Ti.
fiudapest, 1896. évi juíius hó 25 én.
évfolyam.
60. (502) szárii.
KÖZTELEK K Ö Z - ÉS M E Z Ő G A Z D A S Á G I L A P .
(£•}
AZ ORSZÁGOS MAGYAR GAZDASÁGI EGYESÜLET MIYATALOS KÖZLÖNYE. Ac országos m. gazdasági egyesület tagjai ingyen kapják. Nem tagoknak előfizetési díj: Bgén évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr.
A Z OMGB. K Ö Z L E M É N Y E I . Figyelmeztetés. A z alapszabályok
8. §. értelmében
ugy az alapítványi kamatok, mint az évdijak az OMGE. tagjai által márczius hő végéig
befizetendők;
miután
tagjaink
közül még igen sokan nem tettek eleget a folyó évi. kötelezettségüknek,
sőt van-
nak, kik a mult évre is hátralékban vannak,^ tisztelettel felkérjük tehát tagjainkat, miszerint kötelezettségeiknek eleget tenni szíveskedjenek, intölevelek
hogy
az egyesületet az
postaköltségeitől
s önmagu-
kat az intésektől megkíméljék.
Igazgató. Burgonyakiemeló'-géppróba. A z Országos Magyar Gazdasági Egyesület a földmivelésügyi minisztérium támogatásával f. évi szeptember hó 25. és 26. napjain burgonyakiemelő-géppróbát rendez, mely a f. évi április hó 20-án megtartott burgonyaültető-géppróbának folytatását képezi. A próba Budapest közelében, Rákos-Kereszturon gróf Vigyázó Sándor uradalma területén tartatik meg. Részt vehetnek ugy bel- mint külföldi gépgyárak. A legjobbnak talált két kiemelő gép állami aranyéremmel, az ezek után legjobbnak talált gépek állami ezüst- és bronzérmekkel és oklevelekkel füntettetnek ki. A gépek behozatala vámmentes. Bejelentéseket az Országos Magyar Gazdasági Egyesület titkári hivatala augusztus hó 31-ig fogad el; a gépeknek legkésőbb szeptember hó 20-ára a próba színhelyén kell ienniök. A géppróba tervezetét az OMGE. bárkinek rendelkezésére bocsátja. Igazgató.
lea'eleBit
liifiei szeriái és szombaton.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: B u d a p e s t ( K ö a t e l e l t ) . í l l ő i - ú t S5. s z á m . Kéziratokat a szerkesztőség nem küld vissza.
A német tőzsdetörvény. A z egész müveit világ közönsége érdeklődésével kisérte a német birodalmi gyűlésnek a tőzsdetörvényre vonatkozó tárgyalásait, melyek folyamatáról a táviró vitte hireit mindenfelé, élénkségbe hozván a társadalom minden rétegét, de kivált a gazdaközönséget. A gazdasági liberalismus hivei ép oly feszült figyelemmel ügyeltek a tárgyalásokra, mint a többi iskolák s nézotek hivei. Egyik fél elkeseredéssel, a másik lelkes örömmel üdvözölte a hozott s immár törvényerőre emelkedett határozatokat, melyek . oly mélyen belenyúlnak a tőzsde üzleti életébe. Egyik párt rémeket jósol, a másik az egész gazdasági élet fellendülését várja a törvénykezési intézkedéstől. Bizonyára mindkét fél túloz a harcz hevében. Hogy miként fog a német tőzsdetörvény beválni, azt ma még megjósolni nem lehet. Mindenesetre sok visszaélést fog megszüntetni, de némelyeket pedig nem, mert a törvényhozás sem lehet tökéletes. A német tőzsdetörvény mindenesetre a legújabb kor legnevezetesebb gazdasági törvényhozási intézkedései közé tartozik, mely bennünket is közelről érdekel, mert a tőzsde elleni panaszok nálunk is annyira felgyülemlettek, hogy kormányunk is szükségesnek tartotta a mind hangosabban nyilvánuló óhajtásoknak megfelelőleg a tőzsde reformálásának kérdésével foglalkozni. A junius 25-én a kereskedelmi minisztériumban tartott értekezlet ennek a preludiumát képezte s az őszszel e tárgyban tartandó beható értekezleteknek lesz hivatása konkrét javaslatokat tenni, hogy a hazai törvényhozás a tőzsde reformjában miként intézkedjék. A német tőzsdetörvény radikális, a mely jelzőt egyébként az ujabb német tör- | vényekre, a mennyiben a társadalom-gazda- I
sági viszonyok szabályozását foglalják magukban, általánvéve alkalmazni lehet. A tőzsdeautonomia korlátozása, az állami beavatkozás nagy mérve, a határidőüzlet részleges betiltása, a tőzsdevezetőségben más elemek befolyásának biztosítása, a bizományi ügylet megrendszabályozása, a büntetések stb. mind olyanok, melyek nemcsak eltérnek, hanem homlokegyenest ellenkeznek az eddig követett vagy érvényben álló elvekkel. A német tőzsdetörvény, mely részben f. évi julius 1-én, részben f. évi november 1-én, legnagyobbrészben azonban 1897. jan. 1-én lép életbe, jellemzőbb intézkedéseiből a következőket emeljük ki. A Bundesrath hatásköre megállapíttatik, a mivel a Németbirodalomban egységes eljárás nyer helyet a tőzsdékre nézve. A Bundesrath mellé 80 tagból álló tőzsdebizottság kreáltatik, mely öt évre a Bundesrath által választatik s pedig fele részben a tőzsdék javaslattétele alapján. A másik felerésznél pedig tekintettel kell lenni a mezőgazdaságra és nagyiparra. A tőzsdebizottság jogosítva van a kanczellár elé javaslatokat terjeszteni, szakértőket kihallgatni. (3. §.) Minden tőzsdén becsületbíróság szervezendő, mely felelősségre vonja azokat, kik tőzsdei tevékenységükkel a tisztesség s a kereskedői bizalommal össze nem egyeztethető cselekményben hibásak (10. §). A becsületbirósági eljárásban a (állami) tőzsdebiztosnak nagy ingerenczia biztosíttatik. A z eljárás csak e biztos hozzájárulásával szüntethető meg. (18. §.) A hozott határozatok közzétehetők. Felebbezési hatóság a becsületbíróságra nézve is van. Ez elnökből, kit a Bundesrath nevez ki s hat tagból áll. Utóbbiakat a tőzsdebizottság saját kebeléből választja, kettőnél több nem tartozhatik ugyanazon tőzsde köréhez. (17. §.) Kiválóan fontos a törvény 28. §-a, mely a tőzsdebiróság illetékességére nézve vonatkozik. E szakasz szerint e bíróság illetékességében való megállapodás csak ugy bir köterővel, ha az érdekeltek mindegyike kereskedő vagy a tőzsdelajstromba be van vezetve vagy ha a tőzsdebiróság illetékessége alá való vetés a vitás kérdés keletkezése után történik.
Magyar Mezőgazdák Szövetkezete, Budapest, Alkotmány-utcza 31., Váczi-körut sarok. A szövetkezet czélja: 1. Olcsó közvetítés, gazdasági fölszerelés és fogyasztási czikkek beszerzése. 2. Mezei gazdasági termények legelőnyösebb értékesítése.
Bizomáiiy-osztály: 1. Hadsereg-ellátás. 2. Gabona-eladiás. 3. Erőtakarmányok vételei
3. Hitelnyújtás tagok részére. :
-
IBIT Tiiz- és jégkár elleni biztositások közvetítése.
-Alapszabályt,. üzleti
értesítőt kívánatra M s i **ámuiik
2 0 oldal*
Hízott marha és sertés bizományi értékesítése. b é r m <^ n t v t i t r n l r h - m k .
i*
1064
KÖZTELEK, 1896.*>.JÜLlUS HO 25.
--35. szakaszok az árfolyam megás alkuszokkal foglalkoznak. A tőzsdei ár a tőzsdeelnökség (Vorstand) által állapittatik meg. A megállapításnál a tőzsdebiztoson, tőzsdeelnökségen, titkárságon, árfolyamalkuszokon s az érdekelt ágak képviselőin kivül másnak jelen lenni nem szabad. Tőzsdei árként azon ár állapítandó meg, mely a tőzsdeforgalom valóságos üzleti helyzetének felel meg. A z alkuszokat a kormány nevezi ki, bocsátja el ós működésük megkezdése előtt esküt tesznek. A Bundesrath jogosítva van az árfolyam megállapítására vonatkozólag eltéréseket engedélyezni, de elrendelheti, hogy egyes árak az összes vagy egyes tőzsdéken jegyeztessenek,*) valamint elrendelheti az^árak megállapításának egységes elveit stb. A 36—47. szakaszok az értékpapírok tőzsdére való bocsátását szabályozza. S itt különösebben is mutatkozik az emiitett radikálizmus. í g y a kotirozó-bizottság felének olyan tagokból kell állani, kik a tőzsdelajstromba (értékpapir-osztály) nincsenek bevezetve. A tanácskozásból és határozathozatalból kizárvák azok, kik az értékpapír bevezetésénél érdekelve vannak. A bizottság feladata és kötelessége a vonatkozó okiratok megvizsgálása, gondoskodni arról, hogy a közönség a kibocsátandó értékpapírok tényleges és jogi viszonyairól a hogy csak lehetséges, informácziót szerezhessen, és ne engedélyezzen olyan emissziót, mely által jelentékeny általános érdekek sértetnek, vagy a közönség rászedése nyilvánvaló. A kibocsátás indokolás nélkül visszautasítható. A tőzsdei üzletre engedélyezett papírok abból kirekeszthetők, Ha egyik tőzsde a kotirozást megtagadta köteles a többi német tőzsdéket erről értesíteni. A kotirozás iránti kérelem közzéteendő s e között is a bevezetés között legalább hat A német birodalomban számos tőzsde van, ugy Berlin, Boroszló, Danzing, Düsseldorf, M/m Frankfurt, Köln, Königsberg, Magdeburg, Stettin, Posen, München, Augsburg, Drezda, Lipcse, Stuttgart, Mannheim, Hamburg, Lübeck, Bréma stb. városokban.
TARCZA. A király erdőgazdasága.*) A. közös erdőbirtoklásból a király erdőbirtoká vált ki leghamarább. A z összes erdőknek alighanem jó kétharmada volt az övé, melyek az északi s észak-keleti vidékeken valószínűleg ugy, mint valami „res nullius"-nak, másutt pedig mint a régi törzsfők jogutóda jutott birtokába. Ezeket többi más rengeteg terjedelmű birtokaival együtt már szent István király uradalmakra = megyékre**) osztotta föl, melyeknek kormányzását megye-ispánokra bizta, kik ennek fejében a megye mindennemű jövedelmeinek egyharmadát kapták fizetésül. A z egyes ilyen megyékben fekvő erdők is a megye-ispán kormányzata alatt állottak, ő gondoskodott különösen a határszéli megyékben az ország védelméről, melynél akkor az erdők, az utak eltorlaszolása által, oly nagy szerepet játszottak. Ő szedte az erdők jövedelmét, mely leginkább a makkra hajtott disznók után fizetett adóból állott. E jövedelemnek aztán egyharmadát magának *) Mutatvány Tagányi Károly ( „Magyar erdészeti oklevéltár" czimü munkájából, (Magyarország ezíedéves fennállásának emlékére kiadta az Országos Erdészeti Egyesület.) **) Akkor s még soká, a Xllí. század végéig a megyék csak uradalmak voltak s a nemesség kivül állott rajtok. Ezeknek a megyéknek szervezetére lásd Pauler Gy. »A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt." Budapest, 1883.1. 66—74 és 437—441.1.
60. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM.
napi határidő legyen. A z engedély előtt prospektus teendő közzé, mely az értékpapírok megítéléséhez szükséges adatokat tartalmazza. Mindez érvényes konvertálásoknál és tőke felemeléseknél, is. Részvénytársaságokká átalakított vállalatok papírjai a czégbejegyzóstől számított egy éven belül és az első évi mérleg, valamint a nyereség és veszteségszámla közzététele előtt tőzsdei forgalomba nem bocsáthatók. A törvény e rendelkezése már julius 1-ón életbelépett. Külföldi vállalatok papírjainak tőzsdei engedélyezése attól függ, hogy a kibocsátók kötelezik-e magukat, miszerint öt éven át egy vagy több német lapban közzéteszik mérlegeiket, nyereség- s veszteségszámlájukat. Nyilvános aláírás alá bocsátott papírok tőzsdei üzletkötése, árfolyamuk megállapítása mindaddig, mig az aláírók jegyzésének elég nem tététett — nem lehetséges. A Bundesrath állapítja 'meg az alaptőke és az egyes darabok összegét, melyek mellett a tőzsdei üzlet feltételét képezik. Itt van azon fontos határozmány is, mely a prospektusok aláíróinak szavatosságára vonatkozik. Kimondatik ugyanis, hogy azok, kik a tervezetet kibocsájtják, valamint azok, kiktől a tervezet származik, egyetemleg szavatolnak az értékpapír birtokosára háramló kárért, mely a tett állításoktól eltérő helyzetből származik, ha a kibocsátók a valótlanságot tudták, vagy nagy gondatlanság vétke nélkül tudniok kellett volna. Hasonló érvényes, ha a tervezetből lényeges tények elhagyása folytán nem teljes, ha ez rosszakaratú hallgatás vagy rosszakaratú mulasztásból származik. A kártérítési kötelezettség az nem zárja ki, hogy a prospektus adatai harmadik személytől származónak mondatik. A kártérítésre köteles ebbeli kötelezettségének az által is eleget tehet, ha az értékpapír birtokosa által bizonyított megszerzési árban vagy azon árfolyamon átveszi a papirt, melylyel az a kibocsátáskor bírt. A kártérítési mérséklésére vagy elengedésére vonatkozó megállapodás érvénytelen. >
A kártérítési igények tekintetében kizárólag a törvényszékek illetékesek, tekintet nélkül az összegre. A határidőüzletre vonatkozó határozmányokat tartalmazza a következő rész (48— 69. §.), mely kellő részletességgel az alábbi fontos intézkedésekét szabja meg. Határidőüzletnek a törvény azon vételi ' vagy beszerzési ügyletet tekinti, mely meghatározott szállítási vagy meghatározott szállítási határidőben vonatkozik, ha a tőzsde által a határidőüzletre nézve megállapított szabályok szerint köttetett s ha az illető tőzsdén a határidőárak hivatalosan jegyeztetnek. Áruknak és értékpapíroknak határidőüzlet alá való bocsátása iránt a tőzsde határoz, köteles azonban a részes kereseti ágak véleményét meghallgatni s ennek eredményét a kanczellárral közölni. A z engedély csak akkor adható meg, ha a birodalmi kanczellár kijelentette, hogy további puhatolásra oka nincs. A Bundesrathnak jogában; áll a határidőüzletet feltételekhez kötni vagy bizonyos árukra és értékpapírokra nézve eltiltani. Bánya- és gyárvállalatok részvényeiben a tőzsdei határidőüzlet tilos, más társaságok részvényeiben csak akkor engedélyezhető, ha a társaság tőkéje legalább is 20 millió márka. A tőzsdeszerü határidőüzlet gabonanemüekben és malomgyártmányokban egészen él van tiltva. (50. §. utolsó bekezdés.)
tartván, a többit a királynak beszolgáltatta. Még azután is, midőn a király megyéje már gyökeresen megváltozott s az addig kivül álló nemesség is helyet foglalt benne —• azokban a megyékben, a hol a sok eladómányozás után még fenmaradt valami erdő, annak kormányzata továbbra is, a most már nemes vármegye (lásd I. köt. 56., 70., 71., 73., 82. számokat) kezén maradt. A Bakony maga külön megyét képezett. Ispánja a többiekkel egyenrangú volt, méltósága éppen ugy, mint más főispánságoké, — különösen mikor már a Bakony a körülötte fekvő magán várakhoz darabonként eladományoztatott, — örökössé vált előbb a Csákok, majd a Báthoriak, Garaiak és Rozgonyiak kezén, mi végre az országos méltóságok sorából végleg kimaradt. A bakonyi ispán joghatósága nemcsak a maga közvetetlen alantasaira, hanem a megyéjében fekvő nemesi és egyházi községekre is kiterjedt s ennek folytán alispánt s más tisztviselőket is tartott.*) De erdészeti kultúránkban jelentős vonás az, hogy habár az ilyen erdők élén a megye-ispán állott, azok közvetlenül mégis specziális gondozásban részesültek. E tisztet a király erdőóvói — mert ez volt az Árpádok korában az ő hivatalos czimük (I. köt. 77. sz.) — apáról fiúra viselték. Ezek az erdők körüli falvakban laktak, ugy hogy
rendszerint az egész falu tisztán erdőóvókból állott. Közvetlen elüljárójuk a tiznagy (tizedes = decurio), e fölött pedig a száznagy (százados = centurio) volt, kik őket katonai fegyelemben tartották, mert különösen az ország szélein csakugyan határőri szerepük (I. köt. 20. szám) is lehetett. Szolgálatuk természetesen első sorban az erdő őrizete volt, de az — mint szép ősi magyar nevük is mutatja — az erdő gondozására is kiterjedt, például már 1258-ban (I. köt. 10. 1.) a bakonyiak a bakonybéli apát jobbágyait az élőfák kiirtásától eltiltják. Másik tisztük az erdei patakok halászata s a vadászat volt s a király szempontjából ez a két dolog volt a legfontosabb s ezeknek hiánya valamely erdőnél elég ok volt arra, hogy azt eladományozza (I. k. 49, sz.) s viszont nem egyszer ha adott is valakinek erdőt (u. o. 29. sz.), a halászatot és vadászatot magának tartotta fönn. A z erdei halászatra külön királyi vizóvók is (u. o. 40. sz.) voltak, kik együtt szerepelnek az erdőóvókkal ugyanabban a szervezetben. A vadászatban azonban oly nagy fontosságot tulajdonítottak, hogy a vadászszemélyzet közvetlenül a királyi udvarhoz tartozott. Ü vadászat minden nemére külön személyzet volt. Voltak királyi solymárok, madarászok, kutyapeczérek, agarászok sat., mi azonban itt különösen a bölényvadászokat emeljük ki, kik Szatmár s a mai Szilágy vármegye területéről említtetnek — mert ugy látszik ez volt a bölényvadászat területe.*)
*) A bakonyi ispánságra vonatkozó adatokat összeá'llitottk Pesty F., Az eltűnt régi vármegyék. Budapest, 1880. I. 201-218 1. Érdekes az is, hogy a magánosok birlökába került egyes bakonyi erdőrészek a régi ispánság emlékét nevükben (Ispánság, Ispánságerdö) továbbra is fentartották s hogy a bakonyi ispánság jövedelméről még 1470-ben is (I. köt. 28. 1.)
Tilos nem engedélyezett határidőüzletekre a tőzsdei intézményt s berendezéseket igénybe venni, alkuszoknak közvetíteni, árfolyamlapot közzétenni, vagy ezek mechanikai uton való sokszorosítását terjeszteni. A z eladó késedelembe esik, ha felmondás után a szerződésnek nem megfelelő árut szállít még ha a határidő le nem járt volna is. Ellenkező megállapodás érvénytelen. A czégjegyzésre illetékes biróság ugy az árukra, mint értékpapírokra tőzsdejegyzéket vezet. (54. §.) E jegyzékbe név, állás s lakhely szerint azon személyek vezetendők bó, kik áru- vagy értékpapír határidőüzlettel kívánnak foglalkozni. A tőzsderegiszter nyilvános, abba
*) Kálmán király egy oklevelében (Fejér, Cod. dipl. t. III. vol, II. 483.1.) — melynek hitelességében, mióta annak 1611. évi hiteles átírását sikerült fölfedeznem, összevetve azt még az Anjoukori Okmánytár
60. SZAM. 8-IK ÉVFOLYAM. mindenki betekinthet s hiteles másolatot vehet. A bejegyzésért 150 márka illeték fizetendő s ezenkívül évente 25 márka, melyek az országos pénztárba folynak be. A tőzsdelajstromba történt bejegyzés egész terjedelmében az illető fél költségére a birodalmi hivatalos lapban s más lapokban is közzéteendő. Mellőzve a bejegyzési eljárás formaszerüségére vonatkozó részeket, kiemelendő a törvény 66. §-a, mely szerint a határidőüzlet által adóssági viszony nem származik, ha mindkét fél nincs a tőzsdelajstromba bevezetve. Ugyanez áll a határidőüzletekre nézve adott ós elvállalt megbízásokra, valamint ily üzletekre való egyesülésre nézve. A z érvénytelenség kiterjed a biztosítékra s az adott adóssági elismervényekre, E határozmányok akkor is alkalmaztatnak, ha az üzlet külföldön köttetett. A törvény utolsóelőtti fejezete (70—74. §.) a bizományi üzletet szabályozza. Mindenekelőtt a kereskedelmi törvény némely határozmányai hatályon kivül helyeztetnek s kimondatik, hogy a bizományos a tőzsdei ügyletet a nyert megbízás alapján akként is teljesítheti, — ha ellenkező kikötve nem volt, hogy a javakat maga mint eladó szállítja, vagy mint vevő átveszi. Ily esetekben köteles a bizományos számadást tenni s igazolni, hogy a felszámított áraknál a megbízás teljesítése idejében levő árak betartat nak. Oly megbízásoknál, melyek a tőzsdeidő alatt voltak teljesitendők, a komittens számára nem lehet kedvezőtlenebb árfelszámitást tenni, mint a minő a tőzsdezáráskor volt. Határozott árfolyamra való megbízásnál a bizományos ezt köteles számlájába állítani. A bizományos nem állilhat kedvezőtlenebb árakat kommitensének, mint a mi hivatalosan megállapittatott. E határozmányok szerződésileg nem változtathatók meg. A bizományos köteles még az esetben is, ha maga teljesiti az ügyletet a kommitens számára azon kedvezőbb árat számlázni, melyet köteles gondossággal elérhetett volna. Ha a bizományos a kommitens részére adott E különféle vadászok már nem a megyeispán alatt állanak, hanem külön ispánjuk van, egyébként éppen ugy a saját falvaikban élnek tiz- és száznagyjaik alatt, mintáz erdőóvók. Előjön még a királyi vadászok ispánja is, de csak egyetlen egyszer (u. o: 59. sz.) s csupán azt tudjuk róla, hogy neki a pozsonyi erdők használatáért bizonyos fizetés járt. E jövedelemhez valószínűen csak ugy juthatott, hogy ez olyan erdő volt, mely a király vadászatára volt lefoglalva. Végül Zólyomban királyi ós Gömörben megyei vadaskertek említtetnek,*) de azoknak őrizetét • — ugy veszem ki az adatokból — királyi erdőóvók végezték. A mi most már a vadászok, erdő- és vizóvók társadalmi helyzetét illeti, kétségtelen, hogy ezek esak félig lehettek szabad emberek, mert helyükhöz s foglalkozásukhoz voltak kötve s mint egy 1210. évi oklevélből (I. k. 5. 1.) látjuk, ispánjuknak adóval és szállásadással tartoztak. Említenek közöttük jobbágyokat is, de e szónak nem mai. hanem X I I I . századi értelmében: vagyis az erdőóvók előbbkelői, jobbjai gyanánt. Belő-' lük lesznek a tíz- és száznagyok's ha már hivatalt sem viselnek, akkor is fő-tanácsadói maradnak (u. o. 25. sz.) ispánjuknak. Vannak köztük vagyonosabbak is, mert többször egész falut találunk e jobbágyok birtokában, sőt királyi szabadalomlevelekben (u. o. 37. sz.), birtokadományokban is (u, o. 30. sz.) részesülnek. . IV. köt. 146. lapján olvasható adattal, nem kételkedhetem — Krasznamegyét „bölénymez5"-nek nevezi. '*) A gömörmegyei Telgált (Tergárt, Thirgarten) s a sok Vadas, Vadaskért s Vadkert helynevek is : mind ilyenekre utalnak,
KÖZTELEK, 1896. JULIUS HO 25.
1065
kiviteli jelentés elküldése előtt az ügyletből vagy mechanikailag sokszorosítva terjeszt folyólag harmadik személyekkel kötött ügy- 1000 márkáig terjedő pénzbüntetéssel vagy letet, a megbízó részére az itt elért árnál hat hóig terjedő fogsággal büntettetik. kedvezőtlenebbet nem számithat fel. Ezen haSzerfelett fontos a 78. §, mely szószetározmányok sem változtathatók meg szerző- rinti szövegében következő: A ki üzletszerüdésileg. Ha a bizományos határozottan kinem leg nyereségvágyból másokat tapasztalatlanságuk jelenti, hogy az ügyletet saját számlájára vagy könnyelműségük kizsákmányolásával tőzsteljesiti, ugy vétetik, mintha az ügyletet a dei spekuláczió üzletekre csábit, melyek nem kommitens számlájára kötné harmadik sze- tartoznak ezek üzletéhez, fogsággal és egymélyekkel. De a bizományos maga is szava- úttal 15,000 márkáig terjedhető pénzbírsággal tol az ügyletért, ha a kivitelről való értesítés- büntettetik. A polgári beesületjogok elveszben e harmadik személyt meg nem nevezte. tése kimondható. A bizományosokra nézve elrendeli a törA német tőzsdetörvény ezen ismertetett főbb határozmányainak valódi tendencziája vény, hogy az a bizományos, ki magának, a törvény büntető szankcziójában mutatkozik. vagy harmadik személynek vagyoni előnyt A megállapított büntetések alkalmasak arra, szerzendő, a megbízó vagyonát az által hogy a tisztességtelen elemeket bűnös mani- károsítja, hogy egy kötendő ügyletnél jobb puláczióktól visszatartsa. Felmerül minden- tudomása ellenére helytelen tanácsot vagy esetre a vétkesség és igazolás megállapítá- valótlan felvilágosítást ad, továbbá a megsának nehéz gyakorlati kérdése. A tőzsde- bízás keresztülvitelénél vagy az ügylet letörvény eltérőleg a büntető törvénytől, külön bonyolításánál szándékosan a kommitens büntetéseket szab az e törvény rendelkezései hátrányára cselekszik : fogsággál büntetendő. ellen vétőkre. í g y ki csalárd szándékkal E mellett 3000 márkáig terjedő pénzbirságra félrevezetésre alkalmas eszközöket használ, és a polgári becsületjogok elvesztésére is hogy az áruk és értékpapírok tőzsdei vagy elitélhető. A kiserlet is büntetendő a helypiaczi árát befolyásolja, elzárással és 15,000 telen tanács vagy felvilágosítás esetében. márkáig terjedő pénzbirsággal sujtatik se Midőn még megemlítjük, hogy az árak mellett a polgári becsületjogok elvesztése is és alkuszok, a határidőüzlet s bizományra kimondható. Hasonló büntetéssel büntethető vonatkozó intézkedések devisekre és külföldi az, ki a prospektusokban vagy nyilvános valutákra nézve is érvényesek, befejezzük a hirdetményekben csalárd szándékból tudva tőzsdei törvényhozásban korszakalkotó ezen valótlan állításokat tesz, melyek által érték- törvény rövid ismertetését. A német 1896. papírok jegyzése, vétele vagy eladása el- junius 22-ki tőzsdetörvény bizonyára bővebéretni czéloztatik. ben is fogja foglalkoztatni a magyar közKiterjed a büntető intézkedés a sajtóra véleményt, ha a tőzsdei reformkórdések táris. Azt rendeli ugyanis a törvény (76. §), gyalása nálunk is érdemlegesen megindul. hogy a ki olyan hírlapi közlésekért, melyek által a tőzsdei árakra hatni akarnak, előNÖVÉNYTERMELÉS. nyöket nyújt vagy igér avagy magának nyuj-tat vagy Ígértet, a mely a teljesítéssel felRovatvezető: Kerpely Kálmán. tűnő aránytalanságban áll, egy évig terjedhető fogsággal és egyúttal 5000 márkáig terjedő pénzbirsággal büntethető. Hasonló Eorai és nyári zöldtakarmány büntetés éri azokat, a ki a jelzett természetű termelésről. közlések abbanhagyásáért előnyöket nyer vagy Ígértet magának". A kisérlet is büntetendő. Ö A z igás és haszonmarháknak mindA ki nem engedett árfolyamlapokat közzétesz inkább elterjedő nyári istállózásával,' a A X I I I . század második felében a nemesi rend teljes kifejlésével pedig az előbbkelő erdőóvók is külön nemeslevelekkel (u. o. 50., 51, sz.) az országos nemesek sorába emeltettek. A többiek vagy kihaltak vagy eladományoztattak vagy más szolgálatra utaltattak. Már az ivrpád-liáz kihalásával is csak egyes töredékek maradtak meg a Bakonyban s másutt, de legtovább a Zólyom várához tartozó Motyova vagy Mothófalva erdőóvói tartották fenn magukat. Adót és vámot nem fizettek, birájukat maguk választották. Egyéb kötelezettségük nem volt, mint az erdőket s vadait őrizni és vadászni s mikor a királyi udvarba vadat szállítottak, útiköltségüket is megtérítették. Ezen szabadalmaikat Mátyás király óta majd mindegyik király megerősítette, legutoljára I. Lipót 1688-ban, de már ekkor nem voltak többé királyi erdőóvók, mert Zólyom vára 1638 óta az Eszterházyak kezén volt és nekik már nem a király, hanem uj földesuruk erdeit kellett őrizniök. A z árpád-kori erdőóvó-szervezet pusztulása párhuzamosan haladt a magyar király rengeteg erdőbirtokának rohamos elfogyásával. Legelőször is az egyházak részesültek gazdag erdőadományokban, ezek aztán azokat a királyi erdők mintájára rendezték be maguknak, nekik is egész falukkal (u. o. 34. sz.) voltak erdőóvóik. Azután a X I I . század közepétől kedve már világi urak, majd a városok is bőven kaptak erdőket. A tatárjárás után pedig, midőn a telepítések*) *) A telepítések első sorban az akkor többnyire őserdőkből álló Felvidéken indultak meg vállalkozók által, kiket soltészeknek neveztek, A soltész egy erdőt
egész erővel megindulnak, az ezekkel együtt járó nagy erdőirtások korában, mindenfelől valósággal megrohanták a királyt, a ki a népesség szaporodása s az adóképessége emelése érdekében (egy ízben [I. k. 52. sz.] maga is mondja, hogy sokkal nagyobb hasznára van neki a benépesített, mintsem a lakatlan erdő) rövid idő alatt erdő birtokának majdnem felét eladományozta. A z Anjouk, I. Károly és Nagy Lajos királyok, intézkedtek' ugyan, hogy a mi erdő az Árpádok után még megmaradt, határokkal elkülönítve és számba véve legyen, de már ők sem, utódaik sem tudtak ellentállani a birtokéhes arisztokraczia ostromának, ugy hogy midőn végre ez ellen az 1514. évi III. t.-czikket hozták, az abban el nem idegenithetőnek kimondott koronajavak az egy kor leghatalmasabb magyar földesúr gazdagságának már csak foszlányait képezték.
vett át a földesúrtól s azt az általa telepités czéljából összetoborzott emberekkel kiirtotta, a kiirtott földet egyenlő telkekre kimérte s ennek fejében aztán a telepet a földesúr 16—20 évi adómentességben és sok más kedvezményben részesítette, a soltész pedig s annak családja az illető telep örökös bírája lett s különféle földesúri haszonból bizonyos hányadot élvezett. Helyneveinkben ls temérdek nyoma maradt e telepítéseknek. Ilyenek a német „Hau" vagy „Hau" — s a magyar Vágás-sal összetettek, a szláv „Lehota" ( = szószerint „szabadalom") és „Szecs" nevek. Sőt vannak olyanok is, melyek a kiirtás módját is elárulják, igy a tűzzel való irtás emlékei: a szláv „Pozsega", a „Zsár" vagy „Zser", a magyar „Aszaló" és „Vész, vagy Vészveres", a fejszével való irtáséi pedig: a „vágás"-on kivül a magyar „Tőkés" a „hau'-on kivül a „Stumpf" (Stomfa) a „szecs"-en kivül „Preszeka", „Poszeka" sat, sat.
1066
KÖZTELEK, 1896. JUL1US HÖ 25.
60. SZÁM. 6-iK ÉVFOLYAM.
gazdáknak fokozott gondot okoz a kellő takarmányok elfogynak, a borsó virágozni május-jünius 60 napra 80 hold, a nyári mennyiségű és folytonos zöldtakarmány elő- kezd, mikor is annak jvágása megkezdhető. zöldtakarmány tengeriből pedig julius-szept. állitása, nehogy közben a télre való takar- A tavaszi borsó a felvett arányban eltart 90 napra 45 hold szükséges; együtt 75 k., mányféléket kelljen fogyasztani. A nyári juliusig, mikorra az idejében elvetett korai vagyis 1 drb-ra az egész időre "/+ m. hold. istállózásról szólva, a tenyészmarhákra vo- takarmánytengeri fajta már kaszálható; de A közölt korai zöldtakarmányos forgó szerint natkozólag, utalok Monostori K.-nak ez ér- nem értem ezzel ennek siettetett vetését, azonban annak felén 15 holdon két termést 6 demben nem régen irt igen megszivelendő mert ez a tengerinél nem haszon. A takarmány- nyerve csak 60 h.-ra, darabonkint /io holdra czikkére, melyet röviden' akként foglalhatok borsó a hosszabb, körülbelül 3 heti etetési van szükség. Ha a takarmánytengeri is egybe : „az állatok tartásánál az erőltetett idő alatt sem vénül el, mivel hüvelyeit nem trágyába vagy jó erőben lévő földbe vettetermészettőli eltérés, előbb-utóbb megbo- egyszerre fejleszti, s ha már egyrészében tett, a mint az szükséges, kedvező időjárásszulja magát: attól nem eltérni, de ameny- keményedik is a zöld szem, azért kedves s sal marad még eltenni való is szépen, valanyire lehet, a természetest megközeliteni annál értékesebb az állatoknak. Földje azu- mint a koraiakból miket máshol nem terkell T Vannak gazdák, a kik téli, nyári ta- tán juliusban feltöretik s augusztusban meg- mesztünk, ; pl. a János-rozs, őszi árpa s karmányszükségüket tisztán luczernával trágyázva az elsőben emiitett takarmányfélék borsóból hagyhatunk meg magnakvalót is, a melyek után már természetesen másodállítják legjobban fedezhetni, különböző ke- alá jön. verékkel vetve és etetve azt; de ily szerenA zöldtakarmánytábla első, gabona- szor nem vetünk. Ezen eljárással tűrhető időjárási viszocsés körülmények között, nagyon kevés féle takarmányokkal bevetett része pedig, a gazda lehet. Általában nálunk a nyári zöld- melyről ezek utolja már junius elején le- nyok s megfelelő körülmények mellett tatakarmányt, sokféle próbálgatás, mellett ma került, azonnal felszántva még az utolsó vasztól őszig nem szorulunk a télire szánt is a takarmánytengeri teszi ki, mely a részletet képező takarmánytengerivel el- bükkönyös zab s hereféle takarmányokra s legnagyobb tömeget adja s földjét jó mive- vettetik, igy egy földről két termést nyerünk aha még szerencsés klimatikus állapotok lésben részesítve biztosabb mint más és legjobb sijcerrel. E földbe azután, őszszel jólközött tarlóba ismét árpás tavaszi borsót lehet vetni és tavaszszal takarmánytököt egy kis abrakhozzáadással, esetleg száraz megszántva, jön tavaszszal a borsó. keverékkel a táparány elmélet is megbékülKülönben e kis korai zöldtakarmányos vetettünk, a melyet elég biztosnak lehet mondani, késő őszszel is elláthatjuk állahet vele. Részletekbe vetve az egész nyarat forgó szemléleti képe a következő: tainkat zöldtakarmánynyal s nem kell a tél ki lehet vele húzni, sőt jó időben a felesbeálltáig az elmaradhatlan, de sok költleg besavanyitásával is alig lehet bírni. I. II. ségbe kerülő répához nyúlni. Ugy, hogy nagyobb gondot okoz az, hogy a takarmánytengeri kaszáihatásáig, a korai Mindenesetre jobb a zöldtakarmányokSz.-Ivánroz is m zöldlakarmányokból ki ne fogyjunk. A ból inkább nagyobb területet vetni, miket 1L korai zöldtakarmány termesztésére leghema már a többféle eltartási módokkal jól ja lyesebb, ha egy a majorhoz közel es£S, alkonzerválhatunk s czélszerüen felhasználhaJi^'l kalmas talajú táblát kiválasztunk s ezt tunk, valamint szabály az is, hogy ne kíŐszi árpa . § S> & ? § éveken át e czélra használjuk. Ez sokkal méljük azok vetésénél a magot sem. d s"* 8 & biztosabb, mintha hol itt, hol ott termeljük g 1 Baly Kálmán. azt, ha mindig trágyázott földbe vetjük is. V-f Buza 1 Erre nézve közlök egy a tapasztalatból merített példát, kötött homokos agyagEZREDÉVES KIÁLLÍTÁS. vegyülettel bíró földben, száraz évjáratú viA takarmánytermelés ezen módja a dékről. Megjegyezve mégis, miként a gazda- gyakorlatban legjobb eredménynyel használságban mindég az ottani viszonyok és kö- tatik. A mi érthető, midőn a föld minden Mauthner Ödön magkereskedő rülmények határoznak s hogy csalhatatlan második évben trágyázásban részesül, magot kiállítása. reczepteket felállítani, nagyon naiv dolog nem terem s a gyakori s kellő előmivelésre lenne. megvan az idő. Az igy feljavított táblát azA kiállítási kis villanyos vasút körútA korai zöldtakarmány termesztésére után évek múlva a rendes forgóban szem- ján, a nagy mezőgazdasági .csarnok tőszomhasznált földet két részre osztjuk, melynek termelésre fordítjuk, másik alkalmas terüle- szédságában áll Mauthner Ödön magkeresegyik fele, megtrágyázva augusztus utolján tet vonva hasonló eljárás alá. kedő eredeti, mindenkinek azonnal szembeegy heti időközökben egyforma részletekben Az általában zöld nyári takarmányt ötlő pavillonja. Az egész épület a növénySzent-Iván-rozs, őszi árpa és másodrendű búképező tengeritermelést is említve, ajánlato- ország termékeiből, fatörzsekből, vakolat zával levettetik. Ott a hol télen az őszi bük- sabb ennek egymásutániságát a különböző helyett fakéregből épült; tetőzete szintén a köny vagy borsó a hó alatt ki nem pállik, érési idejű, egyébként is megfelelő fajták legszebb virágos kert, melyben az idényhez vagy a hótakaró hiányában ki nem fagy, kis időközbeni elvetésével elérni, a meddig a megfelelően váltakoznak a legszebb díszmindenkép okszerű, hogy ezek az emiitett tavaszi nedvesség a földből végképp ki nem növények: jáczint, majd pedig violák és vetések keverésére felhasználtassanak. Ren- fogyott, mint egyfajta tengeri hosszabb idő- pelargoniumok. des körülmények között május első napjai- közökbeni vetésével, mikorra a föld már kiAz eredeti épületet, bizár növésű botban a Szt.-Iván rozs vágható, utána az őszi szárad. Pl. április utolján, a tengerivetésre fából készült kerítés veszi körül; kis kertje árpa, majd a buza. A bevetendő területtel, legalkalmasabb időben, vetünk korai páduai pedig gyönyörű pázsitjaival és szintén folyugy számítunk, hogy mindegyik takarmány fehér vagy florentini tengerit, röviddel utána ton változó virágaival, a diszkertészetnek féleség legfeljebb 2 hétig tartson, mivel ha a középérő hazai öregszemüt, majd csakha- dióhéjba szorított képét nyújtja. vénülnek, az állatok nem jól eszik, kifejlett mar a késői fehérlófogu, szalontai vagy Az ízléses kis csarnok azonban nemkalászaik bántalmakat okoznak, különösen prairiei fajtát. Ezek zöldtakarmánytermelésre csak külső építkezésében megkapó, ,de a legnagyobb hozamot adó s legízletesebb alkalmasak s fejlődési idejükre lényegesen belső tartalma is változatos és érdekes. Érösziárpa tokiászai; ezért követendő azon sza- különböznek. Ajánlatos különösen a később dekes nemcsak a szakemberre, de a laikusia bály is, hogy vágásuak már akkor megkez- vetett takarmány tengerinek legalább egyré- nézve is; érdekli nemcsak a gazdát, de dendő, mielőtt kalászaikat kihányták volna, szét, megfelelő távolságú sorokba vetve ka- mindenekelőtt a gazdasszonyt is. így ezen takarmányfélék junius elejéig jól pálni, mit már IVé láb sorközök mellett kiKi ne ismerné Mauthner Ödönnek kitartanak. Szokták azt is tenni, hogy ezek- sebb lóval vagy szamárral nem nagy dolog- illusztrácziókkal gazdag, vaskos árjegyzékét; ből pl. csak a legkedveltebb őszi árpát vetik gal eszközölhetünk. A sürün vetett takar- a mit abban leirva találunk, az itt a kiállímegfelelő időközökben, de ón ebben is jobb- mánytengeri rendes időjárással ugyan többet táson természetben van bemutatva. Felöleli nak tartom a biztonság végett a többoldalu- terem, de a gyakori szárazsággal a kapált a mezőgazdasági, erdészeti, disz- és konyhaságut, mert sokszor fordulnak elő egy ter- biztosabb. kertészeti magkereskedés összes ágazatait és ményre kedvezőtlen körülmények, mig a máLényeges kérdés, hogy a zöldtakarmá- pedig két főcsoportba osztva. Az egyik fősik jobban sikerűi. nyok termesztésére mekkora terület szük- csoportban vannak, a honosításra érdemes A másik része a zöldtakarmány táblá- séges? Nem követhetem azokat, a kik a honos növények magvai, honi termelőktől-, a nak őszszel jól megszántva, kora tavaszszal, holdankénti egy pár száz mázsán alul meg második főcsoportot alkotják a terjesztés márcziusban tavaszi takarmányborsóval vettetik sem állanak, de oly állapotban számítva a czéljából fontos magvak külföldi hírneves el, mely ily eljárással eléggé megbízható, zöld takarmányt, a mint az irányadó; neve- magtermelő gazdáktól. A kertészeti magvakkielégítő hozamot adó, kitűnő takarmány zetesen 24 órai rendes fonnyadás után, a nál minden egyes magmintához mellékelve különösen tejelő állatoknak, mely mellett az mint azt etetni kell: tapasztalás szerint 1 van a virág szépen színezett képe; ez vonz, abrakot bátran félretehetjük. Ezt is, hogy m. holdról általában rendes körülmények mert a magminta mellett csak elmegyünk, de a szines virág képét a laikus is érdeklőjó zárt legyen s a borsónak támaszul szol- között 80 mm.-át számitok. gáljon, keverve vetjük egy kevés árpával és Ebből 1 drb számos marha naponkint déssel nézi. zabbal, utóbbival azért, mert tán a gyorsab- 40 kg. körüli mennyiséget fogyasztva el, Ezen rendkívül gazdag maggyüjteban fejlődő árpa kifagyna, azt helyettesítse. 100 drb számos marhának naponkint Va ményt kiegészítik a mezőgazdasági és kerA borsót nem kell félteni az elfagyástól. m. hold szükséges. E szerint 100 darab tészeti gyök- és gumósnövényeknek, hüveJunius elején, mire az előbb említett zöld- számos marhára a korai zöldtakarmányból lyeseknek, retek, dinnyeféléknek stb. szépen
60. SZAM. 8-IK ÉVFOLYAM. szinezett eredeti példányok után készült természetim modelljei-, az erdei fák s cserjék terméseinek, a legkülönfélébb csemege, keményszemü s puhaszemü, korán s későnérő csöves tengeriknek gyűjteménye; a kertészeti eszközök, szerek és anyagok ritka teljességű kollekcziója. Egy kis szekrényben, felül az illető Virág szines rajzával ellátott papircsomagban alul pedig kis fiókokban a legelterjedtebb, legkeresettebb vagy pedig újdonságot képező disz- és konyhakerti magvak gyűjteménye köti le figyelmünket. Ilyen felszerelésű szekrényt ma már hazánk minden nagyobb városában és pedig 750 helyen találunk, az ugynezezett Mauthner-féle magelárutitási bizományi üzletekben, mely intézménynek czélja, a nemesitett magvakat a kis gazdák és kertészek körében a legkisebb adagban is. minél könnyebben hozzáférhetővé tenni. A jóminőségü vagy nemesitett disz- és konyhakerti magvak elterjesztését s könnyű hozzátérhetését czélzó reális intézményt csak helyeselhetjük annál is inkább, mert a vidék e n eddigelé panaszt nem, hanem dicséretet igenis hallottam ezen intézmény életrevalóságáról.
KÖZTELEK, 1896. JULIUS HO 25. A Leicesterben tartott gyűléssel kapcsolatosan a Royal Agricultural Society három osztályú dijakat tűzött ki, a burgonyatermelést elősegitő gépekre. A z első osztályban versenybe lépett gépek próbája 1896. április 21-én a Leicester köz lében fekvő Sauder T. birtokát képező Knigthon gazdaságban tartatott meg, míg azon gépek versenye, melyek a burgonyákat kiemelik, gyűjtik és osztályozzák október körül fog megtartatni ugyanazon vidéken. A z első osztályban kitűzött dijakért mindössze öt burgonyaültetőgépet jelentett be három versenyző. A versenyt szabályzó előírás a következő volt:
1. A versenyzőknek lóról, mely gépeiket a verseny ideje alatt vontassa ós a gépeknek a verseny helyére és onnan visszaszállításáról maguknak kell gondoskodniok. 2. Minden versenyző számára egy-egy munkást fognak állítani minden egyes gép hajtására és kiszolgálására. Minden segítséget, melylyel vagy maga a versenyző vagy más személy a gépnek szolgál, a bírók számításba fognak venni. 3. A sorrendet, melyben a különböző gépek ki lesznek próbálva a háznagy sorSajnos, hogy a kiállítás mezőgazdasági solás utján határozza meg. 4. Oly viszonyok között időjárást és katalógusában jelzett „az üzlet tevékenységét feltüntető grafikonok" elmaradtak, melyek kü- termést tekintve, melyben nem használtatlönösen a szakembernek szolgáltak volna ki- nának rendes munkához egy gazdaságban tűnő tanulmányi anyagot s megvallom, magam a gépeket nem fogják kipróbálni. is kutatva kerestem ezen, a katalógusban 5. A következő pontokra fog irányulni már előre is érdeklődést keltett kimutatásokat. főleg a bírók és a gépész figyelme, 1. ár, A falterületeket, szépen szárított és 2. suly, 3. egyszerűség, szoliditás és konstrukcsomóba kötött különféle mezőgazdasági czió, 4. a szerkezet védett elhelyezése, 5. a nönövények: buza-, árpa-, rozs-, zabfélék, vényt nem sérti-e ? 6. az ültetés rendszeresipar-, kereskedelmi- és takarmánynövények, sége, 7. szükségélt vontatóerő. pázsitféle füvek foglalják el, sajnosan részA talaj, melyben a verseny megtartaben kissé magasan s igy inkább csak deko- tott kötött természetű. Mindazonáltal az ratív czéljuk van. nagyon tiszta jól előkészített és kitűnő állaÉrdekesek még a kiállításon bemuta- potban volt. Bírók voltak: Hope James, tott s leleményességre valló fényképfelvéte- Brown William és magam. lek az üzlet fejlődéséről. A z egyik fényképHárom pályázó volt: Ransomes Sims csoportozat az eladott gazdasági magvak és Jefferies Ipswichből, Coultas James, Granszállítását mutatja be 1874 s 1896-ban; 22 thamból, Kyd Róbert Coupar-Augusból. év előtt még csak targonczás ember tolta A z első czég három gépet mutatott be maga előtt az elszállítandó magvakat, most a többiek egyet-egyet. pedig szakadásig megrakva állanak az igásMinden ültető gép a gumóknak három szekerek a raktárak előtt, hogy az üzlet vekülönböző nagyságával volt kipróbálva, kis, vőit pontosan kiszolgálhassa s a megrende- közép és nagygyal és minden esetben a léseknek eleget tehessen. közepes nagyságút ültették legrendszeresebA másik fényképcsoportozat ugyanazon, ben. Ez azt hiszem jó tulajdonság, mert időközben a kertimagvak szállítását mutatja, kétségtelenül a jó középnagyságú burgonya 1874-ben puttonyos ember hátán szállitották használata a legelőnyösebb. Ha a burgonyák el a kerti magvakat, most pedig rakott sze- jó alakúak voltak a gépek folyékonyan dolgoztak, de ha hosszúak voltak a gumók és kéren sem fér el jóformán. Ezen fényképcsoportozat tehát az üzlet egyenetlen alakúak, a gépek nem voltak fejlődését van hivatva bemutatni, s minden- képesek oly jól működni. A talaj egy része esetre arról tesz tanúságot, hogy Mauthner fel volt barázdálva és néhány sor természeértett ahhoz, miként kell a vevő közönség tes trágyával volt fedve; ugy hogy az ültető ízlését eltalálni és igényeit kielégíteni. Sok gépeket a barázdált és barázdálatlan és viszontagságról beszélhetne az a 22 év, mely vagy trágyázott vagy trágyázatlan földön lehetett kibróbálni. Nem észleltük, hogy a a fényképfelvételek ideje közé esik. - Mauthner Ödön magkereskedését nem- sorokban lévő trágya nagyobb különbséget csak hazánkban, de külföldön is híressé tett volna. tette. K. K. Ransomes Sims és Jefferies czégnek adatott ki az első díj két sort ültető gépükért. Kipróbáltatott először barázdálatlan földön és egy emberrel és 2 lóval működött. Ez a gép barázdát huz, ültet és befedi a GAZDASÁGI GÉPÉSZET. sorokat egy müvelettel. Be lehet állítani ugy, hogy 12—14 v. 16 angol hüvelykre Burgonyaültetőgépek versenye (2'58 cm) ültessen és a sorok szélességét 24—30 ang. hüvelykig egy-egy ang. küvelykLeicesterben. nyire lehet változtatni. A gép kerete egy tengelyen és 2 keA z utóbbi időben az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesület burgonyaültető - gép- reken nyugszik és van rajta egy-két részre versenyt tartott és az őszszel a kiemelő gé- osztott tartály. A tartály külső oldalán folyó pek próbáját szándékozik megtartani. Te- korongok vannak megerősítve melyek serkintettel arra, hogy az angol kir. gazdasági penyőkkel és villákkal ellátvák a gumók társulat hasonló pályázatot tűzött volt ki, kiemelésére. A z átviteli szerkezet e korongok mozazt hiszem összehasonlítás száljából időszerű minden megjegyzés nélkül is angol gazda- gásba hozatalára a tartály közepébe az elsági társulat hivatalos jelentését e verseny- osztólap alá van téve a mozgást egy fogaskerék, mely a főtengelyen van megerősítve ről közölni melyet Me. Connal irt meg.
1067 átviszi a melléktengelyen megerősített átvivő kerekekre. A kocsis a gép közepén ül és ezen kerekeket a szükséghez képest mozgásba hozhatja vagy kikapcsolhatja. Ha a tartály gumókkal van megtöltve és a gép mozgásba hozva, az ültetés következőképp történik. A serpenyők, melyek a forgó korongokra vannak erősítve először felveszik a gumót, azután pedig egy csigák és rugókból álló szerkezet által egy villa beléjük nyúlik és tartja a gumót a mig a korong forgása által egy nyílás felé ér, a mikor is a villa visszavonatik és a gumó beleesik a barázdába. A tartály fenekén közvetlen a kilépés helye mögött egy ujj van megerősítve azon czélból, hogy a serpenyő , megtisztíttassák mindentől, a mi esetleg hozzá ragadt. A villák, melyek a czélból kószülvék háromáguak és egy hajtható emelőn vannak megerősilve, a melynek egyik oldala egy kis rugót hord, mely arra szolgál, hogy belenyomja a villát a gumóba és azután ha a gumó elvitetik, kitartja a villát, mig arra egy uj sor biztosításánál szükség nincs. A felbarázdálás két készülékkel történik, mely a két korong előtt közvetlen, a gép mellső részén van megerősítve és a szükséges mélységre egy kézi emelő által beállíthatók. A gép előrésze egy keréken nyugszik, melyet a kocsis ültében irányoz. Ha a gép egy már barázdált területen dolgozik, a barázdáló készüléket el kell venni éppen ugy, mint az elől levő kormányzó kereket és ezen utóbbit két oly korong pótolja, melyek a barázdákban szaladnak és az esetleg beléje fektetett trágyát lenyomják. A gép hátsó részén két sor aczéllemez van megerősítve, melyeket a kocsis mélységet illetőleg beállíthat és fordulásnál felemelhet. Ezek a lemezek a barázdákat és a bennök levő burgonyát befedik. A gépet 2-féle kerékkel lehet alkalmazni, az egyik, mely lapos talpú, akkor használandó, ha barázdák húzása az ültetéssel egyszerre történik, a másik a konkáv talpú akkor, ha a gép csak ültet és a barázdák már megvannak. A barázdáknak egyenletes és párhjuzamos vonása czéljából a gép keretéhez egy könnyű farud van erősítve, a melynek szabad végén egy eltolható élalaku rugó áll. Ez egy vonalat szakit a földbe, a melyen azután a következő fordulónál a gép egyik kereke hajtatik. Két lóra van szükség, ha a barázdák húzásának és az ültetésnek együttes munkáját végezzük, az ültetésre magára a verseny ideje alatt csak egy lovat használtak. Mindent összevéve e gép munkáját jól végezte és a burgonyatermelők figyelmét megérdemli. Ara 20 font (240 frt). A második dijat szintén Ransomes Sims és Jefferies czégnek ítélték oda három sort ültető gépjükért. Ez a gép három barázdát huz és három sort ültet egyszerre és szerkezete nagyjában ugyanaz, mint az első díjjal kitüntetett gépé, kivéve, hogy ez utóbbinál mind a három tartály külön áll és a korongok a főtengely által hajtatnak. Abban is különbözik az elsőtől, hogy be nem állitható. A sorokat 13 aug. hüvelykre ülteti és a barázdákat 27 ang. hüvelykre húzza. Van egy mellső kormányzó kereke és egy jelző készüléke, melyek mindkettőjét a kocsis a gépen levő üléséről ellenőrizheti. Ez a gép is előzetesen trágyázott és barázdált földön dolgozhat. A mellső kerék ezen esetben a középső barázda fenekén, az oldalkerekek a külső barázdák tetején járnak. A gépet két ló könnyen húzta. A hol igen nagy burgonyamennyiséget kell ültetni ez egy igen értékes újítás, de még sokkal alkalmasabb volna, ha beállító szerkezettel volna ellátva, mint az
1068 első díjjal kitüntetett ültető. Ára 24 font. (288 frt). Ugyanez a czég még egy sort ültető gépet mutatott be, mely az először emiitett géppel egyenlő módon dolgozik. Vannak vasai is, hogy szántson, mint az eke és ugy vannak elhelyezve, hogy a kocsis lovain tul lássa őket mindkét oldalon. Be lehet állítani, hogy ültessen 12—14 vagy 16 aug. hüvelykre és a barázdák szélességét 24—30 ang. hüvelykig, egy-egy hüvelykkel lehet változtatni. A kész barázdákon való ültetésre, legyen az trágyázott vagy trágyázatlan, el van látva ez a gép konkáv talpú kerekekkel, melyek a barázdák tetején járnak, míg a barázdáló készülék helyét a lenyomó kerekek foglajják el. E g y ló könynyen kuzta a gépet. Ára sima földön való dolgozásra berendezve 12 font (144 forint), barázdált területre 13 font 10 schill. (162 forint).
KÖZTELEK, 1896.*>.JÜLlUS HO 25. Coultas James Granthamból egy-két sort ültetőt állított ki. Ez a gép két barázda húzására, beültetésére és befedésére van szerkesztve és el van látva még egy trágyaszóróval is, mely a két barázda hosszában a burgonyaültetéssel együttműködik. A kipróbált ültetők egyike sem dolgozott egészen kifogástalanul, de nagyjában a munkát valamennyien kielégítően végezték. Dr. Herczfelder Dezső.
Aratási eredmények. A z aratás országszerte javában folyik, sőt egyes vidékeken az őszi gabona aratása befejezéséhez közeledik, A földmivelésügyi minisztériumhoz julius hó 15-éig a gazdasági tudósítóktól beérkezett jelentések alapján az aratás előzetes eddigi eredményét és
60. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM. tapasztalt nagyfokú föllépése miatt, a melyet alkalmasint, a junius hó végén és julius elején észlelt nagy köd okozott, a buza szeme 30—50 százalékig megszorult. Egészen apró, töpörödött ós silány minőségű búzát láthatni itt a jó minőségű buza között. A 72—75 kilós buza parallel áll az itt-ott Torontálban is előforduló 78—82 kilogrammos búzával. A buza minőségi csökkenése kétségtelenül hátrányos hatással van némileg az ország búzamennyiségére nézve is, de mert mégis több a jé kvalitású buza, mint a gyöngébb s mert az eredménye menyiségileg is nagyobbára kielégítők, hihetőleg az idei termés végeredményében mégsem lesz gyöngébb ámult évinél. A próbacséplések, melyek most folynak, bizonyára nemsokára igazolni fogják, hogy Magyarországon a folyó évben is országos átlagban ismét közép termés van.
Mauthner Ödön magkereskedő paVillonja. Kyd Róbert Coupar-Áugus-ról Perthshire egy-két sor ültetőt mutatott be. Ez csak ott alkalmazható, a hol a barázdák már készek, mert semmi berendezése nincs arra, hogy azokat meghúzza vagy befödje, miután a burgonya el van ültetve. Ez a gép igen egyszerű szerkezetű és könnyen húzhatja egy ló. A gumókat egy elevátor a tartályból felemeli, ezek azután átvitetnek egy vascsövön, melynek vége a barázdák feneke felett néhány hüvelyknyire van. A tartály körülbelül 1 mázsa gumót tart és ha középnagyságuakat használunk, mintegy 400 ölet ültet. A gépet be lehet állítani 10,12 és 14 ang. hüvelyknyi ültetésre. Ez az ültető munkáját igazán kitűnően végezte és a hol csak magára ültetőre van szükség, ott hasznos újításnak fog bizonyulni. Mindazonáltal hátrányára vettük számításba, hogy a lónak a barázda vetején kell járnia. A gép ára Skócziáaan 14 font 168 frt.
a vetések állását a következőkben ismertetjük : A z esős és hűvös időjárást jóformán minden átmenet nélkül egész hirtelen száraz és meleg időjárás, sőt itt-ott hőség váltotta föl, siettetvén természetesen a gabonanemüek beérését. A z aratás julius hó első feleben teljes erővel megindult az ország legnagyobb részében; így pl. az Alföldön egyszerre kezdték aratni a rozsot, búzát és árpát. Mig azonban a hirteleni éréssel a rozs és árpa nem károsodott, a buza, — a melyet különben is már a rozsda és üszög nagyon sok helyen az országban megtámadott volt, — itt-ott apadt szemű is lett. Á2i Alföldön, a Tisza mentén, de a Dunántul is sok helyen a rozsda és üszög — részben azonban a hőség is — a buza minőségében 10—80 százalék kárt okozott, sőt néhol, pl. Toronál vármegye legtöbb községében főképp a rozsdának soha nem
A z utóbb lefolyt két hét alatt is előfordultak jégesözések, kivált Somogy, Vas, Bihar, Szilágy, Brassó, és Nagyküküllő vármegyékben, az előfordult kár többnyire 20— 50 százalék között ingadozik. Férgek tömegesen sehol sem mutatkoznak nagyobb területen, de azért szórványosan, főképp egyes járásokban, jelentékeny kárt tesznek most is; czukor és takarmányrépa, lóhere és luczerna, tengeri-, dohány és zabokon ; itt-ott a szőlőkben is pusztítanak. A buza területe, 5.645.000 kat. holdra becsülhető; téli fagy következtében mintegy 300,000 kat. holdon pusztult ki a vetés és igy a számításba vehető búzaterület 5.345.000 kat. hold. A búzatermés a most folyó aratás körül igen változó eredményeket mutat, a terméshozam szalmából és magból tulnyomólag közép és jó középszerű, sőt néhol igen jó, de azért vannek egyes helyek, ahol a gazdák sem mennyiségre, sem pedig minőségre nincsenek
60. SZAM. 8-IK ÉVFOLYAM.
KÖZTELEK, 1896. JULIUS HO25.7
megelégedve a terméssel. A rozsda, üszög és, Baranya, Fejér, Moson, Somogy, Sopron, ár mellett egy hold földnek 2°/o-os folyadékhőség a terméshozamot Torontál, Vas,' Ba- Tolna, Vas, Veszprém, Zala, Bács-Bodrog, kal csak egyszeri befecskendezése több mint ranya, Csongrád, Temes, Bács-Bodrog, Zala, Csongrád, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun, Békés, 6 frtba kerül a fecskendezést pedig rendszeTolna, Zólyom, és Krassó-Szörény vár- Bihar, Árad, Csanád, Temes, Torontál, rint kétszer is meg kell ejteni. Ezt a magas megyékben meglehetősen redukálta. Némely Brassó, Fogaras és Udvarhely vármegyék- biztosítási dijat a mezőgazda nem birja meg. helyen a termés átlag 30—50%-kal csökkent. ben; leggyöngébben és átlagban csa,k 5 Bizonyítja ezt egyfelől az, hogy a ThonaAz országos termés-átlag azonban nem nagyonmm. s azon aluli terméssel biztat: Árva, tonból aránytalanul kevés fogy el s a Lema változott, mert a várható országos eredmény Zólyom, Bereg, Sáros, Ung, Ugocsa és Melanopus vígan és bántatlanul pusztítja a kalászos dűlőket. Bizonyítja másfelől maga is csak 500—600.000 métermázsa visszaesést Torda-Áranyos vármegyékben. mutat. A reménybeli búzatermést az elemi A repczét le&r&tt&k. és elcsépelték; aza dohányjövedék, a mely most folytat kísércsapások okozta károk leszámításával 39 eredmények országszerte igen különbözők letet a mezőgazdasági czélra alkalmas olcsó millió métermázsa tehetjük; tavaly termett voltak. Helyenkint egészen jól sikerült a Thanaton előállítására. 39.27 millió métermázsa. Legjobban áll a termés, másutt azonban — és ez a túlAzt sem lehet még ma kimondani, hogy buza, illetve menyiségre nézve legjobb termést, nyomó — gyöngén; és igy, mert az or- a Thanaton csalhatatlanul kipróbált szer azaz 7—9 métermázsát ígér: Bars, Eszter- szágban igen sok repczét a tavasz folyamán volna. A Nikotin pusztít, az bizonyos, de a gom, Nógrád, Nyitra, Pozsony, Baranya, föl kellett szántani, végeredményében az Thanaton csak igen kis perczentben tartalFejér, Komárom, Moson, Somogy, Sopron, idei repczetermés kisebb volt, mint a mult mazza a Nikotint. A szer gyakorlati kipróTolna, Vas, Veszprém, Zala, Bács-Bodrog, évben. bálásának jelentősége abban rejlik, hogy Csongrád, (9.40 mm.), Heves, Jász-NagyA köles és tatárka terméshozama is milyen (hány perczentes) oldata használandó Kun-Szolnok, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun, Bé- különböző, itt-ott aratják már az első kö- az egyes rovarellenségekkel szemben, a mekés, Bihar, Hajdú, Szabolcs, Arad, Csanád, lest, a mely kielégítő. Az eső a késői kö- lyek ugy szervezetük különfélesége mint tarTemes, Brassó, Csík, Háromszék, Maros- lesre és tatárkára igen jól jött meg. tózkodási elhelyeződésük szerint kisebb vagy Torda, Nagy-Küküllő és Szeben, összesen A kukoricza csövesedik, minthogy az nagyobb ellenállást fejtenek ki a Thanatontehát 33 vármegyében; leggyöngébben álutóbbi napokban számtalan helyen esőt nal szemben. A levéltetünek elég az egy lanak és legrosszabb termést ígérnek: Tokapott, igen szépen nő — többnyire jó perczentes oldat, a hesszeni légynek legalább rontál, Torda - Aranyos, Szolnok - Doboka, középtermést igér, helyenkint azonban lát- kétperczentes keverék kell. Á mi a szernek Besztercze-Naszód, Ugocsa és Sáros várható gyönge kukoricza is. Feltöltögetése a ezt a gazdaságos használását illeti, ez iránymegyében. Az országban, várható átlagos szorgos aratási munka-idény daczára is ban a kísérletek éppen nem tekinthetők beminőségi suly 77—78 kg.-ra becsülhető. fejezetteknek. megtörtént. A rozs és kétszeres területe a téli elemi Sőt csak most folynak számbavehetően. Kender, len és komló csekély kivétellel csapiások levonásával két millió kat. holdra az országban jól fejlődnek ; a kendert és Végrehajtatja pedig ezidőszerint az Országos tehető; az őszi rozsot nagyobbára már az lent már több helyen nyüvik. Magyar Gazdasági Egyesület. Az egyesületország minden vidékén learatták. A termésA dohány részben tűrhető és jó —• nek már több régi és uj kísérlet eredménye eredmény minőségre nézve alighanem jobb, részben azonban gyönge, férgek pusztítása fekszik kezében, azért még mindig tartózmint a mult évi volt ; mennyiségre két és a szárazság következtében. kodnék e késdésben döntő szót ejteni. millió métermázsával meghaladja a mult A takarmány, — főképp azonban a Egyébiránt a m. kir. dohányjövedék még ez évi termést. A reménybeli terméshozamot czukorrépában a. cserebogár álczája, az or- ideig nem gyártotta a Thanatont nagyobb a beérkezett részletes adatok alapján 13 mányosbogár és egyéb férgek leginkább menyiségben, a tömeges előállításhoz csak millió métermázsára becsülhetjük. Legjobb Pozsony, Esztergom, Nyitra, Sopron, Bars, akkor fog, ha a kísérletek folyamán kétségtermést várnak, azaz 7 mmázsán felüli Trencsén és Abauj-Torna megyékben kárt telenül bebizonyul, hogy minden gyakorlati eredményre számítanak: Sopron, Somogy, okoznak. követelménynek megfelel. Ezekben igazítotTolna, Zala, Bács-Bodrog, Csongrád, JászA burgonya az. ország nagyrészében jó tuk ki a közlemény azon kisebb tévedéseit, Nagy-Kun-Szolnok, Békés, Bihar, Hajdú, termést igér; néhol ugyan a, peronoszpóra melyek a gazdaközönség érdekeit közelebbCsanád, Temes, Háromszék, Kolozs és infestáns és a pajorbogár károsítja, mind- ről érintik. Nagy-Küküllő vármegyékben — és leg- azáltal a folyó évi burgonyatermés a mult Megjegyezhetnénk még, hogy Thanagyengébb a] termés, azaz ,6 métermázsán évit ugy minőségre, mint mennyiségre tonnak nem a Kentuckyból behozott, hanem alul maradt az eredmény, Árva, Bárs, Hont, r.ézve felül fogja haladni. A korait már a Kentucky fajta dohányt használják: KenNógrád, Turócz, Zólyom, Győr, Moson, javában szedik s forgalomba is került. tuckyban világossárga és igen gyenge doAbauj-Torna, Bereg, Gömör és Kis-Hont, A mesterséges kaszálók kevés kivélellel hányt termesztenek, éppen ezért az ameSáros, Ung, Máramaros, Ugocsa, Szolnokkielégítően fejlődnek, de a második termés rikaiak a rágni való bagót majdnem kivétel Doboka és Torda-Aranyos vármegyékben. tulnyomólag gyenge volt, mert a lekaszált nélkül ott termett dohányból gyártják. KülAz őszi árpát már mindenütt learatták; rendeket az eső sok helyen kilúgozta. A földre pedig azért viszik a Thanatont, mert a tavaszi árpát is aratják, sőt az alföldi zabos bükköny többnyire kielégítő termést az amerikaiak olcsóbban hozzá jutnak a részeken már szintén kepékbe van rakva. szolgáltatott, ámbár annak is ártott az eső. nálunk gyártott Thanatonhoz, mint a maAz eredmények — ámbár az utóbbi eső A réti sarjú elég jól nő, néhol, a hol gyar gazda; másodszor idegen levélanyag meglehetős sok kárt okozott minőségében — idejében esőt kapott, igen jól áll s bő ter- bepáczolására használják: ezekből Németáltalában véve kielégítők. Sok helyen gyö- mést ígér. A legelőkön is előmozdította a országban illatos szivarok készülnek. De nyörű sörárpa termett és igy az a remé- fünővést a mostani esős időjárás. bármire is- használják külföldön, a mi nyünk, hogy az idén sok sörárpánk lesz, A s^ó'fó'íenwés-kilátások országszerte ki- Thanatonunkat, annyi bizonyos, hogy a immár meg fog valósulni. Az árpatermést elégítők ; helyenkint ugyan sok féreg ká- m. kir. jövedék javára nem tudható be, a július hó 15-iki becslés szerint összesen rosítja, de a szőlősgazdák meglehetős jó hogy a külföldre nagy mennyiségben jut12 millió métermázsára teszszük; tavaly sikerrel védekeznek ellenök. tat ebből a szerből, idehaza pedig drágán közel 11 millió mm. termett és igy az eredméri s így megnehezíti, hogy nálunk is mény a mult évinél minőség és mennyifontos és hasznos mezőgazdasági szolgálatot ségre nézve kielégítőbb. Legjobb termést, teljesíthessen. Mindezek fölött azonban A Thanaton. azaz 7 métermázsa és azon felüli eredményt készséggel futunk át, kárpótolva a Jókai remélnek : Nyitra, Baranya, Fejér, Komárom, •Jókai Mór a „P. H." jul. 23-iki számá- közleményének egyebekben élvezetes tanuSopron, Tolna, Veszprém, Bács-Bodrog, nak tárczájában közöl egyet-mást a Thana- ságai által. Csongrád, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Szepes, tonról, saját tapasztalatai nyomán. A nagy Békés, Bihar, Arad, Csanád, Temes, Toron- költő, aki ujabban ritka buzgalommal fogtál és Szeben vármegyékben. Leggyöngébb lalkozik a mezőgazdasági kérdésekkel, ezLEVÉLSZEKRÉNY. a termés, mert az átlagosan várható ered- úttal itt-ott tévedt egy keveset; bármily jól mény 5 mmázsán alul fog maradni: Árva, essék is tehát nekünk az ő kedves buzTurócz, Zólyom, Sáros, Ung és Ugocsában. galma, észrevételeinket sem hallgathatjuk el. Kérdések. Ázt mondja a közvélemény, hogy a Az utóbb lefolyt két hét alatt a zab lényegesen javult, nemcsak mennyiségre, Thanatonból annyit szolgáltat a magyar 230. sz. kérdés. 100 darab számos jóhanem minőségre nézve is. Ennek a vál- kormány a magyar gazdáknak, amennyi szágra falazott trágyatelepet óhajtanék épícsak kell, mégis olcsó áron. tozó, szeszélyes időjárás nem ártott. A zabteni, kérem t. gazdatársaimat, kik ilyet épíEzt a dicséretet a kormánynak nem bal bevetett terület legalább is 1'74 millió tettek, szíveskedjenek velem egy ily egykat. hold volt s az országosan várható ter- szavazhatjuk meg. A dohánylugviz kivonat szerű és lehetőleg olcsó kivitelű telep tervét més a 11 millió mmázsán jóval felül lesz. hozzáférhetővé tétetett ügyan a magyar közülni, valamint azt is, mily áron volna ez Tavaly 10.26 millió mmázsa zab termett. gazdaközönségnek, de oly magas ára Van, kiadható kőműveseknek szakmányba ós miA zabot már az Alföld nagy részében arat- ami ennek a rovarirtó szernek forgalomba féle és mily áru szivattyút alkalmazzak ják; a hegyi vidékeken azonban még zöld. kerülését szerfelett megnehezíti. hozzá? W. J. Legjobban áll a zab s átlagban 7 mmázsa A Thanatont a m. kir. dohányjövedék s azon felüli termést igér kat. holdankint: kilogrammonkint circa 77 krért adja ki, Ez
K Ö Z T E L E K , 1896. JULIUS HÓ 231. sz. kérdés. Gyümölcsösömben a tavaszszal igen sok kárt tettek a hangyák, orrmányos bogarak s minden néven nevezendő rovarok és hernyók; tőlük menekülendő, hozattam kész folyékony rovarirtóenyvet, melyet azonban csak papírra kenve s a fa törzsére rákötve lehet alkalmazni, a mi igen időt rabló piszmogó dolog s nem is lehet 2 hónapnál tovább a fán hagyni a kötést, mert az a fát bevágja s különösen fiatal fáknál a héjjba nő. De az enyv maga sem felel meg teljesen a czélnak, mi arra bírt, hogy más folyékony enyvet alkalmazzak, mely nem szárad oly hamar, mint amaz. Azon kérdést vagyok bátor feltenni, hogy alkalmazhatnám-e azon enyvet, a mely : 10 rész fehérszurokból, 5 rész terpentinből, 1 rész lenolajból és 1 rész faolajból áll, direkte a fa kérgére s nem lenne-e az káros befolyással a fiatal fákra, illetve annak kérgére? Nem marná-e fel? Egyenlő arányban lenmagolaj és kolofónium összekeverve, mely szintén folyékony rovarenyv, nem lenne-e káros befolyással szintén direkte a fa héjjára kenve ? Alsó-Szt.-Iván. T. K. 232. sz. kérdés. Ha „Rovarin"-nal beper meteznóhi jövő tavaszszal a virágzó gyümölcsfákat, nem ártana-e az a virágzásnak, vagy a gyümölcsnek? A z így bepermetezett virágra járó méhek szintén elpusztulnának-e? Nem lenne-e káros befolyással az igy permetezett gyümölcs az emberre ? Alsó-Szt.-Iván. T. K.
25.
Lisztféreg. Félelet a 225. szártiu kérdésre. A beküldött répaleveleken az u. n. penész vagy hamuféreg,' helyesebben levéltetü (Aphis Papaveris) található. Ha az enyingi répaleveleken is ez az állapot van, mint a beküldött mintán, akkor ott védekezésre nincs szükség. Útközben ugyanis a levóltetüket a katicza-bogár álczái, valamint a lebegő légynek (Syrphus). csupasz testű, zöldszinü kukaczai annyira kipusztították, hogy egy tetüt sem találtam, csak csupa levedlett bőrt, a mely egyszersmind a meghatározás alapjául szolgált. A penészféreg ellen répaföldön igen nehéz a védekezés, mert e rovar a levelek alsó lapján él s igy csak nehezen megközelíthető. Kisebb területen permetezni lehet petrólumemulzióval, dohánylug 2Va vagy entomoktin szintén 2.V»0/o-os oldatával, csakhogy akkor a permetezéshez két ember kell: egyik a ki a leveleket fel-felemelgeti, másik a ki permetez. Jablonowski József
60. SZÁM. 6-IK É V F O L Y A M .
V E G Y E S E K.
Mai számunk tartalma: Oldal Figyelmeztetés. — Burgonyakiemelő-géppróba.... 1063 A német tőzsdetörvény 1063 Aratási eredmények 1068 A Thanaton. lu69 Tárcza. A király erdőgazdasága 1064 Növénytermelés. Korai és nyári zöldtakarmány termelésről ... lflöa Ezredéves kiállítás. Mauthner Ödön magkereskedő kiállítása. 1066 Gazdasági gépészet. Burgonyaültetőgépek versenye Leicesterben. ... 1067 Levélszekrény. 1069 Vegyesek ... 1070 Felső-tiszavidéki mezőgazdák értékesítő szövetkezete. —• Biztosítási dijak oszthatósága. — A sopronvármegyei gazdasági egyesület. — A nyitramegyei gazdasági egyesület. — A Magyar Agrár- és Járadékbank orsz. mezőgazdasági hitelegylete. — Helyreigazítás. — Aratás Észak-Amerikában. — Mocsarak kiszáritása Szerbiában ... 1072 Tejelési hibák. Kereskedelem, tőzsde. 1072 Felelet a 226-ik sz. kérdésre. Anélkül, Budapesti gabonatőzsde. — Vetőmagvak. — Műtrágyák. — Heremagvak plombozása. — Szeszhogy a szóban forgó tehenek egészségi állaüzlet. — Élelmiczikkek a budapesti hetivásápotáról általában s különösen tőgyeik szabáron. — Budapesti takarmányvásár. — Állatlyos, ép voltáról tájékozódva volnánk, nem vásárok : Gazdasági és tenyészmarhavásár. — Budapesti vágómarhavásár. — Budapesti adhatunk biztos felvilágosítást az említett lóvásár. — Kőbányai sertésvásár. — Budapesti tejelési hibák okáról és gyógyításáról s legszurómarhavásár.— Ingatlanok árverései (20000 feljebb lehetőségekről szólhatunk az , okokat frt becsértéken felül). 1073 és általában ajánlatos beavatkozásokról a baj Szerkesztői üzenetek 1073 orvoslását illetőleg.
1. A tehén nem adja le, vagy nehezen adja le a tejét: aj ha folyat; b) ha nem a megszokott helyén áll; c) ha idegen fejő feji; d) ha fejés előtt vagy alatt gorombán Feleletek. bánnak vele; é) ha a fejést ügyetlenül végzik; f ) ha tőgye beteg; g) ha máskülönben Perje-irtás. egészségtelen; h) ha éppen megvemhesedett; Felelei a 213. kérdésre. A „Köztelek" 1893. i) ha borját éppen elválasztották stb. évi julius 1-én megjelent számában van le2. A tehén teje elapad: a) ha folyat: írva és rajzzal ismertetve egy „Ceres" nevü V) ha megfogamzik; e) ha nem egészséges; perjeirtó g é p ; kapható Hodam & Ressler d) ha tőgye beteg; e) ha hiányosan fejik ki; gépgyárosnál Danzigban, ára 390 márka, f) ha kellő takarmányt nem kap: g) ha zsiszállítással és vámmal együtt körülbelül rosodásnak (hízásnak) indul; h) ha elegendő 290-300 frt. vizet és sót nem adnak neki; i ) ha a leelUmráth és társa czégnél kapható G. lésbez közeledik : j) ha kiöregedik; k) ha F, E. borona aczélrugókkal, mely állítólag tőgyét maga vagy társa kiszopja; l) ha kiperjeszedőnek is használható, ára Bubnán fejt tejéből cselédek ellopnak stb. 57 frt. Kérdésttevő legkönnyebben rájöhet ezePerje irtásáról még a következőket x ket tudva, a baj valódi okára s ahhoz kéjegyzem meg. Aratás után a talajt sekélyen pest a legalkalmasabb beavatkozást maga megszántjuk, hogy a perjének felső hajtását fogja a legczélszerübben megválaszthatni s a gyökértől elvágjuk; most várunk, mig a alkalmazhatni; mi az összes körülményeknek talajban maradt gyökérből ismét uj hajtások és tényállásoknak ismerése nélkül általánosindulnak. Ezeket fiatal, zsenge korukban ságban csak azt a tanácsot adhatjuk, hogy birkákkal lelegeltetjük és nyomban felborokezeltesse ós gondoztassa állatait az itt jelnáljuk, ismételt hajtásnál ugyanígy járunk zettekhez képest és segítségül üsse még fel el Velők. Monostori: „Állatgyógyászat" czimü könyTörekvésem arra irányul, hogy a perje vét, a 223 stb. lapokon, ott egyéb felvilágofelső hajtásától mindannyiszor, a hányszor sítások is foglaltnak. mutatkoznék, megfosztassák; igy a hajtások mindig gyengébben fejlődnek, végre egészen elpusztul a perje. Luezernapusztító lepkék. Továbbá az is czélravezető eljárás, ha tavaszszal, a már fejlődésnek indult perje Félelet a 227, számú kérdésre. A bekülalászántatik, előhántóval ellátott ekével vagy dütt lepkék az Eubolia arenacearia nevü fajkét egymásután, egy barázdában haladó ekc- hoz tartoznak. A luczernát nem ezek bántveL A z első eke leeresztendő oly mélyre, ják, mert ismeretes dolog, hogy a pillék — mint a perje gyökerei a talajban elágaznak mint ilyenek — csak virágok nedvéből édes(ismeretes, hogy a perje gyökerei nincsenek ségéből élnek: s ha fajok kárttevő, a kárt mélyen csak a talaj felszínén vannak leginkább mindig hernyóik okozzák. De a szóban lévő elterjedve), a második eke valamivel mélyeb- faj hernyói a bükkönyféléken élősködnek, ben. igy a perje a levegőtől teljesen elzára- luczernáról még nem kaptunk soha. Alkaltik, tehát elpusztul; a föld bevethető vala- masint más rovartól származik ott a rágás, mely árnyaló takarmánynövénynyel. azért tessék a luczernát még egyszer és alaMegjegyzem, hogy ezen alászántással posabban megvizsgálni s a valódi pusztító csak tavaszszal érhetünk czélt, ha már a rovarokat kis orvosságos üvegben borszeszJ. J. . perje fejlődésében megakasztatik, ellenben ben beküldeni. őszszel csak mélyebben jut a talajba, a téli fagynak jobban ellenáll és tavaszszal annál bujábban hajt. K. L.
Felső-tiszavidéki mezőgazdák értékesítő szövetkezete. Nyíregyháza székhelylyel és Szabolcs-, Bereg- és Máramaros vármegyék területére terjedő működéssel a Szabolcsmegyei gazdasági egyesület kezdeményezésére uj közgazdasági szövetkezet van alakulóban. Egy üzletrész 100 forintban lesz megállapítva; ebből 50 forint a belépéskor, 50 forint a második üzletév első negyedében lesz befizetendő. A kibocsátott felhívás a szövetkezet megalakítását következőkép indokolja:" Nem mintha a közvetítő kereskedelemnek létjogosultságát vitatni akarnók, a mely közvetítés segítségével terményeink sokszor igen hosszú kerülő utakon, tetemes áldozatok árán jutnak el tőlünk a fogyasztóhoz, hanem tisztán helyzetünknek kritikus voltát tartva szem előtt és annak leendő javítására törekedve érett meg bennünk azon elhatározás, hogy szövetkezetté alakulva, terményeink értékesítésével közvetlenül a fogyasztóhoz juthassunk és a gazdasági mizériák folytán keletkezett bajainkat szövetkezet utján inkább orvosolhassuk. A gazdasági szövetkezet a cs, és kir. közös hadsereg és a magyar kir. honvédség szükségleteinek beszerzésénél lehetőleg előnyben részesülnek. Csakis a gazdaközönségtől függ tehát, hogy oly szervezetté alakuljon, hogy módjában legyen ezen szállításokra reflektálnia. A z ország egyes vidékein ez idő szerint létező gazdasági egyesületeknek egészen más czéljok, más feladatuk van és sem alaptőkével, sem üzleti adminisztráczióval nem rendelkeznek arra nézve, hogy hogy hasonló vállalatokat felkarolhassanak. Oda kell tehát törekednünk, hogy ezen vidék gazdái tömörülve, oly szövetkezetté alakuljanak, mely szövetkezet részint pénzbelileg részint erkölcsileg elegendő erővel birjon arra nézve, hogy az ezen vidékre utalt szállításokat direkt felkarolhassa, továbbá, hogy a gazdasághoz és a gazdasági iparhoz szükséges termények, gyártmányok és más a gazdaközönség szükségleteit képező czikkekhez a vidék gazdaközönsége a szövetkezet utjain lehetőleg jutányos árban juthasson és a szövetkezet tagjai eladott terményeiknek megfelelő és jutányos elengedésben részesüljenek. A társaság élén Pongrácz Jenő gróf a Szatmármegyei gazdasági egyesület elnöke
60. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM-
KÖZTELEK, 1896. JULIUS HÓ 25.
áll, a mi már maga is garantirozza a válla- iskolát létesített, a vám- és kereskedelmi szerződésnek Ausztriával való megújítása lat sikerét. Biztosítási dijak oszthatósága. A biz- alkalmával a magas kormányhoz külön vétositási dijakból eredő perek a legutóbbi leményt terjesztett fel az egyesület. A közidőben hazai bíróságainknál szaporodtak, a gazdasági érdekek szolgálata mellett nem 'mi különösen azon körülménynek volt tulaj- feledkezett meg az egyesület tagjai szellemi donítandó, hogy a „Kölcsönös biztosító szövet-érdekeiről sem, a mennyiben ugy a megye kezet" megalakulásával sokan igyekeztek a egyes községeiben, mint az egyesület széktörvény által biztositott azon jogot igénybe helyén számos gazdasági szakelőadást renvenni, hogy a biztositással időközben is fel- dezett. A számadások szerint az egyesület az 'hagyván, a szövetkezetnél kötötték meg a évi bevétele 16,226-58 frt, a kiadás 15,782*79 biztosítást. A társaság, melynél az illető frt volt, melyből egyedül állattenyésztési czéannakelőtte biztosítva volt, ilyenkor a díjért lokra 8838-70 frt fordíttatott. Az egyesület rendesen beperelte, azzal argumentálván, hogy vagyona 25,234-88 frt, melyből az állattea biztosítás kétoldalú szerződés, melytől a fél nyésztési alapra 7732"02 frt esik. Folyó ügyek egyoldalulag vissza nem léphet. Ezt a m. czimón előterjesztetett, hogy az egyesület kir. Curia megdöntötte, midőn kimondotta, kollekcziójában az ezredéves kiállításon kihogy „a biztosítási dijai; meg nemfizetésenem állítókat állatok (46 db) Budapestről száj- és ad a biztosító társulatnak a dijak követelésérekörömfájásban érkezvén haza, az egyesület állatok meggyógyulásukig Sopronban hetekig Jceresetjogot, hanem csak az a következménye, visszatartani volt kénytelen, mely közel 3000 hogy a biztosítási szerződés megszűnik.11 Azonban igen sok esetben a biztosítás lejárata írtjába került az egyesületnek. A közgyűlés nem esik össze a biztosítási díj fizetésének elhatározta, hogy teljes kárpótlást nyújt az határnapjával s a felek rendesen szeptember, egyes gazdáknak, kik állataiknak kelletén vagy októberben fizetik a dijakat és a dij- tul való visszatartása következtében károkat kötelezök is ezen határnapra lesznek kiál- szenvedtek, a felmerült költségek megtérílítva. Ezen időig a biztosító társaság a kocz- tése iránt ellenben az egyesület a magas kázatot viselni tartozik. Ezen körülményből kormányhoz fordul. A gazdasági cselédekről a társaságok azon jogot formálták, hogy szóló törvényjavaslatra vonatkozó vélemény ezen idő alatt már megkezdvén a koczkáza- elkészítésére Freissperger Vilmos elnöklete tot, az egész évi dijat van joguk követelni, alatt Hajas Antal, Seligmann Kelemen és így keletkezett a dijak oszthatatlanságának Kobza Sándor bízattak meg; a Budapesten tana, a melyet sok helyütt a járásbíróságok f. é. szeptember hónapban tartandó nemzeta perelt felek kárára itéletileg érvényre is közi gazdakongresszusra az egyesület képjuttattak. Hogy mily téves volt e nézet, azt viseletében Otocska Bélát küldötte ki a köza m. kir. Curia, mint legtöbb Ítélőszék egy gyűlés. Tekintettel ama közös czélra, melylegújabb keletű ítéletével bizonyítja, melyben nek elérésében kell, hogy a gazdasági azt mondja, hogy a biztositott fél csakis a vi egyesület és mezőgazdasági bizottság karöltve selt és már letelt koczkázati időszakra eső meg-járjanak el, elhatározta a közgyűlés, hogy felelő biztosítási dijat tartozik megfizetni; mert igazgató-választmányi üléseire tanácskozás a Curia igen helyesen érvényre juttatja a czéljából a járási mezőgazdasági bizottságok kereskedelmi törvény intenczióját, a mikor elnökei mindenkor meghivassanak. is az egyedül, helyes értelmezést szentesíti, A nyitramegyei gazdasági egyesület kimondván f. é. junius 10-iki Ítéletében, hogy a koczMzat csak akkor és addig tekinthető oszt-julius hó 21-én igazgató-választmányi ülésén hatatlannak, ha és a mig a koczkázat hatályá- Emődy József alelnök jelentést tett a földmivelésügyi miniszternél és Károlyi Sándor ban fennáll, a koczkázat oszthatatlansága azonban megszűnik azon pillanatban, a midőn a grófnál járt küldöttség működéséről; továbbá bejelentette, hogy az alispán őt és az egyeTcoczkázat, illetőleg az annak alapját kepező bizsületi titkári nyilatkozattételre szóllitotta fel. tosítási szerződés hatályát vesztette, .mihez képest a koczkázat oszthatatlanságának meg- Elfogadták ezután Polónyi Gézának azt az szűnésével összefüggően megszűnik a kocz- indítványát, hogy a feljelentést az igazgatókázat ellenértékét képező biztosítási díj oszt- választmány hivatalosan is tárgyalja s erre hatatlansága is, a mig tehát a koczkázat a vonatkozó válasziratát, közvetlenül a miniszkövetelt biztosítási dij fizetésének lejárata tériumhoz terjeszsze fel, miután az alispán napjáig hatályban állott, addig oszthatatlan magát az egyesület, mint testületet nyilatvolt, de ezt a napot követő 1 naptól fogva a kozattételre fel nem szólította. Elfogadták leeresk. törvény 485. §. 4. pontja értelmében a továbbá Polónyi Gézának amaz indítványát is, hogy a mennyiben panaszosok a földbiztosítási szerződés hatályát vesztvén, a Tcoczkázat ekkor véget ért és beállt azon eset is, midőn mivelésügyi miniszter intencziónak megfelelőleg ez ügyet a békés kiegyenlítés útjára a dij a viselt koczkázat tartamnak megfelelően terelni hajlandók: ez esetben felhatalmaztamegoszthatóvá vált. tik az elnökség az ilyen czélu tanácskozásÁ sopronvármegyei gazdasági egyesület ban való részvételre. A békésmegyei gazdaf. hó 6-án tartotta Ótocska Béla elnöklete sági egyesületnek a kereskedők kartelje ellealatt ez évi I. rendes"közgyülését, melynek nében indított akczióját pártolja a választtárgyait az évi jelentés, az egyesületi szám- mány, azonban radikálisabb intézkedéseket adások bemutatása és folyó ügyek tárgyalása javasol. Végül letárgyalta az igazg.-választképezték. Az évi jelentés szerint az egyesület- mány az egész cselédtörvényjavaslat-tervezenek 1097 fizető tagja van. Az elmúlt évben tet, melylyel Mérey Lajos előadó részletes az egyesület 4 igazgató-választmányi, 2 ren- felvilágosításai alapján behatóan foglalkozott.
des közgyűlést és 13 szakértekezletet tartott. A megyei állattenyésztés emelése czéljából 31 darab kitűnő simmenthali fajta bikát oszlott ki a községek között, melynek vételárát 3 féléves kamatmentes részletfizetésre előlegezte s e mellett 510 frt árengedményben részesítette azokat. Ruszton tenyészállatdijazást és terménykiállitást rendezett, mely alkalommal mintegy 786 korona jutalmat mint díjakat különféle gazdasági gépekben és eszközökben osztott ki. A megyei lótenyésztési jutalomdijosztásban 400 korona segélylyel járult. Az 1894-ben kezdeményezett •cserebogárirtás szervezését az elmúlt évben is folytatta. Kendertermelési kísérletekre mozgalmat indított. Sércsen amerikai szőlő-
A szerbiai sertésbehozatal. A Budapesten kötött konvencziót a szerb sertéseknek Magyarországba való bevitele ügyében 20-án ratifikálta a szerb kormány. Most tehát már mi sem áll uijában a szerb sertések behozatalának s az eljárás nyomban megindul, hogy a szerb állategészségügyi viszonyokról a magyar kormány tájékozást szerezzen. A magyar kormány Szerbia indítványára beleegyezett abba, hogy egy kizárólag magyar tagokból álló állategészségügyi bizottság kiküldéséről lemondott és helyette egy három magyar és három szerb tagból álló bizottságot fognak kinevezni. Beleegyezett továbbá a magyar kormány, hogy az eljárás gyorsítása érdekében ez a bizottság három albi-
1071 zottságra oszolva, egyidejűleg utazza be az ország különböző részeit.' Az esetre, ha az albizottságok, jelentése a — mint Belgrádban nem kételkednek — kedvező lesz, akkor a magyar kormány azonnal megszünteti a határzárt. A határ megnyitása után az első héten Kőbányára szállitundó sertések számát 3000 darabban állapították meg. A 9-ik naptól a 16-ikig annyi sertést szabad behozni, hogy a kőbányai piaezon elérje 3000 maximális számot. A 17-ik naptól kezdve föltétlenül meg van engedve 7000 darab sertés behozatala a kőbányai piaezra. Az utolsó korlátozás akkor szűnik meg, a mikor megszüntetik a magyar sertéseket korlátozó intézkedéseket a kőbányai piaezon. Végül kiköttetett az is, hogy 120 kilósnál könnyebb sertést nem lehet behozni. A Magyar Agrár- és Járadékbank orsz. mezőgazdasági hitelegylete. A Magyar Agrárés Járadékbank julius 30-án tartotta meg a bank elnökének, Hieronymi Károlynak elnöklete alatt az országos mezőgazdasági hitelegylet alakuló gyűlését. Az elnök a jelenlevőket üdvözölvén, az uj egylet feladatát körvonalozza és abban állapítja meg, hogy az egylet hivatva van a hazai mezőgazdáknak olcsó és hosszú lejáratú személyhitelt biztosítani. Kijelenti továbbá a bank nevében, mely a mezőgazdasági hitelnek ápolását tűzte ki czéljául, hogy a bank az egylet czéljaira a szükséges tőkéket 574% kamatláb mellett és minden mellékjárulék nélkül bocsátja rendelkezésére s hogy kész az engedélyezett egyes hitelek maximális időtartamot 5 évre kiférj eszteni és a hitelt rendszerint a hitelt igénylőnek egyedüli aláírásával ellátott váltók alapján nyújtani. A gyűlés tudomására hozatott, hogy eddigelé összesen 76 mezőgazda által együttesen 1.410,800 forint hitelösszegre szóló kötelező nyilatkozat érkezett be. Ebből 48 hitelrészesnek összesen 966,000 forint kért hitelösszeg erejéig a bank részéről hitel engedélyeztetett, mig a további belépési nyilatkozatok feletti határozathozatal az egyletnek, illetve az egylet szabályzatán alapuló további eljárásának tartatott fenn. Ezután a gyűlés a hitelengedélyező bizottság alakítására tért át, a melynek tagjai a szabályzat szerint felében a bank által küldendők ki, másik felében pedig a hitelrészesek által választandók. Az ekként összeállított bizottságba kiküldettek : Bujanovics Sándor, Dégenfeld Lajos gr., Festetich Andor, Gorove János, Gullner Gyula, Kemény Ákos br., Keppich Emil, Kövér János, Lippich Gusztáv, Losonczy Mihály, Nyáry Béla br., Papp Géza, Pillér Kálmán, Szluha István, Vásárhelyi László, dr. Wekerle Sándor. Ezután Festetich Andor gróf az Agrárbanknak nemcsak a hitelrészesek, hanem az összes magyar mezőgazdák nevében, czéltudatos és sokat ígérő eljárásáért köszönetet mond. Helyreigazítás. A „Köztetek* 59-ik számában az állategészségügyi rovatban közölt „ Védőojtások a sertésvész ellen" czimü közlemény alá a czikkiró neve Fuchs Andor állatorvos tévedésből ki nem tétetett s csak a rovatvezető szerepel a közlemény végén. Félreértések elkerülése végett a tévedést ezennel helyreigazítjuk. Aratás Észak-Amerikában. Mint értesültünk ez aratási munkálatok Észak-Amerikában már befejeztettek és a cséplés javában folyik. A terméseredmények ugy látszik nem a legjobbnak mutatkoznak. Az őszi buza minősége igen silány és egyenlőtlen, a menynyiség szintén nem felel meg a kilátásba helyezett mennyiségnek. A tavaszi buza állása a legutóbbi jelentés óta szintén rosszabbodott. A tengeri az eddigi állását megtartotta. Mint a jelentésekből kitűnik, ÉszakAmerikában az idén nem várható jó termés sem mennyiségileg, sem minőségileg.
1072 Mocsarak kiszárítása Szerbiában. Mint Belgrádból értesülünk, az ottani kormány azzal a kérdéssel foglalkozik, mi módon lehetne a Szerbia térületén levő nagy kiterjedésű, állami tulajdont képéző mocsaras és posványos területeket kiszárítani s ezáltal mivelésre alkalmas területekké átalakítani. Leginkább alkalmasnak vélik az ; egészét magánosok kezdeményezésére bizni. A kormánynak ugyanis szándékában van a skupesina elé egy törvényjavaslatot felterjeszteni, a mely szerint felhatalmaztatnék arra, hogy az esetleges kérelmezőknek kbnczessziót nyújthasson a mocsarak kiszárítására. A z engedélyt nyert" vállalkozóknak áz illető területek bizonyos méghatározott évekre haszonélvezetre átadatnának s azután a kincstár tulajdonába jutnának vissza teljes ákrtalanitás nélkül, a midőn a kincstár értékesítené. Friedlaender József rég ismeretes gépgyára az őszi vetéshez ismét nagyobb menynyiségü „Triumph III." sorvetőgépet hoz a piaczra, melyek a gazdaközönségnél sokkal jobban vannak elterjedve és nagyobb kedveltségnek örvendenek, mint az ujabb időben felmerült rossz utánzatok; a „Triumph III." sorvetőgépnél alkalmazott szabadalmazott kiszóró készülék határozottan előnyben részesítendő az u. n, vályurendszeres gépek ellenében. Ezen gépekről a mai számban megjelent hirdetés mindenesetre útbaigazítást nyújt, különben a czég, Friedlaender József Budapest, Kerepesi-ut 17. sz. szívesen szolgál kimerítő árjegyzékekkel és felvilágosításokkal.
KÖZTELEK, 1896.*>.JÜLlUS HO 25.
60. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM.
Rois élénk 4eresletnek örvendett prompt szállíMezőgazdasági szeszgyárak által kontingens tásra és a fogyasztók, valamint az export többet is nyersszeszben már csak gyér kínálatok vannak és a. fizetett e terminusra, ó-rozs 5-90—5— írtig, uj-rozs készletek legnagyobb része el van adva. Elkelt juliusra 5.40—5.55 frtig, augusztusra 5.35;—5'40 frtig, néhány kisebb tétel. 14.25—14.50 frt. szeptemberre 5.20—5.25 frtig pesti paritásbun adGaliezitfből változatlan élénk keresletet jeleznek.. ható el. Kontingens, nyersszesz ottani, állomásokhoz szállítva* Árpa ujtáruban még, alig kerül piaczra Abo- 1 frt 50 kr. kelt' el ' a hét ' elején és 14-30—14-40 nyon 300 mm. 4.50 frttal kelt el, mig boglári 5.75 frt a hét végén, frttaí adható el, A minőségek jóknak ígérkeznek. Morvaországból még olcsóbb, árakat kérnek ésTakarmányra és háritolásra ó-áru 3-70-3-80 frtig ad- kontigensfinomítottszeszek ős több tartány lOVí ható el ab itt, mig uj-szokványárpa csak 3.90 frttal, 101/2 frton kelt el. szeptemberre—októberre adható el.' A budapesti1 piacion az .üzlet meglehetős gyér Tengeri forgalom nélkül. volt e héten és daczára ahiiak, hogy vidékről élénk 'Zab tartja magát. érdeklődés volt, az árak a bpesti piaczon uralkodóErőtakarmányok forgalom nélkül gyengébbek. gyér üzletmenet folytán, nem emelkedtek. .. Áttérve a mai nap forgalmára jelenthetjük, A kontingens nyersszesz ára .Budapesten 14',8— hogy készbuza jó volt kínálva, a malmok valahára lö'jfrt. valami kedvet mutattak vételre és tartott irány melBécsi' jegyzés 15.71—15. frt kontingens lett kb. 30.000 mm, kelt el változatlan árak mellett. nyersszeszért. Búzában következő eladások történtek : Ó-áru. 5100 mm. 80 kg. á 7"400 , 79 , „ 6 90 200 „ 80 „ „ 6 72V2 100 , 78 O-Becsei: 2250 , 77 * » 6-80 Bánsági-., 600 „ 79 „ » 6-70, Baktáráru: 10000 » 6-85 79 1000 " 75 „ „ 6-50 Tlj-áru. 300 , .82 , , 6'771/a 200 „ „ 6-70 100 , 81 , „ 6-75 100 » 81 » » 6-70 100 „ 80 „ „ 6-70 2000 , 80 , » 6-70 500 „ 80 . , 6-70 200 » 80 „ „ 6-62V2 Bácskai: 150 „ 80 „ „ 6-50 Pestvidéki : 200 „ 81 „ „ 6-60 Szentesi: 100 „ 79 „ » 6-65 Készt uj áru 5.45—5.50 prompt Í pesti paritással adatott. Többi czikkek gyér forgalom mellett változat-
Prágai jegyzés 50.70—50.
iózott burgonya-
Brünni jegyzés 10 Ö0—lp T5 frt exkontigems A kivitel néhány kisebb tétel finomított szeszt vásárolt, mely Dél-Bulgária és Üsküb felé lett szállítva.. Vidéki szeszgyárak közül: Arad, Baja, Losoncz, Temesvár, Barcs, Győr változatlan, a többiek 78 frttal olcsóbban jegyzik. Budapesti zárlatárak e héten: Finomított szesz 51-50—52 frt,. élesztőszesz 52. 52.1/4 frt, nyersszesz adózva 50.71—51.— frt, nyersszesz adózatlan. 12.75—13.— frt, denaturált szesz 17.50—18.— frt.. Kontingens nyersszesz —• • . Az árak 10,000 literfokonként hordó nélküí budapesti vasútállomáshoz szállítva készpénzfizetés mellett értendők. Szárazmoslék. Lanyha 5.20-5.70 frt 100 kilónkint zsak nélkül.
Élelmiczikkek a budapesti hetivásáron. 1896. é-°juiius 24-én. (A székesfővárosi vezérigazgatóság jelentese a „Köztelek" részére.) Halvásár a haltéren. A fővámtéri, Eerencz Józsefrakparti és haltéri piaczra 17 helybeli halász és Uradalmak, földbirtokosok, bérlők, halkereskedő által 70 q és vidéki kocsikon 10 q, gazdatisztek Határidők daczára new-yorki emelkedésnek1 összesen 80 q kevert hal hozatott. A vásár lanyha,.. bágyadtak voltak. Az árak métermázsánkint —frttal emelkedtek. alkalmazottaik, illetve a maguk részére rendelj élt Viszontelárusitók fizették a hal q-át: nagy élS Következő kötések történtek: megr, a nép között terjesszék a 85—95, nem élő 35—60, közép nagy élő 45—65, nem élő 20—36, apró élő 20—30, nem élő 12—16 frtig. Köttetett déli zárlat: Baromfi. Hozatott a fővámtérre vaspályán kb. Köttetett Zárlat 8000 db, hajón kb 1600 db, — kocsin kb. 2000 db, , F ü g g e t l e n Ú j s á g ' Őszi buza 6-31—6-29—•— , 6.29—30 frt. helybeli árusoktól kb. 2800 darab, összesen kb. 14300. db. A vásár élénk volt. Nagybani árak páronkint: tyúk Tavaszi buza 6 64—6 66—•— frt 6-65—66 „ mezőgazdasági és politikai képes hetilapot 100—120, csirke 50—100, (idei kiv. ), kappan Oszi rozs 5-1.9—5-17—• , 5-17—18 , Előfizetési á r a : hizott , kappan sovány . récze hízott Őszi zab 5-16—5-14—•— „ 5-14—15 , —• • •— „ •— „ , (idei —) lud öreg h lud (liba) u j negyedévre 50 kr., — félévre I frt., — egész évre 2 frt. Jnlius tengeri híz. 450—650, uj lud sovány , öreg ) A „Független Újság" egyetlen képes mezőgazdasági Tavaszi zab —• •- •pulyka hizott fidei — ,félköv. 240—500, gyöngyheti néplap, a mely politikai és szépirodalmi tartalom- Augusztusi tengeri 3-68—3'61—•tyúk 140—140, galamb pecsenyének krig. , 3.60-62 mal is bir. » „-67—3-69— , 3.67—69 ; Az István-téri élelmi piaczra élő baromfi helyA férfiaknak magyar nemzeti politikát, pontos hírt a Uj tengeri 1897-re... 3-86—3-84--— , 2-83-84 beli és vidéki árusok által kb. 1000 pár hozatott fel,, világ dolgairól és oktatást a helyes mezőgazdaságról; — Repczeaug.-szept.-re —• •-— , 10-45—55 : árak a következők: páronkint tyúk 140—150, csirkeasszonynak, leánynak hasznos és szivnemesitő, mulattató idei 70—120, kappan hizott , sovány olvasmányt, gyermekeknek mesét, verset, játékot közöl. récze hizott 180—200, sovány 130—150, hizott lud A „Független Újság" a leghasznosabb és legolcsóbb 500—600, sovány 300—400, pulyka hizott „. Vetőmagvak. (Mauthner Ödön tudósítása.) néplap, mely a nép barátjainak és vezetőinek pártolását sovány 260—300 krig. A forgalom élénk. megérdemli. Ilyenkor a forgalom nyáriasan szünetel, arányAz ujvásártéri piaczra felhozatott a szokott közElőfizetési pénzek a kiadóhivatalhoz (Bpest, IX. ker.. lag legjobb kereslete tarlórépamagnak van, némileg ségekből vasp. kb. lüOO db, kocsin 800 db, gyalog. Köztelek, földszint) küldendők. árusok 350' db, helybeli árusok 1420 db, összesen, kedvezősködnek ugyan már, de idei termésű, áru nem 3770 db baromfi. A forgalom élénk. Az árak páronkerült még piaczra. kint következők: tyúk 110—140, csirke 60—120,. Az ország különböző vidékéről a lőhervetésekidei , hizott kappan , sovány , K E R E S K E D E L E M , T Ő Z S D E . állásáról nem a legkedvezőbb hirek érkeznek érkez- hizott récze 200—260, sovány récze 120—140, hizott, nek, A Bánátban egyáltalán kedvezőtlenek a kilátások, lud (liba) 380—550, sovány lud 230—280, hizott pulyka a Tiszavidéken és Biharmegyeben helyenkint jobb — A „KÖZTELEK" eredeti tudósításai. , sovány pulyka — , gyöngytyúk termésre van remény, Erdélyben sokat kiszántottak, galamb pecsenyének krig. az apion is kárt tett, az azonban a mi állva maradt, Tojás. Hozatott a fővámtérre vasp. kb. 60,5c0.> megjárja. Idiczernát illetve, eddig beérkezett tudósítáBudapesti gabonatőzsde. sok szerint, ő termelővidékek majd mindnyájan gyenge db, hajón kb. 22500 darab, kocsin kb. 100,500 db. helybeli árusoktól 24,5000 db, összesen kb. 117,500 (iGuttmann és Wahl budapesti terménybizományi lesz a termés. db. A vásár élénk. Nagybani árak: 1 láda friss (1440> Bépamag. A helyzet lényegesen megszilárdult, db) 2200—2400 kr., 100 db 190—210 kr., tojás meczég jelentése a ,Köztelek" részére.) a mennyiben a fő termelőhelyekről utóbbi időben vett k., 210 db — Budapest, 1896. jnlius 24-én. jelentések alapján ott, a 2 év óta folyton legalacso- szes 1 láda (1440 db) A lefolyt hét időjárása száraz és igen meleg nyabb fokon mozgó árak következtében, megszorítot- kr., 1 db — krig. Az ujvásártéri piaczra felhozatott a szokof, volt, esőzések csak kis mértékben állottak be, hogy ták a termelést, a mennyiben alig s/s annyi magrépa községekból vasp. kb. 11520 drb, kocsin 7000 drtt,. az aratási munkálatok akadálytalanul folyhattak. lett kiültetve, mint más években, Ez időig szépen A termés búzában nagyjában nem felelt a fejlődtek a magrépák ; további kedvező időjárásnál bő gyalogárusok 1200 drb, helyb. árusok 22340 darab,, várakozásnak, ugy minőségre, mint mennyiségre, termésre van kilátás, de ez esetben is; távol sem ke- összesen 44380 darab friss tojás. A forgalom, előbbi1 nagyon különböző, utóbbi pedig kisebb lesz, rülhet annyi mag piaczra, mint eddig normális viszo- élénk. A következő árak jegyeztettek : friss tojás 1 drb 2 2, 100 darab 180—190 40 krért 21—23. mint a tavalyi termés, a hivatalos jelentés 50—60.000 nyoknál került. drb, 1 láda 1440 drb 2300—2500, meszes tojás 1 db mm.-ra teszi a kevesebbletet. Árpa, rozs és zab na100 , 40 krért db, 1 láda. gyobb hozamot Ígérnek jó minőségek mellett. 1440 drb krig A külföld a jelentési időszak alatt gyenge magatartást mutatott, az árak inkább lefelé graviiáZöldség. Hozatott a Ferencz József-rakpartra vasp. . Szesz. (Goldfinger Gábor szeszgyári főtisztviselő500 q, hajón 50 q, kocsin 400 q, helyb. árusok, lók voltak. kb. 1000 q, össz.kb. 1950 q vegyes zöldség. A vásáré. A helybeli. üzlet általában nagyon lanyha ké- tudósítása a „Köztelek" részére.) A lefolyt héten a szeszüzletben valamivel jobb Nagy. árak sárgarépa 100 k. 40-350, l q •pet mutat, malmaink az egész héten nagyon keveset * vettek sőt uj-buzára nem is reflektáltak, árak tehát kereslet uralkodott és daczára a nagy kínálatnak és petrezselyem 100 cs. 50—400, 1 q , zeller nem is tarthatták magukat és a mult hétüez képest készletnek a szeszárak e héten változatlanul azonnali 100 db 60—120, karalábé 100 db 50-130, vöröshagyma szállításra 1/4 frttal . drágábban későbbi, szállításra 10—15 kr,-os áresést mutatnak, a forgalom kb. 60— 100 db 20—200, 1 q 400—500, fokhagyma 100 f. jegyezik. 70.000 mnL-ra, legnagyobbrészt ó-buzában tehető. 100—700, 1 q 1000-1200, fehérrépa 100 darab - — ,„
60. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM-
KÖZTELEK, 1896. JULIUS HÓ 25.
1073
fejeskáposzta 1 q krajczárig, vörösrépa ÍÖO tatott : 485 drb, úgymint: jármos ökör elsőminőségü maradt állomány — drb és pedig — drb szerb, darab 60—140 krajczárig, fejeskáposzta 100 darab 36 drb, közép 220 drb, alárendelt 14 drb. Fejőstehén : és drb román. Az egészségi szemlénél jan. -tői 250—650, kelkáposzta 100 db 60—160, vöröskáposzta fehér 1 drb, tarka 150 drb, bonyhádi 27 drb, tarka máig —— drb a fogyasztás alól kivonatott és 100 db —;—r , fejes saláta. 100 db 70—180, kötött- ökör — drb,. tenyészbika ; 3' drb, fehér hizlalni való technikai czélokra feldolgoztatott. saláta, 10Ó db — — , burg: belföldi 1 q 170—3Ö0, — db, üsző — db, jármosbivaly 28 db, hizlalni való külföldi , fekete retek 100 db 40—180, tinó 6 db. hónapos retek, 100 csomó —k , Ugorka s. való . A fejőstehénvásáron a nagyszámban megjelent Budapesti szurómarhavásár. Julius hó 23-án. 100 db 30—70, ugorka savanyu 100 db 70—140 kisebb gazdák czéljaira szolgáló tehenek hiányában A székes fővárosi közvágóhíd és marhavásári igazgató•' zöldpaprika 100 db 20—1Í0, tök 100 db 400—700, a vásárlások elhalasztattak, a bonyhádi fajú tehe- ság jelentése a „Köztelek• vészére.) paradicsom 1 kg. 60^200, zöldbab 1 1. 3—7, zöld- nekre pedig keyés volt-, a vevő. A gazdasági marhaFelhajtatott: 611 drb belföldi, —drb galicziai, borsó 1 kg. — - — zöldborsó fejtett 1 1. 16 -30 krig vásár' élénk hangulat mellett nyert lebonyolödást. -Zöldtengeri J00- eső 70—180 krig. Az egyes vevők közül említhetők: Hercz. Metternich — drb tiroli, 68 drb növendék élő borjú, — drb élő Bia 66, Brüll Imre Heréd 30, Schücker J. Lepsény bárány; — drb belföldi, — db galicziai, — drb tiFelhozatott az ujvdsártéri piaczra a szokott közroli, — drb bécsi, — drb növendék borjú, drb ségekből szekéren k. 480 q, gyalog éshelyb. árusok által 24, Szatner Ernő Romannfalva 12 db jármos-ökör. ölött bárány, — db élő kecske. 270 q, vasp. — q, összesen,mintegy 750 q vegyes Löwy^JenÖ Pi-Péteri 13 db fejőstehéií. Borjuvásár vontatott lefolyású volt. Következő árak jegyeztettek: Elsőrendű jármos zöldség. A. forgalom élénk. Árak a következők: BurArak a következők. Élő borjuk: belföldi — 375, középminőségü jármos ökör 288—333, gonya 1 zsák 60—130, uj 1 q 200—250, fejeskáposzta ökör 100 db 30.0—700, vöröskáposzta 100 db , kel- alárendelt minőségű jármos ökör 126—250, hizlalni frtig, kivételesen — frtig dbonkint, 28—38 frtig, kivé—- forintig páronkint. Jármos bivaly —•— telesen 40 frtig súlyra, növendék borjú 12—26 frtig, káposzta 100 db 80—160, paradicsom 100. db 60—240, való , fehér be- kivételesen — frtig drbonkint, 19-21 frtig súlyra. 1 puttony , fejes saláta 100 db 160—180, kötött ——, jobb minőségű jármos ökör Ölött borjú: belföldi —• , tiroli frtig, frtig páronkint. Fejőstehenekért saláta 100 db , ugorka savanyítani való 100 db kötni való ökör frtig, növendék borjú frtig 70, tarka, galicziai 20-50, ugorka savanyu 100 db 9Q—9P, : zöld paprika és pedig: Fehérszőrű magyar tehén frtig, bécsi frtig súlyra 100 db 20—80, zöldbab hüvelyes 1 kg. —-—, 1 zsák kevert származású tehén 60—130, bonyhádi tehén dbonkint, bárány Elő bárány —•——•— forintig páronkint. Élő kecske frtig páronkint. 80—120, zöldborsó héjas 1 kg. , zöldborsó fej- 100—152 frtig,. tinó., —' frtig páronkint, kivételesen — frtig. lett 1 liter 16—20 krajczárig. A Hunyady-téri piaczra felhozatott kocsin 760 q, gyalogárusoktól kb. — q, helybeli árusoktól kb. 250 q, Budapesti vágómarhavásár. 1896. julius hó Ingatlanok árverései (20000 forint becsértéken össz. 1UC0 q; élénk forgalom mellett a kővetkező árak 23-án. (A budapesti közvágóhíd és marhavásárigazgatóság felül.) jegyeztettek : burgonya 1 zsák 100—160, 1 q 240—350 jelentése a „Köztelek" részére) Felhajtatott: 3481 drb fejes káposzta 100 db 200—700, vörös káposzta 100 db nagy vágómarha, nevezetesen: 1014 drb magyar és (Kivonat a hivatalos lapból.) , kelkáposzta 100 db 140—160 paradicsom 100 tarka ökör, 961 drb magyar és tarka tehén, 1122 drb db 80—150,1 puttony , fejessaláta 100 db 120— szerbiai ökör, — drb boszniai ökör, 207 drb szerbiai Julius 31 K.-Szt-Mártoni atkviha- Jalsoviczky 63917 —160, kötöttsaláta 100 db 30—40, ugorka sav. valólOO tehén, 78 drb bika és 99 drb bivaly. kir. jbiróság tóság Izabella 44445 db 40—50, savanyitott 100 db 70—80, zöld paprika 22470 Minőség szerint: 537 drb elsőrendű hízott Aug. 3 Temesvári kir. a tkviha-Leblancz 100 db , zöldbab hüvelyes 1 kg. 4 - 7, zöldbab bika, 2059 drb középminőségü bika és 885 drb alátörvényszék tóság Lajos hüvelyes 1 zsák 50—70, zöldborsó héjas 1 kg. rendelt minőségű bika. — db elsőrendű hizott ökör, Aug. 26 Kisvárdai kir. a tkviha-Okolicsányi 61276 —, zöldborsó fejtett 1 liter 20—30 krig. —:— db középminőségü ökör és — db alárendelt min. 'járásbíróság tóság ilenyliX>rtné Gyümölcs. Hozatott a Ferencz-József-rakpartiökör. — db elsőrendű hizott tehén, — db középpiaczra vaspályán kb. 400 q, hajón kb. 300 q. kocsin minőségü tehén, — db alárendelt min. tehén. 200 q, helybeli árusok által kb. 300 q, összesen Szerkesztői üzenetek. A változatlanul nagy felhajtás folytán a vágókb. 1200 q vegyes gyümölcs. A vásár élénk volt. marhavásár, daczára annak, hogy az idegenek megelőfizető. Névtelen lévelekelfigyeNagybani árak : Fajalma 1 q ' , köz. alma lehetős számban jelentek meg, vontatott irányzat lemae Fehérmegyei nem veszünk. 1 q 1200—2000, fajkörte 1 q , közönséges mellett nyert leboiíyolodást; az árak 1 frttal csökB. J. Makó. A ,Köztelek" 59. számának körte 1 q 2600—3000, köz. dió 1 q , szilva kentek. Vegyesek" rovaíáben kérdésére megtalálja a felémagvaváló 1 q , szilva vörös 1 q 1000—1600, Következő árak jegyeztettek: Hizott magyar és szilva aszalt 1 q —, cseresnye faj 1 q tarka ökör jobb minőségű 27'50—31, kivételesen —, , cseresnye köz.. 1 q 1200—1610, meggy faj hizott magyar és tarka ökör középmin. 25' 27'—, Az Orsz. magyar gazd. egyesület tulajdona. lj'l — — — — , meggy köz. 1 q 800—1400, mogyoró alárendelt minőségű magyar és tarka ökör 18' 24'—, 1 q , gesztenye belföldi 1 q , gesz- jobb minőségű tarka tehén 2430'— frtig, kivéte- Lapfelügyelő-bizottság: Gróf Dessewffy Aurél, Bernát tenye olasz 1 q , czitrom 1 láda 200 240, lesen tarka tehén , magyar tehén tarka István, dr. Darányi Gyula, Forster Géza, Galgóczy füge 1 kg. , baraczk kajszin 100 db 80—130 —'—, tarka tehén , szerbiaiökör jobbminőségü Károly, dr. Hagara Tiktor. — Főszerkesztő és kiőszi baraczk 100 db 120—400 krig. 25—30'50, kivételesen —, szerbiai ökör középminőségü adásáért felelős: Forster Géza az O. M. G. E. igazAz ujvdsártéri piaczra felhozatott a szokott köz- 15—24'—, szerbiai ökör alárendelt minőségű 15—24, gatója. — Felelős szerkesztő: Szilassy Zoltán az ségekből vaspályán kb. 12 q, kocsin kb. 42 q, gya- szerbiai bika 22-50- 30"50, szerbiai bivaly 14——21'— O. M. G. E. szerkesztő-titkára. — Társszerkesztő : log és helybeli árusok 35 q, összesen 89 q vegyes kivételesen —: frtig métermázsánkint élősúlyban. Jeszenszky Pál. gyümölcs. A forgalom élénk. Árak a következők: Fajalma 100 db , 1 kg. , '1 db , közönséges alma 100 db 30—300, 1 kg. 12—25, 1 db Budapesti lóvásár. Budapest, 1890. julius 23. Vs—4, köz. alma 1 put. 160—280, körte, fajt 100 db 90—230, körte faj 1 kg. 30—38, körte faj 1 db 1—4, A budapesti vásárigazgatóság jelentése a „Köztélek" szőlő csemege 1 kg. , szőlő köz. 1 kg. — kr, részére.) A vásár élénk. cseresznye faj 1 puttony , cseresznye faj 1 Felhajtatott össz. 776 drb. Eladatott 315 drb kg.1 —. , cseresznye faj 1 1. 12—14, czeresznye köz. put. , cseresznye köz. 1 kg. , cse- Jobb minőségű lovakból hátas 8 db, eladatott 3 db 110—160 írtért, könnyebb kocsiló (jukker stb.) 30 db, resznye köz. 1.1. 8—12, meggy faj 1 put, meggy faj 1 kg. 15 r20, meggy faj 1 1. 12-14, eladatott 16 db 100—250 fitért, nehezebb kocsiló meggy köz. 1 putt. — , meggy köz. 1 kg. — (hintós) 26 db, eladatott 20 db 90—210 frtért, igás meggy köz. 1 liter 8—12, baraczk kajszin 1 puttony kocsiló (nehéz nyugoti faj) 60 drb, eladatott 34 drb 120—300, baraczk, kajszin 100 db 90—140 krajczárig. 75—140 írtért, ponny 4 db, eladatott 2 db, 40—65 közép minőségű lovakból: nehezebb félék A Hunyady-téri piaczra felhozatott a szokott frtért; ló stb.) 120 db, eladatott 47 db 65—118 frtért, községekből vaspályán 15 q, kocsin 10 q, helybeli és (fuvaros könnyebb félék (parasztló stb.) 200 db, eladatott gyalogárusoktól kb. 25 q, összesen kb. 50 q vegyes 60 frtért; alárendelt minőségű lovakból gyümölcs, közép forgalom mellett árak a követke- 328db,db,40—80 eladatott 183 db, 10—20 frtért. Bécsi vágóra zők: fajalma 100 db , 1 kg. 30-32, 1 db vásároltatott 65 db, frt, az állatkert és ku2—5, köz. alma 100 db , 1 kg. 12-14, 1 db tyák részére vásároltatott 2 db, frt, tulajdon1—2 kr, körte faj 100 db , körte faj 1 kg. jogra gyanús ló lefoglaltatott — darab, ragályos 35—40, körte faj 2—2, cseresznye, faj 1 kg. 16—16, betegségre gyanús ló lefoglaltatott — db, takonykór cseresznye faj, 1 1. 12 , cseresznye, köz. 1 put. miatt a gyepmesterhez küldetett — db. . , cseresznye 1 kg. —, cseresznye köz. 1 1. , meggy köz. 1 kg. 18—24, meggy, faj 1 1. 16—20 kg. Baraczk, kajszin 100 db 120—180 befőzni való. Kőbányai sertésvásár 1896. julius 24. (Első magy. sertéshizlaló-részv.-társaság telefon-jelentése a „Köztelek'A z b'sszes gazdasági gépeket részére.) Az üzlet lanyha. Árjegyzésünk nincs. Heti tartalmazó árjegyzékkel, szakbaBudapesti tafearinányvásár. (IX. kerület Mester- átlagárak: Magyar válogatott 320—380 kilogramm vágó felvilágosítással és tanácskrajczár, 280—300 kilogramm neutcza, 1896. julius 24. A székesfőv. vásárigazgató- nehéz kr, öreg 300 kgontuli kr, vidéki sertés ság jelentése a „Köztelek" részére). Felhozatott a héz csal, árak és feltételek közszokott községekből 152 szekér réti széna, 3 szekér könnyű krajczár. Szerb — kr. Román lésével szívesen és díjmentesen muhar, 26 szekér zsupszalma, 9 szekér alomszalma, tiszta klg. páronkint 45 klgr. életsulyle— szekér takarmányszalma, — szekér tengeriszár vonás és 4% engedmény szokásos. — Eleség-árak: szolgál S}4 szekér egyeb takarmány (lóhere, luczerna, zabos- Tengeri uj 4" •— frt, árpa 4'20 frt Kőbányán átbükköny, köles stb.), 800 zsák szecska. Á forgalom véve. Helyi állomány: julius hó 17. maradt 7725 közép. Árak q-ként a következők : réti'széna 215—280, drb. Felhajtás: belföldről drb, Szerbiából — E L S Ő M A G Y A R muhar uj 300—325, zsupszalma 185—210, alomszalma drb, Romániából darab, egyéb államokból 125—160, egyéb takarmány , lóhere db. Összesen db. F ő ö s s z e g db. —, tauarmányszalma ——, tengeriszár lu- Állomány és felhajtás együtt darab. Elhajtás: czerna sarj.u , szalmaszecska 220— budapesti fogyasztásra (I—X. kerület) 91 darab, 225, uj széna , zabosbükköny 225—260. belföldre Bpest környékére 108 db, Bécsbe db. részvény-társulat. Összes kocsiszám 222 suly 167,600 kg. Csehországba, Morvaország és Sziléziába db, Ausztriába — db. Németbirodalomba drb, egyéb országokba — drb. A szappangyárakban feldolgoztatott 2 drb, összesen 201 drb. Maradt állomány Állatvásárok. 7220 drb. A részv.-szállásokban 1568 db van elBudapesti gazdasági és tenyészmarliavásár. 1896 helyezve. Az egészségi és transitószállásokban maradt db. Felhajtás: Szerbiából darab, Romájulius hó 23-án. (4. budapesti közvágóhíd és marhaCmlmre ttyyelnl te»»«fc| niából drb, összesen drb. Elhaitás: drb, vásár igazgatóság jelentése a „Köztelek" részére.) Felhaj-
GAZDASÁGI GÉPGYÁR
Gyártelep: Budapest, Misi Yáczi-tt l
yh
1074
KÖZTELEK,
1896.*>.JÜLlUS HO 25.
Országos Magyar Kölcsönös Biztosító Szövetkezet, BUDAPESTED,
VIII., J ó z s e f - k ö r u t
8.
Elnök: T E L E K I Géza gróf. Alelnök: C S Í V O S S Y Béla. Igazgatósági tagok: AKDRASSY GÉZA gróf. BUJANOVICS SÁNDOR, DESSEWFPT ARISTID, KOW.JATHY ERI,A. PÉCHT TAMÁS, PÜSPÖKI EMII, RUB1NEK (JYUl.A, 8ZENTK111ÁLYI KÁI.MÁN, SZILASSÍ ZOLTÁN, SZÖMi'J ZSIGMOND, SZTÁRAY ISTVÁN gróf, TELEKI SÁNDOR. Vezérigazgató: SZŐNYI Zsigmond. A z O r s z á g o s M a g y a r K ö l c s ö n ő s Biztosító S z ö v e t kezet a gazdaközönség általános elismerése szerint híven megfelel hivatásának ; folyton fejleszti a reformokat, meiyeket a gazdaközönség évek óta sürgetett és a károknak gyors és méltányos kiegyenlítésével a felek teljes megelégedését vívta ki magának, az é p ü l e t és á t a l á n y ( p a u s c h a l )
biztositásnál
60. SZÁM. 6-IK É V F O L Y A M .
Szikes talajok javításánál az általunk nagyobb uradalmakban eszközölt próba-gipszezéssel kitünö eredmények lettek elérve, melyekről bővebb felvilágosítással szívesen,szolgálunk.
Mindennemű más műtrágyát hamisítatlan jó minőségben az ajánlott béltartalom szavatolása mellett legjutányosabban szállítunk, Ingyenes ismertető füzeteket (Collumellótól) bérmentve küldünk.
ASátorigyárak központi irodája:
rendkívül mérsékelt d;jaival tetemes megtakarítást tesz lehetővé; a szövetkezet pusztán csak a dijakat számítja fel a megfelelő kincstári bélyeggel; minden más illeték kizárásával.
Budapest,
A takarmány és termények (szalmás eleség) biztosítása szintén a legkedvezőbb feltételek mellett eszközölhető. A dijak itt is a lehető legmérsékeltebbek. ®8f£~ Gazdasági egyesületi tagok — tekintet nélkül a biztosított érték nagyságára — a tiszta dijból 5% díjengedményben részesülnek. Kisgazdák, ha húszan egyszerre, egy csoportban, de külön-külön ajánlattal terményeiket biztositiák, IO°/u engedményben részesülnek. Bővebb felvilágosítással szolgál az igazgatóság Budapesten, (József-körut 8. sz.) és a vidéken létesitett ügynökségek.
IX.,
Dandár-utcza
Eredeti Angol kosok. Hampshire-, Oxfordshire-, Shropshire-,
Cs. és kir.
szab.
Cotswold
és
Lincoln
kosokat
u t á n 14 n a p a l a t t b á r m e l y
vízmentes szövetgyár, legnagyobb és legrégibb az országban. Alapíttatott 1831. 3 3 kitüntetés.
I* I O
K
szállít
Sonth-down, megrendelés,
állomásra
0
8 W A L D ,
fenyészáUat-importeur Budapest,
ELSINGER M. J. és FIAI BUDAPEST,
25.
BÉCS,
Külső-Kerepesi-ut
Újonnan
1. s z á m .
szabadalmazott
•v., Mária. Valéria-n-bcaa l O . — I., V o l g k s g a i t e n s t x a s s a X.
VIZHENTES TAKARÓK (POMYVÁK),
kazalok, gépek, kocsik és vasúti kocsikra olcsóbb és legjobb elpusztíthatatlan minőségekben, továbbá
e g y f o g a t ú kocsi
REPCZE-PONYVÁK, MAGGYÜJTŐ-PONYVÁK, TÖMLŐK,
ESŐKÖPENYEK
és Ö L T Ö N Y Ö K
oszágutakra.
Legjobb legolcsóbb kétiilésü egyfogatú kocsi
kautschukból és anélkül.
A legrosszabb úton is lehet használni.
TŰZI- ÉS ITATÓ-VEDREK, SÁTRAK, LINÓLEUM, Á R J E G Y Z É K ÉS M I N T Á K I N G Y E N ÉS B É R M E N T Y E . „ L E G G Y O H S A B B I-£2SZOX,GÁL,AS." Minden város jobb üzleteiben a mi gyártmányainkat tartják, s szíveskedjen határozottan ELSiMGER gyártmányt kérni. 928
A r a
1 3 0
forint.
Sok fényes isis
elismerő
levél.
Prospectus kimerítő leírással i n g y e n
és
bérmentve.
A Zalathnai kénkovand ipar r. t.
Brassói kénsav-és műtrágyagyára ajánl: mindennemű száraz és könnyen szórható s z u p e r foszfátot, répa-, szőlő-és árpatrágyát, Thomassalakiisztet, chilisalétromot, kénsavas a m m o n i á k o t é s m i n d e n e g y é b m ű t r á g y á t szavatolt béltartalommal. Fölvilágositásokkal és részletes árjegyzékkel szívesen ;i g y á r v e z e t ő s é g
1
B r a s s ó n ,
v a l a m i n t
a központi iroda
BUDAPEST IV., Bécsi-utca 5. szám.
J .
W E I G L ,
P r e r a u
Raktár: Wien, I., Nibelungengasse 4.
Értesítés. Lapunk julius hó 18-iki — 58-ik — hirdetményre, mely a 6! hadtest kerületébe tartozó katonai" állomások széna, szalma és ágyszalma, valamint tűzifa- és kőszénszükséglet beszerzésének nyilvános árlejtésére és az eziránti kérvények beadására vonatkozik, az érdekeltek figyelme ezennel felhivatik. Kassa, 1896. julius 10. A c s . é s kir. k a t o n a i é l e l m e z é s i 1478
Kassán.
raktár
KÖ2TELÉK, 1896. JÚLIÜS HÓ 25.
m. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM.
I f f t P T f f l'l I C I I \ / r
M
0 s z í r a ü
2
szer
^ g y á r i , dió", ^ mosott
porosz
ostraui
szalonszén,
leglsvbű.n.ő'bb r a i s i ő s é g ' b e n
R A D M Y
ÍÖ75
koozka é s darabos, Henrikaknai
coaks,
kovácsszéri
s z o b a f ű t é s r e és épületek szárítására,
legi-u.-tátxyosa'b'ba:
K Á R O L Y
kőszén-nagykereskedőnél,
Budapest, Arany János-utcza 34. sz.
A cs. és k i r . szab. Hitelintézet k ő s z é n - o s z t á l y á n a k Tezérképviselete.
B A R A N T A T
GRAEPJ1L HUGÓ
I.
szafaadalm.
lóhere - tokászolő készüléke
Gép-sodrony-szö vetek,
czinkezett szúrós kerités-sodrony.
Turfatermények és szabadalmazott önműködő turfahintő elosetek vállalata
B U D A P E S T , IX., Csillag-utcza 15.
Turfahintő closet csomagolással és bérmentes vasúti vagy hajó szállítással 20
Első minőségi Sutom
t u r f a -
minden cséplőgéphez alkalmazható, 25 százalékkal nagyobb munkaképesség, mint bármely más készüléknél. Legkitűnőbb szerkezet legolcsóbb árban
purl&a
GRAEPEL HUGÓ gépgyárosnál Budapesten,
Budapesten feladva métermázsája 1 f r t 6 0 kr.
"V"., K ü l s ő v á o ® i - u t 4 6 . sas.
KWIZDA FERENCZ
7
Kwizda-féle
JÁNOS
iCwizeia-féle
RESTITUTIONS-FLUID
KORNEl BLHGI MARHA-TÁPPOR s
cs. és kir, szab. mosóvíz lovaknak. Esy iialaczKk.il f o r i n t 1'40 « . é.
lovak, szarvasmarha és juhok számára. Ára egy dobozzal 70 kr,, fél dobozza! 35 kr.
Kwizda-féle
Bllster, szűrte, ^erős^bedörzsölés-
Kwizda-féle
Kwizsla-féle
F M'tótótfíi" l?kiíó fit 2-I40.n'lk' Epetinktura lovaknak, 1 üveg
Kresolin keness, pata konserváw szer, 1 szelencze á fél kiló
Pszaraai9rudZSO ™sferséges pata"
Kresolin, javított Kresolin, . • oldatában méregm'éntes"'0 desin-
Csínkpók Kenőcs iovak s
Kollka - labdaesok lovak és szarvasmarhának, 1 kartori 60 kr. Ftolsie hashajtó labdaesok lovaknak, 1 bádog dobozzal 2 frt. Féreg-labdacsok lovaknak, 1 bádogdoboz 1 frt 60 kr., karton Beles<é™óUék,1'
l'csomWfi^to.1™*
Nsz?jsz^.rezám®S5itása
laeík & 400 gramm 50 kr.
Kwizda-féle erötáplálék lovak és szarvasmarhának
P
9I236/C. H. sz.
M. kir. államvasutak.
Hirdetmény.
Osztrák-magyar-bajor vasúti kötelék. (Közvetlen díjtételek életbeléptetése Schalding állomással való forgalomban a IV. rész, 2.- füzet C) csoportjába tartozó fanemüekre)., Az osztrák-magyar-bajor köteléki forgalomban 1893. évi augusztus 1-étől fanemüek szállítására érvényes kivételes díjszabásban a Vilshofen állomással való forgalomban fennálló C) csoportbeh közvetlen díjtételek 0.04 márkával rövidítve f. é. augusztus i-től Schalding állomásra érvényesíttetik. Budapest, 1890. julius hó 17-én. , A magyar királyi államvasutak, egyszersmind a részes
éTkoiwwS
osztrák értékben.
2Cwisda-féle
^ e ír t é s - p o i r 1 1 doboz á 5 tápadaggal 30 kr., ládika á 50, táp ad aggal 3 forint, ládika á, 100'. a hizás elősegítésére s óvszerül. Kis doboz / 60 kr., nagy doboz 1: frt 20 kr. / m&j&C tápadaggal 6 forint. \ • Kerületi gyógyszertár által Korneuburgban. " minden
legújabb javított rend-
nemes
RLEGEK, szerű i tizedes, százados és hídmérlegek fából és vas-
QZIVATTYUK*hc zá óz il oéksr an yai lmv áenzoős-
ból, kereskedelmi, közlekedési, gyári, mezőgazdasági és ipari czélokra.
g a z d a s á g , é p í t k e z é s é s iparnál,
módszer szerint,
inoxydált
szivattyúk
rozsda ellen védve.
Eiermérlepl, jérlep! házi használatra mérleg ek,
Commadit-társaság szivattyúéi mérleggyártásra. S c h w a r z e n b e r g e r s t r a s s e 6. I. W a l l f i s c h g a s s e 14.
W. GARVENS Wien,
(jüzcséplő-készletek.
saját gyártmány legkitűnőbb kivitelben 4 lóerőig, a magyar gazdasági viszonyokkal alaposan megegyező. Kizárólagos képviselőség Magyarország részére : Lanz Henrik czégíő! Manheimból. Németország elismert legnagyobb és legjelentékenyebb gyára gőzniozgony és gőzeséplögépekben, legkülönfélébb uagysáaban, valamint önműködő etetővel és anélkül határozottan előnybe részesülő . gépeivel. Fölvilágosilással, tanácsosai, képes árjegyzékkel, kedvezi fizetési feltételekkel készségesen szolgál:
DBÍSSLER KÁROLY
cs, és kir, szál gazt gépgyára, ras- és érczMiéjt Budapest, V I . , Váczi-körut 5 9 . Szolid képviselőségek mindenhol felállíttatnak.
KÖZTELEK, 1896. *>. JÜLlUS HO 25.
1076
I
W
E
I
H Ü K T Á H
8
B
E
J . C . |
É S K É P T 7 I S E L E T : BUDAPEST,
[ F E H É R M I K L Ó S BÉGNÉL, ÜLLŐMJT 23, S Í Ajánlja elismert hirü: 1148 szabadalm. „ P E R F E C T A " merltö korongos sorvetfigépeit. | Sik és hegyes talajhoz egyaránt alkalmas legújabb és legjobbnak bizonyult | „ Z A L A D R I L L " (szabad. Simplex) sorvetögépeit. im a felette czélszerünek bizonyult szabad, kiváltható kapac jjl lyókkal vannak ellátva. — Felülmulhatlan egyetemes egyes és két " — | aczélekéit és az egye|temes ekékhez való felszerelvényeit, valamint | összes talajmivelő eszközeit s egyéb gazdasági gépeit. KET A gépek bármikor megtekinthetők az ezredéves kiállításon (9.
60. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM.
GANZ ís TARSA vasöntöde és gépgyár részv.-társ. Budapesten készít: A) gépeket és építési munkákat, teljes malomberendezéseket, vasúti kocsikat és vasúti fölszereléseket, transmissiókat. Speeziálitásai:
s n
B) Kéregöntvény vasúti kerekek, váltók, zúzómüvek, hengerek- és ágyúgolyókhoz." Hengerszékek kéregöntetü hengerekkel mind a magas malmászathoz, mind pedig a parasztra őrléshez s egész malomberendezések. Facsiszoláshoz, papir- és cellulóza-gyártáshoz való gépek. Tizkereket nagy sikerrel pótló turbinák. Yillamos világítás nagy távolságra is a motortól. Zsilipek, csővezetékek, frictiós kancsolások, rotatiós dynamométerek. Aczélöntés.
M a g y a r IÍÍI-. á l l a m y a s u t a k .
91237/c/II/"98.
Hirdetmény.
% u r n r k H A N S E N CHR.-féle tiszta, természetes ojtók
| sajtojtó, ojtópor, ojtótáblák:, ^ vajfesték, sajtfesték: egyedüli ralitára
| I * i c l i
B e r t á - n á l |
p K.-Weinberge (bei Prag) Komenskygasse 1. á
Délnémet-osztrák-magyar-vasuti kötelék. Dijtételek mérséklése. A fentebbi kötelékben 1895. évi október • 1-től és deczember 1-től érnényes :. rész 4-ik, illetve 6. füzetében faforgácsra nézve, foglalt kivételes díjszabásban 896. évi augusztus 1-től való hatálylyal az alábbi mérsékelt tételek lépnek élethe.
Hová vagy honnan
A badeni államv. A pfalczi rasut A hee^seni sen La jos\asu osvasut aáUomi-ai oma»ai állomása állomása Mannheim ' I Mannheim Mannheim B. B. Ludvigshafen H. L B. | Nackar-Voret. a/Rhein Dijtételek 100 kgkint márkában.
Bereg-Szt.-Miklós
4.25
4.28
4.25
j
4.25.
Budapest, 1896. julius hó 16-án.
M a m i , here- és pMa-aratíépi, Széna- és gabnagyiijtök,
lóerőre, legnagyobb Inunka-, id8- és pénzmegtakarítás
Széna- és szalmasajtók, Kukoriczamorzsolók, cséplőgépek, . triörök, ekék, hengerek, boronák, vetögépek stb. gyártatnak és szállíttatnak jótállás mellett a legjobb kivitelben,
M a y f a r t h J*li. é s T á r s a
í. lilr. ltizárólaer. szabadalmazott gazdasági gépgyárak, vasöntöde, B É C S , II., T a b o r s t r a s s e 76. Képviselők ÉS viszoutárusi A'.C felvétetnek."
;
Tenyészjuh-eladás. Gróf Draskovich Iván baranya-sellyei hitbizo[ mányi uradalmában eladandó 469 drb. különféle korú és nemű, tenyésztésre alkalmas angol hampshire keresztezésü husjuh és pedig: 14 darab öreg kos, 5 darab harmadfű kos, 300 darab öreg anya, 42<> 150 darab idei bárány. Yenni szándékozók bővebb értesítést nyerhetI nek az uradalmi tisztségnél, Baranya-Sellyén, I utolsó posta és vasut-állomás helyben.
BURRELiL-féie
( Í Ő 2 E K E K
attató dologgal. Szerkesztő. EXSfiae-fcósi ára: egész éu-re itt, iái évre 2 írt, n e g y e d é v r e X Irt. a legjobb munkaképességűek. A szegényebb, de olvasni szerető közönség számára a „HERKÓ PÁTER" népies kiadását egész évre 2 írtért, negyed évre 50 krért küldjük. Szabadalmazott Compound gőzgép, legnagyobb szénmegtakaritás, függélyes kötélA „HERKÓ PÁTER" tót nyelven is megjelenő heti élczlap egész évre 2 frt, dob, egyszerű kezelés. Utczai gözhengerek, utczai lokomotivok. évre 1 frt, negyedévre 50 kr. Márczius hó óta német nyelven is megjelenik a „HERKÓ PÁTER- heti élczlap. Egyedüli elárasitó hely: Naptárak, magyar, német és tót nyelven, az idő előrehaladottságánál M E I S S N E R É S D I E T L E I N fogva már csak 20 kr. darabonkint. Szerkesztősé? és kiadóhivatal : BUDAPEST, KÜLSŐ KEREPESI-UT I. B U D A P E S T , IV. k e r ü l e t , Z s i b á r u s - u t c z a 7 - d i k s z á m .
KÖZTELEK, 1896. JULIUS HO 25.
60. SZÁM. 6-K ÉVFOLYAM.
1077
LapunktóadóMiatalában^Budapest, Üllői-ut 2§,(»t@kk.) a következő g a z d a s á g i s z a k m u n k á k é s r e g é n y e k leszállitott áron kaphatók:
mezőgazdaságról Ifflagyar Gazdasági Czimtár A sertés javítása mezörenflörségröl gazdák és hizlalók haszn a g - y s i e g - y e d a l a k , 3 S ív t e r j e d e l e m . ' b e n . Tartalmazza az összes
Móló 1894. évi HL töráyczitt,
a végrehajtására vonatkozó
miniszteri rendelet, magyarázatokkal
el-
látva, e g y f ü z e t b e n .
gazd. egyesületek, gazdakörök, földbirtokosok, u r a d a l m a k , liitbizományok, bérlők, gazdatisztek, erdészek
A r a f ű z r e 7 f r t , k ö t v e 7 f r t 5© k r .
Igen érdekes regfények leszállitott áron:
mesterséges borok NEM SZABAD SZERETNIE,
Lajos. Ara portómentesen megküldve 1 forint helyett 40 krajezár.
készítésének forgalomba h o z a t a l á n a k tilalmáról szóló
EGY CSODAEMBER KALANDJAI.
Irta Conan Doyle, forditotta Fáy J. Béla. Ára portómentesen megküldve 1 frt helyett 40 kr.
40 krajezár.
sen megküldve 1 frt helyett 40 krajezár.
MI A SZERELEM? ^ J T t ó t BONDA MIKLÓS. S ^ S A S T n ^ fordította: Fáy J. Béla. Ara portómentesen megküldve 1 frt helyett 40 kr.
Ló-árverés. A mezőhegyesi m. kir. állami ménesből f. évi julius hó 26-án reggel 8 órától kezdve az alább felsorolt 84 drb. kiselejtezett ló nyilvános árverés utján készpénzfizetés mellett Mezőhegyesen a piaeztéren elaJ^tni Anyakancza 7 drb. 5 éves kancza i; 1 „ 4 „ „ . 1 „ 3 „ . „ i 11 „ 2 , 2 „ 1 „ „ 3 „ választott „ l „ igás ló ... ... 1 „ nyerges ló ... ... 5 „ 5 éves herélt ... _-_í 2 „ 4 , „ ,_ ._ .. ... 20 „ 3 3 „ 18 „ „
R - u f f y P á l uradalmi főtiszt. m Ára portómentes küldéssel 1 f r t 10 k r . wa A mezőgazdaság és mezőrendőrségről szóló 18H4. évi Xll-dik törv.-czikk alapján összeállított: L
Káté községi mező- és hegyőrök
Ára portómentes küldéssel 20 kr. Összeállította: dr. BALKAY BÉLA. Mindkettő csinos zsebkönyvalaku keménytáblába van kötve és 20 oldalas jegyzék-naplóval ellátva.
Üzletvezetőség Zágráb.
HIRDETMÉNY.
893 ikt. szám
„
küldve 1 frt helyett 40 krajezár.
Magy. kir. államvasutak. 18979. számhoz.
M. kir. állami ménesparancsnokság
2
Irta: IZ.
Ára portómentes küldéssel 20 krAZAraERDÉSZ UR FIA. v E S A m A portómentesen MALOM TÖRTÉNETE. portómentesen megküldve 1 frt hely. 40 kr. megküldve 1 frt. helyett 40 kr. n. DÜT T 11 Irta Anna Vertua Gentile. Ára portó- R M/W AT VG ÁDT\Áf< Irta Mathers Helén Káté az uradalmi csőszök
Törvény. DCiLiiA, mentesen megküldve 1 frt helyett Aliul Ali £ll> Ufti/UU. Ára portómenteMagyarázó jegyzetekkel ellátta : DF. Lónyay Ferenez. Ára 8 0 k r .
nálatára.
pontos és legmegbízhatóbb czimeit.
Miután az össze? gazdasági egyesületek tagjainak névsora a lakhely és utolsó posta pontos megjelölésével benfoglaltatik, a gazdasági egyesöleteknek és kereskedő világnak nagyon ajánlható.
Ára kármentes küldéssel 1 frt 10 kr.
A.
és
h i z l a l a s a
12
„
A mezőhegyesi magyar kir. állami ménesparancsnokság.
ványa szerint; 2. Nyilt rakodó létesítése a meghosszabbított raktár végében 20 mtr. hosszban 212 ma. területtel; 3. Egy két állású II. ruganyu mozdonyszin létesítése csatornázással belső tisztító gödörrel 26.64 m. hosszban. 4. Tisztító gödör daru aknával a mozdonyszin előtt a h. é. vasutsk szabványa szerint ; 5. Egy szénfészer létesítése a h. é. vasutak szabványa szerint; 6. Munkás árnyékszék; 7. Egy pályafentartási raktár létesítése ; 8. Schauber-féle vágány megszakítás nélküli hídmérleg kázikóval (gépészeti felszerelés nélkül); 9. Markarakodó a h. é. vasutak szabványa szerint. A tervek és a költségvetés, melyekből a teljesítendő munkákról tájékozás szerezhető a szerződési tervezet és a munkák' végrehajtására vonatkozó feletti űzetek, továbbá az ajánlati minta a m. kir. államvasutak zágrábi üzletvezetősége pályafentartási osztályánál és a budafoki osztálymérnökségnél a hivatalos órák alatt f. é. julius hó 20-tól kezdve megtekinthetők, hol egyúttal a többszörösitett tervek és nyomtatványok 5 frt befizetése mellett megszere zhetök. Az ezen építkezésekre teendő ajánlatok a költségvetési űrlapba sajátkezüleg számokkal és szóval beírandó árak jegyzékével felszerelve és kellőképen felbélyegezne legkésőbb f. évi julius hó" 28. déli 12 óráig a magy. kir. álllam vasutak zágrábi üzletvezetősége I. osztályánál (Zágráb, Trenkova-utcza 14.) lepecsételve és következő felirattal ellátva : „Ajánlat a m. kir. államvasutak Adony-Szaboles állomásán létesítendő magas építményekre" lesznek benyújtandók. Később beérkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Szóban forgó munkálatokra bánatpénz gyanánt 500 azaz Ötszáz frt készpénzben vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban a magy. kir. államvasutak zágzábi üzletvezetőségének gyüjtőpénztáránál az ajánlati tárgyalás határnapját megelőzőleg legalább egy nappal leteendő. , Az értékpapírok a napi árfalyam 90°/o-val számítandók és a bánatpénz lefizetését igazoló letételi-jegy ajánlathoz csatolandó. Az ajánlatokhoz mellékelve volt letétjegy az ajánlati tárgyalás után azok tulajdonosai által elismervény ellenében azonnnal visszavehetők. Az esetleg posta utján beküldendő ajánlatok és bánatpénzek téritvény mellett adandók fel. Az üzletvezetőség fentaí-tja magának azon jogot, hogy a beérkezett ajánlatok el- vagy el nem fogadása felett tekintet nélkül a felajánlott árakra egyoldalulag intézkedhessék. Zágráb, 1896. julius havában. Az üzletvezetőség. (Utánnyomás nem dijaztatik.)
60. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM.
KÖZTELEK, 1866. JULIUS HÖ 25.
A millenniumi tárlat gépcsarnokában nagy gyűjteményes kiállítás S
M a g y a r kenderből készült, l e g j o b b minőségfl gazdasági
KŰHNE E.
köíélnemiieket,
gazdasági gépgyára Mosonban.
BLEIER és WEISZ,
Ajánlja mivelő eszközeit, lókapáit, répagyomlálókat, töltögetöket.
k ö t é l g y á r i c z é g Budapest. Raktár és iroda: Károly-körut 9. szám, a gróf Hadik-Barkóczy féle házban Gyártelep: Hajtsár-ut 7307. sz. Ajánlásra méltó tárgyak: torna-eszközök, Cocos futószőnyegek, lábtörlők, ruhaszárító kötelek,
I ó
Ii á l
ó
Uj! Uj! „COLUMBIA" (Planet junior-féle) amerikai lókapa. D. M . O s b o r n e & C o . hírneves és legjobb amerikai
fűkaszáló, marokrakó és kévekötő aratógépeit. ( M T Szombathelyi versenyen 1895. első dij. " M
k ,
kézitáskák stb. továbbá gazdasági ezikkek u. m.: istráng:, kötőfék, rudaló gaboaazsákok, vízhatlan ponyvák, itsitó és tűzi vedrek, kendertömlők, hevederek, kender, kőcz stb. a legjutányosabb eredeti gyári arakon.
H 0 L L I N G S W 0 R T H , H E U R E K A ÉS K E D Y E N C Z y U h Ű M
szénagrereblyéket, 2—4 lóerejü járgány cséplökészletek, tisztitószerkezettel is. Konkolyozók, rosták, szelelő magtárrosta,
HUNGARIA, JUBILEUM MOSONI DRILL
Vidéki megrenflélései. ptosan eszffllteM. ^ learJobb sorvetfl hegyes -vidékre. FŐRAKTÁR:
B ' 92282/96. számhoz.
Magy. kir. államvasutak.
Pályázati hirdetmény. A m. kit. államvasutak igazgatósága a folyó 1896. év folyamán visszanyert és . még visszanyerendő pályáfentartási és vágányépítési.czélokra már nem használható: mintegy 500 toima különféle ócska aczélsin; mintegy 2200 tonna belföldi ócska vassin és mintegy 3000 tonna külföldi ócska vassínnek eladása czéljábói nyilvános pályázatot hirdet; kiköttetik azonban, hogy a magy. kir. államvasutak részéről ezen mennyiségekre nézve — melyek korlátlanul nagyobbak vagy kisebbek lehetnek — semminemű kötelezettség nem vállaltatik s hogy vevő az 1896. év végéig tényleg rendelkezésre álló mennyiségeket tartozik a felajánlott egységárakon á,tvenni. Ezen sinek a m. kir. államvasutak válamely állómásán bérmentve kocsiba rakva és hivatalból lemázsálva azon részmennyiségekben bocsáttatnak a vevő rendelkezésére, a mint azok az ügylet megkötésekor készletben vannak, illetve az év végéig a pályából visszanyeretnek. A folyó év november hóban rendelkezésre álló készlet g,:vételár előzetes lefizetése mellett legkésőbb folyó évi deczember hó 25-ig, a deczember hóban visszanyert sinek pedig legkésőbb 1897. évi január hó végéig feltétlenül átveendők. A sinek minden kötelezettség nélkül az egyes darabok szelvényére és minőségére adatnak el; a sinek hosszát iíletőleg megjegyeztetik, hogy csakis öt méteren felüli, ós öt méteren aluli hosszal bíró darabokra vállalunk kötelezettséget, miért is oly ajánlatok, melyek határozott hosszakat vagy szelvényeket kötnek,ki, figyelembe nem vétetnek. Kiköttetik, hogy minden ajánlattevő ajánlatával az a felett hozandó határozatig kötelezettségben marad. Ajánlat részmennyiségre is tehető. Az ajánlattevő a jelen hirdetésben fel nem sorolt feltételekre nézve kötelezők. nek elismeri a m. kir.'államvasutaknak az ócska anyagok eladása iránt 129381/91. sz. a. fenálló általános feltételeit, a melyeket f5 kros magyar bélyeggel és aláírásával ellátva, ajánlatához csatolni tartozik. Ezen feltételek 15 krért a nyomtatványtártól megszerezhetők. Vidéki megkeresésekre pedig 15 kr. és mégfelelő, postabélyeg ellenében megküldetnek. Az ajánlatban az átvételi állomás, továbbá az ajánlati ár (számmal és betűvel) végre az idézett feltételek elfogadása világosan kíteendö. Felhívatnak tehát a pályázni szándékozók, hogy kellően. lepecsételt s egy 50 kros m. kir. bélyeggel ellátott ajánlataikat ezen külfelirattal: „Ajánlat ócska sínek megvételére 922196. számhoz" folyó 1896. .évi- augusztus hó 18-ának déli 12 óráig anyag és leltár beszerzési szakosztályunknál (Andrássy-út 73. sz., II. emelet) benyújtani szíveskedjenek. Bánatpénzképen az ajánlott egységár szerint kiszámított értékösszeg 5°/o-a augusztus hó 17-én déli 12 óráig főpénztárunknál készpénzben vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban leteendő. Bánatpénz nélküli, elégtelen bánatpénzzel, a határidőn túl beérkező ajánlatok, úgyszintén olyanok is, melyek az előirt feltételek nélkül érkeznek és pótajánlatok figyelembe nem vétetnek. Egyébként a m. kir. államvasutak igazgatósága fentartja magának a jogot, hogy az ajánlatok között, tekintet nélkül az ajánlott árra, szabadon választhasson, hogy az ajánlott mennyiségből az egyes ajánlóknak tetszés szerinti részmennyiségeket is engedhessen át s végre, hogy a czél elérésére bármely más intézkedést is Ha ajánló csak a kiirt. egész mennyiségre vagy annak bizonyos meghatározott . részére kiván ajánlatot tenni, ezt ajánlatában határozottan kifejezni tartozik. Budapest, 1896. évi julius hóban. Az igazgatóság. (Utánnyomás nem -díjaztalak.)
Gazdáknak különös figyelmébe! A iiehorilási és cséplési idényre adok aizmenies tal.a ójsonyvát kőlcsönbérlstre és pedig oly jutányos feltételek mellett, hogy a saját ponyvák meg\etele ezul i i) I I már most elfogadtatnak. Ugyanígy uj, egy- és töbször használt gabonás zsákok,. UErvszintén uj és használt ponyvák, fehér, fekete vagy sárgák, psodálatas olcsó ára i kaphatók. — Repczeponywák rézgyűrűkkel 3 Irt ,20 és 4 frt 50 kiért
IX J L G " E X j
ü D O L F - n á l
Budapest, Arany János-uteza 10. szám
U D A P E S T , VI. ker., Váczi-körut 57a, (saját tói). Beocsini
Csementgyáari
Unió
REDLICH, OHRENSTEIN ÉS SPITZER
az 1885. budapesti országos és számos más kiállításon az első dijjal, a Nagy Díszoklevéllel kitüntetve. 706 A gyárak évenkénti szállít, k 'ipessége 1,000.000 métermázsa portlant! és román-czement. — Gyárak: Beocsinban, (Szerémsr.) Pétervárad ir.ellett. — Központi iroda Budapest, V, kerület, Akadémia-uteza 9. sz. A;ánlja Magyarországban, Ausztriában és a keleti dunatartományokban á leg nagyobh és 1> gkényesebb építkezésekben kitűnő sikerrel kipróbált gyártmányai bármely vasúti vagy hajóállomásra szállítva : gyorsan vagy lassan kötő 10 mán-czementet és mestersi g :s portland- zementet, valamint vakolat nak nagyon alkalmas románczenientet szép és egyenletes színben Jótállás. A normáliáknál 25°/ -kai nagyobb huzási és nyomási szilárdságért E j y s n I S súlyú, z s á k o k ás liordók.
ő cs. és kir. apóst. Felsége legmagasabb elismerése. parafln», Ceresin-, stearingrjertyák és zsiradékárn-gyár
(niiKt. W a g e m i a a n i i ,
W i e n .
Központi iroda : TI. Magdalenenstrasse 16, a Theater a. d. Wien mellett, ajánl elismert kitűnő minőségben legolcsóbb gyári árakon: ásvány-, gépkenö-olajat és zsiradékot. Orosz ásvány-kenőolajat (Bakusine, Oleonaphta) legjobb fagymentes gép-kenőolajat, olívaolajt, faolajt, ásvány-gépolajat mezőgazdasági gépekhez; Wagenmann-féle hengerolajat és hengerzsirt a gözhengerek kenéséhez ; szabad, kocsikenöcs. fekete, sárga, kék, uszó, olasz világos I. és II. minőségben, szolid gyártmányok legolcsóbb gyári áron, teherkocsik és hegyitargonczák stb. kenéséhez. Ásvány világító olajok: petróleum stand, white. Gyári petróleum veszélytelen, csak 40° C-nél gyujthaló: sálon petróleum, császárolaj egészen fehér és-veszélytelen. • Stcraingyertyák. Bécsi stearingyertya, I. minőségű, narancs vagy rózsaszínű csomagolás. Austria gyertya I. minőség, narancs- vagy rózsaszínű csomagolás, Ceresin (ásványviasz), templomi gyertyák minden vallásfelekezetnek. Brillant parafin diszgryertyák, sárgra pinczegryertyák. KJi. Mintákat gyártmányaimból ingyen küldök.
A peronospora elleni védekezésre legajánlatosabb a knittelfeldi (Stájerország) műkő-gyár által előállított
szab. kristály azurín. Sokkal kényelmesebb és olcsóbb is mint a rézgálicz.
Több év óta kitűnő eredménynyel lesz használva a wiesbadeni uradalmi igazgatóság által az ottani porosz királyi uradalmi szőlőhegyekben. Kitüntetve n zágrábi, görzi és feldshergi gazdasági kiállításokon. n45
SACK 1141
R U D O L F
egyedüli képviselője Magyarországon
PROPPER
1079
KÖZTELEK, 1896. JULIUS HÓ 25.
60. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM-
SAMU
Budapest, Váczi-körut 52-ik
Knuth Károly
mérnök és gyáros.
szám.
QYÁE ÉS
LEODA;
BUDAPEST, VII. Iter., Garay-utcata 6—8. szám. Elvállal: Központi-, viz-, lég- és gőzfűtések, légszesz- és vízvezetékek, csatornázások, szellőztetések, ciosettek, szivattyúk, vizeröművi emelőgépek stb., nemkülönben kőszén-, olaj- és róleum váladékból nyert gázok értékesítését czélzó készülékek létesítését, városok, indóházak, nagyobb épületek és gyárak számara. Tervek, költségvetések, jövedelmi eiöirányzatok gyorsan készíttetnek, flegjo'ib minőségű kőagyag-osövek raktáron.
% legújabb rendszerű ameri- (Jj | nyen k jár7'éTSagymunkaképességgel biró " "~±J ~ L ~ u
SACK RUDOLF
Magyar kir. államvasutak. 85767/C/iV. szám. Hirdetmény.
Mindennemű
ZSÁKOK-at a legolcsóbb gyári áron szállít az
ELSŐ OSZTRÁK JUTE FONÓ ÉS SZÖVŐGYÁR donyu közúti vasút részvénytársaság Nagyvárad (vásárfiókgyára 1453 tér) állomásáról Püspökfürdőre. Magy, kir. államvasutak" Bécs,MáriaTheresienstrasse 22. A m. kir. államvasutak Üzletvezetőség Zágráb. M. kir. államvasutak igazgatóságától nyert értesülés szerint Nagyvárad (vásártér) állomásáról Hirdetmény. Adony-Szabolcs állomáson a Fehér- és tolnamegyei h. é. vasút csatlakozása Püspökfürdőre a közönalkalmából szükségessé vált mintegy 2300 köbméter földmunkákra, nemkülömben az séges menettérti jegyeken tárházaiban betárolt és azokból reexpediált áruk kezeugyanott létesítendő, mintegy 1650 m2 építési munkákra nyilvános versenytárgyalás kivül, külön fürdőjegygyei lésére és elszámolására az 1889. évi február hó 1-étől combinált menettértijegyek hirdettetik. érvényes határozmányokhoz.) A vállalat utján végrehajtandó föld és útépítési munka — a forgalomban levő is adatnak ki, melyek az A fent megnevezett közös határozmányok 1894. évben jelenlegi vágányokon kivül eső területen • lesz végzendő, — s az anyagnyerés oly összes püspökfürdői tükörmódon terveztetik, hogy annak egy része a vízlevezető árkok, esetleg leásandó te- fürdőkbe érvényes fürdő- közrebocsátott IV. kiadásához a folyó évi május hóban kiadott és azonnal érvényes I. sz. pótlékot adtuk ki, rületek és oldalt nyitandó anyag árkokból, más része pedig a vállalkozónak díjtala- jegy szelvénynyel vannak ellátva. Ezen menettérti mely az érintett határozmányoknak időközben beállt nul rendelkezésére bocsájtandó munkavonattal volna a feltöltésbe szállítandó. Az anyagnyerés és vonattal való szállítás czéljaira egyrészt az Ercsi állomás jegyek ára fürdőjegygyei módosítását és kiegészítését tartalmaz-za. Ezen pótlék kiadása által a magyar szövegű határozfrt. együtt 1 közvetlen közelében levő földdepóinak és bevágás, másrészt a szolga-egyházi megmányok az ujonan kiadandó német szövegűekkel teljes állóhely csonka vágánya mellett levő intézeti területre eső bevágás szolgál andnak. Budapest, 1896. julius összhangzásba hozattak. Vállalkozóknak az összes anyagnyerő helyeken kiásott és pontos keresztszelvények hó 13-án. Ezen pótlék egyes példányai a magy. kir. államvasalapján kiszámítandó tömegmennyiség fog fizettetni. utak díjszabási ügyosztályánál (Budapest, VI. ker., CsenA tervek és költségvetés; melyekből a teljesítendő munkákról tájékozást szeAz igazgatóság. gery-utcza 33. sz., II. em.) kaphatók. rezhetni a szerződési tervezet és a munkák végrehajtására vonatkozó feltétfüzetek, Az igazgatóság, továbbá az ajánlati minta a m. kir. államvasutak zágrábi űzletvezetősége a pálya- (Utánny. nem dijaztatik.) (Utánnyomat nem dijaztatik). fentartási osztálynál és a budafoki osztálymérnökségnél a hivatalos órák alatt f. évi julius 20-tól megtekinthetők, hol egyúttal a többszörösitett tervek és nyomtatványok is 3 frtnak lefizetése mellett megszerezhetők. Illustrirtes Ezen építkezésre teendő ajánlatok a költségvetési űrlapba sajátkezüleg számokkal és szóval beírandó árak jegyzékével felszerelve és kellőkép felbélyegezve legkésőbb f. évi julius 28-ának déli 12 órájáig a m. kir. államvasutak zágrábi üzlet-" vezetősége I. osztályánál (Zágráb, Trenkova-utcza 14) lepecsételve és következő felirattal ellátva: „Ajánlat a iA. kir. államvasutak Adony-Szabolcs állomásán létesítendő alépítményi munkákra" lesz benyújtandó. Később érkező ajánlatokfigyelembenem vétetnek. Herausgeber L o u i s und A r t l i u r S e i l e . Szóban forgó munkálatokra bánatpénz gyanánt 500, azaz Ötszáz forint készpénzben, vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban a m. kir. államvasutak zágRedaction und Administration: rábi üzletvezetőségének gyujtőpénztáránál az ajánlati tárgyalás határnapját megelőzőleg legalább egy nappal leteendő. Wien, II., Praterstrasse 37. Az értékpapírok a napi árfolyam 90%-ával számítandók és a bánatpénz lefizetését igazoló letétjegy az ajánlathoz csatolandó. Organ für alle Zweige der Landwirthschaft. Herausgegeben unter MitAz ajánlatokhoz mellékelve volt letétjegyek az ajánlati tárgyalás után azok wirkung hervorragender Fachkrafte. Reichhaltiger, gediegener, tulajdonosai által Írásbeli elismervény ellenében azonnal vissza vehetők. abwechslungsreicher Inhalt. Praktischer Rathgeber für Landwirte Az esetleg posta utján beküldendő ajánlatok és bánatpénzek térti vevény mellett adandók fel. und Oekonomen. Interessanter belletristischer Theil für den FamiAz üzletvezetőség fentartja magának azon jogot, hogy a beérkezett ajánlatok lientisch. Unentbehrlich in wirthschaftlichen undfinanziellenAngeleel vagy el nem fogadása felett, tekintet nélkül a felajánlott árakra, egyoldalulag ingenheiten. tézkedhessék. Zágráb, 1896. évi julius hó. Abonnement ganzjahrigfl.4.—, halbjahrigfl.2.— (Utánnyomás nem dijaztatik.) Az üzletvezetöség. Probemimniern gratis und franco.
ÚJPEST.
Hirdetmény.
A Magyar Asphalt részvény-társaság Budapest, Andrássy-út 30. sz. elvállal minden néven nevezendő
aszfalt-burkolást,
ralamint szárazzátételi munkák teljesítését jótállás mellett legolcsóbban. Elismert jobb minőségű aszfaltanyag vidékre is szállíttatik. 1
• TELEFON.
mTELEFOK
Excelsior zúzó malom í HEID-SZABADALMA. u«jy munka képesség, olcső ár. További Trieurök és szortírozó gcpek
m l n n d e lf" b n '
Különleges trieurök, !,7.rká«hs"b..htz^áuttlí
N.Heid,Stockerau,Wien | Kitüntetve több mint 50 első dijjal.
|
60. SZÁM. 6-IK ÉVFOLYAM.
KÖZTELEK, 1896.*>.JÜLlUS HO 25.
1080
Az „Országos Magyar Gazdasági Egyesület" hirdetései. „GAZDASÁGTÖftTÉNELMI SZEMLE" 1894. évfolyam. — Ára kötve 3 frt A z O. M. G. E. könyvkiadó vállalat ÁliTALÁNDS ÁLATTENTÉSZTÉSTAN, Irta: Tormay Béla miniszt. tanácsos. kiadásában megjelent: Takarminyozástan, 24 ny. iv, irták Cselkó István és dr. Kosutány Tamás m.-óvári gazd. akad. tanárai. — Talajismeret, 12 ny. iv, irta Cserháti Sándor m.-óvári gazd. akad. tanár stb. — Gazdasági építészet kézikönyve, 24 ny. iv, irta Domokos Kálmán, a debreczeni gazd. tanint. igazgatója. — Szines talajok kezelése és javitása. Hilgard E. W. után irta Treitz Péter és 3 melléklét. Kavassy Jenő min. tanácsos, a kulturmérnökség főnökétől, Landau Lajos kult mérnöktől, s a nagylaki öntözött sziktelep Tomka Emil kultur fSmérnöktSl. — Gazdasági talajmivelés 17 ny. iv, irta Cserháti Sándor, m.-óvári tanár.—Gazdasági becsléstan, 15 ny. iv, irta Szűcs. Mihály, a debreczeni gazd. intézet igazgatója. Előfizetni 3 éves cyklusra fűzött példányokra évi 5 írttal, kötött példányokra 6 frt 70 krral.—Egyes példányokban : a Takarmányozástan: 3 frt; Talajismeret: 2 frt: Gazd. építészet; 3 frt; Szikes talajok: 1 frt. Gazdasági íalajmivelés 2 frt 60 kr; Gazdasági becsléstár 2 frt 40 kr. — Az előfizetéssel több könyv megrendelésnél 36 kr., egy könyvnél 10 kr. postadij is beküldendő az 0. M. G. E. pénztárába B U D A P E S T , Köztelek.
Az 0. M. G. G. kiadóhivatalánál megrendelhetők:
1805. é v i előadások k ü l ö n f ü z e t e k b e n . A szőlőjtványok metszéséről, különös teliatet.el a Dezeimeris-'éle metszési elmélettel. Irta : Engelbrecht Károly. Ára Si \r. — A gazdasági szeszgyár üzemének ellenőrzése. Irta: Dr. Szilágyi Gyula. Ára 20 kr. — Lótenyésztésünk emeléséről. Irta: Luczenbicher Miklós. Ára 30 kr. — A kendertermeléi. és áztatás. Irta: Sierbán János. Ára 30 kr. — Ujabb tapasztalatok a trágyázás köréből. Irta: Cserháti Sándor. Ára 30 kr. — Útmutatás akomlőtelepitésre. Irta: Imreh Lajos. Ára 30 kr. — A hazai öntözések mai állásáról. Irta: Kvassay Jenő. Ára 20 kr. G A Z D A S Á G I E L Ő A D Á S O K 1894. évről. Tartalmai 1. Cserháti Sándor. A kulturnövényféleségek mogTálaaitdsa. 2. Szabó Ferencz. Kszmék a mezőgazdasági könyvvitelről. SiTrbáa Jánó'.' TaSrmSyo^kon^rvUása01' 5. Pirkner János. Szarvasmarhatenyéaztésünk és az Import kérdése. 6. Deák Tamás. A szSlöoltósa és a sz516oltvá,nyokkal való tenyésztés. 7. Dr. Rátz István. A baromfiak fertBzö betegségeiről és az ellenök való 8. Br. Hutj-ra Ferencz. A szarva»marh*k gtimGkérja. A r a 5 0 l i r . Kttlcn k i a d v á n y o k : VETŐMAGVAK TERMELÉSE ÉS KEZELÉSE, irta : Hirsch Alfréd. 50 kr. AZ ÁLLATOK ÁTÖHÖKLŐ BETEGSÉGEI ÉS HIBÁI Irta: Tátray János. — Ara 20 kr. 3939
Dr. K R Ö C Z E R L Á S Z L Ó - f é l e szabadalmazott ruggyanta ojtószalagokat Dr Kröozer László úrtól személyesen jóváhagyott mindségben és nagyságban szállít
SCHMEIDLER I. N. cs. és kir. ruggyanta és celluloidnemüek gyára B Föüzlet:
I
O S , 1228 Fióküzlet:
TII/2., Stiftgasse 19. sz. 11.tar.,arabén 10 sz. Sürgönyczim : « U M M I S C I I Itt E I » 1 , E R . Egy Kilogramm ára f r t 10.10.
Magyar kir. államvasutak. 93244/C/II. Hirdetmény. (Németalföld-osztrák-magyar vasutikütelék.) Folyó évi augusztus hó Uén a fenti kötelék forgalomban 18§5v évi április hó 1-től' érvényes II. rész, 3 füzet czimü díjszabáshoz a.II.. pótlék' lép hatályba, mely malátaküldeményékre nézve díjtételeket tartalmaz. A díjszabási pótlék a részes vasutaknál példányonként 4fillérértmegszerezhető. Bpest, 1896. Julius 17-én. A magy. kir. államvasutak igazgatósága, a részes vasutak nevében is. (Utánny.' nem dijaztatlk.)
2-ik teljesen átdolgozott kt adás. 327 oldal. Ára 3 forint. Tömesres megrendelésnél olcsóbban.
Yiteldijvisszatérités az 0. IH. G. E. utján. Ama több oldalról a gazdák köréből felmerült panasz folytán, hogy a vasutak részéről igen gyakran sokkal magasabb díjtételek számittatnak, mint a mennyi a küldemények utján tényleg jár s a vitelbértöbblet visszatérítése körüli eljárást a legtöbben nem ismerik, elhatároztuk az egyesület kebelében egy dijszámitási iroda szervezését, mely minden díjszabási kérdésben felvilágosítással szolgáljon tagjainknak. Kérjük tehát azon gazdatársainkat, kik a díjszámítás helyességéről meggyőződni óhajtanak, hogy a fuvarleveleket az egyesület czimére beküldeni szíveskedjenek. Ha az után számítás csakugyan díjtöbbletet tüntet ki, ugy a beküldőnek egy meghatalmazást kell kitöltenie, melynek alapján a dijszámitási iroda a visszatérítés iránt illetékes helyen intézkedik és a díjtöbbletet 20% eljárási költség levonásával beküldőnek megküldi. A díjvisszatérítés igénye a díjfizetéstől számított egy éven belül elévül.
KAINIT NAGYBAN ÉS KICSINYBEN.
Megrendelhető az Országos Magyar Gazdasági Egyesület titkári hivatalánál (Budapest Köztelek.) Árak : nagyban waggon-rakományonként ab Leopoldshall-Strassfurt, ömlesztett állapotban 106 frt, zsákban szállítva 130 frt. A vasutiszállitási-költség a különböző távolságú rendeltetési állomások szerint 130—140 frt közölt váltakozik. Kicsinyben mm.-ként zsákkal együtt ab „Budapesti közraktárak" egyesületi tagok részére 2 frt 80 kr., nem tagoknak 3 frt. A megrendeléssel egyidejűleg a kainit árát egyesületünk pénztárához beküldeni kérjük, a szállítási költségek a küldemény átvételénél fizetendők.
ORSZÁGOS TENYÉSZÁLLAT - TÖRZSKÖNYV, I. füzet: Magyar fajta szarvasmarhák könyve, II. „ Borzderes „ „
ára 1 frt, „ 1 „
Btmútatas a magántörzskönyvek berendezésére és vezetésére. : Ara 50 krajezár. Mayántörzskönyvi rovatlapok ivenkint: bikák számára 5 kr.. tehenek számára 4, kr., hágatások és borjazások jegyttke 3 kr. Ajz. O r s z á g o s T ö r z s k ö n y v s z a b á l y z a t a S O lcr.
3, á, 5, 6, 7, 8, 10 és 12 lóerejüket, valamint s z a l m a k a z a l o z ó k a t ajánlják jutányos árak és kedvező feltételek melleit.
U M R A T H és T Á R S A mezőgazdasági gépgyárosok
HONI
IPAR!
Kiállítva; l\
x iparcsarnokiban (a gyár összes készítményei), k pozsonyi házban (házi ipari czikkek). magyarfalii templom-bazár 14. számában (elárusitási hely). Ajánlom különösen : a lóhálókat, rü;góágyakat tornaszereket, vásár- és női táskákat, hálózva • és kötözve, lawn tenis és más sport játékokat, halászati és vadászati hálókat. — Technikai kötélnemüeket, mint: géphajtó köteleket, Thiel-féle kenderfonál szijat, orkus tömszelenczét, kendersüritést, kóczot. G a z d a s á g i k ö t é l n e m ü e k e t , amilyenek : i s t r á n g o k , k 5 t ő f é k e k , r u d a l ó k és r u h a e z á r i t ó k ö t e l e k stb. 0B@T
K é p e s árjegyzékek térraejatve. " H ü
i t j . T H I E L
K O N R Á D ,
első bácskai műtani kötél- és z s i n e g á r u - g y á r F U T T A K O N .
BUDAPESTEN, V. ker., Váczi-körut 60. sz. Gőzmozgonyainleat minden más gyártmánytól megkülömböztető, kiváló fontosságú újításaink: a kézi tartalékszivattyú, az önműködő hengerolajozó szivattyú, az eltörhetlen vizmutató üveg és a kémény-felvonó vagy leeresztő készülék. Gőzcséplögépeink el vannak látva íeettős dobvédő szei'kezettel, szabadalmazott zsáktartókkal; két tengely által hajtott rendkívül hosszú szalmarázóik, valamint a nagyterjedelmil szitafelület minden magveszteséget teljesen kizár és a tisztítás oly tökéletes, hogy gőzcséplőkészleteinkért a legmesszebbmenő jótállást elvállaljuk. Költségvetéssel, valamint árjegyzékkel mindennemű gazdasági gépekről kívánatra készségesen szolgálunk. Mindennemű gazdasági gépek nagy választékban.
60
SZAM. 6-IK
detéai Ar 15 szóig 30 kr., 3 kr., feltűnő betűkkel 4 kr. Czim köz] 51 minden beiktatásnál 30. kr. kélyegilleté
Betöltendő állás. Földmives iskolát, vagy vinczellér képezdét végzett, két-három évi gyakorlattal, kisebb igényű ispán kerestetik. Hol megmondja a kiadóhivatal. 1476
KÖZTELEK,
fiVFOLYAM.
108:1
1 8 9 6 . JULIUS H O 2 3
KIS HIRDETESEK,
E^y keresztény, nőtlen Vegyesek. segédtiszt a cséplési idényre Kerestetik 30—35 lóerejü és esetleg-továbbra is félvétetik. Fizetés 15—20 frt jó karba lévő használt gőzegy btónapraés teljes ellátás. kazán. Ajánlatok a kiadóCzim Okolicsányi Dénes hivatalba intézendök. 1494 gazdasága Urai-Ujfalu, Vasmegye. Bizonyítványok és iratok vissza nem, küldet-
A báró Stummer Ágostféle uradalom jószágigaza Sárga csikó vendéggatósága, Tavarnok, u. p. Nagy-Tapolesány f. é. szeplővel szemben tember elsejéi belépésre •p. 'mérő buzá, 4 0 0 • ö l egy nőtlen legalább gazdasági középiskolát végzett Í6 p. mérő rozs, 16 p. mérő gazdasági segédet keres, árpa, 1200 n ifi föld, 16 kinek szép irása van s a méter tűzifa, naponta 3 riiagyar, német és tót nyelv- liter tej. Józan, becsületes ben jártas. Bizonyítvány egyének küldjék bizonyítmásolatokkal ellátott folya- ványaikat az erdőmajori modványok német nyelven gazdasági intézőséghez, — f. év augusztus 10-ig a posta Nyitra. . 1 4 9 7 olcsón eladó. fenti czimre küldendők. Gazdatiszt, _ bizonyit\&iiy1473 másolatökkal, levélileg ajánlkozhatik nagyságos Zierer Vilmos ur mikosdi Ernő úrhoz, u. uradalmában egy írnoki ál- Wahrmann iosta." Sziget - Szt.-Miklós, lás évi 240 frtfizetéssel,és' Jsepelsziget. Személyes beteljes ellátással van ürese- mutatás augusztus désben. Megkívántatik a m.- között lehetséges. 2—5-ke inarha- Istállókban, la< 1501 kásoHian^stb^ ex^egyeóvári gazdasági akadémia vagy pedig egy felsőbb gazWiatschka ftltaládasági 1 iskolai képzettség, Állást keresők. a magyar és német nyelvjobb íegyenyve szenek szóbán és írásban töÁllandó alkalmazást kekéletes birása és némi gyais, földmives iskolát jelekorlat. Az állás azonnal _jn végzett .2 évi gyakorWIATSCHKA JÓZSEF elfoglalandó. A folyamod- lattal biró nőtlen egyén. ványok bizonyítvány-máso- Felmondatlan állásában 2 latokkal ellátva a mikosdi havi - felmondáshoz van uradalomintézőségéhez Mi- kötve. Czim a kiadóhivakosdra -(Vasm.) czimzen- talban. . 1467. _ dők. 148.7 Kertész,\ ki a kertészet minden ágában jártas, szepGazdasági segédtiszt tember 1-ére állást keres. jes ellátás, egyelőre 300 Czim a kiadóhivatalba. 1486 frt évi készpénz-javadalmazással és próbaszolgálat Cséplési idényre vagy Egy teljesen uj berendeután alapszabály szerinti noki állást keres augusz- zésű gőzfiirész 1 — 2 gatternyugdíjjogosultsággal egy tus és szeptember hóna- rel 8—10 évre bérbe adandó dunántúli uradalomban pokra egy fiatal ember, ki felső Zemplénben 13 kilóm, esetleg f. é. október else^ jelenleg végezte a keszthelyi a vasútállomástól. A feljétől alkalmazást nyer. Ke- m. kir. gazd. tanintézetet. dolgozandó nyers anyagot resztény, nőtlen folyamo- Czim a kiadóhivatalban. a bérbeadó a telephez díjdók, sajátkezüleg irt, jó si1490 mentesen szállítja. A felkerrel végzett gazdasági anyagot pedig a Segédtiszti állást keres dolgozott tanintézet és már más heaz állomásig ugyanlyen szerzett gazdasági gya: azonnali belépésre egy 21 teleptől csak a bérbeadó megállaéves: intelligens erélyes korlatról tanúskodó bizopítandó egységárak mellett fiatal ember, ki a földmives szállítja. Czim a kiadóhinyitvány-másolatokkal, egészségi bizonyitványnyal iskolát jeles sikerrel végezte vatalban. 1.493 és lehetőleg az illető fény- s 2 évi praxissal bir. Szíves képével felszerelt ajánla- megkeresést kér e lap Ajánljuk mindenkinek, a taikban a magyar és.német kiadóhivatalába. - .1470 nyelvnek szóban "és írásban való bírását .igazolni óhajtja, hogy rendelje meg Állatok. \ tbznak.4-'Folyamodvái _ a Független Újság kiadásá„Gazdasági segédtiszt" alatt ban megjelent e lap kiadóhivatalába kül.dendők. 1488
Tarlóba: HomokbükkönyŐszi borsóBiborhereMustárPalánkaCsibehurTörlőrépaLuczerna-
Törleszt, kölcsön
-földbirtokokra. [,egm»g««»M>kölefönavalódibeet|írtókri.|[jáaaWSO]
Gubicz-féle gépgyár jelenleg
DETRICH GYULA gépműhelye és ekegyára
Rákospalota, BatMnyi-utcza 5. |Semmi előleges költség. Imádén felvllágositá. dljJtalán. Beküldendő Mikii * t.rlr. Komtcrtáli. bélr.g- tt lUetékmenU«. Czim: Jlngatlan- és JelzálogForgalmi-Intézet.
Ajánlja fa- és vasgerendelyes öntött és kovácsolt vasfejű egy- és többvasu ekéit; fa- és vastengelyes taligáit; fa- és vaskeretü különféle boronáit, hengereit,mélyitő- és porhanyitó, •onarcliiíImnegjedSH, ••»» valamint SACK-rendszerü hatóságok éa a legtekU; Magyar kir. államvasutak tálveiebb füldblrtokonoktfl ekéit. Mindennemű ekékajánlva TH, hez tartalékrészcket, u. m.: 96817/C/II. szám. ekeöntvényeket, kormányHirdetmény. Eladó Szt.-János rozs mm. lemezeket, aczél szántóOsztrák-magyar-bajor . frt, őszi borsó mm. 7 frt, vasakat. Ajánlja répavasutikötelék. őszi árpa mm. 6 frt zsák mivclő eszközeit, u. m.: (Sajtóhiba helyesbítése,) A fent megnevezett kö- nélkül, a hatvani állomás- répakapákat, répakiemelő teléki forgalomban 1895. évi hoz szállítva. Értesítést ad és réparakodó villákat ; október, hó 1-től érvényes Somogyi Sándor, tiszttartó, répafejszéket, répaszelet1479 kampókat, legjutányosabb áru-díjszabás (II. rész. II. Hatvan. füzet) Budapest-dunap. t. p. Tejgazdaságra, berendeu. München C. B. viszonylatban a III. különdíj szabás zett 200—300 holdas bérlet díjtétele .mint szembeötlő kerestetik Budapesthez kösajtóhiba azonnali érvé- zel, akár instructióval, akár yességgel 1,68 márkáról, anélkül. Czim a kiadóhiAszód-bálassa-_gyarmati vatalban. 1482 i vasút mentén 540 holdas , Bpest, 1896. julius 18. Eladó őszi borsó vetőmag, birtok eladó. Czim a kiadóA magy. kir. államvasutak elsőrendű, vasútra szál- hivatalban. 1496 igazgatósága, egyszersmind lítva 6V2 frt. Megrendeléa részes vasutak nevében. sek Pósa István kasznár(Utánny. nem, dijaztatik.) • hoz Kistur u. p. Ipolyság intézendök. 1461 Keresek öt vagy hatszáz holdas jó búzatalaju, város vágy vasútállomás közelében lévő bérletet, jó lakó- zsák gyári raktárában •alom ts földbirtok tulajKI/F,IN gyógysz.ház és gazdasági épületeknnosa akii KI.E1N BUDAPEST oxint patkányok patkányok' Rattoxint kel. Közvetítők kizárva. ' Nagy-korona-utcza 18. sz., es egerek kiirtásárat Ajánlatokat a feltételek p< Mintadoboz 60 kr., vízmentes ponyvák kölcsönrah s tos ismertetésével- „Bérlet ben, valamint uj és egyszer sebb vállalatnak elegem--, frt; nagy vállalatok számára 600" alatt e lap kiadóhi- használatban volt vízmen1 kg. 5 frt. Valódi kapható vatalába kérek. 1484 tes ponyvák jutányosán csak KLEIN S., o. gyógykaphatók. Repczeponyvák 600 holdas bérlet, 3város darabonként 3 forinttól közelében családi körülmények miatt átadandó. Haszonbér holdanként 9 frt. 86073/C/II. M a g y a r hir. államvasutalt. Czim a kiadóhivatalban. Hirdetmény. , 1472 Rajna-westfália-osztrák-magyar kötelék. Somogymegyében egy (Díjtétel ..életbeléptetése hajlított fából készült butor3800 holdas előnyös és küldeményekre.) ' jövedelmező bérlet fundus Folyó évi augusztus' hó 1-ével a fennti kötelék forinstruetussal együtt átada- galom keretében, hajlított fából készült csomagolatlan, tik és egy 350 holdas szép szétszedetlen vagy csupán szalmába, gyékénybe vagy birtok kitűnő talajjal -és vászonba csomagolt bütorküldeményekre a szállítási díjszilárd épületekkel szabad nak kocsi és fuvarlevelenkint 5000' kg. utáni dij fizetése, kézből eladó. Bővebbet meg egyébként az ide vágó díjszabási határozmányók betartása tudni Dr. Fleiner Mór ügyvéd közvetlen díjtételek lépnek hatályba még pedig : , urnái Kaposvárott. Beszterczebányáról-Aaehen-Templerbedre :575 pfennig t A magyar gazdatisztek és Körmöczbányáról-Aachen-Templerbendre 545 „ „ 662 „ erdőtisztek országos egye- Ungvárról sülete ajánlja a t. cz. föld- 100 kgkint. „ birtokos és bérlő urakA magy. Kir. állani vasutak igazgatósába Honfoglaló őseink históriája nak allásközvetitő osztáa részes vasutak nevében is. czimü könyvet, irta Alpári lyánál bejelentett tagjait Lajos, mely zamatos ma- elhelyezésre. Az ez ügygyarsággal tárgyalja ezred- ben való fölvilágositások éves multunk történetét. A és közvetítések dijmenkönyv8 darab szép képpel van diszitve. Ára bérmentes küldéssel 25 kr. MegrendelMezögazd. és erdészettel hető a kiadóhivatalban. foglalkozók nyugdíjintézete. Nemesi birtok, 1000 hol- Eszközöl biztosításokat • nyugdíjra, rokkantsági das és p. 600 szántó első minden minőségben szállít bárhova rendű, legelsőrendűbb 100 dijra és özvegyi díjra, 1349 versenyképesen rét, 100 legelő, 200 hold mezőgazdasági, erdészeti értékés erdő, 15 hold park, és ezekkel rokon foglalkozású egyének számára csinos 10 szobás urilakra legolcsóbb díjtételekkel, .gazd. épületekkel,, közel mert nem nyerészkedésre vasúthoz, termékeny, sz<_ alakult vállalat. Kívánatra vidéken, okvetlen eladó.— kénsav- és műtrágyagyára Esetleg életjáradékra is át- alapszabály díjtáblázattal vehető lenne. Közelebbit és bővebb felvilágosítással direkt komoly reöectán- szolgál az iroda : Budapessoknak Österreicher Ber- tén, IX. kerület, Lónyaynátnál, Nagykanizsán. 1474 utcza 7. sz. alatt.
telek
mag kiváló mőségben kapható HALDEK magkereskedésében Budapest, Károly-körut 9.
Légy-pusztitó
Patláiy-saszta
Egy a gazdasági lk<3nyvelésben kellő jártassággal biró nőtlen fia"tal ember, ki a magyar, ' Megvételre kerestetnek mérnet és tót nyelveket tökéletesen birja és a gazda- h á g t f k é p e s angol husjuh ságban is némileg jártas, kosok, melyeknél a főköveállandó alkalmazást nyer. telvény nagy és erős csonAjánlatok a fizetésigények toza,tu test; ajánlatok a : megjelölésével, Horn Dávid faj, kosok és áruk meg nevezésével intézendök: úrhoz, Budapest, V., Sasutcza 14. szám intézendök. Weigl J. urad. ispán úrhoz 1485 Badljevina, Slavonia: 1471 Ügyes kertész, nős, gyerAiektelen vagy kisebb .
Eladó
t i n ó ,
FISCHER J.
MM ofla vaut! S i
története
MŰTRÁGYÁT
S C H R A M A.,
Központi iroda: P R Á G A , Heinricligasse 27.
KÖZTELEK, 1896. JÜLIUS HÓ 25.
1082'
CZIfölVALTOZÁS. Budapesti irodánkat és raktárunkat
a új
B u d a p e s t - K e l e n f ö l d i telepünkre
helyeztük a zeteinkről
ÁLLANDÓ
EGERESI
hol
- ^ T T ^ e r EGERESI MŰTRÁGYAGYÁR
KIÁLLÍTÁST
Ingyen és bérmentve.
V a s ú t o n B u d a p e s t r ő l a déli- s keleti- ( k ö z p o n t i ) p á l y a u d v a r o k r ó l könnyen e l é r h e t ő .
K R A M E R J., BUDAPEST, V. ker., Dorottya-uteza 9. sz.
F R I E D L A E N D E R
J O H N F O W L E H & Co.
J Ó Z S E F
gépgyáros-, mérnök volt az e l s ő ki 1891-ben az ő
99
Budapest—Kelenföld, a vasulállomással szemben.
TRIUMPH III."
sorvetőgépével, a gazdaközönségnek, egy uj, a mai kor kívánalmainak megfelelő vetőgépet nyújtott, a kellemetlen váltókerekeknek és magtartószekrény állításának elejtésével.
I M W l .
tfreund
TRÁGYAGIPSZ,
melyet, valamint mindennemű műtrágyát legjutányosabban szállit az
tartunk.
m.WITTHT»TT
Ó Ó . SZÁM. 6-IK É V F O L Y A M .
Állami részről tortént Kísérletezésen alapján szikes talajok javítás .ra es termöképessé tételére ^^ kitűnőnek- bizenyult az 4631
és &ia
f
c». és klr. szab. nyereg-, szíj- és böröndáruk gyára
B u d a p e s t , I V . , K o r o n a h e r e z e g - n t o z a 3 . si.
3
Niigy Tílairtík lónaraaáublák, lópokróciok, lónyíró ollók < ntuó csikkekben, legjobb iriésfl kt
•
• kivá-
íépes iijegyiék nttn ingjén és Mrmentvft.
C. SCHLICKEYSEN, BERLIN. TÉGLA, AGYAGCSŐ, FEDÉLCSERÉP, TŐZEG. BARCS, BETON, CHAMOTTE, AGYAGÍRU ÉS ÉRCZBRIKETT GYÁRTÁSÁHOZ VALÓ GÉPEK.
MELDCCO PÉTER BUDAPEST
i *Czim: J
III." versenynélkül, legjobb és legegyszerűbb veiSgép, hegyes és lapályos vidékek részére. B U D A P E S T , V I I I . , K e r e p e s i - ú t 17. s z á m . Kimerítő Árjegyzékek ingyen és bérmentve.
Singer, BweigéCo. WIEN, IX/I., L i c h t e n s t e i n s t r a s s e
59.
Csaját házában).
Concentrált marhatrágya e g y e d ü l i elárusitása, l e g j o b b s l e g o l c s ó b b trágyaszer tartalmának j ó t á l l á s a mellett t e m e s v á r i és a r a d i kizárólagosan szabadalmazott g y á r a k b ó l . Mindennemű mesterséges t r á g y a s z e r e k r a k t á r a u. m . : S u p e r p h o s p h á t , c s o n t liszt Stb. 126
VI D é v a i u t c z a ei.
omöOi
T h o s t
wXSldbx.
Ottó-féle
rostély-öntőde
P a r i s , Zwickau'/s Szent-Pétervár.
UimXLZ
\ eacXowvAM.&
* JF
Fertőtlenítő szereket,
G é p o l a j at, u. m.: valódi, tiszta olíva-olajat, elsőrendű, savtalanitott repcze-olajat, orosz ásrányolajat stb.
^ Olasz saponáriátH
u. m.: karbolsav, karbolpor, creolln, zöld.* gállcz stb. carbololeumot, rézgrállczot, k e s e r ű s ó t csudasót, kocslkenőt, petrolenmot. w r Z s á k o k a t é s p o n y v á k a t -m kátrányfestékeket, f e d é l l a k o k a t ,
műtrágyát. K
R
A
M
B
Á r j e g y í é k k e l
Yezérképviselő Budapesten:
K0HNELADOLF Wesselényi-utcza 36. földszint. 1448 FelYilásositást és Költségvetést ingyen ad, M i . Füstemésztő tüzelés, nagy szénmegtakaritás, a legnagyobb tartósság.
A csépifiidényre
gépolajat, szalonnál: és a szükséges egyéb czikkeket, előjegyzésbe véve, a megrendelő tetszése szerinti időben és részletekben szállítom. IiUczernát! Lóherét! Ftímagrakat minden czélra és minden egyéb gazdasági vetőmagvakat és gazdasági czikket és vetőmagot a legr jutányosabb áron és garantált jó minőségben.
B U D A P E S T E N , 9 V . ker., Akadémia-utcza l O . S ü r g ö n y - c z i m z „CERES" Budapest. é s r <s z l e t e s külön a j á n l a t o k k a k í v á n a t r a m se
B
L
I
P
Ó
T
„PÁTRIA" irodalmi és nyomdai részvénytársaság, Budapest, Üllöi-ut 25. (Köztelek),