Elemzés a talk show-k által közvetített értékekről és üzenetekről 1

Elemzés a talk show-k által közvetített értékekről és üzenetekről 1 I. A tanulmány célja és módszere A tanulmány azt vizsgálja, hogy a kibeszélő show-kban bemutatott konfliktusok és a moderátorok által alkalmazott kezelési módszerek milyen társadalmi értékeket és üzeneteket hordoznak. Az elemzés véletlenszerűen kiválasztott 20 (tíz Joshi Bharat és tíz Mónika show) adás konfliktusaiból történik. Az elemzés nem kíván megfelelni a reprezentativitás követelményeinek. A konfliktusok analízise kvalitatív technikával történik. A

vizsgálat

elméleti

keretét

a

konfliktuskezelésben

leginkább

elterjedt,

ma

legmodernebbnek tekinthető Alternatív Vitarendezés (ADR, Alternative Dispute Resolution) konfliktuskezelési iskola adja. 2 Ennek oka, hogy ez az iskola jól operacionalizálható fogalmi apparátussal rendelkezik és a fogalmai eligazítást adnak arról, hogy milyen technikák vezethetnek el a felek kibékítéséhez, és útmutatást ad a kivitelezhető és betartható megoldás feltételeiről. Az ADR fogalmak alkalmazásának másik oka, hogy a különböző típusú konfliktusoknál az egyik leginkább konvertálható eljárásról van szó. A tanulmány azzal a feltételezéssel él, hogy ha a média be tud mutatni ún. hasznos vitákat (mikor a vita elvben kezelhető, a felek a vitából - szakember segítségével – a saját és a kölcsönös hasznukat maximalizálni tudják) és meg tudja mutatni, hogy ezekben a vitákban hogyan szükséges eljárnunk, akkor ezeknek a műsoroknak a társadalmi haszna magas. A tanulmány célja, hogy rávilágítson, a műsorok milyen értékeket közvetítenek és milyen tartalmú üzeneteket küldenek a nézők felé. A tanulmány elsőként az elemzés fogalmi apparátusát mutatja be. A második fejezet két, a műsorokban tipikusan előforduló és a pillanatnyi társadalmi diskurzusban jelentős témáról szóló ügyet elemez végig. A harmadik fejezet azt ismerteti, hogy melyek azok a konfliktus típusok, amelyek a szakmai standardok szerint nem sorolhatóak konfliktuskezelési kompetenciába. A negyedik fejezet a 20 történet alapján összehasonlítja a két műsorvezető konfliktuskezelési technikáit, kiemelve a pozitív és a negatív elemeket. Az ötödik fejezet végül megfogalmazza a konklúziókat.

A tanulmány szerzője Balogh Eszter, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának docense. 2 Az alternatív vitarendezési módszerek családjába számtalan konfliktuskezelési mód tartozik. Ezek közül a legismertebb a mediáció vagy közvetítés, a tanácsadás (conciliation) és a facilitálás. (Trachte Huber-Huber, 1996.) 1

1

II. Elméleti keretek Az ADR lényege, hogy a vitákban egy pártatlan harmadik fél közvetítésével a konfliktus szereplői megpróbálnak egy számukra még elfogadható kompromisszumot, vagy konszenzust tartalmazó megállapodást elérni. A kibeszélő show-k abban mindenképpen hasonlítanak az alternatív vitarendezésben ismeretes helyzetekhez, hogy a konfliktuskezelésnek van egy olyan szereplője, akinek az a feladata, hogy a vitázó felek között békét teremtsen. Feladata, hogy a feleket megkérdezze, mi a problémájuk, próbál a vita hátterére rávilágítani és célja valamilyen megoldás elérése. Az ADR annyiban a ma ismert egyik legsikeresebb konfliktuskezelési iskola, hogy az általa javasolt technikákkal és eljárási elvekkel a viták többsége konszenzussal vagy a felek kisebb kompromisszumával zárható le. 3 Ennek több, az eljárás sikerét jelentős mértékben garantáló feltétele van, melyek a következők (Székely,1995.; Krémer,1999,; Deutch-Coleman, 2000) : Felek között függő helyzet álljon fenn és legyen közöttük ún. tárgyalási bizalom Az ADR azt állítja, ha a felek még hajlandóak egymással beszélni, az ügyükről tárgyalást kezdeményezni és közöttük fennáll valamilyen függőségi helyzet, akkor megnő a valószínűsége annak, hogy valamilyen elfogadható megoldást találjanak. Az első esetben azt mondjuk, még van annyi bizalom a kapcsolatban, hogy tárgyaljanak, a második esetben arról van szó, hogy a felek a jövőben valamilyen oknál fogva nem tudják egymást elkerülni, vagyis valamilyen okból kifolyólag egymásra utaltak. A konfliktustípus beazonosítása, a nem kezelhető viták mellőzése Az alternatív vitarendezés azt is állítja, a sikerekkel kecsegtető konfliktuskezelés feltétele, hogy olyan vitáról legyen szó, mely - legyen az akármilyen nehéz konfliktus - tartalmaz olyan elemeket, - közös érdekeltségek, érdekek, szükségletek, érzelmi dimenziók -, amelyek jó alapul szolgálhatnak a megállapodáshoz. Az iskola a jól kezelhető viták közül alapvetően kétféle konfliktustípust zár ki: az ideológiai vagy értékalapú vitát, ahol a vita kiváltója kizárólag két fél ellentétes értékrendszere és az ún. kapcsolati vitát, melyben kizárólag két személy egymással való inkompatibilitása, vagy ellenszenve a vita okozója. A szakirodalom ezt úgy mondja, hogy az ilyen esetekben a javak nem kombinálhatóak, vagyis a megoldás nyilván nem lehet az, hogy a vitában álló felek megváltoztassák értékrendszerüket vagy ideológiai meggyőződésüket és nem lehet az sem a konfliktus megoldása, hogy egymással kompatibilissé váljanak. 3

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mediációval kezelt viták kb. 80%-ban egyezséggel zárulnak, s kb. ugyanekkora a megállapodások betartásának aránya is. (Bennet.- Huges, 2005)

2

Bővíthető javak rendelkezésre állása A sikeres konfliktuskezelés harmadik feltétele, hogy olyan vitáról legyen szó, melyben elvileg létezik jó megoldás. A vita természete olyan kell legyen, hogy a megállapodáshoz rendelkezésre álljanak lehetséges alternatívák, vagyis számba vehetőek legyenek jól kombinálható javak, erőforrások. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a vitát a konfliktuskezelő jól vezeti, akkor ezek az erőforrások feltérképezhetőek, s a megállapodáshoz több opció is körvonalazódhat. Igen kevés az olyan vita, amiben ezek az ún. bővíthető és kombinálható javak szűkösek vagy egyáltalán nem állnak rendelkezésre. A fentiek igen egyszerű és jól értelmezhető kritériumok, melyek iránymutatást adnak a konfliktuskezelőnek arról, hogy érdemes-e a feleket egymással leültetni, és megpróbálni egy közös megállapodáshoz elvezetni. Amennyiben nem, a szakma azt mondja, hogy káros, nem hasznos vitával állunk szemben, ahol nem a konszenzus, hanem a kapcsolat megszakítása, a per, a harc stb. az adekvát módszer. Ha a szakember az ilyen vitát nem ismeri fel és a feleket mégis meggyőzi arról, hogy találkozzanak, az beláthatatlan és szörnyű káros folyamatokat is elindíthat. Összefoglalva, a konfliktuskezelési kompetencia részét képezi, hogy az eseteket a szakember jól tudja szűrni. Értelemszerűen fontos kompetenciakérdés az is, hogy a harmadik fél hogyan kezeli a vitát. A konfliktuskezelő feladata, hogy sajátos kérdezési technikákkal, kommunikációs trükkökkel a felek között közvetítsen. A közvetítésnek több célja van (Bennet.- Huges, 2005; StrasserRandolf, 2005): •

Empátiát építsen a vitázó felek között. Visszatükrözze és tudatosítsa bennük a saját és a másik érzelmeit. Megértesse velük a saját és a másik céljait.

•

Megkeresse azokat a közös pontokat, amiben mindketten egyetértenek, vagyis ne a különbségek, hanem a hasonlóságok felé terelje a beszélgetést.

•

Nem a múltra, hanem a jövőre koncentrál, és ügyel arra, hogy a beszélgetés ne fusson el a probléma valódi fókuszpontjától.

•

A támadó, stigmatizáló stb. kommunikációt semlegesíti, ezzel védi a feleket a viktimizációtól és attól, hogy az agresszióval egyensúlytalan erőpozíció alakuljon ki.

•

Figyel az erőviszonyokra, mivel, ha az egyik oldal felé túlságosan eltolódik, akkor az a megállapodás megkötését vagy annak a végrehajthatóságát veszélyezteti.

•

A vitázó felekkel olyan megállapodást keres, amely egyértelműen a kölcsönös érdekeiken alapul és önkéntesen alávetik magukat a rendelkezéseinek. A megállapodás végrehajtható,

3

kivitelezhető, ezért megfelelő garanciákkal ellátott és az adott szituációban reális és jogszerű kell legyen. A konfliktuskezelő feladata, hogy végig pártatlan, semleges pozíciót foglaljon el, sem a kérdéseivel, sem a kommunikációjával nem mutathatja meg, hogy számára melyik fél a szimpatikusabb.

III. Az analízis 1. Az előítéleteket és a sztereotípiákat megerősítő konfliktuskezelés Ebben a fejezetben a tanulmány két olyan ügyet elemez, melyek a társadalmi diskurzusban jelentős és sok érzelmet kiváltó témának számítanak. Az egyik a homoszexualitás, a másik az alkoholizmus. Mindkettő olyan társadalmi viselkedés, melyekre nem mindegy, hogy a média milyen válaszokat ad. A homoszexualitásról szóló vita a társadalmat kettéosztja, míg az alkoholizmus olyan szociális problémává vált, mely a társadalom alsóbb rétegeinek legnagyobb részét sújtja, és a társadalomban igen heves érzelmeket vált ki. 1.1. A homoszexualitás problémája „Bevallom, más vagyok, mint akinek hittél” 4 1. Az ügy Egy fiatal fiú szexuális traumáját próbálja feldolgozni a szüleivel. A fiú évekkel ezelőtt szexuális abúzuson esett át, mely azzal a következménnyel járt, hogy megzavarodott a szexuális identitása. Az abúzust követően biszexuális orientációval rendelkezett, mely óriási lelki terhet jelentett a számára. A család olyan településen él, ahol valószínűleg a heteroszexuális beállítódás az egyedüli elfogadható szexuális orientáció. A fiú hosszú ideig titkolta biszexualitását, és úgy érezte, szülei nem tudnák elviselni, ha rájönnének, mi történt vele. Most elhatározta, végleg leszámol homoszexuális múltjával és heteroszexuális életet kíván élni. A fiú a show-ban szembesíteni akarja szüleit a történtekkel, és arra kéri őket, bocsássák meg neki, hogy férfiakkal is létesített szexuális kapcsolatot. A beszélgetés célja a szülők szembesítése a ténnyel, bocsássák meg fiúk „szexuális botlását”, illetve a fiú bizonyosságot akar adni arról, hogy heteroszexuális életet fog élni. 2. A probléma és az ügy lehetséges üzenetei a nézők felé Az ügy központi problémája, hogy a traumát a fiú és a család miként tudja feldolgozni. Egy ilyen ügy lehetséges társadalmi üzenetei a következők lehetnek: 4

Mónika show 2009. 09. 8. adás második eset

4

•

a szexuális abúzus bűncselekmény,

•

a szexuális abúzus feldolgozása terápiás feladat, az érintetteknek szakemberhez kell fordulniuk,

•

a társadalommal meg kell értetni az abúzus és a bekövetkező szexuális identitásproblémák közötti összefüggést.

A konfliktuskezelés arra mindenképpen rá tud mutatni, hogy az áldozatok milyen típusú segítséghez fordulhatnak, el kell tudnia vezetni őket ahhoz a felismeréshez, hogy erre szükségük van (vagy éppen nincs), s ha szükséges, meg kell tudni mondania, milyen jogi eszközökhöz nyúlhatnak. 3. Elemezés A műsor az első és talán az egyik legfontosabb üzenetet nem fogalmazza meg. Nem mondja ki, hogy az abúzus bűncselekmény. A második üzenet, hogy ilyen esetben milyen segítségért lehet folyamodni, szintén nem hangzik el. A harmadik üzenet, mely az identitászavar összefüggéseit kellene, hogy megvilágítsa, csak részben válik világossá, ennek ellentmondásos jellegére mutatnak rá a fejezet következő részei. 3.1. A moderátor által alkalmazott kommunikációs eszközök A fiú viktimizálása. A show első látásra arra tesz kísérletet, hogy a traumát valahogyan megpróbálja megindítani a feldolgozás útján. A műsorvezető a beszélgetés legelején megkísérli visszatükrözni és megerősíteni az abuzált fiú érzéseit, félelmeit; ehhez azonban igen sajátos eszközöket használ fel. Többször azt a tényt hangsúlyozza, hogy a homoszexualitás nem bűn, ellentétben azzal, ahogyan azt a fiú gondolja. Ez nem a fiúhoz, hanem a társadalomhoz irányított kiszólás, mely valójában irreleváns megállapítás a fiú szükségleteivel kapcsolatosan. A moderátor azzal, hogy a fiúnak ezt többször hangsúlyozza, a szereplőben tovább mélyítheti azt az érzést, ami ellen éppen küzd, hogy ő homoszexuális. A konfliktus szempontjából nem az volt a kérdés, hogy mit gondolunk a homoszexualitásról, hanem az, hogy a fiú az élményét hogyan éli meg és az élménnyel hogyan tud együtt élni a családjával. A kiszólásokkal elmélyíti az áldozati és a bűntudat érzését, ami a folyamat és a fiú szempontjából is igen veszélyes. Az ilyen hibák a konfliktuskezelésben azzal a következménnyel járhatnak, hogy a szereplő tárgyalási pozíciója lélektanilag annyira meggyengülhet, hogy olyan megállapodásba is belemegy, amely számára kedvezőtlen következményekkel is járhat. Kommunikáció a kapcsolatról

5

A fiúnak a legfontosabb a családja - ez már az első mondataiból kiderül. A konstruktív beszélgetés egyik legfontosabb dimenziója ez az érzelmi vonal kell legyen, amelynek az a célja, hogy a szülők és a fiú megerősítsék egymás iránt érzett érzéseiket. A műsorvezető ezt megteszi, a szülők felé folyamatosan megerősíti, hogy a fiúk mennyire szereti őket. A konfliktuskezelés során ezeknek az érzelmeknek a mélyrétegeit szükséges feltárni, pl. mi az, amit a leginkább szeret a másikban, miért fontos neki a másik, mi a legemlékezetesebb pozitív élmény stb. A műsorvezető bár megkérdezi az anyát, hogy milyen a kapcsolata a fiával, elfogadja azt a szimpla választ, hogy jó. A fiú és a szülők kapcsolatából eredő fogódzókról, melyek egy ilyen trauma feldolgozásához fontos tényezők lennének, nem sokat tudunk meg, mely rögtön prejudikálja azt is, hogy az ügynek kis eséllyel lehet itt jó megoldása és pozitív üzenete a nézőközönség felé. A műsorvezető az érzelmeket pusztán a felszínen ventiláltatja A szülők viktimizálása A műsorvezető nagyon elfogultan viszonyul az ügy szereplőihez. Minden jel arra mutat, célja a szülőket arra kényszeríteni, hogy fogadják el fiúk ’szexuális tévelygését’, és ígérjék meg, hogy nem tagadják ki, amennyiben újra homoszexuális kapcsolata lesz. Ezzel kapcsolatosan több probléma merül fel. Egyrészt a már tárgyalt módon tovább erősíti a bűntudatot a fiúban, hogy ő valóban homoszexuális, másrészt a szülőkre is igen nagy nyomást gyakorol, hogy mondják ki, fiúkat szeretik és fogadják el nemi identitását. A moderátor többször próbálja rávenni a szülőket arra, hogy a családi viszonyokról adjanak információkat. A cél helyes, de a konfliktuskezelő ezt általában nagyon semleges, nyitott és sokféle kérdéssel szokta elérni. Ezzel szemben a műsorvezető nem burkoltan a kérdéseivel azt akarja kimondatni a szülőkkel, hogy nem jó szülők, a fiúkat magára hagyják, nem értik meg. A felek nyilvánvalóan az ilyen stigmatizáló kérdésekre bezárulnak. Minekután a műsorvezető nem jut ötről–hatra, az apára ráolvassa, hogy nem toleráns a homoszexuális fiával szemben, mivel mint sokan, úgy ő sem vélekedik, viselkedik megfelelően az ilyen témákkal kapcsolatosan. Az ügy megoldása végül az lesz, hogy a szülők megígérik, nem dobják el fiúkat még akkor sem, ha újra homoszexuális kapcsolatot létesítene. Megoldás Borítékolható, hogy csak látszólagos megoldásról van szó. Olyan ígéret, melyet nem valószínű, hogy be lehet tartani. Ebben a társadalmi miliőben a homoszexualitás valószínűleg az egyik legelfogadhatatlanabb viselkedés, s ezt nyíltan felvállalni felvállalhatatlan kihívások elé állíthat egy családot. A megoldás a trauma kezelésének módjaira sem ad válaszokat, a fiú a szükségleteivel ellentétesen homoszexuálisnak lett nyilvánítva; a kötődésekről és a családon belül a kapcsolatok

6

kapaszkodóiról nem esett szó. A megállapodás egy üres ígéret, melynek nincsen tartalma, nem tartalmaz garanciákat. A konfliktuskezelés során mindkét fél érzései, szükségletei a kommunikáció részét kell, hogy képezzék. Szakmailag nem elfogadható, hogy a folyamat bármely szereplőt kész megoldások, elvárások elé állítsa (fogadják el fiúkat) és a folyamat sikere azon múljék, hogy ezeket a feltételeteket sikerül-e a másikkal elfogadtatni. 4. Következtetés Az ügyről folyó kommunikáció iránya azt az üzenetet fogalmazza meg, hogy a másság elfogadása pusztán döntés kérdése, mely a társadalmi tolerancia kérdését igencsak leegyszerűsíti: előítéletes és toleráns emberekre osztja a világot. Az ígéret garanciák és a jövőbeni életfeltételek tisztázása, a trauma feldolgozása nélkül nyilvánvalóan nem megoldás. Üzenete - mint láttuk - semmiképpen nem tartalmazza az ilyen ügyben értékes diskurzus témákat, eredeti céljával ellenkezően azt valószínűsíthetjük, hogy az előítéleteket növelheti, és nem mutat arra sem példát, sem iránymutatást, hogy hasonló témákban az emberek hogyan járjanak el. Az ügyet a moderátor egy olyan értékvitává alakította – bár itt nem is volt szó konfliktusról -, amelyet ilyen formában klasszikusan a nem megoldható viták közé sorol a szakirodalom. Nagyon más az a kérdés, hogyan vélekedünk a homoszexualitásról, mint az, hogy annak tényét és az azt kiváltó traumát hogyan dolgozzuk fel. A moderátor elköveti azt a hibát, hogy nem tesz eleget annak a közvetítési kötelességének, hogy a felek között kiegyensúlyozza az erőviszonyokat, a folyamatot a jövő és nem a múltbeli események tisztázása felé terelje és nem tesz törekvéseket annak érdekében sem, hogy a szereplők végrehajtható, konszenzuson alapuló és garanciákkal ellátott megoldást találjanak. Csak rövid kitérőként megemlítünk egy másik homoszexualitásról szóló ügyet 5 is. Ez az ügy ráerősít az előző következtetéseire. Valójában mindkettőben teljesen ugyanazt az üzenetet fogalmazza meg a műsor. A téma, hogy egy fiatal fiú szembesíteni akarja a szüleit homoszexuális identitásával. A fiú nem vár semmit a szüleitől, pusztán azt kívánja elmondani, hogy valójában Ő kicsoda. A műsorra női ruhában érkezik. A műsorvezető ebben a szituációban az előzőhöz nagyon hasonlóan jár el. Az egyszerű szembesítéses, ventillációs ügyből hirtelen egy extrém helyzetet kreál. Egyszerű vidéki emberekkel – valószínűleg kistelepülésen élnek - akarja elfogadtatni a fiúk homoszexualitását és azt, hogy fogadják vissza gyermeküket, aki nyilvánvalóan már csak női ruhákat kíván hordani. Az ügy nem konfliktuskezelési kompetenciakörbe tartozik, hiszen nincs is konfliktus. A fiú nem akar hazamenni, identitását vállalni szeretné, csupán

5

Mónika show 2009. 09. 8. adás első eset

7

megmutatni szeretné, kicsoda is Ő. A másik oldalon a szülők megerősítik, hogy csak heteroszexuálisként térhetne haza, mivel a településen nem tudják vállalni a szégyent, de továbbra is gyermekükként szeretik, és elfogadják a döntését. A műsor ennél erőszakos módon többet kíván elérni: a szülők női ruhában, férfiakat fogadva fogadják haza gyermeküket. Következésképpen az ügyben a téma ventilációján kívül nem értelmezhető semmilyen érték, melyet a társadalom számára a műsor közvetíthet. Az egyetlen üzenet, hogy a problémát igencsak leegyszerűsítve és a különböző szociológiai, családterápiás stb. aspektusait elfedve, a társadalmat toleráns és nem toleráns csoportokra osztja. Mindkét kibeszélő show-ban számos olyan ügyet találunk, amikor nem áll fenn konfliktus a felek között, de a beszélgetés kifutása valamilyen extrém helyzet (értsd a társadalmi normáktól elütő) mesterséges előállítása és annak elfogadtatása a másik emberrel. 1.2. Az alkoholizmus problémája

„Egy anya kiutat keres a házasságából”6 1. Az ügy Az alkoholizmussal kapcsolatos legtipikusabb viták, amikor az alkoholista férfi otthon bántalmazza a családját és/vagy elhordja a család pénzét. A felek szükséglete, célja és a reakcióik szinte forgatókönyvszerűen ismétlődnek. A nők kérése, hogy változzon meg a férjük, vagy hagyja el őket; a férfiak reakciója, hogy tulajdonképpen ők nem is isznak, s megígérik, leszoknak az alkoholról 7. Az elemzett ügy az ilyen esetek egyike. Az asszony a lányával arra kéri a műsorvezetőt, hogy győzze meg a férjet, szokjon le az italról. Ha ezt itt nem tudják elérni, akkor az asszony elhagyja a férjét. A részeg férj veri a feleségét, s ittas állapotában meg is csalta. Elmondják, a férj már többször megígérte, hogy elhagyja az alkoholt, de az ígéretét soha nem tudta megtartani. 2. A probléma és az ügy lehetséges üzenetei a nézők felé Az alkohollal kapcsolatos témák társadalmi üzenete a következő lehet: •

az alkoholizmus betegség és kezelése bár egy döntéssel indul, de kigyógyulni belőle nem lehet,

•

az embereknek útmutatót adjon arról, hogy ilyen esetben milyen szolgáltatásokhoz tudnak fordulni, hiszen olyan betegségről van szó, melyet a család egyedül nem tud megoldani,

6 7

Joshi Bharat 2009. 10. 8. adás Ez az alkoholisták tipikus reakciója. Tagadja, hogy iszik, és megígéri, hogy elhagyja az italt.

8

•

megvilágítsa az alkoholizmus szociológiai összefüggéseit, feltárja, milyen családi és szociális problémák vezethetnek az alkoholfüggőség kialakulásához. Ha a műsorvezető e hármat a felekkel meg tudja ismertetni és be tudja láttatni, akkor a

társadalom felé nagyon értékes üzenetet tud megfogalmazni. 3. Elemzés A műsor a fenti üzeneteket nem fogalmazza meg. Nem mondja ki, hogy az alkoholizmus betegség, nem ad tanácsot arról, hogy a család milyen segítséghez fordulhat, nem kíséreli meg kibontani a családi viszonyokat, az érzéseket, a problémákat. A műsor ezzel ellentétesen éppen azt üzeni, hogy az alkoholfogyasztás bűn, amiről csupán döntés kérdése, hogy a szenvedélybeteg leszokik vagy sem. 3.1. A moderátor által alkalmazott kommunikációs eszközök A bizalomépítés hiánya A moderátor a folyamatnak passzív hallgatója. A felek részéről számos olyan információ hangzik el, melyet a szakembernek kötelező lenne lereagálnia. Ilyen információ, hogy az asszony kijelenti, már nem bízik a férjében, fél tőle, majd az asszony és a férj párbeszédéből kiderül, hogy a férj a sógornőjével csalta meg a feleségét, amit a feleség nagyon szégyell a faluban. Ilyen helyzetben a konfliktuskezelő feladata, hogy a másikban tudatosítsa a bizalomhiány és a szégyenérzet tényét, a témákat (alkohol, abúzus és megcsalás) pedig külön kell választania, mivel ha nem teszi ezt, a vita eszkalálódik. Miután ezek megtörténtek, a konfliktuskezelőnek abba az irányba kell terelnie a feleket, hogy megfogalmazzák, konkrétan milyen szükségletek kielégülése, feltételek teljesülése szükséges ahhoz, hogy a bizalom helyreálljon, látnak-e erre esélyt, milyen garanciákra van szükségük stb. A férj viktimizálása A műsorvezető nem avatkozik közbe akkor sem, amikor az asszony átkozódik, minősítő, trágár kifejezéseket használ a férjével szemben. A konstruktív konfliktuskezelés első eljárási szabálya, hogy a folyamaton zajló kommunikáció szabályait, normáit a konfliktuskezelő rögzíti, melyből az egyik legfontosabb, hogy a káromkodás, a trágár, minősítő kifejezések alkalmazása tilos. Ha ez előfordul, a szakember közbeszól és a kommunikációt addig leállítja, amíg nem tisztázza a felek kötelességeit. Arról a műsor nem ad információt, hogy előzetesen ilyen szabályokat rögzítenek-e. Amennyiben nem, nyilván nehezebb hivatkozási alapot találni arra, hogy a felek ’trágár’ kommunikációját leállítsák. A műsor az alkoholista férjet magára hagyja, ezzel a beszélgetés viktimizálja őt. A műsorvezető nem támogatja meg abban, amikor beismeri, hogy szégyelli, amit az asszonnyal tett, bocsánatot is kér tőle. A férfi ezzel megtette az egyik legnagyobb lépést a megállapodás felé, a 9

szakembernek ezzel kötelező dolgoznia. Ilyenkor vissza kell tükröznie az érzéseket, tudatosítania kell a bocsánatkérés és a beismerés jelentőségét. A műsor ehelyett reakció nélkül hagyja ezeket a mondatokat, és a férjjel szemben kizárólag támadó, stigmatizáló és válaszút elé állító kommunikációt folytat. A konfliktuskezelési eljáráson a harmadik fél ilyen mértékű elfogultsága általában kétféle reakciót válthat ki: az ember feláll, és otthagyja a tárgyalóasztalt, vagy aláveti magát az őt bántalmazó folyamatnak, és egy számára kedvezőtlen, ezért nem teljesíthető megállapodást fogad el. Megoldás A ’megállapodás’ nagyon veszélyes vizekre vezeti a családot. A műsorvezető megígérteti a férfivel, hogy többé nem iszik, s megkéri a feleséget, ha a férje nem tartja be az ígéretét, akkor vessen véget a kapcsolatnak. A konfliktuskezelő szakember ilyen könnyen nem adhat zöld lámpát a kapcsolat felbomlásának. A műsor ezzel elkövette az egyik legnagyobb hibát, amit egy szakember elkövethet: elfogult konfliktuskezeléssel maga hozott egy olyan döntést, melyből mindkét fél vesztesként kerül ki, s amely teljesen nyilvánvaló, hogy nem végrehajtható. A műsor nem járta azt sem körbe, hogy mi lesz a férjjel, ha a felesége kirakja a házból: a szegény családok válásaiból eredő hajléktalanság problémája egy következő fejezete kellett volna legyen a tárgyalásnak. 4. Következtetés Az alkoholproblémákkal összefüggő ügyekben a konfliktuskezelőnek a családi kötelékeket, kötődési formákat, kapcsolódásokat kell felfejtenie. Meg kell találnia azokat az érzelmi kötéseket, amiért a családnak érdemes bevállalnia az elvonókúrával járó kálváriát. A konfliktuskezelőnek figyelnie kell arra, hogy az elköteleződés önkéntes legyen, s ne csak a családi kényszer nyomására történjen meg. Természetesen az a forgatókönyv is előfordulhat, hogy a család vagy az alkoholista nem tudja vállalni a kezelést, de ennek kimondása ugyanolyan értékes eredménye lehet az eljárásnak, mint az, hogy a kezelést vállalják. A

harmadik

fél

a

beszélgetést

általában

arra

tereli,

hogy

kiderüljön,

az

alkoholfogyasztásnak milyen pszichológiai oka van és ez a viselkedés milyen családi problémákra adott reakció lehet. Az alkoholistának az eljárás során szembesülnie kell azzal, hogy az alkoholfogyasztás a családtagokban milyen érzéseket vált ki, kit hogyan érint a probléma. A műsorvezető elfogult kommunikációja nagyon káros és torz üzenetet fogalmaz meg a közönség felé: az alkoholista bűnös abban, hogy iszik és választásával az alkohol és a család között egyszemélyben felelős. Az üzenet azért torz, mert szinte közhely, hogy az alkoholizmus szenvedélybetegség, a pszichológiai, szociológiai, szociálpolitikai okai ennél jóval bonyolultabbak. A műsorvezető ezzel szemben azt a költői kérdést teszi fel, hogy „miért fontosabb magának az ital, mint a család? Őket szeretni kellene, megbecsülni” Függetlenül attól, hogy a megbecsülés, a 10

család és az alkohol kapcsolata egyáltalán nem volt téma a beszélgetés során, a műsor ezzel jól érthető, egyszerű és az alkoholizmussal szembeni legsztereotipabb álláspontot erősíti meg. Az alkohollal kapcsolatos ügyekben a show szinte kivétel nélkül mindegyikben hasonlóan járt el. A javasolt megoldásokban voltak különbségek, de a konfliktuskezelés társadalom felé szóló üzenete mindig hasonló volt. A moderátor a közvetítési munkával kapcsolatos szakmai elvárások egyikének sem tett eleget: nem épített hidat a felek között, nem kereste a közös pontokat, nem a jövő felé orientálta a kommunikációt, nem volt pártatlan, nem egyensúlyozta ki az erőviszonyokat a felek között és nem kereste az optimális megoldást sem.

2. A tévedés. A párbeszéddel nem vagy nem kizárólag a párbeszéddel kezelhető ügyek Ez a fejezet a teljesség igénye nélkül két olyan ügyet mutat be, melyek természetükből adódóan nem kezelhetőek pusztán tárgyalásos módszerrel. Ezek olyan ügyek, melyekben a felek közötti viszony annyira megromlott, az ügy annyira eszkalálódott, vagy olyan súlyú bűncselekményről van szó, amely miatt az ügyet kifejezetten káros egy ilyen fórumra terelni. 1. Büntetőjogi ügyek A szakma véleménye megoszlik abban, hogy a családon belüli erőszak, a súlyos testi sértés, a nemi erőszak alkalmas esetek-e arra, hogy a felek leüljenek egymással egyezkedni (Lovas-Herczog, 1999.). Az egyik álláspont szerint a viktimizáció veszélye olyan nagy és az elkövetett ügyek olyan súlyos bűncselekmények, hogy az áldozatnak az az érdeke, hogy az elkövetővel való találkozást elkerülje. Mindezekkel szemben a másik iskola azt vallja, hogy felkészült konfliktuskezelővel, megfelelő előkészítési munkával a találkozó haszna az lehet, hogy az áldozat kibeszélheti, az ügy hogyan érintette őt, az elkövető szembesíthető tettének a következményeivel, aminek reszocializációs funkciója lehet. Mindenesetre ezek az ügyek a büntetőjogi mediációs eljárások igen speciális esetei, melyek a szakemberektől komoly felkészültséget igényelnek. „Meddig kell tűrni egy nőnek a bántalmazást?” 8 Számos olyan eset van, amikor a nőket a jelenlegi vagy valaha volt élettárs, a börtönből visszatérő élettárs vagy férj bántalmazza, fenyegeti, rettegésben tartja. A műsorok nem egy esetben mutatnak be ezt bizonyító képsorokat, videókat, vagy a nők testrészein prezentálják a bántalmazás nyomait. Jelen ügy is egy, az ilyen esetekből. 1. Az ügy

8

Joshi Bharat 2009. 03. 9. adás

11

Az ügy egy súlyosan bántalmazott nő esete, akit a volt férje folyamatosan ver, fenyeget, a gyerekeket rettegésben tartja. A tanulmány írója nem kíván büntetőjogi fejtegetésekbe bonyolódni, így az itt következő ügyben csak kiemeli azokat a napvilágra került erőszakos cselekedeteket, melyeket úgy ítél meg, hogy büntetőjogi és nem kommunikációs kompetenciát érintenek: •

fenyegetés,

•

testi sértés,

•

gyermekkel szembeni erőszak,

•

rongálás,

•

életveszéllyel való fenyegetés,

•

láthatás során a gyermek elrablása.

2. A műsor kompetencia-tévedésének magyarázata A szakmai standardok szerint az ilyen konfliktusok kezelésének első lépése, hogy megindul a rendőrségi eljárás. Az ügyben tisztázandó, hogy ki és milyen bűncselekményt követett el. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a kommunikáció a felek között káros és felesleges. A tett az elkövetői oldalon nincs elvállalva, ezért az ügy konkrétumai hiányoznak, így nem tisztázott, hogy honnan kezdődhet és miről szólhat a tárgyalás. Büntető ügyekben az itt tárgyaltakhoz hasonló kommunikációs eljárás büntetőjogi mediációs keretek között zajlik. Minden büntetőjogi mediációs eljárás feltétele a beismerés, amely tematizálja a problémát, s csak ez vezethet el komoly szakmai kontroll mellett - a felek közötti viszony rendezéséhez. A beismerés hiányában szakmai tévedés a feleket leültetni egymással. A felek között az erőszakos kommunikáción kívül nincsen más információátadási dimenzió. Az egyik oldalon egy súlyosan viktimizálódott nő, a másik oldalon pedig egy súlyos cselekedeteket elkövető férfi áll. Az ilyen ügyben konkrét fogódzkodók és konkrét büntetőjogi szankciókkal való fenyegetettség hiányában az erőszakos kommunikáción kívül nehéz elfogadtatni más tárgyalási módszert a felek között. Mindezek arra a következtetésre vezetnek, hogy az adás óriási hibát követ el azzal, hogy ezt az esetet egy békítő szándékú kommunikációs csatornába próbálja terelni. Ezt a hibát alátámasztja a férj viselkedése is: mikor meglátja a volt feleségét, nem megy be a stúdióba. Viselkedése ebben a kontextusban teljesen racionális - hasonló körülmények között a büntetőjogi mediációs esetek így zárulnának -, hiszen az elkövető nem kívánja magát alávetni a felelősségre vonás folyamatának úgy, hogy tulajdonképpen nem áll fent erre vonatkozóan semmilyen büntetőjogi kényszerítő erő vele szemben. A műsor ezt a hibát tovább fokozza azzal, hogy a férfit

12

megpróbálja erővel a tárgyaló asztalhoz kényszeríteni. Ennek érdekében provokálja, fenyegeti. A műsor itt szerepet téveszt, identitászavarba kerül, hiszen nem rendvédelmi, bírósági, vagy éppen ügyészi minőségben, hanem békítőként jár el az ügyben. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy viselkedésével nem veszi figyelembe az önkéntesség elvét, azt a jogot, hogy valaki a szabad döntéséből vegyen részt egy önkéntességen alapuló folyamatban. 3. Kommunikáció egy narratíváról A konfliktuskezelő feladata, hogy mindkét felet meghallgassa, a közöttük dúló viszály hátterét segítse felfedni és megkeresse az ügy közös pontjait. A műsor az áldozati oldalról ezt jó és nagyon fontos kérdésekkel megteszi, olyan információkat kér, melyek az ügy hátterét próbálják megértetni. A műsor jó konfliktuskezelőként arra kíváncsi, hogy mitől fajult el a házasfelek közötti kapcsolat, mi lehet a férj célja, mire lehet szüksége. Ezeket a kérdéseket csak az áldozati oldalnak teszi fel. Az elkövetői oldal felé mindezt nem fogalmazza meg. Éppen ellenkezőleg támadó, provokáló megnyilvánulásokkal egyre messzebb taszítja a tárgyaló asztaltól. Mindez annak ellenére történik, hogy a férfi a hátsó folyosón számos olyan megnyilvánulást tesz, mely arra utal, hogy a kapcsolat történetének létezik egy másik narratívája is. A férj ezeket a kijelentéseket őszintén fogalmazza meg és olyan konkrétumokat sorol fel, amelyekkel szemben az empatikus konfliktuskezelői odafordulás könnyűszerrel tárgyalóasztalhoz ültethetné a férfit. Az olyan szituációban, amikor az egyik fél a folyamatot megszakítja, a konfliktuskezelő feladata, hogy külön tárgyalással – erre itt a folyosón mód volt - megnyugtassa a másikat, megtudja, mi zaklatta fel ennyire, mire van szüksége ahhoz, hogy leüljön, mitől fél, mit vár a beszélgetéstől stb. Amennyiben ez nem történik meg, az ember a folyamat áldozatává válik, mely nyilván ellehetetleníti a megállapodás megkötését, s a konfliktuskezeléssel szembeni bizalom, annak hitelessége és szakmai reputációja a felek szemében csökken. 4. Következtetés Nem vitatható, a műsor azáltal, hogy megszólaltat egy ügyvédet, próbálkozást tesz arra, hogy kiemelje, büntetőjogi ügyről van szó. Ezen kívül más fontos pozitív társadalmi értéket azonban nem tud üzenni a közönség felé. A konklúziója, hogy az elkövető, agresszor nem tud és nem akar szembenézni a tetteivel; másrészt nem az agresszió a helyes út a problémák megoldására. A szembenézés és a felelősségvállalás jogi feltételeiről már volt szó. Az agresszió és az erőszak elítélése nyilvánvalóan fontos üzenet, ugyanakkor a tanulmány írója szerint fontos üzenet az is, hogy az embereknek megmutassuk, minden történetnek több narratívája létezik, s példát

13

adjunk arra, hogy ezeket milyen eszközök segítségével tudjuk megérteni. 9 A műsor az egyik oldalról ügyesen kérdezi ki az áldozati oldal olvasatát, de igen elutasító a másik oldal érzéseivel szemben. Összességében, ezzel a típusú konfliktuskezeléssel a műsor éppen azt üzeni, hogy a világ fekete és fehér, és a bűncselekmények elkövetési okának a leegyszerűsítésével a bűnelkövetői szubkultúra felé megnyilvánuló sztereotip gondolkodásmódot erősíthet meg. A műsorvezető ezt a sztereotip üzenetet élesíti azzal a kérdésével is, hogy „Nem lenne könnyű megígérni a lánynak, hogy nem bántja többé?...” A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem. A műsor azt üzeni, hogy a felelősségvállalás csak morális kérdés, annak bonyolult szociológiai, pszichológiai, jogi feltételeiről, összetevőiről és a felelősségvállalás témájáról egyáltalán nem tesz említést a nézők felé. Az esetben a tárgyalási bizalom teljes hiányával állunk szemben. Egy olyan eszkalált kapcsolati vitáról van szó, melyben nehéz megfogalmazni a közös célokat. 3. Eszkalált konfliktusok „Testvérháború” 10 1. Az ügy Léteznek olyan mértékben eszkalált konfliktusok, amikor a felek már nem képesek egymással tárgyalni. Ilyen eset az itt elemzett a testvérháborús ügy is. Két testvérről van szó, akik között olyan mértékben megromlott a viszony, hogy nem beszélnek egymással. Mikor találkoznak, azonnal ütik egymást, nem kérdeznek, nem beszélgetnek. A konfliktus hátteréről nem sokat tudunk meg, a meginterjúvolt fiú nem tudja pontosan leírni az esetet. Az interjúból kiderül, hogy a fiú célja a bosszúállás, a jelen nem levő öccsét verbálisan azonnal megfenyegeti. Mindezekből sejthető, hogy nem megállapodni kíván a testvérével, s abban a pillanatban, amint meglátja öccsét, neki esik és verekedésbe fajul a műsor. Az ügy érdekessége, hogy a verekedésbe hirtelen a nézőközönségből is bekapcsolódik – vélhetően - a két meny. A konfliktuskezelő szakember feladata, hogy felmérje az eszkaláció mértékét. Amennyiben a konfliktus túlságosan eszkalált, annyiban nem a tárgyalásos módszer az adekvát eszköz, és a szakembernek az a feladata, hogy a feleknek ne javasolja ezt az utat. Léteznek olyan eszkalált ügyek is, amikor még lehet esély arra, hogy egyszer a felek tárgyaljanak egymással. Ilyenkor a szakember külön tárgyalással kezdi a folyamatot, és a vitázó személyeket akkor ülteti csak össze, ha már esély van arra, hogy az indulatok ne szabaduljanak el a tárgyalás során. 9

Pl. A nők verbális abúzusa kevésbé diagnosztizálható, mint a férfiak fizikai agressziója Joshi Bharat 2009. 05. 25–i adás

10

14

Az ügy nem szolgál különösebb tanulsággal, csupán arra világít rá, hogy ezek a konfliktusok nem kezelhetők ilyen formában. Konfliktuskezelési szempontból a műsor által levont következtetés kevéssé releváns, mely szerint az itt szereplő emberektől függetlenül nyilván vannak olyanok is, akik „tudnak szellemi adottságaikkal élni és a konfliktusukat agresszió nélkül kezelni”. A szakmai összegzésünk inkább az lehet, hogy a jó konfliktuskezelőnek megfelelően kell tudnia szűrnie az eseteit, és a közös ülést körültekintően és alaposan kell előkészítenie. Jelen esetben az eszkaláció és a tárgyalási bizalom hiányának az esetével állunk szemben. A műsor a szűrést és az előkészítést nem tette meg, ennek okait a tanulmánynak sem célja kifejteni. Ugyanakkor számos olyan adás van, ahol a szereplők egymásnak esnek, ezekben az ügyekben kérdés, hogy a szűrési folyamat miért marad el az adások összeállításakor.

4. A konfliktuskezelési technikák összehasonlítása 4.1. A két műsor különbségei Az esetek szűrése A mintába került ügyek alapján feltűnő volt a két show műsor között azon különbség, hogy a Joshi Bharat sokkal több tárgyalásos technikával kezelhető ügyet visz a stúdióba, mint a Mónika show. Joshi műsoraiban inkább találni olyan ügyeket, melyek amolyan ’nagy találkozásos’ esetek, pl. a lány találkozni kíván az évek óta nem látott anyjával, vagy a börtönből szabadult fiú a régi szerelmével stb. A mintába került esetek tapasztalatai alapján a Mónika show egészen másképpen kezeli az agressziót, a verekedéseket, mint a Joshi. Míg az utóbbiban a biztonsági őrök szétszedik az embereket, és az esetet Joshi Bharat életbölcsességével lezárják, addig a verekedés kirobbanásakor Mónika képeket vág, ’jujjog’, behunyja a szemét, de az ügyet nem zárja le. Mikor a biztonsági őrök a verekedő embereket leültetik, Mónika emelt hangon megkéri, hogy ne zajongjanak, legyenek nyugodtak, beszéljék meg a problémájukat. A 2009. március 16-ai adásban, ahol arról volt szó, hogy vajon kitől esett teherbe egy asszony, az egymásnak eső emberek indulatait egyáltalán nem tudta a műsorvezető kordában tartani. Nem is állította le az egyre inkább eszkalálódó folyamatot, végignézte, amint az indulatok egyre hevesebbé váltak, alig szólt közbe, s végül a verekedésre a fent leírtak szerint reagált. A konfliktuskezelő egyrészt - amint erről már volt szó - megelőzi az ilyen helyzeteket. Ha ezt nem tette meg, mert az ügyet rosszul mérte fel, vagy pl. az ülésen olyan információk derültek ki, melyek ilyen heves reakciókat váltottak ki, akkor az ülést abban a pillanatban be kell rekeszteni. Az eljárás ilyen esetben sikertelennek minősül. Szakmailag és jogilag sem elfogadható, hogy erőszakos cselekedetben a konfliktuskezelő asszisztál a feleknek.

15

Kommunikációs normák Bár a Joshi Bharat műsoraiban is találkozni verekedéssel, trágár szavakkal, de a műsor sokkal kevésbé trágár és szókimondó, mint a Mónika show, melyben a kommunikációs normákat szinte minden alkalommal megszegik a szereplők. Nyilván nem lehet messzemenő következtetéseket levonni 20 eset tapasztalatából, de ezek felvetik azt a hipotézist, hogy a Joshi Bharat jobban szűri a befutó ügyeket; szerencsésen a trágár szavakat kevésbé használó emberekhez jut el, vagy egyszerűen felkészíti őket a televíziós szereplésre. Mindenesetre a mintába került konfliktusok mindegyikében nem tiltott, hanem csak ’kisípolt’ adottsága a folyamatoknak a trágárság. A tanulmány úgy ítéli meg, hogy ez mindenképpen negatív üzenet. A konfliktuskezelési eljárások reputációját legalábbis nem növeli. Az eljárás presztízsét nyilvánvalóan az növelné, ha a társadalmi normáknak megfelelő kommunikációs forma betartatásának módjára jó példát mutatna a műsor. A kommunikációs normák területén Joshi Bharat a másik műsorvezetőnél sokkal diplomatikusabb. Mónika sokszor és igen egyszerűen rákérdez a szereplők szexuális életére: van-e szexuális kapcsolat a felek között és az milyen intenzív, heti hányszori együttlétet jelent. Bár az ügy szempontjából ez sokszor fontos kérdés, de a kérdezés módja egyáltalán nem fér össze az ebben a témában megszokott protokollal. A másik műsorban a kapcsolat minőségéről folyó diskurzus a szexualitás kérdését mellőzi. A Mónika show-ban a kommunikáció társadalmilag elfogadott normáit talán nehezebb is betartatni, ha a műsorvezető a kényes (értsd szigorúan magánügy) témákat nyers naturalitásában taglalja ki a felekkel. A moderátorok kérdezési technikája A két műsor között a legnagyobb különbség a moderátorok viselkedésében, kérdezési módszerében figyelhető meg. Nem lehet elvitatni, hogy Joshi Bharat nyitott, a konfliktus szempontjából lényeges kérdéseket tesz fel a vendégeinek. Ezek a kérdések általában hasonlóak. Sokszor arra kérdez rá, hogy mit gondol az interjúalany, mi lehet a konfliktus oka, mi lehet az ellenfele célja, mi vezethetett a kapcsolat megromlásához stb. A kérdések célja az ügy mozaikjainak az összerakása. Joshi sokszor el is mondja, ahhoz, hogy meg tudjuk oldani az ügyet, ismernünk kell a körülményeit. Joshi a kérdéseket először empatikus odafordulással teszi fel. Az interjúalanynak minden oka megvan arra, hogy úgy érezze, mintha egy megértő pszichológusnál ülne, aki a problémáival foglalkozik, próbálja őt megérteni és számára segítséget nyújtani. Ezt az érzést erősíti az interjú zárásaként, az ellenfél megjelenése előtt jól megszokott kérdés: „Mit tehetek Önért?”. Joshi Bharat sokszor használ az ADR-ből is ismert konstruktív konfliktuskezelési technikákat, pl. visszatükrözi az érzelmeket, lefordítja a felek számára egymás gondolatait, próbál

16

empátiát építeni a felek között és néha pozitív megerősítést is ad fontos kijelentések, érzelmek hangsúlyozására. Ezekre látni példát a 2009. szeptember 30-ai adásban egy anyós vitában. Ezekkel a technikákkal nem találkozni a másik show műsorban. Mindkét műsorvezető célja a körülmények tisztázása, de ennek hogyanja nagyon különbözik a két moderátornál. Mónika nagyon egyszerű, világos, s kevésbé az érzelmekre fókuszált kérdésekkel bombázza az interjúalanyait. Míg Joshinál egy pillanat erejéig az a benyomásunk támad, mintha egy megértő pszichológusnál lennénk, addig Mónikánál inkább az igazságtevőnél érezhetjük magunkat. Ezt a műsorvezetők fizikai elhelyezkedése is szimbolizálja. Mónika papírral a kezében, frontálisan áll szemben, Joshi ellenben ugyanolyan fotelben vagy széken ül, mint a vendégei. Mónika alig intéz érzelmekkel kapcsolatos kérdéseket az interjúalanyai felé. Kommunikációja arról szól, hogy kiderítse, mi igaz és mi nem az ügyben, olyan, mint egy kihallgató tiszt. A konfliktuskezelő szakember számára nem az a fontos, hogy kinek van igaza - vagyis mi igaz és mi nem -, hanem az, hogy kit hogyan érint az ügy, és mi lehet az optimális megoldás a számukra. Vagyis nem a múltra, hanem a jövőre fókuszált beszélgetés. Joshi e tekintetben több esetben jól jár el. Az ügy konfliktus és nem a megegyezés felé való terelése Az egyik legkomolyabb konfliktuskezelési hiba és etikai vétség, amikor a harmadik fél az esetet szándékosan a konfliktus és nem a megegyezés felé tereli. Erre ad példát a 2009. március 20-ai Mónika show. Az ügy: „Találkozni akarok a szeretőddel”. Valójában egy anya-lánya kapcsolatról van szó, ahol a lány azt kéri anyjától, hagyja el szeretőjét, és éljen vele és unokájával. Az ügy a két nő közötti viszony rendezése és az együttélési szabályok megtárgyalása lenne. A megbeszélés rendjén is megy, amíg a színpadra nem hívják az anya szeretőjének a másik szeretőjét. Ez a pillanat azonnal verekedésbe tereli az addig békében zajló beszélgetést. A másik szerető minden szempontból irreleváns aktor az ügyben, nincsen jelentősége az anya-lánya kapcsolatban. Az ügy tetőpontja, amikor behívják a férfit is, akiért a verekedés folyt, és a műsorvezető megkéri, döntsön a két nő között. Súlyos hibát követett el a műsor. Itt egyértelműen a konfliktus mesterséges eszkalációjával állunk szemben. Ennek okának kiderítése azonban nem képezi a tanulmány részét. Más hasonló szélsőséges esettel a húszas mintában nem találkoztunk, ezért ezt a különbségek közé soroltuk.

17

4.2. A két műsor hasonlóságai Elfogult konfliktuskezelés A két show műsor legnagyobb hasonlósága, hogy a moderátorok súlyosan elfogultak az ügyek szereplőivel szemben. Ezzel a moderálás és konfliktuskezelés legalapvetőbb etikai és szakmai szabályát szegik meg. A 20 esetből az a tendencia olvasható ki, hogy az elfogultság vagy a segítséget kérő fél felé, vagy az ügy áldozatával szemben nyilvánul meg. A legalapvetőbb szakmai standard, hogy az ügyben elfoglalt pozícióktól (áldozat, elkövető, gyengébb, erősebb stb.) függetlenül a konfliktuskezelőnek pártatlanul kell viszonyulnia a felekhez és az esetekhez. A korábbi elemzések példát adtak már arra, hogy bizony nem egyértelmű, ki az áldozat az ügyben és egyáltalán létezik-e valódi áldozata az esetnek. 11 Az elfogult konfliktuskezelés súlyos következménnyel járhat, ezekre a korábbi elemzések adtak példákat és bizonyítékokat. Bár Joshi Bharat kérdezése az esetkezelés elején számos ügyben jó irányban indul el, de sajnos ez a tendencia általában már akkor megfordul, amikor belép a második szereplő. Ekkor a kommunikáció vagy egy passzív, a folyamatot túlságosan elengedő, a feleket magára hagyó; vagy elfogult, az egyik oldalt viktimizáló irányvonalon indul meg. Mindkettőre láthattunk példát a korábbi elemzésekben. Egy szélsőséges esetet mégis ki kell emelnünk. A 2009. szeptember 4-i Joshi Bharat adásban egy prostituált anya és lánya találkozott egymással. A lány egy igazi tragikus élettörténetet mesél el, sírással, komoly lelki traumákkal szembesülhetnek a nézők. Természetesen az ’avatatlan szem’ rögtön azt gondolja, hogy az anya egyértelműen felelőssé tehető a lánya sorsáért, nem tett eleget az anyai kötelességeinek. Mikor az anyával megindul a kommunikáció, kiderül, hogy nemcsak a lány, hanem az anya is hasonlóan rémes életet élt. Lassan fény derülne arra, hogy bár az emberek felelősségét a sorsok alakulásában nem lehet elvitatni, de a szociológiai, családi körülmények pontosabb ismerete nélkül felelőtlenség bárkit is egyszemélyben felelősségre vonni más emberek sorsának alakulásában. Ezeket a körülményeket Joshi Bharat nem engedi az anyának kifejteni. Bár az anya elmondja, hogy a lányát szereti, bántja, ami vele történt, az életét szeretet nélkül éli ő maga is. A moderátor mindezeket reakció nélkül hagyja; az anya magára marad. A műsorvezető dermesztően elfogult módon, az anyára mintegy ráolvassa a bűneit, és erkölcsi példabeszédet tart arról, hogy milyennek kell lennie egy anyának. Az anya pillanatok alatt a megbeszélés áldozatává válik. A konfliktus megoldásaként Joshi egy szimbolikus ölelést kényszerít rájuk, melyet a lány nem akar elfogadni, de a műsorvezető fizikailag ’összetolja’ őket. Joshi Bharat erkölcsi útmutatójának, mondandójának szenvedő alanya az anya lett. Sokszor csak egy terápia vagy konfliktuskezelés során derül ki, hogy mi az abúzus valódi oka és egyáltalán ki az áldozat. Például tudjuk azt is, hogy léteznek olyan esetek is, amikor a tényleges zaklató nem az agresszív férj, hanem a verbálisan bántalmazó nő.

11

18

Ugyanígy igen elfogult Mónika kérdezési stílusa is. A 2009. március 11-ei adásban egy megcsalt fiú barátnőjét vonta kérdőre, hogy miért hagyta el. A műsorvezető kommunikációja végül oda vezetett, hogy a megcsalt férfivel szemben Mónika női lojalitása győzedelmeskedett. Olyan kérdésekkel szembesítette, miszerint biztosan oka volt a lánynak, hogy megcsalta, hogy elszökött (nem volt szó a beszélgetésben szökésről) tőle. A műsorvezető egyértelműen a konfliktus, az ellentétek felé vitte a folyamatot, és az esettel azt üzente, ha egy férfit megcsalnak, annak mindig valami súlyos oka van, melyről a férfi tehet. Az ügynek nem lett megoldása, a kapcsolat tovább romlott a régi pár között, a fiú súlyos vesztesként állt fel az asztal mellől. A műsorok mindig megfogalmaznak valamilyen nagyon egyszerűen érthető és borzasztóan sztereotip erkölcsi üzenetet. A homoszexualitást el kell fogadni, ha nem tesszük, intoleránsak vagyunk, az alkoholizmus bűn, milyen egy jó anya, az agresszió bűn és nem megoldás a problémákra, a börtönviselt fiú viselkedjen jól stb. Amint korábban már bővebben kifejtettük, ezek üres, sokszor torz és káros üzeneteket küldenek az emberek felé, és az ilyen konfliktuskezelési módszerek, konklúziók valószínűleg erősítik a már élő sztereotípiákat és előítéleteket az emberekben. Látszat vagy szimbolikus megoldások kikényszerítése Mindkét show előszeretettel él a szimbolikus, pl. a bocsánatkérés, ígéret megoldásokkal. A szakmai tapasztalatok azt mutatják (Fellegi, 2009; Wachtel, 1997; Herczog, 2003), hogy ezek nagyon fontos szimbolikus gesztusok, főleg az olyan esetekben, mikor valamilyen abúzus történik vagy egy kapcsolat helyreállítása a cél. Ugyanakkor ezek a gesztusok valóban csak gesztusok maradnak, nem tudnak egy jövőbemutató, jól végrehajtható megállapodás egyik legfontosabb ’nulladik’ elemévé intézményesülni. Ennek okaira a tanulmány a korábbiakban bőven kitért. Látszatmegoldások születnek azért is, mert nem is lehet mást elérni a tárgyalások során. A műsorvezetők a problémák kibeszélését abszolút felszínen hagyják, az ügyek komplexitására kínosan ügyelnek, hogy ne bonyolódjanak bele. A tünetekről zajló kommunikációt mesterségesen tartják fent, melyet a le nem reagált érzelmek, gesztusok segítségével érnek el.

5. Konklúzió A tanulmány arra kereste a választ, hogy a kibeszélő show-k konfliktuskezelési stratégiái, moderálási módszerei milyen társadalmi üzenetek, értékek megfogalmazásához futnak ki. A tanulmány a húsz műsorból álló mintából két fontos társadalmi problémát kiemelt, és megpróbálta értelmezni, hogy a show műsorokban zajló kommunikáció milyen rejtett és nyílt üzeneteket fogalmaz meg a társadalom felé. Az elemzés következtetése az, hogy mind az alkoholizmussal, mind a homoszexualitással szemben a már meglévő sztereotípiák és előítéletek

19

megerősítése történt meg. Következésképpen az itt taglalt konfliktusok és a bemutatott kezelési stratégiák nem szolgáltak pozitív példával a társadalom felé, inkább negatív tartalmú üzeneteket fogalmaztak meg. Az eredmény arra mutatott rá, hogy a tanulmány kiinduló várakozásaival ellenkezően, a műsorok nem képviselnek releváns társadalmi értékeket. A tanulmány kitért arra is, hogy a műsorok a kompetenciájukhoz nem tartozó vitákat is színpadra visznek, és ez szakmailag elfogadhatatlan. Az egyik ilyen ügy az volt, amikor dialógusos helyzetet

akartak

teremteni

egy

olyan

konfliktusban,

ami

egyértelműen

a

büntető

igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik. A konfliktus szereplőjén a műsor számon kérte a felelősségvállalás

elutasítását,

miközben

jogilag,

pszichológiailag

nem

indokolt,

hogy

szembenézzen a tényekkel. A másik eset, mikor az ügy azért volt alkalmatlan a tárgyalásra, mert a szereplők nem akartak beszélni, közöttük a folytonos kommunikáció fizikai erőszakban nyilvánult meg. A műsorok ilyen esetekben az agresszió, az erőszak bemutatásával pusztán egy olyan ventilációt folytatnak, amely az ügyeknek sokszor csak az egyik narratíváját mutatja be, s tudatosítja az emberekben. Mivel konfliktuskezelés nem történik, így pozitív példát, követendő értéket nem tudnak felmutatni a show műsorok. Következésképpen elemzésünknek ez az eredménye is ellenkezik a kiinduló várakozásunkkal, hogy a kibeszélő show-k fontos társadalmi értékeket képviselnének. A tanulmány összehasonlította a két műsor konfliktuskezelési stratégiáit. Az elemzés rámutatott a két műsor hasonlóságaira és különbségeire. Joshi Bharat pozitívuma, hogy a szakmai elvárásokhoz illeszkedő konfliktuskezelési technikákat alkalmaz. Ha ezzel a beszélgetés közepén nem hagyna fel, a konfliktus összetettebb, mélyebb dimenziói megismerhetővé válnának. Ebben az esetben a show műsor rendkívül érdekes, fontos és komoly, a társadalmi problémákat megismertető és a kezelésében útmutatót adó műsor lehetne. A show műsorok azonban egymásra hasonlítanak abban, hogy a tünetek és nem a lényeg szintjén tartják a konfliktusokat. Az esetek többségében általában kreálnak egy áldozatot, aki az életigazságok, a sztereotípiák megfogalmazásának lesz a szenvedő alanya. A műsorok mindezeknek megfelelően látszatmegoldásokkal dolgoznak. Egyike sem jutott el addig, hogy pl. a bővíthető javakról szóljon a diskurzus. Következésképpen a tanulmány kiinduló várakozásaival ellenkezően a moderátorok a konfliktuskezelés területén nem tudtak pozitív példával szolgálni a társadalom felé. Stratégiájuk éppen hogy illeszkedik az általában megszokott és igen általános konfliktuskezelési gyakorlathoz. A narratívák egyik oldalával azonosuló, a bűnbakképző és a problémákat rendkívül leegyszerűsítő konfliktuskezelést erősítik meg az emberekben.

20

Felhasznált irodalom •

Bennet, M. D.- Huges, S (2005): The Art of Mediation. NITA Publications Committee Indiana

•

ratihwaite (1999): Crime, Shame, Reintegration Cambridge University Press

•

Deutch- Coleman (2000): The Handbook of Conflict Resolution Jossey-Bass Publishers San Francisco.

•

Fellegi (2009): Út a megbékéléshez. A helyreállító igazságszolgáltatás intézményesülése Magyarországon Budapest, Napvilág Kiadó.

•

Krémer A. (1999): Pozícionális és érdekalapú tárgyalás. in: Tóth Pál Péter (szerk.): Döntőbíráskodás Püski Kiadó.

•

Lovas-Herczog (1999): Mediáció, avagy a fájdalommentes konfliktuskezelés Múzsák Kiadó Budapest

•

Megbékélés és jóvátétel (2003) szerk.: Herczog Mária Család Gyermek Ifjúság Budapest,.

•

Strasser – Randolf (2005): Mediáció, a konfliktusmegoldás lélektani aspektusai Nyitott Könyvek, Budapest

•

Székely Gy. (1995): Győzelem vesztesek nélkül. 3K Alapítvány Budapest.

•

Trachte-Huber- Huber (1996): Alternative Dispute Resolution Anderson Publishing Co Cinncinatti, Ohio

•

Wachtel (1997): Real Justice The Piper’s Press Pennsylvania

21