a pokrócot, amit Jared előre becsomagolt. Tökéletes volt. -

Te következel - bökött oldalba Kim.

-

Ó! - Felnéztem a mennyezetről lógó étlapra. - Egy nagy feketét kérek. Tej nélkül. - A

pult mögött álló lány bólintott, beütötte a pénztárgépbe, és várta a hitelkártyámat. Megböktem Betht. - Kérsz valamit? -

Nem, ma nem.

A szememet forgattam. - Egy nagy, sovány tejes moccacinót kér. -

Azt mondtam, semmit sem kérek! - csattant fel Beth tettetett bosszúsággal. - Te meg

mióta iszod feketén a kávédat? -

Nem fogunk az első iskolanapon kávé nélkül reggeli kávé melletti beszélgetést

folytatni - szögeztem le. - Tudom, hogy mostanában összébb kell húznotok a nadrágszíjat Chaddel. Sokba kerül a költözés. Nem gond. -

Nem szoktam lejmolni.

-

Délies vendéglátás. Nem így szoktad nevezni? - kacsintottam rá.

-

Te jenki vagy - morogta Beth.

A lány elfordult, hogy elkészítse a kávéinkat, és Beth odahajolt. - Szóval a fa... Elmosolyodtam. - Bámulatos volt a vésés. Fantasztikus részletekkel. Még sosem láttam ehhez hasonlót. A másik oldalra vezetett, és ott vannak a szülei kezdőbetűi is, én nem is tudom... évekkel korábbról. -

Nem lehet! - rikkantott fel Beth. Körülnézett, és igyekezett összeszedni magát a

következő kérdése előtt. - Szóval megállapodtatok már egy időpontban, gyerekek? Az 18 esküvőről? Lesütöttem a szememet. - Hm... nem. De kellemes ebéd volt. -

Kellemes ebéd? - kérdezett vissza Kim.

-

Nem hozta szóba - magyaráztam.

-

Először fordul elő - ugratott Beth.

Nem volt nehéz kitalálni, Jared kérdései az esküvővel kapcsolatban miért hangzottak el egyre ritkábban. Aggódott a rémálmaim miatt, és nem akarta, hogy még elviselhetetlenebbek legyenek. Tudtam, hogy Jared szeretné kitűzni az esküvőt. Ahogy teltek a hetek, és még mindig vonakodtam erről beszélni, kezdett nyugtalankodni. És amint megkezdődtek az álmatlanul töltött éjszakák, Jared fejében már minden járt, csak az esküvő nem. Az ablakhoz telepedtünk, és beszámoltunk egymásnak a nyarunkról. Beth és Chad az őszi szemeszter miatt kevesebb óraszámban dolgoztak. Kevés volt a pénzük, de élvezték, hogy saját otthonuk lehet. Kim családlátogatáson volt, de hamar visszajött. -

Hiányoztam a koleszbeli szobámnak – mosolyodott el.

-

Hogy vetted rá őket, hogy beengedjenek? - kérdezte Beth.

-

Jó a rábeszélő képességem - dörzsölte össze a kezeit Kim. Szóval majdnem egész nyáron utazgattál, nem dolgoztál, és elég pénzed volt, hogy

megvesztegesd a Brown Egyetemen a hatalmasságokat? - kérdeztem. - Na, persze. Kim megrántotta a vállát. - Chicago felé menet kiraboltam két bankot meg egy italáru üzletet. -

Szép - kortyoltam bele megint a kávémba.

-

Szóval Ryan a seregben van? - kérdezte Kim.

-

Jesszusom, Kim - csóválta a fejét Beth.

Bólintottam. - írt egy levelet, és a háborúba menet egyszerűen csak bedobta a levélládámba. Mintha valami semmiségről lenne szó. Vagy egy istenverte szülinapi üdvözlőkártya lenne. -

Vagy egy levelezőlap - tette hozzá Kim.

-

Amin katonákat lehet látni - tódította Beth. Lehajtotta a fejét, és próbált nem

mosolyogni. -

Zöldre és feketére festett arccal, és hatalmas puskákkal - vigyorodott el Kim.

Beth elgondolkodott, aztán ismét megszólalt. - Terepszínű fürdőgatyában. -

Ahogy a strandon hevernek, és nagy, kövér, sárga betűkkel ezt írják ki: „Üdvözlet a

háborúból!” - ráncoltam a homlokomat. Beth felkacagott, mielőtt sikertelenül megpróbált volna komoly arcot vágni. - Nem 19 tudhattad, hogy akadályozd meg ebben, Nigh. -

Hát azt tényleg nem tudtam - mormoltam alig hallhatóan, mert tudtam, hogy Jared is

hallhatja. Az üres poharakat a szemetesbe dobtuk, aztán elindultunk a campus felé. A séta

hosszabbnak tűnt, mint előző években. Emlékszem, hogy ugyanezen az utcán mentem végig, és azon töprengtem, vajon összefutok-e Jareddel. Reménykedtem egy lopott pillanatban. Elmosolyodtam, amikor hátranéztem: az Escalade egy háztömbbel hátrébb, az utca túlsó felén parkolt. Mennyi minden megváltozott, amióta azon a pádon ültem a parkban! Az élet rosszról még rosszabbra fordult, csodálatosból hihetetlenné vált, és a napjaim most olyan hétköznapiak voltak, mint bármelyik másodéves főiskolásé. Bárcsak lehunyhatnám úgy a szemem, hogy ne lássam apámat, de ez - úgy látszik - túl nagy kívánság volt. Beth időnként lopva rám pillantott. A kíváncsiságom végül legyőzte a hosszadalmas magyarázataitól való idegenkedésemet. -

Na, jó, Beth. Valami elkenődött az arcomon?

-

Egy kis takony - mutatott az orromra Kim kifejezéstelen arccal.

-

Fika van az orromon? - kaptam a kezemet ijedten, hogy eltakarjam.

-

Nem - felelte Kim.

Beth elmosolyodott. - Csak úgy fest, mintha mostanában nem sokat aludtál volna. Addig nem vettem el a kezemet, míg párszor meg nem töröltem az orromat, aztán grimaszt vágtam Kimre. - Azt hiszem, tényleg nem. -

Csak hiszed? - nyaggatott Beth.

-

Rosszakat álmodott - vetette oda Kim.

-

Honnan tudod? - csaptam le rá.

Kim vállat vont. - Csak találgattam. Miről álmodsz? -

Rendszerint Jackről.

Beth elhúzta a száját, aztán rosszalló pillantást vetett Kimre, akinek a szeme sem rebbent. -

És mi van apáddal? - kérdezte Kim.

Megvakartam a fejemet, és a forgalmat figyeltem, meg persze az időt húztam, mert feszélyezett a beszélgetés iránya. -

Arról álmodom, ahogy meghalt, csak valahogy másképpen.

-

Hogyan? - ösztökélt Kim.

Beth hirtelen megtorpant. - Jaj, ne már, Kim! Szállj már le róla! -

Néha segít, ha az ember beszél róla, Nina 20 - mondta Kim, Bethre ügyet sem vetve.

-

De ma nem - válaszoltam, és felpillantottam az irodaház kopott téglafalára. - Ebédnél

találkozunk, gyerekek. Az órák a végtelenségbe nyúltak. A fejemben Sasha, Jared és a kíméletlen sivatagi napon várakozó Claire képei kavarogtak, aki Ryant próbálta megmenteni önmagától. Ahogy telt az

idő, úgy lettem egyre dühösebb. Amerre csak megfordultam, bűntudat járt a nyomomban, a kialvatlanságtól ingerült lettem. Amikor vége lett az órának, kinyomakodtam az ajtón, és nem törődtem a hallgatók elképedt tekintetével, akiket félrelöktem. Kim állított meg. - Tyűha! Néhányszor levegőt kellett vennem, mielőtt meg tudtam szólalni. - Bocs... Én csak... Nem is tudom. -

Ilyen rémes volt az órád?

-

Nem emlékszem - válaszoltam, és megdörgöltem a halántékomat ott, ahol Kim

csontos könyöke nekivágódott. Kim végignézett a folyosón, aztán ismét rám villant a tekintete. - Rendben. Mi van veled? Teljesen kifordultál magadból. -

Csak fáradt vagyok - húztam el mellette, hogy lemeneküljek a lépcsőn.

A parkban, a legközelebbi pádon vezettem le a haragom oroszlánrészét, amikor előbb rávágtam a hátizsákomat, majd rongycsomóként lerogytam rá. A következő órám tíz perc múlva volt, és semmi kedvem sem volt a szabályokról és a programról szóló monoton darálást végighallgatni. Hallgatók mentek el mellettem; azzal az élénkséggel nevetgéltek és csevegtek, ami az első iskolanapon elvárható. A nyári nap a kora reggelhez képest máris melegen sütött, és nem mozdult a levegő. Éreztem, hogy a veríték kiütközik a bőrömön, a ruhám és a pad között. Már nem éreztem otthonomnak a campust. Fényévekre voltam a kacagástól, a nevetéstől, amiben a barátaim társaságában volt részem, miközben együtt ebédeltünk, kávézókban ültünk vagy egy sörözőben. Egyre rosszabb lett a hangulatom, és nem voltam hajlandó mozdulni a pádról. Azután leült mellém. -

Meleg van, nem? - kérdezte, de rám sem nézett.

-

Azt hiszem.

-

Lekésted a buszt? - A szeme sarkából rám sandított.

Felsóhajtottam. - Hagytam, hogy elmenjen, hogy az életem egyetlen szerelme egy taxival felszedjen. Elmosolyodott. - Mindent rendbe hozok, bébi. Ryant, az álmokat... kiverekedjük ebből magunkat. - Átfogott, és csókot nyomott a homlokomra. A testéhez simultam, lassan elszállt a 21 haragom. Felkapta a hátizsákomat, aztán gyöngéden meghúzta a kezemet. - Elkísérhetlek az órádra? Gyors bólintásom láttán nyugodtan elindult. Szótlanul mentünk egymás mellett, de állandóan megszorította a kezemet, hogy noszogasson. Úgy éreztem, nem helyes itt lennem

Ryan mosolygó arca nélkül. A sörözőben töltött esték vagy a tanulócsoport mindenkit csak Ryan távollétére - és annak okára - emlékeztetett, és ez enyhén szólva is kínos volt. Hosszú volt a nap, de valahogy átvergődtem rajta. Jared az órák után elvitt kocsival az irodába, és Grant, a hegyekben álló iratok és a gyakornoki munka elterelte a figyelmemet a sötétebb gondolatokról. -

Ma átköltöztetünk - jelentette ki Grant ragyogó mosollyal és mély gödröcskékkel.

-

Hova? - kérdeztem, és azon törtem a fejemet, hol nem fordultam még meg

gyakornokként. A vállalat minden osztályán dolgoztam már, és most kezdtem el a vezetési gyakorlatot. Valójában jóval a gyakornoki kiképzésem előtt mindent elsajátítottam, amit Grant tudott, és nála jobb eredményeket értem el. Kiváló volt a kapcsolatom az ügyfelekkel, és a nyáron végzett kemény munkám következtében az alkalmazottak is befogadtak. A külföldi munkán kívül már nem maradt, amit ne láttam volna. -

Oda - válaszolta Grant.

Nem fordultam meg. Tudtam, hova mutat. Az apám irodájába akart költöztetni, az épületben az egyetlen helyre, amit eddig elkerültem. -

Egyelőre még nem kell ezt tennem - tiltakoztam, hogy feszélyezettségemet leplezzem.

- Te vagy a cég vezérigazgatója, Nina. Ideje, hogy elfoglald az irodát. -

Minek ez a sietség, Grant? Vissza akarsz vonulni? - kérdeztem a blúzomat babrálva.

-

Nem arra kérlek, hogy a céget vezesd, de nem vívhatod ki az alkalmazottak tiszteletét,

ha a gyakornokokkal együtt tologatod lent az aktákat. Diplomázás és a vállalat vezetésének átvétele előtt erősítsd meg a helyzetedet a cégen belül! Nyílt a liftajtó, és Sasha jelent meg; túlságosan élénkszínű rúzsán húzta végig a szájfényt. - Véletlenül az irodánkba küldtek egy neked címzett csomagot, Grant - nyújtott át Grantnek egy nagy papírborítékot. - Pontosan ilyen blúzt láttam ma reggel egy hajléktalan asszonyon pillantott rám undorral. - Jobb helyeken is vásárolhatnál, mint a városi használtruha-boltban, Nina... Lesütöttem a szemem, aztán felnéztem rá, és hirtelen úgy éreztem, elgördült minden akadály az irodaváltoztatásom elől. - Örülök, hogy itt vagy, Sasha. Grant szeretné, ha átköltöznék az apám irodájába. Rád bízom, hogy hozd át a holmimat. Hogy te...? - Sasha Grantre pillantott,22hogy felmentse a feladat alól, de Grant csak várakozásteljesen felvonta a szemöldökét. Sasha arcán a sokk, a harag és a vereség futott át, -

majd sarkon fordult. - Azonnal gondoskodom róla - mondta összeszorított foggal. Ha előző éjjel aludtam volna, a kedvem most magasba szökik, de így csak apám irodájának ajtajára néztem, és felsóhajtottam.

Grant megveregette a vállamat. - Kiérdemelted, Cukorfalat. És ha ettől jobb lesz a kedved... nekem tetszik a blúzod. -

Kösz - siklottam ki az érintése alól.

A karbantartóktól Carl lépett ki a liftből, és szerszámosládát, vödröt meg egy ablaktörlőt cipelve ment el mellettünk. Megállt apám irodája előtt, és az üvegen levő nagy, fekete betűket nézte. JACK GREY vezérigazgató

Elővett egy tapétavágó kést a zsebéből, és kezdte lekaparni a betűket. -

Ne! - kiáltottam. Carl megdermedt, én meg az ajtóhoz siettem, és visszasimítottam

apám nevében az ipszilont. - Hagyja csak - mondtam halkan. -

Igenis, asszonyom - válaszolta láthatóan felzaklatva Carl. Futó pillantást vetett

Grantre, aztán az előbbi úton távozott is. -

Bocs, azt hittem, tetszeni fog - szabadkozott Grant.

-

Mindkettő odafér - válaszoltam. - Legyen a nevem az övé alatt.

-

Te vagy a főnök - mondta Grant, és az arckifejezése hűen tükrözte a hangvételét.

Megnyomtam a földszinti gombot, aztán a lift hátsó falának dőltem. - Túl sok ez egy napra - suttogtam magam elé. Az ajtó fölött a földszint jelzése lágy fényben égett, majd kellemes csilingelés hallatszott. Az ajtó kinyílt, és az előcsarnok üvegfalain át beáradó napfényben összehúztam a szemem. Meglepődtem, amikor Jaredet pillantottam meg a forgóajtónál. -

Sok volt ez mára - mondta. - Menjünk haza.

Elmosolyodtam; eszembe jutott, amit a liftben suttogtam. Nem tiltakozott, amikor nekidőltem, és egymás kezét fogva az Escalade-hoz mentünk. A sirályok ma szokatlanul hangosak voltak, ahogy egymásnak rikácsoltak a kikötőben. A szellő halszag és motorolaj édes bűzét fújta felénk. A Titánt körülvevő hangok és illatok mindig apámra emlékeztettek. -

Nem csoda, hogy ilyen álmaim vannak - jegyeztem meg. 23 Miféle álmaid? - ugratott Jared.

Elmosolyodtam. - Mindennap idejárok, csak olyasmi vesz körül, ami a Jackkel kapcsolatos emlékeimet testesíti meg. Szó sincs természetfeletti rejtélyről. Pusztán arról, hogy rá emlékeztet minden.

Jared a gondolataiba merülve bólintott. A hazafelé vezető úton gondosan kerülte a témát, és csak az időjárásról meg a Brownon történtekről beszélgettünk. Amikor a tetőtéri lakáshoz értünk, alig várta, hogy nekifoghasson a vacsorakészítésnek, ezért magára hagytam a tűnődéseivel, és vizet engedtem a földszinti kádba. Amikor már túl sokáig hevertem a lassan kihűlő fürdővízben, törülközőt csavartam magamra, és kimentem. Az asztalon csak egy tál étel volt, Jared a sarokban izzadt. -

Nélkülem vacsoráztál? - kérdeztem az asztalhoz ülve.

-

Nem akartalak zavarni - válaszolta, és felnyögött a fölötte levő óriási súly alatt.

Jared titkolt valamit, és a viselkedéséből arra következtettem, hogy valószínűleg olyasmiről van szó, amit nem szerettem volna tudni. Befejeztem a vacsorát, és elindítottam a mosogatógépet, aztán felfelé indultam a lépcsőn. Felvettem a hálóingemet, és bebújtam Jared mellé. Olvasott, de annyi időre letette a könyvet, hogy homlokon csókoljon. Elengedtem magam, és próbáltam nyugalmas dolgokra gondolni. Kíváncsi voltam, mennyire segít távol tartani az álmokat, ha sikoltozva riadok fel, ezért inkább Jaredre és a tölgyünkre gondoltam. -

Ma este nem tanulsz? - kérdezte.

-

Hétfőn lesz a dolgozat, ma túl fáradt vagyok.

-

Anyám hívott ma - bólintott. - Bex holnap érkezik haza.

A válaszom ásításba fúlt, ám ennek ellenére válaszoltam. - Tényleg? -

Idehívtam vacsorázni. Gondoltam, párolt húst készítek. Jól hangzik - mosolyogtam, és lassan lecsukódott a pillám.

Amint megkaptam Jared jó éjt csókját, máris háromszáz métert zuhantam lefelé egy poros fapadlóra. Arccal lefelé feküdtem, a tenyeremet a padlóhoz szorítottam, és nem mertem addig megmozdulni, amíg nem tudtam biztosan, hol vagyok. Sötétség és csend vett körül, csak a papírlapok halk zizegése hallatszott. Elfordítottam a fejemet, és nagy nehezen a padlón kuporgó két görnyedt alakra koncentráltam, akik kétségbeesetten keresgéltek. Lehunytam a szemem. - Nem mozdulok - szorítottam a kezemet ökölbe. - Nem nézem. Abbamaradt a zizegés, és Gabe figyelmeztetést suttogott apámnak. - Már késő. - Ma éjjel nem nézem végig, ahogy meghalsz - csikorgattam a fogam. Jack és Gabe elmenekültek a könyvvel,24én pedig a sarkamra ültem. A folyosókon visszhangzott a rikácsolás, a szívem gyorsabban vert. Felálltam. Elhatároztam, hogy maradok, a szobára összpontosítottam, amelyben tartózkodtam, és próbáltam semmibe venni a sátáni, ijesztő hangokat, amelyek egyre hangosabbak lettek, ahogy közeledtek. Ez az én álmom. Maradok, gondoltam.

Elmosódott a szoba, az idő elhúzott onnét. A gyomrom előrerántott, aztán már ott sem voltam: hevesen a tetőre löktek. Gabe a karjába kapta az apámat, és fantasztikus erővel apám iszonyatos halálának helyszínére ugrott. Most sem voltam hajlandó tovább menni, a térdemet a betonhoz szorítottam. Amikor a rángatás elkezdődött, a lábam nem mozdult a tetőről. Abban a pillanatban megszámlálhatatlan árny suhant el mellettem, de akkora sebességgel és erővel, hogy előrefújták a hajamat, mintha kétfelől teljes sebességgel két vonat száguldott volna el. Az árnyak leírhatatlan hangon rikoltottak, olyan hangosan, hogy gépiesen befogtam a fülemet. Felsikoltottam, hogy megpróbáljam elnyomni az engem körülvevő gonoszt. Aztán vége lett. Vártam. Az utca felől hallatszó hangok felváltották Shax és a szolgái fülsiketítő üvöltését. A térdem megroggyant, és a testem a földre hullott. Legyen vége, könyörgöm - suttogtam, pedig tudtam, hogy senki sem hallja.

-

Gyorsabban kapkodtam a levegőt. Úgy éreztem, mintha elfogyna körülöttem, és ismét éreztem a rángatást. - Ne! - kiáltottam fel kétségbeesett hangon, amikor megnyílt alattam egy lyuk. Lezuhantam. A sikátor nedves betonján értem földet. Ismerős cipő jelent meg előttem, majd a tekintetem felkúszott a méretre készített öltönyön apám rémült arcáig. A kezében görcsösen szorította a könyvet, a bütykei kifehéredtek. Lehunytam a szemem, és vártam, aminek most kellett következnie. Az ajtón át kirobbanó kezek, Jack ruhájának és bőrének hangos szaggatása elevenebb volt most, hogy nem voltam hajlandó nézni. A gerince elpattant, amikor a démonok berántották az ajtón támadt lyukon az épületben rá váró iszonyatos halálába. Felkiáltottam. Nem annyira sikoly, mint inkább egy halk torokhangú nyögés szakadt ki belőlem. Zokogva sirattam apámat. A sikátor megrendült, mintha a föld ekkora gonosz jelenlétében megremegne. A sötétből halvány fény derengett, arra koncentráltam, amíg Jared meleg keze meg nem rázott, és fel nem ébredtem. Nina? - szólongatott. Két keze közé fogta az arcomat, és várta, hogy a szemébe

-

nézzek. Megint csak verítékben fürödve szakítottam el a körmöm a tenyeremtől, mert még ekkor is összekulcsoltam a kezemet, hogy egy helyben maradjak. Jared lenézett, aztán egy pillanatra otthagyott, és két ronggyal tért vissza. -

25 Jézusom, Nina - mondta elcsukló hangon.

A fehér kis törölközők eltakarták a négy apró, félholdnyi sebet a két kezemen, de hamar kiderült, mekkora a baj, amikor vérezni kezdtek. Jared egy másik, nedves és hideg rongyot a homlokomra tett, és letörölte az izzadtságot és

a könnyeket. Úgy éreztem, hogy bedagadt a szemem, csak résnyire tudom kinyitni. Bár elmúlt az álom, képtelen voltam abbahagyni a sírást. Jared szívszaggató arckifejezéssel nézett, úgy, ahogy akkor, amikor a sürgősségin eleresztette a kezemet. Mintha a szeme láttára halnék meg. -

Képtelen vagyok ezt elűzni - vallotta be megtört hangon. - Fogalmam sincs, mivel

tudnék rajtad segíteni. -

Segítesz - vigasztaltam. A hangom halk és reszelős volt. A véres rongyot a takarón

hagytam, és megérintettem az arcát. Kimerültségemben képtelen voltam tartani a karomat, ami az ágyra hullott. Jared arcán vércsíkok maradtak; megfordítottam a kezemet, és megnéztem a tenyeremen támadt vérző sebeket. -

Majd én ellátom - mondta Jared, és az ágy alá nyúlva elővette az elsősegélydobozt.

Az ágytámlának támasztottam a fejemet, míg a sebeimet bekötözte, és végigcsókolta az ujjaimat, amikor egy- egy kézzel végzett. -

Jared?

-

Igen, szerelmem? - kérdezte kíntól elgyötört hangon.

-

Főzz, kérlek, egy kávét. - Máris - válaszolta egyszerűen.

Magamra hagyott, és lerohant a földszintre. Lenéztem vérfoltos kezemre, aztán az órára pillantottam. Fél négy volt. Megdörzsöltem a szemem, és igyekeztem kirekeszteni a még mindig a fülemben csengő rikácsolást. Jared egy bögre forró, keserű feketével jött vissza. Feltámadt reménnyel ült le mellém az ágyra. - Rendben - nyújtotta át óvatosan a bögrét. - Beszélgessünk erről. -

Nem.

-

Nem? - A válaszom készületlenül érte. Egy másodpercbe telt, hogy összeszedje

magát. - Okkal álmodod ezeket. Ittam egy kortyot, és felsóhajtottam. - Mondtam már. A Titánban vagyok minden nap. Minden alkalommal órákon át Jack és az emlékek vesznek körül. Gondolj csak bele! Az álmok nem sokkal az után kezdődtek, hogy megkezdtem a szakmai gyakorlatomat. -

Ennek semmi értelme, Nina. Mostanra már kiegyen- súlyozottabban éreznéd magadat.

Az álmoknak javulniuk, nem rosszabbodniuk kellene. A

logikus

gondolkodásra

tett

kísérletem

kudarcba

fulladt.

A

gondolataimat

elhomályosította a fáradtság, és hamar elfogott 26 a türelmetlenség, aztán fel is adtam. - Nem akarok ezen gondolkodni, Jared. -

Biztos fáradt vagy, de azért hadd próbáljam meg. Mesélj az álmodról! -

Elmosolyodott, amikor egy sóhajjal engedtem. - Kérlek! -

Ezúttal más volt. Igyekeztem irányítani, és hagytam, hogy úgy folyjon le, hogy én

nem nézem, de az álom folyton visszahúzott. -

Mi húzott vissza?

-

Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Az álom? Mozdulatlanul álltam, és arra

összpontosítottam, hogy egy helyben maradjak, aztán átrepítettek a következő eseménybe. De egyszer... Egy darabig ott maradtam. Láttam valamit, amit korábban nem. -

Mit? - kérdezte izgatottan, hogy végre választ kapjon.

-

A dé...

-

Nina - szakított határozottan félbe.

Bólintással jeleztem, hogy értem, és utána folytattam. - Hátramaradtam. Gabe és Jack átugrottak a szomszéd épületre, mint máskor is, de én ezúttal a tetőn maradtam, és a Többiek... körülvettek. Több tucat, vagy több száz, nem tudom. Aztán elrohantak mellettem. Jared bólintott, és még a revelációra várt. -

Aztán beleestem egy lyukba, és a sikátorba kerültem. Ezúttal nem néztem végig.

Csukva tartottam a szemem. -

Segített?

-

A hangok legalább olyan borzalmasak voltak.

Várta, hogy valami ötlete támadjon. Láthatóan egymást kergették a gondolatai, ahogy módszeresen ellenőrzött minden lehetséges eshetőséget, magyarázatot, majd sorra vette a következőt. Az arcán csalódottságot láttam, amikor felállt, és a korláthoz lépett, ami a hálószobánk előtt húzódott. Lenézett a földszintre, és olyan erősen szorította a korlátot, hogy az nyikorgott, amikor előre-hátra hintázott gondolkodás közben. A kávé végül hatott, a vérárammal körbejárta a testemet. Lerúgtam a takarót, és a hideg padlóra tettem a lábam. - Megnézünk egy filmet? - kérdeztem, de Jared a gondolataiba mélyedt. A félhomályban láttam, hogy mozog a szája, de nem adott ki hangot. - Jared? Tovább mozgott az ajka, és a fémkorlát, amit szorított, még mindig nyikorgott. -

Eltöröd a korlátot - figyelmeztettem, és pár lépést lettem felé.

Megdermedt, amikor megérintettem. - Nem válaszolnak. -

Kik?

-

Eli. Samuel. Bárki.

-

Lehet, hogy dolguk van.

-

27 Pontosan. - A háta meggörnyedt. - Érzem, milyen kimerült vagy, Nina. Nem is értem,

hogy bírsz még talpon lenni. Érzem, ahogy a tested megfeszül, és elönt a pánik, amikor rád törnek az álmok. Nem akarlak megijeszteni, de ez... ha azt akarod hinni, hogy a Titan teszi, hidd csak ezt. De muszáj ennek a végére járnom.

-

Hogy érted?

-

Felhívom Bexet. Áthívom pár napra, míg megpróbálok válaszokat keresni.

-

Elmész?!

-

Csak pár napra, szerelmem.

Megragadtam az ingét, a rémülettől elszorult a torkom. Ilyen hosszú időre még sosem váltunk el; már a pár nap gondolatától is félelem fogott el. Meztelennek... sebezhetőnek érezném magamat. -

De megígérted! Hogy sosem kell elmenned.

-

Így is van - érintette meg az arcomat. - Egy telefon- hívás, és visszajövök.

-

Nem, nem... Küldd Bexet!

-

Bexnek nincsenek meg a kapcsolatai, Nina. Egyelőre még. Nem tudja, mit keres, nem

tudja a megfelelő kérdéseket feltenni. Nekem kell mennem. Fél lábra nehezedtem, és igyekeztem ellazulni, leküzdeni a félelmemet. - Nem mehetsz el... nem teheted meg. Jared a hüvelykujjával végigsimította a szemem alatti vékony bőrt; némán jelezte a sötét karikák helyét. Aztán egyetlen szó nélkül elővette a mobilt a hátsó zsebéből, és beütötte a számot. -

Bex... Egy kis időre itt kell maradnod Ninával. - Be- csattintotta a telefonját, de a

tekintete nem engedte el az enyémet. -

Ne tedd ezt.

Jared a fülem mögé simította a hajamat. - Túlreagálod a dolgot. -

Kérlek!

-

Csak pár nap.

A homlokomat ráncoltam. - Nem tudhatod. -

Ha nem találok semmit, egyszerűen visszajövök. Negyvennyolc óra, és már itt is

vagyok. ígérem. -

Azt is ígérted, hogy sosem hagysz itt.

Nevetett a nyakasságomon. - Nem hagylak el. Csak dolgozni megyek. Elhúztam a számat, és felsóhajtottam. Jared odahajolt, és forró, lágy ajkát a homlokomra nyomta.

28 Egy sebesen száguldó motor hangja közeledett a lakásunk felé, aztán megállt a ház előtt.

A beálló csendtől számítva egy másodperc múlva halk kopogás hallatszott. A mosolyom hamar eltűnt, és Jared gyorsan bedobált pár holmit egy sporttáskába, miközben Bex elterült a lenti kanapén.

-

Mami kéri, hogy hívd fel - mondta Bex maga elé tartva a távirányítót, és bekapcsolta

a tévét. -

Halkítsd le, Bex! Nina aludni próbál.

Összefontam a karomat. Dühös voltam, hogy nem hajlandó kompromisszumot kötni. - Nélküled nem tudok aludni. Azt hiszed, most kimerült vagyok? Mostantól számítva negyvennyolc óra múlva már kómába esem majd. A karjába szorított, és még egyszer megcsókolt. - Legalább alszol majd egy kicsit. Megpróbálta a távozását kísérő hangulatot vidámabbá varázsolni. Pontosan annyira nem örült, hogy ott kell hagynia, mint ahogy én sem örültem, hogy elmegy, de a visszatérő álmaim annyira nyugtalanították, hogy még az ígéretét is hajlandó volt megszegni. Amint ezt beláttam, még zaklatottabb lettem. Jared gyöngéden lefejtette az ujjaimat az ingéről. Az anyag összeráncolódott, ahol marokra fogtam, és gyorsan lesimítottam a tenyeremmel. -

Siess haza - suttogtam, és igyekeztem, hogy a hangom ne törjön meg.

Jared lágyan szájon csókolt, aztán a testvérére pillantott. - Bex? -

Teszem a dolgom - emelte a magasba a hüvelykujját Bex.

Mielőtt egyet pisloghattam volna, Jared már le is rohant a lépcsőn, és kirontott az ajtón. Pár pillanatig semmit sem éreztem, de amint teleszívtam levegővel a tüdőmet, mérhetetlen szomorúság szakadt rám. Jared még egy háztömbnyire sem távolodott el tőlem, amióta tavaly májusban észhez tértem, és visszakönyörögtem magamhoz. Az ágy mintha egy másik bolygón lett volna, de azért lassan felmásztam. Amint leültem rá, céltudatos dobogást hallottam a lépcső felől. Bex teljes sebességgel rám rontott: felugrott, aztán repült a levegőben, és tőlem pontosan két centire állt meg. Meg sem rezzentem. -

Hé - bökött meg a könyökével. - A Halálos dzsungel megy. Gyere, nézd meg velem.

-

Hova ment Jared?

-

Nem’tom... gyere már - sürgetett. A hangja már mélyebb volt, és már hónapokkal

ezelőtt is fölém tornyosult. Ha nem tudtam volna, hogy még gyerek, azt hihettem volna, hogy egy diáktársam. Még nem izmosodott meg; kizárólag ez árulta el a korát.29 Ráncigálni kezdett, hogy menjek vele. A képernyőn iszonyú zűrzavar és képtelen csonkítás tombolt. Bex rezzenéstelen figyelemmel kísérte a cselekményt, de én alig bírtam nyitva tartani a szememet. Fészkelődve kényelmes pozíciót kerestem. Elhelyezkedtem, és hagytam, hogy az agyamra a feledés homálya szálljon. A sötétben, a dzsungelben bolyongók

halálsikolyainak háttérzaja mellett valahogy sikerült elkerülnöm a sötét épületet és apámat.

30

Harmadik fejezet Négy láb

- Kérlek! - esdekelt Bex, és kitárta előttem a kocsi ajtaját. Égnek emeltem a szememet. - Rendben. De ne áruld el édesanyádnak! -

Nem fogom! - rikkantotta. Elkapta a hátizsákomat, és bedobta a hátsó ülésre,

miközben én lerogytam az anyósülésre. Másodperceken belül már mellettem is ült, és beindította a motort. -

Nagyon király vagy! - dicsért széles vigyorral.

-

Csak azért engedem, hogy vezess, mert Cleetnél szerezted meg a jogsidat. Ha le tudod

körözni a zsarukat, gondolom, azt az egyetlen dolgot sem töröd össze, ami Jackről rám maradt. -

Ünneprontó - ráncolta a szemöldökét Bex.

Irányjelzőt használva kikanyarodott a lakás elől. Útközben maximálisan figyelembe vette a közlekedési szabályokat. Néztem az elsuhanó fákat; a vörös és narancssárga levelek már az ősz közeledtére emlékeztettek. Főként azon járt a fejem, hol lehet Jared, de régen megszoktam már, hogy palástoljam az érzéseimet. Nem akartam, hogy a nyugtalanságomat megérezve Jared hibát kövessen el vagy megsérüljön. -

Kávézó, hét óra nulla-nulla - állt be Bex Kim ütött- kopott Sentrája mögé.

Hitetlenkedve néztem rá. - Komolyan? -

Jared mondta, hogy a barátnőiddel találkozol, Bethszel és Kimmel, legyek pontos, és

északra egy háztömbbel arrébb álljak meg, onnan tartsam szemmel a bejáratot. -

Én vagyok, Bex! Ne viselkedj úgy, mint egy robotkatona! Feláll tőle a hátamon a

szőr. -

Csak jól akarom végezni - mosolyodott el.

Visszamosolyogtam rá, aztán megöleltem. - Nagyszerűen csinálod - nyugtattam meg, mielőtt kiléptem a járdára. Zsebre vágtam a kezemet, hogy ne fázzon a kora reggeli csípős levegőn, és a kedvenc kávézónk bejárata felé indultam. Mielőtt elértem a fogantyút, sok jövő-menő törzsvendég vágta ki és csapta be a zöld ajtót. Amikor beléptem, valaki hátulról nekem szaladt, és csaknem a földre döntött. Ismerős kuncogás hallatszott. - Jaj, igazán sajnálom! - mentegetőzött Beth, aki szemmel láthatóan bevetette minden délies báját. - Csak megpróbáltalak utolérni - lihegte.

Összeszaladt a szemöldököm. - Oké... miért? Egy noteszlapot tolt elém. - Ezért. Josh tegnap kapta postán, ő adta oda Chadnek. Ryan írta. Kitéptem a kezéből, és gyorsan végigfutottam. Úgy tűnt, minden rendben. Befejezte az újoncok sorkatonai kiképzését, és most egy különleges továbbképzésre került, aminek robbanóanyagokhoz volt köze, és ahol fegyverszakértőnek készítették fel. -

Nagyszerű - mondtam.

-

De úgy látszik, jól megy neki! Minden rendben vele, nem?

Kim lökött meg hátulról. - Sziasztok! -

Mi a fene van ma veletek? - kérdeztem.

-

Láttam, amikor Beth neked rohant. Jó heccnek tűnt. Később megrúghatlak? - kérdezte

Kim, de az arcán nem látszott, hogy tréfálkozna. -

Szó sem lehet róla. - Megfordultam, hogy rendeljek, aztán még egyszer Kim felé

tekertem a fejemet, hogy megértessem vele, ma nem vagyok olyan hangulatban, hogy bohóckodjon. Leültünk a szokott asztalunkhoz, a várható dolgozatok és írásbelik miatt morogtunk. Beth megmutatta Ryan levelét Kimnek is, és elpanaszolta, hogy csökkentették a munkaidejüket, ami miatt még kevesebb pénzük jut mindenre. Miközben Beth és Kim azt vitatták, milyen pocsék a kedve Chadnek amiatt, hogy esetleg elveszti a kenyérkeresői státusát, hirtelen fény gyúlt az agyamban. -

Mennyit keresel most?

-

Jóformán egy vasat sem.

-

Nos, én vagyok a Titan Mercantile elnök-vezérigazgatója. Titkárnőre van szükségem.

Beth rögtön felélénkült. - Munkaidő? Tudod, hogy fura időpontokban vannak az óráim. -

Tudom - bólintottam. - Ha napi egy órát ki tudsz szorítani, akkor hajlandó vagyok

megadni a fizetést, amit nyáron kaptál. Akkor volt egy kis szusszanásnyi időd, nem? -

De ez túl sok! - nyafogta Beth.

-

Pofa be! - förmedt rá Kim. - Ninának annyi a pénze, mint a pelyva. Még csak nem is

kap fizetést azért, hogy ott dolgozik. -

Még nem - szúrtam közbe.

-

Ő a gazdag kis örökösnő, Oklahoma, hát 32 használd ki. -

Vannak erre gyakornokok... - csóválta a fejét elutasítóan Beth.

-

Más dolguk van.

Beth egy pillanatra eltöprengett, aztán széles mosolyra húzódott a szája. - Komolyan? -

De mennyire.

Átvetette magát az asztalon, és átölelte a nyakamat. - Alig várom, hogy elmondjam Chadnek! Bocs, de mennem kell! - Felkapta a holmiját, tett pár lépést, aztán sarkon fordult. Mikor kezdek? Türelmesen mosolyogtam. - Mikor tudsz kezdeni? -

Jövő héten?

-

Akkor viszlát hétfőn.

Beth már addig is széles mosolya most már majdnem körbeérte a fejét. Kinyitotta az ajtót, élénkebb léptekkel indult útnak. -

Felfordul a gyomrom a nagylelkűség nyilvános fitogtatásától - mondta pléhpofával

Kim. -

Mit gondolsz, miért tettem? - kérdeztem.

-

Mert beteg vagy - kacsintott rám. - Na, szóval mi a véleményed Ryan leveléről?

-

Joshnak írt, nem nekem. Ezt gondolom - szipogtam.

-

Nigh...

-

Tudom - néztem ki az ablakon.

-

Nem tudod. Azt hitted, itt cseszteti a rezet, évekig epekedik utánad, amíg fel nem

megy a hegyekbe, és remetének nem áll, és a megtört szíve sírba nem viszi. Szerelmes volt beléd, drasztikus lépésre szánta el magát. Hagyd ennyiben. -

Nem akarom, hogy epekedjen utánam! És azt sem, hogy baja essen, mert fájdalmat

okoztam neki! Kim egy percig engem fürkészett, a haragom lepergett róla. - Ma nem látszol olyan fáradtnak. Megszűntek az álmok? -

Nem - mordultam rá.

-

De aludtál múlt éjjel?

-

Igen. Jared elutazott, és mintha kómába estem volna vagy hasonló.

-

Érdekes - jegyezte meg Kim. Felé fordultam, de kibámult az ablakon, mintha keresne

valamit. -

Mi az? - faggattam.

-

Semmi - nézett rám. - Furcsán viselkedsz.

-

És? - kérdezett vissza a szokásos támadó módján.

-

Igazad van. Olyan vagy, mint máskor. - összeszedtük a holminkat, aztán Kim

felajánlotta, hogy bevisz a campusra. Amennyire tudtam, észrevétlenül odabiccentettem Bexnek, aztán kinyitottam a Sentra anyósülés felőli ajtaját. Résnyire engedett, aztán beszorult. -

Jaj, ne már! - panaszkodtam.

Kim türelmesen megkerülte a kocsit, és elhessegetett onnét. Egyetlen finom rántással, erőfeszítés nélkül kinyitotta az ajtót, aztán visszament a maga oldalára. Mindketten a helyünkre rogytunk, és vártam, hogy Kim elmondja a szokásos hamis katolikus imáját, mielőtt beindítja a motort. -

Képtelen vagyok felfogni, hogy ez a kocsi még működik. Hogy bírta a hosszú nyári

utadat? Kim megrántotta a vállát. - Itthon maradt. Autót béreltem. -

Tényleg? Olyan hosszú útra? Az nem lehetett két dollár, Kim. Honnan volt rá pénzed?

Kim lassított egy piros lámpa előtt, és csak kis szünet után válaszolt. - Mondtam, hogy útközben kiraboltam pár italboltot. -

Ezúttal az igazságot, kérlek.

-

Most mondtam - felelte sztoikusán.

-

Szóval kiraboltál egy italboltot. Mondjuk fegyverrel - mondtam kétkedve.

-

És harisnya álarcban.

Zöldre váltott a lámpa, és nem szóltunk egymáshoz, míg a campusra nem értünk. Kim segített az ajtót kinyitni, aztán együtt mentünk be, mert az első óránk ugyanabban az épületben volt. Menet közben éreztem, ahogy kikívánkozik belőlem a kérdés. Lehet, hogy a válasz olyasmi lesz, amit egy életen át bánok majd, hogy megtudtam. De ettől függetlenül muszáj volt tudnom. -

Ugye, nem komolyan mondod, hogy kiraboltál egy italboltot, Kim? - kérdeztem, és

éreztem, hogy nevetséges, amit teszek. -

Nem - válaszolta, és elindult az előadóterme felé.

Álltam a folyosón, és néztem, ahogy elmegy. Annyira lefoglaltak az álmaim, hogy nem vettem észre, hogy Kim meséiben sántít valami, és nem tűnt fel, hogy a szarkazmusával leplez valamit. De mit? Már csak erre volt szükségem: valamire, amin megszállottan rágódhatok. Bex kint várt, amikor a parkolóba indultam, ugyanott, ahol az Escalade rendszerint állt. Még hat méterre voltam, amikor Bex már elvette a hátizsákomat, és a hátralevő úton a BMWhez kísért. Nagy, kék szemével szorongva figyelt pár pillanatig. -

Igen? - kérdeztem, és kinyitottam az anyósülés felőli ajtót.

Kisfiús, széles mosoly derítette fel az arcát,34és lelkesen telepedett be ismét a vezetőülésbe. - Jared hívott, de órán voltál. -

Mekkora szerencséje volt.

-

Szeretett volna beszámolni a legfrissebb hírekről, amint végzek Nem járt sok

szerencsével. Van néhány nyom, azoknak ma utánajár, és holnap este, ahogy ígérte, itthon

lesz. -

Miért nem ő maga hívott? - kérdeztem, és a kérdésem akaratom ellenére is csípős lett.

A haragomat a hiánya táplálta. Érdekes módon, ha néha szabadjára engedtem egy-két érzést, könnyebb volt elfojtani a többit. Bex felsóhajtott. - Hiányzol neki. Attól tartott, ha meghallja a hangodat, csak rosszabb lesz. Nem akarta, hogy rábeszéld, hogy jöjjön haza. - Halvány mosoly futott át az arcomon, de aztán megint komoly képet vágtam. - Egy pillanatra benézek az irodába. -

Rendben - mondta Bex, és a Titan felé kanyarodott.

Este tanultam és vacsoráztunk. Bexről kiderült, hogy ügyes szakács, és a tudományát bizonyára Lilliantől tanulta, ahogy Jared is. Csodás tészta-csicseriborsó salátát ütött össze, amit Alfredo sajtszószos garnélarák követett. Mire feltálalta a desszertet, már úgy dugig voltam, hogy nem tudtam kellőképpen élvezni az elém tett kis szelet túrótortát. -

Elkényeztetsz - dőltem hátra a székben.

-

Véletlenül tudom, hogy mindig Jared főz rád. Én csak azon töröm magam, hogy úgy

folytatódjon az életed, ahogy megszoktad. -

Ha te mondod... - ugrattam.

-

Meg főzni is szeretek - mosolyodott el.

-

Kész csoda, hogy nem híztam húsz kilót Jared mellett - vittem a mosogatóhoz a

tányéromat. -

Majd én elmosogatok. Menj, pihenj kicsit - vette ki Bex a kezemből a tányért.

-

Hagyd csak. Itt felesben csinálunk mindent.

-

Igen, de nekem gyorsabban megy - mondta önelégülten.

-

Igaz - ásítottam.

Felcaplattam a lépcsőn. A tisztességes alvás heteken át tartó hiánya és a teletömött has nagyon elgyöngített. A karom olyan erőtlen volt, hogy alig bírtam felvenni a rózsaszín csíkos pizsamát, amit előhúztam a fiókból, és amint elnyúltam a matracon, már ki sem tudtam nyitni a szememet. És aztán egyszer csak reggel volt. Se Jack, se Gabe, se Shax. Átaludtam az éjszakát, egyetlen álom, még kevésbé rémálom nélkül. Nem emlékeztem semmire. Egy zavartalan éjszaka lassanként már csak az emlékeimben élt, és most furcsa érzés volt kipihenten ébredni. Sercegő szalonnazsír terjengett a levegőben. Kiugrottam az ágyból, és a korláthoz siettem. -

Aludtál? - kérdeztem Bextől, aki a fejében hallott dallamra ugrált.

-

Igen - kiáltott fel. - Készen álltam, hogy segítsek a kora hajnali pszichotikus eseteid

kezelésében, amikről Jared folyton mesél. Csalódott vagyok! -

Hát én nem - vonultam be a zuhanyozóba.

Érthetetlen volt, hogy miért nem álmodtam egész éjjel. Voltam előző nap az irodában, még futólag Kimmel is beszélgettünk az álmokról, mégis... semmi. Bármi is váltotta ki, azt kellett hinnem, hogy a rémálmoknak végük. Kifejezetten örömmel töltött el, hogy átaludhatom az éjszakát Jared karjában, és nem riadok fel sikoltozva, verítékben fürödve. Még nagyobb izgalommal vártam a hazatérését. -

Telefonált? - kérdeztem, és a lépcsőn lefelé menet szorosabbra húztam az övemet.

-

Nem, de Cynthia keresett.

-

Tényleg? Mondta, miért?

-

Nem tudom, Nina. Talán azért, mert három hete nem beszéltél vele? Amikor kifogy a

jótékonysági eseményekből, amik lefoglalják, rögtön feltűnik neki. -

Rendben, rendben - kaptam fel a telefonomat.

-Jó reggelt, drágám - szólt bele Cynthia, mielőtt az első csengés befejeződött volna. -

Hogy vagy?

-

Egy szabad percem sincs. Gyere át ma este vacsorára! Már vagy... Tudod, hogy nem

is emlékszem, mióta nem láttalak. Lehetetlen állapot. Várlak vacsorára. Hatra. -

Igen, anya.

-

Akkor az esti viszontlátásra, drágám.

-

Ez gyorsan ment - csúsztatott a tányéromra két tojást a lapáttal Bex.

-

Köszönöm. És mindig az. Nem kedveli a hosszú telefonbeszélgetéseket.

Bex csak bólintott. Kezdett olyan lenni, mint Jared: nem beszélt sokat, de a tekintete legapróbb változásából nyilvánvaló volt, mire gondol. Nem mintha Lillian bármelyik gyermeke is különbözött volna egymástól, de olyan büszke voltam arra a férfira, akivé Bex hirtelen felnőtt. Ugyanolyan biztonságban éreztem magam mellette, mint Jared vagy Claire mellett, és nála kedvesebb embert keveset ismertem. Bex mindig arra az estére emlékeztetett, amikor Shax csatlósai megpróbáltak Lillian otthonában foglyul ejteni, majd az azt követő hónapokra, amiket Jared nélkül töltöttem. Valahányszor Bex a közelben volt, vagy valaki a nevét említette, Harry Crenshaw gerincének roppanása visszhangzott a fülemben. Teljes36képtelenségnek tűnt, hogy Bex bárkivel is végezzen, de mindenki másnál jobban tudtam, hogy olyan, mint képtelenség, nem létezik. Sokáig tartott az út a Brownra. Az óráim minden percét egy örökkévalóságnak éreztem. Még az ebédnek sem akart vége szakadni. Alig vettem le a tekintetem az óráról, már megint azt kerestem. Ilyenkor általában elviselhetetlenül ingerült szoktam lenni, de segített, hogy ki-

aludtam magam. -

Ezt nemnek értsem? - bökött meg Beth. Tessék? - kérdeztem, és most jöttem rá, hogy a beszélgetés nagy részéről lemaradtam.

A Kiskoszosban a megszokott helyünkön ültünk; Ryan távollétében egy szék üresen maradt. Ekkor vettem észre, hogy egy másik széken sem ül senki. -

Azt kérdeztem, tudsz-e valamit Kimről? Nem volt az amerikai közéleti órán. Itt sincs.

Hívtam a mobilját, de csak a hangpostát értem el. -

Nem - néztem körül a Kískoszosban. - Ma reggel óta nem láttam.

Beth a homlokát ráncolva Chadnek dőlt; mindig ezt tette, ha nyugtalanság gyötörte. - Nem szokott órát mulasztani. Ettől fogva csend lett az asztal körül, és így még lassabban vánszorogtak a percek, ha ugyan ezt még fokozni lehetett. A délután is egy örökkévalóságnak tűnt, és mire Bex kitett a Titan bejárata előtt, már majd’ megbolondultam az idegességtől. Sashán könnyen levezethettem volna a feszültségemet, de nem volt bent. Bosszúsan mentem fel lifttel a másodikra, és Sasha helyett Grantet választottam céltáblának. -

Szia, Cukorfalat - szólt ki az irodájából.

-

Dugulj el!

Máris jobban éreztem magam. -

Ha nem a tiéd lenne a cég, fegyelmi vétségért kirúgnálak - mondta magában nevetve.

-

A fegyelmi vétséghez az kell, hogy ne vegyek figyelembe egy parancsot. Én csak

reagáltam az üdvözlésedre - feleltem, és hirtelen megtorpantam az ajtóm előtt. -

Ilyesmire gondoltál? - kérdezte Grant, és büszkeségtől dagadó kebellel, zsebre vágott

kézzel állt meg mellettem. -

Én... - A szavam elakadt, ahogy még egyszer elolvastam az írást.

NINA GREY ügyvezető igazgató JACK GREY vezérigazgató

-

Még meg sem száradt - billegett előre-hátra Grant.

Kinéztem a legközelebb eső ablakon, aztán ide-oda-

cikázott a tekintetem a szobában, hogy az érzéseim ne üljenek ki az arcomra. -

Remek - vetettem oda. Elnyomakodtam mellette, és becsuktam az ajtót, mielőtt

megszólalhatott volna. Mély levegőt vettem, és az ajtóhoz simultam. Az irodának még most is mahagóni, bútorfény és nagyon enyhe dohányillata volt. Mintha a szoba apám halála pillanatában megrekedt volna az időben. Szinte hallottam, ahogy apám hangosan, tekintélyt parancsolóan beszél a telefonba. Lassan átsétáltam a szobán, a tekintetem végigfutott a fényképeken, amiken apám kongresszusi képviselők társaságában volt, a falakat díszítő bronzplaketteken, címeren, diplomákon. Viszolygással töltött el az anyámról és rólam készült nagy festmény, ami még mindig a Fleet Rinkre néző két nagy ablak között lógott. -

Ennek el kell innen kerülnie - mondtam hangosan, és lerogytam Jack nagy, fekete

bőrfoteljébe. Elsőként a bontatlan borítékok halmát vettem elő, majd elolvastam a céges e-maileket. Untatott, de legalább elterelte a figyelmemet Jaredről és az idő múlásáról. Amikor kezdett lemenni a nap, megcsörrent a telefonom. -

Szia, Bex - szóltam bele ásítva. - Mindjárt megvagyok. –

-

Ez jó hír, szerelmem - válaszolta Jared.

-

Szia! - A hangom úgy ívelt a magasba, hogy nem is tagadhattam volna, mennyire

ujjongok. Oldalt hajoltam, hogy kinézzek az ablakon az utcára. A fekete Escalade nem állt lent. -

Nem jössz haza ma este, igaz? - kérdeztem lelombozódva.

-

Éppen ellenkezőleg. Tízre otthon vagyok. Késő akkor vacsorázni?

A forgalom moraja elárulhatta volna, mégis csalódásra számítottam. - Hol vagy? -

Úton - válaszolta.

Felsóhajtottam. - A válaszodhoz szükségem van biztonsági ellenőrzésre? - Jared felnevetett. - Majd elmondom, amikor hazaérek. Bex mesélte, hogy múlt éjjel jól aludtál. Igaz ez? -

Persze. Nem voltak rossz álmaim.

-

Akkor alig várom, hogy lássalak, amint38végigalszod az éjszakát.

-

Viszlát hamarosan - mosolyodtam el.

Vidám léptekkel hagytam el az épületet, és boldogan ültem be a BMW anyósülésére. -

Beszéltél Jareddel - jegyezte meg mindentudó mosollyal Bex.

-

Hazajön - közöltem mosolyogva.

-

Akkor nem árt rendetlenséget csinálni a cuccai között, és a házi edzőtermét eldugni -

vigyorodott el Bex, és kikanyarodott a járda mellől. - Attól pipa lesz. Felnevettem. - Te gondoskodsz az edzőholmijáról, én addig összekeverem a villákat és a kanalakat. -

Bízd csak rám - mondta huncut mosollyal. - Most pedig vacsorára várnak.

-

Úgy van - süppedtem mérgesen az ülésbe.

Bex sebesebben és ügyesebben vezetett, mint bármilyen tévében látott, még kevésbé az általam is tapasztalt autós üldözésekben a sofőrök. Elrántotta a kormányt, és hagyta, hogy a kocsi az óramutató járásával ellenkező irányban becsússzon a tetőtéri lakás párhuzamosan felfestett parkolóhelyére. -

Eljön a nap, amikor leállítanak a zsaruk, és akkor halálra nevetem magam - jegyeztem

meg, és a kocsiból kiszállva igyekeztem visszanyerni az egyensúlyomat. -

A főnökünknek tenger pénze van, hogy óvadékot tegyen le értünk - mosolygott.

-

Nem teszek le. Nevetek majd.

-

Még Jaredért sem? - kérdezte, és felkísért a vaslépcsőn.

-

Főleg érte nem.

-

Nem hiszek neked. És ha Claire rájönne...

-

Igazad van. Akkor letenném az óvadékot - bólintottam.

Gyorsan átöltöztem, aztán Bex nyomában megint kimentem a BMW-hez, és hagytam, hogy visszafogott dühöngő őrültként a szüleim otthonához vigyen. Perceken belül odaértünk, és Bex kiugrott a kocsiból, hogy kinyissa előttem az ajtót. Jelentéktelen dolgokról csevegtünk, mialatt felkísért a betonlépcsőn, és mindketten abban reménykedtünk, hogy ez a mostani a rövidebb látogatások közé tartozik majd. Már a kilincs felé nyúltam, amikor Cynthia kinyitotta az ajtót, és megijesztett. -

Anya...

- Agatha megbetegedett ma. Alig tudtam elkészülni a vacsorával. Hogy éppen ma essen ágynak... - Cynthia szokásától eltérően zilált volt. A tekintete megállapodott Bexen. - Jó estét, Mrs. Grey. Anyám udvariasan bólintott. - Velünk tart, Bex? -

Nem, asszonyom. Csak a beosztásom miatt vagyok itt.

Cynthia hideg tekintetű szeme összeszűkült, amikor ránézett, aztán a karját nyújtotta nekem, hogy bekísérjen a házba. -

Majd itt megvárlak - súgta oda Bex.

-

Valószínűleg biztonságosabb - válaszoltam némán formálva a szavakat.

Anyám nem vesztegette az időt. - Hol van Jared? -

Ó... pihen - válaszoltam, és megborzongtam a saját szavaimtól. Mostanra már

ügyesebben illett volna hazudnom. Anyám láthatóan kétkedve hümmögött, de nem forszírozta a dolgot; feltételeztem, hogy azért, mert biztonságban voltam. Ezen túl nem vesződött további kérdésekkel. Már megterített, de segítettem kihozni a levest és a salátát, valamint a főételt. -

Bocs, hogy mindig meg kell kérdeznem - jegyeztem meg, és szokott dühös

arckifejezésére számítottam. -

Kiszámítható vagy - vetette oda ingerülten. Aztán az arca kisimult, amikor

végignézett az asztalon. - Gondoltam, valami újjal kísérletezek. Kókuszos csirkeragu leves, erdei gombás borjúbecsinált polentával. -

Akármi is legyen az - mondtam lenyűgözve. Jaj, ne már, Nina. Úgy teszel, mintha gyorséttermi ételen nőttél volna fel. Mindig is

szerettem főzni. Később már nem kérdezte, hol van Jared. Nehézkesen folyt a semmitmondó társalgás, aztán udvariasan megbeszéltük az időjárást. Cynthia azóta nem említette apámat, amióta a kórházból kijöttem. A szemem alatt megmaradt karikák rövid időre uralták a beszélgetést, aztán segítettem leszedni az asztalt, mielőtt elbúcsúztam tőle. – Eseménytelen volt a vacsora? - kérdezte Bex, és kinyitotta előttem a BMW ajtaját. Összehúzott szemmel néztem régi otthonomat. -

Sántikál valamiben. Biztos, hogy nem hívta telefonon vagy nem beszélt Jareddel?

-

Egy szót sem hallottam - vonta meg a vállát Bex.

A tetőtéri lakásban komoly erőfeszítésembe került, hogy ébren maradjak, amíg Jared haza nem ér. Egy darabig lekötötte a figyelmemet egy valóságshow, de végül kénytelen voltam kudarcot vallva felbaktatni. -

Jaj..., de egy pillanat, és a lányok bemásznak a forró vizes medencébe! És cicaharc

lesz köztük, nagyon mulatságos! -

Kelts fel, amikor hazaér! - utasítottam.

-

Igenis, El Capitan - válaszolta.

Tudod, hogy nem szabad idegen nyelven 40 szólnod hozzám - morogtam, és ruhástól bezuhantam az ágyba. Nem beszéltem olyan hangosan, hogy a földszinten is hallani lehessen, -

de Bex azért hallotta. -

Én nem is... nem érdekes - mondta Bex, akit túlságosan lekötött a jacuzzis diszkóbuli,

hogy vitatkozzon velem.

Amint lehunytam a szemem, azonnal ki is nyílt. Jared asztalán az ébresztőóra kilenc harmincat mutatott. -

Minden rendben, Nina? - szólt fel Bex. - Rosszat álmodtál?

-

Nem - suttogtam. Csak egy ilyen icipici erőfeszítésre voltam képes. Nem is sejtettem,

hogy ilyen kimerült vagyok, és sokkal könnyebb volt álomba merülni anélkül, hogy attól félnék, sikoltozva ébredek. Jég volt a lábam alatt, a sima, fényes fehérségen a lábujjaimat mozgattam. Csak ebből tudtam, hogy álmodok: a lábam meleg volt, és kényelmes érzés fogott el. Apám irodájának ablaka tűnt fel felettem. Egyedül álltam a Fleet Rink közepén. Meztelen lábamra hamarosan vadonatúj korcsolya került, és Jack az ablaknál állt, és lemosolygott rám. Fiatalok és öregek csoportja körözött körülöttem. Mindenkinek piros volt az orra, és ha beszéltek vagy nevettek, gőzfelhő gomolygott ki a szájukon. Integettem apámnak, ő meg visszaintett. Előrelöktem magam, és hallottam, ahogy a korcsolya éle a jeget ka- ristolja. Amikor ismét felnéztem, észrevettem, hogy Jack már nem mosolyog, hanem hol feltűnik, hol eltűnik az iroda ablakából. Akkor megpillantottam Gabeet. Vitatkoztak. Jaj, ne, gondoltam, és megint a rángatást éreztem. Nem! Ismét négykézláb értem földet a poros, áporodott levegőjű irodában. Iszonyatos harag fogott el. Az éjszakák kezdtek megint normálisak lenni. Szerettem volna egész éjjel Jared karjában aludni. Szerettem volna, ha azt látja, hogy javul a helyzet, hogy az én állapotom is jobb lesz. -

Még egyszer nem csinálom ezt végig! - kiáltottam, és dühösen pár lépést tettem

feléjük. Nem vettek rólam tudomást, hanem elismételték ugyanazt a megfejthetetlen párbeszédet, amit már korábban is hallottam. -

Elég! - kiabáltam. - Nem akarom ezt többé csinálni!

-

Biztos, hogy ezt akarod tenni, Jack? - kérdezte Gabe.

A szájam Jack szavaira mozgott. - Biztos vagy benne, hogy ő az, Gabe? - Megvárta Gabe válaszát, aztán így folytatta. - Akkor tudod a választ. - A fejemet csóválva egyszerre mondtam vele a szavakat, dühösen és csalafintán utánoztam, mint egy dedós. Vad haragra gerjedtem, és kikaptam a könyvet Jack kezéből. Megállt az idő. Már korábban is többször próbáltam fizikailag közbeavatkozni, de nem jártam sikerrel. Jack, Gabe és a könyv nagyon is valóságosak voltak, de amikor megpróbáltam

közbelépni, hologramszerűen testetlennek bizonyultak. A könyv azonban most a kezembe került. Gabe feje gyorsan felém fordult, a szeme átlátszatlan fekete volt. - Ars Notoria - suttogta nem a saját hangján. Az események változása megijesztett. Apámtól és a barátjától távolodva hátratántorodtam. Ők is mozdulatlanul álltak, mint a szobában minden más. Még a porszemek is rezzenetlenek voltak a levegőben, de hallottam a démonok rikoltozását, ahogy közeledtek. A szoba méretei megnyúltak, a fa nyögött és recsegett. Ahogy megpróbáltam állva maradni, még erősebben markoltam a könyvet. Az is átfutott a fejemen, hogy visszahozom magammal. Csupán ezért voltam képes elvenni Gabe-től. A nagy ablakra pillantottam, és lehunytam a szemem. Ez csak egy álom - suttogtam halkan, és biztosra vettem, hogy a zuhanás majd felébreszt. Ha kinyitom a szemem, és a Naissance de Demoniac még a kezemben van, nem ez lesz a legképtelenebb dolog, ami valaha is megesett velem. Teljes erővel nekilódultam, és az ablak felé ugrottam; lelkészültem rá, hogy kivetem magam az üvegen át az éjszakába, de mielőtt megtehettem volna, perzselő fájdalom terjedt szét a kezemben. Azonnal megtorpantam, és a földre hajítottam a könyvet. Bár a bőrkötés már nem ért a kezemhez, a vele közvetlenül érintkező ujjaim és lenyerem elszenesedett és füstölt. A kezem hevesen reszketett, miközben az égés felkúszott a karomon, és hangosan jajongtam, ahogy az elviselhetetlen forróság szétterjedt a testemben. Olyan érzés volt, mintha lángra lobbantam volna. Még sosem éreztem ehhez hasonlót, de elképzelni sem tudtam volna gyötrelmesebbet. A torkomból feltörő hang mintha nem az enyém lett volna, ahogy a testemet felemésztő kín ellen tiltakoztam. Bármelyik pillanatban felbukkanhattak a démonok, és könyörögni fogok nekik a halálomért. Lyuk nyílt meg alattam, és lezuhantam. Abban a pillanatban megszűnt a fájdalom, és éreztem a lágy, hűs matracot a testem alatt. Ülőhelyzetbe pattantam, a kezemet magam elé tartottam. Rózsás volt és makulátlan. Jared és Bex az ágy mellett álltak, és rettegve bámultak. -

Legalább másfél méterrel az ágy fölött42lebegett! - Bex szeme tágra meredt. - Történt

már hasonló? -

Nem - válaszolta Jared, és az arckifejezése ezerszer feldúltabb volt, mint a meggyötört

tekintet, amire ébredni szoktam. Félt. -

Az ágy fölött? - kérdeztem összezavarodva.

Bex leült az ágyra, egy pillanatig figyelt, aztán fogta a lepedőt, és letörölte a hajam tövénél gyöngyöző izzadtságot. - Tényleg lebegtél! Mintha egy jelenetet láttam volna az Ördögűzőből! Egy percig abban reménykedtem, hogy Bex hamisítatlan önmaga, és igyekszik viccel oldani a feszültséget. De a Jared tekintetében dúló vihart látva rögtön tudtam, hogy igazat mondott. -

Egyáltalán hogyan lehetséges? - kérdeztem. - Mit jelent ez?

Jared elfordult. Bex finoman megrángatta az ingemet. - Ugyanazt álmodtad? -

Nem - ráztam meg a fejemet. - Dühös voltam... annyira, hogy elvettem tőlük a

könyvet. A kezemben fogtam. -

Ezt már korábban is próbáltad, és a kezed egyszerűen átsiklott rajta - mondta Jared, és

a földre szegezte a pillantását. -

De most nem. Olyan szörnyen mérges voltam, hogy rájuk ordítottam, aztán

megragadtam a könyvet. És aztán Gabe... rám nézett. Jared ekkor letérdelt mellém. Megsimogattam az arcát. Kétségbeesetten vágyott rá, hogy útmutatást kapjon az apjától. - Nem ő volt - figyelmeztettem. - A szeme olyan áthatolhatatlan volt, mint egy fekete kő. Mint Shaxé. Bex a fejét csóválta. - Hogy lehet az? Ha dé... ők lettek volna, tudtam volna! Egy sem volt, míg elnyúlva... lebegtél. -

Bex - figyelmeztette Jared.

-

Egyetlen egy sem - folytatta gondolataiba merülve Bex. - Anyu házában többen

nyüzsögnek. -

Egy sem? - kérdezte Jared. Bex bólintott. Jared újra felállt, aztán járkálni kezdett. -

Valami baj van - mondta végül. -

De te is érezni szoktad őket - fordultam Jaredhez. A Bexnek feltett kérdése nem

hagyott nyugodni. -

Igen. Bex azonban jobban ráhangolódott a jelenlétükre, jobban, mint bármelyik

hibrid. A velük kapcsolatos fogékonysága Sámuelével vetekszik. -

Néha azt is meg tudom mondani, hogy mikor gondolnak arra, hogy benézzenek - tette

hozzá Bex. Bex a homlokát ráncolta, és ez azonnal riadalmat keltett bennem. Gondolatban sebesen végigvettem az álom minden pillanatát, és próbáltam olyasmire bukkanni, ami segíthet. Nem voltam biztos benne, miért olyan zaklatottak, de kivált Bex rosszul bírta a bizonytalanságot.

-

Ars Nótás vagy valami hasonló - szólaltam meg.

Jared arckifejezése aggodalmasról haragosra változott. - Micsoda? Megint az emlékezetemben kutattam. - Gabe azt mondta, hogy Ars Nótárius vagy Ars Nótás... valami ilyesmit. Bex a bátyjára nézett. - Ars Notoria. -

Ez az! - kiáltottam fel. - Mit jelent?

Jared leült az ágy szélére, és gyöngéden a tenyerébe fogta az államat, miközben a szemembe nézett. - Az Ars Notoria egy grimoire, egy varázskönyv. Salamon Kis Kulcsai közül az ötödik kötet, az utolsó rész. Egy fohászgyűjtemény, amit egy angyal adott át Salamonnak. Az imákkal segítségül lehet hívni Isten angyalait. - Jared bizonyára észrevette az arcomra kiülő teljes tudatlanságot, mert azonnal „lebutította” a magyarázatát. - Azt jelenti, hogy szereznünk kell egy Naissance de Demoniacot. Apám tudta, hogy ismerem az Ars Notoriát. Azt hiszem, így nyomja rá a maga bélyegét arra, ami veled történik. Összevontam a szemöldökömet. - Mit akarsz ezzel mondani? -

Nem démonok teszik ezt veled - mondta láthatóan zaklatottan Bex.

-

És akkor csak egy magyarázat marad - tette hozzá Jared.

-

Szerinted Gabe az - szörnyedtem el.

Jared magához vont, aztán a fejemre fektette az arcát. - Szükségünk van arra a könyvre.

44

Negyedik fejezet Ki merültség

Abbamaradtak, a kávézós reggelek. Állandó távollétemnek köszönhetően a tanulócsoportban is betöltötték a helyemet. A főiskolán egy emberrel tartottam még a kapcsolatot, Bethszel, és vele is csak azért, mert a Titánban a titkárnőm volt. Idegesített, hogy folyton kérdésekkel bombázott a viselkedésemmel kapcsolatban, de a segítsége nélkül nem tudtam meglenni. Az álmok minden éjjel ismétlődtek, és a kialvatlanság annyira megviselt, hogy az esetek felében Bethnek arra is emlékeztetnie kellett, hogy milyen nap van. A rémálmaim Jaredet is kikészítették; minden nap Bexre hagyott, hogy Shax bibliáját keresse. Nem telt sok Időbe, hogy rájöjjön: amint lehunyja a szemét, elkezdődnek a lidérces álmaim, és percekkel később sikoltozás veri fel a lakást. A szemeszter kezdete után is folytatódtak az álmaim. A tavaszi szünetre Jaredet már a kétségbeesés környékezte. Nap mint nap Eli-t kereste, Sámuel segítségét kérte, még Gábriellel is kötekedett, hátha választ kap, de mindannyiszor csalódottan és üres kézzel jött haza. -

Egy kávé? - kérdezte fáradt hangon.

-

Igen, kérek.

A napunk megint csak hajnali három óra tizenegy perckor kezdődött. A dolgozataimon ügyködtem, és tanultam, amíg a kávétól működött az agyam. De amint elnehezült a szemhéjam, Jared új adagot főzött. -

Egy bizonyos ponton túl már nagyon rossz lesz neked - mondta Jared sötéten. - Senkit

sem találok, aki mondana valamit. Eleve azt nem tudom, hogy apáink hogy jöttek rá, hol tartotta Shax a könyvet. A dolognak híre fut. Tudniuk kell, miben sántikálunk. Nem lepne meg, ha a Pokolba is utána kellene mennem a könyvnek. Belefáradtam már a hasonló párbeszédekbe, csak a szememet dörgöltem és bólintottam. Jared felsóhajtott. - Bocsáss meg, elkeseredett vagyok, és nagyon nyugtalanít, hogy mennyi koffein kering a szervezetedben. -

Nem érdekes - legyintettem, és letettem a bögrémet az asztalra.

A reggeli napfény borostyánszínbe vonta a falakat. Hamarosan beköszönt majd a nyár. Az iskolai barátaim trópusi vakációkról, családi találkozókról beszélgettek, én pedig még ahhoz is fáradt voltam, hogy a következő órán gondolkodjam. Megszólalt a mobilom. Előhalásztam a táskámból, és felvettem. - Szia, Beth - sóhajtottam.

- Mi az ábra? -

Kimmel együtt kávézunk. Ismételten. Mint minden reggel. És téged is meghívunk.

Ismételten. Mint minden reggel. Kihúzod magad? Ismételten? Mint minden reggel? -

Bocs, de már ittam egy kancsóval. Majd órán találkozunk.

Beth kis szünetet tartott. A háttérben fojtott, ingerült hangot hallottam. Beth nyilván a tenyerével eltakarta a kagylót. - Izé... szóval Kim azt mondja... azt szeretné, ha te is jönnél. -

Van egy olyan érzésem, hogy nem ezt mondta - ráncoltam a szemöldökömet.

Viaskodás zaja hallatszott, majd Kim szólt bele. - Harminc perc múlva a kávézóban leszünk. És te is ott leszel, vagy a Sentrával érted jövünk, és a tetőre kötözve teszed meg az utat, mint egy istenverte karácsonyfa, megértetted? Eltartottam a telefont a fülemtől, miközben ordított, aztán óvatosan ismét közelebb húztam, hogy beszélgetni tudjak. - Értettem. -

Akkor rendben - mondta Kim elégedetten.

-

Bocs - suttogta még bele Beth, mielőtt kinyomta a mobilját.

-

Úgy hangzik, mintha hiányoznál a barátaidnak - vigyorodott el Jared.

-

Valószínűleg csak ordibálni akarnak, és kérdéseket feltenni - tömködtem a

könyveimet a táskámba. -

Meg kellene mondanod nekik az igazat. Azt fogják majd hinni, hogy elment az eszed,

és békén hagynak. Nevettem. - Nem mondasz hülyeséget! Ez az egyetlen alkalom, hogy őszinte lehetek velük, és nem kell aggódnom, hogy hisznek nekem. -

Amúgy sem hinnének - nyomott egy csókot a fejem búbjára Jared. - Elvihetlek ma.

-

Van annyi eszem, hogy tudjam, nem adtad fel.

-

Nem, még dolgozom rajta - válaszolta a kulcsokat fogva.

Beth és Kim a szokott asztalunknál ültek velem, és engem figyeltek; a végén már úgy éreztem magam, mint egy cirkuszi látványosság. Alapos vallatásnak vetettek alá. Beth bizonytalannak, idegesnek tűnt, Kim éppen az ellenkezőjének. Alig várta, hogy lecsapjon rám. Beth Kimre nézett, mielőtt megszólalt. - Hogy van Ryan? A kérdése készületlenül ért. A szemem alatti 46 karikákra vagy a napközben literszámra megivott koffeines italokra vonatkozó kérdésekre számítottam. -

Már nem ír gyakran.

-

Te sem említed már - vágta rá Beth habozás nélkül.

-

Hogy van Jared? - kérdezte Kim.

-

Jól... Miért?

Kim összefonta a karját. - Mi a véleménye arról, hogy az utóbbi időben zombi lettél? -

Megpróbál változtatni rajta - vontam meg a váltamat.

-

Hogyan? - kérdezte Kim.

Fáradt voltam a kemény kérdésekhez, így csípősebbre sikerült a válaszom, mint szerettem volna. - Pasiból van, Kim. A pasik mindent meg akarnak oldani. Beth bólintott. - Ha egy kalapáccsal és szöggel meg lehet mindent javítani... -

Mit tesz, hogy megoldja? - faggatott tovább Kim.

-

Kutatást végez - válaszoltam, és sűrűn pislogtam, nehogy leragadjon a szemem.

Beth erre a szemöldökét ráncolta. - Tegnap elaludtál az asztalodnál, Nina. Grant engem nyúz, hogy mi van veled. Még csak azt sem tudom, mi az igazság, így nem is tudom elárulni neki. -

Véletlenül sem fog kicsúszni a szádon, ezt megígérhetem - mormoltam, miközben a

műanyag poharam fedelén levő lyukon át szürcsöltem a kávét. -

Olyan hihetetlen az igazság? - szegezte nekem a kérdést Kim.

A gyomrom hevesen tiltakozott a benne lötyögő forró italtól, és attól a kínos helyzettől, amibe kerültem. Az étvágyam is megsínylette a kialvatlanság miatti türelmetlenségemet és zaklatottságomat. A szervezetembe juttatott kávétól rendszeresen felfordult a gyomrom. Felálltam. - El fogunk késni. -

Beteg vagy, Nina? - kérdezte Beth.

-

Nem. - Nem a hányingeremre célzott.

-

Van valami betegséged, amiről nem szóltál nekünk?

-

Nincs, Beth.

-

Lehet, hogy Jared megmérgez? - bökte ki.

Kurtán, döbbenten kacagtam fel. - Ezért hoztatok ide? -

Olyasmibe kontárkodtatok, amiről nem tudunk? - kérdezte Kim. - Valami vudus-

boszorkányos-sátánista baromságba? -

Hogy jutott ilyesmi egyáltalán az eszedbe? - kérdeztem kis híján elveszítve a

türelmemet. -

Egyszerűen válaszolj a kérdésemre - mondta kereken.

-

Nem. Nem kísértenek démonok, ha erre célzol, Kim. Felmerült bennem, hogy valóban

erre célzott-e. Valahogy mindig az igazság határára jutott, és képes volt mindig a helyes kérdéseket feltenni. Beth jelenléte csak álca volt. Kim tudott valamit. -

Nem azt kérdeztem, hogy így van-e - válaszolta Kim. Amióta csak ismertem, most

láttam rajta először feszélyezettséget. Egy pillanatig figyeltem, aztán felvette a kabátját, és felmarkolta az asztalon heverő kulcsait. - Tíz perc múlva kezdődik az előadás. Beth és Kim aggodalmasan nézték, ahogy integetve elindulok az órámra. A legfelső emeleten volt, és már az elsőnél megbántam, hogy nem a liftet választottam. A szervezetem mintha tíz évvel idősebb lett volna. Az éjszakánként két-három órányi alvás az izomzatúmra is károsan hatott, nem beszélve a gondolkodásomra és a türelmemre. Egy folyosón, egy díjaknak állított vitrin üvegében megakadt a tekintetem a visszatükröződő arcomon, és döbbenten álltam meg. A szemem alatt nagyobb és söté- tebb lett a lila árnyék, a bőröm megereszkedett. A szám sarka lekonyult, a szemem ragyogása megkopott. A termem már csak pár lépésnyire volt, de úgy elfogyott az erőm, hogy képtelen voltam odáig elvánszorogni. A falnak támaszkodtam. A professzor már belefogott az előadásba, és amennyire lehetett, figyelmesen hallgattam a folyosóról. A szavai összemosódtak, amikor kielemezte az előző heti tesztet, aztán örökkévalóságnak tűnő ideig beszélt. Röviden átvették az olvasásra kijelölt feladatokat, mielőtt valamivel az óra vége előtt elbocsátotta a hallgatókat. Még akkor is a falnak támaszkodtam, amikor a többiek elmentek mellettem. Minden erőmet kiszívta a séta a kávézótól a campusig, és az, hogy utána felkapaszkodtam a lépcsőn. Már csak egyre voltam képes: hogy egyenesen álljak. Amint a csoporttársaim eltűntek a további órák vagy előadás helyszínei felé, a liftet vettem célba. A folyosó fele táján volt, de kisebb erőfeszítéssel járt azzal menni, mint nekivágni a lépcsőnek. Mély levegőt vettem, és ellöktem magam a faltól. Úgy éreztem, mintha a lábamat betonba öntötték volna, és minden lépésnél huszonöt kilós tömböket vonszolnék. Remegni kezdett a térdem, és a homlokomon verítékcseppek ütköztek ki. Szóba sem jöhetett, hogy megállják pihenni. Ha csak egy percre is megálltam volna, elájulok a folyosón. Végül a lifthez vánszorogtam, megnyomtam a gombot, és mélyen, szaggatottan beszívtam a levegőt. Kinyílt a liftajtó, és Jared állt előttem. Tudtam, hogy felesleges úgy tennem, mintha minden rendben lenne. A karja után nyúltam, és teljes súlyommal rá nehezedtem, miközben mellé léptem a liftben. -

Nina - suttogta a fülembe -, azt hiszem,48ideje...

-

Tudom - válaszoltam. - Keresnünk kell valakit.

Egy kis szakaszon támogatott, de amint a parkolóba értünk, összecsuklottam. Jared a karjába kapott, és az Escalade-hoz vitt. Lehunytam a szemem, és többé nem is voltam képes kinyitni.

Akkor sem ébredtem fel, amikor Jared felvitt a lakásba, vagy amikor megéreztem, hogy letesz az ágyra, és betakar. Csak amikor a nap besütött a redőny résein át, innom rá, hogy bebugyolált, és tizenhat órát aludtam egyvégtében. -

Jared? - szólaltam meg. A hangom reszelős volt.

-

Csak én vagyok itt - hallottam Bex hangját. Szemmel láthatóan idegesen ült az ágy

szélén. -

Mi baj? És hol van Jared?

-

Tegnap este ment el. Kihasználta a lehetőséget.

-

Akkor miért lógatod az orrodat?

-

Aludtál.

-

És az nem jó? - kérdeztem, és felülve az ágytámlának támaszkodtam. Jared számára nem. Már harmadszor alszol egyfolytában, amikor egész éjjel távol van.

Nem lehet véletlen. - Kurtán felkacagtam. -

Azt akarod mondani, hogy ő okozza az álmokat? Csak azt akarom mondani, hogy fennáll a lehetőség, hogy nem törnek rád az álmok,

amikor nincs itt. -

De hát ez nevetséges! - gúnyolódtam. Valószínűleg igazam van - jelentette ki Bex, és kamaszkori önbizalma legyőzte

szokott udvariasságát. Abban a pillanatban jobban hasonlított Claire-re, mint Jaredre. - És Jaredet ez rettenetesen megviseli majd. -

Nem, mert nem fogod neki elmondani - szögeztem le ellentmondást nem tűrően.

-

Nina... te is tudod, hogy muszáj elmondanom.

-

Az alvásomat megszakította a bosszantó, szünet nélküli sikoltozásom hajnali három

óra tizenegy perckor. Mint más hajnalokon. Ez a történet. -

Azt hiszed, nem fogja tudni?

-

Szórakozott. Sikerülhet.

-

Nem fog.

-

Bex! Legalább próbáljuk meg!

Bex felállt, és összefonta a karját. - Tudni fogja, utána pedig soha többé nem bízik meg bennem, mert segítettem neked, hogy hazudj neki. Tudod, ugye, hogy okvetlen szükséges, hogy megbízzunk egymásban? Neked tényleg elmentek otthonról. Mérgesen vonult le a földszintre, én meg bosszúsan fújtam ki az arcomba hulló hajamat. Bex a felháborodása ellenére is nekilátott reggelit készíteni, és miután lezuhanyoztam, én is lementem hozzá.

-

Jött neked valami tegnap - mondta Bex, és ledobott egy borítékot az asztalra.

Ryan írt. Kibontottam, és szomorúságot vagy fenyegető veszélyt kerestem benne, aztán még egyszer lassabban átolvastam. A szavai hitetlenkedéssel töltöttek el. -

Mi az? - kérdezte Bex.

-

Felvették a különleges haderő soraiba.

Bex felkacagott. - Komoly? Azt a kis seggdugaszt? -

Ez nem vicc, Bex! Ez... te tudtad? Claire hívott?

-

Nem és nem - válaszolta szárazon Bex.

-

Jared említett valamit? - nyúltam a telefonom után. Nina - fogta meg gyöngéden a csuklómat -, biztos, hogy félreértésről van szó. Ryan

nincs még olyan régen a seregnél, hogy felvegyék a különleges haderő tagjai közé. Ilyesmi még nem fordult elő. Egyébként sem látok rá sok esélyt. Ha a nővérem harcképtelenné tudta tenni, megsaccolom, hogy egy nagy pöcs. -

Claire egy hibrid, Bex! Nem tisztességes kettejük közt párhuzamot vonni, ezt te is

tudod. - Bex kuncogott; előbújt belőle a kisfiú. -

Sokkal szórakoztatóbb vagy, amikor kialszod magad. Nem hagyhatom ki a

lehetőséget, hogy megszívassalak, amikor helyén van az eszed. -

Most nem alkalmas, Bex - bámultam le a tányéromra. Ma végre ehettem volna, Ryan

levele mégis elvette az étvágyamat. - Tényleg azt hiszed, hogy tévedés? -

Igen - válaszolta Bex. - Egyszerűen nem történhetett meg. Egy hozzá hasonlónak,

akinek se előképzettsége, se kapcsolatai, legalább három év, mire bejut. Jared bocsánatkérő mosollyal nyitott be. - Szia, bébi. -

Még egy üzenetet sem hagytál? - gyűrtem össze a levelet, és megdobtam vele Jaredet.

Játékosan elhajolt, mintha egyáltalán fennállhatott volna az eshetőség, hogy eltalálom. Bex itt volt. Mi a hézag? Három háztömbnyire hirtelen bosszúságot éreztem felőled. -

Tudtál Ryanről? - szegeztem neki a kérdést.

-

Még él, csak ennyit - bújt ki a kabátjából Jared. Felakasztotta a fogasra, aztán odajött

hozzám, és letérdelt mellém a padlóra. - Olvastad a levelét? -

Azt írta, hogy bekerül a különleges haderőbe. 50

Jared eltöprengett, aztán megrázta a fejét. - Nem lehet. A legrövidebb idő, ami után oda felvettek valakit, tizennyolc hónap volt. Ez nem áll össze. -

Én is ezt mondtam neki, de nem hisz nekem - forgatta a szemét Bex. Odament az

összegyűrt levélhez, kisimította, és gyorsan végigolvasta. - De itt ezt írja. Talán megpróbálja

lenyűgözni Ninát. Jared azonnal elővette a telefonját, és beütötte Claire számát. Claire dühös hangja betöltötte a helyiséget. -

Ez egy eszelős! - kiabálta. - Totál nem számít neki a nyúlfarknyi élete, és kétnaponta

a haverjait védve kézigránátokra vetődik - fortyogott. -

Halkabban, Claire - nevetett idegesen Jared. Észrevette elszörnyedt arckifejezésemet,

és elfordította a fejét. - Ugye, nem mondod komolyan? -

Túlzók, de nem nagyon... A kézigránátos rész igaz, de csak egyszer fordult elő.

Átfogtam magam, és újabb rossz hírekre számítva Bexhez sétáltam. Bex könnyedén átkarolta a vállamat. -

Így vagy úgy már minden ember életét megmentette egyszer a századában. A hátán

robbanóanyaggal lófrál, miközben az ellenség lő bennünket. Azt hitted, a te feladatod nehéz, hát akkor ez lehetetlen! -

Nagyszerű! - Magasba emeltem a karomat, aztán a combomra csaptam. Még ez sem magyarázza meg, hogy válhatott belőle ilyen hihetetlenül rövid idő alatt

őrmester - morfondírozott Jared. A vonal másik végén csend volt; Jared bólintott, aztán olyan gyorsan suttogott valamit, hogy egyáltalán nem értettem a válaszát. - Oké, ezer szemed legyen - mondta, és becsattintotta a telefonját. Egy pillanatig engem nézett, aztán felsóhajtott. - Még ott van vele Claire, Nina. Ismered Claire-t... olyan, mintha Ryan katonai óvodába járna. -

És hogy lett ilyen gyorsan őrmester? - kérdeztem.

Jared összenézett Bexszel, mielőtt válaszolt. – Úgy fest, hogy Brand ezredes igénybe vette néhány összeköttetését. A különleges erőknél levők jobban tudják, hogy dolgozunk, és megkönnyítették Claire-nek, hogy vigyázzon rá. -

És veszélyesebb küldetésekre irányították Ryant, hogy megmentsék - mondtam

faarccal. -

Mivel mindenkinek csak rossz hírei vannak... - szólalt meg Bex.

-

Elég, Bex! - szóltam rá összeszorított foggal, de már késő volt.

-

Miről van szó? - kérdezte Jared, és a tekintette kettőnk között ugrált.

-

Nina átaludta az éjszakát. Ma reggel hétig meg sem mozdult.

Jared igyekezett megemészteni a hallottakat. Pár percbe telt, mire megmozdult, aztán bólintott. A keze a hozzá legközelebb álló szék után tapogatózott. Lerogyott rá, ás a padlót bámulta. - Tehát erről van szó. -

Semmit sem jelent, Jared! - emeltem fel a kezemet.

Jared az öccsére nézett. - Most meg kell állapítanunk, milyen messzire kell mennem, hogy távol tartsam az álmokat. -

De hát ez képtelenség! - tiltakoztam. - Háromszor esett meg, ez bárki mércéjével sem

meggyőző kísérlet! -

Akkor kipróbáljuk az elméletet a gyakorlatban - szögezte le Jared. - Ma este kezdjük.

-

Nem - ráztam a fejemet. - Szó sem lehet róla. Nem azért költöztem ide hozzád, hogy

éjjelente egyedül aludjak! -

Csak addig, míg rájövünk a megoldásra - győzködött Jared.

-

Nem.

-

De igen - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Elakadt a lélegzetem. Nem fogtam fel, amit mond, de kimerült voltam ahhoz, hogy vitába szálljak vele. Könnyes lett a szemem, és elfordítottam a tekintetemet. -

Nina...

-

Értem..., és rendben van.

-

Tegyünk egy próbát. Meglátjuk, beválik-e. A városon kívülről indulok, és félóránként

egy kicsit közelebb jövök. Tudni fogjuk, ha álmodni kezdesz. -

De hát ez nevetséges! - kiáltottam fel. - Hogy fogod megtalálni azt az átkozott

könyvet, ha az áljaimmal kísérletezel? -

Igaza lehet - jegyezte meg Bex.

Jared a homlokát ráncolta. - Tudnom kell. Próbának vetettük alá az elméletét. Első éjszaka egy örökkévalóságnak tűnő ideig feküdtem az ágyban, és vártam, hogy végre álom jöjjön a szememre. Olyan hideg és nyomasztó érzés volt egyedül feküdni az ángyunkban. Ujjammal a lepedő gyűrődéseit simogattam, és arra gondoltam, milyen volt először ébredni az agyában. Mintha fényévekre lett volna az a tökéletes reggel; az előtte való éjszakán árulta el, valójában kicsoda és micsoda. A szemem sarkában könnycsepp gyűlt össze, és az (orrnyergemen átgurulva lepottyant a fehér lepedőre, amin feküdtem. Jared Providence külvárosából indult. Amikkor érezte, hogy elalszom, lassan, egy-egy háztömbnyit haladva közelítette meg a tetőtéri lakást; úgy tíz percenként haladt egy-egy szakaszt. Két háztömbnyire lehetett;t, amikor52megérezte a szorongásomat, mégpedig Shax házában; ez nyilvánvaló lett abban a pillanatban, amikor Jared visszakozott, mert a környezetem elhomályosult, és Shax háza helyett a régi középiskolám folyosóján találtam magam. Megszólalt a vekker, ás lassan kinyitottam a szememet. Két átaludt éjszaka! A testem

közelebb került a normális állapotához, de a helyzetet még most sem éreztem tisztességes cserének. Jared belépett az ajtón, felkocogott a lépcsőin, és bebújt mellém az ágyba, aztán meleg karjával puhán átölelt. Nem beszéltünk, csak mozdulatlanul feküdtünk, és hagytuk, hogy felfogjuk a valóságot. Miért teszi ezt apa? - kérdezte Bex az alsó szintről. – Ez így nem tisztességes!

-

Jared nem válaszolt. A halántékomhoz szorította a homlokát, és felsóhajtott. Ettől fogva egyedül aludtam éjszaka. Jared ez alatt a kapcsolatait zaklatta, és utánajárt minden nyomnak, ami a könyv feltalálási helyével volt kapcsolatos. És másodpercekkel az után, hogy reggelente felébredtem, már mellettem is volt. A napok lassan visszazökkentek a megszokott kerékvágásba. Az előadások anyagát lejegyzeteltem, a Titánnál töltött időmet munkára, és nem alvásra fordítottam. Beth boldog volt, hogy kevesebbszer kell kávét hoznia, és Grant előtt kimentenie. Egyik délután behozott egy aktát, és leült az íróasztalommal szemközti vastagon párnázott, zöld fotelbe. Új ruhákat vett, gesztenyebarna haját máshogy vágatta. Kövid frizurát hordott most is, de másmilyent. Zavarba jöttem, amikor rájöttem, hogy fogalmam sincs, mióta hordja így a haját. Elvettem tőle a dossziét, és félretettem. -

Tetszik a cipőd - jegyeztem meg.

-

Kösz - mondta, és felemelte az egyik lábát, hogy látható legyen a sárga magas sarkú,

amit oldalt masni díszített, és a sarok, a talp és a pánt fekete volt. - Ezerszer egyszerűbb a munkahelyi öltözködés, amikor az embernek pénze van. Még egyszer kösz, Nina. Sokkal könnyebb otthon az élet, amióta felvettél. Megráztam a fejemet. - Tudod, hogy nem bánom. Hatalmas segítséget nyújtasz itt. -

Úgy látom, neked is jobbra fordult az életed. Jobban érzem magam. Tudsz valamit Ryanről? Senkinek sem írt, amióta felvették abba a különleges izébe.

Elhúztam a számat. Jobbára igyekeztem elűzni a gondolataimból Ryant, a sivatagot, a minden irányból repkedő golyókat vagy a hátizsákjában cipelt csőbombát. -

Nem - válaszoltam.

Beth bólintott. Az íróasztali telefon megszólalt. Beth felállt, megnyomta az egyes vonal gombját, és habozás nélkül beszélni kezdett. - Nina Grey irodája... nem, az a dosszié a... Jaj, istenem, Sasha, lemegyek, és megkeresem helyetted! Mióta is dolgozol itt? Beth letette a kagylót, én meg elmosolyodtam. - Ne hagyd, hogy kihasználjon. Szeretnéd, ha a helyére tenném?

-

Nem, megteszem én éppen elégszer - kacsintott rám.

-

Hazamegyek. Kérlek, zárj be utánam!

-

Mindig megcsinálom - intett maga mögé.

Jared mosolyogva állt a terepjáró mellett, és kitárt karral várt. Hetek óta a karjában aludtam el, aztán Jared valamikor felkelt, és elment. Jack és Gabe bukkantak fel a fejemben, átaludtam az éjszakát, és észre sem vettem, hogy Jared nincs mellettem. Olyan ügyesen meg tudta jósolni, mikor ébredek, hogy általában mellém bújt, mielőtt kinyitottam a szemem. Az élet ismét félig-meddig normális mederben folyt. Megfogta a kezemet, amit az Escalade műszerfalán nyugtattam. - Jött tegnap valami. -

Levél? - kérdeztem idegesen.

Jared elengedte a kezemet, és kivett a zakózsebéből egy borítékot. Ryan végre ismét írt. Nigh! Még mindig naponta rád gondolok. Akár akarom, akár nem. Eléggé zsúfoltak a napjaim. A század, ahol most vagyok, merőben más katonákból áll. Tetszik, de hiányzol. Amint alkalmam nyílik rá, kiülök, nézem a naplementét, és a játékunkra gondolok meg a sörözőre, és a buta hisztijeidre. Mindegyik hiányzik. Add át üdvözletem a többieknek. Ryan Összehajtottam a papírt az eredeti alakjára. -

Emlékeztesselek, hogy nem a te hibád? - kérdezte Jared.

Ryan váratlan távozása túlságosan nagy véletlen lett volna, hogy ne ezt higgyem, de Jared, Kim és Beth folyton azt hajtogatták, hogy Ryan kizárólag anyagi megfontolásokból ment el. Ez után a levél után nem írt, és kénytelen voltam kivárni, hogy Jared szabálytalan időközönként felhívja Claire-t, rtki beszámolt róla, hogy hol van most Ryan, és hogy minden rendben van. Claire-nek még most is sok kapcsolatát igénybe kellett vennie, hogy közelről tarthassa szemmel Ryant. Gyakran telefonált haza, hogy Ryan önfenntartási ösztönének hiányára panaszkodjon, ami korábban viszont a segítségére volt, hogy olyan gyorsan bekerüljön a különleges haderő soraiba. Claire hívásai félelemre adtak okot; féltettem őt és Ryant is. 54 Valahányszor Jaredet hívták, a hüvelykujjam körmét rágtam, úgy vártam, hogy megnyugtasson, hogy Ryan kommandós viselkedése még nem vezetett a halálához. Amikor kicsi, de összetartó baráti társaságunk a Brown-on töltött másodévünk utolsó napján búcsút intett, Ryan a gondolataim előterébe került.

-

Itt kellene lennie - mondtam Bethnek.

A karomba kapaszkodott, míg a parkolóba sétáltunk. -

Tudom.

-

De most a semmi közepén van, hason fekszik egy homokdűnén, és igyekszik kerülni a

golyókat, hogy ne kelljen néznie, hogy Jareddel vagyok. Ez nem igazság! Itt kellene lennie velünk. Josh és Tucker a koleszukba indultak, hogy összepakoljanak, és hazamenjenek. Kim is velük tartott, és Josh karjába öklözött. A nyári szünet kezdete keserédes volt, és mind tudtuk, miért. Beth elkísért az Escalade-ig, és egy meleg ölelés után otthagyott, hogy megkeresse Chadet. Aznap este a sörözőben beszéltek meg találkozót mindannyian, hogy ünnepeljenek, én viszont otthon maradtam. Nem éreztem helyesnek, hogy szórakozzak, amikor Ryan az életben maradásáért küzd. Jaredet elkeserítette a hangulatom. Nem kérdezte, mi bajom, de feltételeztem, hogy tudja. Nem szívesen beszéltem vele Ryanről. Vele szemben tisztességtelen volt, én nem éreztem jobban magam tőle, ezért nem láttam értelmét. A tetőtéri lakás ragyogott a tisztaságtól, a nyári nap besütött a krémszínű falakra, a szoba minden sarka fényben úszott. Csaknem egy éve történt, hogy Shax betört a nappalinkba, és Jared hozzávágta a könyvet, amit Gabe olyan kétségbeesetten szeretett volna a birtokunkban tudni. Egy éve lőttek meg. Megdörzsöltem a combomat, ahol még látszott a heg. Jared átnézte a konyhaasztalon fekvő postát. - Mit szeretnél vacsorázni, szerelmem? - Nem javul semmit - csóváltam a fejemet. - Festhetünk, amennyit akarunk, betömhetjük a golyók ütötte nyomokat, tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne..., de minden éjjel elmész, és semmivel sem jutottunk közelebb a könyv megszerzéséhez, ráadásul Ryan is elment. Egy év telt el, és nem érzem azt, hogy jobb lenne. Megrekedtünk. Jared felvonta a szemöldökét. - Rossz napod van? Leültem a kanapé karfájára. - Meg fogják ölni. Amikor csak harcol, Claire is veszélyben forog. Haza kellene hoznunk Ryant. -

Azt javasolod, hogy utazzunk el a Közép-Keletre, és szöktessük el a különleges

haderő egyik katonáját? -

Nem helyes, hogy nincs itt - fújtam ki a levegőt.

-

Hagyod, hogy felemésszen a bűntudat. Ne foglalkozz ezzel, Nina! Hagyd Ryant

elmenni! -

Tudom, mire gondolsz - mondtam. - Nem arról van szó, hogy érzéseket táplálnék

iránta. Lehet, hogy bűntudatom van, de... egyszerűen nem bírom már..., ahogy ]osh és Tucker meg a többiek rám néznek. Ezért nem lógok már velük. Ezért nem járok a tanulócsoportba sem. Hónapok óta átalszom az éjszakákat, és nem mehetek vissza. Ha látnád a szemüket... engem vádolnak. -

Te vádolod magadat - helyesbített Jared. - De van egy ötletem - vette ki a mobilját a

zsebéből. Tárcsázott, aztán a füléhez emelte a készüléket. Pár pillanat múlva halványan elmosolyodott. - Szia, Claire, hogy mennek a dolgok? Értem. Van itt valaki, aki beszélni szeretne veled. Van egy perced? Jared átnyújtotta a telefont. - Halló? - szóltam bele, mert nem tudtam, hogy reagál majd. -

Pokoli hőség van itt - förmedt rám Claire. - Olyan helyekre is beszivárog a homok,

ahol nőnek nem szabadna éreznie. A hajamba, a szemembe, a dzsipem ülésére. Képtelenség szabadulni tőle, még ha nagy ritkán le is tudok zuhanyozni. És a hajam borzalmasan néz ki. Szróval... hogy vagy? Halk nevetésre fakadtam. - Hiányzol. -

Te is nekem - sóhajtott fel. - Ne aggódj, Nina! Vigyázok rá. Ryan egy cowboy, aki

szeret úgy tenni, mintha legyőzhetetlen volna, de minden igyekezete ellenére is életben tartom. -

Köszönöm.

Hallottam, hogy a szél zörög a készülékben, és Claire hangosabban beszélt, hogy túlkiabálja. Elképzeltem, hogy egy homoksivatagban, nagy napszemüvegben egyedül áll, és világos terepszínű ruhájának színe egybeolvad platinaszőke hajával. -

Ryan nem akarja, hogy bűntudatot érezz. Azt szeretné, ha boldog lennél. Csak próbál

továbblépni. Boldog, hogy ezt választotta. Te is légy boldog a magad választásával. -

Az vagyok, persze. Csak minden olyan helytelennek tűnik itt. Elveszett vagyok.

Claire felkacagott. - Próbálj meg egyforma homokdombok között kocsival eligazodni..., és majd akkor beszélj nekem elveszettségről. Még szerencse, hogy folyékonyan beszélek fársziul, különben nem tudnám Ryant utolérni. Jared hogy van? Felpillantottam rá; szürkéskék szemébe nyugalom költözött, hogy bevált az ötlete. -

Tudod, milyen Jared. Jó.Jól van. Törődj vele helyettem is, rendben? Én56 itt szétrúgok annyi segget, ahányat kell, így te

megnyugodhatsz. Koncentrálj a tanulásra, a munkára és arra, hogy boldog legyél. Én meg épségben hazahozom a cowboyt. Megegyeztünk? Elgyöngített a megkönnyebbülés. - Meg. Viszlát hamarosan? -

Amint lehet. Mennem kell, továbbindulnak. - A telefonban csend lett. Visszaadtam

Jarednek. -

Ryan jól van - mondtam.

Jared bólintott. - Jobban érzed magad? -

Egy kicsivel. Köszönöm.

Jared egy lépést tett felém, a karjába szorított, és a homlokomnak támasztotta a homlokát. - Bármit megtennék, bárhova elmennék, bármit elviselnék, hogy boldoggá tegyelek. Ugye, tudod? Csak erre vágyom. Felemeltem a fejemet, hogy szájon csókoljam. - Bocsáss meg! Nem tudom, mi a baj velem. -

Kimerült vagy. Engedek neked fürdővizet, és addig ázhatsz benne, amíg aszottak nem

lesznek az ujjaid, aztán itt vár majd a vacsora, amikor kiszállsz a kádból. Utána pedig korán ágyba bújunk. -

Istenien hangzik - temettem az arcomat meleg mellkasára.

Ötödik fejezet Landstuhl

A nyári szünet első napján szabadságot vettem ki a Titánnál, és Jareddel elmentünk a Tölgyhöz. Lustán húztam végig az ujjam a nevünk betűin, és hagytam, hogy az édes, nyári szellő simogasson. Az érettségi ajándékként - amikor még nem ismertem - tőle kapott takarón tálalta fel az ebédet, és játékosan birkóztunk, és mezítláb ker- getőztünk a füvön. Jared a lelkét kitette, hogy bebizonyítsa nekem: az életünk olyan normális, mint bárki másé. Jóllehet a lidérces álmok miatt külön töltöttük az éjszakát, Jared kitalálta, hogy kerülje meg a problémát, és elérte, hogy úgy tűnt, mintha semmi sem változott volna. Friss fű és napfény illata érződött, és ehhez jött még Jared illata - úgy éreztem, mintha a mennyben volnék. Átjárt a nyár, és láttam, hogy Jared is élvezi a jó hangulatomat. Leült mellém, és várta, hogy a kergetőzés után kilihegjem magam. -

Jobb napod van? - kérdezte, és lágyan végigsimította a csuklómat.

-

Össze sem lehet hasonlítani - fúrtam be a lábujjamat a fűbe. - Úgy érzem magam,

mint Little Corn Islanden. -

Ha már megemlítetted... gondoltál már arra, hogy visszatérjünk abba a tökéletes kis

kápolnába, amit ott találtunk? -Jared mintegy mellékesen vetette oda, de közben a farmerja hajtását babrálta. -

Az esküvőnk napja - bólintottam. Sejtenem kellett volra, hogy felmerül a téma. Jared

sosem hozott felületesen szóba fontos kérdéseket, és mindig ragaszkodott a tökéletes tálaláshoz, háttérhez. - Claire tudja már, mikor jön vissza? -

Nem - ráncolta a homlokát Jared. Látszólag a farmer szegélye bosszantotta, de

tudtam, hogy valójában a beizélgetés iránya. -

Nem házasodhatunk össze Claire nélkül. Valami rémes ruhát akarok kitalálni neki.

-

Kiválasztottad már a nyoszolyólányokat? - kérdezte mesterkélt mosollyal.

-

Kim, Beth és Claire. És kik lesznek a vőfélyeid? Eli-t vagy Sámuelt aligha veheted rá,

hogy csatlakozzanak. -

Miért is ne? Szerintem nemet mondanának, de azért megpróbálhatom. - Nevettem,

mire természetesebbé vált a mosolya. - Kézenfekvő, hogy Bex lesz az egyik. Esetleg felkérhetem Ryant. Megkönnyítené Claire dolgát. -

Nem vicces - szóltam rá. Kitéptem egy marok füvet, és megdobtam vele.

Vállat vont. - Sehol sincs megírva, hogy annyian kell, hogy legyenek, mint a

nyoszolyólányok. Nem hittem volna, hogy az esküvő apró részletei ilyen nagy nehézséget jelentenek majd számára. Voltak testvérei, a rendszeren belül kapcsolatai, akik révén megolajozhatta a fogaskerekeket, de barátai nem voltak. Rokonai sem igen. A templom vőlegényre eső fele szánalmasan üres lesz. -

Lehet, hogy csak Betht és Claire-t kérem fel, akkor Bex kettejüket kísérheti -

ajánlottam fel. Reméltem, hogy megnyugtathatom abban a kérdésben, amit problémának lát. Olyan régóta erősködtem, hogy az életünk - egy hibrid és a Talehje viszonylatában - a lehető legnormálisabban fog folyni, hogy Jared most már rögeszmésen ragaszkodott hozzá, hogy ezt megadja nekem. Tudtam, hogy ha neki lenne valami ennyire fontos, én is ugyanígy elkövetnék mindent, hogy megvalósítsam, de nem akartam, hogy az esküvőnk - bármelyikünk számára is - csalódás legyen. Ellágyult a tekintete. - Annyi koszorúslányod legyen, szerelmem, ahányat csak szeretnél. Majd találok erre megoldást - mondta, és odahajolt hozzám. Az ajkával megérintette a járomcsontomat, aztán végigsimította az állam vonalát. Az érintése mindig villámcsapásként hatott rám, de most, hogy magunk voltunk, a tölgyünk árnyékában feküdtünk, és nem tűzött ránk a nyári nap, minden gátlásomat levetkőztem. Odahúztam magamhoz, viszonoztam a csókját, és tudomására hoztam azzal, ahogy a nyelvem szenvedélyesen kergetőzött az övével, hogy mennyire kívánom. Lassan hátrahanyatlottam a takaróra, és a vállába kapaszkodva magammal vontam. Apró csókokkal borított be a fülemtől a kulcscsontomig, én pedig elolvadtam a gyönyörűségtől. A csodálatos érzés magasba repített. Az ajka forró volt, és valahányszor eltávolodott kicsit tőlem, a hirtelen hőmérséklet-változástól libabőrös lettem. A kezem besiklott az inge alá, és megsimogattam a hátát. Selymes, barna bőre volt. Éreztem karcsú testén az erős izmokat. Nem értettem, miért vonzódik hozzám, de sosem voltam hálátlan. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy szerencsés vagyok. Amikor ilyen közel volt hozzám, ezt még valóságosabban éltem meg. Levettem róla az inget, és néztem, ahogy a mozdulataitól megnyúlnak és összehúzódnak az izmai. Mosoly ragyogott fel az arcomon, 59 és az ő arckifejezése tükrözte az enyémet, az érzékei ráhangolódtak az érzelmekre, amiket sugároztam. -

Említettem már ma, milyen hihetetlenül gyönyörű vagy? - kérdezte, és az orrával

végigsimította az arcomat az államtól az orromig, ahol elidőzött egy kicsit, míg megcsókolt. Ha nem, óriási elnézésedet kérem. Ezt naponta el kellene ismernem. - Könnyedén kigombolta

a blúzom első gombját, aztán következett a második. -

Mondhatod, ahányszor csak akarod, amíg közben ezt teszed - mondtam mosolyogva.

Megszólalt a mobilja, és mindketten felsóhajtottunk. -

Hát persze.

A szemét forgatta. - Claire. -

Nehezen vetjük le a régi szokásokat.

Felpattintotta a telefonját. - Ryel. Változó hangszínnel kivehetetlen, egybefüggő szófolyamot hallottam csak. Jared arckifejezése láttán elfogott a rémület. -

Oké, máris indulunk a repülőtérre.

-

A repülőtérre? - kérdeztem, és néztem, ahogy tárcsáz.

-

Különjáratot szeretnék bérelni Ramsteinbe. Nem is, inkább a Frankfurt-Hahn

repülőterére. Úgy van, a légierő bázisára. Az a legközelebbi repülőtér Landstuhlhoz. Majd én gondoskodom róla, Frank, te csak intézd el. -

Németországba repülünk? - kérdeztem hitetlenkedve. - Mi történt?

Jared nem vett rólam tudomást, hanem ismét tárcsázott. Most németül szólt bele. Csak a „Landstuhl”-t tudtam kivenni. Az Egyesült Államokon kívül itt volt a legnagyobb katonai kórház, éspedig a németországi Ramstein közelében. A kórházat gyakran emlegették a hírekben, mert az iraki és afganisztáni sebesült katonákat ide hozták repülővel. Abban a pillanatban, amikor megvilágosodott előttem minden, máris hátizsákba gyömöszöltem a holminkat, és kétségbeesetten kapkodva vettem fel a motoros sisakomat. Jared azonnal a motorra pattant, én meg mögé, és a kabátjába csimpaszkodtam, amikor teljes sebességgel elindult. Minden, amitől féltem, amióta csak tudomásomra jutott Ryan döntése, hogy bevonul, most megtörtént: Ryan megsebesült, és Claire egyedül volt, haldoklott. Csak annyi időre álltunk meg a tetőtéri lakásnál, hogy pénzt és az útleveleinket magunkhoz vegyük, de minden mást otthon hagytunk. Jared hallgatag volt, de az, ahogy a repülőtérre rohant, a legrosszabb félelmeimet támasztotta alá. Úgy terelt át a terminálon, hogy futnom kellett, nehogy lemaradjak hosszú léptei mellett. A gép már indulásra készen állt a helyén, amikor nekivágtunk az aszfaltozott kifutópályának; a lökhajtásos gép maroknyi személyzete kísért csak minket. Jared gyorsan utasításokat adott a pilótának, aztán felrohantunk a lépcsőn, és siettünkben éppen csak odabiccentettünk a légiutas-kísérőnek. Jared egy szót sem szólt felszállás közben. Az ajkára tette az ujját, miközben

végiggondolta a kialakult helyzetet és a következményeket. Nem zavartam meg a töprengésben. Bár ugyanúgy aggódtam, mint ő, azért felmerült bennem, hogy felhívjam-e Betht, Kimet vagy Josht. Ha elmondom, amit tudok, csak újabb kérdéseknek teszem ki magam, gondoltam, és az, hogy elmagyarázzam, hogy szereztem erről tudomást Ryan anyja vagy a legjobb barátai előtt, meghaladta a hazugságra való képességemet. Két órája repültünk, és egyre nehezebben tudtam nyitva tartani a szememet. Amikor már negyedszerre ráztam fel magam, végre megtörtem a csendet. - Képtelenség! Hogy lehetek most álmos? - Talán aludnod kellene - válaszolta Jared rám sem nézve. Bólintottam, és kényelmesen elhelyezkedtem az ülésben. Megrándult a lábam, amitől ismét felpattant a szemem. -

Álmodtál? - kérdezte magában mulatva Jared.

Azt hittem, biciklin indultam Németországba - motyogtam, és a vállára hajtottam a fejemet. Visszasüllyedtem az öntudatlanságba, a lélegzetvételem egyenletessé vált. Nem telt sok időbe, hogy a gép zúgása beleolvadjon a háttérzajba. A gépen halvány volt a világítás. Elmosódottan láttam mindent, a gyér világítás mellett nehezen tudtam bármit Is tisztán kivenni. Jared nem ült a helyén. Kíváncsi lettem volna, mennyi ideje vagyunk úton, és hátrafordultam a vécék felé. -

Jared? - szóltam hátra.

Semmi válasz. Hátrabotorkáltam, és bekopogtam a vécé ajtaján. Amikor nem válaszolt, benyitottam. Üres volt. A félhomályba meresztettem a szememet, de csak halványan láttam Jared fejének körvonalát. A helyén ült, és türelmesen várt rám. -

Tízezer méter magasan vagyunk a föld fölött, ahol nincs hova elbújni, de azért

hagyod, hogy keresselek - zöttyentem le mellé. De nem Jared ült mellettem, hanem Gabe Ryel. Visszahőköltem, a jobboldali karfa a hátamba nyomódott, amikor elhajoltam tőle. - Mit keresel itt?

61

-

Jó ideje már, Nina.

-

Álmodom, igaz? - kérdeztem feldúltan. A tudat, hogy Gabe-et kell keresnem az

álmatlan éjszakáim mögött, és a mögött, hogy ha alszom, Jared két háztömbnyinél nem jöhet hozzám közelebb, felébresztette elfojtott haragomat, amitől nagyobb bátorságra kaptam, mint

ami általában eltöltött. -

Vissza kell fordulnod, Nina. Feltétlenül szükséges, hogy megértesd Jareddel, hogy

nincs erre időnk. -

Mire? Miért viselkedsz ilyen színpadiasán? Mondd meg, mit kell tennünk, és azt

tesszük. Gabe mintha meg sem hallott volna. - Fordulj vissza, Nina. A szeme megint fekete lett. Feszélyezettségnél rosszabbul éreztem magam tőle. Az áthatóan kék szempár, amire emlékeztem, két fekete golyó lett a szemüregében, és ez kifejezetten nyugtalanító volt. -

Nem. Claire-nek szüksége van ránk.

Gabe nem reagált a pimaszságomra. Egyszerűen lenézett az ölében összekulcsolt kezére. Drága öltönyt viselt - ugyanazt, amire emlékeztem, amikor még a Titánban apám nyomában járt -, de a tenyere kérges volt és piszkos, mintha a földet kaparta volna. -

Keresd meg a könyvet!

-

De hogyan? Jared beszélt Eli-jal, Sámuellel..., de senki sem mond semmit!

-

Ez nem Jared harca, hanem a tied.

-

Szuper! Újabb rejtvények - fontam össze a karomat. Az izmaim ellazultak, miközben

az adott helyzeten töprengtem. Gabe-re pillantottam. Még kifejezéstelen tekintetével is az volt, akit gyerekkoromban szerettem. - Claire meg fog halni? A gép légörvénybe került, és némi ugrálás után mintha több száz métert zuhantunk volna. Megragadtam a karfát, mire Gabe ismét felém fordult. -

Gegyezd a füled!

-

Minek, amikor nincs mit hallani!

-

Fülelj!

A gép ismét zuhant, és a fejünk feletti tárolókból tárgyak estek ki, majd a már addig is halvány fények hevesen pislákolni kezdtek, végül megadták magukat, és sötétség borult ránk. Felriadtam, és most Jared ült Gabe helyén. A világítás működött, a padlón nem hevert semmi. -

Hát te vagy az! - mondtam megkönnyebbülten.

-

Persze - válaszolta zavart mosollyal. - Miért, mit gondoltál, ki lenne?

Kis szünet után megráztam a fejemet. - Senki. Csak egy pillanatra elfelejtettem, hol vagyok. Jared bólintott, aztán a térdemre tette a kezét. - Két óra múlva megérkezünk. Az út hátralevő részét telefonálással töltötte. Elintézte, hogy autó várjon bennünket a

repülőtéren, és egy barátjuk, Jason Brand ezredes Landstuhlban, látogatóknak kiállított belépőkkel várjon. A megérkezésünk után felgyorsultak az események. Amint megállt a gép, Jared összeszedte a magunkkal hozott néhány holmit, és elém tartotta a kabátomat. -

Hűvös van - fűzte hozzá, miközben segített, hogy a karomat nagy nehezen a kabát

ujjába dugjam. Amikor lementünk a lépcsőn, rögtön nyilvánvalóvá vált, miért kellett Jarednek annyiszor telefonálnia. Pilóták jöttek-mentek a gépek között, repülőtéri forgalom- irányítók állították be a helyükre a gépeket és segítettek a parkolásban, mások a légi ellenőrzéssel foglalkoztak. Lökhajtásos gépek motorja sivított, ahogy felszállás előtt felpörgették őket. A ramsteini légi bázison szálltunk le. Jared kapcsolatai kiterjedtebbek voltak, mint gondoltam. A kifutópályán keresztül a várakozó autóhoz siettünk. Nem ismertem a sofőrt. Folyékonyan beszélt Jareddel németül, ezért képtelen voltam megállapítani, hogy helybeli-e vagy olyasvalaki, akit Jared régebbről ismer. Jareddel egykorúnak látszott. Sötétzöld baseballsapkája alól világosszőke haj kunkorodott elő, de a szemét sötét napszemüveg takarta. -

Warum gehen Sie nach Landstuhl? - kérdezte.

-

Claire’s Taleh ist verletzt worden - válaszolta Jared.

A sofőr a szemöldökét ráncolta. Barát volt tehát. Jared Claire Talehjét említette, ami még azt is jelenthette, hogy hibrid, és abból, amennyit láttam belőle - a szőke haj, a makulátlan bőr és az inas, izmos test -, annak alapján az is volt. -

Gutes Glück zu Ihnen, Freund - csóválta meg a férfi a fejét.

-

Danke - ráncolta a homlokát Jared, és odahajolt hozzám. - Azt kérdezte, miért

vagyunk itt. Elmagyaráztam, ő pedig sok szerencsét kívánt - suttogta az arcomhoz simulva. Bólintottam, és magamhoz szorítottam Jared karját. Landstuhl csak három mérföldnyire volt a bázis nyugati kapujától. A kaput őrző katona láthatóan ismerte a sofőrt, és miután ellenőrizte az iratait, gyorsan átengedett minket. A kórház bejáratában egy kitüntetésekkel teleaggatott, kék díszegyenruhába öltözött tiszt várt bennünket. Ezredes - üdvözölte Jared, és kezet ráztak. Sötét szeme és haja elárulta, hogy nem 63 hibrid. - Nina, hadd mutassam be Jason Brand ezredest. -

-

Köszönöm - hálálkodtam, miközben kezet fogtam vele.

-

Nem tesz semmit. Claire meglehetősen híres errefelé. A kiképzésünk során itt vagy ott

mind együtt gyakorlatoztunk vele - vigyorodott el futólag. - A sebész |ó hírrel szolgált, Jared -

folytatta, amikor bekísértük. A hangja határozott és tárgyilagos volt. Apámra emlékeztetett. Claire a váróban van, a második emeleten. Tudják, hogy jöttök. Jared bólintott. Maga mellé húzott, miközben a lifthez tartottunk. Csend vett körül minket, és Jason előbbi, bizakodásra okot adó megjegyzése ellenére is Jared ideges volt. Túlságosan szorosan markolta a kezemet, és idegesen simogatta a kézfejemet a hüvelykujjával. - Miben segíthetek? - kérdeztem, és a másik kezemmel megérintettem a karját. Ferdén elmosolyodott; az arckifejezése elárulta, menynyire nagyra értékeli a kérdésemet. Itt vagy velem, nincs másra szükségem. A folyosón nyüzsögtek, amikor kinyílt a liftajtó. Fehérre festett, dísztelen falakat láttunk, a folyosón emberek jöttek-mentek, orvosi eszközöket vittek. Az ápolószemélyzet a sebesültekkel foglalkozott; kórházi hálóruhát vagy műtősruhát viseltek. Gondoskodó feleségek vagy anyák kerekes székben ülő katonákat toltak, mások új protéziseiket próbálták fel, és ismét járni tanultak. Rögtön elfogott a rosszullét, és arra gondoltam, vajon mi vár ránk Ryan kórtermében. Jared benyitott egy kétszárnyú ajtón, és megállt. Claire - magányos, apró alak - a folyosó végén állt. A szomszédos folyosót bámulta, de amint megérezte Jared jelenlétét, lassan felé fordult. Jared sztoikus nyugalma szertefoszlott, amikor a kishúga szemébe nézett, és halkan felnyögött. Claire teljes sebességgel rohant végig a folyosón, és Jared karjába vetette magát. Úgy futott, és olyan erővel csapódott Jarednek, hogy a csattanás visszhangot vert, mintha egy ajtót vágtak volna be. De Jared meg sem rezzent, még Claire hihetetlen ereje sem rendítette meg. Felemelte a húgát, és hosszú karjával erősen magához szorította. -

Nem kellett volna eljönnöd, te ostoba! - mondta Claire. A hangja tompán szűrődött

elő, ahogy az arcát Jared vállába fúrta. Amikor elhúzódott tőle, búzavirágkék szemében könnyek ültek. - De örülök, hogy itt vagy! Kinyújtotta a karját felém, és átfogta a nyakamat, hogy az ölelésükbe vonjon. Sokáig, szótlanul álltunk összeforrva, mert tudtuk, ha egyszer elengedjük egymást, betör közénk a valóság. Az idő nem nekünk dolgozott, és örömteli találkozásunknak hamar vége szakadt. Kábultan, érzelmileg elcsigázva a várószobába mentünk. Jared leült mellém a kanapéra, és Claire egy mellettünk levő székre telepedett. Jared megköszörülte a torkát. - Előre is elnézést kérek, Claire. Nagyon nehéz ez nekem. -

Déjà vu? - kérdezte Claire megértőén.

-

Olyasmi - válaszolta Jared, és két ujjával az orrnyergét morzsolgatta.

-

Rám célzol - mondtam csendesen.

Jared kerülte a tekintetemet, csak bólintott, miközben a padlóra meredt. Sokszor próbáltam meg elképzelni, min mehetett keresztül, mialatt arra várt, hogy az éttermi lövöldözés után életben maradok-e vagy meghalok. -

Emlékszem - mondta Claire távolba révedő pillantással. - Mami is ott volt. Bex

Amirral Dubajban ragadt. - Lassan és halkan beszélt, és fáradt tekintetét Jaredre szegezte. Azon a borzalmas műbőr kárpitozású széken ültél, amíg bírtad, aztán le-fel kezdtél járkálni, amíg már mi nem bírtuk tovább. Nehezebb volt nézni, mint amikor apa eltávozott. Aztán megérkezett Eli és Samuel... -

Ők is ott voltak? - képedtem el.

Jared bólintott. - Az után jelentek meg, hogy Gabrielt szólítottam. Könyörögtem, hogy abban a másodpercben ragadjon el... nem akartam tudni, milyen érzés lesz, amikor már nem leszel. - Fájdalmas? - érintettem meg a karját. Jared nehéz szívvel sóhajtott fel. - Az apám elgyöngülésnek nevezte, amikor annyira elfogy az erőnk, hogy a szervezetünk végül teljesen leáll. - A szemembe nézett. - Szó szerint nem kapunk levegőt a Talehünk nélkül. Claire egy pillanatig figyelt minket, csak azután szólalt meg. - Többször is vissza kellett tartanom Jaredet. Nem bírta elviselni a gondolatot, hogy nélküle fekszel a műtőasztalon, és hogy hagynia kell, hogy idegenek, vagyis emberek próbáljanak megmenteni. Szeretett volna berontani a műtőbe. Még sosem láttam ilyen esztelenül viselkedni. - Claire átható kék tekintete ellágyult, amikor a bátyjára nézett. - Mivel Jared olyan tehetetlen és kétségbeesett volt, anya pedig arra várt, hogy elveszít téged és a fiát is, a várószobában a kollektív félelem örökre bevésődött az emlékezetembe. Ahogy a tegnap is. Megragadtam a kezét. - Én pedig rendbe jöttem. Ahogy Ryan is rendbe jön. Claire egy valamikor fehér, ujjatlan trikót, ami szürkésbarnára piszkolódott, hozzá kekiszínű katonai nadrágot, és fűzős, nehéz bakancsot viselt. A mellette levő széken csomóba gyűrve egy vérfoltos hidzsáb feküdt. Könnyes szeme, elkent szempillafestéké elvegyült a sivatagi homokkal, de csak a szeme körül. - Ryan megismert? - kérdeztem.

65 Claire megrázta a fejét. - Hamarabb ki kellett volna mentenem magunkat. Felnézett rám,

de nem volt magánál. És a hidzsábban... csak a szememet látta. Jared a kezünkre tette a kezét. - Nem érdekes. Csakis az számít, hogy mindketten életben vagytok.

-

Ryan százada rajtaütést hajtott végre, hogy kimentsen két vállalkozót, akik pár napja

tűntek el. Hibát hibára halmoztam ma, Jared. Rajtuk ütöttek. Előre kellett volna látnom. Hallanom kellett volna, hogy az orvlövészek elhelyezkednek, de a gondolataimat neheztelés és sirámok kötötték le. - Mélyen elgondolkodva meredt a padlóra. - Mindig éjszaka ütnek rajta a katonákon. Semmi sem stimmelt, nekem mégsem tűnt fel. Jared megfogta Claire állát. - Tudhatnád, hogy semmi értelme magadat ostorozni. Mit is mondtál nekem a providence-i várószobában? Ryan él, Claire. Senki sem tudta volna ideszállítani. Claire elhúzódott tőle, és kibámult az ablakon. Képzeletben még azon az utcasarkon állt, és mintha a valóságban nézte volna végig Ryan századának kiirtását. - Fizikailag és mentálisan is megsemmisítő csapást mértek rájuk. Egyik robbanás a másikat érte - hunyta le a szemét, ahogy az események egymást követték az emlékezetében. - Hallottam Ryant, de nem láttam - vonta össze a szemöldökét. - Nem láttam. Hirtelen felpattant a szeme, és azonnal letörölte a könnyeit. - Amikor először megpillantottam, nem is lepődtem meg. A törmelék porfelhőjén át Tommyval a hátán rohant mosolyodott el. - Hát persze, hogy vele! Ryan már vagy háromszor mentette meg az életét. Claire arcáról lefagyott a mosoly. - Közel jártak. Ryan felelősnek érezte magát érte. Jared felállt, és a szoba másik végébe sétált. Megdörzsölte a tarkóját; az aggodalom és az emlékek láthatóan lesújtották. -

Abban a pillanatban döntöttem el, hogy közbeavatkozom - magyarázta Claire -, de az

orvlövész már célba vette őket. - Claire keserűen felkacagott. - A mocsok még lőtt egyet, mielőtt egyetlen golyóval szétroncsoltam az agytörzsét, Jared. Ilyen szarságot csak a moziban lehet látni. -

Szóval eltalálták Ryant? - nógattam. A gondolataim már előrerohantak arra a pontra,

ahol a történetnek majd vége lesz. Fogalmam sem volt, milyen sérülést szenvedett Ryan, és a bombák, golyók életszerű leírása után muszáj volt odaterelnem. -

Kétszer is. Az egyik golyó visszapattant egy szikláról, és eltalálta a jobb tüdejét, a

másik átlőtte a vállát. A sors keze volt. Mindkét sérülés miatt leszerelhetik. Jared rám nézett, aztán visszament a helyére, és a térdére könyökölve előrehajolt. - Akkor vontad ki onnan? Claire szipogott. - Nem eresztette el Tommyt. Egyenként kellett lefejtenem a tíz ujját a pasi golyóálló mellényéről. -

Jellemző - morogta Jared.

-

Ryan alakulatát három másodperc alatt felmorzsolták. De egyiküket meg kellett

mentenie. És az sem számított, hogy Tommy a robbanásoktól tíz méterre halt meg... Ryannek haza kellett cipelnie. Könnyek szöktek a szemembe, és lecsorogtak az arcomon. - Bemehetünk hozzá? Jared magához húzott. - Nem tudhatja, hogy valaha is itt jártál. Nem vállalhatjuk a felelősséget. Jared érvelése logikus volt. Nehéz lenne magyarázatot adni arra, hogy látott Ryan Landstuhlban, a betegágya mellett. Claire lepillantott piszkos kezére. - Az ösvénytől távolabb egy üres kunyhóig vonszoltam. Ott húztuk meg magunkat. Hosszú volt az éjszaka. Ryan kezdett sokkos állapotba kerülni. A testemmel melengettem. Sokat beszélt magában, én meg szóval tartottam, hogy megnyugtassam. Nagyon rossz állapotban volt. - Claire szeme üveges lett, mielőtt visszatért a valóságba. - A reggeli imáig maradtunk, aztán ugyanazon az úton visszatértünk a dzsipemhez. Brand ezredes kopogott az ajtókereten. Jared és Claire azonnal felpattantak, és Jared magával húzott engem is. -

Ezredes - mondta Claire és Jared kórusban, és egyszerre biccentettek.

-

Elhárult a közvetlen életveszély. Dr. Vanhooser bezárja a sebet, és nemsokára átjön,

hogy beszámoljon mindenről. Úgy tudja, hogy Scott őrmester nem értesülhet a jelenlétükről. -

Köszönöm, Jason - sóhajtott fel megkönnyebbülten Claire.

-

Van valami, amit tudniuk kell - folytatta az ezredes. - Ryannek komoly fizikoterápiát

kell végigcsinálnia, és miután elvesztette az egységét, alaposan ki fogják faggatni. -

Mit jelent ez Ryan számára? - kérdeztem.

-

Scott őrmesternek kicsi az esélye, hogy az aktív katonai szolgálatba visszatérhessen -

válaszolta gondolkodás nélkül Brand ezredes. Restelltem, micsoda nagy kő esett le a szívemről az ezredes válasza hallatán. Ryan le lesz sújtva, én meg csak magamra tudtam gondolni. A hadsereg pénzén visszatérhet a Brownra, és a Kiskoszosban megint a helyén fog ülni; csakis erre tudtam gondolni, és a szám elé kaptam a kezem, hogy eltakarjam a mosolyomat. Jared lenézett rám. Tudta, milyen érzést ébresztett bennem Brand ezredes jóslata, és összeszűkült a szeme. Vérvörösen rogytam vissza a székemre. Claire sétára indult a fehér folyosón, és Jarednek alkalmat adott, hogy leszidjon. Mielőtt 67 azonban belefoghatott volna, zizegni kezdett a telefonom a zsebemben. -

Halló!

-

Grant beteget jelentett, a japán cég a kettes vonalon vár válaszokat, amikről fogalmam

sincs - szólt bele nyersen Beth a maga délies akcentusával. - A felét sem értem annak, amit

mond, Nina. Oda tudnám valahogy kapcsolni? Elmosolyodtam. - Mondd meg neki, hogy elutaztam, és holnap visszahívom. -

Azt mondta, egy hete várja, hogy Grant visszahívja.

-

Akkor tud még egy napot várni.

-

Hol vagy? Csak százmillió levelet kellene aláírnod, és Petermanéknek elszúrták a

számlázást. -

Bízd rá egy gyakornokra. Jobban ismerik a szoftvert, mint a könyvelők.

-

Nigh! - sóhajtott fel. - Hol vagy?

-

Egy régi barátot kerestem fel - válaszoltam. - Mennem kell,, Beth. És... nehogy

Sashától kérj segítséget. Abba a tévhitbe ringatnád, hogy szükség van rá. -

Véletlenül nem Kim a barát?

-

Nem. Miért?

-

Mert nyoma veszett. Már megint - morogta Beth.

-

Rögtönözz, míg hazaérek. Bízom benned.

-

Mi az? - kérdezte Jared.

-

Beth szerint Kim megint eltűnt. Nem tudja, hol van. Kim sokszor csinálja ezt

mostanában - ráncoltam a szemöldökömet. Jared fészkelődött, és elfordította a fejét. -

Jared? - kérdeztem vádló hangon. Kerülte a tekintetemet. - Tudsz erről?

Jared egy ideig még nem nézett a szemembe, aztán végre felém fordult. Kifújta a levegőt, aztán mélyen beszívta, végül összekulcsolta az ujjait. Olyan arcot vágott, mint azon az éjszakán, amikor elmondta az igazságot. Alulról felfelé néztem rá. - Rossz hír? Megrázta a fejét. - Veszélyes. Nem hazudhatok neked, ezért kérlek, ne feszegesd ezt a dolgot. -

Kimről beszélünk? A hórihorgas, lökött Kimről?

-

Hagyd ezt, Nina.

Le-fel rángatózott a térdem, miközben! döntésre jutottam, pedig ez a kérdés már régen eldőlt. Csak az időt húztam. Jared sóhajtva fordult el tőlem, mert tudta, mi következik. Lehunyta a szemét, és könyörögve még egy utolsó erőfeszítést tett. - Ne... Fehér lett a bütyköm, olyan erősen szorítottam a székem szélét, és felkészültem arra, mit mond majd. Az elmúlt két év során Jared több hihetetlen igazságot mesélt el, mint amit akár én is el tudtam volna képzelni, és a többségüknek szemtanúja is voltam. Kim ettől függetlenül titkolt előlem valamit, valamit, amit Jared viszont tudott, én meg nem, így meg kellett

kérdeznem. -

Jared? - Egy pillanatra megmerevedett, amikor kimondtam a nevét. Bár tisztában

voltam vele, hogy az igazság sosem megnyugtató, képtelen voltam féket tenni a nyelvemre. -

Mit tudsz Kimről?

69

Hatodik fejezet Boszorkány

-

Nem az ő titka, hogy elmondja - lépett be a várószobába Kim.

Egy pillanatba telt, hogy felfogjam, tényleg ott áll előttem, és nem lázas képzeletem játszik velem. Kim egy másodpercre megtorpant, hogy tudomást vegyen Jared jelenlétéről. Amikor Jared odabiccentett neki, Kim leült mellém. Fehér pólót és farmert viselt, feketefehér kockás Vans sportcipőt, és cigarettafüst érződött rajta. Nagy, barna szemét rezzenéstelenül szegezte rám. Nem látszott idegesnek, sem olyannak, mint aki úgy érzi, kirí a környezetből. -

Mi az ördögöt keresel itt, Kim? - fakadtam ki.

Megvonta a vállát. - Ezt én is kérdezhetném tőled. -

Kérdezd csak. Úgyis mindig tudod, mit kell kérdezni - feleltem dacosan.

-

Kim segíteni jött.

-

De hogyan? Honnan tudta? - Kimre néztem. - Honnan tudtad, hogy ide kell jönnöd?

-

És te? - kérdezett vissza. Szándékosan cukkolt. Szerettem volna hosszú nyakára

kulcsolni az ujjaimat, és amilyen keményen csak tudom, megrázni. -

Nem vagy vicces - förmedtem rá.

Kim elvigyorodott. Láthatóan élvezte, hogy ennyire felhúzott. - Én tényleg nem, de te igen. Felálltam, és összefontam a karomat. Ha nem hajlandó együttműködni, majd sarokba szorítom Jaredet, gondoltam. Kimre mutattam. - Honnan tudta, hogy Ryan megsebesült, Jared? Hogy került ide? -

Repülővel - felelte kereken Kim.

-

Pofa be! - mordultam rá.

Jared halványan elmosolyodott, de amikor érezte, hogy egyre dühösebb vagyok, felhagyott vele. - Kim segít nekünk. Végre - mondta, és bosszús pillantást vetett rá. -

Kapj csak be - mondta Kim közömbösen, és a hüvelykujj körmét rágta.

Jared arcizmai dühösen megvonaglottak. - Figyelemmel kísérte a helyzetünket... tessék ráncolta a homlokát. -

Várom, hogy érthetően beszélj - meredtem rá.

Jared viszonozta a pillantásomat, mire Kim kurtán felnevetett. - Most végre értitek! mondta. - Egy nagy rejtély a pasi, igaz? Azért teszi, hogy növelje a fontosságát. Szeretné, ha

harapófogóval húznád ki belőle. Claire lépett be, aztán meg is torpant. - Mit keres itt a boszorkány? - kérdezte gyűlölködő hangon. Kim halványan elmosolyodott, de a szeme nem tükrözött érzelmeket. - Légy Áldott. Hallottam, mi történt. Jó munkát végeztél, Barbie közkatona. -

Menj arrébb, Nina - szólt rám félelmetes, halk hangon Claire. Meg sem mertem

moccanni, mert láttam, hogy lecsapni készül. A szobában ijesztően fokozódott a feszültség. A főfolyosótól távoli szárnyban tartózkodtunk egy várószobában, így Claire könnyedén levezethette Kimen a benne felgyülemlett agressziót. De Kimet hidegen hagyta a viselkedése. Jared felállt. - Elég. Claire a testvérére pillantott. - Muszáj ennek itt lennie? Minél tovább folyt a szó köztük úgy, mintha tudnám, mi a helyzet, annál dühösebb lettem. - Mi az ördög folyik itt? - kiabáltam. -

Pszt! - csitított Claire.

-

Emberi lény vagy? - fordultam Kimhez.

Egy pillanatra elgondolkodott. - Vannak napok, amikor nem úgy érzem, de egyébként igen. Jared leült a kanapéra, és maga mellé húzott. Claire mellettünk foglalt helyet, és a hidzsábját babrálta. Kim, az órájára nézett, aztán elhelyezkedett a székén. Hirtelen megszűnt minden feszültség - a percekkel korábbi helyzet szöges ellentéte állt be -, de kényszeredettnek, természetellenesnek tűnt. -

Tudod jól, hogy azok, akik tudatában vannak a démonoknak, magukhoz vonzzák őket.

- Kim tárgyilagosan beszélt, amitől a valóságérzetem a feje tetejére állt. Jared felvilágosított a pokolbéli lények - akiket Másoknak neveztünk - néhány tulajdonságáról az első randinkön, amit szeretetteljesen csak úgy emlegettünk magunk között, mint „A Beszélgetés, Ami Mindent Megváltoztatott”. Kim a másik oldal volt, olyasvalaki, akinek nem beszélhettem. Az akkor elhangzott titkainkat senkinek sem árultam el, és felzaklatott, hogy Kim szó szerint elismétel belőlük részeket. Őrizd meg a nyugalmadat, Nina - figyelmeztetett halk, egyenletes hangon Jared. 71 Megfogta a kezemet. - Az agresszióból és a félelemből merítenek erőt. -

-

Na és? - mocorogtam idegesen a helyemen.

Kim testbeszéde fesztelen volt, de mintha szántszándékkal viselkedett volna így. - Az, amiről beszélgetünk, Nigh, ide fogja csalni őket. Minél zaklatottabb vagy, annál könnyebben

beférkőznek ebbe a helyzetbe, tehát egyszerűen fogd csak fel. Ne boncolgass, csak figyelj jól ide, és fogadd el, amit hallasz! -

Hogy érted, hogy beférkőznek? - suttogtam, és igyekeztem elfojtani a félelmemet.

-

Ebben a szobában csak téged tudnak megtámadni - folytatta Kim. Hideg volt a

tekintete, mintha évek óta nagy gyakorlata lett volna a Másokkal kapcsolatosan. A viselkedésével meg akart nyugtatni, de ezzel csak még jobban kiborított. -

Ez nem segít - ráncolta a homlokát Jared.

-

Csak hallgass végig - szólt rám Kim türelmetlenül.

-

Figyelj jól, és fogadd el - mondtam, és mély levegőt vettem. Jaredre pillantottam, aki

halvány, vigasztaló mosollyal nézett rám. Újra Kim felé fordultam. - Rendben van. Halljuk hát. Kim leheletnyit elmosolyodott. - Tizenhat évesen megszállt egy démon. Nehéz volt összpontosítani. Egyetlen dologra tudtam támaszkodni: hogy hónapokon át tökélyre fejlesztettem az érzelmeim féken tartását, és most próbáltam megőrizni a nyugalmamat. - Viccelsz. -

Ha nem bánod, rövidre fognám - folytatta Kim.

Bólintottam, és Kim égnek emelte a tekintetét. - Untat a történet, ezért hogy a lényegre térjek, a családom, a Pollock család a keresztes lovagoktól származik. A keresztes lovagok számára a zarándoklat csúcspontja a Szent Sír volt... eddig érted? - kérdezte Kim kis szünetet tartva. -

Persze - válaszoltam félvállról. - Mert a rohadt életbe gőzöm sincs, miről beszélsz! -

üvöltöttem. Jared megfogta ölembe ejtett kezemet, és az állát leszegve egyenesen a szemembe nézett. - Meg kell őrizned a nyugalmadat. Ez nagyon fontos. Kimre néztem. - Bocs. Kim elhessegette a mentegetőzésemet. - Nem érdekes. Biztos emlékszel, amit a keresztes hadjáratokról tanultunk, Nigh. Angol lovagok... Robin Hood... Oroszlánszívű Richárd? Bólintottam. - Hát ennek semmi köze sem volt ahhoz. Felsóhajtottam, és Jared csalódottan rántotta félre a fejét. - Nem segítesz. Kim felkacagott, és lesütötte a szemét. - Bocs. Csak képtelen vagyok érzékeltetni, mennyire utálom ezt az egészet elmesélni. -

Pedig próbáld meg - mérgelődött Jared.

Kim rám nézett. - A templomos lovagok egy kivételesen szent helyre zarándokoltak el Jeruzsálemben. A helyet a Szent Sír templomának nevezik. Egykor Aphrodité temploma volt.

A keresztények Golgotaként ismerik... ez volt az a hely, ahol Krisztust keresztre feszítették. -

Az első keresztes hadjárat fegyveres zarándoklatként indult, és egyetlen keresztes

vitéz sem tekintette teljesnek, ha nem imádkozhatott zarándokként a Szent Sír templomában. Az ük-ük-szorozd meg százzal-ős- apám a zarándoklata alatt ráakadt valamire a Szent Sír temploma alatt. Egy könyvre. Egy bibliára. -

Szóval Biblia-mentők vagytok? - néztem hitetlenkedve Jaredre. - Király? Nem?

-

Nem a szent Bibliáról van szó, Nigh - igazított helyre Kim. - Ezt a könyvet te is láttad.

-

Shax könyvét találta meg?

Kim bólintott. - Gondosan .elrejtették a templom alatt egy ciszternában, ahol a szóbeszéd szerint Hadrianus anyja annak idején megtalálta a szent keresztet és Krisztus sírját. -

Ez nem szentségtörés? A pokol bibliáját az alatt tartani, amit Jézus Krisztus

sírboltjának tartottak? - kérdeztem. Kim a halántékát masszírozta. Nyilvánvalóan olyan kérdést tettem fel, amit már vagy ezerszer megválaszolt. - A szent jelenvaló megakadályozta, hogy Shax és a számtalan démonja megtalálják. Az ősapám nem tudott erről. Elvette onnan a könyvet, és miután tudomást szerzett a fontosságáról, megesküdött, hogy biztonságban megőrzi. Az esküje és a könyv nemzedékeken át átkot hozott a családunkra. -

Az átok népszerű errefelé - mormoltam.

Kim Jaredre pillantott. -

Bocs - nevettem cseppet sem vidáman -, csak az egész elég légből kapottnak hangzik.

Még nekem is, pedig én láttam Shaxet. Hirtelen hideg lett a szobában, és Jared meg Claire rögtön a nyakukat nyújtogatva a mennyezetre meredtek. Jared közelebb vont magához, Claire pedig a másik oldalról húzódott mellém, és könnyedén megérintette a térdemet. Pislákolni kezdtek a fények, és még Jared és Claire meleg teste közé ékelődve is reszkettem a hidegtől. Az elhalványult neonvilágítás kísérteties fénnyel itatta át a levegőt, amit kilélegeztünk, és ami melegebb volt, mint a szoba levegője. -

Mi történik? - suttogtam.

-

Már ezerszer kértünk, Nina, hogy maradj nyugodt - mondta Claire higgadtan. - Amíg

itt vagyunk, nem esik bajod. Ilyesmi szokott történni, ha a megszokottnál nagyobb sűrűségben 73 fordulnak elő. -

Nagyobb sűrűségben? - kérdeztem vissza.

Kim felnézett a mennyezetre. - Ó, valószínűleg egykét seregnyi van belőlük..., vagy csak egy igazán erős.

Megborzongtam. - Mi a rosszabb? -

Egy - mondta Claire, a tekintete távolba révedt. Az érzékeire hagyatkozott, és ettől

töprengő, zavart kifejezés ült ki az arcára. Kim ismét rám nézett. Érthetetlen volt a viselkedése. Mindig is laza, néha közömbös volt, de nehezemre esett Hhinni, hogy ennyi Más jelenlétében is az tud maradni, ín minden porcikámmal sikítva el akartam iramodni a folyosón. -

Azok, akik nekivágtak az útnak, hogy visszavigyék a könyvet a Szent Sírhoz, sosem

tértek vissza. Amikor Jack és Gabe ellopták a könyvet a nagybátyámtól, azt hittük, ennél jobb nem is történhetett volna a családunkkal, addig amíg Shax személyesen minket kezdett érte okolni. Akkor betegedtem meg, vagy legalább is azt hittük, beteg vagyok. Annak ellenére, hogy erősen lecsökkent a hőmérséklet, és tudtam, hogy egymillió démon lebeg felettünk, Összegörnyedve, az öklömre támasztott állal ültem, és hirtelen hidegen hagyott az egész. - Szóval megszállt az ördög. Olyan papos-zöldborsó leveses megszállottság volt? Na, ne már, Kim. -

A javára nem emlékszem. Csak arra, hogy a nagybátyám nem sajnálta a pénzt, hogy a

legjobbat hívja oda, és amikor Gary atya és Carmine atya végeztek... más lettem. Jared megszorította a kezemet. - Amikor egy embert így megszállnak, többnyire az életük hátralevő részére meggyöngülnek. Kim azonban magánál tartott valamit, amikor Carmine atya végül megszabadította a démonoktól. És azok önként nem hagyták volna hátra a hatalmukat. Elvette tőlük, és emiatt tartanak tőle. -

Miféle hatalmat? - kérdeztem.

-

A mindent tudó, holt nyelveket megértő bla-bla-bla. És azt is tudom, mikor

változtatnak helyet, mikor közelednek, mikor távoznak, és miért teszik ezt. És azt hiszem, ha akarom, a hatalmukat is elvehetem, de egyikük sem jött hozzám olyan közel, hogy megpróbáljam. -

Szóval Kim egy főnyeremény - mondta morcosán Claire. - Úgy hat rájuk, amit senki

sem tud megmagyarázni. Én... te... - Számtalan kérdés kergetőzött a fejemben, de a legfelkavaróbb felfedezés az volt, hogy már semmi sem különült el egymástól. A normális életem és a Jared melletti elválaszthatatlanul összefonódott. Sűrűnek és villamos kisülésekkel terhesnek éreztem magam körül a levegőt. Az egyik szék melletti kisasztal megrázkódott, aztán egy méternyit arrébb csúszott a padlón. -

Mi történt? - kérdeztem.

Az asztal ismét megremegett, aztán a falnak vágódott, a lábak csikorogtak a kőpadlón.

-

Szerelmem - figyelmeztetett Jared.

Az ujjammal apró köröket rajzolva masszíroztam a halántékomat. - Rendben - suttogtam. Igyekeztem minden negatívumtól megszabadulni, amivel a démonok az erejüket növelhették. - És most hogyan tovább? -

Segíthetek - mondta Kim szokatlan együttérzéssel. - Segíthetek a könyvet megkeresni,

Nigh. Nekem elárulják majd, hol van. Kénytelenek lesznek. Az arcom kifejezéstelenné vált. - Szóval te egy amolyan... démonsuttogó vagy. Kim, az én buggyant barátnőm. Hát ez óriási. Kim bólintott, a szurkálódásom lepergett róla. -

Azt még egy szóval sem mondtad, miért vagy itt - jegyeztem meg.

-

Meg akartam nézni, hogy van Ryan. És hírem is van.

A hírhozó rendszerint Sámuel volt, és eltöprengtem, vajon most miért Kimet küldték helyette. Minél többet tudtam, annál kevesebb értelme volt az egésznek, ami dühítően jellemző volt. Claire keresztbe vetette a lábát, és kényelmesen elhelyezkedett a székében. - Nos? Bökd ki végre. -

Jared és a titkos hadművelete megriasztotta őket. Jared túl sok kérdést tett fel, és most

már tudják, mit keres. A könyvet hat nap alatt hat különböző helyre vitték, lesz dolgunk elég, amikor hazaérünk. Jared bosszúsan meredt Kimre. - Át kell néznem, mielőtt visszaadjuk. Azokon a lapokon olyasmi is van, ami Nina segítségére lehet. -

Ebben egyeztünk meg, nem igaz? - kérdezte Kim.

Jared bólintott, aztán a húgára nézett. - Most, hogy Ryan állapota stabilizálódott, vissza kell térnünk. Említette az ezredes, hogy meddig leszel itt? Claire vállat vont. - Legalább addig, míg annyira nem javul az állapota, hogy haza lehessen szállítani, és utána valószínűleg egy veteránkórház rehabilitációs osztályán leszünk, amíg teljesen talpra áll. Majd folyamatosan értesítelek. A kisasztalt néztem, ami a falnak csapódott. Kétszázvalahány démon kavargóit a levegőben, és már a következő témánál tartottak. A szoba hőmérséklete ismét normális lett, de felkavart, hogy egy élettelen tárgyat láttam a 75 szoba egyik végéből a másikba csúszni, persze nem mintha olyan higgadt lettem volna, mióta Gabe a repülőgépen beszivárgott az álmaimba. Ismét elvesztettem az uralmat az életem fölött, de ezúttal nem volt normális életem, amihez visszamenekülhettem volna. Az egyik, aki a normális élethez kapcsolt, most egy kórházi ágyban feküdt, a másik

mellettem ült, és olyasmiről beszélt, ami szöges ellentéte volt a mindennapok valóságának, és nehéz volt felidéznem, hogy valaha része volt a másik életemnek. Forrt bennem a düh. Úgy éreztem, hazudtak nekem. - Miféle egyezségről beszéltek? kérdeztem. -

A pasid segít majd visszavinnem a könyvet a Szent Sírba, ha én meg segítek neki

visszaszerezni Shaxtől - válaszolta Kim. -

Úgy tervezted, hogy egyszer majd beszámolsz erről? - fordultam Jaredhez.

Jared megfogta a kezemet. - Beszéltünk róla. -

Igen, de kihagytál olyasmiket, amik nem közvetlenül engem érintettek... Mégis előbb

Ryan, aztán Kim? Hiszen ők a barátaim voltak, Jared! -

Még most is azok vagyunk - szúrta közbe Kim.

Nem vettem róla tudomást. - Biztos, hogy nem mehetek be Ryanhez? - kérdeztem Clairet, aki bocsánatkérő arccal intett nemet. - Örülök, hogy találkoztunk - öleltem meg. - Kim... - A hangom elhalkult, mert képtelen voltam bármi kedveset mondani. Kim elárult, hátba támadott a misztikus halandzsájával, és megpróbált megszívatni a megszállottság-keresztes lovagok-templom könnyfacsaró meséjével. Most meg felajánlotta a segítségét a könyv megkeresésében a Jaj, de majréznak tőlem a démonok hatalmával. De fütyülök rá, gondoltam dühösen. Úgy volt, hogy ő a normális barátnőm, és ettől egy ügyes mozdulattal megfosztott. Gabe azt szerette volna, ha visszafordulunk, én meg akaratlanul is azon filóztam, hogy esetleg nem is kellett volna tudnom Kimről? Vajon Gabe felbukkanása olyan hétköznapi magyarázat, hogy atyaian ismét a védelmemre kel, vagy valami egészen másról van szó? Lehet, hogy Kimnek nem is kellene segítenie nekünk? Még az is előfordulhat, hogy az ellenségnek dolgozik. Már majdnem a lifthez értem, amikor hallottam, hogy Jared a nevemet kiabálja. Pillanatokon belül már meg is fogta a kezemet. Lépés közben megállt, így hátratántorodtam. -

Mennünk kell - rángattam a kezét a folyosó vége felé.

De Jared ismét megállított. - Mondd el, kérlek, mi folyik itt! - Nem - csattantam fel ingerülten, és vadul megnyomtam a lift hívógombját. - Mert akkor el kellene mondanom a teljes igazságot, és a kapcsolatunk nem igazán így működik. Kinyílt az ajtó, és behúztam magammal Jaredet. Egyedül voltunk, és most először éreztem úgy, hogy levegőt kapok. A falnak dőltem, és felsóhajtottam. - Ez egyszerűin nem történhet meg velem. -

Micsoda? Mondj már valamit, Nina! - A fejem mellett két oldalt a falnak

támaszkodott. -

Hisz ő a barátnőm, Jared! És a másik oldalon állt, azon, amelyik a valósághoz

kötött..., néha segített megőriznem a józanságomat, és most nincs többé! Vége! Jared a két keze közé fogta az arcomat. - Még most is a barátnőd. Az életed a Brownon semmit sem változott. -

Nem változott? Nyoma sem maradt!

A homlokát ráncolta. - Próbálj meg pozitív megvilágításban gondolni rá. Most már van valaki, akivel beszélhetsz erről. A másik oldalon is van egy ember, aki megért. Összefontam a karomat. - Szükségem volt rájuk, Jared, hogy ne vesszek el ebben a menny-pokol bukásban. -

Kim emberi lény, Nina. Lehet, hogy máshogy birkózik meg ezzel, de tudja, mit érzel.

Tudja, milyen tudni bizonyos dolgokat, és ez által mássá válni. Ragadd meg ezt a lehetőséget! -

Ragadjam meg - morogtam. - Nem értesz semmit.

Jared megfogta a kezemet, és megcsókolta az ujjaimat. - Hidd el, ez jó dolog. Kim segítségével megtalálhatjuk a könyvet. -

Remek! - kiáltottam, amikor a földszinten kinyílt az ajtó. - Keressük meg azt a

nyomorult könyvet, és szabaduljunk meg tőle! Vidd vissza a templomba, Kim ismét önmaga lehet, nekem megszűnnek az álmaim, és visszakaphatom az életemet! Brand ezredes a kocsi mellett várt minket, ami visszavitt a bázisra. Jareddel szótlanul ültünk az út alatt, de amint a gép a levegőbe emelkedett, újrakezdte. -

A könyvet nem elég csak visszaszerezni, Nina. El is kell olvasnunk, ki kell belőle

derítenünk, hogy Jack eleve miért lopta el Kim nagybátyjától. -

Mert őrült volt, azért - válaszoltam ingerülten.

Jared elkeseredetten sóhajtott fel. - Eddig ezt próbálták a tudtunkra adni. Az álmaidban. Eltöprengtem rajta. Eszembe jutott, mit mondott Jack a tetőn: Meg kellett mentenie. Csak két nő jutott eszembe, akiért Jack hajlandó volt az életét kockáztatni. A gyűrűmön levő vésés elvezetett minket egy banki kazettához, amihez csak nekem és Jarednek volt hozzáférése..., és Jack azért lopta el a könyvet, hogy megmentsen engem. De mitől? Összehúztam a szemem. - Arra célozgatsz, 77 hogy valamit eltitkolok előled? Mert az egyszerűen... teljesen és maximálisan álszent lenne! Jared a homlokát ráncolta. - Nem. De keresnünk kell valakit, aki megmagyarázhatja, mit jelentenek az álmaid. -

De ki tudná, Jared? Eli-on és Sámuelen kívül, ők viszont nem árulják el, igaz? Ki

tudná? -

Nem lenne jó ötlet ismét megkérdezni tőlük. Kim azt mondta, hogy már

megszimatolták a dolgot. Abban a birodalomban lehetetlen titkot tartani. Egy emberre van szükségünk. -

Egy ember nem fogja tudni megfejteni az álmaimat, hacsak nem olyan valaki, aki már

tudja. Esetleg Crahm valamelyik embere? -

Claire egyet sem hagyott életben - rázta a fejét mélyen elgondolkodva Jared. - Bárki,

aki tudhatott róla valamit is, már régen nincs életben. Hirtelen egy ötletem támadt, amitől elszorult a szívem. -

Mi az? - kérdezte aggodalmasan Jared.

Gondolatban azonnal más lehetőségek után kutattam. Kétségbeesetten igyekeztem, hogy csak végső esetben folyamodjak a torkomon akadt névhez, de ő volt az egyetlen választási lehetőségünk. - Az anyám - suttogtam. - Cynthia biztosan tudja. Jared egy pillanatra összevonta a szemöldökét. - Jack bizonytalanságban hagyta, nem tájékoztatta. -

Ezt te sem hiszed komolyan, igaz? - kérdeztem kétkedve.

Rám nézett a szeme sarkából, aztán kisimultak az arcvonásai. - Igazad van. Már csak az a kérdés, hogyan tudjuk rávenni, hogy bármit is elmondjon nekünk. -

El fogja mondani - mondtam elszántan.

Hetedik fejezet A tökéletes győzelem

-

Micsoda meglepetés! - igazgatta sietve a haját Cynthia.

-

Nina kedves, éppen a Komen adománygyűjtésre akartam indulni. Holnap együtt

ebédelhetnénk. Oldalra léptem, hogy elálljam a kifelé vezető utat. - Fontos dologról van szó. Cynthia kurtán felkacagott, de a nevetésében nem volt vidámság. - Biztosíthatlak, hogy a mellráknál semmi sem lehet fontosabb. - Amikor nem mozdultam, félrehajtotta a fejét, úgy nézett rám. Olyan arcot vágott, hogy rögtön az inamba szálljon a bátorságom. - Most azonnal engedj ki, ifjú hölgy! Ösztönösen engedelmeskedtem. Láttam, hogy nincs olyan hangulatban, hogy eltűrje a bohóckodásaimat, ezért a váratlan támadás taktikájával próbálkoztam. -

Apa pár éve ellopott egy könyvet valakitől. Emlékszel?

Párszor pislogott, a szavaim láthatóan nem hagyták hidegen. -

Édesapád szállítmányozással foglalkozott. Ugyan mit érdekelte volna egy könyv?

-

Ellopta, anya. A saját szememmel láttam a könyvet. Jared a kezében is tartotta.

Cynthia fagyos tekintete Jaredre siklott, aztán összehunyorította a szemét. - Ezen a ponton fel kell tennem a kérdést, Jared. Meg akarja öletni Ninát? -

Nem - jelentette ki nyomatékosan Jared, és egy lépést tett felé. - Ezért is vagyunk itt.

Tudnunk kell, Jack miért lopta el a könyvet. Mi volt benne, amit megpróbált megtalálni?Cynthia megenyhült, és felszegte a fejét. - Rájössz majd, Nina, hogy ha nem veszel tudomást dolgokról, akkor megoldódnak..., és most már tényleg mennem kell. Jared állkapcsa megvonaglott, és csökönyösen elállta a kijáratot. - Bocsásson meg, Mrs. Grey, de nem engedhetem távozni, amíg el nem mondja, amit tud. A szavai leperegtek Cynthiáról, aki úgy állt ott, mintha könnyedén elnyomakodna Jared mellett, ha éppen ahhoz támad kedve, de túlságosan finom hölgy, hogy ezt meg Is tegye. -

Miből gondolja, hogy bármit is tudok? - kérdezte alig észrevehetően önelégült

mosollyal.

79 Összefontam a karomat. - Mert te mindent tudsz, anya.

Halvány, elégedett mosolyra húzta a száját. - Apád éveken át alábecsülte ezt a bizonyos képességemet. Kedves, hogy végre valakinek feltűnt. -

Szükségünk van a segítségére, Cynthia - mondta Jared. - Miért gondolta Jack, hogy

Shax könyve megmentheti Ninát? -

Az igazság fájni fog, kedves - mondta nekem Cynthia. Együttérzőnek szánta a szavait,

de a szeméből nem sütött érzelem. Keményen összeszorítottam a számat, és nagyon komolyan vettem a figyelmeztetését. Mielőtt azonban dönthettem volna, Jared megszólalt. -

Már csak egyszer ismétlem meg a kérdést, Cynthia. Mit tud arról, hogy Jack miért

vette el a könyvet? Cynthia kuncogott. - Az üres fenyegetések ritkán kényszerítenek együttműködésre. Jared az ajtónak dőlt. - Előttem az este, az egész éjszaka, Cynthia. Mennyire fontos önnek ez az adomány- gyűjtő esemény? -

Nos, rendben van - mondta Cynthia. Idegesen toporgott, és láthatóan ingerült volt. -

Az apád sosem akart gyereket. Belőlem is hiányzott... az anyai érzés, ezért sosem vitattam ezt a döntését. De amikor mégis becsúsztál, Nina, apád teljesen megváltozott. Úgy figyelt, mintha valamire várna. Egyszer meg is kérdeztem, miért mered így rád. Az arckifejezése egyszerre fejezett ki undort és szégyent, de nem válaszolt a kérdésemre. Egyszerűen otthagyott. A szavai olyan fájdalmasan érintettek, hogy a mellkasomban fizikai kínt éreztem, mintha ezer tű szurkálna a szívem környékén. Jared megfogta a kezemet. - Jack imádta Ninát. Úgy halt meg, hogy az ő életét próbálta megmenteni. Cynthia örömtelenül kacagott fel. - Félreérti. Amikor Jack először tartotta a karjában Ninát, semmi sem számított. Ninánál senki sem volt fontosabb - mondta, aztán kis szünet után folytatta: - De félt. Próbáltam eltávolítani a torkomban támadt gombócot. -

Mitől?

-

Tőle, azt hiszem - vonta meg a vállát Cynthia. A szeme Jaredre siklott. Neheztelés és

vád sütött a tekintetéből. - Amikor az apja rájött, hogy maga szerelmes Ninába, elmesélt valamit Jacknek. Ez a történet annak a könyvnek az utolsó bekezdéseiben szerepel, amit most olyan elkeseredetten próbáltok megszerezni. Egy földi asszonyról szól, aki életet ad Isten fiának, és ez a gyermek majd megbontja az Egyensúlyt. Elhúztam a számat. - Szűz Máriára és Jézusra célzol? Mi köze annak hozzám és Jaredhez? Cynthia felsóhajtott. - Nem, kedves. Isten fiai az angyalok. A Pokol úgy hiszi, hogy egy földi asszony életet ad majd egy angyalnak, egy nagyhatalmú angyalnak, aki majd fenyegetést jelent az itteni hatalmukra nézve. Jared a homlokát ráncolta. - Ennek így semmi értelme. Miért éppen Nina? Földi

asszonyok évszázadok óta adnak életet félvéreknek. És még ha Ninával gyermekünk is születne, a baba ereiben csak negyedrészt folyna isteni vér. A Pokolnak ezért nincs mit aggódnia. -

Egy földi asszony szülte Jézus Krisztust is, Jared - vágott vissza Cynthia.

-

És Jézus ember volt - mondtam.

-

Halandó ember, aki csodákat tesz, és a halottaiból feltámad? - vonta fel a szemöldökét

Cynthia. - Nem semmi ember..., és most, ha megbocsátotok... Jared nem mozdult. Még nem elégítették ki anyám válaszai. - Gabe és Jack úgy hitték, hogy Nina a próféciában szereplő nő, és azért lopták el a könyvet, hogy megpróbálják kideríteni, hogy akadályozhatnák meg? -

Kétszer lopták el - javította ki anyám. - Először egy családtól, Pollockéktól. A Pollock

család évszázadokon át védte a könyvet. Shax és az emberei valahogy értesítették Pollockékat, és ők apádék nyomára bukkantak. Amíg ők el voltak foglalva egymással, Shax eltűnt a könyvvel. Hónapokba telt, mire Gabe ismét a könyv nyomára akadt, és sikerült visszaszereznie. Akkor kezdődött minden. -

Anya - szóltam rá türelmetlenül. - Mi kezdődött?

Anyám szeme kitágult, és széttárt ujjakkal magasba emelte a kezét. - Ez, Nina! Ez! Amikor Ryelék számára lehetetlenné vált apád és a te megvédésed, amikor naponta sötét dolgok kezdték körülvenni az otthonunkat..., és a halála. Mi másra céloztam volna? - kérdezte felpaprikázódva. -

Rendben, rendben. Sajnálom - mondtam, hogy lecsillapítsam.

Meg is nyugodott, aztán kisimultak a vonásai is. - És most, ha nem bánjátok, tényleg mennem kell - mondta, és elnyomakodott Jared mellett. Jared vonásai megkeményedtek, és azonnal kiült rá a harag. - Én Nina életét próbálom megmenteni, és maga azért aggódik, hogy időben odaér-e egy estélyre? Cynthia szomorúan nézett vissza rám. - Egy anyának az a kötelessége, hogy megóvja a gyermekét. De néha hagynunk kell, hogy megmentsék önmagukat. Fájón érintettek a szavai. A kapcsolatunkat sosem lehetett szorosnak nevezni, de amikor az élet úgy hozta, Cynthia kimutatta irántam az érzéseit. Sosem volt velem szemben kegyetlen vagy szívtelen, de ebben a pillanat ban elárvultnak éreztem magam. Anyám a várakozó autóhoz sietett, és rögtön 81 beszállt, amint Robert kinyitotta előtte az ajtót. Jared a karjába zárt, és égő arcomat a mellkasához szorítottam. - Elképzelni sem tudom, mit érezhetsz most - suttogta a hajamba Jared. - De szeretném, ha két dolgot nem felejtenél el: Cynthia tehetetlennek érzi magát, és ez nem olyan érzés, amit a

helyén tud kezelni, és szeretnélek arra emlékeztetni, hogy szeretlek, és ez a szerelem semmihez sem fogható, amit életemben eddig éreztem. Ha azt érezteti veled, hogy bármi módon érdemtelen vagy nem kívánt vagy, akkor tudd: számomra minden lélegzetvételed kincs. Bólintottam, mert képtelen voltam megköszönni a szavakat, amikről magam sem tudtam, hogy mennyire vágyok hallani. A széles lépcsősorhoz sétáltunk, és lerogytam az első fokra. - Nem akarok... nem tudok többé rágondolni. Jared bólintott. - Akkor gondoljunk arra, amit mondott. Kis kacagás tört fel a torkomból. - Hogy én vagyok a Pokol próféciájában említett nő? Az elmúlt huszonnégy órában sok mindent mondtak nekem, ami őszintén szólva képtelenségnek hangzott, de Cynthia meséje viszi el a pálmát. De Jared nem mosolygott. - És ha igaz? Cynthiáról nem állíthatjuk, hogy a legfantáziadúsabb ember a földön. Miért hazudna? A nyakamat tekergetve próbáltam meg felnézni rá. - Jared! Nem hiszem el, hogy bedőlsz ennek a marhaságnak! Hogy apám sosem akart gyereket? Hisz ez nevetséges! Jacknél jobb apát még nem hordott a hátán a föld. le magad is mondtad..., és engem bálványozott. -

Cynthia nem mondta, hogy nem szerette a gyerekeket. Úgy értettem, hogy elejét

akarta venni valaminek. Nem ártana kicsit kutatni a családtörténetedben. -

Hiábavaló erőfeszítés - forgattam a szememet. - Már az említése is időpazarlás.

-

Mit tudsz a családodról? - kérdezte.

-

És te a tiédről? - kérdeztem vissza.

Jared a homlokát ráncolta. - Él egy nagybátyám Dél- Dakotában. A nagyszüleim már meghaltak, de ezt tudod. -

Ahogy az enyémek is. A szüleim egykék voltak, Jared. Jóformán senkim sincs.

-

Akkor kezdjük Jack nagyszüleivel - mondta már állva. - Hol tartja Cynthia az

ilyesmit? -

Mit? Családi fényképalbumokat, újságkivágásokat... családfát? Sosem láttam ilyesmit - vontam meg a vállamat.

Jared felsóhajtott. - Jacknek van egy családi címere a dolgozószobájában. Ne mondd, hogy nem volt számára fontos a család. A tenyerembe támasztottam az államat, és egy pillanatra a gondolataimba mélyedtem. Az emlékezetem újra lejátszotta Cynthia szavait. Kim és Cynthia történetei összekapcsolódtak, összefonódtak a prófécia és a könyv révén, amelyből a jóslat származott. Az élet valahogy

még kevésbé tűnt normálisnak, mint amikor egy démon állt a lakásomban. Csodabogárnak éreztem magam. -

Apám dolgozószobája... - elakadt a hangom.

-

Eszedbe jutott valami? - kérdezte Jared, és talpra segített.

Elkerekedett a szemem. - Tavaly, amikor a Providence-i Kikötő dossziéját Jack dolgozószobájában kerestem, az egyik szekrényt zárva találtam. Sosem kerítettem elő a kulcsát. Amikor rábukkantam a dossziéra, valahogy meg is feledkeztem róla. Jared felhúzott, aztán felsietett a lépcsőn. Az irattartó szekrények fiókjait húzgáltam, míg rá nem találtam arra, amit nem lehetett kinyitni. - Ez az - mondtam. - Az íróasztalban levő kulcsok nem nyitják. Már próbáltam. Jared körülnézett a szobában, aztán könnyedén megrántotta a fiókot. Hangos kattanást hallottam, de - ha Jaredet vesszük figyelembe - a fiók könnyen engedett. -

Hát így is lehet - vigyorodtam el.

Jared átlapozta az iratokat. - Kezdd a legalsó fiókkal! Középen találkozunk. Letérdeltem, és kihúztam a mondott fiókot. Régi fényképek, tengerentúli bankszámlák, de semmi a családról. Elfogott az ismerős csalódottság, amit akkor éreztem, amikor utoljára itt kutattam nyomok után. Jared három fiókon is átsöpört, mire én eggyel végeztem, de megdermedt, amikor a negyedikhez ért. Egy papírlapot tartott maga elé, aztán a lapon túli falat bámulta. -

Mi az? - kérdeztem. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, észrevettem, hogy a lapon

egy címer rajza látható: hasonlított a falon lógóhoz. -

A frankok jelentenek számodra valamit, Nina? - kérdezte.

Megráztam a fejemet, és feltápászkodtam a földről. - Nem. Kellene? -

Ír vagy, nem?

-

Az. Na

és?

- Néha

volt

türelmem

az igazsághoz

vezető lépésenkénti

megközelítéséhez, de ma nem ilyen nap volt. -

Gyakori tévképzet. Jack sosem tett volna közszemléié olyasmit, ami nem kifejezetten

az övé. -

Már elvesztettem a fonalat - mondtam abban reménykedve, hogy végre a lényegre tér.

A címereket eredetileg arra szánták, hogy 83 egy-egy, a csatában sisakrostéllyal eltakart arcú lovagot jelezzenek vele. A címer apáról fiúra szállt, így értelmetlen lett volna egy -

mondjuk - „Grey” címer egy egész családnak vagy egy vezetéknévhez. Jack nem volt az a típus, aki egy ilyen marhaságért lelkesedik, ez tehát bizonyosan az eredeti címer, amit megörökölt.

-

Értem.

Jared a rajzot vizsgálta. - Ez hasonló, de nem teljesen ugyanaz. És nem hasonlít egyetlen címerpajzsra vagy címerre, amit valaha is láttam. Jared átnyújtotta a papírlapot, én pedig visszahőköltem, amikor megpillantottam a torz szörnyeteget. Egy hatalmas macskaféle testét láttam, talán egy párducét vagy leopárdét, akinek nagy mancsa volt, sejtésem szerint talán medvetalpa. A testéből hét fej nyúlt ki, mindegyiken szarv, a szarvakon korona. Groteszk látványt nyújtott. -

Ez a családi címerünk? - kérdeztem. - Beteges. - Visszaadtam a rajzot. - Nem csoda,

hogy Jack megváltoztatta. Nem akaszthatott ki ilyen borzalmat a falra. -

Erősen emlékeztet a Jelenések Könyvében levő fenevadra - jegyezte meg Jared, és a

papíron tekergőző, kanyargó vonalakra meredt. - A fejek, a szarvak, a koronák... -

Miféle fenevadra? - kérdeztem bizalmatlanul.

Jared grimaszt vágott, aztán a fiókban levő többi dossziéba merült. Egy pillanatra abbahagyta, amit csinált, aztán közelebbről is szemügyre vette az iratot, amin megakadt a tekintete. A háta hirtelen meggörnyedt, - jaj, ne... - suttogta, és lehajtotta a fejét. -

Mi az? - kérdeztem, és előre féltem a válaszától.

Idegesen megdörzsölte a tarkóját, és kihúzta a papírlapot a fiókból. Még egyszer megnézte, aztán szorosan lehunyta a szemét. -

Ugye, rosszat jelent? - faggattam nyugtalanul.

Lassan kinyitotta a szemét, és a szeméből sugárzó feldúltság láttán elfogott a rettegés. A falon levő címerre pillantott. - Higgy nekem, Nina. Ezt jobb, ha nem tudod. -

Szerintem meg most már igenis tudnom kell - vettem ki a papírt a kezéből.

-

Még most is ki tudom okoskodni, hogyan mentselek meg úgy, hogy mégsem kell

mindent tudnod - rázta a fejét Jared. - Erről már korábban is beszéltünk. Higgy nekem, hogy jobb, ha ezt nem tudod. Lenéztem a papírra. Nevek sorakoztak rajta, mint egy családfán, de csak egy vérvonal szerepelt rajta. A nevem az utolsó helyen állt. Feljebb olyanokat láttam, mint III. Dagobert és I. Klovis. A legelsőnek, Meroviusnak két apja volt: Chlodion király és a másik név láttán kifutott az erő a lábamból, és a kezemből a földre hullott a papír. Jared megtámogatott. - Szerelmem? - kérdezte, és felemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen. A karjába emelt, és Jack íróasztal foteljéhez vitt, majd letérdelt elém. -

Mit jelent ez? - kérdeztem. - Mi a csoda az a tengerből feljövő fenevad?

Jared megrázta a fejét. - Ez csak egy mese, Nina, semmi több. -

Mondd el - suttogtam.

Jared állkapcsa megfeszült. - Nem akarom. -

Mi vagyok?

Halvány mosoly suhant át az arcán. - Ember. Csak elég tekintélyes vér folyik az ereidben. -

Tudnom kell - érintettem meg az arcát az ujjam henyével.

Jared elszörnyedése semmivel sem volt kisebb az enyémnél. Eleinte azért ostorozta magát, hogy belekevert a maga világába, és örökre megfosztott a földi életemtől. Most én sajnáltam, hogy belevontam a magam életébe; mindketten egy olyan lidérces álomba zuhantunk, aminek úgy tűnt, sosem lesz vége. Jared felsóhajtott. - Meroving. Egy meroving vagy, Nina. A családod korábbi századokban isteni hatalom birtokában uralkodott, abban a hitben, hogy Jézus Krisztus közvetlen leszármazottai. -

Jézusnak nem születtek gyermekei - mondtam gúnyosan. A monda szerint Jézus és Mária Magdolna összeházasodtak, és a gyermekeik a

Meroving vérvonal ősei voltak. Nem kimondottan emberi körökben az járja, hogy a történet a Meroving-dinasztia hatalmának fenntartását szolgálta. Még ma is akadnak, akik hisznek benne. -

Szóval azt akarod ezzel mondani, hogy nem igaz? Ez nagy megkönnyebbülés.

Legalább kevésbé vagyok csodabogár. -

Én csak azt állítom, hogy a Merovingok azért terjesztették ezt magukról, hogy a

túlélésüket biztosítsák. Valóban halhatatlanok leszármazottai, de az igazság abban a korban számkivetetté tette volna őket. Mindnyájukat előkerítették és megölték volna. -

Már nem is érzek megkönnyebbülést - fújtam ki a hajamat az arcomból.

Jared elfordította a tekintetét, és igen óvatosan válogatta meg a szavait. - Hallottál már a nefilimekről, Nina? Megráztam a fejemet, és már előre féltem tőle, hova lyukad ki ez a történet. -

Jól van hát. Hallottad már Dávid és Góliát történetét? - kérdezte. Azt igen - szipogtam. - Egy vézna kölyök, aki egy kővel fejbe dobott egy óriást, és

ezzel megölte. -

Góliát nem a fajtája egyetlen tagja volt. Volt családja, népe... ők voltak a vízözön

előtti óriások. Ismerték még anakim néven is, 85 és maradványaik tanúsága szerint csaknem három-négy és fél méter magasak voltak. Némelyiknek dupla fogsora is volt. Másfélék voltak, nem teljesen emberhez hasonlóak. A Biblia a Teremtés Könyvében le is írja az eredetüket (Teremtés Könyv, 6:1-8): ...az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. Feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik... Óriások éltek akkor a földön (és később is), amikor

az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak és ezek gyermekeket szültek nekik... -

Isten fiai? Azok, akiket Cynthia is említett? - kérdezte.

-

Igen. Angyalok.

-

Kívülről ismered a Bibliát? - kérdeztem, hogy a fejemben kavargó ijesztő

gondolatokat eltereljem. -

Nagyjából igen. - Halványan elmosolyodott, de a mosoly olyan gyorsan tűnt el, ahogy

megjelent. - A víz- özönben Isten elpusztította a nefilimeket, mert... a vérük úgymond beszennyeződött. Szüksége volt egy tiszta, közvetlen vérvonalra, ami Ádámtól Ábrahámig vezetett, mert a prófécia szerint ők voltak a Messiás ősei. Noét használta fel, hogy tisztítsa meg a vérvonalat, és biztosítsa a jóslat beteljesülését. -

Hasogat a fejem - dörzsöltem a halántékomat.

Jared megcsókolta a hajamat, és átölelt. - Érted, mit mondok? - suttogta lágyan. - Jack azért nem akart gyerekeket, mert tudta, hogy az ereiben nefilim vér is csörgedezik, és a Merovingok a Naissance de Demoniac-ban megjósoltakban szerepelnek. Amikor beléd szerettem, tudta, hogy mi ketten megfelelünk a követelményeknek. -

Hogyan? - A hangomat eltompította, hogy a mellkasára fektettem az arcomat.

-

A jóslat beteljesüléséhez bizonyos tényezőknek meg kell valósulniuk, Nina. A

nefilimek egyik leszármazottjának gyermeket kell nemzenie egy hibriddel... ez a tökéletes győzelem. Emlékszel, amikor Eli azt mesélte, hogy az Idők kezdete óta csak hét másik emberfélvér esetről tudnak? Szerinted az érintett emberek közül hány tartozott

A

Meroving-házhoz?

Jack tisztában volt vele, hogy te vagy a könyvben szereplő nő, mert tudta, hogy ő maga kicsoda, és... én ki vagyok. Amint megtudta, hogy szerelmes vagyok beléd, úgy döntött, ellopja Shax könyvét, hogy megpróbálja kideríteni belőle, hogyan menthetne meg. -

Mitől? - kérdeztem kelletlenül. Egyfolytában olyan kérdésekkel bombáztam, amikre

nem szerettem volna a választ hallani. Felemelte az államat. - Ezért van szükségünk a könyvre. Meg kell tudnom, miért érdekli őket a mi esetleges közös gyermekünk. Nem tudom, hogy szeretnék-e elősegíteni a gyermek megszületését, vagy inkább meg akarják akadályozni. Attól függ, hogy az elképzelés mit jelent a pokol számára. -

Várj csak - szóltam közbe, mert az agyamnak végre sikerült annyira összpontosítania,

hogy összefüggő gondolatot teremtsen. - Azt mondtad, hogy a nefilimeket az özönvíz idején kipusztították. Hogy lehetek akkor rokonságban velük? Jared felvonta a szemöldökét, és sóhajtott egyet. - Ezzel a módszerrel őrizték meg Jézus vérvonalának tisztaságát. Ez persze nem azt jelenti, hogy a bukott angyalok utána nem vettek

feleségül földi asszonyokat. -

Ó! - mondtam reményvesztetten. - Százhatvan centi vagyok, Jared. Hogy is lehetne

egy csepp óriásvér is bennem? Jared nevetett. - Te ír vagy. Még azt sem értem, hogy lehetsz Meroving. A Merovingok frank királyok, korai német és francia népek uralkodói voltak. -

Akkor már biztos, hogy Jack tévedett. Nem lehetek francia, képtelen vagyok azt a

nyelvet a fejembe verni. Jared arca elkomorodott. - Komolyan kell vennünk ezt a dolgot, Nina. Egy háború közepébe csöppentünk. Az egyik megoldás, ha elhagylak, de ezt képtelen vagyok megtenni. Tátva maradt a szám. - Egyáltalán hogy mondhatsz ilyet! -

Mert ez lenne a helyes megoldás... el kellene tűnnöm az életedből, hogy

gondoskodjak a biztonságodról. Veszélyben vagy, amíg együtt vagyunk. -

Nem hagyom! - ragadtam meg az ingét. Megrémített a gondolat, hogy nélküle éljek. -

Ha nem lehetek veled, az sem érdekel, mi lesz velem. Jared megragadta a kezemet. - Tudom. Ezért nem hagylak el. És most, hogy tudjuk, ki vagy, a végére kell járnunk, kire nézve jelentesz fenyegetést. És bármennyi re félelmetes is... az a jobbik eset, ha az, aki vagy, a poklot fenyegeti.

87

Nyolcadik fejezet Búcsú

Váratlanul kopogás hallatszott, és Bex állt a lépcsőfordulóban, a kezében egy félig megevett almával. A vállán hátizsák lógott, és ez azt jelentette, hogy nálunk éjszakázik. -

Ugye, te hívtad? - támadtam Jarednek, és összefontam a karomat.

Jared belebújt a kabátjába, és indulni készült. - Nehéz negyvennyolc óra áll mögötted. Aludnod kell. - Megölelt, de a szokottnál erősebben szorított magához. Bex idegesen toporgott az ajtóban. Egyik kezével kitárta előttem, a másikban az almát szorongatta. -

Gyere csak, Nina. Komplexusom lesz miattad - mondta. - Galambot hoztam, hogy

megsüssem. - Édes, reménykedő mosoly ragyogott fel az arcán. Enyhült a feszültségem. -

Oké - mondtam kis mosollyal.

Jared megpaskolta Bex karját, amikor elment mellette, de amikor kilépett a lépcsőpihenőre, elkaptam a kabátját. - Várj csak. Mi van, ha más a helyzet? Ha el kell mondania nekem valamit? -

Kinek?

-

Gabe-nek. Vagy Jacknek. Ma sok mindenre rájöttünk, talán ez megváltoztatja az

álmot is. Jared és Bex tekintete összevillant, aztán Jared felsóhajtott. -

Holnap.

-

Azt hittem, nincs vesztegetnivaló időnk - vágtam vissza.

-

Nincs is, de...

-

Igazam van. Tudod jól! Maradj hát - húztam be a lakásba.

Jared az öccsére mutatott. - Ne menj sehova! Bex megrázta a fejét, aztán becsukta mögöttünk az ajtót. - Szó sem lehet róla... én is szeretném ezt látni. -

Remek! Most már cirkuszi látványosság lettem - mentem az asztalhoz. Jared kihúzta a

széket, én pedig leültem. Megfogtam a kezét, és hálásan megcsókoltam a tenyerét. Az elmúlt két napot együtt töltöttük, mégis úgy éreztem, mintha nem is találkoztunk volna. Jared mosolyogva leült velem szemben. - Cirkuszi látványosság biztosan nem vagy. Inkább egy bámulatos nő. Nagy különbség. -

Nem valami bámulatos azt nézni, hogy lebegek és sikoltozom - morogtam.

-

Csak egyszer lebegtél - emlékeztetett Bex. Kicsomagolta a galambot, befűszerezte,

aztán betolta a tepsit a sütőbe. Egy órán át vitatkoztunk a lehetőségekről, hogy mi módon tehetek olyasmit álmomban, amire ébren nem vagyok képes. -

Nem számít, hogyan, csak az, hogy miért - mondta lared.

-

Nekem igenis számít - vetette ellen Bex.

-

Megég a galamb - figyelmeztette Jared, és a sütő leié intett a fejével.

Bex felugrott, és a vacsorával foglalatoskodott. Gőzölgő, puha galambhúst és vegyes zöldségköretet tett a tányérunkra, aztán leült a saját megpakolt tányérjával. - Ki kell derítenem, hogy kell ezt csinálni - mondta. - Ha ő meg tudja tenni, mi is képesek kell, hogy legyünk rá, nem? - kérdezte Jaredtől, és húst tömött a szájába. -

Nem ő csinálja, Bex - mondta Jared. A tekintete figyelmeztetően villant rólam Bexre.

Nyilvánvaló volt, hogy vacsora közben nem akart ezzel a témával foglalkozni. -

Á! Rendben - rágott tovább Bex.

Miután végeztem a mosogatással, a földszinti kádban áztam, míg az ujjaim ráncosak nem lettek, aztán belebújtam a kedvenc frottírköpenyembe, és felmentem lefeküdni. Jared már ott várt, a haja még vizes volt a zuhanyzástól. Bebújtam a takaró alá, és meztelen mellkasára fektetve a fejemet ellazultam. Beszívtam Jared illatát, kiélveztem a békesség és nyugalom adományát. Senki sem emlegette a Másokat vagy az óriásokat. Csak mi voltunk, az időben elfoglalt csendes helyünkön. Ezekben a pillanatokban ráleltem a mennyre, és Jared is ott volt velem, ebben biztos voltam, amikor magához vont. -

Itt vagyok - lehelte. - Esküszöm, hogy semmi rossz nem történhet veled.

-

Ne esküdözz - vigyorogtam, és kezdett lecsukódni a szemhéjam. A testem is melegen,

hívogatóan nehezült el. Jared bőrét selymes elektromos takarónak éreztem a bőrömön, és hagytam, hogy a testem belesüppedjen. A szemhéjam résén beszűrődő fény eltűnt, és a sötétség még mélyebbre húzott a feledésbe. -

Nina - hallottam a homályból egy hangot.

-

Itt vagyok - válaszoltam álmosan.

-

Ezúttal tényleg megtetted.

-

89 Apa? - kérdeztem, és felültem. A régi hálómban voltam, és Jack az ágyam végében

ült. Olyan volt, mint ahogy az emlékezetemben élt: őszülő haja szépen fésült, sötét, értelmes tekintete lágyan szegeződött rám, az arca frissen borotvált volt, és a kedvenc szürke öltönyét viselte.

Mosolygott, de a szeme szomorú volt. - Bocsáss meg, hogy kudarcot vallottam veled kapcsolatban. Most már neked kell megmentened magad. Megremegett az alsó ajkam. - Miért nem mondtad el? Jack a bokámra tette vaskos kezét, az arckifejezése fájdalmas volt. - Próbáltam, nem is egyszer. Nem bírtam elviselni, hogy az édes tekinteted elszomorodik. Szerettem volna, ha mindened megvan, Nina. És ha mindenekelőtt normális életed van. -

Remélem, szép helyen vagy - mosolyogtam rá. A szememet sós könnyek csípték,

amelyek alsó pilláimon függtek. -

Csak te hiányzol.

Kurtán felkacagtam, aztán lenéztem a kezemre. - Bárcsak tényleg itt lennél! Szükségem van rád. -

Keresd meg a könyvet, Nina - utasított Jack. A hangja megváltozott, ezért

felpillantottam. Az állát leszegte, és alulról felfelé nézett rám, mint olyankor, amikor azt akarta, hogy figyeljek rá. -

Apa? - szólítottam, amikor mozgást láttam mögötte.

Egy árnyék közeledett lassan felénk. Shax lépett a fénybe. Fekete szeme semmit sem változott. -

Ideje felébredned, Nina - mondta bocsánatkérőn Jack.

Dühösen meredtem Shaxre. - Nem! - A harag szinte sütött belőlem. Shax oldalra billentette a fejét, mint egy fülelő állat. - Mit nekünk ez a lány, Jack? Miért véded annyira? -

Mert a lányom - válaszolta határozottan Jack. Felállt, a hálószoba ajtajához ment,

aztán a gombot megfogva szembefordult Shaxszel. - Sokszor alábecsülted a családunkat, Fenevad. Lehet, hogy most jött el az utolsó alkalom. Shax elhessegette, és a következő pillanatban felcsapó zaj miatt kénytelen voltam befogni a fülemet. Torz karok törték át az ajtót, szilánkok záporoztak a földre és a takarómra. Mielőtt magamhoz térhettem volna a zajtól, Jacket már át is rántották az ajtón támadt lyukon. Csak a véres ajtógomb és a padlón levő vércseppek jelezték, hogy ott volt. -

Ne! - sikoltottam, és az ágyból felé nyújtottam a karomat.

Shax egy lépést tett felém, én meg visszahőköltem. -

Ne közelíts! - Körülnéztem a szobában, mivel védhetném meg magam.

Shax előrevetette magát, eszelős, fekete szeme és éles vonásai csak centikre voltak az arcomtól. Hátraaraszoltam, előbb az ágytámlámig, aztán páni félelmemben tovább másztam előle, és végül már félúton jártam a falon.

Shax felállt, és felnézett rám. Rám mosolygott, ferde szájából kivillantak tökéletesen fehér fogai. - A meneküléssel semmire sem jutsz, Drágaságom! Tudjuk, mi vagy. Felugrott, és négykézláb érkezett mellém a falra. A karom és a lábam nem mozgott elég gyorsan, miközben a falon hátrafelé másztam, ahol még volt hely. Shax végtagjai gyorsan, rángatózva mozogtak, ahogy lassan felém közeledett. A teste kicsavarodott, természetellenes pózban volt. Amikor rájöttem, hogy a mennyezeten vagyok, lenéztem az ágyamra, és lehunytam a szemem. -

Ébressz fel, Jared! Ébressz már fel!

Kinyitottam a szememet, és a tetőtéri lakásban voltam. Jared, Bex és az ágyunk három és fél méternyire volt alattam. -

Jaj! - sikoltottam, és arccal az ágyra zuhantam. Muszáj megtanulnom! - ugrott fel izgalmában a levegőbe Bex.

Jared azonnal a hátamra fordított. - Nina? - szólított, és kisimította a hajamat az arcomból. -

Jól vagyok - válaszoltam mérgesen.

-

Hát ez... hátborzongató volt - fürkészte az arcomat sötétkék szemével Jared.

-

Olyan volt, mint a Pókember! Átkozottul hihetetlen volt! - lelkesedett Bex. -

Lefogadom, hogy én is meg tudom csinálni. Meg fogom próbálni. -

Nem tudunk lebegni vagy falra mászni - szűrte a szavakat a fogai között Jared. A

szeme körül megfeszült a bőr az aggodalomtól. -

De hát ő ember! Még ha befolyásos is, és ha meg tudja tenni, mi is képesek vagyunk

rá! Jared összevonta a szemöldökét. - Mi történt? Mély levegőt vettem. - Jack ott volt. -

És Gabe?

-

Ő nem, de Shax odajött. Azt mondta, tudja, mi vagyok. Jack azt mondta, hogy Shax

már korábban is alábecsülte a családunkat. És azt mondta, szerezzem meg a könyvet. Jared bólintott. - Ez a terv. -

Azt hiszem, úgy értette, hogy most - tettem hozzá, és éreztem, hogy szorít az idő.

Jared ránézett Bexre, aki hallgatózva nézett91 körül a lakásban. -

Bex? - nógatta Jared.

Bex bólintott. -

Gyorsan be kell csomagolnunk pár holmit - adta ki az utasítást Jared. - Néhány napra

elutazunk. Öt perc múlva szeretném, ha mind a kocsiban, indulásra készen ülnénk.

Jared és Bex alakja elmosódott, ahogy hihetetlen sebességgel ide-oda cikáztak a szobában. Azonnal magamra kaptam egy kapucnis tréningfelsőt, farmert húztam, és edzőcipőbe dugtam a meztelen lábam. Jared ajtót nyitott előttem, én meg menetközben lófarokba kötöttem a hajamat. A vaslépcső fokai egyedül az én lépteimtől kongtak és visszhangoztak, bár Bex előttem, Jared pedig mögöttem járt. Bex az Escalade csomagtartójába hajította a sporttáskáinkat, aztán mozdulatlanná dermedt. A levegőbe bámult, és várt valamit. -

Jönnek? - suttogtam.

Jared is megállt, aztán egy lépést tett a lakás felé. - Nem - súgta vissza. Bex megrázta a fejét. - Már itt vannak. Jared otthagyott. Alig bírtam a szememmel követni a lakás felé vágtató, elmosódott alakját. -

Mi az...? - kezdtem. Bex védelmezőn elém állt, aztán elakadt a lélegzete.

Az épület felrobbant. Számtalan tűzgolyó repült szét az égen. Törmelékfelhő borított be minket. Bex hátat fordított a robbanásnak, és védelmezte a testemet a lökéshullámtól. Kimásztam alóla, és láttam az egykori otthonunk helyén támadt tűz és füst ragyogó, narancsszínű fényét. -

Nem! - jajdultam fel, és Bex fölött előrenyújtottam a karomat. Lehetetlen volt a

szorításából menekülni, de a robbanás egy másodperccel az után következett be, hogy Jared a lépcsőhöz ért, és kétségbeesetten igyekeztem volna utána. Felnéztem Jared kisöccsére. A szeme elkerekedett, láthatóan fogalma sem volt, mit gondoljon erről a helyzetről. Vártunk, és bár a tűz ott tombolt előttünk, csend vett körül minket. Vártam, hogy a romok között megpillantom Jared közeledő alakját. Minden újabb másodperc egy örökkévalóságnak tűnt, és a pánik lassan elhatalmasodott rajtam, és kiszorított minden értelmes gondolatot. -

Gyerünk, Jared - sürgette Bex, és még erősebben markolta a karomat.

-

Menj be érte - kérleltem megtört, remegő hangon.

-

Itt kell maradnom melletted - válaszolta. Zavartnak tűnt, mint aki sokkos állapotban

van. Lökdösni kezdtem. - Valahol odabent van! Hozd ki! - üvöltöttem. Bex megragadta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett. - Itt vannak, Nina. Minden oldalról körülvesznek minket. Nem hagyhatlak itt. -

Rendes gyerek - mondta a hátunk mögött Jared. A tűzben megpörkölődött a ruhája és

a haja, az arca kormos lett, az arccsontján lehorzsolódott és vérzett a bőr, de életben volt. Feltartott két poros képkeretet: az egyik fekete-fehér képen én voltam, és aznap készítette, amikor belém szeretett, a másikon Little Corn strandján játszottunk. -

Soha többé ne tegyél velem ilyet! - kiabáltam magamból kikelve, és ököllel a

mellkasára vágtam. Erősen magához szorított. - Bocs. Akkor már tudtam, mi következik, és mennem kellett. Mindössze ez a két kép volt a lakásban, aminek nem viseltem volna el az elvesztését. Megfordultunk, és néztük, ahogy a tűz felemészti az otthonunkat. A gerendák recsegve omlottak össze, és szikrákat szóró hamufelhő szállt az ég felé, kavargott körülöttünk. A szememből patakzottak a könnyek. Addig a pillanatig, míg a szemem előtt meg nem semmisült, nem is sejtettem, mennyire szerettem ezt a lakást. Az első randink emléke, amikor először hallgattuk meg a közös dalunkat, együtt főztünk, nevettünk, vagy néztük, ahogy Claire és Bex minden alkalommal, amikor belépnek, egy kicsit nagyobbak. Minden odalett, hamuvá vált. A távolban szirénázást hallottunk. -

Mennünk kell - szólalt meg Jared, és gyöngéden az Escalade anyósüléséhez terelt.

Még menet közben is a lángokat és a fénylő füstöt néztem, és amikor már semmit sem láttam, előre fordultam. Jared megfogta a kezemet, aztán Bex is az összekulcsolódó kezünkre tette a kezét. -

Csakis Donovan lehetett - jegyezte meg Bex.

Megráztam a fejemet. - Nem. Claire elintézte az összes embert, aki fenyegetést jelentett ránk nézve. -

Kivéve Donovant - szúrta közbe Jared. Olyan erősen szorította a kormányt, hogy

fehérek lettek a bütykei. Bex hátradőlt az ülésen. - Az emberek közül ő áll a legközelebb Shaxhez. Claire azért hagyta életben, mert egy félvér Talehje. -

Micsoda? - kiáltottam fel, és Jaredhez fordultam megerősítésért.

-

Igen, Isaacé. Nagyon gyors, nagyon erős, de lobbanékony természetű. Követett már el

hibákat, de azért még veszélyes. Pislogtam, miközben átgondoltam Jared93szavait. - Szóval ahhoz, hogy Donovant megöljük, végezni kell egy felvérrel. -

És nem is akármilyennel - mondta Bex. - Michael fiával. A Mennyei Seregek

vezérének, halálosztó angyalának, Isten harcosának a fiával. Az ő parancsára egész vérvonalakat, egész királyságokat semmisítettek meg.

Felkacagtam. - Azzal a Michaellel? Vicceltek! -

Nem azzal, de nagy tiszteletnek örvendett az angyalok családjában, amíg bele nem

szeretett Isaac anyjába - kanyarodott Jared egy városból kivezető útra. - Michael az Isten haragját megtestesítő angyalok családjához tartozik, és ha a fiának baja esne, azt a menny elleni támadásnak tekintenék. Donovan csakis ezért van még életben. Az Escalade a hepehupás, murvával felszórt úton bukdácsolt, és Jared végül egy ismerős drótkerítés előtt állt meg. Kéz a kézben sétáltunk be a raktárépületbe, ahol megismertem Eli-t. Jared megnyomta a csengőt, és vártunk, de nem történt semmi. -

Nem azt mondtad, hogy nem hajlandó szóba állni veled? - kérdeztem Jaredtől.

Jared némán, türelmesen és nyugodtan állt. Eltelt húsz végtelennek tűnő másodperc, és végre a kapunyitóval beengedtek minket. Jared ekkor fújta csak ki a levegőt, amit addig bent tartott. - Köszönöm - suttogta. Bex ment előre a poros, betonpadlójú teremben. A lépteim visszhangoztak a tágas helyiségben, amelybe az előcsarnokból léptünk, és amit vagy száz mocskos ablak zárt körbe. És mint első alkalommal is, most is a terem közepén várakoztunk. Jared és Bex arca kormos volt, de az arckifejezésük higgadtságról tanúskodott, mialatt azt várták, hogy Eli eldöntse, hajlandó-e mutatkozni. Eltelt egy óra, és mi még mindig ott vártunk. Jared kibújt a kabátjából, és a vállamra terítette. Észre sem vettem, hogy hideg van, de amint a kabát melegíteni kezdett, megborzongtam. -

Türelem - intett Jared; talán nekem, talán Bexnek címezte, ezt nem tudtam eldönteni.

Eltelt meg egy óra, es a felkelő nap lángra lobbantotta a hosszú ablakok sorát. Fehér sugarak hatoltak át az üvegen, és megvilágították az útjukba kerülő, elegánsan lebegő porszemcséket. Az árnyékot ragyogó, sárga fénynégyszögek szabdalták fel, és hamarosan az egész padló a reggeli fény dicsőséges kegyelmében fénylett és melegedett. -

Nina - hívott egy hang a terem másik végéből. Eli közeledett felénk, a tekintetét

egyedül rám szegezte. Ugyanúgy volt öltözve, mint első alkalommal: gyönyörűen vasalt, fehér ingben, farmerben és szandálban volt, szőke haja tüskésen meredezett. Csettintett a nyelvével. - Nem pihensz eleget. -

De ezt tudtad - mosolyogtam álmosan.

Ferdén felfelé kunkorodott az ajka, de ez nem volt egészen mosoly. - Bocs, édesem. Nem sok hasznomat vetted. -

És most tudsz nekünk segíteni? - szólalt meg Jared.

-

Szívesen segítenénk, Jared. De azt a parancsot kaptuk, hogy ne tegyük - válaszolta

Eli. A tekintetében együttérzés volt, de bocsánatkérés nem. -

De... miért? - kérdezte őszinte értetlenséggel Bex.

Jared egy darabig Eli-t figyelte, aztán összevonta a szemöldökét. - Nem avatkoznak közbe, csak ha megbillen az Egyensúly. Eli kinyújtotta felém a kezét, én pedig megfogtam. Gyöngéden magához vont. Fölém tornyosult, én meg gyermeknek éreztem magam, akit átölel. Úrrá lettek rajtam az érzelmek, és hagytam, hogy remegve, tartózkodás nélkül zokogjak az ölelése nyugalmas menedékében. Jared megérintette a vállamat, Bex a hátamat. A zokogás, ami addig mélyen eltemetve rejtőzött bennem, a felszínre tört. Megkönnyebbülést jelentett a sírás. Most láttam az apámat először a halála óta. Egyre kevesebb volt a remény, hiszen egy olyan feszültséggel és szörnyűséggel terhes történetbe pottyantam, amit a pokol nagyon is komolyan vett, és most az is kiderült, hogy a menny nem hajlandó segíteni. A sírás megkönnyebbülést hozott, és Eli karjában ezt olyan természetesnek éreztem, mint amikor apám ölében hullattam a könnyeimet, mert megsérültem vagy megijedtem. Eli elengedett, és nyájasan megfogta egy hajfürtömet. - Meggyászoltad a korábbi életedet, Nina Grey. Ideje olyan asszonyként felkelned, mint amilyen valójában vagy: erősként, határozottként és - elmosolyodott - makacsként. - Eltávolodott tőlünk, és közben az eget nézte az ablakokon keresztül. - Az emberek olyan értékesnek látják a tovasuhanó életet. Ha ehhez hozzátesszük az anyák védelmező ösztönét, akkor szinte megállíthatatlanok vagytok, még ebben a törékeny testben is. Valahányszor ezt tapasztalom, minden alkalommal több tiszteletet ébreszt bennem. -

Tudod, hogy nem terhes - vetette ellen Jared.

-

Még nem - fordult meg mindentudó mosollyal Eli. - Találkozzunk ismét, amikor itt a

megfelelő alkalom. Akkor, amikor már nincs több kérdésed, csak egyetlen egy. -

És az micsoda? - kérdeztem, de már ott sem volt. - A fenébe is!

-

Vissza kell vinnünk Ninát - jelentette ki Jared.

-

De hova, Jared? Elfelejtetted már, hogy szénné égett a házad? - kérdezte Bex.

Még most is hitetlenkedve csóváltam a fejemet. Jared ölelése még melegebb és jólesőbb volt, mint amilyen Eli-é. -

95 Három választási lehetőséged van, Nina: Cynthiához, Lillianhez vagy Kimhez

mehetsz. -

Kimhez? - kérdeztem gúnyosan. - Ha még a barátnőmnek is tekinteném, sem akarnék

megint a koleszben lakni!

Jared elfintorodott. - Pedig nála lennél a legnagyobb biztonságban, Nina, és egyébként még most is a barátnőd. -

Miért nála lennék a legnagyobb biztonságban? - kérdeztem.

Bex elvigyorodott. - Vele nem packáznak. Olyan, mint egy rovarirtó. Elmosolyodtam. - Pipa lenne, ha ezt hallaná. Bex előhúzott egy pisztolyt, és a csővel megvakarta a fejét. - Oké. Akkor hát hova? -

Van még Cynthiánál holmim. Odamegyünk - döntöttem el, és mély levegőt vettem.

Cynthiát szerencsére állandóan leköti a jótékonykodás, így biztos többet lesz távol, gondoltam, mint otthon. -

Csak te mész oda - helyesbített Jared.

Leesett az állam. - Sehova sem megyek nélküled. Egyszer éppen te mondtad, hogy többé nem akarsz tőlem elválni. Meggondoltad magad? -

Biztosíthatlak, hogy én nem oda mennék - mondta, és feszélyezetten elmosolyodott.

-

Az az én házam, Jared. Te is velem jössz - jelentettem ki, aztán Bexre néztem. - És

neked is van szoba. -

Kösz, de nekem van szobám - szabadkozott Bex.

-

Nina - kezdte Jared.

Felemeltem a kezemet. - Ha rákényszerítesz, hogy egyedül odamenjek, akkor minden időmet Jack dolgozószobájában fogom tölteni. Még az ágyamat is átviszem oda. Isten engem úgy segéljen! Jared egyszer elárulta, hogy a szüleim házában kizárólag Jack szobáját nem kamerázták és poloskázták be. Persze Jared ettől függetlenül hallott engem, de megőrjítette, hogy találgatnia kell, mit művelek. Jared elmosolyodott. - Ne esküdözz Istenre. Szükségünk van rá, hogy a pártunkat fogja. -

Tudod, mire céloztam - ráncoltam a szemöldökömet. Felsóhajtott.

-

- Akkor hát Cynthiához megyünk.

Kilencedik fejezet A hírnök megölése

Semmi sem a tervek szerint alakul. Emberek búcsúznak, házak égnek le, és valóban beigazolódik, hogy lehetetlen tizennyolc éves korom után visszaköltöznöm Cynthia Greyhez. Amikor megálltam a hatalmas otthon előtt, amit apám a végrendeletében rám hagyott, a hányinger környékezett a kilátástól, hogy nap mint nap ismét e fedél alatt kell élnem. Ide fűztek legszebb és legszörnyűbb emlékeim: Jack, ahogy a folyosókon kerget, ahogy az első vacsorát főzöm, Jack halála a szemem előtt, és ahogy minden semmivé foszlik, amit Jackről hittem, miközben az első emeleten az elrejtett dosszié tartalmát olvasom. Mégis az otthonom volt. Csikorgott a kavics a talpam alatt, amikor Jared felkísért a lépcsőn a bejárathoz. A napot vastag felhőtakaró takarta, ami gyorsan közeledett, és a levegőben tél és tavasz illata keveredett. Jared odahajította a kulcsokat Bexnek. - Mesélj el mindent Claire-nek és anyának. Fél hétre gyere vissza. Bex bólintott. - Úgy lesz. Frissen főtt kávé aromája terjengett a levegőben, amikor beléptünk, és cipősarkak kopogása jelezte Cynthia közeledését. Az előcsarnokban hirtelen megtorpant. -

Ó! Megijesztettél. Igazán ideszólhattál volna telefonon, Nina, hogy ilyen korán jössz

látogatóba. -

Nem látogatóba jöttünk, hanem beköltözünk - közöltem, és felfelé indultam a lépcsőn.

Cynthia az első fokhoz sietett, és felnézett ránk. - Ml az ördögről beszélsz? -

Donovan felrobbantotta a tetőtéri lakást - mondta Jared. - A sporttáskáinkon kívül

minden odaveszett. Cynthia nem válaszolt rögtön; általában ezt tette, amikor dühös volt vagy készületlenül érte valami, hogy a hangja megnyugodjon, mielőtt megszólal. - Nahát. Örülök, hogy Nina épségben megúszta. Meddig maradtok? -

Határozatlan ideig - válaszoltam.

-

Piszkos vagy - vetette oda nyersen, és elkopogott a konyha irányába.

97 Már a lépcső tetejére értem, mire újra megszólalt.

Elmosolyodtam. Anyám mindig kritizált, amikor leplezni akarta az érzelmeit. A szeretetteljes érzéseit...

Keserves volt valami munkahelyre alkalmas ruhát találni a középiskolás ruhatáramban. Villámként csapott belém, hogy minden holmim odaveszett. Minden, amit Jareddel együtt vettünk, az ágy, amiben aludtunk, a földszinti kád. Kedvenc tárgyaink kergették egymást a fejemben. Furcsa, hogy bármilyen jelentéktelennek tűntek is, mindegyikhez valamilyen emlék fűződött. Könnyek gyűltek a szemembe, és csorogtak le az arcomon. Letöröltem őket, és felnyögtem. - Nincs mit felvegyek! Mi ütött belém, hogy annak idején megvettem ezt a szemetet? - kiabáltam. - Egyetlen pár papucscipőm sem megy semmihez a szekrényemben! Jared az ágy végén ült, és megértő arckifejezéssel hagyta, hogy kidühöngjem magam. Kirohanásom után, amit a megfelelő lábbeli kikeresése feletti harag fűtött, Jared bevitt kocsival a Titan Mercantile-hoz. Útközben nem sokat beszélgettünk. Jared az utat Ügyelte, és kétségkívül azt tervezte, hogy mi legyen a könyvkeresésben a következő lépésünk. Én fáradt voltam ahhoz, hogy beszélgetést kezdeményezzek, vagy lépésről lépésre megpróbáljam kiszedni belőle, milyen akcióterven töpreng. -

Viszlát nemsokára - búcsúzott el tőlem mosolyogva.

Arcon csókoltam, aztán kiléptem a járdára, és még egyszer visszanéztem, mielőtt beléptem az ajtón. Beth már az irodámban várt, és azokat rangsorolta fontossági sorrend szerint, akiket fel kellett hívnom. -

És ne felejtsd el, hogy kilenckor lesz a japán céggel a tárgyalás - figyelmeztetett

lesütött szemmel. -

Már ezerszer mondtam, Beth. Yawatahama. Nem olyan nehéz, ha gyakorolod.

Beth elkeseredetten emelte égnek a karját, aztán a kezében tartott papírokkal a combjára csapott. - Nevetségesen ejtem ki - bánkódott. - Akárhányszor próbálkozom, Sasha kinevet. -

A fene vigye Sashát! Kérd meg, hogy mondjon valamit németül. Úgy hangzik, mint

egy felfuvalkodott öszvér. Beth hangosan felkacagott, a hangulatom meglepte. - Megint nem alszol, ugye? Két gyors kopogás után Grant tárta szélesre az iroda ajtaját. - A tékozló lány visszatért! mondta az ajtógombot fogva. - Milyen volt az 98 utad? -

Nagyszerű, Grant. Rengeteg a dolgom, mit akarsz? - kérdeztem, és a fülemhez

emeltem a telefont. Elfintorodott, és undorral ráncolta az orrát. - A Bainbridge csoport húsz perc múlva érkezik, Nina. Miért nem jöttél be egyszerűen pizsamában?

A kulcscsontomtól a fejem búbjáig elvörösödtem a felháborodástól, az árnyalat, gondolom, csodás paradicsompiros lehetett. Kinyújtott karral, mereven előrenyújtott mutatóujjal, némán jeleztem Grantnek, hogy távozzon. -

Lassan hátráljon, Mr. Bristol. Csak semmi hirtelen mozdulat - mondta Beth.

Grant bólintott, és addig hátrált, míg ki nem ért az irodából. Beth egy kis táskát tett az asztalomra. - Alapozó, pirosító, szempillaspirál és szájfény. Kend fel! Tizenöt perc múlva lent találkozunk. Halkan becsukta maga mögött az ajtót, én pedig mély lélegzetet vettem. Valahogy vészeld át a napot, mondtam magamnak. Egyszer megcsörrent a mobilom. - Most ne, Jared - mondtam hangosan, mert tudtam, hogy hallja. A második csörrenés félúton abbamaradt. - Köszönöm - suttogtam. Kinyitottam a púderkompaktot, amit Beth táskájából vettem ki, és a tükörben megnéztem magam. - Szent Habakuk, Nina! Szedd össze magad! - förmedtem magamra. Sasha a tárgyalóteremben a kávéfőző mellett állt. - Miss Grey - nyújtott át nekem egy friss kávéval teli, gőzölgő bögrét. -

Köszönöm - válaszoltam, és zavartan vontam össze a szemöldökömet jeges

hanghordozása hallatán, ám az aznapi programomban nem szerepelt, hogy azon törjem a fejemet, vajon most miben sántikál, arról nem is beszélve, hogy sem időm, sem türelmem nem volt hozzá. Mindez azonban nem akadályozott meg abban, hogy később a végére járjak. A tárgyalás simán lezajlott, és utána visszamentem az irodámba. Csak annyira nyitottam ki az ajtót, hogy Beth utánam jöhessen. Amikor megfordultam, láttam mögötte Sashát és Grantet, de az orrukra csaptam az ajtót. - Ne most - mondtam határozottan. -

Rendben, Nina - mondta félig nevetve, félig meglepetten Sasha. - De ez teljes

mértékben szakmaiatlan viselkedés! Beth egy pillanatig döbbenten figyelte az ajtót, aztán odafordult hozzám. - Mi a csoda van veled? - kérdezte. - És mi ez a szag? Talán... kempingeztél? - szimatolt a levegőbe. Kifújtam a hajam az arcomból. - Nem. A tetőtéri lakás odalett. Porig égett. -

Micsoda? - kiáltott fel Beth.

-

Csak halkan. Nem kell, hogy reggeltől estig egymásnak adják a kilincset a szánakozó

jóakarók. Megtennél egy szívességet? -

99

Bármit, édesem.

Elővettem egy fekete hitelkártyát a táskámból, és odanyújtottam neki. - Menj, és vásárolj be nekem. Elsősorban munkahelyre való kosztümökre, aztán alsóneműre és egy új aktatáskára van szükségem. És kozmetikumra. Tudod, mit használok. És - pillantottam le a rózsaszín

szatén papucscipőjére - egy pár ilyenre. - Még pocsék kedvemben is kellő csodálattal adóztam a fekete csipkehajtásnak és az orrán levő masninak. Beth elmosolyodott. - Igenis, asszonyom. Lakásra is szükséged van? -

Hazaköltöztem. Juj! - húzta el a száját. Ne is mondd. És Beth... keress valamit, amivel ki tudom mosni a füstöt a hajamból.

Vegyél azt is, ha találsz. Nem érdekes, mibe kerül. -

Citromlével kend be - ajánlotta. - Aztán mosd meg samponnal. Én is ezt szoktam,

miután a nagybátyámnál jártam. -

Kösz - bólintottam. Beth becsukta az ajtót, aztán dulakodást hallottam.

-

Azt mondtam, ne! - kiáltotta Beth, és az ajtónak ütközött.

Sasha nyomult be, majd elmosolyodott, és lesimította a szoknyáját és a blézerét. - Nina... beszélnem kell veled. Beth úgy meredt Sashára, mintha Sashának elment volna az esze. -

Nina - kezdte Sasha mosolyogva, de a Bethszel folytatott dulakodás után kapkodva

szedte a levegőt. - Csak egy perc az egész. -

Minden rendben, Beth - intettem Sashának, hogy üljön le.

-

Nos - helyezkedett el Sasha -, ennyit a déliek híresen jó modoráról.

-

Ne feledd, hogy Beth haragtartó - lapozgattam az íróasztalomon levő iratok között.

-

Hogy érted? Hisz... déli. - Megvetéssel mondta ki. A tekintetén láttam, hogy legalább

ötnemzedéknyi keleti parti pimaszság vakítja el, és ezért nem veszi észre, mennyire snassz, amit mond. Felpillantottam. - Nos, igaz, hogy... udvariasak. De ez nem jelenti, hogy nem tudod az ellenségeddé tenni. -

Ó! - nézett vissza idegesen Sasha az ajtóra. - Én... izé, Grant szeretné, ha

megbeszélném veled a karácsonyi partit. Felvontam a szemöldökömet. - A fülemen is faxok csorognak ki, és te azért nyomakodsz be az irodámba, hogy szendvicsekről társalogj? Ne pazarold az időmet! -

Nem, nem - fészkelődött a helyén. - Csak engedélyt akartam tőled kérni, hogy az idén

én elnökölhessek. És reméltem, hogy afféle bállá 100varázsolhatjuk. -

Bállá - ismételtem meg faarccal.

Sasha szélesen mosolygott. - Igen! - Intettem, hogy távozzon. -

Kérdezd meg az elsőn Jessicát, mennyi rá a keret. Maradj azon belül, és amúgy,

személy szerint a legkevésbé sem érdekel, Sasha.

Sasha kényszeredett mosolya alig tartott ki addig, míg a folyosóra ért. A nap hátralevő része eseménytelenül telt el, vagy talán csak senki sem mert közelíteni hozzám egy földrengésnél kevésbé sürgető témával. Bevált a kevés alvás miatti ingerültségem: mióta átvettem Jack irodáját, még nem élveztem ennyire, hogy a Titánban dolgozom. Amikor végre eljött az öt óra, a lifthez vonszoltam magam, és boldogan karoltam bele Jaredbe, amikor a karját nyújtotta. Ismerős volt a testemet hatalmába kerítő ólmos fáradtság: visszatértek a korábbi zombis napjaim. -

Ma feltétlenül aludnod kell. Bex hétre ott lesz.

Nem tudom, mondtam-e valamit hangosan, de ahhoz sem volt erőm, hogy megkérdezzem. Már az kimerített, hogy az anyósülésről az elsuhanó fákat és járókelőket nézem. Ha értelmesen gondolkodtam volna, biztos nevetségesnek éreztem volna magam, hogy az arcomon állandó döbbent kifejezés honol, mert folyton felvontam a szemöldökömet, nehogy a felső szemhéjam az alsóval találkozzon. Jared átfogta a derekamat, és bevezetett a házba. Megállt, amikor a súlyos, ódon ajtó becsukódott mögöttünk. -

Nina! - szólított Cynthia, és kilépett az előcsarnokba. - A fogadóteremben egy vendég

vár. Felfújtam az arcom. -

Hadd vegyem el a holmidat, kicsim - ajánlotta Agatha, és kihúzta a kezemből

átmenetileg használt aktatáskámat. -

Köszönöm - mormoltam. Az előcsarnokon át a fogadótermünkbe mentem, és egy

pislogással próbáltam élesebben látni, amint rájöttem, hogy Kim egyedül ül a nagy, zöld kanapénkon. Az ülés szélére csúszott, ökölbe szorított keze a térdén nyugodott. Leültem vele szemben anyám kedvenc, olasz karosszékébe. Akkor tűnt csak fel, hogy Jared nem tartott velem, hanem felment a szobánkba, hogy összekészítse a holmiját a tőlem távol töltött éjszakára. -

Kim - pislogtam lassan.

-

Alvásra van szükséged, úgy látom - válaszolta.

-

Rémálmok.

101 Kim lesütötte a szemét, és bólintott. - Nem kell meggyűlölnöd, Nigh. Megérteném, ha a

démonikus-vudus cucctól besokallnál, de te csak azért vagy rám pipa, mert azt hiszed, hazudtam. Kim feltépte a begyógyuló sebet. - Tényleg hazudtál. Még csak nem is ismerlek.

-

És én ismerlek? - kapta fel a fejét. - Jared félig angyal, és te sem vagy az a

kimondottan szokványos browni főiskolás, Miss Meroving. Elmondták, hogy ez mit jelent? -

Igen - morogtam.

-

Szóval csak azért jöttem, hogy elmondjam, még barátok vagyunk. Ha ínyedre van,

továbbra is hagyhatod, hogy bepöccentselek, ahogy eddig, és nem kell aggódnod, hogy tényleg dühös vagy-e rám. Vágod? -

Egyre megy. Totál kivagyok - álltam fel nagy nehezen a fotelből.

-

Komolyan? Akkor okésak vagyunk? - kérdezte.

Megfordultam, és reménykedő tekintete láttán elmosolyodtam. - Persze, Kim. Oké minden. Felállt, aztán az ajkát előretolva kitárta a karját. - Ölelés? -

Felejtsd el!

Nagy csattanással engedte le a karját. - Hát... gondoltam, megpróbálom. Az ajtóhoz kísértem, és közben a fülemhez hajolt. - Ma este elkísérem Jaredet. Igyekszem nem rámászni, miközben a könyvedet keressük. -

Igazi, jó barátnő vagy - dicsértem.

-

Cupp-cupp - vetette oda, és lefutott a felhajtónkon a Sentráig. Hogy hiányzott az a

rémes kis autó! Tényleg fáradtabb vagyok, mint hittem, gondoltam. Jared a lépcső aljában várt. Pár fokon át támogatott a karomnál fogva, de aztán megelégelte, a karjába kapott, és felvitt a lépcsőn. -

Zuhany - motyogtam.

Letett a túltömött matracra a szobámban. - Majd reggel. Bex már itt van. Aludj! Fogalmam sincs, mikor aludtam el, vagy Jared meddig maradt, mert abban a pillanatban kikapcsoltam, amint a fejem a párnát érte. Nem gyötörtek lidérces álmok, még az után sem, hogy Shaxről álmodtam, és arról, hogy ugyanebben a szobában volt. Annyira kimerült voltam, és olyan mélyen aludtam, hogy semmit sem álmodtam. Amikor nagy keservesen kinyitottam a szememet, Bexet pillantottam meg, amint már az ágyam végében állt. -

Csak, hogy tudd: ez hátborzongató - mondtam, és kezdtem kidörzsölni az álmot a

szememből. -

102 Nem annyira, mint a frizurád - vonta össze a szemöldökét.

-

Hű, de morcos vagy ma reggel.

-

Cynthia nem enged a konyha közelébe sem.

Három kopogás után Cynthia hátrált be a szobámba,

tálcával a kezében. - Jó reggelt! Gondoltam, hozok egy kis reggelit. -

Agathának kimenője van? - kérdeztem.

-

Nem, odalent van. Miért? - kérdezte anyám.

Egy darabig hitetlenkedve néztem, aztán megráztam a fejemet. - Semmi. Köszönöm. Cynthia olyan gyorsan távozott, ahogy érkezett. - Vigyázz, a kávé nagyon forró, kedves szólt még vissza, aztán már csak a cipősarkai kopogását hallottam a folyosón. Bex két szemöldöke csaknem összeért, ahogy egyre jobban ráncolta őket. Tudomásom szerint még sosem járt a szüleim otthonában, és nem volt kedvére való, amit tapasztalt. -

Felenged - biztattam.

-

Nem ezt hallottam - morogta.

-

Gyorsan lezuhanyozom. Jared már hívott?

-

Nem - mondta, és felvette a távirányítót. Bekapcsolta a készüléket. - De már úton van.

Kicsit eltöprengtem a válaszán, de aztán úgy döntöttem, már tudom a választ. Érezték egymást, és a három félvér testvér közül Bex volt a legérzékenyebb. Fennakadás nélkül túlestem a reggeli menetrenden, csak Jared nem futott be. - Mintha azt mondtad volna, hogy hazafelé tart - kötöttem meg a köntösömet. -

Úgy is van - hagyta helyben Bex, és le sem vette a szemét a tévé képernyőjéről.

-

Nina kedves? - hallottam Agatha hangját a folyosóról.

-

Igen? - nyitottam ki az ajtót. Agatha egy rakás reklámszatyorral állt kint, mögötte

Beth, szintén szatyrokkal megrakva. -

Azt mondtad, mindened odaveszett - mondta Beth, és mellettem elsietve belépett,

majd eltűnt a gardrób- szekrényemben, ahol a nejlonba csomagolt ruhákat felaggatta a csaknem üres fém rudakra. Kinyitottam a szekrény ajtaját, és láttam, hogy cipős dobozokat húz elő az egyik nagy szatyorból. Amint végzett, az órájára pillantott. - A fenébe is, mennem kell! -

Beth!

-

Igen? - perdült vissza.

-

Köszönöm.

Elmosolyodott. - Ne köszönd! Remek szórakozás volt. Azt hiszem, kissé túllőttem a célon.

103 Intett, aztán elrohant azon az úton, amin jött, a lába úgy mozgott, mint a pöröly.

Becsuktam magam mögött a szekrényajtót, és leemeltem a vállfáról az első ruhát, ami a legközelebb volt. Amikor kiléptem a hálóba, földbe gyökerezett a lábam. Jared a szoba közepén állt, koszos volt, véres, az arca összekarmolt és foltos.

-

Ó, istenem! - kiáltottam fel, és odafutottam hozzá. - Mi történt?

Kim lépett be mögötte, sérülések nélkül. - Mondtam, hogy ne menjen nélkülem, de gyorsabb volt nálam. Megérintettem Jared arcát. - Mit csináltál? Elfintorodott. - A kezemben volt a könyv. Nálam volt. -

Hol jártál? - faggattam, és lesegítettem róla a kabátját. Merev volt a mozgása, és

összerándult a fájdalomtól. Kim rendszerint sztoikus nyugalma is odalett, amikor látta, hogy felhúzom Jared pólóját, és a fején át lesegítem róla. - Warwickban - válaszolta. - Megszereztük a könyvet, de Donovan is ott volt. Jared felsőtestét hat, frissen ejtett, véres, golyó ütötte seb pettyezte, a lapockáján pedig egy nagy vágás éktelenkedett. -

Jared! - sikoltottam fel.

Bex szó nélkül távozott. -

Hova mész? - kiáltottam utána.

-

Keres valamit, amivel ki tudja húzni a letört darabokat. - mondta Kim.

Az ágyhoz támogattam Jaredet, aztán mély levegőt vettem. De még ez sem segített, a szememet döntötték a könnyek. -

Rendbejössz, nem?

Jared valahogy elmosolyodott. - De igen. Holnap ilyenkor már olyan leszek, mint újkoromban. Bex egy törölközővel jött vissza, rajta különféle eszközök. - Isaac túl soknak bizonyult, mi? -

Isaac! - gúnyolódott a szemét forgatva Jared. - Inkább Donovan és a Glockja. És hogy

hozzájuk férjek, vagy nyolcvan démonon kellett átverekednem magam. -

Ha bevártál volna, nem kellett volna rájuk pazarolnod az idődet - hordta le Kim, aztán

rám nézett. - Amint megtudta, hol a könyv, már el is száguldott. Húsz perccel maradtam el tőle. Dühösen Jaredre meredtem. - Nem vall rád, hogy ilyen impulzív és meggondolatlan légy. Mi ütött beléd? -

104 Szerettem volna, ha vége ennek az egésznek - sóhajtott fel.

Csörrenés hallatszott. Jared összerándult, aztán Bex egy golyó darabkáit dobta a tálba. -

Nem bírom nézni - takartam el a szememet.

-

Nem mehetsz sehova, amíg itt nem végzünk. Aztán majd beviszlek a munkahelyedre -

mondta Bex, és kivette a következő golyót. -

Vigyázz - figyelmeztette Jared, és ismét összerándult. - Nehogy összevérezzem a

lepedőt. -

Majd teszek másikat - nyögtem. Két kezem közé fogtam Jared kezét.

-

Ne izgulj, majd újból megpróbáljuk - vigasztalt Jared.

-

És remélhetőleg ezúttal nem leszel ilyen ostoba - szúrta közbe Kim az ajtóból.

-

Azt hiszed, ez izgat? Többé a könyv közelébe se menj! - mondtam, és a hangom

minden szóval élesebb lett. -

Rendben... rendben - nyugtatott Jared. - Csak ne húzd fel magad!

-

Miért húznám fel? A barátom úgy jön haza, mintha egy horrorfilmből menekült volna.

- Fogtam az egyik nedves rongyot, amit Bex felhozott, és lemostam a Jared szeme feletti mély vágást. - Mondj el mindent! -

A részletek nem lényegesek - mondta Kim.

-

A lényeg az, hogy kudarcot vallottam - közölte Jared összeszorított foggal.

Kim vállat vont. - Tudjuk, ki őrzi, mire képesek, ismerjük a védekezésük minden részletét, Jared. Ezt azért nem nevezném kudarcnak. -

És milyen Isaac? - kérdezte Bex, és újabb fémdarabokat dobott a tálba.

-

Igen jól képzett - válaszolta Jared.

-

És pszichotikus - tette hozzá Kim. - Látnotok kellett volna őket. Olyan volt, mint a

Rambóból egy jelenet. Egyikük sem adta fel, mindketten félvérek, így egy soha véget nem érő harc bontakozott ki! Egy ütés ide, egy késszúrás oda, könyök, egy ütés az arcra, aztán egyikük átrepül a szoba másik felébe. Esztelen ismétlődés a végtelenségig. -

Ebből elég - szólt rá Jared.

Kim szavai hallatán összeszorult a gyomrom. - Kérlek, ne menj vissza! - könyörögtem Jarednek. - Csak ha Claire vagy Bex is veled tud menni. Jared elfordult. - Szó sincs arról, hogy ne tudnék ezzel egyedül megbirkózni, Nina. -

Nem így értettem - suttogtam.

Bocsánatkérő tekintettel fordult felém, és a homlokát ráncolta. - Kimnek igaza van. Múlt éjjel valóban so- kat megtudtunk. A gond csak az, hogy Claire nincs itt, és Bexnek veled kell maradnia. -

105 És ha valaki más segítene? Egy másik félvér? - kérdeztem.

Bex keserűen felnevetett. - Ha minden kötél szakad, ki kell iktatnunk Donovant. Senki sem segít nekünk kinyírni egy másik félvért, csak ha nagyon alapos indokunk van rá. Lenéztem Jared véres kezére, aztán ismét kékesszürke, viharos lelkiállapotát tükröző

szemébe. - És az én megmentésem nem elég ok. Jared bólintott. - Meg kell győznünk őket, hogy valami komoly dolog van készülőben, és ehhez szükségünk van a könyvre. Kim megkocogtatta az ajtógombot. - Hát ez ironikus. Gyere, Nigh. Beviszlek dolgozni. -

Nem baj? - fordultam Jaredhez.

Jobb lenne, ha várnál kicsit - válaszolta. -

Ne nevettesd ki magad! - szólt közbe Kim. Felhúzta az ingét, és kivillant a félig a

farmerje hátsó részébe dugott pisztoly. - Fegyver van nálam, a démonok futásnak erednek, ha meglátnak, és ahogy Donovan is megtanulta múlt éjjel: a jobbhorgom piszkosul pontos. Jareddel összenéztünk, és önkéntelenül elmosolyodtunk. -

Bex közvetlenül mögötted lesz - mondta Jared.

Csókot nyomtam az arcára. - Talán jobb lenne, ha ma itthon maradnék. -

Ez igazán semmiség. Látnod kéne az ellenfelet - kacsintott rám Jared. - Menj csak!

Kim felkapta az aktatáskámat a földről, és odanyújtotta. Kirohantam a fürdőszobába, lemostam a vért a kezemről, aztán Kim után siettem a lépcsőn. -

Menjünk az én kocsimmal - javasoltam.

Kim vállat vont. - Nekem mindegy. Amint ígérte, az út biztonságos és eseménytelen volt. Bex az új, forgalomban éppen csak törvényesen engedélyezett Ducati Streetfighterén állt be a parkolóba, amikor kiszálltam a kocsiból. A motor szoprán hangon búgott, és Bex teljes gázt adott, míg be nem gurult a parkolóba. Kim kint maradt, én meg besiettem a Titánba. Örültem, hogy valamiféle képzés alatt álló vezérigazgató vagyok, akinek mindig jut hely a liftben. -

Jó reggelt - köszöntem oda a munkatársaimnak, amikor becsukódott az ajtó.

Úgy álltunk egymáshoz préselődve, mint a heringek, és ez mégsem bizonyult szerencsésnek. Elfogott a klausztrofóbia, amikor arra gondoltam, hogy olyan sokan szívjuk be ugyanazt a levegőt. Amikor kinyílt a liftajtó, kinyomakodtam, és nagy levegőt vettem, amint a szőnyegre léptem. - Hála Istennek! Grant ajtaja nyitva volt, a lábát bokában keresztbe téve feltette az íróasztalára, és lustán 106 elnyúlt a foteljében. A lift utáni pillanatnyi megkönnyebbülésem nem volt hosszú életű. Undorral elfintorodtam. Nyílegyenesen az irodámba mentem, és reméltem, hogy Grant olyan kényelmesen elhelyezkedett, hogy nem lesz kedve felállni.

-

Szia, Cukorfalat - szólalt meg, amint leültem.

-

Nina - lépett be Beth leszegett fejjel. A ceruzája végét rágta, és a napirendet

tartalmazó noteszébe mélyedt. - A Yawa... Yaw... a japánokkal kitűzött tárgyalás csütörtökön lesz, de Wellingtonék is a városba érkeznek, és remélik, hogy valahova be tudsz számukra szorítani egy megbeszélést. -

Hozd össze valahogy! Szeretném Donaldsontól átcsábítani őket - kocogtattam az

asztalomat a tollammal. -

Úgy hangzik, ma jobb nap lesz - bólogatott Grant. Többet nem is mondott, csak

kihátrált. -

Most már az - válaszoltam, és észrevettem, hogy Beth elmosolyodik, és igyekszik

elfojtani a nevetését. -

Szóval - kezdte, és határozottan komoly arcot vágott - Chad kérdezi, hogy tudsz-e

valamit Ryanről? Van-e friss, vagy akármilyen híred róla? Már nem kellett a mosolyomat leplezni, az arcom rögtön elkomorodott. - Nincs. Semmi. Beth bólintott. - Remélem, jól van. -

Ha nem lenne, rögtön megtudnánk, igaz? - mondtam, hogy megnyugtassam.

Mély levegőt vett, és bólintott. - De igen. Másolatokat kell készítenem. Kérsz kávét? -

Kösz, nem.

Amint Beth távozott, hogy elvégezze a feladatait, Grant jelent meg ismét. -

Az előbb okkal jártam itt. Bethről szeretnék veled beszélni.

-

Tényleg?

Grant felvillantotta száz megawattos mosolyát, és magamra kellett parancsolnom, hogy ne rettenjek vissza tőle. -

Nézd, Cukorfalat, belátom, hogy a barátnőd, de nem éppen költséghatékony a tanév

alatt állást adni neki. -

Azt javasolod, hogy rúgjam ki? - vontam fel a szemöldökömet.

Grant felsóhajtott. - Nem nézed objektíven ezt a kérdést. Igaz, hogy ebben az irodában dolgozol, de amíg meg nem kapod a diplomát, gyakorlatilag még csak gyakornok vagy. Miért fizessek egy gyakornoknak titkárnőt? -

Mert én azt mondom.

-

Köszönöm, Grant. Végeztünk is.

107 Kis szünet után Grant még szélesebben mosolygott. - Nagyszerűen be fogsz itt válni.

Magában nevetgélve csóválta a fejét, miközben kiment az irodámból. Tengernyi irat alá temetve dolgoztam, amikor Beth élénk hangja visszarántott a valóságba. -

Ideje hazamenned, Nigh. -

Ó! - pillantottam az órámra, aztán elmosolyodtam. - Haza.

Találomra benyomtam néhány dossziét az aktatáskámba, aztán végigsiettem a folyosón, és megnyomtam a liftgombot. Amint kinyílt az ajtó, bepattantam, és míg a földszintre nem értünk, türelmetlenül toporogtam. Kinyílt az ajtó, a szikrázó késő délutáni napsütés betűzött az előcsarnok üvegén. Jared az Escalade mellett várt, az arcán kényszeredett mosollyal. -

Mi az? - kérdeztem, miután egy futó csókkal üdvözöltem. Az izgalmat, hogy

viszontláthatom, félelem váltotta fel. A kettő nem illett egymáshoz, és rögtön felkavarodott tőle a gyomrom. Feltartotta az egyik pár edzőcipőmet. - Gondoltam, megnézhetjük, mennyi maradt a lakásból. Hátha van valami menthető. Csak bólintani tudtam; rettegtem az otthonunk látványától, amiből csak hamu maradt. -

Vedd ezt fel - mutatott a cipőre. - Éppen elég nehéz lesz átfésülni a törmeléket,

nemhogy ezt magas sarkúban tedd. - Elvettem tőle a cipőt, aztán leültem a járdaszélre. Jared odanyújtott egy pár zoknit, amit felrángattam, aztán belebújtam a sportcipőbe. Szótlanul figyelt, az arcáról nem tűnt el a megjátszott, merev mosoly. Hozzám hasonlóan nem repesett a lakás romjainak megtekintéséért. Az odafelé vezető út egy örökkévalóságnak tűnt, mégsem volt elég hosszú, hogy felkészülhessek a látványra. Amikor Jared a járda mellé állt, kibotorkáltam az Escalade- ból, ökölbe szorított kézzel markolva a hajamat. - Ó, istenem - suttogtam. Jared a megszenesedett romok között ténfergett, időnként lehajolt, hogy szemügyre vegyen valamit, ami nem égett össze teljesen. -

Betettem hátra néhány dobozt - mondta. - Idehoznál egyet?

Nagyokat léptem, aztán pár ugrással kievickéltem a törmelék közül. Az Escalade-hoz léptem, és egy nagy kartondobozzal tértem vissza. Még két hasonló dobozt láttam a csomagtartóban, de túlzott derűlátásnak tűnt, hogy betette őket: az érintetlenül megmaradt néhány holmink még az első dobozt sem töltötték meg. A megmentett tárgyak között evőeszközök, néhány töredezett szélű kép, a laptopom monitora és késdobáláshoz használt kések voltak. A romhalmazt sárga helyszínelő szalag kerítette körbe, és emelte ki a környezetből a helyet, ami egykor az otthonunk volt. 108 Fekete lett a kezem, ahogy óvatosan kutattam a lábunk alatti megszenesedett törmelék között. -

Mit keresel olyan elszántan? - kérdezte Jared.

-

Reménykedtem, hogy megtalálom a naplódnak legalább néhány lapját, de még a

kötését sem fedeztem fel. Nem láttad véletlenül? -

Az Escalade-ben tartom - mosolyodott el. - Ép és sértetlen.

-

Remek! - mondtam. Földbe gyökerezett lábbal álltam a hatalmas törmelék halom

előtt. -

Indulnunk kellene. A tűzoltóparancsnok már kétszer kihallgatott. Ha bárki meglát,

hogy itt kutakodunk, felhívjuk magunkra a figyelmet. -

Gondolom... - Felálltam guggoló helyzetemből, és ledobtam egy megpörkölődött

keretdarabkát, amiben az apámról készült utolsó fénykép volt. -

Nagyon sajnálom - szabadkozott Jared. - Azt is ki kellett volna mentenem.

-

Nem a te hibád. Azért tették, hogy felhergeljenek minket, hogy lássák, visszavágunk-

e, vagy sikerül-e viszályt kelteniük közöttünk. Ezt az örömöt pedig nem adom meg nekik. Hiszen ezek csak tárgyak. Jared odajött hozzám, és gyöngéden letörölte az arcomat. - Csupa korom lettél. Menjünk haza! -

Az nem otthon, Jared. Ez volt az otthonunk, és most nincs többé. - Megleptek

feltoluló könnyeim. Addig a pillanatig nem is éreztem, hogy sírni szeretnék. -

Talán új lakást kellene keresnünk - vetette fel.

-

Hogy azt is felgyújtsák? Kösz, de nem.

Jared megbántott arcot vágott. - Nem esik meg még egyszer! -

Nem tudhatod - mondtam, és a kezénél fogva az Escalade felé húztam. - Fogalmunk

sincs, mit tesznek legközelebb.

109

Tizedik fejezet Új

Lassan eltelt a nyár, és Bethszel nekifogtunk a munka kiszervezésének. A főiskolai órabeosztásunk miatt kevesebbet dolgozhattunk a Titánnál. Jared gyakran felhívta Claire-t, hogy érdeklődjön Ryan felépülése felől; Ryan állapota egyenletesen javult (néha még gyorsabban is, mint Claire szerette volna). Mindnyájunkat meglepett, hogy Ryan egyáltalán nem szállt szembe a döntéssel, hogy leszerelik. Kizárólag a felépülésére és arra összpontosított, hogy visszautazhasson az Egyesült Államokba, amire egyikünk sem számított. Jared - amint azt ígérte - nem próbált még egyszer rajtaütni Shaxen, Donovanon vagy Isaacen. Inkább megszállottan dolgozott egy bombabiztos terven, amiben pótterv és külső segítség is szerepelt. Megfogadta, hogy másodszor nem engedi ki a kezéből a könyvet. Jareddel a Tölgynél töltöttük a nyári szünetem utolsó napját. Elnyúltunk a takarón, amit Jared a fűre terített a fa árnyékában. Lehunytam a szemem, szótlanul és lustán hevertem, hallgattam a bogarak zümmögését, és azt, ahogy a szél fújja a füvet. -

Holnap hivatalosan harmadéves főiskolai hallgató leszel - jelentette ki büszke

mosollyal, és egy vadvirág szirmaival simította végig az állam vonalát. -

Úgy bizony - válaszoltam. - Megint eltelt egy nyár. Már csak egy választ el a

diplomázástól. Jared megszorította a kezemet, és a felettünk levő vésést nézte. - Hm... szerinted hol leszel jövőre ilyenkor? Kifújtam a levegőt, és felnevettem. - Fogalmam sincs. Mit szólnál, ha ebből évenkénti szertartást csinálnánk? Jövőre is a Tölgynél ünnepeljük a nyári szünet utolsó napját. - Jared elfintorodott, én meg utánoztam az arckifejezését. - Mi az? -

Semmi - válaszolta, és igyekezett kisimítani a ráncokat a homlokán.

-

Jared! - figyelmeztettem. Hamar elvesztettem a türelmemet, ha titkolt előlem valamit,

és mostanában gyakrabban vállalta ezt a kockázatot. -

Reméltem, hogy mást válaszolsz - sóhajtott 110 fel. - Ennyi az egész.

-

Mi mást?

-

Reménykedtem, hogy majd azt mondod, jövő ilyenkor már férjes asszonynak látod

magad - mondta csendesen. -

Ó! - szégyelltem el magam.

-

Igyekszem türelmesen hozzáállni ehhez a dologhoz - folytatta váratlanul feszült

hangon. - Nem értem, miért halogatod - tette hozzá, és idegesen felnevetett. - Azt hittem, mostanra már házasok leszünk. - A szeme még ragyogott, de a hangja nyugtalanságról árulkodott. -

Erről beszéltünk már, Jared. Sokat. Most nincs időm megtervezni az esküvőt. Nem

arról van szó, hogy elhalasztom, csak most rengeteg egyéb dolgom van - forgattam a gyűrűt az ujjamon. Jared megfogta a kezemet. - Tudom jól. De nem kell valami nagyszabásút tartanunk. Jegyesek vagyunk, együtt élünk... Van valami probléma, amiről nem tudok? Természetesen nincs - mosolyogtam. - Csak szűkségem van még egy kis időre.

-

Jared kényszeredett mosolya nem leplezte mélységes csalódottságát, de úgy tettem, mintha nem látnám. Mindennél jobban vágytam arra, hogy hozzámenjek, de szerettem volna megadni a módját. Nem akartam, hogy azért siessek vissza a nászutunkról, mert tanulnom kell, dolgozatokat kell írnom, vagy el kell sajátítanom Jack vállalata újabb részlegének az irányítását. -

Egy év jegyesség még ésszerűnek hangzik, de kettő... - Nem fejezte be a mondatot;

kétségtelenül feldúlta, hogy még egy évet kell várnia. -

Nem lesz két év a jegyességünk, Jared - nyugtattam meg.

-

Szóval valamikor idénre kitűzöd az időpontot? - csillant fel benne a remény. A

tekintetét látva nem mondhattam mást, mint igent. -

Igen. Csak időt kell találnom, hogy a főiskolán meg a Titánban töltött napi húsz órán

felül megtervezzem az esküvőt. - Éreztem, ahogy az ígéretem következményeinek súlya alatt meggörnyedek. Jared előreszegezte a tekintetét, és erősen összpontosított. - Majd én találok időt. Ha kell, teremtek. -

Nos, neked mennyei kapcsolataid vannak. Biztos könnyen megy majd - ugrattam.

Felpillantottam a hatalmas fára, és a lomb között behulló napfénytől hunyorogni kezdtem. A szellő az ágakat himbálta. Elmosolyodtam. Nagyon szeretek itt lenni. -

Helyes. Én is.

111 Olyan hihetetlen, hogy Gabe pontosan erre a helyre hozta Lilliant. - A tekintetem

megpihent a kezdetleges szíven és Jared szülei nevének kezdőbetűin, aztán végigsiklott a másik szívbe rajzolt indákon és leveleken, amiben a mi kezdőbetűink voltak. Végül elmélyedtem Jared kékesszürke szemében. - Van valami, amit nem tudsz megcsinálni?

-

Rávenni a menyasszonyomat, hogy végre hozzám jöjjön - kacsintott rám.

Összepréseltem a számat. - Mondtam, hogy kitűzöm az időpontot! -

Hiszem, ha látom - vonta fel a szemöldökét.

-

Tekintsem kihívásnak?

-

Bárminek, amivel célt érek - vigyorodott el.

-

Vedd ígéretnek! Kitűzöm az időpontot.

-

A következő tíz év valamelyik napjára? - kérdezte játékosan.

-

Az idénre - szegtem fel az államat.

-

Az idénre - ismételte meg kétkedve Jared.

-

Azt hitted, viccelek, amikor igent mondtam?

-

Nem. Csak nem voltam tudatában, hogy amikor igent mondasz, akkor azt úgy érted,

hogy majd egyszer, valamikor. - Könnyed hangvétele ellenére lelkifurdalást éreztem. Jared azonnal reagált is rá. - Csak tréfáltam, szerelmem - mondta, és a fülem mögé simította a hajamat. Eddig a hajam a fülem alatt előre kunkorodott, de most a vállamat súrolta. Lesütöttem a szemem, és a körmömet piszkáltam. - Tudom, de igazad van. Nem számítottál ilyen hosszú mátkaságra. -

Esetleg egy évre gondoltam, az egymást követő események tükrében. De amikor az

eltelt, és még csak meg sem említetted... - Jaj, istenem - vörösödtem el és most azt gondolod, nekem nem is fontos... -

Nem ezt mondtam - visszakozott gyorsan.

A szempilláim alól felnéztem rá. - De ezt gondolod. -

Hát - mondta tétován -, hajlamos vagy azt sejtetni, hogy inkább másra koncentrálnál.

Megértem, de nem tehetek róla, hogy kicsit csalódott vagyok. Végtére is az én ötletem volt mosolyodott el, és homlokon csókolt. Lassan az ölébe kúsztam. - Szeretlek, Jared Ryel. Semmit sem szeretnék jobban, mint a feleséged lenni. Ígérem, hogy rögtön nekilátok, és kiötlőm azt az időpontot, rendben? Jared arca felragyogott. - Köszönöm! - hálálkodott. Az ajka az enyémre tévedt, de aztán gyorsan el is húzódott. - De ezt ne szellőztesd meg! Anyám végre beletörődött, hogy bármennyit noszogat is, nem tudja elérni, hogy megtartsuk az esküvőt. Valószínűleg jobb, ha meghagyjuk abban a hitben, hogy más foglal le. 112 -

Agyafúrt terv - közöltem, és hanyatt döntöttem a takarón.

Elmosolyodott. - És ha már Lillian szóba került... Meghívott minket vacsorára. Úgy fest, valami meglepetése van. -

Meglepetés... - Elhalt a hangom. - Tudod, mi az?

Jared megrázta a fejét. - Sejtelmem sincs. Az órámra pillantottam. - Akkor nem árt indulnunk, ha mi mosogatunk és készítjük a vacsorát. Jared felállt, és engem is felhúzott. Összehajtottuk a takarót, és felkötöttem Jared motorjára, aztán tettünk egy kitérőt a lakás felé, ahol a motorról átültünk az Escalade-ba. Megálltunk Cynthiánál is, aztán Jared átvitt az anyjához. Sokszor jártunk Lilliannél, hogy túltegyem magam a Ryeléket ért támadáson, de akárhányszor látogattunk is oda, nyomasztó rosszullét fogott el, amikor csak megálltunk a ház előtt. -

Semmi okod az idegeskedésre - intett Jared.

-

Nem vagyok ideges. Néha felmerül bennem, nem a poszttraumás stressz zavarában

szenvedek-e - mondtam félig tréfásan. De Jared nem találta humorosnak a témát. - Lehetséges - mondta, és kinyitotta előttem a kocsiajtót. Miközben a házhoz sétáltunk, Jared hirtelen megtorpant. -

Mi az? - fürkésztem az arcát.

Túlságosan is igyekezett, hogy palástolja az érzelmeit. -

Semmi. Minden a legnagyobb

rendben. -

Jared - nógattam menet közben. - Valami baj van!

-

Nincs. Minden rendben.

Minél közelebb értünk az ajtóhoz, annál vadabbul vert a szívem. Jared megnyomta a csengőt. Az ajtó feltárult, nekem pedig elakadt a lélegzetem. - Nem hiszek a szememnek! -

Ez aztán a szép fogadtatás! Te is hiányoztál.

-

Claire! - sikítottam, és átöleltem a nyakát.

Nem viszonozta az ölelésemet, csak csípőre tett kézzel állt velem szemben. Összezavarsz! -

Bocs - szabadkoztam kifulladva. - Én... Csak nem számítottam rád.

Lillian lépett Claire mellé, és fesztelenül összefonta a karját. - Meglepetés! - mondta meleg, édes mosoly kíséretében. -

Várjatok csak - cikázott a tekintetem körbe. 113 - Ez azt jelenti, hogy Ryan...?

Claire bólintott. - A providence-i veteránkórházban van, ahol befejeződik a rehabilitációja. A szám elé kaptam a kezemet, aztán még egyszer megöleltem Claire-t. - Úgy örülök, hogy itthon vagy - súgtam a fülébe. -

Én is - mosolyodott el.

Asztalhoz ültünk. Dallamos nevetésünk betöltött minden zugot. Leszedtem a süteményes tányérokat, és hallgattam, ahogy beszélgetnek, nevetgélnek. A konyhában vártam, és magamban mosolyogva fürödtem abban a szeretetben, ami Bex, Claire, Lillian és Jared között volt, és ami még egymás ugratásából is kiérződött. -

Nina? - hívott Jared.

-

Jövök! - kiáltottam vissza, és elindítottam a mosogatógépet.

-

Nina biztosan többet is szeretne hallani a barátjáról - jegyezte meg Lillian.

Biztosra vettem, hogy az asztal körül ülők közül Jared arckifejezésének leheletnyi változására csak én figyeltem fel. A szeme körül megfeszült a bőr, az ajka felfelé kunkorodott; ez olyankor fordult elő, amikor túlzottan igyekezett az érzelmeit palástolni. Megfogtam és megszorítottam a kezét. Alig észrevehetően elengedte magát, én pedig megráztam a fejemet. -

A ma este Claire-ről szól - jegyeztem meg.

Claire a szájához érintette a szalvétát, és égnek emelte a tekintetét. - Ryan olyan, mint egy gép. Mint az őrült töri magát, hogy felépüljön. A pszichológiai vizsgálat nem sikerült a leg... beszámolt rólam. -

Látott? - kérdezte Jared.

A kínos csend feszültséget teremtett. - Úgy hiszi - válaszolta Claire. - A hidzsáb eltakarta az arcomat, így csak a szememre emlékszik, de most azt vitatják, hogyan bírta kicipelni egy olyan törékeny nő, mint én. Bex felnevetett. - Micsoda tökfej! Tényleg azt képzelte, hogy majd hisznek neki? Claire az asztalt bámulta. - Elmondta nekik, hogy amerikai vagyok. És Brand ezredesnek azt mondta, sejti, hogy ki volt. -

Nem valami biztató - hümmögött Jared.

Claire felpillantott. - De csak az ezredesnek mondta el. Senki másnak. Miután megkapta a pszichológiai felmérés eredményét, ragaszkodott hozzá, hogy Providence-be küldjék. -

Hát ez király, Claire! Felfedted magad - mosolygott Bex.

Jared az asztalra könyökölt. - Ez komoly dolog. Most egy darabig ne mutatkozz, Claire! Húzd meg magad. Tudom - mondta rosszkedvűen Claire, 114és ismét a terítő egy pontjára szegezte a tekintetét. - Mellesleg ezt neked sem ártana megfogadni. Az én házamat senki sem gyújtja fel. -

-

Tessék?! - kérdezte Lillian, és a tekintete Jaredre villant.

Jared dühös pillantást vetett Claire-re, aztán az anyja felé fordult. - Volt egy kis... tűz. De senkinek nem lett baja.

-

Tűz? - kérdezte Bex. - Robbanóanyagokat helyeztek el a lakásukban. Minden

odaveszett. -

Ki tette ezt? - kérdezte Lillian. Nyugtalan volt, de nem úgy, mint egy átlagos anya

szokott. Nem izgatta magát túlságosan Jared testi épsége miatt. Kétségkívül évekkel előttem járt, ami a félvérekkel kapcsolatos tapasztalatokat illette. Pontosan tudta, mire képesek a gyerekei, és eltűnődtem, vajon sikerül-e valaha is szert tennem ilyen lelki nyugalomra. -

Donovan - válaszolta Jared.

-

Érdekes - mondta elgondolkodva Lillian. - Hogy akarod megoldani, fiam?

-

Segítségre lesz szükségünk, azt viszont nem kapunk - vallotta be Jared, és a válasza

láthatóan elkeserítette. Claire összehúzta a szemét. - Beszéltél Sámuellel? -

Jared bólintott, mire Claire így folytatta: - És Eli-jal? Amikor Jared ismét bólintott,

Claire méltatlankodva csóválta a fejét. - Hát ennyire rossz a helyzet? -

Eli valami egyensúlyról beszélt - szóltam közbe. – Nem avatkoznak bele.

-

Tudjátok, ha idáig fajul a dolog, kényszeríthetjük őket - hajolt előre a székén Claire.

-

Nagyon rémisztő, kétségbeejtő helyzet kell, hogy legyen -jegyezte meg Bex. - Az

bizony a háborút jelentené. Lillian felemelte a kezét. - Csak ha minden kötél szakad. - Felállt, és odajött hozzám. Amit most kérdezek, Nina, nagyon nehéz lesz, de tudnom kell az igazságot. -

Rendben - dadogtam, és féltem, mit kérdez majd.

Lillian leszegte az állát. - Mit mondott Gabe a repülőgépen? Jared a homlokát ráncolta. - Miről beszélsz? Nem kereste fel a gépen! -

Hát tulajdonképpen... - kezdtem, de nem fejeztem be.

-

Miért nem szóltál? - csattant fel Jared haragosan. Mielőtt válaszolhattam volna, így

folytatta: - Nem tudod, hogy most minden fontos? -

Jared - kezdtem zavartan. - Azt mondta, hogy mentek haza. Ne látogassuk meg Claire-

t. Tudtam, hogy nem hagyod ott magára, amíg meg nem bizonyosodsz, hogy jól van. Jared Claire-re pillantott, aztán Lillianre. - Beszélget veled? -

Igen. Éjjel - mosolyodott el az anyja. - Csak olyankor, ha fontos dologról van szó.

Nina tud Kimről? -

115

Igen - válaszolta Jared.

Lillian csalódottan húzta el a száját. - Hiba volt. A könyvre kellene összpontosítani. Létfontosságú, hogy a kezetekbe kerüljön. -

Kimmel egyezséget kötöttünk - magyarázta Jared. - Segít megszereznünk a könyvet,

ha cserében mi is segítünk neki visszavinni Jeruzsálembe, a Szent Sír alá, ahol a rokona találta. Szeretné tőle megszabadítani a családját. Lillian szeme ide-oda cikázott, miközben a fejét törte. -

Ha Kim segít neked, apád

miért próbálja meg távol tartani tőle Ninát? -

Kimtől? - csodálkoztam. - Hisz ő ártalmatlan!

-

Valóban? - vágott vissza Claire.

-

Apának ezúttal nincs igaza - mondta feszélyezetten Jared. - Szükségünk van Kimre. -

Gabe-re, a mennyből érkezett bukott, tisztavérű angyalra épült a családjuk. Nehezükre esett beletörődni, hogy Gabe tévedett, és még Jared sem volt meggyőződve arról, amit mondott. Mindenki hallgatásba merült, és a kialakult helyzeten töprengett. Végül Bex törte meg a csendet. - Mind itt vagyunk. Menjünk, és szerezzük meg! -

Tervet kell kovácsolnunk - tiltakozott Jared. - És nem hagyhatjuk védtelenül Ninát.

-

Akkor Bex figyeli Ryant és Ninát, te meg én megyünk - jelentette ki Claire.

Jared megdörzsölte a tarkóját. - Én már próbálkoztam, és hidd el, terv nélkül semmire sem megyünk. -

Ott jártál, és a könyv nélkül jöttél el? - vonta fel a szemöldökét Claire.

-

A kezében tartotta - kuncogott Bex. Jared éles tekintetet vetett rá, mire a fiú önelégült

arckifejezése tüstént odalett. - Bocs - köszörülte meg a torkát. -

Számbeli fölényben voltak - ismerte be Jared. - Úgy nyolcvanvalahánnyal többen

voltak. -

És? - kérdezte Claire rezzenéstelenül.

Jared kifújta a levegőt. - Majd később megbeszéljük. Hosszú volt az út hazáig, az Escalade-ban feszült volt a hangulat. Nem mertem elsőként megszólalni. Jared álla megfeszült, és görcsösen szorongatta a kormányt. Meg közelítette Bex szokásos sebességét, és türelmetlen lett a jelzőlámpáktól és a forgalomtól. A felhajtón parkolt le, majd átjött az én oldalamra. Szó nélkül kisegített. Belekaroltam, és csendes egyetértésben mentünk be. Hosszan zuhanyoztam, aztán kikészítettem a ruhát az őszi szemeszter másnapi, első tanítási napjára. Jared az ágy végében ülve várt. -

Nem maradsz. - Inkább kijelentés volt, 116 mint kérdés.

-

Bex kint vigyáz - állt fel. - Nem leszek messze. - Erősebben meghúzta a köntösöm

övét, aztán a karjába zárt, és egészen közel hajolt az arcomhoz. - Reggel találkozunk mondta, és lágyan megcsókolt. Gyors búcsúcsóknak szánta, de az ajka elidőzött az enyémen. Végigsimítottam

szoborszerű mellkasát és hasát, aztán a kezem besiklott az inge alá, és megérintettem puha, lázas bőrét. -

Maradhatnál - suttogtam, és elmosolyodtam a szája érintése alatt.

-

Szeretnék - mondta feszült hangon.

-

Csak egy kicsit? Nem marasztallak sokáig -, és kezdtem lehúzni róla az ingét, de Jared

gyöngéden lefogta a kezemet. -

Bex odalent van.

-

Marhaság - fintorodtam el. A karom lehanyatlott, és mérgesen kifújtam a hajamat az

arcomból. Jared magamra hagyott, én pedig az ágyhoz baktattam. Amint letettem a fejem a párnára, meglepett, hogy eszembe sem jutott a mellettem fekvő meleg teste utáni sóvárgás, vagy Ryan, vagy Jack, vagy a tanterv unalmas, agyunkat bombázó ismertetése, és a bevezetés. Lehúzott az álom, és boldogan adtam meg magam. – Nina! - Beth kiabált a folyosó végéről. Utánam szaladt, aztán a nyakamba ugrott. - El sem hiszem, hogy már megint itt vagyunk, és te? - Körülnézett, és a mellettünk elmenő hallgatók arcát fürkészte. -

Én sem - vigyorodtam el kedves, túlzott lelkesedése láttán.

Nem vettem a fáradságot, hogy elhozzam a laptopomat; minden órán ugyanazt ismétlik majd. Beth beszámolt arról a pár apró részletről, amit elintézett a Titánnál, és a Sasha nevű szörnyetegről társalogtunk meg arról, milyen rémes, hogy a cégnél marad. -

Mit gondol, milyen magasra kapaszkodhat a cégnél, most, hogy az ellenségévé tett? -

forgatta a szemét Beth. -

Elköveted azt a hibát, hogy feltételezed, hogy gondolkodik. Magára vállalta a

karácsonyi parti megszervezését. Kíváncsi vagyok, miben sántikál. -

Feltehetően abban az ocsmány cipőjében - szaladt ki Beth száján, mire odakapta a

kezét. - El sem hiszem, hogy ez kicsúszott a számon - vihogott, én meg a fejemet csóváltam. A figyelmemet magára vonta egy fiútársaság, akik akkor léptek be az ajtón. Josh vezette őket. Ryan legjobb barátjaként nem volt különösebben oda értem, és egyértelműen tudtomra adta, hogy nem szívesen van a közelemben. Chad elismerte, hogy Josh azzal vádol, hogy Ryan miattam ment el. Beth persze a védelmemre 117kelt, de ettől még Joshnak volt igaza. Amint megpillantott, a tekintete elködösült, és átnézett rajtam, mielőtt elmerült volna valamiben, amit a barátai beszéltek. Beth dühösen meredt rá, mialatt Josh helyet keresett magának. - Igazán megemberelhetné magát!

-

Pontosan olyan jó barátja Ryannek, mint te nekem - mormoltam a tollammal játszva. -

Ezért nem hibáztatom. Magamban vívódtam, eláruljam-e neki, hogy Ryan nemcsak visszatért, de pár percnyire van innen. Már az is megviselt, hogy nem látogathatom meg, amikor olyan közel van, és bár több különböző lehetőséget is kitaláltam, hogy miként jutott Ryan holléte a tudomásomra, amíg Claire nem adott rá engedélyt, Bethnek sem mondhattam el. -

Jó reggelt - köszöntött minket a professzor, és kiosztotta az évfolyamnak a bevezető csomagot.

Felsóhajtottam, amikor Beth átnyújtott egy halom papírt. Elvettem az enyémet, a többit továbbadtam. Nem bajlódtam azzal, hogy végiglapozzam, ahogy a társaim tették, hanem kényelmesen elhelyezkedtem, és igyekeztem tisztességesen odafigyelni. Igyekeztem görcsösen ragaszkodni az életem hétköznapi apróságaihoz. Az elmúlt hónapban tevőlegesen megtettem mindent, hogy a részese legyek. A főiskola triviálisnak tűnt az életem többi területéhez képest. Az órák után elmosolyodtam, amikor a szokott helyen megpillantottam Jared Escalade-ját. Aznap reggel figyelmeztetett, hogy ebédidőben nem találkozunk; azt mondta, időt hagy, hogy a lányokkal behozzuk a lemaradásunkat. És említett valamit arról, hogy „belekapaszkodhass a normális élet egy foszlányába...”, de túlságosan lefoglalt, hogy meg legyek sértődve, így eleresztettem a fülem mellett. Gyorsan kinyitotta előttem az ajtót, én meg átfogtam a derekát. -

Szia - köszönt derűsen; lelkes szeretetnyilvánításom mulattatta.

-

Mintha neked nem hiányoztam volna - ingerkedtem, és felmosolyogtam rá.

Felvonta a szemöldökét. - Még meg kell kérdezned? - Nézte, ahogy elhelyezkedem az ülésen, aztán felsóhajtott. - Gondoltam, el kéne mondanom: Claire hívott. Ryant nemsokára kiengedik. -

Meglátogathatom? - kérdeztem az illőnél felvillanyozottabban.

Jared igyekezett leplezni a kérdésem feletti csalódottságát. - Senkinek sem szólt, hogy itt van. Hogy magyaráznád meg a látogatásodat? A szeme körül megfeszülő bőr elárulta: még mindig aggódott. Most, hogy Ryan megsebesült, és hosszú távoliét után hazatért, sejtésem szerint felerősödött a nyugtalansága. 118 -

Ryan és én mások lettünk mostanra. Minden megváltozott - mondtam, és

megsimogattam Jared arcát. -

Amíg Ryan szerelmes beléd, mindig lesz okom az aggodalomra.

Odahajoltam, hogy megcsókoljam. - Hogy győzhetnélek meg?

Jared elhúzódott tőlem, és feszélyezetten mocorgott. -

Mi baj? - kérdeztem a szemöldökömet összevonva,

-

Ne légy dühös... - kezdte.

Összefontam a karomat. - Cáfolat? Ajánlom, hogy hihető legyen. Mély levegőt vett. - Amíg meg nem találjuk a könyvet, és ki nem ötlöm, hogy tudok százszázalékosan gondoskodni a biztonságodról, a kettőnk közti meghittségei szorítsuk a minimumra. -

Jaj, az isten szerelmére, már megint! - forgattam a szememet.

-

Bármikor becsúszhat, Nina. Nem kockáztathatunk mondta, és megfogta a kezemet.

Gúnyosan elvigyorodtam. - És nem tudod a varázsigéddel kifundálni? - Odahajoltam, és megcsókoltam a nyakát. - Nem hallottál még a fogamzásgátlási naptár módszerről? Majd a magunk előnyére fordítjuk. -

Intelligens embernek tartom magam, mégsem állít hatom, hogy hallottam volna róla.

-

A peteérés a kiindulási pont, és akkor pár napig megtartóztatjuk magunkat. Voilá!

Fogamzásgátlás. Már meg is szereztük a félvérek előnyét. Jared lekicsinylőén ráncolta az orrát - Nem tűnik jó megoldásnak - hajolt el a csókjaim elől, én pedig durcásan fontam össze a karomat. -Jobb, mint a te javaslatod - néztem rá rosszallóan. - Azt akarod mondani, hogy nem tudod megtenni? -

Miből gondolod?

Összehúztam a szemem. - Eli egyszer azt mondta, hogy attól a pillanattól, hogy megtörtént az első együtt- létünk, másképpen fogsz érzékelni. Sosem mondtad, hogyan változtál meg, vagy hogy egyáltalán így van-e. -

Ebbe inkább ne menjünk bele - bújt ki az ölelésemből. Előre fordult, és láthatóan nem

volt hajlandó részletekbe bocsátkozni. -

Mondd, hogy tévedek - szegtem fel dacosan a fejemet.

Jared gyorsan a kormány mögé ült, sebességbe tette a váltót, és kikanyarodott az útra. Nina, mondanom sem kellene, mégis megteszem: jobban szeretlek, mint bárkit és bármit a földön, jobban, mint a világegyetemben bármit is. Jobban szeretlek az életnél, a családomnál, és még annál is, hogy veled úgy legyek. Számomra 119 első helyen mindig a biztonságod volt és lesz. Nem ilyen kockázatot vállaltam, amikor melletted ültem a megismerkedésünk estéjén a padon, vagy amikor elárultam neked, ki vagyok. Egy tévedés, amivel egy véletlen terhesség becsúszását kockáztatjuk, számunkra totális háborút jelent, mert pontosan ez lesz, ami bekövetkezik, hogy megmentsem az életedet.

A szónoklatát nem követte mosoly vagy kacsintás, amikben reménykedtem. Jared mindig vigyázott, hogy úgy óvjon meg az igazságtól, hogy közben ne kelljen hazudnia, de a helyzet komolysága olyan szókimondásra kényszerítette, amit általában került. Hosszú időbe telt, mire válaszoltam. Az első gondolatom az volt, hogy szemrehányást teszek, de eszembe jutottak Eli szavai. Azt mondta, ideje szakítani az eddigi áldozatszereppel. Világosan értésemre adta, hogy vége a világnak, amelyben önsajnálatba menekültem. És ez adta az ötletet. Halvány mosollyal próbálkoztam. - Megértem, hogy jobban tudod, mi történik majd. Pontosan tudod, milyen következményekre lehet számítani, amikor valamilyen döntést hozunk, kivált, ha rosszat. Én ember vagyok, Jared. De ettől még nem vagyok törékeny, esendő virágszál. Többre tarthatnál. Ideje megtanítanod néhány dologra, amit tudsz. -

Mint például? - kérdezte kétkedve.

-

Mondjuk arra, hogy kell lőni..., és az önvédelem alapjai sem ártanának.

Jared megdörzsölte az orrnyergét. - Ebben a bizonyos helyzetben a pisztolynak nem sok hasznát veszed, szerelmem, és még kevesebb hasznát egy lágyékra irányzott rúgásnak. -

Szóval úgy véled, nem tudom megtenni.

-

Minek van rá szükséged, amikor itt vagyok neked én?

-

És ha nem érsz rá?

Felvonta a szemöldökét. - Úgy érted, nem érek rá a munkámat végezni? Azt, aminek része, hogy megvédjem az életem szerelmét a biztos haláltól? Megpróbált rám ijeszteni, de álltam a sarat, mert elhatároztam, hogy bebizonyítom az álláspontom helyességét. - Emlékeztesselek arra az estére az étteremben? Claire maradt mellettem, míg te valami ügyet intéztél. -

Az más - válaszolta. - Sosem hagytalak volna magadra, ha Claire nincs ott.

-

Ha tudtam volna lőni, segíthettem volna neki. Mindössze ennyit akartam mondani.

-

Az nem segít, ha annyira megtanítalak, hogy veszélyessé válj. Azt a benyomást

ébreszteném benned, hogy többre vagy képes, mint valójában. Tátva maradt a szám. - Nahát, ez aztán sértő! Tényleg ilyen tehetetlennek tartasz? Jared derűsen felkacagott. - Nem. Kifejezetten nem, de már nem Grahmmel állunk szemben, Nina. A Mások olyan ellenség, akiket 120 nem dühíthetsz fel azzal, hogy lövöldözöl rájuk. -

Rendben. - Az arcom görcsbe rándult a mesterkélt mosolytól. - Akkor megkérem

Claire-t vagy Bexet, hogy tanítsanak meg. Claire már ajánlotta egyszer. Jared összeszorította a fogát. - Egyikük sem tesz ilyet a kifejezett engedélyem nélkül. És

ha megteszik, olyasmit indítasz el, amit nem tudsz visszacsinálni. -

Ez nem igazság! - Kihallottam a hangomból a siránkozást. Vártam, míg

megnyugszom, és akkor szólaltam csak meg újra. - Véletlenül tudomásom van róla, hogy Cranstonban működik egy lövészegylet. -

Nem tágítasz, igaz? - kérdezte, és lassított, mielőtt ráfordult a felhajtóra.

-

Valószínűleg nem - válaszoltam. Jared elkeseredetten kifújta a levegőt. - Csak tudod...

fojtogat, hogy mindig az árnyékodban élek. Te úgy látod, hogy az életem örökösen veszélyben forog, és rád kell várnom, hogy megments. Megnyugtatna a tudat, hogy ha valamilyen oknál fogva egyedül vagyok, meg tudom védeni magamat. Jared a szemembe nézett, aztán bólintott. - Rendben. Szombaton kezdjük.

121

Tizenegyedik fejezet Szívesség

Jared órái nem voltak könnyűek. Ha éppen nem foglalkozott velem, Bex még jobban meggyötört. Amikor nem a főiskolán voltam vagy a Titánban, a Tölgyfa melletti mezőn folyt a kiképzés: célzás, ütés, hárítás, elhajolás, támadás, földre hajítás. Nem is egyszer hallottam, hogy gyorsan tanulok, és Bex azt is mondta, hogy istenadta tehetség vagyok, amikor lőni kell. Jared nem értett vele egyet. Szerinte esetlen, lassú és türelmetlen voltam. Az eddigieknél is gyorsabban tudtam viszont elaludni, esténként valósággal bezuhantam az ágyba; az izmaim egy kis nyugalomra vágytak. Jackkel kapcsolatos álmaimat kiszámított mozdulatok és lépéskombinációk váltották fel, amikkel majd felülkerekedhetek az ellenfelemen a közelharc során. Jared a sajgó pontjaimat kezelte, de igyekezete ellenére is az ütésnyomok helyén reggelre lila foltok virítottak. Teltek a hetek, és amint lehullott az utolsó levél is, a tél azonnal fehér takarót terített az ősz maradványaira. Cynthia tiltakozásával mit sem törődve a fiúk félretolták a bútorokat a fogadóteremben, hogy edzőteremmé alakítsák át. A céllövés, a súlyemelés és az edzések csaknem mindennapos rutinná váltak. Jared és Bex mindig jelen voltak. Amint az új hobbink Claire fülébe jutott, ő is jött, amikor csak tudott. Mindig örömmel vártam a napokat, amikor csatlakozott hozzánk. Claire a képességei révén semmiben sem maradt el a testvéreitől, de én úgy tekintettem rá, mint akinek sokkal keményebben kell törnie magát, hogy bizonyítson. Sosem leszek olyan gyors, vagy olyan erős, mint a félvérek, de kivívtam a tiszteletüket azzal, hogy makacsul nem voltam hajlandó feladni vagy pihenni. Claire megértette az elszántságomat, és amikor rám nézett, erőt látott ott, ahol a fiúk gyengeséget. A tükörképem nemcsak a hibáimból eredő ütésnyomokat, de kemény munkámat is tanúsította. A karom nem volt olyan izmos, mint Claire-é, de büszke voltam az inasságára. A hálaadás előtti napon hangzott el először bátorító szó Jared szájából. -

Jobb - mondta egy közömbös biccentés kíséretében.

Ez az egyetlen elismerés adott erőt, hogy folytassam. 122 Ember voltam csak, de ha tartom a lépést Jareddel, Clairerel és Bexszel, akkor szembe tudok szállni Donovannel vagy Shax más evilági, ember-csatlósaival. Vagy legalább megpróbálhatom. Elérkezett a hálaadás napja. Cynthia elutazott a jótékonysági egyleti barátnőivel a New

York-i Macy parádéra, én meg Lilliannek és Claire-nek segítettem a konyhába, míg a fiúk megterítettek, és mosogattak. A levegőben kedvenc fűszereim illata szállt. A sürgésforgást nevetés zenéje festette alá. Lillian azonnal észrevette rajtam a változást, és szeretett volna beszélgetni a kiképzésemről. Élénk érdeklődést mutatott iránta, és azt mondta, bárcsak neki is eszébe jutott volna. Bex az asztalra tette a pulykát, és leült az anyja mellé. Claire megragadta az egyik kezemet, Jared a másikat. -

Mennyei Atyánk - kezdte Lillian -, hálát adunk nekünk juttatott számtalan áldásodért.

Az asztalon levő finom ételért, a családunk egészségéért és biztonságáért, és hogy valamennyien együtt ülünk a hála e napján az asztalnál. -

Ámen - bólintott rá Jared.

-

Á! Menj - vágta rá Bex, és nekilátott ételt lapátolni a különféle tálakról a tányérjára.

Az ebéd felénél tűnt csak fel, hogy Claire nagyon csendes, szótlanul rág, és ahol kell, beszélgetés közben mosolyog. Jared persze azonnal észrevette, amikor én is, és a húgát nézte. -

Claire?

Claire felnézett rá, de nem szólt semmit. Lillian elmosolyodott. - Semmi baja. Hagyd csak. -

Hát ez nagyon finom, hölgyeim - közölte teli szájjal Bex.

-

Köszönöm, fiam - mondta Lillian. - Jared? Alkalmas-e az időpont, hogy

megkérdezzem, meddig lesztek még jegyesek? -

Nem - felelte Jared, és mosolyogva rázta a fejét. - Most vettem rá, hogy tűzzön ki egy

időpontot, anya. Ne tedd tönkre eddigi kemény munkámat. -

Anyádnak igaza van - nevettem.

-

Komolyan? - lepődött meg Jared.

Megpaskoltam a térdét. - A szüleim házassági évfordulója az idén szombatra esik. Lillian szeme felragyogott. - Jaj, tényleg! Milyen csodálatos! Akkor hát június elseje? Jared óvatosan fordult felém. - Június elseje? -

Könnyen megjegyezhető dátum - vontam meg a vállamat.

-

Idén? - kérdezte Jared, a hangja bizalmatlan, egyben reménykedő volt.

Lilliannel egyszerre robbant ki belőlünk123 a harsány nevetés. - Hát persze, édesem. Mostantól számítva hét hónap múlva. Jared arcán lassan terjedt szét a mosoly, de végül fülig ért a szája. - Június elseje! Attól fogva másról sem volt szó, csak esküvői tervezgetésről, és a délután várakozásteljes izgalomban telt.

Megöleltük, megcsókoltuk Bexet, Claire-t és Lilliant, aztán Jared kézen fogva az Escalade-hoz kísért. Amikor beültünk, óvatosan megfogta az arcomat, és megcsókolt. Amikor végre elhúzódott tőlem, egy kicsit szédültem. És egy kis lelkifurdalásom is volt. Olyan könnyű volt Jaredet boldoggá tenni, én meg durván húztam az időt egy ilyen egyszerű dologban. Jared lassan haladt a házunk felé, és a hüvelykujjával simogatta a kezemet, amit a két ülés között fogott. A városra vihar csapott le, és az táplálta azt az újfajta villamosságot, ami szinte szikrázott közöttünk. Mintha Jared alig várta volna, hogy hazaérjünk. Összefonta az ujjainkat, és végigcsókolta minden ujjamat. - Olyan érzés, mintha ismét igent mondtál volna. -

Megígértem, hogy kitűzöm az időpontot.

-

Meg bizony - mondta, és szélesen elmosolyodott. - Istenem! Úgy érzem magam, hogy

legszívesebben egy háztetőről kiáltanám világgá a boldogságomat! Életem egyik legszebb napja ez! Jared jókedvétől bolondosán kuncogtam, de amint az esztelen boldogságunk a tetőfokára hágott, azonnal ki is hunyt. -

Mit csinálsz? - kérdeztem, amikor lassított, és megállt. - Csak nem akarsz tényleg

felmászni egy tetőre? -

Nem - válaszolta, és már egyáltalán nem mosolygott. - Korán járt el a szám.

Ekkor vettem észre a körülöttünk villogó kék-piros lámpákat. - Leintettek? De hát nem is hajtottál a megengedettnél gyorsabban! -

Nem is ezért állított meg.

Jared kezébe kapaszkodtam, amikor megpillantottam a rendőrtiszt alakjának sötét körvonalát. Az ablaktörlők ide-oda kattogtak, míg arra vártunk, hogy odaérjen a kocsinkhoz. Elemlámpájával kocogtatta Jared ablakát. -

Biztos úr - mondta Jared, és megnyomta az ablakemelő gombját. A sötét üveg

zümmögve leereszkedett, eltűnt, és megláttam az arcot, amit már régen szerettem volna viszontlátni. -

Ryan! - rikkantottam. Az állam leesett a teljes megdöbbenéstől.

-

Jó estét, Nina. Attól tartok, meg kell, hogy kérjelek, hogy szállj ki a járműből.

-

Ne marháskodj - mondta Jared. - Esik odakint. 124

Ryan bólintott. - Csak kísérjen el a járőrkocsihoz, aszszonyom - mondta nagyon hivatalosan és távolságtartóan. Bólintottam, és Jaredre pillantottam. - Minden rendben, mindjárt jövök. - Megcsókoltam, aztán sietve igyekeztem kinyitni az ajtót. Próbáltam megőrizni a nyugalmamat, hogy ne

gázoljak Jared érzéseibe, de Ryan csak pár lépésnyire volt! Úgy szerettem volna már viszontlátni, olyan régen vártam ezt a percet, hogy képtelen voltam megjátszani a közömbösséget. -

Nina! - szólt utánam Jared, de a mellettünk elhaladó autók kerekeinek surrogása

elnyomta, amit utána mondott. Helytelenül tettem, de annyira siettem, hogy ismét beszélhessek Ryannel, hogy lélekszakadva futottam a kocsihoz, és fütyültem az esőre. Metsző szél volt, az eső azonnal átitatta a ruhámat. Feltéptem az anyósülés felőli ajtót, és azt hittem, odabent olyan barátságos hőmérséklet fogad, mint az Escalade- ben. De nem így volt. -

Szent Habakuk! - kiáltottam fel, és előrehajolva, összefont karral védekeztem a hideg

ellen. - Itt akár jegesmedvéket is tarthatnál! -

Bocs - tekerte feljebb Ryan a fűtést. - Hidegben járőrözőm, hogy kabátban

vezethessek. Nem bajlódhatok azzal, hogy felvegyem, amikor valamiért meg kell áll- nom. Felkacagtam. - Rendőr lettél? -

Igen - válaszolta, és lehajtotta a fejét. - Igen.

-

Gondolom, ez azt jelenti, hogy nem jössz vissza a Brownra.

-

Úgy tűnik - felelte szárazon.

Vaskosabb lett, mint ahogy az emlékezetemben élt, de az arca sovány volt. Vagy pontosabban szikár. Édes mosolyát kemény arckifejezés váltotta fel. Idősebbnek látszott, régebben csillogó, zöld szeméből csalódások és borzalmas élmények hosszú, kimerítő sora tükröződött, olyanoké, amiket egyetlen embernek sem szabadna megtapasztalnia. Már a habozásából kiéreztem, hogy nem egy boldog viszontlátás várakozásteljes öröme késztette arra, hogy nagy nehezen megállítsa a kocsinkat. -

Nem írtál többet.

-

Dehogynem - vallotta be. - Egy homokdombon üldögélve néztem a naplementét, és

rád gondoltam..., és talán a felét annak, amit akartam, papírra is vetettem. Hosszú időn át ezt csináltam minden áldott nap. -

A postást felelősségre fogom vonni.

-

Csak néhányat küldtem el. Sokáig voltam 125szerelmes beléd, Nina.

-

Nagyon sajnálom. - Igyekeztem megszabadulni a torkomban keletkezett gombóctól.

Értelmetlen volt bocsánatot kérnem azok után, amit vele tettem, de a szavak mégis kibuktak a számon. -

Mit sajnálsz? Nem én vagyok az első pasi, aki belépett a seregbe, miután összetörték a

szívét. A haverjaim fele olyan lányoknak írt haza, akik nem viszonozták a szerelmüket. Volt, akit a szerelme nem várt meg. Én még a szerencsések közé tartoztam, bár a mosolyod sokáig kísértett. -

Ettől most jobban kéne éreznem magam? - ráncoltam az orromat.

-

Nem - válaszolta szárazon. - Miután elmentem innen, és a világ másik végébe

kerültem, még mindig hiányoztál. Azt hittem, sosem szabadulok az emlékedtől. De valami megváltozott, Nina. -

Tényleg?

Ryan elmosolyodott. - Már nem szerettelek többé. Bólintottam, de vegyes érzelmek dúltak bennem. Valahol a szívem mélyén fájt, és talán még kicsit féltékeny is voltam, hogy végül túltette magát rajtam. A lelkem mégis felszabadultan örült. - Ez jó! Nem? -

Nem, ez rossz. Még mindig szeretlek. Mindig szeretni foglak, mint a barátomat. De

másba vagyok szerelmes. Egy futó pillanatig felragyogott a mosolyom. -

Izgalmas! Ismerem?

-

Hát... azt hiszem, igen. És szükségem van a segítségedre.

-

Szívesen, bármit. Jövök neked eggyel, nem?

Ryan felsóhajtott, aztán bólintott. - Erre akartam ezzel az egésszel kilyukadni. - Kis szünet után folytatta. - Volt már olyan érzésed, hogy sosem vagy egyedül? Akkor sem, amikor egyébként egyedül vagy? A szavai életem minden percére vonatkoztak, de nem szóltam egy szót sem. Ryan nem vett tudomást a hallgatásomról. - Emlékszel arra az estére, amikor Jared eljött a bárba? És az utolsó estére, amikor együtt voltunk? Hevesen zakatolni kezdett a szívem. Nem tudtam, hova akar kilyukadni ezzel a beszélgetéssel, de azonnal kínosan éreztem magam. -

Igen, és?

-

Három dolog maradt meg bennem ezekről az alkalmakról: Jared húga, hogy milyen

erős volt, és hogy milyen őrületes kék szeme volt. Mindenki azt állítja, hogy elment az eszem, Nina..., de te... tudom, hogy te megértesz. -

126 Ne légy benne olyan biztos - mondtam értetlenséget színlelve.

Ryan elkeseredetten fújta ki a levegőt. - Azon az estén, apád dolgozószobájában. Azt mondtad, hogy senkinek sem szólhatsz a tervünkről, mert Jared rájönne. Azt hittem, az FBInál dolgozik vagy valami hasonló, de nagyobb horderejű dologról van szó, igaz?

Megérintettem a karját. - Ugye, jársz pszichiáterhez? Amiatt, ami odaát történt veled? - Ki kellett mondanom a szeretteim miatt, de iszonyatos bűntudatom volt. Ryan nem érdemelte ezt tőlem; csakis azért fordult hozzám, mert bízott abban, hogy megértem. Ha a körülmények mások lettek volna, olyan barátja lehettem volna, mint ő volt mindig is nekem, de ez esetben világos volt, mit kell választanom. Ryan nem válaszolt rögtön. A szeme körül rángatózni kezdett a bőr, ez árulta el a haragját. - Miből gondolod, hogy bármi is történt velem odaát? -

Hát én... - Nagyot nyeltem. - Most már tényleg muszáj mennem - nyúltam az

ajtókilincs után. Ryan megragadta a karomat. - Láttam a szemét. Aznap, amikor megmentette az életemet. Láttam. Senkinek sincs ilyen szeme, és egyetlen ilyen kistermetű nő sem vihetett volna ki onnan. Mondd meg, hol van Claire, Nina! Hirtelen kinyílt az ajtóm, és Jared kisegített a járdára. Ryan kétségbeesetten evickélt elő a másik oldalon. - Csak beszélni szeretnék Clairerel - kiabálta túl az esőt. - Nem kell tudnom, hogy csinálta. Csak... szeretném újra látni. Jared rám nézett, aztán ismét Ryanre. - Hacsak nem vádolsz meg minket valamivel, Ryan, távozunk. Jó volt ismét találkozni. -

Nem őrültem meg! - mondta Ryan elkeseredetten. Az eső inkább felhőszakadás volt,

de Ryant egyáltalán nem zavarta. Tipegve próbáltam Jareddel lépést tartani, aki a karomat fogva vezetett vissza az Escalade-hoz. Amikor beültem, megfordultam, és két kézzel az ülésembe kapaszkodva figyeltem a két férfi közti döntetlent, akiket olyan ellentétes módon szerettem. Ryan a pufi, szabvány rendőrkabátjában egyszerűen csak nézte, ahogy Jared dühösen mered rá. Újdonság volt, hiszen kellemetlen szópárbajra számítottam. Jared bevágta az ajtót, majd elindította a kocsit. A mutató azt jelezte, hogy túlléptük a megengedett sebességet, mielőtt még kikerültünk volna Ryan radarjának hatósugara alól, mintha Jared szándékosan arra akarta volna tüzelni Ryant, hogy ismét megállítson minket. -

Oké! Jared?Jared! - tapogatóztam a biztonsági övem után.

-

Tudja.

-

Nagyon úgy fest. - Kapaszkodtam, miközben Jared a forgalomban szlalomozott. -

Claire majd meghúzza magát egy darabig, ahogy 127te is ajánlottad. Minden rendben lesz. -

Hallottad, mit mondott, Nina. Hónapok óta dédelgeti ezt magában. Nem fogja feladni.

-

Rendben, akkor majd kitaláljuk, mi legyen. Nem a legrosszabb, ami megtörténhet. Te

is elmondtad nekem, és a világ mégsem dőlt össze. -

A tied igen.

Összerándultam. Sosem fordult meg a fejemben, hogy Jared így érezhet. - Nem igaz ráztam a fejemet. A kezére tettem a kezemet. - Az előtt az este előtt minden szemfényvesztés volt. Ez most a valóság. Jared a szüleim otthonához vezető felhajtóra kanyarodott, aztán várta, hogy felnyíljon a garázsajtó. - Te viszont nem a rendőrségnél dolgozol, Nina. Annál, akiknek a tagjait Claire egy éve kínos módszerességgel lepuffantotta. -

Ryan csak azt szeretné tudni, miért látta Claire-t a sivatagban, Jared. Ennek semmi

köze Grahmhez. Jared elkeseredetten hunyta le a szemét. - Ryannek talán nincs, mégis szemrebbenés nélkül felvették a providence-i rendőrséghez, pedig nem ment át a pszichológia vizsgán, és még fizikoterápiára jár. Nem lenne nehéz megkeresni a kapcsolatot kettőtök között, és bárki, aki számunkra gondot jelent, tudja, hogy te meg én közvetlen kapcsolatban állunk, ahogy kapcsolat állt fenn Claire..., és Grahm között is. Ez nem egy ártatlan „bocsi, tévedtem” hanem egy potenciális fenyegetés. -

Nektek minden az - morogtam.

-

Nektek? És mióta nem állunk ugyanazon az oldalon? - kérdezte döbbenten Jared.

Megcsóválta a fejét, aztán engem meg sem várva elindult a ház felé. Szótlanul követtem, és magamat átkoztam. Egy órája beszéltük meg, mikor legyen az esküvőnk. Most meg hűvösen bánt velem. Bex a lépcső tetején ült, és egy nagy késsel piszkálta a körmeit. Odabiccentett, amikor elmentünk mellette. Egyre kevésbé hasonlított arra a fiúra, akit megismertem, és egyre jobban Claire-re. Még Lillian páratlan jósága sem akadályozhatta meg, hogy Bex elveszítse az ártatlanságát. Jared megdörzsölte a tarkóját. - Én... izé... Szóval reggel jövök. Van pár elintéznivalóm. -

Megkeresed Claire-t?

-

Beszélnünk kell.

-

Rendben - öleltem át. Feszengve fészkelődött az ölelésemben. - Nem gondoltam

komolyan. Azt hiszem, csak meglepett a reakciód. Ryan már nem szerelmes belém. Azt gondoltam, nagy kő esik majd le a szívedről. Megmarkoltam a pólóját, hogy ne tudjon elhúzódni tőlem. Ő azonban nem mozdult, 128 hanem eltöprengett azon, amit mondtam. - Ez azt jelenti, hogy a tény, hogy Ryan Claire Talehje, valami mást jelent, és nem tudjuk, mi lehet az. Bosszantott a negatív hozzáállása. Felsóhajtottam. - Lehet, hogy csak azt jelenti, hogy összekerülnek majd. Mint mi.

Jared arcán érzelmek sora futott át, és végül a megkönnyebbülés és az öröm keverékénél állapodott meg. Erősebben szorított magához. - Gondolod? -

Mi más magyarázat lenne?

Szélesen elmosolyodott. - Nem érdekes. Ez a magyarázat tetszik!

129

Tizenkettedik fejezet Az a bizonyos

-

Az nem lehet.

-

Dehogynem.

-

Zsaru? - kérdezte Beth egy oktávval magasabb hangon.

-

Providence krémjének krémje - jelentettem ki.

Belekortyolt a kávéjába, aztán megrázta a fejét. - Nem hiszem el. Chad egy szóval sem említette. -

Ryan senkinek sem szólt.

-

Neked igen.

Felszaladt a szemöldököm. A magyarázat, aminek ki kellene terjednie Claire-re, a robbanásokra és a Ryan emlékezetében őrzött búzavirágkék szempárra, nemkívánatos irányba terelte volna a beszélgetést, ezért az egyszerű válasznál maradtam. - Talált. Megszólalt a kávézó ajtaja feletti csengő, és Kimre várva mindketten felkaptuk a fejünket. -

Hol van? - kérdezte Beth csalódottan.

-

Késik. - Tudtam, hogy Jareddel van, de ezt nem igazán oszthattam meg Bethszel. A

normális barátaim közül már csak ő maradt, és nem akartam elmesélni neki az életem őrült részleteit, még akkor sem, ha ehhez hazudnom kellett. -

Jared totál bepöccent.

-

Úgy valahogy. Azt hiszem. De nem emiatt.

-

Hát miért?

-

Gondolom, mert Ryan ok nélkül lemeszelt minket. - Újabb hazugság. Egy pillanatig

némán számoltam, hány csúsztatást mondtam neki pár perc alatt, és kíváncsi voltam, még hányat kell előadnom. Beth volt a legjobb barátnőm, de ezt az ő érdekében tettem. Ha az életemnek nevezett zűrzavarból levonhattam egy tanulságot, akkor az ez volt: boldogok az együgyűek. Bethszel a várható dolgozatokról, a munkahelyi tárgyalásokról, a karácsonyi partiról, amit Sasha megszállottan szervezett, és persze Ryanről 130csevegtünk. -

Rémesen fúj ma a szél - mondtam, és felvettem a kabátomat, a kalapomat és a sálamat.

Nagy pelyhekben hullott a hó, és az utcán máris szürke latyak állt. -

Tudom, gázos - értett egyet Beth. - Errefelé kimarad az ősz.

-

Ja, persze. Oklahomában nem szokott havazni, ugye?

Beth hitetlenkedve kacagott fel. - Dehogynem, szokott. Néha harminc-negyven centi is. Csak éppen pár centis jégre esik. -

De az egy... déli állam!

-

Na és? - kérdezte Beth arra várva, hogy még további sületlenségek jönnek ki a

számon. -

Nem érdekes.

Együtt sétáltunk ki a BMW-hez, a még eltakarítatlan hófoltokat kerülgetve. -

Sziasztok - szólalt meg egy mély hang a hátunk mögött.

-

Ryan! - ugrott Beth a barátunk nyakába.

Ryan civil ruhában volt, és hanyagul a kocsimnak dőlt. Egyáltalán nem látszott idegesnek, és nem rítt ki a környezetéből sem, amíg Beth erősen tarkón nem legyintette. -

Hé! - védte Ryan a kezével a fejét egy újabb ütés ellen.

-

Mi van veled? Szedted a sátorfádat, és mindnyájunkat itt hagytál, hogy háborúba menj,

és senkivel sem tudattad, hogy jól vagy, vagy azt, hogy hazajöttél, és itt vagy a városban. Halálra aggódtuk magunkat! Chad irtó pipa lesz! -

Jól van, jól van! - acélozta meg magát Ryan a következő támadás előtt. - Bocsánatot

kérek. Beth elengedte magát. - Ha nem hívod addig, mire ma este hazaérek, elmondom neki. És akkor úgy, de úgy megkapod a magadét! -

Felhívom, és a többieket is, csak tudod... Nem is tudom, mit mondjak.

-

Azt, hogy „hazajöttem” - fonta össze a karját Beth, és nem hatotta meg Ryan sebzett

arckifejezése. -

Nyugi, Beth - szóltam rá. - Csak a saját elképzelései szerint akart visszatérni.

-

Pontosan - helyeselt Ryan, és hálás volt a magyarázatomért. – Szeretnélek vacsorázni

hívni. Beszélnünk kell. -

Én... - Meglepett a meghívása. - Rendben.

-

Jared nem fog repesni érte - trillázott közbe Beth.

-

Hova menjek érted? Jared lakására? - kérdezte.

-

Izé... az valahogy leégett - álltam egyik lábamról a másikra.

Ryannek a szeme sem rebbent. - Oké, akkor hova? 131 -

Egyelőre Cynthiánál lakunk.

Ryan szeméből mindig ki lehetett olvasni a gondolatait. Az átéltek sem változtattak ezen. Láttam, hogy sántikál valamiben. -

Hétre? - kérdezte.

-

Mi lenne, ha ott találkoznánk?

-

Hol?

-

Nem tudom..., ahova el akarsz vinni.

-

Még nem döntöttem el. Majd felveszlek.

Elkeseredetten sóhajtottam fel. - Akkor hétkor. Ryan úgy távozott, mint egy utasítással ellátott robot. Nem mosolygott ránk, rezzenéstelen volt az arca; túlságosan lefoglalta a következő lépés megtervezése. -

Hát ez fura volt - próbálta kinyitni az ajtót Beth. - Nyisd már ki, idefagyok!

-

Á, nem is olyan szörnyű - emeltem égnek a szemem, aztán megnyomtam a

távirányítós ajtónyitót. Napközben egyre Jared telefonját vártam. Reggel nem jött haza, csak Bexen keresztül üzent, hogy Kimmel Woonsocketben vannak, a massachusettsi vonaltól délre. Bex biztosított róla, hogy a St. Anne papjaival akarnak beszélni, és nem lesz összetűzésük az ellenséggel. Ebédidőben felhívtam Bexet. - Miért nem hívott? -

Majd hív - válaszolta unottan.

-

Miért ment vele Kim is, ha egyszer csak egy templomba készültek?

-

Csak találgatok, de szerintem ő ismeri az összekötőt, akit ki akarnak faggatni.

Csüggedten fújtam ki a hajam az arcomból. - Az utóbbi időben nagyon titkolóztok! -

Törődj a főiskolával, Nina - sóhajtott fel Bex. - Majd beszélünk, amikor legközelebb

felhívsz, hogy megkérdezd, miért nem jelentkezett Jared. -

Ez a kis... - pillantottam Bethre. - Lecsapta a kagylót!

-

Tinédzser. Emlékszel, milyen volt tininek lenni?

-

Homályosan.

-

Ellentmondásos érzések, érzelmi viharok..., és nem azt mesélted, hogy magántanuló

volt? -

De hát még csak tizenhárom! Még aligha kamasz!

Beth rám meredt. - Ugye, viccelsz? -

Nem, miért?

-

Kizárt, hogy az a gyerek tizenhárom legyen! Akkora, mint egy ház! Legalább

tizenhatnak látszik!

132

-

Nem annyi. Családi vonás...

-

Mindjárt egy totyogóst fogsz szülni. Képzeld el - vihogott Beth.

-

Mi nem is... - Gyorsan elhallgattam. Vártam, és azt reméltem, Beth nem erőlteti a

témát, de minden reményem odalett, amikor elkerekedett a szeme.

-

Ti mit nem? Nem akartok gyereket?

Megvontam a vállam, igyekeztem elbagatellizálni. Még nem igazán került szóba, de ez nem olyasmi, amiért nagyon odalennénk. Egyke vagyok. A kisbabák... gyerekek... hát nem az én asztalom. -

Nincs ebben semmi kivetendő. Csak éppen nem tudtam, hogy így érzel. Lefogadom,

hogy Jared bámulatos apa lesz. -

Elképzelhető - válaszoltam, és amire nem számítottam, fájtak a szavai.

Hosszú volt a délután. Bex nem hívott, hogy beszámoljon Jaredről, a várakozástól rossz kedvem lett. Jared mindig felhívott, hacsak nem került bajba, és mivel tudta, hogy én ezt tudom, felhívott. Sokszor. Az utolsó órám után nem tudtam elég gyorsan a BMW- hez sietni. Elővettem a mobilomat, és tárcsáztam, ugyanakkor a táskámban keresgéltem a kulcsaimat. -

Nem telefonált - szólt bele Bex.

-

Baj történt. Beszéltél Claire-rel?

-

Igen. Nem esett baja, csak elfoglalt.

-

Akkor hívott volna! - kiáltottam. Abban a pillanatban, hogy bekattintottam a telefont,

megláttam a BMW-t és Bexet. -

Ugorj be, Woonsocketbe megyünk. Bex humortalanul nevetett. - Nem. Jared azt

mondta, vigyelek a Titánba, onnan haza. Otthon kell megvárnunk. -

Nem dolgozom Jarednek, és nem is akarom kiérdemelni a nagy testvér elismerését,

ezért szállj be most a kocsiba, vagy húzz el innen. Bex egyiket sem tette. - Parancsot kaptam, Nina. Nem lehetett olyan könnyen rábeszélni, mint Jaredet, mert nem izgatta, ha magára haragított. Mással kellett próbálkoznom. Lehet, hogy férfinak nézett ki, de akkor is csak egy tizenhárom éves fiú volt. - Bex Gabriel Ryel, ha csak egy mozdulattal is megpróbálsz itt tartani, Isten engem úgy segéljen, hogy felhívom anyádat, és elmondom neki, hogy a félvérségedet arra használtad, hogy az akaratom ellenére visszatarts! Sikerült megingatnom sztoikus nyugalmát, amikor fontolóra vette a következményeket. Rendben - közölte, és ellazultak az izmai. - Szállj 133be a kocsiba, én vezetek. Felágaskodtam, és puszit nyomtam az arcára. - Kösz, Bexi! Undorral törölte le a puszimat. - Pfuj! Bex a szokott sebességgel hajtott, az út így mindössze húsz percig tartott. Nem szólt egy szót sem, csak duzzogott, és biztos a mentségeket próbálta kiötleni, amikkel majd Jared előtt

védi magát. Amikor odaértünk, elállt a szavam a környezet láttán. A St. Anne remekmű volt, tekintélyesen, mégis elegánsan magasodott a városka fölé. Amilyen gyönyörű volt kívülről, olyan csodálatos volt belülről. Gondosan festett freskók díszítették a falakat és a mennyezetet: angyalok és szentek vettek körbe egy központi, nagyobb falfestményt, amin Jézus volt látható. Kitárt karral, fénytől övezve, angyalok gyűrűjében állt, akik a dicsőségében fürödtek. Az egész templombelső sugallatot árasztott, és különös érzés fogott el, amikor a két padsor között előre sétáltam. Templomi fapadok szegélyezték az oltárhoz vezető utat, az oltár maga a templom elején volt, és Jared, Kim és egy pap álltak előtte. Jared nem látszott sem meglepettnek, sem zavartnak. Egyszer odapillantott rám, aztán folytatta a beszélgetést. Szemmel látható nemtörődömsége csak fokozta vele szemben érzett, egyre erősödő türelmetlenségemet. -

Bocsásson meg, atyám - szakítottam félbe, és pár lépéssel odébb húztam Jaredet, és

szándékosan dühösen méregettem közben Kimet. -

Ez most nem megy, Nina. Dolgozom.

-

Azt hittem, én vagyok a munkád, nem? Tudod, hogy halálra aggódom magam, amikor

nem hívsz. Szánt szándékkal teszed? -

Nyugodj meg, Nina!

-

Nem tudtam az óráimon odafigyelni, öt másodpercenként ellenőriztem a telefonomat,

reméltem, hogy legalább egy egyszavas üzenetet - vagy valamit! - küldesz. Csak egy pillanatot szakítasz rám az idődből, hogy megnyugtass. A fél életedet szünet nélkül annak szenteled, hogy megvédj mindentől, a másikat meg arra, hogy megőrjíts! -

Gyermekem... - kezdte az atya. A pap beszédéből akcentust hallottam ki, talán angolt,

amire a sokévi amerikai tartózkodás már rányomta a bélyegét. De nem fejezte be a kérését, mert a bennünket körülvevő több száz gyertya a templom egyik végétől a másikig sorban kialudt. A pap bizalmatlanul méregetett. - Ki ez? - kérdezte egy lépést hátrálva. Jared megfogta a kezemet. - Ő, Francis atya. Ő az a bizonyos. 134 A pap előbb a szájához kapta reszkető kezét, aztán felém nyújtotta. Két kézzel megragadta szabad kezemet, és erősen fogta. - Az Anya - rebegte, és imádattal fürkészte az arcomat. Bex felszegte az állát. Lehunyta a szemét, de a szempillái előbb megremegtek, amikor a szeme fennakadt.

Mély levegőt vett, mintha körbetapogatná körülöttünk a levegőt, és láthatatlan csápokkal egy más síkra nyúlna be. - Jared - suttogta. A katedrálisban hangos, ismétlődő dobogás visszhangoztak, és Francis atya eleresztette a kezem, hogy a hatalmas bejárati ajtóhoz siessen. -

Meg kellene állítanod - figyelmeztette Kim Jaredet.

-

Várjon, atyám! - kiáltott utána Jared. Megfogta a kezemet, és a pap után iramodott.

A döndülések folytatódtak, de olyan hangosan, hogy elengedtem Jared kezét, mert be akartam fogni a fülemet. A hatalmas ajtószárnyak megremegtek az ütésektől. -

Vessetek neki véget! - hunytam le a szemem.

Kim és Bex mellettem termettek, és Kim megérintette a vállamat, mielőtt pár lépést tett volna előre. A dörömbölések hangosabbak lettek, és úgy tűnt, az ajtó már nem bírja tovább, és beszakad a kinti csattanások nyomán. -

Vessetek neki véget! - kiabáltam túl a zajt.

-

Atyám - tolta félre a papot szelíden Kim. Két tenyerét az ajtónak támasztotta.

Megragadtam Jared karját. Hirtelen nagy csend támadt, ami a csattanásoknál is baljósabb volt. Francis atya kitárta az ajtót, és elszörnyedve néztük az elénk táruló látványt. -

Mennyei Atyám - suttogta a pap, és gyorsan keresztet vetett.

-

Ezek... - kezdtem, de képtelen voltam befejezni.

-

Varjak. Ügyes ötlet - mondta Kim.

Több száz fekete madár élettelen teste borította a lépcsőt és a járdát. Az ajtót vérfoltok pettyezték, ahol a madarak fejjel a fának ütköztek. - Mami! - sikította egy kislány, és odamutatott, miközben az anyja az út túloldalán várakozó kocsijukhoz vonszolta. A járókelők megálltak, és a hihetetlen látványt bámulták, a templomra mutogattak meg az ajtóban bizonytalankodó kis csoportra. -

Menjünk be - mondta Francis atya, és beterelt minket a templomba. Becsukta az ajtót,

és a fejét csóválta. -

Ez figyelmeztetés volt. Tudják, kicsoda,135 és nem örülnek, hogy itt van.

-

Merovingiak? - kérdeztem

hirtelen kétségbeesett hangon.

A pap arca grimaszba torzult az undortól. - Merovingiak... ugyan már! - morogta, a fejét csóválva. - Nefilimek - mondta, és hangja ismét lágyan csengett. Gyöngéden két tenyere közé fogta az arcomat. Elnyűtt, fonnyadt volt a bőre, és szinte lehetetlen volt látni a szemében a

kedvességet, pedig... ottvolt. -

Árulja el - kértem, és halványan elmosolyodtam.

-

Maga az asszony, akinek öltözete a nap - mondta áhítatos tisztelettel.

Jaredre pillantottam: fájdalmas és szomorú volt az arckifejezése, de nem fűzött magyarázatot az elhangzottakhoz. -

Mit... - megcsóváltam a fejemet -, bocsásson meg, atyám, de mi az ördögöt jelent ez?

Megfogta a kezemet, és intett, hogy üljek be a legközelebbi padba. Mellém telepedett, és két kezébe fogta a kezemet. Kim, Bex és Jared is helyet foglaltak körülöttünk. -

A Jelenések Könyvében a Biblia egy asszonyt említ. Öltözete a nap, lába alatt a hold,

és áldott állapotban van, gyötrelmeket áll ki. Egy fiúgyermeket szül, aki kormányozza majd mind a nemzeteket. A Szent Anyáról beszél. -

Rendben van. De mi köze ennek hozzám? - kérdeztem zavartan és elkeseredetten.

-

Egy hasonló leírású asszony a középpontja a Naissance de Demoniac jövendölésének

is. A legfontosabb jóslatban szereplő asszonyról azt írják, hogy öltözete a nap, lába alatt a hold, fején tíz csillagból korona. Ő a nefilimek lánya, és világra hozza Isten fiát. -

Tudom. Agyermek megbontja az egyensúlyt, bla-bla- bla. - Jaredre pillantottam. -

Azért jöttél Woonsocketbe, hogy olyasmit hallj, amit már tudunk? Jared a pad szélére könyökölt, és a hüvelykujjával megérintette a hajamat. - Francis atya tudós. A Naissance de Demoniacot tanulmányozta. A segítségét akartam kérni. -

Ha tudja, mi áll benne, nincs szükségünk a könyvre - élénkültem fel. - Nem mondhatja

el nekünk, amit tudnunk kell? Francis atya megszorította a kezemet. - Ezek a próféciák nem a csillagokban vannak, vagy öregemberek álmaiban. A világunk egy olyan történet, amit már régen megírtak. Egy embertől született angyal felbillenti a Menny és Pokol kényes Egyensúlyát. Új angyal születik, akit nem az idők kezdetén teremtettek, mint a többieket. - Elmosolyodott, de nem nyugodtam meg tőle, bár békességet szeretett volna nyújtani. - A démonok ugyanúgy félnek az ismeretlentől, mint az emberek. Talán még jobban is, az általuk korlátozottan ismert igazság miatt. -

Tehát nem tudjuk megakadályozni - mondtam. 136

-

Ez azonban nem gátolja a poklot, hogy megpróbálja -

-

Nem maradhatok itt. Mennem kell - ugrottam fel. Kiszaladtam a templomból, és csak

felelte komor hangon a pap.

akkor álltam meg, amikor megéreztem a talpam alatt a madártetemeket. Akkor megsemmisülten kaptam a szám elé a kezemet.

-

Semmi baj - súgta a fülembe Jared, és a karjába kapott. Átvitt az út túloldalára, és

óvatosan betett a BMW anyósülésére. Meleg tenyerével kisimította a hajamat az arcomból. Vidd haza, Bex! Bex bólintott, elfordította a slusszkulcsot, és sebességbe tette a váltót. A St. Anne-ig tartó idő fele alatt már Cynthiánál is voltunk. Bex leparkolt a garázsban, és feltámogatott a lépcsőn a szobámba. Általában játékos, ártatlan tekintetéből éveit meghazudtolóan érett együttérzés és aggodalom sütött. -

Majd megkeressük a megoldást, Nina. Nem hagyjuk, hogy bármi is történjék veled.

Tudod jól. -

Én sem akarom, hogy bármi bajotok essen - válaszoltam halkan. Megsimogattam a

vállát, aztán bementem a fürdőszobába, és bénultan levetkőztem. A zuhanyfüggöny mögül gőz lebegett a mennyezet felé, aztán percek alatt párás meleggel töltötte be a helyiséget. Olyan forróra hagytam a vizet, ahogy csak bírtam, és miközben magamra folyattam, azon törtem a fejemet, mit mondott Eli az erőről. Hiábavaló volt a normális, hétköznapi élet után keseregnem. A léha érzelmek semmit sem segítettek. Ennek ellenére lehúzott egy nehéz, baljós érzés, mégpedig olyan súllyal, hogy úgy éreztem, a talpam alatt besüpped a csempepadló. Minél többet tudtunk meg, annál rosszabb lett minden. A jóslatot lehetetlen volt elhárítani, és még ha sikerült volna is, a pokol nem engedte volna. A zuhanycsap nyikorgott, amikor elzártam, és a csövekben megállt a víz. A törölközővel szárazra töröltem a hajamat, aztán köntösbe bújtam. Kinyitottam az ajtót, és a gőz kísértetként úszott utánam, amikor átmentem a hálószobán. Leültem az öltözőasztalom elé, és végighúztam a kefét nedves, kócos hajamon. A földet takaró fekete madarak látványa a templom előtt nem hagyott nyugodni, a fülemben még hallottam a recsegést, ahogy Jared a kocsihoz vitt, és kénytelen volt átmenni rajtuk. -

Ne felejtsd el a ma esti vacsorát Ryannel - emlékeztetett Bex.

-

Hétig még van időm - válaszoltam az órára pillantva. Még egy órám volt addig.

A bejárati ajtó csapódott odalent, és nem egy, de két pár könnyűléptű lábat hallottam közeledni. Jared megállt a szobám ajtajában. - Szia. 137 - Szia - válaszoltam. Nem fordultam meg, de a tükörben találkozott a tekintetünk. Claire jelent meg mellette. - Hallottam. A túlzottan szertartásos ajtócsengő hangja bezengte a házat. Percekkel később Agatha bukkant fel az ajtóban Jared és Claire mellett. - Egy úr keres, kicsim. Egy bizonyos Mr. Scott.

Égnek emeltem a tekintetem. - Korábban jött. - Felálltam, meghúztam a köntösöm övét, aztán kisiettem az ajtón, amikor Jared és Claire - a falhoz simulva - utat adtak. Meztelen talpam csattogott a lépcsőn, ahogy lefelé igyekeztem Ryanhez. -

Korábban érkeztél - fontam össze a karomat.

Ryan elmosolyodott, a tekintete körbejárta a helyiséget. - Bocs, majd várok. -

Agatha? - szólongattam, és amikor nem kaptam választ, intettem Ryannek, hogy

kövessen. - Mutatom az utat a fogadóterembe - mondtam. Későn eszméltem rá, hogy a küzdősportokhoz átrendeztük a termet. -

Festés? - kérdezte Ryan, és zsebre vágta a kezét.

-

Olyasmi - válaszoltam. - Mindjárt jövök.

Ryan bólintott, én meg felfutottam a lépcsőn. Jared a szobám közepén állt a testvéreivel, amikor visszaértem. Idegesek voltak, nem találták a helyüket. -

Csak Ryan érkezett - mondtam, de amint kiejtettem a számon, Claire szeme

elkerekedett, és engem félretolva becsukta a szobám ajtaját. Az ujját a szája elé tette, és az ajtónak támasztott kézzel várt. -

Nina? - kopogott be kétszer Ryan.

-

Igen? - vontam meg a vállam Claire felé.

-

Akaratlanul is feltűnt az a Lotus Exige, amit a bejárat előtt állítottál le. Most vetted?

Claire erősen lehunyta a szemét, aztán rám nézett, és megrázta a fejét. -Á... nem. Talán anyámnak jött ma este vendége. Nemsokára lent leszek, rendben? Pár percig csend volt, aztán Ryan ismét bekopogott. -

Igen? - Képtelen voltam titkolni a hangomból kicsengő ingerültséget. Jaredet kereste a

tekintetem, hátha jelzi, mit tegyek. -

Claire nem ezzel a kocsival jött oda, ahol első este a kocsmában láttuk?

Amikor Jared széttárta a karját, és vállat vont, felsóhajtottam. - Nem emlékszem, Ryan. Készüljek vagy ne? -

Az a helyzet, hogy lefuttattam a rendszámtáblát a keresőben - hallatszott az ajtó

túloldaláról a hangja -, és a kocsi Claire Ryel nevén van. Claire most először látszott idegesnek, úgy dörzsölte a tarkóját, mint a bátyja, amikor feszültség volt közöttünk. Furcsának éreztem, és elmosolyodtam. 138 -

Nem vicces! - formálta némán a szavakat Claire. Amikor eltakartam a számat, ő is

elmosolyodott. -

Hát... - Ismét Jared felé fordultam. A szemét forgatta, és intett, hogy számoljuk fel a

kalamajkát, amit okoztunk. - Ami azt illeti, itt járt. Segített... izé... ruhát választani.

-

És hazagyalogolt?

-

Neeem... - húztam az időt.

Claire kétségbeesetten mutogatott Jaredre. -

Jared hazafuvarozta! - böktem ki.

Ryan kifújta a levegőt. - Értem, de az Escalade a Lotus mögött parkol. -

A francba! - mormoltam, és a fejemen összekulcsoltam az ujjaimat. - Jared... a

motorján vitte haza. Claire magasba tartotta a hüvelykujját, én meg kicsit kiengedtem, és kezdtem reménykedni, hogy Ryan beveszi a sztorimat. -

Nina - folytatta Ryan. - Beszélhetnék pár szót Clairerel? Csak... egy percet kérek. -

Megmozdult az ajtógomb, és Claire azonnal megfogta, nehogy egy millimétert is mozduljon. -

Nincs itt, Ryan. Már mondtam.

-

Akkor nyisd ki az ajtót.

-

Nem öltöztem még fel.

-

Láttalak már ruhátlanul.

Jared morcos képet vágott, mire felnevettem. - De ez most más. -

Claire? - próbálkozott ismét Ryan. - Beszélhetnék veled? Kérlek! Esküszöm, nem

foglalom le sok idődet. Csak muszáj tudnom... - Kuncogni kezdett. - Irtó hülyén érzem magam. Utáltam magam, hogy alávalóan kell viselkednem vele szemben. -

Nem csodálkozom, hisz Claire nincs itt.

-

Claire? Kérlek?

Claire némán az ajtónak támasztotta a homlokát. Az ajkába harapott, aztán felsóhajtott. Menj el, Ryan! -

Claire? - kérdezte izgatottan Ryan. - Kérlek, nyisd ki az ajtót!

-

Nina elmesélte, amit mondtál. Aranyos, de... - Claire összehúzta magát - teljes

őrültség. -

Tudom, mit láttam - mondta már kevésbé lelkesen Ryan. - Tudom, hogy ott voltál.

-

Na, persze! Afganisztánban vagy isten tudja, hol lövöldöztem az Al-Kaidára, és

mérföldeken át a hátamon cipeltelek! Tényleg 139 jellemző rám - csattant fel ingerülten. -

Csak látni szeretnélek - könyörgött Ryan. - Hogy megbizonyosodjak.

Jared megrázta a fejét, és Claire arcára kiült a türelmetlenség. - Tűnj el! Ryan kis szünet után az öklével rávert az ajtóra. - Nem megyek, míg nem látlak. -

És mégis mit teszel? - kiabálta Claire, és egy lépést hátrált az ajtótól. - Körbelengeted

a fényes jelvényedet, és halálra rémítesz minket? -

Nyisd ki az ajtót! - parancsolta Ryan.

-

Nem! - kiáltotta Claire.

-

Rendben! - mondta Ryan. - De ami téged illet, nem adom fel!

Dobogva szaladt le a lépcsőn, és bevágta maga mögött az ajtót.

140

Tizenharmadik fejezet Tanulság

- Kérem a motorod kulcsait - nyújtotta Bex elé a tenyerét Claire. -

Miért? - ráncolta a homlokát Bex.

-

Mert követnem kell, és az átkozott kocsimat felismerné! Add ide a kulcsaidat! - rázta a

kezét türelmetlenül Claire. Bex gyors mozdulattal átadta a motor kulcsait a nagykicsi testvérének. Claire sarkon fordult, és levágtatott a lépcsőn. -

Ne felejtsd el a sisakot! - kiabált utána Bex.

-

Dugulj el! - üvöltötte vissza Claire, és bevágta az ajtót.

Az öltözőasztalhoz mentem, és lezöttyentem a pad finom rózsaszín párnájára. - Hát ez gáz. Jared lassan odajött hozzám. - Ryan a legkisebb gondunk. -

Ettől mindjárt jobban érzem magam - mondtam.

Bex magunkra hagyott minket, és leült a lépcső tetejére, Jared pedig felhúzott a padról, és magával vont az ágy szélére. Ott ültünk egymás mellett, és Jared sokáig nem szólt egy szót sem, csak lágyan simogatta a karomat csuklótól könyékig. -

Érted, mi történhet? - kérdezte halkan, de a tekintetét nem emelte fel a karomról.

-

Igen - válaszoltam pár perc szünet után.

A halálomra célzott. A három síkon létező legembertelenebb, legkegyetlenebb lények kezétől meghalni nem békés, álmomban bekövetkező halált jelentett, ahogy terveztem, hanem a véget. Eltöprengtem, vajon mi történik majd abban a pillanatban, és Jared miféle szenvedéseket állna ki a halálom utáni napokban. A tekintete elsötétült, a szeme körül fáradtan megfeszült a bőr. A ránk nehezedő tehetetlenségben valósággal fuldokoltunk. -

Tudom, mit mondott Francis atya - mondta Jared megbicsakló hangon. - De nem

vagyok képes elhinni. A saját szememmel is látnom kell a könyvet, hogy bizonyosságot szerezzek. Kell, hogy legyen valami oka annak, hogy apám annyira meg akarta szerezni. Gabe 141 biztos tudta, hogy valahogy meg lehet akadályozni. -

Maradj velem - kértem.

-

Nem tehetem - válaszolta.

-

Csak egy kicsit! Amíg elalszom - könyörögtem.

Jared a szemembe nézett, és láttam, hogy enged az akaratomnak. Az ágy tetején feküdtünk egymás mellett. Nem beszélgettünk, a gondolatainkba mélyedtünk. Jared bizonyára azt tervezte, hogy kerüli meg Donovant és Isaacot, és befejezésért fohászkodott. Shax egy lépéssel Jared - és Kim, a titkos fegyvere - előtt járt, és Jaredet ez nagyon elkeserítette. Hirtelen megfeszült a karja. Bex könnyű lépteit hallottuk a lépcsőn lefelé. Nyílt az ajtó. Pár pillanat múlva súlyosabb léptek követték felfelé. Kim jelent meg, kifulladva, tágra nyílt szemmel az ajtóban. Jared felugrott, és magára kapta a zakóját. - Maradj mellette, Bex. -

Veled kellene tartanom - tiltakozott Bex.

Tudtam, hogy a könyvet akarják megszerezni. Leugrottam az ágyról, és edzőcipőbe bújtam. - Mennie kellene. És én is veletek jövök. Ha bármi van, Bex segíthet. Jared a homlokát ráncolva a döntést latolgatta. - Nina... -

Nincs idő kioktatásra-jelentettem ki. - Tudod, hogy Bex növelné az esélyeidet.

Vegyes érzések dúltak benne, de bólintott. - Menjünk. Az utcák mocskosak voltak a koszos hókupacoktól. Az Escalade a megengedett sebesség háromszorosával suhant, hogy előbb érjen oda, mielőtt Shax rájön, hogy rátaláltunk. Jared a külvárosban egy régi lakóház előtt taposott a fékre, és Kimmel berohantak. Bex sztoikus nyugalommal várt valami jelre. Idegesen ugrált a lábam, és a körmömet rágtam. -

Tessék - mondta Bex, és a nadrágjából, hátulról kihúzott egy pisztolyt. - Ha bemegyek,

ezt tartsd magadnál. Biztosítva van, tehát... -

Biztosítsam ki, mielőtt lövök.

Bex elmosolyodott. - Minden rendben lesz. Csak ne menj be. Őrjítő volt a várakozás. Nyugodt éjszaka volt, az épületben teljes sötétség honolt. Arra számítottam, hogy rögtön felvillannak a tűzpárbaj torkolattüzei, és Jared Kimmel rohan elő, nyomukban az őket űző, acsargó, torz szörnyekkel... Bex a körmét piszkálta, unottnak, de türelmesnek látszott. Újból ellenőriztem a fegyveremet, és megbizonyosodtam, hogy töltve van és elsütésre kész. -

Claire-re lenne itt szükségünk. Ki kell ötlenünk, hogy lehetnénk egyszerre hárman egy

szobában Shaxszel úgy, hogy téged is megvédünk. 142 -

Reszel a fene, hogy egyszer te is odavágj neki, igaz? - vigyorogtam gúnyosan.

-

Shaxnek? - kérdezte Bex. - Jared már vagy százszor megtette. Ugyanúgy reagálnak

rám, mint Kimre. A közelembe sem merészkednek. Dühítő! -

Miért van így?

-

Sejtelmem sincs, de remélem, nem a korom vagy valami hasonló miatt. Én készen

állok - szipogott egyet. -

Így igaz - mondtam gúny nélkül.

Halvány mosollyal fordult felém, ami az ártatlanságára emlékeztetett. - Tényleg? -

De még mennyire. Mennyi időt töltöttünk már együtt úgy, hogy Jared a közelben sem

volt? Én vagyok a legbonyolultabb Taleh, aki csak létezik: piszkos zsaruk és démonok vannak éjjel-nappal a sarkamban, és egy karcolás sincs rajtam. Lehet, hogy azért nem közelítenek, mert félnek? Bex elégedetten bólintott. - Lehet. Valószínűleg így van. Jared és Kim tűntek fel váratlanul: komótosan sétáltak elő az épület háta mögül. -

Nem sikerült? - kérdezte Bex, amikor Jared dühösen bevágódott a vezetőülésbe.

-

Már elmentek innen - fortyogott Jared, az állkapcsa megfeszült.

-

Shax szórakozik velünk - mondta Kim. - Máskülönben elvinné a városból, vagy akár

kivinné az országból is. Szeretné, ha kételkednétek az ítélőképességetekben, és engem használ csalinak..., hogy kifárasszon benneteket. -

Kell, hogy legyen más módja - vágta mérgesen előre a sebességváltót Jared. -

Ugyanazokat a hibákat követjük el. -

Egyformák? - kérdeztem.

Jared, Kim és Bex felém fordultak. -

A könyvek. Mind egyforma? Azt mondtátok, más könyvek is vannak. Van esetleg egy

másik, amihez hozzá tudunk férni? Ami egy olyan démoné, aki nem tudja, hogy érte jövünk? Jared és Kim összenéztek. -

Nem is rossz ötlet - mondta Kim.

-

Időpocsékolás - vélte Bex.

-

Tudomásunk szerint Shax könyve az egyetlen, Nina, amit erre a szintre hoztak. A

többi pedig... a pokolba kéne mennünk értük - magyarázta Kim. -

Akkor ez kiesett.

-

Hacsak... - kezdte Bex.

-

Nem - fojtotta belé a szót Jared.

-

Hacsak mi nem? - érintettem meg Bex karját. 143

-

Beszélhetnénk valakivel, akinek bejárása van oda, hogy hozzon egyet.

Jared felsóhajtott. - Senki sem teszi meg, Bex. Azzal háborút robbantanánk ki. -

De Samuel megtenné. - Bex arcán finom, derűs mosoly jelent meg.

-

Elég ebből - torkollta le Jared, és rákanyarodott Cynthia felhajtójára.

Fáradtan és kissé elveszetten álldogáltunk a ház előtt. Kim nyújtózkodott egyet, aztán rácsapott a fenekemre. -

Holnap, előadáson találkozunk.

Elképedve csóváltam a fejemet. Lepergett róla minden. Kim bebújt a Sentrájába, és lassan elhajtott, feltehetően a Brownon levő kollégiumi szobájához. Bex motorjának fényszóróvédője lezáródott, amikor Claire felhajtott a házhoz. Láthatóan feldúlt volt. -

Mi történt? - kérdeztem, míg azt néztem, hogy állítja rá a motort a lehajtható állványra.

Nyugtalanul izgett-mozgott, aztán csípőre rakta a kezét, és lenézett a bakancsára. Hosszú haja a szemébe lógott, ahogy húzta az időt. - Futni hagytam egyet. -

Kicsodát? - kérdezte Jared.

-

Kit Andersont.

-

Hát ez gondot jelent majd - mondta Jared.

-

Ki az a Kit Anderson? - ráncoltam a homlokomat.

-

Ryan társa - magyarázta Claire, és elkeseredetten szántott bele a hajába az ujjaival.

-

Biztos? - lepődött meg Bex.

-

Ryan ma este felkereste otthon - mesélte Claire. - Míg nála volt, Donovan hívta.

Anderson csak egy pillanatra vette fel, de biztos, hogy Donovan volt. -

Mire készülsz? - kérdeztem.

Értetlenül néztek rám. Claire grimaszt vágott. - Mégis, mit gondolsz, Nina? Meg kell szabadulnom tőle. Leesett az állam. - De hát Ryan társa! Most veszítette el az egységét! Megölöd a társát? -

Inkább, mint ő téged - ült fel a motorjára Bex.

-

Hova mész? - kérdezte Jared.

-

Haza. Megnézem, hogy anya rendben van-e, és telefonálnom is kell pár helyre.

Jared bólintott, aztán rám nézett. - Fázol. Menjünk be! Lenéztem az öltözékemre: a köntösömre kabátot kaptam fel, a lábamon edzőcipő volt. Úgy siettem, hogy velük tarthassak, hogy nem is öltöztem fel rendesen. - Rendben - egyeztem bele, és követtem a házba. Jared egy éve említette, hogy megérzi az érzéseimet, de nem tudtam hozzászokni, hogy előbb felfigyel rájuk, mint bennem tudatosulnának. 144 A hálóban lerúgtam a cipőmet, lehámoztam magamról a kabátot, és végigdőltem az ágyon. Jared mellém bújt, és körülvett a testével. A melege olyan volt, mintha fénybe merültem volna. Olyan nyugalom fogott el a közelében, ami semmihez sem volt fogható az életemben, még ahhoz az időszakhoz sem, amikor Jack még élt. Számomra a legszörnyűbb

büntetés azt volt, hogy Jared okozza a lidérces álmaimat. Megérezte a feszengésemet, és közelebb vont magához. - Ne törd a fejed - suttogta a fülembe. Lágy ajka súrolta beszéd közben a fülem finom ívét, és közelebb fészkelődtem hozzá; reméltem, hogy Gabe legalább egy éjszakára megengedi, hogy maradjon. A Shax üldözése feletti izgalom és az elégedetlenségem ellenére is gyorsan elaludtam. Mintha egy másodperc telt volna el, hogy lehunytam a szememet, már ébren is voltam: verítékben fürödve apám nevét sikoltoztam. Jared ezúttal némán ölelt. Nem volt mit mondani, amit még nem mondtunk el. Értelmetlen volt azt bizonygatnia, hogy csak rosszat álmodtam. -

Kérsz kávét?

-

Nem - válaszoltam, és a pólójába kapaszkodtam. - Ne hagyj itt! Maradj... - lihegtem

két lélegzetvétel között. Homlokon csókolt, és franciául kedves, megnyugtató szavakat suttogott a fülembe. Nem tudom, mit jelentett, amit mondott, de lágy volt és lecsillapított. Pillanatok alatt békésen simultam a mellkasára. Mély levegőt vettem, és beszívtam csodálatos illatát. A bizsergés szétáradt az egész testemben, és felágaskodva megcsókoltam a fülcimpáját. -

Nina - intett.

-

Hiányzol - mondtam, és apró csókokkal behintve a testét eljutottam a szájáig.

-

Most nem alkalmas, hogy... - kezdte, de megcsókoltam, és belefojtottam a következő

kioktatást. -

Nem érdekel - kiáltottam fel könnyes szemmel. - Felejtenem kell! Csak egy kicsit.

Segíts nekem felejteni! Jared mélyen a szemembe nézett, és kétségtelenül azt mérlegelte, hogyan döntsön. Még egyszer a szájához hajoltam, és ezúttal óvatosan engedett, s viszonozta a csókomat. Telt, lágy ajkával megcsókolt, de nem úgy, ahogy szerettem volna. Még mindig éreztem, hogy fal választ el tőle. Lehúztam róla a pólót, de amikor a köntösöm övét akartam kibogozni, gyengéden lefogta a kezemet. - Szerelmem... Ezúttal nem tudtam uralkodni elkeseredésemen és félelmemen: kicsordultak a könnyeim, és a mellkasára hullottak. Tócsa támadt a mellkasán. 145 Jared szelíden megragadta a vállamat, és eltolt magától. A szemembe nézett. - Ne sírj mondta a szemöldökét ráncolva. - Kérlek, ne... - Elhallgatott, és felsóhajtott könnytől maszatos arcom láttán. -

Nem bírom már - ziháltam, és megráztam a fejemet. - Nincs tovább. Ha nem lehetek

együtt a férfival, akit szeretek... minek éljek, ha nem élhetek? Jared csendre intett, és megcsókolta a homlokomat. Az ajka a homlokomról levándorolt az orrnyergemre, és amikor találkozott az ajkunk, gyöngéden hátradöntött az ágyra. Szégyentelenül visszaéltem a gyengeségével, mielőtt a pillanat tovaszállt volna. Az ujjaim belemélyedtek a vállába, és úgy csókoltam, ahogy csak legmeghittebb pillanatainkban. Jared pontosan úgy reagált, ahogy kívántam, és csak annyira húzódott el tőlem, hogy kikössem a köntösöm övét, aztán leereszkedett rám, és forró bőre az enyémet melengette. A szívem vadul kalapált, amikor a szája nedves csókok nyomát hagyta végig a nyakamon. Kétoldalt felhúztam a lábamat, és minden porcikámmal felajzottan vártam, hogy Jared megfeledkezzen a fejében suttogó hangról, ami éppen egy ilyen esztelen, emberi vágy ellen intette. Bármilyen harsányan tiltakozott is a hang, Jared érezhette, hogy sürget a vágy, hogy szeretkezhessek vele, és tisztában voltam vele, hogy ez minden nemes lelkű szándékot elnémít. Hónapok óta először feledkeztünk egymásba. Egyetlen másodpercig sem aggódtam, egyetlen másodpercet sem bántam meg, ahogy Jared sem..., amíg vége nem lett. Békésen pihentem a mellkasán, a fejem egyenletes légzésével együtt emelkedett és süllyedt. -

Ne mondd ki - mosolyogtam.

-

Kicsit késő lenne bármit is mondani - csókolta meg a hajamat.

A homlokomat ráncoltam, a válasza nem tett boldoggá. De ahelyett, hogy kierőszakoltam volna belőle, hogy a történtek miatt legalább egy pici boldogságot mutasson, úgy éreztem, jobb, ha témát váltok. - Tudod, ugye, hogy a karácsonyi parti a jövő héten lesz. -

Tudom - mosolyodott el, és végre kezdte elengedni magát.

-

Gondolom, vettél rá öltönyt - nyújtózkodtam.

-

Igen.

-

Nincs egy rongyom, vennem kell valamit - vontam össze a szemöldökömet.

Jared felnevetett, és egy pillanatig nem gondolt másra, mint az életünk hétköznapi apróságaira. Nevetgéltünk és egymáshoz simultunk, amíg 146 a nap be nem szűrődött a függönyön át, aztán Jared felkelt, és átment a szoba másik végébe. Az oldalamra fordultam, és felkönyökölve néztem. Jóllehet az elmúlt évek során számtalan golyó érte, és sok más sebet is szerzett, a bőre mégis makulátlan volt. Minden porcikáján. -

Mi jár a fejedben? - kérdezte mosolyogva.

-

A világon semmi. Csak csodálom az alakodat.

Belelépett egy világoskék bokszeralsóba, aztán felhúzta a csupasz fenekére. - Valóban? A lepedőt magammal vonszolva próbáltam valami lezser holmit keresni, amit a főiskolára felvehetek. -

Nem igazság - háborodott fel. - Neked is hagynod kellene, hogy csodálhassam az

alakodat. - A következő pillanatban elkomolyodott, és maga mögé rántott. Bex kétszer kopogott, aztán belépett. - Hoppá! Komolyan? - kiáltott fel, és gyorsan becsukta az ajtót. -

A kopogás nem számít, ha csak úgy besétálsz! – morogta Jared.

Elszörnyedve hátráltam be a gardróbszekrénybe. Ismét nyílt az ajtó, és Jared felsóhajtott. - Azért nekünk is jár egy kis magánélet - morogta halk, dühös hangon. – Én már mindent láttam - jelentette ki Claire. – Szia! - dugta be a fejét mosolyogva a szekrénybe. – Van kedved ma velünk tartani? – Eszedbe ne jusson! - figyelmeztette Jared. -

Kiképzésen van, nem? - förmedt rá Claire. – Egyszer ezt is látnia kell!

-

Nem azt sajátítja el - mondta Jared.

-

Amúgy is dolgotok van ma - tette hozzá Bex. Kim lépett be, és elképedve nézte,

hányán vannak a szobában, mi pedig félmeztelenek vagyunk. -

Én is megyek - jelentkezett Bex.

Jared dühösen rámeredt, aztán Claire-re. - Még nemáll készen. - Szükségem van rá, hogy elterelje Ryan figyelmét, ha Ryan esetleg arra vetődne mondta Claire bosszúsan, hogy magyaráznia kell. -

Csalinak használnád? - háborodott fel Jared. - Szó

sem lehet róla. -

Miért nem mondjátok meg, hogy mi folyik itt, és hagyjátok rám a döntést? -

avatkoztam közbe. Egyre jobban dühített, hogy úgy beszélnek rólam, mintha ott sem lennék. -

Claire kiiktatja Andersont - mondta komor 147 arccal Jared.

-

Megölöd? - kérdeztem, és Claire bólintott. - Most rögtön?

Bosszankodva nézett rám. -

De hát órám van - válaszoltam, noha tisztában voltam vele, milyen abszurdan hangzik,

amit mondok.

Jared az ajtó felé tolta Claire-t és Bexet. - Akkor ez el is dőlt. Kifelé! Claire könnyedén átbújt a bátyja karja alatt. - Segíteni tudnál, ha Ryan esetleg felbukkan apellált a jobbik énemre. - Máskülönben csúnyán eldurvulhat a dolog. Esetleg megpróbálhatja megvédeni Andersont. -

Várj csak - mondtam. - Hadd gondolkodjak el rajta...

Jared megdermedt, aztán felém fordult. - Rossz ötlet. Elvihetjük Ryant ebédelni vagy hasonló, hogy elvonjuk a figyelmét. Nem engedem, hogy Claire egyik rajtaütésének kellős közepébe csöppenj... -

Kimnek is órája van - szakította félbe egyenletes, meggyőző hangon Claire. - Jarednek

meg az ő segítségére van szüksége. -

Az esetek többségében Kim amúgy sem jár órára, mégis színjeles - morogtam. -

Nézzem, amikor elveszed egy ember életét? - kérdeztem bizonytalanul. -

Igen - mondta Claire. - És segíts, ha Ryan odavetődik.

-

És mi van az ebédmeghívás ötletével? - fordultam Jaredhez.

-

Ryan szolgálatban van - közölte Claire. - Nem lődöröghetek ott, hogy ebédszünetet

tartson. Nem így működik, és ezt Jared is nagyon jól tudja. - Claire dühösen nézett Jaredre. -

Rendben - bólintottam.

Határozott léptekkel bementem a szekrényembe, és magamra csuktam az ajtót. Végre csend volt, de csak egy másodperc töredékéig, majd Claire az öklével megverte az ajtót. Gyerünk, királylány! Lemegy a nap. -

Jövök már! - mordultam vissza. Fekete farmer, fekete garbó orgyilkossághoz illő

öltözetnek tűnt, hozzá a tarkómon szoros kontyba tekertem a hajamat. Amikor kiléptem, Claire arca felragyogott. -

Van olyan cipőm, ami istenien menne hozzá.

-

Nem viselhetek tűsarkút egy gyilkossághoz - válaszoltam, mert bosszantott a

vidámsága. -

Miért nem? Én mindig azt szoktam - ráncolta az orrát. Azzal mindnyájan lekocogtunk

a lépcsőn, és kimentünk a ház elé. Jared megrántotta a karomat, mielőtt bebújtam Claire Lotusába. - Claire gondoskodik a biztonságodról... csak... húzd meg magad, rendben? 148 Tartsd be az utasításait! -

Ígérem - fogadtam meg. Jared mégis ideges volt, noha bízott a húga képességeiben, és

bár megértettem az érzéseit, jó volt, hogy a változatosság kedvéért most nem én nyugtalankodtam. Jared arcon csókolt, mielőtt eltűnt az Escalade sötétített üvege mögött. Kim bepattant az

anyósülésre, de előbb vidáman odaintegetett nekem, mint egy állatkertbe készülő gyerek. Megcsóváltam a fejemet, mielőtt visszaintegettem. -

Még ma! - dörrent rám Claire, és felbőgette a motort.

Bexszel a Claire mögötti ülésre zsúfoltuk be magunkat. Észak-Providence-be hajtott, aztán ráfordult a Mineral Spring Avenue-ra, és Ryan rendőrőrsének vöröstéglás falától nem egészen egy tömbnyire beállt a McDonald’s parkolójába. -

Ezt nem gondolhatod komolyan! Reggel hét van! Fényes nappal lősz agyon egy

zsarut? - kérdeztem hitetlen- kedve. -

Volnál kedves két másodpercig úgy tenni, mintha tudnám, mit teszek? - kérdezte

ingerülten. Feltette a nagy szemüvegét, és odabiccentett egy zsarunak, aki az egyik járőrkocsihoz sétált ki. -

Anderson? - kérdeztem.

-

Aha - válaszolta Claire, és egy pillanatot várt, amíg Anderson kihajtott az útra, akkor

fordította csak el a kormányt, és a gázra lépve a nyomába eredt. Annyira lemaradt a fekete-fehér rendőrautó mögött, hogy néha már azt hittem, elvesztettük. Claire azonban sasszemmel figyelt, és amit én nem láttam, azt ő úgy látta, mintha az orra előtt lett volna. -

Rendben - lassított a járda mellé kanyarodva. - Lássunk munkához - mondta Bexnek.

Bex bólintott, és elővette a hátsó ülésről a neon rózsaszín sporttáskát. Szemügyre vettem a táskát, aztán Bexre mosolyogtam. -

Próbáltam rábeszélni, hogy

feketét hozzon - vonta meg a vállát. - Vagy legalább barnát vagy zöldet. De nem volt hajlandó. -

Lehet, hogy könyörtelen orgyilkos vagyok, de azért elsősorban lány - közölte Claire,

és rágót dobott a szájába. Vigyáztunk, hogy ne keltsünk feltűnést: kerítéseken másztunk át, láncra vert kutyákat és gyerekjátékokat kerülgettünk, végül beosontunk egy emeletes épületbe. A lépcső használhatatlan volt, az alsó fele a padlóra zuhant, a felsőt csak néhány korhadt palló tartotta úgy- ahogy. -

És most mi lesz? - kérdeztem suttogva.

Bex a vállára dobott, aztán a faltól elrugaszkodva átugrott egy gerendára, s onnan az 149 emeletre. Még szokatlan szemszögemből nézve is Pókembernek látszott. Elképzelni sem tudtam, miért gondolja, hogy lebegnie kellene, amikor könnyedén kúszik a falon is. Claire felugrott a levegőbe, megragadta a lépcsőfordulót, ahol a lépcső becsatlakozott az emeletbe, aztán mellénk lendült.

-

Most már letehetsz, Bex - kértem.

-

Még nem - válaszolta, és nekifutásból felugrott a félig kilógó szarufához. - Most már

rendben - segített visszanyernem az egyensúlyomat. Az egymás mellé épített, egykor a tetőtér padlójaként szolgáló gerendák egyikén ültünk. Claire hasra feküdt mellettem, és összerakta a puskáját. - Itt fognak találkozni - súgta. Síri csendben maradj! Andersonnak szörnyű üldözési mániája van. így jutott ilyen messzire. Ha megsejt valamit, hosszú időbe telik, amíg megint ilyen alkalmunk nyílik. Bólintottam, és néztem, ahogy Bex is előveszi a táskából a fegyverét. Nem tette le az előtte levő állványra, hanem elém helyezte. -

Az irányzékon át nézd! Ne lőj, még ha alkalmad nyílik is rá! Ez csak gyakorlat -

utasított halkan. Igyekeztem volna suttogva helyeselni, amikor megriadtam, mert lentről hangok hallatszottak. Claire lassan a puskacsövemre tette a kezét, aztán eleresztette, és úgy helyezkedett, hogy célozhasson. -

Nézz az irányzékba - suttogta. Azt tettem, amit mondott, és három férfit pillantottam

meg, valamint egy egyenruhás rendőrt. - Számold meg őket! Hányat látsz? -

Négyet.

Bex a fülemhez hajolt. - Fordulj a bejárat felé! Lassan a mondott irányba fordítottam a puskámat, és észrevettem még kettőt. Meglepett, hogy egyik sincs egyenruhában, hanem öltönyt viselnek. Széles válluk, tagbaszakadt alakjuk a maffiáról szóló régi filmekre emlékeztetett. -

Testőrök - mondta Bex. - Nézd meg alaposabban a zakójukat. Látod, hogy kétoldalt

kissé kidudorodnak? -

Fegyvert viselnek - leheltem.

Claire egy ujjal elvégezte a finombeállítást az irányzéktolón. Az apró kattanás olyan hangos volt a fülemben, mint egy sugárhajtású gép motorja, de a zaj annyira jelentéktelen volt, hogy a lent álló férfiak meg sem hallották. Bex az ujja hátával megérintette a könyökömet. - Figyelembe veszi az oldalszelet, és megméri a célpontig a lőtávolságot, de ez könnyű lövés. Amint elsüti a puskát, próbálj meg ellazulni. Leviszlek, és kijuttatlak innét, és mire 150kettőt pislogsz, már úton is vagyunk haza a Lótusszal. – Halk, egyenletes hangja egy televízióban közvetített golfverseny kommentátorának hanghordozására emlékeztetett, vagy egy National Geographic-ben bemutatott dokumentumfilm narrátoráéra. Csak az akcentus hiányzott. Claire visszafojtotta a lélegzetét, és hunyorogva nézett bele a távcsőbe. Az ajkába

harapott, és lassan kezdte meghúzni a ravaszt. -

A francba - suttogta. - Ryan most állt meg a kocsijával. Egy háztömbnyire van

északra. Ninával tartóztassátok fel. Húsz perc múlva találkozunk. - Várj...! - kezdtem, de mielőtt tiltakozhattam volna, Bex már fel is emelt a fagerendáról, és kimászott egy régi szellőzőnyílás törött lécein keresztül, aztán több mint harminc métert ugrott. Simán földet ért, és a kezemnél fogva húzni kezdett. - Gyere - suttogta. Végigszaladtunk egy sikátoron, úgy futottunk, ahogy a lábam bírta, és csak akkor lassítottunk, amikor a következő keresztutcához értünk. -

Erre - mondta Bex, és kézen fogva, most már normális tempóban átvezetett a túlsó

oldalra. -

Nina? - hallottam a nevemet.

Amikor megfordultam, Ryan jött felénk kissé zavartan, de boldogan, hogy viszontlát. -

Szia - kényszerítettem az arcomra a legszebb mosolyomat, és próbáltam egyenletesen

szedni a levegőt. -

Már dolgozol?

-

Igen - mosolygott, és megpöccintette a jelvényét.

-

Mit kerestek ennyire idefent, északon?

-

Izé...

-

Megkértem, hogy hozzon el kocsival a barátnőm lakására - mentett meg Bex.

Ryan meglepetten pislogott, aztán tetőtől talpig végigmérte Bexet. - Ó! Azt hittem, Jared vagy. -

Bexnek hívnak - nyújtott kezet Bex. - Jared kisöccse vagyok.

-

Bámulatos, mi? - mosolyogtam.

-

Úgy volt, hogy itt találkozom a társammal. Este felhívlak, Nina.

-

A társaddal? - lepődtem meg.

-

Igen. Munkaügyben.

Bexszel összenéztünk, aztán Bex megrántotta a kabátomat. - Hát... nem akarom Mandyt megvárakoztatni. -

De nem ám, tesó - mosolyodott el Ryan. - Viszlát, gyerekek.

Erőltetett tempóban távolodtunk Ryantől, 151 míg el nem tűnt szem elől, aztán Bex megint nógatni kezdett. Ő éppen csak kocogott, én viszont teljes erőmből loholtam, amíg a következő háztömbhöz nem értünk, ahol Claire a Lotusban várakozott. -

Csapda volt - lihegtem kifulladva. - Ryant várták.

-

Tudom - mondta Claire elszánt, fenyegető tekintettel. Végigszáguldott az utcán, a

forgalomban szlalomozva jutott előre, amíg a Brownra nem ért. - És mi lesz Ryannel? kérdeztem. -

Majd én gondoskodom róla. Bex itt vár, amíg Jared végez. El kell varrnom néhány

szálat. Bólintottam, aztán a járdáról figyeltem, ahogy elfüstöl. -

Mondd el - fordultam Bexhez.

-

Csak keveset hallottam, amikor távoztunk, hogy feltartóztassuk Ryant, de Donovan

azért küldte azokat az embereket, hogy elkapják. Csalinak akarták felhasználni. -

Szóval most Ryan a csali - jegyeztem meg szomorúan.

-

Mind azok vagyunk - mondta Bex.

152

Tizennegyedik fejezet A temetés

- Igazam volt - szögeztem le, és hagytam, hogy Jared lesegítse rólam a kabátomat. Olyan, mintha a Télapó összehányta volna a kócerájt. -

Igazad volt. És milyen nevetséges, amikor te egyedül is feldíszíted a termet - csókolta

meg az arcomat Jared. A kellemetlen, fülsértő zene miatt kiabálnunk kellett. A termet piros, zöld és arany díszek borították mindenütt, a kísérőikkel érkező alkalmazottak tökéletes félkörben tébláboltak a DJ körül, és nagyon vigyáztak, hogy még véletlenül se tévedjenek a táncparkettre. -

Szólok a DJ-nek, hogy halkítsa le kicsit vagy nagyon a zenét - kiabáltam.

Jared bólintott, és derűsen figyelt, ahogy eltökélten átvágok a parketten. -

Elnézést - szólaltam meg. A DJ a fejével bólogatott, és az előtte levő számítógép

képernyőjére koncentrált. - Bocs! - ordítottam, és megkocogtattam a vállát. -

Miben segíthetek? - ordított vissza.

-

Legyen kedves lehalkítani! Szeretném, ha a vendégek hallanák egymás szavát.

A DJ a homlokát ráncolta. - Miss Bankovic arra kért, hogy parti szinten játsszam a zenét. -

Sasha? - kérdeztem vissza a félreértés elkerülése kedvéért. - Ez üzleti, és nem

diákszövetségi parti - kiabáltam túl a bömbölést. - Halkítsa le! A DJ kelletlenül engedelmeskedett, én pedig elégedetten távoztam. De az apró győzelmem feletti meleg, bizsergető érzés nem tartott sokáig. Sasha pár lépésnyire a puncsos táltól sarokba szorította Jaredet, aki unottan és kényelmetlenül álldogált; Sasha vihogott, és a felettük lógó fagyöngyre mutogatott. -

Szia, bébi - köszöntött Jared nyomatékosan, és maga mellé húzott.

-

Nina! - lepődött meg Sasha. - Mit keresel itt? - Felvontam a szemöldökömet. - Akarom

mondani... hol voltál? - kertelt. -

A DJ-nél, és ragaszkodtam hozzá, hogy elfogadható decibelre halkítsa le a zenét. És ha

most befejezted a flörtölést, akkor szeretném elvinni a vőlegényemet a fagyöngy alól, hogy ne legyen okod tovább fenyegetni a száraz, összecsomósodott rúzsoddal. 153 Sashának tátva maradt a szája, de nem hagytam neki annyi időt, hogy visszavághasson. Lassú szám csendült fel a hangszórókból, és a táncparkettre húztam Jaredet. Izgatottan, sóváran mélyedtek az ujjai a bőrömbe. - Felesleges-e azt mondanom, hogy végtelenül élvezem, amikor féltékeny és aljas vagy?

-

Igen, de azért csak mondd nyugodtan - öleltem át mosolyogva a nyakát. Perceken

belül újabb párok csatlakoztak hozzánk, és a zenére andalgó szerelmesek tengere vett körül minket. Amikor vége lett a számnak, Jared magamra hagyott, hogy beálljon a puncshoz kígyózó sorba, én pedig ott maradtam, hogy a munkatársakat és a vendégeket üdvözöljem. Néhányan nyugdíjasok voltak, olyan férfiak és nők, akik a megalakulásától fogva a cégnél dolgoztak. Számtalan emléket idézett fel, hogy viszontláthattam őket, és nemsokára megkönnyebbüléssel fogadtam az új arcokat. -

Nem szabadna itt álldogálnod, amikor lassú számot játszanak, Cukorfalat - jegyezte

meg Grant. Kétségkívül a legelbűvölőbb mosolyát vette elő. -

Jareddel jöttem - mosolyogtam gúnyosan.

-

Ugyan már - vigyorgott. - Csak egy táncot!

-

Nem.

Nevetett, és a fejét csóválta. - Olyan - futott végig rajtam a tekintete - elképesztően nézel ki. A vörös... hűha! -

Köszönöm - válaszoltam, és mindenhova néztem, csak rá nem.

-

Biztos, hogy nem... - Hirtelen elhallgatott. - Jared! Örülök, hogy látlak.

Jared kellemes arckifejezése, amikor átnyújtotta nekem a kis műanyag poharat, azonnal eltűnt, amikor Granthez fordult. - Bárcsak oszthatnám a véleményedet - mondta láthatóan visszafogottan. - Talán több szerencséd lesz a gyakornokokkal - intett a fejével a sötét sarok felé -, akik alkohollal javítják fel a puncsukat, és ezért talán nem állnak annyira ellen a kitartó ostromodnak. Grant mosolya változatlan maradt. - Kellemes ünnepeket mindkettőtöknek! -

Boldog karácsonyt! - viszonozta Jared.

A körülöttünk állóknak felkeltettük a figyelmét, így lesütöttem a szemem, és igyekeztem elbagatellizálni a Jared keltette feltűnést. -

Mi ütött beléd? - kérdeztem lehajtott fejjel.

-

Nem szerettem volna, ha az a benyomása, hogy kedvelem.

-

Hát ezt sikerült vele megértetned. És most légy szíves, változz vissza azzá a hűvös,

nyugodt Jareddé, akit ismerek és szeretek! Muszáj 154 kivívnom az itt egybegyűltek tiszteletét. -

Bocsáss meg - nyomott csókot a hajamra.

-

Nina? - szólított valaki a terem másik végéből. A rémes hangtól összerezzentem, és

amikor megfordultam, Sashát láttam felém csörtetni, valakivel a nyomában. -

Ne csak prédikálj, tedd is meg - mormolta Jared mesterkélt mosollyal.

-

Szeretném bemutatni a kísérőmet, Ryan Scottot. Ryan, ő Nina Crey, a

gyakornoktársam. Képtelen voltam titkolni a megdöbbenésemet és a fel- dúltságomat. Ryan kezet nyújtott. - Gyakornok? Nem ő a cég feje? - kacsintott rám. Sasha kacagással ütötte el, hogy hazugságon kapták. - Hát... izé... még nem. Megráztam Ryan kezét. - Azt hiszem, már ismerjük egymást. -

Tényleg? - ébredt fel Sasha őszinte érdeklődése.

Ryan Jaredre pillantott, aztán vissza rám. - Elrabolhatnálak egy... pillanatra? -

Nem - vágta rá gondolkodás nélkül Jared.

Idegesen kacarásztam, aztán a szempillám alól felpillantottam Jaredre. - Csak egy percet kérek. Jared a homlokát ráncolta, de nem tiltakozott. -

Nos - mondta Sasha azon az idegborzoló, éles hangján akkor hát kettesben maradtunk!

-

Mindjárt visszajövök! - szegeztem egyenesen Sashára a tekintetem.

Ryan karon fogott, és gyorsan egy csendes sarokba vont. - Azt hittem, megegyeztünk valamiben. -

Megegyeztünk? - sziszegtem. - Nem tagadtam, hogy tartozom azért, hogy segítettél

lóvá tenni Jaredet. Azt viszont nem ígértem, hogy összehozlak Claire-rel, hogy beszélhess vele. Nem jó ötlet lesből rárontani. Ryan felsóhajtott. - Pillanatnyilag sok minden nyomaszt. Meggyilkolták a társamat, és azt hiszem, ennek a tavalyi év során bekövetkezett többi rendőr halálához van köze. Szerintem összefüggés van a halálesetek között. Szeretnék beszélni vele, mielőtt annyira összeszedem magam, hogy csak ennek az ügynek a nyomozására tudok összpontosítani. Komoly dologról van szó, Nina. Igazán nagyszabásúról, és képtelen vagyok csak erre koncentrálni, ha folyton Claire-re gondolok. -

A rendőrgyilkosságokban nyomozol?

Ryan vonásai hirtelen olyan szigorúak lettek, hogy megrettentem. - Hivatalosan nem. Andersonnal mindketten ezen az ügyön voltunk, mielőtt megölték. Korábban nem voltam biztos az összefüggésben, de most, hogy Kit meghalt... most már tudom. Még azok az esetek is összefüggnek, akiket látszólag baleset ért. 155 - Figyelj csak... - kezdtem, de Ryan belém fojtotta a szót. -

Nem, inkább te figyelj. Nagy bajban vagyok. Az őrsön senki sem tudja, hogy min

dolgoztunk, és ha megtudnák, nem hagynák, hogy egy újonc vegye át az ügyet. De hát megölték a társamat, Nina! Személyesen érint. Ha azonban nem derítem fel egyhamar, nekem

annyi. Nehéz ügyről van szó, és nagyon észnél kell lennem. Én pedig nem tudok másra gondolni, mint azon az elviselhetetlen helyen Claire szemére, ahogy fölém hajol. -

Végeztél? - kérdeztem ingerülten.

-

Nem - ráncolta a szemöldökét. - És csak, hogy tudd: nagyon, de nagyon sajnálom.

-

Mit? - vágtam ugyanolyan arcot, mint ő.

Ryan két kezébe fogta az arcomat, és szájon csókolt, de nem akárhogy: bedugta a nyelvét a számba, és olyan szenvedélyesen csókolt, ami a velem együtt dolgozók - meg úgy mellesleg a vőlegényem - szeme láttára kifejezetten obszcénül hatott. Mielőtt zavarba jöhettem volna, Ryan már át is repült a termen, és az oldalán átcsúszott a táncparketten, majd közvetlenül a DJ pultja előtt állt meg, mielőtt nekicsapódott volna. Azonnal elhallgatott a zene, és a beállt csendben sikoltások, rémült kiáltások hallatszottak. -

Elég, Jared! - kiabáltam, és láttam, hogy ismét támadásba lendül.

Abban reménykedve, hogy a vérontást sikerül megakadályoznom, átszaladtam a parketten, de mielőtt Ryanhez értem volna, Claire bukkant fel előtte, és védelmező pózba vágva magát nézett farkasszemet a bátyjával. Jared mozdulatlanul megállt, és dühösein zihált. - Szándékosan... tette - fújtatott. -

Te pedig a malmára hajtottad a vizet - őrjöngött Claire, aztán Ryanhez fordult. -

Megcsókoltad! Ninát? Így gondoltad felkelteni az érdeklődésemet? - emelte fel a nyakkendőjénél fogva. Ryan fuldokolva lazította meg a nyakkendője csomóját, aztán elmosolyodott. - Azt tettem, amit kelllett - válaszolta Claire-nek, aztán Jaredre pillantott. - Bocsáss meg. -

Nem érdekel, mi okod volt rá, de többé így ne nyúlj Ninához. Nem ölhetlek meg, de

miután végeztem, azt kívánod majd, bárcsak megtettem volna. - Jared megragadta a kezemet, aztán velem együtt távozott a partiról. Gyalog mentünk le a lépcsőn, aztán ki a parkolóba. Amikor az Escalade-hoz értünk, eltakartam a számat a kezemmel. Jared még dühös volt, de amikor rám pillantott, akaratlanul is elmosolyodtam. -

Jól behúzott a csőbe, mi? - kérdeztem, és a hangos nevetés ellen küzdöttem.

-

Jól bizony - mosolyodott el.

Féktelenül, hangosan kacagtunk, harsányabban, mint életünkben valaha. Mire abbahagytuk, nem kaptam levegőt, és a hasizmaim 156 fájtak és megfeszültek. A kocsiban is fogtuk egymás kezét, és minden lámpánál egymásra mosolyogtunk - Ryan végre szemtől szemben állhatott Claire-rel, és ez akár katasztrofálisan is elsülhetett volna, mégis megkönnyebbülést éreztünk, mintha a kis társaságunk végre kiegészült volna. Fogalmam sem volt, mit mond majd Claire Ryannek - vagyis mennyit árul el az igazságból -,

de az, hogy Ryan Claire Talehje, és hogy most már szerelmes belé, bizonyíték volt arra, hogy úgy rendeltetett, hogy szerepünk legyen egymás életében. Jared jóslata nem vált valóra, de a megismerkedésünk óta még sosem látszott annyira boldognak, hogy ezúttal tévedett. Másnap arra ébredtem, hogy hatalmas hópelyhek hullnak az égből, és kecsesen táncolnak a levegőben. A könnyű, fehér pelyhek úgy lebegtek, mintha saját szimfóniájuk dallamára tennék. Kinéztem az ablakon; a földet már vagy hatvan centi hó borította, és a vastag, szürke felhők azt mutatták, hogy egyhamar nem lesz vége a havazásnak. -

Hajnali négy óta esik - szólt- Bex a folyosóról.

Szorosabbra vontam magamon a köntöst, és kinyitottam az ajtót. Bex állt unott arccal előttem, a kezében egy félig megevett alma volt. Beleharapott, és hangosan rágta a falatot. - Jared hozza a kávét. -

Helyes - mondtam, és a fürdőszobába indultam.

Hamar beburkolt a gőzfelhő, ami a zuhany vizéből

szállt fel, de mielőtt kiöblíthettem

volna a sampont a hajamból, hallottam, hogy nyílik az ajtó. -

Egész éjjel fent voltam Ryannel. Sokat beszélgettünk. Még többet veszekedtünk.

-

Komolyan? És miről?

-

Arról, hogy mit látott a sivatagban, és hogy ott voltam-e vagy sem. Tudja, hogy akik

tavaly megkéselték, zsaruk voltak. Sokkal többet tud, mint gondoltuk. Végül... - nagyot sóhajtott - egyszerűen megmondtam neki. -

Mindent? Bevallottad a többi zsarut meg a rendőrfőnököt? Andersont... meg azt, hogy

ki vagy? -

Még nem.

-

És hogy magyaráztad meg úgy, hogy nem mondtál el mindent?

-

Megígértem, hogy később bővebben is kitérek a részletekre. Valahogy nem érzem

helyesnek, hogy kitálaljak neki, Nina - ráncolta a homlokát. - Abban a meggyőződésben nőttünk fel, hogy ez a titok a családunk biztonságát szolgálja. -

Akkor ne mondd el neki, amíg nem érzed helyesnek.

-

És ha ez a pillanat sosem jön el?

-

Nem tudom - zártam el a csapot. Egy törülköző szállt át az ajtó fölött, és a fejemre

esett. - Kösz. -

157 Szívesen - csukta be mögöttem az ajtót.

Mire felöltöztem, és elkészültem, Claire, Jared és Bex már a konyhában vártak, és Ryanről beszélgettek. Elég volt belépnem a konyhába, hogy megérezzem, nem jutottak semmire. -

Akkora egy képmutató vagy! - dühöngött Claire.

Jared az öklével az asztalra vágott. - Szerelmes vagy belé? -

Nem!

-

Akkor merőben más a helyzet! - pillantott rám, aztán mély levegőt véve igyekezett

nyugodtabb hangnemben folytatni. - Te magad mondtad. Nem érzed helyesnek, hogy közöld vele. Leültem, és alaposan szemügyre vettem a testvéreket, mielőtt megszólaltam volna. Claire első látásra dühösnek látszott, de a tekintetével megértésért könyörgött. Nagy lépést tett előre, amikor az igazság egy részét elmondta Ryannek, és Jaredhez hasonlóan, aki két éve esett át ezen, ő is az ellentmondásos érzéseivel viaskodott. A testvérei támogatására volt szüksége. Leültem Jareddel szemben, Claire mellé. Szándékosan ezt a helyet választottam, és reméltem, hogy ők is felfigyelnek rá. - Claire talán az áldásodat szeretné kérni, Jared mondtam. -

Vagy csak egy kis megértésre vágyik - morogta Claire.

Bex felállt, és a konyha másik végébe ment. Felemelt egy tányért, és letette elém. Sonkával, hagymával, gombával és sajttal bőven megrakott omlett volt. -

Kösz - mosolyogtam rá.

Bex biccentett, aztán megfogta a nővére vállát. - Szeretlek, Claire. De ha némi távolságból nézed a dolgokat, és jobban belegondolsz, akkor belátod, hogy Ryan zsaru, és éppen azokban a gyilkosságokban nyomoz, amiket te követtél el. Mit gondolsz, mit tesz, ha elmondod, hogy te ölted meg a társát? Azt hiszed, majd mindent megbocsát, mert látta a szemedet a sivatagban? -

A társát, aki megszervezte az elrablását, és végső soron ebből következően a halálát

tervezte - vágott vissza Claire. - Tudom, hogy látszatra hogyan fest - sóhajtott fel azután. Lehet, hogy nem vagyok belé szerelmes, de ő azt állítja, hogy szeret. Ha meghallgatja, amit mondani szeretnék, és körültekintően vezetem be a dolgot, Ryan szerintem még előnyünkre is válna. -

Ezt nem kockáztathatjuk meg - jelentette ki Jared ellentmondást nem tűrő hangon.

Claire felállt, és a tenyerével az asztalra támaszkodott. -

Ugyanezt

kockáztattad,

amikor mindent elmondtál Ninának, és ő még nyereséget sem jelentett számunkra! Elvesztette az uralmat az élete felett, amióta leleplezted158 magad előtte, Jared. Legalább hadd döntsék magam, ahogy te tetted! Jared méltatlankodva ráncolta az orrát. - Hónapokig rágtad a fülem Nina miatt, Claire! Hamar elfelejtetted, hány órán át kellett hallgatnom a prédikációdat arról, hogy helyesen kell cselekednem! Őrizd meg a titkot! Őrizd meg mindenáron! Éveken át csak ezt zsolozsmáztad!

Claire szemébe könnyek szöktek, az arca kipirult. - És ezt pont te mondod! - kiabálta. Tudod, milyen az, ha senkid sincs, és milyen végre megszabadulni a mibenlétünk terhétől, hogy milyen, ha anyádon vagy a testvéreiden kívül valaki mást is a bizalmadba avathatsz? Nekem senkim sincs, Jared! Te is átélted ezt, mégis megtagadod tőlem a felszabadulást, amihez ragaszkodtál? Jared feszengett a helyén, de a szemén láttam, hogy nem enged majd. Claire is látta. -

Dögölj meg! - ordította, mielőtt kirohant a házból. Olyan erővel vágta be maga mögött

az ajtót, hogy a képek és festmények leugrottak a szögről, és a földre zuhantak. -

Hibát követsz el - intettem Jaredet, amikor konok tekintetét láttam. - Várj, Claire! -

kiáltottam, mert azt reméltem, meghallja a hangomat, mielőtt elszáguld a kocsijával. Kiszaladtam, és megálltam a Lotus mellett. Claire a szemét törölgette. - Bocs. Sírok, amikor méregbe gurulok. -

Én is - mosolyogtam bocsánatkérően.

-

Ryan megkért, hogy kísérjem el Anderson temetésére. - Claire egyenesen előre

szegezte a tekintetét; felindultsága miatt képtelen volt a szemembe nézni. -

Elmész?

-

Amikor a kérése elhangzott képtelen voltam valami elfogadható kifogással

előhozakodni, de nem kellene elmennem. Nem helyes. -

Veled tartok.

Claire búzavirágkék szeme meglepetten villant rám. - Komolyan? -

Igen. Mikor lesz?

-

Egy óra múlva - válaszolta, és igyekezett palástolni az arcára kiülő reménykedést.

Az órámra pillantottam. - Rendben van. Egy perc, és átöltözöm. Jared a homlokát ráncolta, amikor belebújtam egy egyszerű fekete ruhába. Leültem az ágy szélére, hogy fekete harisnyát húzzak, ő pedig mellém ült. -

Több szempontból sem helyénvaló - jegyezte meg.

-

Például abból, hogy amellett ülsz, aki miatt az apád az életét vesztette? - kérdeztem, és

belebújtam a magas sarkúmba. Jared rám segítette a kabátomat, aztán gyöngy fülbevalót tűztem a fülembe. Végül megfordultam, és a kezem közé fogtam az arcát. - Bizonyos szempontból igazad van, Jared, de ez Claire 159döntése, ahogy a te döntésedet is csak te hozhattad meg. Bízz benne, hogy képes helyesen dönteni. Még sosem okozott csalódást. -

Azelőtt még sosem akarta az igazat elmondani.

-

Ezzel meg is adtad a választ - csókoltam meg puha, meleg száját. Hosszabban

viszonozta a csókomat, de elhúzódtam, mert tudtam, hogy Claire izgatottan vár.

Egyedül mentem ki a Lotushoz, és beültem Claire mellé, aki nagy, sötét napszemüveget tett fel, majd első sebességbe tette a kocsit, leszáguldott a felhajtón, és kifarolt, amikor az utcára ért. A Szent Péter és Pál katedrálist több tucat járőrkocsi vette körül, és még több magánautó parkolt a környéken. A bejárathoz hosszú sor kígyózott, a szipogó gyászolók a szomszédos háztömbig álltak. -

Hamarabb ide kellett volna érnünk - mondtam.

-

A francba - morogta halkan Claire. - Hiba volt idejönni.

Kopogás hallatszott az ablakán, mire Claire letekerte, és megláttuk Ryant a díszegyenruhájában. - Sikerült ideérned! - mosolygott visszafogottan, aztán kinyitotta az ajtót, hogy Claire kiszállhasson, majd átsietett az én oldalamra, és előttem is kinyitotta. - Kösz, hogy eljöttetek. Nekem sokat jelent. Csak bólintottam, és Ryan mögött haladtam, aki a templomhoz felvezető lépcsőhöz kísérte Claire-t, és így kikerültük a síró barátok és családtagok véget nem érő sorát. Amikor elmentünk mellettük, egyesek felismerték Ryant, és kezet fogtak vele. Néhány nőt felzaklatott, hogy látja, és még olyan férfiak is akadtak, akik a könnyeikkel küszködtek, amikor Ryan futólag megölelte őket, és halkan pár részvétteljes szót mondott. Miután köszönetét mondtak Ryannek, szomorú arckifejezésük eltűnt, és kíváncsian méregették a fekete bőrruhás, hegyes orrú, tűsarkú cipőt viselő, ifjú kis hölgyet. Aki mellett elhaladtunk, fájdalmas arccal nézte Ryant, és meghökkenve bámulta Claire-t, akin hosszú ujjú, illedelmesen kivágott nyakú pulóver, rövid szoknyás ruha volt, ami azért a combközépnél három centivel tovább ért. Talán a szépsége vette el a szavukat, vagy a fekete tűsarkú, ami rendkívül magas volt, és a tűsarkon egy fényes, türkizszemű kígyó kúszott fel a cipő nemesacél sarokrészéig. Az összeállítást csak Claire merte felvenni egy temetésre, a megjelenése mégis tökéletes volt. Ryannek láthatóan nem volt ellene kifogása. Mielőtt a templomkapuhoz értünk, Ryan megfogta Claire kezét, és végigvezette a padsorok között. Claire visszanézett rám; úgy vettem észre, nem tudja, hogyan reagáljon. A szentélyig mentünk, és a család mögött foglaltunk helyet, de az első sorban, a Kit Andersonnal együtt szolgáló rendőrtisztek között. 160 Ryan Claire és köztem ült, amitől a helyzet kínossága tovább fokozódott. Az orgonista játszani kezdett, a templomban ünnepélyes dallam áradt szét. Két sorral előttünk, a pad közepén egy asszony ült, mindkét oldalán egy-egy kisgyerek. A Claire előtt ülő férfi előrenyúlt, hogy megérintse a vállát. Az asszony megsimogatta a kezét, aztán közelebb húzta magához a kisfiát.

A számhoz kaptam a kezemet. - Ó, istenem! - suttogtam. -

Hát igen - hajolt a fülemhez Ryan. - Kit felesége és a két gyermeke. A kislánya három,

a fia hétéves. Képtelen voltam titkolni az elszörnyedést, ami kiült az arcomra. Claire-re pillantottam, aki szenvtelenül nézett előre. Leszegte az állát, így jelezte, hogy őrizzem meg a nyugalmamat. Ettől a perctől fogva minden pillanat örökkévalóságnak tűnt. Az elhunyt méltatása, a mise, a zsoltárok. Amikor megkezdődött az ima, feltápászkodtam a helyemről, és mit sem törődve azokkal, akik kénytelenek voltak felállni vagy a lábukat félrehúzni, hogy kiengedjenek, oldalazva kimenekültem. Kitártam az ajtót, és a friss, hideg levegő olyan érzés volt a tüdőmben, mintha egy órája most először vettem volna levegőt. Miközben lélegezni próbáltam, csak a korlát tartott meg, amibe belekapaszkodtam. -

Jézusom, Nina! - szólalt meg Claire, és megragadta a karomat, hogy rogyadozó lábam ellenére egyenesen tartson. - Nem kimentél, hanem kiszaladtál, kifutottál egy meggyilkolt providence-i rendőr temetéséről! Ezzel az erővel céltáblát is akaszthattál volna a nyakadba!

-

Pici gyerekei voltak! Családja! - kiáltottam.

-

Ahogy neked is van családod - mondta Claire. - Csak mi jobban célzunk.

-

Beszélnünk kellett volna a fejével. Lehetőséget kellett volna adnunk, hogy visszatérjen

a helyes útra! Claire megragadott a vállamnál fogva. - Kit Anderson apa és férj volt, de ha nem iktattam volna ki, tálcán nyújtottam volna át Ryant Donovan embereinek, és Ryan most halott lenne. -

Ennek semmi értelme! Minek kellett volna nekik Ryan? Ha te kellesz nekik, miért

nem egyenesen hozzád jönnek? -

Nyomásgyakorlás és kontroll - válaszolta Claire. - így próbálnak meg túszul ejteni,

miközben tudják, hogy engem sosem lehetne. -

Jól vagy? - kiáltott oda Ryan, aki a lépcsőn lerohant a járdára, aztán felemelte az

államat. - Mi történt odabent, Nina? - A templomra pillantott, aztán vissza rám. -

Ne haragudj - szabadkoztam. - Ez az első temetés, amire eljöttem, mióta Jack...

Ó, hát persze, erre nem is gondoltam 161 - ölelt meg futólag. - Nem javítana az állapotodon, ha ennél egy falatot? Egyáltalán ettél már? -

-

Ami azt illeti, nem - vallottam be, mert most jöttem csak rá, hogy tényleg nem ettem

semmit. -

Az asszonyok főznek az őrsön dolgozó fiúknak..., és valamennyit elvisznek a

családnak is. Beugorhatunk, mielőtt hazaindultok. -

Ninának elintéznivalói vannak - vetette közbe Claire, és feltette a napszemüvegét.

Ryan rám nézett, és láttam, hogy itt az ideje, hogy jóvátegyek ezt-azt. -

Ennem kéne - döntöttem el a vitát.

Claire sötét szemüvege ellenére is éreztem, ahogy nagy szemének a pillantása az enyémbe fúródik, és jelzi, hogy később, amikor már kettesben leszünk, még számolunk ezért. Ryan mosolya fülig ért. - Akkor hát rendben. Velem jössz? -

Igen

-

válaszoltam

gondolkodás

nélkül.

Ha

szerencsém

van,

gondoltam,

elhalaszthatom a büntetést, míg Jared a közelben nem lesz. Bármennyire szerettem is Claire-t, azért egy kicsit mindig tartottam tőle. Az észak-providence-i rendőrőrsig feszültségben tettük meg az utat, bár Ryan úgy locsogott, mint egy ideges tini az első randevúján. Amikor megérkeztünk, még alig jött vissza valaki a templomból, de félórán belül gyorsan megtelt az őrs. Ryannel és Claire-rel egy kisebb szobába húzódtunk be, ahol a szolgálatban levő tisztek tévézhettek és kártyázhattak. Az egyik sarokban ketten szkandereztek. -

Scotty gyerek! - kiáltott fel az egyik rendőr. - Melyik az exed, és melyik a csajod?

-

Pofa be, McCarty - torkollta le Ryan. - Claire, Nina... hadd mutassam be Mattét. Ő

pedig Pat - mutatott a tisztre, aki Matt-tel szkanderezett. Végül Pat győzött. -

Elterelték a figyelmemet! - zsörtölődött Matt.

-

Olyan vagy, mint egy gyerek, McCarty! - nevetett Ryan. - Viseld el férfiasan a

vereséget! Matt megkocogtatta az asztallapot. - Gyere csak, Scotty! Ne csak a szád járjon, bizonyíts is! Ryan nézte, ahogy Matt elővesz egy ötvendollárost, és lecsapja az asztalra. Claire testbeszéde észrevehetően megváltozott. A szája elé kapta a kezét, hogy ravaszul eltakarja a mosolyát, amire a szája húzódott. Ryan is látta Claire arckifejezését, és ez arra késztette, hogy leüljön, és felgyűrje az ingujját. - Legyen hát. A karjuk és a kezük remegett, ahogy keményen egymásnak feszültek. Matt arca kivörösödött, a homlokán kidudorodott egy ér, 162és úgy lüktetett, mint egy bőre alatt kúszó féreg. -

Hagyod, hogy egy újonc legyőzzön, McCarty? - mosolygott Pat a látványon.

Pár pillanattal később Ryan lecsapta Matt kezét az asztalra. - Igen! - dörmögte, és ünneplés közepette állt fel.

-

Jaj, istenem! - forgatta a szemét Claire. - Azt hittem, ebédre hívtál minket, nem olyan

versenyre, hogy ki tud messzebbre pisilni! -

Megpróbálkozol vele? - ült vissza Ryan.

Claire összerezzent. Szeretett versengeni, és rosszul viselte volna, ha kénytelen Ryannel szemben veszíteni, csak hogy megőrizze a titkát. -

Ne tedd! - súgtam oda.

-

Nem leszek veled elnéző, csak azért, mert lány vagy - figyelmeztette Ryan.

Matt felnevetett. - Nem is tudom! A karja elég izmosnak látszik. Ryan arckifejezése elárulta, hogy pontosan tudja, mit csinál. Korábban már tapasztalta, milyen erős Claire, és most a gyakorlatban is bizonyosságot akart szerezni. -

Nem akarok sérülést okozni - jegyezte meg közönyösen Claire. - Még lábadozol.

Ryan vállat vont. - Akkor a másik karomat használom. Úgy is megverlek. Claire letelepedett az üres székre. -

Ne, Claire - intettem.

Ryan letámasztotta a könyökét, és Claire megfogta a kezét. Leszegte az állát, és kihívóan Ryan szemébe nézett. -

Tüzes kis macska - jegyezte meg Matt érdeklődve.

-

Pofa be, McCarty! - szólt rá Pat.

-

Indítsd el, Nina - parancsolt rám Claire.

-

Ostobaság... - Utolsó kísérletet tettem, hogy elkerüljük a nevetséges viaskodásuk két

végkimenetelét, amelyek egyike sem volt kívánatos. -

Rajt! - ordította el magát Matt.

A karjuk megfeszült, aztán a kezük remegni kezdett. Tudtam jól, hogy a remegés Ryan keze miatt van; Claire unott képpel ült. Tizenöt másodperc elteltével az asztal körül álló tisztek piszkálni kezdték Ryant. - Mintha azt mondtad volna, Scotty fiam, hogy nem bánsz vele kesztyűs kézzel - somolygott Matt. -

Gyerünk, Scotty, elég a vacakolásból - szólt rá Pat.

Ryan arca kivörösödött, aztán izzadtságcseppek ütköztek ki a homlokán. Claire felvonta a szemöldökét, aztán egy kicsit lejjebb, az asztallaphoz közelebb nyomta Ryan kezét.

163 McCarty hangosan felnevetett. - Ez a lány megveri! Scottyt legyőzi egy lány!

Ryan mélyen beszívta a levegőt, aztán összeszorította a száját, visszafojtotta a levegőt, és olyan erősen feszült neki, hogy azt hittem, mindjárt elájul. Claire Mattre pillantott, aztán ismét Ryanre. A szemét forgatva kicsit elernyesztette a

karizmait, és Ryan az asztalra csapta a kezét. A tisztek megéljenezték Ryant, aki felállt, és a karját dörzsölte. -

Nem csináltátok komolyan - gyanakodott Matt.

-

Ülj csak le, kedves - paskolta meg Claire magával szemben az asztalt, és

elmosolyodott. -

Halvaszületett ötlet - mondtam. - Ideje mennünk, Claire.

Matt feltartotta a kezét, és Claire megfogta. Ryanhez fordultam. - Ne engedd, hogy ezt tegye! Csak felhívja a figyelmet. -

Mire? - nézett rám áthatóan Ryan.

Hátrahőköltem a tekintetétől. - Semmire. -

Gyerünk! - kiáltotta Pat.

Matt karja Claire-ének feszült. Az arca nemsokára olyan lila lett, mint nem sokkal előbb Ryané volt. -

Jézusom, maga aztán tényleg erős! - nyögte.

-

Kérlek, Claire! - könyörögtem. - Mennünk kell!

-

Rendben - vágta az asztalra Matt kezét Claire, aztán rögtön vissza is húzta kiindulási

helyzetbe. - Uraim... - bólintott! Nehezünkre esett, hogy ne rohanjunk ki a kocsihoz. Képtelen voltam másra, mint Jared reakciójára gondolni. - Ostobaság! Ez akkora...! - Megperdültem, és megállítottam Claire-t. Marhaság volt! - Claire puszit nyomott az orrom hegyére. - Nem is. Remek móka volt. De most menjünk!

164

Tizenötödik fejezet Igazság hatvan másodperc alatt

Jared behúzta a függönyt, hogy egy kicsit lazíthassak. A reggeli napsütés bántotta a szememet, és a fejembe a szívverésemmel egy ütemre nyilallt bele a fájdalom. Lapoztam a könyvemben; igyekeztem behozni a lemaradásomat a társaimmal szemben, akik nem hagyták ki az előző két napot. Megnyomtam a két szemem között a homlokomat. - A számítógépes pasi nem tudta, mit beszél. Egyszerűt kértem. Ezzel a laptoppal viszont lehetetlen dolgozni. Jared megmasszírozta a hátamat. - Nem lehetetlen. Csak alkalmazkodnod kell a változáshoz. Becsaptam a könyvemet. - Mást sem teszek, Jared. Alkalmazkodom a változásokhoz. Az egyetlen, ami változatlan, hogy minden változik. Jared elmosolyodott, és megcsókolta a vállamat. - Magadra hagylak, hogy megírhasd a dolgozatodat, aztán egy kicsit kimozdulunk itthonról. -

Kösz - morogtam, és újra kinyitottam a könyvet.

A tekintetem a szavakon siklott, de semmit sem fogtam fel abból, amit olvastam. Esküvői tervek, Kit Anderson gyermekei, a Ryant fenyegető veszély, döglött madarak és a könyv holléte kavargott a fejemben. A gondolatok csak pár másodpercig bukkantak fel, aztán a következőre ugrottak, mint késő éjszaka a tévé csatornaváltója. Amikor észrevettem, hogy a figyelmem elkalandozik a dolgozat témájától, visszakényszerítettem magam a valósághoz. De minden alkalommal egyre idegesebb lettem. Két órával és hat oldallal később felhúztam a csizmámat, és kimentem Jaredhez. A csípős levegő megcsapott, miközben lesétáltam a felhajtón, és begomboltam a kabátomat, hogy védekezzek a hideg ellen. Az Escalade-nek járt a motorja, hogy ne kelljen dideregnem, míg a kocsiban elviselhető nem lesz a hőmérséklet. Jared mosolyogva besegített, puszit nyomott kipirosodott orromra, mielőtt becsukta az ajtót, aztán a fehérségben újabb keréknyomot hagyva lekanyarodtunk az utcára. Időközben ismét több centi hó hullott, de csak pár órányi jegesedés után maradt meg. 165 Jared könnyen haladt a jeges, havas úton, de hirtelen kék-piros fény töltötte meg a kocsi belsejét, és az Escalade megállt egy kétméteres hótorlasz mellett. -

Képtelen felemelni a telefont?! - dühöngött Jared, és megmarkolta a kormányt.

Ryan bekopogott az ablakon, Jared pedig leengedte. Ryan szólásra nyitotta a száját, de

Jared elengedte a gombot, és félúton megállította az ablakot. Ryan türelmesen várt, erre Jared ismét leeresztette az ablakot. Amikor áll- magasságba ért, Ryan hozzám fordult, de Jared megint csak elengedte a gombot. -

Nagyon mulatságos - jegyezte meg Ryan. - Hol van Claire? Ma nem jelentkezett.

-

Lehet, hogy nem veszi fel mindig a telefont, amikor hívod, Ryan - mulatott Jared.

Ryan rám szegezte a tekintetét. - Találkoztál vele? -

Ma nem. Ha nem veszi fel a telefont, akkor biztos elfoglalt.

-

Ha megállítasz, valahányszor képtelen vagy Claire-t elérni, sokat látjuk majd egymást

- sóhajtott fel Jared. -

Én csak... - csóválta a fejét Ryan. - Információhoz jutottam, amit szerettem volna vele

megosztani. A nyomozással kapcsolatban. -

Mint például? - kérdezte Jared bosszúsan, de kíváncsian.

Ryan összehúzta a szemét. - Walter Grahm próbálta meg kirabolni Ninát a kocsma előtt. Ronnie Studebaker, akit a barátai csak Stunak szólítottak, engem szúrt le. Robert Benson is velük volt. Sosem kapták el, sosem vádolták meg őket. -

Igen, és? - kérdezte türelmetlenül Jared.

-

Mind a providence-i rendőrségnél dolgoztak. És most halottak. Grahmet kihívták egy

rabláshoz, akkor lőtték le, Benson álmában megfulladt, Stu nyomtalanul eltűnt. A holtteste sosem került elő. A támadásban résztvevő negyedikről semmit sem derítettem ki. -

A lényeget mondd, Ryan - sürgette Jared.

-

Johnson rendőrkapitány és a képviselő-testület hat

tagja, valamint hét rendőrtiszt halt meg váratlanul az elmúlt tizennyolc hónap alatt, és köztük volt Kit Anderson is. Grahmet ugyanazon az éjszakán ölték meg, amikor Rhode Islanden és Massachussetsben huszonhárom halálesetet jelentettek. Lőtt seb valamennyiüknél. Jared kurtán felnevetett. - Semmi olyat nem mondtál, Ryan, amit ne tudnék. -

Hát éppen ez az! Honnan tudhatnád, ha nem te vagy a felelős negyvenegy ember

haláláért? -

Tyűha! - döbbentem meg a következtetése hallatán. - Nagyon rossz nyomon jársz.

Ryan behajolt az ablakon. - Tudjátok, mit gondolok? Szerintem piszkos zsaruk voltak, és a zsaruk meg a halott tisztviselők valami bűnszövetkezet tagjai voltak, és Nina valahogy 166 belekeveredett ebbe az egészbe. Persze kizárt, hogy két különböző államban, ugyanabban az időben huszonhárom embert ölj meg, ezért azt hiszem, hazudtak arról, hogy mi történt. Eddig értesz? Jared, akit szórakoztatott Ryan meséje, elvigyorodott.

-

Értem. Baromságokat beszélsz, de értlek.

-

Szerintem mindenki, aki meghalt, valamilyen módon fenyegetést jelentett rád nézve,

mert túl sokat tudtak arról, amit csinálsz. A kérdés az, mennyi a túl sok? És menynyit mond még el nekem Claire, mielőtt kinyírsz? Jared hangosan felnevetett. - Nem kéne annyi helyszínelős filmet nézned, Ryan. És most, ha nem haragszol, a menyasszonyommal az esküvőre szeretnénk bevásárolni. -

Várjatok csak - kapta fel a fejét Ryan. - Még nem házasodtatok össze? - Őszinte

meglepődéssel nézett rám. -

Nagyon elfoglaltak voltunk - mondtam zavartan.

Jared álla megfeszült. - Kitűztük az esküvő időpontját. Június elsejére. Okvetlen küldünk meghívót..., illetve küldünk, ha addig nem nyiffantalak ki. A kerekek körbeforogtak a lucskos hóban, de az Escalade nem mozdult. - A fenébe! káromkodott Jared. Kinyitotta az ajtót, és Ryan kénytelen volt hátraugrani, majd eltűnt a jármű mögött. A hótorlasz miatt nem tudtam kiszállni az én oldalamon, ezért átmásztam a két első ülés közti részen, és Ryan kisegített a kocsiból. -

Mit művelsz? - kérdeztem Jaredtől.

-

Kiásom az autót. Egy perc, és megvagyok, szerelmem - nyugtatott meg.

-

Segítsek? - ajánlotta fel Ryan.

-

Nem - vágta rá gyorsan Jared.

Összefontam a karomat, és Ryanhez fordultam. - Ugye, nem gondolod komolyan, hogy Jared felelős a társad haláláért? -

Ha igen, Kit nem az első, akit megölt. Egyetlen szálra felfűzhető az összes haláleset.

Esetleg rábeszélhetnéd a fiúdat, hogy ne kapkodja elő a fegyverét, amíg a végére nem járok a dolognak. Vagy esetleg egyszerűen el is mondhatnád. -

Semmiről sem tudok - játszottam meg a sértődöttet.

-

Azon az éjszakán, amikor leszúrtak, láttam, hogy Jared mire képes. A saját bőrömön

tapasztaltam, hogy Claire-től mi telik ki. Ők ketten nem... normálisak. Tudom, hogy Grahm és a többi zsaru piszkos ügyekbe keveredett, de Anderson jó ember volt. Nem érdemelte meg a 167 halált. Ne bánjatok úgy velem, mintha nem lennék képes titkot tartani, és egyszerűen mondjátok el! Elnéztem Ryan mellett, és láttam, hogy Jared felegyenesedik, körülnéz, aztán az Escaladenek dől, és könnyedén kiemeli a keréknyomból.

-

Rendben, bébi. Indulhatunk.

Ryan az Escalade-hez sétált, és megvizsgálta a kerekek vájta nyomot. Aztán felnézett Jaredre. - Rá fogok jönni. Sok időt és energiát spórolnánk meg, ha egyszerűen megmondanád. -

Menjünk, Nina - sürgetett Jared.

Bólintottam, és bemásztam a kocsiba. -

A segítségetekre lehetnék. Erre gondoltatok már? - kérdezte Ryan.

Jared elindult, és otthagyta Ryant a behavazott utcán. Szorosabban húztam össze magamon a kabátot, és a kezemet a hónom alá dugtam. - Nem ártana egy kapcsolat a rendőrségen. -

De nem Ryan.

-

Azzal sértegeted Claire-t, hogy az érzelmeivel gondolkodik. Ez esetben egyáltalán

nem vagy objektív! Jared nem vett rólam tudomást, viszont megállt, amikor látta, hogy egy nő a havat próbálja meg kiásni az eltemetett kerekei alól. A városban tett rövid utunk háromórás segítségnyújtási akcióvá terebélyesedett. Én úgy tettem, mintha segítenék, Jared meg kihúzta vagy kitolta a kocsikat és a teherautókat a hóbuckákból, árkokból vagy az út széléről. Jó érzéssel töltött el, hogy Jared képességeit mások megsegítésére fordíthatom, még ha ilyen apróságokban is. . Amikor visszatértünk a házba, Claire Lotusa egy rendőrautó mellett parkolt a felhajtón. -

Nem hiszem el! - mondta Jared, amikor kisegített a kocsiból az anyósülés felőli

oldalon. A karjában átvitt a havon, aztán dühösen átvágott a házon, míg meg nem találta őket. A reggelizőasztalnál ültek, és nevettek. Claire most az egyszer tényleg boldognak látszott. Elmosolyodtam a látványon. -

Mióta vagytok itt? - esett nekik.

Claire mosolya tovatűnt. - Ne izgulj, megvártalak. Azt mondtam Ryannek, hogy elmondod neki, amit szerinted tudnia kell. -

Nem kérdezek semmit - ígérte Ryan.

Jared leengedett keze ökölbe szorult, és a nyakán megfeszültek az inak. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne támadjon 168 rá Ryanre. -

Nem mondok neki semmit - acsarogta. - Menj innen, mielőtt olyat teszek, amit mind

megbánunk! Hátat fordított Claire-nek, aki felállt, hogy visszatartsa. -

Várj! - feszítettem a tenyeremet Jared mellkasának. - Ülj le, csillapodj le... csak

beszélgetni fogunk - kérleltem, és intettem a fejemmel Claire-nek és Ryannek. - Üljünk le, és hallgassuk meg őket, és ha még mindig ugyanúgy érzel, akkor elmegyünk. Jared nagyot sóhajtott, aztán bólintott, és leült Claire- rel szemben. Leültem mellé, és a térdére tettem a kezem. Claire Jared sóhaját utánozva Ryanhez fordult. - Bármi, amit Jared elmond neked, bizalmas információ. Nina hazudott neked, a legjobb barátnőinek, a családjának. Biztos, hogy tudni akarod? Ryan rám pillantott. Előrehajoltam. - Ez nem kellemes tudás. Ebben az esetben boldogít a tudatlanság. A tanácsom az, hogy menj el, de te döntesz. Ryan Claire szemébe nézett. - Biztos vagyok benne. -

Oké - mondta Claire. - Kezdjük a legelején. - Megragadta Ryan ingét, és felszakította.

A gombok szanaszét pattogtak. -

Hé! - tartotta fel a kezét Ryan.

-

Megszokott eljárás - mondta Claire, aztán felhúzta Ryan fehér atlétatrikóját, és

lecsupaszította a mellkasát. Végigsimította az oldalát, aztán a hátát is körben. -

Ne már! Azt hiszed, be vagyok drótozva? - nézett ránk Ryan.

-

Megöltem a társadat - mondta Claire rezzenéstelen arccal.

-

Micsoda?! - kiáltott fel Ryan. Összevonta a szemöldökét, és idegesen fészkelődött a

helyén. -

Térj a tárgyra, Claire! - csóválta a fejét helytelenítően Jared.

-

Miért ölted volna meg Kitet? Jó ember volt. Jó zsaru... - Ryan hangja elhalt.

-

Kelepcébe csalt. Arra kért, hogy találkozz vele, hogy egy Donovan nevű figura

emberei elrabolhassanak, és végül csalinak használhassanak. Ryan a fejét rázta. - Nem lehet. Kit ilyet sosem tett volna. -

Akkor kényszerítették rá. A gyerekeit használták fel. Valószínűleg megfenyegették,

hogy végeznek velük, ha nem teszi, amit parancsolnak neki. Ryan válla megroggyant. - Akkor hát engem védelmeztél. -

Ez a dolgom - jelentette ki Claire.

Ryan korábban zavart arca gyanakvóvá vált. - Hogy érted, hogy ez a dolgod? 169 -

Na, már megint! - takartam el a számat a kezemmel. Eszembe jutott, amikor Jared

elmondta, valójában kicsoda, és tudtam, hogy Ryan sem fog Claire-nek hinni. Claire sztoikus nyugalommal válaszolt. - Az őrangyalod vagyok. Az apám is angyal volt, az anyám ember. Amikor az apám beleszeretett az anyámba, és úgy döntött, hogy vele marad,

a menny megátkozta, és arra ítélte, hogy tovább védje a Talehjét, az embert, akit rábíztak. -

Az apámat - tettem hozzá.

-

Az átok nemzedékeket érint a családunkban, így Jarednek, Bexnek és nekem is van

Talehünk. Életünk során arra képeztek ki minket, hogy védelmezzünk benneteket, és emberfeletti gyorsasággal és erővel rendelkezünk. Nina Jaredé, te pedig... az enyém vagy. Azért öltem meg Andersont, hogy megvédjelek. A többiekkel Nina védelme érdekében végeztem, ezért Jared vele maradhatott, amíg fel nem épült. Figyelemmel kísértelek a katonai pályád során, és igaz, hogy kimentettelek a sivatagból. -

Azt hittem, azt mondtad, hogy hagyod, hogy elmondjam neki - jegyezte meg Jared

bosszúsan. -

Kevés az időm - vetette oda Claire.

Ryan hallgatott. -

Elfelejtettétek a legfontosabbat - szólaltam meg.

Claire égnek emelte a tekintetét. - Ja, persze: az átok miatt nem halhatok meg, csak akkor, amikor te is. Csend telepedett a helyiségre. Megszorítottam Jared térdét, és hálás voltam, hogy nem zúdította rám az igazságot úgy, ahogy Claire tette Ryannel. Valamennyien arra vártunk, hogy összeomlik, ordítozni kezd vagy elrohan. De csak ült a széken, és emésztette a hallottakat. Elvettem a kezemet a szám elől, és átnyújtottam az asztal fölött. - Minden rendben? kérdeztem, és megérintettem a kezét. -

Ó, igen - pislogott. - Csak megpróbálom elrendezni magamban.

-

Ha bárkinek elmondod, végzek veled - közölte Jared halk, ijesztő hangon.

-

Ami nem valószínű, mert akkor a testvéredet is megölnéd - mondta Ryan.

-

Idefigyelt - nyugtázta Jared.

Ryan halványan elmosolyodott. - Vagyis szó szerint sebet is kapnál helyettem. -

Nem - válaszolta érzelemmentesen Claire.

-

Nem? - lepődött meg Ryan a válaszán.

Claire a szemét forgatta, mert bosszantotta, hogy válaszolnia kell. - Ha időm van a golyó útjába állni, akkor neked is van időd elugrani. -

Igaz - bólintott Ryan.

170 A kérdés tehát ez: Mihez kezdesz az információval most, hogy megszerezted? -

kérdeztem. Ryan elgondolkodott, aztán begombolta az ingén maradt néhány gombot. -

Megkeresem Donovant.

-

Isten hozott a klubunkban - zöttyent le a mellettem álló székre Bex. - Most beszéltem

Kimmel. Elindultak. -

Kimmel? A mi Kimmünkkel? - vetett rám egy pillantást Ryan.

-

Igen. Ő valahogy egy démon-mágnes ellentéte.

Ryan erre nem tett megjegyzést, és Claire-hez fordult. -

Úgy fest, hogy elég sokat

kihagytál. Claire felállt, és magával húzta Ryant is. - Úgy van. Ez most menet közbeni kiképzés lesz. Menni fog? -

Eddig nincs gond - felelte Ryan.

-

Most jön a legnehezebb része - mondtam, és Sexhez fordultam. - Hol vannak most?

Bex összenézett Jareddel, mielőtt válaszolt volna. - Mennünk kell. Kíséretük van, tehát mindhármunkra szükség lesz. -

Rendben - mondta Jared, és a gondolataiba mélyedve bólintott. - Hol van Kim?

Bex összerándult. - Kint. Jared bólintott. - Maradj Ninával, Kim. -

Jared! - tiltakoztam.

Claire kabátba bújt. - Hallottad Bexet, Nina. Hárman kellünk. Nincs szükségünk Kimre. -

Ryan, maradj Ninával - döntött Jared. - Az egyetlen, amivel nem birkózol meg,

megvédi azt, amire vágyunk. -

Nem veszem le róla a szemem - bólintott Ryan.

-

Nálad a fegyvered? - kérdezte Claire.

Ryan válaszképpen megpaskolta az oldalát. Átöleltem Jaredet, és a szememet lehunyva erősen magamhoz szorítottam. - Ne maradj el sokáig! -

Seperc alatt végzünk, bébi. Egyik lábunk ott, a másik itt - mosolygott.

-

De most ne úgy gyere vissza, hogy tele vagy lőtt sebekkel! - kiáltottam utána.

Becsukódott az ajtó, és az Escalade motorjának a hangja egyre halkult, miközben mind messzebb került tőlem mindenki, akit a világon a legjobban szerettem. -

Lőtt sebekkel? - kérdezte Ryan.

-

Gyere - mondtam, és kihúztam a folyosóra. 171 - Keressünk kényelmesebb székeket. Időbe

telik majd.

Tizenhatodik fejezet Ha mindent elmondanék

Az eső az osztályterem ablakát verte, és Sawyer professzor kénytelen volt felemelni egyébként halkan csengő hangját. A hangok nyüszítve törtek fel a torkából, mialatt a diákok gúnyos vihogása és pusmogása közepette megpróbálta befejezni az előadást. A szavai összemosódtak, miközben a laptop üres képernyőjére meredtem. Múlt éjjel nem voltak rémálmaim, mert szemhunyásnyit sem aludtam. A Ryel testvérek csak közvetlen napkelte előtt értek haza, és még ha az aggodalom annyi időre szünetelt is volna, hogy álomra hajtsam a fejem, Ryan szüntelen kérdései ébren tartottak. Szóval... mi van akkor, ha Claire-t fejbe lövik? Mi lesz, ha nem halok meg, csak vegetálok? És leüthetik úgy, hogy elveszítheti az eszméletét? Szóval az apja angyal volt? Lát most is? Hallja Gabe a gondolataimat? Mert az nem lenne „bueno”. Kielégíthetetlen volt a kíváncsisága. Végül kifogytam a türelemből, és ráordítottam, hogy fogja be a száját, de csak mosolygott, és annyi ideig ült csendben, amíg új kérdéseket talált ki. Örültem, hogy Ryan már nem jár a Brownra. Az ujjamon forgattam a gyémántgyűrűt, és igyekeztem kizárni a fejemből azt, amit Bex és Claire reggel elmeséltek. A Donovannel történt összecsapásuk gyorsan lezajlott, de ha a Ryelek emberek lettek volna, halálos végkimenetelű lett volna. Isaac képe olyan élénken és ijesztően élt az emlékezetemben, hogy a gondolat, hogy szemtől szemben kell egyszer állnom vele, rettegéssel töltött el. Donovannel azt a megbízást kapták, hogy védelmezzék a Naissance de Demoniacot, és mivel Gabe Ryel mindhárom gyermekével szembesültek, úgy döntöttek, hogy okosabb lesz visszavonulniuk, ám előtte még négy golyót eresztettek Bex mellkasába. Napkeltére a konyhánk úszott a vérben, és bár Bex szeme tágra nyílt az izgalomtól, az, hogy végig kellett néznem, ahogy Claire a golyók maradványait eltávolítja a sebekből, mit mondjak... eléggé felkavart. -

Ó, a pokolba is ezzel. Vége az órának! 172 - adta meg magát a professzor.

Pislogtam, amikor láttam, hogy a többiek minden további nélkül összepakolnak, és kisorjáznak a teremből. Amikor az utolsó is eltűnt, Kimet pillantottam meg önelégült vigyorral az arcán. -

Miért nem jöttél vissza a házba a többiekkel? - kérdeztem.

-

Ma két dolgozatot is le kell adnom - vonta meg a vállát. - Tudod, én még bejárok ide.

-

És hogy ment? - faggattam, ahogy a folyosón igyekeztem a nyomában maradni.

Nagyokat lépett, meg kellett szaporáznom a lépteimet. Látható nyugtalansággal rázta a fejét. -

Ne már, Kim. Te szoktál érzéketlen lenni.

-

Lehetetlen Shaxet, Donovant vagy Isaacot nyílt támadással kiiktatni. Más módot kell

kitalálnunk, hogy megszerezzük a Demoniacot. Tudják, ha jövünk. Nem tudjuk elterelni a figyelmüket, mert semmit sem akarnak jobban, mint azt a könyvet. A homlokomat ráncoltam: Kim szokatlan aggodalma gyanakvást ébresztett bennem. Még most is azt állítom, hogy nincs rá szükségünk. A családodnak hosszú ideig a birtokában volt. Bizonyára tudod, mi áll benne. Nem olvastál bele? -

Nem - jelentette ki határozottan. - Sosem engedték meg.

-

És a nagybátyád? Az apád? Az ő és Francis atya közreműködésével nem tudnánk

annyi információt összeszedni, amivel Jared már elboldogulna? Kim leszegte az állát. - Mintha nem hatolt volna el a tudatodig, hogy nem engedték, hogy a könyvhöz nyúljunk. -

Hiszen te magad mondtad! - Hangosabban csattantam fel, mint szándékoztam.

Körülnéztem, aztán lehalkítottam a hangomat. - Nem szerezhetjük meg, hiszen tudják, mikor jövünk érte. Kim bólintott, de komor arckifejezése hamar derűsebbre változott, amikor hirtelen ötlete támadt. - Van valami vagy inkább valaki, akit a könyvnél is jobban szeretnének. -

Nem, nem - ingattam a fejemet. - Jared sosem egyezne bele.

-

Nekik kell eljönniük hozzánk. Csalira van szükségünk.

-

Gondolj csak bele. Nem fogja az életemet azért kockáztatni, hogy megmentsen, Kim.

És nincs ínyemre, hogy ezt akár megemlítsd neki. -

Sziasztok, gyerekek! - húzta el déliesen a szavakat Beth. - Brr, milyen rémes arcot

vágsz - utánozta az arckifejezésemet. Kim mintha a semmiből varázsolt volna elő egy cigarettát, amit a szájába dugott. - Éppen arról beszéltünk, hogy használhatnánk Ninát démoncsalinak - mondta faarccal. Beth arcára kiült az undor. - Figyusztok, milyen 173 órára is jártok? Elvigyorodtam, és átfogtam Beth nádszál derekát. - Gyertek, nem akarom, hogy elfoglalják az asztalunkat a Kiskoszosban. A tálcáinkat a sarokasztalhoz vittük, és nem tudtam megállni, hogy ne érjen fülig a szám, amikor láttam, hogy Ryan helye foglalt. A barátai boldog mosollyal ülték körül. Egyszerre

beszélt és nevetett mindenki, és ettől csak kiáltóbb lett a kínos csend, ami a közeledésünkre beállt. -

Nézd, ki jött vissza, bébi! - állt fel Chad, hogy üdvözölje Betht.

Beth tálcája nagyot csattant az asztalon, amikor ledobta, hogy átölelje Ryant. -

Szia, Bethy - szorította magához Ryan.

-

Hurrá! - Beth ünnepi mosolya szinte körbeért, és kivillant az összes foga.

A többiek számára igazi nagy nap volt a Ryan társaságában elköltött ebéd, de ahogy közeledtek az utolsó háborús napjaival, a sebesülésével, valamint azzal kapcsolatos kérdések, hogy miért várt olyan sokáig ezzel az őszinte beszélgetéssel, kezdtem ideges lenni. Ahogy Ryan is. Felállt. - Nos, muszáj hazamennem..., hogy felvegyem a régi egyenruhát. -

Lefogadom, hogy fantasztikusan festesz benne - mosolygott Lisa. - Szeretem a

férfiakat egyenruhában. Kim a szemét forgatta. - Én is megyek. Gyere, Nina. -

Hova megyünk? - kérdeztem, és felpillantottam rá.

-

Tényleg, hova mentek? - kérdezte Ryan is.

Kim a karja alá fonta az enyémet, míg fel nem álltam. - Órára, nyomozó úr - válaszolta. Nincs kifogása ellene? -

Csak kérdeztem - vonta meg a vállát Ryan.

Kim intett, hogy kövessem. Kisétáltunk a parkolóba. Kim egyszer felpillantott, de nem magyarázta meg, miért távozunk. Hosszú lábaival nehéz volt lépést tartanom, és mire a Sentrához értünk, már lihegtem. A szürke felhőkből hulló könnyű hóesés éppen csak borzolta a Kim kocsija melletti nagy pocsolyát. Kim átvágott rajta, és piszkos vízzel fröcskölte le a farmeromat. -

Hova a nagy sietség? - kérdeztem bosszúsan.

-

Quincybe viszlek. Beszélhetnénk apámmal, hogy kiderítsük, mit tud, és ha kiderül,

amire gondolok, hogy semmit, akkor az ötletemet közöljük Jareddel. -

De nekem órám van! - tiltakoztam.

-

Jared a közeledben nem mutatja, de kétségbe van esve, Nina. Tudja, hogy jön valami.

Terveznek valamit, és nekünk semmi sincs a 174 kezünkben. Fogalmunk sincs, hogyan védjünk meg, hiszen nem tudjuk, mitől kellene megvédeni. -

Démonoktól - szólt közbe Ryan. - Nem csak ennyit kell tudnunk?

-

Nem - válaszolta Kim. - És téged nem hívtunk.

-

Nagy kár, mert akkor is jövök - vágta rá, és kinyitotta a kocsi ajtaját az anyósülés

mögött, és becsapta, amint beült. Kim rám nézett. -

Jared követ majd minket - figyelmeztettem.

-

És? - kérdezte Kim. - Tudni szeretné ő is, hogy apám mit tud, már ha bármit is tud.

Körülnéztem: az Escalade feltűnően nem parkolt a szokott helyen. - Egész nap nem jelentkezett egyikük sem. -

És jobban érzed magad attól, hogy nem tudsz semmit? Mostanra már tudnod kellene,

miért titkolóznak előtted. -

Ilyen rossz a helyzet? - kérdeztem a választól félve.

-

Szállj csak be - biztatott Kim, és beült a kormány mögé.

Quincyig szótlanul tettük meg az utat, de amikor lassítottunk, hogy megálljunk egy hatalmas kapu előtt, Ryannel egyszerre akadt el a lélegzetünk. -

Ez a házatok? - kérdezte Ryan, és lenyűgözve meredt az előttünk magasodó kastélyra.

-

Aha - válaszolta Kim, és beütött egy kódszámot.

A kapu lassan feltárult, és Kim nehézkesen elindult. A murvával felszórt út csikorgóit a Sentra kerekei alatt. -

Nem hiszek a szememnek - csodálkozott Ryan.

-

Pedig így van - kapcsolta ki a motort Kim.

Ryannel az ablakunkhoz dőlve bámultuk a feltáruló irdatlan épületet. Nem egy családi otthont, hanem egy erődöt láttunk magunk előtt. -

Ha ilyen kőgazdag vagy, miért jársz ezzel a rakás ócska... - kezdte Ryan.

-

A Sentrának is megvan a maga célja - vágott közbe Kim.

Kiléptem a kavicsos felhajtóra, ami egészen egy nagy, különálló garázshoz kanyargóit. Kim háza nagyobb volt az enyémnél, és biztonsági szempontból is jobban felszerelt. A sarkokon kamerákat láttam, a fekete vaskerítés, ami megakadályozta, hogy bárki is behajtson, az egész ingatlant körülvette. Hatalmas ugrásokkal két nagy kutya szaladt elő, és vadul csaholtak, amíg oda nem értek hozzánk. -

Sziasztok, gyerekek! - üdvözölte őket Kim, és szeretettel, erőteljesen megvakargatta a

fejüket. Amikor a boldog viszontlátás véget 175 ért, hozzánk fordult. - Ez Zeusz, a kicsi meg Héra. -

Egyik sem valami kicsi - mondta Ryan.

A kutyák a bejárathoz kísértek minket, és olyan élénken csóválták a farkukat, hogy az egész hátsó felük a farkukkal mozgott.

Kim kinyitotta az ajtót, és egy óriási előcsarnokot pillantottunk meg. A terem közepén egy kis kerek asztal állt, rajta egy hihetetlenül szép váza, benne gyönyörű, hosszú szárú virágok. -

Charlie! - bömbölte Kim olyan hangon, hogy a kutyák ugatni kezdtek. - Charlie! -

ismételte meg. A márványpadló visszaverte a hangját. Két férfi lépett be az előcsarnokba, mindketten csaknem kétméteresek voltak. Tagbaszakadt alakjuk is hasonlított, és annyira megijesztett a látványuk, hogy csak ekkor döbbentem rá, hogy önkéntelenül is elbújtam Ryan mögé. A nagyobbiknak dús, barna szakálla volt. Amikor észrevette Kimet, kitárta a karját, és széles mosoly ömlött szét az arcán. - Bubuuu! - harsogta, és a ház falai visszaverték mennydörgő hangját. Kim odasietett hozzá, és bármilyen magas is volt, az ölelő, hatalmas karok között parányinak tűnt. Amikor a férfi derékban hátrahajolt, Kim lába a levegőbe emelkedett, majd pár kedves pillanat után ismét visszaereszkedett a földre. -

Nina, Ryan... ő az apám, Charles Pollock. Ő pedig a nagybátyám, Bruce.

-

Örülök, hogy megismerhetem - mondtam, és néztem, ahogy a kezem kézfogás közben

eltűnik a két óriási marokban. Ryan követte a példámat, de őt láthatóan nem félemlítették meg. -

Hogy megy az iskola, Kimmie? - kérdezte Bruce.

-

Nem családi csevegésre jöttem. Ninát szerettem volna bemutatni.

-

Igen? - vált hirtelen gyanakvóvá Charles.

Bruce a háta mögé nyúlt, de aztán megállt a keze a levegőben, és a hátam mögé nézett. -

Higgadjunk le mind - mondta mögülem Jared. Amikor megfordultam, láttam, hogy

mozdulatlanul maga elé nyújtott kezében a Glockját szorongatja. Bruce Charlie-ra pillantott, majd rám, aztán Kimre, és kelletlenül, lassan és óvatosan előhúzta a kézifegyverét a háta mögül, és a földre engedte. -

Minden rendben, Bruce - nyugtatta meg Kim.

Jared szorítása enyhült a fegyvere markolatán, aztán odajött mellém, és letette a pisztolyt a mellette álló asztalra. Bruce előhúzott egy másik fegyvert a háta mögül, Jared fejének szegezte, de aztán meggörnyedt a háta. - Hányán vannak? Hárman - válaszolta Claire. Amikor megfordultam, láttam, hogy ugyanolyan pózban 176 áll, mint Jared. - És ha még egyszer fegyvert fog ránk, szétlövöm a térdkalácsát. -

-

Bruce - rázta meg figyelmeztetően a fejét Kim.

Bruce letette a második fegyvert, aztán felhúzta a nadrágszárát, ahonnan újabb pisztoly került elő. Mindhármat egymás mellé tette a földre, aztán felegyenesedett.

-

Biztos, hogy nem akarja a másik lábát is ellenőrizni? - kérdezte Claire még mindig

rászegezett fegyverrel. Bruce felsóhajtott, aztán lenyúlt, és egy tokból kihúzott egy nagy vadászkést. - Ennyi az egész. -

Mi folyik itt, Kim? - kérdezte Charles mereven és idegesen.

Kim az apja felé nyújtotta a kezét. - Nina a barátnőm, apa. És nagyon fontos ember. A többiek azért vannak itt, hogy megvédjék. Nem akarnak kárt tenni bennünk. Charles lassan bólintott, aztán megérintette a testvére karját. - Hagyd csak, Bruce. Bruce megnyugodott, és Claire végre lazított a mozdulatlan, támadó állásán, és visszacsúsztatta a fegyverét a tokba. -

Mi az ördögöt kerestek itt? - fordult hozzám Jared.

-

Ne engem szidj - próbáltam rögtön védekezni.

Jared szeme dühösen villogott. - Fogalmad sincs, milyen veszélyes ez most számodra. -

Talán lenne némi sejtelmem, ha felvilágosítanál.

-

Ha mindent elmondanék, nem akarnád elhagyni a házat. És ezt nem kívánom neked -

mondta komor tekintettel. - De bizonyos dolgokat nem tehetsz meg, Nina, és ezek egyike, hogy nem szökhetsz el két emberrel úgy, hogy nem szólsz nekem, hogy hova mész. -

Bocsáss meg - sértődtem meg. - Azt hittem, egyszerűen követsz majd.

-

Ó! - hökkent meg Jared. - Komolyan?

-

Jaj, az isten szerelmére, hallgassuk már meg, mit mond Kim, és húzzunk innen! -

torkollta le Claire. A kirohanásuk miatt zavartan pislantottam körbe a hallgatóságunkon. - Bocs köszörültem meg a torkomat. -

A könyv - mondta Kim Charlesnak.

-

Kim! - kiáltott fel Bruce. Charles egy kis mozdulatot tett a kezével, és Bruce azonnal

visszakozott. -

Tudják - mondta Kim.

-

Gabriel fia, igaz? - kérdezte Charles tisztelettel.

-

Az egyik - válaszolta Jared.

Bruce képe kivörösödött. - Tolvaj! Ha nem vitte volna el azt az istenverte könyvet, ez az 177 egész nem lenne! Claire egy lépést tett előre, de Jared a vállánál fogva visszatartotta. - Ha még egyszer így nevezi az apámat - dühöngött Claire -, akkor az lesz az utolsó szava. -

Segítenek nekem - avatkozott közbe Kim.

-

Micsoda? - kérdezte zavarodottan Bruce.

-

Jared megígérte, hogy segít visszajuttatni a Demoniacot a jeruzsálemi Szent Szívbe.

-

Ez komoly? - rebbent Charles tekintete Jaredre.

-

Igen - válaszolta Jared. - Időre van szükségem, hogy tanulmányozzam, de utána

szavamat adom, hogy visszakapják. Charles egy lépést hátrált, aztán Bruce-szal a nyomában pár méterre távolodott tőlünk. Halkan tanácskoztak, aztán visszajöttek. -

Nem bízhatunk meg bennük - közölte ellentmondást nem tűrő hangon.

-

Nem érdekes - torkollta le Kim. - Nyilvánvaló, hogy mindnyájunknak vannak múltbeli

sérelmei. De a problémára kell koncentrálnunk. Nina az a nő, apa, aki a Naissance de Demoniacban leírt próféciában szerepel. Jelent ez neked valamit? Charles pillantása találkozott az enyémmel, majd tetőtől talpig végigmért. - Nem válaszolta. - Ki ő? Kim felém fordult. - Ugye, megmondtam? Nekünk nem szabad kinyitnunk a könyvet. Apám nem tud semmit. -

Ezért jöttél ide? - támadt nekem Jared rettenetesen dühösen. - Tőlem is megtudhattad

volna! Ha Charles bármit is tudott volna, Gabe és Jack sosem vitték volna el a könyvet! -

Egy próbálkozást megért, mert a többi választási lehetőségünknél már nincs több

dobásunk. -

Hogy érted ezt? - kérdezte Jared.

Végighordoztam a tekintetemet a körülöttem állókon, és éreztem a felém áramló ellenséges, negatív energiát. Abban a pillanatban értettem meg, hogy eljutottunk az utunk utolsó szakaszához. A könyv visszaszerzése mindig is az egyetlen lehetőségünk volt, ezért is jött el hozzám éjjelente Gabe és Jack a válaszokkal. -

Annyi időre kell elvonnom Shax figyelmét - mondtam csendesen -, hogy meg tudjátok

szerezni a könyvet. Jared erősen összevont szemöldöke alól nézett rám. - Komolyan beszélsz? -

Á, Jared, csak viccel! Persze, hogy komolyan beszél - mondta Kim.

-

Rossz ötlet - szólt bele Ryan.

Odanyúltam, és a kezemmel megérintettem178 az arcát. -

Csakis így szerezhetjük meg a könyvet.

Jared Claire-re pillantott, aztán ismét rám. - Azért próbáltuk megkaparintani a könyvet, hogy megmentsünk. Ellentmond a józan észnek, hogy veszélybe sodorjunk csak azért, hogy a birtokunkba jusson!

-

Hülyeség az egész - jelentette ki Claire. - Menjünk!

Kim magasba emelte a kezét. - Várjatok csak! Ne olyan sietve. Mindannyian tudjuk, hogy nem maradt hátra sok ideje. Keserédes megkönnyebbüléssel töltött el, hogy Kim hangosan is kimondta, amit mindenki tudott, és megpróbált eltitkolni előlem, de a testvérek arckifejezése szégyenkezésről árulkodott. Jared a földre szegezte a tekintetét. -

Kimaradtam valamiből? - kérdezte Ryan, és egyik lábáról a másikra állt. Amióta

ideérkeztünk, most először látszott rajta feszélyezettség. Kim a szemembe nézett. - Mindkét fél elmondhatja, amit akar. Te túl sokat tudsz, Shax bosszúra vágyik, te pedig már a puszta életeddel veszélyt jelentesz a pokolra nézve. Ha ma kivesszük a méhedet, akkor is végeznének veled, nehogy csoda történjen. Így is, úgy is meghalsz, Nina. Ideje, hogy drasztikus lépésekre szánjuk el magunkat. -

Jézus, atyaúristen! - suttogta Charles.

Síri csend támadt. Mindenki rám függesztette a tekintetét, de én képtelen voltam válaszolni. Levegőt is alig kaptam. -

Nem hagyom, hogy ez megtörténjen, Nina-jelentette ki Jared. - Majd kitalálunk valami

mást. -

Igaz ez? - néztem fel rá.

Elfordította a tekintetét. Megkaptam a választ. -

Miért történik ez? - kiáltottam fel, és kirántottam a karomat a markából.

Kiszaladtam az esőbe. Jack halálának napja óta az életem olyan irányíthatatlanná vált, hogy már nem tudtam felidézni, milyen volt, amikor még olyan voltam, mint bárki más. Ez nem igazság, gondoltam. Eli azt tanácsolta, hogy legyek erős, és ne sirassam az egykori átlagos életemet, de nem akartam meghalni, kivált nem egy olyan megoldásért, amit nem is én választottam. Jared azonnal mögöttem termett, és meleg karjával átfogott. - Bocsáss meg - suttogta szomorúan. - Hadd keressek más kiutat. -

Nem - töröltem meg az orromat. - Essünk túl rajta.

A többiek néhány pillanat múlva csatlakoztak hozzánk, és türelmesen várták a 179 döntésemet. -

Bárcsak segíthetnénk rajtad valahogy - feszengett Charles.

Kim az apjába karolt. - Segítek nekik - bizonygatta, és a tekintete szokatlanul lágy és bánatos volt. - Nem mozdulok mellőle, amíg ennek vége nincs.

Charles bólintott, és magához szorította a lányát. -

Rendben - ráztam le magamról a félelmet. - Hogy csináljuk?

-

Őrültség! - kiáltott fel Ryan. - Mondd meg neki, Jared! Szó sem lehet róla, hogy

démoncsalinak használjuk! Jared összerezzent, de nem szólt egy szót sem. Claire megragadta a kezemet. - Mi választjuk a sorsunkat, igaz, Nina? - kérdezte bátorítónak szánt mosollyal. -

Igen - válaszoltam. - Ha meg kell történnie, történjen meg az én feltételeim szerint.

-

Mindenkinek elment az esze! - szörnyedt el Ryan.

- Úgy érzem magam, mintha valamennyien halálra ítélnétek! Kim kinyitotta a Sentra ajtaját. - Most már csak egy tervre van szükségünk - vetette oda. Jared megrántotta a kezemet. - Gyere az én kocsimmal. Megszorítottam a kezét, mert tudtam, hogy rá is az a sors vár, mint rám. Szótlanul hajtottunk haza, nem hallgattunk zenét, nem is beszélgettünk, csak a kerekek alatt az aszfalt surrogása és a szélvédőn az eső dobolása törte meg a csendet. Az ablaktörlők ide-oda táncoltak, és csak annyi időre törölték el az esőcseppeket, amíg újak nem kerültek a helyükre. A szembejövő autók fényszórói tovasuhantak, de nem ők hajtottak gyorsan, hanem Jared, aki legalább óránként harminc mérfölddel lépte túl a megengedett sebességet. Az én döntésem volt, hogy démoncsalinak használjanak, de Jared dolga volt, hogy kieszelje a tervet. Kénytelen volt minden lépésünket előre meghatározni abban a reményben, hogy olyan tökéletesen ötli ki, hogy azzal megkímélheti az életünket. -

Meg tudjuk csinálni - mondta végül, és az ajkához emelte a kezemet. - Beválik,

meglesz a könyv, és akkor megmenthetünk. -

Tudom - válaszoltam halvány mosollyal. - Bízom benned. - Sült édesburgonya -

mondta, és borús tekintetű szemébe könny gyűlt. -

Sült édesburgonya - mosolyogtam vissza.

180

Tizenhetedik fejezet A tető

Jared töprengve járt fel s alá, és olykor, ha különösen gyötrelmesek voltak a gondolatai, megvonaglott az arca. Az arcából már régen kifutott a vér, amikor gondolatban lejátszotta a különféle eshetőségeket. Le-fel járkált, de olyan megállíthatatlanul, hogy már a padlót figyeltem, nem koptatta-e el. Belső nyugtalansága akár lángra lob- bánthatta volna a szobát. Elviselhetetlen volt a látvány, de nem hagyhattam magára. Akkor semmiképpen sem, amikor a halálomat tervezgette. Claire leült mellém, a kezemet fogta, és ugyanúgy végigszenvedte Jared kínjait, ahogy én is. Jarednek volt a legtöbb veszítenivalója, ezért egyedül ő dolgozhatta ki a tervet. Attól a perctől, hogy elhagytuk a házat, addig, hogy a könyv biztonságban a házba kerül, minden döntés Jared vállát nyomta. Szívet tépő volt figyelni, ahogy a rá nehezedő felelősség lassan darabokra szaggatja. Nem irigyeltem a helyzetéért. Már a puszta gondolattól kavargott a gyomrom. Jared egyszer csak megtorpant. - Ryan? -

Igen? - állt fel Ryan. Sosem rajongott Jaredért, de összekötött bennünket egy közös

szál. Akár tetszett, akár nem, ha bármelyikünknek baja esik, mind elbukunk. A veszteség mindnyájunkat máshogy érint majd, de az biztos, hogy iszonyatos módon változtatja meg az életünket. -

Gyere velem - mondta Jared, és kiment a szobából.

Ryan Claire-re pillantott, aztán Jared után ment a folyosóra. Claire erősebben szorította a kezemet. -

Hallod, hogy mit beszélnek - állítás volt, nem kérdés.

-

Ne akard, hogy elmondjam, Nina - nézett le összekulcsolódó ujjainkra, aztán lehunyta

a szemét. - Hadd csinálja Jared a maga módján. -

Rendben van - bólintottam, mert bíztam az ítélőképességében.

Ryan komoly arccal jött vissza. Legjobb esetben is kényelmetlenül érezte magát, de a félelem jobban megfelelt volna a helyzetnek. Pár 181lépést tett felénk, aztán kinyújtotta a kezét. -

Van kedved kocsmába menni? - kérdezte tőlem.

Claire-re siklott a tekintetem, és önkéntelenül is kicsit elfordítottam a fejemet. - Hááát... gondolom - néztem vissza Ryanre. -

Jól van. Adj rá valami csillogót, Claire - mondta, és felhúzott ültemből.

Claire a háta mögé nyúlt, és odanyújtotta a fegyverét. - Vidd csak el - mondta, és túlzottan is próbált közömbösnek mutatkozni. - Nekem még vagy hét van otthon. Az első gondolatom az volt, hogy gyorsan felteszek egy tucatnyi kérdést, de valami azt súgta, hogy szorít az idő. Jared szeretett volna gyorsan pontot tenni a dolog végére. Nagyot sóhajtottam. - Nézzük a jó oldalát: ha meghalok, nem kell izgulnom amiatt, hogy nem készültem fel a holnap délelőtti tesztre. -

Nem fogsz meghalni - biztosított róla Ryan. - Ez csak próbaüzem.

-

Szóval próbaüzem - pillantottam le a kezemben tartott pisztolyra. - Rendben van.

Lássuk, hogy állunk. Kimentem Ryan nyomában a folyosóra, s közben elhaladtam Jared mellett. Nem nézett a szemembe, ezért elkaptam az ingujját. -

Nem kifejezetten sugárzik rólad a magabiztosság. Nem tennél legalább úgy, mintha

mégis bíznál a sikerben? -

Nemsokára találkozunk - mondta kényszeredett mosollyal.

-

Szép munka - jegyezte meg Ryan, és maga mögé húzott.

A rövidebb úton mentünk Ryan teherautójával a kocsmába. Minden zökkenőt, minden kátyút, minden utcai lámpát különösen nagynak vagy vakítónak éreztem, mintha az agyam be akarná vésni a földön töltött utolsó perceim minden pillanatát. Az út túloldalán levő parkolóban álltunk meg, és az ablakon át kinéztem a kocsmára. A járdán főiskolások csámborogtak, gondtalanul kis csoportokba verődtek, nevetgéltek és csevegtek. Néhányan már ismerősek voltak a Brown folyosóiról, és kíváncsi lettem volna, mit szólnak majd, amikor meghallják a hírt, és vajon mi lesz az a hír? Balesetnek nevezik majd az újságok? Vagy gyilkosságnak? Esetleg öngyilkosságnak? Megborzongtam, amikor önmagam boncolására gondoltam. Vajon a démonok meghagynak-e valamit a méltóságomból, tanúsítanak-e némi könyörületet? -

Ryan? Ha odáig jut a dolog, ne hagyd, hogy elkapjanak, megértetted? Nem tudom,

mire képes egy démon, de... nem akarok... - Keserves erőfeszítésembe került hangosan kimondani. - Ne hagyj szenvedni, rendben? Figyelj erre! Érted, mire gondolok? -

Mire? - kérdezte az orrát ráncolva. - Szeretnéd, ha megadnám a kegyelemlövést,

mielőtt elhurcolnának, hogy halálra kínozzanak? 182 Nem emlékeztem, hogy korábban valaha is ilyen kíméletlenül őszinte lett volna. Lehet, hogy a sivatagban minden kíméletesség kiveszett belőle. -

Nem akarok magamra maradni azokkal a lényekkel, egy pillanatra sem. Ha elkapnak,

engedélyt adok neked.

-

Elég - vágott közbe Ryan. - Nem hagyom, hogy bármi is történjen veled, és tudom,

hogy Jared, Claire és Bex is figyelnek minket. Úgy viselkedsz, mintha még sosem lettél volna csali. Felsóhajtottam. - Nem állítom, hogy az lettem volna. Na, gyerünk, essünk túl rajta! Ryan kiszállt, aztán megkerülte a teherautót, és kinyitotta előttem az ajtót. Kézen fogva bementünk a kocsmába, és Ryan kutató tekintettel végignézte a tucatnyi arcot, végül kiválasztott egy helyet a bárpult sarkában. Egy kupica erőset és két sört rendelt, aztán rákönyökölt a sötét fapultra. Bömbölt a zene, a harsány, különböző hanghordozású beszélgetések egymásba olvadtak. -

Akkor hát mi a terv? - üvöltöttem túl a zenét.

A csapos letette elénk az italt, és Ryan odadobott neki egy húszast. - Nem tudom. Én csak parancsot teljesítek. Egyelőre annyit tudok, hogy innunk kell, de annyit nem, hogy ne tudjak pontosan célozni, vagy rossz hatással legyek Claire-re. -

A célzás itt nem sokat segít - morogtam. - És te miért ihatsz rövidet, én meg nem?

Egy csuklómozdulattal legurította a torkán a röviditalt. -

Jared azt mondta, csak egy

sört ihatsz. -

Csak egyet? - kérdeztem, és az üvegen levő címkét piszkáltam. - Gondolom, ő is iszik,

amikor én. Nem vettük a fáradságot, hogy bármire is igyunk. Igyekeztem elfelejteni, hogy rémült vagyok, és a keserű, sötét italt kortyolgattam, amíg el nem fogyott. Ryan rendelt még egy kört, de amikor a csapos egy teli üveget tett elém, Ryan megragadta a másik kezével, és mindkét üvegből ivott. Olyan régen nem ittam már alkoholt, hogy ez az egyetlen üveg ital is elnyomta az idő keserves vánszorgásával egyre bosszantóbb nevetést. Amikor Ryan végül felállt, akaratlanul is megkönnyebbülten sóhajtottam fel. -

Ennyi az egész? Végeztünk? - kérdeztem.

Ryan megrázta a fejét. - Nem. Csak most kezdjük. Gombolkozz be, mert most sétálni megyünk. Amint kilépünk az ajtón, egy Oscar-díjas alakítást akarok látni: kacarászó, részeg főiskolást a járdán, rendben? -

Hát, én még életemben nem éreztem magamban ilyen kevés kedvet a kacarászáshoz,

így ez most könnyen fog menni - válaszoltam pléhpofával. 183 Ryan kinyitotta az ajtót, én meg belekaroltam. Egy háztömbnyit mentünk, aztán befordultunk. Két háztömbbel később megint befordultunk. -

A vaknak is szemet szúr - figyelmeztettem a sötét utca láttán.

-

Pszt, követnek minket - súgta oda Ryan.

-

Óriási - próbáltam meg lépést tartani vele.

Mielőtt a sarokig értünk volna, két férfi lépett elő egy sikátorból, és megálltak a járdán. Ryan is megállt, és maga mögé tolt. -

Sziasztok, fiúk - üdvözölte őket Ryan.

Az egyik férfi elmosolyodott. - Csinos a kicsike - jegyezte meg. -

Kösz - válaszolta látható bosszúsággal Ryan. - Mondd meg a főnöködnek, hogy ezt

sértésnek veszem. -

Ugyan miért? - kérdezte a másik férfi magában mulatva.

-

Mert kisebb vagy, mint számítottam rá - mosolyodott el Ryan, és felnézett a

fenyegetően fölé tornyosuló férfira. Ryan figyelmeztetés nélkül lefejelte az első verőembert. A férfi döbbenten meredt Ryan szemébe. Azután hirtelen spriccelni kezdett a vér az orrából. Hátratántorodott, majd a földre zuhant. A második férfi fegyvert rántott. Halvány, gúnyos mosolya hamar lehervadt az arcáról, amikor Ryannel összenéztünk, majd mi is fegyvert rántottunk. Minden idegszálammal felkészültem a harcra. Félelem helyett alig bírtam elfojtani a mosolyomat. Olyan hatalmasnak éreztem magam attól, hogy fegyvert fogok rá, és támadásba lendülünk, hogy alig tudtam megállni vihogás nélkül. -

Átvert minket! - rúgta meg a társát a férfi. Remegett, miközben ránk fogta a fegyverét.

-

Kelj fel, Lenny! Átvertek minket!

-

Dobd a földre a pisztolyod! - mordult rá Ryan. A hanghordozása egészen más volt,

mint amihez hozzászoktam. Kétségkívül az afganisztáni kőrútján szedte fel. A férfi engedelmeskedett Ryan parancsának, aztán a barátját magával vonszolva eliszkolt. Rákattintottam a biztonsági zárat a pisztolyomra - erre Jared szoktatott rá az óráinkon -, aztán visszadugtam a farmeromba. -

Ez volt a terv? - kérdeztem.

Ryan lazán csípőre tette a kezét, és a földre köpött. - Nem éppen. Kifejezetten nem ezt terveztük. Arra számítottunk, hogy elkapnak. -

Micsoda? Meg akartak volna erőszakolni?

-

Nem úgy kaptak volna el, hanem csak 184 megpróbáltak volna elfogni, vagy ilyesmi. Nem

is tudom igazán. -

Hát ettől mindjárt jobban érzem magam! - fortyantam fel.

Ryan megdermedt, amikor a hátunk mögött kattanás hallatszott a sikátorban. Donovan közvetlen mögöttünk állt, és Ryan fejéhez nyomta a pisztolya csövét.

-

Szóval most már emberekre bízzák a Talehjeik felügyeletét? Fütyülök rá, hogy

valamiféle hős vagy. Én ezt nem veszem be - mondta Donovan, és körülnézett. A fegyveremért nyúltam, de egy meleg kéz kulcsolódott a csuklómra. - Bátor kis csaj, mi? Ha nincs a hang, azt hittem volna, Jared áll mögöttem. Ugyanaz a meleg bőr, az illat, a szőke haj, de a szem világosabb volt, mint Claire-é, már-már fehér. Olyan magas volt, hogy egy lépést kellett hátrálnom, hogy jól szemügyre vehessem. -

Isaac? - suttogtam.

Elmosolyodott, aztán Donovanre nézett. - Híres lettem. -

És halott, ha nem húzunk innen, de tüstént. Sosem hagynák magára.

-

Hát persze, hogy nem - mondta nyugodtan Isaac de belemegyünk a játékukba.

Isaac és Donovan végigvezettek minket a sikátoron egy távolabb várakozó autóhoz. Isaac messze nem volt olyan gyöngéd, mint a többi mennyei lény, akiket addig megismertem. Nem kellett volna, hogy meglepjen, hiszen egy démonoknak dolgozó embert védelmező félvérnek igencsak el kellett távolodnia a gyökereitől és az alapvető hitétől. Nem mertem hosszasabban tűnődni azon, hogy mire lehet képes. Miután hátrakötötték a kezünket, Donovan a pisztolya agyával fejbe vágta Ryant, aki a rövid koppanást követően ernyedten esett a földre. Isaac fekete zsákot húzott a fejére, aztán bedobta a kocsijuk hátsó ülésére. Ryan feje a túlsó ajtónak koppant. -

Ne! - rettentem vissza.

Isaac elmosolyodott, aztán zsákot húzott az én fejemre is, és gyöngéden besegített Ryan mellé. -

Nem vagyok a híve a nőkkel szembeni erőszaknak - mondta.

Némi megkönnyebbülést éreztem, ám mivel tudtam, hogy meg akarnak ölni, az úti célunk felé végig azon tépelődtem, milyen hátsó szándék bújhat meg Isaac szavai mögött. Továbbra is vakon húztak ki a kocsiból, mert az arcomat még mindig az a zsák takarta, és felvezettek egy rövid lépcsőn. Megálltunk egy pillanatra, de az ajtónyikorgást követően azonnal folytattuk az utunkat. -

Újabb lépcső - figyelmeztetett Isaac, és türelmesen megvárta, hogy kitapogassam a

lábammal a lépcsőfokot. A lépteink keményfa padlón kopogtak, majd leültettek minket. Levették rólam a zsákot. Ösztönösen felmértem, 185 hogy hol vagyok. Nagy teremben ültünk, és amikor a pillantásom végigsiklott a falakon lógó szekercéken és kardokon, a legszörnyűbb rettegés kerített a hatalmába. -

Ez Shax háza - rebegtem.

-

Úgy van - hagyta rám Isaac. - Az utolsó hely, amit valaha is látni fogsz.

Nagyot nyeltem. Isaac hangja olyan kellemes, szinte mániákus volt. A tekintete, amiből kiveszett minden emberség, és halk hangja megfagyasztotta az ereimben a vért. -

Nina?

Addig tekertem a nyakamat, amíg csak bírtam, és megláttam, hogy Ryan nekem háttal, közvetlenül mögöttem ül. - Minden rendben, haver? - kérdeztem. A halántéka fölött a haj és a bőr találkozását vér áztatta. - Azt leszámítva, hogy úgy lüktet a fejem, hogy attól félek, mindjárt kiugrik a szemem? Pompásan vagyok. Láthatóan nagy fájdalmai lehettek. A szemét hunyorgatta. -

Ezt nem kellett volna - mordultam rá Donovanre.

-

Ez benne a szép - mosolygott.

-

Hol van Shax? - kérdeztem.

-

Hohó, hátrébb az agarakkal, Cukorfalat. Ne siess annyira meghalni - mondta, és

lefirkantott valamit az előtte levő noteszbe. - Hamar itt lesz, egyet se félj. Isaac megállt előttem, aztán leguggolt, hogy az arca csak pár centire volt az enyémtől. Gyerekkorában ismertem Jaredet. Mesélte? Emlékszem, hogy beszélt rólad. Most, hogy látlak - érintette meg gyengéden az arcomat -, képtelen vagyok felfogni, mit lát benned, ami olyan különlegessé tesz. Jelentéktelen kis semmiség vagy. -

Jaj! - sikoltottam fel, és lenéztem.

Isaac a csuklómba vájta a hüvelykujja körmét, és a félhold alakú sebből vér szivárgott. -

Hagyd békén! - rántott egyet a székén Ryan.

Isaac lenyalta a karomról a piros vért. - Azt hittem, talán olyasmi miatt hisz különlegesnek, ami nem látszik. Meroving vagy, és semmiben sem különbözöl másoktól. Nagy csalódás. Leszegtem az állam, és dühösen meredtem fel rá. - Amilyen csalódás lehetsz te is apád számára. A te bámulatos tehetségeddel és képességeiddel csak egy áruló vagy, a másik oldal talpnyalója. Isaac felemelte a kezét, és visszakézből teljes erővel, olyan keményen vágott arcul, hogy az oldalamra zuhantam a székkel együtt, amihez kötöztek. -

Rohadt szemétláda! - üvöltötte Ryan, és vadul küzdött, hogy kiszabaduljon.

-

Ennyit arról, hogy nem tűröd az erőszakot 186- nyögtem.

-

Ez csak figyelmeztetés volt - mondta Isaac, és felállította a székemet. - A

tiszteletlenséget még kevésbé tűröm. - Lassan odahajolt hozzám, és homlokon csókolt. -

Menjünk - förmedt rá Donovan.

-

Nemsokára itt lesznek.

Isaac bólintott, aztán már ott sem voltak. -

Jól vagy? - kérdezte Ryan, és addig araszolt a székével, amíg elé nem kerültem.

-

Nem szépítem a dolgot. Ez fájt.

Ryan közelebb hajolt, és megvizsgálta a szemöldököm felett gyorsan növő dudort. - Jared dühös lesz. -

Szerintem máris az.

-

Már itt kellene lenniük. Valami gond lehet. Jared azt mondta, ha pár percen belül

nincsenek itt, mentselek ki innen. Körülnéztem. - Nem mehetünk még. A falban, az íróasztal mögött egy széf van. Ott őrzik a könyvet. -

Honnan tudod?

Ryant - akárcsak engem - a csuklójánál és a bokájánál fogva a székhez kötözték, és most rángatta, mozgatta a karjait, ahogy sikertelenül szabadulni próbált. -

Jack mondta el. Ki kell nyitnunk a széfet.

Ryan felvonta a szemöldökét. - Jack azt is elmondta, hogy láss neki úgy, hogy egy székhez vagy kötve? Mert nekem semmim sincs. Felsóhajtottam. - A Különleges Haderőnél semmire sem tanítottak? Ryan elmosolyodott. - Dehogynem. Hogy mindig legyen nálam kés. - Megrángatta a jobb lábát. - A bakancsomban. A székek csikorogtak a fapadlón, ahogy olyan hely zetet vettünk fel, hogy elérhessem a kést. Percekig han gosan nyögve próbálkoztam, mire megéreztem a nyelét. -

Azt hiszem - nyögtem fel, és nekifeszültem a szoros köteléknek -, megvan! -

ragadtam meg két ujjal a kemény műanyag nyelet. -

El... ne... ejtsd - figyelmeztetett Ryan, de már késő volt. Nézte, ahogy a kés az ujjaim

közül a földre esik. -

A francba! - dühöngtem, és kifújtam a hajamat az arcomból.

-

Rendben - vett egy mély levegőt Ryan. Oldalra rántotta a székét, amíg fel nem borult,

majd addig csúszkált i a földön, míg a keze már csak centikre volt a késtől. - Melletted semmi sem könnyű, Grey.

187

-

Pofa be - mordultam rá komoran.

-

Mi a fene folyik itt? - kérdezte Claire. A félig nyitott ablak párkánya előtt állt, a karját

összefonta, a vállára vetve ott volt a neon rózsaszín sporttáska. Ryannek fülig ért a szája. - Jobb későn, mint soha. Gyönyörű.

-

Pofa be - mordult rá Claire.

-

Hűha, minden irányból megkapom - mondta Ryan. Elernyedt, és hagyta, hogy a teste

tiltakozásul elnyúljon a padlón. -

Jared hol van? - kérdeztem.

-

Mögöttem. Nincs sok időnk - magyarázta Claire, és egy gyors ujjmozdulattal feltépte a

csuklómon és a bokámon a béklyót. -

A földön fekszem, vérzek, és te őt mented meg előbb? Megsérültem - panaszkodott

Ryan Claire-nek. Claire kiszabadította, aztán talpra állította. Hátratolta a fejét, hogy megnézze a sebet, de a kelleténél durvábban bánt vele. - Megmaradsz. -

Kösz, édesem - rándult össze Ryan arca. - Én is szeretlek.

Az ablakhoz mentem, és a sötétben Jared alakját kerestem. - Mintha azt mondtad volna, hogy mögötted van. Claire a szájában tartott nagy darab rágógumin kérődzött. - Le kellett higgadnia. Amint meglátja a dudort a fejeden, és a vörös pofonnyomot az arcodon, megint ki fog borulni. Menj arrébb! Úgy tettem, ahogy mondta, és Bex bukkant fel az ablakban: könnyedén mászott be. Sörszagod van - fintorod ott el. -

Én is örülök, hogy látlak - vontam össze a szemöldökömet.

-

Hol van a széf? - kérdezte Bex.

-

És Jared? - kérdeztem vissza türelmetlenül.

-

Itt vagyok, bébi - mászott be Bex mögött. - Teljes életnagyságban. - Meg sem vártam,

hogy bekússzon a szobába, rögtön megragadtam. Pár kínos pillanatig azért küszködött, hogy a karom ölelésében is ki tudjon egyenesedni, de aztán csókot nyomott a homlokomra, és megvizsgálta az Isaac-kel történt összecsapásom nyomait. Az álla megfeszült. - Élvezettel végzek majd vele. -

A széf! - emlékeztetett minket nyomatékosan Bex.

-

Az íróasztal mögött van - húztam magammal Jaredet. - Ott - mutattam.

-

De itt csak a fal van - hajolt le Claire, és megérintette.

Bex összerándult, aztán lehunyta a szemét.188 - Jönnek. Claire végigsimította az egyenletes falfelületet. – Nem érzek semmit - mondta, aztán megkocogtatta a falat. - Nem úgy hangzik, mintha bármi is volna mögötte. -

Biztos? - kérdezte Ryan. - Lehet, hogy nem abban a szobában vagyunk?

Körülnéztem, de ugyanazok a képek köszöntek vissza a falakról. - Nem, biztos, hogy ez

az. Ezerszer láttam már. A széf pontosan ott van. Bex Jaredre pillantott. - Két percünk van. Jared felsóhajtott. - Claire, igyekezz! Claire már ugrott is. Jared az öklével átütötte a falat, és kőtörmeléket kapart ki. Claire is segített, és másodperceken belül feltárult az üreg, és benne egy méternyire ott volt a széf. A levegőben porfelhő lebegett. -

Így már érthető, miért láttad őket mindig derékig bebújva a lyukba - jegyezte meg

Jared. Claire feltartotta a kezét. - Csendet! - A széfhez szorította a fülét, aztán a tárcsát ide-oda tekerte, és időnként bólogatott. A széf pillanatokon belül kinyílt. Claire döbbenten állt előtte. Ez túl könnyen ment! Biztos robbanószerkezettel vagy valami hasonlóval látták el. Jared megrázta a fejét. - Nem érzek semmit, és te? -

Én sem - mondta Claire.

-

Shax közismerten elbizakodott, Claire - mondta Jared. - Nem lep meg.

Claire felegyenesedett. - Ez az egész túl simán megy. Bekapják a horgot, Ryant és Ninát a széfes szobába hozzák, miközben tudják, hogy követni fogjuk őket..., és aztán csak úgy elmennek? Bex előhúzta a könyvet. - Megvan! -

Győződj meg róla, hogy ez a valódi! - figyelmeztettem.

Bex belelapozott a könyvbe. - Semmi kétség, valódi. Jared kézen fogott. - Azért mentek el, mert Shax a temérdek démonjával ide készül, hogy végezzen velünk, Claire. Azt akarták, hogy idejöjjünk, és okot szolgáltassunk nekik, hogy kiirtsanak minket. A menny nem léphet közbe, ha provokáljuk a poklot. Bex elindult az ajtó felé, s közben a feje ide-oda forgott. - A „temérdek” pontos kifejezés. Szerintem az egész pokol közeledik. Mennünk kell. Most rögtön. -

A tetőre! - kiáltottam. - Mindig a tetőn át menekültek!

-

Kicsoda? - kérdezte Ryan.

-

Nem akarhatjuk megismételni, amit Jack és Gabe tettek, Nina. Akkor a vége is

ugyanaz lenne - aggályoskodott Claire. Kinézett az ablakon, és más menekülési útvonalon törte a fejét. -

189 Lehet, hogy nem - pillantott fel Jared. - Lehet, hogy az álmok azt mutatták, hogy

jussunk ki. -

Rendben - egyezett bele Claire, és kikapta a könyvet Bex kezéből.

A folyosókon a lentről jövő rikoltások visszhangoztak, amiktől megfagyott a vér az

ereimben. Ryan tekintete rémülten cikázott minden irányba. - Ez csak nem...? -

De igen - válaszolta Claire. - Menjünk - gyömöszölte a könyvet a neon rózsaszín

táskájába. - Bex? Bex bólintott, átszaladt a termen, és kivetette magát az ablakon. Ryan arcán undor és rémület keveréke tükröződött. - Úgy hangzik, mint egy haldokló állat sikolya... mintha ezernyi haldokló állat hangja lenne! Claire kihúzta a fegyverét a tokból. - Hallanod kellene, amikor egyet visszaküldesz a pokolba. - Intett nekem. - Mutasd az utat, Nina. Shax légióinak üvöltései és sikolyai egyre hangosabbak lettek. Jared odafordult hozzám, és a két keze közé fogta az arcomat. -

Elérkezett a pillanat, igaz? - kérdeztem.

Jared mélyen a szemembe nézett, mintha gondolatban közölni szerette volna velem az igazságot, mintha a szavak képtelenek lettek volna közvetíteni. - Nem engedem, hogy egy ujjal is hozzád érjenek. -

Félek - vallottam be remegve. Olyan iszonyatos félelmet éreztem, hogy képtelen

voltam magamon uralkodni. Ahogy egyre közelebbről hallatszott a rikoltozás, elviselhetetlen erőfeszítésembe került, hogy ne kapjak pánikrohamot. Ryanre pillantottam. - Ne feledd, miről beszéltünk! -

Nem felejtettem el - bólintott.

Jared kezébe

csimpaszkodva

menekültem. Felkapaszkodtunk a

lépcsőn, aztán

végigrohantunk a folyosón. -

Erre! - kiáltottam. Az előtér végén egy csukott ajtó előtt álltam meg. Értelmetlen volt

suttogni, hiszen a démonok rikácsolása fülsiketítő volt. Elfordítottam az ajtógombot, de az ajtó zárva volt. Jared félretolt, aztán a lábával hatalmasat rúgott. Az ajtó felpattant, nekivágódott a betonfalnak, faszilánkok repkedtek, s hullottak a földre. -

Gyerünk - sürgetett, és magával húzott az omladozó lépcsőn.

A tetőn kíméletlenül tombolt a szél, az éjszakai égbolt még a legragyogóbb lenti fényeket is kioltotta.

190 Jared a tető széléhez futott. - Melyik épület?

Az állammal jeleztem az irányt. - Az ott. Ryan bizonytalanul nézett Claire-re. - Egy focipályányit ugrasz át? Claire elmosolyodott. - Igen. És te is velem tartasz.

Ryan megrázta a fejét. - Én majd a tűzlétrán mászom le. Megragadtam a kabátját, és Claire karjába löktem. - Hét másodperc múlva több ezer lény árasztja el a tetőt. A fordulóig sem jutsz le. Jared átfogta a derekamat, aztán három nagy lépést tett, és egy nyögéssel elrugaszkodott a tető széléről. Átöleltem a nyakát. Nem mertem lenézni, mert attól féltem, hogy amint rádöbbenek, hogy lehetetlent viszünk véghez, Jared ereje meggyengül, és ötemeletnyi magasból zuhanunk a földre. A két épület között valahol félúton hallottam meg Ryan kiáltását. A hangja egyre erősebben hallatszott, ahogy közeledtek. Amikor Claire lába földet ért, Claire elengedte Ryant, aki a földre rogyott, és a hátára gördült.

- Soha, de soha többé ne csináljuk ezt -

fújtatott. Claire megragadta a kezét, és talpra rántotta. - Ne viselkedj gyerekesen - vigyorodott el, és a tetőről levezető ajtóhoz vonszolta. A második lépcsőfordulónál már alig kaptam levegőt, de az adrenalin még hajtott, és ettől a lábam fáradhatatlanul mozgott. Jared megállt, és felnézett a magasba. Egy másodperccel később hangos dördülés hallatszott a tetőn, amit olyan hang követett, ami csak üldöző démonok torkából törhet elő. -

Nem fog sikerülni - nézett először rám, aztán Claire- re Jared. - Vidd ki innen Ninát és

Ryant. -

Nem! - csimpaszkodtam a karjába.

-

Túl sokan vannak, Jared! - kiáltotta Claire. - A fele elsiklik melletted.

Mindketten Ryanre pillantottak, majd Jared marokra fogta Ryan kabátját. - Vidd ki innen Ninát. A sikátor felé menjetek. - Ryan Claire-re pillantott, de Jared két kézzel maga felé rántotta, hogy csak rá figyeljen. - Menekítsd ki innen Ninát! Mi megpróbáljuk feltartóztatni őket. Jared hátralökte Ryant, aztán előrántott két Glockot a tokjaikból. Claire odahajította nekem a sporttáskát. - Vigyázz, nehogy megölesse magát, oké? -

Oké - válaszoltam, és megrántottam Ryan kabátját.

Otthagytuk a két Ryelt, és lerohantunk a lépcsőn. Amíg el nem tűnt a szeme elől, Ryan le nem vette a pillantását Claire-ről, aztán már csak a menekülésre koncentrált, miközben 191 kettesével vette a fokokat. A rikoltozás egyre fülsértőbb és hevesebb lett, aztán fegyverropogást hallottunk. Ryan megállt, a mellkasához szorította a pisztolyát, aztán a falnak dőlt. - A francba is! kiáltotta.

-

Nem maradhatunk itt! - könyörögtem. - Mennünk kell, Ryan. Mennünk... kell! -

próbáltam mozgásra bírni a szavaimmal. -

Nem hagyhatom itt - pillantott fel.

-

Csak egy módon segíthetsz neki: ha életben maradsz! - nyomtam ki minden egyes

szót. Szorosan lehunyta a szemét, aztán megragadta a karomat, és végigráncigált az utolsó két lépcsőfordulón. -

Ezen az ajtón át lehet kijutni a sikátorba! - mutattam.

Ryan néhányszor megrángatta a kilincset. Amikor az ajtó nem nyílt ki, rászegezte a pisztolyát, és néhány sorozatot eresztett a kilincsbe. Elfordítottam a fejemet, hogy megvédjem a szemem a minden irányba repkedő szilánkoktól. Ryan teljes erővel az ajtónak feszült a vállával, és kitárta. Lihegve rontottam ki a sikátorba. A kinti sötétség olyan csendes volt, mintha egy új világba érkeztünk volna. Providence megszokott zajai vettek körül minket: a távolban autódudák szóltak, motorokat bőgettek, amikor elindultak a zöld lámpánál, a csatornákba az utolsó esőcseppek pottyantak. Úgy éreztem, mintha az egyik álmomban ragadtam volna. -

Ébredj fel - suttogtam, és lehunytam a szemem. Az ágyamra koncentráltam, a hozzám

simuló Jared meleg testére. Kinyitottam a szemem, de ugyanazt láttam. Másodszor még szorosabban szorítottam össze a szememet. - Ébredj fel! - sikoltottam. Ryan megragadott a vállamnál fogva. Ijedten rezzentem össze. - Ezúttal nem álom, haver. Indulnunk kell! Valami sötét és gyors villant meg a szemem sarkánál. Nem füst volt, nem is árnyék, de sűrűbb az éjszakánál. -

Mi az ördög ez? - ordított fel Ryan, és lőtt egyet. A golyó gellert kapott az épület

téglafalán. -

Vigyázz! - sikoltottam, amikor a felhő kettőnk fölé úszott, és lecsapni készült.

Ryan félrelökött; négykézlábra estem. A teste hátrarepült, és nekicsapódott a túloldali házfalnak, majd öt métert zuhant a földre. -

Fuss, Nina! - nyögte kábultan.

Talpra kecmeregtem, de mielőtt egyedül elfutottam volna, egy pillanatra megtorpantam. 192 Ryan ember volt, és megígértem Claire-nek, hogy vigyázok a testi épségére. A feketeség most felém fordult, és Ryan beleeresztett egy újabb sorozatot, hogy ismét magára terelje a figyelmét. -

FUSS! - ordította, és megint lőtt. A láthatatlan ellenség egyik lábánál fogva

visszavonszolta Ryant az épületbe, ő pedig előreszegezett fegyverrel lőtt arra, amit nem is látott. Minden porcikámmal maradni akartam, hogy valahogy segítsek neki, mégis magamhoz szorítottam a sporttáskát, és a sikátoron át az utcáig rohantam. Könnyek gyűltek a szemembe, amiktől csak homályosan láttam, és végül lecsorogtak hideg arcomon. Újabb sikátor nyílt előttem: sötét volt és fenyegető, de úgy éreztem, ez a helyes irány, így tovább rohantam. Amikor már majdnem kifogytam a levegőből, megálltam, hétrét görnyedtem, és hangosan ziháltam. Bármi is volt az, ami elkapta Ryant, nem lehetett messze, ezért az épület hátsó bejáratának dőltem, hogy összeszedjem a bátorságomat a további úthoz. Fél háztömbnyire volt egy buszmegálló. -

Még egy lépés, Nina - biztattam magam, és bátorságra ösztökéltem a lábamat. - Már

ott is van - szuszogtam. - Menj! Kinyílt a hátam mögött az ajtó. Elvesztettem az egyensúlyomat, és hátraestem. Valami megragadott hátulról, és olyan erővel rántott be, hogy a testem hátrazuhant, a fejem, a karom és a lábam pedig előrenyúlt. -

Pszt! - fojtotta belém a tenyerével a sikolyokat Bex.

Újra megindultak a könnyeim, és az arcomon patakzottak, ahogy átöleltem a nyakát, és féktelen megkönnyebbüléssel zokogtam. Eltartott kicsit magától, és az arcomat fürkészte. - Hol vannak a többiek? Megráztam a fejemet. - Nem... tudom - nyögtem ki. -

A könyv?

Feltartottam a sporttáskát. -

Rendben van - szorított magához. - Oké, húzzunk innen!

A Ducatijához vezetett, amit a sarkon túl állított le. Gázt adott, és a motor először kifarolva füstölt végig az utcán. Miközben Bex a Woonsocketbe vezető utakon száguldott, arról ábrándoztam, hogy Jared, Claire és Ryan a St. Anne-ben várnak ránk. Gondolatban újra lejátszottam magamban a történteket, és azon töprengtem, mit tehettem volna másként, vagy hogyan segíthettem volna Ryanen. Maga volt a megtestesült önzés, hogy hagytam, hogy kockáztassa az életét - és végső193 soron Claire-ét is - egy könyv ellopása miatt..., amíg eszembe nem jutott, hogy ezzel Jaredet is megkímélem. De még ennek tudatában sem voltam biztos benne, hogy helyesen döntöttem. Ha szerepeltem is valamilyen próféciában, az életünk akkor sem értékesebb, mint Ryané vagy Claire-é. Francis atya ajtót nyitott, és intett, hogy jöjjünk be.

-

Itt vannak? - kérdeztem, bár már tudtam a választ.

A pap becsukta az ajtót,, aztán szomorúan megrázta a fejét. -

Még nincsenek. Megvan a könyv?

-

Igen. Itt van - nyitottam ki a sporttáskát. Átnyújtottam a bőrkötéses könyvet Francis

atyának, aki óvatosan fogta meg, mintha bombát tartana a kezében. A kátedrális elejébe ment, és leült az első sorba. - Shax, a herceg Naissance cUe Demoniacja - suttogta. Keresztet vetett, aztán imádkozott a könyv felett. Bex lehunyta a szemét, aztán elmosolyodott. - Ez nem volt ínyükre.

194

Tizennyolcadik fejezet A tévedés

Most rajtam volt a sor, hogy le-fel járkáljak. Francis atya és Bex a könyvet bújták, kerestek valamit, amit Jared elé tárhatnak, amikor megérkezik. De már csaknem egy óra telt el, és még mindig csak ml ketten értünk ide a templomba. A hívőket, akik a hatalmas faajtón beléptek, Francis atya udvariasan eltanácsolta. Nekem nehezebb volt udvariasnak maradnom, mert valahányszor nyílt az ajtó, megállt a szívem. Miután hatodszorra kellett csalódnom, dühös lettem. Egy idősebb nő lépett be a templomba, és meghökkent, amikor mérgesen végigrohantam a padsorok között. - Nem látja a kiírást? Zárva a templom! Az asszony ijedten tapogatózott a kilincs után, hogy kimeneküljön a szabadba. -

Nagyobb feliratra van szükségünk - fontam össze a karomat.

-

Türelem, gyermekem - intett Francis atya, és megértő pillantással közeledett felém. -

Jön majd. -

De mikor? - szegeztem neki nyomatékosan a kérdést. - Már itt kellene lennie! Úgy

érzem, megőrülök! Francis atya szelíden visszavezetett a padba, és megveregette a vállamat. - Hitre van szükséged. -

Régebben volt hitem. Nehéz hinni, amikor mindenki azt mondja, elkerülhetetlen a

halálom. -

A halál valamennyiünk számára az - mondta az atya.

Bex összeszűkült szemmel pillantott fel. -

Mi az? - kérdeztem. - Shax?

-

Nem - válaszolta Bex, és megremegett a szempillája.

-

Amióta ideértünk, itt tolongtak körülöttünk, de most...- nyitotta ki a szemét - mind

elmentek. De miért? - hitetlenkedtem. Az éjszaka 195központi gondolata az volt, hogy Shax túl könnyen hagyta, hogy elvigyük az értékes könyvét. A visszavonulásuk felborzolta az -

idegeimet, s azon törtem a fejemet, vajon mikor száll végre harcba. Hirtelen feltárult az ajtó, a mozdulattól nekivágódott a falnak. Bex felállt, és engem is felhúzott, aztán elém lépett, hogy a testével pajzsként védjen.

-

Van vécéje, atyám? - kérdezte Kim.

Francis atya végigsietett a padsorok között, és becsukta Kim mögött az ajtót. - Hogyne lenne, gyermekem. Erre találja - mutatta. -

Cseppet sem vicces - jegyezte meg Bex, és rosszallóan nézett rá, amikor Kim elment

mellette. -

Hogyan? - kérdezte Kim oda sem figyelve. - Csak mert egy lányt több száz démon

kerget, még pisilni sem pisilhet? Bex kurtán, vidámság nélkül nevetett fel, és megcsóválta a fejét. Kimerültén visszarogytam a padba. - Valami baj van. Már itt kellene lenniük. Bex rám pillantott, aztán lapozott a könyvben. Úgy döntött, nem reagál a megjegyzésemre. -

Segítenem kellett volna neki. Ryant elvonszolták, és már biztos halott, én meg csak

elfutottam - folytattam, és éreztem, ahogy a sós könnyek csípni kezdik a szememet. -

Olvasni szeretnék - morgott Bex.

A katedrálisban valahol ajtó csapódott, aztán visszhangos léptek jelezték Kim közeledtét, mielőtt még feltűnt volna. -

Jesszusom, te sírsz? - kérdezte. - És hol vannak a többiek? Fagyiért mentek vagy mi?

A ruhaujjammal megtöröltem könnytől maszatos arcomat. - Jared és Claire ottmaradtak, hogy Ryannel legyen időnk kimenekülni. De amikor a sikátorba értünk, valami elkapta Ryant. -

Valami? - csodálkozott el Kim. - Mégis mi?

-

Nem tudom. Nem láttam. Olyan volt, mint egy árnyék..., de annál azért több volt... -

halt el a hangom. Képtelen voltam megtalálni a megfelelő szavakat, amikkel leírhattam volna. -

Árnyas? - kérdezte közönyösen Kim.

A szememet forgattam. - Nem minden vicces, Kim. Ryan meghalt. -

Dehogy - vágta rá magabiztosan.

A válasza felkeltette a figyelmemet. - Miért mondod ezt? Hallottál valamit? Tudod talán, hol vannak? Kim az ajtó felé intett. - Szarul néz ki, de ott van. Megfordultam ültömben, és megragadtam a pad háttámláját. Ryan, Claire és Jared a bejárat közelében álltak: véresek, piszkosak és196 csúnyán összevertek voltak, Mielőtt felfogtam volna, hogy megmozdultam, már száguldottam is a padok között, és Jaredre vetettem magam. Szorosan magához ölelt, és megkönnyebbülten sóhajtott fel. -

Csak nyugodtan - mosolygott, és amennyire tudta, viszonozta a csókjaimat. Az egyik

lábára nehezedett, a nadrágja elszakadt.

-

Mi történt? - kérdeztem, és leguggoltam, hogy közelebbről is megnézzem.

-

Győztünk - világosított fel fáradt mosollyal Claire.

Ryan Claire-be kapaszkodva lassan bicegett végig a templomon. A szemöldökéről vér csordogált, és a válla is megsérült. Leültek Bex mögé, és Francis atya elsietett, de előtte még visszaintett. - Máris hozom az elsősegélycsomagot! - kiáltotta, és eltűnt egy sötét folyosóban. Jared lemosolygott rám. - Hát megcsináltuk! Felágaskodtam, és megcsókoltam. Jared szavai semmitmondóan csengtek. A kis csata megnyerése csak része volt a háborúnak, amit most indítottunk. Jared végigvezetett a padok között, és leült velem Ryan és Claire mögé. Ryan hátrahajolt, és egy összehajtogatott rongyot nyomott a sebére. - Ha legközelebb összetűzésbe kerülünk a pokollal, stipi-stopi, enyém a keményebb ellenfél. Claire elmosolyodott, és megnyalta a felhasadt száját. - Lenyűgöző volt a közbelépésed, még ha az az izé fel is lógatott a lábadnál fogva, és arra használt, hogy két ajtót kinyisson veled..., és ami miatt úgy visítottál, mint egy lány. -

Nem is visítottam úgy - tiltakozott Ryan.

-

Lehet, hogy csak szerettem volna - vigyorodott el Claire.

-

Kösz - érintette meg Claire piszkos arcát Ryan. A hüvelykujjával gyöngéden

megsimította. - Ismét. Claire egy pillanatra a szemébe nézett, aztán elhúzódott. - Jobb, ha hozzászoksz. Nem kell mindig megköszönnöd, amikor megmentem a nyavalyás irhádat. Ryan bólintott, aztán ernyedten nekidőlt a padtársának. Egy pillanatig elnéztem Claire-t, ahogy elkeseredetten közönyt próbált színlelni. Jól emlékeztem erre az arckifejezésre: az elején sokszor láttam Jarednél. Claire szerencséjére Ryan sokkal magabiztosabb volt, mint amilyen makacs én voltam, és biztosra vette, hogy Claire-nek nemsokára megjön az esze. A tekintetem megpihent Jared gyönyörű, piszkos arcán. Fáradt volt a szeme, de ragyogóan kék, izgatottnak és meglepettnek tűnt, hogy megvan a könyv is, és még élünk is. Az arckifejezéséből még valóságosabbnak tűnt, hogy nem reménykedett abban, hogy bármelyikünk is élve jut el a templomig. Ez a tény inkább felzaklatott, mint megnyugtatott. -

Találtál valamit? - kérdezte Bexet.

197 Bex odaadta neki a könyvet. - Még nem. Állandóan a születésről, a születésről és megint

csak a születésről van benne szó. Hogy mennyire felborítja az egyensúlyt, és hogy a pokol majd megakadályozza, és győzedelmeskedik. Jared gyorsan belelapozott a könyvbe, de ahogy előrehaladt, egyre csalódottabb lett.

- Minden próféciának van egy kiskapuja. Ezért teremtették a nefilimet, hogy megpróbálja megszakítani a Dávid királytól Jézusig húzódó vérvonalat. - Becsapta a könyvet. - Mit mondott Francis atya? Bex pillantása rám siklott, aztán a szemét lesütve megrázta a fejét. - Ő sem talált semmit. De csak egyszer néztük át. Lehet, hogy elsiklottunk valami felett. -

Tudod, mire szavazok - mondta Claire.

-

Mire? - kérdezte Ryan, de nem nyitotta ki a szemét.

Kim felállt, és nyújtózkodott. - Tudom, hogy találni akarsz valamit, Jared, de megegyeztünk valamiben. -

Nem felejtettem el - morogta Jared.

Megérintettem a karját. - Miről beszél Kim? Jared nem nézett fel a könyvből. - A neki tett ígéretemről. Ha segít visszaszerezni a könyvet, akkor elkísérjük Jeruzsálembe, hogy visszavigyük a Szent Szívbe. Hogy megszabadítsuk a családját. Ezt én sem elleneztem, de Jared még csak most kezdte olvasni a könyvet. Kim szokásától eltérően türelmetlennek látszott. -

Mire a nagy sietség? - kérdeztem tőle.

Kim Jared válaszára várt, de amikor Jared továbbra is a könyvbe mélyedt, felsóhajtott. Shax felelősnek tartja a családomat. Bosszút fog állni rajtunk. Claire kurtán felkacagott. - Amúgy is megteszi, amint visszaviszed a könyvet, és már nem teheti rá a kezét. A családod eddig visszatartotta. Pár órát még várhatsz, Kim. -

Nem érted - válaszolta Kim.

-

Hagyjátok, hadd olvassa azt az átkozott könyvet - nyögött fel Ryan.

Kérdések körvonalazódtak a fejemben, de nagyot nyeltem, mert még mindig haboztam megtudni a választ. Mindegy, mit mond, ezen a ponton nem engedhettem meg magamnak, hogy ne értsek bármit is. Vége volt már annak az időnek, hogy tudatlanságban tartsanak. - Mit nem ért Claire, Kim? Kim kis szünet után mély levegőt vett. - Nem vagyok ott - mondta halkan. - Mindig is húszpercnyire voltam és vagyok, és Shax ezt tudta. Egy egész sereget küldhetett volna apám házához, és én perceken belül ott teremtem volna, 198 nekik pedig el kellett volna kotródniuk. Repülőre kell ülnünk, vissza kell vinnünk a könyvet, és haza kell mennem, mielőtt Shax rájön, mit tettünk. E percben azt hiszi, hogy a próféciából kerestek valamilyen kiutat. Fogalma sincs, hogy hamarosan örökre elveszíti a könyvet. Claire a pad háttámlájának szélére könyökölt, aztán az arcát a kezére fektette. - Szerinted

az, hogy Jared kibúvót talál a prófécia alól, nem nyugtalanítóbb, mint az, hogy Shax elveszíti a könyvet? -

Nem - felelte Kim szárazon.

-

És vajon miért? - vágott vissza Claire.

Csend telepedett ránk, aztán Jared egy csattanással becsukta a könyvet. - Mert nincs kibúvó. Reménykedve mosolyodtam el. - Ugyan már, Jared. Még végig sem olvastad az egészet. -

Éppen most fejeztem be - mondta, és a borítón levő fekete pecsétre szegezte a

tekintetét. - Addig nem adják fel, amíg meg nem akadályozzák a gyermekünk születését. Kim leszegett fejjel ült mellettem. - Ez az egész macska-egér játék csak szórakozás volt Shaxnek. Abból is tudhatjuk, hogy Ryan még életben van... Csak játszik velünk. Megráztam a fejemet. - Ha ez igaz volna, miért vannak az álmok? Miért sürgetett minket Jack és Cabe, hogy szerezzük meg a könyvet? Jared felállt. - Mert tudták, hogy pontosan ezt tenném, és az álmokkal segítettek, hogy hiábavaló erőfeszítésre sarkalljanak minket. -

Nem - léptem oda hozzá. - Nem hiszem, hogy így lenne. Ha ez igaz volna, közölnék

velem, hogy őrizkedjek a könyvtől, és nem arra utasítanának, hogyan szerezzem meg. Gabe nem segített volna apámnak, ha az egésznek semmi értelme. -

Lehet, hogy igazad van - ismerte el Jared. - Lehet, hogy még egy kis ideig

foglalkoznunk kellene vele. -

Jared - szólalt meg Bex.

Kim elkeseredetten emelte fel a kezét. - Shax a pokol fejedelme. Gyakorlatilag betörtél a házába, és arcul csaptad, ő pedig csak úgy hagyott kisétálni? Tényleg azt hiszed, hogy ez így működik? Ryan elvette a kötést a szeme elől, és a szemöldöke felett láthatóvá vált egy mély, véres, tátongó seb. -

Hidd el, Kim, nem csak „úgy” kisétáltunk, hanem Jared és Claire kemény küzdelmet

vívtak. Még sosem láttam ehhez hasonlót, és remélem, nem is fogok. -

Jared - figyelmeztette a bátyját még egyszer Bex.

Jared összevont szemöldöke alól nézett Bexre, 199 aztán ismét Kim felé fordult. - Nina a barátnőd. Azt akarod mondani, hogy nem várod meg, amíg rá nem jövünk a megoldásra, hanem elviszed a könyvet egy olyan helyre, ahonnan többé nem szerezhetjük vissza? -

A barátnőm, de itt a családomról van szó. Nemzedékek óta vet árnyékot ránk ez a

könyv. Ideje véget vetni ennek az egésznek. Eljött a pillanat, hogy a Pollockokat

megszabadítsuk tőle. Jared lenézett a kezében tartott könyvre, aztán szigorú arccal ismét Kim felé fordult. Megértem, milyen szorult helyzetben vagy, de addig nem adom vissza, amíg meg nem bizonyosodom felőle, hogy nincs benne semmi, ami segíthetne Ninán - közölte, és a hóna alá csapta. Kim egy lépést tett felé. - Megegyeztünk. -

Nem felejtettem el - válaszolta Jared.

Francis atya jelent meg gyors léptekkel, kezében az elsősegélydobozzal. - Sajnos, nem ott volt, ahol gondoltam... - halt el a hangja. -

Jared! - kiáltott fel Bex. - Jönnek!

-

Ó, istenem - suttogta Kim, és a tekintete lassan a mennyezet felé vándorolt.

Fülsértő zúgás vette körül a St. Anne-t. Az ablakok berobbantak, és színes üvegszilánkok terítették be a padlót. Jared a földre rántott, és a testével védett. Még a robbanást követően is úgy tűnt, mintha tornádó süvöltene a templom körül. -

Ne az Isten házában! - kiabálta túl a zajt Francis atya, és az ég felé emelte a karját.

Egy láthatatlan támadó magasba rántotta a papot, ahol a lába rángatózni kezdett, majd a teste nekicsapódott a magasban levő gyönyörű freskónak az oltár felett, végül a festmény darabjaival együtt földre hullott. Bex a padsorok közé gurult, majd olyan sebesen száguldott a paphoz, hogy a teste csak egy elmosódott folt volt. A karjába kapta Francis atya ernyedt, élettelen testét. A kitört ablakokon besüvítő szél vadul tépkedte Bex platinaszőke haját, miközben kitapogatta a pap pulzusát. -

Még él! - kiáltotta Bex.

Újabb robaj rázta meg az épületet, és a mennyezetről hatalmas gipszkarton darabok hullottak a padokra, ahonnan törmelék- és porfelhő szállt fel. -

Mennünk kell! - ordította Jared, és talpra rántott.

A hatalmas bejárati ajtó feltárult, és újabb szélroham söpört végig a templom belsején. Ha Jared nem karolt volna át, földre döntött volna. Az arcom elé kaptam a kezemet, hogy védjem a szélrohamtól. Amikor elvettem az arcom elől, Shax állt az ajtóban.

200 Éjfekete szeméhez illően talpig fekete öltönyben, ingben és nyakkendőben volt. Gúnyos

kis mosoly játszott az ajkán. Végre készen állt a harcra. Jared állta a sarat: elém ugrott, és eltakart. Claire a másik oldalon védelmezte a Talehjét. Shax színpadiasán körbehordozta a tekintetét a templomban. - Hol van most a Samueled,

Jared? -

A közelben - válaszolta Jared, és megmerevedett a teste.

-

Attól tartok, újabb hibát követtél el, és ezúttal a menny nem avatkozik majd közbe.

Két árny, amelyek addig Shax mögött lapultak, előrébb óvakodott a félhomályban. Isaac és Donovan démonuruk mellé léptek kétfelől, az arckifejezésük nyugtalan és éber volt. Azért jöttek, hogy meggyilkoljanak minket. Jared egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát. - Hallgass rám, Isaac. Nem kell ezt tenned. -

Pofa be - dörrent rá Donovan.

-

Nem akarom, hogy meghalj - folytatta Jared. - De ha Nina közelébe jön, megölöm.

Isaac elmosolyodott. - Nem, ha előbb én ölöm meg Ninát. És meg is fogom. -

Számbeli fölényben vagyunk. - Claire vékony, de ijesztő hangja valahogy

végigzengett a templom belsejében. Shax elvigyorodott, és az éjszaka hosszú, karmos keze-lába bekúszott a templomba, majd bevonta a falakat és a mennyezetet. Felnéztem, és láttam, ahogy démonszolgák groteszk, torz alakja vonja be lassan a szarufákat. Fojtogató volt az égett hús és a kén bűze, és a torkomba feltört az epe. Shax szolgái most nem rikoltoztak, hanem furcsa, izgatott kukorékoló és fütyülő hangokat hallattak. A támadásra szólító parancsra vártak. -

Add ide a könyvet - sziszegte Shax.

-

Nem! - dobta oda a bőrbe kötött könyvet Jared Kimnek.

-

Gyere csak, és próbáld megszerezni! - mosolygott Kim.

Shax lassan Isaac felé fordította a fejét, és Isaac gúnyos mosolya elégedett vigyorgássá szélesedett. A legtávolabbi padot két kézzel nekilökte az előtte levőnek, amitől a súlyos fapadok dominószerűen borultak fel, és egy tehervonat sebességével repültek előre. Jared és Claire azonnal reagáltak, és Ryannel meg velem a nyomukban a másik oldalra ugrottak. Kim egyszerűen a padsorok közötti középső folyosóra lépett, és végtelen nyugalommal viselte, hogy ezerkilónyi fa a testétől centikre dübörög el. -

Ennél valami jobbal kéne próbálkoznod - heccelte Kim.

Isaac a Kimtől elválasztó százegynéhány 201 métert átugorva megragadta Kimet a torkánál fogva, és felemelte a földről. - Nem vagyok démon. Nem tarthatsz féken. Nagy nyögéssel hátradobta Kimet, de Bex gyorsan cselekedett, és elkapta, mielőtt Kim teste az emelvénynek csapódott volna. A Kimhez legközelebbi démonok szétszóródtak. Féltek tőle, hogy túl közel vannak.

Bex Kim szemébe nézett, és amikor Kim jelezte, hogy jól van, Bex feltápászkodott, és teljes

sebességgel

nekirontott

Isaacnek.

Amikor

összeütköztek,

hangos

reccsenés

visszhangzott a templomban. Emberi szemmel nem is tudtam kivenni, ki kit csépel, amíg Bex olyan erősen meg nem ütötte Isaacet, hogy az visszarepült pontosan oda, ahonnan elugrott, vagyis Shax mellé. -

Olyan, mintha emberekkel teniszeznének - jegyezte meg Ryan csodálkozva. -

Mindenki ide-oda repked a templomban. Isaac nem adta fel. Újra nekirontott Bexnek, de ezúttal ő kerekedett felül. Bex földre került, és miután Isaac másodjára is úgy ütötte meg, ami egy ember számára végzetes lett volna, Jared karja megfeszült. -

Tegyél már valamit! - kérleltem.

-

Nem hagyhatlak itt - válaszolta. - Ha egy másodpercre is leveszem rólad a szemem,

ránk támadnak. Donovan céltudatosan, a mennyezetről hulló nagy faldarabokat kerülgetve végigjött a padsorok között. Claire elővette a pisztolyát, és egyenesen az arcát vette célba. Isaac egy pillanatra nem figyelt, és Bex lefejelte, majd nekilökte Donovannek. Mindketten végigcsúsztak a padlón. Isaac felállt, elővette a fegyverét, és Ryanre szegezte. - Nem! - sikoltotta Claire, és Ryan elé ugrott. Ryan és Claire egymással szemben álltak, amikor Isaac fegyvere eldördült. Claire teste kétszer összerándult, amikor a golyók eltalálták, és Ryannel egyformán elszörnyedt arccal néztek farkasszemet. Claire döbbenten pillantott le, aztán Jaredre nézett. - Átmentek rajtam a golyók! Claire és Ryan ugyanabban a pillanatban estek térdre, és Jared a testvéréhez rohant. Magával rántott, így mögötte én is térdre zuhantam. Ryan feje hátrahanyatlott, és amikor köhögött, vér spriccelt ki a száján, és pettyezte be az arcát. -Jaj, istenem, ne! - kiáltott fel Jared. Letépte az ingét, csomóba gyűrte, és Ryan sebeire szorította. Isaac mániákus kacaja szinte körbevett202 minket. - Mindig is arra vágytam, hogy letörölhessem a képedről azt az önelégült mosolyt, Claire! Bex végigpillantott a véres jeleneten, aztán Isaacre koncentrált. Leeresztett kezét ökölbe szorította. Leszegte az állát, majd úgy eltorzult az arca, ami inkább démonhoz, mint angyalhoz tette hasonlatossá.

Claire kifejezéstelen tekintettel nézett fel a bátyjára. - Vess véget ennek! Elszörnyedve figyeltem, hogy látja el Claire Ryan sebeit, de pár pillanat múlva Jared már talpra is rántott. Kézen fogott, a másik kezével pedig előrántotta a fegyverét, amit aztán egyenesen Isaacre szegezett, és egyik sorozatot a másik után adta le rá, miközben engem vonszolva felé tartott. Isaac minden találatnál összerándult, és hátratánto- rodott. - Gazember! - ordította Jared, és olyan erősen ráncolta a szemöldökét és feszítette meg az ajkát, hogy a bőr elfehéredett körülöttük. -

Jared! - figyelmeztette Bex, de már késő volt.

Donovan Jared halántékához szorította a pisztoly csövét. - Időbe telik, míg ebből felgyógyulsz - jegyezte meg. Hirtelen dörrenés hallatszott, és Donovan térdre rogyott, majd előreesett, amikor a fejét ért lövésem végre kioltotta az életét. -

Shawn! - kiáltotta Isaac, és igyekezett elérni a Talehjét.

De már késő volt mindkettejük számára. Shawn Donovan vére kiömlött a padlóra. Isaac hátrahanyatlott; már kezdett elgyengülni. Jared szeme elkerekedett, amikor lassan felfogta, mi történt. - Megölted - mondta halkan, és rám nézett. -

Fegyvert szorított a fejedhez - magyaráztam.

Jared felnevetett, és egy pillanatra arról is megfeledkezett, hogy az ellenség vesz körül minket. Valami szélsebesen elsuhant mellettünk, és Bex meg Shax összeakaszkodtak, és egymásba gabalyodva gurultak ide-oda. A verekedésüket kísérő hangok iszonyatosak voltak. Shax, akinek elterelte a figyelmét, elvesztette az uralmát a falakon és a mennyezeten összegyűlt démonok felett, akik kezdtek lejjebb ereszkedni, és körülöttünk nyüzsögtek. -

Fuss Kimhez! - parancsolt rám Jared, és Kim felé taszított.

Végtelennek tűnt az a százegynéhány méter, amit Kimig és az általa védett könyvig meg kellett tennem a padsorok között, de én gondolkodás nélkül nekivágtam. Amikor Kim meglátta, milyen szánalmasan igyekszem eljutni hozzá, talpra kecmergett, és felém szaladt, hogy félúton találkozzunk. Visszafordultam, és láttam, hogy 203 Jared

és

Bex

Shaxre

támadnak.

Azt

is

észrevették,

hogy

Shax

szolgái

megszámlálhatatlanul nyüzsögnek a padlón. A félelemtől pezsegni kezdett a vérem, és még gyorsabban és kétségbeesettebben futottam, hogy elérjem Kimet, mielőtt a démonok elkapnak.

- Fuss, Nina! - sikoltotta Kim, és elszörnyedt arcán láttam, hogy a sarkamban loholó pokol másodperceken belül agyontapos, és darabokra szaggat. A rikoltozásuk már szinte a fülemben csengett, amikor Kim hosszú karja elért, és körém fonódva a padlóra rántott. Összegömbölyödtem, és Kim a testével védett. Éreztem, ahogy a démonok újra meg újra döfködik, és puszta számbeli fölényükkel megpróbálják arrébb lökni. A pokolfajzatok fülsiketítőén jajongtak, amikor magukon tapasztalták, mire képes Kim, de a távolabbról hallatszó egyetlen üvöltés egészen bizonyosan Shaxé volt, aki vesztésre állt Jareddel és Bexszel szemben. Befogtam a fülemet. Az erőszakot és a fájdalmat már nem bírtam elviselni. Azután hirtelen elcsendesült minden.

204

Tizenkilencedik fejezet Várakozás

Kikukucskáltam Kim karja alatt, és láttam, hogy Jared és Bex lassan közelednek a padok között. Kim felsegített a földről, és Jared nem vesztegette az időt, hanem azonnal a karjába zárt. Remegett a keze, és nála nem megszokott módon megrázták a történtek. - Jól vagy? - kérdezte, és alaposan végignézte minden porcikámat, nem sérültem-e meg. - Igen, semmi bajom - feleltem, és reszkettem, ahogy a véremben az adrenalin lassan csökkenni kezdett. Bex a St. Anne-t borító törmelékkupacok között ugrálva és azokat kerülgetve vitte a karjában Ryant a bejáratig. A csak pillanatokkal korábbi rendkívüli zajhoz mérten odakint kísérteties csend fogadott minket. Az omladozó beton-, fa- és gipszkarton darabok minden lépésnél recsegtek a talpam alatt. Még ezek az apró zörejek is visszhangot vertek, és éles ellentétben voltak a kinti csenddel, noha a templomot felszakították, és ki volt téve bármilyen támadásnak. -

Indulunk - szólalt meg Claire kimért, érzelemmentes hangon.

-

A nyomodban leszünk - vágta rá Jared. Kézen fogva kivezetett a St. Anne-ből.

Megfordultam, hogy még egy utolsó pillantást vessek a romokra, és láttam, hogy Kim talpra segíti Francis atyát. Az atya karját a vállára emelte, és sántikálva támogatta ki az Escalade-hez. Az idő mintha lelassult volna. Bár alig vártuk, hogy Ryannel a kórházba érjünk, Jared terepjárójához mérhetetlenül hosszúnak tűnt az út, és lassú, elkeserítő gyötrelem volt, míg minden összevert, vérző ember beült a helyére. Claire a felhajtható ajtós csomagtartóban utazott Ryannel, a fejét az ölébe vette, és Ryan teste elnyúlt a padlón. Claire elveszettnek tűnt, miközben nyomókötéssel próbálta csillapítani a vérzést, és figyelmesen nézte Ryan arcát. Bex a hátsó ülésre került Kim és a pap mellé, de a figyelmét Claire-re összpontosította. Hátranyúlt, és megszorította a nővére vállát. Bex arckifejezése szívet tépő volt: a lelkét feldúló aggodalom kiült az arcára. -

205 Melyik a legközelebbi kórház, atyám? - tette fel a kérdést Jared.

-

A Landmark Medical Center. Két percre van. Ezen az úton menjen tovább, aztán

forduljon be balra, a Cass Avenue-ra. Jared megállás nélkül süvített át egy piros lámpás kereszteződésen, aztán kocsik között szlalomo- zott, végül csikorogva kanyarodott be jobbra,

a kórház sürgősségi bejáratához. -

Segítséget kérünk! - ordította, amikor kiugrott a kocsiból.

Hátra futottam, és néztem, ahogy Jared felnyitja a hátsó ajtót. Bex betámogatta a papot a sürgősségire, Claire pedig segített Jarednek Ryant feltenni egy hordágyra. Jared olyan gyöngéden bánt Ryannel, mintha Claire-t tartaná a karjában. Halkan felkiáltottam, amivel csupán egy pillanatra tereltem el Jared figyelmét. Jared tekintete elsötétült, és hirtelen megrendítő déjá vu érzés fogott el, vagy még inkább egy testen kívüli élményben volt részem. Jaredet és Claire-t látva, ahogy Ryan erőtlen teste fölé hajolnak, olyan volt, mintha más, valóságosabb szemszögből láttam volna a legutóbbi kórházba kerülésemet. Micsoda kegyetlenség, hogy ezt ismét végig kell szenvedniük, gondoltam. Ryan sápadt volt, de már nem köhögött fel vért. Nem tudtam biztosan, hogy ez jó-e vagy sem. Sikerült halványan rámosolyognia Claire-re. - Mit szólnál egy csókhoz... minden eshetőségre? - kérdezte elakadó, rekedt hangon. Claire gyöngéden megsimogatta a homlokát. - Mondok én valamit, cowboy. Ha élve megúszod, megcsókollak. -

Megígéred? - suttogta Ryan.

-

Becsszóra - válaszolta Claire, és elengedte a kezét. Éppen csak összeráncolta egy

pillanatra a homlokát, mielőtt közömbösen elfordult volna. - Rendbe fog jönni. -

Rendbe bizony - bólintott Jared.

Claire nagyot sóhajtott, aztán ő is bólintott. A tekintetén temérdek kérdés és aggodalom suhant át. Lassan múltak a percek, és ahogy egyre több idő telt el, Claire is nyugtalanabbá vált. Fájdalmas volt nézni, és akaratlanul a nem túl távoli múltban lejátszódó jelenetet képzeltem magam elé, amikor Jared járkált fel-alá, és várta rólam a híreket. Jared kipattintotta a telefonját, és beütött néhány számot. -

Anyát ne hívd - intette Claire.

Bex megérintette Claire hátát. - Claire. Anya biztos itt akar lenni. Claire megrázta a fejét. - Még ne. A sürgősségi osztály várószobájában gyűltünk 206 össze. Jared mellettem ült a kanapén, Kim magányosan félrehúzódott egy székre, Claire Bex mellett állt a sarokban. Senki sem szólt, a további beszélgetés felesleges volt: arra vártunk, hogy valaki megmondja, hogy sikerült-e megmenteniük Ryan életét, vagy Claire meg fog halni. Claire lehunyta a szemét, és arra összpontosított, hogy mit érez Ryan felől. Ruhája

elszakadt, bepiszkolódott, platinaszőke lófarka már órákkal ezelőtt kibomlott. Időnként összeösszerándult, és átfutott a fejemen a kérdés, vajon érzi-e, mikor használják a szikét, vagy amikor Ryan altatásban van, nehezen lehet-e bármit is érezni. Jared ugyan válaszolhatott volna a kérdésemre, de nem ez volt a megfelelő pillanat, hogy feltegyem. Elviselhetetlen feszültség uralkodott a szobában, de a várakozás még ennél is rosszabb volt. Figyeltem a jövő-menő emberek arcát. Volt, akinek feltűnt szedett-vedett kis csapatunk, mások észre sem vettek minket. Ha valaki végignézett rajtunk, bizonyosan arra gondolhatott, hogy valami szörnyű baleset részesei vagyunk. Hamarosan híre megy majd, hogy lerombolták a St. Anne-t, és elfogott az idegesség, hogy nemsokára rendőrök árasztják el a kórházat. Olykor fel-felmerült bennem, hogy a minket megbámuló embereknek sejtelmük sincs, hogy a kis platinaszőke, akire lehetetlen nem felfigyelni, a következő negyvennyolc órában meghalhat. Claire a legerősebb, legbámulatosabb lány volt, akit csak ismertem, de e pillanatban tehetetlennek - és mérhetetlenül reményvesztettnek - tűnt. - Elég ebből - törte meg végül a csendet, és nagy léptekkel az ajtóhoz ment. Bex állította meg. - Nono, várj csak... Mégis mit gondolsz, hova mész? Claire ellökte az öccsét, miközben igyekezett a karjából kiszabadulni. - Segíthetek rajta! Muszáj tennem valamit. Nem ülhetek itt ölbe tett kézzel! Bex a két keze közé fogta Claire angyali arcát. - Úgysem engednek be, és csak eltereled a figyelmüket arról, amire koncentrálniuk kellene. Claire Bex mellkasát verte az öklével. - Eressz el! Bex próbált jobb fogást találni Claire karján, de Claire hirtelen felhagyott a viaskodással. A szeme nagyra tágult a félelemtől. - Egyre gyengébb! Elvesztik - mondta szomorúan és rémülten. Claire teste mereven, természetellenes pózban hátra- bicsaklott. Felálltam, és a számhoz kaptam a kezemet. - Mi történik? - kiáltottam. Jared is felállt, és a vállamat megragadva tartott visz- sza, miközben Bex a karjában dajkálta a nővérét, aztán gyöngéden a padlóra fektette. Claire teste elernyedt, aztán ismét megmerevedett. -

Segítsetek rajta! Rohama van! - könyörögtem. 207

Jared fél re fordította a fejemet, és nem hagyta, hogy Claire padlón hánykolódó testét nézzem. - Nincs - mondta. - Csak defibrillátorral ütik ki Ryant. -

Micsoda? - húzódtam el tőle.

Claire erőtlenül hevert Bex karjában. - Haldoklik - suttogta Claire, és a szeme sarkából egyetlen könnycsepp gördült végig a halántékán, és becsorgott a fülébe. Üres tekintetét vakon a mennyezetre szegezte. -

Ne! - hunyta le a szemét Bex. - Ne vedd el - suttogta. - Kérlek, ne vedd el őt is!

Zokogás tört fel a torkomból, és Jared mellkasához szorítottam az arcomat. - Nem tehetik ezt velünk - mormoltam. Ellöktem magam Jaredtől, majd dühösen a meny- nyezet felé ráztam az öklömet. - Nem tehetitek ezt velünk! Mi vagyunk a jó fiúk, és most ez ajutalom? Hogy meritek! Hogy... meritek! -

Nina - szólt rám Jared.

-

Ez nem igazság! - kiabáltam magamból kikelve.

Jared átölelt, és megcsókolta a hajamat. A keze olyan erősen szorított, hogy hirtelen elfogott a lelkifurdalás, mert tudtam, milyen kínokat áll ki a kishúga elvesztése miatt, miközben az én gyászomat is átérzi. -

Bocsáss meg - kapaszkodtam bele erősen. Mélyen beszívtam a levegőt, és csakis arra

figyeltem, hogy elfojtsam az érzéseimet. -

Ne tedd ezt - kért Jared, amikor megérezte a próbálkozásomat. - Nincs rá szükség -

suttogta. -

Nem akarok még több fájdalmat okozni, mint ameny- nyit már így is érzel - mondtam,

és patakzottak a köny- nyeim. -

Claire? - kérdezte Bex furcsa hangon.

Lehunytam a szemem, és nem mertem Jared karja alól kikukucskálni, hogy lássam Claire élettelen testét. Még mindig keveset tudtam a hibridekről és az átokról. Jared Gábrielhez fohászkodott, hogy gyorsan vegye magához. Lehet, hogy Sámuel kegyes volt Claire-hez, és nem bírta tovább nézni a szenvedését. -

Nina - bökött meg Jared. - Nézd csak.

Claire egyenes háttal felült, végignézett magán, aztán az ajtóra pillantott. Nem szólt egy szót sem, csak várt. Végül egy nővér lépett be, és kissé zavartan nézte a padlón elé táruló látványt. -

Hm... sikerült stabilizálni Ryant. El kellett távolítanunk a lépét, hogy elállítsuk a

vérzést. De Ryan nem adja fel a harcot. Amint 208 többet tudok, visszajövök. Fejbe kólintva néztem fel a mennyezetre. - Izé... bocsánatot kérek! Kösz... köszönöm. A szemem sarkából észrevettem egy fekete bőrű alakot: mellettem bukkant fel. Összerezzenve ugrottam hátra, és Jaredbe kapaszkodtam, amíg rá nem jöttem, ki az. -

Sámuel - suttogta Jared.

A homlokomat ráncoltam, és Sámuel mosollyal válaszolt. - Haragszol rám, ifjú Grey. -

Nem sok segítséget nyújtottál - vágtam a fejéhez, mert mérgemben nem tudtam

uralkodni magamon. Elmosolyodott, és hófehér fogsora élesen elütött fényes, csokoládébarna bőrétől. Szerintem uraljátok a helyzetet - jelentette ki, és Claire-hez ment. Lehajolt, és hatalmas markával megérintette a fejét. - Nekem azt mondták, Ryan rendbejön. Claire elmosolyodott, és egy újabb könnycsepp gördült le az arcán. - Köszönöm, Sam. Bex és Claire kitörő örömmel és megkönnyebbüléssel ölelkeztek össze. Most először hallottam kacagni Claire-t. Könnyes szeme ragyogott, a nevetése csilingelt a levegőben; Lillianre emlékeztetett. Bex vele nevetett,' és ünneplés közben a szemét törölgette. Jared magához szorított, és Kim szája is széles mosolyra húzódott. Olyan érzés volt, mintha újra levegőhöz jutottunk volna. -

Megússza? - kérdeztem. Felesleges volt a kérdés, de hallanom kellett még egyszer.

Sámuel egyszer bólintott. - Igen - erősítette meg magabiztosan. Odalépett mellém, és hirtelen átvillant a fejemen, vajon az arra járók látják-e. De mintha senki sem vette volna észre a szobában álló, félig öltözött óriást. -

Még szükségünk van a segítségedre - jelentettem ki. - Elolvastuk a könyvet.

Mindannyian többször is majdnem meghaltunk, hogy megszerezzük, és keressünk benne valami kibúvót. Jared semmit sem talált. Sámuel Jaredre pillantott, aki elkeseredetten rázta a fejét. -

Azt hiszem, már tudod a választ - mondta Sámuel.

Jared felsóhajtott. - Reméltem, hogy az lesz a végső mentsvár. Sámuel megérintette a vállát. - A cél szentesíti az eszközt, nem? E szavakkal Sámuel köddé vált. Jared a gondolataiba merülve leült a székre, és az ölébe vont. Bex talpra segítette Claire-t, aztán a kanapéhoz kísérte. - Igaza van. Mindvégig ezt kellett volna tenned. Az ápolónő ezúttal mosolyogva jött vissza. -

A megfigyelőbe vittük. Jobban van - mondta.

-

Mikor mehetek be hozzá? - kérdezte Claire. 209

-

Hamarosan - biztatta a nővér, és megnyugtatóan rá- mosolygott, mielőtt kiment.

-

Nem sokon múlott - dőlt hátra a kanapén Claire.

-

Majdnem rajtavesztett - ölelte magához Bex.

-

Miben van Sámuelnek igaza? - kérdeztem.

Bex Jaredre pillantott, és várta, hogy a bátyja válaszoljon. Amikor nem tette, Bex szólalt meg. - Háborút robbantottunk ki. Csak úgy nyerhetjük meg, ha rávesszük a mennyet, hogy a harcban mellénk álljon. -

Már megpróbáltuk - ráztam a fejemet. - Nem segítenek. Bex féloldalasán

elmosolyodott. - Segítenek majd, ha adsz nekik valamit, amiért érdemes harcolniuk. Ha egyszer megszületik a baba, nem hagyják, hogy a pokol elpusztítsa. Csak addig kell védelmeznünk, amíg ide nem ér. -

Miféle baba? - kérdeztem.

Jared a szemöldöke alól pillantott fel rám. - A baba, akit a szíved alatt hordasz. A szobában minden tekintet rám szegeződött, és a reakciómat lesték. -

Hogy én? - tettem a tenyeremet a mellkasomra. - De hát én nem vagyok terhes! Mi

nem is... -

Fú... ne mondd tovább - rázta a fejét Claire.

-

Csak egyszer - nézett rám szégyenlősen Jared.

Eszembe jutott az éjszaka, amikor könyörögtem Jarednek, hogy segítsen felejteni a bennünket körülvevő káoszban, és amikor azt mondta, hogy az idő nem alkalmas rá, hogy megkísértsük a sorsot. Akkor fel sem fogtam, hogy szó szerint érti. -

Mióta tudod? - döbbentem meg.

-

A rákövetkező nap reggelétől. Tudtam, hogy valami megváltozott... úgy egy hétbe telt,

hogy rájöjjek, mi. -

Én...

-

Gyermeket vársz - fejezte be helyettem Bex. - Várandós vagy. Bekaptad a legyet.

Felcsináltak. -

Hé - szólt rá Jared. Helytelenítette az utolsó szó- használatot.

-

Várandós! - ismételte meg Claire csillogó szemmel.

Kim felsóhajtott. - Totál elcseszted a tavaszi szünetemet. Csak mondom. Befelé figyeltem, és végigvizsgáltam a szervezetemet, hátha érzek valamit, de minden úgy volt, mint addig. - Nem lehet. Úgy értem, nem érzem magam annak... Kim felemelte a kezét, aztán a combjára csapott. - Na, de most komolyan! Pocakossal hogy utazunkjeruzsálem- be? -

210 Ő is jön - futott át egy mosoly Jared ajkán.

A nővér bekopogott az ablakon, és a hordágyra intett, amit a folyosón tolt. Ryan feküdt rajta. A nővér Ryan füléhez hajolt, suttogott valamit, Ryan pedig felemelte a kezét, és magasba tartotta a hüvelykujját.

Claire felállt, hogy utána menjen, de aztán megállt az ajtóban. - Mind megyünk - jelentette ki. -

Úgy látszik, megvárjuk, míg Ryan felépül, mielőtt útra kelünk - összegezte Jared, és az

ajkához emelte a kezemet. - És amíg lábadozik, elintézünk pár dolgot. -

Mire gondolsz? - akadt el a lélegzetem.

-

Van egy csinos kis kápolna azon a szigeten, amire el szeretnélek vinni.

Önkéntelenül is elmosolyodtam. - Szerintem is oda kellene utaznunk. -

Mi a programod szombaton? - kérdezte.

-

Tanulás - feleltem ellentmondást nem tűrően. - Nagy az elmaradásom.

Jared a homlokát ráncolta. - És vasárnap? Hasonló képet vágtam. - Ma este, gondolom, dolgod van. Jared szemöldöke kérdőn szaladt fel a homlokára. - Ma este akarsz odautazni? Bólintottam. Lelkesen rázta a fejét. - Mehetünk, ha ma akarsz. Akár most rögtön. -

Készen állok rá.

Jared a két kezébe fogta az arcomat, és csodálatos, forró ajkát az enyémre szorította. Hogy lehet, hogy egyetlen éjszaka leforgása alatt eljutottam onnan, hogy majdnem elveszítettem mindent, amit szerettem, oda, hogy megkapjak mindent, amire életem során a legjobban vágytam? -

Hiszel az őrangyalokban? - kérdeztem, és viszonoztam a csókját.

211

Epilógus

- Egy fürdőruha, egy fehér ruha és némi fehérnemű. Ezt csomagoltam be az esküvői kiruccanásunkra - mondtam, és néztem, ahogy Jared könnyedén becsattintja a biztonsági övemet. -

Többre nincs is szükséged, szerelmem - mosolygott, és még utoljára ellenőrizte az

övét. A légikisasszony végigcsinálta a szokásos bemutatót, majd a pilóta hangját hallottuk: közölte, hogy hányadikak vagyunk a felszállásra várakozók között, és milyen az időjárás Nicaraguában. -

Kellemes repülőútnak ígérkezik, Mr. Ryel és nemsokára Mrs. Ryel - fejezte be a

pilóta. Jared mosolya fültől fülig ért. - Lehet, hogy ezért extra juttatást fizettem neki. -

Magamtól is rájöttem - ugrattam. Az ablakon át a lehangoló providence-i időt néztem.

Pár óra múlva a kedvenc karibi tengerpartomon fekszem majd a férjemmel. Nem tűnt valóságosnak, ugyanakkor számítottam rá. Ezerszer is megdolgoztunk ezért a pillanatért. A bérelt lökhajtásos gép a felszállópályához gurult, és perceken belül felgyorsított. A gép megremegett, amikor a kerekek elhagyták a betont, és kecsesen, súlytalanul emelkedett a magasba. Providence fényei egyre kisebbek lettek, amíg már csak egy maroknyi fénypetty világított lent, amit más városok fényfoltjaitól a sötét vidék választott el. Jarednek dőltem, az álom kerülgetett. Jared csókot nyomott a hajamra. - Mit gondolsz, jó álmaid lesznek? -

Igen - válaszoltam gondolkodás nélkül. - Talán a babánkról álmodom majd. Lehet,

hogy látom, milyen lesz a kislányunk. -

Kislányunk?

-

Igen, biztos, hogy lány - állítottam.

-

És mi lesz, ha mégis fiú? - kérdezte, és játékosan oldalba bökött.

-

Nem fiú lesz. Hanem lány.

-

Természetesen szőke - mondta Jared. 212 És szürkéskék szemű - sóhajtottam fel.

-

Nem - tiltakozott Jared. - A te szemed színét örökli majd.

-

Elmondhattad volna - közöltem, és a karjába simultam.

-

Sokat gondolkodtam rajta. Annyiszor tépelődtem, hogy elmondjam-e vagy hagyjam,

hogy a szokott módon rájöjj. -

Velünk kapcsolatban semmi sem megszokott - mosolyodtam el. - Miért éppen most

lennénk hétköznapiak? Jared édes csókot nyomott a homlokomra. - Nekem mindegy, fiú-e vagy lány, csak azt szeretném, ha... - Elhallgatott, mert félt, hogy azzal, amit majd mond, kihatással lesz rám. -

Nehéz kilenc hónap lesz, mert meg kell védened minket, amíg a baba meg nem

születik. -

Te csak a szokásos terhességi problémákkal törődj, a többit hagyd rám!

A homlokomat ráncoltam. - Úgy beszélsz, mintha csak a gyerekágy összeszereléséről és a lakás gyermek számára biztonságossá tételéről lenne szó. -

Bárcsak ilyen egyszerű lenne - mosolygott Jared.

- Jó lenne - értettem egyet, és a fejemet forró bőrének támasztottam. Rövid ujjú, fehér pólót vett fel már a karibi melegre gondolva, de a nyárias öltözék miatt jobban hozzáfértem selymes, felforrósodott bőréhez. Összesimuló bőrünk természetes nyugtatóként szolgált. Nem sokkal később elszundítottam, és hónapok óta nem tapasztalt mély álomba zuhantam. Nem álmodtam a babánkról, sem Jackről vagy Gabe-ről. Semmiről sem. Lehunytam a szemem, és elmerültem a békés sötétségben, amíg Jared a csókjaival fel nem ébresztett, mert a gép már a leszálláshoz készülődött. A pilóta be is jelentette, hogy leszállunk, és Jared még utoljára ellenőrizte az övemet. -

Be van kötve - mosolyogtam.

-

Csak biztos akarok lenni benne... - bizonygatta, és magában felnevetett.

Eseménytelen volt a leszállásunk, és amint a kifutópályára tettük a lábunkat, vidáman elmosolyodtam. - Semmi sem változott, legfeljebb nem ugyanannyian várnak minket. -

Csak két bőrönddel érkeztünk, és nem hoztunk technikai felszerelést. Ez a kis kerülő

sokkal könnyebb számomra. -

Azt meghiszem - nevettem. - Még az illat is ugyanaz!

-

És amikor legutóbb itt jártál, még csak úgy tettél, mintha Mrs. Ryel lennél.

Azonnal boldog mosolyra húzódott a szám, és követtem Jaredet a repülőtér előtt várakozókhoz. Jared egy rozoga, rozsdás kisteherautóhoz 213 vitte a bőröndjeinket, aztán spanyolul beszélt a férfiakkal, akik feltették a holminkat. Végül a kezemet fogva besegített a teherautóba, és a fejével intett a sofőrnek, hogy indulhatunk. Az ottani sofőrünk nemsokára már a móló mellett fékezett. Amikor beszálltunk a kis csónakba, amit Jared előre kibérelt, átfutott a fejemen, milyen valószínűtlen, hogy bárki is

ilyen rövid idő alatt, és ilyen kora hajnalra csónakot tudott volna keríteni. Jarednek azonban olyan kapcsolatai voltak, hogy bármit el tudott intézni, ami csak az eszébe jutott. -

Szörnyen sötét van, hogy csak úgy nekivágjunk az óceánnak, nem?

-

aggodalmaskodtam, mert féltem, hogy a kormányos a sziget felé irányítja a csónakot, amit hamar elnyelt az éjszaka, és a víz felől érkező hűvösebb levegőben már nem melegített a vékony kabátom. -

Fázol? - karolt át Jared.

-

Most már nem - mosolyogtam.

-

Elég sokszor megtette már ezt az utat, biztos, hogy csukott szemmel is odatalál.

-

Ilyen sötétben úgy is kell vezetnie - idegeskedtem.

A sós tengeri szél az arcunkba csapódott, ahogy a fekete vízen száguldottunk, ami olyan más volt, mint az a türkizkék tenger, amire emlékeztem. Jared alig bírt nyugton ülni, és ha nem izgattam volna magam egy esetleges frontális ütközés miatt, talán én is osztoztam volna a lelkesedésében, hogy visszamegyünk az egyetlen helyre, ahol normális életet tudtunk élni. A csónak fél órával később Little Corn egyik kis mólójánál kötött ki. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. A hullámok az elviselhetőnél éppen csak kicsit jobban himbálták a csónakunkat, és a láthatár szélén most kezdett csak világosodni az ég. A kikötőben egy másik kis teherautó várt bennünket a csomagjainkkal, és egy Jose nevű álmos kis ember vitt el minket ahhoz a casitáboz, amiben első ittlétünk alatt laktunk. A távoli dörgést túlkiabálva Jared barátságosan elbeszélgetett a férfival az anyanyelvén, majd kivette a bőröndjeinket a raktérből, és kitárta előttem az ajtót. Éppen csak eleredt az eső, amikor letette a holminkat az ágy mellé, és a tetőn doboló, a pálmalevelekről lepattanó esőcseppek hangja elvegyült az esőillattal, és visszarepített a nem is olyan távoli múltba, amikor minden olyan ártatlannak és izgalmasnak tűnt. A házban ugyanaz az egyszerű berendezés fogadott minket, egy kivétellel: minden lehetséges felületen gyertyák lángja lobogott, és az ágy végében ventilátor állt. Ugyan még nem kapcsolták be, de ott volt, hogy lehűtsön minket, amikor majd Jared tüzes teste mellett fekszem a karibi nyirkos forróságban. A szám elé kaptam a kezemet, amikor éreztem, 214 hogy ásítanom kell. A repülőn hosszan és zavartalanul aludtam, és most kicsit kábult voltam. - Gyönyörű! - mondtam. - Szebb, mint ahogy emlékszem rá. - Igyekeztem a kellő mértékű lelkesedéssel beszélni, bár az ásítozásom sokat rontott a hatáson. Jared mégis pontosan érezte azt, amihez nem találtam a megfelelő szavakat.

- Végre visszajöttünk - sóhajtott fel elégedett mosollyal. Visszamosolyogtam rá. Itt megállt számunkra az idő, és úgy éreztem, hogy az esküvő után már nem is akarok majd elmenni innen. Jared felkapott, és az ágyhoz vitt. Lefeküdt mellém, az arca csak centikre volt az enyémtől. Szürkéskék szeme egyszerre lágyan és élénken csillogott. Nem akartam lehunyni a szememet, mert látni akartam az arcát, de a fáradtság legyűrt. -

Pihennie kell, Miss Grey. Nagy munka vár ránk.

-

Munka? - kérdeztem álmosan. - Milyen munka?

-

Holnap megváltoztatjuk a nevedet - suttogta a fülembe.

215