• XXIV. évf., 1. (67.) szám • 2013. húsvét •
Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!
I. Ferenc pápa
Jorge Mario Bergoglio SJ I. Ferenc néven az új pápa – Krisztus 266. helytartója. 1936. december 17-én született Buenos Airesben, olasz bevándorló munkáscsaládban, 76 éves. Eddigi Buenos Aires-i érsek. Az első latin-amerikai és az első jezsuita pápa. Tömegközlekedéssel járt, főpapi rezidencia helyett apartmanban lakott, síkra száll a szegényekért. 1969-ben szentelték pappá. Több lelkiségi könyv szerzője. A 2001-es rendes püspöki szinódus főrelátora volt, majd 2005 és 2011 között az Argentin Püspöki Konferencia elnöki tisztségét töltötte be. Párbeszédre kész személyiség.
1/2013
TEMERINI HARANGSZÓ
Timár Judith:
Fény az életünkben (részlet)
Bűntől roskadunk, mégis szeretsz minket, Jézusom, emeld magadhoz szívünket. Keresztre feszítést választottad értünk, hogy tetteink roncsát felvidd a hegycsúcsra s eltemesd mélyen a kősír hideg kamrájába. Krisztus feltámadott! Zengjük ajkunk dalán. Aranyozott kehely csillog fényében a templomunk Oltárán. Jézus mindig köztünk van, jelen az Oltáriszentségben, szeretetet hoz a szívekbe, reménységet, hitet az eltévedt lelkekbe. TEMERINI HARANGSZÓ • Kizárólag a temerini hívek belső használatára kiadja a SZENT ROZÁLIA RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA, Temerin, Újvidéki u. 350. • Tel/fax: 021/844-001 • E-mail:
[email protected] • Web-oldal: www.plebania.temerin.info • Kereskedelmi forgalomba nem kerül • Felelős szerkesztő: Szungyi László esperesplébános • Tervezőszerkesztő: Góbor Béla • Grafikai szerkesztő: Borda Ákos • Webszerkesztő: Sütő Sándor • Munkatársak: Veréb M. Gizella nővér, Zsúnyi Tibor, Ökrész Károly, valamint a cikk alatt jelölt szerzők • A lapban való közreműködés díjtalan, a megjelentetéshez támogatásokat köszönettel elfogadunk • Készült a TEMERINI ÚJSÁG nyomdájában, Temerinben 2000 példányban
Hit éve
3
a hitehagyott világban A katolikus egyház a hit évét éli, amelyet tavaly ősszel az emeritus XVI. Benedek pápa hirdetett meg és 2013 Krisztus Király ünnepén zárul. Amint az lenni szokott egyes tematikus évet azért jelölnek ki, mert valamiben hiány mutatkozik, egyes területeken nagy nehézségek, gondok, problémák, bajok vannak. A visszavonult Szentatyának voltak komoly okai, hogy a hitnek a hiányára, annak meggyengülésére és ebből kifolyólag megerősítésének szükségességére hívja fel a világ figyelmét. Neki ugyanis jó rálátása volt a nagyvilág lelki és szellemi helyzetére, fájdalommal tapasztalta, hogy meggyengült a hit az emberekben, s ezért állította a figyelem középpontjába annak fontosságát. Szükségesnek tartotta, hogy gondoljunk arra, hívő emberek vagyunk, a hitismeretek nagyfokú hiánya miatt hitünket meg kell alaposabban ismerni, hogy tudjuk, kinek és mit hiszünk. Ez az év fokozottan emlékeztet arra, hogy a hit nem maradhat elméleti szinten, hanem át kell járnia életünket, hogy átalakítson bennünket és az egymásközti kapcsolatainkat. Soha ennyi megkeresztelt ember nem élt a földkerekségen, de ugyanakkor közöttük soha ennyi gyakorlati hitetlen sem volt. A jelek szerint az emberek fontosnak tartják, hogy a keresztség által hagyományosan egy közösséghez tartozzanak, de a gyakorlatban sokan úgy élnek, mintha Isten nem létezne. Ez a hitehagyottság a mindennapokban megmutatkozik az emberek közötti kapcsolatokban is. A hitevesztett világban az emberek nem hisznek egymásnak. A gyermek a szülőnek, a fiatal a felnőtteknek, a hitvestársak egymásnak, az idősek a felnövekvő korosztálynak, szomszéd a szomszédnak, a polgárok a vezetőiknek, a munkaadó a munkavállalónak és fordítva, stb. A legfontosabb alapvető értékek kerültek válságba. A mi hitünk ettől többre, magára Istenre irányul. Ezt is megtámadta a korszellem, amely körülvesz bennünket. Ez a természetfeletti hit az Úr nagy ajándéka, amelyet hálásan kell fogadni, mint nagy kincset őrizni kell, élni szerinte és továbbadni. Abban az időben az apostolok kérték, hogy Jézus erősítse meg hitüket, bár akkoriban az istenhit természetes volt, a nyilvánosságban gyakorlatban az ateizmus teljesen ismeretlen volt. A tanítványok mégis szükségesnek látták a hit megerősítését. A mi világunkban a húsvéti ünnepek jó alkalmat nyújtanak arra, hogy élő hittel ünnepeljük, megújuljon egyéni és közösségi életünk. A média, a reklám hatására annyira eltéríthetünk a lényegről, hogy a keresztény tartalom teljesen elmarad. Egy hirdetés szerint, ha szeretnénk boldog húsvétot, térjünk be egy adott nagyáruházba, ott árkedvezményben, leárazásban részesülhetünk. Keresztény hitünk szerint a lélek boldogságának alapja a bűnbánat által felkészült lélek. Ha töredelmes szentgyónást végzünk, a tiszta lélek megtapasztalja a bűnbocsánat kegyelmét,s az új élet öröme, a boldogság várja. Ezt a húsvéti ajándékot, a hit megerősítését, az új életet adja meg nekünk a feltámadt Krisztus!
SZUNGYI László esperesplébános
4
TEMERINI HARANGSZÓ
Krisztus feltámadása
történeti tény és hitbeli esemény Amit Krisztus tett, arra ember nem képes, egyedül Isten. Jézus magára veszi az emberi természetet, amely tettével a keresztényt bátorítja, ha bizalmát belé helyezi. Kifejezi ez Jézus életének három szakaszát: örök létezését, halálát a földön és megdicsőülését a föltámadásban. Isten más utat választott az emberiség üdvözítésére, mint amit az akkor élők vártak. A művelt hellenista pogányok a tudomány és a bölcselet területén keresték a boldogságot, a válaszokat létük rettenetes kérdéseire. A zsidók pedig nem szenvedő Messiásról álmodoztak, hanem királyi megváltóról, aki hatalmas erejével megszabadítja őket minden ellenségüktől. Végül is mi igazolta Jézust? Választ kell találnunk erre a kérdésre, hiszen ebben a liberális, pénzimádó és -hajszoló világban nagyon tanácstalanok az emberek. Az élet nagy válságai idején csődbe jutnak, depresszióba esnek, öngyilkosságba „menekülnek”. Mi igazolta Jézust? Az a fenséges uralkodás, amelyet a kereszten függve megjelenített. Ös�szetörve, vérezve egy ősi jövendölést teljesített, amikor felsóhajtott, hogy szomjazik. Majd méltóságteljesen kijelentette: beteljesedett az ősi prófétai szó... Majd a Messiást ecettel itatták. A mellette vergődő rablógyilkosnak megígérte – megverten, halálra szántan – a mennyei boldogságot: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” E roppant jelenségeket a farizeusok és a gyűlölködő főpapok kézlegyintéssel intézték el, gyalázatos megjegyzéseket kiabálva: csaló, ámítja az embereket. Végül is a világtörténelem legnagyobb eseménye igazolta Jézus isteni küldetését, hiszen harmadnapra feltámadt. Az őrök szeme láttára, akik azonnal jelentették
a szenzációs hírt. Hatalmas történelem lett e váratlan eseményből. Feltámadásával Jézus Isten Fiának bizonyult. A leggyengébből lett a legerősebb. Talán emlékezhetünk az életünkből olyan helyzetekre, amikor hosszasan tipródtunk, küszködtünk egy megoldhatatlannak látszó nehézség miatt. Ezerszer átgondoltuk a lehetséges lépéseket, de nem éreztünk erőt magunkban egyikhez sem. Imádkoztunk, de mintha inkább magunkban beszéltünk volna. Elméletben talán tudtuk a megoldást, de egyszerre vágytunk és mégsem vágytunk a világosságra, mely megmutatta volna, hogy nekünk kell megtennünk, és meg is tudjuk tenni, ami rajtunk áll. Mígnem aztán valami külső-belső erő felrepesztette kemény burkunkat, és hirtelen mintha szárnyakat kaptunk volna: a lehetetlen egyszeriben magától értetődő lett, az előbb még ledönthetetlen falak szétnyíltak, s mi már túl voltunk rajtuk és előbbi önmagunkon. Az örvendezésünk még teljesebb lesz, mert a földi életben elnyert körülmények mellett már előrevetíti a legvigasztalóbb kilátást: a feltámadás napjának végső reményét. Ezért írták őseink a temetők kapujára: FELTÁMADUNK. A test a porban pihen, de a lélek már élvezi az örök élet boldogságát, és várja a végső feltámadást. Így földi örömünk a mennyeivel van telítve. Keresztekkel terhelt földi életünknek egyetlen megoldása a kereszten vergődő, méltóságteljesen meghaló és a harmadnapon feltámadó Jézus. Ilyen gondolatokkal kívánok minden kedves olvasónknak Istentől áldott, örömteli húsvéti ünnepeket!
Zsúnyi Tibor diakónus
1/2013
Beszélj nekem
Istenről
– Azt mondtam a mogyorófának: „Beszélj nekem Istenről!” És a mogyorófa kivirágozott. – Azt mondtam a szegénynek: „Beszélj nekem Istenről!” És a szegény nekem adta a köntösét. – Azt mondtam a háznak: „Beszélj nekem Istenről!” És a ház kitárta ajtaját. – Azt mondtam a gyermeknek: „Beszélj nekem Istenről!” És a gyermek reám mosolygott. – Azt mondtam a betegnek: „Beszélj nekem Istenről!” És a beteg hittel elfogadta szenvedését. – Azt mondtam anyámnak: „Beszélj nekem Istenről!” És anyám homlokomon csókolt. – Azt mondtam apámnak: „Beszélj nekem Istenről!” És apám az asztalra tette a kenyeret (minden nap). – Azt mondtam a barátomnak: „Beszélj nekem Istenről!” És barátom elfeledte a sérelmeket, melyeket neki okoztam. – Azt mondtam az ellenségemnek: „Beszélj nekem Istenről!” És ő békejobbot nyújtott. – Azt mondtam a szerelmeseknek: „Beszéljetek nekem Istenről!” És ők átölelték egymást. – Azt mondtam a Bibliának: „Beszélj nekem Istenről!” És az nem szűnt meg róla szólni. – Azt mondtam a Jézusnak: „Beszélj nekem Istenről!” És ő így kezdte:”Miatyánk! – Azt mondtam a földnek: „Beszélj nekem Jézusról!” És a föld azt mondta: ”Én nem rejtegetem, bennem nincs. FÖLTÁMADT!... ÉRTED! – Azt mondtam magamnak: „Beszélj nekem Jézusról, Istenről!” És én, mit is mondjak?.. Meglepődtem, mennyire nem tudok... Valójában mennyire keveset tudok Istenről!
1/2013
TEMERINI HARANGSZÓ Dr. Rokay Zoltán*
Bérmálás a hit évében
A folyamatban levő hit éve elgondolkodtat bennünket: hívő életünkben és hívő közösségünk életében mi lenne az, ami több figyelmet, igyekezetet, mindenek előtt több imádságot érdemelne? Ebben az értelemben a hit évében a bérmálás szentsége sajátságos hangsúlyt nyer, jobban mondva figyelmünket tudatosan arra irányítja, ami mindig is a bérmálás lényegéhez tartozik: a hitben való növekedésre, érlelődésre, a hívő nagykorúságra. A bérmálás kiszolgáltatásának szerves része a keresztségi ígéretek megújítása, vagyis a hitvallás. Amíg a gyermekek megkeresztelésénél az egyház a szülők és a keresztszülők hitét és hívő életét feltételezi, addig a bérmálásnál maguk a bérmálkozók, mint tudatos felnőtt keresztények vallják meg hitüket, s amikor név szerint bemutatkoznak, ez annak a jele, hogy ők maguk kérik a bérmálás szentségét. A „bérmálás” a „confirmare” „megerősíteni” szóból ered. A Szentlélek megerősíti bennünk az istengyermekség kegyelmét, amelyet a keresztségben, hívő életünk kezdetén elnyertünk. Ennek a kegyelemnek, ennek a hitnek növekednie kell
velünk, és erősödnie kell bennünk. Másrészt a bérmálás bennünket is megerősít, hogy az élet kihívásai, kínálatai és próbatételei között „hitünket bátran megvalljuk, és hitünk szerint éljünk” (ahogyan régen tanultuk), vagy más szóval, hogy mint érett, nagykorú keresztények tudjunk élni. – Ha pedig azt kérdezzük: milyen az érett keresztény? Akkor azt mondhatjuk, hogy az, aki nem pusztán hagyományból, nem félelemből, nem érdekből, hanem meggyőződésből éli a keresztény, a katolikus hívő életét. Annak azonban, hogy ez élő hit legyen, vannak feltételei, vagyis olyan tényezők, amelyek elő tudják mozdítani, hogy hitünk gyümölcsöző legyen és annak értelme ne homályosuljon el előttünk: ez mindenek előtt a hiteles, példás hívő keresztény élet, mert hitigazságaink valamiképpen erre irányulnak és ebből táplálkoznak; azután az elemi hitismeretek: ezt célozza a hitoktatás, amelynek feltétlen meg kell előznie a szentségekben való részesedést, és üdvös, ha továbbra is kíséri a hívő életet; nem kevésbé szolgálják a hit elevenen maradását a minden vasárnapi szentmisében hallott szentírási szövegek és az ahhoz
Az öröm tízparancsolata
1.) Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömet. 2.) Mosolyogj és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetekben is. 3.) Szívből ismételgesd: „Isten, aki engem szeret, mindig jelen van” 4.) Szüntelenül törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek. 5.) Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot. 6.) Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb. 7.) Munkádat örömmel és vidáman végezd. 8.) A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd. 9.) A szenvedőket vigasztald, magadról felejtkezz el. 10.) Ha mindenütt az örömet terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz
5 fűződő gondolatok figyelmes meghallgatása. Az elemi hitismeretek nélkül könnyen válhatunk hiszéken�nyé, ezek hiányában, mivel nem növekednek, gyarapodnak együtt más ismereteinkkel, könnyen idegen testnek érezhetjük gondolatvilágunkban; és végül, de nem utolsósorban, nélkülözhetetlen a hívő közösség, amely bennünket, mint felnőtt, érett hívőket hordoz, befogad, és amelyet mi is gazdagítunk jelenlétünkkel, tevékeny hívő életünkkel, egy szívvel-lélekkel az imádságban, kenyértörésben, vagyis a szentmisén való részvételben, az apostoli tanításban. Ebből származhat a hívő közösség előmenetele lelki- és nélkülözhetetlen anyagi javakban. Ezért kívánom, hogy az idei temerini bérmálkozók számára se jelentsen a bérmálás „ünnepélyes kiiratkozást” az Egyházból, hanem, hogy hitünk fényénél, annak szilárd alapjára építve, abban gyökeret verve megtalálják az élet tartalmát, magát az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istent, aki minden más boldogság forrása és feltétele. –––––––––––––
* A szerző szabadkai származású, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán tanszékvezető professzor, a Temerini Harangszó kérésére küldte írását.
Az ember életében jelentős fordulópont, amikor nagykorúvá lesz. Ettől kezdve önállónak számít, aki ura tetteinek és felel azokért. Az Isten családjában, az Egyházban is jelentős, amikor egy hívő nagykorúvá lesz a hitben. Az Úr ez alkalommal külön kegyelmet is ad az illetőnek, hogy hitét állhatatosan vallja, és szerinte éljen. E kegyelmet a bérmálás szentsége közvetíti.
6
TEMERINI HARANGSZÓ
Ima az új pápáért
Ó, Jézus, az Egyház Ura és Királya! Szent jelenlétedben megújítom földi helytartód, a pápa iránti feltétlen hűségemet. Általa mutatod nekünk a biztos és világos utat, melyet a zűrzavar, nyugtalanság és békétlenség közepette követnünk kell. Erősen hiszem, hogy általa kormányzol, tanítasz és megszentelsz minket, és hogy az ő nyájaként alkotjuk az igaz Egyházat, mely egy, szent, katolikus és apostoli. Add kegyelmedet, hogy hűséges gyermekeként szeressem, megéljem és továbbadjam tanítását. Óvd életét, világosítsd meg értelmét, növeld lelki erejét, védd meg a rágalmakkal és a gonoszsággal szemben. Csendesítsd a hűtlenség és engedetlenség romboló szeleit, és add, hogy az ő vezetésével Egyházad egységes és állhatatos maradjon a hitben és a cselekedetekben, és megváltó műved eszköze legyen. Ámen.
1/2013
Ft. Nagyidai Zsolt jánoshalmi plébános atya e szavakkal kezdte búcsúbeszédét Gizella nővér lelke üdvéért, a temerini plébániatemplomban bemutatott püspöki gyászmisén: Szomorú megtiszteltetés számomra, hogy itt állhatok búcsúbeszédet mondva szeretett tisztelendő nővérünk ravatala mellett. Búcsúzunk tőle fájó szívvel, a feltámadás reményében, s megköszönjük Őt, mint a Jóisten ajándékát! Aranyszájú Szent János azt mondta egyszer, hogy: „Istennek nem aranytárgyak kellenek, hanem színarany lelkek.” Ilyen színarany lélekként ismertük Gizella nővérünket is, aki 30 esztendőn keresztül önfeláldozó, áldozatkész, odaadó életével, gondoskodó szívével, a szerető, gondoskodó Jézust segített beengedni életünkbe. Ezért szerettük, és tiszteltük Őt, és azért is mert Ő mindenkihez tudott szólni, kedvesen egyszerűen! Olykor határozottan, hiszen tanítani akart, s nevelni!
Ferenc pápa áldását küldte a magyarokra
Ferenc pápa március 15-én délelőtt 11 órakor az Apostoli Palota Kelemen termében fogadta a Bíborosi Kollégium tagjait. Angelo Sodano bíboros szavai után a Szentatya fordult a bíborosokhoz. Ezt követően minden bíboros a pápa elé járult és lehetőség nyílt egy rövid köszöntésre és beszélgetésre. A találkozón részt vett Erdő Péter bíboros is, aki az esemény után beszámolt a Vatikáni Rádiónak személyes élményeiről. Erdő Péter bíboros kiemelte, hogy Ferenc pápa áldását küldi a magyar híveknek. Elmondta továbbá, hogy az elmúlt 10 évben már találkoztak, megismerték egymást. Közös témáik közül kiemelte a katolikus egyetemek világát, hiszen Jorge Mario Bergoglio bíboros a Buenos Aires-i Katolikus Egyetem nagykancellárja volt.
A Passió telepi előadói – 2012
A Miasszonyunk Világi Rend tagjaival a 2008. évi fogadalom megújításakor
Köszönjük a tanítást
Másodikos kisdiákként ismertem meg Őt. Rövid idő alatt mindannyian megszerettük. Tanított, és mesélt nekünk a szerető Jézusról, hogy jók legyünk, és szófogadóak, mert Jézus így fog örülni nekünk, és így tudjuk becsületes keresztényként is megállni helyünket ebben a földi életben! Arról is beszélt, hogyha Jézust szeretjük, akkor nem tévedünk, s nem veszünk el! Ha nagyon jól viselkedtünk, az órák végén, harmóniumon játszott nekünk, s mi gyerekek együtt énekeltünk vele. Majd Bálint Laci osztálytársam vezetésével, hangosan örömteli szívvel zengtük: „Gizella nővér köszönjük a tanítást!” Köszönjük, köszönöm Gizella nővér a tanítást, amit szívünkbe hintett, az Úr Jézus segítségével. Köszönjük, hogy a nehéz időkben mindig vigasztalt, amikor szomorúan panaszkodtunk, hogy az iskolában nem szabad beszélni Jézusról, s sokan annak sem örülnek, hogy hittanra járunk. A tisztelendő nővér ekkor azt mondta: „Jézus azokat is szereti, akik most tagadják Őt!” Nem értettünk sok mindent, de most már értjük, hogy Jézus az Út, az
1/2013
TEMERINI HARANGSZÓ
Krisztusban
találja meg boldogságát Gyászol a temerini hívőközösség, gyászol édesanyja és a csantavéri rokonság, gyászol a Miasszonyunkról Nevezett Bácskai Nővérek Társulata, a temerini Miasszonyunkról Nevezett Világi Rend és gyászolnak mindazok, akik szerették, tisztelték. A Mindenható elszólította közülünk Veréb Ilona Mária Gizella nővért. Nehéz szavakba önteni azt a fájdalmat, amit elvesztése jelent számunkra. A gyászszertartások szónokait idézzük. Igazság, és az Élet! Át akar, és át tud az esperes atyával. Ezek a kedves láformálni, akkor, ha kinyitja szívét az togatások mindig örömmel töltöttek ember, hogy betérjen! el. Köszönöm azt, amikor egy jánosKöszönöm tisztelendő nővér halmi búcsúi ebéd után elbeszélgetmindannyiunk nevében azt is, hogy ve, megerősített abban, hogy továbbegyütt imádkozhattunk csütörtökön- ra is rendszeresen imádkozik értem, ként a békéért, akkor, amikor a hábo- s valamennyiünkért, papokért, hogy rú dúlt. Egy alkalommal ezt mond- legyen erőnk, és kitartásunk munta a sekrestyében: „Zsolti, én érted, kálkodni, mindig, és minden körülminden tanítványomért, fiúért, csa- mények között az Úr szőlőjében. Viládapáért imádkozom, hogy Jézus gasztalt akkor is, amikor tavaly márc. mindenkit épségben megóvjon!” Köszönjük ezt is tisztelendő nővér! Különösen köszönöm azt a percet, amikor egy esti mise után, megkérdezte tőlem: „Zsolti nem gondoltál arra, hogy szemináriumba menjél? Nem akarsz pap lenni?” Nem tudom pontosan mit válaszoltam, de tudom, hogy aznap este nem jött álom Eger 2003. A kispapok társaságában a szememre. Szobám kis imasarkában a feszület előtt, átimád- 19.-én betegen eljött édesapám ravakoztam, az egész éjszakát! Kimond- talához. Mindent köszönök, és kötam a kopogtató Jézusnak az „Igent”, szönünk! s néhány hónap múlva a Jóisten keGizella nővér is megköszöni itt gyelméből papnövendék lehettem! hagyott földi életét, azt a földi életet, Köszönöm Jézusunknak, hogy Gizel- amelyben mi még járunk, és amelyet la nővéren keresztül szólt hozzám! Ő igyekezett – minden körülmények Köszönöm Róbert atya, Árpád között – Isten akaratához igazodatya, és Tibor diakónus testvérünk va élni, saját maga, és mások üdnevében is a kedves vendéglátá- vösségére fordítani! Reményik Sánsokat, amikor finomságokkal ked- dor szavait adhatjuk búcsúzásképpen veskedett nekünk, s vidáman tölt- Istenben boldogult nővérünk e földi hettünk el sok-sok boldog percet. életben elnémult, de az örök életbenKöszönöm, hogy később, amikor hitünk szerint már mennyei Atyját pap lettem, többször meglátogatott dicsérő ajkára:
7 László atya az internet Facebook közösségi oldalán 2013. január 12én közölte: Értesítem azokat, akik nagy tisztelettel és szeretettel érdeklődnek Gizella nővér. egészségi állapota felöl és buzgón, kitartóan imádkoznak érte, hogy helyzete nagyon súlyos. Többnyire alszik, nem eszik és nem iszik semmit. Kimondhatatlan, óriási szenvedései közepette jajgatva bár, de röpimákat ismételget, melyek az Úr akaratának való átadásának és mélységes hitének tanúbizonyságai. Imádkozzunk vele és érte továbbra is együtt, ajánljuk őt az Úr szeretetébe!
„Köszönöm, Uram, hogy tiszta a szemem, S látom ragyogni arcodat. Köszönöm, hogy erős a lelkem S tudom harcolni harcodat. Köszönöm, hogy tudlak szeretni, Köszönöm, hogy hitem erős. Köszönök mindent, mindent, Uram, A sok tavaszt, lepkét, búzavirágot, Köszönöm a dalt, életet, álmot. Köszönöm, hogy végig enyém voltál, Köszönöm a Tábort és Golgotát, Köszönöm Emmauszt és Betániát. Ha elmegyek, Uram, mindent megköszönök, S megcsókolom szentséges kezed, Mely átkarolva tartott a viharban, Védett és el nem eresztett. Köszönöm, hogy oly sok szerető szívet adtál, Vendégséget szentelt oltárodnál. Köszönöm, melyben eljössz: a Percet, S mit letűznek fölém: a Keresztet.”
Kisegítő lelkipásztori küldetés
Elöljárói – Isten akaratából – 1982. okt. 15.-én helyezték Temerinbe. Itteni szolgálata 30. évfordulóján, a következőket mondta el: „Nagyon szeretek a gyermekek között munkálkodni, és kitüntetés volt számomra, hogy Temerinben is főként a hitoktatással bíztak meg, kijártam a telepi imaházba minden csoportba hitoktatni, és a plébániatemplomban is minden csoportot tanítottam. A
8
TEMERINI HARANGSZÓ
1/2013
vallási ünnepeket a gyermekek közreműködésével szerveztem. Az Illés-napokat akkor még csak a templomon belül lehetett megünnepelni. A fiatalokat és a gyerekeket népviseletbe öltöztetve, énekekkel, szavalatokkal igyekeztem szebbé tenni a temerini nép fogadalmi napját. Az egyházközség területén az evangéliumi tanácsokat követve, kisegítő lelkipásztori munkába kapcsolódtam be. Részt vállalok a gyermekek vallásos nevelésében, a hitoktatásban. Nagy öröm volt számomra, amikor a rendszerváltás után, vis�szakerülhettünk eredeti karizmánk gyakorlásához, és az iskolában is újra taníthattunk. Szerzetesrendünk
ugyanis tanító rend. Eredetileg a szerzetünk neve is így szól: A Kalocsai Iskolanővérek Társulata. Lelkipásztori kisegítőként is működök, mint imádságos háttér. Jelenleg a társulat részéről egyedül vagyok. A Miasszonyunkról Nevezett Bácskai Nővérek világi rendjének tagjai a munkatársaim. Hálás vagyok a Jóistennek, mert nagy segítséget jelentenek nekem, Édesanyjával és László atyával egy hiszen megrokkant egészcsantavéri látogatás alkalmával ségemmel már sok mindent nem tudok elvégezni. szítésében, munkatársként feladatot Önzetlenül, és szeretettel mellettem vállalt a Temerini Harangszó előkéállnak, ki-ki tehetségéhez szítésében. Sajtótudósítóként is temérten kapcsolódik be a vékenykedett. Ezenkívül mosott, főplébániai életbe.” zött, takarított bevásárolt. Mindezért A nővér ezt mondta el hála, és köszönet neki! alig négy hónappal ezelőtt. Isten hazahívta Tudjuk, míg egészsége megengedte, Gizella nővér A szerzetesrendje karizmáját dolgozott a plébánia iro- megélő Gizella nővér nagy áldása dájában, sekrestyési szol- lett Temerin hívő népének! Munkagálatot végzett, igyekezett időt nem ismerve egész életét az imáministránsokat is nevel- nak, és a napi ténykedést Isten dicsőni. Részt vállalt a temerini, ségére, és a hívek javára szentelte. Gizella nővér gondot viselt arról, hogy a hit- és az újvidéki Római Ka- Gazdag, sokrétű tehetségekkel elláttantáborban mindenkinek jusson uzsonna tolikus Rádió műsor ké- va, a plébániai élet különböző tere-
ÁMEN!
A halálos ágyon is tanúságtétel a hitről A hit évében az Úr különböző jelekkel közvetíti kegyelmi ajándékait felénk. Ha nyitott szemmel járunk és körültekintőek vagyunk észrevehetjük a hívő tanúságtételeket, melyek megerősíthetnek bennünket a természetfeletti hit csodálatos jelenlétéről azokban, akik átadták életüket az Úrnak. E sorok írója égi ajándékként fogadta egy szerzetesnő tanúságtételét végső napjaiban a hitről. Veréb Mária Gizella nővér a temerini plébánián súlyos betegségében rendszeresen részesült a szentmise kegyelmeiben azáltal, hogy ágyában mozdulatlanul fekve szentáldozáshoz járult. Mivel mind jobban gyengült, hangja is egyre erőtlenebb lett. Amikor tehette, ha csak részben is, együtt imádkozta velem az áldoztatás szertartásának imáit. Elérkezett az idő, hogy csak némán követhette szavaimat olyannyira, hogy már-már azt gondolhattam, hangtalansága arra utal, hogy
talán eszméletlen állapotba került. Egy ilyen alkalommal szokás szerint áldozás után hangosan elmondtam Loyolai szent Ignác ismert imáját: Krisztus lelke... Hangosan imádkoztam annak reményében, hogy valami eljut belőle a súlyos beteg, életéért küzdő szerzetesnővér tudatáig. Azóta is fontolgatom, hogy a halálos ágyon mit jelent a hívőnek ennek az imának minden egyes mondata. Vajon e szép áldozás utáni imából mi érinti meg leginkább annak lelkét, aki e földi életből távozni kényszerül? Mit jelenthet az élet végén ez a tartalmas fohászokból álló imádság? Amíg hangosan az ő nevében is felemeltem lelkem az Úrhoz, semmi jelét nem mutatta, hogy követi azt. Amikor a végére értem, minden erejét összeszedve Gizella nővér nagy hangon kimondta: Ámen! Egy pillanatra elnémultam, meghatódottságomban nem folytathattam a szentáldozás utáni háláimat. Megköszöntem neki az Úr előtt mély, erős hitének ezt a tanúságtételét. A földi élet végéhez a szeretetben odaadott hívő szerzetesi élet egy szócskában tömörítette erős hitét: Ámen!
1/2013 in fáradtságot nem ismerve, 30 éven keresztül helyt állt! A mindenható Isten, életének 63. évében hosszú szenvedés után, szentségekkel megerősítve, hazahívta Őt az életből az Életre! Számunkra a halál csak naplemente! Kedves tisztelendő nővérünk eltűnt szemünk előtt a halálban, de ugyanakkor az örökéletben tovább ragyog. Ahol imádkozik értünk, vigyáz reánk, és vár minket! Dániel próféta könyvében vigasztalásképpen olvassuk a következőket: „Az Istent ismerők ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik igazságra tanítottak sokakat tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok!” Egyházunk ősi szép fohászával kívánjuk, és kérjük Gizella nővérünk számára: „Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki! Nyugodjék békében! Ámen.
TEMERINI HARANGSZÓ
9
szeretet útján. Jézus ugyanis, aki emberré lett irántunk való szeretetből, kész volt az életét is feláldozni, ugyancsak az irántunk való határtalan szeretetének jeléül. Ő nemcsak szavakkal hangoztatta, hogy: „Aki szereti életét elveszíti azt, aki pedig gyűlöli életét ebben a vi- Úrnapi körmenetben a virágszirmokat szóró elsőlágban, megmenáldozókkal ti azt az örök életre”, hanem a sa- sok termést hozhasson, mint ahogy a ját életpéldájával vezetett és segített gyertya viasza elolvad, hogy a gyerminket arra az útra, ami az önzetlen, tya fényt adhasson, úgy kell a kereszönfeláldozó szeretet útjának is ne- tény embernek is a szeretet, a türevezhető. Jézus kész volt elveszíteni lem és a jó tettek erényét Krisztusi életét, hogy minket az örök életre ve- módon gyakorolnia, hogy sok gyüA búzaszem elhalt, hogy sok mölcsöt és százszoros termést hozÁldozatkész tenniakarás zessen. termést hozzon. hasson. Ft. Utcai Róbert, csantavéri Jézus ezzel a tanítással bátorít Körülírhatatlan energia plébánosnak a csantavéri temetőés egyben biztosít bennünket, hogy ben mondott beszédéből: Gizella nővér hosszas szenvedés a mennyei boldogság nem egy elérE ravatal mellett Jézus Krisztus hetetlen állapot, hanem egy otthon, után költözött a földiből az örök életszólal meg húsvéti üzenetével „FELmely számunkra készült és ahová be. TÁMADTAM!” Ez a hit adhat erőt „Élhetett volna még!” – jegyezmindenki eljuthat, aki az önzetlen, a gyászoló családnak és a családdal önfeláldozó, krisztusi szeretet útjára ték meg többen a temerini hívek köegyütt érző rokonoknak, a szerzeteszül, akik ismerték Gizella nővér teigent mond. nőknek, a papságnak és minden je„Aki szereti életét elveszíti azt, vékenységét. Ugyanis nagy szükség lenlévőnek. Jézus él és életet, örök aki pedig gyűlöli életét ebben a vi- van olyan személyekre, akik kééletet ígér azoknak, akik hisznek lágban, megmenti azt az örök életre” szek Istennek ajándékozni az életüŐbenne és követik Őt az áldozatkész Vagyis: aki nem a saját álmait, vágya- ket, önzetlenül és szeretettel szolgálit és kényelmét ke- va mindazokat, akiket a Jóisten rájuk resi, az megtalálja bíz. Gizella nővér egy olyan személy életét; annak már volt, aki kész volt az életét Istennek itt a földön igaz ajánlani és ily módon, megfeledboldogság tölti el kezve magáról, az embereket szola szívét – és annak gálta. Hosszú évtizedeken keresztül Jézus örök életet – fáradtságot nem ismerve – vezetígér. Ugyanakkor: te a temerini plébániát először Berec aki önző módon Sándor, majd pedig Szungyi László csak a maga örö- atyákkal együtt. Körülírhatatlan az meit keresi, az el- az energia, az a lelkesedés, amit ő – veszíti a tartós bol- 63 évvel ezelőtt – Istentől kapott, és dogságot már itt a amit folyamatosan sugárzott az emföldön és a más- berek felé fáradhatatlanul végezve a világon is. Mint mindennapi munkáit. Vallásos csantavéri családban A Temerini Harangszó szerkesztése, Góbor Bélával ahogy a búzaszem elhal, hogy született, ahol a szülők nemcsak szaés Ökrész Károllyal
10
TEMERINI HARANGSZÓ
vakkal, hanem saját életpéldájukkal nevelték és tanították őt (Ilonkát) és testvéreit istenfélelemre, ugyanakkor becsületes és szorgalmas munkára. Meghallva Isten hívó szavát, Ilonka, örömmel és áldozatkész szeretettel lépett a Miasszonyunkról nevezett bácskai nővérek társulatába, ahol a Gizella nevet vette fel kifejezve, hogy egy teljesen új, még Istennek tetszőbb életet szeretne kezdeni szerzetesi életének első pillanatától. Nehéz, szinte lehetetlen felsorolni, hogy mi mindent felvállalt, mi mindent megtett a négy szerzetességben eltöltött évtized alatt. Azt a szót, hogy „lehetetlen”, nem ismerte. Reális terveket szőtt, amiket fáradtságot nem ismerve meg is
Mindig mosolygott valósított. Az áldozatkész tenni akarás vezérelte őt élete minden napján. Az imádkozás és az olvasás mellett végezte az irodai munkát, hitoktatott a plébánián és az iskolában is, ellátta a sekrestyési és harangozói feladatokat, ministránsokkal foglalkozott, ostyát készített, zarándoklatokat szervezett, énekelt, harmóniumon játszott, sütött, főzött, mosott, vasalt, takarított, varrt, kertet rendezett, templomot díszített, finom teával és felejthetetlen ízű fagylalttal kedveskedett a fiataloknak és a vendégeknek. Igyekezett a modern technika vívmányaival is megismerkedni: számítógépen dolgozott, fényképezett, újságot és rádióműsort szerkesztett, egy-egy
ünnepre a hittanosoknak alkalmi verseket, szavalatokat írt… Azaz, mindenre gondot viselt, semmilyen szellemi, illetve fizikai munkától nem riadt vissza, kész volt mindent megtanulni. Kismotort és autót is vezetett. A Hírvivő hetilapon keresztül egész Vajdaságot tájékoztatta a temerini egyházközség eseményeiről. A világhálón, a közösségi oldalakon is jelen volt, csak hogy ott is közvetíthesse az Örömhírt és gondolataival, fényképekkel lelkesítse az ismerőseit. Minden munkáját az vezérelte, hogy az egyházközsége (és ezt kitágítva: az egyházmegyénk) életét felvirágoztassa, az embereket lelkesítse és ily módon Istenhez közelebb segítse. Soha nem adta fel. Amikor operáción esett át, akkor is hamar felkelt és törekedett nem kimutatni szenvedéseit, fájdalmát. Ha másképp nem, akkor mankók segítségével igyekezett elvégezni minden feladatát, amit évtizedekig napról-napra olyan precízen gyakorolt. Szeretett utazni. A Csantavérre való jövetel lelki felfrissülést jelentett számára. Ragaszkodott a szüleihez, testvéreihez, az egész rokonsághoz. Sugárzott az arca az örömtől, amikor együtt lehetett velük. Szerzetesnői fogadalmait hűen élte, a közösségi programokra, a rekollekciókra, lelkigyakorlatokra rendszeresen és örömmel járt el. Szomorúnak ritkán lehetett őt látni. Mindig derűs volt, szeretett viccelődni, mindenkihez volt néhány kedves szava. A klérust, a papságot kimondottan tisztelte.
A feltámadás reményében „Élhetett volna még!” – jegyezzük meg csendesen, miközben tudjuk és érezzük, hogy Gizella nővér a 63 év alatt egy teljes életpályát futott be hihetetlenül sokat dolgozva és imádkozva. Áldozatos életére a koronát a hosszú, emberfeletti szenvedése tette rá, amit Ő hősiesen, csendesen, krisztusi lelkülettel viselt. Így élete teljes, és bízunk abban, hogy Istennek tetsző élet volt. Ő nem riadt vissza attól, hogy a világ szemében, a saját élvezeteinek „elveszítse életet”,
1/2013
A konyhában
hisz tudta és hitte azt, hogy százszorosan visszakapja azt a Mindenható Istentől, ahogy azt Jézus megígérte. Az örök élet és a feltámadás reményében búcsúzik tőle: édesanyja, testvérei családjaikkal, rokonsága, egyházmegyénk főpásztora a papsággal, szerzetes rendtársnői, élükön a tisztelendő anyával, a temerini esperes-plébános, a temerini egyházközség hívő közössége, a csantavériek hívő közössége, mindenki, aki ismerte őt. Bőzsöny Ferenc fohászával búcsúzzunk Gizella nővértől, mely az Ő életét, az Ő lelkületét tükrözi. Uram! Ahová tettél, ott szolgállak. Ahol megsejtelek, ott magasztallak. Ahogy tudlak, úgy követlek S ha megbotlom, nem csüggedek! Amim van, azért magasztallak, Amim nincs, azért nem zaklatlak. Ami munkám: megcsinálom, A jó szót érte sosem várom. Ha nem sikerül, nem kesergek, És másnap mindent újra kezdek. Ha szenvedést adsz, felujjongok: Miatta Tőled el nem válok! Tudom ezzel csak kitüntetsz, Magam szenvedni úgysem engedsz. Egyért könyörgök mindenáron: Jöjj értem, ha jő halálom! Ó, Atyám, Megváltóm, Királyom! Ámen.
1/2013
Áldás volt ő a hívőközösségnek
TEMERINI HARANGSZÓ
1997-ben, az akkori tisztelendő anya, Fiala M. Ivánka nővérrel együttműködve Temerinben megalaGóbor Béla, a temerini hívek kítják a Miasszonyunkról Nevezett nevében mondott búcsúzó beszé- Bácskai Nővérek Világi Rendjének det a csantavéri temetőben. temerini közösségét. A világi rend Megrendült lélekkel és őszin- megszervezésében, működésében, te részvéttel kísértük Gizella nővér fejlődésében, megtartásában mutatkoporsóját Temerinből kozott meg igazán szülőfalújának sírkertGizella nővér kajébe, ahol sokat szenrizmája. A temerini vedett teste örök nyuközösség a maga galomra talál. Tudtuk, nemében egyedülhogy beteg, nagyon beállóvá vált a térséteg. Mégis, fájdalmas günkben. a búcsúzás. Egész éleMíg egészsége tét az imának, az egymegengedte Gizelháznak és Isten népének la nővér részt válszolgálatára, a hívek jalalt a gyerekek valvára szentelte. Ebből lásos nevelésében, szerzetesi életének háa hitoktatásban. A romnegyed részét, 30 plébániatemplomévet Temerin katolikusban minden csoporÖrök fogadalmat tett ságának szentelte. tot oktatott, de kijárt Egy szerzetesrend ka- 1979-ben Szabadkán a telepi imaházba is rizmáját megélő tisztelendő nővér Is- oktatni, nevelni. Nagy öröm volt szátentől kapott nagy áldás a hívőközös- mára, hogy a rendszerváltás után vis�ségnek. Sokrétű, gazdag tehetségekkel szakerülhetett eredeti karizmájának ellátva, a plébániai élet különböző te- gyakorlásához. Befejezte Újvidéken rületein, fáradságot nem ismerve helyt a Szabadkai Egyházmegye négyéves állt. Azoknak a buzgó asszonyoknak a hitoktatóképzőjét, amivel formálisan példája vonzotta, akik az Úr Jézus és az is taníthatott az iskolában. apostolok nyomában jártak és nekik az Vallási ünnepekkor maga köré Isten országa hirdetésében segítettek. gyűjtötte a legtehetségesebb gyerekeket, akikkel nagyon szép, tartalmas előadásokat szervezett. Amikor még az Illés-napot, Temerin fogadalmi ünnepét, csak a templomon belül lehetett megünnepelni, Gizella nővér a népviseletbe öltözött gyerekek énekével és szavalataival igyekezett szépé és emlékezetessé tenni a falu népének fogadalmi Gizella nővér élt a komputer lehetőségeivel napját. De dolgozott az és szeretett rajta dolgozni, szép tartalmakat egyházközségi irodában, megosztani, másoknak örülni és sokakat ellátta a tanácsosnői felmegörvendeztetni. Gizella nővér számára adatokat, elvégezte a seka komputer főként munkaeszköz volt, de restyési teendőket, vezetörömmel ápolta a személyes kapcsolatait is te a plébánia konyháját, és igyekezett sokaknak örömet szerezni. mosott, főzött, bevásárolt,
11 A Facebook közösségi oldalon 2013. január 30-án jelent meg a szomorú bejelentés: Gizella nővér elszenderült az Úrban és a Men�nyei Atya házába költözött át, ahol az Ő isteni szeretetén nyugszik. Január 31-én, csütörtökön a 17 órai szentmise után imavirrasztást tartunk a templomban este 19 óráig. Pénteken, február 1-én de. 9 órától ravatala előtt leróhatjuk tiszteletünket, de. 10 órakor szentmise lesz érte a Szent Rozália plébániatemplomban, majd a gyászmenet Csantavérre indul, ahol a családi sírboltba lesz örök nyugalomra helyezve.
igyekezett a ministránsokat is nevelni. Egyszóval pótolhatatlanul mindenes volt. Részt vállalt az újvidéki és a temerini rádió római katolikus műsorainak készítéséből. Munkatársa volt a Hírvivőnek, oszlopos szerkesztőségi tagja a Temerini Harangszónak. Az egyház nevében a Temerini Újságba rendszeresen küldte a miserendet, híreket, hirdetéseket. Már nagybeteg volt, de összeszedte minden erejét és ő írta le mindenszentek ünnepére az év folyamán elhunytak listáját. Mire kérték volna, ő már készen volt és elküldte. Gazdag egyéniségét jellemezi, hogy a tisztelendő nővérek közül egyike az elsőknek, aki komputeren tudott dolgozni. Nagy erénye volt a plébánia tisztántartása, a rend a konyhában. Szeretett étel különlegességeket készíteni. Érdekelték az emberek, ezzel nagy ismeretségre tett szert, szívesen meghallgatta a hozzá fordulókat. Teljes odaadással vett részt a plébániai közösség életében. Betegségét, erőtlenségét és szenvedéseit Isten akaratában megnyugodva viselte. Kérjük az Úr Jézust, hogy imádságos és áldozatos életéért, vezesse át a halálból abba az életbe, amelyet egykor választottjainak megígért. Temerin hívő népe örökre megőrzi emlékét! Adjon az Isten örök nyugodalmat neki!
12
TEMERINI HARANGSZÓ
Emlékezés napja Világszerte február 22-e az Emlé- tása után a hangulat a tetőfokára hákezés napja, amikor a cserkészet meg- gott, mikor a zenészek rázendítettek a alapítójára emlékezünk. Vajdaságban vidám csárdásra. Táncolásra, beszélidén a temerini cserkészek szervezték getésre és új kapcsolatok kialakítására meg az ünnepséget. remek alkalom volt, a legkisebbek peA mozgalom évről évre több tagot számlál és követői világszerte megünneplik példaképük Lord Robert Baden-Powell, ismertebb nevén Bi-Pi, születésnapját. Így tettünk mi is. A vajdasági cserkészek Temerinben gyűltek össze, hogy együtt legyünk e jelentős eseményen. Muzslyáról, Kispiacról, Szabadkáról, Kishegyes- Bevonulnak a cserkészek a hálaadó ünnepi ről, Noszáról, Topolyáról nagymisére és Királyhalmáról érkeztek hozzánk vendégek. Részt vettünk dig élvezhették a felhőtlen zavarócsa 10 órai szentmisén, amit ft. Var- kázást. Észrevételem szerint, mind a ga Zoltán plébános, a Vajdasági Ma- vendégek, mind a szervezők és a tágyar Cserkészszövetség elnöke mu- mogatók nagyon jól érezték magukat. tatott be. Ezt követte a hagyományos A temerini cserkészek nevében fényképezkedés szeretnék köszönetet mondani a résztA program a csapatok bemutat- vevőknek, hogy színesebbé tették kökozásával folytatódott. Volt aki rövid zös ünnepünket, és a támogatóinknak színdarabot adott elő, verset mondott, is a nagylelkű segítséget. de voltak akik játékot hoztak bemuVARGA Norbert őrsvezető, tatkozásul. A finom ebéd elfogyaszKobra őrs
Szungyi László esperes atya a Szent János-napi szentmise után megáldotta a temerini borászok 2012. évi szüret borait. A népi hagyomány szerint régebben ezen a napon a családok bort vittek a templomba. A pap megáldotta, a hívek meg úgy gondolták, hogy a szentelt bor nem fog megromolni, sőt beteg embereket is gyógyíthatnak vele. A János-napi borszentelésnek a vajdasági szőlészeti és borászati egyesületek körében is komoly múltja van.
1/2013
Boldogmondások margójára Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük. Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak. Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben. GYÖKÖSSY Endre
1/2013
TEMERINI HARANGSZÓ
Előretekintő
Március 28., 29., 30. SZENT HÁROMNAP. A szertartások minden este 7 órakor kezdődnek. Ezeken a napokon valamennyien buzgón vegyünk részt a szertartásokon. Március 28-án, nagycsütörtökön, esti szentmise az utolsó vacsora emlékére. Jézus szeretet parancsát és életpéldáját követve a nagyböjti lemondásainkból, természetbeli adományainkat elhozzuk a templomban és felajánláskor felajánlási mentben az oltárhoz visszük. Az adományokat az egyházközségünkben működő Caritas aktivistái húsvétra eljuttatják a helybeli legrászorultabbaknak. Március 29-én, nagypénteken, Megváltó Jézusunk halálára emlékezünk. Délelőtt a Szentsír feldíszítése. KERESZTÚTI ÁJTATOSSÁG du. 3 órakor a Kálvárián. NAGYPÉNTEKI SZERTARTÁS este 7 órakor. Március 30-án, nagyszombaton a délelőtt folyamán csendes időzés a Szentsírnál. Az esti vigília szentmisére hozzunk magunkkal gyertyát. A feltámadási körmenetben buzgó énekkel és áhítattal vegyünk részt. Március 31-e HÚSVÉT, Urunk feltámadásának ünnepe. Bérmálási lelki előkészület április 10-én szerdán, 11én csütörtökön és 12-én pénteken, az esti 7 órai szentmise keretében. Mindhárom nap szentmise és szentbeszéd. Előtte egy órával gyónási alkalom. Első nap a szentmise után próba a bérmálkozókkal, második nap főpróba a bérmálkozókkal és a bérmaszülőkkel. Harmadik este a bérmacédulák kiosztása. Április 14-én BÉRMÁLÁS a 10 órai ünnepi nagymise keretében. Május 5-én ANYÁK NAPJA. Megemlékezünk az anyai szeretetről, a szentmiséken köszöntjük őket.
Az Istenben való hit: ösztön és éppúgy természete az embernek, mint ahogy két lábon jár. Sokaknál természetesen módosuláson megy át, némelyekben egészen elhal, általában azonban jelen van, s a megismerési képesség belső tökéletessége szempontjából nélkülözhetetlen. Lichtenberg *** Ha az ember felismeri és érzi lelkében az Istent, akkor felismeri és érzi a világ minden emberével való közösséget is. Tolsztoj
13
Május 5-én reggel 7 órakor ELSŐÁLDOZÁS a Telepen. Május 12-én délelőtt 10 órakor ELSŐÁLDOZÁS a plébániatemplomban. Május 26-a, szombat, a telepi millenniumi emléktemplom alapkőszentelésének évfordulója. Este 7 órakor szentmise, azt követően májusi áhítat. Május 19-e, Pünkösdvasárnap, délután az elsőáldozók tekijai zarándoklata. Május 26-án ELSŐGYÓNÁS, reggel 7 órakor a Telepen, 8.30-kor a plébániatemplomban. Május 30-a, ÚRNAPJA. A rákövetkező vasárnap, 10-én, Úrnapi körmenet a két szentmise között. Júniusban ÉVZÁRÓ- ÉS BALLAGÁSI SZENTMISÉK megbeszélés szerint. Június 7-e, JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVE ünnepe. Az ünnepet követő vasárnapokon a nagymise keretében, áldásban részesülnek az idén jubiláló házaspárok. Előtte csütörtökön az esti szentmisék után találkozó az ünnepeltekkel: a 10. házassági évfordulójukat ünneplők június 9-én, a 25. évfordulójukat ünneplők június 16-án és az 50. évfordulójukat ünneplők június 23-án. Június 29-én szombaton, SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK ünnepe. ZSÚNYI Tibor papszentelése Szabadkán a székesegyházban. Erre az alkalomra zarándoklatot szervezünk a püspöki városba. Útba ejtjük Csantavért, ahol meglátogatjuk Veréb M. Gizella nővér sírját és Utcai Róbert plébános atyával találkozunk a plébániatemplomban. Június 30-án, vasárnap, Zsúnyi Tibor újmiséje Temerinben, a telepi Lordes-i Boldogasszonynak szentelt millenniumi emléktemplomban. Július 20-án, szombaton, ILLÉS-NAP, Temerin katolikus hívő népének fogadalmi napja. A szentmisék: reggel 8 órakor a Telepen, az ünnepi nagymise 10 órakor a Szent Rozália plébániatemplomban.
Esti ima
Én Istenem, Jó Istenem, lecsukódik már a szemem. De a tiéd nyitva, Atyám, Amíg alszom vigyázz reám. Vigyázz az én szüleimre, meg az én jó testvéremre. Mire a nap újra felkel, csókolhassuk egymást reggel.
14
TEMERINI HARANGSZÓ
1/2013
Támogatóink
Ezúton mondunk hálás köszönetet lapunk támogatóinak, akik lehetővé tették a Temerini Harangszó húsvéti számának megjelenését! ACCOUNT könyvelési iroda, tul. Sarok Magdolna Népfront u. 95., Tel.: 851-433 Agrofarma takarmánykészítő, tul. Hornyik Imre. Telefonszám: 844-782 Agrotem, tul. Vig Sándor A.N.T. Együttes. Tel.: 021/841-380, 064/821-28-03 Autoservis Artur, tul. Molnár Artur, Temerin, Bem u. 55. Battyáni András, Temerin Balázs Enterier asztalosüzem, tul. Balázs László, Baranyi Károly u. 15. Bozsó autófuvarozó, tul. Bozsó Zsolt. Tel.: 063/7763-335 Bújdosó Árpád vegytisztító, Május 1. u. 18/1. Tel.: 843-849 Computer Enginiering, tul. Bús Attila. Tel.: 842-791 Csévári Róbert, Temerin DELORM Kft., tul. Sétáló Szilveszter. Tel.: 843-960 Elek Ferenc, Tanító u. 26. Elektrolux, tul. Pásztor István Tel.: 844-206, 063/873-4-806 El-Ka Kft., tul. Kaslik Béla, Rákóczi F. 189. Elmed Kft., tul. Szűcs Róbert, Csáki L. utca 1. Tel/fax: 844-767 Erdélyi EndrezNH u. 47, Tel/fax.: 842-441 Eureka, tul. Csernyák Krisztián, Október 23. u. 41 Farbar 1, tul. Erős Norbert, József Attila u. 12/6 Fontana, tul. Pápista József, Proletár u. 22. Gulyáscsárda, tul. Illés László Gumi Trans, tul. Nagy Imre, tel.: 063/581-963 Hofi-cuki, tul. Hoffman Árpád. Tel.: 021/844-669
Fontos tudnivalók A plébánia telefon- és faxszáma:
021/844-001 (üzenetrögzítő is) ***
Iroda: Az egyházközségi iroda hétfő és az
ünnepnapok kivételével munkanapokon 9–11 óráig, valamint az esti szentmisék után áll a hívek szolgálatára. ***
Miserend és egyházközségi hírek
Hoffmann szerviz, Hoffman Attila és Ferenc. Tel.: 844-150 Horváth Sándor aranyműves és családja Kabács Borászat, Temerin, Népfront u. 14. Koperec Ferenc és családja, Temerin Kókai temetkezési vállalat tul. Kókai Péter. Tel.: 842-515 Krisztián József ügyvéd, Újvidéki u. 314, tel.: 063/511-411 Kurcinák Zoltán és családja Kossuth L. 13. Tel.: 844-115 Memorijal temetkezési vállalat, tul. Nagy Erika Merkur könyvelési iroda tul. Vegyelek Csaba és Katica. Tel.: 844-263 Miavecz Béla ügyvéd, Újvidék. Tel.: 064/667-8665 Miavecz Margitka ügyvéd, Temerin Papirus kereskedés, tul. Szűcs Béla. Tel.: 842-677 Pápista Sándor és családja Paska magánkereskedés tul. Paska Oszkár, JNH u. 192. Perfekt könyvelési iroda, tul. Sánta Árpád Pince Caffe Bar, tul. Miavecz Róbert RTV szerviz, tul. Miavecz Pál, Újvidéki u. 397. TGT, tul. Kálmán Imre, Temerin. Tel.: 063/822-0-164 Tiszta gumijavító, tul. Tiszta János és Gábor. Tel.: 840-226 Tóth könyvelési iroda tul. Tóth Béla. Tel.: 841-251 Varga karosszérialakatos, tul. Varga Sándor, Bem utca Varga József borbély, Népfront u. 6. Vegyelek Agrár, tul. Vegyelek Csongor, tel.: 843-155, 844-263 Vindulo Borászat, tul. Dujmovics László minden csütörtökön a Temerini Újságban ***
Magyar Katolikus Rádió az interneten a www.katolikusradio.hu webcímen hallgatható ***
Temerini Rádió, 93,5 Mhz, minden szombaton reggel 8.00–8.30
Újvidéki Rádió, 90,5 Mhz, minden második vasárnap reggel 8.05–9.00 ***
Mária Rádió, 90,0 MHz, egész nap magyar, illetve horvát nyelvű műsor ***
A plébánia honlapja: http://www.plebania.temerin. info
Végső búcsú
Imavirrasztás Gizella nővér lelke üdvéért
A gyászoló hozzátartozók
Püspöki gyászmise
Tisztelet az elhunyt iránt
Lezárt koporsó
Utolsó földi út
A csantavéri temetőben
A családi sírhely
Nekünk is üdvösségünkre van, ha hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézust, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt. (Róm 4.25)