1. Napirend
Településrendezési terv módosítása
1. Napirend ELŐTERJESZTÉS és előzetes hatástanulmány településrendezési terv módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontja, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdése a településrendezést a települési önkormányzat feladataként határozza meg. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 7.§-a meghatározza a településrendezés célját, feladatát és eszközeit. Bánk Község jelenleg hatályos településrendezési terve 2003-ban került jóváhagyásra. A településszerkezeti tervet a 37/2003. (IV. 23.) számú önkormányzati határozattal, a helyi építési szabályzatot pedig a 7/2003. (IV. 24.) számú önkormányzati rendelettel hagyta jóvá Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. Az 1/2014. (I.13.) képviselő-testületi határozattal (településfejlesztési döntés) a Képviselő-testület döntött a településrendezési eszközök módosításáról az alábbiak szerint, melynek elkészítésével a „KISSTERV Településtervezési” Építészeti, Szakértői és Mérnöki Szolgáltató Kft.-t (Tiszafüred) bízta meg. Jelen módosítás a következő településrendezési eszközöket településszerkezeti terv, helyi építési szabályzat és szabályozási terv.
(gyűjtőfogalom)
érintette:
A módosítás tárgya: Bánk közigazgatási területén tervezett sport-, és kulturális központ létesítésének (sportlétesítmény, apartmanház, zenei és kulturális központ) (un. műfüves labdarúgó pálya) lehetővé tétele a 1018/1, 1018/2 helyrajzi számú ingatlanon. Kezdeményező: Uni Invest Építőipari Kft. (1087 Budapest, Könyves K. krt. 44.) A településrendezési eszközök módosításának költségeit településrendezési szerződés alapján külső fejlesztő Tó Hotel Szolgáltató Kft.) finanszírozta. A „KISSTERV Településtervezési” Építészeti, Szakértői és Mérnöki Szolgáltató Kft. elkészítette a módosított településrendezési eszközöket, melyek jogszabály szerinti véleményeztetési eljárása lezárult. Az előzetes véleményeztetést követően az államigazgatási szervek, és a bevont egyéb szervek, szervezetek megadták véleményüket. A lakosság részére a helyben szokásos módon a módosított településrendezési eszközök és a beérkezett vélemények megtekintésére a jogszabály által előírt 1 hónapon keresztül lehetőséget biztosítottunk az elfogadott partnerségi terv szerint, mely során az érintettek észrevételt tehettek. A lakosság részéről észrevétel nem érkezett. Településünk vonatkozásában illetékes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hivatalának Állami Főépítésze (a továbbiakban: Állami Főépítész) megadta szakmai véleményét az elkészült településrendezési eszközökről és a beérkezett véleményekről. az Állami Főépítész BOD/01/312-9/2014. számú és 2014. szeptember 17-én kelt szakmai véleményét az előterjesztés függeléke tartalmazza, így az Állami Főépítész szakmai véleményét ezúton ismertetem a Képviselőtestülettel.
1
1. Napirend
Településrendezési terv módosítása
Az Állami Főépítész szakmai véleményére észrevételt nem teszek, mert sem észrevétel, sem kifogás nem érkezett részéről. Mindezek alapján a módosított településrendezési eszközöket - a mellékelt jóváhagyandó munkarészek szerint - a következő sorrendben jóváhagyásra előterjesztem: 1.
Az 1. mellékletként csatolt módosított településszerkezeti terv (H-2/m1 jelű rajzszámú tervlap) és a hozzátartozó leírás (Településszerkezeti terv leírásának módosítása) elfogadása, melyet képviselő-testületi határozattal – az alábbi határozati javaslat szerint - elfogadására javaslok.
2.
A 2. mellékletként csatolt módosított helyi építési szabályzat (HÉSZ módosítás) és a hozzá tartozó szabályozási terv (H-4/m1 rajzszámú tervlap) elfogadása, melyet helyi önkormányzati rendelettel elfogadásra javaslok.
Bánk, 2014. szeptember 26. Tisztelettel: Ivanics András polgármester
…/2014. (IX….) képviselő-testületi Határozati j a v a s l a t a 37/2003. (IV. 23.) számú határozattal jóváhagyott Bánk településszerkezeti tervének módosításáról Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontja, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9/B. § (2) bekezdés a) pontja alapján, továbbá a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 9-10., és 16.§-ai szerint módosítja a település 37/2003. (IV. 23.) számú képviselőtestületi határozattal elfogadott településszerkezeti tervét, melynek része a módosított településszerkezeti terv leírása és a módosított településszerkezeti tervlapok (H-2/m1 jelű rajzszámon). E határozat az elfogadástól számított 30. napján lép hatályba. A módosított településszerkezeti tervet, valamint az ezzel egyidejűleg elfogadott módosított helyi építési szabályzatot és szabályozási tervet a központi nyilvántartásba, valamint az érintett véleményező szervek részére meg kell küldeni, melyről a települési főépítész gondoskodik. Határozatról értesülnek (főépítész által, a tervező által összeállított teljes anyaggal együtt): 1. Bánk Község Polgármestere, helyben 2. Bánk Község Jegyzője, helyben 3. Főépítész, helyben 4. Elsőfokú építésügyi hatóság, székhelyén
2
1. Napirend
Településrendezési terv módosítása
5. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hivatalának Állami Főépítésze, 3525 Miskolc, Dóczy J. u. 6. 3525 Miskolc, Pf.: 464, és az érdekelt véleményezési eljárásban közreműködő szervek 6. Központi nyilvántartás tervekkel együtt 7. „KISSTERV Településtervezési” Építészeti, Szakértői és Mérnöki Szolgáltató Kft., 5350 Tiszafüred
3
Munkaszám: BánkM1/2014. Ikt. szám: 7/2014.
BÁNK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2014. ÉVI I. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA - Belterület egy pontján történő változásra -
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ
Tiszafüred, 2014. június 11. Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Helyi Építési Szabályzat módosítása
2
ALÁÍRÓLAP JOGOSULTSÁGGAL RENDELKEZŐ TERVEZŐ(K): Szakág:
Név, jogosultság:
Településtervező: ……………………………………….. KISS GYÖRGY CSABA TT 16-0251/2007, SZTR 16-0251, településrendezési igazságügyi szakértő ig. sz.: 009936 (településmérnök, városépítésivárosgazdálkodási szakmérnök, építési jogi szakokleveles mérnök)
Településtervezési munkatárs: ……………………………………….. GYÁNYI LÁSZLÓ településtervező mérnök
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Helyi Építési Szabályzat módosítása
3
TARTALOMJEGYZÉK BÁNK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2014. ÉVI I. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA - Belterület egy pontján történő változásra HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA Preambulum.............................................................................................................................................. 4 Általános rendelkezések.......................................................................................................................... 5 Helyi építési szabályzat módosítása...................................................................................................... 5 Szabályozási terv módosítása................................................................................................................. 6 Záró rendelkezések .................................................................................................................................. 7 Tervlapok: SZH (hatályos szabályozási tervlap részlet) H-4/m1 jelű szabályozási terv (tervezett szabályozási tervlap részlet)
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Helyi Építési Szabályzat módosítása
4 Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének …/ 2014. (…...) RENDELETE a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításáról Preambulum (tervezet) Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 37. § (2) bekezdés c) pontjában, és a 41. § (2) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró - Rétság Város Önkormányzata, - Borsosberény Község Önkormányzata, - Tolmács Község Önkormányzata, - Romhány Község Önkormányzata, - Tereske Község Önkormányzata, - Felsőpetény Község Önkormányzata, továbbá a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 9. számú mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró: - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hivatalának Állami Főépítésze, - Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, - Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, - Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, - Nemzeti Környezeti Intézet, - Országos Vízügyi Főigazgatóság, - Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, - Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, - Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala, - Nemzeti Közlekedési Hatóság, Légügyi Hivatal, - Nógrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség, - Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, - Nógrád Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala, - Nógrád Megyei Kormányhivatal Földhivatala, - Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága, - Nógrád Megyei Kormányhivatal Növény - és Talajvédelmi Igazgatóság, - Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal vezetője, - Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, - Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Budapesti Bányakapitányság, Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Helyi Építési Szabályzat módosítása
5 - Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hatósági Osztály véleményének kikérésével Bánk Község Önkormányzatának a helyi építési szabályzatról és szabályozási tervről szóló 7/2003. (IV. 24.) helyi rendeletet az alábbiak szerint módosítja: Általános rendelkezések 1. § 2. §
E rendelet területi hatálya kiterjed az alábbi területekre: Bánk belterületén: 1018/1, 1018/2 hrsz.-ú ingatlanok. Jelen rendelet elválaszthatatlan részét képezi: H-4/m1 jelű szabályozási terv (rajzi munkarész) M = 1: 2 000 Helyi építési szabályzat módosítása
3. §
(1) Bánk Község Önkormányzatának a helyi építési szabályzatról és szabályozási tervről szóló 7/2003. (IV. 24.) rendelet (a továbbiakban: R.) 5. § (2) bekezdése az alábbi ponttal egészül ki: "2.2. településközpont vegyes terület - kulturális központ (Vt*)"
(1)
A R. 10/A. §-sal egészül ki: " Településközpont vegyes terület - kulturális központ (Vt* jelű)
(1)
Az építési övezet legfeljebb 9,5 m építménymagasságú több önálló, rendeltetési egységet magába foglaló építmény elhelyezésére szolgál, az alábbiak szerint: a) Az építési övezet elsősorban igazgatási, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális rendeltetést szolgáló épületek elhelyezésére szolgál. b) Az építési övezet területén elhelyezhető épület - az a) pontban foglaltakon kívül -: - iroda, - kereskedelmi, szolgáltató, szállás, - kulturális, közösségi szórakoztató, - hitéleti és - sport rendeltetést is tartalmazhat.
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Helyi Építési Szabályzat módosítása
6 (2)
Az építési övezetben csak a területen elhelyezkedő építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához szükséges gépkocsi parkoló alakítható ki.
(3)
A területet teljes közművesítéssel kell ellátni.
(4)
Az építési telekre jutó csapadékvizet az OTÉK 47. §. (9) és (10) pontjaiban előírtak szerint kell elvezetni.
(5)
A területen a közművek (elektromos, távközlési, hírközlési) felszín felett légvezetéken is - vezethetők.
(6)
Az építési övezet telkein az épületek oldalhatáron állóan helyezhetők el.
(7)
Az épületek elhelyezésére építési telket kell kialakítani.
(8)
Az építési övezet építési telkeit és a beépítés feltételeit az alábbi táblázat alapján kell meghatározni: Az építési telek beépítési módja
övezeti jele
legnagyobb szintterületsűrűség
Oldalhatáron álló
Vt*
1,5
legkisebb legnagyobb legnagyobb területe beépítettség építmény( m2 ) (%) magasság (m) 2000 55 9,5
A legkisebb zöldfelület: a be nem épített terület 50%-a. A zöldfelület számítás során a műfüves sportpálya (amennyiben élettani hatása bizonyított, és megfelelő áteresztő képességgel bír), illetve a műagyag gyeprács 80 %-ban, betongyeprács 20 %-ban vehető figyelembe. Többszintes növényállomány telepítése esetén az előírt legkisebb zöldfelület mértéke az 1. melléklet szerint csökkenthető. (9)
Az állattartást helyi állattartási rendeletben kell szabályozni. településközpont vegyes területen állattartási melléképület nem építhető.
(10)
Az építési telek legyen közterületről közvetlen megközelíthető gyalogosan és gépkocsival egyaránt."
(11)
Az építési övezethez déli irányból csatlakozó Lókos-patak meder élétől mért, a szabályozási tervlapon jelölt - vízfolyás parti sávjában - építési hely nem jelölhető ki, burkolt felület nem alakítható. Szabályozási terv módosítása
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Helyi Építési Szabályzat módosítása
A
7 4. § H-4 jelű szabályozási terv SZH jelű tervlapon ábrázolt része a H-4/m1 jelű szabályozási tervlapon ábrázoltak szerint módosul.
Záró rendelkezések 5. § (1) a) A R. jelen rendelettel módosul az 1. §-ban felsorolt területekre vonatkozóan. b) A R. ezen területtel nem érintett területeire vonatkozóan változatlan tartalommal hatályban marad. (2) a) Jelen rendelet és a rendelet mellékletét képező szabályozási tervlapok a jóváhagyását követő 30. napján lép hatályba. b) Jelen rendelet előírásait a hatályba lépést követően indított engedélyezési eljárásoknál kell alkalmazni, azonban előírásai az ügyfél külön kérelmére a folyamatban lévő, de érdemben még el nem bírált ügyekben alkalmazhatók.
Bánk, 2014. ……………… hó …….. nap.
…………………………………….. I v a n i c s András polgármester
…………………………………….. T o r m a Andrea jegyző
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Helyi Építési Szabályzat módosítása
8 1. melléklet
A többszintes növényállomány, a tetőkertek és a homlokzati zöldfelület beszámítása a telekre előírt zöldfelület mértékébe 1. A többszintes növényállomány zöldfelületi minimumértéke A telekre előírt zöldfelület területének legalább 1 db nagy vagy közepes lombtömeget növesztő lombos fa vagy legalább 40 db lombhullató minden 150 m2-ére számítva kétszintesnek minősül vagy örökzöld cserje + a többi, nem burkolt felületen gyep vagy talajtakaró telepítése, vagy legalább 1 db nagy vagy közepes lombtömeget növesztő lombos fa + legalább 40 db lombhullató vagy örökzöld cserje A telekre előírt zöldfelület területének legalább 1 db nagy vagy közepes lombtömeget minden növesztő lombos fa 150 m2-ére számítva háromszintesnek + legalább 40 db lombhullató vagy örökzöld cserje + minősül és a többi, nem burkolt felületen gyep vagy talajtakaró telepítése A többszintes növényállomány szintszámának megfelelően a területhasználati egységekre előírt legkisebb zöldfelület mértéke kétszintes esetén legfeljebb a mértékszám 10%-ával (10% esetén 1%-kal, 60% esetén 6%-kal stb.), háromszintes esetén további 5%-ával (10% esetén 1,5%-kal, 60% esetén 9%-kal stb.) csökkenthető. 2. Az egybefüggő, legalább 20 m 2-t elérő területű tetőkertek beszámítása a zöldfelületbe A tetőkert Az épített szerkezetfeletti A telepíthető növényállomány összterületéből termőföld szerkezete zöldfelületként rétegvastagsága számítható rész 6-15 cm termőréteg vagy egyszintes, pozsgás növényekkel könnyített szerkezetű talaj borított (szubsztrát)
10%
15-30 cm termőréteg
egyszintes, gyeppel vagy talajtakaró lágyszárú növényekkel borított
20%
30-80 cm termőréteg
kétszintes, gyepszinten zárt, cserjeszinten részben zárt növényállomány
40%
80 cm-nél vastagabb termőréteg
háromszintes, gyep-, cserje- és 55% lombkoronaszinttel képzett növénytelepítés 3. A homlokzati zöldfelület beszámítása a zöldfelületbe A homlokzat 6,0 m-es magasságáig a befuttatni tervezett homlokzat területének 25%-a számítható be a zöldfelületbe, amennyiben a kúszó-kapaszkodó növények telepítési távolsága minimum 4,0 m. Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Helyi Építési Szabályzat módosítása
9
A helyi építési szabályzat az H-4/m1 jelű szabályozási tervlapokkal együtt alkalmazandó.
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Helyi Építési Szabályzat módosítása
Munkaszám: BánkM1/2014. Ikt. szám: 7/2014.
BÁNK KÖZSÉG
TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2014. ÉVI I. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA - Belterület egy pontján történő változásra -
37/2003. (IV. 23.) SZÁMÚ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA
Tiszafüred, 2014. június 11.
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Településszerkezeti terv módosítása
2
BÁNK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (2014. ÉVI 1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁS) 37/2003. (IV. 23.) SZÁMÚ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - Belterület egy pontján történő változásra -
ALÁÍRÓLAP JOGOSULTSÁGGAL RENDELKEZŐ TERVEZŐ(K): Szakág:
Településtervező:
Név, jogosultság:
……………………………………….. KISS GYÖRGY CSABA TT 16-0251/2007, SZTR 16-0251, településrendezési igazságügyi szakértő ig. sz.: 009936 (településmérnök, városépítésivárosgazdálkodási szakmérnök, építési jogi szakokleveles mérnök)
Településtervezési munkatárs: ……………………………………….. GYÁNYI LÁSZLÓ településtervező mérnök
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Településszerkezeti terv módosítása
3
BÁNK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (2014. ÉVI 1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁS) 37/2003. (IV. 23.) SZÁMÚ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁSA - Belterület egy pontján történő változásra -
TARTALOMJEGYZÉK
Településszerkezeti terv leírásának módosítása ...................................................................... 4 Határozati javaslat ........................................................................................................................ 6
Tervlapok: -
H-2/m1 (tervezett településszerkezeti tervlap részlet) TSZH1 (hatályos településszerkezeti tervlap részlet)
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Településszerkezeti terv módosítása
4
Településszerkezeti terv leírásának módosítása BÁNK KÖZSÉG 37/2003. (IV. 23.) SZÁMÚ KÉPVISELŐ-TESTÜLETI HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL 1. Bánk község településszerkezeti tervének II. Területfelhasználás fejezetének 1.Beépítésre szánt terület alfejezet 1.3 Gazdasági terület b.) Ipari gazdasági terület (Gip jelű) pontjából törlésre kerül az alábbi szövegrész: " A Lókos patak és a 2116. sz. Romhány felé vezető út között lévő 067 és 068/1 hrsz-ú terület. " 2. Bánk község településszerkezeti tervének II. Területfelhasználás fejezetének 1.Beépítésre szánt terület alfejezetének 1.2 Településközpont vegyes terület pontja kiegészül az alábbiakkal: "Bánk község belterületén intézményi terület kialakítása tervezett sport-, és kulturális központ létesítésére a 1018/1, 1018/2 hrsz.-ú ingatlanokon." 3. Bánk község településszerkezeti tervének VI. Közintézmény ellátás fejezet 4. Művelődési intézmények pontja kiegészül az alábbi bekezdéssel: " A Lókos patak és a 2116. sz. Romhány, valamint a 2115. sz. Galgaguta felé vezető út között lévő 1018/1 és 1018/2 hrsz-ú területen új sport-, és kulturális központ (sportlétesítmény, apartmanház, zenei és kulturális központ) kerül kialakításra. " 4. Bánk község településszerkezeti terve kiegészül egy új fejezettel: "7. Változó területfelhasználás kimutatása: Változó területfelhasználás
Terület (ha)
Változó besorolású (kategóriájukon belőli átminősülő) területek Ipari, gazdasági területből – Településközpont vegyes terület (Kulturális központ)
Összesen:
~ 0,655 ha
~ 0,655
ha (6550 m2)
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Településszerkezeti terv módosítása
5
Jelen tervmódosítással kategóriáján belül 6550 m2 -nek változik a területfelhasználása, új településközpont vegyes terület (Kulturális központ) kialakításának céljára. "
Tiszafüred, 2014. június 11.
K i s s György Csaba településtervező TT 16-0251/2007 „KISSTERV Településtervezési” Kft.
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Településszerkezeti terv módosítása
6
Határozati javaslat … /2014. (...) képviselő-testületi határozat-tervezet a 37/2003. (IV. 23.) számú határozattal jóváhagyott Bánk településszerkezeti tervének módosításáról Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontja, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9/B. § (2) bekezdés a) pontja alapján, továbbá a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 9-10., 16. §-ai szerint módosítja a település 37/2003. (IV. 23.) sz. önkormányzati határozattal elfogadott településszerkezeti tervét, melynek része a módosított településszerkezeti terv leírása és a módosított településszerkezeti tervlapok (H-2/m1 jelű rajzszámon). Fenti határozat az elfogadástól számított 30. napján lép hatályba. A módosított településszerkezeti tervet valamint az ezzel egyidejűleg elfogadott módosított helyi építési szabályzatot és szabályozási tervet a központi nyilvántartásba, valamint az érintett véleményező szervek részére meg kell küldeni, melyről a települési főépítész gondoskodik. Határozatról értesülnek (főépítész által, a tervező által összeállított teljes anyaggal együtt): 1. Bánk Község Polgármestere, helyben 2. Bánk Község Jegyzője, helyben 3. Főépítész, helyben 4. Elsőfokú építésügyi hatóság, székhelyén 5. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Építésügyi Hivatalának Állami Főépítésze, 3525 Miskolc, Dóczy J. u. 6. 3525 Miskolc, Pf.: 464, és az érdekelt véleményezési eljárásban közreműködő szervek 6. Központi nyilvántartás tervekkel együtt 7. „KISSTERV Településtervezési” Építészeti, Szakértői és Mérnöki Szolgáltató Kft., 5350 Tiszafüred, Pék u.1. 8. Irattár Bánk, 2014. ……………… hó …….. nap.
…………………………………….. Ivanics András polgármester
…………………………………….. Torma Andrea jegyző
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Településszerkezeti terv módosítása
7 Településszerkezeti terv rajzi munkarészének módosítása E szöveges munkarész a H-2/m1 számú tervlappal együtt alkalmazandó.
Bánk Településrendezési eszközeinek módosítása – Településszerkezeti terv módosítása