VATTAI E R Z S É B E T
BUDAPESTI EZÜSTLELET A XV-XVI. SZÁZADBÓL
Buda és Pest középkori ötvösségének emlékanyaga szinte maradéktalanul elpusztult. E szomorú tény történeti okaira már többször rámutattak. N e m akarjuk ismét hangsúlyozni azt sem, hogy meny nyire fontos nemcsak az egyes tárgyak, hanem a Budapest területén előkerült leletek gondos tanulmá nyozása is: ez még nem minden esetben történt meg. így a budapesti Egyetemi Könyvtár épületének alapozásakor, 1874-ben előkerült kincslelet jelentőségét a régebbi szakirodalom hangsúlyozta ugyan, de a tárgyakkal részletesen már nem foglalkozott. Ujabban viszont a lelet szebb darabjait lelőhely meg jelölés nélkül közölték.* Pedig ez a lelet a X V - X V I . századi ötvösség emlékanyagát változatos és néhány jó minőségű darabbal gazdagítja. Ha a lelőhelyet nem is fogadnánk el egyúttal a tárgyak ké szítése helyének, a lelet akkor sem veszít jelentőségéből, mert a későközépkori magyar városi élet• • • • . .' •
.
.
•
•
•
•
•
•
: . ; ; .
.;.;. • . . , , . , , , . , .
.
, . . . . , . , . , . . , . , . .
.
.
.
.
1. kép. Poharak. XVI. sz. (Nemzeti Múzeum, Tört. Múzeum)
207
hez, viselethez érdekes tárgyi anyagot szolgáltat. Az ötvösművek pénzekkel kerültek elő, 2 amelyek közt a legkésőbbi II. Lajos 1526-ban vert érme. Már régóta tisztázott kérdés, hogy a budai pénzverde a mohácsi vész évében nagy nehézségek árán ugyan, de erőteljesen működött, 3 sőt 1526 után sem mind járt szűnt meg. A pesti lelet 1526-os évszámú pénze arra mutatna, hogy valaki a kincset még a mohácsi vész idején rejtette földbe; kérdés azonban, hogy a tárgyak stílusa hogyan viszonylik a pénzek korához? Az 1874-ben felszínre került kincs az Egyetemi Könyvtártól a Nemzeti Múzeumig hosszú, viszontagságos utat tett meg. Az építkezésnél dolgozó munkások ugyanis a tárgyak muzeális értékét nem ismerték fel és a leletet egymásközt szétosztották. A műtárgyak értékesítése azonban feltűnést keltett. A lelet előkerült darabjait már 1874 augusztusában a Nemzeti Múzeum vásárolta meg. 4 Ortvay Tivadar az 1874. évi múzeumi gyarapodás ismertetésekor a leletről beszámolt anélkül, hogy a tárgyakkal behatóbban foglalkozott volna 5 és három kapcsot rajzban is bemutatott. 6 Alig telt el pár év, 1878 januárjában a Nemzeti Múzeum Majláth Bélától 57 darabból álló ékszerleletet vásárolt, amelyet állítólag a likavai vár donjónjának lépcsőzete alatt találtak. Czobor Béla a budapesti és likavai lelet azonosságát mindjárt felismerte. 7 Megállapításához kétség nem fér. Ugyanis nemcsak stílusegyezésről van szó, hanem a két különöböző leletben összetartozó féldarabok is vannak. A lelet legnagyobb része ezüst tárgy. Sajnos, nem teljes, darabjai elvesztek vagy nem azonosít hatók (pl. gombok). Miután másodkézből került a múzeumba, alaposan meg kell vizsgálnunk abból a szempontból: hogyan viszonylanak a tárgyak stílusban, korban egymáshoz, továbbá a pénzek korához és hogy a Majláth-féle vételnél kerültek-e közéjük oda nem tartozó darabok. A leletben mindössze négy ezüst pohár van (1. kép). Ha hiányzik is a poharak pereméről 8 a gótikus párta, formájuk még a XV. századra jellemző. A peremeket kívül-belül aranyozták. A két gyöngysor díszes pohár aranyozása kopottabb, de ez esetleg csupán gyakoribb használatra mutat és nem jelenti azt, hogy korábban készült. Nem díszpoharak ezek, hanem célszerű, könnyen kezelhető ivóedények. A gótikus ötvösség tárházában számos ilyen egyszerű, figurális dísz nélküli edény is található. A legnagyobb pohár alján, nem pontosan középen GI kezdőbetűt véstek be, ugyanitt szabály talan alakú, kissé kiemelkedő folt látható, amely ötvösjegy nem lehet. Talán forrasztási nyom, amely véletlenül, esetleg az edény aljának forrasztásakor kerülhetett oda. A pohár aljára később három szót karcoltak gót betűvel: springtin, Schpringt — ez hihetőleg egy házaspár neve — a harmadik ugyanez a név. Ez utóbbi a leghalványabb, legkezdetlegesebb, bizcnyára a gyakorlatlan kéz első próbálkozása volt. Az alacsony pohár alakja és díszítése a XVI. századi egybejáró poharakra emlékeztet (ún. Häufebecher). Ezek az összetartozó, alacsony poharak azonos méretűek, talpuk keskenyebb szájuknál. Egymás fölé helyezve hengert képeznek. 9 A kasseli nyolc egybejáró poharat fedő borítja. 10 Peremük mindig vésett díszű és aranyozott, mint a budapesti poháré. Néha a perem alatt borda fut körül. 11 A budapesti poharat a hasonlóság ellenére sem tekinthetjük egybejáró pohárnak, amelynek fala min dig vastag (ez az állandó összeillesztés miatt szükséges) s alját külön forrasztják hozzá. A budapesti lelet pohara vékonyabb, de egy lemezből készült. Talán még a reneszánsz egybejáró poharak előtt 12 vagy azokkal egyidejűleg ilyen különálló kis alacsony poharakat is készítettek a XVI. században. Az edényekkel együtt szép számban kerültek elő változatos díszű ezüst ruhakapcsok (2., 3., 5. kép), némelyiküket meg is aranyozták. Kődíszítés (pirop vagy cseh gránát) csak egy kis kapocspáron és egy valamivel nagyobb félkapcson látható (2. kép, lent). Zománcdíszes egy sincs közöttük. 13 A kapcsok mind öntöttek. Az öntést sokféleképpen lehet végezni, a gótikus ötvösség technikáját leíró forrásunk pedig sajnos nincs. De ha a munkamódszerek lényegében meg is egyeztek, az ötvös munka még a céhek idején sem lehetett teljesen egységes. Valamely mű kivitelezését mindig egyéni adottságok és körülmények is befolyásolják. Cellini saját bevallása szerint a legjobb olvasztó kemencét kényszerhelyzetben, a legkezdetlegesebb eszközök felhasználásával készítette, amikor az Angyal várban az aranyat konyhai kanálban olvasztotta (Trattati, I. rész, X X I . f.). Theophilus, Cellini, Kecskeméti W. Péter az öntés több módját írják le. E források alapján lényegében kétfajta eljárást különböztethetünk meg: vagy a viaszmintát veszik körül agyaggal, formahomokkal, gipsszel és a kiolvasztott viasz (cire perdue) helyébe öntik a folyékony fémet, vagy 208
2. kép. Ruhakapcsok. XV—XVI. sz. (Nemzeti Múzeum, Tört. Múzeum)
1 4 Budapest régiségei
209
a szilárd (agyag, fém, fa) mintát nyomják a nedves formahomokba, agyagba, gipszbe és az így kapott negatív formába öntik a fémet.14 Tévedés volna azt hinnünk, hogy a formahomok használata a leg kezdetlegesebb eljárás. Cellini leírja, hogy Párizsban a Szajna medrében egészen különleges, finom formahomok van, amelyet öntés előtt nem kell kiszárítani, hanem mihelyt elkészült, rögtön bele lehet önteni akár aranyat, akár ezüstöt, sárgarezet vagy más fémet (Tratt. I. rész, XIII. f.). Külön ben is a gótikus öntvényeket utólag még cizelálták. Üreges tárgyak öntésénél a viaszveszejtés a legmegfelelőbb eljárás. Keményebb anyagú minta alkalmazása a sokszorosítás szempontjából előnyösebb, mert az ötvös annyiszor használhatja fel, ahányszor csak akarja. A kapcsok mindegyike öntött (a vékony préselt lemez túlságosan törékeny és ilyen célra nem alkalmas). Technikai vizsgálatuk azt mutatja, hogy készítésüknél mindig a legegyszerűbb megoldást keresték. A kapocs felálló levél-, madár-díszeit külön öntötték és forrasztották fel. Néha az öntött alapra lemezből alakított inda került. Viszont a budapesti lelet két gótikus, levéldíszes öntött övverete (3. kép) a benei temető B sírjának préselt ezüst övvereteihez igen hasonlít. 15 Stílus, kor, minőség pon tosan egyezik, ha a két díszítmény nem is teljesen azonos. Feltételezhetjük, hogy a verőtő negatív mintáit nemcsak préselésre, de öntésnél mintázásra is felhasználhatták. Kérdés, hogy a verőtő közvet lenül öntőformának nem alkalmas-e? Ugyanis az öntésnek — a fennmaradt öntőformák alapján — még egy könnyen sokszorosítható módját ismerjük: amikor a mintát szilárd (kő, pala) öntőformába vésik be. A fémek közül a vas öntőformának alkalmas, mert a vasnak sokkal magasabb az olvadás pontja, mint az ezüstnek, aranynak. Mint már említettük, az ötvös a nemesfémet használat előtt olajozott vaslap közé önti (1. 14. jegyz.). A vasformába öntést Theophilus is ismeri (Schedula, III. k. XVI. f.). Viszont a három középkori verőtő 16 anyaga bronz. Ötvözetnek mindig alacsonyabb az olva dáspontja, mint a tiszta fémnek. Ezért alkalmasabb öntéshez a bronz, mint a vörösréz, amely igen magas hőfokon olvad és buborékos öntvényt ad. A bronz viszont éppen e tulajdonsága miatt nem megfelelő öntőforma, legfeljebb csak könnyen olvadó fém (pl. ón) esetében. Ribakov szerint is bronz öntőforma igen ritkán fordul elő és csak ónöntésre szolgál.17 Tehát a középkori bronz verőtöveken ezüst és vörösréz lemezeket vertek, esetleg öntés előtti mintázásra is használhatták, de közvetlen öntésre nem. Már Theophilus is ismeri ezt a szerszámot, amelynek vésett negatív mintáiba az arany, ezüst, vörösréz lemezt ólomrúd segítségével beveri, bepréseli, de nem bronzból, hanem vasból készíti (Schedula III. k. LXXIV. f.). A vas verőtő öntőformának is alkalmas volna, ilyen felhasználásá ról azonban Theophilus nem tudósít bennünket. A budapesti lelet öntvényei közt különböző minőségű darabokat találunk. Néhol a kopás az utólagos cizelálás erőteljességét eltüntette. A késő gótika változatos díszítményei : makk, virág, levélinda, madár stb. jelennek meg rajtuk. A lelet legszebb darabjai a páros férfi- és nőalakos kapcsok (2. kép). A férfialak eredetileg a hím-, a nőalak a nőkapocsra került, ahogy ezt a jobb minőségű darabok mutatják. Amikor pedig a kapocs közepére nőalak kerül, technikailag csak úgy lehet megoldani, ha a hímkapocsra forrasztják. Lehet, hogy egyes darabok, mint pl. a fiatal férfi és nő alakjával díszített kapocs esetleg alkalmi viseletre (menyegzői ruha) készültek, de a többi kapocs nem ilyen jellegű. A kapcsokon különböző nőalakok hajadonfőtt vagy különféle fej kendőben, XV. századi viseletben jelennek meg. A fiatal férfi viselete a XV. század végére jellemző, a másik férfi papi személy és a mellette elhelyezett mondatszalagon kis lakat látható. Ilyen — szíj vagy egyéb pánt közbeiktatása nélkül — közvetlenül záródó páros kapcsok kül földön is közismertek. 18 A viseletdíszek, de még az ékszer sem független a viselet változásától. Már a XV. században megindul a későbbi női ruhára oly jellemző derék (taille, Mieder) kialakulása 19 és vele együtt a női ing is fontos szerephez jut. A ruha szűk, testhezálló felsőrésze néha szorosan zárt, 20 kapcsok fogják össze, vagy szétáll és a kivágás két oldalán elhelyezett kapcsokat zsinórral fűzik össze. 21 De az elöl felhasított derék két oldalára kis boglárok is kerülhetnek. A kivágást sötét színű ruhán halvány, világos öltözeten sötét színű paszomány szegi, amire a kapcsokat felvarrják. Nagyobb kapcsokból három négy, kisebbekből négy-öt szükséges. (4., 5. kép). Jellemző, hogy a drága brokát öltözeteken ilyen kapocs nincs, de nem is illik rájuk. A XV. század végén és a XVI. század első évtizedeiben készült polgári női arcképeken láthatjuk ezt a viseletet és a szárnyasoltárok olyan jelenetein, ahol a festőt nem 210
3. kép. Ruhakapcsok, csatok, övveretek. XV—XVI. sz. (Nemzeti Múzeum, Tört. Múzeum)
kötötték meg a régi ikonográfiái hagyományok és képzeletét mindennapi életének emlékképei szaba dabban befolyásolhatták. Tehát ezek a kapcsok 22 a városi polgárság XV—XVI. századi női viseletéhez tartoznak, az egyházi ötvösséggel semmiféle összefüggésben nincsenek. Egy-két apró ruhakapoccsal egyező példányt a kaszaperi és mezőkovácsházi temetőben is talál 23 tak, hasonló kapcsok pedig az ország különböző helyeiről előkerültek, így a kapcsok használatát szélesebb körben kell feltételeznünk. E látszólag jelentéktelen kis ötvöstárgyakból a korabeli táblaképek, festmények segítségével hasznos következtetést vonhatunk le az okleveles adatok alapján alig ismert XV—XVI. századi női viseletre. A szerelmi jelenettel díszített kapcsok bizonyára díszesebb ruhákra kerültek, de nem való színű, hogy egynél többet felvarrtak belőlük. Ezek a nagyobb kapcsok (2. kép) nemcsak ruhát, köpenyt, palástot is zárhattak. A leletben találunk olyan darabokat is, melyek férfiruhára is elképzelhetők volnának (3. kép). A kapcsokból csak három azonos csoportot tudtunk összeállítani (3. kép), kettő mintája azonos, csak az egyik ezüst, a másik aranyozott, a harmadik díszítménye kevésbé plasztikus, de még XVI. századi jellegű), a többi különféle páros vagy páratlan darab. Az övvereteket (3. kép) az öntéssel kapcsolatban már említettük: egyaránt lehettek keskenyebb öv veretei vagy szélesebb öv lyukveretei. Hátul a szögek nem túlságosan hosszúak, bizonyára véko nyabb anyagból készült női övek tartozékai. Az övcsat és csatrês^let (3. kép) alapja lemez, rajta dróthuzal és öntött díszítés. A lemez szélén apró kerek, domború kiemelkedések vannak. Ehhez hasonló, de mélyített körökkel díszített préselt lemezek más ásatási anyagból (kecskemétkörnyéki, salgótarjáni) meglehetősen ismertek. A különbség nem másfajta díszítőmódból, hanem a kivitelezés szerényebb anyagi lehetőségeiből ered. Agyaruk (6. kép) csoportja eléggé változatos. Inkább férfi, mint női gyűrűk. Részben öntöttek, részben lemezből készültek. Az egyik ezüst gyűrű még az Árpád-kori állatalakos gyűrűk csoportjába tartozik. Kezdetleges, talán ugyancsak korábbi a rovátkolt fejű, két köves ezüst gyűrű is. Az egyikből hiányzik a kő, a másikban ismeretlen barna anyag van. 24 A két bronz gyűrűn semmi különös kor meghatározó jellegzetesség nincs. Díszítő kövei szintén nem ásványok, hanem a nagyobbik sárgás barna műanyag, a kisebbik liláspiros üvegkő. A lelethez tartozik még egy üvegkövekkel díszített széles, ezüst gyűrű, fejében üveg alá foglalt festett virág látszik. A XVI. századból több ilyen festett, üveggel borított gyűrűt ismerünk, de azok kivitelezése nem ennyire kezdetleges. A kiterjesztett szárnyú sasos arany, és az ugyancsak címeres ezüst gyűrű a XVI. század I. feléből jól beleillik a leletegyüttesbe. A legkülönösebb egy vasból készült gyűrű, amelynek belső foglalata arany-ezüst ötvözetű lemez. A szélét vékony dróttal forrasztották le. A vas karikát végig finoman vésett arany-ezüst rózsacsokrok, leveles vázák borítják. A nemesfém lemezt a vas alap előre vésett mintáiba verték be (tausírozás) } de utólag még cizelálták. A fej hosszúkás vaslap, amelyen talán kő volt, ami kihullott és elveszett. De feltehető, hogy esetleg a gyűrű babona-gyűrű volt. A karika belsejébe 1502 évszámot véstek be. A vésés nagyon kezdetleges. Ezüsttel, bronzzal díszített vasgyűrűk előfordulnak ugyan a XVI. szá zadban is, de díszítésük egészen más jellegű. Hasonló rózsacsokros díszítést XVIII. századi órákon találhatunk, ezért fel kell tételeznünk, hogy a gyűrű későbbi és a bevésett évszám hamis. A gyűrű a Majláth-féle vételből származik. A naplóban ugyanitt felsorolt, de hiányzó másik két gyűrű közül az egyik XIII., a másik XVI. századinak tűnik a leírás alapján. A budapesti lelet gyűrűi közül egyetlenegy — sajnos, szintén hiányzó — zöld köves gyűrű képét közölték. 25 A fényképről azonban a gyűrű díszítése alig vehető ki. Ez a gyűrű még az először megvásárolt anyagból származik. A leírás szerint a XVI. század II. felében vagy a XVII. század első éveiben készülhetett,de ez a keltezés esetleg túl késői lehet. Hlatky ugyanis a gyűrűt a kapcsok alapján határozza meg, viszont a kapcsok készítési idejét egységesen a XVI. század II. felére, tehát meglehetősen későre teszi. A lelet hiányzó darabjainak korát a szűkszavú leírások alapján meghatározni nem lehet. A zománcos szélű delfines mentecsatról (Ltsz: 1878. 9. 1.) a leltári naplóban rajz készült. Ez is XVI. századi stílusú. A leletben különféle kerek, makkos, filigrános gombok is voltak. A budapesti lelet kora XV—XVI. század. Vitatható darabok csak a gyűrűk közt lehetnek. 212
4. kép. A leibici sz. Anna-oltár szárnyképe. 1521. (Szépművészeti Múzeum)
213
Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a tárgyak másodkézből kerültek a múzeumba, és sajnos, a lelőkörülményekről semmit sem tudunk. A tárgyak stíluskritikai vizsgálata szerint az 1526-os évszámú pénz nem feltétlenül azt jelenti, hogy a kincset a mohácsi vész évében rejtették földbe, de úgy látszik, még a X V I . században. A tárgyak kisebb-nagyobb kopásoktól eltekintve (egy-két kapocs törött, az alacsony pohár valószínűleg az 1874-es kiásáskor sérült meg, ezért készült új talp hozzá) igen jó állapotban marad tak fenn. Vajon ki volt ezeknek a kincseknek tulajdonosa? Az Egyetemi Könyvtár a Ferenciek tere közelében van. Pesti helyrajzi kutatások alapján úgy tartják, hogy a mai ferencrendi templom és kolostor ugyanott áll, ahol régen, mielőtt a törökök alatt elpusztult. Állítólag Mátyás király pesti háza, kertje a mostani kolostor és az egyetemi könyvtár épület udvari részén terült el. 26 Thurnschwamb budai polgár, egykorú szemtanú szerint II. Lajos és felesége Mária 1525-ben itt ebédelt az országnagyokkal. Ezen a tájon két régi, faragott követ is találtak, az egyiket később egy kerítésbe építették be, a másikat 1875-ben ugyancsak az Egyetemi Könyvtár építésekor ásták ki. A kert későbbi sorsáról semmit sem tudunk, a ferencrendi templomot mecsetté alakították át a törökök a város elfoglalása után. A tárgyaknak egyházi vonatkozása nincs. Ezek a darabok nem annyira értékesek, hogy okvetle nül főúri ékszereknek kellene tartanunk és mint láttuk, nagy részük a polgári viselethez tartozik. A XV—XVI. században az európai városi polgárság meggazdagodó patrícius rétege a főurak fényűző életmódját utánozta. Az ékszer azonban nem csupán dísz, hanem inkább értéktárgy. Az arcképeken is az öltözetet drága ékszerek díszítik. Jómódú pesti polgár lehetett a tárgyak tulajdonosa. A pohár alján látható kezdetleges bekarcolásoknak, a két különböző címeres pecsétgyűrűnek a tulajdonos személye megállapítása szempontjából nincs különösebb jelentősége.
5. kép. Ruhakapcsok. XV—XVI. sz. (Nemzeti Múzeum, Tört. Múzeum)
214
6. kép. Gyűrűk. XV—XVI. sz. (?) (Nemzeti Múzeum, Tört. Múzeum)
További megoldatlan kérdés, hogy a lelőhelyet elfogadhatjuk-e a tárgyak készítési helyének? A lelet legnagyobb része ékszer, ruhatartozék, tulajdonosához különböző helyekről, vétel útján kerül hetett. Amint láttuk, az öntött darabok közt az ásatásokból ismert, préselt övveretekhez hasonlóak is vannak. Egy-két apró ruhakapoccsal egyező példány a kaszaperi és mezőkovácsházi ásatásokból is előkerült, hasonló kapcsokat pedig több helyütt is találtak. Technikai szempontból oly egyszerűek, hogy az ország bármely területén készülhettek, ahol ötvösök voltak, de az egységes stílus kisugárzó pontja mégis Buda volt, 27 amely XV. századi történeti helyzeténél fogva az európai művészettel a legkiterjedtebb kapcsolatot tarthatta fenn. A leletben bizonyára Budán vagy Pesten készült tárgyak is vannak. Viszont a díszesebb kapcsokat sem kell feltétlenül behozott áruknak tartanunk. Még a szerelmi jelenettel díszített kapcsok sem olyanok, hogy akár budai, akár pesti vagy más városban élő gyakor lott ötvösmester ne tudta volna azokat elkészíteni.
215
JEGYZETEK A „BUDAPESTI EZÜSTLELET A XV—XVI. SZÁZADBÓL" C. TANULMÁNYHOZ 1
Mátyás király emlékkönyv. Budapest, é. n. I. 403. — Magyar művelődéstörténet. H. és é. n. II. 340. — Az 1938-ban rendezett Történeti kiállítás (Vezető, 28) a budapesti lelet egy részét bemutatta. Ha törekedtek is arra, hogy a leleteket lehetőleg együtt állítsák ki, ezt nem valósíthatták meg az elavult anyagkezelés miatt: ugyanis régebben a magyar történeti anyagnál a leleteket típus szerint szétosztották és így sokszor a meglevő tárgyak származása is feledésbe merült. 2 59 db pénz: Mátyás király, II, Ulászló, II. Lajos és Tech Lajos aquilejai pátriárka (1412—1435) érme. Ltsz: 1874. 183. 3 9 - 5 9 . 3 Huszár Lajos : A budai pénzverés II. Lajos korában. Ta nulmányok Budapest múltjából. IX. 1941. 185—6. 4 UngL.: Egyveleg. A É VIII. 1874. 15. 5 A Közi. X. U. F. VII. I. füz 1 2 8 - 3 0 . felsorolása nagy jából a leltári napló bejegyzéseit követi. Ltsz.: 1874. 183. 1 - 5 9 . 73 db tárgy (4 ezüst pohár, 30 kapocsfél, 25 gomb, 5 övveret, 1 csatrészlet, 4 arany-, 2 ezüst-, 2 bronz gyűrű) és 59 db pénz. 6 Uo., 63, 65. ábra. 107. 7 A É XII. 1878. 78. 122. Ltsz: 1878. 9. 1 - 4 5 . (1 ezüst mentelánc csattal, 35 kapocsfél, 7 gomb, 5 övveret, 1 csat, 2 díszítmény(?),5 ezüst-, 1 arany- és ezüstberakásos vas gyűrű). Érdekes, hogy ,,A magyar történeti ötvösmű-kiállítás lajstroma" 1884-ből erről mitsem tud. (Harmadik terem. J o b b tárló 1 — 36.) De ,,A Magyar Nemzeti Múzeum múltja és jelene" (Budapest 1902) a likavai történetet már meg sem említi és az egész anyag ról mint budapesti leletről emlékezik meg. 8 A perem két végén összeforrasztott keskeny, vastagabb lemez, tagolása gömbölyű reszelővel készült, kettőn még bevert gyöngysordísz is van. A peremet a felhúzott edény szája köré forrasztották. A poharak alja is külön beforrasztott kerek lemez. 9 Tehát nem azonosak a későbbi egybejáró poharakkal. Ott a legnagyobb pohárba fokozatosan kisebbedő po harak illenek bele. ü Drach, C. Alhard: Ael'tere Silberarbeiten in den könig lichen Sammlungen zu Cassel. Marburg in Hessen. 1888. Taf. III. — Dexel, Walter: Deutsche Handwerks gut. Propyläen-Verlag. Berlin, 1939. Taf. XII. 1 Két reneszánsz egybejáró pohár van az ópaulusi leletben, 1542 évszámmal. Ltsz: 1908. 22. 3. 4. 2 Még egy hasonló korú, de három gömbös lábon álló, tagolt peremű alacsony poharat ismerünk a Nemzeti Múzeum anyagából. Ltsz.: Poc. Jank. 51. 3 Zománc csak a mentecsaton volt, ez azonban ma már hiányzik. * A nemesfémet a vert mű készítése előtt is felolvasztják és öntik, hogy az esetleges szennytől megtisztítsák és minőségét kipróbálják. A felolvasztott fémet kerek vas kanálba (planes öntőkanál, plancz-vas) vagy vasleme zek, rudak közé (szomolló) öntik. Az így nyert öntvény neve planez, pogácsa-ezüst, lapka, vagy rúd. 5 S^abóKálmán: Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei. Budapest, 1938. 67. 346. kép. s Vö. Vattai E. : A É 1953. 2 szám. 156. A budapesti bronz öntvény. Az öntéshez nem előre készített minta, hanem
már használt szerszám szolgálhatott, ugyanis különböző vésetek, megkezdett minták, régi minták fölé vésett új minták láthatók rajta. Major István szerint ezt a verőtőt nem használták, mert a finom öntési nyomoknak a leg csekélyebb használat esetén el kellett volna tűnniök. Miután a tárgy eredete ismeretlen, felmerül a kérdés, vajon nem eredetiről levett későbbi másolattal ván-e dolgunk? — A középkori fémpecsétlők is nagyobbrészt nem eredeti vésetek, hanem agyagból, viaszból mintá zott vagy fából faragott minták után öntötték azokat. (C%akó E.: Turul, 1906. 12.) A monostorszegi verő tő szintén bronz öntvény (Gubit^a K., A É 1916. 206.) A kérdés megoldásához az ugyancsak leletből származó, de a budapesti verőtőhöz közelebb álló yerseci verőtő ta nulmányozása vezetne. Ennek a mintái is öntöttnek látszanak és talán ennél is nemcsak az alap ( Mi hali k J., A É 1899. 35), hanem az egész szerszám öntvény. Ezt azonban fényképről eldönteni nem lehet. Ilyen esetben fémvizsgálat is szükséges. 17
18
Ribakov, B. A." A régi Oroszország kézműipara. SzSzSzR Tudományos Akadémia, 1948. 260. (oroszul) Hefner—Alteneck: Trachten, Kunstwerke und Geräthschaften. Frankfurt am Main. 1886. Taf. VII. 449. és 9. — Rücklin, R: Das Schmuckbuch. Leipzig, 1901. IL
Taf. 52. 19 20
21 22
23
24
28
26
27
Falke, Jakob: Costümgeschichte. Stuttgart, é. n. 225, 230. Zeitschrift für historische Waffen und Kostümkunde. XIII. Berlin, 1 9 3 2 - 4 137. Abb. 1. Uo. XL Berlin, 1 9 2 6 - 8 . 103. Abb. 2. A kapocs szó a XV. századi okleveles anyagban is elő fordul. S^amota—Zolnai. Magyar oklevél-szótár. Buda pest, 1 9 0 2 - 6 . Bálint Alajos: A kaszaperi középkori templom és temető. Dolg. XIV. 1938. XIX. t. és Bálint A: A mezőkovács házi középkori település emlékei. Dolg. XV. 1939 X X I X . t. — Két hasonló nagyobb kapocs a nagybányai ékszerleletben is előfordul. (Mihálik / . , A É 1906. 121.) Hasonló stílusú indadíszes kapcsokat és papi ruhás alakkal díszített félkapcsot a pécsbánya telepi X V — X V I . századi pénzekkel előkerült leletben (Ltsz: 1936. 19—22) is találhatunk. Viszont a nőalakos kapocs igen kezdet leges változata, egészen kis méretben a drégelypalánk i (Ltsz: 1891. 57 és A É 1892. 33.) és az ecsegi (Ltsz: 1910. 191) leletben fordul elő. A kő hozzáférhetetlen, megállapítása csak a foglalat törésével volna lehetséges. Hlatky Mária: A magyar gyűrű. Budapest, 1938. VII. t. 72. és 8 1 - 8 2 . Rupp Jakab: Buda-Pest és környékének helyrajzi történe te. Pest, 1868. 247. Gerevich László: Középkori budai kelyhek. Bp. Rég. XIV. 1945. 3 3 7 - 8 . Köszönöm László Gyulának és Major Istvánnak, az Ipar művészeti Főiskola ötvöstanárának technikai tanácsait, továbbá Hantosné Hajdú Helgának, a Széchényi Könyvtár Kézirattára vezetőjének a XVI. századi bekarcolások megfejtését és Erdélyi Jánosnak a Természettudományi Múzeum Ásványtára drágakő-szakértőjének a kövek vizsgálatát.
217
ERZSÉBET VATTAI
BUDAPESTER SCHATZFUNDE AUS DEM XV. UND XVI. JAHRHUNDERT Aus dem reichen Schatzfund, der schon 1874 bei der Grundlegung der Budapester UniversitätsBibliothek zum Vorschein kam, sind in der Fachliteratur nur 1—2 Stücke bekannt. Das Denkmalmaterial des mittelalterlichen Goldschmiedegewerbes der Städte Buda und Pest ist wohl restlos vernichtet, ebendarum ist die Bestandaufnahme der auf dem Gebiet von Budapest entdeckten Funde sehr wichtigAusser den 4 Bechern kamen Kleiderrequisiten, Juwelen und Geld zutage. Besonders reich war die Auswahl an Kleiderhaften aus gegossenem Silber. Die Haften sind meistens auch vergoldet, während Steinschmuck (Granat) nur in 1—2 Fällen vorkam. Ihr Gebrauch hängt mit der Gestaltung der Frauenkleidung am Ende des XV. und Anfang des XVI. Jh. zusammen. Bereits im XV. Jh. beginnt die für die Frauenkleidung so charakteristische Ausbildung der Taille des Mieders und in Verbindung damit erlangt auch das Frauenhemd eine wichtige Rolle. Der Oberteil des engen, anliegenden Kleides wird manchmal von dichtgeschlossenen Haften zusammengefasst, oder die Haftenden werden abgerückt und von der auf beiden Seiten des Ausschnitts angebrachten Schnur zusammengehalten. Diese Tracht können wir auf Porträts von Bürgerfrauen sehen und auf Gemälden, die Szenen aus dem Leben von Heiligen darstellen. Ähnliche und primitivere Haften fand man überall im Lande bei Ausgrabungen, was von ihrer weiten Verbreitung zeugt. Zu den interessantesten Fundstücken gehören Haften, deren Verzierung Liebesszenen darstellt. Ausserdem kamen Gürtelbeschläge aus GussSilber zum Vorschein, ein zum Teil gegossenes Spangenfragment, ferner Gold-, Silber- und Bronzeringe. Bei einigen Ringen ist das Alter umstritten. Leider war bei dem Erscheinen des Fundes kein Fachmann zugegen, und die Sachen gelangten nur aus zweiter Hand ins Museum. Am gleichen Ort fand man auch Münzen aus dem XV.—XVI. Jh., von denen die jüngsten unter Ludwig II. (1526) geprägt worden sind. Dies bedeutet jedoch nicht, dass der Schatz bestimmt vor
der katastrophalen Schlacht bei Mohács vergraben wurde, jedenfalls aber noch im XVI. Jh., wie dies auch der Stil der Gegenstände bezeugt. Topographischen Forschungen gemäss erstreckte sich König Matthias' Haus und Garten in Pest angeblich an der Stelle zwischen dem jetzigen Franziskaner Kloster und dem Gebäude der Universitäts-Bibliothek. In dieser Gegend fand man auch zwei behauene Steine. Zeitgenössischen Zeugen gemäss haben hier im Jahre 1525 Ludwig IL und seine Qfrnahlin mit den hohen Würdenträgern des Landes gespeist. Von dem späteren Los des Hauses und Gartens erfahren wir nichts; gewiss wurden diese während der Türkenherrschaft zerstört. Die Gegenstände haben keinen so hohen Wert, dass man sie für Königs- oder Magnaten-Schmuck halten müsste. Reiche Bürger konnten solche Juwelen ebenfalls besitzen. Der Fundort kann auch nicht als Herstellungsort gelten, denn sie konnten im Kaufwege aus verschiedenen Städten zum Besitzer gelangen, obwohl es nicht ausgeschlossen ist, dass manches Stück von Pester oder Budaer Goldschmieden verfertigt wurde. Selbst die reichgeschmückten Haften muss man nicht unbedingt für ausländische Ware halten; solche konnten ebensogut von Goldschmieden in Buda oder Pest oder auch in den Provinzstädten hergestellt worden sein. VERZEICHNIS DER ABBILDUNGEN Abb. 1. Becher aus dem XVI. Jh. Nat. Museum Hist. Abt. Abb. 2. Kleiderhafte aus dem X V . - X V I . Jh. Nat. Museum. Hist. Abt. Abb. 3. Kleiderhafte aus dem X V . - X V I . Jh. Nat. Museum. Hist. Abt. Abb. 4. Flügelbild des St. Anna-Altars zu Leibitz (1521), Museum der Bildenden Künste. Abb. 5. Kleiderhafte aus dem X V . - X V I . Jh. Nat. Museum, Hist. Abt. Abb. 6. Ringe aus dem XV.-XVI. (?) Jh. Nat. Museum, Hist. Abt.
219
