Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
BEVEZETÉS A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: Heves MKI) a hivatásos katasztrófavédelmi szervezetrendszer területi szerve. Megyei hatáskörő rendvédelmi szervként a magyarországi közbiztonsági intézményrendszer szerves része, alapvetı rendeltetése a magyar állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság és a létfontosságú rendszerek biztonságos mőködésének védelme, a katasztrófák hatósági megelızése, katasztrófaveszély-helyzetben, valamint tőz- és káresetek esetén a mentés végrehajtása, a védekezés megszervezése és irányítása, a káros következmények felszámolása, a helyreállításújjáépítés megvalósítása. Tevékenységünk során nagy hangsúlyt kap a megelızés és az elırelátás, szándékunk a társadalom környezettudatosságának javítása környezetünk veszélyeztetettségének csökkentése érdekében. 2012. január 1-jén lépett hatályba a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény, amely a meglévı tőzoltósági és a megváltozott polgári védelmi feladatrendszer mellett a katasztrófavédelem irányítása alá helyezett egy további, kiemelten fontos területet: az iparbiztonsági szakterületet. Ez által a katasztrófavédelem három fı szakterülete a tőzvédelem, a polgári védelem és az iparbiztonság. A megváltoztatott jogszabályok a teljes védelmi igazgatás rendszerét is alapjaiban átalakították. A járások kialakításával a megyében megalakultak az új Helyi Védelmi Bizottságok (HVB), ahová az elnökök mellé katasztrófavédelmi elnök-helyetteseket jelöltünk ki. A HVB-k rendelkeznek hatályos Szervezeti és Mőködési Renddel, riasztási tervvel és elkészült a katasztrófavédelmi munkacsoport ügyrendje is. Heves megyében a katasztrófavédelmi feladatokat a megyei (területi) szerv irányításával két katasztrófavédelmi kirendeltség, a mentı-tőzvédelmi feladatokat három tőzoltó-parancsnokság, három katasztrófavédelmi ırs és két önkormányzati tőzoltóság látja el az alábbi szervezeti felépítésben:
Gyöngyösi KvK
Egri KvK
Egri HTP Gyöngyösi HTP Füzesabonyi Kvİ
Pétervásárai Kvİ
Bélapátfalvai ÖTP
Hatvani HTP
Hevesi Kvİ
Tiszanánai ÖTP
A személyi állomány jelenleg 345 fıs,. ebbıl közvetlenül a megyei igazgatóságon 70 fı, a katasztrófavédelmi kirendeltségeken 23 fı, a végrehajtó állományban 252 fı teljesít szolgálatot. 2
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
Szervezetünk hatásköre az elmúlt évben 2, ebben az évben 1 fontos jogkörrel bıvült: Ezek: 1. A kéményseprı ipari közszolgáltatási tevékenység hatósági felügyelete. 2. A hulladékgazdálkodás területén ideiglenes közszolgáltatók kijelölése. 3. A gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezésekre vonatkozó mőszaki biztonsági felülvizsgálat eredményének vitatásával összefüggı hatósági feladatokkal. Kiemelt figyelmet fordítunk a társszervekkel történı együttmőködésre, mely nagyban segíti megelızési tevékenységünket, hatósági munkánkat, „supervisori” szerepünket, valamint az önkormányzatokkal történı kapcsolattartást. A társ rendvédelmi szervekkel is szinte napi kapcsolatban állunk. Közösen szervezünk rendezvényeket, szakmai bemutatókat, gyakorlatokon, továbbképzéseken kölcsönösen segítjük egymás munkáját. Nagy hangsúlyt fektetünk a szervezet megjelenítésére, az egységes arculat kialakítására, a lakosság tájékoztatására. A megyei katasztrófavédelmi szóvivın keresztül juttatjuk el a lakossághoz a mőködésre, mindennapi tevékenységünkre vonatkozó közléseinket, figyelemfelhívásokat, a közérdeklıdésre számot tartó híreket, ezzel is hozzájárulva az emberek biztonságának és biztonságérzetének növeléséhez. Honlapunkon rendszeresen közzétesszük a szervezetre vonatkozó fontos információkat, eseményeket. A hatékony sajtótevékenységnek köszönhetıen elmondhatjuk, hogy a lakosság ismeri és elismeri a megye katasztrófavédelmét. TŐZVÉDELEM Tőzoltósági szakterület Megyénkben két katasztrófavédelmi kirendeltség alá tartozó, három hivatásos tőzoltóparancsnokság (a továbbiakban: HTP), két katasztrófavédelmi ırs és két önkormányzati tőzoltóparancsnokság (a továbbiakban: ÖTP) látja el a mentı-tőzvédelmi feladatokat, a hatályos jogszabályok alapján. A Füzesabony Katasztrófavédelmi İrs 2013. szeptember 1-én, a Pétervásárai Katasztrófavédelmi İrs 2014. április 1-én kezdte meg mőködését. E tőzoltóságok által végrehajtott vonulások száma közel azonos az eddigi évek vonulási adataival. A 2013. évben Heves megyében összesen 1678, 2014. május 26-ig terjedı idıszakban 1098 káresemény volt. Ez összesen 2776. (1. számú diagram). Az események megoszlását a 2. számú diagram szemlélteti: 2013. évben 1061 tőzeset, 617 mőszaki mentés, 2014. évben (05.26-ig) 687 tőzeset, 411 mőszaki mentés. A 2013-as vonulási adatok alapján meghatározható, hogy a kora tavaszi idıszak vonulási száma az I. negyedévben 304, míg a II. negyedév 392 vonulást eredményezett. A 2014-es év I. negyedévében 666 vonulásunk volt, mely jelentısen megnövekedett az elızı évhez képest. A 2013. év III. negyedévben 513 esetszám mutatkozott, mivel a nyár végén megemelkedtek az erdı és vegetációs tüzek. A IV. negyedév vonulási száma az elızı évhez képest (2012. év) több mint 200 eseménnyel emelkedett, 469 esetszám volt. Az éves átlagtól 2013. év elsı negyedévének vonulási számai kiemelkedıen nem voltak magasak, a szárazfő, bozót, gaz tüzeknek kevesebb beavatkozást igénylı eseményének köszönhetıen, 2014. elsı negyedévében azonban a tőzesetek száma jelentısen meghaladta a 2013-as adatokat, a kevésbé csapadékos téli idıjárás miatt. A mőszaki mentések számának alakulását a 3. számú diagram mutatja: 2013. I. és II. negyedévben nıtt, a III. negyedévben jelentısen csökkent, IV. negyed évben szintén csökkent a mőszaki mentések száma 2012. évhez képest. 2014. évben az I. negyedévben stagnálás, a II. negyedévben várhatóan jelentıs emelkedés mutatkozik az elızı évekhez képest..
3
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
A jelzések az esemény minısítése szerint: • • • • •
Beavatkozást igénylı Kiérkezés elıtt felszámolt Vonulást nem igénylı esemény Téves jelzés Szándékosan megtévesztı jelzés
2013. év 1289 103 52 214 20
2014. 05. 26-ig 882 48 29 129 10
Az elmúlt évek vonulási adatai: A 2012-es évhez viszonyítva 2013-ban és 2014-ben (május 26-ig) a vonulási számok csökkentek, melyet negyedéves bontásban láthatunk a 4. számú diagramon is. 2012. évben kiemelkedıen magas vonulási számok mutatkoztak. A tőzesetek száma ingadozó volt az idıjárási viszonyok miatt. A magas, 1800 fölötti vonulási szám egy száraz, csapadéktól mentes évnek köszönhetı, egy normál idıjárásnak az 1100 körüli vonulási szám felel meg.(2. számú diagram) Heves megye illetékességi területén 2013. évben és 2014. 05. 26-ig történt események száma a tőzoltóságok mőködési területük (mőveleti körzetük) megoszlásában: Tőzoltóságok Bélapátfalva ÖT Eger HT Gyöngyös HT Hatvan HT Jászárokszállás ÖT Mezıkövesd HT Ózd HT Pásztó HT Salgótarján HT Tiszafüred HT Tiszanána ÖT
Vonulási szám 2013. 57 533 607 244 11 67 4 7 1 20 88
Vonulási szám 2014. (05.26-ig) 54 467 360 120 3 10 2 3 1 12 33
A jelentısebb tőzeseteket és mőszaki mentéseket a 2. számú melléklet tartalmazza.
Szabadtéri tüzek vizsgálata: A tüzek jellemzıen szárazfüves, bozótos területeken, hétvégi telkeken, útszéli árokpartokon, erdıterületek mellett keletkeztek. Az esetek nagy részében ezek a területek gondozatlanok voltak. A tulajdonviszonyok általában csak akkor azonosíthatók be, ha a tulajdonos a helyszínen tartózkodik. Állami tulajdonban lévı földterületeken (Nemzeti Parkok, természetvédelmi területek) a hasznosítás módja miatt (pl: ısgyepek idıszakos kaszáltatási tilalma, szigorúan védett területeken végzett bármilyen tevékenység tilalma) az éghetı anyag felhalmozódása elkerülhetetlen. Az önkormányzatok forrás hiány miatt szintén nem tudtak a külterületen mindent megtenni a tüzek keletkezésének megelızésre. Jellegzetes keletkezési helyek a lakóterületek közelében lévı szárazfüves, bozótos területek. Kimutatható továbbá, hogy a HTP-k mőködési területén, bizonyos települések esetében nagyságrendileg több tőzeset keletkezik ezen idıszakban. A keletkezési ok ismeretlen, vélelmezhetıen, de nem bizonyíthatóan emberi tevékenységnek köszönhetı. 4
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
Problémaként jelentkezik, hogy a tőzesetek megközelítése gépjármővel sok esetben nehézkes, az erdık gondozatlanok, a tőzpászták nincsenek kitisztítva. Az erdei és a mezıgazdasági útak karbantartás hiánya miatt nehezen járhatók. A helyszínt ezért sok esetben csak gyalogosan lehetett megközelíteni. Az oltóanyag helyszínre juttatását legtöbb esetben csak puttonyfecskendıkkel lehetett megoldani. Azon településeken keletkezett tüzesetekhez, melyekre valamely önkéntes tőzoltó egyesület (a továbbiakban: ÖTE) megállapodásban vonulási kötelezettséget vállalt, az értesítésük megtörtént, viszont néhány esetben nem tudtak vonulni. A 2013. július 05. és 2013. szeptember 03. közötti idıszakban tőzvizsgálati eljárást kellett lefolytatni a mezıgazdasági tevékenység során termesztett növényzetet érintı tüzek, különös tekintettel a lábon álló gabonát érintı tüzekre, valamint az erdıterületeket érintı tüzek esetében. Heves megyében nem került sor tőzvizsgálati eljárás megindítására ez ügyben. Végrehajtott gyakorlatok A Heves MKI az éves gyakorlat terve alapján a tőzoltás-vezetés szervezetébe bevontak szakmai hozzáértésének, valamint a riasztott tőzoltó erık elméleti és gyakorlati ismereteinek, taktikai felkészültségének ellenırzése céljából 2 db megyei szintő szituációs- és együttmőködési, 4 db megyei szintő ellenırzı és 1 db vezetési törzsgyakorlatot hajtott végre. Tőzvizsgálati tevékenység Illetékességi területünkön 2013. évben 30 darab tőzvizsgálat indult, ebbıl az elsı fokon eljáró illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségeink 2 esetben a tőzvizsgálati eljárást – a megindításra okot adó körülmény hiánya miatt – megszüntették. A megindított tőzvizsgálatokból 12 esetben zárták le az ügyet, a többi 16 db tőzvizsgálat még folyamatban van. A tőzvizsgálatokat 22 esetben a bőncselekmény gyanúja miatt, 2 esetben szakmai szempontok, 1 esetben III-as riasztási fokozat és 3 esetben haláleset miatt kellett megindítani. A lezárt tőzvizsgálatoknál 4 esetben állapítottak meg szándékos emberi közremőködést, 3 esetben gondatlan emberi közremőködéssel keletkezett a tőz. Ismeretlent 2 esetben állapítottak meg a tőz keletkezési okaként. A Katasztrófavédelmi Mőveleti Szolgálat tőzeseteknél és mőszaki mentéseknél történı bevetésére 2013-ban 51 esetben volt szükség. 2014. évben (május 26-ig terjedı idıszakban) 17 darab tőzvizsgálat indult, ebbıl 2-ıt megszüntetettünk. A tőzvizsgálati helyszíni szemle elrendelésének okai: 9 esetben a kirendeltség vezetı döntése alapján, 6 esetben bőncselekmény megalapozott gyanúja miatt, 1 alkalommal haláleset, illetve 1 esetben, mivel a kár meghaladta az 50 millió Ft-ot. Ezek közül 6 eljárást már lezártunk, ebbıl 4 szándékos, 1 esetben gondatlan emberi közremőködést állapítottunk meg, továbbá 1 esetben tüzelı-, főtıberendezés hibája okozta a tüzet. A 2013. évi dunai árvíznél megyénkbıl összesen 102 hivatásos tőzoltó, valamint további 33 önkéntes segítette az árvízi védekezést. Erre az idıszakra a készenléti állomány 24/24 órás szolgálati rendre állt át. Önkéntes Tőzoltó Egyesületek (ÖTE) Megyénk HTP-i jelenleg összesen 27 együttmőködési megállapodással rendelkeznek önkéntes tőzoltó egyesületekkel. Az ÖTE-k részére a 2013. I. félévében kiírt pályázatra 20 megállapodással rendelkezı egyesület gyújtott be pályázatot, összesen 13 442 815 Ft értékben. Az ÖTE-k további támogatásáról szóló pályázati kiírásra 16 ÖTE nyújtott be pályázati anyagot 6 851 638 Ft értékben. A pályázaton elnyert tőzoltó technikai- és védıeszközöket és a felújított légzıkészülékeket 2013 decemberében ünnepélyes keretek között adtuk át az érintett egyesületek részére. 2014. március 31-én aláírásra került az idei év pályázata, mely 300 millió forint értékben nyújt lehetıséget az ÖTE-knek különbözı támogatások igénybevételére. 5
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
Heves Megyei Tőzmegelızési Bizottság 2013. január 30-án megalakult a Heves Megyei Tőzmegelızési Bizottság (a továbbiakban: HMTB) - szakmai tanácsadó, javaslattevı és kommunikációs szervezet - mely az emberi élet védelmét, a tőzesetek megelızését, a károk mérséklését tőzte ki célul. A 2013. március közepén kialakult rendkívüli idıjárási körülmények kedvezetek a szén-monoxid mérgezés kialakulásának, ezért 2013. március 14-én rendkívüli sajtóközleményben hívtuk fel az ezzel kapcsolatos veszélyekre a lakosság figyelmét. Az Országos Tőzmegelızési Bizottság (a továbbiakban: OTB) által vásárolt szén-monoxid-érzékelıket központilag adták át a kijelölt közintézmények és magánszemélyek részére, az átadáson jelen voltak a sajtó képviselıi is. A Heves MKI honlapján létrehozott HMTB oldalon külön link-ben feltöltöttük az óvodások és általános iskolások tőz és egyéb veszélyhelyzetek megelızésre felhasználható BM OKF által kiadott képzési anyagait. Az OTB a szén-monoxid mérgezések és szabadtéri tőzesetek megelızésére tájékoztató filmeket készíttetett, melyek megtekinthetık honlapunk videó tárában. A szabadtéri tüzek megelızésével kapcsolatos feladatok egyeztetésre munkabizottsági ülést hívtunk össze a tagok számára. Megterveztük a megye busz- és vasúti pályaudvarain a szabadtéri tőzesetek megelızésére vonatkozó tájékoztató anyagok kihelyezését és a lakosság hangosbemondón keresztül történı tájékoztatását. A Heves MKI honlapján is elhelyeztük e tájékoztató anyagokat. A HTP-k, és ÖTP-k számára az önkormányzatok tőzgyújtással kapcsolatos helyi rendelkezéseirıl szóló tájékoztatókat továbbítottuk. Az általános iskolák és óvodák részére a plakátokat és az óvodai foglalkoztató anyagokat szétosztottuk. Az érintett gazdálkodókat a mezıgazdasági betakarítási munkák idején jelentkezı feladataikról tájékoztattuk. Tőzgyújtási tilalom idején a HMTB felhívta az erdıben kirándulók, a mezıgazdasági területeken dolgozók, valamint a közúton és vasúton utazók figyelmét, hogy égı cigarettát ne dobjanak el, azt minden esetben oltsák el. A HMTB három jelentısebb megyei, illetve városi rendezvényen, bemutatósátorban várta az érdeklıdıket, végezte megelızési, felvilágosító tevékenységét. A Kéklámpás Napon, az Egy nap az Erdésszel, illetve Eger ünnepén több ezer ember ismerte meg a bizottság tevékenységét, ismerkedett a tőz elleni védekezés lehetıségeivel.
POLGÁRI VÉDELEM Települési kockázatértékelés és katasztrófavédelmi osztályba sorolás végrehajtása 2012. év kiemelt feladata volt, hogy az új jogszabályoknak megfelelıen az önkormányzatokkal közösen elkészítettük a települések valós veszélyeztetettségét alapul véve a katasztrófavédelmi osztályba sorolási javaslatokat. A megyei javaslatot mind BM OKF, mind Belügyminiszteri szinten elfogadták. A 2013 évben a szakterület hatósági tevékenysége és a bekövetkezett események alapján a sorolás felülvizsgálata megtörtént és szakmai útmutatásunk alapján 3 település kérte a sorolás felülvizsgálatát: Település Sirok Apc Abasár
Indok Felsı küszöbös üzem Alsó küszöbös üzem Küszöbérték alatti üzem
Jelenlegi osztály II III III
Javasolt osztály I II II
Javaslatunkat a Belügyminisztérium is elfogadta és a 72/2013. (XII. 17.) BM rendelettel módosította is a korábbi osztályba sorolást.
6
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
Reagálóképesség fokozása, operatív döntések támogatása A katasztrófavédelmi osztályba sorolás alapján elkezdıdött a tényleges tervezı és szervezı munka, melynek célja a mőködı polgári védelmi rendszer kialakítása. Az ideiglenes veszélyelhárítási terveket felváltották a jogszabályban elıírt, határidıre elkészült települési veszélyelhárítási tervek. Több település esetében kikötéssel éltünk (vízkár-elhárítási tervek hiánya, nem megfelelı aktualizáltság miatt), melyeket a HVB elnökök is támogattak. Az utóellenırzések tapasztalatai alapján elırelépés, hogy a kikötést követıen már 41 település rendelkezik a vízügy által ellenjegyzett tervvel, és több település terve is elkészült (vagy elıkészítés alatt van), amely ellenjegyzésre vár. A települési veszélyelhárítási tervek alapján elkészültek a kirendeltségi, járási és megyei összesített tervek is, melyek jóváhagyása megtörtént. Az ár- és belvíz elleni védekezésre, valamint a téli idıjárásra történı felkészülés keretében pontosítottuk a tervek technikai eszközökre, befogadó-melegedıhelyekre vonatkozó adatait, azokat az országos informatikai rendszerbe feltöltöttük. A mőveleti képesség fejlesztését jól szolgálta a HVB-k többszöri törzsvezetési gyakorlata, melyekbe a katasztrófavédelmi megbízottaknak jelentıs szerepet szántunk. A kezdeti megbízotti rendszert felülvizsgáltuk, egy-két személycserét követıen a jelenlegi beosztottak a szakmai felkészültségük és a gyakorlati tapasztalatuk alapján a településeknek a megfelelı segítséget tudják nyújtani. A megye illetékességi területen 4 település (Hort, Vámosgyörk, Sirok, Nagyréde) kötelezett külsı védelmi terv készítésére, egy település (Visonta) felmentést kapott a tervkészítés alól. Vámosgyörk településen az új terv elkészült, a megfelel jóváhagyások megtörténtek. Hort esetében jelenleg folyik a MOLARI rendszer kiépítése, mely kiemelten befolyásolja a tervet, így a terv pontosítása megtörtént, a rendszer üzembe helyezését követıen új tervet készítenek a kapcsolódó okmányokkal. Sirok településen a terv elkészült, a tényleges gyakorlat, már végrehajtásra került, mely alapján megállapítható, hogy a település vezetése mindent megtett a lakosság védelme érdekében. Nagyréde esetében az elıírásoknak megfelelıen a nyáron készítjük el a terveket, a lakossági tájékoztatókat és az elıírt gyakorlatokat a pénzügyi helyzetnek megfelelıen az idei évben, de legkésıbb 2015-ben hajtjuk végre az önkormányzattal közösen. Katasztrófaveszély, veszélyhelyzetek megelızése A polgári védelmi feladatok átalakulása során egyre nagyobb szerepet kapnak a megelızést szolgáló helyszíni supervisori ellenırzések. Ezek során vizsgáltuk többek között az illetékességi terület víztározóinak állapotát, a települési vízelvezetı rendszereket, valamint a lakossági riasztó rendszereket. Az egyéb célellenırzések keretében az illetékességi terület településeit többször felkerestük, egyrészt a kockázati helyszínek azonosítása, másrészt a kötelezések végrehajtásának ellenırzése céljából. Az ellenırzések során feltárt hiányosságok megszüntetésére az érintettek a szükséges intézkedéseket lehetıségeik szerint megtették, kiemelten a közfoglalkoztatási program kihasználásával. Sok esetben azonban a több éves problémákat lehetetlen megoldani, fıként a pénzügyi fedezet hiánya miatt. Az ellenırzések száma 2013. január 01.-2014. május 31. Befogadó helyek ellenırzése Egyéb ellenırzés Életvédelmi létesítmények ellenırzése Fák, fasorok ellenırzése Lakossági bejelentések ellenırzése Lakossági riasztó eszközök ellenırzése
43 158 2 40 22 258 7
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
Védmővek ellenırzése Vis maior helyszín ellenırzés - 30 napon belüli Vis maior helyszín ellenırzés - 7 napon belüli Vis maior helyszín ellenırzés - elszámolást megelızı szakértıi Vízelvezetık ellenırzése Vízkárelhárítási tervek ellenırzése Víztározók ellenırzése
17 20 10 3 85 95 49
Riasztás helyi rendszere, lakosságtájékoztatás, lakosságfelkészítés Riasztás helyzete A 2013. év folyamán minden lakossági riasztó eszköz (sziréna) ellenırzése az áramszolgáltatóval közösen megtörtént, mely során az elöregedett eszközparknál sok esetben tártunk fel problémákat. A problémák kezelését nehezíti a régi eszközök alkatrészeinek hiánya, valamint a hiányzó pénzügyi fedezet elıteremtése. Elırelépést jelentett, hogy Gyöngyös város saját erıbıl az összes szirénáját megjavíttatta. 2014-ben az ellenırzések folytatódnak és a Heves MKI a korlátozott lehetıségeit figyelembe véve igyekszik a lakossági riasztás alapvetı feltételeit megteremteni. Lakosságtájékoztatás Kiemelt feladatot jelentett a katasztrófavédelem feladatkörének változását minél szélesebb körben megismertetni a lakossággal és a tanuló ifjúsággal. Ennek érdekében több fórumon kerestük a kapcsolatot az állami és önkormányzati vezetıkkel, a pedagógusokkal, lakóközösségekkel. Lakosságtájékoztatás keretében a megyében több módszert is alkalmaztunk: • Egerben 2013. szeptember 1.-én az úgynevezett „Kék lámpás Nap” elnevezéső városi rendezvényhez kapcsolódóan szerveztük meg a legjelentısebb lakosságtájékoztatási programot, ezen kívül természetesen a kirendeltségek nyílt napjain is, ahol a résztvevık száma meghaladta a 2000 fıt. • A megye minden településére kiadtuk az érvényben lévı lakosságtájékoztató kiadványainkat (a téli rendkívüli idıjárás, valamint az ár-belvízi helyzetre történı felkészülés feladatairól), hogy a lakosság megismerhesse a településére jellemzı veszélyeket. Ez a lakossági tájékoztató zömmel elektronikus formában (honlap) került megjelenítésre, de ezen kívül volt olyan település is, amely a helyi lapban kivonatos formában is eljuttatta azt a lakosokhoz. • A lakosságtájékoztatási feladatokat a kirendeltségek kirendeltségi nyílt nap biztosításával hajtották végre. A nyílt napokról a helyi médiák bevonásával tájékoztatták a lakosságot. A nyílt napokon a résztvevık megismerkedhettek a tőzoltóság eszközeivel, elhelyezési körülményeivel, a tőzoltók mindennapi életével. Tájékoztatást kaptak többek között a térségek veszélyeztetı hatásairól, a követendı magatartási szabályokról, a riasztási módszerekrıl és jelekrıl és az állampolgárok kötelezettségeirıl. A lakosságfelkészítési feladataink keretében egyre nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy az ifjúság minél szélesebb körben ismerje meg a lakókörnyezete veszélyeztetettségét, a katasztrófavédelem feladatrendszerét, illetve a saját lehetıségeit a veszélyelhárításban. A tavalyi és az idei tanévben önálló tanórákat tartottunk, valamint a gyakorlati napok felhasználásával adtuk át a cél korosztály számára a megfelelı ismereteket. Az elméleti felkészítéseket a kirendeltségek polgári védelmi felügyelıi koordinálták, de rajtuk kívül elıadást tartottak az iparbiztonsági és tőzoltósági felügyelık, valamint a HTP parancsnokok, parancsnok-helyettesek és referensek is. A gyakorlati napokat a HTP parancsnokok, vagy az általuk megbízott személyek vezették le. A laktanya látogatások során bemutatásra kerültek a tőzoltóságon rendszeresített eszközök, az állomány szolgálati feladatainak ellátásához szükséges ruházatok és az elhelyezési körletek. A laktanya látogatások alkalmával a diákok megtekinthették 8
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
a tőzoltók mindennapjaihoz tartozó szerelési gyakorlatokat és több esetben bemutató jelleggel próbariasztás elrendelésére is sor került. Tanórán kívüli oktatás keretében készítettük fel a diákokat a különféle versenyekre. Ezeken a képzéseken a versenyszámoknak megfelelı speciális képzésre törekedtünk. A tőzoltóversenyre készülık leginkább a szerelési feladatokra, míg a katasztrófavédelmi versenyen indulók komplex feladatokra kaptak képzéseket. Közösségi szolgálat A köznevelésrıl szóló törvény alapján kötelezı közösségi szolgálat katasztrófavédelmi végrehajtására a kirendeltségen is lehetıséget biztosítottunk a középiskolák számára. Jelenleg 14 tanintézménnyel kötöttünk megállapodást, sıt jelentkeztek olyan ÖTE-k is, akik a közösség biztonsága érdekében tanulókat is vállalnak. A közösségi munka javítása érdekében szívesen fogadjuk azokat a tanulókat is, akik teljes terjedelemben nálunk szeretnék letölteni ezt a közösségi szolgálatot, de azokat is segítjük, akik a katasztrófavédelmi feladatokat csak megismerni szeretnék. A polgári védelmi szervezetek létrehozása, felszerelése és begyakoroltatása A települések osztályba sorolását alapul véve a polgármesterek kiadhatták a beosztási határozataikat a szervezetbe beosztani kívánt állampolgároknak. Az újjáalakított állomány még nem részesült polgári védelmi képzésben, ezért 2012. évtıl 2014-ig minden beosztott részére alapképzést terveztünk végrehajtani. A megye területén megalakított 4750 fıbıl álló polgári védelmi szervezetbıl a megalakított szervezetek mintegy 95 %-a részesült ténylegesen végrehajtott, dokumentált polgári védelmi alapképzésben. Az alapképzéseket követıen már több településen kezdeményeztünk gyakorlatok és szakkiképzések végrehajtását, így 2013. évtıl 2014. május végéig a gyakorlatokon közel ezer fı ismerte meg a településüket veszélyeztetı hatások elleni védekezés lehetıségeit. A megye önvédelmi képességének növelése érdekében 2012-ben megszerveztük az önkéntesekbıl álló speciális képességekkel rendelkezı „Mátra” Mentıcsoportot. Ezt követıen a járások önvédelmi képességének növelése érdekében megszerveztük az önkéntesekbıl álló Járási Mentıcsoportokat is. A mentıcsoportok állományát jelentıs részben az ÖTE-k és a települések polgárırségének önkéntesei alkotják. 2013-ban a megye 7 járásából 6 járásban megalakultak az önkéntes mentıszervezetek (Eger járásban a megyei mentıszervezetet terveztük), melyek közül mind a 6 teljesítette a megalakításhoz szükséges rendszerbeállító gyakorlatot.
IPARBIZTONSÁG A katasztrófavédelem legfiatalabb, 2012. január 1-tıl tevékenykedı szakterülete megalakulása óta kiemelten fontos hatósági munkát végez, amelynek eredményeként nıtt a lakosság szubjektív biztonságérzete. Az iparbiztonság három, egyenként is kiemelkedı jelentıséggel bíró részterületre tagozódik: a veszélyes üzemek hatósági felügyelet alatt tartása, a veszélyes áruk szállításának ellenırzése, valamint a létfontosságú rendszerek és létesítmények védelme. Ezen kívül 2013. júniusától ez a szakterület felel a nem rendszeres hulladékszállítás ideiglenes biztosításáért, valamint 2014. május 3-tıl a gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezések mőszaki biztonsági felülvizsgálatának hatósági felülvizsgálatáért. A veszélyes üzemek hatósági felügyelete Az iparbiztonsági szakterület a 2012. január 1-én életbe lépett, a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény felhatalmazása alapján végezte az elmúlt években a veszélyes üzemek feltérképezését követıen a beadott üzemazonosítási kérelmek vizsgálatát, az ezzel kapcsolatos hatósági eljárások lefolytatását. A 9
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
Heves MKI a benyújtott kérelmek alapján összesen 36 esetben folytatott le üzemazonosítási eljárást, melynek eredményeképpen 2 új üzem kapott felsı küszöbértékő, 1 új üzem alsó küszöbértékő veszélyes üzem besorolást, valamint 13 küszöbérték alatti üzemmel is gyarapodott nyilvántartásunk. 12 üzemet köteleztünk Súlyos Káresemény Elhárítási Terv készítésére. A beadott biztonsági dokumentációk elbírálása, a katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások döntı többségében a tavalyi évben kerültek lefolytatásra. Idıközben egy üzem kérte az átsorolását küszöbérték alatti üzembıl alsó küszöbértékő veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemmé. Az idei év elején megkapta a kikötések nélküli engedélyt. Jelenleg összesen tehát 21 veszélyes üzem felett gyakorol felügyeletet a Heves MKI iparbiztonsági szakterület. Az eljárások során egyébként jellemzı volt, hogy a cégvezetık együttmőködtek a hatósággal, belátták, hogy az elıírt mőszaki vagy egyéb fejlesztéseket a lakosság biztonsága érdekében teljesíteniük kell. Ezért lehet, hogy talán országos szinten egyedüliként Heves megyében idáig nem volt fellebbezés veszélyes üzemek részérıl. Az illegális veszélyes tevékenység felderítése érdekében az új üzemek engedélyezésével párhuzamosan folyamatosak az üzemazonosítási szemlék, melyeket a kirendeltségek és a Katasztrófavédelmi Mobil Labor állománya végez, havonta 4-5 gazdálkodó szervezetnél. Idáig engedély nélkül végzett veszélyes tevékenység miatt nem kellett katasztrófavédelmi bírságot kiszabni. Az elmúlt években megyénk veszélyes üzemeiben nem történt súlyos baleset, nem következett be a Kat. törvény szerinti üzemzavar. Veszélyes áru szállítás ellenırzése A tavalyi évben teljesítettük a központilag meghatározott ellenırzési keretszámokat mind a közúti, mind a vasúti ellenırzés tekintetében. A potenciális veszélyes üzemek felderítésével összefüggésben gyakoribbá tettük a telephelyi ellenırzéseket. Kiemelt figyelmet fordítottunk a kórházakban, a felsıoktatási intézményekben és a mezıgazdasági telephelyeken használt, keletkezı veszélyes anyagok tárolásának, kezelésének vizsgálatára. ADR közúti ellenırzést 67, telephelyi ellenırzést 27 alkalommal, RID vasúti ellenırzést 35, míg telephelyi ellenırzést 12 esetben végeztünk. Összesen 5 alkalommal vettünk részt régiós szintő ADR ellenırzésen (ebbıl kettı volt saját szervezéső), 28 alkalommal társhatóságokkal közösen hajtottuk végre az ellenırzéseket (ennek száma is emelkedett az elızı évhez képest) Az ellenırzések alkalmával összesen 852 közúti szállító jármővet vizsgáltunk át, melybıl 176 db az ADR hatálya alá tartozott, 676 db „nem jelölt” jármő volt. Összesen 828 vasúti kocsit vizsgáltunk át, melybıl 438 db tartozott a RID hatálya alá, valamint 390 db „nem jelölt” vasúti jármő volt. 2013. évben 33 esetben indult bírságolási eljárás 47 ügyféllel szemben. Ennek eredményeként több, mint 16.000.000 Ft bírságösszeg került kiszabásra. Az idei évben idáig összesen 17 eljárást indítottunk, ennek nyomán közel 3.000.000 Ft került kiszabásra. Veszélyes áru közúti szállítása során a tavalyi évben 2 esetben történt baleset, melyek az autópályán következtek be, és a szállítójármővek árokba borulásával jártak. Az idei évben közúton, illetve vasúton idáig egy-egy esetben történt veszélyes áru szállítással kapcsolatos baleset. Létfontosságú rendszerek és létesítmények védelme A 2013. év a felkészülés jegyében telt. Az idıközben hatályba végrehajtási rendeletei, valamint a belsı szabályozók elsajátítása Kialakítottuk, illetve tovább erısítettük a közüzemi szolgáltatók és közötti jó együttmőködést. Rendkívüli idıjárások (hıség, vihar, idıszakában diszpécserközpontjaink napi szinten folytattak le
lépett törvény és annak volt a legfontosabb cél. az iparbiztonsági hatóság extrém hideg, hófúvás) telefonos egyeztetéseket, 10
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
pontosításokat a folyamatos információáramlást biztosítva. Azt tapasztaljuk, hogy a szolgáltatók megértik és elfogadják a katasztrófavédelemmel történı együttmőködés fontosságát. Több alkalommal tartottunk olyan jellegő ellenırzéseket, melyek során a potenciálisan létfontosságú létesítményekben vizsgáltuk a szolgáltatások minıségét. Kiemelt jelentıségő ellenırzés sorozatot hajtottunk végre megyénk kórházaiban, egészségügyi intézményeiben. Ennek során vizsgáltuk az alternatív áramforrások (aggregátorok) meglétét, állapotát, karbantartottságát, felülvizsgálatát. A Rotációs Kikapcsolási Rend tekintetében a kijelölt fogyasztókról készített kimutatást pontosítottuk, valamint javaslatot tettünk annak módosítására. A téli felkészülés jegyében hatósági közleményekben hívtuk fel a veszélyes üzemek, a veszélyes árut is szállító vállalkozások, valamint a potenciális létfontosságú létesítmények üzemeltetıinek figyelmét a rendkívüli idıjárás veszélyeire, a végrehajtandó, megelızı jellegő biztonsági intézkedésekre. Tájékoztatást kértünk ezek végrehajtásáról. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságával szoros együttmőködést alakítottunk ki, közös intézkedési tervet dolgoztunk ki az idıjárásból adódó veszélyhelyzetekre történı felkészülés érdekében. 2014. február 15-én nagyszabású gyakorlatot hajtottunk végre több helyszínen a Felsı Mátrában az áramszolgáltató és a munkájukat segítı Mátra Mentıcsoport közremőködésével a huzamosabb ideig tartó szolgáltatás kiesésbıl adódó lakosságvédelmi feladatok gyakorlása érdekében. 2013. évben nem történt olyan jellegő üzemzavar az általunk nyilvántartott kritikus rendszerelemekben, mely akár napokig érintette volna a lakosság mindennapi életét. „Supervisor”-i hatósági tevékenység A Heves MKI nagy hangsúlyt fektet az ez irányú hatósági tevékenységre. 2013-ban 15 alkalommal, míg az idei évben eddig összesen 4 alkalommal hajtottunk végre terv szerinti, illetve terven felüli „supervisori” (fıhatósági) ellenırzéseket. Ezeket az ellenırzéseket elsısorban a Kat. törvény szerinti veszélyes üzemekben hajtjuk végre, de a terv szerinti „supervisori” ellenırzések mellett az iparbiztonsági szakterület létrehozásával egyre több olyan üggyel találkozunk, melyek elsısorban lakossági bejelentésre indulnak. Több alkalommal hajtottunk végre olyan eseti iparbiztonsági „supervisori” ellenırzéseket, melyek a lakosságvédelem szempontjából kiemelkedı jelentıséggel bírtak. Komoly eredménynek tartjuk, hogy több éve, évtizede húzódó társhatóságokkal közös ügyekben történt elırelépés a fıhatóságként történı határozott fellépés eredményeként. A tervezett és terven felül végrehajtott „supervisori” ellenırzések során továbbra is azt tapasztaljuk, hogy a lakosság részérıl nagy igény jelentkezik a veszélyes anyagokkal kapcsolatos, régóta ismert, de eddig meg nem oldott ügyek végsı hatósági felszámolására. E mellett a közremőködı hatóságok is pozitívan értékelik és eredményesnek tartják az ilyen jellegő együttmőködést. Hulladékgazdálkodás hatósági felügyelete A 2013. évi CXXXIV. törvény és a 292/2013. (VII.26.) Korm. rendelet hatályba lépésével újabb hatósági jogkörrel bıvült a katasztrófavédelem feladatrendszere. A nem rendszeres hulladékszállítással kapcsolatos hatáskör gyakorlására megyénkben már tavaly szeptember hónapban sor került, amikor Adács település polgármestere bejelentette, hogy a felmondott szerzıdés miatt, a 6 hónapos határidı leteltével 2013. október 1-tıl nem tudja biztosítani a szemétszállítást a községben. A bejelentést követıen azonnal megindítottuk a hatósági eljárást, melynek eredményeképpen 2013. október 9-tıl 9 hónapos idıtartamra (vagy új szolgáltatóval történı szerzıdéskötésig) ideiglenes szolgáltató szállítja el a településrıl a kommunális hulladékot. A tevékenységet az elsı hónapban hetente, a második hónapban kéthetente, december hónaptól pedig havonta ellenırizzük a helyszínen. Idáig mindent rendben találtak az ellenırök. A megyében tevékenykedı több, mint 10 szolgáltató tevékenységét folyamatosan figyelemmel kísérjük, az önkormányzatokkal és Kormánymegbízott úr kezdeményezésére létrehozott Hulladékgazdálkodási Munkacsoport tagjaival folyamatosan egyeztetünk az aktuális helyzetrıl. A 11
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
polgármesterek bejelentései alapján december hónapban újabb hat település (Ivád, Erdıkövesd, Domoszló, Karácsond, Ludas, Nagyfüged) vonatkozásában indult meg a kijelölési eljárás. Az év végéig végül összesen 4 településen zárultak le az eljárások azzal, hogy Adácshoz hasonlóan, 2014. január 1-tıl ideiglenes ellátó szállítja a kommunális hulladékot. Gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések mőszaki-biztonsági felülvizsgálatának hatósági felügyelete 2014. május 3-tól a gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezések mőszaki biztonsági felülvizsgálatával kapcsolatban a katasztrófavédelem helyi szervei, tehát a Gyöngyösi és az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltségek elsıfokú hatóságként járnak el. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a felülvizsgálatot követıen a gázszolgáltató és az ingatlan tulajdonosa között vita merül fel, mindkét fél kérheti a katasztrófavédelmi hatóság intézkedését. Hivatalból indul az eljárás, ha a szolgáltató jelzi, hogy az ingatlantulajdonos, vagy a társasház a felhívásuk ellenére 1 éven belül sem javíttatta ki a hibát. A hatóság kérelemre indít eljárást abban az esetben, ha az ingatlantulajdonos, vagy a társasház nem ért egyet a gázcsatlakozó-vezetékek és felhasználói berendezések felülvizsgálatáról szóló jegyzıkönyvben foglaltakkal és annak átvételétıl számított 30 napon belül kérelmet nyújt be a hatóság felé a mőszaki-biztonsági felülvizsgálat megállapításainak felülvizsgálata céljából. A katasztrófavédelmi kirendeltségek a gázszolgáltatók által végzett mőszaki-biztonsági felülvizsgálatok szakszerőségének, a gáz csatlakozóvezetékek és felhasználói berendezések mőszaki biztonsági megfelelıségének megállapítására hatósági szakértıt, vagy igazságügyi szakértıt rendelnek ki. Jelenleg a hatósági szakértık nyilvántartásba vételi eljárásai zajlanak. HATÓSÁGI TEVÉKENYSÉG A katasztrófavédelmi hatósági tevékenységet területi szervként a Heves MKI, helyi szervként a katasztrófavédelmi kirendeltségek Hatósági Osztályai végzik mindhárom szakterület (tőzvédelem, iparbiztonság, polgári védelem) vonatkozásában, integrált módon. A megye területén a katasztrófavédelmi hatósági tevékenység keretében iparbiztonsági szakterületen 319 db, tőzvédelmi szakterületen 1560 db, polgári védelmi szakterületen 802 db ellenırzést hajtottunk végre. Az iparbiztonsági szakterületen összesen 67 eljárás indult. Tőzvédelmi bírság kiszabására 60 esetben indult eljárás, és bírságot 11,2 millió -Ft értékben szabtak ki a kirendeltségek. Másodfokú tőzvédelmi hatósági eljárás 12 esetben indult az igazgatóságon. A tőzvédelmi hatósági tevékenység és az ügyfelek jogkövetı magatartásának erısödése miatt a tőzvédelmi szabálytalanságok és a tőzesetek száma csökkent a megye területén. A kirendeltségek 631 tőzvédelmi szakhatósági eljárást folytattak le, amely nagyságrendileg megfelel a 2011-es év ide vonatkozó adatainak. A Hatvani Grassalkovich Kastély Magyar Vadászati Múzeummá történı átalakításának - mely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő beruházás - építési engedélyezési és használatbavételi eljárását a Heves MKI folytatta le. Másodfokú szakhatósági eljárás nem indult. A Hatósági Osztály részt vett az új alapokra helyezett Országos Tőzvédelmi Szabályzat elıkészítı munkájában. A kéményseprı-ipari közszolgáltató tevékenységét folyamatosan hatósági kontroll alatt tartottuk. A megyei szolgáltató a vonatkozó jogszabályi követelményeknek megfelelıen végezte tevékenységét, csak 1 esetben indult hatósági eljárás a feltárt hiányosságok szankcionálására vonatkozóan. A nem rendszeres hulladékszállítással kapcsolatos hatáskör gyakorlása során 7 eljárást folytattunk le, ebbıl 6 esetben kijelölı határozatot adtunk ki. Egy település esetében az eljárást megszüntettük.
12
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
FİÜGYELET, MŐVELETIRÁNYÍTÁS Mőveletirányító ügyeletünk a 2013-as évben 1654, a 2014-es év elsı félévében 1160 káreseményt kezelt le a PAJZS döntéstámogató rendszer segítségével. A káresemények felszámolása zökkenımentes volt, a mőveletirányítók maximálisan ellátták a kivonuló egységek parancsnokait az esettel kapcsolatos információkkal, segítették munkájukat. Mivel a mőveletirányítási ügyeletünk 2012 év közepén kezdte meg mőködését, ezért kiemelt hangsúlyt fordítottunk a mőveletirányítók képzésére. Ennek keretében folyamatosan bıvítettük helyismeretüket, gyakoroltuk a veszélyes anyag beazonosítását, csökkentettük a segélyhívón beérkezı jelzések rögzítésének idejét. A 2012-es évhez képest fejlıdést tapasztaltunk a káresetek kezelésében, gyorsabb lett a szer kiválasztás, rövidebb lett a jelzéstıl a riasztásig eltelt idı, illetve csökkent a káreset bejelentése és a tőzoltó fecskendı elindulása közt eltelt idı. Több alkalommal szerveztünk gyakorlatot „tömeges bejelentés” kezelésére, amely során megfigyelhetı volt, hogy a mőveletirányítók egy kialakult séma szerint kezelik a tömeges eseményt, nyugodt munkafolyamat, nyugodt munkavégzés alakult ki. Az ügyeletesi állományon kívül több munkatársunkat is kiképeztünk a PAJZS rendszer kezelésére, hogy egy tömeges esemény bekövetkeztekor a mőveletirányítási ügyeletet minél rövidebb idı alatt meg tudjuk erısíteni. Sikernek könyvelhetjük el, hogy az ügyeletesek közül egyre többen beszélnek idegen nyelvet, mindhárom szolgálati csoportnál. Például angol nyelvő bejelentést is tudnak kezelni, amely a tavalyi évben fıleg az M3-as autópálya tekintetében többször is elıfordult. Idén legnagyobb kihívást az „Yvett” elnevezéső ciklon okozta mőveletirányító ügyeletünk részére. Heves megye területén 2014. május 14-16. idıszakban vonult át a ciklon. A rendkívüli idıjárás esıvel és erıs, lökésszerő széllel érkezett. A vihar okozta károkról több száz bejelentés érkezett a mőveletirányítási ügyeletre. Megerısítettük az ügyeleti szolgálatot, így a bejelentések fogadása, és a káresetek felszámolásának irányítása zökkenımentes volt.. A megyében egy idıben 10-12 egység ált rendelkezésre önálló beavatkozások elvégzéséhez. Ezen egységek mozgatása a jelzések területi elhelyezkedésének függvényében történt. Az események nagy részét 2 órán belül felszámoltuk. Több helyszínen is csak magasból mentı segítségével lehetett eltávolítani a letört faágat, melyre várni kellett, hogy az elızı helyszínen befejezzék a kárfelszámolást. Ezen idıszakban 172 esetben vonultak káresethez a tőzoltóságok egységei. A 112-es segélyhívó rendszerre való átállással kapcsolatosan napi szinten tartottuk és tartjuk a kapcsolatot a rendırséggel. A tavalyi évben az országosan kialakításra került hívásfogadó központokban dolgozó operátorok részére Miskolc és Szombathely településen elıadást tartottunk a megye helyi sajátosságait bemutatva. Idén megvalósult a 112-es központokhoz való kapcsolódás, amellyel kapcsolatban az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy minden egyes segélyhívásra megfelelı erıvel és gyorsasággal reagáltak a katasztrófavédelem egységei.
GAZDÁLKODÁS A Heves MKI Gazdasági Igazgató-helyettesi Szervezete végzi az alaptevékenység kiszolgálása mellett a dolgozókat megilletı járandóságok elszámolását, a szervezet folyamatos mőködéséhez, mőködtetéséhez szükséges fedezet rendelkezésre bocsátását, célja a tartozásmentesen évzárás. Ennek érdekében növeltük bevételeinket, módosítottuk szerzıdéses szolgáltatási díjainkat. A bevételek növelése mellett nagy hangsúlyt fektetünk a költségek csökkentésére, valamint a vevıi kintlévıségek határidıre történı rendezésére. A Heves MKI gépjármő-technikai állománya összesen 63 db jármőbıl áll. 2013-ban 4 új jármővet kaptunk központi beszerzésbıl, 1 db Renault Aquadux-X7000 gépjármőfecskendıt, 1 db Renault Aquadux-2000 gépjármőfecskendıt, 1 db Land Rover KML autót és 1 db Skoda Yeti hatósági ügyintézı autót. Az ingatlangazdálkodás a nagy számú ingatlanok miatt jelentıs fenntartási költséget jelent, hiszen összesen 14 db ingatlan kezelését és karbantartását végezzük. Az országos közfoglalkoztatási program keretében 37 fıt alkalmazunk. Mindkét kirendeltségen és valamennyi tőzoltóparancsnokságon alkalmazunk takarítókat, karbantartókat, udvari munkásokat, 13
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
valamint 8 fı adminisztrátor segíti a hivatali munkát és kialakítottunk egy 8 fıs brigádot, amely megyeszerte az ingatlanok karbantartásában segít. Fejlesztések: •
•
•
•
2013. év elején székházunk 5. emeletén kialakítottuk a Veszélyhelyzet Kezelési Központot. A kialakításhoz szükséges informatikai eszközöket a Heves Megyei Védelmi Bizottság szerezte be, melyeket használatra átadott a Heves MKI részére 2013. szeptember 1-én Füzesabonyban, 2014. április 1-én Pétervásárán katasztrófavédelmi ırs került átadásra. Mindkét településen 1-1 gépjármőfecskendı, és 4-4 tőzoltó folyamatos 24 órás szolgálatban biztosítja a lakosság tőzvédelmét. A Füzesabonyi Katasztrófavédelmi İrs mintegy 29 ezer, a Pétervásárai 33 ezer ember számára jelent nagyobb biztonságot, azáltal, hogy bajban a tőzoltók sokkal hamarabb kiérkeznek a helyszínre. 2013. október 17-én adtuk át a Területi Egészségügyi, Pszichológiai és Munkabiztonsági Ellátó Központot (továbbiakban:TEPMEK), amely a székházunkban kapott helyet. Az egri centrum a Heves megyei tőzoltókon kívül a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Jász-NagykunSzolnok és a Nógrád megyei kollégák vizsgálatát is elvégzi, összesen tehát csaknem ezerötszáz hivatásosét. A Hevesi Katasztrófavédelmi İrs felújítási munkálatai ez év tavaszán befejezıdtek, megújultak a hálók, a vizesblokkok, a parancsnoki iroda, és a híradó helyiség. Jelenleg is folyamatban a Füzesabonyi laktanya második lépcsıs felújítása, mely a külsı megújulást jelenti.
A katasztrófavédelem személyi állománya megfelelı elhelyezési feltételeinek biztosítása érdekében Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség / Gyöngyösi Hivatásos Tőzoltóparancsnokság tekintetében zöldmezıs beruházásként új laktanya építése indulhat. Jelenleg az elıkészítés folyik a megvalósíthatósági tanulmány elkészült.
ELLENİRZÉS A Heves MKI ellenırzési rendszere a területi szerv és a közvetlen irányítása alá tartozó katasztrófavédelmi kirendeltségek és hivatásos tőzoltóparancsnokságok ellenırzésére, valamint az illetékességi területünkön lévı önkormányzati tőzoltóságok, önkéntes tőzoltó egyesületek, valamint létesítményi tőzoltóságok felügyeleti ellenırzésére irányul. Az ellenırzéseket az Ellenırzési Szolgálat munkatársai, a katasztrófavédelmi mőveleti szolgálat (KMSZ) állománya, valamint a szakterületek vezetıi hajtják végre. A tervezett és terven felüli vizsgálatokkal minden szakmai területet lefedünk. A fıvizsgálói és a KMSZ ellenırzések minden esetben váratlanok, meglepetésszerőek. Ellenırzéseink segítı és építı jellegőek, célja a hibák feltárását követıen egy eredményesebben, hatékonyabban és gazdaságosabban mőködı rendszer kialakítása. A Heves MKI irányítása és felügyelete alá tartozó szervezeti egységeknél 2013. évben 102, 2014. május 31-ig 65 mobil ellenırzésre került sor. A segítı szándékú, meglepetésszerő ellenırzések kiterjedtek a szolgálatváltás, szolgálat ellátás, a gyakorlatok, a képzés, a karbantartás, az egyéni védıfelszerelés állapotának, a munkaidı betartásának vizsgálatára. Kirívó hiányosság, azonnali intézkedést igénylı mulasztás nem fordult elı a tárgyi idıszakban. A gyakori alkoholszondás vizsgálatok a hivatásos állománynál minden esetben negatív eredménnyel zárultak. A Heves MKI Belsı Ellenırzési Terve a hazai és a nemzetközi belsı ellenırzési standardok, kiadott módszertani útmutatók, valamint a hatályos jogszabályok szerint készült, a kockázatelemzés alapján felállított prioritásokon, továbbá a rendelkezésre álló erıforrásokon alapult. Célunk a jövıben is nagy hangsúlyt fektetni az intézkedési tervekben foglalt feladatok végrehajtásának vizsgálatára, utóellenırzés, illetve egy soron következı ellenırzés keretében. 14
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló a Heves Megyei Közgyőlés elıtt 2014. 06. 27.
A Heves MKI vezetésének meggyızıdése, hogy a vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartásának és a vezetıi feladatszabások érvényesülésének leghatékonyabb formája a folyamatos kontroll, a hibák kijavítására irányuló rendszeres számonkérés.
HUMÁN 2013. évben a fluktuációs mutató magas volt, 18 fı csökkenés mellett 23 fı növekedés tapasztalható. A jogviszony megszüntetésekhez többnyire a családokra háruló anyagi terhek folyamatos növekedése járult hozzá, általában magasabb anyagi juttatással kecsegtetı külföldi munkavállalási lehetıségekre hivatkozva távoznak az állományból – nem ritkán lemondással. Az állomány pótlása érdekében - mely rendkívül idı és költségigényes - Tőzoltó II. képzésen 2013. évben 24 fı került beiskolázásra és kezdte meg szolgálatát. 2014. évben a képzésen 3 fı végzett, jelenleg 4 fı folytat tanulmányokat. Kiemelt figyelmet fordítunk a személyi állomány képzésével, továbbképzésével összefüggı feladatok koordinálására, annak tervezésére, végrehajtására. A TEPMEK 4 megye egészségügyi-pszichológiai ellátását látja el. Célja: az állomány hosszú távú munkaképességének megırzése és a fokozott, szélsıséges fizikális és lelki terhelésbıl fakadó állapotromlás mértékének csökkentése. Ennek érdekében alapvetı egészségügyi és életmódbeli ismeretek átadásával kapcsolatos tájékoztatókat tartunk a személyi állomány körében. Elemi szükséglet, hogy az állomány ismerje a munkavégzés egészségügyi kockázatait, annak megelızési lehetıségeit. Ennek megfelelı eszköze az egészségvédelmi elıadás, foglalkozás és ismeretterjesztés, melyre nagy hangsúlyt helyezünk. Igyekszünk lehetıségeihez mérten figyelemmel kísérni az állomány tagjainak szociális helyzetét, a hirtelen nehéz helyzetbe került családokat segíteni, gondjaikat enyhíteni.
HIVATAL 2013-ban, egész évben összesen 67 bejelentés és panasz érkezett a Heves MKI-hoz, melybıl 39 panasz, egyéni érdeksérelem volt, míg további 28 nagyobb közösséget érintı bejelentés. 15 névtelen beadványt tartunk nyilván, a beadványok közül 21 esetben nem volt hatáskörünk az állítások kivizsgálására, ezért ezeket áttettük az illetékes hatóságok részére. Szakterület szerinti megosztásban a beadványokból 6 az iparbiztonsági, 42 tőzvédelmi-hatósági, 3 pedig polgári védelmi szakterületet érintett. Összehasonlításul, 2014. január 01. és 2014. május 31. napja közötti idıszakban 38 bejelentést és panaszt tartunk nyilván, ebbıl 18 közérdekő bejelentés és 20 panaszbeadvány. A tavalyi év azonos idıszakában csak 29 bejelentés érkezett hozzánk. Az idei bejelentések jellemzıen névvel, címmel ellátva érkeznek, csupán egy esetben fordult elı, hogy nem lehetett beazonosítani a beadvány feladóját. 13 beadvány esetében fordult elı, hogy tartalma alapján részben vagy egészben hatáskörünk hiányának megállapítására került sor. A beadványokból 19 a tőzmegelızési/tőzvédelmi hatósági szakterületet érintette (pl. kémény használat, tőzgyújtási tilalom, kémények szabálytalan építése, felülvizsgálat nélküli használata), 2 polgári védelmi szakterületet (vízelvezetés elégtelensége volt a panasz tárgya), 1 db pedig az iparbiztonsági szakterületet (elhagyott pincében vegyszereket találtak).
15
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló 2014. 06. 27.
Mellékletek: 1. számú melléklet Vonulás (2014. május 26-ig) 3500 3110 3000
2929
2775
2700
2500
2248 2001
2000
1678 1500 1098 1000 500 0 2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
1. számú diagram
Tőzesetek, mőszaki mentések (2014. május 26-ig) 2000 1800
1831 1838
1802
1808
1600 1400 1200 1000
1272
1226 1127 1076 925
1061
1022
Tőz
869
Mőszaki mentés
800 589
600
617
687 411
400 200 0 2007
2008
2009
2010
2011
2012
2. számú diagram
16
2013
2014
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló 2014. 06. 27.
Mőszaki mentések összehasonlítása 2012-2013-2014 év negyedévenkénti bontásban (2014. május 26-ig) 300
277
273
250 207 200 150
164
151 134
134
2012 2013
119 95
100
2014
99
50 0 I. negyedév
II. negyedév
III. negyedév
IV. negyedév
3. számú diagram
Tőzesetek összehasonlítása 2012-2013-2014 év negyedévenkénti bontásban (2014. május 26-ig) 1000
980
900 800 700 600
532
2012
500
2013
421 418 351
400
305
300 200
153
185
155
145
100 0 I. negyedév
II. negyedév
III. negyedév
4. számú diagram
17
IV. negyedév
2014
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló 2014. 06. 27.
2. számú melléklet Jelentısebb beavatkozások: − 2013.01.01-én Karácsond, Dózsa György út 25. alatt történt lakóház tőzeset alkalmával egy kb. 10x10 méteres családi ház cserép héjazatú tetıszerkezete, fa födémszerkezete és lakótere teljes terjedelmében égett. A teljes alapterületen elégett a lakótér bútorzata, a benne lévı használati tárgyakkal. A tőz során elégett az ingatlan összes nyílászáró szerkezete. A tőzeset során az épületben lévı 1 db PB gázpalack felhasadt. Az egység a tüzet 3 db „C” sugár és gyorsbeavatkozó sugarak segítségével eloltotta. − 2013.01.17 Maklár, Táncsics Mihály utca 32. Jelzett helyen egy kb 6x10 m-es idıszakosan lakott épület tetıszerkezete és az alatta található helyiségek égtek teljes terjedelmében. Az egység a tüzet 3 C sugárral eloltotta, az épületbıl 2 db 23 kg-os pb palackot, kb: 20 liter gázolajat illetve egy pár flakon higítót hozott ki, ezeket a tőz közvetlenül nem érte. − 2013.03.03-án Gyöngyös, Gyöngyöshalászi elágazóban egy Citroen típusú személyautó a Gyöngyös patakba hajtott, az autó az oldalán feküdt, a víz félig ellepte. A jármőben egy fı halott személy volt. Az egység mentıkötél, halászcsizma, dugólétra, mászóöv segítségével a Miskolc Bázis Daru drótkötelét a személyautóra kötötte, a jármő ezután a patakból kimentésre került. A káreset helyszínére lett riasztva: Miskolc HT-Miskolc/Bázis Daru; Gyöngyös HTGyöngyös/1 − 2013.04.22. Gyöngyöshalász, Fı út 33 - A jelzett helyen egy családi ház melléképülete teljes terjedelmében égett, a melléképületben 1db acetilén,- 1db oxigén,- 2db PB,- és 1 db CO2 palack volt, melyeket az egység sugárvédelem mellett kihozott. Az acetilén palack folyamatos hőtés mellett a rendırség mesterlövészei kiérkezéséig biztosítva volt. A palackot a mesterlövészek hatástalanították, a tüzet az egységek 4db C sugárral, 2db gyorsbeavatkozó sugárral eloltotta. Esettel kapcsolatban személyi sérülés nem történt. − 2013.05.06. Kerecsend, Bereksori út - A jelzett helyen egy famegmunkáló üzem festék elszívó helyiségében keletkezett a tőz, ami áterjedt a tetıszerkezetre. A kiérkezı egységek az áramtalanítást elvégezték, 3db "C" sugárral a tüzet eloltották, az üzemcsarnokból 2db dissous palackot hoztak ki és helyeztek biztonságba, melyet hıterhelés nem ért. A tőz vélelmezett keletkezése elektromos zárlat miatt lehetett. − 2013.06.09. - Bélapátfalva, Bélkı Bánya Külterület) - 7 személy megpróbálkozott felmászni a Bélkı Tetı 550 m-es szintjérıl a 720 m-es szintjére az Észak Keleti oldalon. 5 fı feljutott, 2 fı a tetı alatt 50 m re megrekedt. Mentıkötelek segítségével leereszkedtek hozzájuk. Biztosítás után, mely 3-as hurokból és a kötél rögzítésébıl állt, leeresztették ıket biztonságos helyre. − 2013.10.20. 18:18:36 Gyöngyös, Farkasmály 7515hrsz. egy kb.: 220 m2 alapterülető földszintes lakóház tetıszerkezete, valamint belsı tere égett kb.: 90%-ban. A berendezési tárgyak kb.: 80%-a elégett. Az egység a tüzet 2 db. "C" sugárral eloltotta. A lakóházban 1 db.: 11,5 kg-os PB palackot, 1 db.: 20 kg-os CO2 palackot találtunk. 1 db.: 11,5 kg-os PB palack a lakóház mellett volt. A tőzoltás oltóvízellátását csak távolsági vízszállítással lehetett megoldani, amely következtében oltóvízhiányos állapot lépett fel. A kárhelyszínt köves, kanyargós, keskeny, növényzet által leszőkített útvonalon lehetett csak megközelíteni, mely lassította, nehezítette, korlátozta a tőzoltó jármővek mozgását. A keletkezett becsült kárérték kb.: 35 millió forint. Személyi sérülés nem történt. − 2013.11.05. 11:18:19 Egerszalók, Széchenyi út 3,Shiraz Hotel hátsó udvarán az építkezésen toronydaruban a kezelı rosszul lett, magasból mentı, hevederek, mászó övek, mentıkötél segítségével a sérültet a daruból kiemeltük, átadtuk a OMSZ munkatársainak. − 2013.11.22. 9:44:11 Heréd, 21-es fıút 5km szelvény egy Fiat Punto típusó személygépkocsi fának ütközött. A gépjármőben 1 fı utazott, aki a helyszínen életét vesztette. Az 1 fı biztonsági öve nem volt bekapcsolva, a légzsák nyílt. A balesetet szenvedett személyt a jobb elsı ülésen találtuk a vezetıülésre borulva. Hidraulikus feszítı, -vágó berendezéssel emeltük 18
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló 2014. 06. 27.
−
−
−
−
−
19
ki a mentık közremőködésével. A beavatkozás és helyszínelés ideje alatt a 21-es fıút érintett szakaszát a rendırség teljes szélességében lezárta. 2014.01.02. Eger, Faiskola utca 7. - Jelzett helyen forgácstárolóban felhalmozott faforgács égett, 100 m2-en változó vastagságban. Az egység emelıkosárból a tároló falazatát megbontotta, annak tartalmának leürítéséhez. A kárhelyen sötétedésig végezték a munkálatokat egy erıgép segítségével. Az oltást a balesetveszély miatt 20:38-kor felfüggesztették, 1 védısugarat hátrahagytak, a területet az üzem biztonsági megbízottjának átadták 2014.03.14. Gyöngyös, Hanisz Imre tér 3. - A helyszínen egy 7 emeletes, eltolt szintes társasházban egy 60 m2-es 5. emeleti lakás szobájában kb.: 5m2 területen berendezési tárgyak égtek. Az egység a lakás ajtaját betörte, a tüzet 1 db gyorsbeavatkozó sugárral eloltotta. A lakást az ÉMÁSZ szakembere áramtalanította, a lépcsıházat 1 db turbóventilátorral átszellıztették. A tőzoltás során 1 halott személyt találtak. A lakóház kitelepítése nem volt indokolt. A tőz feletti és alatti szinteket, a szellızırendszert átvizsgálták, a lakókkal a kapcsolatot felvették. További tüzet, tőz továbbterjedésre utaló körülményt nem találtak. A haláleseten kívül egyéb személyi sérülés nem történt, jelentıs anyagi kár keletkezett. 2014.03.21. Hatvan, Vasútállomás 9. vágány - A jelzett helyen a vasúti pályaudvaron egy 21 vagonból álló szerelvény egyik tartálykocsija szivárgott. A Ha/24 vonulás megkezdésekor kérte a MÁTRA/KML vonultatását a helyszínre. Kiérkezéskor a MÁV helyi szakemberével a kapcsolatot felvették, és a tıle kapott információ után a rajok két irányból közelítették meg a helyszínt. A Ha/24 és a Ha/1/1 beosztott teljes védıfelszerelésben, és légzıkészülékben a felderítést elvégezte. Megállapították, hogy a lefejtı csonknál gyöngyözés volt tapasztalható. A szerelvény veszélyes anyagot szállított UN száma: 1010, Kemler szám: 239, BUTADIÉN. Egy tartály mennyisége 47,3 tonna volt. Mivel veszélyes anyag koncentrációt nem tudtak mérni, ezért a Ha/24 a vagon környezetében 4-4 vágányon a közlekedést leállítatta, és 50 m-es körzetben lezárta a területet, és kiszakaszoltatta az érintett részt. A rendırség és az OMSZ is a helyszínen volt. A beavatkozás idıtartama alatt 1 intercity 1 percet, 1 személyvonat 6 percet, 1 tehervonat 60 percet késett. Személyi sérülés nem történt. 2014.04.20. Eger, Vár - A jelzett helyen égett egy kb 50 m2-es épületben, kb 20 m2-en hagyományırzı csoportok ruházata, fegyverzete és bútorok. Az egység a tüzet eloltotta, az épületet kiszellıztette. A helyszínen tőzvizsgálati helyszíni szemlét folytatott Mátra KMSZ, a biztonsági ır elmondása alapján nem megfelelıen mőködött a tőzjelzı berendezés, a karbantartóját elızıleg már értesítették, de javítására nem került még sor. Eset jellege káros tőzeset, személyi sérülés nem történt. 2014.05.08. Halmajugra, Déli Bánya - A Mert Zrt Déli bányaüzemében, meddıhányó gép: szállító szalagjai, elektromos elosztó központja, elektromos kábelek és kábelalagutak égtek. Az egységek a tüzet 1 db "C" és 3 db gyors beavatkozó sugár segítségével eloltották.
Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatói beszámoló 2014. 06. 27.
3. számú melléklet
Pályázó neve 1 Abasári Önkéntes Tőzoltó Egyesület
330 847
2 Bodonyi Polgárır Egyesület
394 397
3 Boldogi Önkéntes Tőzoltó egyesület
162 073
4 Önkéntes Tőzoltó Egyesület Bükkszék
393 375
5 Agria Speciális Mentı és Tőzoltó Csoport
322 103
6 Gyöngyöshalász Községi Önkéntes Tőzoltó Egyesület
331 723
7 Gyöngyöstarjáni Községi Tőzoltó Egyesület
324 809
8 Horti Önkéntes Tőzoltó és Kat. Egyesület
230 380
9 Önkéntes Tőzoltó Egyesület Istenmezeje
409 630
10 Önkéntes Tőzoltó Egyesület Jászivány
333 662
11 Községi Tőzoltó Egyesület Jászszentandrás
326 190
12 Polyák Sándor Tőzoltó Egyesület
173 221
13 Parád Község Önkéntes Tőzoltó Egyesület
396 120
14 Szajla Község Önkéntes Tőzoltó Egyesülete
404 547
15 Szilvásvárad Község Tőzoltó Egyesülete
179 320
16 Terpes ÖTE
393 042
17 Tiszanána Község Tőzoltó Egyesülete
250 176
18 Turai Önkéntes Tőzoltó Egyesület
362 724
19 Vámosgyörki Tőzoltó Egyesület
323 120
20 Verpelét Nagyközség Önkéntes Tőzoltó Egyesület
326 110
Összesen
20
Megítélt támogatás összesen [Ft]
6 367 569