ÚJ KIHÍVÁSOK, ÚJ NATO

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad Információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment szak Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány

ÚJ KIHÍVÁSOK, ÚJ NATO A bővülő NATO és a NATO-orosz kapcsolatok a XXI. századi biztonságpolitikai kihívások tükrében

Készítette: Zatureczki Nelli

Budapest, 2005

Tartalomjegyzék

TARTALOMJEGYZÉK ....................................................................................3 BEVEZETÉS ...................................................................................................5 I. FEJEZET ......................................................................................................6 A szervezet rövid bemutatása .....................................................................................6 A NATO megalakulása..............................................................................................6 Az Észak-atlanti Szerződés........................................................................................6 Szervezeti felépítés ....................................................................................................7 Együttműködési formák nem NATO országokkal ..................................................10 Békepartnerség.....................................................................................................10 Euro- atlanti Partnerségi Tanács ..........................................................................12 Mediterrán Párbeszéd...........................................................................................13 Délkelet-európai Kezdeményezés........................................................................14 Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés (ICI) .............................................14 NATO-ukrán kapcsolatok....................................................................................14 NATO- orosz együttműködés ..............................................................................15 II. FEJEZET ...................................................................................................17 A XXI. század biztonsági körülményei ....................................................................17 Az új stratégiai koncepció .........................................................................................18 III. FEJEZET ..................................................................................................22 A NATO bővítése .......................................................................................................22 A csatlakozás kritériumai.........................................................................................22 A csatlakozási folyamat állomásai...........................................................................22 Tagsági Akcióterv....................................................................................................23 A 2004-es bővítési kör .............................................................................................24 A bővítés értékelése .............................................................................................29 A 2004-es NATO-bővítés orosz visszhangja.......................................................30 A NATO további terjeszkedése ...............................................................................32 IV. FEJEZET..................................................................................................36 A NATO és Oroszország kapcsolata ........................................................................36 Az orosz külpolitika az ezredfordulón.....................................................................36 A terrortámadások hatása.........................................................................................38 A csecsen háború megítélése ...............................................................................38 Washington és Moszkva viszonya .......................................................................39 Az események oroszországi megítélése...............................................................43

3

A NATO-orosz együttműködés jövője ....................................................................45 A NATO-Oroszország Tanács.............................................................................45 Az isztambuli NATO-csúcs .................................................................................46 Következtetések - Mire számíthat Moszkva a jövőben?..........................................47 BEFEJEZÉS ..................................................................................................52 MELLÉKLETEK ............................................................................................54 1. számú melléklet ......................................................................................................54 A NATO FŐTITKÁRAI......................................................................................54 2. számú melléklet ......................................................................................................55 3. számú melléklet ......................................................................................................56 4. számú melléklet ......................................................................................................57 FELHASZNÁLT IRODALOM ........................................................................58

4

Bevezetés Az ezredforduló igen jelentős változásokat hozott a nemzetközi rendszer tekintetében. Az új biztonságpolitikai kihívások módosításokat követeltek meg a nemzetközi kapcsolatok szereplőitől. Ennek keretében gyökeresen át kellett alakítani az eddigi biztonságpolitikai gondolkodásmódot is, mivel maga a biztonság fogalma is tágabb értelmezést nyert. Az új kihívások összetettek, ezért kezelésük átfogó megközelítést követel meg. Az említett változásokhoz természetesen az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének is igazodnia kellett és kell a mai napig. Ennek a folyamatnak a sikere nagymértékben függ attól is, hogy a 2004. március 29-én csatlakozó hét új tag milyen mértékben képes hozzájárulni a szervezet kötelezettségeihez, az euro-atlanti térség biztonságához, illetve mennyire tudják kiegészíteni annak tevékenységét. Az idei bővítési kör másik érdekes vonatkozása, hogy – az 1999-es bővítéshez hasonlóan ismét valamennyi új tagállam a Varsói Szerződés egykori tagja, ám ezúttal már három posztszovjet köztársaság is felvételt nyert a NATO-ba. Ezenközben a NATO egyre szélesebb körű együttműködést folytat nem NATO-tagállamokkal, köztük Oroszországgal. Az a paradox helyzet állt tehát elő, hogy az egykoron legnagyobb ellenség, a Varsói Szerződés vezető országa jelenleg az egyik kiemelt partnere a szövetségnek. Dolgozatomban szeretném bemutatni, hogy: 1. Az új biztonságpolitikai körülmények milyen mértékben hatottak ki a NATO – orosz, valamint az amerikai-orosz együttműködésre? 2. Milyen változásokkal jár a Szövetség idei bővítése? 3. Mely országok lehetnek tagjai a következő bővítési körnek? 4. Egyáltalán meddig terjedhet ki a Szövetség? 5. Hogyan viszonyul Oroszország a NATO idei bővítéséhez? 6. Elképzelhető Oroszország NATO-tagsága?

5

I. fejezet1 A szervezet rövid bemutatása A NATO megalakulása A II. világháború után kialakult nemzetközi helyzetben a győztes Egyesült Államok feladta korábbi szeparatizmusát és segítő kezet nyújtott Európának. A nyugati országok ugyanis a második világháború után csökkentették védelmi kiadásaikat és leszerelték csapataikat. Ezzel szemben a Szovjetunió teljes létszámban fenn kívánta tartani haderejét. Ebben a helyzetben pedig az ENSZ alapokmánya, a nemzetközi megállapodások önmagukban nem nyújthattak kellő védelmet a külső agresszió, illetve a demokratikus államok szuveneritásának biztosításához. Az USA egy személyben „vezére” és partnere is lett Nyugat – Európának. A multilateralizmus előretörése folyamán sorra születtek a nemzetközi intézmények, melyek átfogó intézményrendszert alkottak, garanciát jelentve ez által a fennálló rend biztosítására. Az ekkor megalakult szervezetek egyike volt a NATO. 1949. április 4-én írták alá az alapító tagok (Belgium, Dánia, Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg Norvégia, Olaszország, Portugália) a Washingtoni Szerződést. 1952-ben Görögország és Törökország, 1955ben a Német Szövetségi Köztársaság, 1982-ben Spanyolország, 1999-ben Magyarország, Csehország és Lengyelország, 2004-ben pedig Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia is csatlakozott a politikaikatonai szervezethez. (Spanyolország a katonai tömbbe csak 1996-ban lépett be, Franciaország pedig kilépett belőle 1966-ban. Görögország szüneteltette tagságát 1974-80 között a ciprusi konfliktus miatt.)

Az Észak-atlanti Szerződés A szervezet fő célja, hogy politikai és katonai eszközökkel megvédje összes tagállamának szabadságát és biztonságát, összhangban az Észak-atlanti Szerződéssel

1

Forrás: NATO kézikönyv, 2001

6

és az ENSZ Alapokmányával. Megerősíti a független államoknak az egyéni vagy kollektív védelemhez való elidegeníthetetlen jogát. A NATO kormányközi szervezet, a tagállamok megőrzik szuveneritásukat. A biztonságpolitika megvalósításának eszközei: a megfelelő katonai képességek kialakítása, illetve más országokkal való párbeszéd. Legfontosabb ellátandó feladatok: a biztonság megteremtése és fenntartása, konzultáció, elrettentés és védelem, válságkezelés, partnerség. A szervezet két legfontosabb pillérét a következő cikkek fogalmazzák meg: A 3. cikk alapján a Szövetség országai vállalják, hogy céljaik sikeres megvalósítása érdekében „kifejlesztik egyéni és kollektív védelmi képességeiket”. Az 5. cikk kimondja, hogy bármely tagállam ellen intézett támadást a NATO egésze ellen irányuló támadásnak tekintenek.

Szervezeti felépítés a) Észak- atlanti Tanács (NAC): Az egyetlen szervezet a szövetségen belül, melynek hatáskörét az Észak–atlanti Szerződésben lefektették. A NATO legfontosabb döntéshozó testülete, tényleges politikai hatalommal és döntési képességekkel rendelkezik. Fontos közéleti szerepet játszik – nyilatkozatok útján tájékoztatja döntéseiről a nyilvánosságot, a Szövetségen kívüli országokat.

Alárendelt testületeket, bizottságokat hozhat létre, amelyek

segítik a munkáját, vagy speciális területekért felelősek. Tagjai a tagállamok nagyköveti rangú állandó képviselői. Általában hetente legalább egyszer ülésezik, szükség esetén azonban rövid idő alatt is összehívható. Évente legalább kétszer miniszteri szinten is ülésezik, ilyenkor a külügyminiszterek képviselik országukat. Három- négyévente a különösen fontos, általában hosszabb távú kritikus kérdések előterjesztésekor az állam- és kormányfők részvételével ül össze az ún. NATO –csúcs keretében. A szintektől függetlenül ezek a tanácskozások azonos felhatalmazással és döntési jogkörrel rendelkeznek. Az üléseken a NATO főtitkár, távollétében helyettese elnököl. Miniszteri szintű értekezleteken a külügyminiszterek egyike tölti be ezt a szerepet, évente rotációs alapon váltva egymást.

7

A megvitatásra kerülő témákat a főtitkár vagy bármely ország képviselője felvetheti. Az állandó képviselők kormányuk utasításai alapján járnak el. A határozatokat egyhangúlag, egyetértés alapján hozzák. b) Védelmi Tervező Bizottság (DPC): A kollektív védelmi tervezéssel és a legfontosabb katonai ügyekkel foglalkozik, irányelveket ad a NATO katonai szervezeteinek. Szintén állandó képviselőkből áll, de évente kétszer a védelmi miniszterek szintjén ülésezik. (Franciaország nem képviselteti magát, mivel nem tagja a katonai tömbnek.) c) Nukleáris Tervezési Csoport (NPG): A nukleáris erőknek a NATO biztonságában és védelmi politikájában betöltött szerepével kapcsolatos ügyek legfőbb konzultációs fóruma. Rendszerint évente kétszer ülésezik a védelmi miniszterek szintjén, általában a DPC üléseihez kapcsolódóan. Igény esetén nagyköveti szinten is ülésezik. Franciaország képviselői itt sincsenek jelen, Izland pedig megfigyelőként vesz részt a munkájában. d) Nemzetközi Titkárság: Munkatársai a tagországok delegáltjai, a Főtitkárnak tartoznak

felelősséggel.

A

Tanács,

a

bizottságok

és

a

különböző

munkacsoportok tevékenységét segíti. e) Politikai

Bizottság:

Politikai

kérdésekben

az

Észak-atlanti

Tanács

tanácsadójának szerepét tölti be. Tagjai a nemzeti delegációk politikai tanácsadói, szükség esetén pedig szakértőket is foglalkoztatnak. Elnöke a politikai ügyekben illetékes főtitkárhelyettes. f) Katonai Bizottság: A Szövetség legmagasabb szintű katonai szerve, a Tanács felügyelete alatt működik. Ajánlásokat tesz a NATO politikai szervezeteinek, amennyiben szükségesnek tartja a Szövetség területének közös védelme szempontjából. Útmutatást ad a NATO főparancsnokainak katonai ügyekben. Évente legalább kétszer ülésezik. A tagországok – kivéve Franciaország - haderőinek vezérkari főnökei alkotják. Mivel Izland nem rendelkezik fegyveres erőkkel, ezért polgári személy képviseli. Az elnöki tisztet a tagországok vezérkari főnökei váltakozva töltik be, három éves periódusokban. Az elnök a bizottság szóvivőjeként képviseli azt más fórumokon. A Katonai Bizottság tevékenységét a tagállamok katonai szakértőiből álló munkacsoportok, és a Nemzetközi Katonai Törzs támogatja.

8

g) Egyesített Katonai Szervezet: Szervezeti keretet biztosít a tagországok területének védelméhez a biztonságukat és stabilitásukat fenyegető veszélyek ellen. Magába foglalja az észak-atlanti térség egészét átfogó katonai parancsnokságok hálózatát. A legmagasabb politikai szintű ellenőrzés alatt áll. Bázist nyújt a haderők közös gyakorlataihoz, valamint együttműködést biztosít számos területen (pl.: távközlési és információs rendszerek, légvédelem, haderők logisztikai támogatása, eljárások és felszerelések szabványosítása). h) Nemzetközi Katonai Törzs: Támogatja a NATO Katonai Bizottságának munkáját. Irányítása alá tartozik számos katonai hivatal, melyek a Katonai Bizottság tevékenységének speciális területeiért felelősek. Feladata a katonai kérdéseket érintő tervek, értékelések és ajánlások kidolgozása, illetve a döntések előkészítése és végrehajtása. A Nemzetközi Katonai Törzs élén egy tábornok, vagy tábornok rendfokozatú személy áll, akit a Katonai Bizottság választ ki a tagállamok jelöltjei közül. A Nemzetközi Katonai Törzs állományát – csakúgy, mint a Nemzetközi Titkárság esetében – a tagállamok delegálják. i) Főtitkár: A Szövetség legfőbb szóvivője mind a külkapcsolatokban, mind a tagállamok kormányai közti érintkezésben. Felelős a konzultációs és döntéshozatali folyamatok elősegítéséért az egész Szövetségen belül. Az Észak-atlanti Tanács, a Védelmi Tervező Bizottság és a Nukleáris Tervező Bizottság elnöke. Javaslatot tehet arra, milyen témát vitassanak meg, valamint közvetíthet, ha a tagállamok között nézeteltérés merül fel. Katonai struktúra2 A 2002-es prágai csúcsértekezleten jelentős szervezeti átalakításokról született döntés. A Szövetséges Hadműveleti Parancsnokság, (ACO-Allied Command Operatins, korábban Szövetséges Hatalmak Európai Legfelsőbb Parancsnoksága, SHAPE) alapvető feladata a NATO vezette műveletekre történő közvetlen felkészülés irányítása és a műveletek vezetése. Székhelye: Mons, Belgium. Alárendeltségében két összhaderőnemi parancsnokság működik: az északi Joint Force Command (JFCNORTH a hollandiai Brunssumban) és a déli (JFC-SOUTH az olaszországi Nápolyban). Ez utóbbihoz tartozik Magyarország.

2

Forrás: www. honvedelem.hu

9

A Szövetséges Fejlesztési Parancsnokság (korábban Szövetséges Hatalmak Atlanti-óceáni Legfelsőbb Parancsnoksága, SACLANT) funkcionális feladatokat lát el. Székhelye Norfolk, Virginia (USA). A parancsnokság felelősségi körzete megszűnik, a katonai képességek biztonságpolitikai igényeknek megfelelő erővé történő átalakításáért felel, amely elsődlegesen elemző-értékelő, valamint a haderőtervező feladatokat foglalja magában. Harcászati szinten hat Joint Force Component Command (JFCC), amelyek közül a JFC-NORTH alárendeltségében a németországi Ramsteinben a légierő, a nagy-britanniai North-woodban a haditengerészeti és a németországi Heidelbergben a szárazföldi, valamint a JFC-SOUTH alárendeltségében a törökországi Izmírben a légierő, Nápolyban a haditengerészeti és Madridban a szárazföldi parancsnokság gondoskodik a speciális feladatok végrehajtásáról. A szövetség új parancsnoki struktúrájához tartozik még az Egyesített Hadviselési Központ az alárendelt Egyesített Fegyveres Erők Kiképző Központtal és az Egyesített Elemző és Tanulmányi Központtal, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a felkészítéshez, az interoperabilitáshoz, a doktrínafejlesztéshez és az új irányelvek kidolgozásához. A NATO Katonai Bizottsága vezérkari főnöki szintű ülésén 2003. november 12-13-án

Brüsszelben

az

új

NATO-parancsnoki

struktúrára

való

áttérés

felgyorsításáról döntött. A struktúra harmincszázalékos létszámcsökkentésére a katonai hatóságok opciókat dolgoztak ki. Az előirányzott állománycsökkentést eddig 19%-ban sikerült végrehajtani, de a feladatok növekvő száma miatt nem tartják indokoltnak a további csökkentéseket. Az új parancsnoki struktúrában rendszeresített tábornoki beosztások közül hazánk Csehországgal rotációban egy kétcsillagos, valamint egy önálló egycsillagos kvótás tábornoki beosztásra számíthat. Együttműködési formák nem NATO országokkal Békepartnerség 1994-ben a NATO felhívást intézett a NACC és az EBESZ országokhoz, hogy csatlakozzanak a brüsszeli csúcsértekezleten útjára indított PfP (Partnership for Peace) programhoz. A felhívást harminc állam fogadta el, Magyarország 1994. február 8-án csatlakozott. A program elsődleges célja a katonai együttműködés és a közös válságkezelés. Ez alkalmat adott a tagságra törekvő államoknak a felkészülésre. A PfP szoros 10

együttműködési lehetőséget biztosít azoknak a semleges országoknak is, amelyeknek nem célja a tagság vagy a belátható jövőben nem számolhatnak annak elnyerésével, a NATO bővítése miatt azonban új választóvonalak kialakulásától, illetve saját biztonsági érdekeik veszélyeztetésétől tartanak. A PfP egész Európában hozzájárul a politikai és katonai együttműködés bővítéséhez, fokozza a stabilitást, csökkenti a békét fenyegető veszélyeket.

A

felhívással egy időben kiadott keretdokumentumban a NATO vállalta, hogy egyeztet bármely partnerrel, ha az úgy érzi, közvetlen fenyegetés érte területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát. A program főbb célkitűzései a következők: -

katonai együttműködési kapcsolatok a NATO-val a közös tervezés, gyakorlatok, kiképzés céljából, javítva ez által a képességeket, lehetővé téve a feladatvállalást (békefenntartás, kutatás-mentés, humanitárius műveletek terén)

-

képességek és készültségek fenntartása

-

védelmi erők demokratikus ellenőrzésének biztosítása

-

nemzeti védelmi tervezési és költségvetési folyamatainak átláthatóbbá tétele

-

hosszabb távon olyan erők kialakítása, amelyek alkalmasabbak a NATO tagokkal közösen végzett műveletekre

A partnerek a NATO-val közösen dolgozzák ki az egyéni partnerségi programot (IPP-Individual Partnership Programme), amely két évre szól, és tartalmazza: -

a partner politikai céljait,

-

rendelkezésre bocsátandó katonai és egyéb eszközöket,

-

körvonalazza az együttműködés céljait,

-

a végrehajtandó konkrét tevékenységeket.

Lehetséges együttműködési területek: 1. légvédelem, légtér irányítása, ellenőrzése 2. konzultáció, vezetés és irányítás 3. polgári-védelmi tervezés 4. válságkezelés, békefenntartás 5. haderő és védelmi struktúrák demokratikus ellenőrzése 6. védelmi tervezés, költségvetés, forrásgazdálkodás 11

7. nemzetvédelmi beszerzési programok tervezése 8. védelempolitika 9. nemzetvédelmi kutatás és technológia tervezése 10. katonai földrajz 11. nyelvoktatás, katonai oktatás, kiképzés 12. felhasználói logisztika 13. egészségügyi szolgálatok 14. nukleáris, biológiai, vegyi fegyverek elleni védelem 15. szabványosítás Már az 1999-es washingtoni csúcsértekezlet a partnerség bővítését eredményezte. Az új stratégiai koncepció a partnerséget (a válságkezelés mellett) a Szövetség alapvető biztonsági feladatainak részévé tette. A NATO célja, hogy a PfP operatívabb legyen és a partnereknek nagyobb szerep jusson azon tevékenységek, programok tervezésben, levezénylésében és ellenőrzésében, amelyekben részt vesznek. Ezt a szándékukat a 2002-es prágai csúcstalálkozón is megerősítették, valamint reményüket fejezték ki, hogy további - balkáni és közép-ázsiai - országok is csatlakoznak az együttműködéshez. Isztambulban a partnerországok eltérő fejlettségét figyelembe véve a mechanizmus továbbfejlesztését határozták el. Az elfogadott stratégiai irányváltás, illetve megújulás elsősorban a terrorizmus elleni fellépés szempontjából fontossá vált kaukázusi és közép-ázsiai országokra, valamint a műveletekhez hozzájárulni képes fejlett európai partnerekre fordít figyelmet. (Egyúttal azt is leszögezi, hogy ez nem jelenti a NATO Balkán iránti elkötelezettségének gyengülését. Ezt mutatja, hogy napirenden van Bosznia-Hercegovina és Szerbia-Montenegró felvétele a partnerségi együttműködésbe. ) Euro- atlanti Partnerségi Tanács Az EAPC (Euro-Atlantic Partnership Council) 1997-ben létrehozott biztonságpolitikai

fórum,

amely

a

rendszeres

párbeszéden

túl

gyakorlati

együttműködési keretet biztosít a NATO tagállamai és partnerországai között. A Szövetség lehetőséget nyújt arra, hogy a partnerek saját igényeik szerint vehessenek részt mind a katonai, mind a civil programokban. Az évek során veszített jelentőségéből azon országok számára, amelyek időközben NATO-taggá váltak, vagy a végrehajtásra kerülő Tagsági Akcióterv (Membership Action Plan, MAP) 12

eredményeként a csatlakozás reális közelébe kerültek. 2001. szeptember 11-ét követően azonban ismét felértékelődött a szerepe. A terrorizmus elleni küzdelem új lendületet adott az együttműködésnek, a partnerországok jelentős része ugyanis csatlakozott a NATO-tagállamok afganisztáni műveleteihez, vagy logisztikai támogatást nyújt azokhoz. Az EAPC-n belül folytatott gyakorlati együttműködés napjainkra teljesen átkerült a Partnerség a békéért (PfP) keretébe – a két szervezet tagsága megegyezik (26 NATO tagállam mellett Oroszország, Írország, Svájc, Tádzsikisztán és Üzbegisztán). A

prágai

csúcsértekezleten

a

NATO

modernizációjának

keretében

megerősítették az EAPC szerepét a terrorizmus-ellenes koalíció fenntartásában. Mediterrán Párbeszéd A NATO 1994-ben hívta életre a Mediterrán Párbeszédet Jordánia, Izrael, Egyiptom, Marokkó, Tunézia és Mauritánia részvételével. 2000 áprilisában Algéria is csatlakozott. A résztvevő országok és a NATO közötti kétoldalú kapcsolatokon alapul. A kezdeményezés célkitűzései a következők: − járuljon hozzá a földközi-tengeri térség biztonságának és stabilitásának fokozásához − szolgáljon a bizalomerősítés fórumaként a NATO és a részt vevő országok között − erősítse a regionális biztonsági erőfeszítéseket és stabilitást − jobb megértést biztosítson az egész mediterrán térségben A Mediterrán Együttműködési Csoport 1997-es létrehozása intézményesítette a Párbeszédet. Ezáltal kifejezésre jutatták, hogy az euro-atlanti térség biztonsága összefügg a mediterrán térség biztonságával és stabilitásával. A dialógus részes államai meghívást kaphatnak bizonyos, gondosan kiválasztott, békepartnerségi tevékenységben való korlátozott részvételre, pl. a következő

területeken:

kutatás-mentés,

tengeri

biztonság,

humanitárius

segítségnyújtás, katonai orvosi együttműködés. A partnerek maguk választják meg részvételük körét és a kapcsolattartás intenzitását.

13

Délkelet-európai Kezdeményezés Az 1999-es washingtoni csúcsértekezleten hozták létre a SEEI (South East Europe Initiative). Célja a térségben a regionális együttműködés és a hosszú távú biztonság és stabilitás támogatása. A következő négy pillérre épül: 1. Délkelet-európai biztonsági kérdésekkel foglalkozó konzultatív fórum, melynek résztvevői a NATO tagállamai, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Macedónia. 2. Délkelet-európai

regionális

együttműködéssel

foglalkozó

ad

hoc

munkacsoport-AHWG (az EAPC politikai bizottságának irányítása alatt) 3. békepartnerségi eszközök 4. térség országai számára célzottan kidolgozott biztonsági együttműködési programok Isztambuli Együttműködési Kezdeményezés (ICI) Az ICI (Istanbul Cooperation Initiative) célja, hogy a NATO egyéni együttműködési programok keretében kiterjessze az eddigi politikai párbeszédet, illetve lehetőséget teremtsen a közel- és közép-keleti térség országai számára a kooperáció

megkezdésére.

A

lehetséges

együttműködés

területei:

katonai

interoperabilitás fejlesztése, védelmi reform támogatása, terrorizmus ellenes küzdelem, hírszerzési és tengeri járőrözési együttműködés, határbiztonság és polgári veszélyhelyzeti tervezés.

Az együttműködés hozzájárulhat a régió biztonsági

struktúrájának kialakításához és elősegítheti a partnerek és a Szövetség jövőbeni közös békefenntartó tevékenységét is. NATO-ukrán kapcsolatok Ukrajna függetlenné válása után rögtön csatlakozott az Észak-atlanti Együttműködési Tanácshoz (NACC-North Atlantic Cooperation Comittee). 1994-ben csatlakozott a PfP-hez, s 1997. májusában alapító tagja volt az EAPC-nek. Ukrajna stratégiája integrációjának fokozása az európai és transzatlanti struktúrákba. 1997. májusában nyitották meg a NATO ukrajnai Információs és dokumentációs Központját, elsőként egy partnerországban. 1997-ben Madridban írták alá a Charta a NATO és Ukrajna partnerségéről szóló megegyezést, amely elismeri Ukrajna határainak sérthetetlenségét, területi 14

integritását, támogatja gazdasági fejlődését. Egyben alapot jelent a konzultációhoz az alábbi területeken: -

válságmegelőzés, illetve –kezelés

-

békefenntartó és humanitárius műveletek

-

védelmi reform

-

polgári-katonai kapcsolatok

-

költségvetés, forrástervezés

-

polgári védelem és katasztrófa készültség

-

tudomány, ösztöndíjak, szemináriumok, kiképzés

1997. decemberében egyetértési memorandumot írtak alá. A Szövetség két összekötő tisztet küldött Kijevbe, hogy megkönnyítsék a PfP-ben való részvételt. Kibővítették az együttműködés területeit. (közös munkacsoportok, fegyveres erők demokratikus ellenőrzése, interoperabilitás, technikai és környezeti biztonság, űrkutatás fejlesztés) Ukrajna csatlakozott a Nyitott Égbolt Szerződéshez, az Atomsorompó Egyezményhez, részt vett a NATO irányítása alatt álló IFOR-béketeremtő Erők (Implementation Force for Bosnia and Herzegovina), illetve KFOR (Kosovo Force) tevékenységében is. NATO- orosz együttműködés Oroszország 1994-ben csatlakozott a Békepartnerséghez. 1997. májusában írták alá a NATO és az Orosz Föderáció közti Kölcsönös Kapcsolatok, Együttműködés és Biztonság Alapokmányát, s ezzel intézményesítették a kapcsolatokat. Az egyezmény a legmagasabb szintű politikai elkötelezettséget tükrözi az euro-atlanti térség tartós, átfogó békéjének megvalósítása érdekében, valamint keretet jelentett az új biztonsági kapcsolatok kialakításához. Létrehozták az Állandó Közös Tanácsot (PJC-Permanent Joint Committee) is, amely a konzultációk fő helyszínévé vált, jelentős szerepe kapott a bizalomépítés folyamatában. 2002-ben felváltotta a NATO –Oroszország Tanács. 1998-ban az Orosz Föderáció megnyitotta NATO misszióját. 1999. márciusában azonban a NATO koszovói bombázása miatt Oroszország felfüggesztette PJC-beli tevékenységét, a hadműveletek befejezése után visszatért, sőt, jelentős számú haderővel képviseltette magát a NATO vezetése alatt működő KFOR-ban. 15

2000-ben Lord Robertson Moszkvába utazott a kapcsolatok helyreállítása érdekében. Ennek eredményeként 2001. februárban NATO Információs Irodát nyitottak az orosz fővárosban. Ezáltal lehetővé vált a NATO átfogó bemutatása Oroszországban, a kölcsönös tájékoztatás, konzultáció. A NATO –orosz együttműködés legfőbb területei: -

bizalom, átláthatóság előmozdítása

-

tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozása

-

nukleáris fegyverekkel való visszaélés

-

békefenntartás

-

leszerelés, fegyverzetellenőrzés

-

tengeri kutatás, mentés

-

katonatisztek átképzése

-

terrorizmus elleni harc

-

védelmi vonatkozású tudományos együttműködés

-

környezetvédelmi kérdések

-

polgári védelmi tervezés

-

katasztrófa elhárítás

16

II. fejezet A XXI. század biztonsági körülményei3 Az

alábbiakban

szeretném

röviden

jellemezni

a

XXI.

századot

biztonságpolitikai szempontból. Először is fontos tisztázni a biztonság fogalmát. A biztonság egy közösség által elfogadott és fontosnak tartott értékek védelme. A kollektív biztonság gondolata először az első világháború után jelent meg a Népszövetség keretében. A második világháború után differenciáltabbá váltak a veszélyek, ugyanis megjelentek a politikai, gazdasági, morális és környezeti kockázati tényezők. A XXI. századi új - még alakuló - világrendben gyakorlatilag kizárható egy világméretű fegyveres konfliktus kialakulása. Azonban számos új kockázati tényező jelent meg: -

természeti katasztrófák

-

fertőző betegségek, éhínség

-

munkanélküliség, tömeges elszegényedés

-

migráció, embercsempészet

-

etnikai és vallási ellentétekből adódó fegyveres konfliktusok

-

fegyverek és gyártási technológiák terjedése

-

világméretűvé váló bűnözés

-

nemzetközi terrorizmus

Ezekről általában elmondható, hogy határokon átívelő jelenségekről van szó, ezért az ellenük való küzdelem nemzetközi összefogást igényel. A globalizáció hatására az említett kockázatok felerősödnek, illetve gyakran összefonódnak. Nem véletlen, hogy Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter az Egyesült Államokat ért terrortámadás első évfordulója alkalmából így fogalmazott: „… a védtelenekre sújtó pusztítás minden eddigit felülmúl. … Új a kötelék a terroristahálózatok, terrorista országok és tömegpusztító fegyvereik között, amely… tekintélyes ellenfelekké tehet kicsi és szegény országokat vagy akár magánszemélyek kis csoportjait is. …Ha nem cselekszünk, a terrorizmus eddig nem látott mértékben billenti ki egyensúlyából a világot…”

3

Kőszegvári Tibor: A 21.század világképe és veszélyei című írása alapján

17

A bipoláris világrend felbomlásával olyan világ alakult ki, amely egyidejűleg egy- és többpólusú is. Politikai és katonai téren ugyan kétségtelen az Egyesült Államok hegemóniája, gazdasági szempontból azonban az Európai Unió és a TávolKelet is felzárkózott. Európa, mint katonai erő még hosszabb ideig nem lesz számottevő tényező. Nem feledkezhetünk el Oroszországról sem, amely a hidegháború után ugyan elvesztette korábbi jelentőségét, most azonban újra megjelent a világpolitika színpadán. Gazdasági téren nyilvánvalóan még hosszú ideig nem jut befolyásoló szerephez, annak ellenére, hogy az olajexportból igen jelentős jövedelemre tesz szert az ország. Átmeneti gyengesége ellenére az orosz gazdaságban nagy lehetőségek rejlenek. Elsősorban a nyersanyagbázisaira számíthat Oroszország mint már annyiszor. A korábbi "sikerágazat", a fegyvergyártás ma már elavulóban van, hiszen még a szovjet időszakban fejlesztették ki kínálatát (elsősorban a harci repülőgépek avultak el a nemzetközi versenyben). Sikerre számíthat viszont a távközlésben, a nehéz-gépgyártásban és a világűrkutatásban. A világkereskedelemben azonban egyelőre elsősorban az energiára és az energiahordozókra támaszkodhat. Nukleáris erejét tekintve azonban a második katonai pólusnak is tekinthető az Egyesült Államok mellett, ezért kiemelt figyelmet érdemel.

Az új stratégiai koncepció A NATO átalakulása valójában nem a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások eredményeként indult meg, jóval korábbi folyamatról van szó.

A szervezet

megalakulásakor kidolgozott stratégia átalakításának igénye először a hidegháború végével jelentkezett. A Varsói Szerződés és a KGST megszűnésével, számos új állam megalakulásával és a balkáni problémák hatására új biztonsági rendszer épült ki Európában. Néhányan azt a véleményt képviselték, hogy a Szovjetunió felbomlásával nincs szükség többé a NATO-ra, mivel megszűnt a fenyegetés. Ennek ellenére azonban a Szövetség rugalmasan reagált a változásokra, idomulva az új körülményekhez, önmagát „katonai és politikai kollektív védelmi szövetségként”. Az 1990-es évek világpolitikai eseményei azonban további alkalmazkodást követeltek meg a Szövetségtől. Az jelentette az első lépéseket, hogy a NATO 1995ben - története során először - fegyveres erőket alkalmazott. Bár a tagállamok között nem uralkodott teljes egyetértés az ENSZ vezetése alatt végrehajtott boszniai békefenntartó hadműveleteket illetően, végül felismerték a NATO-nak azt a 18

képességét, amely lehetővé teszi, hogy szerepet vállaljon a felmerülő új biztonságpolitikai veszélyek elhárításában – vagyis nem csak a tagállamokat ért külső támadások esetén tud fellépni. Többek között a háború kapcsán felmerülő nézeteltéréseken való felülemelkedés, egy közös politika kialakítása is bebizonyította, hogy a szervezetnek van további létjogosultsága. Szembesülniük kellett azonban azzal a ténnyel, hogy a Szövetség akkori felépítésében, formájában nem volt alkalmas a végrehajtandó feladatok megoldására. Mindezek eredményeként 1999-ben, Washingtonban - immár három új tag: Csehország, Lengyelország és Magyarország részvételével - elfogadták A NATO új stratégiai koncepcióját: A koncepció méltatja a NATO eddigi történetének eredményeit. A Szövetség kijelenti, hogy a továbbiakban új típusú feladatok megoldására vállal kötelezettséget, annak érdekében, hogy az Európában kialakuló új biztonsági környezetben is meghatározó szerepet tudjon játszani, csakúgy, mint történetének első ötven évében. Az új stratégia alapját a tagállamok azon kijelentése adja, mellyel megerősítik a transzatlanti kapcsolatok és a kollektív védelem iránti elkötelezettségüket és a 21. századi kihívásokhoz kívánják igazítani a koncepciót.

Az alapelvek között

hangsúlyozzák a demokrácia, az emberi jogok és a törvényesség megőrzését, fenntartását –mint a tagállamok közös értékeit. Megerősítik azt a célkitűzést, hogy Szövetség országainak biztonságát és szabadságát politikai és katonai erőkkel védje meg a szervezet. A biztonság tág megközelítésével találkozhatunk a koncepcióban. Felismerik, hogy egy európai háború kitörésének, „hagyományos agressziónak” a valószínűsége minimálisra csökkent, ezzel szemben azonban számos új biztonsági kockázattal kell szembenézniük, melyek a következők: -

emberi jogok megsértése

-

etnikai konfliktusok

-

politikai instabilitás, elnyomás

-

vallási rivalizálás

-

területviták, államok felbomlása

-

gazdasági nehézségek

-

nukleáris, biológiai és vegyi fegyverek elterjedése

19

Ezek az új tényezők tehát igen sokrétűek, összetettek és legtöbbször nehezen megjósolhatóak, ezért kezelésük kiemelt figyelmet követel meg. A Szövetség feladataiként a következőket fogalmazták meg: -

biztonság: stabil euro-atlanti biztonsági környezet fenntartása

-

konzultáció: transzatlanti fórumként szolgál a tagállamok érdekeit sértő vagy veszélyeztető kérdésekről

-

elrettentés és védelem: a washingtoni szerződés 5. és 6. pontja alapján valamely tagállam ellen irányuló agresszióval való fenyegetés elrettentése, illetve bármely tagállam megvédése egy agresszióval szemben

-

válságkezelés: eseti elbírálás alapján aktív részvétel a válságkezelésben

-

partnerség: széleskörű partnerség az euro-atlanti térség államaival

A Szövetség biztonságpolitikája az alábbi elemekre épül: 1. A transzatlanti kapcsolat: Európa és Észak-Amerika biztonsága oszthatatlan 2. A szövetség katonai képességeinek fenntartása: A szervezet képes legyen bármilyen típusú feladat ellátására. 3. Az európai biztonsági és védelmi identitás: Fejlesztése szoros együttműködést kíván meg a NATO és az Európai Unió között. A kiegyensúlyozott és dinamikus transzatlanti partnerség érdekében az európai szövetségesek nagyobb felelősségvállalása szükséges, amely egyszersmind lehetővé teszi a képességek rendelkezésre bocsátását akkor is, ha a NATO nem vállal katonai szerepet. 4. Konfliktus-megelőzés és válságkezelés: a Szövetség kész békefenntartó műveleteket támogatni, azokban részt venni az ENSZ vagy az EBESZ felhatalmazásával. 5. Partnerség, együttműködés és párbeszéd: Ezen programok segítségével törekszik

a

szervezet

a

béke

megőrzésére,

a

demokrácia

előmozdítására az euro-atlanti térség országaiban. Kiemelt szereppel bír az Oroszországgal és Ukrajnával létesített viszony. 6. A szervezet bővítése: A NATO kinyilvánította, hogy nyitott új tagok felvétele iránt, mivel az „a Szövetség általános politikai és stratégiai 20

érdekeit szolgálná”, illetve hozzájárul az európai biztonság és stabilitás növekedéséhez is. 7. Fegyverzetellenőrzés,

leszerelés

és

a

fegyverek

elterjedésének

korlátozása: A szervezet célja, hogy a kollektív védelemi képesség fenntartását és küldetései teljesítését az erők szükséges legalacsonyabb szintjén valósítsa meg. A Szövetség haderejére vonatkozóan megállapítják, hogy az amerikai hagyományos és nukleáris erők európai jelenléte továbbra is kívánatos Európa biztonsága szempontjából. A szervezet törekszik a felelősség arányos megosztására, ezért fontos az európai biztonsági és védelmi identitás fejlesztése. Hangsúlyozzák továbbá az eszközök és képességek többnemzeti finanszírozását. A haderőnek megfelelő képességekkel kell rendelkeznie valamennyi feladat ellátására, ezért fontos az alkalmazhatóság, a fenntarthatóság, a kiképzés, a csapatok telepítésének, az interoperabilitásnak, a mozgósítás képességének fejlesztése. A továbbiakban a fenti elemek közül csak a bővítés folyamatára és a NATO – orosz viszony alakulására szeretnék részletesen kitérni. A bővítés és a koncepció alapján folytatott partnerségi programok ugyanis mind szorosabb viszonyt eredményeznek a Varsói Szerződés egykori tagállamaival. Felmerül a kérdés, lehetséges-e, hogy néhány évtized múlva az egykor szembenálló két szervezet valamennyi tagja a NATO-tagja lesz?

21

III. fejezet A NATO bővítése A Washingtoni Szerződés 10. cikke értelmében a Szövetség tagállamai bármely európai államot - egyhangú megegyezésük esetén – a szervezethez való csatlakozásra hívhatnak fel, amennyiben az adott ország képes hozzájárulni az északatlanti térség biztonságához. A NATO tehát a „nyitott ajtók politikáját” alkalmazza. A csatlakozás kritériumai A NATO 1995-ben elkészített tanulmánya alapján a tagságra törekvő országoknak több feltételt is teljesíteniük kell: -

Piacgazdasággal

és

működő

demokratikus

politikai

rendszerrel

rendelkeznek -

Az EBESZ irányelveinek megfelelő elbánást biztosítanak a területi kisebbségek számára

-

A szomszédos országokkal békés viszonyt ápolnak és elkötelezettek a viták békés úton való rendezése iránt

-

Megvan a képességük és a szándékuk, hogy katonai hozzájárulást nyújtsanak a Szövetségnek és megvalósítsák a többi tagállammal szemben az interoperabilitást

-

Elkötelezettek a demokratikus polgári-katonai intézményi struktúrák iránt

Amennyiben egy ország eleget tesz a feltételeknek, a Szövetség az Északatlanti Tanácson keresztül meghívhatja a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A csatlakozási folyamat állomásai A csatlakozási tárgyalásokat NATO szakértők és egyéni meghívottak részvételével folytatják le. Két körben zajlanak a tárgyalások: az elsőben a politikai és védelmi kérdéseket egyeztetik, a másodikban pedig technikai, biztonsági és jogi témákat, illetve a leendő tag költségvetéshez való hozzájárulásának mértékét vitatják meg. A további szükséges reformok végrehajtására pontos időkeretet állapítanak meg, ám ezeket a reformokat nem feltétlenül kell a csatlakozásig teljesíteni. Ezután elkészítik a Csatlakozási Jegyzőkönyvet minden csatlakozó állam számára, s módosító jegyzőkönyvként a Washingtoni Szerződéshez csatolják. A tagállamok ratifikálják a jegyzőkönyvet saját országuk előírásainak megfelelően.

22

Amint minden ország elfogadta a csatlakozási dokumentumokat, a Főtitkár meghívja az új tagállamokat, hogy csatlakozzanak a Szövetséghez. Hivatalosan akkor válnak taggá, amikor az Amerikai Egyesült Államok kormányánál letétbe helyezik a csatlakozási okiratot. Tagsági Akcióterv 1999-ben a NATO washingtoni csúcsán vezették be a Tagsági Akcióterv (MAP – Membership Action Plan) intézményét, azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a tagságra törekvő országok felkészülését. A program nagyrészt a hidegháborút követő első, 1999-es bővítés tapasztalatain alapul, amikor Csehország, Lengyelország és Magyarország csatlakozott a szervezethez. A tagjelöltek egyéni éves nemzeti programokat nyújtanak be, részletezve a tagságra való felkészülés számos aspektusát, többek között politikai, gazdasági, védelmi erőforrásbeli, katonai, biztonsági és jogi téren. A NATO külügyminiszterei folyamatosan felülvizsgálják a MAP végrehajtását. Minden évben a NATO külügy- és védelmi minisztereinek tavaszi ülése elé terjesztik a MAP keretében végzett tevékenységek értékelését.

A Szövetség ezek alapján konkrét visszacsatolást és

tanácsokat ad. A jelölt országoknak a következő feltételeket kell megvalósítaniuk: -

Nemzetközi, etnikai vagy külső területi viták békés megoldása

-

Törvényesség és emberi jogok iránti elkötelezettség

-

Fegyveres erők demokratikus ellenőrzése

-

Gazdasági szabadság, szociális igazság és környezeti felelősség elősegítése

A Tagsági Akcióterv nem helyettesíti a Békepartnerség programját, sőt, az abban való részvétel igen fontos, mert lehetőséget jelent, hogy a csatlakozni vágyó országok fejlesszék a NATO-erőkkel való interoperabilitást. A Tagsági Akcióterv nem jelenti a későbbi tagság feltétlen garanciáját. A NATO minden ország kapcsán eseti alapon, konszenzussal dönt a tagjelölt esetleges felvételéről. A program meghirdetésekor a következő kilenc ország jelezte részvételi szándékát: Albánia, Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Románia, Szlovákia és Szlovénia. A 2004. április 29-ei bővítés óta pedig Albánia és Macedónia mellett Horvátország is kidolgozta saját nemzeti programját. 23

A 2004-es bővítési kör A 2002. november 21-22-én megrendezett prágai NATO-csúcs keretében hét országot (Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia) hívtak meg, hogy megkezdjék velük a csatlakozási tárgyalásokat. A döntésben fontos szerepet játszottak az amerikai terrortámadások következményei is. Az események tükrében ugyanis az amerikai kormányzat határozottan támogatta a bővítést. A csatlakozás várható időpontjaként 2004-et határozták meg. Az alábbiakban szeretném röviden jellemezni az említett országokat.4 1. Bulgária: 2002-ben 51 000 fős haderővel rendelkezett (25 000 fős szárazföldi erő, 4370 fős tengerészet, 13 100 főből álló légierő, 8530 fő egyéb, továbbá 303 000 tartalékos és 14 000 fős félkatonai erő. A haderő összlétszáma (2004-ben) 45 000 fő, a katonai költségvetés (2003ban) 400 millió $ (a GDP százalékában: 2,6). Bulgária volt az egyetlen olyan egykori Varsói Szerződés-tagállam, amely két NATO-tagállammal volt közvetlenül határos. Ezzel magyarázható, hogy a hadseregének létszáma és fegyverzete is - arányait tekintve - jóval meghaladta a szövetség átlagát. A rendszerváltást követő időszakban a mindenkori bolgár kormány a haderő fenntartásra fordítható költségeket drasztikusan csökkentette, illetve többszöri - nem mindig kellő gonddal megtervezett és végrehajtott - haderő-átalakítást kezdeményezett. Bulgária 1990-ben vette fel a kapcsolatokat a NATO-val, és 1994-től vesz részt a békepartnerségi programban. A bolgár haderő részt vesz a nemzetközi békefenntartó tevékenységben Bosznia (SFOR-2), Etiópia, illetve Eritrea területén (UNMEE). Kiemelkedőnek számit a közel 500 fős állománnyal való bolgár jelenlét Irakban. Bulgária NATO-taggá válása több előnyt is magában rejt a Szövetség számára, hiszen megerősíti a déli szárnyat, másfelől pedig a két szomszédos korábbi tagállam, Görögország és Törökország is szárazföldi kapcsolatba került a NATO közép- és nyugat-európai tagországaival. Az európai biztonság szempontjából fontos tényező, hogy a Szövetség bővítésével növekedett a

4

Forrás: www.honvedelem.hu és Helga Haftendorn: Eine neue NATO? című írása

24

Szerbia-Montenegróval határos NATO-országok száma. Az iraki háború szempontjából meghatározó stratégiai értéket képvisel logisztikai téren, kapcsolatot biztosítva Európa, a Kaukázus, a Közel-Kelet és Közép-Ázsia között. Bulgária csatlakozásának indítékai a következők: Egyéni úton nem tudja biztosítani védelmét. Az ingatag balkáni helyzet, a kaukázusi konfliktusok azonban jelentős veszélyforrást képviselnek. Emellett nagy kockázatot jelent az ország biztonsága számára a gazdasági és társadalmi instabilitás, a korrupció és a szervezett bűnözés. 2. Észtország: 5510 fős hadereje volt 2002-ben. (2550 fős szárazföldi erő, 440 fős haditengerészet, 220 fős légierő, 2300 fő egyéb, illetve 24 00 tartalékos és 2600 fős félkatonai állomány) Az aktív haderő létszáma 3800 fő, a katonai költségvetés (2003-ban) 128 millió euró, ami a GDP 2%-a. Észtország 1991-es függetlenné válása után megkezdődhetett az önálló haderő kiépítése. Az elmúlt 13 év alatt fokozatosan és szisztematikusan építették fel az ország reguláris haderejének, az Észt Védelmi Erőknek a szervezeti egységeit, intézményeit. A rendszerváltás után szinte azonnal kereste a kapcsolatot a NATO-val, kezdettől fogva részt vett a szövetség békepartnerségi programjában. Részt vesz számos ENSZ misszióban, jelen van a Balkánon ( IFOR, SFOR, SFOR II ) és az Afganisztánban szolgálatot teljesítő ISAF-erőkben is (7 fővel). A NATO-hoz való csatlakozásának egyik indoka az Oroszországgal közös határszakasz és a jelentős számú orosz kisebbség. Az ország nem tart közvetlen katonai fenyegetéstől, a nemzetközi krízisek és az ingatag politikai szituációk érinthetik biztonságát. Mivel a haderejének modernizálására rendelkezésre álló erők szűkösek, ezért kisebb, mozgékonyabb egységek kialakítására törekszik. 3. Lettország: 2002-ben 4880 fős haderővel rendelkezett (4000 fő szárazföldi erő, 620 fős haditengerészet, 250 főből álló légierő, valamint 13 050 tartalékos és 32 000 fős félkatonai állomány)

25

Az aktív haderő létszáma 4880 fő, a katonai költségvetés (2003-ban) 162 millió euró, ami a GDP 1,4%-át jelenti. A jelenlegi Lett Nemzeti Fegyveres Erők elődszervezetét 1918-tól hozták létre. Az önállóság elnyerésével kezdődhetett meg az önálló haderő kiépítése. Az elmúlt 13 év alatt fokozatosan alakították ki a reguláris Nemzeti Fegyveres Erőket. 1991 után Észtországhoz hasonlóan azonnal a NATO felé fordult, s szintén kezdetektől tagja a Békepartnerség programjának. Igen kis létszámú, mondhatni, jelképes békefenntartó erővel képviselteti magát Afganisztánban az ISAF, Boszniában az SFOR II, valamint Koszovóban a KFOR erők keretében. Észtországgal ellentétben nem zárja ki teljes mértékben egy fegyveres konfliktus lehetőségét. Oroszország határos volta szintén szerepel indítékai között. A haderő fejlesztése mellett kiemelt figyelmet fordít a határvédelemre és a civil védelemi képességek kiépítésére. 4. Litvánia: 12 700 fős haderejéből 7950 fős szárazföldi erővel, 650 fős haditengerészettel és 1150 fős légierővel rendelkezik, továbbá 245 700 tartalékossal és 14 600 fő félkatonai állománnyal. Az aktív haderő létszáma 9750 fő, a katonai költségvetés (2003-ban) 294 millió euró, amely a GDP 1,9%-a. Litvániában 1990-ben kiáltották ki a függetlenséget, ám a Litván Fegyveres Erőket csak 1992-re alakították ki. Szintén a kezdetektől részt vett a Szövetség békepartnerségi programjában. Litvánia

kis

állományú,

jelképes

békefenntartó

erővel

van

jelen

Afganisztánban (ISAF), Boszniában (SFOR II.) és Szerbia-Montenegróban (Koszovó - KFOR), továbbá Irakban is. Speciális földrajzi helyzeténél fogva fenyegeti veszély, elsősorban a Beloruszra jellemző instabil politikai helyzet és a kalinyigrádi orosz enkláve miatt. (A Respublika című független litván lap egyik cikke szerint a csatlakozás egyik legfőbb érve számukra a kollektív védelem, amely elsősorban Oroszországgal való viszonyukat tekintve fontos. A csatlakozás egyéb előnyeit kevésbé értékelik, hiszen nem fűződik közvetlen érdekük a

26

közel-keleti vagy kasmíri térséghez.)5Litvánia katonai téren szorosan együttműködik Lengyelországgal. 5. Románia: 97 200 fős haderejéből 66 000 fő alkotja a szárazföldi erőket, 7200 fő a haditengerészetet és 14 000 fő a légierőt, valamint 104 000 tartalékossal és 79 900 fős félkatonai állománnyal rendelkezik. A haderő összlétszáma (2004-ben) 97 200 fő, a katonai költségvetés (2003ban) 1,12 milliárd euró, azaz a GDP 1,95%-a. A Varsói Szerződés országai közül a 220 ezer fős román haderő - az ország méretéhez, állampolgárainak számához viszonyítva - a leggyengébbek közé tartozott, mert Ceausescu a belügyi erőket tartotta magas szinten, ezáltal biztosítva korlátlan hatalmát. A többlépcsős haderőreform még ma sem befejezett. Az 1990-es évek eleje óta szoros kapcsolatokra törekszik a NATO-val, kezdettől fogva résztvevője a békepartnerségi programnak. Az ország aktív részese

a

nemzetközi

békefenntartó-béketeremtő

műveleteknek,

Afganisztánban, Irakban, Boszniában, Etiópiában és Eritreában egyaránt jelentős katonai erővel képviselteti magát. A NATO-hoz való csatlakozásának egyik előnye, hogy Bulgáriához hasonlóan szintén hidat képez Görögország és Törökország között. A terrorizmus elleni háború kapcsán ugyancsak jelentős támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak. Földrajzi helyzeténél fogva a még mindig ingatag Dél-Európa, a Közel-Kelet és a Fekete-tenger térsége jelent az ország számára biztonsági kockázatot. 6. Szlovákia: 22 00 fős haderővel rendelkezett 2002-ben: 13 700 fős szárazföldi erő, 7000 fős légierő, 1300 fő egyéb, továbbá 20 000 tartalékos. A haderő összlétszáma 2004-ben is 22 000 fő, a katonai költségvetés (2003ban) 590 millió euró, ami a GDP 2%-át teszi ki. A cseh-szlovák államszövetségben - katonai szempontból - Szlovákia jórészt a "hátország”

szerepét

játszotta,

így

függetlenedése

után

a

védelmi

minisztériumot és a Szlovák Fegyveres Erőket is teljesen új alapon kellett létrehozni.

5

Joint Council for Europe – Respublika, Vilnius, Litvánia 2002. május 29.

27

Függetlenné válása óta részt vesz a békepartnerségi programban. A szlovák katonák ott vannak az ENSZ és a NATO szinte valamennyi békefenntartó, illetve béketeremtő programjában. Szlovákia aggódva figyeli a kaukázusi és a dél-európai helyzetet, valamint a globalizáció kedvezőtlen hatásait. Közvetlen katonai fenyegetéstől azonban nem tart. Szlovákia az 1999-es bővítési körbe még nem kapott meghívást, mivel Vlagyimir Meçiar kormányzati rendszere több tekintetben is antidemokratikus vonásokat mutatott. Jelenleg Szlovákia csatlakozása stratégiai fekvése, katonai képességei alapján, valamint gazdasági szempontból is előnyös a Szövetségnek. Egyike azon néhány új tagállamnak, amelynek védelmi kiadásai elérik a NATO által előirányzott mértéket. Hazánk számára előnyös, hogy Szlovákia csatlakozásával közvetlen kapcsolatba

került

két

NATO-tagállammal,

Csehországgal

és

Lengyelországgal. 7. Szlovénia: 2002-ben 6550 fős szárazföldi erővel, 20 000 tartalékossal és 4500 fős félkatonai állománnyal rendelkezett. A haderő összlétszáma 2004-ben 6650 fő, a katonai költségvetés (2003-ban) 340 millió euró, ami a GDP 1,8%-át jelenti. 1991-ben háborús események nyomán vívta ki a függetlenségét. 2004 végétől a Szlovén Hadsereg teljesen hivatásossá válik, s a 2004 elején még 1200 fős legénységi állományt szerződéses katonákkal váltják fel. Szlovénia függetlenné válása törekszik a mielőbbi NATO-tagságra, felvétele – többek között a bonyolult balkáni helyzet miatt - csak a bővítés második körére vált lehetségessé. Mindössze néhány főnyi állománnyal képviselteti magát a nemzetközi békefenntartó-béketeremtő akciókban. Részt vesz a boszniai (SFOR-II.), a közel-keleti (UNTSO) és a koszovói (KFOR) missziókban. Legfőbb biztonsági kockázatnak a következőket tartja: terrorizmus, szervezett bűnözés, migrációs hullámok, valamint egyéb nem katonai tényezők.

28

A NATO, valamint különösen Magyarország számára igen előnyös a csatlakozása, mert ezzel közvetlenné válik a kapcsolat hazánk és Olaszország között. A bővítés értékelése Katonai szempontból az újonnan csatlakozó hét tag csak csekély mértékben képes hozzájárulni a Szövetség képességeihez. Többen közülük még a védelmi kiadások NATO által előirányzott mértékét sem tudják egyelőre teljesíteni. Csupán Bulgária és Románia rendelkezik számottevő haderővel, ám a többi tagállamhoz hasonlóan nekik is jelentős modernizációt kell végrehajtaniuk, ezt azonban nehezítik a szűkösen rendelkezésükre álló erőforrások. További nehézséget jelent az új tagok számára, hogy nem elég elérniük a régi NATO tagok színvonalát, hanem a szervezet 2002-es prágai csúcsértekezletén megfogalmazott átalakulási program előírásait is teljesíteniük kell. Egyelőre tehát az a legfontosabb hozadéka csatlakozásuknak, hogy ezentúl területük, légterük és infrastruktúrájuk a Szövetség rendelkezésére áll. A hét ország csatlakozásával tehát a NATO mozgástere kiterjedt Európa keleti és déli részére is, amely segítséget jelenthet a balkáni műveletek során. Lord Robertson, volt NATO főtitkár a következőt nyilatkozta a bővítés kapcsán: „Rendkívüli szimbolikus értékkel bírt az a döntés, miszerint hét, a baltitengertől a Fekete-tengerig elterülő régióban fekvő ország kerül felvételre. Ugyanakkor egyben rendkívül gyakorlatias értékkel is. Minden új szövetséges növeli a közös biztonságunk értékét”. Mindenképpen hátrányos azonban, hogy az immár huszonhat tagú szervezet döntéshozatali mechanizmusa, - amely konszenzust követel meg és amelyet már eddig is több kritika ért – a továbbiakban még nehézkesebbé válik. Az Egyesült Államok számára igencsak kedvező, hogy az új tagok atlantista beállítottságúak. Az iraki háború kapcsán is jelentős politikai támogatásban részesítették az amerikai kormányt. Úgy tűnik, a korábbi NATO-tagországokkal szemben, az USA-hoz hasonlóan, hajlamosabbak hamarabb a diplomáciai, multilaterális eszközök helyett a katonai akciókhoz fordulni.

29

Ugyanakkor az új küldetések tekintetében nem teljes az összhang. Tomáš Valášek úgy fogalmaz a NATO Tükörben megjelent írásában.6 hogy a háborúk és az újjáépítés költségei miatt „a gondolat, hogy a szűkös gazdasági és emberi tőkét valaki más sorsának jobbítására fordítsák, üresen cseng olyan országokban, ahol az átlagjövedelem alig éri el az európai átlag 50 százalékát”. Mircea Geoana román külügyminiszter a 26 NATO-tagország külügyminisztereinek a bővítési ünnepség kapcsán tartott találkozóján azonban így nyilatkozott a NATO iraki szerepvállalásáról: „A kommunista diktatúrát megszenvedett országoknak erkölcsi kötelességük, hogy segítséget nyújtsanak a még ennél is rosszabb zsarnokságot megélt nemzetnek." Nyilvánvaló, hogy az új szövetségeseknek a régi tagországoktól – kivéve Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot – eltérő történelme, politikai tapasztalatai a Szövetségben eddig nem tapasztalt nézetek megjelenését vonja maga után. A 2004-es NATO-bővítés orosz visszhangja Az idei bővítés azért volt különösen érdekes, mert a Szövetség története során először vett fel soraiba egykor Szovjetunióhoz tartozó országokat. Már az 1999-es bővítési kör is kedvezőtlenül érintette az Oroszországgal való viszonyt, miután a Varsói Szerződés valamikori tagállamai nyertek felvételt a NATO-ba. Így sokakban felvetődött, hogyan reagál Moszkva a szervezet további keleti irányú terjeszkedésére. Többen ellenérvként hozták fel a bővítéssel szemben várható ellenséges orosz reakciót. Oroszország saját érdekeiből kiindulva minősíti hibának a Szövetség bővítését. Bár fenntartásokkal fogadták az új tagok felvételét, Moszkva összességében tudomásul vette a bővítést. Természetesen nem is lett volna eredménye, ha támadólag lépett volna fel, hiszen Oroszországnak nincs elegendő befolyása, hogy bármely ország NATO-tagságát megakadályozza. Így aztán az orosz politikai elit a kezdeti heves tiltakozás ellenére kényszerűségből elfogadta a NATO „keleti menetelését”, bár nem ért azzal egyet. Az 1990-es évek elején a szuperhatalmi státusz elvesztése

6

Tomáš Valášek: A bővítés menete – NATO Tükör, 2004. nyár

30

fájdalmas és nehezen emészthető folyamat volt az oroszok számára, „a balti államok felvétele a NATO-ba egy újabb fontos, bár főleg szimbolikus küszöb átlépését jelenti.”7 A balti államok tekintetében Dimitrij Trenyin, a moszkvai Carnegie Központ igazgatója úgy gondolja, a NATO-tagság akár javíthat is a Moszkvához fűződő kapcsolatokon, ahogy az 1999 után történt Lengyelország és Oroszország esetében. Mindenképpen kulcsfontosságú tényező ebben a folyamatban az Észtországban és Lettországban élő orosz kisebbség helyzete. Litvánia felvétele a körülbelül 900 ezer lakosú kalinyigrádi orosz enkláve miatt is problémát jelent. Mivel a balti államok nem rendelkeznek harci gépekkel, NATO-vadászgépek látják el a csatlakozás óta légterük védelmét. Az oroszokat különösen nyugtalanítja, hogy Észtországra, Lettországra és Litvániára nem terjednek ki az európai hagyományos haderőket korlátozó 1990-es CFE-szerződés rendelkezései. Ez pedig azt jelenti, hogy elvileg ezekben az országokban szabadon növelhető a NATO katonai jelenléte. Meg kell azonban jegyezni, hogy a CFE-egyezmény módosítását Moszkva is hátráltatta, amikor nem vonta ki a Moldovában és Grúziában állomásozó csapatait, ahogyan azt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 1999-es isztambuli csúcsértekezletén ígérte. Madeleine Albright, az Egyesült Államok volt külügyminisztere a következőt nyilatkozta:8 „…jelenlegi körülmények között a NATO-nak nincs oka rá, és nem is áll szándékában, hogy nukleáris fegyvereket telepítsen a potenciális új tagországok területére. A tagországok megegyeztek abban is, hogy nem tervezik katonai csapatok tartós állomásoztatását a felveendő államokban. Ugyanakkor katonai erőiknek szüksége van arra, hogy adott esetben használják az új tagok infrastruktúráját és támaszpontjait.” A brüsszeli csatlakozási ünnepségre meghívott Szergej Lavrov orosz külügyminiszter burkoltan „paranoiának” bélyegezte egyes honfitársai rémlátomásait. Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy elavult szervezetnek tartja az egész NATO-t. 9 7

Dimitrij Trenyin: A medve hallgatása www.mkogy.hu/nato/97news17.htm 9 NATO-bővítés után / Hét kicsi éber – HVG 8

31

A Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesület 2004. október 28-ai konferenciáján a budapesti Orosz Nagykövetség I. titkára elismerte, hogy szükséges volt a térség biztonságpolitikai kérdéseinek megoldása, de nem ebben a formában kellett volna megvalósítani. Hangsúlyozta, Oroszország nem általában a NATO bővítését ellenzi, csupán a mechanikus bővítéssel nem ért egyet. Alexander Vershbow, az USA oroszországi nagykövete 2002. októberben tartott előadásán nem értékelte negatívan a bővítést. Néhány hónappal a NATOOroszország Tanács megalakulása után elmondta, hogy minden új NATO-tag Oroszország szövetségesévé is válik egyben a tanácson keresztül. Emellett ugyanazon fenyegetésekkel kell szembenézniük, a sikeres fellépéshez pedig új kapcsolatokra van szükség. Talán az motiválhatja az orosz ellenérzéseket, hogy országuk kirekesztésétől tartanak. Oroszország ugyanis nehezen integrálódik az euro-atlanti biztonsági struktúrába. Fontos lenne, hogy az orosz politikai vezetés tárgyilagosan tájékoztassa a lakosságot

a

NATO-ról,

bebizonyítva,

hogy

a

Szövetség

nem

ellensége

Oroszországnak. Nyilvánvalóan azonban az ötven éves szembenállás után csak nehezen fog megváltozni az orosz lakosságnak a NATO-ról alkotott véleménye, elsősorban az idősebb korosztály körében. A NATO további terjeszkedése10 Jelenleg Albánia, Horvátország és Macedónia is részt vesz a Tagsági Akciótervben. Emellett kiemelt együttműködést folytat a NATO-val Ukrajna és Oroszország, Grúzia pedig a 2002. novemberében megtartott prágai csúcstalálkozó alkalmával jelentette be csatlakozási szándékát. Felmerül a kérdés, meddig terjedhet a Szövetség? A felsorolt országok valamikor valóban a szervezet teljes jogú tagjai lesznek? Vagy létezik egy olyan határ, amelyen túl már nem terjeszkedik a NATO? A Balkánon elhelyezkedő országok tekintetében a csatlakozás lehetőségére vonatkozó kérdésre adandó válasz egyértelműen igen – persze csak abban az esetben, amennyiben teljesítik a Szövetség által meghatározott kritériumokat. Kétségtelen ugyanis, hogy a tárgyalt országok biztonsága közvetlen kihatásokkal lehet a jelenlegi 10

Ronald D. Asmus-Bruce P. Jackson: The Black Sea and the Frontiers of Freedom című tanulmánya alapján

32

NATO-tagállamok biztonságára, az euro-atlanti biztonsági övezet stabilitására. Nem merülhet fel kétség abban a tekintetben sem, hogy a balkáni országok földrajzi, történelmi, kulturális szempontból is szerves részei Európának. A Fekete–tenger régiójának államai viszont nem lehetnek ilyen biztosak jövőjüket illetően. Először is alapvető tisztázni, mely országok tartoznak szélesebb értelemben a Fekete-tenger régiójához: a három NATO-tagállam – Bulgária, Románia és Törökország - mellett Moldva, Ukrajna, Oroszország és a kaukázusi országok, Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország. Az elmúlt közel másfél évtizedben igen csekély érdeklődést tanúsított a Nyugat ezen országok iránt. Ez egyrészt földrajzi elhelyezkedésükkel indokolható, hiszen Európa, Eurázsia és a Közép-Kelet határán találhatóak, egyik földrajzi egységhez sem tartoznak szervesen. A szóban forgó országok sem törekedtek közelebbi kapcsolatra a Nyugattal, elég gondot jelentett számukra a határaikon belül dúló polgárháború és egyéb fegyveres konfliktusok rendezése. A Nyugathoz való csatlakozás gondolata egyébként is lehetetlennek, utópisztikusnak tűnt, mind a nyugati világ, mind a régió országainak szemében. A Nyugat pedig túlságosan el volt foglalva a kelet-közép európai eseményekkel és a balkáni háborúval. Ráadásul a Moszkva befolyási övezetét jelentő „közel külföldről” van szó, mely terület a nyugati civilizáció szemében, történelmi tudatában ún. „kulturális fekete lyukat” képez. Amíg tehát nem oldották meg Európában a hidegháború végeztével felmerülő helyi, regionális problémákat, nem lehetett arra számítani, hogy a Nyugat figyelme a Fekete-tenger térsége felé fordul. Az Európai Unió és a NATO bővítésének sikere azonban a régió új, demokratikus vezetőiben is megérlelte az elhatározást, hogy közelebb kerüljenek az euro-atlanti térséghez - de legalábbis felkeltette az érdeklődésüket. A térség országainak regionális együttműködése az 1990-es évek során többször is felmerült, 1999 óta immár az euro-atlanti közeledés jegyében. Az államok érdekeinek hasonlóságát mutatja az Európai Unióhoz fűződő kapcsolataik alakulása. Bulgária, Románia már elnyerték a tagjelölt státuszt, tehát belátható időn belül az unió teljes jogú tagjává válnak. Törökország pedig a Bizottság értékelése nyomán abban reménykedik, 2004. decemberében szintén megkaphatja a tagjelölt státuszt.

Az

Európai Bizottság kedvező értékelése alapján Törökország is ígéretet kapott a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Idén pedig az Európai Unió kiterjesztette Szomszédsági Politikáját a Kaukázus három államára is. 33

Miért érdeke a nyugati világnak a tárgyalt országok euro-atlanti integrációja? Számos indokot sorolhatunk fel a Fekete-tenger államainak támogatására, mind stratégiai, mind erkölcsi megfontolásból eredőeket. Kezdjük az előbbiekkel: -

Mára Európa demokratikusabb, stabilabb és biztonságosabb, mint eddigi történelme során bármikor. A periférikus területeken uralkodó instabilitás ezért megköveteli a Nyugat közreműködését a veszélyek kezelésében.

-

A Fekete-tenger térsége számos illegális tevékenység – mint például a kábítószer kereskedelem, illegális migráció, emberkereskedelem és mindenek előtt a terrorizmus – melegágyaként szolgál.

-

A régiót több ún. befagyott konfliktus jellemzi Abháziában, DélOszétiában, Hegyi-Karabakhban.

-

A NATO afganisztáni és iraki jelenléte megnöveli az országok stratégiai jelenősségét is, a Szövetség lehetséges hátországaiként.

-

Ha a régió országai stabil, demokratikus értékeken alapuló társadalmakat építenek ki, fontos szerepet tölthetnek be a nyugati világ értékeinek terjesztésében a szélesebb Közel-Kelet felé.

-

A térségen keresztülfutó kőolajvezetékek jelentős gazdasági előnyöket rejtenek magukban mind az érintett országok, mind Európa számára.

Az erkölcsi okok pedig a következők: -

A Nyugat számára stratégiai és lelkiismereti kérdés is volt, hogy a vasfüggöny leomlása után kompenzálja az évtizedes megosztottságot, helyreállítsa a kommunizmus által okozott károkat. Ahhoz, hogy ezt az elképzelését maradéktalanul megvalósítsa, ki kell terjesztenie ezt a szemléletet a Fekete-tenger térségére is.

-

A szóban forgó térség kulturálisan is több szállal kötődik a nyugati kultúrához, sőt, annak számos eleme éppen ezekből az országokból eredeztethető.

-

A kommunizmus miatt sokat szenvedő, kevéssé fejlett országokat nem lehet diszkriminálni, hanem kilátásba kell helyezni számukra, hogy a kritériumok teljesítésével elérhetik a remélt tagságot.

34

Sokan érvelnek a további bővítés ellen Oroszország esetleges ellenséges reakciói miatt. Úgy gondolják, ha a Nyugat elkötelezi magát a Fekete-tenger régiójának országai mellett, az újabb feszültséget eredményezne a Moszkvához fűződő viszony tekintetében, mivel a térség hagyományosan Oroszország érdekövezetének számít. A Kreml pedig befolyásának csökkentésére irányuló törekvésként értékelné a szövetség további, az egykori Szovjetunió területét érintő bővítését. A javuló NATO-orosz kapcsolatok remélhetőleg azzal a következménnyel járnak, hogy Oroszország nem támaszt többé akadályt ezen országok NATO-tagságával szemben. Európának és Észak-Amerikának tehát mielőbb fel kell ismernie az érdekeltségét és felelősségét a térségben. A NATO keretében, a Békepartnerség program révén már léteznek a megfelelő eszközök a katonai együttműködéshez. A feladat az, hogy ezeket a régió országainak adottságaihoz igazítsák. A Szövetségnek ki kell fejlesztenie egy, a térségre vonatkozó átfogó stratégiát. Először is a térség országainak meg kell oldaniuk a „befagyott konfliktusokat”, hiszen a fegyveres összetűzések és katonai erők állandó jelenléte mind gátjai egy békés, gazdaságilag is fejlett térség létrejöttének. A megoldatlan konfliktusok pedig táptalajt jelent a bűnözésnek. Természetesen a térség országainak jelentős reformokat kell végrehajtani, elsősorban nekik kell megoldani a fegyveres konfliktusokat is. Természetesen a Nyugat segíthet a változtatások megvalósításában, valamint olyan külpolitikai környezetet alakíthat ki, amely hozzájárulhat a reformcélok eléérésében. A kérdés tehát nem az, kívánatos-e a NATO további keleti irányú bővítése, csupán az, mikor érhető el ez a cél. A jelek szerint a NATO már döntött, hiszen Jaap de Hoof Scheffer ellátogatott a kaukázusi országokba és Közép-Ázsiába is.11 A látogatás célja az volt, hogy megvitassák, miként lehetséges az együttműködés elmélyítése olyan kulcsfontosságú területeken, mint például a védelmi és katonai reform. A főtitkár hangsúlyozta, a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni harc során stratégiai szükségszerűség egy nemzetközi együttműködés kiépítése, melyben kulcsszerepet játszhatnak a kaukázusi államok. Ugyanakkor felkérte az államokat, hogy mutassanak politikai akaratot a régiót jellemző konfliktusok békés rendezésére.

11

http://www.nato.int/docu/update/2004/11-november/e1104a.htm

35

IV. fejezet A NATO és Oroszország kapcsolata „Oroszország pusztán ésszel nem érthető Se máshoz nem mérhető, Különleges ő – Oroszországban csak hinni kell.” Fjodor Tyucsev, XIX.

századi

orosz

költő

és

diplomata

Az orosz külpolitika az ezredfordulón12 Oroszország Európához fűződő viszonya sajátos kettőséggel jellemezhető. Történelme során mindig is periférikus helyzetben volt földrajzi elhelyezkedése okán. Kultúráját tekintve azonban kétségtelenül szerves része „az öreg kontinensnek”. A Szovjetunió felbomlása után Oroszország kezdetben megpróbálta megőrizni korábbi nagyhatalmi státuszát – kevés sikerrel. Legfeljebb katonai tekintetben nevezhető továbbra is nagyhatalomnak. Megpróbált az Egyesült Államokkal stratégiai partnerséget kiépíteni, s ennek alapján egy többpólusú világrendet létrehozni. A folyamatosan bővülő világgazdasághoz azonban nem volt képes csatlakozni, s a gazdasági kudarc a külpolitika számára is korlátokat jelentett. Samuel P. Huntington13szerint két lehetősége van Oroszországnak külpolitikai téren: az európai politikai, gazdasági rendszerbe történő beilleszkedés, vagy megőrzött önállóságát, politikai súlyát felhasználva regionális hatalomra törekvés. Az orosz politikai elit megosztott ebben a kérdésben. Ezért az 1990-es évek külpolitikája mindig a szerint alakult, melyik politikai csoport került hatalomra, s szabhatta meg annak irányvonalát. Lilja Ševcova, a Moszkvai Carnegie Központ vezető tudományos munkatársa az ukrán elnökválasztás során játszott orosz szereppel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a látványos támogatással Moszkva maga ellen haragította és az 12 13

Nagy Angelika: Az orosz külpolitika néhány kérdése az 1990-es évektől Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása

36

ellenzék oldalára állította a mérsékelt választók nagy részét is. A mostani ukrán események

kulcsfontosságúak

a

FÁK-on

belüli

orosz

befolyás

mértéke

szempontjából. Ukrajna nélkül ugyanis kudarcra vannak ítélve azok az orosz törekvések, melyek a posztszovjet köztársaságok közötti szoros integráció újraélesztését voltak hivatottak megvalósítani. A jelenlegi elnök, Vlagyimir Putyin 1999 végén került hatalomra. Ebben az időszakban Oroszország az 1998-as gazdasági válság hatására folyamatosan veszít politikai befolyásából és tekintélyéből is. Putyin igen nehéz feladat előtt áll, meg kell teremtenie a jogállamiság, piacgazdaság, a politikai és társadalmi intézmények szabadságának, az emberi jogok garantálásának feltételeit. Az új liberális hatalom jelentős erőfeszítéseket tett, hogy megakadályozza az ország helyzetének további romlását. Putyin külpolitikája nem mutatott nagyhatalmi törekvéseket. Lépéseit elsősorban gazdasági érdekek mozgatták. Az ún. „közel külföld” országainak és Moszkvának a közeledését is gazdasági kényszer mozgatta. Fehéroroszország, Ukrajna és Moldova számára ugyanis Oroszország szinte alternatíva nélküli kereskedelmi partner. Putyin felismerte, csak jól működő gazdaságra alapozva valósítható meg a nagyhatalmi státusz. A Huntington által felvázolt lehetőségek közül pedig egyértelműen és tudatosan az első lehetőséget választotta és Nyugat-Európa felé fordult. Ugyanakkor Igor Ivanov külügyminiszter egy 2000. év eleji nyilatkozatában kifejti, a sokpólusú világrendnek nincs alternatívája. Egységesíteni kell az erőket a sikeres fellépés érdekében. Hangsúlyozza, Oroszország szoros együttműködésre törekszik az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal, valamint nem zárja ki a NATO-orosz kapcsolatok felújítását sem. (Mindamellett, hogy az Ázsiához fűződő viszony erősítését is az orosz külpolitika prioritásaként határozza meg.)14 Ehhez szüksége volt egy stabil belpolitikai helyzetre is, amely biztosította és biztosítja számára a felhatalmazást. Tudatos politikával számos problémát sikerült megoldania, vagy legalábbis kezelnie.15 A makrogazdasági mutatók fejlődést mutattak, az államháztartás éveken át szufficites volt. A lakosság reáljövedelme és az 14 15

Igor Ivanon: Oroszország és a korszerű világ – HETEK, Országos Közéleti Hetilap Sz. Bíró Zoltán: Oroszország 2002 őszén című cikke alapján

37

állami bevételek a GDP-nél is nagyobb mértékben nőttek. Sikerült az oligarchák kormányzati döntésekre gyakorolt befolyását is csökkenteni. Összességében tehát Putyin vezetésének első másfél évében érezhetően stabilizálódott mind a politikai, mind a gazdasági rendszer.

Nyilvánvalóan számos megoldandó feladat vár még

Putyinra, - például a korrupció felszámolása, a bürokratizmus csökkentése, az infláció mérséklése, a külföldi működő tőke beáramlásának ösztönzése – de az elért eredmények elégségesek voltak a külpolitikai fordulat támogatásához. A

2001.

szeptember

11-én

az

Egyesült

Államok

ellen

elkövetett

terrortámadások új lehetőségeket nyitottak az orosz külpolitika számára, amelyeket az elnök habozás nélkül ki is használt. Putyin elsőként ajánlotta fel segítségét Bush elnöknek. Az események tükrében radikálisan felértékelődött Moszkva nemzetközi szerepe. A terrortámadások hatása A csecsen háború megítélése A csecsen háború 1995-ben tört ki, miután Csecsenföld nem fogadta el az Oroszországi Föderáció új alkotmányát, a kormány pedig megtagadta a tárgyalások folytatását a csecsen vezetőkkel. Moszkva két stratégiai jelentőségű okból kifolyólag törekszik a csecsenek függetlenedésének megakadályozására: Csecsenföldön át vezetnek ugyanis a legfőbb útvonalak a Fekete- és a Kaszpi-tengerhez, valamint a térségen keresztül húzódik az azeri és kazah kőolajat szállító csővezeték is. Oroszország már a háború kitörése óta az ország saját belügyének tekintette a csecsen válságot. A Nyugat és a közvélemény azonban elítélte a Kreml drasztikus katonai akcióit. Az országon belül ezzel szemben könnyen elfogadtatták a lakossággal, hogy „a harc nem egy nép önrendelkezési jogai ellen, az olajvezetékek biztonságáért folyik, hanem azért, hogy a fegyveres csoportok felszámolásával az ország egészének belbiztonságát erősítsék, és a bűnözést visszaszorítsák”.16 A kilencvenes években ugyanis a csecsenek számos túszejtési akcióval és robbantásos merénylettel hívták fel magukra a figyelmet. Így aztán Oroszország a háború kitörésének pillanatától terroristaellenes akciónak minősítette csecsenföldi katonai fellépését. Az amerikai merényletek egyik legfőbb következménye Moszkva számára, hogy sikerült elfogadtatni a csecsen válsággal kapcsolatos nézeteit a világban. Mivel

16

Kővári László-Nagy László: A nemzetközi terrorizmus moszkvai megítélése – a csecsen válság

38

már eddig is köztudott volt az afganisztáni tálib rendszer és a csecsen felkelők közötti kapcsolat, a terrortámadások után azt a következtetést vonták le ebből, hogy a csecsenek az al-Kaidával is együttműködhettek, tehát a nemzetközi terroristahálózat tagjairól van szó. Oroszország így szabad kezet kapott a terrorizmus elleni globális harc jegyében. Fontos azonban, hogy Moszkva ne úgy értékelje ezt az engedékenységet, hogy ezentúl senkinek nem tartozik felelősséggel az ügyben. Sz. Bíró Zoltán szerint „Moszkva már jó ideje felettébb érdekelt a probléma politikai megoldásában”.17 Tárgyalópartner hiányában azonban kevés remény látszik a helyzet békés, politikai úton történő kezelésére. A Kreml ugyanis egy politikailag szervezetlen közösséggel áll szemben, amelynek nincs mindenki által elfogadott vezetője sem. Washington és Moszkva viszonya18 A 20. század során három olyan esemény volt, amely a két ország közeledését eredményezte: -

Az 1900-as évek elején a növekvő német és japán hatalomtól való félelem

-

A kölcsönös rettegés, hogy a hidegháború nukleáris háborúvá válhat, s amely elvezetett az enyhülés folyamatához

-

Végül pedig a hazai politikai vezetők törekvése az 1990-es években, amely a Clinton-Jelcin együttműködést eredményezte

Az 1990-es években a NATO koszovói hadműveletei, valamint az Iránba és Észak-Koreába irányuló érzékeny technológiák orosz kivitele lehűtötték a viszonyt. Alapvetően tehát a kölcsönös gyanakvással jellemezhető leginkább e két állam kapcsolata. George W Bush elnökségének első idejében az elnök tanácsadói többnyire szintén az USA érdekeit veszélyeztető tényezőként értékelték Oroszországot.

A

terrortámadások

után

azonban

mindkét

ország

felismerte,

hogy

együttműködésük számos előnnyel jár mind Washington, mind Moszkva számára. Oroszország csatlakozása az antiterrorista koalícióhoz jelentősen megnövelheti annak hatékonyságát az ország földrajzi elhelyezkedése és kapcsolatai révén. Megvan a 17 18

Sz. Bíró Zoltán: Moszkvai dilemmák James M. Goldgeier: The United States and Russia című tanulmánya alapján

39

szükséges nyelv- és helyismerete, valamint létfontosságú előnyt jelentenek afganisztáni tapasztalatai. A koalíció fellépése javította Oroszország és a Moszkva által „közel-külföldnek” nevezett térség biztonságát is. Természetesen az Egyesült Államok külpolitikai mozgásterét nem korlátozza Oroszország ellenvéleménye. Ugyanakkor nem elhanyagolható tény, hogy Moszkva állandó tagja az ENSZ BT-nek, ahol vétójoggal rendelkezik. Ezért ahhoz, hogy megvalósuljon az USA érdeke, az egységes és szabad Európa, feltétlenül integrálni kell Oroszországot. Ez elősegíthetné Ukrajna és a Kaukázus térségének stabilitását is, amely

így

nem

nehezedne

teherként

a

Szövetség

országaira,

elsősorban

Lengyelországra és Törökországra. A két ország közös érdeke, hogy megakadályozzák a nukleáris fegyverek terjedését, illetve, hogy Afganisztán menedéket jelentsen a terroristáknak. Ezek a félelmek eltörpülnek minden eddigi fenyegetés mellett. Kína növekvő befolyása mindkét ország számára kedvezőtlen tényező. Igaz ez annak ellenére, hogy Oroszország és Kína 20001. júliusában barátsági szerződést kötött. Kapcsolatuk azonban döntően az amerikai befolyás elleni fellépésre épült. Várható volt, hogy amennyiben az egyik fél USA-hoz fűződő viszonya megjavul, változás áll be ebben a relációban. Kína ugyanis az elmúlt években jelentősen megnövelte hadikiadásait, egy időben a GDP 10%-át is meghaladta, ami békeidőben elképesztő adat. Mindezek ellenére továbbra is közös érdekük egy biztonságos közös határszakasz megvalósítása, vagy szorosabb együttműködés az energiaipar területén. Dimitrij Trenyin, a Moszkvai Carnegie Központ igazgatója szerint azonban Kína csak hátországnak tekinti Oroszországot, hogy ázsiai hatalommá váljon. Oroszország számára természetesen veszélyeket is rejt az Egyesült Államokhoz való közeledése. Az ország ugyanis igen közel fekszik a katonai műveletek alá vont területekkel. Elképzelhető, hogy arra kényszerül, hogy katonáit is bevesse, ami nem lenne szerencsés lépés az egykori afganisztáni megszállás tükrében. Az Afganisztánnal szomszédos volt szovjet tagköztársaságok számára nagy terhet jelent a menekültek áradata. Ezek az országok igen szegények, képtelenek voltak egyedül megbirkózni a feladattal, ezért szükség volt Moszkva segítségére, nehogy felboruljon a térség kényes belső egyensúlya.

40

Ráadásul Oroszország területén húszmillió moszlim él, akiknek a hatalommal való szembefordulása veszélyeztetheti az ország belső stabilitását. 19 Az Egyesült Államok és Oroszország viszonya tekintetében érdemes megvizsgálni a két ország nemzetbiztonsági koncepciójának ide vonatkozó részeit. Az Egyesült Államok új stratégiája20 2002. szeptemberében született, egy évvel a terrortámadások után. A koncepció egyik alappillére a többi erőközponttal való együttműködés erősítése. Ez azon a felismerésen alapszik, hogy egyetlen állam nem képes egyedül biztonságosabb világ kialakítására. Az Egyesült Államok sem törekszik a helyzetéből adódó előnyök egyoldalú kiaknázására, hanem igyekszik megerősíteni a többi

nagyhatalomhoz

fűződő

viszonyát,

fenntartva

az

erőegyensúlyokat.

Hangsúlyozza a nemzetközi intézmények, köztük a NATO szerepét is, amelynek képesnek kell lennie megvédeni a szövetség érdekeit bárhol, ahol azok veszélybe kerülnek. „Gondosan

egyeztetünk

a

szövetségesekkel,

hogy

a

legveszélyesebb

fenyegetésekről közös értékelést készítsünk” – mindenképpen elsődleges szempont a Szövetség kohéziójának megőrzése érdekében a folyamatos egyeztetés, valamint elengedhetetlen egy közös álláspont kialakítása. Az iraki háborúval kapcsolatos események tükrében egyre sürgetőbb feladata ez a tagállamoknak. A kedvező oroszországi változások megerősítették az USA azon vélekedését, miszerint lehetséges konszenzusra jutni Moszkvával az alapvető érdekek tekintetében és megvalósulhat egy hosszú távú, hatékony kapcsolat az euro-atlanti zóna országaival. Az orosz vezetők tisztában vannak az ország gyengeségeivel, s azokhoz igazítják a külpolitikát. A legfontosabb eredmény az a felismerés, miszerint az amerikai és az orosz érdekek számos területen egyeznek, vagy legalábbis átfedik egymást. Az Egyesült Államok törekszik a kedvező fordulat kihasználására, a közös érdekekre és az új kihívásokra koncentrálva. Ugyanakkor tisztában vannak a Fehér Ház és a Kreml között továbbra is fennálló nézeteltérésekkel. Ilyen területként értékelik, hogy Oroszország nem mutat elegendő elkötelezettséget a szabad piacgazdaság megvalósítása érdekében, valamint nem kielégítők a tömegpusztító fegyverek leszerelése kapcsán tett intézkedései. 19

Az iraki háború második hetében az oroszországi főmufti dzsihádra szólította fel az országban élő moszlimokat. – Sz. Bíró Zoltán: Moszkva-Szentpétervár előtt 20 The National Security Strategy of the United States of America

41

Oroszország

érvényben

lévő

nemzetbiztonsági

koncepcióját21–

mely

egyértelműen tükrözi a Putyin nevéhez fűződő külpolitika legfőbb irányvonalait 2000. január 10-én fogadták el. A koncepció megfogalmazza azt a nemzetközi rendszerben megfigyelhető kettősséget, miszerint felerősödtek az integrációs törekvések, kialakulóban van egy multipoláris világ, másrészről azonban az Egyesült Államok a Nyugat élére állva annak dominanciájára tör, esetlegesen a jogi normák megkerülését sem vetve el, valamint egyoldalú, főleg katonai megoldásokat alkalmazva. A nemzetközi rendszer változásából olyan veszélyek származnak, mint például az ENSZ és EBESZ szerepének csökkenése, a katonai-politikai blokkok erősödése – leginkább a NATO keleti irányú bővülése, külföldi katonai bázisok megjelenésének lehetősége az orosz határok mentén, a FÁK országok külső határain kialakult konfliktusok eszkalációja. Ezek igen éles megfogalmazások, amelyeknek az az egyik magyarázata, hogy a NATO

koszovói

bombázása

miatt

elhidegült

a

NATO-orosz

viszony.

Bebizonyosodott ugyanis, hogy Moszkva megkerülésével is születhetnek döntések az európai konfliktusok kapcsán. – Ezek az orosz vélemények láthatóan megváltoztak a 2001-es terrortámadások óta. Moszkva már a koncepcióban is hangsúlyozza, hogy törekszik az ország világgazdasági integrációjára, valamint számos területen hajlandó együttműködni a világpolitika többi szereplőjével. A legfontosabb azonban az, hogy Washington és Moszkva kölcsönösen növekvő bizalommal viseltet egymás iránt. Ez hosszabb távon elősegítheti Oroszország és az európai integráció gyümölcsöző kapcsolatát, valamint a NATO-val megvalósuló hatékonyabb együttműködést. Ahhoz ugyanis feltétlenül szüksége van Moszkvának az amerikai jóindulatra és „segítő kézre”, hogy elérje európai céljait. (Oroszország számára, bár szoros szálakkal kapcsolódik a Kaukázus térségéhez, nem ez a reláció jelenti külpolitikájának legfőbb irányát. E régió stratégiai jelentősége meg sem közelíti Európáét és Amerikáét.)

21

Deák András: Oroszország nemzetbiztonsági koncepciója című tanulmánya alapján

42

Az események oroszországi megítélése22 Az orosz közvélemény megosztott a Putyin nevével fémjelzett külpolitikai vonal tekintetében. Igen csekély azon politikai csoportok társadalmi támogatottsága, akik egyetértenek a Nyugattal való szorosabb kapcsolatok kiépítésével. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az orosz lakosság nyugatellenes lenne - bár az idősebb korosztály többnyire még mindig bizalmatlanul tekint Nyugatra - csupán a politikai elittel szemben viseltetnek ellenséges érzelmekkel. A politikusok körében viszont ma is igen sokan vannak, „akik továbbra is úgy gondolják, hogy az orosz társadalom mozgósítására a leghatékonyabb eszköz a Nyugat fenyegető ellenséggé stilizálása”.23 Egyes radikális vélemények szerint az USA terrorista állam, a NATO pedig terrorista szervezet. Teljesen elképzelhetetlen egy szövetség a Nyugat és Oroszország között, mivel Oroszországra mindig is idegenként, potenciális veszélyforrásként tekintenek nyugaton. Többen azt az utat javasolják, hogy Oroszország szorosan működjön együtt Indiával, Kínával, valamint alapvető fontosságú lenne a moszlim világgal kiépített erős kapcsolat is. Előnyös lehetne egy olyan külpolitikai helyzet kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy Moszkva töltse be a Nyugat és az iszlám világ között a „döntőbíró” szerepét. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat többen is az unipoláris világrend és az azt irányító Egyesült Államok elleni támadásként értékelik, s Moszkva sem egyezhet ki az amerikai vezető szereppel. Dimitrij Trenyin, a moszkvai Carnegie Központ igazgatója bírálja azokat, akik Oroszország és az USA kapcsolatainak lazulását kívánják. Szerinte ez azzal a veszéllyel járna, hogy az orosz elit Amerika-ellenes véleménye tovább erősödne, a posztszovjet területeken pedig Moszkva és Washington rivalizálását eredményezné. Oroszországnak ki kell használnia a történelmi lehetőséget, mert csak előnyökkel jár számára: javul az ország nemzetközi megítélése, valamint a NATO-val szembeni helyzete is megerősödik.

22

Falk Bomsdorf: Rußland und der Westen nach dem 11.September: Beginn einer wirklichen Partnerschaft? című írása alapján 23 Sz. Bíró Zoltán: Oroszország 2002 őszén

43

Konkrét lépéseket javasol, miszerint folyamatosan konzultálnia kell a Kremlnek az USA-val és a NATO-val katonai és biztonságpolitikai téren – elsősorban a terrorizmust illetően -, így növelve befolyását. Országát kétségkívül európainak tartja, s az Európához való csatlakozásban látja Oroszország modernizációjának lehetőségét. Elismeri ugyanakkor a belső problémák megoldásának fontosságát az integráció mielőbbi elérése érdekében. Az orosz elitnek el kell fogadnia, hogy a modern Európában nincs és nem is lehet egyetlen nagyhatalom sem. A nemzetközi kapcsolatoknak pedig nem unilaterális, hanem multilaterális alapokon kell nyugodniuk. Lilja

Ševcova,

a

Moszkvai

Carnegie

Központ

vezető

munkatársa

hangsúlyozza, Oroszországnak végre megvan a lehetősége, hogy a Nyugat valódi partnere legyen. A közeledést közös értékekkel kell kiegészíteni, az ország ugyanis nem lehet a nyugati közösség tagja, amennyiben autokrácia jellemzi. Ezért mind a politikában, mind a gazdaságban szükség van az irányelvek megváltoztatására, a nyugati normák elfogadására. „Amennyiben érdekünkben áll a Nyugathoz való közeledés, nem szabad megpróbálnunk kicsiholni érte valamit cserébe.” Figyelmeztet rá, hogy veszélyes lehet, ha nem fokozatosan valósul meg a nyugati struktúrákba való beépülés. A sietség sikertelenséget okozhat, ami könnyen a nyugat-ellenes hangok felerősödéséhez vezethet. Ahhoz, hogy Putyin elképzelései tartósan megmaradjanak, a kül- és biztonságpolitikával intézményeket - amelyek még mindig a hidegháború logikája szerint gondolkodnak-, gyökeresen át kell alakítani. Ugyanakkor a Nyugatnak is fel kell vállalnia az Oroszország integrációjával járó felelősséget. Úgy gondolom, Oroszországnak mindenképpen ki kell használnia a kínálkozó lehetőséget, ahhoz, hogy kiemelkedjen periférikus helyzetéből. A külpolitikai elkötelezettségnek pedig belső reformokkal kell együtt járnia, hogy felgyorsuljon a Nyugathoz való közeledés folyamata. Egy mindkét fél számára előnyös és tartós együttműködés ugyanis csak közös értékeken és normákon alapulhat, e tekintetben pedig még jelentős lemaradásokat kell Moszkvának felszámolnia.

44

A NATO-orosz együttműködés jövője A NATO-Oroszország Tanács A koszovói események hatására kialakult hűvös helyzet hamar feloldódott a NATO és Oroszország között. A kapcsolatok folyamatosan és töretlenül bővültek. Jelentősen előmozdították az együttműködést a magas szintű találkozók, nem csak külügyminiszteri szinten, hiszen Putyin elnök és Lord Robertson NATO főtitkár is több esetben találkozott. Mindketten határozott elkötelezettséget mutattak a kapcsolatok fejlesztése érdekében. A NATO és Oroszország közeledésének folyamatát jelentősen felgyorsította a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat ért terrortámadás is. Az intenzív tárgyalások végül jelentős fejleményhez vezettek. 2002. május 28-án Rómában aláírták a NATO-orosz kapcsolatok: Új minőség című közös nyilatkozatot, melynek alapján megalakult a NATO-Oroszország Tanács. A NATO-orosz együttműködés célja, hogy biztosítsa a folyamatos politikai párbeszédet a felek között a biztonsági kérdésekben, elsősorban a veszélyek korai felismerésére, konszenzus-építésre, a közös álláspont meghatározására és közös akciók megvalósítására helyezve a hangsúlyt. Mind a 26 jelenlegi NATO tagállam egyben a tanács tagjai is, amely legalább évente kétszer ülésezik a külügy-, illetve védelmi miniszteri szinten. Igen fontos kiemelni, hogy míg korábban az Állandó Közös Tanács idején bilaterális alapon folytak a tárgyalások, az új tanácsban azonban a tagok egyenrangúak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Oroszország vétójoggal rendelkezne a szervezet döntéshozatali rendszerében. Alapvető feladat különbséget tenni abban, hogy mely kérdések azok, amelyekről a tagállamok döntenek, és melyek azok, amelyekről a döntések Oroszországgal együtt születnek. (A cselekvésorientált NATO-orosz kapcsolatok az egész európai biztonságot fejlesztik, és ez semmiképpen sem akadályozza meg a NATO döntéseit, például a további bővítésről.) Számos munkacsoportot és bizottságot állítottak fel, hogy fejlesszék az együttműködés egyes területeit, melyek a következők: -

terrorizmus elleni harc

-

nonproliferáció előmozdítása

-

békefenntartó műveletek

-

rakétavédelem 45

-

polgári vészhelyzetek kezelése

-

védelmi reform

-

logisztikai és tudományos kooperáció

-

modern társadalmak kihívásainak kezelése

A NATO-Oroszország Tanács létrehozását sokan történelmi lépésként értékelik, mint az ország euro-atlanti struktúrába történő integrációjának első állomását. Az a tény, hogy Oroszország szerves részét képezi a napi politikaalkotásnak és vitáknak, azt jelenti, hogy Oroszországnak a világpolitika fő központjaiba

történő

bevonása

történt

meg

a

NATO-Oroszország

Tanács

megalapításával. Most ér véget Oroszországnak a világtól való távol maradása és most fejeződött be egyértelműen az a szakasz, amelyben az atlanti világ - igaz egyre kisebb mértékben - Oroszországot tekintette legfontosabb potenciális ellenségének.

Az isztambuli NATO-csúcs A NATO 2004. június 28-29-én tartotta Isztambulban a szövetség állam- és kormányfőinek értekezletét, melynek során üléseztek a NATO-Oroszország Tanács külügyminiszterei is.24 A találkozó keretében a miniszterek megerősítették elkötelezettségüket a tanács alapító okmányában foglalt célok és elvek iránt. Kijelentették, törekednek a párbeszéd további mélyítésére, különös tekintettel a közös nézőpont kialakítására és a lehetséges közös akciókra. Megvitatták a jelenlegi nemzetközi biztonsági problémákat Afganisztánban, a Balkánon és Irakban. Értékelték

azokat

az

eseményeket,

amelyek

az

együttműködésnek

köszönhetően hozzájárultak az euro-atlanti közösség biztonságához: -

Üdvözölték

a

terrorizmus

elleni

küzdelem

során

tett

erőfeszítéseket, a megvalósuló széles együttműködést. Méltatták Oroszország részvételét az Active Endeavour hadműveletben a Földközi-tengeren, valamint az afganisztáni ISAF erőkhöz való hozzájárulását. -

Egyetértettek,

hogy

szükséges

a

tömegpusztító

fegyverek

proliferációjának további megfékezése. 24

www.nato.int/docu/pr/2004/p040628e.htm

46

-

Értékelték az együttműködés eredményeit a vegyi, biológiai és radioaktív fegyverek elleni védelem terén.

-

Üdvözölték

az

idén

Kalinyigrádban

lebonyolított

polgári

veszélyhelyzeti tervezési gyakorlat sikereseit. -

Hangsúlyozták a katonai téren megvalósuló együttműködés eredményeit,

valamint

a

NATO

és

Oroszország

közötti

interoperabilitás fejlődését, melynek érdekében átfogó kiképzési és gyakorlati programot dolgoztak ki. -

Kezdeményezték egy ad hoc munkacsoport felállítását a védelmi reform területén való hatékonyabb együttműködés érdekében.

-

Megerősítették szándékukat, hogy szorosabban együttműködnek a válságkezelés kapcsán is.

-

Kifejezték szándékukat, hogy a CFE-szerződés életbe lépjen, mivel az nagymértékben hozzájárulhat az európai biztonság növeléséhez.

A sajtókonferencián Jaap de Hoop Scheffer pozitívan értékelte a találkozót, hangsúlyozva, hogy a NATO-orosz viszony javítása a szövetség egyik prioritása. Természetesen vannak olyan területek, ahol eltér a felek véleménye, például az ún. isztambuli orosz vállalások - Grúzia, Moldova esetében fegyverzetkivonás, megegyezés az orosz bázisok bezárásáról – teljesítésének megítélése terén. ezek miatt Putyin elnök nem is vett részt az isztambuli csúcstalálkozón. De mára már elég erős a kapcsolat ahhoz, hogy megvitassák ezeket a nézeteltéréseket, így egyik oldalon sem akadályozzák az együttműködést. Következtetések - Mire számíthat Moszkva a jövőben? A

NATO-Oroszország

Tanács

létrehozása

létfontosságúnak

számít

Oroszország szempontjából, hiszen annak ülésein egyenrangú félként vehet részt. Ennek ellenére sokakban megfogalmazódott a kérdés: Hogyan tovább?

Milyen

irányba alakulhat Moszkva viszonya a NATO-val? Lehetséges-e a jövőben Oroszország NATO-tagsága? Elsősorban az orosz elit egy részében merültek fel kétségek, milyen indokok vezérlik a Nyugatot az Oroszországhoz való közeledéskor?

47

A legtöbb elemző kétféle „forgatókönyvet” tart elképzelhetőnek: 1. A hosszú távú és számos területre kiterjedő együttműködés végül az ország teljes körű nyugati integrációjához vezet majd. 2. A Nyugat csupán pillanatnyi érdekeinek engedve alakított ki szorosabb viszonyt Oroszországgal. Amennyiben már nem lesz létfontosságú számára Moszkva támogatása, a kapcsolatok lazulni fognak, tehát csupán átmeneti érdekközösségről van szó. Ha csupán a második lehetőség valósul meg, Oroszország akkor is számos kedvező eredményt, hatást érhet el, melyeket már említettem. A legfontosabbak a következők: -

Csökkent a nemzetközi nyomás a csecsen háború kapcsán, a Nyugat nem rója fel a csecsenföldi orosz fellépést Moszkvának, noha továbbra sem ért azzal egyet

-

Sikerült külpolitikai téren kiemelkedni abból a kirekesztett szerepből, melyet kezdetben a Bush adminisztráció szánt neki

-

Belső-Ázsiában

stabilabb

helyzet

alakult

ki,

a

posztszovjet

köztársaságok biztonsága nőtt. (Ugyanakkor a hagyományos orosz befolyási övezetnek számító térségben növekszik az amerikai katonai jelenlét, amely Oroszország és az USA vetélkedéséhez vezethet.) -

A kedvező külpolitikai kapcsolatok a gazdasági kapcsolatok előtt is megnyitják az utat. Oroszország számára pedig létfontosságú a Nyugattal való gazdasági együttműködés, a külföldi működő tőke megjelenése az országban.

Mégis a legjelentősebb következmény, hogy mára már egyre többen el tudják képzelni Oroszország NATO-tagságát. Nem is olyan régen ez még teljesen abszurd ötletnek számított volna. Hiszen a NATO annak idején éppen a Szovjetunió ellenében jött létre!

Természetesen a többség számára ez még mindig elfogadhatatlan,

utópisztikus gondolat. Ráadásul Moszkva sem nyilvánította ki egyértelműen, hogy törekszik a NATO-tagságra. Érdemes azonban megvizsgálni, milyen érvek szólnak Oroszország tagsága mellett, illetve ellen.25

25

Russia in NATO: Thinking about the Unthinkable (Danish Institute of International Affairs) című könyv felhasználásával

48

A következő indokok támaszthatják alá Oroszország csatlakozását: -

A történelem során először az összes európai nagyhatalom egyetlen biztonsági rendszer részévé válna. Mivel – ahogyan azt az Északatlanti Szerződés is kijelenti – Európa és Észak-Amerika biztonsága szorosan összefügg az orosz NATO - tagság lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok áthelyezze csapatait Európából, s olyan területeken alkalmazhatná őket, ahol nagyobb szükség van fegyveres erőire.

-

Oroszország

tagsága

elősegíthetné

a

tömegpusztító

fegyverek

elterjedése ellen folytatott küzdelem sikerét is. -

A bukott, vagy „lator” államok által jelentett veszélyt is mérsékelné az orosz fellépés. A Szövetség tagjaként Oroszország kétségtelenül nagyobb hangsúlyt fektetne a határain átívelő kábítószer- és fegyvercsempészet

ellenőrzésére,

felszámolására.

Az

orosz

titkosszolgálatokkal való szoros együttműködés pedig jelentősen hozzájárulna a terroristák megfékezéséhez is. Ráadásul a szóban forgó területeket

illetően

Oroszország

olyan

speciális

ismeretekkel

rendelkezik, amelyek eddig nem voltak jelen a NATO-ban. -

Oroszországgal együtt a Szövetség nagyobb nyomást tud gyakorolni a posztszovjet térség államaira. Így a szóban forgó országokban hamarabb megvalósulhat a szabad piacgazdaság, a hadseregek civil kontrolja, nagyobb erőfeszítések várhatóak a határviták rendezése, az emberi jogok megsértésének, valamint az etnikai alapon történő hátrányos megkülönböztetések felszámolása érdekében. Összességében tehát jelentős politikai, gazdasági és biztonsági támogatásban részesülhetnének ezek az országok, elősegítve az antidemokratikus elemek háttérbe szorítását.

-

Jelenleg a Szövetség egyik fő problémája a transzatlanti viszony tekintetében a jelentős képességbeli szakadék. Ezért egyik legfőbb törekvése a tagállamoknak az európai védelmi képességek fokozása, közelítése az amerikai erők szintjéhez. Ez a különbség Oroszország csatlakozásával mérséklődne annak ellenére is, hogy az orosz haderő számos reformra szorul. Az ország nukleáris ereje azonban jelentősen megerősítené a Szövetség elrettentéshez való képességét.

49

Számos szakértő ugyanakkor szkeptikus Oroszország lehetséges NATOtagságát illetően. -

Oroszország

több

követelményeinek.

tekintetben A

beszláni

sem

felel

tragédia

meg

hatására

a

tagság

bevezetett

rendelkezések (többek között a listás rendszer kizárólagossága a duma-választások során, valamint a régiók vezetőinek központi úton történő kinevezése) újból felvetik a kérdést, mikor felel meg Oroszország a csatlakozási feltételeknek? Putyin ugyanis egyre inkább

központosított

elnöki

hatalmat

épít

ki,

amely

veszélyeztetheti a plurális demokrácia létét is. A tragédia ugyanakkor tovább erősítheti a csatlakozás iránti elkötelezettséget. -

Számos szakértő –köztük oroszok is, - úgy tartják, Oroszország túl nagy ahhoz, hogy tagja lehessen a NATO-nak, hiszen egymaga körülbelül akkora területtel bír, mint Nyugat – Európa. Sokan osztoznak abban a félelemben, hogy számos olyan katonai és politikai kör van Oroszországban, amely arra használná fel az ország méretéből adódó befolyását, hogy viszályt szítson a Szövetségen belül, illetve egyoldalúan megakadályozza a számára nem előnyös döntéseket. Ezzel csökkenthetné a Szövetség hatékonyságát – gondoljunk csak a koszovói eseményekre!

-

Az orosz katonai vezetés még mindig számos, a hidegháború idejéből származó beidegződéssel jellemezhető, amelyeket az ország katonai erejéről való felnagyított elképzelések kísérnek.

-

Sokan tartanak attól is, hogy az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkének értelmében

Oroszország

könnyen

háborúba

sodorhatja

a

Szövetséget. Könnyen elképzelhető egy ilyen szituáció a kaukázusi, a közép-ázsiai konfliktusok tükrében. Az sem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy a jövőben ázsiai befolyásuk növelése, illetve megőrzése érdekében Oroszország és Kína között fegyveres összetűzésre kerül sor. -

Problémát jelent továbbá a megoldatlan csecsenföldi konfliktus is, többek között a humanitárius következmények és a szomszédos államokra gyakorolt destabilizációs hatás miatt.

50

-

Nem szabad elfeledkeznünk arról sem – ahogy azt már korábban említettem -, hogy Oroszország nem ért egyet a NATO keleti irányú terjeszkedésével. Különösen, mivel a balti államok felvétele miatt az idei bővítési kör már egykori szovjet tagállamokat is érint. Ezt a lépést Moszkva a hagyományos orosz befolyási övezetbe való behatolásként élte meg. A Szövetség további bővítési tervei, elképzelései pedig még élesebb ellenkezést válthatnak ki.

-

Felvetődik az is, Putyin következetesen végre tudja-e hajtani az általa kitűzött célokat, illetve az őt követő elnök is ezt az irányvonalat követi-e majd?

Az euro-atlanti térséggel való szembefordulás azonban újra a perifériára szoríthatná az országot, amely együtt járhat egy olyan politikával, mely elsősorban a katonai erőre támaszkodik. Ráadásul újra felerősödhetnének az országban a nyugatellenes hangok. Ezért mindkét félnek érdeke, hogy Oroszországot érdemben bevonják az euro-atlanti biztonsági struktúrába, még ha nem is feltétlenül teljes jogú tagként. Addig azonban, amíg Oroszország csatlakozik a Szövetséghez - amennyiben ez tényleg megvalósul - még sok idő fog eltelni. Ennek érdekében nem csak Moszkvának kell sokat tennie, hogy teljesítse a szükséges feltételeket, de a Nyugatnak is törekednie kell rá, hogy megtalálja azokat az eszközöket, melyekkel segítheti Oroszország integrációját. Ennek keretében továbbra is a bizalomépítés az egyik legfontosabb teendő, hogy az euro-atlanti értékek gyökerei elültetésre kerüljenek az orosz társadalom és a politikai, katonai vezetés körében, valamint lebomoljanak a lélektani elválasztó falak Oroszország és a demokratikus világ között. Az intenzív párbeszéd és együttműködés is előmozdíthatja Oroszország demokratikus irányú fejlődősét. A liberális demokrácia kifejlődése Oroszországban nagy előny volna a nemzetközi béke és stabilitás szempontjából. Egy egyeduralom alatt álló, elnyomott és elégedetlen ország melegágya lehetne az instabilitásnak. Fontos megőrizni a már elindított együttműködés lendületét, eredményeit. Kiszámítható, megbízható partneri kapcsolatot kell kiépíteni. Elő kell segíteni azokat az orosz törekvéseket, amelyek a NATO belső mechanizmusainak a megismerésére irányulnak. Törekedni kell arra, hogy a megállapodások ne csak elméletben létezzenek, hanem a gyakorlatban is megvalósuljanak. A Szövetség tevékenységeibe 51

való aktív bevonás az egyik legjobb módja a bizalom kialakításának. gyümölcsöző

lehet

a

terrorizmus

elleni

küzdelem

területén

Igen

megvalósuló

együttműködés. Ehhez szélesebb kereteket biztosíthat az Isztambulban elhatározott NRC Terrorizmus - ellenes Akcióterv elfogadása. Oroszországnak törekedni kell rá, hogy a minél hatékonyabb közös munkára törekedjen, ne pedig befolyását próbálja megnövelni a NATO-n belül. A brit Douglas Hurd, egykori külügyminiszter a HVG-nek adott interjújában a következőket mondta:26 „Most csak kényszerű együttműködésről lehet beszélni, ám ez akár igazivá is válhat, ha sikerül végre megteremteni a kölcsönös bizalmat. Putyin elnök tekintélyuralmi modernizálásba fogott, és egyelőre nem lehet tudni, mennyire lesz ez sikeres. Annyi biztos, hogy az államfő és politikája népszerű hazájában, ám az mindenképpen komoly gondot okoz, hogy a polgárok egyetlen emberbe vetik bizalmukat. … De nekünk a veszélyek ellenére is együtt kell működnünk Putyinnal, ami természetesen nem jelenti azt, hogy keblünkre kellene ölelnünk. George Bush és Tony Blair eleinte túl barátságosak voltak hozzá. Azt hiszem, az a helyes, ha barátságosan, ám hideg fejjel közeledünk hozzá.”

Befejezés Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete kiterjedt partneri kapcsolatokat ápol számos országgal. Ezen államok nagy része a közeljövőben szeretne a Szövetség teljes jogú tagjává válni. A NATO – elsősorban az 1999-es bővítés sikereire alapozva – további bővítést tervez. A leendő új tagállamok a Balkán, a Kaukázus és Közép-Ázsia országai lehetnek. Úgy tűnik, mára már egyre határozottabban fogalmazódik meg a Szövetség szándéka, hogy az említett országokat felvegye soraiba. Egyelőre azonban egyik oldalon sincsenek meg a szükséges feltételek. A NATO-nak is ki kell dolgoznia egy, a térség országaihoz igazodó stratégiát és támogatnia kell a tagságra törekvő országokat, hogy azok képesek legyenek végrehajtani a szükséges reformokat, és meg tudjanak felelni a csatlakozási kritériumoknak. A megfelelő politikai szándék tehát már megvan, így valószínűleg

26

Interjú Douglas Hurddel, HVG

52

már csak idő kérdése, hogy az említett térség országai – elsőként Albánia, Horvátország és Macedónia – a NATO tagjai legyenek. Oroszország tekintetében azonban jóval bonyolultabb helyzettel állunk szemben. Mindenképpen bíztató az utóbbi években a NATO-Oroszország Tanács keretében megvalósuló, egyre szélesebb körű együttműködés. Amennyiben a folyamat nem szakad meg, a későbbiekben akár az ország NATO-tagságához is vezethet. Ez azonban még igen távoli elképzelés, hiszen a Nyugat sem egységes ebben a kérdésben – számos ellenzője van ennek a lehetőségnek. Ugyanakkor Oroszország sem nyilvánította ki, hogy törekszik a teljes jogú tagságra. De ha még így is lenne, ez akkor is csak évek múlva lenne lehetséges, mivel Oroszország is messze elmarad a csatlakozási feltételek teljesítésében. Hosszútávon azonban nem elképzelhetetlen, hogy a Varsói Szerződés egykori tagállamai néhány évtized múlva valamennyien a „beolvadjanak” a NATO-ba, s egy egységes, Európán is túlmutató biztonsági szervezet jöjjön létre. Ez pedig példátlan hatékonyságot jelenthetne a XXI. századi új biztonságpolitikai kihívások kezelésében

53

Mellékletek 1. számú melléklet

A NATO FŐTITKÁRAI 1952 – 1957

Lord Ismay (Egyesült Királyság)

1957 – 1961

Paul – Henri Spaak (Belgium)

1961 – 1964

Dirk, U. Stikker

1964 – 1971

Manilo Brosio

1971 – 1984

Joseph M.A.H. Luns

1984 – 1988

Lord Carington

1988 – 1994

Manfred Wörner

1994 – 1995

Willy Claes

1995 - 1999

Javier Solana

1999 - 2004

George Robertson (Egyesült Királyság)

2004 -

Jaap de Hoop Scheffer

(Hollandia) (Olaszország) (Hollandia)

(Egyesült Királyság) (Németország)

(Belgium) (Spanyolország) (Hollandia)

54

2. számú melléklet

Forrás: www.nato.int/docu/review/2004/issue1/hungarian/statistics.html

55

3. számú melléklet Fegyveres erők ( ezer fő) Belgium

1990-ben

2003-ban

106

42

Csehország Dánia

35 31

22

Egyesült Államok

2181

1496

Egyesült Királyság

308

214

Franciaország

548

356

Görögország

201

203

Hollandia

104

53

Kanada

87

62

Lengyelország Luxemburg

150 1

Magyarország

1 45

Németország

545

285

Norvégia

51

22

Olaszország

493

325

Portugália

87

68

Spanyolország

263

135

Törökország

769

823

NATO összesen

5776

4334

Forrás: www.nato.int/docu/review/2004/issue1/hungarian/statistics.html

56

4. számú melléklet A NATO jelenlegi tagjai

Forrás: www.nato.int/icons/map/b-map.jpg

57

Felhasznált irodalom Magyar nyelvű források: 1) NATO kézikönyv, NATO Információs és Sajtóiroda, Brüsszel – Honvédelmi Minisztérium Stratégiai Védelmi Kutató Hivatal, Budapest 2001 2) Valki László(szerk.): A NATO Corvina 3) Dunay Pál- Gazdag Ferenc: Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Budapest 1997 4) Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2002 5) Nagy Angelika: Az orosz külpolitika néhány kérdése az 1990-es évektől, disszertáció, BGF KKFK 2004 6) A NATO új stratégiai koncepciója 1999.április 23-24. Washington 7) Deák András: Oroszország nemzetbiztonsági koncepciója, Külügyi Szemle, 2002. 2.szám, 143.-154.old 8) www.mkogy.hu 9) Dimitrij Trenyin: A medve hallgatása – NATO Tükör, 2002. tavasz 10) James Sherr: Cikkcakkban előre – NATO Tükör, 2003. ősz 11) Paul Fritch: Reménykedni a tapasztalatok alapján – NATO Tükör, 2003. ősz 12) Tomáš Valášek: A bővítés menete – NATO Tükör, 2004. nyár 13) Alexander Vershbow USA nagykövet előadása Oroszország és a NATO kapcsolatáról, Pszkov, 2002.október 17. – A Nemzetközi Tájékoztató Programok Hivatala-US Külügyminisztérium- közleménye 14) Igor Ivanon: Oroszország és a korszerű világ – HETEK, Országos Közéleti Hetilap, IV.évfolyam, 5.szám 2000.január 29. 15) Sz. Bíró Zoltán: Moszkvai dilemmák, Népszabadság Online, 2001.november 03. 16) Evolúció a NATO és Oroszország kapcsolatában – Az Atlanti Közösség Kezdeményezés álláspontja (www.atlanticcommunity.org), 2001.december 17) Balogh András: A világpolitika átrendeződése, 2002. február 08. www.multkor.hu 18) Joint Council for Profit – Respublika, Vilnius, Litvánia, www.worldpress.org 2002.május 29. 19) Sz. Bíró Zoltán: Oroszország 2002 őszén, Népszabadság Online, 2002.november 09. 20) Kőszegvári Tibor: A 21. század világképe és veszélyei Hadtudomány, XII.évfolyam, 2002. december, 4.szám 21) Kővári László-Nagy László: A nemzetközi terrorizmus moszkvai megítélése – a csecsen válság Hadtudomány, XIII.évfolyam, 2003.március, 1.szám 22) Sz. Bíró Zoltán: Moszkva – Szentpétervár előtt, Népszabadság Online, 2003.május.31. 23) Helyét kereső NATO / Kényszerzubbonycsere – HVG XXV.évfolyam, 5152.szám, 2003.december 20. 24) Hét új tag-Oroszországot fenyegeti? – Figyelőnet, www.fn.hu 2004.március 30. 25) Dömötör Csaba: Orosz határhoz érkezett a a NATO- www.europeer.hu, 2004.április.8. 26) NATO-bővítés után / Hét kicsi éber – HVG XXVI.évfolyam, 15.szám, 2004.április 10.

58

Idegen nyelvű források: 1) www.nato.int 2) The National Security Strategy of the United States of America, www.state.gov 3) James M Goldgeier: The United States and Russia, Policy Review, 2001. október-november www.policyreview.org 4) Ronald D. Asmus – Bruce P Jackson: The Black Sea and the Frontiers of Freedom, Policy Review, 2004. június-július www.policyreview.org 5) Russia in NATO: Thinking about the Unthinkable, Danish Institute of International Affairs, Copenhagen, 2002 6) Heinz Timmermann: Rußland – ein pragmatischer Partner www.gspc.ch 7) Falk Bomsdorf: Rußland und der Westen nach dem 11.September: Beginn einer wirklichen Partnerschaft? , 2002. március, Stiftung Wissenschaft und Politik-Deutsches Institut für Internationale Politik und Sicherheit www.swpberlin.org 8) Helga Haftendorn: Eine neue NATO? 2004. április, Stiftung Wissenschaft und Politik-Deutsches Institut für Internationale Politik und Sicherheit www.swp-berlin.org 9) Bernard von Plate: Kampf gegen Terrorizmus 2002.augusztus 28. Stiftung Wissenschaft und Politik-Deutsches Institut für Internationale Politik und Sicherheit www.swp-berlin.org 10) Gudrun Wacker: Chinesisch-russische Beziehungen unter Putin 2002. június 19. Stiftung Wissenschaft und Politik-Deutsches Institut für Internationale Politik und Sicherheit www.swp-berlin.org

59