AZ EGÉSZSÉGÜGYI FOGLALKOZÁSÚAK T Á R S A D A L M I ÉS G A Z D A S Á G I HELYZETE BUDÁN A XV—XVI. SZÁZAD FORDULÓJÁN K U B I N Y I
A
A N D R Á S
magyar történettudomány nem hanyagolta el a Mohácsot megelőző évtizedek budai orvostörténeti emlékeit, és összegyűjtötte a középkori magyar fővárosban akkor működő orvosokra vonatkozó adatokat is [ 1 ] , Természetesen a tulajdonképpeni orvostörténeti i r o d a l o m is foglalkozott ezzel, sőt adatokat hozott a többi egészségügyi foglalkozásra i s : sebészekre, fürdősökre, borbélyokra, gyógy szerészekre [ 2 ] . Elmondhatjuk, hogy elődeink valóban igen gazdag orvos- és egészségügytörténeti anyagot tártak fel, éspedig olyan mértékben, amilyent a főváros történetének más ágaiban hiába keresünk. Látszólag tehát nincs sok teendő hátra, csupán néhány lényegtelen adatot kell pótolni és egy-két tévedést helyreigazítani. Ezek után elfogadhatnánk azt a képet, amelyet az eddigi i r o d a l o m elolvasása után magunkban szükségképpen kialakítunk: az ország orvosi mű velődése az említett korszakban magas fokú, városaink egészségügye n e m marad el a N y u g a t mögött, sok és jó orvos működik hazánkban [ 3 ] , Úgy érezzük azon ban, hogy ez a kép — legalább is az egyetemet végzett orvosi ellátottság t e k i n tetében — módosításra szorul. Történetíróink és orvostörténészeink figyelmét ugyanis az a nagyszámú adat kötötte le, amely az uralkodó és a feudális nagy urak háziorvosairól maradt ránk. Királyaink, és tőlük függetlenül gyakran király néink ugyanis egyszerre több orvost tartottak. Akár Mátyás király, akár a két Jagelló-házi uralkodó udvartartását vizsgáljuk, egymással párhuzamosan négy öt orvossal találkozunk, még ha a sebészeket nem is vesszük figyelembe [ 4 ] . T u d u n k nem egy főpapi, főúri háziorvosról is. Estei Hippolit esztergomi érsek p l . 1489-ben évi 200 F t — hatalmas összeg — fizetést biztosított olasz házi orvosának [5]. Mátyás király fia, Corvin János herceg is t a r t o t t orvost de Angelis (Angellis) János Jakab, a szabad művészetek és az orvostudomány doktora sze mélyében [ 0 ] . (Ennek a hasonló keresztnevű kortárs királyi orvossal való azonos ságát n e m tudjuk igazolni [7].) M é g olyan, viszonylag szegényebb feudális úr, m i n t Lossonczy Zsigmond budai prépost is fogadott fel háziorvost de Monte Miklós orvosdoktor személyében, és neki — nyilván fizetés fejében — szolgálata tartamára Bezdéd b i r t o k o t adományozta. A bizonyára olasz származású doktor fel is vette a „Bezdédi" vezetéknevet [ 8 ] . A királyi, főúri háziorvosok természetesen nem csupán gazdáikat kezelték. Gyakran fordultak hozzájuk azok a feudális urak, akik vagy nem tartottak saját
orvost, vagy más d o k t o r t is konzultálni akartak. Ezt igazolják Manardus János királyi orvos fennmaradt levelei is [ 9 ] . Leo remete királynéi orvos pedig bizo nyára úrnője főudvarmesterét, Jean de Gozont is kezelte, hiszen végrendeleténél tanúskodott [ 1 0 ] . A m i k o r pedig a főudvarmester állapotos özvegye ura francia országi hagyatéka ügyében oda megbízottat küldött, a megbízólevél írásba fog lalásánál — nyilván nem véletlenül — Leonardo de Masseri orvosdoktor tanús k o d o t t . Ő kezelte két évvel ezelőtt a királyt, amikor azt szélütés érte [ 1 1 ] . A z imént idézett adatok, de azok is, amelyeket a szakirodalomban olvashatunk, egyöntetűen azt mutatják, hogy korszakunkban az uralkodói, főpapi, főúri házi orvosok zöme olasz származású v o l t . M i n t a Hippolit érsek orvosára vonatkozó adat mutatja, magas fizetést húztak, illetve busásan megfizettették tanácsaikat. N e m valószínű tehát, hogy — egy-két gazdag polgárt leszámítva — ezeknek a „háziorvosoknak" a szolgálatait a polgárság nagy tömege igénybe t u d t a volna v e n n i . M e g kell még jegyeznünk, hogy abban az időben általában igen magasak voltak az orvosi honoráriumok. E z t a szomszéd Ausztria fővárosának példájával is igazolhatjuk [ 1 2 ] , A magas orvosi tiszteletdíjak ismeretében felvetődik a kér dés, hogy élhettek-e egyáltalán olyan orvosok Budán, akik elsősorban a polgár ságot kezelték, ha igen, milyen v o l t társadalmi helyzetük, ha nem, akkor beteg ség esetén kihez fordulhattak a polgárok. Tanulmányunkban ezekre a kérdésekre igyekszünk feleletet adni. Feladatunk nem könnyű. Buda levéltára elpusztult a török időkben, polgárkönyv, adóösszeírás nem maradt ránk, és így más levél tárak anyagából kell a gyéren fennmaradt adatokat összegyűjteni azzal a tudattal, hogy bármilyen nagy munkát végzünk is, teljes képet nem kaphatunk. Fel kell ezért használnunk az analógiákat, amelyeket más magyarországi városok múlt jából meríthetünk. A jelentősebb városokban a X V — X V I . században már a város által fizetett orvosok, újabb k o r i fogalmak szerint tisztiorvosok működtek, köztük olyanok, akik az egyházi rend tagjai, Pozsonyban p l . helyi kanonokok voltak [ 1 3 ] , Való színű azonban, hogy ezek a városi tanács által felfogadott orvosok is elsősorban a város vezetésében részt vevő tekintélyes polgárokkal, nem pedig a nincstelen plebejusokkal foglalkoztak. Rajtuk kívül azonban alig maradt adat orvosra. Még a jelentékeny Pozsonyban — ahol pedig gazdag és teljes levéltári anyag áll ren delkezésre — , is csak viszonylag kevés orvost ismerünk [ 1 4 ] , Hasonlóképp gazdag levéltára maradt fenn Sopronnak. I t t Mátyás uralkodása idején csupán egy Tamás nevű orvost említenek az adatok. Elég tekintélyes, gazdag polgár volt, és mivel gyakran felmentették a városi adó fizetése alól, bizonyára városi orvos [ 1 5 ] . I t t a Jagelló-korban három orvosról t u d u n k , akik azonban csak egy-egy évre tűnnek fel a forrásokban. Tamás orvos tekintélyét azonban n e m érték el [ 1 0 ] . A z t hisszük, hogy ezek után korszakunkban a magyar fővárosban sem keres hetünk a királyi, feudális úri szolgálatban állókon kívül nagyobb számú orvost. Ezt a nézetünket csak megerősítik azok az adatok, amelyeket a bécsi egyetem orvoskarának jegyzőkönyveiben olvashatunk. Igaz, ezek az adatok n e m teljesen mérvadók, hiszen orvostudományi vonatkozásban a kor legnépszerűbb egyete mei az olaszországiak voltak, tehát ezek anyakönyveit is át kellene vizsgálni. E z t a munkát — n e m csupán orvoskari viszonylatban — elvégezte Veress Endre,
s n e m lehet véletlen, hogy publikációiban ebben az időben budai származású orvoshallgatóra n e m találunk adatot [ 1 7 ] , A Veress-féle negatív képet teljesen alátámasztja a bécsi egyetem példája. I t t , ahol a budai polgárfiak a legnagyobb számban, és legszívesebben tanultak, korszakunkban mindössze egy budai szüle tésű orvoshallgatót ismerünk: 1521-ben Ottman Jánost [ 1 8 ] , A testvérvárosból, Pestről szintén csak egy hallgató iratkozott be a bécsi orvoskarra: 1504-ben Sartoris (azaz szabó fia) János mester [ 1 9 ] , M i n d e n jel arra mutat tehát, hogy a b u d a i és pesti polgárfiak nem törekedtek az orvosdoktori diploma megszerzésére. Csak az lehetett ennek az oka, hogy kevés orvosra v o l t szükség a fővárosban, ( A király és nagyurak, m i n t láttuk, elsősorban híres külföldi doktorokhoz f o r d u l tak, azokban jobban bíztak.) Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy az a néhány orvos is, aki a b u d a i polgárság között kimutatható, m i n d idegen. Ezeknek a „polgári" orvosoknak társadalmi és gazdasági helyzetét szeretnénk megvilágítani, és erre életpályájuk nak vázolása látszik a legalkalmasabbnak. A z első jelentősebb orvosi személyiség b u d a i gyógyító tevékenységére ugyan n e m maradt adatunk, de ezt — múltját ismerve — feltétlenül igazoltnak kell vennünk. A Kirchhaimer néven is emlegetett D r , Johannes Kellner 1449-ben nyerte el Bécsben az orvostudományi doktorátust, és o t t maradt tanárnak. Négy ízben töltötte be az orvostudományi kar dékáni tisztét. A gyógyító és oktató tevékenység azonban n e m elégítette k i a már h a l l gató korában is tanáraival szembeforduló, ambiciózus doktort, ezért a politikába vetette magát. A z 1462/63-as bécsi polgárháború idején VI. Albrecht főherceg pártjának egyik vezetőjeként ő tartóztatta le a császárpárti városi tanácsot; maga is tanácstag lett. Albrecht azonban 1403 végén meghalt, és így elűzött bátyja, III. Frigyes császár visszaszerezte Bécset. Kirchhaimer dr.-nak menekülnie kel lett. Katedráját, bécsi vagyonát elhagyva Budára költözött. I t t is halt meg 1408ban [ 2 0 ] . A magyar fővárosban is rövidesen nagy tekintélyre tehetett szert, m e r t három leánya előkelő, tekintélyes budai polgár házastársa lett. A három Kirchhaimer-vő közül az egyik a Kronacher patrícius családhoz tartozott, a másik, Mayr György tekintélyes ötvös, akinek leányát az ismert budai könyvkiadó, Pap János vette el, míg a harmadik Wild Engelhart gyógyszerész v o l t [ 2 1 ] , Wild személye vezet át bennünket egy másik, ugyancsak idegen eredetű b u d a i orvoshoz. (Megjegyezzük, hogy Wild életrajzírója, Ernyey József, keresztnevét vezetéknévnek fogta fel, és így a rá vonatkozó adatokat összekeverte egy Bálint keresztnevű másik apothecariuséval [22].) Ernyey vetette fel azonban azt a valószínű feltevést, amelyet ugyan forrásokkal nem támasztott alá, hogy Engel hart Heydentrich (másként Ehrenreich) János erfurti eredetű budai orvos rokona lett volna, és azzal együtt jött a magyar fővárosba [ 2 3 ] , A z Ernyeynél idézett adatokból, de főleg Ernuszt János szlavón bán és királyi kincstartó 1470. március 2- és 3-án kelt végrendeleteiből azonban nyilvánvaló, hogy mindketten a b u d a i kereskedőből nagyúrrá lett Ernuszt üzleti megbízottai voltak [ 2 4 ] . Ezek az ada tok azt igazolnák, hogy Heydentrich d r . orvosi praxisából megélni nem tudván, üzleti tevékenységre adta magát [ 2 5 ] . M e g kell azonban jegyeznünk, hogy az akkori orvosok, főleg, ha városi polgárok voltak, nem vetették meg a kereske delmet [ 2 6 ] , Inkább azt hisszük ezért, hogy Ernuszt polgári származású és üzleti
5 Orvostörténeti Közi.
érzékkel megáldott háziorvosát n e m csupán gyógyításával bízta meg. M i n d az JSrrcuszí-végrendeletben, m i n d a nyolcvanas években bekövetkezett halálával kapcsolatban említett „venerabilis" címe alapján viszont arra kell következtet nünk, hogy jelentősebb egyházi javadalommal rendelkezett: ilyet pedig bizo nyára nem a kereskedő, hanem az orvos Heydentrich kapott [ 2 7 ] , Nevét tudo mányos körökben is ismerték, ahogy ezt a i?o/zr&ec/c-levélváltásból t u d j u k . N e m valószínű azonban, hogy a budai egyetem tanára lett volna [ 2 8 ] . A következő orvos — Kuntstock Gergely d r . — pályája szinte iskolapéldája a magyar főváros „polgári" orvosai életútjának. 1470. augusztus 20-án irat kozott be a bécsi orvoskarra a h e l y i születésű Weger Gergely, majd 1474. szep tember 13-án egyszerre tett orvostudományi baccalaureatust a „ m e s t e r i " (azaz a „szabad művészetek mestere", mai fogalmak szerint bölcsészdoktor) címet viselő Gergely a szintén „ m e s t e r " Tichtel\e\, a későbbi híres bécsi orvosprofesszor és naplóíróval [ 2 9 ] . K é t év múlva, 1470. december 18-án ugyancsak Tichteüel együtt megszerezte a doktorátust, tehát hat évig tanulta az orvostudományt [ 3 0 ] . Weger valódi nevét a bécsi egyetem orvosdoktorainak egyik jegyzékéből és egy 1494. évi orvoskari határozatból ismerjük meg. E szerint Kuntstock Gergelynek hívták, és bár bécsi születésű és származású v o l t , Budán lakott. M i n d e n k i azon ban Wegemek nevezte [ 3 1 ] . Kuntstock származását kutatva a bécsi okleveles anyagban találtunk egy Hans Kuntstock nevű bécsi polgárt, aki 1447-től 1472-ig városa hites „ W e g e r " - j e , mérlegmestere volt. Nyilvánvaló, hogy Gergelyt apja negyedszáz éven át viselt állásáról nevezték el Wegemek [ 3 2 ] , Gergely doktorá tusa után n e m sokkal költözködhetett Budára. 1482-ben és 1491-ben említenek egy budai M i n d s z e n t utcai (ma Ú r i u.) házat, amelynek tulajdonosa egy Gergely nevű orvosdoktor. Mindkét alkalommal ,,egregius címmel illetik, de másodszor azt is hozzáteszik, hogy a város polgára [ 3 3 ] . 1499-ben azután 4%-os kamatra 400 Ft kölcsönt vett fel házára az esztergomi Szt. István káptalantól. (Formailag, az egyházi kamatszedési tilalom megkerülése végett, ez házadásvételi szerződés, ahol hitelező a fizetendő kamat fejében bérbe veszi az „eladott" ingatlant.) Kuntstock Gergelyt ,,egregius" úrnak, a szabad művészetek és az orvostudomány doktorának, a város esküdtjének (azaz a tizenkéttagú tanács tagjának) nevezi az oklevél. Felesége Anna, fia Kristóf [34]. Ezek az adatok két szempontból érdeke sek: egyrészt az állandóan használt egregius cím m i a t t : az akkori Magyarországon ez vagy a középbirtokos nemeseknek, vagy a magasabb rangú királyi és főúri tisztviselőknek járt csupán [ 3 5 ] , másrészt városi tanácstagsága m i a t t , mert ez meg azt mutatja, hogy a városi patriciátushoz számított. Kristóf nevű fiát szintén B é c s b e küldte t a n u l n i . A r r a nincs adat, hogy apja hivatására készült volna Kristóf. 1490. április 14-én iratkozott be a bécsi egyetem „artes" fakultására, majd három évvel később az egyetem ún. magyar nemzetébe is felvétette magát. Első alkalommal Chuntstock, másként Weger Kristófnak írták a nevét: a bécsiek tehát még emlékeztek nagyapjára, míg a „magyar n e m zetnél" csak vezetéknévvel f o r d u l elő. Mindkét esetben azonban nobilis, azaz nemes címmel illették [ 3 6 ] , Kristóf neve még egy ízben f o r d u l elő forrásaink ban. A Fugger-cég 1527. évi leltára a régi magyarországi adósok között tünteti fel elég tekintélyes adóssággal, 118 F t , 34 d-al [ 3 7 ] . ,r
Nyilvánvaló, hogy Kuntstock Gergely dr. szerezte, éspedig Magyarországon a nemességet. Polgári családból származott ugyanis, és m i n t láttuk, hamar Budára költözött. A család címére — újnemes létére — igen büszke lehetett, mert a többi nemes általában ritkán tüntette fel beiratkozásakor rangját, m e r t akkor magasabb beiratási díjat kellett fizetnie. Rendszeresen kitett egregiusi címe alap ján valami nagyon tekintélyes feudális úr, talán maga a király orvosának kell tekintenünk, akinek ura járta k i (a király esetében adta) a nemességet. A nemes ség megszerzése után sem szakadt el azonban a polgári életformától, és városi tanácsosként részt vett a magyar főváros várospolitikájának intézésében. Szak máját sem hanyagolta el. Régi egyetemével fenntartotta a kapcsolatot, és ezt a bécsi orvoskar nemcsak neve dicsérő nyilvántartásával, hanem o t t a n i tartóz kodása idején a kari tanácskozásokon való részvétel engedélyezésével is hono rálta [ 3 8 ] . A z a Joannes Jacobus orvos, akit fent de Angelistöl megkülönböztettünk, ugyancsak budai háztulajdonos, és egy 1506-os adat szerint szintén b u d a i polgár v o l t . N e k i is megadták az egregius címet [39]. Királyi orvos volt, és m i n t ilyen Óbudán házat kapott [ 4 0 ] . II, Lajos király egyik olasz származású orvosát, Mota Jakabot bízta meg 1525-ben a beteg naszádoskapitány, Radies Bosith gyógyításával. Mohács után János király pártjára állott, aki az egri püspökség (javai) kormányzójának nevezte k i , de fogságba esett. Ekkor t u d j u k meg, hogy ő is felvette a b u d a i polgárjogot. „Emberölésben jártas és hazug" embernek tar tották [41]. Vele egyidőben — k b . a húszas évek elejétől 1529-ig, a b u d a i néme tek elköltözéséig — működött a fővárosban Weynmann János orvosdoktor. A rá vonatkozó adatok szinte kizárólag György brandenburgi őrgróf egyik legbizalma sabb, nagy hatáskörrel felruházott tisztviselőjének mutatják, aki gazdája nagy kiterjedésű magyarországi uradalmai gazdasági ügyeinek intézésében vett részt. B u d a i polgár v o l t , akinek háza — az őrgróftól kapta — a város központjában állott. 1529-ben a német patríciátus szervezetének, a K r i s z t u s teste céhnek elöl járójaként ismerjük meg. K é s ő b b , 1542-ben a céh nürnbergi vagyonát akarta felvenni [ 4 2 ] , 1529 táján távozhatott el Budáról Raymon János d r . is, akivel Dévai Bíró Mátyás 1530-ban Nürnbergben találkozott (amennyiben neve nem elírás Weynmann helyett! [ 4 3 ] . A felsorolt életpályák és az említett analógiák már feljogosítanak bizonyos következtetésekre. Feltűnően kevés orvost találunk Buda polgárságában, ha a többi hazai városnál többet is. Akár a polgárjogot n e m igénylő, de szintén a fővárosban élő kollégáik, ők is többségükben királyi, nagyúri háziorvosok v o l tak. Mégis, bizonyos okokból arra törekedtek, hogy a helyi polgárság befogadja őket. N e m mutatható k i hivatásuk kizárólagos gyakorlása sem. Heydentrich, Mota és Weynmann királyi vagy főúri szolgálatban már elsősorban gazdasági ügyekkel foglalkozott. Egy valamennyiüknél általános: a polgárság legfelső, leg tekintélyesebb, leggazdagabb rétegéhez tartoztak. A z orvosdoktorok tehát nagy befolyást élveztek, a m i t feltétlenül hivatásukkal szereztek meg, még akkor is, ha a betöltött királyi, nagyúri szolgálatukon keresztül érvényesült. A „polgári" orvosok — legyenek azok többségükben németek vagy kisebbségükben olaszok — szintén elsősorban nem polgártársaik, hanem az előkelők gyógyításával foglal-
koztak. Ebből két kérdés vetődik fel. „Polgári" orvosaink külföldön születtek, többségükben feudális úri szolgálatban állottak, gyakran nemességet is szerez tek, mégis, miért törekedtek a budai polgárjog elnyerésére? H a pedig ők sem törődtek a szegény polgárság tömegeivel, akkor k i gyógyította azokat? A z első kérdést nehéz megválaszolnunk, hiszen a szóban forgó orvosokra bizonyára szubjektív, lélektani okok is hatottak. Kivétel nélkül polgári szárma zásúak voltak, polgárok közt nőttek fel, ott érezték jól magukat. Kuntstockmk bizonyára jól esett, hogy a magyar főváros vezető polgársága a tanácsba válasz totta, Weynmannnak pedig, hogy idegen létére a legbefolyásosabb patríciusi szervezet elöljárói tisztét viselhette. K e l l azonban objektív okot is keresnünk. Budai polgárnak lenni sok kiváltsággal járt, p l . vámmentességgel, úgyhogy ez akkor még nemesek számára is vonzóvá tette a budai polgárjog megszerzését [ 4 4 ] , É s hogy ez valóban hozzájárult ahhoz, hogy idegen orvosokból budai polgárok váljanak, azt a szakirodalomból is jól ismert Szilveszter királyi sebész példája mutatja [45]. ( M e g kell jegyeznünk, hogy Szerémi kivételével, aki királyi orvosnak [fisicus] nevezi, m i n d e n forrásban csak chirurgusként, azaz sebészként szere pel [40].) A firenzei származású nemes Figgini Szilveszter sebész — aki leányát a dalmata eredetű gazdag budai kereskedőhöz, Sankó Miklóshoz adta hozzá [47] — ugyanis 1514-ben pecsétes igazolványt szerzett a budai tanácstól, amely szerint polgártársuk, és így rá és szolgáira is vonatkozik a Magyarország határain belül élvezett vámmentességi jog [ 4 8 ] . A királyi sebész, aki a fent idézett ada tok szerint ebben a minőségben is jól keresett, beolvadt a budai polgárságba, és maga is kereskedett. (Ugyanakkor nemesként b i r t o k o t is szerzett.) A polgári, kereskedői életforma vonzását nem tagadhatjuk tehát le. Figgini mester példája már a második kérdéshez is átvezet bennünket, hiszen — m i n t tudjuk — a sebészi teendőket a középkorban n e m csupán, sőt elsősorban n e m egyetemet végzett orvosdoktorok látták el [49]. S ő t , a szorosabb értelemben vett sebészeken kívül sebészkedtek a borbályok és fürdősök is, akik gyakran a „chirurgusokkal" közös céhet alkottak vagy hasonló rendelkezéseknek voltak alávetve [ 5 0 ] . A z t persze nem t u d j u k , hogy Figgini — a király sebésze — nem volt-e egyben orvosdoktor is. N e m tarthatjuk azonban véletlennek, hogy egyet len egy forrás sem nevezi doktornak. Egyetemre azonban járhatott, viszont bizonyára csak az artes fakultásra, és ott szerezhette az adatokban előforduló mester címét. Kétségtelen azonban, hogy a borbélyokénál jóval magasabb kate góriához tartozott. A z ő kivételével korszakunkban Budán más sebészre nem maradt adatunk, és így különös jelentőségükkel i t t n e m számolhatunk [ 5 1 ] . Nyilvánvaló, hogy Buda polgárságát betegségek esetén elsősorban n e m orvosok, sőt nem is vizsgázott sebészek kezelték. Sebészi beavatkozást igénylő bajban a borbélyokra és a fürdősökre szorult a nép, míg egyéb esetekben talán a gyógy szerészekhez f o r d u l t . M e g kell jegyeznünk, hogy ez a negatív kép sem kizárólag a magyar fővárosra jellemző. I g e n tanulságosnak látszik ezzel kapcsolatban egy pillantást vetnünk a szomszéd Ausztria fővárosára. Bécsben épp úgy éltek udvari orvosok a H a b s b u r g uralkodók környezetében, m i n t Budán a magyar királyoké ban. Az osztrák fővárosban azonban jelentős praxist folytathattak még az egyetem orvoskarának professzorai. Ennek ellenére a bécsi polgárság sem látogatta gyak-
ran a? orvosokat. 1465-ben az orvoskarnak határozatot kellett hoznia, hogy hozzájárulásuk nélkül egyetlen egy „empiricus"vagy más ne praktizáljon B é c s b e n , kivéve azt, akit valamely egyetem doktornak elismert. A k a r i határozatból kide rül, hogy tartottak a gyógyszerészektől, továbbá gyógyítással foglalkozó és gyógy szert áruló apácáktól, végül az „empiricus"-nak nevezett kuruzslóktól, azaz a gyógyítás tudományát gyakorlatban, n e m pedig egyetemen elsajátítóktól [ 5 2 ] . N e m csoda, ha a bécsi polgárok a drága professzorok helyett közvetlenül f o r d u l tak a gyógyszerészhez, esetleg apácákhoz, szerzetesekhez, akik bizonyára gyak ran csupán alamizsnát kértek, valamint a nem sokat kérő kuruzslókhoz [ 5 3 ] . Budán és környékén sem lehetett más a helyzet. A középkor végi magyar főváros polgárságának egészségügyi ellátását az o r v o sokon és sebészeken kívül, sőt azok helyett, szintén a borbélyok, fürdősök és gyógyszerészek látták el, ezért nem érdektelen az ő gazdasági és társadalmi helyzetükre is egy pillantást vetni. Természetesen náluk a gyógyítás főfoglalko zásuk mellett csak — gyümölcsöző — melléktevékenységet képezett. A borbé lyoknak és fürdősöknek a gyógyászatban játszott szerepét az orvostörténeti irodalom részletesen tárgyalja, erre i t t nem térünk k i . Jóval többen éltek ezekből a mesterségekből Budán, m i n t orvosok vagy sebészek. P l . két, véletlenül fenn maradt budai szőlődézsma-jegyzékben, amelyek a város szőlőbirtokos lakosságá nak egy részét sorolják fel, 1505-ben és 1510 körül összesen hat borbély neve olvasható. Hárman közülük a Várban, a legjobb fekvésű utcákban, a negyedik a mai Vízivárosban (akkor Szent Péter város) lakott, a többi lakóhelyét nem i s m s r jük [ 5 4 ] . A z említett tizedlajstromok említik még Mátyás és II. Ulászló királyok borbélyát, a kereskedelemmel is foglalkozó, birtokot, nemességet szerző későbbi óbudai várnagyot, majd Óbuda zálogbirtokosát, Raguzai Istvánt [55] . A borbélyok — még ha leszámítjuk a nagyúrrá lett királyi borbélyt — adataink szerint nem tartoztak a legszegényebb polgárok közé, ámbár a patrícius! szintet nem érték el. Néhány példa a tizedlajstromokon kívül: Ottó borbélynak a V á r M i n d s z e n t (mai Űri) utcájában volt háza [ 5 0 ] . Nemegyi Bálint budai b o r b é l y pedig csepeli rokonaitól ottani nemesi telket vásárolt 1518-ban [57]. A borbélyok anyagi helyzetére a dézsmalajstromokból is következtethetünk: Budai
borbélyok
bortermése Név
János István János (másik) Miklós Bálint Albert Péter Összesen:
(budai köbölben)
[58] 1505
405 335 300 155 70
1510 k.
160 108 177 16
24
38 30
—
sr,
1295
614
Megjegyezzük, hogy 1510 körül általában jóval rosszabb termést szüreteltek Budán, m i n t öt évvel korábban. Átlagban tehát egy borbély 215,8, i l l . 87,7 köböl bort t e r m e l t . (A budai köböl 8,484 liter űrtartalmú [59].) Velük összehasonlítva a fürdősök bortermése jóval alacsonyabb, és ebből már gazdasági helyzetük alacsonyabbságára is következtethetünk. 1505-ben három fürdős — Pesthy Bálint, Fürdős György és László — össztermése 193, 1510 líörül Bálinté és Lászlóé összesen 32,5 köböl v o l t . A z előbbi, 1505-ös tized lajstromban is mindössze egy, László szüretelt több, m i n t 100 köbölt: 142-t. Érthető is ez, hiszen a fürdők általában n e m egyes polgárok, hanem egyházi testületek vagy a király birtokában voltak. A fürdős szemben az önálló borbélylyal csupán alkalmazottként, esetleg bérlőként vezette a fürdőt [ 0 0 ] . Sokkal jelentősebb szerepet játszottak azonban ezeknél a gyógyszerészek, akkor is az orvosok után legfontosabb egészségügyi foglalkozási ágnak képviselői. A gyógyszerészek, apothecariusok, korábbi magyar nevükön patikárusok [01] egész ségügyi foglalkozási jellege azonban vitatott [ 6 2 ] , Újabban Fügedi Erik egy kisebb tanulmánynak is beillő alapos jegyzetet szentelt az apothecarius-kérdésnek [ 6 3 ] , Hatalmas történeti és szótári anyagot feldolgozva a következő ered ményekhez j u t o t t . A középkorban az „apotheca" szó eredetileg mindenféle raktárát jelentett: a magtártól a könyvtárig, később árusítóbódét. M a j d a kifejezés értelme leszűkült: ahogy v. Below német történész írja [ 6 4 ] , olyan elárusítóhelyet nevez tek apothecának, amelyben főként fűszereket, hüvelyeseket és gyógyszeranyago kat, ezeken kívül cukrászati dolgokat, viaszt, salétromot, de papírt és selyem szöveteket is árultak. (Még látni fogjuk, hogy korszakunkban B u d á n hasonló volt a helyzet.) Csak későn válik a gyógyszerkészítés és árulás főfeladattá. Fügedi végül eredményeit a következő szavakkal foglalja össze: „kezdetben nálunk is a latinul institor-nak, németül kramernek nevezett szatócsokat nevezték apotecariusnak, boltjukat pedig apotecanak. A XIV. század folyamán talán nálunk is megindul olyan fejlődés, amelynél folyamán a szatócsok soraiból a szó szorosabb értelmében vett apotecariusok kiváltak. Ezt a fejlődést talán a városok is előmozdították (Buda). Ezek a specializálódott apotecarius-ok sem voltak azonban a mai értelemben vett „gyógyszerészek", hanem olyan vegyeskereskedők, akiknek „főprofiljuk" a gyógyszerek és faszerek eladása volt, mellékesen azonban még más cikkeket is tartottak" [ 6 5 ] . Fügedi érvelését alátámasztják a legújabb középlatin szótár adatai is. Elsődleges jelentése az apothecariusnak: „mercator (fere aromaticorum vei medicamentorum) — (Gewürz-) Händler, A p o t h e k e r " [ 6 6 ] . Ezzel szemben a korabeli magyar „patika", i l l . „patikáros" szavaknak a jelentésére a Magyar Nyelvtörténeti Szótárban olvasható adatok inkább a maihoz közelebb álló je lentést engednek feltételezni (1. p l . a Czech-kódexet (1513): „ O mennyey orwossagoknak nômôs patykaya" ; i l l . a Döbrentei-Kódexet (1508) : „mikenth patikáros gartot kedves illato kenetek." [07]) Budán adataink szerint a patikárosok annyiban valóban gyógyszerészek voltak, amennyiben csak ők állíthattak elő és adhattak el gyógyszert, ez a tevékenységük azonban még korszakunkban sem volt egyetlen feladatuk. A X V . század első évtizedeiből származó B u d a i Jogkönyvnek az eddigi szakirodalomban is m i n d e n k i által idézett és felhasznált 102. és 298. cikkelyei is ezt bizonyítják. Ez a rendel-
kezes ugyanis a patikárosoknak csak a gyógyszerek esetében engedi meg az éjjeli •és nappali árusítást. Üzletüket különben még vasár- és ünnepnap is nyitva tarthatták, de csak a vesperásra szóló harangszó után [ 6 8 ] , M i t árulhattak azon ban munkanapokon és az ünnepnapok engedélyezett szakaszában, n y i t o t t üzlet helyiségben? A rendelkezés csak azt módja: „egyedül azt, ami régóta az apotékához tartozik." Rőffel mért árut eladniuk tilos, azaz a várost irányító posztó kereskedők üzletágába nem kapcsolódhattak, n e m lehettek vetélytársaik. Nyilván való a szövegből, hogy az „apotékához tartozás" a bővebb fogalom, és a gyógy szer, ami ugyan szintén oda tartozik, a szűkebb [ 6 9 ] . Bizonyára mindazokat a fűszer-, ásvány- stb. féleségeket, amelyekből gyógyszert is készítettek, akkor is patikában lehetett vásárolni, ha más célokra használták fel őket. Egy feltehetően X V . századbeli bécsi gyógyszer-ármaximáló szabályzatban (tehát n e m a tágabb értelemben vett patikaárukról van szó!) p l . a különféle szirupok, laxatívák, pilulák, illatszerek, kenőcsök, flastromok, olajok, párlatok mellett növények, mégpedig a gyógyszernövények mellett majoránna, ibolya, gyökerek; köztük: petrezselyem, spárga, magok; köztük: dinnye, tök stb. szerepel a „gyógyszerek" közt [ 7 0 ] . A korszakunknál későbbi, X V I — X V I I . századi magyarországi forrásanyag alapján sem sorolhatjuk az „apotékához tartozó" árukat m i n d e n további nélkül a gyógyszerekhez. Joggal írhatta ennek a korszaknak kiváló ismerője, Takáts Sándor : „A régiek minden oly dolgot, amit aboltban (vagyis patikában) vásároltak, patikaszerszám névvel neveztek. Ezzel a patikaszerek, vagy patikaszerszámok azonban távolról sem voltak gyógyszerek .. Szövetek, házi cikkek és gyógyszerek voltak a rendes áruk." . . . „A régi patika szót a gyógyszertárral összetévesztenünk nem szabad. . . . A régi patika szót tehát a mai értelemben használnunk nem szabad, mivel az nem patikát (gyógyszertárat), hanem kalmárboltot, kereskedést jelentett" [ 7 1 ] . A „patikaszerszámok" között korszakunkban különösen a gyertyákat kell kiemelnünk. A királyi udvar 1494—95-ben elsősorban ezeket vette patikárusoktól [ 7 2 ] . Különösen jó képet nyújt a budai „gyógyszertárak" áruiról Zsigmond lengyel hercegnek, II. Ulászló királyunk öccsének, a későbbi lengyel királynak b u d a i számadása. A herceg a X V I . század első éveiben lakott bátyjánál Budán. A z i t t e n i patikákban alig vásárolt gyógyszert vagy ezzel kapcsolatos dolgokat [73]. A „gyógyszertár" szállította viszont a hercegnek az íráshoz szükséges tintát [ 7 4 ] , a piros és zöld pecsétviaszt [ 7 5 ] , a festékeket [ 7 0 ] , gyertyákat [ 7 7 ] , és főleg a fűtési időben a lakosztályok füstölésére szolgáló anyagokat [ 7 8 ] . Nyilván ezt a célt szolgálta a tömjén is [ 7 9 ] , Ezek után nem tarthatjuk véletlennek, hogy az 1 5 2 1 : 6. tc. (a Corpus Iurisban tévesen 1522, évi) a patikárusokat a kereskedők között, mégpedig előkelő helyen sorolja fel, amikor megszabja az „üzérkedők" (szó szerint uzsorások!) rendkívüli vagyonadóját. Ezek szerint „az összes keres kedők, kalmárok, patikárusok, posztókereskedők, boltosok és más üzérkedők" áruik huszadát kötelesek fizetni, ha fallal kerített városban laknak [ 8 0 ] , A patikárusok tehát a középkori városok legjelentősebb kereskedőkategóriáival állottak egy szinten. Végeredményben m i n d e n jel arra mutat, hogy a patikárusokat elsősorban kereskedőknek, és m i n t ilyeneket, a városi vezetőréteghez tartozónak tekintették.
Bécsben p l . a középkorban öt nagy, patríciusi jellegű korporációt ismertek: 2. patikárusok, 2. posztómetszők, azaz posztókereskedők, 3. pénzverők, 4. nagykereskedők, -5. írnokok céhei [ 8 1 ] , A Buda és Bécs között a középkorban igen szoros gazdasági és családi kapcsolatok ismeretében feltételezhetjük, hogy a magyar fővárosban is hasonló szerepet játszhattak a patikárusok. E mellett szól a patikák területi elhelyezkedése is. A budai helyrajz története kitűnő kutatójának, Pataki Vidornak köszönhetjük, hogy — mások, így p l . Gárdonyi Albert téves nézetével szemben [82] — meghatározta helyüket a m a i T á r n o k utcában, i l l . annak nyugati házsorában [83]. Pataki megnyugtatóan bizonyította állításait, ezekhez n e m kell sokat hozzáfűznünk. A patikáknak a város életében betöltött szerepe megismerése szempontjából azonban az általa is többségükben felsorolt adatok közül néhányat újból elő kell vennünk. A z oklevelek 1475-től 1500-ig több ízben említenek egy házat, amely előbb Nagy Fülöpé, majd özvegye új férjéé, Iváncsy Sebestyén deáké volt, és amely után a felhévízi Szt. Lélek Ispotály és később az esztergomi Szt. András Kápolna járadékot élvezett. 1500ban az épület déli szomszédja Szabó Pál volt. A házat „a patikák között", „a patikárusok utcájában, vagyis során", „a patikárus házak rendjében", ,,a patikarusok során" hely megjelöléssel illették [ 8 4 ] , A z egyik szomszéd házat 1475-ben így írták l e : a patikárusok utcájában áll, északi szomszédja Nagy Fülöp háza (amelyről eddig beszélgettünk), déli a zsemlyék széke ( i n vicinitatibus . . . sedium semellarum), szemben keletről Bornemissza Imre, nyugatról pedig a mészár székek szomszédosok [ 8 5 ] . A z azonosítást bizonyítja az, hogy a fent idézett 1505 és 1510 évi bortizedlajstromokban szerepel a Nagy Fülöp—Iváncsy Sebes tyén-féle ingatlan déli szomszédja, Szabó Pál háza a következő megjelöléssel: prope Semlyesek, azaz a Zsemlyeszék közelében, az 1.510 körüliben pedig (Iváncsy) Sebestyén deák özvegyéé a következőképp: „in teatropropeZemlyzek", azaz a (fő) téren, a Zsemlyeszék közelében. M e g kell még jegyeznünk, hogy a magyarul Zsemlyeszéknek, l a t i n u l szószerinti fordításban sedes semellarumnak nevezett árusítóhelyet Zsemlye-patikának is nevezték. 1528-ban az esztergomi Krisztus Teste Kápolna háza ferdén dél felől „ex opposito apotece semellarum" azaz a zsemlyék patikájával szemben feküdt [ 8 6 ] , Végül még egy adat. A z esz tergomi Szt. Jeromos Kápolna a X V . század végén járadékot élvezett egy budai ház után, amely a patikárusok során, a város- (tanács-) házával szemben állott [87]. Ezt csak jobban megvilágítja a következő adat: az 1510 körüli tizedlajstrom egy bizonyos Rácz János lakóhelyét „in teatro, ex opposito consistorii", azaz a (fő)téren, a tanácsházával szemben határozta meg [ 8 8 ] . A z idézett adatok azt bizonyítják, hogy a Patikárusok-sora vagy utcája tulajdon képpen nem volt szabályos utca, hanem a városi főtérnek egy része, mégpedig közepe, amely a m a i Szentháromság utcai múzeumépület táján állhatott város háza és a Dísz téri Honvédemlékmű helyén emelkedett Szt. György T e m p l o m között elterülő szabad terület beépítése után keletkezett. A jogkönyvből tudjuk, hogy előtte árultak a kofák és mögötte húzódtak a mészárszékek [ 8 9 ] . A Patika rosuk sora tehát a város gazdasági — és a városháza m i a t t politikai — köz pontjában feküdt [ 9 0 ] . A patikárusok társadalmi súlyát csak emelte árusító helyeik központi elhelyezkedése. IL Ulászló király temetése (1510) idején ezért
vált egy b u d a i , főtéri patika egy izgalmas esemény színhelyévé. Egy Bódy Gáspár nevű nemest vettek üldözőbe Somlyai Báthory István szolgái úgy, hogy előlük György budai aromatarius [91] patikájába menekült, aki erre segédeivel, Varasdi Gáspárral és Wenczoni Andrással bezáratta az ajtót. Végül a nádor hírt kapván a „lázadásról" két emberével magához vitette Bódyt. Addigra Báthory emberei már be akarták törni az ajtót. A z ügyről később egy pécsi kanonok és négy nemes szemtanúként, más főurak, nemesek, a budai bíró, valamint polgárok, köztük olasz és spanyol származásúak is tanúvallomást tettek [ 9 2 ] . Feltehetően a legtöbb patika a róluk elnevezett házsorban v o l t elhelyezve, ugyanis egyelőre nem ismerünk adatot, amely másutt fekvő „gyógyszertárra" vonatkozna. N e m lehetett tehát sok patika a városban, hiszen a róluk elnevezett sor viszonylag rövid és adataink azt mutatják, hogy nem is kizárólag patikárusok lakták. Ez viszont azt jelenti, hogy a nem nagy számú gyógyszerész egymásnak nem okozhatott komolyabb konkurrenciát, és így könnyen meggazdagodhatott. A z is elősegítette ezt, hogy — m i n t láttuk — n e m csupán gyógyszert árultak. Hozzá kell még tennünk, hogyha Bécsben a gyógyszerészek az orvosoknak ko moly vetélytársai lehettek, akkor Budán, ahol kevesebb orvos élt, még többet foglalkozhattak „gyógyítással" is. Más magyarországi városban még kevesebb patikárusra maradt fenn adat [ 9 3 ] . így talán az sem véletlen, hogy céhszerve zetükre sem t u d u n k forrásokat idézni, a m i természetesen még n e m bizonyítja azt, hogy nem is rendelkeztek céhhel, azaz érdekvédelmi szervvel [ 9 4 ] . Vagyoni helyzetüket jól mutatják a már említett tizedlajstromok adatai. 1505ben négy patikárusnak, Bálintnak, Mihálynak, Péternek és Smelczer Jánosnak összesen 1231, 1510 körül pedig az előbbi háromnak együttvéve 014 köböl bora termett. Azaz egy patikárus átlagban 1505-ben 308, 1510 körül pedig 205 köböl bort szüretelt, a m i világosan mutatja a viszonylag jobb anyagi helyzetben levő borbélyokhoz képest is magasabb vagyoni színvonalat [ 9 5 ] . Ez pedig megköze lítette a patríciátusét. A M o h á c s előtti évtizedek budai patikárusairól fenn maradt adatok valóban azt mutatják, hogy a város vezető rétegéhez tartoztak. A legismertebb köztük kétség kívül az előbb említett Mihály (Michael Apotecarius vagy Aromatarius) v o l t , akinek a város Kegler nevű szőlőhegyén írtak össze 1505-ben 2 7 1 , 1510 körül 381 köböl bortermést. Boldizsár nevű fia 1508ban iratkozott be a bécsi egyetemre [ 9 0 ] , Mihályt 1510-ban és 1518-ban a város bírájává, 1517-ben pénzbírájává választották, de még az 1530-as tanácsi évben (az április 24-i választástól számított egy évig) is városi esküdt volt [ 9 7 ] . 1532-ben a (sasadi) Szakadat szőlőhegyen fekvő szőlőjét említik [ 9 8 ] , 1539. február 28-án már nem él, özvegye Apollónia asszony [ 9 9 ] , N e m ő volt az első és egyetlen apotecarius, akit a tizenkéttagú b u d a i tanácsba választottak. M á r 1402-ben olvasunk Apotecarius János tanácstagról [100]. Egy bizonyos Bálint (Valtin Apoteker) 1509-ben szintén a tanácsbeliek közé tarto zott [101]. Feltehetően annak a hasonló nevű királyi apotecariusnak a fia lehe tett, aki 1495-ben gyertyákat szállított az udvarnak, és akit Ernyey a már említett Wild Engelhart „gyógyszerésszel" cserélt össze [102]. Bálintot 1520-ban is emlí t i k [103], azonban bizonyára rövidesen meghalt, sőt legidősebb fia, Gál is. 1539-ben ugyanis János király eladományozta a b u d a i főtéren, Angelus patikárus
háza mellett fekvő (azaz a Patikárusok-során álló) házát, amelyet azért kobzott el, mert a néhai Bálint patikárus gyermekei, a szintén néhai Gál, ugyancsak patikárus, valamint István, Sebestyén és Lucia a német párthoz csatlakoztak, Lucia pedig egy német pártihoz ment hozzá [ 1 0 4 ] . A szőlőbirtokos patikárusok között felsorolt Péter is a budai patríciátushoz tar tozott. T ö b b ízben (1518, 1520) elöljárója v o l t a Krisztus Teste céhnek, a fő városi német patríciátus szervezetének [105]. A z ő fia lehetett az az Angelus patikárus, akinek a Bálint patikárussal szomszédos házát az imént említettük [100]. M é g egy adatot idézünk a korszakunkban élt b u d a i „gyógyszerészek" vagyoni és társadalmi színvonalára. Mátyás uralkodása idején — még 1483 előtt — élt István budai patikárus, aki nemes asszonyt vett feleségül. Özvegye épp úgy pereskedett vidéki nemesi birtok (Sáp), m i n t visegrádi ház tulajdon jogáért [107]. A birtok ugyan bizonyára az özvegy örökségéhez tartozott, a házat azonban feltehetően a patikárus szerezte. A z is, hogy birtokos nemes kisasszonyt vehetett feleségül, mutatja társadalmi színvonalát. A patikárus pálya más magyarországi városban, így Pozsonyban is tekintélyesnek számított. A z itteni „gyógyszerészek" közül is többen j u t o t t a k be a tanácsba vagy voltak a Krisztus Teste (Úrteste) társulat tagjai [ 1 0 8 ] . A „gyógyszerészi" hivatás különben a középkori Buda egyik leginternacionálisabb foglalkozásának számított. A fővárosi patikárusok között a legkülönbözőbb származású polgárokat találunk. Mihály b u d a i bíró magyar ember volt, magyar részről választották akkor a főváros fejének, amikor a bírónak az egyik évben magyar, a másikban német származásúnak kellett lennie. Ezzel szemben Wild, vagy a János királlyal szemben Habsburg Ferdinándhoz csatlakozó Bálint p a t i kárus családja már teljesen németnek számított. Eddig n e m is különös jelenség ez, hiszen ha voltak is B u d á n külön magyar és német céhek, mégis a legtöbb foglalkozási ágban mindkét nemzetiség képviselve volt. Érdekesebb azonban, hogy olasz, sőt francia „gyógyszerészre" is maradtak adataink. Olasz volt p l . az irodalomban is említett 5"imon, akiről legutóbb Czagány István írt [109] j francia pedig Johannes de Ruta apothecarius gallicus, akinek a neve egy Budán élt francia hölgy végrendelete tanújaként fordult elő [110]. Egy két patikárusról t u d u n k még a Budával szomszédos városokban vagy városiasodé falvakban is, akik a jelek szerint helységükben nagy tekintélynek örvendtek. A z óbudai Pathikarws Bálint p l . 1485-ben a királyné nevében m o n dott ellent (Óbuda-) Örs iktatásának. (Óbuda a királyné birtoka volt [111].) Vele egyidőben élt Patykaros György Békásmegyeren, az óbudai apácák b i r t o k részén [112], Tanulmányunk végére j u t o t t u n k . A z egészségügyi hivatásokat művelő sze mélyek társadalmi helyzetét vizsgálva megállapíthattuk, hogy m i n d a szakkép zett, egyetemet végzett orvosok, m i n d a gyógyszerészek a polgárság legjobb anyagi helyzetű, társadalmilag vezető rétegéhez tartoztak még akkor is, ha n e m állottak a király szolgálatában. „Értelmiséginek" csak az orvosdoktor számított, egyetemi végzettsége emelte társadalmi tekintélyét, noha a busás honoráriumok által szerzett vagyona is elég lett volna ennek megszerzésére. M i v e l a középkori várost kereskedők irányították, talán n e m is véletlen, hogy a vezető rétegbe
j u t o t t orvosok követték patrícius kollégáik példáját és vagyonuk egy részét keres kedelembe fektették. A z általában egyetemet nem végzett patikárusok tekinté lyüket pedig éppenséggel a kereskedelemnek köszönhették. A z egyik legfonto sabb kereskedőcsoport tagjaiként érvényesültek, nem pedig a gyógyászatban játszott szerepükért. Egészen másként kell a borbélyokat és fürdősöket értékel nünk. Ők az iparossághoz számítottak, társadalmi helyzetük tehát a céhpolgár ságénak, a középkori város középpolgárságának felelt meg. Bár külföldi adatok szerint — különösen a fürdősök — n e m részesültek megbecsülésben, és „ b e c s telennek" (unehrlich) számítottak, ennek a szemléletnek sem helyességét, sem helytelenségét Budán n e m tudjuk igazolni [113]. Vagyoni viszonylatban a b o r bélyok a tekintélyesebb, a fürdősök a szegényebb iparosokhoz tartoztak, azonban az előbbiek közül is csak azok tudtak a patríciátusba, vagy még magasabbra emelkedni, akik az uralkodó szolgálatában állottak.
J E G Y Z E T E K [ 1 ] L . p l . Horváth Henrik: Z s i g m o n d király és kora (Budapest Székesfőváros Várostörténeti M o n o g r á f i á i V I I I . ) , B p . , 1937, 93. — Balogh Jolán : A m ű v é s z e t M á t y á s király u d v a r á b a n , I . k. B p . , I 9 6 0 , 653 — 54. — Fógel József : I I . U l á s z l ó udvartartása (1490—1516), B p . , 1913, 93 — 95. — Uo. : I I . L a j o s u d v a r t a r t á s a 1516—1526, B p . , 1917. 7 9 - 8 1 . stb. [2] L . p l . Herczeg Árpád: M a n a r d u s J á n o s (1462 — 1536) magyar udvari főorvos
élete és művei, B p , , 1929. — Farkaslaki
Hints Elek:
A középkori orvostudo
m á n y . A z o r v o s t u d o m á n y fejlődése az emberiség művelődésében ( K ü l ö n ö s tekintettel a magyar viszonyokra) I I . k. B p . , 1939. — Korbuly György : E g é s z ségügyi állapotok ( M a g y a r M ű v e l ő d é s t ö r t é n e t I I . k. M a g y a r renaissance, é.
és h . n . ) . 365—380. — Englönderné
Brüll Klára:
Orvosok és kórházak Pest-
B u d á n a legrégibb időktől a városok egyesítéséig, B p . , 1930, 20—29. stb.
[3] V ö . Korbuly i . m . 365. skk. [4] L . fenn az 1. j . - b e n i d . irodalomban említetteket. E g y - k é t kiegészítés:
II.
Ulászlónak. Brixeni ( n e m brissiai!) Lőrinc nem sebésze, ahogy azt Fógel írta ( I I . Ulászló, i . m . 95), hanem orvosa volt. „Laurentius de Brixia italus medicus . . . regis Hungarie" O r s z . L t . K ö z é p k o r i G y ű j t e m é n y (a továbbiakban D l . ) 46950. — A z 1514-ben említett Leo remete királyi orvos (Fógel: I I . U l á s z l ó
i. m . 94.) már 1506-ban királynéi orvos volt, excellenti doctore domino Leone heremita phisico reginalis maiestatis" . . . Archives d u Château du Vígan I . B . 1/3. (Az oklevél fényképmásolatát Franciaországból Vajay Szabolcs b a r á t o m (Párizs) szíves segítségével k a p t a m meg, amit e z ú t o n is köszönök.) — M e g j e g y z e m , hogy az oklevelet feldolgozó Jean Lartigaut ( L a succession de J e a n de G o z o n G r a n d maître de la m a i s o n du roi de H o n g r i e . = R e v u e de R o u e r g u e , 19. 1965. 374.) a R M rövidítést tévesen Regalis M a i e s t i s - r a oldotta fel, és így királyi orvosnak nevezte. i[5] A fizetés egy részével adós maradt.—Fügedi .EnTc.* A z esztergomi érsekség gazdál kodása a X V . század v é g é n , = Századok 94. 1960. 552. Összehasonlításul egy két adat. E g y jobbágytelek évi királyi adója 1 F t , egy ö k ö r á r a 2 —3 F t volt. O l y a n tekintélyes szabad királyi v á r o s , m i n t amilyen K a s s a volt, 1489-ben, tehát akkor, amikor Hippolit érsek o r v o s á t 200 F t évi fizetéssel fogadta fel, l i s
t i s
1000 F t adót fizetett a királynak. Teleki József: H u n y a d i a k kora M a g y a r országon, X I I . k. Pest, 1857, 477. — Hippolit utódai is tartottak háziorvost. 1510-ben Bakócz prímás o r v o s á t Jánosnak hívták. D l . 46 950. [6] 1503: J. B. Tkalcic: M o n u m e n t a liberae regiae civitatis Zagrabiae, X I . k. Zagreb, 1905, 8 2 - 8 5 . — V ö . uo. 79, 88. [7] L . r á p l . Fógel; I I . U l á s z l ó i . m. 94 és a l á b b 39 — 40. j . [8] A T o m a j - n e m z e t s é g b e l i L o s o n c z i Bánffy-család története. Oklevéltár, I I . k. 392—93, 396 — 97. — V ö . m é g Veress Endre : O l a s z egyetemeken járt magyar országi tanulók anyakönyve és iratai 1221 — 1864 ( M o n . H u n g . Italica. O l a s z országi magyar emlékek I I I . k.), B p . , 1941, 414.
[9] Herczeg i . m . 39 — 43. — Elődjének, Brixeni
Lőrincnek
a főúr Podmaniczky
bizonyára elmaradt h o n o r á r i u m a fejében tartozott 40 F t - t a l . D l . 46 950. [10] L . f e n n , 4. j . [11] A r c h i v e s D é p a r t e m a n t a l e s de l ' A v e y r o n , E . 2584. Cahiers 1 — ff-es 2 et 5. F é n y k é p m á s o l a t á t Vajay Szabolcs b a r á t o m n a k köszönöm. ( L . fenn, 4. j . ) —
V . ö. m é g Fógel : I I . Ulászló 94. [12] A bécsi egyetem orvosi kara 1494. június 1 8 - á n tartott ülésén, amelyen Kunt stock Gergely dr. budai orvos is megjelent, foglalkozott azokkal a vádakkal, hogy a doktorok csak 2 dukát (kb. annyi m i n t 2 magyar F t ) ellenében tartanak betegvizitet. (Karl Schrauf : Acta facultatis medicináé universitatis V i n d o bonensis, I I I . k. W i e n , 1904, 25.) — K é t dukát egy vizitért olyan hihetetlenül magas összeg, hogy feltétlenül túlzásnak kell tekintenünk. Nyilvánvaló azon ban, hogy az adatot teljesen nem vethetjük el. H a csak egy dukátot, vagy akár felet kért az orvos, az is olyan magas összeg, hogy a polgárság z ö m e nem tudta megfizetni.
[13] Vö. p l . Hints i . m. I I . k. 308 — 309. — Korbuly i . m. 370. — Ortvay Tivadar : Pozsony város t ö r t é n e t e , I I / 4 . k. Pozsony 1903, 285. stb. — N é m e t városokban már a X I V . században adtak k i orvosi rendtartásokat, Zsigmond király pedig 1426-ban m i n d e n n é m e t városnak elrendelte városi orvos alkalmazását. Her mann Peters : A r z t u n d Heilkunst. ( M o n o g r a p h i e n zur deutschen K u l t u r
geschichte, B d . I I I . ) é. és h . n . 20. skk. — Ernst Königer : A u s der Geschichte der H e i l k u n s t . V o n Ä r z t e n , Badern u n d C h i r u r g e n . (Bibliothek des G e r m a n i schen N a t i o n a l - M u s e u m s N ü r n b e r g z u r deutschen K u n s t - u n d K u h u r g e schichte, B d . 10.) M ü n c h e n , 1958, 44. skk. [14] Ortvay i . m . I I / 4 . k. 284 — 87. — M e g j e g y e z z ü k , hogy Ortvay kissé túloz, és n e m m i n d e n nála szereplő orvos lehetett valóban az. A z „ A r z t " vezetéknevűek egy részének ez b i z o n y á r a valóban vezetékneve, n e m pedig foglalkozásmeg jelölése volt. [15] ő t is „ A r z t " vezetéknévvel említik, de az időnként neve mellé helyezett m e s ter c í m e alapján talán mégis orvosnak tekinthetjük. Házi Jenő : Sopron sz, k i r . város t ö r t é n e t e , S o p r o n , 1/5. k. 3 0 0 - 3 0 1 ; H / 4 , k. 162, 192, 208, 230, 244, 282, 295, 298, 311; I I / 6 . k. 195, 219.
[16] Házi i . m . I I / 5 . k. 168; I I / 6 . k. 285. [17] Veress Endre: A p a d u a i egyetem m a g y a r o r s z á g i tanulóinak anyakönyvei és iratai (12(54 — 1864). F o n t e s rerum H u n g a r i c a r u m . M a g y a r T ö r t é n e l m i F o r rások I , k. B p . , 1915, és u. ö, Olasz e g y e t e m e k e n . . . i . m . [18] Schrauf i . m . I I I . k. 145. — L e h e t , sőt valószínű, hogy azzal a szintén b u d a i Uthman Jánossal azonos személy, aki 1524-ben Wittenbergben iratkozott b e , feltehetően Luther híveként. Franki Vilmos : A hazai és külföldi iskolázás a X V I . s z á z a d b a n , B p . , 1873, 294. ( A l a p s z á m sajtóhibával 296-nak van n y o m v a ! )
[19] Schrauf i . m . I I I . k. 52. [20] Uo. I I . k. W i e n , 1899, p a s s i m , és Richard Perger: Neue H y p o t h e s e n zur F r ü h z e i t des M a l e r s L u k a s C r a n a c h des Älteren. = W i e n e r Geschichtsblätter 21. (81.) 1966. 72. L . itt a legfontosabb régebbi i r o d a l o m idézését is. V ö . még Geschichte der Stadt Wien, hsgg. v o n Alterthumsvereine zu W i e n , I I / 2 . B d . W i e n , 1905, 551. skk. [21] Perger i . m . 70—77. — Kubinyi András: B u d a i és pesti polgárok családi összeköttetései a Jagelló-korban. = Levéltári K ö z l e m é n y e k 37. 1966. 251 — 53. [22] Ernyey József : E g y német gyógyszerész Budán M á t y á s és I I . Ulászló idején. K n y . a M a g y a r Gyógyszerésztud. Társaság É r t e s í t ő j e 1940. évi 4. sz.-ból. P á p a , 1940, 1 — 27. — Megjegyezzük, hogy Engelhart m a g á t többnyire kereszt nevén és foglalkozásán nevezte, azonban egy oklevélen, amelyen m i n t Engel hart App' (azaz rövidítve Appoteker) szerepel, l á t h a t ó a pecsétje, és ezen a címerén kívül E. W. monogram. (Címere különben malomkereket ábrázolt.) Helmut Frhr. Háller v. Hallerstein : Deutsche K a u f l e u t e in Ofen z u r Z e i t der Jagelionen. = Mitteilungen des V e r e i n s für G e s c h i c h t e der Stadt N ü r n b e r g 51. 1962. 409. o. 13. j . K é z i r a t o m nyomdába a d á s a után találtam meg a bécsi egyetem anyakönyvében Engelhardus Wild de Hersprugk-ot, aki 1458-ban iratkozott be — nyilván az artes fakultásra — m i n t az egyetemi rajnai n e m zet tagja. ( L . alább, a 36. j.-ben idézett bécsi anyakönyvet : D i e M a t r i k e l . . . 59.). E z e k szerint Wild 1476-ban k b . 35 éves lehetett. H e r s b r u c k , szülővárosa N ü r b e r g mellett fekszik. A z n e m tudjuk, hogy elvégezte-e Wild az artes fakultást. O r v o s t u d o m á n y t — t u d o m á s u n k szerint — n e m tanult. [23] Ernyey i . m . 1 — 3, 16, 18. [24] Ernyey érthetetlenül, az általa idézett végrendelettől és Madzsar t a n u l m á n y á tól eltérően 1474-re tette az első végrendelet keltét, de a második d á t u m a is hibás. I . m. 16, 18. — Vö. Z a l a v á r m e g y e története. Oklevéltár (szerk. Nagy Imre, Véghelyi Dezső és Nagy Gyula.) I I . k. B p . , 1890, 605—610. —Madzsar Imre: E r n u s z t János és háza Budán, S z á z a d o k 52. 1918. 58 — 59, 67. (Ernyey sajtóhibával idéz.) [25] M i n t ahogy azt Ernyey is feltételezte, i. m. 1. [26] A fent említett T a m á s soproni orvos is szerepelt egy ízben kereskedelemmel összefüggő ü g y b e n , Házi i . m . 1/5. k. 300 — 301. [27] E z t m á r Ernyey is helyesen látta. (/. m. 19.) A cím az E r n u s z t - v é g r e n d e l e t b e n is előfordul: Z a l a v m . története i . m . I I . k. 605. [28] V ö . Ernyei i . m . 18—19. — É r v e l é s e azonban n e m helyes: a magister c í m n e m csupán a professzoroknak járt k i . A fent említett pesti származású orvos tanhallgató is m á r artium magisterként iratkozott be az orvoskarra. — Ábel Jenő : Egyetemeink a középkorban, B p . , 1881, 42. is megkérdőjelezi főiskolai tanárságát. [29] Schrauf i. m . I I . k. 215, 165. — Tichtelvz 1. pl. Alfons Lhotsky : Q u e l l e n k u n d e z u r mittelalterlichen Geschichte Österreichs (Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, E r g ä n z u n g s b a n d X I X ) , G r a z — K ö l n , 1963, 426 — 427. — Balogh i. m . I . k. 646. és az ott i d . források és irodalom. [30] Schrauf i. m. I I . k. 2 0 8 - 2 0 9 . [31] ,,Gregorius Weger alias Kundtstockh, nacione et studio Wiennensis", Schrauf I I I . k. 1. — 1494: „egregius doctor Magister Gregorius Kunnttstokch de Buda, natus quidem Viennensis, sed Bude residens, quem ferme omnis homo Weger cognominabat" uo. I I I . k. 25. — L . m é g uo. 306.
[32] Quellen z u r Geschichte der S t a d t W i e n I I / 2 , k. W i e n , 1900, 4 9 7 ; H / 3 , k. u . o. 1904, 563. o. n é v m u t a t ó k , Kunststock c í m s z ó . [33] D l . 18 669. — O l . F t . E s z t e r g o m i kpt. m a g á n lt. L a d . 64. fasc. 1. nr. 20. [34] O l . F t . E s z t e r g o m i kpt. m a g á n lt. L a d . 53. fasc. 3. n r . 20. [35] V ö . Kubinyi : B u d a i és pesti i . m . 235. — C s a k kevés polgárt hívtak így. [36] D i e M a t r i k e l der Universität W i e n I I / l . k. G r a z — K ö l n , 1959, 249. — Schrauf Károly : A bécsi egyetem m a g y a r nemzetének anyakönyve 1 4 5 3 - t ó l 1630-ig ( M a g y a r o r s z á g i tanulók külföldön I V . k.), B p . , 1902, 60. [37] Jakob Strieder : D i e I n v e n t u r der F i r m a F u g g e r aus dem Jahre 1527. = Zeit schrift für die gesamte Staatswissenschaft, E r g ä n z u n g s h e f t X V I I . Tübingen, 1905, 107. [38] L . f e n n , 12. é s 3 1 . j . [39] D l . 21 648. — O l . F t . E s z t e r g o m i kpt. m a g á n lt. L a d . 53. fasc. 3. nr. 28. [40] Kálmán Gusztáv iratai alapján Mályusz Elemér Budapest t ö r t é n e t i regesztái a Budapesti T ö r t é n e t i M ú z e u m b a n . — V ö . Fógel : I I . Ulászló i . m . 94. [41] Fraknói Vilmos : I I . L a j o s király számadási könyve 1525. január 12 —július 16. — M a g y a r T ö r t é n e l m i T á r 2 2 . 1877. 116. — Mályusz id. reg. 1764. sz. (Bécsi Staatsarchiv U n g . A l i g . A k t . 16. fasc.) [42] 1 5 2 4 - t ő l v a n n a k adatok: Mályusz reg. 1619, 1702, 1721, 1726, 1729, 1735, 1737, 1738, 1753, 1799, 1830. sz. ( M ü n c h e n i áll. lt. Brandenburg.) — L . m é g Veress Endre: G y u l a város oklevéltára (1313 — 1800), B p . , 1938, 86. — Peter Ratkos: D o k u m e n t y k b a n í c k e m u povstaniu n a Slovensku (1525 — 1526), Bratislava 1957, 464. — E g y h á z t ö r t é n e l m i E m l é k e k a m a g y a r o r s z á g i hitújítás korából I V . k. 8—9. — Kubinyi : B u d a i és pesti i . m . 272, 286. [43] E g y h á z t ö r t . E m i . i . m . I I I . k. B p . 1906, 113 — 114. [44] L . erre adatokat: Kubinyi: B u d a i és pesti i . m . 275 — 76, 2 7 9 — 8 2 . [45] Fógel : I I . Ulászló i . m. 94. — Uő. : I I . L a j o s i . m . 80. [46] Szerémi György I I . L a j o s és J á n o s királyok házi káplánja emlékirata Magyar ország romlásáról 1484—1543, közli Wenzel Gusztáv. ( M a g y a r T ö r t é n e l m i Emlékek I I / l . k.) Pest 1857, 47. — D l . 22 607. — O l . F t . P o z s o n y i kpt. l t . Protocollum Budense 530. — Franknói : I I . L a j o s i . m. 96, 133. [47] Kubinyi András: Pesti G á b o r családi összeköttetései. = Irodalomtörténeti K ö z l e m é n y e k 72. 1968. 84 — 85. [48] D l . 22 607.
[49] Vö. Peters i . m . 3 2 - 3 4 . — Königer i . m. 29. skk. — Hints i . m . I I . k. 2 8 6 - 8 7 . [50] L . p l . B é c s viszonylatában: Heinz Zatschek : H a n d w e r k u n d Gewerbe in W i e n v o n den Anfängen bis zur E n t s t e h u n g der Gewerbefreiheit i m Jahre 1859, W i e n 1949, 66, 71 — 72, 151, 160 — 61, 165, 171, 185, 199. L . még az előző jegyzetet. [51] N e m lehet véletlen, hogy a B u d a i J o g k ö n y v fennmaradt kéziratai kihagyták a sebészekre vonatkozó cikkely (103) szövegét. — D a s O f n e r Stadtrecht. E i n e deutschsprachige R e c h t s s a m m l u n g des 15. Jahrhunderts aus U n g a r n , hsgg. v o n Karl Mollay, ( M o n . H i s t . Budapest. I . ) B p . , 1959, 100. [52] Schrauf: A c t a i m . I I . k. 1 1 9 - 2 1 , 242—45. — A kuruzslókra 1 p l . Königer i . m . 31. [53] A z orvosi, stb. költségekről értesülhetünk a bécsi Szt. István prépostság egy besztercebányai eredetű alkalmazottá esetéből. Tizedszedés közben nyíllal meglőtték, majd lóval m e g t a p o s t á k . A sebésznek fizetett 32 magyar F t - o t , két orvosnak összesen 12 magyar F t - o t , „den knechten von den kristiererí* 1 rajnai F t - o t , különféle gyógyszerészeknek összesen 6 és fél magyar F t - o t
[54] [55] [56] [57] [58] [59]
[60] [61]
[62] [63] [64]
és 6 font d é n á r t . O r v o s i és gyógyszerkiadása tehát felért egy tekintélyesebb ember évi jövedelmével! Q u e l l e n z u r G e s c h . der S t . W i e n I I / 3 . k. 4606. sz. D l . 38 658. — V e s z p r é m i kpt. gazdasági lt. B u d a i bortizedlajstrom. L . rá a készülő Budapest T ö r t é n e t e I . k.-be írt fejezetünket. O l . F t . E s z t e r g o m i kpt. magán lt. L a d . 71. fasc. 2, n r . 12. Prot. Budense 458 — 59. L . az 54. j - b e n i d . tizedlajstromokat. Lederer Emma: R é g i magyar ű r m é r t é k e k . = Századok 57 — 58. 1923 — 24. 317. — A borbélyokra, sebészekre stb. a korabeli E r d é l y b e n 1. Stefan Pascu .Mestesugurile d i n T r a n s i l v a n i a p í n á ín secolul al X V I - l e a , H . n . , 1954, 221 — 24. V ö . Kubinyi András : Budafelhévíz topográfiája és gazdasági fejlődése. = T a nulmányok Budapest múltjából 16. 1964. 1 4 0 - 4 1 , 159 — 62. E z t mutatják az 54. j - b e n i d . tizedlajstromok. — V ö . Szarvas Gábor—Simonyi Zsigmond : M a g y a r Nyelvtörténeti S z ó t á r a legrégibb nyelvemlékektől a n y e l v újításig, I I . k. B p . , 1891, 1247. V ö . Ernyey gyógyszerésztörténeti szempontból kissé apologetikus ízű i . m . , k ü lönösen 12 — 16. Fügedi Erik: T o p o g r á f i a és városi fejlődés a középkori Ó b u d á n . - T a n u l m á nyok Budapest múltjából 13. 1959. 4.4.; 30. j . Fügedi előbb i d . helyén szószerint idézve.
[65] Fügedi előbb i . m . 46. [66] Mittellateinisches
W ö r t e r b u c h I . B d . L i e f e r u n g 5, B e r l i n 1962, 768 — 770.
A z idézett 770. hasáb. [67] Szarvas—Simonyi i . m . [68] Mollay : D a s O m e r Stadtrecht i . m . 99, 158. — Ernyey i . m . 12. skk. a s z ö v e get kissé félreértette. [69] H o z z á n k hasonlóan értelmezik a szöveget Fügedi: T o p o g r á f i a i . m . 45 — 46, valamint Gárdonyi Albert : B u d a középkori helyrajza. = T a n u l m á n y o k B u d a pest múltjából 4. 1936. 85. E z utóbbi azonban tévesen a boltosokkal, azaz selyemkereskedőkkel is azonosítja a patikárusokat. [70] Joseph Chmel : M a t e r i a l i e n zur österreichischen G e s c h i c h t e aus A r c h i v e n u n d Bibliotheken, I I . k. W i e n 1838, 3 9 3 - 4 0 1 . [71] Takáts Sándor: Művelődéstörténeti tanulmányok a X V I — X V I I . századból (Nemzeti K ö n y v t á r ) , B p . 1961, 142, 141. — M e g j e g y e z z ü k azonban, hogy teljesen nem értünk egyet Takátscszl. B á r a patika szó jóval tágabb é r t e l m ű kifejezés a gyógyszertárnál, n e m azonos a kalmárbolttal, amelynek szintén megvoltak a speciális árui, mint ahogy a patikának is a sajátjai. L . erre r é s z letesen a Budapest T ö r t é n e t e I . kötetébe írt fejezetünket. [72] / . Chr. v. Engel : G e s c h i c h t e des U n g r i s c h e n Reichs u n d seiner N e b e n l ä n d e r , I . k. H a l l e 1797, 96, 170, 179. [73] Divéky Adorján: Z s i g m o n d lengyel herceg budai s z á m a d á s a i (1500—1502,. 1505). = Magyar T ö r t é n e l m i T á r 26. 1914. 43, 198, 199, 202, 211. [74] Uo. 22, 23, 28, 39, 44 stb. [75] Uo. 136, 195, 204. [76] Uo. 186, 211. [77] Uo. 153, 186. [78] Uo. 70, 74, 77, 81, 86, 93, 103 stb. [79] Uo. 73.
[80] „Item universi mercatores, institores, apothecarii, pannicidae, boltharii et alii foeneratores in liberis et aliis civitatibus muratis residentes, vigesimam partem rerum eorum mercimonialium fideliter conscientioseque contribuere teneantur" M a g y a r T ö r v é n y t á r . 1000—1526. évi törvényczikkek, B p . , 1899, 790. — Megjegyezzük, hogy a T ö r v é n y t á r b a n kiadott fordítás (791. 1.) több helyen téves. P l . pannicida szószerint posztómetsző, helyesen posztókereskedő. Má lyusz Elemér : B u d a i F a r k a s L á s z l ó . = T a n u l m á n y o k Budapest múltjából 15. 1963. 157 —158. — B o l t h a r i u s pedig boltos, azaz bolthajtásos helyiségben kereskedő, németül G e w ö l b h e r r , selyemkereskedő. U o . 160, — V ö . még Georg v. Belov : Probleme der Wirtschaftsgeschichte. E i n e E i n f ü h r u n g i n das S t u d i u m der Wirtschaftsgeschichte, T ü b i n g e n , 1926, 331 — 33. [81] Karl Schalk: A u s der Z e i t des Österreichischen Faustrechts 1440—1463. D a s W i e n e r Patrizitat u m die Zeit des Aufstandes von 1462 u n d die G r ü n d e dieses Ergebnisses. ( A b h a n d l u n g e n z u r G e s c h i c h t e u n d Quellenkunde der Stadt W i e n , I I I . B d . ) W i e n , 1919, 4 7 2 - 4 7 9 . [82] I . m. 84 — 86. [83] Pataki : A budai vár középkori helyrajza. = Budapest Régiségei 15. 1950. 249 — 51. — A középkori elnevezéseket nem teljesen helyesen „Boltosok-utcájának", „Fűszeresek-sorának" fordítja, de jól m o n d j a , hogy a patikusok üzletei fűszer, pipere és gyógyáruboltok. (Bolt itt mai értelemben értendő!) [84] O l . F t . Esztergomi kpt. m a g á n lt. L a d . 67. fasc. 7. nr. 3 ; L a d . 71. fasc. 1, nr. 13 — 14, 17 — 19. [85] D l . 17 675. — V ö . m é g Czagány István: A budavári „ A r a n y sas" p a t i k a . ^ Orvostörténeti K ö z l e m é n y e k 44. 1968. 54—55. [86] L . fenn 54. j . , továbbá O l . F t . E s z t e r g o m i kpt. magán lt. L a d . 72. fasc. 1. n r . 5. — E z is Pataki mellett szól. 1465-ben a K r i s z t u s teste-kápolna házát a Szt. G y ö r g y piac keleti o l d a l á r a , a templommal szemben h a t á r o z t á k meg, azaz a mai D í s z - t é r e n állott. F ő v á r o s i L t . M o h á c s e. gy. 2. [87] „in serié apothecariorum ex opposito praetorii", T ö r t é n e l m i T á r , 1901, 256. [88] L . fenn, 54. j . [89] Mollay : D a s Ofner Stadtrecht i . m. 113 —115. (154. cikkely.) — E z különben megfelelt a középkori városokban szokásos elhelyezkedésüknek. L ü b e c k b e n pl. az apothecariusok árusítóhelyei a többi „Crambodae" között, a főtéren állot tak. ( V ö . a budai „stain krémen" a J o g k ö n y v i d . h.-én.) Fritz Rörig : Wirtschafts kräfte i m Mittelalter. A b h a n d l u n g e n zur Stadt- und Hansegeschichte, W e i m a r , 1959, 84 — 86. [90] A főtérre 1. még A. Kubinyi : T o p o g r a p h i c G r o w t h of B u d a up to 1541 Nouvelles É t u d e s H i s t o r i q u e s publiées à l'occasion du X I I Congrès International des Sciences Historiques par la C o m m i s i o n Nationale des Historiens H o n g r o i s , I . k. B p . , 1965, 142 — 143. [91] V ö . Mittellateinisches Wörterbuch, I . B d . L i e f . 7. B e r l i n , 1964, 972. h a s á b : a szó a patikárus szinonimája. [92] D l . 22 801, 37 194. [93] S o p r o n b ó l csak egy adatot idézhetünk, 1 4 9 5 - b ő l : Házi i . m . I I / 5 . k. 46. — A z erdélyi városokban is kevesen éltek: Pascu i . m . 224. o. 1. j . [94] Gárdonyi ugyan (i. m . 84.) érthetetlen m ó d o n még latinul is idézi egy 1462. szeptember 1-én kelt oklevél szövegét, amely a Patikárusok során állott „apothecariusok testülete (confraternitas)" házát említi. Sajnos azonban, hogy az idézett oklevélben ( D l . 15 766) „confraternitatis carnificum" olvasható] [95] L . f e n n , 54. j . e
[96] Die Matrikel der U n i v . Wien i . m . I I . k. 355. — Schrauf : A bécsi egyetem i . m . 163. [97] D l . 22 770, 23 032. - O l . Ft. Tiszántúli réf. egyhk. l t . 132. - Egy. K v t . Kézirattára L i t t . et. Ep. Orig. 39. [98] Magyar-Zsidó oklevéltár I X . k. Bp., 1966, 89. [99] Budapesti Tört. Múz. Mályusz-reg. 1824. sz. (Nagyszombati l t . Miss.) [100] D l . 15 766. [101] Borsa Gedeon: Egy budai könyvkereskedő végrendelete 1509-ből. = Magyar Könyvszemle 73. 1957. 360—63. [102] Engel i . m . I . k. 179. — Ernyey i . m . 1. skk. — Az 1509-ben említett Bálint lehetett az a Valentinus Apotecarius filius, akinek 1505-ben 195, 1510 körül 193 köböl bora termett Buda Kegler nevű szőlőhegyén. L . az 54. j.-ben i d . tizedjegyzékeket. [103] O l . Ft. Beszterce v. l t . 414. [104] O l . Ft. Kassa v. titkos l t . Különböző családok l t . A . 58. [105] Kubinyi: Budai és pesti i . m . 286. — A Krisztus-teste céhre 1. még uo. 241, 272. [106] L . a 104. és 99. j.-ekben i d . okleveleket. [107] O l . Ft. Esztergomi kpt. orsz. l t . Capsa 42. fasc. 2. nr. 4. — M. G. Kovachich : Formulae solennes styli, Pesthini 1799, 331. [108] Ortvay i . m . I I / 4 . k. 275 — 78. — A saját maga által felhozott adatokkal azon ban ellentétes következtetéseket vont le. (Uo. 280.) [109] Czagány i . m . 55. [110] Archives départamentales de T a r n et Garonne, Société Archéologique, Liasse 7. nr. 2. Fonds de Gozon. — Az oklevél fényképéért ezúton is köszönetet mondok dr. Vajay Szabolcs barátomnak (Párizs). [111] O l . Ft. Esztergomi kpt. magán l t . L a d . 40. fasc. 5. nr. 34. [112] D l . 30 903. — O l . Ft. Erdélyi Nemzeti Múzeum l t . Törzsgyűjtemény 95. [113] Erich Maschke : Die Unterschichten der mittelalterlichen Städte Deutsch lands, (Gesellschaftliche Unterschichten i n den südwestdeutschen Städten, hsgg. von Erich Maschke und Jürgen Sydow. = Veröffentlichungen der K o m mission für Geschichtliche Landeskunde i n Baden-Württemberg, Reihe B. Forschungen 41. Bd. Stuttgart 1967, 1.3.) (Ugyanitt idézve a legfontosabb irodalom.) — Ortvay Pozsonnyal kapcsolatban szintén állítja, hogy a borbé lyokat és fürdősöket nem sokra becsülték. Erre azonban helyi adatokat nem idéz, csak külföldi analógiákat hoz. ( I . m . 282 — 83.)
6 Orvostörténeti Köz!.
Sí
