Egyházi gyűjtemények szolgálatában A gyulafehérvári millenniumi konferencia tanulmánykötete
În slujba colecţiilor ecleziastice Volumul de studii al conferinţei milenare din Alba Iulia
1
2
Egyházi gyűjtemények szolgálatában A gyulafehérvári millenniumi konferencia tanulmánykötete Szerkesztette és fordította: Bernád Rita
În slujba colecţiilor ecleziastice Volumul de studii al conferinţei milenare din Alba Iulia Redactat şi tradus de: Bernád Rita
VERBUM • KOLOZSVÁR 2010
3
Nr. 786–2010. Imprimatur Albae-Iuliae, die 18-a Maii 2010. Franciscus Potyó Vicarius Generalis
Megjelent a Szülőföld Alap és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség támogatásával / Volumul a apărut cu sprijinul Fundaţiei Szülőföld Alap și al Arhiepiscopiei Romano-Catolice de Alba Iulia Lektorálta / Lector: Marton József A kézirat előkészítésének közreműködői / Colaboratorii redactării volumului: Küsmődi Attila, Veres Anna-Mária, Országos Katolikus Gyűjteményi Központ Borítóterv és képfeldolgozás / Coperta şi prelucrarea fotografi ilor: Mincsor Szabolcs Német–román fordítás / Traducerea în limba germană: Claudiu Sergiu Călin Magyar nyelvű korrektúra / Corectura în limba maghiară: Barabás Anna, Barabás Kisanna Román nyelvű korrektúra / Corectura în limba română: Ana Dumitran, Claudiu Sergiu Călin, Varga Attila A borítón: Máté evangélista (Codex Aureus, 810 – Batthyányi Könyvtár) Pe copertă: evanghelistul Matei (Codex Aureus, 810 – Biblioteca Batthyaneum) © A szerzők / Autorii 2010 © A szerkesztő / Redactorul 2010 Minden jog fenntartva, beleértve az elektronikus információhordozókon való megjelentetés jogát is Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României
VERBUM 400045 Kolozsvár, A. Einstein u. 2.
4
Tamás Iringó – Kovács Mária-Márta
Az Erdélyi Református Egyházkerület klenódiumainak és textíliáinak leltározása Az Erdélyi Református Egyházkerület területén több felmérés is indult, amelyek során részben vagy egészen nyilvántartásba kerülnek a gyülekezetek tulajdonát képező ingóságok. Ezek a kutatások nem az Erdélyi Református Egyházkerület felkérésére indultak, hanem néhány fiatal kutató érdeklődési területének köszönhetően állt össze az a csoport, amely különböző pályázatok révén teremti meg a lehetőséget a felmérések végzésére. Az előzmények között tehát egyéni kutatások állnak. A kezdeményezők között elsőként dr. Buzogány Dezső professzor munkáját említhetjük, aki már évekkel ezelőtt hozzáfogott a fennmaradt 17–18. századi egyházkerületi iratanyag felkutatásához és kiadásához. A munkába sikerült egyetemi és PhD-hallgatókat is bevonni, Ősz Sándor Előd, majd Tóth Levente személyében. 2005-től kezdődően a kutatás a korabeli ingóságok összeírásával és felmérésével bővült ki. A klenódiumok, azaz a nemesfémből és ónból készült tárgyak összeírását Kovács Mária Márta végzi, míg a textíliák felmérésével Horváth Iringó foglalkozik. A csoport által végzett első közös munka Hunyad-Zaránd térségében folyt, ezt követte a történelmi Nagysajói Káptalan református gyülekezeteiben fennmaradt emlékanyag leltározása és elemzése. Jelenleg, a CNCSIS támogatásával,1 a történelmi Küküllői Egyházmegyében folyik felmérés, amelynek eddig az első kötete jelent meg, további három kötete előkészítés előtt áll. A Buzogány Dezső vezette projektek mellett folyamatban van az erdővidéki és a háromszéki református gyülekezetek javainak a leltározása is, amelynek támogatója a magyarországi OTKA (ennek vezetője P. Szalay Emőke a debreceni Déri Múzeum munkatársa, résztvevői: Tóth Levente, Kovács Mária és Horváth Iringó).2 Ez a felmérés a gyülekezetek teljes ingatlan és ingó tulajdonára kiterjed, ám kevésbé részletes. Első kötete, az Erdővidéki Református Egyházmegye javainak tára, kiadás alatt áll. A tárgyi emlékanyag – elsősorban klenódiumok és textíliák – helyszíni rögzítése során a tárgyak technikai jellemzőiről részletes adatlap készül. Ezt fényképes dokumentáció egészíti ki. Mindehhez csatlakozik a levéltárakban és a szakirodalomban fellelhető adatokra való utalás, valamint a tárgyak részletes leírása. Az eredményeket és észrevételeket tanulmányok formájában közöljük, amelyek az iratanyaggal azonos kötetben jelennek meg, és fényképes katalógus egészíti ki.
1 2
Programul Naţional de Cercetare-Dezvoltare-Inovare, pályázati szám: ID_491. Országos Tudományos Kutatási Alap, pályázati szám: 68849.
79
Tamás Iringó – Kovács Mária-Márta Az előadás mindössze a Küküllői Egyházmegyében található klenódiumok és textíliák helyzetét ismertetné részletesebben, a tárgyak bemutatására ez alkalommal nem kerül sor. Az esperesi vizitáció jegyzőkönyveinek és a vagyonösszeírásoknak az átírása és kiadása értékes adatokat szolgáltat az egyházközségek tárgyaira vonatkozóan is. A Küküllők térségében ránk maradt, valamennyi tárgycsoportot érintő forrásanyag hasonló jellemzőket mutat. A gyülekezetek javait nem az esperesi vizitáció jegyzőkönyveibe vezették be, hanem az erre a célra kijelölt conscriptiókba. A vizitációs jegyzőkönyvekben csak elvétve találunk ilyen jellegű adatokat, ezek elsősorban az ingóságok beszerzésére vagy tárolására vonatkozó rendeletek. 1676-ban néhány gyülekezetben pár soros latin összeírás kéTölcséres pohár, 16. század vége szült, amelyekből általában csak számszerű következtetéseket (Szászcsávás) vonhatunk le. A tárgyak jellemzőire, anyagaira vonatkozóan csak elvétve találunk némi utalást. A 18. század folyamán egy 1714-ből, valamint egy 1749-ből származó conscriptio tételeire támaszkodhatunk, amelyek magyar nyelven íródtak, és a gyülekezetek többségére vonatkozóan, képet adnak az úrasztali készületek tárgyairól. A tárgyak funkciója szerint csoportosított felsorolás egyre gyakrabban említi a felhasznált alapanyagokat, amelyek segítségével könnyebb az azonosítás. Az utolsó conscriptió, amely 1816-ból származik, a klenódiumok legrészletesebb ismertetését nyújtja, ám a textíliákról csak számszerű adatokat közöl. A közbeeső időszakok adományait csupán néhány esetben jegyzik a fennmaradt iratok. A 19. század folyamán az úrasztali készletek lajstromát, az új adományokat és a hiányzó darabokat az egyházlátogatási jegyzőkönyvekbe vezették be. A források tanulmányozása mellett a kutatásban nagy segítséget jelent Debreczeni László 1928 és 1936 között végzett felmérése. Napjainkig ez az egyetlen olyan felmérés, amelyik az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának felkérésére készült. Debreczeni bejárta az erdélyi gyülekezetek nagy részét, vázlatfüzetei az épületek mellett rajzokat és leírásokat tartalmaznak a berendezési tárgyakra, könyvekre, klenódiumokra és textíliákra vonatkozóan is. Kérésére néhány értékesebb tárgyról Darkó Ákos készített felvételeket.3 A klenódiumokkal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy nagy részük 17–18. századi adományokból származik, tehát ezen a vidéken nem őrizték meg a katolikus szertartás liturgikus edényeit a református szertartásban. A leltárak adataiból és a tárgyak felirataiból megismerhetjük a régió patrónusait, akiknek nevét gyakran feltüntették a vizitációs jegyzőkönyvekben, conscriptiókban. A ránk maradt emlékek alapján a 17–19. században a térségben meghatározóak a bethleni és iktári Bethlen, Kendeffi, Szalánczi, Szentpáli család adományai, ám a legtöbb adományozóról a tárgyakon megjelenő feliraton kívül semmit sem tudunk. A református egyház úrasztali készletének minőségére és anyagára vonatkozóan nem születtek hivatalos előírások, így számukat és milyenségüket a helyi 3 Darkó–Debreczeni Gyűjtemény az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban, G 1-es fond. Fényképek.
80
Az Erdélyi Református Egyházkerület klenódiumai szokások alakították. Ez elsősorban az ötvöstárgyak és az ónedények arányában mutatkozik, de a különböző tárgytípusok jelenlétében is. A küküllői egyházközségekben általában csak az úrvacsorai kehely vagy pohár és a kenyérosztó tányér készült nemesfémből, a klenódiumok többségét az ónedények alkotják. Az ötvöstárgyak történetére vonatkozóan több olyan adatot találtunk, amelyek azt tanúsítják, hogy néhány gyülekezet a 20. század elején áruba bocsátotta klenódiumait, és a tárgyak ellenértékét általában templomjavításra fordította. Ez történt például Balavásáron, ahol a 17. század első feléből származó poharát adta el a gyülekezet egy gyulafehérváÓntányér, 18. század eleje (Dányán) ri régiségkereskedőnek. Hasonló esetről tudunk a szászalmási gyülekezetben is. Az állományt összességében gazdag 17. századi anyag jellemzi, viszonylag kevés a 18. századból származó adomány. Szakmai szempontból a felmérés egyik legnagyobb jelentősége, hogy sok, eddig ismeretlen erdélyi, pontosabban segesvári és medgyesi ötvös jegyével ellátott darabot találtunk, amelyek eddig feloldatlanok. A 18–19. századi marosvásárhelyi ötvösökre vonatkozó szegényes szakirodalmat sikerült néhány adattal kiegészíteni, a tárgyakon megjelenő ötvösjegyeket a levéltári adatok segítségével azonosítani tudtuk. Elmondhatjuk, hogy újabb ötvös céhek tárgyi hagyatéka körvonalazódik (Csávás – tölcséres pohár és tányér; Dányán – 17. századi tányér). A felmért küküllői ötvöstárgyak általában erdélyi munkák, leggyakrabban a brassói, a kolozsvári és a nagyszebeni ötvösök alkotásaival találkozunk. Elvétve találunk csak külföldről, elsősorban Augsburgból behozott ötvöstárgyakat, ennek példái a magyarsárosi pohár, a magyarkirályfalvi kupa. Az ötvöstárgyak típusait tekintve a világi használatban általánosan elterjedt 17. századi talpas és tölcséres poharak, serlegek, kupák, tányérok voltak a legnépszerűbbek. Az ónedények esetében jóval gazdagabb emlékanyaggal van dolgunk, ugyanis akadnak olyan gyülekezetek, amelyek tulajdonában akár két-három darab ónkanna is van. Ezek között népes csoportot alkotnak a 17. századi kannák és tányérok, elmondhatjuk, hogy ekkora számban egy egyházmegyében sem találtunk ilyen korai darabokat. Ennek egyik oka, hogy a 17. században a Küküllők mente gazdag vidéknek számított; a másik, hogy ekkor virágzott a segesvári ónöntő céh, amelynek piackörzetébe tartoztak a küküllői református egyházközségek is. A segesvári műhely jelentőségére utal az itt készült ónedények magas száma, a jó Fedeles kupa, 17. század első harmada minőségű alkotásokon alkalmazott díszítmények magas színvonala és változatossága. Az ónedények felüle(Magyarkirályfalva) 81
Tamás Iringó – Kovács Mária-Márta tét gyakran díszíti vésett ornamentika, amelyet ugyancsak a hívek jó anyagi helyzete magyaráz. A segesvári alkotások mellett a kevésbé ismert medgyesi ónöntők munkái is fennmaradtak. A földrajzilag távolabb eső Nagyszeben és Brassó, valamint Kolozsvár ónöntőinek munkáit is megtaláljuk a térségben. Az ötvöstárgyakhoz hasonlóan a külföldi ónedények jelenléte kevésbé tapasztalható, mindössze egy dányáni tányérról tudunk, hogy Nürnbergből származik, valamint egy Gdanskban készült tányért ismerünk, amelyik ma a désfalvi gyülekezet tulajdonában van. A textíliákra térve, szakirodalmi vonatkozásban megemlíthetjük Palotay Gertrúd és Szentimrei Judit nevét. Palotay különböző tanulmányaiban érinti a Küküllőkmentéről származó érdekesebb darabok egy részét,4 amelyekre elsősorban a Debreczeni László-féle felmérés hívta fel a figyelmét. Szentimrei Judit népművészeti szemszögből végzett kutatást a térségben, munkáiban néhány egyházi Ónkanna, darabot is megemlít.5 17. század második fele A textil-anyag jellemzői közül az egyik, hogy a (Bonyha) conscriptiók tanúsága szerint több rendbéli, úrvacsorához tartozó, valamint állandó használatra készült tárgy állt a gyülekezet ládájában. Ezek jó része adományokból származott, ellenben kevés a névvel ellátott tárgy vagy az olyan darab, amely esetében az adományozó személye is ismert. Az összeírásokban több olyan adatra akadunk, amelyek alapján tudjuk, hogy a textíliák adományozása nem csak a tehetősebb rétegek szokása volt. A 18. században egyszerűbb emberek is adományoztak abroszokat, keszkenőket, kendőket: mint például deákok. A Küküllők térségében elég nagy számban és jó állapotban maradtak ránk textíliák. A kötetekbe foglalt 53 gyülekezet közül eddig 37 egyházközséget sikerült végiglátogatni, amelyek közül csupán 22-ben sikerült régebbi darabokat találni és azokat nyilvántartásba venni. Vannak olyan egyházközségek is – Csapószentgyörgy, Kóród, Marosdátos –, amelyek már a 18. századra megsemmisültek. Egy másik eset a kerelői gyülekezeté, amelynek apadása következtében javainak egy részét a búzásbesenyői anyaegyházba szállították a 18. század első felében. Ezekben a gyülekezetekben található egykori textíliákÚrvacsorai keszkenő, 18. század nak napjainkra teljesen nyoma veszett. Ám a (Harangláb) Debreczeniféle vázlatok, valamint az 1970-es 4
Palotay Gertrúd: A magyar református templomok úrasztali terítői. In Kováts J. István szerk.: Magyar Református Templomok. I. Budapest 1942. 289–313. 5 Szentimrei Judit: Szőttesek és varrottasok. In Kós Károly – Szentimrei Judit – Nagy Jenő szerk.: Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet. Bukarest 1978. 145–253.
82
Az Erdélyi Református Egyházkerület klenódiumai évek elején végzett múzeumi felmérések6 arról tanúskodnak, hogy sok tárgy csak a 20. század második felében tűnt el az egyházközségek tulajdonából. A textíliák csoportosítása, a vizitációk alkalmával, funkciójuknak megfelelően történt. Manapság a terítő kifejezéssel illetnek csaknem valamennyi textil alapú tárgyat. A forrásokból egyértelműen kiderül, hogy az úrvacsorák alkalmával a megterített asztal kellékei az abroszok és a keszkenők; míg ezek mellett állandó jelleggel takarók borítják az úrasztalát, nemkülönben Úrvacsorai keszkenő – részlet, a szószék és néhány pad mellvédjét. Külön érde17. század (Balavásár) kessége ennek a vidéknek az éneklőszék-takarók jelenléte, amelyek bár funkciójukat vesztették, több településen is fennmaradtak. Az összeírásokban kendőkként említett textíliák más területeken7 is használatban voltak a 19. század közepéig, ám ilyen nagy számban csak itt fordulnak elő. Ezek közül egy Sövényfalván, két-két darab Bonyhán és Küküllőváron található, míg Gógánváralján négy darabot számoltunk össze. A szőnyegekre vonatkozóan a legtöbb adatot különböző gyűjtemények katalógusai, tanulmányok szolgáltatják, ugyanis egy részét eladták, míg a többinek nyoma veszett. A felmérés során egyetlen portai szőnyegre vagy székely kilimre sem akadtunk. A katolikus egyházi tárgyakkal szemben a református gyülekezetek klenódiumai és textíliái gyakran eredetileg világi használatra készültek. A textíliák esetében a hordozó anyagok rendszerint pamut- vagy lenvászon, néhol selyem taft, míg a díszítéshez leggyakrabban selyemfonalat és fémszálat használtak. Az alkalmazott technikák között szerepelnek a különböző hímzések, csipkék, recék, applikációk, valamint a háziszőttesek – sáhos – és a damasztok – takács szőtt. A textíliák motívumainak előképei rendszerint a növényvilágban keresendők, csupán néhány esetben találkozunk figurális – elsősorban Úrvacsorai abrosz – részlet, 18. század állatokat ábrázoló – elemekkel. Megfigyelhető, (Küküllőboldogfalva) hogy a 17. századi, többségében szimmetrikus, aprólékosabban megszerkesztett motívumokat miként váltják fel a 18. század jellemző aszimmetrikus, gyakran széthulló rajzú virágtövei. A motívumok többsége néhány alaptípusra vezethető vissza, amelyek elsősorban a
6 7
Az állam felkérésére a megyei múzeumok alkalmazottai végezték, nagyon hiányos. Pl. Erdővidéken, ahol a köpeci és székelyszáldobosi gyülekezetnél maradt meg több darab.
83
Tamás Iringó – Kovács Mária-Márta tárgyak datálásában nyújtanak nagy segítséget. Ilyen jellegzetességek például a csigavonalba hajló szár vagy az egymás vonalát metsző szárak. A katalógusokba szerkesztett textíliák száma 121. Ezek között a legkorábbi darabok a 17. századból származnak, nyolc gyülekezet tulajdonában – Balavásár, Bonyha, Dányán, Dicsőszentmárton, Erzsébetváros, Küküllőszéplak, Küküllővár és Sövényfalva – összesen 13 ekkorra datálható tárgy található. A 18. századi anyag már 71 textíliát jelent húsz gyülekezetben: Ádámos, Balavásár, Bonyha, Dányán, Désfalva, Dicsőszentmárton, Egrestő, Erzsébetváros, Gógánváralja, Harangláb, Héderfája, Kiskend, Küküllőboldogfalva, Küküllőszéplak, Küküllővár, Magyarkirályfalva, Magyarsülye, Magyarszentbenedek, Sövényfalva és Szászcsávás. Bár a 19. századi emlékanyag nem tartozik a felmérés céljai közé, ebből a korszakból is nyilvántartásba vettünk 35 érdekesebb darabot. Következtetésképpen elmondhatjuk, hogy a fennmaradt korabeli tárgyak az erdélyi magyarság kultúrtörténeti, művészettörténeti emlékanyagának fontos részét képezik. Egyházi tulajdonban vannak, így szorosan kapcsolódnak az erdélyi református egyház és a gyülekezetek történetéhez. Fokozottan veszélyeztetett emlékanyagról van szó, ugyanis a tárgyak többsége használaton kívül van, ezért megesik, hogy kiselejtezik őket, vagy súlyosan károsodnak a nem megfelelő tárolási körülmények miatt. Bár az utóbbi években egyre több felmérés indul, kutatási szempontból még mindig elhanyagolt területnek számít az ilyen jellegű tárgyak tanulmányozása.
84
