élet felé mit üzen Neked erről az Egyház társadalmi tanítása?

az igaz/i/ élet felé mit üzen Neked erről az Egyház társadalmi tanítása?

az igaz/i/ élet felé

mit üzen Neked erről az Egyház társadalmi tanítása?

2

KETEG-műhely | Baritz Sarolta Laura OP, Ábrahám Katalin, Fóris Ferenc, Kollár László, Nyíri János, Pénzely Márta, Pósa Zoltán, Sominé Nagy Ditta, Szőts Gergő

ajánlás „Az igaz(i) élet felé” című kiadványhoz, az Egyház társadalmi tanításának mindenkihez szóló üzenetéről A washingtoni Amerikai Katolikus Egyetem Egyház társadalmi tanítása nevű honlapjának kezdő oldala így hangzik: „The best kept secret”, azaz: „A legjobban őrzött titok” Miért vélik úgy Amerikában, s ne menjünk messzire, hazánkban is, hogy a Katolikus Egyház társadalomról, vagyis az emberről szóló üzenete rejtve marad a szélesebb tömegek előtt? Miért marad rejtve? A szociális tanítás szűk értelemben 13 pápai enciklikát ill. egyházi dokumentumot foglal magába 1891-től, a Rerum Novarum megjelenésétől kezdődően napjainkig, amelyek szerzői mindig az aktuális társadalmi, gazdasági problémákra reflektáltak, s fejtették ki nézeteiket hosszú oldalakon keresztül. A pápai gondolatokat csak kevesen interpretálták egyszerűbb, közérthetőbb formában, a közember, aki nem a tudomány világában élt, nem sokat kapott belőlük. Ráadásul az enciklikák és dokumentumok olyan közös elveket is tartalmaznak, amelyek kibontása, rendszerezése, megfogalmazása egy külön elemző tudós csoport vagy egyén feladata lehet. Így az Egyház emberről, emberekről szóló nézetei inkább egy szűkebb réteg, egy tudományos világ sajátjává vált, s nem „csurgott le” a köznapi élet szférájába. ISBN 978-963-12-0915-0 © Üzleti Érték Megőrző Közhasznú Alapítvány Írta a Keteg-műhely: Baritz Sarolta Laura OP, Ábrahám Katalin, Dabóczi Gergely, Fóris Ferenc, Kollár László, Nyíri János, Pénzely Márta, Pósa Zoltán, Sominé Nagy Ditta, Szőts Gergő Felelős kiadó: Tóth József Az ajánlást írta: Bíró László püspök Design, tördelés: www.estercom.hu www.keteg.hu www.ermehalo.hu

3

Ezt a hiányt igyekszik pótolni „Az igaz(i) élet felé” kiadvány, melyet olyan emberek írtak, akik 2 éven át tanulmányozták szervezett kurzuson a Katolikus Egyház társadalmi tanítását, s tudásuk birtokában képessé váltak annak lényegét, fő mondanivalóját közérthetően, egyszerűen, a köz- és egyéni élethez igazodva tovább adni. A KETEG (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) képzés a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán lehetővé teszi, hogy hallgatói részletesen megismerjék, átlássák az Egyház szociális elveit, s közérthetően tovább adják azt. A KETEG Műhely tagjai már végzett hallgatók, ők a szerzői ennek a kiadványnak. Saját élettapasztalatuk és a tanítás széles körben való terjesztésének vágya motiválta őket a kiadvány megírására. A szociális tanítás egyik kulcsszava a „kölcsönösség.” Ez feltételezi két fél között az ingyenes, nagylelkű, feltétel nélküli adást a másiknak, s feltételezi ugyanezt a másik féltől is. „Feltételes feltétel-nélküliség.” Ilyen nagylelkűen írtuk meg, s adjuk mi, írók ezt a füzetet Önnek, s feltételezzük Öntől, kedves Olvasó a nagylelkű befogadást, megértést, érdeklődést. Célunk az volt, hogy Ön az életében, hétköznapjaiban, problémái közepette találjon útmutatást, megoldást az Egyház társadalmi tanításában, amelyet köznapi nyelven és példákkal fogalmaztunk meg Önnek. Forgassa olyan szeretettel, ahogy mi adjuk.

Bíró László tábori püspök Budapest, 2014. október

4

bevezetés A világ körülöttünk néha könnyen érthetőnek és egyértelműnek tűnik. Eszünk, alszunk, tanulunk, dolgozunk, éljük a családi életünket – azután történik valami, ami bizonytalan, rossz érzéseket kelt és elgondolkodtat. És nem találunk rá megnyugtató megoldást, magyarázatot. A rossz érzés rendszeresen visszaköszön, lassan már dühít. Miért lődörgünk néha céltalanul az életünkben? Miért viselkednek bosszantóan körülöttünk az emberek? Miért élnek annyian elhagyatottan, magányosan? Az állam néha mérhetetlen módon ránk telepszik, a többi emberrel együttműködni szinte lehetetlen. Lehetünk így egyáltalán igazán boldogok? Az Egyház társadalmi tanítása több mint 100 éve segíti meglátásaival közösségeink, gazdaságunk életét. Ember és ember, család és közösségek, munkáltató és munkás, állami vezetés és állampolgárok között közvetít az összhang megtalálásában. Isten üzenetére, gondoskodó szeretetére alapozva bátran hirdeti, hogy létezik út a boldoguláshoz – most, itt a Földön. Örömre lettünk teremtve; ráadásul még nagyobb az öröm, ha megoszthatjuk. Egymagunkban is sok mindent tehetünk, ha azonban valamennyien nekilátnánk, nem is lenne olyan nehéz elégedettebbé, békésebbé formálni a világot! Kiadványunk rövid összefoglalás, betekintés az Egyház társadalmi tanításába, tele hétköznapi, könnyen érthető példákkal. Egy-két lépcsőfok az igaz(i) élet felé vezető úton…ha megvalósítjuk.

5

emberi méltóság Embernek hívnak… Méltó vagy rá?!

visszaadod a tulajdonosának; ha szabadon döntesz a következményekre is gondolva, és a másik emberrel együtt, a másik emberért cselekszel, igazi örömet érzel.

Isten nélkül is lehetek boldog, nem? …vagy éppen csak annyit érsz, amennyi a rajtad lévő ruha és a zsebedben lapuló mobil ér, na meg a bankkártyádon lévő pénz összesen? Ennyi lenne az értéked? Az általad birtokolt anyagi dolgoknál sokkal többet érsz, mérhetetlenül többet – Te önmagadban, testestül és LELKEstül! Ruhádtól, mobilodtól, autódtól, munkádtól, pénzedtől, mindenedtől függetlenül! Mert EMBER vagy! Pótolhatatlan, egyedi, megismételhetetlen SZEMÉLY vagy!

S hogy ez mit jelent? Először is: Isten élő képmása vagy, magadban, magadon hordozod az Úr képét, aki szeretetből és Önmagadért teremtett és hívott az Életre. Te vagy a teremtés csúcspontja, akár férfinak születtél, akár nőnek. Isten szabad akarattal ajándékozott meg, szabadságodat senki sem veheti el Tőled. Életed szent és sérthetetlen, létezésed méltóságát senki nem veheti el Tőled, fogantatásodtól egészen a természetes halálodig. Nagyszerű alkotás vagy, nagyszerű feladatokkal. Testestül-lelkestül. Isten meghívott, hogy működj, munkálkodj Vele együtt a teremtett világ jobbá, szebbé tételéért.

De, lehetsz. Ideig-óráig, pár hétig vagy hónapig. Aztán úgyis történik valami, ami arra kényszerít, hogy szembenézz magaddal. Ha akkor hiszed magad igazán szabadnak, amikor kizárólag a saját fejed után mész, és minden döntésedben csak magadra koncentrálsz, előbb-utóbb ráfaragsz, amire gyakran csak utólag jössz rá. Az Úr nélkül tulajdonképpen árván maradsz, menedék és lakóhely nélkül. Magad körül forogsz, mindent kipróbálsz, és soha nem érsz el sehová. Lehet az Istennel való viszonyról nem tudomást venni vagy elfelejtkezni, akár vissza is utasítani, de nem lehetséges felszámolni. Egyszerűen rá vagy állítva, Ő pedig megajándékoz a tartós békességgel, megelégedettséggel, ha elfogadod. Ő sohasem hagy el Téged, legrosszabb napjaidban sem! Miért nem fordulsz hát hozzá vigasztalásért, tanácsért? Ő mindig vár rád és kész a személyes kapcsolatra Veled!

Mik ezek a feladatok?

6

Ne gondolj szigorú előírásokra, körülményesen megfogalmazott, pontokba szedett teendőkre, amelyek kipipálásra várnak. Isten szíved mélyébe véste a vágyat a boldogságra, az igazságra, a szabadságra, és bizony a másik emberre! Ösztönösen, szinte észrevétlenül keresed ezeket, mindig úgy próbálsz élni, hogy a mindennapjaidban rájuk lelj. Folyamatos keresésedben pedig melléd szegődik az Úr, aki mindezek forrása. Ha igazságosan viselkedsz, mert mondjuk, az undok házimunkából önmagadat legyőzve mégis kiveszed a részed, vagy a megtalált pénztárcát mindenestül

7

Én jó ember vagyok! A legtöbb ember így gondolkozik magáról, ez természetes. De mindig hallgatsz a lelkiismeretedre? Vajon nem szerzett-e már legalább egyszer neked örömet annak megbüntetése, aki ellened vétett? Vajon sosem nézegetted-e a másik nemhez tartozó embertársaid mezítelen képeit? Elfogadhatónak tartod a pénzügyi spekulációt? Viselkedtél már gőgösen másokkal szemben? Szerinted ezek helyes viselkedések? Aquinói Szent Tamás által megfogalmazott természetörvény értelmében az ember léténél fogva jó, a jóra irányul. Isten jónak teremtette az embert, de a bűn által sebzetté vált természete. Isten kegyelméből azonban jóságunkhoz képesek vagyunk visszatérni.

Miért érdekeljen engem a többi ember? Ugye, egyetértesz azzal, hogy a tökéletes magány a legnagyobb büntetés, amelyet az ember elszenvedhet, mint Robinson Crusoe Péntek nélkül? A munkahelyi sikereidet elmeséled a barátaidnak, ha akarjátok, meg is ünneplitek; ha gyermeked kimondta az első szavait, örömmel újságolod a többi anyukának; unokád iskolai eredményeiről szívesen mesélsz; a menő napszemüvegedért járó elismerő pillantásokat örömmel zsebeled be; a focimeccset is jobb a haverokkal nézni. És persze, ha becsaptak bevásárláskor a pénztárnál, ha az autód megint defektet kapott, a főnököd letolt, vagy a legnagyobb megrendelőd szerződést akar bontani a vállalakozásoddal,

8

és életed szerelme is másfelé kacsintgat – egymagadban elviselhetetlen, bárkivel megosztva sokkal könnyebb. Másokkal való kapcsolat nélkül képtelenek vagyunk élni, képtelenek vagyunk magunkat kifejezni, kibontakoztatni.

Akkor én csak a családommal, a barátaimmal foglalkozom. Ez a kellemesebb része, valóban. Ők azok, akiket szeretünk, és akik remélhetőleg viszontszeretnek. Rajtuk kívül azonban, a többi ember részéről, gyakran gonoszsággal, gyűlölettel, irigységgel, önzéssel találkozhatunk. Fáj az igazságtalanság, a bántás, és jogosan haragszunk. Forrongunk magunkban, és azt gondoljuk, a másik értéktelen gazember, nem érdemli meg, hogy igazán emberként bánjunk vele. De minden ember ember, személyes méltósággal! A jó, a gonosz, a szegény, a gazdag, a fogyatékkal élő, a gyerek (a még meg nem született is!), a fiatal, az idős, a házas, az egyedülálló, a vállalkozó, az értelmiségi, a mezőgazda, a munkás, a munkanélküli – mindmind egyszeri és megismételhetetlen!

A Föld több mint 7 milliárd lakója között nincsen két egyforma! Mindegyikünket Isten akarta szeretetből, ebből fakad méltóságunk, amit drágakőként felragyogtatva megélhetünk jogainkban és kötelességeinkben. Az emberi méltóságot kölcsönösen tisztelnünk kell egymásban. Igaz, ami igaz, ez a tisztelet sérülhet, akár súlyosan is – kijavítani igazságos szeretettel érdemes.

9

A tisztelet a munkahelyen is kijár? Igen, az élet minden területére érvényes. A munkahelyen is emberek maradunk, méltó körülményeket biztosító jogokkal és természetesen kötelezettségekkel. Jogos a szabad vasárnap, és jogos, hogy figyelembe vegyék, ha gyermekeket nevelünk, vagy ha messziről utazunk a munkahelyre. A munka akkor méltó az emberhez, ha kinek-kinek szabad és alkotó emberi tevékenysége, emberségünk, ötleteink, tehetségünk megőrzésének és fejlesztésének színtere. Nem válhatunk gépekké. A túlfeszített karrier, vagy a sokadik másodállás igazán már nem minket szolgál. A munka van az emberért, nem pedig az ember a munkáért! És ne feledd, azért, mert éppen nem fizetnek érte, a tanulás, a gyereknevelés, az idős szülők gondozása, a házimunka, a környezeted szépítése, a közösségért végzett tevékenység is munka, érték, azaz tiszteletet érdemel!

Mire jó ez a sok különböző ember?

10

Ha mindnyájan egyformák volnánk, unalmas lenne az életünk. A különbségek esélyt jelentenek. Esélyt a gondolkodásra, a találkozásra, új dolgok felfedezésére és feltalálására, közös, nagy tervek kieszelésére és megvalósítására. Ahány ember, annyi adottság, annyi tehetség. Egymásra hatva pedig magunk is növekedünk, fejlődünk, kibontakozunk. Kiegészítjük egymást.

A gazdaság, az állam vagy a tudomány visszavehet-e az emberi méltóságból? Nem, ehhez nincs joguk. Ezek mind értünk vannak, nem ellenünk! Mi, emberek alkotjuk ezeket a rendszereket, nélkülünk nem léteznének; ugyanakkor a mi közösségeink sem léteznének az ezek (a gazdaság, az állam, a tudomány) adta szabályok nélkül. A mi feladatunk irányítani a folyamataikat, dolgozni bennük és értük, hogy működhessenek. De működésükkel az embereket,

11

mindnyájunkat kell szolgálniuk, hogy méltóképpen élhessünk, fejlődhessünk. A gazdaság biztosítson munkalehetőséget és tisztességes bért, ossza el igazságosan és fenntarthatóan a Föld javait; az állam segítse megszervezni a családok, a közösség, a nép életét, de hagyja meg az önrendelkezés szabadságát; a tudomány kutassa a természet, a valóság, Isten által teremtett világ titkait, de a megszerzett tudást felhasználni csak az ember kiteljesedésére és minden ember javára szabad.

Tiszteljük a természetet, a növényeket, állatokat is?

12

Természetesen, de szóltunk már róla, hogy az ember a teremtés csúcspontja, Isten képmása, aki ajándékba kapta a teremtett világot, növényeket, állatokat, hogy a jó gazda gondosságával éljen belőle és gondoskodjon róla. Méltósággal csak mi rendelkezünk, Isten egyedül minket, embereket akart önmagunkért a világon. Kiemelkedünk, egy fokkal a természet felett állunk. Ám a környezetünk értékes számunkra, felelősségteljesen kell gazdálkodnunk vele. Az állatkínzás, az őserdők esztelen pusztítása, a fajok kiírtása nem azért gonoszság, mert az állatoknak és növényeknek jogaik lennének, hanem azért, mert hozzánk, értelmes emberekhez az ilyen cselekedetek méltatlanok, és hosszabb távon a mi kárunkra is vannak. A teremtett világ tiszteletében benne van saját adottságaink, milyenségünk tisztelete is. Két kezünk van, két lábunk és egy fejünk. Jó nagy slamasztikában lennénk, ha szerkesztenénk magunknak még egy fejet, közben elvennénk az egyik kezünket és az egyik lábunkat, mert ez egy annyira jól hangzó, divatosnak tűnő ötlet. Hogyan innánk meg például egy csésze kávét? Melyik szánkba töltenénk? Hogyan kevernénk el benne a tejet? Ráadásul valahogy meg is kellene állni, egy lábon meg igencsak eldőlnénk. Jobb az egy fej, két kéz, két láb, nem véletlenül van az így. Jó az, hogy vagy férfinak, vagy nőnek születünk – egyenlő méltósággal férfiként vagy nőként –, nem véletlenül van az így: biztonságunk, boldogságunk záloga. Van emberi természetünk, amelyet Isten teremtett velünk együtt, ez a természet megnyilvánul és élni akar minden körülmények között.

Szerintem mindenki azt csinál, amit akar! Ez a szövegelés a méltóságról fölösleges. Biztos? Akkor mondjuk holnap elütnek gyaloglás közben, mert valakinek a járdán támadt kedve kocsival közlekedni. Vagy folyamatos 72 órás munkavégzésre köteleznek rendszeresen, különben nem kapsz fizetést. Vagy két idegen beköltözik a lakásodba melléd, mert tetszik nekik a hely. Lehetne még sorolni rémisztő példákat, de minek? Mindenki igényli, hogy elismerjék a saját személyét, alapvető jogait, emberi mivoltát. Ha mindenki igényli, akkor mindenkinek jár, nemcsak nekem, a másiknak is. Az én szabadságom határa a másik ember szabadsága, és fordítva. Ugyanígy: az én jogaimnak határt szab az a kötelességem, hogy tiszteletben tartsam a másik személy jogait, és fordítva. A kölcsönös tiszteletben mindez megragadható, és jól is érezzük magunkat benne. Röviden és tömören ez az ember méltósága, a szerető Isten személyes adománya.

Embernek hívnak, ember vagy, méltó vagy rá. Méltó vagy rá?

13

szolidaritás SEGÍTHETEK? SEGÍTHETEK! SEGÍTENEK? SEGÍTENEK!

Gyermekkorunk óta szokjuk-tanuljuk-gyakoroljuk, hogy egymást segítenünk kell. Az alacsonyabbat azért, hogy elérje, a magasabbat azért, hogy aláférjen. A gyengébbet azért, hogy elbírja, az erősebbet azért, hogy meg ne szakadjon. A butuskát azért, hogy megértse, az okosat azért, hogy továbbgondolhassa. Eközben mi magunk, segítők is változunk: jó érzéssel és büszkeséggel tölt el, hogy segíthettünk, és bízunk abban, hogy – ha rászorulunk - nekünk is segítenek.

Szolidárisak vagyunk. Nem azért, mert így születtünk, hanem azért, mert megtanuljuk-megéljük, hogy ez jó, helyes. Nem szánalomból, felületes részvéttel, hanem egymás iránti felelősséggel, néha kötelességből, de segítünk. Családon belül ez természetes, hozzátartozik a szeretteinkről való gondoskodáshoz. Először házastársunkat támogatjuk saját céljai elérésében, majd gyerekeinket tanítjuk az önállóságra. Ha betegek vagyunk, ápoljuk egymást, s életünk alkonyán ismét csak megkötjük társunk cipőfűzőjét, felolvassuk kedvenc újságját, és bevásárolunk neki, ha ő már nem bírja.

14

És mi van az osztálytársakkal, a kollégákkal, a szomszéddal, vagy egy ismeretlennel? Vagy mi történik akkor, ha a segítség legmegfelelőbb eszköze egy adott helyzetben a pénz lenne? Vajon ekkor is támogatnánk másokat? Nagylelkűségünk ilyenkor bizony sokszor gellert kap: eszünkbe jut egy példa, amikor nekünk sem segítettek; bevillan, hogy „Pont neki? Hiszen ő meg sem érdemli!”; és különben is, annyian szorulnának segítségre! Hol vagyok én, ha állandóan csak másokra gondolok? És vegyük például anyósomat is, aki – ha eljön hozzánk – állandóan rendet rak a spájz polcain, intézkedik („Ezt én jobban tudom, Fiam!”), és én arra gondolok, bár ne tenné, majd megint két hétig semmit sem találok…

15

Szolidaritásunknak vannak tehát belülről fakadó és külső korlátai. Rossz tapasztalataink arra intenek, hogy nem kell állandóan segítenünk, megoldanunk mások gondjait úgy, ahogy szerintünk az ő dolgaiknak menni kellene. És valóban: nem KELL mindig segíteni.

16

Ha az áldozat nagyobb, mint a várható eredmény, ha túlzott önfeladással jár, ha csak úgy tudunk segíteni, hogy közben kötelességeinket elhanyagoljuk, ha erősen várjuk a viszonzást, ne tegyük. Csak a szívből jövő felajánlás a hiteles. A többi, a felhánytorgatós, a szenvedő ábrázattal adott, a kéretlen támogatás másik embertársunknak is teher! Attól (is) érett felnőttek vagyunk, hogy a helyzetet mérlegeljük, és abban felelősen döntünk. Jutalmunk a jó érzés és büszkeség, hogy máson segítettünk, vagy a megnyugvás, hogy volt erőnk nemet mondani valamire.

Ha azonban magunknak is bizonygatnunk kell, pláne egyre hangosabban, hogy jól döntöttünk a segítségnyújtás megtagadásakor, ne szégyelljük újragondolni a helyzetet, és változtassunk! Sokkal szívesebben fogadják így a segítséget, ha tudják, most már biztosan őszintén jön.

Közösségeink is szívesen működnek együtt. Vannak olyan egyéni szükségleteink, amiket eleve csak társas kapcsolatokban, vagy egy nagyobb közösségben tudunk kielégíteni. Ezért azonban nemcsak nagy bevásárlóközpontok épülnek, hanem játszóterek, közösségi kertek is, és van már civil mozgalom hospice házak működtetésére, tehetséges gyerekek gondozására. Jelképesen örökbe fogadhatunk állatkerti állatot, lehetünk önkéntes kórházlátogatók, oszthatunk ingyen ebédet, és számos más módon segíthetünk rászorulóknak. Nézzünk körül bátran környezetünkben! Biztosan van valaki, akiért tehetünk valamit, mint ahogyan nekünk is lehet kívánságunk, amit más tud teljesíteni. Ezzel szőjük azt a társadalmi hálót, mely képes valamennyi tagját megtartani, ezzel magát a közösség egészét is erősíteni. Nem kell nagy dolgokra gondolni: a szomszéd kerítésének lefestése lehet, hogy nekünk nem nagy ügy, neki pedig beláthatatlanul nehéz, évek óta halogatott munka. Lehet, hogy egy gyermektelen házaspár nagyon is szívesen vigyázna kislányunkra addig, amíg az orvosnál vagyunk. Ezek olyan lehetőségek, melyek mind a segítőnek, mind a megsegítettnek örömöt hoznak. Miért hagynánk ki tehát ezeket az alkalmakat? Mindannyian boldogok szeretnénk lenni. Miért ne próbálhatnánk ki az ilyen típusú örömforrásokat? Kérjük, bátran vegye igénybe a már létező (vagy megszervezett) önkéntes segítői hálózatot akár úgy, mint aki segítséget kér, akár úgy is, mint aki segítséget adhat! Ha Önnek csak egy jó ötlete is van a világ jobbá tételére, vágjon bele! Ha ez másoknak is fontos, biztosan nem marad támogatók nélkül!

17

közjó A közjó megtapasztalása

„Az az ország, amely már jön és növekszik közöttünk, mindenkit érint” – írja Ferenc pápa Evangelii Gaudium (Az evangélium öröme, 181. pont) kezdetű apostoli buzdításában. Mégis, amikor a közjó fogalmára gondolunk, valami kicsit távoli, megfoghatatlan dolog visszhangzik bennünk. A közjót az állam szintjén működő valaminek fogjuk fel, amelynek esetleges megvalósulásához a politika csavaros észjárásán és sokszor piszkos eszközein keresztül vezet az út. Az állam atyáskodóan eldönti, hogy nekem, mint egyénnek mi a jó, és szerepem arra szorítkozik, hogy elfogadjam a szabályokat, és azok szerint éljem az életem. Így tényleg kevésbé érezzük érintettnek magunkat a történetben!

sével munkahelyeket teremtek a falumban. Ugyanakkor méltón és lelkiismeret-furdalás nélkül vehetem igénybe a közjó megvalósulásának köszönhetően az államilag támogatott oktatást, vagy részesedhetek a társadalombiztosítás által finanszírozott orvosi ellátásból. A közjó megvalósulásának és megvalósításának ilyen felfogása sokkal világosabbá teszi helyünket a társadalomban. A közjó katolikus felfogása az igazi közösség építésre helyezi a hangsúlyt, mert a személyek csak akkor alkotnak közösséget, ha együttműködésen keresztül törekszenek valamilyen jó cél elérésére. Ez a törekvés egy eljövendő világnak, a keresztények hite szerint Isten országának az építéséhez járul hozzá.

Ehhez képest a felszabadultság érzését adják meg azok a gondolatok, amelyek a katolikus társadalmi tanításban bontakoznak ki. A közjó fogalmának ugyanis központi szerepe van Aquinói Szent Tamástól elkezdve Ferenc pápáig rengeteg katolikus gondolkodó iránymutatásában. Az a felfogás, hogy az egyén java csak akkor valósulhat meg, ha a társadalom részéről a lehetőségek és a megfelelő eszközök rendelkezésre állnak, a közjó és az emberi méltóság szilárd alapja. Az állam tehát a közjó megvalósulásának garanciája.

Milyen szerepet vállalhat akkor ebben egyetlen ember? Az állam irányít mindent, nem?

18

Ahhoz, hogy a közjó kibontakozhasson, az egyéneknek is tenniük kell érte, és vállalniuk kell cselekedeteikért a felelősséget. Hiszen például a politikai választáson való részvételem nem kényszerű aktus, hanem annak a politikai rendszernek a kialakítását szolgálja, melynek gyümölcseiből én is részesedem. Vagy a valamilyen szempontból szükséget szenvedőknek – hívjuk őket összefoglalóan szegényeknek – terheit, problémáit én magam is enyhíthetem, amikor vállalkozásom sikeres működteté-

19

közjó – bizalom a másikban, bizalom a vezetőben

A közjó fogalmát a többszörös olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott példáján keresztül is szemléltethetjük. A hasonlat nem lesz – nem is lehet – teljes körű, viszont megfelelő alapokat nyújthat a közjó fogalmának megértéséhez. Legyünk egy kicsit most pólósok, közösségeink, egész társadalmunk pedig egy nyertes vízilabda-csapat!

1) A közjó alapelve a minden önálló, szabad döntéssel bíró ember egyenlőségéből ered. Ahhoz, hogy a vízilabda csapat összeálljon, olyan sportolók kellenek, akik a játék és a sport öröméért lemondanak minden más foglalkozásról, és önálló akarattól vezérelve vesznek részt az edzéseken, meccseken és minden egyéb, a csapathoz köthető összejövetelen és eseményen. A résztvevők egymás csapattársai és tisztelik egymást a csapathoz való egyenlő tartozás okán.

2) A  közjó az az állapot, amelyben mindenki a személyes kiteljesedés felé halad és leginkább meg tudja valósítani önmagát. A játékban lévő pozíciók különbözőek, ahogy a játékosok is azok. Szécsi a kapuban törekszik a legjobbnak lenni, Kásás a távoli lövésekben és a támadásokban, míg Molnár a center játékát kívánja a legtökéletesebben elsajátítani. Mindenkihez a személyének megfelelő feladatkör passzol a legjobban, és ha ezt sikerül megtalálni, akkor az mind az egyén, mind a csapat fejlődését egyaránt elősegíti.

3) A  közjó csak együtt (közösségben) érhető el, növelhető és őrizhető meg a jövőben is.

20

Hiába tudna Kásás hatalmas gólokat lőni, ha nem kap labdát csapattársaitól. Hiába védekezik Steinmetz kiválóan, ha ellenfelei kipasszolják és nincs társa, aki kisegítené. Az egyéni erények fontosak, de közösség nélkül nem tudnak érvényesülni.

21

Magunkért küzdünk

4) Az a társadalom, amely minden ember és az egész ember javát jelöli meg céljaként, a közjót, azon belül is az embert szolgálja. „Magunkért küzdünk” – halljuk gyakran a játékosoktól a mérkőzések előtti fogadkozásokban. A bajtársiasság és a sikerért (a létért) folyó küzdelem sajátos egyvelege, amikor a külvilágot kizárva a másik javáért küzdenek a játékosok és ez vezeti őket sikerre. Elég csak megnézni egy fontos pillanatban lőtt gól utáni arcokat, amikor mindenki egyszerre gratulál a gólt szerzőnek és megkönnyebbül az elért (rész)cél kapcsán. Az egy mindenkiért, mindenki egyért elv megvalósulása ez.

5) Kötelessége mindenkinek, hogy képességeinek meg­ felelően a közjó megvalósulásáért munkálkodjon.

22

Minden játékos azért játszik, hogy a csapat, a közösség nyerjen. Mindenkinek megvan a talentumának megfelelő helye a csapatban és a közösség el is várja a tagjaitól, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtsák a csapat sikere érdekében. A csapat sikere tehát kötelezettséggel is jár, de ez minden esetben a személy, önálló akaratán alapul, illetve kell, hogy alapuljon.

6) A tekintély, a vezető létének értelme a közjó. Nincs társaság vezető nélkül, aki az egyéneket nem nógatná a közös cél felé. A parton Kemény Dénes az, akinek az instrukcióit figyelik és betartják a játékosok, de nem azért, mert fenyegetné őket vagy ígérgetne nekik valami ösztönzőt, hanem azért, mert tanácsaival a közösség sikerét segíti elő. A fenyegetéssel vagy ígérgetéssel nem is érne el hosszú távon sikert, mivel ezek az ösztönzők nem az emberi szabadságra irányulnak. A vezetőknek a közjó javáért kell cselekedni, mindent beleadva. Bizonyítékul elég csak megmérni Kemény Dénes meccs közben megtett „kilométereit” vagy lemérni az egy meccs alatt vesztett vízmennyiségét…

7) A közjónak a világi dolgokon túlmutató, mélyebb értelme van. Ha a fiúkat megkérdeznénk, hogy az olimpiai győzelem élménye vagy az azzal járó pénzbeli jutalom-e a nagyobb ösztönző, minden bizonnyal az előbbit választanák. Nem az anyagiak az elsődlegesek. Továbbá a vízilabdacsapat a sikereivel több millió magyar ember boldogságát, örömét idézi elő, amely jelenség megvalósításához szükséges képességek jóval túlmutatnak azokon a tulajdonságokon, amiket egy játékos el tudna magáról képzelni. Ehhez már Isten akarata, támogató segítsége kell.

23

szubszidiaritás építkezés csak alulról

„Engedjétek, hadd főzzek ma magamnak…” (Bergendy zenekar) Hogyan kerül ide ez a dalszöveg? Mi köze a könnyűzenének és a főzésnek a szinte kimondhatatlan szubszidiaritás szóhoz?

24

Ez a szokatlan szó a keresztény, európai szellemiség egyik legfontosabb eredményét jelöli: magyarul a kisegítés elve. Meggyőződésünk, hogy a legfontosabb érték az emberi személy, és ebből az is következik, hogy az egyes ember életét meghatározó döntéseket a hozzá legközelebbi fórumon kell meghozni. Döntsön ki-ki önmaga sorsáról, a hétköznapjairól! Estére rántott csirkét szeretnék enni krumplipürével; ha minden hozzávaló a spájzban fellelhető, van serpenyőm és gáztűzhelyem, elkészíthetem magamnak, és jó lenne, ha ebbe nem szólna bele senki. Az azonban természetesen nem lehetséges, hogy mindenben mindenki önállóan döntsön! Az életben számos olyan döntés születik, amely nem csupán egyetlen embert érint, hanem többet-kevesebbet, egymásra épülő közösségeket. Maradva az esti vacsora példájánál: ha vendégeket várok vacsorára, vendégeim között pedig van lisztérzékeny, akkor kérésének megfelelően sült csirkére is gondolnom kell. A vacsoráról való döntésem őket is érinti, figyelnem kell tehát rájuk. A lisztérzékenység ténye pedig remélhetően még a főzés megkezdése előtt kiderül…

Minden döntésnek azon a szinten kell megszületnie, amelyik a döntéssel érintettek köréhez a legközelebb áll, tehát az egyéni döntés az egyén, a családi a család, a községi a község, a megyei a megye, az ország egészét érintő pedig az ország felelőssége. A szubszidiaritás elve a különféle döntéshozókat hierarchikus rendbe sorolja. A magasabb hierarchikus szinteknek olyan környezetet kell teremteniük az alsóbb szerveződési szintek számára, melyben az önszerveződés mellett a döntés és a kivitelezés is lehetővé válik. A munkát a felsőbb „hatalmaknak” szeretettel segíteniük, támogatniuk kell, de nem szabad közvetlenül beavatkozniuk, netán „helyettük” a feladatokat „felülről” elvégezni. A miniszter szó eredeti jelentése „szolga”… A szubszidiaritás a hatalomra nézve is jelent egy uralkodási módot. A hatalom kisegíteni hivatott az alatta levőket és nem uralkodni rajtuk, szolgálni, segíteni és nem elnyomni. Ezt szokták hívni a „szolgáló vagy szolgálati uralom” jelenségének. Erre hivatott minden hierarchikus rendszer.

25

A szubszidiaritás elve az Egyház társadalmi tanításának hangsúlyos eleme, amelyről a Rerum novarum enciklika (1891) óta több megnyilatkozás is szól. Az Európai Unióban is alapelv, több egyezmény, köztük az EU-ról szóló szerződés 5. cikke is kimondja, megsértéséért az Európai Unió Bíróságához lehet fordulni.

A szubszidiaritás társadalmi békességünk egyik alapköve! Ez az elv óv meg mindenféle zsarnoki hatalomtól, és betartásával az emberek kisebb-nagyobb csoportjai, közösségei harmonikusan tudnak együtt élni. Ugyanakkor ez az elv feltételezi azt is, hogy minden egyes ember és közösség felelősséget vállal önmagáért és tetteiért. Ha ez az elv érvényesül, akkor • a gyermek maga tanulja meg a leckéjét, és ha kér, kap szülői segítséget, sőt a szülők eleve olyan környezetet teremtenek, mely a tanulást segíti, • a községi költségvetésről a község választottjai döntenek, nem pedig a megye vagy a központi állami szervek, míg ez utóbbiak olyan környezetet teremtenek, melyben értelmes költségvetés készíthető, • az országos adókat az országgyűlés határozza meg, nem pedig ki-ki tetszése szerint adózik, és nem is az Európai Unió dönt róluk, • az idősek gondozása elsősorban a családtagok joga és kötelessége, de ha ők erre képtelenek, akkor ehhez a nagyobb közösségek (kezdve a rokonságon, a községen, sőt még az állam is) kötelesek segítséget nyújtani, • dolgozni minden épkézláb embernek kötelessége s egyben joga is, és a közösségnek olyan környezetet kell teremtenie, amelyben ez sikerre vezet. Ha valaki akar, de nem talál munkát, akkor köteles tovább segíteni rajta a közösség.

26

Ez az elv nem érvényesül, ha • az apa egy személyben dönt arról, gyermeke kivel házasodjék, • állami szerv méltányos kártalanítás nélkül elveszi egy állampolgár (ilyenkor helyesebb alattvalónak nevezni) földjét vagy házát, • a község vezetése előírja, hogy ki mikor ehet a faluban, • az EU központilag előírja, milyen uborkát szabad termeszteni, netán megenni, • az „állampolgár” jogot formál magának, hogy ne fizesse meg az adót, • a munkaképes „állampolgár” jogot formál magának arra, hogy ne dolgozzék, inkább „szociális ellátást” akar kapni.

UGYE MENNYIVEL SZIMPATIKUSABB AZ ELSŐ FELSOROLÁS?

27

igazságosság MI JÁR NEKEM ÉS MI JÁR MÁSOKNAK? – AZ IGAZSÁGOSSÁGRÓL „Ez nem igazság!” – gyakran hangzik fel ez a rövidke mondat kisgyerekek szájából, főleg, ha durcásak. „Az élet tele van igazságtalansággal” – sóhajtoznak a felnőttek. A vélt vagy valós igazságtalanság roppant erős érzelmeket képes gyújtani bennünk, keserűséggel, haraggal telhet meg a szívünk. Nagy önuralomra van szükségünk, hogy ilyenkor kordában tartsuk a viselkedésünket. De honnan származik ez a mindnyájunkban ott szunnyadó, ámde bármikor harca kész igazságérzet? Tulajdonképpen mi is az igazság az igazságosságról? Az Egyház társadalmi tanításának egyik sarkpontja az igazságosság kérdése, az igazságos elosztás iránti igény. Kr.e. 350 körül Arisztotelész, az ókor egyik legjelentősebb gondolkodója már erényként említi az igazságosságot. A XIII. században Aquinói Szent Tamás egyenesen a négy sarkalatos erény közé emeli. „És ha valaki az igazságosságot kedveli, akkor amit ő elér, az erény: mértékletességre, okosságra, igazságosságra és erősségre tanít. Ezeknél nincs hasznosabb az életben az ember számára.” (Bölcsesség könyve – Bölcs 8,7)

A mai szóhasználatban gyakran keveredik az igazság és az igazságosság fogalma. Az igazság a kimondott, leírt szó és a valóság közötti viszony, az igazságosság pedig erény, az emberi akarat állandó készsége, hogy mindenkinek megadja azt, ami jár neki. Az igazságosság (latinul iustitia), amely egyben igazságszolgáltatást is jelent. Igazságérzetünk is azt diktálja, hogy mindenki kapja meg azt, ami jár neki. A munka világában az igazságosságot leggyakrabban a méltányos bérek, jövedelmek elérésében követeljük meg magunknak. Már a Bibliában is Jézus azzal küldi el az apostolokat a világba, hogy „a munkás ugyanis megérdemli a bérét.” (Mt 10,9)

28

Az igazságos bér minden dolgozó ember részéről alapvető követelés, a munkáltató vállalat gazdasági számításaiban pedig megkerülhetetlen követelmény.

De mit takar az igazságos bér? A bérnek biztosítania kell az egyén és családjának megélhetését. Ez a legalapvetőbb és megkerülhetetlen követelmény. Díjaznia kell a jobb teljesítményt (itt nem az egyenlőség dominál), ugyanakkor figyelembe kell vennie a vállalat/a gazdaság teljesítőképességét. Ugyanis, ha a vállalat tönkremegy, mert lehetőségein túl költekezett, munkahelyek szűnnek meg. Akkor pedig oda a bérnek is!

Mi jellemzi az igazságosságot? Az igazságosság kölcsönösen megillet mindenkit, hiszen egyenlőek vagyunk. Minden ember jogokkal és kötelességekkel rendelkezik; a kettő: jog és kötelesség együtt jár. Ez van a lelkünkbe írva, ez igazságérzetünk alapja. Az osztó igazságosság az emberi közösségeken belüli életet szabályozza (iustitia distributiva). Mit jelent ez? Az anyagi javak, a munka, a tisztségek, az adók, a jutalmak és büntetések kiosztása során a feladatok és a felelősségek tekintetében igazságosságnak kell érvényesülnie. A tisztségek – a feladatok és felelősségek – nem egyenlő arányban kerülnek kiosztásra, egyfajta hierarchiára van szükség, mert különben eluralkodna az anarchia, a káosz. Aki viszont többet tesz a közösségért, annak több is jár. A társadalmi igazságosság alapja a törvényesség (legalitás), amely nélkül egyetlen társadalom sem működőképes. A törvényhozók felelőssége kiemelkedő e téren. XIII. Leó pápa – akinek nevéhez fűződik az első szociális enciklika, amely az Egyház társadalmi tanításának kezdetét jelentette – már a XIX. század végén megfogalmazta, hogy az államhatalom feladata az igazságosság érvényesítése, mivel a gazdagok kevésbé szorulnak rá az állam védelmére, a szegények viszont csak az államra támaszkodhatnak. Viszont az állam sem vonhat el közadók címén a magánjavakból a méltányosnál többet. Ezek a megállapítások ma is megszívlelendő tanítások lehetnek a törvényhozók számára.

Az igazságosság legtisztább és legmagasabb formája a méltányosság. A törvény szelleme a törvényhozás célját tekinti elsődlegesnek, kívánatosnak, nem pedig a törvény betűje szerinti eljárást! Méltányosságot gyakorolni ráadásul nemcsak jogi eseteknél, hanem erkölcsi kérdésekben is lehet, mert a körülményeket is figyelembe kell venni, amiket senki sem láthat/látott előre. A méltányosság már út a szeretet érvényesülése felé.

29

szeretet és igazságosság

A szeretet és az igazságosság kapcsolatáról elmondhatjuk, hogy a szeretet az összes erény „anyja”, a legjobb tanácsadó abban, hogy az igazságosság megvalósuljon. A szeretet készség arra, hogy a másik javát akarjuk. Az igazságosság felkészülés a szeretet gyakorlására. A Lukács által írt evangélium ezt a legkifejezőbben így fogalmazza meg: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak.” (Lk 6,31) A keresztények számára az igazságosság nem korlátozódik csupán a jogok és kötelességek, az erkölcsi szabályok betartására, a többletet a katolikus társadalmi tanítás alapelveinek egyike – a személy tisztelete – adja. Az igazságosság formálja az egyéniséget, a jellemet, az erkölcsi személyiséget, fegyelmez, s mindezek segítségével emberivé teszi a közösség életét.

Az igazságosság iránti igény, amely az embert születésétől fogva jellemzi, folyamatosan ösztökéli az emberiséget arra, hogy az igazságosság megvalósításán fáradozzon. S bár eddig nem kísérte tökéletes siker ezen törekvést, de le sem mondhatunk róla. Keresztény és nem keresztény ember számára is napról napra tenni kell az igazságosság érvényre juttatása érdekében. Hétköznapi, nem nagy tettek szükségesek, apró cselekedetek, amelyeket embertársaink felé nyújtunk. Az Úr pedig ott van minden jó szándékú lépésünkben. TUDJUNK HATÉKONYAN KÖZREMŰKÖDNI AZ EMBERISÉG, MINDNYÁJUNK BOLDOGULÁSÁBAN! EZ A BÉKESSÉG ÉS BOLDOGSÁG ÚTJA – AZ IGAZ(I) ÉLET FELÉ.

A szeretet és igazságosság tehát ugyanaz? Nem. A szeretet több mint más emberek jogainak tiszteletben tartása. Az igazságosság az a természetes erkölcsi érték, amely előírja, hogy megadjuk mindenkinek azt, ami jár neki. Az igazságosság annyit ad, amennyit a jog és az erkölcs előír. Ezzel szemben a szeretet együtt jár az irgalommal, a megbocsátással, az emberiességgel, részvéttel és nagylelkűséggel. A szeretet túlhalad az igazságosságon. „A szeretetre – a karitászra – mindig szükség lesz, még a legigazságosabb társadalomban is. Nincs olyan igazságos államrend, mely fölöslegessé tehetné a szeretet szolgálatát. … Vigasztalásra és segítségre szoruló szenvedés mindig lesz. Magányosság mindig lesz. Olyan anyagi szükséghelyzetek is mindig adódnak, melyekben a megélt felebaráti szeretet segítségére van szükség.” (XVI. Benedek pápa „Deus caritas est” kezdetű enciklikaájának 28/b pontja)

30

FOGJUNK HÁT HOZZÁ!

31