06-Circulation_1:Circulation
7/13/11
4:11 PM
Page 44
ORVOSTOVÁBBKÉPZÉS Az antikoaguláns terápia alkalmazásának optimális időtartama vénás thromboemboliát követően Samuel Z. Goldhaber, MD; Gregory Piazza, MD
E
lső eset: Egy 79 éves nőbeteg idiopathiás, a proximalis térdhajlati szakaszon és a lábszár mélyvénáiban kialakult thrombosist (MVT) szenvedett el hat évvel korábban. Kivizsgálása során a normális, hiperkoagulabilitásra jellemző paraméterek igazolódtak. Warfarinterápiájának beállítása egy központosított, gyógyszerész vezetésével működő, antikoaguláns terápiával foglalkozó szolgálat segítségével sikeresen megtörtént, a beteg könnyen érte el és tartotta fenn a nemzetközi normalizált ráta (INR) 2,0 és 3,0 közötti céltartományát. Vérzéses vagy thromboticus szövődmények nem jelentkeztek. A beteg és beutaló orvosa tudni szeretnék, hogy szükséges-e folytatni a warfarinkezelést. Két évvel az MVT után megismételt ultrahang- (UH-) vizsgálat a jobb térdhajlati és lábszárvénák rekanalizációját igazolta. Második eset: Egy 24 éves nőbetegnek fájdalmas jobb alsó végtagi duzzanata és tartósan fennálló légszomja jelentkezett Tanzániában, a Kilimandzsárón való hegymászást követően. A vénás UH-vizsgálat jobb oldali iliofemoralis vénás thrombosist, a mellkasi komputertomográfiás vizsgálat tüdőembóliát (PE, pulmonalis embolia) igazolt. Orális fogamzásgátlót szedett,
emellett a hegymászás alatt kiszáradás, illetve hegyi betegség jelentkezett nála. Az anyai nagyanyjának MVT-je alakult ki teljes csípőprotézis-beültetést követően. Tizennégy hónapon át részesült antikoaguláns terápiában, legutóbb warfarin nélküli enoxaparin-monoterápiában, ugyanis a warfarinnal nehézségek adódtak a terápiás nemzetközi normalizált ráta beállításában. Édesanyjának és lánytestvérének protein C-hiánya volt. Velünk konzultáltak abban a kérdésben, hogy szükséges-e folytatnia a továbbiakban is az antikoaguláns kezelést. Ambuláns tevékenységünkben a leggyakoribb PE/MVT konzultációnk a betegek és beutaló orvosaik azon kérdésével kapcsolatos, hogy akut vénás thromboemboliát (VTE) követően mi az antikoaguláns terápia optimális időtartama. Ennek a megállapítása igen összetett feladat, amely az antikoaguláns terápia hiányából adódó, esetlegesen ismételten kialakuló VTE, illetve a gyógyszeres kezelés folytatásával járó, lehetséges vérzéses szövődmények kockázatának mérlegeléséből áll.1 Ennek a betegekkel történő megbeszélése során tekintettel kell lennünk arra, hogy ők mit részesítenének előnyben, illetve az átadott információnak, ha az finoman
1. táblázat. A visszatérô VTE kockázati tényezôi
Immobilizáció
Rosszindulatú daganatos megbetegedés Krónikus obstruktív tüdôbetegség Férfi nem Túlsúly, kövérség Alacsony HDL-koleszterinszint Pozitív családi anamnézis Thrombophilia: antikardiolipin-ellenanyagok, protein C- vagy S-hiány Tünetekkel járó tüdôembólia Az antikoaguláns terápia befejezését követôen emelkedett D-dimer-szintek Az MVT antikoaguláns terápiáját követôen az alsó végtagi vénák rekanalizációjának sikertelensége
árnyalt is, azért a beteg számára feltétlenül érthetőnek kell lennie.
A visszatérő VTE kockázati tényezői
Az antikoaguláns terápia alatt ismételten kialakuló VTE rizikótényezői (1. táblázat) közé sorolható az immobilizálás, a rosszindulatú daganatos megbetegedés és a krónikus obstruktív tüdőbetegség.2 A visszatérő thrombosis rizikófaktorai a véralvadásgátló kezelés leállítását követően: a férfi nem,3 az
Munkahelyi háttér: Venous Thromboembolism Research Group, Cardiovascular Medicine Division, Brigham and Women’s Hospital, Harvard Medical School, Boston, MA. A cikk vendégszerkesztője dr. Elliott Antman volt. Levelezési cím: Samuel Z. Goldhaber, MD; Brigham and Women’s Hospital, 75 Francis St, Boston, MA 02115. E-mail:
[email protected] (Eredeti megjelenés: Circulation. 2011;123:664–667.) © 2011 American Heart Association, Inc. 1. évfolyam, 1. szám, 2011. március
Circulation – Magyar Kiadás 1–11
44
06-Circulation_1:Circulation
7/13/11
4:11 PM
Page 45
Goldhaber és Piazza
emelkedett testtömegindex4 és az alacsony HDL-koleszterin-szint,5 illetve, ha a thrombosis kezdeti szakaszát az MVT helyett a PE tünetei uralták.6 A Vienna Prediction Modelt (bécsi előrejelzési modell) azzal a céllal alkották meg, hogy segítségével értékelni lehessen a visszatérő VTE kockázatát az orális antikoaguláns terápia befejezését követően azokban a betegekben, akiknek az anamnézisében első, idiopathiás, spontán kialakult tüdőembólia vagy MVT szerepel.7 A legfontosabb predikciós tényezők a férfi nem, a tüdőembólia, amely az MVT-nél jelentősebb tényező, és az emelkedett D-dimer-szintek.
A visszatérő VTE magas kockázata
A visszatérő VTE az antikoaguláns terápia befejezését követően meglepően gyakran alakul ki. A minnesotai, Olmsted megyei Mayo Klinikán8 és az olaszországi Padovában9 végzett megfigyeléses vizsgálatok azt mutatják, hogy azoknál a betegeknél, akiket kezdődő MVT miatt kezeltek, az antikoaguláns terápia befejezését követő nyolc–tíz éves utánkövetési periódusban 30%-os a kiújulási ráta. A legátfogóbb kohorsztanulmány hosszú utánkövetéssel 1626 idiopathiás vagy azonosítható okból bekövetkezett (azaz szekunder) MVT-s beteget vizsgált.10 A 10 éves utánkövetési időszakban 40%-os kiújulási gyakoriságot tapasztaltak. Amennyiben az MVT-s betegek csoportját különválasztjuk idiopathiás, illetve szekunder események alapján, az idiopathiás MVT esetén 52%-os, míg a szekunder MVT esetén 22%-os kiújulási arányt tapasztaltunk. Ezek az adatok arra késztetnek bennünket, hogy megkérdőjelezzük azt az elképzelést, amely szerint az időtartamra meghatározott antikoagulálás hatékony stratégia, ugyanis a kiújulás aránya magas, még azok között is, akiknél a szekunder VTE állt fenn. Az idiopathiás és a szekunder VTE esetén tapasztalt magas kiújulási arány a tüdőembóliáról és az MVT-ről való gondolkodásunkban szemléletváltást kíván meg. Sok esetben a VTE olyan krónikus betegségekhez is hasonlítható, mint a koszorúér-betegség vagy a diabetes mellitus, mivel a VTE kiújulása annyira gyakori. A kiújulás klinikai
Az antikoaguláns terápia alkalmazásának optimális időtartama VTE-t követően
jeleinek hiányában is valószínűnek tartható, hogy sok beteg marad hiperkoagulabilis az antikoaguláns terápia befejezését követően. Meg kell kérdőjeleznünk, és valószínűleg el is vetnünk, azt a klasszikus elméletet, amely szerint a legtöbb tüdőembólia vagy MVT biztonságosan kezelhető egy adott időkorláton belül. A terápiáról korábban úgy tartották, hogy hasonló egy rövid antibiotikum-kúrához, amit körülírt, egyértelmű fertőzéseknél – mint a cellulitis vagy a streptococcus okozta torokgyulladás – rendelünk el. A VTE kezelésének stratégiáját hosszú távúra kell tervezni. A VTE epidemiológiájának megértése kapcsán bekövetkezett előrelépésünk indokolttá teszi, hogy a magas kiújulási ráta miatt egy sokkal kifinomultabb kezelési módszert alkalmazzunk.
A visszatérő VTE, valamint a vérzéses szövődmények kockázatának mérlegelése
A visszatérő VTE halálos kimenetelű lehet. Amikor az antikoagulált betegek számára a jövőbeni kezelésüket illetően javaslatot teszünk, figyelembe kell vennünk a vérzéses szövődmények áldozatainak számát. A kaliforniai betegelbocsátási adatok szerint 3456, 18–56 éves, idiopathiás tüdőembóliás beteget azonosítottak.11 Az orális antikoaguláns terápia időtartamát és intenzitását illetően nem állt rendelkezésünkre részletes információ. A kiújulás aránya a diagnózis felállításától számított hat hónapon belül 13,1%. A vérzés fődiagnózisa miatti hospitalizáció aránya 13 vérzés/100 beteg évente, a bejegyzett eseményt követő hat hónapon belül. A bejegyzett esetet követő hatodik és 60. hónap között a kiújulási arány 2,9% évente. A halálos kimenetelű thrombosis-visszatérések szinte fele a bejegyzett tüdőembóliát követő egy hónapon belül következett be. Azok között, akik visszatérő tüdőembólia miatt a bejegyzett eseményt követő egy hónapon túl haláloztak el, 28% volt a pulmonalis hypertoniások aránya. Egyértelmű, hogy azok a betegek, akik tartós antikoagulálásban részesültek, addig voltak védettek a visszatérő VTE ellen, amíg kapták a hosszan tartó kezelést.12 Körülbelül kilencből egy
45
esetben sikerült megelőzni a VTE kialakulását élethosszig tartó kezeléssel.
A populációra szabott és az egyénre szabott stratégiák összehasonlítása
Az antikoaguláns terápia optimális időtartamának meghatározásában két egymással szemben álló szemlélet létezik: 1. a populációra szabott stratégia, amely megkísérli az összes VTE-s beteget két csoportba sorolni: idiopathiás, illetve szekunder thrombosis; 2. az egyénenként kialakított stratégia, amely során egy személyre szabott, a sajátságos kockázati tényezők és a kockázati profil figyelembevételével készített javaslat alapján történik a kezelés.
A populációalapú stratégia A populációalapú stratégia jelentősége az, hogy gyakorlatilag minden beteg besorolható az egyik, a vénás thrombosis patogenezise alapján meghatározott csoportba. Ennek a szemléletnek a vonzereje az egyszerűségében és a gazdaságosságában rejlik. Gyakorlatilag a kockázati profil meghatározásához nem szükséges további, nagyrészt a beteg kórtörténetén alapuló vizsgálódás. Azok a betegek, akiknél az idiopathiás forma áll fenn, a thrombosis ismételt kialakulása szempontjából magas kockázattal bírnak, és számukra a korlátlan idejű antikoaguláns terápia az előnyös.13–15 Azok a betegek, akikben valamely kiváltó ok vezetett a thrombosishoz, alacsony kockázatú betegeknek tekinthetők, és meghatározott ideig, általában három–hat hónapig alkalmazott warfarinnal történő antikoagulálásban részesülnek. Ennek előnye az, hogy kizárólag a VTE kialakulásának körülményeit figyelembe véve, az antikoagulálás optimális időtartamára vonatkozóan gyorsan adhatunk ajánlást. Amennyiben az idiopathiás, illetve a valamely ok miatt bekövetkező esemény könnyedén megkülönböztethető, a populációra alapozott stratégia egyszerű és egyértelmű. A populációra alkalmazott stratégia hátránya, hogy nem rugalmas, és így figyelmen kívül hagyja azon betegek eseteit, akik a bizonyos okból bekövetkező VTE ellenére magas kockázatúak maradnak. Ilyen eset lehet például az a beteg, aki túlsúlyos és családi anamnézisében egy testvér vagy szülő masszív tü-
06-Circulation_1:Circulation
46
7/13/11
4:11 PM
Page 46
Circulation – Magyar Kiadás 2011. március
2. táblázat. Az antikoaguláns terápia optimális idôtartamára vonatkozó konszenzusirányelvek
Akut PE vagy MVT
Szekunder VTE esetén három hónapos antikoagulálás
A spontán, a proximalis szakaszon kialakult MVT vagy tüdôembólia és alacsony vérzési kockázat esetén korlátlan idôtartamú antikoagulálás javasolt, amennyiben a beteg is ezt tartja számára kedvezôbbnek
dőembólia miatti elhalálozása szerepel. Emellett alacsony kockázatú, idiopathiás VTE-s betegek esetén is előfordul, hogy a populációra szabott stratégia alapján élethosszig tartó antikoaguláns terápiára lesznek beállítva. Így például az idiopathiás, izoláltan a lábszárvénákat érintő MVT esetén a beteg korlátlan ideig fog kapni antikoaguláns kezelést. Klinikai szempontból ez a terápiás ajánlás túlságosan is erőteljesnek tűnik, tekintve, hogy az ilyen csekély thrombosiskockázat általában kedvező klinikai lefolyással társul.
Személyre szabott stratégia Az egyénekre kialakított stratégia, mint ahogyan a populációra szabott séma is, a beteg kórtörténetének részletes ismeretét feltételezi. Azonban az egyénileg meghatározott megközelítési módszer általában alapos, költséges és időigényes további feldolgozással is jár. A stratégiát támogató filozófia javasolja az „egyéni gyógyítás” elnevezést, amely hasonló ahhoz, ahogyan a rosszindulatú daganatos betegek kemoterápiáját saját specifikus daganatuk elemzése alapján választják meg. Egy másik lehetőség a beteg gyors eredményt hozó genetikai tesztelése a megfelelő warfarin-kezdődózis beállításához, hogy minél hamarabb elérjük a véralvadásgátlás terápiás szintjét. Mindemellett, a visszatérő VTE előrejelzését illetően nem állnak rendelkezésünkre kifinomult prediktív eszközök. A visszatérő VTE-s események kockázatának felmérése az egyénileg kialakított stratégiával szinte minden esetben magába foglalja a thrombophilia és a hiperkoagulabilitás irányába végzett laboratóriumi vizsgálatokat. A lupus antikoaguláns pozitív, protein C- vagy S-hiányban szenvedő, vagy az V. faktor Leiden-mutációjára homozigóta, illetve a protrombingén-mutációban szenvedő betegek hajlamosak a véralvadásgátló kezelés leállítását követően visszatérő VTE-re. Szintén gyakori, hogy a korábban trombotizált alsó végtagi mélyvénákról
Szekunder
„Szürke zóna”
Idiopathiás
Három–hat hónap antikoagulálás
Egyénenként kialakított stratégia
Korlátlan idejû antikoagulálás megfontolása
Mérlegelni a távoli/családi anamnézisben szereplô VTE-t, a nemet, a PE vagy MVT jelentkezô tüneteit, UH-vizsgálattal az alsó végtagi vénák rekanalizációját, hiperkoagulabilitásra utaló vizsgálati eredményt, a beteg kérését
Ábra. Heterogén álláspont a VTE-s betegekben az antikoaguláns terápia idôtartamának optimalizálását illetôen
ismételten képalkotó vizsgálatot készítünk, hogy megállapíthassuk, megtörtént-e a rekanalizáció. Néhányan azt ajánlják, hogy addig folytassuk az MVT-s betegek antikoagulálását, amíg a rekanalizálódás tényét a vénás ultrahangvizsgálat nem erősíti meg. Ezt a stratégiát, ami a „rugalmas adagolás” módszerét alkalmazza, Prandoni és munkatársai tették népszerűvé,16 akik egy randomizált, kontrollált vizsgálatot végeztek. A MVT-ben szenvedő betegeket két csoportba sorolták: előre meghatározott, fix adagolás (ennek időtartama a thrombosis patogenezisétől függött: idiopathiás, illetve szekunder) vagy rugalmasabb adagolás, amely alapján a véralvadásgátlást a vénás rekanalizáció bekövetkeztéig szükséges folytatni, amit a harmadik, kilencedik, 15. és 21. hónapban végzett kontroll során vizsgáltak. Az ismételten fellépő VTE aránya a rugalmas adagolást követően (12%) kisebb volt, mint a fix terápia során (17%). Mindazonáltal, ezt a kezelési stratégiát egyetlen jelentős, az irányelveket meghatározó bizottság sem támogatja. Egy másik, személyre szabott kezelési módszer, hogy azon betegekben, akik legalább három–hat hónapos véralvadásgátló kezelésben részesültek, felfüggesztjük az antikoagulálást, és körülbelül egy hónapot hagyunk, hogy lecsengjen a hatása, majd plazma-Ddimer-tesztet végzünk, hogy felmérjük a fennmaradó hiperkoagulabilitást.17 A D-dimer a véralvadási folyamat aktiválódásának és az endogén fibrinolízisnek a nem specifikus, globális indikátora. Amennyiben a D-dimer-szint emelkedett, folytatjuk az antikoagu-
láns terápiát, ha normáltartományon belül van, nem rendelünk el további véralvadásgátló kezelést. Az emelkedett értékek magas kiújulási rátával járnak.18 E kezelési stratégia alapján azokban a betegekben, akikben magas D-dimer-értéket találtak, újrakezdték a warfarin antikoaguláns terápiát, és ezt követően korlátlan ideig folytatták, míg azok, akiknek a szintje normális volt, nem kapták tovább a véralvadásgátló kezelést. Ez az algoritmus nem tartozik az általános ajánlások közé, azonban széles körben elterjedt.
Rosszindulatú daganatos megbetegedés és a kísérő VTE
A rosszindulatú daganatos betegségben és ennek kísérő jelenségeként kialakuló VTE-ben szenvedő betegek speciális kihívást jelentenek. A konszenzus az, hogy ezek a betegek folytassák a véralvadásgátló kezelést, amíg rosszindulatú daganatos betegségük aktív. Ezekben a betegekben az antikoaguláns terápia befejezését követően a thrombosis kiújulásának kockázata magasabb, mint a daganatos betegségben nem szenvedőkben. Emellett még az antikoaguláns kezelés közben esetlegesen fellépő vérzéses szövődmény kockázata is magasabb esetükben, mint a nem daganatos betegekben. Egy kohorszvizsgálatban a 842, akut MVT-ben szenvedő beteg közül a diagnózis felállításának időpontjában 181 betegnek volt ismert rosszindulatú daganatos megbetegedése. A viszszatérő thrombosis egyéves előfordulási gyakorisága a daganatos betegekben 21%, míg a daganatos betegségben nem szenvedő betegekben 6,8% volt. A je-
06-Circulation_1:Circulation
7/13/11
4:11 PM
Goldhaber és Piazza
lentősebb vérzés 12 hónapos összegzett incidenciája 12,4% a daganatos betegekben és 4,9% a nem daganatos betegekben.19 A VTE-ben szenvedő daganatos betegekben kisebb a thrombosiskiújulások száma a warfarin nélkül adott alacsony molekulasúlyú heparin-monoterápia esetén, mint abban az esetben, ha az alacsony molekulasúlyú heparint a warfarinterápiára való „áthidaló” kezelésként alkalmazzuk.20 Továbbra sem ismert, hogy ezeknek a betegeknek az alacsony molekulasúlyú heparinterápiát előnyösebb-e folytatniuk, vagy a kezdeti három–hat hónapos antikoagulálást követően jobb warfarinkezelést elrendelni számukra.
A különböző szemléletek összehangolása
Az orvosok a véralvadásgátlás optimális időtartamát illetően ellentétes, zavaros és egymással átfedésben lévő stratégiai ajánlások hosszú sorával találják szembe magukat. A bizottsági irányelvek jelenleg a populációra alapozott megközelítést részesítik előnyben az egyénileg meghatározottal szemben (2. táblázat).21 Azonban sok beteg, akit rendelői keretek között értékelünk, a „szürke zónába” esik, amelyen belül a kiváltott vagy idiopathiás VTE elkülönítése bizonytalan. Néhányuknál a szekunder VTE jellegzetességeire (például orális fogamzásgátló szedése) még rátevődik olyan tényező, mint a nagy távolságra történő utazás, amelyet viszont a VTE algoritmusai a spontán kialakult thrombosis egyik lehetséges okaként osztályoznak. Másoknál a tüdőembólia vagy az MVT immobilizációhoz és kiszáradáshoz vezető akut klinikai kórkép körülményei között alakul ki. Az ilyen kétértelmű helyzetek összehangolása céljából a populációra szabott megközelítést alapértelmezett stratégiaként alkalmazzuk azokban a betegekben, akikben az idiopathiás vagy szekunder VTE egyértelműen elkülöníthető. Azokban a betegekben pedig, akiket nem lehet egyértelműen egy adott csoportba sorolni, a terápiás szemléletek ötvözetét alkalmazzuk, és ebbe vegyítjük az egyénekre szabott stratégia jellegzetességeit is (ábra). Például, ha egy túlsúlyos ember a szívét kímélő, egészséges életmódra vált, a megfelelő táplálkozással, testmozgással, valamint az ezek következtében fellépő kifejezett testsúly-
Page 47
Az antikoaguláns terápia alkalmazásának optimális időtartama VTE-t követően
csökkenéssel olyan pozitív változásokat idézhet elő, amelyek az élethosszig tartó antikoagulálás helyett a meghatározott időtartamra korlátozott kezelést teszik lehetővé. Azokban a betegekben, akikben az idiopathiás, illetve szekunder VTE tekintetében a megjelenésben bizonytalan jellegzetességeket észlelünk, a véralvadásgátlás időtartamának meghatározásakor a beteg kívánságát jobban figyelembe vehetjük. A jövőben az antikoaguláns terápia befejezését követően visszatérő thrombosis kockázatának előrejelzésére jóval kifinomultabb modelleket fejlesztenek ki. A véralvadásgátlás optimális időtartamának meghatározásában a genetikai vizsgálatok és a további mutációk feltárása, amelyek a kiújulást hivatottak előre jelezni, egyre jelentősebb szerephez jutnak.
Első eset A 79 éves nőbetegnek a warfarinterápia bevezetésével kapcsolatosan nem volt problémája. Az MVT idiopathiás formájában szenvedett, azonban a két évvel később megismételt UH-vizsgálat az alsó végtagi vénák rekanalizációját mutatta. A vénás UH-vizsgálat ezen eredménye arra utal, hogy a beteg MVT kiújulására való kockázata az átlagos alatti. Esetében a korlátlan időtartamú antikoagulálás folytatását javasoltuk. Azonban a véralvadásgátlás intenzitásának csökkentését javasoltuk úgy, hogy a nemzetközi normalizált rátát a standard 2,0–3,0 közötti tartományról 1,5–2,0 közötti céltartományra módosítsák. Az antikoaguláns terápia intenzitásának csökkentésére tett javaslatunk a „Visszatérő vénás thromboembolia megelőzését célzó (PREVENT) vizsgálat”-on alapult, amely a kis intenzitású, korlátlan időtartamú véralvadásgátlást a placebóval hasonlította össze olyan idiopathiás VTE-s betegekben, akik legalább hat hónapon át warfarinterápiában részesültek.14 Ebben a vizsgálatban a VTE kiújulásának kockázata a warfarinkezelésen lévő betegekben 68%-kal csökkent a placebót szedő betegek csoportjához viszonyítva. Második eset A 24 éves nőbeteg a szekunder és az idiopathiás thrombosis jellegzetességeit egyaránt hordozta. Felfüggesztettük az antikoaguláns kezelését, majd hat hét múlva D-dimer-vizsgálatra ren-
47
deltük vissza. D-dimer-szintje a normális tartományon belüli alacsony értéket mutatott (243 ng/ml, a normális <500 mg/ml). Telefonon értesítettük, és megnyugtattuk afelől, hogy kockázata alacsony, így a továbbiakban már nem szükséges folytatnia a véralvadásgátló kezelést. Három hónappal később visszatérő alsó végtagi panaszokkal, valamint képalkotó vizsgálattal igazolt, a jobb közös femoralis vénát érintő thrombosissal jelentkezett. Átmeneti enoxaparinkezelést indítottunk a warfarinra történő beállításhoz. Beláttuk, hogy a beteg számára élethosszig tartó antikoaguláns terápia szükséges.
Dr. Piazza kutatói fejlesztési ösztöndíját (K12 HL083786) a National Heart, Lung, and Blood Institute finanszírozta. Nincs.
Érdekeltségek Irodalom
1. Zhu T, Martinez I, Emmerich J. Venous thromboembolism: risk factors for recurrence. Arterioscler Thromb Vasc Biol. 2009;29:298–310. 2. Nijkeuter M, Sohne M, Tick LW, Kamphuisen PW, Kramer MH, Laterveer L, van Houten AA, Kruip MJ, Leebeek FW, Buller HR, Huisman MV. The natural course of hemodynamically stable pulmonary embolism: clinical outcome and risk factors in a large prospective cohort study. Chest. 2007;131:517–523. 3. Kyrle PA, Minar E, Bialonczyk C, Hirschl M, Weltermann A, Eichinger S. The risk of recurrent venous thromboembolism in men and women. N Engl J Med. 2004;350: 2558–2563. 4. Eichinger S, Hron G, Bialonczyk C, Hirschl M, Minar E, Wagner O, Heinze G, Kyrle PA. Overweight, obesity, and the risk of recurrent venous thromboembolism. Arch Intern Med. 2008;168:1678–1683. 5. Eichinger S, Pecheniuk NM, Hron G, Deguchi H, Schemper M, Kyrle PA, Griffin JH. High-density lipoprotein and the risk of recurrent venous thromboembolism. Circulation. 2007;115:1609–1614. 6. Eichinger S, Weltermann A, Minar E, Stain M, Schonauer V, Schneider B, Kyrle PA. Symptomatic pulmonary embolism and the risk of recurrent venous thromboembolism. Arch Intern Med. 2004;164:92–96. 7. Eichinger S, Heinze G, Jandeck LM, Kyrle PA. Risk assessment of recurrence in patients with unprovoked deep vein thrombosis or pulmonary embolism: the Vienna Prediction Model. Circulation. 2010;121: 1630–1636. 8. Heit JA, Mohr DN, Silverstein MD, Petterson TM, O’Fallon WM, Melton LJ III. Predictors of recurrence after deep vein thrombosis and pulmonary embolism: a population-based cohort study. Arch Intern Med. 2000;160:761–768.
06-Circulation_1:Circulation
48
7/13/11
4:11 PM
Page 48
Circulation – Magyar Kiadás 2011. március
9. Prandoni P, Lensing AW, Cogo A, Cuppini S, Villalta S, Carta M, Cattelan AM, Polistena P, Bernardi E, Prins MH. The long-term clinical course of acute deep venous thrombosis. Ann Intern Med. 1996;125:1–7. 10. Prandoni P, Noventa F, Ghirarduzzi A, Pengo V, Bernardi E, Pesavento R, Iotti M, Tormene D, Simioni P, Pagnan A. The risk of recurrent venous thromboembolism after discontinuing anticoagulation in patients with acute proximal deep vein thrombosis or pulmonary embolism: a prospective cohort study in 1,626 patients. Haematologica. 2007;92:199–205. 11. White RH, Zhou H, Murin S. Death due to recurrent thromboembolism among younger healthier individuals hospitalized for idiopathic pulmonary embolism. Thromb Haemost. 2008;99:683–690. 12. Ost D, Tepper J, Mihara H, Lander O, Heinzer R, Fein A. Duration of anticoagulation following venous thromboembolism: a meta-analysis. JAMA. 2005;294: 706–715. 13. Kearon C, Ginsberg JS, Kovacs MJ, Anderson DR, Wells P, Julian JA, MacKinnon B, Weitz JI, Crowther MA, Dolan S, Turpie AG, Geerts W, Solymoss S, van Nguyen P, Demers C, Kahn SR, Kassis J, Rodger M, Hambleton J, Gent M. Comparison of lowintensity warfarin therapy with conventional-intensity warfarin therapy for long-term prevention of recurrent venous throm-
14.
15. 16.
17.
18.
boembolism. N Engl J Med. 2003;349: 631–639. Ridker PM, Goldhaber SZ, Danielson E, Rosenberg Y, Eby CS, Deitcher SR, Cushman M, Moll S, Kessler CM, Elliott CG, Paulson R, Wong T, Bauer KA, Schwartz BA, Miletich JP, Bounameaux H, Glynn RJ. Long-term, low-intensity warfarin therapy for the prevention of recurrent venous thromboembolism. N Engl J Med. 2003; 348:1425–1434. Schulman S, Wahlander K, Lundstrom T, Clason SB, Eriksson H. Secondary prevention of venous thromboembolism with the oral direct thrombin inhibitor ximelagatran. N Engl J Med. 2003;349:1713–1721. Prandoni P, Prins MH, Lensing AW, Ghirarduzzi A, Ageno W, Imberti D, Scannapieco G, Ambrosio GB, Pesavento R, Cuppini S, Quintavalla R, Agnelli G. Residual thrombosis on ultrasonography to guide the duration of anticoagulation in patients with deep venous thrombosis: a randomized trial. Ann Intern Med. 2009;150:577–585. Palareti G, Cosmi B, Legnani C, Tosetto A, Brusi C, Iorio A, Pengo V, Ghirarduzzi A, Pattacini C, Testa S, Lensing AW, Tripodi A. D-dimer testing to determine the duration of anticoagulation therapy. N Engl J Med. 2006;355:1780–1789. Bruinstroop E, Klok FA, Van De Ree MA, Oosterwijk FL, Huisman MV. Elevated Ddimer levels predict recurrence in patients
with idiopathic venous thromboembolism: a meta-analysis. J Thromb Haemost. 2009; 7:611–618. 19. Prandoni P, Lensing AW, Piccioli A, Bernardi E, Simioni P, Girolami B, Marchiori A, Sabbion P, Prins MH, Noventa F, Girolami A. Recurrent venous thromboembolism and bleeding complications during anticoagulant treatment in patients with cancer and venous thrombosis. Blood. 2002;100:3484–3488. 20. Lee AY, Levine MN, Baker RI, Bowden C, Kakkar AK, Prins M, Rickles FR, Julian JA, Haley S, Kovacs MJ, Gent M. Lowmolecular-weight heparin versus a coumarin for the prevention of recurrent venous thromboembolism in patients with cancer. N Engl J Med. 2003;349:146–153. 21. Kearon C, Kahn SR, Agnelli G, Goldhaber S, Raskob GE, Comerota AJ. Antithrombotic therapy for venous thromboembolic disease: American College of Chest Physicians Evidence-Based Clinical Practice Guidelines (8th Edition). Chest. 2008;133: 454S–545S. Fordította: Dr. Eszlári-Kucsa Katalin
KULCSSZAVAK: antikoagulánsok I mélyvénás thrombosis I tüdőembólia I thromboembolia
