VILÁGSIKERŰ REGÉNY A VATIKÁNRÓL ÉS A SÁTÁNRÓL
Michael D. O’ Brien AZ APOKALIPSZIS ÁRNYÉKÁBAN avagy MIKÉNT POFOZTA MEG A PÁPÁT EGY BÍBOROS
Félreértés ne essék! Ezt a regényt a hívek adták a kezembe,-mondván: addig nem hagynak békén, míg el nem olvasom. Mivel már húsz év óta nem olvasok regényt, nagyon nehezemre esett a kérés teljesítése. A végső lökést az adta, hogy a san franciscói jezsuita kiadónál jelent meg és magyar fordításban a Szent István Társulat is kiadta, melyről tudvalevő, hogy az Apostoli Szentszék könyvkiadója. Ekkor mondám, hogy ám legyen!
A könyv olvasása közben rájöttem, hogy bár az egész „csak” regény, mégis halálosan komoly valóságokról van szó. Bizonyára az író nem akarta vagy nem tudta, vagy nem volt mersze leírni a mai egyházról alkotott véleményét, és ezért csomagolta be kritikáját a regény rémtörténeteket is vállaló keretébe. Erre már a könyv címe is utal, hiszen az Apokalipszis a legrettenetesebb szenvedések, megtorlások leírásával van tele, így elviselhető, hogy a Vatikánban is történhetnek botrányos dolgok…. Már pedig a regény épp ennek a rendkívül izgalmas témának bonyodalmaival hozza lázba az olvasót a világ minden részén. Elég, ha az USA egyik bestseller írójának, Sheldon Vanaukennek sorait idézem: ”Ezernyi könyvet elolvastam már, és ez a regény az egyik legnagyszerűbb, amelyet valaha is a kezembe vettem. Remélem, tízezrek olvassák majd, és ugyan úgy megragadja majd őket is, ahogyan engem lenyűgözött ez a remekmű”. A dolog érdemi részéről mindenképpen jó emlékezetünkben kotorászni, és felidézni az utolsó pápák minduntalan visszatérő bejelentéseit, hogy a vatikáni kúria reformját meg kell oldani. A jóhiszemű hívő persze nem tudta és én még ma sem tudom, hogy miért és milyen területen kell, kellene ezeket a reformokat végrehajtani. Azt azonban tudjuk, hogy épp a mi mostani igen egyenes és bátor pápánk ezt mindenképpen meg fogja oldani. Már ki is nevezte azt a nyolctagú bíborosi testületet, mely többek között a kúria reformjának elodázhatatlan kérdését is elemeire bontva kivizsgálja és véleményezteti. O’ Brien könyve azért világszenzáció, mert ezt a tabu-témát helyezi regényének központjába. Így akarva, nem akarva egyházi kriminológiát alkot. Mi más kell a mai társadalomnak. És jegyezzük meg mindjárt az elején,
hogy mesteri módon a jó és a gonosz párviadalába avatja be olvasóit, akik az első oldaltól kezdve a 600-dikig Krisztus földi helytartójának, a csodálatos és szent pápának, valamint a regény főhősének oldalára áll és a szent ügynek diadaláért szurkol és imádkozik. A főhős, Elijah atya korunk világnézeteinek pergőtüzében áll és mindenben felismeri a sátán manipulációit. Az idők jeleit vizsgálva felismeri, hogy valószínűleg közel van már az apokalipszis ideje, és az Antikrisztus is megkezdte tevékenységét. A Vatikántól kapott titkos megbízatás alapján ezért nekilát, hogy felderítse, ki áll a világot átszövő, pusztulást hozó események mögött. De ne menjünk ilyen messzire! Nem kell a Vatikán kúriájába behatolnunk. Hiszen a regénynek épp az a legnagyobb értéke, hogy miközben a világegyház sorsáról van szó, az olvasó minduntalan saját társadalmának és benne saját életének, plébániájának vagy egyházmegyéjének problémáival szembesül. Tudniillik a sátán, a gonoszság atyja ugyanazokkal a kísértésekkel igyekszik rabul ejteni mindannyiunkat, még Krisztust is, aki egyedül veretlen és legyőzhetetlen. Mi mindannyian: bíborosok, püspökök, papok, szerzetesek, hívek, kételkedők sebezhetők, bűnbe esők, sőt kételkedők, tagadók, de még árulók is lehetünk, sokszor vagyunk is. Most a regényből veszek ki néhány epizódot az előbbiek illusztrálására azzal a megjegyzéssel, hogy a szerző szavai, megjegyzései, megállapítási, vagyis véleménye teljesen azonos azzal, amit én magam immár évek óta vallok. Számomra ez azért lényegbevágó, mert igazolva látom szemléletem és ítélőképességem helyességét. + A regény azzal kezdődik, hogy azt a zsidó férfit, aki a holokausztból megmenekült, majd milliárdossá vált, és mint Saul Damaszkuszban, egy pillanat alatt megtért, majd belépett Israelben a karmelita rendbe, egyszóval ezt az Eliah , vagyis Illés testvért a pápa egy nap leforgása alatt a Vatikánba rendeli. Azt a rövid párbeszédet idézem, ami közte és rendi elöljárója (perjel) között hangzott el utolsó találkozásuk órájában. Íme a részlet a 16.oldalról: „A mi pápánk különleges ember, mind szellemét, mind szívét, mind intellektusát tekintve – röviden, egy szent… De ellenségek veszik körül. Az Egyház válságban van, és ez a válság az alapokig terjed. Igen, több sebből vérzünk (válaszolta Eliah). És ezen sebek közül a legsúlyosabbakat az Egyház saját gyermekei okozták” A perjel eme rövid válasza annyira igaz, hogy a regénynek tulajdonképpen ez a kulcs-szava. Ez azért fontos észrevétel, mert mi legtöbbször külső tényezőkben véljük felfedezni az Egyház válságba jutását. Óriási tévedés!!!!! A válság kórokozói mi magunk vagyunk. Nos, erről szól ez az izgalmas regény. Méghozzá úgy, hogy rámutat a sátán alattomos, sokszor észrevehetetlen fertőzésére. Ennek vírusa megtámadhat bárkit: bíborost, püspököt, plébánost, káplánt, hívőt egyaránt. (Ez az, amiről írtam elmélkedésemben: „Lelkigyakorlat egy sátáni vírus ellen”.) Hogy a regény valóban ennek az alaptézisnek kibontásáról és végső kifejletéről szól, arra az általam adott alcím utal, mely így hangzik: „avagy Miként pofozta meg egy bíboros a pápát?+
Az Apokalipszis árnyékában c regény egyéb fontos igazságokra is figyelmeztet. Például arra, hogy a sátán legtöbbször szinte észrevétlenül fertőzi meg kiszemelt áldozatát. Kisebb hibákat meg szoktunk engedni magunknak. Ezeket bocsánatos bűnnek nevezzük, gondolván, hogy nem is olyan nagyon bántjuk meg ezzel a Jó Istent. A könyvnek 70. oldalán mesteri módon mutat rá erre a főszereplő, Eliah atya és jó barátja, Billy, a vatikáni államtitkárságon dolgozó monsignore. A téma: kis dolgokon múlik minden. A regény történeténél maradva, példaként hozható fel, hogy az a bíboros, aki a rémtörténet végén megpofozza a pápát, kezdetben a Vatikán leghűségesebb főpapjának hírében állt. A lepra is kezdetben kicsi piros foltként jelenik meg az ember testén. Íme a párbeszéd. „Mondom, legrosszabb ellenségeink egy része elég közel áll a mi csapatunkhoz. Tényleg olyan komoly dolog, mint ahogy néhányan gondolják? Egy Júdás is elég. Egyetlenegy Júdás. Tudod, hogy van egy Júdás valahol az egyházon belül ebben a pillanatban? Több is….A szentatya közelében? Azt hiszem. Az egészen biztos, hogy a Kúrián belül vannak olyanok, akik nem voltak éppen boldogok a pápaválasztás kapcsán. Elég sok boldogtalan ember van ott. És mi van az engedelmesség és az alázat szellemével? Nem látják, nem ismerik fel a kísértést? K i s d o l g o k k a l k e z d ő d i k. Kis, ártalmatlannak tűnő dolgokkal. Neheztelés, morgolódás, sértődöttség. Aztán fokozatosan a hasonló gondolkodású emberek elkezdenek egymás felé gravitálni…. Egy kis idő után meggyőzik magukat arról, hogy ők tulajdonképp megmentik az Egyházat… Hol van mindebben a Szentélek?... Azt hiszik, a Szentlélek az ő politikájukon keresztül nyilatkozik meg…. Hatásos kábítószer. ” Ahol papok, hívek vannak, megvan a veszélye annak, hogy a kis dolgokon, kis bűnökön keresztül a sátán egyre hatásosabban létrehozza a jóság látszatát, miközben elrejti a gonosszal való szoros kapcsolatát. + Ennek a regénynek van egy sajátos értéktöbblete: az olvasót magát veszi célba, miközben a szereplők életéről beszél. Értékrendje evangéliumi, megegyezik az egyház morális és dogma rendszerével. Ezért az olvasó állandóan magára ismer, és következtetéseket von le a maga élete számára. Állandóan tükröt ad a kezébe, mert hasonló szituációkban találja magát. Aki ismeri az elmúlt évtizedek szellemi, erkölcsi légkörét, megdöbbenve olvassa a regényt, mely leleplezi a valóságot. Az pedig a következő: A regény csak látszatra bonyolult. Valójában a sátán tartja kezében a Krisztus egyháza ellen vívott végső harcot. Ehhez szüksége van mellékszereplőkre, akik sokszor nem is tudják, hogy kinek a szolgálatában teszik azt, amit parancsolnak nekik. Ha nem éltem volna az ötvenes évektől kezdve a
békepapok néven elhíresült boszorkánykonyha közvetlen közelében, nem hinném el, hogy a regényben is szereplő papok, főpapok valóban élő személyek, és mennyire kiszolgálói tudnak lenni saját egyházuk ellenségeinek. Mivel a lejtőn megállni lehetetlenség, nem is gondolják, hogy egy akta aláírásával mások életét oltják ki. Több forgatókönyvet ismerünk, aszerint, hogy nyílt egyházüldözésről vagy egy lassú belső felmorzsolódásról van szó. Az utóbbi esetben gyakorolják a „beszivárgás” módszerét. „Elijah nem kevés összeesküvés-elméletet hallott már. Szabadkőművesek beszivárgása a katolikus egyházba. A maffia manipulációi. Marxista aknamunka. Volt egy olyan elmélet, hogy mielőtt a kommunizmus megbukott volna, több ezer ügynököt telepítettek be a papi szemináriumokba világszerte, és ezek közül mostanra abba a korba értek, hogy elfogadhatták kinevezésüket püspökségekbe és az egyetemes egyház adminisztratív munkaköreibe” (186. oldal) A regényben szereplő Vettore bíboros, a pápa legnagyobb ellenfele úgy belebonyolódott az Antikrisztus vezette összeesküvésbe, hogy közvetve felelős volt Elijah atya legjobb barátjának, a vatikáni államtitkárságon dolgozó Billynek haláláért. Hiába álcázták balesetnek, utcai karambolnak az esetet, ö tudta, hogy el fogják tenni láb alól. + „A báránybőrbe bujtatott farkasról” az evangélium nyíltan beszél. A regényben is van egy fejezet, mely épp arról számol be, hogy még Elijah atya is meginog, mert annyira szimpatikusnak látja, érzi az Antikrisztust. Capri szigetén találkozott vele először, a vérengző Tiberius császár birtokán. Hátborzongató ez a leírás: hogyan kedvelteti meg magát a sátán, aki a világ békéjének megteremtésének ürügyén fogadja most a pápa külön megbízottját (157. oldal) „Arról van szó, hogy éreztem milyen mesterien kezel engem,… aki tudja, hogyan bánjon az emberekkel,- egy olyan tehetséges ember, aki könnyedén eloszlatja a félelmeidet, és azt a gyanúdat, hogy manipulálnak…Egyfajta személyes nagyságot éreztem benne. A végzet, mint kifejezés ötlik az ember eszébe. De nem volt benne semmi nagyzolás vagy magamutogatás. Ehelyett inkább nemesnek találtam, szinte spirituálisnak…. Szerény, szinte alázatos a maga módján. Nagy hatást tett rám. És ez volt a világ ura? Nagy meglepetés volt. Ő maga egyáltalán nem tűnt sötét alaknak. Nem volt benne semmi bűnös…temperamentumát nézve semmi jele nem volt a gonoszságnak…Olyan tekintélyt sugároz, amiben keveredik a kedvesség és erő….” Az csak pár sorral alább derül ki, hogy előbb egy csésze teát kapott, ami nagyon ízletes volt. Akár tettek bele valamit, akár nem, tény hogy Elijah atyát rövid ideig megszédítette a világ urának titulált sátán a Capri találkozón. De aztán magához tért.
„De tudnom kellett volna, hogy így lesz. Az apokalipszis nem melodráma. Ha az lenne, a legtöbb ember felébredne, és látná, milyen veszélyben van. Ez az igazi halálos veszély….” Ez az a „báránybőr”, melyről Jézus lerántja a leplet. Ezért mondja: „ a ti szavatok legyen igen-igen, nem-nem,- a többi a hazugság atyjától való”. Hogy mennyire így van, mutatja az egyház, de a magunk élettörténete is. +++ Ez a reflexiónak szánt írás nem azt a célt szolgálja, hogy Az apokalipszis árnyékában című regénynek tartalmáról számoljon be, hanem hogy felhívja a figyelmet a szerzőnek, O’ Briennek az egyház számára írt megszívlelendő gondolataira. Jól tudjuk, hogy pusztába kiáltó szó vagyunk csupán, mégis jó, ha dokumentumként rögzítjük, hogy vannak, akik megértik az idők szavát. Üzenetnek ítélem a regényen végighúzódó alapgondolatot, amely az Új szövetség minden írásában, a négy evangéliumtól kezdve az apokalipszisig bezáróan szünet nélkül figyelmeztet a sátán állandó jelenlétére és gonosz mesterkedéseire. Ez a regény azért nevezhető teológiai értelemben is remekműnek, mert eleinte azt mutatja meg, hogy a sátán hogyan zavarja meg, és hogyan támadja orvul hátba az embereket,- később nyíltan felfedi, hogy ő van a Júdások, árulók és gyilkosok mögött. Az üzenet azért aktuális, mert az idő haladtával egyre több hívő, sőt a papság maga is hallgat a sátán létéről és manipulációiról. Nem gondolnak arra, hogy épp az a sátán célja, hogy elhitesse az emberekkel, hogy ő nem is létezik. Ezért adta ki figyelmeztetőül VI. Pál pápa azt az írást, hogy a sátán létéről szóló tanítás a katolikus keresztény hitnek az evangéliumból eredő tétele, és a Miatyánknak Jézus Krisztustól megfogalmazott kérése:Szabadíts meg minket a gonosztól. A sátán az Antikrisztust személyesíti meg. Két módszert használ. Vagy egy velejéig gonosz, kegyetlen ember alakjában jelenik meg, vagy ellenkezőleg a világbéke megteremtésén fáradozó, megértést hirdető személy képében, akiről csak a legvégén derül ki, hogy ki is ő valójában. Épp oly aljas eszközökkel dolgozik, mint a másik típus, éppúgy hazudik és gyilkol. O’ Brien az utóbbi típusról írja regényét. Ebben is csak a végén derül ki, hogy áldozatai nem véletlen balesetek, hanem mérgezés, kegyetlen kínzások és válogatott gyilkosságok miatt tűnnek el sorra egymás után. Ebben a regényben is az Antikrisztus a szimpatikusnak, szerénynek mutatkozó elnök képében jelenik meg, ki előre tudja, hogy kit fog legközelebb eltetetni láb alól, miközben végig ártatlan báránynak színleli magát. Minderre a regény utolsó fejezeteiben derül fény. Akkor, amikor a Vatikánba rendelt Elijah karmelita atya lerántja a leplet az elnökről és szabadkőművesekből álló legszűkebb baráti köréről. Ő fedezi fel Vettore bíborosban a Júdást, aki látszatra engedelmeskedik a pápának, valójában kooperál az elnökkel. Hogy mire képes egy Júdás, az a 19.fejezetben lepleződik le: a bíboros egyre nyíltabban támadja a pápát, durva szavakkal, majd végül arcul vágja, úgy mint Jézus Krisztust a szolga.
A sátán tehát mindenütt jelen van,- Jézus és az apostolok történetében éppúgy, mint a Vatikánban. Az a kérdés, hogy mit kell tennünk vele szemben? A pápa életszentsége és Elijah engedelmessége az egyedüli megoldás Amikor kiderül Vettore bíboros árulása és a pápa arculütése, a Vatikánban mindenki a pápát akarja kimenteni. Már Bari kikötőjében várja egy hajó, melyen KisÁzsiába vinnék. De a pápa nem hagyja el Rómát, és vállalja a vértanúságot is. Nem magára gondol, hanem leghűségesebb és legengedelmesebb fiára, Elijah atyára, aki ha, nem menekül, az elnök következő áldozata lesz. Ezért őt küldi maga helyett Bariba, de előtte dolgozószobájában püspökké keni, ujjára felhúzza a püspöki gyűrűt, és elbúcsúzik tőle, tudván, hogy soha nem látják egymást. És mit tesz Elijah atya, a titokban felkent püspök? A 20. fejezet valóban apokaliptikus, mert Isten akaratát követve és az angyalok segítségével titkon bejut az elnök Capri szigetén épült palotájába. Szemtől szembe áll Krisztus és a Sátán megtestesített alakja. Elijah lerántja az elnök álarcát, és egyenként megnevezi kiket gyilkolt meg. A párbajnak egyedül az vet véget, hogy előveszi zsebéből a püspöki gyűrűt és az ördögűzés szavait hangosan mondja: Vade retro, Satana! Vade retro! Távozzál Sátán! Isten nevében parancsolom, Sátán, hagyd el őt. Az elnök teste a padlóra zuhant. Végül lehunyta szemét és eszméletét vesztette. + A püspökké felkent karmelita atya nem tett mást, mint amire Krisztus rendelte apostolait: hirdessétek az evangéliumot, gyógyítsátok a betegeket és üldözzétek ki a sátánt. Az Isten útjai kiszámíthatatlanok. Egyre kevesebb szó esik az egyház templomaiban a sátánról? Akkor egy regényen keresztül tudják meg több százezren, hogy létezik, és Jézus Krisztus az egyedüli, aki ki tudja üldözni lelkünkből. Ennek tudatában imádkozunk a hívekkel együtt minden szentmisém után a sátánölő Szent Mihályhoz,- és ezért éneklem magamban a zirci esti liturgián hallott imát, amire Szent Péter tanította meg az egyházat: ”Testvérek! Éberek legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek a sátán oroszlánként jár körül, keresvén, hogy kit nyeljen el. Erős hittel álljatok ellen neki a hit erejével”
