Elméletek és prognózisok a magyarországi cigányság lélekszám alakulásáról Cserti Csapó Tibor -
Eredeti megjelenés: Cserti Csapó Tibor: Elméletek és prognózisok a magyarországi cigányság lélekszám alakulásáról. In: Dr. Kuráth Gabriella – Szuhán-Glass Beáta – Pálfi Melinda – Dr. Forray R. Katalin (szerk.) Mandulavirágzási tudományos napok 2012. február 27.-március 2. Konferenciakötet. CD, Felelős kiadó: Prof. Dr. Bódis József rektor. PTE Pécs, 2012. Isbn: 978-963-642-463-3, http://www.mandula.pte.hu/, pp.21-32.
BEVEZETÉS A különböző társadalomtudományi területek régóta helyezik vizsgálódásuk középpontjába a népesedés kérdését, mint a XX. század egyik fontos kihívását, s valószínűleg jelen évszázadunkban sem lesz kevésbé aktuális ez a vizsgálati terület. Hiszen mind az ún. fejlett világ országainak népesség csökkenése, mind a fejlődő országokban tapasztalható nem lassuló népességrobbanás, s ezekkel összefüggésben az erőforrások szűkössége, illetve kiegyenlítetlen eloszlása, s az ezekből fakadó migrációs, etnikai átrendeződési tendenciák komoly kihívások elé állítják a különböző társadalmakat. Hazánkban legalább akkora visszhangot kapnak ezek a témák mind a tudományban, mind a közbeszédben és a médiában. Alapvetően két fontos vetülete van ezekben a diskurzusokban a demográfiai jövőképnek, az ország népességének csökkenése, s ennek kihívásai, valamint a hazai cigányság lélekszámának alakulása, növekedése, s ennek következményei a jövő gazdasági-társadalmi életére. Tanulmányunkban ez utóbbi kérdéskört járjuk körül. Azt vizsgáljuk, hogyan és milyen biztossággal jósolhatjuk meg az ország legnagyobb etnikai kisebbsége esetében a népesedés várható tendenciáit. Két úton nyerhetünk információkat arról, hogyan is alakul az elkövetkező évtizedekben a cigányság lélekszáma, s ezzel összefüggésben egyéb demográfiai mutatóik. Az egyik módszer a demográfiai prognózisok felállítása, a másik eszköz a népesedéselméletek alkalmazása e népcsoport számosságának változásában. Adódik tehát a kérdés, melyik módszer hogy működik, mire jó, mennyire adhat pontos irányt a változásokra nézve. PROGNÓZISOK VAGY ELMÉLETEK? Véleményünk szerint mindkét terület használható a népesség változásainak, demográfiai viselkedésének előre jelzésére, mindegyiknek vannak előnyei és hiányosságai. Ezeket vegyük elsőként sorra! (1. ábra) A demográfiai prognózisok valahogy úgy működnek, mint az időjárás előrejelzésben használt modellek. Ahogy a meteorológiában a légkör pillanatnyi állapotának, jellemzőinek a mérésével, s ezen mutatók változásának nyomon követésével születnek a prognózisok, úgy működik ez a társadalomtudományban is. Csupán itt nem légnyomást, hőmérsékletet, csapadékmennyiséget, páratartalmat mérünk, hanem az adott népesség születési mutatóit, várható élettartamát, egészségügyi mutatóit, halálozási sajátosságait tesszük a vizsgálat tárgyává. Ahogy a meteorológiában vannak rövid, közép- és hosszú távú előrejelzések, úgy a társadalomtudományok is e kategóriákkal dolgoznak, csupán ez esetben a rövid táv nem
néhány nap, hanem 10-20 év, a középtáv nem egy hét, hanem 25-50 esztendő, a hosszú távú kilátásokat sem egy-két hónapra előre, de akár fél-egy évszázadnyi időtávban értelmezzük. Ahogy az időjárás előrejelzésben, úgy itt is a rövidtávú prognózisok beválása a legnagyobb valószínűségű, hiszen mindazok a változók, amelyek alakulását vizsgáljuk, e tartományban jósolhatók legbiztosabban. Egyik terület sem ad 100%-os beválási eredményt, hiszen a természetben az időjárás elemeibe beleszólhatnak előre nem jósolható történések, jelenségek – egy-egy front mozgásának eltérülése, sebességének változása, stb. Még kevésbé működnek ezek a prognózisok jól a társadalom vizsgálatában. A természet erői kiszámíthatóbbak – pl. biztos összefüggés, hogy egy adott felszín egy cm2-ét egy egységnyi napsugárzás hány fokkal melegíti fel - , a társadalom erői, a társadalmi csoportok viselkedése kevésbé determinisztikus. Pl. világos az összefüggés, hogy ha emelkedik a népesség átlagos iskolázottsági mutatója, az majd a csökkenő gyermeklétszámokban fog leképeződni, de itt pontos egységekről nem beszélhetünk, azt nem tudjuk megmondani, hogy egy százaléknyi emelkedés, hány fős gyermekszám csökkenést okoz. Ez esetben ráadásul a népesség jövőbeli változásainak prognosztizálásakor az alapvető demográfiai mutatókon túl olyan, a népesség gyermekvállalási kedvét aktuálisan befolyásoló tényezőket is figyelembe kellene venni, mind a gazdaságpolitika, a gazdasági helyzet alakulása és kiszámíthatósága, a családok pozitív, vagy negatív jövőképe, a családpolitika támogató, vagy visszafogó hatásai, stb. Mennyire jósolhatók ezek akár csak rövid távon is? Ez adja a prognózisok hátrányát. Azt jó eséllyel, csupán matematikai elven ki tudjuk számolni, ha ekkora egy induló populáció, akkor változatlan körülmények között ilyen és ilyen születési és halálozási mutatókkal, túlélési renddel számolva x év múlva ekkora lesz a népesség. De ott van a körülmények változatlansága, melyet senki nem tud garantálni. Így nagyon szép számokat kapunk, de ez inkább matematikai képességeinkről ad pontos képet, mint a népesség ténylegesen várható alakulásáról. Előnyük, hogy közvetlenül a cigányság népesedésére vomatkoznak e számítások. Az elméletek ezzel szemben általában az együtt mozgó társadalmi-gazdasági történéseket mutatják be. A társadalomban és a gazdaságban zajló változások, átalakulások, jelenségek egymásra hatását vizsgálják és helyezik a népesség változását ez alapján elméleti keretbe. Nem dolgoznak egzakt számadatokkal, ilyen módon azt nem fogjuk megtudni, mikor következnek be pontosan bizonyos változások, mikor mennyi lesz egy csoport lélekszáma. Várható tendenciákat fogunk kapni bizonyos más tényezők változásának függvényében. Valami olyasmi ez a terület, – maradva a meteorológiai hasonlatnál – mint a globális felmelegedés elmélete. Azt abból nem tudjuk meg, hogy a Föld egy adott pontján mennyi lesz az átlaghőmérséklet 2050-ben, vagy 2100-ban, de tendenciákat kapunk, ha ennyi és ennyi CO2… kerül a légkörbe, akkor ez és ez következik be. Mégis a rendszer nagy összefüggéseit ismerve jövőképet kaphatunk a változások és az összefüggések természetéről. Itt inkább logikai következtetésekről van szó. Ezek az elméletek ráadásul nem direkt a cigányok, hanem általában a népesség demográfiai trendjeit rajzolják meg, azonban véleményünk szerint az általános összefüggések miatt vonatkoztathatók konkrét népcsoportunkra is. 1. ábra: A demográfiai prognózisok és elméletek összehasonlítása Prognózisok Elméletek Időtáv rövid, közép, hosszú hosszú Eszköz matematika logika A vizsgált populáció a cigány népesség a népesség, cigányokra csak vonatkoztatható Az érvrendszer alapja pontos kiinduló adatok, a társadalmi-gazdasági népesedési statisztikák összefüggések használata
A kapott eredmény
pontos eredmények, trendek, pontos adatok és számadatok, időpontok konkrét időpontok nélkül A körülmények + kiszámíthatósága Megbízhatóság + A népesedésre vonatkozó elméletek közül egyet veszünk górcső alá, a földtudományokban gyakorta használt termékenység demográfiai elméletét, megvizsgáljuk, ennek tükrében hogyan értelmezhetők a hazai cigányság népesedésének tendenciái és távlati kilátásai. A PROGNÓZISOK Néha tudományos publikációk is közölnek prognózisokat a népesedés jövőbeni folyamatairól, a hazai cigányság lélekszámának alakulásáról. Ezek általában nem rugaszkodnak el oly mértékben a tényektől és nem annyira riogatók, mint a szélsőjobbos hangvételű publikációk, média megnyilatkozások, vagy a közbeszédben használt ijesztő jövőképek. A Kemény-féle kutatócsoport 1998-ban közzétett becslései szerint 2020 körül 9,6-9,7 millió körül várható az össznépesség alakulása, ha az akkori és azóta is jellemző tendenciát nem sikerül megfordítani. Ezzel szemben a romák létszáma, ha az akkori szaporodási értékekkel számolunk 650 000 körül mozog majd, vagyis meghaladja a lakosság 6,5%-át. (Kemény, 1998) A roma népesség demográfiai jellemzőiről és létszámának 2050–ig várható alakulásáról szól a KSH és a Népességtudományi Intézet szakanyaga. (Hablicsek, 2000: 243276) Különböző kutatások becslési módszereire alapozza ez az anyag a későbbi cigány lakosság nagyságának megállapítását. Az MTA Szociológiai Kutatóintézetének 1971–es és 93–as, Kemény István által vezetett kutatásai, valamint a KSH 1993–as reprezentatív adatfelvétele segítségével korrigálja az 1990–es népszámlálási adatokat, és egy 3,5–ös szorzót alkalmazva jut el a cigányság "bázisnépességének" nagyságához. Azonban épp ennek a bázisnépességnek a megállapítása problematikus, hiszen eltérő definícióval nagyon más alappopulációt kaphatunk! (Ki számít cigánynak? Aki annak vallja magát, akit egy reprezentatív mintás kutatás kiötlői ilyen-olyan ismérvek szerint cigánynak gondolnak? Előfordul, hogy egyéb statisztikákból próbálják levezetni logikai úton a létszámot.) Fontos momentuma ennek a prognózisnak, hogy feltételezi: "a roma népességet sem az asszimiláció, sem a nemzetközi vándorlás érdemben nem fogja érinteni", tehát a szerző zárt népességgel számolt. Ugyanígy a kiindulópontok között szerepel a termékenység és halandóság mai aránya, azaz a 3,1–es termékenységi arányszám (100 roma nő átlagosan 310 gyermeket szül élete folyamán - ami az országos átlag több mint kétszerese) és a roma férfiak és nők születéskor várható átlagos élettartama, amely szintén hatalmas, 8-10 évnyi különbséget mutat az országos adatokhoz képest. Ám biztos, hogy ezek ilyen konstans tényezők? S akkor még nem beszéltünk azokról a külső változókról, amelyeket itt nem vesznek figyelembe, mint a gazdasági helyzet, a jólét, az anyagi biztonság, a családpolitika… nehezen számítható alakulása. Kezeljük tehát jól felépített matematikai játéknak az ilyen prognózisokat! A becslések szerint ugyan a roma népesség termékenysége és halandósága is csökkent az 1990–es években, de ezzel együtt még ma is 2%–os (belső) szaporodás jellemzi ezt a populációt. Azt feltételezik a szerzők, hogy a termékenységi arányok a továbbiakban is jelentősen eltérnek a többségi arányoktól. Ez megint csak abból a statikus szemléletből fakad, hogy a cigánynak tekintett populáció tagjai körében az elkövetkezendő években sem fog jelentősen növekedni az iskolázottság, a szakképesítés megszerzése, ezen belül különösen a nőké nem. Hiszen ha e téren történne változás, ugyanaz következne be, mint Európa
legkülönfélébb kultúrájú, vallású, nemzetiségű népeinél a 20. század folyamán, ahol ez az egyszerű összefüggés (magasabb iskolai végzettség - alacsonyabb termékenységi ráta) mindenütt a gyermekszám radikális csökkenését eredményezte. A szakanyag által felkínált három alapforgatókönyv és két kiegészítő szcenárió közül távlati tervezés céljára az alapváltozatot javasolják, amely "reálisan mutatja be az etnikum jövőbeni létszámváltozásait, és alapot ad a demográfiai létszámokra épülő más, így iskolázottsági, foglalkoztatási következtetések levonására is." (De miért pont ez a reális? Miért kell több variáció? Rögtön látjuk, hogyha változnak a bemeneti számok, változnak a kimeneti eredmények is! Olyan ez, mintha a napi időjárás előrejelzésben három forgatókönyvet adna meg a meteorológus.) Ennek megfelelően kimondják: a roma közösség létszáma mintegy kétszeresére emelkedhet a következő ötven évben, és mivel az országos népesség–előreszámítás 2050–re 8 milliós lakossági létszámot valószínűsít, a roma népesség aránya akkorra a mai 5%–ról 15%–ig emelkedik. A roma csecsemők aránya a mai egyhatodról több mint egynegyedre fog emelkedni, a roma fiatalok aránya is eléri a korcsoportjuk 24%–át. A munkaképes korúak (20-64 évesek) körében a mai 4%–os arányuk 2050–re eléri majd a 16%–ot, vagyis minden hatodik potenciális munkavállaló roma lesz a jövő században, olvashatjuk. Összességében - számolva az évtizedenkénti 100-120 ezres gyarapodással - a jövő század közepére a roma kisebbség létszáma reálisan elérheti az 1,2 millió főt. (HABLICSEK, 2000) Véleményünk szerint az ilyen számítások, bár matematikailag kétségkívül helyesek, a valós jövőkép jóslására éppen a sok-sok külső változó figyelmen kívül hagyása miatt nem alkalmasak, viszont a közölt számadatok nagyon is jók a közvélemény riogatására. AZ ELMÉLETEK A különböző elméletek közül egyet, a termékenység demográfiai elméletét mutatjuk, be amely a különböző társadalmak, népcsoportok népesedési tendenciáit leíró modell, s azt elemzi, milyen törvényszerűségek jellemzik a társadalmak demográfiai viselkedését a történelem folyamán. Ez a demográfiai átmenet modellje. A népesedési mutatók - a születések száma, a halálozások mutatói, a természetes szaporodás, várható élettartam, átlagos gyermekszám, korszerkezet jellegzetességei - ugyanis nem véletlenszerűen változnak az idők folyamán. A demográfiai vizsgálatok igazolták, hogy e tényezők nagyon szoros összefüggésben állnak a mindenkori társadalmi-gazdasági berendezkedéssel, fejlettséggel. Az adatok alapján jellemző szakaszokra bontható a népesség alakulása, s e szakaszok a társadalmi-gazdasági fejlettség bizonyos szintjein szabályosan követik egymást, minden szakasz a népesedési mutatók jellemző alakulásával írható és határolható le. Természetesen ahogy a fejlődés sem egyidejűleg következett be minden országban, társadalomban, hanem a Föld egyes területein, s Európán belül is időben elcsúszva alakul, úgy a demográfiai átmenet modelljének szakaszai is más-más korszakokhoz köthetők különböző országokban, különböző népeknél, vagy népcsoportoknál, illetve az egyes országok lakossága a modell más-más szakaszainak jellegzetességeit mutatja az adatok tükrében. A demográfiai átmenet elmélete szerint a népesség fejlődésének öt (mások osztályozásában négy) egymást követő fázisa van. (2. ábra) 1. Az első fázisban a halálozási és a születési arányszám egyaránt igen magas. J. Blacker magas stacioner fázisnak nevezi. A két mutató egymás mellett halad az időben, ezért a népesség növekedése nem jelentős, lassan növekszik a népesség, esetleg stagnál annak száma. Ez a szakasz az agrártársadalmakat jellemzi, ahol a magas termékenység okait a gazdasági szerkezetben, a házasság és a család intézménye, a nevelési rendszer és a vallásos világnézet sajátosságaiban találhatjuk. Az asszonyok előtt álló lehetőség a korai férjhez menés
és a gyakori terhesség, hisz ez részint a létfenntartás módját (sok gyerek = sok munkaerő és biztos öregkori eltartás), valamint az asszonyi élet beteljesedését jelenti. Ebben a szakaszban a halálozások magas száma és aránya annak köszönhető, hogy fejletlen a gazdaság, alacsony a mezőgazdaság ellátó képessége, s ezzel együtt az élelmiszerellátás hatékonysága, rosszak az életkörülmények, fejletlen az egészségügyi ellátórendszer és az orvostudomány. Rövid születéskor várható élettartam, magas csecsemőhalálozás, illetve a későbbi életkorokban is magas halálozási ráta határozza meg e korszakot. Ilyen körülmények között a népesség lélekszámának szinten tartását a magas születési arányszám biztosítja, a sokgyermekes családmodell a követendő norma. Jellemzően Európa országai ebben a fázisban az ipari forradalom korszakáig voltak, s a népesedési folyamatokban a változást az iparosodás, a gazdaság fejlődése és ezzel együtt a társadalmi rend átalakulása, a modernizáció hozta el. 2. A második fázisban (korai népességnövekedési fázis) a halálozási mutatók fokozatosan javulni kezdenek, a termékenység ekkor még változatlanul magas marad. A halálozási mutatók javulása az ipari forradalom után felgyorsuló gazdasági fejlődésnek köszönhető. Ipari tömegtermelés biztosítja a népesség életszínvonalának javulását, a mezőgazdasági termelés korszerűsödése az élelmiszerhiány, az éhínségek megszűnését, az orvosi technológiák fejlődése, védőoltások megjelenése a várható élettartam kitolódását és a halálozási mutatók csökkenését okozzák. A születések száma azonban továbbra is magas marad, mert a gyermekvállalási szokásokat nem annyira a kemény gazdasági, vagy egészségügyi mutatók, sokkal inkább a társadalom érték- és normarendszere határozza meg. A halálozási és a születési mutatók eltávolodása miatt kinyíló demográfiai olló következtében a népesség szaporodásának üteme felgyorsul, demográfiai forradalom, ún. népességrobbanás következik be. 3. A modell harmadik szakasza (késői növekedési szakasz) a halálozási arányszám további csökkenését mutatja, ebben a fázisban azonban már a születési mutatók is csökkenésnek indulnak. A népesség növekedése továbbra is gyors, bár lassan csökken annak üteme. A termékenység csökkenése mögött a kutatók okokként a modern társadalmigazdasági fejlődést, az iparosodást, az urbanizációt, a tradicionális gondolkodásmód néhány nemzedék alatti átalakulását, az életszínvonal emelkedését, az iskolázottsági mutatók javulását, s ezekkel összefüggésben az emancipációt, a női szerepek megváltozását sorakoztatják fel. Összefoglalva a tradícionális sokgyermekes családmodellről a társadalom átvált egy kevés gyerekes modellre. 4. A következő szakaszban (alacsony stacioner szakasz) a halálozási mutató javulása előbb csak lelassul, majd megáll. A születési arányszám tovább csökken, így a két mutató közötti rés beszűkül, a demográfiai olló csukódik, ezért a népesség növekedési üteme lelassul. 5. A modell utolsó fázisát (természetes fogyási szakasz) a halálozási arányszám és a születési arányszám alacsony szinten történő stabilizálódása jellemzi, a népesség növekedése megáll, sőt egyes országokban, ahol a halálozási mutatók a születési mutatók fölé kerülnek, még a népesség csökkenése is bekövetkezik. Ez jellemzően a posztindusztriális társadalmak népesedésének tendenciája. (Frank Notestein, 1945). 2. ábra: A demográfiai átmenet modellje
1. születési arányszám 2. halálozási arányszám 3. természetes szaporodás 4. a népesség lélekszáma
Mára a demográfiai átmenet minden fejlett országban - így Magyarországon is végbement, s elérte 5. szakaszát. A magyar népesedési folyamatokra is értelmezhető a fenti modell. Hazánk demográfiai tendenciái azt mutatják, hogy a magyar népesség a XIX. század közepéig az első szakaszban van, az ekkor kibontakozó iparosodáshoz és társadalmi fejődéshez köthető, hogy elkezdődik a lakosság számának gyorsabb emelkedése. A XX. század közepétől egyre meghatározóbb trend lesz a születések számának gyorsuló csökkenése, egyértelműen a 3.-4. szakaszban van a magyar népesség, míg a XX. század vége már a fogyó népesség és ezzel az utolsó fázis jellemzőit hordozza. Kérdés, hogy a magyarországi cigányság népesedési folyamatai illeszthetők-e a fent vázolt összefüggésrendszerbe? Feltételezésünk, hogy igen, hiszen e népcsoport demográfiai viselkedését is az általános társadalmi-gazdasági tényezők befolyásolják. Nehezebb azonban a hipotézis bizonyítása, hiszen miközben a tudományos kutatás alapkritériumainak (rendszeresség, összehasonlítható, azonos módszertan, reprezentativitás, a minta kellő nagysága) a magyar népesség statisztikái megfelelnek, ezenközben nincsenek rendszeres és folyamatos megbízható statisztikáink a különféle társadalmi mutatókról a cigány népesség esetében. Különösen a korábbi századok felmérései terhesek a módszertani hibáktól, a becslésekből származó tévedési lehetőségektől, de a XX. század során nyert adatfelvételek sem mentesek ezektől, elég csak a különféle definíciós kísérletekből (a népszámlálások során használt önbesorolás módszeréből, a Kemény-féle iskola külső környezet ítélete alapján történő cigány meghatározásából, vagy a KSH 1993-as cigány életvitel definíciójából1) eredő eltérésekre utalnunk. (Cserti Csapó, 2006:164-165) Ezen módszertani eltérések miatt meglehetősen szeszélyesen ugrándozó adatokat kapunk a vizsgált népcsoport lélekszámára vonatkozóan. Ebből kifolyólag nem vesszük most számításba a népszámlálások mindenkori aktuálpolitikától, kisebbségpolitikától, közhangulattól erősen függő cigány adatközléseit, csupán a különböző szakértők, kutatói csoportok (hangsúlyozottan nem azonos módszertannal, definícióval és csoporttal kapott) becsléseit. Mégis olyan diagramot kapunk így, amely illeszkedik a korábban megismert modell görbéinek jellegzetes futásirányaihoz (3. ábra). 1
A cigányság helyzete, életkörülményei. Központi Statisztikai Hivatal, 1994
3. ábra: Magyarország cigány népességének változása a becslések alapján
A görbe első szakasza egészen a második világháború végéig a demográfiai átmenet modelljének első szakaszát idézi fel lassan növekvő népességszámával. A második világháború után a háborús vérveszteséget követő természetes demográfiai folyamatok arra utalnak, hogy a diszkrimináció megszűnésével és az életkörülmények javulásával összhangban egy lassan csillapodó demográfiai forradalom zajlott le a hazai cigányságon belül. A mai államterület cigány lakosságának száma az elmúlt évszázadban több mint hétszeresére nőtt, s ez egyértelműen a második világháborút követő évtizedek rendkívül magas születési arányával és egyre csökkenő csecsemőhalandóságával magyarázható. (Kocsis – Kovács, 1999:13-20) Ez talán az a korszak, amely a demográfiai átmenet 2. szakaszának felel meg. Kemény István 1971-es adatai szerint az ezer lakosra jutó születési arányszám a cigányoknál 32 ‰, az össznépességben 15‰. E mutató 1993-ban 28,7‰ a cigány népességben, illetve 11,3‰ az ország egészét tekintve. (Kemény-Janky-Lengyel, 2004) 2002ben a hivatkozott kutatás 25,3‰-es születési arányszámot rögzített a cigány népességben (tehát tovább csökkent a mutató). A 2002. évi mutató 9,5‰ volt a KSH adatai alapján. Az ország népességében tehát a tendencia tartós, tulajdonképpen változatlan intenzitással folytatódott a születési arányszám csökkenése. A változás ütemét az időszakok hosszához arányosítva azonban azt jelzi, hogy a cigány mintában a folyamat felgyorsult. Lehetséges, hogy itt, a XX. század vége felé ragadhatjuk meg azokat a tendenciákat, amelyek a cigányság demográfiai viselkedésének átalakulását jelzik, utalva talán arra, hogy bár a magyar társadalomhoz képest jelentős késéssel, de e népcsoport is halad előre a demográfiai átmenet modelljében, s immár a 3. fázisban tart. Zajlanak ugyanis azok a cigány társadalmat is átszervező és normaváltásra ösztönző folyamatok, amelyeket többek között a szocialista évtizedekben a munkaerőpiacra-történő bekapcsolódás, a telepfelszámolásokkal elinduló városodás és életkörülmények javulása, ezzel együtt a tradícionális értékek lassú oldódása, az ekkor elinduló, de majd csak a rendszerváltás után erősödő iskolai előrelépés hordoznak magukban.
ÖSSZEGZÉS
Láthatjuk, hogy az elmélet leírja a demográfiai átalakulást, a stratégia váltást, más elméletek (a termékenység közgazdasági (G. Becker, 1960), szociológiai elméletei (R. A. Easterlin), a nemzedékek közti vagyonáramlás elmélete (Caldwell, John. C. 1978) szintén erre mutatnak rá, ám azt más-más indokokkal magyarázzák. A demográfiai átmenet modellje elsősorban az életkörülmények javulását, az egészségügy fejlődését helyezi előtérbe. A közgazdasági elméletek elsősorban a racionális döntésekre, a ráfordítás-haszon kérdésére alapoznak, míg a szociológiai modellek a normák, értékek váltásának mezején mozognak. Bármelyik elméletet is fogadjuk el, az valószínűsíthető, hogy a statisztikai adatok és kutatások összecsengenek a tekintetben, hogy valamiféle lassú átalakulás megindult és érzékelhető a hazai cigányság gyermekvállalási döntéseiben is. Tény, hogy ezek az adatbázisok nem mindig reprezentatív nagy mintás kutatásokból születtek, módszertanilag egynémelyikük megkérdőjelezhető, ám eredményeikben mégis összecsengenek és megengedik ezt az óvatos következtetést. Valós és a magyarországi cigányság helyzetére leginkább reflektáló magyarázattal talán a demográfiai átmenet modellje szolgál. Bármelyik modellt is vesszük alapul, az leszögezhető, hogy előbb-utóbb ennél a közösségnél is bekövetkezik a nagyobb mértékű váltás a demográfiai viselkedésben, s ez azt eredményezi, hogy nem kell azoktól a médiában napjainkban gyakran felröppenő jóslatoktól tartanunk, amelyek hamarosan az ország etnikai arányainak teljes megfordulásáról és egy tragikus jövőképről szólnak. A cigány népesség lélekszámának számszerű alakulását azonban előre vetíteni inkább gondolatkísérlet, mint tudományos tény, a prognózisokat ide soroltuk. Sok társadalmigazdasági mutató alakulásától függ ugyanis a népesség alakulása, s azokat külön-külön is prognosztizálni kell. Az életkori megoszlás, valamint szociológiai jellegzetességei iskolázottság, területi elhelyezkedés, lakásviszonyok, családszerkezet, gyermekszám, gazdasági aktivitás, stb. mind-mind olyan tényezők, amelyek külön-külön is befolyásolják egy populáció demográfiai viselkedését a jelenben és a jövőben. S akkor még nem beszéltünk a családpolitika, gazdaságpolitika hosszabb távra szintén nehezen jósolható alakulásáról. Sok helyen becsúszhat tehát hiba a jóslatba, s ha csak egy tényező is eltér a várttól, már nem helytálló a prognózis egésze. Meg kell állapítani ezen kívül egy kiinduló, bázis népességet, amelyre a későbbi számítások vonatkoznak, ez már önmagában is problematikus a cigányság esetében. Ezért azt mondhatjuk, az elméletek téziseit elfogadhatjuk, hiszen csupán a társadalmi gazdasági folyamatokhoz, azok változásaihoz kötik az átalakulást. (életszínvonal növekedés, urbanizásó, emancipáció, stb.) Ezek a folyamatok viszont nagy valószínűséggel azokat a mintákat követik, amelyek akár a nyugati társadalmakban, akár hazánkban már bekövetkeztek (nem tudjuk, ilyen gyorsan és milyen ütemben). A konkrét prognózisok azonban e folyamatok tényleges, számszerű mutatóit elemzik és kötik azokhoz a demográfiai tendenciákat. E konkrét számszerű mutatók és azok változása viszont nehezen jósolható előre, ezért e prognózisokat nem tekintjük tudományos tényeknek. A magyarországi cigányság jövőbeni alakulása (nem ismerve ezen jövő valós idejét) az elméletek szintjén értelmezhető és valószínűsíthető.
IRODALOM ANDORKA Rudolf (2003): Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest ANDORKA Rudolf (2005): Gyermekszám a fejlett országokban. http://deszocpol.atw.hu/demografia/AndorkaRudolf.doc. [2011.05.30.] BECKER, Gary S. 1960. Economic analysis of fertility. In Demographic and economic changes in developed countries. Princeton, Princeton University Press
CSERTI CSAPÓ Tibor (2012): The Gypsy Populatulation in the Sociological-Economical Structure of Hungary. In: A cigány népesség a társadalmi-gazdasági térszerkezetben. Metszéspontok. (E-book), ISBN 978 615 5181 42 9, PTE BTK Oktatáskutató Központ és a Virágmandula Kft., Pécs CSERTI CSAPÓ Tibor (2011): Különböző termékenység-elméletek alkalmazása a cigány népesség demográfiai vizsgálatában. In: Orsós Anna (szerk.): Útjelzők. Ünnepi kötet Forray R. Katalin tiszteletére. PTE BTK. 2011. CSERTI CSAPÓ Tibor (2006): Szociológiai, szociális tényezők a cigány népesség vizsgálatában. In: Ismeretek a romológia alapképzési szakhoz. (szerk.: Forray R. Katalin) HEFOP 3.3.1-P.-2004-09-0134/1.0 Bölcsész Konzorcium, PTE, Budapest GÁBOS András-TÓTH István György (2000): A gyermekvállalás támogatásának gazdasági motívumai és hatásai. http://www.c3.hu/scripta/szazadveg/19/gabtort.htm [2011.06.05.] HABLICSEK László 2000: Kísérlet a roma népesség előreszámítására 2050-ig. in: Cigánynak születni. Budapest KEMÉNY István 1998: A magyarországi roma (cigány) népességről. in: Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből. (szerk.: Kovalcsik Katalin), Tanítók kiskönyvtára 9., Budapest KEMÉNY István-JANKY Béla-LENGYEL Gabriella (2004): A magyarországi cigányság 19712003. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet KOCSIS Károly - KOVÁCS Zoltán (1999): A cigány népesség társadalomföldrajza. in: A cigányok Magyarországon. Magyarország az ezredfordulón - Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. MTA Budapest NEMÉNYI Mária (1999): Biológia vagy kultúra? Termékenységgel kapcsolatos szerepviselkedések a roma nők körében. in: A cigányok Magyarországon. Magyarország az ezredfordulón - Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. MTA Budapest, NOTESTEIN, Frank Wallace: A demográfiai átmenet elmélete. http://www.tankonyvtar.hu/gazdasagtudomany/oktatas-gazdasagtana-080904-53. [2011.05.30.] POLÓNYI István: Az oktatás gazdaságtana. http://www.tankonyvtar.hu/gazdasagtudomany/oktatas-gazdasagtana-080904-158. [2011.05.31.] A cigányság helyzete, életkörülményei. Központi Statisztikai Hivatal, 1994.
