2015. június
XVIII. ÉVFOLYAM 2. szám
a Mi lapunk
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasai Országos Szövetségének kiadványa
Új helyszínen új lehetőségekkel
A megszokottól eltérően idén a Hungária körúti Informatikai Központ Pro Portorio kényelmes terme adta a helyszínét közgyűlésünknek. Meghívott vendégeink közül Kosztyu János főigazgató-helyettes, a NAV KEKI mint a szövetséget leginkább felkaroló szervezet képviselője vett részt a tanácskozáson. A Központi Hivatal részéről egyéb elfoglaltságra hivatkozva senki nem jelent meg. Előző lapszámunkban olvasható Czikora András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasai Országos Szövetsége (NAV NYOSZ) elnökének beszámolója, ezért ezt nem részletezzük. Ami szövetségünk számára a legfontosabb, hogy ügyünket szívén viseli a felső vezetés, és már az adó-főigazgatóságoknál is kezd meghonosodni a nyugdíjasokkal való törődés gyakorlata. Ennek bizonysága, hogy hibátlanul, színvonalasan zajlottak le a mind nagyobb fontossággal bíró regionális találkozók, amelyeknek szervezői a főigazgatóságok. Ezen a téren persze még van mit tennie az elnökségnek a jövőben is. Az Alapszabályban azonban benne maradt az országos találkozó megrendezésének lehetősége – tette hozzá az elnök. A Központi Hivatal irántunk tanúsított jóindulatát a szövetség minden egyes tagja érzékelheti, már aki részt vesz a klubéletben, mert a kirándulások, fürdőprogramok, múzeum- és színházlátogatások, sportrendezvények, szociális segélyek, beteglátogatás kapcsán felmerülő kiadások, kiállítások megrendezése, bor- és/vagy pálinkaverseny szervezése és még számtalan más közösségi program nagyrészt az onnan kapott
anyagi támogatásból valósulhat meg, amely nélkül nem tudnánk így működni. Pénzügyi helyzetünkről, az elmúlt év gazdálkodásáról számolt be a küldötteknek Szobota Gyula gazdasági felelős, Tukacs Gyögy, a felügyelőbizottság elnöke pedig a számszaki fegyelem javulásáról tájékoztatta a hallgatóságot. A beszámolókat szavazásra tette fel dr. Bessenyei Gábor levezető elnök, amit a küldöttek egyhangúlag elfogadtak. Mint előzetesen megállapította, a 123 meghívottból 106 fő jelent meg, tehát határozatképesnek bizonyult a küldöttgyűlés. Majd szót kaptak az elnökhelyettesek, dr. Kaizinger Tibor és Varga Sándor, akik a vám- és pénzügyőri s adóági nyugdíjasklubokat érintő kérdésekről beszéltek alapvetően, de Varga Sándor még külön kihangsúlyozta a szabályzatok újrafogalmazásának megtörténtét, annak jelentőségét. Kosztyu János a NAV KEKI nyugdíjasokat is érintő területeit ismertette, az üdülés, a múzeumlátogatás, a Pénzügyőr Zenekar koncertjeinek nyugdíjasaink körében tapasztalható népszerűségéről számolt be. Következtek a hozzászólások, amelyek során néha nehéz volt tartani a megszabott három perc időhatárt, de többnyire sikerült. Mindig hálás esemény az elismerések átadása. Mivel néhány éve jogszabályok tiltják a nyugdíjasoknak adható, pénzjutalommal járó bármilyen elismerést, így be kell érni a remekül megtervezett érmekkel, oklevelekkel, amelyeknek végül is mindenki nagyon örül, mert a legtöbb esetben valóban a nyugdíjasokért végzett kimagasló teljesítmény elismerését jelentik. Elégedetten álltak volna fel helyükről a küldöttek, nem sejtve, hogy még egy fontos szavazás vár rájuk. A legutóbbi, tisztújító küldöttgyűlés ugyanis azzal zárult, hogy Czikora András elnök lemondott, de közkívánatra még egy évre elvállalta a szövetség vezetését. Lejárt a mandátuma, a közgyűlés végén már nem ő az elnök. Erről persze már nagyrészt megfeledkeztek a legtöbben, így néma csend fogadta a bejelentést. Amikor elhangzott, hogy amennyiben a küldöttgyűlés újra megválasztja, akkor folytatja tovább a munkáját, általános megkönnyebbülés közepette lendültek magasba a kezek, s a küldöttek egyhangúlag eldöntötték: Czikora András nyugalmazott pénzügyőr vezérőrnagy legyen továbbra is a NAV NYOSZ elnöke. Gratulálunk! B. Gados Júlia
Országos borverseny
Egy fecske is csinálhat nyarat – állította Szabó László klubvezető, aki tavaly meghirdette, megszervezte a NAV NYOSZ első országos borversenyét Szekszárdon. Ez évben az elnökségben a nyugatdunántúli régió nyugdíjasait képviselő Rózsa Róbert vállalta el a nemes vetélkedő lebonyolítását Kőszeg városában. Szombathelyre juttatták el versenynedűiket a résztvevők Budapesten keresztül hivatali futárszolgálat segítségével Kelebiáról, Szekszárdról, Egerből, Sopronból, Kőszegről, Vaskeresztesről. Bár akadt egy kivételes eset: Pécsről az ötvenes-hatvanas évek gyakorlatát felelevenítve, vasutas kapcsolati tőkét mozgósítva, mozdonyvezető közvetítésével érkezett célba a szállítmány. A régió meghívott vezetői közül Bolfán Imre alezredes, a vám-főigazgatóság jövedéki és igazgatási ügyeleti osztály vezetője, Palotás József pénzügyőr ezredes, igazgató, a Vám- és Pénzügyőrség Vas megyei Igazgatóságának vezetője, Süveges Gábor őrnagy, a vámigazgatás osztályvezetője tudott időt szánni az eseményre. A szövetség elnökségének küldöttsége is megérkezett Budapestről Czikora András ny. pénzügyőr vezérőrnagy, elnök vezetésével. A házigazda szerepét betöltő Rózsa Robi köszöntőjében örömhírrel lepte meg a hallgatóságot: újabb, tizenhét tagú közösséggel gazdagodott a NAV NYOSZ, Zalaegerszegi Nyugdíjas Pénzügyőr Klub néven. Küldöttüket, Oláh Gusztávot tapssal köszöntöttük. Miután Alasz László ny. pénzügyőr őrnagy, okleveles bortermelő, a verseny levezetője tájékoztatta a vendégeket a felvonultatott borokról – például biztató jel, hogy idén több, már huszonöt bor indult a versenyen, igaz, mindössze tizenegy versenyzőtől –, elkezdődött a borkóstolás. Amíg képzett borbírák a szomszéd teremben vizsgálták a borokat, azalatt kaptak feladatot az elnökségi tagok is. Meg kellett találni ugyanis az Elnökség Bora címet elnyerő italt, amihez csupán az érzékszervek jelzése (illat, tisztaElismerések 2015. március 15. alkalmából a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi ünnepségén dr. Vida Ildikó elnök asszony Horváth Károly nyá. alezredest a Szent Máté-érem arany fokozata, Csík Bálint nyá. hadnagyot soron kívül főhadnagyi előléptetés elismerésben részesítette. A NAV Nyugdíjasainak Országos Szövetsége 2015. március 17-i küldött közgyűlésén, A NAV NYOSZ 22/2015. számú dicsérő határozata alapján Gerencsér Györgyi nyá. százados, a Vám- és Pénzügyőrség Nyugdíjasai Alapítvány Kuratóriumának elnöke részére „NYUGDÍJASOKÉRT” emlékplakettet adományozta. Oklevelet kapott Kováts Gertrúd, László Árpád, Senviczki Béla, Sebestyén Ferenc, Sümegi László, Varga Sándor (Kelet-Pest), Vásári Sándor, Vincze Ferenc.
2
ság, íz stb.) volt az egyedüli támpont. Mindenki igyekezett szakszerűen, hozzáértést mímelve vizsgálódni, de azt azért a laikus is el tudta dönteni, hogy melyik ízlik jobban, melyik kevésbé a felvonultatott nyolc bor közül. Úgy mondják, hogy a képzett borbírák és az egyszerű borivók (a fogyasztók) értékelése gyakran teljesen eltérő lehet. Egy vicc szerint az a jó bor, amit eladtak, s a legjobb, amit már ki is fizettek. Az eredményhirdetésről e pillanatig annyit tudni, hogy az Elnökség Bora címet Alasz László vörösbora nyerte el. A végleges sorrendről Stefanics Kornél, Jagodics Tamás és Mándli Tibor bortermelők és -vizsgálók döntöttek. Eredményhirdetésre és a díszes oklevelek átadására Budapesten, ünnepélyes keretek között kerül sor. A jelek szerint erőteljesebb reklámmal kell meghirdetni a borversenyt, s talán az aktív állomány tagjait is be lehetne ebbe vonni, nem csupán logisztikai téren kérve a segítségüket, hanem versenyre jelentkezőként. Mivel a legtöbben vidéken élnek, sokan foglalkoznak szőlővel, borkészítéssel, tehát a bor ott van a hordókban. Ezt a mostani borversenyt is alapos szervezés előzte meg Rózsa Róbert és nyugdíjastársai munkája révén, amelyhez mindenhol megkapták a nélkülözhetetlen hivatali segítséget. A mozgalmas múltú Kőszeg városával az igen felkészült, idegenvezetői vizsgával is rendelkező Gróf Gyula ny. pénzügyőr főhadnagy kollégánk kíséretében ismerkedtünk. Mint megtudtuk, Kőszeg és környéke feltörekvő borvidék. Sok sikert kívánunk ehhez a fejlődéshez, ami talán hozzájárul majd a visszaesett idegenforgalom növekedéséhez is. Mi pedig várjuk a következő megmérettetést, amelyre majd még többen jelentkeznek, mert – az időjárástól függően – nemcsak a nagy borkultúrával rendelkező tájainkon teremhet jó bor, de bárhol, ahol szeretettel, odafigyeléssel, gondossággal foglalkoznak vele. B. G. J. Svédasztal Jókat derülünk, amikor filmjelenetekben tülekedő elegáns embereket látunk a dúsan megrakott svédasztal mellett, nehogy lemaradjanak a legjobb falatokról. Érdekes szociálpszichológiai tanulmányt lehetne végezni arról, ki hogyan viselkedik ebben a helyzetben, ami talán jellemző lehet rá az élet egyéb területén is. A legélelmesebbek ott táboroznak le rögtön az asztal közelében, ők keveset tesznek a tányérjukra, viszont folyamatosan s nem feltűnően. A szemérmetlenek alaposan felpakolnak maguk elé egyszerre többféle ételt, minek az a sok mászkálás. Az élhetetlenek megfelelő szerénységgel szednek, hogy majd később megint visszatérjenek a – meglepetésükre addigra már üres – tálalóasztalhoz. Ennek az étkezési formának is meglenne a maga kultúrája, amit sokan még nem ismernek. Mint ahogy az önmérséklet elvárható azok esetében is, akiknek semmi nem elég, s nem csak a svédasztalnál. Figyelembe véve az emberi természet gyarlóságát, a béke és igazságosság jegyében olykor talán fel kellene vállalni a döntést: porciózás vagy svédasztal? Ez csak úgy eszembe jutott egy közelmúltbeli nyugdíjas közösségi élményem hatására... g.
Ki volt a 96 éves korában elhunyt Záborszky József? Nyugdíjastársaim közül már nem sokan emlékezhetnek a nevére a „vámőrségen belül”. Ő volt alapító karnagya a Vámőrség szalonzenekarának, valamint énekkarának. A II. világháború utáni nehéz és zavaros években megkísérelt nyugodt szigetet létrehozni az újjászerveződő vámőrségen belül, és 1964-ig folytatta ezt. Amikor 1958-ban, sok fiatallal együtt, a testület tagja lettem, közülük is sokan, szívesen kapcsolódtak a saját amatőr zenekarunkhoz. Hetente, ha jól emlékszem szerda délután kaptak szolgálatmentességet, és a Szent István körút 16. sz. alatti klubhelyiségben gyakoroltak. Néhányukra emlékszem: Erdélyi Attila (becenevén Pepi), aki ügyes szerelő is volt, a vámhivatal irattárára olyan kapcsolót szerkesztett (1959-ben), mint napjainkban a hűtőszekrényeken van, ha becsukódik az ajtó, elalszik a lámpa. Tisza József, ő volt legidősebb, rögeszméje a fiatalok ostorozása volt. Dr. Farkas Ferenc, büntető és szabálysértési szakember, az ismertek közül a legmagasabbra ívelő karriert futotta be. Külön kell szólnom az általam ismert legbohémebb emberről, Széplaki Gézáról. Géza a háború befejezésekor Biharkeresztesen szolgált. A határviszonyok rendezetlenek voltak. Nagyváradra jártak mulatni, kártyázni. Elmesélése szerint annyit nyert, hogy félig józan fejjel vett egy zongorát. Amikor leszállították, derült ki, hogy otthon már van egy. A zenekar tagjaként komponált egy „Vámőrinduló”-t. Néhány alkalommal, testületi ünnepen hallottam, de egy dallam sem maradt meg a fejemben. A kottája valószínűleg megtalálható lenne. Géza nyugdíjazása után, annak kiegészítésére egy soroksári kertészetben dolgozott, palántázott, kelbimbót szedett. Szórakozása az volt, hogy elektromos orgonájából, a hidegtől
és a nehéz fizikai munkától elgyötört ujjaival, saját szórakozására régi kedvenc dallamait csalogatta elő. Az énekkarnak volt egy szűkebb csoportja, mint Sárosi Gyula elmondta, ők munkatársak temetésén tették ünnepélyesebbé a gyászt. Záborszky karnagy lánytestvére foglalkozott az énekesekkel. Két, testületszerte közismert (szintén) amatőr énekesről kell megemlékeznem, Szabó Sándorról (Énekes Szabó) és Kiss Lászlóról. Mindketten szakmailag is szép pályát jártak be. Ünnepély elképzelhetetlen volt a fellépésük nélkül. Talán Szabó Sanyi repertoárja szélesebb volt, Kiss Laci a „Hazám, hazám” és a „Germonde áriájának” előadójaként maradt meg az emlékezetemben. Most, amikor végigolvasom megemlékezésemet Záborszky József karnagyról – aki a fiatalok zenei műveltségének és művészetének pallérozására tette fel az életét, s ezzel országos hírnévre tett szert –, döbbenek rá, ismét találtam olyan alkalmat, amikor a testület múltjából, egyáltalán nem objektíven, anekdotázhatok. Tánczos Imre
A szociális és kegyeleti tevékenység szépsége és buktatói
emberek hirtelen magukra maradnak, de ha két idős él együtt, akkor is elkél a segítség. Főleg vidéken, ahol sok esetben nehézkesebb a közlekedés. Ebben a korban már többet kell orvoshoz és patikába járni, de a mindennapi étkezési ellátás is gondot okozhat. Mivel sajnos tapasztalatom, hogy nem értékálló a nyugdíjunk, ezért szükségük volna segítségre úgy fizikailag, mint sokszor lelkileg is. Sokszor a fiatalabb rokonok külföldön vállalnak munkát. Néha már az is nehézséget okoz, ha egyedül kimegy az utcára valaki, vajon gond nélkül hazatalál-e? A fiatalok annyira elfoglaltak, hogy sokszor még az is kérdéses, hogy a család rányitja-e az ajtót az idős hozzátartozójára. De szerencsére ez nem általános. A segítség azonnal kell, néha az apróbb is sokat segít a bajbajutotton. Az elnökség titkárságára, a szociális és kegyeleti bizottság részére nagyon sok kérelem érkezett be, amit még nem tudtunk teljesíteni rajtunk kívül álló okok miatt. Pedig nagyon fontos lenne, hogy legalább negyedévente kaphassanak segítséget a rászorulók. Az elosztás pedig a rászorultság fontossága, és nem a nagysága miatt lehet egyenlően fontos és célratörő. A tavalyi év végén, decemberben elfogadott Alapszabályunkban rögzítettük, hogy kéthavonta összejövünk, és elbíráljuk a beérkezett kérelmeket. Ezt sajnos egyelőre pénzhiány miatt nem tudtuk megvalósítani. Várjuk a költségvetést, hogy legyen elosztani való muníció, és sürgős segítséget tudjunk adni, mivel akkor van rá szükség, és nem fél vagy egy év múlva! Zsigmond-Hollósy Erzsébet
Amikor megválasztottak, boldog voltam, hogy segíthetek az embereken, arra nem is gondoltam, hogy ez az elmúlásról is szól. Sajnos nagyon sokan eltávoznak közülünk, és néha azok, akikre legkevésbé számítunk. Most már látom, hogy ez nagyon összetett feladat. Vezetőinknek köszönhetően nagyon sok segítséget kapok, hiszen ha valamit kérek, azt rögtön igyekeznek orvosolni. A szövetség adóügyi elnökhelyettese, Varga Sándor segített kidolgozni a szabályokat, amelyek nélkülözhetetlenek a megfelelő működéshez. Czikora András elnök úr, természetesen a többi elnökségi taggal egyetemben, megbízott, hogy szervezzem meg a Szociális és Kegyeleti Bizottságot. Tavaly december közepén az elnökség el is fogadta a jelölésemet. Összetétele rajtam kívül még két adóági, a vám- és pénzügyőri területről pedig szintén két tagból áll, akik a következők: Megbízott: Zsigmond-Hollósy Erzsébet +36/203408396
[email protected] Tagjai: Nagy Lászlóné (Jucus) (Kelet-pesti Klub), Muzslai Jánosné (Marianna), Barna Tamás (Dunakanyar Klub), Csík István (Budapesti Klub). Mivel nagyon sok szomorú sors fordul elő vagy váratlan, tragikus esemény is sokszor bekövetkezik, a családokban bizony nagy szükség volna sok-sok segítségre. Sokszor az idős
Emlékeztető Előző számunkban jelent meg két részletes felhívás fotópályázatra és kiállításra. Kérjük a klubvezetőket, szorgalmazzák klubtagjaik részvételét, jelentkezését a Budapesten megrendezendő programokra. Szerkesztőségünk új e-mail címére – amilapunk2@gmail. com – várjuk az elektronikus úton küldött írásokat és fotókat.
3
K
L U B H Í R E K
Nőnapi váltás A veszprémi nyugdíjasklub nőnapi összejövetelén nemcsak a klub női tagjainak köszöntésére került sor, hanem az új klubvezető megválasztására is. Összejövetelünknek a szép környezetben fekvő Balatonfüredi Pihenőház adott helyet, mint általában. A jelen lévő tagságot és vendégeket a leköszönő Horváth Károly klubvezető üdvözölte. Beszámolt a korábbi tevékenységről, egyúttal kérte a megválasztás előtt álló „utód” támogatását. Klubvezetőjelöltként egyetlen személy, Gombás Lívia neve került fel a szavazólapra. A szavazatszedő bizottság bejelentette, hogy a tagság egyhangúlag támogatta a tisztségre. Kolléganőnk évtizedeken keresztül polgári alkalmazottként dolgozott a testületnél. Nagy tapasztalattal rendelkezik az irodai munka minden területén, bizonyára jól tudja majd kamatoztatni ezt a tudását mint klubvezető. Gyűlésünkön jelen volt a NAV Nyugdíjasainak Országos Szövetsége elnöke, Czikora András úr, aki hozzászólásában kiemelte, hogy nagyon fontos a kapcsolattartás a fiatalabb és idősebb kollégákkal. Figyelmet kell fordítani az értékmentésre. A tagság támogatása szükséges az új klubvezető munkájához. Felhívta a figyelmet az önzetlenségre. A klubvezetők hatalom és pénz nélkül végzik munkájukat. Fontos a megfelelő információáramlás, a közös munka és az összefogás. A Közép-dunántúli Főigazgatóság régiófelelőse, Dobos Károly úr is köszöntötte a tagságot. Támogatásáról biztosította az új klubvezetőt, s ugyanerre kérte a jelenlévőket is. A választást követően került sor a hölgyek köszöntésére élőszóban, Ottlecz Károly tiszteletbeli tagunk által. Minden hölgy kapott egy üdvözlőkártyát, egyik oldalán hóvirágcsokor jelezte a közelgő tavaszt, a másikon Kéri János Nőnapi köszöntő című verse tette teljesség a köszöntést. Ezt követően fehér asztal mellett folytatódott a nap. HL
. . . .
szánsz stílusjegyeket magán viselő Prónay–Patay-várkastélynak is, míg tsz-központból uniós pénzen felújított, a nagyközönség számára megnyitott, mutogatásra érdemes látnivaló lett belőle. Utunk során megtekintettük Tereskén a római katolikus templomot, amelynek történetéről, s belső falán látható, Szent László legendáját felelevenítő, 13-14. századi freskósortöredék feltárásáról hallhattunk értékes előadást. És viharos gyorsasággal elérkezett a délidő. Bár a programszervező Csík Bálint–Netye Mihály-duó a végsőkig kitartott titkolózásukban, előbb-utóbb minden kiderül(t). Némi felhajtás a buszban, hogy ki akar pizzát enni ebédre, mennyit is rendeljenek, s máris a Bánki-tó partján találtuk magunkat, amelyről korábban váltig állították, hogy nem is esik útba. Újabb meglepetésként dr. Kaizinger Tibor klubtársunk fogadta a klimatizálást nélkülöző forró autóbuszból kiszédelgő utasokat. No, ekkor lett világossá a bevezetőben említett mondattöredék értelme. Tibi ugyanis meghívta part menti házának kertjébe és verandájára az egész társaságot, itt fogyaszthattuk el tarisznyánk tartalmát, s koccinthattunk a házigazda és a szervezők egészségére
Gyöngyszemek Már a honlap hirdetményében állt egy talányos félmondat, amelynek elhallgatott befejezése bizonyos mértékben optimista várakozással töltötte el az embert: „Ebéd tarisznyából, de...”. Aztán ki is ment a fejemből, hogy ezt a jellegzetesen Netye Misi-s stílusú üzenetet szembesítsem a vélt kiötlővel. Így indultunk útnak a Cserháti-kastélyok jelmondatú autóbuszos túránknak, amelynek meghirdetője Tánczos Imre, a Budapesti Klub vezetője, résztvevői a közép-magyarországi pénzügyőr klubok tagjai és támogatottai. Nógrád megye szelíd lankájú vidékén általunk sosem járt tájak látványán álmélkodhattunk, míg buszunk befutott első programunk helyszínére, Pencre. A helyi tájmúzeum – Jakus Lajos Cserhátalja Falumúzeum – történelmi, néprajzi és irodalmi kincseinek gazdag tárházát ismertük meg szakavatott tárlatvezetéssel. Számomra teljesen ismeretlen volt a Pest és Nógrád megye határán fekvő Acsaújlak falucska neve. Birtokain itt telepedett le a főúri Prónay család, emléküket az evangélikus templom és az 1700-as évek első felében épült saroktornyos, manzárdtetős kastély őrzi. Mindenki előtt ismert a magyarországi arisztokrácia és birtokainak, ingatlanjainak 1945 utáni sorsa. Hosszú és fordulatos históriája van a felvidéki késő rene-
4
mindenféle jóval. Akadt ugyan kíváncsiskodó, aki a házigazda kolbászát (a padláson felfüggesztett falatokról beszélünk!) is szívesen megszemlélte volna, de a pénzügyőr bajtársiasság most is jól vizsgázott, a fiúk zárt sorban terelték ki a hívatlan vendéget. Noha a Reviczky-kastélyba Nézsán nem tudtunk bejutni bizonyos szervezési gondok miatt, kárpótolva érezhette magát mindenki az alsópetényi kastélylátogatás során. Ismét különleges gyöngyszemekre bukkanhattunk szép hazánkban szervezőink jóvoltából. -gados-
Élményözön a Zemplénben Hétfő reggel 8-kor a Keletiből elindult egy vidám (és nem utolsósorban „fiatal”) társaság Sárospatak felé. Nagyrészt összeszokott ismerős találkozott itt, de néhány győri nyugdíjas kollégánk is csatlakozott hozzánk. Nálunk végig sütött a nap, Pesten viharok, szakadó eső. Hogy sajnálhattak bennünket, kár volt!
Megérkezés után elfoglaltuk szálláshelyünket a Huszár panzióban. Délután a társaság fele a gyógyfürdőben „sziesztázott”. Nem lökdösődtünk – ugyanis rajtunk kívül kb. tíz ember volt –, de nagyon szép, kellemes a fürdő. A többiek Sárospatakot fedezték fel újra, ideje volt, mert jómagam negyvenöt éve voltam erre. (Hát az nem tegnap volt!) Jó volt errefelé jönni, mert hazánk legszebb helyei közé tartozik ez a hegyes-dombos gyönyörű táj. Második nap a Pálháza–Kőkapu között közlekedő kisvasúttal mentünk, és jó „úttörők” módjára énekeltük a „Hegyekvölgyek között, zakatol a vonat” nótát, amit kb. hatvan éve énekelgettünk nagy lelkesen. Délután „libegtünk”, kilátóba mentünk. Ez is nagyon jó és „felemelő” érzés volt! A harmadik napunk talán a legérdekesebb, legtartalmasabb volt, több „kuriózummal” megspékelve! A füzérradványi Károlyi-kastély csodálatos! Nagyon tudtak a régiek építeni. A sok évszázados falak között játszódott országunk akkori története, amire tisztelettel emlékeztünk az idegenvezetés alatt. A hollóházi porcelán méltán világhírű. Nem csak a „gulyás” jut eszükbe a külföldieknek hazánkról. Kiemelt ajándéknak is tudták adni (pl. Forma–1-es versenyen, angol királynőnek, vagy II. János Pál pápának). Azok a gyönyörű készletek a múzeumban! Szemünk, szánk tátva maradt. (Legalábbis nekem!) Utána ebéd, gulyás, amit ki sörrel (én borral) kísért le. Nahát, ami utána következett, az maga volt a csoda. Vizsolyi biblia nyomtatás, és olyan színházi előadás, hogy mindenki sírt, visongott a nevetéstől, a végén már a könnyünk is hullott. A fiatalember egy személyben adta elő a többszereplős bibliagyártást és az akkori történelmet. Annyi helyen voltunk, hogy fel sem tudom sorolni. A nap végén említésre méltó a borkóstolós program, amely „virágos” jókedvre derítette az ott részt vevőket, és zengett az ének a vidám hangulatú kollégák ajkán a buszon hazafelé. Az utolsó nap levezetéseként délelőtt megnéztük a várat, és délután indulás haza. Sokan mondtuk: „Mindenütt jó, de legjobb otthon”, és a „Jövőre veled ugyanitt” mondatokat. Köszönjük, Erzsike! Reméljük, még sok ilyen kirándulásra tudunk együtt elmenni... Lászlóné Márti
Menetrend szerint A NAV Győri Pénzügyőr Klub nyugdíjas tagjai soraiból jelentkezők a Győrből induló helyközi járattal jutottunk el a pannonhalmi főapátsághoz. A világörökség részeként nyilvántartott nevezetesség recepcióján a belépési díj lefizetését követően elektronikus (okostelefonos) idegenvezetőt kaptunk. A fülhall-
gatóval ellátott okostelefonból nagyon sok információt kaptunk, s részletesebb adatot is megismerhettünk a felkínált gombok lenyomásával. Ezzel haladva jutottunk el a több mint ezeréves – 996-ban Géza fejedelem által alapított – főapátság központjában lévő Szent Márton-bazilikába. A bazilika nagy része a 13. század elején, Oros apát (1207– 1243) idejében épült kora gótikus stílusban. Mátyás uralkodása idejében bővítették, s utolsó renoválása 2012-ben fejeződött be John Pawson angol építész tervei alapján. Itt nézhettük meg többek között az 1000 éves évfordulón tett látogatás tiszteletére készített márványtábla-bejegyzést, ahol II. János Pál pápa imádkozott. A bazilika ma is az itt élő bencés közösség otthona, közös imádságuk helyszíne, a monostor szíve. A monostor szerves és fontos része a könyvtár, ahol a tihanyi alapító levél mellett több mint négyszázezer kötetnyi gyűjtemény található. A korszerű könyvtár alapkövét 1825-ben tették le. Klasszikus stílusú impozáns épületben tucatnyi kódexet csodálhattunk meg, az ősnyomtatványok száma mintegy háromszáz. A „Sivatag” tájkép és szakrális tapasztalatok kiállítás megtekintését követően, vásárolt ajándéktárgyak (levendulapárna, DVD, kulcstartó…) birtokában az arborétumon át sétálva, a Kálváriaemlékmű és a Boldogasszony-kápolna előtt elhaladva jutottunk el a fából készült kilátóig, ahol a hetvenöt lépcsőfokon feljutva kitűnő látványban volt részünk a sokorói tájra. Magasból szemléltük a VIATOR apátsági éttermet és borbárt, az apátsági pincészet épületét, a levendulamezőt, amelyek megtekintésére és a hatszáz méter hosszú pincerendszerre már nem volt időnk. A szerzetesek temetkezési kápolnája előtt haladva jutottunk le gyalog Pannónia Szent Hegyéről a 2000-ben városi rangot kapott településre, ahol először az apátsági majorban tettünk látogatást. A kávé és fagylalt elfogyasztása után egy rövid sétával a Fő térre jutottunk, ahol az autóbusz-megállótól nem messze a kiváló minőségű Pannonhalma-Sokoróalja borvidék vörösborával enyhítettük szomjunkat, mielőtt felszálltunk a Győrbe igyekvő menetrend szerint közlekedő autóbuszunkra. Jáni Lajos klubtag
Adóágiakkal az egészségért Amióta csak megalakult a Nógrád megyei adóági klub, mindig is a tartalmas klubélet fémjelzi a működésüket. Valamennyi rendezvényre meghívnak minket, pénzügyőröket is, megmondom őszintén, szívesen megyünk hozzájuk. Ha karácsony közeleg, fenyőmanó készül, ha húsvét jön, nyusziságok kerülnek elő, ha egyéb idejük van, akkor üveget festenek, kavicsokat szépítenek, művészien pingálják rá a meseházikót, a piros pöttyös gombát és egyéb kedves motívumukat. A hölgyek ügyes keze munkáját mindenhol fel lehet lelni, közben unokáznak, kirándulnak, diskurálnak és egészségügyi előadásokat hallgatnak, „Tájak korok múzeumok” programot szerveznek, szomszédolnak az egriekkel. Tavasszal két alkalommal is megtartották az egészségügyi napot. Az első esetben Simon Bálint mentőtiszt segítségével gyakorolták az elsősegélynyújtás alapelemeit. Nekem is sikerült megfektetni – végre – Mancit, és gyakoroltam a biztos fekvés mellett a szájon lélegeztetés technikáját. Fiatalon – elárulom – ez lendületesebben ment, talán azért, mert akkor többször gyakorolhattam eme mozdulatokat. Az egészségügyi ismeretek második felvonásában dr. Csorba Bertalan belgyógyász specialista előadását hallgattam meg az öregedés és a demencia jellemzőiről. Doktor úr gondosan felsorolta a betegségtípusokat, a kialakulás körülményeit, a gyógyítási és gyógyulási lehetőségeket, de hát ő orvos, és nem tudott elszakadni az ékesszólású latin kifejezésektől. Végül is
5
megértettem a fontosabb dolgokat. Először elfelejtem, hogy mit akartam, azután a neveket, azután elfelejtem felhúzni a sliccemet, végül aztán elfelejtem lehúzni. Szóval valami ilyesmi, ezért sokat kell a szabadban sportolni, mozogni, egészséges ételeket kell enni, és még egészségesebb italokat inni. Gyorsan továbbugrok, mielőtt a feledékenység valamennyi fázisába esnék. A „Tájak korok múzeumok” egyesület bemutatása következett, amelyet az országos hírű csapat alapító tagja, Karácsony József adott elő. Salgótarjánban 1982-ben alakult először honismereti jelleggel, a helyi hagyományok és értékek felfedezése céljából. A klubtermi előadás során tudtam meg a Báthory-szobor történetét. Maga szobor egy csendes kis parkban húzódik meg az orgonabokrok és a szerelmes padok tövében. Átélt több rendszerváltozást, többször felújították, az eredetit áthelyezték, majd felújult állapotában újra visszahelyezték, mozgásban volt, de a hely maradt, ott ahová 1933-ban Bóna Kovács Károly alkotását elhelyezték a valamikori kaszárnya mellett a magyar–lengyel 7. honvéd kerékpáros zászlóalj emlékére. Alig telt el egy kis idő, s Motyovszky Gréti és csapata Szécsénybe invitálta az egri klubot. Csehné Gizike tizenhatodmagával utazott át a varázslatos Nógrádba egy kis szomszédolásra. Salgótarjánból külön busz szállította a lelkes csapatot Szécsénybe a megye egyik legkisebb, de legpatinásabb városába. (Megjegyzem, hogy a szövetség nehéz anyagi helyzete ellenére is megadta a három klub részére a busz költségtérítését!) A palóc városkában Őre János főépítész és a Nógrád Néptáncegyüttes vezetője fogadott minket, és idegenvezetőként vállalta a nevezetességek bemutatását. Vékony, nagybajszú, mozgékony ember, minden követ ismer a városában, vagy ő újítatta fel, vagy építtette, de mindenképpen részese volt a település újraéledésének. Az Ipoly völgyében
Kalandra fel! Ismerjük meg városunk kulturális, művészeti értékeit! Tárgyévi tervünkben kiemelt hangsúlyt kapott a Miskolc és környéke kulturális, művészeti emlékeivel való ismerkedés. Bár többségünk évtizedek óta ebben a városban él, mégis számtalan olyan értéke van, mellyel aktív életünkben időhiány vagy egyéb ok miatt nem találkoztunk. Februári programunk e hiánypótlás jegyében szerveződött, klubvezetőnk – a látnivalók sokasága miatt – két klubnapot is ütemezett. Az egyik napot múzeumi nap jelzővel illethetjük, ekkor a város múzeumát és galériáját kerestük fel, tartalmában két egymástól eltérő kiállítási anyagot megtekintve. A hely szűkössége miatt részletesebben a művészeti napon a Látványtárban tett látogatásról írnék, mely különlegességével teljesen elvarázsolta a klubtagokat. A Látványtár egy népművészeti kincsesbánya, mely egy hagyományőrzés mellett elkötelezett, a szó nemes értelmében megszállott miskolci polgár egyedülálló magángyűjteménye. Az itt felhalmozott érték több évtizedes kutató/gyűjtő munka eredménye, a Kárpát-medencei népművészet varázslatos tárháza. Már a fogadtatásnál meglepetés várt bennünket, ugyanis tagjainkról csoportkép készült, melynek 2015-ös naptárba szerkesztett formájával a távozáskor mindnyájunkat megajándékoztak. A „kincsesbánya” felfedezésekor egyik ámulatból a másikba estünk. Az első kiállítóterem a Kárpátmedence 680 népviseletét bemutató festett-tojás-gyűjteményt foglal magában. Szinte valószínűtlen, hogy egy domború felületű, kisméretű tyúktojáson egy népviseletet viselő férfi/
6
fekvő Szécsény történelmi múltjából kiemelkedő dátum az 1705-ös év, amikor II. Rákóczi Ferenc összehívta az Országgyűlést a „Borjúpástra”. A városka nevezetességei közé tartozik a Forgách-kastély, amely ma régészeti, történeti múzeumként működik. A Tűztorony valamikor a tűzőrség megfigyelőhelye volt. A toronyfigyelő a magasban kémlelte a területet, és ha valahol füstöt észlelt a határban, azonnal rikkantott, és a tűzbotjával arrafelé mutatott. A lenti alsó strázsa hangos kiáltással riasztotta a lánglovagokat, és már indulhattak a megadott irány felé. A ferences templom a várkerületnél helyezkedik el, és a patinás helyiségeiben ma is folyik a stúdium, a képzés, és a ferences rendi bencések mind a három ága jelen van a monostorban (kolostorban), és újra élik hithű életüket. Még mielőtt tovább folytatnám az útikönyv leírását, a lelkes csapat belépett a HAYnald kapun a városka ismert vendéglőjébe, a Gesztenyéskertbe. Itt találkoztak az egri kollégák a palóc ízvilág felejthetetlen képviselőjével, a palócgulyással. Nagyon finom étel, zöldbabból készül savanykás kapros ízzel, igazi bárányhússal megbolondítva. Csörgött is a kanál rendesen. Igaz a mondás, buktával dicsérd a napot. Ez itt is bejött, de túrós buktával. A két klub tagjainak a figyelmessége is előjött a kirándulás során. Mindenki hozott a másiknak egy kis meglepit. Gizikéék saját készítésű fűszerzsákocskát adtak át levendulával, míg a mieink Szécsényre emlékeztető emléktárggyal lepték meg az egrieket. A klubélet már csak ilyen, közösségi, tartalmas, mindenki számára örök emlékű. Szécsény után Motyovszkyné Gréti és Pécsiné Margó vezette nógrádi klub tovább szövögeti a terveit, és már el is kezdték szervezni a következő túrát a varázslatos Nógrád rejtelmeinek megismerésében. Attilko nő élethű módon, egyéni arcvonásokkal ábrázolható. Márpedig ezt tette az a festéskor már nyolcvan év feletti idős Kalotaszeg környéki asszony, aki ezeket az egyedi alkotásnak nevezhető tojásokat – a Látványtár megálmodója kérésére – hároméves munkával megfestette. A másik kiállítóteremben – a nagyon szigorú tárolási körülmények között, légtelenített tárlókban elhelyezett – hétköznapi, alkalmi, ünnepi férfi/női népviseletek egyedülállóan gazdag gyűjteményében gyönyörködhettünk. Jellemző a gyűjtő igényességére, hogy minden népviselet mellett, térképen is ábrázolva, tüntették fel azt a helységnevet, ahonnan a kiállított viselet származik. A gyűjtemény darabjai között nagyon sok régi, esetenként több mint száz éves múltra viszszatekintő népviselet is található. Érdekes volt megfigyelni, hogy a gyűjtemény a férfi és női klubtársak érdeklődését egyaránt felkeltette, szinte senki nem akarta elhagyni a kiállítási helyiségeket. A régi mesterségek berendezési, felszerelési tárgyait is tanulmányozhattuk. A múlt értékeinek tisztelete jegyében helyet kapott a látványtárban egy, a régi Miskolc látványosságait megörökítő képeslap-, illetve ikongyűjtemény, valamint egy retró kiállítási anyag is. Ez utóbbi láttán a klubtársak egy-egy kiállított tárgyhoz fűződő emlék felidézésével, a sztorik sokaságával szórakoztatták egymást. Élményeink megosztásával ösztönözni szeretnénk más nyugdíjasklub tagjait is városunk felkeresésére, értékeinek felfedezésére, mint Tapolca, Lillafüred, diósgyőri vár, operafesztivál s a téli kocsonyafesztivál változatos programjai. Dr. Kocsis Zsuzsanna klubtag
Tavaszi séta a pécsi Pintér-kertben Míg áprilisban Tenkes-túra címmel a teljesen felújított Siklós várát vettük be sikeresen, a pécsi Vám- és Pénzügyőri Nyugdíjas Klub május 13-ra gyorsított szervezéssel sétát tervezett a bánáti bazsarózsa megtekintése céljából. Sajnos a tervünk nem valósult meg maradéktalanul, mivel a hirtelen beköszöntött nyárias idő miatt addigra valamennyi lenyílott. Úgy tűnik, a természettel ebben az évben sem Babócsán, a nárcisztúrán (ott még kis sem nyíltak a virágok), sem most, a Pintér-kertben nem volt szerencsénk (itt pedig már túl voltak a virágzáson). Ennek ellenére a szép napsütéses időben szakértő vezetés mellett ismerkedhettünk a késő tavasz, illetve kora nyár viruló növényeivel: a virágzó Júdásfával, a rózsaszín levélszélű bükkel, az illatos jázminnal, a már itt-ott megjelenő orchideákkal, tavirózsákkal, egyéb
mezei virágokkal. Bepillantást nyertünk a kerti tóban élő aranyhalak és varangyok életébe is. A kellemes napsütéses Mecsek oldali séta után mindenki menetrend szerinti autóbusszal, illetve személyautóval tért haza. Kirándulásunk tartalmas volt, a bánáti bazsarózsát pedig jövőre újra megpróbáljuk megnézni, ám ezúttal eredeti élőhelyén, Hosszúhetényben. Kirándulásunk során megállapítottuk, hogy érdemes feljönni, már csak a tiszta levegő, a szép, illatos virágok, a madárfütty és a városra nyíló pompás panoráma miatt is. A szövetség valamennyi tagjának javaslom, amennyiben Pécsen járnak, keressék fel a belváros kis zöld szigetét a Mecsek déli oldalában. Fischer Péter
Karöltve Régóta dédelgetett elképzelését valósította meg a tatabányakomáromi pénzügyőr nyugdíjasklub egy április végi felvidéki kirándulással, melynek fő úti célja a bajmóci várkastély volt. Az ötletgazda, Szegedi Gyula klubvezető a fiatalok körében oly népszerű „telekocsi” mintájára felvetette a „telebusz” ötletét, amit végül a budapesti, VPOP, a Dunakanyar és a győri adóügyi klub nyugdíjasaival töltöttek meg fullra. Egy hely sajnos mégis üresen maradt, kisebb sérülés miatt egyik kirándulótársunk az utolsó pillanatban lemondta az utazást. A telebusz mind költségkímélés, mind a nyugdíjasklubok közötti ismerkedés és kapcsolattartás miatt igen előnyös és
utánozandó. A program első különlegessége volt, hogy az útitársak közül az idén kerek évfordulós születésnaposokat egy erre az alkalomra tervezett és kivitelezett emléklappal köszöntötték, nevezetesen: Tánczos Imre, Csík Istvánné Márti, Barna Tamás, Mersits Ferencné, Szegfü Jánosné, Mester Emilné és Szász Zoltán. Isten éltesse őket! (Az ő egészségükre dukált egy kupica hazai, főleg így reggeli előtt.) Az utasok a csendesebb fajtából verbuválódtak, legfeljebb az elemózsia csomagolópapírjai zizzentek, na meg egy-két házi sütemény is körbejárt. (Érdemes lenne közreadni Kovácsné Klári „majdnem sportszeletének” receptjét, ahogy a kínáló férj kommentálta a csodás édességet.) Bajmóc Szlovákia egyik ékköve, a hegy-völgyön épült városkát pedig szinte megkoronázza a 12. századból származó – eredetileg fából készült és erődként funkcionáló építmény. A századok alatt több tulajdonos (többek között Mátyás király) kezén és sok átépítésen és korszerűsítésen átesett építmény utolsó nemesi származású birtokosa gróf Pálfi János Ferenc volt, aki 1908-ban bekövetkezett halála után a városra hagyta javait. Tetőtől talpig – jobban mondva pincétől a padlásig megcsodáltuk a kastélyt, majd az azt körülvevő parkot. Ezt követően Körmöcbánya felé vettük az irányt, ami nemkülönben csodálatos fekvésű városka, mint Bajmóc. Előtte útba ejtettünk egy szabadtéri bányamúzeumot – tudva lévő, hogy a vidék gazdag bányakincsekben –, majd Selmecbánya városközpontjának megtekintése után mindenki kedvére fogyasztott a kiváló szlovák sörök valamelyikéből, vagy a „haluskinak” nevezett sztrapacskából. Hazafelé a szunyókáló utasokat játékra hívó felkérés élénkítette: három kérdésre kellett helyes választ adni az aprócska, de igen kedves ajándékok elnyerése érdekében. A válaszok – kis segítséggel – megszülettek, a Csík Bálint és Netye Misi által személyesen finanszírozott ajándékok gazdára találtak. Vidéki kirándulótársaink ezúttal jól jártak: reggel még fordulhattak egyet, mikor a pestiek már útra keltek, és este valószínűleg már az igazak álmát aludták, mire az utolsó fővárosi utas ágyba keveredett. De hát ilyen a szerencse – forgandó. Mindenesetre a napi élmény lenyűgöző volt. Untener Erika
Bakancsos túra a Bakonyban Kaland volt a javából. Győrből több átszállással, vonattal, busszal érkeztünk meg a déli Bakony „fővárosába”, Bakonybélbe. Még tovább buszoztunk a Gerence-völgyi Odvaskő Hotelhez, ahonnan 10 órakor indult a gyalogtúránk, melynek célpontja a Hubertlaki-tó (bakonyi „Gyilkos tó”) és a Vörös János-séd környéke volt, ahol ebben az időszakban tömegével virágzott a védett hóvirág és a még ritkább tavaszi tőzike. A mintegy 9 km-es, 4 órás séta alkalmával szakértő túravezető ismertette meg velünk a tavaszi Bakony földrajzát és élővilágát. Gyönyörű idő volt, valóságos virágszőnyeg borította az erdőt, a környékből igazi tündérkertet varázsolva. Csodálatos látványt nyújtott a Hubertlaki-tó, a vízből kiálló korhadó fatörzsei pedig csak még varázslatosabbá tették a tavat. Már kihajtotta zöld leveleit a medvehagyma, és kéklett a tavaszi csillagvirág. Láttunk őzikét és hallgattuk a madarak tavaszi dalát. Késő délután érkeztünk meg Zircre, ahol a felújított apátsági templomba még sikerült betekintenünk, és a közeli cukrászdában a 2014. év tortaszeletének megkóstolásával ért véget bakancsos kirándulásunk a déli Bakonyban. Lánci István Lászlóné kulturális felelős
7
Érdekes kirándulás egy érdekes helyen Alig vártuk már, hogy eljöjjön a tavasz, a nyirkos hideg idő után semmi másra nem várt kis csapatunk, mint egy kis melegre. Ahogy ott ültünk, a széllel hadakozva, arra vártunk csak, hogy végre megjöjjön a jó idő. És akkor eljött hirtelen Szilveszter. Még mielőtt a kedves olvasó azt hinné, egy furcsa időutazáson vett részt kis csapatunk, el kell hogy áruljam, ezúttal nem a naptárban repültünk előre egy jó nagyot, és nem is április elsejei tréfáról van szó. A NAV NYOSZ szekszárdi klubja ezúttal a Magyarországon és Európában is egyedülálló Mézeskalács-múzeumot látogatta meg. A fogadásunkra pedig az a Petrits Szilveszter érkezett, aki az 1825-ben kezdődött mézeskalács-készítés mai vezetését képviseli. Köszöntésünk után a családi kisbolt mellett található eredeti tárgyakkal berendezett múzeumban találtuk magunkat, ahol újabb meglepetés ért bennünket. Klubtársunk, Csiszár Józsefné (Franciska) olyan magabiztossággal ismerte fel a különböző eszközöket, és mondott róluk kis történeteket, hogy még vendéglátónk is rácsodálkozott. Azt gyanította, esetleg egy oldalági rokon jött látogatóba, aki mindent tud. Mindenesetre, amikor elfoglaltuk a helyünket, röviden bemutatta a Petrits Mézeskalács Manufaktúrának a történetét, ami bizony 1825-re vezethető vissza. Tehát akár Petőfi Sándor a márciusi ifjakkal mézeskalácsot is ehetett volna a Pilvax kávéházban? Persze ez kissé kicsavart gondolkodás, de akár igen! Miután Szilveszter bemutatta a különböző eredeti eszközöket, és bevezetett a mézeskalácsok világába, elmondta, hogy a manufaktúra másik ága a gyertyakészítés. Megmutatta, hogyan készítik a különféle gyertyákat, cukorkákat. Ezt követően egy filmet néztünk meg, ahol bemutatták a különféle termékek készítését a selyemcukortól a mézeskalácson keresztül egészen a pincegyertyákig. A film után ismét rácsodálkoztunk a különféle relikviákra, és még egy teljesen ép negyvenéves mézeskalács szívet is megcsodálhattunk, ami eredeti szépségében volt a vitrinben. Lehet, Jancsi adta Juliskának, még a mesében? Mindezekről természetesen a manufaktúra honlapján is lehet tájékozódni a honlapon. Minden Szekszárdra látogató kedves turistának csak ajánlani tudom! A múzeumlátogatás után a szomszédos boltjukban még bevásároltunk egy keveset a mézeskalács nyúlból, selyemcukorkából, valamint vettünk az eredeti receptúra alapján készült egyedi terméket, a „szekszárdi márc”-ot. Egy ősi recept alapján készül, minden mesterséges adalékanyagtól mentes mézből és cukorból készülő szörp. Jelen sorok írója is vett egy fél litert, szódával hígítva nagyszerű frissítő. Persze azt nem ígérem, hogy ezentúl ezt fogom csak inni, nekem mondjuk, jobban esik egy nagyfröcss vagy egy hosszúlépés olaszrizlingből. A látogatás után 200 m gyaloglás és széllel birkózás után már ott is voltunk egy egyedülálló kezdeményezés után létrejött étteremben. Ha azt halljuk, hogy segítsük a fogyatékkal élő embereket, felfigyelünk rájuk, és együttérzésünket fejezzük ki. Voltak, akik ennél többet tettek értük, és ilyen módon jött létre az Ízlelő családbarát étterem. Ami a legfontosabb, a személyzet egyedülállóan udvarias, segítőkész, a menü ízei fantasztikusak voltak. És hogy miért ezt az éttermet választottuk? Azért, mert Helyreigazítás A Mi Lapunk 2015/1 számának 8. oldalán, az Élve a lehetőséggel című cikk szerzője helyesen: Bene Edit, aki a székesfehérvári adóági klub tudósítója.
8
azon túl, hogy fogyatékkal élő emberek dolgoznak benne, és túl azon, hogy nagyszerű volt az étel, egy kisebb különteremmel is rendelkeznek, ahol meg tudtuk köszönteni a kerek évfordulós klubtagjainkat. És kik ők? Kulcsár Istvánné 75 éves, Gazdag Gyuláné 75 éves, Kiss Józsefné 60 éves. Isten éltesse őket, adjon nekik egészséget és hosszú életet! Természetesen az ajándékok sem maradtak el, és a mai napra jutó meglepetések sem, hiszen az ünnepeltek meglepetés süteményeket varázsoltak elő, ami mellett persze jutott pohár a szokásos fehér- és vörösborok kóstolgatásához is. Jó lenne minél több ilyen tartalmas klubnapot tartani! eSzeL
Kastélylátogatás Gödöllőn Ismét hátunkra akasztottuk hátizsákunkat, hogy egy újabb közös napot töltsünk el együtt a NAV Egri Nyugdíjas Klub tagjaival a Grassalkovich-kastélyban és a hozzá tartozó kastélyparkban Gödöllőn. Nagyon szép áprilisi napra ébredtünk, és vasúton a budapesti gyorssal kis csapatunkkal elrobogtunk Gödöllőre, hogy megtekinthessük Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyát. Miután megérkeztünk kirándulásunk helyszínére, a tárlatvezetés során megismerkedhettünk a kastély történetével, és megcsodálhattuk a felújított, műemlékké nyilvánított kastély szobáit, berendezési tárgyait és a régi időkre emlékeztető csodálatos használati tárgyait. Amint azt a tárlatvezetőnk ismertette: a 18. század egyik legjelentősebb főurának, a Grassalkovich család kiemelkedő tagjának, Grassalkovich Antalnak, Mária Terézia bizalmasának sok mindent köszönhet Gödöllő. A kastélyt és a hozzá tartozó épületegyüttest az 1740-es években építtette, Mayerhoffer András tervei alapján. A kastély bővítését az építtető fia, Grassalkovich Antal folytatta 1782 és 1785 között. Ekkor létesült a színházterem, kettős páholysorral és kitűnő színpadtechnikával. Ez Magyarország egyetlen rekonstruált barokk színháza. Unokája, Grassalkovich Antal nevéhez fűződik az északi oldal utolsó szárnya, az új narancsház megépítése és a franciakert tájképi kertté való alakítása. 1841-ben Grassalkovich Antal halálával kihalt a Grassalkovich család férfiága, így leányágon öröklődő birtokot a kastéllyal 1850-ben báró Sina György vásárolta meg, akinek fia, Sina Simon 1864-ben adta el egy belga banknak. A kastélynak sok illusztris vendége volt. Járt itt többek között 1751-ben Mária Terézia is. Windisch-Gratz hercegnek 1849-ben itt volt a főhadiszállása. Az 1849. április 6-i győztes isaszegi csata után már Kossuth Lajosék ünnepeltek itt. A kastély második fénykorát az Osztrák–Magyar Monarchia idején élte. A magyar állam megvásárolta, majd 1867-től királyi pihenő rezidenciává alakították, enteriőrjei ma is ezt a kort idézik. Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási ajándékként kapta meg Gödöllőt és a kastélyt. Erzsébet királyné távol a bécsi etikettől, tavasszal és ősszel pihent itt, férje, I. Ferenc József uralkodó gyakran elkísérte. Erzsébet királyné halála után Ferenc József már ritkábban látogatott ide, utoljára 1911-ben járt itt. I. Ferenc József utóda, IV. Károly első hosszabb gödöllői tartózkodásának a Monarchia összeomlása vetett véget 1918. október 26-án. Azután 1921-től a kastély Horthy Miklós pihenőhelyévé vált. A második világháború után a szovjet katonák raktárnak és istállónak használták. Az 1944-ben a berendezés nagy részét elszállították, illetve helyben elpusztították. Az északi szárnyak végén a Honvédelmi Minisztérium alakította ki raktárbázisát. A műemlékké nyilvánított kastély épületében szociális otthon működött. A felújítási munkák 1985-ben kezdődtek. A kastélyt 1991-ben hagyták el a szovjet csapatok, az épület teljes kiürítése 1994
végére fejeződött be. Az épületben ma múzeum működik, a kastély jelentős rendezvényközpont is. Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélya, a folyamatosan megújuló Gödöllői Királyi Kastély történelmi és műemléki szempontból is kiemelkedő értéke hazánknak. Olyan közeg, ahol békében megfér egymás mellett a kulturális, turisztikai és protokolláris funkció, mindez családbarát szolgáltatásokkal fűszerezve. Miután körbejártuk a kastély termeit, ezt követően gyönyörű napos időben a kastélyparkban sétálgathattunk. Összegezve most elmondhatjuk, hogy ismét egy csodálatos napot tölthettünk el klubtársainkkal hazánk egyik legszebb nevezetességének színhelyén mindannyiunk megelégedésére és örömére. Cseh Istvánné klubvezető
Költészetnapi ünnep Bár végre ideért a kikelet, áprilisi klubnapjukat mégis az elmúlás jegyében kezdték meg a VPOP Klub megjelent tagjai. Elhunyt kedves klubtársunkra, kolléganőnkre, Pesicsné dr. Sebők Terézia nyugalmazott ezredes asszonyra, a közismert és szeretett Terikére, Terusra, Tercsire emlékeztünk, az egykori VPOP Humánpolitikai Főosztályának helyettes vezetőjére Tánczos Imre őt idéző gondolataival. Az elkövetkezendő kirándulásokról és tervezett programokról kaptunk tájékoztatást Csík Bálint klubvezetőtől, amely után a társaság egy része a távozás hímes mezejére lépett, hogy líraian, egyben stílszerűen fejezzem ki magam. Rosszul tették, mivel szegényebbek maradtak egy szívmelengető élménnyel. Érdekes vendégeket vártunk ismét, ezúttal a költészet napja
Búcsúszó Magasba szökken a vízsugár, hogy a hamvakat szétszórja, majd elhangzik az Il Silenzio, döbbenten állunk, és akarva, akaratlanul feltolul bennünk a gondolat, hogy véges a világunk, és benne véges emberi életünk is. Rádöbbenünk, hogy végső búcsút kellett vennünk egy mindannyiunk által tisztelt és szeretett kollégától. Elhunyt Pesicsné dr. Sebők Terézia ezredes asszony, Terike, ahogyan a legtöbben szólítottuk. Távozása mély fájdalommal tölt el bennünket, míg képzeletünkben felidézzük mosolygós arcát annak a kollégának, akit mindannyian szerény, udvarias, segítőkész és szolgálatkész embernek ismertünk meg. Véget ért egy édesanya élete, aki gyermekét rajongásig szerette. Védte és óvta minden rossztól, és mindent megadott neki, ami a javát szolgálta. Általános és középiskoláit kiváló eredménnyel végezte, majd érettségi után, 1968. október 1-jétől a vám- és pénzügyőrség hivatásos állományában teljesített szolgálatot 2005. december 30-ig, amikor nyugállományba vonult. Szolgálati ideje alatt az alap-, a közép- és a felsőfokú szaktanfolyamot is elvégezte, valamint esti tagozaton az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett doktori diplomát. Testületi pályafutása alatt soros és soron kívüli előléptetésekben részesült, 2002-ben a pénzügyminiszter ezredessé léptette
alkalmából. Korábban már járt nálunk Kaisler László irodalmár, könyvkiadó, Zelenka Pista klubtársunk egykori osztálytársa, aki felajánlotta, hogy megnyeri számunkra Baranyi Ferenc költőt, műfordítót. (Amit szívesen megtett volna kedvünkért dr. Faragó Ambrus is, ha még köztünk lehetne, merthogy baráti szálak fűzték a költőhöz.) Ezúttal felvállalva az est házigazdaszerepét, Kaisler László bemutatta a költőt, akinek egyúttal kiadója is. Baranyi Ferenc élő klasszikusa a magyar költészetnek, tavaly ünnepelték költői pályafutásának hatvanadik évfordulóját. Harmadikos gimnazista volt 1954-ben, amikor megjelent A villámok balladája című kötete, amely ismertté tette a nevét. Bár zenei karrierjét áldozta fel az irodalomért, e kötődés mindig megmaradt. Újságírói, költői, műfordítói munkássága kiegészül számos librettóval, legutóbb Miskolcon mutattak be egy, az ő közreműködésével készült zeneművet. A Magyar Televízió zenei főosztályán töltött évtizedei alatt végzett zenei ismeretterjesztő, közművelődési tevékenységével közelebb akarta hozni az operát az emberekhez, mondván „az opera nem arisztokratikus műfaj”. Opera-b-c címmel kötetbe foglalta a televíziós műsorok anyagát. Jellemzően zenei fogalommal határozza meg a magyar nép lelkületének hangnemét, tónusát: cisz-moll. De éppenséggel nincs elragadtatva a mára kialakult kulturális viszonyoktól sem. Mint mondja, „a művészetek háttérbe szorítása dehumanizálja az embert”. Végül hallhattunk két Baranyi-verset a költő előadásában a Vad vadon című kötetből, amelynek példányait a helyszínen megvásárolhattuk, s ajándékul még dedikálást is kérhettünk. Ennél szebb és méltóbb módja aligha lehetne a költészet napja ünneplésének. Bogschütz
elő. Elöljárói egyre magasabb beosztások betöltésével bízták meg. Először beosztott, majd előadó volt alsófokú szerveknél. Ezt követően a VPOP Nyomozati és Szabálysértési Osztályán volt előadó, főelőadó, majd osztályvezető. 1993. július 1-jétől a VPOP Személyügyi, Oktatási és Munkaügyi Főosztálya főosztályvezető-helyettesévé nevezték ki. Ezt a beosztást töltötte be nyugállományba helyezéséig. Munkáját hozzáértő, megbízható szakemberként végezte, mindenkiben a jót kereste. Tevékenységét az alaposság, az önmagával szembeni igényesség, a figyelmes vezetői magatartás jellemezte. Meghallgatta mások véleményét mindenben, a mindenki számára legjobb megoldásra törekedett. Tevékenységét felettesei elismerték és honorálták. Megkapta a Szolgálati Érdemérem különböző fokozatait, a Vám- és Pénzügyőri aranygyűrűt, a Vám- és Pénzügyőr Dísztőrt és Díszszablyát, Aranyjelvényt, valamit a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet. Nyugállományba vonulása után a Vám- és Pénzügyőrség Nyugdíjasainak Országos Szövetsége elnökségében, a Szociális és Kegyeleti Bizottságában dolgozott, itt végzett munkáját a Szent Máté-érem arany fokozatával ismerték el. Ma már mindezekről csak múlt időben beszélhetünk, búcsúzni kényszerülünk, de nem felejtünk, mindenki megőrzi emlékedet, és meggyőződése szerint fog gondolni Rád. Isten veled Ezredes Asszony, Terike! Dr. Fejes Antal
9
ÉLETUTAK
Biciklizni pedig tudni kell Ha az előző lapszámban a sors különös kegyének tartottam, hogy interjúkészítés céljából nem kellett távoli tájakra utaznom, akkor most örömtáncot lejthetnék (ha köszvényes lábaim ezt lehetővé tennék) amiatt, hogy elég volt a ferencvárosi klubhelyiségünkbe elmetróznom ahhoz, hogy találkozzam aktuális beszélgetőtársammal, Králl Jánosné, Kis Olga ny. pénzügyőr őrnaggyal. – Olga, ősidők óta ismerjük egymást és csak most tudom meg, névrokonok vagyunk, sőt apáink neve is egyformán Kis József. – Nem az én hibám, hogy ezt eddig nem tudta, ha előbb megkérdezi, megmondtam volna már hamarabb is. – Az Olga név viszont nem szerepel a családunkban, ezt biztosan az anyukájától kapta. – Úgy van, ő választotta ezt a nevet, mert szerinte szép és komoly, nem tucatnév. – Hozzáteszem, hogy előkelő is. Engem ez a név ifjúkori olvasmányélményemre emlékeztet. Turgenyev egyik regényében a dúsgazdag orosz földesúr franciás műveltségű, álomszép lányát Olgának hívták, és Nyizsnyij Novgorodban született. – Én pedig Sashalmon, kórházi dolgozó apa és szülésznő anya első gyermekeként. Egyetlen testvérem, Irén fiatalon meghalt. Sashalom és Mátyásföld jelenleg a főváros XVI. kerületének részét képezi. Iskoláimat ott végeztem, Sashalmon az elemi iskolát, Mátyásföldön a Corvin Mátyás Gimnáziumot. A tanulás könnyen ment, mellette magánszorgalomból tangóharmonikázni is megtanultam. Akkori szomszédom, később kollégám, Tihanyi Béla ugyan örökké évődött velem, hogy hamisan játszom, persze ez nem volt igaz, mert zenetanár oktatóm jól megtanított harmonikázni. Kottából játszottam. Az érettségi után szerettem volna tovább tanulni, de a Pedagógiai Főiskola könyvtár szakára, ahová jelentkeztem, nem vettek fel.
A bicikli mint munkaeszköz – És akkor jött mentsvárként a pénzügyőrség? – Nem azonnal, néhány hónapig a 21. számú Építőipari Vállalatnál adminisztrátorként dolgoztam, és 1954-ben nyújtottam be a pénzügyőrséghez felvétel iránti kérelmemet, amit elfogadtak, és augusztus 4-ére behívtak előképző tanfolyamra. Ez egy hónapig tartott, és elvégzése után egyenruhát is kaptam, mert találtak méretemre valót. – Hol kezdődött a pénzügyőri pályafutása? – Az Orosházi Pénzügyőri Szakaszon, ahol érkezésem hírére kétségbe estek a ottani kollégák: jön egy érettségizett lány Pestről, biztosan biciklizni sem tud! A helyszínen derült ki számomra, hogy az akkori vidéki fináncszolgálat kerékpár nélkül elképzelhetetlen volt. Én ebből a szempontból a követelményeknek megfeleltem, mert kiválóan tudtam biciklizni. Szükség is volt rá az orosházi tanyavilág poros dűlőútjain. Szerencsére nem tartott sokáig a pedálozás, mert alig egy év múlva, 1955 őszén berendeltek alapfokú szaktanfolyamra, aminek az elvégzése több felvonásban zajlott le, mert közben két alkalommal is borkészletfelvételre vezényeltek bennünket, először Nagydorogra, majd Pécsre. Így a tanfolyam befejeződése
10
áthúzódott a következő évre, 1956-ra. Addigra jól összerázódott a társaság. Örültünk a viszontlátásnak, amikor megszerveztem az 50 éves találkozót Pasaréten a pénzügyőr nyugdíjasok hagyományos országos találkozója keretében. – Erre én is emlékszem, az emeleti teremben gyűltek össze a hajdani nebulók, néhány fényképet is készítettem róluk. De folytassuk a régmúlttal, a tanfolyam után visszament Orosházára? – Nem, felhelyeztek a fővárosba, a Buda Környéki Pénzügyőri Szakaszhoz, innen a Pest megyei parancsnokságra kerültem, ahol leíróként alkalmaztak a Pénzügyminisztérium épületében, a József nádor téren. Itt 1961-ig dolgoztam, amikor fiam születése miatt néhány hónapot kihagytam. A folytatás már a Gödöllői Pénzügyőri Szakaszon történt, ahol kizárólag irodai szolgálatot láttam el. Az előzőekhez képest könnyebb munkavégzés lehetővé tette, hogy az ottani „működésem” alatt levelező úton letegyem a középfokú szakvizsgát. 1971-től a következő munkahelyemen, a budapesti 14. sz. Vámhivatalnál is irodai munkát végeztem, felsorolni is sok lenne, hogy mi mindennel foglalkoztam. Szerettem ott lenni, a közösség is jó volt, mégis elmentem, mert egy olyan parancsnok érkezett, akivel nem tudtam együtt dolgozni. Ezért 1987-ben a Pest, Fejér és Nógrád Megyei Parancsnokság parancsnokának ismételt kérésére, hogy menjek hozzájuk dolgozni, igent mondtam, és igazgatási főelőadóként az 1991. április 30-án történt nyugdíjazásomig ott is maradtam. A rendfokozatom akkor százados volt. Őrnagyi kinevezésemet már nyugdíjasként kaptam. – Családjáról is vannak ismereteim, de ezek elég hézagosak, szeretném, ha kiegészítené. – Arra biztosan emlékszik, hogy 1975-ben Szentendrén, az akkori Felszabadulás lakótelepen családjával egy házban laktunk, a G épületben. – Természetesen emlékszem, sőt arra is, hogy Olgának a fia az én kisebbik lányommal egy társasághoz tartozott. Hasonló korú társaikkal klubot alakítottak, és felnőtt nélküli közegükben igen jól érezték magukat. De ez rövid ideig tartott, mert hamarosan átköltöztünk egy másik lakótelepre. – A férjemtől akkor már külön éltem, de hivatalosan csak 1976-ban váltunk el. Így gyermekeimet – az 1961-ben született János fiamat és az 1968-as születésű Orsolya lányomat – lényegében egyedül neveltem fel. Mindketten voltak egy ideig pénzügyőrök, a lányom csaknem tíz évig. De aztán különböző okok miatt más munkahelyet kerestek maguknak. A fiam jelenleg kamionos egy német cég magyarországi leányvállalatánál, többnyire a külföldi országutakat járja, Orsi lányom az országos illetékességű Fundamenta Lakáskasszánál dolgozik. Habár nem lakunk közel egymáshoz, elég gyakran találkozunk, legSzerkesztői üzenet Kérem tisztelt tudósítóinkat, hogy a 2015 szeptemberében megjelenő lapszámunkhoz augusztus 10-ig szíveskedjenek eljuttatni írásaikat és papír- vagy JPEG-formátumú fényképeiket az
[email protected] elektronikus levélcímre, vagy a NAVNYOSZ 1554 Budapest, Pf. 68. postacímre. Kérem továbbá, hogy a terjedelem ne haladja meg az egy oldalt (12-es betűméret, másfeles sortávolság). Honlapunk címe: www.navnyugdijasok.hu. Az egyértelműség miatt kérem, hogy a továbbiakban mindenki szíveskedjen cikke végére odaírni a nevét vagy a szignóját. Köszönöm.
Kilencven év Veszprém megyének is van szépkorú ünnepeltje a kilencven éves dr. Máhr Oszkár nyugállományú pénzügyőr őrnagy személyében. A Dunántúl szülötte, aki máig hű maradt ehhez az országrészhez, itt élte le egész életét. A Vas megyei Alsóságon (ma Celldömölk városrésze) született 1925. április 19-én, hétgyermekes családban. A pénzügyőri testülethez 1948-ban nyert felvételt. „Negyvennyolcasoknak” nevezték a korosztályát. Első állomáshelye Kapuvár volt, ahol fiatal pénzügyőrként a jövedéki területen tett szert ismeretekre. Nem volt egyszerű feladat a szétszórtan elterülő szőlőbirtokok tulajdonosainak ellenőrzése. Több szolgálati helyen is megfordult, mint akkoriban sokan. Első állomáshelyét hamarosan továbbiak követték: Nova, Sümeg, Pápa, végül Veszprém. A Veszprémi Vám- és Pénzügyőri szakaszon alább hathetente összejön a család a fiamnál Tahitótfalun, vagy a lányomnál Esztergomban. Én sajnos ekkora társaságot az Örs vezér téri másfél szobás lakásomban nem tudok vendégül látni. Az unokáimról még nem is szóltam, pedig imádom őket. Összesen négyen vannak: két nagylány Orsi lányomnál, egy fiú és egy lány a fiaméknál.
Pótnagymama szerepben – Úgy értesültem, mintha pótunokái is lettek volna. – Jók az információi. A saját gyermekeim már felnőttek, önálló életet éltek, amikor meghalt Börzseiné nevű kolléganőm – lánykori nevén Bagó Éva. Két árva fiúgyermek maradt utána, akiknek az apjuk már korábban meghalt. A 8 és 14 éves fiúk így hirtelen ellátatlanná váltak, és a hatóságok állami gondozásba vételüket tervezték, elszakítva egymástól a két testvért. Ezt nem engedtem, és magamra vállaltam a gyermekek gondozását. Hogy a lehető legkisebb zökkenő nélkül folytatódjon az életük, én költöztem hozzájuk, iskolát sem kellett változtatniuk. Ez két évig tartott, amikor a fiúk egyik közeli rokona átvette tőlem a gondozást. Azóta is kapom a hálálkodó képeslapokat a külföldön lakó kisebbik fiútól.
A mentor halála Lapzárta előtt egy nappal kaptam a szomorú hírt, hogy az éjszaka a tatabányai kórházban 78 éves korában meghalt Rigó Mihály nyugállományú pénzügyőr őrnagy. Mélyen megrendített az esemény, hiszen az elhunyt A Mi Lapunk előző száma egyik írásának főszereplője volt, és akkor semmi jel nem mutatott a tragédia ilyen gyors bekövetkezésére. Személyében egy nagyon értékes, jellemes, talpig becsületes embert, jó barátot vesztettünk el. Szinte a vámőrtestületbe való felvételének a napjától ismertem. Tizennégy évig volt közeli munkatársam a Komáromi Vámhivatalnál, rengeteg közös élmény fűzött össze bennünket. Akaratlanul is szerepet játszottam pályafutása alakulásában, amikor 1975-ben a fővárosba távozásomkor megörökölte tőlem az elárvult írnoki széket. Ezzel a fontos beosz-
mint szabálysértési nyomozati előadó, századosi beosztásban tevékenykedett. Jogi diplomáját szolgálati ideje alatt szerezte. 1979-ben lehetősége nyílt nyugdíjba vonulni. Már nyugállományúként léptették elő őrnaggyá. Három leánygyermeket neveltek fel kedves feleségével, Margitkával. Házasságuk közel hetven éve tart. Hat unokával és négy dédunokával is bővült a család. Jelenleg kettesben élnek, de gyakori vendégek a családtagok. A veszprémi nyugállományúak klubja képviseletében mikor felkerestük, mosolyogva fogadott bennünket annak ellenére, hogy több súlyos betegségen és megpróbáltatáson esett át élete során. Nem kérdeztük, mi a „recept”, de jó volt hallani, hogy még naponta körbesétálják kéz a kézben szerető és gondoskodó párjával a hatalmas háztömböt, ahol élnek. Kívánjuk, hogy még sokáig így legyen, Oszkár Bácsi! Horváth Lujza Arról is van tudomásom, hogy Olga fáradhatatlanul tevékenykedik nyugdíjas szövetségünk több szervezetében is. Az ottani munkájáról közvetlen munkatársától, Tánczos Imre titkártól, a budapest iklub vezetőjétől a következő információt kaptam. Ha Olgi jó tulajdonságai közül egyet emelhetek ki, ez az empátiakészség. Fontos ez, ha idős nyugdíjasokkal foglalkozik az ember. Példának említhetem, amikor Tihanyi Béla már nagyon beteg volt, a beteglátogatásnál szokásos ajándék helyett Olgi húst vásárolt, otthon elkészítette és lefagyasztva több napra elég ebédet vitt Bélának. Ehhez az empátián kívül finom női gondoskodás is szükséges. Olgi tettéért nem várt köszönetet (nem is kapott). Mire ez az írás eljut az olvasókhoz, Olga éppen egy szép kerek évfordulót ünnepel. Hölgyről lévén szó, nem fecsegem ki, hogy hányadik születésnapra gondolok, csak annyit árulok el, hogy a jubiláns 1935. június 16-án született. Mindenkit megelőzve már most kívánok sok boldogságot és jó egészséget. Éveinek sokaságát számolva ne keseredjen el, lesz ez még több is! – Mivel ezt egy nálam évekkel idősebb veterán mondja, elfogadom és köszönöm. Kis István tással nagyon jól sáfárkodott, mert kiváló képességeinek köszönhetően hamarosan kinevezték előadónak, majd parancsnokhelyettesnek, és pár év múlva parancsnoknak. A vámhivatal első számú vezetőjeként kíméletlen és eredményes harcot folytatott a korrupció ellen, működése alatt a vámhivatalnál egyetlen korrupciós eset sem fordult elő. Fontos feladatának tekintette a beosztottak szakmai fejlődésének biztosítását. Az erre irányuló törekvésének meg is lett az eredménye: számos beosztottja került később magas beosztásba, mint például Torda Csaba, a NAV Vám Fősztálya vezetője, aki a dandártábornokká történt kinevezése kapcsán készített interjúban büszkén vállalta mentorának egykori parancsnokát. Rigó Mihállyal családommal évekig együtt laktunk az Igmándi út 8. szám alatti vám- és pénzügyőrségi lakóépületben. Rokonszenves egyénisége, vonzó emberi tulajdonságai, fanyar humora miatt nagyon megkedveltük. Jó emlékkel gondolunk rá, amikor a velünk kapcsolatos kedves megjegyzéseit felelevenítjük a családi összejöveteleken. K. István
11
Volt egyszer egy Komáromi Vámhivatal Hazánk EU-hoz való csatlakozásával megszűnt vámhivatalok tevékenységének az előző lapszámokban történt ismertetéséhez az információkat kívülállóként másoktól kellett kérnem. A Komáromi Vámhivatal esetében erre nem volt szükségem, mert az ott eltöltött küzdelmes 17 év alatt bőséges tapasztalatra tettem szert a szerteágazó munka minden bugyrát megjárva. Túlzás nélkül állítható, hogy olyan változatos munkakört nyújtó vámhivatal, mint a komáromi, volumenét tekintve az egész országban nem volt: személypályaudvar, teherpályaudvar, közúti átkelő, hajózás, területi szolgálat, nemzetközi gyorsvonatok. A szaktanfolyamokon a komáromiak mindig az elsők között voltak, mert Komáromban a légi forgalom kivételével minden megtalálható volt, és így mindent gyakorlatban megtanulhattak. Nevelkedett itt későbbi országos parancsnokhelyettes, tábornok, magas beosztást betöltők egész sora. Mellettük e sorok írójának a maga szerény VPOP-s főelőadói beosztásával csak a „futottak még” mezőnyében jutott hely. A szolgálati helyek között fontossági sorrendet nehéz lenne felállítani. A közúti részleg talán azért kívánkozik az első helyre, mert az elhanyagolható jelentőségű szőnyi mellett ez volt a vámhivatal egyetlen kirendeltsége. Az országhatárt jelentő Duna jobb partjáról 1967-ben átköltözött és otthonosan berendezkedett a csehszlovák oldalon. Ezzel ott létrejött a közös vám- és útlevélvizsgálat. A hajókikötő Komárom nyugati kapujának volt tekinthető. „Lejtmenetben” érkező minden hajónak uszályaival együtt itt horgonyt kellett vetni, utána útlevél- és vámvizsgálatot kérni. Ezt követően az országon áthaladó, német, osztrák és jugoszláv zászló alatt közlekedő hajók vámkíséretet kaptak megakadályozandó a belföldön történő kikötést. A komáromi vámosok a hajókat Budapestig kísérték, ahol váltást kaptak. De ha nem, akkor folytatták az kíséretet Mohácsig. Ehhez külön kabint biztosítottak a számukra. A hajókon számtalan rejtekhely volt, valamennyit felderíteni egyetlen vizsgálat alkalmával – melynek időtartamát különben is jogszabály korlátozta – nem lehetett. Ezért a vámhivatal igen eredményesen alkalmazta azt a gyakorlatot, hogy a már beléptetett hajóról hazautazási szándékkal távozó hajózási alkalmazottak időnként a személypályaudvaron lévő vámhivatali helyiségben ismételt vizsgálatot kaptak. Ilyenkor
GYÁSZ Előző lapszámunk megjelenése óta Pesicsné dr. Sebők Terézia ny. pénzügyőr ezredes (65), Baráth Mihályné ny. pénzügyőr főhadnagy (86) budapesti, Rigó Mihály ny. pénzügyőr őrnagy (77) komáromi, Ujhelyi László Béla köztisztviselő (72) pécsi nyugdíjastársunk elhunytáról kaptunk értesítést.
Nyugodjanak békében!
a Mi lapunk 12
ugyanis már magukhoz vették azokat az árukat, amelyek a hajóvizsgálat alkalmával még valamelyik rejtekhelyen lapultak. Komáromon át a hatvanas. hetvenes években a nyári menetrend szerint négy pár nemzetközi gyorsvonat közlekedett. Ezeken az utasvizsgálat menet közben történt Budapest Keleti pályaudvar–Komárom, illetve Érsekújvár (Nové Zámky) – Komárom között. Az utasvizsgálatot végzők korábban más szolgálati helyekről verbuválódtak, később külön brigádot alkottak. Az utaslétszám állandó emelkedése fizikai teljesítőképességüket alaposan próbára tette. A teherpályaudvaron szolgálatot teljesítők fogyasztották a hivatalban a legtöbb indigót és tintaceruzát. Nap mint nap a Határjelentések olyan tömegét állították ki, amelyért a MÉH-nél is szép summát adtak volna. A sok ülőmunka mellett a be- és kilépő tehervonatok vámellenőrzése során alkalmuk volt mozgásigényük kielégítésére. Sőt egy-egy szokatlan terjedelmű szállítmány ellenőrzése csak nyaktörő artistamutatvány árán volt lehetséges. A helyben és a nemzetközi gyorsvonatokon végzett vámfeladatok ellátásán kívül nem volt külön létszám más munka elvégzésére. Így a hajókíséreteket és az illetékességi területen adódó vámkezeléseket olyan dolgozónak kellett elvégeznie, aki valamelyik szolgálati helyen 12 órát már ledolgozott. Pedig például a Tatai Szőnyeggyárban, vagy a Tatabányai Cementgyárban a kiviteli ellenőrzések rendszerint egy teljes napot igénybe vettek. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy a Duna befagyásakor a hajózáson, száj- és körömfájásjárvány esetén a közúton szünetelt a forgalom. Így lehetett egy kicsit lazítani. Kulturális jellegű rendezvényekre ritkán került sor. Ezeknek rendszerint a gyerekek voltak a haszonélvezői. Ilyenek voltak a Mikulás-napi ünnepségek és az édességekkel jutalmazott vetélkedők. Sport terén a vámhivatal gazdag múltra tekinthetett vissza. Futballcsapata két alkalommal is első lett a hajdani vámőr sportnapokon, sőt egy évig Komáromban őrizték a sportnap legeredményesebben szerepelt hivatalának adományozott vándorserleget. A szomszédos csehszlovák vámhivatal dolgozóival vívott futballcsaták is rendszerint magyar sikert hoztak. A Komáromi Vámhivatal történetét tartalmazó dosszié véglegesen lezáródott. Az utolsó mohikánok, vagyis a rolót lehúzók nem titkolták a megszűnéssel kapcsolatos érzelmeiket, fekete zászlót tűztek ki a közúti vámhivatali épületre. Az a fénykép, amin a csomagolásra készülő magyar és szlovák vámosok a határőrökkel láthatók a közúti hídon a búcsú szomorú perceiben, soha többé nem ismételhető meg. Az állomány szétszóródott a szélrózsa minden irányába. Megszűnt a vámhivatal komáromi épületeinek funkciója, a szlovák oldalon lévő határátlépő épületek lassan az enyészetéi lesznek. Kis
Kiadja a VIVA Média Holding, 1135 Budapest, Szegedi út 37–39. Telefon: 288-7700 • Felelős kiadó: Moldován Tamás vezérigazgató • Felelős szerkesztő: Czikora András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége elnöke • Szerkesztő: Bogschützné Gados Júlia • Szerkesztőbizottság: Dr. Kaizinger Tibor, Géczy Attila, Horváth Zoltán, Varga Imre, Dr. Bálint László György