XX IV. é vf. 3. s z á m
VÁ R OS UNK LAPJA
2012. február 9.
Szólótáncok bajnokai
Paczók Csaba ezüstpitykés, Bíró Éva gyöngygalléros táncos lett A kácsi alkotótáborról és kiállításról Ostorházi István
A dohányzás korlátozásáról dr. Jakab Orsolya
A MÉRTÉK Kör első nyilvános üléséről Berecz Lászlóné
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www.mezokovesd.hu oldalon.
2
2012. január február12. 9. 2012.
Bemutatkozik Kács „Bemutatkozik Kács és az ott rendezett művészeti alkotótábor” címmel nyílt kiállítás a Közösségi Házban. A tárlatot ünnepélyes keretek között nyitották meg január 27-én. A Mezőkövesdi Közkincs-Tár Nonprofit Kft. és a Kaptárkövek térségi folyóirat szervezésében megrendezett tárlaton több mint 100 alkotás kapott helyet a kácsi művészeti alkotótáborban készült anyagokból. A kiállítást Ostorházi István, Kács polgármestere nyitotta meg. „Az alkotótábor létrehozásának a gondolata az időszakonként Kácson tevékenykedő képzőművészek fejében fogalmazódott meg. A kiállítással az a célunk, hogy a művészeten keresztül Kácsra irányítsuk az emberek figyelmét és megmutassuk azokat az értékeket, amelyek nálunk fellelhetőek.” – emelte ki Kács polgármestere.
Ostorházi István megnyitóját követően Pázmándi Antal művész-tanár osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Pázmándi Antal nevéhez fűződik a művésztábor megszervezése. „2010-ben felkérést kaptam arra, hogy szervezzek egy művésztelepet. Természetesen nagyon örültünk, hiszen az alkotótábornak nagy hagyományai vannak Kácson. 1962-ben működött ott Pázmándi egy művésztelep, ahol a Antal Képzős Iparművészeti Gimnázium szervezésében egy hónapot tölthettünk el a településen és nagyon jó emlékeket őrzünk erről az időszakról. Ez az első alkalom, hogy bemutatjuk a Kácson készült alkotásokat, de ha felkérést kapunk, természetesen más telepü-
Új elnök az Egyesület élén Új elnököt választottak, átadták az Év turizmusa-díjat a Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület idei első, február 2-ai közgyűlésén. Az ülés elején a napirendek elfogadása után a közgyűlés tagjai meghallgatták és egyhangúlag elfogadták az Egyesület Felügyelő Bizottságának 2011-es beszámolóját, valamint az Egyesület 2011-es pénzügyi és közhasznúsági tájékoztatóját. Az összejövetel harmadik napirendi pontjaként a Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület TDM pályázatának elmúlt egy évét foglalták össze, valamint kitértek a Térségi TDM szervezetre is. Tóthné Márton Gabriella a beszámolók során kiemelte, hogy az elmúlt esztendőben is aktívan működött a civil szervezet, hiszen egyebek mellett a város képviseltette magát az Utazás Kiállításon, valamint elkészült Mezőkövesd és a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő új kiadványa. A TDM pályázat keretében beüzemelték az új elektromos órákat és touch infókat, a nyár során megren-
dezték a Kövesdi Korzót, voltak animációs programok, emellett az új háttériroda bútorzatát is megvásárolták, valamint az internetes
Tóthné Márton Gabriella kapta az „Év Turizmusa-díjat” kampányok, népszerűsítő PR akciók is sikeresen lezajlottak 2011-ben is. A következő, az ülés egyik legmeghatározóbb napirendi pontjaként a személyi változásokról döntöttek az Egyesület tagjai. Tóthné Márton Gabriella lemondott elnöki posztjáról, mert azt szeretné, hogy munkáját 100%-osan tudja ellátni, azonban a hivatása és az egyesület vezetése egyre több feladatot adott számára, amelyet már nem tudott mindig maximálisan teljesíteni.
léseken is örömmel mutatjuk be az alkotótáborban készült anyagot.” – mondta Pázmándi Antal, művész-tanár. A kiállításon látható művészi alkotások különböző technikával készültek. A tárlaton egyebek mellett, grafitrajzokat, festményeket, rézkarcokat, szőtteseket, fazekas és szobrász alkotásokat, valamint faragott tárgyakat, bútorokat is láthatnak az érdeklődők. A megnyitó ünnepséget Barna György, dr. Kapusi Imre, Tomsics József, valamint a Kácsi Hársfavirág Népdalkör színvonalas előadása színesítette. A tárlatot március 5-éig tekinthetik meg az érdeklődök a Közösségi Ház emeleti kiállítótermében. Bódi K.
Színvonalas alkotásokat készítettek a művészek Tóthné Márton Gabriella, bár lemondott az elnöki tisztségről, továbbra is tagja marad az egyesületnek, továbbiakban annak elnökségében kap szerepet. Az ülés zárásaként a civil szervezet megköszönte a leköszönő elnöknek eddigi, az Egyesületért és a városért végzett lelkiismeretes, kitartó munkáját. Ennek alapján a tagság idén Tóthné Márton Gabriella számára ítélte oda az „Év Turizmusa-díjat”. „Nagyon meglepett és nagyon meghatott az elnökség döntése, az, hogy én kaptam meg ezt az elismerést. Örömteli lezárása volt az egyesületi elnöki munkám lezárásának.” – tette hozzá elérzékenyülve Tóthné Márton Gabriella. A felterjesztett javaslat alapján a szervezet tagjai a közgyűlés keretében megválasztották a Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület új elnökét. A döntés értelmében ezentúl Kazárné Kalber Nikolett – a Mezőkövesdi KözkincsTár Nonprofit Kft. igazgatója – iráKazárné Kalber nyítja majd a civil szervezetet. M. Zs. Nikolett
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
3
2012. február 9.
Szerelmem, Erdély Rékasi Károllyal találkozhatott a mezőkövesdi közönség a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 23-án a Közösségi Házban. A színész rendhagyó megoldásokkal tarkított „Szerelmem, Erdély” című önálló estjében Wass Albert emigrálása utáni, megkapaszkodásával járó gyötrelmeit, és az íróban dúló érzéseket mutatta be. Az összeállítás középpontjában a második viRékasi Károly lágégés után imádott (forrás: detar-rekasi.hu) Erdélyéből menekülni kényszerülő, életének nagyobbik felét emigrációban élő író lelki és szellemi vívódásait igyekszik bemutatni. Az előadóest „cselekménye” az 50-es évek elején Amerikában kezdődik. A fő gondolati ív az író életében meghatározó szerepet játszó asszonyokhoz írott levélrészletek montázsából épül fel. Felesége és öt gyermekének édesanyja, Siemers Éva. Wass Albert 1952 tavaszán Amerikából elválik tőle, és még ugyanebben az évben házasságot köt Elizabeth McClainnel, aki korábban a tengerentúlon szeretettel fogadta. A harmadik nő – valószínüleg Wass Albert legnagyobb szerelme – az írónál tíz évvel idősebb Éltető Marianne, akit a levelekben Cikének, Cikécskének, olykor Bubának szólít. Az író 90 éves korában, 1998-ban hunyt el, és életében mindhárom asszonyt elveszítette. Felbukkantak Szeleczky Zita művésznőhöz írt sorok is, melyből kiderül, hogy a színésznő a Wass Albert versek nagy népszerűsítője volt. A levélrészleteket Wass Albert ismert versei mellett, különböző prózai műveiből vett idézetei egészítették ki. Az előadóest eszköztárát rendhagyó tartalmi és szcenikai elemek tarkították, hiszen szerepet kapott a háttérvetítés, valamint az elhangzott szövegek hangulatát fokozó, vagy éppenséggel ellensúlyozó zenei aláfestés. „Ami miatt ez az este létrejött, annak egyetlen oka van. Mégpedig az, hogy belőlem kikívánkozik egy gondolat vagy talán felhívás. E tekintetben teljesen mindegy, hogy Wass Albert művének melyik pillanatát ragadjuk meg. Ez Koltay Gábor nagyszerű ötlete volt, hogy azt az időszakot elevenítsük föl, amikor Wass Albert már Floridában él. Mi ilyen esetben a legfontosabb? Az önismeret. Kihez tartozunk? Kik vagyunk mi valójában? Honnan jöttünk? Hova tartunk? Azonban a hova tartunk kérdésre, csak akkor tudunk válaszolni, ha tudjuk, miből vétettünk. Kik azok, akik közel állnak hozzánk? Kik azok, akikre mi is számíthatunk? Fontos, hogy valahova tartozzunk. Gyakorlatilag ezt a témát járjuk körbe ebben az egy órában. Ki beszélhetne erről hitelesebben, mint egy emigrációban élő író?! Beszél arról, hogy milyen sokkal tartozunk a mi múltunknak, eredetünknek, környezetünknek.” – emelte ki Rékasi Károly. A megindító est filmmontázsait a rendező Koltay Gábor készítette, a csodálatos dallamokat pedig Tóth Zoltán zenei szerkesztő varázsolta a közönség füleibe. Az előadás végén talán mindenkiben ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg: ezt a darabot minden magyar embernek látnia kell! P. V.
TARTALOM Bemutatkozik Kács Új elnök az Egyesület élén Szerelmem, Erdély Évet értékelt a BOKIK Az Év Vállalkozója STOP! – a füstölésnek Képviselő-testületi ülés Gépjavítás felajánlásokból Eddig nem támadt Pulmonológia tanácsadás Szólótáncok bajnokai Kör a matyóság továbbéltetéséért Egykori diákok kiállítása Milliós fejlsztés a Rendőrségen Hamar véget ért a gazdagság Drága volt az év vége Köszönő levél Közhírré Tétetik Bravúr a nyitányon Dobogó a Borosin Gólzáporos edzőmeccs U13-as siker a Zsóry Kupán Új páros nyerte el a bajnoki címet
2 2 3 4–5 5 6 6 7 7 7 8 8 8 9 9 9 9 10–13 14 14 15 15 16
Mezőkövesdi Újság
Kiadja: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. Megjelenik: 2 hetenként, 8.000 példányban ingyenesen, illetve olvasható a www.mezokovesd.hu és a www.kovesdimedia.com honlapokon. Következő számunk 2012. február 23-án jelenik meg, lapzárta 2012. február 13-án. Felelős kiadó: a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. mindenkori vezetője Felelős szerkesztő: Szabó Gergely Tördelés: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. A szerkesztőség címe: 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 17. Tel.: 49/500-177. Fax: 49/500-176 E-mail:
[email protected] ISSN 0239-0264 Nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd, 48-as Hősök u. 2. Felelős vezető: Pető György. Tel.: 49/414-000 A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza. Közérdekű olvasói leveleket a lap lehetőségeihez igazítva, szerkesztve, rövidítve közlünk.
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www.mezokovesd.hu oldalon.
4
GAZDASÁG
Évet értékelt a BOKIK A hagyományokhoz híven idén év elején is megrendezte évértékelőjét a tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara Mezőkövesden. A 8. alkalommal megszervezett eseményen Balog Éva prózai előadását követően Sebéné Tóth Erzsébet, a BOKIK Mezőkövesdi irodavezetője köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Fekete Zoltán polgármester tartott évértékelő be-
szédet. A beszámolóból kiderült, hogy a munkanélküliek aránya Mezőkövesden továbbra is az egyik legkedvezőbb az észak-magyarországi régióhoz tartozó településekkel összehasonlítva. Dr. Fekete Zoltán az adóbevételek alakulásáról szintén tájékoztatta a vállalkozókat. Komoly eredmény, hogy helyi adókból 1 milliárd 32 millió forint folyt be városunkban 2011-ben, amely mintegy 30%-kal több a tervezetthez képest. Városunk első embere beszélt továbbá a tavalyi esztendő legfontosabb beruházásairól, kiemelten a Városrehabilitációs pályázat keretében megépült Piaccsarnokról, a Kavicsostó és Szabadidőparkról, a felújított Szent László térről és Közösségi Házról, a Kánya-patak rekonstrukciójáról, valamint a Zsóry Gyógy-és Strandfürdőben megvalósult közel kétmilliárd forint értékű fejlesztésről. Dr. Fekete Zoltán a folyamatban lévő beruházások közül kiemelte többek között a Városi Bihall Tamás kiemelte, hogy Mezőkövesd és térségének Galéria felújítását pozíciója az egyik legjobb a megyében és a járda rekonst-
2012. 2012. január február12. 9. rukciós program folytatását, továbbá a tavasszal kezdődő szennyvízberuházást. Ezt követően Bihall Tamás, a Kereskedelmi és Iparkamara megyei elnöke értékelte a 2011-es esztendőt. A szervezet első embere a gazdasági válság ellenére jónak ítélte Mezőkövesd helyzetét. „Úgy gondolom, hogy Mezőkövesd és térségének a pozíciója talán a legjobb a megyében. A polgármester úr beszámolóját hallva, úgy látom, hogy Mezőkövesd munkaügyi és gazdasági helyzete egy olyan példa, amit jó lenne több településen másolni. Nagyon sok helyi vállalkozás, illetve vállalatvezető dinamikus tervekkel, optimistán várja az évet, ami komoly eredmény, hiszen általában a gazdasági nehézségekről, egyebek mellett cégek és munkahelyek megszűnéséről hallunk.” – emelte ki Bihall Tamás elnök. Az Iparkamara megyei vezetője után Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. „A legfontosabb, amit le kell szögeznünk, hogy gazdasági világválság van. Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy összeomolhat az Egyesült Államok pénzügyi rendszere, ami a közelmúltban majdnem bekövetkezett. Magyarország különleges helyzetben van, hiszen ha a Kormány nem hozza meg a bankadóról és a multi szolgáltatók adójáról szóló törvényt, akkor lényegében már 2010 végére államcsődbe jutott volna az ország, úgy, hogy az IMF hitelt, csak 2011 őszétől kellett törleszteni. A bank és a multiadóval egy olyan réteg érdekeit támadta meg a magyar politikai elit, ami nem volt jellemző az elmúlt időszakban. Magyarország korábban maximálisan kiszolgálta a pénztőkét, a multicégeket, akik a szolgáltatásaikat olyan áron kínálhatták, amit nem szégyelltek. Ezen különadók bevezetése mély nyomokat hagyott az európai országokban, amit jól mutat, hogy azóta több mint tíz állam követte Magyarország példáját és vezette be a bankadót. A végtörlesztés parlamentben való elfogadásával és a rögzített árfolyam bevezetésével sok uniós bank zsebéből vettük ki az extra profitot. Az elmúlt időszakban Magyarországot politikai támadások érték. Az egyik legjellemzőbb vád, hogy hazánkban nincsen demokrácia. Érdekesnek tartom ezt az állítást, hiszen január 2-án demonstrációt szerveztek az Alaptörvény ellen és éppen ezzel a tüntetéssel bizonyították, hogy Magyarországon igen is demokrácia van, hiszen az emberek az utcán is
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
2012. február 9. szabadon véleményt nyilváníthattak. A legújabb támadás szerint, Magyarországon megszűnt a köztársaság, pedig az új Alaptörvényben rögzítve van, hogy Magyarország államformája köztársaság. Komoly politikai támadásoknak vagyunk kitéve, de senkinek sem érdeke, hogy Magyarország fizetésképtelenné váljon. Görögország sokkal nagyobb bajban volt és az Európai Unió mégis kisegítette. A dél-európai állam annyi pénzt kapott, hogyha azt most nekünk adnák, akkor néhány év alatt fel lehetne virágoztatni az országot. A háromszoros leminősítés ellenére az államkötvény aukciókon többszörös volt hazánk kötvényeinek a túljegyzése. Felvetődik a kérdés, hogy ha Magyarország tényleg ilyen rossz, hogy az uniós országok mellett az Egyesült Államok külügyminisztere is támad bennünket és mindenki az államcsődről beszél, akkor az a befektető, aki megveszi a magyar államkötvényt, ennyire nem ért hozzá? Én azt látom, azok, akik államkötvényt vásárolnak, bíznak benne, hogy Magyarország fizetőképes marad. Ha lesz IMF megállapodás, akkor nyilván azért nem lesz csőd, viszont nagy fegyvertény az lenne, ha a gazdaság talpraállításával, a piac bővítésével sikerülne az országot finanszírozni és a hitelkeretet igénybe se kellene venni. Higgyék el, ha nem lesz IMF megállapodás, Magyarország akkor sem fog csődbe jutni, mert vannak megoldások, illetve lehetőségek arra, hogy ezt a helyzetet kezelni tudjuk.
GAZDASÁG
Tállai András az ország gazdasági és politikai helyzetét felvázoló beszédét követően gratulált a mezőkövesdi vállalkozóknak a tavaly elért eredményekhez Képzeljük csak el, hogy van egy kis ország, ahol a konzervatív jobboldalnak két harmados többsége van a Parlamentben, és ez az állam azt üzeni a világnak, hogy nincs szükség a hiteletekre, mi képesek vagyunk a helyzetet kezelni. Gondoljunk bele, Európában most jönnek a választások, mi lesz, ha az európai nemzetek így kezdenek majd el gondolkodni, ahogy Magyarország, mi lesz akkor a multikkal és a bankokkal?” – zárta gondolatait Tállai András. Tállai András ezt követően gratulált a mezőkövesdi vállalkozóknak az elmúlt évben elért eredményekhez. Sebéné Tóth Erzsébet, a BOKIK Mezőkövesdi irodavezetője kiemelt két
Az Év Vállalkozója Magas szakmai díjat kapott a több évtizedes múltra visszatekintő mezőkövesdi cég, a Kovács Kft. vezetője, Kovács István.
Kovács István
5
A budapesti Művészetek Palotájában december 2-án megrendezett Vállalkozók Napján az Év Vállalkozója díjat vehette át a mezőkövesdi cég, a Kovács Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Kovács István. A Kovács Kft. elődje a 1970-es évek közepétől folyamatosan fejlődött kisebb családi vállalkozásból egy 80 alkalmazottat foglalkoztató és 1000 négyzetmétert meghaladó modern vállalattá, ami Kovács Kft. néven 1993ban lett alapítva. Azóta eltelt esztendők során számos bővítésen, fejlesztésen ment keresztül a vállalat. Napjainkban több mint 200 dolgozóval, kb. 16.000 m2-en folyik a termelés, hogy különböző esztergált, mart és kovácsolt termékeket állítson elő helyi és külföldi cégek számára. Jelenleg az alapító család két generációja egy mérnöki gárda támogatásával széles körben gyárt al-
mezőkövesdi vállalkozást, illetve vállalkozót, akik országos elismerésben részesültek 2011-ben. Kovács István, a Kovács Kft. vezetője, az Év Vállalkozója díjat vehette át, míg a Bakai Szerszámgép Szervíz Kft. Észak-magyarországi Regionális Minőségi Nagydíjat kapott. Sebéné Tóth Erzsébet ezt követően gratulált a vállalkozóknak és köszönetet mondott azoknak a cégeknek, amelyek kiemelt segítséget nyújtanak a tanulók képzésében. Az évértékelő ünnepség Kovácsné Papp Zsuzsanna, a Mezőkövesdi HangStúdió tagjának énekes előadásával zárult. Bódi K. katrészeket elsősorban az autóipar számára. „Jó érzés volt átvenni ezt a díjat, nem számítottam rá egyáltalán. Egész életemben ennek a cégnek éltem, nekem ez hobbi, kikapcsolódás, szívesen részt veszek manapság is a napi feladatokban, el tudok gyönyörködni az ott folyó munkában. Akkor érzem jól magam, ha kint lehetek a cégnél. Büszkeséggel tölt el, ha látom, mit sikerült elérnünk, ami nemcsak rajtam múlik, hanem azokon a kollégáimon, akik olyan lelkesen, odaadóan dolgoznak a vállalatnál, mintha a sajátjuk lenne.” – mondta el Kovács István. A vállalat és a cégvezetés a jövője érdekében nagy hangsúlyt fektet a legmodernebb technológiák alkalmazására, arra, hogy ügyfeleinek magas szintű kiszolgálást tudjon biztosítani. N. E.
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www.mezokovesd.hu oldalon.
6
VÁROSHÁZI KÖRKÉP
2012. 2012. január február12. 9.
STOP! – a füstölésnek 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás minden zárt légterű helyen, egyebek mellett a munkahelyeken és vendéglátó helyiségekben is, miután az Országgyűlés megszavazta a nemdohányzók védelméről szóló törvényt. Az új, szigorú szabályozás célja, hogy a dohánytermékek forgalmazásának részleges korlátozásával csökkentse a kiskorúak hozzáférését ezekhez a termékekhez, illetve hogy a passzív dohányzás káros hatásaival szemben védelmet nyújtson a nemdohányzók, valamint az életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt egyébként fokozott védelmet igénylő személyek részére. „Január 1-jétől nem szabad dohányozni a közforgalmú intézmények nyilvánosság számára nyitva álló helyiségeiben, a közösségi közlekedési eszközökön, a munkahelyen, a közterületnek minősülő területek közül, a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárók-
Képviselő-testületi ülés Megtartotta ez évi első ülését városunk képviselő-testülete. A január 25-ei ülésen a Polgármesteri Tájékoztató, valamint a bizottságokra átruházott döntéseiről szóló tájékoztató elfogadása után az Önkormányzat 2012. évi költségvetésének első olvasatát tárgyalta meg a grémium, amely irányt ad a második olvasat elkészítésének, az intézményekkel történő további tárgyalásoknak. Erre az évre az Önkormányzat 3.294.160.000 forint bevétellel és 3.727.063.000 forint kiadással számolt a költségvetésben. A tervezett hiány 432.903.000 forint. Emellett a testület technikai módosítást eszközölt az Önkormányzat közterületen történő szeszesital fogyasztásról és dohányzás rendjéről szóló rendeletében, amelyet a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek
esetekben szigorúbbak a dohányzás helyszíneire vonatkozó előírások. „Településünkön hatályban lévő rendelet alapján a város oktatási, kulturális, közművelődési, egészségügyi, szociális, valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokat ellátó épületeinek főbejáratától számított 10 méteres körzeten belül sem lehet rágyújtani. A dohányzási korlátozást minden helyszínen megfelelő, egyértelmű táblával jelezzük. A közterület-felügyelők a közterületet érintő dohányzási korlátozások betartását a jövőben is ellenőrzik, és a dohányzási korlátozás tetten ért megszegőjét akár 30.000 Ft-ig terjedő bírsággal sújthatják.” – tette hozzá dr. Jakab Orsolya. A szabályozás betartását az ÁNTSZ fogja ellenőrizni, a tilalom megsértése esetén egészségvédelmi bírságot fog kiszabni, március 31-ig azonban a népegészségügyi szakigazgatási szervek mellőzik a bírság kiszabását. -os-
ban és egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben (például aluljárókban). Emellett tilos rágyújtani a játszótereken, valamint a nyílt légterű megállóban, várakozó helyen, illetve ezek külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül.” – emeltek ki dr. Jakab Orsolya jegyző. Nem lehet dohányzóhelyet kijelölni továbbá közforgalmú intézmények zárt légterű helyiségeiben, munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, illetve helyi közforgalomban közlekedő közösségi közlekedési eszközön, például vonaton, autóbuszon. Egyes helyszíneken, mint a közoktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és egészségügyi intézményekben nyílt légtérben sem lehet dohányzóhelyet kijelölni, így azok teljes területén tilos a dohányzás. A közintézmények főbejáratától 10 méteres Mezőkövesden azonban az ortávolságon belül tilos a dohányzás! szágos szabályozáshoz képest egyes fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 2012. január 1-jétől hatályos módosítása szükségessé tette, hogy a törvény és a helyi rendelet összhangban legyen. Szintén törvényi változás miatt aktualizálta a grémium a település szociális igazgatásról és ellátásokról szóló rendeletét. 2012. január 1. napján hatályba lépett a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény, amely jelentősen átalakítja a közbeszerzési eljárások lefolytatásának szabályait, emiatt szükségessé vált, hogy az önkormányzat új közbeszerzési szabályzatot készítsen, amelyben lefekteti a közbeszerzési eljárással kapcsolatos előírásokat. A testület egyhangú szavazással elfogadta az új szabályzatot. Ezen túlmenően meghatározták a köztisztviselők teljesítménykövetelményeinek alapját képező célokat is. Emellett a városatyák értékelték a 2011-es esztendő városi rendezvényeit, valamint lefektették az ez évi
kiemelt programok időpontjait. A grémium arról is döntött, hogy az Önkormányzat és a Mezőkövesdi Civil Szövetség Egyesület között lévő támogatási szerződést a tavalyi feltételekkel 2012-re is meghosszabbítják. Sürgősségi indítványként módosították a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola és a Széchenyi István Szakképző Iskola alapító okiratát. A képviselő-testület döntött a méhnyakrák elleni védőoltást célzó program folytatásáról. A meghozott támogató döntés értelmében az elkövetkezendő négy évben (2012-2015) az adott évben 13. életévüket betöltött lányok részére az önkormányzat pénzügyi lehetőségeinek függvényében továbbra is átvállalja a védőoltás bekerülési költségének nagy részét, a szülőknek önrészként 10 000 Ft hozzájárulást kell csak befizetni ahhoz, hogy gyermekük megkaphassa a három vakcinát. N. E.
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
AKTUÁLIS MOZAIK
2012. február 9.
Gépjavítás felajánlásokból Támogatásokból újították fel a meghibásodott röntgen kiolvasó berendezést a Városi Rendelőintézetben. A Rendelőintézetben működő szakrendelések napi szinten használják a digitális röntgenkészüléket, így annak kiolvasó berendezését is. Az eszköz meghibásodása nehézséget okozott a betegellátásban. Az intézménynek külső forrásból, támogatásból sikerült megjavíttatni az egészségügyi eszközt. „A röntgen kiolvasó berendezés megjavítása mintegy 3 millió forintba került, amelyet részben Mezőkövesd Város Önkormányzatának támogatásából, részben felajánlásokból tudtunk kifizetni. A Magneter FX Kft. 1 300 000 forintot
ajánlott fel, míg a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság, a Mezőkövesdi Mentőállomás és a Mezőkövesdi Tűzoltóság közös jótékonysági báljának bevételével, 533 575 forinttal járult hozzá az eszköz megjavításához, ezzel segítve a mezőkövesdi betegellátást. A felajánlásokért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a támogatóinknak, hiszen ez a digitális eszköz nélkülözhetetlen a megfelelő egészségügyi ellátásban.” – mondta el dr. Tóth József orvos-igazgató. A gyors és szakszerű intézkedésnek és a segítségnek köszönhetően a digitális röntgen kiolvasó berendezést pár napon belül újra használni tudták az orvosok. - os -
A betegellátásban nélkülözhetetlen a röntgen és annak kiolvasó berendezése
Eddig nem támadt Az eddigi évekre jellemző influenzajárványnak és egyéb téli betegségeknek idén egyelőre nyoma sincs. A mezőkövesdi kistérség téli egészségügyi helyzetéről dr. Molnár Károly háziorvos számolt be. „Egyszerűen azt mondhatom, hogy nincs influenza járvány. A gimnázium és a kollégium is az én körzetembe tartozik, így rögtön észre venném, ha influenzajárvány kezdődne. Egyelőre kollégáim sem jelezték, hogy bárhol felütötte volna a fejét ez a betegség.” – emelte ki dr. Molnár Károly. Természetesen mint minden esetben, most is a megelőzés a legfontosabb. „A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, a vitaminok és ásványi anyagok pótlása nagyon fontos a téli időszakban. Azonban nem kell rögtön drága pirulákra gondolnunk. Együnk például sok savanyú káposztát, zöldséget és igyunk mézes teákat.” – tette hozzá a háziorvos. A megelőzésen túl, ha mégis megkörnyékezne bennünket az influenza vagy más télre jellemző betegség, kezdjük inkább alternatív módszerekkel a gyógyítást, hiszen a természet szinte mindenre kínál megoldást. P.L.
Pulmonológiai tanácsadás Új, rendhagyó szolgáltatást kínál a Városi Rendelőintézet az egészségügyben dolgozó kollégáknak, a betegeknek és hozzátartozóiknak. Február 1-jével egy új kezdeményezés indult el a Rendelőintézetben működő szakrendelések keretében, amely révén az egészségügyi intézmény a lakosság, a betegek felé szeretne nyitni. „A diabetológiai szakellátás keretében már régóta jól működő tanácsadás mintájára a pulmonológiai szakrendelésen is egy hasonló tájékoztató fórumot szeretnénk létrehozni a kollégák, az egészségügyben dolgozók, valamint a betegek hozzátartozói számára. A
lássuk el őket az egészségmegőrzés, az állapotmegőrzés érdekében.” – emelte ki Csirmaz Mária vezető asszisztens. Az első ilyen tanácsadást februtüdőgyógyászaton a munkánk során tapasztaltuk, hogy sokan, aki inhalatív ár 28-án fél háromtól rendezik meg a terápiát alkalmaznak, asztmások, vagy Városi Rendelőintézet tüdőgondozó krónikus légzőszervi megbetegedésekben épületében. Erre és a jövőbeni találkozókra, alkalmakra a szakszenvednek, nem tudják megemberek mind a betegeket, felelően használni a különböző mind a hozzátartozóikat vársprayket, pipákat, így nem érik ják. A szervezők kérik, hogy a el a kívánt hatást, a leghatékohelyszínek behatárolt kapanyabb kezelést. Ebből adódott citására, a foglalkozások szeaz ötlet, hogy segítségképpen mélyre szabottságára való nyissunk a szakdolgozók és a latekintettel előre jelentkezzekosság felé, hogy alkalmanként, Csirmaz Mária nek be ezekre a tájékoztató időközönként szükség esetén több alkalommal is tanácsadásokat szer- fórumokra. Az előadásra telefonon vezzünk, ahol megtanítjuk a betegeknek időpont kérhető a 49/505-304 teleezeket az eszközöket helyesen használni, fonszámon hétfőtől csütörtökig, 13-15 valamint egyéb életvezetési tanácsokkal óra között. N. E.
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www.mezokovesd.hu oldalon.
7
8
2012. 2012. január február12. 9.
KULTÚRA
Szólótáncok bajnokai A Matyó Néptáncegyüttes két táncosa kiemelkedő eredményt ért el az idei Országos Ifjúsági Szólótáncversenyen. Bíró Éva Gyöngygalléros, Paczók Csaba Ezüstpitykés táncos címet kapott. Idén immár hetedik alkalommal érkezett a néptáncosok 15–18 éves korosztálya az országos megmérettetésre, ahol a lányok a „Gyöngygalléros táncos”, a fiúk az „Ezüstpitykés táncos” címért versengtek. A Matyó Néptáncegyüttest Bíró Éva és Paczók Csaba képviselte, akik már 2010-ben is részt vettek ezen a megmérettetésen, akkor különdíjat kaptak, idén viszont a kitartó, szorgalmas munkájuknak köszönhetően nagy sikert értek el, hiszen a 79 döntőbe jutott versenyző közül mind a ketten elnyerték a legjobb szólótáncosnak járó minősítést. Így Bíró Éva Gyöngygalléros táncos, Paczók Csaba pedig Ezüstpitykés táncos címet kapott. Bíró Éva 1999 óta, Paczók Csaba pedig 2001 óta táncol a Matyó Néptáncegyüttesben. Mindketten nagy lelkesedéssel, szívből járnak a heti próbákra, a fellépésekre, hiszen mindkettőjüknek örömet okoz a tánc, a mozgás, az, hogy egy nagy baráti körben, egy kis családban tölthetik el szabadidejüket. „Az országos szólótáncverseny novemberi elődöntőjén mintegy háromszázan léptünk színpadra, amelyből a szakmai zsűri 79 versenyzőt juttatott a januári döntőbe, de csupán 17 lány és 19 fiú kapta meg a Gyöngygalléros, illetve Ezüstpitykés táncos minősítést. Egy kötelező és egy szabadon választott táncot kellett bemutatnunk. A kötelezőként kalotaszegi mérai táncot, szabadon választottként pedig egy zempléni szlovák táncot mutattunk be. Ezek nem előre betanult koreográfiák, hanem a színpadon, a megszólaló zenére kellett 2-3 perces improvizációt bemutatnunk.” – emelte ki Bíró Éva. „Nagy élmény volt számunkra, hogy idén is részt vehettünk ezen az eseményen, illetve, hogy ilyen szép eredményt értünk el.” – tette hozá Csaba. A Bíró Évát és Paczók Csabát a versenyre Ágfalvi György és Lévay Andrea készítették fel. M. Zs.
Kör a matyóság továbbéltetéséért Megtartotta első, nyilvános összejövetelét a Matyó Értékközvetítők Baráti Köre, röviden a „MÉRTÉK” Kör február 1-jén a Népi Művészetek Házában. Maga a kör nem új, csak eddig a Matyó Népművészeti Egyesület berkein belül működő zárt csoport volt, amely most kinyitotta kapuit a mezőkövesdiek, illetve a két másik matyó település, Tard és Szentistván lakói felé. „A baráti kör célja, hogy a mezőkövesdiek együtt gondolkodva, együtt tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a matyó kultúra, a matyó értékek az utókor számára is ismert, sőt értékek legyenek. Nagy öröm volt számomra, hogy az első összejövetelünkre nagyon sokan jöttek el, hogy ennyien szívükön viselik a matyó kultúra, a matyóság sorsát.” – emelte ki Berecz Lászlóné. Az összejövetel elején dr. Fekete Zoltán polgármester méltatta a MÉRTÉK Kör
ez irányú nyitását. A város első embere abbéli reményét is kifejezte, hogy az első összejövetelen megjelenő mezőkövesdiek hosszú távon is tenni szeretnének a matyó értékek átörökítéséért, azért, hogy unokáink, dédunokáink mindennapjaiban is jelen legyen kultúránk. A város első emberének köszöntője után dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató mesélt a Szentendrei Skanzen működéséről, a háttérmunkáról. Az est folytatásaként a jelenlévők a Szellemi Kulturális Örökség nyújtotta lehetőségekről, kihívásokról, valamint a Matyóföldhöz való kötődésekről beszélgettek. A családias hangulatú összejövetel zárásaként a Matyó Népművészeti Egyesület 100 Rózsa Divatékszer Kollekcióját tekinthették meg a Baráti Kör első fórumán résztvevők. N. E.
Egykori diákok kiállítása Kiállítás nyílt a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola egykori növendékeinek alkotásaiból február 2-án. Az ünnepségen elsőként Juhász Jánosné igazgató köszöntötte a jelenlévőket. Az intézmény első embere egyebek mellett kiemelte, az iskola vezetői mindig nagyon fontosnak tartották, hogy a tanuláson túl olyan lehetőségeket is teremtsenek a diákoknak, akár a sport, a képzőművészet, vagy egyéb területen, melyek segítségével kiteljesedhetnek. A lehetőségek megteremtésének elsődleges célja, hogy minél több értékes és hasznos tapasztalattal léphessenek ki az intézményből a középiskolai tanulmányaik befejezése után. A kiállítást Laczkó Pető Mihály művész-tanár nyitotta meg, aki főként szakmai szempontok alapján elemezte a kiállítók művészetét. A tárlat anyagát Csató József, Bartók Annamária, Fehér Tibor, Kósa Nikolett, Erdei Ferenc, Kis Tamás, valamint Lakatos József alkotásaiból állították össze a dr. Papp Zoltán teremben. A tárlaton különöző technikával készült, igényesen kidolgozott képzőművészeti alkotásokat, egyebek mellett rajzokat, festményeket, faragott szobrokat, kerámiából készült tárgyakat, illetve használati eszközöket láthatnak azz érdeklődök. Laczkó Pető Mihály az alkotók tevékenységét összegezve elmondta, hogy a
kiállítók a képzőművészet különböző területein elvégzett munkájukkal nemcsak a szűkebb környeztüknek okoztak örömet, alkotásaikkal jelentős mértékben gazdagították a képzőművészet palettáját. Lakatos József embereket, embercsoportokat ábrázoló fafaragásokkal készült a kiállításra. A képzőművész szeretettel emlékszik vissza az intézményben töltött évekre. „Nagyon szép emlékeket őrzök az iskoláról, mert sok barátot szereztem és olyan osztálytársaim voltak többek között, mint Fehér Tibor, valamint Laczkó Pető Mihály. Nagyon sokat köszönhetek az iskolának és osztálytársaimnak, mert mindig mindenben számíthattam rájuk, illetve segítettük egymást és nem csak az iskola falain belül, hanem azon kívül is.”– mondta Lakatos József. B.K.
A kiállítást március 9-ig nézhetik meg minden tanítási napon 8-16 óráig. B.K.
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
ÉLETMÓD
2012. február 9.
Prevenció és Egészség A káros szenvedélyekről, a helyes étkezésről és a harmonikus párkapcsolat titkairól hallgathattak előadást azok a középiskolások, akik részt vettek az idei Egészséghéten a Széchenyi István Szakképző Iskolában. Az egy hetes programsorozatot január 23-27. között szervezte meg az intézmény. A Pólikné Dienes Éva védőnő vezetésével szervezett Egészséghét keretében számos érdekes előadást hallgathattak meg a diákok a mindennapjaikat érintő témákban. Első nap dr. Molnár Károly háziorvos a káros szenvedélyekről, a dohányzásról, az alkoholról, a drogokról és azok káros hatásairól beszélt a középiskolásoknak. „A legnagyobb gondot jelenleg a dohányzás jelenti, hiszen ez van a leginkább elterjedve a középiskolások, a fiatalok
9
Manapság, sok olyan párral, fiatallal találkozok a tanácsadásokon, akik teherbe estek, de egyáltalán nem ismerik a fiút, akivel ágyba bújtak. Nem tudják, mi szeretne lenni felnőtt korában, milyen ételeket szeret, ki a kedvenc írója, költője, szereti a horror filmet vagy nem? Semmit nem tudnak egymásról, de már szexuális életet éltek egymással és felelőtlenül. Sok tinédzserkori terhesség, abortusz megelőzhető lenne azzal, ha felelősségteljesen gondolkodnának a fiatalok, hiszen felelősek vagyunk egymásért, a partnereinkért. Miben teljesül ki ez a felelősség? Abban, hogy elsőként megismerjük a másikat, és ha elérkezik annak az ideje, hogy beteljesedjen szerelmünk a szexualitás, a testiség által, akkor pedig a lánynak és a fiúnak is egyaránt védekeznie kell. A lányoknak fogamzásgátló gyógyszerrel, a fiúknak óvszerrel. Ne bízzuk magunkat a másikra, mert ha mindketten felelősen viselkednek az ágyban, akkor elkerülhetőek a nem kívánt terhességek, hiszen egy gyermek megszületéséhez megfelelő családi háttér, megfelelő, érett gondolkodású szülők kellenek.” – mondta Árkiné Bajzáth Carmen védőnő. E két előadás mellett a bőrápolásról, a füredi lúgos vízről, a helyes táplálkozásról, a szexuális úton terjedő betegségekről, valamint az immunrendszerről is bővebb információkat, tanácsokat kaphattak a fiatalok a szakterületek kiemelkedő hozzáértőitől, szakértőktől. Emellett a mozgás sem maradt ki a programsorozatból, hiszen szerveztek focitornát, boksz- illetve aerobikbemutatót, görög táncházat, de volt szellemi és sportvetélkedő, egészségügyi totó, testzsír-mérés, CO-mérés, arcdiagnosztikai vizsgálat is. A programokon résztvevő fiatalok számos új információval és hasznos tanác�csal gazdagodtak, amelyeket megfogadva boldogabb, egészségesebb életet élhetnek, egészséges és kiegyensúlyozott felnőttek válnak belőlük. M. Zs.
hosszú távon egzisztenciális gondokat okoz, és akár súlyos helyzetbe kerülhet az illető, akár még hajléktalanokká is válhatnak. Fontos, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét arra, hogy ha kipróbálnak valamit, akkor is tudjanak disztingválni, de ha már rászoktak, kialakult a függőség, akkor sokkal nehezebb leszokni. Először el kell határozni magunkat, hogy igen is, leszokok a cigiről, az alkoholról. Nehéz, mert az agyban kialakult függőség mindig üzeneteket, impulzusokat küld a szervezetnek, hogy kell neki a napi nikotin, alkohol adag. Fontos, hogy ha valaki eldönti, hogy leteszi a cigarettát, kérje ki szakemberek, a háziorvosa véleményét, kérjen tanácsot, mert már számtalan módszer van arra, hogy megszabaduljunk a káros szenvedélyeinkről.” – emelte ki dr. Molnár Károly háziorvos. A másik, a diákok számára fontos témaként a párkapcsolatok titkairól, a fogamzásgátlásról Árkiné Bajzáth Carmen védőnő tartott rendhagyó és egyben nagyon tanulságos előadást. „A szeretet bizonyos része a szerelem, azonban a szerelem sokkal több, mert megjelenik benne valami, az pedig nem más, mint a szexuális vonzalom. Tulajdonképpen mi is az a szereDr. Molnár Károly a káros szenvedélyekről lem? A szerelem testi, lelki, és azok következményeiről tartott tájékoztatót szellemi vonzódás a másik iránt. A testi vonzódás az, körében. Fontos a fokozatosság, az, hogy amikor libabőrös leszek a lány/fiú közeléelőször kisebb fórumokon, majd nagyobb ben, amikor összerándul a gyomrom, ha közösségekben hintsük el annak a mag- a közelébe vagyok. A szellemi vonzódás ját, hogy a dohányzás káros az egészség- alá tartozik az, hogy jó elbeszélgetni vele, re és milyen következményei lehetnek. ugyanazt az írót szeretjük. A lelki vonzóPéldaként hoztam fel, hogy ha 600 forint- dás az, amikor a legbensőbb titkomat is tal számoljuk a cigaretta átlagárát, akkor megosztom a szerelmemmel. Ha mindamíg a középiskolában eltöltött négy év ez beteljesül, akkor jöhet a szexualitás, alatt mintegy 1 millió forintot költenek de addig végig kell járni a megismea káros szenvedélyükre. Ennyit lehetne rés lépcsőit. megspórolni saját magunknak, a családnak, illetve az államnak is, hiszen ha nem dohányzunk, akkor nem kerülünk orvoshoz hörgőhuruttal, gégerákkal. A kutatások bebizonyították ezen megbetegedések és a dohányzás közötti szoros összefüggést. Emellett beszélni kell a drogról, az alkoholról, illetve a játékgépezésről, mert ezek miatt függőkké, szenA középiskolások érdeklődve hallgatták vedélybetegekké válhatunk. Az alkohol, Árkiné Bajzáth Carmen párkapcsolatokról szóló előadását illetve a szerencsejáték iránti függőség
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www.mezokovesd.hu oldalon.
10
SZIRÉNA
2012. 2012. január február12. 9.
Milliós fejlesztés a Rendőrségen Egymillió forint értékben új technikai eszközöket szerzett be a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság. A rendvédelmi szervezet ünnepélyes állománygyűlés keretében vette át az eszközöket január 31-én. A rendőrök munkáját jelentős mértékben elősegítő tárgyak beszerzésére a törvényi lehetőségeket kihasználva az Önkormányzat biztosított pénzt a költségvetéséből a külön erre a célra elkülönített forrásból. A Rendőrkapitányság beszerzett egyebek mellett egy aggregátort, keresőlámpákat, valamint a kapitányság épületének karbantartásához szükséges eszközöket, szerszámgépeket, továbbá megvásároltak egy kis kamerát, amely a rendőri intézkedések során nyújthat majd nagy segítséget. A speciális kamera egy olyan új technikai eszköz, amelyet napjainkban még csak nagyon kevés helyen használnak a világon. „Az MD80-as mini kamera kis mérete miatt könnyen használható, autóban is jól alkalmazható és a ruhára is felhelyezhető. Az eszköz Varga Zoltán segítségével a rendőri intézkedések jogbiztonságát kívánjuk megteremteni. A kis kamerát elsősorban az intézkedések során felmerülő vitatott helyzetek elkerülésére, illetve azok eldöntésénél fogjuk használni.” – mondta Varga Zoltán rendőrszázados, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezető-helyettese. Az eszköz ezenfelül a jogsértő cselekmények rögzítésére, de oktatási célokra is felhasználható. „A rendőrségi törvény felhatalmazást nyújt a rendőröknek arra, hogy az intézkedésekről kép- és hangfelvételt készítsenek, viszont ehhez az adatvédelmi szabályok
Drága volt az év vége A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság illetékességi területén többen is igencsak drágán búcsúztatták el az ó-esztendőt! Így járt egy 58 éves helyi férfi is, akit a rend őrei december 29-én kora délután ellenőriztek a város belterületén. A kerékpárral közlekedő férfi ittas állapotban vett részt a közúti forgalomban. A Bogácsi Rendőrőrs körzeti
maradéktalan betartása szükséges. Mi megtettünk mindent azért, hogy az eszköz használata az előírt normáknak megfeleljen.” – emelte ki Varga Zoltán. A kis kamerát a tervek szerint a közeljövőben már használni fogják a rendvédelmi szervezet munkatársai. A beszerzett eszközök a tapasztalatok alapján nagy segítséget fognak nyújtani a rendőrség munkájában.
Szemle alatt az új eszközök Az ünnepélyes állománygyűlésen részt vett többek között dr. Fekete Zoltán polgármester, Malatinszky Károly települési képviselő és Szerencsi Árpád, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vezetője. A gyűlésen elsőként Szerencsi Árpád köszöntötte a résztvevőket, aki egyebek mellett kiemelte az eszközbeszerzés jelentőségét. Szerencsi Árpád reményét fejezte ki, hogy az önkormányzat támogatása, a rendvédelmi szervezet munkájának elismerését is jelenti egyben és bízik benne, hogy a jövőben még hatékonyabban tudják majd ellátni a feladataikat. Dr. Fekete Zoltán polgármester egyebek mellett elismerően beszélt a szervezet munkájáról és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is segíteni tudják majd a rendőrség munkáját. Az állománygyűlés végén Szerencsi Árpád mutatta be a megvásárolt eszközöket. B.K. megbízottai december 31-én délelőtt a 3-as számú főközlekedési út tardi elágazásánál igazoltattak egy 25 éves fiatalembert, aki személygépkocsival közlekedett. Az ellenőrzés során a járőrök megállapították, hogy a fiatal sofőr a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. Mindkét esetben az alkalmazott alkoholszonda is kimutatta az ittasságot. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás során az ittas kerékpárost 60.000, az autóst 150.000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte. B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda
Hamar véget ért a gazdagság Január 11-én délután H.A-né 53 éves mezőkövesdi lakos L. J. 26 éves hölgy társaságában betért a Mezőkövesden Marcsi turcsi néven működő használt ruházati boltba. Addig nézelődtek, míg az egyik vásárló könnyelműségét és figyelmetlenségét kihasználva az asztalon elhelyezett táskáját észrevétlenül eltulajdonították, és fordultak is ki az üzletből. A női táskában 74.635 Ft készpénz, személyes iratok, bankkártya, mobiltelefon és más értéktárgyak is voltak, 180.000 Ft értékben. A károsult miután észlelte a történteket, azonnal bejelentést tett a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra. A bűnügyi osztály egyik nyomozója a térfigyelő kamerát visszanézve két hölgyre figyelt fel, amint az üzletből igencsak sietve távoznak. Mivel ugyanezen nap délelőtt látta őket a postán, így ruházatuk és a rendelkezésére álló információk alapján hamar beazonosította az elkövetőket, akik elszámoltatásuk során beismerő vallomást tettek. A sértett most szerencsésnek mondhatja magát, hiszen az eltulajdonított tárgyak a térfigyelő kamerának, s a nyomozó kolléga gyorsaságának és figyelmességének köszönhetően hiánytalanul feltalálásra kerültek. Az elkövetők bíróság elé állítása folyamatban van. Mezőkövesdi Rendőrkapitányság
Köszönő levél Tisztelt Rendőrkapitányság! Kerékpáromat 2011. december 5-én este 18:16-kor elvitték az SZTK hátsó udvarán lévő kerékpártárolóból. Este 19:00-kor értesítettük a rendőrséget, akik azonnal ki is jöttek. A járőröző rendőrök azonnal megkezdték a nyomozást. Rövid időn belül értesítettek, hogy megvan a kerékpár és a bűnöző is, akit a vasútállomáson tartóztattak le. Szeretném megköszönni mindenkinek, a járőröző rendőröknek, nyomozóknak a hihetetlen gyors, precíz, áldozatkész munkáját! Igazán sikerült megértenem, hogy a rendőrségre milyen nagy szükség van! Köszönettel és tisztelettel Papp Lászlóné mezőkövesdi lakos
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
2012. február 9.
Harangszó
Hívogató
Szent László Egyházközség
Február 11. (szombat) 18 óra Vaszary-Fényes-Szenes: „Bubus” címmel zenés vígjáték a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület előadásában a Közösségi Házban
Szentmisék: Hétfőtől csütörtökig: 6 óra 30, 7 óra Pénteken és szombaton: 6 óra 30, 7 óra, 17 óra Vasárnap: 7, 9, 11 és 17 óra Minden második vasárnap 15 óra 30: ”Simogató kéz”– sérült, fogyatékos gyermekek foglalkozása Minden első pénteken 11 óra: Szentmise a Mátyás király úti idősek otthonában Minden első pénteken 13 óra: Szentmise a Bogácsi úti idősek otthonában Minden hónap második és negyedik csütörtökön, 16 óra: Szentmise a Reumakórházban Szerdánként 17 óra 30: Bibliaóra Szombatonként 18 óra: Ifjúsági hittan Minden pénteken 17 órától 18 óra 30ig (az első péntek kivételével): gitáros énekkar a hittanteremben Február 25. (szombat) 11 óra: jegyes kurzus indul szombatonként, 5 alkalommal. Szent László Kamarakórus: szombatonként és első vasárnap a szentmise előtt: kóruspróba Minden hónap első vasárnapján, az esti szentmisén: liturgikus szolgálat
Jézus Szíve Egyházközség
Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 óra, 18 óra Vasárnap: 7 óra, 9 óra 18 óra minden hónap 13-án 12 óra: Engesztelő szentmise Február 12-én (vasárnap) 15 óra: Plébániai Idősek Délutánja, mely szentmisével kezdődik. Ennek keretében közösségi formában szolgáltatják ki idős testvéreiknek a betegek kenetét. A szentmise után gyermekek műsorral kedveskednek az időseknek. Az ünnepség agapéval zárul.
Református Egyházközség
Szerdánként 17 óra: Bibliaóra Vasárnaponként 10 óra 30: Istentisztelet, ugyanekkor gyermek-istentisztelet Minden hónap első szerdáján 17 óra 30: Istentisztelet a Mátyás király úti Szociális és Gondozási Központban Minden hónap első és harmadik csütörtökön 18 óra: Istentisztelet a Reumakórházban
Egri Görög Katolikus Szervezőlelkészség
Szent Liturgia a Szent László templomban minden hónap negyedik vasárnapján májustól szeptemberig 17 órakor, októbertől márciusig 16 órakor. A következő alkalom: február 26. Honlap: www.egriparochia.hu
Február 12. (vasárnap) 8 – 20 óra Megajátszóház a Városi Sportcsarnokban Február 13. (hétfő) 13 – 17 óra Foltvarró Klub a Közösségi Ház klubtermében Február 17. (péntek) 18 óra Mágnás Miska operett előadás a Közösségi Házban Február 20. (hétfő) 13 – 17 óra Foltvarró Klub a Közösségi Ház klubtermében Február 21. (kedd) 10 óra Az Ezeregyéjszaka csodái – bábjáték a budapesti MASZK Bábszínház előadásában a Közösségi Házban Február 21. (kedd) 17 óra Zacher Gábor „A varázsgombáktól a kémia terrorizmusokig, a toxikológia 10 000 éves kultúrtörténete” című előadása a Városi Könyvtárban Február 25. (szombat) 8 – 13 óra Foltvarró Klub Nyílt Nap a Közösségi Ház aulájában
Stopper Február 11. (szombat) 18 óra MKC – B. Braun Gyöngyös NB I-es férfi kézilabda mérkőzés a Városi Sportcsarnokban
Gyógyszertárak ügyeleti készenléti rendje február 5 – 11-ig ÜDVÖZÍTŐ Gyógyszertár (Szent László tér 2.) február 12 – 18-ig GLÓRIA Gyógyszertár (Deák Ferenc u. 1/A) február 19 – 25-ig VITALITÁS Gyógyszertár (a TESCO épületében)
Anyakönyvi Hírek Városunkban 2012. január 17. és 30. között 1 házasságkötést és 13 halálesetet anyakönyveztek. Az alábbiak, illetve hozzátartozóik járultak hozzá a nevek közléséhez: Haláleset Morvai Istvánné 77 éves, Varga Andrásné 91 éves, Nyeste Józsefné 78 éves, Fügedi József 78 éves, Barta Zoltán 58 éves mezőkövesdi lakos.
Lakossági apróhirdetések Eladó a Mezőkövesd, Gergely út 4. szám alatti 4 szoba nappalis, nagy értékű családi lakóház! Irányár: 13,9 M Ft Tel: 20/557-6117 ELADÓ! Kézzel morzsolt, vegyszermentes takarmány kukorica! Ár megegyezés szerint! Érdeklődni: 49/312-433
KÖSZÖNET!
1%
Február 11.– 12. (szombat-vasárnap) 11 és 13 óra Farkas István Emléktorna a Városi Sportcsarnokban
A Mezőkövesdi Kézilabda Club köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a 2010. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-át számukra felajánlották.
Fogászati ügyelet
A 361.428 Ft-ot sportszer vásárlására költöttük. Felajánlásaikat a jövőben is szívesen fogadjuk.
Az ügyeleti sorrend változtatásának jogát fenntartják. február 11-én, 8–13 óráig Dr. Dabizs János, Kossuth út 1. február 18-án, 8–13 óráig Dr. Heéger László, Bajcsy-Zsilinszky út 2. február 25-én, 8–13 óráig Dr. Kiss Ferenc, Kossuth út 1.
Clubunk közhasznú szervezeti jogállása jelenleg is megvan. Adószámunk: 18410923-1-05 Bankszámlaszámunk: Budapest Bank 10101250-59765200-01000009
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www.mezokovesd.hu oldalon.
11
12
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
Pályázati hirdetmény Mezőkövesd Város Önkormányzatának tulajdonában álló Mezőkövesd, Eötvös út 1. sz. alatti nem lakáscélú helyiség hasznosítására Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 176/2011. (V. 25.) ÖK számú határozata alapján nyílt pályázat keretében Mezőkövesd Város Önkormányzatának tulajdonát képezi a mezőkövesdi Eötvös út 1. sz. alatt, az ingatlan-nyilvántartásban 4705 hrsz. alatt felvett, 242 m2 hasznos alapterületű, alápincézett „épület és udvar" megjelölésű ingatlan. Az épület jelenlegi műszaki állapota: az épület 22 m2 alapterületű részének felújítása 2010.-ben megtörtént. A többi rész részleges, illetve teljes felújítást igényel. Az épület bérbeadása a jelenlegi állapotban történik, maximum 5 éves időtartamra. Az épület részei: 73 m2+16 m2+22 m2+29 m2 üzlethelyiség, pince. A bérlőt és a bérbeadót terhelő kötelezettségeket a mellékelt bérleti szerződés-tervezet tartalmazza. Az épület megtekinthető a hirdetmény megjelenését követő munkanaptól. Az ingatlan bérleti díja minimum nettó 1.500,Ft/m2. Az egyes helyiségekre külön-külön is benyújtható pályázat.
2012. 2012. január február12. 9. 1./ A pályáztatott ingatlan közüzemi díjai a bérlet időtartama alatt a bérlőt terhelik. 2./ A bérlő által a pályázatban megjelölt tevékenység folytatásához szükséges hatósági engedélyek beszerzése a bérlő feladata. 3./ Pályázó tudomásul veszi, hogy az épületben, illetve az épületen elvégzendő átalakítási, bővítési, korszerűsítési, építési munka csak a bérbeadó engedélyével lehetséges, a bérlő költségére, kártalanítási igényének kizárásával történhet. 4./ Bérbevevő a bérleti jogot nem ruházhatja át, vagy cserélheti el, továbbá bérletbe, albérletbe nem adhatja, valamint bérlőtársi szerződés csak a bérbeadó engedélyével köthető. 5./ A bérleti díj fizetése minden hónap 15. napjáig esedékes, melyet bérbevevő a bérbeadó által kibocsátott számlára köteles megfizetni. A bérlő késedelmes fizetése esetén késedelmi kamatfizetési kötelezettséggel tartozik, mely késedelmi kamat mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. 6./ A felek megállapodnak, hogy a bérleti díjat minden évben a KSH által az előző évre megállapított éves infláció mértékével emelik. 7./ A nyertes pályázó a bérleti szerződés megkötése előtt a 10/2006. (III. 30.) ÖK sz. rendelet 33. § szerint köteles előre egyösszegben megfizetni 6 havi bérleti díjnak megfelelő kauciót. A bérbeadás egyéb feltételeit a pályázati kiírás mellékletét képező szerződéstervezet tartalmazza. Minden, a pályázati kiírásban, illetve a szerződéstervezetben nem
HIRDETMÉNY
A pályázatra vonatkozó írásbeli tájékoztató megtekinthető a Polgármesteri Hivatal földszinti hirdetőtábláján, a városi honlapon – www.mezokovesd.hu – , illetve átvehető a Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. fsz. 4. sz. irodahelyiségében ügyfélfogadási időben (tel: 49/511-504) dr. Fekete Zoltán polgármester
HIRDETMÉNY Mezőkövesd Város Önkormányzata pályázat útján történő bérbeadásra hirdeti meg a Mezőkövesd, Illyés Gyula út 8. sz. alatti 5 db garázst A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos helye: Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Polgármesteri titkárság A pályázatra vonatkozó írásbeli tájékoztató megtekinthető a Polgármesteri Hivatal földszinti hirdetőtábláján, a városi honlapon –www.mezokovesd.hu-, illetve átvehető a Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. sz. fsz. 4. sz. irodahelyiségében ügyfélfogadási időben (tel.: 49/ 511-504). dr. Fekete Zoltán polgármester
A pályázati ajánlatokat írásban, „Pályázat a Mezőkövesd, Eötvös út 1. sz. alatti ingatlan hasznosítására” felirattal ellátott zárt borítékban, 2 eredeti példányban kérjük benyújtani. A pályázatnak tartalmaznia kell: • a pályázó nevét, címét (cég esetében: cégkivonat, aláírási címpéldány; vállalkozó esetében: sz. ig. szám, adószám) • a pályázott helyiség megjelölését • az ingatlanban folytatni kívánt tevékenység pontos leírását • a bérleti idő tervezett hosszát (maximum 5 év) • a pályázónak nyilatkoznia kell továbbá a szerződéstervezetben leírt bérbeadási feltételek vállalásáról. A pályázatok elbírálásának elsődleges szempontja: a bérleti díj mértéke. A pályázat beadási határideje, helye: folyamatosan, Polgármesteri Hivatal (Mezőkövesd, Mátyás király út 112.) fsz. 4. iroda. Kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. dr. Fekete Zoltán polgármester
Közvilágítás korszerűsítés
Mezőkövesd Város Önkormányzata pályázat útján történő bérbeadásra hirdeti meg a Mezőkövesd, Illyés Gyula út 8. 3/3., és 3/1. sz. alatti, 59 m2 és 56 m2 alapterületű, 2 szobás, egyedi cirkó-fűtéssel rendelkező, komfortos bérlakásokat A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos helye: Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Polgármesteri titkárság
szabályozott kérdésben Mezőkövesd Város Önkormányzatának 10/2006. (III. 30.) ÖK számú, Mezőkövesd Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások és nem lakáscélú helyiségek bérletének szabályairól szóló rendeletben foglaltak az irányadóak.
Tisztelt Közlekedők! Városunk tervezett közvilágítás korszerűsítésével a jelentős energiamegtakarítás mellett célunk, a lakosság biztonságérzetének javítása és közlekedésbiztonságának megerősítése. Ennek érdekében, az országban elsőként korunk legmodernebb, leggazdaságosabb és leginkább környezetbarát LED-es fényforrású, a közvilágításra kifejlesztett lámpatesteket kívánunk alkalmazni. A technológia főbb előnyei: • • •
akár 70%-os energiamegtakarítás a hagyományos, higany nagynyomású nátrium lámpákhoz képest rendkívül hosszú élettartam karbantartási költségek jelentős csökkentése
Az Ifjúság-Mészáros Lázár út csomópontban és a Kőrisfa út elején felszerelt LED-es lámpatípusokkal azt kívánjuk tesztelni, hogy a jelentős energiamegtakarítás mellett, a fenti fényforrás ad-e megfelelő fényérzetet és megvilágítást. Kérjük amennyiben észrevétele van, azt juttassa el a Mezőkövesdi Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztályára. Tisztelettel: Polgármesteri Hivatal
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK
2012. február 9.
Meghívó A TTF Sportegyesület
Bogács-Cserépfalu-Bükkzsérc útvonalon latyak futást rendez 2012. február 26-án (vasárnap) Táv: 14 km (Bogács-Cserépfalu-Bükkzsérc oda-vissza) Nevezés: Bogács, Jurta kemping 9.30-tól Rajt: Bogács határa tábla 11.00-kor a Cserépfaluba vezető műúton a borozók elől. Cél: Bogács, Jurta kemping bejárata Útvonal a megszokott Bogács- Cserépfalu-Bükkzsérc műúton a Fekete Kos Fogadóig, majd balra föl a dombon a szőlövidéken. Szintidő: 2 óra A rendezvény célja a bükkaljai települések megismertetése a sporton keresztül és a hagyományőrzés. Bajzát László, a TTF SE elnöke www.ttf-klub.atw.hu E-mail:
[email protected]
Tájékoztatás 2012. február 28-án (kedd) 14 óra 30 perctől a tüdőgondozó épületében a lakosság számára tájékoztatást nyújtanak a pulmonológiai-allergológiai szakasszisztensek mindazon betegek és hozzátartozóik számára, akik valamilyen inhalatív terápiát alkalmaznak (spray, "pipa"). Gyakran tapasztalják, hogy a készülékeket nem megfelelően alkalmazzák, ami által a kezelés nem bizonyul hatékonynak. Ezt kiküszöbölve lehetőség nyílik a megfelelő alkalmazás elsajátítására. Az előadásra telefonon időpont kérhető az 505-304 telefonszámon hétfőtől csütörtökig 13 - 15 óra között.
Tüzifa az erdésztől Ár: 13 500 Ft
Akác, tölgy, hasogatva, kalodába sorba rakva rendelhető 13500 ft kalodája! Házhozszállítva!!! Kaloda mérete: 1mx1,25mx0,80m (ez egy üzemi köbméter)
Akció! HA MOST rendel 16 kalodával CSAK 15 Kalodáért Kell fizetnie EGY kalodával ingyen adunk!! Rendeljen MOST!
Tel: 06 70/6399250
SAKK – NB II. - megyei II. Mindkét sakkcsapatunk vereséget szenvedett a legutóbbi bajnoki fordulóban, hazai környezetben. Az NB II-es alakulatunk nem bírt a papíron több táblán gyengébbnek tetsző Sárospataki SE-vel, pedig legalább a döntetlenben bíztunk. Talán a nagy akarás váltott görcsös erőlködésbe, illetve a kockázatvállalás nem hozta meg a remélt eredményt, ahol pedig bátrabban lehetett volna próbálkozni, ott megelégedtünk a biztos fél ponttal... Az eredmény végül 7 – 5 lett az ellenfél javára. A csapat továbbra is sereghajtó, 3 ponttal van lemaradva az előtte állótól. A második, megyei II-es együttesünk különösebb tét nélkül játszott Szendrő ellen. Újoncot is avatott, emellett régi jó játékosok ültek ismét asztalhoz. A kilátások teljesen bizonytalanok, kiszámíthatatlanok voltak, benne volt a játékban a győzelem lehetősége is, végül azonban – küzdelmes mérkőzésen – 8,5 – 3,5 arányú vereség lett az eredmény. Az NB II-ben: Győzött: Hunkó György és Hegedűs Rafael. Ikszelt: Éberth Zoltán, Barabás Tibor, Pap János, Zelei Zoltán, Kántor József és Tóth László. Játszottak még: Sallai János, Hajdú Sándor, Ördög Áron és Ördög Gábor. A megyei II-ben: Győzött: Hegedűs Rafael és Cseh Tamás. Ikszelt: Hajdú Sándor, Tóth László és Tóth András. Játszottak még: Póta Lajos, Gáspár Muriel Aranka, Molnár József, Bajzáth István, Csontos Dominik, Pap Kristóf és Pap Máté. Dr. Tóth Béla
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www.mezokovesd.hu oldalon.
13
14
SPORTKALAUZ
2012. 2012. január február12. 9.
Bravúr a nyitányon FTC-PLER – Mezőkövesd KC 26–29 (13–15) Bravúros győzelemmel kezdte meg szereplését városunk felnőtt kézilabdacsapata a tavaszi szezonban. A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 17. fordulójában a 7. helyen álló fővárosi gárda vendégeként léptek pályára Korsósék február 4-én. A találkozót a vendéglátók kezdték jobban, azonban Feketéék a 2-0-ás hazai vezetés után zsinórban négyszer voltak eredményesek. A nézők ezt követően küzdelmes és kiegyenlített játékot láthattak, mindkét oldalon több kimaradt lehetőséggel fűszerezve. A játékrész közepére megfordították az eredményt a hazaiak és a félidő hajrájáig meg is őrizték az előnyüket. A csapatok 13-11-es hazai vezetésnél vágtak neki az utolsó három percnek. Az MKC a hajrában védekezésben, valamint támadásban egyaránt kimagasló teljesítményt nyújtott és 5-1-es szériát produkálva a maga javára fordította az eredményt, így két gólos mezőkövesdi vezetésnél vonulhattak pihenőre a felek. Buday Ferenc gárdája a második félidőben agresszív védekezéssel rukkolt ki és ezzel alaposan meglepte Pálosékat, akik több alkalommal is elveszítették a labdát. Kézilabdázóink a remek védő-
munkának köszönhetően tartották A Mezőkövesdi KC felnőtt csapatának a fórjukat, azonban a vendéglátók a győzelmével zárult a HESI Dobó-Kupa 16-15-re fölzárkóztak a 37. percben. január 22. Együttesünk az Egerben megA fővárosi gárda ezután az egyenlítésért rendezett kétnapos nemzetközi viadal támadhatott, azonban Melus hárította „A” csoportjában a Vác ellen 28-22-re, a a próbálkozást. A támadás kivédekezé- Magyar Junior Válogatott ellen 27-26-ra se lélektanilag nagyon fontosnak bizo- győzött, míg a házigazda Egert 31-19-re nyult, ugyanis ezt követően együttesünk múlta felül. Csapatunk ennek köszönheelőbb három, majd öt góllal ellépett el- tően bejutott a torna döntőjébe, ahol a lenfelétől, ami elsősorban a hatékony vé- Törökszentmiklós várt kézilabdázóinkra. dekezésnek, a labdaszerzéseknek és a jó A mérkőzés nagy küzdelmet hozott, de kapusteljesítménynek volt köszönhető. a végén érvényesült a papírforma, ennek Zsiga Gyula együttese az utolsó 10 perc- köszönhetően az MKC legyőzte az ellenfeben mindent megpróbált az egyenlíté- lét, így Mezőkövesdre került a HESI-Dobó sért, de nem sikerült feljebb zárkóznia. Kupa. A torna legjobb kapusának a mezőAz MKC a találkozó záró részében takti- kövesdi Tóth Koppányt választották. kusan és fegyelmezetten játszott, ennek Bronzérmet szerzett az MKC a nagy köszönhetően megtartotta előnyét és hagyományokkal rendelkező Marton Jávégül a forduló legnagyobb meglepeté- nos Emléktornán január 25-én. A Mezősét okozva megérdemelten nyerte meg kövesden megrendezett eseményen az az összecsapást. Kézilabdázóink a győze- MKC felnőtt gárdája mellett, a szlovák első lemnek köszönhetően megkezdték a fel- osztályú Tatran Presov és a Nagymihály, zárkózást a bajnokságban. valamint a Kecskemét vett részt. A találkozón pályára léKézilabdázóink az elődöntőben pett csapatunk frissen igazolt hetesekkel 35-34-es vereséget játékosa, Alencar Cassiano szenvedtek a Nagymihálytól, Rossoni. A 21 esztendős bramíg a másik ágon a Tatran Presov zil junior válogatott beállós 35-29-re nyert a Kecskemét elremek mezőnymunkával len. A torna 3. helyét csapatunk és egy góllal járult hozzá a Alencar Cassiano szerezte meg, miután Morváék Rossoni győzelemhez. Együttesünk 33-33-as döntetlent követően továbbra is a 12.helyen áll a büntetőkkel nyertek a Kecsketabellán 4 ponttal. Bécsiék két ponttal mét ellen. A fináléban a Tatran Presov 46vannak lemaradva az előttük álló Tatá- 28-ra legyőzte a Nagymihály csapatát, így tól. az Eperjes végzett az első helyen. bokri
Dobogó a Borosin Harmadik helyen végzett Mezőkövesd Zsóry SE felnőtt labdarúgócsapata a dr. Borosi László teremlabdarúgó emléktornán. A huszonhetedik alkalommal megrendezett felkészülési torna mezőkövesdi selejtezőjében városunk NB II-es felnőtt együttese 100%-os teljesítménnyel végzett a csoport első helyén január 29-én. Labdarúgóink a megyei II. osztályú gárdák közül a Szentistvánt 12-5-re, a Mezőkeresztest 16-0-ra, míg a Mezőnagymihály csapatát 13-5-re győzték le. A megyei III. vonalban érdekelt Bükkalja SE Sály gárdája 10-1-re, a Tiszabábolna pedig 14-2re kapott ki Sivákéktól, így együttesünk 65-13-as gólkülönbség mellett 15 pontot szerzett és pontveszteség nélkül jutott be a középdöntőbe. A dr. Borosi László teremlabdarúgó emléktorna fináléját február 3-a és 5-e között rendezték meg. Az „A” cso-
port mérkőzéseit Tiszaújvárosban született, azonban a büntetőpárbajt az bonyolították le, míg a „B” jelű hatos észak-borsodiak bírták jobban, akik a csoportmeccseinek Miskolc adott 3-1-es sikerükkel bejutottak a döntőbe. otthont. Együttesünk az „A” csoportban Labdarúgóink az Aszaló ellen játa megyei I. osztályú Tállya ellen 5-1-es szották a bronzcsatát, ahol fölényes, sikerrel kezdett, majd a szintén megyei 8-2-es mezőkövesdi győzelem szüleI-es Aszaló meglepetésre 6-5-re legyőzte tett. A viadal fináléjában Bükkábrány Vámosiékat. Csapatunk a folytatásban az 9-3-ra legyőzte a Putnokot, így a délNB III-as Cigánd ellen 4-4-es döntetlen borsodi csapat vihette haza az elsőséután büntetőkkel 3-1-re diadalmasko- gért járó vándorserleget. A torna góldott, majd Elekék a megyei I. osztályban királya a mezőkövesdi Bogdány Csaba szereplő Abaújszántót győzték le 8-3-ra. A lett 14 találattal. Bódi Krisztián torna címvédőjét, az NB III-as Tiszaújváros gárdáját 7-3-ra múlták felül Bogdányék, ennek eredményeként bejutottak a miskolci elődöntőbe. Labdarúgóink a harmadosztályú Putnokkal kerültek össze a fináléba jutásért. A mérkőzéBronzérmet szerzett felnőtt együttesünk a Borosi Kupán sen 2-2-es döntetlen
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!
január 26. 2012. február 9.
SPORTKALAUZ
Gólzáporos edzőmeccs Mezőkövesd Zsóry SE – Diósgyőri VTK 2-3 (1-1) Az élvonalban szereplő Diósgyőr csapata ellen játszotta le negyedik edzőmérkőzését Mezőkövesd Zsóry SE felnőtt labdarúgócsapata. Együttesünk hazai pályán látta vendégül a megye első számú csapatát január 28-án. A találkozó első perceiben a vendégek játszottak jobban, akik Elek balszerencsés mozdulata után majdnem megszerezték a vezetést, majd a Demeterről kipattanó labdát Seydi küldte ismét kapura, azonban a fiatal kövesdi hálóőr ezúttal is hárítani tudott. A félidő derekán viszont már ő sem tudott segíteni, ugyanis Seydi teljesen egyedül maradt a 16-oson belül és egy igazítás után higgadtan a jobb sarokba lőtt, így megszerezte a vezetést a DVTK a 23. percben. A kövesdi válasz alig öt perc múlva érkezett meg, amikor is Jeremiás szabadrúgása után Olasz megelőzte
a védőjét és a hálóba lőtt. Az első félidő hátralévő részében mindkét kapu előtt adódott lehetőség a gólszerzésre, de az eredmény nem változott a szünetig. A második félidőben Szabados György több cserét is végrehajtott, ennek köszönhetően megélénkült a játék. Együttesünk a vezetést is megszerezte, miután a piros-fehérek Gallikkal szemben követtek el szabálytalanságot a 16oson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt a 68. percben. A 11-est Vámosi magabiztosan értékesítette. Labdarúgóink az összecsapás hajrájában többször is növelhették volna az előnyüket, de nem tudták gólra váltani a helyzeteket. A hazai győzelem bebiztosítása helyett két figyelmetlenség miatt fordítani tudott Benczés Miklós gárdája a hajrában. A DVTK egy rossz szerelési kísérlet után Vadász találatával dolgozta le a hátrányát a 87. percben. Két perccel később újra hibázott a kövesdi védelem, Bogáti maradt
teljesen egyedül a bal oldalon és ugyan a csatár lövése elsőre levágódott Kaszásról, de az ismétlésnél már nem hibázott, így Lippaiék megnyerték a mérkőzést. Labdarúgóink február 1-jén viszonozták a DVTK látogatását, amikor is Miskolcon mérte össze tudását a két csapat. Sivákék ezúttal is egyenrangú ellenfelei voltak a megye első számú csapatának. Benczés Miklós gárdája mindössze Arze 86. percben született találatával tudta legyőzni együttesünket 1-0-ra. Remekelt a Ligaválogatott Szántai Levente, Mezőkövesd Zsóry SE felnőtt csapatának a kapusa nagyszerű teljesítményt nyújtott az NB II-es Ligaválogatott törökországi edzőtáborában. A Dárdai Pál és Lőw Zsolt vezetésével január 20-tól 29-éig tartó összetartás során három edzőmérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatunk. Labdarúgóink játszottak Azerbajdzsán U21-es válogatottjával (1-1), az orosz első osztályú Rubin Kazany második csapatával (3-0), valamint az Egyesült Államok olimpiai válogatottjával (1-0). Szántai Levente két összecsapáson, az Azerbajdzsán és az Egyesült Államok ellen lejátszott mérkőzéseken őrizte a magyar kaput. Együttesünk hálóőre a szakemberek véleménye szerint Azerbajdzsán ellen a mezőny legjobbjának bizonyult és az Egyesült Államok ellen is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Bódi Krisztián
U13-as siker a Zsóry Kupán Aranyérmet szerzett a Mezőkövesd Zsóry SE U13-as labdarúgócsapata, míg az U15-ös együttes a 4. helyen végzett a Zsóry Kupán. A felkészülési teremtornának a Városi Sportcsarnok adott otthont január 21-én. A viadalon Mezőkövesd Zsóry SE U13-as és U15-ös csapatai mellett Tiszaújváros, illetve Karcag U13-as, valamint U15-ös, továbbá az Egri FC U15-ös és a DVTK U13-as gárdái vettek részt. Kubinyi József és Bukta Norbert csapata gólzáporos győzelemmel kezdte a tornát. Labdarúgóink 7-3-as sikert értek el a Tiszaújváros ellen. Együttesünk ezt követően a Diósgyőrrel csapott össze és 4-2-es sikert ért el. Csapatunk a csoport záró találkozóján a szintén pontveszteség nélkül álló Karcag gárdájával találkozott. A végig kiélezett, izgalmakban bővelkedő összecsapáson labdarúgóink 2-1 arányban diadalmaskodtak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei gárda ellen, így a mieink 100%-os teljesítménnyel, 9 pontot szerezve nyerték meg a négyes tornát. A Zsóry Kupa második helyén Karcag végzett 6 ponttal, a 3 pontos DVTK és a pont nélkül záró Tiszaújváros előtt.
15
A rendkívül izgalmas és kiegyenlített mérkőzés Vámosi Csaba együttese a 13 évesekkel ellentétben rosszul kezdte a 3-3-as döntetlennel, tehát pontosztozkodással záZsóry Kupát. Csapatunk az első mérkő- rult. A Zsóry Kupa felkészülési teremtornát a Karcag zését Tiszaújváros ellen játszotta. A tiszaparti gárda nyerte meg 7 ponttal, a 6 egységet gyűjtő Egri FC, a 3 fegyelmezetten és taktikusan játszott, melynek ered- pontos Tiszaújváros és az 1 ponttal záró Mezőkövesd ményeként magabiztos, 6-1-es győzelmet arattak Zsóry SE előtt. A Zsóry Kupa ünnepélyes eredményhirdetésén a mieink ellen. A teremtorna második mérkőzésén sem termett babér a kövesdieknek, miután az első különdíjak átadására is sor került. Elismerésben réosztályban szereplő egri fiatalok fölényesen nyerték szesült a torna legjobb kapusa, mezőnyjátékosa, vameg a két csapat egymás ellen megvívott összecsa- lamint a korosztályok legeredményesebb góllövői. pását. A Heves megyei alakulat sikere egy pillanatig Az U13-as csapatok hálóőrei közül a mezőkövesdi sem forgott veszélyben, így a mérkőzést végül 6-0-ra Dósa Attila lett a legjobb kapus. bokri nyerték meg. Labdarúgóink az utolsó helyről várhatták a záró mérkőzést méghozzá a tornagyőzelemért küzdő Karcag ellen. A találkozó egyértelműen a Szolnok megyei gárda sikerét ígérte, de Vámosi Csaba gárdája A Mezőkövesd Zsóry SE U13-as csapata nem feltartott kezekmeggyőző teljesítményt nyújtott a tornán kel lépett pályára.
Olvassa online is híreinket! A rendezvényekről készült fénykép- és videóösszeállításokat megtalálja a www.mezokovesd.hu oldalon.
Új páros nyerte el a bajnoki címet
Hegyes Bertalan János és Kis Violetta (Szilver TSE, Szentes) felnőtt és ifjúsági korosztályban is elnyerte a 2012. évi Tíztánc Magyar Bajnoka címet. A hétvégén városunkban megrendezett XXII. Ker Coop Matyóföld Kupa – Tíztánc Magyar Bajnokságon három korosztály versenyzői mérték össze tudásukat. A felnőttek mezőnyébe 19, az ifjúsági kategóriában 12, a junoroknál szintén 12 pár lépett parkettre. A három korosztályban (junior, ifjúsági, felnőtt) versenyző táncosok produkcióit ez alkalommal is nagy érdeklődés kísérte, hiszen több mint hatszáz fős közönség követte nyomon a középdöntők és a döntők eseményeit. A rendezvényt dr. Fekete Zoltán polgármester nyitotta meg. A hatos fináléban a zsűri Hegyes Bertalan János és Kis Violetta produkcióját értékelte a legmagasabb pontszámmal. A felnőtt korosztály versenyén a második helyet Süttő Roland és Tombácz Anikó (DanceStation TSE, Budapest) szerezte meg, a dobogó harmadik fokára Budai Attila és Barna Lilla
(Szilver TSE, Szentes) állhatott. Ez alkalommal Süttő Roland és Tombácz Anikó nyerte el Mezőkövesd különdíját. A felnőtt magyar bajnok páros azonban egy sajátos rekordot is fölállított, hiszen a Hegyes Bertalan János és Kis Violetta indultak az ifjúságiak mezőnyében is, ahol szintén győzedelmeskedtek. Az ifjúsági kategória második helyezettje a Horváth Kende Soma és Karcagi Laura páros lett, míg a dobogó harmadik fokára Kis Vencel és Bori Ildikó állhatott fel. Még nem volt példa arra, hogy az ifjúsági bajnok ugyanaznap elnyerje a felnőtt bajnoki címet is. A rekordhoz az is kellett, hogy a délután és az este folyamán ötvennégy alkalommal lépjenek parkettre a középdöntőkben, valamint a fináléban. A juniorok között Wicha József és Purda Réka diadalmaskodott. A Tíztánc Magyar Bajnokságok mellett még egy Latin Rising Star verseny került megrendezésre, amely Fáskerti Zsolt és Ocsovszki Eszter (Papiron Szeged Versenytáncklub Egyesület) győzelmével zárult. -os-
2012. február 9.
Hegyes Bertalan János és Kis Violetta a felnőtt és ifjúsági kategória győztesei
43 pár mutatta be tánctudását a kupán
A junior kategóriában is magas színvonalú produkciókat láthattak a nézők
Kövessen minket a Facebookon! www.facebook.com/mezokovesdonline | Nézze élőben a Mezőkövesdi Televíziót a www.mezokovesditv.hu oldalon!