16. fejezet
Isabelle!- kiáltott fel örömében Joséphine. Élek?- Isabelle a szemeit forgatgatta, hogy szétnézzen a kórteremben, ahol feküdt. Nagyon úgy néz ki. Várj itt, szólok a dokinak.- pattant fel a lány. Megszökni azt nem fogok, mert mozdulni sem bírok.
Joséphine kacagva rohant végig a folyosón egyenesen az orvosi szobához, aminek az ajtaján eszeveszettül dörömbölni kezdett. Az egész részleg a lány által csapott lármától zengett. Nem tudta leplezni boldogságát, amiért Isabelle magához tért. Egy magas ősz hajú orvos nyitott neki ajtót és kérdő tekintettel nézett a lányra, aki elhadarta a történteket. Az orvos felkapta Isabelle kórlapját és a nővérpult előtt elsietve beintett az egyik ápolónak, hogy kövesse a kórterembe. Isabelle az ágyán feküdt és megpróbált feljebb ülni, de a nagy hasi fájdalom miatt mozdulni sem tudott. Szemeivel oldalra nézett, amitől röhögés fogta el. Eszébe jutott egy szeretett barátnője, akinek a nézése az oldalról készült fényképeken olyan, mint a krokodilé. Elképzelte, hogy ő is így csinál most.
Örülök, hogy jókedvében találom Mademoiselle Duval.- lépett be az orvos az ápolónő és Joséphine kíséretben.- Hogy érzi magát? Mondhatom úgy, hogy remekül? Ha így érzi, akkor örülök, mert nagyon ránk ijesztett. Önökre ijesztettem? Képzeld Isabelle, majdnem meghaltál.- vágott közbe Joséphine, akire az orvos szidalmas pillantást vetett. Kérem, kisasszony ne szóljon közbe. Bocsánat.- sütötte le a szemét a lány és a vizit fennmaradó idejében csendben maradt. Majdnem meghaltam?- illetődött meg Isabelle és a bólogató Joséphinere nézett. A műtét közben komplikáció lépett fel, ami következtében a szíve leállt egy rövidke pillanatra. Sokadik próbálkozásra sem sikerült visszahoznunk, de a halál pontos percében újra szívhangok jelentek meg a monitoron.- fújta ki magát a doktor. Most teljesen lelombozódtam.- kuncogott Isabelle, de az orvos komor tekintetére komoly arckifejezést színlelt. Nagy aggodalmat kelthetett az őt műtő doktorokban, ő pedig nevet a saját halálán. Nem szép dolog Isabelle. Dorgálta meg magát gondolataiban.
A test épsége a lélek egészségétől függ. Nem sokon múlt, hogy elveszítsük. Köszönöm doktor úr.- hálálkodott Isabelle. -És mikor enged haza? Azért ennyire ne siessünk előre mademoiselle.- az orvos átadta a kórlapot az ápolónőnek és Isabelle ágya mellé állt, hogy megnézze a sebgyógyulás folyamata hol tart.- A heg szépen gyógyulgat, de minimum hét napot még bent kell töltenie. Olyan sokat? Általában tíz napig maradnak a kórházban a páciensek és ön három napot átaludt.mosolyodott el a doktor.- Ne aggódjon, mert a rokonait értesítettük. A rokonaimat? Ide jönnek? Azt nem tudom, mert az Ön kérésére nem adtuk ki nekik a tartózkodási helyét.
Isabelle szemlátomást megkönnyebbült az orvos válaszától, és hálás volt neki, amiért megnyugtatta a családját, viszont belül nem volt békés. Addig nem akar velük találkozni, míg teljesen fel nem épül és az az Isabelle nem lesz, aki egykor elhagyta őket.
Az orvos a vizsgálat után elhagyta a szobát, és a két barátnő magukra maradtak. Joséphine izgatottan húzta az ágyhoz a székét és egy narancsot kezdett hámozni. Nem járt túl nagy sikerrel, mert kemény héja volt, mégis hajtotta a vágy, hogy megegye. Isabelle bazsalyogva figyelte a kislány szerencsétlenkedését és ő is rákívánt egy narancsra.
Nekem is bontasz egyet? Edd meg az enyémet, majd én bontok magamnak másikat.- Joséphine boldogan nyújtotta át a hámozott gyümölcsöt barátnőjének, aki élvezettel tépte le az első cikk narancsot. Esik a hó?- nézett Isabelle az ablakra. Aham.- válaszolta szűkszavúan Joséphine, miközben a narancsot dugta a szájába.- Ma reggel kezdett el esni. Decemberben úgy illik nem? Mindjárt itt a Karácsony.- sóhajtott fel Isabelle és elszomorodott.- És én nem lehetek a családommal. Ha haza mégy akkor miért ne lehetnél? Mert nem megyek haza, míg egészséges nem leszek. Te tudod.- vonta meg a vállát a lány.
Isabelle nem szerette a téli a hónapokat, mert számára hidegek és szürkék voltak. Nem lelte örömét a felkelő, sem a lenyugvó napban. Télen az ember sötétben kel és sötétben tér nyugovóra. Csak akkor lát igazi világosságot, ha olyan helyen dolgozik, ahol ki lehet menni a szabadba. A havat is csak akkor szerette, amikor hullott. Imádta nézni az ablakából ahogy a kietlen természet fehér bársonyt borít magára, és úgy vélte, hogy minden hópihe egy titkot rejt magában. Olyan lelkeknek vélte, akik hópehely formájában térnek vissza a földre, de csak egy kis időre, mert a mennyország visszahívja őket. A tenyerébe hulló hókristály különböző formáit ámulattal nézegette, és fejében lefényképezte, hogy mikor a meleg otthonban belép, akkor is vele legyen az apró csoda. A fehérség az, ami elönti őt. A hó a tisztaságot, a reménységet jelképezi és varázslatos érzést kelt benne, főleg karácsonykor, amikor a szeretet is jobban érzékelhető. Magányos karácsonya lesz. Egyedül.
Isabelle, min gondolkodsz?- zökkentette ki a nőt elmélkedéséből Joséphine. Csak a havazásban gyönyörködöm. Oh, szép is az. A barátnőimmel imádtuk a nagy hót, mert akkor tudtunk hócsatázni, meg hóembert építeni.- nevetett a lány.- Olyan furcsa lehet azoknál, akiknél nincs hó. Például Mexikóban nem sűrűn havazik. Mexikó.- ismételte annak az országnak nevét Isabelle, amelyről annyit ábrándozott Elenával és Meryllel. Egyszer megfogadták, hogy tíz éven belül kimennek ebbe a csodálatos országba, és élvezni fogják az istenadta bűvöletét.- Tudod Joséphine, volt egy furcsa, de igen kellemes álmom. Milyen álom? Nem hangzik érdekesnek, de számomra mindennél többet jelent.- Isabelle óvatosan elhelyezkedett és mesélni kezdett a lánynak.- Nekem van két nagyon jó külföldi barátnőm, és azt álmodtam, hogy találkoztunk valahol. A helyet nem tudom leírni, mert egyszerűen fenséges és tündéri volt. Minden fényben cikázott és a színek különböző árnyalatai jelentek meg egyegy pillanatban. Nem váltakozott,- magyarázta kézmozdulataival a nő - hanem olyan volt, mintha egyik világból a másikba kerülnél. És ezek között a világok között voltak fehér hézagok, és az egyikben Elenát, a másikban Merylt láttam meg. Ők is észrevettek engem, érzem. Nem furcsa ez? Érdekesnek érdekes, nekem még nem volt ilyen álmom, de madame Charlottenak is volt hasonló élménye miután egyszer megműtötték. Ő is majdnem meghalt. Lehet, hogy a köztes világban voltál és nem álmodtad?- csodálkozott el Joséphine. De akkor mit kerestek ott a lányok? Talán velük is történt valami.- húzta el a száját a lány.
Isabelle riadtan fordult vissza előző pozíciójába és próbálta nem elhinni Joséphine felvetését a túlvilági találkozásról. Elena és Meryl élete biztosan jól alakul, hiszen amikor elhagyta őket az életük
a legnagyobb rendben zajlott. Mihamarabb el kell hagynia a kórházat és kapcsolatba lépni a barátnőivel, hogy megoszthassa féltett titkát. De az utóbbira majd sokkal később fog sort keríteni, mert nem akar felesleges aggodalmat kelteni a lányokban. Hála Istennek a műtétet túlélte, pedig nem sok híja volt, hogy magához szólítja az Úr. Adott neki még egy lehetőséget új élet kezdéséhez, amely tisztább és erkölcsösebb. Miután felépül egy új Isabelleként tér vissza a családjához és a munkájához, de a régi jó tulajdonságaival. De a neheze még hátra volt. A kemoterápia.
Az irodaházban emberek járkáltak fel és alá, mert nem tudták mi lesz a vállalat sorsa. Jorge halála után Gustavo vette át a cég irányítását, de most, hogy már ő is elment, nincs ki átvegye a vezetést. Elena nem értett az efféle üzleti tevékenységekhez, de mint főrészvényes és tulajdonos ráhárultak a vállalat problémái. Az irodában sorra követték egymást az alkalmazottak, hogy kikérje véleményüket, és tapasztalataik segítségével egy darabig tovább vigyék a vállalkozást. Catalina hamarosan visszatért Izraelből és azon volt, hogy mindenben segítsen barátnőjének.
Egy hónapot még várok és eladom a társaságot.- huppant a fotelbe Elena. Miért akarod eladni, hiszen innen van a fő jövedelmetek?- kérdezte Catalina a múlt havi könyveléssel a kezében. Nem értek hozzá és csak a csődbe vinném.- nevetett Elena.- Amúgy is lassan megszületik a gyerekem és minden időmet neki akarom szentelni. Ez természetes.- bólogatott Cata.- Gustavo nem hívott? Nem. Miért nem keresed fel? Elköltözött. Tegnap voltam nála és a házvezetőnője mondta, hogy már nem lakik ott. De a fia csak érdekli. Mondta, hogy majd jelentkezik, ha megszületett, mert meg akarja ismerni. Olyan idióta voltam.- csattant ki a nő dühösen. Elolvastad a naplót? El sajnos. Nagyot csalódtam Jorgéban.- Elena felállt és ahhoz az ablakhoz sétált, ahonnan egyszer Jorge megleste a nőt szakításuk után.- Nem az volt, akinek mutatta magát. Kegyetlenebb. Sosem találkoztam ennyire megátalkodott gazfickóval. Ő mindig tudta, hogy nemzésképtelen és nem árulta el.- idegeskedett a nő, ahányszor csak az esetre gondolt- Direkt úgy állította be, hogy magamat vádoljam azért, hogy nincs gyerekünk. Sőt még ő is engem okolt érte. Nevetséges. Felháborító. Ráadásul Gustavo érzéseiről is tudott és nem engedte meg, hogy bizonyítsa, még
akkor sem, amikor már tudta, hogy el fog hagyni. Akkor mindent szépen kitervelt előre?- csodálkozott el Catalina. Pontosan. De ne idegesítsd magad kérlek, mert az nem tesz jót nektek. Emlékszel mit mondott az orvos.Catalina Elena mellé ment és leültette a fotelbe.- Lemegyek a büfébe és iszok kávét, neked hozzak valamit? Nem, köszönöm.
Elena barátnője után nézett és megvárta, míg becsukja maga után az ajtót. Egy kicsit egyedül szeretett volna maradni férje egykori irodájában. Az elmúlt napokban egy szabad perce sem volt elmerengni a rég történt eseményeken. Az asztalon még kint volt az esküvői fotójuk, ahol olyan szerelmesen ölelték át egymást, hogy az ember azt gondolná, hogy ennél tisztább és szebb kapcsolat nem létezik. Milyen csalóka is. Elena keservesen elmosolyodott és a fényképért nyúlt, hogy kezébe véve átérezhesse az eltűnt napok kedves világát. Ismét átélte templomi esküvőjük minden megmozdulását, a bevonulástól az első hitvesi csókig. Akkor minden olyan öröknek volt megírva. Megszegték a házasság kötelékének legfontosabb, a legértékesebb pontjait. Együtt egészségben és betegségben, de Jorge sosem volt mellette. Elena pedig a hűség esküjét gyalázta meg. Sokszor elgondolkodott azon, hogy ha vissza tudná forgatni az időkerekét, vajon megtenné-e? Nem valószínű, mert a kapcsolatukat megmenthetnék, de boldogságuk nem lenne sosem teljes, hiszen a gyermekáldást elvette tőlük a természet. Mindennek megvan az oka. Nem hiába hazudott Jorge, nem véletlenül jött Gustavo, mégis elüldözte azt a két férfit, akit valaha is szeretett.
Elena szíve hevesen vert a feltörő dühtől, amit maga iránt érzett. A fényképet az asztal mellett álldogáló szemeteskukába hajította, amikor Catalina visszatért kezében a kávéjával. A nő sajnálkozó tekintettel nézett a fotelben pityergő asszonyra, aki a fejét az irodaablak felé fordította. Catalina letette az asztalra az italát a most már szabad helyre és a tekintete a szemetes felé irányult. A barátai figyeltek rá onnét széles mosollyal az arcukon. Próbálta megérteni, hogy Elena mit érezhet valójában, de nem tudta. Sejtette, hogy háborog a lelke és úgy érzi, hogy a világ ellene van, de ő itt van neki és egy percre sem hagyja magára. Már azt is megbánta, hogy elment Izraelbe. Ha vele maradt volna, akkor nem került volna kórházba és nem lett volna veszélyben az élete. Nagyon jól ismerte Elenát. Minden egyes cselekedetével magát akarta védeni, mert félt a szenvedéstől, most mégis a csapdájába esett. Látja azt is, hogy fél. Fél a jövőtől, a múlttól, az emlékektől, az érzésektől, mindentől, ami a létet jelenti, fél magától az élettől. Majd ő feltölti energiával és visszahozza a régi Elenát, akiért annyian rajongtak és még most is szeretik. A barátai, a kollegái és az alkalmazottak csodálják erejét és természetes kisugárzását, aminek fénye bevilágítja a mindenséget. Nem szabad elveszni hagyni egy ilyen csodát, egy ilyen remek teremtést.
Catalina leguggolt Elenával szembe és barátian megfogta a könnytől nedves kezeket.
Ideje lenne elindulni az aukcióra. Persze.- bólogatott hevesen Elena és a táskájáért nyúlt. Biztosan ezt akarod? Elárverezni Jorge értéktárgyait? Nincs rájuk szükségem. Akkor menjünk, hozom a kabátokat. Állítólag ma esni fog a hó.- kiabált Catalina, miközben a megszabadította a nehéz kabátoktól a fogast. Lassan a karácsony is itt van. Ne is mondd, tessék- nyújtotta át a kabátot Elenának- még azt sem tudom mit vegyek a férjemnek. Tényleg kérdezni akartam, hogy nem szeretnél- e nálunk szentvacsorázni? Köszönöm a meghívást, de jobb szeretném egyedül tölteni.- utasította vissza Elena. De ez a szeretet ünnepe, senkinek sem tesz jót a magány. Én viszont egyedüllétre vágyom. Kész vagyok, mehetünk.
A sofőr a vállalat előtt várt a két nőre, hogy elvigye őket az árverésre. Elena meg akart szabadulni mindentől, ami Jorgéhoz köti. Az autójától, az ásvány gyűjteményétől, a könyveitől, a lemezeitől, a festményeitől, mindentől, ami csak az övé volt. A férfi ruháit a szeretet szolgálatnak ajándékozta és az aukcióból befolyt összeget a Gyermekekért Alapítványnak adományozza. Még ennyit sem akar a férfiból. A naplót viszont nem volt mersze megsemmisíteni, azóta is ott hever az asztal fiókjában és arra vár, hogy valaki egykori tulajdonosa után küldje.
Meryl nehéz léptekkel ment egykori lakása felé, amely pár nappal ezelőtt kigyulladt. Társaságában Evelyn és George volt, aki a nő segítségére sietett, amikor megtudta a történteket. Amikor beléptek az ajtón furcsa bűz érintette meg orrukat, de a látvány még elrettentőbb volt. Szinte semmi sem maradt a szobából, ahol Meryl aludt. Milyen szerencse, hogy időben rátörték az ajtót. A többi helyiség enyhén égett meg, de ahhoz eléggé, hogy ne lehessen lakni. A könyvek és a számítógép is odalett a tűzvészben, minden elveszett, ami fontos volt a számára. A fényképek, a videók és a regényei is. A polcon lévő könyvek mind megperzselődtek és nedvesek voltak. Meryl hirtelen a szájához kapott és a szekrény mélyére nyúlt, ahol egykor elrejtette az első igazi regényét. Ruhái is félig megégtek, de fellélegzett, amikor a doboz aljáról előkotorta a jó állapotban lévő füzetkéjét. Szorosan magához ölelte és nem győzött hálálkodni az Istennek, hogy legalább ezt meghagyta neki. A többi polcon is csak maradványok voltak. A Meryl Streep, Helena Rojo és Catherine Deneuve filmjeiből csak égett darabok voltak, köztük az a dvd is megsemmisült, amit Jamestől kapott a születésnapjára a nyári partin. Olyan fájdalmas volt elveszíteni mindazt, ami kemény munkával összehozott és azokat a dolgokat, amelyeket annyira szeretett. Meryl sírva fakadt a szörnyűség láttán. George kedvesen átölelte és simogatásával próbálta megvigasztalni.
Mentsük, ami még menthető és menjünk.- tanácsolta. Igazad van, nem érünk rá pityeregni.- törölte meg könnyes szemét Meryl és a lányának kiabált, aki az egykori szobáját szemlélte elkeseredetten. Oda lett a kedvenc versgyűjteményem.- mondta szomorúan. Majd veszünk másikat. Evelyn,- szólította meg George a lányt.- szedd össze az épségben maradt holmid és tedd ebbe a dobozba. Oké?- a férfi egy dobozt nyújtott át Evelynnek.
A lány bólintott és összeszedte néhány dísztárgyát, amelyek nem sérültek meg a tűzoltás során. Szerencséjének vélte, hogy aznap minden fontos könyvét és jegyzetét az iskolai szekrényében hagyta, mert így azok megmenekültek. Az anyja mindig haragudott érte, hogy bent felejti, de most örült ennek a feledékenységnek.
Miután végeztek a pakolással, a dobozokat levitték George autójába, hogy magával vigye a lakására.
Meryl ugye, akkor jössz te is?- kérdezte George a hidegben ácsorgó nőt.
Meryl a lányára nézett, aki mosolyogva bólogatott.
Biztos vagy benne, hogy nem jössz velünk? Igen George,- felelte Evelyn- nekem itt van az iskolám. Amúgy is azt mondták, hogy egy hónap múlva rendbe hozzák a házat és visszaköltözhetünk. Addig barátnőmnél fogok lakni, a téli szünetet pedig apánál töltöm. Szeretném, ha vigyáznál magadra kislányom.- Meryl és könnyek között ölelte át a lányát. Ne aggódj, anya. Kiismerem magam. Induljunk, mert lassan ránk esteledik. Előbb Evelynt elvisszük a barátnőjéhez, hogy nyugodtan hazamehessünk. Rendben.- egyezett bele Meryl.
Az égből hópelyhek kezdtek hullani egyre sűrűbben és sűrűbben, míg nem percek múlva elárasztották tiszta fehérségükkel az egész várost. Nagyon ritka eset, hogy ebben a térségben havazik. Különleges alkalom volt. George és Meryl még el sem hagyták Londont, de már hiányzott neki a város. Az a város, hol új életet akart kezdeni és sikerült is neki, de nem olyan formában, ahogy ő azt elképzelte. Nehezen hagyta magára a lányát, mert eddig még sosem volt ennyire távol tőle, de az az egy megnyugtatta, hogy jó kezekre bízta és csak egy hónapot kell nélküle eltöltenie. Útközben elhaladtak a kórház mellett, ahol dolgozott. Szeretett volna visszamenni dolgozni, de a főnöke nem engedte. Azt akarta, hogy pihenje ki magát, ráadásul hamarosan itt vannak az ünnepek is. Jól esett neki, hogy ilyen szerető kollégákra, barátokra tett szert egy olyan világban, ami távol állt tőle egészen addig a percig, míg részese nem lett.
A lelkiismerete nem hagyta nyugodni Pierre miatt. Talán túlságosan is kemény volt vele és meg lehetett volna oldani a dolgokat és mellőzni a nézeteltéréseket, de mindketten makacs egy teremtések voltak. Szereti a férfit még mindig, de nem engedheti meg, hogy ő irányítsa az életét és elszakítsa azoktól, akiket szeret. A hétvégén kiengedik a kórházból és ilyen szakítás miatt már biztos benne, hogy többé nem találkoznak. Furcsa lesz nélküle az élete, de ahogy mindig is mondta, a szerelmet nem neki találták ki.
Meryl George nézett, aki teljes figyelmét az útnak szentelte. Hálás volt a férfinek, amiért azonnal a segítségére sietett és felajánlotta, hogy lakjon nála, míg rendbe jönnek a dolgok. Igazi jó barát volt. Akkor is segített, amikor az előző munkahelyét hagyta ott. Ő volt az egyetlen, aki felajánlotta, hogy szerez neki munkát és segít a költözésben is.
George észrevette, hogy figyelik és sandán elmosolyodott.
Szereted a havat, Meryl? Amikor esik, de nem mondhatom, hogy nem szeretem, mert a természethez tartozik, ami olyan szép. Egyetértek. Mondjuk nem bántam volna, ha karácsonykor szakad így, mert vezetni nem szeretek hóesésben. Ráadásul sötétedik is. Igen.- bólintott Meryl.- Nem hallgatunk valami más zenét? Oh, el is felejtettem, hogy a rock nem a te stílusod.- nyújtotta ki jópofán a nyelvét a férfi.- Ez jobb lesz? Olyan kis nyálas. Majd én beállítom, te az útra figyelj inkább.- Meryl tekergetni kezdte a rádiót, hogy ép adást találjon, amikor rátalált az egyikre, ahol egy kedvenc dalát találta és énekelni kezdte. „Ez a múzsa téged hív, megérint a gyengédsége, a zongorámon nem létezik szomorúság és halál ha itt van…” Most te komolyan ezt akarod hallgatni?- húzta el a száját George.
Mindjárt vége. Milyen nyelven énekel? Spanyolul. Ah értem. Mit szólnál hozzá, ha beugornánk Agathahoz? Hm? Jaj, de örülnék neki, mert már olyan rég beszéltem vele. Akkor fel is hívom, hogy megyünk hozzájuk. Az jó lesz, mert jól jön majd egy kis behűtött sör.- nevetett fel George, amire Meryl csak a fejét csóválta, de ő sem tudta megállni egy kis mosoly nélkül.
Meg is érkeztek mire beesteledett. Agatha férje eltakarította a havat a garázs elől, hogy betudjanak majd állni az autóval. A nő igyekezett összedobni egy gyors, tápláló, de ízletes vacsorát és áthívta Sindyt is, hogy együtt üdvözöljék barátnőjüket. Nagy öröm áradat közt üdvözölték egymást és boldogok voltak, hogy újra együtt vannak. A két férfi az ajtóból nézte a viháncoló nőket, miközben egy doboz sört szorongattak.
Agatha, mi beugrunk a bisztróba, hogy megbeszéljünk valami fontosat a szomszéddal. Oké menjetek csak.- intett neki a nő.- De ne legyetek sokáig!- kiáltott a két férfi után, amikor már csak egy nagy ajtócsapás hallatszódott. Mit akarnak a szomszédodtól?- kérdezte Sindy. Semmit. Kocsmába mentek a jómadarak. Kíváncsi vagyok, hogy jönnek haza. Én meg arra vagyok, hogy jutok el Georgehoz, mert én ugyan be nem ülök mellé az autóba.nevetett fel Meryl a lányokkal. Kiborítóak! De mondd csak, akkor végérvényesen szakítottál a franciával? Igen.- válaszolt Meryl. Nem hamarkodtad el a döntést? Lehet, de már nincs vissza út. Képzeld, James is válófélben van.- vágta be a meglepő hírt, amire Merylnek felcsillant a szeme. Oh, mi történt?- kérdezte érdeklődve. A felesége két hete bejött a kórházba, hogy meglátogassa és rajta kapta Judithtal. A főnővérrel?
Aham. Nem felháborító? De most visszakapta a szenvedést, mert kórházban fekszik tüdőgyulladással. Szegény. Azért ezt nem kívánom senkinek sem.- sajnálta meg a férfit Meryl. Hát én sem, de az biztos, hogy a karácsonya el lett rontva. Én a feleségét jobban sajnálom.- szólt közbe Sindy miközben elvett egy szál ropit.- Most gondoljátok el, hogy magára maradt a gyerekkel. Mert ugye kinek kell egy ilyen férfi? Hát én szívesen elfogadnám.- viccelődött Agatha James testi adottságaira utalva.
Meryl nem mert egy árva kukkot sem szólni, mert félt, hogy lebukik a barátai előtt, és az kínosan érintené. Nem is az zavarná, ha lehurrognák, hogy elcsábította a férfit, hanem a kérdezősködéstől tartott. Agatha és Sindy is kíváncsi teremtések voltak, és most, hogy a pletyka beigazolódott James rosszéletűségéről, őt sem kímélnék, az biztos. Ehelyett gyorsan egy másik témára terelte a szót, amely kevésbé volt kellemes, hiszen Maráról és a fizioterápiás részlegről kérdezett. Mindkét nő csak a száját vonogatta és a kialakult versengésről beszélt.
Meryl egész este forgolódott az ágyában, mert egyfolytában Jamesre gondolt. Eldöntötte, hogy meglátogatja, de nem volt benne biztos, hogy tényleg felkészült-e arra, hogy lássa a férfit. Mi van, ha még tényleg érez iránta valamit és ezek az érzések fellángolnak, ha megint látja. Viszont úgy zárhatja le a köztük kialakult rossz viszonyt, ha felveszi a kesztyűt és megpróbálja tisztázni a helyzetet.
Reggel már nem esett a hó, de olyan nagy buckákat hagyott maga után, hogy alig tudott elindulni George autójával. A férfi, mint mindig most is motorral ment be dolgozni a kórházba. Reggel látszott rajta egy kis másnaposság, de ezt már megszokhatták tőle a kollégái, hiszen gyakran rúg ki a hámból. Ha lenne felesége, biztos nem így tartaná. Mosolyodott el Meryl.
James egy elkülönített szobában feküdt. A folyosóra is ki lehetett hallani kellemetlen köhögését. Meryl szíve megszorult, amikor belépve megpillantotta a gyengélkedő férfit. Egész teste el kezdett remegni az izgalomtól és érezte, hogy kiönti a víz. James nem vette észre, mert behunyt szemekkel pihent az ágyában. Meryl óvatos léptekkel közeledett felé, hogy szemtől szembe is láthassa a férfit. A betegség nem viselte meg az arcát, mert még mindig ugyanolyan jóképű volt, mint amikor utoljára látta. A kis borosta az arcán, pedig még férfiasabbá tette. Meryl megállt a férfi ágyának a végében és addig szótlanul nézte, amíg James ki nem nyitotta a szemét. Hirtelen zavarba esett, de rejtegette riadalmát. James nem úgy nézett rá, mint egy nem szívesen látott személyre, hanem pillantása csupa melegséget és felé irányuló szeretetet mutatott.
Szia- köszönt rá Meryl kellemes hangjával.- Nem akartalak felébreszteni.
Szia, nem aludtam. Mit keresel itt, nem költöztél el?- köhintett a férfi. Csak látogatóban vagyok Georgenál és hallottam, hogy megbetegedtél. Látni szerettem volna, hogy vagy. Már jobban, nemsokára kiengednek.
Egy pár másodperces csend következett be köztük, amit James megszakított.
Örülök, hogy itt vagy, mert így bocsánatodat kérhetem. Nem tartozol semmivel.- Meryl teljesen máshogy gondolkodott, mint ahogyan akarta, de a férfi teljesen megbabonázta és nem tudott rá haragudni. Gyere ide, kérlek.- James magához intette Merylt és megfogta a kezét.- Ne haragudj, amiért becsaptalak és kihasználtam az érzéseid. Nem sejtettem, hogy ezzel nem csak neked, de a feleségemnek is fájdalmat okozok. Biztosan tudod már, hogy el akar hagyni. Igen, tudom.- felelte Meryl.- És nagyon sajnálom, de az ilyen életnek megvan az ára. Ami sokba kerül nekem. Rájöttem, hogy ostoba voltam. Oda lett mindenem.
Meryl szemei megteltek könnyel a meghatódottságtól, amit a férfi őszintesége idézett elő. Szerette volna átölelni és megvigasztalni szeretetével, újra érezni édes csókjait, de nem tehette a fertőzésveszély miatt.
Én már rég megbocsátottam neked, James. Túltettem magam a múlton. Jó tudni, hogy már nem szenvedsz miattam.
Az ajtón egy másik nő lépett be és rossz szemmel nézett a kezet fogó párocska láttán. Meryl látta James szemében az ijedelmet és azt a különös érzést, amitől a fellegekben jár az ember, ha megpillantja igaz szerelmét. Egyetlenegy férfi szemében látott ilyet. Csak Pierre tekintete adta csak vissza neki azt a szerelmet, amit ő is érzett iránta.
Meryl gyorsan elrántotta a kezét és az ajtó felé sietett, hogy elhagyja a kórtermet. Még egy utolsó pillantást vetett a pár felé, akikről lerítt, hogy még mindig szeretik egymást. Meryl női megérzései
nem csaltak, és tudta, hogy James felesége megbocsátotta a férfi csalárdságát és ezért van most itt. Még sem olyan elhagyatott férfi ő, mint ahogy azt tudni vélte.
