Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
1
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
JEGYZİKÖNYV
Készült:
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 29-én 13 órakor megkezdett ülésén.
Az ülés helye: Körjegyzıség, 8244. Dörgicse, Fı u. 16. Jelen vannak: Kis-Pál Miklós Király László Bogdán Attila Deák Attila
polgármester alpolgármester képviselı képviselı
Tanácskozási joggal megjelent: Cseh Jenıné körjegyzı Némethné Tóth Annamária pénzügyi fıelıadó Jegyzıkönyvvezetı: Slemmer Zsoltné
Kis-Pál Miklós polgármester megállapította, hogy a 5 fıs Képviselı-testület 4 tagja jelen van, így az ülés határozatképes. Megnyitotta az ülést. A napirendet 4 igen szavazattal fogadták el. Szini Erzsébet képviselı telefonon és e-mailben is jelezte, hogy betegsége miatt nem tud az ülésen részt venni.
Napirend: 1. III. negyedévi költségvetési beszámoló 2. 2012. évi költségvetési koncepció 3. Balatonfüredi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás költségvetése 4. Alapító okirat módosítása 5. Háziorvosi szolgálat mőködése 6. Beszámoló a Balatonfüredi Kistérségi Többcélú Társulás tevékenységérıl 7. SZMSZ módosítása 8. Vegyes ügyek
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
2
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
Kis-Pál Miklós polgármester: Napirend elıtt tájékoztatta a képviselıket az eddig történtekrıl. - Kátyúzás megkezdıdött, holnap fejezik be, mert Kis-dörgicsén elfogyott az aszfalt. KÖTIVIÉP vállalta a ráesı 200 e Ft-ot, a villanyosok is vállalták a saját részüket. - Játszótér garanciális javításánál az 1 év garancia letelt, de 5 év szavatosság még fennáll, és felszólító levelet küldtünk. - Közvilágítási lámpák cseréje elkezdıdött. - Utcatáblákat sikerült felszerelni, a házszámtáblák is folyamatban vannak. 1-2 ember van csak, aki nem akarja megvenni. Bogdán Attila képviselı: Nem csak 1-2 ember. Kis-Pál Miklós polgármester: Tudomása szerint csak ennyi, a falugondnok ennyirıl tájékoztatta. - Pályázatok beadásra kerültek, visszajelzés még nincs. - A szelektív győjtıkbıl csak egy héten egyszer szállítják el a hulladékot, ha többször szeretnénk plusz pénzért megteszik. Javasolták, hogy jobban össze kell nyomni a palackokat. Ajánlottak kézi prést, ami 15 e Ft az Önkormányzatnak kell megvenni. Ezen gondolkodjunk el. Pályázat lesz, hogy 2013-tól a házaktól lehetne elszállítani a szelektív hulladékot. A feldolgozó leégett még a próbaüzem alatt, 500 milliós kár keletkezett, nem volt még biztosításuk. Deák Attila képviselı: Ha az államtól nem kapunk támogatást, akkor az Önkormányzatoknak kell fizetni? Kis-Pál Miklós polgármester: A lakosságtól nem lehet, az önkormányzatnak kell fizetni. Kis-Pál Miklós polgármester: Önkormányzati gépek lopása ügyében a 200 e Ft-os kártérítés ellen fellebbezett. Így a II. fokozatba rakták át a kárt és átutalták a különbséget a számlánkra. Deák Attila képviselı: Mennyit utaltak át? Kis-Pál Miklós polgármester: Még nem érkezett meg az összeg, csak telefonon szóltak.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
3
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
1. Napirend: Kis-Pál Miklós polgármester: A III. negyedévi költségvetési beszámolóval kapcsolatban elmondta: Költségvetésünk még jó, adóbevételek nıttek, állami támogatás arányosan alakult, problémáink nem voltak. A jövı évi változások bizonytalanságot hoznak. Kiadások az év végén IV. negyedévre teljesülnek, vagy esetleg áthúzódnak. Az anyag kiküldésre került. Van-e valakinek kérdése? Deák Attila képviselı: Bevételeknél 448 e Ft lett feltüntetve. Várható, hogy amit beterveztünk, beérkezik? Némethné pénzügyi fıelıadó: Az Önkormányzat sajátos bevételei közt van, elıirányzat módosítással át kell rakni. Deák Attila képviselı: Támogatások és átvett pénzeszközöknél. Vászolytól kapunk még? 70 milliót terveztünk, és 40 milliónál tartunk. Némethné pénzügyi fıelıadó: III. negyedéves adat, év végére helyre áll. Kis-Pál Miklós polgármester: Pályázati támogatásból sem jön meg minden ebben az évben. Deák Attila képviselı: Az idén a kemence kapcsán kapunk még pénzt? Kis-Pál Miklós polgármester: Az idén nem valószínő, csak ha visszaigényeljük, de meg kell várni a többit munka elkészültét. A Hivatal felújítása most kezdıdik. Jövı évre tudjuk betervezni. A Képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi
71/2011.( XI.29.) HATÁROZATOT Dörgicse község Önkormányzat Képviselı-testülete az államháztartásról szóló (többször módosított) 1992.évi XXXVIII. tv. 79.§. alapján az önkormányzat 2011. évi gazdálkodásának III. negyedévi helyzetérıl szóló beszámolót az alábbiak szerint hagyja jóvá:
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
4
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
1./ A beszámoló az önkormányzat és költségvetési szerveinek adatait az 1/2011.(III.02.) rendeletben meghatározott szakfeladatok szerint tartalmazza. 2./ Az önkormányzat és költségvetési szervei 2011. évi költségvetési elıirányzatainak III. negyedévi teljesítését a Képviselı-testület az alábbiak szerint fogadja el: eredeti Bevételek fıösszege Kiadások fıösszege
módosított elıirányzat 124144 125285 124144 125285
adatok e Ft-ban Teljesítés összege %-a 96227 76,8 95324 76,1
3./ BEVÉTELEK: Az önkormányzat 2011. évi bevételi elıirányzatait és a III. negyedévi teljesítési adatait bevételi forrásonkénti bontásban az l. sz. melléklet tartalmazza. 4./ KIADÁSOK: Az önkormányzat 2011. évi kiadási elıirányzatait és a III. negyedévi teljesítését kiadási jogcím szerinti bontásban a 2. sz. melléklet tartalmazza. 5./ Az önkormányzat 2011. III. negyedévi bevételei forrásonként:
MEGNEVEZÉS - intézményi mőködési bevétel - önkormányzat sajátos bevételei - felhalmozási és tıkebevétel - támogatások és átvett pénzeszközök - pénzforgalom nélküli bevétel - belföldi finanszírozás bevételei - függı bevétel összesen:
elıirányzat eredeti módos. 2800 2800 28123 28123 22000 22000 69304 70445 1917 1917 124144
125285
adatok e Ft-ban teljesítés összege %-a 448 16,0 25167 89,5 23504 106,8 39870 56,6 6615 623 96227 76,8
6./ Az önkormányzat 2011. évi mőködési, fenntartási kiadási elıirányzatait és a III. negyedévi teljesítését a Képviselı-testület az alábbiak szerint hagyja jóvá.
5
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
- személyi juttatások - munkaadói járulék - dologi kiadások - egyéb folyó kiadások - speciális támogatások, pe átadások - pénzforg. nélküli kiadás (tartalék) függı kiadás Összesen:
elıirányzat eredeti módos. 21087 21087 5146 5146 11755 11755 904 904 30473 30473 3000 4141 72365
73506
adatok e forintban teljesítés összege %-a 11263 53,4 2822 54,8 7827 66,6 356 39,4 16135 52,9 748 39151 53,3
7./ A felújítási és felhalmozási 2011. évi elıirányzatainak és a III. negyedévi teljesítésének alakulását a Képviselı-testület az alábbiak szerint fogadja el:
felújítási és felhalmozási kiadás ebbıl: - beruházások - felújítások - belföldi finanszírozás kiadásai - fejlesztési célú átadás - részvény vásárlás, kamat
eredeti módosított elıirányzat 51779 51779 6875 19150 25754
6875 19150 25754
adatok ezer forintban teljesítés összege %-a 56173 108,5 2562 813 50782 189 1827
37,3 4,2 197,2
8./ Az önkormányzat és költségvetési szerveinek 2011. év bevételi és kiadási elıirányzatait és a III. negyedévi teljesítését szakfeladatonként bontásban a 3. számú melléklet mutatja be. 9./ A tartalék, illetve hiány/többlet alakulása: A Képviselı-testület a tartalék alakulását az alábbiak szerint hagyja jóvá:
tartalék ebbıl: - általános tartalék
eredeti módosított elıirányzat 3000 4141 3000
4141
adatok e Ft-ban teljesítés összege %-a -
-
A tartalék felhasználása a Képviselı-testület döntései alapján a fejlesztési kiadások fedezetéül szolgál.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
6
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
10./ Az önkormányzat 2011. III. negyedévi gazdálkodása során hiány nem keletkezett. Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: folyamatos.
2. Napirend:
Kis-Pál Miklós polgármester: A 2012. évi költségvetési koncepciót november 30-ig el kell fogadni. Még nincs semmi adat, az elızı évi alapján készült el a tervezet. A Körjegyzıségek átalakítását is elırehozhatják, a gépjármőadót, az SZJA és az iparőzési adó 20%-át elvonhatják. Végleges költségvetést, a tényleges támogatásokat ismerve 2012. február 15-ig kell megalkotni. Javasolja, hogy ezt most így fogadják el. Deák Attila képviselı: Polgárırség Egyesületnek több támogatást kellene betervezni, mert ha leválik Balatonakalitól, akkor a ruhát meg kell váltani. Az új törvényi rendelkezés meghatározhatja, milyen ruha legyen, de pénzt nem adnak. Pályázni is lehet majd az országos egyesülethez. Kis-Pál Miklós polgármester: A tőzoltóautót le kell vizsgáztatni, a kötelezıt is meg kell kötni. Deák Attila képviselı: Azt már elkezdték, átvették a bizonylatokat. A Képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi 72/2011.( XI.29.) HATÁROZATOT Dörgicse község Önkormányzat Képviselı-testülete az államháztartásról szóló (többször módosított) 1992. évi XXXVIII. tv. 65. §. alapján az önkormányzat 2012. évi költségvetési koncepcióját az alábbiak szerint hagyja jóvá. BEVÉTELEK fıösszege: KIADÁSOK fıösszege:
74.300 e Ft 74.300 e Ft
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
7
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
1./ BEVÉTELEK: Az önkormányzat 2012. évi bevételi elıirányzatait, a 2012. évi várható teljesítést, az 1.sz. melléklet tartalmazza. Bevételek összesen: ebbıl: - helyi adók - kamatbevételek - egyéb folyó bevételek - felhalmozási bevételek - átvett pénzeszköz fejlesztési célra - átvett pénzeszköz mőködési célra - átengedett bev. (SZJA, gépjármőadó, stb.) - állami támogatás - elızı évi pénzmaradvány
74.300 e Ft 12.000 e Ft 500 e Ft 2.356 e Ft 8.000 e Ft 16.600 e Ft 7.989 e Ft 15.855 e Ft 10.500 e Ft 500 e Ft
2./ KIADÁSOK: Az önkormányzat 2012. évi kiadási elıirányzatait, a 2012. évi várható teljesítést, valamint a 2012. évi elıirányzatot kiadási jogcím zerinti bontásban a 2.sz. melléklet tartalmazza. 3./ Az önkormányzat 2012. évi mőködési, fenntartási kiadási elıirányzatait a Képviselı-testület az alábbiak szerint hagyja jóvá: Mőködési kiadások: ebbıl: - személyi juttatások - munkaadói járulékok - dologi kiadások - egyéb folyó kiadások - pénzeszköz átadások - szociálpolitikai kiadások:
48.938 e Ft 6.381 e Ft 1.535 e Ft 8.430 e Ft 1.297 e Ft 27.635 e Ft 3.660 e Ft
A mőködési kiadások elıirányzatait kiemelt elıirányzatonként a 2. számú melléklet tartalmazza.
8
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
4./ A felújítási és felhalmozási kiadások 2011. évi elıirányzatait a Képviselı-testület az alábbiak szerint fogadja el: Felújítási és felhalmozási kiadás: ebbıl: - beruházások - felújítás - hiteltörlesztés - értékpapír vásárlás
22.362 e Ft 6.250 e Ft - e Ft 2.939 e Ft 13.173 e Ft
5./ A Képviselı-testület a tartalék tervezését az alábbiak szerint hagyja jóvá: Tartalék: ebbıl: - általános tartalék
3.000 e Ft 3.000 e Ft
A tartalék felhasználása a Képviselı-testület döntései alapján a felhalmozási kiadások fedezetéül szolgál. 6./ Dörgicse és Vászoly Községek Körjegyzısége tervezett bevételi és kiadási elıirányzatait az. 5. számú melléklet tartalmazza. 7./ A Képviselı-testület a költségvetés készítésének további munkálatait a következıkben határozza meg: Az állami költségvetési törvény alapján el kell készíteni az elemi költségvetés tervezetét, majd a az önkormányzat költségvetési rendeletének tervezetét. A költségvetési rendelet tervezetet 2012. február 15-ig a Képviselı-testület elé kell terjeszteni, amelyet a testület egy fordulóban tárgyal. Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: folyamatos Némethné elhagyta az üléstermet.
3. Napirend: Kis-Pál Miklós polgármester: Balatonfüredi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás költségvetésével kapcsolatban elmondta, hogy ez az összes intézmény együttes költségvetése. Ezt közösen kell elfogadni. Fel van sorolva, hogy a
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
9
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
pécselyi iskolának, óvodának mennyi a kiadása. Elıre nem lehet tudni a gyereklétszámot, módosító javaslat erre vonatkozik. Bogdán Attila képviselı: Automatikusan összevonják, és azt kell megszavazni? Kis-Pál Miklós polgármester: Igen. Deák Attila képviselı: Ami a határozatban van az az összes költség? Cseh Jenıné körjegyzı: Elıirányzatról van szó, nem a teljesítésrıl. Egyszerre küldték meg a költségvetést és annak módosításait. Füred költségvetési rendeltében szerepel, a résztvevı önkormányzatok határozatban döntenek errıl. A Képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi 73/2011. (XI. 29. ) számú HATÁROZATOT Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Balatonfüredi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás által mőködtetett intézmények 2011. évi költségvetését 775.292 e Ft bevételi és kiadási fıösszeggel elfogadja. Felhívja a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Felelıs: Kis-Miklós polgármester Határidı: folyamatos. A Képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi 74/2011. (XI. 29.) számú HATÁROZATOT Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Balatonfüredi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás által mőködtetett intézmények 2011. évi költségvetése I-IV. számú módosított elıirányzatának bevételi és kiadási fıösszegét 802.167,e Ft összeggel elfogadja. Felhívja a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: folyamatos.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
10
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
4. Napirend: Kis-Pál Miklós polgármester: Az Alapító Okirat módosítását az elızı testületi ülésen már szavaztunk róla, de jogszabályváltozás miatt a régi részeket ki kell hagyni belıle, és ezért újra módosítani kell. Felkéri Cseh Jenıné körjegyzıt, hogy ismertesse. Cseh Jenıné körjegyzı: Az elızı testületi ülésen volt róla szó, hogy a népszámlálási biztosok tiszteletdíjai a körjegyzıségen keresztül kerül kifizetésre. Ilyen szakfeladat nem szerepelt eddig az adatainkban, ezért azt fel kell venni. A Magyar Államkincstár részére meg kell küldeni a módosító okiratot egységes szerkezetben eredeti aláírással. Múltkor készült akkor, felvettük a szakfeladatokat, de az alapító okiratból ki kell hagyni törvényi változás miatt a 2009. évet. Hiánypótlási határidıt kaptunk, idıben be kell küldeni. A Képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi
75/2011. (XI. 29.) számú HATÁROZATOT Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Vászoly Község Önkormányzatával közösen, 2001. január 1. napjával alapított Dörgicse és Vászoly Községek Körjegyzısége (8244. Dörgicse, Fı u. 16.) költségvetési szerv Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerint jóváhagyja. Felhívja a körjegyzıt, hogy a Módosító Okiratot és az egységes szerkezető Alapító Okiratot a törzskönyvi bejegyzés módosításához hiánypótlásként, a Magyar Államkincstárhoz nyújtsa be. Felelıs: Cseh Jenıné Határidı: 2011. december 6. 5. Napirend: Kis-Pál Miklós polgármester: Háziorvosi Szolgálat mőködésével kapcsolatban elmondta, hogy 2012. januártól Bt. látja el a háziorvosi szolgálatot. Három dologról kell határoznunk. Praxisjogot kell alapítani, szerzıdést kell kötni a háziorvossal, és az asszisztens nekünk kell alkalmazni. Az Önkormányzatok praxisjogot keletkezhetnek, amit meg is tettünk az elızı háziorvosnál, ami úgy volt, hogy kifizeti, vagy átadja valakinek. Nem tudták
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
11
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
átadni, mert nem volt kinek és 6 hónap után elévült. Ezért kell újra keletkeztetni egy újat és új szerzıdést kötni a háziorvossal. A háziorvos kérése, hogy az Önkormányzatok vegyék fel az asszisztenst, mint közalkalmazottat. Cseh Jenıné körjegyzı: Január 1-tıl csak úgy tudja elkezdeni a vállalkozást, hogy ha most elindítja a folyamatot. Deák Attila képviselı: Nekünk az a cél, hogy legyen mőködı orvosunk. Kis-Pál Miklós polgármester: Javasolja, hogy fogadják el. A Képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi 76/2011. (XI. 29.) számú HATÁROZATOT 1. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete - az érdekelt Önkormányzatokkal egyetértésben – tartósan betöltetlen praxisnak nyilvánítja a Balatonszılıs, Dörgicse, Pécsely és Vászoly községekben mőködı, vegyes háziorvosi körzetet és praxisjogot keletkeztet dr. Gógl Álmos Zalán háziorvos számára. 2. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete felkéri Pécsely Község Polgármesterét arra, hogy a praxisjog keletkeztetésével kapcsolatos teendıket soron kívül tegye meg. 3. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete felkéri a Polgármestert arra, hogy – az érdekelt Önkormányzatok polgármestereivel együtt – a Balatonszılıs, Dörgicse, Pécsely és Vászoly községekben mőködı, vegyes háziorvosi körzet mőködtetésére, Feladatátvállalási Szerzıdést kössön dr. Gógl Álmos Zalán háziorvos, 2012. február 1-jei hatálybalépési idıponttal. Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: azonnal. A Képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi
77/2011.(XI. 29.) számú HATÁROZATOT Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete – az érdekelt Önkormányzatokkal egyetértésben – a háziorvosi szolgálat körzeti asszisztensi állására 2012. január 1. napjától határozatlan
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
12
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
idıre, a képesítési követelményeknek megfelelı végzettségő, fıállású asszisztenst foglalkoztat. A Képviselı-testület az állás betöltésére kinevezi Bocskayné Bakk Éva (születési név: Bakk Éva, születési hely: Odorheiu Secuiesc (Székelyudvarhely, Románia) születési idı: 1971. augusztus 27. anyja születési neve: Jére Terézia, állampolgársága: magyar) 8244 Dörgicse, Aszói út 3. szám alatti lakost. Az asszisztens bérezését, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján állapítja meg. Munkaidejét napi 8 órában állapítja meg. A Képviselı-testület felhívja Pécsely község polgármesterét arra, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: azonnal.
6. Napirend:
Kis-Pál Miklós polgármester: Balatonfüredi Kistérségi Többcélú Társulás tevékenységérıl évente kötelezı a beszámolás. Minden tevékenységben részt veszünk. Az anyag kiküldésre került. Van-e valakinek kérdése? Deák Attila képviselı: A közösen beszerzett eszközök és felszerelések az egy nagy sátor? Az a sátor, ami Pécselyen is fel volt állítva? Kis-Pál Miklós polgármester: Nem csak az. Színpadot Tihany és Füred fizette, de csak kistérségen keresztül lehetett megpályázni. Király László alpolgármester: Nem az a sátor ami Pécselyen fel volt állítva. Ez egy nagyobb, és Szılısön volt felállítva, fel is ajánlották, hogy segítenek, ha kell, mert İk már többször is használták. Tőzoltók is vállalják, de az drága. Deák Attila képviselı: A Csicsó iskolabusz is közös? Kis-Pál Miklós polgármester: Nem az Csicsóé, csak itt is kistérségen keresztül lehetett pályázni. Mi fenntartásra kaptunk többet.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
13
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
A Képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi 78/2011.(XI. 29.) számú HATÁROZATOT Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Balatonfüredi Kistérségi Társulás munkájáról szóló beszámolót elfogadja. Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: folyamatos.
7. Napirend:
Kis-Pál Miklós polgármester: Az SZMSZ módosítása jogszabály elıírás miatt vált szükségessé. A társadalmi részvételt biztosítani kell bizonyos rendeletek meghozatalában. A hozzászólást itt helyben vagy interneten megtehetik. Az új honlapunkon már tett erre intézkedést, hogy lehetıség legyen erre. Cseh Jenıné körjegyzı: A kiküldött anyagban elírás történt, természetesen Dörgicsén lehet megtekinteni és észrevételt tenni a dörgicsei rendelet tervezetekhez. Nem mindegyik rendeletnél kötelezı az egyeztetés, ezek körét a módosítás tartalmazza. A Képviselı-testület 4 igen szavazattal megalkotta a következı rendeletet: Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testületének 9/2011. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a Dörgicse Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2011. (V. 4.) önkormányzati rendelet módosításáról. (Mellékletben) 8. Napirend: Kis-Pál Miklós polgármester: Rendırlakás ablak és ajtó szigetelés ügyében kell döntést hoznunk. Az ablak és bejárati ajtó szigetelésére kért árajánlatot, ami kb. 80 e Ft. Az észak felöli ablak üvegei meglazultak, és nem szigetel, ezért magasabb lett a főtési költéség, mint a másik lakásban. A lakó kérte, hogy hıszigetelt vastagabb üvegre cseréljék ki azt.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
14
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
Király László alpolgármester: Erre a gyenge minıségő fakeretre teszünk hıszigetelt vastag üveget? Nem lenne érdemesebb 50 e Ft helyett költeni rá egy kicsivel többet és kicserélni mőanyag hıszigetelt ablakra? Deák Attila képviselı: Lehet, hogy érdemesebb lenne inkább újat csináltatni egyszer rendesen az összes nyílászáróra. Kis-Pál Miklós polgármester: Mőanyagot nem lehet erre az épületre, mőemlék környezetben van. 4-5 évet még kibír, és azután az összes nyílászárót fel kell újítani. Deák Attila képviselı: Most ezt kifizetjük, aztán megint jönnek egy újabb kéréssel és hibával. Kis-Pál Miklós polgármester: A kapitány kérése volt, hogy ezt minél elıbb javítassuk ki és nem lesz több kérés. A Képviselı-testület 3 igen szavazattal és 1 tartózkodással meghozta az alábbi 79/2011. (XI. 29.) számú HATÁROZATOT Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Barkó István által bérelt önkormányzati lakás nyílászáróinak szigetelésére 80 e Ft felhasználását engedélyezi. Felhívja a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: 2011. december 31. Kis-Pál Miklós polgármester: Minden évben támogatják a pécselyi óvodát. Jó az óvodával a kapcsolat, mősort adnak társadalmi ünnepeinken, a nyugdíjas napon. Javasolja, hogy 30 e Ft-al támogassák a karácsonyi játékvásárlást. A képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi 80/2011. (XI. 29.) számú HATÁROZATOT Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Pécselyi Óvodának a karácsonyi játékok vásárlására 30 e Ft összegő támogatást állapít meg. Felhívja a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: azonnal.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
15
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
Kis-Pál Miklós polgármester: Tájékoztatta a képviselıket az óvodai dolgozó munkaügyi problémájáról. Óvoda konyha vállalkozói bérbeadásakor 3 dolgozó lett elküldve, felmondási költségekre volt pályázati lehetıség. 1 dolgozó részére prémium évek program lett megállapítva. Dörgicse is hozott testületi határozatot a munkaviszony megszüntetésére. Pécsely intézte 5 éve. Most derült ki, hogy nem volt minden feltétel adott ehhez a programhoz, most nem tud nyugdíjba menni, 2,5 évet még dolgozni kellene neki. Füreden lenne munka, de azt nem akarja elvállalni, Pécselyen szeretne dolgozni. Pécsely kéri a költségek vállalását. Munkaügyi pert nem akarunk, vállaljuk a költségeket? Deák Attila képviselı: Bıvítsen létszámot Pécsely ha tud, de nekünk ne legyen költségünk. Kis-Pál Miklós polgármester: Javasolja, hogy hozzanak olyan határozatot, hogy elismerjük és a hölgy kérését támogatjuk, de anyagilag nem vagyunk benn, nem a saját hibánk. A polgármesterek még tárgyaljanak errıl. A képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi 81/2011. (XI. 29.) számú HATÁROZATOT Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete elismeri Mihályka Józsefné 8245. Pécsely Iskola u. 194. szám alatti lakos 2,5 évi idıtartamra szóló foglalkoztatási igényét. A dolgozó foglalkoztatásának költségeihez nem járul hozzá, mivel nyugdíjba vonulásának akadálya a Prémium Évek Programban való részvétel feltételeinek helytelen elbírálása volt, amit Pécselyen végeztek. A Képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az ügyben tárgyaljon. Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: azonnal.
Kis-Pál Miklós polgármester: Elmondta, hogy a Kerékpárút tervezés elıkészítésére során felmerült költségekbıl 129.650,- Ft Dörgicsét terheli, ezért annak megfizetésétıl kell dönteni.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
16
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
A képviselı-testület 4 igen szavazattal meghozta az alábbi 82/2011. (XI. 29.) számú HATÁROZATOT Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a kerékpárút tervezésének elıkészítéséhez 129.650,- Ft megfizetését vállalja. Felhívja a polgármestert, hogy az összeg Balatonakali Község Önkormányzatának való átutalásához a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelıs: Kis-Pál Miklós polgármester Határidı: azonnal. Kis-Pál Miklós polgármester: Kemence védelmét kellene ponyvával télre megoldani, észak felıl a hó és szél ellen. Kért rá árajánlatot, de még nem érkezett meg. Bogdán Attila képviselı: A hó és szél ellen nem biztos, hogy jó a ponyva a havat bárhol befújja a szél, ha egy kis rés van. Deák Attila képviselı: A kemencekészítıt kell megkérdezni, mit javasol. A faszerkezet még az idén le lesz kenve? Kis-Pál Miklós polgármester: Csak az ajtókat javasolta letakarni. Reméljük, hogy még az idén befejezik. A hivatali ablakokat is most akarják a hétvégén kicserélni, addig 1 napra bezárjuk a hivatalt, le kell takarni a bútorokat, gépeket. Deák Attila képviselı: Javasolja, hogy tuját ültessenek a szél elleni védelemre. A Templom térre rakott tábla nem nagyon látszik, kicsit feljebb kellene tenni a tér közepe felé. Király László alpolgármester: Neki nem okozott problémát. Ha keresnek egy címet, akkor lassan mennek, és akkor meglátják. Kis-Pál Miklós polgármester: Az apróbb betőt onnan nem lehet látni, jobb ha itt van az út szélén. İ is nagyobb táblára gondolt. Deák Attila képviselı: Ezért nem volt szerencsés ez a tábla.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
17
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
Bogdán Attila képviselı: A többi tábla jól látható. Nem tud most tökéletes megoldást mondani. Hagyjuk egyelıre, ha lesz másnak is felvetése, akkor odébb lehet tenni. Deák Attila képviselı: A Szent Balázs utcának miért van csak Szt. írva a táblára? A Csicsói utcánál İ javasolta, hogy kerítésre kerüljön, de most látja, hogy nem jó ötlet volt, inkább a másik oldalra kellene tenni. Király László alpolgármester: Ott nem lehet észlelni, hogy van egy tábla, lehet, hogy tartóra kellene feltenni. Deák Attila képviselı: A régi fatáblákat ki kellene szedni, mert nagyon rondák. Kis-Pál Miklós polgármester: Ronda, de tájékoztat. Kiszedjük? Király László alpolgármester: Igen, szedjék ki. Deák Attila képviselı: A házszámtáblákat mindenkinek ki kell fizetni, úgy volt lehet olyan csoport, akiket támogatni kell. A kimenı levél megütötte a szemét, a készülı önkormányzati törvényre hivatkozik a testület nevében. Ezt nem beszélték meg. Kis-Pál Miklós polgármester: Döntés nem volt róla, a nyugdíjasok kifizetik. Úgy tudja két fı szólt eddig. Deák Attila képviselı: Teleház főtésérıl sikerült lépni valamit? Király László alpolgármester: 8.700.-Ft az infrafőtés, akár holnap is tudja hozni. Deák Attila képviselı: Gurulós szekrény mikorra várható. Errıl a múltkor döntöttünk. Vacillálás kérdését nem érti, arról azért hoztak határozatot, hogy megvegyék. Kis-Pál Miklós polgármester: Határidı nem volt róla, hogy mikor veszik meg. Nem ez a legfontosabb és nem is növelné a létszámot, két gyerek jár a teleházba. Nincs hely, nem tudják hová tenni, amíg az erısítık és tv állvány nem kerül át másik helyiségbe.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
18
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
Király László alpolgármester: Napoljuk ezt el, ha most nincs hely, nem fér el az erısítıktıl. Deák Attila képviselı: Akkor hozzunk róla egy határozatot, hogy nem vesszük meg. Kis-Pál Miklós polgármester: A Füredi könyvtár javasolta, hogy legyen, de nem úgy döntöttünk, hogy azonnal. Ez évi támogatást már elköltöttük, majd a jövı évibıl megveszik. Deák Attila képviselı: Akkor kér egy listát, hogy mire költöttük az ez évi támogatást. Kis-Pál Miklós polgármester kiment a listáért. Deák Attila képviselı, nem most azonnal kérem. Bogdán Attila képviselı: A listáról, amirıl szó volt megcsinálja a könyvtáros? Tud róla? Kis-Pál Miklós polgármester: Még nem, de a lakosságnak már írta a kiküldött levélben. Deák Attila képviselı: Amikor a polgármester notebookját vettük az sürgıs volt, elég gyorsan ment, ez nem. Kis-Pál Miklós polgármester: Az a munkámhoz kellett. De itt nem látja, hogy ettıl többen járnak a könyvtárba. Deák Attila képviselı: Nem feltétlenül azért, hogy akkor többen járnak. Füred javasolta, a könyvtáros javasolta, mi döntöttünk. Amikor szavaztunk, nem úgy, hogy 5 év múlva lesz. Miért szavazták meg akkor? Kis-Pál Miklós polgármester: Ne essünk túlzásokba, és ne negatívan álljunk hozzá. Deák Attila képviselı: Akkor zárjuk be a könyvtárat. Kis-Pál Miklós polgármester: Akkor elveszítjük az állami támogatást a könyvtárra.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
19
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
Király László alpolgármester: Akkor a könyvtáros is hiába dolgozik, mert nincs értelme. Deák Attila képviselı: Erre találtuk ki, hogy készüljön lista. Király László alpolgármester: Nem fér be az állvány, alapterület problémánk van. A tévét is feltehetnénk a falra. Olyan igénnyel nem szembesült, hogy sürgıs. Deák Attila képviselı: Oldjuk meg a tévét is. Mi alapján szavazott arról, hogy legyen állvány? Azt is jónak látná, ha kialakítanak egy jobb képet a könyvtárról. Király László alpolgármester: Neki nem volt olyan sürgıs szavazáskor, hogy decemberben meglegyen. Márciusban is kialakíthatnak képet a könyvtárról. Most nincs igény az állványra, nem ez a sürgıs. Kis-Pál Miklós polgármester: Zárjuk le a vitát, ha elkészül a klubhelyiség, akkor át lehet költöztetni az erısítıket, a tv állványt, akkor lesz már hely és be lehet tenni a gurulós állványt. Kiküldte a levelet a számítógépes tanfolyamról és senki sem jelentkezett. Bogdán Attila képviselı: Nagyon nehéz az idıseket kimozdítani. Deák Attila képviselı: Az emlékmőveknél kihelyezett táblák tele vannak helyesírási hibákkal. Igényesebbre kellene megcsinálni. Az jó hogy mőanyagból van, az idıállóbb. Kis-Pál Miklós polgármester: Ingyen felajánlásból készült, ajándékba kaptuk. Deák Attila képviselı: Tájékoztatásképpen mondja, hogy lehet, hogy lesz egy vállalkozás, elızetes tárgyalások vannak gombatermelı üzem létrehozásáról. Adóbevételt hoz, 15-20 fınek munkahely lehetıséget. Kérik, hogy döntésekkel, rendezési terv módosításával segítse az Önkormányzat. Kis-Pál Miklós polgármester: A falut ilyenkor kell megkérdezni. Bogdán Attila képviselı: Legyünk nyitottak, ne azt nézzük mit ne.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület
20
JEGYİKÖNYV 2011. november 29.
Deák Attila képviselı: A falugyőlés mikor lesz? Kis-Pál Miklós polgármester: December 15-e körül. Deák Attila képviselı: December 10-én szombaton összejövetelt tartanak, gyerekeknek adventi készülıdést a faluházban.
Más felvetés nem volt a polgármester az ülést 15 óra 15 perckor bezárta.
kmf.
Kis-Pál Miklós polgármester
Cseh Jenıné körjegyzı