Megszületünk és meghalunk. Közben lassan leperegnek életünk homokszemei, a másodpercek, a percek, az órák, a hetek, a hónapok, az ÉVEK. Lassan, biztosan, és ………………………… MEGÁLLÍTHATATLANUL.
„Mindenki természetesnek tartja, hogy a pénzt be kell osztani, be kell fektetni. Még azok is, akik képtelenek erre. Miért van hát, hogy csak egy szűk kisebbséget érdekel, hová tűnnek a percei, az órái, az évei - hová tűnik az élete?” Oakwood, Alexander (1938-2000)
Az ókori görögök kétféle időistent különböztettek meg.
Kronoszt az örökkévaló vagy folyamatos idő istenét és Kairoszt az alkalom vagy kedvező pillanat, a vállalkozók istenét A gyorslábú Kairosz a kedvező pillanat istene, akit Olümpiában kultikus tiszteletben részesítettek. Legszembetűnőbb és egyben legfontosabb attribútuma az az egyetlen hajtincs, amely a feje tetején van, és amely éppen ennek a legalkalmasabb, legkedvezőbb időpontnak a szimbóluma. Megragadni Kairosz hajtincsét azt jelenti, hogy tudunk élni a pillanat adta lehetőséggel, azaz akkor és azt tesszük, amit éppen kell: nem késleltet bennünket a félelem, ha cselekedni kell, de nem is hamarkodunk el semmit az önző vágy türelmetlen késztetésének engedve. A görög eszmény szerint az ember, aki helyesen akarja élni az életét, rájöhet, hogy minden pillanat megadja a lehetőséget arra, hogy végletektől mentes, igazságos tetteket vigyen véghez. Így válhat Kairosz állandó társává, akivel együtt röpülhet fel az Olümposzra, az istenek lakóhelyére.
„Ne nevesd ki mások álmait, csak azért, mert a Tieid már elhomályosultak” (hombre)
Elgondolkodtató A Munkaügyi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az amerikaiak (de szerintem más országok munkavállalói is) 81 %-a százaléka utálja a munkáját, de nincs bátorsága (vagy lehetősége) változtatni a helyzetén. Ez pedig, az egészséges embereket elnyűtt és kivénhedt emberekké teszi. Lassan, de nagyon-nagyon biztosan
MINT BÉKA A FORRÓ VIZBEN…. Ki ne próbálják, de állítólag, ha egy békát a forró vízbe dobnak, akkor az állat abban a pillanatban kiugrik belőle. Ám ha szép lassan és gyöngéden csúsztatják a meleg vízbe, akkor a békának eleinte tetszik a dolog, a kellemes meleg fürdő. S ha ekkor lassan elkezdik melegíteni a vizet, akkor a béka már csak akkor kapcsol, amikor túl késő. Amikor félig megfőtt, és nem marad ereje kiugrani. Az ember ugyanígy „megfőhet”, szép lassan, ahogy észrevétlenül hozzászokik az élet forróságaihoz és kényszerhelyzeteihez – a többiekkel majdnem mindenkivel együtt, nem is sejtve, hogy korábban azért még ki lehetett volna ugrani ebből a slamasztikából.
http://azmlmtudasfaja.blogspot.com/
Kedves Ismeretlen! (Érdeklődő) A bizonytalanság korát éljük! Akár tudatában van, akár nem, tény, hogy Ön szüntelenül arra kényszerül, hogy döntéseket hozzon és különböző lehetőségek közül, válasszon. Állandóan határoznia kell, hogy ezt vagy azt akarja tenni, vagy egyáltalán semmit sem kíván tenni. Azt az egyet azonban, hogy ne döntsön, és ne válasszon, soha nem teheti meg. Ilyen az életben nem fordulhat elő. Még az az elhatározás is, hogy semmit (tényleg semmit) sem tesz, éppen úgy elhatározás, mint az a döntés, hogy valamit tesz. Azzal az elhatározással azonban, hogy semmit sem tesz, már választott valamit, és ez eldönti, hogy megkapja-e, amit kíván, vagy sem. Ha nem tesz semmit, nem is kap semmit. Ha egy esedékes döntést elodáz, vagy megpróbál félve elkerülni, valójában akkor is választ a tétlenséget választja. Ha azonban egyszer már eldöntötte, hogy valamivé (sikeressé, híressé stb.) válik akkor logikus módon tennie is kell valamit – és így választás előtt áll, hogy az élet szövevényes ösvényei közül melyiken induljon el. Választania kell, milyen cselekedeteket hajt végre, milyen emberekhez csatlakozik és milyen ügyek mellé áll. El kell döntenie, hogy milyen állást akar vállalni és melyik városban, hogy milyen környéken akar lakni, és hogy milyen partnerrel milyen életcélokra kíván törekedni. Választania kell! Ezeket a döntéseket senki sem hozhatja meg ön helyett. Önnek magának kell döntenie. Ha valaki nem tudja, mit akar, akkor nincs életcélja, amelynek elérésére törekedhetne. Ha nem tudja, mi mellett döntsön, akkor a számára megfelelő, értelmes élet keresése közben tévútra jut. De még ha tudja is, hogy mit akar és hogy mi mellett döntött, az sem garantálja, hogy eléri, amit az életben el akar érni. Azt is tudnia kell, hogyan cselekedjen. Azok az emberek, akik jó képességeik ellenére sem tudtak sikereket elérni, mindig találnak mentséget a maguk számára. Valamely valós vagy képzelt hátrányos helyzettel kell megküzdeniük, és ez természetesen nem az ő hibájuk. (ez sohasem az Ő hibájuk) Ezzel persze nem akarjuk állítani, hogy nincsenek olyan emberek, akik valóban hátrányos helyzetben vannak. Természetesen vannak ilyen emberek. Bizonyos értelemben azonban mindnyájunkra igaz ez – kinél komolyabb, kinél enyhébb formában – még ha nem vagyunk is tudatában, hogy a gátló tényezők legyőzése akaraterőt és nem kevés erőfeszítést igényel. A kényelmesek többnyire arra hivatkoznak, hogy „holnap is nap lesz”. Ha azonban Ön a munkát és tevékenységeket holnapra halasztja, azzal nemcsak a ma munkájától szabadul meg, hanem egyúttal a holnap sikerétől is. Ezért, tegye, amit tennie kell, még akkor is – sőt akkor leginkább – ha egyáltalán nincs kedve hozzá. Meglepetéssel fogja tapasztalni, hogy elegendő energiája van arra, hogy mindent elintézzen, amit tervezett. Ahhoz hogy vállalkozó szellemet érezzen magában, egész egyszerűen vállalkoznia kell valamire – és pedig MOST RÖGTÖN! Ezért… .. egy munkatársunkon, az Ön ismerősén keresztül olyan információhoz szeretném Önt juttatni, olyan füzetet szeretnék a kezébe adni, amely – reményeim szerint - megkönnyítené az Ön döntéshozatalát, legyen az akár pozitív, akár nemleges. Mielőtt nekiállna a füzet olvasásának, arra kérem, hogy tegyen fel magának néhány az alábbiakhoz hasonló kérdést eddigi életével kapcsolatban. Nem kell hangosan kimondania a válaszait, elég, ha csak elgondolkodik rajtuk:
-
Elégedett Elégedett Elégedett Elégedett Elégedett Elégedett
Ön Ön Ön Ön Ön Ön
a munkahelyével? a keresetével? a főnökével? az otthonával? az életével? az egészségével
Ha bármelyik kérdésre NEM a válasz és AKAR változtatni rajta, érdemes elolvasnia ezt a füzetet. Természetesen nem ígérhetem, hogy megtalálja benne az orvosságot a problémájára, de
lehet, hogy az itt bemutatásra kerülő „gyógymód” ami több millió embernél már bevált, Önnek is segíteni fog. Van, aki azért nem reagál egy lehetőségre, mert eddig még nem találkozott vele. Hogyan formálhatna véleményt, hogyan dönthetne arról, akarja-e vagy sem, ha soha hírét sem hallotta? Vannak persze sokan, akik már „belekóstoltak” egy egy ilyen típusú üzleti lehetőségbe. Ma már majdnem mindenkinek van véleménye erről a szakmáról. Kinek személyes tapasztalat alapján kinek csak hallomásból. A tapasztalat néha „túl okossá” tesz. „Ha egy macska ráül a forró kályhára, többé nem követi el ezt a hibát. De a hideg kályhára sem fog többé ráülni” (Mark Twain) Így vannak sajnos az emberek is. Valamikor nagy lelkesen kipróbáltak egy Network Marketing hálózatot. Megbízhatóságukat, hitelességüket bevetették az ismerőseik előtt, de valami miatt nem értek el sikert és onnan kezdve, mindegyik kályhát forrónak gondolják, ahelyett hogy óvatosan próbálnák ismét megtapasztalni. Minden fejlődik. Így az MLM is. Újabb és újabb cégek alakulnak újabb és újabb termékekkel, marketingtervvel. A világon már több mint 62 millió ember foglalkozik direkt értékesítéssel és hálózati marketinggel. Az USA 20 legdinamikusabban fejlődő cége közül 3 network marketing módszerével dolgozik. Átalakul a munkaerőpiac. Egyre nagyobb szerephez jut a részmunkaidős foglalkoztatás, az otthonról végezhető munka a bedolgozó kisvállalkozó. A cél a költségek csökkentése. Azt mondják az MLM az érzelmek üzlete, (és az is marad) de előbb utóbb a józanul gondolkodó, előre látó és tervező emberek üzlete is lehet. A legtöbben még nem fogták fel, hogy a jövő más játékszabályok szerint bonyolódik le, amelyek tökéletesen különbözőek az utolsó 50-100 év játékszabályaitól. A világ és a technika fejlődik, és ez azt vonja maga után, hogy egyre modernebb gépek és eljárások alkalmazásával akár a mezőgazdaságban, akár az iparban egyre kevesebb ember munkájára lesz szükség. Ahol mindig szükség van (lesz) az emberre, az az eladás, és a fogyasztás. A hálózatos értékesítés pont ezt a két tevékenységet foglalja magába, és ezért, aki ide fekteti az energiáit az örök életre szóló munkát, és kereseti lehetőséget teremthet magának. Mert a jövő energiaforrása a vásárló és ez által, maga az ember. Az alkalmazottként mindenki be van árazva. Ettől eddig, és ne tovább. Ennyit kereshet. Kielégíthetetlen szükségletekkel és gyakran megoldhatatlannak tűnő problémákkal vagyunk körbevéve. Gyakran évekig élünk lehangoló helyzetekben, belenyugodva szegénységbe, rossz lakáskörülményekbe, reménytelenségbe, a környezet pusztulásába, nem megfelelő munkába vagy egyszerűen csak a nyomorúságba, feltételezve, hogy nincs megoldás. A Hálózatos értékesítés ugyanolyan munka, mint a kőműves, asztalos, tetőfedő, autószerelő, szakács, orvos, ügyvéd, tanár, pénzügyi tanácsadó, direkt értékesítő, fodrász, kozmetikus, színész, sportoló, közgazdász, informatikus, vállalkozó. Lehet végezni jól is rosszul is. De a jó munka sem biztosítja automatikusan a sikert. Minden szakterületnek vannak sztárjai, akik sokat keresnek, mert megtanulták a szakmát, és képesek alkalmazkodni a világ változásaihoz. Mások alig keresnek vagy akár szakmát is váltanak. Lehet, hogy egyoldalúnak érzi ezt a megközelítést, de vajon miért jelentkeznek annyian főiskolára, egyetemre. Vajon nem egyoldalú megközelítés az is, ha azt neveljük a gyerekeinkbe, hogy diplomával LESZ MUNKAHELYÜK, SIKERESEK LESZNEK. Pedig az is csak esélyt jelent, mint minden az életben. Lehet, hogy ebben a szakmában sem Ön lesz a sztár, de legalább nem tehet szemrehányást magának, hogy nem próbálta meg. Sokan vágynak anyagi függetlenségre a „szabadságra”. Tudatos agyuk azt mondja: Igen én akarom! De mit mond a tudatalatti, az évtizedekig beléjük táplált „szövegnek” a környezeti hatásoknak, a sok jóakarónak köszönhetően. NEM VAGY KÉPES RÁ! NEM LESZEL SIKERES! És kéretlen tanácsadói önmagukban még szurkolnak is, hogy ne is legyen, mert akkor szembe kellene nézni saját kudarccal teli életükkel. Milyen segítséget fog kapni tőlük a sok „okos” tanácson kívül? „Légy vállalkozó” (mire?) „Lottózz” (megmondják a nyerő számokat?) Légy kreatív, találj ki valamit (mit?).” Tőzsdézz” stb. Tudnak olyan egyszerű alternatívát mondani, amellyel Ön jó eséllyel megoldhatná a problémáit? Senki sem fog felelősséget vállalni „érted. ÉRTED?!” Az MLM-ben több embertől is kaphat a segítséget. (ha kéri) Hogy nem érdek nélkül segítenek? Vajon nem az jelenti-e az igazi érdeket, ha a segítőjének is előnye származik abból, hogy Ön sikeres legyen? Megtalálja Ön ezt a segítségnyújtást a munkahelyén, a karrierépítésében? Bizonyára nem ezt tanulta. Lehet, úgy gondolja nem képes rá .. MOST. De ha nem fejleszti magát, ha nem változik, nem alkalmazkodik, nem is lesz képes rá .. SOHA! Az itt megszerzett tapasztalatot, tudást, hasznosíthatja az élet számos területén. Rengeteg fajta MLM van. Válassza ki az Önnek megfelelőt, amelynek mind a termékeivel, mint a jutalékrendszerével képes azonosulni. Ehhez paradigmaváltásra, egyfajta gondolkodásmód-váltásra lesz szüksége. Megváltozott a világ és nekünk kell alkalmazkodnunk, mert a világ nem fog alkalmazkodni hozzánk. Ajánlom ezt a füzetet egyszeri elolvasásra azoknak is, akik csak új ismeretekhez szeretnének hozzájutni a hálózatos értékesítésről, mert akár hiszünk benne akár nem, a jövőben nagyon sokan ebből fogunk „vizsgázni” Kellemes olvasást! Horváth László (hombre)
„Még semmit nem tanultam azoktól, akik mindenben egyetértettek velem.” „Ha nem tudod irányítani a szelet, állítsd be a vitorláidat”
Milyen kihívással kell még szembenézni egy átlagembernek? Munkahelyi: Európában jelenleg több mint 30 millió embernek nincs munkája; a dolgozó népességből, pedig minden tizedik képtelen eltartani a családját állami támogatás nélkül. A jövedelmek egyre inkább differenciálódnak. A szegények egyre szegényebbek lesznek a gazdagabbak egyre gazdagabbak. A kormányok pénzügyi tartalékai lassan elfogynak. Ketyeg egy társadalmi és gazdasági bomba, amely elsősorban az idősebbeket az 50 év felettieket és a nyugdíjasokat érinti, de a fiatalok, sincsenek sokkal jobb helyzetben. Oktatás: Hozzászoktunk az egyirányú tanulási módszerhez, amelyben valaki más rendelkezik a tudással és a szakértelemmel. Az állami vizsgák rendszere csak keveseknek teszi lehetővé, hogy átlépjenek a korlátokon a hatalom és befolyás felé, és így szakértővé váljanak. A mindenkori hatalmasságok elhitették velünk, hogy akik rosszul tanulnak, azok egyszerűen kevésbé intelligensek. Így az emberek fokozatosan hozzászoknak a gondolathoz, hogy mindig valaki más fogja irányítani őket, aki a főnökük lesz és meghatározza jövőjüket. Ingyenes oktatás nem éppen ingyenes oktatás. Egy főiskolai vagy egyetemi diploma 4-14 millió Ftba kerül. Nem az államnak. A szülőknek. „Természetes” kiválasztódás. Gazdag szülők gyermekei könnyebben elvégzik a főiskolát. Szegényeké sokkal nehezebben. Egyszerű a képlet. A szülők vagy időben gondoskodnak arról, hogy takarékoskodjanak a gyerekeik számára, hogy megfelelő iskolába tudjanak kerülni, vagy sokkal kisebb eséllyel indulhatnak el az életben. Talán nem véletlen, hogy már vannak kétnyelvű óvodák is. A legjobb befektetés saját gyerekeid képzésére áldozott pénz. Egészségügy: Az orvostudomány fejlődik. Az átlagéletkor egyre nő. Az európai társadalom elöregedésével, a hosszú távú megfigyelést és ellátást igénylő krónikus betegségek, komoly kihívás elé állítják a különböző egészségügyi rendszereket. Egyre több ember szenved korházi ellátást nem igénylő hosszú lefolyású betegségben, meg kell tehát szervezni az otthon történő ellátást. Egyre drágább lesz az egészségügy. Az alapellátásra jogosultak vagyunk, de már most kiderült, hogy 150 000 ember nem fizet Tb-t. Már a közeljövőben nálunk is szörnyű valósággá válhat, amit az amerikai filmekben látunk (csak nem fogjuk fel, mert messze van) hogy a beteget nem veszik fel, mert nincs biztosítása. Amerikai felmérések szerint 100 nyugdíjas korú amerikai állampolgár közül 1 gazdag, 4 anyagilag független, 15 még dolgozik, 80 állami családi segélyre szorul vagy meghalt. Czeizel Endre egy rádióinterjúban elmondta, hogy Amerikában, ahol az átlagéletkor 79 év, azon gondolkodnak, hogy elkészítik az emberek géntérképét. Ennek alapján időben felismerhetővé és megelőzhetővé válnának bizonyos betegségek, így akár 20 évvel is megnövelhetnék, az átlagéletkort! 99 évre? Vajon ki fogja finanszírozni azt a többlet 20 évet? A nyugdíjas korúak 80 %-a már most állami és családi segélyre szorul. 20 év SZEGÉNYSÉG és NYOMOR? Papa és mama fent vannak a mennyországban, és lábukat lóbálva ülnek egy felhő szélén és élvezik az őket körülvevő csodálatos zenét a szemük elé táruló gyönyörű látványt, a nyugalmat, a csendet és a harmóniát. Egyszer csak a papa odafordul a mamámhoz és egy hatalmas pofont kever le neki. Ezt miért kaptam? - kérdezi megütközve a mama. Ha nem szedjük a vitaminokat, étrendkiegészítőket t, már rég itt lehettünk volna. Nyugdíj.: A szociális gondoskodás, nyugdíj, mint intézmény nagyon új keletű, kialakulása az 1800 évek végére tehető. Addig mindenkinek saját magának kellett gondoskodnia öreg napjairól. A rendszert arra a feltételezésre dolgozták ki, hogy az emberek legfeljebb 10-15 évvel élik túl a „nyugdíj-korhatárt” és belekalkulálták, a megfelelő „utánpótlást” is, akinek a fizetéséből le lehet vonni a nyugdíjak kifizetéséhez szükséges pénzt. Ma már, nagy bátorság kell ahhoz, hogy az államtól várjuk a szociális gondoskodást, pláne a „jólétet”. Mégis nagyon sokan úgy gondolják az államnak „kötelessége” eltartani az embereket. Az ő kötelessége lenne munkahelyet teremteni, gondoskodni a nyugdíjunkról, az egészségügyi ellátásunkról, a taníttatásról, az egész szociális biztonságról, Sajnos itt tévedünk. Az alapfeladatokat is egyre nehezebben tudja teljesíteni, és ezért ruház ránk ezekből a terhekből egyre többet. Felelj saját magad, az életminőségedért. Az egészről HOFI vicce jut eszembe. A királyfi sétál az erdőben és találkozik egy rőzsét gyűjtő öreg nénikével.” Édes fiam, ha magadévá teszel, át fogok változni egy gyönyörű és gazdag királylánnyá. Miután megtörtént, a dolog az öreg néne megkérdezte a csalódott ifjút: „Hány éves vagy te, királyfi?” „28!” - „És még hiszel a mesékben?” Fel kellene már nőnünk. Tudomásul kellene már vennünk, hogy senki nem fog gondoskodni Rólunk, ha Mi, nem gondoskodunk magunkról.
„Az MLM nem szolgál általános megoldással a mai világ bajaira, de képes pozitívan változtatni rajtuk ”
Gondolatébresztő!!! Mezőgazdaság
Mi történt a mezőgazdaságban? A 18. és 19. század mezőgazdasági forradalma emberek millióinak a helyét vette el Európa szántóföldjein. Ezek az emberek az új ipari gyárakban valamint észak Amerikában és a gyarmatokon találtak munkát. 1846 és 1930 között több mint 50 millió ember keresett új életet a tengeren túl. Ezelőtt 120 évvel, ha egy földműves eredményesebb akart volna lenni és egy jó tündér teljesítette volna egy kívánságát, akkor lehet egy olyan lovat szeretett volna, az ekéje elé amelyik dupla olyan erős és fele annyi zabot eszik mint amivel rendelkezett. Traktort semmiképp nem kért volna, mert azt még senki nem ismerte. A gabona aratása annak idején kaszával történt, majd felváltotta a kombájn. Ebből adódóan egy csomó ember munkanélkülivé vált, akik lassan átszivárogtak az iparba. De ezzel a mezőgazdaság gépesítése nem állt le. Gondoljunk csak az állattartásra, a csirkenevelésre, a tojástermelésre és lehetne még sorolni. Felmérést végeztek amelynek alapján arra a következtetésre jutottak hogy egy ország lakosságát a munkaképes lakosság 4 %-a el tudná látni mezőgazdasági termékekkel. A tényleges arányszám ma Amerikában 6 %, nálunk 27 %. . Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon
mi fog történni a „feleslegessé váló” több mint 20 %-kal? ki fog gondoskodni róluk? ki fogja fizetni a villany és gázszámlájukat? mennyi nyugdíjuk lesz? ki fogja fedezni az orvosi ellátásuk költségeit? hány embernek kell új szakmát tanulnia? mi történik az átlagemberrel?
Ipar
Miről szól az ipar?
Az mezőgazdaság forradalma után tömegével lepték el a városokat a mezőgazdaságban munkanélkülivé vált emberek. Az utolsó 20 évben az ipar jelentős változáson ment keresztül, mint az előző 200 évben. Egy találmány felfedezése és tömeges alkalmazásának ideje lényegesen lecsökkent. Régen 15-50 év volt, ma 1-5 év. A ma gyártott termékek 80 %-a még nem is létezett, amikor megszülettünk. Ma már, amit lehet gépesítenek, vagy számítógéppel vezérelnek. Ezelőtt 30 évvel el sem tudta képzelni egy hegesztő az autógyárban, hogy a munkáját egyszerűbben gyorsabban el fogja végezni egy ipari robot. Ahol csak lehet, az embert felváltja a gép. Gazdaságosabb. Nem kell fizetni a szabadságát, nem megy gyesre, nem kell utána társadalombiztosítási hozzájárulást fizetni. Nem követel szociális juttatás. 24 órán keresztül képes dolgozni. Nem megy naponta többször wc-re, nem kér ebédszünetet, sem cigarettaszünet. Az ipari kort mára felváltotta az információ kora, és annak más jellegű állásai nem tudják helyettesíteni azt a számos munkalehetőséget, amelyet az ipar korábban kínált. A jövő gyárának csak két alkalmazottja lesz: egy ember és egy kutya. Az ember dolga lesz, hogy etesse a kutyát, a kutyáé, pedig az, hogy ne engedje az embert hozzányúlni a berendezésekhez. Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon
mi fog történni azokkal, akiket felváltanak a robotok? ki fog gondoskodni róluk? ki fogja fizetni a villany és gázszámlájukat? mennyi nyugdíjuk lesz? ki fogja fedezni az orvosi ellátásuk költségeit? hány embernek kell ismét új szakmát tanulnia? mi történik az átlagemberrel?
Szolgáltatás
Hová menekülhetnek még az emberek? A szolgáltatásba. De mi történik itt is? Nézzük a világ egyik legnagyobb munkáltatóját és szolgáltatóját: egy gyorskiszolgáló éttermet. Kell ide szakmunka? Kell pincér? Kell szakács? Mi kell ide? Olyan személyzet, aki be tudja tartani a szabályokat, és végre tudja hajtani, a leirt folyamatokat. Ebből adódóan az ide felvett személyzet könnyen pótolható. Saját vállalkozást indítanak. Magyarország az egyik ország, ahol legtöbb az adóelvonás. Az országban 1,2 millió vállalkozás van. Ezeknek nagy része kényszervállalkozás és ebből adódóan minimálbérre jelentik be magukat a vállalkozók. A vállalkozások 60 %-a 5 éven belül tönkremegy vagy profilt vált 80 %-a 10 éven belül. Közalkalmazottak lesznek. Nem lehet mindenki közalkalmazott, és ráadásul napjainkra már a közalkalmazotti, köztisztviselői szférát is elérte a létszámcsökkentés. A tisztségek betöltése ráadásul itt gyakran a pártállástól, a politikai hovatartozástól függ. Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon Vajon
mi fog történni a minimálbére bejelentett vállalkozókkal? mi fog történni az elbocsátott közalkalmazottakkal? ki fog gondoskodni róluk? ki fogja fizetni a villany és gázszámlájukat? mennyi nyugdíjuk lesz? ki fogja fedezni az orvosi ellátásuk költségeit? hány embernek kell új szakmát tanulnia? mi történik az átlagemberrel?
„Ha tudni akarod, hogy alakul a sorsod a jövőben, először látnod kell, merre tartasz.”
Milyen lehetőségek állnak Ön előtt a problémái megoldására? Új munkahely. A mai munkaerő piacon? Meglévő munkahelyi problémái ott újra jelentkeznek. A 22-es csapdája. Szakértő az, aki egyre többet tud, egyre kevesebbről. Ha megszűnik a munkája, majdnem 100%-ig biztos, hogy új szakmát kell tanulnia.
Még egy mellékállás: További napi 2-4-6-8 óra a családjától távol, szabadidő nélkül, 10-20 éven keresztül.
Saját vállalkozás: Az emberek szeretnék, ha nem lenne főnökük, aki megmondja, mit tegyen és mikor. Mindenki úgy indul neki a vállalkozásának, (még szerencse) hogy fantasztikus ötlete van, de a legtöbben nem mérik fel a körülményeket, nem csinálnak üzleti tervet. Saját tőkéjüket (vagy a bankét) kockáztatják, egy bizonytalan vállalkozás érdekében. Aki egyéni vállalkozó lesz, és azt jól csinálja, az azt fogja maga után vonni, hogy egyre több lesz a munkája és egyre kevesebb az ideje. Rabszolgájává válik saját magának saját üzletének.
Cégalapítás
A vállalkozások viszik előre a világot, de nem biztos, hogy cége rövid időn belül nyereségessé válik. Magas kamatok a kölcsönre.
Szerencsejáték. Talán nem véletlen, hogy a szerencsejáték állami monopólium. SOK
SZERENCSÉT ) sokan szeretnének meggazdagodni olcsón, gyorsan, munka nélkül. Az esély 1: 43 000 000 000 hoz. Még annak is nagyobb esélye van, hogy valakibe belecsap a villám. Ám azért nem járkálnak önként az emberek kint a zivatarban.
Benősül: Szomorú valóság, hogy kevés a dúsgazdag szabad fiú és lány. Örököl. Csak legyen türelme kivárni. Lehet, hogy nem akkor szeretné élni az életét, amikor végre hozzájut az örökségéhez.
Valóság show. Ma mindenki azon van, hogy híres legyen. Mindegy, hogy mi vagy ki által. Régen, ha megvillant egy női mell már címlap-sztori lett belőle. Ma már, akkor sem, ha felrakják az Internetre a hálószoba jelenetét. A pénzért mindent. A ma „sztárjai” -nak állandóan a címlapon kell lenniük, mert különben elfelejtik őket. Mindenki szeretné kihasználni kárász életű „feltűnését” a médiában.
Sportoló, olimpikon.
Rendkívüli kitartásra van szüksége azon felül, hogy kiemelkedően tehetséges. (Az egészségről a doppingról és az elszállt évekről most ne essen szó)
Feltaláló. Kreativitás, kitartás és egy olyan befektető, vállalkozó aki felkarolja, finanszírozza és segíti megvalósítani az ötletét.
Vár egy külső segítségre. Nagyon sok ember az államtól várja a megoldást a problémáira. Árvíz van és Józsi bácsi házát is nyaldossák már a hullámok. Az öreg felmegy a tetőre és imádkozik, hogy mentse meg őt az Úr. Arra megy egy csónak és kiszólnak belőle, hogy szálljon be, de az öreg elhárítja, azzal, hogy őt majd az Úr megsegíti. Egyre magasabb a víz. Megjelenik egy motorcsónak is, és megint szólnak neki, hogy szálljon be mert össze fog dőlni a ház. Az öreg azonban hajthatatlan. Imádkozik tovább, remélve hogy az Úr majd megsegíti. Már a tető magasságában van a víz, amikor megjelenik egy helikopter, és ledobnak feléje egy kötéllétrát, hogy kihúzzák, de Józsi bácsi ezt is elhárítja. - Nem kell, mert az Úr megsegít engem és nem lesz semmi bajom. Kis idő múlva összedőlt a ház, és Józsi bácsi vízbe fúlt. Felkerült a Mennyországba, és találkozott Szent Péterrel. Rögtön lerohanta. „Itt valami nagyon nem stimmel. Imádkoztam teljes szívemből, és mégsem segített meg az Úr! Mire szent Péter: „Nem segített? Józsi bá! Hát ki küldte magának a csónakot, motorcsónakot és a helikoptert? Segíts magadon és Isten is megsegít.
Van más megoldás is?
Hitel!
Hogyan jönnek létre az adósságok? (Bodo Schafer - Út az anyagi függetlenséghez) Azt mondják fogyasztói társadalomban élünk. Carpe Diem! Élj a mának! Megveszem magamnak, mert megérdemlem. Ezt sugallja a Tv, a bulvárlapok, a környezet. Manapság hitelre vásárolni sokak számára vált természetessé. Célunk lett az azonnali jólét. Azáltal, hogy hiteleket veszünk fel, megpróbáljuk – valódi háttér nélkül – kiélvezni a még el sem ért jómód előnyeit Adósságok általában akkor jönnek létre, ha valaki pillanatnyi fájdalmat akar elkerülni: ha valamiről le kell mondanunk, amire hevesen vágyunk, az fájdalmat okoz. Mindannyian tudjuk, hogy hosszú távon a teljes eladósodás fájdalmas következményei sokkal nagyobbak, mint a pillanatnyi lemondás okozta szomorúság. Hiába okos ez a felismerés, ha az elmúlt 4000 évben nem vezetett odáig, hogy a fogyasztói hitel intézményét megszüntethettük volna. Az adósságok ugyanis nem racionális alapon jönnek létre. Ahhoz hogy megértsük, milyen erősen befolyásolja cselekedeteinket a most–örömet- átélniés–fájdalmat–elkerülni program, szeretnék elmesélni egy történetet a régi babiloniakról. Már az ókorban a babiloniak is éltek a fogyasztói hitel lehetőségével. Ők a mai bankok őseihez, a pénzkölcsönzőkhöz jártak, akik hasonló kérdéseket tettek fel, mint amelyek számunkra is ismeretesek a mai banki megbeszélésekből, például:” Van-e önnek biztosítéka?” Egy babiloni a manapság szokványos fedezeteken kívül még egy dolgot felajánlhatott - önmagát. Így aztán virágozhatott a pénzkölcsönzés, hiszen mindenki hitelképes volt, saját magát mindenki eladhatta. Ha egy babiloni a kölcsönt nem tudta visszafizetni, eladták rabszolgának. Mint ahogy manapság elárvereznek egy házat, úgy került egy-egy ember is a kalapács alá. Tízből kilenc rabszolga végül is a hírhedt falnál végezte. Ókori történészek, így például a görög történetíró, Hérodotosz leírásai alapján tudjuk, hogy a babiloni városfal az antik világ hét csodája közé tartozott. A Nabupolasszar uralkodása alatt kibővített fal 50 m magas, 18 Km hosszú és olyan széles volt, hogy hat egymás mellett menetelő ló elférhetett rajta. A falat rabszolgák építették. A munka iszonyatos nehéz volt. Az izzó napon a rabszolgák szünet nélkül hordták a követ. Legtöbbjük három éven belül meghalt. Ha a fáradtságtól összeestek, az őrök ostorral verték őket, és ha már nem bírtak felállni, egyszerűen lelökték őket az útról, hogy a sziklákról lezuhanva szörnyethaljanak. Éjjel aztán összeszedték a holttesteket. Ez a látvány a babiloniak számára mindennapos volt. A robotoló rabszolgák jelenléte minden babiloni lakos számára kézzelfogható valóságként létezett. Érdekes, hogy a falnál dolgozó rabszolgák kétharmada nem az ellenséges hadifoglyokból került ki, hanem az önmagukat elárverező, szabadságukat kockára tévő babiloniakból. Feltehetnénk a kérdést: Hogyan lehetett valaki ennyire ostoba, hogy ilyen kockázatot vállalt? Hogyan adhatta önmagát zálogba, ha tudta, hogy milyen következményekkel járhat ez az elhatározás? A válasz egyszerű: az emberi agy most akar örömet, és most nem akar fájdalmat. A jelen tudata jóval erősebb és intenzívebb, mint a szabadságról való lemondás és a rabszolgasors lehetséges jövőképe. Mindebből az következik, hogy az analizáló értelem nem visz minket messzire. Az a kijelentés: „ Pontosan fel tudom mérni, hogy ha adósságot csinálok, nyomorba dönthetem magam”, sem, régen sem ma nem tette meg a hatását. Habár velünk már tényleg nem történhetnek meg olyan szörnyűségek, mint a babiloniakkal – mégis könnyen kerülhetünk a rabszolgasorshoz hasonló nincstelenségbe, ha eladósodunk.
A közvetlen értékesítés helye a kereskedelemben A hagyományos boltok mellett számos olyan értékesítési csatorna is létezik, melyek nem kapcsolódnak üzlethelyiséghez. Ezek egyike a közvetlen értékesítés. Az alábbi ábrán ezt a kapcsolatrendszert mutatjuk be. Üzlethelyiségen kívüli értékesítés
Közvetlen értékesítés
egyszintű
Távollévők közti kereskedelem
MLM (hálózatos)
Automaták
Direkt mail
csomagküldés
Tv-shop
telemarketing
Internet vásárlás
61,6
58,6
49,1
43,8
35,9
30,9
21,0
Milliárd USD USA 32,2 Japán 20,4 Dél-Korea 8,8 Németország 8,3 Brazilia 6,9 Mexikó 3,6 Egyesült Királyság 3,6 Olaszország 3,1
14,9
A közvetlen értékesítés fogalmához szorosan kapcsolódó kifejezés a multilevel/network marketing, azaz hálózatos értékesítés. Ebben az esetben a disztribútor nem csak terméket ad el, hanem munkatársi csoportot is szervez, és ezért az ő forgalmuk után is részesedik.
1993 1995 1997 1999 2001 2003 2005 2007 2007-ben a Világszövetség tagságát alkotó 49 ország forgalmi adatait összesítve elérték a 109 milliárd amerikai dollárt. Érdekes hogy az értékesítési árbevétel 80 %-át 8 piaca adja, amelyek az alábbi táblázatban tekinthető meg. A földön jelenleg közel 62 millió ember dolgozik közvetlen értékesítőként és számuk folyamatosan nő (lásd a mellékelt ábrát)
A HVG 2004 novemberi számának mellékletéből (lásd www.dsa.hu) Közel 15 éve, hogy megjelentek a magyar piacon azok az értékesítési formák, amelyek nem boltokban kínálják termékeiket a vásárlóknak. Ezek egyike az üzlethelyiségen kívüli személyes eladás, vagy röviden a közvetlen értékesítés. Mára a szakmát képviselő cégek és áruik – a kozmetikumoktól az étrend-kiegészítőkön a konyhai felszereléseken át a háttartási gépekig - általánosan ismerté és elfogadottá váltak. Magát a közvetlen értékesítési csatornát azonban továbbra is tájékozatlanság és számos tévinformáció veszi körül. Gazdasági szerepe sem tudatosult még kellően, ezért a szakma érdekképviseleti szervezete a Közvetlen Értékesítők Szövetsége úgy döntött, hogy ez a régi-új szakma önálló kiadványban mutatkozik be az Olvasónak. Koós János ,elnök Közvetlen Értékesítők Szövetsége.
Mi az a közvetlen értékesítés? A közvetlen vagy direkt értékesítés üzlethelyiségen kívüli személyes eladást jelent. A közvetlen értékesítés fogalmához szorosan kapcsolódó kifejezés a multilevel/network marketing, azaz a hálózatos értékesítés. Ebben az esetben a disztribútor nem csak termékeket ad el, hanem munkatársi csoportot is szervez, és ezért az ő forgalmuk után is részesedik. Az 1990-es években sorra nyitották meg magyarországi leányvállalataikat a nagy multinacionális közvetlen értékesítő cégek: 1990: Avon 1991: Amway, Oriflame 1992: Lux, Tupperware 1993: AMC, Sunrider 1994: GNLD International 2007: TIENS
A közvetlen értékesítés gazdasági szerepe Minden befektető álma egy olyan gazdasági ágazat, melyet folyamatos kiegyensúlyozott növekedés, a befektetett tőke gyors és magas hozamokkal járó megtérülése, valamint hosszú távú nemzetközi terjeszkedési lehetőség jellemez. A közvetlen értékesítés ezeknek az elvárásoknak teljesen megfelel. Ezzel magyarázható, hogy az utóbbi időben számos nemzetközi bank és pénzügyi befektető cég szerzett érdekeltségeket ebben a szakmában. Emellett az is megfigyelhető, hogy egyre több fogyasztási cikket hagyományos csatornán keresztül forgalmazó világvállalat hozta létre saját közvetlen értékesítő részlegét. A jelenség nem maradt észrevétlen a tőzsde számára sem, néhány közvetlen értékesítő vállalat részvényei több mint 100%-os értéknövekedésen mentek keresztül az elmúlt 12 hónapban: A gazdasági szakemberek számára már pusztán a szakma adatai is lenyűgözők: 2003-ban világszerte 49 millió embernek jelentett jövedelemforrást ez az értékesítési módszer. A növekedés azonban hihetetlenül gyors. Az USA-ban 175000 új termékforgalmazó kezdi meg tevékenységét, az egész világon pedig majd’ 300000-rel nő a disztribútorok száma havonta. A létszám növekedése természetesen az értékesítés ugrásszerű emelkedésében is megmutatkozik. Az USA közvetlen értékesítésből származó forgalma tavaly 1 milliárd dollárral nőtt, és elérte a 29,6 milliárd dollárt. A világ adatait tekintve még jelentősebb növekedésről számolhatunk be: az eladások az elmúlt évben 2,6 milliárd dollárral nőttek, és így 2003 végére elérték a 88,4 milliárd dollárt. Az amerikai statisztikák azt mutatják, hogy 1993 és 2002 között a közvetlen értékesítés évi 7,5%-os növekedést ért el, összevetve a hagyományos kereskedelem évi 5%-os, illetve a teljes amerikai gazdaság évi 3,3%-os növekedésével. Elemzők szerint a jövő még ennél is dinamikusabb fejlődést hoz. „Várható, hogy a szakma az elkövetkező 10 évben nagyobb mértékben fog nőni, mint az elmúlt 50 év során” – nyilatkozta Roger Barnett, a New York-i Activated Holdings befektetési társaság igazgatója. E kiugró eredmény magyarázatául Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke a következőket mondta: „A világ fejlett országaiban megfigyelhető néhány új jelenség: - Az emberek ugyan nem szeretnének többet dolgozni, de megélhetésük érdekében kénytelenek. Ez például Magyarország esetében konkrétan azt jelenti, hogy a felnőtt férfiak naponta átlagosan 1 órát dolgoznak valamilyen másodállásban. - Terjed – méghozzá viharos tempóban – az önfoglalkoztatás; az emberek jobban kedvelik, ha nincs főnökük és a saját kis cégükben tevékenykedhetnek. Egyes országokban és bizonyos szakmákban ennek aránya már 10–20%. - Az emberek szeretik a kényelmet, azaz vásárlásaik során szívesen veszik a termékek házhoz szállítását. A közvetlen értékesítés pedig mindezekre lehetőséget nyújt. A termékforgalmazók szempontjából a szakma nagy előnye, hogy rugalmas időbeosztásban dolgozhatnak, ahogy az (például családi, egészségi vagy közlekedési) körülményeik szerint a legmegfelelőbb. A tevékenység jelentős hányadát otthonról lehet szervezni és előkészíteni. Erre jól felhasználhatók akár még a háztartási töredékidők is. Nem kell különösebb iroda, és nincs szükség számottevő raktárkészletre sem. A közvetlen értékesítésben lehetőség nyílik egy komoly és tartós jövedelmet nyújtó vállalkozás felépítésére, amely hihetetlenül sok ember számára vonzó.”
A közvetlen értékesítés Európában „Azt a széles körben tapasztalható feltételezést, miszerint a közvetlen értékesítés egy jelentéktelen, sőt egzotikus értékesítési forma, az adatok egyáltalán nem támasztják alá. A fogyasztási cikkek kereskedelmében a közvetlen értékesítés részaránya folyamatos növekedést mutat, és mint alternatív kiskereskedelmi forma, egyre fontosabb szerepet játszik. A közvetlen értékesítésnek a gazdaságban betöltött növekvő jelentőségét nem csak a forgalmi adatok bizonyítják, hanem a szakma által teremtett új munkalehetőségek száma is.” Az idézet Werner Engelhardt, a Bochumi Egyetem professzorának 1998-ban készített tanulmányából való. 1999-ben a PriceWaterhouse Coopers cég felmérést készített, melynek eredményét „A közvetlen értékesítés társadalmi-gazdasági hatása az Európai Unióban” címen tette közzé. Ebben megerősítették, hogy „a közvetlen értékesítés egy jól megalapozott, szervezett és szabályozott kereskedelmi módszer, mely nagyfokú kényelmet, valamint minőségi termékeket és szolgáltatásokat kínál az európai fogyasztóknak.” Azt is megállapították, hogy „a szakma gazdasági hatása az EU-ban igen jelentős, hiszen rugalmas munkalehetőséget kínál több millió embernek, akiknek a jövedelme eurómilliárdokat tesz ki. Mivel a közvetlen értékesítők által a Közösség országaiban eladott termékek közel 80%-át az EU-ban is gyártották, így közvetett hatásként újabb munkahelyek és további számottevő jövedelmek is felsorolhatók”. Az Európai Unióban már 1999-ben 12 milliárd euró forgalmat bonyolított a közvetlen értékesítés. A PriceWaterhouseCoopers-tanulmány a következő adatokkal támasztja alá a szakmának a foglalkoztatási problémák megoldásában játszott szerepét: A Közvetlen Értékesítők Európai Szövetsége hatókörébe tartozó közel 500 cég több mint 3 millió embernek biztosított pénzkereseti és munkalehetőséget 1999-ben. A foglalkoztatottak egy része alkalmazotti státusban szerepel, míg a döntő többségük (98%) független vállalkozóként dolgozik. A közvetlen értékesítésben dolgozók keresete az értékesítés mennyiségétől függ, nem a ledolgozott munkaórák számától. Az így biztosított rugalmas időbeosztás és az ehhez kapcsolódó rugalmas kereset lehetővé teszi, hogy kiegészítő tevékenységként végezhessék az emberek, megtartva főállásukat. 1999-ben az értékesítők 80%részmunkaidőben foglalkozott a közvetlenértékesítéssel. A kötetlen időbeosztásnak köszönhető, hogy a közvetlen értékesítők jellemzően családos (75%), 3 vagy több eltartottról gondoskodó (77%) emberek. 80 százalékuk nõ, átlagéletkoruk 35–49 év között mozog.
A közvetlen értékesítés Magyarországon A magyarországi szövetségi statisztikák is hasonló értékeket mutatnak. A magyarországi Közvetlen Értékesítők Szövetségének tagcégeihez tartozó több mint 150000 értékesítő 79%-a nõ, 85%-a részmunkaidős, és mindannyian független vállalkozóként dolgoznak. A Szövetség tagcégeinek nettó árbevétele az elmúlt évtizedben állandóan nőtt és 2003-ban már a 47 milliárd forintot is meghaladta. Ebből kiszámítható, hogy az ország költségvetésébe befizetett vámok, adók és járulékok milyen komoly hozzájárulást jelentenek a nemzetgazdaság számára. A közvetlen értékesítés jelentős szerepet játszik a foglalkoztatási problémák megoldásában is. A magyar Közvetlen Értékesítők Szövetségének tagcégei az elmúlt évben több mint 150 ezer embernek biztosítottak pénzkereseti és munkalehetőséget. A foglalkoztatottak egy része alkalmazotti státusban volt, míg a döntő többségük független vállalkozóként dolgozott. A közvetlen értékesítés kiváló terep az önálló üzleti szemlélet megszerzéséhez, a saját vállalkozás indításához, amihez ezek a cégek egyedülállóan kedvező feltételeket (minimális befektetés és anyagi kockázat, erős céges háttértámogatás, tréningek, kötetlen munkabeosztás, jó minőségű termékek) biztosítanak. A rugalmas időbeosztás és az ehhez kapcsolódó rugalmas kereset azt is lehetővé teszi, hogy kiegészítő tevékenységként végezhessék az emberek, megtartva főállásukat. 2003-ban a termékforgalmazók 87%-a részmunkaidőben foglalkozott a közvetlen értékesítéssel, de már közel 20 ezer ember így épített magának sikeres üzletet. 1993 áprilisában a közvetlen értékesítési szakma legjelentősebb képviselői összefogtak és létrehozták a Közvetlen Értékesítők Szövetségét, hogy a magyar piacon is mielőbb ismertté és népszerűvé tegyék ezt a hazánkban akkor még új vásárlási formát. A magyar szövetség megalakulása óta tagja a 28 nemzeti szövetséget tömörítő Közvetlen Értékesítők Európai Szövetségének (Federation of European Direct Selling Associations – FEDSA) és a több mint 50 tagországot számláló Világszövetségnek (World Federation of Direct Selling Associations – WFDSA) is.
www.fedsa.eu
www.wfdsa.com
www.dsa.hu
„Azért mert valaminek nem hiszünk a létezésében, azért az még létezhet” (ismeretlen)
Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, amikor egy MLM céghez szeretnénk csatlakozni? Hány éve működik a cég? Szeretnék eloszlatni egy téves képzetet. Hálózatos cégek is csődbe mehetnek, rossz vezetés, nem megfelelő minőségű termékek, hátrányos marketingterv, stb miatt. Általában 3-7 évbe is beletelik, amíg eldől, a piacon tud –e maradni egy vállalkozás vagy sem. Sok cég már több mint egy évtizede sikeresen működik világszerte és ez azért megnyugtató. Stabilitást közvetít, amire szükség van ahhoz, hogy a jövőjét erre tudja alapozni valaki. Új cégek gyakran igyekeznek megnyerni régebbi hálózatok vezetőit, mert úgy gondolják velük könnyebben, és gyorsabban indíthatják el vállalkozást. Téved, aki azt gondolja, hogy csak akkor lehet sikeres, ha az elsők között lép be egy induló hálózatba. Mindenhol dolgozni kell. Egy új és képzetlen munkatárs, pedig hamar megtapasztalja, hogy mekkora hátránnyal jár akinek „rövidebb” és tapasztalatlanabb a felsővonala.
Milyen nagy a cég? Tudom, senki sem óriási cégként kezdte, hanem valahonnan el kellett indulni.
Ma már az internetnek köszönhetően egyik pillanatról a másikra is kialakulhatnak jelentős fogyasztói létszámmal rendelkező MLM cégek. Azért, érdemes megnézni, kik alapították, milyen háttérrel, tapasztalattal, szakmai ismerettel, tökével rendelkeznek. A megbízhatósági szempontból egyik fontos kritérium lehet, hogy tagja-e a Közvetlen értékesítők szövetségének.
Nemzetközi-e? Van-e lehetősége nemzetközi üzletépítésre?
Ez azt jelentheti, hogy a potenciális fogyasztói száma nem 10 millió hanem akár 6,5 milliárd. Lehet, hogy Önnek nincs ismerőse külföldön, de az Ön által beléptetett munkatársának van. Lehet, hogy Ön nem rendelkezel Internet elérhetőséggel, de az Ön által beléptetett munkatársak igen. Ma már az Internetnek köszönhetően a világ bármely tájáról lehet munkatársa. A személyes találkozás, a közvetlen kontaktus nagyon fontos, a hálózatépítésben, de egy Web konferencián bárkinek tarthat előadást, amit a világ bármely táján élő munkatársa megnézhet.
Hányféle terméket forgalmaz? 1 termékkel is fel lehet építeni egy hálózatot. 1 termékkel is lehet valaki sikeres hálózatépítő, de Pld. Az étrend-kiegészítők, a fogyasztói kosár kb 3-5 % át teszik ki. Jövedelmük kb ekkora % -át költik az emberek ilyen típusú a termékekre. Ezen a piacon több száz, étrendkiegészítőt forgalmazó cég osztozik. A cég forgalmaz-e más típusú termékeket is? Kozmetikumok, háztartásban használt készítmények, egészséggel kapcsolatos eszközök, tartós fogyasztási cikkek, utazással, üdüléssel kapcsolatos termékek, pénzügyi programok stb. Ezzel növelhető a bevételünk, hiszen olyan piacon dolgozhatunk, ahol nem 3-5%, hanem akár 10-30% -os piac forgalmából származhat a jövedelme.
Mennyire van piaca az adott terméknek, mekkora rá az igény? Én
mindig először a terméket szoktam megnézni. Van-e piaca a terméknek? Meg fogják-e vásárolni? Egyedi-e, vagy ha van is konkurenciája különbözik-e a piacon találhatótól. Az étrend - kiegészítőkre visszatérve az adott termékekre kinek, kiknek van szüksége. Mekkora a CÉLPIAC. (megelőzés, magas vérnyomás, csontritkulás, szív és érrendszeri betegségek, túlsúly stb)
Lehetséges-e a folyamatos fogyasztás? A folyamatos fogyasztás adja meg azt a biztonságot, hogy állandó jövedelmünk származik a termékek újbóli megvásárlásából. Legyen az bármilyen típusú termék.
Milyen a képzési rendszere? Vannak-e központi kiadványok, központi rendezvények,
képzések? Egyszerű, másolható –e a programja. Fontos szerepe van a szponzorvonalnak. Milyen tudással, szakértelemmel rendelkeznek. Tovább tudják-e adni a tudásukat? Másolható-e amit tesznek? Nem elsőrendű az ajánlónak rendelkezni ezekkel a tulajdonságokkal, képességekkel, de nagyon fontos, hogy a szponzorvonalon megkaphatja-e, hiszen itt elsőrendű feladat lesz, saját tudásunk fejlesztése.
Milyen a marketing terve, jutalékrendszere? Ha az előző kérdésekre pozitív a
válasz még mindig van egy kérdés, ami nagyon fontos. Milyen a marketingterv? Pontgyűjtős-e vagy havonta törlődnek a pontok. Hagyományos, bináris, mátrix típusú, egy vonalas stb? Bárki elindulhat benne, vagy csak az, aki komoly anyagi megterhelést vállal. Mindegyik rendszer működik. Természetesen mindenkinek magának kell eldöntenie, egyáltalán tetszik- e neki ez a lehetőség, melyik rendszer szimpatikus neki, akár a termékskála akár a marketing alapján.
Tud-e azzal az emberrel együtt dolgozni, aki megismertette Önnel ezt az üzletet? Megbízik-e benne? Nagyon sokan azért hagyták abba, vagy keltik negatív hírét, az MLM-nek, mert nem kaptak (vagy nem kértek) megfelelő segítséget a munkájuk kezdetén. Van, aki úgy gondolja, elég, ha valakit csatlakoztat a rendszerhez és az illető máris mindent tud. Magára hagyja. Ilyenkor feljebb kell menni a szponzorvonalon. Nem szabad szemérmesnek lenni. Higgye el a felső vonala örülni fog, ha felhívja, és a segítséget kér. El fogja látni megfelelő tanácsokkal. Minél hosszabb ez a szponzorvonal annál több személytől tud segítséget kérni.
Tudja-e csinálni?
Nem csak Ön, hanem azok az emberek is, akiket csatlakoztatok a rendszerhez. Mert Ön csak akkor lehet sikeres, ha az Ön alatt levő emberek is sikeressé válnak. Itt van jelentősége a szponzorvonalnak, mert lehet hogy a regisztráció után magára hagyják,(lásd előbb) és a kezdeti, betanulási időszakot túl kell élnie, de ha elég erős a MIÉRT- je és tetszik önnek ez a lehetőség akkor a felső vonalához fordulhat. Előbb utóbb önállóan kell dolgoznia és magának kell felépítenie és vezetnie a csoportját.
AZ MLM ÜZLET ELŐNYEI: MINDENKI VÉGEZHETI: - nincs szükség tapasztalatra, képzettségre, ajánlókra, vagy iskolai végzettségre. - az elért sikerek színvonala és a korábbi életvitel között semmilyen összefüggés nem található. - nincs korhoz kötve, ugyanúgy végezheti a nyugdíjas, mint a tizenéves - nincs szükség kereskedői gyakorlatra KORLÁTLAN LEHETŐSÉG Egy valódi MLM- üzletben az elérhető jövedelemnek nincs felső határa Az egyetlen korlátozó tényező az ember kishitűsége és saját képzeletvilága. KIS KOCKÁZAT Egy üzlet beindításához pénzre van szükség. Az üzlethelységre, raktárra, irodára (vagy bérlésére) a berendezésekre. Rezsiköltségre.(gáz, villany, víz, szemétdíj stb.) Árukészlet, szállítás, alkalmazott bére, járulékai, reklám, biztosítások, lopás, rongálódás stb. akár több 100 000 Ft. Egy MLM üzletben ezzel szemben nincs nagy kockázat, hiszen az az összeg, amely a munkavégzés feltétele, minimális és csak akkor kell kifizetnie, ha úgy dönt, hogy élni akar ezzel az üzleti lehetőséggel. Az ÜZLET elindításához nincs szükség nagyobb anyagi beruházásra. Az ingyenestől a 10 000 -80 000 Ft az átlag. Amire szükség van az az idő. SZABAD IDŐBEOSZTÁS Az MLM üzlet beindítása és fejlesztése nem okoz szükségképpen drasztikus változást az ön elfoglaltságában. Az Ön élete továbbra is pontosan ugyanúgy folyhat tovább, eltekintve arról a heti néhány órától, amelyet az új vállalkozására szán. Az Ön mostani időráfordítása később kivételesen nagy passzív jövedelmet hozhat RUGALMASSÁG: Ezt a vállalkozást Önre szabták. Önnek pedig nem kell az üzlethez alkalmazkodnia. Nincs szükség egy állandó nyitási és zárási rendre. Egymás közt egyszerűen megállapodnak a megfelelő időpontban, amikor szponzorával felkeresheti barátait, ismerőseit. Szabadsága, betegsége esetén is működik az üzlete, amennyiben már van néhány munkatársa. Ha úgy dönt, akár magával is viheti vállalkozását oda, ahová utazik, mindenhol találhat potenciális munkatársat NINCS FŐNÖK, NINCS ALKALMAZOTT Egy MLM üzletben, mint minden más saját vállalkozásnál, csupán önmagának tartozik magyarázattal. Nemcsak főnök, hanem alkalmazott sincs. Vajon, hány ember riadt vissza egy nagy, hagyományos üzleti vállalkozás kiépítésétől, mivel tudta, hogy milyen problémákkal jár a megfelelő alkalmazottak megtalálása, bérezése, megtartása, a munkafegyelem betartatása a dolgozók elbocsátása KÉPZÉS, TANÁCSADÁS ÉS TÁMOGATÁS Folyamatos üzletviteli tanácsadás. Szponzori segítség és támogatás vállalkozása minél sikeresebb működtetéséhez. Egy MLM üzletben ma már megtalálható a személyes kapcsolattartáson kívül az internet nyújtotta lehetőségek tárháza is. Web oldal, blog,élő és rögzített web konferenciák Szponzorvonalán és az Interneten keresztül is, egyre több és fontos információkhoz juthat
BIZTONSÁG Ma a munkahely biztonsága csak álom. Naponta szűnnek meg, mennek csődbe nagyvállalatok. A kicsikről nem is beszélve. Naponta szűnnek meg biztosnak látszó munkahelyek. Mi történik, ha Ön negyven (?) év szolgálat után nyugdíjba vonul? Megkapja a munkabérének 50-80 %-át, ami évente inflálódik és 5 év után újra dolgozhat, (ha tud) hogy ne legyen a minimálbér alatt. Mi van, ha még nyugdíjba vonulása előtt munkaképtelenné válik? Ugyan ez! . Egy MLM üzletben ha Ön, a párja vagy mindkettőjük képtelenné válik a munkavégzésre (vagy nyugdíjba vonulnak) a szervezetük (hálózatuk) továbbra is növekedhet és Önök továbbra is kapják a jutalékot a már kiépített üzleti hálózat után. Ez már sokkal inkább valódi biztonság. Ön elmehet szabadságra 2 hétre, betegszabadságon lehet 1 évig, vagy tovább, Önnek a hálózata akkor is pénzt termel. KERESSEN ANNYIT, AMENNYIT MEGÉRDE- MEL. Ha úgy gondolja, hogy egy vagy két tagot beszervez, hagyja őket dolgozni maga helyett is és kényelmesen hátradőlve várja a befolyó pénzeket, akkor téved. Senki sem ütheti meg a főnyereményt egy vagy két szupersztár üzlettárssal, és ezután nem ülhet karba tett kézzel egy életen át. Az ön jövedelme mindig arányos lesz az erőfeszítéseivel EGY CSALÁDI VÁLLALKOZÁS Férj, feleség, gyerekek egyaránt közreműködhetnek a munkában. Annak a gondolatnak kell összetartania a vállalkozást, hogy a család egy olyan jövőn munkálkodik, ahol sokkal több idejük lesz egymásra, mint azt valaha is lehetségesnek tartották volna. Ha el akar költözni az ország bármely városába, nincs akadálya, egy nagy szervezet már önmagában is elboldogul. Ön elköltözhet bárhová, ugyanott folytathatja és építheti tovább hálózatát. A BIZTOS ÜZLET Nem kell senkit azzal hitegetni, hogy mindenki, aki belefog egy MLM-üzletbe, nagy vagyonra fog szert tenni, de arról sincs szó, hogy az ön vállalkozásának bukása esetén anyagi csődbe jut. Eltökéltséggel, kitartással és következetességgel Ön egy nyereséges üzleti vállalkozást fog kiépíteni. Az üzleti növekedésre nem lehet egy pontos időskálát megadni. Nagyon sok tényezőtől függ, de a fent említett három tulajdonság megerősítésével az Ön sikeréhez nem férhet kétség. Két dolog lehetséges: vagy abbahagyja, vagy sikert arat. Ha abbahagyja, semmi sem változik, de ha nem, akkor megvan az esélye, hogy sikerrel járhat. NEMZETKÖZI ÜZLETI LEHETŐSÉG Az ország határán nem ér véget az ön üzleti lehetősége. Már most több országban lehetősége van hálózata bővítésére. EGYENLŐ ESÉLYEK Az MLM-ben közreműködő nők és férfiak aránya 75- 25 %. A vállalatok világában jobbára a férfiak kapják a legnagyobb jövedelmeket, és a nőknek jut a kevesebb. Az MLM üzlettel a nőknek pontosan ugyanolyan esélyeik vannak, mint a férfiaknak. Ugyanez érvényes a kisebbségekre, a mozgássérült és idős emberekre egyaránt. ( hombre) „ Ha félsz attól, hogy hibázol, sosem leszel sikeres, mert nem lesz módod tanulni. Nem lesz módod kideríteni, mi működik és mi nem. A tévedések- hírhozók. Azt tudatják velünk, hogy még nem ismerjük eléggé a körülményeket és a ható tényezőket. Minden hiba egyben lehetőség az irányváltásra.” Marcinko, Richard (1940-) amerikai titkos ügynök
„ A legtöbb ember azért nem kapja meg, amit akar, mert maga sem tudja , mit akar ”. (T. Harv Eker)
... az egészségemet megőrizni
… mellékjövedelemre szert tenni
…saját vállalkozást
SZERETNÉK (M)…..
...anyagi függetlenséget
…segíteni másokon
….gondoskodni az utódaimról
…. „korábban nyugdíjba vonulni” JOGDÍJAT kapni
…több szabadidőt
…utazni, világot látni, megismerkedni új emberekkel, kultúrákkal
…..ajándékba egy autót
Egy történet: A házaspárnál vendég van. Beszélgetnek- A kandallóban ég a tűz, és lágyan duruzsol. A kandalló előtt a földön fekszik egy kutya, és békésen szunyókál. Egyszer csak halkan felnyüszít. Nem zavarja a beszélgetést, de mégis egy pillanatra odavonzza a figyelmet. Beszélgetnek tovább, de megint felhangzik egy halk nyüszítés. Amikor már harmadszor is felnyüszít a kutya a vendég, nem tudja megállni, hogy meg ne kérdezze. - Mi a baja? Miért nyüszít a kutyátok? Á, nincs semmi probléma válaszol a házigazda. Csak van alatta egy szög. És akkor miért nem fekszik arrébb? - kérdezi értetlenül a vendég. ANNYIRA NEM BÖKI.- volt a válasz A fenti lehetőségek közül van-e legalább egy olyan, amely annyira böki, hogy kimozdítsa a komfortzónájából, és arra ösztönözze, hogy felkeljen a szögről? Mi kitárjuk önnek a megvalósítás lehetőségének egyik kapuját, de belépnie Önnek kell. Ha akarja, vezetjük, hogy el ne tévedjen és segítünk végigmenni az úton. A döntése előtt természetesen olvassa végig ezt a füzetet és hallgassa meg munkatársunkat!!!
„Siker vagy kudarc – sokkal inkább szellemi beállítottságunk, semmint szellemi képességeink függvénye”
A Jó Tündér, este vidáman sétál hazafelé, amikor találkozik a Durcás Kismalaccal. - Szervusz Kismalac! Ma jó napom volt, ezért teljesítem egy kívánságod. Mit kérsz?
Kerüld a negatív embereket!!!!
(A)KIK NEM ALKALMASAK HÁLÓZATÉPÍTÉSRE? Kétféle ember van. - Vannak, akik nem hiszik el, hogy ember járt a Holdon és… - Vannak, akik tudják, hogy a naprendszeren kívül is vannak csillagok Tény - Tudjuk, hogy már járt ember a holdon. - Tudjuk, hogy nem a Föld és a Nap a világegyetem közepe, de ennek ellenére…. - Még mindig vannak emberek, akik azt hiszik a Föld lapos. Kétféle ember van - Aki tudja, hogy a hálózatos értékesítés egy kereskedelmi forma. - És van, aki nem tudja. Tény - Az MLM a világon egyre inkább ismert és elterjedőben lévő értékesítési forma - Az MLM és a direkt értékesítés több mint 60 millió embernek biztosít valamilyen plusz jövedelmet. - Még mindig vannak, akik azt hiszik, hogy az MLM piramisjáték. Szeretnék egy „városi legendát” ledönteni. Valóban nem mindenki alkalmas hálózat építésre. Nem való olyanoknak, akik számára a boldogulás egyedül útja a havi fix fizetésű állami állás. Nem való munkanélkülieknek (kevés kivételtől eltekintve), mert nekik elsősorban fix jövedelem kell. Akiknek nincs önmagukba vetett hitük (legalább egy kevéske!). Akik jobban szeretnek álmatagon sóhajtozni, mint egy nagy levegővel belevágni a változtatásba. Akik lenézik ezt a munkát (szégyellni fogják, hogy ezt csinálják, s utóbb szenvedni fognak ettől). Akik lusták, és csak akkor dolgoznak, ha egy hajcsár áll a fejük fölött (itt önmagadat kell ösztökélni)!
Ezen kívül, nem való még: -
Az embereket nem szeretős, embergyűlölős Pénz az eszközökbe sajnálni befektetős Mindig lesz valahogy gondolós. Úgy van jól, ahogy van gondolós. Ez piramisjáték gondolós Én nem keresek neked pénzt, közben másnak minimálbérért dolgozós. Én mindent jobban tudok gondolós. Telítődik a piac gondolós Csak azok járnak jól, akik az elején beszálltak gondolós. Semmit nem tevős, de mindent elvárós. Mindenkiben, mindenben hibát keresős. Magában és másokban sem bízós Csak magában bízós. Csak én tudom jól csinálni gondolós Ha ilyen szuper lehetőség miért nem mindenki ezt csinálja gondolós. Egy hónap alatt anyagi függetlenséget elérni akarós Ügynökök kíméljenek, kicsit beképzelős. A munkához negatívan hozzáállós. Nem mosolygós. A nap jó részét a tv és számítógép előtt töltős Állandóan csak MIÉRT-tet kérdezős. Mindenkinél mindent jobban tudós, mindenkit kioktatós.
„Azt hittem, hogy egy ígéretes fiatal, de rájöttem, hogy csak egy ígérgető fiatal!”
„Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A kis emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz.” Twain, Mark (1835-1910) amerikai iró Másokat a téves hiedelem tesz alkalmatlanná. Sokan azt hiszik, hogy az MLM nekik azért nem való, mert nem tudnak beszélni, híján vannak a retorikai képességnek, és annyi kereskedői tehetségük sincs, hogy egy tűzoltó készüléket tudjanak eladni egy lángoló embernek! Pedig semmiféle üzleti érzékre, eladási készségre vagy szónoki tehetségre nincs szüksége annak, aki ebben a munkában akarja meglelni jövőjét és anyagi biztonságát. Elárulok Önnek még egy szörnyű titkot. A hálózatos értékesítésben nem a szponzor teszi gazdaggá, hanem saját magát teszi azzá. Az MLM-ben az a szép hogy BÁRKI elkezdheti, de a hálózatos értékesítésben az a szörnyű, hogy nem lehet benne BÁRKI sikeres. A hálózatos értékesíts nagy segítséget, nyújthat abban, hogy az életben szükséges készségek, tulajdonságok kialakuljanak. Ezek az empátia, önmagunk ösztönzése, frusztrációkkal dacoló kitartás, indulatok fékezése, vágyaink kielégítésének késleltetése, az Érzelmi Inteligencia.(EQ) fejlesztése. MERT EZEK A KÉSZSÉGEK, TULAJDONSÁGOK FEJLESZHETŐEK, TANULHATÓAK. „Minden ostoba képes arra, hogy elitéljen és bíráljon- és a legtöbben ezt is teszik.” Carnegie, Dale(1888-1955) amerikai szerző
A negatív ember olyan, mint a radioaktív sugárzás. Észre sem veszed, és befészkeli magát a lelkedbe, a gondolataidba aztán lassan de biztosan …
„Ne azzal dolgozz, akivel Te szeretnél dolgozni, hanem azzal, aki Veled szeretne.” AKKOR KINEK VALÓ AZ MLM? Olyanoknak…. Akik már régóta érzik magukban a vágyat a változásra. Akik érzik, hogy képességeik szerint többre hivatottak annál, mint amire most lehetőségük van. Akik szívesen tanítanának másokat, de már nem tudnak ehhez tanárképző főiskolát végezni. Akiknek van irányítói-vezetői hajlamuk, de nem dirigálós főnökként, hanem segítő szándékkal. Akik utálják az állandósuló stresszt, a túlzott felelősséget (fél lábbal a börtönben, fegyelmi stb.). Akik úgy érzik, hogy származásuk, életkoruk, külsejük, fogyatékosságuk vagy iskolázottságuk miatt hátrányosan különböztetik meg őket. Akikben erős az egyenlő esélyek iránti vágy, hogy ha bizonyítanak, akkor őket is becsüljék meg végre! Akik hosszabb-rövidebb ideje anyagi gondokkal küzdenek (adósság, bankhitel, nagy család stb.). Akik úgy érzik, hogy kevés idejük jut a családjukra, gyerekeikre, hobbijukra, kikapcsolódásra. „Semmi sem helyettesítheti az állhatatosságot! A tehetség nem tudja: nincs gyakoribb a sikertelen tehetségnél. A zsenialitás nem tudja: az el nem ismert zseni szinte közmondásos. A műveltség nem tudja: a világ tele van művelt roncsokkal. Csak az állhatatosság mindenható”. Coolidge, Calvin (1872-1933), az USA 30. elnöke
” A hálózatépítés kezdetben 90 % lelkesedés és csak 10 % tudás kérdése”
KIKNEK ÉRDEMES ELGONDOLKODNI EZEN A LEHETŐSÉGEN? Munkavállalók: Kétféle ember van - Van, akinek van munkahelye, és úgy gondolja, az élete végéig kitart - Van, aki úgy gondolja, nem bízza a véletlenre az életét, és nem akkor kezd kutat ásni, amikor már megszomjazott. Tény: Ma a munkahely biztonsága csak egy álom. Naponta szűnnek meg, mennek csődbe nagyvállalatok. A kicsikről nem is beszélve. Naponta szűnnek meg biztosnak látszó munkahelyek. Tény: A munkavállalók 81 %-a utálja a munkáját, de nincs bátorsága (vagy lehetősége?) változtatni a helyzetén. Információ: Az MLM üzletet még akkor felépítheted, amikor van munkahelyed, és ha bármi történik, át tudod vészelni az átmeneti időszakot az új munkahely megtalálásáig, vagy egyáltalán nem kell új munkahelyet keresned.
Idézet: "Barátnőm sír. Bántotta a főnöke, már megint rá testálták lusta kolléganője elmaradását fizetetlen túlóraként és természetesen az idén is ő megy majd szilveszter napján leltározni, mert neki nincs gyereke. Ez így megy már évek óta. Amióta a fizetésemelés is késik. Miért nem vált munkahelyet? Ennyire lojális volna munkaadóival szemben? A valóság más. Viki egyszerűen fél. Sokan vannak ebben a cipőben. A munkaadók pedig erősen kihasználják, ha valakin észreveszik a munkahely elhagyásától való félelem jegyeit. Az önállótlan, magukat függő helyzetben tartó emberek valójában saját maguk gerjesztik azokat a helyzeteket, amikért annyira haragosak. Vajon mitől válhat zsarolhatóvá egy munkavállaló? Mi motiválja arra, hogy két kézzel kapaszkodjon kényelmetlen, kinőtt székébe? Nézzünk néhány tipikus helyzetet! Viki már a második héten tudta, hogy ezt a munkahelyet nem neki találták ki, de a próbaidő után nem sokkal mégis tanulmányi szerződést kötött a céggel. Fizették tanulmányait, és odakötötték őt arra a posztra, amit utált. Nem kapott tanulmányi szabadságot – pedig az járt volna neki! – túlóráit sorra nem fizették ki, pedig az is járt volna. A burkolt zsarolás mindig úgy szólt: - ha felbontjuk a tanulmányi szerződésedet, vége az iskolába járásnak! Viki pedig be akarta fejezni a sulit. A függő helyzet az iskola után is folytatódott, amikor egyel magasabb fizetési sávba helyezték és felajánlottak neki egy hosszú lejáratú vállalati kölcsönt. Ha elhagyja a munkahelyet, a kölcsönt kamattal és egy összegben kell visszafizetnie, míg ha marad, minimális a kamat és évekig nyújtható a visszafizetés. Minden áldott napon gyomorgörccsel megy a munkahelyére. Kollégái és főnökei kihasználják. A gyűlölt munka ellen évente több betegséggel védekezik a szervezete. Kiszolgáltatottságát azonban maga okozta. Károly hasonló helyzetben van. Munkahelyét csak azért tartja meg, mert három év után esetleg, ha addig minden rendben van, külföldre kerülhet majd, egy magasabb beosztásba. Ez a vágy tartja benne a lelket és emiatt tűri napról napra a megaláztatást, a túlmunkát és a személyiségi jogokat sértő ellenőrzéseket. (például az összes e-mailt amit a gépéről küld és kap elolvassák, minden percével el kell számolnia és ha véletlen a főnöke szerint nem megfelelő színű nyakkendőt köt, egész nap cikizik vele.) A külföldi státusz egyáltalán nem biztos. Képesítésének megfelelően akár azonnal is vállalhatna külföldön munkát, de Károly inkább kivár. Szinte élvezi, hogy megalázott helyzetéből egy álomkép fogja kihúzni. Mesehősnek érzi magát, aki legyőzi a gonosz sárkányt.
Panni nem szokott függeni munkáltatóitól. Ha jobb ajánlat érkezik, vagy ha éppen nincs megelégedve a munkahely által nyújtott lehetőségekkel, vagy megtanult már mindent, amit tudni érdemes, egyszerűen tovább lép. Még soha, egyetlen napot nem volt állás nélkül, noha hagyott úgy ott munkahelyet, hogy nem volt a tarsolyában biztos ajánlat. Általában hívják egyik helyről a másikra, és ha jó ajánlatot kap, megy. Azt tartja, hogy nem csak a fizetés a fontos, volt olyan alkalom is, amikor egy látszólag rosszabb állást vállalt, mert meglátta a lehetőséget, a fantáziát.
Gyula, a férje már nem ilyen bátor. Ő fél, hogy nem kap majd állást ha elhagyja a munkahelyét. Az emberek többsége – nem csak Gyula szerint – ettől való félelmében nem mer lépni, vagy csak a biztos állás tudatában lép tovább. Gyula ezért másodállást vállal és vállalkozói igazolványt váltott ki, nehogy véletlen állás nélkül maradjon, és ne tudja eltartani a családját. Minden percét munkával tölti, pedig már régóta megvan mindenük, és van annyi tartalékuk, amivel akár egy fél évig is kihúzhatnák. A szabadság félelmetes lehet. Ahogy a börtönből hosszú idő után kiszabaduló embernek, vagy a hirtelen nyugdíjazottaknak, úgy a munkahelyről hirtelen kilépetteknek is félelmetes lehet a hirtelen szabadság.A karrier tanácsadók külön tréningeket szerveznek számukra, hogy a szabadságban ne félelmetes és fenyegető mumust, hanem az új lehetőségek perspektíváját tudják látni. Nyilván Ön is figyel a körülöttünk levő világra. Nap mint nap szűnnek meg munkahelyek és bocsátanak el embereket. Lehet, hogy most úgy érzi, biztos munkahelye van. Tudja hány millióan gondolták így? Aztán beütött a krach. Ne akkor akarjon neki állni kutat ásni, amikor már megszomjazott. Felépíthet egy üzleti vállalkozást minimális időráfordítással (a HOGYAN-t majd mi elmondjuk) az alatt az idő alatt, amíg Ön dolgozik. Ha munkanélküli lesz, a segély mellett lehet még egy bevételi forrása, vagy ha jól csinálja akár Ön dönthet úgy hogy nem akar a régi módon élni. Van egy munkatársam, aki a szülői rosszallás ellenére 2 év után otthagyta a tanári pályáját, mert a „mellékallású” jövedelme elérte a 900 000 Ft-t. És ezért nem csinált mást csak beszélt a környezetében az ismerőseinek a lehetőségről. Még autója sem volt. Akkor sokan kinevették. Ma már irigykednek rá. Nem volt atomtudós, nem volt feltaláló, nem volt „szupersztár”. Egyszerű tanár volt, aki elhitte, hogy meg tudja csinálni, amit más emberek is véghez tudtak vinni. De ne higgye, hogy munka nélkül előrejuthat. Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy azt gondolják jó kapcsolataik, ismeretségük révén munka nélkül is sikerre vihetik ezt az üzletet. Tévednek, aztán ők azok, akik igazából rossz hírét költik ennek az üzleti lehetőségnek. Lehet, hogy valahol protekcionizmussal, kapcsolatokkal nagy pénzeket lehet keresni. Itt le kell tenni valamit.
Ne keményen dolgozzon, hanem okosan!
A két éves történet. Egy kis történet, amelynek az 1. mondata bármikor megtörténhet egy átlagos alkalmazottal még akkor is, ha azt hiszi, hogy ez vele soha nem fog előfordulni. Képzeld el, hogy a munkahelyeden vagy… amikor hirtelen bejön a főnököd és azt mondja, „Rossz hírem van. Ki kell, hogy rúgjunk. Rosszul megy az üzlet, tudod a gazdasági helyzet.” Kétségbe esel. Lőttek a karriernek. Nincs havi fizetés. Aztán a főnököd azt mondja, "Tudod mit? Ha hajlandó vagy minden nap egy órával tovább dolgozni, ingyen, akkor megtarthatod az állásod, és megkapod ugyanazt a fizetést.”
Na most mit teszel?
Nos, a legtöbben azt mondanák, "Rendben, ledolgozom azt az extra órát minden nap, csak hogy megtarthassam az állásom. Tudom, hogy nem kapok érte pénzt, de fontos, hogy megmaradjon a munkám.” A főnök erre így szól, "Nos, tudom hogy ez rossz hír volt neked, de van jó is. Ha hétfőtőlpéntekig ledolgozod az extra órát ingyen… akkor a második év végén nyugdíjba vonulhatsz, teljes fizetéssel. „ Most hirtelen hogyan érzed magad? Valószínűleg ezt mondod, "Wow! Kitűnő! Micsoda lehetőség! Mindössze egyetlen túlóra ingyen, hétfőtől - péntekig két éven keresztül… és nyugdíjba mehetek, teljes fizetéssel!”
Lássuk, mi fog történni? Folyamatosan túlórázol és hat hónappal később az egyik barátod azt mondja, "Hé, miért nem hagyod már abba? Mindennap túlórázol, és nem kapsz érte fizetést.” Mire te azt mondod, "Szó sem lehet róla! Már csak 18 hónap, és nyugdíjba mehetek!” Egy év múlva a feleséged így szól, "Tudod mit, kedvesem? Az elmúlt 12 hónapban minden nap túlóráztál. Miért nem töltesz inkább velünk több időt, a túlóra helyett? „ "Nem, nem, nem! –feleled. Már csak egy év, és nyugdíjba mehetek teljes fizetéssel.” És hűségesen dolgozol, hétfőtől- péntekig, minden nap egy órával tovább, hogy nyugdíjba mehess. …és még mindig izgatott vagy a lehetőségtől.
Nos, mi ugyanezt a lehetőséget kínáljuk, a Network marketingen keresztül. Arra kérjük az embereket, hogy naponta egy órát, hétfőtől- péntekig fordítsanak Network marketing üzletük építésére. Mindössze annyit kell tenned, hogy . . . beszélsz néhány emberrel. Nem kell aggódnod túlságosan amiatt, hogy mit mondasz, vagy hogy mennyire csinálod jól, mert tudod mi a helyzet? Egyre jobb leszel. Minél többet foglalkozol az üzlettel, annál többet tanulsz. Az 1. hónapban lehet, hogy ezt mondod, "Hát, igazából nem is tudom, mi kéne mondanom." A 2. hónapban egy kicsit jobban megy, "Nos, A cég nevét meg tudom mondani, ez a Wonderful Company. A 3. hónap még jobb lesz, "Úgy gondolom, ez egy jó üzlet, tényleg meg kéne nézned.” Aztán a 4. hónap már egyre jobb és jobb. Csak egy órát kell naponta befektetned. A második év végére, legnagyobb meglepetésedre ezt mondhatod, "Képzeld, otthagyhatom a munkahelyem, és életem végéig visszavonulhatok.” Szeretnéd élvezni ennek a lehetőségnek az előnyeit? Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, akkor szeretnéd ugyan élvezni az előnyöket… de nem fogod. Lássuk, miért nem. Egy hangot hallasz a fejedben, "De mi van, ha nem működik? Mi van, ha csak elvesztegettem azt az egy órát, két éven keresztül? Mi van, ha nem is vagyok rá alkalmas? Nem ismerek senkit, aki Network marketingből vonult volna nyugdíjba. Csak olyanokat, akik rendes munkával lettek nyugdíjasok. Ez nem lehet valami biztos dolog.” Igen, lehetnek ilyen kétségeid. Tudjuk, hogy hitetlen vagy. Ez teljesen természetes. De van valami, amivel segíthetünk ezen a problémán. Hogy bátorítsunk az úton, rendszeresen kapsz majd jutalékot, csak azért, hogy szilárdan kitarts a két éves terv mellet. Amikor megkapod ezeket a rendszeres fizetéseket, azt fogod mondani, "Tudtam, hogy működik! Itt a jutalék, ami bizonyítja." És ez az, amiért még ma el akarod kezdeni ezt az üzletet. (Big Al)
„Mélyen élt bennem a meggyőződés –és ennek nagyon sokat köszönhettem -, hogy átlagos tehetséggel és átlagon felüli állhatatossággal szinte minden elérhető” Buxon, Sir Thomas Fowell (1786-1845) angol reformer
Vállalkozók. Kétféle vállalkozó létezik: - aki úgy gondolja megtalálta azt az üzletet, amivel élete végéig munkát teremtett magának és az ő vállalkozása soha nem mehet tönkre. - aki állandóan figyeli a piacot, keresi a lehetőséget, hogy vállalkozása minél tartósabban fennálljon, és nyereségesebb legyen. Tény: - Magyarországon 1,2 millió vállalkozás van és ezek jó része kényszervállalkozás. - A vállalkozások 60%-a 5 éven belül 80%-a 10 éven belül csődbe megy vagy profilt vált. Információ: - A Network Marketing olyan vállalkozás, ahová nem kell nagy összeget befektetnie, a termék megvásárlásába az üzlethelység bérlésébe mégis hozhatja egy jól működő vállalkozás profitját. Kiegészítheti vele működő vállalkozását. A hálózatos értékesítés, igazi lehetőség a kis és középvállalkozók vállalkozók számára. Ők már tisztában vannak az üzleti világ nehézségeivel. Tudják milyen gondokkal (Milyen terméket gyártson, van és lesz-e piaca a terméknek szolgáltatásnak, hogyan reklámozza a terméket, hogy van konkurencia, mennyi idő alatt fog megtérülni, honnan és milyen segítséget kaphat stb) költségekkel (Árukészlet, üzlethelység, bérleti díjak, hitel, rezsi, reklám, eladatlan áru stb több százezer vagy több millió Ft) jár egy vállalkozás elindítása. Tudják, hogy mindig egy lépéssel előbbre kell gondolkodniuk, mint a konkurenciának, mert ha nem, akkor az a vállalkozásuk végét jelentheti. Lehet hogy induláskor egyedül voltak a piacon, de ha sikeresnek látják akkor az emberek utánozni fogják és megjelenik a konkurencia: előbb egy, kettő majd egyre többen, csökkentve az adott vállalkozás piacát, életbemaradási lehetőségét. Valamikor egy presszó, egy fodrászat egy kozmetika tulajdonosa viszonylag sokat keresett. Ma már a nagy részük csak munkahelyet teremt magának és a családjának. Így érez a vállalkozások jelentős része: örülnek, hogy van munkájuk. A Network Marketing üzletben nincs kockázat. Úgy építheti az üzletét, hogy nem kell görcsölnie a vállalkozással járó gondok miatt. Egyetlen feladata van: ha elégedett a termékekkel, szolgáltatásokkal, információt továbbítani a barátainak, ismerőseinek. Ez a plusz munka. Szájreklám. Mintha a saját vállalkozását reklámozná. És ez Nem igényel különösebb plusz költséget!!!
Bármilyen vállalkozása mellett elindíthatja. Létszám-kategóriák szerint 2006 végén a vállalkozások 28.9%-a foglalkoztatottak nélkül vagy ismeretlen számú foglalkoztatottal tevékenykedett, a legjelentősebb arányt az 1-9 fős vállalkozások képviselték (67.8%). A vállalkozások 2.7%-a 10-49 fő közötti foglalkoztatottal, 0.4%-a 50249 fő közötti foglalkoztatottal működött, ennél nagyobb tevékenységi létszámmal kevesebb Mint 0.1%-uk rendelkezett. „A szomorú igazság az, hogy senki sem köteles biztosítani a karrieredet. A karriered szó szerint a te saját ügyed, a te saját vállalkozásod. Te vagy az egyetlen tulajdonosa. Egyetlen alkalmazottad van: te magad. Sok millió hasonló vállalkozással állsz versenyben: millió és millió alkalmazottal a világ minden táján. Te vagy karriered és rátermettséged tulajdonosa, magadnak kell döntened a lépéseidről, és vállalnod e tulajdonosi szerepből fakadó felelősséget. Magadnak kell megvédened személyes vállalkozásodat a veszélyektől, és magadnak kell gondoskodnod arról, hogy profitáljon a környezet változásaiból. Ezt senki sem teszi meg helyetted.” Grove, Andrew S. (1936-), magyar származású amerikai ipari vezető
MLM ÜZLET
Hagyományos üzlet Vállalkozás elindítása - Milyen terméket gyártsak? - Van-e hozzá szakképesítésem? - Konkurencia? - Van-e, és lesz-e piaca? - Hogyan reklámozzam a terméket? - Mennyibe fog kerülni? - Mennyi idő alatt fog megtérülni? - Mi a legjobb értékesítési módszer? - Hogyan terjesszem ki a vállalkozásom? - Honnan és milyen segítséget kaphatok? - Meg tudom-e csinálni? - Találok megfelelő társakat a növekedéshez?
Komoly induló pénzügyi beruházás kell hozzá -
Üzlethelyiség, Gépek, Berendezések, Árukészlet, A hitel törlesztő részlete Bérleti díjak, Rezsiköltség, Biztosítás, Alkalmazott bére, Eladatlan árúk, Reklám, stb
Több százezer vagy több millió Ft.
A vállalkozások 60 %-a 5 éven belül 80 % -a 10 éven belül csődbe megy vagy profilt vált.
Vállalkozás elindítása -
KIS KOCKÁZAT KÍVÁLÓ TERMÉKEK BŐVÜLŐ TERMÉKSKÁLA MELLÉKÁLLÁSBAN IS VÉGEZHETŐ MINDENKI VÉGEZHETI RUGALMASSÁG NINCS FŐNÖK NINCS ALKALMAZOTT ANNYIT KERES, AMENNYIT MEGÉRDEMEL BIZTONSÁG KORAI VISSZAVONULÁS LEHETŐSÉGE NEMZETKÖZI CSALÁDI VÁLLALKOZÁS KÉPZÉS, TANÁCSADÁS IDŐ KORLÁTLAN LEHETŐSÉG BIZTOS ÜZLET EGYENLŐ ESÉLYEK TERVEZHETŐ JÖVEDELEM, KARRIER
Ha abbahagyja a Network Marketing vállalkozását, nem veszít semmit. A vállalkozása beindításához szükséges anyagi dolgokat eszközöket, nem önnek kell finanszíroznia. Készen kap egy mini „franchise „ üzletet, amit csak másolnia kell és nem kell érte kifizetni több százezer vagy millió Ft-ot. Amit egy ilyen üzleti vállalkozásban veszíthet az csak a befektetett idő, ami a későbbiekben olyan formában térül meg amire nem is gondol.
„Inkább próbálkozom a sikerrel, és kudarcot vallok, mint nem próbálkozom semmivel, és ebben sikeres vagyok.” DeGreen, Keith amerikai szerző
„Egy középiskolás diákot nehéz meggyőzni, hogy az életben egy halom sokkal nehezebb dologgal fog találkozni, mint amilyen az algebra vagy a mértan.” Howe, Ed (1853-1937), amerikai újságíró
Diákok, egyetemisták, főiskolások. 2 féle fiatal van - Aki csak a mának él, és nem törődik a holnappal. - Aki megpróbál előre gondolni, és gondoskodni a jövőjéről. Tény: - Egyre több fiatal kezdi az életét az iskola elvégzése után munkanélküliként. - a főiskolát, egyetemet végzettek jelentős része nem abban a szakmában fog dolgozni amilyen végzettsége van - A MLM lehetőséget, biztosit a fiataloknak is, hogy 3-5 éven belül olyan jövedelemhez jussanak, amely 45 éves munkaviszony után sem illetné meg őket. Az egyetemi jelentkezések gyakran azt jelentik: „Nem tudom, mihez kezdjek az életben, úgyhogy inkább felvételizek valahová” Késleltető trükk mind. Néhány szerencsés tudja csak, hogy mit akar az élettől. A többségnek azonban nehéz az értékeit kamatoztatni és az egyetem nem fogja megoldani a problémájukat. Aki 18 évesen kezd el dolgozni, már nyert öt évet egy huszonhárom évessel szemben, a huszonhárom éves azonban minden képzettsége ellenére, még mindig junior lesz. Így az egyetem elvégzése után a cégek olyan tapasztalatlan pályakezdőket "kapnak", akik sok esetben felkészületlenek a munkavégzésre. A felsőoktatás mára tömegessé vált, és szinte minden területen problémát jelent a gyakorlati tudás hiánya. Emellett még, egy nemrég készült felmérés szerint sokaknál hagy kívánnivalót maga után a munka- és viselkedési kultúra. A pályakezdők nagy része nem tud csapatban dolgozni, de az önálló munkavégzésre sem képes. Hihetetlenül gyenge az átlagos kommunikációs készségük, és a problémamegoldó képességgel és az idegennyelv-ismerettel is gondok vannak. Emellett nem tudnak megfelelően bánni az ügyfelekkel, és gyakran hiányzik a magabiztos fellépés, a kulturált megjelenés, illetve a jó modor. Sokan nem tudnak kellőképpen alkalmazkodni, nem bírják a stresszt és nem kezelik jól a konfliktusokat sem. Ezeknek a problémáknak a jelentős korrigálásában segíthet az MLM. Sok fiatal felismerte ezt és egyre több fiatal, köztük sok felsőoktatásban továbbtanuló diák csatlakozik munkatársként a cégünkhöz. Nem véletlenül! Talán felismerték már a másik problémát is. A szakemberek évről évre egyre több állástalan pályakezdő diplomást prognosztizálnak. Jelenleg olyan nagymértékben tódulnak a gyerekek az egyetemekre és főiskolákra, hogy pár év múlva a diploma ugyanazt fogja jelenteni, mint 10-20 éve az érettségi bizonyítvány: elemi elvárást. Ebből adódhat, hogy a tömérdek munkanélküli diplomás fogja betölteni az alacsonyabb iskolai végzettséghez kötött munkaköröket is. De azok az egyetemisták, akik a tanulás évei alatt felépítik saját sikeres üzleti vállalkozásukat, nem fognak ilyen problémákkal, megélhetési gondokkal küzdeni. Nekik lesz jövőképük, egzisztenciájuk, jobb esetben már lakásuk, a cég által kifizetett drága autójuk, minden évben a cég által finanszírozott luxusutazásuk ingyen-nyaralásuk, és akár 7(!) számjegyű jövedelmük. Vannak fiatalok, akik a nyári diákmunkaként vagy egyetem alatti mellékjövedelemként elkezdett munkával, több pénzt keresnek, mint szüleik és nagyszüleik jövedelme együttesen. Ez mellett olyan ismeretekre, tapasztalatokra tesznek szert, amelyet a későbbiek folyamán rendkívül jól hasznosíthatnak azok is akiknek nincsenek nagyra törő álmaik és csak az iskola utáni munkahelyen szeretnének jobban megfelelni. Ez a munka nem való azoknak, akik a nyári szünetben 1-2 hónapos munkával szeretnének egy kis zsebpénzt a következő tanév előtti nyaraláshoz. De való azoknak, akik nyáron hajlandóak egy hónapot beáldozni arra, hogy elindítsák a maguk kis "üzleti vállalkozását", amit aztán az egyetem alatt, a tanulás mellett, napi átlag 2-3 órában (jól ütemezhető, tetszés szerint összevonható, vizsgaidőszak alatt szüneteltethető) kényelmesen tudnak majd csinálni. Aki okosan, - csak egy kicsit - félreteszi, a mindennapok bulijait, és megtervezi a jövőjét, mire elvégzi az egyetemet, főiskolát, szabadon dönthet, hogy folytatja az elkezdett életpályáját a főiskolai, egyetemi „lehetőséggel” és beáll a „taposómalomba”, elfogadja netalán az „aranykalickát”, vagy elindítja saját vállalkozását és megvalósítja önmagát, az álmait (esetleg mindkettőt?). „A fiatalság idealizmusa, nem bolondság, hanem bölcsesség, amelyet még nem homályosítottak el az élet megalkuvásai és nehézségei.”
Gyes-en GYED-en lévő anyukák. 2 féle kismama van. - aki úgy gondolja „normális” étkeztetéssel minden tápanyaghoz hozzá tudja juttatni a gyermekét. - aki mindent megtesz azért, hogy gyermeke testileg és szellemileg minél egészségesebb legyen. Tény: - a táplálékok vitamin és ásványi anyag nyomelem tartalma egyre kisebb. - Egyre több az olyan gyermek az iskolákban, akik valamilyen hiánybetegségben szenvednek Információ: - Egy MLM cég lehetőséget biztosít arra, hogy gyermeke hozzájusson a különféle táplálékkiegészítőkhöz és ahhoz hogy a Gyes-Gyed 1-3 évét is, hasznosabban tudja eltölteni.
Egy történet, amely bármelyik hálózatban megtörténhet. Való-e ez a munka GYED-es és GYES-es kismamáknak? „ Nos, ez a munka mindenkinek való, aki elszánta magát arra, hogy az otthon töltött 2-3 évben napjaiból legalább 2 órát becsülettel és szorgalmasan végigdolgozzon. Nálam nehezebb helyzetben kevés gyeses-társ lehet: külvárosban lakunk, nincs saját autóm, de volt egy pár hónapos gyerekem, amikor belekezdtem (akit igazából magára sem hagyhattam hosszú időre), nuku nagymama, aki segíthetett volna. Eleinte nem is gondoltam ám én olyan komolyan ezt az üzletépítés dolgot, mert úgy véltem: úgysem menne. Egyrészt nem vagyok olyan típus, aki tudna vagy legalább akarna bárkire bármit rásózni, nem fogom a környezetemet, barátaimat, ismerőseimet ezzel zaklatni, másrészt én magam is úgy hittem, hogy ezek az MLM-es terjesztésű termékek aránytalanul drágák, amit mondanak róla, az vagy igaz, vagy nem, lehet, hogy porhintés az egész, néphülyítés, nem más! Itt meg is álltam volna, ha nincs előttem egy pozitív példa, amit saját szememmel láttam (végül is ez keltette fel az érdeklődésemet). Nőből vagyok, nem bírtam ki, muszáj volt nekem is kipróbálnom. Én magam lepődtem meg a legjobban, hogy szó sincs csalásról vagy átverésről, ez tényleg ennyire jó! Ezzel mindössze annyi történt, hogy cinikusságom és szkeptikusságom alábbhagyott. Viszont ahogy én megláttam máson, ugyanúgy látták rajtam az én ismerőseim, ők is kérdezősködtek. Jöttek babanézőbe, és közben ájuldoztak, hogy milyen jól nézek ki... én pedig csupán egyetlen mondatot mondtam egy sejtelmes mosoly közepette: "És így is érzem magam!" Nem mesélem tovább, a folytatás kitalálható. Úgy indult el az üzletem, hogy alig kellett érte tennem. Utána pedig már egyre jobban motiváltak a kezdeti sikerek. Olyannyira, hogy amikor a kicsi elkezdett főzeléket és gyümölcsöt enni, már el mertem mozdulni mellőle, orvosi előadásokra, képzésekre, rendezvényekre jártam. Eleinte fanyalogva, mert túl hosszú volt, és nem mindegyik eleme tetszett. De volt, amit fontosnak tartottam, ezért mindre elmentem. Tudatos döntés nélkül váltam egyre inkább elkötelezetté az üzlet mellett. Egyszer csak meghoztam a döntést is... betartva a már említett "kötelező lépéseket", még könnyebben és gördülékenyebben tudtam dolgozni. Érdekes mód a két legjobb munkatársam is gyeses kismama, pici gyerek(ek) mellett építik az üzletüket a férjük nevén természetesen, hogy mire letelik a gyes, talán egy olyan egzisztenciát tudjanak teremteni maguknak, hogy ne kelljen visszamenni dolgozni. Hogy a gyereket csak 4 órás óvodába kelljen adni, ne kelljen 6-kor kelteni, hanem a gyerek magától ébredjen mondjuk reggel 8kor... s hogy családjuknak megteremthessék azt az anyagi biztonságot és jólétet, amelyre természetesen mindnyájan vágyunk. Ez egy jó lehetőség arra, hogy egy-másfél év alatt mindenki megmutathassa, hogy mire képes. Ismerek olyan gyeses kismamát (sajnos nem a saját csoportomból, hanem testvérvonal), aki egyetlen év leforgása alatt akkora üzletet épített fel, hogy lekörözte a 600 ezer forintos vezérigazgatói fizetéssel rendelkező férjét. Aki viszont szájtátva bámulta, hogy az egykori butácska, szőke, semmiresejó felesége most példás családanya és komoly üzletasszony, aki hamarosan lekörözi jövedelemben! :-) Én csak arra bíztatok mindenkit, hogy gondolkodjon el ezeken, a dolgokon, nézzen utána, hogy aztán az információk birtokában mindenki hozhasson egy jó döntést.”
Nyugdíjasok 2 féle nyugdíjas van - aki megelégszik a nyugdíjával, és inkább összehúzza a nadrágszíjat. - Nem törődik bele, hogy nyugdíjazásával az életszínvonala csökkent és keresi a lehetőséget, hogy korához egészségéhez mérten kiegészítse a jövedelmét Tény. - egyre kevesebb gyerek születik, az átlagéletkor nő és ebből adódóan egyre kevesebb aktív dolgozótól tudják levonni a járulékokat, hogy a nyugdíjakat ki tudják fizetni. A fiatalok egyre később állnak munkába és sokan kihasználták a korai nyugdíjba vonulás lehetőségét. - A befolyt összegek nem elegendőek, hogy eltartsák a nyugdíjasokat. A nyugdíjrendszer összeomlóban van. Információ - Az MLM üzlettel foglalkozó nyugdíjasok képesek arra, hogy minden különösebb anyagi ráfordítás nélkül kiegészíthessék a jövedelmüket, és amellett még egészségesebben élhessenek.
Óriási csalódás lesz a nyugdíj 2 millió magyarnak 2008. augusztus 5. kedd 08:39:52 Öregségi nyugdíj az idén átlagban 86 ezer forint, amely a szakértők szerint jóval magasabb, mint a környező országokban. Emellett mintegy 800 ezer rokkantnyugdíjas is van Magyarországon, miközben mind a foglalkoztatottak, mind az adó- és járulékfizetők száma alacsony. A 4 millió aktív dolgozóra majdnem ugyanennyi nyugdíjas jut, amely hosszabb távon szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a költségvetést. Mfor.hu háttér. Az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság (ONYF) központi elektronikus rendszerében szereplő mintegy 6 millió magyar állampolgárból csaknem 1,3 millióra tehető azoknak a száma, akik egyáltalán nem lesznek jogosultak öregségi nyugdíjra, mivel nem dolgoztak le, és már nem is tudnak annyi időt ledolgozni, amennyi szükséges lenne az ellátásra való jogosultsághoz. További mintegy 700 ezer ember pedig csak a minimál nyugdíjra lesz jogosult – derül ki egy friss szakmai anyagból. Az ONYF rendszerének adatbázisában azok a magyar állampolgárok szerepelnek, akik 1997 és 2006 között legalább egy napra fizettek nyugdíjjárulékot. Érdekes megállapítása az adatbázis elemzésének, hogy mindössze 900 ezren vannak azok, akik az említett tízéves időszakban minden nap fizették a járulékot. További 1,2 millió ember számít rendszeres járulékfizetőnek, a többiek rendszertelenül fizették a közterhet. Nem szerepel az adatbázisban 300 ezer ember, akik azonban a demográfiai felmérések szerint léteznek, ők azok, akik soha még egyetlen fillért sem fizettek be a nyugdíjkasszába. Adócsökkentésre nagyobb szükség volna Miután a nyugdíjak komolyan terhelik a költségvetés kiadási oldalát, ezért a kérdés szorosan összefügg az adócsökkentés kérdésével. Szakértők szerint változatlan nyugdíjak mellett aligha lehet komolyabb adócsökkentést végrehajtani. Nagyon sokan javasolják a 13. havi nyugdíj eltörlését, hogy végre megnövekedjen a költségvetés mozgástere. Ha nem sikerül az átlagos magyar adóterhelésen mérsékelni, akkor az ország nagy versenyhátrányba kerülhet, ami miatt nőhet a lemaradásunk. Ez idővel oda vezethet, hogy még kevesebb lesz a GDP, ami óhatatlanul például a nyugdíjak erodálását idézheti elő. Vagyis a nyugdíjak megőrzéséhez mindenképp szükség van a jelenleginél gyorsabb gazdasági növekedésre. (forrás: mfor.hu)
Megváltozott munkaképességüek. Nem szívesen alkalmazzák őket, vagy ha igen, akkor minimálbérért (vagy sokkal kevesebbért) Egy MLM rendszerben ugyanakkora eséllyel indulhatnak, mint egészséges társaik.
Háziasszonyok. Többet szeretnének. Szeretnék kiegészíteni a kosztpénzt. Szeretnék megvalósítani önmagukat.
„ A jövedelmed, azoknak az embereknek, a jövedelmének az átlaga lesz, akikkel körülveszed magad”
Mindenki 2 dolog közül választhat: Passzivitás: duzzog, tüntet, a politikusokat a kormányt hibáztatja, nem tesz semmit, elszenvedi a változásokat lecsúszik Aktivitás: belátja, hogy a változások mindenképp bekövetkeznek és múltbeli sikerek, semmit nem garantálnak a jövőben. Nyitottá kell válnia az új ötletek az új információk iránt. „A JÖVŐ NEM A MÚLT MEGHOSSZABBÍTÁSA”
Jim Rohn: Az élet kirakójátékának legfontosabb darabjai (Bagolyvár könyvkiadó – vásárold meg az egyik legmeghatározóbb könyv lesz az életedben)
Hogyan veszi kezdetét a változás folyamata? A változásnak 2 forrása lehet. 1 kétségbe esés: (80%) Egy folyamat hónapok vagy évek felhalmozott hanyagságának végső elkerülhetetlen következménye, ami által sürgető kényszert érzünk, hogy megoldjuk a problémát. – elveszti a munkáját – beteg lesz – a gyerek egyetemre megy – fel kell újítani a házat stb. 2. ösztönzés: (20 %) Remélhetőleg téged is ez sarkal változásra – Lehet egy könyv, egy film, egy dal, egy idézet, egy másik ember sikere, egy előadás, egy szeminárium, amely arra ösztönöz, hogy komolyan eltűnődj életed irányán
A siker és boldogság kulcsa -
Az előrehaladás legnagyobb részéért, amelyet életünkben teszünk, ugyanaz a néhány alapelv felelős. Ezek az alapelvek gyakorolják legnagyobb hatást az egészségünkre, a boldogságunkra és a bankszámlánkra.
Minden alapelvre nem tudsz odafigyelni, de erre a 4-re figyelj oda, mert ezek hozhatják a legnagyobb változást az életedben.
A gondolkodásmódunk befolyásolja szokásainkat és viselkedésünket. Hogyan alakul ki a személyes gondolkodásmódunk? - Tudásunkból, illetve abból a folyamatból fakad, amelynek révén szert tettünk jelenlegi tudásunkra. (szülőktől, barátoktól, iskolából, olvasmányidból, Tv, internet stb – korlátlan helyről)
Minden információt gondolkodásmódunk személyes szűrőjén engedjük keresztül. - Azokat, amelyek megfelelnek már elfogadott elképzeléseinknek gyarapítjuk tudásunkat, megerősítjük vele gondolkodásmódunkat. - Azokat, amelyek pedig ellentmondanak meggyőződésünknek rendszerint rövid úton levetjük. Lásd: vallás, politika, sport, MLM. Hogyan alakíthatunk ki egy hatékony személyes gondolkodásmódot? - Nem az élethelyzetünk, hanem gondolkodásmódunk hat ki legerőteljesebben arra, hogy milyen döntést fogunk hozni a holnap lehetőségeivel kapcsolatban. - Valamennyi célszerűtlen meggyőződésünk és választásunk hosszú évek halmozódó téves információinak az eredménye. - az általunk hozott döntések a birtokunkban lévő információk alapján nem helytelenek - a birtokunkban lévő információk téves volta miatt hozunk helytelen döntéseket - Minden olyan következtetés, amely nem a javunkat szolgálja, alkalmasint kárunkra van Ezért……… Ha nem változtatunk jelenlegi tudásanyagunkon, akkor továbbra is a saját tényleges érdekeinkkel ellentétesen fogunk vélekedni, dönteni és cselekedni. Hol tehetünk szert, új hiteles és megbízható információkra ? 1. Tanulj a személyes tapasztalataidból - Múltbeli tapasztalatok felülvizsgálata. A kudarc ugyanolyan tanulságos, mint a siker. 2. Tanulj egy kívülálló véleményéből. Akinek adsz a véleményére és képes tárgyilagosan értékelni aktuális helyzetünket és tevékenységünket. (lehet mentor is, kitől kérj tanácsot) 3. Tanulj mások kudarccal kapcsolatos tapasztalataiból. Megtanulhatjuk, mit nem kell tennünk. „ Akik nem tanulnak a múlt hibáiból, azok a megismétlésükre ítéltetnek” 4. Tanulj mások sikeréből. - Tanulmányozd azokat az embereket, akik sikereket értek el az életben. Tanulmányozd szokásait, olvasd el a könyveit, végy részt az előadásain. 5. Légy jó megfigyelő. - Mi folyik az üzletágunkban (MLM) melyek azok az új áttörések, technikai eszközök, amelyek mostanában jelentek meg. (honlap, blog, web konferencia stb) 6 Légy jó hallgató. - Hallgasd meg a másikat, de fejleszd ki a szelektív hallást, ha a hang nem visz közelebb céljaink megvalósításához, akkor gondoljuk, meg meddig hallgatjuk 7. olvass el egy seregnyi könyvet. - 1000 év tapasztalata, hogy ösztönzést nyerhessünk belőle és helyesbíthessük vele gondolkodásmódunkat -Jegyzetelj - Az újonnan megtanult információk mindig kiszorítják a régieket. Ezt csak ismétléssel akadályozhatjuk meg, amihez elengedhetetlen az emlékezés. - Ha valamit leírok, azzal segítem az emlékezést, hiszen az írás megmarad. „Vajmi csekély különbség van az között, hogy az ember tud olvasni, vagy nem hajlandó olvasni, hiszen mindkettő eredménye….
TUDATLANSÁG! 9. Döntéshozatali folyamat. - Az emberek nem képesek célokat tűzni maguk elé és fontossági sorrendet felállítani. Apróságokkal foglalkoznak – Ha nem vagyunk megelégedve azzal a helyzettel, amelybe múltbéli döntéseink miatt kerültünk akkor először a jelenlegi gondolkodási folyamatunkat kell megváltoztatni „Ha nem tudod irányítani a szelet, állítsd hozzá a vitorláidat” 10 A kudarc formulája A kudarc nem egyetlen sorscsapásszerű esemény . A kudarc a gyatra gondolkodás és a gyatra döntések felhalmozódásának az eredménye. - az elmúlt 90 napban nem olvastál könyvet, nem voltál előadáson nem voltál szemináriumon, nem beszélgettél emberekkel látszólag semmiféle hatást nem gyakorolt az életünkre. Nem történt semmi, ezért megismételjük. (nem szakadt ránk az ég) - a kudarc legveszélyesebb formája az észrevétlensége „ Ha félsz attól, hogy hibázol, sosem leszel sikeres, mert nem lesz módod tanulni. Nem lesz módod kideríteni, mi működik és mi nem. A tévedések hírhozók. Azt tudatják velünk, hogy még nem ismerjük eléggé a körülményeket és a ható tényezőket. Minden hiba egyben lehetőség az irányváltásra.” Marcinko Richard
11. A hanyagság veszélye. Néhány egyszerű gyakorlat, amelyeket nem végzel el. - Ma nem hívok fel senkit (következménye) nem találkozol, emberekkel nem tartasz bemutatót, nem adsz, senkinek semmilyen eszközt nem vásárol, senki nem csatlakozik senki az üzletedhez nem lesz jutalékod. - Minden kihatással van mindenre. A munkahelyen, ha hibázol, rögtön megtorolják. Egyszer kétszer nem mész be és már ki is rúgnak Amit könnyű megtenni az éppoly könnyű elmulasztani is. Annak oka, hogy miért nem teljesítenek, olyan jól az emberek egy szóval össze lehet foglalni. HANYAGSÁG. 12. A siker formulája. Ugyanaz, mint a kudarcé, csak ellentétben. Néhány egyszerű gyakorlat, amelyeket fegyelmezetten minden nap elvégzünk. A hibákat fegyelmezett gyakorlatokkal felcserélni egyszerű, ahogy a kudarctól a sikerig eljutni is az. „Akik életükben mindig sikertelenek voltak, úgy tekintenek a sikerre, mint egy hihetetlenül bonyolult bűvészmutatványra, amit csak néhány kiválasztott képes megcsinálni. Ez azonban tévedés. Ha betekintünk a színfalak mögé, látjuk, hogy a mutatvány egyáltalán nem bonyolult, és megfelelő technikák alkalmazása mellett a siker mindenki számára elérhető. Tűnjék bármilyen hihetetlennek, a sikerhez vezető út legnehezebb lépése éppen az, hogy képesek legyünk mély meggyőződéssel hinni, hogy sikeresek tudunk lenni, és ezzel a hittel képesek legyünk elindulni.” Sweetland, Ben (20. század), amerikai szerző
Tudásunk mellett érzelmeink is nagymértékben befolyásolják életünk alakulását. - Mindennapi viselkedésünket túlnyomórészt érzelmi természetünk irányítja az üzleti és a magánéletben egyaránt. - Mivel az életben minden kihat minden másra, gondosan meg kell vizsgálnunk, mindent és mindenkit, ami vagy aki esetleg negatívan befolyásolhatja jelenlegi hozzáállásunkat. Mi befolyásolhatja a hozzáállásunkat? MÚLT. - Múltbéli sikereink, ugyanúgy ahogy hibáink, tévedéseink, egyaránt részei élettapasztalatunknak. - A jövőnk sikere részben a múltban gyökerezik a múlt hibáiban a múlt sikereiben JELEN. A jelen pillanata az ahol a jobb jövőnk elkezdődik. - A múltunk ellátott a tapasztalatokkal a jelen pedig esélyt ad rá, hogy ezt bölcsen felhasználjuk. - A mai nap mindnyájunknak 1440 percet hoz sikeresnek és sikertelennek egyaránt. – A ma nem törődik a tegnap kudarcaival és a holnap megbánásaival, csupán felkínálja ugyanazt az ajándékot -24 órát – és reméli, hogy bölcsen fogod kihasználni. „A legnagyobb lehetőséget, amit a mai nap magával hoz, az ALKALOM jelenti, hogy belekezdj a változás folyamatába.” JÖVŐ: - A jelen elviseléséhez emlékeznünk kell a múltra, és álmodoznunk kell a dolgok jövendőbeli állásáról. - Hozzáállásunk azon múlik, hogy tudjuk-e látni a jövőt. - Minél világosabban látjuk magunk előtt a jövőképünket, annál több ösztönzést tudunk belőle meríteni, és annál könnyebben alakítjuk ki magunkban a megvalósításhoz szükséges fegyelmet Az előrelátás értéke Az értelmező szótár szerint az előrelátás „valaminek a tények felhasználásával és a képzelőerő segítségével való kikövetkeztetése, megérzése, a várható körülményekkel való számolás” Előrelátás az is, amikor megjelenítjük a jövőt. George Barna írta valaha” az előrelátás egy kép a lelki szemeid előtt arról, a dolgok hogyan alakulhatnak, vagy hogyan kellene, hogy alakuljanak majd egy későbbi időpontban.
Tervezz magadnak szebb jövőt. A környező világ minden dolga befejezettként élt megalkotója elméjében mielőtt megvalósult. (ház, kocsi, ruha stb) Vajon miért kérnek üzleti tervet? Tedd fel a kérdést magadnak Mennyire elevenen él benned a jövő képe és a hit, hogy igenis meg fogod valósítani, amit elterveztél. Van-e olyan erős ez a hit, hogy minden reggel kiűzzön téged az ágyból és késő éjszakáig ébren tartson, hogy képes legyél félresöpörni minden nehézséget és csalódást. Az érzelmeinket társaságunk is befolyásolja Azok az emberek, akiket társainknak választunk, ismereteink és érzéseink egyik legfőbb forrását jelentik.(tedd fel a 3 kérdést) 1. Kik alkotják a környezetemet? Akikkel nap, mint nap találkozol, azoknak ösztönözniük kell, nem a kételyt elültetni és kigúnyolni a másikat. 2. Milyen hatást gyakorolnak rám? Mit gondolunk, olvasunk, és teszünk a hatásukra? Lehetnek ők kedves emberek, de ha negatívan hatnak ránk, akkor inkább kössünk helyettük motiváltabb emberekkel barátságot 3. Elfogadható-e ez a kapcsolat? Nem csak ránk gyakorol hatást a környezetünk, hanem mi is a környezetünkre. Ha erősek vagyunk segíthetünk nekik hogy megváltoztassák az életüket, de ha gyengék akkor a mi előrejutásunk nehezítik meg. Korlátozott érintkezés. Azokkal az emberekkel, akik negatív befolyást gyakorolnak ránk, korlátozzuk az érintkezést. Lehetnek ők jó emberek, de annyira belemerülnek a siker hogyanjának a keresésébe, hogy nem fogják fel a siker MIÉRT-jének a fontosságát. „Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A kisemberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz” Mark Twain (1835-1910) Kiterjesztett érintkezés. Keressük azoknak az embereknek a társaságát, akik okítanak, bátorítanak, ösztönöznek minket és segítenek előrelépni a helyes irányba. Még egy nyúlfarknyi idő is hatalmas változást tud hozni az életünkben, ha a megfelelő ember társaságában töltjük. Ha nem tudunk találkozni velük, olvassuk, a könyveiket hallgassuk a kazettáikat. „Akivel ma barátkozol, amit ma olvasol, az leszel 5 év múlva”
A növekvő tudás és a pozitív hozzáállás még nem elegendő. Azt hogy valójában elérjük-e a céljainkat, végső soron, a tevékenységünkön múlik. Beszélni egy teljesítményről egy dolog: véghezvinni valami egészen más. A gondolatok és azok megvalósítása között óriási különbség van. Szavakkal megfogalmazhatok valamit, de csak tettekkel valósíthatom meg a gondolataimat… „Azt gondoltam, hogy ígéretes fiatal, de kiderült, hogy csak ígérgető fiatal” -
Bármely tetszés szerinti napon kialakíthatjuk a cselekvés egy új gyakorlatát a hanyagság helyébe. - A tevékenység változtatja át az emberek álmait emberi valósággá
„Inkább próbálkozom a sikerrel, és kudarcot vallok, mint nem próbálkozom semmivel és ebben sikeres vagyok” Keith DeGreen, amerikai szerző
- A megerősítések fegyelmezett munka nélkül az önámítás kezdete (mantrák). Soha nem szabad hagynunk, hogy a megerősítés váltsa fel a cselekvést. - Amit megerősítünk, annak igazságnak kell lennie. Ha az az igazság hogy egy lukas garasunk sincs, akkor a legjobb megerősítés kimondani magunkban. EGY LYUKAS GARASOM SINCS. Ha meggyőződéssel mondjuk, ezek a szavak minden ésszerűen előrelátó embert cselekvésre késztetnek a henyélés helyett A VÁLTOZÁS A MI DÖNTÉSÜNKKEL VESZI KEZDETÉT. Bármely napon elkezdhetjük életünk folyamatának megváltoztatását. Mindezt megtehetjük azon nyomban, a jövő héten, a jövő hónapban, vagy a jövő évben „ A világ tele van holnap-emberekkel. Azokkal, akiktől mindennap azt halljuk, hogy holnap majd belevágnak, aztán holnap és megint holnap.” DeGreen, Keith amerikai szerző Az intelligens tevékenység szükségessége. Nem elég keményen dolgozni. Okosan is kell. Könnyű összetéveszteni a sürgés forgást a teljesítménnyel. A tevékenységet meg kell tervezni. A mai napot arra is fel kell használni, hogy megtervezd a holnapot. Ha nem tervezed meg nem tudod mérni az eredményt. Fontos hogy a célokat írásban is lefektessük, és hogy egyaránt tükrözzék a rövid és hosszú távú elképzeléseinket. A rövid távú célok Tp-ok, hogy helyes irányba megyünk, hol vagyunk, és hogy a helyes úton maradjunk. A tervezés és célkitűzés legfontosabb része az, hogy lelki szemeink előtt folyamatosan ott lebegjen a nagy cél amelyért küzdünk. Ez a „ nagyszerű megszállottság” A nagy célok sugározzák azt a láthatatlan erőt, amely a jövő felé hajt minket.
„Ha a gazda csupán egy maroknyi magot vetett el tavasszal, ősszel nem számíthat bőséges aratásra” Az eredmények mindig egyenesen arányosak az erőfeszítésekkel. Mindenki csak annyit kap vissza az élettől amennyit beletesz. Eredményeink mérésének legtovábbi fontos módszere az, hogy alaposan megvizsgáljuk, kivé váltunk. Milyenfajta embereket vonzottunk az életünkbe. - Ha nem vagyunk elégedettek jelenlegi eredményeinkkel, akkor a változtatásokat önmagunkon kell megkezdenünk. - Ha többre vágyunk, mint amink van, akkor többé kell válnunk, mint amik jelenleg vagyunk. GYAKRAN ELLENŐRIZD A RENDSZERT. - Nem engedhetjük meg magunknak, hogy 10 évig várjunk annak megállapítására, vajon szükség van-e a tervünk a gondolkodásmódunk a hozzáállásunk vagy az erőfeszítéseink módosítására. - A haladást rendszeresen le kell mérnünk. Hogy milyen sűrűn attól függ, milyen messze van a cél. Mi a célod? A szomszéd sarok vagy a csillagok. 1 fok eltérés nagyon messze vihet a céljaidtól A feladat – mérhető előrehaladást tenni ésszerű időn belül.. Ha ésszerű időn belül nem teszünk mérhető előrehaladást, akkor egyértelmű, hogy valami hiba van acélkitűzéseink vagy a terveink végrehajtása körül. (Sokan mondják én vezető vagyok, de az én temperamentumom lassú.) „Mindenki természetesnek tartja, hogy a pénzt be kell osztani, be kell fektetni. Még azok is akik képtelenek erre. Miért van hát, hogy csak szűk kisebbséget érdekel, hova tűnnek a percei, az órái, az évei- hova tűnik az élete?” Alexander Oakwood (1938-2000)
A hanyagság csak súlyosbítja a jövendő kihívásait. Mához 5 évre mindannyian eljutunk valahová, a kérdés csak az hogy HOVÁ? Most van itt az ideje annak, hogy megalapozzuk a következő 5 esztendőnket.
GONDOLD VÉGIG! -
Hány könyvet olvastam az elmúlt 90 napban? Hány bemutatót tartottam? Hányszor konzultáltam a felső vezetőmmel? Hány rendezvényen vettem részt? Hány sikeres emberrel beszéltem vagy hallgattam meg a kazettáját? Hány terméket fogyasztottam, hogy megőrizzem az egészségem?
Az ezekre és számos egyéb kérdésre adott válaszok létfontosságú információval fognak szolgálni számunkra azt illetően, hogy milyenek a lehetőségeink a jövendőbeli jutalmakra. Miért van az, hogy mi emberi lények, akik kétségkívül a legintelligensebb életformát képviseljük a földön, nem törekszünk lehetőségeink maximális kibontakoztatására? Miért engedélyezzük magunknak, hogy félúton megálljunk? Miért nem törekszünk arra, hogy kiteljesítsük a bennünk rejlő lehetőségeket? Mert megadatott nekünk a szabad akarat! Túlságosan is gyakran megesik, hogy saját akaratunkból sokkal kevesebbet végzünk, mint amire képesek lennénk, mert..
…nek érezzük magunkat Aztán már…
„A sikerhez vezető utat lépésenként kell megtennünk. Nem mindig láthatjuk világosan az út végét. Néha meg éppen csak azt a feladatot látjuk, ami közvetlenül előttünk van. Ám egy lépést mindig lehet látni előre, és ha ezt megtesszük, jó esélyünk van rá, hogy világosabban lássuk, milyen irányban kell megtennünk a következőt.” Wheeler, Elmer kortárs
Kik azok, aki csatlakoznak a rendszerünkhöz és MIÉRT? Most csak azokat az embereket mutatjuk be, akik valamiért csatlakoznak a rendszerünkhöz. Hova lehet sorolni őket.
Ő az, aki nem akar hálózatot építeni, viszont a hallottak alapján szeretné kipróbálni a termékeket. „Nem akarok hálózatot építeni, de szükségem van a termékekre.” – mondja. Hoz egy döntést. Csatlakozni akar. Lehet, hogy soha nem lesz hálózatépítő, de ha elégedett a termékkel, akkor rendszeres fogyasztó válhat belőle, és az is előfordulhat, hogy egy későbbi időpontban elkezdi a hálózati munkát. Milyen előnyökkel jár, ha valaki „csak” fogyasztóként csatlakozik a rendszerünkhöz. -
-
A csatlakozás díja általában minimális összegbe kerül. Rögtön olcsóbban NAGYKERESKEDELMI áron jut a termékekhez, vagy szolgáltatáshoz. Egyetlen feladata van, VÁSÁROLNIA kell, legalább egy éven belül, amikor akar. Az egy következő vásárlásánál beszámítanak. Általában minden ember szeretne pénzt keresni, de fél kilépni a komfort zónájából Bármikor elkezdheti az üzletépítést, ha úgy gondolja, kipróbálja magát ebben a szakmában.
Az üzletünk olyan egyszerű, hogy egy kisgyerek is tudná csinálni ))
Mi is a vásárlás? Egy kisgyerek is meg tudja csinálni Az öreg kereskedő lemegy a boltba és kérdezi a tanulót. Na mit adtál el ma édes fiam? Tejet, kenyeret, vajat, cukrot- válaszol a tanuló. És mit kértek tőled? – kérdezi az öreg. Tejet, kenyeret, vajat, cukrot válaszol megint a gyerek. Akkor édes fiam, te nem adtál el semmit. Te csak odaadtad azt, amit kértek
Emelkedik a gázár a villanyár, a gyerek iskolába megy és lehetne még sorolni azokat a dolgokat, ami miatt az emberek úgy döntenek, hogy egy időre kilépnek a komfort zónájukból, és plusz jövedelemhez szeretnének jutni. „Megpróbálkoznak a lehetetlennel” ELADNAK. Csak pillanatnyilag szeretnének többletjövedelemre szert tenni, de az is lehet, megszeretik a szakmát. Ha megfelelően kérdezel és építed fel az üzletedet, akkor a te feladatod is csak az, hogy odaad az embereknek azt, amire szükségük van. Ez lehet termék, mellékjövedelem, anyagi függetlenség, szabadság, korai nyugdíjba vonulás, jogdíjszerű jövedelem stb) Egy példa: Egy kis faluban tartottunk bemutatót. A szokás szerint tartottuk. Úgy gondoltuk elmagyaráztunk mindent. Volt egy hölgy, aki ki szerette volna próbálni a termékeket és több mint 100 pontért vásárolt, de sehogy nem tudtuk „meggyőzni”, hogy ennyi vásárlás után érdemes csatlakoznia a rendszerhez, mert 20 %-kal olcsóbban, nagykereskedelmi áron juthatna a termékhez. Csökönyösen ragaszkodott a vélt igazához. Kiskereskedelmi áron hozzá is jutott a termékekhez. Boldogan ment haza. Aztán otthon valószínű bevett egy „agyas kalciumot” mert rájött, ha csatlakozott volna, a megspórolt pénzen a szomszéd asszonyát is csatlakoztathatta volna maga alá. Visszajött és belépett. Aztán félve rákérdezett, hogy visszakaphatná-e a különbözetet az előző vásárlásából. Természetesen visszaadtuk. Bármilyen „érthetően” fogja bemutatni a lehetőséget és a terméket, biztos lesznek olyanok, akik nem fognak csatlakozni az üzletéhez, de a terméket szeretnék kipróbálni. Megbízható törzsvásárlók lehetnek belőlük. Ha jól akarja csinálni, akkor az elején tisztázza le, hogy mi a célja az információ átadásának. Azt is, hogy Ön csak az információ átadója és a döntés a jelölt kezében van, és azzal sincs probléma, ha nem csatlakozik a rendszerhez, csupán a termék fogyasztója. Mindig ajánlja fel az üzleti lehetőséget is az Ön által megkeresett embernek. Soha nem tudhatja: lehet, hogy ő maga, de az is lehet, hogy az általa csatlakoztatott ember lesz az, aki az Ön üzlete szempontjából a „PIROS ÁSZ” fogja jelenten. Mi is az eladás Új eladót vesznek fel egy nagy áruházba. A főnök az első betévedt vevőt hozzá irányítja, megnézvén, mit tud az újonc. Egy idő után a vevő elmegy. A főnök kérdi az új fiút, mennyiért vásárolt az illető. - 22 millió forintért - mondja a srác. A főnök majdnem hanyatt esik a csodálkozástól. - Mit vett? - Két horgot akart venni, de én nagyobbakat ajánlottam neki, hátha nagy halat fog. Ehhez azonban szükség volt erősebb zsinórokra és nagyobb botokra. A nagy hal nem fér be egy kis haltartóba, ezért adtam neki egy vízbe merülőt. A felszerelés természetesen nem fért el az ő régi csónakjában, ezért bemutattam neki a legújabb motoros kishajónkat. Ezzel csak az volt a probléma, hogy az autója nem bírta volna el a hajót. Szerencsére eszembe jutott az a Jeep, amit a múlt héten kaptunk. A főnök teljesen elhűlve kérdezi: - És mindez úgy kezdődött, hogy két horgot akart venni? - Hát, tulajdonképpen ő csak tampont keresett a feleségének. Mondtam neki, ha már úgyis el van cseszve a hétvégéje, menjen inkább horgászni. MT= Munkatárs
V = Vásárló
30 000 Ft (20 %) Kisker ár
V
ÖN 25000 Ft Nagyker ár.
Adhatja 20 %-kal drágábban is
MT
Vannak eladó típusú emberek, de alapjában véve, az emberek nagyon kis hányada tud eladni, és arról is téves képzeteik vannak hogy az „eladás” nem az az eladás ami a szó hagyományos értelmében történik.
„A hatástöbbszörözést nem használók dolgoznak a hatástöbbszörözést használóknak.” Robert KIYOSKI A harmadik típus, aki csatlakozik a rendszerhez, a hálózatépítő. Az átlagember, ha többletjövedelemre szeretne szert tenni általában túlórát vállal, vagy mellékállásban kezd el dolgozni. Dolgozik a munkája mellet plusz 2 órát, 4 órát, 6 órát, 8 órát, 16 órát. Lehet csinálni, csak nem olyan sokáig. A Network Marketing is többletjövedelem teremtéséhez nyújthat segítséget. Az MLM fennállásának több évtizedes működése alatt rengeteg változáson ment keresztül, ahogy a világ is. A számítógépek az Internet lehetővé tette globális hálózatok kialakítását. Közelebb került a világ. A hat kézfogás elvét lassan felváltja az „egy kattintás elve” A régi módszerek mellé újak kerültek. Nem véletlenül mondják, „Ne keményen dolgozz, hanem okosan.” Mi megtanítjuk, hogyan többszörözze meg magát az eszközök segítségével napi 2-3 óra munkával, és ezt hogyan tudja továbbadni a munkatársainak. Egy dolgot azonban kérünk, ha úgy dönt kíváncsi erre a lehetőségre. Csináljon mindent azzal a lelkesedéssel, mintha saját üzletét szeretné sikerre vinni (mert a saját üzletét kell sikerre vinni) ha eldöntötte a MIÉRT-tet. Mi megmutatjuk a HOGYAN-t. Árkot is lehet ásni egy ásóval, teljes erőbedobással, de nem egyszerűbb és hatásosabb, ha egy markolót használ. Egy eszközt! Nálunk is vannak eszközök. Megtanítjuk ezeknek a használatára, hogy kevesebb időráfordítással hatékonyabban dolgozzon. Rendelkezésére áll Önnek egy nap 26 óra, vagy 100 vagy 1000. Képes lenne egyedül 24 óra alatt 10000 órát dolgozni?
2ó
2ó 2ó
2ó
2ó 2ó
2ó ön
2ó
2ó 2ó
2ó
2ó
2ó
Az MLM berkein belül azt mondják: ha valaki jól csinálja ezt a munkát, akkor 2-5 éven belül el kellene érnie a jogdíjszerű jövedelem szintjét. Természetesen, abban az esetben, ha ez a célja, nem pedig a jövedelmének a kiegészítése, vagy a termékfogyasztás. Ha nem éri el, akkor valamit rosszul csinál (konzultáljon a szponzorával és változtasson a módszerén) vagy ha hisz még az MLM üzleti lehetőségében, keressen másik hálózatot. „Ha a legjobbat nem tudod csatlakoztatni az üzletedhez, csatlakoztasd a kezdőt, aki a legjobb akar lenni” hombre
„Egy rendszer alkalmazásával - előre kiszámíthatóan-megvalósítható, hogy átlagemberek, átlagon felüli eredményt érjenek el. Egy rendszer alkalmazása nélkül viszont, még a rendkívüli képességekkel rendelkező személyeknek is – előre kiszámíthatóan – nehéz, akár egy átlagos eredményt elérniük.” Bob BURG
Miért van az, hogy az egyik embernek sikerül a másiknak nem? (Másolhatóság. Rendszer.) Az üzlet nem megy úgy, ha egyszerűen csak kivárják. Az üzletet meg kell szervezni. Ez a struktúrában történő másolódást is jelenti. Ez indítja be a beléptetést és az áruforgalmat, mert a munkatárs jövedelme az áruforgalomból keletkezik. A hálózati forgalmazásban két szempontra kell odafigyelnünk. A hálózat stabilitását a struktúra mélysége adja a bevétel nagyságát, pedig a szélessége. Ezt a két paramétert kell egyensúlyban tartani. Egy cégnek dolgozunk, egyfajta terméket használunk és ajánlunk, egyfajta feltételekkel jutunk a pénzhez. Vajon egyfajta információt is nyújtunk? Nem. A világon több százezer értékesítő van, mindegyik értékesítőnek saját sorsa, saját sikertörténete, saját szponzora, saját módszerei, és mindegyik másképpen ad elő. A feladatunk abból áll, hogy egyfajta, de minőségi információt adjunk át. Az üzletünk alapját a MÁSOLÓDÁS képezi. Egységes, „szabvány” képzés, információ. Ne Feledjük: a fokozatok és bevételek a hálózatban nem egy találkozás eredményei, hanem az ismétlésé. Nem csak a mélység, hanem a másolás mélysége is fontos. A Mi feladatunk, hogy ellenőrizzük ezt a folyamatot, hiszen a másolás sohasem 100%-os. Mindig vannak kisebb, de elkerülhetetlen változtatások és átfedések. Ha ezeket a változásokat 9%nak tartjuk legjobb esetben akkor a alábbi információ áramlás jön létre.
100 % 91 % 82 % 73 % 64 % 91 % Bizonyos számú másolódás után minden esetben fel kell újítani az információt. Megengedhetetlen, hogy minden városban és településen a Tiens marketing terveinek saját variánsai jelenjenek meg, vagy saját elképzelések a termékek fogyasztásáról. A másolódás alapját viszont a RENDSZER adhatja. Ennek a bemutatásához Randy Gage leírását találtam a legmegfelelőbbnek. Talán nem véletlen a franchise rendszerek térhódítása. Minek köszönhetik a sikerüket. Nézzük talán az egyik legnépszerűbb üzletláncot a McDonald’s-t. „Menj el bármelyik McDonald's-ba este 7 óra körül, és majdnem biztos, hogy egy 19-20 éves üzletvezetőt találsz, aki éppen csak elhagyta a pattanásait. Lehetséges, hogy ugyanennek a 19 évesnek az édesanyja nem meri kölcsön adni a kocsiját, mert nem bízik meg benne. Mégis, ez a 19 éves sikeresen működtet egy egységet, ami évente 3 millió dolláros forgalmat bonyolít.
Mi a titok? A rendszer. A legtökéletesebb, legrészletesebb és legkipróbáltabb rendszerek egyike, amit valaha is kifejlesztettek. A rendszer, ami képes bármelyik 15 évest hatékony, eredményes és termelékeny alkalmazottá változtatni. Egytől-háromig a dolgok ebbe a zacskóba kerülnek, négytől -hatig a következő, nagyobb méretűbe kell rakni, ezeket a szalvétákat kell használnod, itt találod őket, a hét melyik napján kell rendelni belőle, és itt, hogy mikor szállítják le. Egy ilyen rendszer követése quantum ugrásokkal növelheti az induló vállalkozások sikerhányadosát. A mindenre kiterjedő rendszerrel rendelkező üzletek drámaian magasabb sikert könyvelhetnek el a független vállalkozásoknál. Hogyan alkalmazható ez a mi üzleti vállalkozásunkban? A legtöbb hálózatépítőnek, még a mérsékelten sikereseknek is, nincs rendszerük. Mert a hálózatukat az eladási képességeik alapján építették fel, vagy, mert nagyszerű bemutatót tartanak, vagy egyszerűen a kivételes személyiségüknek köszönhetik sikereiket. Naponta feladnak 20 képeslapot, naponta ötször hívják fel a kulcsembereiket, állandóan motivációs találkozókat tartanak,
vagy nonstop szponzoráló gépek. Ismerek egy embert, aki naponta 30 jelölttel beszél. Ez a fajta ember évente rengeteg terjesztőt szponzorál- amire szüksége is van, hogy pótolja a több tucatot, aki közben kihullott. Büszkén feszítenek a színpadon, a cég gyűlésein, rengeteg pénzt keresnek, szép házban élnek, és jó autót vezetnek. De biztosan nem élnek szabad életet, és nem irányítják a sorsukat. A főnök helyett az üzletnek hódoltak be. Amit ezek az emberek tesznek, működik. Csak nem másolható. Keményen dolgoznak, és jót akarnak, de egy átlagember nem tudja lemásolni azt, ahogyan az üzletüket építik. Rendben, sokkal több pénzt keresnek hálózatos rabszolgaként, mint egy munkahelyen- de akkor is csak rabszolgák. Nem is tudják igazán megmutatni az embereknek, hogyan szállhatnak ki a mókuskerékből, hiszen még õk is benne vannak. A rendszer biztonságot ad neked, segít gyorsabban kiépíteni a mélységet, és a legfontosabb, hogy ezzel tudod maximális hatékonysággal megtöbbszörözni az idődet, és a tehetségedet A rendszer titka az, hogy az üzlet minden folyamata legyen pontosan kidolgozva. Így, bárki, aki csatlakozik a hálózatodhoz, könnyen követni tudja ugyanazt a sikeres folyamatot, ami őt is behozta az üzletbe, ahelyett, hogy végig kéne mennie egy kísérletezéssel és kudarccal teli úton. Az üzlet így azok számára is működik, akik nem kereskedő típusok, és félnek a visszautasítástól. Más szavakkal, sokkal másolhatóbb a legtöbb ember számára. A rendszernek fel kell vázolnia és el kell magyaráznia a teljes folyamatot, amit egy terjesztő követhet, hogyan találhat jelölteket, a megközelítést, a szponzorálást, és hogy hogyan taníthatja meg a terjesztőit egy magasabb rang elérésére. A folyamat minden lépését írásba kell foglalni valamilyen formában, és meg kell tanítani a terjesztőknek a megfelelő időben.” Egyszerre kezdtük az MLM-t, de nem tudom, hogyan lehetett sikeres, mert soha nem fogadta meg a tanácsaimat.
MIÉRT nem csinálják az MLM-t az emberek? NEM ISMERIK AZ ÜZLETÉT Nem is találkoztak vele. Általánosítanak. Ismeretlenül mondanak véleményt. Vélt vagy valós kifogásokat hoznak fel. Pld, hogy már mindenki ezzel foglalkozik, telítődött a piac. Csak nézzen körül a környezetében, ha 100 embert megszólítana, 80 biztos azt mondaná, hogy nem ismeri az Ön üzletét, de legalább 60 negatív véleménnyel lenne róla és valamit hablatyolna piramisról, átverésről, meg hasonló dolgokról. Nem is tudja, mire mondja a NEM-et. NEM ÉRTIK. Az elutasítás leggyakoribb oka. És nem merik bevallani, hogy fogalmuk sincs, hogyan működik, miről szól. Mi ebben a jó nekik, mit kell csinálnia, hogy mozog a termék, hogy fizetik a jutalékot? NEM HISZIK EL. ..hogy Ön tényleg igazat mond. Nem hiszik el, hogy tényleg ilyen egyszerű az üzlet, hogy működik, hogy ezt már valaki is megcsinálta. Egy hiteles ember kell neki. FÉLNEK A VÁLTOZÁSTÓL. A vállalkozás sok ember számára maga az ördög. Pénzt szeretnének keresni, de lusták megmozdulni. Állandóan panaszkodnak, mindenben a hibát keresik. Megvan a maguk komfortzónája, amiben a legtöbben jól érzik magukat. Akkor mozdulnak meg, ha ebben változás következik be: Betegség, kirúgják a munkahelyéről. Stb.
ÖN NE VÁRJA EZT MEG! LÉPJEN IDŐBEN?
AZ ELŐRELÁTÁS ÉRTÉKE Az értelmező szótár szerint az előrelátás „Valaminek a tények felhasználásával és a képzelőerő segítségével történő kikövetkeztetése, megérzése, a várható körülményekkel való számolás.”
Az előrelátás az is, amikor megjelenítjük a jövőt. George Barna írta valaha:” Az előrelátás egy kép a lelki szemeid előtt arról, a dolgok hogyan alakulhatnak, vagy hogyan kellene, hogy alakuljanak majd egy későbbi időpontban.” Nem szabad elfelejteni, hogy a lehetőség mindig ígéretesebbnek tűnik, amikor már elment mellettünk, mint amikor közeledik felénk
…. …. …. …. …. …. …. …. …. ….
hogy hogy hogy hogy hogy hogy hogy hogy hogy hogy
egyszer egy reggel, nem kell óracsörgésre ébrednie, nem kell elviselnie főnöke rigolyáit, bemegy egy boltba, és ha megtetszik önnek valami, akkor először nem az árát nézi meg, annyi időt tud eltölteni a szeretteivel amennyit, csak szeretne, elegendő időt tud szentelni a hobbijára, akkor megy szabadságra amikor csak akar, és oda utazik ahová csak akar, nem kell görcsölnie vállalkozása életbemaradásáért, jogdíjszerű jövedelemhez juthat amit örökölhet a gyereke, 65 éves kora előtt élvezheti a „ jogdíj-nyugdíj” nyújtotta örömöket, finanszírozhatja gyereke továbbtanulását vagy az életben történő elindulását, csupán a saját és családja egészségét óvva anyagi függetlenségre tehet szert?
Ha IGEN a válasza erre a kérdésre, és szeretne többet tudni, erről a lehetőségről, keresse azt a személyt, aki Önhöz ezt a füzetet eljutatta.
Név: ……………………………………………………………. Tel: …………………………………………………………….. e-mail: ……………………………………………………….. A legtöbb ember, aki elolvasta ezt a füzetet, megtalálta benne a választ, hogy miért érdemes egy MLM üzleti hálózathoz csatlakoznia – és csatlakozott is De néhányan nem. Ők inkább úgy döntöttek, hogy nem tesznek semmit annak érdekében, hogy megváltozzon az életük, gondoskodjanak magukról a családjukról és gyermekeik jövőjéről
Én azt javaslom, csatlakozzon a többséghez, és
ragadja meg Kairosz hajtincsét!
Verseny Hagyd abba, add fel, nincs esély, ezt hallom néha Túl sok minden szól ellened, itt nyerni nincs remény. Ha elborít a csüggedés, s lehorgasztom fejem. Felidézem, mit láttam én egy régi versenyen. Az emlékkép reményt sugall, amint eszembe jut Újjászületni érzem a régi kisfiút. Sok kis legény, kis férfiak a futóversenyen, Nagy izgalom, nagy félelem, még jól emlékezem. A rajtvonalon álltak ők, mind győzelemben hitt, Vagy holtversenyben nyerni tán, vagy lenni második. A pálya szélén ott feszít sok szurkoló apa, Minden fiúnak most kell mindent megmutatnia. Harsan a síp, indulnak ők, szívükben vágy hevül Mind arra vágyik, ő legyen a hős csak egyedül. S kiváltképp így az egyikük, kit apja elkísért. Az elsők között futok, apám oly büszke lesz ezért. Ám lába alá hirtelen egy fűcsomó került, A győzni vágyó kisfiú megbotlott és elterült. Egyensúlyáért kapkodott, széttárta karjait. A nézősereg kuncogott, látván, hogy elbukik. S elbukott minden remény, míg fekve ott maradt, Csak azt kívánta, tűnne el tüstént a föld alatt. Ám apja látta, hogy fia milyen nagy bajban van Tekintetével üzente…
Győzz, vagy veszíts – így szólt a hang – feladni nem fogod. Az élmezőny már messze járt, de ő futott – futott, Mintha győzhetne, úgy rohant s mindent beleadott. Bár három ízben elbukott, még mindig futott tovább, Esélye nyerni nincs, mégis a célig meg sem állt. A győztes már célba ért büszkén és boldogan, Ő nem bukott, nem szégyenült meg, örülni módja van. S hősünk is beérkezett az utolsó helyen, Lesütött szemmel ért oda, ne lássam szégyenem. Ám üdvrivalgás tört ki nyomban, nagyobb, mint előbb, A közönség, mint győzteseket, úgy ünnepelte őt. Apjának ennyit szólt csupán – jól elszúrtam, nahát – Nekem te győztél – mondta az – hisz tovább futottál, És most, ha minden oly sötét, a gond és baj elborít, Egy kisfiú emléke ma sokat segít. Az élet is csak verseny, melyben sok futó lohol. A győzelemnek egy titka van, kelj fel, ha elbukol. Hagyd abba, add fel, nincs esély – biztatnak hasztalan, Mert bennem szól a másik hang …
KELJ FEL ÉS GYŐZZ FIAM !
KELJ FEL ÉS GYŐZZ FIAM. Fölállt hamar, még semmi vész ledolgozható A távolság, amennyivel vezet a sok futó. Nyargalt a többiek után, megint győzni akart, De buzgalmában megcsúszott és újra elhasalt. Bár föl se keltem volna ott, így kettős a szégyenem, Már indulnom is hiba volt, futnom reménytelen. KELJ FEL ÉS GYŐZZ FIAM. A nevető arcok között apja magányos tekintetével Így üzent Felugrott és indult tovább, tíz métert vesztett el, Hogy ezt behozza-gondolta- keményen futni kell. Hat-nyolc métert könnyedén ledolgozott. De olyan nagyon iparkodott, hogy ismét felbukott. Legyőzötten hever szegény, szeméből könny pereg, Minek szaladni, harmadszor fölkelni sem merek. Odalett így minden remény és minden akarat A belső hang erőt adott, kelj fel, szólt valahol. A győzelemnek egy titka van, kelj fel, ha elbukol. Új céllal, és új erővel ismét feltápászkodott, Úgy elcsüggedt és az élbolytól oly messze elmaradt Vesztettem – így gondolkodott – a szégyen rám ragadt, De apja is eszébe járt s rájött, ezt nem szabad. KELJ FEL - hallott egy suttogást, hallotta hangtalan. KELJ FEL ÉS FOGLALD EL HELYED, FELADNOD SOHA NEM SZABAD. EREDJ ÉS GYŐZZ, FIAM!
(ismeretlen) A sikerről Ha valaki sikeres akar lenni, rendelkeznie kell azzal az elszántsággal és belső tűzzel, ami szükséges egy hosszú, küzdelmes csatához. A verseny minden résztvevőjében élnek kétségek saját képességeiket és jártasságukat illetően. Ám, ha körülnézel, láthatod, hogy az ellenfelek nem olyan félelmetesek. Csak nagyon kevés zseni szaladgál a földön. A legtöbb versenyző, hozzád és hozzám hasonló egyszerű halandó. Rogers, Henry. C Adj lehetőséget a dolgoknak, hogy megtörténjenek! Adj lehetőséget a sikernek, hogy bekövetkezzék! Lehetetlen megnyerni egy versenyt, ha nincs bátorságod odaállni a rajthoz, lehetetlen bármiben is győznöd, ha nincs bátorságod harcolni. DeVos, Richard M. (1926-), amerikai üzletember
Összeállítota: Horváth László (hombre) Elérhetőség:
e-mail: Telefon: Skype:
[email protected] +3630-2989-267 hombre7fo
Blog: http://azmlmtudasfaja.blogspot.hu/2012/02/muller-peter-hit.html Video: Hálózatépítő 1x1. Te hogyan indulsz el? http://www.youtube.com/watch?v=66B3Xv7bb7w&feature=related Ezek az információk semmit nem érnek, ha nincs meg benned a tűz, hogy AKARJ változtatni az életeden. Ez a füzet apró információ, de talán segít elindulni, hogy ne úgy érezd egy krokodilokkal hemzsegő tóba dobtak amikor elkezded a Network üzletet, hanem egy olyan tóba, ahol hemzsegnek a halak és Neked csak ki kell pecáznod a életben maradásodhoz a szükséges mindennapi halmennyiséget.
A sikered alapfeltétele: Jól, rosszul, de, CSINÁLD!