Dsida Jenő: A jó tanár

szubjektív

Dsida Jenő: A jó tanár Most is magam előtt látom. Egyszerű, kedves öregebb rendű, vidéki úr, tisztes és papos fekete kabátban, egészségesen piros orcával és kedvesen kunkorodó magyarbajusszal. Évtizeddel ezelőtt tanárom és osztályfőnököm… Egyik előbbi írásomban kissé keserűen emlékeztem meg az iskoláról, mely tíz esztendőnek előtte hűvös szeretetlenséggel bánt velünk, erdélyi magyar fiúkkal és minket állított elsőkül a sorainkat megtizedelő Anghelescumatúra gépfegyvere elé. Pedig ha utánagondolok, találok az utolsó iskolaévek ridegségében is meleget, a mostoha sötétben is csillog valamicske fény. Itt van például ő, a fekete kabátos, őszülőfürtű tanár, a magyar nyelv és irodalom lelkes tanítója. „Összeismerkedésünk” kissé furcsán kezdődött. Rímfaragó gyerek voltam, módfelett büszke az első nyomtatott írásokra, amolyan osztálydalnok s a magyarórák eleddig veretlen favoritja. A hetedik osztályban kaptuk őt, mint új tanárt. Mikor először felelni szólított, Petőfi életrajzát kellett elmondanom. – Petőfi született 1823-ban… Idegesen szakított félbe: – Amit ki akarunk emelni a mondatból, azt mindig az állítmány elé tesszük. Ebben a mondatban az évszámot emeljük ki, tehát így kell mondanunk: Petőfi 1823-ban született. – Valószínűleg… – akartam folytatni, de ő megint közbeszólt: – A „lag” és „leg” képzőt, ha csak elkerülhető, nem használjuk, mert az a német „lich” képzőből származik. Inkább azt mondjuk: „valószínűen”, vagy pedig: „valószínű, hogy”… Ismételje, amit mondtam. – A „lag” és „leg” képzőt lehetőleg nem használjuk… – Üljön le! Nem láttam, mit írt noteszébe, de azt hiszem, ha láttam volna, avval sem javult volna meg a kalkulus. Ettől kezdve minden órán legalább tíz percet vesződött velem, minden alkalommal megállapította, hogy siralmasan beszélek magyarul, még az elégségest sem ér-

A tar talomból

demlem meg, dolgozataim pedig éppenséggel förtelmesek. Volt is a füzetben piros tintahúzás, áthúzás meg beírás éppen elég. Két szekundát is sikerült kifognom. De a félévi értesítőben már jelesem volt magyarból. Ő maga gyönyörűen, zamatos és tiszta magyarsággal beszélt. Csak úgy ittam magamba szavait. Idegen szó még véletlenül sem csöppent szájáról, és éktelen haragra lobbant, ha valaki azt mondta előtte: „pláne” vagy „abszolút”. Tőle tanultam meg, hogy a teremtő Isten nekem ajándékozta a világ leggyönyörűbb nyelvét, általa jöttem rá, hogy a magánhangzóknak színük, a mássalhangzóknak keménységük, puhaságuk, simaságuk és érdességük van, a szavak lehetnek szögletesek vagy gömbölyűek, édesek vagy keserűek, s a körmondat úgy lebeghet a levegőben, mint arányos testű, kiterjesztett szárnyú sasmadár. Nyolcadikban ő tanította a latint is. Akkor fedeztem fel, hogy Ovidius nem az ablativus absolutusok kedvéért írta költeményeit, hanem azért, mert költő volt… Később összebarátkoztunk. Sokat sétáltunk és beszélgettünk. Mind ritkábban szakította félbe beszédemet, eltűrte, ha rajongva fejtegettem Ady szépségeit, sőt rájöttem, hogy egy-két megjelent versemet a zsebében hordozza. Sokszor biztatott: – Csak igyekezzél, fiam, még viheted valamire… Aztán boldogan és dicsekedve tette hozzá: – Én tanítottam Zilahy Lajost is a szigeti gimnáziumban. Nagyon régen nem láttam már, azt sem tudom, hol él, de ahányszor kiszalad a számon egy-egy „valószínűleg” vagy kegyetlenül bánok a szegény ikes igékkel, mindig magam előtt látom szigorú tekintetét, és fülig elpirulok. Ugyanakkor pedig hálásan, csordultig telt szívvel gondolok rá, a legjobb tanárra… Ugye nem haragszik, hogy ezt megírtam, Juhász Péter osztályfőnök úr? (Megjelent a Keleti Újság 1935. évi 188. számában.)

„A tanulás feltételei folyamatosan romlanak” – Interjú Csapó Benővel 2 Hátrányos helyzetben a fiúk 6 Lélegzet-visszafojtva – A levegőszennyezés és következményei 10 Alkalmazásajánló: Olvasás és írás magyarul (Learn to write Hungarian words) 13 Harmónia: Léleknyomok a papíron 14 Kristine Barnett: A szikra – Egy anya története a zseninevelésről 16 Tudom, mit csinál a gyereked szombat éjjel! 16 Memócával az Ígéret Földjén – Szántay Judit újabb taneszközzel jelentkezett 17 Aki túlélte a kommunizmust: Alekszandr Szolzsenyicin 19 Akinél a szavak új értelmet nyernek – Varró Dániel költészetéről 22 Kósa Sándor katonatörténete a nyolcvanas évekből 24 Pattogzik a szó zománca – Új magyar költő született 26 Az erdélyi lélek pasztell szómuzsikusa 27 Három csillag találkozása 28 Pedagógusok a filmvásznon: Reneszánsz ember (Renaissance Man, 1994) 29 Egy zabolátlan csavargó zseni – Caravaggiótól Canalettóig 30

ÚJ KATEDRA Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft., 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9–11. félemelet 4., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Felelős kiadó: Ekler Gergely Alapító-főszerkesztő: Pecsenye Éva Felelős szerkesztő: Varga Gabriella, [email protected] Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Munkatársak: Klotz Mária, Novák Imre, Simonyi Gáspár Tervezőszerkesztő: Molnár Tamás Olvasószerkesztő: Nagy Márton A szerkesztőség címe: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9–11. félemelet 4. Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08. Web: www.ujkatedra.hu Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/337-9962, [email protected], www.ypsylonmedia.hu ISSN 1788-3709 (on-line)

2014. január–február

új katedra

1

interjú

„A tanulás feltételei folyamatosan romlanak” Interjú Csapó Benővel A PISA 2012 aggasztó képet mutat a magyar iskola teljesítményéről: a 15 éves diákok mind matematikában, mind természettudományban, mind olvasás-szövegértésben jelentősen rontottak a korábbi évek eredményeihez képest. Ennek oka leegyszerűsítve az, hogy a gyengék még gyengébbek lettek. Aki ismeri a magyar közoktatást, csöppet sem lepődött meg a teljesítmények romlásán – véli Csapó Benő egyetemi tanár.

– A romló 2012-es PISA-eredményeket Magyarországon különbözőképpen értékelték. Vannak, akik az előző kormányzatok hibás oktatáspolitikáját okolják, és bizonyítottnak látják a most zajló reformok szükségességét. Mások viszont épp az utóbbi időben elindult változásokat okolják a romló teljesítményekért. Ön szerint hol az igazság? – Azzal nem érdemes foglalkozni, ki minek tulajdonítja a kudarcokat, de azt talán jó lenne megfontolni, hogy milyen hibákat lehetett volna elkerülni. Tény az, hogy rossz döntések és elmaradt intézkedések hosszú sora vezetett a folyamatosan romló eredményekhez. Ma már jelentős irodalma van az oktatással kapcsolatos hibás döntéseknek, legyen szó a tanórai folyamatokról, a pedagógus vagy az intézményvezető döntéseiről, a helyi, területi, regionális kérdésekről vagy az egész oktatási rendszer problémáiról. E tudás birtokában a triviális hibák nagy részét ma már el lehetne kerülni. A múlt század közepéig a tanulásra vonatkozó pszicholó­ giai ismeretek hiányosságai is akadályozták a jó döntéseket, az oktatás társadalmi beágyazottsága és a rendszerek bonyolultsága pedig egészen a legutóbbi időkig megnehezítette a folyamatok mélyebb megértését. Az ilyen átfogó elemzések, mint amilyent a PISAadatok alapján lehet végezni, éppen ezt a megértést segítik. Ha ezek tükrében megnézzük, mi történt a magyar közoktatásban az elmúlt húsz évben, azt látjuk, hogy sok beavatkozás éppen ellentétes volt azzal, mint amit tenni kellett volna. A halmozódó tudás mellett egyre kevesebb mentséget lehet találni a rossz döntésekre. – Akik rosszul szerepelnek a PISAmérésen, gyakran keresik a hibát a mérőeszközben. Nálunk is vannak szkeptikus hangok, előfordult, hogy minisztériumi vezető nyilatkozott úgy, hogy „mutathatnak a PISA-eredmények bármit, mi tudjuk, hogy nincs úgy”. – A PISA-mérések tervezésében és az első ciklusok lebonyolításában a világ vezető kutatóintézetei vettek részt. Az amerikai Educational Testing Service, az Australian Council for Educational Research, a holland Cito ön2

2014. január–február

magukban is sok ezer főt foglalkoztató kutatóközpontok. Továbbá ezek mellett minden területen a legjobb szakértők vettek részt a munkában: a mérések tartalmával foglalkozó kutatók, elemző statisztikusok, matematikusok. A  PISA a pedagógiai értékelés kutatóinak olyan csúcsteljesítménye, mint amit a mérnöki tudományok számára mondjuk a Nemzetközi Űrállomás megtestesít. Naiv elgondolás az, hogy ezen a rendszeren az utca embere vagy akár egy kisebb kutatói

Dr. Csapó Benő

közösség „fogást talál”. Amit javítani lehet a mérések tartalmán, technológiáján, azt a lebonyolítók folyamatosan javítják. Természetesen, mint minden mérésnek, a PISAvizsgálatoknak is megvan a hibája, amit a mérőeszközök pontatlansága és a mintavétel véletlen jellege okoz. Vannak továbbá egymásnak ellentmondó elvárások, amelyeket nem lehet egyidejűleg kielégíteni. Például a PISA törekvése, hogy a mindenkori legjobb tudományos eredményekre alapozza a mérések koncepcióját, és kihasználja a legújabb technikai lehetőségeket. Ugyanakkor alapvető igény, hogy a mérések stabilan megmutassák a változások trendjeit, ehhez pedig az kell, hogy ne változtassunk magán a mérőeszközön. Így a trendek pontos felvázolása érdekében az egyes mérési ciklusok között csak kis változások lehetnek, és az eredményeket bonyolult statisztikai eljárásokkal illesztik össze. Ugyanakkor minden mérési ciklusban van a szövegértés, a matematika és a természettudomány mellett egy negyedik, innovatív terület, ahol nincsenek ilyen kötöttségek. Például 2012-ben a dinamikus problémamegoldás számítógépes felmérése volt egy ilyen terület, ami a modern társadalmak emberének valóban fontos készségét tette mérlegre. Ezzel a megoldással némileg ki lehetett elégíteni az említett ellentétes követelményeket. A  2015-ös mérési ciklustól

Egyetemi tanár a Szegedi Tudományegyetemen. A Neveléstudományi Intézet, a Neveléstudományi Doktori Iskola, az MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport és az általa alapított Oktatáselméleti Kutatócsoport vezetője. Kémia–fizika szakos középiskolai tanári oklevelet a József Attila Tudományegyetemen szerzett 1977-ben. 1979-ben egyetemi doktori, 1985-ben kandidátusi fokozatot szerzett, 1996-ban habilitált, 2002-ben elnyerte az MTA doktora címet. Tanít és kutatott több külföldi egyetemen (Bréma, Stanford), számos nemzetközi kutatási programban vett részt. 2000–2004 között tagja volt az OECD PISA keretében a problémamegoldó gondolkodás, majd 2009–2013 között a dinamikus problémamegoldás vizsgálatát kidolgozó munkacsoportoknak. 2009–2010-ben az Assessment and Teaching of 21st Century Skills  (Cisco,  Intel,  Microsoft)  programban  a  Working  Group on Technological Issues vezetője. 2005 óta a PISA igazgatótanácsának magyar tagja és 2008 óta alelnöke. 1990 óta tagja (2002–2005 között alelnöke) az MTA Pedagógiai Bizottságának, 1991 óta a Magyar Pedagógia című folyóirat főszerkesztője. Kutatási területei a kognitív fejlődés, az ismeretek közvetítésének és a képességek fejlesztésének integrálása, a tudás szerveződése, pedagógiai értékelés és technológia alapú tesztelés. Számos könyv, egyetemi tankönyv szerzője és szerkesztője.

új katedra

interjú a PISA teljesen áttér a számítógépes tesztelésre, ami újabb problémát jelent a korábbi eredményekkel való összehasonlíthatóság tekintetében. Mindezeket mérlegelnünk kell, amikor az eredményeket értékeljük. Sok tekintetben azonban olyan súlyosak a problémák, illetve annyira egyértelmű, hogy mit kellene tenni, hogy nem sok jelentősége van az ilyen finomságoknak. – Mekkora a visszaesés a három mért területen, mit jelent a magyar diákok 2009-es eredményeihez képest a 6, 9, illetve 13 pontos visszaesés? Le lehet fordítani a statisztikai átlagokat a hétköznapi nyelvre? – Önmagában egy kisebb visszaesés még nem lenne tragikus, itt azonban mindhárom területen zuhantak az eredmények. További aggodalomra ad okot, hogy a matematika- és a természettudomány-eredmények 2000 és 2009 között stagnáltak, így a mostani romlás azt is jelenti, hogy e két területen 2012-ben kevesebbet tudnak a magyar diákok, mint amit 2000-ben tudtak. Hozzátéve ehhez, hogy a másik nagy nemzetközi tudásszintmérő program, a TIMSS már 1999 óta folyamatos romlást jelez, a mostani PISA-adatok elég sötét képet festenek a változások tendenciáiról. – A részt vevő országok listájában látványosan hátrébb csúsztunk, de új országok is bekapcsolódtak a mérésbe. Össze lehet-e vetni a nyilván nem túl nagy iskolarendszert fenntartó, speciális helyzetű Liechtensteint mondjuk Franciaországgal? Korrekt-e összevetni „az egész országgal induló Egyesült Államokat” a csak néhány kiemelten fejlett területével induló Kínával vagy a lényegében egy várost jelentő Szingapúrral? Ez nem torzítja a listát? Nem árnyalja a magyar visszaesést? Vagy a rangsor eleve másodlagos és a teljesítmény az, ami fontos? – A  magyar visszaesés önmagunk korábbi eredményeihez viszonyított visszaesés, ugyanazon a skálán kifejezve tanulóink kevesebbet teljesítenek, mint korábban. Ehhez semmi köze nincs annak, hogy hány ország vesz részt a mérésekben és hogy mások hogyan teljesítenek. A  rangsorok áttekintése persze jó arra, hogy lássuk, hol a helyünk a világban, milyen versenytársaink vannak a globális gazdasági versenyben. Nem maga a tudásszintmérés a versenypálya, hanem az országok népességének kreativitása, innovatív képessége, értékteremtő kapacitása által meghatározott gazdasági teljesítmény. A  PISA-pontszámok viszont e képességekre egészen jó becslést adnak. Lehet, hogy Szingapúr „csak” egy város, de ez a város természeti erőforrások nélkül, csak a tudásra támaszkodva alig néhány évtized alatt terem-

az oktatási ráfordítás és a matematika-eredmények

tette meg a mai gazdagságát. A térség egyik pénzügyi központja, és például olyan légitársasága van, amilyenről mi nem is álmodhatunk. A  matematika-teljesítménylistát 613 ponttal vezető Sanghaj népessége a 477 pontot elérő Magyarországénak több mint kétszerese. Ha figyelembe vesszük, hogy a magyar diákok 2,1 százaléka, a sanghaji diákoknak pedig 30,8 százaléka teljesít matematikából a legmagasabb, hatos szinten, kön�nyű kiszámítani, hogy a következő években csak Sanghajban legalább 30-szor több kiemelkedően jó matematikus lesz, mint Magyarországon. De a mi népességünknek csak a felével rendelkező Szingapúrban is nagyjából tízszer több kitűnő matematikus kerül ki az iskolából, mint nálunk. Milyen értelemben beszélhetnénk itt az összehasonlítás korrektségéről? Nekünk ezekkel a tényekkel kell számolnunk, ha azon gondolkozunk, hogy miből fognak megélni a gyermekeink vagy az unokáink. – Az eddigiek alapján, gondolom, önt nem lepték meg az eredmények. Valóban számítani lehetett ekkora visszaesésre? Mi várható a következő években? – Aki ismeri a magyar közoktatás állapotát, az inkább azon csodálkozik, hogy csak most jelzi a PISA a visszaesést, hiszen a tanulás feltételei folyamatosan romlanak, és más felmérések már korábban jelezték a gondokat. De a korábbi PISA-adatokból is ki lehetett olvasni, hogy súlyos problémákkal nézünk szembe: az iskolák közötti nagy különbségek és a családi háttér meghatározó szerepe is utalt a közoktatás gyengeségeire. Itt van azután a pedagógusképzés egész problémahalmaza, miközben tudjuk, hogy az iskolai teljesítmények meghatározó tényezője a tanár. Vajon mit gondolnánk a magyar

egészségügy jövőjéről, ha az orvosi karokra is 240 ponttal lehetne bejutni, mint ahogy a tanítóképzőkbe? Jelenleg az orvosin 400 pont felett van a küszöb, a tanítóképzőkbe korábban 200 ponttal is be lehetett kerülni. De még így is csak nagyjából feleannyi tanítójelöltet sikerült beiskolázni, mint amen�nyit ki kellene bocsátani. Ez a kevés hallgató 14 intézmény között oszlik meg, orvosokat azonban csak négy egyetemen képezünk. Az osztott rendszerű tanárképzésben évente országosan alig néhány kémia és fizika szakos tanár végez. Az új, osztatlan képzésbe a szükséges létszámnak nagyjából a fele jelentkezett, így a nem túl erős szelekciónak köszönhetően sokan minimális pontszámmal jutottak be. A következő években nyugdíjba megy az a tanárgeneráció, amelyik még abban az időben szerzett diplomát, amikor még csak egy szűk elit jutott be az egyetemekre, főiskolákra, és nem lesz, aki hasonló kvalitásokkal lép a helyükbe. Ez a tendencia sem új, csak idő kérdése volt, hogy mikor mutatkozik meg a hatása a PISA-eredményekben. – Vannak-e már finomabb adatok? Melyik tanulói teljesítménycsoportban változtak a leginkább az értékek? – Igen, természetesen vannak részletes adatok. Az OECD négy kötetben jelentette meg a 2012-es felmérés eredményeit, összesen közel 2000 oldalon, és ezekből minden lényeges részletre fény derül. Kissé leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az eredmények romlásának fő forrása az, hogy a gyengék még gyengébbek lettek. Ez azért aggasztó, mert egyre nő azoknak az aránya, akik nem érik el azt a tudásküszöböt, ami a továbbtanuláshoz, bármiféle szakmai képzéshez és így a munkaerőpiacra való bejutáshoz szükséges. Hogy konkrét adatot

2014. január–február

új katedra

3

interjú Az országok helyezési tartománya az elért eredmények alapján matematika

szövegértés

is említsek, matematikából a tanulók 28,1 százaléka van az egyes és az alatti teljesítményszinten, ami a gyakorlatban használható számolási készségek teljes hiányát jelenti. Ezek a fiatalok nem tudják kiszámolni, hány doboz csempét vegyenek, ha egy falat be kell burkolniuk, hogyan hígítsák a festéket, nem tudnak egy egyszerű munkafolyamatot megtervezni, egy számlát kiállítani. Ez a szám a 2003-as PISA-méréskor még „csak” 23 százalék volt. És annak illusztrálására, hogy ez nem szükségszerűen van így, érdemes összehasonlítani a magyart a lengyel adattal, ahol 14,4 százalék, vagyis nagyjából a mienknek 4

2014. január–február

fele a matematikából nagyon gyengék aránya. A gyenge iskolai teljesítmények negatív foglalkoztathatósági hatását is figyelembe véve, szerepel az EU 2020-as stratégiai céljai között a gyengén teljesítők, az iskolát korán elhagyók arányának csökkentése. Sajnos ezen a területen sem fogjuk hozni a kívánatos fejlődést; nekünk már azért is keményen dolgoznunk kell, hogy a romlást megállítsuk. A  készségeknek az érvényesüléshez szükséges minimális szintjét el nem érők arányának növekedése azért is problematikus, mert az OECD-országok közül Magyarországon vesznek részt legkevesebben a felnőttkép-

új katedra

természettudományok

zésben. Nincs vagy nagyon kicsi a „második esély”. Aki az iskolában nem tesz szert a szükséges tudásra, annak kevés lehetősége van arra, hogy a hiányosságait később pótolja. Sokféle oka lehet annak, hogy éppen a gyengén teljesítőket érintik legerőteljesebben a negatív hatások. Könnyű azonban megérteni, hogy az iskolai feltételek romlása elsősorban azokat sújtja, akiknél nincs olyan segítő családi környezet, amelyik a negatív iskolai változásokat kompenzálhatná. – Mind a jól szereplő országok, mind a gyengébbek esetében találhatunk nagyon eltérő filozófiájú oktatáspolitikákat (cent-

interjú ralizált, decentralizált fenntartású). Milyen összefüggéseket lát? Milyen oktatási rendszerek vezetnek szinte törvényszerűen sikerhez, s melyek növelik a kudarc esélyét? – Az oktatási rendszereket többtucatnyi változóval lehet leírni, és ezek között sok olyan van, amelyik önmagában alig befolyásolja az eredményeket. Lehet, hogy ezek kölcsönhatása a lényeges, vagy esetleg a fejlődés különböző szakaszában a változók más-más értéke a kívánatos. Sok olyan tényezőről folyik a közvéleményt is felborzoló vita, amelyekről a tudományos elemzések bebizonyították, hogy alig van szerepük a teljesítményekben. Ilyen például az osztálylétszám. Kisebb osztályhoz több tanár kell, azonban az adatok szerint kevesebb, de jobban megfizetett tanár nagyobb osztályokkal is jobb eredményeket ér el. Hasonlóképpen a decentralizáció sem lehet önmagáért való érték. A  fejlődés korai szakaszában, amikor a képzettség és tudás szűkösebben áll rendelkezésre, hatékonyabban lehet a rendszert működtetni, ha ezt a tudást koncentráljuk. Egy centralizált rendszerben viszont a rossz döntések is az egész rendszert érintik, és nagyon gyorsan mindent tönkre lehet tenni. A szakfelügyelet hatékony lehet, ha szakmai­ lag magasan képzett „inspektorok” járják az iskolákat és segítik a tanárok munkáját, viszik a jó gyakorlatot egyik helyről a másikra, összegzik a pozitív tapasztalatokat, akkumulálják a tudást. Finnországban egészen a kilencvenes évek elejéig működött a szakfelügyelet, és újabban Németország egyes tartományaiban kísérleteznek az újbóli bevezetésével. Ha viszont képzetlen bürokraták hadát szabadítják rá az iskolákra, az visszavetheti a helyi kezdeményezéseket, és csak a formális adminisztráció burjánzásának kedvez. Magasabb fejlettségi szinten persze a kitűnően felkészített autonóm tanárok lehetnek a leghatékonyabbak, akik kezét nem köti semmiféle kényszer, és akik képesek a tanulók egyéni fejlesztésére. Egy tankönyvvel is lehet az oktatási rendszert működtetni, ha az a könyv jó. Bizonyos tankönyveket évtizedes tapasztalatok csiszoltak „áramvonalassá”, jól taníthatóvá és hatékonnyá, és valószínűleg azok a kínai természettudományos tankönyvek is hatékonyak lesznek, amelyeket nemzetközi tudóscsoportok vezetésével dolgoznak ki. Megfordítva, a sok tankönyvre épülő rendszer sem lehet hatékony, ha azokat dilettánsok írják, vagy a bóvli, agresszív marketinggel, kiszorítja a minőséget. A  PISAvizsgálatok eredményei azért segíthetik az oktatás bonyolult folyamatainak megértését, mert az egyes országok részletes teljesítményadatain kívül még óriási mennyiségű háttér-információ is rendelkezésünkre áll,

például meg lehet nézni, milyen beavatkozások állnak a javuló eredmények mögött. – Jól szerepel például néhány ázsiai ország. Mi ennek az oka? Csak az oktatási rendszer vagy a mentalitás, a hagyomány, az oktatás mobilitásban játszott erőteljesebb szerepe? – Valóban, a 2012-es matematikalista első hét helyén ázsiai ország vagy régió (Sanghaj, Szingapúr, Hongkong, Tajvan, Korea, Makaó, Japán) áll. Egy amerikai kutató, Harold Stevenson már az 1980-as években vizsgálta, hogy miért voltak az ázsiai országok (akkor Japán és Tajvan) tanulói jobbak matematikából, mint az amerikaiak. Kutatásainak eredményeit egy könyv formájában is ös�szegezte (The Learning Gap, 1992). Ebből a könyvből megtudhattuk, hogy miért voltak a vizsgált országok már akkor jók matematikából. Pontosan azért, amiért akkor még a magyar tanulók is a világ élvonalába tartoztak: jól felkészült, elkötelezett tanárok jó módszerekkel tanították a matematikát. A  tanulásnak megvolt a presztízse, a tudás megnyitotta az utat a társadalmi felemelkedés előtt. A matematika különösen alkalmas volt a kitörésre: még a kedvezőtlen családi háttér sem volt akadály a tehetség érvényesülése előtt. Ugyanezeket a tényezőket látjuk a ma még gyengén teljesítő, de gyorsan fejlődő ázsiai országok eredményeinek hátterében. Kazahsztán évenként 9, Malajzia 8,1, Törökország 3,2 pontot javított az eredményein (miközben nálunk éves átlagban 1,3 pont a romlás). Vietnam most vett először részt a PISA-felmérésben, és azonnal 511 ponttal indított matematikából, természettudományban pedig 528 pontot értek el a vietnami tanulók. Talán érdemes megjegyezni, hogy az 1970-es években nagyon sok vietnami fiatal szerzett náluk matematika szakos tanári diplomát. Nekem is volt az akkori JATE kollégiumában egy matematika–fizika szakos szobatársam, hihetetlen szorgalommal tanult. Ha az itt megszerzett tudást hasonló színvonalon továbbadták, akkor érthető, miért olyan jók az eredményeik. A PISA külön statisztikát közöl azoknak a tanulóknak az arányáról, akik az adott országban a család társadalmi-gazdasági státusát tekintve az alsó negyedben vannak, de a teljesítményeiket tekintve a legjobb egynegyedbe tartoznak. Nos, itt Sanghaj, Hongkong, Makaó, Vietnam, Szingapúr, Korea, Tajvan és Japán a sorrend az élen. Látszik, hogy a siker titka valóban a mobilitás lehetősége. Mi pedig ebben is mélyen az OECD-átlag alatt vagyunk. – Ön is gyakran hozta fel olyan példaként a finn oktatást, amelyre oda kell figyelni. Most sokan temetik a finneket, bár továbbra is az élmezőnyben szerepelnek.

– Finn kollégáim már évekkel ezelőtt jelezték, hogy gond lehet ebből a hirtelen támadt világhírből. Az oktatásügy elkényelmesedett. Az a kiemelt törődés, amit az oktatás Finnországban az ezredforduló előtt kapott, megszűnt, és megjelentek azok a jelenségek, amelyek más országokban is gondot okoznak. Ami most történt, az jól mutatja, hogy nem lehet ücsörögni a babérokon, a jó eredményeket is karban kell tartani. Mindamellett az eredmények romlása valóban nem olyan súlyos, hogy jelentősen rontaná a foglalkoztathatóságot vagy gyengülne a társadalom innovációs készsége. A  visszaeséssel kapcsolatos első reflexiók arra utalnak, hogy a finn döntéshozók valószínűleg levonják a szükséges következtetéseket. – Sokan felvetik, hogy a PISA-mérések eredményei mindig csak néhány napig kerülnek a közéleti diskurzusba. Nálunk abban az értelemben nem volt PISA-sokk, hogy az eredmények mentén tartós, tartalmas szakmai párbeszéd alakuljon ki, amely megalapozná a döntéseket. – Ha azt az intenzitást nézzük, ahogy más országokban kezelik a PISA-eredményeket, nálunk néhány napos figyelemről sem nagyon beszélhetünk. Németországban már az első, nagyjából a mienkkel egyező eredmények után elkezdték a vészharangot kongatni, és a közben elindított sok pozitív folyamat nyomán mára már jelentősen javultak a teljesítmények. Most már egyébként nem párbeszédre, hanem cselekvésre lenne szükség. A  PISA-vizsgálatok üzenetei sok tekintetben annyira egyértelműek, hogy azokat csak meg kellene szívlelni. Az OECD a részletes elemzések mellett rengeteg segédeszközzel is ellátja a döntéshozókat. Az interaktív adatbázisokból országokra lebontva ki lehet olvasni a tennivalókat. – Mit tehetnek egyáltalán a kutatók? Hiszen most már évtizedek óta felhívják a veszélyekre a figyelmet, sőt több kötet megjelent a szükséges intézkedésekről is. Ezeknek azonban nem sok foganatja volt a döntéshozóknál. Bár egyfolytában reform zajlik az iskolákban, ezeknek nincs eredményük. – A neveléstudomány, vagy konkrétabban a pedagógiai értékelés terén dolgozó kutatóknak ugyanaz a feladatuk, mint bármely más tudományterület képviselőinek: érjenek el olyan eredményeket, amelyekkel a világ élvonalába emelhetik a magyar tudományosságot. Az már más kérdés, hogy ha komoly veszélyeket látnak, felelős állampolgárként megosztják tudásukat a szélesebb közvéleménnyel, felhívják a figyelmet a lehetőségekre, tennivalókra. Azt hiszem, ez megtörtént, ennél többet egy kutató nem nagyon tehet. F l

2014. január–február

új katedra

5

s ú ly p o n t

Hátrányos helyzetben a fiúk Míg az élet több területén – munkaerőpiac, tudományos világ, politika – sokat hallani a női egyenjogúság sérüléséről, világszerte egyre több szó esik az erősebb nem „hátrányos helyzetéről” az iskolákban. A lányok jobban teljesítenek a közoktatásban, többségben vannak a középiskolákban és a felsőoktatásban, a fiúknál ráadásul sokkal jobban számít a családi háttér a sikeres tanulmányi életúthoz, mint a lányoknál.

A XIX. század végéig Magyarországon is csak a fiúké volt a kiváltság, hogy egészen a diplomáig végigjárják az iskolai utat, lányok egy 1885-ös rendelet megjelenéséig nem mehettek egyetemre, nem is érettségiztek. A  XX. században ez a nemi diszkrimináció eltűnt, a fejlett világ és hazánk is megteremtette az oktatásban a teljes nemi egyenlőséget. Ma már fiúknak és lányoknak elvileg ugyanakkora az esélyük bekerülni bármely iskolába, több hazai és nemzetközi kutató azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy bizonyos értelemben átestünk a ló túloldalára: a fiúk mára „hátrányos helyzetbe kerültek” az iskolában. Magyarországon a kilencvenes évek közepén volt a fordulópont, amikor a nők többségbe kerültek a gimnáziumokban és a felsőoktatási hallgatók között. Az utóbbi nemcsak azt jelenti, hogy a főiskolákon (illetve a BA-képzésben) van „nőuralom”, hanem a magas presztízsű egyetemi szakok többségén is. Azon már rég nem lepődünk meg, hogy a bölcsész, a tanári, a jogi karokon több a lány,

ám az utóbbi években a legtöbb országban – Magyarországon 2009-től – a hagyományosan férfiasnak számító természettudományi képzésben is megfordult az arány. Ma már (ki tudja meddig?) csak a műszaki tudományok és az informatika területen mutatkozik némi férfidominancia. A fiúk számolnak, a lányok olvasnak Régi pszichológiai tény, hogy bizonyos gondolkodási funkciókban eltérőek a két nem képességei. Míg a lányok beszéd- és nyelvtanulási képessége, rövid távú memóriája haladja meg a fiúkét, a fiúknak „cserében” jobb a térlátása, logikai, számolási képessége, technikai érzéke. Ezek a különbségek azonban az életkorral csökkennek. (A nyolcvanas években azt is kimutatták, hogy az intelligenciaértékek eloszlása szerint több mind a kivételes képességű, mind az értelmileg fogyatékos férfi, mint az e tekintetben homogénebb gyengébb nem képviselője.) Ezek a kognitív különbségek a különböző

A fiúk és a lányok teljesítménye közötti különbség a PISA 2012 mérésben Matematika „Az OECD-átlagot tekintve 2003-ban a fiúk és a lányok matematikaeredménye között 11 pontnyi volt a különbség a fiúk javára, a 39 résztvevőből 27 országban voltak jobbak a fiúk. A legnagyobb, több mint 20 pontnyi különbségek Liechtensteinben, Koreában és Makaó-Kínában jelentek meg. Nem volt statisztikai különbség 2003-ban a két nem matematikaeredménye között Lengyelországban, Hongkong-Kínában, Lettországban, Ausztriában, Thaiföldön, Japánban, Ausztráliában, Belgiumban, Hollandiában, Indonéziában és Norvégiában. A 2003-as és 2012-es mérésben is részt vevő országok/oktatási rendszerek közül 26 országban mutatkozik meg a fiúk előnye 2012-ben. 2003-ban egy országban szerepeltek jobban a lányok, míg 2012-ben két országban is: Izlandon és Thaiföldön. Érdemes vizsgálni, hol csökkent a differencia a két nem matematikaeredménye között a kilenc év so-

6

2014. január–február

rán. Azon oktatási rendszerek közül, amelyekben 2003-ban a fiúk szerepeltek jobban, 2012-re több mint 8 ponttal csökkent a különbség Makaó-Kínában, Görögországban, Oroszországban, Finnországban és Svédországban. Görögországban a 2003-as 19 pontnyi különbség 2012-re 8 pontra csökkent, Makaó-Kínában, Oroszországban, Finnországban, Svédországban, Törökországban és az Egyesült Államokban már nincs jelentős különbség a fiúk és a lányok eredménye között. Makaó-Kínában és Oroszországban a különbség úgy tűnt el, hogy 20 pont körüli értékkel nőtt a lányok átlagpontszáma 2003-hoz képest, miközben a fiúké nem változott. Ezzel ellentétes irányú változás történt Spanyolországban és Luxemburgban: nőtt a két nem eredménye közötti különbség a kilenc év alatt. Ezek a változások megjelennek az alapszint alatt teljesítők és a kiválóan teljesítők arányában is. Ahol a nemek eredménye közötti különbség csökkent vagy

új katedra

teljesítményvizsgálatokon meg is mutatkoztak: rendre jobbak voltak a fiúk matematikából, természettudományokból, míg a lányok az olvasásban, szövegértésben múlták felül a fiúkat. A nemrég nyilvánosságra hozott 2012-es PISA-eredmények kissé árnyalják ezt a képet. A szövegértésben továbbra is a lányok a „nyerők”. Nem volt olyan részt vevő ország, amelyben eredményük ne múlta volna felül a fiúkét. Az OECD-országokban ez a különbség átlagosan 38 pont volt. (Ez nagyjából egy iskolaévnyi előnyt jelent!) A  matematikaeredményekben ugyanakkor az OECD-országokban még mindig átlagosan 11 pontnyi különbség van a fiúk javára (a különbség mértéke országonként nagyon változó), ám azt látjuk, hogy a 65 részt vevő országból csak 37-ben volt egyértelműen kimutatható a férfiuralom. A  természettudományokról pedig azt lehet mondani, hogy már „semleges neműek”: az országok felénél már nincs szignifikáns különbség a két nem tudása között. A lányok jobban alkalmazkodnak Fényes Hajnalka, a Debreceni Egyetem Szocio­lógia és Szociálpolitika Tanszékének docense egyenesen az oktatási rendszerben megvalósuló „férfihátrányról” ír. A  lányok nemcsak hogy többségben vannak a gimnáziumokban és a felsőfokú képzésben, de iskolai eredményességük is jobb. Fényes hosszan ír tanulmányában ennek lehetséges okairól, amelyek között a lányok tanulási módszerének nagyobb sikeressége, a jobb nem kogátbillent a lányok javára – Tajvanon, Oroszországban, Portugáliában és Lettországban –, a 2-es szint alatt teljesítő lányok aránya csökkent, miközben az alulteljesítő fiúk aránya nem változott. Oroszországban és Makaó-Kínában ezen időszak alatt megnőtt a kiválóan teljesítő lányok aránya, a fiúk aránya viszont nem változott. A magyar tanulók körében nem történt jelentős változás a nemek eredményei közötti különbség mértékében, az alapszint alatti fiúk és lányok aránya hasonló mértékben nőtt, a kiválóan teljesítők aránya nem változott szignifikánsan.” Szövegértés „A PISA 2012 szövegértés mérésének nem volt olyan részt vevő oktatási rendszere, amelyben a lányok eredménye ne múlta volna felül a fiúkét. Az OECD-országokban ez a különbség átlagosan 38 pont a lányok javára, ami fél képességszintnyi, mintegy egy iskolaévnyi előnyt jelent. A nemek közötti teljesítménykülönbségek esetében nem találkozunk olyan mintázatokkal, amelyek arra utalnának, hogy a különbség mértéke bizonyos tí-

s ú ly p o n t A nemek közöttI teljesítménykülönbség a PISA 2012 mérés vizsgált területein szövegértés

pusú átlagos teljesítménnyel vagy kultúrkörhöz való tartozással szorosan összefüggne. A kiugróan magas, 50–75 képességpontnyi különbséget mutató országok között a legkülönfélébb teljesítményű, kultúrájú és földrajzi elhelyezkedésű oktatási rendszereket találjuk: idesorolható a skandinávok közül az élvonalbeli Finnország (átlageredmény: 524 pont; a fiúk és a lányok eredménye közötti különbség: 62 pont), de az átlag alatti Izland (483; 51) és Svédország is (483; 51) – mellettük pedig olyan, elsősorban átlag alatti teljesítményű résztvevők, mint a dél-európai Montenegró (422; 62) és Bulgária (436; 70), a balti Litvánia (477; 55) és Lettország (489; 55) vagy az arab Jordánia (399; 75) és Katar (388; 70). Az OECD-országokban tapasztalható átlagos teljesítménykülönbséghez képest az alacsonyabb (15–30 pontos) nemek közötti teljesítménykülönbséggel rendelkező országok csoportja szintén vegyes összetételű, az azonban látható, hogy közöttük több a magas átlagpontszámú résztvevő, mint a magas teljesítménykülönbséggel rendelkező országok között. Írországban (523; 29), Hollandiában (511; 26), illetve számos távol-keleti oktatási rendszerben a lá-

természettudományok

matematika

nyok és a fiúk közötti alacsony teljesítménykülönbség magas átlageredménnyel párosul. Magyarországon (488; 40) a különbség mértéke hasonló az OECD-átlaghoz (496; 38). Érdemes összevetni eredményeinket az Egyesült Királyságéval vagy Dániáéval. Ezekben az oktatási rendszerekben a lányok teljesítménye (512) nem különbözik sokban a magyar lányokétól (508). A fiúk azonban ebben a két országban 10–18 ponttal felülmúlják magyar kortársaikat, ami valószínűleg nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ezek az oktatási rendszerek elérik az OECD átlagát, míg Magyarország nem.” Természettudomány „A természettudomány területén a fiúk és a lányok közötti eredménykülönbség nem akkora, mint az a szövegértés vagy a matematika esetében megfigyelhető. A  mérésben részt vevő országok több mint felében nincs is szignifikáns különbség a két nem tudása között. Mindebből az következik, hogy a természettudomány-vizsgálat a másik két mérési területhez képest sokkal kevésbé kedvez egyik vagy másik nemnek. Szignifikáns különbséget a lányok

javára – ahogyan az más mérésekben is bizonyosságot nyert már – elsősorban arab, illetve muszlim országokban, Jordániában, Katarban, az Egyesült Arab Emírségekben, Törökországban és Kazahsztánban állapított meg a vizsgálat, de ez figyelhető meg jó néhány balkáni országban, így Bulgáriában, Montenegróban és Albániában, két balti államban, Lettországban és Litvániában, valamint Szlovéniában és két skandináv országban, Finnországban és Svédországban is. A fiúk természettudományi műveltsége négy latinamerikai országban – Chile, Mexikó, Kolumbia és Costa Rica – bizonyult jobbnak a lányokénál, de így volt ez Luxemburg, az Egyesült Királyság, Japán, Dánia, Spanyolország és Svájc esetében is. A magyar fiúk átlageredménye a természettudomány-vizsgálatban 496, a lányoké 493 pont. A  két eredmény közötti 3 pontos differencia statisztikai szempontból nem tekinthető különbségnek.” Forrás: http://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/ kozoktatas/nemzetkozi_meresek/pisa/pisa2012_ osszefoglalo_jelentes.pdf

2014. január–február

új katedra

7

s ú ly p o n t nitív képességek, a nagyobb önfegyelem, a nagyobb megfelelni akarás (fontosabb számukra a külső elismerés), a nagyobb tanulási kedv és végül a nagyobb kulturális aktivitás (többet olvasnak, a kulturális fogyasztásuk nagyobb) szerepelt. Az iskolában a tudás mellett a szorgalom a fontos, nem a kreativitás vagy az éles ész, ami inkább a fiúkra jellemző. A lányok szorgalmasabbak és inkább memorizálnak, míg a fiúk az ismeretek közötti kapcsolatok megtalálására törekednek. Mindennek ugyanakkor megvan az ára. Nemes Lívia és munkatársai kimutatták, hogy a lányok között nagyobb arányban fordul elő iskoláskorban pszichoszomatikus – fejfájással, szédüléssel, szemkáprázással, hányingerrel, gyomorfájással, hasmenéssel járó – megbetegedés. Vekerdy Tamás szerint ennek az az oka, hogy a lányok látszólag jobban alkalmazkodnak az iskolához, jók, szorgalmasak. A baj éppen az, hogy túl jól teljesítenek. Egy olyan iskolához alkalmazkodnak, amely, ha alkal-

mazkodnak hozzá, megbetegíti őket – véli a pszichológus. Szerinte nem gyermekre szabott az egész iskola, sem módszerében, sem felépítésében, sem időbeosztásában. Férfihátrány-hipotézis Az eddig tárgyalt okok leginkább a fiziológia, pszichológia területéhez tartoznak. Úgy tűnik, mindemellett létezik egy a fiúkat érő szociológiai hátrány is, amit Fényes Hajnalka „férfihátrány-hipotézisnek” ír le és bizonyít. Kutatásai azt mutatták ki, hogy a fiúk társadalmi mobilitása kisebb: ők csak jobb anyagi és kulturális háttérrel próbálják meg a továbbtanulást. 2006-ban az első éves egyetemisták és főiskolások körében a fiúk szülei iskolázottabbak voltak, a fiúk anyagi háttere kedvezőbb, lakóhelyük előnyösebb volt. A lányok tehát ros�szabb anyagi háttérrel is megjelennek a felsőfokú képzésben. Elképzelhető – írja Fényes –, hogy a kedvezőtlenebb anyagi hátterű fiúk és

szüleik inkább a szakmunkásképzőket választották az általános iskola után, annak kisebb költsége vagy a gyorsabb elhelyezkedés miatt. Míg középfokon a lányok rosszabb háttérmutatóik ellenére is eredményesebbek (több nyelvvizsga, jobb átlagok, merészebb továbbtanulási tervek, több tanulmányi versenyen való részvétel), addig felsőfokon már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Belépéskor megvan ugyan a lányok előnye (többen tanulnak tovább, jobbak az érettségi eredményeik, több nyelvvizsgájuk van), a tanulmányok során azonban egyes mutatók szerint (OTDK, publikációk, szakkollégiumi tagság, doktori tervek) már a fiúk vannak előnyben. Ezek az eredmények már előrevetítik a fiúk nagyobb munkaerő-piaci sikerességét, különösen a tudományos karrier tekintetében. A fiúk, ha már egyetemre, főiskolára mennek (és nem „vesznek el” a szakmunkásképzésben), akkor a PhD-képzés és a kutatói pálya hangsúlyosabban szerepelhet terveikben.

Új programmal fejlesztené a nyelvi kompetenciát a CENTA Közép-európai Tanárakadémia Nem örvendeztettek meg bennünket a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemzetközi tanulói teljesítménymérés programjának (PISA) legfrissebb eredményei. Míg az OECD-tagok és a programhoz csatlakozó partnerországok irányításával háromévente zajló felmérés szerint szövegértés tekintetében 2012ben az országok átlaga 3 ponttal emelkedett (493 helyett most 496), addig a magyar diákok szövegértése romlott. És kedvezőtlen az eredmény a saját, korábban mért adatainkhoz képest is: míg Magyarország 2009-ben egy ponttal az átlag felett teljesített (494), 2012-ben 488 pontot értek el tanulóink a teszteken, vagyis a vizsgált országok között 8 ponttal az átlag alatt teljesítettek a magyar diákok. A nyelvi kompetenciák beszűkülése az amerikai James Flynn professzor szerint az internetes kor hozadéka is, amelyet ellensúlyozandó a CENTA Közép-európai Tanárakadémia új programot indít a szókincs és a szövegalkotási képesség fejlesztésére. A PISA-felmérés szövegértési eredményei Év 2009 2012

Magyarország 494 488

Vizsgált országok átlaga 493 496

Forrás: OECD Programme for International Student Assessment (PISA) 2012 http://www.oecd.org/pisa/keyfindings/pisa-2012results-overview.pdf 8

2014. január–február

A PISA-felmérésben is kimutatott hazai romló tendencián kíván változtatni a CENTA Közép-európai Tanárakadémia által indított „ABIGÉL 2020 Találjunk szavakat!” projekt. A program célja diákok bevonásával olyan általános és középiskolában használt módszerek kialakítása, amelyek segítségével hatékonyan növelhető az internetes generáció szókincse és fejleszthető a szövegalkotási képessége. A hosszú távra, 2020-ig tervezett program részletes segédletekkel is támogatja majd a pedagógusok munkáját. Az „ABIGÉL 2020 Találjunk szavakat!” Szabó Magda regényére utal, amelyben a csodálatos szobor azokon a gyermekeken tud segíteni, akik képesek szavakba önteni kívánságukat. A  program segítségével a CENTA a tanárok munkáját támogatja a szövegalkotási képesség és a szókincs fejlesztésében. „A diákokat ma annyi információ és impulzus éri a felgyorsult világban, hogy sokkal jobban fejlődnek a szövegértéshez köthető, mint a szövegalkotáshoz szükséges képességeik. Ezért szeretnénk olyan módszereket és tartalmakat adni a pedagógusok kezébe, amelyek a szókincset növelik és a szövegalkotást fejlesztik” – mondta el Valaczka András, a CENTA elnöke és egyben a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó felső tagozatos főszerkesztője. A projekt három fő iránya: a médiaele-

új katedra

mek, főként filmek felhasználása a tanórai viták kialakításához, a tanulók kérdezési kultúrájának fejlesztése, továbbá az idegennyelv-tanítási módszerek felhasználása magyarórákon. A CENTA az új módszertan egyik elemeként – nonprofit módon – filmrészletek sokaságát ajánlja a pedagógusok figyelmébe, szövegalkotási feladatokkal együtt. A filmek kiválasztásánál fontos szempont, hogy azok motiválják a diákokat a kérdésfeltevésre, véleményalkotásra, érvelésre és vitára. A válogatás során több száz diákot kérdeznek meg arról, hogy szerintük milyen filmrészletek inspirálnák kortársaikat az anyanyelvi órák szövegalkotási feladataiban való részvételre. A filmek bevonása mellett a projekt nagy hangsúlyt fektet egy „kérdezz okosan” alapú kérdezéskultúra kialakítására, hiszen jelenleg a diákok inkább a tanár kérdéseire válaszolnak az órán, és kevés alkalommal tehetik fel ők maguk a kérdéseket. Harmadik pillérként pedig a magyar mint idegen nyelv módszertanából merítenének, ezáltal tudatosabban fejlesztve például a szókincs aktív használatát. Az „ABIGÉL 2020 Találjunk szavakat!” projektben részletes tanári segédletek, feladatsorok a mindennapi tanítási gyakorlatban is segítséget nyújtanak az anyanyelvi oktatásban részt vevő pedagógusoknak.

hirdetés

Az online tesztek és az elektronikus mérés-értékelés a tanórai gyakorlatban Az elektronikus tesztek előfordulásai Az „online teszt” kifejezésre a Google 2,3 milliárd találatot kínál. Számtalan online teszt vesz körül bennünket, ezt nap mint nap tapasztaljuk, hiszen az életünk részévé váltak. Túlnyomó többségük adott célra, nagyon szűk ismeret, kompetencia vizsgálatára jött létre, adatstruktúrája ezért jellemzően zárt. A tesztek célja általában egyetlen adott tudáselem ellenőrzése, amelyet rendszerint egy szintén online minikurzus előz meg. A tesztek túlnyomó többsége egybeépül az online kurzusok információhordozó elemeivel. A tesztek jelentős része vállalati belső képzés vagy általános felnőttképzés keretében valósul meg. Az online kérdőívek szintén nagy mennyiségben fordulnak elő, hasonlóan a tesztekhez. Elektronikus tesztelés az oktatásban Az oktatásban használt tesztek az oktatási mérés-értékelési folyamat mérőeszközei, ezért jellemzően összetettebbek és rétegzettebbek, mint az általános célú tesztek. Nem egy-egy ismeretelem, hanem ismeretterületek és kompetenciák ellenőrzését szolgálják. Felépítésük moduláris, és nagymértékben függ a tesztelt személyek előzetes ismereteitől. Annak érdekében, hogy a tesztek adott célközönséggel történő felhasználása megfelelő pedagógiai környezetben történjen meg, integrálódniuk kell a pedagógiai folyamatba. A beágyazódást a pedagógiai célokkal, eszközökkel, a kimeneti követelményekkel való összekapcsolhatóság teszi lehetővé. Eszerint az adott tesztfeladat tartalmazza azokat az információkat, hogy mely ismeret vagy képesség mérésére, milyen formában alkalmas és milyen pedagógiai szituáció­ban használható (mely évfolyamoknál, milyen tanulási nehézségek stb. esetében alkalmazható). A magyarországi gyakorlatban azt látjuk, hogy az alkalmazott eszközök köre szűk, a szóbeli feleltetés és a hagyományos írásbeli számonkérés időigényes, az egyéni tanulók szintjén ezért ritkán ismétlődik, számon kérő jellege miatt pedig csorbítja a mérés-értékelés formatív hatását, visszahatását a tanulói teljesítményre. A szummatív, összegző, lezáró mérés-értékelés túlsúlya pedig korlátozza a mérés-értékelés pozitív hatását a tanulási folyamatra, sőt bizonyos esetekben kontraproduktív is lehet, ha a tanuló belenyugszik a rossz eredménybe, mint megváltoztathatatlanba. Az OECD egy 2005-ös tanulmánya1, amely nemzetközi szinten vizsgálta a formatív értékelés elterjedtségét, rámutat arra, hogy a ta-

nárok ugyan tisztában vannak a formatív értékelés lehetőségével és előnyeivel, de órai alkalmazását túl nehézkesnek és körülményesnek tartják. A tanulók egyéni igényeihez, képességeihez igazodó, tanulást támogató mérőeszközök kidolgozását és alkalmazását – az egyre növekvő tananyagmennyiség nyomása alatt – megvalósíthatatlannak gondolják. Ez valóban így van. A tesztsorok összeállítása és manuális javítása már ma is jelentős részét teszi ki a tanárok munkaidejének, sőt sok esetben túl is nyúlik azon. Ez azonban a munkáltató és a társadalom számára nem látható, épp ezért nem is elismert. A formatív mérés-értékelés támogatására, illetve a szummatív és formatív értékelés előnyeinek kombinálására a közelmúltban több megoldás is született. A cél a mérési alkalmak számának jelentős növelése, az eredmények automatizált értékelése, rögzítése és megőrzése, a visszajelzés különböző formáinak biztosítása. A fejlesztések eredménye a szavazórendszerek kifejlesztése volt. Ezek azonban csak kompromisszumokkal alkalmasak a mérési feladatok egy részének kiváltására, mivel mind a kérdésfeltevés, mind a válaszadás az igen-nem, illetve a feleletválasztós kérdéstípusokra korlátozódik. Mára azonban elérhető a mérés-értékelés elektronikus eszközrendszerének következő generációja, a tanulói válaszadó rendszer (learning response system – LRS), amelynek a fejlesztésénél elsődleges cél a hivatkozott OECD-tanulmányban is jelzett probléma megoldása, a tanárok terheltségének csökkentése, az automatizálható, gépies folyamatok alól való felszabadítása volt, annak érdekében, hogy a pedagógus az egyedi tanulói problémákra koncentrálhasson.

1  http://www.oecd.org/dataoecd/19/31/35661078.pdf

A Promethean-termékek kizárólagos hazai forgalmazója a Modern Oktatási Eszközök Kft. További információkért érdeklődjön az [email protected] címen, látogasson el a www.promethean.hu weboldalra vagy keresse viszonteladó partnereinket! 2014. január–február

új katedra

9

tudományszemlélő

Lélegzet-visszafojtva – A levegőszennyezés és következményei Egy ember átlagosan naponta 30 kilogramm levegőt lélegez be, a kilélegzett levegő pedig százszor annyi szén-dioxidot tartalmaz, mint a belélegzett. A Föld lakosságával számolva ez már hatalmas mennyiséget jelent, ugyanakkor a földi légkör változásában és fokozott elszennyeződésében mégsem ez az emberi tevékenység játszik fokozott szerepet. De akkor vajon mi okozza a súlyos és hosszú távon nagyon veszélyes átalakulásokat?

A légkör változásai Amennyire fontos és felkapott téma a levegő szennyezettsége és a földi légkör változása, annyi vitás kérdés is kapcsolódik hozzá. Elsősorban abban nem értenek egyet a szakértők, hogy az emberi tevékenység milyen mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz, hiszen ahogyan a tudományos kutatások kimutatták, a légköri nyomgázok koncentrációja az ember megjelenése előtt is sokszor és jelentősen változott. Nem képtelenség-e, hogy a Föld elképzelhetetlenül hatalmas energiaháztartását az ember a levegő szennyezésén keresztül érzékelhetően befolyásolni tudja? Ami biztos: a légköri nyomgázok koncentrációja folyamatosan növekszik az utóbbi ötven esztendőben, a levegő bizonyos időszakokban még az Északi-sarkon is olyan szen�nyezett, mint a legnagyobb metropolisok környékén, egyre gyakoribbak az időjárás és a víz által okozott természeti katasztrófák, a légkörben bekövetkező változásokat pedig kiválóan jelző gleccserek jelentős része napjaink­ra felolvadt. De valójában milyen folyamatok állnak e jelenségek hátterében? Az üvegházhatásról A Föld éghajlatának alakulását sok minden befolyásolja, többek között a napsugárzás és a különböző szférák között fennálló bonyolult kölcsönhatási folyamatok. Az egyik kulcstényező azonban, amely alapvetően meghatározza Földünk felszínének energiamérlegét, az a légkör kémiai összetétele. A levegő össztömegének (5,3 x 106 milliárd tonna) 99,96%-át

nitrogén (78,1%), oxigén (20,09%) és argon (0,9%) alkotja, a klímaváltozásban főszerepet mégis inkább a fennmaradó csekély 0,91%-os rész játszik, amelyben olyan gázok találhatók, amelyek csupán nyomnyi mennyiségben vannak jelen a légkörben. Ezek között találjuk az úgynevezett üvegházhatású gázokat, mint a vízgőz, a szén-dioxid, a metán, a dinitrogénoxid és az ózon. Ezek a nyomgázok, nevükhöz híven, az üvegházhatás kialakulásában játszanak szerepet. A Napból érkező sugárzás számára a légkör nagyjából áteresztő, csupán az ultraibolya és az infravörös tartományban

Gelencsér András

Gelencsér András a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Környezettudományi Intézetének egyetemi tanára, az MTA Levegőkémiai Kutatócsoportjának vezetője. 2002-ben lett az MTA doktora, habilitációs oklevelét 2006-ban szerezte, ugyanebben az évben lett egyetemi tanár. Fő kutatási területe a légköri széntartalmú aeroszol forrásainak, tulajdonságainak és éghajlati hatásainak tanulmányozása. Kutatásait PhD-hallgatók bevonásával, nemzetközi együttműködésben, számos nagy európai és hazai pályázat támogatásával végzi. Eddigi szakmai munkásságát több mint 60 rangos nemzetközi közlemény, illetve a Springer Kiadó gondozásában 2004-ben megjelent monográfiája fémjelzi.

10

2014. január–február

új katedra

veszít némi energiát az ózonnak, illetve a vízgőznek köszönhetően. A  légkörön áthatoló sugárzástól felmelegszik a földfelszín, amelynek hosszúhullámú sugárzását a légkör fő alkotói ugyan nem nyelik el, azonban a nyomgázok igen. A sugárzások hatására létrejön egy egyensúlyi hőmérséklet, ami –17 Celsius-fok, de nem a felszínen, hanem körülbelül 6  kilométeres magasságban a légkörben. A  Föld felszíne és az alsó légkör ezzel szemben ennél jóval nagyobb energiakészlettel gazdálkodik, hiszen az üvegházhatású gázok által elnyelt energia egy része visszajut a felszínre. Ennek a nem kevés többletenergiának (150 watt/ négyzetméter) köszönhető, hogy a felszínen az átlaghőmérséklet az egyensúlyi hőmérséklethez képest 32 fokkal magasabb. A természetes üvegházhatás 75 százaléka a légkör víztartalmának köszönhető, a széndioxid körülbelül 20 százalékért, míg az egyéb üvegházhatású gázok a fennmaradó 5 százalékért felelősek. Bár a víz és annak különböző formái elengedhetetlenek az üvegházhatás energiájának megtartásában, a többi üvegházhatású gáz hasonlóan fontos szerepet játszik ebben. A  víz ugyanis – koncentrációját tekintve – egy térben és időben egyaránt erősen

tudományszemlélő változó komponens a légkörben, ezzel szemben a szén-dioxid és a többi üvegházhatású gáz inkább hosszú tartózkodási idejű gázok, amelyek földi körülmények között nem képesek a vízgőzhöz hasonló állapotváltozásra. Éppen ezért, ha ez utóbbiak eltűnnének a légkörből, akkor a jelenlegi hőmérséklet-eloszlás nagyon hamar megváltozna, Magyarországon például 15 éven belül az átlaghőmérséklet –10 és –25 Celsius-fok közé süllyedne. Szén a légkörben A vízgőz mennyisége nem változik jelentősen az emberi tevékenység hatására, ám ugyanez sajnos nem mondható el a szén-dioxidéról, amely jelentős növekedést mutat az utóbbi évszázadokban, és már nagyjából 385 ppm koncentrációban van jelen a légkörben. Ez az érték ugyan igen kis mennyiséget jelöl (a ppm az angol parts per million rövidítése, amely egy milliomod részt jelent, vagy másképp egy ppm egy tízezred százaléknak felel meg), azonban a légkör hatalmas tömege miatt a levegőben található szén 770 mil­liárd tonnát nyom, ami több mint a Föld összes kitermelhető kőszénvagyona. Ez nem csoda, hiszen a különböző szférák közötti kölcsönhatások során hatalmas mennyiségű szénalapú anyagforgalom zajlik. Az óceán és a légkör között évente mintegy 90 milliárd tonna szén cserél gazdát, míg a bioszféra és a légkör viszonylatában már 120 milliárd tonnáról beszélhetünk, amihez a fotoszintézis és az élőlények légzési folyamatai járulnak hozzá leginkább. Azonban nem ezek okozzák a légkör szén-dioxid-tartalmának folyamatos növekedését, egyensúlyi folyamatokról lévén szó, a nettó anyagforgalom a szférák között gyakorlatilag nullának tekinthető. Ezzel szemben az emberi tevékenységek által előidézett szén-dioxid-többlet, ami leginkább a fosszilis energiahordozók égetése és a bioszféra állapotát befolyásoló földhasználat-változások (erdőirtások, beépítések stb.) következtében jön létre, már alaposan felborítja ezt a kényes egyensúlyi állapotot. Csak az előbbi tevékenység révén évente mintegy 8,5 mil­ liárd tonna szén jut a légkörbe, az utasszállító repülők évi 600 millió tonnával toldják meg ezt, és akkor az autókat, a hajókat, a számítógépeket, mobiltelefonokat, az elektronikus háztartási eszközöket még nem is említettük. Ezek a folyamatok nemcsak szén-dioxidot szabadítanak fel, hanem rengeteg, az ember számára létfontosságú oxigént is elhasználnak. A  szén-dioxid-koncentráció növekedése azonban csak kismértékben befolyásolja az oxigén mennyiségét a levegőben, a természet ugyanis képes kompenzálni ezeket a „veszteségeket”. Egyrészt az óceánok felszíne oldódás révén képes a kibocsátott több-

let-szén-dioxid egy részének az elnyelésére, másrészről a bioszféra a fotoszintézis révén szintén képes a többletszén egy részét megkötni, miközben ezzel egyidejűleg oxigént is felszabadít. A problémát a légkörben maradó többlet-szén-dioxid mennyisége okozza, amit már a szférák képtelenek „újrahasznosítani”. Jelenleg a kibocsátott szén-dioxid-mennyiség csaknem fele a légkörben marad akár hosszú évtizedekig is. Nem kizárt, hogy ennek súlyos következményeivel már pár évtizeden belül szembe kell néznünk, legalábbis a kutatások és a folyamatos mérések ezt mutatják. A légkör szén-dioxid-koncentrációjának a megfigyelése már 1958-ban megkezdődött Hawaii szigetén Roger Revelle és Charles David Keeling jóvoltából, akik először a Manua Loa vulkánon vizsgálták a levegő összetételét. Ezek a rendszeres levegőszen�nyezettség-mérések (amelyekhez 1981-ben Magyarország is csatlakozott) viszonylag gyorsan bebizonyították, hogy a levegőben a szén-dioxid mennyisége jelentős mértékben és gyors ütemben növekszik. Az eredményeket rögzítő Keeling-görbéről könnyedén leolvasható, hogy míg 1958-ban még csupán 310 ppm koncentrációban volt jelent a széndioxid a légkörben, addig napjainkra ez a szám 390 ppm-re emelkedett. Ez mintegy 40 százalékos növekedést jelent az ipari forradalom előtti 280 ppm-es értékhez képest. A  magyarországi mérési eredmények is hasonló képet mutatnak, 1981 óta ugyanis a szén-dioxid-koncentráció 16 százalékkal magasabb hazánkban is. Bár az antarktiszi jégfurat-elemzésekből tudjuk, hogy a földtörténeti múltban is nagymértékben és viszonylag tág határok között változott a szén-dioxid koncentrációja, ezek a változások azonban a mai­ nál jóval kisebb koncentrációtartományban

(170 és 300 ppm között) és csak nagyon lassú ütemben történtek. Napjainkban negyvenszer gyorsabban történik mindez, mint az ismert földtörténeti múltban bármikor. A globális felmelegedés nem létezik? A légkörben hatalmas és meglehetősen gyors ütemű változások zajlanak, és ezért főként az emberi tevékenységek a felelősek. Ezzel már az 1979-ben Genfben megrendezett Első Éghajlati Világkonferencia résztvevői is tisztában voltak. A társadalom erről történő tájékoztatása érdekében a változásokat leíró indikátornak a legegyszerűbb környezeti paramétert, a hőmérsékletet kiáltották ki, ugyanis a globális átlaghőmérséklet drasztikus növekedését várták a gyors ütemű szén-dioxid-növekedéstől, ami egyértelmű és meggyőző erejű bizonyíték lett volna mindenki számára arra nézve, hogy a légkörben hatalmas léptékű változások zajlanak. Ezek az adatok azonban nem a várakozásoknak megfelelően alakultak, az elmúlt 150 esztendőre vonatkoztatva csak minimális növekedési tendenciát lehet kimutatni (1940 és 1980 között pedig még kismértékű hőmérséklet-csökkenést is), ráadásul kiderült az is, hogy a hőmérséklet változása nem követi az üvegházhatású gázok exponenciális növekedési trendjét. Mi az oka ennek az eltérésnek? A légköri aeroszol klasszikus hűtő hatása. Amit mi pornak és füstnek ismerünk, az a levegő gáz, szilárd és cseppfolyós halmazállapotú, szabad szemmel nem látható részecskéinek együttese. Ezeket a parányi anyagokat a szaknyelv aeroszoloknak nevezi. Ilyen részecske például a korom, a szulfát (a kén-dioxid átalakulásából keletkeznek), de idesorolható az ásványi por is, ami szintén részben emberi tevékenységnek köszönhetően kerül a légkörbe. Ezeknek az

2014. január–február

új katedra

11

tudományszemlélő tosan jelzi a légkörben bekövetkező változásokat, mint az énekes madarak annak idején a sújtólég megjelenését a bányákban.

anyagoknak ma már több módon is globális éghajlat-módosító hatásuk van. Az egyik az, hogy a Napból érkező rövidhullámú sugárzás visszaszórása révén befolyásolja a földfelszínt elérő napsugárzás és energia mennyiségét, így pedig a hőmérséklet növekedését is akadályozza, erre pedig sem a levegő fő alkotói, sem pedig az üvegházhatású gázok nem képesek. A levegőszennyezés másik hatása a felhőképződésen keresztül valósul meg. Ehhez a folyamathoz ugyanis aeroszolrészecskékre van szükség, és ha túl sok van belőlük, ami szennyezett levegőben gyakran megtörténik, akkor a rendelkezésre álló víz több részecske között oszlik meg. A cseppek átlagos mérete ezáltal kisebb lesz, a számuk pedig nagyobb, az ilyen fizikai paraméterekkel rendelkező felhők pedig fényesebbek, több sugárzást vernek vissza, és jobban árnyékolnak, mint a tiszta levegőben képződő társaik. Az energiaegyensúly és -elnyelődés szintén a globális hőmérséklet-emelkedés ellen dolgozik. Az üvegházhatás következtében a magasabb hőmérsékletű felszínről a kilépő energia mennyisége is megnő, ugyanakkor ebből mindössze 10 százalék az, amely a földi légkör rendszerében marad tárolt többletenergia formájában. A többlethőmennyiség 85 százaléka az óceánokban nyelődik el, kisebb része a tengerjég, illetőleg a gleccserek felolvasztására fordítódik, egy még kisebb egység pedig a szárazföldek felszínének a melegítésére. A  légkörbe így mindössze 4 százalék tárolódik, ezért nem változott/változik jelentősen a légkör hőmérséklete.

Nos, erre magyarázatként szolgál az óceánok, gleccserek által elnyelt többlet-energiamen�nyiség, de csak részben. A  másik jelentős oka viszont az, hogy a légköri aeroszol egyre kevésbé képes biztosítani klasszikus hűtő hatását a korom és a szerves részecskék egyre növekvő aránya miatt. A  fokozott légszen�nyezés következtében a sarkvidéki területeken is megjelenő korom komoly változásokat okozott, ugyanis ott az üvegházhatású gázok melegítő hatását erősíti azáltal, hogy képes a sugárzás elnyelésére, ezáltal pedig többletenergiát juttat a légkörbe. A  jég állapotváltozása ezután egy önerősítő folyamatot indít be: az olvadó jég kevesebb napsugarat tud visszaverni, ez növeli az elnyelt sugárzás mennyiségét, ami emeli a hőmérsékletet és felgyorsítja a további olvadást. Ezért is mondják azt, hogy a „Föld kanárijai a gleccserek”, hiszen állapotváltozásuk legalább olyan pon-

Mégis olvadunk De miként lehet az, hogy az Északi-sark tengeri jegének kiterjedése két évtized alatt 40 százalékkal csökkent, a gleccserek pedig rohamosan húzódnak vissza szerte a világon? 12

2014. január–február

új katedra

A jövő A tudományos megismeréssel egyre több információ áll rendelkezésünkre a légkörrel kapcsolatban, illetőleg a számítástechnika rohamos fejlődésével már ott tartunk, hogy nu­me­ rikus modellek segítségével nagyjából 15 napra előre meg tudjuk jósolni a várható időjárást és így a légköri változásokat egyaránt. A  földi légkör rendszerének jövőbeli változá­ sait azonban talán soha sem leszünk képesek pontosan előre jelezni, hiszen annyi dinamikusan változó eleme van, hogy az teljesen kiszámíthatatlanná teszi. Ugyanakkor azt biztosan tudjuk, hogy a légkör állapotát az emberi tevékenység jelentős mértékben befolyásolja. Az üvegházhatású gázok egyre nagyobb mértékű kibocsátása hatalmas veszélyt jelent, csakúgy, mint az évente Görögország területével azonos nagyságú erdőterületek kiirtása. De említhetnénk a növekvő légszennyezést, ami már nem korlátozódik a nagyvárosokra, hanem a Föld minden pontján megjelenik, vagy éppen a globális átlaghőmérséklet kismértékű, de egyértelműen kimutatható növekedését. A  légkör érzékeny rendszer, ha bármilyen irányban megváltoztatjuk az arányait, akkor nagyon komoly következményekkel kell számolnunk. A jövő generációk, sőt saját magunk érdekében is minél hamarabb meg kell találnunk a módját annak, hogy miként tud az emberiség a környezetével újra harmóniában élni. Akkor talán tényleg fellélegezhetünk majd. (Írásunk Gelencsér András Megszívjuk? – A levegőszennyezés és következményei című, 2011. március 1-jén a Mindentudás Egyetemen elhangzott előadása alapján készült.) F B

okosodó

Alkalmazásajánló Új rovatunkban olyan, okostelefonokon és táblagépeken futó alkalmazásokat ajánlunk, amelyek a tanulást és a készségfejlesztést támogatják, vagy egysze­ rűen csak hasznos segítséget nyújtanak a gyermekeknek és a pedagógusoknak a dolgos mindennapokban.

Olvasás és írás magyarul (Learn to write Hungarian words)

A Puzzlingapps fejlesztőinek munkája tulajdonképpen egy 3 az 1-ben oktatóprogram, amelynek a segítségével elsősorban a magyar szavak olvasását és helyesírását lehet gyakorolni játékos formában. Az alkalmazást kicsik és nagyobbak egyaránt használhatják, pél­ dául általános iskolások, akik az első szavaikat tanulják, vagy akár idősebb gyermekek, akik második nyelvként igyekeznek elsajátítani a magyart. A nyelvi és egyéb teljesítménybeállításokat

követően a főmenüben három lehetőség közül választhatunk. Az első gyakorlatban egy rajzolt képet látnak a gyermekek, és ki kell találniuk, hogy mit ábrázol, majd pedig a kép alatt a szót alkotó betűket a helyes sorrendbe állítva adhatják meg a megfejtést. Ha elkészültek a szó kirakásával, akkor a jobb felső sarokban lévő kérdőjel ikonra kattintva ellenőrizhetik, hogy jól oldották-e meg a feladatot, illetőleg itt ugorhatnak a következő feladványra. A  második játékban négy képből kell kiválasztani a kijelző tetején olvasható szóhoz tartozó ábrát. A megoldás helyességét szintén a kérdőjel gombra nyomva nézhetik meg, majd léphetnek tovább a tesztsorban. A  harmadik opció nem is annyira feladatszerű, inkább a szókincs bővítését és az előző két játékra való felkészülést szolgálja, itt ugyanis az alkalmazásban lévő összes szó megjelenik a hozzá tartozó képpel együtt. Ezeket alaposan átnézve már egyszerűbb lesz jobb eredményeket elérni a fejtörőkben. Az értékeléseket a teljesített tesztsor végén azonnal megkapják a gyerekek százalékos formában, összevetve az addigi legjobb teljesítményükkel. A program Beállítások menüpontjában a nehézségi szint könnyedén a megfelelő életkori és tudásszintre szabható. Itt megadhatjuk, hogy milyen hosszúságú szavak vegyenek részt a játékban (2-től 12 betűig), beállíthatjuk, hogy egy tesztsor összesen hány feladványt tartalmazzon (10, 15 vagy 20 darabot), illetőleg nehezítésként a szókirakónál további betűket is megjeleníthetünk a képernyőn, amelyek nem szerepelnek az adott szóban, így nemcsak a helyes sorrendet Kiadó: Puzzlingapps Ár: ingyenes vagy 386 Ft Operációs rendszer: Android Letöltés: htt ps://play.google.com/store/apps/ details?id=com.puzzlingapps.spelling.hu.free

kell kitalálni, hanem azt is, hogy mely betűkre van szükség a feladat teljesítéséhez. A számok gyakorlására és helyes írásmódjának elsajátítására is adódik lehetőség, ugyanis beállíthatjuk, hogy a feladatokban a képeken mindenféle ábrák helyett csakis számjegyek jelenjenek meg. A  program egyelőre 250 darab szót tartalmaz, ám a fejlesztők igyekeznek folyamatosan növelni ezt a mennyiséget. Egyszerűen kezelhető, ám ötletes és kedves kinézetű alkalmazás az Olvasás és írás magyarul, egyetlen hátránya, hogy az ingyenes verzió felugró reklámokat tartalmaz, amelyek könnyen elvonhatják a kisebbek figyelmét a feladatokról. Ugyanakkor 386 forintért beszerezhető a program szóanyagában nem különböző, ám reklámhirdetésektől mentes változata.

A QR-kód egy kétdimenziós vonalkód, amit a legtöbb okostelefon képes értelmezni. A telefon kameráját a vonalkód fölé tartva lehet beolvasni azt, sikeres beolvasás esetén pedig azonnal megnyitható a benne elrejtett weboldal linkje. Figyelem: kamerás telefon, mobilinternet vagy wifi-hozzáférés és QR-kód-olvasó program szükséges a szolgáltatás igénybevételéhez! F B

2014. január–február

új katedra

13

harmónia

Léleknyomok a papíron Egyetlen rajz gyakran többet elárul egy gyermek lelki világáról, mentális problémáiról, mintha órákat beszélne ezekről. A papírra rajzolt vonalak, szimbólumok, képi jelek ugyanis a legtöbb esetben nem tudatosak, így kendőzetlenül tárul az értő szemek elé a rajzoló belső világa. Ezekből olvasni azonban nem egyszerű feladat, a bonyolult jelrendszerek, színhasználatok megfejtése szakember feladata, aki objektív módon, a saját benyomásait, hangulatait, problémáit félretéve képes következtetni a vonalak mögött húzódó lelki folyamatokra. Egy félrediagnosztizált rajz vagy egy nem helyénvaló szubjektív vélemény akár egy életre megbélyegezheti a gyermeket, és elveheti a kedvét egy fontos és kreatív tevékenység gyakorlásától.

A rajz nem csupán egy művészeti ág, hanem az önkifejezés fontos formája is, amelyben egészen pontosan megjelenik a belső világunk: hitrendszerünk, örömeink, bánataink, problémáink mind felsejlenek a lerajzolt vonalakon keresztül. Az emberiség fejlődésének legrégebbi kifejezési módja ez, hiszen már az ősember is a sziklák oldalára barlangrajzok formájában rögzítette például a vadászattal kapcsolatos vágyait, félelmeit. A nyelvek megjelenése, illetőleg gazdaságossági és értelmezhetőségi okok miatt a rajz azonban elvesztette ilyen mérvű jelentőségét. Szerepe átalakult, és bár ma már csak igen kevesen használják nap mint nap, azért még mindig ősi, elemi formája ez az emberi megnyilvánulásnak. Kiemelt fontosságú szerepet játszik például a gyermekek életében, hiszen a kicsik számára ez az egyik legkönnyebben használható és legtöbb élményfeldolgozási lehetőséget magában rejtő önkifejezési forma. Szeret, majd nem szeret Amíg sok kamasz egészen egyszerűen nem szeret rajzolni, a kisgyermekek között alig találni olyant, aki ne forgatná hatalmas élvezettel a ceruzák, filctollak, zsírkréták, ecsetek hadát. De mi történhet a kisgyermekkor és a tinédzserkorszak között, amitől a gyermekek ilyen mértékben elfordulnak ettől a tevékenységtől? Ahhoz, hogy ezt megértsük, szükséges megismerni a gyermekek művészi fejlődésének folyamatát. A  gyermekrajzot mint önkifejezési és művészeti formát csupán a XIX. század vége óta vizsgálják, elsőként egy olasz művészettörténész, Corrado Ricci fedezte fel sajátos kifejezőerejüket (L’arte dei Bambini, 1887). A meglehetősen késői „indulásnak” igen egyszerű magyarázata van: az azt megelőző korokból nagyon kevés gyermeki kéz alkotta rajz maradt ránk, hiszen a papír még a XIX. század elején is olyan drága volt, hogy a kicsik firkái nem kaphattak helyet rajta. Persze ettől még az akkori gyerekek éppúgy szerettek rajzolni, csak a homokba, hóba, kövekbe, fák törzsébe karcolt alkotások nyomai nem maradtak fenn. 14

2014. január–február

A vizsgálatok azóta kiderítették, hogy a gyermekek művészi fejlődése több szakaszon megy keresztül az életkor változásával. Bár számos különböző felosztás született, a legáltalánosabb elfogadott a Viktor Lowenfeld pszichológus és művészetelmélet-kutató által kialakított rendszer, amelyet először a Kreatív és mentális fejlődés (Creative and mental growth) című művében jelentetett meg 1947ben. A  felosztás nagy erénye, hogy a vizuális képességek vizsgálatát pedagógiai szemlélet mentén szervezi. Firkától az alkotásig A rajzi tevékenység megjelenésekor, általában másfél-két éves korban fedezik fel a gyerekek először a rajzolás örömét: a fehér papírlapon élénk, színes nyomot hagyó ceruza szinte mágikus eszközzé válik a kezükben. Természetesen a teljesen tudattalanul, összevissza húzgált vonalak még nem nevezhetők igazi rajznak, ebben a korban ez még inkább csak a mozdulat és a nyomhagyás öröméről szól a gyerekek számára. Ezekből a motorikus mozgásformákból alakul ki az ábrázolás alapja, amelyben a firkakorszak végére már megjelenik a bonyolultabb mozgáskoordinációt igénylő satírozás, illetőleg a körforma alkalmazása, valamint a komponálás kezdete. A gyermekek ezeknek a rajzoknak sokszor már címet adnak, megnevezik a rajta lévő dolgokat, vagyis már megjelenik az ábrázolás igénye. A kezdeti, értelmezés nélküli funkcióörömet lassan felváltja a célve-

új katedra

zérelt, szándékolt cselekvés, amelynek egyik fő mozgatórugója pusztán a tevékenységért végzett cselekvés öröme. A  harmadik-negyedik életévbe érve, a presematikus korszak kezdetétől az ákombákomokat sokkal tudatosabb vonalvezetésű, kontrolláltabb, szerkesztettebb ábrák veszik át. Megjelennek a korai szimbólumok, a tudatos színhasználat, illetőleg a sémák, vagyis a kusza vonalak már „kivehető” figurákat, leginkább kezdetleges emberi alakokat ábrázolnak. Hét-nyolc éves kor között a sematikus korszakot a szimbólumok továbbfejlődése jellemzi, egyre differenciáltabbak a részletek, a színhasználat pedig élményfüggővé válik. A törés bekövetkezése A rajzolás fontosságának csökkenése a 9–12. évben, a realizmus hajnalán kezdődik el. Ebben az életkorban már egyre erőteljesebbé válik a valóság ábrázolására való törekvés. A  képarányok lassan a helyükre kerülnek, a gyerekek a színeket már a valóságnak megfelelően használják, a formák letisztulnak, ugyanakkor megjelenik a képeken a cselekvés. A  figurák mozgásba lendülnek, gyakran akár szalagképek formájában is. A gyermekek gyakran saját életük eseményeit elevenítik meg a papírlapokon, ezért a témák legtöbbször érzelemgazdagok, továbbá a környezet hatására már megjelennek rajtuk a kulturális befolyások nyomai, illetőleg a nemi és társadalmi szerepek, elvárások rendszere. A szépséget már a tudatosan megkomponált díszítés adja, ezért gyakran túlcizelláltak, „merevek” a képek. A rajzok azonban ilyenkor elsősorban már nem a lelki tartalmak, indulatok, feszültségek, örömök spontán megjelenítésére szolgálnak, hanem a gyerekek már közölni akarnak valamit alkotásaikkal, a kifejezésnek részben az ábrázolásra való törekvés veszi át a helyét. A tudatos technikai elemek szép lassan elkezdik háttérbe szorítani a nonverbális, metakommunikatív kísérőket (színhasználat, vonalak, elrendezés), így a belső feszültségek, lelki problémák már sokkal inkább a tudattalanul az iskolai füzet szélére firkált ábrákban érhetők tetten. Az értelmezés korszakában (12–14. év) ezek a vonások tovább erősödnek a rajzokon, ahogyan a gyermekek önkritikája is saját alkotásaik kapcsán, ami gyakran okoz számukra elégedetlenséget, mivel úgy érzik, hogy nem tudják pontosan leképezni a valóságot a papírra. Ez vezet az általános iskola vége felé, a döntési szakaszban bekövetkező rajzolástöréshez. Sok gyerek ilyenkor már egyenesen szégyelli a rajzait, és elveszíti teljes érdeklődését a rajzolással kapcsolatban, már nem találja meg benne a belső öröm érzését, és sokkal inkább más, elégedettséget nyújtó cselekvések felé fordul (fényképezés, zenélés stb.). A rajzolást

harmónia

mint önkifejezési formát jellemzően csak a vizuálisan tehetségesebb, emocionálisan érzékenyebb fiatalok őrzik meg, akik nyilvánvalóan a környezetüktől is több pozitív megerősítést kapnak. Ártó hatások A grafikus kifejezésben történő visszaesést a gyermekek személyiségének, gondolkodásának és művészeti fejlődésének alakulása mellett több más hatás is felerősíti, például a társas kapcsolatok jelentőségének megnövekedése, a technikai eszközök (számítógép, telefon) egyre fontosabbá válása, és sajnos az iskolai rajzoktatás is hozzáteszi a magáét az érdeklődés elvesztéséhez. Az osztályzatokért való rajzolás, a technikai jellegű tudás elsajátítása és a különböző teljesítményelvárások visszaszorítják a kreativitást, az önkifejezést a rajzolásban. Bár napjainkban szerencsére már

egyre kevésbé terelik a gyermekek képzettársítását szűk mederbe, az iskola még mindig azt a benyomást kelti, hogy tanítsuk meg a gyereket az írás és az olvasás mellett legalább alapszinten rajzolni is. A mind reálisabb, pontosabb ábrázolás sok esetben kívánatosabb a rajzórákon, mint a vonalak által való önkifejezés, és ez akarva-akaratlan azt a benyomást kelti, mintha a gyermekeknek mondjuk Leonardo mesterműveit kellene reprodukálniuk az órákon a jó jegy érdekében. A pedagógiai gyakorlatból száműzni kellene tehát azt a felvetést, hogy a rajzórákon a gyermekeknek el kellene érniük egy minimális célt „rajzolásból” vagy hogy „alapszinten” el kellene sajátítaniuk a műalkotások készítésének technikáját. Ahány tanuló, annyiféle önkifejezési mód, ezek között pedig különbséget tenni vagy szubjektív módon értékelni őket nagy felelőtlenség, ami teljességgel elveheti a kedvét a gyerekeknek a további rajzolástól. Pedig a rajzolás örömének megőrzése hihetetlenül fontos feladat volna. A  spontán módon papírra vetett vonalak érzéseket, feldolgozatlan konfliktusokat jelenítenek meg, il­ letőleg segítenek ezeket a feszültségeket levezetni is. Ezt pedig könnyen a gyerekek mentális egészségének javítására lehetne fordítani. A  rajzokban a gyermek élményvilága álarcok nélkül fejeződik ki: mitől fél, mire vágyik, milyen személyiségvonásai vannak, ho-

Dobozra fel! Országos rajzpályázati felhívás 1–6. osztályos általános iskolás tanulóknak A te rajzod lehet a gyümölcslédobozokon! Országos rajzversenyt hirdetett a Nemzeti Iskolagyümölcs-program legnagyobb beszállítója, a MATÉSZ-FRUCT Kft. A versenyben részt vehet Magyarország minden 1–6. osztályos diákja, akik az értékes nyeremények mellett arra is esélyt kapnak, hogy a nyertes rajz válhasson a 2014/2015-ös tanévtől az iskolagyümölcslé dobozok hivatalos csomagolásává.

A pályázat témája: Fától az iskolapadig – avagy hogyan jut el a gyümölcs a termelőktől a gyümölcslégyáron át az iskoláig? A rajzverseny célja, hogy a kiválasztott nyertes pályamű a következő tanévtől kezdve, országos szinten, a Nemzeti Iskolagyümölcs-program keretében kiosztott minden gyümölcslédoboznak hivatalos csomagolásává váljon. A  kezdeményezés lebonyolítása a Vidékfejlesztési Minisztériummal szoros együttműködésben történik. A rajzverseny fővédnökségét dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vállalta.

A  pályaművek közül illusztris zsűri választja majd ki a nyerteseket: dr. Mihalovics Péter új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos, Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Németh Franciska a MATÉSZ-FRUCT Kft. kommunikációs igazgatója és Kállai Nagy Kriszta, a Kerekítő könyvek illusztrációiról is ismert grafikus.„Célunk, hogy az új csomagolás kialakításába bevonjuk azokat a gyermekeket is, akik nap mint nap fogyasztják a gyümölcsleveket. Ezzel is hozzá szeretnénk járulni ahhoz, hogy a gyermekek mindennapi szokásainak játékos formában váljon részévé az egészséges

gyan érzi magát a családban vagy éppen az isko­lában, de rávilágít a rejtőzködő pszicho­ lógiai problémákra is. Természetesen ezek olvasását nem szabad a megfelelő képzettség nélkül megkísérelni, hiszen ha a diagnózis nem helytálló, akkor akár súlyosan rombolhatja a vizsgált gyermek önértékelését. Nem véletlen, hogy a tudományos rajzvizsgálat a pszicho­diag­nosz­tika és a képi ki­fejezés­ pszicho­lógia része, amelynek gyökerei egészen az 1880-as évekig nyúlnak vissza. Tudni kell, hogy mi számít kóros jelképnek a rajzban, ismerni kell a rajzi jeleket, és a saját élmény- és hangulatvilágot kizárva, objektíven, „belemagyarázás” nélkül, ugyanakkor empátiá­val, érző és értő módon szükséges vizsgálni azokat. Mert rajz közben a kezeket sokszor nem látható és nem verbalizálható tartalmak, ha úgy tetszik, maga a lélek vezeti. Arra pedig mindennél jobban vigyázni kell! F B termékek fogyasztása” – mondta el Németh Franciska a MATÉSZ-FRUCT Kft. kommunikációs igazgatója. A rajzverseny pályázóit számos értékes nyeremény várja. Amellett, hogy a nyertes rajz elkészítője egy Apple ipaddel lesz gazdagabb, egész osztálya is részt vehet majd egy felejthetetlen osztálykiránduláson a MATÉSZ-FRUCT Kft. jóvoltából egy gyümölcsültetvényen. Annak az iskolának pedig, ahonnan a legtöbb pályamű érkezik, minden diákja ajándék gyümölcslevet kap. A rajzok beküldési határideje 2014. március 5., a méretre és arányokra vonatkozó specifikációt a www.mateszfruct.hu/diakoknak oldalról lehet letölteni. Az elkészítés technikája szabadon választható, lehet vízfesték, tempera, zsírkréta, filctoll vagy bármi egyéb is. Pályázhat tehát minden Magyarországon élő 6 éven felüli, de 13 éven aluli, 1–6. osztályos általános iskolás tanuló. Az elkészített pályaműveket a www. mateszfruct.hu/diakoknak/jelentkezes oldalra kell feltölteni a diákok szüleinek aláírásával ellátott jelentkezési lappal egyetemben. A beérkezett rajzok közül a zsűri egy körben választja ki a nyertest, akit e-mailben és telefonon értesítenek.

2014. január–február

új katedra

15

ajánló

Kristine Barnett: A szikra Egy anya története a zseninevelésről Bizonyára sokan tudják, hogy milyen betegséget takar az autizmus, mik a tünetei, hogyan lehet már egészen kisgyermekkorban diagnosztizálni, ám sokkal kevesebben vannak, akik azt is tudják, valójában mit jelent együtt élni-lélegezni egy ilyen idegi-fejlődési rendellenességgel bíró emberrel. Kristine Barnett utóbbit szeretné bemutatni A szikra című könyvében saját és gyermeke igaz történetén keresztül. És bár az elbeszélés módja kétségtelenül nagyon személyes, a mű sokkal több holmi könnyfakasztó nosztalgiázásnál vagy a sanyarú események fölsorolásánál, amiből alaposan kijutott a Barnett család számára. Éppen ellenkezőleg: inspiráló és tanulságos kötet nemcsak autizmussal, de bármiféle fogyatékkal élő vagy beteg gyermeket nevelők számára.

Az írónő kisfia, Jake még kétéves sem volt, amikor középsúlyos autizmust, Aspergerszindrómát állapítottak meg nála, és dacára az elképesztően magas intelligencia-hányadosának (az IQ-teszteken 187-es pontszámot ért el), a szakértők úgy vélték, hogy talán még a saját cipőfűzőjét sem fogja tudni megkötni felnőttkorára. Ehhez képest Jake kilencévesen kidolgozta egy akár Nobel-díjra is esélyes asztrofizikai teória alapjait, tizenkét esztendősen pedig már az egyetemen végzett kvantumfizikai kutatásokat. Ezeket a fantasztikus eredményeket leginkább édesanyjának köszönheti, aki nem törődött bele a lesújtó diagnózisba, és volt elég bátorsága ahhoz, hogy kivegye gyermekét a fejlesztő óvodában dolgozó szakértők kezei közül, hogy a saját ösztöneire és krea­ tivitására hallgatva készítse fel őt az életre.

Kristine ugyanis felismerte, hogy a legalapvetőbb készségekre és a Jake hiányosságaira összpontosító foglalkozások hihetetlen tortúrát jelentenek fia számára, aki nemhogy előrelépéseket mutatott volna a fejlődésben ezek hatására, de egyre inkább saját belső világába menekült előlük. Éppen ezért úgy döntött, nem azzal foglalkozik, amire a fia képtelen, inkább a képességeire koncentrál. Ez az alapelv, valamint a játékok és a normális gyermekkori élmények (kirándulások, séták a csillagos ég alatt, kerti sütögetések) fontosságába vetett hit segítette Kristine-t, hogy megnyissa Jake-et a világ felé, aki ennek hatására szép lassan képessé vált a beilleszkedésre, barátokat szerzett és kiteljesítette lenyűgöző képességeit. A zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el egymástól – tartja a közmondás,

mert a géniuszok gyakran pszichotikus, antiszociális, sőt néha önpusztító viselkedést tanúsítanak. Kristine Barnett könyvében nemcsak azt mutatja meg, hogy ez a „hajszál” olykor akár egy szülő rendíthetetlen bátorsága, elszántsága és önfeláldozása is lehet, hanem azt is, hogy a „szikra” ott lakozik minden gyermekben, függetlenül attól, hogy mit tart róluk az őket körülvevő környezet. Kristine hozzáállása nemcsak az autizmussal foglalkozók számára lehet példaértékű, hanem a szülőknek, hovatovább az iskolarendszer szereplőinek is, pedagógusoknak, igazgatóknak, törvényhozóknak egyaránt. Az osztálytermekben ugyanis még mindig sokkal inkább az a fontos, hogy miről nem tudnak számot adni a gyermekek, miben gyengébbek, miben vannak lemaradva, melyik tantárgyból szorulnak korrepetálásra. Pedig pontosan az ellenkezőjét kellene figyelni, és akkor a tehetség kibontakoztatásához már „csupán” szeretetre, odafigyelésre és megfelelő mennyiségű és minőségű foglalkozásra van szükség. És a szikra menten lángra lobban. F B

Tudom, mit csinál a gyereked szombat éjjel! Nagy Szilvia és Szabó Anna Eszter újságírónők tinédzserek életének rejtett világába adnak betekintést legújabb riportkönyvükben, olyan – hazánkban még kényes vagy egyenesen tabunak számító – témákat érintve, mint az alkohol, a drog, a szex, az internet- és számítógép-függőség, a táplálkozászavar, a pornográfia...

Elborzasztó történetek elevenednek meg a könyv oldalain a fiatalokkal zajló beszélgetések során, amelyekről a legtöbb szülő egészen biztosan nem akar hallani, és amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy ezek csak valahol nagyon-nagyon messze, valamelyik romlott erkölcsű országban történhetnek meg, nem pedig itt, a kis magyar valóságban. Pedig a sok-sok interjúrészletből összeálló egész bizony igen pontos képet fest a hazai tinédzserek mindennapjairól, még akkor is, ha a két újságírónő műve sem 16

2014. január–február

tudományos munkának, sem reprezentatív kutatásnak nem nevezhető. A szerzők több tucat 12–19 év közötti fiatalt szólaltattak meg személyes találkozások, különböző internetes fórumok és online kérdőívek segítségével, hogy meséljenek arról, miként töltik a szabadidejüket, milyenek a társas kapcsolataik, mi motiválja őket, mi okoz örömöt nekik az életben. A válaszok és a felelevenített történetek igencsak megdöbbentőek, és ahogyan a szerzők is megállapítják, a most tizenéves korban lévők már egy

új katedra

új generációt képviselnek: a huszonegyedik század vívmányainak legaktívabb felhasználói és áldozatai is egyben. Mobiltelefonon, interneten és Facebookon szocializálódnak, a szex számukra csupán az unaloműzés egy formája, a hétvégi bulik pedig elképzelhetetlenek alkohol vagy éppen drogok fogyasztása nélkül. A könyv nyolc fejezetre bontva szembesíti kíméletlenül az olvasót a tiniket érintő legnagyobb veszélyekkel, találkozhatunk 12 éves szexfüggővel, rendszeres orgiákat

ajánló tartó baráti társasággal, egész nap plázákban vásároló lányokkal vagy szórakozóhelyen elkábított, kirabolt, megerőszakolt fiatalokkal. A  kötet ennek megfelelően sok helyütt meglehetősen nyers és szókimondó, azonban becsületére legyen mondva, hogy nem a polgárpukkasztás a célja, igyekszik ugyanis magyarázatokkal is szolgálni a digitális bennszülötteknek nevezett generáció problémái mögött meghúzódó súlyos kérdésekről. Rávilágítanak arra, hogy a szülők a megélhetés utáni hajszában sajnos egyre kevesebb időt tudnak fordítani

a gyermekeikre, sokan pénzzel kompenzálják az együtt töltött idő hiányát, a tinik pedig a szeretet- és bizalomhiány miatt gyorsan a deviancia legkülönbözőbb tévútjaira lépnek. A  szerzők felhívják a figyelmet arra is, hogy a mai tinédzsereket képtelenül nagy mennyiségű inger éri szinte minden pillanatban, ezért hajszolják egyre inkább az extrém és veszélyes helyzeteket és élvezeteket, és ezért nem tudnak mit kezdeni magukkal, amikor ezek száma drasztikusan visszaesik (például az iskolában). Ilyenkor úgy érzik, hogy rettentően unalmas és üres az életük,

Memócával az Ígéret Földjén Szántay Judit újabb taneszközzel jelentkezett Szántay Judit nyugalmazott kémiatanárnő, unokája, Gina ihletésére és az ő társszerzői munkájával, hosszú évek óta jelentkezik újabb és újabb, ötletesebbnél ötletesebb oktatási segédanyagokkal, rendszerező taneszközökkel: a Mértékegység-átváltó játékosan tanítja meg a gyermekeket arra, hogy például 5 deciliter hány milliliter és 3 kilogramm hány dekagramm, a Kézzel-lábbal latinul szintén játékosan vezet el a ma nem beszélt nyelv legfontosabbikának világába, míg a könyvjelzők formájában közreadott Általános kémia, Szervetlen kémia és Kémiai kísérletek bizonyosan azokkal a diákokkal is megkedveltették a vegytant és megkönnyítették az elsajátítását, akiknek e téren bizonytalanságaik, nehézsé­ geik akadtak. Szántay Judit tematikus szótárait is nagy örömmel fogadták az érdeklődők: az Óvd a múltat, hagyj nyomot a jövőnek! lapozgató régies és idegen szavak, kifejezések, nevek szótára, elsősorban Jókai Mór, Madách Imre és Mikszáth Kálmán műveinek jobb megértéséhez készült. Az Izmusok (Irányzatok) az -izmus, a Logosz (szó, értelem, alapelv, tudás) az -ológia, a Ráció (józan ész, érv, értelem… áció főnévképző) pedig az -áció végű szavakat magyarázza. Végül, de nem utolsósorban a Puska mindenkinek a mindennapi szövegértéshez füzetben „a média által terjesztett, napilapokban olvasható, rádióban, televízióban hallható gyakori idegen szavak magyarázata, ’passzív’ szavak aktivizálása” található. „Végzettségem mérnök, ezért a tanári működésemet is a rendszerezés és mindenekelőtt a diákok segítése jellemezte. Nem a tankönyvet, hanem a tan-

könyv megértését tanítottam” – szögezi le Szántay Judit rögtön az elején, majd hozzáteszi: „Legszerencsésebb napom az esküvőm volt, legboldogabb a fiam születése, s amióta unokám van, tudom mi a kegyelmi állapot.” E vallomásokat megismerve már pontosan értjük, mi ösztönzi ily kivételes alkotásra a boldog nagymamát. Kíváncsiak voltunk, vajon mi alapján választja ki a tansegédanyaggá formálandó témáit és az így létrejövő taneszközök alakját, formáját: – A témák adódtak Gina iskolai feladatai által, megjelenési formáit pedig a célszerűség vezérelte. Az volt a lényeg, hogy kevés helyen sok fogalmat lényeges vázlat formájában lehessen tárolni – tájékoztat az alkotó. – A csekély helyigényű könyvjelző bárhová elvihető, és bárhol, akár buszon, villamoson is elővehető. A játékosságot a tanítás nagyon fontos elemének tartom. Idézem néhai Fábián Pál professzort: „A JÁTÉK nem játék, hanem a világon a legkomolyabb dolgok egyike”, és Ritoók Zsigmond ókortörténész akadémikust: „A tanulás sosem könnyű dolog, a játékos módszer eszközeivel a diák észrevétlenül tanul.” Szántay Judit legutóbbi taneszközének ös�szeállításához a hit és erkölcstan, illetve a hittan tantárgy felmenő rendszerben történő bevezetése adta az ötletet; a Memócával az Ígéret Földjén Ószövetség (A Biblia történésének ösvényein) címet viselő segédanyag valóban igen jó szolgálatot tehet a tanulók e témában való eligazodásában. A hosszúkás dobozkában elhelyezett gyűjteményben az ószövetségi, héber ne-

ezért van szükségük arra, hogy titokban a pad alatt a telefonjukkal babráljanak, vagy hogy a kicsöngetés után akár egy bolti lopással tornázzák fel a „vészesen” lecsökkent adrenalinszintjüket. Nagy Szilvia és Szabó Anna Eszter igyekeznek persze pozitív ellenpéldákat is csatasorba állítani, a nagy Ő-re váró lány és a féktelen bulizás helyett a minőségi irodalomban és filmekben elmerülő fiatal példája azonban vajmi kevés ellensúllyal bír az összkép tekintetében. A  kötet legnagyobb erénye ennek megfelelően sokkal inkább az, hogy kendőzetlenül hívja fel a figyelmet a mai fiatalokra leselkedő veszélyekre. És arra is, hogy a szülőknek bizony jobban oda kell figyelniük a gyermekeikre, nehogy késő legyen, mire kiderül, hogy a gyermek valójában mit is csinált az elmúlt szombat éjjel. F B vek jelentései mellett fellelhetőek mindazok az ismeretek, amelyeket a Bibliáról tudni illik, így például hogy kik a szerzői, milyen írásokat tartalmaz, milyen részei vannak, milyen a tartalmi felosztása, milyen a szövege, milyen fordításai vannak, mikor jelent meg először és mikor volt az első magyar nyelvű kiadása. Külön könyvjelzők fogják össze az I. Törvényt, II. Prófétákat, III. Írásokat, sőt még egy SOS kisszótár is készült az idegen szavak magyarázatára. – A görög/római hitvilág készítése után természetesnek tűnt számomra a Biblia feldolgozása – magyarázza Szántay Judit. – Ismét idézek, ezúttal Semjén Zsolt szavait, miszerint: „Aki nem ismeri a bibliai hagyományokat, az nem lehet igazán otthon az európai civilizációban. Aki nem ismeri a Szentírást és annak történeteit, az nem lehet szellemi értelemben európai”. S elgondolkoztató az is, amit Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter mondott: „Kulturális értelemben nem lehet európainak tekinteni azt, aki még nem hallott a Tízparancsolatról, vagy nem tudja, hogy mit ünneplünk Pünkösdkor: egyre kevésbé lehet felismerni a kontinens keresztény arcát.” Szántay Judit ez idő tájt a Társadalomtudományban gyakran használt idegen szavak magyarázatát köti csokorba: – Ez az ötlet is Gina-ihletésű, bölcsész tanulmányai során adódott. Bár Gina a gimnáziumban tanult latint, szívesen vállaltam a segítséget. Nagyon nagy örömmel készítettem és készítem, szinte naponta bővítem. Egyelőre – az Ószövetséggel együtt – csak szájhagyomány és ajándékozás útján terjed, ám igen nagy sikerrel. Én pedig nem adom fel! Harmonikus, hiú, boldog öregasszony vagyok, élvezem, hogy tudok még tervezni. Elkezdtem az Újszövetség anyagának gyűjtését is. Remélem, be tudom fejezni.

2014. január–február

új katedra

17

hirdetés

18

2014. január–február

új katedra

sulitéka

Aki túlélte a kommunizmust:

Alekszandr Szolzsenyicin Bármilyen elzárt lyukba csukják is a rabokat, az igazság valamilyen módon mindig beszivárog! Évtizedekig csak bizalmas magánbeszélgetés közben lehetett halkan említeni a nevét. Műveit tiltólistákra tették, kikiáltották a nép ellenségének, lejáratókampányt indítottak ellene. Huszonkét éven át nem jelenhetett meg írása a Szovjetunióban. Ezzel fizetett azért, hogy bemutatta és feltárta a szovjet rendszer valódi arcát, elmesélte, hogyan nevelik át az embereket a büntetőtáborokban. Hiába kapott Nobel-díjat, hazájában nem volt maradása, 1974-ben kiutasították és csak a diktatúra összeomlása után térhetett haza.

Az ő életútjának állítottak emléket az Andrássy út 60.-ban, az egykori nyilasok, kommunista ávéhások házában. Egy orosz hazafi – Alekszandr Szolzsenyicin (1918–2008) címmel mutatta be a Terror Háza Múzeum az egykori ellenzéki orosz író életművét. Magyarországon először láthattuk az író személyes tárgyait, amelyekhez a tárlaton visszaemlékezések kapcsolódtak. Ljudmila Szaraszkina irodalomtörténész európai szintű, rendkívüli kulturális eseménynek nevezte ezt a kiállítást, amely társa a Moszkvában 2001-ben megnyitott Gulag Múzeumnak, amely valósághű képet ad a sztálini üldöztetésekről. A kommunista diktatúra legnagyobb ellenfelét nem a szabad világ, hanem maga a diktatúra földje adta – mondta Schmidt Mária főigazgató a megnyitón, hozzátéve: az író tanúságát adta annak, hogy vannak, akik a legsötétebb elnyomás idején is az igazság hangján tudnak szólni. A Terror Házában 2013. szeptember 21. és 2014 februárja között bemutatott kiállítást Schmidt Mária és Kiss Ilona kurátor koncepció­ja alapján állították össze. A  tárlat nem monografikus jellegű volt, Szolzsenyicin élettörténetének hátterében a legnagyobb hatású műveit és azok környezetét mutatta be, a közel­múlt közös történelmét idézve fel, melyek elengedhetetlenül szükségesek korunk megértéséhez. Látható volt Natalja Szolzsenyicina, az író özvegye által vezetett Szolzsenyicin Alapítvány rendkívül gazdag fotó- és filmanyaga, valamint számos levéltári dokumentum. Nem eggyel közülük a Terror Házában találkozhatott először a közönség. A kiállítás a világpolitikát meghatározó események között mutatta be a szovjet átnevelés módszereit, hatásait. Szolzsenyicin kubáni kozák értelmiségi családba született 1918-ban. Félárvaként nőtt fel egy ortodox bázisközösségben. Ennek a világnak a panorámaképeit láthattuk az első teremben. Kezdettől fogva írói ambíciói voltak, mégis matematikát és fizikát tanult a Rosztovi Egyetemen, de végül irodalmat is hallgatott.

Ezekből a tanulmányokból származott világlátása, mely szerint a geometriai szabályok meghatározóak gondolkodásunkra. Minden ismeretlen jelenség tanulmányozása fontos volt számára, a görbéket, vonalakat pontonként vizsgálta, kereste a szakadáspontokat. A pontot, ami a matematikai létezés minimuma, forrása. A második világháborúban egy tüzérosztag parancsnokaként vett részt. A  harcok alatt kitűnt vitézségével, de egy gyermekkori barátjának írott levele miatt, amelyben bírálta Sztálint, 1945-ben letartóztatták; 11 év börtönben és munkatáborokban eltöltött idő várt rá. 1956-ban rehabilitálták, ekkortól matematikát taníthatott, de hamarosan már csak az írással foglalkozott. Művei népszerűek lettek. Saját gulagbeli élményeiből merítve írta meg igazán je-

lentős műveit, amelyek már életében a klasszikusok közé emelték. Első volt ezek sorában az Ivan Gyenyiszovics egy napja, amelynek megjelenése meglepetést keltett, bár Hruscsov személyes engedélyével, politikai okok miatt került erre sor. Eredeti címe Scs-854 volt. Ez volt az író rabszáma, egy fennmaradt fotón látható is. A kor jellemzőit emelte ki, és a bolsevizmus egész történetének metaforája. A főhős úgy él, ahogy tud, nem okoskodik, célja a megmaradás. Nemcsak a múlt veszik el számára, hanem a jövő is, a szabadulást el sem tudja képzelni. Az 1960-as évek közepétől főképp külföldön jelentek meg írásai, és szovjetellenesség vádjával 1969-ben kizárták a Szovjet Írószövetségből. Műveiben lerántotta a leplet a munkatáborok eltitkolt világáról, amelyek foglyai között ártatlanul, hamis vádakkal vagy politikai indítékból elítélt személyek is voltak a köztörvényes bűnelkövetőkkel együtt. Az 1973ban írt A Gulag-szigetvilág című regénye miatt a Legfelsőbb Tanács megfosztotta szovjet állampolgárságától és kiutasította az országból. Pamfletnek nyilvánították, a szocializmus és a kommunizmus lejáratására készült írásnak nevezték. A  világ elismerte, Nobel-díjat kapott, de nem utazhatott ki az átadásra. Az írószövetség által kiadott nyilatkozat értelmében minden, a szovjet blokkhoz tartozó országban a Nobel-díj átadását szovjetellenes politikai megnyilvánulásnak kellett minősíteni, az írót kapitalista-, imperialistapártinak, valamint fasisztának, sovinisztának és népellenesnek mondták. Az igaz, hogy előtte senki nem rúgott nagyobbat a bolsevizmusba nála. Az általa bemutatott átnevelő táborok nem voltak új keletűek Oroszországban, már a cári időkben is létrehoztak kényszermunkatáborokat a politikai ellenségek száműzésére. Ezek legtöbbje Szibériában működött. Az 1917-es bolsevik forradalom után Lenin is börtönbe záratta, illetve szintén száműzette politikai ellenfeleinek jelentős részét. Az Ulág, mint a munkatáborok igazgatósága, a politikai rendőrség, az OGPU egyik ágaként 1930ban jött létre, s miután megkapta a központi jelzőt, Gulagnak nevezték. A táborok száma Sztálin alatt egyre nőtt és nőtt. 1931-ben 200 ezer főt vetettek alá az átnevelésnek, 1935-re pedig legkevesebb egymillióra emelkedett a raboskodók száma. Egyesek szerint az 1937-es nagy tisztogatás eredményeképpen akár nyolcmillióan is dolgozhattak a munkatáborokban, de még a legszerényebb becs-

2014. január–február

új katedra

19

sulitéka

lések is kétmillióra teszik az elítéltek számát. A cári Oroszország nemessége és az értelmiség mellett óriási számban kerültek oda teljesen ártatlan, a kommunizmusban szinte fanatikusan hívő parasztok, munkások is, akiket sokszor apró bűntettek vagy rosszakarójuk feljelentése miatt ítéltek kényszermunkára. Sztálin az őt nem támogató (volt) kommunista vezetőket is ide záratta, bár valószínűsíthető, hogy a foglyok többsége valódi köztörvényes bűnöző volt – de azért jó, ha figyelembe vesszük, hogy sokakat a szükség, az éhezés késztetett bűncselekmények elkövetésére. A második világháború során az életkörülmények tovább romlottak. Egyrészt azért, mert több százezer megbízhatóbb rabot (azaz a nem politikai foglyokat) mindenféle kiképzés nélkül a frontra küldtek, másrészt mert a táborokban maradottak ellátására egyre kevesebb pénz jutott, miközben munkájukra még nagyobb szükség lett. Egy ez idő tájt hozott új törvény lehetővé tette, hogy a hadifoglyokat is 15-20 év kényszermunkára ítélhessék. Amikor 1943 őszén megkezdődött a német hadsereg kiszorítása a Szovjetunió sűrűn lakott nyugati területeiről, illetve Kelet-Európából, ismét jelentősen nőtt a táborba kerülők létszáma. A Gulag-rendszer megszüntetéséről csak Sztálin 1953. márciusi halála után lehetett szó. 1954-ben megindult a politikai foglyok ítéletének felülvizsgálata, felszabadítása, ez azonban csak a Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956-os XX. kongresszusa után vált széles körűvé, amikor is a szovjet vezetés elhatárolódott a sztálinizmustól. A  Gulag intézményét 1960. január 25-én szüntették meg, a politikai megfélemlítés azonban később is továbbélt, immár a KGB hatásköre alá rendelve. 20

2014. január–február

A munkatáborok óriási hatással voltak a szovjet emberekre. A lakosság nagy százalékát folyamatosan börtönbe vagy munkatáborba vitték. A  letartóztatások úgy terjedtek házról házra, mint a ragály. Ez a veszély mindenki feje felett ott lebegett. A nép megfélemlítésben élt. Erről szól az Ivan Gyenyiszovics egy napja című nagy hatású kisregény is, amelynek története valahol a távoli sztyeppén, az utolsó sztálini évtized elején, egy fogolytáborban játszódik. A főhős egyetlen napjának részletes krónikája a mű. Az írást az epizódok aprólékos realizmusa jellemzi. Egy szokványos napon a köznapiság pokla tárul fel, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg a halleves, a reggeli, mint ahogy az természetes volt. A szokásos dolgok esnek meg: a rabokat létszámba veszik és megmotozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen. Folyik az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásáskondér körül, ahogy az mindennap szokásos volt megannyi héten, hónapon, éven át, miközben a rab elszokik attól a gondolattól, mi lesz holnap, vagy egy év múlva, miből tartja el családját. Szolzsenyicin minden apróságot megjelenítő mondatai magukban hordozzák a mű koherenciáját adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. A túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára megszűnt az idő, és ez hordozza a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A  hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, csupán leírja

új katedra

az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól az író az egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára. Szolzsenyicint kiutasították a Szovjetunió­ ból. Először Heinrich Böllnél lakott, aztán 1973-tól 1994-ig élt az Egyesült Államokban, a kanadai határhoz közeli Vermont állam Cavendish nevű városkája mellett, egy erdei házban. Később a vermonti remete nevet kapta, mivel nem nagyon kommunikált a külvilággal; ennek egyik oka, elmondása szerint, hogy nem érintette meg a legkevésbé sem az amerikai anyagias világ. 1990-ben kapta vis�sza állampolgárságát, 1994-ben tért vissza Oroszországba. Abban a hitben ment haza, hogy részt vehet az orosz szellemi élet felrázásában. Végigutazta a kontinensnyi méretű országot és beszédeket mondott a Dumában, de beszédeire nem nagyon figyeltek fel, sőt rendkívül komolytalannak és naivnak tartották a képviselők. Otthonában szívelégtelenség következtében halt meg, alig több mint négy hónappal kilencvenedik születésnapja előtt. Augusztus 5-i felravatalozásán rengeteg ember jelent meg. Temetése augusztus 6-án volt; a moszkvai Doni Kolostorban tartott gyászszertartáson ezer ember vett részt. A  Gulagszigetcsoport ma már kötelező olvasmány az

sulitéka orosz iskolákban, Szolzsenyicin mégis az egyik legvitatottabb alak Oroszországban. Két kiemelkedő korszakos műve után vessünk egy pillantás más írásaira is. A pokol tornáca című regény 1949 végén játszódik. A mű cselekményét két központi szereplő, egy fiatal szovjet diplomata és egy saraskabeli fogoly személye köré fűzi, az ő dilemmáikat, konfliktusaikat ismerjük meg a korabeli szovjet valóságban. Itt is az orosz nagyepikai hagyományt tekinti mintának. A  pokol tornáca felépítésében, szerkezetében és elbeszélésmódjában a nagy elődök műveit követi. A  regényhez az ihletet és az élményanyagot a valóság szolgáltatta, mivel Szolzsenyicin büntetésének első éveit maga is egy saraskában, egy speciális, magasan képzett rabok – kutatók, tanárok, mérnökök – számára létrehozott börtönben töltötte, ahol az elítéltekkel a hatalom titkos tudományos kutató- és műszaki fejlesztő munkát végeztetett. A Rákosztály című regényében 1955 márciusában vagyunk, valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov, aki tartózkodóan fekszik be a közemberek közé. Igazi belügyes gondolkodású, az az elve, hogy mindenki bűnös, ha megvakarjuk. A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes alakjai fekszenek. Ott vannak a hatalom kiszolgálói, akik félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik és az ország testéről visszahúzódik a rákos burjánzás: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak – talán az orosz népi gyógyászat, a nyírfagomba segíthet, ha a hivatásos orvosoktól már nincs mit várni. A Rákosztály bizonyos szempontból önéletrajzi mű. Szolzsenyicin 1953ban szabadult a lágerből, és utána Kazahsztánban jelöltek ki számára kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről. A Rákosztálybeli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: küzdelmét a súlyos betegséggel, s küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon életének. 1968-ban a The Times irodalmi melléklete jelentette meg először a Rákosztály néhány részletét, amely Oroszországban, mint ahogy Magyarországon is, csak a kommunista rendszer összeomlása után jelenhetett meg. Szolzsenyicin régi terve volt, hogy egy hatalmas regényben megírja az 1917-es nagy októberi forradalmat. Megvalósítására 1971-től került sor, és négy hatalmas kötetben – ahogy nevezi: csomóban, inkább csomópontban – dol-

gozta fel az orosz történelem alakulását az első világháborútól 1917-ig. A  sok részletből álló művek közös címe: Vörös kerék, és az eseményeket 1917 áprilisáig követi nyomon, amíg Trockij is megérkezik Oroszországba az emigrációjából, és a pályaudvaron az ugyancsak nem régóta otthon tartózkodó Lenin fogadja. A mű dokumentumpróza, történelmi esszé és – természetesen – szépirodalom is egyszerre. Megszámlálhatatlanul sok szereplőt vonultat fel, érződik, hogy mélyen beleásta magát a felkelés minden apró részletébe. Fiktív alakokat éppúgy, mint jelentős történelmi személyiségeket egyaránt említ, és eredeti hadijelentéseket, újságcikkeket is beépít a szövetébe, mint a realista életdarab-ábrázolásokat vagy álmokat és víziókat. E nagy műből a szerző több nyelven is kiadta a harmadik csomó Leninre vonatkozó, kisregény terjedelmű részleteinek egybefüggővé alakított részét Lenin Zürichben címmel. A kötetből kibontakozó Lenin-portré természetesen nem elfogulatlan, mert Szolzsenyicin gyűlölte Lenint. Az általa felépített figura nevetségesen tájékozatlan, a legfontosabb eseményeket nemhogy nem látja előre, de bekövetkezésükkor sem hiszi el őket. A történelmi eseményeket mindig utólag építi be a koncepcióiba. Lenint magát csak a hatalom, saját hatalma érdekli, ráadásul béna, tehetetlen és irtózik minden igazi cselekvéstől, döntéstől. A mű egyetlen óriási Lenin-ellenes pamflet. A könyv nélkülözi az eredeti mű hatalmas epikai erejét és sodrását, emberábrázolásának tolsztoji gazdagságát és szépségét, pamfletként azonban – épp az író izzó gyűlölete okán – a maga módján zseniális, írták róla kritikusai. Az Orosznak lenni – vagy nem lenni? című kötetében az orosz népnek ad világnézeti

konstrukciót, leírja a megteremtendő világukról szóló elképzeléseit. Egy valódi humanista gondolatait olvashatjuk. A kis közösségekhez és a tiszta falusi élethez kíván visszatérni. Úgy gondolja, hogy az idegenek átkos szerepe miatt jött romlás az oroszokra. Viszolyog a pártoktól és a nép elzüllésétől. Idegen tőle a bőség és a választás szabadsága iránti vágy. De ezek a gondolatok nem nyertek széles körben elismerést hazájában. Nem kiáltották ki prófétának, még a tévéelőadásait is megszüntették, hiszen minden irodalmi szándék halálra van ítélve, amint valami szent ügy szolgálójának tekinti magát. Az irodalom alkalmatlan ilyen gyorsbüfére emlékeztető kiszolgálásra, ahogy Viktor Jerofejev, a jeles orosz író fogalmaz. A mai orosz prózában tulajdonképpen a századelő gondolkodásában és irodalmában megteremtett stilizált szubkultúra szekularizációja és dekonstrukciója megy végbe, vagyis a szubkulturális eredetű mitologémák megütköztetése a tömegirodalom műfajaival, toposzaival, szemléletével. Az orosz szellem az Apokalipszisre irányul. Az orosz lélek hajlamos az önrombolásra, de másik jellemzője a felfokozott képzelőerő. A mai orosz irodalom szubkulturális metatextusában remekül megférnek egymással a nyugati típusú városi szubkultúra oroszosított nyelvi kliséi és az orosz, archaikus tudatot felidéző szövegelemek – ahogy Szőke Katalin irodalomtörténész fogalmaz. Szolzsenyicin a múlttal való orosz szembenézést sürgette, mert az orosz Kelet-Európa a mai napig nem mérte fel, mekkora szakadékba esett a XX. században. A remény filozófiája sem menti meg a kultúrát, csak leegyszerűsíti az életet, mint a vodka az értelmiséget. Az élmények csatamezőiről írt. Példának a németeket említette, akik képesek voltak elődeik szörnyű tetteivel szembenézni. Szolzsenyicin szerint az irodalom a világméretű tisztánlátás és igazság eszköze. Olyan társadalomrajzot festett, mint a gyakorlott biológus, aki képes egy parányi növénytakaróból is bemutatni a dús természetet. Beszélt a szenvedésről, jó és gyarló emberekről, olyanokról, akik megtörhetetlen méltósággal viselik a szenvedésüket, és akiknek az élete egy iszonytató titoknak a jegyében áll. Túlzó kijelentéseivel ránehezedik az emberre – ahogy Hetényi Zsuzsa, az író kitűnő ismerője írja róla. A titkot, melynek súlyát mindannyian némán cipeltük, áldozatok és tettesek, szépen meg is nevezte. Hihetetlen realitásérzékét dicséri, hogy először nem a hét pecsétet törte fel, hanem arról mesélt, miként élünk együtt egy olyan titokkal, amelyről beszélni kell. A Szovjetunió legféltettebben őrzött titka nem katonai természetű – írja Arthur Koestler –, hanem polgárainak átlagos életkörülményeit kell titokban tartani. N OVÁ K I M R E

2014. január–február

új katedra

21

sulitéka

Akinél a szavak új értelmet nyernek Varró Dániel költészetéről Napjaink irodalmának egyik ismert szerzője, Varró Dániel könnyed, játékos verseket ír, többségükkel nem akar mélyrétegekbe nyúlni, de így is valami fontosról szól. Művei helyenként költői játszadozások a hangokkal, formákkal, de ezek is magukban rejtik a katarzis lehetőségét. Egyetlen mércéje, hogy a verse örömet okozzon az olvasónak. Gyakran támaszkodik közismert forrásokra, íróelődökre és kortárs szerzőkre, hol napjaink közbeszédéből merít, hol az irodalom ismert vagy kevésbé ismert műveit idézi meg nekünk. Prózaeszményét sok példából alakította ki. Természetes hangon szól, nyelvet nyújt a társadalmi prüdériának. Segít abban, hogy a nemzedékek közötti kulturális tudás öröklődjön, és ne marginalizálódjon egy-egy irodalmi forma, megközelítés, vagyis virágozzék ezer virág, és a legelőkön a fű legyen kövér.

Varró Dániel 1977. szeptember 11-én született Budapesten, és már 12 évesen verseket írt. A XII. kerületben, a Hegyvidéken tanult, a Németvölgyi úti Mackós iskolába járt, aztán a Budapest-szerte keresett és elismert Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett 1996-ban. Az ELTE-BTK magyar–angol szakán szerzett diplomát. Gimnazista kora óta publikál verseket, műfordításokat, glosszákat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban. Több – elsősorban gyermekeknek szóló – kötet társszerzője is. Önálló kötetei közül a legjelentősebbek közé tartozik a Bögre Azúr, amely 1999-ben, 21 éves korában jelent meg. Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen verses meseregény, 2003-ban látott napvilágot. Harmadik kötete, a Szívdesszert 2007 decemberében került a könyvesboltok polcaira. Negyedik kötete Akinek a lába hatos – Korszerű mondókák kisbabáknak címmel jelent meg 2010-ben. A Bögre Azúr verseskötete három versciklusból áll: az első, a Tavaszi leves, tészta, mák tizenöt és a második, a Ki elmúlt 21 szintén tizenöt verset tartalmaz. A harmadik, a Változatok egy gyerekdalra eredetileg hét verset foglal magában, de a hatodik vers tizenkét versből álló versciklus, így ez a ciklus valójában tizennyolc verset tartalmaz. Ebben a kötetben a verselési technikák bámulatosan sokszínű használata jellemző, és nem maradnak el a klasszikus költői technikák sem. A Túl a Maszat-hegyen című kötet az élet legfontosabb dolgairól szól. Verses meseregény. Szerelem, árulás, kaland, kódbörtön a témája. Varró Zsuzsa rajzaival készült. Parti Nagy Lajos, napjaink költészetének egyik megújítója írt hozzá fülszöveget. Varázslatos könyvnek mondja, mintha Petőfi, Weöres Sándor, Kormos István szólalna meg benne újra. A Maszat-hegyhez vezet, még abban az időben, amikor csak tervek, pacák, maszatok vannak, és majd minden kiélesedik, és eltűnnek a vázlatok. A könyv igen változatos versformákban íródott: használja az Anye22

2014. január–február

gin-strófát, kivéve a hatodik fejezetet, amely Dante-tercinában, és a tizenkettediket, amely hexameterben született. A narrációt rendszeresen tőle eltérő verselésű betétek szakítják meg, amelyek rendszerint egy-egy szereplőt mutatnak be. Egy ajánlással, Előhanggal kezdődik, amelynek kezdőbetűit összeolvasva ezt kapjuk: Teslár Ákosnak, de nem Trójába hív, sem Szigetvárra, hanem a Maszat-hegyre, óvodába, illetve kerti asztalhoz, ahol zsugázhatunk, játszhatunk kezünkben az ördög bibliájával. Gyermekkori érzések, izgalmak idéződnek fel, átéljük újra, milyen érzés, amikor nem húzzák ki a kezedből a Fekete Pétert, vagy éppen mi húzzuk magunknak. Emlékszem, Kovács Bandi barátom verekedni kezdett, ha nála maradt a Fekete Péter, annyira nem szerette ezt a lapot. (Amúgy semmilyen kártyalapot nem szeretett egész életében.) A történet főhőse egy nyolcéves kisfiú, Muhi Andris, aki elindul meglátogatni óvodai barátját, Maszat Jankát, aki a Maszathegyen túl lakik, ahol mindenki maszatos. A mű sokféle kanyarokkal teli, byronosan fecsegő. Útja során a kisfiú számos különös alakkal akad össze: a náthás angol költővel, a Csáléval és az Egyenessel, Turgenyevvel, a burgonyával, a nagy zsiráfmadárral, Makula bácsival, Szösz nénével, a Büdös Pizsamázóval és a Babaarcú Démonnal. Eközben egyre

új katedra

többet megtud a Maszat-hegyet fenyegető veszélyről: a gonosz Paca cár pacákkal akarja elárasztani a békés, maszatos népet. Jankát eközben foglyul ejtik a szélsőségesen tiszta Barbár Takarítók, és meg akarják mosdatni, de Muhi Andris (Lecsöppenő Kecsöp Benő segítségével) kiszabadítja őket. Ezután Paca cár és csatlósa, Pali kalóz ejtik rabul Jankát és Andrist, de innen is kiszabadulnak, hogy végül egy hatalmas csatában küzdjenek meg a cár seregeivel. Varró Dániel Szívdesszert kötetét olvasva újra a szokásos érzés kerít hatalmába bennünket, mert egyszerre vagyunk felnőttek és gyermekek. Varró Dánielnél a reménytelenségben is van valami játékosság – ezt bizonyítják a kötet versei. Az meg olyan természetes, hogy bámulatra méltó formai bravúrral és biztonsággal megírt versek ezek, régóta nem látott, gondtalan játékkal megkomponált képversek és szimpatikus önkényességgel megbontott sorok és szabályok. A szíved az enyémmel nem kompatibilis – írja. A szerelem külső és belső helyszíneit veszi számba, összegyűjtve őket egy kis szerelmi enciklopédiába. Sorolja a kapualjakat, mozikat, a strandokat, a reggeleket és az estéket, féltékenységet és a boldogságot. A megszokott könnyed, játékos hangba ezúttal egy kis keserűség is keveredik. Rímjátékokban azonban most sincs hiány, és a témát változatos költői formákban járja körül a kötet az elégiától a makámáig, a szonettkoszorútól az sms-versig, hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker / nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter. Hétköznapi dolgokat foglal versbe, amelyek nemcsak az érintetteknek szólnak, hanem mindenki magáénak érezheti őket. A kötetben olvasható a Változatok egy gyermekdalra című szöveg, ami a Boci, boci tarka költői átfogalmazásait adja. A versek témája mindvégig megmarad a dal szövegének másolásánál, de versvilágukat áthatja a szerző világszemlélete, jellegzetes képei. Látványosak például a Balassi Bálintos válto-

sulitéka

zat külső jegyei. A vers az Egy katonaénekből ismert Balassi-strófában íródott. Varró egyéni hangú író, hétköznapi nyelven írt sorainak dallamai belénk rögződnek. Valódi kortárs verseket ír, korunk sztárköltője, ahogy a kiadója fogalmazott. Az Akinek a lába hatos kisgyermekes szülőknek is szól. Saját tapasztalatait sűríti ezekbe a vicces kis mondókákba, hiszen Misi fia alig múlt egyéves, amikor Varró ezeket írta. A versek között van altató, öltöztető, büfiztető, pelenkázó és fürdető is. Mindennapi örömeiket énekli meg a tőle megszokott tréfás, finom eleganciával. Itt is a megjelenítőképesség az erőssége. Írásaiban az önreflexív költői én megjegyzései, a sorstárs szülőknek szóló kiszólások mindig humorforrások. Ezek a kifejezetten felnőtteknek szóló versek, és azok, amelyek mondókaként funkcionálnak, még mindig arányban maradtak a kötetben. A böfizés, pukizás, pisilés örök humorforrás, de ezek az óvodás korosztály számára is nagyon szórakoztatóak. Minden családban felmerül egy Kaka-pisi Elemér, akit gyakran emlegetnek az óvodából hazamenet, mert vele mindig történik valamilyen kalamajka evés előtt vagy evés után. Ha Varrót olvasok, akkor a gyerekeimre gondolok. Látom őket, ahogy pakolták a könyveket, lemezeket, nyitogatták a fiókokat, én meg ugrottam, hogy ne hulljanak a bugyik, gatyák a földre, mert piszkosak lesznek, pü, pü – ahogy gesztikulálva mondtam nekik. Bele vagyunk írva a verseibe. Lehet vele beszélgetni, de tanít is. Egyszerűségre törekvő nyelvhasználat jellemzi. Tudatos költő, nagy műgonddal válogatja meg a költői formák tartalomfelidéző terepét. Nem másolja szolgai módon a korábbi érzéseket, képeket, hanem saját világában éleszti fel azt, ami világunkban még emberi. A megváltozott költői szerep szerint szól hozzánk. Versei nem egy kivételes pillanatban támadt isteni ihlet szülöttei, sokkal inkább a nyelvvel és a poétikai értékekkel való játék vagy küzdelem eredményei, ahol a formaérzéknek és a nyelvteremtő erőnek

kulcsszerepe van. Versei rengeteg kölcsönzött történetet tartalmaznak, ismert szövegeket eredeti vagy új jelentésekkel használ. Az élet nem lesz elviselhetőbbé versei által, de érthetőbbé válik a körülöttünk lévő világ. Megerősítenek minket abban, hogy a körülöttünk lévő világról alkotott képünk nem teljesen téves. Versei morális tartást adnak, még akkor is, ha az életben mindig az ököljog győz. Ezért is jó, hogy a költők a nyelv elkötelezettjei és nem eszmék és eszmények rabjai. Magukkal ragadnak a megbújó rímek, ritmusok, szójátékok és a lírai tréfák. Gyakoriak az intertextuális versek, gyakran egy már korábbi irodalmi mű hatását érezhetjük a költeményei világában. Ezek a szövegközöttiségek nem ritkák a retorikai műfajokban, például a prédikációkban, ünnepi beszédekben, de a modern irodalomban az alkotások egyik retorikai eszköze is lehet azáltal, hogy a szerző visszautal egy másik alkotóra vagy művére. Varró Dániel verseiben a megidézés mindkét fajtájával találkozhatunk, vannak költemények, amelyek egy téma új feldolgozásának tekinthetők, másutt más témában ír verset ismert szerzők jellegzetes hangnemében. Művészi eszközeit, nyelvhasználatát vizsgálva a formaművész és a parodista között helyezte el őt indulásakor a kritika. Ez a megítélés érett, kialakult stílusú irodalmi alkotásokra vonatkoztatható ítélet. A kritika kedvezően fogadta, bár azonnal meg akarta találni a helyét valahol a formaművész Kosztolányi és a parodizáló Karinthy között. Vörös István mutatta be az Élet és Irodalomban, aki a gyermeki formaművészt látta benne, aki a felnőttek asztalához ül, mert megmagyarázhatatlan okokból érdeklődik a nagyok dolga iránt, de alacsony még, s egyszerre lát az asztal alatt és az asztal fölött. S miközben „elirigyli” a nagyok játékát, könnyedén meghaladja azt. Ezt a könnyedséget éri tetten Vörös kritikája Varró néhány versében. Varró paródiái egyben alkalmi versek is, amelyekben a tehetség mellett Vörös az egyéni hangot véli fölfedezni. Ugyancsak Vörös meglátása, hogy Varró szövegei, ver-

sei mindennapi életének ünnepélyes vagy kevésbé ünnepélyes eseményeihez kapcsolódnak, például a ballagáshoz. A Gombfociballada Tandori úrnak című alkotás paródiarétegeinek lehántása kapcsán a szövegben Petőfit, a versstruktúrában Villont véljük felfedezni. Az írás epilógusában Varrót Vörös a következőképpen méltatja: Amit tud, mintha nem is tanulta, hanem rögtön tudta volna. Udvarias, de nem úgy viselkedik a szövegeiben, ahogy szokás, és még csak nem is úgy, ahogy másként szokás. Tulajdonképpen nem is viselkedik. Csak van. A verslábak nyomai ide vezetnek. Szívügye az angol nonszensz költészet, szívesen fordít belőlük, de alkalmazza is a formájukat, limerikjei roppant szórakozta­ tóak. Álljon itt példaként az egyik: Lakott egy kisbaba Veszprémbe', / egy reggel cukornak lett nézve, / Kávéba bétetten / megitták véletlen. / Túlzottan cuki volt vesztére. A Kosztolányi-féle fordításelmélet alapján dolgozik, nem a tárgyszerű fordítás elve fontos számára. Az eredeti alkotás lelkét akarja magyarul megszólaltatni, úgy, mintha az magyarul íródott volna. A magyar irodalomban is sűrűn fordul elő a klasszikusokhoz való fordulás, szellemiségük megidézése, gondolataik jelenbe fűzése, ébrentartása. Költészetében ötvöződik a klasszikus magyar gyermekvers-irodalom szerzői és napjaink szerzőinek világlátása, stílusának hatása. Zelk, Tersánszky, Weöres éled fel nála. Napjaink költői közül Parti Nagy Lajos gyakorolt rá nagy hatást. Szeretik az olvasók, fogynak is a kötetei. A művek pluralitásával képes különböző értelmet sugallni szavaival, mondataival és a bennük rejlő történésekkel. Könyvei olyasfajta szöveganyagokat tartalmaznak, amelyek jelzik, az olvasó könnyített terepen jár. Gyermekkori és gyermekei világába csöppen, tiszta forrásból merít. Ahogy a folyók összefolynak a patakokkal, erekkel, aztán hömpölyögnek tovább, hol egymásba folynak, hol egy még nagyobb vízbe, így áradnak, kalandoznak gondolatai és adják tovább titkaikat a világról.

2014. január–február

új katedra

23

sulitéka Gyakran találunk nála hivatkozásokat más szövegekre. Könnyen nyilvánul meg mások stílusában. Versei tudatosan épülnek rá, beszélnek azokkal a művekkel, szövegekkel, amelyek memoriterek, iskolai tananyagként ismerősek a magyar olvasóknak, vagyis az átlagos irodalmi műveltséggel rendelkező olvasóiban is megteremti a kapcsolatot a régi és a mai művek között. Üde, friss, kamaszosan őszinte hang jellemzi, ezzel belopja magát az ifjúság szívébe, ugyanakkor a középkorú és idősebb olvasókat is megfogja, meghökkenti merész szóhasználatával, a különböző nyelvi rétegek keverésével.

Költészetét áthatja a nyelvi humor: játszik a nyelvvel, a poétikai eszközökkel. Verseire jellemző a zeneiség, a mondatlejtések és a rímelés. Újszerű a tematikája: a hétköznapi, profán történésekben, mozzanatokban, a banálisban ábrázolja a különöst. Jó példa erre a Pakolgató című verse: Oly nagy a szekrény, / és csupa holmi! / Marha nehéz azt / mind kipakolni. / Sajnos a polcon / könyvek vannak, / véget vetni / nekem kell annak. / Mai svéd líra, / klasszikus angol, / Petőfi puffan, / a padlón landol. / Jókai összes, / Balzac, Stendhal, / Kundera, Hrabal is / a föld fele tendál. / Vár a fiókban / sok bugyi, zokni, / mind kidobálom,

/ így bulizok, ni. / Az ágyneműtartó / sincs kipakolva... / Sosem ér véget / a kisbaba dolga. Nem rabulasztikus szövegeket ír, nincs bennük semmi flegma rejtelmesség, nem csak germózik a szavakkal. Nem mondókagyáros. Bevon minket privát életébe, de nem vállalkozik a családi életének bemutatására. Megfigyelései szervesen összefüggnek. Egyszerre otthonos a hagyományos és az avantgárd művészetben. Összetett látásmód és fesztelenség jellemzi. Az ihletettség állapotának hiteles leírására is képes. Bizonyítja, hogy csak a verstannak vannak szabályai, a versírásnak nincsenek. N OVÁ K I M R E

Kósa Sándor katonatörténete a nyolcvanas évekből Az állampárt utolsó évtizedének küszöbén játszódik Kósa Sándor Mintha című első megjelent regénye, amelyből megtudhatjuk, milyen volt a diplomás katonák élete a huszadik század nyolcvanas éveinek küszöbén, az állampárt utolsó évtizedében. A történet központi alakja, elbeszélője a bevezetés és a befejezés tanúbizonysága szerint a jelenből pillant vissza ifjúkorának szánalmas „hadfi” élményeire. A mai fiatalok már csak filmekből, szülői, nagyszülői visszaemlékezésekből, jobb esetben olvasmányok nyomán alkothatnak fogalmat arról, hogy voltak bizony, nem is oly régen, olyan korok, amikor a katonai szolgálat az egészséges férfiak számára kötelező volt. Ennek szándékos, csalafinta elkerülése vagy a szolgálat nyílt megtagadása bűncselekménynek számított. A frissen bevonulókat „kopasznak” csúfolták az „öreg harcsák”, a szerencsétlen újoncok ki voltak téve a tiszthelyettesek és a tisztek kénye-kedvének is, de a legszörnyűbb rémtörténetek általában az öreg katonák szívatásairól szólnak.

A Mintha című regény főhőse, a Rizsa becenéven emlegetett nagy dumájú, rizsás, hiperintellektuális, ám alapjában véve „tétova humanista” fiatalember a lehető legszerencsésebb, legenyhébb variációját fogta ki a sorkatonaságnak. Már elvégezte a főiskolát, ám mivel még nem töltötte be a huszonnegyedik életévét, nem úszhatta meg a „néphadsereget” az öt hónapos tartalékos tiszti képzéssel. A regény 1979–1980-as jelenidejében a hadseregbéli fegyelem a korábbiakhoz képest olyannyira föllazult, hogy már a sorkatonák hétköznapi élete is könnyebbnek látszott, mint korábban akár a tartalékos tiszti tanfolyamos, huszonnégy éven felüli diplomások öt hónapos „kiképzése”. Jómagam 1973-ban töltöttem öt hónapot egy Hotel Damjanichnak csúfolt, enyhének mondott nyíregyházi kaszárnyában, s antikatona létemre is csodálkoztam Kósa Sándor regényének olvasásakor, minő lazaságokat engedhettek meg maguknak a sorkatonák a kemény négyhetes alapkiképzés után a korábbi vasfegyelemhez képest. Elhalt a hetvenes évek elején még kötelezően előírt elvtársazás, enyhültek az úgynevezett „szívatások”, a katonák egy idő után annyit lóghattak, amennyit nem szégyelltek. Már a 24

2014. január–február

legszigorúbb tisztek is fásultak, kiégettek. Az intelligensebbje nehezen tudta elviselni, hogy abban a gyarmati, Szovjetunióból távirányított rendszerben a honvédelem csak idézője-

új katedra

les lehet, így az egész katonásdi értelmetlen. Maradt ugyanaz az „ellenszer”, kompenzáció, amivel a civil értelmiség egy része is tönkretette a valódi életét. A Mintha tisztjei, sorkatonái is isznak, mint a kefekötő, s már-már kötelességszerűen halmozzák a létrontó élvezeteket. A  regény komoly erénye, hogy az indirekt módon, látszólag véletlenszerűen, valójában nagyon is tudatosan egymás mellé rendelt visszaemlékezésekből kikristályosodik a nyolcvanas évek szocialista néphadseregének teljes szétzuhanása, amely modellszerűen tükrözi az ország tétnélkülivé züllött hétköznapjait. A katonatisztek azt imitálják, mintha valódi hadseregben szolgálnának. A  katonák eljátsszák önmaguknak és egymásnak, mintha a stiklijeikkel, a szabályzat állandó kijátszásával, a „munka fortélyos elkerülésével” valamiféle hiteles ellenállás részesei lennének. Úgy tesznek, mintha várnák a leszerelés napját, a valódi, a civil életük elkezdését. Ám a lelkük mélyén tudják, hogy odakünn is ugyanaz a langyos posvány várja őket. Így a kör bezárult. Kósa Sándor Mintha című regénye híven megidézi azt a korszakot, melynek hiteles mottója: olyan volt, mintha éltünk volna. (Kósa Sándor: Mintha. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2013) P Ó S A Z O LTÁ N

hirdetés

PROMETHEAN ActivClassroom Az iskolában a tanulói teljesítmény mérése, értékelése a tanulás elengedhetetlen feltétele. A dolgozatok javítása azonban hosszadalmas, az órán elhangzó tanári kérdés megválaszolása pedig csak néhány kiválasztott diák kiváltsága. Az új generációs tanulói válaszadó rendszerekkel a felelés lehetősége minden tanuló számára adott, a válaszok értékelése egyszerű, szórakoztató és azonnali. A tanulói válaszadó rendszerek használata: • növeli a tanulók részvételét és motiváltságát; • csökkenti a tanár előkészítésre és tesztelésre fordított idejét; • azonnali betekintést nyújt abba, hogy a diákoknak mennyit sikerült elsajátítaniuk a tananyagból; • lehetőséget teremt a spontán kérdezésre, értékelésre; • ösztönzi az osztálytermi kommunikációt, a vitát; • minden tanuló számára biztosítja az aktív tanórai jelenlétet.

Kérdéstípusok Feleletválasztás – egy helyes

✓

✓

✓

✓

✓

✓

✓

✓

✓

✓

✓

Szöveg

✓

✓

Szám

✓

✓

Egyenlet

✓

✓

Feleletválasztás – több helyes Igaz/Hamis és Igen/Nem

✓

Sorba rendezés Likert-skála

✓

Felhasználás Kérdésszerkesztés

✓

✓

✓

Sablonok

✓

✓

✓

✓

✓

✓

✓

✓

Működési mód Azonnali kérdés-válasz Egyéni haladás Jelentésopciók Névtelen

✓

✓

✓

Nevesített

✓

✓

✓

Oszlop- és kördiagram

✓

✓

✓

Excelbe exportált eredmény

✓

✓

✓

A Promethean-termékek kizárólagos hazai forgalmazója a Modern Oktatási Eszközök Kft. További információkért érdeklődjön az [email protected] címen vagy látogasson el a www.promethean.hu weboldalra! 2014. január–február

új katedra

25

sulitéka

Pattogzik a szó zománca Új magyar költő született A színházrendezőként, s elsőrendűen a budapesti Térszínház alapítójaként és vezetőjeként ismert Bucz Hunor a 2013. évi Ünnepi Könyvhéten igencsak nagy meglepetést szerzett a könyvújdonságok között szemlélődő irodalombarátoknak: az örök fiatal alkotó – életében először – költeményekkel lépett a közönség elé. „Hetven körül illőbb lenne posztumusz művel jelentkezni, nem úgy, mint én, az elsővel, ráadásul verseskötettel” – írja önmagáról a szerző, akit attól az ünnepi könyvhéti pillanattól kezdve okkal és joggal nevezhetünk (immár) költőnek (is). Mert ilyen megállapítást, hogy Pattogzik a szó zománca – ebben ugye mindnyájan egyetértünk –, csakis egy költő képes tenni.

Bucz Hunor könyvének kézbevételekor első benyomásként a kendőzetlen őszinteség vágja mellbe az olvasót. És itt nemcsak a fülszövegre utalunk, amelybe felesége szavait is odaidézi a költő – „Verseidet nem értem, ha meg értem, nem tetszik. És ha véletlenül lesz olyan bolond, aki kiadja, nem veszi meg senki, de ha mégis, ott porosodik majd a polcokon a többi sok ezer kortárs költővel együtt, amíg el nem viszik a papírgyűjtőbe, olvasatlanul”, fogalmazta meg markáns véleményét Kocsis Liza –, hanem a kötet minden egyes sorára, gondolatára. Summa summarum: Hunor hosszú éveken keresztül rendületlenül hitte, hogy mégiscsak lesznek, akik meghallgatják és meghallják majd versszavát. Az ebbe vetett hit, s mindenekelőtt persze a beszéd, a szó, a ritmus, a nyelv muzsikája, egy-egy hangulat, a magányos költő töprengései… ezek voltak azok az apró, ám nagy erejű ösztönzők, amelyek alkotásra sarkallták. Saját bevallása szerint egész életében írt, mindent papírra vetett, ami kikívánkozott belőle. Cetliztem – mondja. Aztán fia, Magor ahogy cseperedett, megtalálta a cetliket és arra biztatta édesapját, hogy írjon tovább. Így gyűlt össze a tavalyi évre a kötetrevaló s „lett ez a könyv”. Sőt egy „bolond” kiadó is „lett” – az Unicus Műhely –, amelyik kiadta, és, a könyvbemutatók végén legalábbis, versbarátok is egészen szép számban felsorakoznak a vásárlás szándékával. Döbrentei Kornél ezeket írja Ajánlójában: „Olvasom verseit, amelyekből minduntalan kiviláglik, hogy Bucz Hunor költő kihunyorít. Önerősen, önpusztítón, önironikusan, teszi mindezt a játékosság kíméletlen leple alatt, jelezvén, a király valóban meztelen. Ám a könyv, vagy éppen ezért, üdeséget sugároz. És sokrétűséget, formában, mondandóban, vagyis átjő a szövegeken a szerző talentumának, személyiségének árnyalatossága. Hunor mindig minden formában űzi, üldözi a csodaszarvast. Költő, író, színigazgató, rendező, színész, a tehetség számtalan orcájával ruházta fel a Teremtő. De nem álorcájával. Eredeti egyéniség, fejlett ugrótechnikával verve, megáldva, ami azt jelenti, ha a maga árnyékát nem is, de az általa keltett ingerküszöböt kevesen képesek méltó26

2014. január–február

képpen átugorni. Mondandóban, nyelvi leleményben egyaránt. És, mint tudjuk, a küszöb mindig kultikus belépő egy csodavilágba. Amiért a művészetek oly kitartóan trambulinkodnak. […] Minden húron tud játszani. A hazát félti, de nem patetikusan, ám patriótaként, és képes eljutni, zseniális találékonysággal, az optimális abszurdig…” S ha valakit mindez még nem győzött volna meg, álljanak itt Benedikty Tamás író méltató gondolatai a könyv január 17-i, térszínházbeli bemutatójáról. * Részletek Benedikty Tamás méltatásából Amikor a metróhoz értünk, Hunor előkapott táskájából egy könyvet: „Ezt én is megírtam, olvasd majd el!” Szentséges ég, verseskötet! Megint egy dilettáns. A folyóiratokból hullik a fűrészpor. Az olvasó meg csak kínlódik a temérdek hadova láttán, mintha borotvaélen, meztelen hátsóval kellene lecsúsznia a szegedi dóm tornyából. De nyugi, elvtársak, fő az udvariasság… Néhány nap múlva belelapoztam a kötetbe, ide-oda ugráltam: ez egészen jó, ez is… Né, ez meg egyenesen telitalálat… Eltelt két hét, újra elővettem az opuszt, s kezdett kirajzo-

új katedra

lódni különös értéke: az öt ciklusból álló mű a szerző egész életét átfogja, és tömény, mert kihullott belőle az alkalmi sikerek aprópénze. Hetvenévesen rakta össze a szerző, nyilvánvaló, hogy csakis az értékre koncentrált. Már a cikluscímek is elárulták, milyen tudatosan építette Hunor ezt a verspiramist: először a gyermekkor, illetve az apa újjászületése a várva várt utódban, s az öröm a gyerekszáj alakította kiszólásokban, setesutaságokban, ám gügyögés helyett a gyerekfül számára oly kedves mondókák, állatjellemrajzok, fintorok a Hunor-féle Noé-bárkából. A következő ciklus már címében hordozza tartalmát (A költő, az asszony és a vadkan): férfi-nő, szerelem és viaskodás, szexus és csalódás. Majd jön a legkényesebb téma a harmadik részben (Makacs csárdás): haza, politika, társadalmi gubancok, történelmi emlékezet, különös tekintettel 1956-ra. Tudjuk, milyen iszonyatos mennyiségű hulladék, klapancia gyűlt már össze az elmúlt évtizedekben e témakörből. Igazából ez a rész lendítette Hunor kötetét a csúcsra. Ezt követi a James Nathinger hagyatékából című blődli, egyben gúnyos szatíra, amely az irodalmi mítoszok és hisztériák kókler kiagyalóinak, ganajtúróinak, a divatcsinálás talmi guruinak tart görbe tükröt, mert hiszen a literatúrát is úgy manipulálják, mint a tőzsdét. A műfajokat és a kánonokat is úgy sütögetik ki, mint a fasírtot. Számos egyetemi műhely, kiadó, irodalomtörténész és kritikus zsizsikeli, rágja rongyhalmazzá a kultúrát, illetve annak részeként a műalkotás szintű szépirodalmat. A háttérből megbízóik, uraik: a politika, a hatalom, az ideológia és a profit dögevői figyelik szolgáikat. A befejező ciklus, Az utolsó utáni után a […] bőröndproblémával zár: csak a teremtésnek van értelme. A teremtés tagadása viszont maga a megsemmisülés. Amikor […] harmadszor is végigkószáltam a Pattogzik a szó zománcán, rá kellett jönnöm, hogy – morbid hasonlattal – úgy hat, mint a lassan ölő méreg. Belekóstolsz, és nem szabadulhatsz tőle. Így hát Hunor élethalál-ringlispíljéből kiszállva, a kötet pazar

sulitéka gazdagságától elbódulva kóvályogtam: mi minden, ami a költészet tömény varázslatához tartozik! Dal, rigmus, mondóka, csúfolódó, ráolvasás, átok, jóslat, világképlet. Abszurd és profán, magasztos és blaszfémikus, játékos és kegyetlen, dédelgető és pofán vágó. Sohasem banális, sohasem lapos, sohasem konven­ cionális vagy joviális, hanem mindig távlatot sejtető, váratlanul mély, a végtelent meg-megcsillantó mágia. Legjobb darabjaiban színtiszta költészet, mely a hangzó nyelvből születik, de meg is haladja azt. Egyszerre van Hunoron kívül és belül. Abszolút jelenlét a jelenségekben és a jelenségek mögött. A költői nyelv erénye, hogy segítségével leleplezhető és nevetségessé tehető a gyakorta hamiskártyássá züllő nyelv. Bucz Hunor képes erre. Van bátorsága az öniróniához, és ami új és ennél is több: gyilkos gúnnyal vág oda az örök életre ácsingózó, rémálomszomjas múmiamúltnak, de ugyanígy az irreverzíbilis jelen világhálós mocsarának, ahol viszont már a kaméleonizmus az oltáriszentség. Ma semmi sem eredeti többé. Bármi átalakítható bármi mássá: az eszmék, a tárgyak, a korok, a műalkotások, sőt még az emberek is összekeverhetőek bármilyen, tetszés szerinti zatyulékká. Bucz Hunor látja ezt, érzi ezt, szenved tőle

és fittyet hány neki. Ízig-vérig modern költő, a szó eredeti értelmében. Szürreális és expres�szív, mesélő és ábrándozó, csontig vetkőzve személyes és borzongatóan univerzális. Mű-

veltsége, léleklátása átsüt versein. Filozofikus gondolatisága magától értetődően épül be mondandójába, nyoma sincs intellektuális gőgicsélésnek, cifrálkodásnak. Végül is mi a költészet? Az isteni kegyelem állapota? Kiszolgáltatottságunk ellen ható varázslat? Netán az irodalmi műfajok rádiuma? Nincs rá pontos definíció. Annyi bizonyos, hogy ha érzelmeinket, gondolatainkat, kíváncsiságunkat költői képekké transzponáljuk, akkor talán nem birtokolhatnak bennünket maradéktalanul félelmeink, szorongásaink. Vagyis a költészet a kozmosszal folytatható párbeszéd legősibb formája, s egyúttal a nyelv állandóan megújuló forradalma, mely az időtlenség barikádja mögül lövöldözi metaforáit. Köszönet az Unicus Kiadónak, Kemény Andrásnak, hogy ilyen őrültségre vetemedett, mert bizony mondom néktek, hogy Kukutyinban zabot hegyezni ma rentábilisabb vállalkozás, mint verseskötetet kiadni Magyarországon. ­* S hogy a laudációk után a versekből is mutassunk valamit, álljon itt a Magyar író: „Rodostó ostorod / Se hazád se otthonod / jó Mikes Kelemen / Ima vagy és hűség / Bánat hajtott hétrét / Te győzz az egeken”. Íme hát: új magyar költő született.

Az erdélyi lélek pasztell szómuzsikusa Magyar szakos tanárokon, egyetemistákon kívül ma már nagyon kevés olvasónak ismerős Petelei István neve, pedig az újkori erdélyi szépírás emblematikus alakjai is nagy becsben tartják. A gyermek – Petelei István elbeszélései című kötetet Urbán László irodalomtörténész, nagy magyar írók kéziratos vagy könyvekből kihagyott műveinek megszállott kutatója állította össze lapokban megjelent novellákból s látta el a könyvet gondos előtanulmánnyal. Urbán László irodalmi gyöngyhalászatának kincsestárában megközelítően száz kiváló kötet-összeállítás található immár.

„Azért ősünk és előfutárunk nekünk, mert nemcsak Erdélyből indult, hanem mindvégig Erdélyben is maradt” – írja Peteleiről Reményik Sándor, Transzszilvánia jeles írója. Azzal is összefügg Petelei feledettsége, hogy hamar megszakított pesti tanulmányidőtől eltekintve szűkebb pátriájában élte le egész életét. Marosvásárhelyen született 1852-ben, utód nélkül hunyt el 1910-ben Kolozsváron. Keveset írt, legendás műgonddal, műveinek visszhangja soha nem izgatta különösebben. Erdélyi városok, falvak, havasok mítoszi auráját olyan korszakban idézi meg, amely a korábbi, az 1848-as, s a későbbi, a világháborús, a trianoni viharokhoz képest kevéssé izgalmas. A lélektani realizmus, a balladai szag-

gatottság és a stílus romantikus költőisége okán érezzük őt Tamási, Nyirő szelíd előfutárának, falusi, kisvárosi mikrodrámák prózaköltőjének. A címadó elbeszélés hemzseg meglepő nyelvi és cselekményelemektől: úgy hoz össze egy csonka kis családot a talált gyermek, hogy az elbeszélés egésze mentes a témával kapcsolatos sztereotip fordulatoktól. A Falusi történetben az „irály” sűrítettsége, ereje emeli valódi irodalommá a szerelmi tragédia krimiforma melodrámáját. A Domokos Ferenc beszéde a balladás novellatónus modern variánsának teremti meg újkori archetípusát. E három legjellemzőbb elbeszélés és a kötet egésze is bizonyítja, hogy érdemes megismerkednünk Petelei Istvánnal, a tizen-

nyolcadik–tizenkilencedik századfordulós erdélyi lélek pasztell szómuzsikusával. (A  gyermek – Petelei István elbeszélései. Válogatta dr. Urbán László, Irodalmi Jelen Könyvek, 2013) P Ó S A Z O LTÁ N

2014. január–február

új katedra

27

szertenéző

Három csillag találkozása Miért adtam e különös címet írásomnak? Felkavaró, felemelő monodrámával varázsolja el a közönséget az első csillag, Bálint Márta, az egyik legjobb magyar színművész, a nyolcvanas évek végéig Marosvásárhely vezető színésze, a rendszerváltozást követően mindmáig a versmondás és a monodráma nagyasszonya. A másik két csillag, Vladimir Viszockij és Marina Vlady tragikus végkifejletbe torkolló, a lelombozó fináléval együtt is felemelő szerelmi drámája tárul elénk Bálint Márta előadásában. A darabot Marina Vlady Szerelmem Viszockijjal című regénye nyomán Gergely László rendező jó érzékkel, a tragikus csomópontok okos kiaknázásával álmodta színpadra. A kritikaíró ebben a pillanatban kénytelen nagy levegőt venni, hogy a mai fiatalság számára sajnos szinte teljesen ismeretlen, régi, nagy ikonok életútját feltárja, s megértesse, miért az a dráma címe, hogy A megszakított repülés, avagy szerelmem Viszockijjal.

Vladimir Szemjonovics Viszockij költő, bárd, színművész 1938. január 25-én született Moszkvában és szülővárosában hunyt el 1980. július 25-én. A  két dátum között eltelt ijesztően rövid negyvenkét esztendő során vált a Brezsnyev-korszak enciklopédikusává verseivel, dalaival, amelyeket maga szólaltatott meg erőteljesen rekedtes hangján, felkavaró gitárkísérettel, expresszív és szuggesztív erővel. E dalokban megjelent a világtörténelem legsötétebb és legtöbb emberáldozatot követelő baloldali moszkovita diktatúrájának látszólag enyhébb, a szürkeségével és pangásával együtt legalább annyira rémületes tehetséggyilkos, lélekölő brezsnyevi korszaka. Iszonyatos feszültséget jelentett a szovjet-orosz bárd, mindenki Vologyája számára, hogy megközelí­ tően ezer dalát és költeményét az egész ország énekelte, ám közülük csak egyetlenegy jelenhetett meg nyomtatásban a szerző életében. Két nagy találkozásnak köszönheti, hogy nem veszett el a periférián az önsorsrontás, az alkohol és a kábszerezés áldozataként. A Taganka színház nagy rendezője, a legendás Jurij Petrovics Ljubimov, a hatvanas–nyolcvanas évek másik ikonja fölfedezte, elismerte tehetségét, mintegy harminc főszerepre adott neki lehetőséget, többek között a Hamletét. Ljubimov a színpadra engedte Viszockij előadóestjeit,

A megszakított repülés… A Kulti Szalon – Újbudai Kulturális intézetben (1111 Budapest, Budafoki út 1–3), december 15-én és január 18-án mutatták be Marina Vlady A  megszakított repülés, avagy szerelmem Viszockijjal című monodrámáját Bálint Márta színművész előadásában. A darabot rendezte és színpadra írta Gergely László. A  monodráma az orosz származású nagy francia filmcsillag, Marina Vlady és az orosz-szovjet zeneszerző, zenész, költő Vladimir Viszockij viharos, önpusztító szerelmét és Viszockij tragikus halálát örökíti meg. Az előadást legközelebb február 14-én, pénteken láthatja a közönség.

28

2014. január–február

s azt is hagyta, hogy beleépítse dalait akár a klasszikus színházi előadásokba is. Marina Vladyval, a harmadik csillaggal, az orosz származású nagy színésznővel Viszockij az 1967-es moszkvai fesztiválon találkozott, s életre szóló nagy szerelem szövődött közöttük – életpályájuk ellentétesnek látszó ívének dacára is. Marina Vladyt elsöprő sikere a mai értelemben is sztárrá tette. 1938-ban született. Már gyermekfővel, 1949-ben játszotta első filmes főszerepét és 2001-ben az utolsót. Ám mindig többre tartotta nagy színházi alakításait, például Irinát A három nővérben (Csehov) vagy a könyveit (Szerelmem Viszockijjal, Az én cseresznyéskertem stb.), pedig mintegy százszor szerepelt a filmvásznon és a televízió képernyőjén, többek között a francia új hullám legnagyobbja, Jean-Luc Godard Két vagy három dolgot tudok csak róla című filmjében, valamint Jancsó Miklós–Hernádi Gyula Sirokkó és Mészáros Márta Ők ketten című alkotásában. Ez utóbbiban Viszockij is szerepet kapott. Viszockijjal hosszú bürokratikus szovjet-orosz procedúra után 1970-ben léptek házasságra. Marina Vlady megpróbálta megmenteni szerelmét démonai­tól, magával vitte világ körüli utakra, többek között Magyarországra is. Ám a nagy nyugati (valódi vagy álságos?) szabadság csak siettette az önmaga ellen forduló zseni tragédiáját, Marina Vologya 1980-ban bekövetkezett haláláig kitartott a párja mellett. A  nagyívű közös repülés megszakadt. Viszockij temetése rendszer elleni alig burkolt tüntetéssé vált Moszkvában… A megszakított repülés, avagy szerelmem Viszockijjal című monodrámában Marina

új katedra

Vlady kamerájával kísérhetjük végig a szerelmesek tragikus végű, orkáni erejű románcát. Bálint Márta, aki Kárpát-medence és Európa-szerte diadalútra vitte Jókai Anna remekművét, az Én, Szegény Sudár Anna című monodrámát, az erdélyi magyar értelmiségi nő identitásának színművét, százszázalékosan azonosult Marina Vlady mondén alakjával is. A zseniális színésznő Gergely László eszköztelen, puritán rendezésében, fekete ruhában elemi erővel jeleníti meg a szerelméért az utolsó pillanatig küzdő asszony belső vívódását. Elhisszük neki, hogy az igazi tragédia, a halálnál is talán szörnyűbb fiaskó, hogy nem sikerült megmentenie az önpusztító tehetséget, Vologyát. A bemutatón jelen volt mások mellett Jókai Anna és Szőcs Géza. Mindkét előadást kirobbanó vastaps, „bravózás” jutalmazta (legközelebb február 14-én este hétkor láthatjuk). Ahogy elhagytam a Kulti Szalont – emblematikus, gyönyörű helyen áll, a Bartók Béla út, Gellért tér, Budafoki út találkozásánál, a Duna partján, a XI. kerület Istentől megérintett szakrális helyén –, megidéztem magamban azokat a hatvanas–hetvenes évekbeli nagy pillanatokat, amikor tragikusan korán elhunyt barátommal, Szilassy Zoltán költővel recsegős magnótekercsről hallgattuk Viszockij és a magyar Viszockij, Cseh Tamás dalait olykor kemény iszogatás közben. Jómagam, akit sokan neveztek méltatásaikban a Kádár–Brezsnyev korszak írói-költői enciklopédikusának, a majdnem Viszockij-sorsú magyar írónak, sorsközösséget éreztem, de hát engem a múzsám, Barna Márta kimentett az önsorsrontás poklából, Viszockijt Marinának nem sikerült… És egyszer csak Cseh Tamás szobra mellett találtam magamat. Fölnéztem az égre, megpróbáltam megkeresni – persze nem sikerülhetett – azt a bolygót, amelyet krími csillagászok Vologya halála után Marina Vlady és Viszockij emlékére Vladviszockijnak neveztek el. És hálás vagyok Bálint Mártának, hogy a három csillag találkozási pontjaiban újjáéleszti a hatvanas–hetvenes–nyolcvanas évek nagy legendáját, Vologya és Marina ébenfekete románcát… P Ó S A Z O LTÁ N

szertenéző

Pedagógusok a filmvásznon A filmek gyakran érzékletesebben tárják fel az iskola világának problémáit, mint a különböző pedagógiai elemzések, kutatások garmadája. A tantermek számtalan mozgókép számára biztosítottak (és biztosítanak napjainkban is) tökéletes díszletet a maguk sajátságos konfliktusaival, speciális közegével és persze egyedi hőseivel. Ezen filmek legfontosabb hősei pedig kik mások is lehetnének, mint a pedagógusok? S legyen akár fiatal, idealista, szenvedélyes tanító, netán bölcs, dörzsölt professzor a főszereplő, ezek az alkotások arra emlékeztetik nézőjüket, hogy milyen fontos szerepük van a pedagógusoknak a fiatal személyiségek formálásában, nevelésében. Sorozatunkban emlékezetes pedagógusfigurákat bemutató alkotások közül válogatunk.

Reneszánsz ember (Renaissance Man, 1994) Az egykor sikeres reklámszakemberre, Bill Ragóra (Danny DeVito) rájár a rúd az utóbbi időben. Nem elég, hogy elvált és a saját lánya alig akar szóba állni vele, egy rosszul sikerült üzleti prezentáció okán kirúgják a munkahelyéről. Bill szakmáján kívül nem sok mindenhez ért, ám mivel pénzre van szüksége a megélhetéshez, így elvállalja a Fort McClane kiképzőközpont önkéntes újoncainak oktatását. A feladata látszólag egyszerű: megtanítani a gondolkodás legalapvetőbb elemeit a körzet leggyengébb képességű katonáinak. Bill kezdetben nem túlságosan lelkes, ahogyan nyolc újdonsült hallgatója sem, és fogalma sincs arról, hogy mit tanítson, ám Shakespeare Hamletjével sikerül felkeltenie nehézfejű tanítványainak figyelmét. Bill elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, a rendelkezésére álló hat hét alatt felkészíti őket az irodalomvizsgára. A Reneszánsz ember egy újabb olyan mozi sorozatunkban, amelyik a pénztáraknál csúfo-

san megbukott, olyannyira, hogy a 40 millió dolláros költségvetésnek csupán alig a felét szedte össze Amerikában, annak ellenére, hogy pár hónappal a premiert követően ismételten műsorra tűzték a filmszínházakban, új címmel és új műfaji megjelöléssel. Mondani sem kell, nem sok sikerrel. Pedig ha nem is filmtörténeti klasszikus, de Penny Marshall direktornő filmje azért tartogat vicces és megható pillanatokat egyaránt, sőt néhány egészen jó gondolatot is a pedagógiáról, a művészetről és önmagunk elfogadásáról. Valószínűleg a bukás inkább a szerencsétlen időzítésnek köszönhető, hiszen a nyári blockbuster szezonban esélye sem volt a látványos akciófilmek rengetegében komoly nézőtömeget magához vonzani. Ezenkívül csupán néhány túlságosan érzelmes hangvételű jelenet és némi bátortalanság írható fel negatívumként a Reneszánsz ember számlájára, máskülönben egy jó ízléssel összerakott, drámai elemektől sem mentes komédiáról beszélhetünk. Jim Burnstein forgatókönyve feszes és hemzseg a jobbnál jobb dialógusoktól, főként a fiatal katonák szlenggel zsúfolt, pattogós riposztjai és a főszereplő tanulói színvonalára lefordított műelemzései élvezetesek, amiket szerencsére a magyar szinkron is ügyesen megőrzött. Kifejezetten szórakoztató, ahogyan Bill jó reklámszakember módjára megpróbál egy klasszikus művet a főként a kiképzésre koncentráló és sanyarú gyermekkoruk folytán az iskolai tananyagot csak hírből ismerő katonák számára „fogyaszthatóvá” tenni. Nem meglepő, hiszen műfajához méltóan a film az oktatást inkább a humor oldaláról közelíti meg, és a néhol kicsit erősebb nyelvezet és a dramaturgiai sablonmegoldások dacára is bájosan vicces a vizsgára való felkészülés története (a csúcspont talán a katonák által előadott Hamlet-rap). Ami érdekes, hogy ennek ellenére

egészen jól sikerült a rendezőnek megragadnia azt a mozzanatot, ahogyan a nemtörődöm „diákokban” egy kiemelkedő műalkotás szikrát gyújt és érzéseket, gondolatokat mozgat meg. Mindegyikük olvasatában más szempont lesz fontos, más kérdések merülnek fel bennük, amelyekre természetesen más és más válaszokkal szolgálnak, miközben egyre közelebb kerülnek tanárukhoz, egymáshoz és persze önmagukhoz. Nyolc ember, nyolc különböző sors, még akkor is, ha a karakterek egyszerű sztereotípiákra épülnek (az érző szájhős, a titokzatos és intelligens bajkeverő stb.). Ennek következtében a több mint kétórás játékidő során jó pár megható emberi pillanatnak is szemtanúi lehetünk. És igen, talán egy kicsit szentimentálisak ezek a jelenetek, és persze a végkifejlet is a lehető legderűsebb hollywoodi happy end, ám mégis működik az elegy a jó érzékkel mért humor és a remek színészgárda ellensúlyával. Danny DeVito természetesen lubickol a főszerepben, a forgatókönyvért felelős Burnstein mintha csak egyenesen neki írta volna a cinikus, ám nagyszívű Bill Rago karakterét, és a tanítványait alakító, főként pályakezdő színészek sem vallanak szégyent mellette. Főként a zseniális Robert De Niro- és Al Pacino-paródiákat előadó Lillo Brancato, a pergő nyelvű Richard T. Jones és az első filmszerepében feltűnő Mark Wahlberg nyújt emlékezeteset. Kevesebb szirupossággal és több bátorsággal, például az oktatási rendszer élesebb kritikájával és kicsit komolyabb hangvétellel talán nagyobb elismerést aratott volna Penny Marshall alkotása, így azonban megmarad annak, aminek szánták: egy kiváló színészi alakításokkal és érdekes gondolatokkal tűzdelt, könnyed vígjátéknak. És ez sem kevés. (A film Magyarországon csak VHS hordozón jelent meg az Intercom forgalmazásában, a televízióban azonban a mai napig rendszeresen vetítik.) F B

2014. január–február

új katedra

29

szertenéző

Egy zabolátlan csavargó zseni Caravaggiótól Canalettóig – Az itáliai barokk és rokokó festészet remekműveiből láthattunk kiállítást a Szépművészeti Múzeumban Az itáliai művészet kapcsolódik a déli élet ritmusához, ahol az éghajlat hevesebbé teszi az érzelmeket, ahol szabadon a felszínre törhet a tehetség, az alkotás, az építés az ott élő emberek vérében van. Ehhez hozzájárul a változatos tájak sora, a festői dombok, csúcsok, síkok, mezők vidéke, amelyek meg is jelennek a különböző korok művészetében. Az ember uralkodik a természeten. A hegyek követ és márványt adnak, az agyagból tégla égethető, ezekből épületek húzhatók fel, a termékeny talaj kedvez a növény- és gyümölcstermesztésnek. A tengeri hajózás során a kereskedelem kultúrákat kapcsol össze. A vidék, az éghajlat és a kultúra így hat kölcsönösen egymásra, és adja Itália báját, kedvességét, szépségét, izgalmát – ahogy azt csodálóik, Goethe, Stendhal is megírta. Itália a világi és a profán művészet bölcsője, a földi dicsőség pompája.

A XVII. és a XVIII. századi festészet uralkodó stílusáramlatait, a műfajok, technikák és témák rendkívüli gazdagságát, valamint a korszak kiemelkedő művészegyéniségeit mutatta be a Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canalettóig című kiállítása. A  tárlaton 2013. október 26. és 2014. február 16. között több mint 100 mester 140 remekművével találkozhatott a közönség. A legtöbb művel – kilenccel – a korszak kiemelkedő festőóriása, Caravaggio szerepelt a tárlaton. A  válogatás alapját a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának 34 műve alkotta, amelyet tizenegy ország hatvanhét gyűjteményéből Budapestre érkező remekművek egészítettek ki. A kölcsönző intézmények között szerepelt többek között a washingtoni és a londoni National Gallery, a párizsi Musée du Louvre, a madridi Museo del Prado. A kiállítás kurátora Dobos Zsuzsanna, a múzeum művészettörténésze volt. A kiállítás időrendben, nyolc témakörben mutatta be a korszakot Caravaggio radikális fordulatot hozó római színre lépésétől a manierizmust felváltó barokk, majd a rokokó és a klasszicizmus kialakulásáig. A  tárlat Caravaggio két korai alkotásával – köztük az életmű egyik emblematikus főművével, a Gyümölcskosaras fiúval – kezdődött, majd a caravaggizmus vallásos festészetének példáival folytatódott. A  harmadik rész a klas�szicizáló barokkot mutatta be. A  negyedik szekció a barokk elterjedését és virágkorát tárgyalta, majd az ötödik a polgári műfajokról, a csendéletről, a tájképről, az arcképről és a zsánerportréról adott áttekintést. A  következő részben a XVIII. század főbb stílusirányzatai voltak láthatók, végül pedig a XVIII. század velencei festészetébe, valamint az ekkor népszerűvé vált veduta (városlátkép) műfajába nyújtott bepillantást a kiállítás. Caravaggio, eredeti nevén Michelangelo Merisi vagy Amerighi, Lombardiában született 1571-ben és Porto Ercoléban halt meg 1610. július 18-án. Az itáliai festő korának 30

2014. január–február

művészeti elvárásai ellen lázadva vált a manie­ rizmus, valamint a XVII. század eleji naturalisztikus ábrázolás iskolateremtő képviselőjévé. Forradalmian új stílusa, amely a fény és az árnyék kontrasztján alapul, vagy az alak drámai megvilágításán a mély árnyékból, a barokk festészet ismertetőjegye lett. Ellenezte a bibliai témák hagyományos, eszményített értelmezését. Modelljeit az utcáról szerezte, és a vallásos jeleneteket is életszerűen festette meg. Már a Szent Máté életéről szóló három festménye is szenzációt keltett, s később olyan mesterművek követték, mint az Emmausi vacsora vagy a Mária halála. Rövid pályafutása ellenére jelentős életművet hagyott hátra, és utat mutatott követőinek, a caravaggistáknak. Az itáliai művész nem kimondottan törvénytisztelő életmódjáról volt ismert. Erős temperamentumú, hirtelen haragú, lobbanékony, érzékeny egyéniség volt, aki mindenben sértést, gúnyolódást gyanított, és hamar előkapta a tőrét, hogy elégtételt is vegyen. Fegyvertartási engedély nélkül is hordott magánál rendszeresen kardot, tőrt, illetve pisztolyt, mindezt pedig a pápai állam védelme alatta tehette meg. 1598 és 1606 között közel tíz alkalommal került összetűzésbe a római hatóságokkal. Egyszer egy tányér articsókát vágott egy pincér arcába egy tavernában, egy

új katedra

másik alkalommal pedig lebontotta bérelt műhelyének mennyezetét, hogy jobban elférjenek benne a képek, majd amikor a tulajdonos feljelentette ezért, egy barátjával kövekkel hajigálta annak ablakát. Caravaggio apja, Fermo Merisi Francesco Sforzának, a Milánótól harminc kilométerre fekvő kisváros, Caravaggio urának építésze volt. Anyja, Lucia Aratori birtokos családból származott. Valószínűleg egyik gyermekük sem Caravaggióban született, hiszen nincs nyomuk a kisváros anyakönyvében. Lehetséges, hogy a család Milánóban élt a Sforzák udvarában, és 1576-ban az ott dühöngő pestis elől menekültek Caravaggióba. Így elképzelhető, hogy a gyermek már korán kapcsolatba került a Sforzákkal és a velük rokonságban álló hatalmas Colonna család tagjaival, akik fontos szerepet játszottak későbbi életében. Az apja korán meghalt. Caravaggióról az első megbízható adatunk 1584-ből való, amikor bátyja, Battista beadta a milánói Simone Peterzano festő műhelyébe, akivel négy évre szóló szerződést kötött. Lehetséges, hogy a szerződés lejárta után elutazott Velencébe Giorgione és Tiziano művészetét tanulmányozni, de más kutatók szerint Milánóban folytatta tanulmányait, hiszen Lombardiában is jelentős mesterek dolgoztak. Nincs megbízható adat arról, pontosan mikor utazott Caravaggio Rómába, valószínűleg 1590 körül. Annyi bizonyos, hogy a kezdeti években koldusszegényen nyomorgott és minden munkát elvállalt. Dolgozott Lorenzo Siciliano festő műhelyében, ahol fejeket festett darabbérben, majd a sienai származású Gramaticának is készített képeket. Súlyosan megbetegedett, és az irgalmas rendiek kórházába került. Felgyógyulása után VIII. Kelemen pápa kedvenc festőjének, Giuseppe Cesarinak, a későbbi Cavalier d’Arpinónak a műhelyében dolgozott, virágokat és gyümölcsöket festett. Ebből az időből származnak első ismert művei, mint legkorábbi ismert képe, A  gyümölcsöt hámozó fiú vagy A  beteg

szertenéző Bacchus-gyermek és a Gyümölcskosarat tartó fiú; amúgy mindegyik önarckép. Cesari műhelyét 1594-ben hagyta el. Ekkoriban több fontos barátságot is kötött, megismerkedett Prospero Orsi festővel, Onorio Longhi építésszel és a tizenhét éves szicíliai művésszel, Mario Minittivel, aki az élettársa is lett. Ebben az időben festette első valóban mesterműnek tekinthető festményét, a Hamiskártyásokat. Ennek ellenére még mindig nyomorban élt, s ez csak akkor változott meg, amikor megismerkedett Francesco Maria Del Monte bíborossal, Róma vezető műértőinek egyikével. Ettől fogva Caravaggio Minittivel együtt a bíboros palotájában lakott, és neki, valamint gazdag, művészetszerető baráti köre számára készített intim hangulatú képeket, mint a Gyíktól megmart fiú vagy a Lanton játszó fiú. Első jelentős egyházi megbízatását is valószínűleg Del Monte közbenjárására kapta. A San Luigi dei Francesi-templom Contarellikápolnája részére kellett megfestenie Szent Máté életének jeleneteit. A  vállalkozás nem indult sikeresen, ugyanis a Szent Máté és az angyal első változatát a megrendelők nem fogadták el. Kifogásolták, hogy Caravaggio a szentet analfabéta parasztként ábrázolta, s ebben igazuk is lehetett, hiszen Máté eredetileg vámszedő volt, s így valószínűleg tudott írniolvasni. De a további négy kép olyan sikeres lett, hogy Caravaggio egy csapásra Róma leghíresebb festői közé került. Híre túllépte Itália határait. Viharos életének sok eseményét az utókor rendőrségi jegyzőkönyvekből ismerhette meg, hiszen rendszeresen keveredett különböző csetepatékba, verekedésekbe, botrányokba, sőt egy festőtársa feljelentette becsületsértésért, de gazdag és magas állású pártfogói mindig kisegítették. 1606. május 29-én egy verekedéssé fajult vitában megölte Ranuccio Tomassonit és ő maga is megsebesült. Ezek leginkább a mostani bandaháborúkhoz hasonlítható torzsalkodások voltak. Caravaggio három társával (egyikük a pápai sereg kapitánya) a római – és akkoriban egy teniszhez hasonlatos labdajátékot űzők gyűjtőhelyeként működő – Campo Marzio téren találkozott a riválisaival, és bár több életrajzíró szerint az összetűzés egy nő miatt kezdődött, a dokumentumokból az derül ki, hogy a harc középpontjában egy tartozás állt. Bár a tanúk szerint önvédelemből gyilkolt, de ebben az esetben a pártfogók nem segíthettek és Caravaggiónak menekülnie kellett. Rövid ideig Marzio Colonna herceg vendége volt, majd Ná-

polyba utazott. Abba a Nápolyba, ahol a legtöbb templom és szenteket ábrázoló kép látható Európában. Itt Róma leghíresebb festője Nápoly leghíresebb festőjévé vált. Sorra kapta a megrendeléseket, egymás után festette nagy hatású festményeit, a Krisztus ostorozását és a Rózsafüzéres Madonnát. Kutatók szerint a XVII. századi nápolyi festészet Caravaggio művészetének egyenes folytatása. A városban csak rövid időt töltött, onnan Máltára utazott, ahol megfestette a lovagrend nagymesterének, Alof de Wignacourt-nak a portréját s a La Valletta-i székesegyház részére több festmény mellett Keresztelő Szent János lefejezését. Bár felvették a Máltai Lovagrend tagjai közé, újra verekedésbe keveredett, amelynek során egy lovag súlyosan megsebesült. Bebörtönözték, de megszökött és Szicíliába menekült. Ezek után a rend természetesen kizárta tagjai közül. Kilenc hónapnyi szicíliai tartózkodás után visszatért Nápolyba. Közben a Colonnák megpróbálták elintézni számára a pápai kegyelmet. Nápolyban megfestette utolsó festményeit, a Keresztelő Szent Jánost és Szent Ursula mártíromságát. Egy fogadóban üldözői rajtaütöttek és súlyosan megsebesítették. Felgyógyulása után, 1610 nyarán, a pápai kegyelemben reménykedve, útnak indult Rómába. Hajója kikötött Porto Ercoléban, ahol letartóztatták. Mire kiengedték, a hajója már elindult, és ő megpróbálta a tengerparton utolérni. Halálának okaként sok teória merült fel, a legvalószínűbb a malária. Annyi bizonyos, hogy a tengerparton, teljesen magára hagyatva halt meg. A pápa kegyelmet adó levele két nap múlva érkezett. Itáliában Caravaggio korában a festészet két nagy vonulata volt a jellemző: az egyik a tridenti zsinat szigorú előírásait ridegen követő művészet, a másik pedig a könnyed felszínességé. Caravaggio nem hódolt be egyiknek sem, makacsul járta a maga útját. Mivel modellre nem volt pénze, első képei önarcképek, vagy barátait kérte fel modellnek. A  látvány egészét felölelő festmények újszerűségét az

előkelő római körök nehezen fogadták el. Képein a kor embere felismerte az utcai csavargót, a prostituáltat és a római éjszakai élet több ismert figuráját, de voltak festményei, amelyeken Caravaggio egyéni stílusa még nem jelentkezett a maga teljességében, így könnyebben talált utat a közönséghez. Ilyen az Izsák feláldozása című kép, amelynek hátterében a velencei iskolára jellemző tájkép látható. De már itt is szakít a hagyományokkal, hiszen Izsák nem megadó, magatehetetlen szereplő, szinte hallható kétségbeesett kiáltása. Ezt a képet Maffeo Barberini, a későbbi VIII. Orbán pápa megrendelésére készítette. VIII. Orbán pápa rajongott érte, mert némi alkati rokonságot érzett maga és a zabolátlan csavargó zseni között. Vallásos tárgyú festményeit ellenállás és visszautasítás fogadta, mert emberiességet vitt az egyházi művekbe. Mentes az előítéletektől. A  világ éjjeli arculatát festette meg. A Bűnbánó Magdolna realizmusa jelenik meg munkáin. A  reneszánsz művészetével ellentétben nem az emberi szépséget dicsőíti, hanem az adott pillanatban feltáruló lelki folyamatokat ábrázolja. A Santa Maria del Popolo-templom számára készült képek, a Szent Péter keresztre feszítése és a Szent Pál megtérése is újat hoztak. Caravaggio hűvös távolságtartás helyett olyan közel hozza a jelenetet a nézőhöz, amennyire csak lehetséges. Szent Péter kivégzését a maga durva valóságában festette meg, olyan mocskos lábakat addig még egyetlen festő sem mert lefesteni. Nem véletlenül volt festményeiről az az elítélő vélemény, hogy büdös, hiszen szinte érezni a hóhérok izzadságszagát is. Szent Pál megtérését is merészen ábrázolta: a kép középpontjában nem a szent, hanem a lova áll, amelyről leszállt, amikor meghallotta a hívó szót. Szomjazta az igazságot, nem a klasszikus mintákat követte, nem az eszményített szépséget tisztelte. Sokan úgy vélték, hogy szándékosan akart megbotránkoztatni, de őt a valósághű természetábrázolás vonzotta. Olyan nyers víziókkal alkotott, mint Courbet. Gyakorta olvasta a bib­ liát, és Dürerhez hasonlóan eleven alakokként ábrázolta a szent események figuráit. Hihető figurákká akarta varázsolni az ősi szöveg szereplőit. A  szentek történeteinek brutális változatát festette. Szent Mátét egy őrszobán ábrázolta egy kártyacsata közben. A fények és az árnyékok játékait is célja alá rendelte. Képein kemény, mély árnyékokkal dolgozott, megalkuvást nem ismerő őszinteséggel festett. N OVÁ K I M R E

2014. január–február

új katedra

31

hirdetés

32

2014. január–február

új katedra