A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum Diáktanácsának (Szédita) lapja
4. évfolyam, 5-6. szám 2009. február-március
Ü
dv mindenkinek! Újra itt van, újra itt van a Diáklapu! Kicsit késve ugyan, de gazdagabb tartalommal, ugyanis összevontuk a februári és a márciusi számot. Bocs, de sok minden volt mostanában (képzés, programzárás, szülinap, pályázás), nem maradt idő az újságszerkesztésre. De sebaj, ahogy mondani szokták, jobb később, mint soha. Így hát kárpótlásként ezzel az összevont, bővebb, tartalmasabb, számmal szeretnénk szórakoztatni benneteket. Szóval, jó olvasást, jó szórakozást! Ja, és kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! így is jól szórakoztunk. Sőt, egy igen jó buli volt, ezt bi„Boldog születésnapot, Szédita” – hangzott a jókívánzonyítják a tények, ság március 28-án a Diákbunkerben. Igen, valóban hisz volt ott tanár, hároméves lett a diáktanács, és ezt igyekeztünk méltódiák, egyetemista, képpen meg is ünnepelni. Délután 4 órakor kezdődött igazgató, nagyváaz ünneplés, ahol a meghívottaknak röviden beszámolradi diáktanácsos tunk az idei év tevékenységeiről, bemutattuk honlaés még kisiskolás punkat, a jelenlegi diáktanácsosoknak tagsági kártyát, a is. Látva a koroszvolt tagoknak díszoklevelet adtunk át. A hangulatot fotály-különbségekozta a két meglepetés, az egyik Boros István tanár úr ket, a DJ a modern köszöntő verse, a másik a csoki- és a gyümölcstorta. Ez számokon kívül retrozenéket is betett, aminek nem csak utóbbi volt az est fénypontja, a hab a tortán, mindenki a felnőttek örültek. Úgy tűnik, tényleg hatott a múltkori feláldozta magát és „megmentett” egy szeletet belőle. retro buli. Na, de eleget írtam, még a végén megunjáAztán jött a másik fénypont, a buli, igaz nem nagyon tok, ezért itt a vége, fuss el véle, itt van még a diri verse! jött el senki a meghívottakon kívül. De se’ baj, már meg(lásd a 2. oldalon) szoktuk, hogy elég passzívak az emberek, a fő, hogy mi Lajaterra
Diáktanács szülinap
Játékbarlang a suliban
Kéthetente a Diáktanács megrendezi a Játékbarlang névvel ellátott szabadidős programot. Sokféle játék fellelhető, én magam is elcsodálkoztam, mikor részt vettem egyen, hogy milyen széles a választék. A pókertől a römin át a monopolyig minden megtalálható. Jómagam a pókerasztalnál foglaltam helyet, ami nagyon népszerű játéknak bizonyult, legutóbb például kilencen játszottunk. De már mint említettem, nagyon sokféle játékban részt lehet venni, sőt aki gondolja, hozhat is magával játékot, hogy még jobban bővüljön a választék. Szeretettel várunk minden játszani vágyó diákot, és persze a tanári karból is szívesen látunk mindenkit.A hangulatról csak annyit szeretnék mondani, hogy ha csini pincércsajok osztanának vagy hoznák a hűsítőt, akkor egy casinóban érezném magam. Vannak csini csajok, de azok nem is osztanak nekem, és nem is szolgálnak ki semmivel (na jó, egy kicsit elkalandoztam). Komolyra fordítva a szót, kéthetente csütörtökön este 6-tól rendezzük meg, de igyekszünk értesíteni mindenkit plakáttal meg szórólappal. Ja, és nem tudom elégszer mondani, hogy gyertek el bátran és játsszatok! Kaszonyi Boti
- Gazsi! Honnan van ez a ló, amit vezetsz? - Sakkon nyertem! - Sakkon??? - A Lajos ütötte a parasztot, én meg léptem a lóval!
Mi van terítéken? Diáktanács szülinap <1. oldal> Játékbarlang a suliban <1. oldal> Szédita-köszöntő <2. oldal> Farsangi nagy durranás <2. oldal> Hogy itthon otthon lehessünk <3. oldal> Retrobuli <3. oldal> Március 15. <3. oldal> Megyei szereplés <4. oldal> Megyei bajnokság Székelyhídon <4. o.> Németországi kirándulás <4. oldal> Vive la Francophonie <4.oldal> IKV melléklet <5-9. oldalig> Az animációk rejtélye <10. oldal> A manga és az anime <10. oldal> + viccek, képek
Diáklapu
2009. február-március
2. oldal
Szédita-köszöntő
Közönség alig várja, Szólaljon meg a gitárja.
Kastélyban született ez a nemes jellem, Ezért mondható rá: csupa báj és kellem. Nevezetes napja három éve volt tán, Születésénél ott bábáskodott Zoltán. Ki kellett találni irányító elvét, Megválasztani a vezető szervét. Kinga lett az elnök, Tomi a jobbkeze, A választás után büszkén mentek heze (bocs, haza). Főszerkesztő is lett Szabó Taylor Levi, Mákvirágból pattant hosszú hajú zseni. S voltak aktív tagok: Nóra, Brigi, Anita, Tartózkodási helyük ma rendelő és patika. Ott volt Detti, Robi, Geri, Attila és Enci, Dicsőségüket mára néhány poros napló jegyzi. Jöttek programok, melyben segítettek Előbb csak totyogtak, majd önállóak lettek. Bihar6ártalan, maratoni péntek Diákújság-írás, filmklubos vetítések. Közben ahogy teltek az évek sorjában Cserélődtek a diákok itt az iskolában, A tanács megmaradt, és itt ez a lényeg, Kiégnek az izzók, de gyúlnak új fények. Klaudia, Bogi, Orsi és Imi, Új csapat és régi Háttérbe vonultak, jön az érettségi. S akkor mi van, szünet, mi lesz, fiúk, lányok? Semmi baj, hisz jönnek az ifjú titánok. Orsi lett az elnök, minden diák anyja, Ötleteivel a tanácsot folyton lerohanja. Forgatja a tollat, ollót, ragasztót, szemetes zacskót, Büszkén viseli a művésznevét, tacskót. Lali mint jó pásztor terelgeti nyáját, Közben növelgeti báját, bajuszkáját. Sok újat hoz létre, kinyit ezer kaput, Lenyomja a diákok torkán az új Diáklaput. Hajni a titkárnők gyöngye, Hetente kész jegyzőkönyve.
S már szinte látom Danit, Mint termetes egyetemi rektor, Hóna alatt visz két difut, és három projektort. Közben Imrus a torrenttel egy új filmet tölt le, Jó lenne, ha néha jogdíjat is letöltene. Roli sem tekereg, s a levegőt rontja, Bármit bemutatni van egy Power Pointja. Szabi sem csak néző, e szerep nem rá vall, Szinte összenőtt már a Sony-kamerával. Mindent összeszerkeszt és kinyomtat hévvel, Aztán összehajol kicsit Emőkével. S már ha filmnél tartunk, mint ifjú Mehemed, Boti is lefilmez itt minden tehenet. Szilvi, Bea, Gabika magát összekapja, Ha közeledik a Magyar Kultúra Napja. Jön Tomi és Levi, az új generáció, Kiképezi őket majd az integráció.
Farsangi nagy durranás Csumi! Hogy vagytok? Örültök ugye, hogy mindjárt itt a vakáció!? De inkább tereljük a szót egy kicsit régebbi eseményre, bár ki tudja, lehet hogy jobb is lenne, ha meg sem említenénk, mert biztos nagyon untátok. Na, de hát muszáj a farsangra terelnem a szót, mivel a cím is arra utal. A három 10-es osztály összehozták életük első előadását. Mind nagyon ügyesek voltak. Vegyük első sorban is a X. B-t, mivel ők kezdték meg az előadást. Először is a pokoli előadásukkal elkápráztatták a közönséget, aztán két „nőci”(fiúcska) bemutatták azt, hogy a csajszik hogyan is táncolnak a diszkóba és persze megmutatták a sexi kis alsóneműjüket (tangájukat), aminek ha mi nem is nagyon örültünk, de a közönségben a csajok oda meg vissza voltak értük. És persze volt egy modern táncuk is, ami hip-hop tánccal folytatódott. Utánuk következtek a valódi Hip-Hop táncosok, aki megmutathatták, hogy mit tudnak és még jobban fokozták a hangulatot. Ez után pedig a X. C bemutatkozott a közönségnek az Úgyis belógunk című
De ez a sok új program vezet valami jóra? Elmarad így a fizika, kémia s matekóra, Álljunk meg egy szóra! Hogy intézzük ezt el? Gyere ki a hóra! S ha kell egy kis pénz is anyagra vagy kosztra, Segít majd Pap Józsi és a Scola Nostra. Kell egy jó hely, meg egy ember, aki kézen fogva Ott van Babuci és a híres DOKK-ja. S az igazgatónál ha megjelenik Laja Vajon mi a baja? Már égnek áll Viki bá’ sűrű, göndör haja. De mindezt csak persze a rím kedvéért mondjuk, Hiszen így veletek könnyebb minden gondjuk. Végezetül csak röviden: Isten éltessen sokáig, Maradjatok ilyenek, S nőjön a fületek bokáig! Boros István tanár úr előadásukkal, amely nagy sikert aratott; az igazi sikerüket viszont az iskoláról készített kis filmjük hozta. A X. A-nak is nagy sikere volt, mivel mindenki megértette a poénokat és mert ügyesen megoldották az előadást zenei aláfestéssel. A próbák hangulata szerencsére nem volt túl feszült, a közös próbák is nagyon jó hangulatban zajlottak, de ha több időnk lett volna, sokkal jobban össze tudtunk volna hangolódni és sokkal jobban magunkénak érezhettük volna a többi osztály előadását is. Az est fénypontja a buli volt. Reméljük mindenki jól szórakozott. Na puszi. Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk nektek! U.I.: A rántott hús legyen veletek. Bea és Hot-dog -
Hány órat alszol, Pistike? - kérdezi az orvos. Két-három órát. Szerintem az kevés. Mind az öt órán azért nem merek aludni!
2009. február-március
Diáklapu
Hogy itthon otthon lehessünk (tájvédelem diákmódra) Az egy évvel ezelőtt startolt környezetvédelmi program lezárásaként tudományos előadást tartottak az iskola dísztermében, több neves szakelőadó részvételével. A márciusban zajlott eseményt Hegyesi Viktor iskolaigazgató nyitotta meg, néhány szóban méltatva a Szédita által koordinált fiatalok lelkiismeretes hozzáállását a környezetvédelemhez, és egyúttal bemutatta a vendégelőadókat is. Azt követően Boros István aligazgató vette át a szót, aki elmondta, hogy három fő célja van a programnak: a környezet minél jobb megismerése, megszerettetése, valamint közös munka és összefogás révén élhetőbbé tétele. Beszélt a program keretén belül zajlott tevékenységekről is, többek között szólt a sikerrel megrendezett ötletbörzéről csakúgy, mint a szemétgyűjtési akciókról, környezetvédelmi vetélkedőről, vándortáborról, valamint több más érdekes és hasznos eseményről, amelyeket szintén a környezetvédelmi program foglalt keretbe. A meghívottak közül elsőként Nagy Zoltán szólt a termet megtöltő diáksághoz. Előadásában kihangsúlyozta a természetvédelem és a
Retrobuli
A ’60-as, ‘70-es, ‘80-as évek zenéi, együttesei, Edda, LGT, Abba, Bikini, Omega, The Rolling Stones mind jók voltak, csak ezt a mai fiatalok nem igazán tudják. Ezért mi úgy gondoltuk, hogy egy retrobuli segítségével meg-
3. oldal
környezetvédelem között feszülő különbségeket, ismertette a környezetszennyezés különböző formáit. Marossy Anna nagyváradi biológus, kutató és lelkes környezetvédő a természetvédelemre való nevelés jelentőségét emelte ki, mint mondta már gyerekkorban tudatosan kell védenünk, óvnunk környezetünket. Felelősséggel tartozunk azért, amit utódainknak átadunk,
hisz mi is csak megőrzésre kaptuk őseinktől a természetet. Egri Ferenc mérnök az Érmellék szépségeiről értekezett, amely egykoron a Duna-Delta gazdag növény- és állatvilágával vetekedett, majd a régióban született híres személyiségeket méltatta. D. Mészáros Zsuzsa mutatjuk nekik, hogy mire riszálta az idősebb generáció. Nem is vártunk vele sokat, ha már új év, alakuljon ki mielőbb az új zenei ízlés, ezért a bulit még január 29én, a vakáció előtt megtartottuk. Kicsit olyan volt, mint egy félév végi buli, ezért el is jöttek vagy negyvenen, tanárok, diákok vegyesen. Soknak nem sok, de nem is kevés, bulizásra éppen elég. Volt pogácsa, ropi, üdítő, nem szomjazott a résztvevő. Te jó ég, már rímekben írok, biztos az IKV sokk. Na, de hagyjuk a bolondozást, még nem írtam, hogy voltak fények, meg dekorációnak bakelit lemezek, albumok, sőt még egy lemezlejátszót is szereztünk. A legemlékezetesebb dolog az volt, hogy a limbózáshoz elkértük Imrus mankóját, hogy az szolgáljon léc gyanánt. A résztvevőknek tetszett a buli, már ott felvetődött egy következő buli megszervezése, amire még tavasszal sor kerül. Szóval, jó volt, szép volt, rendben volt, minden ember fáradt volt, a végén. Major Lajos
Március 15. Március 15-e a ’48-49-es szabadságharc és forradalom emlékünnepe, de ezt nyilván te is tudod. Ez alkalomból az idén két napos ünnepség volt; 14-e szombaton a székelyhídi IKE (Ifjúsági Keresztény Egyesület) és nyíregyházi Mandala Dalszínház műsora tette emlékezetessé a programot, míg vasárnap templom után a kultúrotthon előtti koszorúzás zárta a megemlékezést. Előtte persze szavalatok, énekek, beszédek hangzottak el, melyeket senki nem fütyölt ki, mint ahogy az a határon túl szokás. Március 15. a magyar összefogás ünnepe, olvashattuk a plakátokon, de tényleg az volt, hisz az ünnepi műsorban, mint említettem részt, vett az IKE, a Mandala Dalszínház, de fellépett a Férfikórus, a Búzavirág Népdalkör, egy létavértesi kis srác és két székelyhídi 7.-es lány egyéni szavalatokkal is. Ez igen örvendetes dolog, hisz ritkán vesznek ilyen sokan rész emlékünnepeken, és a megszervezése sem sikerül mindig ilyen jól. Major Lajos
Egy kisfiú az óvodában az egyik délelőtt így szól az óvónéninek: - Elnézést kérek, óvónéni, de szeretnék most elmenni haza, mert ... szexuális problémáim vannak. Az óvónő kicsit hüledezik, de elengedi őt haza. Másnap az eset megismétlődik az óvónő legnagyobb megrökönyödésére, de a kisfiút ismét csak hazaengedi. A harmadik napon viszont már nem tudja türtőztetni magát, és izgatottan megkérdezi: - Ugyan nem akarok az intim dolgaidban turkálni... de... khm... neked milyen szexuális problémáid vannak? - Tele van a tököm az óvodával.
Diáklapu
2009. február-március
Megyei szereplés A székelyhídi kézilabdacsapat a körzeti kézilabda bajnokságon legyőzte Mihályfalvát, tehát készülhettek az észak-Bihar megyei bajnokságra. Ezt Élesden rendezték meg 2009 februárjában. A körülmények nem voltak méltóak egy megyei versenyhez, ugyanis a sportcsarnokban, fűtés híján borzasztó hideg volt és beázott a csarnok, emiatt a játékosok nagyon sokszor elcsúsztak, elestek, több kisebb sérülést is szereztek. Mindezek ellenére a székelyhídi csapat a 4. helyet szerezte meg. Nem volt problémamentes a bajnokság lebonyolítása sem, a nagyváradi Mihai Viteazul iskola játékosai fellázadtak a bírói döntések ellen, meccs közben leszálltak a pályáról, így őket végül kizárták a versenyből. Gerrard
4. oldal
Megyei bajnokság székelyhídon Idén Székelyhíd kapta a megtisztelő feladatot, hogy megrendezze Bihar megye északi részének 1-4. osztályos futballbajnokságát. A bajnokságot március 21-én rendezték meg a városi sportcsarnokban, és négy város legjobb 1-4. osztályos focistái mérkőztek meg egymással: Székelyhíd, Nagyvárad, Élesd és Margitta. Az első helyen a margittai gyerekek végeztek, miután szép játékkal legyőzték mindhárom ellenfelüket. A második helyezést a váradi csapat szerezte meg, míg az élesdiek állhattak a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A mieink sajnos csak a negyedik helyen végeztek, ennek fő oka, hogy nálunk még nem sok figyelmet fordítanak az 1-4. osztályos focira, és a gyerekek ritkán játszanak teremben, de tehetségük alapján pár év múlva biztosan lehet rájuk számítani az 5-8. osztályos csapatban is. Gerrard
Németországi kirándulás Március első napján a németországi testvérvárosunkban, Grenzach-Wyhlenben amatőr teremlabdarúgó bajnokságot rendeztek. Erre az alkalomra a székelyhídi líceum focicsapata is hivatalos volt. A csapat Kozma Sándor tanár úr kíséretével négy napot tölthetett a testvérvárosban, ez idő alatt a szervezők a szállást, illetve az étkezést is biztosították számukra. Ezek mellett a szervezők még arról is gondoskodtak, hogy a fiúk hatalmas élményekkel gazdagodjanak, ugyanis több helyre is elvitték őket kirándulni. Megcsodálhatták a lenyűgöző, hóval borított svájci Alpokat, Bázel városát, valamint ismerkedhettek a helyi népszokásokkal is. Vasárnap került sor a bajnokságra, melyen összesen 16 csapat vett részt. A székelyhídi csapat négy meccset játszott, ebből egyet fölényesen nyert, született egy döntetlen, valamint kétszer vereséget szenvedtek, melyhez a balszerencse mellett nagyban hozzájárultak a helyi bírók is, néha meglehetősen furcsa és érthetetlen ítéleteikkel. Ennek ellenére mégsem jött díj nélkül haza a székelyhídi alakulat: Zsiros Gergő, a csapat kapusa
ViVe la Francophonie! Vineri, 28 Martie, în sala de la mansardă, s-a sărbătorit Ziua Francofoniei, însă oficial ea e sărbătorită pe data de 20 Martie. Cei interesaţi au avut ocazia să vadă o mică expoziţie legată pe castelele de pe Valea Loarei, obiectivele turistice din Paris, personalităţi marcante ale sportului, cinematografiei şi modei franţuzeşti. Doamna profesoară Papp Piroska va prezentat (în Power Point) informaţii despre ţări francofone ca Franţa, Belgia, Canada şi alte ţări francofone, dar şi despre fondatorii francofoniei. Iar în timp ce vizitatorii făceau cunoştinţă cu presa francofonă, au avut ocazia să asculte melodii celebre ale
megkapta a torna legjobb kapusának járó díjat. Bár a bajnokságon nem minden úgy sikerült, ahogy arra számítottak, mégis azt hiszem, nyugodtan mondhatom a résztvevő diákok, a kísérő tanár és még a so főrünk, Bokor József nevében is, hogy ez egy élményekben gazdag, szórakoztató és emlékezetes kirándulás volt. Gerrard lumii francofone: „La vie en rose” – Edith Piaf, „Pourque tu m’aime encore” – Celine Dion, dar n-a lipsit nici „La Marseillaise” (imnul Franţei). Acest colţ al presei le-a atras mai mult pe fete, care au răsfoit reviste ca: Vogue, Elle, Paris Match şi Cosmopolitan. În final „les élèves” au avut ocazia să urmărească un film în limba franceză. Publicul a avut ocazia să aleagă între: „La vie rose”, „Paris, je t’aime”, „L’auberge espagnole” şi „Romeo et Juliette” (musical). „Le public” a ales musicalul Romeo şi Julieta, doar că nimeni n-a mai urmărit filmul până la capăt :) :P (oricum, cred că toţi cunosc finalul). Diana
2009. február-március
Diáklapu
5. oldal
IKV melléklet
Immár lassan hagyománnyá válik Székelyhídon az IKV (Irodalmi Kreativitás Verseny). Igen, idén is megszerveztük az MMKD (Maros Megyei Magyar Középiskolások Diákszervezete) által kitalált verseny helyi szakaszát, több-kevesebb sikerrel. Összesen tizennyolcan vettek részt a versenyen, tehát valamivel kevesebben, mint tavaly. Ez a színvonalon is meglátszott, a zsűri szerint egész jó alkotások születtek, de igazi őstehetség nem igazán mutatkozott meg. Az főleg abban mutatkozott meg, hogy sokaknak nem sikerült mindkét feladatot egyformán
A Republic - Ha itt lennél velem dallamára Én ennék veled, de nem akarok, Mert mindig rám szólsz, ha csámcsogok Te mindennel így csinálsz kis angyalom, Most már elég volt! Ref.: Ha látnád, hogy eszem A vajas kenyerem, Te biztos lecsesznél, Mert meg nem kenem… Ha látnád, hogy eszem A vajas kenyerem, Te biztos lecsesznél, Mert meg nem kenem Rendesen!
A pofáját szétverem Születésem óta egy telefon csörög bennem, Minden áldott éjjel két percre fel kell vennem. Még nem tudom ki hív, soha nem mondta meg, De ha egyszer kiderül, a pofáját szétverem. Ref.: Kértem segíts rajtam, Bianka! De te csak vállat vontál mosolyogva. Te mindenre így csinálsz, kisangyal! Egész nap csak játszol a pipaccsal. Voltam már orvosnál, ő sem tudja, mi van velem, Csak reménykedni lehet, hátha bedöglik az elem. Felmentem a hídra, hogy magamat vízbe vessem, Megcsörrent a telefon: ezt inkább ne tegyem!
Én most már eszek, ahogy én akarok, A vajas kenyérre hagymát rakok, A levest szürcsölöm, ha kell, megiszom, Igen így lesz jó! Refrén -
jól kidolgozni. Lehet, hogy ez a nem megfelelő időpontnak is betudható, ugyanis január 20-án, kedden 12-15 óra között zajlott a verseny. Ilyenkor nem könnyű kreatívnak lenni. Igaz, a megyei szakasz még durvább volt, az február 18-án, szerdán este 58 óra között volt. Hiába, elvárnák az embertől, hogy akkor is kreatív legyen, mikor álmából felébresztik. Na, de hagyjuk a mellé dumát, összességében egész jó volt. Most az alkotásokat ti is elolvashatjátok és eldönthetitek, hogy mennyire voltak kreatívak az „írók”.
Gerrard
Refrén Születésem óta egy telefon csörög bennem, Nem tudom miért, valaki zaklat engem. Mindig felveszem, de szólni nem merek, Ha megtudom, ki hív, a pofáját szétverem! A pofáját szétverem! Busman
Születésem óta egy telefon csörög bennem, De sosem éreztem azt, hogy talán fel kellene vennem. Egyszer egy szép napon lehet, hogy felveszem, És a vonal túlsó végén lévő ember majd beolvas nekem. Az az ember nem lesz más, mint a lelkiismeretem, Aki nagyon fog haragudni, mert ő eddig nem volt nekem, De most, hogy már van, jobb ember lettem, És az a fránya telefon sem csörög már bennem. Boros Dávid
Tombolj Ami volt az már nincs, ami csak álom, az hontalan. Hiába sok könny, csepp, mely arcunkról szüntelen lecsordul és porba vész, ez unalmas már.
Életed olyan hosszú, a jelen mint a zárvány, halad a mélységes semmiben. Legyél tomboló vihar, söpörj át mindenen. Mégis tudd hol a határ és magadnak húzd meg. Una muchacha
Születésem óta egy telefon csörög bennem, És nagy nehezen rájöttem, hogy ezért rezeg a seggem. Merre menjek, mit tegyek Ha telefonom állandóan csörög, rezeg. Nem tudom, miként kerülhetett oda, De ennek sajnos nincs pozitív oka. Nem tudom, hogy fog telni napom Hisz, mindig más a csengőhangom. De szerencsém van, hisz polifonikus, MP3, WMA és minden, ami szimpatikus. Bluethoth, Infra és wireless-es net Csak a bekapcsolása nem valami remek. Dj Dani Születésem óta egy telefon csörög bennem, Elfogyott a térerő s nincsen mit tennem. A SIM kártyám lehet, hogy lopott. És a feltöltő kártyám is kopott. Jimmy
2009. február-március
Diáklapu A z A z el
Egyszer volt, hol nem volt, ahol a kurtafarkú lila malac túr, élt egy király és egy királyné. A király neve Alalez, a királyné neve pedig Ananel volt. Mindenük megvolt, egyedül csak az keserítette meg életüket, hogy nem született gyerekük. Mindent megpróbáltak már, de a gyermekáldás mégis elkerülte a házuk. Végső elkeseredésükben az ország javasasszonyától kértek segítséget. - Kedves öreganyánk - mondta a király - bármenynyit fizetünk és bámit megteszünk azért, hogy gyerekünk szülessen. Kérlek, segíts hát nekünk, és kérhetsz bármit tőlünk. - Kedves királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom. Hallottam már nagy bánatotokról, és segítek nektek. A királynénak holdtöltekor egy három éves kakas véréből kell innia, tizenkét órakor. De jól gondolják meg, mert ha lányuk születik, nagyon megbánják. A leányuk tizenhetedik születésnapján az egyik juhuk egy kétfejű bárányt fog elleni. Ha ezt a bárányt leányuk megsimogatja, száz évig tartó álomba zuhan. Csak egy olyan legény tudja megtörni a varázst, akinek az egyik szeme kék, a másik zöld, szíve felett egy csillagot hord. A királyné megitta a kakas vérét és tizenkét hónapra rá lánya született. A kislánynak az Azazel nevet adták. A király az országában minden juhot, bárányt, sőt még a kecskéket is kiirtatta, nehogy valahogy a lánya hozzáérjen akár egyhez is. Teltek az évek, Azazel egyre szebb lett. Tizenhatodik születésnapján egy furcsa öregasszonnyal találkozott össze az udvaron. Az anyóka egy állatot cipelt a hóna alatt. Azazel nagyon szerette az állatokat, és az országban mindenféle állatot ismert, de ahhoz hasonlót még nem látott. Könyörögni kezdett az anyókának: - Édes öreganyám, kérlek szépen, add nekem azt az állatot. - Hej, leányom, a fejemmel játszom, ha ezt az állatot csak meg is látja valaki. - Megígérem, anyókám, hogy senki nem fogja látni. Gondozni fogom a lovász istállójában. - Jól van, leányom, ha már ilyen szépen kéred. De aztán vigyázz, nehogy meglássa valaki! Azazel így hát megkapta a juhocskát. Elbujtatta az istállója egyik félreeső részében. Minden nap lement hozzá, gondoskodott róla, szeretgette, etetgette. Nemsokára eljött a tizenhetedik születésnapja. Nagy mulatságot rendeztek a palotában. A királyné és a király már nem is gondolt a juhokra. Azazel a nagy mulatságban elfáradt kicsit, ezért lement szeretett barátjához, a juhhoz. Amikor Azazel belépett az istállójába, észrevette, hogy új jövevény van az istállóban. Nagyon hasonlított a juhra, de ennek a kis báránynak két feje volt. Azazel megsimogatta a kisbárányt. Amint végighúzta puha kezecskéit a bárányka szőrén, lezuhant a földre és nem kelt fel többé.
6. oldal
Amikor a szépséges Azazel istállójában megszületett a kétfejű bárány, egy favágó legény éppen fát vágott az erdőn. Amint vágja a fát, egy csillagformájú forgács kipatant a földre. A legény felvette: - Ej, ezt a faformát befestem s beteszem a keblemhez, s addig onnan ki nem veszem, míg meg nem találom a szerelmemet. Ezzel a fogadalommal újra elkezdte vágni a fát. Közben Azazel születésnapján az ünneplők kezdtek nyugtalankodni, mivel a leányt már nagyon rég óta nem látták. Felforgatták a palota összes zegét zugát, míg végül az istállóban találták meg a földön fekve egy kétfejű bárány és egy juh társaságában. Rögtön felvitték a leányt a szobájába. Az egész palota gyászba borult, és nem tudták, hogy mihez kezdhetnének. Nem volt olyan legény, aki csillagot hordana a szíve felett az egész világon. Próbaképpen a király mégis kihirdette, hogy akinek egyik szeme zöld, a másik pedig kék, és egy csillagot hord a szíve felett, jelentkezzék a palotában. Ha sikerül csókjával felébresztenie, az övé lesz egyetlen leánya keze és fele királysága. Jelentkezett a sok legény. Egyik a másikat érte. Volt azok közt kék szemű, zöld szemű, barna szemű, fekete szemű, de olyan egy sem, akinek egyik szeme zöld, a másik pedig kék lenne. Már a királyi család teljesen feladta a reményt, amikor a favágó legény fülébe jutott a hír, főleg az, hogy milyen gyönyörűséges a királylány, gondolta, szerencsét próbál. Elindult a király palotájába. Amikor odaért, a szolgák kinevették: - Ugyan öcsém, mit akarsz te itt? A magadfajta legénynek a faluban keressék a menyasszonyokat. Hahaha!!! De a legény nem törődött velük, csak ment előre a király színe elé. - Kedves királyom, életemet kezedbe ajánlom, engedd meg, hogy megcsókolhassam leányod, hátha segíthetek rajta. A király mikor látta, hogy egy szegény legény áll előtte, el akarta zavartatni. Ekkor a legény felemelte fejét, és a király meglátta, hogy a legény egyik szeme zöld, a másik kék. Megörült, és kiadta a parancsot: - Rögtön vezessétek be ezt a legényt a leányomhoz, hadd csókolja meg! A legény, mikor meglátta a leányt, még a lélegzete is elállt. Habozott egy kicsit, nem merte megcsókolni, nem tudta, hogy érjen hozzá egy ilyen törékeny, gyönyörű teremtéshez. Már tudta, hogy bármi is lesz, egész életében ezt a lányt fogja szeretni. Elővette kebléből a facsillagot és a lány fölé hajolt. Megcsókolta Azazelt. Lélegzetvisszafojtva várta, mi fog történni. Pár pillanat múlva Azazel felnyitotta a szemét, és mikor a legény szemébe nézett, ő is rögtön beleszeretett. Nagy lakodalmat csaptak, hét nap, hét éjszaka tartott a mulatság. Aztán boldogan éltek, míg meg nem haltak. Írisz
Diáklapu
2009. február-március
Amikor a szépséges Azazel istállójában megszületett a kétfejű bárány, hirtelen himbálózni kezdett, majd leszakadt a csillár a gazda házában. Caius gyorsan kiszaladt, hogy mi történik kint, és amikor kilépett a házból nagy fényt vett észre az istálló, Azazel istállója felől. Visszaszaladt, hogy megmondja nővérének, Merlinnek. Nővére ahelyett, hogy megnézte volna a fényt, leszidta a testvérét és mogorva volt vele, mert azt hitte, hogy a villany maradt felkapcsolva az istállóban. Kizavarta, hogy kapcsolja le, és ő is kiment, nehogy testvére engedetlen legyen. Mikor az istállóhoz értek, egyre nagyobb lett a fény, alig tudtak bemenni. Merlin ekkor jött rá, hogy Caius nem tévedt. Bementek és megpillantották a kétfejű bárányt. Közelebb mentek, mire a bárány megszólalt számukra is érthető emberi nyelven. Merlin és Caius majdnem elájult a meglepődöttségtől. Még közelebb léptek a bárányhoz és faggatták, hogy ki ő, honnan jött, és mit keres náluk. A kis állat elmondta, hogy ő egy ember klónja. A tudósok ugyanis a meghalt Camelot herceg fiát akarták „visszahozni”, de a gyerek helyett ő született meg két fejjel, bárány testben, de ép emberi elmével. A gyerekek azonnal hittek neki, hiszen a gyerekek ilyenek, mindent elhisznek. A báránnyal azonban nem tudtak mit kezdeni. Később kitalálták, hogy ideiglenesen lakjon az erdőben, mivel az apjuk biztosan levágná, ha ott maradna. Majd készítenek neki egy kunyhót, s majd titokban gondozzák. Az útjuk közben találkoztak Rosaleri boszorkánnyal. Ő szép lány volt, okos, de boszorkány, akit a mostohája ruházott fel, hogy egész életében gonosz és boldogtalan legyen. A két gyerek megijedt az idegentől, de miután megszólalt a lény kedves és szelíd hangon, megnyugodtak. Elmesélték gondjukat és a lány beszélt a Tündérkirálynéval, aki segített nekik. A „bárányember” vagy bárány lesz élete végéig, vagy pedig ifjú, de nagyon rút. A két gyerek azt akarta, hogy állat legyen, de a boszorkánylány ellenkezett. Szerinte a szépség belülről fakad. Így lett a kétfejű bárányból férfi. Mészáros Mária … Az anglikán egyház ellenezte az egész dolgot, és az alkimisták eltűnését Isten büntetésének mondták. Edmond nem törődött mindezzel. Ő egymaga kutatott. Úgy gondolta, neki nincs szüksége egy koloncra. Az évek során rájött, hogy az 1200-as években már egyszer létrehozta a követ Írországban egy koboldnak csúfolt apóka, aki aranyat akart vele előállítani nagy mennyiségben. Edmond ezért elutazott Dublinba, hátha több mindent megtudhat a bölcsek kövéről. Ott bejárt minden könyvtárat, mígnem rátalált egy könyvre, ami az öregről szólt. Egy híres ír író írt a könyvben róla 100 évvel később, aki szintén az öreg tudósra volt kíváncsi, és feljegyzéseit lejegyezte a könyvbe. Edmond azt is megtudta, hogy körülbelül hol lehetett az öreg háza. El is ment arra a helyre, de egy erdő állt azon a területen. Ragadozó
7. oldal Születésem óta
Születésem óta egy telefon csörög bennem. Mikor felveszem, Azt mondja Tovább kell mennem. Születésem óta Anyám mindig nyúz Hogy végre Valami nagynak Kell lennem. Mindig azt tanultam Hallgassak a belső hangra. Hát hallgattam. Ezért jártam körbe háromszor a világot; de most mást súgott, Nem értettem, hogy mit mondott Hát hozzátok vágtam néhány Idétlen szóvirágot. Végül sajnos rájöttem a dologra, csak a GPS-em pofázott össze-vissza. Egy világ dőlt össze bennem, De legalább nem kell szüntelen Tovább mennem! Bandyta
Születésem óta egy telefon csörög bennem. Egy kicsit furcsállottam, azt hittem először, hogy egy bomba, fel is keresett az Al-Kaida, hogy menjek önkéntesnek, és a családom úgy fog élni aztán, mint a királyok, mondtam magamban. Hadd csörögjön még egy kicsit bennem ez a telefon. Mert ha valamikor eltévednék valahol a világban, be tudnának mérni, meg hát fele annyit kell egyek, mert a gyomrom felét a telefon tölti ki, így takarékoskodom. Vagy hívtak reklámembernek egy telefonos céghez is. Sajnos még nem tudjuk, hogy hogyan került oda, mondta az orvos, de ha már ott van, maradjon, tette hozzá. Én bepánikoltam és mondtam, hogy nem akarok terminátor lenni vagy holmi mesterséges intelligencia. Filiades Amikor a szépséges Azazel istállójában megszületett a kétfejű bárány, azonnal orvoshoz rohantam kedvenc kutyámmal, Duplexszel. A születés időpontja nem volt a legmegfelelőbb, mert éppen tengerifejtés volt az udvarunkon, így hát kissé összekoszolódott a bárányka feje a sok szeméttől. Az orvos csak nézte szegénykémet és csodálkozott, hogy születhet ilyen érdekes állatka. Csak nézte, nézte, és nem jött rá, így hát hazamentünk. A bárányt elneveztük Bi Bee-nek. Lassacskán növekedett, de valamiért elviselhetetlen egérszaga volt, ráadásul nem tudtuk, hogy miért esett le mindkét füle. Egyszer pár percre egyedül hagytuk a macskával, és mire visszaértünk, a macskám letépte a „fejét”, amiről kiderült, hogy inkább egy ping-pong ütő és nem kevés tengericsuha és egér keveréke. Az én mesém is tovább tartott volna, ha kapok Nobel-díjat és bekerülök a TV-be Bi Bee-vel mint a Head & Shoulders reklámban szereplő csernobili kislány is. Fumatul intersis
Diáklapu
2009. február-március
A kis bárány Hol volt, hol nem volt egy történet, mely talán igaz, talán nem – a te hitedtől függ, hogy milyen. Szem- és fültanúja lehetsz egy mesének, amely végre kizökkent az unalmas kishitű és kisstílű életedből, csak hallgasd meg, amit mondok, fantáziád segítségével megszületnek a lények, s végre engem is kiszabadíthatsz… Ne félj! Útközben mindent megértesz. Élt Karmielben egy család, akik szegények voltak – mindenki azt hitte róluk. Látszólag nem volt csak egy kicsi viskójuk - ritkán ment hozzájuk szomszéd, de akkor csak ennyit látott. Egyszer különös külsejű vendég kopogott be náluk. Nem szólt semmit, nem tudott. Három napba telt, amíg Korzán felesége, Parzia meggyógyította. Akkor az idegen elmondta, hogy a jövőből jött, 2861–ből. Útközben a járművét eltalálta egy csillagbombázó, így nem tudta befejezni útját, pedig fontos üzenetet kellett vinnie a Mmelitán család utolsó leszármazottjához. Korzán nem lepődött meg. Tudta, hogy neki, mint a Mmelitán család egyedüli tagjának, küldetése van. - Miért küldött Forzén? Mit kell tennem, hogy családom fennmaradjon? – kérdezte Korzán. - Hogy a családod fennmaradjon? – Az idegen, akit Molárnak hívtak, rájött, hogy jó helyen jár s hogy kivel beszél, csak a kérdést nem értette – Nem a családodat kell megmentened, hanem a világot. Velem kell jönnötök, hogy Forzén parancsát teljesítsük. Korzán fel volt készülve. Elvezette Molárt a Holt– tenger alján lévő, mindenféle időgéppel, járművekkel és eszközökkel felszerelt bázisára, ahol megjavították a jövőből jött időgépet. Korzán és Molár útnak indultak. Parzia otthon maradt egyetlen testvérével, Azazellel, aki nem velük élt ugyan, de mindent tudott róluk, segítséget nyújtott nekik. A két űrutazó kalandos útnak nézett elébe. Korzánnak érdekesnek tűntek a különböző alakú csillagképek, galaxisok. - Mennyi időbe telik, hogy odaérjünk? – kérdezte a tapasztalatlan, de Molár nem tudott felelni. Hirtelen megtámadta őket egy óriásai medúza formájú lény. A gépezetük átalalkult a Lockness-i szörnyhöz hasonló monumentális szörnnyé, így legyőzte a medúzát. - Hát, ami azt illeti, ha sok akadályba fogunk még ütközni, talán két hét sem lesz elég – mondta Molár. De sajnos túl sok akadály volt előttük… Eközben Parziáról kiderült, hogy gyereket vár. Nem tudta értesíteni férjét, de tudta, hogy utána kell mennie, mert innentől a gyerekük Melitán család utolsó tagja. - Azazel, látni akarom a gyerekemet! – sírva könyörgött az anya, de Azazel nem tudta mire vélni ezt… Az istállóban sötét volt, így Azazel nem tudta pontosan mit is lát.
8. oldal
- Meg kell fürdetni – szólt, s kirohant az újszülöttel. Az anya megijedt, de nemsokára látott beszaladni az istállóba egy különös bárányt. - Mit keres itt ez a kis állat? Nekünk nem volt ilyenünk – csodálkozott Parzia. - Ez a kis kétfejű bárány, ez… ez a te gyereked. Parzia nem értette, de egy pillanat alatt beugrott neki, hogy férjének volt egy testvére, aki háromlábú bárány volt, s tudta, honnan ez a különleges alak. A kis bárány még nem tudott beszélni, persze, de tündöklő szemében benne volt minden: a világ iránti szeretete, s ez az, ami megmentheti az embereket 2861-ben. Parzia és kis családja időgépbe szálltak és Korzánék után siettek. Szerencsés útjuk volt. 2861-ben értek földet a kihalóban levő emberek közt. A Földön szárazság volt, a Csendes-óceán is majdnem kiszáradt, a növények szinte minden faja kipusztult, az állatoknak már a teste is megszáradt, de az emberek egy része még fennmaradt. Szomorú látvány. Azazelék keresték Molárékat mindenhol, de csak nagyon nehezen találták meg. Korzán le volt gyengülve, Forzén csak eddig tudta életben tartani. Parzia sírva búcsúzott el tőle. A kis kétfejű bárány, akinek a lelke még makulátlan volt, még emberi szó nem hagyta el ajkát, s tudata is tiszta, felfogta, hogy apjától kell búcsút vegyen. Különleges volt, s ezt azzal bizonyította, hogy egyetlen könnycseppjével, mi apja holttestére cseppent, felélesztette a holtakat, meggyógyította a világot. A kis bárány egyik feje nevetett, mert tudta, hogy az örök boldogságot hozta el, a másik feje a második könnycseppet hullajtva, és egyben az utolsót, azt súgta: ámen, s ezzel kimúlt. Megmentette a világot, és így időszámításunk előtt 2861-ben nem pusztult el az életet jelentő szeretet, csakhogy azóta az ember felejtett… Liliomszörny Ref.: Te mindennel így csinálsz, kisangyal! Egyszer vak, másszor vad-angyal. TV-ben jönnek a hülyeségek, Joshibarát meg hasonló lükeségek. De így jártál kisangyal, én szeretlek így is, Ha rossz az élet, te nézed a TV-t úgy is. Rajtad segít, rajtam már az sem, Örülj csak kisangyal, én szeretlek, asszem. Mónika, Balázs, ja meg Lagzi Lajcsi Mindenki várja, igaz, a stílus kissé gagyi. Sokan szeretik, nézik, mint a süsüt, Az agyuk szivacs, a szemük meg gülü. Refrén – Süsüre visszatérve, az jó kis mese volt, Mindenki ismeri, igaz, egy feje volt. Volt is nagy nézettség, de megjött a pokemon Süsü eltűnt, és megjelent yu-ghi-oh. Gyogyóka
Diáklapu
A lány
2009. február-március
Emlékszem, mikor találkoztunk Akkor még nem ismertelek Szép idő volt, nem vitatkoztunk És így jó is volt. Emlékszem, mikor fagyizni voltunk együtt Nem tudtam, hogy nem bírod a sztracsatellát És úgy odavágtad a földre mikor mentünk Az utcán és összehúztad a szád. Emlékszem, mikor moziban voltunk Egymás mellett ültünk, a kezed fogtam Jó film volt, nagyon sokat kacagtunk Csak gáz volt, mert a jegyet loptam. Ref.: Felhúzod magad minden jelentéktelenségen Ezért nem is kérdeztem meg, hogy: leszel a feleségem? Emlékszem rád, humorod nem volt Bármit mondtam, nem nevettél rajta Mondtam is, olyan vagy, mint egy félholt De nem a te hibád, apád is ilyen fajta. Emlékszem rád és az egyetlen mosolyodra. Az sem volt édes, sőt inkább fanyar Szúrós volt a nyelved, mint a csipkerózsa, Te mindennel így csinálsz, kisangyal. Refrén Álmos
9. oldal
Chuck norris naplójegyzete 2009. január 27. Hollywood
Kedves naplóm, Nagyon jó nap volt ez a mai. Ugyanúgy indult, mint bármelyik másik átlagos nap: felkeltem, megborotválkoztam (persze úgy, hogy képen vágtam magam), elszámoltam végtelenig kétszer, majd elindultam a stúdióba. Úton a stúdióm felé láttam, ahogy az egyik stúdióban Batman összecsapott Supermannel. Tudod ki lett a győztes? Hát persze, hogy én. Épp a Texasi kopó legújabb részét forgattuk ma, lerúgtam két vesét, eltörtem három bordát és egy orrot. Hiába, nem tehetek róla, hogy ilyen puhányok a kollégáim. Képzeld, ma a Pentagonban hivatalosan kijelentették, hogy az Egyesült Államok ma létező legkeményebb tankját, a Panzer 527-est átnevezik Chuck Norris tankra. Bár ők is belátták, hogy még ez nem elég kemény hozzám képest, de megígérték, hogy amint feltalálnak egy ennél keményebbet, rólam fogják azt is elnevezni. Este, mikor sétáltam haza véletlenül elütöttem egy kocsit. Az autó totálkárosra tört, nekem pedig kiszakadt a nadrágom. Hát ennyit a mai napomról. Gerrard
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy Azazel nevű szépséges parasztlány. Volt neki egy aranyos kis báránykája, úgy hívták, Dolli. Várandós volt éppen a kicsike, bármelyik pillanatban megszülethetett a kicsinye. Az volt a helyzet, hogy Azazel, a szépséges parasztlány, elment a vásárba jászlat venni a megszületendő kis barinak. Utána küldtek egy galambot, hogy értesítsék, hogy születik a bari. Szegény galamb nem kézbesítette a levelet, mert lelőtte a vadász. Amikor a szépséges Azazel istállójában megszületett a kétfejű bárány, szegény anyja megijedt tőle. Még az állatorvos is felsírt ijedtében, mert neki azt mondta az anyukája, hogy ilyen csak a mesében létezik. Azazel, a szépséges parasztlány, amikor hazaért, azt gondolta magában, hogy biztos nem született meg még a kisbárány. Hallotta, hogy az istállóban már nincs csend, és megnézte, hogy mi az újság. Nagyon meg volt lepődve Azazel, hogy kétfejű bárány született, azt hitte, hogy káprázik a szeme. De aztán alaposan megnézte, és nem délibáb volt, amit látott. Betette az istállóba a jászlat és csodálkozva nézte, hogy nem fér a barik feje a jászolba. Azazel, a szépséges parasztlány tehát ismét elment a vásárba és vett még egy jászlat. Azóta Azazel mindig elviszi Dollit a Röntgenre, hogy biztos legyen, nem kétfejű-e a bari. Ha a barika nem kétfejű lett volna, az én mesém is tovább tartott volna. Trójai faló
Születésem óta egy telefon csörög bennem Mert kiskoromban lenyeltem. Azt hittem, már rég kivettem, De még mindig itt csörög belemben. Nem értem, hogy nem merült le… Lehet töltővel nyeltem le? Ezzel már nem foglalkozom Hogy kell has beszélni? – majd megtanulom. Muzsikus Kedves naplóm! Elég átlagos napom volt ma. Rájöttem, hogy celeb vagyok. Ma kiderült, hogy a gyerekek 90 %-a szupermenes pizsamát hord, míg szupermen Chuck Norrisost. Ennek nagyon megörültem. Később elmentem anyukámhoz, ahol egy kávé mellett a gyerekkoromról beszélgettünk. Elmesélte, hogy hamarabb tudtam forgó-pörgő rúgni, mint járni. Ennek is nagyon megörültem. Nagy eufória közepette elindultam haza. Útközben majdnem belém csapott a villám, de mikor meglátta, hogy én vagyok ott, kikerült és bocsánatot kért. Örülök, hogy ilyen népszerű vagyok. Aludj jól, kedves naplóm! Csorján
Diáklapu
2009. február-március
A tanárnő miniszoknyában megy be dolgozatot íratni. Egyszercsak az egyik gyerek odasúgja a padtársának: - Látom a tanárnő combját! A tanárnő meghallja: - Szemtelen kölyök! Menj haza, és 3 napig ne lássalak! Kicsit később egy másik gyerek is odasúgja a padtársának: - Látom a tanárnő fenekét! A tanárnő ezt is meghallja: - Szégyelld magad! Menj haza, és egy hétig ne gyere iskolába! Erre Móricka feláll, és elindul az ajtó felé. - Móricka, te meg hova mész? - Tanárnő, én olyat láttam, hogy az idén már nem jövök iskolába!
Az animációk rejtélye Mikor látunk a TV-ben egy mesét, általában senkinek sem jut eszébe, hogyan születtek a mesefigurák. Iszonyatosan sok munka megrajzolni, mozgásba hozni, hangeffektusokkal ellátni őket. Az animációk régen még nagyon kezdetlegesek voltak. Persze akkor is lettek volna jó ötletek, elképzelések, de nem igazán volt lehetőségük megvalósítani. Ez inkább a térbeli megjelenítésre vonatkozik, a 3D-re. Régen még Miki egér és társai is csak sima ceruzarajzok voltak 2D-ben, és minden mozdulathoz 4-5 képet kellett rajzolni. Ezzel szemben ma már
A manga és az anime A manga szó az emberek többségének nem mond valami sokat, a japán animéről pedig mindenkinek a Pokemonok vagy a Digimonok jutnak eszébe. Persze nem csak ezek a figurák léteznek, ezek miatt viszont mindenki megbélyegzi ezt a műfajt. Az animének rengeteg változata van. Vannak egyenesen gyerekeknek, fiúknak vagy lányoknak készült változatai is. Vannak viszont morbidabbak is, például horror, scifi, dráma vagy akár könnyedebb vígjáték animék is. Mondjuk sportról vagy gasztronómiáról szóló anime sorozatot nem igen találni vagy látni… szerencsére. A horror animék közül ajánlani tudom a Hell Girl-t és a Hellsinget. Vígjátékból elég jó például a Full Metal Panic, ami egy tinédzser katonáról szól, aki azt a feladatot kapta,
10. oldal
Háziállatok versenyeznek, hogy melyikük a legfélelmetesebb. Azt mondja a disznó: - Belehempergek a sárba, visítva rohangálok körbe, az összes baromfi megijed tőlem. Mondja a bika: - Felszegem a fejem, fújtatok egy kicsit, rohangálok a réten, az összes tehén, birka szerte-széjjel fut. Mondja a csirke: - Úgy teszek, mintha döglött lennék, a fél ország befosik a félelemtől.
számtalan sok számítógépes program létezik, melyek segítenek az animálásban. Az animátoroknak így könnyebb dolguk van, most már elég csak a mesehősöket kitalálni és megrajzolni, a többit a számítógépek végzik. Ez a rövidke cikk csak egy kis ízelítőt ad az animációk világából. Egy egész estés mesefilm, mint például a Shrek körülbelül 400.000 képből áll, a mozgásokon kívül. Reméljük, hogy egy kicsit sikerült felkelteni az olvasók érdeklődését az animációk iránt, ezért akit érdekel, az interneten nyugodtan rákereshet a témára. Angyal Olívia és Erdei Gabriella hogy megvédjen egy korabeli, gyönyörű lányt, akit viszonylag könynyen fel lehet idegesíteni. A katona minden sarokban terroristákat lát, ezért a lány pszichopatának tartja őt. Én mondjuk a sci-fiket annyira nem szeretem, de ez persze ízlés kérdése. Egyetlen anime van, amit igazából egyik műfajba sem sorolnak, ez a Death Note. Ez az anime felhagy a szokásos jó - rossz ellentétére építéssel. Mindenki, aki figyelemmel követi a sorozatot, eldöntheti, hogy a két főszereplő közül melyiknek az oldalára áll: Alfa vagy Kira pártjára. Bizonyos szintig horrornak is beállítható a gyilkosságok és a halálistenek miatt. Mozifilmet is készítettek belőle. A manga meg tulajdonképpen ugyanaz, mint az anime, csak képregény formájában. Nagyjából egyezik a nyugati képregények szerkesztési stílusával. Nana
animált figura
A székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diáktanácsának lapja
Kiadja: a Scola Nostra Egyesület, Székelyhíd Főszerkesztő: Major Lajos Főmunkatársak: Kaszonyi Botond Kővári Szabolcs Munkatársak: Angyal Olívia Biró Orsolya Boros István D. Mészáros Zsuzsa Daróczi Diana Erdei Gabriella Filip Fruzsina Flóra Beatrix Hasznosi Beáta Major Zsuzsanna Papp Gabriella Plés Dániel Püsök Levente Takács Tamás + IKV-sok Arculat: Lajaterra Elérhetőség:
[email protected] Észrevételeiteket, írásaitokat, rajzaitokat, verseiteket, fotóitokat, vagy amit akartok, a fenti email címre várjuk!