Élés és visszaélés a jogi eszközökkel Magyarországon a 19–20. században A 2012. november 16-i levéltári nap tudományos elıadásainak rövid összegzése Nagy Sándor: Játék a joggal. Törvény, bírói gyakorlat és joghasználat budapesti házassági bontóperekben (1868-1910) ....................................................................................................... 2 Perényi Roland: Vizsgálati foglyok, elítéltek, államfoglyok. A 19. század végi „bőnözı osztályok” egy adatbázis tükrében ............................................................................................. 2 Sarusi Kiss Béla: Egy budai villa építéstörténete (1880-1889).................................................. 3 Gerhard Péter: Egy kortes a bíróság elıtt ................................................................................... 4 Hlbocsányi Norbert: A pesti pénzoligarchák kapcsolta az Unió Rt.-vel.................................... 4 Fehér Csaba: A Sorg-ügy – egy vállalatbirodalom bukása ........................................................ 5 Biró Aurél: Büntetıperek a Horthy-korszakban ........................................................................ 6 Lıcsei Anikó: Büntetıeljárás alá vont fiatalkorúak az ötvenes években ................................... 7 Lugosi András: İsbudavári Leszbosz – avagy szexualitás és ellenforradalom gróf Zichy Rafael családjában ...................................................................................................................... 7 Munkácsi Krisztina: Az elsı népbírósági per története ............................................................. 9 Tasnádi Ákos: Beszterce, Gurten, Zalaegerszeg – Novák Ferenc a népbíróság elıtt .............. 10 Szakolczai Attila: A legutolsó (?) ötvenhatos per .................................................................... 10 Koltai Gábor: Fegyelem a „Párt”-ban ...................................................................................... 11 László Zsófia: Érdemtelenek az érdemrendre? A Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetett párttagok fegyelmi ügyei .......................................................................................................... 11 Rácz Attila: A bírósági és a pártfegyelmi eljárások kölcsönhatása (1957-1989)..................... 12
Miközben a történettudomány (már hazánkban sem annyira) új vonulata egyre nagyobb figyelmet fordít a jogszolgáltatási iratok forrásértékére, azok gazdag és sokrétő felhasználhatóságára, a hazai történészek mintha kevéssé érdeklıdnének a BFL ırizetében lévı, több kilométernyi iratanyag iránt. A kutatói megkeresések többsége családfa-kutató vagy egyéni érdeklıdı, néha megkeres bennünket egy-egy szemináriumi vagy szakdolgozatot író diák, rajtuk kívül van egy-két törzsvendégnek számító kutatónk, akik azonban csak az anyag egy-egy (viszonylag behatárolt) részét használják. Az adatbázis elérhetıvé tétele a honlapon valamelyest növelte kutatóforgalmunkat, de véleményünk szerint ezt tovább lehetne növelni, ha megmutatnánk, hogy a nálunk lévı iratanyag mennyire sokszínő és sokoldalú kutatásra nyújt lehetıséget, ha leendı kutatóink figyelmét nem csak az adatbázissal és más segédletekkel, raktári jegyzékekkel próbálnánk ráirányítani a nálunk lévı értékekre. Úgy látjuk, hogy azok a kutatók, akik ráismertek az itteni bírósági (valamint ügyészségiés más, büntetéssel kapcsolatos) iratok értékére, azok többékevésbé rendszeresen járnak hozzánk, ám a (különösen az 1945 utáni korszakkal foglalkozó) többség kizárólag az ÁBTL ávós-rendırségi anyagai alapján próbálja feltárni a kort,
elmulasztva a nyomozati és vizsgálati szövegek szembesítését a bárha korlátozott, ám párbeszédre mégis alkalmat adó iratokkal. A BFL eddig is sokat tett az ırizetében lévı iratanyag megismertetéséért, ehhez kívánunk hozzájárulni a levéltári napunkra tervezett konferenciával.
A konferencián elhangzó elıadások rövid elızetese
Nagy Sándor: Játék a joggal. Törvény, bírói gyakorlat és joghasználat budapesti házassági bontóperekben (1868-1910) Az elıadás a válások budapesti elterjedése kapcsán – annak egyik lehetséges magyarázataként – a konszenzusos válások központi jelentıségére hívja fel a figyelmet, akár a házassági törvény bevezetése (1895. október 1.) elıtt, akár az után. A bontóokok és a bontóperes eljárás vizsgálata alapján kimutatható, hogy az eltérı jogi szabályozás ellenére a válások többsége a házastársak formális együttmőködésén alapult mindkét korszakban, talán néhány évet leszámítva a 19. század végén. Különösen látványos a válások szigorítását hangsúlyozó törvényhozó, illetve a vétkességi elvet behozó házassági törvény kudarca: a századfordulótól a válóperek nagy többségében a bujtatott megegyezést lehetıvé tevı „szándékos és jogos ok nélküli elhagyás” miatt került sor bontásra, miközben az érvényesített, tipikusan konfliktusos okok (házasságtörés, „házastársi kötelességek szándékos és súlyos megsértése”; „erkölcstelen életmód megátalkodott folytatása”) aránya erıteljesen visszaszorult. Az elıadás különbözı szinteken vizsgálja és magyarázza a jelenséget. Mindenekelıtt áttekinti a bontóokok egymáshoz viszonyított arányának alakulását és az egyes kategóriák sajátosságait (az azokat használók nemi és felekezeti–szociális összetételét). Utána a joggyakorlat alakulását az egyes bontóokok, különösen pedig az 1895 utáni „elhagyásos perek” vonatkozásában. Végül néhány konkrét esetet elemez, alapvetıen – a peres iratok mellett – válási egyezségek alapján.
Perényi Roland: Vizsgálati foglyok, elítéltek, államfoglyok. A 19. század végi „bőnözı osztályok” egy adatbázis tükrében
A 19. század végi bőnelkövetık társadalmi viszonyainak, szociális hátterének kutatása komoly forrásproblémákba ütközik. A korabeli bőnügyi statisztikák, az elemzı statisztikusok által
készített
tanulmányok,
illetve
a
rendırségi
jelentések
gyakran
sommás
megállapításokkal, hiányos adatokkal szolgálnak a témát kutató társadalomtörténész számára, a fıvárosi rendırség 1885-ben létrehozott bőnügyi nyilvántartójának kartonjai pedig megsemmisültek. A Budapesten mőködı büntetés-végrehajtási intézmények — elsısorban az Országos Győjtıfogház, valamint a Pesti és Budai, majd Budapesti Királyi Törvényszéki Fogház — Budapest Fıváros Levéltárában ırzött nyilvántartásai ezért különösen értékes források a téma kutatói számára. A levéltárban található fogolytörzskönyvek adatai alapján készült, több mint 110.000 rekordot tartalmazó adatbázis lehetıséget ad a bőnelkövetık részletesebb társadalomtörténeti elemzésére. Az elıadás ezen adatbázis segítségével kísérli meg a 19. századi „bőnözı osztályok” finomabb társadalomtörténeti elemzését, valamint az elemzés során kapott adatok más nyilvántartásokkal — elsısorban az 1896-ban megjelent „A rovott egyének rövid személyleírással ellátott betősoros névjegyzéke” címő könyv adataival — való összevetését.
Sarusi Kiss Béla: Egy budai villa építéstörténete (1880-1889)
Budapest Fıváros Levéltára évek óta jelentıs erıket fordít a jogszolgáltatási iratok közt található magánközjegyzıi iratanyagok feldolgozására. Ennek során került elı az az építési szerzıdés melyet Horváth János magánzó kötött két építési kivitelezıvel, Szabó Sámuel lakatossal és Hutera Béla építımesterrel. (Jelenleg sok száz hasonló építési szerzıdés található az adatbázisban.) A német nyelvő kontraktus tárgya egy, a budai vár mellett található telken újonnan építendı villa. A szerzıdés nemcsak azért érdekes, mert pontosan rögzíti a feltételeket, hanem azért is mert az építkezés részletei is megismerhetık belıle. A szerzıdı felek az okirathoz csatolták az épület tervrajzát és a részletes költségvetést, így abból jól nyomon követhetı az épület kivitelezése. Az elıadás célja, hogy egyrészt a jogi háttér és jogi környezet ismertetésével, a szerzıdık jogi lehetıségének, céljainak feltárásával bemutassa a korabeli közjegyzıi-bírósági érdekérvényesítés, illetve ezen intézmények használatának lehetıségeit. Másrészt az iratok számos építészettörténeti adalékkal is szolgálnak: azokból pontosítani lehet ismereteinket a lendületesen fejlıdı Budapest, szőkebben a budai Vár környékének építészeti arculatához hozzájáruló magánépítkezésekrıl, illetve az új magánházakban megvalósuló tárgyi kultúráról.
Gerhard Péter: Egy kortes a bíróság elıtt A dualizmus kori választások történetérıl rendkívül nehéz olyan narratívát elképzelni, amelyben ne kapnának hangsúlyos szerepet a korban oly jellemzı választási visszaélések. Az elıadás egy 1910-es polgári pert mutat be, amelyben egy budapesti ügyvéd perelt be egy háromszéki református lelkészt, mivel az pénzt fogadott el tıle azzal az ígérvénnyel, hogy az ügyvéd unokaöccsét mandátumhoz juttatja. A per tárgya a szóban forgó összeg visszaszerzése volt. Az ügy érdekessége, hogy a lelkész állítása szerint a képviselıség megszerzése a jelölt zsidó vallása miatt nem sikerült. Az eset leginkább azért figyelemre méltó, mert elsı és másodfokon különbözı ítélet született, és a Kúria végül az elsıfokú ítéletet hagyta jóvá. Az elıadás bemutatja a választási bíráskodás dualizmus kori elveit, illetve annak változásait, majd egy konkrét ügy alapján vizsgálja a választási bíráskodás mőködését a gyakorlatban, különös tekintettel arra, hogy az adott ügyben hozott egyes ítéletek ugyanabból a tényállásból gyökeresen eltérı következtetésekre jutottak. Ezzel egyszersmind azt a kérdést is, hogy miközben a vizsgált korszak választási korteshadjárataiban általánosan alkalmaztak törvénytelen eszközöket, miért csak egy-egy visszaélés került bíróság elé. A választott ügy elemzése azért is tanulságos lehet, mert annak társadalomtörténeti, elsısorban az etnikaifelekezeti határvonalak korabeli percepciójára következtetni engedı vetületei is vannak.
Hlbocsányi Norbert: A pesti pénzoligarchák kapcsolta az Unió Rt.-vel A Budapesti Fıváros Levéltárában ırzött cégbírósági iratok között találhatók az Unió Rt. és a hozzá szorosan kapcsolódó társas cégek cég- és okmánytári iratai. A BFL gazdasági szervek irataiban hiányosan maradtak fenn az Unió Rt. gazdasági iratai, ezért nehezen lehet rekonstruálni a hétköznapokat és az alkalmazottak életét, akikrıl alig áll rendelkezésre információ. Ezek a források inkább a cég vezetıségérıl, az elitrıl tudósítanak, ezt lehet kiegészíteni más levéltári forrásokból (közjegyzıi, hagyatéki, ügyészségi, gazdasági iratok). A Kohner család Lipcsébıl Csehországon keresztül vándorolt Pestre az 1830-as évek végén. A család a pénzügy és az ipar fellendülésekor, a gründolás kezdeti idıszakában került a magyar gazdasági vezetık és nagykereskedık (Großhändler) közé. Kapcsolatrendszerük
révén a családi vállalkozás érdekeltségei egyre gyarapodtak (Unternehmen), amelyeket a Kohner Adolf Fiai cég irányított, és szükség esetén finanszírozott. Kimagasló eredményeikért bárói címet kaptak, így az új gazdasági elit, a pénzügyi arisztokraták és az iparbárók közé kerültek. Rangjuk az erıs gazdasági kapcsolatrendszerüknek és a Kohner Adolf Fiai cég aranyainak volt köszönhetı. A társadalmi ranglétrán legmagasabbra emelkedı családtag, dr. báró Kohner Adolf több gazdasági, társadalmi és vallási szervezet elnöke és tagja volt, és tevékenyen támogatta a mővészeket is. A Madarassy-Beck család, mint Kohnerék és a többi pénzoligarcha, iparbáró család, szintén Csehországon keresztül érkezett Magyarországra. Elsı lakóhelyük a Bács-Bodrog vármegyei Bácsmadarason volt, késıbb innen kapták nemesi elınevüket. Az elsı ıs, Beck Dávid még terménykereskedelemmel foglalkozott, de fiai már a gazdasági és a bírósági elithez tartoztak. Elıadásomban Madarassy-Beck Gyulára helyezem a hangsúlyt, aki a család egyik legtehetségesebb tagja volt és az Unió Rt. alapításában is részt vett. Az Unió Rt.-t a Kohner és a Madarassy-Beck család 1918-ban alapította, a korszak legnagyobb színházi vállalata, illetve trösztje volt. „Grandiózus” tervei voltak a cégnek, szerették volna létrehozni a fıváros legnagyobb színházát, a Palota Színházat, illetve érdekkörükbe vonni az összes színházat. A kezdeti sikereket csúfos bukás követte: csıdeljárás, ügyészségi nyomozás és végül cégbírósági megszőnési bejegyzés. Az ügyészségi iratokból tudható a csıd pontos oka: a dekonjunktúra idején a bevétel nem fedezte a kiadásokat, különös tekintettel arra, hogy a szervezet apparátusa jóval nagyobb volt, mint egy átlagos részvénytársaságnak.
Fehér Csaba: A Sorg-ügy – egy vállalatbirodalom bukása A peranyag, mellékleteivel együtt, az 1990-es évek elején a Belügyminisztérium irattárában lezajlott szakszerőtlen rendezés miatt csak részben, töredékben került a BFL-be, sok más hasonlóan értékes per irataihoz hasonlóan, szükségesnek látszik az iratok egyesítése. A fennmaradt iratanyag egy szokványos politikai per sémáját mutatja, amelyben jól tükrözıdik a népbíróság mint intézmény mőködése. A pert különösen értékessé teszi az ahhoz csatolt nagy terjedelmő korabeli dokumentáció, bizonyító irat. Az elıadásom nemcsak a népbírósági, ügyészségi iratokra hagyatkozik, hanem a Sorg Antal Építıipari Rt két
világháború közötti levelezését, valamint a vonatkozó cégbírósági és a közjegyzıi iratokat is vizsgálja. A II. világháborút követı felelısségre vonási hullámot nem kerülhették el a két világháború közötti korszak mágnásai sem. Ezek egyike Sorg Antal építési vállalkozó, aki 1945 elıtt jó kapcsolatokat épített ki és tartott fenn a Horthy-rendszer hivatalnokaival, a nyilas párttal és a németekkel, a korszak vezetı építési vállalkozója volt. Ez az ellene indított népbírósági ügyben úgy jelent meg, hogy elısegítette a magyar katonai védelem megerısítését (laktanyák, repülıterek építése), a zsidótörvények végrehajtását, illetve az ı közremőködésének köszönhetı a magyar javak egy részének nyugatra szállítása. Az elıadás szerint a két világháború közötti elit eme képviselıjét méltánytalanul hurcolták meg, és bár lehet, hogy bizonyos esetekben közigazgatási, vagy polgári, gazdasági netán büntetıbíróság elé kerülhetett volna ügye, az ellene emelt politikai jellegő vádak nem voltak kellıen megalapozottak. Az elıadás képet ad a háború elıtti politikai és gazdasági összefonódására, a kialakult kapcsolati hálóra.
Biró Aurél: Büntetıperek a Horthy-korszakban Az elıadás a tanácsköztársaság (alkalmanként az ıszirózsás forradalom) idején elkövetett cselekmények miatt indított pereket vizsgálja. A majdani vádlottak többségét rögtön augusztus 1-je után letartóztatták, és sokszor hónapokat (a majdani büntetésnél hosszabb idıt) töltöttek fogságban, elızetes letartóztatásban, mire bíróság elé került. Az 1919. augusztus–decemberben letartóztatott mintegy nyolc-tízezer gyanúsítottból 1920. január 31én már csak 1371-en voltak fogságban. Sokak számára Horthy Miklós kormányzó 1920. december 25-én, majd 1921. december 23-án kibocsátott kegyelmi elhatározásai hozták meg a szabadulást. A perek két nagyobb csoportra oszthatók. A kisebbik csoport az érdemi vezetık (népbiztosok, agitátorok és a különbözı fegyveres különítmények vezetıi és tagjai) ellen indított eljárások, míg a vádlottak többsége a tanácsrendszer alsóbb posztjain állt (munkás- és katonatanácsok, üzemi tanácsok tagjai, házmegbízottak stb.). İk ugyanolyan anyagi körülmények között éltek, mint a sértettek. Ezek az ügyek egyéni feljelentések alapján indultak, ami azt mutatja, hogy a társadalom többségét frusztrálták a környezetébıl kicsit kiemelkedı vele egy ívásúak, akiken igyekezett bosszút állni, amikor erre alkalom kínálkozott.
A perek alapján topográfiai térkép készül a vörös ırök és a Cserny-féle „terroristák” szolgálati helyeirıl, ahol a letartóztatottakat is fogva tartották, valamint a nagyobb akciók helyszíneirıl.
Lıcsei Anikó: Büntetıeljárás alá vont fiatalkorúak az ötvenes években
Az elıadásom a fıvárosi bíróság Fiatalkorúak Bíróságának 1948–1951 között keletkezett büntetıperes iratait vizsgálja, különös figyelemmel arra, hogy a kommunista diktatúra kiépülésének idején hogyan viszonyult a hatalom (a rendırség és bíróság) a bőncselekmények elkövetésével vádolt, tizennyolcadik évüket még be nem töltött személyekhez. A vádak között a leggyakoribb a gondatlan tőzvészokozás, illetve a fegyver- és lıszerrejtegetés bőntette, de elıfordulnak lopás vagy csalás címén indított ügyek is. Más esetekben a Fiatalkorúak Bírósága a fiatalkorú védelmében járt el, amikor „az erkölcsi romlás veszélyének kitett” elhelyezésérıl döntött. Az elıadás próbálja egyértelmően elkülöníteni a gyermeki csínyek és a gyermekként, de szándékosan elkövetett bőnös cselekmények miatt indított eljárásokat. A statisztikai felmérés négy év peranyagát öleli fel, tartalmazza a fiatal- és gyermekkorú elítéltekrıl szóló számadatokat, az eljárás alá vontak jellemzı társadalmi státusát, a mindennapjaikra és az akkori családmodellre vonatkozó adatokat, a társadalom mikroegységének sikereit és kudarcait.
Lugosi András: İsbudavári Leszbosz – avagy szexualitás és ellenforradalom gróf Zichy Rafael családjában
Habermas könyve a polgári nyilvánosság szerkezetváltozásáról egy morálfilozófiai program, az ún. diszkurzív etika kidolgozásához vezetı út elsı állomása volt. Ennek az alapvetıen normatív jellegő társadalomelméletnek az volt a célja, hogy tisztázza a társadalmi– politikai
vitapartnerek
közötti
ún.
torzítatlan
kommunikáció
megteremtésének
lehetıségfeltételeit. Ennek értelmében a habermasi kommunikatív cselekvés elmélete azzal az igénnyel lép fel minden demokráciával szemben, hogy annak mőködési mechanizmusai biztosítsák mindenki számára az esélyt a társadalmi–politikai vitákban való eredményes
részvételre, mondandójának kifejtésére és igazának a többség általi elismertetésére – függetlenül a vitában résztvevık mőveltségétıl, társadalmi befolyásától, az általuk birtokolt hatalomtól és attól, hogy mekkora presztízzsel rendelkeznek. A kommunikatív racionalitás doktrínájának ellenfelei azonban három, elıadásunk témája szempontjából lényeges ellenvetést szoktak tenni Habermasszal és követıivel szemben. Hangsúlyozzák a manipulációnak a demokratikus politikai vitákban és a döntéshozatalban játszott alapvetı szerepét, megkérdıjelezik a polgári nyilvánosság egységes jellegérıl alkotott elképzelést és bírálják az ún. plebejus nyilvánosság figyelmen kívül hagyását, végül szóvá teszik a nıknek a már többes számban értett nyilvánosságokból való kirekesztettségét. Elıadásomban arra teszek kísérletet, hogy Zichy Rafael gróf és felesége, ırgróf Pallavicini Eduárdina válópere és az elsıfokon eljáró bíróság ítélethozatala után indult büntetıper iratainak elemzésén keresztül megvizsgáljam a húszas évek magyar társadalmának a nıi homoszexuális vonzalom jelenségéhez és a leszbikus szexuális életformához való viszonyát. A kérdésfelvetés maga egy negyedik ponton feszíti szét Habermasnak a polgári nyilvánosság sajátosságairól alkotott elképzeléseit, hiszen jelen esetben nem a magánszférától határozottan elkülönülı közéleti szféra vitáiról van szó, hanem egy olyan mechanizmusról, amelynek révén az ún. nyilvános szféra ellenırzi, kontrollálja, megbélyegzi, szankcionálja, illetve megerısíti, igazolja, jutalmazza a magánéletben és az intimszférában tanúsított különbözı, normakövetı és/vagy normasértı viselkedésmódozatokat. A válóperben a felperes Zichy gróf azért kérte alperessel kötött házasságának felbontását, mert véleménye szerint Pallavicini Eduárdina Tormay Cécile írónıvel szerelmi viszonyt tartott fenn. Állítását a grófi ház alkalmazásában álló háztartási személyzet tagjainak tanúvallomásaira alapozva igyekezett bizonyítani. A peres akták ezeket ugyan nem ırizték meg, de a gróf elızetesen közjegyzıi okiratokba foglaltatta a cselédjeitıl származó, feleségére nézve terhelı adatokat. Ennek köszönhetıen olyan forrással rendelkezünk, amelynek alapján nyomon követhetjük, hogy egy válni akaró arisztokrata családfı, annak ügyvédje, háztartási alkalmazottai és a közjegyzı egymást is manipulálva miképpen hozzák létre közösen a leszbikus nık nemiségének diskurzusát. A szemünk láttára rajzolódik ki, hogy milyen egymással természetesen sokszor éles konfliktusban álló narratívákat alakítottak ki az üggyel kapcsolatban a cselédek és a cselédtartók, valamint mindkét csoport nıi és férfi kommunikációs mikroközösségei. A két per során született, összesen hat bírósági ítélet részletes indoklásainak nyomon követésével pedig arról alkothatunk képet, hogy ezekhez a társadalmilag és nemileg szegmentált értelmezésekhez képest a bírói kar milyen egyszerre jogi és morális megfontolásokon alapuló, mindenki számára kötelezı, nem feltétlenül
durkheimi értelemben vett kollektív reprezentációt hozott létre. Bár a perek nem a nyilvánosság elıtt zajlottak, a sajtóban megjelent cikkek és tudósítások alapján képet alkothatunk arról a zsurnalista konstrukcióról is, amelyet a széles közönség fogyasztói igényeinek figyelembevételével alakítottak ki.
Munkácsi Krisztina: Az elsı népbírósági per története Az elsı népbírósági perre vonatkozó iratok két levéltárban lelhetık fel, a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban, ahol a tanúvallomási- és kihallgatási (aláírással hitelesített) jegyzıkönyvek, illetve az MKP KV és Titkársági ülésekrıl felvett jegyzıkönyvek találhatók. Budapest Fıváros Levéltára (BFL) ırzi a Budapesti Népbíróság fennmaradt peres iratait, köztük a Muray Lipót és társai per anyagát, melyben szintén megtalálhatóak a Rotyis és Szívós ügyében felvett kihallgatási és tanúvallomási jegyzıkönyvek, amelyeket a 401. sz. munkásszázad parancsnokainak perében bizonyítékként használtak fel. A levéltár egy másik bírósági anyaga, a Budapesti Büntetıtörvényszék népbíróságról áttett peres iratai szintén tartalmaznak az inkriminált perre vonatkozó iratokat. Dr. Herczeg Tibor orvos fıhadnagy, a nagykátai I. bevonulási központ orvosának perújrafelvételi ügyében is megvannak a Szívós–Rotyis per tárgyalási jegyzıkönyvei, ítélete, Kádár János (akkor) fıkapitány-helyettes nyomozást lezáró jelentése; írásos bizonyítékok és a tárgyalás elıkészítésével kapcsolatos iratok. Mindezek alapján pedig nem csak az rekonstruálható, hogy a két kivégzett keretlegény milyen bőncselekményeket követett el az
1942 áprilisában Nagykátán felállított
munkaszolgálatos századnál, és ezért milyen büntetést érdemeltek-kaptak. Az iratokból az is kitőnik, hogy már az elsı népbírósági per is politikai érdekeket szolgált, s ezért túlmutat az elbírált konkrét ügyön. A per mögött az MKP jogi megfontolásokat félresöprı politikai kampánya állt, a Szívós–Rotyis-per ebben az összefüggésben nem az igazságszolgáltatás részeként kapott értelmet. Az egész eljárást áthatották a politikai intenciók: elıre meghozták az ítéletet, az eljárást kívülrıl vezényelték, kiszámított indulatokat kavartak, s mindehhez megfelelı végrehajtókat kerestek és találtak. A politika látványosan maga alá győrte a jogszolgáltatást – és ez semmi jót nem ígért a jövıre nézve.
Tasnádi Ákos: Beszterce, Gurten, Zalaegerszeg – Novák Ferenc a népbíróság elıtt Novák Ferenc Besztercén volt fogházfelügyelı. A vád szerint a fogház kiürítése során az udvaron lövöldözésre került sor, Novák agyonlıtt egy fegyencet. Ezt követıen a fogház értékeit bevagonírozta és Sopronkıhidára szállította. A nyilas igazságügy-minisztérium megbízásából Ausztriába küldték szállás-elıkészítésre, majd egy igazságügy-minisztériumi szerelvénnyel kitelepült Németországba (Gurten, Felsı-Ausztria). Itt a szerelvényen lévı menekültek egyik vezetıje volt. A szerelvényre Magyarországon felrakták az igazságügyminisztérium értékeit (letétek, elkobzott aranytárgyak). E ládák sorsa bizonytalan, azok tartalmát a tanúk szerint még Magyarországon, valamint a kitelepülés után a szerelvény vezetıi, valamint SS katonák is megdézsmálták. Végül a kitelepültek visszakerültek Magyarországra, a zalaegerszegi szőrıtáborba, ahol Novák megkísérelte megvesztegetni az ıt kihallgató nyomozókat. Az elıadásom egyrészt azt vizsgálja, hogyan valósultak meg a népbírósági eljárás szabályai e per során, másrészt pedig a besztercei fogház kiürítése, illetve az igazságügyi személyzet és vagyon Németországba telepítése során történtek vizsgálatával az igazságszolgáltatás történetéhez kíván néhány mozzanatot hozzátenni.
Szakolczai Attila: A legutolsó (?) ötvenhatos per Miközben az eddig folytatott kutatások alapján úgy tudtuk, hogy a Nickelsburg László és társai ellen 1960–1961-ben folytatott büntetıeljárással lezárult az ötvenhatos megtorlás aktív, az ötvenhatos vádak alapján perbe fogottak felett ítélkezı szakasza, sıt, már ezekre az évekre is a represszió enyhítése volt jellemzı, amit betetızött a nagynak mondott 1963-as amnesztia, valójában évekkel késıbb, 1966-ban is indult per ötvenhatos váddal. És miközben úgy tudtuk, hogy 1961–1962-ben a Belügyminisztériumot megtisztították az ávósoktól, aminek következtében a politikai rendırség munkamódszere is átalakult a kádári, ún. puha diktatúra elvárásainak megfelelıen, valójában évekkel késıbb, 1966-ban is folyt a politikai rendırség szempontjából eredményes eljárás, valójában koncepciós per, amelyben a hamis vádat ugyanolyan eszközökkel bizonyították, mint tették az ötvenhatos megtorlás tetıpontján.
A Pap István ellen folytatott eljárás ugyan nem bizonyítja, hogy a hatvanas évek elején nem történt jelentıs változás a belügyben és a belügyi módszerekben, azt azonban jelzi, hogy mind a szervezet, mind az állomány igyekezett ellenállni az új követelményeknek, és minél többet átmenteni a régi gyakorlatból.
Koltai Gábor: Fegyelem a „Párt”-ban
A kommunista állampártok mindig is kiemelt feladataként írták elı tagjaik számára a belsı ellenség keresését, azaz saját tagtársaik figyelemmel követését, adott esetben „leleplezésüket”. A „leleplezett” párttag megbüntetésére sajátos fegyelmezési mechanizmust alakítottak ki, ami az évek múlásával folyamatosan változott, egyre inkább szakszerősödött, bürokratikus eljárási renddé alakult. Az elıadás az 1948–1956 közötti magyarországi kommunista uralom idején érvényes pártfegyelmi eljárási rendet, az abban bekövetkezett változásokat, illetve a jellemzı pártbüntetéseket mutatja be a vonatkozó szabályzatok, határozatok, illetve konkrét pártfegyelmi ügyek segítségével, a legnagyobb területi pártbizottság, a (Nagy-) Budapesti Bizottság mőködésére koncentrálva. A témára vonatkozó szakirodalom szinte teljes hiánya miatt csak a forrásokra lehet támaszkodni. A fı forrásanyag a Budapest Fıváros Levéltárában található MDP Budapesti Bizottsága Fegyelmi Csoportjának és Káderosztályának iratanyaga, a fıvárosi vezetı testületek jegyzıkönyvei, illetve a Magyar Országos Levéltárban ırzött MDP központi vezetı testületi jegyzıkönyvei.
László Zsófia: Érdemtelenek az érdemrendre? A Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetett párttagok fegyelmi ügyei
1957-ben hozott határozatot az MSZMP KB Titkársága az 1945 elıtti, ún. régi párttagok és a munkásmozgalom szereplıinek „erkölcsi-politikai megbecsülésérıl” és a pártéletbe való erıteljesebb bevonásáról. Ez részben anyagi, szociális támogatást jelentett (fizetés- és nyugdíj-kiegészítést, kitüntetéseket, üdülési lehetıséget, kiemelt orvosi ellátást, szükség esetén elhelyezést idısek otthonában), részben pedig a pártapparátus elıre meghatározott arányú „feltöltését” régi párttagokkal.
A régi párttagság elismerése az 1970-es évek elejéig folyamatosan zajlott, és ehhez kapcsolódva az MSZMP KB 1966. július 28-ai határozatával létrehozta a Szocialista Hazáért Érdemrendet a „felszabadulás elıtti forradalmi mozgalom kiemelkedı harcosai” kitüntetésére. Az érdemrendet, amellyel újabb kedvezmények is jártak, gyakorlatilag minden elismert régi párttag megkapta. Amellett, hogy az ezzel kapcsolatos munka és annak adminisztrálása nagy terhet rótt a pártszervekre, egyéb problémák is jelentkeztek. A Szocialista Hazáért Érdemrenddel kitüntetettek ellen ugyanis a kerületi pártszervek csak a fıvárosi végrehajtó bizottság hozzájárulását követıen indíthattak fegyelmi eljárást. A fegyelmi eljárások tárgya rendkívül változatos. Bizonyos esetekben „csak” a párt normáit szegte meg az illetı (elvesztette a párttagsági könyvét, pártszerőtlen magatartást tanúsított stb.). Mások általános erkölcsi értékeket sértettek (kicsapongó életmód, agresszív viselkedés stb.). Néhányan pedig törvénybe ütközı cselekményeket követtek el (hatalommal visszaélés, csalás, veszélyeztetésnek minısülı súlyos közlekedési baleset), amiért nemcsak a párt, hanem a büntetı bíróság elıtt is felelniük kellett. Az elıadás arra keres választ, hogy hogyan viszonyult a párt a saját maga által elismert és kitüntetett csoport tagjaihoz, ha ık szembefordultak a normákkal? Mely vétségeket
tekintettek
enyhébbnek
és
melyeket
súlyosabbnak?
Milyen
„enyhítı
körülményeket” vettek figyelembe az büntetés kiszabásakor? Hogyan viszonyult a pártfegyelmi a büntetıügyekhez?
Rácz Attila: A bírósági és a pártfegyelmi eljárások kölcsönhatása (1957-1989) Az elıadás – konkrét példákkal illusztrálva – elsısorban az állam bíráskodási és az MSZMP pártfegyelmi eljárásainak egymásra hatásával foglalkozik. Bár az idıhatár a teljes Kádár-korszakot felöleli, így a forradalom és szabadságharc vérbefojtását követı idıszakot is, részletesen mégsem foglalkozik az 1956-os perekkel. Az elsı rész – összehangolva a pártfegyelmi eljárásokkal foglalkozó Koltai Gábor és László Zsófia elıadásával – rövid áttekintést ad a kommunista párt fegyelmi eljárásrendjének struktúrájáról, illetve a korszakra jellemzı gyakoribb fegyelmi módokról. A fegyelmi eljárásokat ugyanis a szervezeti szabályzatok szerint strukturálták, a leggyakoribb pártbüntetések a dorgálás, a megrovás, a szigorú megrovás, a szigorú megrovás végsı
figyelmeztetéssel és a kizárás voltak. A budapesti fegyelmi ügyekre jellemzı volt, hogy a vétségek tekintélyes része csak másodlagosan sértette a pártfegyelmet, elsısorban az általános morálba és a törvénybe ütköztek, a források azonban mindig rávilágítanak, hogy az adott idımetszetben mit tartott a párt a legfontosabb orvosolandó problémának. 1966-ban például a pártellenes tevékenység, frakciózás; a pártélet elhanyagolása; a népgazdaságnak okozott kár, korrupció; a disszidálás, továbbá az erkölcstelen magánélet, iszákosság és a párttagsági könyv elvesztése számítottak a legfıbb vétségeknek. Az elıadás kvantitatív részét a Magyar Országos Levéltár és Budapest Fıváros Levéltára iratanyagából összeállított prozopográfiai adatbázis és az országos és fıvárosi adatokból összegzett statisztika adja. A második rész két eset – az egyik büntetıper, ahol már a gyanú felmerülésekor pártfegyelmi eljárást indítottak, a másik egy pártvonalról indított, büntetı perrel megerısített eljárás – ismertetésével mutatja meg, hogyan hatott egymásra a Kádár-korszakban az „állami” és a pártbíráskodás. A két ügy „fıszereplıi” egy fıvárosi üzem gyilkossággal vádolt rendésze és egy fıvárosi futballklub elnöke, majd párttitkára.
