dr. Merza Péter ügyvezetı igazgató „Á L O M F E J T É S”
Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Kft. 2010. november
Európa Kulturális Fıvárosa 2004. május 27-én az EU Kulturális Miniszterek Tanácsa
Németországnak
és
Magyarországnak
ítélte a Európa Kulturális Fıvárosa 2010 címet.
2004. október 7-én a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az Európa Kulturális Fıvárosa 2010 cím elnyerésére nyílt pályázati felhívást közzétette.
2004. december 31. I. forduló (11 város indult az EKF címért: Budapest, Debrecen, Eger, Gyır, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Sopron, Székesfehérvár, Veszprém)
2005. március 7. a 2. fordulóba továbbjutott 7 város: Budapest, Debrecen, Eger, Gyır, Miskolc, Pécs és Sopron
Idézet a második fordulós pályázati kiírásból:
„
hogy a kulturális és kreatív szektor teljesítményeit katalizátorként használva hatékonyan alakítsa ki vagy A
programsorozat
célja,
alakítsa át egy-egy régió arculatát, foglalkoztatási szerkezetét. Az Európa Kulturális Fıvárosa-cím elnyerésére kiírandó pályázat alapvetı elvárása egy, a kulturális, közlekedési, turisztikai és informatikai alapú nagyberuházásokon keresztül megvalósuló infrastrukturális és városfejlesztési program kidolgozása az adott régió stratégiai céljainak és jövıképének megfelelı egységes koncepció mentén. A kulturális alapú fejlesztések gazdaságélénkítı és esélykiegyenlítı hatásainak kihasználásával a program nagy hangsúlyt helyez a régióban élık
versenyképességének a tudáskészletekhez és kulturális javakhoz való hozzáférés szélesítésén keresztüli növelésére. „
Európa Kulturális Fıvárosa Pécs - 2010 2005. október 19-én döntött a magyar kormány, hogy Pécs
képviseli
Magyarországot
2010-ben
Európa Kulturális Fıvárosaként.
2006. március 15-én mutatkozott be a pécsi pályázat az EU EKF-bíráló bizottsága elıtt, akik szakmailag
sikeresnek
nyilvánították
a
pályázatot.
2006.
november
13-án
az
EU
kulturális
minisztereinek tanácsa hivatalosan is Pécsnek, a Ruhr-vidéknek és Isztambulnak címet.
ítélte a
A pécsi pályázat fı célkitőzései A pályázati kritériumok között prioritásként szerepelt: 1. a kultúra regionális húzóágazattá válására irányuló hosszú távú fejlıdés biztosítása, 2. a település- és régiófejlesztési elképzelések, a regionalitás elvének megvalósulása, 3. a széles körő társadalmi részvétel biztosítása, 4. a fejlesztések, illetve a programsorozat összeurópai kontextusban való elhelyezhetısége, 5. a természeti és az épített örökségnek a fejlesztési tervekbe való bekapcsolása, 6. a kulturális, turisztikai és közlekedési infrastruktúra fejlesztése. A kormányzati elvárásoknak megfelelıen a pályázat két prioritást fogalmaz meg: • a kulturális alapú városfejlesztést, • a kultúra modern gazdaságélénkítı szerepének kialakítását.
A pécsi pályázat fı célkitőzései A kulturális alapú városfejlesztést elsısorban a megvalósítandó kulturális beruházásokkal kívánjuk elérni, melyek az alábbiak: • Pécsi Konferencia- és Koncertközpont (Kodály Központ) • Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont • Közterek és parkok újjáélesztése I. és II. ütem • Zsolnay Kulturális Negyed • Nagy Kiállítótér – Múzeum utca rekonstrukció
Beruházások céljai:
Ahhoz, hogy a kulturális és mővészeti lehetıségek minél nagyobb mértékben kerüljenek kihasználásra, feltétlenül szükséges a háttér-infrastrukturális, intézményesített mőködést biztosító beruházások megvalósítása.
A beruházások végsı célja tehát az, hogy Pécs (és egyúttal a Dél-Dunántúli régió) rendelkezzen olyan számú, nagyságú és európai színvonalú kulturális és mővészeti térrel, amely biztosítja kulturális potenciál gazdasági hasznosulását, a kreatív ipar és turizmus fejlıdését.
a jelen lévı
Európa Kulturális Fıvárosa Pécs - 2010 2005. június 30. 1067/2005. (VI.30.) Korm. határozat az 1,0 milliárd forint vissza nem térítendı támogatásról
(elıkészítı
tevékenységek
finanszírozására)
2006. április 7. 1038/2006 (IV.7.) Korm. határozat Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötendı szerzıdésrıl
2006. szeptember 16-án aláírásra került az NFÜURB-01/2006 támogatási szerzıdés
2006. november 23-án a Dél-Dunántúli Operatív Programot
elfogadta
a
Regionális Fejlesztési Tanács
Dél-Dunántúli
Kodály Központ A megvalósuló fıbb funkciók: Pannon Filharmonikusok székháza Pécsi Kulturális Központ székháza 1000 fıs nagy terem 368 fıs földszinti konferencia terem 287 fıs emeleti konferencia és balett terem 5 db szekció/szólampróba terem nagyzenekari próbaterem öltözık, kiszolgáló területek kávézó, mővészbüfé 111 parkoló A PKK közvetlen hatása Balokány városrész revitalizációja, fellendítése, kapcsolatának erısítése a Belvárossal, bekapcsolása Pécs pezsgı kulturális életébe A magánszektor számára vonzó befektetıi, vállalkozási környezet kialakítása, ezáltal magánerıs befektetések, pótlólagos beruházások generálása a kapcsolódó területeken. 2008. márciusban megkezdıdött egy több mint 10 milliárd Ft költségvetéső, 30 ezer m²-es kereskedelmi- és vendéglátóipari beruházás, amely többek között egy 75 szobás négycsillagos hotelt és egy 600 férıhelyes mélygarázst is magában foglal. Pécs, és a régió turizmuspiaci pozíciójának erısítése, bevételeinek növelése Pécs, és a régió imázsának – mint oktatási központ, valamint tudományos konferenciák ismert helyszíne – erısítése Kulturális termékek fogyasztásának ösztönzése, elısegítése Pécs, és a régió hivatásturisztikai pozíciójának erısítése megfelelı konferenciakapacitás biztosításával
Kodály Központ Pályázati felhívás megjelenése: Pályázati azonosító: Pályázat benyújtása: Támogatási Szerzıdés aláírása: Projektkezdet: Projektzárás: Elszámolható projektköltség: Megítélt támogatás:
2008. 06. 05. DDOP-4.1.3/A-2008-0001 2008. 06. 30. 2008. 12. 19. 2008. 11. 28. 2011. 07. 31. 7 278 810 943 Ft. 5 251 262 072 Ft.
Kivitelezı: Magyar Építı Zrt. - Arcadom Zrt. Konzorcium Kivitelezés idıtartama: 2009. június 18. - 2010. november 18. Kivitelezés készültségi foka: 99 % - mőszaki átadás átvételi eljárás: 2010. október 27 – november 18. - használatbavételi engedély iránti kérelem: 2010. október 25. - használatbavételi engedély: 2010. november 11. - birtokbavétel várhatóan: 2010. november 23. - nyilvános fıpórba: 2010. december 9. - hivatalos megnyitó: 2010. december 16.
Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont A megvalósuló fıbb funkciók: integrált megyei – városi könyvtár PTE központi könyvtár PTE AJK KTK kari könyvtár 400 fıs szekcionálható elıadóterem hallgatói szolgáltató központ zárt könyvraktár gyermek könyvtár zenei könyvtár egyetemi kutatóhelyek igazgatási funkciók 300 adagos fızıkonyha étterem 261 db parkoló A DDRKTK közvetlen hatása: A projekt keretében olyan közösségformáló találkozási hely, információs, szolgáltató és kutatási központ jött létre, ahol a közmővelıdési, oktatási, kulturális és tudományos tevékenységek egymásra épülve és egymást erısítve segítik Pécs városának, Baranya megyének és a dél-dunántúli régiónak társadalmi-gazdasági modernizációs folyamatát A könyvtárhasználat növekszik Az internet felhasználás növekszik A könyvtári rendezvények száma és látogatottsága nı A Tudásközpontban mőködı kutatók száma növekszik Magasabb lesz a kutatási projektek száma és összértéke A kiszolgált hallgatók száma növekszik Szervezett nemzetközi tudományos elıadások száma nı
Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont Pályázati felhívás megjelenése: Pályázati azonosító: Pályázat benyújtása: Támogatási Szerzıdés aláírása: Projektkezdet: Projektzárás: Elszámolható projektköltség: Megítélt támogatás:
2008. 06. 05. DDOP-4.1.3/A-2008-0002 2008. 06. 30. 2008. 12. 19. 2008. 11. 28. 2011. 05. 31. 5 484 921 570 Ft 4 614 738 595 Ft
Kivitelezı Gropius Zrt. Kivitelezés idıtartama: 2009. július 29. - 2010. június 23. Kivitelezés készültségi foka: 100 % - mőszaki átadás átvételi eljárás: 2010. június 23 – július 21. - használatbavételi engedély iránti kérelem: 2010. július 13. - használatbavételi engedély: 2010. szeptember 1. - birtokbavétel: 2010. augusztus 27. - ünnepélyes megnyitó, PTE tanévnyitó: 2010. szeptember 8. - könyvtár szakmai konferencia: 2010. október 21-22. - teljes körő könyvtár megnyitás: 2010. október 25. - jubileumi rektor konferencia: 2010. október 11 – 13. - könyvtárbusz felavatás: várhatóan 2010. december 6.
Zsolnay Kulturális Negyed A megvalósuló fıbb funkciók: Míves Negyed: Az épületkerámiákkal is gazdagon díszített, legimpozánsabb épületeket foglalja magában, ahol a Zsolnay család és a gyár történetét bemutató kiállítás, szecessziós kávéház, rendezvényhelyszínek, kézmővész utca, rezidens szállások és mővészeti vállalkozásokat segítı terek kapnak helyet. Alkotó Negyed: Az egykori pirogránit üzem és környékének újjáélesztésével jön létre, ahol kortárs mővészeti alkotásoknak otthont adó kiállítóterek, mőtermek, mővészeti alkotóházak járulnak hozzá a kreatív alkotáshoz, valamint ifjúsági rendezvények, próbatermek kapnak helyet. Családi és Gyerek Negyed: A területrész lelkét a Zöld-házba (egykori DOZSO) költözı Bóbita Bábszínház jelenti majd, amely új, gyerekeknek és felnıtteknek egyaránt színes programokat tartogat megújuló helyszínén. A Negyedben továbbá kézmőves foglalkozások, családi játszótér, szabadtéri színpad és egy a „Csodák Palotájához” hasonlatos interaktív ipartörténeti kiállítás teszi élménydúsabbá az idelátogatók kikapcsolódását. Egyetemi Negyed: A Zsolnay Kulturális Negyed déli részének, a 6-os úttal elválasztott épületegyütteseit a PTE Mővészeti Kar intézetei veszik birtokba, ideális helyszínt teremtve ezzel egy európai színvonalú mővészetoktatási bázis létrehozásához. A ZSKN közvetlen hatása: A kreatív gazdaság „kritikus tömegének” létrejötte a Zsolnay Kulturális Negyedben A Zsolnay hagyományokhoz köthetı sikeres látványosságok létrehozatala, A kreativitást segítı intézmények betelepítése Kreatív cégek létrejötte és megerısödése Az egyetem és a gazdaság között kapcsolat megerısödése
Zsolnay Kulturális Negyed Pályázati felhívás megjelenése: Pályázati azonosító: Pályázat benyújtása: Támogatási Szerzıdés aláírása: Projektkezdés: Projektzárás: Elszámolható projektköltség: Megítélt támogatás:
2008. 06. 05. DDOP-4.1.3/A-2008-0004 2008. 11. 25. 2009. 08. 13. 2008. 11. 28. 2011. 06. 30. 10 899 925 000 Ft 9 244 200 463 Ft
Kivitelezı Reneszánsz Kıfaragó Zrt. - Magyar Építı Zrt. Konzorcium Kivitelezés szerzıdés szerinti idıtartama: 2009. augusztus 31. - 2011. június 30. Kivitelezés készültségi foka: 48, 3% - Sikorski-ház ideiglenes használatbavételi engedély: 2010. augusztus 27. - Gyugyi győjtemény – Zsolnay Aranykora kiállítás: 2010. szeptember 1. - 6-os út feletti gyalogos híd beemelése: 2010. október 22. - Pinczehelyi Sándor életmő kiállítás: várhatóan 2010. december 10.
Zsolnay Kulturális Negyed – A Mauzóleum
Zsolnay Kulturális Negyed – Gyalogos híd
Nagy Kiállítótér – Múzeum utca rekonstrukció A megvalósuló fıbb funkciók: múzeumi intézményrendszer megújítása múzeumi integráció 7 múzeum épület felújítása Káptalan u. felújítása múzeumkertek rekonstrukciója mőködtetés fenntarthatóbbá válik képzı- és iparmővészeti értékek széles körben megismerhetıvé válik idıszaki és vándorkiállítások népszerő képzımővészeti kiállítások •Pályázati felhívás megjelenése: •Pályázati azonosító: •Pályázat benyújtása: •Támogatási Szerzıdés aláírása: •Projektkezdés: •Projektzárás: •Elszámolható projektköltség: •Megítélt támogatás:
2008. 06. 05. DDOP-4.1.3/A-2008-0005 2008. 12. 29. 2009. 06. 24. 2008. 07. 30. 2011. 05. 31. 1 757 245 846 Ft. 1 490 617 255 Ft.
Kivitelezı Laki Épületszobrász Zrt. Kivitelezés szerzıdés szerinti idıtartama: 2009. június 11. - 2010. június 30.
Nagy Kiállítótér – Múzeum utca rekonstrukció Káptalan u. 3. (Vasarely és a Bányászati múzeum) használatbavételi engedély: 2010. május 21. Káptalan u. 5. (Schaár Erzsébet múzeum) használatbavételi engedély: 2010. május 27. Káptalan u. 4. (Képtár és Múzeumgaléria) használatbavételi engedély: 2010. július 19. Káptalan u. forgalomba helyezése: 2010. szeptember 3. Eszperantó park, Aranyos kút használatbavételi nyilvántartásba vétel: 2010. június 21. Papnövelde u. 5. (Modern Magyar Képtár) használatbavételi engedély: 2010. szeptember 20. Nyolcak Kiállítás: 2010. december 10.
Nagy Kiállítótér – Múzeum utca rekonstrukció
Közterek és parkok újjáélesztése A Közterek és parkok újjáélesztése projekt I. ütem: 1. Pécs-Tettye városrész közterület megújítása I. ütem 2. Pécs-Uránváros fıterének és kapcsolódó közterületeinek tervezése 3. Pécs-Megyer városrész központi területének és kapcsolódó közterületeinek rendezése 4. A Köztársaság tér megújítása 5. Pécs világörökségi pufferzóna (Kórház tér) 6. Rókus sétány megújítása 7. Diana tér megújítása A Közterek és parkok újjáélesztése projekt II. ütem: 1. Pécs – Tettye városrész közterület megújítása II. ütem 2. Pécs város központjának megújítása 3. Pécs – EKF városrész közterületeinek megújítása 4. Pécs – Kelet központi területeinek megújítása 5. Pécs – Indóház tér és környéke rendezése • Pécs – Kossuth tér, Hal tér felszíni térrendezés Az átalakítás szempontjai: a gépjármő-forgalom minimalizálása a gyalogos és kerékpáros forgalom célszerő, biztonságos és akadálymentes vezetése - akadálymentesítés a tereken kisebb és nagyobb rendezvények megtartására, pihenésre, szórakozásra, mővelıdésre – a városi élet minden régi és új formájára – alkalmas felületek biztosítása az állandó és az ideiglenes vendéglátó, kereskedelmi és egyéb funkciók elhelyezésére alkalmas területek kijelölése A projekt közvetlen hatása:
Valódi közösségi térként, „népszerő találkozási helyként” funkcionáló városi közterületek, melyek biztosítják a szabadidı sokszínő eltöltésének lehetıségét Megújított egyedi arculatú multifunkcionális városi közterületek Városi zöldterületek Felújított, bıvített városi szabadidıs szabadtéri infrastruktúra Köztéri szökıkutak, kiterjesztett területő öntözés
Széchenyi tér akkor és most
Pécs vendégforgalma 2009/2010 Külföldi/belföldi látogatók száma 2009. első 8 hónapjában Vendég
Előző év=100,0%
Vendégéjszaka
Előző év=100,0%
külföld
belföld
összes
külföld
belföld
összes
külföld
belföld
összes
külföld
belföld
összes
január
911
5 311
6 222
113
109,3
109,9
2 033
9 534
11 567
122,5
122,6
122,6
február
692
5 076
5 768
73,1
89,2
86,9
1 525
8 503
10 028
82,1
94
92
március
1 288
6 990
8 278
87,7
87,2
87,3
3 029
11 343
14 372
98,1
85,5
87,9
április
1 435
8 010
9 445
85
90,5
89,6
3 554
15 110
18 664
91,5
112,3
107,6
május
2 030
8 940
10 970
79
73,8
74,7
4 554
14 926
19 480
84,2
78,8
80
június
2 060
9 032
11 092
95,1
70,5
74,1
4 847
16 742
21 589
124,3
72,5
80
július
2 446
6 546
8 992
98,5
87
89,9
6 200
14 765
20 965
111,4
89,9
95,3
augusztus
3 050
6 494
9 544
96,5
80
84,6
5 691
14 411
20 102
74
76,2
75,6
Első 8 hónap összesen:
13 912
56 399
70 311
91
83
84,4
31 433
105 334
136 767
95,1
87,1
88,8
Külföldi/belföldi látogatók száma 2010. első 8 hónapjában Vendég
Előző év=100,0%
Vendégéjszaka
Előző év=100,0%
külföld
belföld
összes
külföld
belföld
összes
külföld
belföld
összes
külföld
belföld
összes
január
800
3 850
4 650
87,8
72,5
74,7
1 823
6 609
8 432
89,7
69,3
72,9
február
799
4 457
5 256
115,5
87,5
90,9
1 972
7 578
9 550
129,3
88,5
94,7
március
1 880
6 226
8 106
146
89,1
97,9
4 057
11 254
15 311
133,9
99,2
106,5
április
2 348
6 798
9 146
163,4
84,7
96,7
5 713
11 264
16 977
160,6
74,4
90,8
május
4 413
10 139
14 552
217,4
113,4
132,7
9 207
15 801
25 008
202,2
105,9
128,4
június
3 104
10 977
14 081
150,7
121,5
126,9
6 602
21 200
27 802
136,2
126,6
128,8
július
3 602
8 126
11 728
147,3
128,6
133,8
9 411
18 242
27 653
151,8
129,3
136,1
augusztus
5 250
8 847
14 097
172,1
136,2
147,7
10 530
18 106
28 636
185
125,6
142,5
Első 8 hónap összesen:
22 196
59 420
81 616
159,5
105,7
116,4
49 315
110 054
159 369
156,9
105,1
117
Különbség
8 284
3 021
11 305
17 882
4 720
22 602
Forrás: KSH
Külföldi látogatók számának növekedése Külföldi látogatók számának növekedése 2010-ben, 2009-hez képest, az első 8 hónapot vizsgálva
2009. első 8 hónap vendégéjszaka
2010. első 8 hónap
1. Németország
9 772
15 626
159,9%
2. Ausztria
3 200
7 537
235,5%
3. Olaszország
1 612
2 521
156,4%
4. Franciaország
2 330
2 421
103,9%
5. Románia
1 273
2 160
169,7%
6. Nagy Britannia
1 286
1 998
155,4%
7. Hollandia
1 626
1 942
119,4%
313
1 981
632,4%
9. Horvátország
1 221
1 304
106,8%
10. Kína
1 155
1 228
106,3%
Ország
8. Szerbia
Százalékos eltérés
SZÉCHENYI TÉR
Köszönöm a figyelmet!
23